Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 239 (4761. - 4780. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4780. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 20:25:30
Üzenet elküldve: 2019-02-15 20:25:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
*Miután mindenki lovon van, Lyz az alfa után menne, de még hozzájuk szól a hosszúéletű. Most kell eldöntenie, hogy utána megy, vagy a tanyára. Nem tudja, hogy mi ez az egész. Hogy mi a lupusok szándéka, és hogy miért történik mindez. Kisebb tétovázás után a szerzetes lovát arra utasítja, hogy kövesse az elf lányt és a lupusokat. Mivel bízik a csodában, ami a szeme előtt történt, ezért nem feltételezi, hogy a lupus fulgurok esetleg csak elcsalni akarják őket, hogy utána jól megcsámcsoghassák őket. Ő csak követi Lyzt, mert eddig is követte, és miért ne kövesse most is. Kérdéses neki, mi lesz a célban, de az óriás naiv módon nem feltételez rosszat.*
*Miután mindenki lovon van, Lyz az alfa után menne, de még hozzájuk szól a hosszúéletű. Most kell eldöntenie, hogy utána megy, vagy a tanyára. Nem tudja, hogy mi ez az egész. Hogy mi a lupusok szándéka, és hogy miért történik mindez. Kisebb tétovázás után a szerzetes lovát arra utasítja, hogy kövesse az elf lányt és a lupusokat. Mivel bízik a csodában, ami a szeme előtt történt, ezért nem feltételezi, hogy a lupus fulgurok esetleg csak elcsalni akarják őket, hogy utána jól megcsámcsoghassák őket. Ő csak követi Lyzt, mert eddig is követte, és miért ne kövesse most is. Kérdéses neki, mi lesz a célban, de az óriás naiv módon nem feltételez rosszat.*
4779. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 18:02:02
Üzenet elküldve: 2019-02-15 18:02:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Eredetileg kevéssé figyel oda az útitársai között kibontakozó beszélgetésre, azonban a halk szavakkal elbeszélt történet lassanként egyre inkább felpiszkálja kíváncsiságát. Elsősorban az a felismerés keríti hatalmába, hogy a hosszúéletű hite milyen mérhetetlen megingathatatlanságról tett tanúbizonyságot, hiszen képes volt harcolni, hogy megvédje. Ez talán számára magától értetődő is, de Adának ez a fajta magatartás eddig példa nélküli volt.
Ahogyan tovább hallgatja az események felidézését, érzi, hogy némileg elsápad, s ennek tulajdonítja, hogy Pycta felajánlja a pihenőt. Válaszképpen a fejét rázza.*
- Én… Nem, köszönöm. Jól vagyok. *Feleli kicsit vontatottan egy tétova mosoly kíséretében, még mindig a hallottak hatása alatt, azt azonban maga sem tudná eldönteni, pontosan mire is értette szavait: az őt fürkésző lombzöld tekintetből kiolvasható megnyugtatásra, avagy a nyereg kérdésére. Utóbbit egyébként sem érzi kényelmetlennek, kifejezetten megnyugtatónak találja Híjas ritmikus lépteit, s kapaszkodik ebbe a monoton ütemességbe.*
//Az örök magányosok útja//
*Közben haladnak előre céljuk felé. A lány számára nem ismerős az útvonal, és a fák egyformasága közt nehezen is különböztet meg eltérő tereptárgyakat, amelyeket megjegyezve tájékozódhatna. Kisvártatva mégis egy romos ház körvonalai bontakoznak ki a közelben, ami megtöri a látkép addigi egyhangúságát.
A szemlélődésből egy váratlanul felhangzó nevetés rángatja ki, össze is rezzen meglepettségében, gerincén rögvest valamiféle kellemetlen hidegség kúszik végig a hang hatására. Neki aztán eszében sem lenne megkeresni a forrását, leginkább szeretné magát minél messzebb tudni tőle. Próbálná is gyorsabb léptekre ösztönözni hátasát, aki ugyan szintén érzékelhette a hangot, forgatja is fejét némi érdeklődéssel, valószínűsíthetően mégsem érti egészen, most mitől lett ilyen sürgős a dolog lovasának, ugyanis korábbi komótos tempójában ballag tovább. Sokkal távolabb azonban nem jutnak, nyomban érkezik a felszólítás vezetőjüktől, hogy szálljanak le a nyeregből. A határozott hangnemből érezhető, hogy ellenkezésnek helye nincs, emellett Ada nem is túlzottan lázadó típus, így meg is állítja Híjast. A leszállás nem megy olyan simán, mivel magasabbról ér földet, talpai is valamivel erőteljesebben puffannak a talajon, pedig szeretné a lehető legkisebb zajjal megoldani. Hátasához fordul, megsimogatja.*
- Nincs semmi baj. *Habár nem fedezi fel rajta a riadalom jeleit, mégis igyekszik megnyugtatóan szólni hozzá, annak ellenére is, hogy fogalma sem lehet róla, igazat állít-e vajon.
Amíg Tinthereth a lovak kikötésével foglalatoskodik, addig felhasználja ezt a kis időt arra, hogy táskájában megbúvó tőrét jobban keze ügyébe igazítsa. Nem veszi kézbe a fegyvert, nem szeretné nyíltan támadó szándékot mutatva megközelíteni a vészjósló nevetés produkálóját, viszont azért úgy helyezi el a tőrt, hogy még táskája takarásában maradjon ugyan, de akadálymentesen elő tudja venni szükség esetén. Mégis erősen reméli, hogy nem így lesz.
Igyekszik nesztelen léptekkel követni társait, felkészülve arra, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat előttük a baljós hang forrása.*
//Másnap//
*Eredetileg kevéssé figyel oda az útitársai között kibontakozó beszélgetésre, azonban a halk szavakkal elbeszélt történet lassanként egyre inkább felpiszkálja kíváncsiságát. Elsősorban az a felismerés keríti hatalmába, hogy a hosszúéletű hite milyen mérhetetlen megingathatatlanságról tett tanúbizonyságot, hiszen képes volt harcolni, hogy megvédje. Ez talán számára magától értetődő is, de Adának ez a fajta magatartás eddig példa nélküli volt.
Ahogyan tovább hallgatja az események felidézését, érzi, hogy némileg elsápad, s ennek tulajdonítja, hogy Pycta felajánlja a pihenőt. Válaszképpen a fejét rázza.*
- Én… Nem, köszönöm. Jól vagyok. *Feleli kicsit vontatottan egy tétova mosoly kíséretében, még mindig a hallottak hatása alatt, azt azonban maga sem tudná eldönteni, pontosan mire is értette szavait: az őt fürkésző lombzöld tekintetből kiolvasható megnyugtatásra, avagy a nyereg kérdésére. Utóbbit egyébként sem érzi kényelmetlennek, kifejezetten megnyugtatónak találja Híjas ritmikus lépteit, s kapaszkodik ebbe a monoton ütemességbe.*
//Az örök magányosok útja//
*Közben haladnak előre céljuk felé. A lány számára nem ismerős az útvonal, és a fák egyformasága közt nehezen is különböztet meg eltérő tereptárgyakat, amelyeket megjegyezve tájékozódhatna. Kisvártatva mégis egy romos ház körvonalai bontakoznak ki a közelben, ami megtöri a látkép addigi egyhangúságát.
A szemlélődésből egy váratlanul felhangzó nevetés rángatja ki, össze is rezzen meglepettségében, gerincén rögvest valamiféle kellemetlen hidegség kúszik végig a hang hatására. Neki aztán eszében sem lenne megkeresni a forrását, leginkább szeretné magát minél messzebb tudni tőle. Próbálná is gyorsabb léptekre ösztönözni hátasát, aki ugyan szintén érzékelhette a hangot, forgatja is fejét némi érdeklődéssel, valószínűsíthetően mégsem érti egészen, most mitől lett ilyen sürgős a dolog lovasának, ugyanis korábbi komótos tempójában ballag tovább. Sokkal távolabb azonban nem jutnak, nyomban érkezik a felszólítás vezetőjüktől, hogy szálljanak le a nyeregből. A határozott hangnemből érezhető, hogy ellenkezésnek helye nincs, emellett Ada nem is túlzottan lázadó típus, így meg is állítja Híjast. A leszállás nem megy olyan simán, mivel magasabbról ér földet, talpai is valamivel erőteljesebben puffannak a talajon, pedig szeretné a lehető legkisebb zajjal megoldani. Hátasához fordul, megsimogatja.*
- Nincs semmi baj. *Habár nem fedezi fel rajta a riadalom jeleit, mégis igyekszik megnyugtatóan szólni hozzá, annak ellenére is, hogy fogalma sem lehet róla, igazat állít-e vajon.
Amíg Tinthereth a lovak kikötésével foglalatoskodik, addig felhasználja ezt a kis időt arra, hogy táskájában megbúvó tőrét jobban keze ügyébe igazítsa. Nem veszi kézbe a fegyvert, nem szeretné nyíltan támadó szándékot mutatva megközelíteni a vészjósló nevetés produkálóját, viszont azért úgy helyezi el a tőrt, hogy még táskája takarásában maradjon ugyan, de akadálymentesen elő tudja venni szükség esetén. Mégis erősen reméli, hogy nem így lesz.
Igyekszik nesztelen léptekkel követni társait, felkészülve arra, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat előttük a baljós hang forrása.*
4778. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 16:50:52
Üzenet elküldve: 2019-02-15 16:50:52
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
*Mintha minden egybevágna, úgy alakul az üzlet a felek elvárásai szerint. Arystor talán most örül az igazán, hogy a meghiúsult üzlet helyébe ezt a remek, furcsa kis csapatot találta meg a városban. Laurentitia szavaival egyetértésben beleírja az eredeti szerződésbe az eladásba foglalt felszereléseket záradékként, majd a nővel együtt lemásolják azt a példányt így kapnak hármat a szerződésből. A nemes elégedetten futja át, tanultságát bizonyítja, hogy motyogás nélkül, gyorsan futja át a szöveget, mindhármat, majd mosolyogva veszi magához őket aláírásra.
Amikor Lau kiszámolja az összeget, akkor is mosolyog, s bár, ha tudna Vieljana gondolatairól, egyetértene, de sajnos a bürokrácia ilyen szárazzá silányítja a fennkölt pillanatokat is, de elrontani nem ronthatja el az érzéseket, melyek a valódi élményt nyújtják. Arystor rendes árat és vevőket kap a birtokára, a kis csapat pedig otthont és békét. Ennél szebb pillanat nem is kell egyiküknek sem.*
- Hadd mondjam el, hogy örülök annak, hogy találkoztunk. Bár nekem nem jelentett volna anyagi hátrányt, ha a birtok eladatlan marad, mégis nagy öröm számomra, hogy nektek adhatom el. *Ezek már ünnepélyes és őszinte szavak az aláírások után. Még a testőrök is mosolyognak, az Öreg szeme pedig felhőssé válik, amikor Arystor aláírja mindhárom példányt. Neki mégiscsak egy korszak zárul le, egy élet, melyet eddig élt. Számára ez egyszerre boldog és szomorú pillanat. Az egyik testőr gyertyát gyújt és pecsétviaszt ad Arystornak, aki lehúzza gyűrűjét, viaszt olvaszt a papírokra és családjának ősi jelképével pecsételi meg a szerződéseket. Elrendeltetett hát, a ház a jelenlévőké.
A termetes nemes nehéz sóhajjal nyújtja át az egyik szerződést Laurentitiának és a kis csapatnak, neki sem könnyű pillanat ez, de mégiscsak ő maga kínálta eladásra a házat.*
- Úgy gondolom, ezzel meg is volnánk. A Szarvas-major innentől a tiétek. *Mosolyog a társaságra. Mellényének zsebébe nyúl, egy apró függőt vesz elő, egy szökellő szarvas stilizált mását, talán rézből alkotta ügyes kezű mester. Egyszerű munka, de láthatóan sokat jelent a férfinek.*
- Ez a major címere, azt szeretném, ha a tiétek lenne. *Átnyújtja a mellette ülő Lyllinornak az apró ékszert.*
- Most kicsit magatokra hagylak benneteket, nekem pár dolgot meg kell beszélnem Öreggel, ha szükség lesz rám, akkor nála megtaláltok.
*Az egyik testőr fogja a ládát, a másik felsegíti Öreget és kimennek a szobából, így a társaság magukra marad frissen szerzett kastélyukban.*
*Mintha minden egybevágna, úgy alakul az üzlet a felek elvárásai szerint. Arystor talán most örül az igazán, hogy a meghiúsult üzlet helyébe ezt a remek, furcsa kis csapatot találta meg a városban. Laurentitia szavaival egyetértésben beleírja az eredeti szerződésbe az eladásba foglalt felszereléseket záradékként, majd a nővel együtt lemásolják azt a példányt így kapnak hármat a szerződésből. A nemes elégedetten futja át, tanultságát bizonyítja, hogy motyogás nélkül, gyorsan futja át a szöveget, mindhármat, majd mosolyogva veszi magához őket aláírásra.
