Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 256 (5101. - 5120. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5120. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 12:50:00
Üzenet elküldve: 2019-05-14 12:50:00
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozás//
*Elfogadták kinyújtott kezét, ezt jó jelnek veszi.*
~Tintás... érdekes név.~
*Úgy tűnik a fickónak van hova mennie, és a mondataiból Dat azt hámozta ki, hogy őt is meginvitálta, már ha lehet invitációnak tekinteni, hogy őt nem kérdezték meg. Egyik szemöldökét felvonva kérdőn néz újdonsült ismerősére, aki közben el is indult.*
-Várj, milyen táborról beszélsz?
*Kiált utána, és habozik még egy-két másodpercig, majd egy halk sóhaj kíséretében utánaindul.*
-Várj meg... Tintás...
*A név előtt egy kis szünetet hagy, még meg kell szoknia, hogy így hívja. Mélyen belül azonban tudja, hogy ez most pont kapóra jön, hiszen eredetileg is errefelé tervezett élni. Valahol az erdőben. Annak pedig kifejezetten örül, hogy majd társasága is akad.*
*Elfogadták kinyújtott kezét, ezt jó jelnek veszi.*
~Tintás... érdekes név.~
*Úgy tűnik a fickónak van hova mennie, és a mondataiból Dat azt hámozta ki, hogy őt is meginvitálta, már ha lehet invitációnak tekinteni, hogy őt nem kérdezték meg. Egyik szemöldökét felvonva kérdőn néz újdonsült ismerősére, aki közben el is indult.*
-Várj, milyen táborról beszélsz?
*Kiált utána, és habozik még egy-két másodpercig, majd egy halk sóhaj kíséretében utánaindul.*
-Várj meg... Tintás...
*A név előtt egy kis szünetet hagy, még meg kell szoknia, hogy így hívja. Mélyen belül azonban tudja, hogy ez most pont kapóra jön, hiszen eredetileg is errefelé tervezett élni. Valahol az erdőben. Annak pedig kifejezetten örül, hogy majd társasága is akad.*
5119. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 10:50:49
Üzenet elküldve: 2019-05-14 10:50:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Hanloren//
*Korán kelt ezen a napon is, hisz még rengeteg feladat van a falu körül. A lombházak alapjai már készen vannak, a falak felhúzása zajlik és a tetők felépítése, aztán már szinte költözhetőek is az otthonok. A szent fa megérkezése jó hatással volt a falu életére, a hit mindig remek katalizátor, a munka kétszeres erővel zajlik, mióta a falubeliek tudják, hogy az Erdő Szívének és Eeyrnek szentelt oltár fog állni a közösség területén.
Mindennek sarkalatos pontja egy olyan személy, aki képes kaput nyitni a felsőbb szférákra és a Fény Istennőjének, a Fákban Lakónak áldását kérni a csemetefára, hogy attól kezdve oltárként funkcionálhasson, megtestesülése lehessen a hitnek.
A csuhátlan csuhás a központi sátor felé tart, a nagy, főleg közösségi összejövetelekre, étkezésekre használt sátor funkcióját a közösség közepén álló lombház váltja majd fel, amelyet hat fa törzsére erősítettek. Úgymond az lesz majd a közösség szíve.
A sátorba lépve megkönnyebbülten látja, hogy Hanloren visszatért, amikor Lyzendráék megérkeztek, a papnő eltűnt kis időre.*
- Papnő, aggódtunk érted, amikor eltűntél. *Lép a kezében bögrét tartó lányhoz és hajol meg köszöntésként előtte. Ők ketten az Erdő Szívének két különböző feladatát látják el. Hanloren a hívők lelkét védi, legalábbis az erdőmélyi elf szerint, míg ő maga a védelmező, a Fákban Lakó katonája, ki az anyagi világban harcol Ő érte.*
- Korábban említettem, hogy kérni szeretnék tőled valamit. *Ül le fajtársával szemben, hangja bizalmas.*
- Hogy megértsd, egészen az elején kell kezdenem. *Teszi hozzá bocsánatkérő pillantással, mert hosszú történetre készül, hogy Hanloren is megláthassa a múltban gyökerező okokat, amelyek a jelenben csúcsosodnak ki és nyernek valódi értelmet.*
- A fa, amelyet Lyzendráék elhoztak, különleges facsemete. Én magam ültettem egykoron Erdőmélyén. Gondoztam és védelmeztem, míg meg nem erősödött. Úgy érzem, hogy valóban szent, mintha az Erdő Szíve, Eeyr fénye lakozna benne. Most pedig, hogy megérkezett, már nem is kételkedem ebben. Azt szeretném, hogy oltárrá szenteld a fát, hogy az legyen a közösség központja. Mit gondolsz erről, papnő? *Fejezi be a történetet és néz kérdőn az elf lányra. Számára nagyon sokat jelent a fa, de azt is elhiszi, ha valaki szkeptikusan fogadja ezt az egészet, hisz az ő hitén és Lyzendra elmesélésén kívül nem sok támasztja alá mindezt.
De egy erdei közösségbe vétek volna kőből emelt oltárt szentelni, hisz a kő nem az erdő része. Egy fa, amelyet oltárként tisztelnek, mindennél többet jelenthet egy ilyen közösségnek.*
//Hanloren//
*Korán kelt ezen a napon is, hisz még rengeteg feladat van a falu körül. A lombházak alapjai már készen vannak, a falak felhúzása zajlik és a tetők felépítése, aztán már szinte költözhetőek is az otthonok. A szent fa megérkezése jó hatással volt a falu életére, a hit mindig remek katalizátor, a munka kétszeres erővel zajlik, mióta a falubeliek tudják, hogy az Erdő Szívének és Eeyrnek szentelt oltár fog állni a közösség területén.
Mindennek sarkalatos pontja egy olyan személy, aki képes kaput nyitni a felsőbb szférákra és a Fény Istennőjének, a Fákban Lakónak áldását kérni a csemetefára, hogy attól kezdve oltárként funkcionálhasson, megtestesülése lehessen a hitnek.
A csuhátlan csuhás a központi sátor felé tart, a nagy, főleg közösségi összejövetelekre, étkezésekre használt sátor funkcióját a közösség közepén álló lombház váltja majd fel, amelyet hat fa törzsére erősítettek. Úgymond az lesz majd a közösség szíve.
A sátorba lépve megkönnyebbülten látja, hogy Hanloren visszatért, amikor Lyzendráék megérkeztek, a papnő eltűnt kis időre.*
- Papnő, aggódtunk érted, amikor eltűntél. *Lép a kezében bögrét tartó lányhoz és hajol meg köszöntésként előtte. Ők ketten az Erdő Szívének két különböző feladatát látják el. Hanloren a hívők lelkét védi, legalábbis az erdőmélyi elf szerint, míg ő maga a védelmező, a Fákban Lakó katonája, ki az anyagi világban harcol Ő érte.*
- Korábban említettem, hogy kérni szeretnék tőled valamit. *Ül le fajtársával szemben, hangja bizalmas.*
- Hogy megértsd, egészen az elején kell kezdenem. *Teszi hozzá bocsánatkérő pillantással, mert hosszú történetre készül, hogy Hanloren is megláthassa a múltban gyökerező okokat, amelyek a jelenben csúcsosodnak ki és nyernek valódi értelmet.*
- A fa, amelyet Lyzendráék elhoztak, különleges facsemete. Én magam ültettem egykoron Erdőmélyén. Gondoztam és védelmeztem, míg meg nem erősödött. Úgy érzem, hogy valóban szent, mintha az Erdő Szíve, Eeyr fénye lakozna benne. Most pedig, hogy megérkezett, már nem is kételkedem ebben. Azt szeretném, hogy oltárrá szenteld a fát, hogy az legyen a közösség központja. Mit gondolsz erről, papnő? *Fejezi be a történetet és néz kérdőn az elf lányra. Számára nagyon sokat jelent a fa, de azt is elhiszi, ha valaki szkeptikusan fogadja ezt az egészet, hisz az ő hitén és Lyzendra elmesélésén kívül nem sok támasztja alá mindezt.
De egy erdei közösségbe vétek volna kőből emelt oltárt szentelni, hisz a kő nem az erdő része. Egy fa, amelyet oltárként tisztelnek, mindennél többet jelenthet egy ilyen közösségnek.*
5118. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 22:16:53
Üzenet elküldve: 2019-05-13 22:16:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
- Ne haragudj, nem állt szándékomban zavarba hozni. *Hajtja meg magát bocsánatkérően ültében az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Biztosan én mondhattam félreérthetően. *Szabadkozik.
A lombházak gyakorlatiasságának méltatását hallva egyetértően bólogat. Valóban a lombszinten kevésbé vannak kitéve az erdő vadjainak, legyenek azok kártevők, mármint az ő értelmükben, vagy ragadozók.*
- Erdőmélyén fokozottabban jelen volt a veszély, de itt is el kell fogadnunk, hogy az állatok voltak itt előbb. *Kezd bele a válaszba.*
- Az erdőnek megvannak a saját törvényei, amelyek ránk is ugyanúgy vonatkoznak, mint minden élőlényre, amelyik otthonának mondja ezt a vadont. *Int körbe, mintha egyetlen mozdulattal le tudná fedni azt a hatalmas erdőséget, amely a Lihanechi tótól egészen a kikötőig elterül a hegységgel párhuzamosan.*
- Ha betartjuk a törvényeit, nincs mitől tartanunk, de nem szeretnénk magunk alá kényszeríteni az erdőt, hisz együtt szeretnénk élni vele, nem "felette" *Jelzi, hogy ezúttal nem a lombházakra céloz, hanem az erdő leigázására.*
- Xauzur valóban kivételes eset, de szerencsére rám hallgat. Volt már, hogy csaknem szétmarcangolt egy óriást, amikor az azt gondolta, hogy simogatni való macskával van dolga. *Néz le a mellette békésen napozó ragadozóra. Pedig ő akkor is kérte, hogy ne kezelje senki háziállatként azért, mert rá hallgat.*
- Igen, a törvények szerint nem szabad bevinni a városba. *Erősíti meg Vieljana szavait.*
- De azért Árnyék más, hátasként biztosan más szabályok vonatkoznak rá. Szerintem, ha valaki Xauzur hátára akarna ülni, széttépné. *Mondja komolyan, mert ezzel valóban nem tréfálna. Szerencsére csak halványan emlékszik rá, hogyan marcangolta szét az őrületükben rájuk támadókat az erdőszéli tisztáson.*
- Nem tudom. *Válaszolja eltűnődve és pár szívdobbanásnyi időre, mert a beszélgetés felidézi benne azokat a hatokat, amikor nem volt teljesen önmaga.
A komor gondolatokból a tündér kérdése zökkenti ki. Zavartan elmosolyodik, majd a felkínált pogácsák felé nyúl.*
- Köszönöm, jól fog esni. *Mondja, ahogy elvesz egyet. Az irbisz felemeli a fejét, de amikor megpillantja, hogy számára nem érdekes étel került terítékre, visszafekszik.
Az erdőmélyi elf, kezében a pogácsát vizslatva hallgatja tovább Vieljana szavait, de gondolatai folyton visszatérnek arra az időre, amikor valójában nem önmaga volt.*
- Vieljana, szerinted Eeyr lehet önző? *Kérdi, teljesen eltérve attól a témától, amelyről eddig beszélgettek. Úgy tartják, kevésbé ismerősöknek könnyebben nyílik meg az elf, talán ez a gondolat sarkallja a csuhátlan csuhást is beszédre.*
- Tudod, egy időben magam is azt hittem, hogy az Erdő Szíve és Eeyr nem egyek. Hogy két külön istenről van szó. *Kezd bele a magyarázatba.*
- Aztán a templom oltárát megátkozták, a sötétség fészkelt belé és a Fákban Lakó küldetésre szólított engem. *Néz fel, lombzöld tekintetében szomorúság csillan.*
- Sem akaratom, sem erőm nem volt ellent mondani neki, így elindultam. Nem voltam... nem voltam önmagam, csak a feladat létezett és minden tétlenséggel töltött percért fájdalommal fizettem. Xauzur akkor is velem volt és amikor egykori társakkal találkoztam egy kitérő alkalmával, csaknem nekem támadt. *Meséli el a homályos emlékkockákból összerakott, foghíjas történetet.*
- Úgy sejtem, rajta keresztül figyelmeztetett az Erdő Szíve, azaz Eeyr, hogy mi a fontosabb neki. A küldetés. Azt akarta, hogy a feladatommal foglalkozzam, amit Ő jelölt ki nekem. *Pár pillanatra elhallgat, hogy a tündérnek legyen ideje megemészteni a hallottakat.*
- Ne érts félre, én elfogadtam, hogy ez a sorsom. Az irbiszek is az ő katonái, de vannak csatamezők, ahol ők kevésbé hatékonyak, ezért kellenek a számára olyanok is, mint én. *Tárja szét megadóan a karjait.*
- Vannak, akik a lelkük hitével szolgálják Őt és vannak, akik ököllel, acéllal. Legalábbis én így hiszem. Visszakaptam a békémet, az akaratomat, nyugalmam lehet a faluban, melyet otthonunknak választottunk a tó mellett, de attól tartok, sőt, tudom, hogy eljön még az az idő, amikor újra csatába hív engem az Erdő Szíve, hogy az oldalán küzdve győzzek vagy hulljak el. *Szomorú mosollyal néz az előtte ülő tündérre, de lombzöld tekintet komoly.*
- Őrültség ez? *Kérdi halkan, bár ő tudja a választ. Nem az. Legalábbis ő már megbékélt a sorsával.*
- Ne haragudj, nem szerettem volna elrontani ezt a remek beszélgetést. *Mosolyog bocsánatkérően, majd beleharap a pogácsába.*
- Nagyon finom.
