Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 244 (4861. - 4880. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4880. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-02 13:47:38
Üzenet elküldve: 2019-03-02 13:47:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//Lyllinor, Angu//
*Mikor elkészül a tűzgyújtással, a kis gnóm lány már előhalászta az ágyneműt és egy párnával, valamint a lepedővel is végez. Egy fél percre megtorpan és figyeli, milyen nagy gonddal készül hozzá a takaró felhúzásához, mikor pedig az rápillant, gyorsan eltünteti a mosolyt az arcáról és a derekára teszi a kezét, mintha csak abban a pillanatban végzett volna a dologgal, pedig már vagy fél perce őt mustrálja.*
-Innentől már a tűz végzi a dolgát. Azt hiszem, az egyik takarót be tudom még vállalni.*Mozgatja meg a vállait és némi mosolyt csal vissza az arcára a gondolat, hogy a kislány feltételezi, hogy ő szorul segítségre, bár a legközelebbi szobába azt is bejátszhatja, ha most úgy látná, hogy Lyllinor nehezebben veszi az ágyazást. Majd Angu is visszaér a poharakkal és koccint, lehúzza. Nem igazán szeretné győzködni a kislányt, ha nem kívánja, nem erőlteti, véleménye szerint hozzá nem is való az ital, inkább egy cifra mintás teáscsészével tudná elképzelni, ahogy kedélyesen játszik, képzeletbeli teát tölt egy kedvesebb arcú csibének és egy vörös szemű, éppen arra tévedő, mit sem sejtő nyuszinak a kertben.*
-Egészségedre.*Válaszolja még a koccintásra utólag, aztán a férfi még pakol ki némi fát a kandalló mellé és él az általa felkínált lehetőséggel. A megszólításra csak egy „ezt még visszakapod” tekintetet ereget, de nincs mit tenni, megfogja a kosár fülét és átkíséri Angut a következő szobába.*
-Lyllidor! Előre megyek, szólj, ha valamiben segítség kellene.*Ereszt meg egy kedves gesztust még mielőtt kiérne a szobából. Amint kiérnek az elfnek megered a nyelve és próbál társalogni vele, ami persze, hogy most itt vannak ebben a hatalmas és idegen házban felettébb jólesik neki, de soha nem volt az a bőbeszédű fajta.*
-Nem tudom te hogy vagy vele, de én régen voltam már egyedül egy szobában, egymagam. Még hozzá kell szokjak, de a gondolat, hogy van, ami csak az enyém, hát, kellemes.*Válaszolja azért, nem akarja, hogy Angu arra gondoljon, hogy netán derogál a jelenléte neki vagy valami bántja. Aztán csak nekiveselkedik a munkának és kiszedi a fát a kosárból, hogy ismételje az előbbi műveletet és meleggé varázsoljon még egy szobát.*
-Nálam is van egy fél cipó, meg három alma, de ennyi. *Válaszol még, és egyet ért a felvetéssel, hiszen most még nem érzi, de a mozgástól hamarosan úgyis korogni fog a gyomra, azt meg már le se lehetne tagadni, még ha akarná sem. Mikor Angu egyedül hagyja, még elszöszmötöl a fával, aztán amíg át nem ér a kislány kotorászik a szobában lévő ládában, hogy ennyivel is segítsen, hiszen látta, hogy az előző helyen is onnan halászta elő az ágyneműt.*
//Otthon//
//Lyllinor, Angu//
*Mikor elkészül a tűzgyújtással, a kis gnóm lány már előhalászta az ágyneműt és egy párnával, valamint a lepedővel is végez. Egy fél percre megtorpan és figyeli, milyen nagy gonddal készül hozzá a takaró felhúzásához, mikor pedig az rápillant, gyorsan eltünteti a mosolyt az arcáról és a derekára teszi a kezét, mintha csak abban a pillanatban végzett volna a dologgal, pedig már vagy fél perce őt mustrálja.*
-Innentől már a tűz végzi a dolgát. Azt hiszem, az egyik takarót be tudom még vállalni.*Mozgatja meg a vállait és némi mosolyt csal vissza az arcára a gondolat, hogy a kislány feltételezi, hogy ő szorul segítségre, bár a legközelebbi szobába azt is bejátszhatja, ha most úgy látná, hogy Lyllinor nehezebben veszi az ágyazást. Majd Angu is visszaér a poharakkal és koccint, lehúzza. Nem igazán szeretné győzködni a kislányt, ha nem kívánja, nem erőlteti, véleménye szerint hozzá nem is való az ital, inkább egy cifra mintás teáscsészével tudná elképzelni, ahogy kedélyesen játszik, képzeletbeli teát tölt egy kedvesebb arcú csibének és egy vörös szemű, éppen arra tévedő, mit sem sejtő nyuszinak a kertben.*
-Egészségedre.*Válaszolja még a koccintásra utólag, aztán a férfi még pakol ki némi fát a kandalló mellé és él az általa felkínált lehetőséggel. A megszólításra csak egy „ezt még visszakapod” tekintetet ereget, de nincs mit tenni, megfogja a kosár fülét és átkíséri Angut a következő szobába.*
-Lyllidor! Előre megyek, szólj, ha valamiben segítség kellene.*Ereszt meg egy kedves gesztust még mielőtt kiérne a szobából. Amint kiérnek az elfnek megered a nyelve és próbál társalogni vele, ami persze, hogy most itt vannak ebben a hatalmas és idegen házban felettébb jólesik neki, de soha nem volt az a bőbeszédű fajta.*
-Nem tudom te hogy vagy vele, de én régen voltam már egyedül egy szobában, egymagam. Még hozzá kell szokjak, de a gondolat, hogy van, ami csak az enyém, hát, kellemes.*Válaszolja azért, nem akarja, hogy Angu arra gondoljon, hogy netán derogál a jelenléte neki vagy valami bántja. Aztán csak nekiveselkedik a munkának és kiszedi a fát a kosárból, hogy ismételje az előbbi műveletet és meleggé varázsoljon még egy szobát.*
-Nálam is van egy fél cipó, meg három alma, de ennyi. *Válaszol még, és egyet ért a felvetéssel, hiszen most még nem érzi, de a mozgástól hamarosan úgyis korogni fog a gyomra, azt meg már le se lehetne tagadni, még ha akarná sem. Mikor Angu egyedül hagyja, még elszöszmötöl a fával, aztán amíg át nem ér a kislány kotorászik a szobában lévő ládában, hogy ennyivel is segítsen, hiszen látta, hogy az előző helyen is onnan halászta elő az ágyneműt.*
4879. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 18:06:12
Üzenet elküldve: 2019-03-01 18:06:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
- Vendég. *Bólint a hallottakra, s apró mosolyránc ereszkedik meg szeme sarkában, ahogy Kaiykora néz. Tudja, hogy talán nevetséges, ahogy tenni-venni akar, de egyébként sem volt az a sokáig egy helyben ülő típus. Szótlan áll a helyiség közepén, a tűzhely belső terét nyaldosó lángok előtt, a halovány fényben, s vár. Odapillant, amerre Kaiyko mutat, majd csak határozottan bólint.*
- Jó lesz. Úgy jó lesz. *Ami azt illeti elégedett is a látvánnyal. Az idejét sem tudja mikor aludt már normális fekhelyen, talán még azelőtt, hogy idekerült. Furcsa mód, most a feltörő emlékek sem kínozzák.* Megyek. *Mondja majd kissé összébb húzza magán a kabátot, mikor kinyitja az ajtót immár vedrekkel kezében. Hirtelen tör be a süvítő szél, ezért gyorsan lép ki, majd visszapillantva a lányra lassan csukja be az ajtót. Ismét kósza mosoly suhan át arcán, bár maga sem tudja miért mosolyog, valahogy az érzést is elfelejtette már. Kint megmeríti mindegyiket a hóban, majd a sötétlő eget nézi, kint bizonyára már megfagyott volna. Körbefuttatja tekintetét az apró tanyán, szinte értő szemmel, majd visszaindul, s ismét a helyiségbe lép, ezúttal nem tölt el annyi időt kint. A tűz mellé helyezi a vedreket, telve friss, puha fehér hóval, mi szinte azonnal olvadásnak indul. Egy darabig megint nem szól, tűnődve nézi a dolgozó lányt, aztán letérdel elé, s óvatosan kezét fogja meg tekintetét keresve. A tűz mi eddig lobogott, most nincs ott, csupán egy tiszta és őszinte tekintet, miképp lelkét is némiképp üresnek érzi.*
- Köszönöm. *Mondja csendesen és halkan.* Mindent köszönök. *Majd feláll, s az újabb feladatokat végzi el. Pokrócot ráz, s mindent mire a lány megkéri, olykor szótlan, olykor apró mosollyal szája sarkában. A vacsora is tán csendesen telik, hosszú út volt, mindketten elfáradtak, a mosdás után maga is ledől. Hosszú ideig nézi a lányt, talán ő már alszik, mikor egyszer mély hangján megszólal.*
- Ha jön a meleg idő, felásom a ház előtti részt. Jó a föld. Kell a veteményes. *Motyogja, aztán mély álomba merül.*
- Vendég. *Bólint a hallottakra, s apró mosolyránc ereszkedik meg szeme sarkában, ahogy Kaiykora néz. Tudja, hogy talán nevetséges, ahogy tenni-venni akar, de egyébként sem volt az a sokáig egy helyben ülő típus. Szótlan áll a helyiség közepén, a tűzhely belső terét nyaldosó lángok előtt, a halovány fényben, s vár. Odapillant, amerre Kaiyko mutat, majd csak határozottan bólint.*
- Jó lesz. Úgy jó lesz. *Ami azt illeti elégedett is a látvánnyal. Az idejét sem tudja mikor aludt már normális fekhelyen, talán még azelőtt, hogy idekerült. Furcsa mód, most a feltörő emlékek sem kínozzák.* Megyek. *Mondja majd kissé összébb húzza magán a kabátot, mikor kinyitja az ajtót immár vedrekkel kezében. Hirtelen tör be a süvítő szél, ezért gyorsan lép ki, majd visszapillantva a lányra lassan csukja be az ajtót. Ismét kósza mosoly suhan át arcán, bár maga sem tudja miért mosolyog, valahogy az érzést is elfelejtette már. Kint megmeríti mindegyiket a hóban, majd a sötétlő eget nézi, kint bizonyára már megfagyott volna. Körbefuttatja tekintetét az apró tanyán, szinte értő szemmel, majd visszaindul, s ismét a helyiségbe lép, ezúttal nem tölt el annyi időt kint. A tűz mellé helyezi a vedreket, telve friss, puha fehér hóval, mi szinte azonnal olvadásnak indul. Egy darabig megint nem szól, tűnődve nézi a dolgozó lányt, aztán letérdel elé, s óvatosan kezét fogja meg tekintetét keresve. A tűz mi eddig lobogott, most nincs ott, csupán egy tiszta és őszinte tekintet, miképp lelkét is némiképp üresnek érzi.*
- Köszönöm. *Mondja csendesen és halkan.* Mindent köszönök. *Majd feláll, s az újabb feladatokat végzi el. Pokrócot ráz, s mindent mire a lány megkéri, olykor szótlan, olykor apró mosollyal szája sarkában. A vacsora is tán csendesen telik, hosszú út volt, mindketten elfáradtak, a mosdás után maga is ledől. Hosszú ideig nézi a lányt, talán ő már alszik, mikor egyszer mély hangján megszólal.*
- Ha jön a meleg idő, felásom a ház előtti részt. Jó a föld. Kell a veteményes. *Motyogja, aztán mély álomba merül.*
4878. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 14:41:44
Üzenet elküldve: 2019-03-01 14:41:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tinthereth//
*Tényleg érdekesek a kis kövek amiket megtalálnak és Throggot nem akar sokat vacakolni velük. Inkább megfogja és láss csodát a sajátja már nem is olyan forró. A társára néz és biccent egyet, hogy szerinte már épp alkalmas a hőmérséklete a kis tárgynak. Egyelőre nem akar vele nagyon mit kezdeni, így köpenye alá rejti a kis táskájába.*
- Jobb lesz talán. *Vakarja meg a fejét, mert nem tudja mit és hogyan kell vele foglalkozni, de talán egyszer majd a közeli jövőben meg fogja érteni.