Amikor Lau kiszámolja az összeget, akkor is mosolyog, s bár, ha tudna Vieljana gondolatairól, egyetértene, de sajnos a bürokrácia ilyen szárazzá silányítja a fennkölt pillanatokat is, de elrontani nem ronthatja el az érzéseket, melyek a valódi élményt nyújtják. Arystor rendes árat és vevőket kap a birtokára, a kis csapat pedig otthont és békét. Ennél szebb pillanat nem is kell egyiküknek sem.*
- Hadd mondjam el, hogy örülök annak, hogy találkoztunk. Bár nekem nem jelentett volna anyagi hátrányt, ha a birtok eladatlan marad, mégis nagy öröm számomra, hogy nektek adhatom el. *Ezek már ünnepélyes és őszinte szavak az aláírások után. Még a testőrök is mosolyognak, az Öreg szeme pedig felhőssé válik, amikor Arystor aláírja mindhárom példányt. Neki mégiscsak egy korszak zárul le, egy élet, melyet eddig élt. Számára ez egyszerre boldog és szomorú pillanat. Az egyik testőr gyertyát gyújt és pecsétviaszt ad Arystornak, aki lehúzza gyűrűjét, viaszt olvaszt a papírokra és családjának ősi jelképével pecsételi meg a szerződéseket. Elrendeltetett hát, a ház a jelenlévőké.
A termetes nemes nehéz sóhajjal nyújtja át az egyik szerződést Laurentitiának és a kis csapatnak, neki sem könnyű pillanat ez, de mégiscsak ő maga kínálta eladásra a házat.*
- Úgy gondolom, ezzel meg is volnánk. A Szarvas-major innentől a tiétek. *Mosolyog a társaságra. Mellényének zsebébe nyúl, egy apró függőt vesz elő, egy szökellő szarvas stilizált mását, talán rézből alkotta ügyes kezű mester. Egyszerű munka, de láthatóan sokat jelent a férfinek.*
- Ez a major címere, azt szeretném, ha a tiétek lenne. *Átnyújtja a mellette ülő Lyllinornak az apró ékszert.*
- Most kicsit magatokra hagylak benneteket, nekem pár dolgot meg kell beszélnem Öreggel, ha szükség lesz rám, akkor nála megtaláltok.
*Az egyik testőr fogja a ládát, a másik felsegíti Öreget és kimennek a szobából, így a társaság magukra marad frissen szerzett kastélyukban.*
4777. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 11:48:47
Üzenet elküldve: 2019-02-15 11:48:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
- Tehát városból jöttek... de ha segítettek Eeyr templomának tisztításában, nem lehetnek rossz elfek vagy emberek. - *Válaszol tűnődve Pycta magyarázatára. Abban, hogy nincs félnivalójuk, nem igazán tud hinni, egy ilyen kaliberű újítás, ráadásul, ha istenek játékába is bonyolódtak korábban, nem sok eséllyel folyik le egyszerűen.*
- Rendben, a szorongás mérge tényleg nem a hosszú élet titka... Bízom bennetek és benned, me'Ochass, óvni fog minket az erdő, úgy érzem. - *Apró félelme ellenére hangjában tisztelet csendül, hiszen nem tudta, hogy milyen kaland van mögöttük, még mindig nem érti pontosan, de nem most van itt az órája, hogy erről érdeklődjön.*
//Az örök magányosok útja//
*Tinthereth is meghallja a furcsa nevetést, mely tájidegen számára ebben a környezetben.
Pycta utasítása először kellemetlenül érinti, soha nem fogadott el felettesének senkit nyíltan, túlságosan szabadelvű ő ahhoz. Látja viszont, hogy komolyodik az elf, így nem áll le vitatkozni, leszáll, és határozottan, minél csendesebben kiköti a lovakat egy-egy fához, és szomorúan simítja meg az arcukat, hogy nem tudja őket most vízzel kínálni.*
- Később, levélkék. - *Súgja, sőt inkább csak leheli feléjük a bocsánatért esedező szavakat. Látja Pycta kezeit ráfonódni kardjára, így ő is készenlétbe áll íjával, és kicsit hátrébb, jó célzó pozícióban igyekszik maradni.
Amúgy sem az előbb lő, mint kérdez típus, annál többet ér neki az élet szentsége, így az elf kérésére szótlanul bólint, ahogy követi őt.
De ki a furcsa hang, furcsa forrása?*
//Másnap//
- Tehát városból jöttek... de ha segítettek Eeyr templomának tisztításában, nem lehetnek rossz elfek vagy emberek. - *Válaszol tűnődve Pycta magyarázatára. Abban, hogy nincs félnivalójuk, nem igazán tud hinni, egy ilyen kaliberű újítás, ráadásul, ha istenek játékába is bonyolódtak korábban, nem sok eséllyel folyik le egyszerűen.*
- Rendben, a szorongás mérge tényleg nem a hosszú élet titka... Bízom bennetek és benned, me'Ochass, óvni fog minket az erdő, úgy érzem. - *Apró félelme ellenére hangjában tisztelet csendül, hiszen nem tudta, hogy milyen kaland van mögöttük, még mindig nem érti pontosan, de nem most van itt az órája, hogy erről érdeklődjön.*
//Az örök magányosok útja//
*Tinthereth is meghallja a furcsa nevetést, mely tájidegen számára ebben a környezetben.
Pycta utasítása először kellemetlenül érinti, soha nem fogadott el felettesének senkit nyíltan, túlságosan szabadelvű ő ahhoz. Látja viszont, hogy komolyodik az elf, így nem áll le vitatkozni, leszáll, és határozottan, minél csendesebben kiköti a lovakat egy-egy fához, és szomorúan simítja meg az arcukat, hogy nem tudja őket most vízzel kínálni.*
- Később, levélkék. - *Súgja, sőt inkább csak leheli feléjük a bocsánatért esedező szavakat. Látja Pycta kezeit ráfonódni kardjára, így ő is készenlétbe áll íjával, és kicsit hátrébb, jó célzó pozícióban igyekszik maradni.
Amúgy sem az előbb lő, mint kérdez típus, annál többet ér neki az élet szentsége, így az elf kérésére szótlanul bólint, ahogy követi őt.
De ki a furcsa hang, furcsa forrása?*
4776. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 09:39:45
Üzenet elküldve: 2019-02-15 09:39:45
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Új kezdetek//
//Tábori munkálatok//
//Ahseelaxa Scyranna - nyomolvasás-próba//
*A nem kis feladatokkal megbízott maroknyi csapat valóban elindul, hogy a tábort környező erdőségben alapanyagot keressenek maguknak. Szerencséjük van, az idő kedvező, s bár a nem oly rég elmúlt hajnal apró csipkéi még érződnek, az időjárás igazán alkalmas arra, hogy a kezdeti munkálatoknak nekiláthassanak. A vezetői feladatokat a nem kevésbé ambiciózus Ahseelaxa látja el, kinek lelkesedése és tenni akarása tiszteletreméltóan töretlen, azonban képességei még nem elég magasak ahhoz, hogy az erdő rejtett, vagy akár nyílt jeleiből olvasni tudjon.
Pontosan ezért, elképzelhető, hogy valahol irtás van, Erdőmélye rengetegében, azonban itt az Arthenior közeli út mellett, kevés eséllyel fordulhat elő. Lehetett volna vihar, a melegebb évszak esősebb időszakaiban, azonban jelenleg csupán porhó és kisebb felengedő zúzmara borít mindent esetleg a nyugati szél olykor felerősödő harapásait érezhetik.
Új ezen a vidéken, így nem tudhatja, hogy az Arthenoir közeli útszakasz, korántsem olyan veszélyes, mint mondjuk Erdőmélye. Azt is tudni lehet, legalábbis erre kószáló vándorok iránymutatásai alapján, hogy sem veszélyes ragadozók, sem egyéb nagyvadak nem háborgatják a vidéket. Ezt akár egyes írásokban is olvasni lehet, miszerint:
Errefelé biztonságos a közlekedés és ritkák a támadások, hiszen naponta fegyveres őrjáratok biztosítják Arthenior közvetlen környékét, őrizve a rendet és a békét. A legveszélyesebb rész talán az Arthenior nyugati oldalán található erdőség, de a folyamatos vadászat és fakitermelés következtében komolyabb ragadozók itt nem igen fordulnak elő. Bár fegyveres őrjárat már kevésbé, polgárőrök viszont akadnak, kik figyelő tekintetüket az út mentén járatják.
Xonar valóban felkapja a fejét, azonban ez nem másnak, mint egy apró üregi nyúlnak köszönhető, akit követi is az egyetlen kidőlt, végtelenül természetes fának, mely kora, korhadt gyökerei és az erősebb széljárásnak köszönhetően adta meg magát a laza szerkezetű talajban. Xonar a tövében a nyulat keresi, s mit előtalál, csupán egy koszosabb kődarab. Más nemigen lehet, hiszen ez a környék, mint fentebb említettük nem veszélyes, ami azt illeti nem is különös. Talán az lesz egyszer, ha a tábor elkészül, de a jelenleg előtalált kidőlt, ódon fa, csupán egy lombház alátámasztásának használható fel, túlzás lenne azt mondani, hogy ebből kigazdálkodnak mindent.
A tábor megépítése hosszú és fáradtságos munka, miképp a környező fák kitermelése is. Jóval nagyobb küzdelem szükséges hozzá. Ha különlegességre vágynak, megvan annak is a helye és ideje, azonban még nem most. Ahhoz rengeteget kell tanulni és fejlődni, legalább annyiban, hogy akár a hírforrások, akár saját szemünk alapján, de felismerjük a bennünket körbevevő környezetet és nem vélünk egy koszos kődarabot ismeretlennek, vagy idegennek, esetleg egy kidőlt fát ijesztő, számottevő pusztításnak. Ahsee kap is néhány furcsa pillantást a csapattól, de aztán vállukat megvonva állnak neki a kidőlt fa feldolgozásának.*
//Tábori munkálatok//
//Ahseelaxa Scyranna - nyomolvasás-próba//
*A nem kis feladatokkal megbízott maroknyi csapat valóban elindul, hogy a tábort környező erdőségben alapanyagot keressenek maguknak. Szerencséjük van, az idő kedvező, s bár a nem oly rég elmúlt hajnal apró csipkéi még érződnek, az időjárás igazán alkalmas arra, hogy a kezdeti munkálatoknak nekiláthassanak. A vezetői feladatokat a nem kevésbé ambiciózus Ahseelaxa látja el, kinek lelkesedése és tenni akarása tiszteletreméltóan töretlen, azonban képességei még nem elég magasak ahhoz, hogy az erdő rejtett, vagy akár nyílt jeleiből olvasni tudjon.
Pontosan ezért, elképzelhető, hogy valahol irtás van, Erdőmélye rengetegében, azonban itt az Arthenior közeli út mellett, kevés eséllyel fordulhat elő. Lehetett volna vihar, a melegebb évszak esősebb időszakaiban, azonban jelenleg csupán porhó és kisebb felengedő zúzmara borít mindent esetleg a nyugati szél olykor felerősödő harapásait érezhetik.
Új ezen a vidéken, így nem tudhatja, hogy az Arthenoir közeli útszakasz, korántsem olyan veszélyes, mint mondjuk Erdőmélye. Azt is tudni lehet, legalábbis erre kószáló vándorok iránymutatásai alapján, hogy sem veszélyes ragadozók, sem egyéb nagyvadak nem háborgatják a vidéket. Ezt akár egyes írásokban is olvasni lehet, miszerint:
Errefelé biztonságos a közlekedés és ritkák a támadások, hiszen naponta fegyveres őrjáratok biztosítják Arthenior közvetlen környékét, őrizve a rendet és a békét. A legveszélyesebb rész talán az Arthenior nyugati oldalán található erdőség, de a folyamatos vadászat és fakitermelés következtében komolyabb ragadozók itt nem igen fordulnak elő. Bár fegyveres őrjárat már kevésbé, polgárőrök viszont akadnak, kik figyelő tekintetüket az út mentén járatják.
