Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 255 (5081. - 5100. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5100. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-06 17:46:01
Üzenet elküldve: 2019-05-06 17:46:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Arcán széles mosollyal lép hátra, mikor a rég nem látott barátok újra egymásra találnak. Háttal dől a girbe-gurba fakerítésnek, miközben figyelemmel kíséri a Pycta-Lyz kettőst, de rövidesen már kézzel kell kapaszkodnia. Tán senki sem látja most, és ez így van jól. Miközben a többieket elfoglalja a viszontlátás öröme és a tisztázatlan kérdések, őt a rosszullét kezdi környékezni. Szédülve, görnyedve nehezedik rá a kerítésre, de hamar ráncba szedi magát.*
-Nemsokára jövök, a tisztásra megyek.
*Hadarja halkan, de nem fordul a többiek felé. Szívesen szót váltott volna Pyctával az esetleges feladatról, de alighanem ennél fontosabb dolgok is járnak most a szerzetes fejében a Vadvédről visszatért társak megjelenése miatt. Ha nem tartóztatják, el is siet, mielőtt kidobja a taccsot. Nagy levegőket vesz, s ha sikerült kijutnia a táborból és megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja, hullámzó mellkassal hátát egy vaskos fa törzsének veti. Nincs ötlete, mi jött rá, de úgy érzi, mintha egy nyálkás gombóc próbálna felfelé mászni torkán. Szaporán ver a szíve, ő pedig émelyeg.*
~Csak el most, minél messzebb.~
*Siet tovább, nem is igazán tudva, hová. A gondolatok, érzelmek most cserben hagyják, csak halad a furcsán sötétnek és tompának tűnő erdei ösvényen.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Arcán széles mosollyal lép hátra, mikor a rég nem látott barátok újra egymásra találnak. Háttal dől a girbe-gurba fakerítésnek, miközben figyelemmel kíséri a Pycta-Lyz kettőst, de rövidesen már kézzel kell kapaszkodnia. Tán senki sem látja most, és ez így van jól. Miközben a többieket elfoglalja a viszontlátás öröme és a tisztázatlan kérdések, őt a rosszullét kezdi környékezni. Szédülve, görnyedve nehezedik rá a kerítésre, de hamar ráncba szedi magát.*
-Nemsokára jövök, a tisztásra megyek.
*Hadarja halkan, de nem fordul a többiek felé. Szívesen szót váltott volna Pyctával az esetleges feladatról, de alighanem ennél fontosabb dolgok is járnak most a szerzetes fejében a Vadvédről visszatért társak megjelenése miatt. Ha nem tartóztatják, el is siet, mielőtt kidobja a taccsot. Nagy levegőket vesz, s ha sikerült kijutnia a táborból és megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja, hullámzó mellkassal hátát egy vaskos fa törzsének veti. Nincs ötlete, mi jött rá, de úgy érzi, mintha egy nyálkás gombóc próbálna felfelé mászni torkán. Szaporán ver a szíve, ő pedig émelyeg.*
~Csak el most, minél messzebb.~
*Siet tovább, nem is igazán tudva, hová. A gondolatok, érzelmek most cserben hagyják, csak halad a furcsán sötétnek és tompának tűnő erdei ösvényen.*
5099. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-06 00:37:21
Üzenet elküldve: 2019-05-06 00:37:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az étkezés után mind visszatérnek a lombházak építéséhez. Jó ütemben haladnak, de mivel olyan házakat építenek, amelyekben családok fognak lakni remélhetően hosszú-hosszú ideig, így az alaposság és a precizitás alapvető részletek.
A gerendákat csapolással és kitámasztással erősítik a vezetőágakhoz, amelyek a fák legvastagabb, legerősebb ágai. Ha szükséges, a fába is csapot vernek, de arra ügyelnek, hogy a megfelelően kezeljék a fa így keletkezett "sebeit", hogy a későbbiekben semmiféle élősködő ne veszélyeztesse a fa és a rá épülő ház életét.
Az erdőmélyi elf a szekercéseknél dolgozik, az ő dolguk, hogy szerszámaikkal és ügyességükkel a farönkökből megfelelő méretű és szilárdságú gerendákat alakítsanak ki, amelyek majd a házak alapját és falait alkotják és tartják majd. A csuhátlan csuhás egy szál ingben, feltűrt ingujjakban dolgozik, igyekezve a lehető legjobb munkát végezni, de kap csipkelődést rendesen az öregebb, tapasztaltabb elfektől. A nagy kopácsolásban, szekercézésben nem is hallja, hogy a kis csapat megérkezik a táborba, csak akkor áll meg a kezében a szekerce, amikor többen is felhagynak a munkával és a háta mögött kezdenek figyelni valamit.
Ekkor lép mellé Hanloren, hogy bejelentse a három vándor és a fa érkezését. Előbb értetlen arccal néz rá, majd maga is megfordulva, meglepetten látja a közeledő alakokat.
Valójában meg sem kellene lepődnie, hisz éppen Lyzendra és társai az, akikre vártak. Umon és Hanloren nekik mentek jelezni, de valamiért azt gondolta, sokkal több időbe fog kerülni, míg megérkeznek. Valójában fel sem fogja, mi történik körülötte, a meglepett arcot mosoly váltja fel, látja a szőke elf nőt, Jayziont, az ismeretlen óriást egy fával, még a minxt is, de a viszontlátás öröme szinte egybemos mindet egy nagy megkönnyebbült sóhajba.
Megindul a felé közeledő Lyzendra felé, széles léptekkel és mosollyal a köszöntésre nyújtott kézzel nem törődik, egyszerűen szorosan magához öleli fajtársát.*
- Hála az Erdő Szívének, hazatértetek, me'ochass. *Súgja ahogy megöleli. Nem képes most törődni azzal, hogy másoknak esetleg feszélyező lehet, hogy hosszabban öleli Lyzendrát, mint esetleg kellene, de oly régen találkoztak, aggódott érte és félt, hogy sosem látja újra, s lám, a Fákban Lakó kitüntette eme keggyel, hogy újra barátai, szerettei között lehet.
Umon távolmaradása egyelőre nem tűnik fel neki, ebben a pillanatban még csak a viszontlátás öröme létezik, majd pár szívdobbanás múlva elengedi Lyzt, de csak az ölelésből, kezeit még tartja és szélesen mosolyog rá.*
- Örülök, hogy megjöttetek. *Mondja, majd viszonozza a meghajlást a mélységi felé.*
- Jayzion, örülök, hogy újra látlak. S téged is az Erdő Szíve hozott táborunkban. *Néz fel az óriásra, majd mosolya eltűnik, ahogy megpillantja a kezében a fát. Felismeri, persze, hogy felismeri, hisz ő maga ültette még magról. Ültette és gondozta, télen parázstartókkal védte a fagytól, s lám, milyen gyönyörű fává cseperedett.*
- Lyzendra, ez az a fa? *Engedi el az elf kezét és révetegen lép közelebb hozzá.*
- Hogyan? Miért? *Fordul lombzöld tekintete vissza az egykori vadvédi vezérre. Szeretné tudni, miért hozták el eredeti helyéről a szentnek tartott fát.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az étkezés után mind visszatérnek a lombházak építéséhez. Jó ütemben haladnak, de mivel olyan házakat építenek, amelyekben családok fognak lakni remélhetően hosszú-hosszú ideig, így az alaposság és a precizitás alapvető részletek.
A gerendákat csapolással és kitámasztással erősítik a vezetőágakhoz, amelyek a fák legvastagabb, legerősebb ágai. Ha szükséges, a fába is csapot vernek, de arra ügyelnek, hogy a megfelelően kezeljék a fa így keletkezett "sebeit", hogy a későbbiekben semmiféle élősködő ne veszélyeztesse a fa és a rá épülő ház életét.
Az erdőmélyi elf a szekercéseknél dolgozik, az ő dolguk, hogy szerszámaikkal és ügyességükkel a farönkökből megfelelő méretű és szilárdságú gerendákat alakítsanak ki, amelyek majd a házak alapját és falait alkotják és tartják majd. A csuhátlan csuhás egy szál ingben, feltűrt ingujjakban dolgozik, igyekezve a lehető legjobb munkát végezni, de kap csipkelődést rendesen az öregebb, tapasztaltabb elfektől. A nagy kopácsolásban, szekercézésben nem is hallja, hogy a kis csapat megérkezik a táborba, csak akkor áll meg a kezében a szekerce, amikor többen is felhagynak a munkával és a háta mögött kezdenek figyelni valamit.
Ekkor lép mellé Hanloren, hogy bejelentse a három vándor és a fa érkezését. Előbb értetlen arccal néz rá, majd maga is megfordulva, meglepetten látja a közeledő alakokat.
Valójában meg sem kellene lepődnie, hisz éppen Lyzendra és társai az, akikre vártak. Umon és Hanloren nekik mentek jelezni, de valamiért azt gondolta, sokkal több időbe fog kerülni, míg megérkeznek. Valójában fel sem fogja, mi történik körülötte, a meglepett arcot mosoly váltja fel, látja a szőke elf nőt, Jayziont, az ismeretlen óriást egy fával, még a minxt is, de a viszontlátás öröme szinte egybemos mindet egy nagy megkönnyebbült sóhajba.
Megindul a felé közeledő Lyzendra felé, széles léptekkel és mosollyal a köszöntésre nyújtott kézzel nem törődik, egyszerűen szorosan magához öleli fajtársát.*
- Hála az Erdő Szívének, hazatértetek, me'ochass. *Súgja ahogy megöleli. Nem képes most törődni azzal, hogy másoknak esetleg feszélyező lehet, hogy hosszabban öleli Lyzendrát, mint esetleg kellene, de oly régen találkoztak, aggódott érte és félt, hogy sosem látja újra, s lám, a Fákban Lakó kitüntette eme keggyel, hogy újra barátai, szerettei között lehet.
