Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 193 (3841. - 3860. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3860. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-21 09:18:45
Üzenet elküldve: 2018-08-21 09:18:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A lány sok mindent rosszul lát, de mivel mindennek nem ad hangot, Isqnek nincs is módja rácsodálkozni erre.
Mindenesetre nem dühös, ennek nyomát sem lehet látni benne, nem is érzelmes, sőt éppen hogy a legtöbbször szabadon áramló és kinyilvánított érzéseit inkább kordába szorította, mert azt látja és azt érzi, Zeya még sok mindennel küzd magában, hogy mindennél fontosabb számára a külvilág elismerése, ezért pózokat és utánzott viselkedéseket vesz fel, és megpróbál azonosulni velük.
Az sem igaz, hogy lobbanékonyság okán zárja le a tanítást, hanem épp mert racionálisan nem látja értelmét.
Türelem, alázat, figyelem, saját egónk elengedése, dicsérni tudás, és még mennyi minden, de ez a legkevesebb, amit egy tanítómesternek le kell tudnia harcolnia saját magában ahhoz, hogy bármilyen valódi tudást át tudjon adni. Zeya nagyon messze áll még ettől, a tanítómesterségből csupán a fennsőbbség és tekintély az, amit átvehető pózként érzékel és amire vágyik.
A mestereit sem szólta le, az egy dolog, hogy a lány jellemformálását illetően megvan a véleménye róluk, de a „Ne utánozd” elsősorban annak szólt, hogy Zeya szájából, minden élettapasztalat nélkül, ennyire fiatalon igencsak nevetségesen hangzanak azok a szólamok, amit a lány a tanítómesteri pózt felvéve, a mestereit utánozva ismételget. Sokkal hitelesebb lenne önmagaként.
De önmagát ebben a korban csak keresi az ember, és ha néha sikerül megmarkolnia valamilyen lényegi minőséget, lélekmagot, akkor az a megmarkolás pillanatában már siklik is tova illékony páraként, csak jóval később kristályosodik ki annyira, hogy a benső kemény magjává váljon.
Nem mintha Isqeha olyan sokkal előbb járna mindebben, ő is önmagát keresi, de neki szerencséjére olyan mestere akadt, ami ritka, aki nem korlátozni és a maga képére akarta formálni, hanem nyitott, szerető kíváncsisággal fordult a félvér kölyök nyiladozó szelleme felé, kibontva és terelve azt.
Azóta pedig, amióta eljött otthonról, már jó ideje, a saját útját járja, és a sok benyomás, az újabb és újabb ismeretségek, és kinyíló világok mind csak tovább erősítették őt. Isq így egyszerűen csak felvállalja önmagát.
Amikorra visszaérnek a szótlan séta után, azért nem hazudtolja meg magát, és addigra meg is enyhül annyira, hogy újra csak a segítő szándék kerekedik felül benne, bár érzi, hogy Zeya oly kevéssé nyitott egyelőre más gondolkodásmódokra, hogy valószínű falrahányt borsó csak az, amit mondani akar.*
- Miért gondolod, hogy csak mert gyógyító valaki, és nem szívesen vesz a kezébe kardot, attól kevesebb a tudása, mint neked? Komolyan feltételezed, hogy mondjuk egy bottal férfi létemre nem tudok legalább annyira elboldogulni, mint te, csak mert éveken át oktattak valamiféle merev szabályokhoz kötött gyakorlatokra egy kolostor udvarán?
- Miközben sok minden más megtanításáról alaposan elfelejtkeztek? *csóválja a fejét.*
- Olyan gyakorlatokra, amiket még sohasem tudtál kipróbálni a való világban, mert még azzal sem boldogulsz, hogy egy növényt megtalálj az erdőben, csak mert alantas feladatnak tartod?
- Én kölyökkoromtól Erdőmélye és a Világhegység vadonjában élek. Sokszor hatokat csavarogtam, mielőtt hazatértem. Komolyan gondolod, hogy életben maradtam volna, ha nem tudom megvédeni magam? Elméleti bölcsességekre oktatsz? *neveti el magát. Sem düh, sem gúny, sem más bántó érzelem nincs a szavaiban, ahogy a mondatokat sorolja, leginkább kíváncsiság, hiszen csupán csak rést kíván törni azon a berögzült világlátáson, aminek Zeya a középpontja, és aminek a szemszögéből minden körülötte kering. Mert amikor végre sikerül ettől a középponttól elvonatkoztatni, attól a pillanattól kezdve a világ sokkal érdekesebb és sokkal együttműködőbb hellyé válik. Így Isq megpróbálkozik a kizökkentéssel, bár nem sok reményt lát rá, hogy sikerül.
Mindenesetre újfent csak hálát tud adni az erdő szellemének, hogy őt Kimmeri nevelte, bontakozó szellemét ő nyesegette, és hagyta, hogy kedve szerint forduljon afelé a kíváncsisága, ami érdekli, a tanítása pedig a való élet éppen adódó eseményeinek kibontásában merült ki, úgy, hogy hagyta, Isq leginkább maga ismerje fel a nagy összefüggéseket az egymás közti társas viszonylatok, a világ és az élőlények működése, az élet-halál és a halálon túli világ nagy kérdései tekintetében.
Egyben azonban bizonyos. Ha most nem is sikerül egy ferde tükröt tartania Zeya és a saját belső világa elé, a szavai és a vele való találkozás mélyen megmaradnak a lányban, mélyebben, mint szeretné.
És az elhangzottakon, még ha a felhorgadó dac most nem is engedi, hogy bármilyen belátást megengedjen magának, sokat fog gondolkodni a későbbiekben.
Így aztán, ha a lány az elköszönésen kívül mást nem kíván mondani, kedvesen meghajlik egy kicsit, és szívből jövő őszinteséggel elköszön ő is Zeyától.*
- Ég áldjon! Az erdő szelleme kísérje vigyázón útjaid! *azzal, ha búcsújuk végleges, elindul, hogy végre hazafelé vegye az irányt.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A lány sok mindent rosszul lát, de mivel mindennek nem ad hangot, Isqnek nincs is módja rácsodálkozni erre.
Mindenesetre nem dühös, ennek nyomát sem lehet látni benne, nem is érzelmes, sőt éppen hogy a legtöbbször szabadon áramló és kinyilvánított érzéseit inkább kordába szorította, mert azt látja és azt érzi, Zeya még sok mindennel küzd magában, hogy mindennél fontosabb számára a külvilág elismerése, ezért pózokat és utánzott viselkedéseket vesz fel, és megpróbál azonosulni velük.
Az sem igaz, hogy lobbanékonyság okán zárja le a tanítást, hanem épp mert racionálisan nem látja értelmét.
Türelem, alázat, figyelem, saját egónk elengedése, dicsérni tudás, és még mennyi minden, de ez a legkevesebb, amit egy tanítómesternek le kell tudnia harcolnia saját magában ahhoz, hogy bármilyen valódi tudást át tudjon adni. Zeya nagyon messze áll még ettől, a tanítómesterségből csupán a fennsőbbség és tekintély az, amit átvehető pózként érzékel és amire vágyik.
A mestereit sem szólta le, az egy dolog, hogy a lány jellemformálását illetően megvan a véleménye róluk, de a „Ne utánozd” elsősorban annak szólt, hogy Zeya szájából, minden élettapasztalat nélkül, ennyire fiatalon igencsak nevetségesen hangzanak azok a szólamok, amit a lány a tanítómesteri pózt felvéve, a mestereit utánozva ismételget. Sokkal hitelesebb lenne önmagaként.
De önmagát ebben a korban csak keresi az ember, és ha néha sikerül megmarkolnia valamilyen lényegi minőséget, lélekmagot, akkor az a megmarkolás pillanatában már siklik is tova illékony páraként, csak jóval később kristályosodik ki annyira, hogy a benső kemény magjává váljon.
Nem mintha Isqeha olyan sokkal előbb járna mindebben, ő is önmagát keresi, de neki szerencséjére olyan mestere akadt, ami ritka, aki nem korlátozni és a maga képére akarta formálni, hanem nyitott, szerető kíváncsisággal fordult a félvér kölyök nyiladozó szelleme felé, kibontva és terelve azt.
Azóta pedig, amióta eljött otthonról, már jó ideje, a saját útját járja, és a sok benyomás, az újabb és újabb ismeretségek, és kinyíló világok mind csak tovább erősítették őt. Isq így egyszerűen csak felvállalja önmagát.
Amikorra visszaérnek a szótlan séta után, azért nem hazudtolja meg magát, és addigra meg is enyhül annyira, hogy újra csak a segítő szándék kerekedik felül benne, bár érzi, hogy Zeya oly kevéssé nyitott egyelőre más gondolkodásmódokra, hogy valószínű falrahányt borsó csak az, amit mondani akar.*
- Miért gondolod, hogy csak mert gyógyító valaki, és nem szívesen vesz a kezébe kardot, attól kevesebb a tudása, mint neked? Komolyan feltételezed, hogy mondjuk egy bottal férfi létemre nem tudok legalább annyira elboldogulni, mint te, csak mert éveken át oktattak valamiféle merev szabályokhoz kötött gyakorlatokra egy kolostor udvarán?
- Miközben sok minden más megtanításáról alaposan elfelejtkeztek? *csóválja a fejét.*
- Olyan gyakorlatokra, amiket még sohasem tudtál kipróbálni a való világban, mert még azzal sem boldogulsz, hogy egy növényt megtalálj az erdőben, csak mert alantas feladatnak tartod?
- Én kölyökkoromtól Erdőmélye és a Világhegység vadonjában élek. Sokszor hatokat csavarogtam, mielőtt hazatértem. Komolyan gondolod, hogy életben maradtam volna, ha nem tudom megvédeni magam? Elméleti bölcsességekre oktatsz? *neveti el magát. Sem düh, sem gúny, sem más bántó érzelem nincs a szavaiban, ahogy a mondatokat sorolja, leginkább kíváncsiság, hiszen csupán csak rést kíván törni azon a berögzült világlátáson, aminek Zeya a középpontja, és aminek a szemszögéből minden körülötte kering. Mert amikor végre sikerül ettől a középponttól elvonatkoztatni, attól a pillanattól kezdve a világ sokkal érdekesebb és sokkal együttműködőbb hellyé válik. Így Isq megpróbálkozik a kizökkentéssel, bár nem sok reményt lát rá, hogy sikerül.
Mindenesetre újfent csak hálát tud adni az erdő szellemének, hogy őt Kimmeri nevelte, bontakozó szellemét ő nyesegette, és hagyta, hogy kedve szerint forduljon afelé a kíváncsisága, ami érdekli, a tanítása pedig a való élet éppen adódó eseményeinek kibontásában merült ki, úgy, hogy hagyta, Isq leginkább maga ismerje fel a nagy összefüggéseket az egymás közti társas viszonylatok, a világ és az élőlények működése, az élet-halál és a halálon túli világ nagy kérdései tekintetében.
Egyben azonban bizonyos. Ha most nem is sikerül egy ferde tükröt tartania Zeya és a saját belső világa elé, a szavai és a vele való találkozás mélyen megmaradnak a lányban, mélyebben, mint szeretné.
És az elhangzottakon, még ha a felhorgadó dac most nem is engedi, hogy bármilyen belátást megengedjen magának, sokat fog gondolkodni a későbbiekben.
Így aztán, ha a lány az elköszönésen kívül mást nem kíván mondani, kedvesen meghajlik egy kicsit, és szívből jövő őszinteséggel elköszön ő is Zeyától.*
- Ég áldjon! Az erdő szelleme kísérje vigyázón útjaid! *azzal, ha búcsújuk végleges, elindul, hogy végre hazafelé vegye az irányt.*
3859. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-21 08:48:00
Üzenet elküldve: 2018-08-21 08:48:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Akkor más történeteken nevelkedtünk *állapítja meg vállát vonva, bár nem ismeretlen számára sem, a szatírok mibenléte, egyszerűen csak az ő fején egy másik történet futott át.*
- Ugye? *bólogat elismerően* Hát, igen, Banya ritka gondoskodó ork tud lenni. Csak rendet kell hagyni a konyhában, mert különben fejbe kólint egy serpenyővel. A múltkor az egyik kölyök után hajított egy klopfolót, mert kiborította az előkészített lisztet, hiába kapott a zsák után, meglökte a tojásokat is, azok mind összetörtek, és a liszt fele odalett. Hát, abból olyan vircsaftot műveltek, hogy a szomszéd irbisz arrébb költöztette az almát ijedtében.
*Mosolyog a történet közben. Bár akkor egyáltalán nem nevetett, amikor éppen ő lépett a konyhába a kisuhanó fiú mellett. Éppen csak el tudott lépni a klopfoló elől.*
- Éppen léptem a konyhába, mert felverték az egész erődöt. Hajszálon múlott, hogy nem engem talált el. Aztán egy hatig minden nap kaptam valami finomságot *cinkos mosoly bujkál a smaragdszín szemek mélyén. Hiába, azért akad egy két kiváltságos pozíció, amik felé még az otromba szakácsnő is tisztelettel fordul. Mondjuk a fővadász mivoltja éppen ilyen, aki a betevőt hozza az asztalra.
Kellemesen elhelyezkedve egy fa tövében, finomságokkal körülvéve, egyelőre még a társaság is kellemesnek tűnik. Így aztán könnyen mesél arról a helyről, amit ennyire szeret. Legyen a szereplő Banya, Sadmyr, Xauzur, vagy bármelyik erődlakó társa.*
- Nem mondtam, hogy itt akarok maradni. Csak, hogy a nyúlnak, annyi idő kell. Akkor lesz porhanyós.
