Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 116 (2301. - 2320. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
2320. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 20:32:25
Üzenet elküldve: 2016-04-25 20:32:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- A helyzetet elnézve, előbb én fogom magam máglyára küldeni. *Húzza el kénytelenül a
száját. Érzékel némi feszültséget a férfi felől, amit nem tud feloldani ezúttal holmi hízelgéssel,
vagy gyermekes mosolygással, ezért nem pengeti tovább a húrokat, valahol már tudja, hogy
meddig mehet el vele.
A bőrén éktelenkedő számtalan, nem kardéltől, hanem egyéb kellemetlen büntető eszközöktől
származó hegek pedig már régen felhívták a Vörös figyelmét arra, hogy az engedetlenség nem
jó módszere a túlélésnek, így a Félszemű óvá intése nem süket fülekre lel, pusztán ott van a
másik oldala a dolognak. Számtalan büntetése ellenére még mindig két lábon jár és kel,
lélegzik és él, a pillanatnyi, vagy az utána következő napokig tartó szenvedéseket leszámítva
úgy ugrál ki a veszélyes helyzetekből, hogy néha még maga is elcsodálkozik rajta. Újabb
bizonyítéka ennek, hogy bár meglehetősen közelről ízlelte meg ismét a halál közelségét a
kezére fonódó ujjak mégis emlékeztetik arra, hogy ismét túlélte.
Kíváncsian fordítja fejét Khan irányába, s kínzó óráknak tűnik, mire az befejezi elkezdett
mondatát. Vegyes érzelmek kavarodnak benne, ha valóban arra készült volna a férfi, amit
ebből a helyzetből meggondolatlansága okán várt, vagyis, amire számított, talán riadtan
húzódott volna vissza a páncéljába, ennek ellenére most mégis valahol csalódott, ez pedig
bosszantja.*
- Volt az a pillanat, amikor azt hittem komolyan meg is teszed. *Fordítja a tekintetét vissza az
ég felé.*
- De nem tetted végül. *Kacsint vissza egy pillanatra.* Pedig egy kicsit talán tényleg
elvetettem a sulykot.
//Órákkal korábban//
- Tudod, mifelénk több a rum, mint a tiszta víz. *Már nem nagy titok, hogy részben mivel,
kikkel tölti az idejét, a kalózkodás leplét már régen lerántotta róla a férfi, ezt az életformát
pedig tisztán aligha lehetne megtartani.* Egyébként nem mindenki. Van, aki a pálinkáért
rajong. De van valaki, aki még nálam is tébolyultabb, ha erről van szó. De hidd el, ő jobb is,
ha inkább iszik, mert józanon elviselhetetlen egy nőszemély. *Még a hideg is kirázza, ha
Nadra gondol ital nélkül. Annál még a kráken is szívet melengetőbb. Továbbra is fúrja az
oldalát a kíváncsiság, hogy melyik akadna ki jobban a másiktól, ha egyszer a véletlen
összesodorná hármójukat egy helyre, Nad Khantól, vagy fordítva? Ez azonban nem fog
megtörténni, erről úgyis gondoskodik.
A zsoldos szerint Dynti imádnivaló, ha zavarban van, a vörös szerint inkább kegyetlenül
szánalmas. Persze ő mindezt más szempontból nézi, hiszen, ha kacérkodásról volt szó,
sohasem kellett ajtóról ajtóra tanácsért kopogtatnia, ám, amikor már nem csak erről van szó,
hát akkor az elméjében csak a komor sötétség uralkodik. Valahol ezért is vet hálás pillantást
most a férfi felé, tudván, hogy nem kell olyanra válaszolnia, ami nehezére válik. Azért mégis
csak megpróbálkozik egy részével. A többit meg az időre bízza. Sok minden szóba került már
találkozásaik alkalmával, a kizárólagosságtól egészen a házasságig, de ezek komolyságát
valószínűleg egyikőjük sem tudná megmondani. Ő nem is próbálkozik most vele, sodródik az
árral, mint egész életében.
Nem kap több kapaszkodót sem Rickert, sem Khan életéről, nem is kérdez, de ez nem jelenti
azt, hogy nem kíván még vele előhozakodni, talán nem most, de egy alkalmasabb pillanatban
úgyis tovább fog puhatolózni.
Ami viszont azt a bizonyos nevet illeti, enyhe gondterheltséggel ráncolja meg a homlokát.*
- Ugyan. Ki tudja, lehet már régen meghalt és csak én tartom már életben azzal, hogy mindig
megemlékezem rá. *Legyinti le a dolgot. Egy része persze kívánkozik a neki kijáró bosszúért,
avagy, hogy efféle rémségek ne éktelenkedjenek tovább a földön, de többet tud annál,
mintsem, hogy falnak rohanjon fejjel, s ezt valahogy a Félszeműtől sem akarja. Egyes
embereket megközelíteni öngyilkosság lenne, ezért is dönt inkább amellett, hogy a gyengéd
témaelterelést összeköti azzal a nemtörődöm vállrántással, ami azt sugallja majd a férfi felé,
hogy nem éri meg ezzel foglalkozni sem.
Állát a combjára támasztott kezével támasztja meg, s nem csak tekintete, de egy ideig a feje is
köveit a szobából távozót, majd ugyanígy akkor, amikor visszatér egy bicskával a kezében. A
penge kipattanásának hatására kényelmesen hátradől a székben, s fejét jobbra kidöntve nézi
végig a számára előadott műsort, egyetlen pillanatra sem spórolva az elégedett vigyorral,
ahogy az ing egyre több mindent enged megmutatni a már ismert felsőtestről. Szürkéi így
elidőznek az izmain, a korok által felhalmozott hegeken, és azokon a pontokon, melyeken
még nem ejtett nyomot kard.*
- Ezt elégedettséggel hallom. *Lassan támaszkodik fel a székből, s Khan elé áll.*
- Tudod *Megindul, hogy tegyen egy kört a férfi körül.* Az otthonomban ismert táncok bár
ódivatúnak tetszenek, a megszokott hajlongásaikkal, a kiszámolt lépéseikkel, de mégis van
bennük némi játékosság. *Ér ekkor a háta mögé, és kezével megindul, hogy kivegye a
Félszemű ujjai közül a bicskát.* Hogy nem érhetsz hozzá a másikhoz. *Kissé lábujjhegyre
emelkedik, hogy mindezt inkább súgja, mintsem kijelentse. Tudja, hogy egyetlen
mozdulatába telne, hogy az inget maradéktalanul átadja a padlónak, de jobb ötlete támadt.*
- Ezt persze én nem akarhatom. De… *És ezzel vissza is lép elé.* Ezúttal én invitállak
játékba, s mint szolgám, utasítalak is, hogy részt vegyél benne. *A pengét vállához emeli,
hogy elvágja a ruhát rajta tartó pántok egyikét, a másik oldalon viszont épp csak annyira nyes
bele, hogy pár szál tartsa meg.*
- Táncoljunk hát, s akin tovább megmarad a ruha, annak jutalma mondjuk… *Elgondolkodik,
végtére is, ha Khanról leszakad végül a ruha, azzal ő máris nyer, ahogy vélhetőleg fordítva is,
így mi lenne az, ami tovább motiválná őket?* Egy őszinte felelet bármiféle kérdésre.
*Mondjuk egymás múltjának apró homályos részletei.*
- Nos?
- A helyzetet elnézve, előbb én fogom magam máglyára küldeni. *Húzza el kénytelenül a
száját. Érzékel némi feszültséget a férfi felől, amit nem tud feloldani ezúttal holmi hízelgéssel,
vagy gyermekes mosolygással, ezért nem pengeti tovább a húrokat, valahol már tudja, hogy
meddig mehet el vele.
A bőrén éktelenkedő számtalan, nem kardéltől, hanem egyéb kellemetlen büntető eszközöktől
származó hegek pedig már régen felhívták a Vörös figyelmét arra, hogy az engedetlenség nem
jó módszere a túlélésnek, így a Félszemű óvá intése nem süket fülekre lel, pusztán ott van a
másik oldala a dolognak. Számtalan büntetése ellenére még mindig két lábon jár és kel,
lélegzik és él, a pillanatnyi, vagy az utána következő napokig tartó szenvedéseket leszámítva
úgy ugrál ki a veszélyes helyzetekből, hogy néha még maga is elcsodálkozik rajta. Újabb
bizonyítéka ennek, hogy bár meglehetősen közelről ízlelte meg ismét a halál közelségét a
kezére fonódó ujjak mégis emlékeztetik arra, hogy ismét túlélte.
Kíváncsian fordítja fejét Khan irányába, s kínzó óráknak tűnik, mire az befejezi elkezdett
mondatát. Vegyes érzelmek kavarodnak benne, ha valóban arra készült volna a férfi, amit
ebből a helyzetből meggondolatlansága okán várt, vagyis, amire számított, talán riadtan
húzódott volna vissza a páncéljába, ennek ellenére most mégis valahol csalódott, ez pedig
bosszantja.*
- Volt az a pillanat, amikor azt hittem komolyan meg is teszed. *Fordítja a tekintetét vissza az
ég felé.*
- De nem tetted végül. *Kacsint vissza egy pillanatra.* Pedig egy kicsit talán tényleg
elvetettem a sulykot.
//Órákkal korábban//
- Tudod, mifelénk több a rum, mint a tiszta víz. *Már nem nagy titok, hogy részben mivel,
kikkel tölti az idejét, a kalózkodás leplét már régen lerántotta róla a férfi, ezt az életformát
pedig tisztán aligha lehetne megtartani.* Egyébként nem mindenki. Van, aki a pálinkáért
rajong. De van valaki, aki még nálam is tébolyultabb, ha erről van szó. De hidd el, ő jobb is,
ha inkább iszik, mert józanon elviselhetetlen egy nőszemély. *Még a hideg is kirázza, ha
Nadra gondol ital nélkül. Annál még a kráken is szívet melengetőbb. Továbbra is fúrja az
oldalát a kíváncsiság, hogy melyik akadna ki jobban a másiktól, ha egyszer a véletlen
összesodorná hármójukat egy helyre, Nad Khantól, vagy fordítva? Ez azonban nem fog
megtörténni, erről úgyis gondoskodik.
A zsoldos szerint Dynti imádnivaló, ha zavarban van, a vörös szerint inkább kegyetlenül
szánalmas. Persze ő mindezt más szempontból nézi, hiszen, ha kacérkodásról volt szó,
sohasem kellett ajtóról ajtóra tanácsért kopogtatnia, ám, amikor már nem csak erről van szó,
hát akkor az elméjében csak a komor sötétség uralkodik. Valahol ezért is vet hálás pillantást
most a férfi felé, tudván, hogy nem kell olyanra válaszolnia, ami nehezére válik. Azért mégis
csak megpróbálkozik egy részével. A többit meg az időre bízza. Sok minden szóba került már
találkozásaik alkalmával, a kizárólagosságtól egészen a házasságig, de ezek komolyságát
valószínűleg egyikőjük sem tudná megmondani. Ő nem is próbálkozik most vele, sodródik az
árral, mint egész életében.
Nem kap több kapaszkodót sem Rickert, sem Khan életéről, nem is kérdez, de ez nem jelenti
azt, hogy nem kíván még vele előhozakodni, talán nem most, de egy alkalmasabb pillanatban
úgyis tovább fog puhatolózni.
Ami viszont azt a bizonyos nevet illeti, enyhe gondterheltséggel ráncolja meg a homlokát.*
- Ugyan. Ki tudja, lehet már régen meghalt és csak én tartom már életben azzal, hogy mindig
megemlékezem rá. *Legyinti le a dolgot. Egy része persze kívánkozik a neki kijáró bosszúért,
avagy, hogy efféle rémségek ne éktelenkedjenek tovább a földön, de többet tud annál,
mintsem, hogy falnak rohanjon fejjel, s ezt valahogy a Félszeműtől sem akarja. Egyes
embereket megközelíteni öngyilkosság lenne, ezért is dönt inkább amellett, hogy a gyengéd
témaelterelést összeköti azzal a nemtörődöm vállrántással, ami azt sugallja majd a férfi felé,
hogy nem éri meg ezzel foglalkozni sem.
Állát a combjára támasztott kezével támasztja meg, s nem csak tekintete, de egy ideig a feje is
köveit a szobából távozót, majd ugyanígy akkor, amikor visszatér egy bicskával a kezében. A
penge kipattanásának hatására kényelmesen hátradől a székben, s fejét jobbra kidöntve nézi
végig a számára előadott műsort, egyetlen pillanatra sem spórolva az elégedett vigyorral,
ahogy az ing egyre több mindent enged megmutatni a már ismert felsőtestről. Szürkéi így
elidőznek az izmain, a korok által felhalmozott hegeken, és azokon a pontokon, melyeken
még nem ejtett nyomot kard.*
- Ezt elégedettséggel hallom. *Lassan támaszkodik fel a székből, s Khan elé áll.*
- Tudod *Megindul, hogy tegyen egy kört a férfi körül.* Az otthonomban ismert táncok bár
ódivatúnak tetszenek, a megszokott hajlongásaikkal, a kiszámolt lépéseikkel, de mégis van
bennük némi játékosság. *Ér ekkor a háta mögé, és kezével megindul, hogy kivegye a
Félszemű ujjai közül a bicskát.* Hogy nem érhetsz hozzá a másikhoz. *Kissé lábujjhegyre
emelkedik, hogy mindezt inkább súgja, mintsem kijelentse. Tudja, hogy egyetlen
mozdulatába telne, hogy az inget maradéktalanul átadja a padlónak, de jobb ötlete támadt.*
- Ezt persze én nem akarhatom. De… *És ezzel vissza is lép elé.* Ezúttal én invitállak
játékba, s mint szolgám, utasítalak is, hogy részt vegyél benne. *A pengét vállához emeli,
hogy elvágja a ruhát rajta tartó pántok egyikét, a másik oldalon viszont épp csak annyira nyes
bele, hogy pár szál tartsa meg.*
- Táncoljunk hát, s akin tovább megmarad a ruha, annak jutalma mondjuk… *Elgondolkodik,
végtére is, ha Khanról leszakad végül a ruha, azzal ő máris nyer, ahogy vélhetőleg fordítva is,
így mi lenne az, ami tovább motiválná őket?* Egy őszinte felelet bármiféle kérdésre.
*Mondjuk egymás múltjának apró homályos részletei.*
- Nos?
2319. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 18:58:29
Üzenet elküldve: 2016-04-25 18:58:29
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nem és ezért valaki, valahol majd a máglyára is fog téged küldeni. *A megjátszott bűnbánásnak már nincsen helye itt, a Félszemű engedékeny-elnézőbb oldalához ezúttal nem talál utat a Vörös kislányos ártatlansága. Az mindenképp tagadhatatlan immár, hogy a Sorsot rendre kihívják maguk ellen és ha egy mérleg két nyelvére kezdené halmozni, hogy hányszor vesztettek vagy nyertek mérkőzést ellene, túlsúllyal az oldalára billenne a súlymérő. Ciklikusság és eszkaláció egyaránt megkapja a maga részét ezekben. Előbbi abban nyilvánul meg, hogy hol Khan, hol Dynti készül épp megadóan belesétálni az Öreg karjaiba, de nem sokkal követhetetlenebb ívű a szituációk komolyságának változása sem, ha csak az elsőt tartották meg emlékezetükben, aminek résztvevői felei egy kutya, egy elkoszlott köpeny és egy sziklából kivájt medencefürdő voltak. Onnét jutottak el odáig, hogy irhájukat úgy két órával ezelőtt kis híján pörkösre sütötték egy korábban házként működő, túlméretezett jénaitálban. Oldalt sandít a mellette izgő nőre, s bár magához nem vonja őt, keze lassú araszolásba kezd, mígnem felkutatja Dynti mancsát és rákulcsolhatja ujjait a lányéira. Egy másik vallomás pillanata ez.* - Tudod, a tegnap este különleges volt. *Félszeg mosoly gúnyájába öltözteti arcát, első szerelmesek állnak ilyen bátortalanul a választott színe elé, hogy torkukban dobogó szívvel nyújtsák át érzéseiket.*
- Még soha, senkit nem akartam ennyire megfojtani.
//Órákkal korábban//
- A tieitek közül mindenki ilyen megveszekedetten rajong a rumért, vagy csak te ápolsz ilyen kapcsolatot vele? *Az utolsó kortyból visszamaradt rum édes-sűrű ízét érzi még a Vörös ajkain, de nem emiatt odázza el abbéli sietségét, hogy máris tovaeressze magától a nőt. Az a fajta behatárolhatatlan kettősség jellemzi az iránta fűződő viszonyát, ami az erdei vadak kapcsolatát is többé-kevésbé leírhatja. Szükségük van egymásra, mert a másik nélkül a létezésük is elképzelhetetlen volna, ám ugyanennyire valószerűtlen, hogy egy egész életen át megtűrjék az örök együttlétet. Khan nem erőszakol magának semmit a párlatból, aminek az eredménye abban kezd formát ölteni, hogy a Vörös mind többet hagy el az egyébként őt mindenüvé elkövető gardedámokból, a gátlásokból.*
- Imádni való vagy, amikor zavarba hoznak. *Egy nappal ezelőtt Dynti kacarászhatott kedvére a Félszemű komédiajátékán, most eltérő okokból, de a férfi az, aki megadóztathatja a tanácstalanul pillogást és jussként egy nevetést vesz magához.* Nem kell mindegyikre azonnal megfelelned. Ha nem tetszik, akkor egyre sem. *Egyébként is kap egyetlen szót, ami mellett semmis-jelentéktelennek hatna bármi egyéb. A "minden" éppenséggel lehetne egy üres, tartalmatlan kifejezés is, a magabiztosságát pironkodva kereső lány arcát figyelve azonban pontosan tudja, hogy most nem a díszlet kedvéért szól ilyen formán a felelet. Rickert élettörténetét sem feszíti már tovább, a múltból előcitált név, az általa elhajított fiú neve nem véletlenül került éppen így említésre: a lehetséges konspirációk minden variációját a Vörös élénk képzelőerejére bízza innét. Nyugodtan megtarthatja a neki tetsző részeket és a már ezt megelőzően hallottakhoz igazíthatja vagy kicserélheti azokat, amik mellé az így kapott történet elemei jobban illenének. Nem tagadna meg semmilyen választ, ha Dynti rákérdezne, de a válaszok mesterkéltsége felett érzett gyanúját sem altathatná el igazán soha.* - Igazán tudni akarod, vagy csak tőlem is szeretnéd hallani, amitől már kimondatlanul is félsz? *Fesztelen könnyedséggel ejti ki akkor is a dolgot, ha élete egyik legmerészebb vállalkozásáról szólnak azok.* Kitörlöm az emberi emlékezetből. *A parancsra derékban enyhén meghajol és távozik egy időre a szobából. Amikor visszatér a faragott széktrónusában várakozó nőhöz, egy csontnyelű bicskát tart a kezében. Kipattintja az élesre köszörült pengét és a hosszú ujjú inget alkarnál fogva elkezdi felhasítani. A szétfoszló anyag lassan bontja ki magából a férfit, mintha metamorfózisán esne át: előkerülnek a fehérré hegedt sebnyomok, a harcosélet velejárói, a szálkás izomzat. Mindkét karján végighalad, mielőtt v-alakú bevágást ejtene a mellkasrészt takaró felületen.*
- Ismerek néhány lépést, amit örömmel járnék el úrnőmmel.
*Hazugság, de abból a fajtából, amit csak a nézőpont változtat azzá. Bizonyos szemszögből mindketten remek táncosoknak számítanak, csak nem az udvari körökben megszokott, agyonceremonializált hajbókolás szempontjából, hanem egy sokkal szabadabb stílusból képzettek. Érdekes gondolat volna átültetni egy kardpárbaj mozdulati elemeit úgy, hogy a felek nem akarnak a másiknak ártani. Az ing egyre határozottabb hajlandóságot kezd mutatni arra, hogy Lanawin gravitációja magához vonná a megszabdalt vászonanyagot: Dyntinek egyetlen ujja mozdulatába kerülne kisegíteni a férfit ebből a hámból.*
- Nem és ezért valaki, valahol majd a máglyára is fog téged küldeni. *A megjátszott bűnbánásnak már nincsen helye itt, a Félszemű engedékeny-elnézőbb oldalához ezúttal nem talál utat a Vörös kislányos ártatlansága. Az mindenképp tagadhatatlan immár, hogy a Sorsot rendre kihívják maguk ellen és ha egy mérleg két nyelvére kezdené halmozni, hogy hányszor vesztettek vagy nyertek mérkőzést ellene, túlsúllyal az oldalára billenne a súlymérő. Ciklikusság és eszkaláció egyaránt megkapja a maga részét ezekben. Előbbi abban nyilvánul meg, hogy hol Khan, hol Dynti készül épp megadóan belesétálni az Öreg karjaiba, de nem sokkal követhetetlenebb ívű a szituációk komolyságának változása sem, ha csak az elsőt tartották meg emlékezetükben, aminek résztvevői felei egy kutya, egy elkoszlott köpeny és egy sziklából kivájt medencefürdő voltak. Onnét jutottak el odáig, hogy irhájukat úgy két órával ezelőtt kis híján pörkösre sütötték egy korábban házként működő, túlméretezett jénaitálban. Oldalt sandít a mellette izgő nőre, s bár magához nem vonja őt, keze lassú araszolásba kezd, mígnem felkutatja Dynti mancsát és rákulcsolhatja ujjait a lányéira. Egy másik vallomás pillanata ez.* - Tudod, a tegnap este különleges volt. *Félszeg mosoly gúnyájába öltözteti arcát, első szerelmesek állnak ilyen bátortalanul a választott színe elé, hogy torkukban dobogó szívvel nyújtsák át érzéseiket.*
- Még soha, senkit nem akartam ennyire megfojtani.