Umon távolmaradása egyelőre nem tűnik fel neki, ebben a pillanatban még csak a viszontlátás öröme létezik, majd pár szívdobbanás múlva elengedi Lyzt, de csak az ölelésből, kezeit még tartja és szélesen mosolyog rá.*
- Örülök, hogy megjöttetek. *Mondja, majd viszonozza a meghajlást a mélységi felé.*
- Jayzion, örülök, hogy újra látlak. S téged is az Erdő Szíve hozott táborunkban. *Néz fel az óriásra, majd mosolya eltűnik, ahogy megpillantja a kezében a fát. Felismeri, persze, hogy felismeri, hisz ő maga ültette még magról. Ültette és gondozta, télen parázstartókkal védte a fagytól, s lám, milyen gyönyörű fává cseperedett.*
- Lyzendra, ez az a fa? *Engedi el az elf kezét és révetegen lép közelebb hozzá.*
- Hogyan? Miért? *Fordul lombzöld tekintete vissza az egykori vadvédi vezérre. Szeretné tudni, miért hozták el eredeti helyéről a szentnek tartott fát.*
5098. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 21:34:43
Üzenet elküldve: 2019-05-05 21:34:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Annyi minden kavarog benne, hogy majd' beleszédül. Még a levegővétel is csak ritmustalan zihálás, a szívverés helyén ütemtelen húzódás a mellkasában. De Ortas hangja megnyugtatja. Mindent lecsendesít, melyre hálás, mély sóhaj a válasza. Halántékát a férfi vállára dönti.*
- Azt hiszem, én is *suttogja.* - Én is Ortas nevét, a nevedet hallottam. Azt hiszem, benne volt minden altatódalban, amit dúdoltak nekem. Talán ezért is vagy olyan kedves nekem. *A két veteránban tagadhatatlan nyomot hagyott az elnyúló hadakozás, de ezt egy csöpp gyerek nem érti, csak elfogadja, megszokja, megszereti.* - Meglehet, a saját mesémet hallottam, nem is a tiédet *néz végig a karján, ahol az imént még a sok-sok jel sorakozott.* - Pedig tartozom neked egy krónikával. Hogy emlékezz. Megígértem. Te pedig *sandít fel Ortasra* - megígérted, hogy mesélsz nekem. Hogy elmesélsz mindent.
*Szeme egyszeriben elkezd hunyorogni bele a sötétbe, mint aki idegen helyen ébred, ám egyelőre semmit nem látni. Ezért aztán a levegőbe szimatol, mint az erdei vadak szoktak.*
- Mi ez a hely *kérdi* - ami elhívott?
*Magát okolja, amiért így alakult. Ha őszintébb, talán lett volna még egy kis idejük. De már azzal, hogy a telet ott töltötte vele, Ortas visszahozta a házikóba az életet, ami nélkül nem sok maradása volt ott.
Aggódik miatta. Tudja jól, hogy nem kell, de akkor is.*
- Eszel rendesen? *bukik ki a száján a butácska kérdés.*
*Annyi minden kavarog benne, hogy majd' beleszédül. Még a levegővétel is csak ritmustalan zihálás, a szívverés helyén ütemtelen húzódás a mellkasában. De Ortas hangja megnyugtatja. Mindent lecsendesít, melyre hálás, mély sóhaj a válasza. Halántékát a férfi vállára dönti.*
- Azt hiszem, én is *suttogja.* - Én is Ortas nevét, a nevedet hallottam. Azt hiszem, benne volt minden altatódalban, amit dúdoltak nekem. Talán ezért is vagy olyan kedves nekem. *A két veteránban tagadhatatlan nyomot hagyott az elnyúló hadakozás, de ezt egy csöpp gyerek nem érti, csak elfogadja, megszokja, megszereti.* - Meglehet, a saját mesémet hallottam, nem is a tiédet *néz végig a karján, ahol az imént még a sok-sok jel sorakozott.* - Pedig tartozom neked egy krónikával. Hogy emlékezz. Megígértem. Te pedig *sandít fel Ortasra* - megígérted, hogy mesélsz nekem. Hogy elmesélsz mindent.
*Szeme egyszeriben elkezd hunyorogni bele a sötétbe, mint aki idegen helyen ébred, ám egyelőre semmit nem látni. Ezért aztán a levegőbe szimatol, mint az erdei vadak szoktak.*
- Mi ez a hely *kérdi* - ami elhívott?
*Magát okolja, amiért így alakult. Ha őszintébb, talán lett volna még egy kis idejük. De már azzal, hogy a telet ott töltötte vele, Ortas visszahozta a házikóba az életet, ami nélkül nem sok maradása volt ott.
Aggódik miatta. Tudja jól, hogy nem kell, de akkor is.*
- Eszel rendesen? *bukik ki a száján a butácska kérdés.*
5097. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:09:26
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:09:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nem érti Umon hirtelen távozásának okát, ám nem is nagyon firtatja a dolgot, csak helyeslően bólogat, hogy továbbra is védelmezni fogj a kis csapatot. Már rég óta Lyz nyomában van, s igyekszik "védelmezni", bár tudja, hogy Lyz nagyon jól bánik az íjjal. Azonban hosszú utat tettek meg együtt. Első találkozásuk alkalma mindig is boldog emlékként él Denzack szívében. Útnak is indulnak, s az újonnan megismert elf nő vezeti a csapatot egészen a sátrakkal tarkított tisztásig, ahol megpillanthatják a falunyi csapatot, ahogy Umon is említette. Körbe pillantva látja a serényen sürgő csapatokat, s úgy tűnik mindenkinek van feladata. S sejti, hogy hamarosan ő is közéjük fog tartozni, hacsak nem dönt úgy valami miatt, hogy inkább hátrahagyja a társaságot. Tovább haladnak, s Denzack is kiszúrja azt az elfet, akivel már korábban is találkozott. Nem is veszi túlságosan érzelmesre a köszönést a mélységi, inkább meghagyja ezt Lyznek. Egy gyenge meghajlással köszönti Pyctát, illetve szóban is, ha úgy adódik.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nem érti Umon hirtelen távozásának okát, ám nem is nagyon firtatja a dolgot, csak helyeslően bólogat, hogy továbbra is védelmezni fogj a kis csapatot. Már rég óta Lyz nyomában van, s igyekszik "védelmezni", bár tudja, hogy Lyz nagyon jól bánik az íjjal. Azonban hosszú utat tettek meg együtt. Első találkozásuk alkalma mindig is boldog emlékként él Denzack szívében. Útnak is indulnak, s az újonnan megismert elf nő vezeti a csapatot egészen a sátrakkal tarkított tisztásig, ahol megpillanthatják a falunyi csapatot, ahogy Umon is említette. Körbe pillantva látja a serényen sürgő csapatokat, s úgy tűnik mindenkinek van feladata. S sejti, hogy hamarosan ő is közéjük fog tartozni, hacsak nem dönt úgy valami miatt, hogy inkább hátrahagyja a társaságot. Tovább haladnak, s Denzack is kiszúrja azt az elfet, akivel már korábban is találkozott. Nem is veszi túlságosan érzelmesre a köszönést a mélységi, inkább meghagyja ezt Lyznek. Egy gyenge meghajlással köszönti Pyctát, illetve szóban is, ha úgy adódik.*
5096. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:24:57
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:24:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az, amit Umon mondott arról, hogy a három istenség ők maguk. Sokat gondolkodik ezen, még alvás közben is, de nem tudja ezt értelmezni. Reggel csak annyit vesz észre, hogy egy emberrel kevesebb van a társaságban, bár nem érti hogy miért ment el, de elfogadja a tényt, hogy nincs köztük. Az óriásnak nem okoz nagy hiányérzetet Tintás hiánya, ellenben a többiekkel. A reggeli étkezés után Monsotor megragadja a fát, amelyet a számára rejtélyes erődből vitt el ideáig követve Hanlorent és a többieket. Úgy néz ki, Hanloren tudja, melyik irányba kell menni ahhoz, hogy elérjék úti céljukat. És az a Pycta, akiről szót ejtett. Bár még nem tudja, hogy ki ez az erdei elfek erdei elfe, de kíváncsi rá, hogy ki is ez a személy. A fa szállítása közben körbetekint a helyen, ahova Hanloren vezette őket és figyeli az interakciójukat egy harmadik fővel, aki úgy szintén egy elf.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az, amit Umon mondott arról, hogy a három istenség ők maguk. Sokat gondolkodik ezen, még alvás közben is, de nem tudja ezt értelmezni. Reggel csak annyit vesz észre, hogy egy emberrel kevesebb van a társaságban, bár nem érti hogy miért ment el, de elfogadja a tényt, hogy nincs köztük. Az óriásnak nem okoz nagy hiányérzetet Tintás hiánya, ellenben a többiekkel. A reggeli étkezés után Monsotor megragadja a fát, amelyet a számára rejtélyes erődből vitt el ideáig követve Hanlorent és a többieket. Úgy néz ki, Hanloren tudja, melyik irányba kell menni ahhoz, hogy elérjék úti céljukat. És az a Pycta, akiről szót ejtett. Bár még nem tudja, hogy ki ez az erdei elfek erdei elfe, de kíváncsi rá, hogy ki is ez a személy. A fa szállítása közben körbetekint a helyen, ahova Hanloren vezette őket és figyeli az interakciójukat egy harmadik fővel, aki úgy szintén egy elf.*
5095. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 00:19:24
Üzenet elküldve: 2019-05-05 00:19:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Újra úton//
*Miközben továbbra is egyre nagyobb megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy Arthenior városa immár messze elmarad mögöttük, próbálja magának elképzelni a várost, amiről Thim mesél neki és a többieknek.*
- Ó, akkor biztosan nagyon szép lehet. *állapítja meg kissé elmélázva.*
- Gondolom olyan lehet, mint hogyha nem irtották volna ki az erdőt csak azért, hogy várost építsenek. *mosolyodik el, mert láthatóan tetszik neki a gondolat.
