Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 250 (4981. - 5000. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5000. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 11:53:52
Üzenet elküldve: 2019-04-12 11:53:52
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta, Umon//
*A kissé feszélyezett fészkelődés folytatódik, persze nem feltűnően, azért a gondos megfigyelő szemeknek feltűnhet. Nem akar ezzel megbántani senkit, de zavarában majdnem megint elvigyorodik, mint régen, az pedig nem venné ki jól magát a többiek előtt. Így marad csupán a kényszeredett mosoly, lehajtott tekintettel. Tekintete csak akkor vágódik felfelé, amikor sejtése ellenére Hanloren mégis vele akar tartani. A helyzettel egyelőre nem tud mit kezdeni, fogalma sincs, hogy mi váltotta ki a lányból az érdeklődést, bár tény, hogy láthatóan az elveszettek képviselője is lehet, ami Umonról hatványozottan elmondható, még meglehetős határozottsága ellenére is.*
- Rendben. *Mondja bizonytalanul, immár felállva. Persze végighallgatja még Svir szavait is, amint Voelkint üdvözli, láthatóan a férfi tapasztalt az erdők terén, hasznos tagja lesz a csapatnak. Umon közben már arra gondol, vajon a szeszfőzéshez konyít-e, mert akkor maga is hasznosíthatná a férfit, bár tény, hogy elsődlegesen ezt is magányos szakmának képzelte el.*
- Köszönjük, Pycta. *Szól halkan az elfhez, aki jóváhagyását adja a feladatra, majd Umon is biccent a papnőnek.*
- Mehetünk. Sok sikert kívánok nektek. Hamarosan visszatérünk. *Mondja, s elfordulva indul meg a sátor kijáratától, a folyó irányába.*
//Hanloren, Umon//
- Előbb ki kéne mosnom. *Mondja néhány perc csendes séta után, feltéve, ha Han nem szól addig. Mutatja is felé tenyerét, melyet a nem olyan rég történt vaskorsói incidens során megvágott a szabálya élével.* Gyors elintézem, aztán indulhatunk. *Jelzi, majd kérdő tekintetét a lányra függeszti.*
- Miért tartasz velem? *Kérdezi hirtelen.* Nem az a típus vagyok, akit követni szoktak. *Cáfolja meg azonnal magát, hiszen az imént épp maga invitálta a lányt, de most úgy látszik nem tud mit kezdeni a szituációval. Nem szeretné olyan színben feltüntetni magát, aki felügyeletre, vagy gondoskodásra szorul.*
- Tudod, sokszor úgy tartom nekem szerencsésebb mindenkitől távol, nem vagyok túlságosan megbízható. *Mosolyodik el zavartan, aztán ismét a folyó felé fordítja tekintetét, mely melletti zizegő sást már rögvest el is érik. Míg Han esetleg válaszol szótlan, guggol le, hogy a sekélyesben alaposan átmossa tenyerét, majd egy koszos ronggyal hevenyészetten köti át.*
- Talán ez elegendő lesz. Nagy tüzet kell gyújtanunk, hogy füstje messzire látszódjon, nem tudom, hogy Lyzendráék éppen merre tartanak, egyáltalán életben vannak-e még. *Sóhajt fel, tekintetét a lányra függesztve.* A templomnál találkoztál Pyctával? *Kérdezi, mert ha már úgy hozta a sors, hogy együtt dolgoznak, a közhelyes kérdéseken gyorsan túl kell lépni, nem mintha bármit is számítana. Legalábbis Umon kapcsán Pyctán kívül olyan sokan még nem voltak kíváncsiak előéletére. Meglehetősen bizalmatlan mindenkivel szemben.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta, Umon//
*A kissé feszélyezett fészkelődés folytatódik, persze nem feltűnően, azért a gondos megfigyelő szemeknek feltűnhet. Nem akar ezzel megbántani senkit, de zavarában majdnem megint elvigyorodik, mint régen, az pedig nem venné ki jól magát a többiek előtt. Így marad csupán a kényszeredett mosoly, lehajtott tekintettel. Tekintete csak akkor vágódik felfelé, amikor sejtése ellenére Hanloren mégis vele akar tartani. A helyzettel egyelőre nem tud mit kezdeni, fogalma sincs, hogy mi váltotta ki a lányból az érdeklődést, bár tény, hogy láthatóan az elveszettek képviselője is lehet, ami Umonról hatványozottan elmondható, még meglehetős határozottsága ellenére is.*
- Rendben. *Mondja bizonytalanul, immár felállva. Persze végighallgatja még Svir szavait is, amint Voelkint üdvözli, láthatóan a férfi tapasztalt az erdők terén, hasznos tagja lesz a csapatnak. Umon közben már arra gondol, vajon a szeszfőzéshez konyít-e, mert akkor maga is hasznosíthatná a férfit, bár tény, hogy elsődlegesen ezt is magányos szakmának képzelte el.*
- Köszönjük, Pycta. *Szól halkan az elfhez, aki jóváhagyását adja a feladatra, majd Umon is biccent a papnőnek.*
- Mehetünk. Sok sikert kívánok nektek. Hamarosan visszatérünk. *Mondja, s elfordulva indul meg a sátor kijáratától, a folyó irányába.*
//Hanloren, Umon//
- Előbb ki kéne mosnom. *Mondja néhány perc csendes séta után, feltéve, ha Han nem szól addig. Mutatja is felé tenyerét, melyet a nem olyan rég történt vaskorsói incidens során megvágott a szabálya élével.* Gyors elintézem, aztán indulhatunk. *Jelzi, majd kérdő tekintetét a lányra függeszti.*
- Miért tartasz velem? *Kérdezi hirtelen.* Nem az a típus vagyok, akit követni szoktak. *Cáfolja meg azonnal magát, hiszen az imént épp maga invitálta a lányt, de most úgy látszik nem tud mit kezdeni a szituációval. Nem szeretné olyan színben feltüntetni magát, aki felügyeletre, vagy gondoskodásra szorul.*
- Tudod, sokszor úgy tartom nekem szerencsésebb mindenkitől távol, nem vagyok túlságosan megbízható. *Mosolyodik el zavartan, aztán ismét a folyó felé fordítja tekintetét, mely melletti zizegő sást már rögvest el is érik. Míg Han esetleg válaszol szótlan, guggol le, hogy a sekélyesben alaposan átmossa tenyerét, majd egy koszos ronggyal hevenyészetten köti át.*
- Talán ez elegendő lesz. Nagy tüzet kell gyújtanunk, hogy füstje messzire látszódjon, nem tudom, hogy Lyzendráék éppen merre tartanak, egyáltalán életben vannak-e még. *Sóhajt fel, tekintetét a lányra függesztve.* A templomnál találkoztál Pyctával? *Kérdezi, mert ha már úgy hozta a sors, hogy együtt dolgoznak, a közhelyes kérdéseken gyorsan túl kell lépni, nem mintha bármit is számítana. Legalábbis Umon kapcsán Pyctán kívül olyan sokan még nem voltak kíváncsiak előéletére. Meglehetősen bizalmatlan mindenkivel szemben.*
4999. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 08:32:54
Üzenet elküldve: 2019-04-12 08:32:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Miközben enni kezdenek, Umon magyarázattal él a tűzzel kapcsolatban, így mindenki számára kiderülhet, hogy nem az erdő felgyújtására készülnek, hanem csak jelezni szeretnének egykori társaiknak.
Az erdőmélyi elf szótlanul hallgatja a további beszélgetést, csak akkor áll meg a kezében a fából faragott kanál, amikor az átkozott szerzetes felajánlja Hanlorennek, hogy tartson vele az elhagyott tanyához. Már nem félt senkit tőle valóban, mégis furcsállja, hogy az addig oly visszahúzódó szerzetes mégis megosztaná a várakozás óráit a papnővel. Némán fürkészi Umont, akit mintha magát is meglepte volna saját kérdése, majd Hanlorenre siklik lombzöld tekintete, várva, hogy milyen választ kap a férfi.
A beszélgetés további részében Umon mintha kezdené kényelmetlenül érezni magát. Eddig nem tapasztalta, hogy külseje vagy különc viselkedése zavarta volna őt, most mégis valami ilyesmit sejt a dolog hátterében.
A mentegetőző szavak végképp bizonyítják az átkozott szerzetes zavarát, de a páncélos csuhás kurta biccentéssel hagyja csak annyiban barátja távozását. Valamennyire megszokta már, hogy Umon olykor furcsán viselkedik, de bármennyire is bízzon már benne, a múlt emlékei még mindig elevenen élnek az elf emlékezetében.*
- Az Erdő Szíve óvjon, papnő. *Köszön el Hanlorentől és hosszan néz a távozók után. A kérés kitárgyalását pedig így későbbre halasztja, de türelmes lévén nem okoz számára ez gondot.
Az étel fogyasztása alatt Svir biztosítja, hogy nem kívánja kifosztani az erőt kincseiből, legalábbis ami a vadászat dolgát illeti, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal kísért biccentéssel vesz.*
- Élelemben nem gondolom, hogy hiányt szenvednénk, s asztalunknál mindig lesz hely neked. *Emeli poharát a férfi felé, amelyben bár nem bor vagy másféle szesz van, mégis tiszteletet közvetítő mozdulat.*
- Menjetek hát, járjatok szerencsével a vadászatban. *Voelkin biztosan örül majd, hogy egy ilyen tapasztalt vadásztól lesheti el a fortélyokat.
A kalapos aztán barátaik kiléte felől érdeklődik, akiknek Umon jelezni szeretne az elhagyott tanyánál. A páncélos csuhás rövid gondolkodás után veszi számba a lehetséges társak számát, de rá kell ébrednie, hogy csak egyikükben lehet biztos.*
- Ssyleana Lyzendra biztosan érkezik majd és talán azok közül is, akikkel egykor Vadvéd erődjében éltünk együtt. *Az emlékek felelevenítése szomorú érzést csempész szavaiba, hisz eszébe juttat egy kudarcnak megélt távozást. Pár szívdobbanásnyi időre el is némul, majd lerázva magáról a régmúlt béklyóit, újra Svir felé fordítja figyelmét.*
- Te, Kalapos Svir, hogyan találkoztál a papnővel? *Kérdése talán terelésnek tűnhet, de reméli, hogy a férfi megelégszik ennyi válasszal a régiek felől.
Lassan befejezi az evést, majd újra a kupájába kortyol, hogy a friss víz elmossa az emlékek keserű ízét.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Miközben enni kezdenek, Umon magyarázattal él a tűzzel kapcsolatban, így mindenki számára kiderülhet, hogy nem az erdő felgyújtására készülnek, hanem csak jelezni szeretnének egykori társaiknak.
Az erdőmélyi elf szótlanul hallgatja a további beszélgetést, csak akkor áll meg a kezében a fából faragott kanál, amikor az átkozott szerzetes felajánlja Hanlorennek, hogy tartson vele az elhagyott tanyához. Már nem félt senkit tőle valóban, mégis furcsállja, hogy az addig oly visszahúzódó szerzetes mégis megosztaná a várakozás óráit a papnővel. Némán fürkészi Umont, akit mintha magát is meglepte volna saját kérdése, majd Hanlorenre siklik lombzöld tekintete, várva, hogy milyen választ kap a férfi.
A beszélgetés további részében Umon mintha kezdené kényelmetlenül érezni magát. Eddig nem tapasztalta, hogy külseje vagy különc viselkedése zavarta volna őt, most mégis valami ilyesmit sejt a dolog hátterében.
A mentegetőző szavak végképp bizonyítják az átkozott szerzetes zavarát, de a páncélos csuhás kurta biccentéssel hagyja csak annyiban barátja távozását. Valamennyire megszokta már, hogy Umon olykor furcsán viselkedik, de bármennyire is bízzon már benne, a múlt emlékei még mindig elevenen élnek az elf emlékezetében.*
- Az Erdő Szíve óvjon, papnő. *Köszön el Hanlorentől és hosszan néz a távozók után. A kérés kitárgyalását pedig így későbbre halasztja, de türelmes lévén nem okoz számára ez gondot.
Az étel fogyasztása alatt Svir biztosítja, hogy nem kívánja kifosztani az erőt kincseiből, legalábbis ami a vadászat dolgát illeti, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal kísért biccentéssel vesz.*
- Élelemben nem gondolom, hogy hiányt szenvednénk, s asztalunknál mindig lesz hely neked. *Emeli poharát a férfi felé, amelyben bár nem bor vagy másféle szesz van, mégis tiszteletet közvetítő mozdulat.*
- Menjetek hát, járjatok szerencsével a vadászatban. *Voelkin biztosan örül majd, hogy egy ilyen tapasztalt vadásztól lesheti el a fortélyokat.
A kalapos aztán barátaik kiléte felől érdeklődik, akiknek Umon jelezni szeretne az elhagyott tanyánál. A páncélos csuhás rövid gondolkodás után veszi számba a lehetséges társak számát, de rá kell ébrednie, hogy csak egyikükben lehet biztos.*
- Ssyleana Lyzendra biztosan érkezik majd és talán azok közül is, akikkel egykor Vadvéd erődjében éltünk együtt. *Az emlékek felelevenítése szomorú érzést csempész szavaiba, hisz eszébe juttat egy kudarcnak megélt távozást. Pár szívdobbanásnyi időre el is némul, majd lerázva magáról a régmúlt béklyóit, újra Svir felé fordítja figyelmét.*
- Te, Kalapos Svir, hogyan találkoztál a papnővel? *Kérdése talán terelésnek tűnhet, de reméli, hogy a férfi megelégszik ennyi válasszal a régiek felől.
