Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 253 (5041. - 5060. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5060. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-25 06:49:09
Üzenet elküldve: 2019-04-25 06:49:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
*Végre megérkezett. Már rá is sötétedett és a hátsója is úgy fáj mint a rosseb. Át is fagyott annak a dögnek a hátán. Szerencsére a személyzetből volt, aki ébren várta és beengedi. Kérésére a lovát is elszállásolják és a rajta lévő cuccokat felviszik a rendelőjébe? Oh, voltak olyan rendesek és tényleg bevitték az általa kért cuccokat oda. Meg is nézi. Elég egyszerű kis cucc. Néhány asztal, az egyiken ott vannak kiterítve az eszközei, a piócás üvege mellett és ennyi. Lesz még itt dolga. Persze olyan kellemesen borongós és sötét hangulatú rendelőt nem lenne érdemes kialakítania mint a szegénynegyedben volt. Amivel félelmet keltett a betegei lelkében. Ez a gondolat megmelengeti a szívét. El is dönti, hogy egy vödröt azért szereztet ide csak a hangulat kedvéért. Remélhetőleg használni nem kell. Meg amúgy is innen maximum az ablakon kiönteni lehet a vért, de akkor olyan lesz a fal sóher főnök úr meg hisztizik.*
~Tényleg! Ha valamit ki kell vágni valakiből akkor, azt itt hova tesszük? Még disznók vagy kutyák sincsenek. Erre majd abban a helyzetben gondolunk.~
*Mindenesetre előbb meg szeretne vacsorázni mert korog a gyomra és a torka ki van száradva. Erre lehetőséget is kap és ha már itt a lehetőség smúzol kicsit az alkalmazottakkal, hogy megismerje a helyet. Tök közvetlen hangnemet választ. Mesél kicsit arról milyen csetepaté volt a vashegyen meg hasonlók és csak aztán kezd kérdezősködni miután oldottabb lett a hangulat. Megtudja, hogy elég pletykás a személyzet és, hogy a vérfertőzés családi vonás a Saqeves-eknél. Juj, ha ezt Relael-nek elmondja! Meg hall sztorikat még a főnökről. Olyan alaknak tűnik aki, azt hiszi megválthatja a világot. Nagyot fog egyszer esni. Talán pont Int miatt. Ki tudja? Mindenesetre ennyivel is okosabb lett az elf és közben a meleg és az elfogyasztott pár pohár bor hatására át is melegedett kicsit. Egy fürdőt még készíttet magának és addig is visszatér a rendelőjébe, hogy a közben behordott vásárolt cuccaiból előkerítse a fűszereket. Amit a háznak hozott, azt át is adja valakinek aki viszi a konyhára, a többit kiteszi az asztalra, előkeresi a tavalyi harsogó bort felbontatja és egy tölcsér segítségével megfűszerezi. Ezek után visszazárja és félre teszi, de úgy, hogy szem előtt maradjon. Ezek után a szobájában lévő gyógynövényeit is ide hozza és kész lesz a fürdője. Közben elgondolkozik azon, hogy a zöld szemű részeg volt nap közben és ez nem túl jó dolog. Ő is volt már részeg nap közben, de úgy hogy semmi dolga nem volt és a tengerről érkezett meg lealjasodva a cimboráival. Végül ilyen gondolatok közt fejezi be a fürdőjét és tér nyugovóra. Nem kell altatni ez után a nap után úgy durmol mint egy medve.*
~Tényleg! Ha valamit ki kell vágni valakiből akkor, azt itt hova tesszük? Még disznók vagy kutyák sincsenek. Erre majd abban a helyzetben gondolunk.~
*Mindenesetre előbb meg szeretne vacsorázni mert korog a gyomra és a torka ki van száradva. Erre lehetőséget is kap és ha már itt a lehetőség smúzol kicsit az alkalmazottakkal, hogy megismerje a helyet. Tök közvetlen hangnemet választ. Mesél kicsit arról milyen csetepaté volt a vashegyen meg hasonlók és csak aztán kezd kérdezősködni miután oldottabb lett a hangulat. Megtudja, hogy elég pletykás a személyzet és, hogy a vérfertőzés családi vonás a Saqeves-eknél. Juj, ha ezt Relael-nek elmondja! Meg hall sztorikat még a főnökről. Olyan alaknak tűnik aki, azt hiszi megválthatja a világot. Nagyot fog egyszer esni. Talán pont Int miatt. Ki tudja? Mindenesetre ennyivel is okosabb lett az elf és közben a meleg és az elfogyasztott pár pohár bor hatására át is melegedett kicsit. Egy fürdőt még készíttet magának és addig is visszatér a rendelőjébe, hogy a közben behordott vásárolt cuccaiból előkerítse a fűszereket. Amit a háznak hozott, azt át is adja valakinek aki viszi a konyhára, a többit kiteszi az asztalra, előkeresi a tavalyi harsogó bort felbontatja és egy tölcsér segítségével megfűszerezi. Ezek után visszazárja és félre teszi, de úgy, hogy szem előtt maradjon. Ezek után a szobájában lévő gyógynövényeit is ide hozza és kész lesz a fürdője. Közben elgondolkozik azon, hogy a zöld szemű részeg volt nap közben és ez nem túl jó dolog. Ő is volt már részeg nap közben, de úgy hogy semmi dolga nem volt és a tengerről érkezett meg lealjasodva a cimboráival. Végül ilyen gondolatok közt fejezi be a fürdőjét és tér nyugovóra. Nem kell altatni ez után a nap után úgy durmol mint egy medve.*
5059. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-25 00:51:10
Üzenet elküldve: 2019-04-25 00:51:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
//Másnap//
*A város felől érkezik, bár nem arrafelé távozott. Fáradt és kimerült, hisz csaknem két napja úton van, de könnyed, kitartó futásban ér be a táborba. Bár állóképessége legendás, ez a hosszú, pihenés nélküli utazás felemésztette ereje nagy részét, mégis mosolyogva köszönti a tábor körül járőröző íjászokat. A tábor szélénél játszó gyermekekkel együtt sétál be a táborba és keresi fel sátrát, hogy levehesse végre a páncélt, mely bár remek darab, a hosszú távú viseléséhez még nincs hozzászokva.
Átöltözve egyszerű ruhákba tér vissza a sátrából, hogy a központi nagy sátorban ételt és forrásvizet kérjen magának, s evés közben megtárgyalja az öregekkel a történteket.
Az építkezések jól haladnak, egy-két lombház alapja már talán el is készült, a tartógerendákat csapolással a helyükre erősítették, most aztán készülhet a padozat, a falak és a tető. Megtudja, hogy a kalapos íjász három nyúllal tért vissza, aztán pedig talán a városba ment és Tintás, meg a papnő még nem tértek vissza.
Ő elmondja, hogy merre járt, mit tapasztalt a mágustoronynál és később az áldozatról is beszél, melyet a felszabadított templom oltárán hagyott a Fákban Lakónak és Eeyrnek. Kéri, hogy hadd pihenjen kicsit, hogy aztán maga is csatlakozhasson a házépítőkhöz, hogy minél hamarabb elkészülhessenek a házak és a családok egymás után beköltözhessenek új otthonaikba.
Beszélnek a férfiakkal és az öregekkel a termőterület kialakításáról is, amellyel búzát, kukoricát és más terményeket termeszthetnek maguknak, hogy kiegészítsék és kiválthassák az erdőből beszerzett élelmiszereket. Hisz az erdőt nem használhatják ki teljesen, ügyelniük kell az egyensúlyra. Megegyeznek abban, hogy ahány fát kivágnak a lombházak felépítéséhez, annyit fognak ültetni és ajánlani az Erdő Szívének engesztelésül.
A csuhátlan csuhás elmondja, hogy ha Lyzendráék megérkeznek a csapattal, tanácskozást fognak tartani együtt, hogy eldöntsék, milyen célokat tűznek ki maguk elé. A termőföldek mellett szükség lehet még az állatok részére épített, talajszinti épületekre, tárolókra, akár egy vízkerék is szóba kerülhet, hisz látta, hogyan működött és épült fel még Vadvédben. Egy cserzőműhely is jó volna, ahol az elejtett vadak bőrét kikészítik, az már csak távoli cél, hogy akár egy kovácsműhelyt is berendezhetnének a folyóparton, bár ahhoz nyersanyag és megfelelő kovácsmester is kell.
Amikor végzett az evéssel és a beszámolókkal, kimenti magát és pihenni indul a sátrába. Megkéri az egyik elf kölyköt, hogy ébressze fel delelő előtt, vagy akkor, amikor Umon esetleg megérkezik. Aztán visszatér sátrába, hogy lefeküdjön kicsit pihenni. Pár óra alvás elég lesz, hisz hajtja a tettvágy és a lelkesedés, hogy végre a komoly munka is elkezdődhet a faluban. Miközben a falu nevén töpreng nyomja el az álom, nyugodt és pihentető pihenéssel ajándékozza meg talán az Erdő Szíve.*
//Másnap//
*A város felől érkezik, bár nem arrafelé távozott. Fáradt és kimerült, hisz csaknem két napja úton van, de könnyed, kitartó futásban ér be a táborba. Bár állóképessége legendás, ez a hosszú, pihenés nélküli utazás felemésztette ereje nagy részét, mégis mosolyogva köszönti a tábor körül járőröző íjászokat. A tábor szélénél játszó gyermekekkel együtt sétál be a táborba és keresi fel sátrát, hogy levehesse végre a páncélt, mely bár remek darab, a hosszú távú viseléséhez még nincs hozzászokva.
Átöltözve egyszerű ruhákba tér vissza a sátrából, hogy a központi nagy sátorban ételt és forrásvizet kérjen magának, s evés közben megtárgyalja az öregekkel a történteket.
Az építkezések jól haladnak, egy-két lombház alapja már talán el is készült, a tartógerendákat csapolással a helyükre erősítették, most aztán készülhet a padozat, a falak és a tető. Megtudja, hogy a kalapos íjász három nyúllal tért vissza, aztán pedig talán a városba ment és Tintás, meg a papnő még nem tértek vissza.
Ő elmondja, hogy merre járt, mit tapasztalt a mágustoronynál és később az áldozatról is beszél, melyet a felszabadított templom oltárán hagyott a Fákban Lakónak és Eeyrnek. Kéri, hogy hadd pihenjen kicsit, hogy aztán maga is csatlakozhasson a házépítőkhöz, hogy minél hamarabb elkészülhessenek a házak és a családok egymás után beköltözhessenek új otthonaikba.
Beszélnek a férfiakkal és az öregekkel a termőterület kialakításáról is, amellyel búzát, kukoricát és más terményeket termeszthetnek maguknak, hogy kiegészítsék és kiválthassák az erdőből beszerzett élelmiszereket. Hisz az erdőt nem használhatják ki teljesen, ügyelniük kell az egyensúlyra. Megegyeznek abban, hogy ahány fát kivágnak a lombházak felépítéséhez, annyit fognak ültetni és ajánlani az Erdő Szívének engesztelésül.
A csuhátlan csuhás elmondja, hogy ha Lyzendráék megérkeznek a csapattal, tanácskozást fognak tartani együtt, hogy eldöntsék, milyen célokat tűznek ki maguk elé. A termőföldek mellett szükség lehet még az állatok részére épített, talajszinti épületekre, tárolókra, akár egy vízkerék is szóba kerülhet, hisz látta, hogyan működött és épült fel még Vadvédben. Egy cserzőműhely is jó volna, ahol az elejtett vadak bőrét kikészítik, az már csak távoli cél, hogy akár egy kovácsműhelyt is berendezhetnének a folyóparton, bár ahhoz nyersanyag és megfelelő kovácsmester is kell.
Amikor végzett az evéssel és a beszámolókkal, kimenti magát és pihenni indul a sátrába. Megkéri az egyik elf kölyköt, hogy ébressze fel delelő előtt, vagy akkor, amikor Umon esetleg megérkezik. Aztán visszatér sátrába, hogy lefeküdjön kicsit pihenni. Pár óra alvás elég lesz, hisz hajtja a tettvágy és a lelkesedés, hogy végre a komoly munka is elkezdődhet a faluban. Miközben a falu nevén töpreng nyomja el az álom, nyugodt és pihentető pihenéssel ajándékozza meg talán az Erdő Szíve.*
5058. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 23:53:26
Üzenet elküldve: 2019-04-24 23:53:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Megnyugtató, hogy bár nem olyan összeszokott csapat, mint még régen az erődlakókkal volt, azért megbízhat Monsotorban és Denzackban, hogy nem csörtetnek keresztül mindenen, kérése ellenére. Ő maga is elegendő zajt csap akaratán kívül is.
