Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 251 (5001. - 5020. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5020. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 22:16:49
Üzenet elküldve: 2019-04-15 22:16:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Megigazítom én, ne félj. Csak egy kicsit, jó így, ahogy van.
*Feleli Umon szakállát firtató kérdésre. A közhiedelemmel ellentétben az elf férfiak némelyike bizony igen csak szőrösödik arcon, neki pedig volt alkalma eleget borotválni őket a táborokban. Noha ezzel sosem értett egyet, de Lihanechben a szakáll az ápolatlanság jele volt, így igen csak vigyáztak a férfiak, hogy mindig sima és szőrmentes legyen az arcuk.*
-Köszönöm, jó uram.
*Mutat be egy cifra pukedlit, mikor a hevenyészett ülőalkalmatosság mögé kerül, majd elneveti magát. Nagyot sóhajtva ül le, mintha hatok óta nem pihenhetett volna, pedig erről szó sincs. Még csak nem is fáradt, sőt, egész felélénkült.*
-Umon. Nekem is jobban tetszik így.
*Feleli, miközben szórakozottan piszkálja a tüzet egy hosszabb bottal. A következő szavakra azonban a férfira pillant, nem csodálkozva, inkább csak merengve. Elnézi, ahogy a lángok táncot lejtenek a szakállas arcon, mely olyan most, mint az ősi emberkirályok faragott képmása. Gondterhelt és komoly.*
-Azt mondják, soha sem késő megváltozni. Mindig kapunk esélyt az élettől rá, hogy újrakezdhessük. Bármit tettél is, az nem segít, ha cipeled magaddal ezt a zsákot. Te nem vagy rossz ember, Umon.
*Mosolyodik el halványan, majd a sötétedő égre tekint, ahol már kezdenek előbújni az első csillagok.*
-Eeyr teríti ránk az égbolt hatalmas leplét, hogy békében aludhassunk. A csillagok pedig a lyukak rajta. Gyermekmese.
*Fordul megint a férfi felé, az arcát fürkészve.*
-Nem kérdem, mit tettél Umon. Jobb az, ha nem tudom. Talán nem is Te tetted, hanem Átok.
*Teszi gyengéden a férfi karjára kezét, tekintetét fúrva a férfiéba, ha az nem fordul el.*
-Én így hiszem.
*Mosolyodik el, majd elengedi a férfit és a lassan emberméretű lángokba bámul.*
-A barátaid talán már úton is vannak.
-Megigazítom én, ne félj. Csak egy kicsit, jó így, ahogy van.
*Feleli Umon szakállát firtató kérdésre. A közhiedelemmel ellentétben az elf férfiak némelyike bizony igen csak szőrösödik arcon, neki pedig volt alkalma eleget borotválni őket a táborokban. Noha ezzel sosem értett egyet, de Lihanechben a szakáll az ápolatlanság jele volt, így igen csak vigyáztak a férfiak, hogy mindig sima és szőrmentes legyen az arcuk.*
-Köszönöm, jó uram.
*Mutat be egy cifra pukedlit, mikor a hevenyészett ülőalkalmatosság mögé kerül, majd elneveti magát. Nagyot sóhajtva ül le, mintha hatok óta nem pihenhetett volna, pedig erről szó sincs. Még csak nem is fáradt, sőt, egész felélénkült.*
-Umon. Nekem is jobban tetszik így.
*Feleli, miközben szórakozottan piszkálja a tüzet egy hosszabb bottal. A következő szavakra azonban a férfira pillant, nem csodálkozva, inkább csak merengve. Elnézi, ahogy a lángok táncot lejtenek a szakállas arcon, mely olyan most, mint az ősi emberkirályok faragott képmása. Gondterhelt és komoly.*
-Azt mondják, soha sem késő megváltozni. Mindig kapunk esélyt az élettől rá, hogy újrakezdhessük. Bármit tettél is, az nem segít, ha cipeled magaddal ezt a zsákot. Te nem vagy rossz ember, Umon.
*Mosolyodik el halványan, majd a sötétedő égre tekint, ahol már kezdenek előbújni az első csillagok.*
-Eeyr teríti ránk az égbolt hatalmas leplét, hogy békében aludhassunk. A csillagok pedig a lyukak rajta. Gyermekmese.
*Fordul megint a férfi felé, az arcát fürkészve.*
-Nem kérdem, mit tettél Umon. Jobb az, ha nem tudom. Talán nem is Te tetted, hanem Átok.
*Teszi gyengéden a férfi karjára kezét, tekintetét fúrva a férfiéba, ha az nem fordul el.*
-Én így hiszem.
*Mosolyodik el, majd elengedi a férfit és a lassan emberméretű lángokba bámul.*
-A barátaid talán már úton is vannak.
5019. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 20:23:12
Üzenet elküldve: 2019-04-15 20:23:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*~ Virág? ~ Tipikus nő, Umon meg tipikus férfi, mert a szőlőn kívül, ami szintén haszonnövény, eszébe nem jutott volna virágot ültetni, azonban a szeszfőzde, vagy kocsma, ki tudja ezt már, minden bizonnyal jóval takarosabb lenne virágokkal.*
- Jó ötlet. *Bólint határozottan.* A kertészkedéstől nem lehet sokkal bonyolultabb, s mindegy, hogy palántát, vagy virágmagot ültetünk. *Vonja meg a vállát önkéntelenül többesszámban beszélve, szokásához híven megint csak elképzeli, a látvány pedig, mi tagadás tetszik neki fejében. Sokkal inkább, mint a korábban talán hónapokkal ezelőtt röfögő és röhögő hang, melynek visszhangját már régóta nem hallja, hisz beléje ivódott stigmáival együtt.*
- Akkor is a harctéren voltál, veszélyes helyen, bent mélyen a tűzvonalban. *Bólint elismerően, de nem kívánja tovább feszegetni, bátorság van ebben a lányban, vagy tényleg a Fény ad neki erőt, már kissé elbizonytalanodik. A kedvesebb témák mindig megnevettetik, mióta beszélgetnek, a torzonborz szakáll pedig erre tökéletes téma.*
- Ha olyan torzonborznak látod, hát majd engedem, hogy levágj belőle. De csak kicsit! *Emeli fel ujját nevetve.* Magam megvallom nem értek hozzá, ez az első eset, hogy megnőtt, nem figyeltem mostanában erre. *Göcög tovább, s míg a máglyát rakodják, lassan öltözik festménybe a táj. Akárha tiszta vászon csendesedik elébb okkerba, aztán sötétlő barnába, de jól haladnak, nincs mitől tartani.*
- Igazad van. *Bólint.* Soká el voltunk, igyekezünk kell, bár nem rajtunk múlik. *Emeli kezét szemellenzőnek, s fürkészi a távoli tájat.* Vajon merre lehetnek egyáltalán? *Kérdezi csak úgy, magától motyogva. Hanloren hátrébb lép, s Umon is így tesz. Mielőtt azonban néhány lombosabb ágat dobna a farakásra, elébb zsebéből kovakövet kotor elő, majd oldaláról határozott mozdulattal rántja elő hosszútőrét, melynek tükröződő felületében nézi meg magát, majd felsóhajtva vágja hozzá a követ. Csendül az acél, s szikra pattan. Az odakészített apró forgács, apró kérgek szösze gyorsan lángra kap. Rongyot vesz elő, miután a kovakövet eltette, s a tőrt művi gondossággal tisztítja meg. Utoljára ellenőrzi, majd övébe fűzi ismét. Két tönköt keres, ülőalkalmatosságnak.*
- Ha mindketten maradunk, hát szolgáljon kényelemül. *Teszi Han mögé az egyiket, s mellé magának egy másikat.*
- Hölgyem! *Hajol meg.* Az erdei trónja! *Lengeti meg kezét színpadiasan, miközben jobb lábát egyenesen előre nyújtja, aztán csak kuncogva ül le.*
- Ha belekap, rakunk rá lombos ágat. *Jegyzi meg mellékesen, aztán kissé csillogó szemekkel pillant a lányra, ha leült mellé, halványan elmosolyodva hallva, hogy a lány mellette nem tart a sötéttől. Csak fejét rázza meg, miközben csendesen megszólal:*
- Umon. Neked... inkább Umon. *Mondja suttogva, s mosolya árvul le arcáról, mint hervadó virág, miközben a lassan lobogó tűzbe bámulva támaszkodik térdeire könyökével.*
- Volt... volt már úgy, hogy elkövettél valamit, amit nagyon megbántál, de tudtad, hogy soha nem hozható már helyre? *Kérdezi a tűzről nem elszakítva tekintetét.* - Az én életem gyakorlatilag ilyen eseményekre épül.
*A fahasábok ropogása lassan erősödik, s megtelik apró felfelé szálló parázzsal a sötétbe boruló táj, s mint timorenek zsongása a derengő fa körül, úgy gyúlnak fel a fények.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 20:24:59
*~ Virág? ~ Tipikus nő, Umon meg tipikus férfi, mert a szőlőn kívül, ami szintén haszonnövény, eszébe nem jutott volna virágot ültetni, azonban a szeszfőzde, vagy kocsma, ki tudja ezt már, minden bizonnyal jóval takarosabb lenne virágokkal.*
- Jó ötlet. *Bólint határozottan.* A kertészkedéstől nem lehet sokkal bonyolultabb, s mindegy, hogy palántát, vagy virágmagot ültetünk. *Vonja meg a vállát önkéntelenül többesszámban beszélve, szokásához híven megint csak elképzeli, a látvány pedig, mi tagadás tetszik neki fejében. Sokkal inkább, mint a korábban talán hónapokkal ezelőtt röfögő és röhögő hang, melynek visszhangját már régóta nem hallja, hisz beléje ivódott stigmáival együtt.*
- Akkor is a harctéren voltál, veszélyes helyen, bent mélyen a tűzvonalban. *Bólint elismerően, de nem kívánja tovább feszegetni, bátorság van ebben a lányban, vagy tényleg a Fény ad neki erőt, már kissé elbizonytalanodik. A kedvesebb témák mindig megnevettetik, mióta beszélgetnek, a torzonborz szakáll pedig erre tökéletes téma.*
- Ha olyan torzonborznak látod, hát majd engedem, hogy levágj belőle. De csak kicsit! *Emeli fel ujját nevetve.* Magam megvallom nem értek hozzá, ez az első eset, hogy megnőtt, nem figyeltem mostanában erre. *Göcög tovább, s míg a máglyát rakodják, lassan öltözik festménybe a táj. Akárha tiszta vászon csendesedik elébb okkerba, aztán sötétlő barnába, de jól haladnak, nincs mitől tartani.*
- Igazad van. *Bólint.* Soká el voltunk, igyekezünk kell, bár nem rajtunk múlik. *Emeli kezét szemellenzőnek, s fürkészi a távoli tájat.* Vajon merre lehetnek egyáltalán? *Kérdezi csak úgy, magától motyogva. Hanloren hátrébb lép, s Umon is így tesz. Mielőtt azonban néhány lombosabb ágat dobna a farakásra, elébb zsebéből kovakövet kotor elő, majd oldaláról határozott mozdulattal rántja elő hosszútőrét, melynek tükröződő felületében nézi meg magát, majd felsóhajtva vágja hozzá a követ. Csendül az acél, s szikra pattan. Az odakészített apró forgács, apró kérgek szösze gyorsan lángra kap. Rongyot vesz elő, miután a kovakövet eltette, s a tőrt művi gondossággal tisztítja meg. Utoljára ellenőrzi, majd övébe fűzi ismét. Két tönköt keres, ülőalkalmatosságnak.*
- Ha mindketten maradunk, hát szolgáljon kényelemül. *Teszi Han mögé az egyiket, s mellé magának egy másikat.*
- Hölgyem! *Hajol meg.* Az erdei trónja! *Lengeti meg kezét színpadiasan, miközben jobb lábát egyenesen előre nyújtja, aztán csak kuncogva ül le.*
- Ha belekap, rakunk rá lombos ágat. *Jegyzi meg mellékesen, aztán kissé csillogó szemekkel pillant a lányra, ha leült mellé, halványan elmosolyodva hallva, hogy a lány mellette nem tart a sötéttől. Csak fejét rázza meg, miközben csendesen megszólal:*
- Umon. Neked... inkább Umon. *Mondja suttogva, s mosolya árvul le arcáról, mint hervadó virág, miközben a lassan lobogó tűzbe bámulva támaszkodik térdeire könyökével.*
- Volt... volt már úgy, hogy elkövettél valamit, amit nagyon megbántál, de tudtad, hogy soha nem hozható már helyre? *Kérdezi a tűzről nem elszakítva tekintetét.* - Az én életem gyakorlatilag ilyen eseményekre épül.
