Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 259 (5161. - 5180. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5180. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-30 19:04:08
Üzenet elküldve: 2019-05-30 19:04:08
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnali ceremónia//
//Umon//
*Egészen belefeledkezik a bámulásba, mikor Umon megszólítja.*
-Hmmh, mi? Ja, igen. Érdekes azt meg kell hagyni...
*Nem fejezi be a mondatot, maga is belezavarodik a mondandójába. Lehet, hogy a vége felé már nem is figyelt, csak bambult maga elé.*
~Igaz, most már vége lehetne.~
*De egyelőre nem mozdul, megtiszteli a többit azzal, hogy végignézi a rituáléjukat, bármi történjen is.*
-Még maradnék egy kicsit.
*Válaszol a férfinak, majd csöndben hallgatja tovább a mondandóját.*
-Igen, az remek lesz.
*Hagyja jóvá, közben visszatér a fa bámulásához.*
~Fény és sötétség...~
*Ízlelgeti a két kifejezést*
~Majd megtudod.~
*Ezzel a gondolattal zárja elmélkedését, hogy ismét csendes szemlélődésbe térjen át.*
-Te, Umon.
*szólítja meg végül csendesen a mellette álló férfit*
-Kösz, hogy felszedtél. Mások talán nagy ívben elkerültek volna.
*Egy apró biccentéssel is megtoldja, ha társa válaszol csöndben marad, csak utána teszi hozzá:*
-Habár volt akinek nem volt más esélye.
*mosolyodik el, majd megmagyarázza*
-Még Erdőmélyén akadtam össze egy tündérrel, mert bemásztam az épp üres kunyhójába. Azt hiszem Pyr Lavandnak hívták. Egy jó ideje nem láttam. Nincs esetleg itt?
*kérdezi a hirtelen ötlettől vezérelve*
//Umon//
*Egészen belefeledkezik a bámulásba, mikor Umon megszólítja.*
-Hmmh, mi? Ja, igen. Érdekes azt meg kell hagyni...
*Nem fejezi be a mondatot, maga is belezavarodik a mondandójába. Lehet, hogy a vége felé már nem is figyelt, csak bambult maga elé.*
~Igaz, most már vége lehetne.~
*De egyelőre nem mozdul, megtiszteli a többit azzal, hogy végignézi a rituáléjukat, bármi történjen is.*
-Még maradnék egy kicsit.
*Válaszol a férfinak, majd csöndben hallgatja tovább a mondandóját.*
-Igen, az remek lesz.
*Hagyja jóvá, közben visszatér a fa bámulásához.*
~Fény és sötétség...~
*Ízlelgeti a két kifejezést*
~Majd megtudod.~
*Ezzel a gondolattal zárja elmélkedését, hogy ismét csendes szemlélődésbe térjen át.*
-Te, Umon.
*szólítja meg végül csendesen a mellette álló férfit*
-Kösz, hogy felszedtél. Mások talán nagy ívben elkerültek volna.
*Egy apró biccentéssel is megtoldja, ha társa válaszol csöndben marad, csak utána teszi hozzá:*
-Habár volt akinek nem volt más esélye.
*mosolyodik el, majd megmagyarázza*
-Még Erdőmélyén akadtam össze egy tündérrel, mert bemásztam az épp üres kunyhójába. Azt hiszem Pyr Lavandnak hívták. Egy jó ideje nem láttam. Nincs esetleg itt?
*kérdezi a hirtelen ötlettől vezérelve*
5179. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-30 04:51:26
Üzenet elküldve: 2019-05-30 04:51:26
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Lyz, Pycta//
*Ahseelaxa hegyezi füleit, mély lélegzetet vesz, a hűs, hajnali levegő felélénkíti, bár a szíve nehéz, érzései kuszák, a fejében acélos gondolatok sorjáznak.
Ahogy beszélgetnek Lyzzel a szeme sarkából érzékeli, hogy Umon szintén végigméri őket. Hallja, amint szót vált a zöld-íjásszal. Nem ért egyet a férfival. Ahseelaxa már nagyon régóta egyedül járja a nagyvilágot, a magány életének letagadhatatlan része. Már a Testvériségben is voltak gondjai a beilleszkedéssel, ahogy a rendházban, úgy útjai során is több csalódás érte, többször meglopták, elárulták, félrevezették, vagy akadályozták a haladásban, volt, hogy naivitása miatt dróton rángatták, egyszer majdnem megverték, kis híján meg is erőszakolták, de túlélt mindent és ment tovább.*
~ Fény és Sötétség. ~
*Nem érdekli már kinek van igaza, mindenkinek megvan a maga egyéni igazsága, nem érdekli már ki a hibás, nem érdekli, ha érzései, gondolatai miatt talán örökre elbukik és meg nem értettként kitaszított marad. Akkor is most ezeken végigrágja magát. A jelenre igyekszik gondolni, a múlt hatásaira, eme pillanatra, ami a jövőt határozza meg.
Megtanulta, minél kevesebbje van, annál kevesebbet veszthet vagy vehetnek el tőle. Tart attól, hogy újra megtörténik, fél, hogy ezzel ismét elveszik a maradék kedvét is, amit csak hittel és idővel tud, újra megtalálni magában, mert a másoktól érkező segítség, eddig sokszor csak még több fájdalmat, csalódást okozott.
Lyz kifejezett érdeklődésére a felemás szemei iránt és a tábortüzes elmesélő beszélgetés felvetésére egyetértőn bólint, halvány mosoly is kiül a szája sarkába.*
- Persze, ha úgy lesz, örömest elmesélem. – *Feleli, és egyáltalán nem érzi magát emiatt kellemetlenül. Amikor az Erdőszellemre terelődik a szó, a druida lány elgondolkozva idéz fel magában minden erdősséget, fákkal övezett területet, ahol eddig megfordult. Mindegyikben ott érezte ezt a misztikumot, ami szerinte nem is egylényegű, több szellemből ered.*
- Én is úgy vélem, hogy nem véletlen. Otthon… menedék. – *Ismétli az elf szőkeség szavait, mind a kettő különösen cseng számára, szinte elérhetetlennek. Azokra a félig földbe ásott házakra gondol, amiket egyszer szóban felvázolt a táborlakóknak, hogy az oltalmazó lombházak mellett, ilyeneket is lehetne építeni.*
- Igen. Itt van sok teendő. – *A jószágok említésére szeretetteljesen el is mosolyodik.
Pycta megszólalása neki is feltűnik, a csuhátlan, páncélos csuhás felé pillant. Egy érkező kislány tolmácsolja nekik az elf férfi kérését.*
~ Bort. ~
*Lepődik meg, de Lyz már mozgósítja is magát és már indul, hogy eleget tegyen a kérésnek. Az íjász szőkeség, vállát érintve kéri elnézését. Ahseelaxa azonban nem mozdul, csak mélyet bólint és egy-helyben marad, nem ismeri erre a járást és nem akarja, hogy megszólják, hogy önállósította magát. A druida lánynak az fordul meg a fejében, hogy a gyökerekre lesz öntve az ital, és hát, mint kiderül, úgy is történik, minek láttán elmosolyodik, tagadhatatlanul meghatják a látottak. Ragyogózöld szemébe könnycsepp gyűlik, ami egyszerre, öröm és keserű könny. Vallási strófák futnak át elméjén: *
~ Ez az én vérem, igyátok hát. ~
*Ezzel egy időben sötétbarna szeme fátyolosan elhomályosul, mintha befelé fordulna.*
~ Bánat issza vérünk. ~
*Ahseelaxa tovább töpreng magában. Tart saját magától is, mert nem csak szeretet, tenni vágyás lakozik benne, hanem rengeteg düh és bizonytalanság is, ami világjárása során burjánzott el benne, a kedvetlenség és csalódás által táplálva. Ezt tartja az elf lány a sötét oldalának, egy alapvető, sajátos sötétség mindig is volt benne, amit nem tagadja, egyfajta élvezettel is eltöltötte, csak az elfajult. Dühét képes fékezni, és most nyugodtnak is érzi magát, de fél, hogy egyszer hirtelen felhorgadó haragja felemészti, ahogy bizonytalansága egyszer megfojtja. Szeretetteljes, hétköznapi csodákat pedig, úgy nehéz, sőt szinte lehetetlen véghez vinni, hogy a lanawinit a keserű, düh, levertség, bizonytalanság, bizalmatlanság fojtogatja.
A határok jó és rossz között már régen elmosódtak, ahogy az értelem, az érzések, a szabályok és az etika között is. Az elf lány sem tudja sokszor, mit tehet meg és mit nem. Pedig makacs, kitartó, bizonyítási vággyal, rengeteg lehetőséget meglát, amik határvonalai között, jó vagy rossz motiváltság tekintetében, szintén nagy elmosódottság. Hatalom kérdésében is, inkább tartózkodó, mert kevés olyan személy van, akit bármiféle hatalom ne rontana meg. Ahseelaxa önmagát ismerve úgy véli, a hatalom csak merevvé, sőt hosszú távon zsarnokká tenné, ezért nem vágyik nagyhatalomra. A kalandvágya sem veszett ki belőle, csupán fáradtan, leverten szunnyad lelkében.
Valóság és álom, ezeket is gyakran összemosódottnak érzi, és régóta már ezeket sem tudja körül határolni.
A sötét csuhás és a kopasz óriás motozását szinte fel sem fogja, olyannyira el van merülve gondolataiban, ahogy a faszentelő szertartást figyeli. Nem tudja, mit tegyen, mivel járulhatna hozzá az eseményhez. Zavara még nagyobb, mint valaha, bonyolult, aztán így cselekszik.*
~ Lesz, ami lesz. ~
*Szólni nem szól, lehúzza fél csizmáját, lecsatolja ezüst bokaláncát, visszabújik a lábbelibe, majd a kis ékszerrel Lyz és Pycta mellé lépve a fácska egyik ágára akasztja a láncot. Elővesz egy fehér tollas nyilat tegezéből és a földbe szúrja, a fatövébe. Aztán csak csendesen visszaáll a páncélos csuhás és az íjász szőkeség mellé.
Nem történik semmi, csak a csend van. A folyó sodrását lehet hallani, ám ekkor, a fák közül lassan pillangók rajzanak ki, amik az átalakulás szimbólumai, a folyóról pedig, kivirágozva száll fel egy kavargó kérész felhő, mely az elmúlás szépségét hordozza. Lepkék és vízi rovarok keringenek a levegőben a tábor és a fácska körül. Ahseela halkan szól: *
- Ti is látjátok?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.06.01 22:02:59, a következő indokkal:
Világidegen kifejezés.
//Lyz, Pycta//
*Ahseelaxa hegyezi füleit, mély lélegzetet vesz, a hűs, hajnali levegő felélénkíti, bár a szíve nehéz, érzései kuszák, a fejében acélos gondolatok sorjáznak.
Ahogy beszélgetnek Lyzzel a szeme sarkából érzékeli, hogy Umon szintén végigméri őket. Hallja, amint szót vált a zöld-íjásszal. Nem ért egyet a férfival. Ahseelaxa már nagyon régóta egyedül járja a nagyvilágot, a magány életének letagadhatatlan része. Már a Testvériségben is voltak gondjai a beilleszkedéssel, ahogy a rendházban, úgy útjai során is több csalódás érte, többször meglopták, elárulták, félrevezették, vagy akadályozták a haladásban, volt, hogy naivitása miatt dróton rángatták, egyszer majdnem megverték, kis híján meg is erőszakolták, de túlélt mindent és ment tovább.*
~ Fény és Sötétség. ~
*Nem érdekli már kinek van igaza, mindenkinek megvan a maga egyéni igazsága, nem érdekli már ki a hibás, nem érdekli, ha érzései, gondolatai miatt talán örökre elbukik és meg nem értettként kitaszított marad. Akkor is most ezeken végigrágja magát. A jelenre igyekszik gondolni, a múlt hatásaira, eme pillanatra, ami a jövőt határozza meg.
Megtanulta, minél kevesebbje van, annál kevesebbet veszthet vagy vehetnek el tőle. Tart attól, hogy újra megtörténik, fél, hogy ezzel ismét elveszik a maradék kedvét is, amit csak hittel és idővel tud, újra megtalálni magában, mert a másoktól érkező segítség, eddig sokszor csak még több fájdalmat, csalódást okozott.
Lyz kifejezett érdeklődésére a felemás szemei iránt és a tábortüzes elmesélő beszélgetés felvetésére egyetértőn bólint, halvány mosoly is kiül a szája sarkába.*
- Persze, ha úgy lesz, örömest elmesélem. – *Feleli, és egyáltalán nem érzi magát emiatt kellemetlenül. Amikor az Erdőszellemre terelődik a szó, a druida lány elgondolkozva idéz fel magában minden erdősséget, fákkal övezett területet, ahol eddig megfordult. Mindegyikben ott érezte ezt a misztikumot, ami szerinte nem is egylényegű, több szellemből ered.*
- Én is úgy vélem, hogy nem véletlen. Otthon… menedék. – *Ismétli az elf szőkeség szavait, mind a kettő különösen cseng számára, szinte elérhetetlennek. Azokra a félig földbe ásott házakra gondol, amiket egyszer szóban felvázolt a táborlakóknak, hogy az oltalmazó lombházak mellett, ilyeneket is lehetne építeni.*
- Igen. Itt van sok teendő. – *A jószágok említésére szeretetteljesen el is mosolyodik.
