Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 168 (3341. - 3360. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3360. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-22 13:20:17
Üzenet elküldve: 2017-08-22 13:20:17
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Sólyom//
*Dehogynem, naná, hogy odébb állna. Mentében esetleg felgyújtana ezt-azt. De mivel úgy érzi, a kérdés költői volt, ezért csak egyetértően bólogat.*
-Igen, ha elég gyorsan odébb tudsz állni, nem nagyon tudnak megszorongatni.
*Közben haladnak előre és ez eléggé leköti a kis vöröst ahhoz, hogy ne is erőlködjön a beszélgetés tovább gördítésén. Elnézi, ahogy a fény átcsillan a lombok között, ahogy egy-egy levelet felkap és megpörget a szél és minden rezdülés mögött azt keresi, mi motoz. Egyszerre nyugodt és izgatott. Alig várja, hogy elérjék az igazán nagy erdőségeket. Azért Enilorac kérdésére tisztességgel válaszol, egy ilyen történetet ő akármikor előránt az inge ujjából.*
-Ahogy mondtam, én egy messzi északi elf királyságból, a Fehér Fa Földjéről származom. Atyám, Hatodik Ghulmaradial bölcs és erős uralkodó volt, de túl jóhiszemű. Volt egy öccse, akit a kissé, hááát, csapongó életet élő nagyapám nemzett bal kézről a kalandozásai egyikén és akkor most nagyon szépen mondtam, hogy folyton kurvázott, amiből lett egy fattya. Zasfjef, így hívták. De atyám nagyvonalú elf volt, testvérének tekintette. Ez volt a hiba. Ez a Zasfjef a hatalomra áhítozott, ezért összeesküdött jó atyám ellen a királyság aljadékával meg mindenféle jött-ment zsoldosokkal, akiket felfogadott, aztán mikor nyeregben érezte magát, nekiment a palotának. Eddig tucat sztori, de most jön a java! *Itt kicsit elgondolkozik, eddig tényleg nem elégedett a történettel.*
~Kéne még valami csavar...~
-Szóval ez a Zasfjef összeszűrte a levet egy varázslónővel. Ha engem kérdezel, szerintem a spiné piszkálta föl az öcsit, mert amúgy egy giliszta a srác. A lényeg, hogy ez a gonosz varázslónő széjjelvarázsolta a palota őrséget, a hadsereg meg el volt foglalva azzal, hogy saját maga ellen harcoljon. Tudod, hogy van ez, ilyenkor egy-két tiszt mindig rájön, hogy nem is szereti a királyt. A lényeg, hogy jött ez a varázsló, atyám seggdugasz öccse meg vagy másfél száz zsoldos befelé a palotába, hogy engem meg atyámat meg néhány, mellettünk maradt, hűséges elfet legyakjanak.
*Kezd belemelegedni, itt az ideje, hogy valahogy magát is beleszője a történetbe.*
-Én akkor még kislány voltam, de már akkor is mestere voltam az elszaladásnak. Atyám és a testőrei tudták, hogy vége a mesének, be vannak kerítve. Atyám ezért akkor tele tömte a zsebeimet mindenféle értékes kővel, aztán mondta, hogy amint tudok, szaladjak. Aztán kardot húztak meg pajzsot fogtak és neki az ellenségnek. Hú, azt látnod kellett volna! Csak úgy röpködtek a végtagok! A palota padlója hamar síkos lett a belektől meg a vértől meg ami még ki tud folyni az ilyen zsoldos népségből. Én meg persze nem néztem se jobbra, se balra, csak rohantam a lábak között kifelé. Egyszer csak látom ám, hogy szembe velem ott áll a gonosz varázsló nő. Rám nézett, a szemei vörösen izzottak, itt görbüljek meg, ha nem igaz, parázslott a szeme! Bennem persze rögtön vigyázzba állt a sza... izé, szóval megijedtem, persze, féltem nagyon, de az volt a fejemben, hogy az én bölcs atyám, Kilencedik Gikaral éppen meghal azért, hogy én elmenekülhessek, hát csak nem fog megállítani egy ilyen boszorkány! Úgyhogy nem álltam meg, pedig valami szörnyűséget kezdett varázsolni, de én akkor olyan vehemenciával köptem a szeme közé, hogy azóta is tartja magát a legenda, hogy nagy hatalmú vízmágus vagyok. Na, utána aztán futottam napokig, csak pisilni álltam meg néha. A közbeszédből aztán megtudtam, hogy a hadsereg egyik tisztje levágta apám mostoha öccsét, megdöntötte a varázslónőt és most ketten viszik a boltot, de nagy az elégedetlenség, lázadás készül. Megfontoltam, hogy vissza megyek és az élére állok, de aztán úgy döntöttem, elég vért láttam már, meg aztán 10 éves voltam, szóval még pont nem voltam a hadvezér korban. Így lettem a Zöld Lomb Királyság hercegnőjéből artheniori árva.
*Előveszi a kulacsot, hogy nagyot kortyoljon belőle, közben Eniloracra néz, hogy lássa, tetszik-e neki a története.*
*Dehogynem, naná, hogy odébb állna. Mentében esetleg felgyújtana ezt-azt. De mivel úgy érzi, a kérdés költői volt, ezért csak egyetértően bólogat.*
-Igen, ha elég gyorsan odébb tudsz állni, nem nagyon tudnak megszorongatni.
*Közben haladnak előre és ez eléggé leköti a kis vöröst ahhoz, hogy ne is erőlködjön a beszélgetés tovább gördítésén. Elnézi, ahogy a fény átcsillan a lombok között, ahogy egy-egy levelet felkap és megpörget a szél és minden rezdülés mögött azt keresi, mi motoz. Egyszerre nyugodt és izgatott. Alig várja, hogy elérjék az igazán nagy erdőségeket. Azért Enilorac kérdésére tisztességgel válaszol, egy ilyen történetet ő akármikor előránt az inge ujjából.*
-Ahogy mondtam, én egy messzi északi elf királyságból, a Fehér Fa Földjéről származom. Atyám, Hatodik Ghulmaradial bölcs és erős uralkodó volt, de túl jóhiszemű. Volt egy öccse, akit a kissé, hááát, csapongó életet élő nagyapám nemzett bal kézről a kalandozásai egyikén és akkor most nagyon szépen mondtam, hogy folyton kurvázott, amiből lett egy fattya. Zasfjef, így hívták. De atyám nagyvonalú elf volt, testvérének tekintette. Ez volt a hiba. Ez a Zasfjef a hatalomra áhítozott, ezért összeesküdött jó atyám ellen a királyság aljadékával meg mindenféle jött-ment zsoldosokkal, akiket felfogadott, aztán mikor nyeregben érezte magát, nekiment a palotának. Eddig tucat sztori, de most jön a java! *Itt kicsit elgondolkozik, eddig tényleg nem elégedett a történettel.*
~Kéne még valami csavar...~
-Szóval ez a Zasfjef összeszűrte a levet egy varázslónővel. Ha engem kérdezel, szerintem a spiné piszkálta föl az öcsit, mert amúgy egy giliszta a srác. A lényeg, hogy ez a gonosz varázslónő széjjelvarázsolta a palota őrséget, a hadsereg meg el volt foglalva azzal, hogy saját maga ellen harcoljon. Tudod, hogy van ez, ilyenkor egy-két tiszt mindig rájön, hogy nem is szereti a királyt. A lényeg, hogy jött ez a varázsló, atyám seggdugasz öccse meg vagy másfél száz zsoldos befelé a palotába, hogy engem meg atyámat meg néhány, mellettünk maradt, hűséges elfet legyakjanak.
*Kezd belemelegedni, itt az ideje, hogy valahogy magát is beleszője a történetbe.*
-Én akkor még kislány voltam, de már akkor is mestere voltam az elszaladásnak. Atyám és a testőrei tudták, hogy vége a mesének, be vannak kerítve. Atyám ezért akkor tele tömte a zsebeimet mindenféle értékes kővel, aztán mondta, hogy amint tudok, szaladjak. Aztán kardot húztak meg pajzsot fogtak és neki az ellenségnek. Hú, azt látnod kellett volna! Csak úgy röpködtek a végtagok! A palota padlója hamar síkos lett a belektől meg a vértől meg ami még ki tud folyni az ilyen zsoldos népségből. Én meg persze nem néztem se jobbra, se balra, csak rohantam a lábak között kifelé. Egyszer csak látom ám, hogy szembe velem ott áll a gonosz varázsló nő. Rám nézett, a szemei vörösen izzottak, itt görbüljek meg, ha nem igaz, parázslott a szeme! Bennem persze rögtön vigyázzba állt a sza... izé, szóval megijedtem, persze, féltem nagyon, de az volt a fejemben, hogy az én bölcs atyám, Kilencedik Gikaral éppen meghal azért, hogy én elmenekülhessek, hát csak nem fog megállítani egy ilyen boszorkány! Úgyhogy nem álltam meg, pedig valami szörnyűséget kezdett varázsolni, de én akkor olyan vehemenciával köptem a szeme közé, hogy azóta is tartja magát a legenda, hogy nagy hatalmú vízmágus vagyok. Na, utána aztán futottam napokig, csak pisilni álltam meg néha. A közbeszédből aztán megtudtam, hogy a hadsereg egyik tisztje levágta apám mostoha öccsét, megdöntötte a varázslónőt és most ketten viszik a boltot, de nagy az elégedetlenség, lázadás készül. Megfontoltam, hogy vissza megyek és az élére állok, de aztán úgy döntöttem, elég vért láttam már, meg aztán 10 éves voltam, szóval még pont nem voltam a hadvezér korban. Így lettem a Zöld Lomb Királyság hercegnőjéből artheniori árva.