Xonar valóban felkapja a fejét, azonban ez nem másnak, mint egy apró üregi nyúlnak köszönhető, akit követi is az egyetlen kidőlt, végtelenül természetes fának, mely kora, korhadt gyökerei és az erősebb széljárásnak köszönhetően adta meg magát a laza szerkezetű talajban. Xonar a tövében a nyulat keresi, s mit előtalál, csupán egy koszosabb kődarab. Más nemigen lehet, hiszen ez a környék, mint fentebb említettük nem veszélyes, ami azt illeti nem is különös. Talán az lesz egyszer, ha a tábor elkészül, de a jelenleg előtalált kidőlt, ódon fa, csupán egy lombház alátámasztásának használható fel, túlzás lenne azt mondani, hogy ebből kigazdálkodnak mindent.
A tábor megépítése hosszú és fáradtságos munka, miképp a környező fák kitermelése is. Jóval nagyobb küzdelem szükséges hozzá. Ha különlegességre vágynak, megvan annak is a helye és ideje, azonban még nem most. Ahhoz rengeteget kell tanulni és fejlődni, legalább annyiban, hogy akár a hírforrások, akár saját szemünk alapján, de felismerjük a bennünket körbevevő környezetet és nem vélünk egy koszos kődarabot ismeretlennek, vagy idegennek, esetleg egy kidőlt fát ijesztő, számottevő pusztításnak. Ahsee kap is néhány furcsa pillantást a csapattól, de aztán vállukat megvonva állnak neki a kidőlt fa feldolgozásának.*
4775. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 08:55:12
Üzenet elküldve: 2019-02-15 08:55:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a Mágustorony felé//
//Dat//
- Jajj, hát mondj valami hasznosat is, én is arról jövök, de nekem azt mondták, hogy erre látták kódorogni a vénasszonyt. Valami ilyesféle lehet.*Mondja, majd elkezd megint bőszen kotorászni a táskájában és előkap egy papírdarabot, felmutatja. Dat azon egy gyerekrajzot láthat a keresett személyről, mármint talán arról, mert egészen gyermeteg mivolta miatt, inkább pálcika ember nagy hajjal, bottal és mogorva tekintettel, mint normális, felismerhető személy.*
- Na ő! Láttad?*Néz megint egyenest a férfi szemébe, erős meggyőződéssel, hogy a rajz, amit készített hűen ábrázolja és adja vissza a nagymamája minden fontos és felismerhető részletét.*
- Már vagy egy hete nem láttam, de talán már kettő is. A Mágustorony felé? Mi dolgod arra?*Szűkíti össze gyanakodva a tekintetét, bár még nem járt a városnak ezen felén, így még a toronyig se jutott el soha, csak hallott felőle.*
-Talán jobb is, ha nem egyedül bóklászom, a végén még megtetszem egy nagyobb medvének.*Egyezik bele a társulásba, majd elteszi a rajzot, miután megkapta a választ.*
//Dat//
- Jajj, hát mondj valami hasznosat is, én is arról jövök, de nekem azt mondták, hogy erre látták kódorogni a vénasszonyt. Valami ilyesféle lehet.*Mondja, majd elkezd megint bőszen kotorászni a táskájában és előkap egy papírdarabot, felmutatja. Dat azon egy gyerekrajzot láthat a keresett személyről, mármint talán arról, mert egészen gyermeteg mivolta miatt, inkább pálcika ember nagy hajjal, bottal és mogorva tekintettel, mint normális, felismerhető személy.*
- Na ő! Láttad?*Néz megint egyenest a férfi szemébe, erős meggyőződéssel, hogy a rajz, amit készített hűen ábrázolja és adja vissza a nagymamája minden fontos és felismerhető részletét.*
- Már vagy egy hete nem láttam, de talán már kettő is. A Mágustorony felé? Mi dolgod arra?*Szűkíti össze gyanakodva a tekintetét, bár még nem járt a városnak ezen felén, így még a toronyig se jutott el soha, csak hallott felőle.*
-Talán jobb is, ha nem egyedül bóklászom, a végén még megtetszem egy nagyobb medvének.*Egyezik bele a társulásba, majd elteszi a rajzot, miután megkapta a választ.*
4774. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 03:23:11
Üzenet elküldve: 2019-02-15 03:23:11
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Tábori munkálatok//
*A fabeszerző kis csapat már elégé távol jár a tábortól. Ahseela és Xonar egymás mellett halad, a többi elf körülöttük elszórtan, mivel nem vadászaton vannak, csendesen folyik a beszélgetés is.
Az erdő ritkásabb, nyíltabb részeiben valószínűbb, hogy kidőlt fákat találhatnak, hiszen azok kevésbé szélvédett területek. Ennek megfelelően ilyen erdő részeket keresnek. Egy ideig még eseménytelenül járják így a rengeteget, amikor Xonar nyugtalanabbá válik. A druida lány azonnal észreveszi a hangulatváltozását. Az állat felszegi a fejét, orrát a szélnek fordítva szimatol, farkát dominánsan magasba emeli. Ahseela nem szól és tesz semmit, csak tovább olvassa Xonar testbeszédét és a környezetet pásztázza, hogy vajon mi keltette fel ennyire az állat figyelmét. A rengeteg sűrűjében járnak, bár a téli vegetáció nem túl burjánzó, de azért a csapat előtt, sréhen dél-nyugat irányba egy szembetűnőbben világosabb, ritkásabb erdei részre lehetnek figyelmesek, ahonnan enyhe szél is fúj. Xonar is abba az irányba tartja a fejét. Ahseela szól is az elf testvéreknek, bár nem mintha a fákban ritkásabb terület nekik nem tűnhetett volna fel, de a farkas jelzéseit aligha figyelték meg.*
- Arra, ti is látjátok. Xonar is megérzett valamit. Nem tudom mit, lehet jó vagy rossz dolog is.
~ Vagy is-is. Nézőpont kérdése. ~
*Teszi hozzá magában Ahseela a gondolatot, mert nem akar további találgatásokba bocsátkozni, úgy is mindjárt meglátják. Kiérvén a felderíteni való területre, a csapat egyszerre torpan meg a döbbenettől, hiszen elég különös látvány tárul a szemük elé. Nemhogy néhány kidőlt, öreg, korhadt fát találnak, hanem egy valóságos erdőpusztítás színterére lépnek ki. A csapatból mindenki szörnyülködve vált pillantást. Legalább egy tucat életerős fa hever előttük tövestül, gyökerestül kitörve a földből. Az a legkülönösebb az egészben, hogy elég szélvédett a hely, mert a pusztítás körül szép, sudár, terebélyes fák alusszák téli álmuk. Ahseela és a többi elf sem tudja elképzelni, hogy milyen természeti jelenség téphette ki, ezeket a fákat. A szimatoló farkas eltűnik a kidöntött fák között. A druida lány és a csapat többi tagja is megszemléli a helyszínt.*
- Akárhogy is, de ezek a fák a táborhoz nagyon is kapóra jönnek.
*Jegyzi meg Ahseela, rávilágítva a dolog pozitív oldalára.*
- Ez rengeteg mázsa. Nem is tudjunk egy fordulóval elhordani mindet.
*Az egyik elf a csapatból, így szól, ahogy indul a baltáért: *
- Jobb, ha neki is látunk darabolni és felrakodni, amit tudunk.
*Hozzá is látnak a fákról lehasogatni és kordélyra hordani a karámépítéshez használható ágakat.
Xonar mindeközben el kezd kaparászni az egyik kicsavart fatörzsén. Ahseela odamegy megnézni, mit talált az állat, ahogy lehajol hozzá, nem kis megdöbbenésére egy fekete, letört tüskét lát a fába fúródva. Maga sem tudja kézzel kihúzni, a lándzsájával kell kifeszítenie. A letört tüskehegyet megvizsgálva arra jut csak, hogy valami szaruképlet, de hogy milyen állattól származhat, nem tudja megállapítani, de most nem foglalkozik vele tovább. Megsimítja Xonar fejét, majd elteszi a kabátja zsebébe tüskét, jó lesz majd még valamire.*
~ Ha mást nem, de nyakláncot vagy karkötőt készíthetnék belőle. ~
*Ezt követően megy, és részt vesz a fahordásban. Ha a kordélyokat teli pakolták kellő fa alapanyaggal, és nem adódik semmi gond, akkor a csapat indul is vissza a táborba.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.15 03:31:11
//Tábori munkálatok//
*A fabeszerző kis csapat már elégé távol jár a tábortól. Ahseela és Xonar egymás mellett halad, a többi elf körülöttük elszórtan, mivel nem vadászaton vannak, csendesen folyik a beszélgetés is.
Az erdő ritkásabb, nyíltabb részeiben valószínűbb, hogy kidőlt fákat találhatnak, hiszen azok kevésbé szélvédett területek. Ennek megfelelően ilyen erdő részeket keresnek. Egy ideig még eseménytelenül járják így a rengeteget, amikor Xonar nyugtalanabbá válik. A druida lány azonnal észreveszi a hangulatváltozását. Az állat felszegi a fejét, orrát a szélnek fordítva szimatol, farkát dominánsan magasba emeli. Ahseela nem szól és tesz semmit, csak tovább olvassa Xonar testbeszédét és a környezetet pásztázza, hogy vajon mi keltette fel ennyire az állat figyelmét. A rengeteg sűrűjében járnak, bár a téli vegetáció nem túl burjánzó, de azért a csapat előtt, sréhen dél-nyugat irányba egy szembetűnőbben világosabb, ritkásabb erdei részre lehetnek figyelmesek, ahonnan enyhe szél is fúj. Xonar is abba az irányba tartja a fejét. Ahseela szól is az elf testvéreknek, bár nem mintha a fákban ritkásabb terület nekik nem tűnhetett volna fel, de a farkas jelzéseit aligha figyelték meg.*
- Arra, ti is látjátok. Xonar is megérzett valamit. Nem tudom mit, lehet jó vagy rossz dolog is.
~ Vagy is-is. Nézőpont kérdése. ~
*Teszi hozzá magában Ahseela a gondolatot, mert nem akar további találgatásokba bocsátkozni, úgy is mindjárt meglátják. Kiérvén a felderíteni való területre, a csapat egyszerre torpan meg a döbbenettől, hiszen elég különös látvány tárul a szemük elé. Nemhogy néhány kidőlt, öreg, korhadt fát találnak, hanem egy valóságos erdőpusztítás színterére lépnek ki. A csapatból mindenki szörnyülködve vált pillantást. Legalább egy tucat életerős fa hever előttük tövestül, gyökerestül kitörve a földből. Az a legkülönösebb az egészben, hogy elég szélvédett a hely, mert a pusztítás körül szép, sudár, terebélyes fák alusszák téli álmuk. Ahseela és a többi elf sem tudja elképzelni, hogy milyen természeti jelenség téphette ki, ezeket a fákat. A szimatoló farkas eltűnik a kidöntött fák között. A druida lány és a csapat többi tagja is megszemléli a helyszínt.*
- Akárhogy is, de ezek a fák a táborhoz nagyon is kapóra jönnek.
*Jegyzi meg Ahseela, rávilágítva a dolog pozitív oldalára.*
- Ez rengeteg mázsa. Nem is tudjunk egy fordulóval elhordani mindet.
*Az egyik elf a csapatból, így szól, ahogy indul a baltáért: *
- Jobb, ha neki is látunk darabolni és felrakodni, amit tudunk.
*Hozzá is látnak a fákról lehasogatni és kordélyra hordani a karámépítéshez használható ágakat.
Xonar mindeközben el kezd kaparászni az egyik kicsavart fatörzsén. Ahseela odamegy megnézni, mit talált az állat, ahogy lehajol hozzá, nem kis megdöbbenésére egy fekete, letört tüskét lát a fába fúródva. Maga sem tudja kézzel kihúzni, a lándzsájával kell kifeszítenie. A letört tüskehegyet megvizsgálva arra jut csak, hogy valami szaruképlet, de hogy milyen állattól származhat, nem tudja megállapítani, de most nem foglalkozik vele tovább. Megsimítja Xonar fejét, majd elteszi a kabátja zsebébe tüskét, jó lesz majd még valamire.*
~ Ha mást nem, de nyakláncot vagy karkötőt készíthetnék belőle. ~
*Ezt követően megy, és részt vesz a fahordásban. Ha a kordélyokat teli pakolták kellő fa alapanyaggal, és nem adódik semmi gond, akkor a csapat indul is vissza a táborba.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.15 03:31:11
4773. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-15 00:11:14
Üzenet elküldve: 2019-02-15 00:11:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Miután minden elrendeztek, már, amit lehetséges, elindul a hármas és komótos tempóban haladnak a fák lombja alatt, de még így is gyorsabban, mint előző nap, amikor egy egész falunyi elffel tették meg ugyanezt az utat csak az ellenkező irányból.
