Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 261 (5201. - 5220. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5220. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-03 18:21:57
Üzenet elküldve: 2019-06-03 18:21:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A jövő útján//
*Kora este van már, amikor visszaér a folyóparti faluba, szinte megállás nélkül vág át a külső területen, mosolyogva köszöntve mindenkit, akivel találkozik.
Lyendra bájitalának köszönhetően elméjét frissnek és kipihentnek érzi és hajtja előre a tettvágy, hogy véghezvigye élete első varázslatát, az elsőt és talán a legfontosabbat. Benne van az érzés, hogy esetleg kudarcot vall, de úgy érzi, csak komoly felkészülés után lehetne ennél felkészültebb és eldöntötte, hogy újra meg fogja próbálni, ha esetleg eredménytelenül zárul a mágia.
Nem mondhatná, hogy nem feszült, mellkasában riadt kismadárként verdes a szíve, amihez nincs igazán hozzászokva. Utoljára fiatalabb korában izgult ennyire, de az olyan régen volt, hogy mostanra szinte már kikopott belőle az érzés emléke. Xauzurral az oldalán vág át a falun, nem keres most fel senkit előtte, szeretné ezt egyedül elvégezni, valamiért így érzi helyesnek. Ő ültette el a magocskát áldozatként, most pedig ő szeretné felszentelni a fát, amely a magból nőtt és melyet Hanlorennek valamiért nem sikerült felszentelnie.
A fa elültetésének ceremóniája jól sikerült, a csemetefa nem kókadozik, vízben sem szenved hiányt láthatóan.
Szárazat nyel, ahogy eléri a leendő oltár helyét, a fát, féltérdre ereszkedik és nem várja el senkitől, hogy értse, mire készül. Ha meg is bámulják, nem fogják furcsállni tőle, a páncélos szerzetesnek vannak különlegességei. Egy erdőmélyi irbisz a társa, különös, fekete vonalakból egy madáralak terül el a mellkasán és szerzetes létére talpig páncélban jár.
A fa előtt megpróbálja fókuszba fogni csekélyke hatalmát, koncentrál a mágia szavaira és megnyitja elméjét a fény felé, hogy a benne ragyogóval hozzon létre oltárt a fából és erősítse meg. Ha a varázslat sikertelenül ér véget, újra meg fogja próbálni.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
*Kora este van már, amikor visszaér a folyóparti faluba, szinte megállás nélkül vág át a külső területen, mosolyogva köszöntve mindenkit, akivel találkozik.
Lyendra bájitalának köszönhetően elméjét frissnek és kipihentnek érzi és hajtja előre a tettvágy, hogy véghezvigye élete első varázslatát, az elsőt és talán a legfontosabbat. Benne van az érzés, hogy esetleg kudarcot vall, de úgy érzi, csak komoly felkészülés után lehetne ennél felkészültebb és eldöntötte, hogy újra meg fogja próbálni, ha esetleg eredménytelenül zárul a mágia.
Nem mondhatná, hogy nem feszült, mellkasában riadt kismadárként verdes a szíve, amihez nincs igazán hozzászokva. Utoljára fiatalabb korában izgult ennyire, de az olyan régen volt, hogy mostanra szinte már kikopott belőle az érzés emléke. Xauzurral az oldalán vág át a falun, nem keres most fel senkit előtte, szeretné ezt egyedül elvégezni, valamiért így érzi helyesnek. Ő ültette el a magocskát áldozatként, most pedig ő szeretné felszentelni a fát, amely a magból nőtt és melyet Hanlorennek valamiért nem sikerült felszentelnie.
A fa elültetésének ceremóniája jól sikerült, a csemetefa nem kókadozik, vízben sem szenved hiányt láthatóan.
Szárazat nyel, ahogy eléri a leendő oltár helyét, a fát, féltérdre ereszkedik és nem várja el senkitől, hogy értse, mire készül. Ha meg is bámulják, nem fogják furcsállni tőle, a páncélos szerzetesnek vannak különlegességei. Egy erdőmélyi irbisz a társa, különös, fekete vonalakból egy madáralak terül el a mellkasán és szerzetes létére talpig páncélban jár.
A fa előtt megpróbálja fókuszba fogni csekélyke hatalmát, koncentrál a mágia szavaira és megnyitja elméjét a fény felé, hogy a benne ragyogóval hozzon létre oltárt a fából és erősítse meg. Ha a varázslat sikertelenül ér véget, újra meg fogja próbálni.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
5219. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-03 17:37:32
Üzenet elküldve: 2019-06-03 17:37:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Mikor érkezik a kicsit sem tapintatos kérdés, összeszűkülnek a szemei és a másikat vizsgálgatja.*
-Mondjuk kellett néhány perc, mire beismertem, hogy nem vagyunk rokonok, szerencsére. Hasonlítasz arra a hitvány senkiházira, akire anyám azt mondja, hogy az apám.*Fejti ki bővebben.*
-De egyértelműen nem vagy az, akkor már rég a kezed a hajamat tépné, vagy a szemem alatt már lenne némi szín.*Mondja még mindig egészen jó kedvvel, hiszen mindez nem történt meg és úgy fest nem is igazán fog. Mikor a szöszi ismét megjegyzi, hogy csak óvatosan ígérgessen, ráncok jelennek meg a homlokán.*
-Nem hiszed el, hogy lenne bátorságom a pipacsodnak bemutatni az alfeled? De egyelőre inkább okom nincs rá és ne is legyen.*Mélyül a végére a hangszíne teljesen komorrá és rideggé.*
-Egy nőtől nem illik ám ilyet kérdezni, főleg nem ilyen szégyentelen tekintettel. De nem titok, már majdnem harminc vagyok. És ha már így elárultam, te hányat tapostál már el az évekből? Nem lehetsz több négyszáznál, ha jól sejtem, bár már ráncosodsz, az tény, a hajad is néhol már ősz.*Próbálkozik be, közben úgy tesz, mint aki vizsgálgatja a férfi külsejét, csak, hogy idegesítse egy kicsit, nehogy már ő legyen az egyetlen, akit zavarva hoznak.
Közben ráfog a felé nyújtott kézre, mármint ő aszt hiszi, annyira nem figyel oda, csak rámarkol. Aztán érzi, hogy se ujjak se tenyér, inkább valami furcsa, de bőrszerű dolgot ragadott meg. A szokatlan tapintásra hátra ugrik az elftől egy kisebb "Hé-hé" visítást eleresztve, ami a sikítás és a pánik határát súrolja, majd a szemeit a másik karjára tapasztja.*
-Mi a franc?!
A hozzászólás írója (YIlanda Hyths) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.03 19:49:21
*Mikor érkezik a kicsit sem tapintatos kérdés, összeszűkülnek a szemei és a másikat vizsgálgatja.*
-Mondjuk kellett néhány perc, mire beismertem, hogy nem vagyunk rokonok, szerencsére. Hasonlítasz arra a hitvány senkiházira, akire anyám azt mondja, hogy az apám.*Fejti ki bővebben.*
-De egyértelműen nem vagy az, akkor már rég a kezed a hajamat tépné, vagy a szemem alatt már lenne némi szín.*Mondja még mindig egészen jó kedvvel, hiszen mindez nem történt meg és úgy fest nem is igazán fog. Mikor a szöszi ismét megjegyzi, hogy csak óvatosan ígérgessen, ráncok jelennek meg a homlokán.*
-Nem hiszed el, hogy lenne bátorságom a pipacsodnak bemutatni az alfeled? De egyelőre inkább okom nincs rá és ne is legyen.*Mélyül a végére a hangszíne teljesen komorrá és rideggé.*
-Egy nőtől nem illik ám ilyet kérdezni, főleg nem ilyen szégyentelen tekintettel. De nem titok, már majdnem harminc vagyok. És ha már így elárultam, te hányat tapostál már el az évekből? Nem lehetsz több négyszáznál, ha jól sejtem, bár már ráncosodsz, az tény, a hajad is néhol már ősz.*Próbálkozik be, közben úgy tesz, mint aki vizsgálgatja a férfi külsejét, csak, hogy idegesítse egy kicsit, nehogy már ő legyen az egyetlen, akit zavarva hoznak.
Közben ráfog a felé nyújtott kézre, mármint ő aszt hiszi, annyira nem figyel oda, csak rámarkol. Aztán érzi, hogy se ujjak se tenyér, inkább valami furcsa, de bőrszerű dolgot ragadott meg. A szokatlan tapintásra hátra ugrik az elftől egy kisebb "Hé-hé" visítást eleresztve, ami a sikítás és a pánik határát súrolja, majd a szemeit a másik karjára tapasztja.*
-Mi a franc?!
A hozzászólás írója (YIlanda Hyths) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.03 19:49:21
5218. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 23:03:30
Üzenet elküldve: 2019-06-02 23:03:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Az erdőmélyi elfnek nem az étvágyával van baj és a pogácsa is finom, ám a téma, amelyről beszélnek és a közelmúlt eseményei miatt valahogy nem tudja élvezni az ízeket. Hamuvá válna az omlós harapnivaló, megsavanyodna a forrásvíz az ajkán.
Valaha ő is pozitívan gondolkodott, engedte, hogy közvetlensége bizalommal ajándékozzon meg mindenkit, akivel találkozott. Kereste a fényt, a jót másokban és nem hagyta, hogy a külső befolyásolja a gondolatait. Bár most sem szokott pálcát törni mások felett, mégis komorabb, távolságtartóbb lett, sötétebben látja már a jövőjét. Talán azért, mert tudja, hogy mit tartogathat a számára.