*Ehhez azért nagyjából ért, még ha nem is egy konyhatündér.*
- Milyen saját? Citromos víz? *kérdezi elkerekedő szemekkel, mert ez volna ám a különös fordulat. A vándort elnézve, inkább valamilyen bódító alkoholos lőre jutna eszébe, hogy inkább olyat hurcol, mint citromos vizet, de hát mindenki maga tudja, mit szeret.*
- Törpe mesterek? Mit mesterkednek? Úgy tudom a bányászat, esetleg a kovácsmunka igen könnyen megy nekik. Kezeik közül pedig legendás fegyverek kerülnek ki. *kérdez bele Svir meséjébe.*
- De Artheniorban van egy ismerősöm *Illetve kettő van neki, mert Faerumról sem szabad elfeledkezni, aki a kút peremén üldögél többnyire.* Illetve kettő *helyesbít, de nem fejti ki, ha Svir nem kérdez kimondottan rá. Már így is olyan érzése van, hogy megállás nélkül csak fecseg. Ez pedig nem valami jellemző Lyzendrára. De az sem, hogy erődön kívüliekkel fújja össze a szél.*
- Örömmel látom, hogy ízlik *jegyzi meg, Svir jóleső hümmögésére. Efelől persze kétsége sem volt.
Neki is jól esik a lakoma, úgy elrepült az idő, hogy a reggeli szokásos pogácsán kívül semmit sem evett, csak a szintén szokásos teáját itta meg. Most ehhez mérten jóízű falatokat harap. Még egy darabka sajtot is előhalászik az egyik kis csomagocska aljából.*
- Kérsz? *nyújtja a sajt darabkát a férfinak.*
- Akkor más történeteken nevelkedtünk *állapítja meg vállát vonva, bár nem ismeretlen számára sem, a szatírok mibenléte, egyszerűen csak az ő fején egy másik történet futott át.*
- Ugye? *bólogat elismerően* Hát, igen, Banya ritka gondoskodó ork tud lenni. Csak rendet kell hagyni a konyhában, mert különben fejbe kólint egy serpenyővel. A múltkor az egyik kölyök után hajított egy klopfolót, mert kiborította az előkészített lisztet, hiába kapott a zsák után, meglökte a tojásokat is, azok mind összetörtek, és a liszt fele odalett. Hát, abból olyan vircsaftot műveltek, hogy a szomszéd irbisz arrébb költöztette az almát ijedtében.
*Mosolyog a történet közben. Bár akkor egyáltalán nem nevetett, amikor éppen ő lépett a konyhába a kisuhanó fiú mellett. Éppen csak el tudott lépni a klopfoló elől.*
- Éppen léptem a konyhába, mert felverték az egész erődöt. Hajszálon múlott, hogy nem engem talált el. Aztán egy hatig minden nap kaptam valami finomságot *cinkos mosoly bujkál a smaragdszín szemek mélyén. Hiába, azért akad egy két kiváltságos pozíció, amik felé még az otromba szakácsnő is tisztelettel fordul. Mondjuk a fővadász mivoltja éppen ilyen, aki a betevőt hozza az asztalra.
Kellemesen elhelyezkedve egy fa tövében, finomságokkal körülvéve, egyelőre még a társaság is kellemesnek tűnik. Így aztán könnyen mesél arról a helyről, amit ennyire szeret. Legyen a szereplő Banya, Sadmyr, Xauzur, vagy bármelyik erődlakó társa.*
- Nem mondtam, hogy itt akarok maradni. Csak, hogy a nyúlnak, annyi idő kell. Akkor lesz porhanyós.
*Ehhez azért nagyjából ért, még ha nem is egy konyhatündér.*
- Milyen saját? Citromos víz? *kérdezi elkerekedő szemekkel, mert ez volna ám a különös fordulat. A vándort elnézve, inkább valamilyen bódító alkoholos lőre jutna eszébe, hogy inkább olyat hurcol, mint citromos vizet, de hát mindenki maga tudja, mit szeret.*
- Törpe mesterek? Mit mesterkednek? Úgy tudom a bányászat, esetleg a kovácsmunka igen könnyen megy nekik. Kezeik közül pedig legendás fegyverek kerülnek ki. *kérdez bele Svir meséjébe.*
- De Artheniorban van egy ismerősöm *Illetve kettő van neki, mert Faerumról sem szabad elfeledkezni, aki a kút peremén üldögél többnyire.* Illetve kettő *helyesbít, de nem fejti ki, ha Svir nem kérdez kimondottan rá. Már így is olyan érzése van, hogy megállás nélkül csak fecseg. Ez pedig nem valami jellemző Lyzendrára. De az sem, hogy erődön kívüliekkel fújja össze a szél.*
- Örömmel látom, hogy ízlik *jegyzi meg, Svir jóleső hümmögésére. Efelől persze kétsége sem volt.
Neki is jól esik a lakoma, úgy elrepült az idő, hogy a reggeli szokásos pogácsán kívül semmit sem evett, csak a szintén szokásos teáját itta meg. Most ehhez mérten jóízű falatokat harap. Még egy darabka sajtot is előhalászik az egyik kis csomagocska aljából.*
- Kérsz? *nyújtja a sajt darabkát a férfinak.*
3858. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-20 22:11:13
Üzenet elküldve: 2018-08-20 22:11:13
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Meg se rezzen a kellemetlen tónustól, szó nélkül átveszi a kardot, és nekilát letekerni a pántot a markolatvédőről. Épp csak felpillant az odavetett megjegyzésre, de már csak Isq hátát látja. Egy harcos mesterét megszólni igen nagy sértés, de nem teszi szóvá. A hátára akasztja a kardtokot és a fejébe nyomja a kalapot, ami eddig a hátán lógott.
~Valóban nem.~
Ért egyet magában a férfi illetékességét illetően, de nem bocsátkozik kicsinyes vitába, mert láthatóan felhúzta az orrát valamin a másik. Ezt, mondjuk, nem nagyon érti, az ő lelkét sokkal mélyebben szokták karcolni, az más dolog, hogy Isq egy érzékeny pontot talált, ami igazán fájdalmas. De végül is nem lepődik meg egy kívülálló érzelmes viselkedésén. Inkább az időzítésen, mert jogosabbnak érezte volna a támadólánc kifogásolását, amit viszont ő provokált egy csúnya húzással. Lehet, hogy volt Zeyában az elején némi indulat, de sokkal jobban visszafogta, mint azt hinné a másik, ha pedig nyílt, okító célzatú suhintásai alapján kívánja megítélni képességeit, hát az ő dolga. Attól nem érzi magát kevesebbnek.
Ha tudta volna, hogy Isq csak az ő kedvéért kéri az edzést, semmiképp sem ment volna bele, hiszen mondta előre, hogy nincs lehetőség rendesen tanítani. Őt is zavarja a kárba veszett idő, na de komolyabb dolgot nyilván nem mutathatott, míg alapok nincsenek. Nem érne semmit egy bravúros csellel, ha azt sem tudja, hogyan vegyen kézbe egy kardot. A cseleknek különben is speciális helyzet kell általában, ahhoz pedig valahogy el kell jutni. Persze érdekesebb mindjárt csemegéket tanulni, ahogy egy hangszeren is érdekesebb megszólaltatni egy dallamot, mint nekilátni skálázni.
Felpakolja ő is a holmiját és lemaradással követi a dühös férfit. Nincs ehhez hozzászokva, a környezetében ugyan érdesek az emberek, de nem ennyire lobbanékonyak, így aztán nem tudja, hogyan kezelje. Nem pályázott szimpátiára, általában nincs is benne része, így aztán nem ért hozzá, hogyan nyerje vissza. Ha egyáltalán vissza akarja nyerni. Mert hisz két külön világban élnek ők, valószínűleg utolsó perceiket töltik együtt, mit számít, hogy van még valaki, aki elégedetlen vele ezen a világon? Igaz, jobban érezte magát, míg amaz mosolygott...
Vélhetően egyikük sem túl beszédes az úton, melyet a köztük lévő minden értelemben vett távolság is gátol. Visszaérve táborhelyükre üresen találják azt, és semmi nyoma nincs, hogy a szerzetes erre járt. Zeya most már komolyan aggódni kezd. Nincs több idő játszadozni, ideje útjára eresztenie Isqet, így hozzáfordul.*
- Mennem kell. Ég veled, Isq.
*Fejet hajt felé, és hacsak nincs különösebb mondanivalója a másiknak, ami igen valószínűtlen, keleti irányban elindul.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Meg se rezzen a kellemetlen tónustól, szó nélkül átveszi a kardot, és nekilát letekerni a pántot a markolatvédőről. Épp csak felpillant az odavetett megjegyzésre, de már csak Isq hátát látja. Egy harcos mesterét megszólni igen nagy sértés, de nem teszi szóvá. A hátára akasztja a kardtokot és a fejébe nyomja a kalapot, ami eddig a hátán lógott.
~Valóban nem.~
Ért egyet magában a férfi illetékességét illetően, de nem bocsátkozik kicsinyes vitába, mert láthatóan felhúzta az orrát valamin a másik. Ezt, mondjuk, nem nagyon érti, az ő lelkét sokkal mélyebben szokták karcolni, az más dolog, hogy Isq egy érzékeny pontot talált, ami igazán fájdalmas. De végül is nem lepődik meg egy kívülálló érzelmes viselkedésén. Inkább az időzítésen, mert jogosabbnak érezte volna a támadólánc kifogásolását, amit viszont ő provokált egy csúnya húzással. Lehet, hogy volt Zeyában az elején némi indulat, de sokkal jobban visszafogta, mint azt hinné a másik, ha pedig nyílt, okító célzatú suhintásai alapján kívánja megítélni képességeit, hát az ő dolga. Attól nem érzi magát kevesebbnek.
Ha tudta volna, hogy Isq csak az ő kedvéért kéri az edzést, semmiképp sem ment volna bele, hiszen mondta előre, hogy nincs lehetőség rendesen tanítani. Őt is zavarja a kárba veszett idő, na de komolyabb dolgot nyilván nem mutathatott, míg alapok nincsenek. Nem érne semmit egy bravúros csellel, ha azt sem tudja, hogyan vegyen kézbe egy kardot. A cseleknek különben is speciális helyzet kell általában, ahhoz pedig valahogy el kell jutni. Persze érdekesebb mindjárt csemegéket tanulni, ahogy egy hangszeren is érdekesebb megszólaltatni egy dallamot, mint nekilátni skálázni.
Felpakolja ő is a holmiját és lemaradással követi a dühös férfit. Nincs ehhez hozzászokva, a környezetében ugyan érdesek az emberek, de nem ennyire lobbanékonyak, így aztán nem tudja, hogyan kezelje. Nem pályázott szimpátiára, általában nincs is benne része, így aztán nem ért hozzá, hogyan nyerje vissza. Ha egyáltalán vissza akarja nyerni. Mert hisz két külön világban élnek ők, valószínűleg utolsó perceiket töltik együtt, mit számít, hogy van még valaki, aki elégedetlen vele ezen a világon? Igaz, jobban érezte magát, míg amaz mosolygott...
Vélhetően egyikük sem túl beszédes az úton, melyet a köztük lévő minden értelemben vett távolság is gátol. Visszaérve táborhelyükre üresen találják azt, és semmi nyoma nincs, hogy a szerzetes erre járt. Zeya most már komolyan aggódni kezd. Nincs több idő játszadozni, ideje útjára eresztenie Isqet, így hozzáfordul.*
- Mennem kell. Ég veled, Isq.
*Fejet hajt felé, és hacsak nincs különösebb mondanivalója a másiknak, ami igen valószínűtlen, keleti irányban elindul.*
3857. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-20 20:12:40
Üzenet elküldve: 2018-08-20 20:12:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq itt unja meg a dolgot, ezen a ponton.*
- Köszönöm a tanítást *veti oda szárazon. Lehajol a fűbe, és felveszi a kardot. Átnyújtja Zeyának, a markolatával felé tartva, addig egyensúlyozva a tenyerén, amíg a lány el nem veszi tőle.*
- Ne utánozd a mestereidet! *veti oda még, miközben hátat fordít neki, mert Zeya szavait mintha csak egy kecskeszakállas vénember papolná.
Az eddig látottakból meg hallottakból leszűrve nincsen túl jó véleménye róluk, mármint Zeya „mestereiről”, és ez a nem túl jó vélemény jól kiérezhető a hangjából.*
- Ha azt képzeled, hogy a kolostorudvaron való játszadozástól valódi nagy harcos vált belőled, hát nagyot tévedsz. De nem az én tisztem erre ráébreszteni. *von vállat.
Legszívesebben felvenné a botot, és jól elpáholná Zeyát. Ahogy ezt a cséphadarószerű, indulatos de valahol mégis merev mozgást elnézte, gyorsabb és ügyesebb is nála, akárminek is képzeli magát a leányzó. De ha még azzal is megszégyenítené, még képes lenne haragjában a nála levő karddal visszavágni. Isqnek meg nincs kedve hozzá, hogy idáig fajuljon a dolog.
Már bánja, hogy Zeya lelkivilágát ápolandó felajánlotta ezt a „cserét”. Még ha egy valamirevaló cselt megtanított volna neki, talán lett volna értelme a dolognak, de így nem sok.*
- Menjünk! A társad már megérkezhetett. *mondja, és felszedve a tarisznyáját a fa alól, ahová ledobta, elindul visszafelé, a tisztásra.
Ideje visszaindulnia Vadvédbe.
