//Thargodar honfoglalás - este - gödör//
*Badumir arcára széles mosoly kúszik*
- Csak az erdőt ismerem, kisasszony.* Nevet fel a földön ülve. A leány jelenléte egészen felvidította szomorú helyzetében. Köszönetét ki is nyilvánítaná, azonban nem túl jó az ilyesmiben. Szeret beszélni, de az efféle beszédek mindig is távol álltak tőle.* Az itteni erdő a legcsodálatosabb. Mély, végtelen, tele fákkal és bokrokkal. Olyan titkokat őriz, melyeket a városiak nem ismernek. Hogyha pont azelőtt nézel át a fák között, mielőtt az esthajnal csillag felcsillan, akkor csodálatos szarvasokat látsz ügetni, amik egy pillanat alatt eltűnik a szemed elől. Hogyha reggel fürkészed az eget, madarak százai röppenek fel a szél fuvallataival együtt, énekelve, csapdosva.* Monológjának ad egy kis drámai hatást is, jobb híján összekötött kézzel.* És ha nagyon, nagyon csendben vagy, akkor halhatod az erdő szellemét.* Halkul el finoman.* Ő bölcs, segít és megvéd, bármi történjék veled. A titkait csak azoknak mondja el, akik meghallják hangját, ami nem hangosabb egy falevél suhogásánál.* Badumir mindene az erdő. Képtelen és nem is akar elszakadni onnan, szerencséjére erre nincs is szüksége. Az erdő tökéletes otthon számára, és ez így is marad még nagyon nagyon sokáig.*
*Az erdőjáró elmosolyodik a lány gyors választásán. Valóban, egy ilyen szép holdas éjszakán nem is lehet másról énekelni, mint a csodálatos holdról. Badumir nem is vár sokat, megköszörüli a torkát és lassú, ám ütemes éneklésbe kezd. Mély, megható hangja finoman tör fel a gödör mélyéről, akárcsak egy keringő üteme.*
"Sápadt arcán fény lebben,
hosszú utat jár,
Testvérével őrködik,
A gyermek álmán,
Hosszú útján meg nem áll,
csak mereng tovább,
arcán örök ragyogás,
sosem tűnik már.
Égnek királynője,
csendesen vezet.
Jobb útitársad,
csak álmodban lehet."
*Badumir egy pillanatra elhallgat, majd lágy hangon tovább folytatja.*
"Mosolyogva pillant,
vidám ajkain,
gödröm fölött kémlel,
holdsugarain.
Fényben játszik ő már,
tábor leánya,
Este királynője,
reggel csillaga."