Ahogy az elf sorolja a többi társa nevét Throgg nem bírja tovább és mielőtt a másik megkérdezhetné, hogy ki ő és honnan jött rákérdez a segítője kilétére. Mély öblös hangján lassan formálva a szavakat teszi fel a kérdést, amelyet már egy jó ideje fel akart tenni.*
- Te és a társaid kicsodák vagytok? *Majd maga is válaszol az elf kérdésére, hiszen nem titok, vagy ilyesmi, ezért nagy bátran felel is.*
- A nagy hegyek gyomrában élek. A barlangokban. Felkeltettek és kijöttem ide. *Építi fel a közelmúlt eseményeinek rövid láncolatát mint egy szemléltetve, hogy miként került ide és habár maga sem tudja mi a jöttének igazi célja, hiszen olyan nem is nagyon van, de mégis kíváncsi a másik történetére, vagyis az egész díszes társaságére, mivel először haramiának, majd gyógyítónak adják magukat, így kissé furcsa és zavaró ez az egész.*
//Pycta, Umon és a többiek//
*Közben megérkeznek a többiek a vezér elf és a bicskahajigáló. Throggot egyszere leginkább egy dologgal szeret foglalatoskodni, így ő most csak azon dolgozik, hogy megértse, amit az elf mond neki, vagy válaszol. Ennek értelmében pusztán a három patkánya szalad ki az óriás köpenye alól amikor megérzik a szagát az átkozott szerzetesnek és érkeztével szemmel is tartják, hogy ha az támadni akarna akkor időben lépni tudjanak.*
*Tényleg érdekesek a kis kövek amiket megtalálnak és Throggot nem akar sokat vacakolni velük. Inkább megfogja és láss csodát a sajátja már nem is olyan forró. A társára néz és biccent egyet, hogy szerinte már épp alkalmas a hőmérséklete a kis tárgynak. Egyelőre nem akar vele nagyon mit kezdeni, így köpenye alá rejti a kis táskájába.*
- Jobb lesz talán. *Vakarja meg a fejét, mert nem tudja mit és hogyan kell vele foglalkozni, de talán egyszer majd a közeli jövőben meg fogja érteni.
Ahogy az elf sorolja a többi társa nevét Throgg nem bírja tovább és mielőtt a másik megkérdezhetné, hogy ki ő és honnan jött rákérdez a segítője kilétére. Mély öblös hangján lassan formálva a szavakat teszi fel a kérdést, amelyet már egy jó ideje fel akart tenni.*
- Te és a társaid kicsodák vagytok? *Majd maga is válaszol az elf kérdésére, hiszen nem titok, vagy ilyesmi, ezért nagy bátran felel is.*
- A nagy hegyek gyomrában élek. A barlangokban. Felkeltettek és kijöttem ide. *Építi fel a közelmúlt eseményeinek rövid láncolatát mint egy szemléltetve, hogy miként került ide és habár maga sem tudja mi a jöttének igazi célja, hiszen olyan nem is nagyon van, de mégis kíváncsi a másik történetére, vagyis az egész díszes társaságére, mivel először haramiának, majd gyógyítónak adják magukat, így kissé furcsa és zavaró ez az egész.*
//Pycta, Umon és a többiek//
*Közben megérkeznek a többiek a vezér elf és a bicskahajigáló. Throggot egyszere leginkább egy dologgal szeret foglalatoskodni, így ő most csak azon dolgozik, hogy megértse, amit az elf mond neki, vagy válaszol. Ennek értelmében pusztán a három patkánya szalad ki az óriás köpenye alól amikor megérzik a szagát az átkozott szerzetesnek és érkeztével szemmel is tartják, hogy ha az támadni akarna akkor időben lépni tudjanak.*
4877. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 12:07:57
Üzenet elküldve: 2019-03-01 12:07:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
*Ahseela, amint megvan a pucolással, beirdalva minél vékonyabb csíkokra szeli a burgonyákat. Pásztoroktól kerül a lábosba némi füstölt szalonna is a sütéshez. A szálasra szeletelt kolompérokhoz lisztet önt hozzá, beleüti az üstbe a tojásokat és adva hozzá némi sót is, lassan összedolgozza a masszát.*
~ A holdakban bélire! Valamit még kéne bele tenni. ~
*Töpreng picit, ahogy megkóstolja a szálas burgonya pépet.*
~ Jól jönne egy kis bors. Hát, de abból kell főzni, ami van. ~
*Persze az ellátmányban nincs semmi fűszernövény, de a Füvek városából érkezett leánynak eszébe jut, hogy az erdőben most van szezonja a vadfokhagymának. A tábor közelében keresgélve talál is némi medvehagymát. Persze, megvizsgálja a növényt, mert a sávos levelek könnyen összekeverhetők a gyöngyvirágéval, ami mérgező. A vadfokhagyma leveleit felaprózza, beleszórja az üstbe és belegyúrja a masszába. A szalonnát is felkockázza. Az üstöt és a lábost is letakarva félre teszi. Szedeget egy kis rőzsét és vastagabb ágakat, amit az egyik tábortűzhelyre pakol kis halomba rendezve. Az öreg tölgy kérgéből morzsol egy kis gyújtóst, majd alá gyújt. Ahogy parázs lesz, Ahseela rádob egy laposabb követ, amire ráteszi a lábost, hogy zsírjára pirítsa a szalonnát. Lassan felhangzik a sercegő hang, amivel már a sülő füstös illat is terjengeni kezd.*
~ Aj, Terkus mondta mindig a konyháról, hogy ezzel az illattal vallatni is lehet. ~
*Emlékezi vissza az elf lány, ami megmosolyogtatja.*
*Ahseela, amint megvan a pucolással, beirdalva minél vékonyabb csíkokra szeli a burgonyákat. Pásztoroktól kerül a lábosba némi füstölt szalonna is a sütéshez. A szálasra szeletelt kolompérokhoz lisztet önt hozzá, beleüti az üstbe a tojásokat és adva hozzá némi sót is, lassan összedolgozza a masszát.*
~ A holdakban bélire! Valamit még kéne bele tenni. ~
*Töpreng picit, ahogy megkóstolja a szálas burgonya pépet.*
~ Jól jönne egy kis bors. Hát, de abból kell főzni, ami van. ~
*Persze az ellátmányban nincs semmi fűszernövény, de a Füvek városából érkezett leánynak eszébe jut, hogy az erdőben most van szezonja a vadfokhagymának. A tábor közelében keresgélve talál is némi medvehagymát. Persze, megvizsgálja a növényt, mert a sávos levelek könnyen összekeverhetők a gyöngyvirágéval, ami mérgező. A vadfokhagyma leveleit felaprózza, beleszórja az üstbe és belegyúrja a masszába. A szalonnát is felkockázza. Az üstöt és a lábost is letakarva félre teszi. Szedeget egy kis rőzsét és vastagabb ágakat, amit az egyik tábortűzhelyre pakol kis halomba rendezve. Az öreg tölgy kérgéből morzsol egy kis gyújtóst, majd alá gyújt. Ahogy parázs lesz, Ahseela rádob egy laposabb követ, amire ráteszi a lábost, hogy zsírjára pirítsa a szalonnát. Lassan felhangzik a sercegő hang, amivel már a sülő füstös illat is terjengeni kezd.*
~ Aj, Terkus mondta mindig a konyháról, hogy ezzel az illattal vallatni is lehet. ~
*Emlékezi vissza az elf lány, ami megmosolyogtatja.*
4876. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 10:10:58
Üzenet elküldve: 2019-03-01 10:10:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//Yllanda, Lyllinor//
* Felegyenesedve szusszan párat, de közben mosolyog a többiekre. Aranyosnak tartja mind Lylli akaratosságát, mind Ylla határozottságát. Érdekes lesz figyelni, hogyan alakul majd a társaság belső hálózata. Ki kivel lesz majd jobban, mint a többiekkel. Az elején nyilván ott alakul ki valami, ahol az egymással töltött idő erre lehetőséget biztosít, de idővel várhatóan azért mindenkinek meg lesz a másikról a véleménye. Meg szép ez a ház és jó dolog, hogy felvállalták a vidéki létet, de elég sok munka lesz itt, hogy egy darabig lekösse őket. Utána viszont lassan majd előjön az egyén, az én, hogy kinek-kinek mi itt a célja és a teendők napi monotonitása lassan majd teher lesz. Igaz ennyire nem érdemes előre szaladni, ha most okosan indulnak el, akkor később csak korrigálni kell majd.
Elmélázásából a félelf szakítja ki, aki rábólintott a felesre és már hozatná is vele az üveget. Visszamegy a közösségi részre, hisz az asztalon hagyták az üveget és a poharakat is. Hármat azokból egymásba csúsztat, meg elkapja az üveg nyakát és megindul vissza a kis gnóm szobájába. Mire visszaér már többé kevésbé rendbe van téve az ágy és picit melegebb is van benn, hála a bentiek munkájának. Ylla gúnyolódására csak bólint egy szemtelen vigyorral az arcán, majd az asztalhoz sétál, s minthogy az előbb elbambulta Lyllike tiltakozását, tölt az imént sorba kirakott poharakba. A többiekhez sétál a poharaikkal, majd koccint. Feltehetően csak Yllával, de ha közben sikerült meggyőzni a tiltakozót természetesen vele is.
- Az első meleg szobára és az első megvetett ágyra. * mondja, majd a pálinka lehúzása után elvigyorodik. * - Persze nem iszunk mindre, de az elsőre, meg talán az utolsóra illik.
Ha még Ylla nem tette volna, a kosárból pakol még ki némi fát, hogy ha leégne a tűz legyen mit rárakni, majd nekikészül, hogy a maradékot átvigye a következő szobába. Nekiveselkedne az immár azért könnyebb kosárnak, mikor kapcsol. *
- Akkor Kiscsillag, akár segíthetnél is átvinni a szomszédba. Majd ha mindenhol, ahol kell már ég a tűz, feltöltjük a tűzifatartókat is. * Azzal megragadja a kosár egyik fülét és ha Ylla is fogja a sajátját átballagnak a szomszédos szobába. *
- Furi nem? Mármint hogy van egy házunk, meg saját szobánk. Már alig várom, hogy egy forró fürdő után elnyújtózzak benne. * kérdezi, miközben a rakják ki a következő adag tűzrevalót. Amint végzett, az immár csak harmada súlyú kosarat felkapja és viszi a szomszédba. Az ajtón kiérve még eszébe jut valami, így visszalép.*
- Összeszedhetnénk milyen kajánk van, mert azért tényleg kell az energia ehhez a munkához. Az én zsákomnak a tetejében van még némi sajt, meg egy fél, pár napos cipó. Utóbbira rá lehet olvasztani az előbbit, azzal már nem halunk éhen. De ha nálatok még van más is, nem tiltakozom. * szól be az ajtóból, aztán a választ meg sem várva indul vissza a fáskamrába. Ott nekivetkőzik és jobb híján a csapásokat számolva múlatja az időt, míg újabb szakajtóra való adaggal el nem készül. *
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.01 10:15:11
//Otthon//
//Yllanda, Lyllinor//
* Felegyenesedve szusszan párat, de közben mosolyog a többiekre. Aranyosnak tartja mind Lylli akaratosságát, mind Ylla határozottságát. Érdekes lesz figyelni, hogyan alakul majd a társaság belső hálózata. Ki kivel lesz majd jobban, mint a többiekkel. Az elején nyilván ott alakul ki valami, ahol az egymással töltött idő erre lehetőséget biztosít, de idővel várhatóan azért mindenkinek meg lesz a másikról a véleménye. Meg szép ez a ház és jó dolog, hogy felvállalták a vidéki létet, de elég sok munka lesz itt, hogy egy darabig lekösse őket. Utána viszont lassan majd előjön az egyén, az én, hogy kinek-kinek mi itt a célja és a teendők napi monotonitása lassan majd teher lesz. Igaz ennyire nem érdemes előre szaladni, ha most okosan indulnak el, akkor később csak korrigálni kell majd.
Elmélázásából a félelf szakítja ki, aki rábólintott a felesre és már hozatná is vele az üveget. Visszamegy a közösségi részre, hisz az asztalon hagyták az üveget és a poharakat is. Hármat azokból egymásba csúsztat, meg elkapja az üveg nyakát és megindul vissza a kis gnóm szobájába. Mire visszaér már többé kevésbé rendbe van téve az ágy és picit melegebb is van benn, hála a bentiek munkájának. Ylla gúnyolódására csak bólint egy szemtelen vigyorral az arcán, majd az asztalhoz sétál, s minthogy az előbb elbambulta Lyllike tiltakozását, tölt az imént sorba kirakott poharakba. A többiekhez sétál a poharaikkal, majd koccint. Feltehetően csak Yllával, de ha közben sikerült meggyőzni a tiltakozót természetesen vele is.
- Az első meleg szobára és az első megvetett ágyra. * mondja, majd a pálinka lehúzása után elvigyorodik. * - Persze nem iszunk mindre, de az elsőre, meg talán az utolsóra illik.
