Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 237 (4721. - 4740. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4740. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:32:15
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:32:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Esti őrség - napzárás//
*Tinthereth kicsit furcsán reagál a tömegre, néha látni rajta az irritáltság jeleit, ráncolja a szemöldökét, vagy aggódva, szorongva pillant ide-oda, hiszen annak ellenére, hogy népe tagjaival van körülvéve, találkozott már rossz szándékú elfekkel, és vannak problémái a bizalommal. Görcsösen ragaszkodik az övére fűzött bőr tasakhoz, melyben az apró nyúl csontjait rejtette el, valahogy ez köti vissza oda, ahonnan jött, és bár alig mozogtak messze eredeti helyétől, a változások mégis ambivalensen érintik.
A jó része az, hogy újra közösségben van, talán később majd képzettségeit is kamatoztathatja, és vágya szerint meg tudja majd találni itt a helyét.
Vált egy-egy szót az elfekkel, és segít nekik itt-ott, ingázva az egyes csapatok között, hiszen sehol se elengedhetetlen ő, hogy csak ott legyen, viszont bizonyos munkafolyamatokban néha jól jön egy plusz kéz, főleg, ha az már csinált korábban ilyet szintén. Ämeada felkérésére csak kedvesen bólint, és nyugodt léptekkel a gyűjtött ágak felé lép, és gyakorlott mozdulatokkal segít olyan levegős rakások összeállításában, melyek jó tüzet eredményeznek majd.*
- Jaj a holdak... - *Sopánkodik azért kicsit, és ha látja az Ahseelaxa névre hallgató nőt, akkor próbál is vele erről beszélgetni.*
- Mit gondolsz erről, az ég szépségében kedvet lelő nővérem? - *Szól hozzá aztán, hiszen nem felejtette el annak korábbi megjegyzését, ami arra utalt, hogy ő sem veti meg ezt a szép és gazdag tudományt, melyet szerinte olyan sokan lebecsülnek.
Hamarosan a lángok játékosan pattognak, és Tinthereth is közelebb húzódik egyhez, ahogy megkezdi őrségét. Táskájából azért előhúz egy-egy egyszerű rongyot, melyeknek többsége bőr (nem szeret semmi használhatót elvesztegetni az elvett állat életek után), de azért néhány szövet is akad közöttük. Leteríti ezeket a földre, hogy kicsit kényelmesebb lehessen, és a többieknek is kínál belőlük, ha valakinek nem lennének ezek raktáron, de szükségük van rá.
Élelemre nincs szüksége, így a vacsorát kihagyva csak megkezdi az őrséget Pycta és Ämeada környékén, mely főleg abból áll, hogy hátára dőlve hosszan fürkészi a csillagokat. A füle persze nyitva van, ismeri az erdő hangjait, és bármi gyanúsra felfigyelne vélhetően így, de szerencsére békés éjszakának tűnik ez.
Jobb kezével benyúl a bőr tasakba, melyben a nyúlcsontokat tartja, és az egyik combcsonttal játszik némán.
~ Maradj velem, drága nyuszi. ~ Kell neki valami emlék, valami nyom a régi életéből, és mi is lehetne más, mint az egyik utolsó saját zsákmányának egyik maradványa. Bár még nem találta ki, hogy mit fog vele csinálni, leválaszt most hajából egy tincset, és kedves mozdulatokkal rácsomózza a csontot. Furcsa látványt adhat talán, de a szimbólum, melyet rejt neki, talán majd átsegíti rosszabb pillanatain.
~ Ennyi levél egy fán. ~ Sóhajt egy aprót, ahogy egyre többen szenderülnek el, és őrsége lejártával neki is ez az egyik utolsó gondolata, mielőtt az álmok kedvelt mezejére lép.
~ Jó éjszakát, Tinth. ~*
//Esti őrség - napzárás//
*Tinthereth kicsit furcsán reagál a tömegre, néha látni rajta az irritáltság jeleit, ráncolja a szemöldökét, vagy aggódva, szorongva pillant ide-oda, hiszen annak ellenére, hogy népe tagjaival van körülvéve, találkozott már rossz szándékú elfekkel, és vannak problémái a bizalommal. Görcsösen ragaszkodik az övére fűzött bőr tasakhoz, melyben az apró nyúl csontjait rejtette el, valahogy ez köti vissza oda, ahonnan jött, és bár alig mozogtak messze eredeti helyétől, a változások mégis ambivalensen érintik.
A jó része az, hogy újra közösségben van, talán később majd képzettségeit is kamatoztathatja, és vágya szerint meg tudja majd találni itt a helyét.
Vált egy-egy szót az elfekkel, és segít nekik itt-ott, ingázva az egyes csapatok között, hiszen sehol se elengedhetetlen ő, hogy csak ott legyen, viszont bizonyos munkafolyamatokban néha jól jön egy plusz kéz, főleg, ha az már csinált korábban ilyet szintén. Ämeada felkérésére csak kedvesen bólint, és nyugodt léptekkel a gyűjtött ágak felé lép, és gyakorlott mozdulatokkal segít olyan levegős rakások összeállításában, melyek jó tüzet eredményeznek majd.*
- Jaj a holdak... - *Sopánkodik azért kicsit, és ha látja az Ahseelaxa névre hallgató nőt, akkor próbál is vele erről beszélgetni.*
- Mit gondolsz erről, az ég szépségében kedvet lelő nővérem? - *Szól hozzá aztán, hiszen nem felejtette el annak korábbi megjegyzését, ami arra utalt, hogy ő sem veti meg ezt a szép és gazdag tudományt, melyet szerinte olyan sokan lebecsülnek.
Hamarosan a lángok játékosan pattognak, és Tinthereth is közelebb húzódik egyhez, ahogy megkezdi őrségét. Táskájából azért előhúz egy-egy egyszerű rongyot, melyeknek többsége bőr (nem szeret semmi használhatót elvesztegetni az elvett állat életek után), de azért néhány szövet is akad közöttük. Leteríti ezeket a földre, hogy kicsit kényelmesebb lehessen, és a többieknek is kínál belőlük, ha valakinek nem lennének ezek raktáron, de szükségük van rá.
Élelemre nincs szüksége, így a vacsorát kihagyva csak megkezdi az őrséget Pycta és Ämeada környékén, mely főleg abból áll, hogy hátára dőlve hosszan fürkészi a csillagokat. A füle persze nyitva van, ismeri az erdő hangjait, és bármi gyanúsra felfigyelne vélhetően így, de szerencsére békés éjszakának tűnik ez.
Jobb kezével benyúl a bőr tasakba, melyben a nyúlcsontokat tartja, és az egyik combcsonttal játszik némán.
~ Maradj velem, drága nyuszi. ~ Kell neki valami emlék, valami nyom a régi életéből, és mi is lehetne más, mint az egyik utolsó saját zsákmányának egyik maradványa. Bár még nem találta ki, hogy mit fog vele csinálni, leválaszt most hajából egy tincset, és kedves mozdulatokkal rácsomózza a csontot. Furcsa látványt adhat talán, de a szimbólum, melyet rejt neki, talán majd átsegíti rosszabb pillanatain.
~ Ennyi levél egy fán. ~ Sóhajt egy aprót, ahogy egyre többen szenderülnek el, és őrsége lejártával neki is ez az egyik utolsó gondolata, mielőtt az álmok kedvelt mezejére lép.
~ Jó éjszakát, Tinth. ~*
4739. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:10:40
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:10:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Esti őrség - napzárás//
*Remélhetőleg Tinthereth segítségével sikerül meggyújtaniuk a tábortüzeket, amennyiben igen, Ada dolga végeztével le is telepedik az egyik mellett. Az Asheela nevű elf lány is megjelenik körükben, majd neve felől érdeklődik.*
- Bocsásd meg udvariatlanságomat, hogy be sem mutatkoztam. A nevem Ämeada, de általában Adának becéztek eddig. *Biccent egyet kis mosollyal ajkain, ezzel tulajdonképpen jelezve, hogy ha gondolják, használhatják ők is neve rövidebb formáját.
A vadászok egy vaddisznóval tértek vissza, ez a zsákmány teszi ki vacsorájukat, azonban a lány inkább nem vesz belőle, vár addig, míg meggyőződik róla, hogy a családoknak jutott elég mennyiségű élelem, különös tekintettel a gyermekekre. Ő maga nem is igényli túlzottan a húst, beéri némi kenyérrel is.
Időközben az irbisz is felbukkan, táboruktól valamivel távolabb. Adának elsősorban az tűnik fel, hogy vezetőjük figyelme az állat felé fordul, s az ő tekintetét követve lesz figyelmes a lány is a fényes szempárra. Tulajdonképpen teljesen természetesnek tartja, hogy Pycta ezután odamegy a nagymacskához, de azon azért meglepődik, hogy az irbisz által ejtett prédát hozza magával, mikor visszatér. Szinte látja maga előtt, mi lenne abból, ha esetleg másvalaki kísérelte volna meg ezt közülük. A hideg fut végig a hátán, habár lehet, hogy csak a levegő kezd egyre inkább lehűlni az este beköszöntével. Szorosabban összehúzza maga körül köpenyét.*
- Ő is otthonra talált itt, azt hiszem. *Fordul Pycta felé, amikor ismét letelepszik közéjük, az irbiszre utalva. Persze, elképzelhető, hogy téved és csak butaságokat beszél, hiszen nem ismeri túlzottan régóta az állatot, hogy biztosat állíthasson felőle, mégis közösségük egy tagjának veszi, és legalább reménykedik, hogy jól gondolja.
Az idő előrehaladtával vélhetően egyre többen szenderülnek el körülöttük, s Ada ekkor érzékeli igazán s majdhogynem kézzelfoghatóan a békét, amely elterül táborukon. Azok, akik elveszítették családjukat, otthonukat, most talán ismét hazára lelhetnek. Habár ezeket a szempontokat tekintve ő is közéjük illene, tudja, hogy még nem egészen lehet közösségük része, előbb bizonyítania kell, hogy érdemes rá. Ez a tudat azonban nincs ellenére. Feltápászkodik a tűz mellől, és köpenyét vállára terítve zajtalan léptekkel igyekszik végiglépkedni az egybegyűltek között, vigyázva, nehogy felzavarjon bárkit is. Csupán ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, s ha nem lát semmiféle problémát, vissza is megy a többiekhez.
Alighogy elhelyezkedik ismét a tűz mellett, őrségük ideje lassan a végéhez közeledik, remélhetőleg fennakadás nélkül. Pycta jó éjt kíván nekik, melyre egy mosollyal felel, s hasonlóan kellemes éjszakát kíván ő is. Előhalássza táskájából takaróit, azokat elrendezgeti maga körül, egy utolsó pillantást vet a csillagokra, melyek titkait még nem értheti, majd, ha semmi nem zavarja meg nyugalmát, könnyen álomba merül e kimerítő nap után.*
//Esti őrség - napzárás//
*Remélhetőleg Tinthereth segítségével sikerül meggyújtaniuk a tábortüzeket, amennyiben igen, Ada dolga végeztével le is telepedik az egyik mellett. Az Asheela nevű elf lány is megjelenik körükben, majd neve felől érdeklődik.*
- Bocsásd meg udvariatlanságomat, hogy be sem mutatkoztam. A nevem Ämeada, de általában Adának becéztek eddig. *Biccent egyet kis mosollyal ajkain, ezzel tulajdonképpen jelezve, hogy ha gondolják, használhatják ők is neve rövidebb formáját.
A vadászok egy vaddisznóval tértek vissza, ez a zsákmány teszi ki vacsorájukat, azonban a lány inkább nem vesz belőle, vár addig, míg meggyőződik róla, hogy a családoknak jutott elég mennyiségű élelem, különös tekintettel a gyermekekre. Ő maga nem is igényli túlzottan a húst, beéri némi kenyérrel is.
Időközben az irbisz is felbukkan, táboruktól valamivel távolabb. Adának elsősorban az tűnik fel, hogy vezetőjük figyelme az állat felé fordul, s az ő tekintetét követve lesz figyelmes a lány is a fényes szempárra. Tulajdonképpen teljesen természetesnek tartja, hogy Pycta ezután odamegy a nagymacskához, de azon azért meglepődik, hogy az irbisz által ejtett prédát hozza magával, mikor visszatér. Szinte látja maga előtt, mi lenne abból, ha esetleg másvalaki kísérelte volna meg ezt közülük. A hideg fut végig a hátán, habár lehet, hogy csak a levegő kezd egyre inkább lehűlni az este beköszöntével. Szorosabban összehúzza maga körül köpenyét.*
- Ő is otthonra talált itt, azt hiszem. *Fordul Pycta felé, amikor ismét letelepszik közéjük, az irbiszre utalva. Persze, elképzelhető, hogy téved és csak butaságokat beszél, hiszen nem ismeri túlzottan régóta az állatot, hogy biztosat állíthasson felőle, mégis közösségük egy tagjának veszi, és legalább reménykedik, hogy jól gondolja.
Az idő előrehaladtával vélhetően egyre többen szenderülnek el körülöttük, s Ada ekkor érzékeli igazán s majdhogynem kézzelfoghatóan a békét, amely elterül táborukon. Azok, akik elveszítették családjukat, otthonukat, most talán ismét hazára lelhetnek. Habár ezeket a szempontokat tekintve ő is közéjük illene, tudja, hogy még nem egészen lehet közösségük része, előbb bizonyítania kell, hogy érdemes rá. Ez a tudat azonban nincs ellenére. Feltápászkodik a tűz mellől, és köpenyét vállára terítve zajtalan léptekkel igyekszik végiglépkedni az egybegyűltek között, vigyázva, nehogy felzavarjon bárkit is. Csupán ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, s ha nem lát semmiféle problémát, vissza is megy a többiekhez.
