Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 205 (4081. - 4100. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4100. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-31 21:48:23
Üzenet elküldve: 2018-10-31 21:48:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
// Úton- útfélen //
*A vörös hajú ember nő nem sokat tesz hozzá a beszélgetéshez, ami jól is van így, mert nem is igazán kíváncsi rá.*
- Hát háztűz nézőbe jöttem. Amúgy éppenséggel pont titeket kerestelek, hogy tudjam errefelé mi a helyzet.
*Jó azért az túlzás, hogy éppen őket kereste, jobban örült volna egy Aleimordnak, de végül is így is jól alakult a történet és ha nincs ló, jó a szamár is.*
- Vissza a városba? Ezt jól meggondoltátok?
*Mert szerinte nem egészen, és a korlátolt döntéshozó képesség már a rezidencián is megmutatkozott rajtuk. Az hogy Aleimord furcsán viselkedik felkelti érdeklődését, bár nem lepi meg annyira. A nemesek már csak ilyen furcsa szerzetek, kezdve saját magával.*
- Mit jelent az, hogy furcsán viselkedik? Amúgy biztosan csak megviselték a közelmúlt eseményei.
*Itt pedig elsősorban az Artheniorban történt zavargásokra gondol, ami ha azt vesszük őt is megviselte. Az viszont bizonyos, hogy élete merőben más irányt vett, és nem is bánja cseppet sem.*
- Jó, mondjuk már nem nézek ki nemesnek, és nem tudom mennyire nevezhetem magam annak, miután sejtéseim szerint mindenem oda lett.
*Nem is gondol erre, mert csak fájni kezd a szíve ahogy látni kezdi lelkiszemei előtt, hogy legkiválóbb ruhái miként égtek hamuvá vagy tépték apró cafatokra a mocskos kezek, és bizonyára ékszereit is mind egy szálig elcsenték. Egy romos épülettel, amit otthonának hívott valaha, meg családnevével, ami nem is vetekedhet egy Sayquevesével, legfeljebb az őrületeikről voltak elhíresülve, ezekkel sokra nem fog menni.
Igyekszik nem túl ellenség lenni, ezért még éppen időben sikerül megakadályoznia, hogy szokásos lekezelő végigmérését alkalmazza a gnóm lányon, ugyanakkor szemöldökei felszaladnak. Tesz egy észrevétlen lépést tőle távolabb, mert alig érti amit mond, és ki tudja, hogy miféle kórságot hordoz magában az apró növésű, aki úgy tűnik fajtájával ellentétben gondolkodásban is elég lassú.
~ Biztos túl sok takony húzódott a fejébe. ~
Szó nélkül visszafordul a többiekhez, nem szentelve több időt ennek az unalmas ismeretlennek sem, akikben azért becsülendő, hogy nem pofáznak hozzá feleslegesen. Már csak az kéne.*
- Jól megyünk a sorunk amúgy. Latlie is elég jól megtalálta a helyét.
*Hazudik nagyon megnyerően, még szélesebben mosolyog is, hiszen a szolgálólányt már egy ideje nem látogatta meg. De nem mert soha panaszkodni, ezért mondhatni jól érzi magát, Relael legalábbis így döntött.*
- Találkoztam Nairadával is, ő is úgy tűnt jól van. Egy tűzmágus kísérgette, meg emlegette, hogy Synmirán tanul mágiát. A Hadúrtól meg kapunk egy birtokot is amivel gazdálkodhatunk, ezen kívül én is megtaláltam a helyem, azt hiszem.
*Azt nem szeretné részletezni, hogy miféle senkiházi banda mellé szegődött, mert meglepetések is kellenek az életbe. Bár igaz, hogy ezután nem tervez Luninariékkal újra találkozni, szóval majdnem mindegy is.*
- Ha pedig már így alakult, hogy találkoztunk, és Artheniorba mentek, én nem szeretnélek elkísérni titeket, mert semmi dolgom nincs már ott. Viszont azt hiszem tartozom ennyivel.
* Elsőként elővesz 1 Mandulabarna varázsitalt és átadja Luninari Heiphinenek
majd folytatja 1 Citromsárga varázsitallal és ezt szintén átadja Luninari Heiphinenek. Ezután Laurentitia Sminderhenhez fordul és egy 400 aranyat számoló kis szütyőt nyújt át neki. Nem annyira a jó szándék, mint inkább az vezérli, hogy a csapatból ő a nyertes és hozta meg a jó döntést, ezekre az apróságokra pedig nem is szorul rá. Ha úgy tartja kedvük akkor Laurentitiáék maradjanak csak a süllyedő hajón, és mint a kutyáknak csontot, úgy dob nekik egy kiskanalat, hogy lapátolhassák ki a vizet.*
- Viszont hosszú volt az út és pihennék mielőtt tovább mennék. Hol szállhatnék meg a közelben? Valaki ismerős netalántán?
*A vörös hajú ember nő nem sokat tesz hozzá a beszélgetéshez, ami jól is van így, mert nem is igazán kíváncsi rá.*
- Hát háztűz nézőbe jöttem. Amúgy éppenséggel pont titeket kerestelek, hogy tudjam errefelé mi a helyzet.
*Jó azért az túlzás, hogy éppen őket kereste, jobban örült volna egy Aleimordnak, de végül is így is jól alakult a történet és ha nincs ló, jó a szamár is.*
- Vissza a városba? Ezt jól meggondoltátok?
*Mert szerinte nem egészen, és a korlátolt döntéshozó képesség már a rezidencián is megmutatkozott rajtuk. Az hogy Aleimord furcsán viselkedik felkelti érdeklődését, bár nem lepi meg annyira. A nemesek már csak ilyen furcsa szerzetek, kezdve saját magával.*
- Mit jelent az, hogy furcsán viselkedik? Amúgy biztosan csak megviselték a közelmúlt eseményei.
*Itt pedig elsősorban az Artheniorban történt zavargásokra gondol, ami ha azt vesszük őt is megviselte. Az viszont bizonyos, hogy élete merőben más irányt vett, és nem is bánja cseppet sem.*
- Jó, mondjuk már nem nézek ki nemesnek, és nem tudom mennyire nevezhetem magam annak, miután sejtéseim szerint mindenem oda lett.
*Nem is gondol erre, mert csak fájni kezd a szíve ahogy látni kezdi lelkiszemei előtt, hogy legkiválóbb ruhái miként égtek hamuvá vagy tépték apró cafatokra a mocskos kezek, és bizonyára ékszereit is mind egy szálig elcsenték. Egy romos épülettel, amit otthonának hívott valaha, meg családnevével, ami nem is vetekedhet egy Sayquevesével, legfeljebb az őrületeikről voltak elhíresülve, ezekkel sokra nem fog menni.
Igyekszik nem túl ellenség lenni, ezért még éppen időben sikerül megakadályoznia, hogy szokásos lekezelő végigmérését alkalmazza a gnóm lányon, ugyanakkor szemöldökei felszaladnak. Tesz egy észrevétlen lépést tőle távolabb, mert alig érti amit mond, és ki tudja, hogy miféle kórságot hordoz magában az apró növésű, aki úgy tűnik fajtájával ellentétben gondolkodásban is elég lassú.
~ Biztos túl sok takony húzódott a fejébe. ~
Szó nélkül visszafordul a többiekhez, nem szentelve több időt ennek az unalmas ismeretlennek sem, akikben azért becsülendő, hogy nem pofáznak hozzá feleslegesen. Már csak az kéne.*
- Jól megyünk a sorunk amúgy. Latlie is elég jól megtalálta a helyét.
*Hazudik nagyon megnyerően, még szélesebben mosolyog is, hiszen a szolgálólányt már egy ideje nem látogatta meg. De nem mert soha panaszkodni, ezért mondhatni jól érzi magát, Relael legalábbis így döntött.*
- Találkoztam Nairadával is, ő is úgy tűnt jól van. Egy tűzmágus kísérgette, meg emlegette, hogy Synmirán tanul mágiát. A Hadúrtól meg kapunk egy birtokot is amivel gazdálkodhatunk, ezen kívül én is megtaláltam a helyem, azt hiszem.
*Azt nem szeretné részletezni, hogy miféle senkiházi banda mellé szegődött, mert meglepetések is kellenek az életbe. Bár igaz, hogy ezután nem tervez Luninariékkal újra találkozni, szóval majdnem mindegy is.*
- Ha pedig már így alakult, hogy találkoztunk, és Artheniorba mentek, én nem szeretnélek elkísérni titeket, mert semmi dolgom nincs már ott. Viszont azt hiszem tartozom ennyivel.
* Elsőként elővesz 1 Mandulabarna varázsitalt és átadja Luninari Heiphinenek
majd folytatja 1 Citromsárga varázsitallal és ezt szintén átadja Luninari Heiphinenek. Ezután Laurentitia Sminderhenhez fordul és egy 400 aranyat számoló kis szütyőt nyújt át neki. Nem annyira a jó szándék, mint inkább az vezérli, hogy a csapatból ő a nyertes és hozta meg a jó döntést, ezekre az apróságokra pedig nem is szorul rá. Ha úgy tartja kedvük akkor Laurentitiáék maradjanak csak a süllyedő hajón, és mint a kutyáknak csontot, úgy dob nekik egy kiskanalat, hogy lapátolhassák ki a vizet.*- Viszont hosszú volt az út és pihennék mielőtt tovább mennék. Hol szállhatnék meg a közelben? Valaki ismerős netalántán?
4099. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-31 19:23:52
Üzenet elküldve: 2018-10-31 19:23:52
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton- útfélen//
*Kíméletesebb most megtudnia a szomorú valóságot, mint a saját szemével látni először. Elcsendesedik és magába fordul, ez tény, de ő legtöbbször ilyen. Néha észre sem veszik a jelenlétét vagy egyszerűen elfelejtik, hogy ott van. Hozott már frászt valakire úgy, hogy lapozott egy könyvben. Nem csoda hát, hogy a figyelem, ami épp körülveszi, zavarba hozza, direkt jól jön, hogy az újonnan érkező lovasok felé fordul az érdeklődés. Azazhogy egy dolgot kivéve. Luni kedvességével nem számolt. Belesápad a gondolatba, hogy erre a hatalmas jószágra felszálljon, akivel furcsamód épp össze is akad a tekintete. Aztán megnyúlt képpel hol Marellára, hol Lunira néz.*
- Éd… éd… deb is vagyok olyad rosszul… vagyis hát… aragyos vagy, Ludi, de… de… tégyleg úgy goddolod, hogy ez feltétledül szükséges…?
*Szó, ami szó, tényleg eléggé elfáradt, és a hírek hallatán most nem is tudja, mihez kezdjen nagy reményeivel, amik eddig erején felül hajtották. Nem szeretne magára maradni, és a társaságot valószínűleg csak visszatartaná apró lépteivel. Hangszíne is elbizonytalanodik mondandója végére, nem szeretne senkinek kellemetlenséget okozni. Marellát se akarja kitúrni Chel hátáról és Chelnek se akar kényelmetlenséget. Na de boros üvegét is valószínűleg át kellene adnia valakinek ahhoz, hogy tíz körömmel kapaszkodni tudjon a nyeregkápába. Minimum.
Talán a kérdést el is feledik, hiszen a másik lovas is megérkezik. Ha mégsem, és addig nyeregbe kerülne, a továbbiak akkor sem alakulnak várhatóan másképp. Ő nem tudja, milyen Relael „nemesi kivitelben”, de légies alakja és elfekhez illő szépsége így is csodálatot kelt benne. Igazi mázlistának tekintheti magát, hogy ilyen finom hölgyek veszik körül és a vagányabb külsejű Marella, aki pedig a szemében egy félelmetes harcos, valamint irigyelt lótulajdonos képében tetszeleg. Marellának tán kedvére lesz, hogy a neveiket ismét elsorolják. A csendes és jelentéktelen Lyll a végére marad, és távolabb is áll vagy ül, így kevésbé valószínű, hogy a „Lyllidor Grabhid” teljes egészében elhangzik, bár ha Relael türelmes, így lesz. Vélhetően azonban inkább a következő történik, mikor bámészkodásából észhez térve az apróság szerényen megszólal.*
- Éd pedig Lyll…
*Ekkor tán Relael már elfordulva az útirány felől érdeklődik két ismerősétől. Ha így van, akkor Lyll egy röpke megtorpanás után lehajtja a fejét és nagyon halkan fejezi be.*
- …idor…
*Nem haragszik ő soha senkire, aki nem figyel rá, inkább restelkedik, hogy ennyire rá akarta tukmálni a saját nevét, amikor fontosabb dolgokról esik szó. Szinte azonnal el is feledi a dolgot, mert a fülét új részletek ütik meg. Nem tudta eddig, hogy Lau és Luni egy bizonyos személy keresésére indult, aki bajban lehet. Sajnálja, hogy eddig feltartotta őket. A részéről gyalogosan vagy koncentrálón csimpaszkodva továbbindulhatnak, mindkét esetben törekszik rá, hogy ne okozzon fennakadást. És persze egyik esetben sem fogja ő diktálni a ritmust, nem indul meg elsőnek, ám mindenképpen lépést vagy léptetést tart.*
A hozzászólás írója (Lyllinor Gramhin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.31 20:35:00
*Kíméletesebb most megtudnia a szomorú valóságot, mint a saját szemével látni először. Elcsendesedik és magába fordul, ez tény, de ő legtöbbször ilyen. Néha észre sem veszik a jelenlétét vagy egyszerűen elfelejtik, hogy ott van. Hozott már frászt valakire úgy, hogy lapozott egy könyvben. Nem csoda hát, hogy a figyelem, ami épp körülveszi, zavarba hozza, direkt jól jön, hogy az újonnan érkező lovasok felé fordul az érdeklődés. Azazhogy egy dolgot kivéve. Luni kedvességével nem számolt. Belesápad a gondolatba, hogy erre a hatalmas jószágra felszálljon, akivel furcsamód épp össze is akad a tekintete. Aztán megnyúlt képpel hol Marellára, hol Lunira néz.*
- Éd… éd… deb is vagyok olyad rosszul… vagyis hát… aragyos vagy, Ludi, de… de… tégyleg úgy goddolod, hogy ez feltétledül szükséges…?