Vieljana szavaira felnéz, komorsága oldódik kissé a tanácsokat hallva, végezetül pedig már halovány mosoly árnyéka is megjelenik a szája sarkában. Xauzur kényelmesen elfekszik mellette, álmosan ásít egyet, kivillantva fogait.*
- Köszönöm. *Mondja halkan, majd maga elé emeli a pogácsát.*
- De ilyen finom pogácsát biztosan nem tudnék sütni. *Nevet halkan, ahogy tör egy darabot és megízleli.*
- Sok munka áll még előttünk a faluban a folyóparton. Házakat kell építenünk, meg kell teremtenünk az együttélés alapjait az erdővel. *Néz körbe a lombokon.*
- Annak idején, Erdőmélyén áldozatként elültettünk egy fát, s abból a fából szép csemetefa lett az évek során. Nemrég társaim elhozták a faluba, különös története van annak is, de a lényeg, hogy elültettük azt a fát és a Fákban Lakónak, Eeyrnek szenteljük, hogy oltára legyen. *Meséli el a fa jelenét, amelyből, ha hinni lehet Hanlorennek, akkor az első élő oltára lesz az Erdő Szívének és így a Fény Úrnőjének.*
- Segítettél, amit köszönök neked. Szép tőled, hogy segítesz, hisz alig ismerjük egymást, de örülök, hogy most megismertelek. *Hajol meg kurtán maga is ültében, majd újabb falatot vesz a szájába.
A halk kérdésre nem felel azonnal, úgy érzi, kell pár szívdobbanásnyi idő, míg összeszedi gondolatait a válaszhoz. Minthogy személyesen tapasztalata is van az eseményekkel kapcsolatban, igyekszik legjobb tudása szerint válaszolni. A tündér megérdemli az őszinte választ, akkor is, ha az nem optimista.*
- Azt hiszem igen, de az emléke örökké ott marad a lelkeken, mint egy heg a gyógyult seben, ahogy a szakadék is a város testén. *Kezd bele hasonlóan halkan, mint Vieljana.*
- A városiakon múlik, hogy feltépik-e azokat a sebeket, hiába próbálnál segíteni valakin, ha ugyanazokat a hibákat követi el és nem tanul a múlt történéseiből. *Int arra, amerre a várost sejti.*
- Én ezért szerettem volna letelepedni az erdőben, elfként nem szívlelem a várost, de be kell vallanunk, nem csak Sa'Tereth-et lehet okolni a történtekért. *Jól emlékszik rá, hogyan használta ki őket Teysus küldötte egy törpe nő képében, hogy oltárt emeljenek neki. Valamennyire magát is bűnösnek érzi ezért a történtekért, de egy istennek nem róhatja fel ezeket.*
- Jól tettétek, hogy ti is eljöttetek. *Teszi hozzá nagy komolyan. Újra a fehér síkságon van, ahol Hanlorennel a hószín csuhás előtt állnak, aki megígéri, hogy visszatér még.
Érzi, hogy újra sötét mederbe tereli a beszélgetést és nem szeretné, hogy átragadjon saját pesszimizmusa a kedves tündérlányra.*
- De ezért vagyunk mi itt, hogy erre ne történhessen hasonló és az erdő mindig ilyen békés maradjon. *Mosolyodik el, bár mosolya koránt sem sikerül olyan őszintére, mint szerette volna.*
//Vieljana//
*Az erdőmélyi elfnek nem az étvágyával van baj és a pogácsa is finom, ám a téma, amelyről beszélnek és a közelmúlt eseményei miatt valahogy nem tudja élvezni az ízeket. Hamuvá válna az omlós harapnivaló, megsavanyodna a forrásvíz az ajkán.
Valaha ő is pozitívan gondolkodott, engedte, hogy közvetlensége bizalommal ajándékozzon meg mindenkit, akivel találkozott. Kereste a fényt, a jót másokban és nem hagyta, hogy a külső befolyásolja a gondolatait. Bár most sem szokott pálcát törni mások felett, mégis komorabb, távolságtartóbb lett, sötétebben látja már a jövőjét. Talán azért, mert tudja, hogy mit tartogathat a számára.
Vieljana szavaira felnéz, komorsága oldódik kissé a tanácsokat hallva, végezetül pedig már halovány mosoly árnyéka is megjelenik a szája sarkában. Xauzur kényelmesen elfekszik mellette, álmosan ásít egyet, kivillantva fogait.*
- Köszönöm. *Mondja halkan, majd maga elé emeli a pogácsát.*
- De ilyen finom pogácsát biztosan nem tudnék sütni. *Nevet halkan, ahogy tör egy darabot és megízleli.*
- Sok munka áll még előttünk a faluban a folyóparton. Házakat kell építenünk, meg kell teremtenünk az együttélés alapjait az erdővel. *Néz körbe a lombokon.*
- Annak idején, Erdőmélyén áldozatként elültettünk egy fát, s abból a fából szép csemetefa lett az évek során. Nemrég társaim elhozták a faluba, különös története van annak is, de a lényeg, hogy elültettük azt a fát és a Fákban Lakónak, Eeyrnek szenteljük, hogy oltára legyen. *Meséli el a fa jelenét, amelyből, ha hinni lehet Hanlorennek, akkor az első élő oltára lesz az Erdő Szívének és így a Fény Úrnőjének.*
- Segítettél, amit köszönök neked. Szép tőled, hogy segítesz, hisz alig ismerjük egymást, de örülök, hogy most megismertelek. *Hajol meg kurtán maga is ültében, majd újabb falatot vesz a szájába.
A halk kérdésre nem felel azonnal, úgy érzi, kell pár szívdobbanásnyi idő, míg összeszedi gondolatait a válaszhoz. Minthogy személyesen tapasztalata is van az eseményekkel kapcsolatban, igyekszik legjobb tudása szerint válaszolni. A tündér megérdemli az őszinte választ, akkor is, ha az nem optimista.*
- Azt hiszem igen, de az emléke örökké ott marad a lelkeken, mint egy heg a gyógyult seben, ahogy a szakadék is a város testén. *Kezd bele hasonlóan halkan, mint Vieljana.*
- A városiakon múlik, hogy feltépik-e azokat a sebeket, hiába próbálnál segíteni valakin, ha ugyanazokat a hibákat követi el és nem tanul a múlt történéseiből. *Int arra, amerre a várost sejti.*
- Én ezért szerettem volna letelepedni az erdőben, elfként nem szívlelem a várost, de be kell vallanunk, nem csak Sa'Tereth-et lehet okolni a történtekért. *Jól emlékszik rá, hogyan használta ki őket Teysus küldötte egy törpe nő képében, hogy oltárt emeljenek neki. Valamennyire magát is bűnösnek érzi ezért a történtekért, de egy istennek nem róhatja fel ezeket.*
- Jól tettétek, hogy ti is eljöttetek. *Teszi hozzá nagy komolyan. Újra a fehér síkságon van, ahol Hanlorennel a hószín csuhás előtt állnak, aki megígéri, hogy visszatér még.
Érzi, hogy újra sötét mederbe tereli a beszélgetést és nem szeretné, hogy átragadjon saját pesszimizmusa a kedves tündérlányra.*
- De ezért vagyunk mi itt, hogy erre ne történhessen hasonló és az erdő mindig ilyen békés maradjon. *Mosolyodik el, bár mosolya koránt sem sikerül olyan őszintére, mint szerette volna.*
5217. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 21:25:48
Üzenet elküldve: 2019-06-02 21:25:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Olyan komoly képpel hordta össze ezt a sok badarságot mintha tényleg így lenne. De mikor a másik elkezd nevetni akkor ő is. Végre egy kicsit legalább megtört ez a dolog. Int egyik nagy tehetsége, hogy ilyen jól ki tudja csavarni a beszélgetéseket. Ez is kezdődött azzal, hogy a másik olyan tapló megjegyzést tett ami miatt sokat lehordták volna most meg közösen röhögnek olyan fák képén amikről elf gyerekek lógnak le. A bogárkázás viszont nem tetszett a vörösnek. Az öregapás megjegyzésre az elf alaposan megnézi magának a lányt és végül megállapítja.*
-Nem annyira azért nem vagy fiatal. Talán lányom se lehetnél. Mennyi idős is vagy?
*Kérdez rá az etikettnek nem megfelelő módon. Természetesen teljesen biztos benne, hogy a vörös nem lehet a lánya. Talán egyidősek ha lehetnek. Csak Int elf, a másik meg fattyú években. A felé nyújtott kezet megrázza és egy teljesen vidám mosollyal válaszol.*
-YIlanda, már figyelmeztettelek, hogy óvatosan a be nem váltott ígéretekkel. Egyszer szavadon fognak és bajba jutsz.
*Olyan komoly képpel hordta össze ezt a sok badarságot mintha tényleg így lenne. De mikor a másik elkezd nevetni akkor ő is. Végre egy kicsit legalább megtört ez a dolog. Int egyik nagy tehetsége, hogy ilyen jól ki tudja csavarni a beszélgetéseket. Ez is kezdődött azzal, hogy a másik olyan tapló megjegyzést tett ami miatt sokat lehordták volna most meg közösen röhögnek olyan fák képén amikről elf gyerekek lógnak le. A bogárkázás viszont nem tetszett a vörösnek. Az öregapás megjegyzésre az elf alaposan megnézi magának a lányt és végül megállapítja.*
-Nem annyira azért nem vagy fiatal. Talán lányom se lehetnél. Mennyi idős is vagy?
*Kérdez rá az etikettnek nem megfelelő módon. Természetesen teljesen biztos benne, hogy a vörös nem lehet a lánya. Talán egyidősek ha lehetnek. Csak Int elf, a másik meg fattyú években. A felé nyújtott kezet megrázza és egy teljesen vidám mosollyal válaszol.*
-YIlanda, már figyelmeztettelek, hogy óvatosan a be nem váltott ígéretekkel. Egyszer szavadon fognak és bajba jutsz.