//Órákkal korábban//
- A tieitek közül mindenki ilyen megveszekedetten rajong a rumért, vagy csak te ápolsz ilyen kapcsolatot vele? *Az utolsó kortyból visszamaradt rum édes-sűrű ízét érzi még a Vörös ajkain, de nem emiatt odázza el abbéli sietségét, hogy máris tovaeressze magától a nőt. Az a fajta behatárolhatatlan kettősség jellemzi az iránta fűződő viszonyát, ami az erdei vadak kapcsolatát is többé-kevésbé leírhatja. Szükségük van egymásra, mert a másik nélkül a létezésük is elképzelhetetlen volna, ám ugyanennyire valószerűtlen, hogy egy egész életen át megtűrjék az örök együttlétet. Khan nem erőszakol magának semmit a párlatból, aminek az eredménye abban kezd formát ölteni, hogy a Vörös mind többet hagy el az egyébként őt mindenüvé elkövető gardedámokból, a gátlásokból.*
- Imádni való vagy, amikor zavarba hoznak. *Egy nappal ezelőtt Dynti kacarászhatott kedvére a Félszemű komédiajátékán, most eltérő okokból, de a férfi az, aki megadóztathatja a tanácstalanul pillogást és jussként egy nevetést vesz magához.* Nem kell mindegyikre azonnal megfelelned. Ha nem tetszik, akkor egyre sem. *Egyébként is kap egyetlen szót, ami mellett semmis-jelentéktelennek hatna bármi egyéb. A "minden" éppenséggel lehetne egy üres, tartalmatlan kifejezés is, a magabiztosságát pironkodva kereső lány arcát figyelve azonban pontosan tudja, hogy most nem a díszlet kedvéért szól ilyen formán a felelet. Rickert élettörténetét sem feszíti már tovább, a múltból előcitált név, az általa elhajított fiú neve nem véletlenül került éppen így említésre: a lehetséges konspirációk minden variációját a Vörös élénk képzelőerejére bízza innét. Nyugodtan megtarthatja a neki tetsző részeket és a már ezt megelőzően hallottakhoz igazíthatja vagy kicserélheti azokat, amik mellé az így kapott történet elemei jobban illenének. Nem tagadna meg semmilyen választ, ha Dynti rákérdezne, de a válaszok mesterkéltsége felett érzett gyanúját sem altathatná el igazán soha.* - Igazán tudni akarod, vagy csak tőlem is szeretnéd hallani, amitől már kimondatlanul is félsz? *Fesztelen könnyedséggel ejti ki akkor is a dolgot, ha élete egyik legmerészebb vállalkozásáról szólnak azok.* Kitörlöm az emberi emlékezetből. *A parancsra derékban enyhén meghajol és távozik egy időre a szobából. Amikor visszatér a faragott széktrónusában várakozó nőhöz, egy csontnyelű bicskát tart a kezében. Kipattintja az élesre köszörült pengét és a hosszú ujjú inget alkarnál fogva elkezdi felhasítani. A szétfoszló anyag lassan bontja ki magából a férfit, mintha metamorfózisán esne át: előkerülnek a fehérré hegedt sebnyomok, a harcosélet velejárói, a szálkás izomzat. Mindkét karján végighalad, mielőtt v-alakú bevágást ejtene a mellkasrészt takaró felületen.*
- Ismerek néhány lépést, amit örömmel járnék el úrnőmmel.
*Hazugság, de abból a fajtából, amit csak a nézőpont változtat azzá. Bizonyos szemszögből mindketten remek táncosoknak számítanak, csak nem az udvari körökben megszokott, agyonceremonializált hajbókolás szempontjából, hanem egy sokkal szabadabb stílusból képzettek. Érdekes gondolat volna átültetni egy kardpárbaj mozdulati elemeit úgy, hogy a felek nem akarnak a másiknak ártani. Az ing egyre határozottabb hajlandóságot kezd mutatni arra, hogy Lanawin gravitációja magához vonná a megszabdalt vászonanyagot: Dyntinek egyetlen ujja mozdulatába kerülne kisegíteni a férfit ebből a hámból.*
2318. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 17:36:07
Üzenet elküldve: 2016-04-25 17:36:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Rájöhettél volna már, hogy nem vagyok túl szófogadó. *Húzza be a fejét a két válla közé bűnbánóan.
Az apró szilánk okozta seben a vér megalvadt, ragacsos vörös anyaggal fedi be, őt pedig egyáltalán nem foglalkoztatja a dolog. Gyakorlatilag éppen csak túléltek egy kisebb katasztrófát, az efféle karcolások ilyenkor a legkevésbé sem számítanak már. Némi nyöszörgéssel fészkelődik a férfi mellett. Valahogy jól esne most odahajtania a fejét, de az nem engedelmeskedik, arról nem is szólva, hogy pár égési sérüléssel gazdagodtak mindketten, talán nem lenne jó ezeket felpiszkálni, így marad a helyén.
Kacagásához lassan társul a másiké is, mintha csak gúnyosan nyelvet öltenének a sors felé, azt kérdezvén, hogy: Csak ennyit tudsz? A komikus helyzetek, amelyek igaz, csak utólag tűnnek annak, végül mindig elkerülik a lehető legrosszabb végkifejletet, s inkább csak pár emlékkel és sebhellyel gazdagítja szereplőiket. Ha most mindketten bent égtek volna a tűzben, a világ sosem szerzett volna tudomást hollétükről, s otthon felejtett társaik vélhetőleg egy idő után belekényelmesednének a gondolatba, hogy egyedül haltak meg valahol. A Vörösről legalábbis egészen biztosan ezt feltételeznék szétszórtsága miatt.
A nevetés ugyan csillapodik, de azért kitart Khan újabb mondatához csatlakozva is.*
- Most csak kandalló, legutóbb egy ártatlan párkány… Ismerd be, hiába próbálsz meg távol tartani ezekből, vagy én téged, a környezet mindig ellenünk fog dolgozni. *A felismeréstől enyhén rémülten pillant fel az ég felé, mintha onnan várna valamit.* Csoda, hogy még nem csapott le ránk egy villám.
//Órákkal korábban//
- Most, hogy kérdezed… *Sunyin az ég felé ereszti tekintetét, pimasz mosollyal.
A másik közeledtére ugyan számít, de nem az első cselekedetre, ami a hátsójára mért néhány poroló mozzanatban teljesedik ki. Egészen aprót ugrik is az elsőre meglepettségében, de a kislányos viselkedés ennyiben nyilvánul meg.*
- Pedig… *Kezdené, de szót már nem kap. Az engesztelésként elvárt ár pedig kamatostul megfizetődik amint ajkai összeakadnak a férfiével, s ahogy Khan, úgy Dynti sem talál kivetni valót abban, hogy most ne szakítsa meg, vagy élvezze ki azt, ami hónapokig inkább csak kósza emlékkép volt, mi fele annyira sem kellemes, mint a gyakorlatban. Végül beízleli az ajkát, és még a férfi követlen közelében maradva szólal meg ismét.*
- Azt hiszem, az oltárra már nem is lesz szükség. *Előhúzza a háta mögül az üveget és a Félszemű elé emeli. Na, nem, nem adja neki át, a flaskát magasan a kezében tartva kívánja kimérni az adagot, amit enged elfogyasztani, ha már ilyen galád módon fogságba ejtette az üveget, amelyet ráadásul még csak nem is ő vett. Ezután pedig magát meg kínálja egy újabb korttyal.
Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt. Ismét abban a helyzetben találja magát, mint már annyiszor, hogy képtelen eldönteni, az igazat hallja, vagy csak a képzelet kreációját?*
- Abban az esetben, kik lennénk mi, hogy ítélkezzünk a tette felett? *Veti közbe a kérdést. Továbbra is nehéz eldönteni a homályos utalásokból, vagy a görbítésekről, hogy valóban megtudott-e egy részletet Khan talányos múltjából, vagy csak kibővíteni kívánja a választani valók listáját, miután kettőt már hallhatott a borászatnál, s azóta sem derült ki számára mi az igazság. Valahol jobb is ez így, a tudatlanság izgalmas, ugyanakkor kezd átesni azon a ponton, hogy többet kíván megtudni róla, mint amennyit eddig magáról el akart fedni.*
- Lehet ő már meg is tette helyettünk. Elvégre is, ez nem olyan, amit az ember elfeled. *Billenti félre a fejét. Szándékosan nem kérdez rá. Úgy dönt, az apránként elcsepegtetett információkból összerakott kirakós még mindig teljesebb képet ad a későbbiekben, mintha egy mondatban megtudna mindent a részletek nélkül.
Térdre ereszkedik és bemászik a kályhába (persze, csak ha üzemen kívül van), hogy meglesse, jó-e a gondolkodásának menete. Szeme szinte fel is csillan a préda láttán, de úgy dönt, még ott hagyja. Egyelőre van még egy üvegük, addig jó helyen van az ott, ahol van.
Főleg, hogy a „Téged akarlak” mondatra még a keze is megáll a levegőben, és a gondolat éket ver az agyának józan gondolataiért, és az érzelmekért felelős része közé, hogy semmiféle kapcsolatot ne tudjanak egymással létesíteni, így a kommunikáció most kizárt a vörös tincsek alatt. Bosszantó, hogy egyesek mennyire nyíltak tudnak lenni, ha ilyenről van szó, ő meg átmegy holmi üresfejű libába, és hebeg-habog.*
- Á… é… *Többnyire fordítva kellene működnie a dolognak, és inkább a vele szembe kerülők keresik a szavakat, mert, hogy, ha élete során férfiakhoz került közel, annak mindig előre megfontolt célja volt, Khannál viszont nem talál ilyet.*
- Túl sok a kérdés. *Nevetgél zavartan, majd megfordul, és továbbra is a földről térdelve néz a széken ücsörgőre.* Azt, hogy miként ugyan nem tudom megmondani, talán az is ijesztő részemről, ha kijelentem, hogy mit akarok. De… Mindent. *Nem túl egyértelmű részéről, de azért érthető a célzása, hogy mi tartozik bele a „minden”-be. Fel is egyenesedik végül a poros földről. Lesepri a térdét, megigazítja a ruháját, majd rendbe szedi a haját.*
- Mit kezdesz egy névvel? *Billenti oldalra a fejét, valamiért rosszat sejt, a lovagja szavaiból, s bár egyáltalán nem biztos, hogy jóra gondolt, mégis úgy érzi, nem árt valamivel kiegészíteni az eddig elcsepegtetett információit vénséges férjecskéjéről.* Inkább élvezzük ki, hogy ő nem tudja a tied.
*Előhúz egy széket és kényelmesen ráhelyezkedik, egyik lábát átveti a másikon és sokatmondó vigyorral tekint a férfi felé, mintegy jelezve, innentől fogva élni is kíván a jutalmával. Ám bőségzavarában nehéz lenne eldönteni, mi lenne, amit először ki akarna használni hatalmával.*
- Az Úrnőjének nem túl kedvére való a ház berendezésének látványa, úgyhogy kezdjük, mondjuk azzal, hogy megszabadul az ingétől. *Mi mással is indíthatna kéjenc hangon? Ha esetleg Khan elakarná sietni az öltözködést, hát felszólítja, hogy ne kapkodjon. Kérhetne ugyan sok mindent, hajvágást, cipőtisztítást, bármit, de nem ölebet akar faragni, s a szolga felállást sem úgy képzeli el, hogy minden férfiú tudatától megfossza őt.*
- Mmm… *Kortyol az italból, s végül az asztalra teszi. Lehet már csak annak hatása lesz a következő kérdés, de valahogy kedvet kapott hozzá.*
- Mondja csak, a szolgálóm tud táncolni? *Na persze, bár ezt egyelőre nem teszi hozzá, de kérdése nem arra irányul, hogy öltáncot kérjen… Bár, az sem lenne ellenére, de a lassan fejébe szálló alkohol arra ösztönzi, hogy ő is megmozgassa a végtagjait.*
- Rájöhettél volna már, hogy nem vagyok túl szófogadó. *Húzza be a fejét a két válla közé bűnbánóan.
Az apró szilánk okozta seben a vér megalvadt, ragacsos vörös anyaggal fedi be, őt pedig egyáltalán nem foglalkoztatja a dolog. Gyakorlatilag éppen csak túléltek egy kisebb katasztrófát, az efféle karcolások ilyenkor a legkevésbé sem számítanak már. Némi nyöszörgéssel fészkelődik a férfi mellett. Valahogy jól esne most odahajtania a fejét, de az nem engedelmeskedik, arról nem is szólva, hogy pár égési sérüléssel gazdagodtak mindketten, talán nem lenne jó ezeket felpiszkálni, így marad a helyén.
Kacagásához lassan társul a másiké is, mintha csak gúnyosan nyelvet öltenének a sors felé, azt kérdezvén, hogy: Csak ennyit tudsz? A komikus helyzetek, amelyek igaz, csak utólag tűnnek annak, végül mindig elkerülik a lehető legrosszabb végkifejletet, s inkább csak pár emlékkel és sebhellyel gazdagítja szereplőiket. Ha most mindketten bent égtek volna a tűzben, a világ sosem szerzett volna tudomást hollétükről, s otthon felejtett társaik vélhetőleg egy idő után belekényelmesednének a gondolatba, hogy egyedül haltak meg valahol. A Vörösről legalábbis egészen biztosan ezt feltételeznék szétszórtsága miatt.
A nevetés ugyan csillapodik, de azért kitart Khan újabb mondatához csatlakozva is.*
- Most csak kandalló, legutóbb egy ártatlan párkány… Ismerd be, hiába próbálsz meg távol tartani ezekből, vagy én téged, a környezet mindig ellenünk fog dolgozni. *A felismeréstől enyhén rémülten pillant fel az ég felé, mintha onnan várna valamit.* Csoda, hogy még nem csapott le ránk egy villám.
//Órákkal korábban//
- Most, hogy kérdezed… *Sunyin az ég felé ereszti tekintetét, pimasz mosollyal.
A másik közeledtére ugyan számít, de nem az első cselekedetre, ami a hátsójára mért néhány poroló mozzanatban teljesedik ki. Egészen aprót ugrik is az elsőre meglepettségében, de a kislányos viselkedés ennyiben nyilvánul meg.*
- Pedig… *Kezdené, de szót már nem kap. Az engesztelésként elvárt ár pedig kamatostul megfizetődik amint ajkai összeakadnak a férfiével, s ahogy Khan, úgy Dynti sem talál kivetni valót abban, hogy most ne szakítsa meg, vagy élvezze ki azt, ami hónapokig inkább csak kósza emlékkép volt, mi fele annyira sem kellemes, mint a gyakorlatban. Végül beízleli az ajkát, és még a férfi követlen közelében maradva szólal meg ismét.*
- Azt hiszem, az oltárra már nem is lesz szükség. *Előhúzza a háta mögül az üveget és a Félszemű elé emeli. Na, nem, nem adja neki át, a flaskát magasan a kezében tartva kívánja kimérni az adagot, amit enged elfogyasztani, ha már ilyen galád módon fogságba ejtette az üveget, amelyet ráadásul még csak nem is ő vett. Ezután pedig magát meg kínálja egy újabb korttyal.
Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt. Ismét abban a helyzetben találja magát, mint már annyiszor, hogy képtelen eldönteni, az igazat hallja, vagy csak a képzelet kreációját?*
- Abban az esetben, kik lennénk mi, hogy ítélkezzünk a tette felett? *Veti közbe a kérdést. Továbbra is nehéz eldönteni a homályos utalásokból, vagy a görbítésekről, hogy valóban megtudott-e egy részletet Khan talányos múltjából, vagy csak kibővíteni kívánja a választani valók listáját, miután kettőt már hallhatott a borászatnál, s azóta sem derült ki számára mi az igazság. Valahol jobb is ez így, a tudatlanság izgalmas, ugyanakkor kezd átesni azon a ponton, hogy többet kíván megtudni róla, mint amennyit eddig magáról el akart fedni.*
- Lehet ő már meg is tette helyettünk. Elvégre is, ez nem olyan, amit az ember elfeled. *Billenti félre a fejét. Szándékosan nem kérdez rá. Úgy dönt, az apránként elcsepegtetett információkból összerakott kirakós még mindig teljesebb képet ad a későbbiekben, mintha egy mondatban megtudna mindent a részletek nélkül.
Térdre ereszkedik és bemászik a kályhába (persze, csak ha üzemen kívül van), hogy meglesse, jó-e a gondolkodásának menete. Szeme szinte fel is csillan a préda láttán, de úgy dönt, még ott hagyja. Egyelőre van még egy üvegük, addig jó helyen van az ott, ahol van.
Főleg, hogy a „Téged akarlak” mondatra még a keze is megáll a levegőben, és a gondolat éket ver az agyának józan gondolataiért, és az érzelmekért felelős része közé, hogy semmiféle kapcsolatot ne tudjanak egymással létesíteni, így a kommunikáció most kizárt a vörös tincsek alatt. Bosszantó, hogy egyesek mennyire nyíltak tudnak lenni, ha ilyenről van szó, ő meg átmegy holmi üresfejű libába, és hebeg-habog.*
- Á… é… *Többnyire fordítva kellene működnie a dolognak, és inkább a vele szembe kerülők keresik a szavakat, mert, hogy, ha élete során férfiakhoz került közel, annak mindig előre megfontolt célja volt, Khannál viszont nem talál ilyet.*
- Túl sok a kérdés. *Nevetgél zavartan, majd megfordul, és továbbra is a földről térdelve néz a széken ücsörgőre.* Azt, hogy miként ugyan nem tudom megmondani, talán az is ijesztő részemről, ha kijelentem, hogy mit akarok. De… Mindent. *Nem túl egyértelmű részéről, de azért érthető a célzása, hogy mi tartozik bele a „minden”-be. Fel is egyenesedik végül a poros földről. Lesepri a térdét, megigazítja a ruháját, majd rendbe szedi a haját.*
- Mit kezdesz egy névvel? *Billenti oldalra a fejét, valamiért rosszat sejt, a lovagja szavaiból, s bár egyáltalán nem biztos, hogy jóra gondolt, mégis úgy érzi, nem árt valamivel kiegészíteni az eddig elcsepegtetett információit vénséges férjecskéjéről.* Inkább élvezzük ki, hogy ő nem tudja a tied.
*Előhúz egy széket és kényelmesen ráhelyezkedik, egyik lábát átveti a másikon és sokatmondó vigyorral tekint a férfi felé, mintegy jelezve, innentől fogva élni is kíván a jutalmával. Ám bőségzavarában nehéz lenne eldönteni, mi lenne, amit először ki akarna használni hatalmával.*
- Az Úrnőjének nem túl kedvére való a ház berendezésének látványa, úgyhogy kezdjük, mondjuk azzal, hogy megszabadul az ingétől. *Mi mással is indíthatna kéjenc hangon? Ha esetleg Khan elakarná sietni az öltözködést, hát felszólítja, hogy ne kapkodjon. Kérhetne ugyan sok mindent, hajvágást, cipőtisztítást, bármit, de nem ölebet akar faragni, s a szolga felállást sem úgy képzeli el, hogy minden férfiú tudatától megfossza őt.*
- Mmm… *Kortyol az italból, s végül az asztalra teszi. Lehet már csak annak hatása lesz a következő kérdés, de valahogy kedvet kapott hozzá.*
- Mondja csak, a szolgálóm tud táncolni? *Na persze, bár ezt egyelőre nem teszi hozzá, de kérdése nem arra irányul, hogy öltáncot kérjen… Bár, az sem lenne ellenére, de a lassan fejébe szálló alkohol arra ösztönzi, hogy ő is megmozgassa a végtagjait.*
2317. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-24 22:22:16
Üzenet elküldve: 2016-04-24 22:22:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Gondolataiba merülve halad lova nyergében ülve. Szerencsére a kölyök tanítása előrehaladt már annyira, hogy ne bóklásszon el tőle túl messzire, még ha megannyi érdekes inger is éri, mint most.
Az útról hamar letér, hiszen az erdőben kell tovább haladnia észak felé. Hallotta mi történt a karavánpihenővel, de a veszély nem riasztja, nem érdekli. Üresnek érzi magát belül, és üressé vált a világ, amit érezni tud most, az csupán a fájdalom és a veszteség. Hiába kellett megannyi problémával szembenéznie, az utóbbi napok, hetek oly sok reménnyel kecsegtették. És mintha a sors egy éles karddal csapott volna le, egy éles vágással mindennek vége. Már csupán abban reménykedhet, hogy időben északra ér, és végső búcsút vehet urától.*
Az útról hamar letér, hiszen az erdőben kell tovább haladnia észak felé. Hallotta mi történt a karavánpihenővel, de a veszély nem riasztja, nem érdekli. Üresnek érzi magát belül, és üressé vált a világ, amit érezni tud most, az csupán a fájdalom és a veszteség. Hiába kellett megannyi problémával szembenéznie, az utóbbi napok, hetek oly sok reménnyel kecsegtették. És mintha a sors egy éles karddal csapott volna le, egy éles vágással mindennek vége. Már csupán abban reménykedhet, hogy időben északra ér, és végső búcsút vehet urától.*
2316. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-21 15:14:34
Üzenet elküldve: 2016-04-21 15:14:34
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Arthenior felé vezető földútra térve elgondolkozik az erdőben hallott, számára szokatlan hang forrásán.* ~Lehetett állat, egy nagy és félelmetes lény.~ *Kiveszi irhatáskájából jegyzeteit, melyeket utazási során jegyzett fel.* ~Állatok, emlősök, ragadozók...~ *Lapozza fel a kis könyvet* ~Meg is van. Irbisz, erdei nagymacska.~ *Olvassa fel magában.* ~Nem lenne jó ötlet közelebbről is megismerni! Jó ég tudná, mit tenne velem. Biztos nem ízlenék neki, kinek kellene egy ilyen vénember?~ *Elmosolyodik. Büszkén nyugtázza, hogy ilyen gyorsan rájött a rejtélyre. Visszateszi a könyvecskét a táskájába és megindul vissza a városba.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2016.04.21 21:20:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2016.04.21 21:20:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
2315. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-21 11:52:54
Üzenet elküldve: 2016-04-21 11:52:54
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Az út hosszú és váratlanul hideg. Az éj meg sötét és tele iszonyattal. Nem gondolta hogy három rabszolga ennyire megkeseríti majd ezt a pár napot amíg visszaérnek a városba, lényegesen tovább tart ugyanis velük utazni mint az ork hordával. A sok pihenő, a lassú léptek és az állandó siránkozás próbára teszi a türelmét, de szerencsére győzedelmeskedik ebben a csatában. Legalább megtud róluk pár dolgot és ők is róla meg Hagrarékról, lát egy újabb szemmel ebben az ocsmány világban. A város látványa mégis kifejezett boldogsággal tölti el, megszabadulhat végre a koloncaitól és pihenhet. Jó lesz végre pihenni, régen nem pihent már pedig nagyon kimerítő napok vannak a háta mögött.*
2314. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-21 11:06:04
Üzenet elküldve: 2016-04-21 11:06:04
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Visszaút//
*Hamarosan kiér a város határából és már csak távolról látja. Rátér a kereskedőútra, ami a valamikori karavánpihenőhöz vezet, és elindul, hogy átkeljen a hídon is. Még elég sok gyaloglás áll előtte, mielőtt visszaér az orkok táborába.
