Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 236 (4701. - 4720. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4720. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-11 02:23:56
Üzenet elküldve: 2019-02-11 02:23:56
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Pycta őt is szívélyesen fogadja.*
- Köszönöm.
*Mondja, miközben mosolyogva bólint. A farkast ért kérést is megérti.*
- Természetesen, ahogy óhajtjátok, de hát egymást sem ismerjük, ahhoz idő kell. Xonart is majd megismeritek. Kölyökként találtam az erdőben, egymagában, majdnem olyan, mint egy kutya.
*A vizet jelző nádsor után, a folyó hangjait is meghallják, ami a fák között fel is tűnik előttük. Amikor Pycta bejelenti, hogy itt fognak letáborozni leszáll lováról, és úgy hallgatja végig a táborverés feladatait. Ekkor jelenik meg a remete elf is, aki a hordavezető beszéde után bemutatkozik, és dolgosan jelentkezik a munkálatokra. Voelkinnek nevezett ifjú íjászt vadászatra osztják be. A druida lány a hallottak után elmegy kikötni Linerát egy fához, majd Pyctához sétál a teendők ügyében.*
- Magam a jószágoknál, a karám kialakításnál és a vízellátásnál segédkeznék. Az őrségbe én is jelentkezem, Xonarral. Többször mentette meg már az életem éjszaka az erdőben.
*Ahseela szorosan lábhoz inti a farkast. A mondandója végét csak azért fűzi hozzá, hogy az esetlegesen fennálló riadalmat tovább oszlassa szürke ordasával kapcsolatban.*
- Az ideiglenes karámépítésnél és az állatok terelésénél is, elkél majd több segítő kéz is.
*A tömegből többen is jelentkeznek, Ahseela nem számolja hányan, csak mennek és az elvállalt feladatokhoz látnak. A kordékról kerítenek kötelet, amit több fára egyszer rátekerve lassan kialakítanak egy négyszögletű karámot.*
- Feszítsétek ott meg a kötelet.
*Szól két elfhez az egyik fánál, hiszen a karám nem lehet laza, de a kisebb jószágokkal még lehet gond az éjszaka. Könnyebben elcsatangolhatnak, amíg nincsen kialakítva számukra megfelelő állattartó helyiség. A hordában lévő pásztoroknak alvás helyett őrizniük kell majd a jószágokat. A munka folyik, az idő telik, nem nagyon kell senkit se utasítgatni, mindenki megfogja a munka végét. A kötél karám elkészültével beterelik az állatokat; a tehenet, a juhokat, a kecskét, a szamarat, a hidegvérű lovat. A behajtásnál még Xonar is besegít, akárcsak egy terelőkutya a druida lány vezényletével. A sertéseket, egy másik kötél behúzásával igyekeznek leválasztani a többi állattól, hiszen a mindenevő jószágok még kárt tennének a többi állatban. A baromfiakat, a magukkal hozott ketrecbe zárják ma éjszakára, hogy egy róka vagy egy nyest el ne ragadja azokat. Amikor megvannak a haszonállatok elszállásolásával, akkor Ahseela elégedett mosollyal néz a segédkezőkre. Szépen összedolgoztak.*
- Jól van, ezzel megvolnánk. Most a vízről kell gondoskodnunk.
*Az egyik kordélyról megfogja az ásót és a csákányt.*
- Készítsünk egy ideiglenes itatót.
*Már erősen szürkületben jár az idő, de az elf lány úgy véli, erre még van idejük, és sok fáradtságtól megkímélhetik az egész csapatot és az állatok is nyugodtabbak lesznek, ha elegendő vízhez jutnak. Magához inti az egyik karámnál segédkező elfet, és a kezébe nyomja az ásót. Az ideiglenes karámot a folyóhoz annyira közel állították fel, amennyire csak lehetett. Ahseela csákánnyal, a másik elf az ásóval egész hamar kialakítanak egy rövid itató vályút a folyótól egészen a karámig. A munka végeztével visszapakolják a szerszámokat a kordélyokra. Megetetik az állatokat, Ahseela is ellátja lovát, aztán mindenki megy az alvóhelyét kialakítani és egyéb teendőikhez látni.*
- Ha bármi gond lenne az állatok körül, szóljatok.
*Hagyja meg a jószágok körül letelepedőknek. Az este már jócskán keblére ölelte az erdőt, a hold és a csillagok is birtokba vették az égboltot. A druida lány felpillant a holdsarlóra, melyet zavaros fénykör vesz körül.*
~ Az Erdő Szellemére! Udvara van a holdnak… az éjjel valami történni fog. ~
*Látja, ahogy a többiek is tesznek-vesznek, mások megpihenve ülnek és beszélgetnek. A nyeregtáskájából előveszi függőágyát és felköti két fára, aztán indul a többiekhez a továbbiak felől érdeklődni. A tábortűz ég, ami fölött a forgatott zsákmány megsülve illatozik. Ahseela leül a tűzhöz enni, mellette helyet foglal Xonar is. Ha ott találja a tűzkörül tevékenykedni az őszes hajú nőt, Tinthereth és Pyctát, akkor így szól hozzájuk.*
- Ne haragudj nővérem, de nem tudom a neved. *A hordavezető felé fordul.* Mikor kezdjük az őrséget?
*A druida lány mellett ülő farkas rezzenéstelenül ül, csak akkor mozdul meg, amikor Ahseela az ételből neki is odavet néhány falatot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.11 02:33:32
*Pycta őt is szívélyesen fogadja.*
- Köszönöm.
*Mondja, miközben mosolyogva bólint. A farkast ért kérést is megérti.*
- Természetesen, ahogy óhajtjátok, de hát egymást sem ismerjük, ahhoz idő kell. Xonart is majd megismeritek. Kölyökként találtam az erdőben, egymagában, majdnem olyan, mint egy kutya.
*A vizet jelző nádsor után, a folyó hangjait is meghallják, ami a fák között fel is tűnik előttük. Amikor Pycta bejelenti, hogy itt fognak letáborozni leszáll lováról, és úgy hallgatja végig a táborverés feladatait. Ekkor jelenik meg a remete elf is, aki a hordavezető beszéde után bemutatkozik, és dolgosan jelentkezik a munkálatokra. Voelkinnek nevezett ifjú íjászt vadászatra osztják be. A druida lány a hallottak után elmegy kikötni Linerát egy fához, majd Pyctához sétál a teendők ügyében.*
- Magam a jószágoknál, a karám kialakításnál és a vízellátásnál segédkeznék. Az őrségbe én is jelentkezem, Xonarral. Többször mentette meg már az életem éjszaka az erdőben.
*Ahseela szorosan lábhoz inti a farkast. A mondandója végét csak azért fűzi hozzá, hogy az esetlegesen fennálló riadalmat tovább oszlassa szürke ordasával kapcsolatban.*
- Az ideiglenes karámépítésnél és az állatok terelésénél is, elkél majd több segítő kéz is.
*A tömegből többen is jelentkeznek, Ahseela nem számolja hányan, csak mennek és az elvállalt feladatokhoz látnak. A kordékról kerítenek kötelet, amit több fára egyszer rátekerve lassan kialakítanak egy négyszögletű karámot.*
- Feszítsétek ott meg a kötelet.
*Szól két elfhez az egyik fánál, hiszen a karám nem lehet laza, de a kisebb jószágokkal még lehet gond az éjszaka. Könnyebben elcsatangolhatnak, amíg nincsen kialakítva számukra megfelelő állattartó helyiség. A hordában lévő pásztoroknak alvás helyett őrizniük kell majd a jószágokat. A munka folyik, az idő telik, nem nagyon kell senkit se utasítgatni, mindenki megfogja a munka végét. A kötél karám elkészültével beterelik az állatokat; a tehenet, a juhokat, a kecskét, a szamarat, a hidegvérű lovat. A behajtásnál még Xonar is besegít, akárcsak egy terelőkutya a druida lány vezényletével. A sertéseket, egy másik kötél behúzásával igyekeznek leválasztani a többi állattól, hiszen a mindenevő jószágok még kárt tennének a többi állatban. A baromfiakat, a magukkal hozott ketrecbe zárják ma éjszakára, hogy egy róka vagy egy nyest el ne ragadja azokat. Amikor megvannak a haszonállatok elszállásolásával, akkor Ahseela elégedett mosollyal néz a segédkezőkre. Szépen összedolgoztak.*
- Jól van, ezzel megvolnánk. Most a vízről kell gondoskodnunk.
*Az egyik kordélyról megfogja az ásót és a csákányt.*
- Készítsünk egy ideiglenes itatót.
*Már erősen szürkületben jár az idő, de az elf lány úgy véli, erre még van idejük, és sok fáradtságtól megkímélhetik az egész csapatot és az állatok is nyugodtabbak lesznek, ha elegendő vízhez jutnak. Magához inti az egyik karámnál segédkező elfet, és a kezébe nyomja az ásót. Az ideiglenes karámot a folyóhoz annyira közel állították fel, amennyire csak lehetett. Ahseela csákánnyal, a másik elf az ásóval egész hamar kialakítanak egy rövid itató vályút a folyótól egészen a karámig. A munka végeztével visszapakolják a szerszámokat a kordélyokra. Megetetik az állatokat, Ahseela is ellátja lovát, aztán mindenki megy az alvóhelyét kialakítani és egyéb teendőikhez látni.*
- Ha bármi gond lenne az állatok körül, szóljatok.
*Hagyja meg a jószágok körül letelepedőknek. Az este már jócskán keblére ölelte az erdőt, a hold és a csillagok is birtokba vették az égboltot. A druida lány felpillant a holdsarlóra, melyet zavaros fénykör vesz körül.*
~ Az Erdő Szellemére! Udvara van a holdnak… az éjjel valami történni fog. ~
*Látja, ahogy a többiek is tesznek-vesznek, mások megpihenve ülnek és beszélgetnek. A nyeregtáskájából előveszi függőágyát és felköti két fára, aztán indul a többiekhez a továbbiak felől érdeklődni. A tábortűz ég, ami fölött a forgatott zsákmány megsülve illatozik. Ahseela leül a tűzhöz enni, mellette helyet foglal Xonar is. Ha ott találja a tűzkörül tevékenykedni az őszes hajú nőt, Tinthereth és Pyctát, akkor így szól hozzájuk.*
- Ne haragudj nővérem, de nem tudom a neved. *A hordavezető felé fordul.* Mikor kezdjük az őrséget?
*A druida lány mellett ülő farkas rezzenéstelenül ül, csak akkor mozdul meg, amikor Ahseela az ételből neki is odavet néhány falatot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.11 02:33:32
4719. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 23:09:20
Üzenet elküldve: 2019-02-10 23:09:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*A nemes hosszúéletűt érintő kérdésére választ kap, ám szinte rögtön meg is bánja oktondi kíváncsiskodását, mivel a helyzet ismerete egészen elszomorítja, a saját szituációjával fennálló erős párhuzama miatt. Nagyon is tisztában van vele, milyen érzés, ha valaki elveszíti valamely hozzátartozóját, s szeretné visszakapni. Valószínűsíti, hogy arca, tekintete árulkodik a lelkében dúló viharról, csak nehezen sikerül visszanyernie a vonásai feletti uralmat. Ebben azonban segítségére van, hogy Pycta egy képet nyújt feléje, amelyet át is vesz tőle, hogy közelebbről tanulmányozhassa.*
- A testvére? Lihanech-ből való? *Talán hamis reményeket kelt a további kérdezősködéssel, de valójában inkább csak találgat, mivel ő maga is az említett városból származik, ezért ezt veszi az első támpontnak. Mégis, minél hosszabban szemléli a portrét, egyre csak növekszik benne a bizonyosság, hogy még nem találkozott a szóban forgó hölggyel. Erre a felismerésre felettébb lelombozódik, igazán szerette volna legalább valamicskével előrébb lendíteni a keresést. Fejét ingatva nyújtja vissza a képet.*
- Sajnálom. Nem ismerem. *Sóhajt aprót.
Figyelmét azonban hamarosan magával ragadja, hogy elérkeznek füléhez a folyó hangjai, s tudja, hogy már nem lehetnek messze tervezett táborhelyüktől. Ez a feltevés hamarosan be is igazolódik, nemsokára a körülöttük sorakozó fák ritkulni kezdenek, és egy tisztásra jutnak, amelyet egy részről nádas övez, mögötte pedig biztos közelségben a víz. Egy, a víz városából származó elf számára ez kifejezett ajándék, s amikor vezetőjük bejelenti, hogy elérték táborhelyüket, tekintete felcsillan, még egy bátortalan mosoly is megjelenik szája sarkában.
A feladatok kiosztásánál ő ugyan nem kap konkrét utasítást, de mindenképpen ki akarja venni részét a munkából. Úgy véli, elsődleges szükséglet a tűzrakás lenne, a hidegben elengedhetetlen, hogy valahol megmelegedhessenek, s a vadászat során szerzett állatokat is meg kell majd sütni valahol.*
- Vállalom a tűzifa gyűjtését. Két főre lenne szükségem. *Jelenti ki. Nem szeretne feleslegesen sok elfet magával vinni, máshol is besegíthetnek, de valóban igyekezniük kell, hogy fényforrást is teremtsenek, mielőtt besötétedik.*
- És számíthatsz rám az első őrségben is. *Teszi még hozzá, aztán, ha megvan a két jelentkezője, nem is vesztegeti az időt, elindul velük. Valamennyivel messzebb kell menniük, ugyanis a tisztás szélén gyérebben állnak a fák, a lehullott gallyakat mostanra belephette a hó, s nem lenne szerencsés vizes tüzelőt alkalmazni. Így olyan helyet keres, ahol a fák lombkoronája zártabb, s az aljnövényzetre nem telepedett sűrű hótakaró, ott találhatnak olyan földön heverő ágakat, melyek még szárazok. Az a gondolat némileg aggodalommal tölti el, hogy esetleg túl messzire mennek, és nem találnak majd vissza, de a folyó közelsége megnyugtatja. Ezenkívül hiába nem tud még sokat az Erdő Szívéről, érzi, hogy nem hagyná őket bajban, bizonyosan visszavezetné őket táborhelyükre, ha szükséges lenne.
Viszonylag gyorsan összeszedik a kellő mennyiségű tüzelőt, aztán igyekeznek is vissza, hogy minél előbb tüzet gyújthassanak.
A tisztásra visszaérve két kupacra osztja a tüzelőt, ezzel kijelölve a tábortüzek helyét. Ezután körülnéz, hátha megtalálja az erdei elfet, örömmel venné segítségét a tűz meggyújtásában.*
- Tinthereth, segítenél nekem? *Szólítja meg, ha sikeresen megleli. Kezével a fakupacok felé int, ezzel jelezve, hogy miben is szorul segédkezésre.*
- A tűzgyújtásban. *Mondja azért magyarázólag mégiscsak.*
*A nemes hosszúéletűt érintő kérdésére választ kap, ám szinte rögtön meg is bánja oktondi kíváncsiskodását, mivel a helyzet ismerete egészen elszomorítja, a saját szituációjával fennálló erős párhuzama miatt. Nagyon is tisztában van vele, milyen érzés, ha valaki elveszíti valamely hozzátartozóját, s szeretné visszakapni. Valószínűsíti, hogy arca, tekintete árulkodik a lelkében dúló viharról, csak nehezen sikerül visszanyernie a vonásai feletti uralmat. Ebben azonban segítségére van, hogy Pycta egy képet nyújt feléje, amelyet át is vesz tőle, hogy közelebbről tanulmányozhassa.*
- A testvére? Lihanech-ből való? *Talán hamis reményeket kelt a további kérdezősködéssel, de valójában inkább csak találgat, mivel ő maga is az említett városból származik, ezért ezt veszi az első támpontnak. Mégis, minél hosszabban szemléli a portrét, egyre csak növekszik benne a bizonyosság, hogy még nem találkozott a szóban forgó hölggyel. Erre a felismerésre felettébb lelombozódik, igazán szerette volna legalább valamicskével előrébb lendíteni a keresést. Fejét ingatva nyújtja vissza a képet.*
- Sajnálom. Nem ismerem. *Sóhajt aprót.