//Vieljana//
- Ne haragudj, nem állt szándékomban zavarba hozni. *Hajtja meg magát bocsánatkérően ültében az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Biztosan én mondhattam félreérthetően. *Szabadkozik.
A lombházak gyakorlatiasságának méltatását hallva egyetértően bólogat. Valóban a lombszinten kevésbé vannak kitéve az erdő vadjainak, legyenek azok kártevők, mármint az ő értelmükben, vagy ragadozók.*
- Erdőmélyén fokozottabban jelen volt a veszély, de itt is el kell fogadnunk, hogy az állatok voltak itt előbb. *Kezd bele a válaszba.*
- Az erdőnek megvannak a saját törvényei, amelyek ránk is ugyanúgy vonatkoznak, mint minden élőlényre, amelyik otthonának mondja ezt a vadont. *Int körbe, mintha egyetlen mozdulattal le tudná fedni azt a hatalmas erdőséget, amely a Lihanechi tótól egészen a kikötőig elterül a hegységgel párhuzamosan.*
- Ha betartjuk a törvényeit, nincs mitől tartanunk, de nem szeretnénk magunk alá kényszeríteni az erdőt, hisz együtt szeretnénk élni vele, nem "felette" *Jelzi, hogy ezúttal nem a lombházakra céloz, hanem az erdő leigázására.*
- Xauzur valóban kivételes eset, de szerencsére rám hallgat. Volt már, hogy csaknem szétmarcangolt egy óriást, amikor az azt gondolta, hogy simogatni való macskával van dolga. *Néz le a mellette békésen napozó ragadozóra. Pedig ő akkor is kérte, hogy ne kezelje senki háziállatként azért, mert rá hallgat.*
- Igen, a törvények szerint nem szabad bevinni a városba. *Erősíti meg Vieljana szavait.*
- De azért Árnyék más, hátasként biztosan más szabályok vonatkoznak rá. Szerintem, ha valaki Xauzur hátára akarna ülni, széttépné. *Mondja komolyan, mert ezzel valóban nem tréfálna. Szerencsére csak halványan emlékszik rá, hogyan marcangolta szét az őrületükben rájuk támadókat az erdőszéli tisztáson.*
- Nem tudom. *Válaszolja eltűnődve és pár szívdobbanásnyi időre, mert a beszélgetés felidézi benne azokat a hatokat, amikor nem volt teljesen önmaga.
A komor gondolatokból a tündér kérdése zökkenti ki. Zavartan elmosolyodik, majd a felkínált pogácsák felé nyúl.*
- Köszönöm, jól fog esni. *Mondja, ahogy elvesz egyet. Az irbisz felemeli a fejét, de amikor megpillantja, hogy számára nem érdekes étel került terítékre, visszafekszik.
Az erdőmélyi elf, kezében a pogácsát vizslatva hallgatja tovább Vieljana szavait, de gondolatai folyton visszatérnek arra az időre, amikor valójában nem önmaga volt.*
- Vieljana, szerinted Eeyr lehet önző? *Kérdi, teljesen eltérve attól a témától, amelyről eddig beszélgettek. Úgy tartják, kevésbé ismerősöknek könnyebben nyílik meg az elf, talán ez a gondolat sarkallja a csuhátlan csuhást is beszédre.*
- Tudod, egy időben magam is azt hittem, hogy az Erdő Szíve és Eeyr nem egyek. Hogy két külön istenről van szó. *Kezd bele a magyarázatba.*
- Aztán a templom oltárát megátkozták, a sötétség fészkelt belé és a Fákban Lakó küldetésre szólított engem. *Néz fel, lombzöld tekintetében szomorúság csillan.*
- Sem akaratom, sem erőm nem volt ellent mondani neki, így elindultam. Nem voltam... nem voltam önmagam, csak a feladat létezett és minden tétlenséggel töltött percért fájdalommal fizettem. Xauzur akkor is velem volt és amikor egykori társakkal találkoztam egy kitérő alkalmával, csaknem nekem támadt. *Meséli el a homályos emlékkockákból összerakott, foghíjas történetet.*
- Úgy sejtem, rajta keresztül figyelmeztetett az Erdő Szíve, azaz Eeyr, hogy mi a fontosabb neki. A küldetés. Azt akarta, hogy a feladatommal foglalkozzam, amit Ő jelölt ki nekem. *Pár pillanatra elhallgat, hogy a tündérnek legyen ideje megemészteni a hallottakat.*
- Ne érts félre, én elfogadtam, hogy ez a sorsom. Az irbiszek is az ő katonái, de vannak csatamezők, ahol ők kevésbé hatékonyak, ezért kellenek a számára olyanok is, mint én. *Tárja szét megadóan a karjait.*
- Vannak, akik a lelkük hitével szolgálják Őt és vannak, akik ököllel, acéllal. Legalábbis én így hiszem. Visszakaptam a békémet, az akaratomat, nyugalmam lehet a faluban, melyet otthonunknak választottunk a tó mellett, de attól tartok, sőt, tudom, hogy eljön még az az idő, amikor újra csatába hív engem az Erdő Szíve, hogy az oldalán küzdve győzzek vagy hulljak el. *Szomorú mosollyal néz az előtte ülő tündérre, de lombzöld tekintet komoly.*
- Őrültség ez? *Kérdi halkan, bár ő tudja a választ. Nem az. Legalábbis ő már megbékélt a sorsával.*
- Ne haragudj, nem szerettem volna elrontani ezt a remek beszélgetést. *Mosolyog bocsánatkérően, majd beleharap a pogácsába.*
- Nagyon finom.
5117. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 19:43:36
Üzenet elküldve: 2019-05-13 19:43:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
- Bocsáss meg, azt hiszem, én értettem félre. *Pirul Viel.* Bevallom, mikor elindultam, még nem számítottam rá, hogy meghívást kapok egy ilyen érdekes helyre. Nem is csoda, hogy ennyire megzavarodtam. *Mosolyog saját butaságán, és megpaskolja Árnyék hátát, mintegy jelezve, hogy „Látod, már megint milyen suta vagyok?”.*
- A fákon lakni különösen praktikus lehet a vadállatok ellen. *Véli, bár csodálkozással adózik, mert így valóban más, egyedibb a kialakítás, mint egy (fallal bekerített) átlagos városban.* Gondolom, hiába ápoltok jó barátságot az erdő állataival, azért rátok is ugyanúgy veszélyesek, mint bármelyikünkre. Ha jól sejtem, Xauzur egy kivételes eset, nem?
*Ő is hallotta már, hogy lombevőknek nevezték az elfeket, de az ő népe mindig is értékelte őket annyira, hogy ne ragasszon rájuk ilyenféle ragadványneveket. Hogy a tündéreket minek nevezik a hátuk mögött, azt Viel nem tudja, de biztos benne, hogy nem lenne miatta szomorú. Elvégre azok, akik megismerik, úgyis megtudják, milyen jók a szándékai. A sértés csak azoknak az eszköze, akik nem tudnak eleget, hogy meglássák másban a jót – vagy a bölcs hallgatásban a békét. Most ő is emellett dönt, kicsit elmosolyodik.*
- Hallottam már, hogy a város törvényei tiltják az efféle nagyvadakat. Még Árnyéktól is sokan megijednek, pedig ő aztán tényleg nem az a veszedelmes fajta. *Vielnek eszébe jut, hogy az igazi rendeltetéséről még nem is volt alkalma beszélni.* Tulajdonképpen rajta szoktam lovagolni. Vagy kutyagolni. *Kuncog.* Nagyon mulatságos látvány lehet, de meglepően kényelmes és egyszerű. Ezért olyan engedelmes, nagyon képzett. Mégsem kergethet kóbor cicákat a városon át, amíg én a füleibe kapaszkodva lobogok utána. *Kacag fel csilingelő, szinte gyermeki hangon. Már nem feszélyezi annyira az irbisz jelenléte, sőt érdeklődve nézi, hogy simogatja Pycta.* Szerintem ő sem falna fel téged, különben ki vakargatná a hátát?
- Miért akarná az Erdő Szíve másképp? *Mosolyog a lány, és látszik rajta, hogy már elfogadta Eeyr kettősségét.* Úgy tapasztaltam, hogy a jóság és a szeretet mindig kifizetődik, bárkiről legyen is szó. Mindenkiben, még a legrettegettebb gyilkosban is van valami szép, valami emberi. Csak elő kell hozni.
*Lehet, hogy Pycta naivnak gondolja a tündért ezért a gondolatmenetéért, de Viel teljesen őszintén, mély vallási meggyőződésből beszél.*
- Nem vagy éhes? *Mosolyog, és előhúz a táskájából egy kis összekötött zsebkendőt. Ahogy kihajtogatja, Pycta is láthatja, hogy kis, ránézésre kicsit talán a kelleténél tovább sütött, de attól még étvágygerjesztő pogácsák csücsülnek benne. A tündér megkínálja belőle az elfet.*
- Én sütöttem. Még nagyon gyakorlom, de a többiek szerint ez elég jól sikerült. Sajnos a társainknak nem igazán ilyen étel való. *Gondol az állatokra.* De egy kis harapnivalónak jó a hazaútra. Vagy… bármerre is tartasz. *Szemében kíváncsiság csillog, ahogy kényelembe helyezve magát (hátát Árnyék oldalának veti) megkóstol egy pogácsát. Érdekelné, hogy Pycta merre kalandozhat, de nem akar tolakodni, ezért hagyja, hogy a kis piknik közben meséljen, ha akar.*
//Pycta//
- Bocsáss meg, azt hiszem, én értettem félre. *Pirul Viel.* Bevallom, mikor elindultam, még nem számítottam rá, hogy meghívást kapok egy ilyen érdekes helyre. Nem is csoda, hogy ennyire megzavarodtam. *Mosolyog saját butaságán, és megpaskolja Árnyék hátát, mintegy jelezve, hogy „Látod, már megint milyen suta vagyok?”.*
- A fákon lakni különösen praktikus lehet a vadállatok ellen. *Véli, bár csodálkozással adózik, mert így valóban más, egyedibb a kialakítás, mint egy (fallal bekerített) átlagos városban.* Gondolom, hiába ápoltok jó barátságot az erdő állataival, azért rátok is ugyanúgy veszélyesek, mint bármelyikünkre. Ha jól sejtem, Xauzur egy kivételes eset, nem?
*Ő is hallotta már, hogy lombevőknek nevezték az elfeket, de az ő népe mindig is értékelte őket annyira, hogy ne ragasszon rájuk ilyenféle ragadványneveket. Hogy a tündéreket minek nevezik a hátuk mögött, azt Viel nem tudja, de biztos benne, hogy nem lenne miatta szomorú. Elvégre azok, akik megismerik, úgyis megtudják, milyen jók a szándékai. A sértés csak azoknak az eszköze, akik nem tudnak eleget, hogy meglássák másban a jót – vagy a bölcs hallgatásban a békét. Most ő is emellett dönt, kicsit elmosolyodik.*
- Hallottam már, hogy a város törvényei tiltják az efféle nagyvadakat. Még Árnyéktól is sokan megijednek, pedig ő aztán tényleg nem az a veszedelmes fajta. *Vielnek eszébe jut, hogy az igazi rendeltetéséről még nem is volt alkalma beszélni.* Tulajdonképpen rajta szoktam lovagolni. Vagy kutyagolni. *Kuncog.* Nagyon mulatságos látvány lehet, de meglepően kényelmes és egyszerű. Ezért olyan engedelmes, nagyon képzett. Mégsem kergethet kóbor cicákat a városon át, amíg én a füleibe kapaszkodva lobogok utána. *Kacag fel csilingelő, szinte gyermeki hangon. Már nem feszélyezi annyira az irbisz jelenléte, sőt érdeklődve nézi, hogy simogatja Pycta.* Szerintem ő sem falna fel téged, különben ki vakargatná a hátát?
- Miért akarná az Erdő Szíve másképp? *Mosolyog a lány, és látszik rajta, hogy már elfogadta Eeyr kettősségét.* Úgy tapasztaltam, hogy a jóság és a szeretet mindig kifizetődik, bárkiről legyen is szó. Mindenkiben, még a legrettegettebb gyilkosban is van valami szép, valami emberi. Csak elő kell hozni.
