Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 242 (4821. - 4840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4840. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 19:03:57
Üzenet elküldve: 2019-02-24 19:03:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Álomképek//
- Nem törtél be. Én hívtalak. *ráncolja a homlokát.* - Ortas vendég itt. Több, mint vendég *javítja ki magát azonnal. Már-már megmosolyogtató, hogy a férfi néhány szívdobbanásnál tovább nem bír tétlenül ülni. Sejti, hogy e buzgalmat főleg a szokatlan helyzet szüli, s ha megpróbálja csak úgy elfojtani, attól csak még kényelmetlenebbül fogja érezni magát a másik.*
- Nem kell a földre vackolnod. Aludhatsz a bácsikám fekhelyén *mutat a pokróccal letakart ágyra.* - Én meg a sajátomon ott az ablak alatt. Megférünk *mondja mosolyogva* - és a tüzelő is elég lesz reggelig. De ha segíteni akarsz, hát hozz be egy kis havat a vedrekben, hogy melegíthessek egy kis vizet mosdáshoz, mielőtt leülünk vacsorázni.
*Ügyel rá, hogy mindig adjon ki valami munkát Ortasnak, hogy véletlenül se érezze magát haszontalannak. A pokrócok kirázásánál határozottan örül neki, hogy van segítsége. A por ennyi idő alatt eléggé megült mindent, őt pedig eléggé kimerítette a hosszú út. Így aztán nem csoda, ha a szerény vacsora után hamar el is nyomja az álom. Egy kicsit még aggodalmaskodik, hogy biztos kényelmes fekhelyet készített-e össze Ortasnak, és az is eszébe jut, hogy lefekvés előtt még szeretett volna kicsit alaposabban lemosdani, míg meleg az üstben a víz, de a fáradtság meggyőzi róla, hogy nem lesz bűn azt holnapra halasztani.
Azt hinné az ember, hogy az elcsigázott test álom nélküli alvásba zuhan. Talán igaz is a legtöbbször. Ám Kaiykót nem ringatja ilyesmi zavartalan pihenésbe.
~ Ez a forrás. Ide zúdul minden vérvörös folyó a világból ez a Hely, ahol árad, árad a sötét, mint a férgek az egykor volt élet húsán. Enyészet bűze habzik a vízen, a malom kereke halált forog újabb és újabb körre ~ dúdolja egy hang a fejében az eszelős strófákat. Zászlók csapkodnak a szélben, vértől lucskos köpenyek, páncélok. Warg mintás címerek és sok-sok halál émelyítő szaga kísértik Kaiyko álmát.*
- Nem törtél be. Én hívtalak. *ráncolja a homlokát.* - Ortas vendég itt. Több, mint vendég *javítja ki magát azonnal. Már-már megmosolyogtató, hogy a férfi néhány szívdobbanásnál tovább nem bír tétlenül ülni. Sejti, hogy e buzgalmat főleg a szokatlan helyzet szüli, s ha megpróbálja csak úgy elfojtani, attól csak még kényelmetlenebbül fogja érezni magát a másik.*
- Nem kell a földre vackolnod. Aludhatsz a bácsikám fekhelyén *mutat a pokróccal letakart ágyra.* - Én meg a sajátomon ott az ablak alatt. Megférünk *mondja mosolyogva* - és a tüzelő is elég lesz reggelig. De ha segíteni akarsz, hát hozz be egy kis havat a vedrekben, hogy melegíthessek egy kis vizet mosdáshoz, mielőtt leülünk vacsorázni.
*Ügyel rá, hogy mindig adjon ki valami munkát Ortasnak, hogy véletlenül se érezze magát haszontalannak. A pokrócok kirázásánál határozottan örül neki, hogy van segítsége. A por ennyi idő alatt eléggé megült mindent, őt pedig eléggé kimerítette a hosszú út. Így aztán nem csoda, ha a szerény vacsora után hamar el is nyomja az álom. Egy kicsit még aggodalmaskodik, hogy biztos kényelmes fekhelyet készített-e össze Ortasnak, és az is eszébe jut, hogy lefekvés előtt még szeretett volna kicsit alaposabban lemosdani, míg meleg az üstben a víz, de a fáradtság meggyőzi róla, hogy nem lesz bűn azt holnapra halasztani.
Azt hinné az ember, hogy az elcsigázott test álom nélküli alvásba zuhan. Talán igaz is a legtöbbször. Ám Kaiykót nem ringatja ilyesmi zavartalan pihenésbe.
~ Ez a forrás. Ide zúdul minden vérvörös folyó a világból ez a Hely, ahol árad, árad a sötét, mint a férgek az egykor volt élet húsán. Enyészet bűze habzik a vízen, a malom kereke halált forog újabb és újabb körre ~ dúdolja egy hang a fejében az eszelős strófákat. Zászlók csapkodnak a szélben, vértől lucskos köpenyek, páncélok. Warg mintás címerek és sok-sok halál émelyítő szaga kísértik Kaiyko álmát.*
4839. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 18:56:54
Üzenet elküldve: 2019-02-24 18:56:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
//Csillaghullás//
*Azt mondani Sheninek, hogy ne bolondozzon olyan, mint azt mondani a víznek, hogy legyen nedves. Szóval képtelenség. Amikor az erdei kísértet rakta össze ezt a hegyesfülűt, rakott bele egy csipetnyi bátorságot, jó adag csínyt, egészséges gyávaságot, púpos kanál jóképűséget és amikor a bolondozáshoz ért, akkor megborult a kübli és bumm, kész lett Shen'eriel.*
- Jó, nem bolondozok. *mondja, de feltartott kezén csuriban vannak az ujjak.*
- Miért ébrednék fel. *ezer évig ellenne azzal, ahogy Lyz játszik a hajával, de nem élvezheti sokáig.*
- Semmilyen macskajaj nem lesz. Ha meg igen, akkor az orrom alá dörgölheted, hogy megmondtad, de nem lesz ilyen. *bizonygatja hatalmas beleéléssel az arcán.*
- Rendi. *szinte suttogja, ahogy szinte öntudatlanul mosolyog aztán a gyönyörű szemekbe az elismert vallomás után. Ő hiszi és kész, ezen senki sem tudna változtatni.*
- Lyz, nyusziviolám, miért akarsz mindent érteni? *kérdi széles mosollyal, felnevetve.*
- Én sem tudom, miért kel fel reggel a nap és miért megy le átellenesen éjjelre, de nem is kell tudnom, sem értenem, egyszerűen elfogadom és kész. *int és néz fel az égre, ahol különös jelenséget lát, de egyelőre Lyz köti le minden figyelmét.
Örömmel veszi, hogy az elf lány simogatja a kezét és a fejét a vállára hajtja, olyan ez, amit el sem tudott volna képzelni, amikor összekaptak nemrég. Most meg tessék, Lyz a vállára hajtott fejjel simizi a kezét. Kell ennél több?*
- Meséljek? Rendben. *egyezik bele és elgondolkodva néz fel az égre, ahol már eltereli a figyelmét az égi jelenés.*
- Nézd csak. *int fel az égre, hogy Lyz is megláthassa azt a valamit, ami az erdő felé tart. A zuhanó akármi felsüvít, kettéválik, majd az erdőbe csapódnak, tőlük nem is olyan messze.
Bár nem szeretné, elengedi Lyz kezét és a távolba nézve fürkészi az erdőt.*
- Megnézzük? *vigyorog az elf lányra. Ez mégiscsak olyan dolog, amilyet még nem látott korábban, jó volna megkeresni.
Lyz várva álldogál, s ha a lány csatlakozik, akkor gyorsan összepakolnak és mehetnek is megnézni, mik csapódhattak az erdőbe.*
//Íjászverseny//
//Csillaghullás//
*Azt mondani Sheninek, hogy ne bolondozzon olyan, mint azt mondani a víznek, hogy legyen nedves. Szóval képtelenség. Amikor az erdei kísértet rakta össze ezt a hegyesfülűt, rakott bele egy csipetnyi bátorságot, jó adag csínyt, egészséges gyávaságot, púpos kanál jóképűséget és amikor a bolondozáshoz ért, akkor megborult a kübli és bumm, kész lett Shen'eriel.*
- Jó, nem bolondozok. *mondja, de feltartott kezén csuriban vannak az ujjak.*
- Miért ébrednék fel. *ezer évig ellenne azzal, ahogy Lyz játszik a hajával, de nem élvezheti sokáig.*
- Semmilyen macskajaj nem lesz. Ha meg igen, akkor az orrom alá dörgölheted, hogy megmondtad, de nem lesz ilyen. *bizonygatja hatalmas beleéléssel az arcán.*
- Rendi. *szinte suttogja, ahogy szinte öntudatlanul mosolyog aztán a gyönyörű szemekbe az elismert vallomás után. Ő hiszi és kész, ezen senki sem tudna változtatni.*
- Lyz, nyusziviolám, miért akarsz mindent érteni? *kérdi széles mosollyal, felnevetve.*
- Én sem tudom, miért kel fel reggel a nap és miért megy le átellenesen éjjelre, de nem is kell tudnom, sem értenem, egyszerűen elfogadom és kész. *int és néz fel az égre, ahol különös jelenséget lát, de egyelőre Lyz köti le minden figyelmét.
Örömmel veszi, hogy az elf lány simogatja a kezét és a fejét a vállára hajtja, olyan ez, amit el sem tudott volna képzelni, amikor összekaptak nemrég. Most meg tessék, Lyz a vállára hajtott fejjel simizi a kezét. Kell ennél több?*
- Meséljek? Rendben. *egyezik bele és elgondolkodva néz fel az égre, ahol már eltereli a figyelmét az égi jelenés.*
- Nézd csak. *int fel az égre, hogy Lyz is megláthassa azt a valamit, ami az erdő felé tart. A zuhanó akármi felsüvít, kettéválik, majd az erdőbe csapódnak, tőlük nem is olyan messze.
Bár nem szeretné, elengedi Lyz kezét és a távolba nézve fürkészi az erdőt.*
- Megnézzük? *vigyorog az elf lányra. Ez mégiscsak olyan dolog, amilyet még nem látott korábban, jó volna megkeresni.
Lyz várva álldogál, s ha a lány csatlakozik, akkor gyorsan összepakolnak és mehetnek is megnézni, mik csapódhattak az erdőbe.*
4838. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 18:30:20
Üzenet elküldve: 2019-02-24 18:30:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Otthon//
*Az Öreg házának kéményén barátságos füst bodorodik az ég felé, bentről pipafüst illatát érezni ki, odabent, az ajtó mögött halk, barátságos beszélgetés hallatszik, amikor Laurentitia és akik vele tartottak, bekopognak az ajtaján.
Az ajtót az egyik testőr nyitja ki és engedi be a kint lévőket a házba, akik így egy konyhába lépnek be. A sarokban búbos kemence, az ülőalkalmatosságként is szolgáló kemencepadon állatbőrök, a falakon szőttesek, középen egy asztal, székekkel, a falak mellett szekrények, bennük mázolt tányérok, kupák, szemközt kis tűzhely.
Arystor az asztalnál ül a másik testőrrel, mindketten pipáznak és kupából talán bort isznak. Öreg a kemence mellett ül egy vastag birkabőrön és hosszú szárú pipát szipkázik.*
- Gyertek csak beljebb. Gyertek. *Invitálja a betérőket, majd érdeklődve hallgatja a szavaikat.*
- Nem probléma, a szekérnek mindegy, hogy üresen vagy úgy megy vissza, hogy ülnek rajta. *Mosolyog a termetes nemes, de a következő kérdésnél elgondolkodva néz az Öreg felé.*
- Mi önfenntartóak voltunk, ritkán jártunk be a városba, talán két-három hatonta egyszer. A közelben pedig nem nagyon van semmi, sem tanya, sem falu. Bár mostanában mocorgás volt a folyónál. Valami elf-népség költözött be oda nemrég. De nem tudok róluk semmit. *Tárja szét a karját. Nem szeretne butaságot mondani, az is lehet, hogy nem barátságosak.
Lsonjangu Öreghez szól, aki figyelmesen hallgatja a kéréseit.*
- Ne butáskodj, fiam. Mi is ugyanabból a tüzelőből fűtűnk, nem kell visszaadnod semmit. A ház mögött találod a fáskamrát. *Int a saját háza mögé, amerre a helyet tudja.*
- Ott van tönk, szekerce, meg a bekészített tüzelőnek való. Azokat tudod felhasogatni. Mi csak magunknak hasogattunk, nem tudtuk, mikor érkezik vevő. *Néz Arystor felé.*
- Vigyétek csak, majd a haton meg gyűjtünk még az erdőbül. *Mosolyog a férfire.
A nagydarab nemes kiissza a poharát és felkel az asztaltól.*
- Mi pedig lassan indulunk. Ha valaki tehát a szekéren szeretne jönni, az készülődjön és mehetünk is. *Mosolyog Laurentitiára.
Öreg elkíséri Lsonjangut a fáskamrához, ami a ház mögött egy ferde tetővel védett, de nyitott rész. Ott van egy jókora, derékig érő tönk és benne egy fényes pengéjű szekerce, mögötte pedig takarosan plafonig rakott, alkarnyi rönkök mindenféle méretben és egy jókora kosár, amivel a házba lehet vinni a felhasogatott fát.
A testőrök és Arystor pedig felnyergelnek, előkészítik a szekeret az indulásra, hogy aztán a vásárolni kívánókkal elindulhassanak vissza Artheniorba.*
//Otthon//
*Az Öreg házának kéményén barátságos füst bodorodik az ég felé, bentről pipafüst illatát érezni ki, odabent, az ajtó mögött halk, barátságos beszélgetés hallatszik, amikor Laurentitia és akik vele tartottak, bekopognak az ajtaján.
Az ajtót az egyik testőr nyitja ki és engedi be a kint lévőket a házba, akik így egy konyhába lépnek be. A sarokban búbos kemence, az ülőalkalmatosságként is szolgáló kemencepadon állatbőrök, a falakon szőttesek, középen egy asztal, székekkel, a falak mellett szekrények, bennük mázolt tányérok, kupák, szemközt kis tűzhely.
Arystor az asztalnál ül a másik testőrrel, mindketten pipáznak és kupából talán bort isznak. Öreg a kemence mellett ül egy vastag birkabőrön és hosszú szárú pipát szipkázik.*
- Gyertek csak beljebb. Gyertek. *Invitálja a betérőket, majd érdeklődve hallgatja a szavaikat.*
- Nem probléma, a szekérnek mindegy, hogy üresen vagy úgy megy vissza, hogy ülnek rajta. *Mosolyog a termetes nemes, de a következő kérdésnél elgondolkodva néz az Öreg felé.*
- Mi önfenntartóak voltunk, ritkán jártunk be a városba, talán két-három hatonta egyszer. A közelben pedig nem nagyon van semmi, sem tanya, sem falu. Bár mostanában mocorgás volt a folyónál. Valami elf-népség költözött be oda nemrég. De nem tudok róluk semmit. *Tárja szét a karját. Nem szeretne butaságot mondani, az is lehet, hogy nem barátságosak.
Lsonjangu Öreghez szól, aki figyelmesen hallgatja a kéréseit.*
- Ne butáskodj, fiam. Mi is ugyanabból a tüzelőből fűtűnk, nem kell visszaadnod semmit. A ház mögött találod a fáskamrát. *Int a saját háza mögé, amerre a helyet tudja.*
- Ott van tönk, szekerce, meg a bekészített tüzelőnek való. Azokat tudod felhasogatni. Mi csak magunknak hasogattunk, nem tudtuk, mikor érkezik vevő. *Néz Arystor felé.*
- Vigyétek csak, majd a haton meg gyűjtünk még az erdőbül. *Mosolyog a férfire.
