Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 167 (3321. - 3340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3340. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-01 22:45:02
Üzenet elküldve: 2017-08-01 22:45:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Enyhe fejcsóva, no persze szigorúan addig adva a néma taktust, míg a rőtbundás egyedi kis takarítótáncát járva elfordul tőle. Akkor tápászkodik csak fel kényelmes helyzetéből, a szeszély szellőinek szárnyán. Ritka eset, hogy nem a helyiség minden sarkából kell összevadászniuk szerelmes ütközetük dúlt csataterének első áldozatait.
A sértett nyugtalanság jelei messziről szaglanak a vörösről. Ismeri ezt jól korábbi életükből, a törleszkedést ha ritkán is, de felváltotta a mennykőt osztogató, eső nélküli vihar. Villanó szemek, aztán késéssel a dörgedelem s a sziszegő szél. Most sem kell sokat várnia, de elég a lábát megvetnie, hogy az ereje meg se rezzentse. Ideje visszazökkenni a rendes kerékvágásba.*
- Akkor hagyd arra, aki tudja és figyelj az úton, hogy kimunkáld magadban.
*Szavaiban nincs él, sem kiokítás, legfeljebb helyreigazító kis morranás. A tanulás tapasztalás nélkül haszontalan tett.*
- Jegyeket hagytam idefelé, amik segítik az avatott szemet, ha a napvilág, vagy a csillagok járása nem volna elegendő. Ha a rózsás hajnalt követnéd, ilyentájt alig harmadnyit tér ki bal felé s ugyanannyit jobbra, ha alkonyba fordul. Segítségedre vannak a röpdöső lények, s az erdő legvénebb és magasra hágó lakói. Az erdő eleven térkép annak kezében, aki tisztelettel van iránta, és hajlandó olvasni.
*Nem lép ki az ajtón, csak megáll kedvese mögött. Lélegzetével simítja végig a mindennél kívánatosabbat. Kezei is csak a forma egy részét járják végig hűen, anélkül, hogy érintenék azt, mielőtt egymást keresztezőn finom burokként a hasára fonódnának.*
//Különóra//
*Enyhe fejcsóva, no persze szigorúan addig adva a néma taktust, míg a rőtbundás egyedi kis takarítótáncát járva elfordul tőle. Akkor tápászkodik csak fel kényelmes helyzetéből, a szeszély szellőinek szárnyán. Ritka eset, hogy nem a helyiség minden sarkából kell összevadászniuk szerelmes ütközetük dúlt csataterének első áldozatait.
A sértett nyugtalanság jelei messziről szaglanak a vörösről. Ismeri ezt jól korábbi életükből, a törleszkedést ha ritkán is, de felváltotta a mennykőt osztogató, eső nélküli vihar. Villanó szemek, aztán késéssel a dörgedelem s a sziszegő szél. Most sem kell sokat várnia, de elég a lábát megvetnie, hogy az ereje meg se rezzentse. Ideje visszazökkenni a rendes kerékvágásba.*
- Akkor hagyd arra, aki tudja és figyelj az úton, hogy kimunkáld magadban.
*Szavaiban nincs él, sem kiokítás, legfeljebb helyreigazító kis morranás. A tanulás tapasztalás nélkül haszontalan tett.*
- Jegyeket hagytam idefelé, amik segítik az avatott szemet, ha a napvilág, vagy a csillagok járása nem volna elegendő. Ha a rózsás hajnalt követnéd, ilyentájt alig harmadnyit tér ki bal felé s ugyanannyit jobbra, ha alkonyba fordul. Segítségedre vannak a röpdöső lények, s az erdő legvénebb és magasra hágó lakói. Az erdő eleven térkép annak kezében, aki tisztelettel van iránta, és hajlandó olvasni.
*Nem lép ki az ajtón, csak megáll kedvese mögött. Lélegzetével simítja végig a mindennél kívánatosabbat. Kezei is csak a forma egy részét járják végig hűen, anélkül, hogy érintenék azt, mielőtt egymást keresztezőn finom burokként a hasára fonódnának.*
3339. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-01 18:05:19
Üzenet elküldve: 2017-08-01 18:05:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Sértetten háborog magában a vörös, pedig igazából csoda, hogy a vadászban egyáltalán van még szusz egy ilyen nap után. Ez persze nála nem mentség.
Amióta elindultak erre a kis különórára, az események a legjavukkal álltak elő. Az önfeledtségen át boldogság legmagasabb fokától a legendaélesztésen át eljutott a legnyomorultabb mélységekig. Ami néhány órája még olyan tökéletes volt, most valahogy szétesett ezzel nem igazán bír el. A meg nem értettség mocsarában nyakig merülve, csak önmaga néma korholásából lélegzik.
Amikor visszaigazítja a vállára a ruhát, szinte összecsikordulnak a fogai.
~Ennyire tellett a nagy csáberődből, Yeza. Pedig egy egész világot forgattál hozzá.~
Még egy nyamvadt gombocska se. De az igazat megvallva, ahogy visszagondol, még a vállát is ő bujtatta ki az ingecskéből.
Nem sok holmi van, amit össze kéne szednie, de ezt a dúlásban-fúlásban csak egy idő után veszi észre. Azt a szörnyű állapotban lévő köpenyt gyűrögeti gombóccá, miközben fel s alá járkálva nézelődik egyéb lehetséges ingóságai után. Végül felmar egy kendőt, ami valószínűleg nem is az övé, hanem a háziak elemózsia csomagjával érkezett. De ezzel befejezettnek nyilvánítja a készülődést.*
- Tudod, hogy nem találok vissza egyedül *szisszeni, de nem kellett volna a vadászra pillantania. Amit a szemében, a vonásain lát, az csak olaj a tűzre.*
- Ne nézz rám így! * csikorogja. Az ajtó felé fordul és igyekszik legyűrni ezt a mardosó érzést. Düh és szégyen és a vágy, hogy minden eltűnjön, mire kinyitja a szemét.*
//Különóra//
*Sértetten háborog magában a vörös, pedig igazából csoda, hogy a vadászban egyáltalán van még szusz egy ilyen nap után. Ez persze nála nem mentség.
Amióta elindultak erre a kis különórára, az események a legjavukkal álltak elő. Az önfeledtségen át boldogság legmagasabb fokától a legendaélesztésen át eljutott a legnyomorultabb mélységekig. Ami néhány órája még olyan tökéletes volt, most valahogy szétesett ezzel nem igazán bír el. A meg nem értettség mocsarában nyakig merülve, csak önmaga néma korholásából lélegzik.
Amikor visszaigazítja a vállára a ruhát, szinte összecsikordulnak a fogai.
~Ennyire tellett a nagy csáberődből, Yeza. Pedig egy egész világot forgattál hozzá.~
Még egy nyamvadt gombocska se. De az igazat megvallva, ahogy visszagondol, még a vállát is ő bujtatta ki az ingecskéből.
Nem sok holmi van, amit össze kéne szednie, de ezt a dúlásban-fúlásban csak egy idő után veszi észre. Azt a szörnyű állapotban lévő köpenyt gyűrögeti gombóccá, miközben fel s alá járkálva nézelődik egyéb lehetséges ingóságai után. Végül felmar egy kendőt, ami valószínűleg nem is az övé, hanem a háziak elemózsia csomagjával érkezett. De ezzel befejezettnek nyilvánítja a készülődést.*
- Tudod, hogy nem találok vissza egyedül *szisszeni, de nem kellett volna a vadászra pillantania. Amit a szemében, a vonásain lát, az csak olaj a tűzre.*
- Ne nézz rám így! * csikorogja. Az ajtó felé fordul és igyekszik legyűrni ezt a mardosó érzést. Düh és szégyen és a vágy, hogy minden eltűnjön, mire kinyitja a szemét.*
3338. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-31 21:42:40
Üzenet elküldve: 2017-07-31 21:42:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Venártoborzó - hazafelé//
*A lovak kellemesen ütemes kopogásán kívül Soreyl semmi érdemlegeset nem vesz észre, ami Perchi borúlátását alátámasztaná.*
~Rémeket látsz Perchi.~
*Mondja gondolatai közt kardjának, majd válla felett azért kicsit megnyugtatja önmagát.*
-Legyetek óvatosak.
*Inti őket figyelemere. Megeshet hogy a kard csak szórakozik a lovaggal, és meg akarja rémíteni, habár tudhatja hogy a férfit nem ilyen fából faragták, de volt már olyan is hogy a megérzései beváltak. Ekkor Soreylnek rögtön beugrik a Scyma névre hallgató szerencsétlen, aki egyedül akart eljutni Vadvédbe, és felkoncolta egy erdei irbisz. El is meséli a történetet röviden, de társalgái céllal mintsem rémisztgetni, vagy felkészíteni akarna ezzel. Amint előadta a történetet, csak ennyit fűz hozzá.*
-Ironikus nem? A szörnyvadásznak jelentkező ember, akit felfal egy szörny még a kiképzése előtt.
*A lovak kellemesen ütemes kopogásán kívül Soreyl semmi érdemlegeset nem vesz észre, ami Perchi borúlátását alátámasztaná.*
~Rémeket látsz Perchi.~
*Mondja gondolatai közt kardjának, majd válla felett azért kicsit megnyugtatja önmagát.*
-Legyetek óvatosak.
*Inti őket figyelemere. Megeshet hogy a kard csak szórakozik a lovaggal, és meg akarja rémíteni, habár tudhatja hogy a férfit nem ilyen fából faragták, de volt már olyan is hogy a megérzései beváltak. Ekkor Soreylnek rögtön beugrik a Scyma névre hallgató szerencsétlen, aki egyedül akart eljutni Vadvédbe, és felkoncolta egy erdei irbisz. El is meséli a történetet röviden, de társalgái céllal mintsem rémisztgetni, vagy felkészíteni akarna ezzel. Amint előadta a történetet, csak ennyit fűz hozzá.*
-Ironikus nem? A szörnyvadásznak jelentkező ember, akit felfal egy szörny még a kiképzése előtt.