*Lehet, hogy Pycta naivnak gondolja a tündért ezért a gondolatmenetéért, de Viel teljesen őszintén, mély vallási meggyőződésből beszél.*
- Nem vagy éhes? *Mosolyog, és előhúz a táskájából egy kis összekötött zsebkendőt. Ahogy kihajtogatja, Pycta is láthatja, hogy kis, ránézésre kicsit talán a kelleténél tovább sütött, de attól még étvágygerjesztő pogácsák csücsülnek benne. A tündér megkínálja belőle az elfet.*
- Én sütöttem. Még nagyon gyakorlom, de a többiek szerint ez elég jól sikerült. Sajnos a társainknak nem igazán ilyen étel való. *Gondol az állatokra.* De egy kis harapnivalónak jó a hazaútra. Vagy… bármerre is tartasz. *Szemében kíváncsiság csillog, ahogy kényelembe helyezve magát (hátát Árnyék oldalának veti) megkóstol egy pogácsát. Érdekelné, hogy Pycta merre kalandozhat, de nem akar tolakodni, ezért hagyja, hogy a kis piknik közben meséljen, ha akar.*
5116. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 15:35:08
Üzenet elküldve: 2019-05-13 15:35:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aranyfonál//
- Önmagában semmi sem elég, és igen, ezzel egyetértek.
*Nem is tagadta ellenkezőjét, sőt, már az elejétől kompromisszumkész volt a vitában, csak Intath érezte szükségét annak, hogy támadjon és mások foglalkozását becsmérelje. Karheia legalábbis így gondolja és érzi. Ez már elég ahhoz, hogy talán elhamarkodottan, de bizonyos következtetéseket levonjon az elf férfival kapcsolatban.*
- Ez nagyon kedves tőled Intath.
*Láthatóan fel is vidul, tetszik is neki ez a gondolatmenet, ami nem teljesen felesleges, mert egyértelműen lelkesítően hat rá. Szinte látszik is arcán az eltökéltség és a belenyugvás egyszerre. Biztos benne, hogy Nozarint sem fogják zavarni, ha így lenne, akkor nem egy sovány és sebekkel rendelkező nőt keresett volna magának.*
- Kérdezhetek valamit?
*Hangja megint visszafogott, mintha egy titkot szeretne megtudni, és mintha bármi veszély fenyegetné az erdőben arra irányulóan, hogy esetleg ezt a titkot meghallják.*
- Te is el tudtad már fogadni az állapotodat? Meg az a lány, a szeplős, ő miként áll ehhez hozzá?
*Karheia kicsit naiv, de csak mert magából indul ki, neki pedig a külső elhanyagolható, így feltételezi, hogy az a különleges lány nagyon szereti Intathot a kezének hiánya ellenére is.*
- Az vagyok.
*Állapítja meg nemes egyszerűséggel, még biccentve nyomatékosítja is. Sok szerencsétlenség után mondhatni elvárható, hogy szerencsés legyen, de Karheia nem tekinti ezt ennyire magától értetődőnek, talán ez az oka annak, hogy megbecsüli helyzetét és hálás érte.*
- De még te is szerencsés lehetsz Intath. A lehetőség nálad van, csak élned kell vele.
//Aranyfonál//
- Önmagában semmi sem elég, és igen, ezzel egyetértek.
*Nem is tagadta ellenkezőjét, sőt, már az elejétől kompromisszumkész volt a vitában, csak Intath érezte szükségét annak, hogy támadjon és mások foglalkozását becsmérelje. Karheia legalábbis így gondolja és érzi. Ez már elég ahhoz, hogy talán elhamarkodottan, de bizonyos következtetéseket levonjon az elf férfival kapcsolatban.*
- Ez nagyon kedves tőled Intath.
*Láthatóan fel is vidul, tetszik is neki ez a gondolatmenet, ami nem teljesen felesleges, mert egyértelműen lelkesítően hat rá. Szinte látszik is arcán az eltökéltség és a belenyugvás egyszerre. Biztos benne, hogy Nozarint sem fogják zavarni, ha így lenne, akkor nem egy sovány és sebekkel rendelkező nőt keresett volna magának.*
- Kérdezhetek valamit?
*Hangja megint visszafogott, mintha egy titkot szeretne megtudni, és mintha bármi veszély fenyegetné az erdőben arra irányulóan, hogy esetleg ezt a titkot meghallják.*
- Te is el tudtad már fogadni az állapotodat? Meg az a lány, a szeplős, ő miként áll ehhez hozzá?
*Karheia kicsit naiv, de csak mert magából indul ki, neki pedig a külső elhanyagolható, így feltételezi, hogy az a különleges lány nagyon szereti Intathot a kezének hiánya ellenére is.*
- Az vagyok.
*Állapítja meg nemes egyszerűséggel, még biccentve nyomatékosítja is. Sok szerencsétlenség után mondhatni elvárható, hogy szerencsés legyen, de Karheia nem tekinti ezt ennyire magától értetődőnek, talán ez az oka annak, hogy megbecsüli helyzetét és hálás érte.*
- De még te is szerencsés lehetsz Intath. A lehetőség nálad van, csak élned kell vele.
5115. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 20:01:12
Üzenet elküldve: 2019-05-12 20:01:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Kis kerülő//
*Viel nem tart ettől a vidéktől, ismerős a számára. Fordult már meg itt többször is, és valahányszor ezt tette, nem volt még vele egy hatalmas, bátor eb, aki megharapná a haramiákat. Általában a forgalmas úton közlekedett, ahogy annak idején anyja a lelkére kötötte, és most is így tesz. Az emberekbe vetett bizalma az oka: Viel úgy gondolja, hogy sokakban lapul elég jóság, hogy segítsenek egy bajba jutott kislányon. Illetve ő már nem épp kislány, sokkal inkább kis-lány. A városi gyerekek mindig közéjük valónak nézték annak idején – amíg meg nem ijedtek a szemétől.
Árnyék legalább olyan ijesztő látványt nyújt, mint Viel, és mégis, a lány érzi, hogy a kutyus szíve a helyén van. Amilyen szeretettel játszott Lauékkal, abból nem tartja valószínűnek, hogy bárkit is bántana. Reméli, hogy a későbbiekben is ennyire megbízhatnak majd egymásban.
Terhük miatt a páros lassan halad, de Viel nem is számít rá, hogy közvetlenül előtte felbukkan majd Lauék szekere, nyilvánvaló, hogy sokkal gyorsabbak nála. Nem is annyira szaporázza a lépteit, inkább azon igyekszik, nehogy Árnyék megsérüljön a cipekedéstől, kutya meló az. Sőt, hogy azért összeszedjék magukat, félúton meg is pihennek egy kicsit, mert Viel a hosszú nap után már nagyon kimerült.
Viel letottyan a puha fűbe, Árnyék pedig némi gondolkodás után odarobog hozzá, hogy a fejmagasságban lévő tündér pofiját kicsit megnyalogassa. A lány nagyot kacag a hirtelen támadáson, és heves fülvakargatással jutalmazza az elképzelést, majd a puha bundára dől. Árnyékot meleg takarónak és párnának használva még el is szundít egy kis időre, hogy azután döbbenten ébredjen. Nagyokat pislog, hirtelen azt sem tudja, hova keveredett.*
- Mennyi az idő? *Kérdezi fennhangon, de csak azt látja, hogy késő lehet.* A többiek biztos aggódnak. *Nagyot nyújtózik, és újra felteszi az ásót Árnyék hátára.* Gyere, igyekezzünk!
*Messziről már megcsillanni látja Szarvasliget fényeit. Már alig várja, hogy egyen egy jó levest, és bebújjon az ágyába.*
- Mindjárt ott vagyunk! *Tájékoztatja az ebet, aki valószínűleg nem ismerős errefelé.*
*Viel nem tart ettől a vidéktől, ismerős a számára. Fordult már meg itt többször is, és valahányszor ezt tette, nem volt még vele egy hatalmas, bátor eb, aki megharapná a haramiákat. Általában a forgalmas úton közlekedett, ahogy annak idején anyja a lelkére kötötte, és most is így tesz. Az emberekbe vetett bizalma az oka: Viel úgy gondolja, hogy sokakban lapul elég jóság, hogy segítsenek egy bajba jutott kislányon. Illetve ő már nem épp kislány, sokkal inkább kis-lány. A városi gyerekek mindig közéjük valónak nézték annak idején – amíg meg nem ijedtek a szemétől.
Árnyék legalább olyan ijesztő látványt nyújt, mint Viel, és mégis, a lány érzi, hogy a kutyus szíve a helyén van. Amilyen szeretettel játszott Lauékkal, abból nem tartja valószínűnek, hogy bárkit is bántana. Reméli, hogy a későbbiekben is ennyire megbízhatnak majd egymásban.
Terhük miatt a páros lassan halad, de Viel nem is számít rá, hogy közvetlenül előtte felbukkan majd Lauék szekere, nyilvánvaló, hogy sokkal gyorsabbak nála. Nem is annyira szaporázza a lépteit, inkább azon igyekszik, nehogy Árnyék megsérüljön a cipekedéstől, kutya meló az. Sőt, hogy azért összeszedjék magukat, félúton meg is pihennek egy kicsit, mert Viel a hosszú nap után már nagyon kimerült.
Viel letottyan a puha fűbe, Árnyék pedig némi gondolkodás után odarobog hozzá, hogy a fejmagasságban lévő tündér pofiját kicsit megnyalogassa. A lány nagyot kacag a hirtelen támadáson, és heves fülvakargatással jutalmazza az elképzelést, majd a puha bundára dől. Árnyékot meleg takarónak és párnának használva még el is szundít egy kis időre, hogy azután döbbenten ébredjen. Nagyokat pislog, hirtelen azt sem tudja, hova keveredett.*
- Mennyi az idő? *Kérdezi fennhangon, de csak azt látja, hogy késő lehet.* A többiek biztos aggódnak. *Nagyot nyújtózik, és újra felteszi az ásót Árnyék hátára.* Gyere, igyekezzünk!
*Messziről már megcsillanni látja Szarvasliget fényeit. Már alig várja, hogy egyen egy jó levest, és bebújjon az ágyába.*
- Mindjárt ott vagyunk! *Tájékoztatja az ebet, aki valószínűleg nem ismerős errefelé.*
5114. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 19:32:33
Üzenet elküldve: 2019-05-12 19:32:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Mikor visszaérnek az itatásból, nyugodt lehet a két agancsos felől is, így első ízben nagy vonalakban vázolja is a történteket. Tudja jól, hogy meglehetősen sovány magyarázat, de a legfontosabbakra szeretne csak kitérni. Örül, hogy Monsotor is kiegészíti a történteket, így Pycta több szempontból is ráláthat annak jelentőségére, hogy nem csak védeni kell a fát. Mivel így is akadnak kérdések, hát legjobb tudása szerint válaszol.*
- Nem tudom, miért akarta a fát, de nagyon akarta *szusszan.* Kóróvékony alak, agancsos maszkot viselt, vagy maga a csont volt a feje is, nem tudom. De egyetlen intésére, hordányi ótvaros dög nőtt a földből és támadott ránk. Tűpárnát csináltam belőle, és még akkor is volt ereje megszökni. Piszok erős volt. Ott találtuk a virágpázsiton, a fa felé nyújtózkodott. Azt mondta, "Miénk lesz ez az erdő és benne minden!" *idézi azt a dühítően magabiztos mondatot.* aztán aranyszínű porrá változott.
*Idegesen rándul Lyz szája széle, aki ismeri, tudhatja, nem riasztja meg az elf vadászt, a kóró lény esküje, csupán sajátjait félti, legyen az az erdő bármely békés népe.
Lyz bár megkapta az ételt, amire szüksége is volna, de jelenleg nem tud hozzányúlni. Csak a vízből iszik egy kortyot, míg Pycta beszél.
Bólintva veszi, hogy a fa ültetésének időpontjára a hajnal a legmegfelelőbb. Lyz tartja hitét, s bár nem rendeli önmagát ennyire Eeyr alá, szíve az erdőé és a benne élőké, ezáltal Eeyré is. Nincs viszont kétsége afelől, hogy Pycta igazat szól.*
- Templomi csata? *kérdez vissza, mely esemény megütötte fülét. Annyira el voltak szigetelve Erdőmélyén, és még utána is a kis tanyán, hogy hallani sem hallott róla. De feltétlen meg szeretné tudni, mi történt ott.*
- Semmi baj, nem rontottad el *emeli az elf vállára kezét, békítőleg.* Mi is itt vagyunk, és együtt erősebbek vagyunk. Ha Hanloren is Eeyr híve, és vannak még itt többen is, akkor megvédhetjük együtt *mosolya kedves, s reményteli, kezét azonmód húzza vissza az elf válláról, de eltökéltsége a régi.