*Szó, ami szó, tényleg eléggé elfáradt, és a hírek hallatán most nem is tudja, mihez kezdjen nagy reményeivel, amik eddig erején felül hajtották. Nem szeretne magára maradni, és a társaságot valószínűleg csak visszatartaná apró lépteivel. Hangszíne is elbizonytalanodik mondandója végére, nem szeretne senkinek kellemetlenséget okozni. Marellát se akarja kitúrni Chel hátáról és Chelnek se akar kényelmetlenséget. Na de boros üvegét is valószínűleg át kellene adnia valakinek ahhoz, hogy tíz körömmel kapaszkodni tudjon a nyeregkápába. Minimum.
Talán a kérdést el is feledik, hiszen a másik lovas is megérkezik. Ha mégsem, és addig nyeregbe kerülne, a továbbiak akkor sem alakulnak várhatóan másképp. Ő nem tudja, milyen Relael „nemesi kivitelben”, de légies alakja és elfekhez illő szépsége így is csodálatot kelt benne. Igazi mázlistának tekintheti magát, hogy ilyen finom hölgyek veszik körül és a vagányabb külsejű Marella, aki pedig a szemében egy félelmetes harcos, valamint irigyelt lótulajdonos képében tetszeleg. Marellának tán kedvére lesz, hogy a neveiket ismét elsorolják. A csendes és jelentéktelen Lyll a végére marad, és távolabb is áll vagy ül, így kevésbé valószínű, hogy a „Lyllidor Grabhid” teljes egészében elhangzik, bár ha Relael türelmes, így lesz. Vélhetően azonban inkább a következő történik, mikor bámészkodásából észhez térve az apróság szerényen megszólal.*
- Éd pedig Lyll…
*Ekkor tán Relael már elfordulva az útirány felől érdeklődik két ismerősétől. Ha így van, akkor Lyll egy röpke megtorpanás után lehajtja a fejét és nagyon halkan fejezi be.*
- …idor…
*Nem haragszik ő soha senkire, aki nem figyel rá, inkább restelkedik, hogy ennyire rá akarta tukmálni a saját nevét, amikor fontosabb dolgokról esik szó. Szinte azonnal el is feledi a dolgot, mert a fülét új részletek ütik meg. Nem tudta eddig, hogy Lau és Luni egy bizonyos személy keresésére indult, aki bajban lehet. Sajnálja, hogy eddig feltartotta őket. A részéről gyalogosan vagy koncentrálón csimpaszkodva továbbindulhatnak, mindkét esetben törekszik rá, hogy ne okozzon fennakadást. És persze egyik esetben sem fogja ő diktálni a ritmust, nem indul meg elsőnek, ám mindenképpen lépést vagy léptetést tart.*
A hozzászólás írója (Lyllinor Gramhin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.31 20:35:00
4098. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-31 14:58:57
Üzenet elküldve: 2018-10-31 14:58:57
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Kis tanyánál//
* Hamar megérkeznek oda, ahol Ishala "új élete" elkezdődött. Nem volt egy hosszú élet, hamar derékba tört a Vadvértes pályafutása. A gondolattól talán szomorú kellene legyen, ha érezne valamit, akkor biztos az lenne. Ehelyett egyszerűen nekiáll a pakolászásnak. Pár hatja még biztos megnyugtatta volna Lyzt, hogy nincs semmi gond a parancsok osztogatásával, és hogy a csapatnak még jót is tesz, ha van aki egyben tartja őket. Ehelyett most a munkára koncentrál, és nem beszél. Estére már a tűz melegét élvezi ő is, persze ügyelve arra, hogy a kölykök közelebb fészkelhessenek mint ő, és ne takarja ki senki elől a kandallót és a kellemes lángokat. Kedve lenne aludni, de nem tudja, hogy a többiek szeretnének-e beszélgetni. Kényelmetlen lenne, ha elaludna, és nem sokkal rá felkelne a beszélgetés hangjára, de azt se szeretné, hogy miatta halkabban kelljen társalogjanak. Úgyhogy egyelőre szótlanul bámulja a lángokat. *
* Hamar megérkeznek oda, ahol Ishala "új élete" elkezdődött. Nem volt egy hosszú élet, hamar derékba tört a Vadvértes pályafutása. A gondolattól talán szomorú kellene legyen, ha érezne valamit, akkor biztos az lenne. Ehelyett egyszerűen nekiáll a pakolászásnak. Pár hatja még biztos megnyugtatta volna Lyzt, hogy nincs semmi gond a parancsok osztogatásával, és hogy a csapatnak még jót is tesz, ha van aki egyben tartja őket. Ehelyett most a munkára koncentrál, és nem beszél. Estére már a tűz melegét élvezi ő is, persze ügyelve arra, hogy a kölykök közelebb fészkelhessenek mint ő, és ne takarja ki senki elől a kandallót és a kellemes lángokat. Kedve lenne aludni, de nem tudja, hogy a többiek szeretnének-e beszélgetni. Kényelmetlen lenne, ha elaludna, és nem sokkal rá felkelne a beszélgetés hangjára, de azt se szeretné, hogy miatta halkabban kelljen társalogjanak. Úgyhogy egyelőre szótlanul bámulja a lángokat. *
4097. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-31 12:56:22
Üzenet elküldve: 2018-10-31 12:56:22
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
*Szinte rá sem mer nézni a lányra, valóban zavarban van, mely zavara olyan magasra hág, hogy elfelejti minden korábbi búját és baját. Megindul az egyik irányba, aztán inkább megfordul és a másikat veszi célul. Aztán inkább megáll, s ujjával a szétvert fa törzsét kezdi birizgálni, közben lopva-lopva feltekint a lányra, aki láthatóan veszettül jól érzi magát. Egy pillanatra bosszantja az ügy, de aztán a szavakra a szokványos félmosoly megjelenik a szája sarkában, igazából legszívesebben most lerohanná és halálra csiklandozná. ~ Megérdemelné! ~ Puffog magában, persze nem teszi, az ugyanolyan közvetlenség lenne, mint az előbbi ölelés, ami persze titkon nagyon jól esett neki, lelkileg és hát valljuk be, fizikailag is. ~ Nem, ne valljuk be. ~ Kerekednek el szemei, mert már lassan megnyugszik azért, esze ágában sincs felidézni azt a kellemesen kellemetlen percet.*
- Az. *Bólint rá a mérföldkőre. Bár igazából jelenleg még mindig csak a zavarodottságot és a lány karjainak helyét érzi.* Nem is volt olyan szerencsétlenség. *Legyint immár szélesen mosolyogva, mert felvidítja, hogy Valea ennyire könnyen kezeli a helyzetet, holott a szerzetes jól tudja, hogy neki legalább olyan nehéz, mint Umonnak.*
- Azt bizony! Bort! *Ugrik is rögtön immár magabiztosabban a szekér irányába, melynek szélébe oda van állítva a hordó, hisz majdnem azt tették fel utoljára. Miközben birkózik vele, hogy a földre helyezze, máris valami pohár, vagy üvegszerűséget igyekszik keríteni. Azok viszont beljebb vannak, így felugrik, s onnan válaszol.*
- Hát a pincéből! Hogy az erődbe honnan került, azt nem tudom, de a vacsorákon néha-néha megkóstolhattuk, csak Pycta nem mindig engedte. *Megvonja a vállát.* De hát ő ugye most nincs itt, szóvaaaal… *Lebegteti meg kezében mosolyogva a szekéren állva a két üres kis üvegcsét. Amik valamikor vagy kémcsövek, vagy egyéb gyógyitalok tárolására lehetett kitalálva. Az ég felé fordítva nézi meg, hogy nem piszkos-e, de elég tisztának találja őket. Óvatosan leugrik, majd a hordóhoz siet, s a dugót oldalából eltávolítva tölti meg előbb Valea, majd a saját üvegét. Színültig.*
- A magányosok útjára! *Emeli meg Valea felé tartva a sajátját, miközben az ég felé is kémlel.* Lassan lemegy a nap. Fát kell gyűjtenünk, ha részedről nincs akadálya, itt töltjük az éjszakát. *Jelenti ki.* Ha szeretnéd, akkor mesélek, még nem mondtam el mindent. Így könnyebb lesz. *Emeli fel a bort, s vigyorodik el hirtelen, kacsint a lánynak, majd, ha a lány is úgy gondolja, esetleg ő is mondott tósztot, koccintást követően meghúzza a borosüveget. Úgy a háromnegyede le is csúszik. Máris sokkal jobban és felszabadultabban érzi magát.*
*Szinte rá sem mer nézni a lányra, valóban zavarban van, mely zavara olyan magasra hág, hogy elfelejti minden korábbi búját és baját. Megindul az egyik irányba, aztán inkább megfordul és a másikat veszi célul. Aztán inkább megáll, s ujjával a szétvert fa törzsét kezdi birizgálni, közben lopva-lopva feltekint a lányra, aki láthatóan veszettül jól érzi magát. Egy pillanatra bosszantja az ügy, de aztán a szavakra a szokványos félmosoly megjelenik a szája sarkában, igazából legszívesebben most lerohanná és halálra csiklandozná. ~ Megérdemelné! ~ Puffog magában, persze nem teszi, az ugyanolyan közvetlenség lenne, mint az előbbi ölelés, ami persze titkon nagyon jól esett neki, lelkileg és hát valljuk be, fizikailag is. ~ Nem, ne valljuk be. ~ Kerekednek el szemei, mert már lassan megnyugszik azért, esze ágában sincs felidézni azt a kellemesen kellemetlen percet.*
- Az. *Bólint rá a mérföldkőre. Bár igazából jelenleg még mindig csak a zavarodottságot és a lány karjainak helyét érzi.* Nem is volt olyan szerencsétlenség. *Legyint immár szélesen mosolyogva, mert felvidítja, hogy Valea ennyire könnyen kezeli a helyzetet, holott a szerzetes jól tudja, hogy neki legalább olyan nehéz, mint Umonnak.*
- Azt bizony! Bort! *Ugrik is rögtön immár magabiztosabban a szekér irányába, melynek szélébe oda van állítva a hordó, hisz majdnem azt tették fel utoljára. Miközben birkózik vele, hogy a földre helyezze, máris valami pohár, vagy üvegszerűséget igyekszik keríteni. Azok viszont beljebb vannak, így felugrik, s onnan válaszol.*
- Hát a pincéből! Hogy az erődbe honnan került, azt nem tudom, de a vacsorákon néha-néha megkóstolhattuk, csak Pycta nem mindig engedte. *Megvonja a vállát.* De hát ő ugye most nincs itt, szóvaaaal… *Lebegteti meg kezében mosolyogva a szekéren állva a két üres kis üvegcsét. Amik valamikor vagy kémcsövek, vagy egyéb gyógyitalok tárolására lehetett kitalálva. Az ég felé fordítva nézi meg, hogy nem piszkos-e, de elég tisztának találja őket. Óvatosan leugrik, majd a hordóhoz siet, s a dugót oldalából eltávolítva tölti meg előbb Valea, majd a saját üvegét. Színültig.*
- A magányosok útjára! *Emeli meg Valea felé tartva a sajátját, miközben az ég felé is kémlel.* Lassan lemegy a nap. Fát kell gyűjtenünk, ha részedről nincs akadálya, itt töltjük az éjszakát. *Jelenti ki.* Ha szeretnéd, akkor mesélek, még nem mondtam el mindent. Így könnyebb lesz. *Emeli fel a bort, s vigyorodik el hirtelen, kacsint a lánynak, majd, ha a lány is úgy gondolja, esetleg ő is mondott tósztot, koccintást követően meghúzza a borosüveget. Úgy a háromnegyede le is csúszik. Máris sokkal jobban és felszabadultabban érzi magát.*
4096. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-31 00:01:33
Üzenet elküldve: 2018-10-31 00:01:33
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
*Umon reakciója szenzációs és minden aranyat megérne. Valea jót is vidul zavarodottságán, ami tökéletesen megérthető egyben. Még nem látta ennyire összeszedetlenül a férfit, és egyszerre végtelenül szórakoztatja és meg is lepi. Nehéz ezt hová tennie, ezeket a hirtelen váltásokat és azt a merőben más viselkedést, amit az előbb látott. Bár jól mulat, de nem vesz semmit félvállról, ahogy azt sosem teszi.
Neki sem sokkal kellemesebb az ölelés, illetve kellemesnek kellemes, inkább idegen. Az viszont felbátorítja, hogy Umon nem tudja kezelni a helyzetet, mert szeret zavarba hozni másokat. Ez az egyik olyan dolog, amiben például féltestvérével hasonlítanak. A kontaktuson túlesve – ami alig tart pár pillanatig – igazából megkönnyebbül, ügyetlenkedésük ellenére közel sem volt olyan horrorisztikus, ami indokolná hevesen verdeső szívét. Sajnos ilyen ez, a traumák ha nem is látványosan, de munkálkodnak benne. Nem is hiszi, hogy valaha komfortos lesz számára mások közelsége.*
- Hát mi ez ha nem mérföldkő? A szerencsétlenség új fokára léptünk.
*Vigyorog saját magukon, mert hát tagadhatatlan, hogy borzasztó amit néha összeszenvedek, ezt még ő is belátja, csak változtatni nehéz ilyen mélyre gyökerezett beidegződéseken.
Bólogat is amikor úgy látja, hogy Umon is vele együtt visszakanyarodik beszélgetésük előző ösvényére.*
- Bort? Hmm.
*Sokat nem gondolkodik a válaszon éppen csak tekintete tesz egy kitérőt a férfi arcáról a szekér irányába.*
- De, igazából jól esne, és talán segíthetne is rajtunk.
*Mert magáról tudja azt, hogy képes oldott lenni, abban már nem biztos, hogy a szerzetes is, bár a könyvtárban Umon mintha eléggé felszabadult volna. Határozottan úgy érzi, hogy kéne valami, ami ellazítja a lelki görcseiket és kinyitja a csapot nyelvi gátjaik előtt.*
- Honnan is van amúgy ez a bor?
*Érdeklődik és időközben ellép a fától és a kocsihoz sétál, majd ott nekitámaszkodva vár. Keresztbe tett karjai közül az egyik kibontakozik, és észrevétlenül a szerkezet oldalára téved. Végig simít a deszka oldalán, amin érzékeli az ütlegelések emlékeit. Nem tudja mennyi idő kell ahhoz, hogy letisztuljon benne ez az egész, azt viszont igen, hogy egyszerre ez éppen elég információ volt számára és talán lassacskán meg tudja majd érteni, kirakni legalább a mozaikkép egyik csücskét.*
*Umon reakciója szenzációs és minden aranyat megérne. Valea jót is vidul zavarodottságán, ami tökéletesen megérthető egyben. Még nem látta ennyire összeszedetlenül a férfit, és egyszerre végtelenül szórakoztatja és meg is lepi. Nehéz ezt hová tennie, ezeket a hirtelen váltásokat és azt a merőben más viselkedést, amit az előbb látott. Bár jól mulat, de nem vesz semmit félvállról, ahogy azt sosem teszi.