3337. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-31 21:24:02
Üzenet elküldve: 2017-07-31 21:24:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Még emlékezik az idők kezdetére. Minden pulzáló dobbanására. Amikor a világ izgalmasnak tűnt. A jelenre már emlékeznie sem kell. És a világ éppoly izgalmas, mint régen, kétségei sincsenek felőle. Kerek és lehetőségekkel teli egész. A teljesség darabokra törni csak az emberben tud. Maguk változtak meg. A világhoz való viszonyuk változott meg. Emlékszik a szikrára, mindenkinél jobban. Mindent felperzselt, mindent elemésztett, csak ketten maradtak pőrén és elevenen a lángok közepette. Akkoriban a csábítás még nem bonyolult, túlgondolt játék volt, csupán egy tekintet, egy pikáns ruhadarab, egy pimasz simítás és az azokból fakadó, összetetté váló következmények. Mostanra az örök elérhetetlenség mítosza maradt, ahol az idő lelassulni látszik, s az önérzet rabláncra verte a egymásra találás édesen keserű, élveteg élményét. Niyss virága képes a csábításra, mindenkinél jobban, ez sosem volt kérdés. Szirmait nem elhullatta, csupán bezárta, illatos és selymes, otthonos fallal körülvéve magát, abban a tévhitben, hogy még mindig csábítani akar. Ő pedig eonok óta ült ezen falak és kapuk előtt, sosem adva fel a reményt, hogy egykor kulcsot nyer hozzá. Talpon maradt eme virágszál minden hullámzása közepette. Most viszont már abban sem biztos, hogy megtartaná a kulcsot, ha nála lenne. Tán valóban elveszítette képességeit, az ízeket, színeket, hangulatokat most már valóban csak a szeszély kavalkádjának látja, amiben neki semmilyen szerepe nincsen az elcsavarni kívánt fej izmos tartóoszlopán kívül. Többet várt egy húgocskától.
Nem nyúl a vörös után. Ez egyszer rajta a sor, ha még fordítani kíván a dolgokon, ha még számít neki egyáltalán. Addig nem tesz egy szalmaszálat sem keresztbe, itt marad, akár tisztázzák a dolgaikat, akár nem.*
//Különóra//
*Még emlékezik az idők kezdetére. Minden pulzáló dobbanására. Amikor a világ izgalmasnak tűnt. A jelenre már emlékeznie sem kell. És a világ éppoly izgalmas, mint régen, kétségei sincsenek felőle. Kerek és lehetőségekkel teli egész. A teljesség darabokra törni csak az emberben tud. Maguk változtak meg. A világhoz való viszonyuk változott meg. Emlékszik a szikrára, mindenkinél jobban. Mindent felperzselt, mindent elemésztett, csak ketten maradtak pőrén és elevenen a lángok közepette. Akkoriban a csábítás még nem bonyolult, túlgondolt játék volt, csupán egy tekintet, egy pikáns ruhadarab, egy pimasz simítás és az azokból fakadó, összetetté váló következmények. Mostanra az örök elérhetetlenség mítosza maradt, ahol az idő lelassulni látszik, s az önérzet rabláncra verte a egymásra találás édesen keserű, élveteg élményét. Niyss virága képes a csábításra, mindenkinél jobban, ez sosem volt kérdés. Szirmait nem elhullatta, csupán bezárta, illatos és selymes, otthonos fallal körülvéve magát, abban a tévhitben, hogy még mindig csábítani akar. Ő pedig eonok óta ült ezen falak és kapuk előtt, sosem adva fel a reményt, hogy egykor kulcsot nyer hozzá. Talpon maradt eme virágszál minden hullámzása közepette. Most viszont már abban sem biztos, hogy megtartaná a kulcsot, ha nála lenne. Tán valóban elveszítette képességeit, az ízeket, színeket, hangulatokat most már valóban csak a szeszély kavalkádjának látja, amiben neki semmilyen szerepe nincsen az elcsavarni kívánt fej izmos tartóoszlopán kívül. Többet várt egy húgocskától.
Nem nyúl a vörös után. Ez egyszer rajta a sor, ha még fordítani kíván a dolgokon, ha még számít neki egyáltalán. Addig nem tesz egy szalmaszálat sem keresztbe, itt marad, akár tisztázzák a dolgaikat, akár nem.*
3336. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-31 11:24:58
Üzenet elküldve: 2017-07-31 11:24:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Minden olyan más volt régen. Időt se hagytak félreértésekre. Ahogy egymás közelébe értek, pattant is a szikra és bíborban lobogó orkánt vont köréjük. Minden csak gördült a maga útján, mintha egymás fejében olvasnának vagy egyszerűen a világ egy akarat útján mozdította volna őket. Ez alól még talán civódásaik se voltak kivételek. Az ellentétek is egyfelé húzó egészet alkottak.
De most... Disszonáns hangok zajába, félrenyeklő ütemekbe fúl kettejük zenéje. Ismeri már ezt az érzést. Nem egyszer volt harmadik, aki kihasználta, hiszen nincs is ennél jobb kínálkozó alkalom. Nincs is miért csodálkozni, hogy így bezárkózik, mikor rádöbben.
Niyss virága hát elhullatta szirmait? Varázsának delejes tüze egyszerű melegséggé lohadt volna?
Szánalmas. Megszokássá, kéznél levő kedvességgé silányult. A Niyss egykori üdvöskéje, aki a saját szeretőjét se tudja elcsábítani. A legszívesebben maga mögött hagyna most mindent. Még csak az hiányzik, hogy ez a szorító érzés a torkában pityergésbe forduljon. De ahogy így Wäort elnézi, ez egyre fenyegetőbb. Mert a vadász nem érti. Látja a szemében. Ő is épp olyan megbántódott Yeza pálfordulásán, és a képére van írva, hogy mennyire igazságtalannak érzi. Ez csak egy újabb rozsdás szeg a vörös szívébe, hiszen pontosan azt mutatja, hogy már egyáltalán nem hallják egymást.
Persze. A Rőt tudja a lelke mélyén, hogy Wäor hogyan érthette, amit mondott. Hogy összetartozásuk szentségét kérte és ajánlotta is egyben ezzel a szóval. Hogy azt szeretné, ha csak azért választaná őt, mert így akarja. És bizony ezen a ponton bicsaklik meg a férfiember logikája a fehérnépén. Hogy lehet ez a válasz rossz? Hogy lehet ezzel melléfogni?
Az intuíció mindig is inkább női terep volt. Wäor pedig nem figyelt arra a cserfes kis tűzrókára. A női nem kacifántos utakon közlekedik. Szójátékkal élve a női igen pedig még kacifántosabbakon. A nők mindenre érzékenyebbek. Kompozíciók, színösszeállítások, hangulatok. A hibádzó kis részletek sokasodása náluk egészet döntenek, s nem pedig elveszik benne. Ha a szív hídjain a test vágyai csörtetnek át, az felettébb kiábrándító. De így van ez fordított esetben is. A szeretlek és az akarlak náluk kéz a kézben jár, ezt mindketten tudják. Mégsem mindegy, mikor melyik engedi előre a másikat egy helyzet küszöbén.
Ha az imádott nő kínálja magát, azt illő észrevenni és méltón válaszolni rá. A férfi vágya más. Az folyvást készenlétben áll, mert arra teremtetett. De az asszonyé... az ennél jóval ritkább meghívó. Wäor pedig kikosarazta. Vagy inkább csak túl soká váratta... vagy soká váratta és rosszul "öltözött" hozzá. Pedig Yeza úgy igyekezett, hogy mindent a tudtára adjon, és úgy emlékezett, hogy nem is rossz benne. Hát ezek szerint tévedett. És ez így összességében több, mint lesújtó a kis vörösnek. Bolondot csinált magából. Megint. Akár csak ott a Gazdagnegyedbéli kúriában.
De most utoljára!
A csalódott szomorúság nyakára hág az önérzet.*
- Amióta olyan bolondság ülte meg a fejem, hogy egy ilyen hercegecskével egyezkedjek! *szisszeni durcásan és fel is szökken Wäor öléből, s azzal nekiáll, hogy összeszedje széthagyott holmijaikat.*
//Különóra//
*Minden olyan más volt régen. Időt se hagytak félreértésekre. Ahogy egymás közelébe értek, pattant is a szikra és bíborban lobogó orkánt vont köréjük. Minden csak gördült a maga útján, mintha egymás fejében olvasnának vagy egyszerűen a világ egy akarat útján mozdította volna őket. Ez alól még talán civódásaik se voltak kivételek. Az ellentétek is egyfelé húzó egészet alkottak.
De most... Disszonáns hangok zajába, félrenyeklő ütemekbe fúl kettejük zenéje. Ismeri már ezt az érzést. Nem egyszer volt harmadik, aki kihasználta, hiszen nincs is ennél jobb kínálkozó alkalom. Nincs is miért csodálkozni, hogy így bezárkózik, mikor rádöbben.
Niyss virága hát elhullatta szirmait? Varázsának delejes tüze egyszerű melegséggé lohadt volna?