Két társára kérdő pillantást vet, akik szintén bátran álltak a bosszú ígérete elé, mikor porrá vált az agancsos démon. Tudnia kell, hogy számíthat-e rájuk ezután is, vagy sem. MErt számára egyértelmű, hogy marad, de a nevükben nem szeretne nyilatkozni. *
- Menj csak Pycta, biztosan ezer dolgod van *teszi le másik kezéből a vizet. Látta, hogy éppen valamilyen építkezéstől szólították el, mikor megérkeztek, és nem akar a terhükre lenni az itteni népeknek, vagy hátráltatni őket.*
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Mikor visszaérnek az itatásból, nyugodt lehet a két agancsos felől is, így első ízben nagy vonalakban vázolja is a történteket. Tudja jól, hogy meglehetősen sovány magyarázat, de a legfontosabbakra szeretne csak kitérni. Örül, hogy Monsotor is kiegészíti a történteket, így Pycta több szempontból is ráláthat annak jelentőségére, hogy nem csak védeni kell a fát. Mivel így is akadnak kérdések, hát legjobb tudása szerint válaszol.*
- Nem tudom, miért akarta a fát, de nagyon akarta *szusszan.* Kóróvékony alak, agancsos maszkot viselt, vagy maga a csont volt a feje is, nem tudom. De egyetlen intésére, hordányi ótvaros dög nőtt a földből és támadott ránk. Tűpárnát csináltam belőle, és még akkor is volt ereje megszökni. Piszok erős volt. Ott találtuk a virágpázsiton, a fa felé nyújtózkodott. Azt mondta, "Miénk lesz ez az erdő és benne minden!" *idézi azt a dühítően magabiztos mondatot.* aztán aranyszínű porrá változott.
*Idegesen rándul Lyz szája széle, aki ismeri, tudhatja, nem riasztja meg az elf vadászt, a kóró lény esküje, csupán sajátjait félti, legyen az az erdő bármely békés népe.
Lyz bár megkapta az ételt, amire szüksége is volna, de jelenleg nem tud hozzányúlni. Csak a vízből iszik egy kortyot, míg Pycta beszél.
Bólintva veszi, hogy a fa ültetésének időpontjára a hajnal a legmegfelelőbb. Lyz tartja hitét, s bár nem rendeli önmagát ennyire Eeyr alá, szíve az erdőé és a benne élőké, ezáltal Eeyré is. Nincs viszont kétsége afelől, hogy Pycta igazat szól.*
- Templomi csata? *kérdez vissza, mely esemény megütötte fülét. Annyira el voltak szigetelve Erdőmélyén, és még utána is a kis tanyán, hogy hallani sem hallott róla. De feltétlen meg szeretné tudni, mi történt ott.*
- Semmi baj, nem rontottad el *emeli az elf vállára kezét, békítőleg.* Mi is itt vagyunk, és együtt erősebbek vagyunk. Ha Hanloren is Eeyr híve, és vannak még itt többen is, akkor megvédhetjük együtt *mosolya kedves, s reményteli, kezét azonmód húzza vissza az elf válláról, de eltökéltsége a régi.
Két társára kérdő pillantást vet, akik szintén bátran álltak a bosszú ígérete elé, mikor porrá vált az agancsos démon. Tudnia kell, hogy számíthat-e rájuk ezután is, vagy sem. MErt számára egyértelmű, hogy marad, de a nevükben nem szeretne nyilatkozni. *
- Menj csak Pycta, biztosan ezer dolgod van *teszi le másik kezéből a vizet. Látta, hogy éppen valamilyen építkezéstől szólították el, mikor megérkeztek, és nem akar a terhükre lenni az itteni népeknek, vagy hátráltatni őket.*
5113. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 11:10:55
Üzenet elküldve: 2019-05-12 11:10:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Különösnek tartja Lyzendra aggódását, hisz már valóban nem Erdőmélyén élnek, ahol sokkal több veszélyes ragadozót találni a vadonban, mint itt, a várostól nyugatra fekvő erdőségben. Meglehet, hogy a korábban tapasztaltak tették paranoiássá a szőke íjász nőt, ám egyelőre türelemmel vár a válaszokra, melyek talán választ adnak minden feltett és fel nem tett kérdésére.*
- Biztosan itt van a faluban valahol, ne aggódjatok. Biztonságban vagytok. *Válaszolja homlokát ráncolva, miközben a központi sátor felé tartanak. Talán a viszontagságok, az éhség tették ennyire aggódóvá őket. Meg tudja érteni. A templomi események után ő maga is minden árnyékos sarokban Sa'Tereth szörnyeit sejtette.
Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy Lyzendra őröket állíttatna a fa mellé. Az elfek talán értetlenül néznek az erdőmélyi elfre, hisz eddig ő töltötte be a ki nem mondott vezető szerepét, de a csuhátlan csuhás szavak nélkül biccent csak, miután a két fajtárs a kérésnek eleget téve indulnak tovább. A fa vízbe kerül, mellé két íjász áll őrt, bár nem tudhatják, miért kell őrizni egy csemetefát.
Mielőtt megtudhatná, mire ez a nagy aggodalom, Lyzendra ellátja a minx és a szarvas dolgát.*
- Hogyne volna. *Válaszol a szőke elfnek, majd megmutatja, merre itatják ők a lovaikat, állataikat.
Szótlanul segít Lyznek, majd miután végre visszatérnek a sátorba és megpihenhet a hármas, érdeklődve várja a válaszokat, amelyekről az egykori vezér korábban beszélt.
Aztán Lyzendra belekezd és az erdőmélyi elf komor arccal hallgatja az elmesélését az entitásról, amely a fát akarta magának.*
- Miért akarta volna a fát? *Kérdi zavartan, hisz nem érti, miért akar birtokolni bárki is egy ilyen csemetefát. Neki személy szerint sokat jelent, hisz ő ültette és gondozta, imádkozott, fohászkodott előtte az Erdő Szívéhez, mindig úgy érezte, hogy a fa közelében vékonyabb az anyagi világot a kárpiton túlitól elválasztó határ, hogy ott szavai hangosabban szólnak a Fákban Lakó felé. De hogy más számára is hasonló értékkel bírjon a fa, kétli.*
- Bosszút? *Kérdi szinte suttogva, amikor a Monsotorként bemutatott óriás is csatlakozik az elmeséléshez.
A lombzöld tekintet arra fordul, amerre a fát sejti, a távolban valóban két, kissé értetlenül strázsáló elf áll a szóban forgó fa mellett. Megérti őket is, de már valamennyire Lyzendra aggodalmát is.*
- Már biztonságban vagytok, nem csak ti, de a fa is. *Mondja megnyugtatóan, visszafordulva társai felé.*
- Egyetek és pihenjetek, ne törődjetek semmi mással. *Mosolyodik el haloványan. A jelenlévők ételt és italt kapnak, persze nem bort, Lyz ismerheti a csuhátlan csuhás hozzáállását az alkoholos italokról, úgyhogy neki nem lesz meglepetés az italként felszolgált forrásvíz vagy az erdei gyógyfüvekből főzött tea, amelybe méz is kerül igény szerint.*
- Ma már nem ültetünk, későre jár és a fa jelentőségét tudva akkor kell elültetnünk, amikor a legközelebb vagyunk a Fákban Lakóhoz. Hajnalban. *Fordulnak lombzöld szemei Lyzendra felé. Nem megerősítést vár, de szeretné tudni, hogy fajtársa is egyetért vele.*
- A templom ostroma után tudom, hogy az Erdő Szíve és Eeyr egylényegű, egy isten két aspektusa, s mint így, a napkeltekor legerősebb a kapcsolat. Ezért ültetjük el a fát akkor. Mindenki tudni fogja, miért oly fontos nekünk a fa, mit jelképez. Hanloren az ő papnője, hatalma tőle ered, így felszentelheti nekünk a fát, hogy oltára legyen a Fákban Lakónak, hitünk megtestesülése és bástyája, központja ennek a helynek. *Miközben beszél arca komoly, tekintetében hitének kiolthatatlan lángjai lobognak.*
- A hely, ahol az Erdő Szívének oltára van, a hit erejétől védettebb és magasztosabb. Ha rajtam múlik, az a démon vagy entitás, sosem kapja meg ezt a fát. *Szorulnak ökölbe a kezei, majd halk sóhajjal engedi el a feszültséget.*
- Bocsássatok meg, nem szerettem volna elrontani a megérkezésetek örömét. *Hajol meg kissé a jelenlévők felé. Talán elragadtatta magát.*
- Egyetek és pihenjetek. Én megyek és elrendezem a holnapi ceremónia dolgát. Megkeresem Hanlorent is. *Áll fel a rönkről, amelyen eddig ült. Mellkasában új érzések ébredeznek, a fa megérkezése és története nagyobb hatást gyakorolt rá, mint először sejtette.
Meghallgatja mindenki válaszát, meglátásait, csak utána hagyja magukra őket nyugodtan enni és pihenni.*
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Különösnek tartja Lyzendra aggódását, hisz már valóban nem Erdőmélyén élnek, ahol sokkal több veszélyes ragadozót találni a vadonban, mint itt, a várostól nyugatra fekvő erdőségben. Meglehet, hogy a korábban tapasztaltak tették paranoiássá a szőke íjász nőt, ám egyelőre türelemmel vár a válaszokra, melyek talán választ adnak minden feltett és fel nem tett kérdésére.*
- Biztosan itt van a faluban valahol, ne aggódjatok. Biztonságban vagytok. *Válaszolja homlokát ráncolva, miközben a központi sátor felé tartanak. Talán a viszontagságok, az éhség tették ennyire aggódóvá őket. Meg tudja érteni. A templomi események után ő maga is minden árnyékos sarokban Sa'Tereth szörnyeit sejtette.
Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy Lyzendra őröket állíttatna a fa mellé. Az elfek talán értetlenül néznek az erdőmélyi elfre, hisz eddig ő töltötte be a ki nem mondott vezető szerepét, de a csuhátlan csuhás szavak nélkül biccent csak, miután a két fajtárs a kérésnek eleget téve indulnak tovább. A fa vízbe kerül, mellé két íjász áll őrt, bár nem tudhatják, miért kell őrizni egy csemetefát.
Mielőtt megtudhatná, mire ez a nagy aggodalom, Lyzendra ellátja a minx és a szarvas dolgát.*
- Hogyne volna. *Válaszol a szőke elfnek, majd megmutatja, merre itatják ők a lovaikat, állataikat.
Szótlanul segít Lyznek, majd miután végre visszatérnek a sátorba és megpihenhet a hármas, érdeklődve várja a válaszokat, amelyekről az egykori vezér korábban beszélt.
Aztán Lyzendra belekezd és az erdőmélyi elf komor arccal hallgatja az elmesélését az entitásról, amely a fát akarta magának.*
- Miért akarta volna a fát? *Kérdi zavartan, hisz nem érti, miért akar birtokolni bárki is egy ilyen csemetefát. Neki személy szerint sokat jelent, hisz ő ültette és gondozta, imádkozott, fohászkodott előtte az Erdő Szívéhez, mindig úgy érezte, hogy a fa közelében vékonyabb az anyagi világot a kárpiton túlitól elválasztó határ, hogy ott szavai hangosabban szólnak a Fákban Lakó felé. De hogy más számára is hasonló értékkel bírjon a fa, kétli.*
- Bosszút? *Kérdi szinte suttogva, amikor a Monsotorként bemutatott óriás is csatlakozik az elmeséléshez.
A lombzöld tekintet arra fordul, amerre a fát sejti, a távolban valóban két, kissé értetlenül strázsáló elf áll a szóban forgó fa mellett. Megérti őket is, de már valamennyire Lyzendra aggodalmát is.*
- Már biztonságban vagytok, nem csak ti, de a fa is. *Mondja megnyugtatóan, visszafordulva társai felé.*
- Egyetek és pihenjetek, ne törődjetek semmi mással. *Mosolyodik el haloványan. A jelenlévők ételt és italt kapnak, persze nem bort, Lyz ismerheti a csuhátlan csuhás hozzáállását az alkoholos italokról, úgyhogy neki nem lesz meglepetés az italként felszolgált forrásvíz vagy az erdei gyógyfüvekből főzött tea, amelybe méz is kerül igény szerint.*
- Ma már nem ültetünk, későre jár és a fa jelentőségét tudva akkor kell elültetnünk, amikor a legközelebb vagyunk a Fákban Lakóhoz. Hajnalban. *Fordulnak lombzöld szemei Lyzendra felé. Nem megerősítést vár, de szeretné tudni, hogy fajtársa is egyetért vele.*
- A templom ostroma után tudom, hogy az Erdő Szíve és Eeyr egylényegű, egy isten két aspektusa, s mint így, a napkeltekor legerősebb a kapcsolat. Ezért ültetjük el a fát akkor. Mindenki tudni fogja, miért oly fontos nekünk a fa, mit jelképez. Hanloren az ő papnője, hatalma tőle ered, így felszentelheti nekünk a fát, hogy oltára legyen a Fákban Lakónak, hitünk megtestesülése és bástyája, központja ennek a helynek. *Miközben beszél arca komoly, tekintetében hitének kiolthatatlan lángjai lobognak.*
- A hely, ahol az Erdő Szívének oltára van, a hit erejétől védettebb és magasztosabb. Ha rajtam múlik, az a démon vagy entitás, sosem kapja meg ezt a fát. *Szorulnak ökölbe a kezei, majd halk sóhajjal engedi el a feszültséget.*
- Bocsássatok meg, nem szerettem volna elrontani a megérkezésetek örömét. *Hajol meg kissé a jelenlévők felé. Talán elragadtatta magát.*
- Egyetek és pihenjetek. Én megyek és elrendezem a holnapi ceremónia dolgát. Megkeresem Hanlorent is. *Áll fel a rönkről, amelyen eddig ült. Mellkasában új érzések ébredeznek, a fa megérkezése és története nagyobb hatást gyakorolt rá, mint először sejtette.