Figyelmét azonban hamarosan magával ragadja, hogy elérkeznek füléhez a folyó hangjai, s tudja, hogy már nem lehetnek messze tervezett táborhelyüktől. Ez a feltevés hamarosan be is igazolódik, nemsokára a körülöttük sorakozó fák ritkulni kezdenek, és egy tisztásra jutnak, amelyet egy részről nádas övez, mögötte pedig biztos közelségben a víz. Egy, a víz városából származó elf számára ez kifejezett ajándék, s amikor vezetőjük bejelenti, hogy elérték táborhelyüket, tekintete felcsillan, még egy bátortalan mosoly is megjelenik szája sarkában.
A feladatok kiosztásánál ő ugyan nem kap konkrét utasítást, de mindenképpen ki akarja venni részét a munkából. Úgy véli, elsődleges szükséglet a tűzrakás lenne, a hidegben elengedhetetlen, hogy valahol megmelegedhessenek, s a vadászat során szerzett állatokat is meg kell majd sütni valahol.*
- Vállalom a tűzifa gyűjtését. Két főre lenne szükségem. *Jelenti ki. Nem szeretne feleslegesen sok elfet magával vinni, máshol is besegíthetnek, de valóban igyekezniük kell, hogy fényforrást is teremtsenek, mielőtt besötétedik.*
- És számíthatsz rám az első őrségben is. *Teszi még hozzá, aztán, ha megvan a két jelentkezője, nem is vesztegeti az időt, elindul velük. Valamennyivel messzebb kell menniük, ugyanis a tisztás szélén gyérebben állnak a fák, a lehullott gallyakat mostanra belephette a hó, s nem lenne szerencsés vizes tüzelőt alkalmazni. Így olyan helyet keres, ahol a fák lombkoronája zártabb, s az aljnövényzetre nem telepedett sűrű hótakaró, ott találhatnak olyan földön heverő ágakat, melyek még szárazok. Az a gondolat némileg aggodalommal tölti el, hogy esetleg túl messzire mennek, és nem találnak majd vissza, de a folyó közelsége megnyugtatja. Ezenkívül hiába nem tud még sokat az Erdő Szívéről, érzi, hogy nem hagyná őket bajban, bizonyosan visszavezetné őket táborhelyükre, ha szükséges lenne.
Viszonylag gyorsan összeszedik a kellő mennyiségű tüzelőt, aztán igyekeznek is vissza, hogy minél előbb tüzet gyújthassanak.
A tisztásra visszaérve két kupacra osztja a tüzelőt, ezzel kijelölve a tábortüzek helyét. Ezután körülnéz, hátha megtalálja az erdei elfet, örömmel venné segítségét a tűz meggyújtásában.*
- Tinthereth, segítenél nekem? *Szólítja meg, ha sikeresen megleli. Kezével a fakupacok felé int, ezzel jelezve, hogy miben is szorul segédkezésre.*
- A tűzgyújtásban. *Mondja azért magyarázólag mégiscsak.*
4718. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 23:03:10
Üzenet elküldve: 2019-02-10 23:03:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdetek - otthonkeresés//
//Faragás, Íjkészítés//
*Voelkin félre vonul a tábortól, és a tisztás folyó felőli szélétől nem messze, az egyik magányos fa tetejére mászik fel. Az ég tiszta a csillagok is kristálytisztán látszódnak, a hold is fent van, ami bevilágítja a tisztást. Voelkin is jól látszódik, a kopasz lombkorona, egyik nagyobb ágának támaszkodva, ücsörögve a fán.
Tegezébe nyúl, ahonnan előveszi a korábban elkezdett kis botot. A bot vége már kezdi felölteni a készítője által tervezett formát, egy sakkbábút, ráadásul egy huszárt. Farigcsálás közben van ideje gondolkodni, hiszen senki nem zavarja meg, csak néha Hav moccan egyet a belsőzsebében. Éjfél tájában lehet az idő és a hőmérséklet is kezd rohamosan csökkenni. Voelkin szerencséjére most szélcsend van, így még bírja a fán.
Fél óra elteltével kezei már kihűltek és sajognak a faragástól, de a bábú kész. Jobb zsebéből elővesz egy kisebb madzagot, amit a kifaragott ló szeme helyén lévő lyukon átfűzi, majd a nyakába akasztja. Egy darabig nézegeti, majd elrejti inge alá.
Hirtelen felkapja fejét.*
-Egy új íjat kéne készítenem.
*Csúszik ki a száján hangosan. Kicsit körül néz, remélve hogy nem hallotta senki. ~Talán olyan kéne, mint amilyen apámé volt. Ez a hosszú íj sem rossz, de egy újfajta, mondjuk reflexíj igazán jól jönne.~ Nagy töprengésében nem veszi észre hogy a hold is arrébb kúszott. Hav előbújik a zsebéből a csuklyásra nézve, ezzel jelezve hogy neki is lassan mennie kéne aludni.*
-Jól van Hav, megyek már, megyek.
*Nyugtatja meg a kis állatot, ami vissza is bújik a zsebbe.*
-Jó, holnap neki látok.
*Magának mondja, vagy talán Eeyrnek.
Lemászik a fáról és elindul a tábor felé. Lekuporodik a még parázsló tűzhely mellé, bundázott köpenyével betakarja magát, majd utolsó gondolatait követve rögtön el is alszik.*
A hozzászólás írója (Voelkin Ekleszton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 23:47:29
//Faragás, Íjkészítés//
*Voelkin félre vonul a tábortól, és a tisztás folyó felőli szélétől nem messze, az egyik magányos fa tetejére mászik fel. Az ég tiszta a csillagok is kristálytisztán látszódnak, a hold is fent van, ami bevilágítja a tisztást. Voelkin is jól látszódik, a kopasz lombkorona, egyik nagyobb ágának támaszkodva, ücsörögve a fán.
Tegezébe nyúl, ahonnan előveszi a korábban elkezdett kis botot. A bot vége már kezdi felölteni a készítője által tervezett formát, egy sakkbábút, ráadásul egy huszárt. Farigcsálás közben van ideje gondolkodni, hiszen senki nem zavarja meg, csak néha Hav moccan egyet a belsőzsebében. Éjfél tájában lehet az idő és a hőmérséklet is kezd rohamosan csökkenni. Voelkin szerencséjére most szélcsend van, így még bírja a fán.
Fél óra elteltével kezei már kihűltek és sajognak a faragástól, de a bábú kész. Jobb zsebéből elővesz egy kisebb madzagot, amit a kifaragott ló szeme helyén lévő lyukon átfűzi, majd a nyakába akasztja. Egy darabig nézegeti, majd elrejti inge alá.
Hirtelen felkapja fejét.*
-Egy új íjat kéne készítenem.
*Csúszik ki a száján hangosan. Kicsit körül néz, remélve hogy nem hallotta senki. ~Talán olyan kéne, mint amilyen apámé volt. Ez a hosszú íj sem rossz, de egy újfajta, mondjuk reflexíj igazán jól jönne.~ Nagy töprengésében nem veszi észre hogy a hold is arrébb kúszott. Hav előbújik a zsebéből a csuklyásra nézve, ezzel jelezve hogy neki is lassan mennie kéne aludni.*
-Jól van Hav, megyek már, megyek.
*Nyugtatja meg a kis állatot, ami vissza is bújik a zsebbe.*
-Jó, holnap neki látok.
*Magának mondja, vagy talán Eeyrnek.
Lemászik a fáról és elindul a tábor felé. Lekuporodik a még parázsló tűzhely mellé, bundázott köpenyével betakarja magát, majd utolsó gondolatait követve rögtön el is alszik.*
A hozzászólás írója (Voelkin Ekleszton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 23:47:29
4717. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 20:25:09
Üzenet elküldve: 2019-02-10 20:25:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Kisvártatva az elől haladók végre meglátnak egy tisztást a ritkuló fák közül. Voelkin arcán apró mosoly jelenik meg, de nem csak ő van vele így, Pycta általában komor arcára is kiül a mosoly. ~Csak ideértünk.~ Egy jókora tisztásra értek ki. Az erdő szélétől kicsit beljebb megáll és Pyctára néz, aki közben már megfordult a tömeg felé. Amint a hátul haladók is kiérnek, az erdőmélyi szerzetes bejelenti, hogy itt fognak letelepedni. Voelkin néhány lépéssel a többiek előtt is majd kicsattan az örömtől és úgy dönt, hogy most nem is rejti el, bár nagyon nem is tudná. Csuklyáját hátra csapja és elterül a tisztáson, a hóban. Hav is előugrik belsőzsebéből és beleugrik a vékony hóba. ~Végre egy kicsit mozoghat ő is.~ Mosolyodik el az ifjú íjász, aki közben felül.
A pihenés nem tart sokáig, hiszen rengeteg munka vár még rájuk, nem is vesztegeti Voelkin az idejét, már fel is pattant. Noha egész nap csak gyalogoltak és sok mindent történt, most mintha új erőre kapott volna.
Miután Pycta kiosztotta a feladatokat, Voelkin felé fordul. A íjász kicsit közelebb megy, majd megkapja ő is az utasításokat. Örömmel fogadja a rá kiszabott feladatot, hisz a vadászat a vérében van. Néhány elfet kap maga mellé, gyorsan megnéz mindenkit. Meg van elégedve, nem kezdőkkel van dolga. Vele együtt hat fős kis vadászcsapat.*
-Remélem senki sem túl fáradt. *Kezdi kicsit kemény hangnemben* Aki úgy érzi nem bírja, inkább maradjon itt és segítsen a többieknek, mi nem mókázni megyünk, hanem vadászni! *Mielőtt elindulna a csapat élén még egyszer végig néz mindenki arcán. Megelégedésére, határozott tekintetekkel találkozik.*
-Akkor hát induljunk! Nincs vesztegetni való időnk.
*A kis csapat hamarosan eltűnik a fák között, és a folyó felé veszik az irányt.
Voelkin utasítására lassan szétszóródnak, ketten a folyóparthoz közel a nádas körül kacsa és egyéb állatokra pályázva, hárman kicsit beljebb az erdőben, egy nagyobb területen elszórva háromszögben, nyulakra, őzekre és esetleg vaddisznóra vadászva, míg Voelkin a kisebb állatok vadváltóit keresi fel és hurok csapdát állít fel. A "hármas" felől egyszer csak egy vad visítást hall, amiről egyből tudja, hogy vaddisznó lesz. Odasiet, de mire odaér, az állat már csak tántorog. egy nyíl a nyakát találta el, kettő a testét, amiből az egyik a bordák között átfúrta az állat tüdejét. Voelkin nem szereti szenvedni látni az állatokat, úgyhogy kivesz egy nyílvesszőt tegezéből. A hosszú íjából kilőtt nyílvessző szélsebesen megy át az állat bordái között átszúrva a szívét. Az állat elterül.*
-Szép fogás, vigyétek vissza a tisztásra, egy vacsoráig biztosan elég lesz. *Szól mosolyogva az elfekhez.* Én még elmegyek a folyóhoz, megnézem, hogy haladnak a többiek.
*Megfordul és futva megy el a folyóig. Talál egy kis szakaszt ahol sekély a víz és nincs nádas a parton. Alkalmas hely egy varsa felállításához, de jelenleg semmije sincs amivel tudna készíteni, a kötele is elfogyott, ami csak két nyúlcsapdára volt elegendő. ~Holnap kell majd egyet készítenem, talán meg is kéne tanítanom az érdeklődőknek.~ A folyóparton elindul felfele, ahol kisvártatva bele is botlik a másik két elfbe. Nekik is sikeres volt a vadászatuk, bár csak három kacsát sikerült lőniük. ~Nem baj elég az.~ Mosolyodik el újra Voelkin.*
-Rendben ez már biztosan elég lesz mára. A többiek egy vaddisznót lőttek. *Nyugtatja meg a két elfet.* Sietnünk kell, már sötétedik.
*A nap már lement és a korom sötéttől már csak fél óra választotta el a három vadászt. Eltévedni azonban mégsem tudnak hiszen csak a folyót kell követni, ahonnan előbb utóbb megláthatják a tábort. Így is tesznek és rövid időn belül meg is látják a tábortüzek fényét.
A tisztás közepén egy jó nagy tűz ég amin már forog is a vaddisznó. Lassan odaérnek ők is ahol ha ott van mindenki akkor Voelkin köszönti őket.
Az csuklyás elf szemeivel Pyctát keresi, amint meglátja odasétál hozzá. Már futni nem nagyon tud, hiszen nagyon elfáradt. Párat fúj mielőtt a szerzeteshez szól.*
-Minden rendben volt ameddig vadásztunk? *Voelkin még nem nézett körül, de nem is látna túl sokat, hiszen közben teljesen besötétedett, így inkább a csuhást kérdezi.*
-Mennyit sikerült haladni a táborral?
*Voelkin közben egy kézmozdulattal invitálja Pyctát, és ha ő elfogadja, akkor leülnek egy rönkre kicsit távolabb a tűztől, elfogyasztani a közben elkészült vacsorát.*
*Kisvártatva az elől haladók végre meglátnak egy tisztást a ritkuló fák közül. Voelkin arcán apró mosoly jelenik meg, de nem csak ő van vele így, Pycta általában komor arcára is kiül a mosoly. ~Csak ideértünk.~ Egy jókora tisztásra értek ki. Az erdő szélétől kicsit beljebb megáll és Pyctára néz, aki közben már megfordult a tömeg felé. Amint a hátul haladók is kiérnek, az erdőmélyi szerzetes bejelenti, hogy itt fognak letelepedni. Voelkin néhány lépéssel a többiek előtt is majd kicsattan az örömtől és úgy dönt, hogy most nem is rejti el, bár nagyon nem is tudná. Csuklyáját hátra csapja és elterül a tisztáson, a hóban. Hav is előugrik belsőzsebéből és beleugrik a vékony hóba. ~Végre egy kicsit mozoghat ő is.~ Mosolyodik el az ifjú íjász, aki közben felül.
A pihenés nem tart sokáig, hiszen rengeteg munka vár még rájuk, nem is vesztegeti Voelkin az idejét, már fel is pattant. Noha egész nap csak gyalogoltak és sok mindent történt, most mintha új erőre kapott volna.
Miután Pycta kiosztotta a feladatokat, Voelkin felé fordul. A íjász kicsit közelebb megy, majd megkapja ő is az utasításokat. Örömmel fogadja a rá kiszabott feladatot, hisz a vadászat a vérében van. Néhány elfet kap maga mellé, gyorsan megnéz mindenkit. Meg van elégedve, nem kezdőkkel van dolga. Vele együtt hat fős kis vadászcsapat.*
-Remélem senki sem túl fáradt. *Kezdi kicsit kemény hangnemben* Aki úgy érzi nem bírja, inkább maradjon itt és segítsen a többieknek, mi nem mókázni megyünk, hanem vadászni! *Mielőtt elindulna a csapat élén még egyszer végig néz mindenki arcán. Megelégedésére, határozott tekintetekkel találkozik.*
-Akkor hát induljunk! Nincs vesztegetni való időnk.