Szánalmas. Megszokássá, kéznél levő kedvességgé silányult. A Niyss egykori üdvöskéje, aki a saját szeretőjét se tudja elcsábítani. A legszívesebben maga mögött hagyna most mindent. Még csak az hiányzik, hogy ez a szorító érzés a torkában pityergésbe forduljon. De ahogy így Wäort elnézi, ez egyre fenyegetőbb. Mert a vadász nem érti. Látja a szemében. Ő is épp olyan megbántódott Yeza pálfordulásán, és a képére van írva, hogy mennyire igazságtalannak érzi. Ez csak egy újabb rozsdás szeg a vörös szívébe, hiszen pontosan azt mutatja, hogy már egyáltalán nem hallják egymást.
Persze. A Rőt tudja a lelke mélyén, hogy Wäor hogyan érthette, amit mondott. Hogy összetartozásuk szentségét kérte és ajánlotta is egyben ezzel a szóval. Hogy azt szeretné, ha csak azért választaná őt, mert így akarja. És bizony ezen a ponton bicsaklik meg a férfiember logikája a fehérnépén. Hogy lehet ez a válasz rossz? Hogy lehet ezzel melléfogni?
Az intuíció mindig is inkább női terep volt. Wäor pedig nem figyelt arra a cserfes kis tűzrókára. A női nem kacifántos utakon közlekedik. Szójátékkal élve a női igen pedig még kacifántosabbakon. A nők mindenre érzékenyebbek. Kompozíciók, színösszeállítások, hangulatok. A hibádzó kis részletek sokasodása náluk egészet döntenek, s nem pedig elveszik benne. Ha a szív hídjain a test vágyai csörtetnek át, az felettébb kiábrándító. De így van ez fordított esetben is. A szeretlek és az akarlak náluk kéz a kézben jár, ezt mindketten tudják. Mégsem mindegy, mikor melyik engedi előre a másikat egy helyzet küszöbén.
Ha az imádott nő kínálja magát, azt illő észrevenni és méltón válaszolni rá. A férfi vágya más. Az folyvást készenlétben áll, mert arra teremtetett. De az asszonyé... az ennél jóval ritkább meghívó. Wäor pedig kikosarazta. Vagy inkább csak túl soká váratta... vagy soká váratta és rosszul "öltözött" hozzá. Pedig Yeza úgy igyekezett, hogy mindent a tudtára adjon, és úgy emlékezett, hogy nem is rossz benne. Hát ezek szerint tévedett. És ez így összességében több, mint lesújtó a kis vörösnek. Bolondot csinált magából. Megint. Akár csak ott a Gazdagnegyedbéli kúriában.
De most utoljára!
A csalódott szomorúság nyakára hág az önérzet.*
- Amióta olyan bolondság ülte meg a fejem, hogy egy ilyen hercegecskével egyezkedjek! *szisszeni durcásan és fel is szökken Wäor öléből, s azzal nekiáll, hogy összeszedje széthagyott holmijaikat.*
3335. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-30 21:24:34
Üzenet elküldve: 2017-07-30 21:24:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Emlékei meglehetősen ritkák az alkimistákról. Titkon tán csodálta őket színes tudományukért, ha valamely küldetés során közelükbe keveredett, ez hagyott néhány pillanatnyi haladékot a megfigyelésre, mielőtt a hűs acél megmártózott beleikben, hogy aztán megforgassa a pengét és unott pofival tisztítsa le a mindenféle csúnyaságot a ruházatukat használva hasznos segédanyagként. Ez persze szigorúan véve szakmai viszonynak volt mondható az érintett felek között, s kevésbé egy gyönyörű barátság kezdetének. Az egyetlen tán, akire valóban felnézett a kotyvasztók táborából, Walruh, a Folt névre hallgatott. Különös név ez, méltó egy nem mindennapi alakhoz. Sokat kémlelte csendes estéken, miután a Céh ügyeit elrendezve ágyában heverészett és a plafont bámulta, igyekezvén mindenféle képeket és történeteket belelátni. Walruh, a Folt szabálytalan alakú volt, mint az a szoba egy régvolt lakójának balul sikerült alkímiai kísérletéhez méltó. Hol denevérrajt vizionált láttán, hol talpig vasba öltözött szörnyet, hol pedig súlyos pörölyt emelintő emberen túli lényt. Számtalanszor szenderedett álomra ezek történetét szőve. Mindenesetre tisztelte a fickót. Kereste a tökéletességet, de vállalta hibái következményeit, pontosan felmérve, hogy ez is az élet része. Minden bizonnyal egyetlen vágya sem illant el tőle, igaz, az utolsó alkalommal már nem is volt minek.
Ha becsukná a szemét és a puszta neszekre figyelve, tán már akkor is megérezné Yeza kedélyének hullámzását. Az apró jeleket, lélegzetének enyhe szaporaságot, a finom mormogó hangot, elégedetlenségének jelét. A kötelező puszit, a szerencsétlen, finom lökött suttyó vagy, de amíg nem változik a kedvem, majd úgy teszek, mintha minden rendben lenne állapot melléktermékét. És ha mégis használná a sokak által lélektükörnek csúfolt képforrást, akkor az enyhén gyilkos szemek és a világfájdalmas lemondást sugárzó arc is segítene, hogy tisztán lássa azt, amit már úgyis tud. S felkészülhet arra, hogy bizony megint jól elbarikádozta a dolgot. Szabadságot adott, s nem kért mást cserébe, mint a reményt, hogy mindig ott lesznek egymásnak. Kicsit bonyolultabb kimondani, mint hogy szeretlek, és megdöglök nélküled, de a vadász már csak ilyen bonyolult állat. A hűség elavult, Céhre szabott merev fogalma mit sem érdekli. Kettejük által kívánja azt élővé tenni, látható siker nélkül.
Egyébiránt meg meglehetősen makacs. Egy öszvér konokságával bír. Éppenséggel nem úgy tűnik, mint aki indulni készül.*
- A te fajtád mióta aggódik? *húzza össze a szemöldökét, a jobbik, te is lökött vagy ám, de azért szeretlek nézésével. Nem kapacitálja semmire erővel a vöröst, nem húzza vissza magához, csak a simítások rafinált, közvetett eszközével él. Még nem végeztek.*
//Különóra//
*Emlékei meglehetősen ritkák az alkimistákról. Titkon tán csodálta őket színes tudományukért, ha valamely küldetés során közelükbe keveredett, ez hagyott néhány pillanatnyi haladékot a megfigyelésre, mielőtt a hűs acél megmártózott beleikben, hogy aztán megforgassa a pengét és unott pofival tisztítsa le a mindenféle csúnyaságot a ruházatukat használva hasznos segédanyagként. Ez persze szigorúan véve szakmai viszonynak volt mondható az érintett felek között, s kevésbé egy gyönyörű barátság kezdetének. Az egyetlen tán, akire valóban felnézett a kotyvasztók táborából, Walruh, a Folt névre hallgatott. Különös név ez, méltó egy nem mindennapi alakhoz. Sokat kémlelte csendes estéken, miután a Céh ügyeit elrendezve ágyában heverészett és a plafont bámulta, igyekezvén mindenféle képeket és történeteket belelátni. Walruh, a Folt szabálytalan alakú volt, mint az a szoba egy régvolt lakójának balul sikerült alkímiai kísérletéhez méltó. Hol denevérrajt vizionált láttán, hol talpig vasba öltözött szörnyet, hol pedig súlyos pörölyt emelintő emberen túli lényt. Számtalanszor szenderedett álomra ezek történetét szőve. Mindenesetre tisztelte a fickót. Kereste a tökéletességet, de vállalta hibái következményeit, pontosan felmérve, hogy ez is az élet része. Minden bizonnyal egyetlen vágya sem illant el tőle, igaz, az utolsó alkalommal már nem is volt minek.
Ha becsukná a szemét és a puszta neszekre figyelve, tán már akkor is megérezné Yeza kedélyének hullámzását. Az apró jeleket, lélegzetének enyhe szaporaságot, a finom mormogó hangot, elégedetlenségének jelét. A kötelező puszit, a szerencsétlen, finom lökött suttyó vagy, de amíg nem változik a kedvem, majd úgy teszek, mintha minden rendben lenne állapot melléktermékét. És ha mégis használná a sokak által lélektükörnek csúfolt képforrást, akkor az enyhén gyilkos szemek és a világfájdalmas lemondást sugárzó arc is segítene, hogy tisztán lássa azt, amit már úgyis tud. S felkészülhet arra, hogy bizony megint jól elbarikádozta a dolgot. Szabadságot adott, s nem kért mást cserébe, mint a reményt, hogy mindig ott lesznek egymásnak. Kicsit bonyolultabb kimondani, mint hogy szeretlek, és megdöglök nélküled, de a vadász már csak ilyen bonyolult állat. A hűség elavult, Céhre szabott merev fogalma mit sem érdekli. Kettejük által kívánja azt élővé tenni, látható siker nélkül.
Egyébiránt meg meglehetősen makacs. Egy öszvér konokságával bír. Éppenséggel nem úgy tűnik, mint aki indulni készül.*
- A te fajtád mióta aggódik? *húzza össze a szemöldökét, a jobbik, te is lökött vagy ám, de azért szeretlek nézésével. Nem kapacitálja semmire erővel a vöröst, nem húzza vissza magához, csak a simítások rafinált, közvetett eszközével él. Még nem végeztek.*
3334. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-30 13:26:16
Üzenet elküldve: 2017-07-30 13:26:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Roppant színes tudomány az alkimistáké. Főzetek és tinktúrák számolatlan hozzávalóval, hogy valami különleges szülessen az elegyből. Reakciók, hatások. Egy csepp kevés, de kettő már talán túl sok, s máris vége. Szerencsés balesetek; jól átgondolt, kidolgozott formulák, melyek mégsem működnek. Sokan állítják, ehhez is érzék kell, hogy minden elixír titkon súgja, hogy mit kívánna még, hogy mi tenné igazán teljessé, s ha készítője nem hallja meg e sugalmat, van, hogy a csoda egyszerűen elillan.