*Előveszi a kulacsot, hogy nagyot kortyoljon belőle, közben Eniloracra néz, hogy lássa, tetszik-e neki a története.*
3359. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-21 23:14:49
Üzenet elküldve: 2017-08-21 23:14:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Xaly//
*Sophie úgy mustrálja az erdőt mint egy városi kislány. Talán az is. Ez jobb kedvre deríti Enilt. Olykor még meg is mondja miféle élőlényen akadt meg a szeme. A fűféléket nem mindig találja el, de bokrok, fák fajtáját bármikor. A kérdésáradaton elgondolkozik kicsit, de nem mintha nem suhant volna már át az agyán ilyesmi.*
~Érdekes szemlélete van ennek a kis szélvésznek.~
*Gondolja magában. És azt az egyszerű választ mondja ami benne is megfogalmazódott.*
-Ha valahol nem érzem jól magam, úgy odébb állok. Nem kell ezt túlbonyolítani. Ha a terád gondolnak nadrágrángatással, te nem állnál odébb?
*És ez az a pont, ahol végigfut szeme előtt a kép. Kezét lágyan a szájához teszi, hogy ne lássa mosolyogni. Előtte van a jelenet, amint valami részeg, szőrös, büdös, horkolós, rummatróz le akarja rántani róla a nemesebb részeit takargató rongyokat, mire a vörös valami hatalmas erővel löki bele az öklét az arcába egy elég karikás káromkodás kíséretében. Miközben ilyen jót derül, és egyre jobban kedveli meg útitársát egészen jól haladnak befelé az erdőben. A ligetek gyorsan sűrűsödnek.*
-S mond csak. Mesélnél még erről a hatalmi harcos trónviszályról? Nem egészen értem, és most úgy is van időnk.
A hozzászólás írója (Sólyommadár Enilorac) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.08.21 23:15:05
*Sophie úgy mustrálja az erdőt mint egy városi kislány. Talán az is. Ez jobb kedvre deríti Enilt. Olykor még meg is mondja miféle élőlényen akadt meg a szeme. A fűféléket nem mindig találja el, de bokrok, fák fajtáját bármikor. A kérdésáradaton elgondolkozik kicsit, de nem mintha nem suhant volna már át az agyán ilyesmi.*
~Érdekes szemlélete van ennek a kis szélvésznek.~
*Gondolja magában. És azt az egyszerű választ mondja ami benne is megfogalmazódott.*
-Ha valahol nem érzem jól magam, úgy odébb állok. Nem kell ezt túlbonyolítani. Ha a terád gondolnak nadrágrángatással, te nem állnál odébb?
*És ez az a pont, ahol végigfut szeme előtt a kép. Kezét lágyan a szájához teszi, hogy ne lássa mosolyogni. Előtte van a jelenet, amint valami részeg, szőrös, büdös, horkolós, rummatróz le akarja rántani róla a nemesebb részeit takargató rongyokat, mire a vörös valami hatalmas erővel löki bele az öklét az arcába egy elég karikás káromkodás kíséretében. Miközben ilyen jót derül, és egyre jobban kedveli meg útitársát egészen jól haladnak befelé az erdőben. A ligetek gyorsan sűrűsödnek.*
-S mond csak. Mesélnél még erről a hatalmi harcos trónviszályról? Nem egészen értem, és most úgy is van időnk.
A hozzászólás írója (Sólyommadár Enilorac) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.08.21 23:15:05
3358. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-18 18:42:54
Üzenet elküldve: 2017-08-18 18:42:54
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Sólyom//
*Xaly úgy érzi, egy igazi erdőjáróval hozta össze a jó sors. Szíve megdobban a lehetőségtől, hogy végre mehet neki a végtelen erdőségeknek. Lelkesedése természetesen nem marad kimondatlanul.*
-Irtó klassz, hogy megyünk erdőt nézni, nem? Persze már rengetegszer voltam apámmal, aki... izé, ja, már biztos mondtam, ki ő és mit csinál, a lényeg, hogy azért ez nagyon kaland, nem?
*Pedig még csak kisebb ligetek között járnak, de Xaly még így is örömmel nézelődik, gyönyörködik mindenben, ami a szeme elé kerül. Aztán eszébe jut, amit a másik mondott egy-két perce.*
-Gondolod, hogy ezek között a merész vadak vagy mik között megtalálod a helyed? Mennyit tudsz róluk? Azért az elég bátor, nekivágni az erdőnek, hogy majd ott élj az idegenek között. Mi van, ha nem tetszik majd ott? Ha tapló mindahány, esetleg szőrös matróz, akik csak a rumot vedelik meg lesik, hogy mikor kaphatják le rólad a nadrágod? Vagy, ha horkolnak? Vagy büdösek? Erre gondoltál?
*Xaly úgy érzi, egy igazi erdőjáróval hozta össze a jó sors. Szíve megdobban a lehetőségtől, hogy végre mehet neki a végtelen erdőségeknek. Lelkesedése természetesen nem marad kimondatlanul.*
-Irtó klassz, hogy megyünk erdőt nézni, nem? Persze már rengetegszer voltam apámmal, aki... izé, ja, már biztos mondtam, ki ő és mit csinál, a lényeg, hogy azért ez nagyon kaland, nem?
*Pedig még csak kisebb ligetek között járnak, de Xaly még így is örömmel nézelődik, gyönyörködik mindenben, ami a szeme elé kerül. Aztán eszébe jut, amit a másik mondott egy-két perce.*
-Gondolod, hogy ezek között a merész vadak vagy mik között megtalálod a helyed? Mennyit tudsz róluk? Azért az elég bátor, nekivágni az erdőnek, hogy majd ott élj az idegenek között. Mi van, ha nem tetszik majd ott? Ha tapló mindahány, esetleg szőrös matróz, akik csak a rumot vedelik meg lesik, hogy mikor kaphatják le rólad a nadrágod? Vagy, ha horkolnak? Vagy büdösek? Erre gondoltál?
3357. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-18 17:36:15
Üzenet elküldve: 2017-08-18 17:36:15
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egymás árnyékában//
*A régi kereskedelmi vonalon haladva, arcába húzza a csuklyát. Hamarosan elhaladnak a régi Karavánpihenőnél is.*
- Rettenetesen lepusztult. Nemrég meg még nyüzsögtek itt a kétlábúak. *A sötétben még elhagyatottabbnak tűnik. Az emlékekre megborzong, egész közel húzódik a másikhoz, menet közben összeér válluk, amennyiben nem húzódik el tőle Voren. ~Mi a fenét művelek??~ Hirtelen levegőt véve egy gyors mozdulattal elhúzódik, zavarában azt sem tudja, mit mondhatna. ~Ez meg mi volt?~ Még jobban arcába húzza a csuklyát, lehajtott fejjel halad előre, próbálva meg nem történté tenni a dolgot, mintha az már csak lehetséges lenne.*
*A régi kereskedelmi vonalon haladva, arcába húzza a csuklyát. Hamarosan elhaladnak a régi Karavánpihenőnél is.*
- Rettenetesen lepusztult. Nemrég meg még nyüzsögtek itt a kétlábúak. *A sötétben még elhagyatottabbnak tűnik. Az emlékekre megborzong, egész közel húzódik a másikhoz, menet közben összeér válluk, amennyiben nem húzódik el tőle Voren. ~Mi a fenét művelek??~ Hirtelen levegőt véve egy gyors mozdulattal elhúzódik, zavarában azt sem tudja, mit mondhatna. ~Ez meg mi volt?~ Még jobban arcába húzza a csuklyát, lehajtott fejjel halad előre, próbálva meg nem történté tenni a dolgot, mintha az már csak lehetséges lenne.*
3356. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-18 10:48:26
Üzenet elküldve: 2017-08-18 10:48:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Miután kulacsát felöltötte a főtéri szökőkút vizével el is indult a városból kivezető kereskedelmi úton. Közben továbbra is a hirdetés járt az eszében. A mágusok önmagukban is különleges alakok tudnak lenni ahogy a gnómok. Hogy milyen egy gnóm mágus abba meg bele sem mert gondolni. Azon sem lepődne meg ha elküldené mert nem ilyen embereket várt. Valóban elég nomád a megjelenése. Ruházatát főként szarvasbőr alkotja. Ezen van bőrvértje is mely törzse hagyományai szerint készült és teljes testét védi. Fején pedig sisakja mely rangját jelölte a törzsében. Csatabárdja és parittyája oldalán lógnak. Hű társai voltak sok kalandban, de ha a mágus azt hinné csak azokat tudja használni a nomád harcos akkor nagyot kell majd csalódnia.*
3355. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-18 08:48:52
Üzenet elküldve: 2017-08-18 08:48:52
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egymás árnyékában//
*Ki érve a városból. El gondolkozik hogy tényleg el kéne mennie e vadászni. Majd várja hogy a társa jön e utána. Körül néz a látóhatáron. Északra egy kereskedelmi út az egykori Karavánpihenőt érintve halad tovább majd Lichanech felé. Az út mellett mezőföldek, kisebb tanyák és kisebb erdők váltogatják egymást.~ Milyen békés életet lehet itt élni. Lehet el költözök ide. Tetszik a hely.~ Körbenéz, hogy társa jön e már utána. És el merül gondolataiban. Mikor is volt, hogy utoljára vadászni ment? Talán 1-2 éve már. Nyáron nagybátyjával vadásztak a közeli erdőben és el mereng eme gondolatokban.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.08.18 18:05:43, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
*Ki érve a városból. El gondolkozik hogy tényleg el kéne mennie e vadászni. Majd várja hogy a társa jön e utána. Körül néz a látóhatáron. Északra egy kereskedelmi út az egykori Karavánpihenőt érintve halad tovább majd Lichanech felé. Az út mellett mezőföldek, kisebb tanyák és kisebb erdők váltogatják egymást.~ Milyen békés életet lehet itt élni. Lehet el költözök ide. Tetszik a hely.~ Körbenéz, hogy társa jön e már utána. És el merül gondolataiban. Mikor is volt, hogy utoljára vadászni ment? Talán 1-2 éve már. Nyáron nagybátyjával vadásztak a közeli erdőben és el mereng eme gondolatokban.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.08.18 18:05:43, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
3354. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-16 11:16:43
Üzenet elküldve: 2017-08-16 11:16:43
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Oriletha egész életében, a levegő nagy városa, Arthenior közelében lakott, s lakik a mai napig. Ez mondjuk, zsenge korát tekintve nem nagy eredmény, azonban ő mégis tökéletesen elégedett ezzel. A várostól északra futó, az egykori Karavánpihenő felé vezető úttól nyugatra, de még nem túlságosan bent az erdőben, messze a nyugati erdőségtől, egy annyira nem eldugott házikóban él anyjával és négy kistestvérével. Hogy szeretett lakhelyét mégis akkor miért hagyja el a mai napon, annak inkább gyakorlati okai vannak, semmint a kalandvágy: szíve mindig is a természethez húzott, és amit a druidákról, és azok képességeiről tud ma, az anyjától tanulta, ám ez az évek elteltével egyre kevesebbnek bizonyultak. Így a mai napon elhagyja az anyai otthont: az utazás, a tanulás és a fejlődés mellett döntött, és szívében fura, kettős érzéssel hagyja el az otthont, és Arthenior felé veszi az irányt.