Eszébe jut, hogy minden bizonnyal igaza volt Launak, amikor arról a vágyáról mesélt neki, hogy szeretne még nagyon sokat utazni, és látni a világból. Úgy tűnik, hogy a világ, ahová született tényleg túl nagy, változatos és csodálatos ahhoz, hogy a halandók egyetlen helyen éljenek le egy egész életet, mint mondjuk pont az ő népe, akik közül származik.
Ami őt illeti, leszámítva az édesanyjával megtett hosszabb-rövidebb, de mindenképpen kellemes utakat, még csak muszájból utazott eddig, már amennyiben mondjuk az Artheniorból való menekülés nevezhető utazásnak egyáltalán. Kedvtelésből azért teljesen más lehet.*
- Artheniorban minden más. *meséli feleslegesen, hiszen Thim nyilvánvalóan ebben a városban is ismerős, nem csak néhány napra ugrott be ide körülnézni.*
- Itt is van templomkert, meg szép tisztás a folyóparton túl, vagy a nagyobb házaknak egy kis kertje, de csak nekik. Mindenhol máshol, ahol házak vannak, ott igazából nincsen is semmi más, csak házak. Vagyis kő kövek hátán. Mi otthon csak oltárokat emeltünk kőből, amúgy fából építkeztünk, és a fák közé. Nem voltak utcák, meg terek, mint itt, mindenki oda húzta fel az otthonát, ahová éppen a kedve tartotta. Egy idegen nem is igazodna ki egykönnyen nálunk. Ennyiből szerintem az én egykori otthonom inkább a tiédhez hasonlíthat, mint Artheniorhoz. Ott nagyon idegen és furcsa is volt kicsit az egész. Mégis lenyűgözött először. De valahogy nyomasztott is egyben. *ismeri el, próbálva elfelejteni inkább kevesebb, mint több sikerrel minden emléket, amelyek a templomkerthez és a tisztáshoz kötik egyelőre úgy tűnik, hogy ellenállhatatlan erővel, hiszen éppen ő emlegette őket az imént is.
Még szerencse, hogy a Lau és Thim elvonják elvonják a figyelmét a szekérre való felszállás ötletével, valamint azzal, hogy fel is lesz segítve oda, amit természetesen nem utasít vissza.*
- Mondasz valamit. *mondja előtte mindenesetre Launak.* Túl sokat gyalogoltunk az elmúlt napokban, szerintem ennyi kényelmet megérdemlünk.
*Azt persze már csak gondolatban teszi hozzá, hogy egyébként is szívesebben nézi egy ló hátsóját, mint bármely más testrészét. Azzal legalább nem tud harapni és rúgni sem.
Thim szavai és Viel kérdése persze meglepik, bár előbbire hirtelen nem is tud mást mondani azon kívül, mint amit tényleg gondol.*
- Kedves vagy, köszönöm! Tényleg nagyon sokat foglalkoztam velük, és nagyon szeretem őket, de azért nekik is lehetne jobb. *jelenti ki mély meggyőződéssel. Azok után, hogy eddig nyulakról, és nem kifejezetten játéknyulakról beszélt, már kissé ostobának és furcsán érezné magát, ha egyszer csak bevallaná, hogy nyulai most is itt vannak vele a táskájában, és annak ellenére sem hajlandó nem élőnek tekinteni őket, hogy minden logika, számítás és józan vélemény szerint nem azok.*
- Ne aggódj emiatt szerintem, én is eléggé hajlamos vagyok ilyesmire. Aki kicsit jobban ismer, biztosan tudna erről mesélni. *vallja be aztán, a dolgok túlbonyolításával kapcsolatban, de kicsit talán csak azért, hogy kerülje és terelje a nyulaknak a témáját, amit végül is csak magának köszönhet, hogy egyáltalán szóba jött.*
- Ó, több nevet is adtam nekik, de még mindig nem tudom biztosan, hogy melyik az, ami a legjobban illik hozzájuk. Vigyázni kell a névvel, mert egy életre meghatároz. *igyekszik aztán hirtelen kicsit kikerülni a választ Viel kérdésére. Igaz a kecskét könnyen el tudta nevezni, ami talán rácáfol szavaira, de mindaz a hóesés után tényleg egyszerűen csak úgy adta magát.
De mire nyulainak "igazi" és most használatos nevei szóba kerülnénk legnagyobb meglepetésére a tündérlány visszafordul.
Legszívesebben megállítaná, és őszinte aggodalommal néz utána, nem is véve észre, hogy ösztönösen is magához szorítja hátizsákját, amiben játéknyulai lapulnak még mindig, reményei szerint arra várva, hogy éjjel együtt alhassanak vele.*
- Nagyon várunk! *kiabál utána.* Siess utánunk! És vigyázz magadra, vagyis vigyázzatok magatokra!
*Arthenior ugyan nyilván nem ugyanaz a hely már, ahonnan nagy nehezen sikerült elmenekülniük, ő egy darabig mégis még minden bizonnyal úgy fog rá gondolni, mint egy helyre, amelyik bármelyik pillanatban lángolhat újra.
Mégis, sokkal kényelmetlenebbül érzi magát az eddig nagyon is kényelmesnek tűnő szekéren, most, hogy Viel hirtelen visszafordult.
Kérdő és bizonytalan tekintettel néz Laura, kíváncsian arra, hogy neki mi a véleménye. Igazából azonban nyilván csak akkor nyugodna meg, ha a másik lány megnyugtatná, és valami olyasmit mondana neki, hogy biztosan minden rendben lesz.*
//Újra úton//
*Miközben továbbra is egyre nagyobb megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy Arthenior városa immár messze elmarad mögöttük, próbálja magának elképzelni a várost, amiről Thim mesél neki és a többieknek.*
- Ó, akkor biztosan nagyon szép lehet. *állapítja meg kissé elmélázva.*
- Gondolom olyan lehet, mint hogyha nem irtották volna ki az erdőt csak azért, hogy várost építsenek. *mosolyodik el, mert láthatóan tetszik neki a gondolat.
Eszébe jut, hogy minden bizonnyal igaza volt Launak, amikor arról a vágyáról mesélt neki, hogy szeretne még nagyon sokat utazni, és látni a világból. Úgy tűnik, hogy a világ, ahová született tényleg túl nagy, változatos és csodálatos ahhoz, hogy a halandók egyetlen helyen éljenek le egy egész életet, mint mondjuk pont az ő népe, akik közül származik.
Ami őt illeti, leszámítva az édesanyjával megtett hosszabb-rövidebb, de mindenképpen kellemes utakat, még csak muszájból utazott eddig, már amennyiben mondjuk az Artheniorból való menekülés nevezhető utazásnak egyáltalán. Kedvtelésből azért teljesen más lehet.*
- Artheniorban minden más. *meséli feleslegesen, hiszen Thim nyilvánvalóan ebben a városban is ismerős, nem csak néhány napra ugrott be ide körülnézni.*
- Itt is van templomkert, meg szép tisztás a folyóparton túl, vagy a nagyobb házaknak egy kis kertje, de csak nekik. Mindenhol máshol, ahol házak vannak, ott igazából nincsen is semmi más, csak házak. Vagyis kő kövek hátán. Mi otthon csak oltárokat emeltünk kőből, amúgy fából építkeztünk, és a fák közé. Nem voltak utcák, meg terek, mint itt, mindenki oda húzta fel az otthonát, ahová éppen a kedve tartotta. Egy idegen nem is igazodna ki egykönnyen nálunk. Ennyiből szerintem az én egykori otthonom inkább a tiédhez hasonlíthat, mint Artheniorhoz. Ott nagyon idegen és furcsa is volt kicsit az egész. Mégis lenyűgözött először. De valahogy nyomasztott is egyben. *ismeri el, próbálva elfelejteni inkább kevesebb, mint több sikerrel minden emléket, amelyek a templomkerthez és a tisztáshoz kötik egyelőre úgy tűnik, hogy ellenállhatatlan erővel, hiszen éppen ő emlegette őket az imént is.
Még szerencse, hogy a Lau és Thim elvonják elvonják a figyelmét a szekérre való felszállás ötletével, valamint azzal, hogy fel is lesz segítve oda, amit természetesen nem utasít vissza.*
- Mondasz valamit. *mondja előtte mindenesetre Launak.* Túl sokat gyalogoltunk az elmúlt napokban, szerintem ennyi kényelmet megérdemlünk.
*Azt persze már csak gondolatban teszi hozzá, hogy egyébként is szívesebben nézi egy ló hátsóját, mint bármely más testrészét. Azzal legalább nem tud harapni és rúgni sem.
Thim szavai és Viel kérdése persze meglepik, bár előbbire hirtelen nem is tud mást mondani azon kívül, mint amit tényleg gondol.*
- Kedves vagy, köszönöm! Tényleg nagyon sokat foglalkoztam velük, és nagyon szeretem őket, de azért nekik is lehetne jobb. *jelenti ki mély meggyőződéssel. Azok után, hogy eddig nyulakról, és nem kifejezetten játéknyulakról beszélt, már kissé ostobának és furcsán érezné magát, ha egyszer csak bevallaná, hogy nyulai most is itt vannak vele a táskájában, és annak ellenére sem hajlandó nem élőnek tekinteni őket, hogy minden logika, számítás és józan vélemény szerint nem azok.*
- Ne aggódj emiatt szerintem, én is eléggé hajlamos vagyok ilyesmire. Aki kicsit jobban ismer, biztosan tudna erről mesélni. *vallja be aztán, a dolgok túlbonyolításával kapcsolatban, de kicsit talán csak azért, hogy kerülje és terelje a nyulaknak a témáját, amit végül is csak magának köszönhet, hogy egyáltalán szóba jött.*
- Ó, több nevet is adtam nekik, de még mindig nem tudom biztosan, hogy melyik az, ami a legjobban illik hozzájuk. Vigyázni kell a névvel, mert egy életre meghatároz. *igyekszik aztán hirtelen kicsit kikerülni a választ Viel kérdésére. Igaz a kecskét könnyen el tudta nevezni, ami talán rácáfol szavaira, de mindaz a hóesés után tényleg egyszerűen csak úgy adta magát.