Sokan állítják, a fehérnép is pont ilyen lehetetlen természetű.
Felettébb kitartó volt az a vihánc, kacér kis lángocska a barna szemek mélyén. Ügyeskedett, helyezkedett, de csak kifogyott a lépésekből. Túlságosan elfáradt már, hogy ezzel a válasszal elbírjon. Wäor nem hagyja magát terelgetni, nem játssza más játékát. Ez valahol erény és becsülendő, de az ehhez hasonló helyhetekben ritka szül bármi jót.
Alig néhány perce a kis vörös minden porcikája zsibongott az izgalomtól, a felfokozott várakozástól. Ám a szép ívű kezdet után valahogy az egész kicsúszott az számított mederből és hiába bízott benne, hogy pályáján tartja valahogy, nem megy. Wäor nem játszik a kezére. Kívánsága ellenében sajátot állít, méghozzá épp ellentétet.
Az első, ami belé mar ezen a ponton, talán a csalódottság, hiszen úgy akarta ezt a vihánc kis mókát. Ehelyett most tehetné, amit a Niyss elvárna tőle. Ahogy tenné, ha a céh szolgálatában járna el. Folytathatná a játékot, hogy Wäornak tetsző legyen. De egy porcikája se akarja.
Igen, előfordul, hogy Yeza tán kissé önző szerető, de tagadhatatlan igazság, hogy ha a kedvében járnak, sokszorosan viszonozza. A küldetéseknél persze ez egészen másképp működik. Ott ritkán voltak előjogai, s ha feladat olyan makacsnak bizonyult, mint most Wäor, hát idomult. De Wäor sosem volt elvégzendő feladat. Ezek a kis játékok vele kapcsolatban mindig egészen mást jelentettek. Ám ez a mostani helyzet borongósan idéz egy korábbit, ahol vágyait épp így éhen hagyták, hiába ügyeskedett. Mintha a vadász készakarva várná ki a pillanatot, mikor végleg elillan belőle ez a tűz, és átadja a helyét valami keserű megbántottságnak. Az érzésnek, hogy nem tud hatni rá. Márpedig, ha a varázs nem hat valakire, az intő jel. Pont ez a keserűség volt, ami megerősítette akkor benne, hogy a céh szavát és igazságát fölé helyezze. Majdnem megölte akkor, és azóta se szívesen gondol vissza rá.
A válasz ezekben az előnytelen fényekben talán még inkább elszomorítja. Hűség. Miért pont az? Talán Wäornak kétségei vannak? Vagy épp olyan szárazon csikorgó hűség lenne, amit elvár, mint amit a céh megkövetelt?
Nem akarja tovább engedni ezeket az érzéseket. Nem akar a miérteken rágódni. Csak néhány lélegzetnyi csendet és magányt szeretne, hogy földet húzzon ezekre a rossz érzésekre, mert különben összeroppan.
A tűzrókának már nyoma sincs. Csupán egy tépázott szökevény van, aki nem találja a helyét a világban.
Megsimítja Wäor arcát, és csókot forraszt a pofon helyére.*
- Túl soká maradtunk *mondja csendesen. Az eleven mese elillant, mintha csupán hóbortos gondolat lett volna a valóság peremén.* - Ideje lenne visszamenni. Még aggódnának.
//Különóra//
*Roppant színes tudomány az alkimistáké. Főzetek és tinktúrák számolatlan hozzávalóval, hogy valami különleges szülessen az elegyből. Reakciók, hatások. Egy csepp kevés, de kettő már talán túl sok, s máris vége. Szerencsés balesetek; jól átgondolt, kidolgozott formulák, melyek mégsem működnek. Sokan állítják, ehhez is érzék kell, hogy minden elixír titkon súgja, hogy mit kívánna még, hogy mi tenné igazán teljessé, s ha készítője nem hallja meg e sugalmat, van, hogy a csoda egyszerűen elillan.
Sokan állítják, a fehérnép is pont ilyen lehetetlen természetű.
Felettébb kitartó volt az a vihánc, kacér kis lángocska a barna szemek mélyén. Ügyeskedett, helyezkedett, de csak kifogyott a lépésekből. Túlságosan elfáradt már, hogy ezzel a válasszal elbírjon. Wäor nem hagyja magát terelgetni, nem játssza más játékát. Ez valahol erény és becsülendő, de az ehhez hasonló helyhetekben ritka szül bármi jót.
Alig néhány perce a kis vörös minden porcikája zsibongott az izgalomtól, a felfokozott várakozástól. Ám a szép ívű kezdet után valahogy az egész kicsúszott az számított mederből és hiába bízott benne, hogy pályáján tartja valahogy, nem megy. Wäor nem játszik a kezére. Kívánsága ellenében sajátot állít, méghozzá épp ellentétet.
Az első, ami belé mar ezen a ponton, talán a csalódottság, hiszen úgy akarta ezt a vihánc kis mókát. Ehelyett most tehetné, amit a Niyss elvárna tőle. Ahogy tenné, ha a céh szolgálatában járna el. Folytathatná a játékot, hogy Wäornak tetsző legyen. De egy porcikája se akarja.
Igen, előfordul, hogy Yeza tán kissé önző szerető, de tagadhatatlan igazság, hogy ha a kedvében járnak, sokszorosan viszonozza. A küldetéseknél persze ez egészen másképp működik. Ott ritkán voltak előjogai, s ha feladat olyan makacsnak bizonyult, mint most Wäor, hát idomult. De Wäor sosem volt elvégzendő feladat. Ezek a kis játékok vele kapcsolatban mindig egészen mást jelentettek. Ám ez a mostani helyzet borongósan idéz egy korábbit, ahol vágyait épp így éhen hagyták, hiába ügyeskedett. Mintha a vadász készakarva várná ki a pillanatot, mikor végleg elillan belőle ez a tűz, és átadja a helyét valami keserű megbántottságnak. Az érzésnek, hogy nem tud hatni rá. Márpedig, ha a varázs nem hat valakire, az intő jel. Pont ez a keserűség volt, ami megerősítette akkor benne, hogy a céh szavát és igazságát fölé helyezze. Majdnem megölte akkor, és azóta se szívesen gondol vissza rá.
A válasz ezekben az előnytelen fényekben talán még inkább elszomorítja. Hűség. Miért pont az? Talán Wäornak kétségei vannak? Vagy épp olyan szárazon csikorgó hűség lenne, amit elvár, mint amit a céh megkövetelt?
Nem akarja tovább engedni ezeket az érzéseket. Nem akar a miérteken rágódni. Csak néhány lélegzetnyi csendet és magányt szeretne, hogy földet húzzon ezekre a rossz érzésekre, mert különben összeroppan.
A tűzrókának már nyoma sincs. Csupán egy tépázott szökevény van, aki nem találja a helyét a világban.
Megsimítja Wäor arcát, és csókot forraszt a pofon helyére.*
- Túl soká maradtunk *mondja csendesen. Az eleven mese elillant, mintha csupán hóbortos gondolat lett volna a valóság peremén.* - Ideje lenne visszamenni. Még aggódnának.
3333. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-30 11:16:52
Üzenet elküldve: 2017-07-30 11:16:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Kötelék többé nem tartja maró rabságban a rőtbundást. A látszata is elenyész annak, hogy az anyagi síkon bármi is gátolná szabadságát. Vagy csak az ősi cselt vetné be a vadász, mellyel a tágabbra tolt falakról vonja el a figyelmet egy apró engedménnyel?
Arcának vonásai nem beszélnek, csupán a szem az, amely fürkész és a száj, amely vágyat kelt és ural. Nem tágít a kényeztető, ám téttel bíró játéktól, sem az ígéretes bal, sem a szeszélyes, női lelket tükröző jobb nem tántoríthatja el ettől. Esze ágában sincs kitérni a pofon elől, még ha a fő meg is rázkódik belé. Jól ismeri a borzongató izgalom apró jeleit, melyek lassan őrlik fel az önérzet utolsó hídfőállásait. Finoman a hattyúívű nyakba mar hát.*
- Túl könnyelműen adsz engedményeket, tűzróka *cirógatja incselkedőn a nyakszirtet, teljesen magához vonva a lányt. Az alkuk hátulütője, hogy ketten adnak engedményeket, aztán minden érdekelt fél igyekszik elhitetni magával, hogy ő veszítette általa a kevesebbet. Neki van egy áldozat nélkül szerzett zsákmánya, szóval elhitetheti magával, hogy csak nyerhet az ügyön.*
- Az önként adott hűségedet akarom, vörös!
*Megszabta az árat. Mindjárt elválik, mi a legfontosabb a másik számára. Az édes burokba mártott szabadság vagy a magából kimunkált bizalom, mely csak megsokszorozná kis csörtéik izgalmát. Nem legyőzni és megtörni akarja, hanem magához idomítani.*
//Különóra//
*Kötelék többé nem tartja maró rabságban a rőtbundást. A látszata is elenyész annak, hogy az anyagi síkon bármi is gátolná szabadságát. Vagy csak az ősi cselt vetné be a vadász, mellyel a tágabbra tolt falakról vonja el a figyelmet egy apró engedménnyel?