~Nesze neked hangtalan elf léptek...~
Amikor elindul lassan kerülve a tűz fénykörét, egy fa éppen takarja a két alakot, akik közül már csak egynek vonalait látja a tűz mellett, mire elhagyja a fát. Olyan jó volna ilyenkor, ha mélységiekhez hasonló látással rendelkezne, csak a kúszás keltette levélzizegésből gondolja, hogy valami közeledik, így hátrál, s visszább húzódik, kezét pedig tőrére csúsztatja. Szeme sarkából a minxet keresi. Tudni szeretné, merre lépjen, ha védeni szeretné az állatot, aki nyomába szegődött.
Aztán riadalmában majdnem ugrik egyet, majd azonnal nevethetnékje is támad, amint eljut agyáig a mély érdes hang. Szívmelengetően ismerős neki, s mégis idegenül cseng. Mintha száz hosszú éve találkoztak volna. De mégis, melyik másik bolond haramia kezdene verselésbe az éjszaka közepén, hacsak az mégsem haramia. Talán csak szimplán habókos.
Lyz kivár, s addig a következő fatörzshöz lép, mely a legközelebb eső lehet a hang alapján a különös szavaló bozótoshoz. Onnan szólal meg csendesen, de a hasaló férfi biztosan, s az elf nő is fajának ezen adottságával hallhatja szavait.*
- „Az éj sötétbe vonja arcomat, Különben elpirulnék szégyenemben,” Fülem ezer szót hallott szádból, S hangodat száz közül is megismerem *szavalja az ismert strófák után saját gondolatait is, majd óvatosan kilép a fa takarásából, s úgy köszönti, ahogyan akkor reggel az erkélyen.*
- Jó reggelt Idegen! *Egy pár barna bőrcsizma halk levélzizegéssel állapodik meg a bozótos előtt, felfedve magát a nem is oly idegennek. Mögötte a minx néhány lépésre szimatolja a levegőt, de nem lép közelebb Lyzhez, így talán nem is vehető észre azonnal, ahogyan hátrahagyott társai sem, akik a fák közt várakoznak.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.04.25 22:41:06, a következő indokkal:
Kérésre javítva.
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Megnyugtató, hogy bár nem olyan összeszokott csapat, mint még régen az erődlakókkal volt, azért megbízhat Monsotorban és Denzackban, hogy nem csörtetnek keresztül mindenen, kérése ellenére. Ő maga is elegendő zajt csap akaratán kívül is.
~Nesze neked hangtalan elf léptek...~
Amikor elindul lassan kerülve a tűz fénykörét, egy fa éppen takarja a két alakot, akik közül már csak egynek vonalait látja a tűz mellett, mire elhagyja a fát. Olyan jó volna ilyenkor, ha mélységiekhez hasonló látással rendelkezne, csak a kúszás keltette levélzizegésből gondolja, hogy valami közeledik, így hátrál, s visszább húzódik, kezét pedig tőrére csúsztatja. Szeme sarkából a minxet keresi. Tudni szeretné, merre lépjen, ha védeni szeretné az állatot, aki nyomába szegődött.
Aztán riadalmában majdnem ugrik egyet, majd azonnal nevethetnékje is támad, amint eljut agyáig a mély érdes hang. Szívmelengetően ismerős neki, s mégis idegenül cseng. Mintha száz hosszú éve találkoztak volna. De mégis, melyik másik bolond haramia kezdene verselésbe az éjszaka közepén, hacsak az mégsem haramia. Talán csak szimplán habókos.
Lyz kivár, s addig a következő fatörzshöz lép, mely a legközelebb eső lehet a hang alapján a különös szavaló bozótoshoz. Onnan szólal meg csendesen, de a hasaló férfi biztosan, s az elf nő is fajának ezen adottságával hallhatja szavait.*
- „Az éj sötétbe vonja arcomat, Különben elpirulnék szégyenemben,” Fülem ezer szót hallott szádból, S hangodat száz közül is megismerem *szavalja az ismert strófák után saját gondolatait is, majd óvatosan kilép a fa takarásából, s úgy köszönti, ahogyan akkor reggel az erkélyen.*
- Jó reggelt Idegen! *Egy pár barna bőrcsizma halk levélzizegéssel állapodik meg a bozótos előtt, felfedve magát a nem is oly idegennek. Mögötte a minx néhány lépésre szimatolja a levegőt, de nem lép közelebb Lyzhez, így talán nem is vehető észre azonnal, ahogyan hátrahagyott társai sem, akik a fák közt várakoznak.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.04.25 22:41:06, a következő indokkal:
Kérésre javítva.
5057. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 22:53:03
Üzenet elküldve: 2019-04-24 22:53:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
-Ráérsz foglalkozni azzal.
*Mosolyodik el, de azért jól esik neki a szó, és hogy Umon segíteni szeretne neki. Végtére is, szüksége van fedélre a feje felett, de majd csak akkor, ha már a nincstelenek feje felett is van, kik velük tartottak.*
-Nem Te lennél, ha nem morognál.
*Feleli homlokráncolva, de a mosoly még mindig arcán bujkál. Egészen addig, míg hangos reccsenésre nem lesz figyelmes valahol a fák sűrűjében.*
-Umon!
*Suttogja a férfinak miközben felpattan, hogy a hang irányába forduljon és belebámuljon az ásító sötétségbe.
Egyetért a férfi szavaival, de nem szól semmit. Valóban nyílt a terep, ők pedig a tűz fénykörében, ha rajtuk akartak volna ütni, már javában süvítene feléjük a nyílvessző, ő pedig kénytelen lenne régi ismerősként üdvözölni. Követi a férfit, a szavaira pedig megtorpan. Idegesen húzza össze magán az Umontól kapott kabátot, miközben a szakállas férfi kúszni kezd a hang vélt irányába és elveszik a feketeségben.
A kiáltásra összerezzen. Reméli, hogy Umon tudja mit csinál. Ő nem mozdul a helyéről, pedig szívesen a férfi után osont volna, hogy segíthessen, ha a szükség úgy hozza. Így csak vár tehetetlen, fülelve és rezzenve minden apró zajra, kitágult pupilláival a sötétséget fürkészve.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
-Ráérsz foglalkozni azzal.
*Mosolyodik el, de azért jól esik neki a szó, és hogy Umon segíteni szeretne neki. Végtére is, szüksége van fedélre a feje felett, de majd csak akkor, ha már a nincstelenek feje felett is van, kik velük tartottak.*
-Nem Te lennél, ha nem morognál.
*Feleli homlokráncolva, de a mosoly még mindig arcán bujkál. Egészen addig, míg hangos reccsenésre nem lesz figyelmes valahol a fák sűrűjében.*
-Umon!
*Suttogja a férfinak miközben felpattan, hogy a hang irányába forduljon és belebámuljon az ásító sötétségbe.
Egyetért a férfi szavaival, de nem szól semmit. Valóban nyílt a terep, ők pedig a tűz fénykörében, ha rajtuk akartak volna ütni, már javában süvítene feléjük a nyílvessző, ő pedig kénytelen lenne régi ismerősként üdvözölni. Követi a férfit, a szavaira pedig megtorpan. Idegesen húzza össze magán az Umontól kapott kabátot, miközben a szakállas férfi kúszni kezd a hang vélt irányába és elveszik a feketeségben.
A kiáltásra összerezzen. Reméli, hogy Umon tudja mit csinál. Ő nem mozdul a helyéről, pedig szívesen a férfi után osont volna, hogy segíthessen, ha a szükség úgy hozza. Így csak vár tehetetlen, fülelve és rezzenve minden apró zajra, kitágult pupilláival a sötétséget fürkészve.*
5056. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:24:12
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:24:12
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Nos az élet valahogy nem igazán jött be neki Artheniorban. Azt hitte valahogy meg tudja oldani, hogy elkezdhesse életét a városban, de a szerencsecsillag nem ott tündökölt neki. Így hát vezényszóra, mit saját maga hangoztatott fel inkább tovább áll. Senkit sem talált magának, akihez így vagy úgy kötődni tudna, sem emberhez, sem helyhez. Magát meg már igencsak unta a semmittevésben, így ideje másutt szerencsét próbálni.*
5055. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 16:06:18
Üzenet elküldve: 2019-04-24 16:06:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Bár gyalogos sebességgel nem olyan gyorsak, mint kellene, bízik benne, hogy Lyz megérzései jók a fa otthonával kapcsolatban. A füstöt lassan ő is érzi orrával, de csak az erősebb füsthullámoknák, melyek párszor köhögésre kényszerítik az óriást. Lyz utasítására a csapat kerülő úton halad, és a tűz által bevilágított tájképet csak estefelé látják meg. Monsotor nem nagyon lát a sötétben, csak a sárgás színű fényt észleli szemével. Lyz biztos láthatott olyat, amit ő nem, s valószínűleg ezért utasította őket arra, hogy várjanak, amíg ő közelebb megy. Így nincs más hátra, mint várakozni ott, ahol vannak.*
//Végjáték//
*Bár gyalogos sebességgel nem olyan gyorsak, mint kellene, bízik benne, hogy Lyz megérzései jók a fa otthonával kapcsolatban. A füstöt lassan ő is érzi orrával, de csak az erősebb füsthullámoknák, melyek párszor köhögésre kényszerítik az óriást. Lyz utasítására a csapat kerülő úton halad, és a tűz által bevilágított tájképet csak estefelé látják meg. Monsotor nem nagyon lát a sötétben, csak a sárgás színű fényt észleli szemével. Lyz biztos láthatott olyat, amit ő nem, s valószínűleg ezért utasította őket arra, hogy várjanak, amíg ő közelebb megy. Így nincs más hátra, mint várakozni ott, ahol vannak.*
5054. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 15:40:17
Üzenet elküldve: 2019-04-24 15:40:17
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren//
*Miután visszatelepszik, immár ismét a csendes beszélgetésé a főszerep, de nem bánja. A tűz ég, kékes-szürke füstje lágyan bodorodik tömött sorokban az ég felé, mint illata, mind fénye messzire látszódhat a sötétben. Nem bánja. Lyzendrát várja és a többieket.*
- Szerencsés vagy, ha azt csinálhatod, amit szeretsz. *Mosolyog a lányra egy ismételt közhelyt suttogva, bár komolyan gondolja és Hanlorenről ezt el is tudja képzelni. Elnézve az őszinte és kedves mosolyt, mit csak a kijelentés írt a lány arcára, bizonyos abban is, hogy Han teljes egészében képes is rá, erre lett teremtve. A szemöldök íve enyhén emelkedik, s az ezzel társuló kijelentés kissé zavarba hozza, de érti a célzást. Aprót szusszanva mosolyodik el, majd fejét lehajtva nézi saruja orrát. Megcibálta már az idő ezt a vén lábbelit, újat kellene szerezni. A beszélgetés medrének további szélesítése immár komolyabb témákat feszeget, legalábbis Umon gondolatai szerint. Hanloren azonban kedvező válasszal szolgál, amire ismét felkapva fejét örömmel tekintetében reagál bólintva.*
- Őszintén örülök ennek, Han. Vedd úgy, hogy házad már készen áll, magam fogom megépíteni neked. *Sóhajt egyet, súly gördül le mellkasáról, nem szeretne pusztán a lányra hagyatkozni magányos életében, de minden bizonnyal segítségül szolgálhat.*
- Ez esetben, ha tényleg ennyire segíteni akarsz... *Sandít oldalra, majd elnevetve megvonja a vállát, jelezvén, hogy a gondolat pont annyira kedvére való, mint, hogy a lány velük marad.* akkor segíthetsz, legfeljebb kevesebbet fogok morogni magamban, s inkább veled teszem. *Nevet tovább, majd ismét a sarujára pillant, kezdi érezni lábfejének hidegét.*
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Szereznem kellene már egy új... *Reccs. Láb alatt roppan egy gally. Hogy milyen láb, azt nem tudja, fülei nincsenek erre kiképezve, de a csendes beszélgetés, s a megszokott fahasábok ropogása mellett a hang ágyúdörrenésnek hat. Azonnal felpattan, majd Hannak csak kezével jelez, aztán suttogva megerősíti.*