A nagydarab nemes kiissza a poharát és felkel az asztaltól.*
- Mi pedig lassan indulunk. Ha valaki tehát a szekéren szeretne jönni, az készülődjön és mehetünk is. *Mosolyog Laurentitiára.
Öreg elkíséri Lsonjangut a fáskamrához, ami a ház mögött egy ferde tetővel védett, de nyitott rész. Ott van egy jókora, derékig érő tönk és benne egy fényes pengéjű szekerce, mögötte pedig takarosan plafonig rakott, alkarnyi rönkök mindenféle méretben és egy jókora kosár, amivel a házba lehet vinni a felhasogatott fát.
A testőrök és Arystor pedig felnyergelnek, előkészítik a szekeret az indulásra, hogy aztán a vásárolni kívánókkal elindulhassanak vissza Artheniorba.*
4837. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 17:54:17
Üzenet elküldve: 2019-02-24 17:54:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Csillaghullás//
*A dolgok kicsit nyugodni látszanak és a csuhátlan csuhás reméli, hogy az óriás sem lesz már olyan haragos, mint korábban volt. A tőrt Umon felé nyújtja, amikor a magasból surrogó hangra lesz figyelmes. A csillaghullásról maga is hallott korábban, amelyek olykor még nappal is láthatóan, de ilyesmit azelőtt soha nem tapasztalt.
A fák összehajló lombjai közt kinézve az égre a különös jelenés magával ragadja a figyelmét, megkövülten nézi végig, ahogy az a csillag egyre csak növekszik, majd az égen felrobbanva izzó darabokra hullik.*
- Az Erdő Szívére. *Suttogja, még a kezét is felkapja maga elé, mintha ezzel védhetné magát egy alázúgó csillaggal szemben, de amint látja, hogy a darabok ártatlanul, fehér füstöt húzva érik el a talajt, elgondolkodva tekint egy, a közelben becsapódó csillagdarab füstoszlopa után.*
- Lássátok el a sebet és ha tehetitek, nézzetek utána egy-egy ilyen... *Megtorpan a mondatban, mert nem tudja, hogyan is nevezze a földet ért csillagdarabokat. Köveknek semmiképp nem titulálná őket.*
- Szilánknak. De óvatosan. *Szól még Ämeada és Thintereth felé. Talán az óriás is velük tart, nem tudja, de bárhogyan is lesz, Umonra emeli lombzöld szemeit.*
- Mi nézzük meg amazt. *Int fejével arra, amerre az erdőt ért csillagot sejti.
Ha az átkozott szerzetes beleegyezik, akkor megindulhatnak a szilánk keresésére, miközben talán beszélgethetnek és tisztázhatják, ki miért van éppen itt.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.24 18:32:44
//Csillaghullás//
*A dolgok kicsit nyugodni látszanak és a csuhátlan csuhás reméli, hogy az óriás sem lesz már olyan haragos, mint korábban volt. A tőrt Umon felé nyújtja, amikor a magasból surrogó hangra lesz figyelmes. A csillaghullásról maga is hallott korábban, amelyek olykor még nappal is láthatóan, de ilyesmit azelőtt soha nem tapasztalt.
A fák összehajló lombjai közt kinézve az égre a különös jelenés magával ragadja a figyelmét, megkövülten nézi végig, ahogy az a csillag egyre csak növekszik, majd az égen felrobbanva izzó darabokra hullik.*
- Az Erdő Szívére. *Suttogja, még a kezét is felkapja maga elé, mintha ezzel védhetné magát egy alázúgó csillaggal szemben, de amint látja, hogy a darabok ártatlanul, fehér füstöt húzva érik el a talajt, elgondolkodva tekint egy, a közelben becsapódó csillagdarab füstoszlopa után.*
- Lássátok el a sebet és ha tehetitek, nézzetek utána egy-egy ilyen... *Megtorpan a mondatban, mert nem tudja, hogyan is nevezze a földet ért csillagdarabokat. Köveknek semmiképp nem titulálná őket.*
- Szilánknak. De óvatosan. *Szól még Ämeada és Thintereth felé. Talán az óriás is velük tart, nem tudja, de bárhogyan is lesz, Umonra emeli lombzöld szemeit.*
- Mi nézzük meg amazt. *Int fejével arra, amerre az erdőt ért csillagot sejti.
Ha az átkozott szerzetes beleegyezik, akkor megindulhatnak a szilánk keresésére, miközben talán beszélgethetnek és tisztázhatják, ki miért van éppen itt.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.24 18:32:44
4836. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 13:22:50
Üzenet elküldve: 2019-02-24 13:22:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
-Még szerencse.
*Bólogat helyeslően mosolygó szemekkel.*
-Mindenki hallott róla.
*Szól a lázadás dolgára majd helyesbítve hozzáteszi.*
-Legalább is Lichanechben.
*Azt pletykálják feléjük, hogy Arthenior fele felrobbant és, hogy a tetemeket a mai napig nem takarították el, ezért is ütötte fel a fejét az a makacs betegség. Na persze Ryn nem az a fajta, aki csak úgy elhiszi az efféle szóbeszédeket, több, mint valószínű, hogy egy része baromság. Éppen ezért nem is osztja meg ezeket a másikkal, nem akarja elrontani a hangulatot, főleg nem teljesen feleslegesen.
A nekiszegezett kérdésen nagyképűen felvonja szemöldökét, szája sarkában bujkáló mosollyal felel.*
-Hát így!
*Emeli is fel kicsit arcát teátrálisan, hogy a másik jobban megszemlélhesse.*
-Azokat, akikkel az istenek nem voltak ilyen kegyesek, mint velem.
*Szeme sarkából a leányra pillant, kíváncsian várva a reakcióját.*
-Még szerencse.
*Bólogat helyeslően mosolygó szemekkel.*
-Mindenki hallott róla.
*Szól a lázadás dolgára majd helyesbítve hozzáteszi.*
-Legalább is Lichanechben.
*Azt pletykálják feléjük, hogy Arthenior fele felrobbant és, hogy a tetemeket a mai napig nem takarították el, ezért is ütötte fel a fejét az a makacs betegség. Na persze Ryn nem az a fajta, aki csak úgy elhiszi az efféle szóbeszédeket, több, mint valószínű, hogy egy része baromság. Éppen ezért nem is osztja meg ezeket a másikkal, nem akarja elrontani a hangulatot, főleg nem teljesen feleslegesen.
A nekiszegezett kérdésen nagyképűen felvonja szemöldökét, szája sarkában bujkáló mosollyal felel.*
-Hát így!
*Emeli is fel kicsit arcát teátrálisan, hogy a másik jobban megszemlélhesse.*
-Azokat, akikkel az istenek nem voltak ilyen kegyesek, mint velem.
*Szeme sarkából a leányra pillant, kíváncsian várva a reakcióját.*
4835. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 08:59:09
Üzenet elküldve: 2019-02-24 08:59:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
*Miután a zsákja dolgát elrendezte, csatlakozik Lauékhoz és elindulnak az Öreg otthonához. Míg tartanak a házikó felé körbe-körbe néz, hisz most már ez a gyönyörű udvar is az övék. ~ Vajon milyen volt amikor tele volt élettel? Mikor férfiak és nők tüsténkedtek, mikor gyerekek szaladgáltak a kutyát vagy épp egymást kergetve? Vajon vannak még fakardok, nyílvesszők elrejtve titkos helyeken? Esetleg egyik-másik fába vagy az istálló gerendázatába örök szerelmek belekarcolva, majd kivésve, hogy egy másik név kerüljön a helyébe az örökkévalóságban? Érdekes lesz majd kikutatni vagy csak rábukkanni ezekre a mementókra, amit az elmúlt évek, évtizedek hagytak jelül a jövőnek, hogy ők is voltak és megtörténtek. És vajon milyen jeleket hagyunk majd mi? Mennyire tudjuk megtölteni ezt a helyet és mivel? ~ A mellette haladókra néz és elmosolyodik. ~ Jónak tűnik a leosztás, erősnek a lapjaink, csak amíg nem tudjuk pontosan mit is játszunk, addig nem lehetünk biztosak benne. Nem baj, most ahogy nézem biztosra megyünk és nem kell blöffölni. Szépen az alapjaitól felépítjük a partit és haladunk a biztos védelemből. Tényleg vajon van kártya vagy valami táblás a házban? Ha nem, az Öregnél tuti lesz, majd kijárok hozzá. ~ merül a gondolataiba, míg oda nem érnek a házikóhoz. Határozottan bekopog, s mikor válasz érkezik kinyitja az ajtót a többiek előtt, majd ha ők bementek ő is gyorsan belép, nehogy a szükségesnél több hideg jusson be. Megvárja míg Lau és Arystor megbeszélik a dolgaikat, ő csak utána fordul az Öreghez. Addig érdeklődve végigfut a tekintete a házikó belsején, hisz az is sokat elárul a lakójáról.*
- Én pedig a fa dolgában érkeztem volna. Egyfelől akkor neki is kezdenék a hasogatásnak, ha megmutatnád a holt és a mivelt, másfelől én is egy szívességet kérnék még. Biztos látta Bátyám, hogy az egyik leányka betegeskedik és nem szeretnénk, ha a hidegben kellene sokat lennie, így hálás lennék ha megelőlegezne nekünk egy szakajtó fát, amit menten vissza is adnék, ahogy annyival megvagyok. * néz bizakodva az Öregre. *
//Otthon//
*Miután a zsákja dolgát elrendezte, csatlakozik Lauékhoz és elindulnak az Öreg otthonához. Míg tartanak a házikó felé körbe-körbe néz, hisz most már ez a gyönyörű udvar is az övék. ~ Vajon milyen volt amikor tele volt élettel? Mikor férfiak és nők tüsténkedtek, mikor gyerekek szaladgáltak a kutyát vagy épp egymást kergetve? Vajon vannak még fakardok, nyílvesszők elrejtve titkos helyeken? Esetleg egyik-másik fába vagy az istálló gerendázatába örök szerelmek belekarcolva, majd kivésve, hogy egy másik név kerüljön a helyébe az örökkévalóságban? Érdekes lesz majd kikutatni vagy csak rábukkanni ezekre a mementókra, amit az elmúlt évek, évtizedek hagytak jelül a jövőnek, hogy ők is voltak és megtörténtek. És vajon milyen jeleket hagyunk majd mi? Mennyire tudjuk megtölteni ezt a helyet és mivel? ~ A mellette haladókra néz és elmosolyodik. ~ Jónak tűnik a leosztás, erősnek a lapjaink, csak amíg nem tudjuk pontosan mit is játszunk, addig nem lehetünk biztosak benne. Nem baj, most ahogy nézem biztosra megyünk és nem kell blöffölni. Szépen az alapjaitól felépítjük a partit és haladunk a biztos védelemből. Tényleg vajon van kártya vagy valami táblás a házban? Ha nem, az Öregnél tuti lesz, majd kijárok hozzá. ~ merül a gondolataiba, míg oda nem érnek a házikóhoz. Határozottan bekopog, s mikor válasz érkezik kinyitja az ajtót a többiek előtt, majd ha ők bementek ő is gyorsan belép, nehogy a szükségesnél több hideg jusson be. Megvárja míg Lau és Arystor megbeszélik a dolgaikat, ő csak utána fordul az Öreghez. Addig érdeklődve végigfut a tekintete a házikó belsején, hisz az is sokat elárul a lakójáról.*
- Én pedig a fa dolgában érkeztem volna. Egyfelől akkor neki is kezdenék a hasogatásnak, ha megmutatnád a holt és a mivelt, másfelől én is egy szívességet kérnék még. Biztos látta Bátyám, hogy az egyik leányka betegeskedik és nem szeretnénk, ha a hidegben kellene sokat lennie, így hálás lennék ha megelőlegezne nekünk egy szakajtó fát, amit menten vissza is adnék, ahogy annyival megvagyok. * néz bizakodva az Öregre. *
4834. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 03:33:23
Üzenet elküldve: 2019-02-24 03:33:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Tábori munkálatok//
*Ahseela és Xonar egy perpatvar közepére sétálnak be. Az elf lány, ha lenne olyan egoista még azt gondolná, hogy megjelenésükkel gerjesztették tovább a kialakult szituáció felettébb feszült és ellentmondásos körülményeit. Xonar mindezek ellenére nyugodtan ül és fürkészi a jelen eseményeket. A druida lány figyelme a sérült mohos óriásé, amikor éppen a kócos alak alpárian, üvöltve szólítja meg a kettőst. Xonar vicsorogva morog ültében, felborzolt nyakszőrrel. Ahseela nem szól rá a jószágára, ellenben a fegyvert rántó és rovásokkal szabdalt képűhöz, így szól: *
- Valahol mind erre a kérdésre keressük a választ, egész életünkben. A farkasomat pedig, nem kéne provokálni, mert magam is megbánom és elfejtem visszafogni.
*Ezen szavait követően szól Xonarhoz.*
- Menj, most! Gyerünk! Nem lesz baj. Menj!
*A farkas engedelmesen elhátrál, majd fordulva szalad be az erdőbe. Figyelme újra a szikla óriásra irányul és indul meg, hogy segítsen ellátni a sérülést. A további elhangzottakból nyilván valóvá válik, hogy a rovátkolt képűé a tőr. Ezért is lepi meg, a zilált alak kötszer és a gyógyital felajánlása, de nem tesz megjegyzést. Pyctával ért egyet a bájital szükségességét illetően. A mohos lény, Ahseela közeledtére várakozásra inti és maga rántja ki a tőrt a lábából. A lány megáll, de azt várná, hogy az óriás behajítja az erdőbe a fegyvert, legalább is ő így tenne a helyében. Semmi esetre sem adná vissza a tőrt, de hát nincs a másik helyében, és nem tudhatja senki biztosan, ki és hogyan cselekedne egy helyzetben. Az események pedig zajlanak, mert a lény a földre dobja a tőrt. Az óriás megköszöni a segítő szándékát, de az elf lány érzékeli a testbeszédéből, hogy nem igazán veszi jó néven a dolgot. Ezért Ahseela nem is lép a sérülthöz. Ezt tovább erősíti Pycta ingerültebb viselkedése és utasító szavai is. Ahseela nem egészen érti, miért inti mindenki távolság tartásra. Persze, a többség szava mérvadó. A druida lánynak nem csak magától értetődő, hogy ilyen helyzetben segíteni próbáljon, de sokkal egyszerűbb is mások bajával foglalkozni, mint a saját problémáival, de ahogy kérték nem tesz semmit. A hordavezető rendezi a sorokat. A sérültet Tinthereth és Ada veszi kezelésbe. Pycta visszaadja a tőrt az Umonnak szólítottnak és négyszemközti beszélgetésre invitálja. Ahseelát pedig visszaküldi a táborba.*
- Megyek…
*Bár nagyon sok kérdés vetődött fel benne és sok mindent mondana is, de holdfény nővérként megtanult hallgatni és hogy a kérdéseire sokszor nem kaphat választ, főleg ha azokat fel sem teheti. Pl. jelen esetben arra sem kaphat választ, hogy mit keres itt egy Fekete Fa szerzetes, mert a rubiliáni lány, bizony felismerte a rovásokat, mert olvasott a rendházról és annak hirdetett tanairól. Zavaros minden, de lehet vannak dolgok, amiket már tényleg nem lehet helyrehozni. A vászondarabot Pyctának nyújtja, hogy adja oda a kötözéshez. Ellent akkor sem mondana egy idősebb elf testvérnek, ha még nem is Pycta lenne a hordavezető, otthon a Testvériségben ez alapvető tanítás volt. A mohos óriásnak, Tintherethnek és Adának odaint.*
- A holdak ereje kísérje utatok testvérek és vándorok.