*A fahasábok ropogása lassan erősödik, s megtelik apró felfelé szálló parázzsal a sötétbe boruló táj, s mint timorenek zsongása a derengő fa körül, úgy gyúlnak fel a fények.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 20:24:59
5018. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:12:57
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:12:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
– Kedves. * Bólint. Ha még sokáig bólogat, bele fog fájdulni a nyaka vagy a feje.*
~Lyzendra is valamiféle papnő lenne? Vagy…? ~
*Végül nem firtatja szóban is Lyzendra különlegességének mibenlétét. *
– Néha valóban nem árt egy kis nyugalom. Egy ideje már juttatok magamnak belőle eleget. Sokat is talán. *Most, hogy jobban belegondol semmi izgalmasat nem csinált ősz óta, az előtte történt izgalmakat pedig már többé-kevésbé kipihente. *
– Jól van. Vadászból meg nálam is van jobb. * Ezen vigyorog egy kicsit. *
– No, sok szerencsét! *Biccent Pyctának, aztán távozik. Voelkinre azért visszanéz, hátha tényleg jönni akar. Ha nem, akkor hagyja a fiút, boldogul majd nélküle is. Rövid ideig még szöszöl a táborban, aztán elnyeli az erdő. *
– Kedves. * Bólint. Ha még sokáig bólogat, bele fog fájdulni a nyaka vagy a feje.*
~Lyzendra is valamiféle papnő lenne? Vagy…? ~
*Végül nem firtatja szóban is Lyzendra különlegességének mibenlétét. *
– Néha valóban nem árt egy kis nyugalom. Egy ideje már juttatok magamnak belőle eleget. Sokat is talán. *Most, hogy jobban belegondol semmi izgalmasat nem csinált ősz óta, az előtte történt izgalmakat pedig már többé-kevésbé kipihente. *
– Jól van. Vadászból meg nálam is van jobb. * Ezen vigyorog egy kicsit. *
– No, sok szerencsét! *Biccent Pyctának, aztán távozik. Voelkinre azért visszanéz, hátha tényleg jönni akar. Ha nem, akkor hagyja a fiút, boldogul majd nélküle is. Rövid ideig még szöszöl a táborban, aztán elnyeli az erdő. *
5017. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 17:47:13
Üzenet elküldve: 2019-04-15 17:47:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Szívesen megyek. Biztos ráfér a lakra egy kis szín vagy épp néhány... Virág.
*Pillant félre zavarában, miközben a fahasábokat rendezi. Elvégre milyen gyermeki gondolat haszontalan virágokat ültetni. Főleg olyan valakinek a kertjében, mint Umon, akit talán jobban érdekel az eredményesség és a haszon, mint az esztétikum.*
-Harc közben?
*Néz csodálkozva Umonra.*
-Ó, nem harcoltam én, a kardot sem bírnám meglendíteni. Gyógyítottam, Umon. Katonákat, helyieket, akit csak lehetett.
*Mosolyodik el. Nevethetnékje támad, ha elképzeli magát, mint holmi harcos, hiszen még a gondolatától is irtózott mindig. Még ha akart volna is az lenni, sosem volt erős vagy éppenséggel nagy, sőt, kimondottan nyeszlett gyermek volt.*
-Na ne mond! Csak mert nincs olyan csuda torzonborz szakállam, mint neked.
*Nevet fel, majd a férfi szavaira a lassan vörösbe öltözött nap felé tekint.*
-Azért majd találjunk is vissza. Pycta vár.
*Egyenesedik fel a tűzrakó mellől és lép hátra. egyet.*
-Remélem észreveszik majd azok, akiknek szól.
*Néz jelentőségteljesen a fahasábokra, majd Umon felé fordul.*
-Megvárom veled, míg megérkeznek. Nem félem a sötétet, ha a Tintás mellettem van.
-Szívesen megyek. Biztos ráfér a lakra egy kis szín vagy épp néhány... Virág.
*Pillant félre zavarában, miközben a fahasábokat rendezi. Elvégre milyen gyermeki gondolat haszontalan virágokat ültetni. Főleg olyan valakinek a kertjében, mint Umon, akit talán jobban érdekel az eredményesség és a haszon, mint az esztétikum.*
-Harc közben?
*Néz csodálkozva Umonra.*
-Ó, nem harcoltam én, a kardot sem bírnám meglendíteni. Gyógyítottam, Umon. Katonákat, helyieket, akit csak lehetett.
*Mosolyodik el. Nevethetnékje támad, ha elképzeli magát, mint holmi harcos, hiszen még a gondolatától is irtózott mindig. Még ha akart volna is az lenni, sosem volt erős vagy éppenséggel nagy, sőt, kimondottan nyeszlett gyermek volt.*
-Na ne mond! Csak mert nincs olyan csuda torzonborz szakállam, mint neked.
*Nevet fel, majd a férfi szavaira a lassan vörösbe öltözött nap felé tekint.*
-Azért majd találjunk is vissza. Pycta vár.
*Egyenesedik fel a tűzrakó mellől és lép hátra. egyet.*
-Remélem észreveszik majd azok, akiknek szól.
*Néz jelentőségteljesen a fahasábokra, majd Umon felé fordul.*
-Megvárom veled, míg megérkeznek. Nem félem a sötétet, ha a Tintás mellettem van.
5016. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 15:40:41
Üzenet elküldve: 2019-04-15 15:40:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*A sötét témák után már inkább már kedvesebb tervezgetés és a mágyla megrakása lesz a fő cél, aminek Umon kimondottan örül. Egyébként is szereti a tábortüzet, elképzelése szerint addig innen el sem mozdul, amíg Lyzendráékat meglátja, ha Hanlorennek van kedve, hát vele maradhat, jelenleg úgy érzi van köztük közös, bármily ellentétesen alakult is az életük. A stigmák kapcsán persze némi vállvonás azért még akad válaszul, noha nem tiszteletlenségből, csupán, mint aki azt szeretné mondani, hogy ez életének része, s elfogadta azt.*
- Nem, dehogy! *Nevet fel hirtelen a lányra nézve, aztán hirtelen konyul le a vigyor a képéről, mert valójában látja maga előtt a másik tanyát, ami gyakorlatilag majdnem ugyanez, csak talán egy kicsit van jobb állapotban. Eszébe jut a magas gaz, a kidőlt oszlopok, a lekonyuló kémény, amire ismét elkapja a nevetés.* Bár... ami azt illeti valójában az sincs sokkal jobb állapotban. *Vallja be, mivel az imént büszkélkedett csupán költői túlzásnak tekinthető. Egyáltalán nem bántja a lány megjegyzése, sőt, jókedvre deríti.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Bólint mosolyogva.* Ha elkészül a lugas is, szívesen látlak. Persze... akár azelőtt is, amikor csak szeretnéd. *Bumm... és Umon most adta fel korábbi elképzeléseit a magányról, az elvonultságról és a számkivetett életről. Persze mindezt úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vette. Igazán nem is akar belegondolni, most egyszerűen csak... jó. Sokszor tekint fel a dolgozó lányra, ajka sarkába észrevétlen mosoly kúszik, ez egy tartós kapcsolat kezdete is lehet, bár a néhai szerzetesnek eszébe nem ötlött ilyen korábban. Egy pillanatra megáll, mikor Han mesélni kezd, s érdeklődő tekintettel hallgatja. Elsősorban a hangja az, mi leginkább vonzza a fület, persze a téma sem utolsó, arra is kíváncsi. Közben közelebb lépdel, s elmosolyodva vesz át a lány kezéből vagy két hasábot, közben, amint egy kis szünetben lehetőségében áll, felkuncogva jegyzi meg.*
- Ki sem látszol mögüle. *Aztán mihelyst letette a fát, immár szájára tapasztott kézzel figyel tovább, s közben a maradékot, mit Han elé helyez, szépen felpolcolja a kijelölt területre. Munka közben fel-felnéz a felette mesélő lányra. A szemében megjelenő apró csillogás sem kerüli el a figyelmét. ~ Bár nekem is lennének ilyen szép emlékeim. ~ Gondolja, persze azért akadnak, csak nem olyan szép számmal. Aztán a háború említése, a halál és a borzalmak már halványítják a tökéletes képet, Umon arca is hasonlóan borongóssá válik.*
- Irigylem az elszántságod és az elhivatottságod. *Ösztönösen a lány után indul, s maga is fahasábokat kezd szedni, majd közösen indulnak vissza.*
- El sem tudlak képzelni harc közben! *Kuncog fel vidáman, közben Hanra hunyorít, mintha csak maga előtt látná, bár a kép inkább szomorú, mint vidám. Halkan felsóhajtva teszi le a fahasábokat. Majd felpillantva veszi észre, hogy a lány őt nézi. Zavartan felegyenesedik, majd magán néz végig, miközben még mindig zavarában szakállát cincálja meg.*
- Mi a... már hogy... ezen?! *Kacag fel, továbbra is szakállát húzogatva.* Már azt hittem valami szörnyeteg az arcomra szállt. *Nevet tovább, még akkor is, amikor a lány mellett pakolászva, maga is a hasábokat rendezgeti.* Rajtad viszont semmit sem kellene változtatni. *Motyogja, s közben, a lassan lefelé ívelő nap fényében vörösödik el. Bizonyára kissé megsütötte arcát.*
- Khm... lassan lemegy a nap. *Mondja csendesen.* Még... zöldet kell rátennünk, hogy nagy füstje legyen. Azt tervezem addig maradok, míg ide nem érnek... lehet, hogy sokáig tart. *Rendezget bőszen tovább. Egész takaros kis rakás gyűlt össze, ennek a lángja és a füstje bizony messzire látszik majd. A ragadozók ellen is tökéletes, persze az útonállókkal szemben rendelkezik megfelelő fegyverrel.*
*A sötét témák után már inkább már kedvesebb tervezgetés és a mágyla megrakása lesz a fő cél, aminek Umon kimondottan örül. Egyébként is szereti a tábortüzet, elképzelése szerint addig innen el sem mozdul, amíg Lyzendráékat meglátja, ha Hanlorennek van kedve, hát vele maradhat, jelenleg úgy érzi van köztük közös, bármily ellentétesen alakult is az életük. A stigmák kapcsán persze némi vállvonás azért még akad válaszul, noha nem tiszteletlenségből, csupán, mint aki azt szeretné mondani, hogy ez életének része, s elfogadta azt.*
- Nem, dehogy! *Nevet fel hirtelen a lányra nézve, aztán hirtelen konyul le a vigyor a képéről, mert valójában látja maga előtt a másik tanyát, ami gyakorlatilag majdnem ugyanez, csak talán egy kicsit van jobb állapotban. Eszébe jut a magas gaz, a kidőlt oszlopok, a lekonyuló kémény, amire ismét elkapja a nevetés.* Bár... ami azt illeti valójában az sincs sokkal jobb állapotban. *Vallja be, mivel az imént büszkélkedett csupán költői túlzásnak tekinthető. Egyáltalán nem bántja a lány megjegyzése, sőt, jókedvre deríti.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Bólint mosolyogva.* Ha elkészül a lugas is, szívesen látlak. Persze... akár azelőtt is, amikor csak szeretnéd. *Bumm... és Umon most adta fel korábbi elképzeléseit a magányról, az elvonultságról és a számkivetett életről. Persze mindezt úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vette. Igazán nem is akar belegondolni, most egyszerűen csak... jó. Sokszor tekint fel a dolgozó lányra, ajka sarkába észrevétlen mosoly kúszik, ez egy tartós kapcsolat kezdete is lehet, bár a néhai szerzetesnek eszébe nem ötlött ilyen korábban. Egy pillanatra megáll, mikor Han mesélni kezd, s érdeklődő tekintettel hallgatja. Elsősorban a hangja az, mi leginkább vonzza a fület, persze a téma sem utolsó, arra is kíváncsi. Közben közelebb lépdel, s elmosolyodva vesz át a lány kezéből vagy két hasábot, közben, amint egy kis szünetben lehetőségében áll, felkuncogva jegyzi meg.*
- Ki sem látszol mögüle. *Aztán mihelyst letette a fát, immár szájára tapasztott kézzel figyel tovább, s közben a maradékot, mit Han elé helyez, szépen felpolcolja a kijelölt területre. Munka közben fel-felnéz a felette mesélő lányra. A szemében megjelenő apró csillogás sem kerüli el a figyelmét. ~ Bár nekem is lennének ilyen szép emlékeim. ~ Gondolja, persze azért akadnak, csak nem olyan szép számmal. Aztán a háború említése, a halál és a borzalmak már halványítják a tökéletes képet, Umon arca is hasonlóan borongóssá válik.*
- Irigylem az elszántságod és az elhivatottságod. *Ösztönösen a lány után indul, s maga is fahasábokat kezd szedni, majd közösen indulnak vissza.*
- El sem tudlak képzelni harc közben! *Kuncog fel vidáman, közben Hanra hunyorít, mintha csak maga előtt látná, bár a kép inkább szomorú, mint vidám. Halkan felsóhajtva teszi le a fahasábokat. Majd felpillantva veszi észre, hogy a lány őt nézi. Zavartan felegyenesedik, majd magán néz végig, miközben még mindig zavarában szakállát cincálja meg.*
- Mi a... már hogy... ezen?! *Kacag fel, továbbra is szakállát húzogatva.* Már azt hittem valami szörnyeteg az arcomra szállt. *Nevet tovább, még akkor is, amikor a lány mellett pakolászva, maga is a hasábokat rendezgeti.* Rajtad viszont semmit sem kellene változtatni. *Motyogja, s közben, a lassan lefelé ívelő nap fényében vörösödik el. Bizonyára kissé megsütötte arcát.*
- Khm... lassan lemegy a nap. *Mondja csendesen.* Még... zöldet kell rátennünk, hogy nagy füstje legyen. Azt tervezem addig maradok, míg ide nem érnek... lehet, hogy sokáig tart. *Rendezget bőszen tovább. Egész takaros kis rakás gyűlt össze, ennek a lángja és a füstje bizony messzire látszik majd. A ragadozók ellen is tökéletes, persze az útonállókkal szemben rendelkezik megfelelő fegyverrel.*
5015. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 00:14:18
Üzenet elküldve: 2019-04-15 00:14:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Fekete Fa rendje.