Úgy tűnik, a korábbi vándorlás ténye felkeltette Tinthereth érdeklődését is, amit meg is fogalmaz a csuhátlan csuhás felé. Az elől haladó erdőmélyi elf nosolytalan pillant vissza, kicsit lelassít, hogy az erdei hosszúéletűvel egy vonalban haladjon tovább előre. Gyanítja, hogy a kérdés gyökere nem most fogalmazódott meg Tintherethben, de most jött el az ideje, hogy fel is tegye.*
- Nem hoztam őket. *Kezd bele a válaszba. A kérdés és arra adandó válasz feléleszti emlékeit a nem is túl régi múltról. A temetőről, a templomról, a temetésről, s a halálmadárról, amely a mellkasába rágta magát. Amitől kicsit... meghalt.*
- Nemrég a város alatt megnyílt a föld, sokan elvesztették az otthonukat, de voltak házak, amelyek tűz martalékává lettek. Ezek a családok ott voltak, amikor megtisztítottuk Eeyr oltárát a sötétség gyalázatától, segítettek nekünk. *Meséli halk hangon. Nem szívesen beszél ezekről az időkről, de úgy gondolja, tartozik ennyivel a hozzájuk csatlakozóknak, hogy ismerteti velük az igazságot. Ha nem is a teljes igazságot, de egy részét.*
- Amikor sikerrel jártunk, én úgy döntöttem, hogy letelepedem az erdőben. Felajánlottam a városiaknak, hogy tartsanak velem. Az elf családok közül csaknem mind eljött velem és mások is, nem csak elfek. Otthont és békét kerestünk, egy új jövőt. *Néz szomorú pillantással az erdei elfre.*
- Nem hiszem, hogy félnünk kell bármitől is. *Mondja, de egy szívdobbanásnyi időre megtorpannak az ajkáról pergő szavak. Élesen él benne a kép, amelyben Hanlorennel együtt állnak a fehér csuhás ismeretlen előtt, aki biztosítja őket, hogy nem lesz nyugodalmuk. Alighanem életük végéig kísérteni fogja őket Sa'Tereth árnya.*
- Semmi sem kötötte már őket a városhoz, így velem jöttek és most otthont teremtünk magunknak. *Halovány mosolyt erőltet a vonásaira, pedig nincs kedve mosolyogni. Azok után, amit átélt és tapasztalt, a pillanatok, melyeket a Kárpit Túloldalán töltött, valahogy elvették tőle az őszinte öröm élményét. Mintha a bőrébe égett fekete madáralak a lelkén is nyomot hagyott volna.*
- Nem aggódom, me'Ochass, kérlek, te se mérgezd vele a lelked. *Mondja még, ezúttal egy hajszálnyival őszintébb a mosolya. Ämeada felé is néz, nem szeretné az elf lányt megrémiszteni szavaival, lombzöld tekintetéből kiolvashatja, bármi is történjen, ő mindent igyekszik békésen megoldani.*
- Tudom, hogy nem a legkényelmesebb Híjas nyerge, ha megállnál, szólj bátran. Jó időt futunk. *Néz az ég felé a csuhátlan csuhás.*
//Az örök magányosok útja//
~ Jöjj hát, jöjj hát,
A fánál várok rád.
Ahol a gyilkos kérte
Kedvese irgalmát... ~
*Ezúttal nem teljesen ugyanazt az utat járják be, mint előző nap, az Arthenior közeli erdőket kevésbé érintve kíván a csuhátlan csuhás elhaladni a város mellett, hogy a szántóföldekre forduljanak rá Amon Ruadh felé.
Ismerősnek tűnik a vidék, pedig úgy érzi, sohasem járt erre, bár meglehet, hogy korábban mégis. Lassabbra fogja Éjvihar léptét, ami feltűnhet társainak, láthatóan hegyezi a fülét. A fák közül romos ház bukkan fel, ahogy közelednek, de tíz méternél közelebb nem közelíti meg az elhagyatottnak tűnő épületet.
Nem messze esztelen nevetés ver fel egy csapatnyi varjat. A lombszín szemek a fekete madarak röptét követik egy ideig, fájón masszírozza meg a mellkasára égett fekete jelet, ahogy oldalt lecsúszik a nyeregből. A nevetés túl ismerősen csengett elf füleiben.*
- Szálljatok le. *Utasítja keményen két társát, ahogy puhán földet ér, jobbja a hátára szíjazott wegtoreni penge markolatára fonódik.*
- Tinthereth, kösd ki a lovakat és kövessetek. *Nem, nem fogja egyedül hagyni őket. Vele nem.
Elf érzékei céltudatosan vezetik a hangforrás irányába, de bevárja társait, mielőtt elindulna.*
- Ne tegyetek semmit, kérlek, amíg nem szólok. *Nem kéri őket, hogy ne ragadjanak fegyvert, de reméli, hogy hallgatnak rá. Lombzöld tekintete Ämeadáét és az erdei elfét keresik, igyekszik megnyugtatni őket, hogy nem lesz baj, de tudja, ennek az ellenkezője is könnyedén bekövetkezhet.
Óvatos léptekkel halad előre, míg meg nem pillantja a hang forrását, az Átkozott Szerzetest.*
//Másnap//
*Miután minden elrendeztek, már, amit lehetséges, elindul a hármas és komótos tempóban haladnak a fák lombja alatt, de még így is gyorsabban, mint előző nap, amikor egy egész falunyi elffel tették meg ugyanezt az utat csak az ellenkező irányból.
Úgy tűnik, a korábbi vándorlás ténye felkeltette Tinthereth érdeklődését is, amit meg is fogalmaz a csuhátlan csuhás felé. Az elől haladó erdőmélyi elf nosolytalan pillant vissza, kicsit lelassít, hogy az erdei hosszúéletűvel egy vonalban haladjon tovább előre. Gyanítja, hogy a kérdés gyökere nem most fogalmazódott meg Tintherethben, de most jött el az ideje, hogy fel is tegye.*
- Nem hoztam őket. *Kezd bele a válaszba. A kérdés és arra adandó válasz feléleszti emlékeit a nem is túl régi múltról. A temetőről, a templomról, a temetésről, s a halálmadárról, amely a mellkasába rágta magát. Amitől kicsit... meghalt.*
- Nemrég a város alatt megnyílt a föld, sokan elvesztették az otthonukat, de voltak házak, amelyek tűz martalékává lettek. Ezek a családok ott voltak, amikor megtisztítottuk Eeyr oltárát a sötétség gyalázatától, segítettek nekünk. *Meséli halk hangon. Nem szívesen beszél ezekről az időkről, de úgy gondolja, tartozik ennyivel a hozzájuk csatlakozóknak, hogy ismerteti velük az igazságot. Ha nem is a teljes igazságot, de egy részét.*
- Amikor sikerrel jártunk, én úgy döntöttem, hogy letelepedem az erdőben. Felajánlottam a városiaknak, hogy tartsanak velem. Az elf családok közül csaknem mind eljött velem és mások is, nem csak elfek. Otthont és békét kerestünk, egy új jövőt. *Néz szomorú pillantással az erdei elfre.*
- Nem hiszem, hogy félnünk kell bármitől is. *Mondja, de egy szívdobbanásnyi időre megtorpannak az ajkáról pergő szavak. Élesen él benne a kép, amelyben Hanlorennel együtt állnak a fehér csuhás ismeretlen előtt, aki biztosítja őket, hogy nem lesz nyugodalmuk. Alighanem életük végéig kísérteni fogja őket Sa'Tereth árnya.*
- Semmi sem kötötte már őket a városhoz, így velem jöttek és most otthont teremtünk magunknak. *Halovány mosolyt erőltet a vonásaira, pedig nincs kedve mosolyogni. Azok után, amit átélt és tapasztalt, a pillanatok, melyeket a Kárpit Túloldalán töltött, valahogy elvették tőle az őszinte öröm élményét. Mintha a bőrébe égett fekete madáralak a lelkén is nyomot hagyott volna.*
- Nem aggódom, me'Ochass, kérlek, te se mérgezd vele a lelked. *Mondja még, ezúttal egy hajszálnyival őszintébb a mosolya. Ämeada felé is néz, nem szeretné az elf lányt megrémiszteni szavaival, lombzöld tekintetéből kiolvashatja, bármi is történjen, ő mindent igyekszik békésen megoldani.*
- Tudom, hogy nem a legkényelmesebb Híjas nyerge, ha megállnál, szólj bátran. Jó időt futunk. *Néz az ég felé a csuhátlan csuhás.*
//Az örök magányosok útja//
~ Jöjj hát, jöjj hát,
A fánál várok rád.
Ahol a gyilkos kérte
Kedvese irgalmát... ~
*Ezúttal nem teljesen ugyanazt az utat járják be, mint előző nap, az Arthenior közeli erdőket kevésbé érintve kíván a csuhátlan csuhás elhaladni a város mellett, hogy a szántóföldekre forduljanak rá Amon Ruadh felé.
Ismerősnek tűnik a vidék, pedig úgy érzi, sohasem járt erre, bár meglehet, hogy korábban mégis. Lassabbra fogja Éjvihar léptét, ami feltűnhet társainak, láthatóan hegyezi a fülét. A fák közül romos ház bukkan fel, ahogy közelednek, de tíz méternél közelebb nem közelíti meg az elhagyatottnak tűnő épületet.
Nem messze esztelen nevetés ver fel egy csapatnyi varjat. A lombszín szemek a fekete madarak röptét követik egy ideig, fájón masszírozza meg a mellkasára égett fekete jelet, ahogy oldalt lecsúszik a nyeregből. A nevetés túl ismerősen csengett elf füleiben.*
- Szálljatok le. *Utasítja keményen két társát, ahogy puhán földet ér, jobbja a hátára szíjazott wegtoreni penge markolatára fonódik.*
- Tinthereth, kösd ki a lovakat és kövessetek. *Nem, nem fogja egyedül hagyni őket. Vele nem.
Elf érzékei céltudatosan vezetik a hangforrás irányába, de bevárja társait, mielőtt elindulna.*
- Ne tegyetek semmit, kérlek, amíg nem szólok. *Nem kéri őket, hogy ne ragadjanak fegyvert, de reméli, hogy hallgatnak rá. Lombzöld tekintete Ämeadáét és az erdei elfét keresik, igyekszik megnyugtatni őket, hogy nem lesz baj, de tudja, ennek az ellenkezője is könnyedén bekövetkezhet.
Óvatos léptekkel halad előre, míg meg nem pillantja a hang forrását, az Átkozott Szerzetest.*
4772. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 22:24:19
Üzenet elküldve: 2019-02-14 22:24:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Odafigyel ő is a beszerzendő dolgok listájára, melyeket Pycta sorol Tinthereth érdeklődésére. Egyelőre ő maga nem egészíti ki semmivel, kötél vásárlását javasolta volna elsősorban, hiszen ha terveikhez híven lombházak építésébe kezdenek majd, ahhoz mindenképpen szükségeltetne kötél is, de azt a hosszúéletű már említette felsorolásában. Egy ötlete támad még, esetleg beszerezhetnének olyan gyógynövényeket is, melyek nem honosak táborhelyük közelében, s így nehezen férhetnének hozzá, azonban sajnos nem rendelkezik ismeretekkel az Amon Ruadh környéki növényvilágot illetően, elképzelhető, hogy teljesen hasonlatos az ittenihez, így ezen gondolat felvetését későbbre halasztja, mikor közelebb érnek úti céljukhoz.
Amint társaik is egyeztetnek vezetőjükkel a kéréseiket illetően, ezt követően útnak is indulnak.
A lány kezd hozzászokni az érzéshez, hogy egy termetes állat hátán foglal épp helyet, s úgy tűnik számára, ezt maga Híjas sem veszi zokon. Mindenesetre az igásló, aki vélhetően nem gyakran volt hosszabb utak megtételére befogva, egészen békésen viseli a dolgot, ráérősen halad a másik két ló nyomában. Egyelőre még tartja az iramot, azonban gyanítható, hogy ennél nagyobb sebességgel való haladásra nehezen lehetne ösztökélni. Ada ezt nem bánja jelen helyzetben, így, hogy egy érezhetően megbízható jószág hátán utazik, biztonságban érzi magát a nyeregben, s az utóbbi napok bizonytalansága után meglehetősen hálás ezért. Fél kézzel tartja csupán a kantárszárat, nem szükséges az ő irányítása, Híjas engedelmesen baktat a fekete telivér mellett. Arra is csak részben figyel oda, hogy Tinthereth kérdésekkel fordul Pyctához, saját kérdésein töpreng, melyek leginkább az előttük álló események körül forognak. Hiányos információkkal rendelkezik Amon Ruadh kapcsán, így nem igazán tudja, mire is kell számítania, de azt talán kissé naivan biztosra veszi, hogy veszélytől nem kell tartania, s egyelőre beéri ezzel.*
//Másnap//
*Odafigyel ő is a beszerzendő dolgok listájára, melyeket Pycta sorol Tinthereth érdeklődésére. Egyelőre ő maga nem egészíti ki semmivel, kötél vásárlását javasolta volna elsősorban, hiszen ha terveikhez híven lombházak építésébe kezdenek majd, ahhoz mindenképpen szükségeltetne kötél is, de azt a hosszúéletű már említette felsorolásában. Egy ötlete támad még, esetleg beszerezhetnének olyan gyógynövényeket is, melyek nem honosak táborhelyük közelében, s így nehezen férhetnének hozzá, azonban sajnos nem rendelkezik ismeretekkel az Amon Ruadh környéki növényvilágot illetően, elképzelhető, hogy teljesen hasonlatos az ittenihez, így ezen gondolat felvetését későbbre halasztja, mikor közelebb érnek úti céljukhoz.
