Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 188 (3741. - 3760. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3760. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 19:44:37
Üzenet elküldve: 2018-07-29 19:44:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*~Nem.~*
- Hát persze... *dünnyögi. ~Nem ismeri.~ Még eszébe jut Relild, az óriáslány, de őt már nem akarja megkérdezni. Nyilván annak kicsi a valószínűsége, hogy Relild rendje délről az Ingoványba küldi tanulni a lányt. Hacsak nem akarták direkt elveszejteni... ebbe inkább bele sem gondol, bár amiket mondogatott Relild... hát, Relildről amúgy is nagyon keveset tud.
De azért ezen elgondolkodik, hogy mennyi ilyen eldugott szerzetesi közösség él Lanawin-szerte, akik még egymásról sem tudnak. Synmiráról sem akarja kérdezni Zeyát, nem látszik mágiahasználónak, kizárt, és csak egy újabb lakonikus nem-et kapna válaszul arra, hogy Synmirát és az ottani mágusközösséget ismeri-e a rendje. Egy újabb nem-nek meg semmi értelme, legyint magában a további "Keressünk közös ismerősöket és helyeket a múltunkban" kísérletre. Apropó, helyek!*
- És Artheniorban jártál már? Vagy Wegtorenben? Vagy ott nőttél fel kicsi korodtól, náluk? *kérdezi, de csak óvatosan, lassan teszi fel a kérdéseket, nem szeretné, ha a lány tolakodónak érezné, vagy éreztetné vele, hogy igazából semmi köze hozzá. Persze igazából semmi köze, de Isqet kezdi zavarni ez a tartózkodó, nagyon fegyelmezett viselkedés, vagyis nem is zavarja, hanem zavarba jön tőle. Ő nincs ehhez szokva. Érzi, hogy Zeya nem barátságtalan, csupán csak ilyen, de azt is tudja, hogy ha ő viselkedne ennyire tartózkodóan valakivel, akkor azt azért tenné, mert nem nagyon akar vele közelebbi ismeretségbe kerülni, vagy kifejezetten barátságtalan akar vele lenni. Így aztán, bár azért felfogja, hogy itt most valószínű nem ez a helyzet, de nem tudja, minderre hogyan is reagáljon.
De aztán magában vállat von. Álmos, és fáradt is az egész napos csavargástól. Hajnalban ébredt. A lány nem jelent veszélyt, úgy véli, és remélhetőleg a társa sem. Úgyhogy legjobb lesz, ha abbahagyja az ezen való gondolkodást, és mihamarabb elteszi magát aludni.
Közben azokon is gondolkodik, amit Zeya mond. Igaza lehet... Pycta végül is önerőből teszi. Umon is elhagyhatná magát... megborzong, ahogy erre gondol. Csak persze ő saját magából indult ki.
A sérülések kérdésére viszont felfigyel, gyógyítóként.*
- A... tökéletlenebbekkel? *érzékeli a halvány, nagyon halvány öniróniát.*
- Veled? *kérdez rá egyenesen. ~Jól értem?~*
- Kimmeri, az idős elf gyógyítómester, aki felnevelt, tudod, ő tanított, szóval ő minden este mesélt valamit, amíg kicsi voltam. Az Óidőkből, az elf mondákból, Lanawin teremtéséről. Nagyon szerettem ezeket a történeteket. Ő mesélte el, többször is. Úgyhogy ja, mondhatjuk, hogy esti mese. *vigyorodik el, amikor aztán az esti mesés kérdésre felel.
Azon egy kicsit ő is elkedvetlenedik, hogy a tréfája ennyire rosszul sült el.*
- Csak tréfáltam... nem komolyan gondoltam. Pont azért mondtam, mert szerintem semmi szégyellnivaló nincs benne. Mástól tanulni, vagy segítséget kérni... ebben nincs semmi titkolnivaló. Kinevethetnél, ha ezért pénzt kérnék, és annyi.
- Tudod mit? Cserébe taníthatnál azzal bánni. *mutat a kardra.* - Tőled nem bánnám... *és most nem vigyorog, sőt. Komolyan néz Zeyára.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 19:47:25
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*~Nem.~*
- Hát persze... *dünnyögi. ~Nem ismeri.~ Még eszébe jut Relild, az óriáslány, de őt már nem akarja megkérdezni. Nyilván annak kicsi a valószínűsége, hogy Relild rendje délről az Ingoványba küldi tanulni a lányt. Hacsak nem akarták direkt elveszejteni... ebbe inkább bele sem gondol, bár amiket mondogatott Relild... hát, Relildről amúgy is nagyon keveset tud.
De azért ezen elgondolkodik, hogy mennyi ilyen eldugott szerzetesi közösség él Lanawin-szerte, akik még egymásról sem tudnak. Synmiráról sem akarja kérdezni Zeyát, nem látszik mágiahasználónak, kizárt, és csak egy újabb lakonikus nem-et kapna válaszul arra, hogy Synmirát és az ottani mágusközösséget ismeri-e a rendje. Egy újabb nem-nek meg semmi értelme, legyint magában a további "Keressünk közös ismerősöket és helyeket a múltunkban" kísérletre. Apropó, helyek!*
- És Artheniorban jártál már? Vagy Wegtorenben? Vagy ott nőttél fel kicsi korodtól, náluk? *kérdezi, de csak óvatosan, lassan teszi fel a kérdéseket, nem szeretné, ha a lány tolakodónak érezné, vagy éreztetné vele, hogy igazából semmi köze hozzá. Persze igazából semmi köze, de Isqet kezdi zavarni ez a tartózkodó, nagyon fegyelmezett viselkedés, vagyis nem is zavarja, hanem zavarba jön tőle. Ő nincs ehhez szokva. Érzi, hogy Zeya nem barátságtalan, csupán csak ilyen, de azt is tudja, hogy ha ő viselkedne ennyire tartózkodóan valakivel, akkor azt azért tenné, mert nem nagyon akar vele közelebbi ismeretségbe kerülni, vagy kifejezetten barátságtalan akar vele lenni. Így aztán, bár azért felfogja, hogy itt most valószínű nem ez a helyzet, de nem tudja, minderre hogyan is reagáljon.
De aztán magában vállat von. Álmos, és fáradt is az egész napos csavargástól. Hajnalban ébredt. A lány nem jelent veszélyt, úgy véli, és remélhetőleg a társa sem. Úgyhogy legjobb lesz, ha abbahagyja az ezen való gondolkodást, és mihamarabb elteszi magát aludni.
Közben azokon is gondolkodik, amit Zeya mond. Igaza lehet... Pycta végül is önerőből teszi. Umon is elhagyhatná magát... megborzong, ahogy erre gondol. Csak persze ő saját magából indult ki.
A sérülések kérdésére viszont felfigyel, gyógyítóként.*
- A... tökéletlenebbekkel? *érzékeli a halvány, nagyon halvány öniróniát.*
- Veled? *kérdez rá egyenesen. ~Jól értem?~*
- Kimmeri, az idős elf gyógyítómester, aki felnevelt, tudod, ő tanított, szóval ő minden este mesélt valamit, amíg kicsi voltam. Az Óidőkből, az elf mondákból, Lanawin teremtéséről. Nagyon szerettem ezeket a történeteket. Ő mesélte el, többször is. Úgyhogy ja, mondhatjuk, hogy esti mese. *vigyorodik el, amikor aztán az esti mesés kérdésre felel.
Azon egy kicsit ő is elkedvetlenedik, hogy a tréfája ennyire rosszul sült el.*
- Csak tréfáltam... nem komolyan gondoltam. Pont azért mondtam, mert szerintem semmi szégyellnivaló nincs benne. Mástól tanulni, vagy segítséget kérni... ebben nincs semmi titkolnivaló. Kinevethetnél, ha ezért pénzt kérnék, és annyi.
- Tudod mit? Cserébe taníthatnál azzal bánni. *mutat a kardra.* - Tőled nem bánnám... *és most nem vigyorog, sőt. Komolyan néz Zeyára.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 19:47:25
3759. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 17:52:47
Üzenet elküldve: 2018-07-29 17:52:47
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Fekete stigmák arcon. Félelmetes alak lehet, ahogy elképzeli. Nem, mintha az ő közösségében nem lennének félelmetesnek tűnő társak. Idegenek sokszor őt is annak tartják. Jobban belegondolva, ilyen ismerősök mellett nem csodálkozik annyira, hogy Isq ennyire fesztelen tud maradni mellette.*
- Nem.
*Felel szokásos szűkszavúságával Umonnal kapcsolatban. Utólag eszébe jut, hogy ha itt elfekről van szó, akár élhetett volna valamelyikük az ő közösségében, mielőtt megszületett. Nem hozza viszont szóba a dolgot, nem akar kilyukadni annál a témánál, hogy mit keres egy szerzetesrendben.
Mikor Isq a szerzetesi élet nehézségeit ecseteli, meglepődik rajta, hogy mennyire megérti őt. Lehet, hogy valaki elmondta neki, de akkor is hűen le tudja írni a helyzetet bizonyos szempontból. Egy másik szempontból ugyan naivnak érzi, és mulattatja, amit hall. Ebben is magára ismer, lázadó természetére, de ezt nem akarja olyan nyilvánvalóan elárulni. Lehunyja a szemét.*
- Van, aki önerőből teszi. És nincs olyan, aki olykor ne kanyarodna le az útról.
*Még Neff sem. Jól ismeri a hibáit. Talán békén kellene hagynia a misztikumot, amit Isq a szerzetesek köré szőtt, de élvezetet talál benne, hogy a felette oly előszeretettel ítélkezőkről leránthatja a leplet.
A sérüléseket nem akarja nagy dobra verni, de nem szeret hazudni sem. Inkább öniróniát farag belőle. Kissé félrebillenti a fejét.*
- Megesik. Főleg a... tökéletlenebbekkel…
*Elbizonytalanodik vélt harcában a tréfával kapcsolatban. Nem gondolta, hogy a növény nevének története van, s ha már kedvenc színét viselő virágról van szó, a kíváncsiságát sikerült felkelteni. Na de ezt ilyen nyilvánvaló módon szintén nem fogja kimutatni.*
- Miért, amolyan esti mese?
*Kérdezi a többszöri ismétlésből kiindulva.
A másik tréfa viszont nem mulattatja, sőt, teljesen lehűti kedélyét. Sérti a büszkeségét, és megerősíti benne, hogy kár másoknak megnyílnia, mert azzal csak támadófelületet ad. Dühös magára, hogy még mindig nem tanulta meg a leckét. A képzés is előszeretettel veszi célba a gyenge pontokat, talán ezért tanulta meg olyan korán leplezni őket.*
- Felejtsd el...
*Megpiszkálja a tüzet kedvetlenül. Hiába, feléjük tényleg nem túl fejlett a humorérzék.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 17:54:57
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Fekete stigmák arcon. Félelmetes alak lehet, ahogy elképzeli. Nem, mintha az ő közösségében nem lennének félelmetesnek tűnő társak. Idegenek sokszor őt is annak tartják. Jobban belegondolva, ilyen ismerősök mellett nem csodálkozik annyira, hogy Isq ennyire fesztelen tud maradni mellette.*
- Nem.
*Felel szokásos szűkszavúságával Umonnal kapcsolatban. Utólag eszébe jut, hogy ha itt elfekről van szó, akár élhetett volna valamelyikük az ő közösségében, mielőtt megszületett. Nem hozza viszont szóba a dolgot, nem akar kilyukadni annál a témánál, hogy mit keres egy szerzetesrendben.
Mikor Isq a szerzetesi élet nehézségeit ecseteli, meglepődik rajta, hogy mennyire megérti őt. Lehet, hogy valaki elmondta neki, de akkor is hűen le tudja írni a helyzetet bizonyos szempontból. Egy másik szempontból ugyan naivnak érzi, és mulattatja, amit hall. Ebben is magára ismer, lázadó természetére, de ezt nem akarja olyan nyilvánvalóan elárulni. Lehunyja a szemét.*
- Van, aki önerőből teszi. És nincs olyan, aki olykor ne kanyarodna le az útról.
*Még Neff sem. Jól ismeri a hibáit. Talán békén kellene hagynia a misztikumot, amit Isq a szerzetesek köré szőtt, de élvezetet talál benne, hogy a felette oly előszeretettel ítélkezőkről leránthatja a leplet.
A sérüléseket nem akarja nagy dobra verni, de nem szeret hazudni sem. Inkább öniróniát farag belőle. Kissé félrebillenti a fejét.*
- Megesik. Főleg a... tökéletlenebbekkel…
*Elbizonytalanodik vélt harcában a tréfával kapcsolatban. Nem gondolta, hogy a növény nevének története van, s ha már kedvenc színét viselő virágról van szó, a kíváncsiságát sikerült felkelteni. Na de ezt ilyen nyilvánvaló módon szintén nem fogja kimutatni.*
- Miért, amolyan esti mese?
*Kérdezi a többszöri ismétlésből kiindulva.
A másik tréfa viszont nem mulattatja, sőt, teljesen lehűti kedélyét. Sérti a büszkeségét, és megerősíti benne, hogy kár másoknak megnyílnia, mert azzal csak támadófelületet ad. Dühös magára, hogy még mindig nem tanulta meg a leckét. A képzés is előszeretettel veszi célba a gyenge pontokat, talán ezért tanulta meg olyan korán leplezni őket.*
- Felejtsd el...