De mire nyulainak "igazi" és most használatos nevei szóba kerülnénk legnagyobb meglepetésére a tündérlány visszafordul.
Legszívesebben megállítaná, és őszinte aggodalommal néz utána, nem is véve észre, hogy ösztönösen is magához szorítja hátizsákját, amiben játéknyulai lapulnak még mindig, reményei szerint arra várva, hogy éjjel együtt alhassanak vele.*
- Nagyon várunk! *kiabál utána.* Siess utánunk! És vigyázz magadra, vagyis vigyázzatok magatokra!
*Arthenior ugyan nyilván nem ugyanaz a hely már, ahonnan nagy nehezen sikerült elmenekülniük, ő egy darabig mégis még minden bizonnyal úgy fog rá gondolni, mint egy helyre, amelyik bármelyik pillanatban lángolhat újra.
Mégis, sokkal kényelmetlenebbül érzi magát az eddig nagyon is kényelmesnek tűnő szekéren, most, hogy Viel hirtelen visszafordult.
Kérdő és bizonytalan tekintettel néz Laura, kíváncsian arra, hogy neki mi a véleménye. Igazából azonban nyilván csak akkor nyugodna meg, ha a másik lány megnyugtatná, és valami olyasmit mondana neki, hogy biztosan minden rendben lesz.*
5094. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-04 21:45:40
Üzenet elküldve: 2019-05-04 21:45:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*A nőstény farkas ismét előre bandukol, szaglászik maga előtt az úton, Asheela elnéz a tábor irányába, az ott maradottakra gondol, halvány mosolyra kunkorodik a szája sarka.*
~ Mi lehet a mohos óriással, az ifjú íjásszal, a remetével és az ismeretlen nővérrel? Teysusra! Pyctáék is biztos visszaértek már, majd kiderül. ~
*Xonar megáll az út szélén, valami lyuknál a földben és nekilát kotorni.*
- Nem! Gyerünk tovább, hagyd azt a vakondok túrást. – *Asheela megsimítja a farkas hátát és haladnak tovább. A karavánutat, rendezett földek, metszett szőlőtőke sorok, és az erdő szegélyezi. Egy öreg tölgy mellett elhaladva rájuk csippant valaki. A fa egyik ágán egy kis veréb ül és nézi őket okos, kis fekete szemeivel.*
- Hát szia kisöreg! – *Szól oda a madárkának, mire a kis jószág ismét csipogva megélénkül. Asheela, Xonar sétálnak tovább, de a veréb szárnyra kapva szegődik a nyomukba. A furcsa trió, így közeledik Artheniorhoz, a falatlan, mágia ölelte városhoz.*
~ Mi lehet a mohos óriással, az ifjú íjásszal, a remetével és az ismeretlen nővérrel? Teysusra! Pyctáék is biztos visszaértek már, majd kiderül. ~
*Xonar megáll az út szélén, valami lyuknál a földben és nekilát kotorni.*
- Nem! Gyerünk tovább, hagyd azt a vakondok túrást. – *Asheela megsimítja a farkas hátát és haladnak tovább. A karavánutat, rendezett földek, metszett szőlőtőke sorok, és az erdő szegélyezi. Egy öreg tölgy mellett elhaladva rájuk csippant valaki. A fa egyik ágán egy kis veréb ül és nézi őket okos, kis fekete szemeivel.*
- Hát szia kisöreg! – *Szól oda a madárkának, mire a kis jószág ismét csipogva megélénkül. Asheela, Xonar sétálnak tovább, de a veréb szárnyra kapva szegődik a nyomukba. A furcsa trió, így közeledik Artheniorhoz, a falatlan, mágia ölelte városhoz.*
5093. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-04 15:52:13
Üzenet elküldve: 2019-05-04 15:52:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Láthatóan a tündér örül a meghívásnak, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal fogad. Vadvédben is mindig azzal gyanúsították, hogy mindenkit beenged az erődbe és mindenkit barátsággal fogad, akkor is, ha a látvány mást mutat. Persze nem állítja, hogy sohasem tévedett, de sok esetben a közvetlensége meghozta eredményét.
Most viszont nem Erdőmélye vadonjában laknak, hanem egy csendes, nyugodt folyóparton, ahol szívesen lát vendégeket. Vieljana kérdése előtt előbb értetlenül áll, aztán rájön, hogy biztosan ő mondott butaságot.*
- Lombházak és falu, bocsánat, biztosan rosszul mondtam. *Javítja szavait enyhe meghajlással kísérve.*
- Nem éreznénk jól magunkat falak mögött, a várost sem szívleljük, úgy a falakat sem. *Mosolyog bocsánatkérőeb és saját butaságán.*
- De lombházak lesznek. A lombok szintjén épített házak biztonságosabbak, hűvösebbek és ha már "lombevőknek" tartanak minket, miért cáfoljunk rá. *Persze csak tréfál, mosolyából, nevetéséből is látszik.*
- Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel. *Mondja a viszont-invitálás után. Árnyék és Xauzur ellentétén pedig jót mosolyog.*
- Xauzur otthon marad, vannak helyek, ahova nem mindig tanácsos magammal vinnem és amúgy is elég öntörvényű társ, ahogy mondod. *Simogatja meg az irbisz hátát, aki mintha tudná, hogy róla van szó, oldalt dőlve hemperedik a fűbe az elf mellett.*
- Semmi baj, nem történt semmi. *Mondja a bocsánatkérésre és Vieljana szavaira. Lombzöld tekintete a mellette fekvő irbiszre siklik, aki Árnyékkal ellentétben még élvezi is, hogy idegesítheti jelenlétével a hátas ebet.*
- Azt hiszem, a Fákban Lakó rendelte mellém, ezért is engedelmeskedik nekem. *Mondja eltűnődve. Mióta mellette van, sokszor érezte így és a templomi küldetés alatt pedig többször megesett, hogy haraggal fordult az irbisz a csuhás irányába, ha nem a küldetéssel törődött.*
- Lehet, hogy másképp már rég megevett volna. *Mosolyodik el és fordul vissza a tündér felé, nem is sejtve, mennyire egyre gondolnak.*
- Bárhogy is legyen, örülök, hogy mellettem van, mert remek társ, s ha egyszer mégis elhagy, hát örömmel gondolok majd vissza ezekre az időkre. *Mondja őszinte mosollyal.
Figyelmesen és komoly arccal hallgatja a tündér múltjának és jelenének lefestését, át tudja érezni, miről beszél. Pontosan tudja, min mehetett keresztül Vieljana, míg végre otthonra és barátokra lelt.*
- Mindig úgy gondoltam, a múlt megpróbáltatásai egy magasabb, jövőbeli célt szolgálnak, hisz általuk leszünk azok, akikké válunk és jutunk oda, ahova tartunk. *Mondja. Ahogy a tündér is, maga is halkabbra fogja a hangját.*
- Köszönöm, ha az Erdő Szíve úgy akarja. *Hajtja meg enyhén magát újra. Bár Vieljana talán nem hiszi, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egylényegű, neki nincs kétsége efelől.*
- Pedig mi sem különbözünk más fajoktól annyira. *Nevet fel halkan a tündér elmesélésére.*
- Megszületünk, szeretünk, felnövünk, megöregedünk és megtérünk, mint mindenki más. Legfeljebb jobban szeretjük a természetet, mint a városokat. *Teszi még hozzá.*
- Én is hallottam már ilyesmiről az illatunkkal kapcsolatban. *Vonja meg a vállát alig láthatóan, mosolyogva. Aenae is az illatáról mesélt neki egyszer, de ő nem igazán tudja ezt hova tenni. De elhiszi, ha mások mondják.*
- Ha nem lesz velem, majd kiderítjük. *Simít végig az irbisz oldalán.*
//Vieljana//
*Láthatóan a tündér örül a meghívásnak, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal fogad. Vadvédben is mindig azzal gyanúsították, hogy mindenkit beenged az erődbe és mindenkit barátsággal fogad, akkor is, ha a látvány mást mutat. Persze nem állítja, hogy sohasem tévedett, de sok esetben a közvetlensége meghozta eredményét.
Most viszont nem Erdőmélye vadonjában laknak, hanem egy csendes, nyugodt folyóparton, ahol szívesen lát vendégeket. Vieljana kérdése előtt előbb értetlenül áll, aztán rájön, hogy biztosan ő mondott butaságot.*
- Lombházak és falu, bocsánat, biztosan rosszul mondtam. *Javítja szavait enyhe meghajlással kísérve.*
- Nem éreznénk jól magunkat falak mögött, a várost sem szívleljük, úgy a falakat sem. *Mosolyog bocsánatkérőeb és saját butaságán.*
- De lombházak lesznek. A lombok szintjén épített házak biztonságosabbak, hűvösebbek és ha már "lombevőknek" tartanak minket, miért cáfoljunk rá. *Persze csak tréfál, mosolyából, nevetéséből is látszik.*
- Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel. *Mondja a viszont-invitálás után. Árnyék és Xauzur ellentétén pedig jót mosolyog.*
- Xauzur otthon marad, vannak helyek, ahova nem mindig tanácsos magammal vinnem és amúgy is elég öntörvényű társ, ahogy mondod. *Simogatja meg az irbisz hátát, aki mintha tudná, hogy róla van szó, oldalt dőlve hemperedik a fűbe az elf mellett.*
- Semmi baj, nem történt semmi. *Mondja a bocsánatkérésre és Vieljana szavaira. Lombzöld tekintete a mellette fekvő irbiszre siklik, aki Árnyékkal ellentétben még élvezi is, hogy idegesítheti jelenlétével a hátas ebet.*
- Azt hiszem, a Fákban Lakó rendelte mellém, ezért is engedelmeskedik nekem. *Mondja eltűnődve. Mióta mellette van, sokszor érezte így és a templomi küldetés alatt pedig többször megesett, hogy haraggal fordult az irbisz a csuhás irányába, ha nem a küldetéssel törődött.*
- Lehet, hogy másképp már rég megevett volna. *Mosolyodik el és fordul vissza a tündér felé, nem is sejtve, mennyire egyre gondolnak.*
- Bárhogy is legyen, örülök, hogy mellettem van, mert remek társ, s ha egyszer mégis elhagy, hát örömmel gondolok majd vissza ezekre az időkre. *Mondja őszinte mosollyal.
