*Morgoth tréfás megjegyzése nyomán felnéz, és végre elkapja azt a vonást, amit a rajzon eddig hiába próbált megragadni. Hogy el ne veszítse, gyorsan megrajzolja, csak utána válaszol, hasonló hangnemben.*
Együtt mentünk a bálba, egy ágyban aludtunk, és most együtt tesszük kockára a bőrünket. Mi ez, ha nem kötődés? *kacsint, majd néhány másodpercig, amíg berajzol egy előrelógó, sötét tincset, ismét hallgat. Közben azon morfondírozik, hogy ha valaki előre megjósolja neki ezt a 'kötődést', jót nevetett volna rajta. Egy régi drow mese jut eszébe kettőjükről, egyik kedvenc története. Eközben a férfi már a fajtájáról kérdezi, úgyhogy úgy dönt, vele is megosztja a történetet. A rajzolást egyelőre abbahagyja, a nyitott naplót leteszi maga mellé az ülésre.*
Nagyanyám gyakran mesélte, hogy volt egyszer egy ifjú drow harcos, aki egy nap megpillantott egy gyönyörű felszíni lányt a barlangok bejáratánál. Tudta, hogy a lány soha nem leetne az övé, hiszen a fentiek gyűlölik a fajtánkat, így aztán megkérte klánja legerősebb varázstudóját, változtassa őt emberré. A varázsló mindent megtett, de ehhez nem volt elég az ereje, s a varázslat félresikerült. A harcos bőre túl fehér lett, és rosszul viselte a napot, ő mégis megkereste a lányt, és hamarosan feleségül vette, de a házasságuk nem tartott sokáig - amikor fény derült az ifjú származására, az asszony a fiukkal együtt elhagyta, a harcost pedig többé egyetlen faj sem fogadta be különös külseje miatt. Azt mondják, öngyilkos lett, de a fia családja nem halt ki, és néha egy-egy leszármazottja örökli azt a furán fehér bőrt...
*Azt már nem teszi hozzá, hogy mindeddig nem hitte, hogy lehet igazság is a mesében.*
Ötven éves voltam, amikor kitagadtak *felel az előbbi kérdésre.* Addigra már illik felnőni és családot alapítani, de én még élni akartam, és folytonbajba kerültem... és ez nem mehetett tovább egy előkelő családban. Ha sok mindenben nem is, hát ebben biztosan hasonlítunk a fenti nemességhez.
*Mivel az erdő egyre csak közeledik, becsukja és elteszi a naplót, nehogy a sietségben végül itt felejtse.*