- Maradj mögöttem, teljesen nyílt terepen vagyunk, megvilágítva! *Sziszegve méri fel a körülményeket, s már-már magát átkozná balgaságáért, de erre most nincs idő. Ujjával a hang irányába mutat, bár Hanloren minden bizonnyal sokkal jobban hallotta, mint ő. Ha kérdő tekintetére a lány megerősíti, akkor lassan elindul. ~ Lyzendra. ~ Nem érzi, tudja, s nehéz megállnia, hogy ne rohanjon bele vakon az éjszakába.*
- Semmit nem látok. *Suttogja, kissé legörnyedve, hogy ne adjon támadási felületet, aztán hirtelen megáll. S néhány röpke gondolat múlva Hanra néz.*
- Maradj itt, Han! *Suttogja a lánynak, majd hasra fekve kúszik a hang irányába egy bozót rejtekében. Sokáig nem megy, csak amennyire ideálisnak gondolja, aztán hangosan, mély hangján felkiált:*
- Me'Ochass, Sivatag Aranyló Homokszeme! "Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." *Azonnal visszateszi fejét a földre, s vár. Ha azok jöttek, akiket vártak, érteni fogják, ha nem... nos, hátáról lassan csusszan kezébe a szablya, melynek markolatán megszorul a kéz.*
*Miután visszatelepszik, immár ismét a csendes beszélgetésé a főszerep, de nem bánja. A tűz ég, kékes-szürke füstje lágyan bodorodik tömött sorokban az ég felé, mint illata, mind fénye messzire látszódhat a sötétben. Nem bánja. Lyzendrát várja és a többieket.*
- Szerencsés vagy, ha azt csinálhatod, amit szeretsz. *Mosolyog a lányra egy ismételt közhelyt suttogva, bár komolyan gondolja és Hanlorenről ezt el is tudja képzelni. Elnézve az őszinte és kedves mosolyt, mit csak a kijelentés írt a lány arcára, bizonyos abban is, hogy Han teljes egészében képes is rá, erre lett teremtve. A szemöldök íve enyhén emelkedik, s az ezzel társuló kijelentés kissé zavarba hozza, de érti a célzást. Aprót szusszanva mosolyodik el, majd fejét lehajtva nézi saruja orrát. Megcibálta már az idő ezt a vén lábbelit, újat kellene szerezni. A beszélgetés medrének további szélesítése immár komolyabb témákat feszeget, legalábbis Umon gondolatai szerint. Hanloren azonban kedvező válasszal szolgál, amire ismét felkapva fejét örömmel tekintetében reagál bólintva.*
- Őszintén örülök ennek, Han. Vedd úgy, hogy házad már készen áll, magam fogom megépíteni neked. *Sóhajt egyet, súly gördül le mellkasáról, nem szeretne pusztán a lányra hagyatkozni magányos életében, de minden bizonnyal segítségül szolgálhat.*
- Ez esetben, ha tényleg ennyire segíteni akarsz... *Sandít oldalra, majd elnevetve megvonja a vállát, jelezvén, hogy a gondolat pont annyira kedvére való, mint, hogy a lány velük marad.* akkor segíthetsz, legfeljebb kevesebbet fogok morogni magamban, s inkább veled teszem. *Nevet tovább, majd ismét a sarujára pillant, kezdi érezni lábfejének hidegét.*
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Szereznem kellene már egy új... *Reccs. Láb alatt roppan egy gally. Hogy milyen láb, azt nem tudja, fülei nincsenek erre kiképezve, de a csendes beszélgetés, s a megszokott fahasábok ropogása mellett a hang ágyúdörrenésnek hat. Azonnal felpattan, majd Hannak csak kezével jelez, aztán suttogva megerősíti.*
- Maradj mögöttem, teljesen nyílt terepen vagyunk, megvilágítva! *Sziszegve méri fel a körülményeket, s már-már magát átkozná balgaságáért, de erre most nincs idő. Ujjával a hang irányába mutat, bár Hanloren minden bizonnyal sokkal jobban hallotta, mint ő. Ha kérdő tekintetére a lány megerősíti, akkor lassan elindul. ~ Lyzendra. ~ Nem érzi, tudja, s nehéz megállnia, hogy ne rohanjon bele vakon az éjszakába.*
- Semmit nem látok. *Suttogja, kissé legörnyedve, hogy ne adjon támadási felületet, aztán hirtelen megáll. S néhány röpke gondolat múlva Hanra néz.*
- Maradj itt, Han! *Suttogja a lánynak, majd hasra fekve kúszik a hang irányába egy bozót rejtekében. Sokáig nem megy, csak amennyire ideálisnak gondolja, aztán hangosan, mély hangján felkiált:*
- Me'Ochass, Sivatag Aranyló Homokszeme! "Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." *Azonnal visszateszi fejét a földre, s vár. Ha azok jöttek, akiket vártak, érteni fogják, ha nem... nos, hátáról lassan csusszan kezébe a szablya, melynek markolatán megszorul a kéz.*
5053. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 14:25:47
Üzenet elküldve: 2019-04-24 14:25:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
- Tőlem nem kell tartanod, sem Xauzurtól. *Tárja szét karjait megnyugtatóan az erdőmélyi elf, miután a tündér közli vele, hogy Árnyék őt hivatott vigyázni. Bár a csuhátlan csuhás külseje sok vihart megért, mégis barátságos a mosolya és kedves lombzöld pillantása, őszintén azt sugallja, a lánynak nincs mitől tartania. Halovány mosollyal kíséri szavait, rajta a félelemnek vagy a zavarnak semmiféle jelét nem látni, különösen magabiztos, mintha nem volna mitől tartania az ég alatt.
Az erdőmélyi sem szalasztja el a pillanatot, amikor végignézhet a különös tündéren. Ha furcsának is találja felemás tekintetét vagy heges arcát, nem mutatja jelét. Világéletében sosem tört pálcát senki felett, sem külseje, sem megjelenése miatt, tudja, hogy a külső lehet megtévesztő, mindkét véglet felé.*
- Nem kell bocsánatot kérned, hisz nem tettél semmi rosszat. Bár különbözőképpen, de úgy hiszem, mi ketten ugyanazt a hitet szolgáljuk. *Engedi le kezeit és fűzi össze maga előtt. Az ibrisz közben elunja a beszélgetést és lefekszik a csuhátlan csuhás lábához, unottan kezd nézelődni, de füle éberen fogja fel a környezet hangjait, történéseit.*
- Követ, értem. *Veszi tudomásul alig látható biccentéssel a bemutatkozó lány titulusát.
A továbbiakban megtudja, hogy nem egyedül ők élnek a várostól nyugatra elterülő erdőben, hanem Vieljana és társai is, egy birtokon, melyet Szarvasligetnek neveznek.*
- Milyen kellemes meglepetés. *Mondja mosolyogva. Bár feléjük, talán a folyó közelsége miatt, elég sok szarvas és vad van az erdőben. A gyanúsításra, hogy talán a hátas eb miatt kerülik el a ligetet a vadak, csak mosolyog. Nem hinné, hogy ez lehet az egyetlen oka.*
- Mi még csak most telepedtünk le, az építkezés folyik, hogy megfelelő helyet teremtsünk magunknak, de az erdő bőségesen ellát bennünket kincseivel, persze csak annyit veszünk el, amennyi szükséges.*Mondja el kurtán, miért is érkeztek ők az erdőbe a városból.*
- Mivel foglalkoztok te és a barátaid, akikkel a ligetben éltek? *Kérdi érdeklődve. Nagyon reméli, hogy nem a fakitermelés vagy egyéb, az erdőnek ártó tevékenység miatt érkeztek a szomszédok, bár Vieljanára tekintve valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesmi tevékenységet végezzenek. De jobb ezt biztosan tudni.
Míg a válaszra vár újra végigméri a tündért és Árnyékot, hátha le tud vonni valamiféle következtetést a liget lakóiról, de nem talál rajta semmi kivetnivalót.*
//Vieljana//
- Tőlem nem kell tartanod, sem Xauzurtól. *Tárja szét karjait megnyugtatóan az erdőmélyi elf, miután a tündér közli vele, hogy Árnyék őt hivatott vigyázni. Bár a csuhátlan csuhás külseje sok vihart megért, mégis barátságos a mosolya és kedves lombzöld pillantása, őszintén azt sugallja, a lánynak nincs mitől tartania. Halovány mosollyal kíséri szavait, rajta a félelemnek vagy a zavarnak semmiféle jelét nem látni, különösen magabiztos, mintha nem volna mitől tartania az ég alatt.
Az erdőmélyi sem szalasztja el a pillanatot, amikor végignézhet a különös tündéren. Ha furcsának is találja felemás tekintetét vagy heges arcát, nem mutatja jelét. Világéletében sosem tört pálcát senki felett, sem külseje, sem megjelenése miatt, tudja, hogy a külső lehet megtévesztő, mindkét véglet felé.*
- Nem kell bocsánatot kérned, hisz nem tettél semmi rosszat. Bár különbözőképpen, de úgy hiszem, mi ketten ugyanazt a hitet szolgáljuk. *Engedi le kezeit és fűzi össze maga előtt. Az ibrisz közben elunja a beszélgetést és lefekszik a csuhátlan csuhás lábához, unottan kezd nézelődni, de füle éberen fogja fel a környezet hangjait, történéseit.*
- Követ, értem. *Veszi tudomásul alig látható biccentéssel a bemutatkozó lány titulusát.
A továbbiakban megtudja, hogy nem egyedül ők élnek a várostól nyugatra elterülő erdőben, hanem Vieljana és társai is, egy birtokon, melyet Szarvasligetnek neveznek.*
- Milyen kellemes meglepetés. *Mondja mosolyogva. Bár feléjük, talán a folyó közelsége miatt, elég sok szarvas és vad van az erdőben. A gyanúsításra, hogy talán a hátas eb miatt kerülik el a ligetet a vadak, csak mosolyog. Nem hinné, hogy ez lehet az egyetlen oka.*
- Mi még csak most telepedtünk le, az építkezés folyik, hogy megfelelő helyet teremtsünk magunknak, de az erdő bőségesen ellát bennünket kincseivel, persze csak annyit veszünk el, amennyi szükséges.*Mondja el kurtán, miért is érkeztek ők az erdőbe a városból.*
- Mivel foglalkoztok te és a barátaid, akikkel a ligetben éltek? *Kérdi érdeklődve. Nagyon reméli, hogy nem a fakitermelés vagy egyéb, az erdőnek ártó tevékenység miatt érkeztek a szomszédok, bár Vieljanára tekintve valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesmi tevékenységet végezzenek. De jobb ezt biztosan tudni.
Míg a válaszra vár újra végigméri a tündért és Árnyékot, hátha le tud vonni valamiféle következtetést a liget lakóiról, de nem talál rajta semmi kivetnivalót.*
5052. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 10:30:51
Üzenet elküldve: 2019-04-24 10:30:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Nem haladnak gyorsan gyalogszerrel, új cél felé ráadásul, ami csupán megérzésre alapoz.*
~Kutya legyek, ha ez nem jelzőtűz!~
*Az ingoványból kiérve, a fák közt haladnak, s Lyz a ritkásabb területeken felfelé tekintget, hogy a füst felé igyekezzenek. Lyz gyakorlott erdőjáró, s meggyőződése, hogy nem szalonnát sütnek annál amit észrevett. Reménykedik, hogy nem egy ork rablóbanda jelez az övéinek, mert bármilyen elfogadó a népekkel, ha a népek nem feltétlen elfogadóak ővele. Így az erősödő füst felé mennek, s Lyz érzékeny orrát meglehetősen csípi is.*
- Hát, bárki gyújtotta, nem bízta a véletlenre *köszörüli meg a torkát, mikor egy erősebb füsthullám éri el őket. *
- Balra tartsunk kicsit köhm...
* Így egy kisebb kerülővel ugyan, s emiatt már esteledőben éri őket a fák közti narancsszín derengés látképe. *
- Látjátok? Jayzion, te biztosan látod *jegyzi meg, miközben lelendül a minx hátáról. Megsimítja az állat nyakát, kicsit meg is vakargatja, ahogyan szűkülő szemmel méregeti a tüzet. Közelebb haladva mintha két alakot venne ki, melyből az egyik elmozdul, végül újra a tűz mellett köt ki.*
- Várjatok, közelebb megyek *suttogja, s közelebb oson a fák közt. Hangtalan osonkodik közelebb a lassan kigyúló csillagok alatt. Annyit hamar ki tud venni, hogy a két alak nem ork, annál azért sokkal kisebb termetek.