*Ahseela fordul és visszamegy a táborba folytatni a munkákat, bár már fogalma sincs mit tehetne, de majd kitalálja, mert tennie kell. ~ Az idő mindig segít. ~, le kell kötni az energiáit és ha úgy lesz, segédkezik új hont teremteni. Ahseelaxának nincsenek már tervei, ötletei és semmije se.*
//Tábori munkálatok//
*Ahseela és Xonar egy perpatvar közepére sétálnak be. Az elf lány, ha lenne olyan egoista még azt gondolná, hogy megjelenésükkel gerjesztették tovább a kialakult szituáció felettébb feszült és ellentmondásos körülményeit. Xonar mindezek ellenére nyugodtan ül és fürkészi a jelen eseményeket. A druida lány figyelme a sérült mohos óriásé, amikor éppen a kócos alak alpárian, üvöltve szólítja meg a kettőst. Xonar vicsorogva morog ültében, felborzolt nyakszőrrel. Ahseela nem szól rá a jószágára, ellenben a fegyvert rántó és rovásokkal szabdalt képűhöz, így szól: *
- Valahol mind erre a kérdésre keressük a választ, egész életünkben. A farkasomat pedig, nem kéne provokálni, mert magam is megbánom és elfejtem visszafogni.
*Ezen szavait követően szól Xonarhoz.*
- Menj, most! Gyerünk! Nem lesz baj. Menj!
*A farkas engedelmesen elhátrál, majd fordulva szalad be az erdőbe. Figyelme újra a szikla óriásra irányul és indul meg, hogy segítsen ellátni a sérülést. A további elhangzottakból nyilván valóvá válik, hogy a rovátkolt képűé a tőr. Ezért is lepi meg, a zilált alak kötszer és a gyógyital felajánlása, de nem tesz megjegyzést. Pyctával ért egyet a bájital szükségességét illetően. A mohos lény, Ahseela közeledtére várakozásra inti és maga rántja ki a tőrt a lábából. A lány megáll, de azt várná, hogy az óriás behajítja az erdőbe a fegyvert, legalább is ő így tenne a helyében. Semmi esetre sem adná vissza a tőrt, de hát nincs a másik helyében, és nem tudhatja senki biztosan, ki és hogyan cselekedne egy helyzetben. Az események pedig zajlanak, mert a lény a földre dobja a tőrt. Az óriás megköszöni a segítő szándékát, de az elf lány érzékeli a testbeszédéből, hogy nem igazán veszi jó néven a dolgot. Ezért Ahseela nem is lép a sérülthöz. Ezt tovább erősíti Pycta ingerültebb viselkedése és utasító szavai is. Ahseela nem egészen érti, miért inti mindenki távolság tartásra. Persze, a többség szava mérvadó. A druida lánynak nem csak magától értetődő, hogy ilyen helyzetben segíteni próbáljon, de sokkal egyszerűbb is mások bajával foglalkozni, mint a saját problémáival, de ahogy kérték nem tesz semmit. A hordavezető rendezi a sorokat. A sérültet Tinthereth és Ada veszi kezelésbe. Pycta visszaadja a tőrt az Umonnak szólítottnak és négyszemközti beszélgetésre invitálja. Ahseelát pedig visszaküldi a táborba.*
- Megyek…
*Bár nagyon sok kérdés vetődött fel benne és sok mindent mondana is, de holdfény nővérként megtanult hallgatni és hogy a kérdéseire sokszor nem kaphat választ, főleg ha azokat fel sem teheti. Pl. jelen esetben arra sem kaphat választ, hogy mit keres itt egy Fekete Fa szerzetes, mert a rubiliáni lány, bizony felismerte a rovásokat, mert olvasott a rendházról és annak hirdetett tanairól. Zavaros minden, de lehet vannak dolgok, amiket már tényleg nem lehet helyrehozni. A vászondarabot Pyctának nyújtja, hogy adja oda a kötözéshez. Ellent akkor sem mondana egy idősebb elf testvérnek, ha még nem is Pycta lenne a hordavezető, otthon a Testvériségben ez alapvető tanítás volt. A mohos óriásnak, Tintherethnek és Adának odaint.*
- A holdak ereje kísérje utatok testvérek és vándorok.
*Ahseela fordul és visszamegy a táborba folytatni a munkákat, bár már fogalma sincs mit tehetne, de majd kitalálja, mert tennie kell. ~ Az idő mindig segít. ~, le kell kötni az energiáit és ha úgy lesz, segédkezik új hont teremteni. Ahseelaxának nincsenek már tervei, ötletei és semmije se.*
4833. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-24 00:22:55
Üzenet elküldve: 2019-02-24 00:22:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
- Még nem? De kár! Pedig igazán fenségesek. Télen van, hogy kijjebb merészkednek az erdőből, élelem után néznek a birtok környékén is. Ha ilyet látunk, és elég ügyesek vagyunk, megpróbálhatjuk őket megsimogatni. *Mondja lelkesen.* Nagyon nagyok, de karcsúak, nem úgy, mint egy ló. És elképesztően okos a szemük, mintha épp csak meg nem szólalnának. Mindenkitől nagyon félnek, de ha sok benned a jóság, és esetleg még egy kis ennivalód is akad, nem szaladnak vissza a bozótosba, hanem hagyják, hogy barátkozz velük.
*Az emlékektől és a bortól Viel egészen kipirul, de sajnos nincs lehetőség arra, hogy még órákat beszélgessen a szarvasokról, ugyanis szóba kerül a szobák esete. Lyllinortól olyan kedves gesztus, hogy Viel bármikor átjöhet, ha magányos, hogy a lánynak szinte repes a szíve az örömtől, és bármilyen meglepő ilyen rövid ismertség után, betegsége ide vagy oda, meg is öleli. A tündér tudja, hogy mi a szeretet, éppen azt keresi a világban, és ilyenkor érzi csak igazán, hogy van miért keresni.*
- Én is szívesen látlak vendégül, amikor csak szeretnéd! *Mosolyog, miután elengedte.* Most az lenne a lényeg, hogy meggyógyulj, ide pedig a harapnivalón át vezet az út. Készítünk neked valami finomat, megpróbálok ennivalót szerezni.
*Viel nem hisz az alkohol gyógyító erejében, abban viszont igen, hogy ha sokféle finom alapanyagból készül az étel, az bárkinek jót tesz. Ezért vesz részt nagyon lelkesen ebben az ételszerzési akcióban is, melybe úgy tűnik, Lau elválaszthatatlannak tűnő barátosnéja, Luni is csatlakozik.*
- Azt hiszem, én is abban a szárnyban kérnék szívesen szobát, ahonnét látszik egy kicsit a tó. *Mondja óvatosan.* Nincs szebb, mint mikor a víz tükrén megcsillan a holdfény. Akkor kicsit mindig gyereknek érzem magam. *Hiszen nem véletlen, hogy Holdezüst a lány neve.* De talán az ablak lenne a legfontosabb, a csücskön… *Teszi hozzá szerényen, mert kevésbé érzi magát elveszettnek az óriási kövek között, ha több irányból besüt a fény. Azért lábával piszkálja a padlót.* Persze csak ha nem okozok kellemetlenséget.
*Viel sajnálja, hogy a gnóm lány nem tart velük, de ő is így látja jónak, elvégre beteg szegény, kell neki a pihenés.*
- Azért ne dolgozd túl magad, rendben? Mire kettőt pislantasz, már itt is leszünk újra. *Mondja óvatosan. Nem orvos ő, de azért aggódni szabad. Persze bízik benne, hogy az itt maradók vigyáznak majd Lyllinorra. Luni közben jó javaslatokat tesz, mit lenne érdemes tenniük, de Viel nem az a típus, aki olyan egyszerűen odaszaladna egy nagyrangú urasághoz, és a szekerét követelné rajta. Inkább meghúzódik, nem félénken, sokkal inkább csöndes figyelemmel, hogy minden fontos mondanivalót elkapjon. Közben azt figyeli, hogy Angu hogyan rendezi az ügyet, hogy a gnóm lánykával és harcos barátosnéjával megoldják a fűtés ügyét.
Viel egy ideig hallgatja, ha Lau és talán Luni is az Öreggel és Arystorral alkudnak, majd elkóborol a nagy és ijesztő épület árnyékából: a szekérhez indul. Hacsak valaki nem szól rá vagy vissza nem hívja előre, az erdő és a szarvasok emlékére megsimogatja a lovak orrocskáját.*
- Sajnos most egy falatot sem tudok nektek adni. *Mondja nekik halkan.* De ha velünk jöttök, veszünk nektek almát. *Ekkor lesz figyelmes a birtok körüli erdőre, és mintha egy pillanatra tényleg látna egy szarvast, sőt valamiféle fényre is figyelmes lesz. Lépteire ügyelve lép a fák közé, ahogy mindig is rutinnal mozgott az erdőben, csak arról feledkezik meg, hogy így a többiek sem fogják észrevenni pici alakját, azt hiszik majd, felszívódott. Csak a fényre figyel, amely valami ködös világból felé árad, s arcát felé fordítja.*
- Köszönöm, hogy otthont adtál nekem, Eeyr. *Suttogja boldogan, néhány pillanatig (vagy percig?) minden másról megfeledkezve.*
//Otthon//
- Még nem? De kár! Pedig igazán fenségesek. Télen van, hogy kijjebb merészkednek az erdőből, élelem után néznek a birtok környékén is. Ha ilyet látunk, és elég ügyesek vagyunk, megpróbálhatjuk őket megsimogatni. *Mondja lelkesen.* Nagyon nagyok, de karcsúak, nem úgy, mint egy ló. És elképesztően okos a szemük, mintha épp csak meg nem szólalnának. Mindenkitől nagyon félnek, de ha sok benned a jóság, és esetleg még egy kis ennivalód is akad, nem szaladnak vissza a bozótosba, hanem hagyják, hogy barátkozz velük.
*Az emlékektől és a bortól Viel egészen kipirul, de sajnos nincs lehetőség arra, hogy még órákat beszélgessen a szarvasokról, ugyanis szóba kerül a szobák esete. Lyllinortól olyan kedves gesztus, hogy Viel bármikor átjöhet, ha magányos, hogy a lánynak szinte repes a szíve az örömtől, és bármilyen meglepő ilyen rövid ismertség után, betegsége ide vagy oda, meg is öleli. A tündér tudja, hogy mi a szeretet, éppen azt keresi a világban, és ilyenkor érzi csak igazán, hogy van miért keresni.*
- Én is szívesen látlak vendégül, amikor csak szeretnéd! *Mosolyog, miután elengedte.* Most az lenne a lényeg, hogy meggyógyulj, ide pedig a harapnivalón át vezet az út. Készítünk neked valami finomat, megpróbálok ennivalót szerezni.
*Viel nem hisz az alkohol gyógyító erejében, abban viszont igen, hogy ha sokféle finom alapanyagból készül az étel, az bárkinek jót tesz. Ezért vesz részt nagyon lelkesen ebben az ételszerzési akcióban is, melybe úgy tűnik, Lau elválaszthatatlannak tűnő barátosnéja, Luni is csatlakozik.*
- Azt hiszem, én is abban a szárnyban kérnék szívesen szobát, ahonnét látszik egy kicsit a tó. *Mondja óvatosan.* Nincs szebb, mint mikor a víz tükrén megcsillan a holdfény. Akkor kicsit mindig gyereknek érzem magam. *Hiszen nem véletlen, hogy Holdezüst a lány neve.* De talán az ablak lenne a legfontosabb, a csücskön… *Teszi hozzá szerényen, mert kevésbé érzi magát elveszettnek az óriási kövek között, ha több irányból besüt a fény. Azért lábával piszkálja a padlót.* Persze csak ha nem okozok kellemetlenséget.
*Viel sajnálja, hogy a gnóm lány nem tart velük, de ő is így látja jónak, elvégre beteg szegény, kell neki a pihenés.*
- Azért ne dolgozd túl magad, rendben? Mire kettőt pislantasz, már itt is leszünk újra. *Mondja óvatosan. Nem orvos ő, de azért aggódni szabad. Persze bízik benne, hogy az itt maradók vigyáznak majd Lyllinorra. Luni közben jó javaslatokat tesz, mit lenne érdemes tenniük, de Viel nem az a típus, aki olyan egyszerűen odaszaladna egy nagyrangú urasághoz, és a szekerét követelné rajta. Inkább meghúzódik, nem félénken, sokkal inkább csöndes figyelemmel, hogy minden fontos mondanivalót elkapjon. Közben azt figyeli, hogy Angu hogyan rendezi az ügyet, hogy a gnóm lánykával és harcos barátosnéjával megoldják a fűtés ügyét.