Meghallgatja mindenki válaszát, meglátásait, csak utána hagyja magukra őket nyugodtan enni és pihenni.*
5112. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 07:50:28
Üzenet elküldve: 2019-05-12 07:50:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozás//
*Jóízűen felkacag a riadalomra, a férfi láthatóan meglepődött, pedig igazán nem állt szándékában megijeszteni. Tekintetét végigfuttatja a felszerelésén, szintén kellemes erdőszín, persze Umon nem divatbolond és nem trendeket szeretne megfigyelni, csupán azt állapítja meg, idevaló e az illető. Még nem tudja eldönteni. Nevetve legyint egyet, aztán karba fonja a kezét.*
- Hívj csak Tintásnak! *Csapja előre a kezét, s markolja meg Dat kezét.* Ezt én is kérdezhetném tőled. *Mosolyogva biccent.* Egyébiránt hazafelé tartok. *Néz a távolba, majd megvonja a vállát.*
- Na gyere, nincs idő az elmélkedésre, ezer a dolgom, arra indulunk! *Int fejével.* A táborban rengeteg dolgod lesz, talán kezdhetnéd majd a gyümölcsök lepakolásával. *Nem is kérdez, nem is különösebben foglalkozik vele, hogy Datnak milyen tervei voltak. Egyedül van, kövekkel beszél, bizonyára vágyik a társaságra, neki meg kell a munkaerő.*
- Csak itt a folyó mentén! *Mondja, de már néhány lépéssel előrébb jár. Nem néz vissza, hogy követik-e, ha Dat akar jön, ha nem, neki akkor is dolga van.*
- Gyerünk, Dat, szedd a lábad, vár a falu! *Kiáltja hátra még mindig felnevetve olykor. ~ Vajon Datnak van pipája? ~ Sarkalatos kérdés és még senkitől nem kapott egyet sem, bár Pycta, mintha azt mondta volna, hogy akad neki egy.*
*Jóízűen felkacag a riadalomra, a férfi láthatóan meglepődött, pedig igazán nem állt szándékában megijeszteni. Tekintetét végigfuttatja a felszerelésén, szintén kellemes erdőszín, persze Umon nem divatbolond és nem trendeket szeretne megfigyelni, csupán azt állapítja meg, idevaló e az illető. Még nem tudja eldönteni. Nevetve legyint egyet, aztán karba fonja a kezét.*
- Hívj csak Tintásnak! *Csapja előre a kezét, s markolja meg Dat kezét.* Ezt én is kérdezhetném tőled. *Mosolyogva biccent.* Egyébiránt hazafelé tartok. *Néz a távolba, majd megvonja a vállát.*
- Na gyere, nincs idő az elmélkedésre, ezer a dolgom, arra indulunk! *Int fejével.* A táborban rengeteg dolgod lesz, talán kezdhetnéd majd a gyümölcsök lepakolásával. *Nem is kérdez, nem is különösebben foglalkozik vele, hogy Datnak milyen tervei voltak. Egyedül van, kövekkel beszél, bizonyára vágyik a társaságra, neki meg kell a munkaerő.*
- Csak itt a folyó mentén! *Mondja, de már néhány lépéssel előrébb jár. Nem néz vissza, hogy követik-e, ha Dat akar jön, ha nem, neki akkor is dolga van.*
- Gyerünk, Dat, szedd a lábad, vár a falu! *Kiáltja hátra még mindig felnevetve olykor. ~ Vajon Datnak van pipája? ~ Sarkalatos kérdés és még senkitől nem kapott egyet sem, bár Pycta, mintha azt mondta volna, hogy akad neki egy.*
5111. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-11 17:16:42
Üzenet elküldve: 2019-05-11 17:16:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
-Pycta del Ventus. *Ismétli magában a nevét, melyen az elf bemutatkozott neki. Az óriás a fa helyét illetően választ kap, de a papnő jelenléte még mindig nem tiszta, de bízik benne hogy csak elintézni valamit vagy ilyesmi. Két elfre lesz majd figyelmes az óriás, ez a két elf átveszi a fát az óriástól és a folyóhoz viszik azt. Az óriás csak figyeli a két hosszúéletűt, közben meghallja Lyz kérését azzal kapcsolatban, hogy vigyázzanak a fára. Lyz úgy néz ki, mihamarabb tájékoztatni akarja Pyctát a velük megtörtént eseményekről. Mire hosszúéletű vadásznő társa tájékoztatta az erdei elfek erdei elfét a dolgokról, Monsotor Pycta szemébe nézve csak ennyit fűz hozzá a dologhoz.*
-Az entitás, amivel harcoltunk, bosszút esküdött, szóval úgy hiszem, számítanunk kell jöttükre.
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
-Pycta del Ventus. *Ismétli magában a nevét, melyen az elf bemutatkozott neki. Az óriás a fa helyét illetően választ kap, de a papnő jelenléte még mindig nem tiszta, de bízik benne hogy csak elintézni valamit vagy ilyesmi. Két elfre lesz majd figyelmes az óriás, ez a két elf átveszi a fát az óriástól és a folyóhoz viszik azt. Az óriás csak figyeli a két hosszúéletűt, közben meghallja Lyz kérését azzal kapcsolatban, hogy vigyázzanak a fára. Lyz úgy néz ki, mihamarabb tájékoztatni akarja Pyctát a velük megtörtént eseményekről. Mire hosszúéletű vadásznő társa tájékoztatta az erdei elfek erdei elfét a dolgokról, Monsotor Pycta szemébe nézve csak ennyit fűz hozzá a dologhoz.*
-Az entitás, amivel harcoltunk, bosszút esküdött, szóval úgy hiszem, számítanunk kell jöttükre.
5110. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-11 14:20:45
Üzenet elküldve: 2019-05-11 14:20:45
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozás//
//Umon//
*Olyannyira el van foglalva a kövekkel, hogy fel sem tűnik neki, hogy hátulról megközelítették, így amikor először szólítják meg alig láthatóan összerezzen, és gyorsan megfordul. Végigméri a felé közeledő férfit, közben összehúzott szemöldökkel figyelve annak mondandóját.*
-Jóságos ég, nyugi van ember!
*majd miután a másik közelebb hajol még hozzáteszi:*
-Jól van, jól van, majd vigyázok velük.
*Bár tudja -illetve reméli-, hogy a fickó csak viccel. Úgy tűnik semmi ellenséges szándéka nincs, hiszen már akkor leszúrhatta volna, amikor Dat nem figyelt.*
-Egyébként a nevem Dat. Téged hogy hívnak?
*kíváncsiskodik, közben közelebb lép, és jobb kezét a másiknak nyújtja, hátha az elfogadja*
-Mi járatban errefelé?
*Teszi fel a kérdést és arcára igyekszik olyan kifejezést ölteni, ami nem néz ki furcsán, vagy épp hülyén. Végül megelégszik egy enyhe, szinte alig látható mosollyal*
~No persze, ezt ő is kérdezhetné tőlem. Végtére is ő tűnik jártasabbnak a környéken.~
*Érdekes látvány lehetett, ahogy Dat a köveket szidja, de túl kell lépnie ezen a kínos jeleneten, és a másik megismerésére koncentrálnia.*
//Umon//
*Olyannyira el van foglalva a kövekkel, hogy fel sem tűnik neki, hogy hátulról megközelítették, így amikor először szólítják meg alig láthatóan összerezzen, és gyorsan megfordul. Végigméri a felé közeledő férfit, közben összehúzott szemöldökkel figyelve annak mondandóját.*
-Jóságos ég, nyugi van ember!
*majd miután a másik közelebb hajol még hozzáteszi:*
-Jól van, jól van, majd vigyázok velük.
*Bár tudja -illetve reméli-, hogy a fickó csak viccel. Úgy tűnik semmi ellenséges szándéka nincs, hiszen már akkor leszúrhatta volna, amikor Dat nem figyelt.*
-Egyébként a nevem Dat. Téged hogy hívnak?
*kíváncsiskodik, közben közelebb lép, és jobb kezét a másiknak nyújtja, hátha az elfogadja*
-Mi járatban errefelé?
*Teszi fel a kérdést és arcára igyekszik olyan kifejezést ölteni, ami nem néz ki furcsán, vagy épp hülyén. Végül megelégszik egy enyhe, szinte alig látható mosollyal*
~No persze, ezt ő is kérdezhetné tőlem. Végtére is ő tűnik jártasabbnak a környéken.~
*Érdekes látvány lehetett, ahogy Dat a köveket szidja, de túl kell lépnie ezen a kínos jeleneten, és a másik megismerésére koncentrálnia.*
5109. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 22:43:07
Üzenet elküldve: 2019-05-10 22:43:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
-I eneth nín Hanloren. Az én nevem Hanloren.
*Mutat magára, majd mosolyogva fordul a leány felé. Mindig meglepésként éri, ha olyan fajtárssal találkozik, ki nem beszéli a nyelvet. Nem csodálkozik a dolgon, hiszen Linen Artheniorban nőtt fel, senki sem tanította rá.*
-I eneth nín Linen...
*Ismétli a szavakat a saját nevével a lány, majd homlokráncolva néz vissza rá, várva az eredményt.*
-Nagyon jó!
*Neveti el magát, majd végigsimít a leány haján.*
-Még néhány hét gyakorlás és valóságos elf kisasszony válna belőled Lihanechben.
*Mosolyog biztatóan, persze tudja, valójában az elf nyelv nehéz, hosszú évekbe is beletelhet, mire valaki megfelelően elsajátítja.*
-Ha legközelebb látod Pyctát... Köszönj neki a saját nyelvünkön. Suilad, Pycta. Meglátod, hogy fog örülni.
*Linen sugárzó mosollyal bólint, miközben mindketten feltápászkodnak a földről.*
-És legközelebb hozd el az öcsédet is.
*Búcsúzik, majd elfordulva hátrasimítja haját. Az étkezősátorba siet, hogy a reggeli és az ebéd között csenjen némi élelmet a konyháról magának, ugyanis a reggeliket rendszeresen kihagyja. Nincs étvágya ébredés után, nem is tudna enni. Ezért gyermekkorában is mindig megkapta a magáét, de azóta sem változott. Ott, az étkezősátor padján ülve gondolatai a tábor és annak lakói között járnak. Miközben ujjai lassan ölelik körbe a forró, erdei növényekből készült főzetet, hálát ad magában az Úrnőnek, hogy itt lehet.*
-I eneth nín Hanloren. Az én nevem Hanloren.
*Mutat magára, majd mosolyogva fordul a leány felé. Mindig meglepésként éri, ha olyan fajtárssal találkozik, ki nem beszéli a nyelvet. Nem csodálkozik a dolgon, hiszen Linen Artheniorban nőtt fel, senki sem tanította rá.*
-I eneth nín Linen...
*Ismétli a szavakat a saját nevével a lány, majd homlokráncolva néz vissza rá, várva az eredményt.*
-Nagyon jó!
*Neveti el magát, majd végigsimít a leány haján.*
-Még néhány hét gyakorlás és valóságos elf kisasszony válna belőled Lihanechben.
*Mosolyog biztatóan, persze tudja, valójában az elf nyelv nehéz, hosszú évekbe is beletelhet, mire valaki megfelelően elsajátítja.*
-Ha legközelebb látod Pyctát... Köszönj neki a saját nyelvünkön. Suilad, Pycta. Meglátod, hogy fog örülni.
*Linen sugárzó mosollyal bólint, miközben mindketten feltápászkodnak a földről.*
-És legközelebb hozd el az öcsédet is.