Arcának vonásai nem beszélnek, csupán a szem az, amely fürkész és a száj, amely vágyat kelt és ural. Nem tágít a kényeztető, ám téttel bíró játéktól, sem az ígéretes bal, sem a szeszélyes, női lelket tükröző jobb nem tántoríthatja el ettől. Esze ágában sincs kitérni a pofon elől, még ha a fő meg is rázkódik belé. Jól ismeri a borzongató izgalom apró jeleit, melyek lassan őrlik fel az önérzet utolsó hídfőállásait. Finoman a hattyúívű nyakba mar hát.*
- Túl könnyelműen adsz engedményeket, tűzróka *cirógatja incselkedőn a nyakszirtet, teljesen magához vonva a lányt. Az alkuk hátulütője, hogy ketten adnak engedményeket, aztán minden érdekelt fél igyekszik elhitetni magával, hogy ő veszítette általa a kevesebbet. Neki van egy áldozat nélkül szerzett zsákmánya, szóval elhitetheti magával, hogy csak nyerhet az ügyön.*
- Az önként adott hűségedet akarom, vörös!
*Megszabta az árat. Mindjárt elválik, mi a legfontosabb a másik számára. Az édes burokba mártott szabadság vagy a magából kimunkált bizalom, mely csak megsokszorozná kis csörtéik izgalmát. Nem legyőzni és megtörni akarja, hanem magához idomítani.*
3332. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-28 14:20:57
Üzenet elküldve: 2017-07-28 14:20:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Az a pillantás, az a lélegzetet törő közelség... Ha a büszkeség nem lenne oly mindenható, az önkéntelenül munkáló ösztön már fordítaná is a hátára a kis vöröst előtte.
Épp csak csak rándul az ajka, de nem mordul a pimasz hercegecskére. Visszahódítja birodalmát a csalafinta mosoly az orcáján. Mindazonáltal tartja a nyakát a vadász kényére, mintha az érintésig billenő elragadtatás nem is lenne más, csupán hódolat.
~Tudja. Hogy ne tudná. De csak játszadozna velem?~
~Még hogy próbára~ ciccen magában. Ha Wäor ismeri a meséket, tudja, hogy a gyepűvidéki népek eredetmondáiban miért kötötték meg a tűzrókákat. Mára már csupán bajkeverő zsiványoknak címkézik őket, de azelőtt... azelőtt bizony ez a csalafinta népség sokkal nagyobb hatalmakkal incselkedett. Olyasfélékkel, melyek a világot mozgatják. Az embernépek koronái, bársonyos királyiszékei csupán hóbortszámba mentek igazi trófeáik mellett. Mégis ezen vesztettek rajta.
Enged a béklyó a csuklóján. Nem mintha ez szabadabbá tenné fikarcnyit is. A húgocskákat megtanítják, hogy bújjanak ki a vadászok csomóiból. Persze a vadászokat is megtanítják, hogyan kössék meg a húgocskákat, hogy ne tudjanak szökni. Ez régi játszma már a céh berkeiben.
Szinte időhúzás csupán ez a fordulat. Wäornak felettébb irritáló szokása ez a kivárás. Nem mintha nem vágyná azt a fizetséget. Ó, dehogynem. Mégsem próbálja meg kikényszeríteni vagy elvenni. Csupán jogot formál. Mintha egyszerűen adni készsége lett volna a leánynak bármikor is.
Sokszor lejátszott csörte ez már. De mint köztudott, egy tűzrókát sosem lehet egészen legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudná, mikor van ideje a hunyász, szolgalelkű cukrosságnak.
Nincs jó helyzetben, míg a férfi ennyire ura magának. Hogy mennyire utálja most ezt az undok nadrágot, melyet az erdei kiruccanás megkövetelt tőle. Mennyivel támogatóbb egy lenge szoknyácska. Egy olyan legalább annyira kínálja bájait, mint amennyire takarja. Úgy nem lenne köztük más, mint a vadász akarata. Az akarat, amit a felpiszkált vágy csakis őfelé húzna.
Azért csak visszasimul Wäor ölébe. Térdeit kétoldalt megtámasztja.*
- Talán kevesled, amit ajánlottam? *kérdi a markáns vonásokat cirógatva. De míg jobbja cirógat, balja a vadász övével kezd babrálni. Ügyetlenkedés vagy aljas kis játék? Nem olyan nehéz kitalálni. Amint egy kósza pillanatra elragadja Wäor figyelmét, a cirógató jobb taktikát vált. Ha a vadász nem gyorsabb a gondolatnál, csattanós pofont gyűjthet be a szemtelen vöröstől.*
- Mit akarsz hát? *perdül a kérdés, mert hiszen ha valóban megalkusznak, ideje lenne, hogy a hercegecske árat szabjon. De ha nem, ha ragaszkodik a hurokba fogott rőtbundáshoz, akkor meg kell, hogy küzdjön érte, mert az ő fajtája nem hódol egykönnyen.*
//Különóra//
*Az a pillantás, az a lélegzetet törő közelség... Ha a büszkeség nem lenne oly mindenható, az önkéntelenül munkáló ösztön már fordítaná is a hátára a kis vöröst előtte.
Épp csak csak rándul az ajka, de nem mordul a pimasz hercegecskére. Visszahódítja birodalmát a csalafinta mosoly az orcáján. Mindazonáltal tartja a nyakát a vadász kényére, mintha az érintésig billenő elragadtatás nem is lenne más, csupán hódolat.
~Tudja. Hogy ne tudná. De csak játszadozna velem?~
~Még hogy próbára~ ciccen magában. Ha Wäor ismeri a meséket, tudja, hogy a gyepűvidéki népek eredetmondáiban miért kötötték meg a tűzrókákat. Mára már csupán bajkeverő zsiványoknak címkézik őket, de azelőtt... azelőtt bizony ez a csalafinta népség sokkal nagyobb hatalmakkal incselkedett. Olyasfélékkel, melyek a világot mozgatják. Az embernépek koronái, bársonyos királyiszékei csupán hóbortszámba mentek igazi trófeáik mellett. Mégis ezen vesztettek rajta.
Enged a béklyó a csuklóján. Nem mintha ez szabadabbá tenné fikarcnyit is. A húgocskákat megtanítják, hogy bújjanak ki a vadászok csomóiból. Persze a vadászokat is megtanítják, hogyan kössék meg a húgocskákat, hogy ne tudjanak szökni. Ez régi játszma már a céh berkeiben.
Szinte időhúzás csupán ez a fordulat. Wäornak felettébb irritáló szokása ez a kivárás. Nem mintha nem vágyná azt a fizetséget. Ó, dehogynem. Mégsem próbálja meg kikényszeríteni vagy elvenni. Csupán jogot formál. Mintha egyszerűen adni készsége lett volna a leánynak bármikor is.
Sokszor lejátszott csörte ez már. De mint köztudott, egy tűzrókát sosem lehet egészen legyőzni. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudná, mikor van ideje a hunyász, szolgalelkű cukrosságnak.
Nincs jó helyzetben, míg a férfi ennyire ura magának. Hogy mennyire utálja most ezt az undok nadrágot, melyet az erdei kiruccanás megkövetelt tőle. Mennyivel támogatóbb egy lenge szoknyácska. Egy olyan legalább annyira kínálja bájait, mint amennyire takarja. Úgy nem lenne köztük más, mint a vadász akarata. Az akarat, amit a felpiszkált vágy csakis őfelé húzna.
Azért csak visszasimul Wäor ölébe. Térdeit kétoldalt megtámasztja.*
- Talán kevesled, amit ajánlottam? *kérdi a markáns vonásokat cirógatva. De míg jobbja cirógat, balja a vadász övével kezd babrálni. Ügyetlenkedés vagy aljas kis játék? Nem olyan nehéz kitalálni. Amint egy kósza pillanatra elragadja Wäor figyelmét, a cirógató jobb taktikát vált. Ha a vadász nem gyorsabb a gondolatnál, csattanós pofont gyűjthet be a szemtelen vöröstől.*
- Mit akarsz hát? *perdül a kérdés, mert hiszen ha valóban megalkusznak, ideje lenne, hogy a hercegecske árat szabjon. De ha nem, ha ragaszkodik a hurokba fogott rőtbundáshoz, akkor meg kell, hogy küzdjön érte, mert az ő fajtája nem hódol egykönnyen.*
3331. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-27 23:26:05
Üzenet elküldve: 2017-07-27 23:26:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Füstös, selyma mosoly szivárog vonallá szűkülő ajkai szélén, az eleven szikra azonban, mely tekintetében villan röpke pillanatra, már sejtelmes fordulásban vész el a másik számára. Ajándékot lop a maga számára: a cseberből vederbe kerülő vad megkönnyebbült sóhaját, a tévhit kilélegzett páráját. A csalfa lét-töredéket, amikor a rőtbundás elhiszi, hogy reménylik még számára menekvés. Ujja lüktető érre fonódik, bőr a bőrön, eggyé válva a szapora ritmussal. Közel hajol, csaknem csókba forrón, falva a távolságot, de hajszála mégis megtartva azt. Addigra már csak a féktelen magabiztosság marad.*
~ Az enyém vagy! ~ *sugározza minden porcikája, nem adva meg a feloldást, csak az ígéretét tartogatva. A duruzsolásba beleborzong, hogy aztán forrón hagyjon érintés-lenyomatot a porcelán nyakíven.*
- Netán egy kötelék tartana vissza, ravaszdi? *susogja lágyan.*
- Próbára tennéd magad?
*Avatott ujjak adják meg a talmi szabadságot, de végső akadályként ott vadász, minden bilincsnél marasztalóbban. Gát, vagy maga is a szabad lét megteremtője?*
- Hát tégy érte! *morran, de nem haraggal, inkább alig palástolt elégedettséggel. Nem tartja vissza a lányt, ha az el kívánna szakadni, pusztán a bűvölet erejével gátolja.*
- És ne feledd a fizetséget, ha úgy hozná a sors!