Alighogy elhelyezkedik ismét a tűz mellett, őrségük ideje lassan a végéhez közeledik, remélhetőleg fennakadás nélkül. Pycta jó éjt kíván nekik, melyre egy mosollyal felel, s hasonlóan kellemes éjszakát kíván ő is. Előhalássza táskájából takaróit, azokat elrendezgeti maga körül, egy utolsó pillantást vet a csillagokra, melyek titkait még nem értheti, majd, ha semmi nem zavarja meg nyugalmát, könnyen álomba merül e kimerítő nap után.*
4738. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:04:13
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:04:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
-Most mondja meg...
*Csóválja a fejét rosszallóan az útonállók emlegetésére*
-Ráadásul megbámulják a sajgó hátsókat és Arthenior semmit sem tesz ez ügyben.
*Vág egészen komoly képet eleinte, de aztán akaratlanul is elmosolyodik.
Ahogy a nő lepattan a lováról és elkezd Ryn mellett haladni, az elf megállapítja, hogy valóban alacsony teremtés, mint a legtöbb embernőstény, bár az ő hat láb két hüvelykje mellet valószínűleg senki se tűnik túl magasnak. Ártalmatlannak tűnik egyébként és egyelőre úgy tűnik nincsenek hátsó szándékai, a biztonság kedvéért azért majd a fegyverein tartja a szemét.
A barnahajúéhoz hasonló arckifejezést ölt a sajgó alfél említésére, viccből szívesen felajánlaná, hogy segít a szóban forgó procedúrában, de félő, hogy komolyan venné és jobb lenne nem elüldözni egyből az idegent. Nem nagyon tudja mit hol talál a városban, még akár a segítségére is lehet.*
-Csak nem a lázadás üldözte el Artheniorból?
*Kérdez továbbfűzve ezzel a csevegést, mert hát ha nagyon akar, bizony ilyet is tud.*
-Örvendek Dynn.
*Nyújt kezet a mellette sétálónak nagyon hivatalosan*
-Rynsell, de inkább Ryn vagy bosszantóan jóképű elf.
*Bemutatkozásához villant még egy szemtelen vigyort is, majd a következő mondatra csak legyint egyet*
-Valahogy csak túlélem.
-Most mondja meg...
*Csóválja a fejét rosszallóan az útonállók emlegetésére*
-Ráadásul megbámulják a sajgó hátsókat és Arthenior semmit sem tesz ez ügyben.
*Vág egészen komoly képet eleinte, de aztán akaratlanul is elmosolyodik.
Ahogy a nő lepattan a lováról és elkezd Ryn mellett haladni, az elf megállapítja, hogy valóban alacsony teremtés, mint a legtöbb embernőstény, bár az ő hat láb két hüvelykje mellet valószínűleg senki se tűnik túl magasnak. Ártalmatlannak tűnik egyébként és egyelőre úgy tűnik nincsenek hátsó szándékai, a biztonság kedvéért azért majd a fegyverein tartja a szemét.
A barnahajúéhoz hasonló arckifejezést ölt a sajgó alfél említésére, viccből szívesen felajánlaná, hogy segít a szóban forgó procedúrában, de félő, hogy komolyan venné és jobb lenne nem elüldözni egyből az idegent. Nem nagyon tudja mit hol talál a városban, még akár a segítségére is lehet.*
-Csak nem a lázadás üldözte el Artheniorból?
*Kérdez továbbfűzve ezzel a csevegést, mert hát ha nagyon akar, bizony ilyet is tud.*
-Örvendek Dynn.
*Nyújt kezet a mellette sétálónak nagyon hivatalosan*
-Rynsell, de inkább Ryn vagy bosszantóan jóképű elf.
*Bemutatkozásához villant még egy szemtelen vigyort is, majd a következő mondatra csak legyint egyet*
-Valahogy csak túlélem.
4737. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:58:28
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:58:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Örök magányosok útja//
*Feszülten figyel, fejét idegesen kapja ide és oda, amerről csak a hangot sejti, a megannyi zöngén zengő színes hangkavalkádot. Mintha a havat is az kavarná, a harmonikus rezgések korbácsolnák fel a föld talaján lazán elfekvő porhavat. Umon nem fél, ami azt illeti sokkal inkább kíváncsi, épp ezért a feszült várakozás közben fejével együtt csupán szemöldöke húzódik egyre feljebb. A szörny elásásával egyelőre a várakozással teljes pillanatokban nem törődik. A csökkenő kavalkáddal együtt csillapodik megvetett lábának feszültsége a földön. Immár nem harcra kész, csupán körbefuttatja tekintetét a néma tájon, hol az agancsos csalogatóját már nem találja. Jobb kezével merengve igazít egyet, magányában frissen szabott kabátján, míg baljával vállán átvetve a húst tartja, botjára felszúrva.*
- Mondja ezt, ki szimpátia alapján választ híveket. *Suttogja csendesen maga elé nézve, immár sejti mi következik.* Nem baj. *Mondja csendesen.* - NEM BAJ! *Ismétli meg üvöltve a szélbe, miközben arcán egyetlen könnycsepp csordul. Fejét előre és felfelé szegi, szemeit szorosan lehunyva engedi, hogy arcát elárassza a kavargó hó. Nekifeszül a tombolásnak előrehajolva, s fogát összeszorítva próbál tenni néhány lépést, bár lába megbicsaklik, egyensúlyát próbálja megőrizni.*
- SZÜKSÉGÜK?! NEM HISZEK NEKED! *Rázza meg fejét, szinte kétségbeesetten.* HOL VOLTAK, MIKOR NEKEM KELLETT VOLNA? HOL? HÁHÁÁÁ! *Nevet fel hisztérikusan, miközben szemeit csukva tartja, s a szája sarkáról meginduló nyálcsíkkal sem törődik.* HÁT HOL, HOLHOLHOL??? MONDD MEG, HOL???! HE-HEEEEEE-ÍÍÍÍ!! *Szabad karját levegőbe vágja, mintha repülni akarna.* HI-HIIIIII! *Visít féktelenül őrülten vigyorogva, míg csak tart a tombolás, hogy aztán rekedt köhögésben fulladva ki, támaszkodjon mereven térdére. Az utolsó halk sóhajként hallott mondatra lassan felegyenesedik, s a távolba réved. Köhög kettőt, majd megrázza magát, s szabad kezével lesöpri válláról a rátapadt hópelyheket.*
- Milyen szép. *Mondja maga előtt.* Tudod, a tombolásnak is megvan a maga szépsége, nézd mit tettél. *Mutat körbe.* Micsoda rendetlenség. *Fejét csóválva egy pillanatra elvigyorodik, majd újra komorrá válik, egy másodperccel később. Vállát vonja meg.*
- Anyám meghalt. Apám meghalt. Valea meghalt. Kagaenae eltűnt. Lyzandre ki tudja hol jár... *Ismét vállat von.* Hát... nem tudom teljesíteni az ígéretem. *Hajtja le fejét, melyet tagadón megráz.*
- Lelkem rajta, megtettem volna. Bocsáss meg, Lyz! *Dacosan néz a fák törzsére, majd a lombokra futtatja tekintetét.*
- VÁÁLASSZAK? VÁÁLASSZAK?! MIK KÖZÜL? *Felszívja magát, s csak mellkasának le-fel süllyedése, emelkedése jelzi feszültségét. Tompán biccent, majd némán indul el visszafelé, amerről jött, a málló tanyára. Az enyészet helyszínére. A magányosok útjára.*
- Magányosok útja. Ez egy jó kocsmanév. *Mosolyodik el halványan, felszusszanva, csak szeme nem változik, marad merengő és furcsa mód felemás szomorkás. Egyikből könny patakzik, a másik érzelmek nélküli és hideg.*
- Ó! *Kiált fel ujját felemelve a levegőbe.* És köszönöm! *Egy darabig még álldogál, aztán némán indul el, miután ellenőrzi mindent eltett-e, mit a harcban hagyott el. Az elhajított bot felett áll meg egy pillanatra, majd rövid gondolkodás után a lény teteme mellé szúrja. Pontosan tudja, hogy választása mit hozhat magával, még, ha fogalma sincs arról ezen útja, hogyan és hol végződhetett volna, a kórushang követői között nincs helye, így nem kérdés, hogy a választás mire vonatkozhatott.*
- Ég veled, Pycta! A szellemed vigyázzon rád! *Kezét a bot faragott végén nyugtatja egy leheletnyi ideig, aztán végleg elindul. A szarvassal ellenkező irányba, egyedül, a magányosok útján.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 21:09:31
*Feszülten figyel, fejét idegesen kapja ide és oda, amerről csak a hangot sejti, a megannyi zöngén zengő színes hangkavalkádot. Mintha a havat is az kavarná, a harmonikus rezgések korbácsolnák fel a föld talaján lazán elfekvő porhavat. Umon nem fél, ami azt illeti sokkal inkább kíváncsi, épp ezért a feszült várakozás közben fejével együtt csupán szemöldöke húzódik egyre feljebb. A szörny elásásával egyelőre a várakozással teljes pillanatokban nem törődik. A csökkenő kavalkáddal együtt csillapodik megvetett lábának feszültsége a földön. Immár nem harcra kész, csupán körbefuttatja tekintetét a néma tájon, hol az agancsos csalogatóját már nem találja. Jobb kezével merengve igazít egyet, magányában frissen szabott kabátján, míg baljával vállán átvetve a húst tartja, botjára felszúrva.*
- Mondja ezt, ki szimpátia alapján választ híveket. *Suttogja csendesen maga elé nézve, immár sejti mi következik.* Nem baj. *Mondja csendesen.* - NEM BAJ! *Ismétli meg üvöltve a szélbe, miközben arcán egyetlen könnycsepp csordul. Fejét előre és felfelé szegi, szemeit szorosan lehunyva engedi, hogy arcát elárassza a kavargó hó. Nekifeszül a tombolásnak előrehajolva, s fogát összeszorítva próbál tenni néhány lépést, bár lába megbicsaklik, egyensúlyát próbálja megőrizni.*
- SZÜKSÉGÜK?! NEM HISZEK NEKED! *Rázza meg fejét, szinte kétségbeesetten.* HOL VOLTAK, MIKOR NEKEM KELLETT VOLNA? HOL? HÁHÁÁÁ! *Nevet fel hisztérikusan, miközben szemeit csukva tartja, s a szája sarkáról meginduló nyálcsíkkal sem törődik.* HÁT HOL, HOLHOLHOL??? MONDD MEG, HOL???! HE-HEEEEEE-ÍÍÍÍ!! *Szabad karját levegőbe vágja, mintha repülni akarna.* HI-HIIIIII! *Visít féktelenül őrülten vigyorogva, míg csak tart a tombolás, hogy aztán rekedt köhögésben fulladva ki, támaszkodjon mereven térdére. Az utolsó halk sóhajként hallott mondatra lassan felegyenesedik, s a távolba réved. Köhög kettőt, majd megrázza magát, s szabad kezével lesöpri válláról a rátapadt hópelyheket.*
- Milyen szép. *Mondja maga előtt.* Tudod, a tombolásnak is megvan a maga szépsége, nézd mit tettél. *Mutat körbe.* Micsoda rendetlenség. *Fejét csóválva egy pillanatra elvigyorodik, majd újra komorrá válik, egy másodperccel később. Vállát vonja meg.*
- Anyám meghalt. Apám meghalt. Valea meghalt. Kagaenae eltűnt. Lyzandre ki tudja hol jár... *Ismét vállat von.* Hát... nem tudom teljesíteni az ígéretem. *Hajtja le fejét, melyet tagadón megráz.*
- Lelkem rajta, megtettem volna. Bocsáss meg, Lyz! *Dacosan néz a fák törzsére, majd a lombokra futtatja tekintetét.*
- VÁÁLASSZAK? VÁÁLASSZAK?! MIK KÖZÜL? *Felszívja magát, s csak mellkasának le-fel süllyedése, emelkedése jelzi feszültségét. Tompán biccent, majd némán indul el visszafelé, amerről jött, a málló tanyára. Az enyészet helyszínére. A magányosok útjára.*
- Magányosok útja. Ez egy jó kocsmanév. *Mosolyodik el halványan, felszusszanva, csak szeme nem változik, marad merengő és furcsa mód felemás szomorkás. Egyikből könny patakzik, a másik érzelmek nélküli és hideg.*
- Ó! *Kiált fel ujját felemelve a levegőbe.* És köszönöm! *Egy darabig még álldogál, aztán némán indul el, miután ellenőrzi mindent eltett-e, mit a harcban hagyott el. Az elhajított bot felett áll meg egy pillanatra, majd rövid gondolkodás után a lény teteme mellé szúrja. Pontosan tudja, hogy választása mit hozhat magával, még, ha fogalma sincs arról ezen útja, hogyan és hol végződhetett volna, a kórushang követői között nincs helye, így nem kérdés, hogy a választás mire vonatkozhatott.*
- Ég veled, Pycta! A szellemed vigyázzon rád! *Kezét a bot faragott végén nyugtatja egy leheletnyi ideig, aztán végleg elindul. A szarvassal ellenkező irányba, egyedül, a magányosok útján.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 21:09:31
4736. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:26:43
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:26:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a Mágustorony felé//
*Már csak magában motyog, mikor az őt takaró bokor szétnyílik és egy ismeretlen ember alakja jelenik meg fölötte. Addig nem is vesz róla tudomást, amíg az meg nem szólítja, akkor azonban hatalmas tudástól csillogó szemeit ráveti, kezében a bokor egy ágát szorongatva.*
-Hallottál már ilyet? Itt nő, közvetlenül az út mellett!*Emeli fel a kezében tartott ágat, hogy a másik is szemügyre vehesse, kis kerekded, szinte már elszáradt leveleket hordoz magán, már csak itt-ott egyet-egyet és rézszínű bogyók tarkítják, bár látszik, már eléggé össze vannak száradva.*
-Szinte csoda, hogy még van rajta!*Kerüli meg a bokrot, hogy az idegen mellé érjen. Egy pillanatra rátekint, fejét felemelve, hogy lássa kivel vagy mivel is van dolga.*
-Kezdjük azzal, hogy TE ki vagy?*Szív nagyot az orrába, majd heves keresésbe kezd, letéve az ágat a bokorra. Átkutatja minden zsebét, erőteljes matatás kíséretében, majd a táskájával ugyan ezt eljátssza.*
-Hát az előbb még itt volt.*Motyogja mérgesen maga elé, aztán csak előkerül egy szép nagy anyagzsebkendő, amibe mindezek után jól beletrombitálja az orrát. *
A hozzászólás írója (Balkócza Xavylari) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 20:28:13
*Már csak magában motyog, mikor az őt takaró bokor szétnyílik és egy ismeretlen ember alakja jelenik meg fölötte. Addig nem is vesz róla tudomást, amíg az meg nem szólítja, akkor azonban hatalmas tudástól csillogó szemeit ráveti, kezében a bokor egy ágát szorongatva.*
-Hallottál már ilyet? Itt nő, közvetlenül az út mellett!*Emeli fel a kezében tartott ágat, hogy a másik is szemügyre vehesse, kis kerekded, szinte már elszáradt leveleket hordoz magán, már csak itt-ott egyet-egyet és rézszínű bogyók tarkítják, bár látszik, már eléggé össze vannak száradva.*
-Szinte csoda, hogy még van rajta!*Kerüli meg a bokrot, hogy az idegen mellé érjen. Egy pillanatra rátekint, fejét felemelve, hogy lássa kivel vagy mivel is van dolga.*
-Kezdjük azzal, hogy TE ki vagy?*Szív nagyot az orrába, majd heves keresésbe kezd, letéve az ágat a bokorra. Átkutatja minden zsebét, erőteljes matatás kíséretében, majd a táskájával ugyan ezt eljátssza.*
-Hát az előbb még itt volt.*Motyogja mérgesen maga elé, aztán csak előkerül egy szép nagy anyagzsebkendő, amibe mindezek után jól beletrombitálja az orrát. *
A hozzászólás írója (Balkócza Xavylari) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 20:28:13
4735. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:06:16
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:06:16
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a Mágustorony felé//
//Balkócza Xavylari//
*Hát eljött ez a nap is. Végre meglátogathatja a Tornyot, melyet régóta látni akart. No persze, ha Pyr is itt lenne, mindjárt jobban érezné magát.*
~Elég a bánkódásból! Ha nincs itt, hát nincs itt, majdcsak összefutunk valahol.~
*Ezzel a gondolattal vissza is zökken a saját jelenébe, megigazítja a hátán levő tegezét, és fejére húzott csuklyával elindul.*
~Elég kihalt errefele az út. Úgy tűnik errefele most senkinek sincs dolga.~
*Állapítja meg nagyban bólogatva. Hátranéz még egyszer, az egyre távolodó Artheniorra, de jól tudja, hogy most már nem fordulhat vissza.