*A kis csapat hamarosan eltűnik a fák között, és a folyó felé veszik az irányt.
Voelkin utasítására lassan szétszóródnak, ketten a folyóparthoz közel a nádas körül kacsa és egyéb állatokra pályázva, hárman kicsit beljebb az erdőben, egy nagyobb területen elszórva háromszögben, nyulakra, őzekre és esetleg vaddisznóra vadászva, míg Voelkin a kisebb állatok vadváltóit keresi fel és hurok csapdát állít fel. A "hármas" felől egyszer csak egy vad visítást hall, amiről egyből tudja, hogy vaddisznó lesz. Odasiet, de mire odaér, az állat már csak tántorog. egy nyíl a nyakát találta el, kettő a testét, amiből az egyik a bordák között átfúrta az állat tüdejét. Voelkin nem szereti szenvedni látni az állatokat, úgyhogy kivesz egy nyílvesszőt tegezéből. A hosszú íjából kilőtt nyílvessző szélsebesen megy át az állat bordái között átszúrva a szívét. Az állat elterül.*
-Szép fogás, vigyétek vissza a tisztásra, egy vacsoráig biztosan elég lesz. *Szól mosolyogva az elfekhez.* Én még elmegyek a folyóhoz, megnézem, hogy haladnak a többiek.
*Megfordul és futva megy el a folyóig. Talál egy kis szakaszt ahol sekély a víz és nincs nádas a parton. Alkalmas hely egy varsa felállításához, de jelenleg semmije sincs amivel tudna készíteni, a kötele is elfogyott, ami csak két nyúlcsapdára volt elegendő. ~Holnap kell majd egyet készítenem, talán meg is kéne tanítanom az érdeklődőknek.~ A folyóparton elindul felfele, ahol kisvártatva bele is botlik a másik két elfbe. Nekik is sikeres volt a vadászatuk, bár csak három kacsát sikerült lőniük. ~Nem baj elég az.~ Mosolyodik el újra Voelkin.*
-Rendben ez már biztosan elég lesz mára. A többiek egy vaddisznót lőttek. *Nyugtatja meg a két elfet.* Sietnünk kell, már sötétedik.
*A nap már lement és a korom sötéttől már csak fél óra választotta el a három vadászt. Eltévedni azonban mégsem tudnak hiszen csak a folyót kell követni, ahonnan előbb utóbb megláthatják a tábort. Így is tesznek és rövid időn belül meg is látják a tábortüzek fényét.
A tisztás közepén egy jó nagy tűz ég amin már forog is a vaddisznó. Lassan odaérnek ők is ahol ha ott van mindenki akkor Voelkin köszönti őket.
Az csuklyás elf szemeivel Pyctát keresi, amint meglátja odasétál hozzá. Már futni nem nagyon tud, hiszen nagyon elfáradt. Párat fúj mielőtt a szerzeteshez szól.*
-Minden rendben volt ameddig vadásztunk? *Voelkin még nem nézett körül, de nem is látna túl sokat, hiszen közben teljesen besötétedett, így inkább a csuhást kérdezi.*
-Mennyit sikerült haladni a táborral?
*Voelkin közben egy kézmozdulattal invitálja Pyctát, és ha ő elfogadja, akkor leülnek egy rönkre kicsit távolabb a tűztől, elfogyasztani a közben elkészült vacsorát.*
4716. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 19:26:41
Üzenet elküldve: 2019-02-10 19:26:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*A nőre, aki válaszolt a csillagokkal kapcsolatos megjegyzéseire, lassan emeli a tekintetét.*
- Valóban... de ismeretlen számomra, hogy ez erősebb, vagy gyengébb hatást jelez... esetleg valami újat. - *Nem feltétlenül szereti, hogy beleszólnak az ő csillagjóslásába, ez számára egy magányos munka, sokszor figyeli órákig az égboltot, s tanakodik csendesen annak lehetséges jelentéséről, aztán pedig megfigyeli, igaza volt-e. Társaságban viszont sosem tette ezt, így azt sem tudja, hogyan kéne erről beszélgetni, hogyan lehetne együttműködni.*
- Kísérjen titeket az Erdő Szíve a megfelelő helyre. - *Válaszol Pyctá-nak arra, hogy nem várják be őt. Természetesen megérti, egy ekkora tömeget megállítani egy remete tábora miatt balgaság lenne, bár amiatt kicsit szomorú, hogy nem vették figyelembe azt a bölcsességet, amit ő magában nagyra tart - ha nem is tudatosan -, és nem foglalkoztak vele többet. Minden, a tömeg után eredőtől egykedvűen búcsúzik, és befejezi egyszerű vacsoráját.
Csak ezután kezdi meg az előkészületeket, tábora teljes szétszedését, a pakolást, de bele sem telik tíz perc, és már úton van utánuk minden holmijával. A nyúl csontjait szépen becsomagolva szintén táskája közé rejtette, a temetkezésre majd csak a folyóparton szeretne időt szánni.
Az erdőben töltött idő alatt ráragadt a hely behatós ismerete, illetve a nyomolvasási készség is, így könnyedén megtalálja őket, és mire Pycta felszólal, a táborverés helyszínét kijelölve, már a saját füleivel hallja, még ha kicsit távolabbról is.
Nyugodtan felzárkózik a többiekhez már teljesen, és úgy pillant körbe a választott helyen.*
- Én őrködhetem veled... - *Harapja el a mondatot, hisz nem tudja még, hogyan lehet szólítani az elfet, ki magára vállalta a csoport vezetését.*
- De mondd, hogy szólíthatlak? - *Kérdez is ezért rá, és ha még ott vannak, kiterjeszti ezt a környezetében lévőkre is, hisz bemutatkozásra nem maradt sok idő.*
- Én Tinthereth vagyok. - *Teszi még hozzá, hogy ne érhesse őt az udvariatlan kérdezősködés vádja. Tébolyult jelzőjéről ő maga is tud, régi ragadványneve ez, de úgy érzi, amíg ők nem veszik észre ezt maguktól, nem kell nekik gúnyolási tippeket adnia.
Közben körbepillant, és várja, hol van szükség a segítségére leginkább, a helyismerete vele van, így vadászatban és fagyűjtésben is segíthet, ha úgy adódik.*
*A nőre, aki válaszolt a csillagokkal kapcsolatos megjegyzéseire, lassan emeli a tekintetét.*
- Valóban... de ismeretlen számomra, hogy ez erősebb, vagy gyengébb hatást jelez... esetleg valami újat. - *Nem feltétlenül szereti, hogy beleszólnak az ő csillagjóslásába, ez számára egy magányos munka, sokszor figyeli órákig az égboltot, s tanakodik csendesen annak lehetséges jelentéséről, aztán pedig megfigyeli, igaza volt-e. Társaságban viszont sosem tette ezt, így azt sem tudja, hogyan kéne erről beszélgetni, hogyan lehetne együttműködni.*
- Kísérjen titeket az Erdő Szíve a megfelelő helyre. - *Válaszol Pyctá-nak arra, hogy nem várják be őt. Természetesen megérti, egy ekkora tömeget megállítani egy remete tábora miatt balgaság lenne, bár amiatt kicsit szomorú, hogy nem vették figyelembe azt a bölcsességet, amit ő magában nagyra tart - ha nem is tudatosan -, és nem foglalkoztak vele többet. Minden, a tömeg után eredőtől egykedvűen búcsúzik, és befejezi egyszerű vacsoráját.
Csak ezután kezdi meg az előkészületeket, tábora teljes szétszedését, a pakolást, de bele sem telik tíz perc, és már úton van utánuk minden holmijával. A nyúl csontjait szépen becsomagolva szintén táskája közé rejtette, a temetkezésre majd csak a folyóparton szeretne időt szánni.
Az erdőben töltött idő alatt ráragadt a hely behatós ismerete, illetve a nyomolvasási készség is, így könnyedén megtalálja őket, és mire Pycta felszólal, a táborverés helyszínét kijelölve, már a saját füleivel hallja, még ha kicsit távolabbról is.
Nyugodtan felzárkózik a többiekhez már teljesen, és úgy pillant körbe a választott helyen.*
- Én őrködhetem veled... - *Harapja el a mondatot, hisz nem tudja még, hogyan lehet szólítani az elfet, ki magára vállalta a csoport vezetését.*
- De mondd, hogy szólíthatlak? - *Kérdez is ezért rá, és ha még ott vannak, kiterjeszti ezt a környezetében lévőkre is, hisz bemutatkozásra nem maradt sok idő.*
- Én Tinthereth vagyok. - *Teszi még hozzá, hogy ne érhesse őt az udvariatlan kérdezősködés vádja. Tébolyult jelzőjéről ő maga is tud, régi ragadványneve ez, de úgy érzi, amíg ők nem veszik észre ezt maguktól, nem kell nekik gúnyolási tippeket adnia.
Közben körbepillant, és várja, hol van szükség a segítségére leginkább, a helyismerete vele van, így vadászatban és fagyűjtésben is segíthet, ha úgy adódik.*
4715. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 18:54:31
Üzenet elküldve: 2019-02-10 18:54:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//kis léptek//
*Burmók dühösen lépked a füvön miközben azon töpreng hogy merre kellene mennie.~Az egy dolog, hogy Arthenior de meg kellett volna kérdeznem merre. Emberrel a paraszt óta nem találkoztam, pedig egy város közelében több járókelőre számít az ember.~* A hőség is hatalmas ilyenkor délidőben.* A törpe erszényében lapul pár arany, viszont nincs mire. Pedig ő már vagy három napja koplal. Az otthonról hozott élelemnek már nyoma sincsen.~ Majd Artheniorba csak kapok valamit. Ez így nem járja!~ Ekkor enyhe fuvallat érkezik, ami az éhségét nem is, de legalább a hőségét csillapítja. A szellő meglobogtatja szakálla fonatait és ínycsiklandó szagokat sodor orrához. Sietve szedi apró lábait, hogy legalább lássa kiknek van olyan szerencséjük hogy tudnak enni. Egy kis csapatot lát maga előtt és feléjük siet.*
A hozzászólás írója (Burm Bormók) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 19:00:06
*Burmók dühösen lépked a füvön miközben azon töpreng hogy merre kellene mennie.~Az egy dolog, hogy Arthenior de meg kellett volna kérdeznem merre. Emberrel a paraszt óta nem találkoztam, pedig egy város közelében több járókelőre számít az ember.~* A hőség is hatalmas ilyenkor délidőben.* A törpe erszényében lapul pár arany, viszont nincs mire. Pedig ő már vagy három napja koplal. Az otthonról hozott élelemnek már nyoma sincsen.~ Majd Artheniorba csak kapok valamit. Ez így nem járja!~ Ekkor enyhe fuvallat érkezik, ami az éhségét nem is, de legalább a hőségét csillapítja. A szellő meglobogtatja szakálla fonatait és ínycsiklandó szagokat sodor orrához. Sietve szedi apró lábait, hogy legalább lássa kiknek van olyan szerencséjük hogy tudnak enni. Egy kis csapatot lát maga előtt és feléjük siet.*
A hozzászólás írója (Burm Bormók) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 19:00:06
4714. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 17:00:11
Üzenet elküldve: 2019-02-10 17:00:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Jó érzéssel gondol a távozó elf nemesre. Talán a remény nem veszett még ki teljesen a halandókból, vannak olyan dolgok, amelyekben érdemes még hinni, érdemes tenni értük és reménykedni bennük. Ha a templomi menekültekre néz, akkor már nem egy reményét vesztett csapatot lát, hanem céllal és reménnyel rendelkező elfeket és más fajúakat. Számára már most megérte elindulni.
A menet elején halad előre, amikor a nevét hallja, nem torpan meg, csak a fejét fordítja a hang irányába, s látja, hogy Voelkin tért vissza hozzájuk, lombzöld tekintete Ämeadát keresi.*
- Reményeim szerint hamarosan. Ne aggódj, minden rendben lesz. *Mosolyog haloványan az ifjú íjászra. Reméli, hogy ezzel a válasszal megnyugtatja, bár valójában maga sem tudja, hogy milyen messze lehetnek. Egyszerűen csak érzi, amit nehéz volna megmagyarázni most.
Hamarosan az ezüsthajú hosszúéletű is megérkezik melléjük, így folytatják az utat tovább, kérdésére felé fordul a csuhátlan csuhás.*
- Egy rokonát kereste. *Válaszol készségesen, majd csuhájának zsebéből elveszi a képet, amelyet Lyessaltól kapott és megmutatja a lánynak. Talán felismeri.*
- Őt. Esetleg ismered? *Kérdi. Ugyan a nemes elf már eltávolodott tőlük, ha Ämeada felismerné, talán egy gyors lovast Éjvihar hátán utána küldene. A telivér hátán bizonyosan utolérné.
Kisvártatva a lovas lány is melléjük szegődik. Az erdőmélyi elf pár szívdobbanásnyi ideig fürkészi őt, mielőtt válaszolna neki.*
- Nem látom akadályát, de a farkasodat kérlek, tartsd magad mellett. Te ismered, de mi nem. *Mondja komoly hangon. Ugyan a fiatal elf lány nem tudhatja, hogy van velük egy irbisz, de Xauzur részt vette a templomi harcban, akik ott voltak, mind tudják, hogy kinek engedelmeskedik. Ám a lány farkasát eddig nem láthatták, így némi riadalmat okoz egy ilyen állat a menetben.
Mosolytalan arcán látszik, hogy ebben a kérdésben kérlelhetetlen és nem is kíván engedni ebből. Arról nem is beszélve, hogy mi történhet, ha Xauzur és a farkas találkoznak.
Az erdei elf még nem érte el őket, de mivel kifejezte csatlakozási szándékát, így a csuhátlan csuhás nem kérdezősködik, az idő úgyis megválaszolja majd ezen kérdését.
Ahogy haladnak a fák között, már hallani a folyó hangjait, a fák gyérülnek körülöttük, bár a nap csakhamar átbukik majd a horizonton. Egy jókora tisztásra érve, melyet magányos fák tarkítanak, végre megpillanthatják a folyót. A partot nádas borítja, de talán a közelben van olyan rész is, amelynél megközelíthető a víz. A csuhátlan csuhás halvány mosollyal áll meg, majd megfordulva a csapatra tekint, megvárja, míg mind beérik és köré gyűlnek, csak akkor szólal meg emelt hangon, hogy hátul is hallhassák.*
- Itt fogunk tábort verni! *Kezd bele, miközben végighordozza lombzöld tekintetét a jelenlévőkön.*
- Alkossatok csapatokat. Legyenek, akik tüzelőt gyűjtenek, az éjszaka hideg lesz. Egy másik csapat menjen vízért a folyóhoz, a többiek alakítsák ki a tábort és a tűzhelyeket. A kordékon vannak szerszámok, használjátok őket. Az állatoknak készüljön karám, ne bóklásszanak el az éjjel. Készüljön vacsora, akik még éreznek magukban erőt, azok próbáljanak elejteni valamit vacsorára. *Sorolja a feladatokat és reméli, hogy nem hagy ki semmit, vagy ha mégis, akkor lesznek, akik segítenek neki összeszedni a kimaradt feladatokat.*
- Voelkin, vezesd őket, hozzatok pár fácánt vagy nyulat, ami sikerül. *Szól az ifjú elfhez, aki korábban mintha azt mondta volna, ért a vadászathoz, de lehet, hogy csak említett valami olyasmit.*
- Az éjszakára ötfős őrséget fogunk állítani, háromórás váltásokkal. Az első őrségben én is benne leszek, önként jelentkezőket kérek. Holnap pedig elkezdjünk építkezni. Munkára. *Mosolyognia kell, amikor befejezi, hisz úgy érzi, ez lesz az a hely, ahol letelepedhetnek, ahol megalapíthatják az új otthont, Mil'Ochasst.*
*Mielőtt bárki is megállítaná, pár percet kér tőlük és az erdőbe indul, de az elfek kitűnően láthatják még a növekvő homályban, ahogy eltávolodik pár száz méterre a dologra induló csapattól és ott találkozik Xauzurral.