Lassan befejezi az evést, majd újra a kupájába kortyol, hogy a friss víz elmossa az emlékek keserű ízét.*
4998. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:21:28
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:21:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
– Nyugodt lehetsz. Ha vadászok, akkor nem azért teszem, hogy öljek. * Válaszol Pycta intelmeire. Nem kenyere a kegyetlenkedés, és ha olykor mohó, akkor sem az erdő rovására. Több barátjával és ellenlábasával szemben Svir tudja, hol a határ, ezért is húzta eddig. Meg ugye a vándorok szerencséje… *
– Üdvözöllek téged is Voelkin. Én Svir vagyok. * Szól a fiatal íjászhoz. Az a sejtése, hogy fognak még együtt dolgozni, ha a tábor környékén maradnak az ittenieknek segíteni. *
– Nem fizetségért jöttem. Persze jó, ha van mit enni. * Válaszolja mosolyogva az elf férfinek. Umon zavarát nem tartja furcsának, volt már így ő is. Nem mindenkinek kenyere a nagy társaság és a sok beszéd. Miután Hanloren és a férfi távoztak a többiekhez fordul. *
– Akkor szívesen elkísérem a vadászaitokat. Mehetünk együtt. * Mondja Voelkinnek odabólintva. *
– És kik a barátaitok, akikről Umon beszélt? *Kérdi még ültében, miközben az utolsó falatokat veszi magához. Kíváncsi, hogy kik laknak még itt a város határában. *
– Nyugodt lehetsz. Ha vadászok, akkor nem azért teszem, hogy öljek. * Válaszol Pycta intelmeire. Nem kenyere a kegyetlenkedés, és ha olykor mohó, akkor sem az erdő rovására. Több barátjával és ellenlábasával szemben Svir tudja, hol a határ, ezért is húzta eddig. Meg ugye a vándorok szerencséje… *
– Üdvözöllek téged is Voelkin. Én Svir vagyok. * Szól a fiatal íjászhoz. Az a sejtése, hogy fognak még együtt dolgozni, ha a tábor környékén maradnak az ittenieknek segíteni. *
– Nem fizetségért jöttem. Persze jó, ha van mit enni. * Válaszolja mosolyogva az elf férfinek. Umon zavarát nem tartja furcsának, volt már így ő is. Nem mindenkinek kenyere a nagy társaság és a sok beszéd. Miután Hanloren és a férfi távoztak a többiekhez fordul. *
– Akkor szívesen elkísérem a vadászaitokat. Mehetünk együtt. * Mondja Voelkinnek odabólintva. *
– És kik a barátaitok, akikről Umon beszélt? *Kérdi még ültében, miközben az utolsó falatokat veszi magához. Kíváncsi, hogy kik laknak még itt a város határában. *
4997. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-10 21:10:34
Üzenet elküldve: 2019-04-10 21:10:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hagyja a férfiakat beszélni és tervezni, nem kíván beleszólni a társalgásba. Fejét támasztja kezével, könyöke pedig az asztalon pihen. Szeme mindig az épp aktuálisan beszélőre vándorol, csendben fürkészve az arcokat. Egy apró, vékonyka hang, kinek gazdája nem ül az asztalnál, horkantva nevet fel, de már tudja, ezt csak ő hallhatja.*
-Szíves örömest segítek. Legalább egy kicsit én is hasznosnak érezhetem magam.
*Feleli bujkáló mosollyal, tekintetét Umonra függesztve. Valójában csak kíváncsi. A férfi szemmel láthatóan nem érzi jól magát a társaságban, ezért igyekszik úgy elvonulni. Tán az invitáció is csak kicsúszott a száján. Magába fordul, mint akit emészt valami. Noha Umont nem ismeri, számtalan fiatal katonát látott hasonlóképp keresni a magányt, kit megsebzett a múlt... Az első találkozás a halállal. Ezeknek a harcosoknak azonban nem magányra volt szükségük, hanem törődésre.
Maga is felemelkedik az asztaltól, kékjeit Pyctára Pyctára függesztve biccent felé. Nem az engedélyét kéri, csupán jelzi, hogy készen áll a beszélgetésre vagy akár a feladatra, amikor az elf kéri. Kissé feljebb húzza a fehér posztót vállán, majd maga is ellép az asztaltól.*
-Mehetünk.
*Mosolyog Umonra és indul el a férfi előtt a sátor kijárata felé.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hagyja a férfiakat beszélni és tervezni, nem kíván beleszólni a társalgásba. Fejét támasztja kezével, könyöke pedig az asztalon pihen. Szeme mindig az épp aktuálisan beszélőre vándorol, csendben fürkészve az arcokat. Egy apró, vékonyka hang, kinek gazdája nem ül az asztalnál, horkantva nevet fel, de már tudja, ezt csak ő hallhatja.*
-Szíves örömest segítek. Legalább egy kicsit én is hasznosnak érezhetem magam.
*Feleli bujkáló mosollyal, tekintetét Umonra függesztve. Valójában csak kíváncsi. A férfi szemmel láthatóan nem érzi jól magát a társaságban, ezért igyekszik úgy elvonulni. Tán az invitáció is csak kicsúszott a száján. Magába fordul, mint akit emészt valami. Noha Umont nem ismeri, számtalan fiatal katonát látott hasonlóképp keresni a magányt, kit megsebzett a múlt... Az első találkozás a halállal. Ezeknek a harcosoknak azonban nem magányra volt szükségük, hanem törődésre.
Maga is felemelkedik az asztaltól, kékjeit Pyctára Pyctára függesztve biccent felé. Nem az engedélyét kéri, csupán jelzi, hogy készen áll a beszélgetésre vagy akár a feladatra, amikor az elf kéri. Kissé feljebb húzza a fehér posztót vállán, majd maga is ellép az asztaltól.*
-Mehetünk.
*Mosolyog Umonra és indul el a férfi előtt a sátor kijárata felé.*
4996. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-10 14:11:20
Üzenet elküldve: 2019-04-10 14:11:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hanloren tekintetét állja, a lányt szinte körbeveszi a jóság, Umon, a pillantásától egy kissé mintha megszédülne, persze ez az ital és a fáradtság rovására is fogható. ~ Sötétség órái... bár, én is elvonulhatnék... ~ Halkan sóhajt fel, de mosolya töretlen, kényszeríti magát, ami most meglepően könnyen megy. A lány csengő hangja kedves neki, aztán egy fejrázással rántja ki magát a bűvkörből. ~ Fény, sötétség, egy kutya, mindketten akarnak valamit. Hogy mi a jó? Azt meg senki sem tudja. ~ Svir láthatóan kedveli kalapját, vagy legalábbis hosszú ideje hordja, s határozottan biccent a szavaira. Mindenkinek megvannak az emlékei, bár Umonnak stigmáival együtt szépen azok is elsorvadtak, nem maradtak mások csak a gondolatai és az imént oldaláról levetett madárfej. A csevej lassan beindul, bár egyelőre még közös szárnypróbálgatások ezek, ismerkedés, s ki-ki a maga oldalára, vagy másokéra helyezkedik. Saját mondatai után, tekintve, hogy az a többiekhez is szól, Hanloren reakciójára azonnal reagál saját tekintete. Először azt gondolja, amit mindig, hogy bizonyára úgy sejti, Umon fel akar gyújtani valamit, bár korántsem olyan őrült már a tekintete, mint korábban, azért akad még ragadványgrimasz az arcán, ami mellett nem lehet elmenni.*
- Szeretném értesíteni a barátainkat, hogy megérkeztünk és, hogy erre vagyunk. *Magyarázza csendesen a lánynak, egyszerűen képtelen a kemény beszédre, ami miatt zavarban van továbbra is.* Azt beszéltük, hogy zöld levelekből tüzet rakunk és füsttel jelzünk nekik. Ha szeretnél... velem jöhetsz. *Bólint, aztán tekintete elkerekedik, s rögtön vissza is szívja, hiszen ő elsődlegesen magányosan tervezte el, de már nincs mit tenni, kimondta, ami a szájára került. Talán nem is akar vele jönni, ha az istenek is úgy akarják, így lesz. Elfordítja tekintetét, majd félfüllel Svir magyarázatát is hallja, aztán Hanlorenét. Tenyerén a szablya által okozott vágás, mikor megmarkolta azt a pengénél, még ott éktelenkedik, rendesen el sem látta, arra is sort kell keríteni. Egy újabb ifjú is érkezik, függetlenül elf mivoltától, Umon úgy állapítja meg, hogy épp, hogy csak kiléphetett a gyermekkorból, amolyan kölyökféle kis suhanc. Persze ettől függetlenül hasonló tisztelettel, s félmosollyal arcán üdvözli, magában persze levonja azt a tanulságot, hogy lesz még kit kiképezni a harcra.*
- Umon vagyok. De szólíts csak Tintásnak. *Biccent, majd szól dörmögve az ifjúnak. Erősen pejoratív név, de nem foglalkozik vele, pont olyan, mint az élete, erőteljesen színes és maradandó nyomot hagy mindenki kabátján. Pycta mesélni kezd, s az Umont ért pillantás után már nem tudja megállni és elvigyorodik, amit aztán gyorsan letöröl a képéről, gondolván, hogy az elf olyannyira nem örült a kis testmozgásnak. Tekintete ide-oda jár az asztal körül ülőkön, talán Vadvéd óta nem volt ennyi szerzettel összesen egy asztalnál. Ami azt illeti kezdi is kissé kényelmetlenül érezni magát, szakadt, beazonosítatlan foltokkal tarkított, vélhetően véres nadrágjában és kabátjában, idióta és kényszeredett fejjel, hogy ne üljön ki tekintetére a hideg közöny.*
- Kö-köszönöm Pycta... én akkor... mennék is. *Áll fel hirtelen, majd a többiekre is vet egy zavart pillantást. Nem jó ez így. Nagyon nem.* Még ki kell pakolnom, meg ugye a tűz... sietek vissza Pycta! *Hadarja el, majd tervei szerint elindul az asztaltól, ahonnan egy falatot nem visz magával.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hanloren tekintetét állja, a lányt szinte körbeveszi a jóság, Umon, a pillantásától egy kissé mintha megszédülne, persze ez az ital és a fáradtság rovására is fogható. ~ Sötétség órái... bár, én is elvonulhatnék... ~ Halkan sóhajt fel, de mosolya töretlen, kényszeríti magát, ami most meglepően könnyen megy. A lány csengő hangja kedves neki, aztán egy fejrázással rántja ki magát a bűvkörből. ~ Fény, sötétség, egy kutya, mindketten akarnak valamit. Hogy mi a jó? Azt meg senki sem tudja. ~ Svir láthatóan kedveli kalapját, vagy legalábbis hosszú ideje hordja, s határozottan biccent a szavaira. Mindenkinek megvannak az emlékei, bár Umonnak stigmáival együtt szépen azok is elsorvadtak, nem maradtak mások csak a gondolatai és az imént oldaláról levetett madárfej. A csevej lassan beindul, bár egyelőre még közös szárnypróbálgatások ezek, ismerkedés, s ki-ki a maga oldalára, vagy másokéra helyezkedik. Saját mondatai után, tekintve, hogy az a többiekhez is szól, Hanloren reakciójára azonnal reagál saját tekintete. Először azt gondolja, amit mindig, hogy bizonyára úgy sejti, Umon fel akar gyújtani valamit, bár korántsem olyan őrült már a tekintete, mint korábban, azért akad még ragadványgrimasz az arcán, ami mellett nem lehet elmenni.*
- Szeretném értesíteni a barátainkat, hogy megérkeztünk és, hogy erre vagyunk. *Magyarázza csendesen a lánynak, egyszerűen képtelen a kemény beszédre, ami miatt zavarban van továbbra is.* Azt beszéltük, hogy zöld levelekből tüzet rakunk és füsttel jelzünk nekik. Ha szeretnél... velem jöhetsz. *Bólint, aztán tekintete elkerekedik, s rögtön vissza is szívja, hiszen ő elsődlegesen magányosan tervezte el, de már nincs mit tenni, kimondta, ami a szájára került. Talán nem is akar vele jönni, ha az istenek is úgy akarják, így lesz. Elfordítja tekintetét, majd félfüllel Svir magyarázatát is hallja, aztán Hanlorenét. Tenyerén a szablya által okozott vágás, mikor megmarkolta azt a pengénél, még ott éktelenkedik, rendesen el sem látta, arra is sort kell keríteni. Egy újabb ifjú is érkezik, függetlenül elf mivoltától, Umon úgy állapítja meg, hogy épp, hogy csak kiléphetett a gyermekkorból, amolyan kölyökféle kis suhanc. Persze ettől függetlenül hasonló tisztelettel, s félmosollyal arcán üdvözli, magában persze levonja azt a tanulságot, hogy lesz még kit kiképezni a harcra.*
- Umon vagyok. De szólíts csak Tintásnak. *Biccent, majd szól dörmögve az ifjúnak. Erősen pejoratív név, de nem foglalkozik vele, pont olyan, mint az élete, erőteljesen színes és maradandó nyomot hagy mindenki kabátján. Pycta mesélni kezd, s az Umont ért pillantás után már nem tudja megállni és elvigyorodik, amit aztán gyorsan letöröl a képéről, gondolván, hogy az elf olyannyira nem örült a kis testmozgásnak. Tekintete ide-oda jár az asztal körül ülőkön, talán Vadvéd óta nem volt ennyi szerzettel összesen egy asztalnál. Ami azt illeti kezdi is kissé kényelmetlenül érezni magát, szakadt, beazonosítatlan foltokkal tarkított, vélhetően véres nadrágjában és kabátjában, idióta és kényszeredett fejjel, hogy ne üljön ki tekintetére a hideg közöny.*
- Kö-köszönöm Pycta... én akkor... mennék is. *Áll fel hirtelen, majd a többiekre is vet egy zavart pillantást. Nem jó ez így. Nagyon nem.* Még ki kell pakolnom, meg ugye a tűz... sietek vissza Pycta! *Hadarja el, majd tervei szerint elindul az asztaltól, ahonnan egy falatot nem visz magával.*
4995. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-09 23:42:26
Üzenet elküldve: 2019-04-09 23:42:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Az erdőmélyi elf eddig is jobbnak látta ignorálni Umon hátborzongató nadrágdísztét és ezután is így kíván tenni. Valamiért nem akarja tudni, honnan került oda az a preparált szörnyfej és a továbbiakban is fedje csak titok az eredetét.
Az átkozott szerzetes bemutatkozására csak halványan elmosolyodik. Nem gondolta volna, hogy ennyire megtetszik a férfinek az új név, amellyel illette.*
- Nem, úgy beszéltük meg, hogy ha visszaértünk, elindulsz. *Bólint beleegyezően. Minden bizonnyal az egykori vadvédi mindenes munkájának jó hasznát vennék, de vannak elegen és egyelőre csak részben tudnak nekiállni az építkezésnek. Most, hogy már van hova visszatérni, fontos, hogy Lyzendráék időben tudomást szerezzenek róluk.*
- Ahogy szeretnéd. *Nincs kifogása az ellen, hogy bárki elkísérje Umont. Most már nincs. Korábban lehet, hogy ellenkezőleg cselekedett volna, de már nem érzi azokat veszélyben, akik kettesben maradnak a szerzetessel.*
- Mindannyiunknak szüksége volt egy kis időre, hogy rendezzük magunkban a dolgokat. *Válaszol halkan Hanloren szavaira. A jelenlévők közül csak ők ketten élték át és meg a templom ostromát. Ráadásul ők voltak azok, akik a sötétség fejedelmével is találkoztak, nekik ígérte meg, hogy visszatér még.
A továbbiakban halovány mosollyal hallgatja Svir méltatását.*
- Köszönöm, később sort kerítünk arra a beszélgetésre is. *Mondja bizalmas hangon Hanlorennek, aki hála az Erdő Szívének, nem utasítja el az eddig titkolt cselekvésben való részvételt.
Észre sem veszi, hogy Umon tűzzel kapcsolatos szavai milyen reakciót váltanak ki Hanlorenből, mert már éppen a méltatott kalapos férfi felé fordul figyelme.*
- Minden segítség jól jön, látod, sokan vagyunk és gondoskodnunk kell magunkról, ami egyelőre még kemény feladat. Biztosan örömmel veszi a többi vadász, ha velük tartasz. *Hajtja meg fejét tisztelettel Svir felé.*
- Csak annyit kérek, hogy tartsd tiszteletben az erdő törvényeit, csak annyit végy el, amennyi szükséges és óvd az erdőt. *Bizonyára a kalapos férfi rigolyás elf halandzsának tartja majd a páncélos csuhás szavait, de az elf eldöntötte, hogy ha nem is olyan kemény szabályok szerint fognak élni, mint Erdőmélyén, itt sem kívánja mohón kihasználni az erdő erőforrásait. Nem felélni szeretnék az erdőt, hanem együtt élni vele.