*Ismétli a furcsa nevet elgondolkodva. Nem ismerős számára a rend, de felettébb baljósan cseng.*
-Nem tudom, mit jelenthet a stigmák eltűnése. De azt tudom, hogy megbélyegezni valakit szintúgy bűn.
*Suhan át arcán egy aprócska árny, de Umon szavaira hamar rándul ajkai sarka.*
-Én meg már azt gondoltam, ezen a romon akarsz élni.
*Nevet fel, miközben szeme körbejárja a viskót. Van néhány régi fahasáb felhalmozva a fal mellett, egy máglyához kevés, de kezdetnek megteszi. Hamar fel is lép a tornácra és lehajolva kezdi gyűjtögetni a tűzrevalót.*
-Szép lesz. Szeretném látni.
*Fordul hátra válla felett, miközben Umon a kis gazdaságának mibenlétét ecseteli.
Felegyenesedve fordul meg, két kezében jó néhány fahasábot ölelve magához.*
-Volt szerető családom és nem került el engem sem a gyermekkori szerelem. Talán nem is voltam már annyira gyermek.
*Csillan szeme az emlékre, de nem mereng rajta sokat.*
-Vannak jó páran, odahaza Lihanechben. Gyógyítanak, nevelnek, tanítanak. És vannak néhányan, akik a katonákat kísérik. A lihanechieket. Bejárhatnak messzi földeket, segíthetnek, gyógyíthatnak. Én is egy voltam közülük, míg neki nem vágtam délnek egy pappal. Az a hír járta ugyanis, hogy a Fény erre meggyengült, és igaz is volt.
*Önti le kezei közül a fahasábokat Umon elé.*
-Ő továbbment a Kikötőbe. Én pedig itt vagyok.
*Mosolyog Umonra és már fordul is sebtében a következő körért.*
-Nem volt oly kegyetlen velem az élet, mint másokkal... Persze láttam halált és borzalmat eleget. De azt én választottam és az Úrnőmért tettem.
*Hajol le, csak hogy néhány pillanat múlva újabb fahasábokkal térjen vissza. Ledobja a többi közé, majd felpillant Umonra. Hosszan fürkészi arcát, mintha valami érdekeset látna rajta.*
-Vágni kellene a szakálladon.
*Somolyodik el, majd lekuporodik, hogy a ledobált és elgurult fahasábokat csinos kis kupacba rendezhesse.*
-Fekete Fa rendje.
*Ismétli a furcsa nevet elgondolkodva. Nem ismerős számára a rend, de felettébb baljósan cseng.*
-Nem tudom, mit jelenthet a stigmák eltűnése. De azt tudom, hogy megbélyegezni valakit szintúgy bűn.
*Suhan át arcán egy aprócska árny, de Umon szavaira hamar rándul ajkai sarka.*
-Én meg már azt gondoltam, ezen a romon akarsz élni.
*Nevet fel, miközben szeme körbejárja a viskót. Van néhány régi fahasáb felhalmozva a fal mellett, egy máglyához kevés, de kezdetnek megteszi. Hamar fel is lép a tornácra és lehajolva kezdi gyűjtögetni a tűzrevalót.*
-Szép lesz. Szeretném látni.
*Fordul hátra válla felett, miközben Umon a kis gazdaságának mibenlétét ecseteli.
Felegyenesedve fordul meg, két kezében jó néhány fahasábot ölelve magához.*
-Volt szerető családom és nem került el engem sem a gyermekkori szerelem. Talán nem is voltam már annyira gyermek.
*Csillan szeme az emlékre, de nem mereng rajta sokat.*
-Vannak jó páran, odahaza Lihanechben. Gyógyítanak, nevelnek, tanítanak. És vannak néhányan, akik a katonákat kísérik. A lihanechieket. Bejárhatnak messzi földeket, segíthetnek, gyógyíthatnak. Én is egy voltam közülük, míg neki nem vágtam délnek egy pappal. Az a hír járta ugyanis, hogy a Fény erre meggyengült, és igaz is volt.
*Önti le kezei közül a fahasábokat Umon elé.*
-Ő továbbment a Kikötőbe. Én pedig itt vagyok.
*Mosolyog Umonra és már fordul is sebtében a következő körért.*
-Nem volt oly kegyetlen velem az élet, mint másokkal... Persze láttam halált és borzalmat eleget. De azt én választottam és az Úrnőmért tettem.
*Hajol le, csak hogy néhány pillanat múlva újabb fahasábokkal térjen vissza. Ledobja a többi közé, majd felpillant Umonra. Hosszan fürkészi arcát, mintha valami érdekeset látna rajta.*
-Vágni kellene a szakálladon.
*Somolyodik el, majd lekuporodik, hogy a ledobált és elgurult fahasábokat csinos kis kupacba rendezhesse.*
5014. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 22:48:21
Üzenet elküldve: 2019-04-14 22:48:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Belém fecskendezték. *Hirtelen emlékek rohanják meg, a Fekete Fa rendje, a Kígyó, mely a fát fojtogatja, a gyűrű... hol lehet a gyűrű? ~ Elveszítettem. ~ De nem pazarol rá több gondolatot. ~ Valea... ~ Hiszen emlékei szerint a lánynak adta, akkor viszont valahol ott kell lennie nála... a föld alatt. ~ Ki kell ásnom. ~ Rohanja meg hirtelen a gondolat, aztán oly hirtelen elenyészik.*
- A Fekete Fa rendje. Oda vitték azokat a fiatalokat, kik nagy bűnt követtek el, melyre nincs magyarázat, vagy kitaszította őket egy közösség. *Folytatja történetét.*
- A stigma jel és jelzés is egyben. Jelzi, hogy bűnt követtem el, jelzi, hogy a Fekete Fa rendjének tagja vagyok, s jelzi, hogy vigyázni kell, figyelni a stigmák mozgását. *Sóhajt fel.* A fa nedve forró volt és fekete, majd egyesült a vérrel, mely bennem kereng. De mára már, előbb halvány volt, aztán felszívódott. *Vonja meg a vállát, mintha nem számítana, pedig nagyon is érdekli, miért.* Megérintett. *Suttogja a lány által elmondott szavakat.*
- És a stigmákkal együtt tűnt volna el? *Fordul Hanloren felé reménykedve.* Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna, bár tény, hogy akkoriban kezdtem megváltozni. *Morfondírozik.*
- Azt hiszem, veled azon lennék, hogy rászolgáljak. *Mosolyodik el a kis közjáték után szomorú tekintetét Hanloren kékjeire emelve. Egészen el lehet bennük veszni, oly tiszták, akár az ég kékje, mielőtt a nap vörösre színezné. Akkor is a szemeket nézi, amikor vállát vékony ujjak érintik meg, s karján futnak végig. Arca nem rideg, inkább csak kissé elveszett.* Dobjam el... *Motyogja, majd a hirtelen hangszínváltásra meglepetten kapja ki fejét a révületből és az önsajnálatból. Ajka lassan húzódik mosolyra, s szinte a tűz körül látja táncolni, forogni a lányt, akár egy tavitündért a mesékből, ki a víz felszínén mezítelen lábujjaival apró táguló kis köröket ejt. A mosoly kissé szélesedik, majd csillogó szemekkel biccent.*
- Rakjuk! *A környéken rengeteg a fa. Talán a ház egykori lakói is hagytak itt néhány hasábot. Tekintetét a tájon futtatja végig, s közben immár más témáról, de beszélni kezd.*
- Az én tanyám ehhez hasonló, de közelebb van a táborhoz. Ettől szebb, majd megmutatom. Nem ez az. *Magyarázza, ha véletlenül a lány azt gondolta volna, hogy itt akarna megtelepedni. Könnyen meglehet, hiszen erről még nem beszélgettek és Umon is mindig kis tanyának nevezte, mikor erről beszélt.*
- Vannak melléképületek is, meg nagy tisztás a veteményeshez. *Sorolja büszkén, miközben néhány nagyobb rönköt cipel a máglya közepének.*
- Akarok majd gyümölcsöst is, néhány fával, meg állatokat. Egy volt szerzetes legalább kamatoztassa tudását, ha másra nem jó. *Nevet fel* A három lepárlót pedig Pyctától kaptam ajándékba, de még meg sem próbáltam őket. *Néz fel a lányra, s, ha nagyobb fával birkózik, hát segít is neki.*
- És Hanloren vajon mit csinált a nővéreknél annak idején? Volt családja? Volt kedvese? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben dolgoznak.*
- Sokan vagytok ti, Fény nővérek? *Valóban kíváncsi, saját volt rendjéről már mesélt, de a lányéról keveset tud, bár ez betudható annak, hogy egész idáig burokban élt.*
- Belém fecskendezték. *Hirtelen emlékek rohanják meg, a Fekete Fa rendje, a Kígyó, mely a fát fojtogatja, a gyűrű... hol lehet a gyűrű? ~ Elveszítettem. ~ De nem pazarol rá több gondolatot. ~ Valea... ~ Hiszen emlékei szerint a lánynak adta, akkor viszont valahol ott kell lennie nála... a föld alatt. ~ Ki kell ásnom. ~ Rohanja meg hirtelen a gondolat, aztán oly hirtelen elenyészik.*
- A Fekete Fa rendje. Oda vitték azokat a fiatalokat, kik nagy bűnt követtek el, melyre nincs magyarázat, vagy kitaszította őket egy közösség. *Folytatja történetét.*
- A stigma jel és jelzés is egyben. Jelzi, hogy bűnt követtem el, jelzi, hogy a Fekete Fa rendjének tagja vagyok, s jelzi, hogy vigyázni kell, figyelni a stigmák mozgását. *Sóhajt fel.* A fa nedve forró volt és fekete, majd egyesült a vérrel, mely bennem kereng. De mára már, előbb halvány volt, aztán felszívódott. *Vonja meg a vállát, mintha nem számítana, pedig nagyon is érdekli, miért.* Megérintett. *Suttogja a lány által elmondott szavakat.*
- És a stigmákkal együtt tűnt volna el? *Fordul Hanloren felé reménykedve.* Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna, bár tény, hogy akkoriban kezdtem megváltozni. *Morfondírozik.*
- Azt hiszem, veled azon lennék, hogy rászolgáljak. *Mosolyodik el a kis közjáték után szomorú tekintetét Hanloren kékjeire emelve. Egészen el lehet bennük veszni, oly tiszták, akár az ég kékje, mielőtt a nap vörösre színezné. Akkor is a szemeket nézi, amikor vállát vékony ujjak érintik meg, s karján futnak végig. Arca nem rideg, inkább csak kissé elveszett.* Dobjam el... *Motyogja, majd a hirtelen hangszínváltásra meglepetten kapja ki fejét a révületből és az önsajnálatból. Ajka lassan húzódik mosolyra, s szinte a tűz körül látja táncolni, forogni a lányt, akár egy tavitündért a mesékből, ki a víz felszínén mezítelen lábujjaival apró táguló kis köröket ejt. A mosoly kissé szélesedik, majd csillogó szemekkel biccent.*
- Rakjuk! *A környéken rengeteg a fa. Talán a ház egykori lakói is hagytak itt néhány hasábot. Tekintetét a tájon futtatja végig, s közben immár más témáról, de beszélni kezd.*
- Az én tanyám ehhez hasonló, de közelebb van a táborhoz. Ettől szebb, majd megmutatom. Nem ez az. *Magyarázza, ha véletlenül a lány azt gondolta volna, hogy itt akarna megtelepedni. Könnyen meglehet, hiszen erről még nem beszélgettek és Umon is mindig kis tanyának nevezte, mikor erről beszélt.*
- Vannak melléképületek is, meg nagy tisztás a veteményeshez. *Sorolja büszkén, miközben néhány nagyobb rönköt cipel a máglya közepének.*
- Akarok majd gyümölcsöst is, néhány fával, meg állatokat. Egy volt szerzetes legalább kamatoztassa tudását, ha másra nem jó. *Nevet fel* A három lepárlót pedig Pyctától kaptam ajándékba, de még meg sem próbáltam őket. *Néz fel a lányra, s, ha nagyobb fával birkózik, hát segít is neki.*
- És Hanloren vajon mit csinált a nővéreknél annak idején? Volt családja? Volt kedvese? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben dolgoznak.*
- Sokan vagytok ti, Fény nővérek? *Valóban kíváncsi, saját volt rendjéről már mesélt, de a lányéról keveset tud, bár ez betudható annak, hogy egész idáig burokban élt.*
5013. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:05:39
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:05:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Hogyan kerültek oda a stigmák?