Kurta szavakat vált az irbisszel, leguggol hozzá, beletúr a bundájába, megsimogatja a fejét, majd kisvártatva útjára küldi az erdőmélyi ragadozót. Felállva hosszan néz utána, majd visszatér a csapathoz, hogy irányítsa a munkákat és segítsen, ahol tud.
Bár fáradt az egész napos meneteléstől, most mégis energikusnak érzi magát, hisz amiért most dolgoznak, azzal alapozzák meg a későbbieket, a nyugalmat és a békét.*
*Jó érzéssel gondol a távozó elf nemesre. Talán a remény nem veszett még ki teljesen a halandókból, vannak olyan dolgok, amelyekben érdemes még hinni, érdemes tenni értük és reménykedni bennük. Ha a templomi menekültekre néz, akkor már nem egy reményét vesztett csapatot lát, hanem céllal és reménnyel rendelkező elfeket és más fajúakat. Számára már most megérte elindulni.
A menet elején halad előre, amikor a nevét hallja, nem torpan meg, csak a fejét fordítja a hang irányába, s látja, hogy Voelkin tért vissza hozzájuk, lombzöld tekintete Ämeadát keresi.*
- Reményeim szerint hamarosan. Ne aggódj, minden rendben lesz. *Mosolyog haloványan az ifjú íjászra. Reméli, hogy ezzel a válasszal megnyugtatja, bár valójában maga sem tudja, hogy milyen messze lehetnek. Egyszerűen csak érzi, amit nehéz volna megmagyarázni most.
Hamarosan az ezüsthajú hosszúéletű is megérkezik melléjük, így folytatják az utat tovább, kérdésére felé fordul a csuhátlan csuhás.*
- Egy rokonát kereste. *Válaszol készségesen, majd csuhájának zsebéből elveszi a képet, amelyet Lyessaltól kapott és megmutatja a lánynak. Talán felismeri.*
- Őt. Esetleg ismered? *Kérdi. Ugyan a nemes elf már eltávolodott tőlük, ha Ämeada felismerné, talán egy gyors lovast Éjvihar hátán utána küldene. A telivér hátán bizonyosan utolérné.
Kisvártatva a lovas lány is melléjük szegődik. Az erdőmélyi elf pár szívdobbanásnyi ideig fürkészi őt, mielőtt válaszolna neki.*
- Nem látom akadályát, de a farkasodat kérlek, tartsd magad mellett. Te ismered, de mi nem. *Mondja komoly hangon. Ugyan a fiatal elf lány nem tudhatja, hogy van velük egy irbisz, de Xauzur részt vette a templomi harcban, akik ott voltak, mind tudják, hogy kinek engedelmeskedik. Ám a lány farkasát eddig nem láthatták, így némi riadalmat okoz egy ilyen állat a menetben.
Mosolytalan arcán látszik, hogy ebben a kérdésben kérlelhetetlen és nem is kíván engedni ebből. Arról nem is beszélve, hogy mi történhet, ha Xauzur és a farkas találkoznak.
Az erdei elf még nem érte el őket, de mivel kifejezte csatlakozási szándékát, így a csuhátlan csuhás nem kérdezősködik, az idő úgyis megválaszolja majd ezen kérdését.
Ahogy haladnak a fák között, már hallani a folyó hangjait, a fák gyérülnek körülöttük, bár a nap csakhamar átbukik majd a horizonton. Egy jókora tisztásra érve, melyet magányos fák tarkítanak, végre megpillanthatják a folyót. A partot nádas borítja, de talán a közelben van olyan rész is, amelynél megközelíthető a víz. A csuhátlan csuhás halvány mosollyal áll meg, majd megfordulva a csapatra tekint, megvárja, míg mind beérik és köré gyűlnek, csak akkor szólal meg emelt hangon, hogy hátul is hallhassák.*
- Itt fogunk tábort verni! *Kezd bele, miközben végighordozza lombzöld tekintetét a jelenlévőkön.*
- Alkossatok csapatokat. Legyenek, akik tüzelőt gyűjtenek, az éjszaka hideg lesz. Egy másik csapat menjen vízért a folyóhoz, a többiek alakítsák ki a tábort és a tűzhelyeket. A kordékon vannak szerszámok, használjátok őket. Az állatoknak készüljön karám, ne bóklásszanak el az éjjel. Készüljön vacsora, akik még éreznek magukban erőt, azok próbáljanak elejteni valamit vacsorára. *Sorolja a feladatokat és reméli, hogy nem hagy ki semmit, vagy ha mégis, akkor lesznek, akik segítenek neki összeszedni a kimaradt feladatokat.*
- Voelkin, vezesd őket, hozzatok pár fácánt vagy nyulat, ami sikerül. *Szól az ifjú elfhez, aki korábban mintha azt mondta volna, ért a vadászathoz, de lehet, hogy csak említett valami olyasmit.*
- Az éjszakára ötfős őrséget fogunk állítani, háromórás váltásokkal. Az első őrségben én is benne leszek, önként jelentkezőket kérek. Holnap pedig elkezdjünk építkezni. Munkára. *Mosolyognia kell, amikor befejezi, hisz úgy érzi, ez lesz az a hely, ahol letelepedhetnek, ahol megalapíthatják az új otthont, Mil'Ochasst.*
*Mielőtt bárki is megállítaná, pár percet kér tőlük és az erdőbe indul, de az elfek kitűnően láthatják még a növekvő homályban, ahogy eltávolodik pár száz méterre a dologra induló csapattól és ott találkozik Xauzurral.
Kurta szavakat vált az irbisszel, leguggol hozzá, beletúr a bundájába, megsimogatja a fejét, majd kisvártatva útjára küldi az erdőmélyi ragadozót. Felállva hosszan néz utána, majd visszatér a csapathoz, hogy irányítsa a munkákat és segítsen, ahol tud.
Bár fáradt az egész napos meneteléstől, most mégis energikusnak érzi magát, hisz amiért most dolgoznak, azzal alapozzák meg a későbbieket, a nyugalmat és a békét.*
4713. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-10 01:44:10
Üzenet elküldve: 2019-02-10 01:44:10
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*A kardos elf üdvözletére és válaszára, korábbi kérdését illetően, bólint, miszerint letelepedés szándékával kerekedtek fel ily sokan. Érzékelhetően sietős mindnyájuknak a továbbhaladás, amit alighanem, a hordát vezető kardos elf szóban ki is fejez.
A korábban hallottak alapján a remete elfnek is szándékában áll csatlakozni hozzájuk, amit a hordavezető egy megerősítő invitálással helybenhagy, és hasonlóan szól a csuklyátlan íjászhoz és az őszes elf nőhöz is. Ahseela hozzáfűzni nem tud mit, már csak azért sem, mert pörögnek az események. Amikor a kardos elf éppen visszatérne a menetelőkhöz, akkor tűnik fel a testvérét kereső nemes elf. Félrevonulva szót váltanak, aminek további részleteit már a hegyes elf füleivel sem hallhatja. Csak annyit lát, hogy piktogram a hordavezetőhöz kerül, a nemes pedig lóra pattanva távozik is. Ott maradnak négyen. Az ifjú íjásznak is mehetnékje támad, és csuklyát rántva megy ő is a menet után. A kék ruhás nő, aki helyet foglalt időközben, a továbbhaladásra való buzdításra, szintén hamar megindul a tömeg után. A napnyugta közeledte is sürgeti a honkeresőket.
Ahseela vet egy pillantást, a vacsoráját elköltő sebhelyes arcúra, biccent felé, majd a kantárszárakkal megfordítja lovát, Lineárt, és felpattan a nyeregbe. Csizmáival megbökdösi lova oldalát, és lépésben indul is a vonulók után. Maga mellé inti Xonart, a farkas Linera oldalánál kíséri.*
- A tömegben ne bóklássz el!
*Szól a druida lány az állathoz, amit az ordas minden bizonnyal ért, mert a ló közelében maradva, bandukol velük. Az út szélén, a menetelők mellett ló-lépésben elhaladva, a trió hamar beéri az elől vonulókat. A farkas szeme persze jár a kordélyok között terelt haszonállatokon, de a driuda lány mellett marad. Ahseela, amikor már hallótávon belül ér lerövidíti lova lépteit, szerencsére pont elcsípi a csuklyás íjász beszédéből, hogy a hordavezetőt Pyctának hívják, és meg is szólítja.*
- Pycta! Ha nincs ellenetekre jómagam is a közösséghez szegődnék.
*Ekkor vonja kérdőre a csuklyás íjász is az úti cél távolságát illetően. A kék ruhás nő pedig, nem sokra rá a nemes elfről érdeklődik. Ahseela az őszes hajú arcát fürkészi, majd érdeklődve néz újra Pyctára. Halványan el is mosolyodik.*
~ Ilyen a vezetők sorsa. ~
*Gondolja magában, a kérdések kapcsán. Ahseela nem tud, és nem is akar feleslegesen közbe kotyogni, hiszen ő sem tudja hová igyekeznek. Csak hallgatagon figyel. Persze közben nem kerüli el a figyelmét, a környezet szembetűnő változása, ahogy a távolban, a fák fölé magasodva, nádassor tűnik fel.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 01:48:58
*A kardos elf üdvözletére és válaszára, korábbi kérdését illetően, bólint, miszerint letelepedés szándékával kerekedtek fel ily sokan. Érzékelhetően sietős mindnyájuknak a továbbhaladás, amit alighanem, a hordát vezető kardos elf szóban ki is fejez.
A korábban hallottak alapján a remete elfnek is szándékában áll csatlakozni hozzájuk, amit a hordavezető egy megerősítő invitálással helybenhagy, és hasonlóan szól a csuklyátlan íjászhoz és az őszes elf nőhöz is. Ahseela hozzáfűzni nem tud mit, már csak azért sem, mert pörögnek az események. Amikor a kardos elf éppen visszatérne a menetelőkhöz, akkor tűnik fel a testvérét kereső nemes elf. Félrevonulva szót váltanak, aminek további részleteit már a hegyes elf füleivel sem hallhatja. Csak annyit lát, hogy piktogram a hordavezetőhöz kerül, a nemes pedig lóra pattanva távozik is. Ott maradnak négyen. Az ifjú íjásznak is mehetnékje támad, és csuklyát rántva megy ő is a menet után. A kék ruhás nő, aki helyet foglalt időközben, a továbbhaladásra való buzdításra, szintén hamar megindul a tömeg után. A napnyugta közeledte is sürgeti a honkeresőket.
Ahseela vet egy pillantást, a vacsoráját elköltő sebhelyes arcúra, biccent felé, majd a kantárszárakkal megfordítja lovát, Lineárt, és felpattan a nyeregbe. Csizmáival megbökdösi lova oldalát, és lépésben indul is a vonulók után. Maga mellé inti Xonart, a farkas Linera oldalánál kíséri.*
- A tömegben ne bóklássz el!
*Szól a druida lány az állathoz, amit az ordas minden bizonnyal ért, mert a ló közelében maradva, bandukol velük. Az út szélén, a menetelők mellett ló-lépésben elhaladva, a trió hamar beéri az elől vonulókat. A farkas szeme persze jár a kordélyok között terelt haszonállatokon, de a driuda lány mellett marad. Ahseela, amikor már hallótávon belül ér lerövidíti lova lépteit, szerencsére pont elcsípi a csuklyás íjász beszédéből, hogy a hordavezetőt Pyctának hívják, és meg is szólítja.*
- Pycta! Ha nincs ellenetekre jómagam is a közösséghez szegődnék.
*Ekkor vonja kérdőre a csuklyás íjász is az úti cél távolságát illetően. A kék ruhás nő pedig, nem sokra rá a nemes elfről érdeklődik. Ahseela az őszes hajú arcát fürkészi, majd érdeklődve néz újra Pyctára. Halványan el is mosolyodik.*
~ Ilyen a vezetők sorsa. ~
*Gondolja magában, a kérdések kapcsán. Ahseela nem tud, és nem is akar feleslegesen közbe kotyogni, hiszen ő sem tudja hová igyekeznek. Csak hallgatagon figyel. Persze közben nem kerüli el a figyelmét, a környezet szembetűnő változása, ahogy a távolban, a fák fölé magasodva, nádassor tűnik fel.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 01:48:58
4712. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 19:49:54
Üzenet elküldve: 2019-02-09 19:49:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Eleinte attól tart, hirtelen megjelenésükkel elijesztik az erdei elfet, azonban ennek nyoma sem látszik a kissé furcsa alakon, nem változtat barátságos viselkedésén, még közelebb is inti őket. Ő maga eleget is tesz a kimondatlan felszólításnak, hiszen meglehetősen kedvére van a tűz melege, és azt sem tudja pontosan felmérni, mennyit fognak még gyalogolni, így hát keres valamiféle ülőalkalmatosságot, ahol megpihenhet. Végül egy vihar során kidőlt fatörzs mellett dönt, elhelyezkedik rajta, még lábait is felhúzza kissé.
Kérdésével magára vonja az elf figyelmét, érzékeli a vizslató pillantást, kissé kényelmetlenül kezd fészkelődni, de nem tart sokáig, s a választ is megkapja egy biccentés formájában.
Voelkin is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Ada örömest engedi, hogy átvegye a szót, s később is megmarad a hallgatásnál, mikor Pycta is odaér hozzájuk. A horgony említésére azonban már felfigyel, fejét is felemeli kissé, mintha tekintetével a csillagokat keresné, ám csupán a hosszúéletű elemzésére kíváncsi, ő maga sajnos nem rendelkezik bővebb ismeretekkel a csillagképeket illetően. Felismer néhányat, régebben még édesapja mutatta őket neki, tudását mégsem mélyítette el sohasem. Megfordul a fejében, hogy ha az elf velük tart, megkérdi majd tőle, nem tanítaná-e egy kicsit a csillagok értelmezésére, de egyelőre félreteszi a gondolatot, ráér még ezzel foglalkozni később is.
Időközben új arcok is megjelennek körülötte, egy fiatal elf nő is csatlakozik, s kiáltás hangjaira is figyelmes lesz, de a lányt túlzottan leköti az ég fürkészése, ezenkívül úgy véli, az újonnan érkezettek alighanem vezetőjüket kereshetik, aki már indul is tovább az utat folytató gyülekezetet követve, Ada így egy helyben marad még egy darabig, a tűz melegét élvezve.
Nemsokára aztán felemelkedik helyéről, elvégre nem akar nagyon lemaradni csapatától. Pycta felé közeledik, éppen amikor egy kifogástalan öltözéket viselő, nemes benyomását keltő elf távolodik el tőlük lóháton. Enyhén meglepődik a látványon, nem tudja felidézni, hogy látta-e már korábban csoportosulásuk tagjai közt, ám az ismeretlen hosszúéletű valahogyan elüt az erdei környezettől, s kissé elcsigázott társaságuktól is, így nem valószínűsíti, hogy hozzájuk tartozna.
Vezetőjük intésére, és Voelkin sürgetésére, miszerint későre jár már, felfüggeszti a bámészkodást, és közelebb lépdel.*
- Miért jött ez a nemes hosszúéletű? *Érdeklődik egyfajta természetes kíváncsiságtól vezérelve, állával apró mozdulatot tesz abba az irányba, amerre az elf ellovagolt. Abba csak utólag gondol bele, hogy esetleg olyasmibe üti az orrát, ami nem rá tartozik, de azért mégsem visszakozik rögvest.