Neki sem sokkal kellemesebb az ölelés, illetve kellemesnek kellemes, inkább idegen. Az viszont felbátorítja, hogy Umon nem tudja kezelni a helyzetet, mert szeret zavarba hozni másokat. Ez az egyik olyan dolog, amiben például féltestvérével hasonlítanak. A kontaktuson túlesve – ami alig tart pár pillanatig – igazából megkönnyebbül, ügyetlenkedésük ellenére közel sem volt olyan horrorisztikus, ami indokolná hevesen verdeső szívét. Sajnos ilyen ez, a traumák ha nem is látványosan, de munkálkodnak benne. Nem is hiszi, hogy valaha komfortos lesz számára mások közelsége.*
- Hát mi ez ha nem mérföldkő? A szerencsétlenség új fokára léptünk.
*Vigyorog saját magukon, mert hát tagadhatatlan, hogy borzasztó amit néha összeszenvedek, ezt még ő is belátja, csak változtatni nehéz ilyen mélyre gyökerezett beidegződéseken.
Bólogat is amikor úgy látja, hogy Umon is vele együtt visszakanyarodik beszélgetésük előző ösvényére.*
- Bort? Hmm.
*Sokat nem gondolkodik a válaszon éppen csak tekintete tesz egy kitérőt a férfi arcáról a szekér irányába.*
- De, igazából jól esne, és talán segíthetne is rajtunk.
*Mert magáról tudja azt, hogy képes oldott lenni, abban már nem biztos, hogy a szerzetes is, bár a könyvtárban Umon mintha eléggé felszabadult volna. Határozottan úgy érzi, hogy kéne valami, ami ellazítja a lelki görcseiket és kinyitja a csapot nyelvi gátjaik előtt.*
- Honnan is van amúgy ez a bor?
*Érdeklődik és időközben ellép a fától és a kocsihoz sétál, majd ott nekitámaszkodva vár. Keresztbe tett karjai közül az egyik kibontakozik, és észrevétlenül a szerkezet oldalára téved. Végig simít a deszka oldalán, amin érzékeli az ütlegelések emlékeit. Nem tudja mennyi idő kell ahhoz, hogy letisztuljon benne ez az egész, azt viszont igen, hogy egyszerre ez éppen elég információ volt számára és talán lassacskán meg tudja majd érteni, kirakni legalább a mozaikkép egyik csücskét.*
4095. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-30 21:44:10
Üzenet elküldve: 2018-10-30 21:44:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Úton- útfélen//
*Látja, hogy a gnóm lány nagyon elkedvetlenedik szavai nyomán, aminek hatására rendesen lelkiismeret-furdalása is támad, de úgy érzi, hogy nem nagyon tehetett mást. Ha már a városba mennek, ahonnan néhány napja kétségbeesetten elmenekültek, az a legkevesebb, hogy legalább óvatosak lesznek. Óvatosak ellenben nem lehetnek akkor, hogyha elhallgatja az igazságot, arról, ami történt.
Mégis elhatározza, hogy valamivel megpróbálja jobb kedvre deríteni a lányt, így tekintete akaratlanul is Marellára és Chelre téved. Máskor talán túlságosan gátlásos lenne ahhoz, hogy gondolatait is teljesen nyíltan kimondja és közben kérjen is, olyasvalakitől, akit éppen most ismert meg, azonban háta mögött egy seregnyi emlékkel, amit szíve szerint felejtene azonnal, úgy van vele, hogy még, ha kicsit kellemetlen lesz is talán, ez a kellemetlenség semmi ahhoz képest, ami már történt, szóval biztosan el fogja tudni viselni.*
- Kicsit irigyellek. *jegyzi meg mégis szégyellős mosollyal Marellának.*
- Jó lehet határozott cél nélkül utazgatni, amerre éppen visz a kedved, vagy a ló. Biztos sok szép tájat láttál út közben. *igyekszik megmagyarázni korábbi szavait. Igaz úgy gondolja, hogy ő hasonlóra képtelen lenne. Ha már úton van, szüksége van egy célra, változatosság és kalandok helyett pedig inkább egy biztos pontra vágyik, egy szép helyre, ahol olyanok veszik körbe, akiket szeret, és akik szeretik. Egy helyre, amit az otthonának nevezhet. Ettől még persze szorult belé annyi empátia és képzelőerő, hogy képes legyen meglátni a szépséget Marella utazásában, és megérteni azt, hogy miért is vonz bárkit a világon az ismeretlen és a kaland.*
- Esetleg, ha nem túl nagy kérés, és Chel elvisel a hátán mást is rajtad kívül, megengednéd, hogy Lyll felszálljon rá egy kicsit? Kicsit beteg, biztos jót tenne, ha egy darabig nem a saját lábán kellene mennie. *mondja, nagyon remélve, hogy nem ment túl messzire ezzel a kéréssel, meg persze azt is, hogy az apró lány nem fog leszédülni a nyeregből, ha felszáll.
Túl sok ideje mondjuk nincsen gondolkodni ezen, mert arra lesz figyelmes, hogy egy ismerős alak közeledik és integet feléjük, ráadásul mosollyal az arcán, ami nyilván azt jelenti, hogy még örül is nekik. Nem kell túl sok idő ahhoz, hogy felismerje, bár láthatóan nem csak Lau és ő az kis társaságukból, akin az elmúlt napok hagytak egy kis nyomot.
Először persze hagyja Laut beszélni a lánnyal, végtére is Aleimorddal is ő beszélt, mialatt ő Intath mellett sétált a mocsárban és az ő társaságát élvezte. Neki szinte egyáltalán nem volt alkalma szót váltani Aleimorddal, éppen csak a legszükségesebbekről beszéltek, így a két dolog, amit el tudna mondani Relaelnek, hogy fogalma sincs mi van Aleimorddal, és hogy mennyire meglepte őt ma reggeli hirtelen távozása.*
- Örülök, hogy látlak! *szólal aztán meg az után, hogy Lau és a lány váltottak pár szót. Tényleg örül, hiszen hogyan lett volna képes elfelejteni neki, hogy miközben a pincében lapultak, a maga módján ő is megpróbált segíteni rajtuk. Ettől a gondolattól persze megint olyan eleven erővel idéződnek fel benne az emlékek, hogy egy pillanatra még el is sápad, mégis ellenáll a kísértésnek, hogy azon kezdjen el gondolkodni megint, hogy mennyire másképpen alakul mindannyiuk élete, ha a városban nem tör ki a káosz.
Teljesen felesleges lenne ezen rágódni, annyi pedig így is nyilvánvaló, hogy nem itt állnának most két másik lány társaságában, Aleimordtól távol.
A beszélgetéshez magához mindenesetre sokat nem tud hozzátenni. Szinte szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket tenné fel, amit Lau is feltett, így inkább nem is kérdez semmit.*
- Remélem jól vagy a lehetőségekhez képest, és kedvesen fogadtak Synmirán. *mond inkább csak ennyit. Őszinte remény, de azért sejti, hogy jó eséllyel alaptalan. A sóhajtás legalábbis arra utal, hogy túl sok jó Relaellel sem történt az elmúlt napokban.
Bárhogy is, nagyon kíváncsi arra, hogy vajon mit szeretne megbeszélni velük.*
*Látja, hogy a gnóm lány nagyon elkedvetlenedik szavai nyomán, aminek hatására rendesen lelkiismeret-furdalása is támad, de úgy érzi, hogy nem nagyon tehetett mást. Ha már a városba mennek, ahonnan néhány napja kétségbeesetten elmenekültek, az a legkevesebb, hogy legalább óvatosak lesznek. Óvatosak ellenben nem lehetnek akkor, hogyha elhallgatja az igazságot, arról, ami történt.
Mégis elhatározza, hogy valamivel megpróbálja jobb kedvre deríteni a lányt, így tekintete akaratlanul is Marellára és Chelre téved. Máskor talán túlságosan gátlásos lenne ahhoz, hogy gondolatait is teljesen nyíltan kimondja és közben kérjen is, olyasvalakitől, akit éppen most ismert meg, azonban háta mögött egy seregnyi emlékkel, amit szíve szerint felejtene azonnal, úgy van vele, hogy még, ha kicsit kellemetlen lesz is talán, ez a kellemetlenség semmi ahhoz képest, ami már történt, szóval biztosan el fogja tudni viselni.*
- Kicsit irigyellek. *jegyzi meg mégis szégyellős mosollyal Marellának.*
- Jó lehet határozott cél nélkül utazgatni, amerre éppen visz a kedved, vagy a ló. Biztos sok szép tájat láttál út közben. *igyekszik megmagyarázni korábbi szavait. Igaz úgy gondolja, hogy ő hasonlóra képtelen lenne. Ha már úton van, szüksége van egy célra, változatosság és kalandok helyett pedig inkább egy biztos pontra vágyik, egy szép helyre, ahol olyanok veszik körbe, akiket szeret, és akik szeretik. Egy helyre, amit az otthonának nevezhet. Ettől még persze szorult belé annyi empátia és képzelőerő, hogy képes legyen meglátni a szépséget Marella utazásában, és megérteni azt, hogy miért is vonz bárkit a világon az ismeretlen és a kaland.*
- Esetleg, ha nem túl nagy kérés, és Chel elvisel a hátán mást is rajtad kívül, megengednéd, hogy Lyll felszálljon rá egy kicsit? Kicsit beteg, biztos jót tenne, ha egy darabig nem a saját lábán kellene mennie. *mondja, nagyon remélve, hogy nem ment túl messzire ezzel a kéréssel, meg persze azt is, hogy az apró lány nem fog leszédülni a nyeregből, ha felszáll.
Túl sok ideje mondjuk nincsen gondolkodni ezen, mert arra lesz figyelmes, hogy egy ismerős alak közeledik és integet feléjük, ráadásul mosollyal az arcán, ami nyilván azt jelenti, hogy még örül is nekik. Nem kell túl sok idő ahhoz, hogy felismerje, bár láthatóan nem csak Lau és ő az kis társaságukból, akin az elmúlt napok hagytak egy kis nyomot.
Először persze hagyja Laut beszélni a lánnyal, végtére is Aleimorddal is ő beszélt, mialatt ő Intath mellett sétált a mocsárban és az ő társaságát élvezte. Neki szinte egyáltalán nem volt alkalma szót váltani Aleimorddal, éppen csak a legszükségesebbekről beszéltek, így a két dolog, amit el tudna mondani Relaelnek, hogy fogalma sincs mi van Aleimorddal, és hogy mennyire meglepte őt ma reggeli hirtelen távozása.*
- Örülök, hogy látlak! *szólal aztán meg az után, hogy Lau és a lány váltottak pár szót. Tényleg örül, hiszen hogyan lett volna képes elfelejteni neki, hogy miközben a pincében lapultak, a maga módján ő is megpróbált segíteni rajtuk. Ettől a gondolattól persze megint olyan eleven erővel idéződnek fel benne az emlékek, hogy egy pillanatra még el is sápad, mégis ellenáll a kísértésnek, hogy azon kezdjen el gondolkodni megint, hogy mennyire másképpen alakul mindannyiuk élete, ha a városban nem tör ki a káosz.
Teljesen felesleges lenne ezen rágódni, annyi pedig így is nyilvánvaló, hogy nem itt állnának most két másik lány társaságában, Aleimordtól távol.
A beszélgetéshez magához mindenesetre sokat nem tud hozzátenni. Szinte szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket tenné fel, amit Lau is feltett, így inkább nem is kérdez semmit.*
- Remélem jól vagy a lehetőségekhez képest, és kedvesen fogadtak Synmirán. *mond inkább csak ennyit. Őszinte remény, de azért sejti, hogy jó eséllyel alaptalan. A sóhajtás legalábbis arra utal, hogy túl sok jó Relaellel sem történt az elmúlt napokban.