*Megpiszkálja a tüzet kedvetlenül. Hiába, feléjük tényleg nem túl fejlett a humorérzék.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 17:54:57
3758. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 16:57:46
Üzenet elküldve: 2018-07-29 16:57:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A hegyek másik végén. Egy pillanatra nem tudja hova tenni a helymegjelölést, olyan mitikusnak tűnik. Aztán próbálja értelmezni, talán a Világfal hegység másik oldalán? De hiszen ott még soha senki nem járt. Legalábbis senki nem jött még vissza. De aztán leesik neki, hogy mit is ért a lány a "másik végén" alatt: nem északon, hanem lenn, délen. Bár Pycta sohasem mondott pontos helymegjelölést, de Isq abban valahogy biztos, hogy ahonnan ő jött, az a szerzetesi közösség is valahol Erdőmélyén vagy feljebb, még északabbra van, és nem lenn délen. Persze még az is lehet, hogy téved. Nem beszélgettek ilyesmiről, csak úgy általában a mesterekről. Persze ez csak egy hirtelen jött kósza ötlet volt, hiszen azért lássuk be, annak a valószínűsége, hogy Zeya pont ott él, pont abban a közösségben, ahol Pycta is nevelkedett, valóban kicsi. Meg persze... ott a kard. Pycta legendás pusztakezes harcos, de kardot csak végszükség esetén venne a kezébe. Így aztán annyira nem is éri váratlanul a fejrázás.*
- Értem, ja, értem. *morogja kicsit azért elkedvetlenedve a dolog miatt. Aztán eszébe jut Umon. Hogy Umon a Kikötőből jött. Vagy volt ott valami dolga régen. Talán...*
- És Umon? *kérdezi meg azért.* - Umon Palasan? Ez a név sem mond neked semmit? Emlékeznél rá, ha igen... stigmák. Fekete stigmák, jelek borítják az arcát. *néz várakozón, de azért nem reménykedőn Zeya szemébe. Persze nem is tudja, miért kérdezi ezeket... hiszen még ha ismerné is Zeya valamelyiküket, az semmin sem változtatna. Ő holnap úgyis visszamegy Vadvédbe, a lány meg a saját életébe. De azért... furcsa lenne, na. Ha ismerte volna Pyctát. Vagy ismerné Umont. Ha tudna róla valamit.
A látás-nem látás, ismerés-nem ismerés kérdéskör feszegetése okán talán, vagy mert ismeretlen neki Zeya világa, de újra csak félreérti, amit a lány mond. Hogy az nem túl nehéz...*
- Hát, nekem nehéz lenne. Mindig gyakorolni, mindennap nekiveselkedni, soha ki nem hagyni, mindig fegyelmezettnek lenni, mindig csak az út végét tartani szem előtt, soha nem leülni, soha nem lekanyarodni, soha nem engedni a kíváncsiságnak, soha nem lustálkodni... én nem bírnám. Szerintem nagyon nehéz. *csóválja a fejét.*
- Szerintem ez csak akkor teljesíthető, ha van egy külső kényszerítő erő. Önmagától senki nem képes rá.
- Ismered? *kérdezi meglepődve, amikor aztán az Észak Reményét nézik, és persze átnyújtja Zeyának a kis szütyőt, de aztán rájön, hogy persze, Zeya por alakjában ismeri, nyilván használják sebgyógyításra az ő mesterei is. De...*
- Olyan gyakran megsérültök? *kérdezi kicsit zavartan.*
- Kimmeri elmondta néhányszor a történetét. *válaszolja aztán a fennköltségre, teljesen szó szerint véve a jelzőt, nem érezve bele semmilyen támadó csípősséget, mert hát Kimmeri sztorijában valóban fennköltté okolt a gyógyító növény neve.*
- Hát, több mint valószínű, hogy többet nem találkozunk, ha holnap elválnak útjaink. *vigyorog aztán megint, arra, hogy a segítés maradjon köztük.* - De ha sok aranyra lesz szükségem, akkor megkeresem a rendedet, és téged, és megkérlek, hogy segíts ki egy kis pénzzel. *vigyorog most már teli szájjal az ugratástól, a szemében csak úgy táncolnak a mosolyszikrák.*
- Mert különben nagydobra verem a dolgot... *nevet fel most már hangosan, persze valójában el sem tudja képzelni mindezt.
Az idő kérdése már más tészta.*
- Hát, a délelőtt végül is még belefér. De délután muszáj visszaindulnom. *gondolkodik hangosan.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 17:01:43
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A hegyek másik végén. Egy pillanatra nem tudja hova tenni a helymegjelölést, olyan mitikusnak tűnik. Aztán próbálja értelmezni, talán a Világfal hegység másik oldalán? De hiszen ott még soha senki nem járt. Legalábbis senki nem jött még vissza. De aztán leesik neki, hogy mit is ért a lány a "másik végén" alatt: nem északon, hanem lenn, délen. Bár Pycta sohasem mondott pontos helymegjelölést, de Isq abban valahogy biztos, hogy ahonnan ő jött, az a szerzetesi közösség is valahol Erdőmélyén vagy feljebb, még északabbra van, és nem lenn délen. Persze még az is lehet, hogy téved. Nem beszélgettek ilyesmiről, csak úgy általában a mesterekről. Persze ez csak egy hirtelen jött kósza ötlet volt, hiszen azért lássuk be, annak a valószínűsége, hogy Zeya pont ott él, pont abban a közösségben, ahol Pycta is nevelkedett, valóban kicsi. Meg persze... ott a kard. Pycta legendás pusztakezes harcos, de kardot csak végszükség esetén venne a kezébe. Így aztán annyira nem is éri váratlanul a fejrázás.*
- Értem, ja, értem. *morogja kicsit azért elkedvetlenedve a dolog miatt. Aztán eszébe jut Umon. Hogy Umon a Kikötőből jött. Vagy volt ott valami dolga régen. Talán...*
- És Umon? *kérdezi meg azért.* - Umon Palasan? Ez a név sem mond neked semmit? Emlékeznél rá, ha igen... stigmák. Fekete stigmák, jelek borítják az arcát. *néz várakozón, de azért nem reménykedőn Zeya szemébe. Persze nem is tudja, miért kérdezi ezeket... hiszen még ha ismerné is Zeya valamelyiküket, az semmin sem változtatna. Ő holnap úgyis visszamegy Vadvédbe, a lány meg a saját életébe. De azért... furcsa lenne, na. Ha ismerte volna Pyctát. Vagy ismerné Umont. Ha tudna róla valamit.
A látás-nem látás, ismerés-nem ismerés kérdéskör feszegetése okán talán, vagy mert ismeretlen neki Zeya világa, de újra csak félreérti, amit a lány mond. Hogy az nem túl nehéz...*
- Hát, nekem nehéz lenne. Mindig gyakorolni, mindennap nekiveselkedni, soha ki nem hagyni, mindig fegyelmezettnek lenni, mindig csak az út végét tartani szem előtt, soha nem leülni, soha nem lekanyarodni, soha nem engedni a kíváncsiságnak, soha nem lustálkodni... én nem bírnám. Szerintem nagyon nehéz. *csóválja a fejét.*
- Szerintem ez csak akkor teljesíthető, ha van egy külső kényszerítő erő. Önmagától senki nem képes rá.
- Ismered? *kérdezi meglepődve, amikor aztán az Észak Reményét nézik, és persze átnyújtja Zeyának a kis szütyőt, de aztán rájön, hogy persze, Zeya por alakjában ismeri, nyilván használják sebgyógyításra az ő mesterei is. De...*
- Olyan gyakran megsérültök? *kérdezi kicsit zavartan.*
- Kimmeri elmondta néhányszor a történetét. *válaszolja aztán a fennköltségre, teljesen szó szerint véve a jelzőt, nem érezve bele semmilyen támadó csípősséget, mert hát Kimmeri sztorijában valóban fennköltté okolt a gyógyító növény neve.*
- Hát, több mint valószínű, hogy többet nem találkozunk, ha holnap elválnak útjaink. *vigyorog aztán megint, arra, hogy a segítés maradjon köztük.* - De ha sok aranyra lesz szükségem, akkor megkeresem a rendedet, és téged, és megkérlek, hogy segíts ki egy kis pénzzel. *vigyorog most már teli szájjal az ugratástól, a szemében csak úgy táncolnak a mosolyszikrák.*
- Mert különben nagydobra verem a dolgot... *nevet fel most már hangosan, persze valójában el sem tudja képzelni mindezt.
Az idő kérdése már más tészta.*
- Hát, a délelőtt végül is még belefér. De délután muszáj visszaindulnom. *gondolkodik hangosan.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 17:01:43
3757. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:03:08
Üzenet elküldve: 2018-07-29 15:03:08
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A Lihanechről még ő is hallott, fenn egészen északon, s innen rögtön meg tud állapítani valamit.*
- Én a hegyek másik végén.
*Nagyjából. Azért nem annyira délre, de ebbe nem akarna mélyebben belemenni. Ennyi is elég hozzá, hogy egy kis feszültséget kezdjen érezni gyomortájon.*
- Nincs különösebben neve.
*Másodszor hallva Erdőmélyéről feltűnik neki, hogy ez inkább egy hely neve lehet. Valójában elég nagy terület, és szégyen, hogy nem ismeri, de maguk között nem szokták így emlegetni, inkább csak a városokat, nagyobb vizeket, és a hozzájuk viszonyított irányokkal írják le a tájegységeket. Annyit leszűr, hogy Vadvéd és Erdőmélye - ha csakugyan így nevezik a területet - egymást tartalmazó vidékek. Valószínűleg Vadvéd a kisebb, hiszen azt azonosította Isq a közösséggel, ahol él.
Az említett személy nevére megrázza a fejét. Az ő közösségük igen kicsi és elzárt, ezért nem csoda, hogy nem ismerős. Hirtelen aztán kényelmetlenül kezdi érezni magát, amint hozzá hasonlítják a másikat. Vagy inkább fordítva. Több okból zavarba hozza, főként, hogy mosoly kíséri. Úgy tűnik, hogy egy kedvelt figuráról van szó, aki ráadásul vezető. Mindkettő rettentően távol áll tőle. Nehezen fogadja el a lehetőséget, hogy őt bárki kedvelheti, de hazudna, ha azt mondaná, hogy valahol a szíve legmélyén nem szeretné. Nem élhet olyan érző lény, legyen bármilyen elvetemült és torz lelkű, akinek ne lenne ilyesmire vágya. Akkor is, ha úgy hiszi, hogy nincs. Ettől függetlenül a szimpátia bármiféle nyilvánvaló jelére Zeya jellemzően azonnal elzárkózik és gyanakodni kezd, hogy csak be akarják csapni. Egy kicsit most is éberebben figyel. A tökéletesség említésére elhúzza a száját és belebámul a tűzbe.*
- Az nem túl nehéz...
*Morogja az orra alatt. Mármint, hogy valaki megelőzze a tökéletességben, ami az önfegyelmet és a precíz harcmodort illeti. Ha az ember zsenik közt él, könnyen butának érzi magát. Ráadásul csak fél szívvel küzd érte. Azzal a felével, amely meg akar felelni társainak, és amely büszke arra, hogy kicsoda.
Több értelemben is feltűnik előtte a remény. A kék színt mindig szépnek találta, talán kapcsolatban lehet azzal, hogy nagyon szereti a szabad vizeket. Szinte kislányos rajongással. Kinyújtja a kezét, amennyiben a szütyőt átveheti, azt ugyanis túl bizalmasnak érezné, ha oda kellene hajolnia, hogy megszagolhassa. Akkor inkább csak beéri a látvánnyal. Ha kölcsön kapja a port, akkor megszagolja és azonnal visszaadja. Mindkét esetben a következtetés ugyanaz.*
- Ezt ismerem.
*Apró, elégedetlen szájszél mozdulat követi a felismerést, hogy erre a kezelésre milyen sokszor van szükség náluk.*
- Fennkölt név...
*Feleli csípős tónusban, mert nem érti ezúttal a vigyorgás okát, ez pedig védekezővé – Zeya esetében támadóvá - teszi. Egy rejtett tréfára gondol a por és Isq személye között, aki ugyebár északról jött, s valamiért azt hiszi, hogy a tréfa célpontja ő maga lehet. Nagyobb agresszióra nem kell számítani tőle, ezt ugyanúgy elfojtja magában, mint a többi érzést. Segítséget nem szívesen kér, de ha már felajánlják, ostobaság lenne elutasítania. Körbesandít, nem jár-e itt a társa. Tényleg, hol a pokolban lehet? Na nem mintha annyira hiányolná. De mégis felelősség van a vállán, s ha sokáig nem kerül elő, el kell mennie megkeresni. De ez még ráér. Ha lehet, még jobban lehalkítja a hangját, és felel az ajánlatra.*
- Amennyiben köztünk marad. Reggel megint különválunk a társammal.
*Nem szeretné, ha híre menne, hogy még ennyire sem képes, egy idegent kell megkérnie, hogy segítsen.*
- De van erre időd?
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 15:08:37
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A Lihanechről még ő is hallott, fenn egészen északon, s innen rögtön meg tud állapítani valamit.*
- Én a hegyek másik végén.