Figyelmesen és komoly arccal hallgatja a tündér múltjának és jelenének lefestését, át tudja érezni, miről beszél. Pontosan tudja, min mehetett keresztül Vieljana, míg végre otthonra és barátokra lelt.*
- Mindig úgy gondoltam, a múlt megpróbáltatásai egy magasabb, jövőbeli célt szolgálnak, hisz általuk leszünk azok, akikké válunk és jutunk oda, ahova tartunk. *Mondja. Ahogy a tündér is, maga is halkabbra fogja a hangját.*
- Köszönöm, ha az Erdő Szíve úgy akarja. *Hajtja meg enyhén magát újra. Bár Vieljana talán nem hiszi, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egylényegű, neki nincs kétsége efelől.*
- Pedig mi sem különbözünk más fajoktól annyira. *Nevet fel halkan a tündér elmesélésére.*
- Megszületünk, szeretünk, felnövünk, megöregedünk és megtérünk, mint mindenki más. Legfeljebb jobban szeretjük a természetet, mint a városokat. *Teszi még hozzá.*
- Én is hallottam már ilyesmiről az illatunkkal kapcsolatban. *Vonja meg a vállát alig láthatóan, mosolyogva. Aenae is az illatáról mesélt neki egyszer, de ő nem igazán tudja ezt hova tenni. De elhiszi, ha mások mondják.*
- Ha nem lesz velem, majd kiderítjük. *Simít végig az irbisz oldalán.*
5092. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-03 23:52:20
Üzenet elküldve: 2019-05-03 23:52:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel már a puszta gondolatra, hogy éppen meghívták látogatóba, széles mosollyal kezd fészkelődni, és Árnyékra pillant, mintegy megerősítésül, hogy neki is úgy tetszik-e az ötlet. Persze lehetne Vielt meggondolatlannak nevezni, hogy csak úgy a semmiből vállalkozna ilyesmire, de a hittel kapcsolatos közös vonásaik miatt jóval bizalmasabban kezeli ezt a kérdést, mint egyébként egy „vadidegennel” tenné.*
- Fal? Lombházak? *Kérdezi csodálkozva, mert valami regényes, faházakkal teli telep rajzolódik ki a szeme előtt, és ez egyszerre különös és mégis érdekes a számára – a lány imádja a magas helyeket. Annyira elbámul, hogy el is felejti megköszönni az invitálást.* Köszönöm a meghívást, biztosan nagyon tetszene! Én is nagyon szívesen látlak téged a birtokunkon. *A lány röviden elmagyarázza, megmutatja, hogy melyik út vezet a kis házhoz, de nem nehéz eltalálni, tényleg nincs innen messze.* Azt hiszem, a többiek nevében is beszélhetek, nagyon vendégszerető társaság. Egyedül Árnyéknak lennének fenntartásai, és neki is csak Xauzur miatt. *Vallja be kissé pironkodva, mert fogalma sincs, hogyan tudja majd lebeszélni róla a hátas ebet, hogy megpróbálja megkergetni Pycta társát. Már így is egy hajszálon függ a dolog, hogy nem pattan fel, és csahol rá tovább. Azonban Vielt ehelyett jobban érdekli, amit Pycta Xauzurról mesél.*
- Nagyon hűséges hozzád, pedig azt beszélik, a macskafélék a kutyákkal ellentétben éppen öntörvényű fajták. *Mondja ki Viel csodálkozva, de egy kicsit elszégyelli magát a szavaiért, mert nem akarja megsérteni Xauzurt, olyan méltóságteljes, még akkor is, ha Pycta éppen úgy simogatja, mintha csak egy háziállat volna.* Bocsáss meg. Végtére is könnyen lehet, hogy Xauzur makacssága éppen abban merül ki, hogy hozzád ragaszkodik. Különleges kapcsolat, igazán érdekes!
*Vielnek már az is furcsa, hogy a ragadozó nem akarja megenni Pyctát, a többi már csak hab a tortán.*
- Egyáltalán nem volt tolakodó, sőt! *Feleli a lány, hiszen végig igazat mondott, tényleg nem folytatnak társaival semmi olyan tevékenységet, ami említésre méltó volna. Legalább is ő nem tud róla, hogy egyelőre bárkinek náluk ilyen terve lenne.*
- Talán ez az otthon fogalma, nem igaz? *Szemében kis meghatottság csillog.* Mióta elhagytam az otthonomat – ahol születtem –, nem éreztem magam jól másutt. Sok helyen jártam, de csak szomorúságot tapasztaltam. *Hangját kicsit halkabbra fogja, mintha csak valamiféle imát mondana, s közben a távolba réved a tekintete, szinte üresen.* Láttam, ahogy a föld felrepedt Artheniorban, hallottam sok fájdalmat és szenvedést. A boldogságot kerestem, és nem gondoltam volna, hogy egy kis csoportban, csak úgy elvétve megtalálom, igazi barátokra lelek. *Újra felocsúdik, Pyctára mosolyog, de a szemében egy könnycsepp gördül le.* Hálás vagyok Eeyrnek azért, amit kaptam. Remélem, benneteket is ugyanúgy megajándékoz az otthon boldogságával, ahogy minket.
*Viel nem gúnyolódásból, sokkal inkább őszinte csodálatból mondja, amit mond.*
- Tudod, az elfek és a tündérek népében sok a közös, de édesanyám mindig azt mondta róluk, amit most én az imént. Meséket hallgattunk az elfekről, kis rigmusokat mondtunk rólatok, és bevallom, hogy ez egész életemre így maradt. *Nevet magán a tündér, és megveregeti a kutya hátát.* Árnyék is nagyon szereti őket, valami illatot érez az elfeken, amit máson nem. Sajnos nem láthatod, valószínűleg Xauzur illata miatt, de általában nagyon szívesen szaglászik.
*Árnyék szolid közömbösséggel néz Pyctára, mint aki már vonakodva is, de tudomásul vette, hogy most nem szabad rosszalkodnia, de többet nem tesz az elf-tündér barátság elmélyítéséért.*
//Pycta//
*Viel már a puszta gondolatra, hogy éppen meghívták látogatóba, széles mosollyal kezd fészkelődni, és Árnyékra pillant, mintegy megerősítésül, hogy neki is úgy tetszik-e az ötlet. Persze lehetne Vielt meggondolatlannak nevezni, hogy csak úgy a semmiből vállalkozna ilyesmire, de a hittel kapcsolatos közös vonásaik miatt jóval bizalmasabban kezeli ezt a kérdést, mint egyébként egy „vadidegennel” tenné.*
- Fal? Lombházak? *Kérdezi csodálkozva, mert valami regényes, faházakkal teli telep rajzolódik ki a szeme előtt, és ez egyszerre különös és mégis érdekes a számára – a lány imádja a magas helyeket. Annyira elbámul, hogy el is felejti megköszönni az invitálást.* Köszönöm a meghívást, biztosan nagyon tetszene! Én is nagyon szívesen látlak téged a birtokunkon. *A lány röviden elmagyarázza, megmutatja, hogy melyik út vezet a kis házhoz, de nem nehéz eltalálni, tényleg nincs innen messze.* Azt hiszem, a többiek nevében is beszélhetek, nagyon vendégszerető társaság. Egyedül Árnyéknak lennének fenntartásai, és neki is csak Xauzur miatt. *Vallja be kissé pironkodva, mert fogalma sincs, hogyan tudja majd lebeszélni róla a hátas ebet, hogy megpróbálja megkergetni Pycta társát. Már így is egy hajszálon függ a dolog, hogy nem pattan fel, és csahol rá tovább. Azonban Vielt ehelyett jobban érdekli, amit Pycta Xauzurról mesél.*
- Nagyon hűséges hozzád, pedig azt beszélik, a macskafélék a kutyákkal ellentétben éppen öntörvényű fajták. *Mondja ki Viel csodálkozva, de egy kicsit elszégyelli magát a szavaiért, mert nem akarja megsérteni Xauzurt, olyan méltóságteljes, még akkor is, ha Pycta éppen úgy simogatja, mintha csak egy háziállat volna.* Bocsáss meg. Végtére is könnyen lehet, hogy Xauzur makacssága éppen abban merül ki, hogy hozzád ragaszkodik. Különleges kapcsolat, igazán érdekes!