*Elvehetné maga is, de gerince mélyéig kísérti a vágy, hogy önként jövő felajánlásból kapja meg azt.*
//Különóra//
*Füstös, selyma mosoly szivárog vonallá szűkülő ajkai szélén, az eleven szikra azonban, mely tekintetében villan röpke pillanatra, már sejtelmes fordulásban vész el a másik számára. Ajándékot lop a maga számára: a cseberből vederbe kerülő vad megkönnyebbült sóhaját, a tévhit kilélegzett páráját. A csalfa lét-töredéket, amikor a rőtbundás elhiszi, hogy reménylik még számára menekvés. Ujja lüktető érre fonódik, bőr a bőrön, eggyé válva a szapora ritmussal. Közel hajol, csaknem csókba forrón, falva a távolságot, de hajszála mégis megtartva azt. Addigra már csak a féktelen magabiztosság marad.*
~ Az enyém vagy! ~ *sugározza minden porcikája, nem adva meg a feloldást, csak az ígéretét tartogatva. A duruzsolásba beleborzong, hogy aztán forrón hagyjon érintés-lenyomatot a porcelán nyakíven.*
- Netán egy kötelék tartana vissza, ravaszdi? *susogja lágyan.*
- Próbára tennéd magad?
*Avatott ujjak adják meg a talmi szabadságot, de végső akadályként ott vadász, minden bilincsnél marasztalóbban. Gát, vagy maga is a szabad lét megteremtője?*
- Hát tégy érte! *morran, de nem haraggal, inkább alig palástolt elégedettséggel. Nem tartja vissza a lányt, ha az el kívánna szakadni, pusztán a bűvölet erejével gátolja.*
- És ne feledd a fizetséget, ha úgy hozná a sors!
*Elvehetné maga is, de gerince mélyéig kísérti a vágy, hogy önként jövő felajánlásból kapja meg azt.*
3330. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-27 21:25:28
Üzenet elküldve: 2017-07-27 21:25:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Egyezség. Nocsak. A sarokba szorítottság hamar olvad édeskés, ravaszdi mosolyba. És olvad az a feszült távolság is. A Rőt visszasompolyog a vadász közelébe. Újra érzékeny orrocskájába szívja a csábító illatot. Lehetőségek és veszedelmek aromáját.
Az ember a hatalom bolondja. Ez minden tűzróka hamis fényű érméje, melyen szinte bármit megkaphat. S úgy tűnik ez alól a gyepűvidéki hercegecske sem kivétel. Igaz, világi impériumon meg sem próbálta volna megvásárolni. De mindenkinek megvan a gyengéje. A bizakodás viszont nem jelent egyet azzal, hogy Yeza gyanakvása elaludt volna.
Közel simul, törleszkedik a beste. Mozdulataiban ott dorombol: jó fiú. Elsuttogni mégsem merészelné.
Elégedett. Szabadságot vett semmiért. Egészen kiváló üzlet. Ősi igazság, hogy nem tanácsos az öröktől való elemek hatalmával játszadozni, ám a mindenség megbocsátó a semmirevaló tételekkel, melyek nem érnek törvényszerűségeihez. Amiben megalkudtak, épp ilyen. Kevesebb, mint a füst, illékonyabb, mint egy pillanat az örökkévalóság emlékezetében.
Egy kicsit azért csalódott. Utolsó leheletéig tagadná, de bizony bizsereg a bőre tőle, ha arra gondol, hogy rajtaveszt ezen a vállalkozáson. Egy elhallgattathatatlan hangocska a lelke mélyén tán még akarja is, hogy így legyen. Egy tűzrókát persze sosem lehet teljesen legyőzni. De ennek a vadásznak megvan hozzá a hatalma, hogy az övé legyen, hogy a magáénak mondhassa.
A könnyen szerzett szabadság bűvös csilingelése viszont elégedettséggel tölti el. Réges rég volt, hogy fajtájabéli kibújt az átok alól, ami az árnyékvilágba kötötte.
A gyanú mégis fészkelődni kezd a tűzrókában.*
- Eloldozol *súgja a férfi fülének tövébe* - és feloldozol. *Így pontos az egyezség, hiszen a csuklóit tartó kötelék a legkevesebb. A fakó tüzű szemek borzongatásától, attól a béklyótól már jóval nehezebb szabadulni. Ez az a kötés, ami fogva tartja, ami a saját, öntörvényű királyságától elválasztja.*
- Egészen el kell engedj. Így szól az alku.
*A vörös ideges és izgatott, hiába bújtatja önbizalom érzéki csipkéje alá.
Kiterítették a lapjaikat. De akinek nem ismeretlenek a becsületsüllyesztők, az tudja, hogy a játszma igazán komoly része csak eztán jön. Sok múlik rajta, hogy a nyertes a feltett tétekért nyúl-e. Van, hogy jó lapjárással valaki pengét is nyer a bordái közé.
És van olyan is, hogy egy játszma egészen másról szól, mint amit a résztvevők ürügyként felsorolnának. Ez a feszültség talán semmi másba nem kapaszkodik, mint a félelembe. Mert mi van, ha valóban elcserélnék holmi hatalomért? Ha nem sóvárogna vadásza örökkön csakis őérte? Ha esetleg nem üvöltené az égre bolondságát egy könnyelmű alku felett, amin bírhatatlan veszteséget szenvedett?
Kötelékét vesztve a szabadság fekete űrjébe zuhanna. Királyságát áthatná a keserű düh, ami a halhatatlanokat is felfalja.*
//Különóra//
*Egyezség. Nocsak. A sarokba szorítottság hamar olvad édeskés, ravaszdi mosolyba. És olvad az a feszült távolság is. A Rőt visszasompolyog a vadász közelébe. Újra érzékeny orrocskájába szívja a csábító illatot. Lehetőségek és veszedelmek aromáját.
Az ember a hatalom bolondja. Ez minden tűzróka hamis fényű érméje, melyen szinte bármit megkaphat. S úgy tűnik ez alól a gyepűvidéki hercegecske sem kivétel. Igaz, világi impériumon meg sem próbálta volna megvásárolni. De mindenkinek megvan a gyengéje. A bizakodás viszont nem jelent egyet azzal, hogy Yeza gyanakvása elaludt volna.
Közel simul, törleszkedik a beste. Mozdulataiban ott dorombol: jó fiú. Elsuttogni mégsem merészelné.
Elégedett. Szabadságot vett semmiért. Egészen kiváló üzlet. Ősi igazság, hogy nem tanácsos az öröktől való elemek hatalmával játszadozni, ám a mindenség megbocsátó a semmirevaló tételekkel, melyek nem érnek törvényszerűségeihez. Amiben megalkudtak, épp ilyen. Kevesebb, mint a füst, illékonyabb, mint egy pillanat az örökkévalóság emlékezetében.
Egy kicsit azért csalódott. Utolsó leheletéig tagadná, de bizony bizsereg a bőre tőle, ha arra gondol, hogy rajtaveszt ezen a vállalkozáson. Egy elhallgattathatatlan hangocska a lelke mélyén tán még akarja is, hogy így legyen. Egy tűzrókát persze sosem lehet teljesen legyőzni. De ennek a vadásznak megvan hozzá a hatalma, hogy az övé legyen, hogy a magáénak mondhassa.
A könnyen szerzett szabadság bűvös csilingelése viszont elégedettséggel tölti el. Réges rég volt, hogy fajtájabéli kibújt az átok alól, ami az árnyékvilágba kötötte.
A gyanú mégis fészkelődni kezd a tűzrókában.*
- Eloldozol *súgja a férfi fülének tövébe* - és feloldozol. *Így pontos az egyezség, hiszen a csuklóit tartó kötelék a legkevesebb. A fakó tüzű szemek borzongatásától, attól a béklyótól már jóval nehezebb szabadulni. Ez az a kötés, ami fogva tartja, ami a saját, öntörvényű királyságától elválasztja.*
- Egészen el kell engedj. Így szól az alku.
*A vörös ideges és izgatott, hiába bújtatja önbizalom érzéki csipkéje alá.
Kiterítették a lapjaikat. De akinek nem ismeretlenek a becsületsüllyesztők, az tudja, hogy a játszma igazán komoly része csak eztán jön. Sok múlik rajta, hogy a nyertes a feltett tétekért nyúl-e. Van, hogy jó lapjárással valaki pengét is nyer a bordái közé.
És van olyan is, hogy egy játszma egészen másról szól, mint amit a résztvevők ürügyként felsorolnának. Ez a feszültség talán semmi másba nem kapaszkodik, mint a félelembe. Mert mi van, ha valóban elcserélnék holmi hatalomért? Ha nem sóvárogna vadásza örökkön csakis őérte? Ha esetleg nem üvöltené az égre bolondságát egy könnyelmű alku felett, amin bírhatatlan veszteséget szenvedett?
Kötelékét vesztve a szabadság fekete űrjébe zuhanna. Királyságát áthatná a keserű düh, ami a halhatatlanokat is felfalja.*
3329. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-25 10:58:29
Üzenet elküldve: 2017-07-25 10:58:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Lustán fordul féloldalra. Vagy hidegvérűen, csupán felfogás kérdése. Nyeregben van, megingathatatlan. A tűzrókának nincs felette hatalma, így az alku pusztán akaratának önkéntes hajlítgatása révén mehet végbe. A hús gyönyöre ugyan elvész a szabad lelkek szikrázó küzdelmének kelletlen mellékhatásaként, ugyanakkor ez nyitja meg a kaput a magasabb világok felé, melyben egykorvolt pengeváltásaik üde folytatást nyernek.