Bárhogy is, nagyon kíváncsi arra, hogy vajon mit szeretne megbeszélni velük.*
4094. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 23:23:12
Üzenet elküldve: 2018-10-29 23:23:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
* Kicsit elhúzódik neki a pakolás, összekészülés, mert hiába szórakoztató bátya társasága, azért mégis csak így lassabban halad a munka, vagy inkább szünetel is, de a lényeg a lényeg, hogy azért nemsokár már utazóruhában feszít, fehér ingben bőrnadrággal és csizmával. Haját megfésüli, mert nem lehet tudni, hogy mikor fogja tudni újra megtenni, hosszú útnak néznek elébe, majd mikor mindennel kész étmegy bátya szobájába, hogy ott várja meg. Akár megtehetné azt is, hogy lemegy Inthez, ott várakoni, de nem, ő sokkal nagyobb örömét leli abban, ha az ajtóból nézheti a bátyát és várhatja türelemmel. *
- Készen vagy? Indulhatunk? - * kérdez rá. *
* Kicsit elhúzódik neki a pakolás, összekészülés, mert hiába szórakoztató bátya társasága, azért mégis csak így lassabban halad a munka, vagy inkább szünetel is, de a lényeg a lényeg, hogy azért nemsokár már utazóruhában feszít, fehér ingben bőrnadrággal és csizmával. Haját megfésüli, mert nem lehet tudni, hogy mikor fogja tudni újra megtenni, hosszú útnak néznek elébe, majd mikor mindennel kész étmegy bátya szobájába, hogy ott várja meg. Akár megtehetné azt is, hogy lemegy Inthez, ott várakoni, de nem, ő sokkal nagyobb örömét leli abban, ha az ajtóból nézheti a bátyát és várhatja türelemmel. *
- Készen vagy? Indulhatunk? - * kérdez rá. *
4093. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 20:07:59
Üzenet elküldve: 2018-10-29 20:07:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Úton- útfélen//
- Persze, mindenképp! *lelkesedik fel, mikor Luni is érdeklődést mutat a rajzolás iránt. ~Szinte már el is felejtettem, milyen jól esik néha rajzolgatni picit...~ gondolja nosztalgikusan, szintén egy kertben ücsörgő, rajzolós jelenetet képzelve el magában, ahol kedvére örökítheti meg a virágok és egyéb növények mulandó szépségét. Még akkor is ezen mereng magában, mikor a mágia kerül szóba, csak Marella és gyönyörű hátasa rántja vissza a jelenbe. ~ Talán állatokat is érdemes lenne megpróbálni lerajzolni... már ha nyugton tudnak maradni addig!~ mosolyog magában, ahogy Chel a kezébe prüszköl, majd kissé hátrébb húzódik, átengedve Lyllinek és finom süteményének a terepet. Figyelmesen hallgatja közben Lunit, helyeselve minden szavát, amit a városban kitört lázadásról mond. Olyan sok minden történt azóta vele, hogy már egészen távolinak tűnik számára az élmény, hogy valamikor a pincében rejtőzködtek, és most először felmerül benne a kérdés, vajon nem becsüli-e alul a kockázatot, amit a visszatérés jelent. ~Remélem, nem viszem mindannyiunkat a vesztünkbe... ~ töpreng magában, míg néma gondolkodásából egy ismerős alak nem téríti magához. ~Relael?~ hunyorog kicsit, hogy a még messze lévő lovast beazonosítsa. ~Mit kereshet itt?~ csodálkozik el, mikor megbizonyosodik a lovas kiléte felől, még jobban meglepődve a kedves üdvözlésen.*
- Rel? Mit keresel itt? *érdeklődik a lánytól, hisz ő az utolsó ember, akire számított volna, hogy újra találkozik vele*
- Épp a városba tartunk Aleimord után. Elég furcsán viselkedett mostanában, félek, valami meggondolatlanságra ragadtatja magát! *fejti ki aggodalmát Relnek, hiszen ő is ismeri valamennyire a férfit, talán megnyugtathatja, hogy aggodalma alaptalan, vagy épp igazolhatja azt*
- Ugyanakkor nem biztos, hogy neked is jó ötlet lenne visszatérni, elvégre te ne... *kezd bele a mondatba, miszerint a lány nemes, ám menet közben elakad, ahogy alaposabban megszemléli Relaelt, aki bár még mindig lenyűgöző a szemében, korántsem olyan rendezett és előkelő megjelenésű, mint ahogy Artheniorban megismerte*
- Minden rendben? Mi történt veletek, miután szétváltunk? *érdeklődik aggodalmas hangon Rel és a többiek sorsa felől. ~Vajon jobban jártunk volna, ha velük maradunk?~ fut át agyán a kérdés, míg a válaszra vár.*
- Persze, mindenképp! *lelkesedik fel, mikor Luni is érdeklődést mutat a rajzolás iránt. ~Szinte már el is felejtettem, milyen jól esik néha rajzolgatni picit...~ gondolja nosztalgikusan, szintén egy kertben ücsörgő, rajzolós jelenetet képzelve el magában, ahol kedvére örökítheti meg a virágok és egyéb növények mulandó szépségét. Még akkor is ezen mereng magában, mikor a mágia kerül szóba, csak Marella és gyönyörű hátasa rántja vissza a jelenbe. ~ Talán állatokat is érdemes lenne megpróbálni lerajzolni... már ha nyugton tudnak maradni addig!~ mosolyog magában, ahogy Chel a kezébe prüszköl, majd kissé hátrébb húzódik, átengedve Lyllinek és finom süteményének a terepet. Figyelmesen hallgatja közben Lunit, helyeselve minden szavát, amit a városban kitört lázadásról mond. Olyan sok minden történt azóta vele, hogy már egészen távolinak tűnik számára az élmény, hogy valamikor a pincében rejtőzködtek, és most először felmerül benne a kérdés, vajon nem becsüli-e alul a kockázatot, amit a visszatérés jelent. ~Remélem, nem viszem mindannyiunkat a vesztünkbe... ~ töpreng magában, míg néma gondolkodásából egy ismerős alak nem téríti magához. ~Relael?~ hunyorog kicsit, hogy a még messze lévő lovast beazonosítsa. ~Mit kereshet itt?~ csodálkozik el, mikor megbizonyosodik a lovas kiléte felől, még jobban meglepődve a kedves üdvözlésen.*
- Rel? Mit keresel itt? *érdeklődik a lánytól, hisz ő az utolsó ember, akire számított volna, hogy újra találkozik vele*
- Épp a városba tartunk Aleimord után. Elég furcsán viselkedett mostanában, félek, valami meggondolatlanságra ragadtatja magát! *fejti ki aggodalmát Relnek, hiszen ő is ismeri valamennyire a férfit, talán megnyugtathatja, hogy aggodalma alaptalan, vagy épp igazolhatja azt*
- Ugyanakkor nem biztos, hogy neked is jó ötlet lenne visszatérni, elvégre te ne... *kezd bele a mondatba, miszerint a lány nemes, ám menet közben elakad, ahogy alaposabban megszemléli Relaelt, aki bár még mindig lenyűgöző a szemében, korántsem olyan rendezett és előkelő megjelenésű, mint ahogy Artheniorban megismerte*
- Minden rendben? Mi történt veletek, miután szétváltunk? *érdeklődik aggodalmas hangon Rel és a többiek sorsa felől. ~Vajon jobban jártunk volna, ha velük maradunk?~ fut át agyán a kérdés, míg a válaszra vár.*
4092. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 19:37:19
Üzenet elküldve: 2018-10-29 19:37:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Úton- útfélen//
*Marella mosolyogva hallgatja a lányok bemutatkozását, miközben igyekszik memorizálni a neveket. Alapból jó a névmemóriája, melyet igen gyakran az előnyére fordíthat.*
-Konkrét úti célom nincsen, csak megyek amerre látok. Lázadás? Az nem lehetett túl kellemes! - *Elhúzza a száját, bár nem igazán tudja, mit mondjon. A következő pillanatban azonban hirtelen Chel felemeli a fejét, és hegyezni kezdte a fülét. Ő is arra kapja a pillantását, és megpillant egy alakot, aki egészen közel járt hozzájuk. A három közül két lány nevét kiabálja, így Marella úgy gondolja, feltehetőleg ismerhetik egymást. Fogalma sincs, hogy honnan érkezhetett, de látszólag kedvesnek tűnt, így gondolja bemutatkozik neki.*
- Marella Cyron vagyok! - *Ezek után hosszú nem szólal meg, csak hagyja, hogy a lányok beszéljenek az újonnan érkező jövevénnyel*
*Marella mosolyogva hallgatja a lányok bemutatkozását, miközben igyekszik memorizálni a neveket. Alapból jó a névmemóriája, melyet igen gyakran az előnyére fordíthat.*
-Konkrét úti célom nincsen, csak megyek amerre látok. Lázadás? Az nem lehetett túl kellemes! - *Elhúzza a száját, bár nem igazán tudja, mit mondjon. A következő pillanatban azonban hirtelen Chel felemeli a fejét, és hegyezni kezdte a fülét. Ő is arra kapja a pillantását, és megpillant egy alakot, aki egészen közel járt hozzájuk. A három közül két lány nevét kiabálja, így Marella úgy gondolja, feltehetőleg ismerhetik egymást. Fogalma sincs, hogy honnan érkezhetett, de látszólag kedvesnek tűnt, így gondolja bemutatkozik neki.*
- Marella Cyron vagyok! - *Ezek után hosszú nem szólal meg, csak hagyja, hogy a lányok beszéljenek az újonnan érkező jövevénnyel*
4091. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 16:22:51
Üzenet elküldve: 2018-10-29 16:22:51
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Szegény Sheninek fel sem tűnik, mennyire amatőr módon került el egy érintést Lyztől. Pedig semmire sem vágyik jobban, mint egy érintésre, viszont csak és kizárólag addig lát el, onnan már fogalmas sincs, mi volna a helyes cselekvés.
Hasonlóan zavarban van, mint az elf lány, csak ő teljesen más okból és elég nehezére esik visszanyernie hidegvérét. Most csak a következő lépésre tud gondolni, az íjászkodásra. Abban legalább tudja, mit kell csinálni. Megfogni az íjat és a nyíllal belelőni a táblába. Tiszta sor.
Az viszont már nem tiszta számára, hogy Lyz mit is mondott valójában. Hogy az agancsos produkciójával mindenkit maga mögé utasított. Mindenkit. Maga mögé. Érted?
A lövés egész szépre sikerül, bár közelébe sem ér Lyz lövésének, de még így is a negyven lépésre lévő céltábla középső körében áll meg rezegve a nyíl. Sheni szégyellős mosollyal fordul a fűcsomóra helyezkedő lány felé.*
- Rendben, akkor lövök még párat. Úgyis gyakorolnom kell, hogy felérjek hozzád. *próbálja elütni egy olcsó poénnal a zavart, Lyz majd eldönti, mekkora sikerrel.
Újra a cél felé fordul, miközben gondolatai a korábban lezajlott beszélgetés körül forognak.
~ Jó lesz ez, nincs itt baj, haver. Jó vagy. Jó vagy nála. Csak most kicsit összekaptatok. Nincs ebben semmi. Még az a karót nyelt elf is vitázott olykor azzal a kis barna csitrivel. Előferdül. Különben is. Azt mondta, hogy mindenkit magad mögé utasítottál. Érted? Mindenkit! Te vagy a király! ~
Gondolkodik, ahogy újabb nyilat húz ki a tegzéből. Persze ez is Lyzé, mint a többi. Az idegre helyezi és megfeszíti az íjat.
~ Ha pedig mindenki magad mögött van, az mit jelent? ~
Fújja ki a levegőt és céloz.
~ Azt jelenti, hogy te vagy az első! Hogy mi? ~
Szalad ki a levegő a felismerésre a tüdejéből, az ujjai eloldják az ideget, de a lövés olyan messzire kerüli el a célt, hogy egy erőseb jobbra álló fa törzsébe fúródik bele.*
- Ehe. *nyögi száraz torokkal Lyzre nézve.*
- Bocsika. *cincogja.*
- Figyelj *fordul oda*, ha már így mindenkit magam mögé utasítottam, lehetne, hogy nem csak az íjászatot kezdjük elölről? *kérdi zavartan, s bár fél, mint az állat, mégis a lány tekintetét keresik acélszín szemei.*
//Íjászverseny//
*Szegény Sheninek fel sem tűnik, mennyire amatőr módon került el egy érintést Lyztől. Pedig semmire sem vágyik jobban, mint egy érintésre, viszont csak és kizárólag addig lát el, onnan már fogalmas sincs, mi volna a helyes cselekvés.
Hasonlóan zavarban van, mint az elf lány, csak ő teljesen más okból és elég nehezére esik visszanyernie hidegvérét. Most csak a következő lépésre tud gondolni, az íjászkodásra. Abban legalább tudja, mit kell csinálni. Megfogni az íjat és a nyíllal belelőni a táblába. Tiszta sor.
Az viszont már nem tiszta számára, hogy Lyz mit is mondott valójában. Hogy az agancsos produkciójával mindenkit maga mögé utasított. Mindenkit. Maga mögé. Érted?
A lövés egész szépre sikerül, bár közelébe sem ér Lyz lövésének, de még így is a negyven lépésre lévő céltábla középső körében áll meg rezegve a nyíl. Sheni szégyellős mosollyal fordul a fűcsomóra helyezkedő lány felé.*
- Rendben, akkor lövök még párat. Úgyis gyakorolnom kell, hogy felérjek hozzád. *próbálja elütni egy olcsó poénnal a zavart, Lyz majd eldönti, mekkora sikerrel.
Újra a cél felé fordul, miközben gondolatai a korábban lezajlott beszélgetés körül forognak.
~ Jó lesz ez, nincs itt baj, haver. Jó vagy. Jó vagy nála. Csak most kicsit összekaptatok. Nincs ebben semmi. Még az a karót nyelt elf is vitázott olykor azzal a kis barna csitrivel. Előferdül. Különben is. Azt mondta, hogy mindenkit magad mögé utasítottál. Érted? Mindenkit! Te vagy a király! ~
Gondolkodik, ahogy újabb nyilat húz ki a tegzéből. Persze ez is Lyzé, mint a többi. Az idegre helyezi és megfeszíti az íjat.
~ Ha pedig mindenki magad mögött van, az mit jelent? ~
Fújja ki a levegőt és céloz.