Viel egy ideig hallgatja, ha Lau és talán Luni is az Öreggel és Arystorral alkudnak, majd elkóborol a nagy és ijesztő épület árnyékából: a szekérhez indul. Hacsak valaki nem szól rá vagy vissza nem hívja előre, az erdő és a szarvasok emlékére megsimogatja a lovak orrocskáját.*
- Sajnos most egy falatot sem tudok nektek adni. *Mondja nekik halkan.* De ha velünk jöttök, veszünk nektek almát. *Ekkor lesz figyelmes a birtok körüli erdőre, és mintha egy pillanatra tényleg látna egy szarvast, sőt valamiféle fényre is figyelmes lesz. Lépteire ügyelve lép a fák közé, ahogy mindig is rutinnal mozgott az erdőben, csak arról feledkezik meg, hogy így a többiek sem fogják észrevenni pici alakját, azt hiszik majd, felszívódott. Csak a fényre figyel, amely valami ködös világból felé árad, s arcát felé fordítja.*
- Köszönöm, hogy otthont adtál nekem, Eeyr. *Suttogja boldogan, néhány pillanatig (vagy percig?) minden másról megfeledkezve.*
4832. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 20:30:33
Üzenet elküldve: 2019-02-23 20:30:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
- Ortas köszöni. *Biccent, s arcán a tétovaság keveredik a zavarral. Mélán körbetekint, s felméri a bent lévő tárgyak elhelyezkedését, a kellemes meleget, mit a lobogó tűz ád lassan, feledtetve a korábbi hosszú utat, mely idáig vezetett. Egy darabig tűnődve szemlél, de aztán belép, s az ajtót halkan hajtja be maga mögött, előtte még kitekint az éjszakába, hol lassan farkasordító és erekig hatolóvá válik az hideg. Hiába, míg a nap fent jár, egyre melegebb az idő, de az éjszakák még megmutatják igazi énjüket. Szemével keresi a felreppent madarat a fekete égbolton, de már nem látja, halkan sóhajtva lép be végül, s a Kaiyko által kikészített zsámolyra ül.*
- Jó itt. *Kezdi ismét körbefuttatva tekintetét a szobán, mintha a szavakat keresné, mintha nem jutna eszébe a megfelelő. Kaiykora csak odapillant, aztán elkapja tekintetét.* Hasonló, mint otthon volt. *Mormogja csendesen, s kezeit közelebb tartja a tűzhöz, de elébb letekerve a gyolcsot a sérültről.*
- Jól gyógyul, már nem fáj. *Mondja csak úgy a lángoknak. Nem veszi észre Kaiyko zavarát, ha tudná, valószínűleg neki sem volna oly kellemetlen, mikor belépett azt észrevette, hogy a lány keresett valamit, talán meg is találta. De közben, mintha ijedten ugrott volna fel, amitől máris feszültséget érez gyomrában.*
- Ortas csak betört ide. Itt Kaiyko emlékei sorakoznak, Ortas... csak Ortas. Ez vagyok én. *Akad el közben a szava.* Én nem akarok a terhedre lenni. *Csóválja meg fejét, hideg tekintettel, majd feláll.*
- Nem ülhetek itt tétlen. Mit csináljak? *Kérdezi a lánytól, majd az asztalhoz siet.* Vágjak-e húst? Vagy... hozzak még fát? *Bár biztos benne, hogy amit gyűjtött bőséggel kitart az éjszaka.*
- Megalszom itt a földön, nem aggatok. *Magyarázkodik hirtelen, bár maga sem tudja miért. A lány kedves volt vele, igaz, Ortas is saját magából adott, mégsem érzi elégségesnek. Hideg, mint a kő, talán soha nem enged fel, máris táncol a nyaki verőere, hisz dühöt érez. Keze ökölbe szorul.*
- Mindig... *Szakad fel belőle.* Mindig ez a düh... Ortas nem tudja... nem tudja miért. *Mintha csak magyarázatot várna, ott az asztalnál, a csendes lány mellett, ki meleggel várta és szállással. Ő pedig, csak erre tud gondolni. Az előttük álló kint fagyos éjszakára.*
- Ortas köszöni. *Biccent, s arcán a tétovaság keveredik a zavarral. Mélán körbetekint, s felméri a bent lévő tárgyak elhelyezkedését, a kellemes meleget, mit a lobogó tűz ád lassan, feledtetve a korábbi hosszú utat, mely idáig vezetett. Egy darabig tűnődve szemlél, de aztán belép, s az ajtót halkan hajtja be maga mögött, előtte még kitekint az éjszakába, hol lassan farkasordító és erekig hatolóvá válik az hideg. Hiába, míg a nap fent jár, egyre melegebb az idő, de az éjszakák még megmutatják igazi énjüket. Szemével keresi a felreppent madarat a fekete égbolton, de már nem látja, halkan sóhajtva lép be végül, s a Kaiyko által kikészített zsámolyra ül.*
- Jó itt. *Kezdi ismét körbefuttatva tekintetét a szobán, mintha a szavakat keresné, mintha nem jutna eszébe a megfelelő. Kaiykora csak odapillant, aztán elkapja tekintetét.* Hasonló, mint otthon volt. *Mormogja csendesen, s kezeit közelebb tartja a tűzhöz, de elébb letekerve a gyolcsot a sérültről.*
- Jól gyógyul, már nem fáj. *Mondja csak úgy a lángoknak. Nem veszi észre Kaiyko zavarát, ha tudná, valószínűleg neki sem volna oly kellemetlen, mikor belépett azt észrevette, hogy a lány keresett valamit, talán meg is találta. De közben, mintha ijedten ugrott volna fel, amitől máris feszültséget érez gyomrában.*
- Ortas csak betört ide. Itt Kaiyko emlékei sorakoznak, Ortas... csak Ortas. Ez vagyok én. *Akad el közben a szava.* Én nem akarok a terhedre lenni. *Csóválja meg fejét, hideg tekintettel, majd feláll.*
- Nem ülhetek itt tétlen. Mit csináljak? *Kérdezi a lánytól, majd az asztalhoz siet.* Vágjak-e húst? Vagy... hozzak még fát? *Bár biztos benne, hogy amit gyűjtött bőséggel kitart az éjszaka.*
- Megalszom itt a földön, nem aggatok. *Magyarázkodik hirtelen, bár maga sem tudja miért. A lány kedves volt vele, igaz, Ortas is saját magából adott, mégsem érzi elégségesnek. Hideg, mint a kő, talán soha nem enged fel, máris táncol a nyaki verőere, hisz dühöt érez. Keze ökölbe szorul.*
- Mindig... *Szakad fel belőle.* Mindig ez a düh... Ortas nem tudja... nem tudja miért. *Mintha csak magyarázatot várna, ott az asztalnál, a csendes lány mellett, ki meleggel várta és szállással. Ő pedig, csak erre tud gondolni. Az előttük álló kint fagyos éjszakára.*
4831. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 20:12:02
Üzenet elküldve: 2019-02-23 20:12:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Otthon//
- Köszönjük! És ugyan, sosem okozol problémát! Remélem, az ágyat is sikerül hamar megkedvelned! *mosolyog Vielre a megjegyzés hallatán, elhatározva, hogy ezentúl több figyelmet fog szentelni a lánynak, aki eddig egészen furcsa körülmények között élhetett, és némi iránymutatásra szorul a hétköznapi életet illetően. A figyelmét azonban hamarosan Lylli vonja magára, akinek a szavai teljesen meghökkentik egy pillanatra, miszerint tudja, miről beszél. ~Csak nem...?~ gondolja magában, sajnálva, hogy esetleg a lány is elvesztette már egyik szerettét. A pillanat azonban nem alkalmas arra, hogy ezt megvitassák, így csak röviden biccent, viszonozva a simogatást a kezén. ~Ha tényleg tudod, akkor nincs is szükség a szavakra!~ igyekszik üzenni a mozdulattal*
- Biztos vagyok benne! *mosolyodik el az ígéret hallatán, majd az iszogatást követően hozzá is lát a rendrakáshoz, ami arra a felfedezésre vezet, hogy nincs itthon semmiféle élelem. ~Itthon... milyen furcsa akár csak gondolatban kimondani!~ gondolja boldogan a felettébb kényelmetlen helyzet ellenére is. Szerencsére a többiek most is összeszedettebbek és alaposabbak nála, és máris a megoldáson dolgoznak.*
- Ez tényleg jó ötlet! *bólogat Luni szavaira, hogy talán hasznos lenne megismerkedniük a szomszédokkal. Angu javaslata hallatán pedig különös melegség tölti el a szívét, hisz örömmel látja, hogy a ház összes lakója milyen figyelmes egymással, és mennyire törődnek a másikkal. ~Nagyszerű ötlet volt ez a házvásárlás!~ helyesel magában utólag is a döntésre*
- Maradj csak, a te állapotodban talán jobb is, ha inkább itt maradsz és pihensz. YIla meg Angu majd vigyáznak rá, hogy ne erőltesd meg magad túlságosan! *pillant gyorsan a két érintettre, nem bánják-e, ha a favágás mellett még Lyllire is figyelniük kell.*
- Azt hiszem, jobb lesz, ha mi is betesszük a zsákokat egy-egy szobába, és már indulunk is, nem? *fordul Luni és Viel felé, akik jelezték, hogy vele tartanak vásárolni.*
- Ha jól számolom, most pont annyian vagyunk, hogy elférjünk az egyik szárnyban, és talán célszerűbb egy épületrészt kifűteni egyszerre, nem? *fordul YIla felé, hogy válaszoljon a kérdésre. Amíg csak ennyien vannak, talán jobb is lenne, ha egymáshoz közel laknának, hiszen ijesztő lehet egy ilyen hatalmas ház éjjel. ~Talán egy szárnyban mindenki megtalálja a neki megfelelő szobát...~ mérlegeli magában a kívánságokat, bár akkor sem ellenkezik, ha valaki esetleg mégis a ház másik végében szeretne lakni. Ha ezzel kapcsolatban sikerült megbeszélni mindent, akkor ő is elindul, hogy lerakja valahova csekélyke kis holmiját, majd a bejárat közelében várja meg a többieket, akik vele tartanak az útra, hogy Angu nyomában induljanak meg az Öreg házikója felé. Odaérve illedelmesen kopog, ha csak Angu nem előzi meg ebben, majd az engedélyt megkapva lép csak be a házba, ahol elméletileg Arystort is találja*
- Üdv! *köszönti a bent lévőket* Elnézést a zavarásért! Igazán csodálatos a ház, még egyszer köszönjük, hogy eladta nekünk! Azonban még egy utolsó szívességet szeretnénk kérni. *kezd neki lassan a felvezetésnek* Most jöttünk csak rá, hogy nincs elég élelem a konyhában mindannyiunk számára... esetleg megengedné, hogy a szekéren visszamenjünk a városba bevásárolni? Természetesen a szekeret visszavinnénk a fogadóba, csak az odaútra kéne, ha már úgyis arra tart. Illetve talán ha még van ideje ilyesmire, tudna egy kis tájékoztatást adni arról, van-e más tanya vagy ház a közelben, ahonnan esetleg be tudnánk szerezni a még szükséges dolgokat? Akadnak esetleg szomszédok, akiket megismerhetnénk? *érdeklődik tőle szerényen, ha még nincs ellenére a társaságuk Arystornak, a vásárlás lezárultával ugyanis nem szeretné a szükségesnél tovább feltartani a nemest egyéb tennivalóiban.*
//Otthon//
- Köszönjük! És ugyan, sosem okozol problémát! Remélem, az ágyat is sikerül hamar megkedvelned! *mosolyog Vielre a megjegyzés hallatán, elhatározva, hogy ezentúl több figyelmet fog szentelni a lánynak, aki eddig egészen furcsa körülmények között élhetett, és némi iránymutatásra szorul a hétköznapi életet illetően. A figyelmét azonban hamarosan Lylli vonja magára, akinek a szavai teljesen meghökkentik egy pillanatra, miszerint tudja, miről beszél. ~Csak nem...?~ gondolja magában, sajnálva, hogy esetleg a lány is elvesztette már egyik szerettét. A pillanat azonban nem alkalmas arra, hogy ezt megvitassák, így csak röviden biccent, viszonozva a simogatást a kezén. ~Ha tényleg tudod, akkor nincs is szükség a szavakra!~ igyekszik üzenni a mozdulattal*
- Biztos vagyok benne! *mosolyodik el az ígéret hallatán, majd az iszogatást követően hozzá is lát a rendrakáshoz, ami arra a felfedezésre vezet, hogy nincs itthon semmiféle élelem. ~Itthon... milyen furcsa akár csak gondolatban kimondani!~ gondolja boldogan a felettébb kényelmetlen helyzet ellenére is. Szerencsére a többiek most is összeszedettebbek és alaposabbak nála, és máris a megoldáson dolgoznak.*
- Ez tényleg jó ötlet! *bólogat Luni szavaira, hogy talán hasznos lenne megismerkedniük a szomszédokkal. Angu javaslata hallatán pedig különös melegség tölti el a szívét, hisz örömmel látja, hogy a ház összes lakója milyen figyelmes egymással, és mennyire törődnek a másikkal. ~Nagyszerű ötlet volt ez a házvásárlás!~ helyesel magában utólag is a döntésre*
- Maradj csak, a te állapotodban talán jobb is, ha inkább itt maradsz és pihensz. YIla meg Angu majd vigyáznak rá, hogy ne erőltesd meg magad túlságosan! *pillant gyorsan a két érintettre, nem bánják-e, ha a favágás mellett még Lyllire is figyelniük kell.*
- Azt hiszem, jobb lesz, ha mi is betesszük a zsákokat egy-egy szobába, és már indulunk is, nem? *fordul Luni és Viel felé, akik jelezték, hogy vele tartanak vásárolni.*
- Ha jól számolom, most pont annyian vagyunk, hogy elférjünk az egyik szárnyban, és talán célszerűbb egy épületrészt kifűteni egyszerre, nem? *fordul YIla felé, hogy válaszoljon a kérdésre. Amíg csak ennyien vannak, talán jobb is lenne, ha egymáshoz közel laknának, hiszen ijesztő lehet egy ilyen hatalmas ház éjjel. ~Talán egy szárnyban mindenki megtalálja a neki megfelelő szobát...~ mérlegeli magában a kívánságokat, bár akkor sem ellenkezik, ha valaki esetleg mégis a ház másik végében szeretne lakni. Ha ezzel kapcsolatban sikerült megbeszélni mindent, akkor ő is elindul, hogy lerakja valahova csekélyke kis holmiját, majd a bejárat közelében várja meg a többieket, akik vele tartanak az útra, hogy Angu nyomában induljanak meg az Öreg házikója felé. Odaérve illedelmesen kopog, ha csak Angu nem előzi meg ebben, majd az engedélyt megkapva lép csak be a házba, ahol elméletileg Arystort is találja*
- Üdv! *köszönti a bent lévőket* Elnézést a zavarásért! Igazán csodálatos a ház, még egyszer köszönjük, hogy eladta nekünk! Azonban még egy utolsó szívességet szeretnénk kérni. *kezd neki lassan a felvezetésnek* Most jöttünk csak rá, hogy nincs elég élelem a konyhában mindannyiunk számára... esetleg megengedné, hogy a szekéren visszamenjünk a városba bevásárolni? Természetesen a szekeret visszavinnénk a fogadóba, csak az odaútra kéne, ha már úgyis arra tart. Illetve talán ha még van ideje ilyesmire, tudna egy kis tájékoztatást adni arról, van-e más tanya vagy ház a közelben, ahonnan esetleg be tudnánk szerezni a még szükséges dolgokat? Akadnak esetleg szomszédok, akiket megismerhetnénk? *érdeklődik tőle szerényen, ha még nincs ellenére a társaságuk Arystornak, a vásárlás lezárultával ugyanis nem szeretné a szükségesnél tovább feltartani a nemest egyéb tennivalóiban.*
4830. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 19:53:13
Üzenet elküldve: 2019-02-23 19:53:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Álomképek//
*A tűz hamar erőre kap, s csak mikor erőre kap, tűnik fel Kaiykónak, a szürkület mennyire hamar mélyül. Ebben az évszakban hamar érkezik az éj és soká marad. A nappal is borongós volt, így alig tűnt fel a változás. A kandallóban táncoló világosság kontrasztot ad az árnyékoknak. Az eddig félhomályban feloldódott két világ közt hirtelen éles határvonalak rajzolódnak. A tűz felé tartja elgémberedett kezeit és dörzsölgetve igyekszik elűzni a beléjük kapaszkodó hideget. Hamar kellemesebbre vált az idő odabent, bár a köpenyéből azért még nem akaródzik kivetkőzni.
A lángok táncáról valami különös vonja magára a figyelmét. Először csak a szeme sarkából látja, de bármily jelentéktelennek tűnik is, nem hagyja nyugodni. Egy tompán csillogó holmi a láda mellett. Egy holmi, ami mintha úgy is a sötétségben maradna, ha semmi nem vet rá árnyékot. Valami fém. Egy csat, wargot mintázó címerrel. Akkor kerülhetett elő, amikor a kovát kereste. Szép holmi, valahogy mégsem akaródzik hozzányúlnia. Rossz érzések gyűlnek köré, mintha még a hideg is jobban kitartana ott. Szinte érzi az arcán, mikor arra fordul. Ortas érkezése riasztja meg a borzongató pillanatból. Ahogy meglátja őt belépni, az a mellkasa köré szoruló iménti béklyó egyszeriben lepattan.*
- Biztosan *siet Ortas elé és elveszi tőle a fát, hogy a kandalló padkája köré rakosgassa a tüzelőnek valót, hogy hamarabb kiszáradjon.*
- Gyere beljebb. Melegedj meg *invitálja Ortast maga mellé. Odahúz maguknak egy-egy zsámolyt a tűz közelébe. A nyelve hegyén van, hogy megkérdezze tőle, hogy éhes-e, de maga se tudja miért, inkább mégsem teszi. Hamarosan úgyis készít a tányérokra valami vacsorának valót. Ennek ellenére mégis furcsa nyomot hagy a ki nem mondott kérdés. Némileg feszeng, bár az okát nem tudja. Eddig ha csak hallgattak is, valahogy mindig természetesnek tűnt.*
*A tűz hamar erőre kap, s csak mikor erőre kap, tűnik fel Kaiykónak, a szürkület mennyire hamar mélyül. Ebben az évszakban hamar érkezik az éj és soká marad. A nappal is borongós volt, így alig tűnt fel a változás. A kandallóban táncoló világosság kontrasztot ad az árnyékoknak. Az eddig félhomályban feloldódott két világ közt hirtelen éles határvonalak rajzolódnak. A tűz felé tartja elgémberedett kezeit és dörzsölgetve igyekszik elűzni a beléjük kapaszkodó hideget. Hamar kellemesebbre vált az idő odabent, bár a köpenyéből azért még nem akaródzik kivetkőzni.