A terv az, hogy megnézi, hogy vannak a sérültek, aztán, ha rossz formában találja őket, visszafordul, és hoz némi varázsitalt a piacról.*
*Hamarosan kiér a város határából és már csak távolról látja. Rátér a kereskedőútra, ami a valamikori karavánpihenőhöz vezet, és elindul, hogy átkeljen a hídon is. Még elég sok gyaloglás áll előtte, mielőtt visszaér az orkok táborába.
A terv az, hogy megnézi, hogy vannak a sérültek, aztán, ha rossz formában találja őket, visszafordul, és hoz némi varázsitalt a piacról.*
2313. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-20 21:08:02
Üzenet elküldve: 2016-04-20 21:08:02
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Hány alkalommal is kértelek meg rá, hogy oltsd el az összes gyertyát, ha ágyba mégy? *Tarkója alá halmoz egy nagyobb adag szalmát és úgy heveredik el az így készített fekhelyén, mintha a legkényelmesebb pilledunnák közé ereszkedett volna és nem most lenne kénytelen végignézni, ahogy a völgyben lelt nyugalom utolsó tégladarabját is kidöntik helyéről a fékevesztett lángok. A kitartó-halkan pergő eső zenéje ugyan némileg ellensúlyozza a gerendákat harapó lángok erőszakos, recsegő hangját, de a kép igencsak tünékeny, mert távoztával a tűz füstoszlopokra cseréltetik. A megmaradt jószágok talán visszatérnek még megszokásból, a többségük azonban nem éli túl a soron következő éjszakát az erdőségben. Nem csatlakozik a Vöröshöz nevetésben, legalábbis nem azonnal. Az arcát mogorva tartásban vigyázó érzések egy picinyt még makacskodnak, a helyzet abszurditására ismervén azonban kénytelenek feladni hasztalan szélmalomharcukat: találkozóik kivétel nélkül tragédiák egész sorát indítják meg, minden alkalommal más jellegűt, de nem kevésbé önveszélyest.*
- Többet nem engedlek semmilyen kandalló közelébe.
//Órákkal korábban//
- Számít az tényleg, hogy én mit gondolok, ha a rum ellen vagy mellett akarnék érvelni? *Poétai kérdés, ha a lánynak döntést kellene hoznia bármiben, ahol a mérleg egyik nyelvét a Félszemű, a másikat egy üveg rum képviseli, egy szekundumra se tántorodna el szilárd elképzelésétől, efelől szemernyi kétség sem feszíti Khan mellkasát. Gyanakvó pillantással kénytelen végigmérni a palackkal diskurzust folytatót, utóbb vonakodva elismerni, hogy az ő véleményét ki nem kérő ítélethozatal mértéke igen jutányos és bolond volna bármilyen rossz szót emelni a teljesítése ellen. Ennek eleget is tesz úgy, hogy leporolja a Vörös fenekéről a port.* - Az előbb, amikor az éléskamrában körülnéztél az alsó polcok környékén, néhány pók beszőtt. *Rámér néhány suhintással a feszes hátsóra, egyben a szóbeli replikához elengedhetetlen levegőtől is megfosztja Dyntit azzal, hogy a rum követelte engesztelés csókját megfizeti maradéktalanul. Nem titkolt önzéssel ezt a pillanatot alaposan meg is nyújtja, mert nem lát rá semmilyen épeszű okot, amiért a nő iránt érzett vágyát bármilyen formában még lepleznie kellene.*
- Vagy mindannyiunkat megvezettek és az itt élő Rickert nem is az a férfi volt, akinek idáig hittük, talán tévedtünk a személyt illetően. Mi van, ha a fiú, megtudván honnét származik s mi lett anyja sorsa, megszabadította apját is a létezés terhétől, majd örökébe lépett és eldobva magától egy kéretlen nevet, újat választott magának. Az atyáét, a gyűlölet forrásáét, hogy mindenhova elkísérje és sohase felejtse el, milyen világ is a halandóké? *Nem sok boldog véget lelő mesét hallhatott-ismerhet a Félszemű, az elég evidensnek tűnik abból, hogy a már-már széppé kerekedő históriát egy huszárvágással visszataszítja oda, ami a legtöbb ilyen jellegű történet alapját ihleti: a valóság.*
- S mindez nem is most, hanem két bő emberöltővel ezelőtt történt, mi pedig csak tanakodhatunk arról, hogy melyik is volt az igazi Rickert. *A célzást elérti persze és nem véletlenül használta saját, elhajított nevét is a történetszövés egy pontján, de most nem érez motivációt magában ahhoz, hogy ennél mélyebben is beleásson ebbe. A feladvány, mint ahogyan azzal számolt is, nem sokat időzik megoldatlanul a lány fejében, az udvarról rögvest visszafordítja mindkettejüket, s lévén a kályha falához rögzítve valóban megleli a "kincset", Khan egy széket húz ülepe alá. A rum iránti hajszának ezennel vége.* - Én téged akarlak. Abban még nem vagyok biztos, hogy te mit akarsz és ha akarod ugyan, azt hogyan? *Kacifántos megfogalmazás, tartalmazza viszont a lényeget is. De innentől fogva már másfajta megfogalmazással kell élnie, amikor a Vöröst címezi, hiszen az alku megköttetett és szándékában áll tartani is magát hozzá. A szerep mindazonáltal nem lesz teljesen ismeretlen előtte, hisz három teljes évszakkal ezelőtt már volt egy próbameghallgatása fenn a hegyekben és akkorról úgy rémlik, hogy a kalóznő egész elégedett volt a teljesítményével.* - Az én jutalmam egy név volt, amit már meg is kaptam. *Rég járt már Lihanechben és biztosra veszi, hogy az azóta eltelt időben már elfeledték azokat a mütyürnyi kihágásait, ami miatt a város több kocsmájából is kitiltották és a herceg uracska is biztosan elfeledte már azt a teljesen gyámoltalan incidenst, amikor a Félszemű részegen a szellemei képességeiről alkotott véleményét azzal fejezte ki, hogy belevizelt az uraság szobrát körbeölelő szökőkútba.*
- Úrnőm, rendelkezzen velem. Alászolgálja vagyok.
A hozzászólás írója (Khan Lero) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.04.20 21:09:06
- Hány alkalommal is kértelek meg rá, hogy oltsd el az összes gyertyát, ha ágyba mégy? *Tarkója alá halmoz egy nagyobb adag szalmát és úgy heveredik el az így készített fekhelyén, mintha a legkényelmesebb pilledunnák közé ereszkedett volna és nem most lenne kénytelen végignézni, ahogy a völgyben lelt nyugalom utolsó tégladarabját is kidöntik helyéről a fékevesztett lángok. A kitartó-halkan pergő eső zenéje ugyan némileg ellensúlyozza a gerendákat harapó lángok erőszakos, recsegő hangját, de a kép igencsak tünékeny, mert távoztával a tűz füstoszlopokra cseréltetik. A megmaradt jószágok talán visszatérnek még megszokásból, a többségük azonban nem éli túl a soron következő éjszakát az erdőségben. Nem csatlakozik a Vöröshöz nevetésben, legalábbis nem azonnal. Az arcát mogorva tartásban vigyázó érzések egy picinyt még makacskodnak, a helyzet abszurditására ismervén azonban kénytelenek feladni hasztalan szélmalomharcukat: találkozóik kivétel nélkül tragédiák egész sorát indítják meg, minden alkalommal más jellegűt, de nem kevésbé önveszélyest.*
- Többet nem engedlek semmilyen kandalló közelébe.
//Órákkal korábban//
- Számít az tényleg, hogy én mit gondolok, ha a rum ellen vagy mellett akarnék érvelni? *Poétai kérdés, ha a lánynak döntést kellene hoznia bármiben, ahol a mérleg egyik nyelvét a Félszemű, a másikat egy üveg rum képviseli, egy szekundumra se tántorodna el szilárd elképzelésétől, efelől szemernyi kétség sem feszíti Khan mellkasát. Gyanakvó pillantással kénytelen végigmérni a palackkal diskurzust folytatót, utóbb vonakodva elismerni, hogy az ő véleményét ki nem kérő ítélethozatal mértéke igen jutányos és bolond volna bármilyen rossz szót emelni a teljesítése ellen. Ennek eleget is tesz úgy, hogy leporolja a Vörös fenekéről a port.* - Az előbb, amikor az éléskamrában körülnéztél az alsó polcok környékén, néhány pók beszőtt. *Rámér néhány suhintással a feszes hátsóra, egyben a szóbeli replikához elengedhetetlen levegőtől is megfosztja Dyntit azzal, hogy a rum követelte engesztelés csókját megfizeti maradéktalanul. Nem titkolt önzéssel ezt a pillanatot alaposan meg is nyújtja, mert nem lát rá semmilyen épeszű okot, amiért a nő iránt érzett vágyát bármilyen formában még lepleznie kellene.*
- Vagy mindannyiunkat megvezettek és az itt élő Rickert nem is az a férfi volt, akinek idáig hittük, talán tévedtünk a személyt illetően. Mi van, ha a fiú, megtudván honnét származik s mi lett anyja sorsa, megszabadította apját is a létezés terhétől, majd örökébe lépett és eldobva magától egy kéretlen nevet, újat választott magának. Az atyáét, a gyűlölet forrásáét, hogy mindenhova elkísérje és sohase felejtse el, milyen világ is a halandóké? *Nem sok boldog véget lelő mesét hallhatott-ismerhet a Félszemű, az elég evidensnek tűnik abból, hogy a már-már széppé kerekedő históriát egy huszárvágással visszataszítja oda, ami a legtöbb ilyen jellegű történet alapját ihleti: a valóság.*
- S mindez nem is most, hanem két bő emberöltővel ezelőtt történt, mi pedig csak tanakodhatunk arról, hogy melyik is volt az igazi Rickert. *A célzást elérti persze és nem véletlenül használta saját, elhajított nevét is a történetszövés egy pontján, de most nem érez motivációt magában ahhoz, hogy ennél mélyebben is beleásson ebbe. A feladvány, mint ahogyan azzal számolt is, nem sokat időzik megoldatlanul a lány fejében, az udvarról rögvest visszafordítja mindkettejüket, s lévén a kályha falához rögzítve valóban megleli a "kincset", Khan egy széket húz ülepe alá. A rum iránti hajszának ezennel vége.* - Én téged akarlak. Abban még nem vagyok biztos, hogy te mit akarsz és ha akarod ugyan, azt hogyan? *Kacifántos megfogalmazás, tartalmazza viszont a lényeget is. De innentől fogva már másfajta megfogalmazással kell élnie, amikor a Vöröst címezi, hiszen az alku megköttetett és szándékában áll tartani is magát hozzá. A szerep mindazonáltal nem lesz teljesen ismeretlen előtte, hisz három teljes évszakkal ezelőtt már volt egy próbameghallgatása fenn a hegyekben és akkorról úgy rémlik, hogy a kalóznő egész elégedett volt a teljesítményével.* - Az én jutalmam egy név volt, amit már meg is kaptam. *Rég járt már Lihanechben és biztosra veszi, hogy az azóta eltelt időben már elfeledték azokat a mütyürnyi kihágásait, ami miatt a város több kocsmájából is kitiltották és a herceg uracska is biztosan elfeledte már azt a teljesen gyámoltalan incidenst, amikor a Félszemű részegen a szellemei képességeiről alkotott véleményét azzal fejezte ki, hogy belevizelt az uraság szobrát körbeölelő szökőkútba.*
- Úrnőm, rendelkezzen velem. Alászolgálja vagyok.
A hozzászólás írója (Khan Lero) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.04.20 21:09:06
2312. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-19 20:57:21
Üzenet elküldve: 2016-04-19 20:57:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Bőre enyhén megpirult, húzódik minden egyes mozdulatával, arca pedig ég. Szerencsére nem szó szerint, de kellő mértékben zavarja. Khan krákogására fordul oldalra, fejét enyhén megbillenti, ő sem szól most semmit. Az események olyan gyorsan történtek, hogy talán feldolgozni sem igazán tudja még. Egyik kezének ujjai közé a táskájának a szárát gyűri, a másikkal Khant találja meg, hogy végül itt hagyják a füstölgő romokat, a mérgező levegőt, a forróságot és az esőt, amely most kifejezetten jókor érkezik. Fel is pillant egy fél másodpercre, hogy az arcára cseppenő víz lehűtse, hajából kimossa a kéretlen szagokat, s csak ezután követi őt. Lelöki a kormos táskát a földre, mellé a kardot, majd lassan mellé heveredik. Leteszi fejét a szalmára, és egyetlen dolgot tesz. Elkezd nevetni.
Ha ők ketten összekerülnek, az maga az apokalipszis.*
//Órákkal korábban//
- Mmm… Attól tartok az oltár ide kevés lesz, te nem így gondolod? *Az utolsó mondatrészt ismét az üvegnek szenteli, majd a füléhez tartja, mintha csak hallgatná, amit mond.* De igen Úrnőm. *Változtatja el a hangját. Igaz, ha létezik is olyan idősík a világon, amelyben a rum beszél, egészen biztosan nem ezt a vékony hangot képzelné mellé az ember. Ezt valahol ő is realizálja, ezért Khan következő kérdése után, bár ismét a füléhez emeli, most inkább úgy tesz, mintha az csak suttogna.*
- Hogy mi? Jaj, ezt nem kérheted. *Felettébb különös társalgása csak folytatódik az üveggel, miközben néhány pillantást vet a Félszemű felé is sunyin mosolyogva.* Hát jó. Azt mondja, hogy egy csókkal kiengesztelheted. Sajnos azonban… *Dugja háta mögé a flaskát és kihúzza magát.* Ő azt nem tudja behajtani.
*Kutatása során folyamatosan falakba ütközik, szó szerint és elvonatkoztatva is, hiszen a drága italnak nyoma sincs, bárhol is keresi. Néha már kételkedik is a létezésében, de hát ennyire kegyetlen tréfát még Khan sem űzhetne vele. Mert, hát megbocsátható volt, amikor szőlőbirtokosnak adta ki magát, vagy, amikor eljátszotta, hogy beleesik a szikláról a vízbe, még az is, hogy képes volt kihasználni emlékezetkihagyását, hogy kiszedjen belőle dolgokat… Na de a rumról hazudni! Az álnok lenne.
Bár továbbra is a kis parasztház tulajdonosának életéről beszélnek, azért Dynti figyelmét nem kerülje el a Leon név, minthogy rémlik neki, hogy azelőtt ezen a néven szólították Khant. Nem gondol bele többet a történetbe, amely egyre kerekebbé is válik.*
- S mégis egyedül halt meg. Talán a fia később, miután rájött, hogy anyját miatta alázták meg, úgy döntött, hogy inkább hagyja a nemzőjét? Vaaagy… Hmm nem is. A fiú is megelégelte a paraszti létet és elindult a maga szerencséjét kipróbálni. Mondjuk zsoldos lett.
*A kincsestérkép terén megint belefagy a szó. Savanyú, durcás képet vág, mint ma már annyiszor, amikor csak szembe került saját gondolatmenetével.*
- Ajj már. *Morog is mellé.* De, előfordul, hogy megtaláljuk valaki MÁS kincséhez az utat, a te kincsed pedig a rum, amihez én keresem az utat. *Letakarja a félszemét, a másik kezével pedig kampót formál.* Arr!
*A feladvány hallatán kétségbeesett grimaszba rendeződik az ábrázata. Nincs az a természetfeletti lény, hogy ő ezt kitalálja az biztos. Ami a logikai képességeit illeti, vannak hiányosságai, a racionalitásnak és az ép észnek szintén, így gyakorlatilag a rumról elmondhat.*
~ Létezik olyan, hogy az ivástól rosszul lehet lenni?~ *A kérdés mellé elmélázik, egészen addig, amíg tarkón nem csapja a Félszemű hangja és a hozzátartozó téma. Nagyot nyel, és menet közben a ruháját kezdi piszkálgatni. Amíg Khan teljesen őszintén képes volt egy ilyenre válaszolni, s nem burkolózik tabuk mögé, addig Dyntinek ez nehezére esik.*
- Hát én öhm… *Akár oda is lökhetne valami hazugságot, ahogy teszi azt mindig, de nincs olyan kifogás, ami megállna a talpán ebben a helyzetben.* Kíváncsi voltam… Kíváncsi voltam, hogy mit akarsz, na meg… hogy mi ez. *Mert még, ha fel is merül a fejében a gondolat, hogy valamiféleképpen behatárolja a kettőjük között fennálló viszonyt, vagy az agya kezd el hangosan tiltakozni, vagy egyéb problémákba ütközik. Hiszen egy éjszakás kalandnak már bőven nem lehetne hívni, a komoly kapcsolattól pedig szintúgy távol áll. Egy valamit tud csak, s talán az elég is, hogy mindketten kellően szenvedélyes alkatok ahhoz, hogy, amint egymáshoz leheletnyi távolságba kerülnek, az tüzes legyen… *
~ Várjunk csak!~ *Megtorpan a menetben és felkacag.*
- Tűz! *Kurjant fel.* Hát persze, hogy a tűz. *Így utólag már annyira egyszerűnek is tűnik a feladvány, holott kellett hozzá némi idő, mire leesett.*
- A dögök várhatnak! *Megindul vissza a házba. Sőt, nem is csak indul, hanem fut, hogy a tűzrakó helyhez siessen és átkutassa. Nem tudja, hogy a lovag végül visszamegy-e vele a házba, vagy az udvaron várja-e meg, amíg a lány a jussát keresi, de, ha mögötte van, még egy kérdést fel kell tennie neki.*
- És mi is volt a te jutalmad?
*Bőre enyhén megpirult, húzódik minden egyes mozdulatával, arca pedig ég. Szerencsére nem szó szerint, de kellő mértékben zavarja. Khan krákogására fordul oldalra, fejét enyhén megbillenti, ő sem szól most semmit. Az események olyan gyorsan történtek, hogy talán feldolgozni sem igazán tudja még. Egyik kezének ujjai közé a táskájának a szárát gyűri, a másikkal Khant találja meg, hogy végül itt hagyják a füstölgő romokat, a mérgező levegőt, a forróságot és az esőt, amely most kifejezetten jókor érkezik. Fel is pillant egy fél másodpercre, hogy az arcára cseppenő víz lehűtse, hajából kimossa a kéretlen szagokat, s csak ezután követi őt. Lelöki a kormos táskát a földre, mellé a kardot, majd lassan mellé heveredik. Leteszi fejét a szalmára, és egyetlen dolgot tesz. Elkezd nevetni.
Ha ők ketten összekerülnek, az maga az apokalipszis.*
//Órákkal korábban//
- Mmm… Attól tartok az oltár ide kevés lesz, te nem így gondolod? *Az utolsó mondatrészt ismét az üvegnek szenteli, majd a füléhez tartja, mintha csak hallgatná, amit mond.* De igen Úrnőm. *Változtatja el a hangját. Igaz, ha létezik is olyan idősík a világon, amelyben a rum beszél, egészen biztosan nem ezt a vékony hangot képzelné mellé az ember. Ezt valahol ő is realizálja, ezért Khan következő kérdése után, bár ismét a füléhez emeli, most inkább úgy tesz, mintha az csak suttogna.*
- Hogy mi? Jaj, ezt nem kérheted. *Felettébb különös társalgása csak folytatódik az üveggel, miközben néhány pillantást vet a Félszemű felé is sunyin mosolyogva.* Hát jó. Azt mondja, hogy egy csókkal kiengesztelheted. Sajnos azonban… *Dugja háta mögé a flaskát és kihúzza magát.* Ő azt nem tudja behajtani.
*Kutatása során folyamatosan falakba ütközik, szó szerint és elvonatkoztatva is, hiszen a drága italnak nyoma sincs, bárhol is keresi. Néha már kételkedik is a létezésében, de hát ennyire kegyetlen tréfát még Khan sem űzhetne vele. Mert, hát megbocsátható volt, amikor szőlőbirtokosnak adta ki magát, vagy, amikor eljátszotta, hogy beleesik a szikláról a vízbe, még az is, hogy képes volt kihasználni emlékezetkihagyását, hogy kiszedjen belőle dolgokat… Na de a rumról hazudni! Az álnok lenne.
Bár továbbra is a kis parasztház tulajdonosának életéről beszélnek, azért Dynti figyelmét nem kerülje el a Leon név, minthogy rémlik neki, hogy azelőtt ezen a néven szólították Khant. Nem gondol bele többet a történetbe, amely egyre kerekebbé is válik.*
- S mégis egyedül halt meg. Talán a fia később, miután rájött, hogy anyját miatta alázták meg, úgy döntött, hogy inkább hagyja a nemzőjét? Vaaagy… Hmm nem is. A fiú is megelégelte a paraszti létet és elindult a maga szerencséjét kipróbálni. Mondjuk zsoldos lett.