*Vielnek már az is furcsa, hogy a ragadozó nem akarja megenni Pyctát, a többi már csak hab a tortán.*
- Egyáltalán nem volt tolakodó, sőt! *Feleli a lány, hiszen végig igazat mondott, tényleg nem folytatnak társaival semmi olyan tevékenységet, ami említésre méltó volna. Legalább is ő nem tud róla, hogy egyelőre bárkinek náluk ilyen terve lenne.*
- Talán ez az otthon fogalma, nem igaz? *Szemében kis meghatottság csillog.* Mióta elhagytam az otthonomat – ahol születtem –, nem éreztem magam jól másutt. Sok helyen jártam, de csak szomorúságot tapasztaltam. *Hangját kicsit halkabbra fogja, mintha csak valamiféle imát mondana, s közben a távolba réved a tekintete, szinte üresen.* Láttam, ahogy a föld felrepedt Artheniorban, hallottam sok fájdalmat és szenvedést. A boldogságot kerestem, és nem gondoltam volna, hogy egy kis csoportban, csak úgy elvétve megtalálom, igazi barátokra lelek. *Újra felocsúdik, Pyctára mosolyog, de a szemében egy könnycsepp gördül le.* Hálás vagyok Eeyrnek azért, amit kaptam. Remélem, benneteket is ugyanúgy megajándékoz az otthon boldogságával, ahogy minket.
*Viel nem gúnyolódásból, sokkal inkább őszinte csodálatból mondja, amit mond.*
- Tudod, az elfek és a tündérek népében sok a közös, de édesanyám mindig azt mondta róluk, amit most én az imént. Meséket hallgattunk az elfekről, kis rigmusokat mondtunk rólatok, és bevallom, hogy ez egész életemre így maradt. *Nevet magán a tündér, és megveregeti a kutya hátát.* Árnyék is nagyon szereti őket, valami illatot érez az elfeken, amit máson nem. Sajnos nem láthatod, valószínűleg Xauzur illata miatt, de általában nagyon szívesen szaglászik.
*Árnyék szolid közömbösséggel néz Pyctára, mint aki már vonakodva is, de tudomásul vette, hogy most nem szabad rosszalkodnia, de többet nem tesz az elf-tündér barátság elmélyítéséért.*
5091. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-03 23:10:06
Üzenet elküldve: 2019-05-03 23:10:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Umon motozására, felemeli fejét a tűz mellől, ahova éppen elhelyezkedett, hogy hunyjon néhány órát. Hanlorenhez intézett szavaiból nem ért minden szót, de elf fülei a lányeget azért felfogják. Haloványan elmosolyodik, főleg a kedves hangszínen. Megkedvelte az elf lányt, nincs kétsége felőle, de azt nem érti, miért megy el hát megint.
Denzackhoz intézett szavaira rándul Lyz ajka keserűen, de ezt remélhetőleg senki nem látja, hisz csak egy pillanat. Aztán visszafekszik, és alszik reggelig.
Szerencsére hamar összeszedi magát, s immár gyalog követi az elf lányt. Sem Monsotornak nincs hátasa, sem pedig Hanlorennek, így ő maga sem száll a minx hátára. Mellette sétál, menet közben néha oldalra pillant, főleg, mikor olyan közel sétál hozzá az agancsos, hogy összeérnek. Az este még nem merészkedett olyan közel, hozzá, hogy akár a hűvös estétől is védje az elf lányt, de úgy tűnik, minden napra jut valami kedves mozzanat az állat részéről. Lyz meglátása szerint még ő is szokja "választottját". Minden mozzanatkor, amikor a minx olyan közel sétál, ujjait gyengéden fúrja annak szőrébe. Hiányzik neki Boyta, de úgy hiszi a minx bár helyébe nem léphet, egy saját külön helyet kivívhat magának. Azt észre sem veszi, ahogyan azt a helyet, már régen megszerezte magának az állat pusztán azzal, hogy vad létére mellé szegődött.
Hanloren olyan természetes könnyedséggel halad előttük, mint ha minden nap ezt az utat járná be.*
- Remélem, hogy örül majd *mosolyodik, amikor Pyctáról beszél. Mintha száz év telt volna el, mióta utoljára látták egymást. Lelki szemei előtt még mindig a hosszú ezüst hajú darócruhás férfi áll, aki szinte kibillenthetetlen békével éli napjait. Csak a legutolsó találkozás sikerült felemásra Lyz érzései szerint. Fájdalmai voltak az elfnek és ő nem tudott neki segíteni. A béke valahol megborult, de nem tudja, hogy hol. Illetve tudni véli. Csak reméli, hogy azóta nem lett nehezebb a teher, vagy az elf lett erősebb, s már nem gyötri úgy, mint akkor.
Csilingelő nevetés zökkenti ki a sötét éjjeli találkozó emlékképei közül. Egy pillanatra újra látta azt a pillanatot, amikor hárman ülnek a tűz körül.*
- Erdei elfek, erdei elfe... *ismétli fejcsóválva, bár minden szavával egyet ért.
Lépteit ő maga is megszaporázza, amikor Han gyorsít, nem kell kétszer mondani. Egészen addig, míg szeme elé nem tárul a tábor. Megtorpan. Mellette a minx is hasonlóan tesz. Lassabb léptekkel halad, pedig sietni szeretne, de a szorgos hangya módjára építkező elfek, és az egész tábor zsongása megtölti érzékeit. Igyekszik befogadni, de ennél szívmelengetőbbet régen érzett. Szemei csillognak, ahogy az erdei otthon minden szegletét igyekszik befogadni.
Mellette a minx, mint egy árnyék a nyomában van, és ezt nem is bánja, mert ha Pycta valóban itt van, akkor Xauzur sem lehet messze.
Látja, hogy Han egy elfhez lép, de Lyz nem ismeri meg azonnal. Illetve olyan érzése van, hogy ismeri és mégsem. Fürkésző pillantással nézi a párost, s aztán inkább a felnyírt hajú elfet. Összevont szigorú pillantása oldódik, ő maga pedig lassú léptekkel indul el mégis feléjük. Ahogy közeledik, egyre biztosabb benne, hogy valóban Pyctát látja maga előtt. Mosolyt csal arcára a viszontlátás öröme, s ahogy halad, kezeit köszöntésre nyújtja a szerzetes felé.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Umon motozására, felemeli fejét a tűz mellől, ahova éppen elhelyezkedett, hogy hunyjon néhány órát. Hanlorenhez intézett szavaiból nem ért minden szót, de elf fülei a lányeget azért felfogják. Haloványan elmosolyodik, főleg a kedves hangszínen. Megkedvelte az elf lányt, nincs kétsége felőle, de azt nem érti, miért megy el hát megint.
Denzackhoz intézett szavaira rándul Lyz ajka keserűen, de ezt remélhetőleg senki nem látja, hisz csak egy pillanat. Aztán visszafekszik, és alszik reggelig.
Szerencsére hamar összeszedi magát, s immár gyalog követi az elf lányt. Sem Monsotornak nincs hátasa, sem pedig Hanlorennek, így ő maga sem száll a minx hátára. Mellette sétál, menet közben néha oldalra pillant, főleg, mikor olyan közel sétál hozzá az agancsos, hogy összeérnek. Az este még nem merészkedett olyan közel, hozzá, hogy akár a hűvös estétől is védje az elf lányt, de úgy tűnik, minden napra jut valami kedves mozzanat az állat részéről. Lyz meglátása szerint még ő is szokja "választottját". Minden mozzanatkor, amikor a minx olyan közel sétál, ujjait gyengéden fúrja annak szőrébe. Hiányzik neki Boyta, de úgy hiszi a minx bár helyébe nem léphet, egy saját külön helyet kivívhat magának. Azt észre sem veszi, ahogyan azt a helyet, már régen megszerezte magának az állat pusztán azzal, hogy vad létére mellé szegődött.
Hanloren olyan természetes könnyedséggel halad előttük, mint ha minden nap ezt az utat járná be.*
- Remélem, hogy örül majd *mosolyodik, amikor Pyctáról beszél. Mintha száz év telt volna el, mióta utoljára látták egymást. Lelki szemei előtt még mindig a hosszú ezüst hajú darócruhás férfi áll, aki szinte kibillenthetetlen békével éli napjait. Csak a legutolsó találkozás sikerült felemásra Lyz érzései szerint. Fájdalmai voltak az elfnek és ő nem tudott neki segíteni. A béke valahol megborult, de nem tudja, hogy hol. Illetve tudni véli. Csak reméli, hogy azóta nem lett nehezebb a teher, vagy az elf lett erősebb, s már nem gyötri úgy, mint akkor.
Csilingelő nevetés zökkenti ki a sötét éjjeli találkozó emlékképei közül. Egy pillanatra újra látta azt a pillanatot, amikor hárman ülnek a tűz körül.*
- Erdei elfek, erdei elfe... *ismétli fejcsóválva, bár minden szavával egyet ért.
Lépteit ő maga is megszaporázza, amikor Han gyorsít, nem kell kétszer mondani. Egészen addig, míg szeme elé nem tárul a tábor. Megtorpan. Mellette a minx is hasonlóan tesz. Lassabb léptekkel halad, pedig sietni szeretne, de a szorgos hangya módjára építkező elfek, és az egész tábor zsongása megtölti érzékeit. Igyekszik befogadni, de ennél szívmelengetőbbet régen érzett. Szemei csillognak, ahogy az erdei otthon minden szegletét igyekszik befogadni.
Mellette a minx, mint egy árnyék a nyomában van, és ezt nem is bánja, mert ha Pycta valóban itt van, akkor Xauzur sem lehet messze.
Látja, hogy Han egy elfhez lép, de Lyz nem ismeri meg azonnal. Illetve olyan érzése van, hogy ismeri és mégsem. Fürkésző pillantással nézi a párost, s aztán inkább a felnyírt hajú elfet. Összevont szigorú pillantása oldódik, ő maga pedig lassú léptekkel indul el mégis feléjük. Ahogy közeledik, egyre biztosabb benne, hogy valóban Pyctát látja maga előtt. Mosolyt csal arcára a viszontlátás öröme, s ahogy halad, kezeit köszöntésre nyújtja a szerzetes felé.*
5090. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-03 20:11:22
Üzenet elküldve: 2019-05-03 20:11:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Csendben ébredezik, még valahol ott lappang benne a keserűség, amit Umon távozása váltott ki belőle. Azt gondolta, tán visszavezetheti a férfit a magány útjáról, hogy ott lehessen közöttük, hogy megtalálhassa a fényt... Kedve lett volna a férfi után kiáltani, de csak ökölbe szorított kezekkel állt sután csodálkozva, mint aki nem érti. Pedig érti, nagyon is érti.