Gyalog halad, kényelmes, lassú lépésekkel, nyugodt gondolatokkal, mély lélegzetekkel.
Fekete csizmája léptei alatt ropogott az avar, törnek a kisebb ágak, de semmivel sem okoz hangosabb zajokat, mint a természet hangjai. Ezt szereti: eggyé válni az erdővel, meg-megsimítani egy-egy fát, vagy bokrot. A növények nem hajolnak el az útjából, de nem is kapaszkodnak bele a ruháiba - nem is tudtak volna, hisz sötét, bőr nadrágján nehéz sebet ejteni, és a világos szín tunikája sem az az anyag, amiben megkapaszkodnak az elé hajló ágak. Hosszú, könnyed köpenyével már nehezebb dolga van. Édesanyjától kapta az útra: a különleges, falevél díszítésű, a zöld és a barna színeiben játszó folt-varrott köpenyt anyja szeretete és a búcsú könnyei itatták át, így fizikailag és lelkileg is nehéz terhet jelent Ori számára. Mivel az idő amúgy sem kívánta meg a plusz ruházatot, így az alkarjára terítve viszi.
Ha tisztásra ér, eszik pár falatot, ha folyóval találkozik, iszik néhány kortyot, ha elfárad, felkapaszkodik egy vastagabb fára, és ott tölti az éjszakákat is. Az útja mezőkön, rendezett földeken, termőföldeken és kisebb tanyák mellett viszi el – már nem is számolja a napokat, és az út hosszára is csak a társaság hiánya emlékezteti.
Tudja, hogy közel jár már a városhoz, hisz kétszer is találkozott a várost védő katonákkal (lelassítottak, végigmérték, majd köszöntésképp biccentettek), de megint más sejteni valamit, mint találkozni vele. *
-Nincs városfal!
*Tulajdonképpen kevés választja el attól, hogy ámulattól tátott szájjal álljon a város peremén. Azonban mégis sikerül megőriznie méltóságát, és még mielőtt tovább haladna, utoljára hátra néz, mélyet sóhajt –hogy legyőzze idegességét-, aztán megfordul, és határozott lépésekkel tovább megy.*
A hozzászólás írója (Oriletha Elsatra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.08.16 11:42:37
Gyalog halad, kényelmes, lassú lépésekkel, nyugodt gondolatokkal, mély lélegzetekkel.
Fekete csizmája léptei alatt ropogott az avar, törnek a kisebb ágak, de semmivel sem okoz hangosabb zajokat, mint a természet hangjai. Ezt szereti: eggyé válni az erdővel, meg-megsimítani egy-egy fát, vagy bokrot. A növények nem hajolnak el az útjából, de nem is kapaszkodnak bele a ruháiba - nem is tudtak volna, hisz sötét, bőr nadrágján nehéz sebet ejteni, és a világos szín tunikája sem az az anyag, amiben megkapaszkodnak az elé hajló ágak. Hosszú, könnyed köpenyével már nehezebb dolga van. Édesanyjától kapta az útra: a különleges, falevél díszítésű, a zöld és a barna színeiben játszó folt-varrott köpenyt anyja szeretete és a búcsú könnyei itatták át, így fizikailag és lelkileg is nehéz terhet jelent Ori számára. Mivel az idő amúgy sem kívánta meg a plusz ruházatot, így az alkarjára terítve viszi.
Ha tisztásra ér, eszik pár falatot, ha folyóval találkozik, iszik néhány kortyot, ha elfárad, felkapaszkodik egy vastagabb fára, és ott tölti az éjszakákat is. Az útja mezőkön, rendezett földeken, termőföldeken és kisebb tanyák mellett viszi el – már nem is számolja a napokat, és az út hosszára is csak a társaság hiánya emlékezteti.
Tudja, hogy közel jár már a városhoz, hisz kétszer is találkozott a várost védő katonákkal (lelassítottak, végigmérték, majd köszöntésképp biccentettek), de megint más sejteni valamit, mint találkozni vele. *
-Nincs városfal!
*Tulajdonképpen kevés választja el attól, hogy ámulattól tátott szájjal álljon a város peremén. Azonban mégis sikerül megőriznie méltóságát, és még mielőtt tovább haladna, utoljára hátra néz, mélyet sóhajt –hogy legyőzze idegességét-, aztán megfordul, és határozott lépésekkel tovább megy.*
A hozzászólás írója (Oriletha Elsatra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.08.16 11:42:37
3353. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-14 12:35:47
Üzenet elküldve: 2017-08-14 12:35:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Xaly//
*Lassanként kiérnek az erdőbe. A város kőfalait, tornyait a vaskos törzsű fák ölelte erdő váltja fel. A kőutak, elporosodnak. Mígnem a kellemes kijárt, döngölt föld nyomja vissza a lány súlyát a csizmája talpán keresztül. Elengedte a rosszallást, amit a szerinte helytelen szóhasználat váltott ki. Követi a lányt egy darabig, de aztán mellézárkózik, és ő maga is bele, bele les a térképbe. Noha tényleg hisz a térkép olvasási tehetségében Sophienak, de szereti ha a kezében maradnak dolgok. Még ha csak a vékonyabb végük is. A feltett kérdésre elsőre nem válaszol. Magában is keresi a választ. Elsőre olyan élesen rajzolódott ki a dolog, hogy elbizonytalanodott tőle. A "miért" képzeletbeli ábrája a gondolkodás közben az élekből, és sarkokból letompult kerek, és íves formák igazsága pedig túl bonyolult. A kettő közti felemás igaz keresésén fáradozik.*
-Szeretem az erdőt. Mostanság olyasmi történik vele, amit nem érdemel meg. Az erdő az élet otthona. Ezen felül, jól esne tartozni valahová, ebben a fene nagy sokaságban. Te vissza akarsz menni a tieidhez. Én még nem találtam meg ez enyéim.
*Mondja, és mikor befejezte, érezteti hogy ez már egy rövidebb verzió.*
*Lassanként kiérnek az erdőbe. A város kőfalait, tornyait a vaskos törzsű fák ölelte erdő váltja fel. A kőutak, elporosodnak. Mígnem a kellemes kijárt, döngölt föld nyomja vissza a lány súlyát a csizmája talpán keresztül. Elengedte a rosszallást, amit a szerinte helytelen szóhasználat váltott ki. Követi a lányt egy darabig, de aztán mellézárkózik, és ő maga is bele, bele les a térképbe. Noha tényleg hisz a térkép olvasási tehetségében Sophienak, de szereti ha a kezében maradnak dolgok. Még ha csak a vékonyabb végük is. A feltett kérdésre elsőre nem válaszol. Magában is keresi a választ. Elsőre olyan élesen rajzolódott ki a dolog, hogy elbizonytalanodott tőle. A "miért" képzeletbeli ábrája a gondolkodás közben az élekből, és sarkokból letompult kerek, és íves formák igazsága pedig túl bonyolult. A kettő közti felemás igaz keresésén fáradozik.*
-Szeretem az erdőt. Mostanság olyasmi történik vele, amit nem érdemel meg. Az erdő az élet otthona. Ezen felül, jól esne tartozni valahová, ebben a fene nagy sokaságban. Te vissza akarsz menni a tieidhez. Én még nem találtam meg ez enyéim.