Voelkin közben rákérdez, hogy mennyire vannak még messze, ez a kérdés már a lányban is felmerült korábban, így igyekszik tartani a sebességet, hogy hallhassa a feleletet, s azután is mellettük sétál tovább.*
*Eleinte attól tart, hirtelen megjelenésükkel elijesztik az erdei elfet, azonban ennek nyoma sem látszik a kissé furcsa alakon, nem változtat barátságos viselkedésén, még közelebb is inti őket. Ő maga eleget is tesz a kimondatlan felszólításnak, hiszen meglehetősen kedvére van a tűz melege, és azt sem tudja pontosan felmérni, mennyit fognak még gyalogolni, így hát keres valamiféle ülőalkalmatosságot, ahol megpihenhet. Végül egy vihar során kidőlt fatörzs mellett dönt, elhelyezkedik rajta, még lábait is felhúzza kissé.
Kérdésével magára vonja az elf figyelmét, érzékeli a vizslató pillantást, kissé kényelmetlenül kezd fészkelődni, de nem tart sokáig, s a választ is megkapja egy biccentés formájában.
Voelkin is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Ada örömest engedi, hogy átvegye a szót, s később is megmarad a hallgatásnál, mikor Pycta is odaér hozzájuk. A horgony említésére azonban már felfigyel, fejét is felemeli kissé, mintha tekintetével a csillagokat keresné, ám csupán a hosszúéletű elemzésére kíváncsi, ő maga sajnos nem rendelkezik bővebb ismeretekkel a csillagképeket illetően. Felismer néhányat, régebben még édesapja mutatta őket neki, tudását mégsem mélyítette el sohasem. Megfordul a fejében, hogy ha az elf velük tart, megkérdi majd tőle, nem tanítaná-e egy kicsit a csillagok értelmezésére, de egyelőre félreteszi a gondolatot, ráér még ezzel foglalkozni később is.
Időközben új arcok is megjelennek körülötte, egy fiatal elf nő is csatlakozik, s kiáltás hangjaira is figyelmes lesz, de a lányt túlzottan leköti az ég fürkészése, ezenkívül úgy véli, az újonnan érkezettek alighanem vezetőjüket kereshetik, aki már indul is tovább az utat folytató gyülekezetet követve, Ada így egy helyben marad még egy darabig, a tűz melegét élvezve.
Nemsokára aztán felemelkedik helyéről, elvégre nem akar nagyon lemaradni csapatától. Pycta felé közeledik, éppen amikor egy kifogástalan öltözéket viselő, nemes benyomását keltő elf távolodik el tőlük lóháton. Enyhén meglepődik a látványon, nem tudja felidézni, hogy látta-e már korábban csoportosulásuk tagjai közt, ám az ismeretlen hosszúéletű valahogyan elüt az erdei környezettől, s kissé elcsigázott társaságuktól is, így nem valószínűsíti, hogy hozzájuk tartozna.
Vezetőjük intésére, és Voelkin sürgetésére, miszerint későre jár már, felfüggeszti a bámészkodást, és közelebb lépdel.*
- Miért jött ez a nemes hosszúéletű? *Érdeklődik egyfajta természetes kíváncsiságtól vezérelve, állával apró mozdulatot tesz abba az irányba, amerre az elf ellovagolt. Abba csak utólag gondol bele, hogy esetleg olyasmibe üti az orrát, ami nem rá tartozik, de azért mégsem visszakozik rögvest.
Voelkin közben rákérdez, hogy mennyire vannak még messze, ez a kérdés már a lányban is felmerült korábban, így igyekszik tartani a sebességet, hogy hallhassa a feleletet, s azután is mellettük sétál tovább.*
4711. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 19:27:55
Üzenet elküldve: 2019-02-09 19:27:55
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*A tehetősebb kinézetű elf, amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távozik, miután egy képet lengetve a tömegnek nem találja meg amit keres. Pyctával még váltanak pár szót amit még Voelkin sem hall rendesen, de tudja mi is történik. Pycta és az elf még kezet ráz, megadva így egymásnak a kellő tiszteletet, majd indul is tovább. Voelkin egy darabig még nézi a távozót, majd Pyctához fordul aki távolról int neki és a többieknek, hogy induljanak.
Az ifjú íjász egyet ért a sietséggel. ~Körülbelül már csak egy óránk maradt.~ Állapítja meg miközben a nap felé néz. ~Valóban sietnünk kell.~ A többiek felé néz.*
-Igyekeznünk kell, hamarosan sötétedik és még tábort kell vernünk. *Mondja kicsit sietősen.* Én mindenképp tovább megyek, ha nem jöttök most, akkor gyertek majd utánunk.
*Voelkin a fejére húzza a csuklyáját, majd nagyobb léptekkel elindul a tömeg élére, ahol ha Pycta megvárja akkor odamegy. Útközben igazít még a felajzott íján és tegezén, amiben a nyílvesszők mellett ott nyugszik a bot, amit még a tisztás szélén kezdett el faragni.
A tömeg már megindult. Voelkin még jobban szaporázza lépteit hiszen még csak a végén van a tömegnek. Ahogy egyre előrébb töri magát, egy furcsa érzése támad. ~Víz!~ Ugrik be neki hirtelen, de most nem arra gondolva hogy szomjas. Nem volt benne biztos de mintha vizet érzékelt volna. ~Közel járhatunk, de most már épp itt az ideje. Alig egy óránk maradt amíg még fent van a nap.~ Ismétli magában, időérzékében bízva.
Hav is elődugja fejét, fekete bundázott kabátja belső zsebéből.*
-Ne aggódj Hav, mindjárt ott vagyunk és eszünk valamit. *Suttogja az apró állatkának.* Kapsz majd egy almát.
*Megsimogatja kicsiny lényt, ami most újból elrejtőzik a belső kabátzsebében. A félénk kis állatka még mozgolódik egy kicsit, de végül kényelembe helyezi magát. Voelkin elmosolyodik, amit csuklyájával rejt el. Mire újból felnéz már csak pár méterre lehet Pyctától.*
-Pycta! *Szól a szerzeteshez, aki ha ráfigyel, folytatja* Mennyire vagyunk messze? Szorít minket az idő, lassan sötétedik és még nem érkeztünk meg. *Néz kicsit aggódva Pyctára, de Pycta tekintete mégis megnyugtatja.
Voelkin közben nem áll meg és ha Pycta sem akkor tovább haladnak a csoport elején.
Az ifjú elf hátra fordul, csupán pár pillanatig, szemével a korábban hátul maradt Adát és a másik két elfet keresve, majd Pyctára néz, hogy kérdésére váleszt kapjon.*
A hozzászólás írója (Voelkin Ekleszton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.09 21:32:31
*A tehetősebb kinézetű elf, amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távozik, miután egy képet lengetve a tömegnek nem találja meg amit keres. Pyctával még váltanak pár szót amit még Voelkin sem hall rendesen, de tudja mi is történik. Pycta és az elf még kezet ráz, megadva így egymásnak a kellő tiszteletet, majd indul is tovább. Voelkin egy darabig még nézi a távozót, majd Pyctához fordul aki távolról int neki és a többieknek, hogy induljanak.
Az ifjú íjász egyet ért a sietséggel. ~Körülbelül már csak egy óránk maradt.~ Állapítja meg miközben a nap felé néz. ~Valóban sietnünk kell.~ A többiek felé néz.*
-Igyekeznünk kell, hamarosan sötétedik és még tábort kell vernünk. *Mondja kicsit sietősen.* Én mindenképp tovább megyek, ha nem jöttök most, akkor gyertek majd utánunk.
*Voelkin a fejére húzza a csuklyáját, majd nagyobb léptekkel elindul a tömeg élére, ahol ha Pycta megvárja akkor odamegy. Útközben igazít még a felajzott íján és tegezén, amiben a nyílvesszők mellett ott nyugszik a bot, amit még a tisztás szélén kezdett el faragni.
A tömeg már megindult. Voelkin még jobban szaporázza lépteit hiszen még csak a végén van a tömegnek. Ahogy egyre előrébb töri magát, egy furcsa érzése támad. ~Víz!~ Ugrik be neki hirtelen, de most nem arra gondolva hogy szomjas. Nem volt benne biztos de mintha vizet érzékelt volna. ~Közel járhatunk, de most már épp itt az ideje. Alig egy óránk maradt amíg még fent van a nap.~ Ismétli magában, időérzékében bízva.
Hav is elődugja fejét, fekete bundázott kabátja belső zsebéből.*
-Ne aggódj Hav, mindjárt ott vagyunk és eszünk valamit. *Suttogja az apró állatkának.* Kapsz majd egy almát.
*Megsimogatja kicsiny lényt, ami most újból elrejtőzik a belső kabátzsebében. A félénk kis állatka még mozgolódik egy kicsit, de végül kényelembe helyezi magát. Voelkin elmosolyodik, amit csuklyájával rejt el. Mire újból felnéz már csak pár méterre lehet Pyctától.*
-Pycta! *Szól a szerzeteshez, aki ha ráfigyel, folytatja* Mennyire vagyunk messze? Szorít minket az idő, lassan sötétedik és még nem érkeztünk meg. *Néz kicsit aggódva Pyctára, de Pycta tekintete mégis megnyugtatja.
Voelkin közben nem áll meg és ha Pycta sem akkor tovább haladnak a csoport elején.
Az ifjú elf hátra fordul, csupán pár pillanatig, szemével a korábban hátul maradt Adát és a másik két elfet keresve, majd Pyctára néz, hogy kérdésére váleszt kapjon.*
A hozzászólás írója (Voelkin Ekleszton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.09 21:32:31
4710. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:40:31
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:40:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Testvér keresés//
//Pycta és az elf közösség//
//Zárás//
*Erősen megszorítja az elf kezét, aztán lovának füttyent, majd közeledtére, elkapja a kantárszárat.*
- Vigyázzatok magatokra! *Fűzi még hozzá mosolyogva, szavait tulajdonképpen mindenkihez intézve. Elfordul, majd lábát a kengyelbe akasztva ruganyos mozdulatokkal máris a ló hátán terem. Szájának apró nógatásával, s sarkának kis mozdulatával míg lassan elindul, a menet mellett poroszkálva, mosolyogva int mindenkinek.*
- Jó utat, s nyugalmat kívánok nektek testvérek! *Szavai elérik az öreg gnóm apót, s más fajokat is, nem tesz kivételt, szája mindenkinek mosolyog. Aztán előrefordul, s mihelyst a csapat végéhez ér, vágtára biztatja lovát, nemsokára már csak apró felcsapódó hófelleg jelzi útját, amint visszafelé robog a városba. Nem gondolkodik, bár kétes érzések kínozzák, a kudarc érzete mégis távol áll tőle. Azonban még nincs kedve haza menni. Előtte inna egyet, egy finom és kellemes zamatú bort, valamelyik ivóban. Oly sok választása nincs, csak a Pegazusba térhet be, csak remélni tudja, hogy nem olyan tapasztalatokkal távozik, mint korábban, mikor összetűzésbe keveredett a sötételffel. ~ Remélem Cinn jól van. ~ Szövődnek hirtelen gondolatszálai a lányka köré. Régen elment már, régen is látta. ~ Bizonyára a szebb városrészt épít fel, mint, ami valaha létezett. ~ Ebben biztos, ha valamit megismert a kedvességén és zavarán túl, az az elhivatottsága és precízsége. Még akkor is ezen gondolkodik, mikor eléri a főtérre vezető kövezet szélét.*
//Pycta és az elf közösség//
//Zárás//
*Erősen megszorítja az elf kezét, aztán lovának füttyent, majd közeledtére, elkapja a kantárszárat.*
- Vigyázzatok magatokra! *Fűzi még hozzá mosolyogva, szavait tulajdonképpen mindenkihez intézve. Elfordul, majd lábát a kengyelbe akasztva ruganyos mozdulatokkal máris a ló hátán terem. Szájának apró nógatásával, s sarkának kis mozdulatával míg lassan elindul, a menet mellett poroszkálva, mosolyogva int mindenkinek.*
- Jó utat, s nyugalmat kívánok nektek testvérek! *Szavai elérik az öreg gnóm apót, s más fajokat is, nem tesz kivételt, szája mindenkinek mosolyog. Aztán előrefordul, s mihelyst a csapat végéhez ér, vágtára biztatja lovát, nemsokára már csak apró felcsapódó hófelleg jelzi útját, amint visszafelé robog a városba. Nem gondolkodik, bár kétes érzések kínozzák, a kudarc érzete mégis távol áll tőle. Azonban még nincs kedve haza menni. Előtte inna egyet, egy finom és kellemes zamatú bort, valamelyik ivóban. Oly sok választása nincs, csak a Pegazusba térhet be, csak remélni tudja, hogy nem olyan tapasztalatokkal távozik, mint korábban, mikor összetűzésbe keveredett a sötételffel. ~ Remélem Cinn jól van. ~ Szövődnek hirtelen gondolatszálai a lányka köré. Régen elment már, régen is látta. ~ Bizonyára a szebb városrészt épít fel, mint, ami valaha létezett. ~ Ebben biztos, ha valamit megismert a kedvességén és zavarán túl, az az elhivatottsága és precízsége. Még akkor is ezen gondolkodik, mikor eléri a főtérre vezető kövezet szélét.*
4709. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:25:57
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:25:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Testvér keresés//
//Pycta és az elf közösség//
*Ahogy Lyessal arcát figyeli, úgy látja, ahogy minden válasszal csökken benne a remény, de fénye ki nem huny, hogy itt megtalálja elveszett rokonát. Segíteni szeretne, de annál többet nem tud most tenni, amit korábban elmondott. Szomorú és kegyetlen érzés egyszerre, hogy ezúttal nem tud segíteni egy fajtársán, de azzal is tisztában van, hogy nem veheti a vállára az ő terhét is. A templomi küldetés után most az a feladata, hogy otthont találjanak együtt.
Az elf férfi szavaira előbb csak kurtán bólint, majd meghallgatja a továbbiakat.*
- Kérem, nem vagyok én hős, csak tettem, amit az Erdő Szíve megkívánt tőlem. *Mondja halk hárítással.
Tényleg nem érzi magát hősnek. A küldetés elejét érzéketlen katonaként élte meg, egy részében pedig azt hitték róla, meghalt, amikor a piacon az a halálmadár a mellkasába furakodott. Az érzés felidézése eszébe juttatja a fekete madáralakot, amely széttárt szárnyaival a mellkasán trónol most. Furcsa érzés, pedig tudja, hogy részben azoknak a jeleknek köszönhetik győzelmüket a templomban.*
- Mi csak nyugalmat és békét szeretnénk. *Int jobbjával az erdőben haladó csoport felé.