A központi sátorhoz érve mind kapnak egy tál ételt a kései reggelihez vagy korai ebédhez, ahogy tetszik. A kupákba pedig friss patakvíz kerül, bor vagy más alkoholtartalmú ital nem kerül elő.*
- Az Erdő Szíve hozott! *Köszönti mosolyogva Voelkint, amikor megérkezik.*
- Gyere, ülj le közénk és egyél velünk. *Invitálja az ifjú elfet.*
- Hadd mutassam be nektek Voelkint, tehetséges vadász és íjász. *Teszi hozzá.
Amikor az ifjú hosszúéletű bizalmasan szót vált vele, elismerően teszi a vállára a kezét.*
- Szívből örülök. A Fákban Lakó segítse a munkád. *Adja áldását az íj elkészítésére. Amikor elindultak, akkor ő is kért egy íjat a fiútól, s ha elvégzi a munkát, bizonyosan egy remek fegyverrel lesz gazdagabb, bár ő korántsem olyan jó célzó, mint Lyzendra.*
- Köszönjük, bár nem minden izgalomtól mentes, de sikerrel jártunk. *Pillant lopva Umon felé egy félmosoly kíséretében. De nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni, így témát is vált.*
- Megvannak a szerszámok és a kötél az első lombházak megépítéséhez. Ma egy csapattal elindulunk és keresünk használható fákat. Egy másik csapat a folyónál vadászhatna. *Fordul lombzöld tekintete Svir és Voelkin felé.*
- Umon akkor a régi tanyához megy, hogy jelezzen pár régi ismerősnek. *Eddigre a Tintás biztosan elmondta már, hogy nem az erdőt szeretné felgyújtani, így szavainak is értelme lesz vagy ha mégsem, akkor most kiderülhet a dolog miértje.*
- Sok munka vár ránk és még több, ha valóban otthonossá szeretnénk tenni az erdőnek ezen részét számunkra. Viszont el kell mondanom, Svir, hogy az anyagi lehetőségeink végesek, de természetesen minden segítséget megköszönünk és honorálunk. *Nem várhatja el senkitől, hogy ingyen segítse őket. Persze, ha a férfiről kiderül, hogy egy kutyaütő, akkor nem lesz része semmiféle honoráriumban. Persze előre nem fog ítélkezni, ahogy sosem szokott és Hanloren ismeretsége elég bizonyíték számára.*
- Ezek volnának hát a közeljövő tervei, melyben mindenki szerepet találhat magának. *Mosolyog a tűznél ülőkre, majd jóízűt harap a kenyérből és eszik a rántottából és a sózott szarvashúsból, amelyet a táljára kapott.*
*Az erdőmélyi elf eddig is jobbnak látta ignorálni Umon hátborzongató nadrágdísztét és ezután is így kíván tenni. Valamiért nem akarja tudni, honnan került oda az a preparált szörnyfej és a továbbiakban is fedje csak titok az eredetét.
Az átkozott szerzetes bemutatkozására csak halványan elmosolyodik. Nem gondolta volna, hogy ennyire megtetszik a férfinek az új név, amellyel illette.*
- Nem, úgy beszéltük meg, hogy ha visszaértünk, elindulsz. *Bólint beleegyezően. Minden bizonnyal az egykori vadvédi mindenes munkájának jó hasznát vennék, de vannak elegen és egyelőre csak részben tudnak nekiállni az építkezésnek. Most, hogy már van hova visszatérni, fontos, hogy Lyzendráék időben tudomást szerezzenek róluk.*
- Ahogy szeretnéd. *Nincs kifogása az ellen, hogy bárki elkísérje Umont. Most már nincs. Korábban lehet, hogy ellenkezőleg cselekedett volna, de már nem érzi azokat veszélyben, akik kettesben maradnak a szerzetessel.*
- Mindannyiunknak szüksége volt egy kis időre, hogy rendezzük magunkban a dolgokat. *Válaszol halkan Hanloren szavaira. A jelenlévők közül csak ők ketten élték át és meg a templom ostromát. Ráadásul ők voltak azok, akik a sötétség fejedelmével is találkoztak, nekik ígérte meg, hogy visszatér még.
A továbbiakban halovány mosollyal hallgatja Svir méltatását.*
- Köszönöm, később sort kerítünk arra a beszélgetésre is. *Mondja bizalmas hangon Hanlorennek, aki hála az Erdő Szívének, nem utasítja el az eddig titkolt cselekvésben való részvételt.
Észre sem veszi, hogy Umon tűzzel kapcsolatos szavai milyen reakciót váltanak ki Hanlorenből, mert már éppen a méltatott kalapos férfi felé fordul figyelme.*
- Minden segítség jól jön, látod, sokan vagyunk és gondoskodnunk kell magunkról, ami egyelőre még kemény feladat. Biztosan örömmel veszi a többi vadász, ha velük tartasz. *Hajtja meg fejét tisztelettel Svir felé.*
- Csak annyit kérek, hogy tartsd tiszteletben az erdő törvényeit, csak annyit végy el, amennyi szükséges és óvd az erdőt. *Bizonyára a kalapos férfi rigolyás elf halandzsának tartja majd a páncélos csuhás szavait, de az elf eldöntötte, hogy ha nem is olyan kemény szabályok szerint fognak élni, mint Erdőmélyén, itt sem kívánja mohón kihasználni az erdő erőforrásait. Nem felélni szeretnék az erdőt, hanem együtt élni vele.
A központi sátorhoz érve mind kapnak egy tál ételt a kései reggelihez vagy korai ebédhez, ahogy tetszik. A kupákba pedig friss patakvíz kerül, bor vagy más alkoholtartalmú ital nem kerül elő.*
- Az Erdő Szíve hozott! *Köszönti mosolyogva Voelkint, amikor megérkezik.*
- Gyere, ülj le közénk és egyél velünk. *Invitálja az ifjú elfet.*
- Hadd mutassam be nektek Voelkint, tehetséges vadász és íjász. *Teszi hozzá.
Amikor az ifjú hosszúéletű bizalmasan szót vált vele, elismerően teszi a vállára a kezét.*
- Szívből örülök. A Fákban Lakó segítse a munkád. *Adja áldását az íj elkészítésére. Amikor elindultak, akkor ő is kért egy íjat a fiútól, s ha elvégzi a munkát, bizonyosan egy remek fegyverrel lesz gazdagabb, bár ő korántsem olyan jó célzó, mint Lyzendra.*
- Köszönjük, bár nem minden izgalomtól mentes, de sikerrel jártunk. *Pillant lopva Umon felé egy félmosoly kíséretében. De nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni, így témát is vált.*
- Megvannak a szerszámok és a kötél az első lombházak megépítéséhez. Ma egy csapattal elindulunk és keresünk használható fákat. Egy másik csapat a folyónál vadászhatna. *Fordul lombzöld tekintete Svir és Voelkin felé.*
- Umon akkor a régi tanyához megy, hogy jelezzen pár régi ismerősnek. *Eddigre a Tintás biztosan elmondta már, hogy nem az erdőt szeretné felgyújtani, így szavainak is értelme lesz vagy ha mégsem, akkor most kiderülhet a dolog miértje.*
- Sok munka vár ránk és még több, ha valóban otthonossá szeretnénk tenni az erdőnek ezen részét számunkra. Viszont el kell mondanom, Svir, hogy az anyagi lehetőségeink végesek, de természetesen minden segítséget megköszönünk és honorálunk. *Nem várhatja el senkitől, hogy ingyen segítse őket. Persze, ha a férfiről kiderül, hogy egy kutyaütő, akkor nem lesz része semmiféle honoráriumban. Persze előre nem fog ítélkezni, ahogy sosem szokott és Hanloren ismeretsége elég bizonyíték számára.*
- Ezek volnának hát a közeljövő tervei, melyben mindenki szerepet találhat magának. *Mosolyog a tűznél ülőkre, majd jóízűt harap a kenyérből és eszik a rántottából és a sózott szarvashúsból, amelyet a táljára kapott.*
4994. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 20:58:36
Üzenet elküldve: 2019-04-08 20:58:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
~Papnő!~
*Ha említette ezt Hanloren is, akkor már elfelejtette. Pycta szájából hallva viszont egy kicsit meglepi. Fejet hajt és kalapot emel Pyctának, Umonnak pedig biccent és kezet ad. A kézfogása határozott és erős, de azért nem kézroppantó. *
– Engem pedig Svirnek szólítsatok. Örvendek. *Mondja a bemutatkozás végén. Pycta meghívására helyeslően bólint, most ő sem vetne meg egy kiadós reggelit vagy ebédet. Mivel a többiek beszélnek eleget, ezért ő inkább hallgat és figyel. Megméri magának, kikkel akadt dolga. *
– Látott már egyet s mást. * Válaszolja Umon megjegyzésére a kalapjával kapcsolatban. Lám, csak fel kellett vennie és megint majdnem olyan minden, mint régen. A többiekkel tart enni. A közben előkerülő Voelkinnek csak biccent. Majd bemutatkoznak később. Leül a többiekkel, de csak aztán kezd enni, hogy már mások is belekezdtek a falatozásba. Vendégségben csak nem lesz mohó. *
– Ahogy Han is mondta, szívesen segítik nektek. Értek az íjhoz és a kardhoz, és a vadonban is otthonosan mozgok. Ha szeretnétek, a vadászatban például segíthetek. * Mondja már evés közben. A mai napot a táboriakra áldozza, igazán csak rajtuk múlik, hogy miben kérik majd a segítségét. Érteni meg ugyebár ért mindenhez egy kicsit.*
~Papnő!~
*Ha említette ezt Hanloren is, akkor már elfelejtette. Pycta szájából hallva viszont egy kicsit meglepi. Fejet hajt és kalapot emel Pyctának, Umonnak pedig biccent és kezet ad. A kézfogása határozott és erős, de azért nem kézroppantó. *
– Engem pedig Svirnek szólítsatok. Örvendek. *Mondja a bemutatkozás végén. Pycta meghívására helyeslően bólint, most ő sem vetne meg egy kiadós reggelit vagy ebédet. Mivel a többiek beszélnek eleget, ezért ő inkább hallgat és figyel. Megméri magának, kikkel akadt dolga. *
– Látott már egyet s mást. * Válaszolja Umon megjegyzésére a kalapjával kapcsolatban. Lám, csak fel kellett vennie és megint majdnem olyan minden, mint régen. A többiekkel tart enni. A közben előkerülő Voelkinnek csak biccent. Majd bemutatkoznak később. Leül a többiekkel, de csak aztán kezd enni, hogy már mások is belekezdtek a falatozásba. Vendégségben csak nem lesz mohó. *
– Ahogy Han is mondta, szívesen segítik nektek. Értek az íjhoz és a kardhoz, és a vadonban is otthonosan mozgok. Ha szeretnétek, a vadászatban például segíthetek. * Mondja már evés közben. A mai napot a táboriakra áldozza, igazán csak rajtuk múlik, hogy miben kérik majd a segítségét. Érteni meg ugyebár ért mindenhez egy kicsit.*
4993. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 19:40:43
Üzenet elküldve: 2019-04-08 19:40:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Még egy hosszú, elnyújtott pillantást vet Umonra, miközben megfordulnak, hogy visszamenjenek a sátorhoz. Az edzett férfi látszólag zavarban volt kissé, de tán csak most nyitotta meg lelkét a Fénynek. És a madár... Bizonyára ezer titkot őriz.*
-El kellett vonulnom kissé a sötétség órái után, hogy békére leljek. A fejemben...
*Harapja el a mondatot, helyette inkább a szóban forgó kalapos kalandorra pillant somolyogva.*
-Emlékeztem, mit mondtál, mikor elváltunk, jöttem hát, hogy segíthessek. A városban pedig találkoztam e férfival, ki volt hajlandó elkísérni utamon. S mint kiderült, Svir Gia kitűnő vízhordó... És máshoz is konyít bizonyára.
*Némán lépdel a továbbiakban Pycta mellett, hallgatva a férfi terveit.*
-Boldogan segítek, bármit kérsz is.
*Bólint. Nem firtatja a dolgot, rövidesen bizonyára kiderül, miről is van szó.
A tűz említésére felkapja a fejét, de nem kérdez. Nem szeretne terhére lenni egyik férfinak sem a kíváncsiskodásával.*
-Svir is nagy segítség lehet az építésben, már ha marad... Ugyanis úgy hajtja a lába tovább, mintha kergetnék.
*Mosolyog a férfira, majd hozzálát az ételhez. Nem eszik sokat, csipeget csupán, sosem volt túl nagy étkű, még népéhez mérten sem.*
-Voelkin.
*Üdvözli a fiút széles mosollyal. Emlékszik, ő volt itt első este, mikor megérkezett. Ritkán látni a szótlan fiút, jön-megy, tesz-vesz. De most itt van és népe körében egyre jobban érzi magát.*
*Még egy hosszú, elnyújtott pillantást vet Umonra, miközben megfordulnak, hogy visszamenjenek a sátorhoz. Az edzett férfi látszólag zavarban volt kissé, de tán csak most nyitotta meg lelkét a Fénynek. És a madár... Bizonyára ezer titkot őriz.*
-El kellett vonulnom kissé a sötétség órái után, hogy békére leljek. A fejemben...
*Harapja el a mondatot, helyette inkább a szóban forgó kalapos kalandorra pillant somolyogva.*
-Emlékeztem, mit mondtál, mikor elváltunk, jöttem hát, hogy segíthessek. A városban pedig találkoztam e férfival, ki volt hajlandó elkísérni utamon. S mint kiderült, Svir Gia kitűnő vízhordó... És máshoz is konyít bizonyára.
*Némán lépdel a továbbiakban Pycta mellett, hallgatva a férfi terveit.*
-Boldogan segítek, bármit kérsz is.
*Bólint. Nem firtatja a dolgot, rövidesen bizonyára kiderül, miről is van szó.
A tűz említésére felkapja a fejét, de nem kérdez. Nem szeretne terhére lenni egyik férfinak sem a kíváncsiskodásával.*
-Svir is nagy segítség lehet az építésben, már ha marad... Ugyanis úgy hajtja a lába tovább, mintha kergetnék.
*Mosolyog a férfira, majd hozzálát az ételhez. Nem eszik sokat, csipeget csupán, sosem volt túl nagy étkű, még népéhez mérten sem.*
-Voelkin.