*Mondja, és mikor befejezte, érezteti hogy ez már egy rövidebb verzió.*
3352. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-07 13:26:33
Üzenet elküldve: 2017-08-07 13:26:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A nagy pusztaság, melyre hamarosan beér, ismerősnek tűnik, bár nem olyan elhagyatottnak, mint ahol ezelőtt járt. Bevetett területek, mindenhol gyümölcs, melyből különböző alkoholok állíthatók elő. ~Remek, ez a város is szeret inni.~ Egy órányi békés ügetés után szembetalálkozik egy csapat férfivel, ruhájukról lerí, hogy valami járőrözők. Nem tűnnek veszélyesnek, illetve ellenségesnek sem, szóval parányi feszültség villan csak át benne, mialatt elhalad mellettük. Nem történik semmi. Megkönnyebbülve emeli be a lovat vágtába és halad tovább.*
3351. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-06 15:55:15
Üzenet elküldve: 2017-08-06 15:55:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 635
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Vakmerő
*Egyedül folytatja útját a város felé. Sokkal boldogabb és nyugodtabb azóta, hogy beszélt Norival és tudja, hogy biztonságban van. Legalábbis nagyobb biztonságban, mint a városban lenne vele. Kénytelen lesz türelemmel kivárni, hogy a városőrség elfelejtse a halott tündért a szegénynegyedben. Addig pedig éli tovább az unalmas kis napjait, amiket csak a tanulással tud kitölteni. A rend tagjai még mindig nem érkeztek vissza a küldetésükről. Nem is meglepő, a város megmentése nem két napos feladat szokott lenni, nem is várhatja el tőlük, hogy rohanjanak haza hozzá, és foglalkozzanak vele, mert unatkozik. Addig is legalább csend és nyugalom van a kúriában, nem topognak a lábak a padlón, nem kiabál senki, nem szűrődnek fel a konyhából csörömpölések. Az elmúlt pár napban, amióta teljes a békesség, sokkal többet is sikerült tanulnia, mint az elmúlt években. Van motivációja, nem szeretne ő lenni a legrosszabb és legbénább a tanoncok közül, és már volt mire építkeznie. Bato is segített neki elindulni, és már végzett az elmélettel, így a konkrét varázslatok is könnyebben mennek. A levegővel már teljesen végzett, még van néhány bűbáj, amit nem tud, de ha eleget gyakorolja őket, azokat is megtanulhatja. Aztán a vízágát szeretné még feljavítani, aztán jöhet a tűz, föld, és sorban az összes többi, már ha képes lesz ezt mind befogadni a piciny buksija. És talán testi erő sem árt, ha hatalmas erőt akar kordában tartani. Lehet érdemes lenne majd elugrania a barakkba. Régen járt arra, nem is nagyon van fegyver, amivel... ~A tőr!~ Most jutott csak eszébe, hogy Nori adott neki egy tőrt, hogy megvédhesse magát. Ha elkezdene edzeni, talán megtanulná azt is forgatni, és a mágia nélkül sem lenne teljesen elveszve. Nem egyszer volt már olyan, hogy annyira bepánikolt, hogy elfelejtett varázsolni. Ez majdnem az életébe kerül, de végül "csak" kirabolták.
Annyira belemerült a gondolataiba, észre sem veszi, hogy majdnem nekilovagol az egyik őrnek, aki a kapu előtt ácsorog. Háttal áll neki, a főtéren figyel valamit, így ha a kis tündér nem kap időben észbe, kellemetlen bocsánatkérésekkel telne a következő pár perce.*
Annyira belemerült a gondolataiba, észre sem veszi, hogy majdnem nekilovagol az egyik őrnek, aki a kapu előtt ácsorog. Háttal áll neki, a főtéren figyel valamit, így ha a kis tündér nem kap időben észbe, kellemetlen bocsánatkérésekkel telne a következő pár perce.*
3350. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-04 01:49:40
Üzenet elküldve: 2017-08-04 01:49:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Venártoborzó- hazafelé//
*Soreyl kissé elmosolyodik bár úgy sem láthatják ezt a társai.*
-Egyáltalán nem elrettentésként mondtam.
*Teszi hozzá kedvesen. Hamarost, ahogy idővel haladnak tovább az erdőben a ritkuló aljnövényzet kezdi jelezni, hogy lassan a paták ütemes kopogását, az az idegesítő sár cuppogás váltja fel, amit a lovag teljes szívéből gyűlöl. Olykor olykor hátrapillant, és egy idő után muszáj engednie annak amit gondol.*
-Ne haragudjatok, hogy egy lovon kell utaznotok.
*Mondja, és hogy teljesen őszinte legyen, körül is írja aggályait.*
-Mert mind a mellett, hogy bizonyára nem kényelmes, eléggé üdítő látvány.
*Teszi, hozzá, és kicsit fel is nevet. El ugyan nem szégyelli magát mikor alábbhagy az amúgy sem nagy hahotával, de azért még megtoldja.*
-Szereztem volna lovat, de estére már bezár az istálló.
*Soreyl kissé elmosolyodik bár úgy sem láthatják ezt a társai.*
-Egyáltalán nem elrettentésként mondtam.
*Teszi hozzá kedvesen. Hamarost, ahogy idővel haladnak tovább az erdőben a ritkuló aljnövényzet kezdi jelezni, hogy lassan a paták ütemes kopogását, az az idegesítő sár cuppogás váltja fel, amit a lovag teljes szívéből gyűlöl. Olykor olykor hátrapillant, és egy idő után muszáj engednie annak amit gondol.*
-Ne haragudjatok, hogy egy lovon kell utaznotok.
*Mondja, és hogy teljesen őszinte legyen, körül is írja aggályait.*
-Mert mind a mellett, hogy bizonyára nem kényelmes, eléggé üdítő látvány.
*Teszi, hozzá, és kicsit fel is nevet. El ugyan nem szégyelli magát mikor alábbhagy az amúgy sem nagy hahotával, de azért még megtoldja.*
-Szereztem volna lovat, de estére már bezár az istálló.
3349. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-03 11:41:09
Üzenet elküldve: 2017-08-03 11:41:09
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Venártoborzó- hazafelé//
* Ymra sem ijed meg a szerencsétlenül járt jelentkező történetétől.*
~ Lehet, hogy óvatlan volt és magányosan könnyű prédának számított.~
- A szemünk és a fülünk is nyitva, kéznél vannak a fehyvereink. Így sem életbiztosítás ez az út, de azt hiszem, hogy már itt vissza kellene fordulnunk, ha az ilyesmi elrettentene minket.
* Bizony, hiszen a szörny áldozatává vált utazó még csak nem is vadászott bestiákra, hanem egynest a karjaiba sétált. Nekik pedig - már ha tényleg épségben megérkeznek - lehet, hogy önszántukból kell majd berontani az oroszlán barlangjába.*
* Ymra sem ijed meg a szerencsétlenül járt jelentkező történetétől.*
~ Lehet, hogy óvatlan volt és magányosan könnyű prédának számított.~
- A szemünk és a fülünk is nyitva, kéznél vannak a fehyvereink. Így sem életbiztosítás ez az út, de azt hiszem, hogy már itt vissza kellene fordulnunk, ha az ilyesmi elrettentene minket.
* Bizony, hiszen a szörny áldozatává vált utazó még csak nem is vadászott bestiákra, hanem egynest a karjaiba sétált. Nekik pedig - már ha tényleg épségben megérkeznek - lehet, hogy önszántukból kell majd berontani az oroszlán barlangjába.*
3348. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 16:49:30
Üzenet elküldve: 2017-08-02 16:49:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Egy kicsit össze is rezzen a hirtelen harsanó utasítástól, mert ez a monoton gyaloglás minél hosszabbra nyúlt, annál mélyebbre vitte keserű gondolatai közé. Figyelmét leginkább csak az tartotta ébren, hogy tartsa a tempót a vadásszal. Ami nem is olyan könnyű. Yeza nem szokott hozzá az ilyesmihez. Meg is könnyebbül kissé, amikor végre lóra szállhat, mert eléggé sajog már a talpa.
Továbbra is Wäorein mögött marad, és továbbra is hallgat. Korábban biztos komoly pénzeket tettek volna rá, hogy a Rőt biztos nem képes ennyi ideig kibírni egy szó nélkül. Főleg Wäoreyn közelében.
~Otthon?~ ismétli el magában a szót keserűn. ~Még sosem voltam ilyen messze az otthontól.~
Az elkövetkezendőkben valószínűleg többször jönnek majd ilyen útra. Elég nyilvánvaló, hogy kénytelen lesz megtanulni, hogy maradjon életben az erdőben. De most már a legszívesebben visszakozna. Inkább maradna naphosszat a konyhán vagy segítene a szálláson. Tény, hogy az kevésbé lenne praktikus, de egy porcikája se kívánja, hogy több időt töltsön Wäoreynnel a szükségesnél. És ha arra gondol, hogy visszaérve ott várja a közös ágy. Már most halálosan fáradt, de kicsit se kívánkozik oda. Valószínűleg most a vadász is épp elég morcos rá, hogy végig tudja aludni az éjszakát a fal felé fordulva. De össze kell szednie magát, hogy a későbbiekre kitaláljon valamit. Fogalma sincs, hogyan lesz ezután, és túl fáradt, hogy tovább gondolkodjon rajta. Így egyelőre csak sodródik. Csakhogy a holt terhet leoldják, szóval kénytelen lesz felkapaszkodni valamiféle semleges zónába. Nem lesz egyszerű. Már most úgy érzi, kis híja van, hogy egyszerűen lebucskázzon a lóról és úgy is maradjon. Nem a fáradtság miatt. Mert fáradt, az igaz, de a Niyss leánykáit sem kell azért félteni, ha állóképességről van szó. Inkább belső fáradtság ez. Mint az öregség vagy a céltalanság. Jobban emészti, őrli az embert, mint a testet kínzó kórságok.*
//Különóra//
*Egy kicsit össze is rezzen a hirtelen harsanó utasítástól, mert ez a monoton gyaloglás minél hosszabbra nyúlt, annál mélyebbre vitte keserű gondolatai közé. Figyelmét leginkább csak az tartotta ébren, hogy tartsa a tempót a vadásszal. Ami nem is olyan könnyű. Yeza nem szokott hozzá az ilyesmihez. Meg is könnyebbül kissé, amikor végre lóra szállhat, mert eléggé sajog már a talpa.