*Nagyjából. Azért nem annyira délre, de ebbe nem akarna mélyebben belemenni. Ennyi is elég hozzá, hogy egy kis feszültséget kezdjen érezni gyomortájon.*
- Nincs különösebben neve.
*Másodszor hallva Erdőmélyéről feltűnik neki, hogy ez inkább egy hely neve lehet. Valójában elég nagy terület, és szégyen, hogy nem ismeri, de maguk között nem szokták így emlegetni, inkább csak a városokat, nagyobb vizeket, és a hozzájuk viszonyított irányokkal írják le a tájegységeket. Annyit leszűr, hogy Vadvéd és Erdőmélye - ha csakugyan így nevezik a területet - egymást tartalmazó vidékek. Valószínűleg Vadvéd a kisebb, hiszen azt azonosította Isq a közösséggel, ahol él.
Az említett személy nevére megrázza a fejét. Az ő közösségük igen kicsi és elzárt, ezért nem csoda, hogy nem ismerős. Hirtelen aztán kényelmetlenül kezdi érezni magát, amint hozzá hasonlítják a másikat. Vagy inkább fordítva. Több okból zavarba hozza, főként, hogy mosoly kíséri. Úgy tűnik, hogy egy kedvelt figuráról van szó, aki ráadásul vezető. Mindkettő rettentően távol áll tőle. Nehezen fogadja el a lehetőséget, hogy őt bárki kedvelheti, de hazudna, ha azt mondaná, hogy valahol a szíve legmélyén nem szeretné. Nem élhet olyan érző lény, legyen bármilyen elvetemült és torz lelkű, akinek ne lenne ilyesmire vágya. Akkor is, ha úgy hiszi, hogy nincs. Ettől függetlenül a szimpátia bármiféle nyilvánvaló jelére Zeya jellemzően azonnal elzárkózik és gyanakodni kezd, hogy csak be akarják csapni. Egy kicsit most is éberebben figyel. A tökéletesség említésére elhúzza a száját és belebámul a tűzbe.*
- Az nem túl nehéz...
*Morogja az orra alatt. Mármint, hogy valaki megelőzze a tökéletességben, ami az önfegyelmet és a precíz harcmodort illeti. Ha az ember zsenik közt él, könnyen butának érzi magát. Ráadásul csak fél szívvel küzd érte. Azzal a felével, amely meg akar felelni társainak, és amely büszke arra, hogy kicsoda.
Több értelemben is feltűnik előtte a remény. A kék színt mindig szépnek találta, talán kapcsolatban lehet azzal, hogy nagyon szereti a szabad vizeket. Szinte kislányos rajongással. Kinyújtja a kezét, amennyiben a szütyőt átveheti, azt ugyanis túl bizalmasnak érezné, ha oda kellene hajolnia, hogy megszagolhassa. Akkor inkább csak beéri a látvánnyal. Ha kölcsön kapja a port, akkor megszagolja és azonnal visszaadja. Mindkét esetben a következtetés ugyanaz.*
- Ezt ismerem.
*Apró, elégedetlen szájszél mozdulat követi a felismerést, hogy erre a kezelésre milyen sokszor van szükség náluk.*
- Fennkölt név...
*Feleli csípős tónusban, mert nem érti ezúttal a vigyorgás okát, ez pedig védekezővé – Zeya esetében támadóvá - teszi. Egy rejtett tréfára gondol a por és Isq személye között, aki ugyebár északról jött, s valamiért azt hiszi, hogy a tréfa célpontja ő maga lehet. Nagyobb agresszióra nem kell számítani tőle, ezt ugyanúgy elfojtja magában, mint a többi érzést. Segítséget nem szívesen kér, de ha már felajánlják, ostobaság lenne elutasítania. Körbesandít, nem jár-e itt a társa. Tényleg, hol a pokolban lehet? Na nem mintha annyira hiányolná. De mégis felelősség van a vállán, s ha sokáig nem kerül elő, el kell mennie megkeresni. De ez még ráér. Ha lehet, még jobban lehalkítja a hangját, és felel az ajánlatra.*
- Amennyiben köztünk marad. Reggel megint különválunk a társammal.
*Nem szeretné, ha híre menne, hogy még ennyire sem képes, egy idegent kell megkérnie, hogy segítsen.*
- De van erre időd?
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 15:08:37
3756. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 13:54:35
Üzenet elküldve: 2018-07-29 13:54:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Én is ott születtem *válaszolja kicsit csodálkozva a hegyekre, de nem kerüli el a figyelmét a "Mint a miénk" sem. Tehát a lány nem családban él... pedig fiatal, nem idősebb Isqehánál, a fiú biztos benne. Ha nem érkeznének a hegyek, talán tovább gondolkodna ezen a fonálszálon, hagyva, hogy a találgató kíváncsiság vezesse, de a hegyek még izgalmasabban hangzik.*
- Fenn északon, Lihanechtől nem messze, a hegyekben. *most először jut eszébe, hogy ez így nem is igaz. Hiszen azt, hogy pontosan hol született, nem is tudja. Csak azt, hogy apja oda vitte haza, és ott nőtt fel.*
- Vagyis ott nőttem fel... *igazít is így a mondaton gyorsan. Aztán, amikor kiderül, hogy az a bizonyos közösség egy szerzetesi közösség, ők azok, akik a lányt harcművészetre oktatták, jól gondolta Isq, a jellemzésükre csak elmosolyodik. Rájön, miért olyan ismerős neki a lány közelsége, a végsőkig fegyelmezett, lustán éber ragadozómozgás, az egó léha ficánkolását folyamatos kordában tartó állandó önuralom. ~Pycta! Umon!~ Hirtelen eszébe jut valami.*
- Nem ismersz véletlenül egy Pycta del Ventus nevű elfet? Ő a vezetőnk Erdőmélyén! Úgy tudom, sokáig ő is egy szerzetesi közösségben élt... Csak utána érkezett Vadvédbe. *kérdezi kíváncsian.*
- Leginkább hozzá hasonlítasz. *mosolyodik el, mert persze Zeya... *
- Bár ő már nagyon... *gondolkodik, hogy is fejezze be, hogy Zeya értse, mire gondol, de ne úgy hangozzék véletlenül sem, mintha lekicsinyelné a lány tudását.* - ő már nagyon előre jár az ösvényen. Tudod, a tökéletesség felé... *vigyorodik el, mert kezdi kapisgálni, ha csak a felszínen is egyelőre, ki is, és milyen is valójában Zeya. Na meg, mert Isqet ez a fajta tökéletesség, igaz ami igaz, soha nem izgatta. Pedig, azt elismeri, főleg mert Vadvédben nem egyszer látta a gyakorlótér hajnali látványa során, hogy egy mozdulatsor ezredszeri elismétlésének és begyakorlásának is megvan a maga szépsége. De az erdő, a természet nevel, tanít, csiszol, így aztán Isq is csiszolódott, ha nem is szerzetesi kezek, de a vadon és Kimmeri tanítása alatt.
A nevetést csak sikerül hát abbahagynia, muszáj, mert Zeya csak nézi, csodálkozva, mintha csak kőből lenne az arca, de azért Isqeha érzékeli a változást, és a kapisgálás újabb szintjéhez érkezve azt is, hogy ez a lány nem sokat nevethetett az utóbbi időkben. Már pedig a nevetés senkinek nem árthat, szerencsére erről Isqeha mestere is így vélekedett, gyakran tanításra felhasználva az akár hahotázó öniróniát.
A kérdésre csak elmosolyodik. ~Nyilván Észak Reményét gyűjtetnek velük, gyógyításhoz.~*
- Igen, ismerem. Reggel kereshetünk együtt. Nézd csak, így néz ki megszárítva. *szed elő egy bőrszütyőt a tarisznyájából, és húzza szét a szíjakat, megmutatva a türkiz színű, majdnem porszerű Észak Reménye őrleményt.*
- Hamar meggyógyítja a sebeket. Szagold meg, milyen az illata... finom, nem?
- Úgy hívják, Észak Reménye. *vigyorodik el.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 13:58:05
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Én is ott születtem *válaszolja kicsit csodálkozva a hegyekre, de nem kerüli el a figyelmét a "Mint a miénk" sem. Tehát a lány nem családban él... pedig fiatal, nem idősebb Isqehánál, a fiú biztos benne. Ha nem érkeznének a hegyek, talán tovább gondolkodna ezen a fonálszálon, hagyva, hogy a találgató kíváncsiság vezesse, de a hegyek még izgalmasabban hangzik.*
- Fenn északon, Lihanechtől nem messze, a hegyekben. *most először jut eszébe, hogy ez így nem is igaz. Hiszen azt, hogy pontosan hol született, nem is tudja. Csak azt, hogy apja oda vitte haza, és ott nőtt fel.*
- Vagyis ott nőttem fel... *igazít is így a mondaton gyorsan. Aztán, amikor kiderül, hogy az a bizonyos közösség egy szerzetesi közösség, ők azok, akik a lányt harcművészetre oktatták, jól gondolta Isq, a jellemzésükre csak elmosolyodik. Rájön, miért olyan ismerős neki a lány közelsége, a végsőkig fegyelmezett, lustán éber ragadozómozgás, az egó léha ficánkolását folyamatos kordában tartó állandó önuralom. ~Pycta! Umon!~ Hirtelen eszébe jut valami.*
- Nem ismersz véletlenül egy Pycta del Ventus nevű elfet? Ő a vezetőnk Erdőmélyén! Úgy tudom, sokáig ő is egy szerzetesi közösségben élt... Csak utána érkezett Vadvédbe. *kérdezi kíváncsian.*
- Leginkább hozzá hasonlítasz. *mosolyodik el, mert persze Zeya... *
- Bár ő már nagyon... *gondolkodik, hogy is fejezze be, hogy Zeya értse, mire gondol, de ne úgy hangozzék véletlenül sem, mintha lekicsinyelné a lány tudását.* - ő már nagyon előre jár az ösvényen. Tudod, a tökéletesség felé... *vigyorodik el, mert kezdi kapisgálni, ha csak a felszínen is egyelőre, ki is, és milyen is valójában Zeya. Na meg, mert Isqet ez a fajta tökéletesség, igaz ami igaz, soha nem izgatta. Pedig, azt elismeri, főleg mert Vadvédben nem egyszer látta a gyakorlótér hajnali látványa során, hogy egy mozdulatsor ezredszeri elismétlésének és begyakorlásának is megvan a maga szépsége. De az erdő, a természet nevel, tanít, csiszol, így aztán Isq is csiszolódott, ha nem is szerzetesi kezek, de a vadon és Kimmeri tanítása alatt.
A nevetést csak sikerül hát abbahagynia, muszáj, mert Zeya csak nézi, csodálkozva, mintha csak kőből lenne az arca, de azért Isqeha érzékeli a változást, és a kapisgálás újabb szintjéhez érkezve azt is, hogy ez a lány nem sokat nevethetett az utóbbi időkben. Már pedig a nevetés senkinek nem árthat, szerencsére erről Isqeha mestere is így vélekedett, gyakran tanításra felhasználva az akár hahotázó öniróniát.
A kérdésre csak elmosolyodik. ~Nyilván Észak Reményét gyűjtetnek velük, gyógyításhoz.~*
- Igen, ismerem. Reggel kereshetünk együtt. Nézd csak, így néz ki megszárítva. *szed elő egy bőrszütyőt a tarisznyájából, és húzza szét a szíjakat, megmutatva a türkiz színű, majdnem porszerű Észak Reménye őrleményt.*
- Hamar meggyógyítja a sebeket. Szagold meg, milyen az illata... finom, nem?
- Úgy hívják, Észak Reménye. *vigyorodik el.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 13:58:05
3755. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-29 11:49:04
Üzenet elküldve: 2018-07-29 11:49:04
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Mint a miénk.
*Véli Vadvédről és a közösségről, ahogy azt is, hogy ez magyarázza, miért érzi viszonylag otthonosan magát Isq társaságában annak ellenére, hogy idegen. Pedig nem ez a valódi oka. Erdőmélyéről nem hallott, ezért a fülében már úgy cseng, hogy „az erdő mélyén”.*
- Mi a hegyekben élünk.
*Követi Isq tekintetét a fegyvere irányában, szavait hallva pedig összezárja sebes jobb tenyerét és az ölébe rejti. A jellemzés helytálló, az pedig szinte büszkeséggel tölti el, hogy nem tűnik nyápic úri hölgynek.*
- Igen. A szerzetesek.
*Némán sóhajt egyet.*
- Hajlíthatatlan népség. Magas elvárásokkal.
*Annak ellenére, hogy az égiek csapásának véli az életét náluk, nem tagadhatja, hogy ők jelentik számára az otthont. S a keménység és hidegség ellenére ők azok, akik legalább annyira törődnek vele, mint a kovács a nyers acéllal, míg tökéletes penge nem lesz belőle. Nos, vele még bőven lesz dolguk.
Csodálkozón szemléli a hangosan nevető Isqet. Nem azért lepődik meg, mert kineveti, hiszen szarkasztikus megjegyzésnek szánta, amit mondott. Már észrevette, hogy Isq a számára megszokottnál derűsebb természetű, de ez a jóízű nevetés már-már lenyűgözi. Nem érzi gúnyosnak, inkább olyan kellemes fajta, ami csatlakozásra, de legalábbis mosolyra ingerel. Zeya kőarca ugyan nem változik, de egy kicsit emelkedik a hangulata.
