Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 197 (3921. - 3940. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3940. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-07 13:36:15
Üzenet elküldve: 2018-09-07 13:36:15
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
*Pár poroszkáló lépés után megszaporázza lépteit. ~ Ha sietek, még időben beérhetek a Főtérre és a Pegazusba. Ott ilyenkor még mindig nagy a nyüzsgés. Persze csak ha nem változott semmi az eltelt évek alatt. ~ A szapora léptekkel gyorsan fogy a távolság a főtér felé. ~ Furcsa, hogy itt nincs fal, meg őrzött kapu, de hát ez a város Arthenior. Tavasz Arthenior. ~ Újra elmosolyodik, és ez a mosoly már nem tűnik tova pár pillanat múlva. ~ Vár a szökőkút hűs vize, a fogadó fürdője, a Pegazus jóféle söre és végre a társaság. Talán egy beszélgetés, talán egy izgalmas kártyacsata, mulatság. Vagy csak emberi zsivaj, és egy szék egy nyugodt sarokban. Pár hét baktatás után az is maga a felüdülés és boldogság.~*
3939. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-07 13:05:53
Üzenet elküldve: 2018-09-07 13:05:53
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
*Az út kanyarulatában lassan bandukolva, maga elé révedve megpillantja Arthenior városát. Sóhajt.~A fáradtság vagy a magány viselt meg jobban? ~ Hátizsákját, gitártokját a lábához támasztja.*
- A magány.
*mondja ki rekedt suttogással. Kicsit összerezzen a saját hangjára, mely megtöri a hely csendjét, s mondandója lassan megkeseríti szájában az előbb még oly zamatos alma utóízét. ~Az út végeztével el kell engednem a magányt is, bármennyire is hiányzik a mesterem támogatása és ő maga is.~ Megfordul és a mögötte álló utat fürkészi jó néhány percig. Elhomályosuló szemei előtt lejátszódik az elszakadás és az utazás rövid története, felidézve benne a fájdalmat és reménytelenséget. Behunyja szemét.*
-A magány *-most nem rezzen össze, pedig kiereszti a hangját.*
Rideg fénytelen
Lélekhalál végtelen
Tavasztalan tél.
*Még percekig csukott szemmel áll. Lassan ellazul a válla, megfordul és kinyitja a szemét. ~Ahogy Arces mondta, a múlt elengedése akkor teljes, ha nem csak lezártad ami volt, hanem már látod is a jövődet. Az ott nekem a tavasz városa.~ Féloldalasan elmosolyodik, vállára veszi az előbb lerakott terhét. Zsebébe nyúlva előveszi az utolsó csent almát és beleharap. Lassan, de immár a jövőt tervezgetve megindul a város felé.*
A hozzászólás írója (Roderigo Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.07 13:07:11
- A magány.
*mondja ki rekedt suttogással. Kicsit összerezzen a saját hangjára, mely megtöri a hely csendjét, s mondandója lassan megkeseríti szájában az előbb még oly zamatos alma utóízét. ~Az út végeztével el kell engednem a magányt is, bármennyire is hiányzik a mesterem támogatása és ő maga is.~ Megfordul és a mögötte álló utat fürkészi jó néhány percig. Elhomályosuló szemei előtt lejátszódik az elszakadás és az utazás rövid története, felidézve benne a fájdalmat és reménytelenséget. Behunyja szemét.*
-A magány *-most nem rezzen össze, pedig kiereszti a hangját.*
Rideg fénytelen
Lélekhalál végtelen
Tavasztalan tél.
*Még percekig csukott szemmel áll. Lassan ellazul a válla, megfordul és kinyitja a szemét. ~Ahogy Arces mondta, a múlt elengedése akkor teljes, ha nem csak lezártad ami volt, hanem már látod is a jövődet. Az ott nekem a tavasz városa.~ Féloldalasan elmosolyodik, vállára veszi az előbb lerakott terhét. Zsebébe nyúlva előveszi az utolsó csent almát és beleharap. Lassan, de immár a jövőt tervezgetve megindul a város felé.*
A hozzászólás írója (Roderigo Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.07 13:07:11
3938. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-06 22:23:43
Üzenet elküldve: 2018-09-06 22:23:43
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
- Nem. Nem vagyok kedves. A szó olyannyira kerül, mint a nap a holdat. Ne használd. *Csuklyája homályába burkolózik, s kezeit összefonja maga előtt.*
- Ha szólni kívánsz, ott leszek melletted. *Bólint halványan.* Csak akkor szólok, ha szükséges. *Mondja csendesen, majd inkább lassan feláll, hogy kicsit kinyújtóztassa tagjait, s közben megnézi ökleit.*
- Úgy teszel, ahogy a szíved diktálja, Lyzendra. Én is úgy fogok tenni. *Nem látszik arca a csuklya alatt, ahogy hangján sem hallatszik semmi különleges, mindenki belátására van bízva, ez a kijelentés vajon mivel jár, vagy jár-e egyáltalán valamivel. Lyz kiegészíti és pontosítja, Umon, korábban sarkosan feltett kérdését. Nem érti miért, Pycta nem hímes tojás, rég ismerik már egymást ahhoz, hogy megválogassák szavaikat egymás előtt. A lényeg, a lényeg, ezt valahogyan mindkét fele érzi, még ha az egyik kissé toleránsabb és megértőbb is, vagy jobban figyelembe veszi mások érzéseit.*
- Aki maradni akar, maradjon... *sziszegve ismétli a magához térő Pycta szavait.* És aki jönni akar? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, mintha senki sem akarná kimondani. Hát majd Umon megteszi. Válogatnia sem kell énjei között, hangja szárazon és egyszerűen cseng:*
- Az én reszortom az ingóság. Személyt nem fuvarozok. Ha új kezdet lesz, nyitott kapuk csak akkor lesznek, ha mi közösen nyitjuk ki azokat. Egyéb esetben semmi értelme az egésznek. *Horkan fel, mert egy kicsit úgy érzi, hogy mindenki kerülgeti a forró kását, mindenki egy kicsit mázol, mint régi házának homlokzatát, pemzlivel.*
- Megmondom szerintem mi legyen. Ha felesleges ülést akarunk tartani, hát tartsunk nem bánom. Ha nem lesz ott mindenki, esetleg senki sem lesz ott, mikor odaérünk, s indulni kívánunk, majd firkantok egy pergament, abban jó vagyok. *Göcög fel kissé cinikusan, mert még kristálytisztán emlékszik a Vadvéd fejlesztését szolgáló pergamen kihelyezésére, amire gyakorlatilag csak egy vicces megjegyzést kapott és egy kilincsjavításra szóló utalást. Semmi egyebet. Körülbelül a hozzáállást is ennyire értékeli.*
- Az összes ingóságot a városba viszem, ha kell bérelek, vagy veszek egy helyet saját pénzből. Vagy keresek valakit, aki megőrzi javainkat. Tökmindegy. *Vonja meg a sötétben vállát, mert a tábortűz már épphogy csak pislákol a sötétben, azt senki sem táplálja.*
- A városban, szerzek egy térképet. A környékről. *Mutat körbe kezével.* Nem mellesleg nem is olyan messze futottam erre, ahol céljainknak megfelelő hely is akad, az úttól nem messze. De üres. Illetve... mindegy. *Legyint, mert ez még a jövő zenéje. Ezen felül másnak is lehet ötlete, már megint túl sokat beszélt, ez a suttogó szerzetes rossz szokásává kezd válni a trióban, ami kissé zavarja.*
- Nem kell rejtőznünk. Felesleges. Erősek vagyunk. Ha berendezkedtünk, figyeld a füstöt és a fényt, Szürke! Azt kövesd és az Erdőszellem jeleit. *Egy kicsit elcsendesedik, majd Lyzre, aztán Pyctára néz.*
- Ha lehet... épségben térj vissza utadról. Semmi kedvem még téged is istápolni. *Hangja száraz és kemény, valahogy mégis jóval érzelmesebb, mint korábban, csak az istenekre sem akarja kimutatni. Soha többé nem akarja már kimutatni. Óriási érzelmek kellenek ahhoz, hogy ezt a kőpajzsot valaki feltörje.*
//Három vándor//
- Nem. Nem vagyok kedves. A szó olyannyira kerül, mint a nap a holdat. Ne használd. *Csuklyája homályába burkolózik, s kezeit összefonja maga előtt.*
- Ha szólni kívánsz, ott leszek melletted. *Bólint halványan.* Csak akkor szólok, ha szükséges. *Mondja csendesen, majd inkább lassan feláll, hogy kicsit kinyújtóztassa tagjait, s közben megnézi ökleit.*
- Úgy teszel, ahogy a szíved diktálja, Lyzendra. Én is úgy fogok tenni. *Nem látszik arca a csuklya alatt, ahogy hangján sem hallatszik semmi különleges, mindenki belátására van bízva, ez a kijelentés vajon mivel jár, vagy jár-e egyáltalán valamivel. Lyz kiegészíti és pontosítja, Umon, korábban sarkosan feltett kérdését. Nem érti miért, Pycta nem hímes tojás, rég ismerik már egymást ahhoz, hogy megválogassák szavaikat egymás előtt. A lényeg, a lényeg, ezt valahogyan mindkét fele érzi, még ha az egyik kissé toleránsabb és megértőbb is, vagy jobban figyelembe veszi mások érzéseit.*
- Aki maradni akar, maradjon... *sziszegve ismétli a magához térő Pycta szavait.* És aki jönni akar? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, mintha senki sem akarná kimondani. Hát majd Umon megteszi. Válogatnia sem kell énjei között, hangja szárazon és egyszerűen cseng:*
- Az én reszortom az ingóság. Személyt nem fuvarozok. Ha új kezdet lesz, nyitott kapuk csak akkor lesznek, ha mi közösen nyitjuk ki azokat. Egyéb esetben semmi értelme az egésznek. *Horkan fel, mert egy kicsit úgy érzi, hogy mindenki kerülgeti a forró kását, mindenki egy kicsit mázol, mint régi házának homlokzatát, pemzlivel.*
- Megmondom szerintem mi legyen. Ha felesleges ülést akarunk tartani, hát tartsunk nem bánom. Ha nem lesz ott mindenki, esetleg senki sem lesz ott, mikor odaérünk, s indulni kívánunk, majd firkantok egy pergament, abban jó vagyok. *Göcög fel kissé cinikusan, mert még kristálytisztán emlékszik a Vadvéd fejlesztését szolgáló pergamen kihelyezésére, amire gyakorlatilag csak egy vicces megjegyzést kapott és egy kilincsjavításra szóló utalást. Semmi egyebet. Körülbelül a hozzáállást is ennyire értékeli.*
- Az összes ingóságot a városba viszem, ha kell bérelek, vagy veszek egy helyet saját pénzből. Vagy keresek valakit, aki megőrzi javainkat. Tökmindegy. *Vonja meg a sötétben vállát, mert a tábortűz már épphogy csak pislákol a sötétben, azt senki sem táplálja.*
- A városban, szerzek egy térképet. A környékről. *Mutat körbe kezével.* Nem mellesleg nem is olyan messze futottam erre, ahol céljainknak megfelelő hely is akad, az úttól nem messze. De üres. Illetve... mindegy. *Legyint, mert ez még a jövő zenéje. Ezen felül másnak is lehet ötlete, már megint túl sokat beszélt, ez a suttogó szerzetes rossz szokásává kezd válni a trióban, ami kissé zavarja.*
- Nem kell rejtőznünk. Felesleges. Erősek vagyunk. Ha berendezkedtünk, figyeld a füstöt és a fényt, Szürke! Azt kövesd és az Erdőszellem jeleit. *Egy kicsit elcsendesedik, majd Lyzre, aztán Pyctára néz.*
- Ha lehet... épségben térj vissza utadról. Semmi kedvem még téged is istápolni. *Hangja száraz és kemény, valahogy mégis jóval érzelmesebb, mint korábban, csak az istenekre sem akarja kimutatni. Soha többé nem akarja már kimutatni. Óriási érzelmek kellenek ahhoz, hogy ezt a kőpajzsot valaki feltörje.*
3937. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-06 16:37:49
Üzenet elküldve: 2018-09-06 16:37:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Abban a sötét, anyagtalan semmiben nem tudhatja, mi történik körülötte. Nem tapasztal semmit, nem lát semmit, egy fia jelenés annyi sem éri el. Nincs magyarázat, nincsenek nyugtató érvek, amelyek megerősíthetik lelkében és hitében, hogy amit tesz és ami szenvedést átél, megérné. Ám nem is neki kell, hogy megérje, nem azért járja a kín köveivel kirakott utat, hogy büszkeséget vagy a jól végzett munka gyümölcsét élvezze. Kezdi azt hinni, hogy oka volt a tűznek, oka a sokévnyi szenvedésnek a magányosan élő mester mellett, hogy nem hiába választotta ki az Erdő Szíve. És hálás azért a nyugalomban eltöltött hat-hét évtizedért, hogy érdekes és értékes barátokat ismert meg, hogy megízlelhette a szerelmet.
De neki ennyi jutott, ennyi és nem több, most pedig dolga van, amelyet el kell végeznie. Ez a pillanatnyi ellenszegülés, amely a kínnal kevert eszméletlenségbe taszította, nem veheti el a hitét, inkább megerősíti benne. Tudja, hogy nincs értelme harcolni ellene, s bárcsak Lyzendra vagy Umon tudhatná, hogy mire még a Fákban Lakóval is szembeszállt most értük. De semmi baj, így kell lennie. Nem azért tette, hogy elismerjék érte.
Az ájulás köde lassan oszlik, előbb homályos alakokat, oldalról érkező fényt érzékel csak. Majd a látása tisztul, a kép tisztul és erős kezek szorítását érzi, ahogy kótyagos fejjel felül.
Hallja Átok szigorú szavait, de válaszolni még képtelen. Maga sem gondolja úgy, hogy az elsunnyogás megoldás volna. Bízik Lyz diplomáciai képességeiben, így nem aggódik túlságosan. Nála és Umonnál biztosan jobban csinálja majd. Ezt is.*
- Az erőd a ti dolgotok. *Nyögi, ahogy előbb térdre, majd állásba tornázza magát fajtársa hathatós segítségével. Eleget feküdt, lassan mennie kell.*
- Vigyétek el a hírt és ürítsétek ki Vadvédet. Aki maradni akar, hagyjátok ott. *Nem az érdektelenség beszél belőle, csak a szabad döntés felett tör pálcát, nem az erőszakos elüldözés mellett. Ha valaki maradni akar, maradjon, de tudnia kell, hogy mit kockáztat azzal.
A kezdet már rég elmúlt, most már komolyan a közepében járnak, de a vége még kétséges. Legalábbis a csuhás részéről.