Ám előbbi kijelentését megcáfolandó éktelen kiáltozást hall a közeli bozótosból. Csupán kíváncsiságból közelebb megy, de jobb kezét a tőre fölött tartja, hátha valami olyasmivel fut össze. Kissé izgatottan hajtja szét a bokrok sűrűjét, és kellemes csalódottsággal nyugtázza, hogy az előbbi hangzavar tulajdonosa nem más, mint egy csúcsos süveggel rendelkező nő, aki épp nagyon kutat valamit az avarban. Gyorsan el is kapja karját fegyvere fölül, nehogy az ismeretlen észrevegye, hogy eddig ott volt, majd pedig a következő igen értelmes kérdést préseli ki magából:*
-Hát te meg ki vagy?
//Balkócza Xavylari//
*Hát eljött ez a nap is. Végre meglátogathatja a Tornyot, melyet régóta látni akart. No persze, ha Pyr is itt lenne, mindjárt jobban érezné magát.*
~Elég a bánkódásból! Ha nincs itt, hát nincs itt, majdcsak összefutunk valahol.~
*Ezzel a gondolattal vissza is zökken a saját jelenébe, megigazítja a hátán levő tegezét, és fejére húzott csuklyával elindul.*
~Elég kihalt errefele az út. Úgy tűnik errefele most senkinek sincs dolga.~
*Állapítja meg nagyban bólogatva. Hátranéz még egyszer, az egyre távolodó Artheniorra, de jól tudja, hogy most már nem fordulhat vissza.
Ám előbbi kijelentését megcáfolandó éktelen kiáltozást hall a közeli bozótosból. Csupán kíváncsiságból közelebb megy, de jobb kezét a tőre fölött tartja, hátha valami olyasmivel fut össze. Kissé izgatottan hajtja szét a bokrok sűrűjét, és kellemes csalódottsággal nyugtázza, hogy az előbbi hangzavar tulajdonosa nem más, mint egy csúcsos süveggel rendelkező nő, aki épp nagyon kutat valamit az avarban. Gyorsan el is kapja karját fegyvere fölül, nehogy az ismeretlen észrevegye, hogy eddig ott volt, majd pedig a következő igen értelmes kérdést préseli ki magából:*
-Hát te meg ki vagy?
4734. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:41:47
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:41:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
*A seb, amelyet már halott ellenfelétől szerzett, ott még mindig érzi az égető fájdalmat. A pálinkával való fertőtlenítés után a fájdalom felerősödik kissé a sebhelyén, de képes azt is elviselni. Még mielőtt gondolkodhat a, hogy vajon az ital miért jó a sebekre, Lyztől meg is kapja az utasítást, miszerint helyezze egy kupacba a rémek tetemeit. Monsotor úgy is tesz, elmegy először ahhoz, amely a mélységi közelében van, és agancsánál fogva elhúzza a halott testet a megfejelt társa mellé, majd a harmadik rénszarvas tetemét is a másik kettő mellé. Végül amelyeket odahúzott egymás mellé, egymásra helyezi őket. Ezután eltávolodik a hullahalomtól. A bestiák égnek hála a Lyz által csiholt tűznek. Pont amikor már mennének, akkor csapja meg a fülüket egy falka vonítása. De mik vonítanak? Körbetekint az óriás, és meglátja a lupusokat, majd a lovak is visszatérnek hozzájuk. Furcsa neki, hogy ezek után a lupusok nem támadnak, ellenben a csontszarvasokkal, de erről a tényről hamar meg is feledkezik. Monsotor úgy véli, hogy Eeyr kisegítette most őket. Az általa isteni áldásnak vélt véletlen hatására örömittasan a lova felé tart széles mosollyal az arcán, majd fel is ül rá. Már csak a másik két társára vár, és arra hogy hogyan tovább.*
*A seb, amelyet már halott ellenfelétől szerzett, ott még mindig érzi az égető fájdalmat. A pálinkával való fertőtlenítés után a fájdalom felerősödik kissé a sebhelyén, de képes azt is elviselni. Még mielőtt gondolkodhat a, hogy vajon az ital miért jó a sebekre, Lyztől meg is kapja az utasítást, miszerint helyezze egy kupacba a rémek tetemeit. Monsotor úgy is tesz, elmegy először ahhoz, amely a mélységi közelében van, és agancsánál fogva elhúzza a halott testet a megfejelt társa mellé, majd a harmadik rénszarvas tetemét is a másik kettő mellé. Végül amelyeket odahúzott egymás mellé, egymásra helyezi őket. Ezután eltávolodik a hullahalomtól. A bestiák égnek hála a Lyz által csiholt tűznek. Pont amikor már mennének, akkor csapja meg a fülüket egy falka vonítása. De mik vonítanak? Körbetekint az óriás, és meglátja a lupusokat, majd a lovak is visszatérnek hozzájuk. Furcsa neki, hogy ezek után a lupusok nem támadnak, ellenben a csontszarvasokkal, de erről a tényről hamar meg is feledkezik. Monsotor úgy véli, hogy Eeyr kisegítette most őket. Az általa isteni áldásnak vélt véletlen hatására örömittasan a lova felé tart széles mosollyal az arcán, majd fel is ül rá. Már csak a másik két társára vár, és arra hogy hogyan tovább.*
4733. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:40:35
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:40:35
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Hát persze, hogy Lyzi is látja, hogy a cukiságmérő is kiakadna, ha bárki lemérné, milyen cuki is Sheni. Ez fizika, elkerülhetetlen. Az arcához érő ujjakra fintorgással válaszol viccesen és megállja, hogy ne nyálazza össze a lány ujjait, mert ilyenkor ezt szokta tenni, ha mindenféle kezek tapadnak az arcára. De most éppen Lyz keze az és azt pedig szereti.
A választható résznél túljátszva elgondolkodik, még szőrtelen állát is megsimogatja, mint ahogy a törpék vagy a szakállas bölcsek szokták tenni, hogy intelligensebb benyomást tehessenek a hallgatóságra.*
- Nem is tudom, nem is tudom. *motyogja maga elé.*
- Csinálhatunk mindent együtt, akkor nem kell szenvednem a hiányodtól semmikor. *vigyorog a választ mondva.
Az Énmegleont felmenteni próbáló szavakra csak fintorog, mert ő egészen másképpen gondolja, mint ahogy azt Lyz. Szerinte lehet bárki bármennyire szerelmes, az még nem ok és felhatalmazás arra, hogy mások érzéseit ne vegye figyelembe. Ez egyszerű és színtiszta bunkóság. Slussz-passz.
A következőkben viszont örül, hogy eltérnek ettől a kellemetlen témától és rákanyarodnak Lyz csodálatára. Ez már sokkal érdemesebb arra, hogy szavakba öntsék.*
- Jogom van annak lenni és szeretnék élni is ezzel a jogommal. *mosolyog szélesen és elrettethetetlenül mellette ülő lányra. Neki csoda és kész. Ezt a gondolatát senki sem veheti el tőle, még Lyz sem a tiltakozásával.
Láthatóan zavarba hozta a lányt, pedig ő kérte, hogy legyen őszinte és mondja el, mit érez. Sheni pedig elmondta, azt, amit eddig nem tudott elmondani. Ezért kellett elrohannia és hülyeségeket kitalálnia, hogy fedezze azt a hiányát, hogy közölni tudja Lyzzel, mit érez.*
- Ideskubizz. *nyúl Lyz keze után, amelyet a lány az ölében dörzsölget. Ha nem húzza el, a jobbját a kezébe fogja és a másik kezével felemeli a lány állát, hogy a szemébe nézhessen.*
- Nem kell elhinned. *mondja és ezúttal nem olyan szélesen mosolyog, de őszintén és nyitottan, ahogy Lyz csodás tekintetét fürkészi sajátjával.*
- Én elhiszem és kész. Ha majd egyszer te is el tudod hinni, visszatérünk rá. Rendi? *szokatlanul felnőttes és komoly szavak ezek egy olyan hegyesfülű szájából, aki korábban fingx húsról beszélt és agancsokat mutatott a feje fölé, csakhogy elhitesse szíve választottjával, hogy márpedig ő ért a vadászathoz.*
//Íjászverseny//
*Hát persze, hogy Lyzi is látja, hogy a cukiságmérő is kiakadna, ha bárki lemérné, milyen cuki is Sheni. Ez fizika, elkerülhetetlen. Az arcához érő ujjakra fintorgással válaszol viccesen és megállja, hogy ne nyálazza össze a lány ujjait, mert ilyenkor ezt szokta tenni, ha mindenféle kezek tapadnak az arcára. De most éppen Lyz keze az és azt pedig szereti.
A választható résznél túljátszva elgondolkodik, még szőrtelen állát is megsimogatja, mint ahogy a törpék vagy a szakállas bölcsek szokták tenni, hogy intelligensebb benyomást tehessenek a hallgatóságra.*
- Nem is tudom, nem is tudom. *motyogja maga elé.*
- Csinálhatunk mindent együtt, akkor nem kell szenvednem a hiányodtól semmikor. *vigyorog a választ mondva.
Az Énmegleont felmenteni próbáló szavakra csak fintorog, mert ő egészen másképpen gondolja, mint ahogy azt Lyz. Szerinte lehet bárki bármennyire szerelmes, az még nem ok és felhatalmazás arra, hogy mások érzéseit ne vegye figyelembe. Ez egyszerű és színtiszta bunkóság. Slussz-passz.
A következőkben viszont örül, hogy eltérnek ettől a kellemetlen témától és rákanyarodnak Lyz csodálatára. Ez már sokkal érdemesebb arra, hogy szavakba öntsék.*
- Jogom van annak lenni és szeretnék élni is ezzel a jogommal. *mosolyog szélesen és elrettethetetlenül mellette ülő lányra. Neki csoda és kész. Ezt a gondolatát senki sem veheti el tőle, még Lyz sem a tiltakozásával.
Láthatóan zavarba hozta a lányt, pedig ő kérte, hogy legyen őszinte és mondja el, mit érez. Sheni pedig elmondta, azt, amit eddig nem tudott elmondani. Ezért kellett elrohannia és hülyeségeket kitalálnia, hogy fedezze azt a hiányát, hogy közölni tudja Lyzzel, mit érez.*
- Ideskubizz. *nyúl Lyz keze után, amelyet a lány az ölében dörzsölget. Ha nem húzza el, a jobbját a kezébe fogja és a másik kezével felemeli a lány állát, hogy a szemébe nézhessen.*
- Nem kell elhinned. *mondja és ezúttal nem olyan szélesen mosolyog, de őszintén és nyitottan, ahogy Lyz csodás tekintetét fürkészi sajátjával.*
- Én elhiszem és kész. Ha majd egyszer te is el tudod hinni, visszatérünk rá. Rendi? *szokatlanul felnőttes és komoly szavak ezek egy olyan hegyesfülű szájából, aki korábban fingx húsról beszélt és agancsokat mutatott a feje fölé, csakhogy elhitesse szíve választottjával, hogy márpedig ő ért a vadászathoz.*
4732. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 18:38:43
Üzenet elküldve: 2019-02-12 18:38:43
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Magányosok útja//
*Umon nem mindennapi látványt nyújt véres ruhájával és a vállán lévő bottal, amelyre a szárnyas varjúdög húsát felszúrta sorban. Minden húst persze nem tud elvinni, de valóban elég nagy élelemforrásra tett szert. Bár a feldarabolt és kivéreztetett állat más problémákat is okozhat az évnek ebben a szakában.