*Kérdi, miközben lehajolva átbújik az elhajtott ágak alatt. Sosem látott még csak hasonlót sem, de így elképzelve igen csak sötét praktikának tűnik.
Ő is megtorpan, mikor a férfi előtte. Halovány mosollyal arcán viszonozza Umon tekintetét.*
-Hiszen tudtad. Megérintett az árny.
*Feleli a kérdésre nemes egyszerűséggel. Hamar folytatják az utat, ő pedig követi a csapást, mit az ember vág előtte. Umon szavai visszhangoznak a fejében, ő pedig alaposan átrágja őket. Látott fiatal harcosokat, kik nem bírták feldolgozni a vért és a halált. Megtörtek, némelyiket pedig az őrületbe kergették saját gondolatai.*
-És ha Átok csupán a stigma? Talán az nem is Te vagy, nem hozzád tartozik...
*Ekkor ragadja karon a férfi, ő pedig egyensúlyát elveszítve lép közelebb hozzá, meglepetten nézve a férfi arcába.*
-Én megbízom benned. Rajtad áll, hogy rászolgálsz-e vagy sem.
*Állja az éles tekintetet, egészen addig, míg a férfi hátra nem lép. A következőkre nem felel, csupán követi Umont, míg ki nem érnek a kidőlt-bedőlt viskó elé. Sok élet nincs benne, de persze a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. És ha Umon valóban itt akar megtelepedni... Hát segíteni fog.
Csendesen nézi a tépelődő férfit, majd mellé lép és gyengéden a vállára teszi a kezét. Követi a férfi tekintetét, majd mikor az lesüti szemét, felé fordul.*
-Bármit tettél is a múltban, csak rajtad áll, hogy kivé válsz. Nem az isteneken, nem a közösségen és nem is Pyctán. Belerokkansz, ha örökké cipeled a múlt terhét, Umon. Dobd hát el az Átkot.
*Simít végig a férfi karján majd kettőt előrelép és szélesen mosolyogva szembefordul a férfival.*
-Rakjuk meg a máglyát. Hadd találjanak meg minket a barátaitok.
-Hogyan kerültek oda a stigmák?
*Kérdi, miközben lehajolva átbújik az elhajtott ágak alatt. Sosem látott még csak hasonlót sem, de így elképzelve igen csak sötét praktikának tűnik.
Ő is megtorpan, mikor a férfi előtte. Halovány mosollyal arcán viszonozza Umon tekintetét.*
-Hiszen tudtad. Megérintett az árny.
*Feleli a kérdésre nemes egyszerűséggel. Hamar folytatják az utat, ő pedig követi a csapást, mit az ember vág előtte. Umon szavai visszhangoznak a fejében, ő pedig alaposan átrágja őket. Látott fiatal harcosokat, kik nem bírták feldolgozni a vért és a halált. Megtörtek, némelyiket pedig az őrületbe kergették saját gondolatai.*
-És ha Átok csupán a stigma? Talán az nem is Te vagy, nem hozzád tartozik...
*Ekkor ragadja karon a férfi, ő pedig egyensúlyát elveszítve lép közelebb hozzá, meglepetten nézve a férfi arcába.*
-Én megbízom benned. Rajtad áll, hogy rászolgálsz-e vagy sem.
*Állja az éles tekintetet, egészen addig, míg a férfi hátra nem lép. A következőkre nem felel, csupán követi Umont, míg ki nem érnek a kidőlt-bedőlt viskó elé. Sok élet nincs benne, de persze a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. És ha Umon valóban itt akar megtelepedni... Hát segíteni fog.
Csendesen nézi a tépelődő férfit, majd mellé lép és gyengéden a vállára teszi a kezét. Követi a férfi tekintetét, majd mikor az lesüti szemét, felé fordul.*
-Bármit tettél is a múltban, csak rajtad áll, hogy kivé válsz. Nem az isteneken, nem a közösségen és nem is Pyctán. Belerokkansz, ha örökké cipeled a múlt terhét, Umon. Dobd hát el az Átkot.
*Simít végig a férfi karján majd kettőt előrelép és szélesen mosolyogva szembefordul a férfival.*
-Rakjuk meg a máglyát. Hadd találjanak meg minket a barátaitok.
5012. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 17:05:48
Üzenet elküldve: 2019-04-14 17:05:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Helyes! *Csap a levegőbe, aztán egy pillanatra a régi Umon is megnyilatkozik, teljes nagyságában. Bár ezúttal nem csúszik el semmin, nem esik át semmin és nem is tör össze semmit. Csak a régi énje, semmi több. És csak egy pillanatra. Megáll, s ezúttal minden rejtett pillantás nélkül futtatja végig tekintetét a lányon.*
- Szóval mindvégig te voltál. *Hümmög magában.* Ami azt illeti valójában minden egyes nevem egy korszakomat jelöli, azt hiszem. *Kezd bele a magyarázatba, majd immár néhány ágat is elhajt az útból. A tanya előtti terület meglehetősen gondozatlan és elhagyatott.*
- Itt vigyázz, elég sűrű. *Mondja, majd folytatja.*
- Valójában volt idő, mikor fizikailag is két ember voltam. *Motyogja csendesen, s, ha Han segítségre szorul, tartja neki az ágakat, míg átér a szűk ösvényre.* Stigmáim voltak, tudtad? Már nem látszik sehol, pedig az egész testemet borították, az arcomat is. Hangulatomtól függően változtak. Ezzel jelezte előre haragomat, vagy bánatomat, bár a harag kapcsán volt kifejezetten fontos. Akkor voltam, Umon. *A lány további kijelentésére tétován torpan meg, s kíváncsian fúrja szemeit a mélykékbe.*
- Megbízol bennem, titkot osztasz meg velem, miért? *Valójában nem érti. Hiszen csak most találkoztak, nem az a bizalomgerjesztő figura, de máris egy titokkal lett gazdagabb. Úgy árt, akárha Pycta, bár Umon nincs tisztában a hallott dolgokkal, Pycta mesélt róla, hogy látták, amint a sötétség megjelenik. Nem firtatja, csak biccent.*
- Megőrzöm titkodat, megtisztelsz fény leánya. *Halk sóhaj után az ösvényre térve apró gallyak roppannak lábuk alatt, s folytatják az utat.*
- Aztán belül kacagó énem átvette a uralmat, a hangok immár nem csak fejemben, hanem számon át is hangzottak. Ő lett Átok, az érzéketlen és gyilkos. *Nyel egyet az emlékekre.* Ekkor jöttem rá, hogy az életemben belőlem már nem lehet semmi, ami egy közösség érdekeit szolgálja, más utat kell követnem, persze közben megkísértett a Fény, állat képében, majd eltaszított magától. Aztán találkoztam Pyctával, aki minden ellenére szóba állt velem. Megszületett Tintás, ki Umon és Átok is egyben, mégis új. *Vonja meg a vállát, majd amikor a lány megáll, kinyúl, s ha teheti kezét ragadja meg, hogy közelebb húzza.*
- Ne bízz bennem, Han, az sohasem vezet jóra. Gyűlölj meg és vess meg, *suttogja csendesen* te túl jó vagy ahhoz, hogy közel kerülj hozzám. *Bizonytalanul lép hátrébb, s fejét lehajtja.* Bocsáss meg. *Sóhajt fel.*
- Számtalan dolgot elkövettem, melyre... melyekre nem vagyok büszke. Valami eltört bennem, s nem akar már összeállni. Nem jó nekem a közösség, de ha olykor a kis háznál meglátogatsz... azt szívesen veszem. *Úgy préseli ki magából a szavakat, majd csak előremutat.*
- Azt hiszem az lesz az. *Ha Han előrenéz egy düledező viskót lát, eldőlt és korhadt néhai kerítést, gyomos udvart, tátongó ablaknyílásokat, egyedül talán a kémény áll délcegen, az mered a fák között a légbe.*
- Azt hiszem itt az udvaron kellene máglyát raknunk. *Szól távolba révedő szemekkel.* Vagy inkább a kéménnyel jelezzünk? *Kérdezi még mindig immár szemét lesütve.*
- Helyes! *Csap a levegőbe, aztán egy pillanatra a régi Umon is megnyilatkozik, teljes nagyságában. Bár ezúttal nem csúszik el semmin, nem esik át semmin és nem is tör össze semmit. Csak a régi énje, semmi több. És csak egy pillanatra. Megáll, s ezúttal minden rejtett pillantás nélkül futtatja végig tekintetét a lányon.*
- Szóval mindvégig te voltál. *Hümmög magában.* Ami azt illeti valójában minden egyes nevem egy korszakomat jelöli, azt hiszem. *Kezd bele a magyarázatba, majd immár néhány ágat is elhajt az útból. A tanya előtti terület meglehetősen gondozatlan és elhagyatott.*
- Itt vigyázz, elég sűrű. *Mondja, majd folytatja.*
- Valójában volt idő, mikor fizikailag is két ember voltam. *Motyogja csendesen, s, ha Han segítségre szorul, tartja neki az ágakat, míg átér a szűk ösvényre.* Stigmáim voltak, tudtad? Már nem látszik sehol, pedig az egész testemet borították, az arcomat is. Hangulatomtól függően változtak. Ezzel jelezte előre haragomat, vagy bánatomat, bár a harag kapcsán volt kifejezetten fontos. Akkor voltam, Umon. *A lány további kijelentésére tétován torpan meg, s kíváncsian fúrja szemeit a mélykékbe.*
- Megbízol bennem, titkot osztasz meg velem, miért? *Valójában nem érti. Hiszen csak most találkoztak, nem az a bizalomgerjesztő figura, de máris egy titokkal lett gazdagabb. Úgy árt, akárha Pycta, bár Umon nincs tisztában a hallott dolgokkal, Pycta mesélt róla, hogy látták, amint a sötétség megjelenik. Nem firtatja, csak biccent.*
- Megőrzöm titkodat, megtisztelsz fény leánya. *Halk sóhaj után az ösvényre térve apró gallyak roppannak lábuk alatt, s folytatják az utat.*
- Aztán belül kacagó énem átvette a uralmat, a hangok immár nem csak fejemben, hanem számon át is hangzottak. Ő lett Átok, az érzéketlen és gyilkos. *Nyel egyet az emlékekre.* Ekkor jöttem rá, hogy az életemben belőlem már nem lehet semmi, ami egy közösség érdekeit szolgálja, más utat kell követnem, persze közben megkísértett a Fény, állat képében, majd eltaszított magától. Aztán találkoztam Pyctával, aki minden ellenére szóba állt velem. Megszületett Tintás, ki Umon és Átok is egyben, mégis új. *Vonja meg a vállát, majd amikor a lány megáll, kinyúl, s ha teheti kezét ragadja meg, hogy közelebb húzza.*
- Ne bízz bennem, Han, az sohasem vezet jóra. Gyűlölj meg és vess meg, *suttogja csendesen* te túl jó vagy ahhoz, hogy közel kerülj hozzám. *Bizonytalanul lép hátrébb, s fejét lehajtja.* Bocsáss meg. *Sóhajt fel.*
- Számtalan dolgot elkövettem, melyre... melyekre nem vagyok büszke. Valami eltört bennem, s nem akar már összeállni. Nem jó nekem a közösség, de ha olykor a kis háznál meglátogatsz... azt szívesen veszem. *Úgy préseli ki magából a szavakat, majd csak előremutat.*
- Azt hiszem az lesz az. *Ha Han előrenéz egy düledező viskót lát, eldőlt és korhadt néhai kerítést, gyomos udvart, tátongó ablaknyílásokat, egyedül talán a kémény áll délcegen, az mered a fák között a légbe.*
- Azt hiszem itt az udvaron kellene máglyát raknunk. *Szól távolba révedő szemekkel.* Vagy inkább a kéménnyel jelezzünk? *Kérdezi még mindig immár szemét lesütve.*
5011. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:54:14
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:54:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Szívesen megkóstolom a főztöd, szeszmester.
*Neveti el magát, majd még mindig széles vigyorral arcán fordul a férfi felé.*
-Az igazi Hanloren? Itt van előtted, teljes életnagyságban.
*Vonja fel kissé a szemöldökét Umont fürkészve.*
-Leány korom óta követem a Fényt. Nincs olyan, hogy Han nővér és Hanloren. Azt hiszem, ez egy. Létezik-e Umon, Tintás és Átok külön? Szerintem ez mind egy... De lehet, hogy tévedek, e három pedig egy testbe van zárva. De miért?