Xauzur félrevonul, a tűz fénykörén túlról figyeli az eseményeket, ahogy mint valami strázsa, elül. Csak a sárga szemek villannak meg olykor-olykor a lángok fényében.*
- Ez nem átok, hanem áldás. *Válaszol erőtlenül Lyznek, bár nehéz lehet ezt elhinni. Főleg ezek után.*
- Neki. *Mondja és a pillantásából ki lehet olvasni, kire is gondol.*
- Az Erdő Szívének. *Teszi hozzá a nyilvánvalót.
Mások számára nehéz lehet tisztelni egy ilyen istent, főleg úgy, hogy Arenith atya szerint a Fákban Lakó, Eeyr egyik aspektusa. Ám birodalmának és hitének védelme érdekében melyik jó lelkű hívő nem tesz meg mindent? Épp az ilyen esetekre járják a világot az olyanok, mint a csuhás. Ez a csíra talán mélyen alszik a lelkükben, születésük óta a részük és talán sosem ébred fel, hogy cselekedjen, csak akkor, ha a mostanihoz hasonló események történnek.
Lyz válaszára Umonnak csak kurtán bólint, ezzel jelezve, hogy egyetért a döntésével. Még kicsit szédül, de lassan úrrá lesz testén és érzésein.*
- Nem tudom megmondani. *Felel szomorú hangon.*
- Csak a küldetés egy részét ismerem még, nem a teljes utat, így nem ígérhetek semmit. *A következő szavakra újra fájdalommal figyelmezteti patrónusa, de ezt még el szeretné mondani.*
- Ha túlélem, megkereslek benneteket. *Csaknem hadarva mondta ki a szavakat, erezhető sürgetés csengett a hangjában. A mondat után sóhajtva fújja ki a fájdalmat, mely ezzel távozik is.*
- Ne késlekedjetek sokat, az erdő most türelmetlen. *Teszi hozzá kifejezéstelenül és csak elég a nem messze őrködő irbisz felé pillantani, vagy visszagondolni a korábbiakra, máris érezhető a helyzet komolysága.
Nem ül már le, a többiek érezhetik, hogy hamarosan eljön a búcsú ideje és ki tudja, mikor találkoznak - ha találkoznak újra - egyáltalán.*
//Három vándor//
*Abban a sötét, anyagtalan semmiben nem tudhatja, mi történik körülötte. Nem tapasztal semmit, nem lát semmit, egy fia jelenés annyi sem éri el. Nincs magyarázat, nincsenek nyugtató érvek, amelyek megerősíthetik lelkében és hitében, hogy amit tesz és ami szenvedést átél, megérné. Ám nem is neki kell, hogy megérje, nem azért járja a kín köveivel kirakott utat, hogy büszkeséget vagy a jól végzett munka gyümölcsét élvezze. Kezdi azt hinni, hogy oka volt a tűznek, oka a sokévnyi szenvedésnek a magányosan élő mester mellett, hogy nem hiába választotta ki az Erdő Szíve. És hálás azért a nyugalomban eltöltött hat-hét évtizedért, hogy érdekes és értékes barátokat ismert meg, hogy megízlelhette a szerelmet.
De neki ennyi jutott, ennyi és nem több, most pedig dolga van, amelyet el kell végeznie. Ez a pillanatnyi ellenszegülés, amely a kínnal kevert eszméletlenségbe taszította, nem veheti el a hitét, inkább megerősíti benne. Tudja, hogy nincs értelme harcolni ellene, s bárcsak Lyzendra vagy Umon tudhatná, hogy mire még a Fákban Lakóval is szembeszállt most értük. De semmi baj, így kell lennie. Nem azért tette, hogy elismerjék érte.
Az ájulás köde lassan oszlik, előbb homályos alakokat, oldalról érkező fényt érzékel csak. Majd a látása tisztul, a kép tisztul és erős kezek szorítását érzi, ahogy kótyagos fejjel felül.
Hallja Átok szigorú szavait, de válaszolni még képtelen. Maga sem gondolja úgy, hogy az elsunnyogás megoldás volna. Bízik Lyz diplomáciai képességeiben, így nem aggódik túlságosan. Nála és Umonnál biztosan jobban csinálja majd. Ezt is.*
- Az erőd a ti dolgotok. *Nyögi, ahogy előbb térdre, majd állásba tornázza magát fajtársa hathatós segítségével. Eleget feküdt, lassan mennie kell.*
- Vigyétek el a hírt és ürítsétek ki Vadvédet. Aki maradni akar, hagyjátok ott. *Nem az érdektelenség beszél belőle, csak a szabad döntés felett tör pálcát, nem az erőszakos elüldözés mellett. Ha valaki maradni akar, maradjon, de tudnia kell, hogy mit kockáztat azzal.
A kezdet már rég elmúlt, most már komolyan a közepében járnak, de a vége még kétséges. Legalábbis a csuhás részéről.
Xauzur félrevonul, a tűz fénykörén túlról figyeli az eseményeket, ahogy mint valami strázsa, elül. Csak a sárga szemek villannak meg olykor-olykor a lángok fényében.*
- Ez nem átok, hanem áldás. *Válaszol erőtlenül Lyznek, bár nehéz lehet ezt elhinni. Főleg ezek után.*
- Neki. *Mondja és a pillantásából ki lehet olvasni, kire is gondol.*
- Az Erdő Szívének. *Teszi hozzá a nyilvánvalót.
Mások számára nehéz lehet tisztelni egy ilyen istent, főleg úgy, hogy Arenith atya szerint a Fákban Lakó, Eeyr egyik aspektusa. Ám birodalmának és hitének védelme érdekében melyik jó lelkű hívő nem tesz meg mindent? Épp az ilyen esetekre járják a világot az olyanok, mint a csuhás. Ez a csíra talán mélyen alszik a lelkükben, születésük óta a részük és talán sosem ébred fel, hogy cselekedjen, csak akkor, ha a mostanihoz hasonló események történnek.
Lyz válaszára Umonnak csak kurtán bólint, ezzel jelezve, hogy egyetért a döntésével. Még kicsit szédül, de lassan úrrá lesz testén és érzésein.*
- Nem tudom megmondani. *Felel szomorú hangon.*
- Csak a küldetés egy részét ismerem még, nem a teljes utat, így nem ígérhetek semmit. *A következő szavakra újra fájdalommal figyelmezteti patrónusa, de ezt még el szeretné mondani.*
- Ha túlélem, megkereslek benneteket. *Csaknem hadarva mondta ki a szavakat, erezhető sürgetés csengett a hangjában. A mondat után sóhajtva fújja ki a fájdalmat, mely ezzel távozik is.*
- Ne késlekedjetek sokat, az erdő most türelmetlen. *Teszi hozzá kifejezéstelenül és csak elég a nem messze őrködő irbisz felé pillantani, vagy visszagondolni a korábbiakra, máris érezhető a helyzet komolysága.
Nem ül már le, a többiek érezhetik, hogy hamarosan eljön a búcsú ideje és ki tudja, mikor találkoznak - ha találkoznak újra - egyáltalán.*
3936. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-05 23:12:33
Üzenet elküldve: 2018-09-05 23:12:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Amíg Xauzur meg nem nyalja kezét, nem tud megnyugodni, de még utána sem egészen. Éppen csak odakuporodik Pycta mellé, hajtaná az arca elől a kendőt, hogy könnyebben érje a friss levegő, s ha ez nem volna elég, vízzel frissítse, de minderre nincs szükség. Amint nyílik az elf szeme, Lyz keze is visszahúzódik, de aggodalma nem hagy alább. Nem is mozdul onnan, arra az esetre, ha újra előfordulna a rosszullét. Miután felsegíti egykori vezérét, kezeit az ölében pihenő vizes tömlő mellé ejti. Vállai előre hullva, lábait pedig maga alá húzza.*
- Mi történik Pycta? Megszállt valami téged is?*Oldalra fordítja fejét, s aggódó zöldjei a haragosokat keresi, hátha többet tudna kiolvasni.*Kinek nem mondhatsz ellent? *kérdezi.
Ám nem kerüli el figyelmét Umon változékonysága. Kezdi úgy érezni magát, mint összekötőkapocs két fél lábon billegő közt, akik bármikor elveszthetik az egyensúlyt, ő pedig hol ide kap, hol oda, hogy egyiket majd másikat egyenesbe segítse. Nem inoghat meg. eddig sem tehette, most még ennyire sem.*
- Umon a részleteket majd megbeszéljük. Megtervezzük. Nem így… nem most. *Nem csaponghat, most.*
- Annyi biztos, hogy szó nélkül nem jövök el. Egy tanácskozáson elmondom a lényeget, amit mindenkinek tudnia kell. És aztán mindenki belátása szerint dönt. Én így képzelem, és így is teszek majd.
*Mint az erőd jelenlegi fejének, ennyi felelőssége minimum van, és így is érzi. Emellett tartása is van, nem fog elsunnyogni, mindazon információk birtokában, amire szert tett, hogy aztán a többiek saját bőrükön tapasztalják meg a paktum semmisségét. Mellkasa egyre szorul a jövőt illetően, és ez a gondterheltség tükröződik is, bár nem olyan mértékben, mint amit érez. Jobban takarja már, mint régebben.*
- Kedves vagy Umon *mosolyog vissza, s enged a neheztelés, amit korábban érzett, amikor az erdőnek indult a szerzetes után. Ha közelebb ülne, még talá kezét is megsimítaná, a felajánlás köszönetére. * De nem kérhetem, hogy ennyire alám rendeld magad…
*Régen. Nagyon régen volt már, hogy úgy őrizték, mint a hímes tojást. Még mikor nagyszüleit látogatta meg Lyhanechben. Akkor egyszer először, és utoljára érezte ezt, hogy méltatlan ekkora figyelemre, és ilyen óvásra. Nem is tudott ezzel akkor mit kezdeni, még kislányként. Főleg, mert az erdőben megtanulta megvédeni magát. Csakhogy az erdő szabályai szerint, és nem a városé szerint.
~Szürke és Átok?~ Megborzong. Az új neveket meg kell szoknia, és már hűvösebbek az esték is. Már nincs olyan meleg nyári éj, mit egy langyosan melengető tábortűz ne dobna fel.*
- Talán az jobb kérdés, *igazítja ki Umon gondolatát Pycta felé.* hogy csak a híreket hoztad-e, és újra elnyel a föld, vagy ha szeretnénk, meg tudunk találni? *oldalvást pillant újra az elfre.* Vagy te esetleg vársz ránk valahol, amikor elhagyjuk az erődöt, vagy te is ezzel letudtad a feladatod?
*Belegondolni újra szívszorító, de inkább tudja előre, hogy egykori vezére csak lezárni jött egy korszakot, vagy mégis érez némi közösséget, legalább kettejükkel, hogy kapcsolatban akarjon maradni velük.*
//Három vándor//
*Amíg Xauzur meg nem nyalja kezét, nem tud megnyugodni, de még utána sem egészen. Éppen csak odakuporodik Pycta mellé, hajtaná az arca elől a kendőt, hogy könnyebben érje a friss levegő, s ha ez nem volna elég, vízzel frissítse, de minderre nincs szükség. Amint nyílik az elf szeme, Lyz keze is visszahúzódik, de aggodalma nem hagy alább. Nem is mozdul onnan, arra az esetre, ha újra előfordulna a rosszullét. Miután felsegíti egykori vezérét, kezeit az ölében pihenő vizes tömlő mellé ejti. Vállai előre hullva, lábait pedig maga alá húzza.*
- Mi történik Pycta? Megszállt valami téged is?*Oldalra fordítja fejét, s aggódó zöldjei a haragosokat keresi, hátha többet tudna kiolvasni.*Kinek nem mondhatsz ellent? *kérdezi.
Ám nem kerüli el figyelmét Umon változékonysága. Kezdi úgy érezni magát, mint összekötőkapocs két fél lábon billegő közt, akik bármikor elveszthetik az egyensúlyt, ő pedig hol ide kap, hol oda, hogy egyiket majd másikat egyenesbe segítse. Nem inoghat meg. eddig sem tehette, most még ennyire sem.*
- Umon a részleteket majd megbeszéljük. Megtervezzük. Nem így… nem most. *Nem csaponghat, most.*
- Annyi biztos, hogy szó nélkül nem jövök el. Egy tanácskozáson elmondom a lényeget, amit mindenkinek tudnia kell. És aztán mindenki belátása szerint dönt. Én így képzelem, és így is teszek majd.
*Mint az erőd jelenlegi fejének, ennyi felelőssége minimum van, és így is érzi. Emellett tartása is van, nem fog elsunnyogni, mindazon információk birtokában, amire szert tett, hogy aztán a többiek saját bőrükön tapasztalják meg a paktum semmisségét. Mellkasa egyre szorul a jövőt illetően, és ez a gondterheltség tükröződik is, bár nem olyan mértékben, mint amit érez. Jobban takarja már, mint régebben.*
- Kedves vagy Umon *mosolyog vissza, s enged a neheztelés, amit korábban érzett, amikor az erdőnek indult a szerzetes után. Ha közelebb ülne, még talá kezét is megsimítaná, a felajánlás köszönetére. * De nem kérhetem, hogy ennyire alám rendeld magad…
*Régen. Nagyon régen volt már, hogy úgy őrizték, mint a hímes tojást. Még mikor nagyszüleit látogatta meg Lyhanechben. Akkor egyszer először, és utoljára érezte ezt, hogy méltatlan ekkora figyelemre, és ilyen óvásra. Nem is tudott ezzel akkor mit kezdeni, még kislányként. Főleg, mert az erdőben megtanulta megvédeni magát. Csakhogy az erdő szabályai szerint, és nem a városé szerint.
~Szürke és Átok?~ Megborzong. Az új neveket meg kell szoknia, és már hűvösebbek az esték is. Már nincs olyan meleg nyári éj, mit egy langyosan melengető tábortűz ne dobna fel.*
- Talán az jobb kérdés, *igazítja ki Umon gondolatát Pycta felé.* hogy csak a híreket hoztad-e, és újra elnyel a föld, vagy ha szeretnénk, meg tudunk találni? *oldalvást pillant újra az elfre.* Vagy te esetleg vársz ránk valahol, amikor elhagyjuk az erődöt, vagy te is ezzel letudtad a feladatod?