Ha még Ylla nem tette volna, a kosárból pakol még ki némi fát, hogy ha leégne a tűz legyen mit rárakni, majd nekikészül, hogy a maradékot átvigye a következő szobába. Nekiveselkedne az immár azért könnyebb kosárnak, mikor kapcsol. *
- Akkor Kiscsillag, akár segíthetnél is átvinni a szomszédba. Majd ha mindenhol, ahol kell már ég a tűz, feltöltjük a tűzifatartókat is. * Azzal megragadja a kosár egyik fülét és ha Ylla is fogja a sajátját átballagnak a szomszédos szobába. *
- Furi nem? Mármint hogy van egy házunk, meg saját szobánk. Már alig várom, hogy egy forró fürdő után elnyújtózzak benne. * kérdezi, miközben a rakják ki a következő adag tűzrevalót. Amint végzett, az immár csak harmada súlyú kosarat felkapja és viszi a szomszédba. Az ajtón kiérve még eszébe jut valami, így visszalép.*
- Összeszedhetnénk milyen kajánk van, mert azért tényleg kell az energia ehhez a munkához. Az én zsákomnak a tetejében van még némi sajt, meg egy fél, pár napos cipó. Utóbbira rá lehet olvasztani az előbbit, azzal már nem halunk éhen. De ha nálatok még van más is, nem tiltakozom. * szól be az ajtóból, aztán a választ meg sem várva indul vissza a fáskamrába. Ott nekivetkőzik és jobb híján a csapásokat számolva múlatja az időt, míg újabb szakajtóra való adaggal el nem készül. *
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.01 10:15:11
4875. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 01:24:56
Üzenet elküldve: 2019-03-01 01:24:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
*Ahseela mosolyogva odaint a karámnál az állatok körül tevékenykedő pásztoroknak.*
- A tyúkok?
*Kérdi meg az egyik elftől.*
- Még a ketrecben. Még nem jutottunk oda, hogy egy lekerített udvar készítsünk nekik. A tehenet és a kecskét igyekszünk megfejni, de az egyik rúg, a másik meg öklel.
*Az elf lány megértőn bólint.*
- Oh, hát nem egyszerű az élet, az már biztos. Jó munkát!
*A ketreces csirkékhez sétál, ahol a közelben gyerekek játszadoznak, kavicsot dobálva a porba rajzolt ugróiskolán. Ahseela lehajol, kinyitja a ketrecet és a kotlók alól összeszedi a tojást, de nem az összeset. Egyet ott hagy az egyik alatt.*
- Ezt költsd ki tyúkanyó.
~ Ezzel a ketreces tartással is mihamarabb kéne valamit csinálni. ~
*A játszó gyerekekre pillant.*
~ Gyűjthetnénk kosárfonáshoz való vesszőt, és a gyerkőcökkel fonhatnánk egy elkerítő udvart a baromfiknak. Majd felvetem, de most a görhöny sütés van a soron. ~
*Az elf lány a begyűjtött tojásokkal megy, hogy nekilásson burgonyát pucolni. A pásztoroktól kér egy bicsakot. Visszasétálva az ellátmányhoz, az üstöt megtölti némi vízzel, telepakolja a csadorja ölét burgonyával, majd egy tönkre leülvén nekifog a héjukat lehántolni a kolompéroknak. Minden megpucoltat buggyantva ejt bele a maga elé vett üstbe. Ügyesen forog a bicsak a kezében, a testvériségben rengeteg krumplit kellett pucolnia, talán már akkor is menne, ha oda se nézne, persze nem játszik ilyet, nem volna szerencsés, ha elvágná az ujját.*
*Ahseela mosolyogva odaint a karámnál az állatok körül tevékenykedő pásztoroknak.*
- A tyúkok?
*Kérdi meg az egyik elftől.*
- Még a ketrecben. Még nem jutottunk oda, hogy egy lekerített udvar készítsünk nekik. A tehenet és a kecskét igyekszünk megfejni, de az egyik rúg, a másik meg öklel.
*Az elf lány megértőn bólint.*
- Oh, hát nem egyszerű az élet, az már biztos. Jó munkát!
*A ketreces csirkékhez sétál, ahol a közelben gyerekek játszadoznak, kavicsot dobálva a porba rajzolt ugróiskolán. Ahseela lehajol, kinyitja a ketrecet és a kotlók alól összeszedi a tojást, de nem az összeset. Egyet ott hagy az egyik alatt.*
- Ezt költsd ki tyúkanyó.
~ Ezzel a ketreces tartással is mihamarabb kéne valamit csinálni. ~
*A játszó gyerekekre pillant.*
~ Gyűjthetnénk kosárfonáshoz való vesszőt, és a gyerkőcökkel fonhatnánk egy elkerítő udvart a baromfiknak. Majd felvetem, de most a görhöny sütés van a soron. ~
*Az elf lány a begyűjtött tojásokkal megy, hogy nekilásson burgonyát pucolni. A pásztoroktól kér egy bicsakot. Visszasétálva az ellátmányhoz, az üstöt megtölti némi vízzel, telepakolja a csadorja ölét burgonyával, majd egy tönkre leülvén nekifog a héjukat lehántolni a kolompéroknak. Minden megpucoltat buggyantva ejt bele a maga elé vett üstbe. Ügyesen forog a bicsak a kezében, a testvériségben rengeteg krumplit kellett pucolnia, talán már akkor is menne, ha oda se nézne, persze nem játszik ilyet, nem volna szerencsés, ha elvágná az ujját.*
4874. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:11:24
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:11:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
*A lány szavait hallva elgondolkodva, összehúzott szemöldökkel kezdi el vizsgálni, szinte már zavarba ejtő alapossággal a másik arcát. Valóban, egyáltalán nem találja csúnyának, de nem szeretné, hogy újdonsült útitársa elbízza magát itt vagy valami, így természetesen ezen gondolatát nem osztja meg vele.*
-Biztosan.
*Jegyzi meg homályosan, megjátszott komolysággal majd tekintete visszakúszik az Artheniorba vezető útra*
-MÉG nem érzed.
*Nyomja meg az első szót magabiztos félmosollyal, mert az ő önérzetét nem olyan könnyű megingatni.
Nem töpreng sokáig az elkövetkező kérdéseken, szinte egyből megrázza a fejét.*
-Dehogy megyek, Lichanech rettentően unalmas.
*Na persze nem ez az egyetlen dolog, amiért nem szeretne visszatérni szülővárosába, de nem fog itt és most nekiállni fejtegetni az okokat, pláne nem egy idegennek.*
-Egyébként nem hinném, hogy annyira szörnyű a helyzet a városban.
*Leginkább csak azért mondja ezt, hogy a barna hajú útonálló kicsit talán megnyugodjon, látszólag ugyanis aggasztja, mi vár rájuk. Akármilyen állapotban is van most Arthenior, hamarosan fény derül rá, hiszen lassacskán ugyan, de elérik végre a főteret.*
A hozzászólás írója (Rynsell Caeldan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.28 21:13:07
*A lány szavait hallva elgondolkodva, összehúzott szemöldökkel kezdi el vizsgálni, szinte már zavarba ejtő alapossággal a másik arcát. Valóban, egyáltalán nem találja csúnyának, de nem szeretné, hogy újdonsült útitársa elbízza magát itt vagy valami, így természetesen ezen gondolatát nem osztja meg vele.*
-Biztosan.
*Jegyzi meg homályosan, megjátszott komolysággal majd tekintete visszakúszik az Artheniorba vezető útra*
-MÉG nem érzed.
*Nyomja meg az első szót magabiztos félmosollyal, mert az ő önérzetét nem olyan könnyű megingatni.
Nem töpreng sokáig az elkövetkező kérdéseken, szinte egyből megrázza a fejét.*
-Dehogy megyek, Lichanech rettentően unalmas.
*Na persze nem ez az egyetlen dolog, amiért nem szeretne visszatérni szülővárosába, de nem fog itt és most nekiállni fejtegetni az okokat, pláne nem egy idegennek.*
-Egyébként nem hinném, hogy annyira szörnyű a helyzet a városban.
*Leginkább csak azért mondja ezt, hogy a barna hajú útonálló kicsit talán megnyugodjon, látszólag ugyanis aggasztja, mi vár rájuk. Akármilyen állapotban is van most Arthenior, hamarosan fény derül rá, hiszen lassacskán ugyan, de elérik végre a főteret.*
A hozzászólás írója (Rynsell Caeldan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.28 21:13:07
4873. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:06:53
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:06:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Viel, Lau//
*Örül neki, hogy a tündérlány ilyen rövid ismeretség ellenére is úgy gondolja, hogy talán sok bennük a közös. Készülődés közben ugyan nem nagyon van alkalma hosszasan válaszolni, de így is látszik rajta talán, hogy a szavakon, amiket szinte valamiféle dicséretnek vesz, elgondolkodik. Annak pedig külön örül, hogyha jól érti, akkor velük tart majd ő is, így lesz majd alkalma egy kicsit jobban megismerni.*
- Az erdőben éltem még pár hattal ezelőtt is az édesanyámmal, és majdnem mindent, amit tudok erről a világról, tőle tanultam. *bólint mosolyogva a lány szavaira, próbálva mintegy magyarázatot adni arra, hogy miért is gondolhatja róla azt, amit gondol.*
- Eléggé idegen volt a város, nagyon jó most újra itt lenni az erdőhöz közel.
*Éppen csak ennyire van idő, mielőtt elsietne pakolni, így már csak a szekérnél találkoznak újra.
Aranyosnak találja, ahogyan a lány a lovakkal barátkozik, a maga részéről viszont ő továbbra is távol tartja magát tőlük. Nem mintha az állatok tehetnének róla, és főleg nem azok, akik most itt vannak velük, de nem fűzik túl kellemes emlékek a lovakhoz úgy általában, annyi biztos.*
- Persze, mehetünk. *próbál az arcára varázsolni egy lelkes mosolyt, amikor Lau is megérkezik útra készen. Nagyjából sikerül is neki, pedig az igazat megvallva magának, nem nagyon lelkesedik azért, hogy még egy út előttük áll, mivel azonban hamar belátja, hogy muszáj útra kelniük újra, viszonylag gyorsan beletörődik az elkerülhetetlenbe. Vásárlás közben talán amúgy is hasznosabbá tudja tenni magát, mintha itt maradna a többieknek segíteni.
Ettől még nem bánná, ha a lehető leghamarabb végeznének. Már csak azért is jó lenne, hogyha minél hamarabb visszatérnének, mert minél tovább tart az út, a többiek, akik itt maradnak dolgozni, minden bizonnyal annál éhesebbek lesznek majd. Ami pedig azt illeti, ugyan nem nagy étkű, de sejti, hogy nem kell túl sok idő hozzá, hogy előbb-utóbb az ő gyomra is korogni kezdjen.*
- Na, vannak szomszédaink? *kérdi Laut, még mindig reménykedve benne, hogy nem kell visszamenniük egészen Artheniorig, aztán, ha a tündérlány hagyja, akkor segít neki felszállni a szekérre, majd ő maga is felmászik és majdnem teljesen kipakolt táskájával együtt olyan kényelmesen elhelyezkedik, amennyire csak egy szekéren lehet.*
- Az jó lenne, én is örülnék neki. *mondja arra, hogy Viel szeretne igazi szarvast látni, de a többi, amit a lány mond jobban felkelti az érdeklődését.*
- Fénypászma? *kérdez rá megélénkülve és kicsit izgatottan. Attól, hogy a tündérlány talán valami égi jelet látott, láthatóan egyáltalán nem zárkózik el. Édesanyja hitéből és babonáiból akkor is sok minden átragadt rá, ha nem kevés alkalommal egy-kettőt közülük azért némi kétkedéssel fogadott. Ez persze nem édesanyja hibája volt, inkább a közösségé amiben élt, de félig ember származása miatt sohasem lehetett igazán a része.*
- Talán tényleg égi jel volt. Remélem, mert ránk férne egy szerencsés előjel éppen ma, hogy új életet kezdünk itt. A fény pedig mindig jót jelent. *ad hangot reményének és véleményének egyszerre.*
- Remélem nem veszed zokon, de a népem hisz benne, hogy a tündérek legtöbbször szerencsét hoznak. Így, ha te látsz ilyesmit, az sokkal kedvezőbb előjel, mintha mondjuk én láttam volna, vagy Lau. *teszi hozzá kicsit óvatosan. Népe ugyanis abban is hitt, hogy a félvérek értéktelenebbek a tiszta vérűeknél, számára pedig sokszor volt megterhelő ilyen előítéletek között létezni. Könnyen el tudja képzelni, hogyha valaki puszta létét is szerencsés előjelnek tekintik a legtöbben, az hosszú távon legalább ennyire fárasztó és lélekölő lehet.*
- Biztos, hogy nem csak az én szülőfalumban hisznek ebben. Nem szokott néha zavarni, hogy sokan hasonlókat gondolnak rólatok? Vagy ez inkább jó? *kérdezi, és bár kérdései talán túl személyesek, reméli, hogy nem tolakodóak is egyben. Már csak azért is, mert a válaszra őszintén kíváncsi. Ha ugyanis megtudná, hogy Vielt inkább zavarja az efféle babona, akkor legközelebb legalább ő nem szeretné hasonlóval nyomasztani majd.