5216. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 20:16:04
Üzenet elküldve: 2019-06-02 20:16:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Mivel nem igazán erdőjáró fajta, így ezt most vagy elhiszi, vagy nem. De mivel az elf nagyon győzködi, így hajlik arra, hogy talán nem csak a bolondját akarja vele járatni, de a válaszra már nem bírja és felbukik egészen mélyről egy nevetés.*
-Te át akarsz vágni! De micsoda dolog ez kérem?!*Mondja még mindig mosolyogva, bár szíve szerint inkább kókadna a szája, de nem teheti, minthogy a fejében megjelent a kép, ahogy ez, a most megismert elf és egy fa veszettül viaskodnak egymással. Majd az újabb becézés érkezése egy jóval ingerültebb állapotot varázsolt pillanatok alatt az arcára.*
-Nem vagyok se a gazod, se a bogárkád, lassan úgy érzem, mintha az öregapámmal sétálnék.*Nem mintha ismerte volna az öreget, de volt szerencséje ahhoz a réteghez is, ők pedig előszeretettel éltek az ilyen dolgokkal. A másik ok, ami erre magyarázatul szolgálna, egyértelműen fel sem merülhet, hiszen nincsenek olyan közeli kapcsolatban az idegennel, hogy máris, mint a szerelmesek becézgessék egymást. Nem mintha valaha is kerülhetne „olyan” helyzetbe egy elffel. Mivel viszont illő lenne nem most azonnal vérig sérteni a másikat így viszonozza a köszöntést.*
-Üdvözöllek Intath. Akkor maradjunk ennyiben, YIlanda és akkor én sem árulom el, hogy azt a pipacsmicsodát hova dughatnád, hogy úgy érezze, még ki sem tépték az anyaföldből.*Mondja bájos mosolyt varázsolva az arcára, majd nyújtja a kezét kézfogásra, ahogy azt otthon szokás.*
*Mivel nem igazán erdőjáró fajta, így ezt most vagy elhiszi, vagy nem. De mivel az elf nagyon győzködi, így hajlik arra, hogy talán nem csak a bolondját akarja vele járatni, de a válaszra már nem bírja és felbukik egészen mélyről egy nevetés.*
-Te át akarsz vágni! De micsoda dolog ez kérem?!*Mondja még mindig mosolyogva, bár szíve szerint inkább kókadna a szája, de nem teheti, minthogy a fejében megjelent a kép, ahogy ez, a most megismert elf és egy fa veszettül viaskodnak egymással. Majd az újabb becézés érkezése egy jóval ingerültebb állapotot varázsolt pillanatok alatt az arcára.*
-Nem vagyok se a gazod, se a bogárkád, lassan úgy érzem, mintha az öregapámmal sétálnék.*Nem mintha ismerte volna az öreget, de volt szerencséje ahhoz a réteghez is, ők pedig előszeretettel éltek az ilyen dolgokkal. A másik ok, ami erre magyarázatul szolgálna, egyértelműen fel sem merülhet, hiszen nincsenek olyan közeli kapcsolatban az idegennel, hogy máris, mint a szerelmesek becézgessék egymást. Nem mintha valaha is kerülhetne „olyan” helyzetbe egy elffel. Mivel viszont illő lenne nem most azonnal vérig sérteni a másikat így viszonozza a köszöntést.*
-Üdvözöllek Intath. Akkor maradjunk ennyiben, YIlanda és akkor én sem árulom el, hogy azt a pipacsmicsodát hova dughatnád, hogy úgy érezze, még ki sem tépték az anyaföldből.*Mondja bájos mosolyt varázsolva az arcára, majd nyújtja a kezét kézfogásra, ahogy azt otthon szokás.*
5215. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 20:08:08
Üzenet elküldve: 2019-06-02 20:08:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Aranyfonál//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A nő következő szavai meglepik az elfet.*
~Oké. Ez...baszott aranyos volt. Talán ha nem úgy nézne ki mint egy fogolytábor szökevény meg is ölelgetném ezt a drága asszonyt.~
*Így csak egy kedves mosolyt kap.*
-Igen ez is meglehet.
*Persze nem hiszi el. Továbbra is a saját állítását tartja valószínűbbnek, de kedvesen mosolyog a nőre mintha tényleg volna rá esély. A nő kérdésére elhúzza a száját. Nem szereti ezt kifejteni, de megteszi.*
-Tudja ez ilyen átmeneti dolog. Ha tippelnem kéne nemsokára visszakerülök majd a szegénynegyedi kis rendelőmbe. Már ha megmarad. Vannak jobb napjaim, de nem szoktak megmaradni. Eleget éltem már, hogy ezt megjegyezzem.
*Mosolyog azért. Bár nem látszik, de olyan egykorúak lehetnek a nővel. Mármint Int így saccol. Ebbe viszont nem megy bele mert nem illik egy hölgy koráról érdeklődni. A gyerek említésére olyan reakciót kap a nő amilyet várt. Az elf hárítón emeli az ép kezét és mosolyogva rázza a fejét.*
-Hajjaj! Még csak az kéne! Nem kell nekem gyerek.
~Vagy kikapatnám onnan vagy léphetnék le a városból.~
//Aranyfonál//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*A nő következő szavai meglepik az elfet.*
~Oké. Ez...baszott aranyos volt. Talán ha nem úgy nézne ki mint egy fogolytábor szökevény meg is ölelgetném ezt a drága asszonyt.~
*Így csak egy kedves mosolyt kap.*
-Igen ez is meglehet.
*Persze nem hiszi el. Továbbra is a saját állítását tartja valószínűbbnek, de kedvesen mosolyog a nőre mintha tényleg volna rá esély. A nő kérdésére elhúzza a száját. Nem szereti ezt kifejteni, de megteszi.*
-Tudja ez ilyen átmeneti dolog. Ha tippelnem kéne nemsokára visszakerülök majd a szegénynegyedi kis rendelőmbe. Már ha megmarad. Vannak jobb napjaim, de nem szoktak megmaradni. Eleget éltem már, hogy ezt megjegyezzem.
*Mosolyog azért. Bár nem látszik, de olyan egykorúak lehetnek a nővel. Mármint Int így saccol. Ebbe viszont nem megy bele mert nem illik egy hölgy koráról érdeklődni. A gyerek említésére olyan reakciót kap a nő amilyet várt. Az elf hárítón emeli az ép kezét és mosolyogva rázza a fejét.*
-Hajjaj! Még csak az kéne! Nem kell nekem gyerek.
~Vagy kikapatnám onnan vagy léphetnék le a városból.~
5214. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 17:52:32
Üzenet elküldve: 2019-06-02 17:52:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aranyfonál//
*Hümmög párat még a csonka kéz iránti vonzalmon.*
- De az is lehet, hogy nem maga a hiányosságod tetszik neki, hanem te, és ez megszépíti ezt a tulajdonságodat is.
*Mosolyogva félrebillenti fejét, bár ő maga is érzékeli, hogy ez már túlzottan idilli lenne, és kifejezetten naiv hozzáállás, valahol mégis tetszik neki ennek ellenére is.
Lelkesen hallgatja Intath beszámolóját jelenlegi életéről, ami kellemes és kényelmes, még a férfi szerint is, de az elf ennek ellenére sem gondolja szerencsésnek magát. Karheia erre csak ráncolja homloktát, mert itt ellentmondást vél felfedezni.*
- Ez nem szerencse? Ilyen lehetőséget kapni és ilyen életet élni? Mert nekem egészen úgy hangzik, hogy bizony szerencsés vagy, mert nem mindenkinek adatik meg a lehetőség sem.
*Önmagát is annak tartja és hálás is, amikor ideje van megáll, hogy köszönetet mondjon ősei szellemének, amiért ide vezették őt. Nem érti azokat, akik nem így vélekednek és megrekednek a múltban, ami lehet, hogy borús, de már vége van.*
- Márcsak az lenne még nagyobb szerencse, ha a különleges szeplős lány elkezdene pocakosodni.
*Tőle nem megszokott módon huncut mosoly jelenik meg arcán, még be is harapja ajkát, éppen csak nem kacsint, de pajkos csillogással szemeiben várja Intath reakcióját. Láthatóan jól szórakozik, mert arra számít, hogy heves választ kap, akár tiltakozás, akár örömteli visszajelzés formájában.*
//Aranyfonál//
*Hümmög párat még a csonka kéz iránti vonzalmon.*
- De az is lehet, hogy nem maga a hiányosságod tetszik neki, hanem te, és ez megszépíti ezt a tulajdonságodat is.
*Mosolyogva félrebillenti fejét, bár ő maga is érzékeli, hogy ez már túlzottan idilli lenne, és kifejezetten naiv hozzáállás, valahol mégis tetszik neki ennek ellenére is.
Lelkesen hallgatja Intath beszámolóját jelenlegi életéről, ami kellemes és kényelmes, még a férfi szerint is, de az elf ennek ellenére sem gondolja szerencsésnek magát. Karheia erre csak ráncolja homloktát, mert itt ellentmondást vél felfedezni.*
- Ez nem szerencse? Ilyen lehetőséget kapni és ilyen életet élni? Mert nekem egészen úgy hangzik, hogy bizony szerencsés vagy, mert nem mindenkinek adatik meg a lehetőség sem.
*Önmagát is annak tartja és hálás is, amikor ideje van megáll, hogy köszönetet mondjon ősei szellemének, amiért ide vezették őt. Nem érti azokat, akik nem így vélekednek és megrekednek a múltban, ami lehet, hogy borús, de már vége van.*
- Márcsak az lenne még nagyobb szerencse, ha a különleges szeplős lány elkezdene pocakosodni.
*Tőle nem megszokott módon huncut mosoly jelenik meg arcán, még be is harapja ajkát, éppen csak nem kacsint, de pajkos csillogással szemeiben várja Intath reakcióját. Láthatóan jól szórakozik, mert arra számít, hogy heves választ kap, akár tiltakozás, akár örömteli visszajelzés formájában.*
5213. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 16:57:59
Üzenet elküldve: 2019-06-02 16:57:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*A hülyéskedést a fákkal kapcsolatban pont abbahagyta volna, de a vörös újra kezdi. Méghozzá olyan feltevéssel amitől az elfnek szélesebb lesz a vigyora.*
-Hát hogyne szoktunk volna. Lehet ilyen dögös lombkoronának ellenállni? Láttál már elfet bármilyen fa tetején? Azok ilyen románcok szerelemgyerekei.
*Teljesen komoly képpel mondja. Már kezdi érdekelni, hogy meddig viszik ezt a beszélgetést. A nevekkel kapcsolatban a vörös kicsit szúrósabban reagál amire az elf csak elvigyorodik.*
-Vigyázz a fenyegetéssel! Csak olyat amit be is tartasz bogárka különben nem vesznek komolyan. A pipacs meg nem gaz. Egy gyönyörű vadvirág amihez nagyon óvatosan kell közelíteni. Kisajátítani pedig nem is lehet hisz letépve elveszti a szépségét. Intath vagyok. Örvendek a találkozásnak Ylanda.