A többieket érintő kérdésre haloványan elmosolyodik, hisz mindannyiuknak felajánlotta a lehetőséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk.*
- Hanloren, Eeyr papnője délre ment, hogy segítsen az ottaniaknak. Quantall, a mélységi mágus a templomban marad Natalaydával. Róluk ennyit tudok. *Válaszolja készségesen. Remélte, hogy legalább Hanloren velük tart, hite és ereje segíthetett volna a falu építésénél. De ő is a maga útját járja, amelyet Eeyr vagy az Erdő Szíve kijelölt neki. Neki ez a válasz tökéletesen elég.*
- Úgy lesz. *Veszi át a képet és hajol meg kurtán, de tisztelettel Lyessal előtt. Követi a nemes elf tekintetét, aki végignéz a meneten. Lehet, hogy most elesettek és törődöttek, de reményei szerint az Erdő Szíve befogadja őket, s onnantól már békében és boldogságban élhetnek a lombok alatt és között.*
- Ha bármi a tudomásunkra jut, fel fogom keresni, a Fákban Lakóra esküszöm. *Bár Lyessal nem ismerheti olyan jól a csuhátlan csuhást, de érezheti szavaiból, hogy patrónusára csak akkor tenne esküt, ha valóban úgy is gondolja.*
- Mi itt leszünk nem messze, a folyó mellett, ha az Erdő Szíve úgy akarja, találkozni fogunk. *Mosolyog a férfire. A felé nyújtott kezet elfogadja és barátságosan megszorítja.*
- Az Erdő Szíve legyen veled, Ochass. *Köszön el meghajolva a távozó férfi felé. Jó pár szívdobbanásnyi ideig néz utána, miután lehagyta a csapatot. Reméli, hogy megleli akit keres.*
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Miután Lyessalt elnyelték a fák, visszafordul Voelkin és Ämeada felé, akik talán még az ismeretlen elf lovassal és az erdei hosszúéletűvel beszélgetnek. Integet nekik, hogy csatlakozzanak a menethez, hisz úgy érzi, talán közelednek a folyóhoz. Mintha az illatát is érezné, bár lehet, hogy csak a képzelete játszik vele. Szívesen lepihenne már.*
//Pycta és az elf közösség//
*Ahogy Lyessal arcát figyeli, úgy látja, ahogy minden válasszal csökken benne a remény, de fénye ki nem huny, hogy itt megtalálja elveszett rokonát. Segíteni szeretne, de annál többet nem tud most tenni, amit korábban elmondott. Szomorú és kegyetlen érzés egyszerre, hogy ezúttal nem tud segíteni egy fajtársán, de azzal is tisztában van, hogy nem veheti a vállára az ő terhét is. A templomi küldetés után most az a feladata, hogy otthont találjanak együtt.
Az elf férfi szavaira előbb csak kurtán bólint, majd meghallgatja a továbbiakat.*
- Kérem, nem vagyok én hős, csak tettem, amit az Erdő Szíve megkívánt tőlem. *Mondja halk hárítással.
Tényleg nem érzi magát hősnek. A küldetés elejét érzéketlen katonaként élte meg, egy részében pedig azt hitték róla, meghalt, amikor a piacon az a halálmadár a mellkasába furakodott. Az érzés felidézése eszébe juttatja a fekete madáralakot, amely széttárt szárnyaival a mellkasán trónol most. Furcsa érzés, pedig tudja, hogy részben azoknak a jeleknek köszönhetik győzelmüket a templomban.*
- Mi csak nyugalmat és békét szeretnénk. *Int jobbjával az erdőben haladó csoport felé.
A többieket érintő kérdésre haloványan elmosolyodik, hisz mindannyiuknak felajánlotta a lehetőséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk.*
- Hanloren, Eeyr papnője délre ment, hogy segítsen az ottaniaknak. Quantall, a mélységi mágus a templomban marad Natalaydával. Róluk ennyit tudok. *Válaszolja készségesen. Remélte, hogy legalább Hanloren velük tart, hite és ereje segíthetett volna a falu építésénél. De ő is a maga útját járja, amelyet Eeyr vagy az Erdő Szíve kijelölt neki. Neki ez a válasz tökéletesen elég.*
- Úgy lesz. *Veszi át a képet és hajol meg kurtán, de tisztelettel Lyessal előtt. Követi a nemes elf tekintetét, aki végignéz a meneten. Lehet, hogy most elesettek és törődöttek, de reményei szerint az Erdő Szíve befogadja őket, s onnantól már békében és boldogságban élhetnek a lombok alatt és között.*
- Ha bármi a tudomásunkra jut, fel fogom keresni, a Fákban Lakóra esküszöm. *Bár Lyessal nem ismerheti olyan jól a csuhátlan csuhást, de érezheti szavaiból, hogy patrónusára csak akkor tenne esküt, ha valóban úgy is gondolja.*
- Mi itt leszünk nem messze, a folyó mellett, ha az Erdő Szíve úgy akarja, találkozni fogunk. *Mosolyog a férfire. A felé nyújtott kezet elfogadja és barátságosan megszorítja.*
- Az Erdő Szíve legyen veled, Ochass. *Köszön el meghajolva a távozó férfi felé. Jó pár szívdobbanásnyi ideig néz utána, miután lehagyta a csapatot. Reméli, hogy megleli akit keres.*
//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Miután Lyessalt elnyelték a fák, visszafordul Voelkin és Ämeada felé, akik talán még az ismeretlen elf lovassal és az erdei hosszúéletűvel beszélgetnek. Integet nekik, hogy csatlakozzanak a menethez, hisz úgy érzi, talán közelednek a folyóhoz. Mintha az illatát is érezné, bár lehet, hogy csak a képzelete játszik vele. Szívesen lepihenne már.*
4708. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:17:32
Üzenet elküldve: 2019-02-09 18:17:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
*Megelégedésére szolgál, hogy az idegen veszi a lapot és nem kapaszkodik a komolyságba, netán sértődöttségbe, további heccelés céltáblájává válva. Na persze attól még céltábla marad, de sokkal jobban telik az idő, ha mindketten élvezik. Többnyire.*
- Bizony gyakran megesik.
*Bólogat komolyan a nyilvánvaló képtelenségre, hiszen ha az út nem vezetne egyértelműen a városba, akkor az elért látótávolság miatt akár toronyiránt lehetne haladni.*
- Főleg, hogy mindenféle útonálló jár erre és lépten-nyomon belekötnek bárkibe.
*Csóválja meg a fejét neheztelőn. A jelzést biztatásnak véve, kezét még mindig mellkasán hagyva fejet hajt.*
- Ön egy úriember.
*Mivel lényegében elállja az elf útját, meginduló lépteire elhúzza lova gyeplőjét és sarkával is mozdulásra, fordulásra ösztökéli. Beáll a párhuzamos szekérnyomba, ám aztán lecsusszan a nyeregből, majd átveti a kantárszárat Pendely fele fölött.*
- Még mielőtt az én hátsómat is simogatni kellene…
*Közli magyarázatként aggódó arccal, feltolt szemöldökkel, s az elf mellett kezd haladni. A kérdésre egy pillanatig elgondolkodik.*
- Afféle hazatérő.
*Feleli valamivel komolyabban, mint eddig. Utána enyhültebben az elfhez fordul.*
- Egyébként Dynnaras vagyok. A legtöbben a Dynnt vagy Dynnát használják, esetleg a kötekedő némbert.
*Vonja meg a vállát egy futó vigyorral.*
- És téged hogy szólíthatlak?
*Aztán a szájához kap tettetett ijedtséggel.*
- Remélem, nem baj, ha elhagyjuk a formaságokat. Jó uram…
*Megelégedésére szolgál, hogy az idegen veszi a lapot és nem kapaszkodik a komolyságba, netán sértődöttségbe, további heccelés céltáblájává válva. Na persze attól még céltábla marad, de sokkal jobban telik az idő, ha mindketten élvezik. Többnyire.*
- Bizony gyakran megesik.
*Bólogat komolyan a nyilvánvaló képtelenségre, hiszen ha az út nem vezetne egyértelműen a városba, akkor az elért látótávolság miatt akár toronyiránt lehetne haladni.*
- Főleg, hogy mindenféle útonálló jár erre és lépten-nyomon belekötnek bárkibe.
*Csóválja meg a fejét neheztelőn. A jelzést biztatásnak véve, kezét még mindig mellkasán hagyva fejet hajt.*
- Ön egy úriember.
*Mivel lényegében elállja az elf útját, meginduló lépteire elhúzza lova gyeplőjét és sarkával is mozdulásra, fordulásra ösztökéli. Beáll a párhuzamos szekérnyomba, ám aztán lecsusszan a nyeregből, majd átveti a kantárszárat Pendely fele fölött.*
- Még mielőtt az én hátsómat is simogatni kellene…
*Közli magyarázatként aggódó arccal, feltolt szemöldökkel, s az elf mellett kezd haladni. A kérdésre egy pillanatig elgondolkodik.*
- Afféle hazatérő.
*Feleli valamivel komolyabban, mint eddig. Utána enyhültebben az elfhez fordul.*
- Egyébként Dynnaras vagyok. A legtöbben a Dynnt vagy Dynnát használják, esetleg a kötekedő némbert.
*Vonja meg a vállát egy futó vigyorral.*
- És téged hogy szólíthatlak?
*Aztán a szájához kap tettetett ijedtséggel.*
- Remélem, nem baj, ha elhagyjuk a formaságokat. Jó uram…
4707. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 17:44:20
Üzenet elküldve: 2019-02-09 17:44:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Testvér keresés//
//Pycta és az elf közösség//
*Reménykedő kifejezés az arcán egész addig szembetűnő, míg a válaszokat meg nem hallja. Láthatóan izgalmas pillanatok ezek, mint annak idején, mikor a Pegazusban próbált nyomára bukkanni testvérének. A várakozás mindig örömteli, még akkor is, ha az eredmény, tulajdonképpen pont ugyanaz, mint korábban próbálkozásai során. A sötételfnél, a gnómnál és Cinnél, no meg a főtéren kitett hirdetés kapcsán. Sikertelen. Halkan sóhajt csak fel, látszatra nincs elkeseredve, megszokta már. Azért megvárja, míg mindenki megnézi a képet, majd büszkén húzza ki magát, zubbonyát megigazítva.*
- Bizonyára arra gondol, elcsüggedtem. *Mosolyodik el.* Egy Veryelian soha nem csügged, erős, mint a szikla, s áll a legzúgóbb viharban is. Hallottam önökről, a délceg csapatról, a városban pletykák keringenek. Legalább találkozhattam, a hősök egyikével és a merész elfek csoportjával. De vajon hol vannak az emberek, kik e csapatban küzdöttek? Nekik nem jár tán a béke és a nyugalom? *Kérdezi. Hangjában kíváncsiság bujkál, semmiféle élc nincs benne.*
- Bizonyára nem akartak önnel jönni. Megértem, az emberek világa mindig is különlegesen negatív volt, bizakodás nélkül. Én nem ilyen vagyok. *Emeli tekintetét Pyctára büszkén.* Épp ezért kérem, fogadja el ezt tőlem. *Nyújtja vissza a képet, reménykedve, hogy az elf azt elfogadja.* Ha rátalál, vagy legalább csak hasonlóra, mutassa meg neki, tudni fogja, biztos vagyok benne. *Ismét végigfuttatja tekintetét a csoporton, szegény, elesett, de büszke arcokat lát, kiket vár a jövő egy új világban, az otthonukban.*
- Ha bármire szükségük van, Artheniorban, a régi gazdagnegyed helyén, Cilanney Dharlarann gnóm feltaláló kisasszonynál megtalálnak. Talán az egyetlen jó állapotban lévő gazdagnegyedi ház, ami megmaradt. Megtalálják, híresen okos és szép lány. *Jön zavarba egy pillanatra, aztán megrázza magát.* Nem vagyok sem gazdag, sem hős, de elhivatott, az igen. Egyszer hallani fogják még a nevem Arthenior kapcsán, szükségem van jó kapcsolatokra, akár az erdő mélyén is. *Kezét nyújtja az elf vezető felé, emberi szokás szerint:*
- Ar padon vi Arthenior, Ias taen i thynd. *Mosolyodik el.* Az erdő legyen veletek, testvérek. *Természetesen megvárja a választ, hisz a kölcsönös tisztelet nélkül e világ a semmivé foszlana, csak azt követően indul lovához.*
//Pycta és az elf közösség//
*Reménykedő kifejezés az arcán egész addig szembetűnő, míg a válaszokat meg nem hallja. Láthatóan izgalmas pillanatok ezek, mint annak idején, mikor a Pegazusban próbált nyomára bukkanni testvérének. A várakozás mindig örömteli, még akkor is, ha az eredmény, tulajdonképpen pont ugyanaz, mint korábban próbálkozásai során. A sötételfnél, a gnómnál és Cinnél, no meg a főtéren kitett hirdetés kapcsán. Sikertelen. Halkan sóhajt csak fel, látszatra nincs elkeseredve, megszokta már. Azért megvárja, míg mindenki megnézi a képet, majd büszkén húzza ki magát, zubbonyát megigazítva.*
- Bizonyára arra gondol, elcsüggedtem. *Mosolyodik el.* Egy Veryelian soha nem csügged, erős, mint a szikla, s áll a legzúgóbb viharban is. Hallottam önökről, a délceg csapatról, a városban pletykák keringenek. Legalább találkozhattam, a hősök egyikével és a merész elfek csoportjával. De vajon hol vannak az emberek, kik e csapatban küzdöttek? Nekik nem jár tán a béke és a nyugalom? *Kérdezi. Hangjában kíváncsiság bujkál, semmiféle élc nincs benne.*
- Bizonyára nem akartak önnel jönni. Megértem, az emberek világa mindig is különlegesen negatív volt, bizakodás nélkül. Én nem ilyen vagyok. *Emeli tekintetét Pyctára büszkén.* Épp ezért kérem, fogadja el ezt tőlem. *Nyújtja vissza a képet, reménykedve, hogy az elf azt elfogadja.* Ha rátalál, vagy legalább csak hasonlóra, mutassa meg neki, tudni fogja, biztos vagyok benne. *Ismét végigfuttatja tekintetét a csoporton, szegény, elesett, de büszke arcokat lát, kiket vár a jövő egy új világban, az otthonukban.*
- Ha bármire szükségük van, Artheniorban, a régi gazdagnegyed helyén, Cilanney Dharlarann gnóm feltaláló kisasszonynál megtalálnak. Talán az egyetlen jó állapotban lévő gazdagnegyedi ház, ami megmaradt. Megtalálják, híresen okos és szép lány. *Jön zavarba egy pillanatra, aztán megrázza magát.* Nem vagyok sem gazdag, sem hős, de elhivatott, az igen. Egyszer hallani fogják még a nevem Arthenior kapcsán, szükségem van jó kapcsolatokra, akár az erdő mélyén is. *Kezét nyújtja az elf vezető felé, emberi szokás szerint:*
- Ar padon vi Arthenior, Ias taen i thynd. *Mosolyodik el.* Az erdő legyen veletek, testvérek. *Természetesen megvárja a választ, hisz a kölcsönös tisztelet nélkül e világ a semmivé foszlana, csak azt követően indul lovához.*
4706. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:52:34
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:52:34
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton-útfélen//
*A dolgok komolyra fordulásával együtt beleszédül a nagy döntés súlyába. Vagy tán kissé elfáradt, mert nehéznek érzi a fejét és egy kissé megborzong ültében. Ha nem mozognak, nincs annyira meleg. Bágyadtsága ellenére felcsipeget a beszélgetésből egy-két fontos momentumot, mint például Luni csatlakozását a könyvtár ötletéhez és a mágiatanuláshoz, amiről már találkozásukkor beszéltek. Remélte, hogy így lesz, egyetértőn bólogat, bizony a segítség elkél majd. Az ő szeme pedig az állatok említésekor csillan fel.*
- Én is szereteb őket.
*Vieljana olyan szépen beszél a kertről, hogy olvadozva néz rá, s mikor kiderül, hogy a könyvtár nála is tetszésre talál, szintén boldoggá teszi. Kérdésére már válaszoltak mások, ehhez szintén csak bólogatni tud.
A gyümölcs-lelőhelyek is felvillanyozzák, de csak míg pálinkaalapanyagként nem említik őket, akkor ugyanis csüggedten leesnek vállai. Ezek után nem merne egyetlen szemet sem leszedni Angu elől, aki olyan nagy reményeket fűz az italkészítéshez. Sőt, inkább elvinné neki.
