//Második szál//
//Különóra//
*Kapcsolatuk egykor volt vad táj, mindent lebíró erők által mozgatva. Hegyek gyürkőzéséből, vulkánok szenvedélyéből született, völgyeit gleccserek vájták, hasították, szél és eső formálta finomra. Nemrég még a holt vidék víziója lebegett a szemük előtt, mostanra viszont erdőkkel borított, gazdag élettel benépesült szcéna lett belőle. Immár nem pusztán a test gyönyörei révén keresik egymásban a kapaszkodót, a teljességet. Most először, annyi hosszú év után igazán mélyre fordult a köztük lévő viszony. Kis zsenge, valóban, mindennél törékenyebb, melyet óvni illik. Nem gyengeség ez, hanem végtelen bizalom, közel engedni a másikat. Egy-egy simítás, apró csókok és a megnyugtató közelség, az élet küzdelmeinek áhított oázisa, mely új és új erőket ad számukra.*
- Le merném fogadni, hogy nincs túlzottan ellenedre a rosszaságom *somolyog. Tudja, Yeza önérzete megkívánja, hogy efféle fricskákkal froclizza, mert ezáltal elkerülheti, hogy nyíltan mondjon ki valamit, amiről azt hiszi, sebezhetővé tenné, s mivel szereti, gond nélkül simul bele a játékba. Még a kutakodó kérdések sem borítják fel ezt. A pillanat legkevésbé sem mondható idillinek a megválaszolásukhoz.*
- Az bizony hosszú történet lesz. Csavaros, mint a élet maga, s háborgató. Vihar egy nyugodt öbölben.
*Nem is a titkok miatt nyílik meg nehezen, melyek vészt jósló árnyat boríthatnak erre a tökéletesnek mondható állapotra. Inkább megélni nem akarja újra őket.*
- A céh beszippantott, megrágott, és nem mondhatnám, hogy egyben köpött ki *summáz röviden, előrevetítve ezt-azt.*
- Szürkeség szállt le a földre, amely megtöri az elven akaratot, puszta passzióból, jól felfogott célok érdekében.
*A szavak vontatottsága jelzi, hogy ódzkodik a témától.*