~ Azt jelenti, hogy te vagy az első! Hogy mi? ~
Szalad ki a levegő a felismerésre a tüdejéből, az ujjai eloldják az ideget, de a lövés olyan messzire kerüli el a célt, hogy egy erőseb jobbra álló fa törzsébe fúródik bele.*
- Ehe. *nyögi száraz torokkal Lyzre nézve.*
- Bocsika. *cincogja.*
- Figyelj *fordul oda*, ha már így mindenkit magam mögé utasítottam, lehetne, hogy nem csak az íjászatot kezdjük elölről? *kérdi zavartan, s bár fél, mint az állat, mégis a lány tekintetét keresik acélszín szemei.*
4090. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 15:37:13
Üzenet elküldve: 2018-10-29 15:37:13
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
*Hosszú és gyötrelmes vallomáson van túl, megsínylette minden egyes sorát. Szomorúan, egyben, ha ez lehetséges némiképp komoran is tekint a nőre, s feloldozást, felmentést vár, vagy legalább némi támogatást. Esetleg megértést, hogy azt a rohadt gyűrűt meg kellett volna nézni és valóban veszélyes együtt utazni egy ilyen félkegyelművel, mint Umon. Legalábbis a szerzetes a továbbiakat így képzeli el. Képzeletében kezet fognak, aztán vagy együtt, vagy külön-külön mennek a dolgukra. Ehhez képest a következő mondatra csak néma hápogásba kezd, mint a rekedt kacsa egy hűvösebb éjszaka után a tó felszínén féloldalasan úszkálva.*
~ H-oogy mi van?! ~ Első értelmes gondolata ez, aztán csak kiprésel magából egy konzekvens választ:*
- Már hogyan ittam volna?! *Hiszen bár tervezi, de még nem bontotta meg a bort, persze az elsődleges gondja, hogy Valea most ennyire nem foglalkozik Umon fogyatékosságával, vagy elfogadja úgy, ahogy van, ami szinte pszichikai képtelenség, vagy nem is értette, amit itt Umon hosszú és siralmas monológjában felvázolt.*
- Ho-oogy mi van?! *Bár Valea gondolatmenetében már régen továbbutazott az elméleti síkok morajló tengerén, Umon kissé konzervatív módon lemaradt az előző kérdésnél, s most kapkodva igyekszik követni a lányt, aki lassan feláll. ~ Atyaég, mit akar?! ~ *Kérdezi magától elkerekedő szemekkel, s lassan vérvörös képpel, mert a korábbi kérdés kapcsán egy olyan mesterien megfogalmazott rejtett, szolid osztást kap, mint még soha, kicsit nehezen is dolgozza fel.*
- Kö-köszönöm. *Nyögi ki a dicséretre. ~ Mi a francért dadogok?! ~ Hihetetlen új élményekkel gazdagodik, s közben arra gondol, ilyenkor persze a kegyetlen énje is megbújik a sarokban, ahelyett, hogy fekete tekintettel cinikusan vigyorogna. ~ Jellemző. ~ Umon közben észre sem veszi a változást. Egyetlen komolytalan kérdés kellett ahhoz, hogy kizökkentsék az önsajnálatból és a rébuszokban történő beszédből. Eszébe jut érkezése Vadvédbe, mikor Bayde csak furcsán húzta fel szemöldökét a kacifántos kortes beszédre, amit hirtelen lezavart. ~ Hát, sok minden megváltozott, azóta. ~ Valea pedig kitartóan közeledik.*
- Mmmm... mi-micsinálsz? Mi a ciki? Va-valeaaa... *Hátrálna legszívesebben, de háta már a fát éri, egész kicsire összehúzná magát, de nem tudja, mert az még zavarba ejtőbb lenne.*
- Vale... *Már késő. A lány tárt karokkal érkezik, s a következő pillanatban már, a színes fák öle alatt békésen ölelkező párra lehet figyelmes az arra járó. Szerencsére nem jár arra senki. Ha Valea látná válla fölött a távolba révedő, megfagyva kimeredt tekintetű Umon arcát, vélhetően kitörne belőle ismét a nevetés. A szerencsétlen szerzetes, ha szabad élni némi alliteratív szószedettel, másra nem képes, így jobb kezével sután hátba veregeti a nőt, azon felül, hogy akár félreérthető, akár nem, a férfi ösztönök is beindulnak, így néhány másodperc után heherészve megpróbálja feltűnés nélkül kihámoznia magát, s zavarában csak a földre pislogni.*
- Jól van, jól. Khm... ez kedves volt. Köszi. *Borzasztó lábsöprésbe kezd a földön, bizonyára akadt valami takarítanivaló.* Meg... meglepő, de k-kedves. *Nyögi ki.*
- Jól vagyok, köszönöm. *Aztán visszakérdez.*
- Mondanivaló? Miről? *Mert gyakorlatilag azt is elfelejtette, hogy valójában borzasztó hányattatott és meghasonlott elméje miatt depressziósnak kellene lennie és története közepén hagyta abba egy kirohanás miatt. Hirtelen tekint fel, mint, akibe végül belecsap a felismerés, Valea akár bőszen bólogatni is kezdhet, hogy: „Igen Umon, arról, úgy van!” Azonban mielőtt a lány ebben esetleg megerősítésre találna kissé más téma következik:*
- Te... nem iszunk bort? Hmm? *Merthogy ott van a kocsin. Ettől értelmesebb most nemigen jutott eszébe.*
*Hosszú és gyötrelmes vallomáson van túl, megsínylette minden egyes sorát. Szomorúan, egyben, ha ez lehetséges némiképp komoran is tekint a nőre, s feloldozást, felmentést vár, vagy legalább némi támogatást. Esetleg megértést, hogy azt a rohadt gyűrűt meg kellett volna nézni és valóban veszélyes együtt utazni egy ilyen félkegyelművel, mint Umon. Legalábbis a szerzetes a továbbiakat így képzeli el. Képzeletében kezet fognak, aztán vagy együtt, vagy külön-külön mennek a dolgukra. Ehhez képest a következő mondatra csak néma hápogásba kezd, mint a rekedt kacsa egy hűvösebb éjszaka után a tó felszínén féloldalasan úszkálva.*
~ H-oogy mi van?! ~ Első értelmes gondolata ez, aztán csak kiprésel magából egy konzekvens választ:*
- Már hogyan ittam volna?! *Hiszen bár tervezi, de még nem bontotta meg a bort, persze az elsődleges gondja, hogy Valea most ennyire nem foglalkozik Umon fogyatékosságával, vagy elfogadja úgy, ahogy van, ami szinte pszichikai képtelenség, vagy nem is értette, amit itt Umon hosszú és siralmas monológjában felvázolt.*
- Ho-oogy mi van?! *Bár Valea gondolatmenetében már régen továbbutazott az elméleti síkok morajló tengerén, Umon kissé konzervatív módon lemaradt az előző kérdésnél, s most kapkodva igyekszik követni a lányt, aki lassan feláll. ~ Atyaég, mit akar?! ~ *Kérdezi magától elkerekedő szemekkel, s lassan vérvörös képpel, mert a korábbi kérdés kapcsán egy olyan mesterien megfogalmazott rejtett, szolid osztást kap, mint még soha, kicsit nehezen is dolgozza fel.*
- Kö-köszönöm. *Nyögi ki a dicséretre. ~ Mi a francért dadogok?! ~ Hihetetlen új élményekkel gazdagodik, s közben arra gondol, ilyenkor persze a kegyetlen énje is megbújik a sarokban, ahelyett, hogy fekete tekintettel cinikusan vigyorogna. ~ Jellemző. ~ Umon közben észre sem veszi a változást. Egyetlen komolytalan kérdés kellett ahhoz, hogy kizökkentsék az önsajnálatból és a rébuszokban történő beszédből. Eszébe jut érkezése Vadvédbe, mikor Bayde csak furcsán húzta fel szemöldökét a kacifántos kortes beszédre, amit hirtelen lezavart. ~ Hát, sok minden megváltozott, azóta. ~ Valea pedig kitartóan közeledik.*
- Mmmm... mi-micsinálsz? Mi a ciki? Va-valeaaa... *Hátrálna legszívesebben, de háta már a fát éri, egész kicsire összehúzná magát, de nem tudja, mert az még zavarba ejtőbb lenne.*
- Vale... *Már késő. A lány tárt karokkal érkezik, s a következő pillanatban már, a színes fák öle alatt békésen ölelkező párra lehet figyelmes az arra járó. Szerencsére nem jár arra senki. Ha Valea látná válla fölött a távolba révedő, megfagyva kimeredt tekintetű Umon arcát, vélhetően kitörne belőle ismét a nevetés. A szerencsétlen szerzetes, ha szabad élni némi alliteratív szószedettel, másra nem képes, így jobb kezével sután hátba veregeti a nőt, azon felül, hogy akár félreérthető, akár nem, a férfi ösztönök is beindulnak, így néhány másodperc után heherészve megpróbálja feltűnés nélkül kihámoznia magát, s zavarában csak a földre pislogni.*
- Jól van, jól. Khm... ez kedves volt. Köszi. *Borzasztó lábsöprésbe kezd a földön, bizonyára akadt valami takarítanivaló.* Meg... meglepő, de k-kedves. *Nyögi ki.*
- Jól vagyok, köszönöm. *Aztán visszakérdez.*
- Mondanivaló? Miről? *Mert gyakorlatilag azt is elfelejtette, hogy valójában borzasztó hányattatott és meghasonlott elméje miatt depressziósnak kellene lennie és története közepén hagyta abba egy kirohanás miatt. Hirtelen tekint fel, mint, akibe végül belecsap a felismerés, Valea akár bőszen bólogatni is kezdhet, hogy: „Igen Umon, arról, úgy van!” Azonban mielőtt a lány ebben esetleg megerősítésre találna kissé más téma következik:*
- Te... nem iszunk bort? Hmm? *Merthogy ott van a kocsin. Ettől értelmesebb most nemigen jutott eszébe.*
4089. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 11:26:33
Üzenet elküldve: 2018-10-29 11:26:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kis tanyánál//
* Egy óriással kibővülve folytatták útjukat, keresztül az ingoványon, míg végül megérkeztek a célhoz. Talán mindenki felsóhajthatott, hogy épségben ideértek, s nem lettek a lápi banya főfogása. Lyz lassításra inti a csapatot, majd egy pár pillanatig kutatja az utat, s mikor megleli, jelzi a csapatnak, hogy arra tovább. Hamar meg is érkeznek egy rozoga állapotban lévő tanyához, így Denzack egyből meg is állapítja, hogy ez távol áll a Vadvédi luxustól. Mindenki neki is lát a munkának, s ebből a sötételf is kiveszi a részét, ott segít ahol csak tud, így estére már mind a házban lehetnek, ahol a tűz melegét élvezhetik. S már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. *
* Egy óriással kibővülve folytatták útjukat, keresztül az ingoványon, míg végül megérkeztek a célhoz. Talán mindenki felsóhajthatott, hogy épségben ideértek, s nem lettek a lápi banya főfogása. Lyz lassításra inti a csapatot, majd egy pár pillanatig kutatja az utat, s mikor megleli, jelzi a csapatnak, hogy arra tovább. Hamar meg is érkeznek egy rozoga állapotban lévő tanyához, így Denzack egyből meg is állapítja, hogy ez távol áll a Vadvédi luxustól. Mindenki neki is lát a munkának, s ebből a sötételf is kiveszi a részét, ott segít ahol csak tud, így estére már mind a házban lehetnek, ahol a tűz melegét élvezhetik. S már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. *
4088. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 21:04:56
Üzenet elküldve: 2018-10-28 21:04:56
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
*Nézi Umont, és nézi a levelet, arcára pedig egyértelműen kiül az értetlenség, mintha hülyének tartaná a szerzetest. Be kell vallani egy rövid pillanat erejéig egy kicsit így is van. Aztán magyarázatot kap és nehezen, de megállja az erős késztetést, hogy ne fintorogjon a szokásos módján. A levélre pillantva semmi pozitív nem jut eszébe. Valami ami elhagyta eredeti helyét, és ha kiszárad végleg apró darabokra törik a legapróbb érintésre is. Gyenge, jelentéktelen, olyan, akit csak az ilyen szokatlan szerzetek, mint Umon vesznek észre cipőjük előtt, mielőtt még rálépne.
Kedve lenne lehülyézni a férfit csak úgy kevesen, mert egy levelet őrizget, amit Valeához hasonlított. Helyette csak mosolyog, és fejét ingatja.*
- Umon, már megint részeg vagy.
*Egy kicsit ő is oldja a feszültséget, kezével legyintve jelezve, hogy amúgy nem gondolja komolyan. Persze szóba kerül a gyűrű, de továbbra sem akar ránézni, és ez nem tudja meddig lesz így. Nem érdekli, vagy nem olyan formában ahogy a szerzetes szeretné. Ajkába harapva próbál ellenállni a késztetésnek, hogy szóljon, de nem jár sikerrel.*
- Az egyetlen dolog amit ígértem, hogy nem megyek el.
*Egyenesen a szerzetes szemeibe bámul, olyan makacssággal, hogy útitársa sejtheti egy öszvérrel is könnyebb dolga lenne.*
- Igen?
*Nincs mit tenni vigyorog, a furcsa elismerés hallatán, amit aligha kapott meg élete során.*
- Te is kezdesz beletanulni.
*Veszi a bátorságot és megközelíti a szerzetest. Ha már ennyire őszinték, akkor megmarad annak.*
- Jó, most ez nagyon kínos lesz. Nem szoktam ezt csinálni.
*Karjait széttárja, ölelésre hívja a férfit. Látszik rajta a bizonytalanság. Most lépjen? Vagy hagyja Umont közeledni? Meg amúgy mennyi ideig szokás ölelkezni? Ugye nem érti félre? Grimaszol egyet. Persze ismerheti barátja már annyira ez alatt a rövid idő alatt, hogy tudja ez a gesztus nem muszájból fordult meg fejében, hanem mert így szeretné. Ettől függetlenül egy hozzá hasonló szerencsétlennek még ez is komoly kihívás, és bízik benne, hogy a férfi segít neki kicsit kevésbé kellemetlenné tenni ezt.*
- Amúgy jól vagy?
*Érdeklődik és ha túlestek az ölelkezésen Umon kézfejére pillant, bár elsősorban annak lelki hogyléte érdekli.*
- Ha van még mondandód, hallgatlak.
*Nézi Umont, és nézi a levelet, arcára pedig egyértelműen kiül az értetlenség, mintha hülyének tartaná a szerzetest. Be kell vallani egy rövid pillanat erejéig egy kicsit így is van. Aztán magyarázatot kap és nehezen, de megállja az erős késztetést, hogy ne fintorogjon a szokásos módján. A levélre pillantva semmi pozitív nem jut eszébe. Valami ami elhagyta eredeti helyét, és ha kiszárad végleg apró darabokra törik a legapróbb érintésre is. Gyenge, jelentéktelen, olyan, akit csak az ilyen szokatlan szerzetek, mint Umon vesznek észre cipőjük előtt, mielőtt még rálépne.
Kedve lenne lehülyézni a férfit csak úgy kevesen, mert egy levelet őrizget, amit Valeához hasonlított. Helyette csak mosolyog, és fejét ingatja.*
- Umon, már megint részeg vagy.
*Egy kicsit ő is oldja a feszültséget, kezével legyintve jelezve, hogy amúgy nem gondolja komolyan. Persze szóba kerül a gyűrű, de továbbra sem akar ránézni, és ez nem tudja meddig lesz így. Nem érdekli, vagy nem olyan formában ahogy a szerzetes szeretné. Ajkába harapva próbál ellenállni a késztetésnek, hogy szóljon, de nem jár sikerrel.*
- Az egyetlen dolog amit ígértem, hogy nem megyek el.
*Egyenesen a szerzetes szemeibe bámul, olyan makacssággal, hogy útitársa sejtheti egy öszvérrel is könnyebb dolga lenne.*
- Igen?
*Nincs mit tenni vigyorog, a furcsa elismerés hallatán, amit aligha kapott meg élete során.*
- Te is kezdesz beletanulni.
*Veszi a bátorságot és megközelíti a szerzetest. Ha már ennyire őszinték, akkor megmarad annak.*
- Jó, most ez nagyon kínos lesz. Nem szoktam ezt csinálni.
*Karjait széttárja, ölelésre hívja a férfit. Látszik rajta a bizonytalanság. Most lépjen? Vagy hagyja Umont közeledni? Meg amúgy mennyi ideig szokás ölelkezni? Ugye nem érti félre? Grimaszol egyet. Persze ismerheti barátja már annyira ez alatt a rövid idő alatt, hogy tudja ez a gesztus nem muszájból fordult meg fejében, hanem mert így szeretné. Ettől függetlenül egy hozzá hasonló szerencsétlennek még ez is komoly kihívás, és bízik benne, hogy a férfi segít neki kicsit kevésbé kellemetlenné tenni ezt.*
- Amúgy jól vagy?