Az idejét se tudja, mikor mosolygott utoljára. Állítólag a nagy öreg halála előtt még előfordult. Ő még értette a bölcs mosoly titkát, és gyengéd természete mágnesként vonzotta a csöpp kislányt, aki mástól nemigen kapott melegséget. Szerencsére mindez most nem jut eszébe, csak addig jut, hogy megállapítja, az ő rendjének nem sok humorérzéke van, és ahogy Isq küzd a nevetés ellen, egy kicsit szórakoztató látvány. Az ismétlés nem volt felesleges, mert a herbalizmust eddig nem kapcsolta össze a saját küldetésével. A felajánlás kapóra jön, csak kár, hogy nem délelőtt futottak össze.*
- Ez a virág a fákról csüng. Kékes színű. Ismered?
*Elég sovány leírás, de Zeya nem ért a gyógyításhoz, ezért lényegében megmutatták neki, hogy mit és honnan kell gyűjteni.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 11:52:08
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Mint a miénk.
*Véli Vadvédről és a közösségről, ahogy azt is, hogy ez magyarázza, miért érzi viszonylag otthonosan magát Isq társaságában annak ellenére, hogy idegen. Pedig nem ez a valódi oka. Erdőmélyéről nem hallott, ezért a fülében már úgy cseng, hogy „az erdő mélyén”.*
- Mi a hegyekben élünk.
*Követi Isq tekintetét a fegyvere irányában, szavait hallva pedig összezárja sebes jobb tenyerét és az ölébe rejti. A jellemzés helytálló, az pedig szinte büszkeséggel tölti el, hogy nem tűnik nyápic úri hölgynek.*
- Igen. A szerzetesek.
*Némán sóhajt egyet.*
- Hajlíthatatlan népség. Magas elvárásokkal.
*Annak ellenére, hogy az égiek csapásának véli az életét náluk, nem tagadhatja, hogy ők jelentik számára az otthont. S a keménység és hidegség ellenére ők azok, akik legalább annyira törődnek vele, mint a kovács a nyers acéllal, míg tökéletes penge nem lesz belőle. Nos, vele még bőven lesz dolguk.
Csodálkozón szemléli a hangosan nevető Isqet. Nem azért lepődik meg, mert kineveti, hiszen szarkasztikus megjegyzésnek szánta, amit mondott. Már észrevette, hogy Isq a számára megszokottnál derűsebb természetű, de ez a jóízű nevetés már-már lenyűgözi. Nem érzi gúnyosnak, inkább olyan kellemes fajta, ami csatlakozásra, de legalábbis mosolyra ingerel. Zeya kőarca ugyan nem változik, de egy kicsit emelkedik a hangulata.
Az idejét se tudja, mikor mosolygott utoljára. Állítólag a nagy öreg halála előtt még előfordult. Ő még értette a bölcs mosoly titkát, és gyengéd természete mágnesként vonzotta a csöpp kislányt, aki mástól nemigen kapott melegséget. Szerencsére mindez most nem jut eszébe, csak addig jut, hogy megállapítja, az ő rendjének nem sok humorérzéke van, és ahogy Isq küzd a nevetés ellen, egy kicsit szórakoztató látvány. Az ismétlés nem volt felesleges, mert a herbalizmust eddig nem kapcsolta össze a saját küldetésével. A felajánlás kapóra jön, csak kár, hogy nem délelőtt futottak össze.*
- Ez a virág a fákról csüng. Kékes színű. Ismered?
*Elég sovány leírás, de Zeya nem ért a gyógyításhoz, ezért lényegében megmutatták neki, hogy mit és honnan kell gyűjteni.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.07.29 11:52:08
3754. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 19:24:00
Üzenet elküldve: 2018-07-28 19:24:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Zeya csendesen és határozottan mondja azokat, amiket közöl, így aztán Isqnek nem tűnik fel igazán, hogy mennyire zavarba hozza a kérdéssel, vagyis a magyarázattal a lányt. Ha rájönne, akkor is legfeljebb picit csodálkozna, mert ő mégcsak nem is kifejezetten arra gondolt, hogy a társasága azért lehet terhes, mert a tűznél ülő és a távollévő egy pár. Egyszerűen csak, bár a lány engedékeny, és nem tűnik fenyegetőnek, a társa lehet másképp vélekedik idegenek odaengedéséhez a tábortűzhöz, ezer okból.
Így aztán a közlés, amiből később egyértelműen kiderül, hogy Zeya és a társa, akire a tűznél várakozik, nem egy pár, számára csupán ugyanolyan információértékkel bír, mint mondjuk az, hogy a lány nincs egyedül, vagy hogy nem a városba tartanak. ~Hogy ki a társa, ez a Neff, azt meg úgyis megtudom, ha az valóban ideér, a tűzhöz.~ A lényeg, hogy úgy néz ki, az éjszakát itt tölti, legalábbis Zeya szavaiból azt veszi ki, hogy nem lesz ebből gond a későbbiekben sem. Ami nem olyan rossz dolog, tekintve hogy az erdőben éjszakázni mindig jobb többen, mint egyedül, még ha ezt Isq a világért sem ismerné be, mert ő a nagy csavargásai alatt többnyire egyedül éjszakázott mindig is, bármennyire aggódott emiatt időnként Kimmeri.*
- Egy közösség Erdőmélyén. *mondja a visszakérdezésre, amiből kiderül, Zeya nem hallott az erőd létezéséről. Ami nem is baj, úgy vette észre, az ott élők ennek csak örülnek.
Valahogy nem tudja hova tenni a lányt. Nem találkozott még hozzá hasonlóval.*
- Harcművészetre tanítottak? *kérdezi hirtelen, a kardtokra pillantva.*
- Valahogy nem tűnsz zsoldosnak. De *akad meg, nem tudva, hogyan is fogalmazzon hirtelen, hogy meg ne bántsa a lányt* - úri kisasszonynak sem. *vigyorodik el megint. Zeya leginkább egy álmosnak látszó, lusta, rezzenéstelen ragadozóra emlékezteti, aki bármikor kész éber készenlétre váltani, ha muszáj, olyanra, aki azonban a pihenés minden pillanatát kiélvezi.
Aztán a virágot szedés szemforgató, durcás említésére harsányan hahotázni kezd.*
- Milyen... milyen virágot? *kérdezi meg nagy nehezen a végén, kíváncsian, összeszedve magát, igyekezve visszafojtani végre azt a fránya nevetést. De olyan vicces ez a vérig sértettség egy lány szájából holmi virágszedés miatt, mintha legalábbis latrinapucolást kellene végeznie.*
- Talán segíthetek! Én is növényeket gyűjtök. *bár ezt már mondta, jut eszébe.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Zeya csendesen és határozottan mondja azokat, amiket közöl, így aztán Isqnek nem tűnik fel igazán, hogy mennyire zavarba hozza a kérdéssel, vagyis a magyarázattal a lányt. Ha rájönne, akkor is legfeljebb picit csodálkozna, mert ő mégcsak nem is kifejezetten arra gondolt, hogy a társasága azért lehet terhes, mert a tűznél ülő és a távollévő egy pár. Egyszerűen csak, bár a lány engedékeny, és nem tűnik fenyegetőnek, a társa lehet másképp vélekedik idegenek odaengedéséhez a tábortűzhöz, ezer okból.
Így aztán a közlés, amiből később egyértelműen kiderül, hogy Zeya és a társa, akire a tűznél várakozik, nem egy pár, számára csupán ugyanolyan információértékkel bír, mint mondjuk az, hogy a lány nincs egyedül, vagy hogy nem a városba tartanak. ~Hogy ki a társa, ez a Neff, azt meg úgyis megtudom, ha az valóban ideér, a tűzhöz.~ A lényeg, hogy úgy néz ki, az éjszakát itt tölti, legalábbis Zeya szavaiból azt veszi ki, hogy nem lesz ebből gond a későbbiekben sem. Ami nem olyan rossz dolog, tekintve hogy az erdőben éjszakázni mindig jobb többen, mint egyedül, még ha ezt Isq a világért sem ismerné be, mert ő a nagy csavargásai alatt többnyire egyedül éjszakázott mindig is, bármennyire aggódott emiatt időnként Kimmeri.*
- Egy közösség Erdőmélyén. *mondja a visszakérdezésre, amiből kiderül, Zeya nem hallott az erőd létezéséről. Ami nem is baj, úgy vette észre, az ott élők ennek csak örülnek.
Valahogy nem tudja hova tenni a lányt. Nem találkozott még hozzá hasonlóval.*
- Harcművészetre tanítottak? *kérdezi hirtelen, a kardtokra pillantva.*
- Valahogy nem tűnsz zsoldosnak. De *akad meg, nem tudva, hogyan is fogalmazzon hirtelen, hogy meg ne bántsa a lányt* - úri kisasszonynak sem. *vigyorodik el megint. Zeya leginkább egy álmosnak látszó, lusta, rezzenéstelen ragadozóra emlékezteti, aki bármikor kész éber készenlétre váltani, ha muszáj, olyanra, aki azonban a pihenés minden pillanatát kiélvezi.
Aztán a virágot szedés szemforgató, durcás említésére harsányan hahotázni kezd.*
- Milyen... milyen virágot? *kérdezi meg nagy nehezen a végén, kíváncsian, összeszedve magát, igyekezve visszafojtani végre azt a fránya nevetést. De olyan vicces ez a vérig sértettség egy lány szájából holmi virágszedés miatt, mintha legalábbis latrinapucolást kellene végeznie.*
- Talán segíthetek! Én is növényeket gyűjtök. *bár ezt már mondta, jut eszébe.*
3753. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 18:14:01
Üzenet elküldve: 2018-07-28 18:14:01
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Megnyúlik az arca és egy kicsit elkerekednek a szemei, mikor világossá válik előtte, mire kellett volna gondolnia. Alapvetően nem szokott az esze a férfiakon járni, bár jogos lenne a feltételezés a korát tekintve. Egy újabb hátránya a zárt közösségnek, ahol nem igazán élnek vele hasonló korúak, és a szigorú fegyelem valahogy teljesen leköti a figyelmét. Már önmagában a gondolat zavarba hozza, mélyül a pír az arcán, amit a lángok melege lehelt rá eddig. Az viszont, hogy éppen Neffel hozzák kapcsolatba, egyenesen felháborító számára. ~Még csak az kéne!~ Enyhén összeráncolja a szemöldökét, közben csendesen, de nyomatékosan kijelenti.*
- Nem, nem az…
*Elfordítja a tekintetét, hogy elrejtse és lecsitítsa felkavart lelkét. Szégyennek érzi, hogy szerzetes létére ennyire könnyen kibillentheti néhány szó az egyensúlyából. A legtöbb dolgot közönyös egykedvűséggel tekinti, de úgy tűnik, van még néhány gyenge pontja. Kapóra jön a témaváltás, immár megint zárkózott arckifejezéssel fordul vissza a férfihoz.*
- Zeya.
*Nem igazán használja a teljes nevét. Sokkal egyszerűbb így.*
- Vadvéd?
*Kérdez vissza és kutatni kezd az emlékei között. Még nem hallott róla, de ha északon van, nem csodálja. Már így is messze eljöttek az otthonuktól. A következő kérdés meglepi, úgy gondolta, ezt már megérkezésekor tisztázták, az ezután elhangzó figyelmes kérdést pedig félreérti, ami visszacsempészi a szemrehányást az arcára. Ezúttal viszont komolyabb indulat nélkül szól.*
- Nem vagyunk egy pár...
*Most elég csak lehunynia a szemét és venni egy mély levegőt, hogy visszanyerje békéjét. Hangulatváltásai egyébként nem tűnnek kívülről túl viharosnak, mert ha valamit, hát akkor érzelmei elrejtését és tompítását elég ügyesen űzi. Általában.*
- Maradhatsz.
*Erősíti meg szokott, csendes hangján. Neff is épp olyan irgalmas szamaritánus, mint a mestere. Tulajdonképpen rendjük ideái között szerepel a közösség szolgálata. Ezt próbálják örökké beleverni Zeya fejébe, aki viszont meghasonlott módon hol követi az iránymutatást, hol felszínre engedi önző és sértett énjét. A következő kérdésre kinyitja a szemét, de nem válaszol azonnal. Nem, mintha titkolni akarna valamit, csak átgondolja a lényeget.*
- Nincs. Innen nyugatra és délre megyünk.
*Sóhajt egyet és forgatja a szemét a következő szavak kísérőjeként, ékes jeléül adva, hogy mi a véleménye a feladatról.*
- Virágot szedünk...