Eljön hát az anyagiak ideje. Érdekes módon eddig mindenki 800 aranyat ajánl fel, mintha csak összebeszéltek volna, s bizony egyetért velük, hogy nem járja, Lau fizessen szinte mindent egyedül.*
- Ha begosztozol velünk a házon, akkor begosztozunk a költségen.
*Bólint Lau felé, s egyik szütyőjét leköti, majd az asztalra teszi.*
- Én… igazából… 1000 aranyra gondoltab…
*Nem akar ezzel nagyzolni, reméli, nem veszik így társai, de őszintén beszél. S van valami, ami már furdalja egy ideje Lyll oldalát, ezzel a családiasabbá váló hangulatban végre előhozakodik.*
- Eszebbe jutott, hogy talán begkérdezhetnénk, binden könyvet bagával akar-e vinni a tulajdonos. Bert biztosan van neki…
*Arystor nagyon műveltnek tűnik, s lehet, hogy már összecsomagolta minden értékes könyvét, de talán volna, amitől hajlandó lenne megválni. Abban biztos, hogy nem sok haszontalan darab lehet közötte.*
- És akkor begvehetnéb egy részét. Báris lenne egy alap a könyvtárhoz…
*A dolgok komolyra fordulásával együtt beleszédül a nagy döntés súlyába. Vagy tán kissé elfáradt, mert nehéznek érzi a fejét és egy kissé megborzong ültében. Ha nem mozognak, nincs annyira meleg. Bágyadtsága ellenére felcsipeget a beszélgetésből egy-két fontos momentumot, mint például Luni csatlakozását a könyvtár ötletéhez és a mágiatanuláshoz, amiről már találkozásukkor beszéltek. Remélte, hogy így lesz, egyetértőn bólogat, bizony a segítség elkél majd. Az ő szeme pedig az állatok említésekor csillan fel.*
- Én is szereteb őket.
*Vieljana olyan szépen beszél a kertről, hogy olvadozva néz rá, s mikor kiderül, hogy a könyvtár nála is tetszésre talál, szintén boldoggá teszi. Kérdésére már válaszoltak mások, ehhez szintén csak bólogatni tud.
A gyümölcs-lelőhelyek is felvillanyozzák, de csak míg pálinkaalapanyagként nem említik őket, akkor ugyanis csüggedten leesnek vállai. Ezek után nem merne egyetlen szemet sem leszedni Angu elől, aki olyan nagy reményeket fűz az italkészítéshez. Sőt, inkább elvinné neki.
Eljön hát az anyagiak ideje. Érdekes módon eddig mindenki 800 aranyat ajánl fel, mintha csak összebeszéltek volna, s bizony egyetért velük, hogy nem járja, Lau fizessen szinte mindent egyedül.*
- Ha begosztozol velünk a házon, akkor begosztozunk a költségen.
*Bólint Lau felé, s egyik szütyőjét leköti, majd az asztalra teszi.*
- Én… igazából… 1000 aranyra gondoltab…
*Nem akar ezzel nagyzolni, reméli, nem veszik így társai, de őszintén beszél. S van valami, ami már furdalja egy ideje Lyll oldalát, ezzel a családiasabbá váló hangulatban végre előhozakodik.*
- Eszebbe jutott, hogy talán begkérdezhetnénk, binden könyvet bagával akar-e vinni a tulajdonos. Bert biztosan van neki…
*Arystor nagyon műveltnek tűnik, s lehet, hogy már összecsomagolta minden értékes könyvét, de talán volna, amitől hajlandó lenne megválni. Abban biztos, hogy nem sok haszontalan darab lehet közötte.*
- És akkor begvehetnéb egy részét. Báris lenne egy alap a könyvtárhoz…
4705. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:24:30
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:24:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
*Tekintete az idegen kezére siklik, s látva, hogy az nem kutat fegyver után, ő is leereszti kezét a markolatról. Ettől persze még nem biztos abban, hogy esetleg a másik nem fog nekiesni, de igyekszik azért legalább látszatát kelteni valamiféle bizalomnak.
Jobb szemöldökét felvonva figyeli a lovas mozdulatait és közben félmosolyra kunkorodik szája sarka.*
-Ó... nem is tudja mennyire.
*Egészen szórakoztatónak találja a nőt, az a szemtelen vigyor és még ez az indokolatlan ripacskodás is... Hiába, hosszú magányos út van mögötte, néhanapján még ő is éhezik a társaságra, noha valószínűleg jóval ritkábban, mint mások.*
-Így van, bár nem igazán vagyok ismerős a környéken. *ismeri be miközben Arthenior irányába pillant. A város már egyértelműen kivehető a távolban.*
-Kicsit tartok is tőle, hogy nem találok oda.
*Siklik vissza tekintete a lányra, s egészen olyan arcot vág, mint valami elveszett kisfiú, bár szemei közben mosolyognak. Úgy tűnik az idegen is épp arra utalgat, hogy esetleg folytathatnák együtt útjukat, Rynnek pedig egyáltalán nincs ellenére a dolog.*
-Hát igazán szomorú lenne, ha tovább sorvadna.
*Nem kérdez rá, hogy vele tart-e, helyette inkább villant egy sokatmondó mosolyt és tesz pár lépést előre.*
-Mi dolga egyébként errefelé? Vagy talán idevalósi? *tesz fel pár tolakodó kérdést, ha esetleg továbbindulnak, még mielőtt beállna valamiféle kínos csend.*
*Tekintete az idegen kezére siklik, s látva, hogy az nem kutat fegyver után, ő is leereszti kezét a markolatról. Ettől persze még nem biztos abban, hogy esetleg a másik nem fog nekiesni, de igyekszik azért legalább látszatát kelteni valamiféle bizalomnak.
Jobb szemöldökét felvonva figyeli a lovas mozdulatait és közben félmosolyra kunkorodik szája sarka.*
-Ó... nem is tudja mennyire.
*Egészen szórakoztatónak találja a nőt, az a szemtelen vigyor és még ez az indokolatlan ripacskodás is... Hiába, hosszú magányos út van mögötte, néhanapján még ő is éhezik a társaságra, noha valószínűleg jóval ritkábban, mint mások.*
-Így van, bár nem igazán vagyok ismerős a környéken. *ismeri be miközben Arthenior irányába pillant. A város már egyértelműen kivehető a távolban.*
-Kicsit tartok is tőle, hogy nem találok oda.
*Siklik vissza tekintete a lányra, s egészen olyan arcot vág, mint valami elveszett kisfiú, bár szemei közben mosolyognak. Úgy tűnik az idegen is épp arra utalgat, hogy esetleg folytathatnák együtt útjukat, Rynnek pedig egyáltalán nincs ellenére a dolog.*
-Hát igazán szomorú lenne, ha tovább sorvadna.
*Nem kérdez rá, hogy vele tart-e, helyette inkább villant egy sokatmondó mosolyt és tesz pár lépést előre.*
-Mi dolga egyébként errefelé? Vagy talán idevalósi? *tesz fel pár tolakodó kérdést, ha esetleg továbbindulnak, még mielőtt beállna valamiféle kínos csend.*
4704. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:23:08
Üzenet elküldve: 2019-02-09 16:23:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Testvér keresés//
//Pycta és az elf közösség//
*Kérdő tekintettel figyeli a lassan megnyugvó férfit, ő maga türelmesen vár, míg előadja a többieknek is jövetelének okát, azokat, akik hátrább állnak, közelebb hívja, hogy megnézhessék ők is a képet, amelyet az elf szeretne mutatni nekik. Még az öreg gnómnak is integet, a bölcs vén biztosan sokakat ismert a városban, hátha felismeri a képen látható nőt.
A csuhátlan csuhás átveszi a képet, ha Lyessal átadja és közelebbről, alaposan megnézi. Igyekszik ismerős jegyeket keresni rajta, de szomorúan állapítja meg, hogy ezeket a szemeket ezer közül is felismerné, de sajnos nem talál az emlékei közt hasonló arcot. Nem ismeri fel a képen szereplő nőt, amin az elhangzó információk sem segítenek.*
- Sajnálom, de én nem találkoztam vele. *Mondja halkan. Sokáig élt Erdőmélye elzárt vadonjában, a Vadvértek erődjében, ott biztosan nem találkozott vele. Az utóbbi hetekben pedig a küldetés körül forgott minden gondolata, így csak azokkal ismerkedett meg, akik a templomnál voltak.
Reméli, hogy valaki felismeri a városiak közül a nőt a képen vagy legalább a gnómnak sikerül valamit mondania, de az a rossz érzése támad, hogy ők sem tudnak majd segíteni.*
- Mi a városból jöttünk, én korábban Erdőmélyén éltem, de sem ott, sem a vadonban nem találkoztam korábban vele. *Mondja, ahogy megnézi újra a képet, ezúttal azzal a céllal, hogy emlékezetébe vésse a nő vonásait, de abban biztos, hogy a tekintetét nem fogja elfelejteni.*
- Ha később találkozunk vele, akkor elmondom neki, hogy keresed. *Hangja már erősebb, szeretne egy kis reményt adni az elf férfinek, bár tart tőle, hogy a kudarc tovább mélyíti szomorúságát.*
- Ha így lesz, mit mondjak neki, merre talál majd téged? Vagy ha velünk marad, akkor megtalálsz minket nyugatra, a folyó kanyarulatánál. *Int arra a távolba, amerre a folyót és az új otthont sejti.*
- Ez a legtöbb, amit tehetünk. *Néz bocsánatkérőn az elfre. Neki most egy egész falunyi elfet és egyéb fajút kell elvezetnie a remélt békébe és nyugalomba, ez az elsődleges feladata.*
- Tényleg sajnálom. Imádkozni fogok az Erdő Szívéhez, hogy hamar találkozzatok. *Hajtja meg a fejét kurtán Lyessal felé válaszát várva.*
//Pycta és az elf közösség//
*Kérdő tekintettel figyeli a lassan megnyugvó férfit, ő maga türelmesen vár, míg előadja a többieknek is jövetelének okát, azokat, akik hátrább állnak, közelebb hívja, hogy megnézhessék ők is a képet, amelyet az elf szeretne mutatni nekik. Még az öreg gnómnak is integet, a bölcs vén biztosan sokakat ismert a városban, hátha felismeri a képen látható nőt.
A csuhátlan csuhás átveszi a képet, ha Lyessal átadja és közelebbről, alaposan megnézi. Igyekszik ismerős jegyeket keresni rajta, de szomorúan állapítja meg, hogy ezeket a szemeket ezer közül is felismerné, de sajnos nem talál az emlékei közt hasonló arcot. Nem ismeri fel a képen szereplő nőt, amin az elhangzó információk sem segítenek.*
- Sajnálom, de én nem találkoztam vele. *Mondja halkan. Sokáig élt Erdőmélye elzárt vadonjában, a Vadvértek erődjében, ott biztosan nem találkozott vele. Az utóbbi hetekben pedig a küldetés körül forgott minden gondolata, így csak azokkal ismerkedett meg, akik a templomnál voltak.
Reméli, hogy valaki felismeri a városiak közül a nőt a képen vagy legalább a gnómnak sikerül valamit mondania, de az a rossz érzése támad, hogy ők sem tudnak majd segíteni.*
- Mi a városból jöttünk, én korábban Erdőmélyén éltem, de sem ott, sem a vadonban nem találkoztam korábban vele. *Mondja, ahogy megnézi újra a képet, ezúttal azzal a céllal, hogy emlékezetébe vésse a nő vonásait, de abban biztos, hogy a tekintetét nem fogja elfelejteni.*
- Ha később találkozunk vele, akkor elmondom neki, hogy keresed. *Hangja már erősebb, szeretne egy kis reményt adni az elf férfinek, bár tart tőle, hogy a kudarc tovább mélyíti szomorúságát.*
- Ha így lesz, mit mondjak neki, merre talál majd téged? Vagy ha velünk marad, akkor megtalálsz minket nyugatra, a folyó kanyarulatánál. *Int arra a távolba, amerre a folyót és az új otthont sejti.*
- Ez a legtöbb, amit tehetünk. *Néz bocsánatkérőn az elfre. Neki most egy egész falunyi elfet és egyéb fajút kell elvezetnie a remélt békébe és nyugalomba, ez az elsődleges feladata.*
- Tényleg sajnálom. Imádkozni fogok az Erdő Szívéhez, hogy hamar találkozzatok. *Hajtja meg a fejét kurtán Lyessal felé válaszát várva.*
4703. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 15:44:31
Üzenet elküldve: 2019-02-09 15:44:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Testvér keresés//
//Pycta és az elf közösség//
*Felderül a szeme, mikor pozitív választ kap, egy kissé tartott attól, hogy figyelmen kívül hagyják, vagy, ami még rosszabb, ha meg sem hallgatják. Kezében szorongatja a képet, majd halvány mosollyal arcán bólint, közben körbenéz, s megköszörüli kissé a torkát.*
- Üdvözlöm önöket! Lyessal Veryelian vagyok, Lihanechből. Hosszú utat tettem meg, hogy testvéremre leljek, ki a legutolsó információim szerint valahol Artheniorban, vagy a környékén tartózkodik. *Ezúttal katonai múltjára és egyéb nemesi sallangokra nem tér ki, annyit már megtapasztalt a város kapcsán, hogy a nemesség itt már pusztán a múlt szava, minthogy bármit is jelentsen. Bár ezek a nemesek korántsem olyanok voltak, mint városában.*
- Köszönöm. Kérem! Mindenki megnézheti, örömömre szolgálna, ha többen látnák, hátha. *Aggódó tekintete végigfut a tömegen, s a vándorokon. Ennyi elfből már majd csak lesz olyan, aki tudja kiről beszél.*
- A képen az édesanyja látható. *Szól Pyctához sokkal nyugodtabb, bár kétségkívül izgatott hangszínnel. A piktogramot felé tartja, sőt, ha az elf elveszi, át is adja részére. A képen hosszú hajú, méltóságteljes elf nő látható, ölében egy mókussal, mely hátán keze simul végig, látszik, hogy szenvedélyesen szeretheti. Haja színe a búzakalász és a szalma színével vetekszik, a szeme feletti szemöldökök enyhén íveltek felfelé, orra apró és pisze. Az egész nőből valahogy árad a fennköltség. A képen, talán haján kívül a szemei a legfeltűnőbbek, mert pompás smaragdzöld színben pompáznak, szinte árad belőlük az elfogadás. Ruhája színe is hasonlatos.*
- Csak féltestvérem. Apáról. Én a városban, ő az erdőben nevelkedett, egy elf közösségben, de csak nagyszüleivel találkoztam ott, akkor ő már nem volt. *Horgasztja le a fejét.* Semmit nem voltak hajlandóak elmondani, csak ezt a piktogramot szereztem. Még a nevét sem tudom. A közösség egyik vezetője a nagyapja volt. Ritka szófukar, elf és nem is fogadott szívesen. *Sóhajt fel csendesen, aztán felnevet.* Ha olyan, mint apám és az anyja, akkor karót nyelt, de elfogadóbb mindenkinél és mindennél jobban szereti az állatokat... mondjuk ez elfeknél tudom, nem újdonság. *Aztán a nevetés alábbhagy kissé, majd végleg elhal.*
- Erdei közösség sarja. Valaki felismeri közületek? *Ha Pycta megnézte, körbemutatja a többieknek is, hogy alaposan tanulmányozhassák, majd reménykedve figyeli az arcokat.*
//Pycta és az elf közösség//
*Felderül a szeme, mikor pozitív választ kap, egy kissé tartott attól, hogy figyelmen kívül hagyják, vagy, ami még rosszabb, ha meg sem hallgatják. Kezében szorongatja a képet, majd halvány mosollyal arcán bólint, közben körbenéz, s megköszörüli kissé a torkát.*
- Üdvözlöm önöket! Lyessal Veryelian vagyok, Lihanechből. Hosszú utat tettem meg, hogy testvéremre leljek, ki a legutolsó információim szerint valahol Artheniorban, vagy a környékén tartózkodik. *Ezúttal katonai múltjára és egyéb nemesi sallangokra nem tér ki, annyit már megtapasztalt a város kapcsán, hogy a nemesség itt már pusztán a múlt szava, minthogy bármit is jelentsen. Bár ezek a nemesek korántsem olyanok voltak, mint városában.*
- Köszönöm. Kérem! Mindenki megnézheti, örömömre szolgálna, ha többen látnák, hátha. *Aggódó tekintete végigfut a tömegen, s a vándorokon. Ennyi elfből már majd csak lesz olyan, aki tudja kiről beszél.*
- A képen az édesanyja látható. *Szól Pyctához sokkal nyugodtabb, bár kétségkívül izgatott hangszínnel. A piktogramot felé tartja, sőt, ha az elf elveszi, át is adja részére. A képen hosszú hajú, méltóságteljes elf nő látható, ölében egy mókussal, mely hátán keze simul végig, látszik, hogy szenvedélyesen szeretheti. Haja színe a búzakalász és a szalma színével vetekszik, a szeme feletti szemöldökök enyhén íveltek felfelé, orra apró és pisze. Az egész nőből valahogy árad a fennköltség. A képen, talán haján kívül a szemei a legfeltűnőbbek, mert pompás smaragdzöld színben pompáznak, szinte árad belőlük az elfogadás. Ruhája színe is hasonlatos.*
- Csak féltestvérem. Apáról. Én a városban, ő az erdőben nevelkedett, egy elf közösségben, de csak nagyszüleivel találkoztam ott, akkor ő már nem volt. *Horgasztja le a fejét.* Semmit nem voltak hajlandóak elmondani, csak ezt a piktogramot szereztem. Még a nevét sem tudom. A közösség egyik vezetője a nagyapja volt. Ritka szófukar, elf és nem is fogadott szívesen. *Sóhajt fel csendesen, aztán felnevet.* Ha olyan, mint apám és az anyja, akkor karót nyelt, de elfogadóbb mindenkinél és mindennél jobban szereti az állatokat... mondjuk ez elfeknél tudom, nem újdonság. *Aztán a nevetés alábbhagy kissé, majd végleg elhal.*
- Erdei közösség sarja. Valaki felismeri közületek? *Ha Pycta megnézte, körbemutatja a többieknek is, hogy alaposan tanulmányozhassák, majd reménykedve figyeli az arcokat.*
4702. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 13:14:25
Üzenet elküldve: 2019-02-09 13:14:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
*Továbbra is nagyon lelkes, főleg, hogy immár tényleg eldőlt, hogy ez a csodálatos ház az övéké lesz.