Továbbra is Wäorein mögött marad, és továbbra is hallgat. Korábban biztos komoly pénzeket tettek volna rá, hogy a Rőt biztos nem képes ennyi ideig kibírni egy szó nélkül. Főleg Wäoreyn közelében.
~Otthon?~ ismétli el magában a szót keserűn. ~Még sosem voltam ilyen messze az otthontól.~
Az elkövetkezendőkben valószínűleg többször jönnek majd ilyen útra. Elég nyilvánvaló, hogy kénytelen lesz megtanulni, hogy maradjon életben az erdőben. De most már a legszívesebben visszakozna. Inkább maradna naphosszat a konyhán vagy segítene a szálláson. Tény, hogy az kevésbé lenne praktikus, de egy porcikája se kívánja, hogy több időt töltsön Wäoreynnel a szükségesnél. És ha arra gondol, hogy visszaérve ott várja a közös ágy. Már most halálosan fáradt, de kicsit se kívánkozik oda. Valószínűleg most a vadász is épp elég morcos rá, hogy végig tudja aludni az éjszakát a fal felé fordulva. De össze kell szednie magát, hogy a későbbiekre kitaláljon valamit. Fogalma sincs, hogyan lesz ezután, és túl fáradt, hogy tovább gondolkodjon rajta. Így egyelőre csak sodródik. Csakhogy a holt terhet leoldják, szóval kénytelen lesz felkapaszkodni valamiféle semleges zónába. Nem lesz egyszerű. Már most úgy érzi, kis híja van, hogy egyszerűen lebucskázzon a lóról és úgy is maradjon. Nem a fáradtság miatt. Mert fáradt, az igaz, de a Niyss leánykáit sem kell azért félteni, ha állóképességről van szó. Inkább belső fáradtság ez. Mint az öregség vagy a céltalanság. Jobban emészti, őrli az embert, mint a testet kínzó kórságok.*
3347. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 16:13:12
Üzenet elküldve: 2017-08-02 16:13:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Hallgatagon vezeti paripáját üdítő, földszagú utakon, körötte halk, ám méltóságteljes nyikorgással lengedeznek ősi fák lombjai. Ritka pillanat, amikor a vér együtt lüktet a zöldellő levelek légzésével, s a láb finoman porló sár rejtekében mártózik meg, mintha csak része volna annak. Fia fölös szó sem hallik, kényeskedést és cserfességet messzire fútt a szél. Az első lépés ahhoz, hogy valaki otthonra leljen a vadon világában, s uralni tudja azt. A Céh előtti idők ködébe vesző bölcsesség, hogy az új építéséhez előbb porig kell rombolni a régit. Az ottani idióta fejesek persze ebből már csak a materiális pusztítást szívták fel magukba, mit ellenfeleik eltüntetésének hatékony eszközét, az alkotás helyébe pedig száraz, rideg, rugalmatlan, emberhez nem méltó szabályokat vezettek be. Ők sem ébredtek rá, hogy csak a gyengék és az ostobák kísérlik elpusztítani azt, amit nem értenek, vagy amihez nem érhetnek fel, hogy a lelkük mélyén szunnyadó félelmet takargassák vele. A messzi idők ősei közül azonban még jó néhányan ismerték az eredeti értelmet.*
- Nyeregbe! *hallik a kurta szó, amikor a rőtön már érzékelhető, hogy a fáradtság határára érkezik. Noha modora nyers, mondhatni parancsszerű, felettébb vigyáz arra, hogy ne terhelje túl kedvesét. Yeza kiképzésre vágyott, hát megkapja, ha az első kőtől is kell felépítenie azt, hogy képes legyen rá. Maga is lóra emelkedik.*
- Nemsokára otthon leszünk!
*Kedvességnek, törleszkedésnek helye nincs. Még nem. Nem kívánja visszazökkenteni a rőtbundás állapotát a korábbi helyzetbe. A vörösnek ahhoz el kell engednie azt, ami felesleges és újra megtalálnia önmagát.*
//Különóra//
*Hallgatagon vezeti paripáját üdítő, földszagú utakon, körötte halk, ám méltóságteljes nyikorgással lengedeznek ősi fák lombjai. Ritka pillanat, amikor a vér együtt lüktet a zöldellő levelek légzésével, s a láb finoman porló sár rejtekében mártózik meg, mintha csak része volna annak. Fia fölös szó sem hallik, kényeskedést és cserfességet messzire fútt a szél. Az első lépés ahhoz, hogy valaki otthonra leljen a vadon világában, s uralni tudja azt. A Céh előtti idők ködébe vesző bölcsesség, hogy az új építéséhez előbb porig kell rombolni a régit. Az ottani idióta fejesek persze ebből már csak a materiális pusztítást szívták fel magukba, mit ellenfeleik eltüntetésének hatékony eszközét, az alkotás helyébe pedig száraz, rideg, rugalmatlan, emberhez nem méltó szabályokat vezettek be. Ők sem ébredtek rá, hogy csak a gyengék és az ostobák kísérlik elpusztítani azt, amit nem értenek, vagy amihez nem érhetnek fel, hogy a lelkük mélyén szunnyadó félelmet takargassák vele. A messzi idők ősei közül azonban még jó néhányan ismerték az eredeti értelmet.*
- Nyeregbe! *hallik a kurta szó, amikor a rőtön már érzékelhető, hogy a fáradtság határára érkezik. Noha modora nyers, mondhatni parancsszerű, felettébb vigyáz arra, hogy ne terhelje túl kedvesét. Yeza kiképzésre vágyott, hát megkapja, ha az első kőtől is kell felépítenie azt, hogy képes legyen rá. Maga is lóra emelkedik.*
- Nemsokára otthon leszünk!
*Kedvességnek, törleszkedésnek helye nincs. Még nem. Nem kívánja visszazökkenteni a rőtbundás állapotát a korábbi helyzetbe. A vörösnek ahhoz el kell engednie azt, ami felesleges és újra megtalálnia önmagát.*
3346. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 15:43:43
Üzenet elküldve: 2017-08-02 15:43:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Wäoreyn az emberei körében szokott így viselkedni. De nem a bajtársias hetvenkedések alkalmával egy-egy estén, mikor engedmény volt egy kis szabadosságra. Olyankor látta ilyennek, mikor csapatot vitt küldetésre, vagy mikor újoncokért felelt. Mintha minden más csak egy rátarti csitri buja álma lett volna.
Hűvös az ébredés. De akárhogy is, jó lesz visszaérni Vadvédbe. Szeretne elfeküdni egy dézsa forró vízben, átgondolni, hogyan tovább. Megnyugodni egy kicsit, és megbékélni ezzel az új helyzettel. A sivár tényekkel.
Már lendülne, hogy nyeregbe szálljon, amikor a vadász kiadja az utasítást, hogy gyalogolnak. Nyílnak az ajkai, arra a "De..." szócskára, hiszen idefelé ezen a szakaszon is lóháton jöttek. Aztán inkább csak hallgat. Kiveszi a lábát a kengyelből és szárra fogva a hátast, elindul Wäoreyn után. Úgy baktat, hogy szinte csoda, hogy a feje fölé nem gyűlik egy kis fellegecske, amiből nehéz cseppekben búskomor eső hullik rá. Azért igyekszik figyelni. Néz jobbra is, balra is, hátra is fordul időnként. De az igazat megvallva neki minden gyanús az erdőben. A gondolatai pedig folyvást elvonják a figyelmét. Nyomorultul érzi magát, és semmi de semmi kedve nincs gyalogolni ebben a hidegben. De legalább a vadásszal nem kell beszélnie. Nem kell a szemébe néznie. Még sosem érzett így iránta. Ez nem harag. Semmi parazsa. Ez mély, mardosó, hallgatag érzés. Mondhatná, hogy gyűlöli, amiért így kijátszotta, de magát sokkal jobban gyűlöli, hogy hitt neki egy percig is. Mert ezek szerint minden hazugság volt. De saját magának sokkal nagyobb szerepe volt az egészben. Magát csapta be. Wäoreyn csak kiélvezte a bolondságát.*
//Különóra//
*Wäoreyn az emberei körében szokott így viselkedni. De nem a bajtársias hetvenkedések alkalmával egy-egy estén, mikor engedmény volt egy kis szabadosságra. Olyankor látta ilyennek, mikor csapatot vitt küldetésre, vagy mikor újoncokért felelt. Mintha minden más csak egy rátarti csitri buja álma lett volna.