Amint társaik is egyeztetnek vezetőjükkel a kéréseiket illetően, ezt követően útnak is indulnak.
A lány kezd hozzászokni az érzéshez, hogy egy termetes állat hátán foglal épp helyet, s úgy tűnik számára, ezt maga Híjas sem veszi zokon. Mindenesetre az igásló, aki vélhetően nem gyakran volt hosszabb utak megtételére befogva, egészen békésen viseli a dolgot, ráérősen halad a másik két ló nyomában. Egyelőre még tartja az iramot, azonban gyanítható, hogy ennél nagyobb sebességgel való haladásra nehezen lehetne ösztökélni. Ada ezt nem bánja jelen helyzetben, így, hogy egy érezhetően megbízható jószág hátán utazik, biztonságban érzi magát a nyeregben, s az utóbbi napok bizonytalansága után meglehetősen hálás ezért. Fél kézzel tartja csupán a kantárszárat, nem szükséges az ő irányítása, Híjas engedelmesen baktat a fekete telivér mellett. Arra is csak részben figyel oda, hogy Tinthereth kérdésekkel fordul Pyctához, saját kérdésein töpreng, melyek leginkább az előttük álló események körül forognak. Hiányos információkkal rendelkezik Amon Ruadh kapcsán, így nem igazán tudja, mire is kell számítania, de azt talán kissé naivan biztosra veszi, hogy veszélytől nem kell tartania, s egyelőre beéri ezzel.*
4771. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 21:04:37
Üzenet elküldve: 2019-02-14 21:04:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
*Sajnálatos, hogy nem minden vessző ép, de ha csak a hegyet sikerül visszaszednie, akkor azt teszi el. Az ép vesszőket a tegezébe fűzi, a hegyekről letöri a nagyját, ha egy marok széles vesszőrész marad rajta, hát azzal együtt teszi a tarisznyájába. Eltelik egy kis idő mire leégnek a dögök, Lyz aggódik is, hogy mi lesz, ha nem lesznek meg lovak. Boyta hűséges társ, de az ijedtség is nagy volt. Már gyalog indulna, mikor feltűnik a fák közt egy újabb állatcsapat. Jobban megfigyelve pedig nem is újabb. A lovaikon túl, a lupus falka is ott figyel. Különösnek találja Lyz, hogy a lovaik épségben vannak, és egy sem lett lupus eledel, és nem is szöknek a villámosok elől, csak mintha terelnék őket. Befogja Boytát, majd összehúzott szemmel figyeli az alfát, majd nagyot sóhajt.*
~Már megint… ~
- Arról jöttünk *mondja, talán a farkasnak, bár jól tudja, hogy nem ért az semmit. *
- Kivetett minket az az erdő *motyogja* ~Vesztünkbe viszel.~
*Denzackra pillant, aztán Monsotorra, aztán indulásra ösztönzi Bolytát, egyenesen az alfa után.*
- Utána megyek. Eldönthetitek, hogy velem jöttök, vagy vissza a tanyára. *Nem arra akart menni. De a látomás, és most ez.*
~Utoljára követlek, ha bajba sodorsz! ~ Duzzog kicsit magában, de számára eleve furcsa a lupus viselkedése, ezért is szeretne a végére járni. *
~És ha megint megcsapsz, akkor szintén nem követlek többet.~
Ezt mindet szépen sorban határozza el magában, s ez által kúszik vissza a látomás egy-egy képkockája. A torony, s a kicsiny fa sziluett.
~Az őrtorony lett volna? De nem lehet romos. Még nem. Még csak… és a fácska?~
Most már aztán komolyabban igyekszik a lupusok után. Határozottan tudni szeretné, mitől ilyen különösek.*
*Sajnálatos, hogy nem minden vessző ép, de ha csak a hegyet sikerül visszaszednie, akkor azt teszi el. Az ép vesszőket a tegezébe fűzi, a hegyekről letöri a nagyját, ha egy marok széles vesszőrész marad rajta, hát azzal együtt teszi a tarisznyájába. Eltelik egy kis idő mire leégnek a dögök, Lyz aggódik is, hogy mi lesz, ha nem lesznek meg lovak. Boyta hűséges társ, de az ijedtség is nagy volt. Már gyalog indulna, mikor feltűnik a fák közt egy újabb állatcsapat. Jobban megfigyelve pedig nem is újabb. A lovaikon túl, a lupus falka is ott figyel. Különösnek találja Lyz, hogy a lovaik épségben vannak, és egy sem lett lupus eledel, és nem is szöknek a villámosok elől, csak mintha terelnék őket. Befogja Boytát, majd összehúzott szemmel figyeli az alfát, majd nagyot sóhajt.*
~Már megint… ~
- Arról jöttünk *mondja, talán a farkasnak, bár jól tudja, hogy nem ért az semmit. *
- Kivetett minket az az erdő *motyogja* ~Vesztünkbe viszel.~
*Denzackra pillant, aztán Monsotorra, aztán indulásra ösztönzi Bolytát, egyenesen az alfa után.*
- Utána megyek. Eldönthetitek, hogy velem jöttök, vagy vissza a tanyára. *Nem arra akart menni. De a látomás, és most ez.*
~Utoljára követlek, ha bajba sodorsz! ~ Duzzog kicsit magában, de számára eleve furcsa a lupus viselkedése, ezért is szeretne a végére járni. *
~És ha megint megcsapsz, akkor szintén nem követlek többet.~
Ezt mindet szépen sorban határozza el magában, s ez által kúszik vissza a látomás egy-egy képkockája. A torony, s a kicsiny fa sziluett.
~Az őrtorony lett volna? De nem lehet romos. Még nem. Még csak… és a fácska?~
Most már aztán komolyabban igyekszik a lupusok után. Határozottan tudni szeretné, mitől ilyen különösek.*
4770. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 20:40:44
Üzenet elküldve: 2019-02-14 20:40:44
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a Mágustorony felé//
//Xavi//
*Dat igencsak furcsállja az ismeretlen ismerkedési szokásait, tudtával senki sem szagolta még meg, hogy megállapítsa tündér-e, vagy sem. De legalább most már tudja, hogy Xavinak hívják. Szinte már meg sem lepődik a következő kérdésen.*
-Banyát? Nem, nem láttam. Én Arthenior felől jövök.
~Tehát valami erdei boszorkánynak a tanoncába futottam bele? Nem sok embert láthatott az utóbbi időben.~
-Egyébként mit keresel itt? Mármint a banyán kívül?
*Kérdezi végül, majd még hozzáteszi:*
-Tudod mit Xavi? Épp a Mágustorony felé indultam. Talán útközben megtaláljuk.
~No persze, ha tényleg boszorkány, akkor mégis nagyobb esélyünk van ott találkozni vele.~
*Gondolja, bár egyelőre nem akarja megkérdezni a "banya" kilétét.*
//Xavi//
*Dat igencsak furcsállja az ismeretlen ismerkedési szokásait, tudtával senki sem szagolta még meg, hogy megállapítsa tündér-e, vagy sem. De legalább most már tudja, hogy Xavinak hívják. Szinte már meg sem lepődik a következő kérdésen.*
-Banyát? Nem, nem láttam. Én Arthenior felől jövök.
~Tehát valami erdei boszorkánynak a tanoncába futottam bele? Nem sok embert láthatott az utóbbi időben.~
-Egyébként mit keresel itt? Mármint a banyán kívül?
*Kérdezi végül, majd még hozzáteszi:*
-Tudod mit Xavi? Épp a Mágustorony felé indultam. Talán útközben megtaláljuk.
~No persze, ha tényleg boszorkány, akkor mégis nagyobb esélyünk van ott találkozni vele.~
*Gondolja, bár egyelőre nem akarja megkérdezni a "banya" kilétét.*
4769. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 20:18:41
Üzenet elküldve: 2019-02-14 20:18:41
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Tábori munkálatok//
*Ahseela átbeszéli a karámépítést a táborban maradottakkal. Elmondja a véleményét és az ötleteit. A pásztorok bólogatnak és munkára készek, hiszen az állatoknak szüksége van biztos karámra. Az öregebbek elmondják, hogy a folyópartról kavicsokra is szükség lesz, a karám oszlopainak alapozásához. Tehát kavicsgyűjtésre is kell valakiket küldeni, amellett akik az erdőbe mennek faalapanyagért. A druida lány egyetért a kavicsgyűjtéssel, bár erre nem is gondolt, de végiggondolva teljesen magától értetődő is. Bár még sosem épített karámot, úgy volt vele, hogy csak leássák a faoszlopokat. A továbbiakat nem beszélik át, mivel az eddig tervbe vetteket is elég kivitelezni. Az erdőben biztosan nem lehet tudni, hogy jó- vagy balszerencse kíséri az erdei népek életét. Ezért kell kellő elővigyázatossággal eljárniuk mindenben, amit a rengetegben tesznek, ezzel Ahseela is tisztában van, de minden óva intő meghagyást örömmel vesz az idősebb elfektől.*
- Igen testvérek! Akkor a karámfák beszerzésére hányan mennénk?
*Tekint körbe a hallgatóságon és ha elegendően jelentkeznek, akkor egy kisebb csapattal vágnak neki az erdőségnek. A kipakolt kordélyokat és a baltát is viszik magukkal, amikkel majd a táborba fuvarozhatják a fát.
A druida lány a hátáról keze ügyébe veszi a lándzsáját, Xonar mellette. A kis csapatra néz.*
- Akkor mehetünk testvérek?
*Ha mindenki egyetért, akkor bevetik magukat a fák közé.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 20:21:56
//Tábori munkálatok//
*Ahseela átbeszéli a karámépítést a táborban maradottakkal. Elmondja a véleményét és az ötleteit. A pásztorok bólogatnak és munkára készek, hiszen az állatoknak szüksége van biztos karámra. Az öregebbek elmondják, hogy a folyópartról kavicsokra is szükség lesz, a karám oszlopainak alapozásához. Tehát kavicsgyűjtésre is kell valakiket küldeni, amellett akik az erdőbe mennek faalapanyagért. A druida lány egyetért a kavicsgyűjtéssel, bár erre nem is gondolt, de végiggondolva teljesen magától értetődő is. Bár még sosem épített karámot, úgy volt vele, hogy csak leássák a faoszlopokat. A továbbiakat nem beszélik át, mivel az eddig tervbe vetteket is elég kivitelezni. Az erdőben biztosan nem lehet tudni, hogy jó- vagy balszerencse kíséri az erdei népek életét. Ezért kell kellő elővigyázatossággal eljárniuk mindenben, amit a rengetegben tesznek, ezzel Ahseela is tisztában van, de minden óva intő meghagyást örömmel vesz az idősebb elfektől.*
- Igen testvérek! Akkor a karámfák beszerzésére hányan mennénk?
*Tekint körbe a hallgatóságon és ha elegendően jelentkeznek, akkor egy kisebb csapattal vágnak neki az erdőségnek. A kipakolt kordélyokat és a baltát is viszik magukkal, amikkel majd a táborba fuvarozhatják a fát.
A druida lány a hátáról keze ügyébe veszi a lándzsáját, Xonar mellette. A kis csapatra néz.*
- Akkor mehetünk testvérek?