*Mosolyog a férfira kedvesen.*
-Tudod, valóban itt lakozik bennem a sötét... Erőtlen és gyáva, de befészkelte magát, én pedig kutatom, hogyan tudnám elűzni. Erről csak Te tudsz és arra kérlek, hogy maradjon is így. Nem szeretném, ha Pycta és a többiek tudnának róla.
*Reméli, hogy Umon megérti az okokat, még ha azok kimondatlanul is maradnak. Fejében hitetlenkedve, gúnyosan horkan fel az ismerős hang, sokáig csengve fülében. Nem küzd ellene, tudja, hogyan tudná kiűzni magából. De ez a tudás még oly távoli...*
-Te jössz, szeszmester. Milyen titkot őrzöl magadban? Mert van titkod, ezt látom.
*Fordul kíváncsian Umon felé, miközben átkelnek kövekkel kirakott úton. A férfi több, mint amit mutat magából, ő pedig igyekszik keresztül látni az egyszerű szeszfőző álarcon. Kérdés, hogy leveti-e önszántából, vagy megmarad Tintásnak.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 16:00:15
-Szívesen megkóstolom a főztöd, szeszmester.
*Neveti el magát, majd még mindig széles vigyorral arcán fordul a férfi felé.*
-Az igazi Hanloren? Itt van előtted, teljes életnagyságban.
*Vonja fel kissé a szemöldökét Umont fürkészve.*
-Leány korom óta követem a Fényt. Nincs olyan, hogy Han nővér és Hanloren. Azt hiszem, ez egy. Létezik-e Umon, Tintás és Átok külön? Szerintem ez mind egy... De lehet, hogy tévedek, e három pedig egy testbe van zárva. De miért?
*Mosolyog a férfira kedvesen.*
-Tudod, valóban itt lakozik bennem a sötét... Erőtlen és gyáva, de befészkelte magát, én pedig kutatom, hogyan tudnám elűzni. Erről csak Te tudsz és arra kérlek, hogy maradjon is így. Nem szeretném, ha Pycta és a többiek tudnának róla.
*Reméli, hogy Umon megérti az okokat, még ha azok kimondatlanul is maradnak. Fejében hitetlenkedve, gúnyosan horkan fel az ismerős hang, sokáig csengve fülében. Nem küzd ellene, tudja, hogyan tudná kiűzni magából. De ez a tudás még oly távoli...*
-Te jössz, szeszmester. Milyen titkot őrzöl magadban? Mert van titkod, ezt látom.
*Fordul kíváncsian Umon felé, miközben átkelnek kövekkel kirakott úton. A férfi több, mint amit mutat magából, ő pedig igyekszik keresztül látni az egyszerű szeszfőző álarcon. Kérdés, hogy leveti-e önszántából, vagy megmarad Tintásnak.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 16:00:15
5010. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:48:03
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:48:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Az erdőmélyi elfnél kevesen ismerik jobban Umont, így neki biztosan feltűnik a férfi fészkelődése és mehetnékje. Nem neheztel rá érte, ha menni szeretne, nem fogja visszatartani. Ahogy Hanlorent sem, ha az átkozott szerzetessel tartana. Ha aggódni nem is fog érte, de pár gondolat biztosan megfordul majd a fejében. De a papnő erős, csaknem egymaga elbánt az oltárban lakozó sötétséggel, nem kell féltenie.*
- Járjatok sikerrel és térjetek vissza Lyzendráékkal. Az Erdő Szíve segítsen benneteket. *Adja áldását búcsúzóul, majd visszafordul a csendes Voelkin és a kalapos vándor felé.
Amíg Umon első főzete el nem készül, valószínűleg a táborban nem lesz semmiféle alkohol, a bor és a hasonló szeszek most olyan luxus, amelyet egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Aztán ki tudja, ha a Tintás tervei beválnak, lehet, hogy kereskedhetnek is a szeszekkel, bár erről megvan a csuhás véleménye, amit persze megtart magának. Már így is sótlannak és száraznak tartják.*
- Akkor tudhatod, hogy nem csak rendes, de különleges is. Remélem, gyorsan megérkeznek majd. *Néz a távozó Umon és Hanloren után. Persze fogalma sincs, hogy mikor érkezhetnek majd meg, de reméli, hogy hamarosan.*
- Nem kell mindennek kalandosnak lennie. *Mosolyodik el haloványan, ahogy leteszi a tálat és a kupát.*
- Itt van ez a tábor. *Néz körbe.*
- Én örülök, hogy most nincs semmi kaland, baj vagy akadály, csak az építés otthont teremtő munkája. Azt hiszem, jó időre elég volt a kalandokból. *Fordul vissza lombzöld tekintete a kalapos férfi felé.
Ha mind befejezték az étkezést, akkor ideje asztalt bontani, hogy belevethessék magukat a munkába.
Svir és Voelkin pár vadásszal elindulhat, hogy élelmet gyűjtsenek. A többieknek egyelőre még nincs nyoma, sem Ashelaxa, sem Tintereth, ahogy az óriás is elmarad valamerre.*
- Svir uram, készüljetek fel hát a vadászatra, mi pedig megkezdjük a munkának. *Kel fel a farönkről.*
- Bár furcsa lehet, magam nem vagyok valami jó vadász. *Mosolyog bocsánatkérően.
A páncél is kezd kényelmetlenné válni, itt az ideje valami kényelmesebbe öltözni, ami alkalmasabb az építkezésre. A wegtoreni pengét is szekercére kellene cserélnie, mert bár a mesterkard kiváló fegyver, fahasogatásra nem szívesen használná.*
*Az erdőmélyi elfnél kevesen ismerik jobban Umont, így neki biztosan feltűnik a férfi fészkelődése és mehetnékje. Nem neheztel rá érte, ha menni szeretne, nem fogja visszatartani. Ahogy Hanlorent sem, ha az átkozott szerzetessel tartana. Ha aggódni nem is fog érte, de pár gondolat biztosan megfordul majd a fejében. De a papnő erős, csaknem egymaga elbánt az oltárban lakozó sötétséggel, nem kell féltenie.*
- Járjatok sikerrel és térjetek vissza Lyzendráékkal. Az Erdő Szíve segítsen benneteket. *Adja áldását búcsúzóul, majd visszafordul a csendes Voelkin és a kalapos vándor felé.
Amíg Umon első főzete el nem készül, valószínűleg a táborban nem lesz semmiféle alkohol, a bor és a hasonló szeszek most olyan luxus, amelyet egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Aztán ki tudja, ha a Tintás tervei beválnak, lehet, hogy kereskedhetnek is a szeszekkel, bár erről megvan a csuhás véleménye, amit persze megtart magának. Már így is sótlannak és száraznak tartják.*
- Akkor tudhatod, hogy nem csak rendes, de különleges is. Remélem, gyorsan megérkeznek majd. *Néz a távozó Umon és Hanloren után. Persze fogalma sincs, hogy mikor érkezhetnek majd meg, de reméli, hogy hamarosan.*
- Nem kell mindennek kalandosnak lennie. *Mosolyodik el haloványan, ahogy leteszi a tálat és a kupát.*
- Itt van ez a tábor. *Néz körbe.*
- Én örülök, hogy most nincs semmi kaland, baj vagy akadály, csak az építés otthont teremtő munkája. Azt hiszem, jó időre elég volt a kalandokból. *Fordul vissza lombzöld tekintete a kalapos férfi felé.
Ha mind befejezték az étkezést, akkor ideje asztalt bontani, hogy belevethessék magukat a munkába.
Svir és Voelkin pár vadásszal elindulhat, hogy élelmet gyűjtsenek. A többieknek egyelőre még nincs nyoma, sem Ashelaxa, sem Tintereth, ahogy az óriás is elmarad valamerre.*
- Svir uram, készüljetek fel hát a vadászatra, mi pedig megkezdjük a munkának. *Kel fel a farönkről.*
- Bár furcsa lehet, magam nem vagyok valami jó vadász. *Mosolyog bocsánatkérően.
A páncél is kezd kényelmetlenné válni, itt az ideje valami kényelmesebbe öltözni, ami alkalmasabb az építkezésre. A wegtoreni pengét is szekercére kellene cserélnie, mert bár a mesterkard kiváló fegyver, fahasogatásra nem szívesen használná.*
5009. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:15:24
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:15:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A többiek talán sietnek, ő nem nagyon. Marad még egy kicsit beszélgetni Pyctával. Meg így legalább a fiatal elf is tömheti még a bendőjét.*
– Ennek örülök. *Feleli a köszöntésre. Ő is poharat emel, pedig egy kicsit azért hiányzik neki belőle valami rendes ital. De persze az ember ne akarjon más kosztot, mint amit a szakács hajlandó megfőzni.*
– Vagy úgy. Lyzendrával már találkoztam, rendes nő. * Nem gondolta volna, hogy mostanában találkozni fog az elffel, de most, hogy tudja már örül neki.*
– Nem volt bonyolult vagy kalandos. Egyszerre sétáltunk át az artheniori Főtéren, úgyhogy megkérdeztem, ugyan hová siet ennyire. Ő pedig elmondta, hogy sokan hagytátok el a várost, és hogy elkél itt is a segítség. Így hát most itt vagyok. *Válaszol Pyctának. Az evést közben ő is befejezi, lassan indulhatnak majd.*
*A többiek talán sietnek, ő nem nagyon. Marad még egy kicsit beszélgetni Pyctával. Meg így legalább a fiatal elf is tömheti még a bendőjét.*
– Ennek örülök. *Feleli a köszöntésre. Ő is poharat emel, pedig egy kicsit azért hiányzik neki belőle valami rendes ital. De persze az ember ne akarjon más kosztot, mint amit a szakács hajlandó megfőzni.*
– Vagy úgy. Lyzendrával már találkoztam, rendes nő. * Nem gondolta volna, hogy mostanában találkozni fog az elffel, de most, hogy tudja már örül neki.*
– Nem volt bonyolult vagy kalandos. Egyszerre sétáltunk át az artheniori Főtéren, úgyhogy megkérdeztem, ugyan hová siet ennyire. Ő pedig elmondta, hogy sokan hagytátok el a várost, és hogy elkél itt is a segítség. Így hát most itt vagyok. *Válaszol Pyctának. Az evést közben ő is befejezi, lassan indulhatnak majd.*
5008. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:23:25
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:23:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Vo-vo-vóó! *Hátrál látványosan és fel teszi a kezét, amin szépen begyógyultak a sebszélek, immár csak egy vastagabb piros csík látszik.*
- Azért még nem kell leharapni a fejem. *Mosolyodik el, aztán biccent.* Nem akarlak én meggyőzni semmiről. *Legyint.*
- Már régen nem akarok senkit semmiről meggyőzni. Csak élem az életem, olykor magányosan igen.
*A heves hajsöprés különösen tetszik neki, Hanloren hirtelen úgy kinyílik, mint egy tündérrózsa, a hevessége és a fény iránit elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Hirtelen ingert érez, hogy huncutul maga is utánozza a mozdulatot, már elég hosszú a haja hozzá, de ehelyett tekintetének hidegségét inkább csak egy természetes nyíltság váltja csak fel. Még arcán sem táncolnak az izmok. Lerázza a kezét.*
- Talán, Han, talán.
*Bólogat mélán, s időközben hátratett kézzel bandukol, míg a lány meg nem áll. Állja a hideg tekintetet, zavartság nem látszik rajta, inkább csupán afféle érdeklődő fürkészés, amivel a mélykék tekintet és az ajak mozgása között váltogatja sajátját.*
- Ami nem öl meg, az megerősít. Ritka közhely, de hasznos. *Mosolyodik el, aztán helybenhagyja.* Úgy legyen, Hanloren, úgy legyen.