A holdakkal díszített tükröt már csak rosszul leplezett csodálattal figyeli. Tetszik neki a ritka és különleges holmi, amilyenhez hasonlót nem nagyon látott korábban sehol, főleg persze a holdak miatt. Kérdése is lenne vele kapcsolatban persze, de nem szeretné nagyon túlterhelni a lányt kíváncsiságával már az útjuk kezdetén, ezért ezúttal inkább csendben marad.*
//Viel, Lau//
*Örül neki, hogy a tündérlány ilyen rövid ismeretség ellenére is úgy gondolja, hogy talán sok bennük a közös. Készülődés közben ugyan nem nagyon van alkalma hosszasan válaszolni, de így is látszik rajta talán, hogy a szavakon, amiket szinte valamiféle dicséretnek vesz, elgondolkodik. Annak pedig külön örül, hogyha jól érti, akkor velük tart majd ő is, így lesz majd alkalma egy kicsit jobban megismerni.*
- Az erdőben éltem még pár hattal ezelőtt is az édesanyámmal, és majdnem mindent, amit tudok erről a világról, tőle tanultam. *bólint mosolyogva a lány szavaira, próbálva mintegy magyarázatot adni arra, hogy miért is gondolhatja róla azt, amit gondol.*
- Eléggé idegen volt a város, nagyon jó most újra itt lenni az erdőhöz közel.
*Éppen csak ennyire van idő, mielőtt elsietne pakolni, így már csak a szekérnél találkoznak újra.
Aranyosnak találja, ahogyan a lány a lovakkal barátkozik, a maga részéről viszont ő továbbra is távol tartja magát tőlük. Nem mintha az állatok tehetnének róla, és főleg nem azok, akik most itt vannak velük, de nem fűzik túl kellemes emlékek a lovakhoz úgy általában, annyi biztos.*
- Persze, mehetünk. *próbál az arcára varázsolni egy lelkes mosolyt, amikor Lau is megérkezik útra készen. Nagyjából sikerül is neki, pedig az igazat megvallva magának, nem nagyon lelkesedik azért, hogy még egy út előttük áll, mivel azonban hamar belátja, hogy muszáj útra kelniük újra, viszonylag gyorsan beletörődik az elkerülhetetlenbe. Vásárlás közben talán amúgy is hasznosabbá tudja tenni magát, mintha itt maradna a többieknek segíteni.
Ettől még nem bánná, ha a lehető leghamarabb végeznének. Már csak azért is jó lenne, hogyha minél hamarabb visszatérnének, mert minél tovább tart az út, a többiek, akik itt maradnak dolgozni, minden bizonnyal annál éhesebbek lesznek majd. Ami pedig azt illeti, ugyan nem nagy étkű, de sejti, hogy nem kell túl sok idő hozzá, hogy előbb-utóbb az ő gyomra is korogni kezdjen.*
- Na, vannak szomszédaink? *kérdi Laut, még mindig reménykedve benne, hogy nem kell visszamenniük egészen Artheniorig, aztán, ha a tündérlány hagyja, akkor segít neki felszállni a szekérre, majd ő maga is felmászik és majdnem teljesen kipakolt táskájával együtt olyan kényelmesen elhelyezkedik, amennyire csak egy szekéren lehet.*
- Az jó lenne, én is örülnék neki. *mondja arra, hogy Viel szeretne igazi szarvast látni, de a többi, amit a lány mond jobban felkelti az érdeklődését.*
- Fénypászma? *kérdez rá megélénkülve és kicsit izgatottan. Attól, hogy a tündérlány talán valami égi jelet látott, láthatóan egyáltalán nem zárkózik el. Édesanyja hitéből és babonáiból akkor is sok minden átragadt rá, ha nem kevés alkalommal egy-kettőt közülük azért némi kétkedéssel fogadott. Ez persze nem édesanyja hibája volt, inkább a közösségé amiben élt, de félig ember származása miatt sohasem lehetett igazán a része.*
- Talán tényleg égi jel volt. Remélem, mert ránk férne egy szerencsés előjel éppen ma, hogy új életet kezdünk itt. A fény pedig mindig jót jelent. *ad hangot reményének és véleményének egyszerre.*
- Remélem nem veszed zokon, de a népem hisz benne, hogy a tündérek legtöbbször szerencsét hoznak. Így, ha te látsz ilyesmit, az sokkal kedvezőbb előjel, mintha mondjuk én láttam volna, vagy Lau. *teszi hozzá kicsit óvatosan. Népe ugyanis abban is hitt, hogy a félvérek értéktelenebbek a tiszta vérűeknél, számára pedig sokszor volt megterhelő ilyen előítéletek között létezni. Könnyen el tudja képzelni, hogyha valaki puszta létét is szerencsés előjelnek tekintik a legtöbben, az hosszú távon legalább ennyire fárasztó és lélekölő lehet.*
- Biztos, hogy nem csak az én szülőfalumban hisznek ebben. Nem szokott néha zavarni, hogy sokan hasonlókat gondolnak rólatok? Vagy ez inkább jó? *kérdezi, és bár kérdései talán túl személyesek, reméli, hogy nem tolakodóak is egyben. Már csak azért is, mert a válaszra őszintén kíváncsi. Ha ugyanis megtudná, hogy Vielt inkább zavarja az efféle babona, akkor legközelebb legalább ő nem szeretné hasonlóval nyomasztani majd.
A holdakkal díszített tükröt már csak rosszul leplezett csodálattal figyeli. Tetszik neki a ritka és különleges holmi, amilyenhez hasonlót nem nagyon látott korábban sehol, főleg persze a holdak miatt. Kérdése is lenne vele kapcsolatban persze, de nem szeretné nagyon túlterhelni a lányt kíváncsiságával már az útjuk kezdetén, ezért ezúttal inkább csendben marad.*
4872. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 19:30:29
Üzenet elküldve: 2019-02-28 19:30:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//YIlanda, Angu//
*Határozottan ellenkezik elveivel, hogy az ő szobáját kezdje rendbe rakni, de YIlanda érzelmi zsarolásával nem tud birokra kelni. Sajnálkozva pillant a cipekedő Angu felé, és kezdi rosszul érezni magát, amiért miatta fárad. Tudja persze, hogy YIlanda valószínűleg kissé túloz, de inkább hagyja rábeszélni magát.*
- Nos akkor… rendben. Gyorsan végzek vele!
*Élénkül fel. Angu javaslatára viszont már csak a gondolattól is megfájdul a feje, hogy pálinkát igyon. Nem bírja jól az alkoholt, ezért restelkedve visszautasítja.*
- Én… én inkább bajd báskor. Az ágyazásban rebekül ki lehet áb belegedni! Főleg, ha csipkedeb bagab.
*Húzza ki magát tettre készen mosolyogva. A ládába tekintve elmosolyodik. A következő pillanatban belehajol, majd hamarosan csaknem derékig eltűnik benne. Már lábujjhegyen áll, halkan felnyög, amit a láda bizonyára öblösen visszhangoz, egyben tompít is, de végül, mielőtt súlypontja átlendülne, győzedelmesen kiveszi belőle a keresett holmikat.*
- Az áb!
*Feleli YIlanda kérdésére az ágynemű kereséssel kapcsolatban, egy kissé vöröslő, de vigyorgó arccal. Lecsukja a ládát és ráteszi a kihalászott holmikat, aztán feltűri ruhája ujját a könyökéig. Óvatosan összehajtogatja az ágyon a por elleni lepedőt, majd nekilát a párnát belebújtatni a halvány, barack színű huzatba, melynek jobb alsó sarkába egy kicsi, fehér kelyhű virágot hímeztek. Nagyon tetszik neki, máris kedve lenne aludni rajta a… még gondolatban is megáll egy kicsit ennél a pontnál… a _saját_ szobájában. Ebben a gyönyörű házban ezen a gyönyörű vidéken!
Na de félre az álmodozással! Amint a párnával végez, rájön, hogy jobb lenne a tiszta lepedővel kezdeni, így hát a párnát a ládára visszateszi, és jön a nehézkesebb művelet. Többször megpróbálja fellebbenteni a fehér vásznat, ám valahogy mindig csak az ágy feléig ér el, így végül inkább feltérdel, hogy eligazgassa. A helyére teszi a párnát, majd kis gondolkodás után az ágy másik végébe helyezi át. S most jön az igazán nehéz rész: a takaró. De előtte kifújja magát és megnézi, hogy halad YIlanda.*
- Na, hogy begy? Ne segítsek?
//Otthon//
//YIlanda, Angu//
*Határozottan ellenkezik elveivel, hogy az ő szobáját kezdje rendbe rakni, de YIlanda érzelmi zsarolásával nem tud birokra kelni. Sajnálkozva pillant a cipekedő Angu felé, és kezdi rosszul érezni magát, amiért miatta fárad. Tudja persze, hogy YIlanda valószínűleg kissé túloz, de inkább hagyja rábeszélni magát.*
- Nos akkor… rendben. Gyorsan végzek vele!
*Élénkül fel. Angu javaslatára viszont már csak a gondolattól is megfájdul a feje, hogy pálinkát igyon. Nem bírja jól az alkoholt, ezért restelkedve visszautasítja.*
- Én… én inkább bajd báskor. Az ágyazásban rebekül ki lehet áb belegedni! Főleg, ha csipkedeb bagab.
*Húzza ki magát tettre készen mosolyogva. A ládába tekintve elmosolyodik. A következő pillanatban belehajol, majd hamarosan csaknem derékig eltűnik benne. Már lábujjhegyen áll, halkan felnyög, amit a láda bizonyára öblösen visszhangoz, egyben tompít is, de végül, mielőtt súlypontja átlendülne, győzedelmesen kiveszi belőle a keresett holmikat.*
- Az áb!
*Feleli YIlanda kérdésére az ágynemű kereséssel kapcsolatban, egy kissé vöröslő, de vigyorgó arccal. Lecsukja a ládát és ráteszi a kihalászott holmikat, aztán feltűri ruhája ujját a könyökéig. Óvatosan összehajtogatja az ágyon a por elleni lepedőt, majd nekilát a párnát belebújtatni a halvány, barack színű huzatba, melynek jobb alsó sarkába egy kicsi, fehér kelyhű virágot hímeztek. Nagyon tetszik neki, máris kedve lenne aludni rajta a… még gondolatban is megáll egy kicsit ennél a pontnál… a _saját_ szobájában. Ebben a gyönyörű házban ezen a gyönyörű vidéken!
Na de félre az álmodozással! Amint a párnával végez, rájön, hogy jobb lenne a tiszta lepedővel kezdeni, így hát a párnát a ládára visszateszi, és jön a nehézkesebb művelet. Többször megpróbálja fellebbenteni a fehér vásznat, ám valahogy mindig csak az ágy feléig ér el, így végül inkább feltérdel, hogy eligazgassa. A helyére teszi a párnát, majd kis gondolkodás után az ágy másik végébe helyezi át. S most jön az igazán nehéz rész: a takaró. De előtte kifújja magát és megnézi, hogy halad YIlanda.*
- Na, hogy begy? Ne segítsek?
4871. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:50:42
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:50:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Nem szól közbe míg az elf beszél, türelmesen és figyelemmel hallgatja. Régen volt már, hogy valakivel el tudott volna beszélgetni akármiről is. Úgy gondolja mindkettejüknek vannak titkai, bár talán Umonnak kissé sötétebbek, egyszer talán eljön az idő, hogy teljesen megnyíljon, de amíg magának sem tudja megmagyarázni olykor mit és miért tesz, addig nem akarja Pyctát ezzel terhelni.*
- Igaz. *Hagyja jóvá az őt ért minősítést. Valóban kezdőként és szerencsétlenként érkezett, ahogyan igazából maga is kimondta az imént. Azóta csak erősödött lélekben és testben is. Nincs joga mások elítéléséhez. Más miatt sincs, de arról csak ő tud... és Valea.* Elfogadom. *Bólint helyeslően, részéről ez több, mint ígéret. Persze a keménységéből nem biztos, hogy fog tudni engedni, de mindenkinek jobb lesz, ha nem közelednek hozzá.*
- A fény és a sötétség benned van. *Vonja meg a vállát természetesen.* Van akiben ez a több, van, akiben az, két ellentétes pólus, ami nincs meg a másik nélkül. Erdő, vagy ég, nem mindegy? Mindegyiknek szüksége van a másikra, ahhoz, hogy élő legyen. Sem az eget, sem az erdőt nem háborgatom. *Mosolyodik el egyszerűen, jelezvén, hogy függetlenül mindentől, a régi értékeket magáénak tudja, leszámítva az oldalán lifegő csőrös fejet, ami nem erre utal. De ez esetben, az erdő talán megbékél azzal a tudattal, hogy az erősebb győzedelmeskedett.*
- Amonra. *Vigyorog tovább töretlenül, nem is bánja, hogy van társasága. Leporolva nadrágját, el is indul Pycta után.* A magam részéről futok. A lovam elkallódott. *Jegyzi meg csak úgy, mellékesen.* Lóhalálában. Hehehee...