*Ha mindenki egyetért, akkor bevetik magukat a fák közé.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 20:21:56
4768. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 19:54:32
Üzenet elküldve: 2019-02-14 19:54:32
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Legyintve fordul el a válaszra, s dacol a viharral mind szívben és mind lélekben. Nem foglalkozik immár a haragvó szellemmel, s semmivel. Épp eleget választott már életében, hogy maga döntsön sorsáról és elképzeléseivel. Sötét úr, vagy világos, hát nem oly mindegy? Szép lassan undor ül az arcára, majd egy pillanattal később érzéketlen és hideg vigyorral váltja fel. A Pyctától kapott botról a húsokat azért megmenti, s amennyit tud magával visz, majd egy darabig tűnődén nézi a széttrancsírozott tetemet, mellette a hevenyészett kőoltárral, benne Valea hamvaival. Vállát megvonva fordul el.*
- Te arra, én erre. Nincs gond. *Mondja miután a hang elhallgat, s a szél alábbhagy. Nem néz a minx után, visszafelé indul el. A menetelés természetesen jóval hosszabb és lassabb, mint Kócoson. Egy kósza pillanatig eszébe jut a lova, hogy aztán arra is csak köpjön egyet oldalra.*
- Nincs szükségem arra, aki cserbenhagy. Sosem bántottam volna. *Egy pillanatig bandukol, aztán az erdő fáinak lombja felé fordítja tekintetét.* HUHÚÚÚÚ! HEHEHEHEHEEEEE! *Hisztérikusan ordít egyet, az erőltetett vidámság aztán valódivá csap át, s tényleg elkapja a röhögés. Groteszk, fuldokló és rekedt röhögés. Nem tudja mi az, ami ennyire tetszik neki, de nem is különösebben érdekli, mert kis idő után, már látja a házat.*
- Végre. *Sóhajtva lép be az ajtón, megvan a szekér, megvan minden, senki sem háborgatta a helyet. Alaposan ki kell takarítania a növényzetből, ha azt akarja, hogy más is körbevegye, de még nem most. A húst komótosan az asztalra helyezi, aztán az egyik széket kiviszi a ház elé. Egészen pontosan pont oda ül, ahol Valea ült annak idején. Sokáig nem időzik, egy kósza gondolat kúszik a fejébe, majd a szablyát övébe tűzve Valea elrejtett sírhantja felé indul. Beteges késztetést érez, hogy alsó ajkát megnyalva vegye szemügyre miután odaér, majd a fának támasztva hátát ül le mellé, ha valaki nem tudja, hogy ott egy sír fekszik, észre sem veszi.*
- Szia, kicsim. Remélem jól aludtál. *A felhangzó nevetéstől haragvón károgó varjúcsapat reppen fel a fáról, s a rengeteg hirtelen felzendül.*
*Legyintve fordul el a válaszra, s dacol a viharral mind szívben és mind lélekben. Nem foglalkozik immár a haragvó szellemmel, s semmivel. Épp eleget választott már életében, hogy maga döntsön sorsáról és elképzeléseivel. Sötét úr, vagy világos, hát nem oly mindegy? Szép lassan undor ül az arcára, majd egy pillanattal később érzéketlen és hideg vigyorral váltja fel. A Pyctától kapott botról a húsokat azért megmenti, s amennyit tud magával visz, majd egy darabig tűnődén nézi a széttrancsírozott tetemet, mellette a hevenyészett kőoltárral, benne Valea hamvaival. Vállát megvonva fordul el.*
- Te arra, én erre. Nincs gond. *Mondja miután a hang elhallgat, s a szél alábbhagy. Nem néz a minx után, visszafelé indul el. A menetelés természetesen jóval hosszabb és lassabb, mint Kócoson. Egy kósza pillanatig eszébe jut a lova, hogy aztán arra is csak köpjön egyet oldalra.*
- Nincs szükségem arra, aki cserbenhagy. Sosem bántottam volna. *Egy pillanatig bandukol, aztán az erdő fáinak lombja felé fordítja tekintetét.* HUHÚÚÚÚ! HEHEHEHEHEEEEE! *Hisztérikusan ordít egyet, az erőltetett vidámság aztán valódivá csap át, s tényleg elkapja a röhögés. Groteszk, fuldokló és rekedt röhögés. Nem tudja mi az, ami ennyire tetszik neki, de nem is különösebben érdekli, mert kis idő után, már látja a házat.*
- Végre. *Sóhajtva lép be az ajtón, megvan a szekér, megvan minden, senki sem háborgatta a helyet. Alaposan ki kell takarítania a növényzetből, ha azt akarja, hogy más is körbevegye, de még nem most. A húst komótosan az asztalra helyezi, aztán az egyik széket kiviszi a ház elé. Egészen pontosan pont oda ül, ahol Valea ült annak idején. Sokáig nem időzik, egy kósza gondolat kúszik a fejébe, majd a szablyát övébe tűzve Valea elrejtett sírhantja felé indul. Beteges késztetést érez, hogy alsó ajkát megnyalva vegye szemügyre miután odaér, majd a fának támasztva hátát ül le mellé, ha valaki nem tudja, hogy ott egy sír fekszik, észre sem veszi.*
- Szia, kicsim. Remélem jól aludtál. *A felhangzó nevetéstől haragvón károgó varjúcsapat reppen fel a fáról, s a rengeteg hirtelen felzendül.*
4767. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 16:59:50
Üzenet elküldve: 2019-02-14 16:59:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
- Rendben, amíg odaérünk igyekszem kigondolni, hogy kell-e még valami nekünk a lombházakhoz. - *Biccent, hiszen az anyagbeszerzés még nem volt a feladata, és nem is rohant ki gyakran a közössége más fajok piacára, sokkal inkább szerettek mindent otthon megoldani, de ez most, kevesebb szakemberrel, nem kialakult faluval sokkal nehezebb, így a piacot Tinthereth is fontosnak látja.
A további időben aligha van szükség az ő meglátásaira, így az időt a hátassal való ismerkedéssel tölti, suttogja a szokásos buta dolgait a fülébe, ahogy azt mindig szokta.
Amikor elkészülnek a többiek, felül Linera hátára, és bár látszik, hogy az elmúlt években nem lovagolt, azért nem is esik le a másik oldalt, és várhatóan hamar bele fog jönni.
A lónak dicsérő szavakat suttog, és ahogy mindketten nyugodtabbá válnak - hiszen az állatnak is biztosan meg kell szoknia, hogy nem a szokásos elf ül a hátán -, máris összeszokottabban, könnyebben mozognak.
Az irányról aligha van fogalma, nem ismeri a célhelyszínt, így Pycta nyomában marad.*
- Pycta, bátyám, kérlek ne vedd ezt bizalmatlanságom jelének, de honnan hoztál te ennyi elfet, s miért követnek téged? Kell félnünk attól, hogy valaki utánatok jön? - *Egy ilyen elf vándorlás nem gyakori, majdnem egy falunyi hosszúéletű csak úgy nem szokott helyet váltani, ha egy település elkészül, sokszor évezredekig nyúlik majd a hagyományuk. Természetes hát talán, hogy Tinthereth fél attól, hogy esetleg új társai menekülnek valahonnan, és ez esetben komolyabb védelmet is szervezniük kell.*
//Másnap//
- Rendben, amíg odaérünk igyekszem kigondolni, hogy kell-e még valami nekünk a lombházakhoz. - *Biccent, hiszen az anyagbeszerzés még nem volt a feladata, és nem is rohant ki gyakran a közössége más fajok piacára, sokkal inkább szerettek mindent otthon megoldani, de ez most, kevesebb szakemberrel, nem kialakult faluval sokkal nehezebb, így a piacot Tinthereth is fontosnak látja.
A további időben aligha van szükség az ő meglátásaira, így az időt a hátassal való ismerkedéssel tölti, suttogja a szokásos buta dolgait a fülébe, ahogy azt mindig szokta.
Amikor elkészülnek a többiek, felül Linera hátára, és bár látszik, hogy az elmúlt években nem lovagolt, azért nem is esik le a másik oldalt, és várhatóan hamar bele fog jönni.
A lónak dicsérő szavakat suttog, és ahogy mindketten nyugodtabbá válnak - hiszen az állatnak is biztosan meg kell szoknia, hogy nem a szokásos elf ül a hátán -, máris összeszokottabban, könnyebben mozognak.
Az irányról aligha van fogalma, nem ismeri a célhelyszínt, így Pycta nyomában marad.*
- Pycta, bátyám, kérlek ne vedd ezt bizalmatlanságom jelének, de honnan hoztál te ennyi elfet, s miért követnek téged? Kell félnünk attól, hogy valaki utánatok jön? - *Egy ilyen elf vándorlás nem gyakori, majdnem egy falunyi hosszúéletű csak úgy nem szokott helyet váltani, ha egy település elkészül, sokszor évezredekig nyúlik majd a hagyományuk. Természetes hát talán, hogy Tinthereth fél attól, hogy esetleg új társai menekülnek valahonnan, és ez esetben komolyabb védelmet is szervezniük kell.*
4766. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-14 02:02:39
Üzenet elküldve: 2019-02-14 02:02:39
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Tábori munkálatok//
*Ahseela minden útra kelőnek integet, és így kiált utánuk, kicsit csipogósba váltó felhanggal, ahogy mindig, ha megemeli a hangját.*
- A keringőző Holdak ereje óvjon benneteket és térjetek vissza épségben!
*Bár Voelkin nem szólt hozzá egy szót sem, de a druida lány nem veszi zokon a vadász íjásztól.*
~ Lehet tolakodásnak, vagy teljes sületlenségnek vette, amit az imént mondtam neki. De hát tényleg, olyan rossz érzés kioltani egy állat életét. Beszélek vele erről, ha visszatér. ~
*Ahseela nem lódított, hiszen valamennyire ért a vadászathoz. Hét esztendeje járja már a nagyvilágot, zömében erdőségeket és kénytelen volt a Testvériségben elsajátított alapvető vadászati ismereteit alkalmazni ezen idő alatt. Az is igaz, hogy Xonar nagy segítségére van, ahogy mondta is. A Holdfényes Unikornis Testvériségből, ahonnan a druida lány útnak eredt, egyik hitbéli tanuk szerint minden állatnak lelke van, és nem puszta ösztönlények, mint valami tudatlan húsvér tárgyak. Hitük szerint minden levadászott vadnak hálát kell adni, hogy életével és testével táplálja az élőket, ezért is mond a druida lány minden elejtett állat lelkéért egy rubiliáni imát.
A táborban maradó Ahseela nagy levegőt véve pörgeti végig Pycta által elmondott teendőket a fejében. Sok a tenni való. Hirtelen nem is tudja, hol is kezdje a napot. Úgy véli a karám körüli munkákat kéne folytatni, hiszen a rongykötél hosszútávon nem megbízható és itt az erdőben eme állatok már jóval többet érnek annál az aranyértéknél, amiért vásárolhatták őket. Az erdőben ezek a haszonállatok jelentik a tábor számára az önellátó és önfenntartó közösség jövőjét, szóval Ahseela kellő komolysággal tekint a feladatok között erre.*
~ Majd átbeszélem a teendők részleteit a sok teliholdat látott testvérekkel, de előbb elmegyek imádkozni. ~
*Ahseela megvakargatja a lábánál ülő Xonar fejét, majd visszasétál a függőágyához és a hátizsákjához, amiből elővesz egy ütött-kopott rézlámpást, amiben már kevéske olaj lötyög. Csadorja szegélyével megtörölgeti a lámpást, persze nem terem előtte egyetlen dzsinn sem, csupán a rubiliáni rúnasorokat tisztogatja meg, mivel imához készül. Elmegy a folyóhoz és egy nagyobb mohás kőnél ül le a sarkaira. Xonar mellé fekszik. A druida lány leteszi maga elé a lámpást és meggyújtja. A kis lángocska rezegve világlik a lámpás száján. Ahseela lehunyt szemekkel kezd halk imába.*
- Víz, föld, tűz, szél. A négy elem időtlen ereje éltesse eme erdei közösséget. Eeyr fénye oszlassa el a gátló árnyakat. Midőn nappal, úgy az istennő folyton megtelő s folyvást elfogyó éji szemei által is. Me'Ochass.
*Fűzi az áldást kérő ima végére a Pyctától hallott elf megnevezést, amit a druida lány illőnek érez erre a táborra, ami most még olyan akár egy sarjadó csira levélke.
Az ima végeztével eloltja a lámpást, amit visszapakol a hátizsákjába. A pásztorokhoz és az idősebbekhez megy, hogy átbeszélje velük a fából épülő karám építését, amihez az erdőből tudnak szerezni alapanyagot. A ketrecbe zárt baromfiakra is gondol, melyeknek valami elkerített kapirgáló udvart is ki kéne alakítani. A pásztorokhoz és az öreg elfekhez tartva, a következő eshetőségeken töpreng.*
~ Talán nem kell ezekhez még fákat sem kivágnunk. Lehet találnánk a viharok által kidöntött fákat, amik még nem korhadtak használhatatlanná. ~
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 02:07:26
//Tábori munkálatok//
*Ahseela minden útra kelőnek integet, és így kiált utánuk, kicsit csipogósba váltó felhanggal, ahogy mindig, ha megemeli a hangját.*
- A keringőző Holdak ereje óvjon benneteket és térjetek vissza épségben!