*A gyűlölködéssel kapcsolatos mondanivaló során talán már úton is vannak, s a folyó melletti tábor képét immár ismét fák váltják fel. Közeleg az út, s annak túloldalán tán már ott van az elhagyatott tanya is. Immár ő tekint lopva a lányra, megint felerősödik benne az érzés, hogy valami nincs rendben, de magyarázatot nem talál rá, így el is hessegeti a gondolatot. Többet beszélt vele, mint az elmúlt időben bárkivel. Talán Pycta volt, aki hasonlóan megpróbálta megértetni vele magát, talán hasonló témában ráadásul.*
- Szóval iszákos szöcske vagy, jól van. Akkor cimborák leszünk! *Vigyorodik el, Hanlorent már látja maga mellett, amint a gyűlölet árkát átugorva, kezükben butykossal rohannak a fény felé.*
- Ne haragudj. *Fojt el egy hangosabb kacajt.* Nem akarok viccet csinálni belőled, ilyen mufurc a stílusom, de esküszöm csiszolok rajta. Az utóbbi időben kissé kiestem a közösségi szerepből. *Magyarázza meg, hiszen korábbi kijelentése, akár sértés is lehetne, ha annak szánják, persze nem szánja annak.*
- Hát ez nem gonosztóóóól leeeesz! Umontól! A Tintástól! Na majd megkóstolod, te mondhatsz először véleményt! *Verdesi össze két tenyerét, mondván, hogy ezt eldöntötte.* Igen. Bevásároltam különböző gyümölcsökből, Vadvédben annak idején számtalan könyvet, pergament elolvastam ezzel kapcsolatban. Neki is álltam a saját lepárlómnak csak aztán... eh, ez egy másik történet. *Sóhajt fel, aztán az út felé mutat.*
- Ott át kell mennünk és nemsokára meg is érkezünk. Most, hogy mondod, ez a fény annyira azért nem is tűnik rossznak... hmmm... *Vigyorodik el ismét.* Lehet ti papok rossz oldalról közelítitek meg a témát nekünk világi embereknek. *Persze kuncog.*
- Mindazonáltal értem, amit képviselsz és tiszteletben tartom. És vajon mikor tűnt el az igazi Hanloren? *Fordul a lány felé ismét őt fürkészve.* Mert nem hiszem, hogy világéletedben a fény felé fordultál. Mindig is ezt akartad csinálni? Ilyen szentséges izéket mondogatni? *Kérdezi kíváncsian, majd lassan az artheniori út poros talaján átsétálva immár elérik a túloldalt.*
- Vo-vo-vóó! *Hátrál látványosan és fel teszi a kezét, amin szépen begyógyultak a sebszélek, immár csak egy vastagabb piros csík látszik.*
- Azért még nem kell leharapni a fejem. *Mosolyodik el, aztán biccent.* Nem akarlak én meggyőzni semmiről. *Legyint.*
- Már régen nem akarok senkit semmiről meggyőzni. Csak élem az életem, olykor magányosan igen.
*A heves hajsöprés különösen tetszik neki, Hanloren hirtelen úgy kinyílik, mint egy tündérrózsa, a hevessége és a fény iránit elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Hirtelen ingert érez, hogy huncutul maga is utánozza a mozdulatot, már elég hosszú a haja hozzá, de ehelyett tekintetének hidegségét inkább csak egy természetes nyíltság váltja csak fel. Még arcán sem táncolnak az izmok. Lerázza a kezét.*
- Talán, Han, talán.
*Bólogat mélán, s időközben hátratett kézzel bandukol, míg a lány meg nem áll. Állja a hideg tekintetet, zavartság nem látszik rajta, inkább csupán afféle érdeklődő fürkészés, amivel a mélykék tekintet és az ajak mozgása között váltogatja sajátját.*
- Ami nem öl meg, az megerősít. Ritka közhely, de hasznos. *Mosolyodik el, aztán helybenhagyja.* Úgy legyen, Hanloren, úgy legyen.
*A gyűlölködéssel kapcsolatos mondanivaló során talán már úton is vannak, s a folyó melletti tábor képét immár ismét fák váltják fel. Közeleg az út, s annak túloldalán tán már ott van az elhagyatott tanya is. Immár ő tekint lopva a lányra, megint felerősödik benne az érzés, hogy valami nincs rendben, de magyarázatot nem talál rá, így el is hessegeti a gondolatot. Többet beszélt vele, mint az elmúlt időben bárkivel. Talán Pycta volt, aki hasonlóan megpróbálta megértetni vele magát, talán hasonló témában ráadásul.*
- Szóval iszákos szöcske vagy, jól van. Akkor cimborák leszünk! *Vigyorodik el, Hanlorent már látja maga mellett, amint a gyűlölet árkát átugorva, kezükben butykossal rohannak a fény felé.*
- Ne haragudj. *Fojt el egy hangosabb kacajt.* Nem akarok viccet csinálni belőled, ilyen mufurc a stílusom, de esküszöm csiszolok rajta. Az utóbbi időben kissé kiestem a közösségi szerepből. *Magyarázza meg, hiszen korábbi kijelentése, akár sértés is lehetne, ha annak szánják, persze nem szánja annak.*
- Hát ez nem gonosztóóóól leeeesz! Umontól! A Tintástól! Na majd megkóstolod, te mondhatsz először véleményt! *Verdesi össze két tenyerét, mondván, hogy ezt eldöntötte.* Igen. Bevásároltam különböző gyümölcsökből, Vadvédben annak idején számtalan könyvet, pergament elolvastam ezzel kapcsolatban. Neki is álltam a saját lepárlómnak csak aztán... eh, ez egy másik történet. *Sóhajt fel, aztán az út felé mutat.*
- Ott át kell mennünk és nemsokára meg is érkezünk. Most, hogy mondod, ez a fény annyira azért nem is tűnik rossznak... hmmm... *Vigyorodik el ismét.* Lehet ti papok rossz oldalról közelítitek meg a témát nekünk világi embereknek. *Persze kuncog.*
- Mindazonáltal értem, amit képviselsz és tiszteletben tartom. És vajon mikor tűnt el az igazi Hanloren? *Fordul a lány felé ismét őt fürkészve.* Mert nem hiszem, hogy világéletedben a fény felé fordultál. Mindig is ezt akartad csinálni? Ilyen szentséges izéket mondogatni? *Kérdezi kíváncsian, majd lassan az artheniori út poros talaján átsétálva immár elérik a túloldalt.*
5007. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:01:47
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:01:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Mert ez a helyes út.
*Vágja rá keményen és a férfi felé fordul.*
-Látod, mire lehet képes az, ki az Úrnő tanait követi... Én pedig láttam, mire képes az, ki a sötétség szolgájának áll.
*Söpri hátra haját hevesen, majd folytatja.*
-Nem minden tettünk kell hogy a Fényt vagy a Sötétséget szolgálja. A vágyainknak nem szab határt a hit... A Fényé biztosan nem. Csak az utunk vezérli és segít nekünk, ahogy mi is segítünk neki. Sokszor akaratlanul is. Talán egyszer érezni fogod, ha kitárod a szíved... Több van benned, mint gondolod, Umon.
*Maga is megtorpan Umon kérdésére, mint aki falba ütközött. Egy pillanatig némán fürkészi a férfit felé fordulva, de arcán most nem játszik mosoly, tekintete pedig jéghideg, akár az északi éjjel.*
-A fény az árnyak között ragyog a legerősebben. Ez csak megerősít engem is.
*Hallja a füle mögött motoszkáló ismeretlent, ahogy felvihog, még talán a lépteit is. Fél tőle. Fél, hogy egyszer történik valami, mi átlöki a józanság ormán a sötétség karjai közé taszítja.*
-Umon...Nem gyűlölök senkit.
*Arca hamar kisimul, még egy halovány mosoly is megjelenik rajta a férfi szavaira, ahogy tovább indulnak.*
-Az Úrnő legfontosabb tana a szeretet és ez a mi fegyverünk is. A gyűlölet árkokat ás, én pedig nem szeretnék árkot közénk. Persze ha lenne, biztosan átugranám.
*Mosolyodik el még szélesebben.*
-Minek nézel Te? Persze, kóstoltam már ilyesmit, de nem nagyon iszom... Sosem voltam oda az ízéért. És vannak olyan csuhások, kik egyáltalán nem is isznak, mintha a gonosztól való lenne.
*Enged meg itt egy kis szemforgatást is.*
-De én akárhány könyvet végigbújtam, sehol sem láttam tiltva. A Fény nem szab határt a vágyaknak, sőt. Persze bizonyos keretek között. Szóval ez szeretnél lenni? "Tintás, a szeszfőző"?
-Mert ez a helyes út.
*Vágja rá keményen és a férfi felé fordul.*
-Látod, mire lehet képes az, ki az Úrnő tanait követi... Én pedig láttam, mire képes az, ki a sötétség szolgájának áll.
*Söpri hátra haját hevesen, majd folytatja.*
-Nem minden tettünk kell hogy a Fényt vagy a Sötétséget szolgálja. A vágyainknak nem szab határt a hit... A Fényé biztosan nem. Csak az utunk vezérli és segít nekünk, ahogy mi is segítünk neki. Sokszor akaratlanul is. Talán egyszer érezni fogod, ha kitárod a szíved... Több van benned, mint gondolod, Umon.
*Maga is megtorpan Umon kérdésére, mint aki falba ütközött. Egy pillanatig némán fürkészi a férfit felé fordulva, de arcán most nem játszik mosoly, tekintete pedig jéghideg, akár az északi éjjel.*
-A fény az árnyak között ragyog a legerősebben. Ez csak megerősít engem is.
*Hallja a füle mögött motoszkáló ismeretlent, ahogy felvihog, még talán a lépteit is. Fél tőle. Fél, hogy egyszer történik valami, mi átlöki a józanság ormán a sötétség karjai közé taszítja.*
-Umon...Nem gyűlölök senkit.
*Arca hamar kisimul, még egy halovány mosoly is megjelenik rajta a férfi szavaira, ahogy tovább indulnak.*
-Az Úrnő legfontosabb tana a szeretet és ez a mi fegyverünk is. A gyűlölet árkokat ás, én pedig nem szeretnék árkot közénk. Persze ha lenne, biztosan átugranám.
*Mosolyodik el még szélesebben.*
-Minek nézel Te? Persze, kóstoltam már ilyesmit, de nem nagyon iszom... Sosem voltam oda az ízéért. És vannak olyan csuhások, kik egyáltalán nem is isznak, mintha a gonosztól való lenne.
*Enged meg itt egy kis szemforgatást is.*
-De én akárhány könyvet végigbújtam, sehol sem láttam tiltva. A Fény nem szab határt a vágyaknak, sőt. Persze bizonyos keretek között. Szóval ez szeretnél lenni? "Tintás, a szeszfőző"?
5006. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 19:58:57
Üzenet elküldve: 2019-04-13 19:58:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- A fény elvakít és csak egy utat mutat, melyről, ha letérsz többé nem kerül rád. *Mosolyog a lányra.* Miért kellene bármelyiket is választanom, Hanloren? *Pillant le a mellkasán maradt tenyérre, de arcára nem ül ki semmilyen érzés ezzel kapcsolatosan.*
- Köszönöm. *Szól csendesen, majd végignézi, amint a még mindig kissé meleg tenyér lassan távolodik. Lágyan elmosolyodik, majd lassan elindul.*
- Te lényedben vagy jó Hanloren, s ilyenkor felvetődik bennem a kérdés, ha valaki lényében jó, vajon akad-e olyan, aki pedig természetében és lényében gonosz. Nem tartom magam gonosz embernek. *Fordul hirtelen a lány felé.* De eddig akármelyik istenség felé is fordultam, mind egyetlen utat kínált és nekem, másoknak, attól nem lett jobb. Segítek, mert én akarok. Veled vagyok, mert te akartad. A barátainkért megyünk, mert nekünk fontosak. Én ebben nem látok sem fényt, sem sötétséget, mégis kénytelen vagyok mindkettővel viaskodni. *Sóhajt fel, majd tekintete a távolba réved. Egy darabig szótlan bandukol, emészti a hallottakat, s bár a szeszfőzéssel és a tanulással kapcsolatos kijelentések is rég elhangzottak már, egyelőre csak a tájat nézi, s a folyó szelíd folyását, a nád zizegését hallgatja, s ahogy a szél fütyül olykor a lassan lombosodó fák ágai között.*
- Szerintem te jó tanító lennél, Hanloren. *Hosszú idő telik el, mire legközelebb megszólal, s magát is meglepi mondandójával.* Én viszont rossz diák. *Nevet fel öblösen.* Soha nem fordulok már semmilyen fény felé, ahogy sötétség felé sem. Ha megteszem, annak beláthatatlan következményei lennének. Egy régi barátom mondta egyszer... * ~ Pycta. ~ Jut eszébe az elf, kivel már annyi mindent végigjárt, s még mindig mellette van, s még előtte is titkolózni kényszerül.* ...ahol erős a fény, ott nő az árnyék, s ha árnyékban jársz... ennek a következményeit bizonyára te a templomból ismered. Megérintett, igaz? *Torpan meg és néz a lányra hirtelen.*
- Hát engem a fény érintett meg, s ellökött magától, nem vagyok méltó rá, igaz, én választottam. *Vonja meg a vállát, majd hidegen villan meg a tekintete.* Miért akarnék olyanhoz tartozni, aki megmondja mit, mikor és hogyan tegyek? Miért ne gyűlölhetnél engem, Hanloren, hisz oly tiszta a tekinteted? *Megrázza a fejét, s, ha a lány nem tartja fel lassan továbbindul, majd előremutat.*
- Arrafelé... nem messze van az ingoványtól, de még ezen az oldalon szerencsére. *Arca ismét hideggé válik, a lopott pillantásokat nem veszi észre.* Egyszer majd megkóstolod, amit főztem. *Mondja hirtelen felkuncogva, bár van egy sejtése, hogy hasonló választ kap majd tőle, mit Pyctától.* Ti szentfazekak sosem isztok, igaz? *Sunyít ki oldalra, hogy láthassa a reakciót, közben azért a nevetését immár nehezebb visszatartania, kezét persze felteszi, csak szava járás, nem rossz szándék. Kíváncsi rá, mennyi maradt meg még természetes lényéből, s mennyi a papnő?*
- A fény elvakít és csak egy utat mutat, melyről, ha letérsz többé nem kerül rád. *Mosolyog a lányra.* Miért kellene bármelyiket is választanom, Hanloren? *Pillant le a mellkasán maradt tenyérre, de arcára nem ül ki semmilyen érzés ezzel kapcsolatosan.*
- Köszönöm. *Szól csendesen, majd végignézi, amint a még mindig kissé meleg tenyér lassan távolodik. Lágyan elmosolyodik, majd lassan elindul.*
- Te lényedben vagy jó Hanloren, s ilyenkor felvetődik bennem a kérdés, ha valaki lényében jó, vajon akad-e olyan, aki pedig természetében és lényében gonosz. Nem tartom magam gonosz embernek. *Fordul hirtelen a lány felé.* De eddig akármelyik istenség felé is fordultam, mind egyetlen utat kínált és nekem, másoknak, attól nem lett jobb. Segítek, mert én akarok. Veled vagyok, mert te akartad. A barátainkért megyünk, mert nekünk fontosak. Én ebben nem látok sem fényt, sem sötétséget, mégis kénytelen vagyok mindkettővel viaskodni. *Sóhajt fel, majd tekintete a távolba réved. Egy darabig szótlan bandukol, emészti a hallottakat, s bár a szeszfőzéssel és a tanulással kapcsolatos kijelentések is rég elhangzottak már, egyelőre csak a tájat nézi, s a folyó szelíd folyását, a nád zizegését hallgatja, s ahogy a szél fütyül olykor a lassan lombosodó fák ágai között.*
- Szerintem te jó tanító lennél, Hanloren. *Hosszú idő telik el, mire legközelebb megszólal, s magát is meglepi mondandójával.* Én viszont rossz diák. *Nevet fel öblösen.* Soha nem fordulok már semmilyen fény felé, ahogy sötétség felé sem. Ha megteszem, annak beláthatatlan következményei lennének. Egy régi barátom mondta egyszer... * ~ Pycta. ~ Jut eszébe az elf, kivel már annyi mindent végigjárt, s még mindig mellette van, s még előtte is titkolózni kényszerül.* ...ahol erős a fény, ott nő az árnyék, s ha árnyékban jársz... ennek a következményeit bizonyára te a templomból ismered. Megérintett, igaz? *Torpan meg és néz a lányra hirtelen.*
- Hát engem a fény érintett meg, s ellökött magától, nem vagyok méltó rá, igaz, én választottam. *Vonja meg a vállát, majd hidegen villan meg a tekintete.* Miért akarnék olyanhoz tartozni, aki megmondja mit, mikor és hogyan tegyek? Miért ne gyűlölhetnél engem, Hanloren, hisz oly tiszta a tekinteted? *Megrázza a fejét, s, ha a lány nem tartja fel lassan továbbindul, majd előremutat.*
- Arrafelé... nem messze van az ingoványtól, de még ezen az oldalon szerencsére. *Arca ismét hideggé válik, a lopott pillantásokat nem veszi észre.* Egyszer majd megkóstolod, amit főztem. *Mondja hirtelen felkuncogva, bár van egy sejtése, hogy hasonló választ kap majd tőle, mit Pyctától.* Ti szentfazekak sosem isztok, igaz? *Sunyít ki oldalra, hogy láthassa a reakciót, közben azért a nevetését immár nehezebb visszatartania, kezét persze felteszi, csak szava járás, nem rossz szándék. Kíváncsi rá, mennyi maradt meg még természetes lényéből, s mennyi a papnő?*
5005. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 16:42:25
Üzenet elküldve: 2019-04-13 16:42:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-A sötétség hazugságokkal és ígéretekkel környékez... Ha pedig a hálójába kerültél, onnan már nincs visszaút.