*Búcsúzik, majd elfordulva hátrasimítja haját. Az étkezősátorba siet, hogy a reggeli és az ebéd között csenjen némi élelmet a konyháról magának, ugyanis a reggeliket rendszeresen kihagyja. Nincs étvágya ébredés után, nem is tudna enni. Ezért gyermekkorában is mindig megkapta a magáét, de azóta sem változott. Ott, az étkezősátor padján ülve gondolatai a tábor és annak lakói között járnak. Miközben ujjai lassan ölelik körbe a forró, erdei növényekből készült főzetet, hálát ad magában az Úrnőnek, hogy itt lehet.*
5108. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 15:45:00
Üzenet elküldve: 2019-05-10 15:45:00
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozás//
//Dat//
*Ahogy az ingoványból kiér hamarosan lelassítja lépteit. Már nem jár messze, így nincs is értelme rohannia, az úton másokkal ellentétben nem irányban fordul, hanem sokkal inkább csak átsétál rajta, hogy a folyó vonalát megtalálja. Élvezettel veti bele magát a sűrűbe, s élvezettel tekint vissza a háta mögött hagyott távolságra. Még mindig érzi a tisztaságot, mely a mágustorony óta körbelengi, a meditációt sokkal többször kellene gyakorolnia, mint ahogyan régen is tette. Komótosan lépdel, s az elé csapódó ágakat óvatosan hajtja félre, csak akkor akad meg, mikor a közelben hirtelen ordenáré kiabálás jut el füléig. Nem elf, hogy a bolha sóhaját is meghallja, de erre még egy félsüket gnóm is felkapná a fejét. Fegyverét nem készíti elő, aki ilyen nagy hanggal van, minden bizonnyal vagy olyan bátor, hogy nem látja szükségét a lopakodásnak, vagy csak egyszerűen nem erdőjáró fajta és valami alaposan felbosszantotta. A fura alakot pont akkor veszi észre, mikor az fürkészőn körbekémlel. Umon erdei színű, kissé szakadt kabátja és nadrágja minden bizonnyal tökéletes összhatást eredményez, akárha a természet része lenne, de nem kíván maga sem rejtőzködni. Hatokkal ezelőtt minden bizonnyal vigyorra húzódó szájjal és kivont szablyával közeledett volna, most azonban egyszerűen csak Dat mögött lép ki a sűrűből és rögtön megszólítja.*
- Errefelé gyilkos kövek tanyáznak, megjárod, ha nem vigyázol. *Lépdel komótosan, zsebre vágott kézzel, semleges tekintettel a férfi felé.* Tudod, egyszer hallottam egy történetet egy férfiról, aki megtanulta, hogyan tudja éhségét csillapítani kövekkel. De aztán olyan sokat evett, hogy végül a kövek zabálták fel belülről. *Vonja meg a vállát, miközben zsebéből kivont, egyik keze végén, ujjai hegyét vizsgálgatja.*
- Szóval én azt mondom, ne sértegesd őket. *Immár két lépés távolságban áll, ha hagyják, s kissé közelebb hajol.* Soha nem tudhatod, hogy melyik harapja le a tökeidet! *Suttogja sejtelmesen, s halálosan komoly arccal.*
//Dat//
*Ahogy az ingoványból kiér hamarosan lelassítja lépteit. Már nem jár messze, így nincs is értelme rohannia, az úton másokkal ellentétben nem irányban fordul, hanem sokkal inkább csak átsétál rajta, hogy a folyó vonalát megtalálja. Élvezettel veti bele magát a sűrűbe, s élvezettel tekint vissza a háta mögött hagyott távolságra. Még mindig érzi a tisztaságot, mely a mágustorony óta körbelengi, a meditációt sokkal többször kellene gyakorolnia, mint ahogyan régen is tette. Komótosan lépdel, s az elé csapódó ágakat óvatosan hajtja félre, csak akkor akad meg, mikor a közelben hirtelen ordenáré kiabálás jut el füléig. Nem elf, hogy a bolha sóhaját is meghallja, de erre még egy félsüket gnóm is felkapná a fejét. Fegyverét nem készíti elő, aki ilyen nagy hanggal van, minden bizonnyal vagy olyan bátor, hogy nem látja szükségét a lopakodásnak, vagy csak egyszerűen nem erdőjáró fajta és valami alaposan felbosszantotta. A fura alakot pont akkor veszi észre, mikor az fürkészőn körbekémlel. Umon erdei színű, kissé szakadt kabátja és nadrágja minden bizonnyal tökéletes összhatást eredményez, akárha a természet része lenne, de nem kíván maga sem rejtőzködni. Hatokkal ezelőtt minden bizonnyal vigyorra húzódó szájjal és kivont szablyával közeledett volna, most azonban egyszerűen csak Dat mögött lép ki a sűrűből és rögtön megszólítja.*
- Errefelé gyilkos kövek tanyáznak, megjárod, ha nem vigyázol. *Lépdel komótosan, zsebre vágott kézzel, semleges tekintettel a férfi felé.* Tudod, egyszer hallottam egy történetet egy férfiról, aki megtanulta, hogyan tudja éhségét csillapítani kövekkel. De aztán olyan sokat evett, hogy végül a kövek zabálták fel belülről. *Vonja meg a vállát, miközben zsebéből kivont, egyik keze végén, ujjai hegyét vizsgálgatja.*
- Szóval én azt mondom, ne sértegesd őket. *Immár két lépés távolságban áll, ha hagyják, s kissé közelebb hajol.* Soha nem tudhatod, hogy melyik harapja le a tökeidet! *Suttogja sejtelmesen, s halálosan komoly arccal.*
5107. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 06:44:43
Üzenet elküldve: 2019-05-10 06:44:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Örül, hogy a két társa is azonnal hangjára talál a találkozáskor. Az este kevésbé voltak közlékenyek, ami a korábbi eseményeknek jócskán számlájára írható.
Egyetértőn bólint, mikor Denzack a sok munkára tesz megjegyzést, s aztán pillant az említett sátrak felé.*
~ Kik ők? ~ *bukna ki az első kérdés, ahogy a zizegő, nyüzsgő kopácsoló, hurcolkodó népek felé pillant, de Pycta úgy el van varázsolódva a fától, hogy talán meg sem hallaná most. Lyz legalábbis így látja. Egyáltalán nem meglepő, pedig csak remélni merte, hogy magyarázat nélkül is örülni fog Pycta, nem pedig dühös lesz, amiért megbolygatták a fácskát, hisz nem tudhatja, hogy kérésre szedték ki a földből.
Monsotor kérdésére körbe pillant, s valóban nem látja ő sem az elf lányt. Már nyitná a száját, mert az erdőmélyi rögződés még erőteljesen él benne, s azonnal kerestetné. Pycta azonban hamarabb szól, s rá kell ébrednie, hogy ez az erdő, nem Erdőmélye. Csak az elf nem tudja, hogy itt is élnek rémségek, nem csak ott.*
- Jobb volna ha tudnánk, itt van ő is épségben. Veszélyes az erdő. *hangja nagyon komolyan, szinte gondterhelten cseng* Nem csak Erdőmélye a. Azért kell az őrség is *válaszolja újra ugyan azt, mint a fa esetében is.
Mikor a két elf átveszi a fát, hogy vízbe tegyék, Lyz hosszasan nézi őket, de mielőtt hallótávon kívül esnének, megszólal.*
- Ne vigyétek messzire kérlek, és mindig legyen mellette valaki! Ez nagyon fontos! *Lyz nem tudja meghazudtolni önmagát. Nem osztogat klasszikus értelemben vett parancsokat, csupán nyomatékosan kér.*
- Pycta, hamarabb kell elmondanom, hogy miért hoztuk el a fát, és hogy hogyan. Nem várhatok az ültetésig *fordul az elf felé, mielőtt a sátorba lépne. Aztán szeme sarkában újra poroszkálásra lesz figyelmes. Visszalép a minxhez, aki mögött a szarvas lépked.*
- A két agancsos velünk van. Nélkülük, sehol sem lennénk. Biztosan nekik is jól esne egy kis víz. Van erre valamilyen itató? *néz körül, mert ha van, akkor önmaga jóléte előtt, a két agancsosat vezeti oda, hogy ihassanak. Valójában akkor is keres nekik itatót, ha nem kap rá útbaigazítást, ez számára nem kérdés. Mindkét állat füle tövét megvakarja, ha engedik, de csak a minx mozdul őfelé viszont. Úgy tűnik Lyznek, hogy a szarvas főleg a farkas fejű után jött, de mindenesetre boldog, hogy itt van. Aranyosak együtt.
Miután elrendezte a két állatot, maga is belép a sátorba. Valóban megéhezett, de valószínűleg pár falat hamar eltelíti majd. Letelepszik társai mellé, s ha Pycta is velük van, belekezd.*
- A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy más entitás, vagy démon, vagy nem is tudom mi is akarta a fácskát. Kemény harc volt, de legyőztük *int Denzack és Monsotor felé.* A fiúk, keményen helyt álltak. *mosolyodik büszkén, hisz mégiscsak öröm, hogy itt vannak, épségben, még ha olyan küzdelmen is vannak túl. *
- Aztán a fa ezüstösen derengeni kezdett, és azt kérte, hozzuk haza. Bármilyen furcsán hangzik is, ezt mind hallottuk *pillant a két társára felváltva, hogy igazolják, amit mond, bár ha valaki, hát Pycta ezért biztosan nem fogja őket bolondnak nézni*
- Ezért gondolom, hogy védelmezni kell a fát, nem csupán elültetni.
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Örül, hogy a két társa is azonnal hangjára talál a találkozáskor. Az este kevésbé voltak közlékenyek, ami a korábbi eseményeknek jócskán számlájára írható.
Egyetértőn bólint, mikor Denzack a sok munkára tesz megjegyzést, s aztán pillant az említett sátrak felé.*
~ Kik ők? ~ *bukna ki az első kérdés, ahogy a zizegő, nyüzsgő kopácsoló, hurcolkodó népek felé pillant, de Pycta úgy el van varázsolódva a fától, hogy talán meg sem hallaná most. Lyz legalábbis így látja. Egyáltalán nem meglepő, pedig csak remélni merte, hogy magyarázat nélkül is örülni fog Pycta, nem pedig dühös lesz, amiért megbolygatták a fácskát, hisz nem tudhatja, hogy kérésre szedték ki a földből.
Monsotor kérdésére körbe pillant, s valóban nem látja ő sem az elf lányt. Már nyitná a száját, mert az erdőmélyi rögződés még erőteljesen él benne, s azonnal kerestetné. Pycta azonban hamarabb szól, s rá kell ébrednie, hogy ez az erdő, nem Erdőmélye. Csak az elf nem tudja, hogy itt is élnek rémségek, nem csak ott.*
- Jobb volna ha tudnánk, itt van ő is épségben. Veszélyes az erdő. *hangja nagyon komolyan, szinte gondterhelten cseng* Nem csak Erdőmélye a. Azért kell az őrség is *válaszolja újra ugyan azt, mint a fa esetében is.
Mikor a két elf átveszi a fát, hogy vízbe tegyék, Lyz hosszasan nézi őket, de mielőtt hallótávon kívül esnének, megszólal.*
- Ne vigyétek messzire kérlek, és mindig legyen mellette valaki! Ez nagyon fontos! *Lyz nem tudja meghazudtolni önmagát. Nem osztogat klasszikus értelemben vett parancsokat, csupán nyomatékosan kér.*
- Pycta, hamarabb kell elmondanom, hogy miért hoztuk el a fát, és hogy hogyan. Nem várhatok az ültetésig *fordul az elf felé, mielőtt a sátorba lépne. Aztán szeme sarkában újra poroszkálásra lesz figyelmes. Visszalép a minxhez, aki mögött a szarvas lépked.*
- A két agancsos velünk van. Nélkülük, sehol sem lennénk. Biztosan nekik is jól esne egy kis víz. Van erre valamilyen itató? *néz körül, mert ha van, akkor önmaga jóléte előtt, a két agancsosat vezeti oda, hogy ihassanak. Valójában akkor is keres nekik itatót, ha nem kap rá útbaigazítást, ez számára nem kérdés. Mindkét állat füle tövét megvakarja, ha engedik, de csak a minx mozdul őfelé viszont. Úgy tűnik Lyznek, hogy a szarvas főleg a farkas fejű után jött, de mindenesetre boldog, hogy itt van. Aranyosak együtt.
Miután elrendezte a két állatot, maga is belép a sátorba. Valóban megéhezett, de valószínűleg pár falat hamar eltelíti majd. Letelepszik társai mellé, s ha Pycta is velük van, belekezd.*
- A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy más entitás, vagy démon, vagy nem is tudom mi is akarta a fácskát. Kemény harc volt, de legyőztük *int Denzack és Monsotor felé.* A fiúk, keményen helyt álltak. *mosolyodik büszkén, hisz mégiscsak öröm, hogy itt vannak, épségben, még ha olyan küzdelmen is vannak túl. *
- Aztán a fa ezüstösen derengeni kezdett, és azt kérte, hozzuk haza. Bármilyen furcsán hangzik is, ezt mind hallottuk *pillant a két társára felváltva, hogy igazolják, amit mond, bár ha valaki, hát Pycta ezért biztosan nem fogja őket bolondnak nézni*
- Ezért gondolom, hogy védelmezni kell a fát, nem csupán elültetni.