Bárhogy is, mosolyt erőltet arcára és a vándorok felé fordul, miközben felül.*
-Jó reggelt! Ha készen álltok, indulhatunk vissza a táborba. Néhány órába beletelik, de ha ilyen korán indulunk, jóval dél előtt megérkezünk.
*Ha mindnyájan ettek, a tüzet eloltották a parazsat és a hamut szétsodorták, bevárva a hármast mutatja az utat a tábor felé. Át erdőn és mezőn, át ott, hol út nem segíti lábuk, át a patakon és bokron.*
-Pycta örülni fog nektek.
*Mosolyog hátra válla felett Lyzékre.*
-Neki otthona az erdő és családja a népe. Erdei elfek erdei elfe.
*Nevet fel csilingelve, majd átszökell egy kidőlt törzs felett.*
-Sok mesélnivalótok lesz egymásnak. Talán túl sok is... És a történetek zöme sötét.
*Húzza el a száját, de a közeledő zsivajra hamar felkapja a fejét.*
-Erre.
*Szaporázza meg lépteit, hogy rövid úton kibukkanjanak a zöldellő tisztáson. A sátrakkal tarkított réten jó néhányan tesznek-vesznek épp, ki kerítést szögel épp a jószágoknak, ki vizet hord.
Hamar kiszúrja a ténykedő szerzetest is az elfek sűrűjében, még egyszer biztatóan hátramosolyog válla felett, majd Pyctához lép.*
-Három vándor és egy fa.
*Pillant hátra, ahol Lyzendráék állnak. Umonról most nem ejt szót, hagyja, hogy a viszontlátás öröme háborítatlan maradjon.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Csendben ébredezik, még valahol ott lappang benne a keserűség, amit Umon távozása váltott ki belőle. Azt gondolta, tán visszavezetheti a férfit a magány útjáról, hogy ott lehessen közöttük, hogy megtalálhassa a fényt... Kedve lett volna a férfi után kiáltani, de csak ökölbe szorított kezekkel állt sután csodálkozva, mint aki nem érti. Pedig érti, nagyon is érti.
Bárhogy is, mosolyt erőltet arcára és a vándorok felé fordul, miközben felül.*
-Jó reggelt! Ha készen álltok, indulhatunk vissza a táborba. Néhány órába beletelik, de ha ilyen korán indulunk, jóval dél előtt megérkezünk.
*Ha mindnyájan ettek, a tüzet eloltották a parazsat és a hamut szétsodorták, bevárva a hármast mutatja az utat a tábor felé. Át erdőn és mezőn, át ott, hol út nem segíti lábuk, át a patakon és bokron.*
-Pycta örülni fog nektek.
*Mosolyog hátra válla felett Lyzékre.*
-Neki otthona az erdő és családja a népe. Erdei elfek erdei elfe.
*Nevet fel csilingelve, majd átszökell egy kidőlt törzs felett.*
-Sok mesélnivalótok lesz egymásnak. Talán túl sok is... És a történetek zöme sötét.
*Húzza el a száját, de a közeledő zsivajra hamar felkapja a fejét.*
-Erre.
*Szaporázza meg lépteit, hogy rövid úton kibukkanjanak a zöldellő tisztáson. A sátrakkal tarkított réten jó néhányan tesznek-vesznek épp, ki kerítést szögel épp a jószágoknak, ki vizet hord.
Hamar kiszúrja a ténykedő szerzetest is az elfek sűrűjében, még egyszer biztatóan hátramosolyog válla felett, majd Pyctához lép.*
-Három vándor és egy fa.
*Pillant hátra, ahol Lyzendráék állnak. Umonról most nem ejt szót, hagyja, hogy a viszontlátás öröme háborítatlan maradjon.*
5089. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-03 18:52:07
Üzenet elküldve: 2019-05-03 18:52:07
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél - távozás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Olykor a társaságra, olykor pedig a tűzre emeli a fejét, a minxet többször is megcsodálja, de csak halvány mosoly bujkál ajka szegletében. Jól érzi magát, szinte sajnálja, hogy mennie kell. Hanra tekintve, nem kerüli el figyelmét a lány merengő hangszíne, mintha soha nem látott borzalmakról suttogna a lehetelt ajkairól. Nem szánja a lányt, megbirkózik vele, erős, akár az éger, mit vihar tépáz olykor, váratlan pillanatokban.*
- Szóval ő talált téged. *Sóhajt fel csendesen Lyzendrára tekintve, majd az állatra, mit talán nem is lehet igazán állatnak hívni, hiszen azok közül is a legnemesebbik fajtából való. Fogalma sincs, hogy miképp fognak kijönni, vélhetően sehogy. Umon elől a fény menekül, s árnyékba bújik, ez már vélheteőn nem fog változni. A volt szerzetes a sötétet is kerüli már, így választás híján kénytelen saját magára és az elemekre hagyatkozni. ~ Kezdetnek megteszi a szél. ~ Hunyja le a szemét, s fordítja arcát a hirtelen támadt légáramlatba, mely összevorzolja haját. Mire kinyitja, immár a csete fa sorsáról regélnek, Umon közben arra gondol, légyen bármekkora is, neki mindig csemetefa marad, melyet annak idején gondozott, s az apró fény, mely soha nem volt képes kifejlődni szívében. Elfogadta, nem bánja. Monsotor csupán egy mondatot fűz hozzá, de talán elegendő is ennyi, hisz kimondja az örök igazságot.*
- S talán Eeyr, Sa'Thereth, Teysus pedig mind, mi vagyunk. *Sóhajt fel csendesen. Az őrködés felosztásába nem szól bele, az elf lány reszortja, neki úgyis más tervei vannak, mely nem pihenésről szól. Amint mindenki elhelyezkedik, Hanlorenhez közelít, s lehajolva súgja fülébe:*
- Nemsokára találkozunk, Fény királynője, vezesd haza őket kérlek. *Apró érintés a vállon, hogy gynegéd nyomot hagyjon, majd lassan feláll, s az őrködő Jayzion mellett elsétálva, hátára kapja szablyáját, hosszú tőrének tokját meghúzza.*
- Vigyázz rájuk, Denzack! Vigyázz rájuk, s hamarosan újból találkozunk. *Kacsint rá, aztán egy sóhajtás után iramodik el, hogy lendületes léptekkel vesse bele magát a sűrűbe. Nem gondolkodik közben, egy célja van, melyet mindig is tervezett. Ha az istenek elfordultak tőle, hát marad a földi valóság, s a kézzelfogható dolgok, Umon ereje és akarata. Jó szívvel gondol Lyzre és csapatára, kik végre megérkeztek, ebbéli feladatát teljesítette. Jelzőtüzet gyújtott, s megvárta a lányt az elhagyott tanyánál.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Olykor a társaságra, olykor pedig a tűzre emeli a fejét, a minxet többször is megcsodálja, de csak halvány mosoly bujkál ajka szegletében. Jól érzi magát, szinte sajnálja, hogy mennie kell. Hanra tekintve, nem kerüli el figyelmét a lány merengő hangszíne, mintha soha nem látott borzalmakról suttogna a lehetelt ajkairól. Nem szánja a lányt, megbirkózik vele, erős, akár az éger, mit vihar tépáz olykor, váratlan pillanatokban.*
- Szóval ő talált téged. *Sóhajt fel csendesen Lyzendrára tekintve, majd az állatra, mit talán nem is lehet igazán állatnak hívni, hiszen azok közül is a legnemesebbik fajtából való. Fogalma sincs, hogy miképp fognak kijönni, vélhetően sehogy. Umon elől a fény menekül, s árnyékba bújik, ez már vélheteőn nem fog változni. A volt szerzetes a sötétet is kerüli már, így választás híján kénytelen saját magára és az elemekre hagyatkozni. ~ Kezdetnek megteszi a szél. ~ Hunyja le a szemét, s fordítja arcát a hirtelen támadt légáramlatba, mely összevorzolja haját. Mire kinyitja, immár a csete fa sorsáról regélnek, Umon közben arra gondol, légyen bármekkora is, neki mindig csemetefa marad, melyet annak idején gondozott, s az apró fény, mely soha nem volt képes kifejlődni szívében. Elfogadta, nem bánja. Monsotor csupán egy mondatot fűz hozzá, de talán elegendő is ennyi, hisz kimondja az örök igazságot.*
- S talán Eeyr, Sa'Thereth, Teysus pedig mind, mi vagyunk. *Sóhajt fel csendesen. Az őrködés felosztásába nem szól bele, az elf lány reszortja, neki úgyis más tervei vannak, mely nem pihenésről szól. Amint mindenki elhelyezkedik, Hanlorenhez közelít, s lehajolva súgja fülébe:*
- Nemsokára találkozunk, Fény királynője, vezesd haza őket kérlek. *Apró érintés a vállon, hogy gynegéd nyomot hagyjon, majd lassan feláll, s az őrködő Jayzion mellett elsétálva, hátára kapja szablyáját, hosszú tőrének tokját meghúzza.*
- Vigyázz rájuk, Denzack! Vigyázz rájuk, s hamarosan újból találkozunk. *Kacsint rá, aztán egy sóhajtás után iramodik el, hogy lendületes léptekkel vesse bele magát a sűrűbe. Nem gondolkodik közben, egy célja van, melyet mindig is tervezett. Ha az istenek elfordultak tőle, hát marad a földi valóság, s a kézzelfogható dolgok, Umon ereje és akarata. Jó szívvel gondol Lyzre és csapatára, kik végre megérkeztek, ebbéli feladatát teljesítette. Jelzőtüzet gyújtott, s megvárta a lányt az elhagyott tanyánál.*
5088. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-03 16:42:30
Üzenet elküldve: 2019-05-03 16:42:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Újra úton//
*Viel nem tud Lihanechről túl sok mindent, éppen csak hallomásból ismeri a várost, ezért érdeklődve fülel, és Hópehely neve is lefoglalja egy kissé, mivel széles mosolya elárulja, hogy neki ugyanúgy rengeteget jelentett a különleges hóesés, ahogy Luninak.*
- Biztosan később is emlékezni fogunk arra a szép hóesésre. Ha mást nem, akkor mindenképpen, amikor Hópehelyre nézünk!