*A kincsestérkép terén megint belefagy a szó. Savanyú, durcás képet vág, mint ma már annyiszor, amikor csak szembe került saját gondolatmenetével.*
- Ajj már. *Morog is mellé.* De, előfordul, hogy megtaláljuk valaki MÁS kincséhez az utat, a te kincsed pedig a rum, amihez én keresem az utat. *Letakarja a félszemét, a másik kezével pedig kampót formál.* Arr!
*A feladvány hallatán kétségbeesett grimaszba rendeződik az ábrázata. Nincs az a természetfeletti lény, hogy ő ezt kitalálja az biztos. Ami a logikai képességeit illeti, vannak hiányosságai, a racionalitásnak és az ép észnek szintén, így gyakorlatilag a rumról elmondhat.*
~ Létezik olyan, hogy az ivástól rosszul lehet lenni?~ *A kérdés mellé elmélázik, egészen addig, amíg tarkón nem csapja a Félszemű hangja és a hozzátartozó téma. Nagyot nyel, és menet közben a ruháját kezdi piszkálgatni. Amíg Khan teljesen őszintén képes volt egy ilyenre válaszolni, s nem burkolózik tabuk mögé, addig Dyntinek ez nehezére esik.*
- Hát én öhm… *Akár oda is lökhetne valami hazugságot, ahogy teszi azt mindig, de nincs olyan kifogás, ami megállna a talpán ebben a helyzetben.* Kíváncsi voltam… Kíváncsi voltam, hogy mit akarsz, na meg… hogy mi ez. *Mert még, ha fel is merül a fejében a gondolat, hogy valamiféleképpen behatárolja a kettőjük között fennálló viszonyt, vagy az agya kezd el hangosan tiltakozni, vagy egyéb problémákba ütközik. Hiszen egy éjszakás kalandnak már bőven nem lehetne hívni, a komoly kapcsolattól pedig szintúgy távol áll. Egy valamit tud csak, s talán az elég is, hogy mindketten kellően szenvedélyes alkatok ahhoz, hogy, amint egymáshoz leheletnyi távolságba kerülnek, az tüzes legyen… *
~ Várjunk csak!~ *Megtorpan a menetben és felkacag.*
- Tűz! *Kurjant fel.* Hát persze, hogy a tűz. *Így utólag már annyira egyszerűnek is tűnik a feladvány, holott kellett hozzá némi idő, mire leesett.*
- A dögök várhatnak! *Megindul vissza a házba. Sőt, nem is csak indul, hanem fut, hogy a tűzrakó helyhez siessen és átkutassa. Nem tudja, hogy a lovag végül visszamegy-e vele a házba, vagy az udvaron várja-e meg, amíg a lány a jussát keresi, de, ha mögötte van, még egy kérdést fel kell tennie neki.*
- És mi is volt a te jutalmad?
2311. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-19 20:36:54
Üzenet elküldve: 2016-04-19 20:36:54
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kormot köhög fel és pernyét könnyezik a szeme, de élnek, mindketten és ahogy mondani szokás, ez is valami. Ahogy a Vörösre tekint, önkéntelenül is az az első gondolata, hogy a nő most már tényszerűen elmondhatja magáról: "engem a tűz csókolt meg". Ahogy elnéz oldalirányt, az utolsó támfal is összeroskad saját súlya alatt, parázspilléket szórva a levegőbe és új erőt lehelve a hamvadóban lévő tűzbe. Rickert egykori otthonából egy üszkös, fekete folt marad csak, amikor a tűz lakomája végére ér. Az állatok szétszaladtak, szerencsésnek mégis azok mondhatnák magukat, akiket a lángok vittek el. A völgyben fészkelő vadak terített asztalt kaptak vacsora gyanánt.* - Kh-kh-khrmmm. *Nem erőlteti azt, ami még nem megy, a beszéd helyett inkább a kimentett javak felé vet egy lajstromozó pillantást. Ez nem tart túl sokáig, lévén alig akad olyan elszámolható ingóság, ami megúszta volna épségében a tüzet. Ekkor éri a Félszemű vállát az első esőcsepp. Leszegi fejét, tartása megereszkedik, s mintha csak azt kívánná, "öljetek inkább meg", morózus hangulatban, nyögésbe fúló sóhajtást hallat. Semmihez sem fűlik kevésbé a foga most, mint a beszédhez, így hát nem is teszi. A talpalatnyi vászonanyagból batyu kerekedik, ezt a hátára csapja, a Vöröst meg karon. Az égmorajlás elől a csűr romjai közé veszi magukat. A völgyfarm egyetlen helye, aminek egy traktusa (többé-kevésbé) sértetlenül átvészelte a férfi és nő harcának következményét. Szalmaágyra veti magát, a csomagot is leveti maguk mellé, hogy aztán innét nézze végig, miként próbálja az eső elmosni pusztításuk művét.*
//Órákkal korábban//
- Kettőnk közül te látnád nagyobb kárát. *Önelégülten somolyog saját elmésségén, ahogyan mindig is teszi, ha különösen büszke valamilyen replikájára. Az nem kevésbé mulattató tény, hogy Dyntit sokkal könnyebb kihozni a sodrából, ha szeretett italáról zeng néhány becsmérlő szót. Most alig karcolta meg a jéghegy csúcsát a vádlással, a lány mégis szent kötelességének érzi, hogy a gyámoltalan ital védelmére keljen a Félszemű ellenében: olyan szívhez szóló az odaadása, hogy egy ponton Khan komolyan elgondolkozik, képes volna-e valaha is olyan hatást gyakorolni Dyntire, mint a rum?* - Rögtön barkácsolok neki egy házi oltárt, csak hadd menjek ki a kalapácsomért a pajtába. *Komolytalan hangvételét azzal egyértelműsítené, hogy bandzsít is mellé, de mint mindig, most is utólag eszmél csak rá, hogy ebből talán feleannyi sem látszik a szemtapasz miatt.* Ötletek esetleg arra, hogy ha a szentély nem engesztelné ki Őrumságát? *A kutatás ideje alatt, a néhány kiszólás jellegű megjegyzést nem számítva, ő csendes szemlélő csupán, aki egy-egy helyszínen járva jelentőségteljesnek szánt arckifejezéssel próbálja navigálni a szesz bűvkörében élő Vöröst. Ha ezek ketten együtt élnének huzamosabb ideig és volna a házban mellé egy tisztességes rumkészlet is, idővel talán még féltékennyé is tenné a párlat azzal, hogy milyen módon manipulálja a lányt. Sem a szekrények, sem a szobákban lelt egyéb berendezési tárgyak tüzetes átvizsgálása nem vezet eredményre: bárhova rejtette is el a második butéliát a Félszemű, az evidensnek számító tippek egyike sem válik be. A keresés folytatódik.* - Nem és, inkább de. A gyerekkel nem tudott mit kezdeni. Az asszonyt megszégyenítette és senki nem emelt szót az ellen, hogy egyszeriben egy új, fiatal arát vett magához. A csecsemő lelencházba került, távol a túl kíváncsi szemektől, amelyek a ház urának szégyenfoltját láthatták volna benne. Rickert addigra messze járt már, de nincs olyan sarka a világnak, ahová az embert ne kísérné el a lelkiismerete, s neki, minden kétségbevonható tette ellenére, volt olyanja. Évekkel később, amikor már egyetlen nyugodt éjszakát sem hagyott neki, visszatért a városba és magával vitte a fiút. Hetekig tartott még lóháton is az útjuk, de amikor megérkeztek a dombra és leemelte a nyeregből a fiút tudta, hogy ez volt a helyes tett. "Leonnak foglak hívni" - így adott nevet saját fiának az a férfi, akinek a szíve már nem bírt volna el még több bánattal. *A célzásértékű megjegyzés nem suhan el mellette észrevétlenül és a korábbi intelmet észben tartva nem is ölt újra nyelvet a Vörösre. Ki tudja, mi mindenre képes még rávenni a rum, ha egyébként is ennyire az uralma alá hajtotta a nőt? Félredöntött fejjel figyeli a térdre ereszkedő lányt, legalábbis az ilyenkor előnyösebb oldaláról megmutatkozó testrészt.* - Mmmh. *Vizsgálat gyanánt megkocogtatja ő is Dynti hasfalát később, hátha orvosként feledékenyebb, mint egyszerű bérkardként és saját vére mellett üvegcsébe zárt szeszpárlatot is adott a másiknak. De nem. Nem néznek egy újabb, izgalmas beavatkozás elé, amellyel megpróbálnák a másikból kivarázsolni épen és egészen azt a hőn keresett italos palackot.* - Javíts ki, ha tévedek, de a kalózok maguknak rajzolják azokat a térképeket, mert olyan a memóriájuk, mint a mókusoké. Ez az én kincsem, miért adnék ki a kezemből bármit, ami felfedhetné a hollétét? Vagy ti ilyen reformkalózok vagytok a tieitekkel és azért raboltok-fosztogattok, hogy utána játék gyanánt kiadjátok kalandorlelkűeknek a lehetőséget, hogy kiássák maguknak? Ám legyen! Itt van a segítséged: ha iszom, rosszul leszek, ha eszem, feléledek. Mi lehetek? *Ezt megfejtve és követve a gondolat ívét, Dynti már meg fogja találni a híresztelt második üveget.* - Miért döntöttél úgy, hogy eljössz ide? *Alig teszik meg az első lépést odakint az udvaron, amikor a kérdés felszáll Khantól.*
*Kormot köhög fel és pernyét könnyezik a szeme, de élnek, mindketten és ahogy mondani szokás, ez is valami. Ahogy a Vörösre tekint, önkéntelenül is az az első gondolata, hogy a nő most már tényszerűen elmondhatja magáról: "engem a tűz csókolt meg". Ahogy elnéz oldalirányt, az utolsó támfal is összeroskad saját súlya alatt, parázspilléket szórva a levegőbe és új erőt lehelve a hamvadóban lévő tűzbe. Rickert egykori otthonából egy üszkös, fekete folt marad csak, amikor a tűz lakomája végére ér. Az állatok szétszaladtak, szerencsésnek mégis azok mondhatnák magukat, akiket a lángok vittek el. A völgyben fészkelő vadak terített asztalt kaptak vacsora gyanánt.* - Kh-kh-khrmmm. *Nem erőlteti azt, ami még nem megy, a beszéd helyett inkább a kimentett javak felé vet egy lajstromozó pillantást. Ez nem tart túl sokáig, lévén alig akad olyan elszámolható ingóság, ami megúszta volna épségében a tüzet. Ekkor éri a Félszemű vállát az első esőcsepp. Leszegi fejét, tartása megereszkedik, s mintha csak azt kívánná, "öljetek inkább meg", morózus hangulatban, nyögésbe fúló sóhajtást hallat. Semmihez sem fűlik kevésbé a foga most, mint a beszédhez, így hát nem is teszi. A talpalatnyi vászonanyagból batyu kerekedik, ezt a hátára csapja, a Vöröst meg karon. Az égmorajlás elől a csűr romjai közé veszi magukat. A völgyfarm egyetlen helye, aminek egy traktusa (többé-kevésbé) sértetlenül átvészelte a férfi és nő harcának következményét. Szalmaágyra veti magát, a csomagot is leveti maguk mellé, hogy aztán innét nézze végig, miként próbálja az eső elmosni pusztításuk művét.*
//Órákkal korábban//
- Kettőnk közül te látnád nagyobb kárát. *Önelégülten somolyog saját elmésségén, ahogyan mindig is teszi, ha különösen büszke valamilyen replikájára. Az nem kevésbé mulattató tény, hogy Dyntit sokkal könnyebb kihozni a sodrából, ha szeretett italáról zeng néhány becsmérlő szót. Most alig karcolta meg a jéghegy csúcsát a vádlással, a lány mégis szent kötelességének érzi, hogy a gyámoltalan ital védelmére keljen a Félszemű ellenében: olyan szívhez szóló az odaadása, hogy egy ponton Khan komolyan elgondolkozik, képes volna-e valaha is olyan hatást gyakorolni Dyntire, mint a rum?* - Rögtön barkácsolok neki egy házi oltárt, csak hadd menjek ki a kalapácsomért a pajtába. *Komolytalan hangvételét azzal egyértelműsítené, hogy bandzsít is mellé, de mint mindig, most is utólag eszmél csak rá, hogy ebből talán feleannyi sem látszik a szemtapasz miatt.* Ötletek esetleg arra, hogy ha a szentély nem engesztelné ki Őrumságát? *A kutatás ideje alatt, a néhány kiszólás jellegű megjegyzést nem számítva, ő csendes szemlélő csupán, aki egy-egy helyszínen járva jelentőségteljesnek szánt arckifejezéssel próbálja navigálni a szesz bűvkörében élő Vöröst. Ha ezek ketten együtt élnének huzamosabb ideig és volna a házban mellé egy tisztességes rumkészlet is, idővel talán még féltékennyé is tenné a párlat azzal, hogy milyen módon manipulálja a lányt. Sem a szekrények, sem a szobákban lelt egyéb berendezési tárgyak tüzetes átvizsgálása nem vezet eredményre: bárhova rejtette is el a második butéliát a Félszemű, az evidensnek számító tippek egyike sem válik be. A keresés folytatódik.* - Nem és, inkább de. A gyerekkel nem tudott mit kezdeni. Az asszonyt megszégyenítette és senki nem emelt szót az ellen, hogy egyszeriben egy új, fiatal arát vett magához. A csecsemő lelencházba került, távol a túl kíváncsi szemektől, amelyek a ház urának szégyenfoltját láthatták volna benne. Rickert addigra messze járt már, de nincs olyan sarka a világnak, ahová az embert ne kísérné el a lelkiismerete, s neki, minden kétségbevonható tette ellenére, volt olyanja. Évekkel később, amikor már egyetlen nyugodt éjszakát sem hagyott neki, visszatért a városba és magával vitte a fiút. Hetekig tartott még lóháton is az útjuk, de amikor megérkeztek a dombra és leemelte a nyeregből a fiút tudta, hogy ez volt a helyes tett. "Leonnak foglak hívni" - így adott nevet saját fiának az a férfi, akinek a szíve már nem bírt volna el még több bánattal. *A célzásértékű megjegyzés nem suhan el mellette észrevétlenül és a korábbi intelmet észben tartva nem is ölt újra nyelvet a Vörösre. Ki tudja, mi mindenre képes még rávenni a rum, ha egyébként is ennyire az uralma alá hajtotta a nőt? Félredöntött fejjel figyeli a térdre ereszkedő lányt, legalábbis az ilyenkor előnyösebb oldaláról megmutatkozó testrészt.* - Mmmh. *Vizsgálat gyanánt megkocogtatja ő is Dynti hasfalát később, hátha orvosként feledékenyebb, mint egyszerű bérkardként és saját vére mellett üvegcsébe zárt szeszpárlatot is adott a másiknak. De nem. Nem néznek egy újabb, izgalmas beavatkozás elé, amellyel megpróbálnák a másikból kivarázsolni épen és egészen azt a hőn keresett italos palackot.* - Javíts ki, ha tévedek, de a kalózok maguknak rajzolják azokat a térképeket, mert olyan a memóriájuk, mint a mókusoké. Ez az én kincsem, miért adnék ki a kezemből bármit, ami felfedhetné a hollétét? Vagy ti ilyen reformkalózok vagytok a tieitekkel és azért raboltok-fosztogattok, hogy utána játék gyanánt kiadjátok kalandorlelkűeknek a lehetőséget, hogy kiássák maguknak? Ám legyen! Itt van a segítséged: ha iszom, rosszul leszek, ha eszem, feléledek. Mi lehetek? *Ezt megfejtve és követve a gondolat ívét, Dynti már meg fogja találni a híresztelt második üveget.* - Miért döntöttél úgy, hogy eljössz ide? *Alig teszik meg az első lépést odakint az udvaron, amikor a kérdés felszáll Khantól.*
2310. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-19 10:13:25
Üzenet elküldve: 2016-04-19 10:13:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*A füst úgy marja végig a torkát, mint korábban a rosszul sikerült pipázás alatt, csak ezúttal hiába köhög erőteljesebben, mintha nem akarna tüdejéből a korom kipréselődni. Sziszegve húz ki egy üvegszilánkot a tenyeréből.
Valami állat kínkeserves nyivákolása csapja meg a fülét, az égéstermék pedig a szemét marja, könnycseppet préselve ki a hővel közösen, ahogy az ég felé kígyózó sötét fellegre pillant. Egyetlen dolog visszhangzik a fejében, természetesen ismét a nagyanyjáé.*
~Aki folyamatosan magas fokon lángol, az ne csodálkozzon, ha elég… Milyen gyomorforgatóan szellemes.~
//Órákkal korábban//
- Ne nyújtogasd a nyelved, mert lenyisszantom. *Veti oda fél komolyan, továbbra sem nélkülözve a színi arroganciát a hangjából.
Több az viszont, amit utána hall. Egyébként sem vékony vágású szemei a lehetőnél jobban elkerekednek, egészen biztosan a szíve is kihagy közben egy pár dobbanást, hogy utána szabálytalan ritmussal verjen tovább.*
- Ne merészeld a rumot okolni! *Bármi is legyen agya tökéletlenségének az oka, nem lehet köze az isteni nedűhöz, amely aranyló színével ragyog. Meg is emeli szeme elé az üveget és most beszédét inkább neki címezi.* Hallod te mit mond ez a gonosz bácsi? *Éppen csak nem gügyög, vagy nyom egy csókot az üveg hasára.* Még, hogy mértéktelen mennyiségű rum? Hát ki hallott már ilyet? Te sosem bántanál. *Kivéve persze azt a momentumot, amikor egyszer megvakult tőle, mert a mágusuk valami kétes eredetű szerelmi bájitallal akarta lemérgezni az agyát, csak éppenséggel, nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte és a Vöröske két napig homályban botladozott utána. Persze ő a valóságot a mai napig sem tudja, így vaklálását kénytelen a Sors kegyetlen játékának tulajdonítani.
Röpke hisztijének köszönhetően még szorosabban húzza magához az italt, kezével testéhez szorítja.*
- Most megsértetted, addig sajnos nem adhatok belőle, amíg ki nem engeszteled.
*Infantilis megjegyzése mellé még komolyan bólogat is. Hajlamos úgy tekinteni a rumra, mint egy érző lényre, kit tisztelni kell, különben megbosszulja. Mondjuk egy kellően fájdalmas, magzatpózban eltöltött másnappal.
Kincsvadász körútján a férfi nem hagyja magára. Dynti ezt néhány a válla felett átvetett sunyi pillantással veszi tudomásul, néha még, ha esetleg az útjába kerül, akkor arrébb is hessegeti, de nem szólja meg érte. Annak ellenére, hogy kellően zavarni tudja, ha koslatnak utána komoly munkavégzése közben, azért a Félszemű tekintetének változására szüksége van, hogy tudja, ha esetleg jó helyen kutat. Átnéz mindent, fiókokat húz ki a helyükről, majd hagyja őket bezáratlanul, kerámiaedényeket emel le (vagy próbálja leemelni, minthogy nem mindent ér el a szekrény tetején), még a bútorok alá is bekukkant. Azok alá is, amelyekről messziről lerí, hogy nincs alattuk annyi hely sem, hogy egy papírfecnit odarejtsenek. Néha pedig csak megáll és szájára harapva, kezét csípőjén pihentetve gondolkodik, vajon, ha ő lenne a férfi helyében hova rejtené? Valószínűleg sehová, hanem elfogyasztaná.
Ebben a pihenőidőben folytatódik Rickert állítólagos élettörténete, amely kezd egyre érdekesebb fordulatokat felvetni. A kósza kacsintásra pedig egy vigyor a válasz, Szinte már hiányolja is Khan szájából hallani a földművelők, egyszeri emberek, vagy éppen a várostól távol lakók gyakran érthetetlen kifejezéseit.*
- Ekkor a hölgye felvetette, hogy szökjenek meg ketten, vagyis hárman a gyerekkel. Rickert komoly dilemma elé került, a maga részéről a nő csak ugródeszkának indult a vagyon felé, ehhez képest a jövőképe arról szólt, hogy egyik napról a másikra élnének, hogy eltartsák magukat, miközben a nő vagyonos férjének haragja elől kellene bujkálniuk. Ezért úgy döntött, egyedül szökik meg, ott hagyva a meghódított az asszonyt, szíve alatt a gyerekével. Csak később jutott a fülébe a hír, hogy a férj keményen megtorolta a házasságtörést és… *Khanra pillantva dobja vissza a szót neki, majd megrohamozza a spájzt. Néha egy-egy nem túl kisasszonyos mondat is elhagyja a száját a keresgélés sikertelenségét reprezentálva. Ezt meg is szakítja egy kis kuncogással a tündérmesét illetően. Valamiért képzeletében ekkor mindketten apró termetű lényekként jelennek meg. Egy mini földműves és egy apró kalóz, magas, vékony hanggal. Persze tudja, hogy a tündérmese nem azért tündérmese, mert valóban csak a kis, szárnyas népségről szólnak, de lehet a rum kellő munkát végez a fejében már most.*
- Mondjuk egy kampókéz! Ha már kalózos fegyver. Bár, megmondom neked őszintén, még sosem találkoztam ilyennel, ahogy falábú vagy félszemű… *Itt megáll és vigyorogva néz Khanra.* Na jó, azzal már igen. *Leteszi az üveget a földre, majd lehajol, hogy az éléskamra alsóbb polcain nyúljon bele a pókhálóba a kezeivel. Ugyan talál üveget, de vagy üresek, vagy ránézésre sem, majd miután felnyitja, szagra sem hasonlítanak a rumra.
Megráncolja a homlokát és úgy néz fel az ismételten kellően titokzatos férfire, majd feláll. Láthatóan elgondolkodtatja a kijelentés és ahhoz társuló mosoly.*
- Mh. *Hunyorít egy kicsit. Nem tudja mire vélni, amit hall, de túl is lép rajta inkább.*
- Ehe, na persze. *Megforgatja a szemét nevetve.* Rumos tej. Möh… *Rázza ki a hideg.