//Amea, Tintereht, Throggot//
*Van, ami sohasem változik, s az Umon pocsék humora. Szerencsére ő élvezi hallgatni magát. Pyctával ellentétben nem közeledik a csoporthoz, sokkal inkább a nem messze lévő tanya felé indul.*
- Hé! Amea! *Kiált oda a nőnek, majd, ha a lány rá figyel a nem messzi távolba mutat határozott, egyenes kézzel.* Ott lesz a kocsma! *Bólint a lánynak, aki, ha odanéz, egy düledező, de viszonylag takaros tanyát láthat megbújva a fáűk között, majd a választ már nem hallgatva meg, előreszegezett tekintettel továbbindul, hogy előkészítse a szekeret. Pyctának mondania sem kell semmit, tudja nagyon jól, hogy a vezér nem akar itt hagyni ennyi mindent. Szükség lehet rá a táborban, amire már nagyon kíváncsi.*
*Nem szól közbe míg az elf beszél, türelmesen és figyelemmel hallgatja. Régen volt már, hogy valakivel el tudott volna beszélgetni akármiről is. Úgy gondolja mindkettejüknek vannak titkai, bár talán Umonnak kissé sötétebbek, egyszer talán eljön az idő, hogy teljesen megnyíljon, de amíg magának sem tudja megmagyarázni olykor mit és miért tesz, addig nem akarja Pyctát ezzel terhelni.*
- Igaz. *Hagyja jóvá az őt ért minősítést. Valóban kezdőként és szerencsétlenként érkezett, ahogyan igazából maga is kimondta az imént. Azóta csak erősödött lélekben és testben is. Nincs joga mások elítéléséhez. Más miatt sincs, de arról csak ő tud... és Valea.* Elfogadom. *Bólint helyeslően, részéről ez több, mint ígéret. Persze a keménységéből nem biztos, hogy fog tudni engedni, de mindenkinek jobb lesz, ha nem közelednek hozzá.*
- A fény és a sötétség benned van. *Vonja meg a vállát természetesen.* Van akiben ez a több, van, akiben az, két ellentétes pólus, ami nincs meg a másik nélkül. Erdő, vagy ég, nem mindegy? Mindegyiknek szüksége van a másikra, ahhoz, hogy élő legyen. Sem az eget, sem az erdőt nem háborgatom. *Mosolyodik el egyszerűen, jelezvén, hogy függetlenül mindentől, a régi értékeket magáénak tudja, leszámítva az oldalán lifegő csőrös fejet, ami nem erre utal. De ez esetben, az erdő talán megbékél azzal a tudattal, hogy az erősebb győzedelmeskedett.*
- Amonra. *Vigyorog tovább töretlenül, nem is bánja, hogy van társasága. Leporolva nadrágját, el is indul Pycta után.* A magam részéről futok. A lovam elkallódott. *Jegyzi meg csak úgy, mellékesen.* Lóhalálában. Hehehee...
//Amea, Tintereht, Throggot//
*Van, ami sohasem változik, s az Umon pocsék humora. Szerencsére ő élvezi hallgatni magát. Pyctával ellentétben nem közeledik a csoporthoz, sokkal inkább a nem messze lévő tanya felé indul.*
- Hé! Amea! *Kiált oda a nőnek, majd, ha a lány rá figyel a nem messzi távolba mutat határozott, egyenes kézzel.* Ott lesz a kocsma! *Bólint a lánynak, aki, ha odanéz, egy düledező, de viszonylag takaros tanyát láthat megbújva a fáűk között, majd a választ már nem hallgatva meg, előreszegezett tekintettel továbbindul, hogy előkészítse a szekeret. Pyctának mondania sem kell semmit, tudja nagyon jól, hogy a vezér nem akar itt hagyni ennyi mindent. Szükség lehet rá a táborban, amire már nagyon kíváncsi.*
4870. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 11:38:25
Üzenet elküldve: 2019-02-28 11:38:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Umon első szavaira halovány mosollyal válaszol. Mostanában keveset mosolyog, jóval kevesebbet, mint korábban tette. A közelmúlt eseményei bár adnának okot ilyen érzelemnyilvánításra, mégsem teszi. A templom megmenekült, az oltárt megtisztították Sa'Tereth mocskától és a csaknem teljesen elfek alkotta közösség is letelepedett az erdőben, s bár még nagyon az elején járnak, mégsem lehet boldogtalan. Mégis, úgy érzi, hogy bár a belső békéjét visszanyerte, a nyugalom nem lesz hosszú életű. Az a fehér ruhás alak, akivel Hanlorennel együtt találkoztak azon a kies vidéken, biztosította őket, hogy találkoznak még. Nem a találkozástól fél, a legjobb tudása szerint fog harcolni, ha eljön az ideje, csak az idejét nem tudja, mikor lesz erre szükség. A lelke megkérgesedett, ez kétségtelen, másképp szemléli már az életet és a halált, főleg azok után, hogy járt már odaát.*
- A csend az jó. *Ül le, térdein megtámasztja könyökeit, úgy szemléli a fák lombját a magasban. Otthon van.
A változás érintő kérdések körbejárásakor komoly tekintettel néz az átkozott szerzetesre. Egyre inkább kezd biztossá válni abban, hogy a fúzió valóban létrejött Umon és Átok között. De nem tudja eldönteni, hogy ez a keverék egy robbanásveszélyes elegy vagy a béke záloga.
A bizalom kifejezésére nem tud mit felelni először, csak lesüti lombzöld tekintetét. Ha valamire, akkor bizalomra nem szolgált rá.
Az újak említésére a lovak felé tekint, pillantása Ämeadát, Tintherethet és az óriást keresi.*
- Te is ilyen voltál, ne feledd. És én is. *Emlékezteti egykori önmagára Umont. De nem szeretné, hogy olyan áron tanuljanak ők, mint ahogy ők tették egykoron.*
- De fogadd el, hogy mindenki olyan utat és olyan hosszan jár be, míg eljut a céljáig, amilyenre rendeltetett. Nem lehet senkit siettetni, csak segíteni nekik. *Fordul vissza a férfi felé. Nem okítani akarja, csak emlékeztetni rá, hogy minden sors és minden élet más és más. Nem lehet ugyanazt várni senkitől.
A következő szavakat elgondolkodva hallgatja, Umon érdekes dolgokat mond, bár még mindig nem érti, miért bízik ennyire vezetői képességeiben, amelyek egyszer már csődöt mondtak. Bárcsak ott lenne most Lyzendra velük.*
- Tudod... *Kezd bele elrévedő tekintettel.*
- Hiába tudom már, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egy isten két aspektusa. Hiába tudom, hogy az Erdő Szíve maga a Fény, mégis másképp érzem. Egyek és mégsem. *Az utolsó szavakat szinte már suttogja, de a hozzá közel lévő Umon minden szavát értheti.*
- Ha szabadulni szeretnék, majd szólok. *Mosolyodik el végül, majd maga is feláll, kinyújtóztatja a hátát.*
- Sosem erőltettem senkire, ettől nem kell tartanod. *Néz feddőn a másik szerzetesre. Sosem volt térítő, bár szívesen és hosszan szeret beszélni az Erdő Szívéről és teológiájáról.*
- Ezek az erdők már nem Erdőmélye vadonja, a Fákban Lakó törvényei nem olyan szigorúak, de ettől még nem évülnek el.
*Az utolsó szavakra, csak megcsóválja a fejét, szája sarkában mosoly árnyéka bujkál.*
- Gyere, te elviselhetetlen, megyünk Amonra. *Sóhajtja, ahogy visszaindul a társai felé. Míg beszélgettek, döntésre jutott. A terv kicsit változik, de a helyzetből igyekszik a legtöbbet kihozni.*
//Ämeada, Tinthereth, Throggot//
- Merre vagytok? *Emeli fel a hangját, ahogy a lovak felé tartva a hármast keresi. Reméli, még ott vannak és az óriás is lenyugodott végre. A különös ismeretlen és Umon megjelenésével eléggé megváltoztak a lehetőségek. Bár az átkozott szerzetes biztosította felőle, hogy nem bántja az újakat, mégsem szeretné, ha egyedül maradnának vele. Viszont a szekéren lévő dolgokat el kellene juttatni a táborhoz.
Mire megtalálja őket, már kész az új terv, melyet elő is ad, amennyiben odaér hozzájuk.*
*Umon első szavaira halovány mosollyal válaszol. Mostanában keveset mosolyog, jóval kevesebbet, mint korábban tette. A közelmúlt eseményei bár adnának okot ilyen érzelemnyilvánításra, mégsem teszi. A templom megmenekült, az oltárt megtisztították Sa'Tereth mocskától és a csaknem teljesen elfek alkotta közösség is letelepedett az erdőben, s bár még nagyon az elején járnak, mégsem lehet boldogtalan. Mégis, úgy érzi, hogy bár a belső békéjét visszanyerte, a nyugalom nem lesz hosszú életű. Az a fehér ruhás alak, akivel Hanlorennel együtt találkoztak azon a kies vidéken, biztosította őket, hogy találkoznak még. Nem a találkozástól fél, a legjobb tudása szerint fog harcolni, ha eljön az ideje, csak az idejét nem tudja, mikor lesz erre szükség. A lelke megkérgesedett, ez kétségtelen, másképp szemléli már az életet és a halált, főleg azok után, hogy járt már odaát.*
- A csend az jó. *Ül le, térdein megtámasztja könyökeit, úgy szemléli a fák lombját a magasban. Otthon van.
A változás érintő kérdések körbejárásakor komoly tekintettel néz az átkozott szerzetesre. Egyre inkább kezd biztossá válni abban, hogy a fúzió valóban létrejött Umon és Átok között. De nem tudja eldönteni, hogy ez a keverék egy robbanásveszélyes elegy vagy a béke záloga.
A bizalom kifejezésére nem tud mit felelni először, csak lesüti lombzöld tekintetét. Ha valamire, akkor bizalomra nem szolgált rá.
Az újak említésére a lovak felé tekint, pillantása Ämeadát, Tintherethet és az óriást keresi.*
- Te is ilyen voltál, ne feledd. És én is. *Emlékezteti egykori önmagára Umont. De nem szeretné, hogy olyan áron tanuljanak ők, mint ahogy ők tették egykoron.*
- De fogadd el, hogy mindenki olyan utat és olyan hosszan jár be, míg eljut a céljáig, amilyenre rendeltetett. Nem lehet senkit siettetni, csak segíteni nekik. *Fordul vissza a férfi felé. Nem okítani akarja, csak emlékeztetni rá, hogy minden sors és minden élet más és más. Nem lehet ugyanazt várni senkitől.
A következő szavakat elgondolkodva hallgatja, Umon érdekes dolgokat mond, bár még mindig nem érti, miért bízik ennyire vezetői képességeiben, amelyek egyszer már csődöt mondtak. Bárcsak ott lenne most Lyzendra velük.*
- Tudod... *Kezd bele elrévedő tekintettel.*
- Hiába tudom már, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egy isten két aspektusa. Hiába tudom, hogy az Erdő Szíve maga a Fény, mégis másképp érzem. Egyek és mégsem. *Az utolsó szavakat szinte már suttogja, de a hozzá közel lévő Umon minden szavát értheti.*
- Ha szabadulni szeretnék, majd szólok. *Mosolyodik el végül, majd maga is feláll, kinyújtóztatja a hátát.*
- Sosem erőltettem senkire, ettől nem kell tartanod. *Néz feddőn a másik szerzetesre. Sosem volt térítő, bár szívesen és hosszan szeret beszélni az Erdő Szívéről és teológiájáról.*
- Ezek az erdők már nem Erdőmélye vadonja, a Fákban Lakó törvényei nem olyan szigorúak, de ettől még nem évülnek el.
*Az utolsó szavakra, csak megcsóválja a fejét, szája sarkában mosoly árnyéka bujkál.*
- Gyere, te elviselhetetlen, megyünk Amonra. *Sóhajtja, ahogy visszaindul a társai felé. Míg beszélgettek, döntésre jutott. A terv kicsit változik, de a helyzetből igyekszik a legtöbbet kihozni.*
//Ämeada, Tinthereth, Throggot//
- Merre vagytok? *Emeli fel a hangját, ahogy a lovak felé tartva a hármast keresi. Reméli, még ott vannak és az óriás is lenyugodott végre. A különös ismeretlen és Umon megjelenésével eléggé megváltoztak a lehetőségek. Bár az átkozott szerzetes biztosította felőle, hogy nem bántja az újakat, mégsem szeretné, ha egyedül maradnának vele. Viszont a szekéren lévő dolgokat el kellene juttatni a táborhoz.