*Mosolyog a vörösre barátságosan. Tud ilyet is.*
*A hülyéskedést a fákkal kapcsolatban pont abbahagyta volna, de a vörös újra kezdi. Méghozzá olyan feltevéssel amitől az elfnek szélesebb lesz a vigyora.*
-Hát hogyne szoktunk volna. Lehet ilyen dögös lombkoronának ellenállni? Láttál már elfet bármilyen fa tetején? Azok ilyen románcok szerelemgyerekei.
*Teljesen komoly képpel mondja. Már kezdi érdekelni, hogy meddig viszik ezt a beszélgetést. A nevekkel kapcsolatban a vörös kicsit szúrósabban reagál amire az elf csak elvigyorodik.*
-Vigyázz a fenyegetéssel! Csak olyat amit be is tartasz bogárka különben nem vesznek komolyan. A pipacs meg nem gaz. Egy gyönyörű vadvirág amihez nagyon óvatosan kell közelíteni. Kisajátítani pedig nem is lehet hisz letépve elveszti a szépségét. Intath vagyok. Örvendek a találkozásnak Ylanda.
*Mosolyog a vörösre barátságosan. Tud ilyet is.*
5212. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 14:14:37
Üzenet elküldve: 2019-06-02 14:14:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Ő nem igazán érez semmiféle sajnálatot a természet eme hatalmasra növő teremtményei irányába, főleg azért nem mert megvonja tőlük a nyálát. Fel is borzolja a gondolat az összes létező szőrszálát, hogy az elfeknek, akik az erdőt választják otthonukul ez mindennapos és természetes dolog.*
-De ugye, ti nem szoktatok a fákkal… tudod, mást is csinálni a csókolgatáson kívül?*Miután kicsúszik a száján, azonnal szívná is vissza, hiszen úgy tűnhet érdeklődést mutat a szokásaik iránt. Ami teljesen abszurd. Másfelől, ha nagyon mellélő és hát elég neccesen hangzik ez így kimondva, így teljesen jók rá az esélyek, akkor meg komplett idiótaként tünteti fel magát.*
-Nem érdekes.*Gyorsan utána teszi.*
-Pipacsvirág? Semmiképp se, ha szeretnéd a fejed a nyakadon hordani továbbra is. Nem szeretem, ha gazokhoz hasonlítanak. YIlanda vagyok, így szólíthatsz, minden egyebet mellőzünk, rendben? Téged, hogy kell hívjalak?*Ugyanis lát rá esélyt, a faj sajátosságait ismerve, hogy magasztos doktor úr esetleg mindenható gyógyító lesz erre a kérdésre a válasz. Nem mintha valaha is kiejtené a száján ezeket, csak kíváncsi, mennyire is teszi fel a lécet a másik.*
*Ő nem igazán érez semmiféle sajnálatot a természet eme hatalmasra növő teremtményei irányába, főleg azért nem mert megvonja tőlük a nyálát. Fel is borzolja a gondolat az összes létező szőrszálát, hogy az elfeknek, akik az erdőt választják otthonukul ez mindennapos és természetes dolog.*
-De ugye, ti nem szoktatok a fákkal… tudod, mást is csinálni a csókolgatáson kívül?*Miután kicsúszik a száján, azonnal szívná is vissza, hiszen úgy tűnhet érdeklődést mutat a szokásaik iránt. Ami teljesen abszurd. Másfelől, ha nagyon mellélő és hát elég neccesen hangzik ez így kimondva, így teljesen jók rá az esélyek, akkor meg komplett idiótaként tünteti fel magát.*
-Nem érdekes.*Gyorsan utána teszi.*
-Pipacsvirág? Semmiképp se, ha szeretnéd a fejed a nyakadon hordani továbbra is. Nem szeretem, ha gazokhoz hasonlítanak. YIlanda vagyok, így szólíthatsz, minden egyebet mellőzünk, rendben? Téged, hogy kell hívjalak?*Ugyanis lát rá esélyt, a faj sajátosságait ismerve, hogy magasztos doktor úr esetleg mindenható gyógyító lesz erre a kérdésre a válasz. Nem mintha valaha is kiejtené a száján ezeket, csak kíváncsi, mennyire is teszi fel a lécet a másik.*
5211. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 14:03:15
Üzenet elküldve: 2019-06-02 14:03:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A fejlődés útján//
*Az Artheniorhoz közeli erdők, immáron otthonaként köszönti, bár még nem ismeri ezeket a fákat annyira, mint erdőmélyi rokonait. Xauzur is természetesebben viselkedik itt, mint a városhoz közelebb és itt attól sem kell tartaniuk, hogy bárki kérdőre vonná a páncélos csuhást az irbisz miatt. Kevesen mernének pálcát törni egy talpig páncélba öltözött elf és a vele tartó irbisz felett.
Itt sem az utat követi, kissé levágva azt, a fák között közelíti meg a mocsárvidéket. Nem szereti azt a helyet, de tudja, hogy nélküle Erdőmélye háborítatlansága nem lenne biztosított. A vadon ragadozói így nem veszélyeztetik a várost és a város ragadozói sem az erdőt. Az erdőmélyi elf számára ez a kimondatlan paktum elfogadható és szükségszerű egyszerre.
Eljátszadozik a gondolattal, hogy mennyire jó volna Erdőmélye vadonját és ezeket az erdőket egybefogni, kiterjeszteni rájuk az Erdő Szívének, Eeyrnek hatalmát és őrizni a háborítatlanságát. Láthatatlan határvonallal védeni a fákat, az állatokat, mindent, mi kedves a Fákban Lakónak. Sasszemű elf íjászokkal őriztetni ezt a határt és ítélkezni mind felett, kik nyerészkedni próbálnának az erdő kincseiből, nem kölcsönösen együttműködni vele.
Mielőtt túlságosan beleélné magát, visszarántja elméjét a jelenbe, ahol egyelőre egy aprócska, folyóparti falut kell biztonságban tudnia. Az erdő, de főleg Erdőmélye, hosszú ideje védi magát sikeresen, s ha olykor valakik mégis a békéjére törnek, hát a hozzá hasonlók, az Erdő Szívének katonái mindig ott lesznek, hogy közbeavatkozzanak.
A távolból már érződik a lápvidék kénes szaga, Xauzur elégedetlenül, röviden tüsszentve fejezi ki nemtetszését a célirány tekintetében, de a páncélos csuhás csak megvakarja a feje búbját és egyenletes futásba kezd, hogy végcéljukat mihamarabb elérhessék.*
*Az Artheniorhoz közeli erdők, immáron otthonaként köszönti, bár még nem ismeri ezeket a fákat annyira, mint erdőmélyi rokonait. Xauzur is természetesebben viselkedik itt, mint a városhoz közelebb és itt attól sem kell tartaniuk, hogy bárki kérdőre vonná a páncélos csuhást az irbisz miatt. Kevesen mernének pálcát törni egy talpig páncélba öltözött elf és a vele tartó irbisz felett.
Itt sem az utat követi, kissé levágva azt, a fák között közelíti meg a mocsárvidéket. Nem szereti azt a helyet, de tudja, hogy nélküle Erdőmélye háborítatlansága nem lenne biztosított. A vadon ragadozói így nem veszélyeztetik a várost és a város ragadozói sem az erdőt. Az erdőmélyi elf számára ez a kimondatlan paktum elfogadható és szükségszerű egyszerre.
Eljátszadozik a gondolattal, hogy mennyire jó volna Erdőmélye vadonját és ezeket az erdőket egybefogni, kiterjeszteni rájuk az Erdő Szívének, Eeyrnek hatalmát és őrizni a háborítatlanságát. Láthatatlan határvonallal védeni a fákat, az állatokat, mindent, mi kedves a Fákban Lakónak. Sasszemű elf íjászokkal őriztetni ezt a határt és ítélkezni mind felett, kik nyerészkedni próbálnának az erdő kincseiből, nem kölcsönösen együttműködni vele.
Mielőtt túlságosan beleélné magát, visszarántja elméjét a jelenbe, ahol egyelőre egy aprócska, folyóparti falut kell biztonságban tudnia. Az erdő, de főleg Erdőmélye, hosszú ideje védi magát sikeresen, s ha olykor valakik mégis a békéjére törnek, hát a hozzá hasonlók, az Erdő Szívének katonái mindig ott lesznek, hogy közbeavatkozzanak.