Az invitálásra egyből meg is indul, de előbb felkapja a földről az első üveget. Előbb nem is furcsállja, amiért ilyen hirtelen távozásra kérik, de a küszöbnél megtorpan.*
- Magamat? *Csavargatja a haját a kezében.* Csak nem belém varrtad? Haha. *Viccnek tünteti fel, de balja már indul is a seb felé, hogy alig láthatóan ugyan, de megnyomogassa, nem rejt-e üveget a teste. Nem érti, hogy jön ide, hogy mennyire ismeri magát, de, ha csak erről van szó, akkor simán elfogja bukni a kihívást.*
-- Na de hé!! *Indul meg nagy hévvel a férfi után, ha az már előrement, akkor szavait inkább csak utána ordítja.* Még a kalózoknak is szokott lenni kincses térképük, te is adhatnál valami kiindulópontot!
~Rohadjak meg, ha nem a szobában lesz~ *Ettől függetlenül mégis követi őt.*
*A füst úgy marja végig a torkát, mint korábban a rosszul sikerült pipázás alatt, csak ezúttal hiába köhög erőteljesebben, mintha nem akarna tüdejéből a korom kipréselődni. Sziszegve húz ki egy üvegszilánkot a tenyeréből.
Valami állat kínkeserves nyivákolása csapja meg a fülét, az égéstermék pedig a szemét marja, könnycseppet préselve ki a hővel közösen, ahogy az ég felé kígyózó sötét fellegre pillant. Egyetlen dolog visszhangzik a fejében, természetesen ismét a nagyanyjáé.*
~Aki folyamatosan magas fokon lángol, az ne csodálkozzon, ha elég… Milyen gyomorforgatóan szellemes.~
//Órákkal korábban//
- Ne nyújtogasd a nyelved, mert lenyisszantom. *Veti oda fél komolyan, továbbra sem nélkülözve a színi arroganciát a hangjából.
Több az viszont, amit utána hall. Egyébként sem vékony vágású szemei a lehetőnél jobban elkerekednek, egészen biztosan a szíve is kihagy közben egy pár dobbanást, hogy utána szabálytalan ritmussal verjen tovább.*
- Ne merészeld a rumot okolni! *Bármi is legyen agya tökéletlenségének az oka, nem lehet köze az isteni nedűhöz, amely aranyló színével ragyog. Meg is emeli szeme elé az üveget és most beszédét inkább neki címezi.* Hallod te mit mond ez a gonosz bácsi? *Éppen csak nem gügyög, vagy nyom egy csókot az üveg hasára.* Még, hogy mértéktelen mennyiségű rum? Hát ki hallott már ilyet? Te sosem bántanál. *Kivéve persze azt a momentumot, amikor egyszer megvakult tőle, mert a mágusuk valami kétes eredetű szerelmi bájitallal akarta lemérgezni az agyát, csak éppenséggel, nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte és a Vöröske két napig homályban botladozott utána. Persze ő a valóságot a mai napig sem tudja, így vaklálását kénytelen a Sors kegyetlen játékának tulajdonítani.
Röpke hisztijének köszönhetően még szorosabban húzza magához az italt, kezével testéhez szorítja.*
- Most megsértetted, addig sajnos nem adhatok belőle, amíg ki nem engeszteled.
*Infantilis megjegyzése mellé még komolyan bólogat is. Hajlamos úgy tekinteni a rumra, mint egy érző lényre, kit tisztelni kell, különben megbosszulja. Mondjuk egy kellően fájdalmas, magzatpózban eltöltött másnappal.
Kincsvadász körútján a férfi nem hagyja magára. Dynti ezt néhány a válla felett átvetett sunyi pillantással veszi tudomásul, néha még, ha esetleg az útjába kerül, akkor arrébb is hessegeti, de nem szólja meg érte. Annak ellenére, hogy kellően zavarni tudja, ha koslatnak utána komoly munkavégzése közben, azért a Félszemű tekintetének változására szüksége van, hogy tudja, ha esetleg jó helyen kutat. Átnéz mindent, fiókokat húz ki a helyükről, majd hagyja őket bezáratlanul, kerámiaedényeket emel le (vagy próbálja leemelni, minthogy nem mindent ér el a szekrény tetején), még a bútorok alá is bekukkant. Azok alá is, amelyekről messziről lerí, hogy nincs alattuk annyi hely sem, hogy egy papírfecnit odarejtsenek. Néha pedig csak megáll és szájára harapva, kezét csípőjén pihentetve gondolkodik, vajon, ha ő lenne a férfi helyében hova rejtené? Valószínűleg sehová, hanem elfogyasztaná.
Ebben a pihenőidőben folytatódik Rickert állítólagos élettörténete, amely kezd egyre érdekesebb fordulatokat felvetni. A kósza kacsintásra pedig egy vigyor a válasz, Szinte már hiányolja is Khan szájából hallani a földművelők, egyszeri emberek, vagy éppen a várostól távol lakók gyakran érthetetlen kifejezéseit.*
- Ekkor a hölgye felvetette, hogy szökjenek meg ketten, vagyis hárman a gyerekkel. Rickert komoly dilemma elé került, a maga részéről a nő csak ugródeszkának indult a vagyon felé, ehhez képest a jövőképe arról szólt, hogy egyik napról a másikra élnének, hogy eltartsák magukat, miközben a nő vagyonos férjének haragja elől kellene bujkálniuk. Ezért úgy döntött, egyedül szökik meg, ott hagyva a meghódított az asszonyt, szíve alatt a gyerekével. Csak később jutott a fülébe a hír, hogy a férj keményen megtorolta a házasságtörést és… *Khanra pillantva dobja vissza a szót neki, majd megrohamozza a spájzt. Néha egy-egy nem túl kisasszonyos mondat is elhagyja a száját a keresgélés sikertelenségét reprezentálva. Ezt meg is szakítja egy kis kuncogással a tündérmesét illetően. Valamiért képzeletében ekkor mindketten apró termetű lényekként jelennek meg. Egy mini földműves és egy apró kalóz, magas, vékony hanggal. Persze tudja, hogy a tündérmese nem azért tündérmese, mert valóban csak a kis, szárnyas népségről szólnak, de lehet a rum kellő munkát végez a fejében már most.*
- Mondjuk egy kampókéz! Ha már kalózos fegyver. Bár, megmondom neked őszintén, még sosem találkoztam ilyennel, ahogy falábú vagy félszemű… *Itt megáll és vigyorogva néz Khanra.* Na jó, azzal már igen. *Leteszi az üveget a földre, majd lehajol, hogy az éléskamra alsóbb polcain nyúljon bele a pókhálóba a kezeivel. Ugyan talál üveget, de vagy üresek, vagy ránézésre sem, majd miután felnyitja, szagra sem hasonlítanak a rumra.
Megráncolja a homlokát és úgy néz fel az ismételten kellően titokzatos férfire, majd feláll. Láthatóan elgondolkodtatja a kijelentés és ahhoz társuló mosoly.*
- Mh. *Hunyorít egy kicsit. Nem tudja mire vélni, amit hall, de túl is lép rajta inkább.*
- Ehe, na persze. *Megforgatja a szemét nevetve.* Rumos tej. Möh… *Rázza ki a hideg.
Az invitálásra egyből meg is indul, de előbb felkapja a földről az első üveget. Előbb nem is furcsállja, amiért ilyen hirtelen távozásra kérik, de a küszöbnél megtorpan.*
- Magamat? *Csavargatja a haját a kezében.* Csak nem belém varrtad? Haha. *Viccnek tünteti fel, de balja már indul is a seb felé, hogy alig láthatóan ugyan, de megnyomogassa, nem rejt-e üveget a teste. Nem érti, hogy jön ide, hogy mennyire ismeri magát, de, ha csak erről van szó, akkor simán elfogja bukni a kihívást.*
-- Na de hé!! *Indul meg nagy hévvel a férfi után, ha az már előrement, akkor szavait inkább csak utána ordítja.* Még a kalózoknak is szokott lenni kincses térképük, te is adhatnál valami kiindulópontot!
~Rohadjak meg, ha nem a szobában lesz~ *Ettől függetlenül mégis követi őt.*
2309. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-18 22:32:18
Üzenet elküldve: 2016-04-18 22:32:18
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Fellegek felé maró, sűrű fekete füst, szájában pernye, alkohol és egy nő ajkának az íze keveredik, s csak az utóbbi megőrzése végett nem köp ki oldalra. Orrában az emberi hajzat megperzselt jellegzetes, facsaró szaga uralkodik és teste sem különb egy szénbányászénál, aki a műszak kezdetekor elfeledett óvóruházatot ölteni: tetőtől talpig szénszínes és ahol ki is bukkanna bőrének igazabb árnyalata, amott vörösessé festették a lángok. Szelíd máglyarakás maradványparazsává változott az alig egy órája még tűzviharként tomboló zsúptető, a vályogfalakból már csak egy áll becsületében, a többi derekát beadva elfeküdt nem sokkal azután, hogy az első, narancsos hőnyelv felcsapott a parasztházban. De persze mint mindennek, ennek is volt egy kezdete...*
//Órákkal korábban//
- Én meg kiütést kapok tőlük, meg nehezebben is veszem a levegőt, ha túl vastagon megülnek valamit. *Sértődötten, magát megadni nem hajlandó kisfiúként nyelvet is nyújt. A porolást egyébiránt úgy gondolja, hogy hellyel-közzel elvégezte, még ha nem is teljeskörűen és most már birtokában van valami olyannak, amit korábban Dynti hatalmas ívben elkerült. Kapott egy nevet: Legadon. Ez az egy szó már önmagában sokkal többet ér, mint amit órákon át tartó interrogáció alkalmával kinyerhetett volna a Vörösből. A józan ész elvesztéséről is megvan a maga teóriája (naná, hogy meg), amit egy semmitmondó vállvonással és a velejáró velős megjegyzéssel le is tud.* - A mértéktelen mennyiségű rum. *A dolog azért kétes természetű, mert túlzott fogyasztása okán akadnak szerethető mellékhatásai is, mint például a szemérem iránti kényesség ingerküszöbének drasztikus leredukálása, vagy ott van a... na jó, igazság szerint egyelőre csak ennyit tudna a skála pozitív oldalára felírni, de állította ő valaha is, hogy bonyolult igényekkel bíró ember lenne? Na ugye.* - Minek nézel, városi ficsúrnak? Bár idén a krizantémok állítólag gyönyörűek, csak errefelé nem nyílnak. *Folyvást más az arculata, nehéz lenne úgy megvédeni a férfit, hogy közben ezt próbálnák tagadni-cáfolni. Tisztán látja azt a félelmet és az abból eredő bizalmatlanságot, amivel a Vörös megpróbál kettejük között fenntartani egy áthághatatlan távolságot és mit tesz ő minderre? Fog egy faltörő kost és nekimegy, hogy azzal kopogtasson be az ajtón. Háta mögött összefűzi ujjait, az expedícióra induló lányt úgy kezdi el követni, mintha idegenvezető volna egy skanzenben, aki csak arra vár, hogy kérdés merüljön fel egy pókháló lepte rokka kapcsán, amihez mindenféle agyament történeteket elő tud rángatni, persze vajmi kevés valódiságtartalommal. Az egyik evidens helyszínnél, a spájznál járnak, amikor a költőinek értékelt kérdést neki szegezi a rumkereső. A Félszeműnek mindig, mindenre van válasza vagy ötlete.* - Össze is szűrte a levet egy kékvérű nővel, aki bedőlt a mázas beszédnek. Kit ne venne le a lábáról egy olyan ízes nyelv, amilyen a mezőszél emberéé, ugye tésasszony? *Kikacsint a Vörösre.* A szerelmet aranyra akarta váltani, de cserébe gyerekáldással verte meg a sors. Mind tudjuk, hogy mi történt volna akkor, ha a nemeskisasszony kihordja és megszüli a gyereket úgy, hogy férjura még csak hozzá sem ért, mert hát lássuk be, mi sem szeplőtelen anyáktól származunk. Nem lenne tragikus Rickert története, ha sikerült volna eltusolniuk a történteket. Amikor napvilágot látott az igazság... *Innét megint a Vörösé lesz a szó.* - Jó karakterek lennénk egy tündérmesében. A félvak gazda, aki vaksága miatt a szomszéd földjét is fölszántja meg a kalóz, aki lelopja a barackot róla, az aranyat meg lakattal zárt ládában elássa a birtok végiben. A haramiák, orkok és varázsos lények ellen ők ketten óvnák szeretett kincseiket: a földet és aranyat. A parasztember csodafegyvere juhászbotja lenne, a kalózé... valami kalózosabb. *A keresés eközben is zajlik, ahogy a rum is fogy, ám minthogy a Vörös megfeledkezik róla, a Félszemű egy korttyal sem kap többet már abból az üvegből, amit közös használatbevétel céljával vásárolt.* - Ó, az enyém? *Becsukja szemét és nemet intve megcsóválja fejét.* Én már meg is szereztem magamnak. *Nem kifejezett célja ennek kifejezése, de mosolyának kölcsönöz némi kegyetlen élt a megszülető mondat, mintha csak azt akarná mondani, hogy a másik előtt jár néhány lépéssel és egy olyan játékot játszat Dyntivel most is, amiben az események alakítására gyakorolt hatása látszólagos csupán. Amikor ennek tudatára ébred, nyomtalanul kisimítja ajkáról az ívet.* - Vagy megitattam a tehénnel, hogy meg kelljen fejned hozzá. Megnézzük akkor a szárnyasok ketrecét? *Invitáló mozdulattal int, kifelé a házból, gyanús gyorsasággal próbálván meg terelőre fogni a lány kutatásának irányát.* - Engem most leginkább csak az érdekel, hogy magadat ismered-e már eléggé ahhoz, hogy megtaláld a második üveget.
*Fellegek felé maró, sűrű fekete füst, szájában pernye, alkohol és egy nő ajkának az íze keveredik, s csak az utóbbi megőrzése végett nem köp ki oldalra. Orrában az emberi hajzat megperzselt jellegzetes, facsaró szaga uralkodik és teste sem különb egy szénbányászénál, aki a műszak kezdetekor elfeledett óvóruházatot ölteni: tetőtől talpig szénszínes és ahol ki is bukkanna bőrének igazabb árnyalata, amott vörösessé festették a lángok. Szelíd máglyarakás maradványparazsává változott az alig egy órája még tűzviharként tomboló zsúptető, a vályogfalakból már csak egy áll becsületében, a többi derekát beadva elfeküdt nem sokkal azután, hogy az első, narancsos hőnyelv felcsapott a parasztházban. De persze mint mindennek, ennek is volt egy kezdete...*
//Órákkal korábban//
- Én meg kiütést kapok tőlük, meg nehezebben is veszem a levegőt, ha túl vastagon megülnek valamit. *Sértődötten, magát megadni nem hajlandó kisfiúként nyelvet is nyújt. A porolást egyébiránt úgy gondolja, hogy hellyel-közzel elvégezte, még ha nem is teljeskörűen és most már birtokában van valami olyannak, amit korábban Dynti hatalmas ívben elkerült. Kapott egy nevet: Legadon. Ez az egy szó már önmagában sokkal többet ér, mint amit órákon át tartó interrogáció alkalmával kinyerhetett volna a Vörösből. A józan ész elvesztéséről is megvan a maga teóriája (naná, hogy meg), amit egy semmitmondó vállvonással és a velejáró velős megjegyzéssel le is tud.* - A mértéktelen mennyiségű rum. *A dolog azért kétes természetű, mert túlzott fogyasztása okán akadnak szerethető mellékhatásai is, mint például a szemérem iránti kényesség ingerküszöbének drasztikus leredukálása, vagy ott van a... na jó, igazság szerint egyelőre csak ennyit tudna a skála pozitív oldalára felírni, de állította ő valaha is, hogy bonyolult igényekkel bíró ember lenne? Na ugye.* - Minek nézel, városi ficsúrnak? Bár idén a krizantémok állítólag gyönyörűek, csak errefelé nem nyílnak. *Folyvást más az arculata, nehéz lenne úgy megvédeni a férfit, hogy közben ezt próbálnák tagadni-cáfolni. Tisztán látja azt a félelmet és az abból eredő bizalmatlanságot, amivel a Vörös megpróbál kettejük között fenntartani egy áthághatatlan távolságot és mit tesz ő minderre? Fog egy faltörő kost és nekimegy, hogy azzal kopogtasson be az ajtón. Háta mögött összefűzi ujjait, az expedícióra induló lányt úgy kezdi el követni, mintha idegenvezető volna egy skanzenben, aki csak arra vár, hogy kérdés merüljön fel egy pókháló lepte rokka kapcsán, amihez mindenféle agyament történeteket elő tud rángatni, persze vajmi kevés valódiságtartalommal. Az egyik evidens helyszínnél, a spájznál járnak, amikor a költőinek értékelt kérdést neki szegezi a rumkereső. A Félszeműnek mindig, mindenre van válasza vagy ötlete.* - Össze is szűrte a levet egy kékvérű nővel, aki bedőlt a mázas beszédnek. Kit ne venne le a lábáról egy olyan ízes nyelv, amilyen a mezőszél emberéé, ugye tésasszony? *Kikacsint a Vörösre.* A szerelmet aranyra akarta váltani, de cserébe gyerekáldással verte meg a sors. Mind tudjuk, hogy mi történt volna akkor, ha a nemeskisasszony kihordja és megszüli a gyereket úgy, hogy férjura még csak hozzá sem ért, mert hát lássuk be, mi sem szeplőtelen anyáktól származunk. Nem lenne tragikus Rickert története, ha sikerült volna eltusolniuk a történteket. Amikor napvilágot látott az igazság... *Innét megint a Vörösé lesz a szó.* - Jó karakterek lennénk egy tündérmesében. A félvak gazda, aki vaksága miatt a szomszéd földjét is fölszántja meg a kalóz, aki lelopja a barackot róla, az aranyat meg lakattal zárt ládában elássa a birtok végiben. A haramiák, orkok és varázsos lények ellen ők ketten óvnák szeretett kincseiket: a földet és aranyat. A parasztember csodafegyvere juhászbotja lenne, a kalózé... valami kalózosabb. *A keresés eközben is zajlik, ahogy a rum is fogy, ám minthogy a Vörös megfeledkezik róla, a Félszemű egy korttyal sem kap többet már abból az üvegből, amit közös használatbevétel céljával vásárolt.* - Ó, az enyém? *Becsukja szemét és nemet intve megcsóválja fejét.* Én már meg is szereztem magamnak. *Nem kifejezett célja ennek kifejezése, de mosolyának kölcsönöz némi kegyetlen élt a megszülető mondat, mintha csak azt akarná mondani, hogy a másik előtt jár néhány lépéssel és egy olyan játékot játszat Dyntivel most is, amiben az események alakítására gyakorolt hatása látszólagos csupán. Amikor ennek tudatára ébred, nyomtalanul kisimítja ajkáról az ívet.* - Vagy megitattam a tehénnel, hogy meg kelljen fejned hozzá. Megnézzük akkor a szárnyasok ketrecét? *Invitáló mozdulattal int, kifelé a házból, gyanús gyorsasággal próbálván meg terelőre fogni a lány kutatásának irányát.* - Engem most leginkább csak az érdekel, hogy magadat ismered-e már eléggé ahhoz, hogy megtaláld a második üveget.
2308. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-18 18:41:47
Üzenet elküldve: 2016-04-18 18:41:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Eh! *Dölyfösen felrántja a fejét. Újabb találat éri a durcás jelmezén. Nem fog tiltakozni, igaza van a kis aljasnak, sőt biztos benne, hogy ő még csúnyábban visszaélt volt a lehetőséggel. Hogy elkerülje a saját vereségének beismerése utáni vigyor látványát Khan ábrázatán, inkább úgy dönt a második felére reagál a hallottaknak. Ujjával mutogatva, erős gesztikulálással és lassan mondja el, amit akar.*
- Én szeretem rajtuk a vastag port!!! Évekig nevelgettem őket, hogy minél jobban fedjenek. *Ez afféle lezárás is a részéről, egyelőre nem kívánja a múltját tovább bolygatni, bőven elég volt neki a tegnapi visszatérés abba a világba és naivan bizakodó énjének fejébe.*
- Már tegnap is voltak kósza pillanatképek, de reggelre már minden világos volt. Volt már ilyen, azt hiszem valami nem működik itt úgy, ahogy kellene.*Mutatóujjával megkocogtatja a halántékát, szemöldökpárosát pedig gyanakvón közelíti egymáshoz. Lehet, hogy tényleg kezd elmenni az esze?*
- Na szép. Szóval még értékeljelek is? Virágot nem kérsz? Esetleg meghajoljak? *Dacosan csípőre teszi a kezét.* Na de rendben. Kapsz egy erős hetest, hogy ne bízd el magad. Talán fiatalabb énem kellően idióta és agyatlan, hogy bevegye a dumát, de nem biztos, hogy egy tapasztaltabb ember is ezt tenné. Na jó, legyen inkább nyolcas, mivel szórakoztatott a nyelvezeted.
*Körbepillant a helységben. Tekintetét ott felejti a falakon, az esetleges dekorációkon, az asztalon, az elmosott tányérokon, majd végül a férfi hajában potyautaskodó mosószeres lén. Nyilvánvalóan egy nem sok oldalú személyiség kevésbé lett volna képes a zsoldos lét, a harccal teli hivatás után így alkalmazkodni a helyzethez, s meg is állni benne a helyét. Ettől pedig Dynti szemében is csak vonzóbbá válik, dacára annak, hogy a lány szívesen tartja magát távol az efféle fizikai munkától, ha csak nem feltétlenül fontos.