Most a lány érezheti, hogy Isqeha bezáródott, és az eddigi fesztelen és közvetlen viselkedés visszavonhatatlanul a múlté, talán vissza sem jön soha többé.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq itt unja meg a dolgot, ezen a ponton.*
- Köszönöm a tanítást *veti oda szárazon. Lehajol a fűbe, és felveszi a kardot. Átnyújtja Zeyának, a markolatával felé tartva, addig egyensúlyozva a tenyerén, amíg a lány el nem veszi tőle.*
- Ne utánozd a mestereidet! *veti oda még, miközben hátat fordít neki, mert Zeya szavait mintha csak egy kecskeszakállas vénember papolná.
Az eddig látottakból meg hallottakból leszűrve nincsen túl jó véleménye róluk, mármint Zeya „mestereiről”, és ez a nem túl jó vélemény jól kiérezhető a hangjából.*
- Ha azt képzeled, hogy a kolostorudvaron való játszadozástól valódi nagy harcos vált belőled, hát nagyot tévedsz. De nem az én tisztem erre ráébreszteni. *von vállat.
Legszívesebben felvenné a botot, és jól elpáholná Zeyát. Ahogy ezt a cséphadarószerű, indulatos de valahol mégis merev mozgást elnézte, gyorsabb és ügyesebb is nála, akárminek is képzeli magát a leányzó. De ha még azzal is megszégyenítené, még képes lenne haragjában a nála levő karddal visszavágni. Isqnek meg nincs kedve hozzá, hogy idáig fajuljon a dolog.
Már bánja, hogy Zeya lelkivilágát ápolandó felajánlotta ezt a „cserét”. Még ha egy valamirevaló cselt megtanított volna neki, talán lett volna értelme a dolognak, de így nem sok.*
- Menjünk! A társad már megérkezhetett. *mondja, és felszedve a tarisznyáját a fa alól, ahová ledobta, elindul visszafelé, a tisztásra.
Ideje visszaindulnia Vadvédbe.
Most a lány érezheti, hogy Isqeha bezáródott, és az eddigi fesztelen és közvetlen viselkedés visszavonhatatlanul a múlté, talán vissza sem jön soha többé.*
3856. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-20 19:43:55
Üzenet elküldve: 2018-08-20 19:43:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nem véletlenül hívják őket annak. És attól még, hogy valaki zenélni tud, még akarhat leskelődni is. *Vélekedése és tapasztalatai szerint nem léteznek csak kedves vagy csak gonosz lények. Belefér a faunok dolgába a kéretlen kukkolás is.*
- Azt a mindenit! *Elismerően csodálkozik rá az ételre, amit Lyzendra elővarázsol a táskájából. Most már látja, hogy a nő nem túlzott, amikor azt mondta, hogy a szakácsnőjük rendkívül lelkiismeretes. Ő is volt már így, de rég volt már, hogy Darna készítette az ebédjét, Mordiról már nem is beszélve.*
- Köszönöm! *Nem kéreti magát, vesz a bogyókból. Ez lesz az előétel, utána jöhet majd a többi. A saját elemózsiája egyelőre a tarisznyájában marad, az nem olyan kívánatos, mint amit Lyzendra pakolt ki maguk elé.*
- Ha itt akarunk maradni vacsorára és együtt. *Szívesen veszi a társaságot, de a társulást még egyáltalán nem döntötték el. Szó sem volt róla.*
- Nem, van saját. *Frankóra mutat, van rajta egy tömlő is valami itallal. Egyelőre nem áll fel érte, majd ha megszomjazik.*
- Mindenfélék. Jók, rosszak, egyszerű falusiak és igazi nagyurak. Valódi boszorkányok és törpe mesterek. Arthenior meg tele van mindenféle bajkeverőkkel és magukat nagyra tartó pojácákkal. Rosszabb esetben ez a kettő együtt jár. De nem szokott zavarni egyik hiánya sem, elvagyok én a legtöbb helyen, ha nem zargatnak.*Amíg Lyzendra jól belekezd a lakomába addig ő mesél. Csak ezután tör magának kenyeret és szel húst. Bólogató hümmögése adja a nő tudtára, hogy elégedett az ebéddel.*
- Nem véletlenül hívják őket annak. És attól még, hogy valaki zenélni tud, még akarhat leskelődni is. *Vélekedése és tapasztalatai szerint nem léteznek csak kedves vagy csak gonosz lények. Belefér a faunok dolgába a kéretlen kukkolás is.*
- Azt a mindenit! *Elismerően csodálkozik rá az ételre, amit Lyzendra elővarázsol a táskájából. Most már látja, hogy a nő nem túlzott, amikor azt mondta, hogy a szakácsnőjük rendkívül lelkiismeretes. Ő is volt már így, de rég volt már, hogy Darna készítette az ebédjét, Mordiról már nem is beszélve.*
- Köszönöm! *Nem kéreti magát, vesz a bogyókból. Ez lesz az előétel, utána jöhet majd a többi. A saját elemózsiája egyelőre a tarisznyájában marad, az nem olyan kívánatos, mint amit Lyzendra pakolt ki maguk elé.*
- Ha itt akarunk maradni vacsorára és együtt. *Szívesen veszi a társaságot, de a társulást még egyáltalán nem döntötték el. Szó sem volt róla.*
- Nem, van saját. *Frankóra mutat, van rajta egy tömlő is valami itallal. Egyelőre nem áll fel érte, majd ha megszomjazik.*
- Mindenfélék. Jók, rosszak, egyszerű falusiak és igazi nagyurak. Valódi boszorkányok és törpe mesterek. Arthenior meg tele van mindenféle bajkeverőkkel és magukat nagyra tartó pojácákkal. Rosszabb esetben ez a kettő együtt jár. De nem szokott zavarni egyik hiánya sem, elvagyok én a legtöbb helyen, ha nem zargatnak.*Amíg Lyzendra jól belekezd a lakomába addig ő mesél. Csak ezután tör magának kenyeret és szel húst. Bólogató hümmögése adja a nő tudtára, hogy elégedett az ebéddel.*
3855. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-20 15:47:24
Üzenet elküldve: 2018-08-20 15:47:24
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Eltelhetne akármennyi nap ismeretségükben, azt a jogot fenntartaná magának, hogy ezt a kérdést tabunak állítsa. Most még szerencsére Isq visszavonul, de ha a kíváncsiság gyökeret ver a tudatában, még okozhat feszültséget kettejük között.
A lecke nem teljességében indulatból születik, ez számára egy hétköznapi edzés menete, mióta az eszét tudja. Tény, hogy haragja miatt döntött úgy, hogy a puha bánásmódot elveti, de még csak a botütések sem olyan erősek, hogy nagyon fájjanak. Épp csak annyira, hogy komolyan vegyék őket.
Mikor Isq eldobja a kardot, ő a szemöldökét ráncolja, de megáll a támadásban. Laza pózba áll, egy kicsit még erőteljesebben veszi a levegőt, a botot pedig úgy pördíti hátra, hogy „felfelé mutatva” jobb karjához simuljon hátulról. Ő nem nevet.*
- Tanítottalak. Arra, hogy minden tettnek következménye van. A harc komoly dolog, még az edzésen is. Az ellenfél nem fog bocsánatot kérni, és általában kíméletes sem lesz veled. Akkor tanultad meg megvédeni magad, ha egy ilyen sorozatot gond nélkül állni tudsz. Kiegészülve néhány trükkel, amit most nem vetettem be.
*Újra teljesen ura önmagának, már a légzése is normális. Elhajítja a botot.*
- Ha begyakorolsz néhány mozdulatot az iménti ütéseim ellen, ügyelsz az egyensúlyodra és a kardtartásra, akkor talán egy szalmaszálnyi esélyed már lehet, hogy talpon maradj, míg egy társad a segítségedre siet. Nem ártana egy harcos felügyelete a gyakorláshoz, ő megvéd majd néhány gyakori hibától. És támadni is megtaníthat. Anélkül azért eléggé fél lábon áll a dolog. Bár úgy tűnik, neked azért így is megy...
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Eltelhetne akármennyi nap ismeretségükben, azt a jogot fenntartaná magának, hogy ezt a kérdést tabunak állítsa. Most még szerencsére Isq visszavonul, de ha a kíváncsiság gyökeret ver a tudatában, még okozhat feszültséget kettejük között.
A lecke nem teljességében indulatból születik, ez számára egy hétköznapi edzés menete, mióta az eszét tudja. Tény, hogy haragja miatt döntött úgy, hogy a puha bánásmódot elveti, de még csak a botütések sem olyan erősek, hogy nagyon fájjanak. Épp csak annyira, hogy komolyan vegyék őket.
Mikor Isq eldobja a kardot, ő a szemöldökét ráncolja, de megáll a támadásban. Laza pózba áll, egy kicsit még erőteljesebben veszi a levegőt, a botot pedig úgy pördíti hátra, hogy „felfelé mutatva” jobb karjához simuljon hátulról. Ő nem nevet.*
- Tanítottalak. Arra, hogy minden tettnek következménye van. A harc komoly dolog, még az edzésen is. Az ellenfél nem fog bocsánatot kérni, és általában kíméletes sem lesz veled. Akkor tanultad meg megvédeni magad, ha egy ilyen sorozatot gond nélkül állni tudsz. Kiegészülve néhány trükkel, amit most nem vetettem be.
*Újra teljesen ura önmagának, már a légzése is normális. Elhajítja a botot.*
- Ha begyakorolsz néhány mozdulatot az iménti ütéseim ellen, ügyelsz az egyensúlyodra és a kardtartásra, akkor talán egy szalmaszálnyi esélyed már lehet, hogy talpon maradj, míg egy társad a segítségedre siet. Nem ártana egy harcos felügyelete a gyakorláshoz, ő megvéd majd néhány gyakori hibától. És támadni is megtaníthat. Anélkül azért eléggé fél lábon áll a dolog. Bár úgy tűnik, neked azért így is megy...
3854. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 23:47:28
Üzenet elküldve: 2018-08-19 23:47:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Elegem van belőled!
*Ritka, hogy ilyen messze merészkedik a várostól. Még ha őrzött is a terület, Alve nem szeret távol lenni a puha ágyától és a meleg kandallótól. A szobája kényelmében semmi sem tűnik annyira veszélyesnek.
Hogy most mégis kidugta az orrát, arra egy oka van: nagyon szeretne felvágni testvére, Nae előtt. Tudniillik, Alve a húgával ellentétben csapnivaló egy lovas, nem viselné el, ha ebben is jobb lenne nála. Úgy általában nem tűri, ha bárki jobb nála. Márpedig a legjobban akkor fejlődhet, ha próbálkozik is, így felült szépen Búzára, és neki is vágott az útnak. Ezután viszont bonyodalom bonyodalmat követett, persze nem sikerült fejlődni, sőt…
Most Alve az út szélén ücsörög a fűben, és káromkodva fájlalja sajgó fenekét, miközben Búza tőle jóval odébb legelész ártatlanul, mintha nem az előbb érte volna el, hogy leszállás közben a lány lába kicsússzon a kengyelből. Szegény emiatt zakózott akkorát.*
- Elegem van belőled!
*Ritka, hogy ilyen messze merészkedik a várostól. Még ha őrzött is a terület, Alve nem szeret távol lenni a puha ágyától és a meleg kandallótól. A szobája kényelmében semmi sem tűnik annyira veszélyesnek.