*Belegondolni újra szívszorító, de inkább tudja előre, hogy egykori vezére csak lezárni jött egy korszakot, vagy mégis érez némi közösséget, legalább kettejükkel, hogy kapcsolatban akarjon maradni velük.*
3935. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-05 21:02:08
Üzenet elküldve: 2018-09-05 21:02:08
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Lyzendra félreérti Umon szándékát, melyre felhúzott szemöldökkel reagál, ám ezúttal semmi feddő nincs hangjában, csak szelíd kiigazítás:*
- Abban kell döntened, bízol-e bennem annyira, hogy magad mellett tudj. *Bólint sötéten.* Látod, milyen vagyok. Hogy ki tart velünk? Azt majd eldönti az élet. *Vonja meg vállát, s épp maga elé merengve hallgatná Lyz további szavait, mikor Pycta összeesik. A kulacsért azonnal nyúl, s miközben Xauzurt nyugtatja a tűz másik oldaláról, Lyz felé nyújtja, ki szerencsére rövidesen át is veszi. Fogalma sincs mit tehetne, így csak feszülten, karba tett kézzel, s erőltetett nyugalommal várakozik, a vad miatt nem léphet közelebb. Veszélyeztetné Lyzt és Pyctát is, ha megvadul.*
- Minden rendben lesz. *Szól csendesen.* Hamarosan magához tér. *Mintha tudná előre, persze fogalma sincs mitévő legyen. Aggódva figyel Lyz kezére, miközben Xauzur lassan előbb megszagolja, majd megnyalja azt. Nem szól, mintha suttogó és reszelős hangja belerondítana az egészbe, inkább a háttérbe húzódva várakozik, hogyha szükséges, beavatkozzon. Nincs azonban rá szükség, mert Pycta lassan magához tér. Hogy valóban az Erdőszellem okozta-e, vagy csupán kimerült, mert napok óta nem evett, nem lehet tudni, azonban a beszélgetés végére lassan pont kerület. Jól hallhatóan felsóhajt és szemöldökét dörgöli meg, valahogy most a démoni és a játékos Umon is kiveszik belőle egy pillanatra, marad a fáradtság és társai iránt érzett aggodalom. Rövid gondolkodás után, míg Pycta összeszedi magát, kimondja, mit gondol, s amit talán eddig senki nem akart kimondani:*
- Senki nem jön velünk. Visszamegyünk, összepakolunk, én viszem a szekeret. Nem búcsúzunk, nem köszönünk, nem hagyunk hátra emléket. Új kezdet kell, mégis folytatás. Én megteszem, amit kell, Umon leszek, ha Umon kell, s Átok, hogyha az szükséges a harcban, Lyzendra, vagy a küldetés védelmében.
*Felnéz az elf nőre, s halványan elmosolyodik, jelenleg mélyen ülő fáradt szemei vidáman megcsillannak:*
- Téged innentől nem hagylak magadra. Kivéve persze, ha ez a kívánságod. *Csendesen és szelíden szól, még suttogni is elfelejt, így egészen lágy tónusú, középmély hangja van. Eztán Pyctára tekint, s még az elf hideg tekintete is kap a régi Umon vonásaiból, hogy aztán mindenre visszaüljön az árnyék, s a csavarodó stigmák hada. Megrázza magát, majd hátára kapja a botot.*
- Oké, ez így tiszta! *Mondja hirtelen komoran, mintha nem is ő lett volna az imént egy pillanattal előbb.*
- Ha már összekaptad magad, veled mi lesz Szürke? Mire van még szükség? Hogyan kommunikálunk, lesz-e folytatás? Ha igen, merre és hogyan tovább?
*Immár ismét visszaül a tűzhöz, s szórakozottan babrál maga előtt egy faággal. Indulna már, indulna, de nagyon. A kezdet mindig nehéz, de a változás gyönyörködtet.*
//Három vándor//
*Lyzendra félreérti Umon szándékát, melyre felhúzott szemöldökkel reagál, ám ezúttal semmi feddő nincs hangjában, csak szelíd kiigazítás:*
- Abban kell döntened, bízol-e bennem annyira, hogy magad mellett tudj. *Bólint sötéten.* Látod, milyen vagyok. Hogy ki tart velünk? Azt majd eldönti az élet. *Vonja meg vállát, s épp maga elé merengve hallgatná Lyz további szavait, mikor Pycta összeesik. A kulacsért azonnal nyúl, s miközben Xauzurt nyugtatja a tűz másik oldaláról, Lyz felé nyújtja, ki szerencsére rövidesen át is veszi. Fogalma sincs mit tehetne, így csak feszülten, karba tett kézzel, s erőltetett nyugalommal várakozik, a vad miatt nem léphet közelebb. Veszélyeztetné Lyzt és Pyctát is, ha megvadul.*
- Minden rendben lesz. *Szól csendesen.* Hamarosan magához tér. *Mintha tudná előre, persze fogalma sincs mitévő legyen. Aggódva figyel Lyz kezére, miközben Xauzur lassan előbb megszagolja, majd megnyalja azt. Nem szól, mintha suttogó és reszelős hangja belerondítana az egészbe, inkább a háttérbe húzódva várakozik, hogyha szükséges, beavatkozzon. Nincs azonban rá szükség, mert Pycta lassan magához tér. Hogy valóban az Erdőszellem okozta-e, vagy csupán kimerült, mert napok óta nem evett, nem lehet tudni, azonban a beszélgetés végére lassan pont kerület. Jól hallhatóan felsóhajt és szemöldökét dörgöli meg, valahogy most a démoni és a játékos Umon is kiveszik belőle egy pillanatra, marad a fáradtság és társai iránt érzett aggodalom. Rövid gondolkodás után, míg Pycta összeszedi magát, kimondja, mit gondol, s amit talán eddig senki nem akart kimondani:*
- Senki nem jön velünk. Visszamegyünk, összepakolunk, én viszem a szekeret. Nem búcsúzunk, nem köszönünk, nem hagyunk hátra emléket. Új kezdet kell, mégis folytatás. Én megteszem, amit kell, Umon leszek, ha Umon kell, s Átok, hogyha az szükséges a harcban, Lyzendra, vagy a küldetés védelmében.
*Felnéz az elf nőre, s halványan elmosolyodik, jelenleg mélyen ülő fáradt szemei vidáman megcsillannak:*
- Téged innentől nem hagylak magadra. Kivéve persze, ha ez a kívánságod. *Csendesen és szelíden szól, még suttogni is elfelejt, így egészen lágy tónusú, középmély hangja van. Eztán Pyctára tekint, s még az elf hideg tekintete is kap a régi Umon vonásaiból, hogy aztán mindenre visszaüljön az árnyék, s a csavarodó stigmák hada. Megrázza magát, majd hátára kapja a botot.*
- Oké, ez így tiszta! *Mondja hirtelen komoran, mintha nem is ő lett volna az imént egy pillanattal előbb.*
- Ha már összekaptad magad, veled mi lesz Szürke? Mire van még szükség? Hogyan kommunikálunk, lesz-e folytatás? Ha igen, merre és hogyan tovább?
*Immár ismét visszaül a tűzhöz, s szórakozottan babrál maga előtt egy faággal. Indulna már, indulna, de nagyon. A kezdet mindig nehéz, de a változás gyönyörködtet.*
3934. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-05 20:30:58
Üzenet elküldve: 2018-09-05 20:30:58
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Az öszvér lassan baktat, s ő lábon vezeti maga mögött a hátast. Hosszú út van mögöttük. Nyár közepe óta utaznak, át a sivatagon, majd a hegyi hágókon, karavánokhoz csapódva a veszélyes szakaszokon. Pár napja azonban már egyedül. Saját erejükben és szerencséjükben bízva. Eddig kitartott, remélhetőleg még egy kicsit húzza.*
-Nem mehetünk a Kikötőbe.*Állapítja meg hangosan, leginkább az öszvérhez beszélve. Minek utána más társasága nincs.*
-A hírek szerint Arthenior is lángol.*A távolban gomolygó füst igazolja a szóbeszédeket.*
-Meg vagyunk lőve tesó.*A tények makacs, undok dolgok. Sose gondolta volna hogy Arthenior is eltűnhet az enyészetben. A kikötő egy dolog. De a város? Amit egykor Lanawin legnagyobb hőse alapított?*
-Szégyen.*Szeme a távolba réved.*
~ Ezt hogy oldjam meg? Merre keressem a megmaradtakat? ~
*Húz egy nagyot a lapos üvegből, mely belső zsebében utazik. Méreg erős wegtoreoni óriás pálinka, a legjobb.*
-Nem mehetünk a Kikötőbe.*Állapítja meg hangosan, leginkább az öszvérhez beszélve. Minek utána más társasága nincs.*
-A hírek szerint Arthenior is lángol.*A távolban gomolygó füst igazolja a szóbeszédeket.*
-Meg vagyunk lőve tesó.*A tények makacs, undok dolgok. Sose gondolta volna hogy Arthenior is eltűnhet az enyészetben. A kikötő egy dolog. De a város? Amit egykor Lanawin legnagyobb hőse alapított?*
-Szégyen.*Szeme a távolba réved.*
~ Ezt hogy oldjam meg? Merre keressem a megmaradtakat? ~
*Húz egy nagyot a lapos üvegből, mely belső zsebében utazik. Méreg erős wegtoreoni óriás pálinka, a legjobb.*
3933. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-05 00:54:57
Üzenet elküldve: 2018-09-05 00:54:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Van különbség aközött, hogy valaki ismeretlenül lép rá egy útra vagy úgy dönt, egyelőre még nem kezd bele az utazásba azon az úton. Ennélfogva Umon kérdése lényegtelenné válik. Mert míg a csuhás úgy halad előre, hogy megérzéseire, sugallatokra hallgat, addig Átok úgy fogalmazott, "még" nem akar eltorzulni végleg.
Kifejezéstelen tekintetéből az átkozott szerzetes semmit sem tudhat kiolvasni, a kendő pedig a maradék lehetőséget is semmissé olvasztja és válasz sem érkezik a kérdésre.
Nem ért egyet a kemény kézzel a bandát elvben sem, de számára mindez éppoly súlytalan, mint Vadvéd könyvei és más ingóságai. Ám úgy tűnik, Umon magára vállalja az erőd problémáját és a beszélgetés továbbgördül.*
- Én nem kívánok dönteni senki sorsáról többé. *Jegyzi meg hidegen. Egyelőre távolinak és homályosnak tűnik az az idő, amikor majd újra nyugalom és béke lehet a része, de akkor sem szeretne mások felett pálcát törve eldönteni, hogy marad-e vagy menjen. Ez Lyznek sokkal jobban menne, nem hiába őt bízta meg, hogy segítsen neki, s a mostani fejlemények tükrébe nézve, vegye át a helyét.
Lyzendrának azonban nem tud válaszolni parancsait illetően, hisz azokat maga sem ismeri, egyszerűen csak követi a megérzéseit és figyel a fájdalomra, hisz abból pontosan tudja, jó úton jár-e. Lehet, hogy másoknak álmok vagy jóslatok jutnak osztályrészül, de neki a kín az, ami megmutatja a helyes utat és irányt. Megérti fajtársa aggályait a biztonságos helyről és az újrakezdés lehetőségéről, de jelenleg képtelen bármi használhatót is kigondolni és amikor szavai nyomán a fájdalom maga alá gyűri, már nem is tudna segíteni válaszaival, mert hideg és kies sötétségbe zuhan, mely üresebb bárminél. Lám, ez hát a sorsa, ha elbukik. Az anyagtalan test, a tudat szomorúan veszi tudomásul a sikertelenség keserű jutalmát, amelyből a tábortűz mellett, az eszméletlen test felett állók csak annyit érzékelhetnek, hogy az elf orrnyergén egy apró, ezüstös könnycsepp gurul le, hogy elérve a kendőt az anyag felitassa.
Bár félreérthető lehetett, az irbisz nem a két másikra, Umonra és Lyzre morgott, hanem éppen a csuhásra villantotta ki tépőfogait. Mert a csuhás vállalva a fájdalmat és a kín, az Erdő Szívének parancsa ellenére olyan dolgokkal foglalkozott, amelyek elvonják figyelmét a valódi küldetés felől és ennek lett eredménye az ájulás, amikor már az elf lélek képtelen volt tovább bírni a figyelmeztetéssel járó "jutalmat".
Persze mindebből a szerzetes és a fővadász csak annyit láthattak, hogy a csuhás a földre rogy, s míg addig Xauzur kétség kívül képes lett volna az elfre támadni, aztán békésen nyalja meg Lyzendra felé nyújtott kezét. Umont továbbra sem szívesen látja, erről a felé villanó sárgás szemek is biztosítanak mindenkit, aki eszméleténél van, ám Lyz minden félelem nélkül térdelhet az irbisztől a csuhás mellé, hogy segíthessen rajta.
Ekkorra már az elkendőzött arcú elf már ébredezik, hisz dolga van. Érdekes módon pihentnek és nyugodtnak érzi magát, megértette a figyelmeztetést és elfogadta büntetését.*
- Látod, nem mondhatok ellent neki. *Néz fel a fölé hajló szőke hosszúéletűre, ahogy kezéért nyúl, hogy felülhessen. Haragoszöld tekintetében beletörődés és végtelen szomorúság csillog versenyt a könny emlékével.*
//Három vándor//
*Van különbség aközött, hogy valaki ismeretlenül lép rá egy útra vagy úgy dönt, egyelőre még nem kezd bele az utazásba azon az úton. Ennélfogva Umon kérdése lényegtelenné válik. Mert míg a csuhás úgy halad előre, hogy megérzéseire, sugallatokra hallgat, addig Átok úgy fogalmazott, "még" nem akar eltorzulni végleg.
Kifejezéstelen tekintetéből az átkozott szerzetes semmit sem tudhat kiolvasni, a kendő pedig a maradék lehetőséget is semmissé olvasztja és válasz sem érkezik a kérdésre.
Nem ért egyet a kemény kézzel a bandát elvben sem, de számára mindez éppoly súlytalan, mint Vadvéd könyvei és más ingóságai. Ám úgy tűnik, Umon magára vállalja az erőd problémáját és a beszélgetés továbbgördül.*
- Én nem kívánok dönteni senki sorsáról többé. *Jegyzi meg hidegen. Egyelőre távolinak és homályosnak tűnik az az idő, amikor majd újra nyugalom és béke lehet a része, de akkor sem szeretne mások felett pálcát törve eldönteni, hogy marad-e vagy menjen. Ez Lyznek sokkal jobban menne, nem hiába őt bízta meg, hogy segítsen neki, s a mostani fejlemények tükrébe nézve, vegye át a helyét.
Lyzendrának azonban nem tud válaszolni parancsait illetően, hisz azokat maga sem ismeri, egyszerűen csak követi a megérzéseit és figyel a fájdalomra, hisz abból pontosan tudja, jó úton jár-e. Lehet, hogy másoknak álmok vagy jóslatok jutnak osztályrészül, de neki a kín az, ami megmutatja a helyes utat és irányt. Megérti fajtársa aggályait a biztonságos helyről és az újrakezdés lehetőségéről, de jelenleg képtelen bármi használhatót is kigondolni és amikor szavai nyomán a fájdalom maga alá gyűri, már nem is tudna segíteni válaszaival, mert hideg és kies sötétségbe zuhan, mely üresebb bárminél. Lám, ez hát a sorsa, ha elbukik. Az anyagtalan test, a tudat szomorúan veszi tudomásul a sikertelenség keserű jutalmát, amelyből a tábortűz mellett, az eszméletlen test felett állók csak annyit érzékelhetnek, hogy az elf orrnyergén egy apró, ezüstös könnycsepp gurul le, hogy elérve a kendőt az anyag felitassa.