*Üdvözli a fiút széles mosollyal. Emlékszik, ő volt itt első este, mikor megérkezett. Ritkán látni a szótlan fiút, jön-megy, tesz-vesz. De most itt van és népe körében egyre jobban érzi magát.*
4992. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 18:45:17
Üzenet elküldve: 2019-04-08 18:45:17
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
//Zárás//
*Nem tudni, hogy mennyi időt tölt, a takaros kis faházikó rejtekén, időközben a hó megolvad, az éjszakák már korántsem olyan hűvösek, mint akkor, mikor Kaiykoval beköltöztek. A lány csendesebb, mint valaha, talán még sincs jó hatással rá, s miben reménykedtek jelenleg még nem alakulhat szépen. Ortas reggel szokásához híven ébred, s a lányt meghagyja álmaiban, melyekről nem szívesen mesélt sosem. Talán a férfi emlékezteti valamire, vagy valakire, nem lehet tudni, mindenesetre Ortas magában látja, hogy ez nem jó.*
- Ortas elmegy. *Mondja szótlanul, s már vállára kanyarítja batyuját.* Vigyázz magadra, boszorkány. *Halvány mosoly ül arcára, ami szinte azonnal elhamvad, amint a lány szemeibe néz.*
- Egyszer még bizonyára találkozunk, talán csak egy másik életben, de az is lehet, még ebben. Ortas nem tudja. *Sóhajt fel.*
- Vigyázz magadra, Kaiyko. *Halkan teszi be maga mögött az ajtót, s fejét a fény felé fordítva sóhajt ismét egyet, majd megindul az ingovány felé. Arra tart, ahonnan érkezett, talán egy hajóval visszatérhet, bár nem haza, csak a tengerek világába. Neki már régen nincs otthonnak nevezhető birtoka a térképen. Komótosan lépked, nem siet, hisz nem örömmel távozik, szívében a sötétség jottányit sem csökkent. Továbbra is együtt él vele.*
//Zárás//
*Nem tudni, hogy mennyi időt tölt, a takaros kis faházikó rejtekén, időközben a hó megolvad, az éjszakák már korántsem olyan hűvösek, mint akkor, mikor Kaiykoval beköltöztek. A lány csendesebb, mint valaha, talán még sincs jó hatással rá, s miben reménykedtek jelenleg még nem alakulhat szépen. Ortas reggel szokásához híven ébred, s a lányt meghagyja álmaiban, melyekről nem szívesen mesélt sosem. Talán a férfi emlékezteti valamire, vagy valakire, nem lehet tudni, mindenesetre Ortas magában látja, hogy ez nem jó.*
- Ortas elmegy. *Mondja szótlanul, s már vállára kanyarítja batyuját.* Vigyázz magadra, boszorkány. *Halvány mosoly ül arcára, ami szinte azonnal elhamvad, amint a lány szemeibe néz.*
- Egyszer még bizonyára találkozunk, talán csak egy másik életben, de az is lehet, még ebben. Ortas nem tudja. *Sóhajt fel.*
- Vigyázz magadra, Kaiyko. *Halkan teszi be maga mögött az ajtót, s fejét a fény felé fordítva sóhajt ismét egyet, majd megindul az ingovány felé. Arra tart, ahonnan érkezett, talán egy hajóval visszatérhet, bár nem haza, csak a tengerek világába. Neki már régen nincs otthonnak nevezhető birtoka a térképen. Komótosan lépked, nem siet, hisz nem örömmel távozik, szívében a sötétség jottányit sem csökkent. Továbbra is együtt él vele.*
4991. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 17:17:31
Üzenet elküldve: 2019-04-08 17:17:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//A táborban//
*Reggel nagy zsibajra ébred, ami nem véletlen, hiszen Pyctáék visszatértek Amonról. A fa lombján függőágyban aludt, amiből még mindig nem kelt ki. Lefárasztotta a tegnapi rengeteg gyaloglás, és még nem ébredt fel teljesen. Már lassan kezd kikászálódni a fára kötött rongyból, mikor egy elf fiúcska áll meg a fa tövében és meredten nézi őt.*
-Segíthetek? *Kérdezi Voelkin a fiút, miközben kezével a szemét dörzsöli.*
-Pycta küldött. *Hangzik el a rövid válasz, amire Voelkin gyorsan összeszedi magát.*
-Máris megyek, köszönöm, hogy szóltál. *Mosolyog a fiúra, aki amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is szalad.
Voelkin, ügyes és gyors mozdulatokkal lemászik a fáról, akár egy macska, és szinte hangtalanul éri a földet. Íját és tegezét magához veszi, köpenyét megigazítja, és elindul a tábor közepe felé, ahol a többiek már reggeliznek.*
-Jó reggelt. *Köszönt mindenkit aki ott van.* Elnézést a késői kelésem miatt. *Tarkóját simogatja, miközben kissé kellemetlenül mosolyog.
Nem kezdi rögtön az újbóli bemutatkozással, úgy dönt inkább csak figyel egy kicsit, de nem bírja sokáig szó nélkül.*
-Pycta. *Szólítja meg a szerzetest, akihez közelebb is hajol.* Sikerült szereznem szinte mindent ami az új íjhoz kell. *Halkan mondja, miközben mosolyog az elfre.* Remélhetőleg ma lesz egy kis időm elkezdeni, de persze első a tábor.
*Kiegyenesedik és ezúttal már normál hangerőn szól Pyctához.*
-Na és milyen volt az utatok?
*Reggel nagy zsibajra ébred, ami nem véletlen, hiszen Pyctáék visszatértek Amonról. A fa lombján függőágyban aludt, amiből még mindig nem kelt ki. Lefárasztotta a tegnapi rengeteg gyaloglás, és még nem ébredt fel teljesen. Már lassan kezd kikászálódni a fára kötött rongyból, mikor egy elf fiúcska áll meg a fa tövében és meredten nézi őt.*
-Segíthetek? *Kérdezi Voelkin a fiút, miközben kezével a szemét dörzsöli.*
-Pycta küldött. *Hangzik el a rövid válasz, amire Voelkin gyorsan összeszedi magát.*
-Máris megyek, köszönöm, hogy szóltál. *Mosolyog a fiúra, aki amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is szalad.
Voelkin, ügyes és gyors mozdulatokkal lemászik a fáról, akár egy macska, és szinte hangtalanul éri a földet. Íját és tegezét magához veszi, köpenyét megigazítja, és elindul a tábor közepe felé, ahol a többiek már reggeliznek.*
-Jó reggelt. *Köszönt mindenkit aki ott van.* Elnézést a késői kelésem miatt. *Tarkóját simogatja, miközben kissé kellemetlenül mosolyog.
Nem kezdi rögtön az újbóli bemutatkozással, úgy dönt inkább csak figyel egy kicsit, de nem bírja sokáig szó nélkül.*
-Pycta. *Szólítja meg a szerzetest, akihez közelebb is hajol.* Sikerült szereznem szinte mindent ami az új íjhoz kell. *Halkan mondja, miközben mosolyog az elfre.* Remélhetőleg ma lesz egy kis időm elkezdeni, de persze első a tábor.
*Kiegyenesedik és ezúttal már normál hangerőn szól Pyctához.*
-Na és milyen volt az utatok?
4990. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 15:37:49
Üzenet elküldve: 2019-04-08 15:37:49
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Jól érzi magát, az apróságokkal egész elboldogult, még a fejét sem tépték le, pedig gyerekekkel aztán soha nem próbálkozott még. Kedvtelve és mosolyogva nézi aztán, amint elszaladnak, s miközben pakol, hallgatja az elfet. Egyelőre nem veszi észre a közeledő kettőst, belemerül a holmik lerakodásába, majd egy pillanatra megáll és az oldalára tekint. Az ott lógó madárfejnek már különösebb funkcióját nem látja, s érezhetően rosszabb szemmel néznek rá az idősebbek is, így egy kósza mozdulattal akasztja le övéről, majd teszi az elpakolandó holmik közé. A szeszfőzde dísze lesz. Hanloren és Svir ebben a pillanatban érkezik oda hozzájuk, így a lánynak még adódik lehetőség, hogy Umont korábbi díszével együtt szemlélje meg. Pycta és a többiek hangjára Umon felnéz, majd gyorsan eszmél és az elf mellé áll, reményei szerint halvány mosollyal és nem vérfagyasztó vigyorral az arcán, ezt még gyakorolnia kell. Lágyan meghajtja a fejét, majd emberi szokáshoz mérten nyújt kezet, előbb a lánynak, majd az ismeretlen férfinak is.*
- Umon... de szólítsatok nyugodtan... *Halványan néz ki oldalra, s ezúttal már inkább vigyorog, mint mosolyog.* Tintásnak. Volt szerzetes és leendő szeszfőző, Pycta barátja. *Fog kezet a férfival is, s hagyja jóvá egyúttal Pycta bemutatását.* Nem mondom, hogy patyolattiszta a múltam, de jah, igyekszik az ember. *Fűzi hozzá Hanloren méltatásához.*
- Amúgy király a kalapod. *Biccent Svirnek, aztán folytatja a pakolászást, persze közben Pyctára is figyel, majd az invitálásra csak mélán bólint és letesz mindent, mi a keze ügyében van. Szótlan követi a többieket, itt neki még nincs szava, Pycta közeli és távlati terveit nyugtázza magában, de tekintete immár a nem messze fekvő elhagyatott tanyára néz. Addig nem hozakodik elő vele, amíg helyet nem foglalnak, s neki nem látnak a reggelihez, ami9nek már a látványától is összefut a szájában a lány, idejét nem tudja, mikor evett utoljára.*
- Pycta. *Szól csendesen.* A magam részéről lerakodnék a kis tanyánál, utána szeretnék elmenni meggyújtani a tüzet, ha ez így megfelel. Ha szeretnéd természetesen a lombházaknak is nekiállok. ˙*Fűzi gyorsan hozzá, hogy nehogy az elf azt gondolja, hogy máris ellene szól. Lyzendráék értesítését elsődlegesnek tartja, ami nem tűrhet halasztást. Azzal, hogy ő nem lombházban kíván lakni, egyelőre még nem akar előhozakodni, túl korai lenne, még be sem illeszkedett, s máris kilógna a sorból. Az első úgyis, hogy a menekültek házaik meglegyenek, maga addig elalszik a földön is.*
- Aki szeretne és Pycta is jóváhagyja, velem tarthat. Természetesen megoldom egyedül is. *Néz körbe a többiekre, majd, ha megkérdezik, és Pycta nem előzi meg, akkor elmondja pontosabban milyen tűzről is beszélt.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.08 15:38:42
*Jól érzi magát, az apróságokkal egész elboldogult, még a fejét sem tépték le, pedig gyerekekkel aztán soha nem próbálkozott még. Kedvtelve és mosolyogva nézi aztán, amint elszaladnak, s miközben pakol, hallgatja az elfet. Egyelőre nem veszi észre a közeledő kettőst, belemerül a holmik lerakodásába, majd egy pillanatra megáll és az oldalára tekint. Az ott lógó madárfejnek már különösebb funkcióját nem látja, s érezhetően rosszabb szemmel néznek rá az idősebbek is, így egy kósza mozdulattal akasztja le övéről, majd teszi az elpakolandó holmik közé. A szeszfőzde dísze lesz. Hanloren és Svir ebben a pillanatban érkezik oda hozzájuk, így a lánynak még adódik lehetőség, hogy Umont korábbi díszével együtt szemlélje meg. Pycta és a többiek hangjára Umon felnéz, majd gyorsan eszmél és az elf mellé áll, reményei szerint halvány mosollyal és nem vérfagyasztó vigyorral az arcán, ezt még gyakorolnia kell. Lágyan meghajtja a fejét, majd emberi szokáshoz mérten nyújt kezet, előbb a lánynak, majd az ismeretlen férfinak is.*
- Umon... de szólítsatok nyugodtan... *Halványan néz ki oldalra, s ezúttal már inkább vigyorog, mint mosolyog.* Tintásnak. Volt szerzetes és leendő szeszfőző, Pycta barátja. *Fog kezet a férfival is, s hagyja jóvá egyúttal Pycta bemutatását.* Nem mondom, hogy patyolattiszta a múltam, de jah, igyekszik az ember. *Fűzi hozzá Hanloren méltatásához.*
- Amúgy király a kalapod. *Biccent Svirnek, aztán folytatja a pakolászást, persze közben Pyctára is figyel, majd az invitálásra csak mélán bólint és letesz mindent, mi a keze ügyében van. Szótlan követi a többieket, itt neki még nincs szava, Pycta közeli és távlati terveit nyugtázza magában, de tekintete immár a nem messze fekvő elhagyatott tanyára néz. Addig nem hozakodik elő vele, amíg helyet nem foglalnak, s neki nem látnak a reggelihez, ami9nek már a látványától is összefut a szájában a lány, idejét nem tudja, mikor evett utoljára.*
- Pycta. *Szól csendesen.* A magam részéről lerakodnék a kis tanyánál, utána szeretnék elmenni meggyújtani a tüzet, ha ez így megfelel. Ha szeretnéd természetesen a lombházaknak is nekiállok. ˙*Fűzi gyorsan hozzá, hogy nehogy az elf azt gondolja, hogy máris ellene szól. Lyzendráék értesítését elsődlegesnek tartja, ami nem tűrhet halasztást. Azzal, hogy ő nem lombházban kíván lakni, egyelőre még nem akar előhozakodni, túl korai lenne, még be sem illeszkedett, s máris kilógna a sorból. Az első úgyis, hogy a menekültek házaik meglegyenek, maga addig elalszik a földön is.*
- Aki szeretne és Pycta is jóváhagyja, velem tarthat. Természetesen megoldom egyedül is. *Néz körbe a többiekre, majd, ha megkérdezik, és Pycta nem előzi meg, akkor elmondja pontosabban milyen tűzről is beszélt.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.08 15:38:42
4989. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 10:49:13
Üzenet elküldve: 2019-04-08 10:49:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Az idő valóban mindenre orvosság és egy elfnek bőven jut ebből az orvosságból hosszú élete során, ám fajánál fogva talán lassabban birkózik meg a veszteségekkel, mert mindig a türelmes oldalát fogja meg a dolgoknak. Ám a falu felépítése majd bizonyosan eltereli a figyelmét érzelmeiről, s valójában már alig várja, hogy belevethesse magát a kemény munkába, ezzel gyógyítva lelkének és szívének sebeit.*
- Várd ki a végét. *Inti meg Umont amikor arról beszél, hogy Lyzendra vele nem fog bírni.*
- Ha elfogadja a posztot és valóban vezető lesz, nem lehetnek a nyájban szakadár vezérürük, akik nem hallgatnak a szavára. Nem tehetjük meg, hogy kivételezünk. Senkivel, így veled sem. *Egy ideális világban minderre nem volna szükség, de a demokrácia csak elvben működik. Központi hatalom kell, s ha egy társaság, ha úgy tetszik tanács vitatja meg a kérdéses ügyeket, a végső szót a vezérnek kell meghoznia, ezzel vállalva a felelősséget akkor is, ha eredmény vagy bukás a vége.
Szavaiból kihallani, hogy az igyekvés, az ígéret nem elég, valódi akarat kell Umon részéről is, ha egyszer belevágnak.*
- Ha visszaértünk, megnézem neked a pipát, de nem tudom, hogy dohány van-e a táborban. Anélkül pedig ugye semmit sem ér.
*Így társalognak, amikor elérik a tábort.*
- Nem tudom, biztosan a közelben. *Néz szét társa kérdésére, Tintereth-et, Ämeadát, Volekint és Throggotot sem látja, pedig az óriás elég feltűnő lenne a táborban.