*Erről eszébe jut, hogy ma még várható némi fejmosás, amiért nem igazán haladt a feladattal. Bár talán Isq jelenlétében elmarad. Igazán nem tehet róla, hogy nem talált egyet sem. Talán nem is erre nőnek.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Megnyúlik az arca és egy kicsit elkerekednek a szemei, mikor világossá válik előtte, mire kellett volna gondolnia. Alapvetően nem szokott az esze a férfiakon járni, bár jogos lenne a feltételezés a korát tekintve. Egy újabb hátránya a zárt közösségnek, ahol nem igazán élnek vele hasonló korúak, és a szigorú fegyelem valahogy teljesen leköti a figyelmét. Már önmagában a gondolat zavarba hozza, mélyül a pír az arcán, amit a lángok melege lehelt rá eddig. Az viszont, hogy éppen Neffel hozzák kapcsolatba, egyenesen felháborító számára. ~Még csak az kéne!~ Enyhén összeráncolja a szemöldökét, közben csendesen, de nyomatékosan kijelenti.*
- Nem, nem az…
*Elfordítja a tekintetét, hogy elrejtse és lecsitítsa felkavart lelkét. Szégyennek érzi, hogy szerzetes létére ennyire könnyen kibillentheti néhány szó az egyensúlyából. A legtöbb dolgot közönyös egykedvűséggel tekinti, de úgy tűnik, van még néhány gyenge pontja. Kapóra jön a témaváltás, immár megint zárkózott arckifejezéssel fordul vissza a férfihoz.*
- Zeya.
*Nem igazán használja a teljes nevét. Sokkal egyszerűbb így.*
- Vadvéd?
*Kérdez vissza és kutatni kezd az emlékei között. Még nem hallott róla, de ha északon van, nem csodálja. Már így is messze eljöttek az otthonuktól. A következő kérdés meglepi, úgy gondolta, ezt már megérkezésekor tisztázták, az ezután elhangzó figyelmes kérdést pedig félreérti, ami visszacsempészi a szemrehányást az arcára. Ezúttal viszont komolyabb indulat nélkül szól.*
- Nem vagyunk egy pár...
*Most elég csak lehunynia a szemét és venni egy mély levegőt, hogy visszanyerje békéjét. Hangulatváltásai egyébként nem tűnnek kívülről túl viharosnak, mert ha valamit, hát akkor érzelmei elrejtését és tompítását elég ügyesen űzi. Általában.*
- Maradhatsz.
*Erősíti meg szokott, csendes hangján. Neff is épp olyan irgalmas szamaritánus, mint a mestere. Tulajdonképpen rendjük ideái között szerepel a közösség szolgálata. Ezt próbálják örökké beleverni Zeya fejébe, aki viszont meghasonlott módon hol követi az iránymutatást, hol felszínre engedi önző és sértett énjét. A következő kérdésre kinyitja a szemét, de nem válaszol azonnal. Nem, mintha titkolni akarna valamit, csak átgondolja a lényeget.*
- Nincs. Innen nyugatra és délre megyünk.
*Sóhajt egyet és forgatja a szemét a következő szavak kísérőjeként, ékes jeléül adva, hogy mi a véleménye a feladatról.*
- Virágot szedünk...
*Erről eszébe jut, hogy ma még várható némi fejmosás, amiért nem igazán haladt a feladattal. Bár talán Isq jelenlétében elmarad. Igazán nem tehet róla, hogy nem talált egyet sem. Talán nem is erre nőnek.*
3752. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 17:20:22
Üzenet elküldve: 2018-07-28 17:20:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Ha esetleg ez egy zártkörű krándulás, szigorúan két főre. *vigyorodik el a megzavarás visszakérdezésére.*
- A nevem Isqeha. Isq, ha nem akarod hosszan ejteni. És a tiéd?
*Igyekszik megjegyezni a kapott választ, már ha a másik valóban elárulja a nevét.*
- Csak kóborlok. Közben növényeket gyűjtök. *Von vállat. És mert megint csak rájön, hogy ez félreérthető, és úgy hangzik, mintha mindig ezt csinálná, és az erdőben élne, ami ugye nem felel meg a valóságnak, még hozzáteszi.*
- Amúgy Vadvédből jöttem, északról. Reggel visszaindulok.
- Itt éjszakázhatok? *teszi fel kis gondolkodás után a kérdést.*
- A társad vajon nem bánja? *kérdezi meg, mert jobb ezt minél hamarabb tisztázni. Hiszen ha csak üldögélnek egyet, beszélgetnek, de azután, vagy ha a nő társa visszatér, terhessé válhat a társasága, akkor mihamarabb táborhelyet kell keresnie.
És mert úgy véli, szép lassan oldódik közöttük a bizalmatlanság, ő is megpróbálja kielégíteni a saját kíváncsiságát óvatos kérdésekkel.*
- És ti? *fürkészi odafordulva, elvigyorodva, a nőt.*
- A városba igyekeztek? Van ott valami dolgotok?
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
- Ha esetleg ez egy zártkörű krándulás, szigorúan két főre. *vigyorodik el a megzavarás visszakérdezésére.*
- A nevem Isqeha. Isq, ha nem akarod hosszan ejteni. És a tiéd?
*Igyekszik megjegyezni a kapott választ, már ha a másik valóban elárulja a nevét.*
- Csak kóborlok. Közben növényeket gyűjtök. *Von vállat. És mert megint csak rájön, hogy ez félreérthető, és úgy hangzik, mintha mindig ezt csinálná, és az erdőben élne, ami ugye nem felel meg a valóságnak, még hozzáteszi.*
- Amúgy Vadvédből jöttem, északról. Reggel visszaindulok.
- Itt éjszakázhatok? *teszi fel kis gondolkodás után a kérdést.*
- A társad vajon nem bánja? *kérdezi meg, mert jobb ezt minél hamarabb tisztázni. Hiszen ha csak üldögélnek egyet, beszélgetnek, de azután, vagy ha a nő társa visszatér, terhessé válhat a társasága, akkor mihamarabb táborhelyet kell keresnie.
És mert úgy véli, szép lassan oldódik közöttük a bizalmatlanság, ő is megpróbálja kielégíteni a saját kíváncsiságát óvatos kérdésekkel.*
- És ti? *fürkészi odafordulva, elvigyorodva, a nőt.*
- A városba igyekeztek? Van ott valami dolgotok?
3751. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 16:40:13
Üzenet elküldve: 2018-07-28 16:40:13
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Nem feltűnően, de azért figyelemmel kíséri a letelepedés mozzanatait, különösen azt, hogy mi kerül szem elé. Tény, hogy ő a felfegyverzettebb, így ebből adódóan talán a félelmetesebb, no de épp ezért szolgálhat kevesebb meglepetéssel. Talán csak egy tőrt rejthet az a részben megmutatkozó bőrtok. Ha teljesen fegyvertelennek tűnne a férfi, még gyanút keltene a magabiztossága az erdőben, ahol olykor fenevadakkal vagy útonállókkal lehet összeakadni. Persze vannak békésebb népek, s valójában Zeyának sem a kardhasználat lenne a fő harcmodora. De néha a látványa elég ahhoz, hogy elkerülje az összetűzést.
Zeya hallgatag természete egyeseket arra a következtetésre vezeti, hogy biztosan jó hallgatóság. Ám ez nem így van, mivel a sok beszéddel szembeni toleranciája igen gyenge. Ha rajta múlik, békés csendben elüldögélnek a ropogó tűz mellett, mint két régi jó barát, akik már szavak nélkül megértik egymást. Pedig nem mulasztotta el megállapítani, hogy a kérdésére nem kapott igazából választ, vagyis nem olyat, amilyenre gondolt. Hisz tulajdonképpen fogalma sincs, hogy ki ül mellette. Lehet, hogy erre mégiscsak rá fog még kérdezni, azonban megelőzik egy apró részlet felfedésével. A lényeg viszont még mindig rejtve marad vendége kilétével kapcsolatban. Az első kérdésre értetlenül visszakérdez.*
- Megzavarni?
*Hiszen csak itt ült egymagában, nem csinált semmit. Lassan aludni térne, de erre utaló jelek aligha bukkantak fel eddig. A második kérdés nem okoz ilyen fejtörést, aprót bólint.*
- A társamat.
*S ha már így belejött a beszédbe, maga is továbbfűzi. Most már nem teheti fel ugyanazt a kérdést, mint az elején, furcsán venné ki magát. Hát máshonnan közelít.*
- Merre tartasz?
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Nem feltűnően, de azért figyelemmel kíséri a letelepedés mozzanatait, különösen azt, hogy mi kerül szem elé. Tény, hogy ő a felfegyverzettebb, így ebből adódóan talán a félelmetesebb, no de épp ezért szolgálhat kevesebb meglepetéssel. Talán csak egy tőrt rejthet az a részben megmutatkozó bőrtok. Ha teljesen fegyvertelennek tűnne a férfi, még gyanút keltene a magabiztossága az erdőben, ahol olykor fenevadakkal vagy útonállókkal lehet összeakadni. Persze vannak békésebb népek, s valójában Zeyának sem a kardhasználat lenne a fő harcmodora. De néha a látványa elég ahhoz, hogy elkerülje az összetűzést.
Zeya hallgatag természete egyeseket arra a következtetésre vezeti, hogy biztosan jó hallgatóság. Ám ez nem így van, mivel a sok beszéddel szembeni toleranciája igen gyenge. Ha rajta múlik, békés csendben elüldögélnek a ropogó tűz mellett, mint két régi jó barát, akik már szavak nélkül megértik egymást. Pedig nem mulasztotta el megállapítani, hogy a kérdésére nem kapott igazából választ, vagyis nem olyat, amilyenre gondolt. Hisz tulajdonképpen fogalma sincs, hogy ki ül mellette. Lehet, hogy erre mégiscsak rá fog még kérdezni, azonban megelőzik egy apró részlet felfedésével. A lényeg viszont még mindig rejtve marad vendége kilétével kapcsolatban. Az első kérdésre értetlenül visszakérdez.*
- Megzavarni?
*Hiszen csak itt ült egymagában, nem csinált semmit. Lassan aludni térne, de erre utaló jelek aligha bukkantak fel eddig. A második kérdés nem okoz ilyen fejtörést, aprót bólint.*
- A társamat.
*S ha már így belejött a beszédbe, maga is továbbfűzi. Most már nem teheti fel ugyanazt a kérdést, mint az elején, furcsán venné ki magát. Hát máshonnan közelít.*
- Merre tartasz?
3750. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 15:29:19
Üzenet elküldve: 2018-07-28 15:29:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Ahogy kimondja, érzékeli is, hogy válasza úgy hathat, mintha természetesnek venné és elkívánná ezzel az egyszerű magyarázattal a tűz mellé invitálást, holott ő nem célzásnak szánta, csupán egyszerű tényközlésnek arról, hogyan is keveredett ide. De szavaira érezhetően enyhül az a feszültség, ami az éjszakai erdőben a tűzhöz toppanó idegennek természetes módon kijár, a lány lazábbá válik, és majdnem azonnal érkezik válaszul a kurta-beleegyező, helykínáló fejbiccentés. Isq pillanatnyi habozás után el is fogadja azt, nehéz is lenne nem ezt tennie, hiszen mi értelme lenne továbbállnia azok után, hogy idáig eljött, és a tűz fénykörébe merészkedett.*
- Köszönöm! *mondja így. De a vörösruhás lány társasága sincs ellenére, bizalmat szavaz neki ismeretlenül, bár azért megvan benne a kellő óvatosság. "Ha idegen tűznél melegszel, figyelj jobban a széljárásra!" tartja a lanawini mondás. Ez fut át Isqeha fején is, ahogy az invitálásra fején át leveszi és a tűz mellé pakolja a tarisznyáját, leoldja és melléteszi a kulacsát, majd ő is melléjük telepedik, egy kicsit fészkelődve elhelyezkedik, féloldalt a lánynak, és rámosolyog.
A parázs, ahogy az előbb a lány belepiszkált, felizzott, és a tűz sorra nyaldosni kezdi az eddig még száraz ágakat, s sorra lángra kapnak.*
- Csak kíváncsi lettem *teszi hozzá az eddigiekhez kiegészítésképpen.*
- De nem akarok megzavarni semmit. *Jut eszébe a Neff megszólítás.*
- Vársz valakit?
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Ahogy kimondja, érzékeli is, hogy válasza úgy hathat, mintha természetesnek venné és elkívánná ezzel az egyszerű magyarázattal a tűz mellé invitálást, holott ő nem célzásnak szánta, csupán egyszerű tényközlésnek arról, hogyan is keveredett ide. De szavaira érezhetően enyhül az a feszültség, ami az éjszakai erdőben a tűzhöz toppanó idegennek természetes módon kijár, a lány lazábbá válik, és majdnem azonnal érkezik válaszul a kurta-beleegyező, helykínáló fejbiccentés. Isq pillanatnyi habozás után el is fogadja azt, nehéz is lenne nem ezt tennie, hiszen mi értelme lenne továbbállnia azok után, hogy idáig eljött, és a tűz fénykörébe merészkedett.*
- Köszönöm! *mondja így. De a vörösruhás lány társasága sincs ellenére, bizalmat szavaz neki ismeretlenül, bár azért megvan benne a kellő óvatosság. "Ha idegen tűznél melegszel, figyelj jobban a széljárásra!" tartja a lanawini mondás. Ez fut át Isqeha fején is, ahogy az invitálásra fején át leveszi és a tűz mellé pakolja a tarisznyáját, leoldja és melléteszi a kulacsát, majd ő is melléjük telepedik, egy kicsit fészkelődve elhelyezkedik, féloldalt a lánynak, és rámosolyog.