Bár félreérthető lehetett, az irbisz nem a két másikra, Umonra és Lyzre morgott, hanem éppen a csuhásra villantotta ki tépőfogait. Mert a csuhás vállalva a fájdalmat és a kín, az Erdő Szívének parancsa ellenére olyan dolgokkal foglalkozott, amelyek elvonják figyelmét a valódi küldetés felől és ennek lett eredménye az ájulás, amikor már az elf lélek képtelen volt tovább bírni a figyelmeztetéssel járó "jutalmat".
Persze mindebből a szerzetes és a fővadász csak annyit láthattak, hogy a csuhás a földre rogy, s míg addig Xauzur kétség kívül képes lett volna az elfre támadni, aztán békésen nyalja meg Lyzendra felé nyújtott kezét. Umont továbbra sem szívesen látja, erről a felé villanó sárgás szemek is biztosítanak mindenkit, aki eszméleténél van, ám Lyz minden félelem nélkül térdelhet az irbisztől a csuhás mellé, hogy segíthessen rajta.
Ekkorra már az elkendőzött arcú elf már ébredezik, hisz dolga van. Érdekes módon pihentnek és nyugodtnak érzi magát, megértette a figyelmeztetést és elfogadta büntetését.*
- Látod, nem mondhatok ellent neki. *Néz fel a fölé hajló szőke hosszúéletűre, ahogy kezéért nyúl, hogy felülhessen. Haragoszöld tekintetében beletörődés és végtelen szomorúság csillog versenyt a könny emlékével.*
3932. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-04 20:50:37
Üzenet elküldve: 2018-09-04 20:50:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Lyz nem enged a tartásból, még akkor sem, amikor Pycta vállalja, hogy miatta van ott Umon, hogy ő küldte Xauzurt. Hisz teljesen mindegy, miért kellett lerágnia a körmét Lyznek, csak annyi változik ezáltal, hogy Pycta újabb ideget pattintott el Lyz sodronyerős szálaiból. Akkor az elsőt, amikor magára hagyta, most a következőt, csak ezúttal nem egyedül tette. Csak mikor Pycta az utak milyenségéről fejti ki gondolatait, a lelki torzulással, akkor vonja össze szépívű szemöldökeit, és néz némiképp értetlenül, míg nem csak kiszemezgeti a lényeget magának.*
- Mik a parancsaid Pycta? Hogyan…*folytatná, de szó szót követ, így ha a csuhás válaszolni szeretne, majd visszakanyarodik. A hit, mint olyan, az ő értelmezésében sokkal egyszerűbb, mint hogy belső vívódásai legyenek. Ám arról nincs tudomása, hogy Pycta mit áll ki saját útján. H pedig nagyon őszinte akar lenni, az erődbeli életében Umon démonáról sem sokat tudott meg. Csak hogy létezik. Kontroll nélkül. Még most sem világos számára, hogy mennyire tudja uralni az ember a démont. Csak Pycta szavai világítják meg az Umonra helyezett kényszert, ami csak akkor engedi Lyz mellé, ha kordában tudja tartani a sötét oldalát.
Persze a hirtelen felmerülő helyzetre Lyz is egy kicsit csapong. Ezt ő is érzi. Azért arra nem számított eleddig, hogy hipp-hopp el kell hagyniuk az erődöt, melyet annyira szeret.
~Annyi elrendezni való, és annyi felelősség.~
Talán a javak nem is számítanak, de minek hagynák elporladni, ha hasznossá lehetnek máshol. Mivel Umon ajánlkozik, nem is aggódik ezen tovább, viszont egy egészen más kérdés nem hagyja nyugodni.*
- Én nem akarom eldönteni, ki jön, ki marad. És egyáltalán. Hely sincs, amit fel tudnék ajánlani bárkinek *sóhajt* Attól tartok kénytelenek leszünk szélnek ereszteni mindenkit, saját boldogulásra. Igen, ahogy mondod Pycta *lehajtja fejét, megcsóválja, csak aztán folytatja.* Én nem tudom garantálni senkinek, hogy biztonságos helyet találok, és lesz ott minden jó úgy, mint ahogyan eddig. *szemét, homlokát dörgöli, beletörődve a helyzetbe.*
- Be kell látnunk, elkényeztetett minket Vadvéd, és ennek én is érzem a hátrányát.
*Talán sosem beszélt még ennyit.*
- Igazad van Pycta. Pycta… *Ajkáról elhal a folytatás. Hirtelen térdel fel, ahogy a szürke csuhás eldől. S bár Umon vízért kiált, Lyz csak a sárga szemekbe mered, miután annak tulaja megszaglászta társát. Sietne, ahogy Umon hangjából a sürgetés, úgy benne is tombol a tehetnék. Xauzurtól viszont nem mer odakapni. Vízért nyúl, s közelebb húzódik Pyctához ha a macska engedi. *
- Xauzur. Én vagyok az, Lyz *szól szelíd határozottsággal a vadmacskához.* Emlékszel az illatomra? Ugye.
*Jobbját lassan maga elé emeli, hogy megszagolhassa őt, de kellő távolban marad, hogy visszahúzódhasson. *
- Jót akarok, ismersz engem. *suttogja, ahogy vár, hogy vajon engedi-e őt közelebb az irbisz.*
//Három vándor//
*Lyz nem enged a tartásból, még akkor sem, amikor Pycta vállalja, hogy miatta van ott Umon, hogy ő küldte Xauzurt. Hisz teljesen mindegy, miért kellett lerágnia a körmét Lyznek, csak annyi változik ezáltal, hogy Pycta újabb ideget pattintott el Lyz sodronyerős szálaiból. Akkor az elsőt, amikor magára hagyta, most a következőt, csak ezúttal nem egyedül tette. Csak mikor Pycta az utak milyenségéről fejti ki gondolatait, a lelki torzulással, akkor vonja össze szépívű szemöldökeit, és néz némiképp értetlenül, míg nem csak kiszemezgeti a lényeget magának.*
- Mik a parancsaid Pycta? Hogyan…*folytatná, de szó szót követ, így ha a csuhás válaszolni szeretne, majd visszakanyarodik. A hit, mint olyan, az ő értelmezésében sokkal egyszerűbb, mint hogy belső vívódásai legyenek. Ám arról nincs tudomása, hogy Pycta mit áll ki saját útján. H pedig nagyon őszinte akar lenni, az erődbeli életében Umon démonáról sem sokat tudott meg. Csak hogy létezik. Kontroll nélkül. Még most sem világos számára, hogy mennyire tudja uralni az ember a démont. Csak Pycta szavai világítják meg az Umonra helyezett kényszert, ami csak akkor engedi Lyz mellé, ha kordában tudja tartani a sötét oldalát.
Persze a hirtelen felmerülő helyzetre Lyz is egy kicsit csapong. Ezt ő is érzi. Azért arra nem számított eleddig, hogy hipp-hopp el kell hagyniuk az erődöt, melyet annyira szeret.
~Annyi elrendezni való, és annyi felelősség.~
Talán a javak nem is számítanak, de minek hagynák elporladni, ha hasznossá lehetnek máshol. Mivel Umon ajánlkozik, nem is aggódik ezen tovább, viszont egy egészen más kérdés nem hagyja nyugodni.*
- Én nem akarom eldönteni, ki jön, ki marad. És egyáltalán. Hely sincs, amit fel tudnék ajánlani bárkinek *sóhajt* Attól tartok kénytelenek leszünk szélnek ereszteni mindenkit, saját boldogulásra. Igen, ahogy mondod Pycta *lehajtja fejét, megcsóválja, csak aztán folytatja.* Én nem tudom garantálni senkinek, hogy biztonságos helyet találok, és lesz ott minden jó úgy, mint ahogyan eddig. *szemét, homlokát dörgöli, beletörődve a helyzetbe.*
- Be kell látnunk, elkényeztetett minket Vadvéd, és ennek én is érzem a hátrányát.
*Talán sosem beszélt még ennyit.*
- Igazad van Pycta. Pycta… *Ajkáról elhal a folytatás. Hirtelen térdel fel, ahogy a szürke csuhás eldől. S bár Umon vízért kiált, Lyz csak a sárga szemekbe mered, miután annak tulaja megszaglászta társát. Sietne, ahogy Umon hangjából a sürgetés, úgy benne is tombol a tehetnék. Xauzurtól viszont nem mer odakapni. Vízért nyúl, s közelebb húzódik Pyctához ha a macska engedi. *
- Xauzur. Én vagyok az, Lyz *szól szelíd határozottsággal a vadmacskához.* Emlékszel az illatomra? Ugye.
*Jobbját lassan maga elé emeli, hogy megszagolhassa őt, de kellő távolban marad, hogy visszahúzódhasson. *
- Jót akarok, ismersz engem. *suttogja, ahogy vár, hogy vajon engedi-e őt közelebb az irbisz.*
3931. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-03 20:09:09
Üzenet elküldve: 2018-09-03 20:09:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Lassú tempóban halad és bőven kiélvez minden mozdulatot, közben halkan sóhajtozik, nem akar hangosabb lenni, a végén még felkelt valakit a házból, akit nem volna jó, mondjuk bárkit keltene fel, nem volna jó.
Dram simogatásai izgatóak, de amint a férfi a saját tarkójára teszi kezét izgatóbbá válik, ahogy lenéz az elfre, alatta van, immár teljesen feküdve, minden porcikálját látja, Wym szemében a tökéletes férfiasság mintaképe.
Ahogy testvére feljebb emeli csípőjét a lány felnyög, valóban jobb helyzetbe került így,s ez már szinte egyenes út a csúcs felé, beleolvad a gyönyörbe és bátya szerelmes csókjába.
Észre sem veszi, hogy a férfi esetleg másképp oldaná meg a mag dolgot, mint az előbb, ezen nem jár a fiatal ész, zihálva, kimerülten hullik az ágyra, Dram mellé, ajkai fülig érnek a boldogságtól. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Lassú tempóban halad és bőven kiélvez minden mozdulatot, közben halkan sóhajtozik, nem akar hangosabb lenni, a végén még felkelt valakit a házból, akit nem volna jó, mondjuk bárkit keltene fel, nem volna jó.
Dram simogatásai izgatóak, de amint a férfi a saját tarkójára teszi kezét izgatóbbá válik, ahogy lenéz az elfre, alatta van, immár teljesen feküdve, minden porcikálját látja, Wym szemében a tökéletes férfiasság mintaképe.
Ahogy testvére feljebb emeli csípőjét a lány felnyög, valóban jobb helyzetbe került így,s ez már szinte egyenes út a csúcs felé, beleolvad a gyönyörbe és bátya szerelmes csókjába.
Észre sem veszi, hogy a férfi esetleg másképp oldaná meg a mag dolgot, mint az előbb, ezen nem jár a fiatal ész, zihálva, kimerülten hullik az ágyra, Dram mellé, ajkai fülig érnek a boldogságtól. *
3930. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-03 19:05:39
Üzenet elküldve: 2018-09-03 19:05:39
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Lyzendra egyelőre csak ciccegést és fejcsóválást kap válaszul, ez talán azt is jelenheti, hogy túlságosan is elodázza a kérdésre adott választ. Umon pont az ellenkezőjére akar utalni, még ha némi ellentmondás is keveredik mondataiba. Haragja inkább arról szól, hogy úgy érzi elhagyták, egyedül hagyták. Azonban ezúttal nem reagál azonnal, csak Pycta szavaira:*
- Te talán ismerted előre a sorsod Vándor? Gondoltad volna? *Az ismételt ítélethozatal felett már szemet huny, mondhatni ehhez is hozzászokott.*
- Magad mondtad, hogy nem vagy vezér. Úgy hiszem, Lyzendra kellően alapos és megfontolt, hogy ebben döntsön. Nem fogom magam senkire rátukmálni. Vagyok, aki vagyok. Láthattátok ez mivel jár, azt is, hogy _most_ mivel.
*Vonja meg vállát. Megvárja, míg mindnyájan a tűz köré telepednek, s tekintetét a két vándor között váltogatja. Kisebb magával megvívott tusa után, mégis hozzáfűzi mondandóját, immár csendesebben és gyorsabban.*
- Nem Lyz. A döntések néha fájnak a másiknak. Nincs ezzel gondom. Kemény kézzel kell fogni a bandát, mert ha nem, azt csinálnak, amit akarnak, ez általában a semmit jelenti. *Göcög magában. Részéről ezt lezártnak tekinti, Aenae kapcsán nem is kíván nyilatkozni. Mint említette, tudomásul vette az alvezéri döntést és pont. Nem felelősségre vonás kapcsán hozta fel a témát. Pycta és a jelek emlegetésére nem akar belefolyni a társalgásba, egyrészt mert régen tudja már, hogy Vadvéd halott. Másrészt régen érzi már, hogy sokan kedvtelésből tartózkodnak ott és nem szándékból. Általában maguk örömére élnek, többen önzőek és arrogánsak az erdővel szemben. Umon sem odavaló. Érthető módon kiveti magából, mert nem tett érte semmit, csak odakerült, odavetődött. Nem az erdő, Pycta fogadta be.*
- A könyveket majd én megoldom, ha kell. A szekeret elvezetem és van némi megtakarításom akár, mit szívesen feláldozok a jó cél érdekében, akár egy viskót is vehetnék, minden bizonnyal most elég jól lementek az árak. *Göcögve emeli fel a kezét javaslata közben.*
- Lihanech messze van, Arthenior közelebb. Szeretem a könyveket. *Vonja meg vállát lezserül.* A többiek nem érdekelnek. Hányan indultak el utánam, Lyz? Hányan keresték társaságom? Még te sem... csak most. *Tárja szét két kezét mosolyogva, látható, hogy ez a része régen nem érdekli már, de valami új alkotásában szívesen benne lenne.*
- Aki akar, majd csatlakozik. De közösen döntsük el, ki legyen az! És ne mindenki számára legyen nyitott a kérdés.