Rickert szomorú sorsa viszont a gyomrába mar. Sokféleképpen elképzelte már a halált, de nem vágyódik utána, hogy magányosan távozzon el végleg, pedig szerencsétlenségi tendenciája efelé tereli.*
- Mh... Legyen. *Elcseni az üveget és felfedező körútra indul a házban, mintha az elhunyt parasztról kívánna kialakítani valami képet.*
- A ház körüli teendők ellátását gyermekkorában tanulta ki, szegény sorsa miatt. Ebből próbált kiszakadni, utálta azt az életet és többre vágyott. Nőkre, pénzre, erőre. Ott hagyta a családi házat, s mmm... Kileste a nemesek életét, mozdulataikat, beszédük hullámzását, miközben alkalmi munkáiból összekapart vagyonából egyetlen dolgot tett, új ruhákat vett magának, hogy egy afféle mágnás szerepébe bújhasson. Van tipped miként folytatódik? *Tekint ekkor a Félszeműre. Egyelőre nem fejezi be de a fejében megvan a folytatás.*
- Lista nincs, legfeljebb a fejemben. Egy kalóznak pedig senki sem lehet elég jó. Amúgy is... Egy földműves, kit röghöz köt a kötelessége, s egy pitiáner tolvaj, aki nem tud sokáig egy helyben maradni? Elcseszettül hangzik. Nem?
*Így viszont lényegében igenis fontossá válik a foglalkozás ebben a tekintetben. Csak, hogy nem a másiké, hanem a Dyntié.*
- Azt hiszem inkább neki nem lettem volna elég jó. Bár ez kizárt.
*Életvitele zárja ki, hogy képes legyen letelepedni, paranoiája pedig egyenesen meg is fékezi ebbe, ha mégis elcsábul.*
- Mi? *Kérdez vissza, amikor a férfi felszólal, a folytatásra pedig képtelen nem széles mosolyt kanyarítani magára. Ha nem lenne a kezében üveg, most Gonoszan dörzsölgetné a tenyerét. Kettős motiváció vezeti majd a rum meglelésére.*
- De legyen. *Erre iszik is, majd Khan felé nyújtja a drágaságot.*
- S, mi lesz a te jussod, ha elbukom? *Kuncog fel, s bár tudja, hogy az első üveg megüresedése után kellene megkeresnie, de ő máris nekilát, hogy felforgassa a konyhát, s a Félszemű által kreált rendből káoszt alakítson közben.*
- Tuti a nyamvadt kis szárnyasok közé rejtetted.
- Eh! *Dölyfösen felrántja a fejét. Újabb találat éri a durcás jelmezén. Nem fog tiltakozni, igaza van a kis aljasnak, sőt biztos benne, hogy ő még csúnyábban visszaélt volt a lehetőséggel. Hogy elkerülje a saját vereségének beismerése utáni vigyor látványát Khan ábrázatán, inkább úgy dönt a második felére reagál a hallottaknak. Ujjával mutogatva, erős gesztikulálással és lassan mondja el, amit akar.*
- Én szeretem rajtuk a vastag port!!! Évekig nevelgettem őket, hogy minél jobban fedjenek. *Ez afféle lezárás is a részéről, egyelőre nem kívánja a múltját tovább bolygatni, bőven elég volt neki a tegnapi visszatérés abba a világba és naivan bizakodó énjének fejébe.*
- Már tegnap is voltak kósza pillanatképek, de reggelre már minden világos volt. Volt már ilyen, azt hiszem valami nem működik itt úgy, ahogy kellene.*Mutatóujjával megkocogtatja a halántékát, szemöldökpárosát pedig gyanakvón közelíti egymáshoz. Lehet, hogy tényleg kezd elmenni az esze?*
- Na szép. Szóval még értékeljelek is? Virágot nem kérsz? Esetleg meghajoljak? *Dacosan csípőre teszi a kezét.* Na de rendben. Kapsz egy erős hetest, hogy ne bízd el magad. Talán fiatalabb énem kellően idióta és agyatlan, hogy bevegye a dumát, de nem biztos, hogy egy tapasztaltabb ember is ezt tenné. Na jó, legyen inkább nyolcas, mivel szórakoztatott a nyelvezeted.
*Körbepillant a helységben. Tekintetét ott felejti a falakon, az esetleges dekorációkon, az asztalon, az elmosott tányérokon, majd végül a férfi hajában potyautaskodó mosószeres lén. Nyilvánvalóan egy nem sok oldalú személyiség kevésbé lett volna képes a zsoldos lét, a harccal teli hivatás után így alkalmazkodni a helyzethez, s meg is állni benne a helyét. Ettől pedig Dynti szemében is csak vonzóbbá válik, dacára annak, hogy a lány szívesen tartja magát távol az efféle fizikai munkától, ha csak nem feltétlenül fontos.
Rickert szomorú sorsa viszont a gyomrába mar. Sokféleképpen elképzelte már a halált, de nem vágyódik utána, hogy magányosan távozzon el végleg, pedig szerencsétlenségi tendenciája efelé tereli.*
- Mh... Legyen. *Elcseni az üveget és felfedező körútra indul a házban, mintha az elhunyt parasztról kívánna kialakítani valami képet.*
- A ház körüli teendők ellátását gyermekkorában tanulta ki, szegény sorsa miatt. Ebből próbált kiszakadni, utálta azt az életet és többre vágyott. Nőkre, pénzre, erőre. Ott hagyta a családi házat, s mmm... Kileste a nemesek életét, mozdulataikat, beszédük hullámzását, miközben alkalmi munkáiból összekapart vagyonából egyetlen dolgot tett, új ruhákat vett magának, hogy egy afféle mágnás szerepébe bújhasson. Van tipped miként folytatódik? *Tekint ekkor a Félszeműre. Egyelőre nem fejezi be de a fejében megvan a folytatás.*
- Lista nincs, legfeljebb a fejemben. Egy kalóznak pedig senki sem lehet elég jó. Amúgy is... Egy földműves, kit röghöz köt a kötelessége, s egy pitiáner tolvaj, aki nem tud sokáig egy helyben maradni? Elcseszettül hangzik. Nem?
*Így viszont lényegében igenis fontossá válik a foglalkozás ebben a tekintetben. Csak, hogy nem a másiké, hanem a Dyntié.*
- Azt hiszem inkább neki nem lettem volna elég jó. Bár ez kizárt.
*Életvitele zárja ki, hogy képes legyen letelepedni, paranoiája pedig egyenesen meg is fékezi ebbe, ha mégis elcsábul.*
- Mi? *Kérdez vissza, amikor a férfi felszólal, a folytatásra pedig képtelen nem széles mosolyt kanyarítani magára. Ha nem lenne a kezében üveg, most Gonoszan dörzsölgetné a tenyerét. Kettős motiváció vezeti majd a rum meglelésére.*
- De legyen. *Erre iszik is, majd Khan felé nyújtja a drágaságot.*
- S, mi lesz a te jussod, ha elbukom? *Kuncog fel, s bár tudja, hogy az első üveg megüresedése után kellene megkeresnie, de ő máris nekilát, hogy felforgassa a konyhát, s a Félszemű által kreált rendből káoszt alakítson közben.*
- Tuti a nyamvadt kis szárnyasok közé rejtetted.
2307. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-17 22:15:37
Üzenet elküldve: 2016-04-17 22:15:37
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A Félszeműnek hírhedetten jó a fantáziája: ha nem így volna, akkor a szerepjátszás sem esne olyan természetesen könnyűnek, sem pedig az, hogy csettintésre előhúz valamilyen sztorit egy hatalmas, láthatatlan kalapból. A maga részéről fair üzletnek tartja a cserét, hiszen minden megelőző kudarcért busás árat kellett leperkálnia és ezer próbálkozásra egy siker, ha jutott. A siker kulcsát abban a kitartásban és elszánásban lelte, ami módosult változatában azóta is elkíséri őt, akármerre bukkanjon is fel az ismert világban.* - Akkor drágaságom, te is velem rohadnál abban a polipbendőben, mert a bitó alá merném hajtani a fejem, hogy fordított esetben te ugyanezt megtetted volna. Be kell látnod, hogy ifjabb éveid körül annyi a misztérium, ami szinte már ordítva könyörög, hogy valaki vegye a fáradtságot és porolja le őket. *Homlokát megtörölve a mosószappanos vízből egy kevés elkenődik az arcán, néhány szivárványszín buborék még a hajvégeken is megkapaszkodik. Mindenbe Khan se tanulhatott bele, ez talán elnézhető bűn úgy, hogy közben kretén igyekezetet tanúsít egy egyszerű ember életvitelének lemásolása iránt.* - Mikor kezdtél el újra emlékezni arra, hogy ki vagy? Meg aztán értékelhetnéd is a játékot, mondjuk egy egytől tízig terjedő skálán, mennyire válnék be földtúró kisgazdaként? *Az igazi Rickertől csak annyit tudott meg, amennyit a farmra találása után az itt találtakból kiolvashatott. Egyszerű profilt épített fel a férfiről, még abban is igazat mondott, hogy a baromfiudvartól nem messze, a veteményesnél van a sírja, ahova elkaparta.* - Azt biztosan elmondhatom, hogy nem csak a jó öreg szántóvető élt itt magányosan, lassan egy kerek holdhónapja vagyok itt, mert amit most látsz, az már nyomokban sem hasonlít arra, ahogyan kinézett hatokkal ezelőtt. *A rum minőségét rossz szó nem érheti, pult alól vásárolt, borsos árú import valahonnét a tengeren túlról. Aztán, hogy ez igaz-e vagy sem, már nem ugráltatta igazán a rókaképű gondolatait. Dyntinél jobb minőségellenőrt a föld alól sem tudna előkeríteni, így ha ő elégedett a löttyel, nincs oka fanyalogni az ára miatt.* - Az állatok egy része már elpusztult, a fickót valami betegség, vagy a szíve vihette el. A házban találtam meg, egyedül. *Az Ifjú Sólyom kompániájában töltött évekből emlékszik egy kvártélymesterre, aki egyszer azt mondta neki, hogy "mind magunkban halunk meg". Ezt igazán csak akkor értette meg, amikor az előtte fekvő Rickertet bámulta.* - Őt eltemettem, a házat meg a tájékát rendbe hoztam. Ezzel eltelt az első két hat. Utána asztalhoz ültem és megírtam az üzenetet neked. Miért nem töltöd meg tartalommal te a hiányos részeket? Találd ki, hogy ki volt ő, miért végezte egy ilyen helyen egymagában. *Az ajkára hajoló Vörös komisz vigyort fest a rókaarcúra, a tarkótasli meg féloldalt húzódó grimasszá változtatja, nem egész három másodperccel azután.* - Ezt úgy mondod, mintha Rickert nem lenne elég jó egy kalóznak. Vagy tifelétek létezik egy lista bizonyos tulajdonságokról és hivatásokról, amik kizáró tényezők? *Az ablaktárogatást a rövid intermezzo után fejezi be és még előttük az egész nap, hogy parasztkodhassanak egy kicsit. Szerencséjére, ebben tényleg nem lódított: munkás napokon van túl és nem csak csatak részegen feküdt napkeltétől annak nyugtáig.* - Amikor sikerül, a napomat azzal kezdem, hogy én ugrasztom meg álmából a kakast, kihajtom az összes szárnyast az udvarra, a teheneket meg a mezőre. Ha a fű túl magas, akkor lekaszálom és ha marad időm, akkor vagy kimegyek trágyázni, vagy foltozgatom a házat ott, ahol épp készülne szétesni. Ez az egyik lehetőség. *Állát támasztva kezével gondolkodást mímel, hiszen léteznie kell egy másik alternatívának is, amivel kiváltható az első számú opció.* Meg is van! *Bár ezt így, hangosan nem akarta kimondani, de most már üsse kő.* - Kivégezzük ezt az üveget és ha sikerül megtalálnod utána a másikat, úgy teszünk, mintha ez lenne a palotád, én pedig egy teljes álló napig kizárólag azt teszem, amire utasítasz.
*A Félszeműnek hírhedetten jó a fantáziája: ha nem így volna, akkor a szerepjátszás sem esne olyan természetesen könnyűnek, sem pedig az, hogy csettintésre előhúz valamilyen sztorit egy hatalmas, láthatatlan kalapból. A maga részéről fair üzletnek tartja a cserét, hiszen minden megelőző kudarcért busás árat kellett leperkálnia és ezer próbálkozásra egy siker, ha jutott. A siker kulcsát abban a kitartásban és elszánásban lelte, ami módosult változatában azóta is elkíséri őt, akármerre bukkanjon is fel az ismert világban.* - Akkor drágaságom, te is velem rohadnál abban a polipbendőben, mert a bitó alá merném hajtani a fejem, hogy fordított esetben te ugyanezt megtetted volna. Be kell látnod, hogy ifjabb éveid körül annyi a misztérium, ami szinte már ordítva könyörög, hogy valaki vegye a fáradtságot és porolja le őket. *Homlokát megtörölve a mosószappanos vízből egy kevés elkenődik az arcán, néhány szivárványszín buborék még a hajvégeken is megkapaszkodik. Mindenbe Khan se tanulhatott bele, ez talán elnézhető bűn úgy, hogy közben kretén igyekezetet tanúsít egy egyszerű ember életvitelének lemásolása iránt.* - Mikor kezdtél el újra emlékezni arra, hogy ki vagy? Meg aztán értékelhetnéd is a játékot, mondjuk egy egytől tízig terjedő skálán, mennyire válnék be földtúró kisgazdaként? *Az igazi Rickertől csak annyit tudott meg, amennyit a farmra találása után az itt találtakból kiolvashatott. Egyszerű profilt épített fel a férfiről, még abban is igazat mondott, hogy a baromfiudvartól nem messze, a veteményesnél van a sírja, ahova elkaparta.* - Azt biztosan elmondhatom, hogy nem csak a jó öreg szántóvető élt itt magányosan, lassan egy kerek holdhónapja vagyok itt, mert amit most látsz, az már nyomokban sem hasonlít arra, ahogyan kinézett hatokkal ezelőtt. *A rum minőségét rossz szó nem érheti, pult alól vásárolt, borsos árú import valahonnét a tengeren túlról. Aztán, hogy ez igaz-e vagy sem, már nem ugráltatta igazán a rókaképű gondolatait. Dyntinél jobb minőségellenőrt a föld alól sem tudna előkeríteni, így ha ő elégedett a löttyel, nincs oka fanyalogni az ára miatt.* - Az állatok egy része már elpusztult, a fickót valami betegség, vagy a szíve vihette el. A házban találtam meg, egyedül. *Az Ifjú Sólyom kompániájában töltött évekből emlékszik egy kvártélymesterre, aki egyszer azt mondta neki, hogy "mind magunkban halunk meg". Ezt igazán csak akkor értette meg, amikor az előtte fekvő Rickertet bámulta.* - Őt eltemettem, a házat meg a tájékát rendbe hoztam. Ezzel eltelt az első két hat. Utána asztalhoz ültem és megírtam az üzenetet neked. Miért nem töltöd meg tartalommal te a hiányos részeket? Találd ki, hogy ki volt ő, miért végezte egy ilyen helyen egymagában. *Az ajkára hajoló Vörös komisz vigyort fest a rókaarcúra, a tarkótasli meg féloldalt húzódó grimasszá változtatja, nem egész három másodperccel azután.* - Ezt úgy mondod, mintha Rickert nem lenne elég jó egy kalóznak. Vagy tifelétek létezik egy lista bizonyos tulajdonságokról és hivatásokról, amik kizáró tényezők? *Az ablaktárogatást a rövid intermezzo után fejezi be és még előttük az egész nap, hogy parasztkodhassanak egy kicsit. Szerencséjére, ebben tényleg nem lódított: munkás napokon van túl és nem csak csatak részegen feküdt napkeltétől annak nyugtáig.* - Amikor sikerül, a napomat azzal kezdem, hogy én ugrasztom meg álmából a kakast, kihajtom az összes szárnyast az udvarra, a teheneket meg a mezőre. Ha a fű túl magas, akkor lekaszálom és ha marad időm, akkor vagy kimegyek trágyázni, vagy foltozgatom a házat ott, ahol épp készülne szétesni. Ez az egyik lehetőség. *Állát támasztva kezével gondolkodást mímel, hiszen léteznie kell egy másik alternatívának is, amivel kiváltható az első számú opció.* Meg is van! *Bár ezt így, hangosan nem akarta kimondani, de most már üsse kő.* - Kivégezzük ezt az üveget és ha sikerül megtalálnod utána a másikat, úgy teszünk, mintha ez lenne a palotád, én pedig egy teljes álló napig kizárólag azt teszem, amire utasítasz.
2306. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-16 17:06:29
Üzenet elküldve: 2016-04-16 17:06:29
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
*A pusztáról visszatér az útra, ami a karavánpihenőtől a Levegő Városáig vezet. Siet, hogy elkerülje az esetleges támadókat, jelenleg semmi esélye nem lenne ellenük. Most, hogy tudja merről és merre megy, valamivel biztosabban járja a környéket.
Csupán futólag jutnak eszébe a rabszolgák, akik a Rana által megállított kocsiban voltak. Egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy magával kellett volna hoznia őket, de aztán úgy dönt ez nem az ő dolga, a döntés meg még annyira sem.
Ahogy léptei egyre közelebb viszik a városhoz, már látja a folyót és a rajta átívelő hidat is, amin hamarosan át is halad.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, amikor a város kapuját is meglátja. Egyébként sem komótos lépteinek tempóján gyorsít valamennyit, hogy minél előbb Artheniorba érjen.*
Csupán futólag jutnak eszébe a rabszolgák, akik a Rana által megállított kocsiban voltak. Egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy magával kellett volna hoznia őket, de aztán úgy dönt ez nem az ő dolga, a döntés meg még annyira sem.
Ahogy léptei egyre közelebb viszik a városhoz, már látja a folyót és a rajta átívelő hidat is, amin hamarosan át is halad.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, amikor a város kapuját is meglátja. Egyébként sem komótos lépteinek tempóján gyorsít valamennyit, hogy minél előbb Artheniorba érjen.*
2305. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-14 00:07:31
Üzenet elküldve: 2016-04-14 00:07:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Néha, egyetlen pillanatra... Na, jó, valójában mindig is úgy hiszi, hogy jobb a másiknál, mindegy mikor kivel áll szemben, ugyanúgy azt hiszi nőről, vagy férfiről is, hogy simán túljárhat az eszén, aztán érkezik a pofon és a ráébredés, hogy valójában nem. Mint most is. Úgy látta, hogy végül Khan dobta be a törölközőt a kérdésével, s ezzel Dynti nyert, de végül csak kiderül, hogy túljártak az eszén. Akarna mondani valami csúnyát és illetlent, de úgy elönti az ideg, hogy nem jönnek a szavak, csak láthatóan fortyog magában. Ha a férfiben van egy kis plusz gyermeki képzelőerő, talán azt is látni vélheti, ahogy füstöl a Vörös feje.*
- Ó, hogy a kráken emészteni éveken át a gyomrában. *Préselődik ki az ártatlan jókívánság az ajkai közül. A strigulák gyűlnek a Félszemű neve mellett, kérdéses meddig gyűjtögeti őket, s mit kezd a Vörös, ha elérnek egy bizonyos számot. Továbbra is megvezetve érzi magát, ugyanakkor mégis folyamatosan próbálja magát csitítani. Ki tudja, lehet pontosan arra játszik a férfi is, hogy ismét előbújjon az idegbeteg énje.*
- El kell ismernem, ügyes húzás volt. Mármint a rum. *Na persze hangja cseppet sem olyan dicsérő, inkább olyan, mint akinek kést kell tartani a torkához, hogy bármit is beismerjen.*
- Rickert, saját bevallása szerint jó ideje él itt egyedül, nőnemű társaság híján. Persze, hogy kételkedtem a hajlandóságában. *Húzza ki magát dacosan és szomorúan tekint az eltávolodó üveg felé, amit rútul elragadnak tőle. Kezével a levegőbe is kap, mintha csak a karját akarná megfogni, végül viszont hagyja. Bosszantó, hogy e világon egyedül azzal hajlandó megosztozni a rumon, aki ilyen csalárdságokra képes, hogy többet tudjon meg róla.*
- Vajon mi lehetett a valós története? *Mert, hogy annyi már bizonyos, hogy Dynti családjához nincs köze, de más tekintetben talán mégis közel járt Khan a valósághoz.
Ugyan háttal áll neki, míg elmossa a tányérokat, Dynti arca mégis meglágyul enyhén a kapott válaszra, és a csizmája orrára néz. Előbb úgy gondolja nem reagál a Legadonról megejtettekre, de már ugyan mindegy.*
- Nem mutatkoztak be, de, bár mások is lehettek a módszer rájuk utal. De ne sajnáld, néha kellenek ilyen incidensek, hogy ne bízzam el magam túlságosan. Az utóbbi időben talán túl bátor voltam. *Elrugaszkodik az asztaltól és útját állja a Félszeműnek az ablak környékén. Sejtelmes mosollyal bólint egyet, afféle beleegyezésként, majd enyhén lábujjhegyre emelkedik, hogy legalább megközelítse a férfit, majd apró csókot lehel annak az ajkára.*
- Ezt azért, mert... Jó, hogy te vagy itt és nem Rickert. *Húzódik enyhén hátrébb, majd érkezik jobbról egy apró legyintésszerű tasli a férfi tarkójára, vele együtt pedig némileg megszigorodik a tekintete.*
- Ezt az összes többiért! *inti meg az ujjával, és visszatalpal a földre. Fele annyira sem dühös, mint kellene, de annyiban nem hagyhatta.*
- Most pedig... Lássuk mivel telik a paraszt egy napja. *Újabbat fordul a viselkedése, és izgatottan fog rá mindkét kezével Khan egy csuklójára, hogy kifele húzza a házból.*
- Vagy az is kamu volt?