A parázs, ahogy az előbb a lány belepiszkált, felizzott, és a tűz sorra nyaldosni kezdi az eddig még száraz ágakat, s sorra lángra kapnak.*
- Csak kíváncsi lettem *teszi hozzá az eddigiekhez kiegészítésképpen.*
- De nem akarok megzavarni semmit. *Jut eszébe a Neff megszólítás.*
- Vársz valakit?
3749. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 13:23:06
Üzenet elküldve: 2018-07-28 13:23:06
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Nos igen, maga is kicsit túlzásnak érezte az udvariaskodást, amint visszaért a fülébe, de annyira meglepődött a váratlan érkezőtől – talán nem is csak a váratlan érkezés hatása miatt -, hogy valamiért ez csúszott ki, pedig nem ez volt az első ötlete. Ha jobban a mélyére ásna, valószínűleg kiderülne, hogy a higgadtságát és összeszedettségét akarta túlontúl bizonygatni, átmeneti lányos zavarát leplezendőn. A zárt közösségek átka, hogy rettentő ritkán találkozik új arcokkal, főleg korabeliekkel.
A másik fesztelen, közvetlen, számára ismerős viselkedésétől viszont tényleg magára talál, szinte azonnal lazább tartást vesz fel. Leheletnyit lentebb ereszkednek a vállai, a fegyvert tartó karja szintén, a súlypontja pedig áthelyeződik kényelmesebb állásba. Még sosem volt hasonló helyzetben, legalábbis nem egyedül. Egy idegent beengedni a táborhelyre nem veszélytelen, főleg egy olyan mélyen alvónak, mint ő, de szerencsére hamarosan hárman lesznek, így nem lát rá okot, hogy elutasítsa a ki nem mondott kérést. A mester mindig nyitottan fogadja az idegeneket, és gyengeségnek tartja a túlzott óvatosságot. És sajnos mindig Zeyával tart, örökké vitázva elméjében. Az előtte álló férfi emellett nem tűnik rosszindulatúnak vagy kellemetlennek, ezért a döntés megszületik.*
- Értem.
*Érkezik a kurta válasz. Zeya egy apró fejbillentéssel kínál helyet, aztán visszaül a takarójára. A kardot először az ölébe fekteti, de aztán meggondolja magát, és leteszi maga mellé, ahol eddig volt.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Nos igen, maga is kicsit túlzásnak érezte az udvariaskodást, amint visszaért a fülébe, de annyira meglepődött a váratlan érkezőtől – talán nem is csak a váratlan érkezés hatása miatt -, hogy valamiért ez csúszott ki, pedig nem ez volt az első ötlete. Ha jobban a mélyére ásna, valószínűleg kiderülne, hogy a higgadtságát és összeszedettségét akarta túlontúl bizonygatni, átmeneti lányos zavarát leplezendőn. A zárt közösségek átka, hogy rettentő ritkán találkozik új arcokkal, főleg korabeliekkel.
A másik fesztelen, közvetlen, számára ismerős viselkedésétől viszont tényleg magára talál, szinte azonnal lazább tartást vesz fel. Leheletnyit lentebb ereszkednek a vállai, a fegyvert tartó karja szintén, a súlypontja pedig áthelyeződik kényelmesebb állásba. Még sosem volt hasonló helyzetben, legalábbis nem egyedül. Egy idegent beengedni a táborhelyre nem veszélytelen, főleg egy olyan mélyen alvónak, mint ő, de szerencsére hamarosan hárman lesznek, így nem lát rá okot, hogy elutasítsa a ki nem mondott kérést. A mester mindig nyitottan fogadja az idegeneket, és gyengeségnek tartja a túlzott óvatosságot. És sajnos mindig Zeyával tart, örökké vitázva elméjében. Az előtte álló férfi emellett nem tűnik rosszindulatúnak vagy kellemetlennek, ezért a döntés megszületik.*
- Értem.
*Érkezik a kurta válasz. Zeya egy apró fejbillentéssel kínál helyet, aztán visszaül a takarójára. A kardot először az ölébe fekteti, de aztán meggondolja magát, és leteszi maga mellé, ahol eddig volt.*
3748. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 12:44:33
Üzenet elküldve: 2018-07-28 12:44:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A tűz fényében, szemtől szemben már sokkal több minden látható, és Isqeha egyelőre figyel. Nem, ő nem Neff, de ezt a tényt feleslegesnek tartja közölni, hiszen a nő, mert igen, a tűznél ülő, majd a láttára hirtelen felpattanó vándor nő, ebben most már egészen bizonyos, a nő ezt a tényt nyilvánvalóan magától is észreveszi. Viszont most már tudja, hogy nincs egyedül.
A tekintete végigsiklik a földön lévő holmikon, a furcsa, széles karimájú kalapon, aztán a felkapott fegyvertokra néz, majd a tekintet nyugodt, kutató pillantással a nő arcán megállapodik. Alacsonyabb nála, inas, de gyors mozgású, apró, fekete szemekkel, egészen sötét, éjfekete hajjal, ami hátul hanyagul fel van tűzve. Egyidősek lehetnek. Isqeha embernek véli, nem érez elfre vagy elf szülőre utaló jeleket.
A feltett kérdés udvarias és városias, mintha csak Arthenior Gazdagnegyedében találkozna ismerkedne két nemes, egyedül a felragadott fegyvertok rí ki kissé az idillből. Isq hangtalan nevet magában az önözésen, idejét sem tudja, mikor szólította így valaki, de ebből legfeljebb egy, a szembogara mélyén megcsillanó vidám fény jelenlétét lehet érzékelni. A nő maga azonban nem néz ki városinak, sem erdőlakónak, de pusztai nomádnak sem, és ez érdekessé, Isqet meg kíváncsivá teszi.*
- Táborhelyet kerestem, és megláttam a tüzedet. *válaszolja teljes lelkinyugalommal, őszintén, a feketehajú szemébe nézve, jobb hüvelykjét a tarisznya pántjába akasztva, és baljával sem téve semmilyen fenyegető mozdulatot.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A tűz fényében, szemtől szemben már sokkal több minden látható, és Isqeha egyelőre figyel. Nem, ő nem Neff, de ezt a tényt feleslegesnek tartja közölni, hiszen a nő, mert igen, a tűznél ülő, majd a láttára hirtelen felpattanó vándor nő, ebben most már egészen bizonyos, a nő ezt a tényt nyilvánvalóan magától is észreveszi. Viszont most már tudja, hogy nincs egyedül.
A tekintete végigsiklik a földön lévő holmikon, a furcsa, széles karimájú kalapon, aztán a felkapott fegyvertokra néz, majd a tekintet nyugodt, kutató pillantással a nő arcán megállapodik. Alacsonyabb nála, inas, de gyors mozgású, apró, fekete szemekkel, egészen sötét, éjfekete hajjal, ami hátul hanyagul fel van tűzve. Egyidősek lehetnek. Isqeha embernek véli, nem érez elfre vagy elf szülőre utaló jeleket.
A feltett kérdés udvarias és városias, mintha csak Arthenior Gazdagnegyedében találkozna ismerkedne két nemes, egyedül a felragadott fegyvertok rí ki kissé az idillből. Isq hangtalan nevet magában az önözésen, idejét sem tudja, mikor szólította így valaki, de ebből legfeljebb egy, a szembogara mélyén megcsillanó vidám fény jelenlétét lehet érzékelni. A nő maga azonban nem néz ki városinak, sem erdőlakónak, de pusztai nomádnak sem, és ez érdekessé, Isqet meg kíváncsivá teszi.*
- Táborhelyet kerestem, és megláttam a tüzedet. *válaszolja teljes lelkinyugalommal, őszintén, a feketehajú szemébe nézve, jobb hüvelykjét a tarisznya pántjába akasztva, és baljával sem téve semmilyen fenyegető mozdulatot.*
3747. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 11:33:20
Üzenet elküldve: 2018-07-28 11:33:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Mivel kellemes az idő, nem lenne szüksége a lángok sugárzó melegére, de jólesik nézni a fényjátékot. Az ember hajlamos belefeledkezni a bámulásba, esetleg nosztalgikus hangulatba kerülni. Zeya csupán elereszti duzzogó gondolatait, amikből a hosszas távollét után alig maradt. A legtöbbet a társa táplálja benne, aki bizonyára ma is epésen megjegyzi majd, milyen haszontalan teremtés. Közel tizenöt évvel idősebb nála és hajlamos vele szemben az atyáskodásra, annak legrosszabb értelmében. Ha választania kellene magának apát, ő lenne a legutolsó a sorban. Még szerencse, hogy napközben mindig szétválnak, így legalább néhány gondtalan óra kijut neki. Talán csak percek vannak hátra.
Tudata hátsó szegletében egy kis nyugtalanság támad, de betudja annak, hogy társa közelgő érkezésére gondol. Az erdő ilyenkor félelmetes tud lenni, távol az otthontól, ezért törekszik rá, hogy ne ijedjen meg minden neszezéstől. Figyelmét azért megpróbálja kiterjeszteni a környezetére, nagyjából akkor, amikor látogatója már megkerülte. A tekintete még mindig az égő fadarabokon nyugszik, de a mozgásra, mellyel már szándékosan leplezi le magát az idegen, felkapja a fejét, és ösztönösen szólítja társát.*
- Neff?
*Látva tévedését ösztönösen felkapja bal kezével a fegyvertokot, és elhagyva a harc szempontjából előnytelen ülő pozícióját, felpattan a földről. A kardot nem húzza elő, mert látja, hogy a másik nem tart a kezében fegyvert, és nem viselkedik fenyegetően. De készen áll rá, ha szükséges. A szívverése meglódul, ám nyugalmat erőltet magára, ezért a hangja is megmarad csendesnek.*
- Ön kicsoda? És mit keres errefelé?
*Közben megpróbálja alaposabban felmérni. Első benyomás alapján jól illik az erdei környezetbe, és második megfontolás után értékeli a gesztust, hogy szemből érkezett. Egy rabló nem így tenne, kivéve, ha ez csak egy elterelő csel, míg a társa a hátába kerül. Kissé elfordítja a fejét, hogy a háta mögé füleljen, és a szeme sarkából hátra pillantson, de nem talál semmi gyanúsat, így inkább előre néz.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Mivel kellemes az idő, nem lenne szüksége a lángok sugárzó melegére, de jólesik nézni a fényjátékot. Az ember hajlamos belefeledkezni a bámulásba, esetleg nosztalgikus hangulatba kerülni. Zeya csupán elereszti duzzogó gondolatait, amikből a hosszas távollét után alig maradt. A legtöbbet a társa táplálja benne, aki bizonyára ma is epésen megjegyzi majd, milyen haszontalan teremtés. Közel tizenöt évvel idősebb nála és hajlamos vele szemben az atyáskodásra, annak legrosszabb értelmében. Ha választania kellene magának apát, ő lenne a legutolsó a sorban. Még szerencse, hogy napközben mindig szétválnak, így legalább néhány gondtalan óra kijut neki. Talán csak percek vannak hátra.
Tudata hátsó szegletében egy kis nyugtalanság támad, de betudja annak, hogy társa közelgő érkezésére gondol. Az erdő ilyenkor félelmetes tud lenni, távol az otthontól, ezért törekszik rá, hogy ne ijedjen meg minden neszezéstől. Figyelmét azért megpróbálja kiterjeszteni a környezetére, nagyjából akkor, amikor látogatója már megkerülte. A tekintete még mindig az égő fadarabokon nyugszik, de a mozgásra, mellyel már szándékosan leplezi le magát az idegen, felkapja a fejét, és ösztönösen szólítja társát.*
- Neff?
*Látva tévedését ösztönösen felkapja bal kezével a fegyvertokot, és elhagyva a harc szempontjából előnytelen ülő pozícióját, felpattan a földről. A kardot nem húzza elő, mert látja, hogy a másik nem tart a kezében fegyvert, és nem viselkedik fenyegetően. De készen áll rá, ha szükséges. A szívverése meglódul, ám nyugalmat erőltet magára, ezért a hangja is megmarad csendesnek.*
- Ön kicsoda? És mit keres errefelé?
*Közben megpróbálja alaposabban felmérni. Első benyomás alapján jól illik az erdei környezetbe, és második megfontolás után értékeli a gesztust, hogy szemből érkezett. Egy rabló nem így tenne, kivéve, ha ez csak egy elterelő csel, míg a társa a hátába kerül. Kissé elfordítja a fejét, hogy a háta mögé füleljen, és a szeme sarkából hátra pillantson, de nem talál semmi gyanúsat, így inkább előre néz.*
3746. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-28 10:51:47
Üzenet elküldve: 2018-07-28 10:51:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázongás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq már második napja barangol az erdőben, amibe az Ingoványnál keveredett. Nem olyan vadonerdő, mély rengeteg ez, mint ahol ő felnőtt, amelynek rejtett csapásait és érintetlen szurdokait városlakó vagy pláne tengerjáró láb szinte sohasem tapodja, de épp emiatt más az aljnövényzet is, szellősebb, bokrosabb, sőt ahogy Isqeha egyre délebbre ér, itt-ott ligetes részekkel is találkozik.
Ez pedig izgalmas, olyan növényeket is talál, és olyan állatokat lát, amilyenek a magasba nyúló lombkoronájú, mohás törzsű fák sűrűsötét aljában, a vadon mélyén nem élnek.