5106. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 19:33:27
Üzenet elküldve: 2019-05-09 19:33:27
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Megannyi kérdés kavarog szüntelen, de feje mégis nyugodt, s nem tomboló szélvihar kavarog elméjében. Ha volt is, mostanra lecsendesült, s a düh halvány emléke sem maradt, eltűnt. A szájára toluló kérdések tán érthetetlenek, abban sem biztos, hogy azokat kimondta valójában, miképp abban sem, hogy befejezte a lány mondatát. ~ Tán az még az élet volt... ~ Pottyan egy gondolatmorzsa a földre, hogy aztán az is az enyészeté legyen. Keze lassan és bizonytalanul indul el a lány válla felé, s míg az lágyan vállára dől, ő néhány ujjával érinti meg, de tenyerét nem helyezi rá, mozdulatai akár egy éretlen kamaszé, tekintete a távolba réved. Kaiyko mondatán kissé megütközik, s homlokát ráncolja össze.*
- Altatódalban... *Ismétli meg a szót, s időérzékét hirtelen veszíti el.* Mi... mikor vagyunk? *Fejét rázza meg, akárha darazsak költöztek volna elméjébe, aztán megint csak nem mozdul, hagyja a lányt.*
- Saját... mesédet... Ortas nem... nem lehet olyan öreg?! *Nem érti. De nem ijed meg ettől, a Hely, a Hely mindent összezavar, a sziget... a folytonos látomás, a bokáig érő vér.*
- Ortas mesél, Kaiykonak. *Bólint lágyan, hogy meg ne üsse a vállára támaszkodó lányt, majd lassan körbefuttatja tekintetét a kopár tájon.*
- Az otthonunk. Itt élünk. *Hunyorít.* Furcsán... ismerős... *A bevillanó emlékektől egy pillanatra megtántorodik, s a lány vállát érő ujjak, immár abba kapaszkodnak. Gyermeki kacaj, közelít, majd távolodik, nem is egy, sokan vannak... játszanak. Szeme sarkában egy avarral tömött bőrlabdacsot lát elgurulni, de, amint odapillant, már nincs ott semmi.*
- Éhes vagyok. *Sóhajt fel.* Mindig... mindig éhes vagyok, Kaiyko. *Lassan megrázza a fejét, s a lány kezét érintve jelzi, hogy üljenek le.*
- Krónika... mintha ezer éve beszéltük volna már... mikor... mikor van most? Vagy majd meg fogod ígérni? *Ismét megrázza a fejét, továbbra sem ért sok mindent, de nem bánja, hisz itt van, itt, ahol mindig is lennie kellett volna.*
*Megannyi kérdés kavarog szüntelen, de feje mégis nyugodt, s nem tomboló szélvihar kavarog elméjében. Ha volt is, mostanra lecsendesült, s a düh halvány emléke sem maradt, eltűnt. A szájára toluló kérdések tán érthetetlenek, abban sem biztos, hogy azokat kimondta valójában, miképp abban sem, hogy befejezte a lány mondatát. ~ Tán az még az élet volt... ~ Pottyan egy gondolatmorzsa a földre, hogy aztán az is az enyészeté legyen. Keze lassan és bizonytalanul indul el a lány válla felé, s míg az lágyan vállára dől, ő néhány ujjával érinti meg, de tenyerét nem helyezi rá, mozdulatai akár egy éretlen kamaszé, tekintete a távolba réved. Kaiyko mondatán kissé megütközik, s homlokát ráncolja össze.*
- Altatódalban... *Ismétli meg a szót, s időérzékét hirtelen veszíti el.* Mi... mikor vagyunk? *Fejét rázza meg, akárha darazsak költöztek volna elméjébe, aztán megint csak nem mozdul, hagyja a lányt.*
- Saját... mesédet... Ortas nem... nem lehet olyan öreg?! *Nem érti. De nem ijed meg ettől, a Hely, a Hely mindent összezavar, a sziget... a folytonos látomás, a bokáig érő vér.*
- Ortas mesél, Kaiykonak. *Bólint lágyan, hogy meg ne üsse a vállára támaszkodó lányt, majd lassan körbefuttatja tekintetét a kopár tájon.*
- Az otthonunk. Itt élünk. *Hunyorít.* Furcsán... ismerős... *A bevillanó emlékektől egy pillanatra megtántorodik, s a lány vállát érő ujjak, immár abba kapaszkodnak. Gyermeki kacaj, közelít, majd távolodik, nem is egy, sokan vannak... játszanak. Szeme sarkában egy avarral tömött bőrlabdacsot lát elgurulni, de, amint odapillant, már nincs ott semmi.*
- Éhes vagyok. *Sóhajt fel.* Mindig... mindig éhes vagyok, Kaiyko. *Lassan megrázza a fejét, s a lány kezét érintve jelzi, hogy üljenek le.*
- Krónika... mintha ezer éve beszéltük volna már... mikor... mikor van most? Vagy majd meg fogod ígérni? *Ismét megrázza a fejét, továbbra sem ért sok mindent, de nem bánja, hisz itt van, itt, ahol mindig is lennie kellett volna.*
5105. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 15:51:16
Üzenet elküldve: 2019-05-09 15:51:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Sajnálatos módon észre sem veszi Hanloren távozását, mert lefoglalja a viszontlátás öröme, amellyel Lyzendrát és társaságát köszönti. Valójában persze csak a szőke elf nő kap ölelést, valószínűleg sem az óriás, sem Jayzion nem tart igényt hasonlóra.
Amikor aztán kibontakoznak az ölelésből, még nem engedi el a kezeit, úgy néz végig Vadvéd egykori vezérén. Lyz, ha változott is, csak valamicskét, ugyanolyan szép és határozott, mint mindig volt, mint amilyennek emlékezett rá.*
- Köszönjük, igyekeztünk, hisz nem lakhatunk az idők végezetéig sátrakban. *Válaszol Jayzion szavaira. Ha észre is veszi a mélységi ódzkodását az "érzelgős" köszöntéstől, nem adja jelét nemtetszésnek. Mind másképpen dolgozzák fel az eseményeket, nem tör, ahogy sosem tört pálcát más felett, ha másképp reagált adott történésekre, mint ő maga.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott otthonunkban. Pycta del Ventus vagyok. *Köszönti enyhe meghajlással az óriást és mutatkozik be, amikor a fa eredetére is fény derül.
Az erdőmélyi elf egészen meglepődik, arcáról eltűnik a viszontlátás mosolya, átadja helyét egy sokkal komolyabb, sokkal áhítattal teltebb arckifejezésnek. Ő pontosan tudja, mi is az a kis fa, hisz ő maga ültette, gondozta és vigyázott rá. Sokszor mormolt imát az Erdő Szívének előtte, érezte és érzi, hogy nem mindennapi facsemete cseperedett belőle.*
- Igen... igen, el kell ültetni. *Mondja révetegen, csak akkor kapja oldalra a fejét, amikor Lyzendra az őrséget említi. A folyóparti tábor körül van őrség, pár elf íjász mindig tesz egy kört, de ez csak inkább felderítés, mint valódi őrség.*
- Miért volna szükség őrségre? *Kérdi halkan.
A minx feltűnése nem kerüli el a figyelmét, találkozott már ilyen farkastestű agancsossal korábban Erdőmélyén, de igen ritkán. Mivel az állat láthatóan Lyzendrával van, egyelőre nem kérdez, de elraktározza magában az információt.*
- Ennek a fának különleges helye kell legyen a faluban. Központi hely. *Válaszol az óriás kérdésére. Elengedi már teljesen Lyzt és közelebb lép a fához, hogy óvatosan érintse meg a fa törzsét. Boldog, hogy újra látja a fát, hisz sokat jelent a számára, többet, mint itt bárkinek.*
- Egyelőre állítsuk vízbe, aztán pedig elültetjük a falu közepén. *Néz fel halovány mosollyal Monsotorra. Az óriás kérdésére, hogy hova tűnt Hanloren, zavartan körbenéz.*
- Nem tudom, de biztosan nem lehet messze. *Mondja elgondolkodva, bár a nyüzsgő táborban nem látja a papnőt. Nem gondolná, hogy baja esett, biztosan saját elhatározásból távozott.*
- Gyertek, kaptok ételt és vizet, biztosan elfáradtatok. Pihenjetek, aztán miután elültettük a fát, elmeséltek mindent. *Int a központi sátor felé, ahol az elf lányok és nők a közösség ellátásán serénykednek.
Vacsorára lesz szarvaspörkölt, friss kenyér és forrásvíz, a tűz mellett pedig mindenki elregélheti, milyen kalandok vezették el idáig.
Az elfek nagy része visszatér a munkához, de egy kisebb csapat gyermek követheti a kis csapatot a sátorig, ahol az erdőmélyi elf hellyel kínál mindenkit a tűz körül a rönkökön. Mind kapnak enni, inni, s ha pihenni térnének, akkor sátrat. Két elf átveszi a fát az óriástól, s megfelelően elhelyezik, míg sor nem kerül az elültetésre.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Sajnálatos módon észre sem veszi Hanloren távozását, mert lefoglalja a viszontlátás öröme, amellyel Lyzendrát és társaságát köszönti. Valójában persze csak a szőke elf nő kap ölelést, valószínűleg sem az óriás, sem Jayzion nem tart igényt hasonlóra.
Amikor aztán kibontakoznak az ölelésből, még nem engedi el a kezeit, úgy néz végig Vadvéd egykori vezérén. Lyz, ha változott is, csak valamicskét, ugyanolyan szép és határozott, mint mindig volt, mint amilyennek emlékezett rá.*
- Köszönjük, igyekeztünk, hisz nem lakhatunk az idők végezetéig sátrakban. *Válaszol Jayzion szavaira. Ha észre is veszi a mélységi ódzkodását az "érzelgős" köszöntéstől, nem adja jelét nemtetszésnek. Mind másképpen dolgozzák fel az eseményeket, nem tör, ahogy sosem tört pálcát más felett, ha másképp reagált adott történésekre, mint ő maga.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott otthonunkban. Pycta del Ventus vagyok. *Köszönti enyhe meghajlással az óriást és mutatkozik be, amikor a fa eredetére is fény derül.
Az erdőmélyi elf egészen meglepődik, arcáról eltűnik a viszontlátás mosolya, átadja helyét egy sokkal komolyabb, sokkal áhítattal teltebb arckifejezésnek. Ő pontosan tudja, mi is az a kis fa, hisz ő maga ültette, gondozta és vigyázott rá. Sokszor mormolt imát az Erdő Szívének előtte, érezte és érzi, hogy nem mindennapi facsemete cseperedett belőle.*
- Igen... igen, el kell ültetni. *Mondja révetegen, csak akkor kapja oldalra a fejét, amikor Lyzendra az őrséget említi. A folyóparti tábor körül van őrség, pár elf íjász mindig tesz egy kört, de ez csak inkább felderítés, mint valódi őrség.*
- Miért volna szükség őrségre? *Kérdi halkan.
A minx feltűnése nem kerüli el a figyelmét, találkozott már ilyen farkastestű agancsossal korábban Erdőmélyén, de igen ritkán. Mivel az állat láthatóan Lyzendrával van, egyelőre nem kérdez, de elraktározza magában az információt.*
- Ennek a fának különleges helye kell legyen a faluban. Központi hely. *Válaszol az óriás kérdésére. Elengedi már teljesen Lyzt és közelebb lép a fához, hogy óvatosan érintse meg a fa törzsét. Boldog, hogy újra látja a fát, hisz sokat jelent a számára, többet, mint itt bárkinek.*
- Egyelőre állítsuk vízbe, aztán pedig elültetjük a falu közepén. *Néz fel halovány mosollyal Monsotorra. Az óriás kérdésére, hogy hova tűnt Hanloren, zavartan körbenéz.*
- Nem tudom, de biztosan nem lehet messze. *Mondja elgondolkodva, bár a nyüzsgő táborban nem látja a papnőt. Nem gondolná, hogy baja esett, biztosan saját elhatározásból távozott.*
- Gyertek, kaptok ételt és vizet, biztosan elfáradtatok. Pihenjetek, aztán miután elültettük a fát, elmeséltek mindent. *Int a központi sátor felé, ahol az elf lányok és nők a közösség ellátásán serénykednek.
Vacsorára lesz szarvaspörkölt, friss kenyér és forrásvíz, a tűz mellett pedig mindenki elregélheti, milyen kalandok vezették el idáig.
Az elfek nagy része visszatér a munkához, de egy kisebb csapat gyermek követheti a kis csapatot a sátorig, ahol az erdőmélyi elf hellyel kínál mindenkit a tűz körül a rönkökön. Mind kapnak enni, inni, s ha pihenni térnének, akkor sátrat. Két elf átveszi a fát az óriástól, s megfelelően elhelyezik, míg sor nem kerül az elültetésre.*
5104. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 14:37:52
Üzenet elküldve: 2019-05-09 14:37:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Denzacknak nincs túlságosan ínyére ez az érzelgős ölelkezős üdvözlés, de már valamelyest megszokta, hogy környezetében így viselkednek. Nem is akarja elrontani a pillanatukat, hisz Lyz is bizonyára örül annak, hogy egy rég nem látott barátjával találkozhat, akárcsak Umon esetében, de a mélységi szerint azért a két elf között szorosabb lehet a kapcsolat. Nem is foglalkozik túlságosan az eltűni lánnyal, hiszen ha mennie kell, hát ki mégis lenne ő, ha feltartaná. Próbál jó arcot vágni a találkozáshoz, ahogy az elvárt lenne tőle, bár azok után amin átmentek, ez egyáltalán nem olyan könnyű, főként a sötételf sötét múltja végett. Mindenesetre az üdvözlések után valóban el kéne ültetni a fát, hiszen már egy jó ideje úton vagyunk vele, s ki tudja meddig bírja még. Mellesleg jó megjegyzésnek tartja Denzack azt, amit Lyz mondott, hiszen ha újra támadnak a rémek, akkor bizonyára itt fognak lecsapni, hiszen legutóbb is a fa felé mászott az egyik.*
- Látom nem unatkoztok errefelé sem, akad bőven tenni való.