Umon bolondozását a gyerekekkel mosolyogva figyeli, miközben röviden beszámol az útról és a vásárlásról a többieknek. A száján lévő friss seb történetét persze kihagyja, s szerencsére nem is kérdeznek rá talán, hogy hogyan szerezte. Éjvihart az egyik elfre bízza, aki az állatokkal foglalkozik, majd ismerős, új arcot pillant meg feléjük tartani.
Hanlorent őszinte mosollyal köszönti, ahogy elé megy.*
- Hanloren papnő, me'ochass! *Hajol meg tisztelettel az elf lány felé.*
- Hálát adok a Fákban Lakónak, hogy elhozott hozzánk. *Mondja örömmel, majd a bemutatott kalapos férfi felé fordul lombzöld tekintete.*
- Az Erdő Szíve hozott táborunkban, Svir Gia. *Hajtja meg fejét felé is. A férfi első ránézésre képzett harcosnak tűnik, megnyerő külsejű, s ha Hanloren mutatja be, bizonyára rendes is. De ennek eldöntését az erdőmélyi elf későbbre hagyja, ha volt alkalma jobban megismerni.*
- Hadd mutassam be nektek Umon Palasant, megbízható barát és hű harcostársam hosszú ideje. Ő is velünk marad. *Mutatja be az átkozott szerzetest, s bár lehet, hogy a férfi nem fog egyetérteni a bemutatás minden szavával, a páncélis csuhás tökéletesen őszintén mondja ki őket.*
- Hosszú utunk volt, hajnal óta úton vagyunk. Jól esne egy korai ebéd, kérlek, tartsatok velünk és közben elmesélheted, mi szél hozott táborunkba. *Mondja az elf papnő és a megismert férfi felé, majd Umonnak is int fejével, hogy tartson velük.
A szekéren nincs sok minden, főleg szerszámok és kötelek az építkezéshez. Ha Hanloren, Svir és Umon vele tartanak, elindul a központi sátor felé, hogy haraphassanak valamit. Ha a tyúkok tojtak tojást, akkor egy remek rántotta lehet belőlük, amelyet tejjel és frissen sült cipóval kísérhetnek le, de ha sikerült vadászni vagy halászni, akkor bőségesebb reggeli is kerekedhet belőle. Bár nem túl úrias, de tápláló és finom.*
- Ma szeretném elkezdeni az első lombházak felhúzását, hogy a családoknak ne kelljen sátrakban laknia. Egy csapat elmehetne vadászni és halászni, hogy legyen élelmünk, mi pedig használható faanyag után nézünk majd az erdőben a házakhoz. Hoztunk szerszámokat és kötelet a kezdéshez, az erdő pedig majd kisegít minket, mi pedig megháláljuk majd neki törődését. *Meséli el terveit Hanlorennek. Örül, hogy a papnő eljött hozzájuk, jelenléte sokat segíthet az építésnél és a közösség összekovácsolásánál.*
- Egy komolyabb kérésem feléd is volna, papnő, de ennek megtárgyalását a reggeli utánra halasztanám engedelmeddel. *Hajtja meg fejét mosolyogva.
Ha elértek a központi sátorhoz, az elf asszonyoktól reggelit kér négy személyre, pár fiút pedig Tinteteth, Ämeada, Volekin és Throggoth után küld, hátha csatlakoznak majd hozzájuk.
Amikor pedig megkapják az ételeket, akkor hellyel kínálja a kidőlt fákból eszkábált ülőhelyeken a többeket, hogy nekikezdhessenek az étkezésnek.*
*Az idő valóban mindenre orvosság és egy elfnek bőven jut ebből az orvosságból hosszú élete során, ám fajánál fogva talán lassabban birkózik meg a veszteségekkel, mert mindig a türelmes oldalát fogja meg a dolgoknak. Ám a falu felépítése majd bizonyosan eltereli a figyelmét érzelmeiről, s valójában már alig várja, hogy belevethesse magát a kemény munkába, ezzel gyógyítva lelkének és szívének sebeit.*
- Várd ki a végét. *Inti meg Umont amikor arról beszél, hogy Lyzendra vele nem fog bírni.*
- Ha elfogadja a posztot és valóban vezető lesz, nem lehetnek a nyájban szakadár vezérürük, akik nem hallgatnak a szavára. Nem tehetjük meg, hogy kivételezünk. Senkivel, így veled sem. *Egy ideális világban minderre nem volna szükség, de a demokrácia csak elvben működik. Központi hatalom kell, s ha egy társaság, ha úgy tetszik tanács vitatja meg a kérdéses ügyeket, a végső szót a vezérnek kell meghoznia, ezzel vállalva a felelősséget akkor is, ha eredmény vagy bukás a vége.
Szavaiból kihallani, hogy az igyekvés, az ígéret nem elég, valódi akarat kell Umon részéről is, ha egyszer belevágnak.*
- Ha visszaértünk, megnézem neked a pipát, de nem tudom, hogy dohány van-e a táborban. Anélkül pedig ugye semmit sem ér.
*Így társalognak, amikor elérik a tábort.*
- Nem tudom, biztosan a közelben. *Néz szét társa kérdésére, Tintereth-et, Ämeadát, Volekint és Throggotot sem látja, pedig az óriás elég feltűnő lenne a táborban.
Umon bolondozását a gyerekekkel mosolyogva figyeli, miközben röviden beszámol az útról és a vásárlásról a többieknek. A száján lévő friss seb történetét persze kihagyja, s szerencsére nem is kérdeznek rá talán, hogy hogyan szerezte. Éjvihart az egyik elfre bízza, aki az állatokkal foglalkozik, majd ismerős, új arcot pillant meg feléjük tartani.
Hanlorent őszinte mosollyal köszönti, ahogy elé megy.*
- Hanloren papnő, me'ochass! *Hajol meg tisztelettel az elf lány felé.*
- Hálát adok a Fákban Lakónak, hogy elhozott hozzánk. *Mondja örömmel, majd a bemutatott kalapos férfi felé fordul lombzöld tekintete.*
- Az Erdő Szíve hozott táborunkban, Svir Gia. *Hajtja meg fejét felé is. A férfi első ránézésre képzett harcosnak tűnik, megnyerő külsejű, s ha Hanloren mutatja be, bizonyára rendes is. De ennek eldöntését az erdőmélyi elf későbbre hagyja, ha volt alkalma jobban megismerni.*
- Hadd mutassam be nektek Umon Palasant, megbízható barát és hű harcostársam hosszú ideje. Ő is velünk marad. *Mutatja be az átkozott szerzetest, s bár lehet, hogy a férfi nem fog egyetérteni a bemutatás minden szavával, a páncélis csuhás tökéletesen őszintén mondja ki őket.*
- Hosszú utunk volt, hajnal óta úton vagyunk. Jól esne egy korai ebéd, kérlek, tartsatok velünk és közben elmesélheted, mi szél hozott táborunkba. *Mondja az elf papnő és a megismert férfi felé, majd Umonnak is int fejével, hogy tartson velük.
A szekéren nincs sok minden, főleg szerszámok és kötelek az építkezéshez. Ha Hanloren, Svir és Umon vele tartanak, elindul a központi sátor felé, hogy haraphassanak valamit. Ha a tyúkok tojtak tojást, akkor egy remek rántotta lehet belőlük, amelyet tejjel és frissen sült cipóval kísérhetnek le, de ha sikerült vadászni vagy halászni, akkor bőségesebb reggeli is kerekedhet belőle. Bár nem túl úrias, de tápláló és finom.*
- Ma szeretném elkezdeni az első lombházak felhúzását, hogy a családoknak ne kelljen sátrakban laknia. Egy csapat elmehetne vadászni és halászni, hogy legyen élelmünk, mi pedig használható faanyag után nézünk majd az erdőben a házakhoz. Hoztunk szerszámokat és kötelet a kezdéshez, az erdő pedig majd kisegít minket, mi pedig megháláljuk majd neki törődését. *Meséli el terveit Hanlorennek. Örül, hogy a papnő eljött hozzájuk, jelenléte sokat segíthet az építésnél és a közösség összekovácsolásánál.*
- Egy komolyabb kérésem feléd is volna, papnő, de ennek megtárgyalását a reggeli utánra halasztanám engedelmeddel. *Hajtja meg fejét mosolyogva.
Ha elértek a központi sátorhoz, az elf asszonyoktól reggelit kér négy személyre, pár fiút pedig Tinteteth, Ämeada, Volekin és Throggoth után küld, hátha csatlakoznak majd hozzájuk.
Amikor pedig megkapják az ételeket, akkor hellyel kínálja a kidőlt fákból eszkábált ülőhelyeken a többeket, hogy nekikezdhessenek az étkezésnek.*
4988. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 03:13:38
Üzenet elküldve: 2019-04-08 03:13:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Aranyfonál//
*Ha a másik úgy érzi a doki őt akarja bántani akkor nagyon téved. Int is csak védekezik. Mégpedig a nem túl megbecsült szakmája nevében. De a nő reakciója tetszik neki. El is mosolyodik. Majd komolysággal a hangjában, de mosolyogva kezd beszélni. Miközben a zsebébe nyúl és szomorúan állapítja meg, hogy a dohányzacskója üres.*
-Ez nem olyan kérdés ahol itt kell empatikusnak lenni. Ha valaki beteg akkor forduljon orvoshoz. A remény magában nem gyógyít meg, de bizonyára meggyőzhetőek annak a több tucat hullának a rokonai amiket minden hónapban ilyen okból dobnak a folyóba. Empátia. Chö.*A mosolya egyáltalán nem tűnik vidámnak. Sőt, temérdek elfojtott harag van mögötte és mégis kimérten beszél.*Egyszerű történet. Az asztalomon halt meg egy gyerek mert az anyja szelleműzőhöz és auralátóhoz vitte orvoshoz meg csak az utolsó pillanatban. A kontárok hol voltak? Hogy kell megmondani egy nőnek, hogy a gyereke meghalt miatta? Hazudni lehet. Én se tehettem volna semmit. Majd jön a kellemes kis hullacipelés. A műtőasztalról le kell tenni ha jön egy újabb beteg aki nem várhat és jöhet hisz ez a szegénynegyed ahol nem gond ha a férgek rágnak mert attól gyógyulsz és ahol csak akkor kell orvoshoz menni ha már rohad a tested. A sírgödröket ássák meg a kontárok. A baromi sok empátiájukkal néhányuk örülne is a gyerekhullának mert annak kisebb gödör kell. A pap prédikáljon a templomban és foglalkozzon a lelkekkel, a mágusok a tornyukban csinálják amit csinálnak, a mihaszna semmirekellők meg akik maguk találnak ki haszontalan csodagyógymódokat meg dögöljenek meg és kúrálják ki magukat. A gyógyítás annak a dolga aki tud. Ebben a kérdésben ennyire vagyok empatikus.
*Felmerül benne, hogy megmutatja a valódi vigyorát, de inkább nem teszi. Bírja a nőt már nem akarja elriasztani. Így csak egész kicsit a szája széle rándul meg, majd csalódottan sóhajt. Rossz kedve lett. Elmagyarázza a nőnek, hogy merre találja majd meg és jön a rossz hír. Bizony a doki ha a nő empátiát akart most láthatja, hogy tudja mi az-az együttérzés. Szomorúan néz rá és a megjegyzés hallatán sóhajt.*
-Drága nő maga Rheia asszony. Aki, nem a ragyogó mosolyát és a lelkét nézi az a világ marhája nekem elhiheti.
*Mosolyog bátorítón a nőre.*
~Mondjuk más nem is nagyon van néznivaló rajta. Oh, hogy én mekkora egy görény vagyok!~
*Röhög fel magában, de ez kívülről nem látszik. A megjegyzésére pedig egy bizonytalan választ kap amire ő is hasonlóképp reagál.*
-Hát...
*Tény, ami tény nincs meggyőzve. De a nő ahogy ismét valami férjét és magát védő ősasszonnyá válik meggyőzi. Ezt az erőt látva a doki elégedetten elmosolyodik és bólint.*
-Helyes. Tetszik ez a tekintet. Megdobogtatja a szívem. Persze csak abban az értelemben, hogy milyen jó, hogy egy ilyen kedves nőt nem kell félteni, hogy elnyomná az élet. Ha pedig tényleg ilyen különleges fickó az a Rhagodar úr őszintén kívánok sok boldogságot önöknek.
//Aranyfonál//
*Ha a másik úgy érzi a doki őt akarja bántani akkor nagyon téved. Int is csak védekezik. Mégpedig a nem túl megbecsült szakmája nevében. De a nő reakciója tetszik neki. El is mosolyodik. Majd komolysággal a hangjában, de mosolyogva kezd beszélni. Miközben a zsebébe nyúl és szomorúan állapítja meg, hogy a dohányzacskója üres.*
-Ez nem olyan kérdés ahol itt kell empatikusnak lenni. Ha valaki beteg akkor forduljon orvoshoz. A remény magában nem gyógyít meg, de bizonyára meggyőzhetőek annak a több tucat hullának a rokonai amiket minden hónapban ilyen okból dobnak a folyóba. Empátia. Chö.*A mosolya egyáltalán nem tűnik vidámnak. Sőt, temérdek elfojtott harag van mögötte és mégis kimérten beszél.*Egyszerű történet. Az asztalomon halt meg egy gyerek mert az anyja szelleműzőhöz és auralátóhoz vitte orvoshoz meg csak az utolsó pillanatban. A kontárok hol voltak? Hogy kell megmondani egy nőnek, hogy a gyereke meghalt miatta? Hazudni lehet. Én se tehettem volna semmit. Majd jön a kellemes kis hullacipelés. A műtőasztalról le kell tenni ha jön egy újabb beteg aki nem várhat és jöhet hisz ez a szegénynegyed ahol nem gond ha a férgek rágnak mert attól gyógyulsz és ahol csak akkor kell orvoshoz menni ha már rohad a tested. A sírgödröket ássák meg a kontárok. A baromi sok empátiájukkal néhányuk örülne is a gyerekhullának mert annak kisebb gödör kell. A pap prédikáljon a templomban és foglalkozzon a lelkekkel, a mágusok a tornyukban csinálják amit csinálnak, a mihaszna semmirekellők meg akik maguk találnak ki haszontalan csodagyógymódokat meg dögöljenek meg és kúrálják ki magukat. A gyógyítás annak a dolga aki tud. Ebben a kérdésben ennyire vagyok empatikus.
*Felmerül benne, hogy megmutatja a valódi vigyorát, de inkább nem teszi. Bírja a nőt már nem akarja elriasztani. Így csak egész kicsit a szája széle rándul meg, majd csalódottan sóhajt. Rossz kedve lett. Elmagyarázza a nőnek, hogy merre találja majd meg és jön a rossz hír. Bizony a doki ha a nő empátiát akart most láthatja, hogy tudja mi az-az együttérzés. Szomorúan néz rá és a megjegyzés hallatán sóhajt.*
-Drága nő maga Rheia asszony. Aki, nem a ragyogó mosolyát és a lelkét nézi az a világ marhája nekem elhiheti.