A lángok táncáról valami különös vonja magára a figyelmét. Először csak a szeme sarkából látja, de bármily jelentéktelennek tűnik is, nem hagyja nyugodni. Egy tompán csillogó holmi a láda mellett. Egy holmi, ami mintha úgy is a sötétségben maradna, ha semmi nem vet rá árnyékot. Valami fém. Egy csat, wargot mintázó címerrel. Akkor kerülhetett elő, amikor a kovát kereste. Szép holmi, valahogy mégsem akaródzik hozzányúlnia. Rossz érzések gyűlnek köré, mintha még a hideg is jobban kitartana ott. Szinte érzi az arcán, mikor arra fordul. Ortas érkezése riasztja meg a borzongató pillanatból. Ahogy meglátja őt belépni, az a mellkasa köré szoruló iménti béklyó egyszeriben lepattan.*
- Biztosan *siet Ortas elé és elveszi tőle a fát, hogy a kandalló padkája köré rakosgassa a tüzelőnek valót, hogy hamarabb kiszáradjon.*
- Gyere beljebb. Melegedj meg *invitálja Ortast maga mellé. Odahúz maguknak egy-egy zsámolyt a tűz közelébe. A nyelve hegyén van, hogy megkérdezze tőle, hogy éhes-e, de maga se tudja miért, inkább mégsem teszi. Hamarosan úgyis készít a tányérokra valami vacsorának valót. Ennek ellenére mégis furcsa nyomot hagy a ki nem mondott kérdés. Némileg feszeng, bár az okát nem tudja. Eddig ha csak hallgattak is, valahogy mindig természetesnek tűnt.*
4829. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 18:31:25
Üzenet elküldve: 2019-02-23 18:31:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Csak ezt ússzuk meg szárazon…//
- Ügyes! *Dicséri meg Thim tűzgyújtását, és örömmel telepedik a tűzhöz közel, hogy átmelegítse szinte jegesre fagyott végtagjait. Az elfek (legalábbis az olyanok, mint Ilidiron) bőre nem a hidegre termett, így nem is lehetne boldogabb, most, hogy nem kell már fáznia - amire a vizessé válás sok lapáttal tett rá.
Ő maga is elréved ezen, így nem is veszi észre, hogy Thim félbehagyta a gondolatmenetét.*
- Ez nemes cél akkor. *Mosolyodik el biztatóan.* Remélem jó mestereket találtok, hogy kitanuljátok a mágia csínját-bínját. Nekem is keresnem kéne valakit, aki felfogad tanítványnak és oktat egy kicsit. *Vallja be, hogy neki még nem ilyen konkrétak a tervei, nem ismer senki híres alkimistát, így nem tudja, kihez fordulhatna.
~ Utána kell majd kérdeznem a városban. ~ Dönti el, hogy ez ennek egy fontos programponttá kell válnia, miután kipihente magát, és berendezkedett kicsit Artheniorban.*
- Messze van a mestered? - *Kérdezi aztán kedvesen Lyllitől, ugyanis úgy tűnik, neki már megvan az oktatója, így csodálkozik is kicsit, hogy ahelyett, hogy vele lenne, és tanulna, inkább a város közelében maradt cicákat menteni.*
//Csak ezt ússzuk meg szárazon…//
- Ügyes! *Dicséri meg Thim tűzgyújtását, és örömmel telepedik a tűzhöz közel, hogy átmelegítse szinte jegesre fagyott végtagjait. Az elfek (legalábbis az olyanok, mint Ilidiron) bőre nem a hidegre termett, így nem is lehetne boldogabb, most, hogy nem kell már fáznia - amire a vizessé válás sok lapáttal tett rá.
Ő maga is elréved ezen, így nem is veszi észre, hogy Thim félbehagyta a gondolatmenetét.*
- Ez nemes cél akkor. *Mosolyodik el biztatóan.* Remélem jó mestereket találtok, hogy kitanuljátok a mágia csínját-bínját. Nekem is keresnem kéne valakit, aki felfogad tanítványnak és oktat egy kicsit. *Vallja be, hogy neki még nem ilyen konkrétak a tervei, nem ismer senki híres alkimistát, így nem tudja, kihez fordulhatna.
~ Utána kell majd kérdeznem a városban. ~ Dönti el, hogy ez ennek egy fontos programponttá kell válnia, miután kipihente magát, és berendezkedett kicsit Artheniorban.*
- Messze van a mestered? - *Kérdezi aztán kedvesen Lyllitől, ugyanis úgy tűnik, neki már megvan az oktatója, így csodálkozik is kicsit, hogy ahelyett, hogy vele lenne, és tanulna, inkább a város közelében maradt cicákat menteni.*
4828. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 13:10:10
Üzenet elküldve: 2019-02-23 13:10:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
*Örömmel fogadja, hogy Ylla maradna a közelében, kifejezetten megkedvelte a nem egészen egy nap alatt. Nem mintha nem lehetne kedvelni valakit, ha a másik szárnyban lakik, de valahogy ez szimbolikusan jelentőséggel bír most a számára.
Mikor kiderül, hogy nincs élelem a házban, annyira nem lepődik meg, hisz nem csoda, hogy nem hagytak az enyészetnek ételt, mikor összeszedelőzködtek a költözéskor. Ami tárolható és nem árt neki a szállítás se, azt valószínűleg magukkal vitték, ami meg nem esik az előző kategóriába, azt ő szétosztotta volna az itteni munkásoknak, inkább hasznosítsák ők, minthogy pocsékba menjen.
Na mindegy, a lényeg, hogy van jelentkező a probléma megoldására. Ha jól nézi Lau és Luni megy, Lyllike és Ylla marad. És ugye ott van Vielke, aki ha a főzős társasággal tart akkor megy, ha inkább most besegít a gnóm lánykának, akkor marad. Luni ötlete tetszik neki a szomszédolásról, hisz hasznos lehet a dolog.*
-Szerintem jó ötlet, amit Luni mond, hisz azzal rengeteg fáradtságot spórolnátok meg, és nem mellesleg valószínű volna idő még az esti beszélgetésre, meg bemutatkozásra is. Hisz egymás nevén kívül sokat nem nagyon tudunk a többiekről, talán néhány kivételtől eltekintve. * mosolyog a többiekre. * - És gondolom a szomszédolás ügyében biztos érdemes megkérdezni akár Arystort, akár az Öreget, hogy hová lehet érdemes bekopogni ilyen kéréssel, mégiscsak itt élnek jó pár éve. És lehet nem csak az elkövetkező pár nap, vagy egy-két hat élelmezése oldódik meg, hanem egészen addig, amíg a saját terméseket be nem tudjuk takarítani. Ráadásul ha annyira segítőkészek, mint eddig, talán még be is ajánlhatnak az illetőnek.
*Ylla mondataira bólogat, hisz maga is hasonlóan gondolja, de Lyllinor dolgában picit bizonytalan, hisz ő még mindig nincs túl jól. Aztán úgy gondolja megtalálta a megoldást, gyorsan meg is osztja a lánykával.*
- Mit szólsz Lyllike, ha most gyorsan kérek egy ölnyi fát az Öregtől, hogy begyújtsunk az egyik szobában. Te azt rendbeteszed, majd megvárod, míg a többi szobát is felfűtjük, egyiket a másik után és csak a meleg helyeken tüsténkedsz? Így betegebb sem leszel, és mindig lesz időd pihenni picit a munka után. Mi meg Yllával elrendezzük a fa dolgát, először azt az ölnyit, amennyit vissza kell adnunk, utána meg sorjában a többit. A szobákra valót, majd a sparheltba, végül ha marad idő ide a közös helyre. * Néz kérdőn a gnómra. Ha esetleg nem vevő az ötletre, akkor alternatívaként kilátásba helyezi, hogy megkéri az öreget, hogy amíg nincs meleg a házban, hagy maradjon ott a beteg lány.
Miután ezt tisztázták, Yllára néz, s miután a félelf a zsákok elhelyezéséről és az indulásról beszél bólint. Ha nincs más megbeszélnivaló, akkor Luni kérését figyelembe véve a tótól távolabbi lakószárnyba megy és a saját zsákját a végén lévő szobába teszi be. Mikor a szobából kijövet összefutnak a nővel, akkor rámosolyog, majd egy * - Akkor csináljunk meleget. * felvezetővel elindul ki az Öreg házikója felé. *
//Otthon//
*Örömmel fogadja, hogy Ylla maradna a közelében, kifejezetten megkedvelte a nem egészen egy nap alatt. Nem mintha nem lehetne kedvelni valakit, ha a másik szárnyban lakik, de valahogy ez szimbolikusan jelentőséggel bír most a számára.
Mikor kiderül, hogy nincs élelem a házban, annyira nem lepődik meg, hisz nem csoda, hogy nem hagytak az enyészetnek ételt, mikor összeszedelőzködtek a költözéskor. Ami tárolható és nem árt neki a szállítás se, azt valószínűleg magukkal vitték, ami meg nem esik az előző kategóriába, azt ő szétosztotta volna az itteni munkásoknak, inkább hasznosítsák ők, minthogy pocsékba menjen.
Na mindegy, a lényeg, hogy van jelentkező a probléma megoldására. Ha jól nézi Lau és Luni megy, Lyllike és Ylla marad. És ugye ott van Vielke, aki ha a főzős társasággal tart akkor megy, ha inkább most besegít a gnóm lánykának, akkor marad. Luni ötlete tetszik neki a szomszédolásról, hisz hasznos lehet a dolog.*
-Szerintem jó ötlet, amit Luni mond, hisz azzal rengeteg fáradtságot spórolnátok meg, és nem mellesleg valószínű volna idő még az esti beszélgetésre, meg bemutatkozásra is. Hisz egymás nevén kívül sokat nem nagyon tudunk a többiekről, talán néhány kivételtől eltekintve. * mosolyog a többiekre. * - És gondolom a szomszédolás ügyében biztos érdemes megkérdezni akár Arystort, akár az Öreget, hogy hová lehet érdemes bekopogni ilyen kéréssel, mégiscsak itt élnek jó pár éve. És lehet nem csak az elkövetkező pár nap, vagy egy-két hat élelmezése oldódik meg, hanem egészen addig, amíg a saját terméseket be nem tudjuk takarítani. Ráadásul ha annyira segítőkészek, mint eddig, talán még be is ajánlhatnak az illetőnek.
*Ylla mondataira bólogat, hisz maga is hasonlóan gondolja, de Lyllinor dolgában picit bizonytalan, hisz ő még mindig nincs túl jól. Aztán úgy gondolja megtalálta a megoldást, gyorsan meg is osztja a lánykával.*
- Mit szólsz Lyllike, ha most gyorsan kérek egy ölnyi fát az Öregtől, hogy begyújtsunk az egyik szobában. Te azt rendbeteszed, majd megvárod, míg a többi szobát is felfűtjük, egyiket a másik után és csak a meleg helyeken tüsténkedsz? Így betegebb sem leszel, és mindig lesz időd pihenni picit a munka után. Mi meg Yllával elrendezzük a fa dolgát, először azt az ölnyit, amennyit vissza kell adnunk, utána meg sorjában a többit. A szobákra valót, majd a sparheltba, végül ha marad idő ide a közös helyre. * Néz kérdőn a gnómra. Ha esetleg nem vevő az ötletre, akkor alternatívaként kilátásba helyezi, hogy megkéri az öreget, hogy amíg nincs meleg a házban, hagy maradjon ott a beteg lány.
Miután ezt tisztázták, Yllára néz, s miután a félelf a zsákok elhelyezéséről és az indulásról beszél bólint. Ha nincs más megbeszélnivaló, akkor Luni kérését figyelembe véve a tótól távolabbi lakószárnyba megy és a saját zsákját a végén lévő szobába teszi be. Mikor a szobából kijövet összefutnak a nővel, akkor rámosolyog, majd egy * - Akkor csináljunk meleget. * felvezetővel elindul ki az Öreg házikója felé. *
4827. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 11:21:00
Üzenet elküldve: 2019-02-23 11:21:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
~ Káosz... aligha hiszem, hogy társaságra teremtettünk, ha a a szerzetek ilyen szinten képtelenek mindenféle társas interakcióra. ~ *Az események sodrát egyre hidegebben és mérgesebben figyeli, s ahogy a csuhátlan csuhás, ő is visszakívánja egyedül töltött éveit, ahol csak létfenntartásával kellett törődnie, és saját gondolataival kellett csupán küzdenie. Fel nem foghatja a bolond emberszerzet hisztizését, még követeli is vissza a feleslegesen eldobott tőrt, amire Tinthereth csak egykedvűen rázza meg a fejét. Rég lemondott arról, hogy bárkit is megváltoztasson bármilyen irányba, és jelenleg abban is veszti reményét, hogy a csendesnek ígérkező letelepedésből bármi jó dolog jön majd ki.*
- Ahseelaxa, hát te? - *Felismeri az elf nő jöttét már a farkasából, és intene is neki, hogy ne avatkozzon ennyire közbe, de ő anélkül jön oda, hogy bármi előzményt látott volna. Megint csak csalódik a magányra termett tébolyult saját fajában is, a türelmetlenség nem erény, a hosszúéletűek között pedig sok kifogása sem lehet az ő szemében.
Kivételesen örül neki, hogy Pycta kezébe veszi az irányítást, bár a hierarchikus rendszerek nagy ellenzője, magára nem, vagy csak tudat alatt fogad el bárkit vezetőjének, most mégis elismeri a szükséget, így be is hódol, bár bánva, hogy egyáltalán megzavarták tegnap este a vacsoráját, ő meg bután velük tartott.*
- Ám legyen. - *Egyezik bele, és örül is, hogy távolabb kerülhet az esztelen perpatvartól.*
- Óriás uram, tarts velünk kérlek. - *Keresi az égimeszelő szemét, és megfordulva el is indul a fákhoz, ahova kikötötte korábban a három lovat. A kihúzott kés után valószínűleg jön vér is, ha nem is talált el a kés nagyobb ütőeret, így azért odaad egy rongyot, ha nem akar semmit ráfogni az óriás magától.*
- Ne veszíts sok vért, korán lett kihúzva a tőr sajnos. Jobb lett volna rögtön a kötözés előtt. - *Kommentálja egyszerűen a tettét, ahogy a kis bőr szütyőből előveszi a szövet darabkát.*
- Ämeada, nővérem, járatos vagy a gyógynövényekben? Van nálam néhány vérfű virág, ha nem is a főzet, de a sebre jó lenne Északnak reménye, körbenéznél, hátha valamelyik fán találsz? - *Kéri kedvesen fajtársát, hogy ő elkezdhesse ellátni a sebet korábban.