Egyedül a tündérlány kérdése lepi meg. Eljött velük idáig, ezért benne valahogy fel sem merült, hogy nem azért, mert velük akar maradni.
Meglehet persze, hogy csak óvatos volt, és figyelte őket eddig, próbálva kitalálni, hogy pontosan kikkel hozta őt össze az istennője, vagy a sors. Hasonló zavaros időben, csupa ismeretlen között nem igazán lehetne kárhoztatni azért, ha így történt volna.
Örül mindenesetre, hogy úgy érzi, hogy helye van itt. Édesanyjától is mindig azt tanulta, hogy az erős megérzésekre hallgatni kell.
Ő a maga részéről már csak azért is örül a lánynak, mert népe hite szerint a tündérek mindig szerencsét hoznak. Meglehet persze, hogy ez csak egy olyan előítélet, mint az, hogy minden ork büdös, és a kedvező előítéletekkel pont ugyanolyan nehéz lehet együtt élni azok alanyának, mint azokkal, amelyeket rosszindulat, vagy a sértés szándéka szült, de hát ettől ő még mindig egy papnő lánya marad. Nem nagyon tud szabadulni édesanyja babonáitól, még akkor sem, ha sok esetben talán nem ártana.*
- Én is örülök, hogy maradsz. *igyekszik megerősíteni mindenesetre elhatározásában a lányt egy őszintén kedves és barátságos mosollyal.*
- Szívesen segítek majd neked a kertben, a mágia pedig már engem is elég régóta vonz. Nagyon szeretném megtanulni rendesen használni, de eddig egyszerűen nem volt rá vagy lehetőség, vagy idő, vagy egyik sem. De itt végre lesz mind a kettő! *teszi hozzá, és talán kicsit előre is szalad gondolatban, amikor arról kezd el álmodozni, hogy milyen csodálatos lesz majd, ha végre először érezheti apró testében a hold hatalmas erejét.
Kis elkalandozása ellenére elég hamar visszatér mindenesetre a jelen valóságába YIlandának és Launak köszönhetően, miközben a közbeszóló férfinak is bólint, reményei szerint azt jelezve ezzel neki, hogy nem csak tökéletesen megérti, hanem teljesen egyet is ért vele.*
- Szerintem pedig fogadd csak el nyugodtan! *teszi ezek után egy röpke pillanatra barátságos gyengédséggel Lau vállára a kezét.*
- Mindegy, hogy ki miért van itt vagy hogyan került ide, a házat mindannyian akarjuk. Együtt vesszük meg, és a közös otthonunk lesz. Nem az számít, hogy ki mennyit ad bele, hogy meg legyen az ötezer arany. Mégis az lenne a legokosabb szerintem, ha nem úgy csinálnánk, hogy te fizetsz egyedül nagyon sokat, mi pedig csak jelképes összegeket. *osztja meg a véleményét ő is.*
- Persze, ha valaki csak nagyon keveset tud erre szánni, az sem baj, de, aki tud többet adni, és szívesen is adja, miért ne tehetné meg? Tudom, hogy eredetileg a te álmod és ötleted volt ez a ház, de azért ne akard megvenni egyedül az egészet! Ha tényleg ennyi pénzed van, és erre a házra akarod költeni, akkor biztos vagyok benne, hogy lesz még helye bőven. Sok dolgunk lesz még itt, és biztosan elég sok mindenre kell költeni még majd azután is, hogy már a mienk. Sőt, talán utána még nagyobb szükségünk lesz majd aranyakra, mint most. *próbál érvelni tovább.*
- Különben pedig ennyi pénzzel én is be tudok szállni. És ragaszkodom is hozzá, hogy elfogadd! *mosolyodik el. Végtére is vicces is lenne, ha pont ezen vesznének össze, miután annyi minden rosszon keresztül mentek már együtt. Nem is hisz benne, hogy megtörténhet, csak azért, mert most nem értenek egymással egyet.
Ezek után, mielőtt még Lau esetleg tiltakozni kezdene, gyorsan ölébe veszi a táskáját, majd óvatosan nyitja ki.
Nem szégyelli barátait, de nem is szándékozik feltétlenül közszemlére tenni őket, mondjuk avval, hogy kiülteti őket az asztalra. Úgy viszont, hogy aranyait gondosan a táska legaljára tette, muszáj megnyitnia a zsák száját annyira, hogy turkálás közben kényelmesen elférjen keze a két játéknyúl mellett, és így legalább a fejük kikandikáljon a táskából. Nem is baj, ha vethetnek egy első pillantást új otthonukra, hiszen természetesen ők vele költöznek.*
- Tessék! *mondja a lánynak, miközben magában még egyszer hálát ad a Pegazus fogadósának. Reméli, hogy Laurentitia Sminderhen tényleg elfogadja tőle az általa nagyon is szívesen és örömmel adott 800 aranyat.
*
- Hidd el, így lesz a legjobb! *teszi még hozzá, remélve, hogy nem csak képzeli, hogy meg tudta győzni Laut, hanem tényleg így is történt.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.09 13:15:48
*Továbbra is nagyon lelkes, főleg, hogy immár tényleg eldőlt, hogy ez a csodálatos ház az övéké lesz.
Egyedül a tündérlány kérdése lepi meg. Eljött velük idáig, ezért benne valahogy fel sem merült, hogy nem azért, mert velük akar maradni.
Meglehet persze, hogy csak óvatos volt, és figyelte őket eddig, próbálva kitalálni, hogy pontosan kikkel hozta őt össze az istennője, vagy a sors. Hasonló zavaros időben, csupa ismeretlen között nem igazán lehetne kárhoztatni azért, ha így történt volna.
Örül mindenesetre, hogy úgy érzi, hogy helye van itt. Édesanyjától is mindig azt tanulta, hogy az erős megérzésekre hallgatni kell.
Ő a maga részéről már csak azért is örül a lánynak, mert népe hite szerint a tündérek mindig szerencsét hoznak. Meglehet persze, hogy ez csak egy olyan előítélet, mint az, hogy minden ork büdös, és a kedvező előítéletekkel pont ugyanolyan nehéz lehet együtt élni azok alanyának, mint azokkal, amelyeket rosszindulat, vagy a sértés szándéka szült, de hát ettől ő még mindig egy papnő lánya marad. Nem nagyon tud szabadulni édesanyja babonáitól, még akkor sem, ha sok esetben talán nem ártana.*
- Én is örülök, hogy maradsz. *igyekszik megerősíteni mindenesetre elhatározásában a lányt egy őszintén kedves és barátságos mosollyal.*
- Szívesen segítek majd neked a kertben, a mágia pedig már engem is elég régóta vonz. Nagyon szeretném megtanulni rendesen használni, de eddig egyszerűen nem volt rá vagy lehetőség, vagy idő, vagy egyik sem. De itt végre lesz mind a kettő! *teszi hozzá, és talán kicsit előre is szalad gondolatban, amikor arról kezd el álmodozni, hogy milyen csodálatos lesz majd, ha végre először érezheti apró testében a hold hatalmas erejét.
Kis elkalandozása ellenére elég hamar visszatér mindenesetre a jelen valóságába YIlandának és Launak köszönhetően, miközben a közbeszóló férfinak is bólint, reményei szerint azt jelezve ezzel neki, hogy nem csak tökéletesen megérti, hanem teljesen egyet is ért vele.*
- Szerintem pedig fogadd csak el nyugodtan! *teszi ezek után egy röpke pillanatra barátságos gyengédséggel Lau vállára a kezét.*
- Mindegy, hogy ki miért van itt vagy hogyan került ide, a házat mindannyian akarjuk. Együtt vesszük meg, és a közös otthonunk lesz. Nem az számít, hogy ki mennyit ad bele, hogy meg legyen az ötezer arany. Mégis az lenne a legokosabb szerintem, ha nem úgy csinálnánk, hogy te fizetsz egyedül nagyon sokat, mi pedig csak jelképes összegeket. *osztja meg a véleményét ő is.*
- Persze, ha valaki csak nagyon keveset tud erre szánni, az sem baj, de, aki tud többet adni, és szívesen is adja, miért ne tehetné meg? Tudom, hogy eredetileg a te álmod és ötleted volt ez a ház, de azért ne akard megvenni egyedül az egészet! Ha tényleg ennyi pénzed van, és erre a házra akarod költeni, akkor biztos vagyok benne, hogy lesz még helye bőven. Sok dolgunk lesz még itt, és biztosan elég sok mindenre kell költeni még majd azután is, hogy már a mienk. Sőt, talán utána még nagyobb szükségünk lesz majd aranyakra, mint most. *próbál érvelni tovább.*
- Különben pedig ennyi pénzzel én is be tudok szállni. És ragaszkodom is hozzá, hogy elfogadd! *mosolyodik el. Végtére is vicces is lenne, ha pont ezen vesznének össze, miután annyi minden rosszon keresztül mentek már együtt. Nem is hisz benne, hogy megtörténhet, csak azért, mert most nem értenek egymással egyet.
Ezek után, mielőtt még Lau esetleg tiltakozni kezdene, gyorsan ölébe veszi a táskáját, majd óvatosan nyitja ki.
Nem szégyelli barátait, de nem is szándékozik feltétlenül közszemlére tenni őket, mondjuk avval, hogy kiülteti őket az asztalra. Úgy viszont, hogy aranyait gondosan a táska legaljára tette, muszáj megnyitnia a zsák száját annyira, hogy turkálás közben kényelmesen elférjen keze a két játéknyúl mellett, és így legalább a fejük kikandikáljon a táskából. Nem is baj, ha vethetnek egy első pillantást új otthonukra, hiszen természetesen ők vele költöznek.*
- Tessék! *mondja a lánynak, miközben magában még egyszer hálát ad a Pegazus fogadósának. Reméli, hogy Laurentitia Sminderhen tényleg elfogadja tőle az általa nagyon is szívesen és örömmel adott 800 aranyat.
*- Hidd el, így lesz a legjobb! *teszi még hozzá, remélve, hogy nem csak képzeli, hogy meg tudta győzni Laut, hanem tényleg így is történt.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.09 13:15:48
4701. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-09 12:16:16
Üzenet elküldve: 2019-02-09 12:16:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Úton- útfélen//
* A többiek is elég egybehangzóan a vásárlás mellett teszik le a voksukat. Örül, hisz a társaság barátságos, a tervek pedig egyfelől nem a valóságtól elrugaszkodottak, másfelől meg igencsak barátságosak. Ez látszik Arystoron is, mármint, hogy a tervek elnyerik a tetszését. Így talán picit nyugodtabb szívvel válik meg a szeretett otthonától, hogy jó kezekben tudja. Aztán udvariasan megadja a lehetőséget a társaságnak az egyeztetésre és elvonul szerződést írni. Nem igazán ért hozzá, de azért átolvassa majd, bármennyire is korrektnek tűnik a nemes.
Yllada felajánlása korrekt, de Laurentitia próbál tekintettel lenni a többiekre és magára akarja vállalni a vételár nagy részét, így mikor az elf befejezi a mondandóját kénytelen közbeszólni. *
- Nagyon kedves tőled a felajánlás Laurentitia, de Yllával értek egyet. * néz előbb az elfre, majd a félelfre. * - Azt hiszem, hogy nekünk is segítene magunkénak érezni a helyet, ha beszállhatnánk a vételárba. A magam részéről hozzátennék én is nyolcszáz aranyat a közöshöz.
* A többiek is elég egybehangzóan a vásárlás mellett teszik le a voksukat. Örül, hisz a társaság barátságos, a tervek pedig egyfelől nem a valóságtól elrugaszkodottak, másfelől meg igencsak barátságosak. Ez látszik Arystoron is, mármint, hogy a tervek elnyerik a tetszését. Így talán picit nyugodtabb szívvel válik meg a szeretett otthonától, hogy jó kezekben tudja. Aztán udvariasan megadja a lehetőséget a társaságnak az egyeztetésre és elvonul szerződést írni. Nem igazán ért hozzá, de azért átolvassa majd, bármennyire is korrektnek tűnik a nemes.
Yllada felajánlása korrekt, de Laurentitia próbál tekintettel lenni a többiekre és magára akarja vállalni a vételár nagy részét, így mikor az elf befejezi a mondandóját kénytelen közbeszólni. *
- Nagyon kedves tőled a felajánlás Laurentitia, de Yllával értek egyet. * néz előbb az elfre, majd a félelfre. * - Azt hiszem, hogy nekünk is segítene magunkénak érezni a helyet, ha beszállhatnánk a vételárba. A magam részéről hozzátennék én is nyolcszáz aranyat a közöshöz.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579