*Mosolyog bátorítón a nőre.*
~Mondjuk más nem is nagyon van néznivaló rajta. Oh, hogy én mekkora egy görény vagyok!~
*Röhög fel magában, de ez kívülről nem látszik. A megjegyzésére pedig egy bizonytalan választ kap amire ő is hasonlóképp reagál.*
-Hát...
*Tény, ami tény nincs meggyőzve. De a nő ahogy ismét valami férjét és magát védő ősasszonnyá válik meggyőzi. Ezt az erőt látva a doki elégedetten elmosolyodik és bólint.*
-Helyes. Tetszik ez a tekintet. Megdobogtatja a szívem. Persze csak abban az értelemben, hogy milyen jó, hogy egy ilyen kedves nőt nem kell félteni, hogy elnyomná az élet. Ha pedig tényleg ilyen különleges fickó az a Rhagodar úr őszintén kívánok sok boldogságot önöknek.
4987. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-08 02:06:56
Üzenet elküldve: 2019-04-08 02:06:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aranyfonál//
*Úgy tűnik Intath ahelyett, hogy befejezné a durva megjegyzéseket, amikkel egyértelműen megbántja őt, mintha direkt provokálná. Karheia pedig bájos, elnéző, egy pontig, az a pont pedig addig tart, amíg úgy nem érzi, hogy szándékosan bántani akarják. Márpedig bántalmazásban volt már elég része, és csak úgy nem hagyja magát, holott ő is tudja, hogy időnként bölcsebb a hallgatás.*
- Intath, egy jó orvos legjobb tudomásom szerint empatikus, de te most minden vagy, csak legkevésbé empatikus nem.
*Feleli tőle szokatlan határozottságával, tekintete pedig egy barbár nőtől elvárható makacs vadságot tükröz. Egyszerre hideg, hiszen higgadt marad, nem kezd felháborodott pukkancskodásba, mégis mélykék íriszei parázslanak, és szinte átmetszik az elf férfit. Még tartása is megváltozik, alázatos lehajtott fejét is peckesen felszegi, ahogy szavait az orvosnak szegezi. Összességében egy röpke ideig egy büszke, határozott, és erősnek mondható nő néz vissza arra, aki érzései szerint szavakkal bántani akarja őt.
Persze a megenyhülés is elérkezik, hiszen nem szeretné bántani Intathot. Kedveli őt, ennyi már biztos. Ez inkább csak egy figyelmeztetés, ahogy a nőstény kutya is olykor odamorog a neveletlen kölykeinek.*
- Áh értem, azt hiszem meg fogom találni.
*Legalábbis bízik benne, de csak eljut odáig. Legfeljebb kérdezősködik majd egy kicsit.*
- Annyi baj legyen. Idővel biztos azt is elfelejtem, hogy vannak.
*Feleli, próbálva lerázni magáról az elkeseredést, és mintha Intathot vigasztalná, de inkább magát. A tény jobban zavarja, hogy nem tehet a sebhelyek eltüntetéséért, mint a létezésük. Nem szereti ezt a tehetetlenséget.
Ami még inkább zavarja, hogy Intath úgy tűnik nem hisz neki, ez pedig addig nem is érdekelné, ha nem Nozarinról van szó. Nem akarj a férfinak rossz hírét kelteni, ezért makacsul szóvá is teszi azt, ami böki a csőrét.*
- Úgy hangzik nekem, mintha nem hinnéd el.
*Jelenti ki, egyelőre tétovázva, hogy vajon folytassa-e.*
- Pedig így van. Már nem bánthat senki.
*Jelenti ki ellentmondást nem tűrően, újra ugyanazzal a belső erővel, mint korábban. Tartása is, tekintete, arckifejezése is újra megváltozik. Büszke és magabiztos.*
- Többé már nem.
*Aztán a korábbiakhoz hasonlóan megint ellágyul. Kedves mosoly kúszik arcára, és szerelmes csodálat ábrándos tekintetébe.*
- Ő más. Különleges.
//Aranyfonál//
*Úgy tűnik Intath ahelyett, hogy befejezné a durva megjegyzéseket, amikkel egyértelműen megbántja őt, mintha direkt provokálná. Karheia pedig bájos, elnéző, egy pontig, az a pont pedig addig tart, amíg úgy nem érzi, hogy szándékosan bántani akarják. Márpedig bántalmazásban volt már elég része, és csak úgy nem hagyja magát, holott ő is tudja, hogy időnként bölcsebb a hallgatás.*
- Intath, egy jó orvos legjobb tudomásom szerint empatikus, de te most minden vagy, csak legkevésbé empatikus nem.
*Feleli tőle szokatlan határozottságával, tekintete pedig egy barbár nőtől elvárható makacs vadságot tükröz. Egyszerre hideg, hiszen higgadt marad, nem kezd felháborodott pukkancskodásba, mégis mélykék íriszei parázslanak, és szinte átmetszik az elf férfit. Még tartása is megváltozik, alázatos lehajtott fejét is peckesen felszegi, ahogy szavait az orvosnak szegezi. Összességében egy röpke ideig egy büszke, határozott, és erősnek mondható nő néz vissza arra, aki érzései szerint szavakkal bántani akarja őt.
Persze a megenyhülés is elérkezik, hiszen nem szeretné bántani Intathot. Kedveli őt, ennyi már biztos. Ez inkább csak egy figyelmeztetés, ahogy a nőstény kutya is olykor odamorog a neveletlen kölykeinek.*
- Áh értem, azt hiszem meg fogom találni.
*Legalábbis bízik benne, de csak eljut odáig. Legfeljebb kérdezősködik majd egy kicsit.*
- Annyi baj legyen. Idővel biztos azt is elfelejtem, hogy vannak.
*Feleli, próbálva lerázni magáról az elkeseredést, és mintha Intathot vigasztalná, de inkább magát. A tény jobban zavarja, hogy nem tehet a sebhelyek eltüntetéséért, mint a létezésük. Nem szereti ezt a tehetetlenséget.
Ami még inkább zavarja, hogy Intath úgy tűnik nem hisz neki, ez pedig addig nem is érdekelné, ha nem Nozarinról van szó. Nem akarj a férfinak rossz hírét kelteni, ezért makacsul szóvá is teszi azt, ami böki a csőrét.*
- Úgy hangzik nekem, mintha nem hinnéd el.
*Jelenti ki, egyelőre tétovázva, hogy vajon folytassa-e.*
- Pedig így van. Már nem bánthat senki.
*Jelenti ki ellentmondást nem tűrően, újra ugyanazzal a belső erővel, mint korábban. Tartása is, tekintete, arckifejezése is újra megváltozik. Büszke és magabiztos.*
- Többé már nem.
*Aztán a korábbiakhoz hasonlóan megint ellágyul. Kedves mosoly kúszik arcára, és szerelmes csodálat ábrándos tekintetébe.*
- Ő más. Különleges.
4986. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 22:00:53
Üzenet elküldve: 2019-04-07 22:00:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Korán kel, de azért a tábor környékén marad. Kerít magának némi reggelit, mosakszik, körülnéz és cseveg. Amikor Hanlorent újra megtalálja mosolyogva köszönti. *
– Jó reggelt! Nem mindegyik, csak amelyik nem rúgott be előző éjszaka. * Többet nem mondhat, mert nagy izgalomba jön a tábor. Hamarosan ki is derül, hogy mire föl. Hagyja, hogy az elf nő a nagy esemény színhelyére vezesse, ott meg megáll mellette. Végignéz a két jövevényen és biccent nekik. *
– Üdvözöllek titeket! *Mondja a férfiaknak. Többet egyelőre nem közöl velük, hiszen van elég dolguk nélküle is. Hanloren pedig biztosan úgyis csacsog majd az új szerzetről. *
*Korán kel, de azért a tábor környékén marad. Kerít magának némi reggelit, mosakszik, körülnéz és cseveg. Amikor Hanlorent újra megtalálja mosolyogva köszönti. *
– Jó reggelt! Nem mindegyik, csak amelyik nem rúgott be előző éjszaka. * Többet nem mondhat, mert nagy izgalomba jön a tábor. Hamarosan ki is derül, hogy mire föl. Hagyja, hogy az elf nő a nagy esemény színhelyére vezesse, ott meg megáll mellette. Végignéz a két jövevényen és biccent nekik. *
– Üdvözöllek titeket! *Mondja a férfiaknak. Többet egyelőre nem közöl velük, hiszen van elég dolguk nélküle is. Hanloren pedig biztosan úgyis csacsog majd az új szerzetről. *
4985. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 20:52:31
Üzenet elküldve: 2019-04-07 20:52:31
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Leon//
*A lány visszaül a nyeregbe, de végig zsebkendőt szorít arcára, hogy legalább egy kicsit kizárja a szagot. Közben tovább haladnak, és szerencsére a bűzös ingoványnak is vége szakad. Most, hogy nem kell már így kínlódnia, megint jó kedvű, mintha mi sem történt volna.*
- Sok mindenre képes? *Kérdezi Patkánnyal kapcsolatban, és nem győz kacagni.* Remélem, ha nem is akar a babával foglalkozni, felmosni, teregetni, főzni tud. Szükség lesz a segítségre, a házunkban egy személy sem lustálkodhat!
*Elképzeli a kicsi gyerkőcöt, most egy kisfiút, Leon arcával és a saját szeleburdi, így is, úgy is álló hajával, amint éppen csacsigol. Az egyetlen gondolat, ami riasztja, hogy a csacsi háta azért nincs alacsonyan, ezért magát is mellé képzeli, hogy le ne essen a kisfiú.*
- A legfontosabb, hogy sokat tanuljon, én például rengeteg ideig nem tudtam lovagolni. *Igazából most sem tud annyira, mint szeretne, de azt mondaná, hogy már elmegy. Annyi ideig közlekedett Cserfes hátán, hogy talán már nem nagyon lehet észrevenni, milyen ügyetlen. Bár ez részben a lónak magának is köszönhető, aki összeszokott vele.
Azt nem tudja, hogy Leon szerint hosszúak a nevek, de Seles magából indul ki. Az ő családjukban nagyon népszerűek voltak a hosszú nevek, nem véletlenül lett ő is Selestwen. Viszont külön örül neki, hogy párjának tetszenek, annyira belelovallta már magát.*
- Aztán ha együtt lakunk majd, remélem, akkor is ennyire nagy egyetértésben tesszük majd. *Seles komolyan elhiszi, hogy ez lehetséges, soha nem voltak rosszban. Leon jó társ, és megteremti számára azt a biztonságot is, amire szüksége van.* A lényeg, hogy a kicsit nem ütjük meg, és nem piszkáljuk. Ebből nem engedek! *Rendelkezik határozottan.* Imádni fogjuk, és pont annyira vigyázunk majd rá, amennyire kell, hogy ne legyen baja.
*Még sose nevelt gyereket, kisebb testvére sem volt, de saját neveltetését veszi alapul. Ha úgy élhet a pici, mint ő, rossz élet nem lehet.*
- Nőnek lenni nem egyszerű. *Mondja kicsit szomorkásan.* Sokkal kevésbé tudjuk megvédeni magunkat, mint ti, még akkor is, ha elérjük a saját lábunkat, mert épp nincs hatalmas pocakunk. *Mert hogy Selesnek ez már kezd nagyon nehezére esni. Azért kuncog, csalafintán.* De te se állsz jól ám, mert most mindent neked kell majd cipelned, amíg én egész nap mindenhova magammal hordom a babát. Vagy bevásárolni ki fog, hm?
*A lány visszaül a nyeregbe, de végig zsebkendőt szorít arcára, hogy legalább egy kicsit kizárja a szagot. Közben tovább haladnak, és szerencsére a bűzös ingoványnak is vége szakad. Most, hogy nem kell már így kínlódnia, megint jó kedvű, mintha mi sem történt volna.*
- Sok mindenre képes? *Kérdezi Patkánnyal kapcsolatban, és nem győz kacagni.* Remélem, ha nem is akar a babával foglalkozni, felmosni, teregetni, főzni tud. Szükség lesz a segítségre, a házunkban egy személy sem lustálkodhat!
*Elképzeli a kicsi gyerkőcöt, most egy kisfiút, Leon arcával és a saját szeleburdi, így is, úgy is álló hajával, amint éppen csacsigol. Az egyetlen gondolat, ami riasztja, hogy a csacsi háta azért nincs alacsonyan, ezért magát is mellé képzeli, hogy le ne essen a kisfiú.*
- A legfontosabb, hogy sokat tanuljon, én például rengeteg ideig nem tudtam lovagolni. *Igazából most sem tud annyira, mint szeretne, de azt mondaná, hogy már elmegy. Annyi ideig közlekedett Cserfes hátán, hogy talán már nem nagyon lehet észrevenni, milyen ügyetlen. Bár ez részben a lónak magának is köszönhető, aki összeszokott vele.
Azt nem tudja, hogy Leon szerint hosszúak a nevek, de Seles magából indul ki. Az ő családjukban nagyon népszerűek voltak a hosszú nevek, nem véletlenül lett ő is Selestwen. Viszont külön örül neki, hogy párjának tetszenek, annyira belelovallta már magát.*
- Aztán ha együtt lakunk majd, remélem, akkor is ennyire nagy egyetértésben tesszük majd. *Seles komolyan elhiszi, hogy ez lehetséges, soha nem voltak rosszban. Leon jó társ, és megteremti számára azt a biztonságot is, amire szüksége van.* A lényeg, hogy a kicsit nem ütjük meg, és nem piszkáljuk. Ebből nem engedek! *Rendelkezik határozottan.* Imádni fogjuk, és pont annyira vigyázunk majd rá, amennyire kell, hogy ne legyen baja.
*Még sose nevelt gyereket, kisebb testvére sem volt, de saját neveltetését veszi alapul. Ha úgy élhet a pici, mint ő, rossz élet nem lehet.*
- Nőnek lenni nem egyszerű. *Mondja kicsit szomorkásan.* Sokkal kevésbé tudjuk megvédeni magunkat, mint ti, még akkor is, ha elérjük a saját lábunkat, mert épp nincs hatalmas pocakunk. *Mert hogy Selesnek ez már kezd nagyon nehezére esni. Azért kuncog, csalafintán.* De te se állsz jól ám, mert most mindent neked kell majd cipelned, amíg én egész nap mindenhova magammal hordom a babát. Vagy bevásárolni ki fog, hm?
4984. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 19:24:47
Üzenet elküldve: 2019-04-07 19:24:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
-A Lihanechi tó? Nem is látod a túlpartját, akkora hatalmas.
*Feleli a gyermek kérdésére. Hagyja, hogy a tízéves forma leány fonja a haját, türelmesen ücsörög a fűben, miközben Lorin kérdésekkel bombázza.
Későn kelt, Svirt pedig már nem lelte, mikor kinyitotta szemét. Csak remélni meri, hogy a férfi nem lógott el a hajnal első sugaraival.*
-Azt mondják, Nylisani, az Úrnő kedvenc leánya, látva, hogy mennyien fordulnak el a Fénytől, végtelen szomorúságában sírni kezdett. Oly keservesen zokogott, hogy könnyei szép lassan megtöltötték a völgyet. Persze ez csak mese.