Ha olyan szemei volnának, mint Jayzionnak, biztosan nem lép rá arra a gallyra, ami a talpa alatt roppan. Megmerevedik az éles hangra, s akkor sem mozdul, mikor megérzi a minx puha orrát az arca mellett. Szeme sarkából figyeli az állatot, aki követte őt, de nem mer megszólalni, suttogni az agancsos fülébe, hogy menjen vissza. Nem akar több zajt csapni, amellett nem hiszi, hogy hallgatna is rá az állat. Kezét emeli csak, hogy a farkasokhoz hasonló nyak bundába fúrja ujjait, hogy az állatot nyugtassa, amire talán szüksége sincs, de inkább önmagának zakatoló szívverését csitítsa. *
//Végjáték//
*Nem haladnak gyorsan gyalogszerrel, új cél felé ráadásul, ami csupán megérzésre alapoz.*
~Kutya legyek, ha ez nem jelzőtűz!~
*Az ingoványból kiérve, a fák közt haladnak, s Lyz a ritkásabb területeken felfelé tekintget, hogy a füst felé igyekezzenek. Lyz gyakorlott erdőjáró, s meggyőződése, hogy nem szalonnát sütnek annál amit észrevett. Reménykedik, hogy nem egy ork rablóbanda jelez az övéinek, mert bármilyen elfogadó a népekkel, ha a népek nem feltétlen elfogadóak ővele. Így az erősödő füst felé mennek, s Lyz érzékeny orrát meglehetősen csípi is.*
- Hát, bárki gyújtotta, nem bízta a véletlenre *köszörüli meg a torkát, mikor egy erősebb füsthullám éri el őket. *
- Balra tartsunk kicsit köhm...
* Így egy kisebb kerülővel ugyan, s emiatt már esteledőben éri őket a fák közti narancsszín derengés látképe. *
- Látjátok? Jayzion, te biztosan látod *jegyzi meg, miközben lelendül a minx hátáról. Megsimítja az állat nyakát, kicsit meg is vakargatja, ahogyan szűkülő szemmel méregeti a tüzet. Közelebb haladva mintha két alakot venne ki, melyből az egyik elmozdul, végül újra a tűz mellett köt ki.*
- Várjatok, közelebb megyek *suttogja, s közelebb oson a fák közt. Hangtalan osonkodik közelebb a lassan kigyúló csillagok alatt. Annyit hamar ki tud venni, hogy a két alak nem ork, annál azért sokkal kisebb termetek.
Ha olyan szemei volnának, mint Jayzionnak, biztosan nem lép rá arra a gallyra, ami a talpa alatt roppan. Megmerevedik az éles hangra, s akkor sem mozdul, mikor megérzi a minx puha orrát az arca mellett. Szeme sarkából figyeli az állatot, aki követte őt, de nem mer megszólalni, suttogni az agancsos fülébe, hogy menjen vissza. Nem akar több zajt csapni, amellett nem hiszi, hogy hallgatna is rá az állat. Kezét emeli csak, hogy a farkasokhoz hasonló nyak bundába fúrja ujjait, hogy az állatot nyugtassa, amire talán szüksége sincs, de inkább önmagának zakatoló szívverését csitítsa. *
5051. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:39:16
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:39:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel figyelmesen, kissé érdeklődve nézi, ahogy az elf megnyugtatja társát, és lopva a még mindig paprika mérges Árnyékra pislant. Erősen kételkedik benne, hogy nála ugyanez beválna, de abban is bízik, hogy az eb nem támadja majd meg az irbiszt. Kis kezével gyengéden megérinti puha bundáját. Azért ő se bánja, ha készenlétben áll.*
- Árnyék rám vigyáz. *Mondja kissé felbátorodva, hogy éreztesse a férfival, termete ellenére ő is meg tudja védeni magát. Hangjában azonban nem hallatszik fenyegetés, sőt szavai kifejezetten barátságosak, ezt inkább csak amolyan tényként közli.* Amíg nem bánt engem senki, ő sem kockáztat meg egy támadást.
*Tekintetével folyamatosan a férfit fürkészi, az ijedtség után lassan kisimuló vonásaiból viszont Pycta csak ártatlan töprengésre következtethet, semmi egyébre. Soha nem volt különösebb problémája az elfekkel, valahol a tündérek és ők igazán rokon lelkek, és reménykedik benne, hogy a férfival sincs másképp. Habár a természet szeretetének egy Viel számára különös véglete, hogy valaki vadállatot tartson – de hát ő is szereti az állatokat, még nevet is ad nekik, ha teheti.
Csak most kezd tudatosulni benne, milyen különös kalandornak tűnik ez a személy, elfnek is elég szokatlan látványt nyújt a bőrén lévő rajzzal, felnyírt hajával. Viel vetné rá azonban az utolsó követ, hiszen ő sem egy mindennapi tündér. Ezüstös haja, fehér jobb szeme és a körülötte futó hegek már megijesztettek gyerekeket.
Nem tudja azonban, hova tegye a dolgot, hogy az elf ekképpen beszél Eeyrről. Egy pillanatra zavar fut át lelkén, úgy érzi, ki kéne javítania, hogy szeretett Úrnőjének nem lehet több arca, nem kétszínű kufár ő a piacon. Aztán elgondolkodik, és megadóan sóhajt. Nem száll vitába egy szerzetessel – valahol mindketten ugyanazt a célt szolgálják.*
- Üdvözöllek, Pycta. A természet szeretete, az anyag szeretete az Ő keze munkáját dicséri. Én csak az egyik Gyermek vagyok a sok közül, aki Eeyr fényében megfürödhet. Ha ugyanarról az istenségről beszélünk, akkor is bocsásd meg nekem, de a Fény Úrnőjét a népem saját nevén dicséri, ezért így fogom szólítani. *Elmosolyodik, hiszen elég csak arra gondolnia, hogy a nap ezen a szép délutánon is leragyog Lanawin népére, nincs is ennél szebb ajándék.* Én nem vagyok szerzetes, de az Ő követének tartom magam. Holdezüst Vieljana a nevem.
*Egy pillanatra habozik. Annyira új még neki, hogy van saját otthona, hogy úgy kell észbe kapnia, nem is a városból jött. Most az egyszer.*
- Nem lakunk egymástól valami távol, ha úgy vesszük. Egy birtokon élek nem messze a barátaimmal, Artheniorhoz közel. Most is éppen onnan jövök. Szarvasligetnek neveztük a házat, pedig sajnos még egy fia szarvast sem láttunk arra. *Mondja kicsit csalódottan. Árnyék fészkelődni kezd a keze alatt, és a lány csak ekkor veszi észre a jelenlétét. Lassan összeáll a kép, hova tűnnek azok a szarvasok.*
- Árnyék, ugye nem űzöd el a barátaimat a birtok határáról? *Nevet fel, és meg is lapogatja kicsit az eb oldalát, de számára nincs helye most játéknak, neki éppen az irbiszt kell bámulnia.* Makacs szegény, de nagy segítség.
//Pycta//
*Viel figyelmesen, kissé érdeklődve nézi, ahogy az elf megnyugtatja társát, és lopva a még mindig paprika mérges Árnyékra pislant. Erősen kételkedik benne, hogy nála ugyanez beválna, de abban is bízik, hogy az eb nem támadja majd meg az irbiszt. Kis kezével gyengéden megérinti puha bundáját. Azért ő se bánja, ha készenlétben áll.*
- Árnyék rám vigyáz. *Mondja kissé felbátorodva, hogy éreztesse a férfival, termete ellenére ő is meg tudja védeni magát. Hangjában azonban nem hallatszik fenyegetés, sőt szavai kifejezetten barátságosak, ezt inkább csak amolyan tényként közli.* Amíg nem bánt engem senki, ő sem kockáztat meg egy támadást.
*Tekintetével folyamatosan a férfit fürkészi, az ijedtség után lassan kisimuló vonásaiból viszont Pycta csak ártatlan töprengésre következtethet, semmi egyébre. Soha nem volt különösebb problémája az elfekkel, valahol a tündérek és ők igazán rokon lelkek, és reménykedik benne, hogy a férfival sincs másképp. Habár a természet szeretetének egy Viel számára különös véglete, hogy valaki vadállatot tartson – de hát ő is szereti az állatokat, még nevet is ad nekik, ha teheti.
Csak most kezd tudatosulni benne, milyen különös kalandornak tűnik ez a személy, elfnek is elég szokatlan látványt nyújt a bőrén lévő rajzzal, felnyírt hajával. Viel vetné rá azonban az utolsó követ, hiszen ő sem egy mindennapi tündér. Ezüstös haja, fehér jobb szeme és a körülötte futó hegek már megijesztettek gyerekeket.
Nem tudja azonban, hova tegye a dolgot, hogy az elf ekképpen beszél Eeyrről. Egy pillanatra zavar fut át lelkén, úgy érzi, ki kéne javítania, hogy szeretett Úrnőjének nem lehet több arca, nem kétszínű kufár ő a piacon. Aztán elgondolkodik, és megadóan sóhajt. Nem száll vitába egy szerzetessel – valahol mindketten ugyanazt a célt szolgálják.*
- Üdvözöllek, Pycta. A természet szeretete, az anyag szeretete az Ő keze munkáját dicséri. Én csak az egyik Gyermek vagyok a sok közül, aki Eeyr fényében megfürödhet. Ha ugyanarról az istenségről beszélünk, akkor is bocsásd meg nekem, de a Fény Úrnőjét a népem saját nevén dicséri, ezért így fogom szólítani. *Elmosolyodik, hiszen elég csak arra gondolnia, hogy a nap ezen a szép délutánon is leragyog Lanawin népére, nincs is ennél szebb ajándék.* Én nem vagyok szerzetes, de az Ő követének tartom magam. Holdezüst Vieljana a nevem.
*Egy pillanatra habozik. Annyira új még neki, hogy van saját otthona, hogy úgy kell észbe kapnia, nem is a városból jött. Most az egyszer.*
- Nem lakunk egymástól valami távol, ha úgy vesszük. Egy birtokon élek nem messze a barátaimmal, Artheniorhoz közel. Most is éppen onnan jövök. Szarvasligetnek neveztük a házat, pedig sajnos még egy fia szarvast sem láttunk arra. *Mondja kicsit csalódottan. Árnyék fészkelődni kezd a keze alatt, és a lány csak ekkor veszi észre a jelenlétét. Lassan összeáll a kép, hova tűnnek azok a szarvasok.*
- Árnyék, ugye nem űzöd el a barátaimat a birtok határáról? *Nevet fel, és meg is lapogatja kicsit az eb oldalát, de számára nincs helye most játéknak, neki éppen az irbiszt kell bámulnia.* Makacs szegény, de nagy segítség.
5050. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:10:07
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:10:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Ezúttal csupán válla rándul a sötét név hallatán, arcával nem adja tudtára a férfinak, hogy fülét bántja a sötétség fejedelmének emlegetése. Olybá tűnik, szoknia kell még Umon szabad természetét, na meg száját.*
-És ha a kettő együtt jár? A munkám is, hogy ápoljak és őrizzem a lelket.
*Mosolyog Umonra kedvesen. A természete önkéntelen folyt egybe hivatásával, és ez nagyon is rendben van számára. Hány és hány katonában kellett tartania lelket, kik közül sok meg sem érte a reggelt... Mennyi harcos fordult meg keze alatt, kik közül nem egyet hatokig kellett ápolni és óvni. Odahaza, Lihanechben pedig az árvák...* ~Arja. Vajon mi lehet vele?~
-Mindenki megérdemli a törődést. Egyesek különösképp.
*Emelkedik finoman a szemöldöke, jelezvén, hogy Umonra gondol. Kezét keresztbe fonja ültében, hogy legalább addig melegítse magát valamelyest, míg a lángok fel nem csapnak újra.*
-Maradok. Szeretnék maradni. Jól esik tartozni valahova, hát még ha szükség is van rám. Úgy érzem, az enyéim vesznek körül, a templom is közel... El sem tudnék képzelni jobbat.
*Les lopva Umonra, majd hamar vissza a lángokba.*
-Nem szeretném, ha sokat lennél egyedül. A magány... Senkinek sem tesz jót.
*Nem mondja ki, de Umon biztosan tudja, mire gondol. A magány bizony kihozhatja az emberből a legrosszabbat, míg a társaság, a nevetés elűzi a baljós gondolatokat és gyakorta a gondot is.*
*Ezúttal csupán válla rándul a sötét név hallatán, arcával nem adja tudtára a férfinak, hogy fülét bántja a sötétség fejedelmének emlegetése. Olybá tűnik, szoknia kell még Umon szabad természetét, na meg száját.*
-És ha a kettő együtt jár? A munkám is, hogy ápoljak és őrizzem a lelket.