Pycta megszólalása neki is feltűnik, a csuhátlan, páncélos csuhás felé pillant. Egy érkező kislány tolmácsolja nekik az elf férfi kérését.*
~ Bort. ~
*Lepődik meg, de Lyz már mozgósítja is magát és már indul, hogy eleget tegyen a kérésnek. Az íjász szőkeség, vállát érintve kéri elnézését. Ahseelaxa azonban nem mozdul, csak mélyet bólint és egy-helyben marad, nem ismeri erre a járást és nem akarja, hogy megszólják, hogy önállósította magát. A druida lánynak az fordul meg a fejében, hogy a gyökerekre lesz öntve az ital, és hát, mint kiderül, úgy is történik, minek láttán elmosolyodik, tagadhatatlanul meghatják a látottak. Ragyogózöld szemébe könnycsepp gyűlik, ami egyszerre, öröm és keserű könny. Vallási strófák futnak át elméjén: *
~ Ez az én vérem, igyátok hát. ~
*Ezzel egy időben sötétbarna szeme fátyolosan elhomályosul, mintha befelé fordulna.*
~ Bánat issza vérünk. ~
*Ahseelaxa tovább töpreng magában. Tart saját magától is, mert nem csak szeretet, tenni vágyás lakozik benne, hanem rengeteg düh és bizonytalanság is, ami világjárása során burjánzott el benne, a kedvetlenség és csalódás által táplálva. Ezt tartja az elf lány a sötét oldalának, egy alapvető, sajátos sötétség mindig is volt benne, amit nem tagadja, egyfajta élvezettel is eltöltötte, csak az elfajult. Dühét képes fékezni, és most nyugodtnak is érzi magát, de fél, hogy egyszer hirtelen felhorgadó haragja felemészti, ahogy bizonytalansága egyszer megfojtja. Szeretetteljes, hétköznapi csodákat pedig, úgy nehéz, sőt szinte lehetetlen véghez vinni, hogy a lanawinit a keserű, düh, levertség, bizonytalanság, bizalmatlanság fojtogatja.
A határok jó és rossz között már régen elmosódtak, ahogy az értelem, az érzések, a szabályok és az etika között is. Az elf lány sem tudja sokszor, mit tehet meg és mit nem. Pedig makacs, kitartó, bizonyítási vággyal, rengeteg lehetőséget meglát, amik határvonalai között, jó vagy rossz motiváltság tekintetében, szintén nagy elmosódottság. Hatalom kérdésében is, inkább tartózkodó, mert kevés olyan személy van, akit bármiféle hatalom ne rontana meg. Ahseelaxa önmagát ismerve úgy véli, a hatalom csak merevvé, sőt hosszú távon zsarnokká tenné, ezért nem vágyik nagyhatalomra. A kalandvágya sem veszett ki belőle, csupán fáradtan, leverten szunnyad lelkében.
Valóság és álom, ezeket is gyakran összemosódottnak érzi, és régóta már ezeket sem tudja körül határolni.
A sötét csuhás és a kopasz óriás motozását szinte fel sem fogja, olyannyira el van merülve gondolataiban, ahogy a faszentelő szertartást figyeli. Nem tudja, mit tegyen, mivel járulhatna hozzá az eseményhez. Zavara még nagyobb, mint valaha, bonyolult, aztán így cselekszik.*
~ Lesz, ami lesz. ~
*Szólni nem szól, lehúzza fél csizmáját, lecsatolja ezüst bokaláncát, visszabújik a lábbelibe, majd a kis ékszerrel Lyz és Pycta mellé lépve a fácska egyik ágára akasztja a láncot. Elővesz egy fehér tollas nyilat tegezéből és a földbe szúrja, a fatövébe. Aztán csak csendesen visszaáll a páncélos csuhás és az íjász szőkeség mellé.
Nem történik semmi, csak a csend van. A folyó sodrását lehet hallani, ám ekkor, a fák közül lassan pillangók rajzanak ki, amik az átalakulás szimbólumai, a folyóról pedig, kivirágozva száll fel egy kavargó kérész felhő, mely az elmúlás szépségét hordozza. Lepkék és vízi rovarok keringenek a levegőben a tábor és a fácska körül. Ahseela halkan szól: *
- Ti is látjátok?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.06.01 22:02:59, a következő indokkal:
Világidegen kifejezés.
5178. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 21:05:01
Üzenet elküldve: 2019-05-29 21:05:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/7//
//Lyzendra//
*A kupát átveszi Lyzendrától, s jobbját nem véve le a facsemetéről maga elé emeli ballal a bort. Nem aggódik, nem türelmetlenkedik, hiszi, hogy meg fogja kapni a válaszait, de ha nem kapna válaszokat, csak tétlen szemlélője volna mozdulatainak, abba is beletörődik. Bajt nem fog csinálni, ebben biztos, s ha végül részesedik a Fényből, akkor értelmetlen is bármit kérdezni.
Leveszi jobbját a fáról, két kézzel a magasba emeli a bort, de ugyanúgy térden állva fohászkodik tovább hunyt szemmel. Már tudja, már érzi, hogy az Erdő Szíve le fog tekinteni rá végül, hogy megajándékozza fényével, hogy kitartása végül meghozza eredményét.*
- Egyszer felkel majd a nap,
S eljő egy bátor pillanat.
Mikor a végtelen sötétségből tiszta fény fakad.
És bokrát bontja majd, és abból majd kihajt,
Egy mindnél szebb virág, az égit türköző világ!
*Ismeretlen fohász ez, de már hangosan kiejti a szavakat. Érzi, hogy Lyzendra ott van mellette, hogy látja és hallja, hogy talán csodának lesz tanúja.
Oldalra fordítja fejét, lombzöld tekintete az elf lányét keresik. A fohász következő sorait már csak magában szavalja el, hisz lefesti sorsát, jövőjét.
~ De ott már nem jut rám szerep,
Mégis hadd legyek veled,
Mint egy régi ízű szó,
Amire emlékezni jó. ~
Az ő szerepe nem az, hogy vezető legyen bármennyire is felnéznek rá. Neki egyszer majd újra el kell indulnia és harcolni a fényért a sötétség ellen. Vér fog tapadni a kezéhez, tisztátalan lesz és bemocskolja a sötétség, ahogy nemrég is tette. Ki tudja, sikerrel jár-e majd, ki tudja mi lesz vele. Csak a Fákban Lakó ismerheti a sorsát, s most, hogy talán beragyogta fényével, megvilágította egy apró szeletkéjét jövőjének.
Visszafordul a facsemete felé és a bort a föld alatt rejtőző gyökerekre önti, ezzel is áldozva az Erdő Szíve előtt. Lassan felkel, elhátrál a fától, szomorúan mered a fatörzsre, ha teheti, Lyzendra mellé hátrál és megfogja az elf lány kezét maga mellett.*
//Áldozat 7/7//
//Lyzendra//
*A kupát átveszi Lyzendrától, s jobbját nem véve le a facsemetéről maga elé emeli ballal a bort. Nem aggódik, nem türelmetlenkedik, hiszi, hogy meg fogja kapni a válaszait, de ha nem kapna válaszokat, csak tétlen szemlélője volna mozdulatainak, abba is beletörődik. Bajt nem fog csinálni, ebben biztos, s ha végül részesedik a Fényből, akkor értelmetlen is bármit kérdezni.
Leveszi jobbját a fáról, két kézzel a magasba emeli a bort, de ugyanúgy térden állva fohászkodik tovább hunyt szemmel. Már tudja, már érzi, hogy az Erdő Szíve le fog tekinteni rá végül, hogy megajándékozza fényével, hogy kitartása végül meghozza eredményét.*
- Egyszer felkel majd a nap,
S eljő egy bátor pillanat.
Mikor a végtelen sötétségből tiszta fény fakad.
És bokrát bontja majd, és abból majd kihajt,
Egy mindnél szebb virág, az égit türköző világ!
*Ismeretlen fohász ez, de már hangosan kiejti a szavakat. Érzi, hogy Lyzendra ott van mellette, hogy látja és hallja, hogy talán csodának lesz tanúja.
Oldalra fordítja fejét, lombzöld tekintete az elf lányét keresik. A fohász következő sorait már csak magában szavalja el, hisz lefesti sorsát, jövőjét.
~ De ott már nem jut rám szerep,
Mégis hadd legyek veled,
Mint egy régi ízű szó,
Amire emlékezni jó. ~
Az ő szerepe nem az, hogy vezető legyen bármennyire is felnéznek rá. Neki egyszer majd újra el kell indulnia és harcolni a fényért a sötétség ellen. Vér fog tapadni a kezéhez, tisztátalan lesz és bemocskolja a sötétség, ahogy nemrég is tette. Ki tudja, sikerrel jár-e majd, ki tudja mi lesz vele. Csak a Fákban Lakó ismerheti a sorsát, s most, hogy talán beragyogta fényével, megvilágította egy apró szeletkéjét jövőjének.
Visszafordul a facsemete felé és a bort a föld alatt rejtőző gyökerekre önti, ezzel is áldozva az Erdő Szíve előtt. Lassan felkel, elhátrál a fától, szomorúan mered a fatörzsre, ha teheti, Lyzendra mellé hátrál és megfogja az elf lány kezét maga mellett.*
5177. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 20:08:42
Üzenet elküldve: 2019-05-29 20:08:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Denzack//
*Monsotor a ceremónia végeztével még a fát, valamint környezetét figyeli. Ahogy észreveszi, mindenki elfoglalt, Jayziont kivéve. A mélységi ismerteti szándékát, és azt, hogy ha szeretne, akkor csatlakozhat a túrához.*
-Hamár itt fogunk élni, nézzünk körbe.
*Megvárja Denzackot, amíg körbejárja a fát, majd vele együtt elindul a tábori túrára. A szerzetes észrevesz egy nagyobb épületet a kisebbek közt. Arra következtet az óriás, hogy ez egy fontos építmény, bár pontos célját nem tudná megmondani.*
*Monsotor a ceremónia végeztével még a fát, valamint környezetét figyeli. Ahogy észreveszi, mindenki elfoglalt, Jayziont kivéve. A mélységi ismerteti szándékát, és azt, hogy ha szeretne, akkor csatlakozhat a túrához.*
-Hamár itt fogunk élni, nézzünk körbe.
*Megvárja Denzackot, amíg körbejárja a fát, majd vele együtt elindul a tábori túrára. A szerzetes észrevesz egy nagyobb épületet a kisebbek közt. Arra következtet az óriás, hogy ez egy fontos építmény, bár pontos célját nem tudná megmondani.*
5176. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 19:06:10
Üzenet elküldve: 2019-05-29 19:06:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Monsotor//
*A ceremónia végeztével a sötételf úgy dönt, hogy felfedezi kicsit a helyet, hiszen, ha itt akar maradni, akkor fontos lenne ismernie a helyet, illetve a közösséget is. Jól láthatóan a többiek hamar elfoglaltságot találtak maguknak, csupán az óriást látja, aki még mindig egyedül van. Denzack számára furcsa hirtelen ez a nagy tömeg, illetve nem igazán találja a közös hangok az erdei néppel, elfekkel. Azonban közelebb lép Monsotorhoz, hogy megkérdezze van-e kedve csatlakozni.*
- Körbejárom a vidéket, ha akarsz, csatlakozhatsz.
*Igazából, ha nem tart vele az óriás, a sötételf akkor is neki lát a túrának. Először még körbe járja a fát, mintegy tiszteletkört tesz, majd tovább indul, hogy minél hamarabb körbejárhassa a tábort. Nem messze már látja is a nagy épületet, amit meg akarna nézni, hiszen többi kisebb faházhoz képest óriásnak tűnik, így bizonyára ez lenne a közösség központja, legalábbis Denzack erre következtet.*
*A ceremónia végeztével a sötételf úgy dönt, hogy felfedezi kicsit a helyet, hiszen, ha itt akar maradni, akkor fontos lenne ismernie a helyet, illetve a közösséget is. Jól láthatóan a többiek hamar elfoglaltságot találtak maguknak, csupán az óriást látja, aki még mindig egyedül van. Denzack számára furcsa hirtelen ez a nagy tömeg, illetve nem igazán találja a közös hangok az erdei néppel, elfekkel. Azonban közelebb lép Monsotorhoz, hogy megkérdezze van-e kedve csatlakozni.*
- Körbejárom a vidéket, ha akarsz, csatlakozhatsz.