*Barátságosan jegyzi meg a dolgot, hiszen leginkább ez az ő nyelvén annyit tesz, hogy elismeri eddigi munkájukat, hogy nem csak a lábukat lógatták, csúnyábban mondva.*
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Denzacknak nincs túlságosan ínyére ez az érzelgős ölelkezős üdvözlés, de már valamelyest megszokta, hogy környezetében így viselkednek. Nem is akarja elrontani a pillanatukat, hisz Lyz is bizonyára örül annak, hogy egy rég nem látott barátjával találkozhat, akárcsak Umon esetében, de a mélységi szerint azért a két elf között szorosabb lehet a kapcsolat. Nem is foglalkozik túlságosan az eltűni lánnyal, hiszen ha mennie kell, hát ki mégis lenne ő, ha feltartaná. Próbál jó arcot vágni a találkozáshoz, ahogy az elvárt lenne tőle, bár azok után amin átmentek, ez egyáltalán nem olyan könnyű, főként a sötételf sötét múltja végett. Mindenesetre az üdvözlések után valóban el kéne ültetni a fát, hiszen már egy jó ideje úton vagyunk vele, s ki tudja meddig bírja még. Mellesleg jó megjegyzésnek tartja Denzack azt, amit Lyz mondott, hiszen ha újra támadnak a rémek, akkor bizonyára itt fognak lecsapni, hiszen legutóbb is a fa felé mászott az egyik.*
- Látom nem unatkoztok errefelé sem, akad bőven tenni való.
*Barátságosan jegyzi meg a dolgot, hiszen leginkább ez az ő nyelvén annyit tesz, hogy elismeri eddigi munkájukat, hogy nem csak a lábukat lógatták, csúnyábban mondva.*
5103. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 12:14:25
Üzenet elküldve: 2019-05-09 12:14:25
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Már most rohadtul unja magát, az út nem sok változatosságot nyújt, de legalább tudja, hogy merre kell mennie. Nem sokan járnak errefele, itt-ott kiszúr ugyan néhány vándort, de ez minden.*
-Bezzeg ha Pyr itt lenne. De nincs. Eltűnt, mint a kámfor.
*Jegyzi meg csak úgy magának, hiányzik neki régi barátja.*
~Tényleg, a gnómot miért nem hoztam?~
*jut eszébe hirtelen*
~Habár az alapján amit mondott nem hiszem, hogy lett volna kedve felkerekedni.~
*Ezen elmélkedve sétálgat tovább*
~Lehet, kéne valami kunyhót építeni az erdőben. Valami olyasmit, mint amilyen Pyrnek volt.~
*Még élénken él benne a találkozásuk emléke, legfőképp, mert Pyr jól bezárta a házikójába*
-Nahh, itt jó is lesz.
*Tekint az út mellett húzódó erdőségre, és mivel közel, s távol nincs egy ember se, éles kanyart vesz és az erdő felé veszi az irányt. Mikor odaér szó szerint beveti magát a rengetegbe, mintha meg akarná ölelni a sok zöld mimdent. Egyből elillan minden negatív gondolata, jókedvűen fütyörészve halad tovább. Csak, hogy csináljon valamit felszed egy mohával borított követ, amely pont elfér a tenyerében, és azt dobálgatja egyik kezéből a másikba.*
~Vajon él más is errefelé, vagy csak nekem támadnak ilyen gondolataim?~
*Ám egyelőre ezt a témát hanyagolja, inkább vándorol tovább. Vagyis inkább csörtet. Mivel semmi szükség rá, hogy halk legyen, nem is törődik azzal, hogy mekkora zajt csap. Egy pillanatra elkalandozik, és ráejti a követ a lábára, ami boldogan gurul tova az enyhén lejtő talajon.*
-Áu, baszdmeg! A kurva életbe!
*Szívja a fogát nagy erőkkel, és megáll, hogy megvárja míg a fájdalom elmúlik. Körbenéz, de úgy tűnik a madarakon kívül senki sem hallotta, hogy miket mondott. Nem szokása persze káromkodni, de néha-néha előfordul.*
-Fene a rohadt kövébe.
*Tekint az avarba, hogy megtalálja az elgurult tettest, de nem találja.*
-Áh, ott egye meg a fene.
~Bezzeg ha anyám hallaná... Így belegondolva mégis talán haza kellett volna mennem egy időre.~
*De nem bosszankodik tovább, inkább elindul ismét.*
*Már most rohadtul unja magát, az út nem sok változatosságot nyújt, de legalább tudja, hogy merre kell mennie. Nem sokan járnak errefele, itt-ott kiszúr ugyan néhány vándort, de ez minden.*
-Bezzeg ha Pyr itt lenne. De nincs. Eltűnt, mint a kámfor.
*Jegyzi meg csak úgy magának, hiányzik neki régi barátja.*
~Tényleg, a gnómot miért nem hoztam?~
*jut eszébe hirtelen*
~Habár az alapján amit mondott nem hiszem, hogy lett volna kedve felkerekedni.~
*Ezen elmélkedve sétálgat tovább*
~Lehet, kéne valami kunyhót építeni az erdőben. Valami olyasmit, mint amilyen Pyrnek volt.~
*Még élénken él benne a találkozásuk emléke, legfőképp, mert Pyr jól bezárta a házikójába*
-Nahh, itt jó is lesz.
*Tekint az út mellett húzódó erdőségre, és mivel közel, s távol nincs egy ember se, éles kanyart vesz és az erdő felé veszi az irányt. Mikor odaér szó szerint beveti magát a rengetegbe, mintha meg akarná ölelni a sok zöld mimdent. Egyből elillan minden negatív gondolata, jókedvűen fütyörészve halad tovább. Csak, hogy csináljon valamit felszed egy mohával borított követ, amely pont elfér a tenyerében, és azt dobálgatja egyik kezéből a másikba.*
~Vajon él más is errefelé, vagy csak nekem támadnak ilyen gondolataim?~
*Ám egyelőre ezt a témát hanyagolja, inkább vándorol tovább. Vagyis inkább csörtet. Mivel semmi szükség rá, hogy halk legyen, nem is törődik azzal, hogy mekkora zajt csap. Egy pillanatra elkalandozik, és ráejti a követ a lábára, ami boldogan gurul tova az enyhén lejtő talajon.*
-Áu, baszdmeg! A kurva életbe!
*Szívja a fogát nagy erőkkel, és megáll, hogy megvárja míg a fájdalom elmúlik. Körbenéz, de úgy tűnik a madarakon kívül senki sem hallotta, hogy miket mondott. Nem szokása persze káromkodni, de néha-néha előfordul.*
-Fene a rohadt kövébe.
*Tekint az avarba, hogy megtalálja az elgurult tettest, de nem találja.*
-Áh, ott egye meg a fene.
~Bezzeg ha anyám hallaná... Így belegondolva mégis talán haza kellett volna mennem egy időre.~
*De nem bosszankodik tovább, inkább elindul ismét.*
5102. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-07 21:37:56
Üzenet elküldve: 2019-05-07 21:37:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Monsotor is látja a megható pillanatot, mikor is Lyz és Pycta újra találkoznak egymással. A szerzetes csak figyeli a két elfet, miközben a fát tartja karjaiban. Boldog pillanat ez a kis csapatnak, így mivel ő semmi rossznak nem akar elrontója lenni, megvárja amíg a kettő végez az ölelkezéssel és a többivel. Lyzendra ezután be is mutatja az erdei elf barátjának az óriást, aki a fa mögül néz ki rá barátságosan mosolyogva, üdvözlésképp még integ egyet feléje.*
-Örülök a találkozásnak.
*Az óriás nincs még teljesen tisztában vele, csak sejtése van arról, hogy a tag, aki a vadásznőt ölelgeti, az a személy az erdei elfek erdei elfe, Pycta. De ez ráér. Körbetekintve két kérdés jár a fejében. Hogy hova helyezik a fát, és hogy hol van Hanloren. Bizonyosan ez is érdekli, mert még pár perccel ezelőtt köztük volt.*
-Hol lesz a fa helye? És hol van másik elf lány?
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Monsotor is látja a megható pillanatot, mikor is Lyz és Pycta újra találkoznak egymással. A szerzetes csak figyeli a két elfet, miközben a fát tartja karjaiban. Boldog pillanat ez a kis csapatnak, így mivel ő semmi rossznak nem akar elrontója lenni, megvárja amíg a kettő végez az ölelkezéssel és a többivel. Lyzendra ezután be is mutatja az erdei elf barátjának az óriást, aki a fa mögül néz ki rá barátságosan mosolyogva, üdvözlésképp még integ egyet feléje.*
-Örülök a találkozásnak.
*Az óriás nincs még teljesen tisztában vele, csak sejtése van arról, hogy a tag, aki a vadásznőt ölelgeti, az a személy az erdei elfek erdei elfe, Pycta. De ez ráér. Körbetekintve két kérdés jár a fejében. Hogy hova helyezik a fát, és hogy hol van Hanloren. Bizonyosan ez is érdekli, mert még pár perccel ezelőtt köztük volt.*
-Hol lesz a fa helye? És hol van másik elf lány?
5101. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-07 07:20:13
Üzenet elküldve: 2019-05-07 07:20:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nyújtja a kezét s homlokát érintené, de Pycta mit sem törődik ezzel. Rögvest magához öleli, amire Lyz meglepve áll egy pillanatig, majd szemét hunyva, sóhajtva ő maga is ölelésébe vonja az elfet.*
- Haza, me'ochass *súgja viszont, mert hangosabb szó nem jön ki a torkán. Mellkasában jóleső melegség terjed, ahogy az otthon gondolata és a viszontlátás öröme keveredik. Már akkor érezte, hogy jó helyen járnak, amikor meglátta a tábort, de most már teljesen biztos benne. A hosszabb ölelés nem tűnik fel, és még véletlenül sem kellemetlen, bármilyen karót nyelt is tud lenni olykor. Neki is hiányzott az egykori vezér, akárcsak Umon is, és nem tudhatta előre, hogy viszont látják-e egymást.
Mikor Pycta eltávolodik, szeme és szája sarkában szeretetteli mosoly látszik. Csak nézi az előtt álló elfet, aki meglehetősen sokat változott az elmúlt időszak alatt.*
- Óh, igen, Jayziont ismered, de hadd mutassam be Monsotort. Ő később csatlakozott hozzánk *fordul s elengedve Pycta egyik kezét az óriás felé int, hogy bemutassa. S ezzel a fáról is lehull a lepel.*
- Igen, az a fa. Vadvédből. Azt kérte, vigyük haza *pillant vissza a lombzöld szemekre, ahogy a fa kérését tolmácsolja.*
- Történt velünk egy s más, de azt hiszem, a legfontosabb, hogy mielőbb földbe tegyük. És... *köszörüli meg a torkát is kicsit* nem ártana egy őrséget is állítani a környékre... *ezt csak úgy jegyzi meg, mint akiknek volna még mit mondania, de leszűkíti a legfontosabbra.
Kipillant a tábor felé, hisz mint a hangyák zizegnek, és dolgoznak a tábor lakói. Magával ragadó. Szíve szerint ezer kérdést tenne fel, de tudja, mindenre szépen sor kerül a maga idejében.
S míg a kis fa sorsáról döntenek, Lyz pedig a tábort méltatja magában, a minx poroszkálva ugyan, de oldalról kerül, hogy megnézze magának Pyctát. Nem megy túl közel, de vitathatatlanul őt figyeli félrebillentett fejjel.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nyújtja a kezét s homlokát érintené, de Pycta mit sem törődik ezzel. Rögvest magához öleli, amire Lyz meglepve áll egy pillanatig, majd szemét hunyva, sóhajtva ő maga is ölelésébe vonja az elfet.*
- Haza, me'ochass *súgja viszont, mert hangosabb szó nem jön ki a torkán. Mellkasában jóleső melegség terjed, ahogy az otthon gondolata és a viszontlátás öröme keveredik. Már akkor érezte, hogy jó helyen járnak, amikor meglátta a tábort, de most már teljesen biztos benne. A hosszabb ölelés nem tűnik fel, és még véletlenül sem kellemetlen, bármilyen karót nyelt is tud lenni olykor. Neki is hiányzott az egykori vezér, akárcsak Umon is, és nem tudhatta előre, hogy viszont látják-e egymást.
Mikor Pycta eltávolodik, szeme és szája sarkában szeretetteli mosoly látszik. Csak nézi az előtt álló elfet, aki meglehetősen sokat változott az elmúlt időszak alatt.*
- Óh, igen, Jayziont ismered, de hadd mutassam be Monsotort. Ő később csatlakozott hozzánk *fordul s elengedve Pycta egyik kezét az óriás felé int, hogy bemutassa. S ezzel a fáról is lehull a lepel.*
- Igen, az a fa. Vadvédből. Azt kérte, vigyük haza *pillant vissza a lombzöld szemekre, ahogy a fa kérését tolmácsolja.*
- Történt velünk egy s más, de azt hiszem, a legfontosabb, hogy mielőbb földbe tegyük. És... *köszörüli meg a torkát is kicsit* nem ártana egy őrséget is állítani a környékre... *ezt csak úgy jegyzi meg, mint akiknek volna még mit mondania, de leszűkíti a legfontosabbra.
Kipillant a tábor felé, hisz mint a hangyák zizegnek, és dolgoznak a tábor lakói. Magával ragadó. Szíve szerint ezer kérdést tenne fel, de tudja, mindenre szépen sor kerül a maga idejében.
S míg a kis fa sorsáról döntenek, Lyz pedig a tábort méltatja magában, a minx poroszkálva ugyan, de oldalról kerül, hogy megnézze magának Pyctát. Nem megy túl közel, de vitathatatlanul őt figyeli félrebillentett fejjel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579