*Bár Voelkin nem szólt hozzá egy szót sem, de a druida lány nem veszi zokon a vadász íjásztól.*
~ Lehet tolakodásnak, vagy teljes sületlenségnek vette, amit az imént mondtam neki. De hát tényleg, olyan rossz érzés kioltani egy állat életét. Beszélek vele erről, ha visszatér. ~
*Ahseela nem lódított, hiszen valamennyire ért a vadászathoz. Hét esztendeje járja már a nagyvilágot, zömében erdőségeket és kénytelen volt a Testvériségben elsajátított alapvető vadászati ismereteit alkalmazni ezen idő alatt. Az is igaz, hogy Xonar nagy segítségére van, ahogy mondta is. A Holdfényes Unikornis Testvériségből, ahonnan a druida lány útnak eredt, egyik hitbéli tanuk szerint minden állatnak lelke van, és nem puszta ösztönlények, mint valami tudatlan húsvér tárgyak. Hitük szerint minden levadászott vadnak hálát kell adni, hogy életével és testével táplálja az élőket, ezért is mond a druida lány minden elejtett állat lelkéért egy rubiliáni imát.
A táborban maradó Ahseela nagy levegőt véve pörgeti végig Pycta által elmondott teendőket a fejében. Sok a tenni való. Hirtelen nem is tudja, hol is kezdje a napot. Úgy véli a karám körüli munkákat kéne folytatni, hiszen a rongykötél hosszútávon nem megbízható és itt az erdőben eme állatok már jóval többet érnek annál az aranyértéknél, amiért vásárolhatták őket. Az erdőben ezek a haszonállatok jelentik a tábor számára az önellátó és önfenntartó közösség jövőjét, szóval Ahseela kellő komolysággal tekint a feladatok között erre.*
~ Majd átbeszélem a teendők részleteit a sok teliholdat látott testvérekkel, de előbb elmegyek imádkozni. ~
*Ahseela megvakargatja a lábánál ülő Xonar fejét, majd visszasétál a függőágyához és a hátizsákjához, amiből elővesz egy ütött-kopott rézlámpást, amiben már kevéske olaj lötyög. Csadorja szegélyével megtörölgeti a lámpást, persze nem terem előtte egyetlen dzsinn sem, csupán a rubiliáni rúnasorokat tisztogatja meg, mivel imához készül. Elmegy a folyóhoz és egy nagyobb mohás kőnél ül le a sarkaira. Xonar mellé fekszik. A druida lány leteszi maga elé a lámpást és meggyújtja. A kis lángocska rezegve világlik a lámpás száján. Ahseela lehunyt szemekkel kezd halk imába.*
- Víz, föld, tűz, szél. A négy elem időtlen ereje éltesse eme erdei közösséget. Eeyr fénye oszlassa el a gátló árnyakat. Midőn nappal, úgy az istennő folyton megtelő s folyvást elfogyó éji szemei által is. Me'Ochass.
*Fűzi az áldást kérő ima végére a Pyctától hallott elf megnevezést, amit a druida lány illőnek érez erre a táborra, ami most még olyan akár egy sarjadó csira levélke.
Az ima végeztével eloltja a lámpást, amit visszapakol a hátizsákjába. A pásztorokhoz és az idősebbekhez megy, hogy átbeszélje velük a fából épülő karám építését, amihez az erdőből tudnak szerezni alapanyagot. A ketrecbe zárt baromfiakra is gondol, melyeknek valami elkerített kapirgáló udvart is ki kéne alakítani. A pásztorokhoz és az öreg elfekhez tartva, a következő eshetőségeken töpreng.*
~ Talán nem kell ezekhez még fákat sem kivágnunk. Lehet találnánk a viharok által kidöntött fákat, amik még nem korhadtak használhatatlanná. ~
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 02:07:26
4765. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-13 23:55:35
Üzenet elküldve: 2019-02-13 23:55:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
*A nagy kapkodás közepette Viel alig tudja követni a többieket, de kis fejét a legjobban a szerződés zavarja meg. Az elhangzó szöveg valahogy minden ünnepélyességet mellőz, pedig a lány azt várta, hogy valami szertartás vagy ehhez hasonló keretezze ezt a drámai pillanatot. Elvész a mondatok felénél, csak arra tud támaszkodni, hogy mindenki a kellő nyugalommal, sőt egyre nagyobb izgalommal szemléli a jelenetet. Láthatóan Lauéknak nem jelent gondot összehozni az összeget, és még eszközöket is kapnak, meg az összepakolt könyveket is sikerül megmenekíteni.*
~ Termelési könyvek! ~ *Örül a lány magában. Tudja, hogy működik a kerti munka, de még a legügyesebbeknek is sok érdekességet tartogathatnak a régi, bölcs emberek írásai. A pénz eközben hamar összegyűlik, Viel csekélyebb felajánlására nincs is szükség, de ha a lány tudná, Angu hogy gondolkodik, egyetértene vele: ez a kis összeg is egyfajta hozzájárulás a nagy közöshöz. Kellemetlenül érezné magát, ha éppen ő nem adná bele a saját összegét, ezért kicsi késéssel, és kevésbé kapkodva, mint Lyllinor, de ő is átnyújtja megígért összegét, 500 aranyat Laurentitia Sminderhennek.
Boldog vezetőjükre mosolyog, nála egészen biztosan jó kezekben lesz a pénz.*
~ Lesz otthonom? ~ *Ízlelgeti magában a szót a széken kuporogva. Már rég nem mondhatta el ezt magáról.*
*A nagy kapkodás közepette Viel alig tudja követni a többieket, de kis fejét a legjobban a szerződés zavarja meg. Az elhangzó szöveg valahogy minden ünnepélyességet mellőz, pedig a lány azt várta, hogy valami szertartás vagy ehhez hasonló keretezze ezt a drámai pillanatot. Elvész a mondatok felénél, csak arra tud támaszkodni, hogy mindenki a kellő nyugalommal, sőt egyre nagyobb izgalommal szemléli a jelenetet. Láthatóan Lauéknak nem jelent gondot összehozni az összeget, és még eszközöket is kapnak, meg az összepakolt könyveket is sikerül megmenekíteni.*
~ Termelési könyvek! ~ *Örül a lány magában. Tudja, hogy működik a kerti munka, de még a legügyesebbeknek is sok érdekességet tartogathatnak a régi, bölcs emberek írásai. A pénz eközben hamar összegyűlik, Viel csekélyebb felajánlására nincs is szükség, de ha a lány tudná, Angu hogy gondolkodik, egyetértene vele: ez a kis összeg is egyfajta hozzájárulás a nagy közöshöz. Kellemetlenül érezné magát, ha éppen ő nem adná bele a saját összegét, ezért kicsi késéssel, és kevésbé kapkodva, mint Lyllinor, de ő is átnyújtja megígért összegét, 500 aranyat Laurentitia Sminderhennek.
Boldog vezetőjükre mosolyog, nála egészen biztosan jó kezekben lesz a pénz.*~ Lesz otthonom? ~ *Ízlelgeti magában a szót a széken kuporogva. Már rég nem mondhatta el ezt magáról.*
4764. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-13 23:12:49
Üzenet elküldve: 2019-02-13 23:12:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdetek//
*A szerzetes válaszára, széles mosolya, fogait is kivillantja. ~Ám legyen Pycta.~ Bólint a feltételre, mit az elf kiszabott. ~Olyan íjat csinálok neked, hogy a híre visszajut majd ahhoz az árushoz is, kitől a fát veszed.~ Néz Pyctára, széles vigyorral arcán.*
-Jó utat! *Búcsúzik el egy őszinte mosollyal a három útra kelőtől, majd indul is Arthenior piacára.
Felszerelését ellenőrzi mielőtt útnak indul. Belső zsebéből előbújik, majd felugrik jobb vállára Hav, a kölyök nullum. Voelkin megszorongatja nyakában lévő nyakláncát, amit a múlt éjjel fejezett be. ~Vigyázz reám az úton és a városban, vigyázz a többiekre, és vigyázz a táborban maradottakra.~ Lehunyt szemmel mond egy imát Eeyrhez, majd szinte futva indul meg az erdőnek. Egyszer még visszapillant, megcsodálva a sok szorgos népet.*
-Na Hav, izgalmas napnak nézünk elébe ma is. *Szól az apró állathoz.*
-Micsoda íjam lesz. *Mondja ki hangosan, miközben egy apró nevetést is megenged magának.
Íját kezébe veszi majd lassú futásnak ered.*
*A szerzetes válaszára, széles mosolya, fogait is kivillantja. ~Ám legyen Pycta.~ Bólint a feltételre, mit az elf kiszabott. ~Olyan íjat csinálok neked, hogy a híre visszajut majd ahhoz az árushoz is, kitől a fát veszed.~ Néz Pyctára, széles vigyorral arcán.*
-Jó utat! *Búcsúzik el egy őszinte mosollyal a három útra kelőtől, majd indul is Arthenior piacára.
Felszerelését ellenőrzi mielőtt útnak indul. Belső zsebéből előbújik, majd felugrik jobb vállára Hav, a kölyök nullum. Voelkin megszorongatja nyakában lévő nyakláncát, amit a múlt éjjel fejezett be. ~Vigyázz reám az úton és a városban, vigyázz a többiekre, és vigyázz a táborban maradottakra.~ Lehunyt szemmel mond egy imát Eeyrhez, majd szinte futva indul meg az erdőnek. Egyszer még visszapillant, megcsodálva a sok szorgos népet.*
-Na Hav, izgalmas napnak nézünk elébe ma is. *Szól az apró állathoz.*
-Micsoda íjam lesz. *Mondja ki hangosan, miközben egy apró nevetést is megenged magának.
Íját kezébe veszi majd lassú futásnak ered.*
4763. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-13 22:20:19
Üzenet elküldve: 2019-02-13 22:20:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Örömét leli abban, hogy Tinthereth személyében is hasonló gondolkodású fajtársakra tett szert. Az erdő védelme számára is elsődleges fontosságú, de mivel egy egész falunyi elfet és más fajút kell élelemhez juttatniuk, így kénytelenek most elvenni az erdőtől. De abban is biztos, hogy kamatostul adnak majd vissza, s ha bármi támadás érné is az erdőt a jövőben, e tábor íjászai és elf harcosai lesznek az elsők, akik a védelmére kelnek.
A tábor szélére elsőként érkezik, majd kisvártatva Tinthereth is megérkezik a kölcsönkapott hátassal és gazdájával, majd Ämeada is egyetértésben Híjassal.*
- Mindent, ami fontos lehet. Kötelet, fejszét és csákányt, ásót még. *Kezd bele a válaszba elgondolkodva.*
- De majd meglátjuk, milyen a kínálat és megbeszéljük, mire is lehet még szükség. *Sóhajtja, hisz reméli, hogy nem egyedül kell mindenre gondolnia majd és ha odaértek, az eladni kívánt árukat látva, biztosan támad még jó ötletük.
Mielőtt indulnának, Voelkin is megérkezik, hátán az íjával, láthatóan vadászatra készen. A kérést hallva a csuhátlan csuhás kurtán bólint.*
- Nem látom akadályát, hogy egyedül vadássz. *Mosolyog az ifjú íjászra.*
- Rendben, nem csak nézek, venni is fogok neked. *Szélesedik ki a mosolya. Alatta a lovak és a farkas jelenlététől izgatottá váló Éjvihar kezd forgolódni, de az erdőmélyi szerzetes kordában tartja a telivért.*
- Cserébe viszont kérek tőled valamit, me'Ochass. *Követi tekintete forgolódás közben Voelkint.*
- Ha sikerült vennem ébenfát, nekem is készítened kell egy íjat. *Mondja, hisz mi másra kellhet egy elfnek ébenfa, mint íjkészítésre. Ugyan a csuhátlan csuhás nem a legjobb lövő, meg sem közelíti Lyzendra tudását, de jól elboldogul az íjjal.*
- Hozunk olajat. *Bólint Asheelaxa kérését is hallva.
Mindenkitől elbúcsúzik, majd a város felé fordítja Éjvihar orrát, kicsit ki kell menniük az erdőből, hogy jól haladhassanak Amon felé, lóháton talán dél körül el is érik a déli várost.*
- Induljunk. *Néz Tintherethre és Ämeadára, majd nekiindul a fák között.*
//Másnap//
*Örömét leli abban, hogy Tinthereth személyében is hasonló gondolkodású fajtársakra tett szert. Az erdő védelme számára is elsődleges fontosságú, de mivel egy egész falunyi elfet és más fajút kell élelemhez juttatniuk, így kénytelenek most elvenni az erdőtől. De abban is biztos, hogy kamatostul adnak majd vissza, s ha bármi támadás érné is az erdőt a jövőben, e tábor íjászai és elf harcosai lesznek az elsők, akik a védelmére kelnek.