*Mosolyog Umonra kedvesen. A természete önkéntelen folyt egybe hivatásával, és ez nagyon is rendben van számára. Hány és hány katonában kellett tartania lelket, kik közül sok meg sem érte a reggelt... Mennyi harcos fordult meg keze alatt, kik közül nem egyet hatokig kellett ápolni és óvni. Odahaza, Lihanechben pedig az árvák...* ~Arja. Vajon mi lehet vele?~
-Mindenki megérdemli a törődést. Egyesek különösképp.
*Emelkedik finoman a szemöldöke, jelezvén, hogy Umonra gondol. Kezét keresztbe fonja ültében, hogy legalább addig melegítse magát valamelyest, míg a lángok fel nem csapnak újra.*
-Maradok. Szeretnék maradni. Jól esik tartozni valahova, hát még ha szükség is van rám. Úgy érzem, az enyéim vesznek körül, a templom is közel... El sem tudnék képzelni jobbat.
*Les lopva Umonra, majd hamar vissza a lángokba.*
-Nem szeretném, ha sokat lennél egyedül. A magány... Senkinek sem tesz jót.
*Nem mondja ki, de Umon biztosan tudja, mire gondol. A magány bizony kihozhatja az emberből a legrosszabbat, míg a társaság, a nevetés elűzi a baljós gondolatokat és gyakorta a gondot is.*
5049. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 16:52:51
Üzenet elküldve: 2019-04-23 16:52:51
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Meglepetten kapja fel a fejét.*
- Kitől? Sa'Therethtől? *Önkéntelenül is jóízűen felnevet.* Dehogy félek. *Legyint.* Ha a sorsom úgy akarja elé állít, s ha nem, hát marad a többi isten, vagy magamra leszek utalva, különösebben egyik sem ráz már meg. *Vonja meg a vállát.* A stigmáimat pedig leküzdöttem, talán... valójában ez is volt a cél, ki tudja? Apáim olyan rejtélyesek voltak ezzel kapcsolatosan is, hogy talán soha nem tudom már meg. *Szelídül a nevetés mosollyá, természetesen jól esik neki a lány aggodalma és sajnálata is. Az ingre nem tartanak igényt és persze... valójában Umon sincsen kőből, így ha fennmarad a ruházat, kevésbé fog fázni, persze ezt az áldozatot meghozta volna minden probléma nélkül. Az első korhadt rönkkel gond nélkül megbirkóznak, valójában az összes többire is ez a jellemző, miközben beszélgetnek szépen terebélyesednek a lángok, s fényük egyre messzebb és messzebb látszódhat.*
- Mást? *Pillant a lányra elmosolyodva.* Igen, sokan sokkal rosszabbnak gondolnak. *Nevet fel, persze hangján hallatszik, hogy világosan érti, Hanloren mire gondolhat. Míg a lány visszaül, ő csendesen dolgozik tovább, persze a válasszal sem marad el, illetve a gondolat további fejtegetésétől.*
- Valójában... én is teljesen másnak látlak, mint, amilyennek mások gondolhatnak. Lehet más papnőt lát, egy elfet, ki felszentelve végzi dolgát. *Mondja csendesen.* Én az elfet és a személyt látom, ki rendes dolgai mellett arra is fordít időt, hogy másokkal törődjön, mások lelkéről gondoskodjon. *Néz fel, majd elmosolyodik.*
- Ez nagy dolog ám. Becsüllek érte. *Mondja ki egyenesen.* És nem csak azért, mert velem törődsz, persze ezt is nagyra értékelem. *Bólint, s miután a tűzre való pakolással végez, visszaül a lány mellé.*
- Talán egyszer én is elhiszem, amit mondasz, talán máris elhiszem, még nem tudom. De azt hiszem a legjobb csapatban vagy, itt nagyon sokaknak lesz szüksége rád. Kérlek... maradj velünk. Ugye maradsz? *Néz fel reménykedve, kissé zavarban.*
- Annyi mindenben tudnál nekem segíteni. Az orvoslás, a tábor, az elveszett lelkek. Nekem sokat jelentene, ha velünk lennél. *Motyogja a tűzre bámulva.*
*Meglepetten kapja fel a fejét.*
- Kitől? Sa'Therethtől? *Önkéntelenül is jóízűen felnevet.* Dehogy félek. *Legyint.* Ha a sorsom úgy akarja elé állít, s ha nem, hát marad a többi isten, vagy magamra leszek utalva, különösebben egyik sem ráz már meg. *Vonja meg a vállát.* A stigmáimat pedig leküzdöttem, talán... valójában ez is volt a cél, ki tudja? Apáim olyan rejtélyesek voltak ezzel kapcsolatosan is, hogy talán soha nem tudom már meg. *Szelídül a nevetés mosollyá, természetesen jól esik neki a lány aggodalma és sajnálata is. Az ingre nem tartanak igényt és persze... valójában Umon sincsen kőből, így ha fennmarad a ruházat, kevésbé fog fázni, persze ezt az áldozatot meghozta volna minden probléma nélkül. Az első korhadt rönkkel gond nélkül megbirkóznak, valójában az összes többire is ez a jellemző, miközben beszélgetnek szépen terebélyesednek a lángok, s fényük egyre messzebb és messzebb látszódhat.*
- Mást? *Pillant a lányra elmosolyodva.* Igen, sokan sokkal rosszabbnak gondolnak. *Nevet fel, persze hangján hallatszik, hogy világosan érti, Hanloren mire gondolhat. Míg a lány visszaül, ő csendesen dolgozik tovább, persze a válasszal sem marad el, illetve a gondolat további fejtegetésétől.*
- Valójában... én is teljesen másnak látlak, mint, amilyennek mások gondolhatnak. Lehet más papnőt lát, egy elfet, ki felszentelve végzi dolgát. *Mondja csendesen.* Én az elfet és a személyt látom, ki rendes dolgai mellett arra is fordít időt, hogy másokkal törődjön, mások lelkéről gondoskodjon. *Néz fel, majd elmosolyodik.*
- Ez nagy dolog ám. Becsüllek érte. *Mondja ki egyenesen.* És nem csak azért, mert velem törődsz, persze ezt is nagyra értékelem. *Bólint, s miután a tűzre való pakolással végez, visszaül a lány mellé.*
- Talán egyszer én is elhiszem, amit mondasz, talán máris elhiszem, még nem tudom. De azt hiszem a legjobb csapatban vagy, itt nagyon sokaknak lesz szüksége rád. Kérlek... maradj velünk. Ugye maradsz? *Néz fel reménykedve, kissé zavarban.*
- Annyi mindenben tudnál nekem segíteni. Az orvoslás, a tábor, az elveszett lelkek. Nekem sokat jelentene, ha velünk lennél. *Motyogja a tűzre bámulva.*
5048. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 21:32:18
Üzenet elküldve: 2019-04-22 21:32:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*A nap melege cirógatja az arcát. Ahogy a szél játszik a fák ágaival, köztük csillámlik, fickándozik a fény, így incselkedik, keltegeti Kaiykót. Mosolygása csak lassan vált szomorkásra. Nem kell szólongatnia, érzi, hogy Ortas már nincs itt. Tudta, hogy így lesz, de ettől még nem könnyebb. Összegömbölyödik a takaró alatt és a homlokához húzza a kis szütyőt a jóscsontokkal, melyektől nem vált meg egy pillanatra sem, mióta eljöttek a városból.*
- Látjuk még egymást, Ortas *suttogja.* - Te meg én. *Nem búcsú ez, hiszen ők ketten már sosem válnak el. Még olyan apróságok miatt se, mint az életük vége. Különös módon a Béke, amit Ortas adott neki, most mintha egészen a többi jóscsont közé simulna. Még azért nem tökéletes az összhang, de ennek tudja az okát: nem lett volna szabad ilyen sokáig hallgatnia. Csendes, mint korábbi gazdája, de a csendje mély és Kaiyko mindig figyel rá.
Egy álló hatig böjtöl. Csak vizet és keserűgyökeret vesz magához, semmi mást. Elvégzi a ház körüli munkákat, ahogy máskor, de a hatodik napon alkonyatkor felhág a dombtetőre. Leteríti a nomád pokrócát és letelepszik a két veterán sírjához. Sokáig üldögél ott. Jó néhány dolgot kell átgondolnia. Csak a sötét beköszöntekor gyújt tüzet. Felnyitja a veretes dobozka tetejét és előszedi Kallan kellékeit. A tűt, a kék fenyőgomba tinktúráját, a rúnás kendőt, mellyel a nomád a friss tetoválást letörli. Sok-sok sors hagyott nyomot rajta. Vér és tinta.
Kaiyko lehunyja a szemét. Megvárja, míg egészen elcsendesedik a lelke, hogy tisztán hallja őket. Őket, akiket nem érintett, mióta Vogari odalett. Kibontja a szütyő száját és lassú mozdulattal nyúl a csontok közé. Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor a konstelláció mind az öt elemét kivetette. Elég egy pillantás, hogy lássa.*
- Kallan... *suttogja maga elé. Hangja elérzékenyülten vékonyodik el a nomád nevén. Semmi kétség, amit kivetett, sokkal inkább jókívánság és áldás, mint a jövendő vagy a múlt egy ablaka. Nem is olyan meglepő. Csontvető a csontvetőnek.
Chal, az állandóság trónol a konstelláció csúcsán, mellette Gebur, a gazdagság baloldalt, jobb felől pedig Jelor, a szerencse, mint e jókívánság sarokkövei. A gazdagságon meg sem lepődik. Kallan tudta jól, mi mozgatja a világi dolgok szekerét, de az is tény, hogy a pénz sosem maradt meg a hétpróbás nomád kezében. Talán épp azért, mert a szerencsének nem ő volt a legnagyobb pártfogoltja, már ami a kártyát vagy a kockát illeti.
Jelor alatt sorban következik Achia, az egység, mely egyenesen az uralkodó állandóságra mutat, végül pedig mindjárt alatta Usk, az iránymutatás.
Megkönnyebbül, ahogy a kivetett jóscsontokra néz. Olyan megerősítést kapott, amire nem is számított. Így már jóval magabiztosabban fog neki, hogy alkarjára rója a yadan tetoválást, életútja újabb pillérét, a krónikásjelet, mely annyit tesz: csontvető. Mikor kész, elgondolkodik egy pillanatra, aztán Kallan kendőjét Achia köré tekeri, úgy törli le a friss tetoválást. Szorítja a tenyerében egy darabig, aztán a jóscsontokat visszateszi a szütyőbe, a tűt, a festéket és a kendőt pedig a dobozkába. Magára húzza a pokrócot és a tűz mellett összegömbölyödve alszik el.*
- Ortas *szólítja álmában. El akarja érni. Muszáj.
A sötétségben, olybá tűnik, nincs semmi. Túl messze járna? Nem, Ortas nem lehet túl messze tőle... mert Ortas mindig vele van! Halovány, vörös pont izzik fel a sötétben.
~ Megvagy. ~
Kaiyko úgy érkezik, mint a köd, mely testet ölt a hold csalóka fényében, de a férfi mintha távolodna tőle.*
- Ortas, várj *kap utána, de ahogy jobbja eléri a másikét, a yadan jelekből hirtelen szétfut a tinta. Olyan erővel terjed szét a karján, s cikázik át Ortaséra is, hogy vállig pernyévé lobban mindkettejük ruhaujja. Krónikásjelek tucatjai lepik el a bőrüket. A legtöbbjüket még Kaiyko se tudja olvasni, de nem is kell. Történetük letaglózó erővel nyílik ki az elméjükben. Ott vannak. A Helyen. Akkor. Warg jelképes zászlók árnyékában arat a halál, míg a vér mindent beborít. Aztán csönd. Csak tűz ropogása hallatszik. A sötétben a kis erdei kunyhó sziluettje bontakozik ki, amit Kaiyko otthonának hív. Két veterán áll a tűz mellett. Leoldják fegyveröveiket és leveszik a viseltes tabardot. A lángok közé vetik és szó nélkül nézik, ahogy elég az egyenruha... a warg szimbólummal.