Ahogy a lovakhoz ér, és reményei szerint vele tartottak a hívottak, az óriásnak egy fára mutat.*
- Ha leülsz, könnyebb lesz. - *Mondja neki egyszerűen, miközben a lovon lévő tartóból előkeresi a kiszárított vérfű virágokat, illetve némi kötszert, amit majd használni kíván.*
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
~ Káosz... aligha hiszem, hogy társaságra teremtettünk, ha a a szerzetek ilyen szinten képtelenek mindenféle társas interakcióra. ~ *Az események sodrát egyre hidegebben és mérgesebben figyeli, s ahogy a csuhátlan csuhás, ő is visszakívánja egyedül töltött éveit, ahol csak létfenntartásával kellett törődnie, és saját gondolataival kellett csupán küzdenie. Fel nem foghatja a bolond emberszerzet hisztizését, még követeli is vissza a feleslegesen eldobott tőrt, amire Tinthereth csak egykedvűen rázza meg a fejét. Rég lemondott arról, hogy bárkit is megváltoztasson bármilyen irányba, és jelenleg abban is veszti reményét, hogy a csendesnek ígérkező letelepedésből bármi jó dolog jön majd ki.*
- Ahseelaxa, hát te? - *Felismeri az elf nő jöttét már a farkasából, és intene is neki, hogy ne avatkozzon ennyire közbe, de ő anélkül jön oda, hogy bármi előzményt látott volna. Megint csak csalódik a magányra termett tébolyult saját fajában is, a türelmetlenség nem erény, a hosszúéletűek között pedig sok kifogása sem lehet az ő szemében.
Kivételesen örül neki, hogy Pycta kezébe veszi az irányítást, bár a hierarchikus rendszerek nagy ellenzője, magára nem, vagy csak tudat alatt fogad el bárkit vezetőjének, most mégis elismeri a szükséget, így be is hódol, bár bánva, hogy egyáltalán megzavarták tegnap este a vacsoráját, ő meg bután velük tartott.*
- Ám legyen. - *Egyezik bele, és örül is, hogy távolabb kerülhet az esztelen perpatvartól.*
- Óriás uram, tarts velünk kérlek. - *Keresi az égimeszelő szemét, és megfordulva el is indul a fákhoz, ahova kikötötte korábban a három lovat. A kihúzott kés után valószínűleg jön vér is, ha nem is talált el a kés nagyobb ütőeret, így azért odaad egy rongyot, ha nem akar semmit ráfogni az óriás magától.*
- Ne veszíts sok vért, korán lett kihúzva a tőr sajnos. Jobb lett volna rögtön a kötözés előtt. - *Kommentálja egyszerűen a tettét, ahogy a kis bőr szütyőből előveszi a szövet darabkát.*
- Ämeada, nővérem, járatos vagy a gyógynövényekben? Van nálam néhány vérfű virág, ha nem is a főzet, de a sebre jó lenne Északnak reménye, körbenéznél, hátha valamelyik fán találsz? - *Kéri kedvesen fajtársát, hogy ő elkezdhesse ellátni a sebet korábban.
Ahogy a lovakhoz ér, és reményei szerint vele tartottak a hívottak, az óriásnak egy fára mutat.*
- Ha leülsz, könnyebb lesz. - *Mondja neki egyszerűen, miközben a lovon lévő tartóból előkeresi a kiszárított vérfű virágokat, illetve némi kötszert, amit majd használni kíván.*
4826. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-23 08:10:03
Üzenet elküldve: 2019-02-23 08:10:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
*Mikor Angu hozzá intézi szavait, érti is meg nem is igazán, mintha megérezte volna az aggodalmát.*
~A legtávolabbit? De ugyan minek?~*Persze neki ilyen pontos elképzelései nem voltak, hogy a ház melyik szegletében, így az arcára is kiül az érdeklődés és az értetlenség, de nem kérdez rá. Mikor pedig nyitná a száját a válaszra, mégiscsak jön valami egészen biztató, így kicsit megkönnyebbül, hogy nem magának kell felvetni az ötletet.*
-Igen, én is a csendet szeretem és azt, ha a bátyám a közelemben lenne.*Mondja és a mosolyában talán most először nem a gúny uralkodik el, hanem valami finomabb vonás.
Mikor megállapítást nyer, hogy a házban semmiféle ehető dolog nem lapul, bár ez talán nem oly meglepő, mivel már nem lakják egy ideje, csupán az öreg felügyelte, kicsit csalódott képet vág. Nagy sóhajtás kíséretében tudomásul veszi, bár ez még mindig csekély ár azért, hogy legyen egy saját szobája.*
~Most már egy házban lakunk, meg kell osztoznunk a munkán.~
-Azt hiszem, jobb lenne, ha mi maradnánk, hogy mire visszajöttök, be legyen fűtve, bizonyára már sötétedni is fog. Élelmet hozni ti is elegek vagytok, csak hátráltatnálak benneteket. Én mindenképpen itt szeretnék maradni. Több hasznomat látom, a szekér úgyis gyorsabban halad, ha kevesebb a súly rajta.*Mosolyog kedvesen.*
-Csak annyit mondjatok meg, melyik szobákat fűtsem fel.*Tűri fel az ujjait, felkészülve a piszkos munkára. Bár a legtöbben kifejtették, hogy nekik nem esne nehezükre megosztozni ma éjszakára egy szobán, mégis szeretné, ha mindet sikerülne kifűteni. Talán ez valami elvárásféle nála, amit maga támasztott abba az irányba, hogy megérdemelje ezt a kiváltságot, hogy egy ilyen gyönyörű helyen lakhat. Majd a kis gnóm lány is kinyilvánítja, hogy szívesen maradna némi házimunka terhe mellett.~Kezd alakulni valami, ez biztató.~ Bár, hogy egy ilyen apró teremtménynek ne maradna hely a szekéren, azt azért erősen kétlik, de nem teszi szóvá.~A végén még betegebb lesz, mint, amilyen most.~*
-Akkor, dobjuk be a cuccunkat a szobákba és nézzünk tüzelő után.*Javasolja.*
//Otthon//
*Mikor Angu hozzá intézi szavait, érti is meg nem is igazán, mintha megérezte volna az aggodalmát.*
~A legtávolabbit? De ugyan minek?~*Persze neki ilyen pontos elképzelései nem voltak, hogy a ház melyik szegletében, így az arcára is kiül az érdeklődés és az értetlenség, de nem kérdez rá. Mikor pedig nyitná a száját a válaszra, mégiscsak jön valami egészen biztató, így kicsit megkönnyebbül, hogy nem magának kell felvetni az ötletet.*
-Igen, én is a csendet szeretem és azt, ha a bátyám a közelemben lenne.*Mondja és a mosolyában talán most először nem a gúny uralkodik el, hanem valami finomabb vonás.
Mikor megállapítást nyer, hogy a házban semmiféle ehető dolog nem lapul, bár ez talán nem oly meglepő, mivel már nem lakják egy ideje, csupán az öreg felügyelte, kicsit csalódott képet vág. Nagy sóhajtás kíséretében tudomásul veszi, bár ez még mindig csekély ár azért, hogy legyen egy saját szobája.*
~Most már egy házban lakunk, meg kell osztoznunk a munkán.~
-Azt hiszem, jobb lenne, ha mi maradnánk, hogy mire visszajöttök, be legyen fűtve, bizonyára már sötétedni is fog. Élelmet hozni ti is elegek vagytok, csak hátráltatnálak benneteket. Én mindenképpen itt szeretnék maradni. Több hasznomat látom, a szekér úgyis gyorsabban halad, ha kevesebb a súly rajta.*Mosolyog kedvesen.*
-Csak annyit mondjatok meg, melyik szobákat fűtsem fel.*Tűri fel az ujjait, felkészülve a piszkos munkára. Bár a legtöbben kifejtették, hogy nekik nem esne nehezükre megosztozni ma éjszakára egy szobán, mégis szeretné, ha mindet sikerülne kifűteni. Talán ez valami elvárásféle nála, amit maga támasztott abba az irányba, hogy megérdemelje ezt a kiváltságot, hogy egy ilyen gyönyörű helyen lakhat. Majd a kis gnóm lány is kinyilvánítja, hogy szívesen maradna némi házimunka terhe mellett.~Kezd alakulni valami, ez biztató.~ Bár, hogy egy ilyen apró teremtménynek ne maradna hely a szekéren, azt azért erősen kétlik, de nem teszi szóvá.~A végén még betegebb lesz, mint, amilyen most.~*
-Akkor, dobjuk be a cuccunkat a szobákba és nézzünk tüzelő után.*Javasolja.*
4825. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-22 21:12:21
Üzenet elküldve: 2019-02-22 21:12:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton-útfélen//
//Otthon//
- Bég neb, de nagyon szép rajzot láttab róla egy állathatározóban.
*Feleli Viel kérdésére lelkesen a szarvasról.
Lau bánata elsőre nem tűnik fel neki, túl jól palástolja a nosztalgia leplével a szomorú valóságot a húgáról. Megértő, együttérző mosollyal hallgatja a kedves ajándék történetét, mely mögé pedig saját szomorúsága bújik. Ám az elhangzó „volt” szó belehasít a szívébe és ijedt arcot vág. Hideg borzongás fut át a hátán, mintha hűvös ujjak simítanának végig rajta, s ezt mély bűntudat kíséri. Megpróbálja megérinteni Lau karját, s ha sikerül, egy kissé megszorítja, pusztán a gesztus kedvéért.*
- Lau… én…
*De nagyon nehéz befejeznie. Minden az arcára van írva restelkedésről és együttérzéséről, a legtöbb dolog viszont, ami eszébe jut, csacsiságnak tűnik és üresen cseng. Végül csak egy dolgot tud kibökni, ezt teljesen őszintén, szomorú mosollyal teszi.*
- Tudob, bit érzel...
*Biccent is hozzá a nyomaték kedvéért, a szarvasfüggőt pedig féltőn a tenyerébe zárja, majd becsukott öklét a szívére szorítja. Ha sikerült megfognia, apró simítással most elereszti Lau karját. Ezúttal melegen mosolyog.*
- Vigyázni fogok rá, ígéreb.
*Amint elválnak, felteszi a nyakába és megindultan simogatja meg a szarvasforma függőt kicsiny mellkasán. Aztán hamarosan következik a szobák felosztása. Neki igazán mindegy, melyik az övé, bárkivel kerül szívesen szomszédságba és nem válogatós, pusztán kissé rend- és tisztaságmániás, de azt akárhol meg tudja teremteni. És ha arról van szó, hogy osztozni kell, akkor még ebben is nagylelkű. Mégis nagyon jólesik neki, hogy Vielnek eszébe jut, boldogan beleegyezik a javaslatba.*
- Nagyon szívesen leszek veled szobszédos! És bárbikor átjöhetsz, ha szeretnél. Akár az éjszaka közepén, ha bagányosnak érzed bagad. Ebben a nagy házban ijesztő a bagunkfajtáknak...
*Mosolyog barátin. Emlékszik még, hogy meglepődött Viel, mikor meglátta a ház méreteit. Szegénynek nem lehet könnyű ezt megszokni. Még neki is furcsa, pedig valamennyire már hozzászokott Lihanechben. Eszébe vési, hogy külön odafigyeljen rá, hogy Viel jól érezze magát a társaságban. Útjuk azonban gyorsan elválik, mert Lau beigazolja félelmeit, mikor a konyhából visszatér, s kezdeményezéséhez Viel is csatlakozik Luni mellett. Amint alkalma nyílik megszólalni, él a lehetőséggel.*
- Ha... ha neb bánjátok, akkor én baradnék és elkezdenéb lakhatóvá tenni a szobákat éjszakára. Ha bindenki begy, úgyseb barad hely a szekéren…
*A végén elhalkul a hangja, nem szeretné, ha úgy éreznék, hogy kihúzza magát a dologból. Persze nem hangzik túl hitelesen egy ilyen aprócska jószágtól, hogy helykímélés céljából maradna le.*
//Otthon//
- Bég neb, de nagyon szép rajzot láttab róla egy állathatározóban.
*Feleli Viel kérdésére lelkesen a szarvasról.
Lau bánata elsőre nem tűnik fel neki, túl jól palástolja a nosztalgia leplével a szomorú valóságot a húgáról. Megértő, együttérző mosollyal hallgatja a kedves ajándék történetét, mely mögé pedig saját szomorúsága bújik. Ám az elhangzó „volt” szó belehasít a szívébe és ijedt arcot vág. Hideg borzongás fut át a hátán, mintha hűvös ujjak simítanának végig rajta, s ezt mély bűntudat kíséri. Megpróbálja megérinteni Lau karját, s ha sikerül, egy kissé megszorítja, pusztán a gesztus kedvéért.*
- Lau… én…
*De nagyon nehéz befejeznie. Minden az arcára van írva restelkedésről és együttérzéséről, a legtöbb dolog viszont, ami eszébe jut, csacsiságnak tűnik és üresen cseng. Végül csak egy dolgot tud kibökni, ezt teljesen őszintén, szomorú mosollyal teszi.*
- Tudob, bit érzel...
*Biccent is hozzá a nyomaték kedvéért, a szarvasfüggőt pedig féltőn a tenyerébe zárja, majd becsukott öklét a szívére szorítja. Ha sikerült megfognia, apró simítással most elereszti Lau karját. Ezúttal melegen mosolyog.*
- Vigyázni fogok rá, ígéreb.
*Amint elválnak, felteszi a nyakába és megindultan simogatja meg a szarvasforma függőt kicsiny mellkasán. Aztán hamarosan következik a szobák felosztása. Neki igazán mindegy, melyik az övé, bárkivel kerül szívesen szomszédságba és nem válogatós, pusztán kissé rend- és tisztaságmániás, de azt akárhol meg tudja teremteni. És ha arról van szó, hogy osztozni kell, akkor még ebben is nagylelkű. Mégis nagyon jólesik neki, hogy Vielnek eszébe jut, boldogan beleegyezik a javaslatba.*
- Nagyon szívesen leszek veled szobszédos! És bárbikor átjöhetsz, ha szeretnél. Akár az éjszaka közepén, ha bagányosnak érzed bagad. Ebben a nagy házban ijesztő a bagunkfajtáknak...
*Mosolyog barátin. Emlékszik még, hogy meglepődött Viel, mikor meglátta a ház méreteit. Szegénynek nem lehet könnyű ezt megszokni. Még neki is furcsa, pedig valamennyire már hozzászokott Lihanechben. Eszébe vési, hogy külön odafigyeljen rá, hogy Viel jól érezze magát a társaságban. Útjuk azonban gyorsan elválik, mert Lau beigazolja félelmeit, mikor a konyhából visszatér, s kezdeményezéséhez Viel is csatlakozik Luni mellett. Amint alkalma nyílik megszólalni, él a lehetőséggel.*
- Ha... ha neb bánjátok, akkor én baradnék és elkezdenéb lakhatóvá tenni a szobákat éjszakára. Ha bindenki begy, úgyseb barad hely a szekéren…
*A végén elhalkul a hangja, nem szeretné, ha úgy éreznék, hogy kihúzza magát a dologból. Persze nem hangzik túl hitelesen egy ilyen aprócska jószágtól, hogy helykímélés céljából maradna le.*
4824. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-22 12:25:34
Üzenet elküldve: 2019-02-22 12:25:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
*Kezd kissé elege lenni abból, hogy kezdenek kicsúszni az ujjai közül az események fonala, az állkapcsának két oldalán megfeszül egy-egy izom, s bár a wegtoreni pengét már eltette, kezei ökölbe szorulnak.