A testét borító szőrszálak az ég felé merednek, teljes figyelemmel a mézédesnek halló szavak irányába. Az óvatlan süppedés hívogató matériája, mely csalogat, körülfon, aztán az élvezetbe fullaszt. A tűzróka végső fegyvere ez, ilyenkor tán a legveszélyesebb a halandó számára. Ki nem olvas a csalóka hangok között, az aztán követő létet is kockáztatja.*
- A múlékony testen és az éltető szolgalelken túli titkokat kínálsz nekem, rőtbundás? *váj a másik bőre alá borzongatón. Az álomlétbe csak annak van hatalma átkúszni, ami ezeken kívül esik, de a két világ közötti tudatosság elveszik az avatatlanok számára. Kimondhatatlanul csábító a lehetőség. És kimondhatatlan óvatlanság, ha elfogadja.*
- Az alku áll. Eloldozlak.
*Nem cifrázza a szavakat, nem karéjozza a lányt tovább. Mocsárvidékre lép, hol minden mozdulat élet és halál lehetőségét egyszerre hordozza magában. Kettejük viszonya anyagi síkon már megmerevedett, ezt töri porrá most a duende ígéretéért. Mert élő csak az élőből születhet.*
//Különóra//
*Lustán fordul féloldalra. Vagy hidegvérűen, csupán felfogás kérdése. Nyeregben van, megingathatatlan. A tűzrókának nincs felette hatalma, így az alku pusztán akaratának önkéntes hajlítgatása révén mehet végbe. A hús gyönyöre ugyan elvész a szabad lelkek szikrázó küzdelmének kelletlen mellékhatásaként, ugyanakkor ez nyitja meg a kaput a magasabb világok felé, melyben egykorvolt pengeváltásaik üde folytatást nyernek.
A testét borító szőrszálak az ég felé merednek, teljes figyelemmel a mézédesnek halló szavak irányába. Az óvatlan süppedés hívogató matériája, mely csalogat, körülfon, aztán az élvezetbe fullaszt. A tűzróka végső fegyvere ez, ilyenkor tán a legveszélyesebb a halandó számára. Ki nem olvas a csalóka hangok között, az aztán követő létet is kockáztatja.*
- A múlékony testen és az éltető szolgalelken túli titkokat kínálsz nekem, rőtbundás? *váj a másik bőre alá borzongatón. Az álomlétbe csak annak van hatalma átkúszni, ami ezeken kívül esik, de a két világ közötti tudatosság elveszik az avatatlanok számára. Kimondhatatlanul csábító a lehetőség. És kimondhatatlan óvatlanság, ha elfogadja.*
- Az alku áll. Eloldozlak.
*Nem cifrázza a szavakat, nem karéjozza a lányt tovább. Mocsárvidékre lép, hol minden mozdulat élet és halál lehetőségét egyszerre hordozza magában. Kettejük viszonya anyagi síkon már megmerevedett, ezt töri porrá most a duende ígéretéért. Mert élő csak az élőből születhet.*
3328. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:56:48
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:56:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
*Lassan kiérve a jobb terepre, kicsit gyorsabb tempóra vált. Élvezi kicsit a sebességet, a szellőt, az elsuhanó fák hangját. Arthanior sziluettje már látható egy darab idő után, és ő egyre jobban fellélegez. Nagyon másnak tapasztalta lényét a barátja nélkül, s most hogy ennyi minden felelősség szakadt a nyakába, és még pallosa sem volt vele egészen megváltozott. Ha kívülről mustrálhatná saját magát, már már azt mondhatná, nagyon megkomolyodott. A hónapok alatt legényből férfi lett. Új Soreylel ismerkedhet meg hamarost az új Perchi*
3327. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:14:05
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:14:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Céltudatosan haladnak előre kedvenc lovával a város felé. Ha elképzeli, hogy éjszaka még csak a Kikötőben voltak, akkor kicsit megkönnyebbül. Nemsokára hazaér, és akkor biztos, hogy pár napig pihenni fog. Elmegy majd meginni pár jó pohár bort, esetleg felszed egy nőt egy-két éjszakára, majd folytatódhat tovább a munka. De addig is egyáltalán be kellene érniük a városba. Mikor messziről ismerős épületeket kezd látni már szinte a kanapéján érzi magát.*
3326. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-24 19:29:06
Üzenet elküldve: 2017-07-24 19:29:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hazatérés//
*Az évődő bolondozás mindig felderíti, így a rabolt csók íze is játéktól finom fűszeres. De a csodák természete, hogy illékonyak. A béke eme üde ligetét is hamar kikezdi a valóság.
Ydriss szavai nyomán pillanatról pillanatra lohad le a mosolygás a mélységi vonásairól. Fogai közt csikorgatja nemtetszését, míg asszonya szinte révületben beszél az átkozott tudományról. Ökölbe szorul a keze. Mintha elárulták volna. Lám, míg ő a világ bolondjaként egyszerű, meghitt életről álmodozik, választottját inkább a szentségtelen praktikák bűvköre tartja lázban. Megint csak bolondot csinált magából.
Ezek azok a pillanatok, amikor a mélységi vér szinte parázslik az ereiben, amikor tudatában van, hogy alig hajszálon függ, hogy az eredendő természet felülkerekedjen rajta. Hogy megpróbálja elpusztítani megcsúfolóját.
A nyelvén tülekednek a kemény szavak, de összeszorítja az ajkait. Igaz, szavak nélkül is épp eléggé nyilvánvaló a feldúltsága. A széles mellkas vészjósló ütemű, jókora kortyokban nyeli a levegőt, a savószín szemek mélyén pedig viharok árnyai derengenek.*
- Azt csinálsz, amit akarsz *csikorogja visszafogott indulattal. Szúrós pillantását még az asszonyon hagyja néhány szívdobbanásig, aztán sarkon fordul és elindul vissza a lovakhoz.*
*Az évődő bolondozás mindig felderíti, így a rabolt csók íze is játéktól finom fűszeres. De a csodák természete, hogy illékonyak. A béke eme üde ligetét is hamar kikezdi a valóság.
Ydriss szavai nyomán pillanatról pillanatra lohad le a mosolygás a mélységi vonásairól. Fogai közt csikorgatja nemtetszését, míg asszonya szinte révületben beszél az átkozott tudományról. Ökölbe szorul a keze. Mintha elárulták volna. Lám, míg ő a világ bolondjaként egyszerű, meghitt életről álmodozik, választottját inkább a szentségtelen praktikák bűvköre tartja lázban. Megint csak bolondot csinált magából.
Ezek azok a pillanatok, amikor a mélységi vér szinte parázslik az ereiben, amikor tudatában van, hogy alig hajszálon függ, hogy az eredendő természet felülkerekedjen rajta. Hogy megpróbálja elpusztítani megcsúfolóját.
A nyelvén tülekednek a kemény szavak, de összeszorítja az ajkait. Igaz, szavak nélkül is épp eléggé nyilvánvaló a feldúltsága. A széles mellkas vészjósló ütemű, jókora kortyokban nyeli a levegőt, a savószín szemek mélyén pedig viharok árnyai derengenek.*
- Azt csinálsz, amit akarsz *csikorogja visszafogott indulattal. Szúrós pillantását még az asszonyon hagyja néhány szívdobbanásig, aztán sarkon fordul és elindul vissza a lovakhoz.*
3325. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-21 12:47:56
Üzenet elküldve: 2017-07-21 12:47:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
*Ahogy közelednek a város felé, egyre kellemesebb az út. Az ingoványt felváltotta a szilárd talaj, az úton szekerekkel és gazdákkal találkozik, akiknek kedvesen integet. Örül, hogy végre civilizált környezetben lehet, tanyák és szántók között. Ha a horizont felé tekint, a távolban már a város bejárata, a kapu is felsejlik, és mintha a két őrt is látná ficánkoló pontok formájában. Végre hazatérhet. Kimerítő volt ez a kis kiruccanás, nem is tudja, hogy sikerült túlélnie. Nem mintha az élete veszélyben lett volna, az pont nem, de a tanulás is lefárasztotta, az araszolás a mocsaras vidéken, mégis úgy érzi, ereje teljében van. Éhesnek viszont nagyon éhes, és ez csak most tudatosul benne. Előkotor a kis táskájából egy körtét, és nagyokat harap belőle. Van még egy kis darab sajtja is, hogy fehérjét is vigyen be gyenge, törékeny kis testébe, meg egy kulacs víz, amiből már legalább a fele hiányzik. Majd ne felejtse el újra megtölteni, mielőtt elindul valahova, különben sok hasznát nem veszi.*
3324. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-20 23:09:55
Üzenet elküldve: 2017-07-20 23:09:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hazatérés//
*A fejét csóválva hallgatja hitvese szavait. Tudja jól, hogy az ő óvatlan szóhasználata adja a lovat Kharasshi alá, s mégis. Mikor egész lényével fölé magasodik a mélységi, egészen aprónak érzi magát mellette a lány, pedig népe tagjai között nem számít alacsonynak (igaz, magasnak sem). Ugyan álla épphogy csak mozdul, ám annál dacosabban szegi fel. Ennyitől a vörösben buzgó ellenállás nem törik meg.*
- S mondd csak, drágalátos férjuram, ha nem termeszthetek számunkra hasznos növényeket, hogy minél kevesebbet a földmélytől elragadott átkos kincsekre, akkor mégis mivel fogom tölteni a napjaim? *Fonja keresztbe a karjait maga előtt, ezzel egyúttal megkönnyítve azt is, hogy a hím a sajátjait a lány dereka köré fonja.*
- Ajj, fájdalom, de már minden kincsem egy galád mélységié. *Felel tettetett ijedtséggel és megbánással a hangjában. Ennek ellenére egy hosszú csókot azért csak sikerül elorozni tőle.