Amikor Kaiyko felnéz, homlokán ott a motívum, s úgy halványul el a többi jellel együtt, ahogy a fejük kitisztul a képektől.*
- Ortas, én azt hiszem... *de nem fejezi be a mondatot. Igazából maga sem tudja, mit hisz, vagy hogy mit higgyen.*
*A nap melege cirógatja az arcát. Ahogy a szél játszik a fák ágaival, köztük csillámlik, fickándozik a fény, így incselkedik, keltegeti Kaiykót. Mosolygása csak lassan vált szomorkásra. Nem kell szólongatnia, érzi, hogy Ortas már nincs itt. Tudta, hogy így lesz, de ettől még nem könnyebb. Összegömbölyödik a takaró alatt és a homlokához húzza a kis szütyőt a jóscsontokkal, melyektől nem vált meg egy pillanatra sem, mióta eljöttek a városból.*
- Látjuk még egymást, Ortas *suttogja.* - Te meg én. *Nem búcsú ez, hiszen ők ketten már sosem válnak el. Még olyan apróságok miatt se, mint az életük vége. Különös módon a Béke, amit Ortas adott neki, most mintha egészen a többi jóscsont közé simulna. Még azért nem tökéletes az összhang, de ennek tudja az okát: nem lett volna szabad ilyen sokáig hallgatnia. Csendes, mint korábbi gazdája, de a csendje mély és Kaiyko mindig figyel rá.
Egy álló hatig böjtöl. Csak vizet és keserűgyökeret vesz magához, semmi mást. Elvégzi a ház körüli munkákat, ahogy máskor, de a hatodik napon alkonyatkor felhág a dombtetőre. Leteríti a nomád pokrócát és letelepszik a két veterán sírjához. Sokáig üldögél ott. Jó néhány dolgot kell átgondolnia. Csak a sötét beköszöntekor gyújt tüzet. Felnyitja a veretes dobozka tetejét és előszedi Kallan kellékeit. A tűt, a kék fenyőgomba tinktúráját, a rúnás kendőt, mellyel a nomád a friss tetoválást letörli. Sok-sok sors hagyott nyomot rajta. Vér és tinta.
Kaiyko lehunyja a szemét. Megvárja, míg egészen elcsendesedik a lelke, hogy tisztán hallja őket. Őket, akiket nem érintett, mióta Vogari odalett. Kibontja a szütyő száját és lassú mozdulattal nyúl a csontok közé. Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor a konstelláció mind az öt elemét kivetette. Elég egy pillantás, hogy lássa.*
- Kallan... *suttogja maga elé. Hangja elérzékenyülten vékonyodik el a nomád nevén. Semmi kétség, amit kivetett, sokkal inkább jókívánság és áldás, mint a jövendő vagy a múlt egy ablaka. Nem is olyan meglepő. Csontvető a csontvetőnek.
Chal, az állandóság trónol a konstelláció csúcsán, mellette Gebur, a gazdagság baloldalt, jobb felől pedig Jelor, a szerencse, mint e jókívánság sarokkövei. A gazdagságon meg sem lepődik. Kallan tudta jól, mi mozgatja a világi dolgok szekerét, de az is tény, hogy a pénz sosem maradt meg a hétpróbás nomád kezében. Talán épp azért, mert a szerencsének nem ő volt a legnagyobb pártfogoltja, már ami a kártyát vagy a kockát illeti.
Jelor alatt sorban következik Achia, az egység, mely egyenesen az uralkodó állandóságra mutat, végül pedig mindjárt alatta Usk, az iránymutatás.
Megkönnyebbül, ahogy a kivetett jóscsontokra néz. Olyan megerősítést kapott, amire nem is számított. Így már jóval magabiztosabban fog neki, hogy alkarjára rója a yadan tetoválást, életútja újabb pillérét, a krónikásjelet, mely annyit tesz: csontvető. Mikor kész, elgondolkodik egy pillanatra, aztán Kallan kendőjét Achia köré tekeri, úgy törli le a friss tetoválást. Szorítja a tenyerében egy darabig, aztán a jóscsontokat visszateszi a szütyőbe, a tűt, a festéket és a kendőt pedig a dobozkába. Magára húzza a pokrócot és a tűz mellett összegömbölyödve alszik el.*
- Ortas *szólítja álmában. El akarja érni. Muszáj.
A sötétségben, olybá tűnik, nincs semmi. Túl messze járna? Nem, Ortas nem lehet túl messze tőle... mert Ortas mindig vele van! Halovány, vörös pont izzik fel a sötétben.
~ Megvagy. ~
Kaiyko úgy érkezik, mint a köd, mely testet ölt a hold csalóka fényében, de a férfi mintha távolodna tőle.*
- Ortas, várj *kap utána, de ahogy jobbja eléri a másikét, a yadan jelekből hirtelen szétfut a tinta. Olyan erővel terjed szét a karján, s cikázik át Ortaséra is, hogy vállig pernyévé lobban mindkettejük ruhaujja. Krónikásjelek tucatjai lepik el a bőrüket. A legtöbbjüket még Kaiyko se tudja olvasni, de nem is kell. Történetük letaglózó erővel nyílik ki az elméjükben. Ott vannak. A Helyen. Akkor. Warg jelképes zászlók árnyékában arat a halál, míg a vér mindent beborít. Aztán csönd. Csak tűz ropogása hallatszik. A sötétben a kis erdei kunyhó sziluettje bontakozik ki, amit Kaiyko otthonának hív. Két veterán áll a tűz mellett. Leoldják fegyveröveiket és leveszik a viseltes tabardot. A lángok közé vetik és szó nélkül nézik, ahogy elég az egyenruha... a warg szimbólummal.
Amikor Kaiyko felnéz, homlokán ott a motívum, s úgy halványul el a többi jellel együtt, ahogy a fejük kitisztul a képektől.*
- Ortas, én azt hiszem... *de nem fejezi be a mondatot. Igazából maga sem tudja, mit hisz, vagy hogy mit higgyen.*
5047. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:21:19
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:21:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Összerezzen a névre és felkapva fejét szúrós tekintettel Umonra mered. Hamar megenyhül azonban az arc és inkább csodálkozva fürkészi a férfit.*
-Nem félsz tőle?
*Mert ő igen. Mióta először és eddig utoljára találkozott vele. Odahaza sosem vetült rájuk az árny, csak elvétve hallottak hírt a Sötétség felől. Lihahechben pedig régóta halállal büntetik, ha valaki e vallást gyakorolja.*
-Ez megbélyegzés. Az ember érzelmei a sajátjai és nem szép dolog ezt tenni valakivel.
*Feleli a stigmák dolgára. Elítéli, amit Umonnal tettek, de merő kíváncsiságból szívesen megnézte volna a férfit, mikor még a helyükön voltak-e furcsa jelek.*
-Ne, kérlek. Így is bűntudatom van, amiért megfosztottalak a kabátodtól. Csak magamnak köszönhetem, hogy nem öltöztem fel kellően.
*Hárítja mosolyogva a felkínált ruhaneműt, miközben a fahasábok felé tartanak.*
-Ez nem hit kérdése, Umon.
*Feleli csendesen, miközben megfogja a fahasábot az egyik végénél.*
-Hiszen mondtam, az indok mindegy... De ha tudni szeretnéd, én egészen más embert látok benned, mint amit Te gondolsz magadról.
*Helyezi le a földre nyögve a fát, mikor a tűzrakóhoz érnek, a munkát pedig Umonra bízza. Egy hosszú pillantást vet még a férfire, majd visszaül a rönkjére és csendben a tűzbe mered.*
*Összerezzen a névre és felkapva fejét szúrós tekintettel Umonra mered. Hamar megenyhül azonban az arc és inkább csodálkozva fürkészi a férfit.*
-Nem félsz tőle?
*Mert ő igen. Mióta először és eddig utoljára találkozott vele. Odahaza sosem vetült rájuk az árny, csak elvétve hallottak hírt a Sötétség felől. Lihahechben pedig régóta halállal büntetik, ha valaki e vallást gyakorolja.*
-Ez megbélyegzés. Az ember érzelmei a sajátjai és nem szép dolog ezt tenni valakivel.
*Feleli a stigmák dolgára. Elítéli, amit Umonnal tettek, de merő kíváncsiságból szívesen megnézte volna a férfit, mikor még a helyükön voltak-e furcsa jelek.*
-Ne, kérlek. Így is bűntudatom van, amiért megfosztottalak a kabátodtól. Csak magamnak köszönhetem, hogy nem öltöztem fel kellően.
*Hárítja mosolyogva a felkínált ruhaneműt, miközben a fahasábok felé tartanak.*
-Ez nem hit kérdése, Umon.
*Feleli csendesen, miközben megfogja a fahasábot az egyik végénél.*
-Hiszen mondtam, az indok mindegy... De ha tudni szeretnéd, én egészen más embert látok benned, mint amit Te gondolsz magadról.
*Helyezi le a földre nyögve a fát, mikor a tűzrakóhoz érnek, a munkát pedig Umonra bízza. Egy hosszú pillantást vet még a férfire, majd visszaül a rönkjére és csendben a tűzbe mered.*
5046. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 15:21:04
Üzenet elküldve: 2019-04-22 15:21:04
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Sa'Thereth! *Mondja ki hangosan, mintha csak épp egy kutya nevét emlegette volna.* Hasonlít igen. Jó, rossz, fény, sötétség, mindenhol megtalálható a világban. *Vonja meg a vállát. A lány reakcióit nézi, nem kerüli el figyelmét egyetlen elejtett megjegyzés sem. Mikor költői kérdéshez érkezik, már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de végül is Han saját magának válaszolja meg a kérdést, tekintve, hogy nem lenne elégedett egyetlen válasszal sem. Azért nem megy el szó nélkül a mondat mellett.*
- A nedv kerengett a véremben, minden pillanatomban. Érzelmeire, legyen akár vidámság, akár harag reagáltak. Aki egy ideig velem volt, kiismerhette, s pontosan tudta, hogy akkor éppen mire gondolok, hogy érzem magam. Azt hiszem ahhoz volt szükség rá, hogy másokra ne jelentsek veszélyt. Hisz gondold el, minden reakciómra fel tudnál készülni, tudod, mikor állj hátrébb, mikor léphetsz közelebb, mikor látod, hogy érzek valamit, s mikor gyűlölök. A tökéletes védelem. *Néz maga elé meredten, még élénken él benne a tudat, midőn stigmái egész testén táncot jártak, egymásba fonódva. Egy kicsit hiányzik is neki, kezét maga elé emelve tekinti meg alkarját, ahol már nyoma sem látható.*
- Hozzád... *Néz fel a lányra, kissé hitetlen szemekkel.* Azt hiszem szívesen tenném. *Motyogja, s a lány hirtelen felpattanására, felkapott fejjel reagál.*
- Rakjunk még a tűzre. *Biccent, mint, aki szintén aggódik, hogy messziről mennyire látszik.*
- Ott akad még hasáb és rönkfa is. *Indul el egy sötétebb rész felé, ahol korábban, mintha látott volna.*
- Rakjuk minél magasabbra, de még úgy, hogy biztonságos legyen, szerencsére szélcsend van. Gyere. *Mosolyog a lányra, aztán ismét újabb dolog jut az eszébe.*
- Talán... akad még ruha is, mit adhatok. *Kezd el hirtelen körbenézni.* De odaadom az ingem is, nekem nem kell, nem fázom! *Mondja, ugyan lúdbőrző alkarja teljesen mást mutat.* Baah, gondolhattam volna erre. *Feddi meg magát, miközben lehajol egy nagyobb rönkért.*
- Megfognád a másik végét? Nem nehéz, csak hosszú. *A világért sem akarna a lánnyal nehéz faágakat emeltetni, ezért is fűzi hozzá a magyarázatot.*
- Minden nővér ennyire... ennyire odaadóan végzi a munkáját, mint te? A hitvallásod nem engedi, hogy magányos embert láss? *Mosolyodik el szomorúan, az meg sem fordul a fejében, hogy talán személyiségéért, vagy magáért Umonért tennék, amit tesznek, így logikus következtetés, hogy Hanloren vélhetően ezt tanulta, ennek megfelelően is jár el.*
- Sa'Thereth! *Mondja ki hangosan, mintha csak épp egy kutya nevét emlegette volna.* Hasonlít igen. Jó, rossz, fény, sötétség, mindenhol megtalálható a világban. *Vonja meg a vállát. A lány reakcióit nézi, nem kerüli el figyelmét egyetlen elejtett megjegyzés sem. Mikor költői kérdéshez érkezik, már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de végül is Han saját magának válaszolja meg a kérdést, tekintve, hogy nem lenne elégedett egyetlen válasszal sem. Azért nem megy el szó nélkül a mondat mellett.*
- A nedv kerengett a véremben, minden pillanatomban. Érzelmeire, legyen akár vidámság, akár harag reagáltak. Aki egy ideig velem volt, kiismerhette, s pontosan tudta, hogy akkor éppen mire gondolok, hogy érzem magam. Azt hiszem ahhoz volt szükség rá, hogy másokra ne jelentsek veszélyt. Hisz gondold el, minden reakciómra fel tudnál készülni, tudod, mikor állj hátrébb, mikor léphetsz közelebb, mikor látod, hogy érzek valamit, s mikor gyűlölök. A tökéletes védelem. *Néz maga elé meredten, még élénken él benne a tudat, midőn stigmái egész testén táncot jártak, egymásba fonódva. Egy kicsit hiányzik is neki, kezét maga elé emelve tekinti meg alkarját, ahol már nyoma sem látható.*
- Hozzád... *Néz fel a lányra, kissé hitetlen szemekkel.* Azt hiszem szívesen tenném. *Motyogja, s a lány hirtelen felpattanására, felkapott fejjel reagál.*
- Rakjunk még a tűzre. *Biccent, mint, aki szintén aggódik, hogy messziről mennyire látszik.*
- Ott akad még hasáb és rönkfa is. *Indul el egy sötétebb rész felé, ahol korábban, mintha látott volna.*
- Rakjuk minél magasabbra, de még úgy, hogy biztonságos legyen, szerencsére szélcsend van. Gyere. *Mosolyog a lányra, aztán ismét újabb dolog jut az eszébe.*
- Talán... akad még ruha is, mit adhatok. *Kezd el hirtelen körbenézni.* De odaadom az ingem is, nekem nem kell, nem fázom! *Mondja, ugyan lúdbőrző alkarja teljesen mást mutat.* Baah, gondolhattam volna erre. *Feddi meg magát, miközben lehajol egy nagyobb rönkért.*
- Megfognád a másik végét? Nem nehéz, csak hosszú. *A világért sem akarna a lánnyal nehéz faágakat emeltetni, ezért is fűzi hozzá a magyarázatot.*
- Minden nővér ennyire... ennyire odaadóan végzi a munkáját, mint te? A hitvallásod nem engedi, hogy magányos embert láss? *Mosolyodik el szomorúan, az meg sem fordul a fejében, hogy talán személyiségéért, vagy magáért Umonért tennék, amit tesznek, így logikus következtetés, hogy Hanloren vélhetően ezt tanulta, ennek megfelelően is jár el.*
5045. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 13:00:07
Üzenet elküldve: 2019-04-22 13:00:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Figyelmesen hallgatja Umon történetét, még pislogni is elfelejt közben. Érdekesnek, sőt egyenesen lenyűgözőnek találja a megannyi szimbólumot, mik úgy ölelik körbe a történetet, akár az említett kígyó a haldokló fát.*
-A kígyó is olyan, mint Sa'Tereth...