Hűvös az ébredés. De akárhogy is, jó lesz visszaérni Vadvédbe. Szeretne elfeküdni egy dézsa forró vízben, átgondolni, hogyan tovább. Megnyugodni egy kicsit, és megbékélni ezzel az új helyzettel. A sivár tényekkel.
Már lendülne, hogy nyeregbe szálljon, amikor a vadász kiadja az utasítást, hogy gyalogolnak. Nyílnak az ajkai, arra a "De..." szócskára, hiszen idefelé ezen a szakaszon is lóháton jöttek. Aztán inkább csak hallgat. Kiveszi a lábát a kengyelből és szárra fogva a hátast, elindul Wäoreyn után. Úgy baktat, hogy szinte csoda, hogy a feje fölé nem gyűlik egy kis fellegecske, amiből nehéz cseppekben búskomor eső hullik rá. Azért igyekszik figyelni. Néz jobbra is, balra is, hátra is fordul időnként. De az igazat megvallva neki minden gyanús az erdőben. A gondolatai pedig folyvást elvonják a figyelmét. Nyomorultul érzi magát, és semmi de semmi kedve nincs gyalogolni ebben a hidegben. De legalább a vadásszal nem kell beszélnie. Nem kell a szemébe néznie. Még sosem érzett így iránta. Ez nem harag. Semmi parazsa. Ez mély, mardosó, hallgatag érzés. Mondhatná, hogy gyűlöli, amiért így kijátszotta, de magát sokkal jobban gyűlöli, hogy hitt neki egy percig is. Mert ezek szerint minden hazugság volt. De saját magának sokkal nagyobb szerepe volt az egészben. Magát csapta be. Wäoreyn csak kiélvezte a bolondságát.*
3345. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 14:40:02
Üzenet elküldve: 2017-08-02 14:40:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
~ Azt a háromszoros lében pácolt kutyafittyét! ~
*Megrázza magát, mint aki rossz álomból ébred, melyben minden igyekezete ellenére egy fikarcnyit sem jutott előrébb, s most a mezsgyét átlépve újra lehetősége van változtatni a dolgokon.*
- Mordizomadta! *rázza le magáról a bosszankodás utolsó morzsáit, ahogy az önmagába fúlt tűzróka elhagyja házat a hátasok ügyében. Az ügy több morgolódást nem ér meg, a többit rábízza a hideg fej és az ugrásra kész vadász lélek elegyére. A vörös, ha nem puffogja ki magát rendesen, nehezen lesz képes visszatérni egykorvolt valójához. Az ilyesmit pedig valaki ellenében meg kell ejtenie. Vállalja a feladatot, amúgy sem érinti túl mélyen. Felnőttnek való bánásmódot akar a kis beste? Akkor vállalja annak következményeit is. Alázatot és felelősséget, mielőtt újra felemelkedne önmagához. A vadászokat idomítják erre - igaz, azért, hogy aztán feltétlen engedelmességet csikarjanak ki belőlük, a húgocskák neveltetése a jelek szerint jóval szabadosabb ennél. Ettől még nyugodtan fog aludni, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Látszatra már elért annyit, hogy ha kedvesének lenne sipkája, azt bizonyosan a kezében tartaná. Utolsó simítások rend ügyében, némi figyelmesség vendéglátóiknak. Csak eztán lép ki a szabad ég alá, hogy ellenőrizze, rendben megy-e a lovak előkészítése. Néhány pillantás csak rájuk, aztán egy fejbólintással nyugtázza a teljesítést.*
- Te vagy az utóvéd! Szemed legyen mindenhol!
*Átveszi a saját vezetőszárát, gondolatnál sebesebb mérlegelésre bízva a továbbiakat.*
- Az első szakaszon gyalog vezetjük őket. Sűrű és csalóka errefelé a vadon, a végén még lebucskáznánk a nyeregből.
*Valójában erre nem volna valódi szükség, semmi nem segíti azonban úgy a magába szállást és elmélyülést, mint egy kiadós túra. Megindul az ösvényen, hátasát irányítva, csak a szemén úszik át némi komor felhő.*
//Különóra//
~ Azt a háromszoros lében pácolt kutyafittyét! ~
*Megrázza magát, mint aki rossz álomból ébred, melyben minden igyekezete ellenére egy fikarcnyit sem jutott előrébb, s most a mezsgyét átlépve újra lehetősége van változtatni a dolgokon.*
- Mordizomadta! *rázza le magáról a bosszankodás utolsó morzsáit, ahogy az önmagába fúlt tűzróka elhagyja házat a hátasok ügyében. Az ügy több morgolódást nem ér meg, a többit rábízza a hideg fej és az ugrásra kész vadász lélek elegyére. A vörös, ha nem puffogja ki magát rendesen, nehezen lesz képes visszatérni egykorvolt valójához. Az ilyesmit pedig valaki ellenében meg kell ejtenie. Vállalja a feladatot, amúgy sem érinti túl mélyen. Felnőttnek való bánásmódot akar a kis beste? Akkor vállalja annak következményeit is. Alázatot és felelősséget, mielőtt újra felemelkedne önmagához. A vadászokat idomítják erre - igaz, azért, hogy aztán feltétlen engedelmességet csikarjanak ki belőlük, a húgocskák neveltetése a jelek szerint jóval szabadosabb ennél. Ettől még nyugodtan fog aludni, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Látszatra már elért annyit, hogy ha kedvesének lenne sipkája, azt bizonyosan a kezében tartaná. Utolsó simítások rend ügyében, némi figyelmesség vendéglátóiknak. Csak eztán lép ki a szabad ég alá, hogy ellenőrizze, rendben megy-e a lovak előkészítése. Néhány pillantás csak rájuk, aztán egy fejbólintással nyugtázza a teljesítést.*
- Te vagy az utóvéd! Szemed legyen mindenhol!
*Átveszi a saját vezetőszárát, gondolatnál sebesebb mérlegelésre bízva a továbbiakat.*
- Az első szakaszon gyalog vezetjük őket. Sűrű és csalóka errefelé a vadon, a végén még lebucskáznánk a nyeregből.
*Valójában erre nem volna valódi szükség, semmi nem segíti azonban úgy a magába szállást és elmélyülést, mint egy kiadós túra. Megindul az ösvényen, hátasát irányítva, csak a szemén úszik át némi komor felhő.*
3344. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 14:00:00
Üzenet elküldve: 2017-08-02 14:00:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*Hajszál választja el az összeomlástól. Életében számolatlan hibát írtak már a kontójára, de tagadhatatlan is volt, hogy ő rontott, a felelősségre vonás vagy a büntetés vagy maga a tudat sosem törte össze. Az "ami nem öl meg, az erősebbé tesz" elv mindig működött nála és a csakazértis meg a becsvágy kiköszörülte a csorbát, ha alkalmat adtak rá. De most... Ez most megölte. Az akarat kerekei egyszerűen elforognak a meg nem értettség mocsarában. Az az ismerős hangsúly viszont pallót rak a lába alá. Nem húzza ki, de nem hagyja elmerülni.
A beidegződés felismeri az utasítás rideg dallamát. A könnyek szinte megtorpannak a szemében és a tartása is változik. Az izmai önkéntelenül mozdulnak, háta kiegyenesedik és a vállai is hátrébb feszülnek. Persze nem úgy, ahogy a katonák ugranak haptákba. Ez a változás amúgy a kertek alatt osonva munkál.
Hogy jobban érzi-e magát? Kicsit sem. Hogy beszalad-e az erdőbe, hogy a toportyánok kisírt szemű vacsorája legyen? Nem. Elbukott, leszerepelt és értéktelen. De ezek szerint még kell valamire. Jó valamire. Talán. És ez nem az a reményekkel teli talán, ami hegyre kapaszkodik felfele. Ez a csüggedt talán, ami már csak lefelé kulloghat.
Magába szállva fogadja a megaláztatást, ahogy Wäoreyn rámordul a szánalmas gyengesége miatt. Nyel egyet, hogy végleg megszabaduljon a sírhatnék gombócától a torkában és igyekszik hangot kierőltetni magából, ami nem csak szontyolodott nyekergés.*
- Hozom a lovakat *mondja. Kevésen múlik, hogy oda nem teszi a felettes vadásznak kijáró kis előtagot ~ dar ~, amit legfeljebb a nagyon zsenge kis húgocskák vesznek a szájukra, vagy azok, akiket kivételesen nagy baklövésből menti a melléjük rendelt vadász. Yeza még egyszer se vette a szájára, még akkor se, ha az utóbbi esetre volt már nála példa. Most valami halk motyogásfélében azért már kicsit több, mint határeset.
Magára kanyarítja a viharvert köpenyt és úgy bújik ki az ajtórésen, mint az eb, aki végig tisztában volt vele, hogy semmi keresnivalója a házban.
Megigazgatja a lovakon a nyerget, ellenőrzi a hevedereket, aztán leoldja a kikötőszárat és elővezeti őket a kis féltető alól az állásból. Egy kósza gondolat erejéig Arthenior felé pillant, de nem sok esélye volna egyedül. Ráadásul túl korai lenne azt remélni, hogy a céh nem szúrja ki. Az egyetlen esélye ott van, annak a zöld pokolnak a szívében, a vadásszal. De egy órával ezelőttig még egészen másképp gondolt rá, akkor is, ha ugyanolyan undoknak tartotta a helyet.