A távolból már érződik a lápvidék kénes szaga, Xauzur elégedetlenül, röviden tüsszentve fejezi ki nemtetszését a célirány tekintetében, de a páncélos csuhás csak megvakarja a feje búbját és egyenletes futásba kezd, hogy végcéljukat mihamarabb elérhessék.*
5210. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 12:58:02
Üzenet elküldve: 2019-06-02 12:58:02
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zárás//
*Szóra nyílna a szája, hogy elmondja, nem igazán ért a gazdálkodáshoz. Narr bácsikájával próbálták annak idején. Paradicsommal. De a fele ki se kelt, a nagy része elfagyott, a maradék meg vagy kiszáradt vagy kirohadt. Egyetlen tő tartott ki a legvégsőkig. Még annak ellenére is kinevelt egy satnya kis termést, hogy a szára aljától a négy kis levele hegyéig ellepték a tetvek. De mielőtt az egy szem kis paradicsomuk beérett volna, kikezdték a hangyák. Nagyjából ennyi summázva Kaiyko földművelői tapasztalata. Nem számít. Ortasszal belevág. Legfeljebb maradnak annál, amit az erdő ad, a többit meg majd csak beszerzik valahonnan.*
- Figyelj rám, Ortas *mondja. Feltérdel és a férfi arcát két tenyere közé fogja. Pillantása el-elrebben a távolba a másik tekintetéről. A messzeségben villámok fénye cikáz át az éjbe borult égbolton.* - Téged mindig és mindenhol megtalállak. *Dörgés szakad keresztül a torlódó, szürke felhőkön és a szél belekap Kaiyko hajába.* - A szívem odahúz *érinti meg Ortas mellkasát.* - A szemem megmutat *simít végig a sötétebb írisz mellett, melyben tükröződik saját hályogtól szürke bal szeme.* - A békém elvezet hozzád. *A szavait már eső mossa. Ott a dombon a tűz lassan kialszik a viharban és az ébredező Csontvetőt kifakítja a látomásból.*
- Messze, sötétségben *motyogja maga elé, amikor átázott ruháiban dideregve tántorog vissza a kis viskó felé.*
//Zárás//
*Szóra nyílna a szája, hogy elmondja, nem igazán ért a gazdálkodáshoz. Narr bácsikájával próbálták annak idején. Paradicsommal. De a fele ki se kelt, a nagy része elfagyott, a maradék meg vagy kiszáradt vagy kirohadt. Egyetlen tő tartott ki a legvégsőkig. Még annak ellenére is kinevelt egy satnya kis termést, hogy a szára aljától a négy kis levele hegyéig ellepték a tetvek. De mielőtt az egy szem kis paradicsomuk beérett volna, kikezdték a hangyák. Nagyjából ennyi summázva Kaiyko földművelői tapasztalata. Nem számít. Ortasszal belevág. Legfeljebb maradnak annál, amit az erdő ad, a többit meg majd csak beszerzik valahonnan.*
- Figyelj rám, Ortas *mondja. Feltérdel és a férfi arcát két tenyere közé fogja. Pillantása el-elrebben a távolba a másik tekintetéről. A messzeségben villámok fénye cikáz át az éjbe borult égbolton.* - Téged mindig és mindenhol megtalállak. *Dörgés szakad keresztül a torlódó, szürke felhőkön és a szél belekap Kaiyko hajába.* - A szívem odahúz *érinti meg Ortas mellkasát.* - A szemem megmutat *simít végig a sötétebb írisz mellett, melyben tükröződik saját hályogtól szürke bal szeme.* - A békém elvezet hozzád. *A szavait már eső mossa. Ott a dombon a tűz lassan kialszik a viharban és az ébredező Csontvetőt kifakítja a látomásból.*
- Messze, sötétségben *motyogja maga elé, amikor átázott ruháiban dideregve tántorog vissza a kis viskó felé.*
5209. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 12:52:21
Üzenet elküldve: 2019-06-02 12:52:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Érdekesnek véli a lányt akivel összefutott. Az biztos, hogy nem nagyon szívleli az elfeket. Mivel fattyú ezért erre bizonyosan meg is van az oka.*
-Szegény fák.
*Jegyzi meg arra, hogy a lány nem csókolgatja őket. Egy pillanatra felmerül benne, hogy több csók marad neki, de ott még nem tartanak. Egyelőre elszórakoztatja a vörös froclizása. Nem akarja elriasztani. Azzal, hogy a főnöke kúriájába még beugrana úgy tűnik nem gond. Szóval el is indul arra felé. Közben rákérdez a tünetekre, de nem kap kielégítő választ. Ezek szerint vihet mindent amit talál.*
-Amúgy, hogy szólíthatlak? Maradjon a pipacsvirág?
*Érdekesnek véli a lányt akivel összefutott. Az biztos, hogy nem nagyon szívleli az elfeket. Mivel fattyú ezért erre bizonyosan meg is van az oka.*
-Szegény fák.
*Jegyzi meg arra, hogy a lány nem csókolgatja őket. Egy pillanatra felmerül benne, hogy több csók marad neki, de ott még nem tartanak. Egyelőre elszórakoztatja a vörös froclizása. Nem akarja elriasztani. Azzal, hogy a főnöke kúriájába még beugrana úgy tűnik nem gond. Szóval el is indul arra felé. Közben rákérdez a tünetekre, de nem kap kielégítő választ. Ezek szerint vihet mindent amit talál.*
-Amúgy, hogy szólíthatlak? Maradjon a pipacsvirág?
5208. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-02 10:02:00
Üzenet elküldve: 2019-06-02 10:02:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Látszik az arcán, hogy mikor a másik arra emlékezteti, hogy minden undora ellenére mégiscsak félig elf, ismét valami furcsa ábrázat ül ki az arcára.*
~Ez bosszantó.~*Még a két szemöldöke is megrezzen egy pillanatra, mikor feltör a mélyből a szunnyadó ellenérzések kavalkádja.*
-Nem fogok fákat csókolgatni. Azt meghagyom a bolondoknak, nekik is kell valami elfoglaltság.*Közli, teljes elhatárolódással a hangjában. Nem úgy fest, hogy az ilyen tréfákat értékeli, főleg nem egy idegentől.
Az, hogy az elfnek nem fűlik a foga a munkához, nem igazán lepi meg, az apja is csak egy naplopó semmire kellő, miért lenne ez másképp egy rá nagyon hasonlító fajtársánál.*
-Rendben, annyi kitérő még belefér.*Sóhajt ő is és ha az elf megindul az említett ház irányába, akkor követi.*
-Láza? Nem tudom, a többiek foglalkoztak vele az este.*Von vállat.*
*Látszik az arcán, hogy mikor a másik arra emlékezteti, hogy minden undora ellenére mégiscsak félig elf, ismét valami furcsa ábrázat ül ki az arcára.*
~Ez bosszantó.~*Még a két szemöldöke is megrezzen egy pillanatra, mikor feltör a mélyből a szunnyadó ellenérzések kavalkádja.*
-Nem fogok fákat csókolgatni. Azt meghagyom a bolondoknak, nekik is kell valami elfoglaltság.*Közli, teljes elhatárolódással a hangjában. Nem úgy fest, hogy az ilyen tréfákat értékeli, főleg nem egy idegentől.
Az, hogy az elfnek nem fűlik a foga a munkához, nem igazán lepi meg, az apja is csak egy naplopó semmire kellő, miért lenne ez másképp egy rá nagyon hasonlító fajtársánál.*
-Rendben, annyi kitérő még belefér.*Sóhajt ő is és ha az elf megindul az említett ház irányába, akkor követi.*
-Láza? Nem tudom, a többiek foglalkoztak vele az este.*Von vállat.*
5207. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 22:17:33
Üzenet elküldve: 2019-06-01 22:17:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia - zárás//
//Lyz, Umon, Dat//
*Nem tudja elmondani, mennyire sajnálja, hogy újra el kell hagynia Lyzendrát, de ez most mindennél fontosabb. El kell mélyülnie Eeyr, ezzel a Fákban Lakó tanaiban, hogy véghezvihesse, ami Hanlorennek nem sikerült. Ha a papnő visszajön, megbeszéli vele a történteket, de az elf lány eltűnt.*
- Sajnálom, me'ochass, de ezúttal visszatérek. *Nem mosolyog, tökéletesen komolyan gondolja, s most talán az Erdő Szíve sem húzza át számításait.*
- Nem kérnélek, ha nem lennék biztos benne, hogy sikerülni fog neked. *Most már megenged egy halovány mosolyfélét.
Az üvegcse, majd az aranyakra némán bólint, köztük nincs szükség szavakra, de biztos benne, hogy jól fognak jönni az aranyak. A torony ura drágán méri tudását.*
- Köszönöm. *Fogja meg Lyz kezét és ha a lány is engedi, érintik össze homlokukat elf szokás szerint, majd indul Umonél felé.
Pyrről, a tündérről szóló beszélgetést nem hallja, így nem tud a tollas bajkeverőről kérdezni. Ám most nem is baj tán, bár szívesen hallott volna róla. Indulnia kell és oly hosszú út áll előtte.*
- De ezúttal visszajövök. *Válaszolja szinte azonnal, szinte ugyanazt komoly képpel Umon szavaira, mint korábban Lyzendrának. Tudja, hogy egykor cserbenhagyta őket és azt nem teheti semmissé, de reméli, hogy nem vesztette el teljesen társai bizalmát.
A kapott erszényre előbb értetlen képpel néz, de aztán csak kurtán bólint az adományra. Jó helyre fog kerülni az arany. Sokat kapott ma belőle.*
- Köszönjük. *Mondja halkan felnézve Umon szemeibe.*
- Örülök, hogy itt vagytok és neked is. *Mondja még majd a vándor külsejű férfire néz halovány mosollyal.*
- Ha visszajöttem, remélem, téged is megismerhetlek. *Teszi még hozzá, majd némán int a fejével Xauzurnak és folytatja útját a sátrához, majd onnan az erdő felé.*
//Lyz, Umon, Dat//
*Nem tudja elmondani, mennyire sajnálja, hogy újra el kell hagynia Lyzendrát, de ez most mindennél fontosabb. El kell mélyülnie Eeyr, ezzel a Fákban Lakó tanaiban, hogy véghezvihesse, ami Hanlorennek nem sikerült. Ha a papnő visszajön, megbeszéli vele a történteket, de az elf lány eltűnt.*
- Sajnálom, me'ochass, de ezúttal visszatérek. *Nem mosolyog, tökéletesen komolyan gondolja, s most talán az Erdő Szíve sem húzza át számításait.*
- Nem kérnélek, ha nem lennék biztos benne, hogy sikerülni fog neked. *Most már megenged egy halovány mosolyfélét.
Az üvegcse, majd az aranyakra némán bólint, köztük nincs szükség szavakra, de biztos benne, hogy jól fognak jönni az aranyak. A torony ura drágán méri tudását.*
- Köszönöm. *Fogja meg Lyz kezét és ha a lány is engedi, érintik össze homlokukat elf szokás szerint, majd indul Umonél felé.
Pyrről, a tündérről szóló beszélgetést nem hallja, így nem tud a tollas bajkeverőről kérdezni. Ám most nem is baj tán, bár szívesen hallott volna róla. Indulnia kell és oly hosszú út áll előtte.*
- De ezúttal visszajövök. *Válaszolja szinte azonnal, szinte ugyanazt komoly képpel Umon szavaira, mint korábban Lyzendrának. Tudja, hogy egykor cserbenhagyta őket és azt nem teheti semmissé, de reméli, hogy nem vesztette el teljesen társai bizalmát.