*Igazából, ha nem tart vele az óriás, a sötételf akkor is neki lát a túrának. Először még körbe járja a fát, mintegy tiszteletkört tesz, majd tovább indul, hogy minél hamarabb körbejárhassa a tábort. Nem messze már látja is a nagy épületet, amit meg akarna nézni, hiszen többi kisebb faházhoz képest óriásnak tűnik, így bizonyára ez lenne a közösség központja, legalábbis Denzack erre következtet.*
5175. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 14:18:01
Üzenet elküldve: 2019-05-29 14:18:01
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Jóllehet elméjük közös mezsgyén mozog, s a közöttük fennálló párhuzam megkérdőjelezhetetlen, mégsem lát át az elmét körbefonó pajzsokon, hogy a lány gondolatait felismerje. Lát persze külső jeleket, ajkak szélén megjelenő apró vidámságot, csillogó szinte pillanatra kislányt időző pillantást, apró bőrpírt és némi zavart. Ha tudná, hogy milyen érzések dúlnak a lányban, kisebbség, halványság érzete, bizonyára morcosan húzná össze szemöldökét, de nem tudja, így arca csak Kaiykojéval együtt alakul át, merengő és emléket felidéző, elveszett vidámságot megjelenítő kusza és kérges kavalkádba. A végigfutó mosolyráncok most nem enyésznek el, a borús, mélyen ülő tekintet a lányéban nyugszik, tán még némi huncut megnyilatkozással is vegyítve. Furcsa. Az álom érzete oly távol van, más esetben talán érezne némi tompaságot, megmagyarázhatatlan ködös szürkeséget, azonban ezúttal ez elmarad. A lány meséje, hangjának csendülése oly valós, hogy nem tudja eldönteni, vajon korábbi ágyon ülő élményét álmodta, s most ébredt fel, vagy fordítva? Nem gondolkodik ezen, Kaiykohoz hasonlatosak érzései, s a lány közelsége megnyugtatásául szolgál, miképpen érintése és illata is.*
- Egyedül. *Sóhajt fel, s tüdejéből régi levegő szakad fel, talán válláról is mázsás súly pottyan a földre.*
- De hát itt vagyok. *Pillant fel, s zavarodik össze egy pillanatra, hát mégis álom volna. Tétován meginduló kézfeje a lány arcát próbálja végigsimítani.* Hát nem volnék? *Húzódik fel enyhén kérdőn a dús szemöldök, majd az egres említésére szájában régi ízek idülnek fel.*
- Talán a zöldség, kúszó bab... *Kezdené maga is, de a kijelentésre ismét felkapja tekintetét.*
- Haragudni? Ortas... én, nem haragszom rád. Indulnom kellett, elhúzott a sötétség, s mi korábban oly könnyű volt, kezed fogva, csendben, akkorra távoli álomnak tűnt. *Nyel egyet, s fejét hajtja le.* Nem mindig... tudom, mi a valóság... *Rázza meg fejét.* Talán elszenderedésnek, talán ébredésnek fogtam fel... nem... nem tudom... sosem tudom... *Rázza fejét egyre hevesebben, s szabad keze ökölbe szorul.* Te... meg tudod mondani? Maradni akarok... itt jó... műveljünk... műveljünk földet! *Vállból mozdul, s tekintetét végigfuttatja a tájon.*
- Rakjunk tüzet, mint a pusztán, jósolj nekem... mesélj nekem. *Megereszkedik kissé, s fátyolos tekintetét a lányra emeli.* A lelkem gonoszságra vár... ki kell tépnem. Ki kell tépned... *Mosolyodik halványan a lányra, s tekintetét övébe fúrja.*
*Jóllehet elméjük közös mezsgyén mozog, s a közöttük fennálló párhuzam megkérdőjelezhetetlen, mégsem lát át az elmét körbefonó pajzsokon, hogy a lány gondolatait felismerje. Lát persze külső jeleket, ajkak szélén megjelenő apró vidámságot, csillogó szinte pillanatra kislányt időző pillantást, apró bőrpírt és némi zavart. Ha tudná, hogy milyen érzések dúlnak a lányban, kisebbség, halványság érzete, bizonyára morcosan húzná össze szemöldökét, de nem tudja, így arca csak Kaiykojéval együtt alakul át, merengő és emléket felidéző, elveszett vidámságot megjelenítő kusza és kérges kavalkádba. A végigfutó mosolyráncok most nem enyésznek el, a borús, mélyen ülő tekintet a lányéban nyugszik, tán még némi huncut megnyilatkozással is vegyítve. Furcsa. Az álom érzete oly távol van, más esetben talán érezne némi tompaságot, megmagyarázhatatlan ködös szürkeséget, azonban ezúttal ez elmarad. A lány meséje, hangjának csendülése oly valós, hogy nem tudja eldönteni, vajon korábbi ágyon ülő élményét álmodta, s most ébredt fel, vagy fordítva? Nem gondolkodik ezen, Kaiykohoz hasonlatosak érzései, s a lány közelsége megnyugtatásául szolgál, miképpen érintése és illata is.*
- Egyedül. *Sóhajt fel, s tüdejéből régi levegő szakad fel, talán válláról is mázsás súly pottyan a földre.*
- De hát itt vagyok. *Pillant fel, s zavarodik össze egy pillanatra, hát mégis álom volna. Tétován meginduló kézfeje a lány arcát próbálja végigsimítani.* Hát nem volnék? *Húzódik fel enyhén kérdőn a dús szemöldök, majd az egres említésére szájában régi ízek idülnek fel.*
- Talán a zöldség, kúszó bab... *Kezdené maga is, de a kijelentésre ismét felkapja tekintetét.*
- Haragudni? Ortas... én, nem haragszom rád. Indulnom kellett, elhúzott a sötétség, s mi korábban oly könnyű volt, kezed fogva, csendben, akkorra távoli álomnak tűnt. *Nyel egyet, s fejét hajtja le.* Nem mindig... tudom, mi a valóság... *Rázza meg fejét.* Talán elszenderedésnek, talán ébredésnek fogtam fel... nem... nem tudom... sosem tudom... *Rázza fejét egyre hevesebben, s szabad keze ökölbe szorul.* Te... meg tudod mondani? Maradni akarok... itt jó... műveljünk... műveljünk földet! *Vállból mozdul, s tekintetét végigfuttatja a tájon.*
- Rakjunk tüzet, mint a pusztán, jósolj nekem... mesélj nekem. *Megereszkedik kissé, s fátyolos tekintetét a lányra emeli.* A lelkem gonoszságra vár... ki kell tépnem. Ki kell tépned... *Mosolyodik halványan a lányra, s tekintetét övébe fúrja.*
5174. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:54:35
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:54:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*A csuhátlan csuhás saját bőrén tapasztalta - szó szerint, hisz ennek jele a fekete madáralak a mellkasán -, hogy nem csak fény van. Ahol fény van, ott árnyék is és minél erősebb a fény, annál kontrasztosabb a sötétség. Mert a dolgok fényben állva árnyékot vetnek és ahol árnyék van, ott sötétség is.*
- Akkor úgy éreztem, nem az enyém a döntés. *Suttogja szinte alig hallhatóan és lehajtott fejjel. Bár a pogácsa valóban ízletes, mégsem tud most egyetlen falatot sem magához venni. A kis ajándék mégis egyszerűségében olyan horgony, mely ehhez a nyugodt, békés pillanathoz köti, nem hagyja, hogy visszarántsa a múlt sötétségébe.
Társai és azok szeretetének említésére szomorúan, de elmosolyodik. Kevesen maradtak mellette, még kevesebben értik meg, hogy mit miért tesz. Lyzendra és Umon olyan igaz társaknak bizonyultak, mint senki más, akivel hosszú útja alatt megismerkedett.*
- Ha te magad is hiszed, hogy előnyödre válik, akkor valóban úgy van. *Biztosítja Vielt. Ha ő maga nem érezné annak, akkor bármit mondhatnának fehér szeméről népének bölcsei, rég rájött már, hogy csak az igaz, amit maga is annak tud.*
- Nem tartom magam rossznak, csak... *Megakad, mintha a szavakat keresné, hogy hogyan is fogalmazhatná meg a legvilágosabban, mit is szeretne kifejezni.*
- Tettem dolgokat az Ő nevében, amelyek lerántottak a mélybe. *Néz fel zavart pillantással. Lombzöld tekintete a tündér lány holdezüst pillantását keresi, hátha feloldozást olvashat ki belőle talán.
Az oltár témája terelni látszik kissé a beszélgetést, így belekapaszkodik, válaszol a kérdésre.*
- Igen, ép és tiszta már. Arenih atya viseli a gondját, ahogy korábban is. *Mondja halovány mosollyal. A főpap is végigélte mellette az egészet, a temetés borzalmait, az oltár megtisztításának harcát.*
- Szép tervek, kívánom, hogy mielőbb sikerüljön. *Ezt valóban szívből mondja, eljön majd az idő, amikor minél több fényre lesz szükség, de nem szeretné megijeszteni most Vieljanát.
Szótlanul hallgatja a tündér szavait kevés hatalmáról, s arról, mit tenne, ha elég hatalma volna hozzá. A termetére tett megjegyzés áthallásosságán sem mosolyodik el. A szeretet említésére lesüti szemeit, mióta tudja, hogy Kagaenae továbblépett, nem érez szeretetet magában.
A tündérek történetének meghallgatása után bólint csak kurtán, jelezve, hogy ismeri a történetet, majd halk sóhaj után szólal meg.*
- Az oltár előtt is szükségünk lett volna egy csodára. *Halkan beszél, felrémlik benne a hosszú tusa, amelyben Hanlorent tartotta vissza attól, hogy bekebelezze a sötétség. Körülfolyta, fojtogatta és csaknem magával ragadta őket. Ott nem volt semmiféle csoda.
Megborzong az emlékre.*
//Vieljana//
*A csuhátlan csuhás saját bőrén tapasztalta - szó szerint, hisz ennek jele a fekete madáralak a mellkasán -, hogy nem csak fény van. Ahol fény van, ott árnyék is és minél erősebb a fény, annál kontrasztosabb a sötétség. Mert a dolgok fényben állva árnyékot vetnek és ahol árnyék van, ott sötétség is.*
- Akkor úgy éreztem, nem az enyém a döntés. *Suttogja szinte alig hallhatóan és lehajtott fejjel. Bár a pogácsa valóban ízletes, mégsem tud most egyetlen falatot sem magához venni. A kis ajándék mégis egyszerűségében olyan horgony, mely ehhez a nyugodt, békés pillanathoz köti, nem hagyja, hogy visszarántsa a múlt sötétségébe.
Társai és azok szeretetének említésére szomorúan, de elmosolyodik. Kevesen maradtak mellette, még kevesebben értik meg, hogy mit miért tesz. Lyzendra és Umon olyan igaz társaknak bizonyultak, mint senki más, akivel hosszú útja alatt megismerkedett.*
- Ha te magad is hiszed, hogy előnyödre válik, akkor valóban úgy van. *Biztosítja Vielt. Ha ő maga nem érezné annak, akkor bármit mondhatnának fehér szeméről népének bölcsei, rég rájött már, hogy csak az igaz, amit maga is annak tud.*
- Nem tartom magam rossznak, csak... *Megakad, mintha a szavakat keresné, hogy hogyan is fogalmazhatná meg a legvilágosabban, mit is szeretne kifejezni.*
- Tettem dolgokat az Ő nevében, amelyek lerántottak a mélybe. *Néz fel zavart pillantással. Lombzöld tekintete a tündér lány holdezüst pillantását keresi, hátha feloldozást olvashat ki belőle talán.
Az oltár témája terelni látszik kissé a beszélgetést, így belekapaszkodik, válaszol a kérdésre.*
- Igen, ép és tiszta már. Arenih atya viseli a gondját, ahogy korábban is. *Mondja halovány mosollyal. A főpap is végigélte mellette az egészet, a temetés borzalmait, az oltár megtisztításának harcát.*
- Szép tervek, kívánom, hogy mielőbb sikerüljön. *Ezt valóban szívből mondja, eljön majd az idő, amikor minél több fényre lesz szükség, de nem szeretné megijeszteni most Vieljanát.
Szótlanul hallgatja a tündér szavait kevés hatalmáról, s arról, mit tenne, ha elég hatalma volna hozzá. A termetére tett megjegyzés áthallásosságán sem mosolyodik el. A szeretet említésére lesüti szemeit, mióta tudja, hogy Kagaenae továbblépett, nem érez szeretetet magában.
A tündérek történetének meghallgatása után bólint csak kurtán, jelezve, hogy ismeri a történetet, majd halk sóhaj után szólal meg.*
- Az oltár előtt is szükségünk lett volna egy csodára. *Halkan beszél, felrémlik benne a hosszú tusa, amelyben Hanlorent tartotta vissza attól, hogy bekebelezze a sötétség. Körülfolyta, fojtogatta és csaknem magával ragadta őket. Ott nem volt semmiféle csoda.
Megborzong az emlékre.*
5173. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:28:24
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:28:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/6//
*Nem lehet könnyű dolga annak, aki bort szeretne hozni az erdőmélyi elfnek. Ilyesmi luxusra nem költöttek, így csak személyes készletekből lehet talán az italt megszerezni. A páncélos csuhás nem törődik egyelőre a dologgal, ő csak teszi, amit érez. Így térdel tovább a facsemete előtt, jobbját a fa törzsén nyugtatva és bort kért, remélve, hogy valaki teljesíti a kérését.