*Néha, egyetlen pillanatra... Na, jó, valójában mindig is úgy hiszi, hogy jobb a másiknál, mindegy mikor kivel áll szemben, ugyanúgy azt hiszi nőről, vagy férfiről is, hogy simán túljárhat az eszén, aztán érkezik a pofon és a ráébredés, hogy valójában nem. Mint most is. Úgy látta, hogy végül Khan dobta be a törölközőt a kérdésével, s ezzel Dynti nyert, de végül csak kiderül, hogy túljártak az eszén. Akarna mondani valami csúnyát és illetlent, de úgy elönti az ideg, hogy nem jönnek a szavak, csak láthatóan fortyog magában. Ha a férfiben van egy kis plusz gyermeki képzelőerő, talán azt is látni vélheti, ahogy füstöl a Vörös feje.*
- Ó, hogy a kráken emészteni éveken át a gyomrában. *Préselődik ki az ártatlan jókívánság az ajkai közül. A strigulák gyűlnek a Félszemű neve mellett, kérdéses meddig gyűjtögeti őket, s mit kezd a Vörös, ha elérnek egy bizonyos számot. Továbbra is megvezetve érzi magát, ugyanakkor mégis folyamatosan próbálja magát csitítani. Ki tudja, lehet pontosan arra játszik a férfi is, hogy ismét előbújjon az idegbeteg énje.*
- El kell ismernem, ügyes húzás volt. Mármint a rum. *Na persze hangja cseppet sem olyan dicsérő, inkább olyan, mint akinek kést kell tartani a torkához, hogy bármit is beismerjen.*
- Rickert, saját bevallása szerint jó ideje él itt egyedül, nőnemű társaság híján. Persze, hogy kételkedtem a hajlandóságában. *Húzza ki magát dacosan és szomorúan tekint az eltávolodó üveg felé, amit rútul elragadnak tőle. Kezével a levegőbe is kap, mintha csak a karját akarná megfogni, végül viszont hagyja. Bosszantó, hogy e világon egyedül azzal hajlandó megosztozni a rumon, aki ilyen csalárdságokra képes, hogy többet tudjon meg róla.*
- Vajon mi lehetett a valós története? *Mert, hogy annyi már bizonyos, hogy Dynti családjához nincs köze, de más tekintetben talán mégis közel járt Khan a valósághoz.
Ugyan háttal áll neki, míg elmossa a tányérokat, Dynti arca mégis meglágyul enyhén a kapott válaszra, és a csizmája orrára néz. Előbb úgy gondolja nem reagál a Legadonról megejtettekre, de már ugyan mindegy.*
- Nem mutatkoztak be, de, bár mások is lehettek a módszer rájuk utal. De ne sajnáld, néha kellenek ilyen incidensek, hogy ne bízzam el magam túlságosan. Az utóbbi időben talán túl bátor voltam. *Elrugaszkodik az asztaltól és útját állja a Félszeműnek az ablak környékén. Sejtelmes mosollyal bólint egyet, afféle beleegyezésként, majd enyhén lábujjhegyre emelkedik, hogy legalább megközelítse a férfit, majd apró csókot lehel annak az ajkára.*
- Ezt azért, mert... Jó, hogy te vagy itt és nem Rickert. *Húzódik enyhén hátrébb, majd érkezik jobbról egy apró legyintésszerű tasli a férfi tarkójára, vele együtt pedig némileg megszigorodik a tekintete.*
- Ezt az összes többiért! *inti meg az ujjával, és visszatalpal a földre. Fele annyira sem dühös, mint kellene, de annyiban nem hagyhatta.*
- Most pedig... Lássuk mivel telik a paraszt egy napja. *Újabbat fordul a viselkedése, és izgatottan fog rá mindkét kezével Khan egy csuklójára, hogy kifele húzza a házból.*
- Vagy az is kamu volt?
2304. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-13 22:38:00
Üzenet elküldve: 2016-04-13 22:38:00
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Mmm. *Csettint nyelvvel, mintha az imént épp az idei szüret legkiválóbb, aranyhárssal kitüntetett mustját kóstolta volna. Mégsem bök ki egyetlen épkézláb választ sem a kérdésre, gondolkodóba esés látszatát keltve ezzel. Bizakodó a közeljövő tekintetében, mert az önmagához visszatért (és immár nyilvánvalóan leleplezett) Dynti nem zúdítja nyakába felindultságát, noha a Félszemű nem kerget illúziópillangókat: múltjának féltve őrzött momentumai szándékkal nem láttak idáig napvilágot eddig előtte. Dacára minden kettejük közt megesett dolognak, a szeretkezéstől egészen addig, hogy kölcsönösen megóvták a másikat az Öreg csontos kezének érintésétől, alapvető bizalmi kérdések tisztázását mindvégig elkerültek. Pontosítva a dolgot, a Vörös óvja őket, a Félszemű minden probléma nélkül kiteregeti bármelyiket. Hordozója maga is nem egy múltból visszatekintő démonnak, de ma már nem fél szembenézni velük. Egy nemrégiben még véget nem érő, céltalan szélmalomharcnak tűnő út lezárulta után képes úgy tekinteni a folyamatra, mint egy külön stációkból álló megértési útra. Számlálhatatlan alkalommal akart istenhozzádot mondani neki, máskor ellenállás nélkül hagyta volna magát eltemettetni a súlyuk alatt. Megemeli tekintetét, midőn a ruhaneműt odaadja Dynti a gravitációnak, sebellenőrzést végző kezét pedig eltolja testétől.*
- Blöfföltem. *Vallja meg az igazat. A sejtelem már egy ideje környékezte és jó néhány variánst átfuttatott annak megoldásaként, hogy miképp is ugrassza ki a bokorban lapító nyulat. Mikor mindegyiket túl direktnek és leplezőnek találta, a pofon egyszerű és az esetek bizonyos százalékában működő módszerhez nyúlt. Újdonságot magáról ezzel valószínűleg nem árul el a Vörösnek, sőt! Valahol az sértené, ha a lány sohasem tudna elképzelni róla, hogy blöfföl, csal vagy hazudik céljai eléréséért.* - A rumot szántam a végső próbatételnek, tekintve, hogy milyen bensőséges viszony fűz hozzá. *Nem őrzi az emlékezetében olyan találkát a lángüstökűvel, ahol a sűrű ital ne játszott volna el a maga szerepét.* - Annyi alkalom után, még mindig vannak kételyeid "Rickert" hajlandósága iránt. *Szemét hunyva, őszintétlen mosollyal ingatja meg a fejét, lábával utóbb kitolja maga alól a hokedlit és a nő által kisajátított üveg után kap.* A városban vettem, amikor még nem is tudtam erről a helyről. Néhány hete találtam rá, épp a fejemet szellőztettem meg a mezőségen. A fickót, aki itt élt, valóban Rickertnek hívták, gondoltam nem bánja, ha egy időre kölcsönkérem tőle az azonosságát. *A reggeli maradványainak eltakarításába kezd: arca elől ugyan lehullott a birtokosgazda maszkja, a helyszínt viszont még nem hagyták el, a Félszemű sugalmazta itteni élet máris kialakított a férfinél egyfajta rutint.* - Látni akartalak, látnom kellett. Nem gondoltam volna, hogy Legadon bérencei éppen itt, a béka valaga alatt fognak a nyomodra bukkanni. *A frissen merített, lavórnyi vízben elkezdi tisztára súrolni a tálakat, késeket. Eközben pillant időnként az asztalperemet támasztó Vörösre. Visszakapta azt a kalózt, akit ő ismert de vele visszatértek az aggályok és a távolságtartás is, szemmel láthatóan.* - Mert ők támadtak rád, igaz? Sajnálom, hogy nem találtam rád előbb. Én úgy döntöttem, hogy nem megyek el innét. Legalábbis, nem az elkövetkező néhány napban. Örülnék neki, ha annak az időnek egy részét itt töltenéd. *Az ablakok néhányát is szélesre tárja, hadd járja át a völgyi levegő a vályogház minden szobáját.*
- Velem.
- Mmm. *Csettint nyelvvel, mintha az imént épp az idei szüret legkiválóbb, aranyhárssal kitüntetett mustját kóstolta volna. Mégsem bök ki egyetlen épkézláb választ sem a kérdésre, gondolkodóba esés látszatát keltve ezzel. Bizakodó a közeljövő tekintetében, mert az önmagához visszatért (és immár nyilvánvalóan leleplezett) Dynti nem zúdítja nyakába felindultságát, noha a Félszemű nem kerget illúziópillangókat: múltjának féltve őrzött momentumai szándékkal nem láttak idáig napvilágot eddig előtte. Dacára minden kettejük közt megesett dolognak, a szeretkezéstől egészen addig, hogy kölcsönösen megóvták a másikat az Öreg csontos kezének érintésétől, alapvető bizalmi kérdések tisztázását mindvégig elkerültek. Pontosítva a dolgot, a Vörös óvja őket, a Félszemű minden probléma nélkül kiteregeti bármelyiket. Hordozója maga is nem egy múltból visszatekintő démonnak, de ma már nem fél szembenézni velük. Egy nemrégiben még véget nem érő, céltalan szélmalomharcnak tűnő út lezárulta után képes úgy tekinteni a folyamatra, mint egy külön stációkból álló megértési útra. Számlálhatatlan alkalommal akart istenhozzádot mondani neki, máskor ellenállás nélkül hagyta volna magát eltemettetni a súlyuk alatt. Megemeli tekintetét, midőn a ruhaneműt odaadja Dynti a gravitációnak, sebellenőrzést végző kezét pedig eltolja testétől.*
- Blöfföltem. *Vallja meg az igazat. A sejtelem már egy ideje környékezte és jó néhány variánst átfuttatott annak megoldásaként, hogy miképp is ugrassza ki a bokorban lapító nyulat. Mikor mindegyiket túl direktnek és leplezőnek találta, a pofon egyszerű és az esetek bizonyos százalékában működő módszerhez nyúlt. Újdonságot magáról ezzel valószínűleg nem árul el a Vörösnek, sőt! Valahol az sértené, ha a lány sohasem tudna elképzelni róla, hogy blöfföl, csal vagy hazudik céljai eléréséért.* - A rumot szántam a végső próbatételnek, tekintve, hogy milyen bensőséges viszony fűz hozzá. *Nem őrzi az emlékezetében olyan találkát a lángüstökűvel, ahol a sűrű ital ne játszott volna el a maga szerepét.* - Annyi alkalom után, még mindig vannak kételyeid "Rickert" hajlandósága iránt. *Szemét hunyva, őszintétlen mosollyal ingatja meg a fejét, lábával utóbb kitolja maga alól a hokedlit és a nő által kisajátított üveg után kap.* A városban vettem, amikor még nem is tudtam erről a helyről. Néhány hete találtam rá, épp a fejemet szellőztettem meg a mezőségen. A fickót, aki itt élt, valóban Rickertnek hívták, gondoltam nem bánja, ha egy időre kölcsönkérem tőle az azonosságát. *A reggeli maradványainak eltakarításába kezd: arca elől ugyan lehullott a birtokosgazda maszkja, a helyszínt viszont még nem hagyták el, a Félszemű sugalmazta itteni élet máris kialakított a férfinél egyfajta rutint.* - Látni akartalak, látnom kellett. Nem gondoltam volna, hogy Legadon bérencei éppen itt, a béka valaga alatt fognak a nyomodra bukkanni. *A frissen merített, lavórnyi vízben elkezdi tisztára súrolni a tálakat, késeket. Eközben pillant időnként az asztalperemet támasztó Vörösre. Visszakapta azt a kalózt, akit ő ismert de vele visszatértek az aggályok és a távolságtartás is, szemmel láthatóan.* - Mert ők támadtak rád, igaz? Sajnálom, hogy nem találtam rád előbb. Én úgy döntöttem, hogy nem megyek el innét. Legalábbis, nem az elkövetkező néhány napban. Örülnék neki, ha annak az időnek egy részét itt töltenéd. *Az ablakok néhányát is szélesre tárja, hadd járja át a völgyi levegő a vályogház minden szobáját.*
- Velem.
2303. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-13 21:52:22
Üzenet elküldve: 2016-04-13 21:52:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Persze nem tűnik fel neki, igazából bele sem gondol a pillanatban, hogy a rummal lerántja magáról az amnézia leplét, túlságosan hangosan nyivákol a szervezete az édes nedű iránt. Az első korty után pedig követeli magának a következőt. Homályosan, de dereng a szeme előtt egy emlékkép, amikor Tharharodból a Kikötőbe visszatérve, hosszú alkoholhiányuk után korsóval kértek ki belőle a Rumosban Naddal, előtte pedig majdnem laposra verték egymást. Kósza kacagás akad meg ettől a torkán, és némi lelkiismeret-furdalás, amiért a kalózkának állandóan csak hazudni tud. Gyorsan elhessegeti a képet és visszatér a rum és Khan társaságába.*
- De, ha nem kell tényleg megölnöm, hogy tudnám elhitetni a testemmel, hogy meg akarom? *Ez már csak szándékos idegesítés részéről, akár órákig tudná folytatni az szőrszálhasogatást. Persze, ha még mindig azt gondolná, hogy Rickert ül vele szemben, valószínűleg nem lenne ennyire akadékoskodó, de Khan megérdemli. Még akkor is, ha ezzel a kis közjátékkal szórakoztatja a Vöröst.*
- Igen, olyan „tikosan” érdekeseket. *Kölcsönöz egy szót a paraszti szótárból. Közben újabb adag rum kerül elé, igyekszik nem feltűnően szemezni vele, vagy utánakapni.* Ó, rendkívül figyelemre méltó ám. Egyszer kaptam tőle egy pónit is.
~Ami remélem megdöglött.~
- A húgom olyan irigy volt rám. *Kacarászik a dolgon. A húga sok mindent irigyelt tőle, még magát azt a vén f… fickót is. Persze ezt már nem teszi hozzá, kissé veszélyes terepen sétálgat így is a szennyes kiteregetés kapcsán, így érzi magában a féket, amikor ideje leállni a fecsegéssel, még akkor is, ha ez hozzátartozik a jelenlegi szerepéhez. Attól való pillanatnyi aggodalmában, hogy esetleg annyit emlegeti a férfit, hogy az megjelenik, el is pillant az ajtó felé. A huzaton kívül viszont más jelenleg nem próbálkozik bejutni.
Hogy tulajdonképpen mit is akart elérni a sebének vizsgáltatásával, jelen pillanatban nehezen tudná betájolni. Nincs előre kigondolt terve, csak apró kis próbák, amik elé szívesen állítja a férfit. Mint például, hogy miként reagál arra, hogy odaáll elé és minden szemérmet mellőzve fedi fel teste egy részét, mint, aki csak vizsgálatra vár. Fejét az ellenkező irányba fordítja, és ajkába harapva próbálja elnyomni kuncogását, aminek sikeressége végül nem neki köszönhető, hanem annak, hogy a kis játszadozása a viszályára fordul. Engedve a férfiúi ösztönöknek, vagy csak annak köszönhetően, hogy a lány valamiképpen lebuktatta magát, de Khan érintése inkább olyan, mint, amitől a Vöröskébe szokott szorulni a levegő, ezzel együtt a gonosz kuncogás is. Valamiképpen a kettő elegyére következtet ebből, és hiába fordítja el a fejét, hasizmának rendülése reagál is erre. Szeme sarkából néz le az apró széken ülőre. Annak szavai hamar lerántják a leplet a helyzetről, s itt a lehetőség, hogy Dynti ezt kihasználva rögtön dühödt sipításba kezdjen, ahogy az képletszerű is lenne, de ennek ellenére mégis inkább meggörbül a szája sarka.*
- A rum buktatott le, vagy a „hazug disznó”? Mellesleg, kíváncsi voltam, hogy Rickert meddig hajlandó elmenni, ha a drága urasága lánya kényes helyzeteket teremt. *Ráfog a férfi kezére, hüvelykével végigsimítva az őt ápoló ujjakon, majd lassan húzza el azt a testéről, ezzel engedve, hogy a könnyű ruha ismét takarásba borítsa. Tesz egy lépést hátra, amíg az asztalnak nem tud támaszkodni, majd a két apró pohárra és az üveg rumra pillant. Meg is fogja az üveget, de már nem kell színészkednie, nem fogja pohárkába öntögetni, abból kortyol egyet, és maga elé fogja, anélkül, hogy esetleg megkínálná tartalmával a Félszeműt.*
- Miért vagyok itt, Khan? *Elsőre talán idétlennek hangzó megnyilvánulása, inkább burkolt érdeklődés a felől, hogy, miért is küldte a férfi a levelet. Nem mintha, nem lennének tippjei, de ezek között van pár jó és van pár egészen rossz variáció is. Az utóbbiakat pedig ezer örömmel kiűzné a fejéből.*
*Persze nem tűnik fel neki, igazából bele sem gondol a pillanatban, hogy a rummal lerántja magáról az amnézia leplét, túlságosan hangosan nyivákol a szervezete az édes nedű iránt. Az első korty után pedig követeli magának a következőt. Homályosan, de dereng a szeme előtt egy emlékkép, amikor Tharharodból a Kikötőbe visszatérve, hosszú alkoholhiányuk után korsóval kértek ki belőle a Rumosban Naddal, előtte pedig majdnem laposra verték egymást. Kósza kacagás akad meg ettől a torkán, és némi lelkiismeret-furdalás, amiért a kalózkának állandóan csak hazudni tud. Gyorsan elhessegeti a képet és visszatér a rum és Khan társaságába.*
- De, ha nem kell tényleg megölnöm, hogy tudnám elhitetni a testemmel, hogy meg akarom? *Ez már csak szándékos idegesítés részéről, akár órákig tudná folytatni az szőrszálhasogatást. Persze, ha még mindig azt gondolná, hogy Rickert ül vele szemben, valószínűleg nem lenne ennyire akadékoskodó, de Khan megérdemli. Még akkor is, ha ezzel a kis közjátékkal szórakoztatja a Vöröst.*
- Igen, olyan „tikosan” érdekeseket. *Kölcsönöz egy szót a paraszti szótárból. Közben újabb adag rum kerül elé, igyekszik nem feltűnően szemezni vele, vagy utánakapni.* Ó, rendkívül figyelemre méltó ám. Egyszer kaptam tőle egy pónit is.
~Ami remélem megdöglött.~
- A húgom olyan irigy volt rám. *Kacarászik a dolgon. A húga sok mindent irigyelt tőle, még magát azt a vén f… fickót is. Persze ezt már nem teszi hozzá, kissé veszélyes terepen sétálgat így is a szennyes kiteregetés kapcsán, így érzi magában a féket, amikor ideje leállni a fecsegéssel, még akkor is, ha ez hozzátartozik a jelenlegi szerepéhez. Attól való pillanatnyi aggodalmában, hogy esetleg annyit emlegeti a férfit, hogy az megjelenik, el is pillant az ajtó felé. A huzaton kívül viszont más jelenleg nem próbálkozik bejutni.
Hogy tulajdonképpen mit is akart elérni a sebének vizsgáltatásával, jelen pillanatban nehezen tudná betájolni. Nincs előre kigondolt terve, csak apró kis próbák, amik elé szívesen állítja a férfit. Mint például, hogy miként reagál arra, hogy odaáll elé és minden szemérmet mellőzve fedi fel teste egy részét, mint, aki csak vizsgálatra vár. Fejét az ellenkező irányba fordítja, és ajkába harapva próbálja elnyomni kuncogását, aminek sikeressége végül nem neki köszönhető, hanem annak, hogy a kis játszadozása a viszályára fordul. Engedve a férfiúi ösztönöknek, vagy csak annak köszönhetően, hogy a lány valamiképpen lebuktatta magát, de Khan érintése inkább olyan, mint, amitől a Vöröskébe szokott szorulni a levegő, ezzel együtt a gonosz kuncogás is. Valamiképpen a kettő elegyére következtet ebből, és hiába fordítja el a fejét, hasizmának rendülése reagál is erre. Szeme sarkából néz le az apró széken ülőre. Annak szavai hamar lerántják a leplet a helyzetről, s itt a lehetőség, hogy Dynti ezt kihasználva rögtön dühödt sipításba kezdjen, ahogy az képletszerű is lenne, de ennek ellenére mégis inkább meggörbül a szája sarka.*
- A rum buktatott le, vagy a „hazug disznó”? Mellesleg, kíváncsi voltam, hogy Rickert meddig hajlandó elmenni, ha a drága urasága lánya kényes helyzeteket teremt. *Ráfog a férfi kezére, hüvelykével végigsimítva az őt ápoló ujjakon, majd lassan húzza el azt a testéről, ezzel engedve, hogy a könnyű ruha ismét takarásba borítsa. Tesz egy lépést hátra, amíg az asztalnak nem tud támaszkodni, majd a két apró pohárra és az üveg rumra pillant. Meg is fogja az üveget, de már nem kell színészkednie, nem fogja pohárkába öntögetni, abból kortyol egyet, és maga elé fogja, anélkül, hogy esetleg megkínálná tartalmával a Félszeműt.*
- Miért vagyok itt, Khan? *Elsőre talán idétlennek hangzó megnyilvánulása, inkább burkolt érdeklődés a felől, hogy, miért is küldte a férfi a levelet. Nem mintha, nem lennének tippjei, de ezek között van pár jó és van pár egészen rossz variáció is. Az utóbbiakat pedig ezer örömmel kiűzné a fejéből.*
2302. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-13 20:24:21
Üzenet elküldve: 2016-04-13 20:24:21
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Sok minden szolgált az elmúlt másfél nap alatt már a Vörös jó kedvére, megfigyelése alapján leginkább az, ahogyan és amiket beszélt a szántóvető álcájába bújtan. Nem szolgál nagyobb illetődöttségére az, hogy most a szamárság horgán akad fenn a lány: az orrukat fennhordó kékvérűek számára valószínűleg ez is formája annak, hogy különbnek, jobbnak lássák magukat. Vagy teljesen rossz az egész érvelése és megint csak felesleges gondolatokon pörgeti magát. Igazak vagy sem, a változtatásnak sem joga, sem ereje nincsen meg benne hozzá és még ha bármelyikkel bírna is, valószínűleg akkor sem érezne magában elég ambíciót, hogy a világot megforgassa a tengelye körül. Az embernél egy jóval komolyabb erő dolgozik azon, hogy fajtájuk soha ne térhessen le az előre kiszabott életpályáról, s ha jól rémlik, erről már adott számot Dynti előtt is. A rum színre léptetése meghozza a hatást, nem a véletlen műve, hogy éppen idáig várakoztatta a debütálását. A "leleplezés" minden momentumát alaposan megfigyeli a lányon, egész komoly figyelmet fordítva az arcjátéknak és annak, ahogyan azután az égetett párlattal bánik. A köhögés, az érintetlen-ismeretlen ital ízlelésével járó mellékjátékoknak sok szereplője tiszteletét teszi az asztalnál, de akik az acél mellett az alkohollal is szoros barátságot ápolnak, könnyebben kiszagolják már a fals reakciókat. Sejtelemnél valamivel több, szilárd meggyőződésnél valamivel kevesebb a végeredmény, de nem hagyja figyelme kívül. És ez visszafelé is hat: nem csak Dynti preferenciáinak netovábbja tesz árulkodó jeleket arról, hogy a dolgok állást váltottak. A Félszemű figyelmére elsősorban maga a lány tarthat számot, és csak valahol sokadikként helyezkedik el a sorban (kivételesen) a gyomorkeserű. A reggelizés bizonyos szempontból egy kész hadjárat, amit nem az elfogyasztandó étek iránt viselnek, hanem az egymással szemben álló maskarák. Szinte már osztályharcnak is tűnhet ez, pór és nemes között. Állát kénytelen dörzsölni a fogós kérdésen. Khanként könnyedén megválaszolhatná, de azzal elsőként dobná be a törölközőt, elismervén, hogy nem tudja már tovább csűrni a burleszk előadást. Egy farmer nyelvével meg sokkal bonyolultabb ugyanazt megfogalmazni, pláne, ha arra is figyelemre méltó energiákat kell fordítania, hogy ne röhögjön bele.* - Nem azt mondtam, hogy _tényleg_ meg kell ölnie, hanem csak el kell hitetnie a testével, hogy ezt akarja. Ha a szándék hibádzik, akkor a kar sem fog úgy mozdulni, kérdezzék csak meg bárkit, aki megvívta már a maga harcát, bármilyen ellenséggel szemben. Mint engemet az a fűlegelő íjász! Bár, jobban belegondolva, ő azt hiszem tényleg végezni akart velem, kekeke. *Vállát felvonva megadja magát a magyarázni próbálás hiábavalóságán. A szavak kifogtak rajta és nem rest beismerni, hisz mi vesztenivalója volna rajtuk?* - Dolgokat? *A reggelit befejezve, eltolja maga elől a tányért és máris egy második pohárkányi italért nyúlna, hiszen az ételt valamivel le is kell fojtani, nehogy túlságosan megülje a gyomrot. A sejtelmes arckifejezést ő is átveszi, cinkos csínytevésben partnerévé válik a Vörösnek.* Mármint olyan tyúkosan érdekes dolgokat? Hozzátenném a dologhó', hogy nemes atyjának számosak a barátai-szövetségesei és megannyi ember jelenti ellenségei sorát. De figyelemre méltó férfi lehet Legadon úr, ha az asszonyok mind az ő nevét sóhajtozzák! *Az ételmaradék a kocák jussa, az italt viszont érintetlenül hagyja az asztalon, megjegyezve, hogy pontosan miképpen volt tájolva.* - Viszket, eh? *Hokedlit húz ülepe alá és jobbjával magához inti a lányt. Ha nem volna túlságosan feltűnő, lélegzetvisszafojtva examinálná Dyntit. Annak lehetősége nélkül be kell érnie azzal, hogy ugyanazzal a fegyverrel üt vissza: korántsem úgy érinti a lány testét, ahogyan azt seborvosok, szanitécek tennék. Ellenőrizi ő persze a lassan hegedő vágás- és szúrásnyomok széleit, helyenként még kerít abból a kétes szagú kencéből ujjaira egy kenetnyi adagot, hogy ellása a száraz bőrfelületet, érintése mindazonáltal a sziklafürdő, később a vadászkalyiba és a sziklaszirteknél ejtettekét idézi. Nem orvosként, férfiként ér a Vöröshöz.* - Milyen kínos jelenetet akartál megvárni azzal, hogy eláruld magad?