Hogy most mégis kidugta az orrát, arra egy oka van: nagyon szeretne felvágni testvére, Nae előtt. Tudniillik, Alve a húgával ellentétben csapnivaló egy lovas, nem viselné el, ha ebben is jobb lenne nála. Úgy általában nem tűri, ha bárki jobb nála. Márpedig a legjobban akkor fejlődhet, ha próbálkozik is, így felült szépen Búzára, és neki is vágott az útnak. Ezután viszont bonyodalom bonyodalmat követett, persze nem sikerült fejlődni, sőt…
Most Alve az út szélén ücsörög a fűben, és káromkodva fájlalja sajgó fenekét, miközben Búza tőle jóval odébb legelész ártatlanul, mintha nem az előbb érte volna el, hogy leszállás közben a lány lába kicsússzon a kengyelből. Szegény emiatt zakózott akkorát.*
3853. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:10:29
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:10:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
* Dram egész jól utánozza a testvérét, amire büszke is lehetne, de igazából nem túl nagy kihívás, főleg, hogy mennyire sok időt töltenek egymás társaságában. De visszafelé sül el a terve, és húgának mintha pont, hogy tetszene ez a lehetőség. Megcsóválja a fejét, és tudja, hogy egy mondattal könnyen lezárhatná ezt a viccelődést, hiszen most Dram van nyeregben, testvérkéjének muszáj jól viselkednie, vagy nem jön a tanító, akitől mágiát tanulhat. De nem akar visszaélni ezzel a lehetőséggel.*
- Pimasz vagy, húgom. Tudod, hogy nálam szebben senki sem énekel messze e vidéken. * Persze örül neki, hogy épp házon kívül vannak, és ekkora vaskos hazugság súlya alatt nem fog a fejükre omlani a tető és a plafon. Gyerekkora óta nem énekelt, és akkor is hamisan, ezt Wymni is tudhatja jól. *
- Inkább a karjaimban viszlek, nem a hátamon, a hátam csontos és kényelmetlen, legalábbis szerintem. Sőt, akár egy szekeret is vihetnénk magunkkal, te ülsz rajta, én pedig húzom, mint egy igásállat, nem? * Kérdezget tovább, bár arca komor, szeme csillogása és annak formája elárulhatja, hogy ő is nehezen állja meg a nevetést. Szerencse, hogy a sárangyalokra terelődik a szó.*
- Dehát láttad már a hasam, mikor alvás közben félrecsúszott az ingem. Egek ura, elvettem a húgom nemesi szűziességét! * Csak azért nem kiált fel, mert bár kettejük számára egyértelmű a tréfa, ha hangját messzire viszi a szél, az komoly és alaptalan pletykák, illetve félreértések alapja lehet. Ezt pedig egyikük sem szeretné, legalábbis Dram semmiképp. Bele se mer gondolni, hogy mi lenne, ha apjuk fülébe ilyen rossz szájak által terjesztett hírek jutnának. *
* Dram egész jól utánozza a testvérét, amire büszke is lehetne, de igazából nem túl nagy kihívás, főleg, hogy mennyire sok időt töltenek egymás társaságában. De visszafelé sül el a terve, és húgának mintha pont, hogy tetszene ez a lehetőség. Megcsóválja a fejét, és tudja, hogy egy mondattal könnyen lezárhatná ezt a viccelődést, hiszen most Dram van nyeregben, testvérkéjének muszáj jól viselkednie, vagy nem jön a tanító, akitől mágiát tanulhat. De nem akar visszaélni ezzel a lehetőséggel.*
- Pimasz vagy, húgom. Tudod, hogy nálam szebben senki sem énekel messze e vidéken. * Persze örül neki, hogy épp házon kívül vannak, és ekkora vaskos hazugság súlya alatt nem fog a fejükre omlani a tető és a plafon. Gyerekkora óta nem énekelt, és akkor is hamisan, ezt Wymni is tudhatja jól. *
- Inkább a karjaimban viszlek, nem a hátamon, a hátam csontos és kényelmetlen, legalábbis szerintem. Sőt, akár egy szekeret is vihetnénk magunkkal, te ülsz rajta, én pedig húzom, mint egy igásállat, nem? * Kérdezget tovább, bár arca komor, szeme csillogása és annak formája elárulhatja, hogy ő is nehezen állja meg a nevetést. Szerencse, hogy a sárangyalokra terelődik a szó.*
- Dehát láttad már a hasam, mikor alvás közben félrecsúszott az ingem. Egek ura, elvettem a húgom nemesi szűziességét! * Csak azért nem kiált fel, mert bár kettejük számára egyértelmű a tréfa, ha hangját messzire viszi a szél, az komoly és alaptalan pletykák, illetve félreértések alapja lehet. Ezt pedig egyikük sem szeretné, legalábbis Dram semmiképp. Bele se mer gondolni, hogy mi lenne, ha apjuk fülébe ilyen rossz szájak által terjesztett hírek jutnának. *
3852. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:05:04
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:05:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
* Wym nem igazán tudja elképzelni, hogy bátya meghal, sőt mintha titkon azt hinné, hogy örökké fog élni és emiatt nem is kell aggódnia, tehát nem igazán aggódik, mindent csak játékból mond és mosolyog is rajta, hiszen nem tudja összekapcsolni a valósággal.
Esetleg majd akkor realizálódik benne a dolog, ha Dram súlyosan megsérül és látni fogja, hogy fivére nem halhatatlan.
Jót mulat belül a másik játékán és be kell ismernie valóban el is találta Wym hanglejtését, tényleg mintha csak tükörből nézné a dolgokat, ám a reakciója más, mint a legtöbb, nem kezd fennhangon röhögni csupán visszafogottan kuncog, vagy legalábbis vissza kell fognia magát, hogy ne kuncogja túl a dolgot és ne fajujjon röhögéssé. *
- Ami azt illeti ez kiváló ötlet, mindig is az volt az egyik óhajom, hogy ágyba hozd az ebédem aztán míg falatozom masszírozd a lábam. Énekelni tudsz? Meg kéne tanulnod arra az alkalomra, sokkal de sokkal hangulatosabb lenne - * jegyzi meg, olyan képet vágva, mint aki komolyan elgondolkodik ezen a kis tervecskén. *
~ Igaz a lábam még felhólyagosodhat, nincs minden veszve ~ * somolyog tovább magban. *
- Talán visszafelé a hátadon is vihetnél, ha már sebes lesz a lábam, cserébe azért az önzetlen önfeláldozásért amivel téged követlek a világ végére - * vezeti tovább a gondolatot, halvány kacajokkal kiegészítve, amit utólag keze mögé rejt, csak annyira későn teszi az elfelejtett mozdulatot, hogy annak már nincs funkciója. *
- Kényes helyek alatt remélem a füled belső részére gondolsz - * pillant fel ravaszan csillogó szemekkel. * - Elvégre vőlegényem előtt más mezítelen hasat nem láthatok mert akkor oda lesz minden nemesi szűziességem - * bizonygatja és sajnálja, hogy nem hozott magával legyezőt, mert azzal még rá lehetne kontrázni az egész színjátékra. *
~ Fenébe, pedig a padláson van egy, az holtbiztos! ~
* Wym nem igazán tudja elképzelni, hogy bátya meghal, sőt mintha titkon azt hinné, hogy örökké fog élni és emiatt nem is kell aggódnia, tehát nem igazán aggódik, mindent csak játékból mond és mosolyog is rajta, hiszen nem tudja összekapcsolni a valósággal.
Esetleg majd akkor realizálódik benne a dolog, ha Dram súlyosan megsérül és látni fogja, hogy fivére nem halhatatlan.
Jót mulat belül a másik játékán és be kell ismernie valóban el is találta Wym hanglejtését, tényleg mintha csak tükörből nézné a dolgokat, ám a reakciója más, mint a legtöbb, nem kezd fennhangon röhögni csupán visszafogottan kuncog, vagy legalábbis vissza kell fognia magát, hogy ne kuncogja túl a dolgot és ne fajujjon röhögéssé. *
- Ami azt illeti ez kiváló ötlet, mindig is az volt az egyik óhajom, hogy ágyba hozd az ebédem aztán míg falatozom masszírozd a lábam. Énekelni tudsz? Meg kéne tanulnod arra az alkalomra, sokkal de sokkal hangulatosabb lenne - * jegyzi meg, olyan képet vágva, mint aki komolyan elgondolkodik ezen a kis tervecskén. *
~ Igaz a lábam még felhólyagosodhat, nincs minden veszve ~ * somolyog tovább magban. *
- Talán visszafelé a hátadon is vihetnél, ha már sebes lesz a lábam, cserébe azért az önzetlen önfeláldozásért amivel téged követlek a világ végére - * vezeti tovább a gondolatot, halvány kacajokkal kiegészítve, amit utólag keze mögé rejt, csak annyira későn teszi az elfelejtett mozdulatot, hogy annak már nincs funkciója. *
- Kényes helyek alatt remélem a füled belső részére gondolsz - * pillant fel ravaszan csillogó szemekkel. * - Elvégre vőlegényem előtt más mezítelen hasat nem láthatok mert akkor oda lesz minden nemesi szűziességem - * bizonygatja és sajnálja, hogy nem hozott magával legyezőt, mert azzal még rá lehetne kontrázni az egész színjátékra. *
~ Fenébe, pedig a padláson van egy, az holtbiztos! ~
3851. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:04:12
Üzenet elküldve: 2018-08-19 21:04:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
*Elhessegeti magától a kényes témát, hogy ki kit veszített el, mert nem szeretne belegondolni. Szomorúvá tenné, és lehangolná a dolog, amire most nincs szüksége. Épp ezért ezt a témát elengedi magától, hogy a szél vigye messze maguk mögé. Ahogy közelednek az ingoványos vidék felé, ettől függetlenül másfajta beszélgetéssel múlatják az időt. Úgy tűnik, hogy húga semmi kivetnivalót nem talál a választott útvonalban, bár őszintén Dram erre is számított. Mivel a beszélgetés általában kétirányú, ezért ő is kiveszi a részét belőle, és szorgosan válaszolgat a lánynak.*
- Persze, a legkényelmetlenebb cipődben, mi? Aztán majd én masszírozom a talpad, kenegetem és ápolgatom, mert az Wymni kisasszonynak feltörte a lábát a cipellője, és most sebes. "Dehát nem tudok így aludni Dram, fáj ahogy hozzáér a selyem, és hogy fogok holnap felkelni, hát az ágyba kell hozd a reggelit, sőt az ebédet és a vacsorát is, mindet ágyba kell hozd, és ott kell legyél velem, hogy ne unatkozzak. Hát mit tettél velem?" * Az utánzáshoz még a hangját is elvékonyítja, és igyekszik a hanghordozást is lemásolni, amit már számtalanszor hallott. Tudja ő nagyon jól, legalábbis feltételezi, hogy hogyan végződne egy világ végére sétálás, és akármennyire is szereti húgát, azt el kell ismerni, hogy nagyon nyűgös tud lenni, ha úgy hozza a sors. Persze ez Drameilotenre is igaz, úgyhogy elméletileg egy szava se lehetne testvérére, de azért mégis van. *
- De utána te mosod ki a ruháimat, nem a szolgálók, sőt, ha kényes helyekre tapad be a sár a testemen, azokat is te takarítod ki utána. * Vigyorog vissza, persze utóbbit sose hagyná a testvérének, de azért jó vele ijesztegetni.*
*Elhessegeti magától a kényes témát, hogy ki kit veszített el, mert nem szeretne belegondolni. Szomorúvá tenné, és lehangolná a dolog, amire most nincs szüksége. Épp ezért ezt a témát elengedi magától, hogy a szél vigye messze maguk mögé. Ahogy közelednek az ingoványos vidék felé, ettől függetlenül másfajta beszélgetéssel múlatják az időt. Úgy tűnik, hogy húga semmi kivetnivalót nem talál a választott útvonalban, bár őszintén Dram erre is számított. Mivel a beszélgetés általában kétirányú, ezért ő is kiveszi a részét belőle, és szorgosan válaszolgat a lánynak.*
- Persze, a legkényelmetlenebb cipődben, mi? Aztán majd én masszírozom a talpad, kenegetem és ápolgatom, mert az Wymni kisasszonynak feltörte a lábát a cipellője, és most sebes. "Dehát nem tudok így aludni Dram, fáj ahogy hozzáér a selyem, és hogy fogok holnap felkelni, hát az ágyba kell hozd a reggelit, sőt az ebédet és a vacsorát is, mindet ágyba kell hozd, és ott kell legyél velem, hogy ne unatkozzak. Hát mit tettél velem?" * Az utánzáshoz még a hangját is elvékonyítja, és igyekszik a hanghordozást is lemásolni, amit már számtalanszor hallott. Tudja ő nagyon jól, legalábbis feltételezi, hogy hogyan végződne egy világ végére sétálás, és akármennyire is szereti húgát, azt el kell ismerni, hogy nagyon nyűgös tud lenni, ha úgy hozza a sors. Persze ez Drameilotenre is igaz, úgyhogy elméletileg egy szava se lehetne testvérére, de azért mégis van. *
- De utána te mosod ki a ruháimat, nem a szolgálók, sőt, ha kényes helyekre tapad be a sár a testemen, azokat is te takarítod ki utána. * Vigyorog vissza, persze utóbbit sose hagyná a testvérének, de azért jó vele ijesztegetni.*
3850. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 20:51:48
Üzenet elküldve: 2018-08-19 20:51:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
- Nálam kisebb? Létezik egyáltalán nálam kisebb hímnemű? - * tudja, hogy ez szemen szedett hazugság, naná, hánnyal találkozott már, aki hozzá képest padlócirkálónak számított. Egyedül azért tette mégis a bolondot, hogy míg bátyja a cipőjét kezdi felráncigálni magára addig elterelje gondolatait.
Ahogy útnak indulnak rögtön meg is csillogtatja nemesi pöffeszkedő humorát, bár úgy tűnik ez nem igazán tetszik fivérének. *
- Vagy báty a húgát - * teszi hozzá a maga kiegészítését, mert hát ilyen is előfordulhat, sőt sokkal valószínűbb, hogy a gyenge, védtelen hölgyek vesztik először életüket és csak utána jönnek azok, akik örökséggel is bírnak. *
- Legyen, míg veled töltöm az időt a világ végére is elsétálnék a legkényelmetlenebb cipőmben -* rebegteti pilláit, pusztán a színjáték túljátszott elemeként, elvégre a nemes kisasszony legfőbb erénye a dús keblek, szűz málnás és csinos pofi után az ékesszóló, bájos beszéde. *
- Az ingoványos vidék kifejezetten nagy kedvencem valóban, mondhanti második otthonom, ha van időnk szívesen meg is mutatom, hogyan kell sárangyalkát csinálni, bár úri kisasszonyok nem koszolják össze magukat így majd én mondom, te meg végrehajtod - * mosolyodik el, fogait alig megvillantva. *
- Nálam kisebb? Létezik egyáltalán nálam kisebb hímnemű? - * tudja, hogy ez szemen szedett hazugság, naná, hánnyal találkozott már, aki hozzá képest padlócirkálónak számított. Egyedül azért tette mégis a bolondot, hogy míg bátyja a cipőjét kezdi felráncigálni magára addig elterelje gondolatait.
Ahogy útnak indulnak rögtön meg is csillogtatja nemesi pöffeszkedő humorát, bár úgy tűnik ez nem igazán tetszik fivérének. *
- Vagy báty a húgát - * teszi hozzá a maga kiegészítését, mert hát ilyen is előfordulhat, sőt sokkal valószínűbb, hogy a gyenge, védtelen hölgyek vesztik először életüket és csak utána jönnek azok, akik örökséggel is bírnak. *
- Legyen, míg veled töltöm az időt a világ végére is elsétálnék a legkényelmetlenebb cipőmben -* rebegteti pilláit, pusztán a színjáték túljátszott elemeként, elvégre a nemes kisasszony legfőbb erénye a dús keblek, szűz málnás és csinos pofi után az ékesszóló, bájos beszéde. *
- Az ingoványos vidék kifejezetten nagy kedvencem valóban, mondhanti második otthonom, ha van időnk szívesen meg is mutatom, hogyan kell sárangyalkát csinálni, bár úri kisasszonyok nem koszolják össze magukat így majd én mondom, te meg végrehajtod - * mosolyodik el, fogait alig megvillantva. *
3849. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 12:08:48
Üzenet elküldve: 2018-08-19 12:08:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
- Vagy több. Az emberek nem nőnek túl magasra. Az is lehet, hogy alacsonyabb lesz mint te. * Hiába a kiakadt hang, Drameiloten nyugodtan válaszol még a házban, mielőtt nekilát az öltözködésnek.