*Megborzong a névre, érzi, ahogyan végigfut a libabőr hátán. Még az említése is rosszul esik, főleg a templomi kaland óta. Fülében mindennek tetejébe kéjesen mocorog egy ismerős hang, mintha külön élvezetét lelné abban, amit hall.*
-Ébredésnek.
*Visszhangozza a szót majd fordul hunyorogva a tűz felé megint. Sosem szívelte, ha magukra hagynak valakit, legyen bárki fia is. Főleg, ha ezt azok teszik, akiket apáinak nevezett és még attól is megfosztják, hogy visszatalálhasson oda, amit otthonának hívhatott. Ez nem vezethet jóra soha.
Végül kíváncsisága csakhamar legyűri a mérget és ismét Umon felé fordul.*
-De mire kellett a fekete fa nedve? Büntetés? Jelölés?
*Rázza meg a fejét, egyik válasz sem tetszene neki túlzottan.*
-Mindegy, eltűnt... És talán ez is volt a célja, hogy kiűzze belőled azt, ami szerintük a rossz. De talán tényleg segített a Fény, Umon. Én ezt szeretném hinni. És ha olykor fojtogat még a sötétség...
*Fürkészi összehúzott szemekkel a férfi arcát.*
-Ne a magányt kutasd. Gyere énhozzám, én akarok lenni az, aki segít és akivel átvészeled.
*Áll fel ültéből hirtelen és tesz néhány lépést elfelé a tűztől. Egész elülte magát, muszáj egy keveset álldogálnia, mielőtt visszaül a rönkre.*
-Egészen hűvös lett.
*Dörzsöli meg vállait, még Umon kabátja ellenére is érzi a hideg érintését bőrén. Abba bele sem akar gondolni, hogy Umon fázik-e, hisz még a kabátját is elvette... De azt is tudja, hogy a férfi biztosan nem fogadná el, ha vissza akarná adni.*
-Mit gondolsz, Lyzendráék látják a tüzünket?
*Néz körbe a sötétséget fürkészve, mintha ugyan választ kaphatna kérdésére.*
*Figyelmesen hallgatja Umon történetét, még pislogni is elfelejt közben. Érdekesnek, sőt egyenesen lenyűgözőnek találja a megannyi szimbólumot, mik úgy ölelik körbe a történetet, akár az említett kígyó a haldokló fát.*
-A kígyó is olyan, mint Sa'Tereth...
*Megborzong a névre, érzi, ahogyan végigfut a libabőr hátán. Még az említése is rosszul esik, főleg a templomi kaland óta. Fülében mindennek tetejébe kéjesen mocorog egy ismerős hang, mintha külön élvezetét lelné abban, amit hall.*
-Ébredésnek.
*Visszhangozza a szót majd fordul hunyorogva a tűz felé megint. Sosem szívelte, ha magukra hagynak valakit, legyen bárki fia is. Főleg, ha ezt azok teszik, akiket apáinak nevezett és még attól is megfosztják, hogy visszatalálhasson oda, amit otthonának hívhatott. Ez nem vezethet jóra soha.
Végül kíváncsisága csakhamar legyűri a mérget és ismét Umon felé fordul.*
-De mire kellett a fekete fa nedve? Büntetés? Jelölés?
*Rázza meg a fejét, egyik válasz sem tetszene neki túlzottan.*
-Mindegy, eltűnt... És talán ez is volt a célja, hogy kiűzze belőled azt, ami szerintük a rossz. De talán tényleg segített a Fény, Umon. Én ezt szeretném hinni. És ha olykor fojtogat még a sötétség...
*Fürkészi összehúzott szemekkel a férfi arcát.*
-Ne a magányt kutasd. Gyere énhozzám, én akarok lenni az, aki segít és akivel átvészeled.
*Áll fel ültéből hirtelen és tesz néhány lépést elfelé a tűztől. Egész elülte magát, muszáj egy keveset álldogálnia, mielőtt visszaül a rönkre.*
-Egészen hűvös lett.
*Dörzsöli meg vállait, még Umon kabátja ellenére is érzi a hideg érintését bőrén. Abba bele sem akar gondolni, hogy Umon fázik-e, hisz még a kabátját is elvette... De azt is tudja, hogy a férfi biztosan nem fogadná el, ha vissza akarná adni.*
-Mit gondolsz, Lyzendráék látják a tüzünket?
*Néz körbe a sötétséget fürkészve, mintha ugyan választ kaphatna kérdésére.*
5044. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 22:00:05
Üzenet elküldve: 2019-04-21 22:00:05
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Ebben igazad van, az emlékek segítenek. *Biccent, hisz valóban csak emiatt képes az önmegtartóztatásra, s újabb vérfürdő rendezésére. Mert sem a madárral, sem a Valeával való harc nem nyűgözte le, holott biztos volt benne, hogy utána minden sokkal, de sokkal világosabb lesz. Valójában furcsa metafora, de a lány jelenléte sokkal nagyobb világossággal tölti el, mint bármi korábban. Talán még Pycta képes erre, persze ő azért más e szempontból. Kimért és férfias. Határozottan fogalmaz, Hanloren sokkal lágyabb, vélhetően nem is bánná, ha a szerzetes egyszer ezt hangosan is kifejtené.*
- Értem. *Bólint, bár a lány saját mágiáját kicsinyli, neki valójában az, amit megmutatott már bőségesen elegendő ahhoz, hogy tisztelettel adózzon felé. Tenyerét felmutatva szólal meg aztán.*
- Ezt mégis meggyógyítottad, nekem ez már csoda. *Mosolyodik el.* Másokhoz képest, kikkel eddig mozogtam, igenis hatalmad van, nem utolsó sorban a lelkek felett. *Kacsint a lányra halványan, aztán felkuncog egy pillanatra. Lelkek. Nyilván valahol még benne is ott lakozik. Nem sóhajt fel, elég volt az marcangolásból és az önsajnálatból, főként, hogy kérdést kap, melyen gyakorlatilag még maga sem gondolkodott el. Gyerek volt, illetve fiatal, mikor szabadjára engedték.*
- Úgy tudom ősi rend volt, még az istenek megjelenése előtt. Volt egy szimbólumunk, *Mutatja fel kezét.* ... a gyűrűm... elveszítettem, már el is felejtettem. *Nevet fel kényszeredetten.*
- Szóval a Fekete Fát. Minden ágán, minden levél, mely a természet tövéről fakad. Szimbolikus jelentést tulajdonítottak, ennek az egykor még talán élő fának. Azt imádták. A kolostor főhajója közepén a tető nyitott volt, s egy ősöreg fekete kérgű fa állt. A nedvet is onnan nyerték. Ez volt a jó. *Magyarázza.* Persze, ahol jó van, ott kell gonosz is, mint minden mesében. *Mosolyodik el a lányra nézve.* Az volt a Kígyó, mely öles ölelésével a fát fojtogatta minduntalan. Ő volt minden rossznak képviselője, a fa, így az ember ellensége is. *Megvonja a vállát.* Mikor rossz történt velem, azt mondták a Kígyó kísértett. A rendnek mindegy volt, hogy mely ágról és honnan származol. Hogy milyen színű vagy, hogy milyen hegyes a füled. *Mutat a lányéra.* Fekete. Minden színek őse. Azoké is, akik velejéig romlottak. Ahogy a holt fa is kihajt egyszer, tűz után, úgy hitték, hogy kiket befogadnak, jók lesznek egyszer, ha legyőzik a Kígyó szorítását. *Maga is a tűzre mered.*
- Apáimnak hívtam őket. Mindegyiket. Nevem akkor kaptam, mikor a városba hoztak bekötött szemmel, majd itt hagytak. Ébredésnek hívták... *Mondja halkan.*
- Ebben igazad van, az emlékek segítenek. *Biccent, hisz valóban csak emiatt képes az önmegtartóztatásra, s újabb vérfürdő rendezésére. Mert sem a madárral, sem a Valeával való harc nem nyűgözte le, holott biztos volt benne, hogy utána minden sokkal, de sokkal világosabb lesz. Valójában furcsa metafora, de a lány jelenléte sokkal nagyobb világossággal tölti el, mint bármi korábban. Talán még Pycta képes erre, persze ő azért más e szempontból. Kimért és férfias. Határozottan fogalmaz, Hanloren sokkal lágyabb, vélhetően nem is bánná, ha a szerzetes egyszer ezt hangosan is kifejtené.*
- Értem. *Bólint, bár a lány saját mágiáját kicsinyli, neki valójában az, amit megmutatott már bőségesen elegendő ahhoz, hogy tisztelettel adózzon felé. Tenyerét felmutatva szólal meg aztán.*
- Ezt mégis meggyógyítottad, nekem ez már csoda. *Mosolyodik el.* Másokhoz képest, kikkel eddig mozogtam, igenis hatalmad van, nem utolsó sorban a lelkek felett. *Kacsint a lányra halványan, aztán felkuncog egy pillanatra. Lelkek. Nyilván valahol még benne is ott lakozik. Nem sóhajt fel, elég volt az marcangolásból és az önsajnálatból, főként, hogy kérdést kap, melyen gyakorlatilag még maga sem gondolkodott el. Gyerek volt, illetve fiatal, mikor szabadjára engedték.*
- Úgy tudom ősi rend volt, még az istenek megjelenése előtt. Volt egy szimbólumunk, *Mutatja fel kezét.* ... a gyűrűm... elveszítettem, már el is felejtettem. *Nevet fel kényszeredetten.*
- Szóval a Fekete Fát. Minden ágán, minden levél, mely a természet tövéről fakad. Szimbolikus jelentést tulajdonítottak, ennek az egykor még talán élő fának. Azt imádták. A kolostor főhajója közepén a tető nyitott volt, s egy ősöreg fekete kérgű fa állt. A nedvet is onnan nyerték. Ez volt a jó. *Magyarázza.* Persze, ahol jó van, ott kell gonosz is, mint minden mesében. *Mosolyodik el a lányra nézve.* Az volt a Kígyó, mely öles ölelésével a fát fojtogatta minduntalan. Ő volt minden rossznak képviselője, a fa, így az ember ellensége is. *Megvonja a vállát.* Mikor rossz történt velem, azt mondták a Kígyó kísértett. A rendnek mindegy volt, hogy mely ágról és honnan származol. Hogy milyen színű vagy, hogy milyen hegyes a füled. *Mutat a lányéra.* Fekete. Minden színek őse. Azoké is, akik velejéig romlottak. Ahogy a holt fa is kihajt egyszer, tűz után, úgy hitték, hogy kiket befogadnak, jók lesznek egyszer, ha legyőzik a Kígyó szorítását. *Maga is a tűzre mered.*
- Apáimnak hívtam őket. Mindegyiket. Nevem akkor kaptam, mikor a városba hoztak bekötött szemmel, majd itt hagytak. Ébredésnek hívták... *Mondja halkan.*
5043. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 13:03:50
Üzenet elküldve: 2019-04-21 13:03:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Az emlékeid akadályoznak meg benne, hogy újra elkövesd a hibákat. Még akkor is, ha Átok benned él. Egynek kell lenned, mint most, és hiszem, hogy ez így is marad.