Nem csodálkozik rajta, hogy Lyzendra az, aki mellé térdel és átnyújtja a bort, ha volna rá alkalma most, mosolyogva fordulna felé, de valamiért nem tudja felemelni a fejét néma imájából, így csak balját nyújtja a bort tartalmazó kupáért és maga elé emelve várja, hogy végre kiderüljön számára is, hogy miért kellett neki a bor. Lyz is láthatja, hogy mély koncentrációban van, talán meditatív állapotban is, így remélhetően nem veszi zokon, hogy a páncélos csuhás néma marad.
Nem ismeretlen már számára ez az érzés, amikor külső intuíciók alapján cselekszik. Legutóbb a szőke íjásznő is láthatta ilyennek, innen talán nem is messze, amikor a templom felszabadítására készült az erdőmélyi elf. Akkor sem volt akarata saját sorsa felett, s most is önként engedi át akaratát a felsőbb hatalomnak. Mert hiszi, hogy cselekvéseivel a Fákban Lakó rendelkezik, ő irányítja és vezeti egy békésebb, biztonságosabb jövő felé.*
//Áldozat 7/6//
*Nem lehet könnyű dolga annak, aki bort szeretne hozni az erdőmélyi elfnek. Ilyesmi luxusra nem költöttek, így csak személyes készletekből lehet talán az italt megszerezni. A páncélos csuhás nem törődik egyelőre a dologgal, ő csak teszi, amit érez. Így térdel tovább a facsemete előtt, jobbját a fa törzsén nyugtatva és bort kért, remélve, hogy valaki teljesíti a kérését.
Nem csodálkozik rajta, hogy Lyzendra az, aki mellé térdel és átnyújtja a bort, ha volna rá alkalma most, mosolyogva fordulna felé, de valamiért nem tudja felemelni a fejét néma imájából, így csak balját nyújtja a bort tartalmazó kupáért és maga elé emelve várja, hogy végre kiderüljön számára is, hogy miért kellett neki a bor. Lyz is láthatja, hogy mély koncentrációban van, talán meditatív állapotban is, így remélhetően nem veszi zokon, hogy a páncélos csuhás néma marad.
Nem ismeretlen már számára ez az érzés, amikor külső intuíciók alapján cselekszik. Legutóbb a szőke íjásznő is láthatta ilyennek, innen talán nem is messze, amikor a templom felszabadítására készült az erdőmélyi elf. Akkor sem volt akarata saját sorsa felett, s most is önként engedi át akaratát a felsőbb hatalomnak. Mert hiszi, hogy cselekvéseivel a Fákban Lakó rendelkezik, ő irányítja és vezeti egy békésebb, biztonságosabb jövő felé.*
5172. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 07:11:39
Üzenet elküldve: 2019-05-29 07:11:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Lyz, saját szemeinek nem tulajdonít túl nagy figyelmet, ellenben nálánál sokkal különösebb a másiké. Felemás nem sűrűn fordul elő. Az pedig, hogy nem régóta ilyen, még különösebb.*
- Valóban? Azt hittem így születtél. *Általában tapintatosabb annál, mint hogy hasonlóan magánjellegű dolgokba belemerüljön, s hogy most kiszalad a száján, főleg a meglepetésnek tudható be.*
- Ha egyszer kicsit le tudunk ülni, szívesen meghallgatom a történetét. Már, ha nem érint kellemetlenül. Mert azt nem szeretném.
*Tulajdonképpen egy tábortüzes este pont megfelelő volna a történetekre. A gondolat mentén Lyzben régi idők emlékei kavarognak fel, mely a régi közösségben töltött tábortüzes ünnepségeken volt. A máglya melege, a nyár illata, a virágszirmok, amiket a nyárba forduló szellő fúj le a fákról, bele a derékig érő hajakba, de még a rövidekbe is. Kénytelen visszazökkenni a nosztalgiából, hisz éppen beszélgetésben van, de a jóleső érzés megmarad.*
- Pyctával? Akkor minden rendben. *Elvégre, ő biztosan elirányította a város felé, amerre a nemesek általában tartanak. Fehér holló az olyan nemes, aki aztán az erdőben köt ki.
A felemás szemű lány kérdése különösnek tűnik, mert Lyz még csak most érkezett, így kevésbé látja át még a tábort, s benne a lakóit, de zavarba azért nem jön.*
- Nem régen érkeztem, csak keveset láttam a közösségből, de biztos vagyok benne, így, hogy az oltár által az Erdőszellem közelebb került hozzánk. A fénye dereng immár a tábor fái közt, így erősebb lesz az összetartás, a közös hit. Az, hogy ismertük egymást, másodlagos emellett. A sors pedig... *mosolyodik reménnyel telve.*
- Azt mondod, néhányan menedékért jöttek. De nézz körül.
*Kezeit széttárva ő maga is körbe pillant, majd egy félkész lobok közé húzott házikó felé int.*
- Az ott, inkább otthon lesz. Nem csupán menedék. Ha el is fújta a szél ezeket a lanawiniakat, bárhonnan is jöttek, mégis ide sodorta őket. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Erdőszellem vezette őket ide, a saját oltalma alá. Hitük, otthonuk itt lesz, földjük, állataik és életük is.
*Lyz meglehetősen hamar, még előző éjjel elhatározta, hogy ő itt marad. Itt van mit tenni, van merre fejlődni, van kiket segíteni, nem utolsó sorban fogadalma is ide köti, melyben a fa védelmére esküdött. *
//Asheela, Pycta//
*Míg a kezdődő csodát boncolja, s maga is körülnéz, nem tudja nem észrevenni Pyctát, mint ha mondana valamit. Körülötte, már szinte senki sincs, egyetlen kislányt kivéve, aki hozzá hasonlóan a fa mellett térdepel, az elf férfival ellentétes oldalon. Felpattanva tengelye körül megpördül, melyre Lyz érdeklődve lép felé, mert nem tudja, mi történik.*
~Csak nincs valami baj?~
- Bocsáss meg, csak egy pillanat *fordul a felemás szemű lány felé, kezét a vállára téve, de szeretné tudni, mi a kislány riadalmának oka, mi történik a fánál. Tőle tudja meg, hogy Pycta bort kér. Nem kérdőjelezi meg, nem kezd akadékoskodni. Szó nélkül fordul sarkon.*
- A nagy sátorban biztosan van *elsiet a sátor felé, a kislánnyal a sarkában, ahol a tábor asszonyai már készítik az ebédnek valót, noha sokan nem is reggeliztek még.*
- Jó reggelt *lép be a sátorba határozottan. *Borra volna szükségem. Illetve Pyctának kellene.
*Nem idegen már az asszonyoknak, a többség ott volt a ceremónián is. Nem ütközik ellenállásba, csupán egy két halkan elsuttogott megjegyzést csíp el érzékeny elf füle, mely annak ad hangot, hogy már a táborban is tudják, hogy Pycta sosem iszik alkoholt, s most vajon mire kellhet neki. Halk kuncogás vegyül a dolgos kezek munkája közé, míg érkezik a bor.*
- Köszönöm *hajtja meg magát finoman, majd hosszú léptekkel viszi a szerzeményt, a fánál térdelő elfhez. Csendesen térdel le mellé.*
- Itt a bor *suttogja, bár még szuszog a sietségben. Óvatosan Pycta kezeibe adja a kupát, majd egy pillanatig vár, hogy kivárja, vajon mire kellhet. Fürkészi az elfet, ugyanakkor kipillant a druida lányra is, akit kénytelen volt ott hagyni erre a rövid kitérőre.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.29 07:13:10
//Ahseela//
*Lyz, saját szemeinek nem tulajdonít túl nagy figyelmet, ellenben nálánál sokkal különösebb a másiké. Felemás nem sűrűn fordul elő. Az pedig, hogy nem régóta ilyen, még különösebb.*
- Valóban? Azt hittem így születtél. *Általában tapintatosabb annál, mint hogy hasonlóan magánjellegű dolgokba belemerüljön, s hogy most kiszalad a száján, főleg a meglepetésnek tudható be.*
- Ha egyszer kicsit le tudunk ülni, szívesen meghallgatom a történetét. Már, ha nem érint kellemetlenül. Mert azt nem szeretném.
*Tulajdonképpen egy tábortüzes este pont megfelelő volna a történetekre. A gondolat mentén Lyzben régi idők emlékei kavarognak fel, mely a régi közösségben töltött tábortüzes ünnepségeken volt. A máglya melege, a nyár illata, a virágszirmok, amiket a nyárba forduló szellő fúj le a fákról, bele a derékig érő hajakba, de még a rövidekbe is. Kénytelen visszazökkenni a nosztalgiából, hisz éppen beszélgetésben van, de a jóleső érzés megmarad.*
- Pyctával? Akkor minden rendben. *Elvégre, ő biztosan elirányította a város felé, amerre a nemesek általában tartanak. Fehér holló az olyan nemes, aki aztán az erdőben köt ki.
A felemás szemű lány kérdése különösnek tűnik, mert Lyz még csak most érkezett, így kevésbé látja át még a tábort, s benne a lakóit, de zavarba azért nem jön.*
- Nem régen érkeztem, csak keveset láttam a közösségből, de biztos vagyok benne, így, hogy az oltár által az Erdőszellem közelebb került hozzánk. A fénye dereng immár a tábor fái közt, így erősebb lesz az összetartás, a közös hit. Az, hogy ismertük egymást, másodlagos emellett. A sors pedig... *mosolyodik reménnyel telve.*
- Azt mondod, néhányan menedékért jöttek. De nézz körül.
*Kezeit széttárva ő maga is körbe pillant, majd egy félkész lobok közé húzott házikó felé int.*
- Az ott, inkább otthon lesz. Nem csupán menedék. Ha el is fújta a szél ezeket a lanawiniakat, bárhonnan is jöttek, mégis ide sodorta őket. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Erdőszellem vezette őket ide, a saját oltalma alá. Hitük, otthonuk itt lesz, földjük, állataik és életük is.
*Lyz meglehetősen hamar, még előző éjjel elhatározta, hogy ő itt marad. Itt van mit tenni, van merre fejlődni, van kiket segíteni, nem utolsó sorban fogadalma is ide köti, melyben a fa védelmére esküdött. *
//Asheela, Pycta//
*Míg a kezdődő csodát boncolja, s maga is körülnéz, nem tudja nem észrevenni Pyctát, mint ha mondana valamit. Körülötte, már szinte senki sincs, egyetlen kislányt kivéve, aki hozzá hasonlóan a fa mellett térdepel, az elf férfival ellentétes oldalon. Felpattanva tengelye körül megpördül, melyre Lyz érdeklődve lép felé, mert nem tudja, mi történik.*
~Csak nincs valami baj?~
- Bocsáss meg, csak egy pillanat *fordul a felemás szemű lány felé, kezét a vállára téve, de szeretné tudni, mi a kislány riadalmának oka, mi történik a fánál. Tőle tudja meg, hogy Pycta bort kér. Nem kérdőjelezi meg, nem kezd akadékoskodni. Szó nélkül fordul sarkon.*
- A nagy sátorban biztosan van *elsiet a sátor felé, a kislánnyal a sarkában, ahol a tábor asszonyai már készítik az ebédnek valót, noha sokan nem is reggeliztek még.*
- Jó reggelt *lép be a sátorba határozottan. *Borra volna szükségem. Illetve Pyctának kellene.
*Nem idegen már az asszonyoknak, a többség ott volt a ceremónián is. Nem ütközik ellenállásba, csupán egy két halkan elsuttogott megjegyzést csíp el érzékeny elf füle, mely annak ad hangot, hogy már a táborban is tudják, hogy Pycta sosem iszik alkoholt, s most vajon mire kellhet neki. Halk kuncogás vegyül a dolgos kezek munkája közé, míg érkezik a bor.*
- Köszönöm *hajtja meg magát finoman, majd hosszú léptekkel viszi a szerzeményt, a fánál térdelő elfhez. Csendesen térdel le mellé.*
- Itt a bor *suttogja, bár még szuszog a sietségben. Óvatosan Pycta kezeibe adja a kupát, majd egy pillanatig vár, hogy kivárja, vajon mire kellhet. Fürkészi az elfet, ugyanakkor kipillant a druida lányra is, akit kénytelen volt ott hagyni erre a rövid kitérőre.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.29 07:13:10
5171. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:30:42
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:30:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Bár Pycta nem akar mindent Eeyrnek tulajdonítani, Viel kicsit kíváncsi meglepettséggel pislog rá, mikor a sorsot állítja szembe az istennel. A lány felfogásában minden jónak Eeyr az eredője, az élet egy ilyen szépségét, Árnyékkal való találkozását miért tulajdonítaná bármi másnak? De különösebben nem adja jelét, hogy nem ért egyet, nincs is itt a helye – szerényen biccent, és rámosolyog az ebre. Neki sokáig nem voltak társai, és még most is igazán képlékeny a kapcsolata a ház lakóival, igaz, nagyon jól megvannak, remélhetőleg ez később sem lesz másképp.*
- Ha úgy van, ahogy mondod, akkor te is hoztál egy döntést, amikor nekivágtál az útnak. *Mondja eltöprengve, és nem kérdez rá, hogy mit gondol róla Pycta, mert látszik az arcán, hogy megbánta már a dolgot. Inkább vigasztalja.* Biztos megvolt az okod rá, még ha nem is úgy sült el, ahogy szeretted volna. Ha a társaid igazán szeretnek, ezt el kell fogadniuk: a hibáiddal együtt vagyunk teljes egészek. Például nézz meg engem.