Ahogy elkészül, kilépnek a házból, és el is indulnak, miközben testvérkéje talán még csak kezdődő akasztófahumorát csillogtatja. Az idősebb elf megcsóválja a fejét.*
- A halál nem olyan dolog, amivel viccelődni kellene, húgom. Sokan szenvedhetnek ha igaz a hír, és sok húg veszíthette el a bátyját a városban, akik már nem látják őt soha viszont életben. * Válaszol, miközben hagyja, hogy a lány belé karoljon. Valóban kellemes így a séta, de messze vannak a várostól, és lesz bőven idejük beszélgetni, és régen rossz lenne, ha idáig hozná a füstöt a szél. Az azt jelentené, hogy már a környék is lángol, és Arthenior elesett. *
- Ha már annyira kellemes ez az idő, mint állítod, mi lenne, ha kerülnénk egy sort? Nem kevés séta lesz, de legalább biztos, hogy megússzuk a városi dolgot. Arra gondoltam... * Kezd bele tervébe, miközben felidézi magában a környéket, és hogy merre lehet célszerű sétálni.*
- Hogy nem egyenesen a város felé megyünk, a legrövidebb úton, mert az a leginkább veszélyes is. Inkább átvágunk a nemesi bakancshoz nem méltó ingoványos vidéken, ott biztos otthon fogod érezni magad, át a szántókon, és ki a tisztásra, ahol messziről nézhetjük a város falait, és azt, hogy lángol-e már. Ott talán meg is kérdezhetünk valakit, hogy mi a helyzet. * Ismerteti testvérével, hogy mit gondolt ki. Valószínűleg sajogni fog a lába, mire visszaérnek, és jobb lett volna lóval útnak indulni, de már nincs kedve visszafordulni, mert akkor azt a látszatot keltené, hogy most találta ki merre menjenek. Ez éppenséggel igaz mondjuk, de ezt nem kell Wymninek is tudnia.*
- Vagy több. Az emberek nem nőnek túl magasra. Az is lehet, hogy alacsonyabb lesz mint te. * Hiába a kiakadt hang, Drameiloten nyugodtan válaszol még a házban, mielőtt nekilát az öltözködésnek.
Ahogy elkészül, kilépnek a házból, és el is indulnak, miközben testvérkéje talán még csak kezdődő akasztófahumorát csillogtatja. Az idősebb elf megcsóválja a fejét.*
- A halál nem olyan dolog, amivel viccelődni kellene, húgom. Sokan szenvedhetnek ha igaz a hír, és sok húg veszíthette el a bátyját a városban, akik már nem látják őt soha viszont életben. * Válaszol, miközben hagyja, hogy a lány belé karoljon. Valóban kellemes így a séta, de messze vannak a várostól, és lesz bőven idejük beszélgetni, és régen rossz lenne, ha idáig hozná a füstöt a szél. Az azt jelentené, hogy már a környék is lángol, és Arthenior elesett. *
- Ha már annyira kellemes ez az idő, mint állítod, mi lenne, ha kerülnénk egy sort? Nem kevés séta lesz, de legalább biztos, hogy megússzuk a városi dolgot. Arra gondoltam... * Kezd bele tervébe, miközben felidézi magában a környéket, és hogy merre lehet célszerű sétálni.*
- Hogy nem egyenesen a város felé megyünk, a legrövidebb úton, mert az a leginkább veszélyes is. Inkább átvágunk a nemesi bakancshoz nem méltó ingoványos vidéken, ott biztos otthon fogod érezni magad, át a szántókon, és ki a tisztásra, ahol messziről nézhetjük a város falait, és azt, hogy lángol-e már. Ott talán meg is kérdezhetünk valakit, hogy mi a helyzet. * Ismerteti testvérével, hogy mit gondolt ki. Valószínűleg sajogni fog a lába, mire visszaérnek, és jobb lett volna lóval útnak indulni, de már nincs kedve visszafordulni, mert akkor azt a látszatot keltené, hogy most találta ki merre menjenek. Ez éppenséggel igaz mondjuk, de ezt nem kell Wymninek is tudnia.*
3848. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 10:37:32
Üzenet elküldve: 2018-08-19 10:37:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Gazdag élet//
- Másfél fejjel alacsonyabb? MÁSFÉL? - * tettetetten kiakad, még hangját is feljebb viszi, de csak ésszel, nehogy idecsődítse az összes szolgát, ám nem tudja megállni, hogy mű reakciója végén ne görbüljön vigyorra ajka.
Igyekszik türelmes lenni, de olyan lassúnak tűnik a férfi, hogy legszívesebben már háromszor is megsürgette volna a procedúra alatt, sőt azt is nehezére esik visszafogni, hogy ne doboljon lábával, mégis összehozza, csupán ajkát rágcsálja türelmetlensége jele gyanánt, viszont azt is abbahagyja, amint bátyja kiegyenesedik.
Érzi ahogy remegnek a térdei. *
~ Induljunk, induljunk, induljunk, igen, igen, gyere csak felém, gyerü...nee.. ~ * magában felnyüszít, ahogy fivére megáll és a szolgához szól. Mikor elfordul tőle rögvest grimaszba is vágja képét, csúnya arcokat vág, bosszantóakat, amiket ha Dram látna, bizonyára megszólna. Szerencse, hogy Wym résen van, tudja,hogy mikor látja őt a másik és mikor nem.
Miután végre tényleg mindennel megvan az idősebbik testvér kilépnek együtt az esti, hűvös levegőre. Mélyen tüdejébe szívja. *
~ Nincs túlzottan füst szaga, ez jó jel ~ * jegyzi meg magában, s közben belekarol Dramba, a színjátékos lépést egy pillanatra sem megszakítva. *
- Igazán szép idő, szívemnek leghőbb vágya, hogy ezt nem rontja el később sem a füstnek durva illata vagy a halál lehelete - * szólal meg, szem a tájat pásztázva. *
- Másfél fejjel alacsonyabb? MÁSFÉL? - * tettetetten kiakad, még hangját is feljebb viszi, de csak ésszel, nehogy idecsődítse az összes szolgát, ám nem tudja megállni, hogy mű reakciója végén ne görbüljön vigyorra ajka.
Igyekszik türelmes lenni, de olyan lassúnak tűnik a férfi, hogy legszívesebben már háromszor is megsürgette volna a procedúra alatt, sőt azt is nehezére esik visszafogni, hogy ne doboljon lábával, mégis összehozza, csupán ajkát rágcsálja türelmetlensége jele gyanánt, viszont azt is abbahagyja, amint bátyja kiegyenesedik.
Érzi ahogy remegnek a térdei. *
~ Induljunk, induljunk, induljunk, igen, igen, gyere csak felém, gyerü...nee.. ~ * magában felnyüszít, ahogy fivére megáll és a szolgához szól. Mikor elfordul tőle rögvest grimaszba is vágja képét, csúnya arcokat vág, bosszantóakat, amiket ha Dram látna, bizonyára megszólna. Szerencse, hogy Wym résen van, tudja,hogy mikor látja őt a másik és mikor nem.
Miután végre tényleg mindennel megvan az idősebbik testvér kilépnek együtt az esti, hűvös levegőre. Mélyen tüdejébe szívja. *
~ Nincs túlzottan füst szaga, ez jó jel ~ * jegyzi meg magában, s közben belekarol Dramba, a színjátékos lépést egy pillanatra sem megszakítva. *
- Igazán szép idő, szívemnek leghőbb vágya, hogy ezt nem rontja el később sem a füstnek durva illata vagy a halál lehelete - * szólal meg, szem a tájat pásztázva. *
3847. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-19 09:09:00
Üzenet elküldve: 2018-08-19 09:09:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*~Huupsz! Valamibe nagyon belenyúltam ezzel!~ gondolja Isqeha, Zeya elkomorodón rendreutasító hangulatváltozása annyira szembeszökő. Már kérdezné, hogy miért? de nem lehet, semmi értelme ezt a dolgot feszegetni úgy tűnik, de hát egy napja ismeri a lányt, joga van hozzá, hogy arról beszélgessen vele, amiről akar, és ne arról, amiről Isqeha szeretne, főleg ha az a múltját érinti. Így aztán, bár a kíváncsisága csak még jobban felhorgad (addig amíg majd valami más tápot nem kap), amilyen fesztelenül feltette a kérdést, látszólag annyira fesztelenül el is engedi. Ám belül azért elgondolkodik.
Persze a hosszas elmélyedésre és mindenféle elméletek kitalálására arról, vajon mi ez az egész, mit tartson valójában Zeya felől, egyáltalán érdemes-e a kíváncsiságára és arra, hogy jobban meg akarja ismerni, a jelen helyzetben nincsen sok idő.
Isqeha részéről a rúgás ösztönösen érkezik a felemelt bottal szabadon hagyott testfelület hívására, Isq egy kissé maga is meglepődik rajta, de ezzel az ösztönös ellenfél-eltávolítással úgy látszik, bármilyen őszintén és gyorsan követi a bocsánatkérés és a segítő kéznyújtás, csak még egyet tesz arra az előbb már amúgy is megpakolt képzeletbeli lapátra.
A meglepődött lány bizony elsötétedő szemmel csak odébb löki a kezét, és aztán érkezik a haddelhadd.
A huppanás után meglepő gyorsasággal szökken talpra, Isq jószerével még a bocsánatkérés újrapróbálkozó hitelessé tételének kérdésével van elfoglalva, de az újabb, megint felülről érkező, jókora lendületű ütés már érkezik is, és már előre lehet látni, hogy ha a félvér nem tudja kivédeni a botcsapást, az a fején vagy a vállán fog landolni, méghozzá nem túl kíméletesen.
Így aztán az utolsó pillanatban hajol el, nem törődve semmilyen harántállással, megrogyasztott térddel vagy lábtechnikával, bár valahogy mindez mégis jön magától, és talán az erdőszellem segedelmével, de a félvér az előbbihez hasonló, vízszintesen felfelé vágó kardkiemeléssel megállítja azt a fránya botot.
Csakhogy nincs idő örvendezésre, bár Isqehán végigfut, hogy most már megérdemelne egy dicséretet is, dehát a saját vállát mégsem veregetheti meg, annál is inkább, mert a sikeres hárítás után egy szusszanásnyi időt sem hagyva már érkezik is jobbról egy újabb botcsapás, ami bizony annak rendje és módja szerint telibe találja Isqeha még mindig a kard felemelésével elfoglalt jobbja alatt teljes pompájában szabadon hagyott oldalát, jó nagyot püffenve.
~Aajh!~ nyögne fel legszívesebben, de azért azt talán már mégsem, összeszorítja a száját erősen, hát ennek most már a fele sem tréfa, Zeya most a szó szoros értelmében megleckézteti, ez most már biztos, az előbbi faggatózásnak és rugdalózásnak köszönhetően.
Ellentámadáson a jelen körülmények között Isqehának egyáltalán nem jár az esze, még annak is örül, hogy a jobb oldalát ért botcsapás után, egy cseppnyi szünetet sem hagyva a bal oldalára irányuló csapást még sikerül valahogy újra kivédenie, bár most már arra sem figyel, hogy a kard lapja, vagy éle, vagy mije az, ami felfogja az ütést.
Aztán megint egész közeli ismeretségbe keveredik a Zeyánál lévő fabottal, sokkal közelebbibe, mint szeretné, úgyhogy hátralép, ugrik egy nagyot, kiszakadva a kettősük játékából, és nevetve felteszi a kezét, eldobva a kardot a fűbe.*
- Megadom magam, esküszöm! De arról volt szó, hogy tanítasz, és nem arról, hogy elpáholsz!! *feddi meg tréfásan Zeyát, de igen körültekintően, és gondosan ügyelve arra, hogy a köztük lévő távolság jóval nagyobb legyen, mint a Zeyánál lévő fabot hossza.
Csak reméli, hogy Zeya nem fogja továbbkergetni a bottal a kezében a tisztáson, teljesen kiesve a tanítói szerepből.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*~Huupsz! Valamibe nagyon belenyúltam ezzel!~ gondolja Isqeha, Zeya elkomorodón rendreutasító hangulatváltozása annyira szembeszökő. Már kérdezné, hogy miért? de nem lehet, semmi értelme ezt a dolgot feszegetni úgy tűnik, de hát egy napja ismeri a lányt, joga van hozzá, hogy arról beszélgessen vele, amiről akar, és ne arról, amiről Isqeha szeretne, főleg ha az a múltját érinti. Így aztán, bár a kíváncsisága csak még jobban felhorgad (addig amíg majd valami más tápot nem kap), amilyen fesztelenül feltette a kérdést, látszólag annyira fesztelenül el is engedi. Ám belül azért elgondolkodik.
Persze a hosszas elmélyedésre és mindenféle elméletek kitalálására arról, vajon mi ez az egész, mit tartson valójában Zeya felől, egyáltalán érdemes-e a kíváncsiságára és arra, hogy jobban meg akarja ismerni, a jelen helyzetben nincsen sok idő.