Jó lesz, engedelmes lesz, tanulni fog és alkalmazkodik, mert ez kell a túléléshez. Még mosolyog is, ha kell. De a harsány, csípős, cserfes kis tűzróka elrejtette magát. Ki tudja, él-e még egyáltalán.*
//Különóra//
*Hajszál választja el az összeomlástól. Életében számolatlan hibát írtak már a kontójára, de tagadhatatlan is volt, hogy ő rontott, a felelősségre vonás vagy a büntetés vagy maga a tudat sosem törte össze. Az "ami nem öl meg, az erősebbé tesz" elv mindig működött nála és a csakazértis meg a becsvágy kiköszörülte a csorbát, ha alkalmat adtak rá. De most... Ez most megölte. Az akarat kerekei egyszerűen elforognak a meg nem értettség mocsarában. Az az ismerős hangsúly viszont pallót rak a lába alá. Nem húzza ki, de nem hagyja elmerülni.
A beidegződés felismeri az utasítás rideg dallamát. A könnyek szinte megtorpannak a szemében és a tartása is változik. Az izmai önkéntelenül mozdulnak, háta kiegyenesedik és a vállai is hátrébb feszülnek. Persze nem úgy, ahogy a katonák ugranak haptákba. Ez a változás amúgy a kertek alatt osonva munkál.
Hogy jobban érzi-e magát? Kicsit sem. Hogy beszalad-e az erdőbe, hogy a toportyánok kisírt szemű vacsorája legyen? Nem. Elbukott, leszerepelt és értéktelen. De ezek szerint még kell valamire. Jó valamire. Talán. És ez nem az a reményekkel teli talán, ami hegyre kapaszkodik felfele. Ez a csüggedt talán, ami már csak lefelé kulloghat.
Magába szállva fogadja a megaláztatást, ahogy Wäoreyn rámordul a szánalmas gyengesége miatt. Nyel egyet, hogy végleg megszabaduljon a sírhatnék gombócától a torkában és igyekszik hangot kierőltetni magából, ami nem csak szontyolodott nyekergés.*
- Hozom a lovakat *mondja. Kevésen múlik, hogy oda nem teszi a felettes vadásznak kijáró kis előtagot ~ dar ~, amit legfeljebb a nagyon zsenge kis húgocskák vesznek a szájukra, vagy azok, akiket kivételesen nagy baklövésből menti a melléjük rendelt vadász. Yeza még egyszer se vette a szájára, még akkor se, ha az utóbbi esetre volt már nála példa. Most valami halk motyogásfélében azért már kicsit több, mint határeset.
Magára kanyarítja a viharvert köpenyt és úgy bújik ki az ajtórésen, mint az eb, aki végig tisztában volt vele, hogy semmi keresnivalója a házban.
Megigazgatja a lovakon a nyerget, ellenőrzi a hevedereket, aztán leoldja a kikötőszárat és elővezeti őket a kis féltető alól az állásból. Egy kósza gondolat erejéig Arthenior felé pillant, de nem sok esélye volna egyedül. Ráadásul túl korai lenne azt remélni, hogy a céh nem szúrja ki. Az egyetlen esélye ott van, annak a zöld pokolnak a szívében, a vadásszal. De egy órával ezelőttig még egészen másképp gondolt rá, akkor is, ha ugyanolyan undoknak tartotta a helyet.
Jó lesz, engedelmes lesz, tanulni fog és alkalmazkodik, mert ez kell a túléléshez. Még mosolyog is, ha kell. De a harsány, csípős, cserfes kis tűzróka elrejtette magát. Ki tudja, él-e még egyáltalán.*
3343. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 12:44:04
Üzenet elküldve: 2017-08-02 12:44:04
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Venártoborzó - hazafelé//
- Óvatosak vagyunk.
*Nem kedvesen, de nem is különösebben morcosan veti oda Darennek. Nem kell rossz néven venni, hiába töltött valamennyi időt a különös csapattal Arthenior berkeiben, annyira azért mégsem szedett magára sok társasági illemet vagy szokást. Így hát, hiába tűnik úgy, hogy Darenn a következőkben talán a főnöke lesz, vagy ki tudja, hogy micsodája, sajnálatos módon nem érzi szükségét, hogy törődő szavakat kapjon. Egyébként is, Sythra abszolút tisztában van vele, hogy Csutka lova lenne az első, aki pánikolva ordítani kezd, ha valami vész közelegne, s bizonyosan a többieknek is feltűnne, hogy valami nincs rendben. Amikor aztán Darenn megejti a rövid kis történetet, Sythra különös, kissé lenéző pillantást vet rá.*
- Ha csak szörnyvadásznak készült, nem oly meglepő, hogy megette egy szörny. Ha az lett volna, egészen más lenne a helyzet.
*Semleges hangszínén emeli ki a számára egyáltalán nem ironikus megszólalást. Tényleg nem akar ő rosszat, szimplán csak nem szórakoztatják az efféle történetek. Ha valaki olyan szerencsétlen, hogy megöleti magát, akkor meg is érdemli.*
- Óvatosak vagyunk.
*Nem kedvesen, de nem is különösebben morcosan veti oda Darennek. Nem kell rossz néven venni, hiába töltött valamennyi időt a különös csapattal Arthenior berkeiben, annyira azért mégsem szedett magára sok társasági illemet vagy szokást. Így hát, hiába tűnik úgy, hogy Darenn a következőkben talán a főnöke lesz, vagy ki tudja, hogy micsodája, sajnálatos módon nem érzi szükségét, hogy törődő szavakat kapjon. Egyébként is, Sythra abszolút tisztában van vele, hogy Csutka lova lenne az első, aki pánikolva ordítani kezd, ha valami vész közelegne, s bizonyosan a többieknek is feltűnne, hogy valami nincs rendben. Amikor aztán Darenn megejti a rövid kis történetet, Sythra különös, kissé lenéző pillantást vet rá.*
- Ha csak szörnyvadásznak készült, nem oly meglepő, hogy megette egy szörny. Ha az lett volna, egészen más lenne a helyzet.
*Semleges hangszínén emeli ki a számára egyáltalán nem ironikus megszólalást. Tényleg nem akar ő rosszat, szimplán csak nem szórakoztatják az efféle történetek. Ha valaki olyan szerencsétlen, hogy megöleti magát, akkor meg is érdemli.*
3342. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 11:22:26
Üzenet elküldve: 2017-08-02 11:22:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Különóra//
*Férfiként nehezen tud elvonatkoztatni Yezával való korábbi kapcsolatáról. Méz volt az minden pillanatában, egy csipetnyi epével fűszerezve. S ugyanazokat a károkat szenvedi el, mint ha ezt az életet adó nedűt állni hagyják, nem használják, nem engedik aranyló fénysugárként folyni, mi több, nem teremtik újjá azt. A Céh egykor volt tagjaként pedig tisztán látszik kikristályosodni, hogy az életüket ért minden veszedelem ellenére talán tanácsosabb lett volna a lányt a szervezet keretein belül tartani. Számára a női játékok és praktikák egyre inkább érzelmi ingadozássá válnak, melyet az elme önnön megnyugtatására jól kimunkált fedősztorival lát el, s melyet egyre kevésbé tud kezelni. Niyss virágai esetében ez végzetes könnyelműség, amitől elveszítheti a méltóságát, s erre a pontra érve felhorgad benne valami az elmúlt világból. Kettejük egymást őrjítő kapcsolata, vagy bármi nemű romantika - mely jelen pillanatban döglötten hever - most érdektelen. A helyébe egészen más lép.*
- Szedd össze magad! *morran, némiképp erősödő éllel a korábbihoz képest. A rőtbundás épp eléggé ismerheti ezt az aránylag higgadt, de ellentmondást kevéssé tűrő hangját. Ujjai elengedik a hasfalat, s hátralép. Hadd rohanjon a neveletlen csikaja, míg földre nem rogyasztja a mindannyiuk körül feszülő láthatatlan korlátja az életnek.*
- Ha így folytatod, akkor is elvisz bennünket az erdő, ha én vezetek, és egyelőre nem óhajtok miattad felfordulni. A köpenyt pedig vedd fel, ha nem akarod megtudni, milyen aljasságokat tartogat még a tüskék és kúszó indák erdei szelleme!
*Felőle kibőgheti magát az erdő kiskamasza, ha kitisztult tőle, jobb eséllyel tárgyalhatnak meg bármit is.*
- Amint alkalmas vagy rá, új feladatot kapsz *veti oda szűkre szabottan. Az ajtót még nem nyitja ki, azzal tán megbirkózik a másik is, ha olyan nagyon menni akar.*
//Különóra//
*Férfiként nehezen tud elvonatkoztatni Yezával való korábbi kapcsolatáról. Méz volt az minden pillanatában, egy csipetnyi epével fűszerezve. S ugyanazokat a károkat szenvedi el, mint ha ezt az életet adó nedűt állni hagyják, nem használják, nem engedik aranyló fénysugárként folyni, mi több, nem teremtik újjá azt. A Céh egykor volt tagjaként pedig tisztán látszik kikristályosodni, hogy az életüket ért minden veszedelem ellenére talán tanácsosabb lett volna a lányt a szervezet keretein belül tartani. Számára a női játékok és praktikák egyre inkább érzelmi ingadozássá válnak, melyet az elme önnön megnyugtatására jól kimunkált fedősztorival lát el, s melyet egyre kevésbé tud kezelni. Niyss virágai esetében ez végzetes könnyelműség, amitől elveszítheti a méltóságát, s erre a pontra érve felhorgad benne valami az elmúlt világból. Kettejük egymást őrjítő kapcsolata, vagy bármi nemű romantika - mely jelen pillanatban döglötten hever - most érdektelen. A helyébe egészen más lép.*
- Szedd össze magad! *morran, némiképp erősödő éllel a korábbihoz képest. A rőtbundás épp eléggé ismerheti ezt az aránylag higgadt, de ellentmondást kevéssé tűrő hangját. Ujjai elengedik a hasfalat, s hátralép. Hadd rohanjon a neveletlen csikaja, míg földre nem rogyasztja a mindannyiuk körül feszülő láthatatlan korlátja az életnek.*
- Ha így folytatod, akkor is elvisz bennünket az erdő, ha én vezetek, és egyelőre nem óhajtok miattad felfordulni. A köpenyt pedig vedd fel, ha nem akarod megtudni, milyen aljasságokat tartogat még a tüskék és kúszó indák erdei szelleme!