A tábor szélére elsőként érkezik, majd kisvártatva Tinthereth is megérkezik a kölcsönkapott hátassal és gazdájával, majd Ämeada is egyetértésben Híjassal.*
- Mindent, ami fontos lehet. Kötelet, fejszét és csákányt, ásót még. *Kezd bele a válaszba elgondolkodva.*
- De majd meglátjuk, milyen a kínálat és megbeszéljük, mire is lehet még szükség. *Sóhajtja, hisz reméli, hogy nem egyedül kell mindenre gondolnia majd és ha odaértek, az eladni kívánt árukat látva, biztosan támad még jó ötletük.
Mielőtt indulnának, Voelkin is megérkezik, hátán az íjával, láthatóan vadászatra készen. A kérést hallva a csuhátlan csuhás kurtán bólint.*
- Nem látom akadályát, hogy egyedül vadássz. *Mosolyog az ifjú íjászra.*
- Rendben, nem csak nézek, venni is fogok neked. *Szélesedik ki a mosolya. Alatta a lovak és a farkas jelenlététől izgatottá váló Éjvihar kezd forgolódni, de az erdőmélyi szerzetes kordában tartja a telivért.*
- Cserébe viszont kérek tőled valamit, me'Ochass. *Követi tekintete forgolódás közben Voelkint.*
- Ha sikerült vennem ébenfát, nekem is készítened kell egy íjat. *Mondja, hisz mi másra kellhet egy elfnek ébenfa, mint íjkészítésre. Ugyan a csuhátlan csuhás nem a legjobb lövő, meg sem közelíti Lyzendra tudását, de jól elboldogul az íjjal.*
- Hozunk olajat. *Bólint Asheelaxa kérését is hallva.
Mindenkitől elbúcsúzik, majd a város felé fordítja Éjvihar orrát, kicsit ki kell menniük az erdőből, hogy jól haladhassanak Amon felé, lóháton talán dél körül el is érik a déli várost.*
- Induljunk. *Néz Tintherethre és Ämeadára, majd nekiindul a fák között.*
4762. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-13 21:56:56
Üzenet elküldve: 2019-02-13 21:56:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Vezetőjük igyekszik megnyugtatni az aggodalmas erdei elfet, a lány számára pedig felajánlja az utazáshoz a Híjas névre hallgató igáslovukat, Ada rá is bólint a javaslatra. Úgy véli, a ló teherbírására egyébként is szükség lenne a vásárolt dolgok hazahozatalához, így hát ő is felkéredzkedik az állat hátára amolyan potyautasként.
Habár serdülőként egy fiatal kanca lendületességéhez szokott, jó lovasnak tartja magát, s bízik benne, hogy Híjassal is megtalálja majd a közös hangot. El is indul a jószág keresésére, és amint rábukkan, nyugodt, ráérős léptekkel közelíti meg, hogy semmiképpen ne ijessze el hirtelen mozdulatokkal. Lassan nyújtja felé kezét, s ha a ló engedi, az orra fölé simítja tenyerét, néhány pillanatig ott nyugtatva ujjait, hagyja, hogy az állat is megszokja az ő közelségét.*
- Szia, Híjas. Szükségem lenne a segítségedre, útnak indulunk, hogy közösségünk számára vásároljunk Amon Ruadh piacán. Tudod, hol van? Hát, én sem, de majd meglátjuk. *Duruzsol halkan, a lóhoz közelebb hajolva, kezét nyakára csúsztatja, néhányszor finoman megpaskolja. Ha nem ütközik semmiféle ellenállásba Híjas részéről, elkezdi akkurátusan felnyergelni, ügyelve, hogy a szíjak rendben legyenek, de ne okozzanak kényelmetlenséget sem a hátasnak. Amikor elkészül, megpróbálkozik fellendülni a nyeregbe, de egy igásló vélhetően nem olyan kis termetű, így a tervezettnél nagyobb lendületre lesz szüksége. Egyik lábát a kengyelbe helyezi, biztos támaszt keresve, majd másik lábával ellöki magát a talajtól, és ezt követően helyet is foglalhat a nyeregben.*
- Látod? Megy ez. *Szól az állathoz, ismét nyakát simogatva, remélhetőleg továbbra is partner lesz az út során. Kis nógatásra újdonsült hátasa a tábor széle felé kezd lépegetni, ahol Ada már meg is pillanthatja a fekete telivért és Linerát, Tinthereth kölcsönkapott lovát várakozni. Látja, hogy Pycta Voelkinnel társalog, így nem szól közbe, gondolatai időközben máris előreszaladnak, azon mélázva, merre is lehet úti céljuk.*
//Másnap//
*Vezetőjük igyekszik megnyugtatni az aggodalmas erdei elfet, a lány számára pedig felajánlja az utazáshoz a Híjas névre hallgató igáslovukat, Ada rá is bólint a javaslatra. Úgy véli, a ló teherbírására egyébként is szükség lenne a vásárolt dolgok hazahozatalához, így hát ő is felkéredzkedik az állat hátára amolyan potyautasként.
Habár serdülőként egy fiatal kanca lendületességéhez szokott, jó lovasnak tartja magát, s bízik benne, hogy Híjassal is megtalálja majd a közös hangot. El is indul a jószág keresésére, és amint rábukkan, nyugodt, ráérős léptekkel közelíti meg, hogy semmiképpen ne ijessze el hirtelen mozdulatokkal. Lassan nyújtja felé kezét, s ha a ló engedi, az orra fölé simítja tenyerét, néhány pillanatig ott nyugtatva ujjait, hagyja, hogy az állat is megszokja az ő közelségét.*
- Szia, Híjas. Szükségem lenne a segítségedre, útnak indulunk, hogy közösségünk számára vásároljunk Amon Ruadh piacán. Tudod, hol van? Hát, én sem, de majd meglátjuk. *Duruzsol halkan, a lóhoz közelebb hajolva, kezét nyakára csúsztatja, néhányszor finoman megpaskolja. Ha nem ütközik semmiféle ellenállásba Híjas részéről, elkezdi akkurátusan felnyergelni, ügyelve, hogy a szíjak rendben legyenek, de ne okozzanak kényelmetlenséget sem a hátasnak. Amikor elkészül, megpróbálkozik fellendülni a nyeregbe, de egy igásló vélhetően nem olyan kis termetű, így a tervezettnél nagyobb lendületre lesz szüksége. Egyik lábát a kengyelbe helyezi, biztos támaszt keresve, majd másik lábával ellöki magát a talajtól, és ezt követően helyet is foglalhat a nyeregben.*
- Látod? Megy ez. *Szól az állathoz, ismét nyakát simogatva, remélhetőleg továbbra is partner lesz az út során. Kis nógatásra újdonsült hátasa a tábor széle felé kezd lépegetni, ahol Ada már meg is pillanthatja a fekete telivért és Linerát, Tinthereth kölcsönkapott lovát várakozni. Látja, hogy Pycta Voelkinnel társalog, így nem szól közbe, gondolatai időközben máris előreszaladnak, azon mélázva, merre is lehet úti céljuk.*
4761. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-13 21:55:32
Üzenet elküldve: 2019-02-13 21:55:32
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek//
//Másnap//
*Ahseela bólint az elhangzottakra, miszerint Ada és Tinthereth tart Pyctával az amoni körútra. A druida lány Tintherethtel felnyergeli Linerát. Xonar a hátas körül, de még a hasa alatt is többször átmegy, a két jószág láthatóan jól kijön egymással. A fakó patás kicsit tipeg-topog a felszerszámozás közben, főleg amikor a hevederhúzásra kerül a sor, mivel a ló kicsit hevederiszonyos, de a gazdája halk szavai megnyugtatják. A nyeregtáskába mindent bepakolnak, amit az egykori remete elf magával szándékozik vinni, amikor mindennel megvannak, akkor megdörgöli lova orrhátát, nyom rá egy puszit és szinte csak gondolatban suttogja oda lovának.*
- Szél kele, víz színe, patáid topogása visszhangá váljon, midőn újra hallom.
*Linera mindezekre halkan nyihog egyet. Ezt követően Ahseela átnyújtja a kantárszárakat Tintherethnek.*
- Jószerencsét testvér!
*Ha Ada igényli és elfogadja, felajánlja az igásló felszerszámozásában való segédkezését. A szürke farkasának int, és a karámon kívül marasztalja, hiszen az idegen ló, akár meg is riadhat Xonartól.*
- Marad!
*A farkas megáll a karámon kívül és vár. Ahseela úgy gondolja a hidegvérű lóhoz aligha akad nyereg, bár nem tudja biztosan, de bárhogy is lészen lovagolhatóan felszerszámozzák. Ha van málhás nyereg azzal, ha nincs, akkor az igavonó hámot és a szemellenzős kantárral szerszámozzák fel a böszme patást, akinek dús sörényébe, a művelet végeztével dicsérően beletúr.
Ha mindenki útra kész, akkor a druida lány Xonarral a sarkában odalép a lovas hármashoz, hogy van-e a Pyctának valami meghagyása vagy egyéb mondandója, amiket még figyelembe vesz majd a táborban való munkálatok során. Közben eszébe jut, hogy hozhatnának neki valamit a piacról, majd megadja az árát, ha visszatérnek.*
- Kérlek, Pycta! Hoznátok nekem egy hordó lámpaolajat. Köszönöm.
*Hogy mire kell neki nem ecseteli, hiszen a nevében is benne van. Voelkin is megjelenik közelükben, mire Ahseela köszönti őt is, hiszen ma még nem látta.*
- 'Napot testvér! A vadászathoz én is értek valamit, persze mentorom Xonar, a véresebb munkákat rá szoktam hagyni. Nem szeretem megölni az állatokat. Tudom butaság, de hát ez van.
//Másnap//
*Ahseela bólint az elhangzottakra, miszerint Ada és Tinthereth tart Pyctával az amoni körútra. A druida lány Tintherethtel felnyergeli Linerát. Xonar a hátas körül, de még a hasa alatt is többször átmegy, a két jószág láthatóan jól kijön egymással. A fakó patás kicsit tipeg-topog a felszerszámozás közben, főleg amikor a hevederhúzásra kerül a sor, mivel a ló kicsit hevederiszonyos, de a gazdája halk szavai megnyugtatják. A nyeregtáskába mindent bepakolnak, amit az egykori remete elf magával szándékozik vinni, amikor mindennel megvannak, akkor megdörgöli lova orrhátát, nyom rá egy puszit és szinte csak gondolatban suttogja oda lovának.*
- Szél kele, víz színe, patáid topogása visszhangá váljon, midőn újra hallom.
*Linera mindezekre halkan nyihog egyet. Ezt követően Ahseela átnyújtja a kantárszárakat Tintherethnek.*
- Jószerencsét testvér!
*Ha Ada igényli és elfogadja, felajánlja az igásló felszerszámozásában való segédkezését. A szürke farkasának int, és a karámon kívül marasztalja, hiszen az idegen ló, akár meg is riadhat Xonartól.*
- Marad!
*A farkas megáll a karámon kívül és vár. Ahseela úgy gondolja a hidegvérű lóhoz aligha akad nyereg, bár nem tudja biztosan, de bárhogy is lészen lovagolhatóan felszerszámozzák. Ha van málhás nyereg azzal, ha nincs, akkor az igavonó hámot és a szemellenzős kantárral szerszámozzák fel a böszme patást, akinek dús sörényébe, a művelet végeztével dicsérően beletúr.
Ha mindenki útra kész, akkor a druida lány Xonarral a sarkában odalép a lovas hármashoz, hogy van-e a Pyctának valami meghagyása vagy egyéb mondandója, amiket még figyelembe vesz majd a táborban való munkálatok során. Közben eszébe jut, hogy hozhatnának neki valamit a piacról, majd megadja az árát, ha visszatérnek.*
- Kérlek, Pycta! Hoznátok nekem egy hordó lámpaolajat. Köszönöm.
*Hogy mire kell neki nem ecseteli, hiszen a nevében is benne van. Voelkin is megjelenik közelükben, mire Ahseela köszönti őt is, hiszen ma még nem látta.*
- 'Napot testvér! A vadászathoz én is értek valamit, persze mentorom Xonar, a véresebb munkákat rá szoktam hagyni. Nem szeretem megölni az állatokat. Tudom butaság, de hát ez van.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579