Isqeha részéről a rúgás ösztönösen érkezik a felemelt bottal szabadon hagyott testfelület hívására, Isq egy kissé maga is meglepődik rajta, de ezzel az ösztönös ellenfél-eltávolítással úgy látszik, bármilyen őszintén és gyorsan követi a bocsánatkérés és a segítő kéznyújtás, csak még egyet tesz arra az előbb már amúgy is megpakolt képzeletbeli lapátra.
A meglepődött lány bizony elsötétedő szemmel csak odébb löki a kezét, és aztán érkezik a haddelhadd.
A huppanás után meglepő gyorsasággal szökken talpra, Isq jószerével még a bocsánatkérés újrapróbálkozó hitelessé tételének kérdésével van elfoglalva, de az újabb, megint felülről érkező, jókora lendületű ütés már érkezik is, és már előre lehet látni, hogy ha a félvér nem tudja kivédeni a botcsapást, az a fején vagy a vállán fog landolni, méghozzá nem túl kíméletesen.
Így aztán az utolsó pillanatban hajol el, nem törődve semmilyen harántállással, megrogyasztott térddel vagy lábtechnikával, bár valahogy mindez mégis jön magától, és talán az erdőszellem segedelmével, de a félvér az előbbihez hasonló, vízszintesen felfelé vágó kardkiemeléssel megállítja azt a fránya botot.
Csakhogy nincs idő örvendezésre, bár Isqehán végigfut, hogy most már megérdemelne egy dicséretet is, dehát a saját vállát mégsem veregetheti meg, annál is inkább, mert a sikeres hárítás után egy szusszanásnyi időt sem hagyva már érkezik is jobbról egy újabb botcsapás, ami bizony annak rendje és módja szerint telibe találja Isqeha még mindig a kard felemelésével elfoglalt jobbja alatt teljes pompájában szabadon hagyott oldalát, jó nagyot püffenve.
~Aajh!~ nyögne fel legszívesebben, de azért azt talán már mégsem, összeszorítja a száját erősen, hát ennek most már a fele sem tréfa, Zeya most a szó szoros értelmében megleckézteti, ez most már biztos, az előbbi faggatózásnak és rugdalózásnak köszönhetően.
Ellentámadáson a jelen körülmények között Isqehának egyáltalán nem jár az esze, még annak is örül, hogy a jobb oldalát ért botcsapás után, egy cseppnyi szünetet sem hagyva a bal oldalára irányuló csapást még sikerül valahogy újra kivédenie, bár most már arra sem figyel, hogy a kard lapja, vagy éle, vagy mije az, ami felfogja az ütést.
Aztán megint egész közeli ismeretségbe keveredik a Zeyánál lévő fabottal, sokkal közelebbibe, mint szeretné, úgyhogy hátralép, ugrik egy nagyot, kiszakadva a kettősük játékából, és nevetve felteszi a kezét, eldobva a kardot a fűbe.*
- Megadom magam, esküszöm! De arról volt szó, hogy tanítasz, és nem arról, hogy elpáholsz!! *feddi meg tréfásan Zeyát, de igen körültekintően, és gondosan ügyelve arra, hogy a köztük lévő távolság jóval nagyobb legyen, mint a Zeyánál lévő fabot hossza.
Csak reméli, hogy Zeya nem fogja továbbkergetni a bottal a kezében a tisztáson, teljesen kiesve a tanítói szerepből.*
3846. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-18 14:29:09
Üzenet elküldve: 2018-08-18 14:29:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Amikor Svir kijavítja a fahunok megnevezését, Lyz csak úgy ingatja a fejét, mint aki félig meddig egyet ért, de azért nem egészen.*
- Nem szeretem azt a szót, hogy szatír. Az olyan... *grimaszra húzza orrát. Ebből illene tudnia Svirnek, mire is gondol, de ha nem tudná, egy picit azért kifejti.*
- Érted. Nem nimfák után leskelődő pajkos kecskeurakra gondolok. Hanem olyanokra, akik kétágú különleges furulyán fújnak téli estékre altatót, vagy láb alá valót egy erdei tábortűznél. Olyan szólamokon, amiket a bárdok csak irigyelni tudnak.
*A kiindulási pont egy kissé elveszik, mert egészen fellelkesül, amikor az a kedves szereplő jut eszébe. Közben pedig még egy rögtönzött piknik is kialakul.*
- Tessék, vegyél *teríti öléből, maga elé a batyut, s annak tartalmát pofásan egymás mellé pakolja. Van ott minden, ami egy erdei erődben felelhető. Az erdő ajándékaként bogyók, nyári gyümölcsök. Sült hús, az előző esti vacsoráról, néhány karéj cipó és zöldségek, amit még sikerült a fiúknak megtermelniük. *
- Még nincs, de a nyúlnak idő kell. Ha most lőnénk, éppen megsülne vacsoráig. Vagy nem? *kérdezi, a szőrszálhasogató megjegyzésre.*
- És van itt még valami *jut eszébe. Fel is pattan hirtelen, aztán Boyta másik oldalához lép, ahonnan egy kulacsféleséget húz elő.* Citromos víz. Kérsz? *lötyögteti meg a kulacsot, amiben Éné citromos sütijeihez hozott citromból facsart egy keveset még hajnalban, aztán visszatelepszik a piknik mellé.*
- Akkor valójában, nem is erődben laksz. Hanem mindenhol máshol, ami nem Thargarod* vonja le a következtetést.*
- Miféle emberek élnek arra? Csak nem összeakasztottad a bajszot valakivel? *kérdezi Svir megjegyzésére.*
- Én jószerével csak az erdőt ismerem. Csak egyszer jártam Artheniorban. Ott találtam egy papírfecnit, és újra az erdőbe indultam, hogy megkeressem Vadvédet. Hiányoztak a zajok is. Meg a levélzizegés. Meg a jellegzetes erdőillat. A kopár utcákon egyik sincs, hacsak nem a lehullott leveleket sodorja a szél.
*Kényelmesem a fatörzsnek dőlve mereng, s közben olykor dob egy falat cipót a szájába. Aztán egy kis csomagot kezd el kibontani. A monogrammal hímzett keszkenőcsomagból, egy kisebb kés kerül elő. Könnyen szel falatokat a húsból vele, s könnyedén hasít karéjt a retekből is. Jóval alkalmasabb erre, mint egy vadásztőr.*
*Amikor Svir kijavítja a fahunok megnevezését, Lyz csak úgy ingatja a fejét, mint aki félig meddig egyet ért, de azért nem egészen.*
- Nem szeretem azt a szót, hogy szatír. Az olyan... *grimaszra húzza orrát. Ebből illene tudnia Svirnek, mire is gondol, de ha nem tudná, egy picit azért kifejti.*
- Érted. Nem nimfák után leskelődő pajkos kecskeurakra gondolok. Hanem olyanokra, akik kétágú különleges furulyán fújnak téli estékre altatót, vagy láb alá valót egy erdei tábortűznél. Olyan szólamokon, amiket a bárdok csak irigyelni tudnak.
*A kiindulási pont egy kissé elveszik, mert egészen fellelkesül, amikor az a kedves szereplő jut eszébe. Közben pedig még egy rögtönzött piknik is kialakul.*
- Tessék, vegyél *teríti öléből, maga elé a batyut, s annak tartalmát pofásan egymás mellé pakolja. Van ott minden, ami egy erdei erődben felelhető. Az erdő ajándékaként bogyók, nyári gyümölcsök. Sült hús, az előző esti vacsoráról, néhány karéj cipó és zöldségek, amit még sikerült a fiúknak megtermelniük. *
- Még nincs, de a nyúlnak idő kell. Ha most lőnénk, éppen megsülne vacsoráig. Vagy nem? *kérdezi, a szőrszálhasogató megjegyzésre.*
- És van itt még valami *jut eszébe. Fel is pattan hirtelen, aztán Boyta másik oldalához lép, ahonnan egy kulacsféleséget húz elő.* Citromos víz. Kérsz? *lötyögteti meg a kulacsot, amiben Éné citromos sütijeihez hozott citromból facsart egy keveset még hajnalban, aztán visszatelepszik a piknik mellé.*
- Akkor valójában, nem is erődben laksz. Hanem mindenhol máshol, ami nem Thargarod* vonja le a következtetést.*
- Miféle emberek élnek arra? Csak nem összeakasztottad a bajszot valakivel? *kérdezi Svir megjegyzésére.*
- Én jószerével csak az erdőt ismerem. Csak egyszer jártam Artheniorban. Ott találtam egy papírfecnit, és újra az erdőbe indultam, hogy megkeressem Vadvédet. Hiányoztak a zajok is. Meg a levélzizegés. Meg a jellegzetes erdőillat. A kopár utcákon egyik sincs, hacsak nem a lehullott leveleket sodorja a szél.
*Kényelmesem a fatörzsnek dőlve mereng, s közben olykor dob egy falat cipót a szájába. Aztán egy kis csomagot kezd el kibontani. A monogrammal hímzett keszkenőcsomagból, egy kisebb kés kerül elő. Könnyen szel falatokat a húsból vele, s könnyedén hasít karéjt a retekből is. Jóval alkalmasabb erre, mint egy vadásztőr.*
3845. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-17 15:17:58
Üzenet elküldve: 2018-08-17 15:17:58
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A fesztelen kérdésre dühös szemvillanással reagál. Amit előző este csak kerülgetett Isq a kérdéseivel, s Zeya remélte, hogy sikeresen eltérítette szelíd eszközökkel, annak most a lényegére tapintott. Kevés dolog van, amivel ennyire fel lehet ingerelni a szerzetesnőt. Mármint úgy igazán komolyan. Hogy látsszon is rajta.*
- Erről nem akarok beszélni.
*Préseli ki a szavakat lassan, érthetően, baljósan. Remélve, hogy ezzel örökre lezárták a témát. Azzal hátat fordít Isqnek valamilyen ürüggyel a dolga után nézni, míg lecsillapodik. Nem megy ehhez messzire, leginkább a tisztáson kolbászol, már most gondolva rá, hogy egy botra mindenképpen szükségük lesz, ezért lábával turkál a fűben. Persze a fák környékén több sikere lenne a keresésnek. Ha Isqnek jók az ösztönei vagy legalább használja a fejét, nem feszegeti tovább a kérdést. Zeya nem az az üljünk le, beszéljük meg típus. Ha most békén hagyja, még van visszaút. A régóta dédelgetett sérelem visszabújik kedvenc sötét zugába, és csak a szokásosnál talán kicsit kedvetlenebb Zeya visszatér, hogy az edzést megkezdjék.
A felszín alatt azért valahol forrong az a megpiszkált seb, talán ez lehet az oka annak, hogy a tanítvány máris meglepi mesterét a rúgással edzés közben, nem kis szégyent hozva annak fejére. Hátralöki a rúgás, s mivel éppen lejtős kissé a terep, végül a fűbe huppan meglepett arccal. Aztán a meglepettség eltűnik, és a bocsánatkérésre valamiféle sötétség költözik a tekintetébe.*
- Látom, érted… lássuk, mennyire…
*A nyújtott kezet félrelökve szökken talpra, és intenzív támadást zúdít Isqre, folyamatos közeledésével is hátrálásra kényszerítve a félelfet, hogy nehezebben találjon lépést a visszavágásra. Először megint fentről lefelé üt, de most nem állítja meg a lendületet, mint eddig, aztán kihasználva, hogy a botot könnyebb mozdítani, mint a kardot, fürgén balról - Isq szemszögéből jobbról - a derekát célozza meg vízszintes irányból érkező suhintással. Ha netán mégis lenne próbálkozás az ellentámadásra, akkor azt már felkészülten várva igyekszik elkerülni, s ebben valószínűleg a tapasztalata most már komolyan segíteni fog. Egyébként pedig viszi tovább az ütéseket, hol innen, hol onnan indítva, s ha lehet, továbbra is folyamatosan hátrafelé kényszerítve a férfit. Ha egy-egy védés nem sikerülne, akkor a bot lendülete a testig nem áll meg.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.17 15:20:03
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*A fesztelen kérdésre dühös szemvillanással reagál. Amit előző este csak kerülgetett Isq a kérdéseivel, s Zeya remélte, hogy sikeresen eltérítette szelíd eszközökkel, annak most a lényegére tapintott. Kevés dolog van, amivel ennyire fel lehet ingerelni a szerzetesnőt. Mármint úgy igazán komolyan. Hogy látsszon is rajta.*
- Erről nem akarok beszélni.
*Préseli ki a szavakat lassan, érthetően, baljósan. Remélve, hogy ezzel örökre lezárták a témát. Azzal hátat fordít Isqnek valamilyen ürüggyel a dolga után nézni, míg lecsillapodik. Nem megy ehhez messzire, leginkább a tisztáson kolbászol, már most gondolva rá, hogy egy botra mindenképpen szükségük lesz, ezért lábával turkál a fűben. Persze a fák környékén több sikere lenne a keresésnek. Ha Isqnek jók az ösztönei vagy legalább használja a fejét, nem feszegeti tovább a kérdést. Zeya nem az az üljünk le, beszéljük meg típus. Ha most békén hagyja, még van visszaút. A régóta dédelgetett sérelem visszabújik kedvenc sötét zugába, és csak a szokásosnál talán kicsit kedvetlenebb Zeya visszatér, hogy az edzést megkezdjék.