*Arcizmai megkeményednek egy pillanatra, de hamar megenyhül.*
-Őriznünk kell a Fényt. Ez az egyetlen, mi békét hozhat a világra.
*Mikor a varázslat sikerül, egy megkönnyebbült mosoly suhan át arcán. Hevesebben vert a szíve néhány másodpercig, de végül sejtése szerencsére nem igazolódott be... Umon lelke nincs sötétség oltárhoz kötve, ez a sok különös célozgatás a férfi részéről csupán afféle sajátos komédia lehet.*
-Gyógyító vagyok, Umon. A Fény Nővérei közül egy. És nem is vagyok különösebben ügyes, vagy jártas a Fény mágiájának rejtelmeiben. Volt oly nővér, ki végtagokat növesztett vissza, haldoklót mentett, kit nem lehetett volna... Gyermekcipőben járok én hozzájuk képest.
*Ekkor tudatosul benne, hogy tenyere még mindig a férfi mellkasán pihen. Nem kapja el, óvatosan, lassan veszi le kezét a férfiről.*
-Tanítónak sem lennék túl jó. De ha egyszer kinyitod szíved a Fény felé, tán megtanulhatod.
*Mosolyog szélesen a férfira, majd megint csak elneveti magát.*
-Ha lenne ily mágia, Te bizonyosan tudnál róla. Szeszfőzés...
*Csóválja meg még mindig mosolyogva a fejét, miközben tovább sétálnak. Lopva olykor-olykor a férfira pillant menet közben. Nem felejtette el Umon furcsa tekintetét, miközben a sötétségről beszélt. Nem kérdez rá, talán nem is akarja tudni. Nem akarja ily kérdésekkel felzaklatni a férfit. Előbb-utóbb úgy is bizonyosságot szerez róla, ha úgy van, ahogy nyugtalankodó szíve érzi.*
-A sötétség hazugságokkal és ígéretekkel környékez... Ha pedig a hálójába kerültél, onnan már nincs visszaút.
*Arcizmai megkeményednek egy pillanatra, de hamar megenyhül.*
-Őriznünk kell a Fényt. Ez az egyetlen, mi békét hozhat a világra.
*Mikor a varázslat sikerül, egy megkönnyebbült mosoly suhan át arcán. Hevesebben vert a szíve néhány másodpercig, de végül sejtése szerencsére nem igazolódott be... Umon lelke nincs sötétség oltárhoz kötve, ez a sok különös célozgatás a férfi részéről csupán afféle sajátos komédia lehet.*
-Gyógyító vagyok, Umon. A Fény Nővérei közül egy. És nem is vagyok különösebben ügyes, vagy jártas a Fény mágiájának rejtelmeiben. Volt oly nővér, ki végtagokat növesztett vissza, haldoklót mentett, kit nem lehetett volna... Gyermekcipőben járok én hozzájuk képest.
*Ekkor tudatosul benne, hogy tenyere még mindig a férfi mellkasán pihen. Nem kapja el, óvatosan, lassan veszi le kezét a férfiről.*
-Tanítónak sem lennék túl jó. De ha egyszer kinyitod szíved a Fény felé, tán megtanulhatod.
*Mosolyog szélesen a férfira, majd megint csak elneveti magát.*
-Ha lenne ily mágia, Te bizonyosan tudnál róla. Szeszfőzés...
*Csóválja meg még mindig mosolyogva a fejét, miközben tovább sétálnak. Lopva olykor-olykor a férfira pillant menet közben. Nem felejtette el Umon furcsa tekintetét, miközben a sötétségről beszélt. Nem kérdez rá, talán nem is akarja tudni. Nem akarja ily kérdésekkel felzaklatni a férfit. Előbb-utóbb úgy is bizonyosságot szerez róla, ha úgy van, ahogy nyugtalankodó szíve érzi.*
5004. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 09:01:22
Üzenet elküldve: 2019-04-13 09:01:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*A csengő kacajra kissé hátrahőköl, majd mondhatni, bután néz a lányra, erre nem számított. Sokszor megragad mostanában az önmarcangolás emberi mocsarában, amiből nehezen szakítják ki. Egy rövid ideig szemlélődik csak így, aztán ajka halvány mosolyra húzódik, majd egy kissé szélesebbre.*
- Nekem a Tintás tetszik. Az Átok sem zavart. *Vonja meg a vállát felkuncogva, s mit sem foglalkozva Hanloren kezével, hirtelen tovább mesél.* Szeszt akarok főzni... az iszákos embereket hívják így, bár nem vetem meg az alkoholt, egy kissé túlzó, de azért találó. *Magyarázza.*
- Nem érdekes. *Fűzi össze saját szemét a lányéval, ha ráfigyel.* Lepaktálni?! Ugyan, dehogy! Én nem mondtam ilyet, de a kísértés nagy úr. *Vigyorodik el szélesen és kacsint a lányra.* Hehehe... sokszor beszélek marhaságokat, ne foglalkozz velem. *Bár szeme teljesen másról beszél.*
- Bah! Azt bárki mondhatja! *Jelenti ki a bizalom kapcsán, persze hangja kivételesen nem rosszindulatú, sőt inkább vidám.* De tegyünk egy próbát, rejtélyes kisasszony. *Nevet tovább aztán a következő kérdésre, már csak kissé szomorú képpel tekint vissza elveszve a mélykék fürkésző szempárban.*
- Értem mit szeretnél mondani. De én láttam Pyctát, Erdőszellem oldalán küzdeni, láttam embereket a lázadásból nyerészkedni, s láttam a vért, miben térdig gázoltak. Nem tudtam eldönteni, vajon én voltam-e, aki azt fakasztotta. *Válaszolja sötét tekintettel.*
- Kezdem azt gondolni, hogy egyikben sem szívesen hiszek már, eleddig soha nem segítettek meg, bár tény, hogy lehet ne is tettem... *Időközben mellkasán kellemes meleg lesz úrrá, s meglepetten tekint le a lány kezére, s lágyan mozgó ajkaira, a törékeny ujjakra, aztán lassan hegedő tenyerére. Jobbjával fejéhez is kap, ahol az óriás megütötte, bár lelappadt a púp, de még érezte jelenlétét, most azonban már eltűnt.*
- Ez... ez mi volt? *Teszi kezét a lányéra.* Nekem... nekem meg tudod tanítani? *Kerekedik el a szeme, s néz ismét a lányéra.*
- Köszönöm. *Bólint őszinte hálával.* De a rongy is jó lett volna. *Hunyorít a lányra, aztán felnevet legyintve.* Több meglepetés bújik meg benned, Hanloren, mint gondoltam. *Fenyegeti meg játékosan ujjával.* Gyere, induljunk, a gyümölcsöt, majd lepakolom a szekérről, ha visszaértünk. *Mondja, majd lassan elindul.*
- Mondd csak, a szeszfőzésre nincs valami csudás varászlatod? *Kérdezi morfondírozva és talán jókedvűen.* Épp van egy kiadó álláshelyem.
*A csengő kacajra kissé hátrahőköl, majd mondhatni, bután néz a lányra, erre nem számított. Sokszor megragad mostanában az önmarcangolás emberi mocsarában, amiből nehezen szakítják ki. Egy rövid ideig szemlélődik csak így, aztán ajka halvány mosolyra húzódik, majd egy kissé szélesebbre.*
- Nekem a Tintás tetszik. Az Átok sem zavart. *Vonja meg a vállát felkuncogva, s mit sem foglalkozva Hanloren kezével, hirtelen tovább mesél.* Szeszt akarok főzni... az iszákos embereket hívják így, bár nem vetem meg az alkoholt, egy kissé túlzó, de azért találó. *Magyarázza.*
- Nem érdekes. *Fűzi össze saját szemét a lányéval, ha ráfigyel.* Lepaktálni?! Ugyan, dehogy! Én nem mondtam ilyet, de a kísértés nagy úr. *Vigyorodik el szélesen és kacsint a lányra.* Hehehe... sokszor beszélek marhaságokat, ne foglalkozz velem. *Bár szeme teljesen másról beszél.*
- Bah! Azt bárki mondhatja! *Jelenti ki a bizalom kapcsán, persze hangja kivételesen nem rosszindulatú, sőt inkább vidám.* De tegyünk egy próbát, rejtélyes kisasszony. *Nevet tovább aztán a következő kérdésre, már csak kissé szomorú képpel tekint vissza elveszve a mélykék fürkésző szempárban.*
- Értem mit szeretnél mondani. De én láttam Pyctát, Erdőszellem oldalán küzdeni, láttam embereket a lázadásból nyerészkedni, s láttam a vért, miben térdig gázoltak. Nem tudtam eldönteni, vajon én voltam-e, aki azt fakasztotta. *Válaszolja sötét tekintettel.*
- Kezdem azt gondolni, hogy egyikben sem szívesen hiszek már, eleddig soha nem segítettek meg, bár tény, hogy lehet ne is tettem... *Időközben mellkasán kellemes meleg lesz úrrá, s meglepetten tekint le a lány kezére, s lágyan mozgó ajkaira, a törékeny ujjakra, aztán lassan hegedő tenyerére. Jobbjával fejéhez is kap, ahol az óriás megütötte, bár lelappadt a púp, de még érezte jelenlétét, most azonban már eltűnt.*
- Ez... ez mi volt? *Teszi kezét a lányéra.* Nekem... nekem meg tudod tanítani? *Kerekedik el a szeme, s néz ismét a lányéra.*
- Köszönöm. *Bólint őszinte hálával.* De a rongy is jó lett volna. *Hunyorít a lányra, aztán felnevet legyintve.* Több meglepetés bújik meg benned, Hanloren, mint gondoltam. *Fenyegeti meg játékosan ujjával.* Gyere, induljunk, a gyümölcsöt, majd lepakolom a szekérről, ha visszaértünk. *Mondja, majd lassan elindul.*
- Mondd csak, a szeszfőzésre nincs valami csudás varászlatod? *Kérdezi morfondírozva és talán jókedvűen.* Épp van egy kiadó álláshelyem.