*Tartja fel ujját. Pycta rosszullétét előbb szinte észre sem veszi, persze az elfre kapja tekintetét, mikor az felpattan. Szemeit az irbisz és az elf között váltogatja. Később már mozdulna, stigmái táncba kezdenek arcán, volt, ami volt de az eszméletvesztésre, tekintetében aggodalom látszik, melyet Lyz előtt sem rejt véka alá. Kezében azonnal ott terem kulacsa, melyet Lyz felé nyújt, csuklyáját hátracsapja fején, hogy az irbisz pontosan láthassa, jelenleg kivel áll szemben. Egy egyszerű szerzetessel:*
- Gyorsan! Víz! Én nem mehetek oda! Xauzur! *Utal arra, hogy félő az irbisz nem tűri meg közelében a csuhást. Mindenesetre lassan feláll, két kezét Xauzur előtt lassan tartja fel, hogyha mégis, akkor tudjon a lánynak segíteni:*
- Nyugalom Xauzur, csak segíteni akarunk! Elfogadod ezt? Nem maradhat így! *Mutat Pyctára. A szerzetes hangja érdekes módon szelíd és csendes, nincs idő arra, hogy démonával viaskodjon, talán meglepő, hogy gyakorlatilag az elhatározása is elég volt ahhoz, hogy elnyomja "rosszabbik" énjét, még stigmái is lassú mozgásba váltanak. Umon titka napvilágot lát. Gyakorlatilag ő dönti el, épp melyik részét veszi elő, ő dönti el, mire van szüksége.*
//Három vándor//
*Lyzendra egyelőre csak ciccegést és fejcsóválást kap válaszul, ez talán azt is jelenheti, hogy túlságosan is elodázza a kérdésre adott választ. Umon pont az ellenkezőjére akar utalni, még ha némi ellentmondás is keveredik mondataiba. Haragja inkább arról szól, hogy úgy érzi elhagyták, egyedül hagyták. Azonban ezúttal nem reagál azonnal, csak Pycta szavaira:*
- Te talán ismerted előre a sorsod Vándor? Gondoltad volna? *Az ismételt ítélethozatal felett már szemet huny, mondhatni ehhez is hozzászokott.*
- Magad mondtad, hogy nem vagy vezér. Úgy hiszem, Lyzendra kellően alapos és megfontolt, hogy ebben döntsön. Nem fogom magam senkire rátukmálni. Vagyok, aki vagyok. Láthattátok ez mivel jár, azt is, hogy _most_ mivel.
*Vonja meg vállát. Megvárja, míg mindnyájan a tűz köré telepednek, s tekintetét a két vándor között váltogatja. Kisebb magával megvívott tusa után, mégis hozzáfűzi mondandóját, immár csendesebben és gyorsabban.*
- Nem Lyz. A döntések néha fájnak a másiknak. Nincs ezzel gondom. Kemény kézzel kell fogni a bandát, mert ha nem, azt csinálnak, amit akarnak, ez általában a semmit jelenti. *Göcög magában. Részéről ezt lezártnak tekinti, Aenae kapcsán nem is kíván nyilatkozni. Mint említette, tudomásul vette az alvezéri döntést és pont. Nem felelősségre vonás kapcsán hozta fel a témát. Pycta és a jelek emlegetésére nem akar belefolyni a társalgásba, egyrészt mert régen tudja már, hogy Vadvéd halott. Másrészt régen érzi már, hogy sokan kedvtelésből tartózkodnak ott és nem szándékból. Általában maguk örömére élnek, többen önzőek és arrogánsak az erdővel szemben. Umon sem odavaló. Érthető módon kiveti magából, mert nem tett érte semmit, csak odakerült, odavetődött. Nem az erdő, Pycta fogadta be.*
- A könyveket majd én megoldom, ha kell. A szekeret elvezetem és van némi megtakarításom akár, mit szívesen feláldozok a jó cél érdekében, akár egy viskót is vehetnék, minden bizonnyal most elég jól lementek az árak. *Göcögve emeli fel a kezét javaslata közben.*
- Lihanech messze van, Arthenior közelebb. Szeretem a könyveket. *Vonja meg vállát lezserül.* A többiek nem érdekelnek. Hányan indultak el utánam, Lyz? Hányan keresték társaságom? Még te sem... csak most. *Tárja szét két kezét mosolyogva, látható, hogy ez a része régen nem érdekli már, de valami új alkotásában szívesen benne lenne.*
- Aki akar, majd csatlakozik. De közösen döntsük el, ki legyen az! És ne mindenki számára legyen nyitott a kérdés.
*Tartja fel ujját. Pycta rosszullétét előbb szinte észre sem veszi, persze az elfre kapja tekintetét, mikor az felpattan. Szemeit az irbisz és az elf között váltogatja. Később már mozdulna, stigmái táncba kezdenek arcán, volt, ami volt de az eszméletvesztésre, tekintetében aggodalom látszik, melyet Lyz előtt sem rejt véka alá. Kezében azonnal ott terem kulacsa, melyet Lyz felé nyújt, csuklyáját hátracsapja fején, hogy az irbisz pontosan láthassa, jelenleg kivel áll szemben. Egy egyszerű szerzetessel:*
- Gyorsan! Víz! Én nem mehetek oda! Xauzur! *Utal arra, hogy félő az irbisz nem tűri meg közelében a csuhást. Mindenesetre lassan feláll, két kezét Xauzur előtt lassan tartja fel, hogyha mégis, akkor tudjon a lánynak segíteni:*
- Nyugalom Xauzur, csak segíteni akarunk! Elfogadod ezt? Nem maradhat így! *Mutat Pyctára. A szerzetes hangja érdekes módon szelíd és csendes, nincs idő arra, hogy démonával viaskodjon, talán meglepő, hogy gyakorlatilag az elhatározása is elég volt ahhoz, hogy elnyomja "rosszabbik" énjét, még stigmái is lassú mozgásba váltanak. Umon titka napvilágot lát. Gyakorlatilag ő dönti el, épp melyik részét veszi elő, ő dönti el, mire van szüksége.*
3929. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-03 01:29:24
Üzenet elküldve: 2018-09-03 01:29:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*A tűz mellett félig guggolva, félig térdelve nem kíván beleszólni Lyzendra és Umon kibontakozó vitájába. Olyan csörte ez, amelyben neki nincs helye, csak azokra a kérdésekre ad választ, amelyek rá és cselekedeteire vonatkoznak. Ám amikor Átok közel lép az elf nőhöz, érezhetően megfeszül. A pozíció tökéletesen megfelel egy gyors indításra, mozdulatra, ha Átok elragadtatná magát, akkor minden bizonnyal időben, de legalább megfelelő intervallumban tudna cselekedni. De úgy tűnik, efféle közbeavatkozásra nincs szükség, mert Lyz és az átkozott szerzetes csak szóbeli harc sorompójába állnak.
Amikor a másik csuhás felé int, miszerint ő küldte Xauzurt Umonért, csak kurtán, beleegyezően bólint. Valóban így volt és csak őt várta, de be kell látnia, hogy most örül, hogy Lyzendra is eljött.
Aenae szóba kerülésére fájdalom érkezik, tompa, sajgó érzés, de azt tapasztalja, hogy ugyanezt érzi a mellkasában is. Koncentrálnia kell, hogy ne szisszenjen fel, a kendő felett ráncba gyűrődik nemesen metszett orrnyergén a bőr, ahogy igyekszik úrrá lenni a kínon. Csak akkor észleli, hogy Umon leült vele szemben a tűz átellenes oldalán, amikor felnéz. Szavaira nem felel semmit, csak némán nézi a lángok sárgás táncán át. Vagy mert nincs mit mondania, vagy mert nem is akar hozzáfűzni semmit.
Amikor Átok azzal a szófordulattal él, hogy "még" nincs kedve a lelki torzuláshoz, felnéz rá, csendesen, hidegen. Nem tudja, miért használta ezt a kontextust, de ebben a formában és pillanatban elég szerencsétlen választás volt.*
- Miért, eljöhet az idő, amikor majd kedvet kapsz hozzá. *Ami a legijesztőbb, hogy ezúttal sem gúnyolódik, úgy tűnhet, mintha csak az idő hossza érdekelné, ami addig eltelhet.*
- Olyan nincs, hogy nem vagy biztos benne. Nincs más út, különben nem maradhatsz Lyzendra mellett. *Ítéletet mond, nem lehetőséget közöl.*
- Ez nem az ízlésről szól, hanem arról, hogy az út jó vagy rossz és milyen hatással lesz a jövőre. Nem az a lényeg, hogy hogyan döntesz, mert az eredmény úgyis csak a döntés után derül ki. Az a lényeg, hogy felismered-e időben a hibát és képes vagy-e visszafordulni vagy a helyes útra visszatérni. *Egészíti ki saját meglátásaival Umon szavait.
Hogy újra vezérnek titulálja, annyira elvonja a figyelmét, hogy a kérdést valójában fel sem fogja. Bár, ha másképp volna sem tudna mit hozzászólni, neki Vadvéd javai semmit sem számítanak. Kivéve egyetlen egyet, amiért egyszer biztosan visszatér még egy rövid időre.*
- Ahogy mondtam, csak a saját parancsaimat ismerem. *Szögezi le újra. Csak úgy tűnhet, mintha minden kérdésre tudná a választ, pedig nem úgy van. Amit követ, az is csak homályos utalás, intuíció, de legalább van egy jelző benne, ami mindig mutatja, hogy jó úton jár e. Ám azt a "jelzőt" nem szeretné Lyznek.*
- Ha lesznek is jelek, azokat biztosan érteni fogod. De úgy hiszem, hogy igaz, amit mondok. Mennetek kell. *Ez biztos pont, más lehetőséget úgysem lát.
Lyzendra ötletelésére újra beléhasít a fájdalom, koponyája belsejét savként marja minden tétlenséggel töltött másodperc és neki nem az a dolga most, hogy megoldást találjon az erőd kincseinek kimentésére.*
- Menjetek... amint lehet. *Nyög fel fogai rácsán át szűrve a felesleges szavakat. Nem ő tartja feleslegesnek, ó, nagyon szívesen segítene.*
- Hagyjatok ott mindent, az erdő rövid időn belül visszaveszi, ami az övé. *Kénytelen összeszorítani a szemeit, de még így is fehér foltként pattognak szeme előtt a kín szikrái.*
- Többiek? *Szisszen fel.*
- Kik többiek? Kevesen vannak, akik valaha is valóban hálásak voltak az Erdő Szívének, hogy befogadta őket. Nem otthon volt nekik, csak vendégség, akkor is, ha kiérdemelték a kegyet, hogy a Fákban Lakó birodalmában élhettek és megosztotta velük minden kincsét. Nem én vallottam kudarcot és nem te, me'ochass, hanem ők és most jobb, ha hallgatnak rád. *Ökleit szemeire kell tapasztania, hangja el-elcsuklik, az eddig mellette békésen várakozó irbisz hirtelen felpattan, s ezúttal a csuhás elfre kezd el morogni, miközben kivillantja rá tépőfogait. Lám, nem tanácsos parancsai ellen cselekednie még saját szerzetesének sem.*
- Akik pedig valóban hisznek, menni fognak, érezni fogják, hogy a kegy elveszett. De mások helyett nem dönthetsz, nem cselekedhetsz, ha a jó szó ellenére vakon és süketen bitorolják az Erdő Szívének már nem létező jóindulatát és kihívják maguk ellen a vadont.
- Mindenki... a saját... sorsának... döntnöke.
*Az utolsó szavakat már nyögve ejti ki és mire a végére ér, eszméletlen terül el a tűz mellett, felakadt szemeiben elpattant pár ér, vörösre festve a feketébe hajló egykoron zöld íriszek körüli területet. Orrából vér szivárog, de légzése egyenletes és ütemes. Lassan lecsukódnak szemei.
Az irbisz, mintha erre várt volna, abbahagyja a morgást, látszólag szelíden lép a csuhás teste mellé, hogy megszaglássza, majd kérdőnek tűnő sárgás szemekkel néz fel a két másik halandóra.*
//Három vándor//
*A tűz mellett félig guggolva, félig térdelve nem kíván beleszólni Lyzendra és Umon kibontakozó vitájába. Olyan csörte ez, amelyben neki nincs helye, csak azokra a kérdésekre ad választ, amelyek rá és cselekedeteire vonatkoznak. Ám amikor Átok közel lép az elf nőhöz, érezhetően megfeszül. A pozíció tökéletesen megfelel egy gyors indításra, mozdulatra, ha Átok elragadtatná magát, akkor minden bizonnyal időben, de legalább megfelelő intervallumban tudna cselekedni. De úgy tűnik, efféle közbeavatkozásra nincs szükség, mert Lyz és az átkozott szerzetes csak szóbeli harc sorompójába állnak.
Amikor a másik csuhás felé int, miszerint ő küldte Xauzurt Umonért, csak kurtán, beleegyezően bólint. Valóban így volt és csak őt várta, de be kell látnia, hogy most örül, hogy Lyzendra is eljött.
Aenae szóba kerülésére fájdalom érkezik, tompa, sajgó érzés, de azt tapasztalja, hogy ugyanezt érzi a mellkasában is. Koncentrálnia kell, hogy ne szisszenjen fel, a kendő felett ráncba gyűrődik nemesen metszett orrnyergén a bőr, ahogy igyekszik úrrá lenni a kínon. Csak akkor észleli, hogy Umon leült vele szemben a tűz átellenes oldalán, amikor felnéz. Szavaira nem felel semmit, csak némán nézi a lángok sárgás táncán át. Vagy mert nincs mit mondania, vagy mert nem is akar hozzáfűzni semmit.
Amikor Átok azzal a szófordulattal él, hogy "még" nincs kedve a lelki torzuláshoz, felnéz rá, csendesen, hidegen. Nem tudja, miért használta ezt a kontextust, de ebben a formában és pillanatban elég szerencsétlen választás volt.*
- Miért, eljöhet az idő, amikor majd kedvet kapsz hozzá. *Ami a legijesztőbb, hogy ezúttal sem gúnyolódik, úgy tűnhet, mintha csak az idő hossza érdekelné, ami addig eltelhet.*
- Olyan nincs, hogy nem vagy biztos benne. Nincs más út, különben nem maradhatsz Lyzendra mellett. *Ítéletet mond, nem lehetőséget közöl.*
- Ez nem az ízlésről szól, hanem arról, hogy az út jó vagy rossz és milyen hatással lesz a jövőre. Nem az a lényeg, hogy hogyan döntesz, mert az eredmény úgyis csak a döntés után derül ki. Az a lényeg, hogy felismered-e időben a hibát és képes vagy-e visszafordulni vagy a helyes útra visszatérni. *Egészíti ki saját meglátásaival Umon szavait.
Hogy újra vezérnek titulálja, annyira elvonja a figyelmét, hogy a kérdést valójában fel sem fogja. Bár, ha másképp volna sem tudna mit hozzászólni, neki Vadvéd javai semmit sem számítanak. Kivéve egyetlen egyet, amiért egyszer biztosan visszatér még egy rövid időre.*
- Ahogy mondtam, csak a saját parancsaimat ismerem. *Szögezi le újra. Csak úgy tűnhet, mintha minden kérdésre tudná a választ, pedig nem úgy van. Amit követ, az is csak homályos utalás, intuíció, de legalább van egy jelző benne, ami mindig mutatja, hogy jó úton jár e. Ám azt a "jelzőt" nem szeretné Lyznek.*
- Ha lesznek is jelek, azokat biztosan érteni fogod. De úgy hiszem, hogy igaz, amit mondok. Mennetek kell. *Ez biztos pont, más lehetőséget úgysem lát.