*Fehér szemére mutat mosolyogva, mert az imént nem volt lehetősége kifejteni.*
- A gyerekek néha megijednek tőlem, ha meglátnak, pedig ez is egyfajta jel, legalább is a népem annak tekinti. Nem látok ezzel a szememmel, és mégis az előnyömre válik. Van valami, amit csak akkor látunk meg másokban, ha nem a szemünk világával tesszük. *Töpreng, mint aki már régóta megfogalmazódott gondolatait önti ki az elf elé.* Milyen különös, hogy a hátrányaink valójában előnnyé válhatnak, nem igaz? Nevezz naivnak, de szerintem jó vagy, Pycta, olyannak, amilyen vagy. Egy rossz ember soha nem teszi fel a kérdést, hogy vajon jó úton jár, vagy hibás-e.
*Pycta beszámol az oltár felszabadításáról, Viel szeme pedig felragyog.*
- Hát még megvan az oltár? *Kérdezi lelkesen.* És áll? Nem jártam „odaát” soha *utal a szakadékra, melynek már a gondolatától is elszomorodik, ezért nem fejtegeti jobban.* Ez egy fantasztikus hír! Nem titok, hogy később én is szeretnék a Fény mágiájával foglalkozni, sőt, édesanyám is mágus.
*Lelkesedése azonban figyelembe fordul, bár a nevek egyike sem tűnik számára ismerősnek. Ez talán azért is lehetséges, mert alig néhány hata, hogy először a városba vitte a lépte. A Holdezüsttel kapcsolatos kérdésre kissé elkomorodik, talán most először, mióta nem kell attól tartania, hogy Xauzur megeszi. A ruháját piszkálgatja, mint egy rosszaságon kapott kislány.*
- Néha, bár kicsit gyarló gondolat, de úgy érzem, hogy nem kaptam elég hatalmat. Ha volna… Akkor meg tudnám gyógyítani a széthasadt földet Artheniorban, vagy szebbé tudnám tenni az emberek életét. Néha nagyon kicsinek érzem magam. *Bánatosan nevet, mert hát – termetre az is.* Az a célom, hogy szeretetre tanítsam a világot, és hiába szorult belém rengeteg, nem tudom vele széppé tenni, ami szomorú. *Szemében meghatott könny csillan, de azért sírni nem fog. Helyette a tekintete a távolba réved.*
- Ismered a tündérek történetét, Pycta? *Kérdezi tőle, de nem várja, hogy iskolás diákként visszamondja neki, inkább csak röviden összefoglalja a tudnivalókat.* Egy nagy varázsló alkotta meg a kilenc Kezdetet, akiknek a nyomán minden gyönyörű lett és vidám, és ahova tánc közben léptek, ott virágok teremtek. Többek között így lett az első tündér is. Bár olyan lennék, mint ezek a Kezdetek… Bár csodát tudnék tenni.
//Pycta//
*Bár Pycta nem akar mindent Eeyrnek tulajdonítani, Viel kicsit kíváncsi meglepettséggel pislog rá, mikor a sorsot állítja szembe az istennel. A lány felfogásában minden jónak Eeyr az eredője, az élet egy ilyen szépségét, Árnyékkal való találkozását miért tulajdonítaná bármi másnak? De különösebben nem adja jelét, hogy nem ért egyet, nincs is itt a helye – szerényen biccent, és rámosolyog az ebre. Neki sokáig nem voltak társai, és még most is igazán képlékeny a kapcsolata a ház lakóival, igaz, nagyon jól megvannak, remélhetőleg ez később sem lesz másképp.*
- Ha úgy van, ahogy mondod, akkor te is hoztál egy döntést, amikor nekivágtál az útnak. *Mondja eltöprengve, és nem kérdez rá, hogy mit gondol róla Pycta, mert látszik az arcán, hogy megbánta már a dolgot. Inkább vigasztalja.* Biztos megvolt az okod rá, még ha nem is úgy sült el, ahogy szeretted volna. Ha a társaid igazán szeretnek, ezt el kell fogadniuk: a hibáiddal együtt vagyunk teljes egészek. Például nézz meg engem.
*Fehér szemére mutat mosolyogva, mert az imént nem volt lehetősége kifejteni.*
- A gyerekek néha megijednek tőlem, ha meglátnak, pedig ez is egyfajta jel, legalább is a népem annak tekinti. Nem látok ezzel a szememmel, és mégis az előnyömre válik. Van valami, amit csak akkor látunk meg másokban, ha nem a szemünk világával tesszük. *Töpreng, mint aki már régóta megfogalmazódott gondolatait önti ki az elf elé.* Milyen különös, hogy a hátrányaink valójában előnnyé válhatnak, nem igaz? Nevezz naivnak, de szerintem jó vagy, Pycta, olyannak, amilyen vagy. Egy rossz ember soha nem teszi fel a kérdést, hogy vajon jó úton jár, vagy hibás-e.
*Pycta beszámol az oltár felszabadításáról, Viel szeme pedig felragyog.*
- Hát még megvan az oltár? *Kérdezi lelkesen.* És áll? Nem jártam „odaát” soha *utal a szakadékra, melynek már a gondolatától is elszomorodik, ezért nem fejtegeti jobban.* Ez egy fantasztikus hír! Nem titok, hogy később én is szeretnék a Fény mágiájával foglalkozni, sőt, édesanyám is mágus.
*Lelkesedése azonban figyelembe fordul, bár a nevek egyike sem tűnik számára ismerősnek. Ez talán azért is lehetséges, mert alig néhány hata, hogy először a városba vitte a lépte. A Holdezüsttel kapcsolatos kérdésre kissé elkomorodik, talán most először, mióta nem kell attól tartania, hogy Xauzur megeszi. A ruháját piszkálgatja, mint egy rosszaságon kapott kislány.*
- Néha, bár kicsit gyarló gondolat, de úgy érzem, hogy nem kaptam elég hatalmat. Ha volna… Akkor meg tudnám gyógyítani a széthasadt földet Artheniorban, vagy szebbé tudnám tenni az emberek életét. Néha nagyon kicsinek érzem magam. *Bánatosan nevet, mert hát – termetre az is.* Az a célom, hogy szeretetre tanítsam a világot, és hiába szorult belém rengeteg, nem tudom vele széppé tenni, ami szomorú. *Szemében meghatott könny csillan, de azért sírni nem fog. Helyette a tekintete a távolba réved.*
- Ismered a tündérek történetét, Pycta? *Kérdezi tőle, de nem várja, hogy iskolás diákként visszamondja neki, inkább csak röviden összefoglalja a tudnivalókat.* Egy nagy varázsló alkotta meg a kilenc Kezdetet, akiknek a nyomán minden gyönyörű lett és vidám, és ahova tánc közben léptek, ott virágok teremtek. Többek között így lett az első tündér is. Bár olyan lennék, mint ezek a Kezdetek… Bár csodát tudnék tenni.
5170. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:01:03
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:01:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/5//
*Talán már csak maroknyi kitartó falubeli van mellette, de a páncélos csuhás ennek ellenére még mindig a fa előtt térdel és halkan imádkozik. Nem tudja, mennyi időt fog felemészteni az ima, míg meghallgatásra talál, de neki van ideje és türelme is, hogy kitartson ameddig kell.
Lehajtott fejjel folytatja a fohászt, a fényre koncentrál, az Erdő Szívének éltető erejére, miközben próbálja magába zárni azt, hogy később az oltár erősítésére használhassa fel. A templomi oltárt már bemocskolta egyszer a sötétség, s bár megtisztították, mégsem lesz már soha olyan tiszta, mint régen. Ez a fa viszont tiszta, Lyzendráéknak hála nem érintette meg semmiféle gonosz, makulátlan és érintetlen.
Nem veszi le a kezét a fáról, szüksége van az érintésre, hogy a kapocs, mely lassan folyó borostyánként csordogál felé, meg ne szakadjon.*
- Hozzatok bort. *Szólal meg halkan, de biztosan van olyan körülötte, aki hallja és teljesíti kérését.
Maga sem tudja, hogy miért éppen bort, azt sem tudja egyelőre, hogy miért lesz szüksége rá. Maga sohasem kóstolt bort, de úgy érzi, ezúttal sem neki kell majd meginnia. Türelmesen és beletörődve várja, hogy valaki bort szerezzen neki. Umon, Lyz, Hanloren vagy valamelyik falubéli elf vagy bárki.
Míg az italra vár, újra lehajtja fejét és folytatja a fohászt, hangtalan peregnek ajkáról a szavak, melyek talán nem is az ő elméjéből származnak.*
//Áldozat 7/5//
*Talán már csak maroknyi kitartó falubeli van mellette, de a páncélos csuhás ennek ellenére még mindig a fa előtt térdel és halkan imádkozik. Nem tudja, mennyi időt fog felemészteni az ima, míg meghallgatásra talál, de neki van ideje és türelme is, hogy kitartson ameddig kell.
Lehajtott fejjel folytatja a fohászt, a fényre koncentrál, az Erdő Szívének éltető erejére, miközben próbálja magába zárni azt, hogy később az oltár erősítésére használhassa fel. A templomi oltárt már bemocskolta egyszer a sötétség, s bár megtisztították, mégsem lesz már soha olyan tiszta, mint régen. Ez a fa viszont tiszta, Lyzendráéknak hála nem érintette meg semmiféle gonosz, makulátlan és érintetlen.
Nem veszi le a kezét a fáról, szüksége van az érintésre, hogy a kapocs, mely lassan folyó borostyánként csordogál felé, meg ne szakadjon.*
- Hozzatok bort. *Szólal meg halkan, de biztosan van olyan körülötte, aki hallja és teljesíti kérését.
Maga sem tudja, hogy miért éppen bort, azt sem tudja egyelőre, hogy miért lesz szüksége rá. Maga sohasem kóstolt bort, de úgy érzi, ezúttal sem neki kell majd meginnia. Türelmesen és beletörődve várja, hogy valaki bort szerezzen neki. Umon, Lyz, Hanloren vagy valamelyik falubéli elf vagy bárki.
Míg az italra vár, újra lehajtja fejét és folytatja a fohászt, hangtalan peregnek ajkáról a szavak, melyek talán nem is az ő elméjéből származnak.*
5169. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 14:48:50
Üzenet elküldve: 2019-05-28 14:48:50
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Datvinoolv//
*Magabiztosságát kissé elveszíti, figyelme sokkal inkább befelé, mint kifelé fordul. Szótlanul figyel, a felé irányuló pillantások után nem sokkal, maga is oldalra pillant, hogy megnézze magának Lyz és a druida lány beszélgetését. Nem érez rá késztetést, hogy beleavatkozzon, Lyz nyilvánvalóan tájékoztatja a lányt arról, hogy épp mi történik, maga csak zavarná a szertartást folytonos mocorgásával. Pycta áhítattal fordul az oltárnak szentelt terebélyesedő fa mellé. A volt szerzetes, miközben az elfet nézi, saját magát, s a fejében felcsendülő halk kacajt próbálja értelmezni. Nem maga volt és nem Átok, illetve nem úgy. Nem kell attól tartania, hogy ismét átvenné az uralmat felette, de tart attól, hogy Hanloren az ő sorsára jut. Az a vigyor, az a szempár, a lány teljesen megváltozott, gyakorlatilag szinte egy csettintésre, ami nem jó. Nagyon nem. Halkan felsóhajt, majd igyekszik elhessegetni a rossz gondolatokat, már azt az oltár megszentségtelenítésének érzi, hogy egyáltalán Sa'Thereth és Átok körül járnak gondolatai. Óvatosan megrázza fejét egy pillanatra, majd a közelben álló Dat felé fordul.*
- Mi a helyzet cimbora? Érdekesnek találod, amit látsz? Nemsokára vége. *Biccent barátságosan a férfi felé.* Utána megmutatom hol építkezünk, s neked is felhúzunk egy lakot, ha Pyctával megismerkedtél. Egyedül kell csináld, de az apróságokban majd segítek. Fogd fel tesztnek. Aki az erdőben akar élni, a közösségtől függetlenül önállóan is el kell látnia magát. *Kacsint az emberre, aztán ismét a csemete fára néz.*
- Valaha azt gondoltam, magam is ilyen áhítattal leszek a fény iránt, de ennek mára vége. Belekóstoltam a fénybe, s a sötétbe egyaránt... *Megvonja a vállát.* Egyik sem tetszett, testvér. *Mereng tovább.*
//Datvinoolv//
*Magabiztosságát kissé elveszíti, figyelme sokkal inkább befelé, mint kifelé fordul. Szótlanul figyel, a felé irányuló pillantások után nem sokkal, maga is oldalra pillant, hogy megnézze magának Lyz és a druida lány beszélgetését. Nem érez rá késztetést, hogy beleavatkozzon, Lyz nyilvánvalóan tájékoztatja a lányt arról, hogy épp mi történik, maga csak zavarná a szertartást folytonos mocorgásával. Pycta áhítattal fordul az oltárnak szentelt terebélyesedő fa mellé. A volt szerzetes, miközben az elfet nézi, saját magát, s a fejében felcsendülő halk kacajt próbálja értelmezni. Nem maga volt és nem Átok, illetve nem úgy. Nem kell attól tartania, hogy ismét átvenné az uralmat felette, de tart attól, hogy Hanloren az ő sorsára jut. Az a vigyor, az a szempár, a lány teljesen megváltozott, gyakorlatilag szinte egy csettintésre, ami nem jó. Nagyon nem. Halkan felsóhajt, majd igyekszik elhessegetni a rossz gondolatokat, már azt az oltár megszentségtelenítésének érzi, hogy egyáltalán Sa'Thereth és Átok körül járnak gondolatai. Óvatosan megrázza fejét egy pillanatra, majd a közelben álló Dat felé fordul.*
- Mi a helyzet cimbora? Érdekesnek találod, amit látsz? Nemsokára vége. *Biccent barátságosan a férfi felé.* Utána megmutatom hol építkezünk, s neked is felhúzunk egy lakot, ha Pyctával megismerkedtél. Egyedül kell csináld, de az apróságokban majd segítek. Fogd fel tesztnek. Aki az erdőben akar élni, a közösségtől függetlenül önállóan is el kell látnia magát. *Kacsint az emberre, aztán ismét a csemete fára néz.*
- Valaha azt gondoltam, magam is ilyen áhítattal leszek a fény iránt, de ennek mára vége. Belekóstoltam a fénybe, s a sötétbe egyaránt... *Megvonja a vállát.* Egyik sem tetszett, testvér. *Mereng tovább.*
5168. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 02:20:33
Üzenet elküldve: 2019-05-28 02:20:33
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Lyz//
*Ahogy szóba elegyednek és a beszélgetés elején az íjász szőkeség félre pillant, Ahseela leköveti a tekintetét, a késdobáló szerzetesre pillant, akire értetlenül és bizalmatlanul néz, de nem szól Umonhoz és Lyzt sem kérdezi aggodalmas pillantásáról. A különös szerzetes, ha szándékozna szót váltani vele, nyilván megtenné, de egyik találkozásukkor sem adta ennek a jelét. Szóval, Lyzendrát hallgatja figyelmesen.*
- Igen, hallottam, a jövő kezdete. – *Ahogy egy rubiliáni szava-járás tartja. Bólint.*
- A városi lét, szerintem valahol az erdei életforma ellentéte. Nem egyszerű meglelni az egyensúlyt, az aranyközép utat a kettő között. – *Fűzi az elf szőkeség véleményéhez, a sajátját, bár részéről, sose tudna egy várost szépnek nevezni, ennek hallatán enyhén megemelkednek szemöldökei.*
- Tényleg sokan rendelkeznek különböző árnyalatú zöld írisszel. – *Feleli a szemes válaszra, és amikor Lyz az ő csókaszemeit méltatja, Ahseela egyfajta kedves bóknak veszi a nevetős megjegyzést.*
- Köszönöm, számomra is újdonság még és elég kalandosan változtak így meg a szemeim. – *Jegyzi meg mosolyogva és söpri félre arcából fürtjeit.