Kérdéseire nem érkezik válasz a farkastestű agancsos lénytől, ő csak továbbra is idegesen viselkedik, ám amikor a havat felborzolja a szél és hangok születnek a semmiből, megugrik és eltűnik a fák között. Umon egyedül marad groteszkül feldíszített botjával a vállán.
Monológja végén a hó kavargása kicsit tisztul, így láthatja, hogy akinek eddig a monológját címezte, nincs már ott, tényleg egyedül van az erdőben a széllel, mely furcsa játékot űzni látszik vele és a mészárosmódra feltrancsírozott szörnyeteggel.
~ Erre ne legyen gondod. ~
Szólal meg újra a hang, ami, most már bizonyos, nem az agancsos állaté.
~ Szimpátia alapján nem választanak hitet, aki mégis, az nem hisz igazán. ~
A kavargás újra felerősödik, olyannyira, hogy útját állja Umonnak, Kócos pedig továbbra sem jelenik meg.
~ A minxet én küldtem, hogy elvezessen azokhoz, akiknek szükségük lehet rád, de ha az árnyakat szolgálnád inkább, akkor nem segíthetsz rajtuk. Elengedlek. ~
A hó kavargása olyan gyorsan fejeződik be, mintha elvágták volna. A kásás hó és avar egyenesen a földre hullik, a szél is abbamarad, csak a néma erdő veszi körbe a férfit.
~ Választanod kell. ~*
//A csapat//
*Monsotor a sikeres támadással a földre küldte ellenfelét, az aganccsal a kezében néz végig a csatatérré vált kis táborhelyen. A havat és az avart alatta több helyen széttúrták a harc közben, de ami a legfontosabb, társai úgy tűnik, jól vannak.
Az óriás az arcán sérült meg, a karmolások enyhe égető érzést sugároznak az idegein át, de a vérzés már elállt.
Lyzendra remekül helyt állt, ahogy két társa is, lövéseivel komoly előnyt szerzett két közelharcot folytató szövetségesének. Amikor megpróbálja visszaszerezni a nyilait, de sajnálattal kell megállapítania, hogy csak kettőt sikerül épségben kiszednie. Három nyíl közül kettő eltört, amikor csontot ért vagy a bestiák a földre estek, egyet pedig, ami nem talált, ki tudja, hol lehet. Két hegyet visszaszerezhet belőlük, hisz az kincs, de hárommal kevesebb vessző lesz a tegzében mostantól.
Egy rémszarvas biztosan él, amelyet az óriás terített le, neki megadja a kegyelemdöfést, de a másik kettő időközben elvérzett.
A szívek ott vannak, ahol lenniük kell, de az egykor talán valóban szarvas állatok különleges változáson mehettek át, míg ilyenné váltak. Monsotor is láthatja, hogy mind ugyanolyan állat a három rémszarvas. De az biztos, hogy ez nem természetes változás volt.
Ha a három társ összedolgozik, akkor gyorsabban végeznek a tűzrakással a tetemek felett, de a gyújtás nehéz folyamat, sok idő eltelik, mire a szárazabb gallyak lángra kapnak, de a tűz biztosan emészti el a rémszarvasok maradványait.
Amikor indulnának, hangokra lesznek figyelmesek. Farkasszerű vonítások, kurta hangok, majd a fák között, messzebb a tűztől megjelennek a lovaik. Körülöttük a lupusok, mintha terelnék őket, az alfa megy ezúttal is csak közel a trióhoz, végignéz rajtuk és a tűzön.
Gazdáikat meglátva a lovak közelebb mennek hozzájuk, be tudják fogni őket, a lupus fulgurok pedig eliramodnak a fák között, de nem arra, amerre Lyzendra vezetné sajátjait. Egyenesen északnak mennének, amerre az elf nő a lápvidéket sejti.
Az alfa vissza-visszanéz rá, mintha hívná és nagyon siettetni akarná. Ha Lyzendra valóban szikrát érez magában, akkor tudja, hogy mit kell tennie.
Át kell vágniuk a mocsárvidéken, az mögött pedig jól tudja, mi várja.
Erdőmélye.*
//Magányosok útja//
*Umon nem mindennapi látványt nyújt véres ruhájával és a vállán lévő bottal, amelyre a szárnyas varjúdög húsát felszúrta sorban. Minden húst persze nem tud elvinni, de valóban elég nagy élelemforrásra tett szert. Bár a feldarabolt és kivéreztetett állat más problémákat is okozhat az évnek ebben a szakában.
Kérdéseire nem érkezik válasz a farkastestű agancsos lénytől, ő csak továbbra is idegesen viselkedik, ám amikor a havat felborzolja a szél és hangok születnek a semmiből, megugrik és eltűnik a fák között. Umon egyedül marad groteszkül feldíszített botjával a vállán.
Monológja végén a hó kavargása kicsit tisztul, így láthatja, hogy akinek eddig a monológját címezte, nincs már ott, tényleg egyedül van az erdőben a széllel, mely furcsa játékot űzni látszik vele és a mészárosmódra feltrancsírozott szörnyeteggel.
~ Erre ne legyen gondod. ~
Szólal meg újra a hang, ami, most már bizonyos, nem az agancsos állaté.
~ Szimpátia alapján nem választanak hitet, aki mégis, az nem hisz igazán. ~
A kavargás újra felerősödik, olyannyira, hogy útját állja Umonnak, Kócos pedig továbbra sem jelenik meg.
~ A minxet én küldtem, hogy elvezessen azokhoz, akiknek szükségük lehet rád, de ha az árnyakat szolgálnád inkább, akkor nem segíthetsz rajtuk. Elengedlek. ~
A hó kavargása olyan gyorsan fejeződik be, mintha elvágták volna. A kásás hó és avar egyenesen a földre hullik, a szél is abbamarad, csak a néma erdő veszi körbe a férfit.
~ Választanod kell. ~*
//A csapat//
*Monsotor a sikeres támadással a földre küldte ellenfelét, az aganccsal a kezében néz végig a csatatérré vált kis táborhelyen. A havat és az avart alatta több helyen széttúrták a harc közben, de ami a legfontosabb, társai úgy tűnik, jól vannak.
Az óriás az arcán sérült meg, a karmolások enyhe égető érzést sugároznak az idegein át, de a vérzés már elállt.
Lyzendra remekül helyt állt, ahogy két társa is, lövéseivel komoly előnyt szerzett két közelharcot folytató szövetségesének. Amikor megpróbálja visszaszerezni a nyilait, de sajnálattal kell megállapítania, hogy csak kettőt sikerül épségben kiszednie. Három nyíl közül kettő eltört, amikor csontot ért vagy a bestiák a földre estek, egyet pedig, ami nem talált, ki tudja, hol lehet. Két hegyet visszaszerezhet belőlük, hisz az kincs, de hárommal kevesebb vessző lesz a tegzében mostantól.
Egy rémszarvas biztosan él, amelyet az óriás terített le, neki megadja a kegyelemdöfést, de a másik kettő időközben elvérzett.
A szívek ott vannak, ahol lenniük kell, de az egykor talán valóban szarvas állatok különleges változáson mehettek át, míg ilyenné váltak. Monsotor is láthatja, hogy mind ugyanolyan állat a három rémszarvas. De az biztos, hogy ez nem természetes változás volt.
Ha a három társ összedolgozik, akkor gyorsabban végeznek a tűzrakással a tetemek felett, de a gyújtás nehéz folyamat, sok idő eltelik, mire a szárazabb gallyak lángra kapnak, de a tűz biztosan emészti el a rémszarvasok maradványait.
Amikor indulnának, hangokra lesznek figyelmesek. Farkasszerű vonítások, kurta hangok, majd a fák között, messzebb a tűztől megjelennek a lovaik. Körülöttük a lupusok, mintha terelnék őket, az alfa megy ezúttal is csak közel a trióhoz, végignéz rajtuk és a tűzön.
Gazdáikat meglátva a lovak közelebb mennek hozzájuk, be tudják fogni őket, a lupus fulgurok pedig eliramodnak a fák között, de nem arra, amerre Lyzendra vezetné sajátjait. Egyenesen északnak mennének, amerre az elf nő a lápvidéket sejti.
Az alfa vissza-visszanéz rá, mintha hívná és nagyon siettetni akarná. Ha Lyzendra valóban szikrát érez magában, akkor tudja, hogy mit kell tennie.
Át kell vágniuk a mocsárvidéken, az mögött pedig jól tudja, mi várja.
Erdőmélye.*
4731. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 15:10:36
Üzenet elküldve: 2019-02-12 15:10:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Esti őrség - napzárás//
*Nincs tudomása a tábor körül történtekről, hisz mindenhol ő sem lehet ott. Ha hallotta volna, biztosan békítőlen lépett volna fel, remélve, hogy a templomi tettei és a mostani pozíciója elegendő lett volna a nézeteltérések elsimítására. Nem tartja vezetőnek magát, nem is szeretne az lenni újból, de néha biztosan akként kellene viselkednie a békés együttélést elősegítendő.
A tűz mellett érzi igazán, hogy mennyire fáradt, akkor, amikor leül és leülnek vele a tűzhöz az első őrségbe jelentkezők. Mosolytalanul néz végig a táboron, a lobogó tüzeken, a felettük sülő ételeken, a törődött, de végre talán békés arcokon. Sokat kell még majd dolgozniuk, mire elérik azt, amit szeretnének, de ha mind együttműködnek, nem lehet probléma. Az Erdő Szíve segítse őket.
Az irbiszt kereső fürkészés sikerrel jár, jóval a tűz fénykörén túl jelennek meg a világító szemek, majd maga Xauzur is. A nagymacska egy vaddisznót ejtett el, a csuhátlan csuhás felkelve a tűztől előbb az őrökre néz.*
- Maradjatok csak, ezt elintézem, ha bármi történik, szóljatok. *Mondja halkan. Elvenni egy prédát egy irbisztől kemény feladat volna, ha nem lennének társak. Korábban is kapott már elejtett vadat "ajándékba" Xauzurtól még Erdőmélyén. Egyes tudós fők szerint ez azért van, mert, ahogy a szelídített házi macskák is teszik, az állat azt gondolja, hogy humanoid társai képtelenek maguknak vadászni. Az erdőmélyi elf persze cáfolná ezt, de mégis tréfás belegondolni, hogy az irbisz ezért teszi.
Lassan megközelíti a vadászatban biztosan kifáradt állatot, majd leül vele szemben.*
- Hoztál vacsorát? *Kérdi halovány mosollyal az irbiszt, majd óvatosan elveszi előle a disznót.*
- Szép fogás. *Dicséri meg. Ha Xauzur engedi, akkor elviszi a tábor közepébe a vaddisznót, ahol az elfeket megkéri, hogy dolgozzák fel azt is. A belsőségeket, a májat, a szívet az irbisz kapja meg jutalomként, amit a csuhátlan csuhás ad oda neki.
Fertályóra is eltelik, mire visszatér a tűzhöz, de így legalább mindenkinek jut laktató vacsora.*
- Bocsássatok meg, hogy elmaradtam. *Hajol meg kurtán, mielőtt a tűz mellé telepszik korábbi helyére, ha az még szabad.
Xauzur jóllakottan másik fel egy távolabbi fára, hogy aludni térjen, neki is hosszú napja volt.
A szerzetes a továbbiakban csendesen hallgatja a többiek beszélgetését, olykor-olykor jár egy kört az elcsendesedő tábor körül, ellenőrzi a karámot, a fekvőhelyeket és tervezget. Másnap rengeteg dolguk lesz, sátrakat vagy kunyhókat kellene építeniük, itt használni fogják majd az erdő erőforrásait, fákat, lombot, kérget. Vadászni és halászni kell, gyűjtögetni, akár még csónakot is faraghatnának.
Ha a Fákban Lakó is engedi, nyugodt őrségük lesz, majd annak leteltével felébreszti a váltást, kurta szavakkal jó éjt kíván azoknak, akik őrségben voltak vele, majd a takarójába burkolózva az egyik tűz mellett álomra szenderül. Bár a földön alszik és hideg is van, mégis most először pihen nyugodtan és békésen. Végre megpihenhet és visszaszerezheti lelkének békéjét. Egy magafajta, hosszúéletű szerzetes nem is vágyhat másra.*
//Esti őrség - napzárás//
*Nincs tudomása a tábor körül történtekről, hisz mindenhol ő sem lehet ott. Ha hallotta volna, biztosan békítőlen lépett volna fel, remélve, hogy a templomi tettei és a mostani pozíciója elegendő lett volna a nézeteltérések elsimítására. Nem tartja vezetőnek magát, nem is szeretne az lenni újból, de néha biztosan akként kellene viselkednie a békés együttélést elősegítendő.
A tűz mellett érzi igazán, hogy mennyire fáradt, akkor, amikor leül és leülnek vele a tűzhöz az első őrségbe jelentkezők. Mosolytalanul néz végig a táboron, a lobogó tüzeken, a felettük sülő ételeken, a törődött, de végre talán békés arcokon. Sokat kell még majd dolgozniuk, mire elérik azt, amit szeretnének, de ha mind együttműködnek, nem lehet probléma. Az Erdő Szíve segítse őket.
Az irbiszt kereső fürkészés sikerrel jár, jóval a tűz fénykörén túl jelennek meg a világító szemek, majd maga Xauzur is. A nagymacska egy vaddisznót ejtett el, a csuhátlan csuhás felkelve a tűztől előbb az őrökre néz.*
- Maradjatok csak, ezt elintézem, ha bármi történik, szóljatok. *Mondja halkan. Elvenni egy prédát egy irbisztől kemény feladat volna, ha nem lennének társak. Korábban is kapott már elejtett vadat "ajándékba" Xauzurtól még Erdőmélyén. Egyes tudós fők szerint ez azért van, mert, ahogy a szelídített házi macskák is teszik, az állat azt gondolja, hogy humanoid társai képtelenek maguknak vadászni. Az erdőmélyi elf persze cáfolná ezt, de mégis tréfás belegondolni, hogy az irbisz ezért teszi.