5003. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 01:13:32
Üzenet elküldve: 2019-04-13 01:13:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Tintás... Átok. Egyik sem túl hízelgő név.
*Nevet fel csilingelve, de mielőtt rákérdezne a nevek eredetére, furcsa szavak hagyják el Umon száját.*
-Hogyan?
*Húzza össze szemét, fürkészve lesve a férfi arcrezdüléseit. Tudja, miről beszél a férfi, hogyne tudná... Nem ostoba, pontosan tudja, a Templom megtisztítása óta kinek az erőtlen kacagását hallja olykor-olykor fejében. De míg elnyomja e hangot a tűz, mi lelkében lobog, nem lehet baj... De vajon honnan tudja Umon? Vagy csak egyszerű találgatás részéről?*
-Én nem... A sötétséggel lepaktálni hatalmas bűn.
*Pillant félre zavartan. Volt valami Umon tekintetében, ami felettébb aggasztja.*
-Talán kellene tenned egy próbát. Bármi történt is és bármit tettek veled... Bennem megbízhatsz.
*Mosolyog a férfira meleg kedvességgel, még akkor is, ha a mosoly viszonzatlan marad.*
-Mondd, a három isten közül ki az, ki nem ártott soha földijeinek és csak jóságot teremtett? Teysus önző játéka a világgal, mivel magának és híveinek erszényét tömi vagy a sötét isten gonosz tettei csak megrontották e világot... Eeyrt tanait kell követnünk, ahogy már Pyctáék is teszik. Az Úrnő hatalma nagyobb, mint bárki gondolná.
*Azzal baljával leoldva a férfi kezéről a kötést, gyengéden ráteszi ujjait Umon mellkasára és suttogni kezd. Ajkai némán formálják a szavakat, ő pedig behunyja szemét, míg a varázslat tart.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
-Tintás... Átok. Egyik sem túl hízelgő név.
*Nevet fel csilingelve, de mielőtt rákérdezne a nevek eredetére, furcsa szavak hagyják el Umon száját.*
-Hogyan?
*Húzza össze szemét, fürkészve lesve a férfi arcrezdüléseit. Tudja, miről beszél a férfi, hogyne tudná... Nem ostoba, pontosan tudja, a Templom megtisztítása óta kinek az erőtlen kacagását hallja olykor-olykor fejében. De míg elnyomja e hangot a tűz, mi lelkében lobog, nem lehet baj... De vajon honnan tudja Umon? Vagy csak egyszerű találgatás részéről?*
-Én nem... A sötétséggel lepaktálni hatalmas bűn.
*Pillant félre zavartan. Volt valami Umon tekintetében, ami felettébb aggasztja.*
-Talán kellene tenned egy próbát. Bármi történt is és bármit tettek veled... Bennem megbízhatsz.
*Mosolyog a férfira meleg kedvességgel, még akkor is, ha a mosoly viszonzatlan marad.*
-Mondd, a három isten közül ki az, ki nem ártott soha földijeinek és csak jóságot teremtett? Teysus önző játéka a világgal, mivel magának és híveinek erszényét tömi vagy a sötét isten gonosz tettei csak megrontották e világot... Eeyrt tanait kell követnünk, ahogy már Pyctáék is teszik. Az Úrnő hatalma nagyobb, mint bárki gondolná.
*Azzal baljával leoldva a férfi kezéről a kötést, gyengéden ráteszi ujjait Umon mellkasára és suttogni kezd. Ajkai némán formálják a szavakat, ő pedig behunyja szemét, míg a varázslat tart.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
5002. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 17:06:39
Üzenet elküldve: 2019-04-12 17:06:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tűnődve nézi Hanlorent, s elméjében számtalan kérdés cikázik, melyekre választ nem kap. Nem üresség ez, inkább kavalkád tömege, melyben nem tud rendet tenni. ~ Azért, mert bármikor elvágom a torkod és elföldellek, úgy, hogy senki sem látja... ~ Hasít fejébe a mozzanat, amint Valea üveges tekintete mered rá, némi meglepett mosoly kíséretében, mielőtt végleg összecsuklik. Tekintete felhőssé válik, s csak fejét rázva kuncog fel.*
- Értem. Nos... ha már így alakult... *Kezdi el a mondatot, amit nem fejez be. A lány valóban akkor nem jött volna vele, ha kifejezetten kéri? De hát megtette, tán látszott bizonytalansága? Nem tudja, de ebből a szempontból ez már igazából mindegy is.*
- Én. *Válaszol csendesen.* A múltban volt némi problémám, én voltam Átok, ma már csak Tintás vagyok. *Vonja meg a vállát, miközben kezéről lassan lerázza a folyó jéghideg és kristálytiszta vizét. Zsebében kotorászik a rongyért, mely megáll a kezében.*
- Sokszor talán a jobb azonosulni a sötéttel, mint küzdeni ellene... *Motyogja csendesen, s a rongy korcaiban veszik el tekintete.* Talán van bennünk némi közös... nem igaz? *Villan fel hirtelen szeme a lányéba nézve. Jóság aurája lengi körbe, ettől még van valami, persze ez nem is sejtés, még csak nem is érzés, talán csak tipp a részéről, mely vagy bejön, vagy nem.*
- Perszeee... *Húzza el a száját.* Ha megmentett, akkor nincs baj, nem igaz? *Mosolyodik el, de szemei hidegek maradnak, komótosan tekeri be tenyerét, majd a mozdulat Hanloren szavaira félbeszakad.*
- Nem jó? *Kérdezi, soha nem tanulta, hogyan kell, nem is foglalkozott vele. Kezén számtalan sérülés, elsősorban bütykein, melyet őrületében fák oldalán edzett, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, Valea idejében a szekér oldala, Pycta mellett egy fenyő bánta. Csak Umon nem. Fejét rázva tekeri le:*
- Senkiben sem bízom... *Jegyzi meg csendesen, a rongyot a zsebébe fűzve, de kijelentésével ellentétesen, nem akadályozza meg a lányt, hogy tenyerét mellkasára helyezhesse. A mosolyt ugyan nem viszonozza, azonban tétován biccent, tehát az engedélyt megadja, bármi is következzen.*
- Lehet nálam nem fog sikerülni... *Sóhajt fel.* Csak egy próbálkozás! *Emeli fel az ujját.* Ha nem... az a sors keze, ne próbálkozz tovább. *Morogja, de nem áll ellen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tűnődve nézi Hanlorent, s elméjében számtalan kérdés cikázik, melyekre választ nem kap. Nem üresség ez, inkább kavalkád tömege, melyben nem tud rendet tenni. ~ Azért, mert bármikor elvágom a torkod és elföldellek, úgy, hogy senki sem látja... ~ Hasít fejébe a mozzanat, amint Valea üveges tekintete mered rá, némi meglepett mosoly kíséretében, mielőtt végleg összecsuklik. Tekintete felhőssé válik, s csak fejét rázva kuncog fel.*
- Értem. Nos... ha már így alakult... *Kezdi el a mondatot, amit nem fejez be. A lány valóban akkor nem jött volna vele, ha kifejezetten kéri? De hát megtette, tán látszott bizonytalansága? Nem tudja, de ebből a szempontból ez már igazából mindegy is.*
- Én. *Válaszol csendesen.* A múltban volt némi problémám, én voltam Átok, ma már csak Tintás vagyok. *Vonja meg a vállát, miközben kezéről lassan lerázza a folyó jéghideg és kristálytiszta vizét. Zsebében kotorászik a rongyért, mely megáll a kezében.*
- Sokszor talán a jobb azonosulni a sötéttel, mint küzdeni ellene... *Motyogja csendesen, s a rongy korcaiban veszik el tekintete.* Talán van bennünk némi közös... nem igaz? *Villan fel hirtelen szeme a lányéba nézve. Jóság aurája lengi körbe, ettől még van valami, persze ez nem is sejtés, még csak nem is érzés, talán csak tipp a részéről, mely vagy bejön, vagy nem.*
- Perszeee... *Húzza el a száját.* Ha megmentett, akkor nincs baj, nem igaz? *Mosolyodik el, de szemei hidegek maradnak, komótosan tekeri be tenyerét, majd a mozdulat Hanloren szavaira félbeszakad.*
- Nem jó? *Kérdezi, soha nem tanulta, hogyan kell, nem is foglalkozott vele. Kezén számtalan sérülés, elsősorban bütykein, melyet őrületében fák oldalán edzett, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, Valea idejében a szekér oldala, Pycta mellett egy fenyő bánta. Csak Umon nem. Fejét rázva tekeri le:*
- Senkiben sem bízom... *Jegyzi meg csendesen, a rongyot a zsebébe fűzve, de kijelentésével ellentétesen, nem akadályozza meg a lányt, hogy tenyerét mellkasára helyezhesse. A mosolyt ugyan nem viszonozza, azonban tétován biccent, tehát az engedélyt megadja, bármi is következzen.*
- Lehet nálam nem fog sikerülni... *Sóhajt fel.* Csak egy próbálkozás! *Emeli fel az ujját.* Ha nem... az a sors keze, ne próbálkozz tovább. *Morogja, de nem áll ellen.*
5001. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 13:48:50
Üzenet elküldve: 2019-04-12 13:48:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Miért ne tenném?
*Von vállat, miközben a férfi felé fordul.*
-Talán nem is tartottam volna veled, ha elvárnád. És ki mondja azt, hogy nem vagy megbízható? Te magad?
*Vonja fel kissé szemöldökét kérdőn. Látszólag oly súly telepedik meg a férfi lelkén, amit nem bír el, neki pedig ahogy mindig, feltett szándéka segíteni. Na nem akar rátelepedni Umonra és kihúzni belőle a gondját, azzal többet ártana, mint segítene. Csendben szemléli a seb legkevésbé sem szakszerű ellátását. A tűz dolgát nem firtatja, Umonék bizonyára tudják, mit csinálnak.*
-A Templomnál. Voltam olyan ostoba, hogy egymagam keltem birokra a sötétséggel. Pycta megmentett.
*Mosolyodik el halványan, de nem kérdez vissza. Még. Sokkal inkább érdekli most a mély vágás a férfi tenyerén.*
-Hogyan szerezted?
*Fordul szembe a férfival, jelentőségteljes pillantást vetve a kötésre.*
-Vedd le. Ez így nem lesz jó.
*Szól, miközben balját Umon keze felé nyújtja, hogy ha a férfi is engedi, megfogja a kézfejét. Hangja kedvesen cseng, nincs benne türelmetlenség vagy rideg utasítás.*
-Meggyógyítom a kezed. Bízz bennem.
*Mosolyog bátorítóan Umonra, kezét a férfi mellkasa felé nyújtva, de nem érinti még meg. Kérdő tekintettel fürkészi Umon arcát, várva az engedélyére. Nem akar a férfi akarata ellenére cselekedni, az nem szülhet bizalmat soha.*
-Miért ne tenném?
*Von vállat, miközben a férfi felé fordul.*
-Talán nem is tartottam volna veled, ha elvárnád. És ki mondja azt, hogy nem vagy megbízható? Te magad?
*Vonja fel kissé szemöldökét kérdőn. Látszólag oly súly telepedik meg a férfi lelkén, amit nem bír el, neki pedig ahogy mindig, feltett szándéka segíteni. Na nem akar rátelepedni Umonra és kihúzni belőle a gondját, azzal többet ártana, mint segítene. Csendben szemléli a seb legkevésbé sem szakszerű ellátását. A tűz dolgát nem firtatja, Umonék bizonyára tudják, mit csinálnak.*
-A Templomnál. Voltam olyan ostoba, hogy egymagam keltem birokra a sötétséggel. Pycta megmentett.
*Mosolyodik el halványan, de nem kérdez vissza. Még. Sokkal inkább érdekli most a mély vágás a férfi tenyerén.*
-Hogyan szerezted?
*Fordul szembe a férfival, jelentőségteljes pillantást vetve a kötésre.*
-Vedd le. Ez így nem lesz jó.
*Szól, miközben balját Umon keze felé nyújtja, hogy ha a férfi is engedi, megfogja a kézfejét. Hangja kedvesen cseng, nincs benne türelmetlenség vagy rideg utasítás.*
-Meggyógyítom a kezed. Bízz bennem.
*Mosolyog bátorítóan Umonra, kezét a férfi mellkasa felé nyújtva, de nem érinti még meg. Kérdő tekintettel fürkészi Umon arcát, várva az engedélyére. Nem akar a férfi akarata ellenére cselekedni, az nem szülhet bizalmat soha.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579