A piktogram kérdését nem firtatja tovább, mivel Lyzendra egyértelműen kijelenti, hogy nincs testvére, lihanechi felmenői között sem és aligha van bármi köze az elf nemeshez.*
- Semmi baj, rákérdeztem, hátha, bizonyára csak hasonlítasz valakire. Nem te vagy, akit keresett. – *Legyinti megértőn mosolyogva, miközben a nyelve is megered kissé.*
- Tudod, a rendházban, ahol nevelkedtem, zömében mindenki kámzsás csuhában és csadorban jár, szóval ezért is lehet, hogy nem a legtökéletesebb az arcmemóriám. – *Mondja, halkan felnevetve, némi öniróniával.*
- Onnan érkezett Pyctával beszélni, aztán ment is vissza a városba. Csak az elejét hallottam. – *Tárja szét kezeit Ahseela, jelezvén, hogy csak ennyit tud a dologról. Nem az a 'minden lében kanál' fajta, inkább az érdeklődőn megtartja a három lépés távolságot, amíg nem érzi azt, hogy valahogy közbe kell avatkoznia. Jelen pillanatban a város környéki erdősség nyugalmát, nem bolygatná meg semmivel, mert szinte biztos benne, hogy bármit tenne, most csak olyan lenne, mint egy elefánt vonulása egy porcelán boltban. Élvezi a csendet, a tompa fényű hajnalt, bár a szertartás miatt a levegőbe valahogy még mindig várakozás vegyül.
Az elf lány az erdei közösségről kérdez, mivel a korábban és Lyztől hallottakból, egyértelmű számára, hogy az elf szőkeség, Pyctához hasonlatosan, hordavezető szerepet tölthet be a folyóparti táborban.*
- Vagytok többen, akik régmúltból ismeritek egymást, a társaid, de sokan vannak, akik ismeretlenek és jobb élet reményében érkeztek ide. Szerinted, ennyiféle múlt és a jelen, hogyan tehet együtt a gyarapodó jövőért? Milyen sorsra rendelte ezt a falunyi lanawini? Vagy csak minden jön magától? – *Felemás pillantását végigjártatja a táboron, ami oly sokat változott. Elnézi az oltárt szentelő Pyctát, majd ismét Lyzre pillant, a druida lány jó ideje, az utóbbiak szellemében járta eddig a nagyvilágot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.28 02:26:02
//Lyz//
*Ahogy szóba elegyednek és a beszélgetés elején az íjász szőkeség félre pillant, Ahseela leköveti a tekintetét, a késdobáló szerzetesre pillant, akire értetlenül és bizalmatlanul néz, de nem szól Umonhoz és Lyzt sem kérdezi aggodalmas pillantásáról. A különös szerzetes, ha szándékozna szót váltani vele, nyilván megtenné, de egyik találkozásukkor sem adta ennek a jelét. Szóval, Lyzendrát hallgatja figyelmesen.*
- Igen, hallottam, a jövő kezdete. – *Ahogy egy rubiliáni szava-járás tartja. Bólint.*
- A városi lét, szerintem valahol az erdei életforma ellentéte. Nem egyszerű meglelni az egyensúlyt, az aranyközép utat a kettő között. – *Fűzi az elf szőkeség véleményéhez, a sajátját, bár részéről, sose tudna egy várost szépnek nevezni, ennek hallatán enyhén megemelkednek szemöldökei.*
- Tényleg sokan rendelkeznek különböző árnyalatú zöld írisszel. – *Feleli a szemes válaszra, és amikor Lyz az ő csókaszemeit méltatja, Ahseela egyfajta kedves bóknak veszi a nevetős megjegyzést.*
- Köszönöm, számomra is újdonság még és elég kalandosan változtak így meg a szemeim. – *Jegyzi meg mosolyogva és söpri félre arcából fürtjeit.
A piktogram kérdését nem firtatja tovább, mivel Lyzendra egyértelműen kijelenti, hogy nincs testvére, lihanechi felmenői között sem és aligha van bármi köze az elf nemeshez.*
- Semmi baj, rákérdeztem, hátha, bizonyára csak hasonlítasz valakire. Nem te vagy, akit keresett. – *Legyinti megértőn mosolyogva, miközben a nyelve is megered kissé.*
- Tudod, a rendházban, ahol nevelkedtem, zömében mindenki kámzsás csuhában és csadorban jár, szóval ezért is lehet, hogy nem a legtökéletesebb az arcmemóriám. – *Mondja, halkan felnevetve, némi öniróniával.*
- Onnan érkezett Pyctával beszélni, aztán ment is vissza a városba. Csak az elejét hallottam. – *Tárja szét kezeit Ahseela, jelezvén, hogy csak ennyit tud a dologról. Nem az a 'minden lében kanál' fajta, inkább az érdeklődőn megtartja a három lépés távolságot, amíg nem érzi azt, hogy valahogy közbe kell avatkoznia. Jelen pillanatban a város környéki erdősség nyugalmát, nem bolygatná meg semmivel, mert szinte biztos benne, hogy bármit tenne, most csak olyan lenne, mint egy elefánt vonulása egy porcelán boltban. Élvezi a csendet, a tompa fényű hajnalt, bár a szertartás miatt a levegőbe valahogy még mindig várakozás vegyül.
Az elf lány az erdei közösségről kérdez, mivel a korábban és Lyztől hallottakból, egyértelmű számára, hogy az elf szőkeség, Pyctához hasonlatosan, hordavezető szerepet tölthet be a folyóparti táborban.*
- Vagytok többen, akik régmúltból ismeritek egymást, a társaid, de sokan vannak, akik ismeretlenek és jobb élet reményében érkeztek ide. Szerinted, ennyiféle múlt és a jelen, hogyan tehet együtt a gyarapodó jövőért? Milyen sorsra rendelte ezt a falunyi lanawini? Vagy csak minden jön magától? – *Felemás pillantását végigjártatja a táboron, ami oly sokat változott. Elnézi az oltárt szentelő Pyctát, majd ismét Lyzre pillant, a druida lány jó ideje, az utóbbiak szellemében járta eddig a nagyvilágot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.28 02:26:02
5167. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 18:32:53
Üzenet elküldve: 2019-05-27 18:32:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Amikor félre vonul a felemás szemű elf lánnyal, csak a periférián érzékeli, hogy Umon visszatért. Azt is, hogy egyedül. Egy pillanatra felé fordul.
~Remélem nincs gond.~ Lyz számára különösen viselkedett a papnő, de úgy tűnt, Umonnal jól kijönnek, így nála biztosan többet tud tenni a különös szerzetes. Egy aggódó pillantás az egész, aztán már teljes figyelme a újonnan érkezett lányé.*
- Ne sajnáld * mosolyog kedvesen, elnézően, bár nem tiszte neki hogy ítélkezzen. Nem is teszi.*
- Biztosan hallottad már, hogy valaminek a vége, egyben a kezdete is. Vedd úgy, hogy a Szent fa új életének kezdetére értél ide.
- Igen, meglehetősen kalandos volt, de a lényeg, hogy most már védett helyen van a fa.
*Örömmel hallja, hogy az elf lány is csatlakozna a közösséghez. Ott van az íjász fiú is, aki meglehetősen hallgatag, de úgy tűnik, ő is jól érzi magát. Nem hiába, aki az erdőt szereti, előbb utóbb úgyis visszatér oda. Lyz is így van vele.*
- Meg tudom érteni. A városban valahogy én sem találtam a helyemet. Szép, de azt hiszem, nem vagyok oda való. *Vállát vonva vallja meg. Az pedig külön örömmel tölti el, hogy híre megelőzte. Ha csupán annyival, hogy várták, már megmelengeti a lelkét. S pedig úgy tűnik abból, amit az elf lány elmond, hogy két egykori társa valóban várták.*
- Valóban? *csodálkozik el, amikor a szemének hasonlóságát említi a lány.* Neked viszont meglehetősen különleges. Nem sok hasonló van igaz? *neveti el magát halkan a felemás szemek felé intve. Nem veszi komolyan, s még véletlenül sem hiszi, hogy az elf lány valóban láthatta a szemeit egy piktogramon. Meglehetősen sok elfnek vannak zöld szemei, sajátjait pedig csupán a régi otthonában hasonlították mindig édesanyjáéhoz. Itt viszont őt biztosan nem ismeri senki. Pláne mikor egy testvérrel kapcsolatban merül fel a kérdés.*
- Vannak rokonaim Lihanechben, de nincs testvérem. *Hitetlen kedves mosoly ül továbbra is az arcán, mert meggyőződésével nem szeretné megbántani az elf lányt.*
- Sajnálom. Szívesen segítenék... *A befejezetlen mondatban ott lappang a segíteni vágyás, de az is, hogy olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban.* Nemes leányok inkább a városban kötnek ki, eligazítottátok Arthenior felé, azt a nemest?
//Ahseela//
*Amikor félre vonul a felemás szemű elf lánnyal, csak a periférián érzékeli, hogy Umon visszatért. Azt is, hogy egyedül. Egy pillanatra felé fordul.
~Remélem nincs gond.~ Lyz számára különösen viselkedett a papnő, de úgy tűnt, Umonnal jól kijönnek, így nála biztosan többet tud tenni a különös szerzetes. Egy aggódó pillantás az egész, aztán már teljes figyelme a újonnan érkezett lányé.*
- Ne sajnáld * mosolyog kedvesen, elnézően, bár nem tiszte neki hogy ítélkezzen. Nem is teszi.*
- Biztosan hallottad már, hogy valaminek a vége, egyben a kezdete is. Vedd úgy, hogy a Szent fa új életének kezdetére értél ide.
- Igen, meglehetősen kalandos volt, de a lényeg, hogy most már védett helyen van a fa.
