//Thargodar honfoglalás - másnap//
*Hiába az utólagos engedelmes szavak, bemutatkozás és miegymás. Vezére már kiadta az ukázt, s ő ekképp jár el, s társaival gúzsba köti a szerencsétlent. Nem vicsorog, s nem is a legelrettentőbb formáját hozza. Hiszen ellenállást nem tanúsít az ember férfi, jószerivel önként és danolva.*
- Majd vezír dönt sorsodról. *Veti még oda neki, miközben egy most hideg tűzhely mellé telepíti. Aztán vigyorog Dharrenre és a többiekre, büszke, hogy micsoda fogása volt ma őrségében. És még Kagan dicséretét is bezsebeli. Szinte el is feledi bátyja hiányát, annyira felelevenedett ezen kis akció miatt. Letelepszik foglya mellé, és meghúzza butykosát. No nem alkohol, csupán víz csordogál le torkán, azért jólesően nyújtóztatja ki tagjait. Fegyverét maga mellé helyezi a földre, s a tábor közepénél beszélgetők felé koncentrál. A mesék, történetek végének foszlányait még elcsípi, s ábrándozva követi. No meg a nyárson sülő vadhús ínycsiklandó illatát szaglássza átszellemülve. Ha Dharren vagy más kisegíti, ő bizony szerét ejti megkorduló bendőjének megtöltését a közösbe dobott sülttel. Mi a Vadászé volt, de mindenkié és senkié, ahogy az erdő, honnét a vad maga való. Egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordul Badumirhoz, és megragadja az övén függő két pár elejtett nyuszifület. Majdhogynem szabadkozik közben.*
- Kölcsönveszem. *És már ott sincs. Persze lehet ellenvetéssel élni, száját sem nem peckelte ki, sem nem tömte be a férfinek. De most gyomra az úr az óriásnak, s íziben a másik tűznél terem. Mivel nincs kedve kivárni, hogy ezt a két falatnyi nyulacskát elkészítsék, cserét ajánl.*
-Rolko hoz két nyuszika, elvisz négyet. *Mutat a nyársra, és olyan elbűvölően nézgelődik az itteniekre, mintha ez lenne az év ajánlata vagyis üzlete. Bárhogy is, ha csak kettőt adnak, elmarja, és visszacövekel foglya mellé. Ha áll az üzlet, nos jut Dharrennek is a sültből. Még talán foglyát is megkínálja vízzel és néhány falattal, ha jól viselkedik, mert ahogy telik megfele gyomra, úgy javul kedélyállapota is. Egyenes arányosságban áll tehát e két dolog nála.*
/Thargodar honfoglalás - másnap napnyugta után - tábor közepe//
*Estére jár már az idő, mikor nevét hallja a központi tűz mellől. A törzsfő szólítja, s ő megrázza magát nehéz szőrmebundája alatt. Mert hiába a tűz melege, azért itt ücsörögni nem leányálom. De ő rendületlenül, mint kőszikla vagy domb állja a sarat és őrzi a rábízottat.*
-Viseld jól magad! *Inti a bizonyára unatkozó és nem másodsorban feszült Badumirt, ahogy a tűzhöz kíséri. Csatabárdja természetesen nála, ahogy övébe is harci fokos került.*
-Meghoztam. *Jelenti, s előretolja a szerencsétlen összekötözött lábú, kezű férfit. Lába természetesen csak annyira van korlátozva, hogy totyogni tudjon, de szaladni már ne. Ott tornyosul mögötte-fölötte a továbbiakban, és érdeklődve hallgatja az időközben előkerülő Valian beszámolóját. Őt speciel rég nem látott szobatársként, vagyis sátortársként üdvözli vigyorogva.*
-Helyed van még tündibündi.-
A hozzászólás írója (Rolko Wiegar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.01.10 00:07:59