A kapott erszényre előbb értetlen képpel néz, de aztán csak kurtán bólint az adományra. Jó helyre fog kerülni az arany. Sokat kapott ma belőle.*
- Köszönjük. *Mondja halkan felnézve Umon szemeibe.*
- Örülök, hogy itt vagytok és neked is. *Mondja még majd a vándor külsejű férfire néz halovány mosollyal.*
- Ha visszajöttem, remélem, téged is megismerhetlek. *Teszi még hozzá, majd némán int a fejével Xauzurnak és folytatja útját a sátrához, majd onnan az erdő felé.*
5206. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 22:00:06
Üzenet elküldve: 2019-06-01 22:00:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Zárás//
*Pycta szavaitól, hogy az oltár még nem elég erős, először csak értetlenül, majd szomorkásan pillant az elfre, de egy pillanatig sem vonja kétségbe az igazát. Senkit nem ismer, aki jobban olvasna a jelekben, mint ő.
A kezdeti ború árnyékot vet az íjász lány arcára, mikor Pycta újabb útját jelenti be, de ha erősíteni kell az oltáron, a fán, hát meg kell tenni. Ennél fontosabb aligha van most. Csupán a falu gondja mélyíti az árnyékot. Egy erődöt még csak-csak eligazgatott valahogy, bár ahhoz is fel kellett nőni, és korántsem biztos, hogy jól csinálta. Egy egész falu sokkal nagyobb felelősség. Válaszként először megingatja fejét, majd körbepillant. A zizegő közösség, az építkezés zajai kúsznak fülébe. Óvatosan bólint végül.*
- Igyekszem mindenben segíteni őket, ami tőlem telik Pycta *válaszolja, mert azt kevéssé hiszi, hogy csak így parancsszóra működne az ilyesmi. Lyzendra úgy fogja fel, hogy ha elfogadják a segítségét, hát legyen így, míg Pycta vissza nem ér. Csak annak emlékét nem tudja elhessegetni, amikor az erődben magára maradt. Hiába tűnik sokszor akár most is karót nyeltnek, higgadtnak, de nem tudja nem érezni, hogy ez már egyszer megtörtént. Mosolytalanul figyeli, ahogy Pycta elfordul tőle.*
- Várj. Van itt valami *lép és kap is utána, mielőtt eltávolodna tőle. Tarisznyájába nyúl, egy kis üvegcsét vesz elő.*
- Ez jól jöhet még. Azt mondták, frissíti az elmét. *Ujjai közt megbillenti az üveget, melyben lágyan hullámzik a folyadék, 1 Világoskék varázsital, melyet Pycta del Ventusnak nyújt.
*
- Sajnos, csak ez az egy van nálam, de... *leakasztja erszényét, és az üvegcse mellé nyújtja.*
- Ezen tudsz még venni eleget, vagy tekercseket, vagy ami kell.
~Csak hasson.~
Az erszényben, melyet ha nem vesz el, Pycta del Ventus övére akasztja ő maga, számolatlanul csörren 1300 arany.* Aztán engedi az elfet elmenni. Egy rövidke ideig néz még utána, de aztán a csókaszemű lány felé fordul.*
//Zárás//
*Pycta szavaitól, hogy az oltár még nem elég erős, először csak értetlenül, majd szomorkásan pillant az elfre, de egy pillanatig sem vonja kétségbe az igazát. Senkit nem ismer, aki jobban olvasna a jelekben, mint ő.
A kezdeti ború árnyékot vet az íjász lány arcára, mikor Pycta újabb útját jelenti be, de ha erősíteni kell az oltáron, a fán, hát meg kell tenni. Ennél fontosabb aligha van most. Csupán a falu gondja mélyíti az árnyékot. Egy erődöt még csak-csak eligazgatott valahogy, bár ahhoz is fel kellett nőni, és korántsem biztos, hogy jól csinálta. Egy egész falu sokkal nagyobb felelősség. Válaszként először megingatja fejét, majd körbepillant. A zizegő közösség, az építkezés zajai kúsznak fülébe. Óvatosan bólint végül.*
- Igyekszem mindenben segíteni őket, ami tőlem telik Pycta *válaszolja, mert azt kevéssé hiszi, hogy csak így parancsszóra működne az ilyesmi. Lyzendra úgy fogja fel, hogy ha elfogadják a segítségét, hát legyen így, míg Pycta vissza nem ér. Csak annak emlékét nem tudja elhessegetni, amikor az erődben magára maradt. Hiába tűnik sokszor akár most is karót nyeltnek, higgadtnak, de nem tudja nem érezni, hogy ez már egyszer megtörtént. Mosolytalanul figyeli, ahogy Pycta elfordul tőle.*
- Várj. Van itt valami *lép és kap is utána, mielőtt eltávolodna tőle. Tarisznyájába nyúl, egy kis üvegcsét vesz elő.*
- Ez jól jöhet még. Azt mondták, frissíti az elmét. *Ujjai közt megbillenti az üveget, melyben lágyan hullámzik a folyadék, 1 Világoskék varázsital, melyet Pycta del Ventusnak nyújt.
* - Sajnos, csak ez az egy van nálam, de... *leakasztja erszényét, és az üvegcse mellé nyújtja.*
- Ezen tudsz még venni eleget, vagy tekercseket, vagy ami kell.
~Csak hasson.~
Az erszényben, melyet ha nem vesz el, Pycta del Ventus övére akasztja ő maga, számolatlanul csörren 1300 arany.*
Aztán engedi az elfet elmenni. Egy rövidke ideig néz még utána, de aztán a csókaszemű lány felé fordul.*
5205. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 20:25:47
Üzenet elküldve: 2019-06-01 20:25:47
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az első találkozásuk alkalmával az őt érintő kéztől szűkölve és felhorkanva húzódott el. Akkor a puszta hidege, most a félig ismerős, félig idegen táj varázsa, ami körbeveszi őket, ezúttal azonban homlokát érintő, majd távolodó ajakra kedvtelve néz. Akárha lágy szirmok érintették volna, jóllehet soha nem foglalkozott virágokkal. Vagy talán mégis? Nem tudja eldönteni, s, mint mindig, a gondolatok rááradó tömege ráncokból képez merengő és lassú folyású vízesést homlokára. A hallottak elkeserítik ugyan, de nem hagyják veszni a reményt. A lány hangja sokkal inkább megnyugtató, duruzsoló, mint reményvesztett jajkiáltás az éjszaka setétjében. Ismét ráemeli tekintetét, s félrebiccentett fejjel próbál olvasni a rejtett kifejezések mögött. Halkan felsóhajt, látszólag igyekszik tudomásul venni a tudomásul vehetetlent, bár fáj, nagyon fáj, hinni akar és bízni.*
- Hogy... lehetne béke, ha őröl... téged is? *Kérdezi csendesen, aztán csak legyint a feltett költői kérdésre. Hát így. Aztán engedni kell.*
- Én fát hozok majd, s hasogatok télire, a patakban tán horgászom majd, s a halat magam dolgozom fel. A ház mögötti veteményest felásom, hogy ültethessünk mindent, mire csak szükség van. Egyszerű élet. *Bólint csendesen.* Talán működhet... talán sikerülhet. *Elnézi a lányt, emberlány... ő pedig gnóm... eddig ez miért nem jutott eszébe? Szemöldöke homlokára szalad... talán... talán mert nem fontos. Mert ez sohasem volt lényeg és most sem az.*
- Befejezhetnénk a mesét, Kaiyko... *Mondja mélabúsan, mélyen, s keze aprót seper a lány homlokán, mintha csak makrancos tincsek hullottak volna szemébe.* Te a tiédet, s én az enyémet. Örülnék, ha értem jönnél, de meg tudsz-e vajon találni? Messze vagyok, sötétségben... *Sóhajt fel, s az álom, vagy élet előtti kis, rendetlen szélfútta és koszos szobára gondol, hol a poros szalmával tömött priccsen ülve, karjára próbál jelet vésni. Magányosan.*
*Az első találkozásuk alkalmával az őt érintő kéztől szűkölve és felhorkanva húzódott el. Akkor a puszta hidege, most a félig ismerős, félig idegen táj varázsa, ami körbeveszi őket, ezúttal azonban homlokát érintő, majd távolodó ajakra kedvtelve néz. Akárha lágy szirmok érintették volna, jóllehet soha nem foglalkozott virágokkal. Vagy talán mégis? Nem tudja eldönteni, s, mint mindig, a gondolatok rááradó tömege ráncokból képez merengő és lassú folyású vízesést homlokára. A hallottak elkeserítik ugyan, de nem hagyják veszni a reményt. A lány hangja sokkal inkább megnyugtató, duruzsoló, mint reményvesztett jajkiáltás az éjszaka setétjében. Ismét ráemeli tekintetét, s félrebiccentett fejjel próbál olvasni a rejtett kifejezések mögött. Halkan felsóhajt, látszólag igyekszik tudomásul venni a tudomásul vehetetlent, bár fáj, nagyon fáj, hinni akar és bízni.*
- Hogy... lehetne béke, ha őröl... téged is? *Kérdezi csendesen, aztán csak legyint a feltett költői kérdésre. Hát így. Aztán engedni kell.*
- Én fát hozok majd, s hasogatok télire, a patakban tán horgászom majd, s a halat magam dolgozom fel. A ház mögötti veteményest felásom, hogy ültethessünk mindent, mire csak szükség van. Egyszerű élet. *Bólint csendesen.* Talán működhet... talán sikerülhet. *Elnézi a lányt, emberlány... ő pedig gnóm... eddig ez miért nem jutott eszébe? Szemöldöke homlokára szalad... talán... talán mert nem fontos. Mert ez sohasem volt lényeg és most sem az.*
- Befejezhetnénk a mesét, Kaiyko... *Mondja mélabúsan, mélyen, s keze aprót seper a lány homlokán, mintha csak makrancos tincsek hullottak volna szemébe.* Te a tiédet, s én az enyémet. Örülnék, ha értem jönnél, de meg tudsz-e vajon találni? Messze vagyok, sötétségben... *Sóhajt fel, s az álom, vagy élet előtti kis, rendetlen szélfútta és koszos szobára gondol, hol a poros szalmával tömött priccsen ülve, karjára próbál jelet vésni. Magányosan.*
5204. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 16:57:38
Üzenet elküldve: 2019-06-01 16:57:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Természetesen csak szokásához híven baromságokat beszélt. Ő se veszi komolyan önmagát. Sőt, a sima elfek természetszeretete is olyan távol áll tőle mint a fene. A lány se tudna fákat csókolgatni.*
-Félfajtárs vagy. Talán próbáld meg a másik feleddel.