*Örömmel hallja, hogy az elf lány is csatlakozna a közösséghez. Ott van az íjász fiú is, aki meglehetősen hallgatag, de úgy tűnik, ő is jól érzi magát. Nem hiába, aki az erdőt szereti, előbb utóbb úgyis visszatér oda. Lyz is így van vele.*
- Meg tudom érteni. A városban valahogy én sem találtam a helyemet. Szép, de azt hiszem, nem vagyok oda való. *Vállát vonva vallja meg. Az pedig külön örömmel tölti el, hogy híre megelőzte. Ha csupán annyival, hogy várták, már megmelengeti a lelkét. S pedig úgy tűnik abból, amit az elf lány elmond, hogy két egykori társa valóban várták.*
- Valóban? *csodálkozik el, amikor a szemének hasonlóságát említi a lány.* Neked viszont meglehetősen különleges. Nem sok hasonló van igaz? *neveti el magát halkan a felemás szemek felé intve. Nem veszi komolyan, s még véletlenül sem hiszi, hogy az elf lány valóban láthatta a szemeit egy piktogramon. Meglehetősen sok elfnek vannak zöld szemei, sajátjait pedig csupán a régi otthonában hasonlították mindig édesanyjáéhoz. Itt viszont őt biztosan nem ismeri senki. Pláne mikor egy testvérrel kapcsolatban merül fel a kérdés.*
- Vannak rokonaim Lihanechben, de nincs testvérem. *Hitetlen kedves mosoly ül továbbra is az arcán, mert meggyőződésével nem szeretné megbántani az elf lányt.*
- Sajnálom. Szívesen segítenék... *A befejezetlen mondatban ott lappang a segíteni vágyás, de az is, hogy olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban.* Nemes leányok inkább a városban kötnek ki, eligazítottátok Arthenior felé, azt a nemest?
5166. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 11:28:47
Üzenet elküldve: 2019-05-27 11:28:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/4//
*Ahhoz, hogy maga végezze el a szertartást, még nem elég erős, de a hit mindent pótolni tud. A benne szunnyadó fényt egyelőre még nem tudja a fába plántálni, de ez még várhat. A fa a földbe került, arra a helyre, amelyre rendeltetett, ahova szeretett volna kerülni, legalábbis Lyzendra állítása szerint. És ha a szőke elf nő állítja, hogy így van, akkor az erdőmélyi elf úgy hisz benne, ahogyan az Erdő Szívében.
Ő akkor sem kel fel a fa elől, amikor mások már távozóra fogják, nem várja el tőlük, hogy együtt fohászkodjanak vele, viszont azoknak akik kitartanak az áldozat végéig, hálás, hogy támogatásukkal segítik törekvéseit.
Halkan fohászkodik, kezét nem véve le a fáról, akkor sem, amikor már az segítség nélkül meg tudna állni, hisz gyökerei már a földbe kerültek és a gödröt is betemették szorgos kezek.
Még nem csinált ilyet soha, mégis érzi, hogy mit kell tennie. Talán ösztönből, zsigerből jön, maga sem tudja, de nem is kell tudnia.
Folytatja a fohászt, míg úgy nem érzi, befejezheti. Addig a külvilágra is csak korlátozott mértékben tud figyelni.*
//Áldozat 7/4//
*Ahhoz, hogy maga végezze el a szertartást, még nem elég erős, de a hit mindent pótolni tud. A benne szunnyadó fényt egyelőre még nem tudja a fába plántálni, de ez még várhat. A fa a földbe került, arra a helyre, amelyre rendeltetett, ahova szeretett volna kerülni, legalábbis Lyzendra állítása szerint. És ha a szőke elf nő állítja, hogy így van, akkor az erdőmélyi elf úgy hisz benne, ahogyan az Erdő Szívében.
Ő akkor sem kel fel a fa elől, amikor mások már távozóra fogják, nem várja el tőlük, hogy együtt fohászkodjanak vele, viszont azoknak akik kitartanak az áldozat végéig, hálás, hogy támogatásukkal segítik törekvéseit.
Halkan fohászkodik, kezét nem véve le a fáról, akkor sem, amikor már az segítség nélkül meg tudna állni, hisz gyökerei már a földbe kerültek és a gödröt is betemették szorgos kezek.
Még nem csinált ilyet soha, mégis érzi, hogy mit kell tennie. Talán ösztönből, zsigerből jön, maga sem tudja, de nem is kell tudnia.
Folytatja a fohászt, míg úgy nem érzi, befejezheti. Addig a külvilágra is csak korlátozott mértékben tud figyelni.*
5165. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 02:23:26
Üzenet elküldve: 2019-05-27 02:23:26
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Lyz//
*Ahseelaxa csendesen áll, ahogy a jelenlévők is. Nem mozdul senki, szemmel láthatóan nem történik semmi. Mindenki magában és gondolataiban elmerülve áll. Olyan mély csend ül, mely olyan, mintha mindenki várna valamire, valakire, egy jelre, egy történésre, bármire, ami kimozdítja ebből az állapotból a jelen pillanatot. Legalább is, így érzi, ezért különös nyugtalanság vesz erőt rajta. Felemás tekintetét a kis fára függeszti, amire valahogy most úgy tekint, mint egy olyan élőlényre, ami kapocs három idősík között, a múlt, a jelen és a jövő között, sőt biztos benne, hogy így van. Nem kerekedik viharos szél, nem felhősödik el az égbolt, nem takarja el egyik hold sem a napot, nem cikázik keresztül gömbvillám az égen, csak a csend van. Maga is hallgatagon mélyed gondolataiba, melyek csendesebbek bármi másnál. Az íjász szőkeséget és Pyctát figyeli.*
~ Köszönöm. ~
*Az elf szőkeség sétál el mellette, az üdvözlését fogadva magához inti, Ahseela bólintva tart vele, hogy távolabb szót váltsanak.*
- Üdv néked nővérem, Ssyleana Lyzendra! Bocsánat, az én teljes nevem Ahseelaxa Scyranna.
Oltárt avattatok, szerintem itt szép és jó helye lesz a fácskának. Sajnálom, hogy csak a végére értem ide. – *Az elf lány nem jegyzi meg, de nem erénye a gyorsaság és a pontosság.*
- Temetés, gyarapodás. Igen. Örülök, hogy nem az előbbi eseményhez kötődik az oltárszentelés, bár elmúlás és búcsú nélkül nincs élet és fordítva. – *Szól, hite szerint, de azt már nem fűzi hozzá, hogy előbbiből eleget látott és volt része belőle, bár a mondat végi szomorú felhang erről árulkodik.*
- Erdőmélyéről? Gyönyörű hely, bár szerintem minden erdősség az a maga nemében. – *A szeretetteljes pillantás nem kerüli el a figyelmét, ahogy Lyzendra mesél és társairól beszél.*
- Kalandos lehetett, de lényeg ide értetek épségben és egészségben a kis fácskával együtt. – *Némi keserűség vegyül a hangjába. A kérdésre kicsit zavarba jön, de különös pillantását nem kapja félre, amikor válaszol.*
- A kis közösség idejövetelekor csatlakoztam a menethez, bár időközben el kellett mennem. ~ Lezárni valamit. ~ De igen, itt szeretnék élni.
*Arra nem tér ki részletesen, hogy az erdőmélyét és a templomot is megjárta, majd búcsúzott Xonartól. Nem szeret a problémáival traktálni másokat.*
- Hallottam rólad, Lyzendra. Említették a neved, Pycta és Umon, amikor Amonra indultak. Ne haragudj, ha túl közvetlenül fog hangzani, de nem Lihanechből származol véletlenül? A szemeid… láttam már ilyen szempárt. Egy elf nemes kereste a testvérét.
//Lyz//
*Ahseelaxa csendesen áll, ahogy a jelenlévők is. Nem mozdul senki, szemmel láthatóan nem történik semmi. Mindenki magában és gondolataiban elmerülve áll. Olyan mély csend ül, mely olyan, mintha mindenki várna valamire, valakire, egy jelre, egy történésre, bármire, ami kimozdítja ebből az állapotból a jelen pillanatot. Legalább is, így érzi, ezért különös nyugtalanság vesz erőt rajta. Felemás tekintetét a kis fára függeszti, amire valahogy most úgy tekint, mint egy olyan élőlényre, ami kapocs három idősík között, a múlt, a jelen és a jövő között, sőt biztos benne, hogy így van. Nem kerekedik viharos szél, nem felhősödik el az égbolt, nem takarja el egyik hold sem a napot, nem cikázik keresztül gömbvillám az égen, csak a csend van. Maga is hallgatagon mélyed gondolataiba, melyek csendesebbek bármi másnál. Az íjász szőkeséget és Pyctát figyeli.*
~ Köszönöm. ~
*Az elf szőkeség sétál el mellette, az üdvözlését fogadva magához inti, Ahseela bólintva tart vele, hogy távolabb szót váltsanak.*
- Üdv néked nővérem, Ssyleana Lyzendra! Bocsánat, az én teljes nevem Ahseelaxa Scyranna.
Oltárt avattatok, szerintem itt szép és jó helye lesz a fácskának. Sajnálom, hogy csak a végére értem ide. – *Az elf lány nem jegyzi meg, de nem erénye a gyorsaság és a pontosság.*
- Temetés, gyarapodás. Igen. Örülök, hogy nem az előbbi eseményhez kötődik az oltárszentelés, bár elmúlás és búcsú nélkül nincs élet és fordítva. – *Szól, hite szerint, de azt már nem fűzi hozzá, hogy előbbiből eleget látott és volt része belőle, bár a mondat végi szomorú felhang erről árulkodik.*
- Erdőmélyéről? Gyönyörű hely, bár szerintem minden erdősség az a maga nemében. – *A szeretetteljes pillantás nem kerüli el a figyelmét, ahogy Lyzendra mesél és társairól beszél.*
- Kalandos lehetett, de lényeg ide értetek épségben és egészségben a kis fácskával együtt. – *Némi keserűség vegyül a hangjába. A kérdésre kicsit zavarba jön, de különös pillantását nem kapja félre, amikor válaszol.*
- A kis közösség idejövetelekor csatlakoztam a menethez, bár időközben el kellett mennem. ~ Lezárni valamit. ~ De igen, itt szeretnék élni.
*Arra nem tér ki részletesen, hogy az erdőmélyét és a templomot is megjárta, majd búcsúzott Xonartól. Nem szeret a problémáival traktálni másokat.*
- Hallottam rólad, Lyzendra. Említették a neved, Pycta és Umon, amikor Amonra indultak. Ne haragudj, ha túl közvetlenül fog hangzani, de nem Lihanechből származol véletlenül? A szemeid… láttam már ilyen szempárt. Egy elf nemes kereste a testvérét.
5164. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 21:09:48
Üzenet elküldve: 2019-05-26 21:09:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Csak egyszer les vissza óvatosan a válla felett, mikor már kellő távolságba tudhatja Umont. Szorítása lassan enged a tőrön, majd elengedi azt. Használta volna, ha kell és ez talán magát jobban meglepi, mint Umont lepte volna. Megkönnyebbült, de mégsem. Magával fogja vinni Átkot...De nem most. Most még túl közel az átkozott tábor.
Ahogy kiadta magából a fényt a ceremónia közben, úgy telepedett meg helyén a sötétség. Árnyékba borítva minden mást, rideg, számító logikát szülve a szív helyére.
Valahol a közelben kakukk dörömböl a fa törzsén, az erdőt pedig megtölti a bogarak lassú döngése és a madarak csicsergő csacsogása. Nem hallja már a hangot, a kacajt, vagy a közeledő lépteket. Csak ő van itt.
Sápadtan lépdel tovább a sűrű aljnövényzetben. Arcán most nincs helye mosolynak, szeme nem csillan huncutul, tekintete rideg. Kezét önkéntelen emeli füléhez, hogy mögé tűrhesse a rakoncátlan tincseket. Csak ekkor veszi észre, hogy remeg. De nem csak keze, egész testében rázza a hideg.*
-Ó, Umon.
*Sóhajtja halkan, mérhetetlen szomorúsággal hangjában. Mint akinek ajkait az utolsó sóhaj hagyja el, de nem az élettől búcsúzik.
Nem telik el egy pillanat és már a furcsa vigyor ül arcán megint, ahogy szórakozottan húzza végig ujjait a fatörzsökön, melyek mellett elhalad.*
Ahogy kiadta magából a fényt a ceremónia közben, úgy telepedett meg helyén a sötétség. Árnyékba borítva minden mást, rideg, számító logikát szülve a szív helyére.
Valahol a közelben kakukk dörömböl a fa törzsén, az erdőt pedig megtölti a bogarak lassú döngése és a madarak csicsergő csacsogása. Nem hallja már a hangot, a kacajt, vagy a közeledő lépteket. Csak ő van itt.
Sápadtan lépdel tovább a sűrű aljnövényzetben. Arcán most nincs helye mosolynak, szeme nem csillan huncutul, tekintete rideg. Kezét önkéntelen emeli füléhez, hogy mögé tűrhesse a rakoncátlan tincseket. Csak ekkor veszi észre, hogy remeg. De nem csak keze, egész testében rázza a hideg.*
-Ó, Umon.
*Sóhajtja halkan, mérhetetlen szomorúsággal hangjában. Mint akinek ajkait az utolsó sóhaj hagyja el, de nem az élettől búcsúzik.