Mire megtalálja őket, már kész az új terv, melyet elő is ad, amennyiben odaér hozzájuk.*
4869. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 01:34:49
Üzenet elküldve: 2019-02-28 01:34:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
//Csillaghullás//
*A táborban jószerével minden táborlakó az égre mered vagy szilánkokat szedeget. Ahogy Ahseelát, úgy a többieket is először megdöbbenti eme égi jelenség, de mivel nem történik semmi katasztrofális, lassan megy is tovább a mai nap. A druida lány is úgy van vele, hogy majd idővel kiderül, milyen jövőbéli változásoknak az előhírnöke eme káprázatos égi esemény. A csillagvizsgáló remetére gondolván: *
~ Tintherethnek, biztos megvan a maga meglátása erről. Bár egyhamar Pyctáékkal nem fognak még visszatérni, hiszen még el sem mentek Amon piacára. Micsoda fennforgás volt ott közöttük. Az a késdobáló alak és az a mohos óriás. Lovacskámnak remélem nem esik baja. ~
*Előbbieken töprengve sétálgat a táborban, amikor nagyot kordul a gyomra. Az előző napi vadászzsákmány maradéka, aligha lesz elég mindenkinek a táborban és a csillaghullás minden bizonnyal menedékbe riasztott minden erdei állatott, ami csökkenti az eredményes vadászat esélyét.*
~ Voelkinnel mi lehet? Lehet már a fiú sem ér ma vissza Artheniorból. ~
- Testvérek! Készítsünk valami ételt.
*Veti fel az ötletet a közelében lévő elfeknek. A mellette bandukoló Xonarhoz intézi szavait.*
- Te meg menj, fogj magadnak valamit! Most nem megyek veled.
*Megborzolja a farkas fejét, aki megnyalja a kezét, majd fordulván beszalad a fák közé. Ahseela pedig, a kordékról korábban lepakolt ellátmányhoz sétál, átnézni, hogy milyen alapanyagok állnak a rendelkezésükre itt a táborban. A druida lány nem egy konyhatündér, a testvériségben szerény és puritán körülmények között éltek. Sokszor tartottak ájtatos böjtöt is, amikor semmit nem ettek vagy csak kenyéren és vízen éltek. Amúgy meg egyszerűbb ételeket készítettek csak, mint a zabkása, a raguleves és rengeteg burgonyás ételt. Az általuk megtermelt takarmánynövények, zöldségek, gyümölcsök nagy részét is ételosztásokon a szegényeknek adták vagy helyi ispotályba, árvaházba és az iskolába szállították. Szóval, a szakács tudománya ezért is, leginkább az egyszerűbb ételek elkészítésének az ismeretére korlátozódik.
Ahseela szemrevételezve a felhasználható alapanyagokat, nem sokat vacillál, amikor látja, hogy van kolompér és liszt is.*
~ Sütök görhönyt, az kiadós és laktató. Csak tojtak már a tyúkok is. ~
*Azzal, már fordul is, hogy megnézze, hogy állnak a tojással a baromfik.*
//Csillaghullás//
*A táborban jószerével minden táborlakó az égre mered vagy szilánkokat szedeget. Ahogy Ahseelát, úgy a többieket is először megdöbbenti eme égi jelenség, de mivel nem történik semmi katasztrofális, lassan megy is tovább a mai nap. A druida lány is úgy van vele, hogy majd idővel kiderül, milyen jövőbéli változásoknak az előhírnöke eme káprázatos égi esemény. A csillagvizsgáló remetére gondolván: *
~ Tintherethnek, biztos megvan a maga meglátása erről. Bár egyhamar Pyctáékkal nem fognak még visszatérni, hiszen még el sem mentek Amon piacára. Micsoda fennforgás volt ott közöttük. Az a késdobáló alak és az a mohos óriás. Lovacskámnak remélem nem esik baja. ~
*Előbbieken töprengve sétálgat a táborban, amikor nagyot kordul a gyomra. Az előző napi vadászzsákmány maradéka, aligha lesz elég mindenkinek a táborban és a csillaghullás minden bizonnyal menedékbe riasztott minden erdei állatott, ami csökkenti az eredményes vadászat esélyét.*
~ Voelkinnel mi lehet? Lehet már a fiú sem ér ma vissza Artheniorból. ~
- Testvérek! Készítsünk valami ételt.
*Veti fel az ötletet a közelében lévő elfeknek. A mellette bandukoló Xonarhoz intézi szavait.*
- Te meg menj, fogj magadnak valamit! Most nem megyek veled.
*Megborzolja a farkas fejét, aki megnyalja a kezét, majd fordulván beszalad a fák közé. Ahseela pedig, a kordékról korábban lepakolt ellátmányhoz sétál, átnézni, hogy milyen alapanyagok állnak a rendelkezésükre itt a táborban. A druida lány nem egy konyhatündér, a testvériségben szerény és puritán körülmények között éltek. Sokszor tartottak ájtatos böjtöt is, amikor semmit nem ettek vagy csak kenyéren és vízen éltek. Amúgy meg egyszerűbb ételeket készítettek csak, mint a zabkása, a raguleves és rengeteg burgonyás ételt. Az általuk megtermelt takarmánynövények, zöldségek, gyümölcsök nagy részét is ételosztásokon a szegényeknek adták vagy helyi ispotályba, árvaházba és az iskolába szállították. Szóval, a szakács tudománya ezért is, leginkább az egyszerűbb ételek elkészítésének az ismeretére korlátozódik.
Ahseela szemrevételezve a felhasználható alapanyagokat, nem sokat vacillál, amikor látja, hogy van kolompér és liszt is.*
~ Sütök görhönyt, az kiadós és laktató. Csak tojtak már a tyúkok is. ~
*Azzal, már fordul is, hogy megnézze, hogy állnak a tojással a baromfik.*
4868. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 23:23:28
Üzenet elküldve: 2019-02-27 23:23:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Csak ezt ússzuk meg szárazon//
*Kellemes és pihentető a tűz mellett ülve beszélgetni új barátaival. Különösen az esik jól neki, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Elszállt minden magánya, hosszú idő óta először.*
- Biztosan akad, aki örömmel felfogad.
*Szól, mikor Rion fölveti, hogy ő is keresne egy mestert.*
- El tudom képzelni, hogy ez a nagy káosz tartogat némi szerencsét is. Lehetnek a városban olyan mesterek, akiknek most nagyon elkél a segítség.
*Teszi még hozzá. Talán ez biztató gondolatmenet. Közben kiderül, Lyllivel több a közös vonás, mint gondolta. Lassan megérti, hogy ez a kezdődő barátság nem fog elveszni és gyakran futhat össze Lyllivel a mágustoronyban. A szívmelengető meghívás még inkább felderíti.*
- A mágustorony nekem is idegen még félig. Valóban van egy ijesztő oldala annak a helynek, de ha te is ott leszel, úgy máris barátságosabb. Remélem sok hozzánk hasonló lesz még ott.
*Látja, hogy Lylli egy kissé zavarban van, pedig semmi rosszat nem tett, vagy mondott.*
~ Bár mindenki ilyen lenne. ~
*Fut át a gondolatain. Csak azért nem mondja ki, mert nem akarja még jobban zavarba hozni.*
- Köszönöm, hogy szívesen látsz! Mindenképpen meg foglak látogatni. Sajnos én nem tudom ezt viszont felajánlani. Bérelt helyem volt a városban, de a háziúr már elmenekült, az épületet feldúlták. Most új helyet keresek, ahol majd befogadnak némi arany vagy munka ellenében.
*Ahogy Lylli mesélt az otthonáról, Thim úgy látta, hogy örömmel gondol rá. Egy csendes, biztonságos hely jelenik meg a képzeletében, elég távol a várostól, de mégis kellően közel. Mámorító ábránd ez, de eszében sincs Lyllire akaszkodni. Vendégségbe lett meghívva, és így is fog elmenni. Természetesen besegít majd a háziaknak, amiben tud.*
//Csak ezt ússzuk meg szárazon//
*Kellemes és pihentető a tűz mellett ülve beszélgetni új barátaival. Különösen az esik jól neki, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Elszállt minden magánya, hosszú idő óta először.*
- Biztosan akad, aki örömmel felfogad.
*Szól, mikor Rion fölveti, hogy ő is keresne egy mestert.*
- El tudom képzelni, hogy ez a nagy káosz tartogat némi szerencsét is. Lehetnek a városban olyan mesterek, akiknek most nagyon elkél a segítség.
*Teszi még hozzá. Talán ez biztató gondolatmenet. Közben kiderül, Lyllivel több a közös vonás, mint gondolta. Lassan megérti, hogy ez a kezdődő barátság nem fog elveszni és gyakran futhat össze Lyllivel a mágustoronyban. A szívmelengető meghívás még inkább felderíti.*
- A mágustorony nekem is idegen még félig. Valóban van egy ijesztő oldala annak a helynek, de ha te is ott leszel, úgy máris barátságosabb. Remélem sok hozzánk hasonló lesz még ott.
*Látja, hogy Lylli egy kissé zavarban van, pedig semmi rosszat nem tett, vagy mondott.*
~ Bár mindenki ilyen lenne. ~
*Fut át a gondolatain. Csak azért nem mondja ki, mert nem akarja még jobban zavarba hozni.*
- Köszönöm, hogy szívesen látsz! Mindenképpen meg foglak látogatni. Sajnos én nem tudom ezt viszont felajánlani. Bérelt helyem volt a városban, de a háziúr már elmenekült, az épületet feldúlták. Most új helyet keresek, ahol majd befogadnak némi arany vagy munka ellenében.
*Ahogy Lylli mesélt az otthonáról, Thim úgy látta, hogy örömmel gondol rá. Egy csendes, biztonságos hely jelenik meg a képzeletében, elég távol a várostól, de mégis kellően közel. Mámorító ábránd ez, de eszében sincs Lyllire akaszkodni. Vendégségbe lett meghívva, és így is fog elmenni. Természetesen besegít majd a háziaknak, amiben tud.*
4867. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 15:43:38
Üzenet elküldve: 2019-02-27 15:43:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Karheia Rhagodar//
*Jó kis módszert találtak az igaz szerelem megfigyelésére. Csak a végén kiderül, hogy annyira bele vannak habarodva a párjukba, hogy mellettük mindig elfelejtik ezt megfigyelni. A doki mosolyog a nőn. Megérti ezt a butusságot. Hogyne értené? Ő is hasonló korban szenved. A nő szavait úgy tűnik látszólag félreértette mert másról beszélt. Hát igen más körökből származnak. Mikor meghallja a magyarázatot akkor az elf elmosolyodik.*
-Ja értem. Az ilyen babonákban nem hiszek. Belesütni hajat valami pogácsába és megetetni vagy ilyenek. A szerelmi bájitalok se szerelmet gyújtanak a kiválasztott szívében. Csak az elmét megzavarják és olyasmikre veszik rá az áldozatot amiket magától nem tenne meg. Ettől még kedves az ajánlat köszönöm. Rhaddogar asszony.
//Karheia Rhagodar//
*Jó kis módszert találtak az igaz szerelem megfigyelésére. Csak a végén kiderül, hogy annyira bele vannak habarodva a párjukba, hogy mellettük mindig elfelejtik ezt megfigyelni. A doki mosolyog a nőn. Megérti ezt a butusságot. Hogyne értené? Ő is hasonló korban szenved. A nő szavait úgy tűnik látszólag félreértette mert másról beszélt. Hát igen más körökből származnak. Mikor meghallja a magyarázatot akkor az elf elmosolyodik.*
-Ja értem. Az ilyen babonákban nem hiszek. Belesütni hajat valami pogácsába és megetetni vagy ilyenek. A szerelmi bájitalok se szerelmet gyújtanak a kiválasztott szívében. Csak az elmét megzavarják és olyasmikre veszik rá az áldozatot amiket magától nem tenne meg. Ettől még kedves az ajánlat köszönöm. Rhaddogar asszony.
4866. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 13:50:45
Üzenet elküldve: 2019-02-27 13:50:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Intath Aldeis//
- Igazából én sem tudom biztosan. Sosem figyeltem meg, mindig kimegy a fejemből, mikor oda kerülnék.
*Mosolyog zavartan és ujjával megkocogtatja halántékát jelezve, hogy milyen butus is ő. Mondjuk nem érzi azt, hogy Nozarin esetében nagyon szükség lenne rá, hiszen a férfi olyan jól bánik vele, hogy ezt biztos nem tenné csak úgy, hogyha nem jelentene neki semmit. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ez is valamilyen úton módon tönkremenni. Akár azzal, hogy talál magának egy sokkal szebb nőt. Ennek a gondolatától is elfogja a szorongás.*
- Mi?
*Lepődik meg az elf első mondatán.*
- Jaj! Nem, dehogy. Nem arra gondoltam.
*Ingatja fejét hevesen, bár ezt a szóhasználatot nem ismeri – talán mert nem elég városias hozzá – de a szövegkörnyezetből sikerült kitalálnia, hogy mire gondolhatott Intath.*
- Nem nem, szóval ez amolyan ősi praktika. Inkább arról szól, hogyha nagyon akarsz valamit, akkor ez úgy lesz. A szellemek meghallgatják a szíved kívánságát, és nem tesznek csodát, de segíthetnek.