Az események középpontjába kerülő óriásra irányul minden figyelem, aki ugyan megsebesül Umon tőrétől, de a sérülés egyáltalán nem súlyos. Egyetért Tinthereth félhangos megjegyzésével, de nem fog olajat önteni tovább a tűzre, mert már így is sokkal több szó hangzott el feleslegesen, mint kellett volna.
Érzi, hogy nagyon sokat kell még beszélnie az átkozott szerzetessel közös múltjukról, ha nem szeretné, hogy új társai bizalmatlanná váljanak vele szemben. Viszont valahol legbelül örül Umon látásának, még annak ellenére is, hogy viselkedésében szembetűnő és komoly változások mentek végbe.
A patkányokat, amelyekre Ämeada hívja fel a figyelmét, észre sem vette, sokkal szembetűnőbb dolgokkal foglalkozott eddig, minthogy két, a talajszinten mozgó rágcsálót észrevegyen.
A hab a tortán Asheelaxa és farkasának megjelenése, ami előtt a csuhátlan csuhás teljességgel értetlenül áll. Vagy nagyon gyorsan végeztek a fagyűjtéssel a karámhoz a haszonállatoknak vagy el sem ment az elfekkel. Mindenesetre megjelenése több kérdést vet fel, mint választ.*
- Kérlek, maradj ott, ahol vagy. *Emeli kezét Asheelaxa felé, mert nem is érti, miért indul meg egy ismeretlen óriás felé, annak ellenére is, hogy megsebesült.
Umon persze hozza a formáját, míg mindenki békítene, addig ő tovább szítja a tüzet. Az erdőmélyi szerzetes újra az aszkézis magánya után áhítozik ebben a káoszban.*
- Elég legyen! *Emeli fel a hangját és előre lép, hogy minden figyelem központjába kerülhessen. Kezeit felemeli, egyszerre elejét véve minden mozgásnak lehetőség szerint, másrészt a további szócséplésnek.*
- Nem vagyunk haramiák, nemrég telepedtünk le nem messze innen a folyónál. Békések a szándékaink. *Egy kemény pillantással fojtaná a szót Umonba, ha szólni szeretne.
Asheelaxát megállítaná, hogy ne mehessen közel az óriáshoz, nem is kellene itt lennie most.*
- Elég. Sajnálatos dolog, de nem történt semmi megbocsáthatatlan. *Most viszont vezérként fog cselekedni és megmondja mindenkinek, mit tegyen, aztán vagy hallgatnak rá, vagy nem.*
- Asheelaxa, menj vissza a táborba, most! Ämeada, Tinthereth, ti a lovakhoz és kérlek, te menj velük, hogy elláthassák a sebed. Bocsáss meg, de erre a sebre nem fogunk használni bájitalt, egyszerűen tisztítsátok ki és kössétek be. *Veszi fel a talajról az eldobott tőrt óvatosan és szól az óriás felé. Bár Umon sebezte meg, valamennyire a saját hibájának tartja a dolgot.
Ha már mindenki vezérnek gondolja, akkor most engedelmeskedjenek is neki. Ha vezért akarnak, akkor megkapják.*
- Umon, mi pedig beszélgessünk egy kicsit. *Néz az átkozott szerzetesre komoly pillantással, a felvett tőrt felé nyújtja, mint valami békejobbot.
Reméli, hogy senkinek sem kell kétszer elmondania semmit, mint vezérnek, ha már kinevezték, joga van eldönteni, ki maradhat velük és kit vet ki a közösség.
Nem akart vezető lenni, egyszer már megbűnhődött érte, de most mégis újra azzá kell válnia. Legyen meg az Erdő Szívének akarata.*
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
*Kezd kissé elege lenni abból, hogy kezdenek kicsúszni az ujjai közül az események fonala, az állkapcsának két oldalán megfeszül egy-egy izom, s bár a wegtoreni pengét már eltette, kezei ökölbe szorulnak.
Az események középpontjába kerülő óriásra irányul minden figyelem, aki ugyan megsebesül Umon tőrétől, de a sérülés egyáltalán nem súlyos. Egyetért Tinthereth félhangos megjegyzésével, de nem fog olajat önteni tovább a tűzre, mert már így is sokkal több szó hangzott el feleslegesen, mint kellett volna.
Érzi, hogy nagyon sokat kell még beszélnie az átkozott szerzetessel közös múltjukról, ha nem szeretné, hogy új társai bizalmatlanná váljanak vele szemben. Viszont valahol legbelül örül Umon látásának, még annak ellenére is, hogy viselkedésében szembetűnő és komoly változások mentek végbe.
A patkányokat, amelyekre Ämeada hívja fel a figyelmét, észre sem vette, sokkal szembetűnőbb dolgokkal foglalkozott eddig, minthogy két, a talajszinten mozgó rágcsálót észrevegyen.
A hab a tortán Asheelaxa és farkasának megjelenése, ami előtt a csuhátlan csuhás teljességgel értetlenül áll. Vagy nagyon gyorsan végeztek a fagyűjtéssel a karámhoz a haszonállatoknak vagy el sem ment az elfekkel. Mindenesetre megjelenése több kérdést vet fel, mint választ.*
- Kérlek, maradj ott, ahol vagy. *Emeli kezét Asheelaxa felé, mert nem is érti, miért indul meg egy ismeretlen óriás felé, annak ellenére is, hogy megsebesült.
Umon persze hozza a formáját, míg mindenki békítene, addig ő tovább szítja a tüzet. Az erdőmélyi szerzetes újra az aszkézis magánya után áhítozik ebben a káoszban.*
- Elég legyen! *Emeli fel a hangját és előre lép, hogy minden figyelem központjába kerülhessen. Kezeit felemeli, egyszerre elejét véve minden mozgásnak lehetőség szerint, másrészt a további szócséplésnek.*
- Nem vagyunk haramiák, nemrég telepedtünk le nem messze innen a folyónál. Békések a szándékaink. *Egy kemény pillantással fojtaná a szót Umonba, ha szólni szeretne.
Asheelaxát megállítaná, hogy ne mehessen közel az óriáshoz, nem is kellene itt lennie most.*
- Elég. Sajnálatos dolog, de nem történt semmi megbocsáthatatlan. *Most viszont vezérként fog cselekedni és megmondja mindenkinek, mit tegyen, aztán vagy hallgatnak rá, vagy nem.*
- Asheelaxa, menj vissza a táborba, most! Ämeada, Tinthereth, ti a lovakhoz és kérlek, te menj velük, hogy elláthassák a sebed. Bocsáss meg, de erre a sebre nem fogunk használni bájitalt, egyszerűen tisztítsátok ki és kössétek be. *Veszi fel a talajról az eldobott tőrt óvatosan és szól az óriás felé. Bár Umon sebezte meg, valamennyire a saját hibájának tartja a dolgot.
Ha már mindenki vezérnek gondolja, akkor most engedelmeskedjenek is neki. Ha vezért akarnak, akkor megkapják.*
- Umon, mi pedig beszélgessünk egy kicsit. *Néz az átkozott szerzetesre komoly pillantással, a felvett tőrt felé nyújtja, mint valami békejobbot.
Reméli, hogy senkinek sem kell kétszer elmondania semmit, mint vezérnek, ha már kinevezték, joga van eldönteni, ki maradhat velük és kit vet ki a közösség.
Nem akart vezető lenni, egyszer már megbűnhődött érte, de most mégis újra azzá kell válnia. Legyen meg az Erdő Szívének akarata.*
4823. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-22 09:21:27
Üzenet elküldve: 2019-02-22 09:21:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az örök magányosok útja//
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alig bírja követni az eseményeket és csak kapkodná a fejét, ha nem minden az orra előtt történne. Az őrült, aki lábon dobta az előbb még mindig hevesen viselkedik és Throggoth nem is veszi le róla a szemét egészen addig, ameddig Pycta nem áll be közéjük.*
- Vadász vagyok. *Mondja nyugodtan néha zihálva, hiszen a tőr még mindig kiáll a lábából, de egyelőre ahhoz nem nyúl, hiszen számára minden elég gyorsan történik.*
- Nem tudtam, hogy haramiák vagytok, vagy mifélék?! Nem kockáztattam. *Vagyis igen, hiszen a jó óriás nem igazán vette figyelembe, hogy a jelen pillanatban nem a barlangok sötétjében kell rejtőznie, hanem fényes nappal a ritkás erdőben. Ahogy végig mondja a kis mondókáját, máris zajlanak tovább az események.*
- Megmaradok. De nem bánnám, ha lenne némi gyógynövény a sebre. *Mondja öblös hangján, majd a második kérdés a sebek ellátására vonatkozóan, Pycta közé és a bolond közé pozícionálása kezdi megzavarni az elméjét. Eddig azt hitte, hogy haramiák és az életére törnek csoportosan, most viszont már nem tudja mire vélni a közösség hozzáállását.*
- Igen hozzám. *Felel röviden és már füttyent is egyet, hogy a két kis állat felé kezdjen mozogni. Gyors kis jószágok révén hamar oda érnek gazdájához és a lábain felkapaszkodva az egyik a vállára, a másik a köpenye alá rohanva szemléli a történteket. Körülbelül ekkor robban be egy szép darab farkas a kis színjáték közepébe és ezt követően egy hangosabb szólam is érkezik. Tehát ennek a jószágnak is van gazdája. Gondolja az óriás magában, de tekintetét még mindig nem veszi le a bolondról, aki vagdalkozásával lassan a többiek ellenszenvét is kivívja. Throggot nem egy észlény és nem áll sokszor a helyzet magaslatán, de talán még ő is hamarabb felfogja, hogy ebben a szituációban nem ő lesz lassan az ellenség, hanem a bolond. Patkányai figyelme még mindig a fenyegetést fürkészik és a készenlétben lévő szablyák élének csillogása éberen tartja ösztöneiket. A hozzá közeledő lány láttán felemeli kezét mintegy távol tartva őt.*
- Várj! *Szól Ahseelaxnak, majd a lába irányába nyúl és finoman kihúzza a tőrt a lábából. Nem igazán tudja eldönteni, hogy visszaadja e azt gazdájának, hiszen annak fenyegetődzésé nem teszi alkalmassá, hogy egyszerűen átnyújtsa a fegyvert. Ráadásul Pycta még mindig közöttük áll, így ennek vannak fizikai akadályai is. Ennek összességében inkább bedobná azt az erdőbe, vagy egyszerűen belevághatná a fába, de végül, csak maga mellé pottyantja a saját vérével együtt.*
- Köszönöm. *Engedi oda a lányt, ha az az előbbi tiltás ellenére még jönni akar. Tekintete dühös, morcos, de nem tesz hirtelen mozdulatot. Inkább Umonnak felel.*
- Talán legközelebb nem kell hajigálni a bicskádat. *Mondja mérgesen, majd a tekint a többiekre siklik, akik bölcsebbek voltak és nem kezdtek támadásba, és lásd mennyivel egyszerűbben véget is ért a történet. Persze a sebei ellátására tett bájitalos megoldást nem utasítja vissza. Arra a jelen esetben szüksége lenne, még akkor is ha alapvetően jól bírja a fájdalmat.*
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa, Umon//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alig bírja követni az eseményeket és csak kapkodná a fejét, ha nem minden az orra előtt történne. Az őrült, aki lábon dobta az előbb még mindig hevesen viselkedik és Throggoth nem is veszi le róla a szemét egészen addig, ameddig Pycta nem áll be közéjük.*
- Vadász vagyok. *Mondja nyugodtan néha zihálva, hiszen a tőr még mindig kiáll a lábából, de egyelőre ahhoz nem nyúl, hiszen számára minden elég gyorsan történik.*
- Nem tudtam, hogy haramiák vagytok, vagy mifélék?! Nem kockáztattam. *Vagyis igen, hiszen a jó óriás nem igazán vette figyelembe, hogy a jelen pillanatban nem a barlangok sötétjében kell rejtőznie, hanem fényes nappal a ritkás erdőben. Ahogy végig mondja a kis mondókáját, máris zajlanak tovább az események.*
- Megmaradok. De nem bánnám, ha lenne némi gyógynövény a sebre. *Mondja öblös hangján, majd a második kérdés a sebek ellátására vonatkozóan, Pycta közé és a bolond közé pozícionálása kezdi megzavarni az elméjét. Eddig azt hitte, hogy haramiák és az életére törnek csoportosan, most viszont már nem tudja mire vélni a közösség hozzáállását.*
- Igen hozzám. *Felel röviden és már füttyent is egyet, hogy a két kis állat felé kezdjen mozogni. Gyors kis jószágok révén hamar oda érnek gazdájához és a lábain felkapaszkodva az egyik a vállára, a másik a köpenye alá rohanva szemléli a történteket. Körülbelül ekkor robban be egy szép darab farkas a kis színjáték közepébe és ezt követően egy hangosabb szólam is érkezik. Tehát ennek a jószágnak is van gazdája. Gondolja az óriás magában, de tekintetét még mindig nem veszi le a bolondról, aki vagdalkozásával lassan a többiek ellenszenvét is kivívja. Throggot nem egy észlény és nem áll sokszor a helyzet magaslatán, de talán még ő is hamarabb felfogja, hogy ebben a szituációban nem ő lesz lassan az ellenség, hanem a bolond. Patkányai figyelme még mindig a fenyegetést fürkészik és a készenlétben lévő szablyák élének csillogása éberen tartja ösztöneiket. A hozzá közeledő lány láttán felemeli kezét mintegy távol tartva őt.*
- Várj! *Szól Ahseelaxnak, majd a lába irányába nyúl és finoman kihúzza a tőrt a lábából. Nem igazán tudja eldönteni, hogy visszaadja e azt gazdájának, hiszen annak fenyegetődzésé nem teszi alkalmassá, hogy egyszerűen átnyújtsa a fegyvert. Ráadásul Pycta még mindig közöttük áll, így ennek vannak fizikai akadályai is. Ennek összességében inkább bedobná azt az erdőbe, vagy egyszerűen belevághatná a fába, de végül, csak maga mellé pottyantja a saját vérével együtt.*
- Köszönöm. *Engedi oda a lányt, ha az az előbbi tiltás ellenére még jönni akar. Tekintete dühös, morcos, de nem tesz hirtelen mozdulatot. Inkább Umonnak felel.*
- Talán legközelebb nem kell hajigálni a bicskádat. *Mondja mérgesen, majd a tekint a többiekre siklik, akik bölcsebbek voltak és nem kezdtek támadásba, és lásd mennyivel egyszerűbben véget is ért a történet. Persze a sebei ellátására tett bájitalos megoldást nem utasítja vissza. Arra a jelen esetben szüksége lenne, még akkor is ha alapvetően jól bírja a fájdalmat.*
4822. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-22 07:47:14
Üzenet elküldve: 2019-02-22 07:47:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szekéren lévő holmikról nincs több véleménye, részéről teljesen megfelelő, hisz azért mondta. Sokkal inkább foglalkozik az ezt követő dolgokkal, mikor végre már megmozgathatja, néhány órája is használatba vett tagjait. Vigyorogva szemléli az óriás kínlódását, jóllehet tekintete továbbra is hideg és érzéketlen marad, mintha csupán az ösztön húzná két oldalra a szája körüli izmokat. Hogy ez miért alakult így, nem lehet tudni, valószínűleg egy rosszul megkomponált színdarab főszereplőjeként érezheti magát. Umon pocsék mutatványos, ezt meg kell hagyni, de ellenben a legtöbb színésszel, őt marhára nem érdekli, hogy mások élvezik-e az előadást.*
- Nagyjából rögtön utána kérdeztem is! *Kuncog fel Tinterethre nézve.* Nem is volt olyan sok különbség. *Egykedvűen figyeli, ahogy az elf babusgatni kezdi a mamlaszt.* Kérem vissza! A tőrt. *Emeli meg tenyerét felfelé fordítva, egy csöppet sem foglalkozva azzal, hogy az óriás bömböl-e vagy sem. Valószínűleg hatszor körbefutja, mire az egyáltalán levegőt vesz, így emiatt nem aggódik. A hideg avarban és porhóban közeledve túró két kis alakra nem figyel fel, tekintetét nem veszi le az előtte bömbölő óriásról. A szablyát nem engedi lejjebb, óvatosan feszíti meg lábait, ha kell, akkor ugyanúgy ugorjon, mint a tollas dög ellen.*
- Nem fog érdekelni, ha a te fejed is itt lóg az oldalamon. *Vonja meg egykedvűen a vállát, majd meglapogatja az övére akasztott csőrös dög fejét.* Igaz, Csupi? *Röhög fel heherészve egy pillanatra a fejre pillantva.* Mi legyen, vezérem? *Sóhajt fel, s a közéjük álló elftől várja a választ a folytatásra, részéről édes mindegy, ugyanolyan jó szívvel teszi el fegyverét, mint ont beleket. Az óriás mögött futó farkasra ekkor figyel fel először, majd a rövidesen csörtetve őt követő alakra is.*
- Hát ez nagyszerű. Elftalálkozó. *Húzza el a száját, kezd kisebbségi komplexusa lenni, jelen esetben az óriással együtt már erőteljesen nemzetiséget alkotnak.*
- Te meg ki a fasz vagy?! Állítsd meg a szőrcsomót, vagy levágom, mint egy malacot! *Üvölt a lány felé, s a farkas irányába célozza meg szablyáját, másik keze gyengéden emeli ki hosszú tőrét is tokjából, így immár két kézében fegyverrel, laza terpeszben várakozik.*
- Pycta... nem bánnám, ha nyilatkoznál, kezdünk sokan lenni és viszket a tenyerem! Tinti majd ellátja... ne lökdösődj, várd ki a sorod. Különben is, ki vagy te, nem is ismerlek? *Néz az újonnan érkező fontoskodóra, aki gyakorlatilag besasszéz a tűzvonalba, anélkül, hogy felmérné a helyzetét. ~ Amatőr. ~ Igazából innen pont a tarkójába hajíthatná a tőrét, még csak észre sem venné, hogy sündisznó lett.* ...vagy végül kurva mindegy, de a tőrt kérem!!