Lassan megközelíti a vadászatban biztosan kifáradt állatot, majd leül vele szemben.*
- Hoztál vacsorát? *Kérdi halovány mosollyal az irbiszt, majd óvatosan elveszi előle a disznót.*
- Szép fogás. *Dicséri meg. Ha Xauzur engedi, akkor elviszi a tábor közepébe a vaddisznót, ahol az elfeket megkéri, hogy dolgozzák fel azt is. A belsőségeket, a májat, a szívet az irbisz kapja meg jutalomként, amit a csuhátlan csuhás ad oda neki.
Fertályóra is eltelik, mire visszatér a tűzhöz, de így legalább mindenkinek jut laktató vacsora.*
- Bocsássatok meg, hogy elmaradtam. *Hajol meg kurtán, mielőtt a tűz mellé telepszik korábbi helyére, ha az még szabad.
Xauzur jóllakottan másik fel egy távolabbi fára, hogy aludni térjen, neki is hosszú napja volt.
A szerzetes a továbbiakban csendesen hallgatja a többiek beszélgetését, olykor-olykor jár egy kört az elcsendesedő tábor körül, ellenőrzi a karámot, a fekvőhelyeket és tervezget. Másnap rengeteg dolguk lesz, sátrakat vagy kunyhókat kellene építeniük, itt használni fogják majd az erdő erőforrásait, fákat, lombot, kérget. Vadászni és halászni kell, gyűjtögetni, akár még csónakot is faraghatnának.
Ha a Fákban Lakó is engedi, nyugodt őrségük lesz, majd annak leteltével felébreszti a váltást, kurta szavakkal jó éjt kíván azoknak, akik őrségben voltak vele, majd a takarójába burkolózva az egyik tűz mellett álomra szenderül. Bár a földön alszik és hideg is van, mégis most először pihen nyugodtan és békésen. Végre megpihenhet és visszaszerezheti lelkének békéjét. Egy magafajta, hosszúéletű szerzetes nem is vágyhat másra.*
4730. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 12:57:04
Üzenet elküldve: 2019-02-12 12:57:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
* Dram nem akar közbeszólni, amikor húga elkezd egy kis kóstolót adni Cerlynának, hogy mégis mi fog rá várni az oldalán. Egy idő után azonban mégse tudja visszafogni magát, és megszólal, pedig szerette volna, ha Lyna látja, hogy mi vár rá, és még az elején ki tud szállni, ha túl soknak érzi. *
- Wymni, elég lesz. * Emeli fel a kezét, hogy lenyugtassa a fiatal elfet. Bocsánatkérő tekintettel néz az új alkalmazottra. Vagyis még csak jelölt, de gondolatban Dram már felvette magához. *
- Tudom, hogy nehéz dolgod lesz, ne hidd, hogy nem vagyok vele tisztában. De biztosítalak arról, hogy a munka nehézségének megfelelő arányban tisztelünk, és szeretünk majd itt. Ha valóban a húgom segítője leszel, akkor szinte családtagként fogunk kezelni téged is. * Magyarázza Dram kedves mosollyal, aztán mikor a fiatalabb Sayqueves már rángatná magával, mint egy új játékszert, akkor még felemeli a kezét, hogy marasztalja őket. *
- Cerlyna, nem hiszem, hogy a húgom megtiltaná, hogy bármit is elmondj nekem, nem olyan fajta. De ettől függetlenül figyelmeztetnem kell téged, hogy ebben a házban az őszinteséget igen nagyra tartjuk, és bármit is mondasz, ha az az igazság, azért sose fog téged hátrány érni. Lehet ez Wymnivel, velem, vagy más szolgálóval kapcsolatos. Soha senkit nem büntettem azért, mert elmondta az igazat. * Mondja még, azt a kezével tesz egy elbocsátó mozdulatot, hogy nyugodtan menjenek, és ismerjék meg egymást. Végül is, ez volt a cél Wymni bevonásával, és valamiért úgy érzi, hogy ezt addig nem fogják tudni rendesen megtenni, amíg a szigorú bátyus a közelben van. *
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
* Dram nem akar közbeszólni, amikor húga elkezd egy kis kóstolót adni Cerlynának, hogy mégis mi fog rá várni az oldalán. Egy idő után azonban mégse tudja visszafogni magát, és megszólal, pedig szerette volna, ha Lyna látja, hogy mi vár rá, és még az elején ki tud szállni, ha túl soknak érzi. *
- Wymni, elég lesz. * Emeli fel a kezét, hogy lenyugtassa a fiatal elfet. Bocsánatkérő tekintettel néz az új alkalmazottra. Vagyis még csak jelölt, de gondolatban Dram már felvette magához. *
- Tudom, hogy nehéz dolgod lesz, ne hidd, hogy nem vagyok vele tisztában. De biztosítalak arról, hogy a munka nehézségének megfelelő arányban tisztelünk, és szeretünk majd itt. Ha valóban a húgom segítője leszel, akkor szinte családtagként fogunk kezelni téged is. * Magyarázza Dram kedves mosollyal, aztán mikor a fiatalabb Sayqueves már rángatná magával, mint egy új játékszert, akkor még felemeli a kezét, hogy marasztalja őket. *
- Cerlyna, nem hiszem, hogy a húgom megtiltaná, hogy bármit is elmondj nekem, nem olyan fajta. De ettől függetlenül figyelmeztetnem kell téged, hogy ebben a házban az őszinteséget igen nagyra tartjuk, és bármit is mondasz, ha az az igazság, azért sose fog téged hátrány érni. Lehet ez Wymnivel, velem, vagy más szolgálóval kapcsolatos. Soha senkit nem büntettem azért, mert elmondta az igazat. * Mondja még, azt a kezével tesz egy elbocsátó mozdulatot, hogy nyugodtan menjenek, és ismerjék meg egymást. Végül is, ez volt a cél Wymni bevonásával, és valamiért úgy érzi, hogy ezt addig nem fogják tudni rendesen megtenni, amíg a szigorú bátyus a közelben van. *
4729. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 09:10:56
Üzenet elküldve: 2019-02-12 09:10:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
*Szinte alig látszik ki a bozótosból az út mentén, fekete csúcsos sapkája néha ide-oda mocorog, minthogy gazdája is odalent matat és kutakodik az avarban vagy épp a szerencsétlen bokor ágai között.*
- Ezt nem hiszem el! Ez sok! De még mennyi!*Kiabál szinte férfiakat megszégyenítően hangosan és ordenárén, megzavarva a környék minden apró és kevésbé apró teremtményének nyugalmát. Majd kis ásás és kaparászást hallani.*
~De hogy itt kint az út mentén, szinte csodaszámba megy!~
-Pont, ahogy a könyvekben le van írva, mint a réz, ez nagyon érdekes.*Motyog maga elé, így egy igazán intelligens, bokor érzetét nyújtva az úton haladok szemében.*
-MEGÁLLJ!*Kiált fel hirtelen, mikor gnóm kezei között szétszaladni látszanak az imént gondosan leszedegetett bogyók és az avar közé hullva megindulnak, hogy talán ismét régi helyükre visszatalálva ékesítsék a bokor ágait. A kiáltás nyomán mintha egy állatka, valami még Kócinál is kisebb elugrál mellette, még szagmintát is véve az idegent körül ölelő levegőből, hogy megállapítsa veszélyes-e. Minthogy nem ítéltetik annak, csak tovább ugrál, be az erdő mélye felé.*
- Hogy nem szégyenlitek össze meg vissza magatokat, hátráltatni ENGEM! Én már pedig fontos ügyben járok el, csak most éppen megálltam. De amúgy fontos, nagyon is ám. Ti sem láttátok azt a vén banyát ugye?*Megfordul egy pillanatra, úgy rémlik neki, mintha előbb hallott volna valamit, de minthogy már semmivé avanzsálta magát, így csak váll vonva fordul vissza pörölni szegény, szerencsétlen Rézszínű Hols bokrocskával.*
~Hiányzik a satrafa. Dehogy hiányzik! De mégis. Mibe keveredhetett az öregasszony? Tisztára felhúz ezzel, hogy keresgélnem kell, a helyett hogy dolgoznék.~*Zsörtölődik magában, miközben a bokor leveleit dörzsölgeti és szagolgatja.*
- Ezt nem hiszem el! Ez sok! De még mennyi!*Kiabál szinte férfiakat megszégyenítően hangosan és ordenárén, megzavarva a környék minden apró és kevésbé apró teremtményének nyugalmát. Majd kis ásás és kaparászást hallani.*
~De hogy itt kint az út mentén, szinte csodaszámba megy!~
-Pont, ahogy a könyvekben le van írva, mint a réz, ez nagyon érdekes.*Motyog maga elé, így egy igazán intelligens, bokor érzetét nyújtva az úton haladok szemében.*
-MEGÁLLJ!*Kiált fel hirtelen, mikor gnóm kezei között szétszaladni látszanak az imént gondosan leszedegetett bogyók és az avar közé hullva megindulnak, hogy talán ismét régi helyükre visszatalálva ékesítsék a bokor ágait. A kiáltás nyomán mintha egy állatka, valami még Kócinál is kisebb elugrál mellette, még szagmintát is véve az idegent körül ölelő levegőből, hogy megállapítsa veszélyes-e. Minthogy nem ítéltetik annak, csak tovább ugrál, be az erdő mélye felé.*
- Hogy nem szégyenlitek össze meg vissza magatokat, hátráltatni ENGEM! Én már pedig fontos ügyben járok el, csak most éppen megálltam. De amúgy fontos, nagyon is ám. Ti sem láttátok azt a vén banyát ugye?*Megfordul egy pillanatra, úgy rémlik neki, mintha előbb hallott volna valamit, de minthogy már semmivé avanzsálta magát, így csak váll vonva fordul vissza pörölni szegény, szerencsétlen Rézszínű Hols bokrocskával.*
~Hiányzik a satrafa. Dehogy hiányzik! De mégis. Mibe keveredhetett az öregasszony? Tisztára felhúz ezzel, hogy keresgélnem kell, a helyett hogy dolgoznék.~*Zsörtölődik magában, miközben a bokor leveleit dörzsölgeti és szagolgatja.*
4728. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 06:45:52
Üzenet elküldve: 2019-02-12 06:45:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
*Lyz nem habozik a harmadik még pislákoló rémet is leölni, de aztán egy rövidke időt társainak is szentel. A kicsi táborhelyen hagyott csomagból előhalászik egy kis pálinkát, s ha talál gyolcsot, azzal fertőtleníti le Denzack sebét, s ha Monsotornak is van mit, akkor az övét is.*
- Monsotor, húzd egymás mellé őket kérlek, Jayzion, pedig keress száraz gallyakat.
*Ő maga nekilát a tűznek. Gyakorlott erdei, de a tűzgyújtáshoz idő kell. Mikor lobbannak az első szikrák már látja, hogy hamarosan ebből máglya lesz.*
- Egy kis pálinkát löttyintsetek oda még a középsőre. *Mutat a Denzack fertőtlenítős anyag darabjára, mely hevenyész kanóccá avanzsált. Nem telik el már sok idő, de a máglya lobban, a dögök égnek, Lyz, Boytának füttyög, hátha előkerül a hátas, de az ijedtében iramodott ló nemigen dugja elő az orrát.*
- Arra megyünk tovább *mutat egy irányba, még annak ellenére is, hogy az nem a tanyácskára vezet.*
- Ha a máglya végéig nem kerülnek elő a lovak, akkor gyalog indulunk.
*Úgy érzi az a jó irány, annak ellenére is, hogy nem visszafelé vezet. Mintha a villám maradványa játszana még aprócska szikráival a mellkasában és ösztönözné, hogy arra menjenek. Ha visszatekint, csak azt látja, hogy ilyen messze még sosem voltak a kis tanyától, és nyugvásig oda sem érnének vissza. A csontok nem égnek el, de amint úgy látja, a parazsat az egyre szaporodó hótakaróval oltja el. Nem fél az erdőtűztől, a hó kordában tartja a parazsat, de nem bízza a véletlenre. Maga gondoskodik a tűz hunyásáról.*
- Indulhatunk. Ha sietünk, kevésbé fázunk.
*Lyz nem habozik a harmadik még pislákoló rémet is leölni, de aztán egy rövidke időt társainak is szentel. A kicsi táborhelyen hagyott csomagból előhalászik egy kis pálinkát, s ha talál gyolcsot, azzal fertőtleníti le Denzack sebét, s ha Monsotornak is van mit, akkor az övét is.*
- Monsotor, húzd egymás mellé őket kérlek, Jayzion, pedig keress száraz gallyakat.
*Ő maga nekilát a tűznek. Gyakorlott erdei, de a tűzgyújtáshoz idő kell. Mikor lobbannak az első szikrák már látja, hogy hamarosan ebből máglya lesz.*
- Egy kis pálinkát löttyintsetek oda még a középsőre. *Mutat a Denzack fertőtlenítős anyag darabjára, mely hevenyész kanóccá avanzsált. Nem telik el már sok idő, de a máglya lobban, a dögök égnek, Lyz, Boytának füttyög, hátha előkerül a hátas, de az ijedtében iramodott ló nemigen dugja elő az orrát.*
- Arra megyünk tovább *mutat egy irányba, még annak ellenére is, hogy az nem a tanyácskára vezet.*
- Ha a máglya végéig nem kerülnek elő a lovak, akkor gyalog indulunk.