Lyzendra ötletelésére újra beléhasít a fájdalom, koponyája belsejét savként marja minden tétlenséggel töltött másodperc és neki nem az a dolga most, hogy megoldást találjon az erőd kincseinek kimentésére.*
- Menjetek... amint lehet. *Nyög fel fogai rácsán át szűrve a felesleges szavakat. Nem ő tartja feleslegesnek, ó, nagyon szívesen segítene.*
- Hagyjatok ott mindent, az erdő rövid időn belül visszaveszi, ami az övé. *Kénytelen összeszorítani a szemeit, de még így is fehér foltként pattognak szeme előtt a kín szikrái.*
- Többiek? *Szisszen fel.*
- Kik többiek? Kevesen vannak, akik valaha is valóban hálásak voltak az Erdő Szívének, hogy befogadta őket. Nem otthon volt nekik, csak vendégség, akkor is, ha kiérdemelték a kegyet, hogy a Fákban Lakó birodalmában élhettek és megosztotta velük minden kincsét. Nem én vallottam kudarcot és nem te, me'ochass, hanem ők és most jobb, ha hallgatnak rád. *Ökleit szemeire kell tapasztania, hangja el-elcsuklik, az eddig mellette békésen várakozó irbisz hirtelen felpattan, s ezúttal a csuhás elfre kezd el morogni, miközben kivillantja rá tépőfogait. Lám, nem tanácsos parancsai ellen cselekednie még saját szerzetesének sem.*
- Akik pedig valóban hisznek, menni fognak, érezni fogják, hogy a kegy elveszett. De mások helyett nem dönthetsz, nem cselekedhetsz, ha a jó szó ellenére vakon és süketen bitorolják az Erdő Szívének már nem létező jóindulatát és kihívják maguk ellen a vadont.
- Mindenki... a saját... sorsának... döntnöke.
*Az utolsó szavakat már nyögve ejti ki és mire a végére ér, eszméletlen terül el a tűz mellett, felakadt szemeiben elpattant pár ér, vörösre festve a feketébe hajló egykoron zöld íriszek körüli területet. Orrából vér szivárog, de légzése egyenletes és ütemes. Lassan lecsukódnak szemei.
Az irbisz, mintha erre várt volna, abbahagyja a morgást, látszólag szelíden lép a csuhás teste mellé, hogy megszaglássza, majd kérdőnek tűnő sárgás szemekkel néz fel a két másik halandóra.*
3928. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-02 23:51:22
Üzenet elküldve: 2018-09-02 23:51:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dramra nem kell nagyon figyelni, ha tudná, hogy ez jár a testvérének fejében, akkor jelezné, hogy nagyon jól megvan, és jól is érzi magát. Miután karjai már kezdenek fáradni a lány testének simogatásában, úgy dönt, hogy pozíciót vált. Tarkója alá csúsztatja hát kezeit, és jóleső sóhajtozással figyeli, és élvezi, ahogy a lány mozog rajta, különös figyelmet fordítva annak arcára, és kebleire egyaránt. Dramnak nincs ellenére a lassú tempó, sőt, az előző kaland után még jól is esik neki, úgyhogy hiába vár tőle komolyabb segítséget. Persze csípőjével néha mozdul egyet egyet, aztán egy hirtelen gondolat vezérlésére meg is emeli kicsit a csípőjét, így más szögben helyezkedik el a lány alatt, amivel talán más pontokat is megnyomhat, és lehet, hogy így Wymni is jobban élvezi a helyzetet. Dramnak mindenesetre jobban esik a kis váltás, úgyhogy ha nem látja a lányon, hogy ellenére lenne a dolog, akkor a továbbiakban így marad. Azért egy idő után, főleg ha a fáradtság jelei mutatkoznának, akkor segít neki, kicsit izgatóan is hat, hogy bár alapvetően ledominált helyzetben fekszik, mégis átveszi valamennyire az irányítást, és befolyásolhatja a történéseket. Biztos az a fránya nemesi vére teszi. Ha Wymni nem szól, hogy cseréljenek, akkor egészen addig élvezkedik alatta, amíg a csúcsra nem juttatja őt a lány, amikor kicsit felemelkedve jelzi egy csók keretében, és finom nyomással a csípőjén, hogy hát ez most nem úgy sikerült, mint az előbb. De nem lesz ebből se probléma, mert a gravitáció biztos intézkedik majd, úgyhogy ebben a pozícióban szabad az ilyet Dram szerint. És gyakorta meg is fog történni, mert sokkal jobb érzés így, hogy megszakítás nélkül elengedheti magát. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dramra nem kell nagyon figyelni, ha tudná, hogy ez jár a testvérének fejében, akkor jelezné, hogy nagyon jól megvan, és jól is érzi magát. Miután karjai már kezdenek fáradni a lány testének simogatásában, úgy dönt, hogy pozíciót vált. Tarkója alá csúsztatja hát kezeit, és jóleső sóhajtozással figyeli, és élvezi, ahogy a lány mozog rajta, különös figyelmet fordítva annak arcára, és kebleire egyaránt. Dramnak nincs ellenére a lassú tempó, sőt, az előző kaland után még jól is esik neki, úgyhogy hiába vár tőle komolyabb segítséget. Persze csípőjével néha mozdul egyet egyet, aztán egy hirtelen gondolat vezérlésére meg is emeli kicsit a csípőjét, így más szögben helyezkedik el a lány alatt, amivel talán más pontokat is megnyomhat, és lehet, hogy így Wymni is jobban élvezi a helyzetet. Dramnak mindenesetre jobban esik a kis váltás, úgyhogy ha nem látja a lányon, hogy ellenére lenne a dolog, akkor a továbbiakban így marad. Azért egy idő után, főleg ha a fáradtság jelei mutatkoznának, akkor segít neki, kicsit izgatóan is hat, hogy bár alapvetően ledominált helyzetben fekszik, mégis átveszi valamennyire az irányítást, és befolyásolhatja a történéseket. Biztos az a fránya nemesi vére teszi. Ha Wymni nem szól, hogy cseréljenek, akkor egészen addig élvezkedik alatta, amíg a csúcsra nem juttatja őt a lány, amikor kicsit felemelkedve jelzi egy csók keretében, és finom nyomással a csípőjén, hogy hát ez most nem úgy sikerült, mint az előbb. De nem lesz ebből se probléma, mert a gravitáció biztos intézkedik majd, úgyhogy ebben a pozícióban szabad az ilyet Dram szerint. És gyakorta meg is fog történni, mert sokkal jobb érzés így, hogy megszakítás nélkül elengedheti magát. *
3927. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-02 23:11:24
Üzenet elküldve: 2018-09-02 23:11:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
- Hogyan viszonyultam hozzátok Umon? Ahogy egy friss vezérnek kell. Nem vagyunk börtönőrök, és nekem sem kell elszámolnod. * Halkabbra veszi hangját, ami ettől függetlenül cseppet sem megalázkodó. Inkább baljós, komor csendesség ez, hogy kénytelen ilyen irányban is rendet tenni.* Csak örültem volna, ha tudom, minden rendben, nem pedig öngyilkos küldetésre indulsz az erdőbe, egy halom dög tetejére *hasonló tartással áll Umon előtt, még véletlenül sem húzódik el. Nem futamodik meg, még annyira sem, hogy hátráljon vagy hőköljön, amikor centikre kénytelen az átkozott szerzetessel is farkasszemet nézni. Lám, a stigmák táncra kélnek, Lyz figyelme viszont csak a stigmás feketebogarú szemeié. Ahogy egy falkavezérhez illik, nem néz félre egy pillanatra sem. És nem szégyelli aggodalmát sem, mert nem ettől lesz valaki gyenge, hogy szereti a családját.*
- Aenae sem volt fogoly. Ha menni akart szabadon mehetett. És tudjuk hová, ez számomra elegendő.
*zárja le mondandóját ezzel kapcsolatban, s Umonhoz hasonlóan a tűz mellé telepszik.
Bár Pycta mondja ki, hogy a paktum immár semmis, Lyz is hasonló következtetést vont le a napokban történtekből. Bár arra nem számított, hogy az egyezség bármilyen formában hivatalosan is felbomlik, egyszerűen csak arról, hogy megelégelte őket az Erdőszellem.*
- Hogy? Jelet kaptál? Vagy ezt mégis honnan… *tudnia kell. Sosem kételkedett Pyctában, de ennél több magyarázatot várna.
Xauzur előlép a fák közül, melyre Lyz nem reagál jobban, mint hogy csak szemeivel útját követi, de még véletlenül sem megy hozzá közelebb, és megérinteni sem akarja. Az ő szemében ő vadállat, melyet tisztel, de nem dögönyözni való jó barát. Míg társai és az irbisz is a tűz köré gyűlik, Lyz pedig fejét csóválja, az adok-kapok okán. És egyelőre csak figyel, hogy Umon mit javasol, s közben hogy küzd is magával.*
~Ha kéri, hogy mellettem maradjon? Mint ha őrizni kellene… ~
- És hová viszed a könyvtár összes könyvét? A pince minden kincsét? *veti fel azonnal, de nem várja, hogy más oldja meg, éppen van egy kósza gondolata.* Igazából, egy helyet tudnék csak, de az Lihanechben van. Nincs közel. Ha Artheniorban még lázadás van, apám családjához egy részét elvihetjük, bár, talán közelebb is akad egy hely...*kelletlen szusszant* nem olyan messze innen, van egy közösség. *Nem is érti, miért hozza ezt fel, amikor éppen onnan jött el több mint egy éve már, és nem is szeretne még visszamenni. Még? Talán soha.*De az csak átmenetileg működne.
*Minden követ megmozgat, ha azon múlik, hogy egy erődöt el kell költöztetni, akkor akár vissza is megy, de ha volna más megoldás, az valahogy könnyebbé tenné a lelkét.*
- És a többiekkel mi lesz? Felelős vagyok értük. Ti nem, de én igen.
//Három vándor//
- Hogyan viszonyultam hozzátok Umon? Ahogy egy friss vezérnek kell. Nem vagyunk börtönőrök, és nekem sem kell elszámolnod. * Halkabbra veszi hangját, ami ettől függetlenül cseppet sem megalázkodó. Inkább baljós, komor csendesség ez, hogy kénytelen ilyen irányban is rendet tenni.* Csak örültem volna, ha tudom, minden rendben, nem pedig öngyilkos küldetésre indulsz az erdőbe, egy halom dög tetejére *hasonló tartással áll Umon előtt, még véletlenül sem húzódik el. Nem futamodik meg, még annyira sem, hogy hátráljon vagy hőköljön, amikor centikre kénytelen az átkozott szerzetessel is farkasszemet nézni. Lám, a stigmák táncra kélnek, Lyz figyelme viszont csak a stigmás feketebogarú szemeié. Ahogy egy falkavezérhez illik, nem néz félre egy pillanatra sem. És nem szégyelli aggodalmát sem, mert nem ettől lesz valaki gyenge, hogy szereti a családját.*
- Aenae sem volt fogoly. Ha menni akart szabadon mehetett. És tudjuk hová, ez számomra elegendő.
*zárja le mondandóját ezzel kapcsolatban, s Umonhoz hasonlóan a tűz mellé telepszik.
Bár Pycta mondja ki, hogy a paktum immár semmis, Lyz is hasonló következtetést vont le a napokban történtekből. Bár arra nem számított, hogy az egyezség bármilyen formában hivatalosan is felbomlik, egyszerűen csak arról, hogy megelégelte őket az Erdőszellem.*
- Hogy? Jelet kaptál? Vagy ezt mégis honnan… *tudnia kell. Sosem kételkedett Pyctában, de ennél több magyarázatot várna.
Xauzur előlép a fák közül, melyre Lyz nem reagál jobban, mint hogy csak szemeivel útját követi, de még véletlenül sem megy hozzá közelebb, és megérinteni sem akarja. Az ő szemében ő vadállat, melyet tisztel, de nem dögönyözni való jó barát. Míg társai és az irbisz is a tűz köré gyűlik, Lyz pedig fejét csóválja, az adok-kapok okán. És egyelőre csak figyel, hogy Umon mit javasol, s közben hogy küzd is magával.*
~Ha kéri, hogy mellettem maradjon? Mint ha őrizni kellene… ~
- És hová viszed a könyvtár összes könyvét? A pince minden kincsét? *veti fel azonnal, de nem várja, hogy más oldja meg, éppen van egy kósza gondolata.* Igazából, egy helyet tudnék csak, de az Lihanechben van. Nincs közel. Ha Artheniorban még lázadás van, apám családjához egy részét elvihetjük, bár, talán közelebb is akad egy hely...*kelletlen szusszant* nem olyan messze innen, van egy közösség. *Nem is érti, miért hozza ezt fel, amikor éppen onnan jött el több mint egy éve már, és nem is szeretne még visszamenni. Még? Talán soha.*De az csak átmenetileg működne.
*Minden követ megmozgat, ha azon múlik, hogy egy erődöt el kell költöztetni, akkor akár vissza is megy, de ha volna más megoldás, az valahogy könnyebbé tenné a lelkét.*
- És a többiekkel mi lesz? Felelős vagyok értük. Ti nem, de én igen.
3926. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-02 19:06:02
Üzenet elküldve: 2018-09-02 19:06:02
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Felcsapja fejét a dorgáló szavakra, aztán inkább csak visszahanyatlik mellkasára. Rengeteg minden választékos szószedet jut hirtelen eszébe, de megembereli magát. Karba tett kézzel ül, hátát a fának támasztja, s úgy fürkészi a csuklyás vándorlányt. Válasz helyett azonban csak tovább fürkészi szúrósan, hidegen:*
- S, a sivatag aranyló homokja immár nem más, csak vándor, a dűnék vándora. Milyen érdekes, miképp hozzánk viszonyultál Lyzendra. Ne haragudj, de nincs kedvem strófákban felelni. Tekintettel azonban arra, hogy te vagy az alvezér, _státuszodból_ adódóan kénytelen vagyok jelenteni.
*Ültéből feláll, kissé leporolja magát, majd a lányhoz lép, szinte orruk összeér, feltéve, ha Lyz nem lép hátrébb, persze, ha presztízsét meg akarja tartani, vélhetően nem tesz ilyet, minden undora, vagy viszolygása ellenére sem. Lyzendra, a szerzetes stigmáiban közvetlen közelről gyönyörködhet, ahogyan azt is láthatja, hogy arcán szinte egyetlen szabad bőrfelület sincs, mindent fekete mozgó vonalak borítanak, miközben beszél a lány érezheti a fűszeres hús és zöldségek illatát:*
- Alvezér, *sziszegi* jelentem, elhívtak. Ő volt az, ki küldte a macskát. *Nem néz rá Pyctára, csak rámutat, majd csípőre tett kézzel kissé hátrébb lép és biccent. A kötelező tiszteletet megadja, de felszisszen a kapott szavakra:*
- Hogy mióta számít?! Mindig is számított! Mindig is tisztelettel voltam irántad, mikor mások kérdéseket tettek fel, akkor is. Amikor Aenae... *felnyög, majd halkabban folytatja* amikor Aenaenek akartam magyarázatot szolgáltatni, s te elküldtél, akkor is. Ez így lesz mindig, Lyzendra!