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.04.14 22:20:11, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
*Sok minden szolgált az elmúlt másfél nap alatt már a Vörös jó kedvére, megfigyelése alapján leginkább az, ahogyan és amiket beszélt a szántóvető álcájába bújtan. Nem szolgál nagyobb illetődöttségére az, hogy most a szamárság horgán akad fenn a lány: az orrukat fennhordó kékvérűek számára valószínűleg ez is formája annak, hogy különbnek, jobbnak lássák magukat. Vagy teljesen rossz az egész érvelése és megint csak felesleges gondolatokon pörgeti magát. Igazak vagy sem, a változtatásnak sem joga, sem ereje nincsen meg benne hozzá és még ha bármelyikkel bírna is, valószínűleg akkor sem érezne magában elég ambíciót, hogy a világot megforgassa a tengelye körül. Az embernél egy jóval komolyabb erő dolgozik azon, hogy fajtájuk soha ne térhessen le az előre kiszabott életpályáról, s ha jól rémlik, erről már adott számot Dynti előtt is. A rum színre léptetése meghozza a hatást, nem a véletlen műve, hogy éppen idáig várakoztatta a debütálását. A "leleplezés" minden momentumát alaposan megfigyeli a lányon, egész komoly figyelmet fordítva az arcjátéknak és annak, ahogyan azután az égetett párlattal bánik. A köhögés, az érintetlen-ismeretlen ital ízlelésével járó mellékjátékoknak sok szereplője tiszteletét teszi az asztalnál, de akik az acél mellett az alkohollal is szoros barátságot ápolnak, könnyebben kiszagolják már a fals reakciókat. Sejtelemnél valamivel több, szilárd meggyőződésnél valamivel kevesebb a végeredmény, de nem hagyja figyelme kívül. És ez visszafelé is hat: nem csak Dynti preferenciáinak netovábbja tesz árulkodó jeleket arról, hogy a dolgok állást váltottak. A Félszemű figyelmére elsősorban maga a lány tarthat számot, és csak valahol sokadikként helyezkedik el a sorban (kivételesen) a gyomorkeserű. A reggelizés bizonyos szempontból egy kész hadjárat, amit nem az elfogyasztandó étek iránt viselnek, hanem az egymással szemben álló maskarák. Szinte már osztályharcnak is tűnhet ez, pór és nemes között. Állát kénytelen dörzsölni a fogós kérdésen. Khanként könnyedén megválaszolhatná, de azzal elsőként dobná be a törölközőt, elismervén, hogy nem tudja már tovább csűrni a burleszk előadást. Egy farmer nyelvével meg sokkal bonyolultabb ugyanazt megfogalmazni, pláne, ha arra is figyelemre méltó energiákat kell fordítania, hogy ne röhögjön bele.* - Nem azt mondtam, hogy _tényleg_ meg kell ölnie, hanem csak el kell hitetnie a testével, hogy ezt akarja. Ha a szándék hibádzik, akkor a kar sem fog úgy mozdulni, kérdezzék csak meg bárkit, aki megvívta már a maga harcát, bármilyen ellenséggel szemben. Mint engemet az a fűlegelő íjász! Bár, jobban belegondolva, ő azt hiszem tényleg végezni akart velem, kekeke. *Vállát felvonva megadja magát a magyarázni próbálás hiábavalóságán. A szavak kifogtak rajta és nem rest beismerni, hisz mi vesztenivalója volna rajtuk?* - Dolgokat? *A reggelit befejezve, eltolja maga elől a tányért és máris egy második pohárkányi italért nyúlna, hiszen az ételt valamivel le is kell fojtani, nehogy túlságosan megülje a gyomrot. A sejtelmes arckifejezést ő is átveszi, cinkos csínytevésben partnerévé válik a Vörösnek.* Mármint olyan tyúkosan érdekes dolgokat? Hozzátenném a dologhó', hogy nemes atyjának számosak a barátai-szövetségesei és megannyi ember jelenti ellenségei sorát. De figyelemre méltó férfi lehet Legadon úr, ha az asszonyok mind az ő nevét sóhajtozzák! *Az ételmaradék a kocák jussa, az italt viszont érintetlenül hagyja az asztalon, megjegyezve, hogy pontosan miképpen volt tájolva.* - Viszket, eh? *Hokedlit húz ülepe alá és jobbjával magához inti a lányt. Ha nem volna túlságosan feltűnő, lélegzetvisszafojtva examinálná Dyntit. Annak lehetősége nélkül be kell érnie azzal, hogy ugyanazzal a fegyverrel üt vissza: korántsem úgy érinti a lány testét, ahogyan azt seborvosok, szanitécek tennék. Ellenőrizi ő persze a lassan hegedő vágás- és szúrásnyomok széleit, helyenként még kerít abból a kétes szagú kencéből ujjaira egy kenetnyi adagot, hogy ellása a száraz bőrfelületet, érintése mindazonáltal a sziklafürdő, később a vadászkalyiba és a sziklaszirteknél ejtettekét idézi. Nem orvosként, férfiként ér a Vöröshöz.* - Milyen kínos jelenetet akartál megvárni azzal, hogy eláruld magad?
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.04.14 22:20:11, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
2301. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-13 09:40:30
Üzenet elküldve: 2016-04-13 09:40:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*A játszadozás úgy tűnik, valamiféle trendként ivódik be mindegyik találkozásukba, ám, míg a korábbiak inkább a felnőttek játszóterére emlékeztettek és teljesen más téma körül forogtak, addig most gyermeteg módon próbálják meg átverni a másikat, kihasználni egymást. Dynti számára ugyanúgy megvan ennek is a szórakoztató mivolta, még akkor is, ha valahol kissé becsapva érzi magát, amiért a Félszemű ilyen rút módon igyekszik kicsikarni belőle az információkat. Még akkor is, ha elég sok az enyhítő körülmény. Fúrja az oldalát egy kérdés, de egyelőre hagyja, hogy ízlelgesse magában, hiszen, amint kibökné, úgy abbamaradna a színdarab is.
Fáradhatatlanul próbálja olyan ponton érinteni korábbi lovagját, amitől talán egy pillanatra nagyot nyel, beleszorul a szó, vagy megizzad. De az igazság az, hogy nem túl tehetséges benne. Vagyis, az lenne, ha nem egy effélével hozta volna össze a sors.*
- Csacsiság. *Kacag fel a szón. A tegnapi nap még élénken benne volt az udvari tanítás, hogy nem illik kiröhögni senkit, jóllehet, sosem vette túl komolyan a dolgot, inkább csak túlságosan elhitte a mesét, hogy a férfi mentette meg. Ami, végtére igaz is, ha nem is abban a formában, mint amit előadott. De ez a Vöröske már nagyon messze van az illedelmességtől, és ebben a tekintetben nehezen tudja meghazudtolni magát.*
- Markolom én! *Az már saját piszkos fantáziájának köszönhető, hogy kósza vigyor fut ki az arcára pillanatokon belül, amit viszont most megpróbál köhögés mögé rejteni, hogy a kezét szája elé emelhesse. Színészi karrierje bukását érzi a levegőben, de kitart mellette.*
- Ami azt illeti. Kötelező lett volna… *Pillant oldalra. Többször is próbálták a kezébe adni a tűt és a cérnát, de többnyire ugyanaz lett a vége, valami indokkal meglépett, hogy egyéb elfoglaltságot keressen.* De nem vagyok jó diák. *Rántja meg mindkét vállát egyszerre. Az efféle unalmas dolgok a húgához illenek. Őt viszont még mai napig is mulattatja az emlék, ahogy a köszvényes lábú tanítónője kergeti a házukban és próbálja visszaráncigálni, hogy „női” munkára oktassa.
A hátsóját ért csapás után nehezen uralkodik magán, száját összeszorítja és mély levegőt vesz.*
~ Parasztnak is paraszt.~
- Na de uram! *Sipít ki belőle a kisasszony és említett testrészére teszi a kezét, mintha annyira fájt volna. Aztán meg jön ezzel a dumával. Röhögni támadna kedve, de, ehelyett nagy ártatlan szemeket mereszt és hülyének adja ki magát, leengedve a kardot.*
- De hát miért akarnám megölni? Maga olyan kedves. És mókás. És apám mit szólna hozzá? *Ez a kérdés ismétlődik nála, nem egy pillanat volt, amikor tényleg azt hitte magáról, hogy dühében, vagy félelmében de akár meg is ölné a férfit, mégsem tette. Valahol úgy érzi, erre reflektál a zsoldos is, de hát, ki tudja mikor mi jár annak a fejében?*
- Na jó, majd valaki mást képzelek a maga helyébe. Mondjuk valami szélhámos, hazug disznót. *Mosolyodik el szélesen.
Egyelőre ennyit a nagy képzéséről, nem is gond, mert, ha a férfi tovább szemtelenkedik, még a végén kibukik a dolog, ráadásul korgó gyomra is inkább az evés felé sodorja. Követi hát az asztalhoz és, ami csak belefér, azt rögtön meg is eszi. Ha a tegnapi nap nem is volt nagy étvágya, most az asztalba is beleharapna. A mélypont akkor érkezik, amikor flaska kerül belátható távolságba tőle. Meg is áll a rágásban és szakadatlanul szemezni kezd vele. Egymást rég látott szerelmesek tekintetét kölcsönzik a szürkéi, amivel önként is belesétált egy csapdába. A vágyakozás az ital után, szinte perzseli a bőrét, az étel máris harmadlagossá válik a helységben. Végül azonban lenyeli, amit kell.*
- Ümm… ez alkohol? *Hangja szinte cérnavékony, remeg. Talán azt is lehetne gondolni, hogy fél inni, de ez leginkább a reménykedés.*
- Csak bort szoktunk. *Ezzel nem is hazudik. Otthon valóban csak azt ittak. * Ó, hát, ha a dédnagyapjának bevált, én miért ne próbálhatnám ki? *Félve nyúl a pohárka után, talán sem akarja hinni, hogy tényleg az van benne, amire gondol. Ám miután ledönti, megbizonyosodik róla. Elégedettségét igyekszik fintor mögé rejteni, mintha csak erős lenne az ízlelésének az ital, pedig hát… És, ezzel meg is van a következő enyhítő körülménye Khannak. Csak röpke pillantást vet rá ugyan, de mégis pozitívumként könyveli el, hogy képes volt beszerezni egy üveg rumot, már, ha egyáltalán tényleg azért szerezte, hogy őt fogadja vele, s nem csak, mert ő maga is rákapott az ízére. Bár inkább az előbbit kívánja elhinni.*
~Még utálni sem lehet rendesen.~ *Morog egyet magában.*
- Ühm… Ja, Legadon? *Kanyarodik vissza a témához.* Hát, mifelénk az, lehet más vidékeken nem is hallottak még róla. Tudja, nálunk az asszonyok mindig úgy áradoznak a létéről, mintha több férfi nem is létezne a világon. Pedig szerintem már tök öreg. Na meg… Mesélnek róla dolgokat… *Mondja sejtelmesen, a fejét csóválva és egy utolsó falatot tűz a villájára, de nem emeli szájához, inkább csak ide-oda ringatja és szemezik vele.* Tudja, olyan, sötét dolgokat. Fura, hogy ennyi ideig szolgált északon, s nem hallotta a nevét. Apám jó barátja *Végül csak ráharap a villára.*
- Hát köszönöm az ételt, meg a r… rendkívül erős italt is. Khm. *Ölni tudna egy újabb adagért, de megvárja, amíg majd „Rickert” elhagyja a térséget és, majd akkor meghúzza az üveget sutyiban.*
- Mielőtt megnéznénk azt a csodatehenet, esetleg ellenőrizhetné a sebemet, rendesen viszket. *Oda is áll a másik elé, és egészen nyugodtan felhúzza a ruháját, hogy oldalról a kötéshez férjen.* Kell még az rá?
*A játszadozás úgy tűnik, valamiféle trendként ivódik be mindegyik találkozásukba, ám, míg a korábbiak inkább a felnőttek játszóterére emlékeztettek és teljesen más téma körül forogtak, addig most gyermeteg módon próbálják meg átverni a másikat, kihasználni egymást. Dynti számára ugyanúgy megvan ennek is a szórakoztató mivolta, még akkor is, ha valahol kissé becsapva érzi magát, amiért a Félszemű ilyen rút módon igyekszik kicsikarni belőle az információkat. Még akkor is, ha elég sok az enyhítő körülmény. Fúrja az oldalát egy kérdés, de egyelőre hagyja, hogy ízlelgesse magában, hiszen, amint kibökné, úgy abbamaradna a színdarab is.
Fáradhatatlanul próbálja olyan ponton érinteni korábbi lovagját, amitől talán egy pillanatra nagyot nyel, beleszorul a szó, vagy megizzad. De az igazság az, hogy nem túl tehetséges benne. Vagyis, az lenne, ha nem egy effélével hozta volna össze a sors.*
- Csacsiság. *Kacag fel a szón. A tegnapi nap még élénken benne volt az udvari tanítás, hogy nem illik kiröhögni senkit, jóllehet, sosem vette túl komolyan a dolgot, inkább csak túlságosan elhitte a mesét, hogy a férfi mentette meg. Ami, végtére igaz is, ha nem is abban a formában, mint amit előadott. De ez a Vöröske már nagyon messze van az illedelmességtől, és ebben a tekintetben nehezen tudja meghazudtolni magát.*
- Markolom én! *Az már saját piszkos fantáziájának köszönhető, hogy kósza vigyor fut ki az arcára pillanatokon belül, amit viszont most megpróbál köhögés mögé rejteni, hogy a kezét szája elé emelhesse. Színészi karrierje bukását érzi a levegőben, de kitart mellette.*
- Ami azt illeti. Kötelező lett volna… *Pillant oldalra. Többször is próbálták a kezébe adni a tűt és a cérnát, de többnyire ugyanaz lett a vége, valami indokkal meglépett, hogy egyéb elfoglaltságot keressen.* De nem vagyok jó diák. *Rántja meg mindkét vállát egyszerre. Az efféle unalmas dolgok a húgához illenek. Őt viszont még mai napig is mulattatja az emlék, ahogy a köszvényes lábú tanítónője kergeti a házukban és próbálja visszaráncigálni, hogy „női” munkára oktassa.
A hátsóját ért csapás után nehezen uralkodik magán, száját összeszorítja és mély levegőt vesz.*
~ Parasztnak is paraszt.~
- Na de uram! *Sipít ki belőle a kisasszony és említett testrészére teszi a kezét, mintha annyira fájt volna. Aztán meg jön ezzel a dumával. Röhögni támadna kedve, de, ehelyett nagy ártatlan szemeket mereszt és hülyének adja ki magát, leengedve a kardot.*
- De hát miért akarnám megölni? Maga olyan kedves. És mókás. És apám mit szólna hozzá? *Ez a kérdés ismétlődik nála, nem egy pillanat volt, amikor tényleg azt hitte magáról, hogy dühében, vagy félelmében de akár meg is ölné a férfit, mégsem tette. Valahol úgy érzi, erre reflektál a zsoldos is, de hát, ki tudja mikor mi jár annak a fejében?*
- Na jó, majd valaki mást képzelek a maga helyébe. Mondjuk valami szélhámos, hazug disznót. *Mosolyodik el szélesen.
Egyelőre ennyit a nagy képzéséről, nem is gond, mert, ha a férfi tovább szemtelenkedik, még a végén kibukik a dolog, ráadásul korgó gyomra is inkább az evés felé sodorja. Követi hát az asztalhoz és, ami csak belefér, azt rögtön meg is eszi. Ha a tegnapi nap nem is volt nagy étvágya, most az asztalba is beleharapna. A mélypont akkor érkezik, amikor flaska kerül belátható távolságba tőle. Meg is áll a rágásban és szakadatlanul szemezni kezd vele. Egymást rég látott szerelmesek tekintetét kölcsönzik a szürkéi, amivel önként is belesétált egy csapdába. A vágyakozás az ital után, szinte perzseli a bőrét, az étel máris harmadlagossá válik a helységben. Végül azonban lenyeli, amit kell.*
- Ümm… ez alkohol? *Hangja szinte cérnavékony, remeg. Talán azt is lehetne gondolni, hogy fél inni, de ez leginkább a reménykedés.*
- Csak bort szoktunk. *Ezzel nem is hazudik. Otthon valóban csak azt ittak. * Ó, hát, ha a dédnagyapjának bevált, én miért ne próbálhatnám ki? *Félve nyúl a pohárka után, talán sem akarja hinni, hogy tényleg az van benne, amire gondol. Ám miután ledönti, megbizonyosodik róla. Elégedettségét igyekszik fintor mögé rejteni, mintha csak erős lenne az ízlelésének az ital, pedig hát… És, ezzel meg is van a következő enyhítő körülménye Khannak. Csak röpke pillantást vet rá ugyan, de mégis pozitívumként könyveli el, hogy képes volt beszerezni egy üveg rumot, már, ha egyáltalán tényleg azért szerezte, hogy őt fogadja vele, s nem csak, mert ő maga is rákapott az ízére. Bár inkább az előbbit kívánja elhinni.*
~Még utálni sem lehet rendesen.~ *Morog egyet magában.*
- Ühm… Ja, Legadon? *Kanyarodik vissza a témához.* Hát, mifelénk az, lehet más vidékeken nem is hallottak még róla. Tudja, nálunk az asszonyok mindig úgy áradoznak a létéről, mintha több férfi nem is létezne a világon. Pedig szerintem már tök öreg. Na meg… Mesélnek róla dolgokat… *Mondja sejtelmesen, a fejét csóválva és egy utolsó falatot tűz a villájára, de nem emeli szájához, inkább csak ide-oda ringatja és szemezik vele.* Tudja, olyan, sötét dolgokat. Fura, hogy ennyi ideig szolgált északon, s nem hallotta a nevét. Apám jó barátja *Végül csak ráharap a villára.*
- Hát köszönöm az ételt, meg a r… rendkívül erős italt is. Khm. *Ölni tudna egy újabb adagért, de megvárja, amíg majd „Rickert” elhagyja a térséget és, majd akkor meghúzza az üveget sutyiban.*
- Mielőtt megnéznénk azt a csodatehenet, esetleg ellenőrizhetné a sebemet, rendesen viszket. *Oda is áll a másik elé, és egészen nyugodtan felhúzza a ruháját, hogy oldalról a kötéshez férjen.* Kell még az rá?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579