A felszín alatt azért valahol forrong az a megpiszkált seb, talán ez lehet az oka annak, hogy a tanítvány máris meglepi mesterét a rúgással edzés közben, nem kis szégyent hozva annak fejére. Hátralöki a rúgás, s mivel éppen lejtős kissé a terep, végül a fűbe huppan meglepett arccal. Aztán a meglepettség eltűnik, és a bocsánatkérésre valamiféle sötétség költözik a tekintetébe.*
- Látom, érted… lássuk, mennyire…
*A nyújtott kezet félrelökve szökken talpra, és intenzív támadást zúdít Isqre, folyamatos közeledésével is hátrálásra kényszerítve a félelfet, hogy nehezebben találjon lépést a visszavágásra. Először megint fentről lefelé üt, de most nem állítja meg a lendületet, mint eddig, aztán kihasználva, hogy a botot könnyebb mozdítani, mint a kardot, fürgén balról - Isq szemszögéből jobbról - a derekát célozza meg vízszintes irányból érkező suhintással. Ha netán mégis lenne próbálkozás az ellentámadásra, akkor azt már felkészülten várva igyekszik elkerülni, s ebben valószínűleg a tapasztalata most már komolyan segíteni fog. Egyébként pedig viszi tovább az ütéseket, hol innen, hol onnan indítva, s ha lehet, továbbra is folyamatosan hátrafelé kényszerítve a férfit. Ha egy-egy védés nem sikerülne, akkor a bot lendülete a testig nem áll meg.*
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.17 15:20:03
3844. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-17 12:32:54
Üzenet elküldve: 2018-08-17 12:32:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Kicsit visszahőköl az epés, felhorgadón elutasító hangszíntől a szerzetes fizimiskájúakkal való barátkozást illetően.
És ráébred hirtelen, hogy a gondolatmenete, amely szerint Zeya, a szembetűnő szűkszavúságával és magának valóságával az őt felnevelő, délen élő szerzetesközösséggel jól elvan, alapvetően téves. És hogy alapvetően ezzel az egésszel a lánynak van valami baja, legalábbis _nem_ lelkesedik érte. ~Vajon hogyan került közéjük?~
Hogy pontosan mi is ez a baj, azt még nem tudja, csak kapisgálja a dolgot, de kíváncsivá válik. Ha pedig Isqeha kíváncsivá válik, nincs az az isten, aki megállítsa a kérdezősködésben. Így aztán felteszi az őszintén kíváncsi kérdést, amúgy mellékesen, mert a hárítás maga is legalább annyira izgatja, mint az, hogy ezt megértse. Hogy Zeya ki is, vagy hogy hogyan is gondolkodik a világról valójában.*
- Hogyan kerültél hozzájuk? *kérdezi meg hát fesztelenül, miközben Zeya szigorú szemmel figyeli a megvalósítást, azután pedig jól figyel az elhangzó tanácsokra és figyelmeztetésekre is, és követi az újabb utasításokat.
A gyomorcsapást minden harag nélkül fogadja, érti már, mire gondol a lány, sőt, kicsit elvigyorodik.
Újra felveszi a kényelmes, laza harántállást, a térdeit kicsit megroggyantva, megkeresve egy kényelmesen stabil egyensúlyi helyzetet. A jobb lábával egy kicsit előbbre, a ballal pedig egy kicsivel hátrébb, oldalra lép, bármilyen mozgásra készen.
Két kézzel fogja a leengedett kardmarkolatot, a jobbjával elöl, a ballal mögötte, úgy várja a lassan lefelé csapó, felülről érkező bot támadását.
Aztán, ha az valóban érkezik, hirtelen előre lép, annyira, hogy marokra fogva, vízszintesen felfelé emelve, suhintva a kardot, elérje, kitolja és hárítsa a bot lefelé sújtó lendületét, jobbra.
De ezzel szinte egyidőben, tovább folytatva az előrevivő mozdulatot, teljes egészében a jobbjára nehezedik, és a bal lábával kíméletlenül előre rúg, Zeya szegycsontját megcélozva.
Ha a kényelmes bőr csizmatalp behajlított felső része talál, a lány kénytelen egy erőteljes hátralódítást elszenvedni Isqehától, aminek nem az ütése, hanem inkább a kibillentő hatása erős és kellemetlen.*
- Bocsánat! *kér őszintén elnézést a lánytól, ha így történik, és segíti fel kéznyújtással, ha szükség van rá.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.17 12:37:44
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Kicsit visszahőköl az epés, felhorgadón elutasító hangszíntől a szerzetes fizimiskájúakkal való barátkozást illetően.
És ráébred hirtelen, hogy a gondolatmenete, amely szerint Zeya, a szembetűnő szűkszavúságával és magának valóságával az őt felnevelő, délen élő szerzetesközösséggel jól elvan, alapvetően téves. És hogy alapvetően ezzel az egésszel a lánynak van valami baja, legalábbis _nem_ lelkesedik érte. ~Vajon hogyan került közéjük?~
Hogy pontosan mi is ez a baj, azt még nem tudja, csak kapisgálja a dolgot, de kíváncsivá válik. Ha pedig Isqeha kíváncsivá válik, nincs az az isten, aki megállítsa a kérdezősködésben. Így aztán felteszi az őszintén kíváncsi kérdést, amúgy mellékesen, mert a hárítás maga is legalább annyira izgatja, mint az, hogy ezt megértse. Hogy Zeya ki is, vagy hogy hogyan is gondolkodik a világról valójában.*
- Hogyan kerültél hozzájuk? *kérdezi meg hát fesztelenül, miközben Zeya szigorú szemmel figyeli a megvalósítást, azután pedig jól figyel az elhangzó tanácsokra és figyelmeztetésekre is, és követi az újabb utasításokat.
A gyomorcsapást minden harag nélkül fogadja, érti már, mire gondol a lány, sőt, kicsit elvigyorodik.
Újra felveszi a kényelmes, laza harántállást, a térdeit kicsit megroggyantva, megkeresve egy kényelmesen stabil egyensúlyi helyzetet. A jobb lábával egy kicsit előbbre, a ballal pedig egy kicsivel hátrébb, oldalra lép, bármilyen mozgásra készen.
Két kézzel fogja a leengedett kardmarkolatot, a jobbjával elöl, a ballal mögötte, úgy várja a lassan lefelé csapó, felülről érkező bot támadását.
Aztán, ha az valóban érkezik, hirtelen előre lép, annyira, hogy marokra fogva, vízszintesen felfelé emelve, suhintva a kardot, elérje, kitolja és hárítsa a bot lefelé sújtó lendületét, jobbra.
De ezzel szinte egyidőben, tovább folytatva az előrevivő mozdulatot, teljes egészében a jobbjára nehezedik, és a bal lábával kíméletlenül előre rúg, Zeya szegycsontját megcélozva.
Ha a kényelmes bőr csizmatalp behajlított felső része talál, a lány kénytelen egy erőteljes hátralódítást elszenvedni Isqehától, aminek nem az ütése, hanem inkább a kibillentő hatása erős és kellemetlen.*
- Bocsánat! *kér őszintén elnézést a lánytól, ha így történik, és segíti fel kéznyújtással, ha szükség van rá.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.17 12:37:44
3843. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-15 20:02:33
Üzenet elküldve: 2018-08-15 20:02:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1664
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Jó, de sétáló holtakat sem láttam addig, amíg meg nem jelentek a falu határában. *Kikéri magának, hogy a patás elfek ötletét holmi mulatságos képzelgéssé nyilvánítsa az elf. Annyi mindent látott már, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. Igaz, nem is valószínű.*
- Na igen, azok a szatírok. *Ő is tudós ember, ha a nem feltétlenül valós dolgokról van szó. Lyz korát pedig nem firtatja, tudja ő, hogy az elfek egészen öregként is képesek még mindig fiatalnak látszani. A százéves Lyzendrától pedig illetlenség is lenne megkérdeznie a korát. Az erőd és a lakói ismertetésébe pedig már bele sem fecseg, inkább érdeklődve hallgatja a számára egyelőre még ismeretlen helyről szóló híreket. Fejében közben máris megfordul, hogy érdekes lenne ellátogatnia erre a helyre, már csak azért is, hogy kipipálhassa a képzeletbeli listáján. Mert ugyebár egy valamirevaló vándor mindenhol is járt már, nem maradhatnak felfedezetlen helyek a térképén.*
~Ratraxurg. Érdekes egy hely lehet az is.~
- Naponta fürdés, az jó lehet. *Csak ennyit mond szinte vágyódva. Amióta úton van, azóta nem sok dézsát látott és a folyóvízben sem mártózott meg. De a tisztasága még így is megfelel a kor normáinak.*
- Még nincs vacsoraidő. De szerintem már messze jár az a nyúl. Esetleg valami mást lőhetünk, ha erre jár. *A probléma viszont csak elméleti, mivel mindkét kalandornál van némi elemózsia. Ahogy nézi a csomagját bontogató Lyzendrát neki is megjön az étvágya.*
- Akkor kérek. Kár lenne veszni hagyni. Nekünk is voltak nagyon jó szakácsnőink, meg nekem egy kicsit rosszabb is. *Mondja miközben letelepszik az elf mellé. Egy jó ebéddel meg lehet fogni a vadonban is.*
- Vannak ott barátaim, de vannak olyanok is, akiket nem kívánok a közelembe. Csak nemrég tértem vissza oda, addig a földeket jártam a folyó másik partján. Meg amúgy is inkább arra az oldalra húz a szívem a falvakba. Az erődbe csak ritkán megyek, nem is nagyon érdekes hely. *Ismerteti a dolgokat magához képest röviden, egyes pásztorokhoz képest pedig nagyon is hosszan.*
- Jó, de sétáló holtakat sem láttam addig, amíg meg nem jelentek a falu határában. *Kikéri magának, hogy a patás elfek ötletét holmi mulatságos képzelgéssé nyilvánítsa az elf. Annyi mindent látott már, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. Igaz, nem is valószínű.*
- Na igen, azok a szatírok. *Ő is tudós ember, ha a nem feltétlenül valós dolgokról van szó. Lyz korát pedig nem firtatja, tudja ő, hogy az elfek egészen öregként is képesek még mindig fiatalnak látszani. A százéves Lyzendrától pedig illetlenség is lenne megkérdeznie a korát. Az erőd és a lakói ismertetésébe pedig már bele sem fecseg, inkább érdeklődve hallgatja a számára egyelőre még ismeretlen helyről szóló híreket. Fejében közben máris megfordul, hogy érdekes lenne ellátogatnia erre a helyre, már csak azért is, hogy kipipálhassa a képzeletbeli listáján. Mert ugyebár egy valamirevaló vándor mindenhol is járt már, nem maradhatnak felfedezetlen helyek a térképén.*
~Ratraxurg. Érdekes egy hely lehet az is.~
- Naponta fürdés, az jó lehet. *Csak ennyit mond szinte vágyódva. Amióta úton van, azóta nem sok dézsát látott és a folyóvízben sem mártózott meg. De a tisztasága még így is megfelel a kor normáinak.*
- Még nincs vacsoraidő. De szerintem már messze jár az a nyúl. Esetleg valami mást lőhetünk, ha erre jár. *A probléma viszont csak elméleti, mivel mindkét kalandornál van némi elemózsia. Ahogy nézi a csomagját bontogató Lyzendrát neki is megjön az étvágya.*
- Akkor kérek. Kár lenne veszni hagyni. Nekünk is voltak nagyon jó szakácsnőink, meg nekem egy kicsit rosszabb is. *Mondja miközben letelepszik az elf mellé. Egy jó ebéddel meg lehet fogni a vadonban is.*
- Vannak ott barátaim, de vannak olyanok is, akiket nem kívánok a közelembe. Csak nemrég tértem vissza oda, addig a földeket jártam a folyó másik partján. Meg amúgy is inkább arra az oldalra húz a szívem a falvakba. Az erődbe csak ritkán megyek, nem is nagyon érdekes hely. *Ismerteti a dolgokat magához képest röviden, egyes pásztorokhoz képest pedig nagyon is hosszan.*
3842. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-15 16:20:57
Üzenet elküldve: 2018-08-15 16:20:57
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Bizonyos dolgokban tényleg éretlen még, és ez pusztán a korral nem is biztos, hogy változni fog, míg elzártan él. Jelenleg nehezen tudná eldönteni, min sértődne meg jobban: hogy kedvesnek, kislánynak vagy nőnek titulálják. Mert hát ő igencsak törekszik rá, hogy mindezt elkerülje. A nőiesség számára gyengeséggel kapcsolatos dolgokat jelent, a gyengeségeit pedig előszeretettel használja fel kíméletlen mestere, hogy mind tökéletesebbé kovácsolja. Így aztán ha vannak is efféle jellemzői, igyekszik mélyen rejtegetni őket, ha pedig lelepleződnek, egyáltalán nem boldog tőle, és akkor válik csak igazán tüskéssé.
A felvetésre, hogy más szerzetesekkel jól kijönne, ingerülten szusszan egyet. Még a saját szerzeteseivel se jön ki jól. Erre kissé epésen válaszol.*
- Kétlem. Nem vagyok barátkozó típus.
*Amit Isq a gyermekkoráról mond, azt töprengőn fogadja. Nem tudja, mit takarhat a szabad nevelés, de úgy érzi, kihagyhatott valamit. Igen, tudja, hogy valami rettentően hiányzik az életéből, ez legfőbb forrása örökös dacosságának a világ felé, amely a megkérdezése nélkül döntött a sorsáról. Nem akar most ezzel foglalkozni, ezért erről nem tesz fel kérdést. Épp elég, hogy nyomot hagy a hangulatán.
Szigorú szemmel nézi a kilépő mozdulatot és hagyja a leszorítást is. Nem várt bonyolultabb mozdulatsort, de önmagában ez még nem gond.*
- Jól tetted, hogy kiléptél oldalra, ez előkészítheti a következő lépést. Viszont nem javaslom, hogy hátradőlj, ezzel rossz helyre került a súlypontod és túlzottan védtelenül hagytad a felsőtested. Ha ez egy éles helyzet lett volna, gyomron rúglak.