*Érdeklődik és ha túlestek az ölelkezésen Umon kézfejére pillant, bár elsősorban annak lelki hogyléte érdekli.*
- Ha van még mondandód, hallgatlak.
4087. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 08:46:05
Üzenet elküldve: 2018-10-28 08:46:05
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz!//
*Zihálva szedi a levegőt, s értetlen tekintettel mered két, maga elé tartott vérző öklére, majd a fára, Valeára, s ismét az öklére. Fának támasztott háta azzal az ütemmel csúszik lefelé, ahogy Valea elkezd beszélni. Végül lehuppan, s fáradtan rázza meg a fejét. A néma csendet nem töri meg, mit is mondhatna még, jóllehet a felét sem tudta még elmondani, magát is meglepte, milyen hamar tör rá a kényszer. Zavartan néz maga elé, már nem mer a lányra nézni, nagyjából sejteni véli a választ, ami nem is lenne olyan meglepő. Akkor pillant csak fel, mikor korábbi elképzeléseivel ellentétben mégis meglepődik kissé, így csak halkan suttogva tudja kifejezni magát. Stigmái már lenyugodtak, a felette lévő lombból lassan szállingózó levelekkel együtt változik arcának színezete, a fájdalom ismét sikert aratott. Még mindig nem szól, tudja, hogy Valea nem fejezte be, inkább fejét felfelé fordítva alulról csodálja meg az ezer színben játszó faleveleket. Egy rozsdabarna az arcára hullik, melyre lágyan hunyja le szemét, s csak akkor nyitja ki ismét, mikor a lány őt méltatja. ~ Miért fontos neki, az én szenvedésem? Hogy ne legyen. ~ Magában teszi fel a kérdést. Hangosan nem akarja, mert jól tudja, hogy fontos pillanatok ezek, melyeket feleslegesen kicsúszott költői kérdésekkel nem illik tönkretenni. Ismét kezeire tekint, majd lerázza őket, s mikor Valea lehajtja a fejét, lassan feláll, s a fa lombjára figyel, majd törzsére, melyet tönkretett. Egy lehulló falevelet kap el, s azon gondolkodik, hogy mennyire nem bántják a lány durva szavai, melyek hitelesen tükrözik érzelmét, s a választás nehézségét. De a lány döntött, s Umon is dönteni fog. Az egyik lehulló falevél erezete kusza és szövevényes, tenyerével kapja el, valamiért pont oda esik. Megannyi színben pompázik, hirtelen meg sem tudja állapítani mennyiben, így csak halványan mosolyogva tartja a lány felé, ki lehajtott fejjel haja mögé bújva emészti magát belülről.*
- Tudod... hosszú utat jártam be. *Kezdi csendesen.* Kurva hosszú utat. *Fűzi hozzá egy gyenge mosollyal. Viccesnek találja, hogy saját magához nem illő módon a lány után, így fejezi ki magát, de nem bánja.* Sok szerzettel találkoztam. De egy sem volt olyan, mint te... te más vagy. *A fa lombjára, majd a feltartott levélre néz.*
- Ez vagy te, Valea. Kissé szomorú, mintha az elmúlást tükrözné, egyben, ha közelebbről megnézzük valójában igenis is színes, olyan, akire szüksége van a világnak. Akire _nekem_ szükségem van. Már nem szenvedek Valea... melletted nem fogok. *Lassan közelebb lép, de zavarja a vér a kezén, azért egy rongydarabbal, azzal, mellyel korábban is bekötözte, mikor Pyctával találkozott, mindkét kezét áttekeri. Előtte a falevelet csuhájába rejti:*
- Ezt megőrzöm, hogy emlékeztessen. Minden gyűrűnél többet jelent. *Utal a korábban Valeának adott pecsétgyűrűjére.*
- Amit nem néztél meg, pedig ha megtetted volna, vélhetően láttál volna rajta változást. *Sötétedik el kissé a hangja.* Ne feledd, mit ígértél! *Jól tudja, hogy a lány semmit nem ígért, ahogyan csak felháborodva kapta fel a fejét, mikor a szerzetes arra kérte, hogy adott esetben pusztítsa el, de elsiklik felette. Nagy terhet rótt a lányra, de muszáj, ha mellette akar maradni. Tétován álldogál, szeretné megölelni és magához szorítani, de Valea időt kért, amelyet tiszteletben tart. Szomorú pillanatok ezek, de a szerzetes már jó néhány hasonlót megélt. Nem véletlen hát, hogy szája keskeny, kissé piszkálódó mosolyra húzódik:*
- Amúgy... imádom, mikor ilyen mocskos a szád! *Tör ki belőle egy rövid kacaj, majd kezét felemelve kér rögtön bocsánatot, nem akar ő rosszat, de terelésnek nem rossz.*
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz!//
*Zihálva szedi a levegőt, s értetlen tekintettel mered két, maga elé tartott vérző öklére, majd a fára, Valeára, s ismét az öklére. Fának támasztott háta azzal az ütemmel csúszik lefelé, ahogy Valea elkezd beszélni. Végül lehuppan, s fáradtan rázza meg a fejét. A néma csendet nem töri meg, mit is mondhatna még, jóllehet a felét sem tudta még elmondani, magát is meglepte, milyen hamar tör rá a kényszer. Zavartan néz maga elé, már nem mer a lányra nézni, nagyjából sejteni véli a választ, ami nem is lenne olyan meglepő. Akkor pillant csak fel, mikor korábbi elképzeléseivel ellentétben mégis meglepődik kissé, így csak halkan suttogva tudja kifejezni magát. Stigmái már lenyugodtak, a felette lévő lombból lassan szállingózó levelekkel együtt változik arcának színezete, a fájdalom ismét sikert aratott. Még mindig nem szól, tudja, hogy Valea nem fejezte be, inkább fejét felfelé fordítva alulról csodálja meg az ezer színben játszó faleveleket. Egy rozsdabarna az arcára hullik, melyre lágyan hunyja le szemét, s csak akkor nyitja ki ismét, mikor a lány őt méltatja. ~ Miért fontos neki, az én szenvedésem? Hogy ne legyen. ~ Magában teszi fel a kérdést. Hangosan nem akarja, mert jól tudja, hogy fontos pillanatok ezek, melyeket feleslegesen kicsúszott költői kérdésekkel nem illik tönkretenni. Ismét kezeire tekint, majd lerázza őket, s mikor Valea lehajtja a fejét, lassan feláll, s a fa lombjára figyel, majd törzsére, melyet tönkretett. Egy lehulló falevelet kap el, s azon gondolkodik, hogy mennyire nem bántják a lány durva szavai, melyek hitelesen tükrözik érzelmét, s a választás nehézségét. De a lány döntött, s Umon is dönteni fog. Az egyik lehulló falevél erezete kusza és szövevényes, tenyerével kapja el, valamiért pont oda esik. Megannyi színben pompázik, hirtelen meg sem tudja állapítani mennyiben, így csak halványan mosolyogva tartja a lány felé, ki lehajtott fejjel haja mögé bújva emészti magát belülről.*
- Tudod... hosszú utat jártam be. *Kezdi csendesen.* Kurva hosszú utat. *Fűzi hozzá egy gyenge mosollyal. Viccesnek találja, hogy saját magához nem illő módon a lány után, így fejezi ki magát, de nem bánja.* Sok szerzettel találkoztam. De egy sem volt olyan, mint te... te más vagy. *A fa lombjára, majd a feltartott levélre néz.*
- Ez vagy te, Valea. Kissé szomorú, mintha az elmúlást tükrözné, egyben, ha közelebbről megnézzük valójában igenis is színes, olyan, akire szüksége van a világnak. Akire _nekem_ szükségem van. Már nem szenvedek Valea... melletted nem fogok. *Lassan közelebb lép, de zavarja a vér a kezén, azért egy rongydarabbal, azzal, mellyel korábban is bekötözte, mikor Pyctával találkozott, mindkét kezét áttekeri. Előtte a falevelet csuhájába rejti:*
- Ezt megőrzöm, hogy emlékeztessen. Minden gyűrűnél többet jelent. *Utal a korábban Valeának adott pecsétgyűrűjére.*
- Amit nem néztél meg, pedig ha megtetted volna, vélhetően láttál volna rajta változást. *Sötétedik el kissé a hangja.* Ne feledd, mit ígértél! *Jól tudja, hogy a lány semmit nem ígért, ahogyan csak felháborodva kapta fel a fejét, mikor a szerzetes arra kérte, hogy adott esetben pusztítsa el, de elsiklik felette. Nagy terhet rótt a lányra, de muszáj, ha mellette akar maradni. Tétován álldogál, szeretné megölelni és magához szorítani, de Valea időt kért, amelyet tiszteletben tart. Szomorú pillanatok ezek, de a szerzetes már jó néhány hasonlót megélt. Nem véletlen hát, hogy szája keskeny, kissé piszkálódó mosolyra húzódik:*
- Amúgy... imádom, mikor ilyen mocskos a szád! *Tör ki belőle egy rövid kacaj, majd kezét felemelve kér rögtön bocsánatot, nem akar ő rosszat, de terelésnek nem rossz.*
4086. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 01:22:12
Üzenet elküldve: 2018-10-28 01:22:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Kis tanyánál//
*Mikor átlépik a képzeletbeli vonalat, a délnek kanyarodó úton, Lyz fürkészni kezdi az erdőt, jobb oldal felé. Volt egy kis tanyácska a fák közt, ami önmagában nem látszik, de azt a furcsa göcsörtös fát keresi, amiről megismeri, hogy hol kell bevetniük magukat.*
- Itt lassítsunk *int.
A fák felé húz Boytával, és meg is látja, amit keres.*
- Itt kell bemenni *mutatja az utat.
Ha a többiek követik, márpedig a szekér követi, akkor valószínűleg más sem marad le, akkor hamarosan, kívülről egy kissé lepukkant tanyához érnek. Pár hata Ishala itt csatlakozott hozzájuk, s most íme, újra itt vannak.*
- Megérkeztünk, itt gondoltam megszállni. Persze csak aki szeretne. Mert mindenki szabad, csak azért dirigálok, mert megszoktam. Szóval, lehet lepakolni.
*Kiveszi a részét, a rozoga féltető alá köti a lovakat, Sadmyr is nekilát a pakolásnak, Lyz pedig kiadja Taenak, hogy ott, a két fa közt, ami a kúthoz közel esik, ültessék el a növényeket. A kúttal onnan minden növényt igényei szerint tudnak locsolni, vagy nedvesen tartani.
A csomagok nagy része bekerül a házba, Lealla pedig a begyűjtött gallyakból, begyújtja a rozoga kandallót. Mire esteledik, sok kéz hamar kész, talán mindennek megvan a helye aminek kell. A kis kunyhóban pedig barátságos meleg sárga fényével várja a megfáradt vándorokat a kandalló, s a Lealla által főzött meleg bogyótea. *
*Mikor átlépik a képzeletbeli vonalat, a délnek kanyarodó úton, Lyz fürkészni kezdi az erdőt, jobb oldal felé. Volt egy kis tanyácska a fák közt, ami önmagában nem látszik, de azt a furcsa göcsörtös fát keresi, amiről megismeri, hogy hol kell bevetniük magukat.*
- Itt lassítsunk *int.
A fák felé húz Boytával, és meg is látja, amit keres.*
- Itt kell bemenni *mutatja az utat.
Ha a többiek követik, márpedig a szekér követi, akkor valószínűleg más sem marad le, akkor hamarosan, kívülről egy kissé lepukkant tanyához érnek. Pár hata Ishala itt csatlakozott hozzájuk, s most íme, újra itt vannak.*
- Megérkeztünk, itt gondoltam megszállni. Persze csak aki szeretne. Mert mindenki szabad, csak azért dirigálok, mert megszoktam. Szóval, lehet lepakolni.
*Kiveszi a részét, a rozoga féltető alá köti a lovakat, Sadmyr is nekilát a pakolásnak, Lyz pedig kiadja Taenak, hogy ott, a két fa közt, ami a kúthoz közel esik, ültessék el a növényeket. A kúttal onnan minden növényt igényei szerint tudnak locsolni, vagy nedvesen tartani.
A csomagok nagy része bekerül a házba, Lealla pedig a begyűjtött gallyakból, begyújtja a rozoga kandallót. Mire esteledik, sok kéz hamar kész, talán mindennek megvan a helye aminek kell. A kis kunyhóban pedig barátságos meleg sárga fényével várja a megfáradt vándorokat a kandalló, s a Lealla által főzött meleg bogyótea. *
4085. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-27 22:14:14
Üzenet elküldve: 2018-10-27 22:14:14
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
// A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz! //
*Szükséges is, hogy figyeljen, mert Umon minden apró rezdülése beszédes. Teljesen elcsendesedik, még lélegzetvételeit is visszafogja amikor éppen nem feszülten visszatartja. A férfi vonásai stigmáival együtt változnak, de Valea csak sziklaszilárdan figyel, meg sem rezzen, éppen csak pislog amikor szükséges, vagy vizslatva oldalra billenti fejét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a történet ne érintené meg, sőt. Egészen olyan, mintha az ő szívébe döfnék a tőrt, ami összefacsarodik minden szó után. A neki szegezett kérdésre csak némán megingatja fejét.
A válasz rosszabb, mint egy jeges víz, mert egyszerre olyan, mintha perzselné belülről, mégis érzi, hogy kifut végtagjaiból a vér. Nem is az a tudat sokkolja, hogy Umon végzett a szüleivel, hanem az, hogy ezt gyerekként tette meg. Első kérdés ami megfogalmazódik benne az az, hogy miért, de nem tud ebben elmélyedni, mert valami azt súgja, hogy jobb ha felkészült és résen van.
Keze mozdul, mert látja, hogy a szerzetes szenved, de elutasítják, ezért nem is próbálkozik újra. Csak néz. Tehetetlenül.
~ Basszameg! ~
Megint tehetetlen, nem ez az első, hogy csak végig nézni tudja valaki szenvedését aki fontos neki. Újra elszorul a torka mint korábban már, és éppen csak sikerül leküzdeni könnyeit. Ezúttal nem magát sajnáltatja, a szerzetesért törnének ki, de nem engedi nekik. Ezzel nem segítene, vagy oldana meg bármit is. Szóval csak ül, néz és vár.
