//A Néma Fivér megkísértése//
*Egy hang sem hagyja el száját, miközben építi fel saját sátrát, mit közvetlenül egy fa tövébe helyez. Miután a többiek is végeztek, csak bólint egyet, s hátat fordítva lovával indul is kicsit távolabb a társaságtól.*
- Akkor két óra múlva. Addig döntsétek el, ki fog következni.
*Csuklyájába arcát jobban beletemeti, majd pedig felpattan az állatra. Vele nagyon kis köröket ír le, járkáltatja, ne fázzon annyira. Közben végre gondolataiba tud burkolózni, mik kicsit lenyugtatják eddig túlfeszített idegeit. Arra is kitér elméjében, hogy a valós, igazi eredar énjét ezen a világon sokkal jobban el kellene rejtenie. Nem engedheti meg magának, hogy egy dühroham csak úgy feketévé változtassa szemeit. Szerencsére igazi hangja még nem tört elő, ám sosem lehet tudni, mit hoz a jövő...
Ez az éjjel sokkal hidegebb, mint a többi. Még az eredar, aki nem igen szokott fázni, ő is kicsit megborzong egy-egy hűvösebb szellő hatására. A két órából is már csak fél van vissza körülbelül. A hold lágy fényét is kitakarják a felhők, s csak néha mutatja meg magát, mint például most is. Na de mi az ott a távolban? Mordred összeszűkíti szemeit, próbálja kivenni az alakot, ám nem igen sikerül neki. S váratlanul olyan hangot hall, mit már oly jól ismer... nyílvessző vágja a szelet, egyenesen felé. Szélsebesen száguld, ám az utolsó pillanatban el tud hajolni, ám így is felszakítja karján a köpenyét, s az alatta levő hófehér bőre alól egy apró kis vörös folyó kezd kiáramlani. Az eredarba újra visszatér az életkedv, tudja, hogy az elkövetkező percekben végre kionthat pár életet. Akaratlanul is gonosz mosollyal az arcán simítja végig nyelvét a patakon, s kirántja egyik hosszúkardját.*
- Ébresztő! Társaságunk akadt...
*Kiáltja a sátorlakóknak, majd lovát odairányítja, s kardjával megütögeti a sátrakat, hátha nem hallották. Ezután lovával az egyik fa mögé áll. Nem indul el egyedül, hisz az balgaság lenne, mivel nem látja rendesen a sötétben, hányan lehetnek. Majd ha mindenki összekaparta magát, akkor elindul...*