*Néz fel a leányra mosolyogva.*
-Ha minden tenger és tó istenségek és félistenek könnyeiből fakad, igen csak szomorú életük lehet, nem gondolod?
*Neveti el magát és vele nevet a leány is. Jó helyen van itt, a hevenyészett tábor pedig épül-szépül. A hatalmas sátrat, mit felállítottak a tisztás közepén, szemmel láthatóan közösségi teremnek és ebédlőnek használják immáron.*
-Bocsáss meg. Még vissza jövök!
*Áll fel ültéből, mikor kiszúrja a jellegzetes kalapot. Elmosolyodik a látványra, lám, még sem hagyta őket magukra az ember.*
-No lám, minden kalandor a hajnallal kel?
*Lép a férfihoz hirtelen. Nem kérdezi, hol volt, nem rá tartozik. Épp nyitná a száját, hogy az esetleges vadászat lehetőségéről kérdezze a férfit, mikor gyermekzsivaj üti meg a fülét. Ösztönösen kapja fejét a hang irányába. Egy szekér érkezett, a szekéren pedig...*
-Gyere!
*Ragadja karon Svirt, ha az hagyja magát, hát az újonnan érkezettek felé siet.*
-Faen govannen, Pycta. A Fény hozott újra itt.
*Hajtja meg a fejét az elf előtt, majd csillogó szemmel néz fel a csuhásra.*
-Azt mondtad, jöjjek és én itt vagyok.
*Néz boldogan az elfre, majd a tekintete Umonra vándorol.*
-Ki a Fény Bajnokával tart, rossz ember nem lehet. Szólíts Hannak, jó uram.
*Mosolyog rá szélesen egy apró főhajtás mellett, de tekintete végigszalad a férfin és nem kerüli el figyelmét a furcsa madárfej az övön.*
-Ő itt Pycta, az erdőnek és annak szellemének harcosa. Megmentette az életem.
*Teszi hozzá halkan és fordul Svirhez, majd vissza a pároshoz.*
-Ő Svir Gia, a Kalapos Vándor.
*Fojt el egy somolyt, lopva pillanatra csak a kalandorra.*
-Remélem, jól telt utatok.
*Lép a szekérhez, hogy segíthessen lepakolni róla, ha szükséges.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 19:26:26
-A Lihanechi tó? Nem is látod a túlpartját, akkora hatalmas.
*Feleli a gyermek kérdésére. Hagyja, hogy a tízéves forma leány fonja a haját, türelmesen ücsörög a fűben, miközben Lorin kérdésekkel bombázza.
Későn kelt, Svirt pedig már nem lelte, mikor kinyitotta szemét. Csak remélni meri, hogy a férfi nem lógott el a hajnal első sugaraival.*
-Azt mondják, Nylisani, az Úrnő kedvenc leánya, látva, hogy mennyien fordulnak el a Fénytől, végtelen szomorúságában sírni kezdett. Oly keservesen zokogott, hogy könnyei szép lassan megtöltötték a völgyet. Persze ez csak mese.
*Néz fel a leányra mosolyogva.*
-Ha minden tenger és tó istenségek és félistenek könnyeiből fakad, igen csak szomorú életük lehet, nem gondolod?
*Neveti el magát és vele nevet a leány is. Jó helyen van itt, a hevenyészett tábor pedig épül-szépül. A hatalmas sátrat, mit felállítottak a tisztás közepén, szemmel láthatóan közösségi teremnek és ebédlőnek használják immáron.*
-Bocsáss meg. Még vissza jövök!
*Áll fel ültéből, mikor kiszúrja a jellegzetes kalapot. Elmosolyodik a látványra, lám, még sem hagyta őket magukra az ember.*
-No lám, minden kalandor a hajnallal kel?
*Lép a férfihoz hirtelen. Nem kérdezi, hol volt, nem rá tartozik. Épp nyitná a száját, hogy az esetleges vadászat lehetőségéről kérdezze a férfit, mikor gyermekzsivaj üti meg a fülét. Ösztönösen kapja fejét a hang irányába. Egy szekér érkezett, a szekéren pedig...*
-Gyere!
*Ragadja karon Svirt, ha az hagyja magát, hát az újonnan érkezettek felé siet.*
-Faen govannen, Pycta. A Fény hozott újra itt.
*Hajtja meg a fejét az elf előtt, majd csillogó szemmel néz fel a csuhásra.*
-Azt mondtad, jöjjek és én itt vagyok.
*Néz boldogan az elfre, majd a tekintete Umonra vándorol.*
-Ki a Fény Bajnokával tart, rossz ember nem lehet. Szólíts Hannak, jó uram.
*Mosolyog rá szélesen egy apró főhajtás mellett, de tekintete végigszalad a férfin és nem kerüli el figyelmét a furcsa madárfej az övön.*
-Ő itt Pycta, az erdőnek és annak szellemének harcosa. Megmentette az életem.
*Teszi hozzá halkan és fordul Svirhez, majd vissza a pároshoz.*
-Ő Svir Gia, a Kalapos Vándor.
*Fojt el egy somolyt, lopva pillanatra csak a kalandorra.*
-Remélem, jól telt utatok.
*Lép a szekérhez, hogy segíthessen lepakolni róla, ha szükséges.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 19:26:26
4983. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 16:57:48
Üzenet elküldve: 2019-04-07 16:57:48
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hazatérés//
//Másnap//
*Lágyan ugrál alatt a szekér, amint áttér az útra. Tudja, hogy nem ezen haladnak tovább, s hamarosan majd letérnek a biztosról, hogy a tábor felé forduljanak. Bólintással köszöni meg Pycta szavait, valójában sejti, hogy az elf nem erre számított, de muszáj neki is idomulni, bármily nehezére is esik ez most. Az út, melyen nem sokkal ezelőtt elindult, hamarosan zsákutcába torkollott, miért erőltetné hát? Itt elfogadják olyannak amilyen, az pedig ritka kincs manapság. Méla legyintéssel hessegeti el Pycta zavarát, amikor felcsattan. Pontosan tudja, miért történik és érzi is. Kemény a szív betegsége és gyógyír, csak az idő rá, az elfnek ezzel magának kell megbirkóznia.*
- Értem. Az nem jó. *Hümmög magában, mert erre még csak tanácsot sem tud adni, azt sem tudja felajánlani, hogy beszél a lánnyal, vélhetően torkát átmetszve végezné a Gödörben, azt pedig nem szeretné.*
- Nem, nem! *Hárít a folytatásra, mikor Lyzendra köré terelődnek a szavak.* Ő megbirkózik ezzel, erős nő. *Hagyja jóvá.* Velem nem fog boldogulni, de én járom a maga útját, a számat pedig igyekszem befogni. *Fintorodik el.* Azt hiszem ez pont elég ígéret a részemről és mindent elmond, mert talán ez a legnehezebb. *Pontosan tisztában van saját természetével.* Majd segítjük, mint régen egymást. Aztán meg ott lesznek a többiek, mert biztos vagyok benne, hogy ezt nem egyedül fogjuk végigcsinálni. *Ez is újdonság, a remény és az optimizmus sem volt jellemző oly rég a volt szerzetesre.* Természetesen a határokon. *Fűzi hozzá gyorsan, hogy jelezze, az őrületet nem kívánja a tábor falai közé vinni. Szerencsnére szabályozni már tudja, ez a Vaskorsónál tökéletes megvilágításba került. Egész jót göcög azon, hogy Pycta átvette a ráragasztott nevet, s bőszen használja is. Tetszik neki a szó, jobb, mint az átok, a tinta mélykék színe egész egységesnek mutathat. S, ahol egyszer ott hagyja a bélyegét, az ott marad, nehéz onnan eltüntetni. Valahogy Umon is ilyen. Tintafolt egy hófehér vásznon. Persze ettől még az elf képe volt az imént, bár többé kevésbé azt is Umonnak köszönhette.*
- Jó nekem a falu is. *Vonja meg a vállát, s elgondolkodva vakarja meg állát.* Ha van pipa! *Kiált fel, egészen rámozdult az érzésre.* És nincs meg véletlenül? Kipróbálnám. *Rebegteti meg szemeit ártatlanul.* Oh, máris? *Kérdezi hirtelen előretekintve a tábor hírére.*
//A táborban//
*Valóban. Hamarosan az eddig csendes és majdnem magányosnak mondható utat egy vágással fordítják el, s immár az erdő fái között, a folyó partján haladnak. Nem kell sokáig menni, a zsongás eltéveszthetetlen, Pyctát úgy üdvözlik, akárha maga az istenek szálltak volna a földre. Érthető az öröm, az elf gyakorlatilag megmentette őket, s Umon a gondolatra akaratlanul is elmosolyodik. ~ Nevezhetsz ki itt te bárkit vezérnek, mindig is te leszel, talán csak nem úgy hívnak majd... Tintás. ~ Fel is kuncog, s ha Pycta ránéz, csak nevetve rázza meg a fejét, s a szaladgáló gyerekere mutat, mintha csupán csak azon mulatna. A szekeret megállítja, s érzi magán a tekinteteket, valóban nem az a bizalomgerjesztő látvány. Látványosan hónaljába szagol, majd óriási torz fintort vág.*
- Phűűű, de büdi vagyok! *Pillant fintorogva a gyerekekre, s a jég talán meg is törik, a csengő kacagás Umont is mosolygásra készteti.*
- Hát, barátom, ezt szépen összehoztátok, viszont azt gondolom, hogy mégis inkább fürdéssel kellene kezdenem... még mielőtt... vááááá! *Vág egy rémisztő fintort ismét, majd a nevetve felvisító gyerekeken felkacag.* szörny lenne belőlem. *Egy-kettőt nevetve meg is kerget gyorsan, mindenki láthatja rajta, hogy szándéka nem komoly, csak játszik. Elébb az elf öregeknek, majd sorban mindenkinek illően bemutatkozik, s főhajtással üdvözli őket, majd közli a nevét is. Szótlan áll neki rakodni, melyben talán segítsége is lesz.*
- Csodás hely az új kezdethez. *Bólint csendesen, Pyctának címezve a szavait.* A többiek vajon merre vannak? *Futtatja végig tekintetét a terjedelmesre nőtt táboron.* Illő volna néhány félreértést tisztázni. *Sóhajt fel.*
//Másnap//
*Lágyan ugrál alatt a szekér, amint áttér az útra. Tudja, hogy nem ezen haladnak tovább, s hamarosan majd letérnek a biztosról, hogy a tábor felé forduljanak. Bólintással köszöni meg Pycta szavait, valójában sejti, hogy az elf nem erre számított, de muszáj neki is idomulni, bármily nehezére is esik ez most. Az út, melyen nem sokkal ezelőtt elindult, hamarosan zsákutcába torkollott, miért erőltetné hát? Itt elfogadják olyannak amilyen, az pedig ritka kincs manapság. Méla legyintéssel hessegeti el Pycta zavarát, amikor felcsattan. Pontosan tudja, miért történik és érzi is. Kemény a szív betegsége és gyógyír, csak az idő rá, az elfnek ezzel magának kell megbirkóznia.*
- Értem. Az nem jó. *Hümmög magában, mert erre még csak tanácsot sem tud adni, azt sem tudja felajánlani, hogy beszél a lánnyal, vélhetően torkát átmetszve végezné a Gödörben, azt pedig nem szeretné.*
- Nem, nem! *Hárít a folytatásra, mikor Lyzendra köré terelődnek a szavak.* Ő megbirkózik ezzel, erős nő. *Hagyja jóvá.* Velem nem fog boldogulni, de én járom a maga útját, a számat pedig igyekszem befogni. *Fintorodik el.* Azt hiszem ez pont elég ígéret a részemről és mindent elmond, mert talán ez a legnehezebb. *Pontosan tisztában van saját természetével.* Majd segítjük, mint régen egymást. Aztán meg ott lesznek a többiek, mert biztos vagyok benne, hogy ezt nem egyedül fogjuk végigcsinálni. *Ez is újdonság, a remény és az optimizmus sem volt jellemző oly rég a volt szerzetesre.* Természetesen a határokon. *Fűzi hozzá gyorsan, hogy jelezze, az őrületet nem kívánja a tábor falai közé vinni. Szerencsnére szabályozni már tudja, ez a Vaskorsónál tökéletes megvilágításba került. Egész jót göcög azon, hogy Pycta átvette a ráragasztott nevet, s bőszen használja is. Tetszik neki a szó, jobb, mint az átok, a tinta mélykék színe egész egységesnek mutathat. S, ahol egyszer ott hagyja a bélyegét, az ott marad, nehéz onnan eltüntetni. Valahogy Umon is ilyen. Tintafolt egy hófehér vásznon. Persze ettől még az elf képe volt az imént, bár többé kevésbé azt is Umonnak köszönhette.*
- Jó nekem a falu is. *Vonja meg a vállát, s elgondolkodva vakarja meg állát.* Ha van pipa! *Kiált fel, egészen rámozdult az érzésre.* És nincs meg véletlenül? Kipróbálnám. *Rebegteti meg szemeit ártatlanul.* Oh, máris? *Kérdezi hirtelen előretekintve a tábor hírére.*
//A táborban//
*Valóban. Hamarosan az eddig csendes és majdnem magányosnak mondható utat egy vágással fordítják el, s immár az erdő fái között, a folyó partján haladnak. Nem kell sokáig menni, a zsongás eltéveszthetetlen, Pyctát úgy üdvözlik, akárha maga az istenek szálltak volna a földre. Érthető az öröm, az elf gyakorlatilag megmentette őket, s Umon a gondolatra akaratlanul is elmosolyodik. ~ Nevezhetsz ki itt te bárkit vezérnek, mindig is te leszel, talán csak nem úgy hívnak majd... Tintás. ~ Fel is kuncog, s ha Pycta ránéz, csak nevetve rázza meg a fejét, s a szaladgáló gyerekere mutat, mintha csupán csak azon mulatna. A szekeret megállítja, s érzi magán a tekinteteket, valóban nem az a bizalomgerjesztő látvány. Látványosan hónaljába szagol, majd óriási torz fintort vág.*
- Phűűű, de büdi vagyok! *Pillant fintorogva a gyerekekre, s a jég talán meg is törik, a csengő kacagás Umont is mosolygásra készteti.*
- Hát, barátom, ezt szépen összehoztátok, viszont azt gondolom, hogy mégis inkább fürdéssel kellene kezdenem... még mielőtt... vááááá! *Vág egy rémisztő fintort ismét, majd a nevetve felvisító gyerekeken felkacag.* szörny lenne belőlem. *Egy-kettőt nevetve meg is kerget gyorsan, mindenki láthatja rajta, hogy szándéka nem komoly, csak játszik. Elébb az elf öregeknek, majd sorban mindenkinek illően bemutatkozik, s főhajtással üdvözli őket, majd közli a nevét is. Szótlan áll neki rakodni, melyben talán segítsége is lesz.*
- Csodás hely az új kezdethez. *Bólint csendesen, Pyctának címezve a szavait.* A többiek vajon merre vannak? *Futtatja végig tekintetét a terjedelmesre nőtt táboron.* Illő volna néhány félreértést tisztázni. *Sóhajt fel.*
4982. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 16:28:24
Üzenet elküldve: 2019-04-07 16:28:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hazatérés//
//Másnap//
*Lesajnáló nevetésre vagy vagy mentegetőzésre számított, de csalódnia kell. De pozitívan, mert Umon szinte bocsánatot kér az erdőben történtekért. Az erdőmélyi elf furcsálló arccal fordul társa felé. Valóban nem ilyen reakcióra számított, de az elhangzottaktól megenyhül a szíve, bár eddig sem neheztelt túlságosan a férfire.*
- Borítsunk fátylat a múltra. *Valójában maga sem tudja, hogy ezzel nem csak az óriással történtekre, de az elmúlt nap eseményeit is feledni próbálja.*
- Rendben. *Umon ugyan nem mondott nemet a társaságra, de igent sem, így egyelőre elveti ennek a feszegetését. Biztos benne, hogy az átkozott szerzetes egyedül is boldogulni fog a tanyánál.*
- Ne bolondozz, az epekedés gyermekeknek való. *Válaszol először bosszúsan, majd rádöbben, hogy nem Umonra kellene haragudnia és főleg nem rajta kitöltenie a haragját.*
- Bocsáss meg, nem úgy értettem. *Bár a sajnálkozással nem tesz jóvá semmit, mégis kimondja a szavakat.*
- Találkoztam Aenae-vel. *Eddig biztos benne, hogy Umon is sejtette, hogy meg fog történni a találkozás.*
- Az apja, Kagan, a hadúr borostyánszoborrá változott és rá hagyta a birodalmat, meg egy másik férfire. *Feleslegesnek tartja nevesíteni a férfit, a története szempontjából jelentéktelen.*
- Felnőtt azóta, hogy nem láttam. Valódi nő lett belőle. *Mosolyodik el, de a mosoly gyorsan tűnik el egy sóhajjal.*
- Már kérője is van, egy ifjú tharg fiú. Forró fejű fiatalember. *Fűzi halkan tovább a szavait.*
- Még mindig szeretem őt, de ennyi. Ő már egy másik világban él. *Zárja le a történetet kurtán. Nincs kedve tovább beszélni erről és hallgatásával jelzi is Umonnak.*
- Én nem szeretnék vinni a hátamon senkit és senki sorsát nem alakítani. *Ágál Umon szavai ellen, keserűségét igyekszik visszafojtani, hogy ne vegyüljön szavai közé és színezze őket haragjának lángjával.*
- Láttad, mi lett a vége Erdőmélyén. Én harcos vagyok, az Erdő Szívének katonája és ki tudja, mikor lesz szüksége újra a szolgálataimra? *Kérdi a bakon ülő férfi felé fordulva.*
- A sorsom nem arról szól, hogy szabadként olykor harcolnom kell érte, hanem a harcok között jut nekem szabadságából is. Nem alapozhatok erre egy közösséget. Talán majd Lyzendra. *Bukik ki a száján, de hirtelen elhallgat.*
- Ne érts félre, nem szeretnék a nyakába sózni újra semmit, de most már legalább látom, hogy mi a sorsom és te is tudod, hogy nála igazságosabb és törődőbb vezető nincs közöttünk, aki hozzám hasonlóan hisz az Fákban Lakóban. *Magyarázkodásnak érzi, hisz egészen addig nem lehet biztos semmiben, míg nem tárta terveit az elf nő elé. Utálni fogja, átkozni őt, amiért újra ilyen felelősséget helyez a vállára, de ezúttal legalább már nem hagyja egyedül. Fohászkodni fog az Erdő Szívéhez, hogy megértse.*
- A közösségben békének kell lennie, a határokon pedig úgy harcolsz az őrület ellen, ahogy akarsz, csak az erdő ne lássa kárát. *Fordul lombzöld tekintete a másik szerzetes felé.*
- Birodalom, ne bolodozz, te Tintás. *Ráncolja homlokát.*
- Ha már ennek a közösségnek biztonságos és békés otthont tudunk építeni, már akkor boldog lehetek. Ez az első cél. *Mutat rá a közeli jövőt lefestő célra. Ez a legfontosabb.