*Bólint határozottan, talán inkább magát győzve meg a dologról.*
-Umon védelmére inkább igényt tartanék, mint Átokéra.
*Feleli csendesen, még mindig a lángokba meredve. A következőkre átfut arcán egy halovány mosoly. Kezébe veszi a gallyat és szórakozottan kezdi piszkálni a lángok ölelte fahasábokat, miközben Umonnak válaszol.*
-Csak az igazán erős nővérek mehettek ki a csatatérre segíteni. Az Úrnő választottjai voltak ők, sokukon kard sem fogott varázslat folytán... A legtöbben a táborban ténykedtünk a visszahozott sebesültekkel és azokkal, kik már nem emelhettek kardot. Csata után mentünk csak ki a harctérre, hogy ellássuk a sérülteket vagy a haldoklókat. Az ellenség katonáit is.
*Csillan szeme a férfira.*
-Gyenge a mágiám, Umon. Bár többet tehetnék, de... Talán csak ennyi vagyok. Persze tanulok tisztességgel, de lassan megy. Túl lassan.
*Kotor bele egy nagyot a parázsló hamuba, majd ledobja a gallyat.*
-A rended... Kik befogadtak téged. Kit szolgáltak?
-Az emlékeid akadályoznak meg benne, hogy újra elkövesd a hibákat. Még akkor is, ha Átok benned él. Egynek kell lenned, mint most, és hiszem, hogy ez így is marad.
*Bólint határozottan, talán inkább magát győzve meg a dologról.*
-Umon védelmére inkább igényt tartanék, mint Átokéra.
*Feleli csendesen, még mindig a lángokba meredve. A következőkre átfut arcán egy halovány mosoly. Kezébe veszi a gallyat és szórakozottan kezdi piszkálni a lángok ölelte fahasábokat, miközben Umonnak válaszol.*
-Csak az igazán erős nővérek mehettek ki a csatatérre segíteni. Az Úrnő választottjai voltak ők, sokukon kard sem fogott varázslat folytán... A legtöbben a táborban ténykedtünk a visszahozott sebesültekkel és azokkal, kik már nem emelhettek kardot. Csata után mentünk csak ki a harctérre, hogy ellássuk a sérülteket vagy a haldoklókat. Az ellenség katonáit is.
*Csillan szeme a férfira.*
-Gyenge a mágiám, Umon. Bár többet tehetnék, de... Talán csak ennyi vagyok. Persze tanulok tisztességgel, de lassan megy. Túl lassan.
*Kotor bele egy nagyot a parázsló hamuba, majd ledobja a gallyat.*
-A rended... Kik befogadtak téged. Kit szolgáltak?
5042. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 11:58:08
Üzenet elküldve: 2019-04-21 11:58:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A vadászatból néhány nyúllal tér vissza. Nem maga előtt hajtja őket, hanem egy kötélen lógnak a lábuknál fogja a megboldogult fülesek. A táborba visszaérve először is felakasztja a húst valahova, majd megmosakszik kicsit. A mosakodás végeztével a többiek után kérdezősködik. A helyiek szerint Hanloren és Umon nem tértek még vissza, Pycta pedig szintén elment a környékről. Ezen morog kicsit, de azért elcseveg a táboriakkal miközben megnyúzza a nyulakat. Az elkészítésüket már az asszonyokra bízza, csak arra ügyel, hogy végül jusson a húsból neki is. Eztán - jobb dolga és jobb társasága nem lévén - egyedül visszaindul a városba a lovához. Egy napra még csak magára hagyhatja Frankót a kertben, de többre nem szeretné. A végén még megszökne vagy végleg megorrolna rá a hátas. Talán visszajön még, talán nem. *
*A vadászatból néhány nyúllal tér vissza. Nem maga előtt hajtja őket, hanem egy kötélen lógnak a lábuknál fogja a megboldogult fülesek. A táborba visszaérve először is felakasztja a húst valahova, majd megmosakszik kicsit. A mosakodás végeztével a többiek után kérdezősködik. A helyiek szerint Hanloren és Umon nem tértek még vissza, Pycta pedig szintén elment a környékről. Ezen morog kicsit, de azért elcseveg a táboriakkal miközben megnyúzza a nyulakat. Az elkészítésüket már az asszonyokra bízza, csak arra ügyel, hogy végül jusson a húsból neki is. Eztán - jobb dolga és jobb társasága nem lévén - egyedül visszaindul a városba a lovához. Egy napra még csak magára hagyhatja Frankót a kertben, de többre nem szeretné. A végén még megszökne vagy végleg megorrolna rá a hátas. Talán visszajön még, talán nem. *
5041. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 09:12:20
Üzenet elküldve: 2019-04-21 09:12:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Nem íródik arcára, hogy a lány szavaival egyetért-e vagy sem. Valójában komolyan elgondolkodik a hallottakon, de még nem érzi késznek magát a válaszra. Egyrészt nem akarja megsérteni sem Hant, ki láthatóan szívén viseli minden elveszett élőlény sorsát, másrészt pedig ezzel is az időt húzza, mert a lány nem minden mondandójára rendelkezik válasszal. Hanloren egyszerűen jó. Amellett, hogy jó, okos is, a Fény szavait igazi papnő módjára használja, hisz végtére az is. Mindezek mellett egyfajta természetesség is körbelengi, ami a volt szerzetes számára pedig nagyon vonzó, valójában ez is zavarja egy kissé, mert nem tudja magában hová tenni a dolgot.*
- Nem rossz. *Ingatja meg a fejét, ezzel egyetért, majd a felszólításra, vagy kérésre lassan a lány felé fordul, immár teljes testtel, halványan elmosolyodva.* Nem fordulok el tőled. *Mosolyog tovább, s függetlenül, hogy a lány immár a tűz felé néz, Umon arcának profilját fürkészi, a dacosan összehúzott ajkakat, a feszült vonásokat, mellyel láthatóan kicsit felhergelte, a mosolya csak szélesedik.*
- Jó-jó! *Nevetve teszi fel mindkét kezét maga elé.* Nem akartalak megbántani, hajlamos vagyok önsajnálatba és mártíromságba burkolózni, ez öreg hibám, igyekszem orvosolni. *Magyarázza csendesen.*
- Nem leszek sokáig, ígérem, bár csábító, hogy egy papnő jönne utánam. *Kacsint a lányra, jókedvet erőltetve magára, ami valójában nem is esik annyira nehezére.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Csap a tenyerébe a másikkal.* Számítok rád, azt hiszem így sokkal jobban fog menni a dolog. *Örvendezik, bár korábban magányt akart, most mégis egy segítő társra vágyik, amit úgy látszik meg is kaphat. Az utolsó kérdés más esetben felhőket vonna arcára, hogy vihar kezdetét jelezhesse, ezúttal azonban ez elmarad. Csak a mosoly és a megadó biccentés jelzi a következő választ.*
- Átok is én vagyok. Korábban különálló felemként tisztelhettem magamban, azonban immár eggyé váltunk. Régebben más hang volt a fejemben, de az emlékek közösek. Mindenre emlékszem már, mi életemben történt. A kolostorra, a kiképzésre, a munkákra, a stigmákra, a gyermekkori borzalmakra, amiket elkövettem, s jelen életemére is. *Vonja meg a vállát.*
- Mindenre, azt hiszem büntetésnek foghatom fel a dolgot. Azokra is emlékszem, akiket Átokként megsértettem, vagy balga kijelentéssel megbántottam. De azt is tudom, hogy, ha olyan helyzet adódik, ahol szükség van rá, Átok ismét megjelenik, de immár védelmemben, más védelmében... most már a tiédben is, Han. *Zavartan mosolyodik el.*
- Ti védekezést nem tanultatok ott a nővérek között? Az ellenséges vonalak mögött, nem voltatok kitéve támadásnak? Hiszen más, nem gyógyítót, csak egy gyönyörű lányt lát... már, ha érted mire gondolok. Biztos akadt egy-két olyan őrült, mint én. *Nevet fel, aztán elhal ez a nevetés is, csak a tűz ropogása marad.*
*Nem íródik arcára, hogy a lány szavaival egyetért-e vagy sem. Valójában komolyan elgondolkodik a hallottakon, de még nem érzi késznek magát a válaszra. Egyrészt nem akarja megsérteni sem Hant, ki láthatóan szívén viseli minden elveszett élőlény sorsát, másrészt pedig ezzel is az időt húzza, mert a lány nem minden mondandójára rendelkezik válasszal. Hanloren egyszerűen jó. Amellett, hogy jó, okos is, a Fény szavait igazi papnő módjára használja, hisz végtére az is. Mindezek mellett egyfajta természetesség is körbelengi, ami a volt szerzetes számára pedig nagyon vonzó, valójában ez is zavarja egy kissé, mert nem tudja magában hová tenni a dolgot.*
- Nem rossz. *Ingatja meg a fejét, ezzel egyetért, majd a felszólításra, vagy kérésre lassan a lány felé fordul, immár teljes testtel, halványan elmosolyodva.* Nem fordulok el tőled. *Mosolyog tovább, s függetlenül, hogy a lány immár a tűz felé néz, Umon arcának profilját fürkészi, a dacosan összehúzott ajkakat, a feszült vonásokat, mellyel láthatóan kicsit felhergelte, a mosolya csak szélesedik.*
- Jó-jó! *Nevetve teszi fel mindkét kezét maga elé.* Nem akartalak megbántani, hajlamos vagyok önsajnálatba és mártíromságba burkolózni, ez öreg hibám, igyekszem orvosolni. *Magyarázza csendesen.*
- Nem leszek sokáig, ígérem, bár csábító, hogy egy papnő jönne utánam. *Kacsint a lányra, jókedvet erőltetve magára, ami valójában nem is esik annyira nehezére.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Csap a tenyerébe a másikkal.* Számítok rád, azt hiszem így sokkal jobban fog menni a dolog. *Örvendezik, bár korábban magányt akart, most mégis egy segítő társra vágyik, amit úgy látszik meg is kaphat. Az utolsó kérdés más esetben felhőket vonna arcára, hogy vihar kezdetét jelezhesse, ezúttal azonban ez elmarad. Csak a mosoly és a megadó biccentés jelzi a következő választ.*
- Átok is én vagyok. Korábban különálló felemként tisztelhettem magamban, azonban immár eggyé váltunk. Régebben más hang volt a fejemben, de az emlékek közösek. Mindenre emlékszem már, mi életemben történt. A kolostorra, a kiképzésre, a munkákra, a stigmákra, a gyermekkori borzalmakra, amiket elkövettem, s jelen életemére is. *Vonja meg a vállát.*
- Mindenre, azt hiszem büntetésnek foghatom fel a dolgot. Azokra is emlékszem, akiket Átokként megsértettem, vagy balga kijelentéssel megbántottam. De azt is tudom, hogy, ha olyan helyzet adódik, ahol szükség van rá, Átok ismét megjelenik, de immár védelmemben, más védelmében... most már a tiédben is, Han. *Zavartan mosolyodik el.*
- Ti védekezést nem tanultatok ott a nővérek között? Az ellenséges vonalak mögött, nem voltatok kitéve támadásnak? Hiszen más, nem gyógyítót, csak egy gyönyörű lányt lát... már, ha érted mire gondolok. Biztos akadt egy-két olyan őrült, mint én. *Nevet fel, aztán elhal ez a nevetés is, csak a tűz ropogása marad.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579