Esteledik, és most már biztos, hogy ezt az éjjelt is a szabadban tölti, bármennyire is hitegette magát, még akkor is, mikor a nap már elhagyta a delelőt, azzal, hogy nemsokára visszafordul, és ha jól megszaporázza, a késő éjszaka már Vadvédben találja. Persze valahol mélyen tudta, hogy nem így lesz, az erdő hívásának sosem tudott ellenállni. ~Vadvéd pedig megvár.~ nyugtatja magát. Csak pár hete találtak rá Selessel az erdőmélyi erődre. Isq már eldöntötte, hogy marad, tetszik neki a hely. De a megszokott kóborlásairól nem tud lemondani.
A szokásos vastagszövésű vászonból készült, a könyök-és térdhajlatban már régen viselője mozdulataihoz gyűrődött nadrágot inget, és egy szellős, ujjatlan bőr felsőt visel. Alóla hátul kikandikál az övre csatolt késtok, balján egy kulacs, hátán egy általvetős, az átlagosnál szélesebb bőr tarisznya. Arca, haja, ha csapzottnak és izzadtnak nem is mondható, de a kétnapi erdőjárás nyoma meglátszik rajta: nem egy városi kikent-kifent ficsúr arca. Cserzettnek annak ellenére, hogy látszik, hogy az arc tulajdonosa sok időt tölt el a szabadban, csak azért nem mondható, mert Isqeha bőre még nem vetkezte le teljesen a gyerekkor hamvasságát, a mélytüzű tekintet, az arcvonások legtöbbször érdeklődő kíváncsiságot tükröznek.
Miután a hitegetés taktikáját tovább már nincs értelme folytatni, tekintettel a lassan lemenőbe olvadó napra, amelynek fénye már letagadhatatlan, hosszú árnyékokba hull a fák mélyén, Isq a környezetet most már a táborhelynek való-e kutakodással kezdi vizsgálni, elengedve az eddig elsőbbséget élvező növényvilág nézegetést.
Fülel, de nem hall vízcsobogást, és a növények sem jelezték, hogy a közelben víz lenne.
Délután elhaladt egy lakatlan, romos tanya mellett, aminek a hátsó udvarán talált kutat is, ahol megtölthette a kulacsát a mélyen csillanó vízben.
Megfordul a fejében, hogy talán a legjobb lenne, ha visszamenne odáig. Ott el tudná tölteni az éjszakát. Ahogy ezen gondolkodik, messziről mintha vörösen megcsillanó fényt látna. Beleszimatol a levegőbe, de nem érez füstszagot. ~Talán csak valamin megcsillant a lemenő nap fénye.~gondolja, de azután megcsapja az orrát egy pillanatra a megforduló szellővel érkező finom füst nem látható, illanó szaga, hogy azután újra eltűnjön, ahogy jött. Mozdul, hátha újra látja az előbbi fényt. ~Igen. Valaki tüzet rakott az erdőben. Vagy valakik.~ Habozik. Menjen? Nézze meg, ki lehet az? Csatlakozzon? Vagy induljon el vissza északnak, a tanyához? A kíváncsisága győz, ami Isqeha esetében nem csoda. ~Hiszen legutóbb sem bántam meg, hogy felvertem Selest a tüzénél. Sőt!~ gondolja, és igyekezve minél kisebb zajt csapni, ami gyakorlott erdőjáró révén nem kerül nagy erőfeszítésébe, egészen közelre merészkedik.
Aztán meglátja a tüzet piszkáló alakot. Majdnem teljesen háttal ül neki, szinte csak a sziluett látszik. A homályban látja a körülötte lévő holmikat is, de biztosan csak a kardtok körvonalát tudja kivenni, a feltűzött hajat. Mintha alkarvédők lennének felcsatolva a csupasz karon. ~Harcos. Férfi. Egyedül van. Társa is lehet.~ gondolja, bár az alak mozdulatai, ahogy a tüzet piszkálja, a laza előrehajlás férfinél kecsesebb sziluettje módosítják a megállapítást, épp mielőtt döntésre jut és józanul megfordul, hiszen a férfi haramia is lehet. ~Nő.~
Így Isq, döntések apró sorozatának eredményeképp visszavonul, és megkerülve a tüzet, a tűz mellett ülőnek szemből lép ki a tisztásra, jól láthatóan, a tűz fénykörébe, feltéve, ha nem hallották meg mégis előbb a lopakodó kémlelését.*
//A lázongás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq már második napja barangol az erdőben, amibe az Ingoványnál keveredett. Nem olyan vadonerdő, mély rengeteg ez, mint ahol ő felnőtt, amelynek rejtett csapásait és érintetlen szurdokait városlakó vagy pláne tengerjáró láb szinte sohasem tapodja, de épp emiatt más az aljnövényzet is, szellősebb, bokrosabb, sőt ahogy Isqeha egyre délebbre ér, itt-ott ligetes részekkel is találkozik.
Ez pedig izgalmas, olyan növényeket is talál, és olyan állatokat lát, amilyenek a magasba nyúló lombkoronájú, mohás törzsű fák sűrűsötét aljában, a vadon mélyén nem élnek.
Esteledik, és most már biztos, hogy ezt az éjjelt is a szabadban tölti, bármennyire is hitegette magát, még akkor is, mikor a nap már elhagyta a delelőt, azzal, hogy nemsokára visszafordul, és ha jól megszaporázza, a késő éjszaka már Vadvédben találja. Persze valahol mélyen tudta, hogy nem így lesz, az erdő hívásának sosem tudott ellenállni. ~Vadvéd pedig megvár.~ nyugtatja magát. Csak pár hete találtak rá Selessel az erdőmélyi erődre. Isq már eldöntötte, hogy marad, tetszik neki a hely. De a megszokott kóborlásairól nem tud lemondani.
A szokásos vastagszövésű vászonból készült, a könyök-és térdhajlatban már régen viselője mozdulataihoz gyűrődött nadrágot inget, és egy szellős, ujjatlan bőr felsőt visel. Alóla hátul kikandikál az övre csatolt késtok, balján egy kulacs, hátán egy általvetős, az átlagosnál szélesebb bőr tarisznya. Arca, haja, ha csapzottnak és izzadtnak nem is mondható, de a kétnapi erdőjárás nyoma meglátszik rajta: nem egy városi kikent-kifent ficsúr arca. Cserzettnek annak ellenére, hogy látszik, hogy az arc tulajdonosa sok időt tölt el a szabadban, csak azért nem mondható, mert Isqeha bőre még nem vetkezte le teljesen a gyerekkor hamvasságát, a mélytüzű tekintet, az arcvonások legtöbbször érdeklődő kíváncsiságot tükröznek.
Miután a hitegetés taktikáját tovább már nincs értelme folytatni, tekintettel a lassan lemenőbe olvadó napra, amelynek fénye már letagadhatatlan, hosszú árnyékokba hull a fák mélyén, Isq a környezetet most már a táborhelynek való-e kutakodással kezdi vizsgálni, elengedve az eddig elsőbbséget élvező növényvilág nézegetést.
Fülel, de nem hall vízcsobogást, és a növények sem jelezték, hogy a közelben víz lenne.
Délután elhaladt egy lakatlan, romos tanya mellett, aminek a hátsó udvarán talált kutat is, ahol megtölthette a kulacsát a mélyen csillanó vízben.
Megfordul a fejében, hogy talán a legjobb lenne, ha visszamenne odáig. Ott el tudná tölteni az éjszakát. Ahogy ezen gondolkodik, messziről mintha vörösen megcsillanó fényt látna. Beleszimatol a levegőbe, de nem érez füstszagot. ~Talán csak valamin megcsillant a lemenő nap fénye.~gondolja, de azután megcsapja az orrát egy pillanatra a megforduló szellővel érkező finom füst nem látható, illanó szaga, hogy azután újra eltűnjön, ahogy jött. Mozdul, hátha újra látja az előbbi fényt. ~Igen. Valaki tüzet rakott az erdőben. Vagy valakik.~ Habozik. Menjen? Nézze meg, ki lehet az? Csatlakozzon? Vagy induljon el vissza északnak, a tanyához? A kíváncsisága győz, ami Isqeha esetében nem csoda. ~Hiszen legutóbb sem bántam meg, hogy felvertem Selest a tüzénél. Sőt!~ gondolja, és igyekezve minél kisebb zajt csapni, ami gyakorlott erdőjáró révén nem kerül nagy erőfeszítésébe, egészen közelre merészkedik.
Aztán meglátja a tüzet piszkáló alakot. Majdnem teljesen háttal ül neki, szinte csak a sziluett látszik. A homályban látja a körülötte lévő holmikat is, de biztosan csak a kardtok körvonalát tudja kivenni, a feltűzött hajat. Mintha alkarvédők lennének felcsatolva a csupasz karon. ~Harcos. Férfi. Egyedül van. Társa is lehet.~ gondolja, bár az alak mozdulatai, ahogy a tüzet piszkálja, a laza előrehajlás férfinél kecsesebb sziluettje módosítják a megállapítást, épp mielőtt döntésre jut és józanul megfordul, hiszen a férfi haramia is lehet. ~Nő.~
Így Isq, döntések apró sorozatának eredményeképp visszavonul, és megkerülve a tüzet, a tűz mellett ülőnek szemből lép ki a tisztásra, jól láthatóan, a tűz fénykörébe, feltéve, ha nem hallották meg mégis előbb a lopakodó kémlelését.*
3745. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-27 23:44:58
Üzenet elküldve: 2018-07-27 23:44:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A kisebb falvakon és a váltakozó sűrűségű erdős részeken átvágva végre megpillantja a messzibe elnyúló Artheniort. Ennek örömében megtorpan egy kicsit. Innentől már végig köves út vezet, és nem kell tartania a bármelyik pillanatban előbukkanó fenevadaktól. Nem mintha nem tudna elbánni velük. Nem olyan fából faragták. Tény, ami tény: orvos, de ahhoz, hogy életeket mentsen, olykor megkívánja a sors, hogy elvegyen párat. Nem hidegvérrel teszi, de különösebb érzelmet nem mutat „áldozatai” iránt. Kisebb merengés után magához térve letér az útról egy kisebb füves területre. Leveti magát és leveszi az arcát már régóta melegítő maszkot. Lehunyja a szemét és mély lélegzetet vesz. Olykor egy-egy földmíves sétál el megtépázottan. Valószínűleg a munka, a Tűz hónapjai rengeteg munkát hoznak a földekre. Mindenki szerencséjére. Amíg van munka, van betevő, ahogy Yowl mindig mondja. A lassan lemenő nap kellemesen bevilágítja utolsó sugaraival a szőke gabona mezőket. Egy szekér közeledik. Két kecses éjfekete paripa húz egy közepes méretű kocsit. Kereskedő lehet. Ahogy lassan elhalad az orvos előtt, meglátja, hogy jókora hordókat visz.*
~Szomjazom. A vásár után legurítok valamit abból a kevéske aranyból ami, az erszényembe maradt. Ha csak…~
*Lelkesen felkapja bőrtáskáját és felcsapja. Mélyen belenyúl, oda se néz. Kihúzza a prémes kulacsát és sietősen lekapja kupakját. Szájához emeli, de már túl magasra kell ahhoz, hogy egy jót igyon belőle. Sőt, szinte üres. Pár csepp rászáll még a nyelvére és nagyot nyel. Csalódottan a fűbe vágja.*
~Na, mielőtt ideges leszek jobb lesz, ha indulok.~
*Feltápászkodik a fűről és lesepri magát. Felkapja táskáját és visszatér a kövesútra és folytatja útját.*
~Szomjazom. A vásár után legurítok valamit abból a kevéske aranyból ami, az erszényembe maradt. Ha csak…~
*Lelkesen felkapja bőrtáskáját és felcsapja. Mélyen belenyúl, oda se néz. Kihúzza a prémes kulacsát és sietősen lekapja kupakját. Szájához emeli, de már túl magasra kell ahhoz, hogy egy jót igyon belőle. Sőt, szinte üres. Pár csepp rászáll még a nyelvére és nagyot nyel. Csalódottan a fűbe vágja.*
~Na, mielőtt ideges leszek jobb lesz, ha indulok.~
*Feltápászkodik a fűről és lesepri magát. Felkapja táskáját és visszatér a kövesútra és folytatja útját.*
3744. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-27 22:23:30
Üzenet elküldve: 2018-07-27 22:23:30
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Ma még békés napokat él Arthenior. Viszonylag békés napokat él Zeya is. Nincs nagyobb gondja, mint rendjének szigorú fegyelmét, az építőnek szánt munkát, az edzés közben szerzett sérülések megjelenésének és gyógyulásának monoton körforgását elviselnie. Ezt sokkal jobban kellene értékelnie. Az ifjonti lázadó természet viszont, főként, ha mélyen gyökerező sértettséggel párosul, óriási problémának veszi, hogy szabadságában korlátozzák, s nem választhatja meg saját életútját. Nem ismeri elég jól a külvilágot, ezzel tisztában van. Nem tartja feltétlenül jobb helynek, annál sokkal rosszabb véleménnyel van az emberekről és egyéb lényekről. De az olyan kirándulásokat, amilyen a mostani is, felüdülésnek érzi. Egy kicsit lerázhatja magáról a napi rutint, a mester kritizálását, olykor választhatja az egyik ösvényt a másik helyett. Hosszabban is el tudná viselni.