Nem mondhatni, hogy a nyomasztó gondolatok nyom nélkül elillantak volna. Talán csak a testvérével történt incidens emlékeztető miatt, vagy talán mert látni vélt, vagy látott is valamit hitvese tekintetében, de a lány mosoly már korántsem olyan ragyogó.
Tesz néhány lépést némán, ám Kaharasshi, mivel már jól ismeri asszonyát, könnyen felfedezheti rajta a feszengés jeleit.*
- Tudom, hogy nem szereted, de szeretnék kicsit jobban elmerülni a mágia... megismerésében. Ne aggódj, nem valami újabb bénító humbugra gondolok, hanem a gyógyítás részére. Az elmúlt hatokban, hónapokban annyi minden megváltozott a világban is, és... a varázslás is. Szeretném megérteni, mi történt, vagy megtudni, mit érhetek el. *Igazán meg se tudná mondani, hol járt mondandójában, mikor elkezdte nézni enyhén felemelt kezét. Igen, valami megváltozott, hiszen jó pár varázslatot, amit játszi könnyedséggel tudott megidézni, már nem képes használni. Puff, volt nincs. Ez pedig egyszerre ijesztő, és legondolkodtató. Habár el tudja képzelni, Kharasshi mennyire fog lelkesedni az ötletért.*
*A fejét csóválva hallgatja hitvese szavait. Tudja jól, hogy az ő óvatlan szóhasználata adja a lovat Kharasshi alá, s mégis. Mikor egész lényével fölé magasodik a mélységi, egészen aprónak érzi magát mellette a lány, pedig népe tagjai között nem számít alacsonynak (igaz, magasnak sem). Ugyan álla épphogy csak mozdul, ám annál dacosabban szegi fel. Ennyitől a vörösben buzgó ellenállás nem törik meg.*
- S mondd csak, drágalátos férjuram, ha nem termeszthetek számunkra hasznos növényeket, hogy minél kevesebbet a földmélytől elragadott átkos kincsekre, akkor mégis mivel fogom tölteni a napjaim? *Fonja keresztbe a karjait maga előtt, ezzel egyúttal megkönnyítve azt is, hogy a hím a sajátjait a lány dereka köré fonja.*
- Ajj, fájdalom, de már minden kincsem egy galád mélységié. *Felel tettetett ijedtséggel és megbánással a hangjában. Ennek ellenére egy hosszú csókot azért csak sikerül elorozni tőle.
Nem mondhatni, hogy a nyomasztó gondolatok nyom nélkül elillantak volna. Talán csak a testvérével történt incidens emlékeztető miatt, vagy talán mert látni vélt, vagy látott is valamit hitvese tekintetében, de a lány mosoly már korántsem olyan ragyogó.
Tesz néhány lépést némán, ám Kaharasshi, mivel már jól ismeri asszonyát, könnyen felfedezheti rajta a feszengés jeleit.*
- Tudom, hogy nem szereted, de szeretnék kicsit jobban elmerülni a mágia... megismerésében. Ne aggódj, nem valami újabb bénító humbugra gondolok, hanem a gyógyítás részére. Az elmúlt hatokban, hónapokban annyi minden megváltozott a világban is, és... a varázslás is. Szeretném megérteni, mi történt, vagy megtudni, mit érhetek el. *Igazán meg se tudná mondani, hol járt mondandójában, mikor elkezdte nézni enyhén felemelt kezét. Igen, valami megváltozott, hiszen jó pár varázslatot, amit játszi könnyedséggel tudott megidézni, már nem képes használni. Puff, volt nincs. Ez pedig egyszerre ijesztő, és legondolkodtató. Habár el tudja képzelni, Kharasshi mennyire fog lelkesedni az ötletért.*
3323. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-17 11:13:58
Üzenet elküldve: 2017-07-17 11:13:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászat//
*A nyomkereső kissé tanácstalannak tűnik. Cotys idegesen harap rá hosszú szárú gyökérpipájára.*
~Mi lesz már? Indulj!~
*Szerencsére Syd őrmester a sarkára áll. Elindítja a menetet. A félvér megkönnyebbült sóhaj kíséretében követi társait a Kikötő felé.*
~Na végre! Talán utolérjük őket, mielőtt végleg megszöknek.~
*Kényelmesen elhelyezkedik a nyeregben és kékacél szemei a távolban a célpontokat kutatva ide oda járnak.*
~Hamarosan felavatom az új mesterkardomat. Bár nem gondoltam volna, hogy az első áldozat egy volt Városőr lesz. Márpedig az lesz, ha rajtam múlik!~
*A nyomkereső kissé tanácstalannak tűnik. Cotys idegesen harap rá hosszú szárú gyökérpipájára.*
~Mi lesz már? Indulj!~
*Szerencsére Syd őrmester a sarkára áll. Elindítja a menetet. A félvér megkönnyebbült sóhaj kíséretében követi társait a Kikötő felé.*
~Na végre! Talán utolérjük őket, mielőtt végleg megszöknek.~
*Kényelmesen elhelyezkedik a nyeregben és kékacél szemei a távolban a célpontokat kutatva ide oda járnak.*
~Hamarosan felavatom az új mesterkardomat. Bár nem gondoltam volna, hogy az első áldozat egy volt Városőr lesz. Márpedig az lesz, ha rajtam múlik!~
3322. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-16 20:27:18
Üzenet elküldve: 2017-07-16 20:27:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
*Ébennel maga alatt már sokkal kényelmesebb és gyorsabb az utazás. Jó pár éve többször is megtette ezt az utat, járt a külső területek eldugott falvaiban, fogadóiban, de amióta a torony ide átköltözött, nem járt erre. Csak hallotta, hogy veszélyes, nehezen megközelíthető helyen van, ingovány veszi körül, és aki nem ismeri a járást, az könnyen a vesztébe rohanhat. Ezt nem tervezi. Nem is véletlenül kérdezett meg mindenkit, akit csak lehetett, hogy merre keresse a tornyot. Ez a mindenki három ember volt, kettő klántag, egy pedig a kapuban álló őr, aki csak nem zavarja el kíváncsisága miatt. Az irányt nagyjából be tudja lőni, és a kitaposott kereskedőutat követve indul el a pusztaságban. Nem tudja, mennyi ideig tart a kis kirándulás, de remélhetőleg nem fog napokat tölteni a szabad ég alatt. Nincs ellenére a természet lágy ölén való élet, de azért mégis csak kényelmesebb egy puha ágyban álomra hajtani a fejét.
A ló egyre gyorsabban szeli a tájat. Biztosan nagyon unta már, hogy egész nap a boxában áll, és répát falatozik. Nolie meg sem mer moccanni, nehogy lepattanjon egy nagyobb ugrásnál, így viszont lassítani sem tud. Megállítani meg fogja tudni, talán még kanyarodni is, de eddig terjed a lovaglási tudása.*
A ló egyre gyorsabban szeli a tájat. Biztosan nagyon unta már, hogy egész nap a boxában áll, és répát falatozik. Nolie meg sem mer moccanni, nehogy lepattanjon egy nagyobb ugrásnál, így viszont lassítani sem tud. Megállítani meg fogja tudni, talán még kanyarodni is, de eddig terjed a lovaglási tudása.*
3321. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-07-15 14:56:53
Üzenet elküldve: 2017-07-15 14:56:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 124
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vadászat//
*Sydnarus is megunja a várakozást. Hagyja, hadd bambulgasson a kedves nyomkövetőjük magában, majd csak észreveszi, hogy valami hiányzik, mikorra már az összes őr kilovagolt a faluból. Szóval a kikötő felé indultak. Ezt eddig is tudták, nem egyszer kaptak már utalást vagy fülest, hogy az erdőség felé menekülhettek. Nem mintha felesleges lett volna ez a kitérő, csak hosszú. Az idejük egyre fogy, a törpe és az óriás már javában fosztogathatják a következő települést.
Az őrmestert követve lóra pattan, megsarkantyúzza az állatot, és vágtában követi a férfit. Sietniük kell. Úgy tűnik, mindenki egyre jobban unja az egész vadászatot, pedig alig pár órája indultak a barakkból. Az első ember már a kapuban kihullott, a többiek pedig az út során jöttek rá, hogy semmi kedvük az egészhez. Unottan ülnek a lovon, és mintha a világ legmegszokottabb, legunalmasabb dolga lenne elkapni két ámokfutót. Talán még Aldas az egyetlen, aki úgy tűnik, komolyan veszi a küldetést.*
*Sydnarus is megunja a várakozást. Hagyja, hadd bambulgasson a kedves nyomkövetőjük magában, majd csak észreveszi, hogy valami hiányzik, mikorra már az összes őr kilovagolt a faluból. Szóval a kikötő felé indultak. Ezt eddig is tudták, nem egyszer kaptak már utalást vagy fülest, hogy az erdőség felé menekülhettek. Nem mintha felesleges lett volna ez a kitérő, csak hosszú. Az idejük egyre fogy, a törpe és az óriás már javában fosztogathatják a következő települést.
Az őrmestert követve lóra pattan, megsarkantyúzza az állatot, és vágtában követi a férfit. Sietniük kell. Úgy tűnik, mindenki egyre jobban unja az egész vadászatot, pedig alig pár órája indultak a barakkból. Az első ember már a kapuban kihullott, a többiek pedig az út során jöttek rá, hogy semmi kedvük az egészhez. Unottan ülnek a lovon, és mintha a világ legmegszokottabb, legunalmasabb dolga lenne elkapni két ámokfutót. Talán még Aldas az egyetlen, aki úgy tűnik, komolyan veszi a küldetést.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579