*Felőle kibőgheti magát az erdő kiskamasza, ha kitisztult tőle, jobb eséllyel tárgyalhatnak meg bármit is.*
- Amint alkalmas vagy rá, új feladatot kapsz *veti oda szűkre szabottan. Az ajtót még nem nyitja ki, azzal tán megbirkózik a másik is, ha olyan nagyon menni akar.*
3341. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2017-08-02 08:04:52
Üzenet elküldve: 2017-08-02 08:04:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Különóra//
*A kis vöröst talpon tartja még a lobogás. Igaz, az izgalom vagy a szenvedély helyett ezúttal a düh táncoló lángocskái. Meglehet, ez valamiféle ösztönös mentőöv nála. De hiába. Wäor mondata egy szisszenéssel eloltja. A kényes és lobbanékony elegy egy ártalmatlannak szánt tényezőtől most marni kezd. Kikezdi a méltósága utolsó morzsáiba kapaszkodó lelket és a nyakára tipor. Hát persze. Itt még annyit sem ér, mint egy leszerepelt húgocska. Egy ilyen semmirevaló kolonc pedig jobb, ha hallgat és magába száll.
Össze kell szorítania az ajkát, és minden erejével küzd a gyülemlő érzés ellen, de már most nedvesség gyűlik a szemében, és szorítja a torkát az a szúrós, szárazság.
Wäor hangja nyugodt, zöngéi szinte szuggesztív dallamon szólalnak. Talán ki is segítené, hogy legalább egy koldus tartásával megálljon, de felüti a fejét a gondolat, hogy vajon miért mondja mindezeket a vadász?
~Csak nem akar otthagyni az út közepén?~
De épp csak elveti a képtelen felvetést, amikor újabb hideg zuhany éri. Jelek, eleven térkép, annak, aki hajlandó olvasni. Ezeknél gonoszabb szavak nem igen akadnak most Lanawinon. Feleségek érezhetnek így, mikor férjük a szeretőjét méltatja. Az erdő jelei tiszták és érthetőek, a vadász figyelme ösztönösen olvassa őket. Csak Yeza láthatatlan. Az ő jeleit észre se veszi. Benne nem akar olvasni, hiszen minek is?
Ennyi volt. Elvesztette a varázsát. Most pedig már idegesítő kolonc csupán az érdektelen hisztijével.
Sosem volt még ennyi ideig senkivel. Alig ismert férfit, akinél ne élt volna az újdonság csábító vonzásával vagy a ritkán látott különcség csáberejével. Hát csak eddig tartana ő? Eddig terjed az értéke?
Minden azokkal a kis játékokkal romlott el. Gyakran incselkedett így, nem volt ebben semmi rendhagyó, talán egyvalamit kivéve. Általában utat keresett a férfiakhoz ezek által és az ő kedvükre játszott. De ennél a két szerencsétlen alkalomnál ő szeretett volna valamit, hogy egy kicsit Wäor játssza ezt a játékot ővele. De sehogy se tudta elérni. Vadászának pedig fogalma sincs, mi járt a fejében. Nem olvas a jeleiben, mintha nem is egy nyelvet beszélnének. Mintha titkos szobába vitte volna, ahová rajta kívül még senkit se invitált, de ő csak olyannak látná, mint bármelyik másikat.
Különös, hogy az egyetlen alkalom, amikor működött, az volt, amikor az erdőről kérdezte. És hogy ez a harmónia akkor hangjára talált közöttük, élete legboldogabb élményéig repítette.
Ő rontotta el? Az a francos szócska volt az oka, amit ajkára csalt a mindent betöltő derű? Megjegyezhette volna már, hogy a boldogság szédítő magasságai mindig rosszul végződnek. Gyerekkorában is így volt ez a játék önfeledt hevével.
Talán tetőzött az egész és ő odaadott mindent, amit adhatott. Innentől mije lehetne még? Polcra került, mint a régi játékok? Vagy trófeák? Megunt dolgok, melyekre mosolyognak az emlékek miatt, de erőfeszítést már nem érdemelnek, amik idővel eltűnnek egy sötét hely zsúfolt dobozában.
Remegni kezd az ajka a gondolatra. Ki kell jutnia innen, mert a könnyeit már nem fogja visszatartani. Mondaná, hogy elmegy a lovakért, de képtelen volna megszólalni. Csak bólint és igyekszik kibontani magát Wäor kezei közül, hogy feltéphesse az ajtót és kimeneküljön innen.*
//Különóra//
*A kis vöröst talpon tartja még a lobogás. Igaz, az izgalom vagy a szenvedély helyett ezúttal a düh táncoló lángocskái. Meglehet, ez valamiféle ösztönös mentőöv nála. De hiába. Wäor mondata egy szisszenéssel eloltja. A kényes és lobbanékony elegy egy ártalmatlannak szánt tényezőtől most marni kezd. Kikezdi a méltósága utolsó morzsáiba kapaszkodó lelket és a nyakára tipor. Hát persze. Itt még annyit sem ér, mint egy leszerepelt húgocska. Egy ilyen semmirevaló kolonc pedig jobb, ha hallgat és magába száll.
Össze kell szorítania az ajkát, és minden erejével küzd a gyülemlő érzés ellen, de már most nedvesség gyűlik a szemében, és szorítja a torkát az a szúrós, szárazság.
Wäor hangja nyugodt, zöngéi szinte szuggesztív dallamon szólalnak. Talán ki is segítené, hogy legalább egy koldus tartásával megálljon, de felüti a fejét a gondolat, hogy vajon miért mondja mindezeket a vadász?
~Csak nem akar otthagyni az út közepén?~
De épp csak elveti a képtelen felvetést, amikor újabb hideg zuhany éri. Jelek, eleven térkép, annak, aki hajlandó olvasni. Ezeknél gonoszabb szavak nem igen akadnak most Lanawinon. Feleségek érezhetnek így, mikor férjük a szeretőjét méltatja. Az erdő jelei tiszták és érthetőek, a vadász figyelme ösztönösen olvassa őket. Csak Yeza láthatatlan. Az ő jeleit észre se veszi. Benne nem akar olvasni, hiszen minek is?
Ennyi volt. Elvesztette a varázsát. Most pedig már idegesítő kolonc csupán az érdektelen hisztijével.
Sosem volt még ennyi ideig senkivel. Alig ismert férfit, akinél ne élt volna az újdonság csábító vonzásával vagy a ritkán látott különcség csáberejével. Hát csak eddig tartana ő? Eddig terjed az értéke?
Minden azokkal a kis játékokkal romlott el. Gyakran incselkedett így, nem volt ebben semmi rendhagyó, talán egyvalamit kivéve. Általában utat keresett a férfiakhoz ezek által és az ő kedvükre játszott. De ennél a két szerencsétlen alkalomnál ő szeretett volna valamit, hogy egy kicsit Wäor játssza ezt a játékot ővele. De sehogy se tudta elérni. Vadászának pedig fogalma sincs, mi járt a fejében. Nem olvas a jeleiben, mintha nem is egy nyelvet beszélnének. Mintha titkos szobába vitte volna, ahová rajta kívül még senkit se invitált, de ő csak olyannak látná, mint bármelyik másikat.
Különös, hogy az egyetlen alkalom, amikor működött, az volt, amikor az erdőről kérdezte. És hogy ez a harmónia akkor hangjára talált közöttük, élete legboldogabb élményéig repítette.
Ő rontotta el? Az a francos szócska volt az oka, amit ajkára csalt a mindent betöltő derű? Megjegyezhette volna már, hogy a boldogság szédítő magasságai mindig rosszul végződnek. Gyerekkorában is így volt ez a játék önfeledt hevével.
Talán tetőzött az egész és ő odaadott mindent, amit adhatott. Innentől mije lehetne még? Polcra került, mint a régi játékok? Vagy trófeák? Megunt dolgok, melyekre mosolyognak az emlékek miatt, de erőfeszítést már nem érdemelnek, amik idővel eltűnnek egy sötét hely zsúfolt dobozában.
Remegni kezd az ajka a gondolatra. Ki kell jutnia innen, mert a könnyeit már nem fogja visszatartani. Mondaná, hogy elmegy a lovakért, de képtelen volna megszólalni. Csak bólint és igyekszik kibontani magát Wäor kezei közül, hogy feltéphesse az ajtót és kimeneküljön innen.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579