*A hangja komolynak tűnik, de az elfojtani próbált vigyorán látszik, hogy csak viccel. Úgy tűnik a kis pletykálkodásra meg pajzán humorra meg a vörös nem fogható. Szomorú. Marad az egyéb ugratása. Int csak vállat von. Arra viszont, hogy a fertőző beteg a pestis tüneteit mutatja a doki is elkomolyodik. Nagyon nem tetszik neki a dolog. A névre is csak bólint. Ezek szerint nem az a lány akit felületesen megismert. Ez jó hír. Mikor pedig elhívják, hogy nézze meg akkor húzza kicsit a száját. Alaposan megfontolja a dolgot, de végül fáradtan sóhajt.*
-Rendben. Bűntudatom lenne Luninari miatt ha annyiban hagynám. Előbb viszont a főnököm házáig elkísérnél. Nem készültem ilyen látogatásra. Ott van gyógynövény ami a tüneteket kicsit enyhítheti. Láza volt?
*Közben elindul arra amerre a főnök kúriájának kéne lennie.*
*Természetesen csak szokásához híven baromságokat beszélt. Ő se veszi komolyan önmagát. Sőt, a sima elfek természetszeretete is olyan távol áll tőle mint a fene. A lány se tudna fákat csókolgatni.*
-Félfajtárs vagy. Talán próbáld meg a másik feleddel.
*A hangja komolynak tűnik, de az elfojtani próbált vigyorán látszik, hogy csak viccel. Úgy tűnik a kis pletykálkodásra meg pajzán humorra meg a vörös nem fogható. Szomorú. Marad az egyéb ugratása. Int csak vállat von. Arra viszont, hogy a fertőző beteg a pestis tüneteit mutatja a doki is elkomolyodik. Nagyon nem tetszik neki a dolog. A névre is csak bólint. Ezek szerint nem az a lány akit felületesen megismert. Ez jó hír. Mikor pedig elhívják, hogy nézze meg akkor húzza kicsit a száját. Alaposan megfontolja a dolgot, de végül fáradtan sóhajt.*
-Rendben. Bűntudatom lenne Luninari miatt ha annyiban hagynám. Előbb viszont a főnököm házáig elkísérnél. Nem készültem ilyen látogatásra. Ott van gyógynövény ami a tüneteket kicsit enyhítheti. Láza volt?
*Közben elindul arra amerre a főnök kúriájának kéne lennie.*
5203. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 16:39:26
Üzenet elküldve: 2019-06-01 16:39:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Persze úgy vette, hogy csak ugratja az elf, így nem kis megdöbbenés ül ki az arcára, mikor részletes beszámolót kap a fák nemének megállapításáról valamint az előtte álló beállítottságáról.*
-Értem.*Nézi meg a mellette lévő fát alaposabban is, nem mintha ettől az előbbi dologtól nem nézné komplett idiótának a szöszit, de hát mégis csak elf. Úgy hallotta vannak elfek, akik nem a magamutogatást választják, hanem inkább kint élnek a természetben, így esetleg ezt most elhiszi a másiknak. Mármint, hogy a fáknak valóban van nemük, így a csókolgatós rész sem olyan hihetetlen már.*
-Nem. Én ezt tuti nem tudnám csinálni.*Veszi le a kezét a fa törzséről elborzadva, mintha képzeletében már az ajka hozzá is ért volna a fa, rovarok mászkálta kérgéhez.*
-Igen, hasznos rész, tudod, amit az állatok lerágcsál… *Halkul el lassan, mikor látja, hogy a szöszi keze megindul a teste mellett felmérni, mire is gondolhatott, majd megáll csípő magasságban. A szemöldökei önkéntelenül is összerándulnak. Ezzel egyidejűleg nyugtalanító gondolatok árasztják el, minthogy itt vannak ketten az út melletti bozótosban, sehol egy kocsi, ami elhaladna vagy egy nagyobb csoport, akik zajt csapnának és hát az idő is már elütötte rég a delet.*
~Vajon ezek az elfek mennyire természet közeliek?~*Vizsgálgatja a másikat gyanakodva.*
~Ne legyél nyuszi, hát van rajta ruha!~*Zavarja össze magát egy pillanatra, majd megköszörüli a torkát.*
-Azt hiszem nem egyre gondoltunk.*Jelenti ki mély hangon.*
-Az meg, hogy mire használják egymás részeit, tényleg nem az én dolgom.*Torzul el a gondolatra némiképp az ábrázata, majd maga előtt egymásba fonja a karjait.*
-Öööö… Hát… Igen. Félrebeszél, azt hiszem, és el is vesztette az eszméletét. Közelebbről nem néztem meg, vannak ott elegen, akik ápolgathatják, de úgy tudom egyik sem ért hozzá igazán.*Megszemléli a magasságot is, amit a szöszi mutat és próbálja a szeme elé idézni Lyllinort, aztán érkezik a segítség, ami alapján egyértelműen eldőlt a kérdés.*
-Nem, az ő neve… Lylli… nor.*Habozva mondja ki a nevet, mivel először rosszul is hallotta a bedugult orra miatt, aztán Angu igazította a helyére a dolgokat, viszont most sem bizonyos benne, lehet, megint téved.*
-Nyugodtabb lennék, ha egy gyógyító vetne rá egy pillantást.*Néz fel megint a másikra, hiszen magasságban is felé nőtt, de nem szívesen teszi, mégis csak egy elf és nem is mondható csúnyának. Hirtelen fut végig rajta valami kellemetlen borzongás és felállítja az összes létező szőrt a bőrén.*
~Ha nem lenne muszáj, de ha tényleg valami kór, akkor én biztos otthagyom őket.~*Latolgatja magában az esélyeket, hogy megéri-e plusz egy ilyet a kúriájuk közelébe engedni.*
~Csak megnézi, kiperkáljuk a segítségért, ami jár, aztán már ott sincs.~*Nyugtatja magát a gondolattal, hogy egy pillanat alatt el fog telni, addig majd bevonul a szobájába.*
*Persze úgy vette, hogy csak ugratja az elf, így nem kis megdöbbenés ül ki az arcára, mikor részletes beszámolót kap a fák nemének megállapításáról valamint az előtte álló beállítottságáról.*
-Értem.*Nézi meg a mellette lévő fát alaposabban is, nem mintha ettől az előbbi dologtól nem nézné komplett idiótának a szöszit, de hát mégis csak elf. Úgy hallotta vannak elfek, akik nem a magamutogatást választják, hanem inkább kint élnek a természetben, így esetleg ezt most elhiszi a másiknak. Mármint, hogy a fáknak valóban van nemük, így a csókolgatós rész sem olyan hihetetlen már.*
-Nem. Én ezt tuti nem tudnám csinálni.*Veszi le a kezét a fa törzséről elborzadva, mintha képzeletében már az ajka hozzá is ért volna a fa, rovarok mászkálta kérgéhez.*
-Igen, hasznos rész, tudod, amit az állatok lerágcsál… *Halkul el lassan, mikor látja, hogy a szöszi keze megindul a teste mellett felmérni, mire is gondolhatott, majd megáll csípő magasságban. A szemöldökei önkéntelenül is összerándulnak. Ezzel egyidejűleg nyugtalanító gondolatok árasztják el, minthogy itt vannak ketten az út melletti bozótosban, sehol egy kocsi, ami elhaladna vagy egy nagyobb csoport, akik zajt csapnának és hát az idő is már elütötte rég a delet.*
~Vajon ezek az elfek mennyire természet közeliek?~*Vizsgálgatja a másikat gyanakodva.*
~Ne legyél nyuszi, hát van rajta ruha!~*Zavarja össze magát egy pillanatra, majd megköszörüli a torkát.*
-Azt hiszem nem egyre gondoltunk.*Jelenti ki mély hangon.*
-Az meg, hogy mire használják egymás részeit, tényleg nem az én dolgom.*Torzul el a gondolatra némiképp az ábrázata, majd maga előtt egymásba fonja a karjait.*
-Öööö… Hát… Igen. Félrebeszél, azt hiszem, és el is vesztette az eszméletét. Közelebbről nem néztem meg, vannak ott elegen, akik ápolgathatják, de úgy tudom egyik sem ért hozzá igazán.*Megszemléli a magasságot is, amit a szöszi mutat és próbálja a szeme elé idézni Lyllinort, aztán érkezik a segítség, ami alapján egyértelműen eldőlt a kérdés.*
-Nem, az ő neve… Lylli… nor.*Habozva mondja ki a nevet, mivel először rosszul is hallotta a bedugult orra miatt, aztán Angu igazította a helyére a dolgokat, viszont most sem bizonyos benne, lehet, megint téved.*
-Nyugodtabb lennék, ha egy gyógyító vetne rá egy pillantást.*Néz fel megint a másikra, hiszen magasságban is felé nőtt, de nem szívesen teszi, mégis csak egy elf és nem is mondható csúnyának. Hirtelen fut végig rajta valami kellemetlen borzongás és felállítja az összes létező szőrt a bőrén.*
~Ha nem lenne muszáj, de ha tényleg valami kór, akkor én biztos otthagyom őket.~*Latolgatja magában az esélyeket, hogy megéri-e plusz egy ilyet a kúriájuk közelébe engedni.*
~Csak megnézi, kiperkáljuk a segítségért, ami jár, aztán már ott sincs.~*Nyugtatja magát a gondolattal, hogy egy pillanat alatt el fog telni, addig majd bevonul a szobájába.*
5202. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 15:54:23
Üzenet elküldve: 2019-06-01 15:54:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Vállat ránt a megállapításra. Inkább most nem fejti ki a saját tapasztalatait a vörös fattyakkal kapcsolatban. Az azért erős lenne. A kapott kérdésre a legnagyobb természetességgel válaszol mintha tényleg így lenne.*
-Én csak lány fákat szoktam. De olyan ez mint más fajoknál. Vannak pasik akik pasikkal, van akinek mindegy csak lyuk legyen. A nemet meg könnyű megállapítani. Néhány fafajtánál főleg. Például mikor a hárst átöleled és néhány ismerős dudor akar a kezedbe akkor tudod, hogy nő. De érdemes lejjebb is megnézni nehogy meglepetéseket okozzon.