Nézi a vigyort, hallja Umon szavait, de ez ismeretlen számára. Neki ezek mind idegenek, ez nem az ő barátja, és mégis. Nem tudja hová tenni ezt. Kínjában ő is elmosolyodik egy pillanatra, mikor ráeszmél el is szégyelli magát miatta. Már nem követi tekintetével Umont, csak mered előre a szekérre, a sérült deszka felületére. A hangokat így is hallja, de bár ne így lenne.
A férfi beszél ugyan hozzá, de nem érti a szavakat, csak megkésve emeli rá tekintetét. Jégkék íriszei ködösek, millió gondolatról árulkodnak, fájdalomról, zavarodottságról. Nem tudja, hogy kezelje ezt a helyzetet. Szólásra nyitja ajkait, de nem jön hang torkára. Ez többször is megtörténik, mire sikerül összeszednie magát.*
- Adj egy kis időt, kérlek!
*Nagy levegőt vesz, fejét pedig lehajtva most ő kezdi el a fűszálakat piszkálgatni. Nem szól és reméli a szerzetes sem teszi, mert zavartalanságra van szüksége ahhoz, hogy engedje áthaladni magán azt a sok mindent ami tombol benne, hogy szépen el is haljon.
Sikerül összeszednie magát, és csak ekkor néz a szerzetesre.*
- Nem megyek el.
*Hangja jóval határozottabb, mint az előbb, összeszedett és céltudatos. Ez a döntés nem is volt kérdés számára, és nem is lesz.*
- Nem is félek tőled.
*Persze valahol igen, az is túlzás lenne, hogy a halált sem féli, mert benne is megvan az ösztön, csak már nem úgy, mint másokban. Nincs veszteni valója.*
- De ez most... kurvára nehéz. Nem akarom, hogy szenvedj, és elég szar látni ezt...
*Utolsó mondata előtt ismételten lehajtja fejét, engedi, hogy fonott hajából kibújt kósza tincsek arcába csússzanak. Nem akarja, hogy a férfi lássa.*
// A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz! //
*Szükséges is, hogy figyeljen, mert Umon minden apró rezdülése beszédes. Teljesen elcsendesedik, még lélegzetvételeit is visszafogja amikor éppen nem feszülten visszatartja. A férfi vonásai stigmáival együtt változnak, de Valea csak sziklaszilárdan figyel, meg sem rezzen, éppen csak pislog amikor szükséges, vagy vizslatva oldalra billenti fejét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a történet ne érintené meg, sőt. Egészen olyan, mintha az ő szívébe döfnék a tőrt, ami összefacsarodik minden szó után. A neki szegezett kérdésre csak némán megingatja fejét.
A válasz rosszabb, mint egy jeges víz, mert egyszerre olyan, mintha perzselné belülről, mégis érzi, hogy kifut végtagjaiból a vér. Nem is az a tudat sokkolja, hogy Umon végzett a szüleivel, hanem az, hogy ezt gyerekként tette meg. Első kérdés ami megfogalmazódik benne az az, hogy miért, de nem tud ebben elmélyedni, mert valami azt súgja, hogy jobb ha felkészült és résen van.
Keze mozdul, mert látja, hogy a szerzetes szenved, de elutasítják, ezért nem is próbálkozik újra. Csak néz. Tehetetlenül.
~ Basszameg! ~
Megint tehetetlen, nem ez az első, hogy csak végig nézni tudja valaki szenvedését aki fontos neki. Újra elszorul a torka mint korábban már, és éppen csak sikerül leküzdeni könnyeit. Ezúttal nem magát sajnáltatja, a szerzetesért törnének ki, de nem engedi nekik. Ezzel nem segítene, vagy oldana meg bármit is. Szóval csak ül, néz és vár.
Nézi a vigyort, hallja Umon szavait, de ez ismeretlen számára. Neki ezek mind idegenek, ez nem az ő barátja, és mégis. Nem tudja hová tenni ezt. Kínjában ő is elmosolyodik egy pillanatra, mikor ráeszmél el is szégyelli magát miatta. Már nem követi tekintetével Umont, csak mered előre a szekérre, a sérült deszka felületére. A hangokat így is hallja, de bár ne így lenne.
A férfi beszél ugyan hozzá, de nem érti a szavakat, csak megkésve emeli rá tekintetét. Jégkék íriszei ködösek, millió gondolatról árulkodnak, fájdalomról, zavarodottságról. Nem tudja, hogy kezelje ezt a helyzetet. Szólásra nyitja ajkait, de nem jön hang torkára. Ez többször is megtörténik, mire sikerül összeszednie magát.*
- Adj egy kis időt, kérlek!
*Nagy levegőt vesz, fejét pedig lehajtva most ő kezdi el a fűszálakat piszkálgatni. Nem szól és reméli a szerzetes sem teszi, mert zavartalanságra van szüksége ahhoz, hogy engedje áthaladni magán azt a sok mindent ami tombol benne, hogy szépen el is haljon.
Sikerül összeszednie magát, és csak ekkor néz a szerzetesre.*
- Nem megyek el.
*Hangja jóval határozottabb, mint az előbb, összeszedett és céltudatos. Ez a döntés nem is volt kérdés számára, és nem is lesz.*
- Nem is félek tőled.
*Persze valahol igen, az is túlzás lenne, hogy a halált sem féli, mert benne is megvan az ösztön, csak már nem úgy, mint másokban. Nincs veszteni valója.*
- De ez most... kurvára nehéz. Nem akarom, hogy szenvedj, és elég szar látni ezt...
*Utolsó mondata előtt ismételten lehajtja fejét, engedi, hogy fonott hajából kibújt kósza tincsek arcába csússzanak. Nem akarja, hogy a férfi lássa.*
4084. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-27 19:04:45
Üzenet elküldve: 2018-10-27 19:04:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
// Úton-útfélen //
*Az érzelmi hullámvasút most sem kerüli el, hol élvezi, hol rühelli ezt az egészet, és ez jócskán kimeríti. Már jó pár órája járja a vidéket, kimerült és rosszul is néz ki, utóbbi jócskán letöri lelkesedését. Annak viszont örül, hogy sikerült megtennie ezt az utat komolyabb problémák nélkül, most már csak az kéne, hogy releváns információkat kapjon szülővárosáról.
Gondolataiba mélyed, amik leginkább tervek a jövővel kapcsolatban, amikor felfigyel egy csapatra. Ez önmagában nem is lenne érdekes, hiszen másokkal találkozhatott út közben, sokkal inkább az ami megragadja figyelmét, hogy eléggé ismerős ezek közül pár. Lassabb tempóra vált és szemérmetlenül bámulja a csapatot akikhez egyre közelebb ér. Luninari leginkább apró termete miatt lett nagyon emlékezetes számára, Laurentitia pedig gyönyörű hajával, ez nyilvánvalóan önmagában kevés lenne, de lassan arcvonásaik is kirajzolódnak előtte. Széles mosollyal örül meg nekik, persze nem azért mert annyira kedvelné őket, de legalább jelenlétük értelmet adott útjának. Amint felé pillantanak – ha ez egyáltalán megtörténik – integet nekik, ha esetleg nem ismerték volna fel. Nem csodálkoznak, hiszen legutóbbi alkalmuk óta egészen másképp néz ki, de semmiképpen sem egy artheniori nemesnek, annál jóval hétköznapibb a ruhája és semmi ékszere.*
- Luninari! Laurentitia! Tényleg ti vagytok? Jaj de jó, hogy látlak titeket.
*Kiált lelkesen széles mosollyal arcán, majd óvatosan leereszkedik a nyeregből és hozzájuk lép.*
- Reméltem, hogy jól megy a sorotok és hű, látom nem hogy kevesebben, de többen lettetek.
*Jó a kedve, ezért kedves, meg egyébként is szeret jó benyomást tenni – amit később elronthat – így sugárzó arca cseppet sem lankad, mikor a két ismeretlen felé fordul.*
- Relael vagyok. Relael Ellerin lae'Natar.
*Éppen csak gyorsan elhadarja nevét, hiszen érthető okokból jobban leköti őt a két ismerős arc.*
- Merre tartotok? Aleimord hol van? Jaj nagyon sok megbeszélnivalónk akad.
*Drámaian sóhajt, és igyekszik lecsillapítani lelkesedését. Bízik benne, hogy azt a nagyon sok megbeszélnivalót nem itt az út szélén szeretnék megtárgyalni, és ha önként nem, majd akkor ő pofátlanul érdeklődni fog eziránt.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.27 19:06:26
*Az érzelmi hullámvasút most sem kerüli el, hol élvezi, hol rühelli ezt az egészet, és ez jócskán kimeríti. Már jó pár órája járja a vidéket, kimerült és rosszul is néz ki, utóbbi jócskán letöri lelkesedését. Annak viszont örül, hogy sikerült megtennie ezt az utat komolyabb problémák nélkül, most már csak az kéne, hogy releváns információkat kapjon szülővárosáról.
Gondolataiba mélyed, amik leginkább tervek a jövővel kapcsolatban, amikor felfigyel egy csapatra. Ez önmagában nem is lenne érdekes, hiszen másokkal találkozhatott út közben, sokkal inkább az ami megragadja figyelmét, hogy eléggé ismerős ezek közül pár. Lassabb tempóra vált és szemérmetlenül bámulja a csapatot akikhez egyre közelebb ér. Luninari leginkább apró termete miatt lett nagyon emlékezetes számára, Laurentitia pedig gyönyörű hajával, ez nyilvánvalóan önmagában kevés lenne, de lassan arcvonásaik is kirajzolódnak előtte. Széles mosollyal örül meg nekik, persze nem azért mert annyira kedvelné őket, de legalább jelenlétük értelmet adott útjának. Amint felé pillantanak – ha ez egyáltalán megtörténik – integet nekik, ha esetleg nem ismerték volna fel. Nem csodálkoznak, hiszen legutóbbi alkalmuk óta egészen másképp néz ki, de semmiképpen sem egy artheniori nemesnek, annál jóval hétköznapibb a ruhája és semmi ékszere.*
- Luninari! Laurentitia! Tényleg ti vagytok? Jaj de jó, hogy látlak titeket.
*Kiált lelkesen széles mosollyal arcán, majd óvatosan leereszkedik a nyeregből és hozzájuk lép.*
- Reméltem, hogy jól megy a sorotok és hű, látom nem hogy kevesebben, de többen lettetek.
*Jó a kedve, ezért kedves, meg egyébként is szeret jó benyomást tenni – amit később elronthat – így sugárzó arca cseppet sem lankad, mikor a két ismeretlen felé fordul.*
- Relael vagyok. Relael Ellerin lae'Natar.
*Éppen csak gyorsan elhadarja nevét, hiszen érthető okokból jobban leköti őt a két ismerős arc.*
- Merre tartotok? Aleimord hol van? Jaj nagyon sok megbeszélnivalónk akad.