*Kicsit azért megtorpan a hallottakon, hogy mivel lehet női testet szerezni, de nem akar ebbe beleszólni. Nem kislány, így sejti is, hogy miről van szó, csak így kimondva ráncolja homlokát miatta.*
- De persze nem muszáj, ha nem akarod.
//Intath Aldeis//
- Igazából én sem tudom biztosan. Sosem figyeltem meg, mindig kimegy a fejemből, mikor oda kerülnék.
*Mosolyog zavartan és ujjával megkocogtatja halántékát jelezve, hogy milyen butus is ő. Mondjuk nem érzi azt, hogy Nozarin esetében nagyon szükség lenne rá, hiszen a férfi olyan jól bánik vele, hogy ezt biztos nem tenné csak úgy, hogyha nem jelentene neki semmit. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ez is valamilyen úton módon tönkremenni. Akár azzal, hogy talál magának egy sokkal szebb nőt. Ennek a gondolatától is elfogja a szorongás.*
- Mi?
*Lepődik meg az elf első mondatán.*
- Jaj! Nem, dehogy. Nem arra gondoltam.
*Ingatja fejét hevesen, bár ezt a szóhasználatot nem ismeri – talán mert nem elég városias hozzá – de a szövegkörnyezetből sikerült kitalálnia, hogy mire gondolhatott Intath.*
- Nem nem, szóval ez amolyan ősi praktika. Inkább arról szól, hogyha nagyon akarsz valamit, akkor ez úgy lesz. A szellemek meghallgatják a szíved kívánságát, és nem tesznek csodát, de segíthetnek.
*Kicsit azért megtorpan a hallottakon, hogy mivel lehet női testet szerezni, de nem akar ebbe beleszólni. Nem kislány, így sejti is, hogy miről van szó, csak így kimondva ráncolja homlokát miatta.*
- De persze nem muszáj, ha nem akarod.
4865. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 12:06:31
Üzenet elküldve: 2019-02-27 12:06:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*A szilánkos közjáték nem zavarja meg egyiküket sem. A továbbiakban nem is kíván szót, Umon megvonja a vállát, majd inkább ismét Pycta felé fordul.*
- Rám... *Ismétli meg a szót, hátát a fának támasztva, lábait maga alá húzva összefűzve, merengőn a távolba révedve.* Arra én is kíváncsi lennék. *Egy pillanatra érzelmek suhannak végig arcán, aztán azok is eltűnnek, mintha soha nem lettek volna, de még éppen észlelhetőek.*
- Élvezem ezt a csendet, az utóbbi időben hozzászoktam. *Mondja csendesen, ismét csak odázva kissé a válaszadás idejét, bár nem akarja sokáig húzni ennek a beszélgetésnek egyszer úgyis eljön az ideje, hát miért ne pont most lenne. Lassan Pyctára emeli tekintetét, halványan elmosolyodik.*
- Megváltoztam, vagy valójában most vagyok önmagam? *Kérdezi, aztán kószán maga mellé nyúl, hogy a távolba hajítson egy kavicsot, halkan zizzen a fűben.* Talán az is lehet, hogy egyszerre mind a kettőbe. *Néz vissza ismét az elfre.* Tudod, ha megnézed korábban nem igazán voltam tapasztalt semmiben, most nézz rám. Erős vagyok lélekben és fizikailag is, talán kipróbálhatnánk majd, úgy mint rég. *Kacsint Pyctára elvigyorodva.* Egy kis testmozgás, semmi több, akkor kiderülhet, hogy milyen irányba változtam valójában. Keményebb lettem? Igen. Nem bízom senkiben? Nem. Benned megbízom. Másban nem. *Emeli fel ujját.* Ezek *Biccent a korábban megismert újak felé.* tapasztalatlanok, önérzetesek, büszkék. Fogalmuk sincs, hogy miken mentünk keresztül, nem ismernek engem és nem ismernek téged sem. Ha nem fogadják el, hogy tanulniuk kell, semmitérőek. *Köpi ki a szavakat, jóllehet szemernyi harag sincs benne, ez kiválóan látszik.* Egyébiránt persze ott van az esély, mindenkiből lehet bárki, nézz csak meg engem. *Mondja csendesen.* Igen. Én sem ismerem őket. Ez igaz. *Mondja a ki az egyelőre még fel sem tett kérdést.* Csak olyan kevés a bizalmam és nem tudom, hogy akarok-e rá belőle áldozni. Vagy otthagynak ők is, mint mások. *Sötétlik fel arca, mint amire fekete árnyék simul. Lassan kihúzza lábait, majd térdére támaszkodva feláll. Nem magasodik az elf fölé, de túlságosan nem alacsonyabb nála.*
- Olykor vannak fura gondolataim. Vérről, halálról, múltról és jövőről. De melletted nem bántok senkit, ettől ne tarts, *Néz az elf szemébe.* csak, ha te is akarod, vagy, ha szükséges. Tudod a sötét gondolataim ellenére nem cáfolom meg a mondást: Jobb egy baráttal a sötétségben, mint egyedül a fényben. *Pyctára bök.* Ez rád is vonatkozik, úgyhogy nem szabadulsz meg tőlem. *Vigyorodik el, szemeiben egy pillanatra őszinteség is látszik, aztán ismét kihűl a fény, s marad a fagyos hideg.* Csak ne akard rám erőltetni a szellem szabályait, vele nem vagyok túl jóban. Megvagyok én nélküle. De nekik *Int ismét az újak helye felé.* kiképzés kell, feladatok és felmérés. Hadd hulljon a férgese. Ha engem elviselnek, akkor bármit elviselnek. Heheheheee...
*A szilánkos közjáték nem zavarja meg egyiküket sem. A továbbiakban nem is kíván szót, Umon megvonja a vállát, majd inkább ismét Pycta felé fordul.*
- Rám... *Ismétli meg a szót, hátát a fának támasztva, lábait maga alá húzva összefűzve, merengőn a távolba révedve.* Arra én is kíváncsi lennék. *Egy pillanatra érzelmek suhannak végig arcán, aztán azok is eltűnnek, mintha soha nem lettek volna, de még éppen észlelhetőek.*
- Élvezem ezt a csendet, az utóbbi időben hozzászoktam. *Mondja csendesen, ismét csak odázva kissé a válaszadás idejét, bár nem akarja sokáig húzni ennek a beszélgetésnek egyszer úgyis eljön az ideje, hát miért ne pont most lenne. Lassan Pyctára emeli tekintetét, halványan elmosolyodik.*
- Megváltoztam, vagy valójában most vagyok önmagam? *Kérdezi, aztán kószán maga mellé nyúl, hogy a távolba hajítson egy kavicsot, halkan zizzen a fűben.* Talán az is lehet, hogy egyszerre mind a kettőbe. *Néz vissza ismét az elfre.* Tudod, ha megnézed korábban nem igazán voltam tapasztalt semmiben, most nézz rám. Erős vagyok lélekben és fizikailag is, talán kipróbálhatnánk majd, úgy mint rég. *Kacsint Pyctára elvigyorodva.* Egy kis testmozgás, semmi több, akkor kiderülhet, hogy milyen irányba változtam valójában. Keményebb lettem? Igen. Nem bízom senkiben? Nem. Benned megbízom. Másban nem. *Emeli fel ujját.* Ezek *Biccent a korábban megismert újak felé.* tapasztalatlanok, önérzetesek, büszkék. Fogalmuk sincs, hogy miken mentünk keresztül, nem ismernek engem és nem ismernek téged sem. Ha nem fogadják el, hogy tanulniuk kell, semmitérőek. *Köpi ki a szavakat, jóllehet szemernyi harag sincs benne, ez kiválóan látszik.* Egyébiránt persze ott van az esély, mindenkiből lehet bárki, nézz csak meg engem. *Mondja csendesen.* Igen. Én sem ismerem őket. Ez igaz. *Mondja a ki az egyelőre még fel sem tett kérdést.* Csak olyan kevés a bizalmam és nem tudom, hogy akarok-e rá belőle áldozni. Vagy otthagynak ők is, mint mások. *Sötétlik fel arca, mint amire fekete árnyék simul. Lassan kihúzza lábait, majd térdére támaszkodva feláll. Nem magasodik az elf fölé, de túlságosan nem alacsonyabb nála.*
- Olykor vannak fura gondolataim. Vérről, halálról, múltról és jövőről. De melletted nem bántok senkit, ettől ne tarts, *Néz az elf szemébe.* csak, ha te is akarod, vagy, ha szükséges. Tudod a sötét gondolataim ellenére nem cáfolom meg a mondást: Jobb egy baráttal a sötétségben, mint egyedül a fényben. *Pyctára bök.* Ez rád is vonatkozik, úgyhogy nem szabadulsz meg tőlem. *Vigyorodik el, szemeiben egy pillanatra őszinteség is látszik, aztán ismét kihűl a fény, s marad a fagyos hideg.* Csak ne akard rám erőltetni a szellem szabályait, vele nem vagyok túl jóban. Megvagyok én nélküle. De nekik *Int ismét az újak helye felé.* kiképzés kell, feladatok és felmérés. Hadd hulljon a férgese. Ha engem elviselnek, akkor bármit elviselnek. Heheheheee...
4864. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:48:46
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:48:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//Angu, Lyllinor//
*Mikor a kislány szabadkozni kezd, hogy miért is pont az ő szobájából indulnának, megejt egy szemforgatást.*
~Bla… bla… bla… bla.~*Majd mikor vége a dolognak csak annyit mond rá.*
-Ha már úgyis itt vagyok, és Angu is a fával, nem lenne értelme átcipelni egy másik szobába, szóval itt kezdünk.*Jelenti ki határozott hangon, közben int Angunak és eláll az ajtóból, hogy az beférjen a kosárral. Azért látja, hogy a férfi bármennyire is a másik nemhez tartozik, de nem bírja egyedül a kosarat. Abba már bele se mer gondolni, ha esetleg meghúzza magát, akkor kihez is fog ugyan menni, hogy masszírozza már meg neki, persze, hogy a hugicához.*
-Most nézz rá. Lenne szíved átcipeltetni ezt a nehéz kosarat egy másik szobába?*Vág ártatlan képet.*
-Jöhet a feles, a kislányra is ráfér.*Méregeti gyanakodva Lyllinort és úgy dönt, hogy a feles egy jobb alternatívája a takaróba való begöngyölt gnóm sarokdísznek.*
-Hozod? Addig begyújtok.*Térdel le a kandalló elé és szépen összerendezi a gyújtóst és a fákat egymáson, hogy a lehető leghamarább begyulladjon. Mikor pedig ezt az akadályt sikerrel veszi, feláll és leporolja magát.*
-Találtál valami ágynemű félét Lyllidor?*Eddig a gnómnak háttal térdelt, így csak a zajokból nem tudja, a másik éppen hol tart a tevékenységében.*
-Segítek a kosarat cipelni, ne hozd magad, a végén még bajod lesz bátyus.*Arcán szétterülő pimasz mosollyal ejti el, mikor az elf visszaér a szobába.*
//Otthon//
//Angu, Lyllinor//
*Mikor a kislány szabadkozni kezd, hogy miért is pont az ő szobájából indulnának, megejt egy szemforgatást.*
~Bla… bla… bla… bla.~*Majd mikor vége a dolognak csak annyit mond rá.*
-Ha már úgyis itt vagyok, és Angu is a fával, nem lenne értelme átcipelni egy másik szobába, szóval itt kezdünk.*Jelenti ki határozott hangon, közben int Angunak és eláll az ajtóból, hogy az beférjen a kosárral. Azért látja, hogy a férfi bármennyire is a másik nemhez tartozik, de nem bírja egyedül a kosarat. Abba már bele se mer gondolni, ha esetleg meghúzza magát, akkor kihez is fog ugyan menni, hogy masszírozza már meg neki, persze, hogy a hugicához.*
-Most nézz rá. Lenne szíved átcipeltetni ezt a nehéz kosarat egy másik szobába?*Vág ártatlan képet.*
-Jöhet a feles, a kislányra is ráfér.*Méregeti gyanakodva Lyllinort és úgy dönt, hogy a feles egy jobb alternatívája a takaróba való begöngyölt gnóm sarokdísznek.*
-Hozod? Addig begyújtok.*Térdel le a kandalló elé és szépen összerendezi a gyújtóst és a fákat egymáson, hogy a lehető leghamarább begyulladjon. Mikor pedig ezt az akadályt sikerrel veszi, feláll és leporolja magát.*
-Találtál valami ágynemű félét Lyllidor?*Eddig a gnómnak háttal térdelt, így csak a zajokból nem tudja, a másik éppen hol tart a tevékenységében.*
-Segítek a kosarat cipelni, ne hozd magad, a végén még bajod lesz bátyus.*Arcán szétterülő pimasz mosollyal ejti el, mikor az elf visszaér a szobába.*
4863. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:05:38
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:05:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Könnyedén ejti ki a "barát" szót, nincs benne semmi gúnyos felhang. Az ilyesmi allűr amúgy sem a csuhátlan csuhás része, Umont barátjának tekinti, annak ellenére is, hogy a múltban komoly ellentéteik adódtak.*
- Elment az idő. *Úgy ismétli meg a mondatot, mintha ezzel mindent megmagyaráznának. Valójában semmi nem történt azzal, hogy a férfi mégsem követte. Az erdőmélyi elf sem tudja pontosan megmondani, hogy mi történt az erdőben azzal a csillagszilánkkal.