*Távolinak érzi már azokat a perceket, mikor szoros barátságról, vagy együtt töltött békés, vacsorázós órákról álmodozhatott. Nem magyarázkodik. Már nem. Nem kér bocsánatot sem, mert úgy érzi nincs miért. Nem bántott senkit. Sem tettben, sem szóban. A magány és a depresszió meglehetősen egoistává és befelé fordulóvá teszi az embert. Aztán Pycta is szól, Umonhoz hasonlatosan, s a szerzetes mosolyogva nyalja meg ajkait, s szenvtelenül és hidegen néz az általa legnagyobbnak tartott valaha volt vezérre. Visszasétál a tűzhöz, komótosan leül törökülésbe, Pyctával szemben.*
- Most elkezdhetném, hogy te hívtál, Szürke Vándor, de nem teszem. Azzal is az időt húznám. Megmondom, hogy szerintem mi a lényeg. Vadvédnek vége. *Pyctára mosolyog ismét.* Jó, nem elbukott, csak bevégeztetett. Tök mindegy. Az erődöt ki kell takarítani. Menteni, ami még menthető. Az élet nem áll meg. Nem tisztem elmondani, hogy Lyzendrával mi a terved, azt majd előadod te, különben is kiszáradt a szám. Én csak azt mondom, hogy szükségem van társaságra, szükségem van munkára.
*Immár vigyorogva, mesterkélten tágra nyílt szemekkel dobja hátra csuháját, hogy a tűz fényénél megmutassa végre magát az alvezérnek is, hisz tulajdonképpen együtt fognak majd dolgozni. Persze, ha ő is akarja. Tovább vigyorog, miközben kettejükre néz.*
- Én pedig segíteni fogok. Egyrészt mert kiválóan verselsz, *utal Lyznek* másrészt a régi idők emlékére. Harmadrészt, nevezzetek öncélúnak, de lényegében egyedül csak egyetlen utam van: a végső torzulás. Ahhoz meg még nincs kedvem. *Vonja meg a vállát. Hirtelen megránganak szemei, de épp elég időre ahhoz, hogy látható legyen, ahogy szemfehérje ismét ébenfeketévé változik egy pillanatra, s stigmái csomóba állnak össze. Ingerülten csapja vissza a csuklyát fejébe.*
- Nehéz... kordában tartanom, de megoldom. *Néz sután ökleire. Majd immár kissé szomorúan tekint fel Lyzendrára és Pyctára ismét fehér szemekkel.*
- Részemről nem bánnám, ha... *megrázza fejét* ha... áh... nagyon hiányzik a régi Vadvéd... *feltekint a kettősre* és ti is... de ugyanoda már nem tudnék visszamenni. Nem is akarok oda visszamenni, csak amennyire szükséges, túl sok dolog történt. Túl sok, bonyolult dolog. Ha kéred, ahogy korábban mondtam Lyz mellett maradok, feltéve ha ő *csapja oldalra fejét Lyz felé* tudomásul veszi az én javaslataimat is, még ha nem is ízlésének való.
*Elcsendesedik egy pillanatra, de még nem fejezte be, ahogy ez látszik is:*
- Hogy szerintem mi a lényeg? Számoljuk fel a múltat, minél hamarabb, de vigyünk mindent, mi mozdítható. Hogy mi a jövő? Azt mondjátok meg ti, ti vagytok a vezérek. *Immár csendben marad, s a lángokat figyeli. Sokat beszélt, régóta nem beszélt már ennyit. De azt nem merné elmondani, milyen jól esik neki, még ha kissé hidegen is, de kikérték a véleményét.*
//Három vándor//
*Felcsapja fejét a dorgáló szavakra, aztán inkább csak visszahanyatlik mellkasára. Rengeteg minden választékos szószedet jut hirtelen eszébe, de megembereli magát. Karba tett kézzel ül, hátát a fának támasztja, s úgy fürkészi a csuklyás vándorlányt. Válasz helyett azonban csak tovább fürkészi szúrósan, hidegen:*
- S, a sivatag aranyló homokja immár nem más, csak vándor, a dűnék vándora. Milyen érdekes, miképp hozzánk viszonyultál Lyzendra. Ne haragudj, de nincs kedvem strófákban felelni. Tekintettel azonban arra, hogy te vagy az alvezér, _státuszodból_ adódóan kénytelen vagyok jelenteni.
*Ültéből feláll, kissé leporolja magát, majd a lányhoz lép, szinte orruk összeér, feltéve, ha Lyz nem lép hátrébb, persze, ha presztízsét meg akarja tartani, vélhetően nem tesz ilyet, minden undora, vagy viszolygása ellenére sem. Lyzendra, a szerzetes stigmáiban közvetlen közelről gyönyörködhet, ahogyan azt is láthatja, hogy arcán szinte egyetlen szabad bőrfelület sincs, mindent fekete mozgó vonalak borítanak, miközben beszél a lány érezheti a fűszeres hús és zöldségek illatát:*
- Alvezér, *sziszegi* jelentem, elhívtak. Ő volt az, ki küldte a macskát. *Nem néz rá Pyctára, csak rámutat, majd csípőre tett kézzel kissé hátrébb lép és biccent. A kötelező tiszteletet megadja, de felszisszen a kapott szavakra:*
- Hogy mióta számít?! Mindig is számított! Mindig is tisztelettel voltam irántad, mikor mások kérdéseket tettek fel, akkor is. Amikor Aenae... *felnyög, majd halkabban folytatja* amikor Aenaenek akartam magyarázatot szolgáltatni, s te elküldtél, akkor is. Ez így lesz mindig, Lyzendra!
*Távolinak érzi már azokat a perceket, mikor szoros barátságról, vagy együtt töltött békés, vacsorázós órákról álmodozhatott. Nem magyarázkodik. Már nem. Nem kér bocsánatot sem, mert úgy érzi nincs miért. Nem bántott senkit. Sem tettben, sem szóban. A magány és a depresszió meglehetősen egoistává és befelé fordulóvá teszi az embert. Aztán Pycta is szól, Umonhoz hasonlatosan, s a szerzetes mosolyogva nyalja meg ajkait, s szenvtelenül és hidegen néz az általa legnagyobbnak tartott valaha volt vezérre. Visszasétál a tűzhöz, komótosan leül törökülésbe, Pyctával szemben.*
- Most elkezdhetném, hogy te hívtál, Szürke Vándor, de nem teszem. Azzal is az időt húznám. Megmondom, hogy szerintem mi a lényeg. Vadvédnek vége. *Pyctára mosolyog ismét.* Jó, nem elbukott, csak bevégeztetett. Tök mindegy. Az erődöt ki kell takarítani. Menteni, ami még menthető. Az élet nem áll meg. Nem tisztem elmondani, hogy Lyzendrával mi a terved, azt majd előadod te, különben is kiszáradt a szám. Én csak azt mondom, hogy szükségem van társaságra, szükségem van munkára.
*Immár vigyorogva, mesterkélten tágra nyílt szemekkel dobja hátra csuháját, hogy a tűz fényénél megmutassa végre magát az alvezérnek is, hisz tulajdonképpen együtt fognak majd dolgozni. Persze, ha ő is akarja. Tovább vigyorog, miközben kettejükre néz.*
- Én pedig segíteni fogok. Egyrészt mert kiválóan verselsz, *utal Lyznek* másrészt a régi idők emlékére. Harmadrészt, nevezzetek öncélúnak, de lényegében egyedül csak egyetlen utam van: a végső torzulás. Ahhoz meg még nincs kedvem. *Vonja meg a vállát. Hirtelen megránganak szemei, de épp elég időre ahhoz, hogy látható legyen, ahogy szemfehérje ismét ébenfeketévé változik egy pillanatra, s stigmái csomóba állnak össze. Ingerülten csapja vissza a csuklyát fejébe.*
- Nehéz... kordában tartanom, de megoldom. *Néz sután ökleire. Majd immár kissé szomorúan tekint fel Lyzendrára és Pyctára ismét fehér szemekkel.*
- Részemről nem bánnám, ha... *megrázza fejét* ha... áh... nagyon hiányzik a régi Vadvéd... *feltekint a kettősre* és ti is... de ugyanoda már nem tudnék visszamenni. Nem is akarok oda visszamenni, csak amennyire szükséges, túl sok dolog történt. Túl sok, bonyolult dolog. Ha kéred, ahogy korábban mondtam Lyz mellett maradok, feltéve ha ő *csapja oldalra fejét Lyz felé* tudomásul veszi az én javaslataimat is, még ha nem is ízlésének való.
*Elcsendesedik egy pillanatra, de még nem fejezte be, ahogy ez látszik is:*
- Hogy szerintem mi a lényeg? Számoljuk fel a múltat, minél hamarabb, de vigyünk mindent, mi mozdítható. Hogy mi a jövő? Azt mondjátok meg ti, ti vagytok a vezérek. *Immár csendben marad, s a lángokat figyeli. Sokat beszélt, régóta nem beszélt már ennyit. De azt nem merné elmondani, milyen jól esik neki, még ha kissé hidegen is, de kikérték a véleményét.*
3925. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-02 18:25:31
Üzenet elküldve: 2018-09-02 18:25:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Kénytelen magára is venni Umon szavait, amikor Lyzendra-nak előadja, hogy a magány mennyire jó tanító. Ő is egyedül hagyta fajtársát az erőddel, de ha erőnek erejével marad, akkor sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna, mielőtt a fájdalom ráveszi, hogy útnak induljon az ismeretlen felé.
De pálfordulásról szó sincs, eszébe sem jut, hogy hátrahagyva küldetésér szembeszálljon a Fákban Lakóval, csak mert találkozott a vadvédi fővadásszal. Szereti Lyzendra-t, de még érte sem dobja el magától a küldetését. S ha jobban belegondol, nincs is olyan, akiért ezt megtenné.
Sajnos és nem sajnos, de semmi meghitt nincs abban, ahogyan a két hosszúéletű egymást köszönti az ősi tradíciók szerint, inkább különleges a pillanat. Kevés alkalommal történt meg közöttük, hogy így fejezték ki egymás iránti tiszteletüket, de ezúttal a csuhás még a tétlenségért járó kínt is vállalja érte. Nem köszönetet vár ezért, nem is tiszteletet, egyszerűen csak így érzi... helyesnek.
Miután eltávolodtak egymástól, mélyet sóhajt, amire a fájdalom enyhülni látszik, így már összefüggőbben tud beszélni a kialakult helyzetről.*
- A parancsnak csak a rám eső részét tudom biztosan, de úgy sejtem, hogy igen. Mennetek kell Erdőmélyéről. *Ezúttal sikerül valamiféle szomorúsággal átitatni szavainak vásznát, ahogy lesüti viharszín tekintetét.*
- A paktum felbontatott. Nem mi kötöttük. Én megtettem, ami tőlem telt. *Akár ezzel még vitázhatna is bárki, sőt, bizonyosan fog is, de a csuhás képtelen elmondani és megmagyarázni, hogy nálánál sokkal nagyobb hatalomnak tartozik elszámolással és engedelmességgel, ezért bele sem kezd. Ki tudja, hinne-e neki Lyz vagy Umon.*
- Minden okod meg van rá. *Közli hidegen. Nem védi magát, nem magyarázkodik. Igazat ad az elf nőnek, aki vezérebb, mint ő valaha volt és lehetett volna. Lám, ebben a dologban jól döntött és büszke is fajtársára.
Aztán Umon kerül terítékre és a csuhás visszasétál, megkerülve a tüzet. Lyz láthatja, hogy a bokrok felé int mögötte, ahonnan kisvártatva Xauzur lép elő, eddig talán nem is látta a nő az aljnövényzetben megbújó irbiszt. Xauzur megkerüli Lyzendra-t Átokkal átellenes oldalon, majd a tűzhöz guggoló elf mellett állapodik meg, onnan fürkészi a két másikat.*
- Most, hogy befejeztük az udvarlást, esetleg kifejthetnéd, hogy szerinted mi a "lényeg". *Kéri meg szenvtelen hangon Umont, aki épp ennek a megbeszélésére tett gunyoros megjegyzést nemrég. Szavaiból nem érződik ugyanaz a gúny, sem rátartiság, sem követelőzés. Hideg és közönyös a csuhás hangja, mint a wegtoreni penge a hátán.*
//Három vándor//
*Kénytelen magára is venni Umon szavait, amikor Lyzendra-nak előadja, hogy a magány mennyire jó tanító. Ő is egyedül hagyta fajtársát az erőddel, de ha erőnek erejével marad, akkor sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna, mielőtt a fájdalom ráveszi, hogy útnak induljon az ismeretlen felé.
De pálfordulásról szó sincs, eszébe sem jut, hogy hátrahagyva küldetésér szembeszálljon a Fákban Lakóval, csak mert találkozott a vadvédi fővadásszal. Szereti Lyzendra-t, de még érte sem dobja el magától a küldetését. S ha jobban belegondol, nincs is olyan, akiért ezt megtenné.
Sajnos és nem sajnos, de semmi meghitt nincs abban, ahogyan a két hosszúéletű egymást köszönti az ősi tradíciók szerint, inkább különleges a pillanat. Kevés alkalommal történt meg közöttük, hogy így fejezték ki egymás iránti tiszteletüket, de ezúttal a csuhás még a tétlenségért járó kínt is vállalja érte. Nem köszönetet vár ezért, nem is tiszteletet, egyszerűen csak így érzi... helyesnek.
Miután eltávolodtak egymástól, mélyet sóhajt, amire a fájdalom enyhülni látszik, így már összefüggőbben tud beszélni a kialakult helyzetről.*
- A parancsnak csak a rám eső részét tudom biztosan, de úgy sejtem, hogy igen. Mennetek kell Erdőmélyéről. *Ezúttal sikerül valamiféle szomorúsággal átitatni szavainak vásznát, ahogy lesüti viharszín tekintetét.*
- A paktum felbontatott. Nem mi kötöttük. Én megtettem, ami tőlem telt. *Akár ezzel még vitázhatna is bárki, sőt, bizonyosan fog is, de a csuhás képtelen elmondani és megmagyarázni, hogy nálánál sokkal nagyobb hatalomnak tartozik elszámolással és engedelmességgel, ezért bele sem kezd. Ki tudja, hinne-e neki Lyz vagy Umon.*
- Minden okod meg van rá. *Közli hidegen. Nem védi magát, nem magyarázkodik. Igazat ad az elf nőnek, aki vezérebb, mint ő valaha volt és lehetett volna. Lám, ebben a dologban jól döntött és büszke is fajtársára.