*Úgy érzi az a jó irány, annak ellenére is, hogy nem visszafelé vezet. Mintha a villám maradványa játszana még aprócska szikráival a mellkasában és ösztönözné, hogy arra menjenek. Ha visszatekint, csak azt látja, hogy ilyen messze még sosem voltak a kis tanyától, és nyugvásig oda sem érnének vissza. A csontok nem égnek el, de amint úgy látja, a parazsat az egyre szaporodó hótakaróval oltja el. Nem fél az erdőtűztől, a hó kordában tartja a parazsat, de nem bízza a véletlenre. Maga gondoskodik a tűz hunyásáról.*
- Indulhatunk. Ha sietünk, kevésbé fázunk.
4727. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-12 00:53:41
Üzenet elküldve: 2019-02-12 00:53:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
*Vieljanát nem feszélyezi, hogy a többiek előtt beszéljen, sokkal inkább az alázat érződik a hangjából, hogy egy nagyobb akaratnak, ezúttal a szeretetnek és a barátságnak adózhat ebben a kis szobában. Őszinte szavait a többiek meghallgatják, és Lau, akinek a válaszára talán leginkább számít a jelenlévők közül, elvégre ő a vezetőjük, nem is látja akadályát, hogy a tündér lány velük maradjon. A lány komolyan bólint.*
– Nagyon köszönöm! Imádkozom érte, hogy mindig beragyogja új otthonunkat a Fény. *Luni szintén nagyon lelkes, a növények ötlete is tetszik neki, amin Viel elmosolyodik.* A nyulak is örülni fognak, ha rendes, háztáji répával etetjük őket. Bármiben szívesen segítek, ami a természettel kapcsolatos, csak legyen tőle minden szebb, boldogabb és egészségesebb. *A lány nem teszi hozzá, de magában tudja jól, hogy ez tündér létével van összefüggésben. Majd talán a többiek is megszokják.
Közben a többiek az anyagiakról kezdenek beszélni, Viel pedig enyhén feszeng. Ahonnét ő jött, a pénznek nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, ezért kicsit zavarba jön a hirtelen mozgolódástól. Emlékeztetnie kell magát, hogy egy ilyen hatalmas városban, ahol ennyi érdek és nézet feszül egymásnak, nem elegendő szívességgel fizetni. Ekkor pillantja meg a Luni táskájából kibukkanó nyuszikat, és mosolyogva pillant rájuk.*
~ Hát innen a nyulak iránti szeretete! ~ *Gondolja meleg szívvel. Neki is volt kiskorában öltöztetős, szárnyas játéktündére. Mikor mindenki elmondta, hogy mennyivel tud beleadni a közösbe, Viel sem akar kimaradni.*
- Én nagyon szívesen adok 500 aranyat, hogy hozzájáruljak a házhoz. *Mondja, és Lyllire pillant.* Ha marad még a házvételből, a könyvvásárlás valóban remek ötlet volna. Sokan tanulnánk itt, a bútorok mellett a könyvtár ugyanolyan fontos része lesz a mindennapjainknak. *Emlékezteti a többieket.*
*Vieljanát nem feszélyezi, hogy a többiek előtt beszéljen, sokkal inkább az alázat érződik a hangjából, hogy egy nagyobb akaratnak, ezúttal a szeretetnek és a barátságnak adózhat ebben a kis szobában. Őszinte szavait a többiek meghallgatják, és Lau, akinek a válaszára talán leginkább számít a jelenlévők közül, elvégre ő a vezetőjük, nem is látja akadályát, hogy a tündér lány velük maradjon. A lány komolyan bólint.*
– Nagyon köszönöm! Imádkozom érte, hogy mindig beragyogja új otthonunkat a Fény. *Luni szintén nagyon lelkes, a növények ötlete is tetszik neki, amin Viel elmosolyodik.* A nyulak is örülni fognak, ha rendes, háztáji répával etetjük őket. Bármiben szívesen segítek, ami a természettel kapcsolatos, csak legyen tőle minden szebb, boldogabb és egészségesebb. *A lány nem teszi hozzá, de magában tudja jól, hogy ez tündér létével van összefüggésben. Majd talán a többiek is megszokják.
Közben a többiek az anyagiakról kezdenek beszélni, Viel pedig enyhén feszeng. Ahonnét ő jött, a pénznek nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, ezért kicsit zavarba jön a hirtelen mozgolódástól. Emlékeztetnie kell magát, hogy egy ilyen hatalmas városban, ahol ennyi érdek és nézet feszül egymásnak, nem elegendő szívességgel fizetni. Ekkor pillantja meg a Luni táskájából kibukkanó nyuszikat, és mosolyogva pillant rájuk.*
~ Hát innen a nyulak iránti szeretete! ~ *Gondolja meleg szívvel. Neki is volt kiskorában öltöztetős, szárnyas játéktündére. Mikor mindenki elmondta, hogy mennyivel tud beleadni a közösbe, Viel sem akar kimaradni.*
- Én nagyon szívesen adok 500 aranyat, hogy hozzájáruljak a házhoz. *Mondja, és Lyllire pillant.* Ha marad még a házvételből, a könyvvásárlás valóban remek ötlet volna. Sokan tanulnánk itt, a bútorok mellett a könyvtár ugyanolyan fontos része lesz a mindennapjainknak. *Emlékezteti a többieket.*
4726. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:47:11
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:47:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Karheia Rhagodar//
*A nő megjegyzésére, hogy az olyan nőkért érdemes harcolni bólint. Mondjuk nem mintha jellemző lenne rá, hogy harcol egy nőért. Ha menni akar akkor menjen. Míg vele van jó hozzá. Talán utána is ha sikerül a sértett férfibüszkeségét kordában tartania, de ha valaki elszerette tőle a nőt az már nem számíthat erre. Ha nagyon kihúzza a gyufát egy jóféle késelés vagy felgyújtás is kinézhet neki. De arról most szó sincs főleg, hogy Int abban se biztos mit gondol róla a zöldszemű. Azokról a szemekről pedig egy érdekes dolgot hall a doki ami látszik is rajta, hogy felkeltette a figyelmét.*
-Igen?
*Sokat nézett azokba a szemekbe és hát olyan őszintének tűnt meg huncutnak, de akkor az, azt jelentené? Nem is úgy nézte majd legközelebb. El is dönti, hogy ha lesz legközelebb akkor alaposan megnézi a lány szemeiben azt a fekete részt. Mikor összébb bújnak megosztani egymással a titkaikat és Rheia mama sora jön akkor a doki Figyelmesen hallgat. A hagyományos dolgok nem állnak távol tőle, de figyelmesnek kell lennie ne hülyeséget tanuljon. Szóval az első mondatok még nem riasztják el. Ami utána jön már igen.*
-Nem drogozom be! Mármint nem ilyen okból. Így szerelmet nem lehet kapni csak a testét könnyebben.
*Azt, meg úgy hiszi, hogy ha valaha visszajön hozzá akkor könnyen megkaphatja. Azzal nincs baja. Csak azzal, hogy ha jönne hozzá akkor miért tenné? Azért, hogy odaadja a testét vagy a pénzéért vagy mert orvos vagy mert az a beszélgetés a lányban is megindított valamit.*
//Karheia Rhagodar//
*A nő megjegyzésére, hogy az olyan nőkért érdemes harcolni bólint. Mondjuk nem mintha jellemző lenne rá, hogy harcol egy nőért. Ha menni akar akkor menjen. Míg vele van jó hozzá. Talán utána is ha sikerül a sértett férfibüszkeségét kordában tartania, de ha valaki elszerette tőle a nőt az már nem számíthat erre. Ha nagyon kihúzza a gyufát egy jóféle késelés vagy felgyújtás is kinézhet neki. De arról most szó sincs főleg, hogy Int abban se biztos mit gondol róla a zöldszemű. Azokról a szemekről pedig egy érdekes dolgot hall a doki ami látszik is rajta, hogy felkeltette a figyelmét.*
-Igen?
*Sokat nézett azokba a szemekbe és hát olyan őszintének tűnt meg huncutnak, de akkor az, azt jelentené? Nem is úgy nézte majd legközelebb. El is dönti, hogy ha lesz legközelebb akkor alaposan megnézi a lány szemeiben azt a fekete részt. Mikor összébb bújnak megosztani egymással a titkaikat és Rheia mama sora jön akkor a doki Figyelmesen hallgat. A hagyományos dolgok nem állnak távol tőle, de figyelmesnek kell lennie ne hülyeséget tanuljon. Szóval az első mondatok még nem riasztják el. Ami utána jön már igen.*
-Nem drogozom be! Mármint nem ilyen okból. Így szerelmet nem lehet kapni csak a testét könnyebben.
*Azt, meg úgy hiszi, hogy ha valaha visszajön hozzá akkor könnyen megkaphatja. Azzal nincs baja. Csak azzal, hogy ha jönne hozzá akkor miért tenné? Azért, hogy odaadja a testét vagy a pénzéért vagy mert orvos vagy mert az a beszélgetés a lányban is megindított valamit.*
4725. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:41:34
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:41:34
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Voelkin//
*Bár a csapat vezetője és a hozzá csatlakozott rátermett harcosok életerősek és motiváltak, valójában a mögöttük vánszorgó, követő, többnyire elfek és más fajú egyedek elcsigázottak és fáradtak. Nem is csoda. Hosszú utat tettek meg, hiszen a temetési menet résztvevőiként az egész várost végigjárták, hol megvívták saját harcukat. Ezen a gyönyörű vidék segít. Csendesen csörgedező folyó, életerős és egészséges fák, buja ligetekkel tarkítva, távol a város forgatagától, még e hűvös hidegben is csodálatos. Ettől függetlenül persze rémültek és elveszettek. Korábbi otthonuk nem létezik már, s az újat most tervezik kialakítani. Persze Voelkin szavaira talál hadra fogható férfiakat, van, ki családtagját ölelve, s mosolyogva búcsúzik, van ki kissé kelletlenül, de feláll, s csatlakozik, hisz pontosan tudják mit jelent az éhezés. Egy dologra viszont Voelkin nem gondol. Egykori, vagy jelenlegi családfőkhöz, idősebb, büszke elf férfiakhoz beszél, kik egész életükben családjukért, vagy a fennmaradásért harcoltak. Emellett az elnyomás és a kemény hanggal szemben keltek fel, nem is olyan rég. Az első szavakra csupán morgás a válasz, néhányan persze bólintanak. De vannak más hangok is.*
- Nem azért jöttünk veletek, hogy újra mások ebei legyünk! *Csattan fel az egyik.*
- Fiatalember... sok évet megértem már. *Hallik aztán hátulról, mire a csoport szétválik.* De előbb van a tisztelet, s a megbecsülés, a bizonyítás, aztán az elismerés. *Szól mosolyogva egy láthatóan száz feletti kort megért elf. Arca nem szigorú, sőt tekintete még a másik, ifjabbat csitítja.*
- Segítünk neked, hisz közös érdekünk. De ne tégy úgy, mintha vezérünk lennél, mert nem vagy az. *Csóválja meg fejét az öreg, majd a többiekhez fordul.*
- Testvéreim, az élelemre szükség van, eme ifjú türelmetlen, tapasztalatlan és törekvő, nézzétek el neki. *Bár morgolódik a csapat, de végül elindulnak az ifjú vadásszal. Valóban ejtenek vadat, azonban tekintve a rossz kezdést, az ifjú csupán saját képességire és nyomolvasására hagyatkozhat, az elfek ebben nem segédkeznek, talán tesztelik az ifjú tudását, vagy csupán esélyt adnak számára, hogy kivívja a tiszteletet. Ehhez mérten a zsákmány csupán egy beteg disznó, mely egy korábbi csatájában sérülhetett meg. Bizony nem elég egy egész törzsnek, de legalább valami. Ma éjszaka csupán ezen osztozkodhatnak. Büszkeségük ellenére, Voelkin, emiatt nem kap negatív visszajelzést, sőt, többen meg is dicsérik. Úgy látszik nem kívánnak többé beszélni a korábbiakról, bár tény, hogy Voelkin jobban teszi, ha átgondolja kit, hogyan szólít meg a közeljövőben.*
//Ahseelaxa//
*A lány hamar feltalálja magát, s számtalan feladatot elvállal, azonban hasonló problémákba ütközik, mint társa Voelkin. Az elfek eleinte nem figyelnek a pattogó beszédre, a lány saját stílusának tulajdonítják. Azonban az építkezésre jelentkező elfek között főleg idősebbek vannak, akik értik a munkát, s bírják a terhelést.*
- Sokat segítene, ha gyakrabban használnád a kérem szót, leányom. *Fordul hozzá végül az egyikük.* Tudod, kissé több kort megértünk már, magunk nem így neveljük ifjainkat, s tisztelettel bánunk az idősebbekkel. *Biccent méltóságteljesen.*
- Nem ismerjük még egymást. Időre van szükség, hogy egy csapat összeszokjon, hiszem, hogy ezt a helyet együtt építjük fel, szeretetből és kedvességből... szívből, testvérem. Nem pattogó és utasító szavakkal.