Umon kérdésére arrafelé fordítja tekintetét, amerre azt az égi követ lelte, s az a furcsa esemény történt.*
- Találtam is és nem is. *Nem megszokott válasz ez, általában tisztán szokott fogalmazni, egyedül teológiai érveit szokta rébuszokba csomagolni, de azt sem akarattal. Egyszerűen nehéz elmondani az elmondhatatlant. A kő dolga pedig egyszerűen csak érthetetlen. Ott volt, majd eltűnt.
A visszakérdezést csak időhúzásnak tartja, hogy Umon megfelelő gondolkodási időt nyerjen, mielőtt belekezd mondandójába. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja, csak ott emelkedik meg a szemöldöke enyhén, amikor a férfi a "korábbi egyeztetésnek megfelelően" mondatrészt használja. Valami dereng neki a homályban, de semmi pontosat nem tud kihüvelyezni az emlékei közül, de elfogadja, hisz akkor még a Fákban Lakó érzelemmentes és küldetésközpontú katonája volt, semmi egyéb.
VAlea eltűnését nem fogadja kétséggel, tökéletesen meg tudja érteni, ha a lány elhagyta a közösséget. Sokan így tettek akkoriban. Ezt még mindig személyes kudarcának tartja, de ez más lapra és beszélgetésre tartozik.
Komoly arccal bólint kurtán.*
- Rád. *Válaszol kurtán a kérdésre és lombzöld tekintete áthatóan kezdi fürkészni Umon szemeit, lelkének tükrét. Az az érzése, hogy a vihogás, a különc viselkedés mögött sokkal több van, mint amit az átkozott szerzetes megmutat. Elfogadja, hogy Átok és Umon összefonódtak és belőlük lett ez a furcsa szerzet, akit még mindig a barátjának tart.*
- Megváltoztál és nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz irányba. *Teszi hozzá még őszintén, nincs oka alakoskodni, sohasem volt érdekében az ilyesmi.*
- Szeretnél velünk tartani? *Kérdi. Még mielőtt a válaszoktól függően döntene, jobb tudni, egyáltalán Umon szeretne-e újra velük élni.*
*Könnyedén ejti ki a "barát" szót, nincs benne semmi gúnyos felhang. Az ilyesmi allűr amúgy sem a csuhátlan csuhás része, Umont barátjának tekinti, annak ellenére is, hogy a múltban komoly ellentéteik adódtak.*
- Elment az idő. *Úgy ismétli meg a mondatot, mintha ezzel mindent megmagyaráznának. Valójában semmi nem történt azzal, hogy a férfi mégsem követte. Az erdőmélyi elf sem tudja pontosan megmondani, hogy mi történt az erdőben azzal a csillagszilánkkal.
Umon kérdésére arrafelé fordítja tekintetét, amerre azt az égi követ lelte, s az a furcsa esemény történt.*
- Találtam is és nem is. *Nem megszokott válasz ez, általában tisztán szokott fogalmazni, egyedül teológiai érveit szokta rébuszokba csomagolni, de azt sem akarattal. Egyszerűen nehéz elmondani az elmondhatatlant. A kő dolga pedig egyszerűen csak érthetetlen. Ott volt, majd eltűnt.
A visszakérdezést csak időhúzásnak tartja, hogy Umon megfelelő gondolkodási időt nyerjen, mielőtt belekezd mondandójába. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja, csak ott emelkedik meg a szemöldöke enyhén, amikor a férfi a "korábbi egyeztetésnek megfelelően" mondatrészt használja. Valami dereng neki a homályban, de semmi pontosat nem tud kihüvelyezni az emlékei közül, de elfogadja, hisz akkor még a Fákban Lakó érzelemmentes és küldetésközpontú katonája volt, semmi egyéb.
VAlea eltűnését nem fogadja kétséggel, tökéletesen meg tudja érteni, ha a lány elhagyta a közösséget. Sokan így tettek akkoriban. Ezt még mindig személyes kudarcának tartja, de ez más lapra és beszélgetésre tartozik.
Komoly arccal bólint kurtán.*
- Rád. *Válaszol kurtán a kérdésre és lombzöld tekintete áthatóan kezdi fürkészni Umon szemeit, lelkének tükrét. Az az érzése, hogy a vihogás, a különc viselkedés mögött sokkal több van, mint amit az átkozott szerzetes megmutat. Elfogadja, hogy Átok és Umon összefonódtak és belőlük lett ez a furcsa szerzet, akit még mindig a barátjának tart.*
- Megváltoztál és nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz irányba. *Teszi hozzá még őszintén, nincs oka alakoskodni, sohasem volt érdekében az ilyesmi.*
- Szeretnél velünk tartani? *Kérdi. Még mielőtt a válaszoktól függően döntene, jobb tudni, egyáltalán Umon szeretne-e újra velük élni.*
4862. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 00:27:32
Üzenet elküldve: 2019-02-27 00:27:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Luni, Lau//
*Miután megegyeznek Lyllinorral a szobákkal kapcsolatban, és Vielnek sincsen semmi ellenvetése, Lunival elegyedik szóba. A lány édesanyjának említésére felcsillan a szeme.*
- Ahogy beszélsz, néha az az érzésem van, hogy sok közös van bennünk. *Mondja mosolyogva.* Mintha ugyanúgy éreznénk a természet elevenségét, és még a családunk is segített megtapasztalni az elemek és a hit szépségét.
*A nagy forgatagban elkeveredik, és az erdőben keres egy kis nyugalmat, de ahogy a készülődés zajaira lesz figyelmes, Viel visszasiet a szekérhez, ahol máris Lunit találja. Úgy látszik, ő sem tartott a csapattal, ahogy Viel sem igazán vonta bele magát a szekérrel kapcsolatos ügyekbe. Úgy látszik azonban, hogy semmi akadálya nincs a lóbarátaival közös útnak, ezért megsimogatja őket, mielőtt termete miatt kicsit nehezen, de felszáll.*
- Persze, indulhatunk. Arystor úr valóban nagyon kedves. *Mosolyog vidáman a többiekre.* A házért főleg. Gyönyörű, igazán!
*Egy darabig csöndben van, aztán óvatosan megszólal.*
- Alig várom, hogy lássunk egy igazi szarvast. Kell, hogy legyen erre, nem lehet véletlen, hogy így nevezik a helyet. Az előbb mintha láttam volna, ott az erdőben. De ahogy követtem, csak egy fénypászmára bukkantam. *Nem akarja kifejteni a valószínűleg jóval szkeptikusabb társai előtt, mire gondol, ezért csak lelkesen hozzáteszi.* Olyan volt, mint egy égi jel.
*Ekkor veszi észre, hogy míg mindenki más lerakodta holmiját, ő elfelejtette. Megint nem gondolt a szobájára, mivel eddig sem volt neki semmi ilyesmi szálláshelye. Apró batyujából kiemeli gyönyörű, holdakkal díszített tükrét, és saját tükörképére pillant. Nem úgy, mintha éppen a frizuráját szeretné ellenőrizni, inkább mintha fontos kérdésekre keresne választ régi emlékeiben. Valójában csak az édesanyjára gondol, most kifejezetten, jobban, mint bármikor ezelőtt. Arca, mint szemei, kettős látszatot kelt: egyszerre vidám és szomorú.*
//Luni, Lau//
*Miután megegyeznek Lyllinorral a szobákkal kapcsolatban, és Vielnek sincsen semmi ellenvetése, Lunival elegyedik szóba. A lány édesanyjának említésére felcsillan a szeme.*
- Ahogy beszélsz, néha az az érzésem van, hogy sok közös van bennünk. *Mondja mosolyogva.* Mintha ugyanúgy éreznénk a természet elevenségét, és még a családunk is segített megtapasztalni az elemek és a hit szépségét.
*A nagy forgatagban elkeveredik, és az erdőben keres egy kis nyugalmat, de ahogy a készülődés zajaira lesz figyelmes, Viel visszasiet a szekérhez, ahol máris Lunit találja. Úgy látszik, ő sem tartott a csapattal, ahogy Viel sem igazán vonta bele magát a szekérrel kapcsolatos ügyekbe. Úgy látszik azonban, hogy semmi akadálya nincs a lóbarátaival közös útnak, ezért megsimogatja őket, mielőtt termete miatt kicsit nehezen, de felszáll.*
- Persze, indulhatunk. Arystor úr valóban nagyon kedves. *Mosolyog vidáman a többiekre.* A házért főleg. Gyönyörű, igazán!
*Egy darabig csöndben van, aztán óvatosan megszólal.*
- Alig várom, hogy lássunk egy igazi szarvast. Kell, hogy legyen erre, nem lehet véletlen, hogy így nevezik a helyet. Az előbb mintha láttam volna, ott az erdőben. De ahogy követtem, csak egy fénypászmára bukkantam. *Nem akarja kifejteni a valószínűleg jóval szkeptikusabb társai előtt, mire gondol, ezért csak lelkesen hozzáteszi.* Olyan volt, mint egy égi jel.
*Ekkor veszi észre, hogy míg mindenki más lerakodta holmiját, ő elfelejtette. Megint nem gondolt a szobájára, mivel eddig sem volt neki semmi ilyesmi szálláshelye. Apró batyujából kiemeli gyönyörű, holdakkal díszített tükrét, és saját tükörképére pillant. Nem úgy, mintha éppen a frizuráját szeretné ellenőrizni, inkább mintha fontos kérdésekre keresne választ régi emlékeiben. Valójában csak az édesanyjára gondol, most kifejezetten, jobban, mint bármikor ezelőtt. Arca, mint szemei, kettős látszatot kelt: egyszerre vidám és szomorú.*
4861. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 22:21:35
Üzenet elküldve: 2019-02-26 22:21:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Throggot//
- Szívesen. - *Biccent a köszönetnyilvánításra, és maradék holmiját a táskájába rejti.* - Remélem jól sikerült... - *Teszi hozzá. Látszik rajta, hogy az elfen is van már néhány sérülés, melyek több-kevesebb sikerrel meggyógyultak, így önmagán van tapasztalata a sebkötözéssel, de az óriás anatómiával kevésbé van tisztában.
A töredéket megszerezve összehasonlítja azt a másikéval, de valahogy úgy érzi, ezzel nem most van dolguk.*
- Még forróak és frissek ezek a furcsa kövecskék, mi lenne, ha várnánk még, mielőtt megvizsgálnánk őket? Biztosan sokan találtak ilyet, jobb lesz majd közösen foglalkozni vele. - *Veti fel a számára kézenfekvő gondolatot, és ha az óriás nem ellenkezik, táskájába süllyeszti a kis jövevényt, a további információk megérkeztéig.*
- Azt hiszem, Pycta és Umon még beszélgetnek, van is mit megtárgyalniuk, Ameada-t, az elf hölgyet pedig nem látom most sehol. - *Kommentálja az egyértelmű dolgokat. Nem nagyon tudja, mit kéne tenniük, és nem is akarja megzavarni a két szerzetest.*
- Honnan jöttél? - *Kezd aztán társalogni, míg jobb dolguk nem akad, vagy Throggot nem talál ki valami programot.*
- Szívesen. - *Biccent a köszönetnyilvánításra, és maradék holmiját a táskájába rejti.* - Remélem jól sikerült... - *Teszi hozzá. Látszik rajta, hogy az elfen is van már néhány sérülés, melyek több-kevesebb sikerrel meggyógyultak, így önmagán van tapasztalata a sebkötözéssel, de az óriás anatómiával kevésbé van tisztában.
A töredéket megszerezve összehasonlítja azt a másikéval, de valahogy úgy érzi, ezzel nem most van dolguk.*
- Még forróak és frissek ezek a furcsa kövecskék, mi lenne, ha várnánk még, mielőtt megvizsgálnánk őket? Biztosan sokan találtak ilyet, jobb lesz majd közösen foglalkozni vele. - *Veti fel a számára kézenfekvő gondolatot, és ha az óriás nem ellenkezik, táskájába süllyeszti a kis jövevényt, a további információk megérkeztéig.*
- Azt hiszem, Pycta és Umon még beszélgetnek, van is mit megtárgyalniuk, Ameada-t, az elf hölgyet pedig nem látom most sehol. - *Kommentálja az egyértelmű dolgokat. Nem nagyon tudja, mit kéne tenniük, és nem is akarja megzavarni a két szerzetest.*
- Honnan jöttél? - *Kezd aztán társalogni, míg jobb dolguk nem akad, vagy Throggot nem talál ki valami programot.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579