Aztán Umon kerül terítékre és a csuhás visszasétál, megkerülve a tüzet. Lyz láthatja, hogy a bokrok felé int mögötte, ahonnan kisvártatva Xauzur lép elő, eddig talán nem is látta a nő az aljnövényzetben megbújó irbiszt. Xauzur megkerüli Lyzendra-t Átokkal átellenes oldalon, majd a tűzhöz guggoló elf mellett állapodik meg, onnan fürkészi a két másikat.*
- Most, hogy befejeztük az udvarlást, esetleg kifejthetnéd, hogy szerinted mi a "lényeg". *Kéri meg szenvtelen hangon Umont, aki épp ennek a megbeszélésére tett gunyoros megjegyzést nemrég. Szavaiból nem érződik ugyanaz a gúny, sem rátartiság, sem követelőzés. Hideg és közönyös a csuhás hangja, mint a wegtoreni penge a hátán.*
3924. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-02 13:39:54
Üzenet elküldve: 2018-09-02 13:39:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Három vándor//
*Umon válaszára a szigorú szemekbe némi csalódottság költözik, de már reppen is tova. Valami megváltozott. Ez az Umon, nem az, az Umon. Talán ezért is kerülte az elf vadászlányt. Mert már nem az erkély alatt szavalós jó kedélyű rendmester. Káoszmesternek Lyz inkább mondaná.
Ami viszont jobban zavarja, a neve, és a titulusa egyben, és az egész hangsúly, ahogyan ez hallatszik. Leginkább kedvesen és tisztelettel, melyet Lyz is megad mindenkinek. De ez az Umon, Lyz fülében gunyoros, és mint ha ez válasz is volna valamire amiről Lyznek nincs tudomása, vagy elsiklott felette. De nincs ideje ezen gondolkodni, mert szavai nyomán Pycta elé lép, hogy tradíció szerint üdvözölje. ~Hát, mégis van remény.~ A pislákoló fények az elf elkendőzött arcát is megfestik, mely még meghitt pillanat is lehetne. Talán valahol az is, ahogy két hasonszőrű újra találkozik. Csak a remegő kéz, és a fanyar helyzet, teszi némiképp keserédessé a viszontlátást.*
- Me'ochass...*válaszolja csendesen a fájdalmaszöld szemekbe nézve, s homlok a homlokhoz ér. Ismerős, mégis idegen. A kendővel betekerve főleg. Lyzt zavarja, hogy nem látja csak a szemét, bár abból is sok mindent ki tud olvasni. Főleg a fájdalmat. De hogy, ez lelki, vagy fizikai eredetű, azt korántsem.*
- És mit mond? Hogy hagyjuk békén? Mert más, nem nagyon jut az eszembe sajnos, ahogy jelenleg a dolgok állnak *Hangja baljósan cseng, de nem fejti ki, hogy mire gondol. Pycta okkal van itt ezek szerint, így jobban szeretné meghallgatni, hogy miért. Csak az, hogy a célja miatt van itt, nem pedig egykori támaszai és barátai miatt, sajgó érzést hoz magával. Ezt pedig Lyz alaposan elrejti magában, kifejezéstelen arca és szigorú pillantása mögé. Így áll, karót nyelten egykori vezére előtt. Egyetlen dolog változott meg. Nem érzi magát alárendeltnek, mint alvezér időkben. Attól a perctől kezdve, hogy egyedül maradt, egyenrangúvá emelkedett, és ez most sincs másként.*
- Én is örülök neked, de haragszom is rád. *Úgy érzi, ki kell mondania, ám minden tüske ellenére boldog, hogy épségben látja viszont Pyctát. Olyannyira, hogy valóban csak Umon megjegyzésére zökken ki, és fordul a másik csuhás felé.*
- És rád is Umon. Szó nélkül nekivágsz az erdőnek? Nagymacska nyomokkal együtt követtelek idáig, azzal a szent meggyőződéssel, hogy mire újra látlak, már csak a véres cafataidat találom *lép közelebb a tűztől kissé távolabb kucorgóhoz, így nagyjából a két furcsa csuhás közt találja magát, és olyan érzése van, hogy marakodó kutyák közé keveredett.*
- És mégis, mióta számít neked a titulus, hogy így kihangsúlyoztad? *jegyzi meg végül, mert lehet, hogy ez nem az a lényeg, amire Umon célzott, de Lyz voltaképpen emiatt indult neki az erdőnek, hogy tisztázzanak egyet, s mást.*
//Három vándor//
*Umon válaszára a szigorú szemekbe némi csalódottság költözik, de már reppen is tova. Valami megváltozott. Ez az Umon, nem az, az Umon. Talán ezért is kerülte az elf vadászlányt. Mert már nem az erkély alatt szavalós jó kedélyű rendmester. Káoszmesternek Lyz inkább mondaná.
Ami viszont jobban zavarja, a neve, és a titulusa egyben, és az egész hangsúly, ahogyan ez hallatszik. Leginkább kedvesen és tisztelettel, melyet Lyz is megad mindenkinek. De ez az Umon, Lyz fülében gunyoros, és mint ha ez válasz is volna valamire amiről Lyznek nincs tudomása, vagy elsiklott felette. De nincs ideje ezen gondolkodni, mert szavai nyomán Pycta elé lép, hogy tradíció szerint üdvözölje. ~Hát, mégis van remény.~ A pislákoló fények az elf elkendőzött arcát is megfestik, mely még meghitt pillanat is lehetne. Talán valahol az is, ahogy két hasonszőrű újra találkozik. Csak a remegő kéz, és a fanyar helyzet, teszi némiképp keserédessé a viszontlátást.*
- Me'ochass...*válaszolja csendesen a fájdalmaszöld szemekbe nézve, s homlok a homlokhoz ér. Ismerős, mégis idegen. A kendővel betekerve főleg. Lyzt zavarja, hogy nem látja csak a szemét, bár abból is sok mindent ki tud olvasni. Főleg a fájdalmat. De hogy, ez lelki, vagy fizikai eredetű, azt korántsem.*
- És mit mond? Hogy hagyjuk békén? Mert más, nem nagyon jut az eszembe sajnos, ahogy jelenleg a dolgok állnak *Hangja baljósan cseng, de nem fejti ki, hogy mire gondol. Pycta okkal van itt ezek szerint, így jobban szeretné meghallgatni, hogy miért. Csak az, hogy a célja miatt van itt, nem pedig egykori támaszai és barátai miatt, sajgó érzést hoz magával. Ezt pedig Lyz alaposan elrejti magában, kifejezéstelen arca és szigorú pillantása mögé. Így áll, karót nyelten egykori vezére előtt. Egyetlen dolog változott meg. Nem érzi magát alárendeltnek, mint alvezér időkben. Attól a perctől kezdve, hogy egyedül maradt, egyenrangúvá emelkedett, és ez most sincs másként.*
- Én is örülök neked, de haragszom is rád. *Úgy érzi, ki kell mondania, ám minden tüske ellenére boldog, hogy épségben látja viszont Pyctát. Olyannyira, hogy valóban csak Umon megjegyzésére zökken ki, és fordul a másik csuhás felé.*
- És rád is Umon. Szó nélkül nekivágsz az erdőnek? Nagymacska nyomokkal együtt követtelek idáig, azzal a szent meggyőződéssel, hogy mire újra látlak, már csak a véres cafataidat találom *lép közelebb a tűztől kissé távolabb kucorgóhoz, így nagyjából a két furcsa csuhás közt találja magát, és olyan érzése van, hogy marakodó kutyák közé keveredett.*
- És mégis, mióta számít neked a titulus, hogy így kihangsúlyoztad? *jegyzi meg végül, mert lehet, hogy ez nem az a lényeg, amire Umon célzott, de Lyz voltaképpen emiatt indult neki az erdőnek, hogy tisztázzanak egyet, s mást.*
3923. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-01 19:43:50
Üzenet elküldve: 2018-09-01 19:43:50
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Az út a cél//
*Az óriás lány kalandra vágyik és bizony neki is vág egymaga az útnak. A kegyetlen káosz uralta várost maga mögött hagyja. Hosszú lépteivel és szeretett lándzsájával kel birokra az ismeretlennel, ami nem tudhatja hova vezet, de ez egy cseppet sem zavarja. Szabadnak érzi magát, mint a hegyek ormai között suhanó szél, ami aztán a füves pusztákon nyargal végig zabolátlanul.
Lesha vidáman halad a különböző terméseket hozó földek és az Artheniorig nyúló erdőség fái között. Őszinte rácsodálkozása a világra, még mindig nem veszett ki belőle. A szőlőtőkék végeláthatatlan párhuzamos sorai, ahogy a tőkék gondosan felkötve és metszve vannak, lenyűgözik az óriás lányt.*
~ Lám, ezek között az őrült mélynövésűek között akadnak még olyanok, akik nem csak pusztítani tudnak, de teremteni is. ~
*Ez a gondolat kicsit meghatja valahol a lányt, jól esik a szemnek a borzadályos városi állapotok után, valami szép rendezettséget is látni. Persze, nyugodtan lehet azt gondolni hősnőnkről, hogy naiv és szentimentális, mert hát valahol ez így is van.
Az óriás lány bizakodó jó kedve, akkor se vész el, amikor az Ingoványhoz érkezik, bár igyekszik minél előbb átvágni a mocsáron, mert még ő is úgy véli, bolond az, aki ezt a helyet egy kicsit is kedvelné.*
*Az óriás lány kalandra vágyik és bizony neki is vág egymaga az útnak. A kegyetlen káosz uralta várost maga mögött hagyja. Hosszú lépteivel és szeretett lándzsájával kel birokra az ismeretlennel, ami nem tudhatja hova vezet, de ez egy cseppet sem zavarja. Szabadnak érzi magát, mint a hegyek ormai között suhanó szél, ami aztán a füves pusztákon nyargal végig zabolátlanul.
Lesha vidáman halad a különböző terméseket hozó földek és az Artheniorig nyúló erdőség fái között. Őszinte rácsodálkozása a világra, még mindig nem veszett ki belőle. A szőlőtőkék végeláthatatlan párhuzamos sorai, ahogy a tőkék gondosan felkötve és metszve vannak, lenyűgözik az óriás lányt.*
~ Lám, ezek között az őrült mélynövésűek között akadnak még olyanok, akik nem csak pusztítani tudnak, de teremteni is. ~
*Ez a gondolat kicsit meghatja valahol a lányt, jól esik a szemnek a borzadályos városi állapotok után, valami szép rendezettséget is látni. Persze, nyugodtan lehet azt gondolni hősnőnkről, hogy naiv és szentimentális, mert hát valahol ez így is van.
Az óriás lány bizakodó jó kedve, akkor se vész el, amikor az Ingoványhoz érkezik, bár igyekszik minél előbb átvágni a mocsáron, mert még ő is úgy véli, bolond az, aki ezt a helyet egy kicsit is kedvelné.*
3922. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-01 00:54:09
Üzenet elküldve: 2018-09-01 00:54:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Újra érzi azt az érzést amit először érzett, mélyeket sóhajt, majd Dram ujjai elmennek a képből s valami mást kap utána. Kicsit félénken kezd neki, még soha volt ilyen, valahogy csak az ösztöneit próbálja követni és emelgeti a csípőjét, közben arra is figyelve, hogy alatta a férfinek is jó érzés legyen meg azért neki is.
Igyekszik ellazulni, az új póz miatt kicsit koncentrálnia kell, de ez sem vesz el sokat kedvéből és az élmény elevenségéből.
Lassan csinálja az egészet, óvatosan, nem igazán vált a tempon, kivéve, ha esetleg Dram megelégeli a dolgot és rásegít a kezével az emelgetésben. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Újra érzi azt az érzést amit először érzett, mélyeket sóhajt, majd Dram ujjai elmennek a képből s valami mást kap utána. Kicsit félénken kezd neki, még soha volt ilyen, valahogy csak az ösztöneit próbálja követni és emelgeti a csípőjét, közben arra is figyelve, hogy alatta a férfinek is jó érzés legyen meg azért neki is.
Igyekszik ellazulni, az új póz miatt kicsit koncentrálnia kell, de ez sem vesz el sokat kedvéből és az élmény elevenségéből.
Lassan csinálja az egészet, óvatosan, nem igazán vált a tempon, kivéve, ha esetleg Dram megelégeli a dolgot és rásegít a kezével az emelgetésben. *
3921. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-31 23:55:06
Üzenet elküldve: 2018-08-31 23:55:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram hamar érzi, hogy nincs nagy szükség az ujjaira, de azért nem kapkodja el a dolgot, nem is siet sehova, amúgy is élvezi, hogy olyan helyen cirógathatja a lányt, ahol még senki előtte. Sőt, valószínűleg még Wymni sem, bár ez puszta feltételezés. Nem csak ebből, a csók változásából is következtethet arra, hogy jó amit csinál, a lány nyögései pedig minden kétséget kizárólag jelzik ezt. Ahogy túlesik a "kötelező" részen, bár nem igazán fogná fel ezt így, de valahol mégis az, akkor elhúzza a kezét, és óvatosan lefelé tolja a lány csípőjét, persze az övén is emel kicsit, aztán ha minden ott van ahol lennie kell, akkor a lány testét simogatva hagyja, hogy az átvegye az irányítást. Sőt, nem is lány, hiszen Wymni már nő, Dram gondoskodott róla, hogy az legyen, de biztos ami biztos, épp újra gondoskodik róla. Kíváncsi rá, hogy Wymni hogy fogja kezelni az új irányító szerepet, és miközben élvezi, hogy átadhatta a gyeplőt, azért figyeli, hogy mennyire mozog ösztönösen a lány, és hogy kell-e fordítani a szituáción. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram hamar érzi, hogy nincs nagy szükség az ujjaira, de azért nem kapkodja el a dolgot, nem is siet sehova, amúgy is élvezi, hogy olyan helyen cirógathatja a lányt, ahol még senki előtte. Sőt, valószínűleg még Wymni sem, bár ez puszta feltételezés. Nem csak ebből, a csók változásából is következtethet arra, hogy jó amit csinál, a lány nyögései pedig minden kétséget kizárólag jelzik ezt. Ahogy túlesik a "kötelező" részen, bár nem igazán fogná fel ezt így, de valahol mégis az, akkor elhúzza a kezét, és óvatosan lefelé tolja a lány csípőjét, persze az övén is emel kicsit, aztán ha minden ott van ahol lennie kell, akkor a lány testét simogatva hagyja, hogy az átvegye az irányítást. Sőt, nem is lány, hiszen Wymni már nő, Dram gondoskodott róla, hogy az legyen, de biztos ami biztos, épp újra gondoskodik róla. Kíváncsi rá, hogy Wymni hogy fogja kezelni az új irányító szerepet, és miközben élvezi, hogy átadhatta a gyeplőt, azért figyeli, hogy mennyire mozog ösztönösen a lány, és hogy kell-e fordítani a szituáción. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579