*Jót vigyorog saját szellemességén. A kérdésére miszerint Aleimord hülye volt vagy őrült nem kap választ. Így csak elhúzza a száját.*
-Kár.
~Ahogy az is, hogy nem dugtad le a csizmád a torkán. Bár akkor, azt sajnálnám, hogy nem láttam.~
-Hasznos rész? Milyen hasznos rész van...*Közben keze végighalad saját teste mellett és megáll az ágyékával egy vonalban.*Ja, hogy az! Elárulok egy titkot, de csak akkor ha nem adod tovább. Azt, a részét a saját húga használja. Undorítóak ezek a kékvérűek.
*Rázza a fejét szörnyülködve. Bár Aleimord húgának Int is szívesen felajánlotta volna, hogy használja, azt a részét. Luninariról is vidám híreket hall ami miatt a mosolya őszintébb lesz. Ezek szerint megúszták a városi bajkeverést. És valami fertőző kislányt hazavittek.*
-Fertőzés? Milyen? Félrebeszél? Kinövések lettek a testén? Ha pestis vissza se menj. A barbárok állítólag ismerik az ellenszert.
*A kérdésen miszerint ismer-e egy vörös hajú gnóm lány elgondolkozik.*
-Mikor a városba mentek csak ketten voltak. De múltkor találkoztam egy ilyen lánnyal a könyvtárban. Körülbelül ekkora volt.*Mutatja a kezével.*Kis hörcsögpofival. A neve meg valami Cila...Cilaner? Cilane? Cilanei? Valami hasonló. Ő az?
~Kár lenne érte. Olyan kis mókás valami volt az a lány.~
*Vállat ránt a megállapításra. Inkább most nem fejti ki a saját tapasztalatait a vörös fattyakkal kapcsolatban. Az azért erős lenne. A kapott kérdésre a legnagyobb természetességgel válaszol mintha tényleg így lenne.*
-Én csak lány fákat szoktam. De olyan ez mint más fajoknál. Vannak pasik akik pasikkal, van akinek mindegy csak lyuk legyen. A nemet meg könnyű megállapítani. Néhány fafajtánál főleg. Például mikor a hárst átöleled és néhány ismerős dudor akar a kezedbe akkor tudod, hogy nő. De érdemes lejjebb is megnézni nehogy meglepetéseket okozzon.
*Jót vigyorog saját szellemességén. A kérdésére miszerint Aleimord hülye volt vagy őrült nem kap választ. Így csak elhúzza a száját.*
-Kár.
~Ahogy az is, hogy nem dugtad le a csizmád a torkán. Bár akkor, azt sajnálnám, hogy nem láttam.~
-Hasznos rész? Milyen hasznos rész van...*Közben keze végighalad saját teste mellett és megáll az ágyékával egy vonalban.*Ja, hogy az! Elárulok egy titkot, de csak akkor ha nem adod tovább. Azt, a részét a saját húga használja. Undorítóak ezek a kékvérűek.
*Rázza a fejét szörnyülködve. Bár Aleimord húgának Int is szívesen felajánlotta volna, hogy használja, azt a részét. Luninariról is vidám híreket hall ami miatt a mosolya őszintébb lesz. Ezek szerint megúszták a városi bajkeverést. És valami fertőző kislányt hazavittek.*
-Fertőzés? Milyen? Félrebeszél? Kinövések lettek a testén? Ha pestis vissza se menj. A barbárok állítólag ismerik az ellenszert.
*A kérdésen miszerint ismer-e egy vörös hajú gnóm lány elgondolkozik.*
-Mikor a városba mentek csak ketten voltak. De múltkor találkoztam egy ilyen lánnyal a könyvtárban. Körülbelül ekkora volt.*Mutatja a kezével.*Kis hörcsögpofival. A neve meg valami Cila...Cilaner? Cilane? Cilanei? Valami hasonló. Ő az?
~Kár lenne érte. Olyan kis mókás valami volt az a lány.~
5201. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-01 15:42:25
Üzenet elküldve: 2019-06-01 15:42:25
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Magához húzza a másik busa fejét és forró csókot tapaszt a homlokára. Átöleli őt, félretűri a csomós loboncot, úgy súgja.* - Nincs olyan, hogy melyik. Az álom is a valóság része, csak másképp hat ránk. Nem kell szétválasztanod. Nem is szabad. Nem is lehet.
*Rossz, hogy így kell látnia. Ez a zavarodottság szétzilálja a lelket, de a küzdelem nem vele kezdődött. Ortas lelke már azelőtt is a felszínre hozott, a mélybe temetett dolgokat.*
- Én is ezt szeretném. *Hirtelen Kaiyko is elgyengül, ahogy a vágyott élet utópiája átverekszi magát minden rosszon, minden viszontagságon. Vizet hozni a pataktól, ültetni és bízni az időjárás kegyében, megmorogni Ortast, ha sáros csizmában jön be, kifésülni, varkocsba fonni a haját, míg kinyújtóztatja magát egy dézsa vízben a fárasztó napok után, ruhát foltozni, sírni, amikor odaégeti az ebédet és hagyni, hogy Ortas megvigasztalja. Fát ültetni a tisztáson, hogy sok év múlva alá telepedhessenek. Nézni a Sudár kis zúgóját a sziklák tetejéről...
Mintha már most egy megélt emlék lenne, amire szeretettel gondol vissza.*
- Nem lehet, Ortas *mondja csendesen. Ujjai szelíden cirógatják a markáns arcot.* - Nem lehet kitépni. *A hangja nem szomorú. Egyáltalán. Elsőre talán furcsa lehet, de ahogy folytatja, Ortas is megértheti.* - A gonosz dolgoktól nem lehet erőszakkal megszabadulni. Attól csak karmot növesztenek. Azokat *néz a vöröses szemekbe* - el kell engedni.
*Olyan egyszerűen hangzik, de csak a magukfajta tudja, mennyire nehéz is.*
- Egyikünk sem olyan már, mint azelőtt. És ezt nem lehet visszacsinálni. De van még béke a számunkra. Kettőnknek *kulcsolja a kezét Ortaséra.* - Otthon. Öröm. Egy életig talán kitart. Földet művelünk, tüzet rakunk a pusztán és mesélek neked. Elmesélem a világ összes meséjét. És jósolni fogok, megkérdem a csontokat, hogy megmarad-e a termés, hogy lesz-e zsákmány a vacsorához, hogy megázik-e a kintre teregetett ruha. De nem kettőnknek. Azt megélni akarom.
*Hiába próbálja elhessegetni a gondolatot, valami rossz érzés kerülgeti. Baljóslatú, mint amikor az ember búcsúzik és a lelke mélyén sejti, hogy örökre.*
- Ortas... *szólal meg, de nem tudja rejtegetni az aggodalmát.* - Menjek érted?
*Magához húzza a másik busa fejét és forró csókot tapaszt a homlokára. Átöleli őt, félretűri a csomós loboncot, úgy súgja.* - Nincs olyan, hogy melyik. Az álom is a valóság része, csak másképp hat ránk. Nem kell szétválasztanod. Nem is szabad. Nem is lehet.
*Rossz, hogy így kell látnia. Ez a zavarodottság szétzilálja a lelket, de a küzdelem nem vele kezdődött. Ortas lelke már azelőtt is a felszínre hozott, a mélybe temetett dolgokat.*
- Én is ezt szeretném. *Hirtelen Kaiyko is elgyengül, ahogy a vágyott élet utópiája átverekszi magát minden rosszon, minden viszontagságon. Vizet hozni a pataktól, ültetni és bízni az időjárás kegyében, megmorogni Ortast, ha sáros csizmában jön be, kifésülni, varkocsba fonni a haját, míg kinyújtóztatja magát egy dézsa vízben a fárasztó napok után, ruhát foltozni, sírni, amikor odaégeti az ebédet és hagyni, hogy Ortas megvigasztalja. Fát ültetni a tisztáson, hogy sok év múlva alá telepedhessenek. Nézni a Sudár kis zúgóját a sziklák tetejéről...
Mintha már most egy megélt emlék lenne, amire szeretettel gondol vissza.*
- Nem lehet, Ortas *mondja csendesen. Ujjai szelíden cirógatják a markáns arcot.* - Nem lehet kitépni. *A hangja nem szomorú. Egyáltalán. Elsőre talán furcsa lehet, de ahogy folytatja, Ortas is megértheti.* - A gonosz dolgoktól nem lehet erőszakkal megszabadulni. Attól csak karmot növesztenek. Azokat *néz a vöröses szemekbe* - el kell engedni.
*Olyan egyszerűen hangzik, de csak a magukfajta tudja, mennyire nehéz is.*
- Egyikünk sem olyan már, mint azelőtt. És ezt nem lehet visszacsinálni. De van még béke a számunkra. Kettőnknek *kulcsolja a kezét Ortaséra.* - Otthon. Öröm. Egy életig talán kitart. Földet művelünk, tüzet rakunk a pusztán és mesélek neked. Elmesélem a világ összes meséjét. És jósolni fogok, megkérdem a csontokat, hogy megmarad-e a termés, hogy lesz-e zsákmány a vacsorához, hogy megázik-e a kintre teregetett ruha. De nem kettőnknek. Azt megélni akarom.
*Hiába próbálja elhessegetni a gondolatot, valami rossz érzés kerülgeti. Baljóslatú, mint amikor az ember búcsúzik és a lelke mélyén sejti, hogy örökre.*
- Ortas... *szólal meg, de nem tudja rejtegetni az aggodalmát.* - Menjek érted?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579