*Csattan fel, bár arca továbbra is hullamerev, sem a düh, sem a vér íze után érzett boldogság nem mutatkozik rajta. Aztán végül csak lemondóan legyint egyet, itt mindenki segíteni akar mindenkinek, bezzeg, mikor neki kellett volna, nem volt ott senki. Érzi a testében gyülemlő feszültséget, foga halkan csikordul egyet, míg végül aztán egy hatalmas levegővel távozik a harag szervezetéből.*
- A szekéren van kötszer és gyógyital is. *Sóhajt fel.* Bumburnyák, ne lopakodj még egyszer, inkább messziről kajabálj, hidd el hatékonyabb. Amúgy, ha fáj a lábad, könnyen elbánok vele! *Vigyorodik el, alsó ajkát megnyalva.*
//Throggot, Pycta, Tintereth, Amea, Ahseelaxa//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szekéren lévő holmikról nincs több véleménye, részéről teljesen megfelelő, hisz azért mondta. Sokkal inkább foglalkozik az ezt követő dolgokkal, mikor végre már megmozgathatja, néhány órája is használatba vett tagjait. Vigyorogva szemléli az óriás kínlódását, jóllehet tekintete továbbra is hideg és érzéketlen marad, mintha csupán az ösztön húzná két oldalra a szája körüli izmokat. Hogy ez miért alakult így, nem lehet tudni, valószínűleg egy rosszul megkomponált színdarab főszereplőjeként érezheti magát. Umon pocsék mutatványos, ezt meg kell hagyni, de ellenben a legtöbb színésszel, őt marhára nem érdekli, hogy mások élvezik-e az előadást.*
- Nagyjából rögtön utána kérdeztem is! *Kuncog fel Tinterethre nézve.* Nem is volt olyan sok különbség. *Egykedvűen figyeli, ahogy az elf babusgatni kezdi a mamlaszt.* Kérem vissza! A tőrt. *Emeli meg tenyerét felfelé fordítva, egy csöppet sem foglalkozva azzal, hogy az óriás bömböl-e vagy sem. Valószínűleg hatszor körbefutja, mire az egyáltalán levegőt vesz, így emiatt nem aggódik. A hideg avarban és porhóban közeledve túró két kis alakra nem figyel fel, tekintetét nem veszi le az előtte bömbölő óriásról. A szablyát nem engedi lejjebb, óvatosan feszíti meg lábait, ha kell, akkor ugyanúgy ugorjon, mint a tollas dög ellen.*
- Nem fog érdekelni, ha a te fejed is itt lóg az oldalamon. *Vonja meg egykedvűen a vállát, majd meglapogatja az övére akasztott csőrös dög fejét.* Igaz, Csupi? *Röhög fel heherészve egy pillanatra a fejre pillantva.* Mi legyen, vezérem? *Sóhajt fel, s a közéjük álló elftől várja a választ a folytatásra, részéről édes mindegy, ugyanolyan jó szívvel teszi el fegyverét, mint ont beleket. Az óriás mögött futó farkasra ekkor figyel fel először, majd a rövidesen csörtetve őt követő alakra is.*
- Hát ez nagyszerű. Elftalálkozó. *Húzza el a száját, kezd kisebbségi komplexusa lenni, jelen esetben az óriással együtt már erőteljesen nemzetiséget alkotnak.*
- Te meg ki a fasz vagy?! Állítsd meg a szőrcsomót, vagy levágom, mint egy malacot! *Üvölt a lány felé, s a farkas irányába célozza meg szablyáját, másik keze gyengéden emeli ki hosszú tőrét is tokjából, így immár két kézében fegyverrel, laza terpeszben várakozik.*
- Pycta... nem bánnám, ha nyilatkoznál, kezdünk sokan lenni és viszket a tenyerem! Tinti majd ellátja... ne lökdösődj, várd ki a sorod. Különben is, ki vagy te, nem is ismerlek? *Néz az újonnan érkező fontoskodóra, aki gyakorlatilag besasszéz a tűzvonalba, anélkül, hogy felmérné a helyzetét. ~ Amatőr. ~ Igazából innen pont a tarkójába hajíthatná a tőrét, még csak észre sem venné, hogy sündisznó lett.* ...vagy végül kurva mindegy, de a tőrt kérem!!
*Csattan fel, bár arca továbbra is hullamerev, sem a düh, sem a vér íze után érzett boldogság nem mutatkozik rajta. Aztán végül csak lemondóan legyint egyet, itt mindenki segíteni akar mindenkinek, bezzeg, mikor neki kellett volna, nem volt ott senki. Érzi a testében gyülemlő feszültséget, foga halkan csikordul egyet, míg végül aztán egy hatalmas levegővel távozik a harag szervezetéből.*
- A szekéren van kötszer és gyógyital is. *Sóhajt fel.* Bumburnyák, ne lopakodj még egyszer, inkább messziről kajabálj, hidd el hatékonyabb. Amúgy, ha fáj a lábad, könnyen elbánok vele! *Vigyorodik el, alsó ajkát megnyalva.*
4821. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-22 02:21:20
Üzenet elküldve: 2019-02-22 02:21:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Ahseelaxa, Throggot//
*Ahseela éppen dobná el ismét a botot, már lendül a jobb karja, amikor a távolból valahonnan nagyon messziről, talán az erdőmélyéről, farkas üvöltés hangzik fel, mint a Vadon Szava. Xonar füleit hegyezve fordítja fejét a hang felé, ahogy a druida lány is hegyes füleivel az elnyújtott hangra figyel, majd pillantása rögtön a farkasra ugrik. Az elf leányzó már nyitja is a száját, de ezzel egy időben az állat már mozgásba is lendül.*
- Xonar! Ne!
*Ahseela tudja, hogy egy falka farkas, hogyan reagálna egy territóriumukat bitorló idegen farkasra.*
- Szét fognak tépni! Állj!
*Ezért sem szoktak vonyítani a magányos farkasok, hogy ne hívják fel magukra a farkas falkák figyelmét. Azonban, Xonar úgy tűnik nem hallja a druida lány szavait, de mielőtt eltűnne a fák között, megáll és visszanéz rá, amint a világosbarna és világoszöld szemek pillantást váltanak, a farkas megiramodik előre. Ahseela pedig utána rohan. Xonar olyan iramban szalad, hogy az elf lány mindig látótávon belül utolérje. Aztán egyszer csak beszéd hangjai hallatszanak a közelben.*
- Állj már meg!
*Suttogja félhangosan az elf lány Xonarnak, mire az állat egy pillanatra megáll ugyan, majd, ha már nem is szaladva, de kilép a fák közül. Ahseelának így nagyon felmérnie sincsen ideje a beszéd hangfoszlányokat és a körülményeket, Xonart nem hagyná magára.*
- A holdfény színére!
~ Ilyen esetekre kéne egy kendőt kötnöm a nyakába, hogy lássák nem egy vadonban élő farkas. ~
*Ahseela megy is utána, és nem sokra rá maga is kisétál a fasorból és lép a farkasához. Azonban, a torkán akad minden, amit mondana, mert egy hatalmas valami áll nem sokkal előtte, neki éppen háttal, amit leginkább egykét lábon járó mohás sziklának tudna leírni, így elsőre. Csakhogy ennek a termetes lénynek vannak karjai és feje is. Éppen ekkor hangzik el egy ismerős hangtól, egy kérdés, melyet Ahseela, így konstatál magában: *
~ Patkányok?! Hol? Jaj, Xonar… ~
- Nem!
*Dörren rá erélyesebben a farkasára, hogy eszébe se jusson a patkányokra menni és maradjon veszteg. Le is nyomja Xonar ülepét, mire az le is ül. Valószínűleg a mohos óriás nem takarja el teljesen a druida lány és az állat alakját a beszélgetést folytató felek elől. Ekkor Linera felnyerít, mire Ahseela felkapja a fejét, mert ezer közül is megismerné lova hangját – számára dallamos trilláját –.*
~ Linera? Hát azok ott… Pycta, Tinthereth, Ameada. ~
- Pycta! Ti még itt vagytok?
*Az elf lány ekkor néz csak körbe és fogja is fel nagyjából, hogy hova is csöppent. A lovas hármasról a tekintete egy barna kabátos, ziláltan kócos alakra vetül, majd ismét a mohos égimeszelőre pillant, akinek lábán ekkor látja, hogy vérzik.*
- Megsérültél?
*Szalad ki Ahseela száján, jól hallhatóan aggodalmasan, majd a hegyes fadarabbal leszaggat egy hosszú szegélyt a csadorjából és azzal indul meg mohos az óriás felé. Xonar vele tartana, de az elf lány maradásra inti. Ahseela végigméri az óriást, néz a sebre, majd a fa bunkóra, hogy csaknem fogja leütni. Amikor már csak karnyújtásnyira van tőle, így szól: *
- Kérlek, bekötözöm. Persze, előbb ki kéne rántanom a lábadból a tőrt.
*Pillant kissé oldalra billentett fejjel az égimeszelőre, majd a sebből kiálló tőrre.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Ahseelaxa, Throggot//
*Ahseela éppen dobná el ismét a botot, már lendül a jobb karja, amikor a távolból valahonnan nagyon messziről, talán az erdőmélyéről, farkas üvöltés hangzik fel, mint a Vadon Szava. Xonar füleit hegyezve fordítja fejét a hang felé, ahogy a druida lány is hegyes füleivel az elnyújtott hangra figyel, majd pillantása rögtön a farkasra ugrik. Az elf leányzó már nyitja is a száját, de ezzel egy időben az állat már mozgásba is lendül.*
- Xonar! Ne!
*Ahseela tudja, hogy egy falka farkas, hogyan reagálna egy territóriumukat bitorló idegen farkasra.*
- Szét fognak tépni! Állj!
*Ezért sem szoktak vonyítani a magányos farkasok, hogy ne hívják fel magukra a farkas falkák figyelmét. Azonban, Xonar úgy tűnik nem hallja a druida lány szavait, de mielőtt eltűnne a fák között, megáll és visszanéz rá, amint a világosbarna és világoszöld szemek pillantást váltanak, a farkas megiramodik előre. Ahseela pedig utána rohan. Xonar olyan iramban szalad, hogy az elf lány mindig látótávon belül utolérje. Aztán egyszer csak beszéd hangjai hallatszanak a közelben.*
- Állj már meg!
*Suttogja félhangosan az elf lány Xonarnak, mire az állat egy pillanatra megáll ugyan, majd, ha már nem is szaladva, de kilép a fák közül. Ahseelának így nagyon felmérnie sincsen ideje a beszéd hangfoszlányokat és a körülményeket, Xonart nem hagyná magára.*
- A holdfény színére!
~ Ilyen esetekre kéne egy kendőt kötnöm a nyakába, hogy lássák nem egy vadonban élő farkas. ~
*Ahseela megy is utána, és nem sokra rá maga is kisétál a fasorból és lép a farkasához. Azonban, a torkán akad minden, amit mondana, mert egy hatalmas valami áll nem sokkal előtte, neki éppen háttal, amit leginkább egykét lábon járó mohás sziklának tudna leírni, így elsőre. Csakhogy ennek a termetes lénynek vannak karjai és feje is. Éppen ekkor hangzik el egy ismerős hangtól, egy kérdés, melyet Ahseela, így konstatál magában: *
~ Patkányok?! Hol? Jaj, Xonar… ~
- Nem!
*Dörren rá erélyesebben a farkasára, hogy eszébe se jusson a patkányokra menni és maradjon veszteg. Le is nyomja Xonar ülepét, mire az le is ül. Valószínűleg a mohos óriás nem takarja el teljesen a druida lány és az állat alakját a beszélgetést folytató felek elől. Ekkor Linera felnyerít, mire Ahseela felkapja a fejét, mert ezer közül is megismerné lova hangját – számára dallamos trilláját –.*
~ Linera? Hát azok ott… Pycta, Tinthereth, Ameada. ~
- Pycta! Ti még itt vagytok?
*Az elf lány ekkor néz csak körbe és fogja is fel nagyjából, hogy hova is csöppent. A lovas hármasról a tekintete egy barna kabátos, ziláltan kócos alakra vetül, majd ismét a mohos égimeszelőre pillant, akinek lábán ekkor látja, hogy vérzik.*
- Megsérültél?
*Szalad ki Ahseela száján, jól hallhatóan aggodalmasan, majd a hegyes fadarabbal leszaggat egy hosszú szegélyt a csadorjából és azzal indul meg mohos az óriás felé. Xonar vele tartana, de az elf lány maradásra inti. Ahseela végigméri az óriást, néz a sebre, majd a fa bunkóra, hogy csaknem fogja leütni. Amikor már csak karnyújtásnyira van tőle, így szól: *
- Kérlek, bekötözöm. Persze, előbb ki kéne rántanom a lábadból a tőrt.
*Pillant kissé oldalra billentett fejjel az égimeszelőre, majd a sebből kiálló tőrre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579