*Az apróbb kiigazítás ellenére, tekintve, hogy fiatalabbak a munkában kevéssé vesznek részt, így heves természetükkel azt nem akadályozzák, nagyon jól haladnak. Elkészül a karám, s az ideiglenes itató is. A munka kiválóan halad, a jó tervezés és kivitelezés miatt. Azonban a lánynak is el kell gondolkodnia, vajon ez miatta, vagy inkább a körötte dolgozó elfek csoportja miatt alakult így?*
//Pycta//
*Pycta a napközben történteknek nem szemtanúja, így a két ifjú maga kell, hogy elgondolkodjon a hallottakon, s tapasztaltakon. Azonban öröm az ürömben, hogy az irbisz is aktív, szerencsére nem tétlen, a tábort utasítás nélkül is feltérképezi. Pycta láthatja, a lenyugvó nap fényében, miként talán egyik portyájáról tér vissza, szájában egy hasonszőrű malaccal, mit Voelkin ejtett. Nem lép a tűz körébe, attól távolabb fekszik el, s a vadat maga elé ejti. Láthatóan bizonytalan, hogy közelebb vigye-e a zsákmányt, vagy csupán ő maga fogyassza el. Ezzel talán kiegészül az esti vacsora, ha Pycta időben lép, mert a vadállat közötte és talán leendő tápláléka között váltogatja hevesen tekintetét.*
//Voelkin//
*Bár a csapat vezetője és a hozzá csatlakozott rátermett harcosok életerősek és motiváltak, valójában a mögöttük vánszorgó, követő, többnyire elfek és más fajú egyedek elcsigázottak és fáradtak. Nem is csoda. Hosszú utat tettek meg, hiszen a temetési menet résztvevőiként az egész várost végigjárták, hol megvívták saját harcukat. Ezen a gyönyörű vidék segít. Csendesen csörgedező folyó, életerős és egészséges fák, buja ligetekkel tarkítva, távol a város forgatagától, még e hűvös hidegben is csodálatos. Ettől függetlenül persze rémültek és elveszettek. Korábbi otthonuk nem létezik már, s az újat most tervezik kialakítani. Persze Voelkin szavaira talál hadra fogható férfiakat, van, ki családtagját ölelve, s mosolyogva búcsúzik, van ki kissé kelletlenül, de feláll, s csatlakozik, hisz pontosan tudják mit jelent az éhezés. Egy dologra viszont Voelkin nem gondol. Egykori, vagy jelenlegi családfőkhöz, idősebb, büszke elf férfiakhoz beszél, kik egész életükben családjukért, vagy a fennmaradásért harcoltak. Emellett az elnyomás és a kemény hanggal szemben keltek fel, nem is olyan rég. Az első szavakra csupán morgás a válasz, néhányan persze bólintanak. De vannak más hangok is.*
- Nem azért jöttünk veletek, hogy újra mások ebei legyünk! *Csattan fel az egyik.*
- Fiatalember... sok évet megértem már. *Hallik aztán hátulról, mire a csoport szétválik.* De előbb van a tisztelet, s a megbecsülés, a bizonyítás, aztán az elismerés. *Szól mosolyogva egy láthatóan száz feletti kort megért elf. Arca nem szigorú, sőt tekintete még a másik, ifjabbat csitítja.*
- Segítünk neked, hisz közös érdekünk. De ne tégy úgy, mintha vezérünk lennél, mert nem vagy az. *Csóválja meg fejét az öreg, majd a többiekhez fordul.*
- Testvéreim, az élelemre szükség van, eme ifjú türelmetlen, tapasztalatlan és törekvő, nézzétek el neki. *Bár morgolódik a csapat, de végül elindulnak az ifjú vadásszal. Valóban ejtenek vadat, azonban tekintve a rossz kezdést, az ifjú csupán saját képességire és nyomolvasására hagyatkozhat, az elfek ebben nem segédkeznek, talán tesztelik az ifjú tudását, vagy csupán esélyt adnak számára, hogy kivívja a tiszteletet. Ehhez mérten a zsákmány csupán egy beteg disznó, mely egy korábbi csatájában sérülhetett meg. Bizony nem elég egy egész törzsnek, de legalább valami. Ma éjszaka csupán ezen osztozkodhatnak. Büszkeségük ellenére, Voelkin, emiatt nem kap negatív visszajelzést, sőt, többen meg is dicsérik. Úgy látszik nem kívánnak többé beszélni a korábbiakról, bár tény, hogy Voelkin jobban teszi, ha átgondolja kit, hogyan szólít meg a közeljövőben.*
//Ahseelaxa//
*A lány hamar feltalálja magát, s számtalan feladatot elvállal, azonban hasonló problémákba ütközik, mint társa Voelkin. Az elfek eleinte nem figyelnek a pattogó beszédre, a lány saját stílusának tulajdonítják. Azonban az építkezésre jelentkező elfek között főleg idősebbek vannak, akik értik a munkát, s bírják a terhelést.*
- Sokat segítene, ha gyakrabban használnád a kérem szót, leányom. *Fordul hozzá végül az egyikük.* Tudod, kissé több kort megértünk már, magunk nem így neveljük ifjainkat, s tisztelettel bánunk az idősebbekkel. *Biccent méltóságteljesen.*
- Nem ismerjük még egymást. Időre van szükség, hogy egy csapat összeszokjon, hiszem, hogy ezt a helyet együtt építjük fel, szeretetből és kedvességből... szívből, testvérem. Nem pattogó és utasító szavakkal.
*Az apróbb kiigazítás ellenére, tekintve, hogy fiatalabbak a munkában kevéssé vesznek részt, így heves természetükkel azt nem akadályozzák, nagyon jól haladnak. Elkészül a karám, s az ideiglenes itató is. A munka kiválóan halad, a jó tervezés és kivitelezés miatt. Azonban a lánynak is el kell gondolkodnia, vajon ez miatta, vagy inkább a körötte dolgozó elfek csoportja miatt alakult így?*
//Pycta//
*Pycta a napközben történteknek nem szemtanúja, így a két ifjú maga kell, hogy elgondolkodjon a hallottakon, s tapasztaltakon. Azonban öröm az ürömben, hogy az irbisz is aktív, szerencsére nem tétlen, a tábort utasítás nélkül is feltérképezi. Pycta láthatja, a lenyugvó nap fényében, miként talán egyik portyájáról tér vissza, szájában egy hasonszőrű malaccal, mit Voelkin ejtett. Nem lép a tűz körébe, attól távolabb fekszik el, s a vadat maga elé ejti. Láthatóan bizonytalan, hogy közelebb vigye-e a zsákmányt, vagy csupán ő maga fogyassza el. Ezzel talán kiegészül az esti vacsora, ha Pycta időben lép, mert a vadállat közötte és talán leendő tápláléka között váltogatja hevesen tekintetét.*
4724. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:39:31
Üzenet elküldve: 2019-02-11 19:39:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
*Az óriás még a lényeket vizsgálja, amikor Lyz felől jön a kérdés, hogy az, amelyet megfejelt, él vagy már halott. Monsotor pár másodperces szünet után közli saját megállapítását.*
-Valószínű, hogy él.
*Aztán még elnézelődik az óriás, vakarja a fejét, hogy ezek, valamint azok a másik lények, melyek közül az egyik Lyzhez közeledett, vajon mik lehetnek. Miközben ezen filozofál a szerzetes, a hosszú életű a nyilait gyűjti össze, majd azt, amelyik még szerinte él, Lyz tőrével leszúrja. Az elf ezután megvizsgálja Jayzion és az óriást is, lehet hogy ő tud valamit vagy van valamije. A mélységi felé és az égimeszelő felé is kérdéseket intéz azzal kapcsolatban, hogy megsérültek-e. Az égimeszelő csak ennyit válaszol:*
-Van, de nem vészes.
*Ezek után Lyz megkérdi mindkettőtöl, hogy szükségük van-e italra, válaszul Monsotor egy fejrázással válaszol, jelezve hogy neki nem fog kelleni az az ital. A hosszú életű gyújtogatásos gondolatát hallva elhátrál a rémszarvasok tetemeitől, nehogy ő is megégjen.*
*Az óriás még a lényeket vizsgálja, amikor Lyz felől jön a kérdés, hogy az, amelyet megfejelt, él vagy már halott. Monsotor pár másodperces szünet után közli saját megállapítását.*
-Valószínű, hogy él.
*Aztán még elnézelődik az óriás, vakarja a fejét, hogy ezek, valamint azok a másik lények, melyek közül az egyik Lyzhez közeledett, vajon mik lehetnek. Miközben ezen filozofál a szerzetes, a hosszú életű a nyilait gyűjti össze, majd azt, amelyik még szerinte él, Lyz tőrével leszúrja. Az elf ezután megvizsgálja Jayzion és az óriást is, lehet hogy ő tud valamit vagy van valamije. A mélységi felé és az égimeszelő felé is kérdéseket intéz azzal kapcsolatban, hogy megsérültek-e. Az égimeszelő csak ennyit válaszol:*
-Van, de nem vészes.
*Ezek után Lyz megkérdi mindkettőtöl, hogy szükségük van-e italra, válaszul Monsotor egy fejrázással válaszol, jelezve hogy neki nem fog kelleni az az ital. A hosszú életű gyújtogatásos gondolatát hallva elhátrál a rémszarvasok tetemeitől, nehogy ő is megégjen.*
4723. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 18:40:53
Üzenet elküldve: 2019-02-11 18:40:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Intath Aldeis//
*Intath kicsit lehangolóbbnak érzi válaszait, mint amilyenek azok valójában. Karheia egy felnőtt nő, így nagyon jól tudja, hogy esetenként a férfiak milyen sokat és egyszersmind milyen keveset akarnak. Az sem lepte volna meg, ha az orvos azt mondja neki, bizony ez egy jó numera volt és semmi több.*
- Nagyon helyes. A különleges lányokért érdemes harcolni.
*Persze idővel ezek a különleges lányok is unalmassá válnak a szerető férfi szemében is. Amikor el kezdik bosszantani apróságok, amikor már nem dobban meg úgy a férfi szíve, amikor a kedvesére pillant.*
- Ha nem vagy benne biztos, akkor nézz a szemébe. Azt mondják, hogyha szeret, akkor nagyobbá válik a szemben lévő sötét terület.
*Ahogy ezt mondja még inkább elkezdi kíváncsian fürkészni az elf zöld látószervét. Elgondolkodik, mert most jut eszébe, hogy ő sem nézte ezt meg Nozarin esetében, de majd lehet bepótolja, elvégre az emberi íriszeinél aligha ismer őszintébb valamit. Szerinte ezt még a nagy simlisek sem tudják megváltoztatni, ellentétben mimikájukkal, hanghordozásukkal és egyéb tulajdonságaikkal.*
- Vannak ősi módszerek.
*Kezd bele kissé óvatosan, ügyelve a megfogalmazásra, mert tudja jól, hogy sok múlhat helyzetek megítélésén azon miként adják elő őket.*
- A drága nagyanya tanított nekem pár ilyen évszázadok, talán ezredek óta ismert recepteket. Fűszerek kellenek hozzá főleg, te és a szeretett személyed gondolata. Ez persze csak akkor működhet, hogyha a lány is viszont szeret téged. Inkább olyan ez, mint egy utolsó segítő löket. Csodára nem képes. Nem lehet vele érzelmeket fakasztani egy kérges szívben.
//Intath Aldeis//
*Intath kicsit lehangolóbbnak érzi válaszait, mint amilyenek azok valójában. Karheia egy felnőtt nő, így nagyon jól tudja, hogy esetenként a férfiak milyen sokat és egyszersmind milyen keveset akarnak. Az sem lepte volna meg, ha az orvos azt mondja neki, bizony ez egy jó numera volt és semmi több.*
- Nagyon helyes. A különleges lányokért érdemes harcolni.
*Persze idővel ezek a különleges lányok is unalmassá válnak a szerető férfi szemében is. Amikor el kezdik bosszantani apróságok, amikor már nem dobban meg úgy a férfi szíve, amikor a kedvesére pillant.*
- Ha nem vagy benne biztos, akkor nézz a szemébe. Azt mondják, hogyha szeret, akkor nagyobbá válik a szemben lévő sötét terület.
*Ahogy ezt mondja még inkább elkezdi kíváncsian fürkészni az elf zöld látószervét. Elgondolkodik, mert most jut eszébe, hogy ő sem nézte ezt meg Nozarin esetében, de majd lehet bepótolja, elvégre az emberi íriszeinél aligha ismer őszintébb valamit. Szerinte ezt még a nagy simlisek sem tudják megváltoztatni, ellentétben mimikájukkal, hanghordozásukkal és egyéb tulajdonságaikkal.*
- Vannak ősi módszerek.
*Kezd bele kissé óvatosan, ügyelve a megfogalmazásra, mert tudja jól, hogy sok múlhat helyzetek megítélésén azon miként adják elő őket.*
- A drága nagyanya tanított nekem pár ilyen évszázadok, talán ezredek óta ismert recepteket. Fűszerek kellenek hozzá főleg, te és a szeretett személyed gondolata. Ez persze csak akkor működhet, hogyha a lány is viszont szeret téged. Inkább olyan ez, mint egy utolsó segítő löket. Csodára nem képes. Nem lehet vele érzelmeket fakasztani egy kérges szívben.
4722. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 18:13:52
Üzenet elküldve: 2019-02-11 18:13:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Esti őrség//
*Nem tűnik fel neki Ämeada zavara, de a lány figyelme úgyis a képre terelődik, így csak azt érintően válaszol neki.*
- Ha minden igaz, igen. *Igazából nem emlékszik, hogy valóban onnan jött-e a lány is vagy csak az elf nemes.*
- Ha találkozunk vele később vagy út közben, akkor majd értesítjük. *Persze Lyessalra gondol, de nem fűz sok reményt ahhoz, hogy itt találkozzanak a férfi rokonával. De ki tudja, az Erdő Szívének útjai kifürkészhetetlenek.*
- Hiszek neked. *Válaszol Ahseelának a farkast illetően.*
- De amíg nem ismerjük meg, addig maradjon melletted. *Erősíti meg kérését, de nem hiszi, hogy ebből probléma lehetne.
A tisztásra érve az erdei elf is megjelenik közöttük, a csuhátlan csuhás bár észreveszi őt, egyelőre nem szól hozzá, előbb a teljes csapat dolgát kell elrendeznie, hogy a lassan beköszöntő este előtt mielőbb tábort verhessenek.*
- Rendben, az őrségben várlak. *Biccent az elf lánynak, aki elsőként jelentkezik az őrségbe mellé.*
- Jól van, menjetek csak. *Válaszol Asheelának is a karámot illetően és ő is jelentkezik őrségbe. Remek, így talán már elegen is lesznek.
A csapatok megalakulnak, mindenki találhat magának munkát a meglévők között, az erdőmélyi szerzetes pedig az irbisszel foglalkozik kicsit, mielőtt visszatér a tisztásra.