A szabadság persze most is álságos. Feladata van, s társa is, akinek az érkezését várja a megbeszélt helyen. Talán Neff szerencsésebb volt ma. Mindenképp eltökéltebb, ez biztos, ami nem olyan nagy teljesítmény Zeya kedvetlen engedelmessége mellett. Nem csoda, hogy előbb ért ide. Tüzet rakott a zsebkendőnyi tisztáson, és a magányos csendet élvezve piszkálja most a tüzet egy bottal. Jobb tenyerét félig gyógyult vágások szabdalják. Már kezdenek viszketni.
~Átkozott keresztek!~
Mestere kedvenc kínzóeszközei. Zeya nem tud másképp gondolni rájuk, hiszen nyilvánvalóan tehetségtelen ehhez a fegyverhez. Nem igazán értékeli a kihívásban rejlő szépséget. A combjához dörzsöli a kezét, ez enyhít kicsit a kellemetlen ingeren. Ennél többet nem ajánlatos tennie ellene.
A holmiját maga mellé pakolta le. A kardtok, a tarisznya, a kulacs, még a kalap is ott pihen mellette, csak a mester játékszerei maradtak a fegyverövén. A könnyű szőttes, mely éjszaka némi meleget ad majd, kétrét hajtva hever alatta, laza törökülésben ül rajta. Sötétedik. Lassan visszatér Neff.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Ma még békés napokat él Arthenior. Viszonylag békés napokat él Zeya is. Nincs nagyobb gondja, mint rendjének szigorú fegyelmét, az építőnek szánt munkát, az edzés közben szerzett sérülések megjelenésének és gyógyulásának monoton körforgását elviselnie. Ezt sokkal jobban kellene értékelnie. Az ifjonti lázadó természet viszont, főként, ha mélyen gyökerező sértettséggel párosul, óriási problémának veszi, hogy szabadságában korlátozzák, s nem választhatja meg saját életútját. Nem ismeri elég jól a külvilágot, ezzel tisztában van. Nem tartja feltétlenül jobb helynek, annál sokkal rosszabb véleménnyel van az emberekről és egyéb lényekről. De az olyan kirándulásokat, amilyen a mostani is, felüdülésnek érzi. Egy kicsit lerázhatja magáról a napi rutint, a mester kritizálását, olykor választhatja az egyik ösvényt a másik helyett. Hosszabban is el tudná viselni.
A szabadság persze most is álságos. Feladata van, s társa is, akinek az érkezését várja a megbeszélt helyen. Talán Neff szerencsésebb volt ma. Mindenképp eltökéltebb, ez biztos, ami nem olyan nagy teljesítmény Zeya kedvetlen engedelmessége mellett. Nem csoda, hogy előbb ért ide. Tüzet rakott a zsebkendőnyi tisztáson, és a magányos csendet élvezve piszkálja most a tüzet egy bottal. Jobb tenyerét félig gyógyult vágások szabdalják. Már kezdenek viszketni.
~Átkozott keresztek!~
Mestere kedvenc kínzóeszközei. Zeya nem tud másképp gondolni rájuk, hiszen nyilvánvalóan tehetségtelen ehhez a fegyverhez. Nem igazán értékeli a kihívásban rejlő szépséget. A combjához dörzsöli a kezét, ez enyhít kicsit a kellemetlen ingeren. Ennél többet nem ajánlatos tennie ellene.
A holmiját maga mellé pakolta le. A kardtok, a tarisznya, a kulacs, még a kalap is ott pihen mellette, csak a mester játékszerei maradtak a fegyverövén. A könnyű szőttes, mely éjszaka némi meleget ad majd, kétrét hajtva hever alatta, laza törökülésben ül rajta. Sötétedik. Lassan visszatér Neff.*
3743. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-23 23:00:51
Üzenet elküldve: 2018-07-23 23:00:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Semmi kétség, korog a gyomra. Bizony, a nagy rohanásban, harcban, lázadásban egy falatot sem evett. Igazán kérhetett volna valami kiadósat még a fogadóstól, de ez már veszett fejsze nyele. Megtorpan a kőúton és lelépve róla felvesz a fűből egy jó maroknyi méretű követ. Olybá fest, az út széléről tört le valami szekérkerék alatt. Felrémlik neki a Taitostól látott trükk. Mikre nem képes az ember, ha éhes!
Becsukja a szemét és hasára téve bal kezét elmormol néhány szót. Meri remélni, hogy ismét működik majd a mágia, mert különben foga bánja. Óvatosan emeli ajkához és harap a kőre, hiába bízik tudásában, jobb biztosra menni.
Sóhajtva kémlel az ég felé, bizony a sötétség leple lassan elfedi az eget. Így van rendjén, ő viszont nem szívesen éjszakázna az út mentén. Megszaporázza lépteit hát és szép lassan elnyeli a szürkülő Ingovány.*
A varázsló hasára teszi kezét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására képessé válik kövek, sziklák vagy akár egész fák megevésével csillapítani éhségét. Testalkata nem változik, az ételek elfogyasztása nem tesz benne kárt, és emésztőrendszerének olyan, mintha bármilyen hétköznapi ételt evett volna. Hatóideje egy kör.
Becsukja a szemét és hasára téve bal kezét elmormol néhány szót. Meri remélni, hogy ismét működik majd a mágia, mert különben foga bánja. Óvatosan emeli ajkához és harap a kőre, hiába bízik tudásában, jobb biztosra menni.
Sóhajtva kémlel az ég felé, bizony a sötétség leple lassan elfedi az eget. Így van rendjén, ő viszont nem szívesen éjszakázna az út mentén. Megszaporázza lépteit hát és szép lassan elnyeli a szürkülő Ingovány.*
A varázsló hasára teszi kezét, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására képessé válik kövek, sziklák vagy akár egész fák megevésével csillapítani éhségét. Testalkata nem változik, az ételek elfogyasztása nem tesz benne kárt, és emésztőrendszerének olyan, mintha bármilyen hétköznapi ételt evett volna. Hatóideje egy kör.
3742. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-23 09:32:21
Üzenet elküldve: 2018-07-23 09:32:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Gré//
* A táj nem kimondottan tartozik a gnóm kedvencei közé, bár ehhez hozzájárulhat az az aprócska tényező is, hogy nem tartja igazán biztonságosnak a területet. Egyszerűbb lett volna talán a szántóföldek és a füves puszta felé kerülve a tavat megközelíteni, elvégre ott csak apróbb állatokkal kellene szembeszállniuk, és nem pénzre éhes haramiákkal. Feszülten figyel minden egyes rebbenésre az útjukat keresztező bokrok, fák és elhagyott épületek irányából. A banditák bárhol meghúzhatják magukat és, most, hogy a városi őrség kénytelen Artheniorban rendet teremteni, így az utak valószínűleg sokkal kevésbé ellenőrzöttek. Vagy legalábbis Aezmorin él a gyanúperrel, hogy ezt az útonállók így gondolják, és merészebbekké válnak miatta. *
- Természetesen oda vezettek - * ezt már jóval korábban tisztázták, és nem a tóval, mint célponttal van problémája, hanem Gré ferdítéseivel, amelyek sűrűn elő is fordulnak még mindig. Persze lehet, hogy csak kiment a fejéből a pontos helyszín, vagy Ká mondta rosszul. Végül is mindegy, elindulnak északra és talán van akkora szerencséjük, hogy belebotlanak a tolvajok nyomaiba. Vagy magukba a rablókba, de ez azért kicsit kétséges. Tekintve, hogy ennyi idő alatt bármerre elkószálhattak.
A táj a bortermelő vidéken kissé megváltozik, szőlőtőke sorok százai, ha nem ezrei húzódnak végig az út mindkét oldalán, és jó néhány gazda otthona is látszódik erre-arra megszakítva a monoton egyhangúságot, amit a gondosan ültetett tőkék okoznak. Erre legalább a rablótámadás nem olyan könnyen kivitelezhető, elvégre a szőlőtőke kevés fedezéket rejt, bár azért egy élelmesebb banda így is könnyen tud találni magának búvóhelyet.
Mindenesetre Aezmorin feszengése kissé lazul, és úgy gondolja visszahelyezheti hátára a botot, amit azóta szorongat jobbjában, amióta elhagyták Artheniort.
Mivel a lovakat nem sürgetik, így a mérföldek nem túl gyorsan kopnak a hátasok patái alatt, de legalább van ideje a gnómnak elmélkedni. Azon tanakodik, hogy vajon mi tévő lesz, ha csak a naplója kerül elő, és a szekere nem. Egy otthonra azért szüksége lenne. Mindegy, ez majd még elválik. *
* A táj nem kimondottan tartozik a gnóm kedvencei közé, bár ehhez hozzájárulhat az az aprócska tényező is, hogy nem tartja igazán biztonságosnak a területet. Egyszerűbb lett volna talán a szántóföldek és a füves puszta felé kerülve a tavat megközelíteni, elvégre ott csak apróbb állatokkal kellene szembeszállniuk, és nem pénzre éhes haramiákkal. Feszülten figyel minden egyes rebbenésre az útjukat keresztező bokrok, fák és elhagyott épületek irányából. A banditák bárhol meghúzhatják magukat és, most, hogy a városi őrség kénytelen Artheniorban rendet teremteni, így az utak valószínűleg sokkal kevésbé ellenőrzöttek. Vagy legalábbis Aezmorin él a gyanúperrel, hogy ezt az útonállók így gondolják, és merészebbekké válnak miatta. *
- Természetesen oda vezettek - * ezt már jóval korábban tisztázták, és nem a tóval, mint célponttal van problémája, hanem Gré ferdítéseivel, amelyek sűrűn elő is fordulnak még mindig. Persze lehet, hogy csak kiment a fejéből a pontos helyszín, vagy Ká mondta rosszul. Végül is mindegy, elindulnak északra és talán van akkora szerencséjük, hogy belebotlanak a tolvajok nyomaiba. Vagy magukba a rablókba, de ez azért kicsit kétséges. Tekintve, hogy ennyi idő alatt bármerre elkószálhattak.
A táj a bortermelő vidéken kissé megváltozik, szőlőtőke sorok százai, ha nem ezrei húzódnak végig az út mindkét oldalán, és jó néhány gazda otthona is látszódik erre-arra megszakítva a monoton egyhangúságot, amit a gondosan ültetett tőkék okoznak. Erre legalább a rablótámadás nem olyan könnyen kivitelezhető, elvégre a szőlőtőke kevés fedezéket rejt, bár azért egy élelmesebb banda így is könnyen tud találni magának búvóhelyet.
Mindenesetre Aezmorin feszengése kissé lazul, és úgy gondolja visszahelyezheti hátára a botot, amit azóta szorongat jobbjában, amióta elhagyták Artheniort.
Mivel a lovakat nem sürgetik, így a mérföldek nem túl gyorsan kopnak a hátasok patái alatt, de legalább van ideje a gnómnak elmélkedni. Azon tanakodik, hogy vajon mi tévő lesz, ha csak a naplója kerül elő, és a szekere nem. Egy otthonra azért szüksége lenne. Mindegy, ez majd még elválik. *
3741. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-07-23 00:46:24
Üzenet elküldve: 2018-07-23 00:46:24
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Azmo//
* A Hifeti fiú a legkevésbé sem szeretné viszontlátni az általa elvarázsolt fiút. És üldöző nagy tömeget pedig pláne nem hiányolja. Az számára ideálisabb helyzet lenne, ha nem látnák viszont és még csak hallani sem hallanak felőle.
A lótolvajokkal is ugyan ez a helyzet.*
~ Amiről nem tudok, azért nem akarnak majd agyonverni.~
* Inkább nem folyt volna bele szíve szerint egyik alvilági banda ügyeibe sem.*
-Tehát a szekér nyomai mégiscsak a tóhoz vezettek. Lehet azt kellene megnézni először.
* Egyetértés van abban, hogy arra felé szimatolva talán van esélyük hőseinknek, hogy valamit találjanak és ezért el is indulnak.
Grawok ismeri a helyet, de csak az égtájat tudja belőni, hiszen mint említve volt, nem csak a szekér tűnt el, hanem az istenek ébredése idején az egész általa ismert vidék. Egy valamit tud biztosan.*
~ Az észak felé vezető lichanechi kereskedelmi utat kell követni. Mellette volt a karavánpihenő. És rendes halandó arra felé nem igen jár mostanában.
Viszont az élőholtak eltűntek, így valószínűleg megszállta egy útonálló csapat, akik elijesztik az arra tévedőket. Máshol állva lesben ide vonulnak vissza.
Márpedig akkor őket kell elsőként megkeresni és kis pénz fejében információt kiszedni belőlük, ha tudnak a szekérről valamit.~
* Ezen tanakodik, amikor elhaladnak a Harsogó Borászat mellett.*
~ Lehet most érné meg bort venni és néhány hordóval felszerelkezni, de rögtön az út elején leterhelni a lovakat nem a legszerencsésebb kezdés.~
* Egykedvűen halad továbbra is a romok felé, ahol az első hasznos kiindulópontot sejti.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579