*Suhint oda a bottal hastájékra. Nem erősen, csak gyorsan, hogy meglepje vele Isqet.*
- A harc nem csak a pengék csatája.
*Bár nem látszik rajta, elégedettséggel tölti el, hogy végre ő oktathat ki valaki mást, és nem rajta csattan a bot. Már érzi, hogy élvezni fogja, ha egyszer neki is lesz igazi tanítványa.*
- Most próbáljuk meg még egyszer... ezúttal előre vagy hátra lépj!
*Amint Isq felkészült, a mozdulatsort megismétli.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Bizonyos dolgokban tényleg éretlen még, és ez pusztán a korral nem is biztos, hogy változni fog, míg elzártan él. Jelenleg nehezen tudná eldönteni, min sértődne meg jobban: hogy kedvesnek, kislánynak vagy nőnek titulálják. Mert hát ő igencsak törekszik rá, hogy mindezt elkerülje. A nőiesség számára gyengeséggel kapcsolatos dolgokat jelent, a gyengeségeit pedig előszeretettel használja fel kíméletlen mestere, hogy mind tökéletesebbé kovácsolja. Így aztán ha vannak is efféle jellemzői, igyekszik mélyen rejtegetni őket, ha pedig lelepleződnek, egyáltalán nem boldog tőle, és akkor válik csak igazán tüskéssé.
A felvetésre, hogy más szerzetesekkel jól kijönne, ingerülten szusszan egyet. Még a saját szerzeteseivel se jön ki jól. Erre kissé epésen válaszol.*
- Kétlem. Nem vagyok barátkozó típus.
*Amit Isq a gyermekkoráról mond, azt töprengőn fogadja. Nem tudja, mit takarhat a szabad nevelés, de úgy érzi, kihagyhatott valamit. Igen, tudja, hogy valami rettentően hiányzik az életéből, ez legfőbb forrása örökös dacosságának a világ felé, amely a megkérdezése nélkül döntött a sorsáról. Nem akar most ezzel foglalkozni, ezért erről nem tesz fel kérdést. Épp elég, hogy nyomot hagy a hangulatán.
Szigorú szemmel nézi a kilépő mozdulatot és hagyja a leszorítást is. Nem várt bonyolultabb mozdulatsort, de önmagában ez még nem gond.*
- Jól tetted, hogy kiléptél oldalra, ez előkészítheti a következő lépést. Viszont nem javaslom, hogy hátradőlj, ezzel rossz helyre került a súlypontod és túlzottan védtelenül hagytad a felsőtested. Ha ez egy éles helyzet lett volna, gyomron rúglak.
*Suhint oda a bottal hastájékra. Nem erősen, csak gyorsan, hogy meglepje vele Isqet.*
- A harc nem csak a pengék csatája.
*Bár nem látszik rajta, elégedettséggel tölti el, hogy végre ő oktathat ki valaki mást, és nem rajta csattan a bot. Már érzi, hogy élvezni fogja, ha egyszer neki is lesz igazi tanítványa.*
- Most próbáljuk meg még egyszer... ezúttal előre vagy hátra lépj!
*Amint Isq felkészült, a mozdulatsort megismétli.*
3841. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-15 14:32:22
Üzenet elküldve: 2018-08-15 14:32:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq csak somolyog az orra alatt a berzenkedő tiltakozásra. ~Túl vehemens és túlságosan is hárító~ nehéz nem észrevenni.
Most először vet egy kicsit másfajta, a nőt kutató pillantást Zeya kalap alól kilátszó keskeny arcocskájára, amiből inkább csak az orrocska látszik, az apró, fekete szemek pillantását nem tudja elkapni a karima takarásában, és a pillantás gyorsan végigszalad az inas kis termeten.
~Valójában kislány még. De kedves kislány.~ gondolja. ~Akit harcosnak képeztek ki. Csak okosan! Ne bonyolódj bele dolgokba! Csak a dráma és a baj van velük...~ mondja egy másik hang a fejében, az éppen hogy férfikorba lépett hímegó ágáló védekezése a szabadság bárminemű korlátozó veszélye ellen.
Így aztán a félvér nagyon gyorsan visszatereli magát a számára ismerős terepre: a fesztelen, barátkozó hangnemhez, amihez mindig kellő vezérfonalként szolgál Isqeha alapvetően kíváncsi és nyitott természete. ~Ebből sosem volt még baj.~
Az információ, amivel Zeya szolgál a szerzetesekre vonatkozóan, új neki. ~De igaza lehet.~ gondolja, mert hiszen Pycta is, a vezetőjük, és Umon is, aki szintén szerzetesek között élt, ez tudott, legendás pusztakezes harcosok, és ha jobban belegondol, sohasem látott egyikük kezében sem fegyvert. ~De Pycta ott hordja a mesterkardot a hátára szíjazva!~ villan be neki az ezüsthajú elf sziluettje, bár akárhogy töri a fejét, nem emlékszik arra, hogy látta volna valaha Pyctát kivont karddal a kezében. ~Na és Umon... csak a fabot van nála mindig!~ Relildre meg nem emlékszik... ~mintha valami nagy fegyver lett volna nála, amikor találkoztunk vele az ingoványban~ de Isq inkább az óriáslány öklétől féltene egy ellenfelet, és úgy véli, nem attól kellene tartania, hogy Relild mesterien forgat egy nála levő fegyvert.*
- Igazad lehet... bár ebbe még sohasem gondoltam bele. Pedig Vadvédben is élnek szerzetesek, vagy legalábbis olyan szerzetek, akik valamilyen szerzetesi közösségben éltek azelőtt. Mielőtt Vadvédben kikötöttek volna.
- Te biztosan hamar szót értenél velük. *mondja eltűnődve.*
- Nekem néha nehezen megy... Kimmeri nagyon szabadon nevelt, most már látom. De nem győzök elég hálás lenni neki ezért... *mondja, inkább csak magának, mert legtöbbször tovább gondolkodik a dolgokon, bár ezt ritkán teszi fennhangon.
De valahogy ismerős és otthonos neki Zeya közelsége, pedig a lány nem elf, hanem ember, és nem is úgy gondolkodik, ehhez kétség sem fér, mint egy elf, és mégis.
Mert az emberek mindig egy kicsit titokzatosak és rejtélyesek az elf közösségben felnőtt Isqeha számára. ~Ott van például Aenae...~ aki maga a megközelíthetetlen, érthetetlen titokzatosság a félelfnek.
Aztán a kislány egyik pillanatról a másikra magabiztos tanítómesterré válik, és Isqeha hagyja, belül egy kicsit mosolyogva, de átadva az irányítást, hogy Zeya vezesse. ~Soha rosszabb tanítómestert!~
Igyekszik felvenni a kért alapállást, ami így, hogy a kard egyelőre ott van leengedve a kezében, nem nehéz. Most már a fegyver súlyával együtt, azt belekalkulálva találja meg a teste ösztönösen a legstabilabb, de mégis laza, könnyed tartást, igazodva Zeya segítő kézmozdulataihoz, és figyelve saját teste jelzéseire. Végleg elhagyja most már a kezdeti feszült ellenállást amiatt, hogy a hideg vasat a teste kiterjesztéseként érzékelje.
A kérdésre csak bólint, széles, Isqehás vigyorral, és hogy igazolja is a magabiztos mosolyt, hangosan is megadja a kézenfekvő, nemrég elhangzott pontos választ.*
- A lapjával, sosem az élével.
*Aztán, az érkező kihívásra válaszképpen először fegyelmezetten kivárja, míg a felemelt bot lendülete az íves pálya legmagasabb pontjára érve megindul lefelé, aztán ösztönösen lép ki balra, felfelé emelve lapjával a kardlapot, bár pontosabb lenne csapásnak titulálni az emelésnél gyorsabb mozdulatot.
Eközben óhatatlanul a felsőteste is balra és egy kissé hátra dől, a kilépéssel együtt hajolva, a felfelé suhintás irányával ellenkezően, bár Isqnek van egy olyan érzése, hogy csak a karddal magával kéne dolgoznia.
Így aztán kíváncsian várja a visszajelzést a tanítómestertől, felegyenesedve, elmosolyodva, a kardját könnyedén rácsúsztatva egy pillanatig a fabotra, és lefelé taszítva azt a földre, ha Zeya hagyta tovább lefelé hullani a botot indító lendületet Isq hárító próbálkozása után, és nem emelte ki azt a két fegyver első összecsapásából.*
//A lázadás előtt//
//A tűz fénykörében//
*Isq csak somolyog az orra alatt a berzenkedő tiltakozásra. ~Túl vehemens és túlságosan is hárító~ nehéz nem észrevenni.
Most először vet egy kicsit másfajta, a nőt kutató pillantást Zeya kalap alól kilátszó keskeny arcocskájára, amiből inkább csak az orrocska látszik, az apró, fekete szemek pillantását nem tudja elkapni a karima takarásában, és a pillantás gyorsan végigszalad az inas kis termeten.
~Valójában kislány még. De kedves kislány.~ gondolja. ~Akit harcosnak képeztek ki. Csak okosan! Ne bonyolódj bele dolgokba! Csak a dráma és a baj van velük...~ mondja egy másik hang a fejében, az éppen hogy férfikorba lépett hímegó ágáló védekezése a szabadság bárminemű korlátozó veszélye ellen.
Így aztán a félvér nagyon gyorsan visszatereli magát a számára ismerős terepre: a fesztelen, barátkozó hangnemhez, amihez mindig kellő vezérfonalként szolgál Isqeha alapvetően kíváncsi és nyitott természete. ~Ebből sosem volt még baj.~
Az információ, amivel Zeya szolgál a szerzetesekre vonatkozóan, új neki. ~De igaza lehet.~ gondolja, mert hiszen Pycta is, a vezetőjük, és Umon is, aki szintén szerzetesek között élt, ez tudott, legendás pusztakezes harcosok, és ha jobban belegondol, sohasem látott egyikük kezében sem fegyvert. ~De Pycta ott hordja a mesterkardot a hátára szíjazva!~ villan be neki az ezüsthajú elf sziluettje, bár akárhogy töri a fejét, nem emlékszik arra, hogy látta volna valaha Pyctát kivont karddal a kezében. ~Na és Umon... csak a fabot van nála mindig!~ Relildre meg nem emlékszik... ~mintha valami nagy fegyver lett volna nála, amikor találkoztunk vele az ingoványban~ de Isq inkább az óriáslány öklétől féltene egy ellenfelet, és úgy véli, nem attól kellene tartania, hogy Relild mesterien forgat egy nála levő fegyvert.*
- Igazad lehet... bár ebbe még sohasem gondoltam bele. Pedig Vadvédben is élnek szerzetesek, vagy legalábbis olyan szerzetek, akik valamilyen szerzetesi közösségben éltek azelőtt. Mielőtt Vadvédben kikötöttek volna.
- Te biztosan hamar szót értenél velük. *mondja eltűnődve.*
- Nekem néha nehezen megy... Kimmeri nagyon szabadon nevelt, most már látom. De nem győzök elég hálás lenni neki ezért... *mondja, inkább csak magának, mert legtöbbször tovább gondolkodik a dolgokon, bár ezt ritkán teszi fennhangon.
De valahogy ismerős és otthonos neki Zeya közelsége, pedig a lány nem elf, hanem ember, és nem is úgy gondolkodik, ehhez kétség sem fér, mint egy elf, és mégis.
Mert az emberek mindig egy kicsit titokzatosak és rejtélyesek az elf közösségben felnőtt Isqeha számára. ~Ott van például Aenae...~ aki maga a megközelíthetetlen, érthetetlen titokzatosság a félelfnek.
Aztán a kislány egyik pillanatról a másikra magabiztos tanítómesterré válik, és Isqeha hagyja, belül egy kicsit mosolyogva, de átadva az irányítást, hogy Zeya vezesse. ~Soha rosszabb tanítómestert!~
Igyekszik felvenni a kért alapállást, ami így, hogy a kard egyelőre ott van leengedve a kezében, nem nehéz. Most már a fegyver súlyával együtt, azt belekalkulálva találja meg a teste ösztönösen a legstabilabb, de mégis laza, könnyed tartást, igazodva Zeya segítő kézmozdulataihoz, és figyelve saját teste jelzéseire. Végleg elhagyja most már a kezdeti feszült ellenállást amiatt, hogy a hideg vasat a teste kiterjesztéseként érzékelje.
A kérdésre csak bólint, széles, Isqehás vigyorral, és hogy igazolja is a magabiztos mosolyt, hangosan is megadja a kézenfekvő, nemrég elhangzott pontos választ.*
- A lapjával, sosem az élével.
*Aztán, az érkező kihívásra válaszképpen először fegyelmezetten kivárja, míg a felemelt bot lendülete az íves pálya legmagasabb pontjára érve megindul lefelé, aztán ösztönösen lép ki balra, felfelé emelve lapjával a kardlapot, bár pontosabb lenne csapásnak titulálni az emelésnél gyorsabb mozdulatot.
Eközben óhatatlanul a felsőteste is balra és egy kissé hátra dől, a kilépéssel együtt hajolva, a felfelé suhintás irányával ellenkezően, bár Isqnek van egy olyan érzése, hogy csak a karddal magával kéne dolgoznia.
Így aztán kíváncsian várja a visszajelzést a tanítómestertől, felegyenesedve, elmosolyodva, a kardját könnyedén rácsúsztatva egy pillanatig a fabotra, és lefelé taszítva azt a földre, ha Zeya hagyta tovább lefelé hullani a botot indító lendületet Isq hárító próbálkozása után, és nem emelte ki azt a két fegyver első összecsapásából.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579