Az ingovány lassan átadja helyét az erdőnek. Eltűnnek a nádasok és enyhet adó lombkorona terül el felettük, a lovak patája alatt friss fű ropog és elérik végre a várostól nyugatra húzódó erdőt.*
- Persze. *Válaszol a hosszú csend után, de még mielőtt Umon kaphatna a lehetőségen, hogy rávegye a pöfékelésre, folytatja.*
- De nem szeretem az ízét. *Mosolyodik el, mert biztos benne, hogy ettől még szárazabbnak és sótlannak fogja tartani barátja, olyannak, aki mindenféle élvezetet megvon magától.
A távolban már hallatszik a folyó, melyet talán Umon még nem hall, de az érzékeny elf fülek már érzékelnek.*
- Mindjárt otthon vagyunk. *Mondja halkan és ezúttal öröm is van a mosolyában.*
//A táborban//
*Fertályóra sem telik bele, amikor a folyó hangja már eltéveszthetetlen. A közelben már egy-két elffel is találkoznak. A páncélos csuhás széles mosollyal köszönti őket, érdeklődik hogylétük felől, ahogy befelé tartanak a táborba.
A sátrak még állnak, az építkezés még nem kezdődött el, de a kordén minden felszerelés megvan, hogy ez hamarosan változhasson. A táborba érve pedig az erdőmélyi elf és Umon körül megsűrűsödik a társaság. Gyermekek futnak eléjük, elfek, emberek vegyesen. Az öreg gnóm csak az egyik sátor elől integet nekik. A páncélos csuhás pedig leszállva Éjvihar nyergéből köszönt mindenkit, aki eléjük jön fogadásukra.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 16:29:08
//Másnap//
*Lesajnáló nevetésre vagy vagy mentegetőzésre számított, de csalódnia kell. De pozitívan, mert Umon szinte bocsánatot kér az erdőben történtekért. Az erdőmélyi elf furcsálló arccal fordul társa felé. Valóban nem ilyen reakcióra számított, de az elhangzottaktól megenyhül a szíve, bár eddig sem neheztelt túlságosan a férfire.*
- Borítsunk fátylat a múltra. *Valójában maga sem tudja, hogy ezzel nem csak az óriással történtekre, de az elmúlt nap eseményeit is feledni próbálja.*
- Rendben. *Umon ugyan nem mondott nemet a társaságra, de igent sem, így egyelőre elveti ennek a feszegetését. Biztos benne, hogy az átkozott szerzetes egyedül is boldogulni fog a tanyánál.*
- Ne bolondozz, az epekedés gyermekeknek való. *Válaszol először bosszúsan, majd rádöbben, hogy nem Umonra kellene haragudnia és főleg nem rajta kitöltenie a haragját.*
- Bocsáss meg, nem úgy értettem. *Bár a sajnálkozással nem tesz jóvá semmit, mégis kimondja a szavakat.*
- Találkoztam Aenae-vel. *Eddig biztos benne, hogy Umon is sejtette, hogy meg fog történni a találkozás.*
- Az apja, Kagan, a hadúr borostyánszoborrá változott és rá hagyta a birodalmat, meg egy másik férfire. *Feleslegesnek tartja nevesíteni a férfit, a története szempontjából jelentéktelen.*
- Felnőtt azóta, hogy nem láttam. Valódi nő lett belőle. *Mosolyodik el, de a mosoly gyorsan tűnik el egy sóhajjal.*
- Már kérője is van, egy ifjú tharg fiú. Forró fejű fiatalember. *Fűzi halkan tovább a szavait.*
- Még mindig szeretem őt, de ennyi. Ő már egy másik világban él. *Zárja le a történetet kurtán. Nincs kedve tovább beszélni erről és hallgatásával jelzi is Umonnak.*
- Én nem szeretnék vinni a hátamon senkit és senki sorsát nem alakítani. *Ágál Umon szavai ellen, keserűségét igyekszik visszafojtani, hogy ne vegyüljön szavai közé és színezze őket haragjának lángjával.*
- Láttad, mi lett a vége Erdőmélyén. Én harcos vagyok, az Erdő Szívének katonája és ki tudja, mikor lesz szüksége újra a szolgálataimra? *Kérdi a bakon ülő férfi felé fordulva.*
- A sorsom nem arról szól, hogy szabadként olykor harcolnom kell érte, hanem a harcok között jut nekem szabadságából is. Nem alapozhatok erre egy közösséget. Talán majd Lyzendra. *Bukik ki a száján, de hirtelen elhallgat.*
- Ne érts félre, nem szeretnék a nyakába sózni újra semmit, de most már legalább látom, hogy mi a sorsom és te is tudod, hogy nála igazságosabb és törődőbb vezető nincs közöttünk, aki hozzám hasonlóan hisz az Fákban Lakóban. *Magyarázkodásnak érzi, hisz egészen addig nem lehet biztos semmiben, míg nem tárta terveit az elf nő elé. Utálni fogja, átkozni őt, amiért újra ilyen felelősséget helyez a vállára, de ezúttal legalább már nem hagyja egyedül. Fohászkodni fog az Erdő Szívéhez, hogy megértse.*
- A közösségben békének kell lennie, a határokon pedig úgy harcolsz az őrület ellen, ahogy akarsz, csak az erdő ne lássa kárát. *Fordul lombzöld tekintete a másik szerzetes felé.*
- Birodalom, ne bolodozz, te Tintás. *Ráncolja homlokát.*
- Ha már ennek a közösségnek biztonságos és békés otthont tudunk építeni, már akkor boldog lehetek. Ez az első cél. *Mutat rá a közeli jövőt lefestő célra. Ez a legfontosabb.
Az ingovány lassan átadja helyét az erdőnek. Eltűnnek a nádasok és enyhet adó lombkorona terül el felettük, a lovak patája alatt friss fű ropog és elérik végre a várostól nyugatra húzódó erdőt.*
- Persze. *Válaszol a hosszú csend után, de még mielőtt Umon kaphatna a lehetőségen, hogy rávegye a pöfékelésre, folytatja.*
- De nem szeretem az ízét. *Mosolyodik el, mert biztos benne, hogy ettől még szárazabbnak és sótlannak fogja tartani barátja, olyannak, aki mindenféle élvezetet megvon magától.
A távolban már hallatszik a folyó, melyet talán Umon még nem hall, de az érzékeny elf fülek már érzékelnek.*
- Mindjárt otthon vagyunk. *Mondja halkan és ezúttal öröm is van a mosolyában.*
//A táborban//
*Fertályóra sem telik bele, amikor a folyó hangja már eltéveszthetetlen. A közelben már egy-két elffel is találkoznak. A páncélos csuhás széles mosollyal köszönti őket, érdeklődik hogylétük felől, ahogy befelé tartanak a táborba.
A sátrak még állnak, az építkezés még nem kezdődött el, de a kordén minden felszerelés megvan, hogy ez hamarosan változhasson. A táborba érve pedig az erdőmélyi elf és Umon körül megsűrűsödik a társaság. Gyermekek futnak eléjük, elfek, emberek vegyesen. Az öreg gnóm csak az egyik sátor elől integet nekik. A páncélos csuhás pedig leszállva Éjvihar nyergéből köszönt mindenkit, aki eléjük jön fogadásukra.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 16:29:08
4981. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-07 10:34:20
Üzenet elküldve: 2019-04-07 10:34:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Hanloren//
– Nocsak, nocsak. Azt hittem volna, hogy egy ilyen kegyes úrnő nem a hű szolgálói pénzén él. * Jegyzi meg némi élcelődve. Hanloren eddigi szavai alapján úgy hitte, hogy a jóságos gyógyítók ingyen tanítják ki a tanulni vágyó fiatalokat. Az elf nevetésére a vacsora dolgán nem tud jóízűen mosolyogni, de udvariasságból olyan fancsali képet sem vág, mint amilyet szeretne. Régen evett már egy rendes vacsorát és ez most is elmarad majd. Persze számíthatott rá, hiszen azzal kezdte az elf a legelején, hogy szegény menekültek között lesznek a táborban.*
– Az biztos, ránk férne. * Bólogat, aztán eszik az almából. A cipókat inkább meghagyja a többieknek, helyette a tarisznyájából kerít magának valamit hosszas turkálás után. A kérdésen rövid ideig gondolkodik, aztán megrázza a fejét. *
– Nem emlékszem, hogy láttam volna. * A kalapot közben visszakapja, gyorsan meg is igazítja a fején. Fontos, hogy jól álljon néhány perccel a lefekvés előtt. Látja, hogy Hanloren alváshoz készülődik, úgyhogy ő sem üldögél tovább tétlenül. Észreveszi a lány bőrén a mintát, de nem tesz rá megjegyzést. *
– Hát akkor, jó éjszakát! * Elköszön az elftől mielőtt valamivel arrébb sétál ezt-azt elintézni a bokorban. Nemsokára visszatér Hanloren mellé a tűzhöz, hogy ő is ledőljön. A kalapját, a fegyvereit és a tarisznyáját maga mellé rakja, aztán a köpenyébe takarózva próbál elaludni. Néha felébred és figyel, majd visszaalszik, reggel pedig korán kel.*
//Hanloren//
– Nocsak, nocsak. Azt hittem volna, hogy egy ilyen kegyes úrnő nem a hű szolgálói pénzén él. * Jegyzi meg némi élcelődve. Hanloren eddigi szavai alapján úgy hitte, hogy a jóságos gyógyítók ingyen tanítják ki a tanulni vágyó fiatalokat. Az elf nevetésére a vacsora dolgán nem tud jóízűen mosolyogni, de udvariasságból olyan fancsali képet sem vág, mint amilyet szeretne. Régen evett már egy rendes vacsorát és ez most is elmarad majd. Persze számíthatott rá, hiszen azzal kezdte az elf a legelején, hogy szegény menekültek között lesznek a táborban.*
– Az biztos, ránk férne. * Bólogat, aztán eszik az almából. A cipókat inkább meghagyja a többieknek, helyette a tarisznyájából kerít magának valamit hosszas turkálás után. A kérdésen rövid ideig gondolkodik, aztán megrázza a fejét. *
– Nem emlékszem, hogy láttam volna. * A kalapot közben visszakapja, gyorsan meg is igazítja a fején. Fontos, hogy jól álljon néhány perccel a lefekvés előtt. Látja, hogy Hanloren alváshoz készülődik, úgyhogy ő sem üldögél tovább tétlenül. Észreveszi a lány bőrén a mintát, de nem tesz rá megjegyzést. *
– Hát akkor, jó éjszakát! * Elköszön az elftől mielőtt valamivel arrébb sétál ezt-azt elintézni a bokorban. Nemsokára visszatér Hanloren mellé a tűzhöz, hogy ő is ledőljön. A kalapját, a fegyvereit és a tarisznyáját maga mellé rakja, aztán a köpenyébe takarózva próbál elaludni. Néha felébred és figyel, majd visszaalszik, reggel pedig korán kel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579