*Drámaian sóhajt, és igyekszik lecsillapítani lelkesedését. Bízik benne, hogy azt a nagyon sok megbeszélnivalót nem itt az út szélén szeretnék megtárgyalni, és ha önként nem, majd akkor ő pofátlanul érdeklődni fog eziránt.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.27 19:06:26
4083. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 17:43:23
Üzenet elküldve: 2018-10-26 17:43:23
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Halványan mosolyodik el, de csak egy pillanatra, hogy aztán ismét borús árnyak borítsák arcát.*
- Mindenkinek megvan a maga története, még, ha nem is tud róla. *Vonja meg a vállát.* Van, akié vidámabb, van aki semleges, s van... nos akié egy kicsit bonyolultabb. *Kezd bele, majd rövid gondolkodás és sóhaj után folytatja, lopva Valeára tekintve, látván, hogy a lány kíváncsi és érdeklődő, kissé megnyugszik ugyan, de nem fújja el az aggodalom árnyait. Amiről mesélni fog, ha jól emlékszik csupán egyetlen ember, illetve elf tudja ezidáig. Tekintve, hogy fogalma sincs, hogy hol kezdje, inkább kényelmesebb pozícióra vált, s úgy kezdi el saját, külön bejáratú történetét.*
- Kolostorban nőttem fel, de nem a hagyományosban. Olyan emberek kerültek ide... akik... akiknek voltak bizonyos problémái, vagy akik bűnt követtek el, s vezekelniük, vagy felejteniük kellett. *Egy pillanatra hidegen felkacag, majd hirtelen a lányra néz:*
- Persze én ide sem illettem. *Suttogja mélyen és markánsan.* Mert rám mindkettő jellemző kiválóan illet. *Tágra nyílnak a szemei, s kissé hevesebben kapkodja a levegőt, felkavaró az emlékezés.*
- A kolostorban elérték, mit akartak, azt hiszem. Mert hosszú ideig semmire nem emlékeztem. Tudod, a gyerekek memóriája szelektív. Általában szeretnek a jó dolgokra emlékezni, valahogy nálam is ez lehetett a helyzet. *Vonja meg a vállát, majd egy fűszálat tép le maga mellől, nehézkes a lényegre térni, persze végül ismét egy sóhaj után rászánja magát.*
- Gyerek voltam. Rossz, nagyon rossz gyerek. Tudod miért? *Kérdezi immár fennhangon, majd közelebb hajolva Valeához, talán immár hirtelen kissé rémisztő és rekedtes hangon a fülébe suttog:*
- Mert az egyik éjszaka megöltem a szüleimet. *Bólogat, aztán hirtelen megrázza a fejét, majd ismét hevesen bólogat.*
- Nem... nem szabad... *Mintha nem is magához beszélne, stigmáinak fodrozódó tánca tetőfokára hág, s mindkét keze ökölbe szorul, miközben halántékát kezdi el ütni. Nagyot nyel, mintha fulladozna.*
- Min-dig... ez... ez... van... *Esdeklő tekintete a lány felé fordul, de egyéb mozdulatot nem tesz, csak kezei állnak továbbra is görcsben. Gyöngyöző izzadságcseppek jelennek meg arcán, miközben fújtat. Kényszeríti magát, hogy felálljon, ha Valea felé nyúlna, csak lerázza magáról. A szekér felé fordul, s óriási lendületet vesz az ütéshez. Nagyot csattan ökle a szekér oldalán, hasad a deszka, aztán bután mered kissé lehorzsolt, véres öklére.*
- A fájdalom... *Suttogja maga elé nézve.* A fájdalom... az jó dolog. *Villan meg ébenfeketévé vált szeme a lány felé nézve.*
- Ó, mondd csak leány! Vajon Umon cimbora folytassa-e még a mesét, vagy már ideje alukálnod? *Szétszalad a száján a vigyor, mintha pengével vágták volna keresztbe, szinte minden fehér foga látszik, ahogy ajkain felhúzódik az ínyről.*
- NEM! NEEEEEM! NEEEEM! *Egy szemközti fához szalad és iszonyatos sebességgel kezdi el püfölni, jobbal és ballal egyaránt, csak egyetlen mondatot hajtogat.* Nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz... *Hamarosan elfárad, s ha a lány még itt van, annyit láthat, hogy csüggedten rogy le térdeire a fa tövébe. A kéreg több helyütt levált, ahogyan kezén a bütykök is lehorzsolódtak, nem kímélte magát. Szomorúan tekint fel, szemei immár a régiek, s elcsigázva mosolyodik el:*
- Az emlékek nehezek, Valea. Kell egy kis idő, míg elnyomom magamban Őt. Időnként már egész jól kontrollálom. *Vonja meg a vállát.* Ez *Pillant hátra a válla felett a fára.* jó módszer, bár kicsit fájdalmas. *Nevet fel egy pillanatra, hogy aztán ismét borús tekintettel nézzen maga elé.*
- Menj el nyugodtan, vidd a szekeret is. Nekem nem kell. Semmi nem kell. *Gyomra a kívánságra hatalmasat kordul. Dehogy nem kell. Minden kell neki, de leginkább, hogy végre normális ember lehessen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Halványan mosolyodik el, de csak egy pillanatra, hogy aztán ismét borús árnyak borítsák arcát.*
- Mindenkinek megvan a maga története, még, ha nem is tud róla. *Vonja meg a vállát.* Van, akié vidámabb, van aki semleges, s van... nos akié egy kicsit bonyolultabb. *Kezd bele, majd rövid gondolkodás és sóhaj után folytatja, lopva Valeára tekintve, látván, hogy a lány kíváncsi és érdeklődő, kissé megnyugszik ugyan, de nem fújja el az aggodalom árnyait. Amiről mesélni fog, ha jól emlékszik csupán egyetlen ember, illetve elf tudja ezidáig. Tekintve, hogy fogalma sincs, hogy hol kezdje, inkább kényelmesebb pozícióra vált, s úgy kezdi el saját, külön bejáratú történetét.*
- Kolostorban nőttem fel, de nem a hagyományosban. Olyan emberek kerültek ide... akik... akiknek voltak bizonyos problémái, vagy akik bűnt követtek el, s vezekelniük, vagy felejteniük kellett. *Egy pillanatra hidegen felkacag, majd hirtelen a lányra néz:*
- Persze én ide sem illettem. *Suttogja mélyen és markánsan.* Mert rám mindkettő jellemző kiválóan illet. *Tágra nyílnak a szemei, s kissé hevesebben kapkodja a levegőt, felkavaró az emlékezés.*
- A kolostorban elérték, mit akartak, azt hiszem. Mert hosszú ideig semmire nem emlékeztem. Tudod, a gyerekek memóriája szelektív. Általában szeretnek a jó dolgokra emlékezni, valahogy nálam is ez lehetett a helyzet. *Vonja meg a vállát, majd egy fűszálat tép le maga mellől, nehézkes a lényegre térni, persze végül ismét egy sóhaj után rászánja magát.*
- Gyerek voltam. Rossz, nagyon rossz gyerek. Tudod miért? *Kérdezi immár fennhangon, majd közelebb hajolva Valeához, talán immár hirtelen kissé rémisztő és rekedtes hangon a fülébe suttog:*
- Mert az egyik éjszaka megöltem a szüleimet. *Bólogat, aztán hirtelen megrázza a fejét, majd ismét hevesen bólogat.*
- Nem... nem szabad... *Mintha nem is magához beszélne, stigmáinak fodrozódó tánca tetőfokára hág, s mindkét keze ökölbe szorul, miközben halántékát kezdi el ütni. Nagyot nyel, mintha fulladozna.*
- Min-dig... ez... ez... van... *Esdeklő tekintete a lány felé fordul, de egyéb mozdulatot nem tesz, csak kezei állnak továbbra is görcsben. Gyöngyöző izzadságcseppek jelennek meg arcán, miközben fújtat. Kényszeríti magát, hogy felálljon, ha Valea felé nyúlna, csak lerázza magáról. A szekér felé fordul, s óriási lendületet vesz az ütéshez. Nagyot csattan ökle a szekér oldalán, hasad a deszka, aztán bután mered kissé lehorzsolt, véres öklére.*
- A fájdalom... *Suttogja maga elé nézve.* A fájdalom... az jó dolog. *Villan meg ébenfeketévé vált szeme a lány felé nézve.*
- Ó, mondd csak leány! Vajon Umon cimbora folytassa-e még a mesét, vagy már ideje alukálnod? *Szétszalad a száján a vigyor, mintha pengével vágták volna keresztbe, szinte minden fehér foga látszik, ahogy ajkain felhúzódik az ínyről.*
- NEM! NEEEEEM! NEEEEM! *Egy szemközti fához szalad és iszonyatos sebességgel kezdi el püfölni, jobbal és ballal egyaránt, csak egyetlen mondatot hajtogat.* Nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz... *Hamarosan elfárad, s ha a lány még itt van, annyit láthat, hogy csüggedten rogy le térdeire a fa tövébe. A kéreg több helyütt levált, ahogyan kezén a bütykök is lehorzsolódtak, nem kímélte magát. Szomorúan tekint fel, szemei immár a régiek, s elcsigázva mosolyodik el:*
- Az emlékek nehezek, Valea. Kell egy kis idő, míg elnyomom magamban Őt. Időnként már egész jól kontrollálom. *Vonja meg a vállát.* Ez *Pillant hátra a válla felett a fára.* jó módszer, bár kicsit fájdalmas. *Nevet fel egy pillanatra, hogy aztán ismét borús tekintettel nézzen maga elé.*
- Menj el nyugodtan, vidd a szekeret is. Nekem nem kell. Semmi nem kell. *Gyomra a kívánságra hatalmasat kordul. Dehogy nem kell. Minden kell neki, de leginkább, hogy végre normális ember lehessen.*
4082. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 15:02:27
Üzenet elküldve: 2018-10-26 15:02:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Örömmel hallja, hogy ha nem is elölről kezdik, de onnan folytatják, ahol még minden simán ment. Keze a levegőben áll meg. Nem éri el az elfet, és vissza is húzza gyorsan, mint ha nem is a kezéért nyúlt volna. Végül fülében az egyik karikánál köt ki, meg is forgatja zavarában. *
- Akkor folytassunk onnan. Csak tessék *int a negyvenes felé. Most már igazából teljesen össze van zavarodva, úgyhogy egyáltalán nem bánja, hogy Shen kezd. Sőt, ha még három, netán négy kört bevállalna, az még jobb volna. Önmagának köszönheti, csak azt még cikisebbnek érzi, hogy a félig-meddig vallomásra nem érkezett reakció. Ezek után továbbra is azt tartja, amit a szobában is már megemlített Shennek, hogy az elf nem biztos az érzéseiben. Rosszabb esetben csupán az áll a vonzalom hátterében, hogy a jelen választékból, éppen Lyz tetszik neki, de ha mélyebben belegondol, annyira mégsem a zsánere, így nem is olyan fontos, hogy közeledjen. Ebből kifolyólag, és önmaga védelmében is, Lyz most már biztosan nem fog közeledni, éppen elegendő a korábbi vallomás is. Éppen elég bután érzi most magát az egész után.*
- Lőhetsz még nyugodtan, addig figyelek csak. Jó? *Azzal le is ül egy kicsit oldalvást, Shennel szemben egy nagyobbacska fűcsomóra. A lövéseit pedig tüzetesen figyeli. Megpróbál elfeledkezni arról a puszta tényről, hogy a szeleburdiság túlontúl jóképű, így a vonzó vágást a szája szélén, el is kerüli pillantása. A szürke szemeit pedig végképp. Csak a kezét figyeli, és azt, hogy esetleg tartásbeli egyenetlenség, szabálytalanság okozhatta, hogy a korábbi lövései távolabb voltak a közepétől.
Lábai törökülésben, kezei az ölében, figyelme pedig az elf fiún függ, szótlanul, míg nincs egyéb észrevétele, amit megoszthatna.
Csak akkor áll fel, ha valamit észrevett Shenen, és szeretne neki segíteni, hogy jobb lehessen. Esetleg akkor, ha valóban ő következik, mert abban az esetben is vonalhoz lép. *
//Íjászverseny//
*Örömmel hallja, hogy ha nem is elölről kezdik, de onnan folytatják, ahol még minden simán ment. Keze a levegőben áll meg. Nem éri el az elfet, és vissza is húzza gyorsan, mint ha nem is a kezéért nyúlt volna. Végül fülében az egyik karikánál köt ki, meg is forgatja zavarában. *
- Akkor folytassunk onnan. Csak tessék *int a negyvenes felé. Most már igazából teljesen össze van zavarodva, úgyhogy egyáltalán nem bánja, hogy Shen kezd. Sőt, ha még három, netán négy kört bevállalna, az még jobb volna. Önmagának köszönheti, csak azt még cikisebbnek érzi, hogy a félig-meddig vallomásra nem érkezett reakció. Ezek után továbbra is azt tartja, amit a szobában is már megemlített Shennek, hogy az elf nem biztos az érzéseiben. Rosszabb esetben csupán az áll a vonzalom hátterében, hogy a jelen választékból, éppen Lyz tetszik neki, de ha mélyebben belegondol, annyira mégsem a zsánere, így nem is olyan fontos, hogy közeledjen. Ebből kifolyólag, és önmaga védelmében is, Lyz most már biztosan nem fog közeledni, éppen elegendő a korábbi vallomás is. Éppen elég bután érzi most magát az egész után.*
- Lőhetsz még nyugodtan, addig figyelek csak. Jó? *Azzal le is ül egy kicsit oldalvást, Shennel szemben egy nagyobbacska fűcsomóra. A lövéseit pedig tüzetesen figyeli. Megpróbál elfeledkezni arról a puszta tényről, hogy a szeleburdiság túlontúl jóképű, így a vonzó vágást a szája szélén, el is kerüli pillantása. A szürke szemeit pedig végképp. Csak a kezét figyeli, és azt, hogy esetleg tartásbeli egyenetlenség, szabálytalanság okozhatta, hogy a korábbi lövései távolabb voltak a közepétől.
Lábai törökülésben, kezei az ölében, figyelme pedig az elf fiún függ, szótlanul, míg nincs egyéb észrevétele, amit megoszthatna.
Csak akkor áll fel, ha valamit észrevett Shenen, és szeretne neki segíteni, hogy jobb lehessen. Esetleg akkor, ha valóban ő következik, mert abban az esetben is vonalhoz lép. *
4081. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 14:46:02
Üzenet elküldve: 2018-10-26 14:46:02
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
*Meglepetten pislog Umonra, majd eleget tesz kérésnek és követi őt. Le is ül mellé a földre, majd kissé aggódva kezdi fürkészni arcát. Nem várta, hogy kacarászva beszélgetnek majd ilyen és ehhez hasonló témákról, azért mégis szokatlan, hogy ennyire elkomorodik. Miután elhelyezkedett elkezdődik a történetmesélés.
Szóval Pycta elment. Ennyi. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Nem bizonyultak elégnek a feladatra. Erre is csak bólint. Mesélt Pycta még erről első találkozásukkor, meg az Erdőszellemről rengeteget, amire még mindig kétkedve gondol, de elfogadja ezt is.*
- Igen, azt hiszem tartozol ennyivel.
*Újra feltámad benne a harag, mielőtt viszont kibontakozna gyorsan el is fojtja azt. Homlokát azért ráncolja arra, hogy neki feladata lesz. Ezt még mindig nem tudja csak úgy elfogadni, már ha Umon arra gondol amire ő is gondol. Nagyot nyel, inkább nem szól.*
- Az én történetem? Nekem nincs is olyanom.
*Meglepetten tágulnak ki szemei. Az egyetlen története ami van, azt sebei is elárulták és Valea maga is a könyvtárban, aligha van ezen kívül bármije. Unalmas ő is, meg az élete is.*
- Rendben Umon, felkészültem. Ne kímélj!
*Viszonozza a halvány mosolyt, erre a rövid időre arca is meglágyul valamelyest, ezt követően pedig kíváncsi tekintetét a szerzetesnek szegezi. Minden mozdulata arról árulkodik, hogy bizony itt van és minden pici idegszálával figyelmét barátjának szenteli.*
*Meglepetten pislog Umonra, majd eleget tesz kérésnek és követi őt. Le is ül mellé a földre, majd kissé aggódva kezdi fürkészni arcát. Nem várta, hogy kacarászva beszélgetnek majd ilyen és ehhez hasonló témákról, azért mégis szokatlan, hogy ennyire elkomorodik. Miután elhelyezkedett elkezdődik a történetmesélés.
Szóval Pycta elment. Ennyi. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Nem bizonyultak elégnek a feladatra. Erre is csak bólint. Mesélt Pycta még erről első találkozásukkor, meg az Erdőszellemről rengeteget, amire még mindig kétkedve gondol, de elfogadja ezt is.*
- Igen, azt hiszem tartozol ennyivel.
*Újra feltámad benne a harag, mielőtt viszont kibontakozna gyorsan el is fojtja azt. Homlokát azért ráncolja arra, hogy neki feladata lesz. Ezt még mindig nem tudja csak úgy elfogadni, már ha Umon arra gondol amire ő is gondol. Nagyot nyel, inkább nem szól.*
- Az én történetem? Nekem nincs is olyanom.
*Meglepetten tágulnak ki szemei. Az egyetlen története ami van, azt sebei is elárulták és Valea maga is a könyvtárban, aligha van ezen kívül bármije. Unalmas ő is, meg az élete is.*
- Rendben Umon, felkészültem. Ne kímélj!
*Viszonozza a halvány mosolyt, erre a rövid időre arca is meglágyul valamelyest, ezt követően pedig kíváncsi tekintetét a szerzetesnek szegezi. Minden mozdulata arról árulkodik, hogy bizony itt van és minden pici idegszálával figyelmét barátjának szenteli.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579