A kordékon sajnos nincs kötél, az már meghaladta a csuhátlan csuhás anyagi lehetőségeit, így a karámépítőknek mással kell megoldania a dolgot, de nem tart tőle, hogy ne sikerülne.
Elégedetten néz végig a kis csoportokban munkálkodó elfeken és az otthont keresőkön, bár fáradt, valamiért mégis erősnek érzi magát. Valamikor ekkor lép hozzá az erdei elf, aki Tintherethként mutatkozik be.*
- Szólíts Pyctának, mint mindenki más. *Válaszol neki halovány mosollyal. Ez a második alkalom, hogy a megszólítása felől érdeklődnek és a csuhátlan csuhás úgy sejti, nem a neve miatt. Nem érez magában elég erőt, hogy a vezető elf előljáró titulusát -pra'ochass - magára vegye, Erdőmélyén már kiderült, az milyen véget érhet.*
- Rendben, Tinthereth, az első őrségben te is benne leszel. *Biztosítja a másik elfet. Az erdőben szerzett tapasztalatai jól fognak jönni ebben a környezetben, örömmel veszi a csatlakozását. A téboly jeleit pedig nem veszi észre rajta, de a tébolyultakkal amúgy is van már tapasztalata.
Az ifjú íjász elterülésén a hóban korábban jót mosolyog. Persze nem kinevetni szeretné a felszabadult fiatal hosszúéletűt, csak irigyli, hogy ilyen természetes módon ki tudja fejezni örömét. Talán már idejét sem tudja, mikor nevetett egy jóízűt.
Voelkin később remekül megszervezi a vadászatot, a nádas remek ötlet kacsákra, az erdő pedig talán még ezen a kései órán is tartogat még zsákmányt.
Talán az elfeknek sikerül elejteniük valami prédát, de a csuhátlan csuhás semmit sem tud biztosan a fogásról, csak reménykedik, hogy ezen a vacsorán is kerül a tűz fölé hús. A piacon vettek burgonyát, kenyeret és sót, ezekkel együtt már fejedelmi lakomát süthetnek maguknak a tábortüzek felett.
Ha sikerül, akkor több tüzet is gyújtanának, hisz elég sokan vannak. Mivel családok tartottak velük nagy részben, így kialakulhattak a kisebb csoportok a tüzek fénykörében, s ha megfelelően előkészítették a remélhető fogást, akkor már készülhet is a vacsora.
A csuhátlan csuhás leveszi magáról a hevedert a karddal és a hátizsákját is, hogy azokat félretéve megkérje Tintherethet, aki éppen Ämeadával társalog, hogy segítsen neki a fagyűjtésben és a tüzeknél míg a többiek elszórtan dolgoznak, s ha ezzel megvoltak, megpihenhetnek egy mellett, hisz az első őrség az övék, ébernek kell lenniük.*
- Minden rendben volt. *Dől hátra az egyik tűz fénykörében.*
- Ennyire. *Mosolyog fel Voelkinre és körbemutat a táboron, ahol eddigre már biztosan kialakultak a megfelelő ideiglenes fekvő- és táborhelyek. Készségesen szorít helyet az ifjúnak is maga mellett, ha le szeretne ülni a tűzhöz mellé, ha pedig utána elmegy íjat faragni, nem állítja meg. Most már nem sietnek sehová.
Kisvártatva Asheela csatlakozik hozzájuk és a másik fiatal elf lány neve felől érdeklődik, majd a csuhátlan csuhást kérdezi az őrség felől. Az erdőmélyi szerzetes fáradt mosollyal néz szét a megbékélő táboron, majd onnan vissza a lányra.*
- Hát, már el is kezdődött. *Válaszol, s ha lehet, ő maga is harap valamit a vacsorából. A farkast nyugodt pillantással fürkészi, akiről eszébe jut Xauzur is, így néha eltekint maga mögé, körbe az erdőben, hátha megpillantja a bizonyosan vadászatról visszatérő irbiszt.*
//Esti őrség//
*Nem tűnik fel neki Ämeada zavara, de a lány figyelme úgyis a képre terelődik, így csak azt érintően válaszol neki.*
- Ha minden igaz, igen. *Igazából nem emlékszik, hogy valóban onnan jött-e a lány is vagy csak az elf nemes.*
- Ha találkozunk vele később vagy út közben, akkor majd értesítjük. *Persze Lyessalra gondol, de nem fűz sok reményt ahhoz, hogy itt találkozzanak a férfi rokonával. De ki tudja, az Erdő Szívének útjai kifürkészhetetlenek.*
- Hiszek neked. *Válaszol Ahseelának a farkast illetően.*
- De amíg nem ismerjük meg, addig maradjon melletted. *Erősíti meg kérését, de nem hiszi, hogy ebből probléma lehetne.
A tisztásra érve az erdei elf is megjelenik közöttük, a csuhátlan csuhás bár észreveszi őt, egyelőre nem szól hozzá, előbb a teljes csapat dolgát kell elrendeznie, hogy a lassan beköszöntő este előtt mielőbb tábort verhessenek.*
- Rendben, az őrségben várlak. *Biccent az elf lánynak, aki elsőként jelentkezik az őrségbe mellé.*
- Jól van, menjetek csak. *Válaszol Asheelának is a karámot illetően és ő is jelentkezik őrségbe. Remek, így talán már elegen is lesznek.
A csapatok megalakulnak, mindenki találhat magának munkát a meglévők között, az erdőmélyi szerzetes pedig az irbisszel foglalkozik kicsit, mielőtt visszatér a tisztásra.
A kordékon sajnos nincs kötél, az már meghaladta a csuhátlan csuhás anyagi lehetőségeit, így a karámépítőknek mással kell megoldania a dolgot, de nem tart tőle, hogy ne sikerülne.
Elégedetten néz végig a kis csoportokban munkálkodó elfeken és az otthont keresőkön, bár fáradt, valamiért mégis erősnek érzi magát. Valamikor ekkor lép hozzá az erdei elf, aki Tintherethként mutatkozik be.*
- Szólíts Pyctának, mint mindenki más. *Válaszol neki halovány mosollyal. Ez a második alkalom, hogy a megszólítása felől érdeklődnek és a csuhátlan csuhás úgy sejti, nem a neve miatt. Nem érez magában elég erőt, hogy a vezető elf előljáró titulusát -pra'ochass - magára vegye, Erdőmélyén már kiderült, az milyen véget érhet.*
- Rendben, Tinthereth, az első őrségben te is benne leszel. *Biztosítja a másik elfet. Az erdőben szerzett tapasztalatai jól fognak jönni ebben a környezetben, örömmel veszi a csatlakozását. A téboly jeleit pedig nem veszi észre rajta, de a tébolyultakkal amúgy is van már tapasztalata.
Az ifjú íjász elterülésén a hóban korábban jót mosolyog. Persze nem kinevetni szeretné a felszabadult fiatal hosszúéletűt, csak irigyli, hogy ilyen természetes módon ki tudja fejezni örömét. Talán már idejét sem tudja, mikor nevetett egy jóízűt.
Voelkin később remekül megszervezi a vadászatot, a nádas remek ötlet kacsákra, az erdő pedig talán még ezen a kései órán is tartogat még zsákmányt.
Talán az elfeknek sikerül elejteniük valami prédát, de a csuhátlan csuhás semmit sem tud biztosan a fogásról, csak reménykedik, hogy ezen a vacsorán is kerül a tűz fölé hús. A piacon vettek burgonyát, kenyeret és sót, ezekkel együtt már fejedelmi lakomát süthetnek maguknak a tábortüzek felett.
Ha sikerül, akkor több tüzet is gyújtanának, hisz elég sokan vannak. Mivel családok tartottak velük nagy részben, így kialakulhattak a kisebb csoportok a tüzek fénykörében, s ha megfelelően előkészítették a remélhető fogást, akkor már készülhet is a vacsora.
A csuhátlan csuhás leveszi magáról a hevedert a karddal és a hátizsákját is, hogy azokat félretéve megkérje Tintherethet, aki éppen Ämeadával társalog, hogy segítsen neki a fagyűjtésben és a tüzeknél míg a többiek elszórtan dolgoznak, s ha ezzel megvoltak, megpihenhetnek egy mellett, hisz az első őrség az övék, ébernek kell lenniük.*
- Minden rendben volt. *Dől hátra az egyik tűz fénykörében.*
- Ennyire. *Mosolyog fel Voelkinre és körbemutat a táboron, ahol eddigre már biztosan kialakultak a megfelelő ideiglenes fekvő- és táborhelyek. Készségesen szorít helyet az ifjúnak is maga mellett, ha le szeretne ülni a tűzhöz mellé, ha pedig utána elmegy íjat faragni, nem állítja meg. Most már nem sietnek sehová.
Kisvártatva Asheela csatlakozik hozzájuk és a másik fiatal elf lány neve felől érdeklődik, majd a csuhátlan csuhást kérdezi az őrség felől. Az erdőmélyi szerzetes fáradt mosollyal néz szét a megbékélő táboron, majd onnan vissza a lányra.*
- Hát, már el is kezdődött. *Válaszol, s ha lehet, ő maga is harap valamit a vacsorából. A farkast nyugodt pillantással fürkészi, akiről eszébe jut Xauzur is, így néha eltekint maga mögé, körbe az erdőben, hátha megpillantja a bizonyosan vadászatról visszatérő irbiszt.*
4721. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 14:29:39
Üzenet elküldve: 2019-02-11 14:29:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Aleimord Sayqueves//
//Búcsú//
*Talán a répakarikák azok, amelyeket jobb ízűnek is gondol, így kiválogatja azokat és átteszi a másik tányérjára. Szívesen etetné a saját evőeszközével az elfet, de félő, hogy vagy sértésnek veszi, minthogy már ezt se nézi ki belőle, hogy önállóan képes étkezni, vagy még jobba hozzánőne, mintha átvette volna az anyuka szerepet. Egy pillanatra felötlik benne, hogy bizony hiányzik neki a női társaság. Már olyan régóta úton van, szinte esténként álmában női csacsogás visszhangzik a fülében, rémálmaiban pedig előjön az égésnyom keletkezésének miértje is. Amiért útnak indult és ennyi viszontagságot és kockázatot vállat.
Miután megreggeliztek, reményei szerint némi szilárd étel azért jutott a férfi gyomrába, ha nem is igazán sok, megvárja, míg felöltözik és odalépve hozzá engedélyt kér a távozásra. Nem szívesen hagyja itt egyedül az elfet, hiszen így csak reménykedhet benne, hogy megtalálja azt, amit keres. Kotorászik a táskájában, majd elővesz egy borítékot és odaadja.*
-Ha meg akarsz látogatni.*Kicsit szégyenkezik ugyan, hiszen nem mesélt mindenről a férfinek, egyik kezével zavarában a haját pöndörgeti.*
-Mindig szívesen látlak. De aztán úgy gyere, hogy trükköt fogok követelni.*Mosolyog kedvesen.*
-Biztos vagyok benne, hogy nagyon kitartó tanítvány leszel és keményen fogsz tanulni.*Nyom egy puszit búcsú képen a férfi homlokára majd az ajkaira is.*
-Vigyázz magadra, kérlek.*Még azért hozzáteszi, majd felöltözik és kisétál a házból, mert neki másra is vigyáznia kell, talán ez a lényeg. A táskájából előkapar egy anyagdarabot, ami térképként használtak ez idáig, bár ő csak nézegette, míg a testőr ugyebár kisujjból fújta a fákat meg az otrombábbnál- otrombább kavicsokat az út mentén. Az ugye egyértelmű számára melyik út vezet vissza a városba, de most nem oda akar menni. Mindenesetre csipkednie kell, magát érzi, mert ilyenkor olyan rövidek a nappalok, amikor kóvályog az emberfia.*
//Búcsú//
*Talán a répakarikák azok, amelyeket jobb ízűnek is gondol, így kiválogatja azokat és átteszi a másik tányérjára. Szívesen etetné a saját evőeszközével az elfet, de félő, hogy vagy sértésnek veszi, minthogy már ezt se nézi ki belőle, hogy önállóan képes étkezni, vagy még jobba hozzánőne, mintha átvette volna az anyuka szerepet. Egy pillanatra felötlik benne, hogy bizony hiányzik neki a női társaság. Már olyan régóta úton van, szinte esténként álmában női csacsogás visszhangzik a fülében, rémálmaiban pedig előjön az égésnyom keletkezésének miértje is. Amiért útnak indult és ennyi viszontagságot és kockázatot vállat.
Miután megreggeliztek, reményei szerint némi szilárd étel azért jutott a férfi gyomrába, ha nem is igazán sok, megvárja, míg felöltözik és odalépve hozzá engedélyt kér a távozásra. Nem szívesen hagyja itt egyedül az elfet, hiszen így csak reménykedhet benne, hogy megtalálja azt, amit keres. Kotorászik a táskájában, majd elővesz egy borítékot és odaadja.*
-Ha meg akarsz látogatni.*Kicsit szégyenkezik ugyan, hiszen nem mesélt mindenről a férfinek, egyik kezével zavarában a haját pöndörgeti.*
-Mindig szívesen látlak. De aztán úgy gyere, hogy trükköt fogok követelni.*Mosolyog kedvesen.*
-Biztos vagyok benne, hogy nagyon kitartó tanítvány leszel és keményen fogsz tanulni.*Nyom egy puszit búcsú képen a férfi homlokára majd az ajkaira is.*
-Vigyázz magadra, kérlek.*Még azért hozzáteszi, majd felöltözik és kisétál a házból, mert neki másra is vigyáznia kell, talán ez a lényeg. A táskájából előkapar egy anyagdarabot, ami térképként használtak ez idáig, bár ő csak nézegette, míg a testőr ugyebár kisujjból fújta a fákat meg az otrombábbnál- otrombább kavicsokat az út mentén. Az ugye egyértelmű számára melyik út vezet vissza a városba, de most nem oda akar menni. Mindenesetre csipkednie kell, magát érzi, mert ilyenkor olyan rövidek a nappalok, amikor kóvályog az emberfia.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579