Nem telik el egy pillanat és már a furcsa vigyor ül arcán megint, ahogy szórakozottan húzza végig ujjait a fatörzsökön, melyek mellett elhalad.*
5163. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 20:07:28
Üzenet elküldve: 2019-05-26 20:07:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Han//
*Nem ül ki különösebb érezelem az arcára, mikor követni kezdi a lányt. Tekintve, hogy észre sem vették távozását, feltűnésmentesen indul meg. Persze meglepődik, hogyne lepődne, azonban ezen hamar úrrá lesz, immár inkább csak kíváncsi. Hant hamar beéri, s fürkésző tekintetét a hirtelen megváltozott lányon, közben nem tesz hirtelen mozdulatokat, a mákonyos tekintet, a furcsa, közvetlen beszéd, gyanúsan ismerős számára, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni.*
- Azt gondoltam, szükséged lehet _rám_. Átok nem játékszer, Hanloren. *Rázza meg fejét, miközben tekintete résnyire szűkül.* De megértem, ha egyedül akarsz lenni. *Hajtja meg magát kifejezéstelen tekintettel, melyet le sem vesz a lányról.*
- A nevem... Umon... Átok nincs többé! *~ Remélem. ~ szorítja össze fogait, s szűri ki köztük a szavakat.*
- És nem szép dolog, Átkot emlegetni egy ilyen szertartás kellős közepén! *Maga sem gondolja komolyan, de egyszerűen ezt kellett mondania.*
- A tűzzel játszol, te lány, ám legyen. De egyet ne felejts... Átoknak senkire sincs szüksége.
//Hajnali ceremónia//
*A vigyort nem veszi észre, megfordul és visszaindul a többiekhez, csak fél szemmel tekint a háta mögé. Mikor visszaér, nem szól senkihez, csupán némán és elgondolkodva foglalja el a helyét, amíg még szükséges. Magában mereng, s a kis csemete fát nézi. Nem tűnik fel neki, hogy újabb szereplővel gyarapodott a tábor, ahogyan az sem, Lyz csendesen szót vált vele. Nem vallaná be senkinek de aggódik. Hanloren viselkedése bár túl erős következtetés lenne így rögtön, azonban, hogy Átkot akarja, sőt kívánja... sok mindent jelenthet. A templomi ütközet pedig nem múlt el nyomok nélkül, ezt maga a lány mondta számára. A fülében felcsendülő halk kacajról nem is beszélve.*
*Nem ül ki különösebb érezelem az arcára, mikor követni kezdi a lányt. Tekintve, hogy észre sem vették távozását, feltűnésmentesen indul meg. Persze meglepődik, hogyne lepődne, azonban ezen hamar úrrá lesz, immár inkább csak kíváncsi. Hant hamar beéri, s fürkésző tekintetét a hirtelen megváltozott lányon, közben nem tesz hirtelen mozdulatokat, a mákonyos tekintet, a furcsa, közvetlen beszéd, gyanúsan ismerős számára, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni.*
- Azt gondoltam, szükséged lehet _rám_. Átok nem játékszer, Hanloren. *Rázza meg fejét, miközben tekintete résnyire szűkül.* De megértem, ha egyedül akarsz lenni. *Hajtja meg magát kifejezéstelen tekintettel, melyet le sem vesz a lányról.*
- A nevem... Umon... Átok nincs többé! *~ Remélem. ~ szorítja össze fogait, s szűri ki köztük a szavakat.*
- És nem szép dolog, Átkot emlegetni egy ilyen szertartás kellős közepén! *Maga sem gondolja komolyan, de egyszerűen ezt kellett mondania.*
- A tűzzel játszol, te lány, ám legyen. De egyet ne felejts... Átoknak senkire sincs szüksége.
//Hajnali ceremónia//
*A vigyort nem veszi észre, megfordul és visszaindul a többiekhez, csak fél szemmel tekint a háta mögé. Mikor visszaér, nem szól senkihez, csupán némán és elgondolkodva foglalja el a helyét, amíg még szükséges. Magában mereng, s a kis csemete fát nézi. Nem tűnik fel neki, hogy újabb szereplővel gyarapodott a tábor, ahogyan az sem, Lyz csendesen szót vált vele. Nem vallaná be senkinek de aggódik. Hanloren viselkedése bár túl erős következtetés lenne így rögtön, azonban, hogy Átkot akarja, sőt kívánja... sok mindent jelenthet. A templomi ütközet pedig nem múlt el nyomok nélkül, ezt maga a lány mondta számára. A fülében felcsendülő halk kacajról nem is beszélve.*
5162. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 17:09:44
Üzenet elküldve: 2019-05-26 17:09:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Csak áll, két társa közt, kikkel megjárták a hadak útját, de nem is lehetne boldogabb. Hiszi, hogy a papnő áldása működik, hisz nincs látványos része, melyből azonmód ki is derülhetne. Mikor Pycta is a fa tövébe térdel, csak áll egy darabig, de befejezetlennek érzi a maga részéről, hogy a fa kérését teljesítvén, ne legyen egy szavuk sem. Térdre ereszkedik egy rövidke fohászra maga is.
~Me'Ochass. Elhoztunk hát, a legjobb tudásunk, és érzésünk szerint ebbe a közösségbe. Hiszem, hogy a lehető legjobb helyre hoztunk. Hiszem, hogy sokak imája hangzik majd el gyökereid felett, és sokak élete köttetik majd össze lobkoronád alatt. Áldd meg őket, akik tiszta szívvel hisznek benned, és segítsd meg a kicsiny közösséget. Míg itt leszek, nem lesz olyan agancsos démon, vagy legyen az bármilyen entitás, aki kezet emelhetne rád. ~
Lyz bár a fához, s általa az Erdőszellemhez fohászkodik, és bár csupán saját nevében beszél, tudja jól, hogy Monsotor, és Denzack is ugyan úgy fegyvert ragadna újra, ha kell. Nem ismeri még a közösséget, de abban is biztos, hogy nincsenek ezzel egyedül. Nem csak Pycta és Han az, aki olyan elhivatott, hanem Lyz becslése szerint a közösség nagyja is Eeyr hívő lehet. Magáról az Erdőszellemről pedig még Lyz régi otthonában is hallottak, bár ők másképp hívták anno. Így aztán könnyen meglehet, hogy itt sincs ez másképp.
Lyz a fogadalommal végződő fohász végén mosollyal ajkain áll fel Pycta mellől, akit nem szeretne zavarni mélyült állapotában, így csak csendben bólint társai felé, hogy részéről végeztek.
Mikor éppen fordulna, hogy távolabb sétáljon, megáll mellettük egy elf nő áll meg, s máris bemutatkozik.*
- Üdvözöllek Ahseela *köszön, s egy pillanatra elidőzik pillantása a felemás szempáron.*
~Milyen különös.~
*Bólint az elf lánynak, miközben másik kezével int, egy távolabbi pont felé, jelezvén, arra inkább alkalmas a beszélgetésre. Válaszra még nem nyitja száját, nem szeretné Pyctát ezzel sem megzavarni, bár talán olyan mélyen van, hogy nem is hallaná. Ugyan nem megy túl messzire, látótávban maradnak, de szavaik innen aligha lehetnek zavaróak. Ha Ahseela követi, szívesen elmondja, hogy minek a végre ért ide. Illetve minek a kezdetéhet.*
- Üdvözöllek Ahseela. A nevem Ssyleana Lyzendra. Éppen az oltárszentelés végére értél ide. A fát avattunk oltárrá, bár eddig is azt a szerepet töltötte be. Nem temettünk, de remélem gyarapodni fogunk *mosolyodik a furcsa szemű elf lányra.*
- Erdőmélyéről hoztuk a szent fát a társaimmal. *Egy szeretetteljes pillantást vet társaira, s Pyctára.*
- Te is itt élsz? *kérdezi, mert olyan lendülettel érkezett, mint aki nem először teszi ezt meg.*
//Ahseela//
*Csak áll, két társa közt, kikkel megjárták a hadak útját, de nem is lehetne boldogabb. Hiszi, hogy a papnő áldása működik, hisz nincs látványos része, melyből azonmód ki is derülhetne. Mikor Pycta is a fa tövébe térdel, csak áll egy darabig, de befejezetlennek érzi a maga részéről, hogy a fa kérését teljesítvén, ne legyen egy szavuk sem. Térdre ereszkedik egy rövidke fohászra maga is.
~Me'Ochass. Elhoztunk hát, a legjobb tudásunk, és érzésünk szerint ebbe a közösségbe. Hiszem, hogy a lehető legjobb helyre hoztunk. Hiszem, hogy sokak imája hangzik majd el gyökereid felett, és sokak élete köttetik majd össze lobkoronád alatt. Áldd meg őket, akik tiszta szívvel hisznek benned, és segítsd meg a kicsiny közösséget. Míg itt leszek, nem lesz olyan agancsos démon, vagy legyen az bármilyen entitás, aki kezet emelhetne rád. ~
Lyz bár a fához, s általa az Erdőszellemhez fohászkodik, és bár csupán saját nevében beszél, tudja jól, hogy Monsotor, és Denzack is ugyan úgy fegyvert ragadna újra, ha kell. Nem ismeri még a közösséget, de abban is biztos, hogy nincsenek ezzel egyedül. Nem csak Pycta és Han az, aki olyan elhivatott, hanem Lyz becslése szerint a közösség nagyja is Eeyr hívő lehet. Magáról az Erdőszellemről pedig még Lyz régi otthonában is hallottak, bár ők másképp hívták anno. Így aztán könnyen meglehet, hogy itt sincs ez másképp.
Lyz a fogadalommal végződő fohász végén mosollyal ajkain áll fel Pycta mellől, akit nem szeretne zavarni mélyült állapotában, így csak csendben bólint társai felé, hogy részéről végeztek.
Mikor éppen fordulna, hogy távolabb sétáljon, megáll mellettük egy elf nő áll meg, s máris bemutatkozik.*
- Üdvözöllek Ahseela *köszön, s egy pillanatra elidőzik pillantása a felemás szempáron.*
~Milyen különös.~
*Bólint az elf lánynak, miközben másik kezével int, egy távolabbi pont felé, jelezvén, arra inkább alkalmas a beszélgetésre. Válaszra még nem nyitja száját, nem szeretné Pyctát ezzel sem megzavarni, bár talán olyan mélyen van, hogy nem is hallaná. Ugyan nem megy túl messzire, látótávban maradnak, de szavaik innen aligha lehetnek zavaróak. Ha Ahseela követi, szívesen elmondja, hogy minek a végre ért ide. Illetve minek a kezdetéhet.*
- Üdvözöllek Ahseela. A nevem Ssyleana Lyzendra. Éppen az oltárszentelés végére értél ide. A fát avattunk oltárrá, bár eddig is azt a szerepet töltötte be. Nem temettünk, de remélem gyarapodni fogunk *mosolyodik a furcsa szemű elf lányra.*
- Erdőmélyéről hoztuk a szent fát a társaimmal. *Egy szeretetteljes pillantást vet társaira, s Pyctára.*
- Te is itt élsz? *kérdezi, mert olyan lendülettel érkezett, mint aki nem először teszi ezt meg.*
5161. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 13:29:01
Üzenet elküldve: 2019-05-26 13:29:01
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnali ceremónia//
*Egyre több és több ember kezd mozgolódni körülöttük, Dat pedig egyelőre csendben álldogál, csak akkor szólal meg, ha köszönnek neki. A sokaság egy nagy körbe gyűlik össze, ahová újdonsült társai hamar magukkal is viszik. Dat érzi a lelkesedést és az izgatottságot a levegőben, és ahogy tekintetét végigjáratja az egybegyűlteken, kezdi összerakni a dolgokat. Bízva magasságában hátrébb áll meg, így is remekül rálát a történésekre. Most örül csak igazán Umon magyarázatának, anélkül most teljesen zavarodottan és tanácstalanul álldogálna itt. Nem az a beszédes fajta, így csöndben nézi a szertartást. A többi nézelődőt fürkészve tűnik fel neki, hogy mennyi mindenkit nem ismer közülük, ezen igyekszik majd változtatni. Tetszik neki ez az eldugott tábor, más tervei pedig egyelőre nincsenek, így eldönti, hogy itt fog letelepedni, akármi is lesz. A nagy gondolkodásban megint elkalandozott, egy gyors fejrázással tér vissza a ceremónia nézéséhez.*
*Egyre több és több ember kezd mozgolódni körülöttük, Dat pedig egyelőre csendben álldogál, csak akkor szólal meg, ha köszönnek neki. A sokaság egy nagy körbe gyűlik össze, ahová újdonsült társai hamar magukkal is viszik. Dat érzi a lelkesedést és az izgatottságot a levegőben, és ahogy tekintetét végigjáratja az egybegyűlteken, kezdi összerakni a dolgokat. Bízva magasságában hátrébb áll meg, így is remekül rálát a történésekre. Most örül csak igazán Umon magyarázatának, anélkül most teljesen zavarodottan és tanácstalanul álldogálna itt. Nem az a beszédes fajta, így csöndben nézi a szertartást. A többi nézelődőt fürkészve tűnik fel neki, hogy mennyi mindenkit nem ismer közülük, ezen igyekszik majd változtatni. Tetszik neki ez az eldugott tábor, más tervei pedig egyelőre nincsenek, így eldönti, hogy itt fog letelepedni, akármi is lesz. A nagy gondolkodásban megint elkalandozott, egy gyors fejrázással tér vissza a ceremónia nézéséhez.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579