*Viel elgondolkodva néz Lunira. Senkit sem ismer még itt igazán, de abból, amit a fél-elf lány elmesélt eddig magáról, nagyon érdekesnek tűnik az alapvetően zárkózott személyisége. Arra jut, hogy nagyon kíváncsi lenne a történetére, hiszen annyi megpróbáltatást kellett kiállnia, míg idáig eljutott. A társaság többi tagjához hasonlóan ő is megérdemli a szeretetet és békét.*
- És a nyuszikat hogy hívták? *Kérdezi a tündérlány Thim megjegyzésén szélesen mosolyogva, múlt időt használva. Ő nem tudja, hogy Luni táskájában lapulnak azok a bizonyos nyuszik, csak, hogy nincs nyuszija – egyből arra gondol, hogy ez már régen történt, és a feltételezhetően valódi nyuszik már nem élnek.
Lau eközben felajánlja nekik, hogy a szekéren utazzanak, és már Viel éppen azon töpreng, hogyan tudná erről meggyőzni hűséges hátasát, amikor az új otthon kerül szóba, de hirtelen Viel meglepetten megtorpan. Hogy ez kiment a fejéből! Mindenre figyel, csak arra nem, amire kell.*
- Ne haragudjatok, de vissza kell fordulnom egy kicsit. *Mondja a többieknek.* Elfelejtettem valamit, ami nagyon fontos lenne. Ti menjetek csak nyugodtan, hamarosan találkozunk! Árnyék megvéd majd az úton, nem lesz baj. *Biztosítja őket, de Viel már korábban is rengeteg időt töltött a városban. A legnagyobb baja eddig az volt, hogy a tömeg könnyen elgázolta, de most emiatt se aggódik, a kutyával együtt már előbb kikerülik őket a járókelők.*
- Igyekezzünk, Árnyék, hogy visszaérjünk vacsorára, jó? *Kérdezi az állattól.*
//Újra úton//
*Viel nem tud Lihanechről túl sok mindent, éppen csak hallomásból ismeri a várost, ezért érdeklődve fülel, és Hópehely neve is lefoglalja egy kissé, mivel széles mosolya elárulja, hogy neki ugyanúgy rengeteget jelentett a különleges hóesés, ahogy Luninak.*
- Biztosan később is emlékezni fogunk arra a szép hóesésre. Ha mást nem, akkor mindenképpen, amikor Hópehelyre nézünk!
*Viel elgondolkodva néz Lunira. Senkit sem ismer még itt igazán, de abból, amit a fél-elf lány elmesélt eddig magáról, nagyon érdekesnek tűnik az alapvetően zárkózott személyisége. Arra jut, hogy nagyon kíváncsi lenne a történetére, hiszen annyi megpróbáltatást kellett kiállnia, míg idáig eljutott. A társaság többi tagjához hasonlóan ő is megérdemli a szeretetet és békét.*
- És a nyuszikat hogy hívták? *Kérdezi a tündérlány Thim megjegyzésén szélesen mosolyogva, múlt időt használva. Ő nem tudja, hogy Luni táskájában lapulnak azok a bizonyos nyuszik, csak, hogy nincs nyuszija – egyből arra gondol, hogy ez már régen történt, és a feltételezhetően valódi nyuszik már nem élnek.
Lau eközben felajánlja nekik, hogy a szekéren utazzanak, és már Viel éppen azon töpreng, hogyan tudná erről meggyőzni hűséges hátasát, amikor az új otthon kerül szóba, de hirtelen Viel meglepetten megtorpan. Hogy ez kiment a fejéből! Mindenre figyel, csak arra nem, amire kell.*
- Ne haragudjatok, de vissza kell fordulnom egy kicsit. *Mondja a többieknek.* Elfelejtettem valamit, ami nagyon fontos lenne. Ti menjetek csak nyugodtan, hamarosan találkozunk! Árnyék megvéd majd az úton, nem lesz baj. *Biztosítja őket, de Viel már korábban is rengeteg időt töltött a városban. A legnagyobb baja eddig az volt, hogy a tömeg könnyen elgázolta, de most emiatt se aggódik, a kutyával együtt már előbb kikerülik őket a járókelők.*
- Igyekezzünk, Árnyék, hogy visszaérjünk vacsorára, jó? *Kérdezi az állattól.*
5087. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-02 21:47:29
Üzenet elküldve: 2019-05-02 21:47:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*A beszélgetést hallgatva felfigyel arra, amit Hanloren és Lyzendra mondanak a sötétségről, hogy valószínűleg a rothadó állat sereghez közé lehet annak a bizonyos Sötétség istenhez. Az erdőmélyi harcban sejtése volt arról, hogy hármukat Eeyr segítette a harcban. Hanloren felé fordítja fejét arra a pillanatra, amíg hozzá szól.*
-Az a megérzésem, hogy az Erdő szelleme, és az Úrnő akit említesz, mindkettő Eeyr.
*Ezután a fát figyeli a szerzetes, egész ideáig ezért a fáért harcoltak, ezek szerint fontos a fa. A többit, hogy a sötétség miért akar Lihanechbe menni és hogy a nyugati útnak mi köze hozzá, de ha ezt a fa elcipelésével megoldják, akkor semmi gond nincs. A hosszúéletű vadásznő elmondja, hogy az őrködők mikor fognak vigyázni a fára, amire az óriás csak bólint egyet. Mikor mindenki elszenderedik, Monsotor is nyugovóra tér. Az égimeszelőt elnyomja az álom, és csak akkor kel fel, mikor a mélységi felébreszti őt. A szerzetesnek a hat óra alvás több, mint elég ahhoz, hogy képes legyen ellátni most és a következő órákban ellátni az előtte álló feladatot. Monsotor figyeli a tábort, a fát és a környezetét. Körbejár párszor a tábor körül felmérve a területet.*
//Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Monsotor, mióta a mélységi felkeltette az őrködés végett, nem is aludt, de ez számára nem jelent gondot. Az óriás, mikor a nap felkel, az eget figyeli. Olyan idillinek érzi az egész helyzetet most. Az ébredőkhöz az óriás halkan szól.*
-Jó reggelt!
*A többiekhez csatlakozva elfogyasztja a reggelijét, utána már csak arra vár, hogy megtudja, hogy mi lesz a teendője.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*A beszélgetést hallgatva felfigyel arra, amit Hanloren és Lyzendra mondanak a sötétségről, hogy valószínűleg a rothadó állat sereghez közé lehet annak a bizonyos Sötétség istenhez. Az erdőmélyi harcban sejtése volt arról, hogy hármukat Eeyr segítette a harcban. Hanloren felé fordítja fejét arra a pillanatra, amíg hozzá szól.*
-Az a megérzésem, hogy az Erdő szelleme, és az Úrnő akit említesz, mindkettő Eeyr.
*Ezután a fát figyeli a szerzetes, egész ideáig ezért a fáért harcoltak, ezek szerint fontos a fa. A többit, hogy a sötétség miért akar Lihanechbe menni és hogy a nyugati útnak mi köze hozzá, de ha ezt a fa elcipelésével megoldják, akkor semmi gond nincs. A hosszúéletű vadásznő elmondja, hogy az őrködők mikor fognak vigyázni a fára, amire az óriás csak bólint egyet. Mikor mindenki elszenderedik, Monsotor is nyugovóra tér. Az égimeszelőt elnyomja az álom, és csak akkor kel fel, mikor a mélységi felébreszti őt. A szerzetesnek a hat óra alvás több, mint elég ahhoz, hogy képes legyen ellátni most és a következő órákban ellátni az előtte álló feladatot. Monsotor figyeli a tábort, a fát és a környezetét. Körbejár párszor a tábor körül felmérve a területet.*
//Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Monsotor, mióta a mélységi felkeltette az őrködés végett, nem is aludt, de ez számára nem jelent gondot. Az óriás, mikor a nap felkel, az eget figyeli. Olyan idillinek érzi az egész helyzetet most. Az ébredőkhöz az óriás halkan szól.*
-Jó reggelt!
*A többiekhez csatlakozva elfogyasztja a reggelijét, utána már csak arra vár, hogy megtudja, hogy mi lesz a teendője.*
5086. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-02 20:50:05
Üzenet elküldve: 2019-05-02 20:50:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Valóban egy igazán kalandos úton vannak túl, de vajon véget ért-e már az az út. Másnap elindulnak új otthonuk felé, s találkoznak egy rég volt vezérrel, akit Denzack nem igazán ismert, hiszen nem volt erre igazán alkalma, a vezetők mindig elfoglaltak. Kissé tart attól, hogy az új faluban nem fogja jól érezni magát, feltéve, ha maradhat, hiszen mégiscsak egy sötételf, s sokan előítéletesek a fajjal szemben. S talán az a sok ember kényelmetlenül érzi majd magát, ha ott marad a mélységi. Az őrködésre nem mond nemet, hiszen mindannyiuknak pihennie kell, így jobbnak látja, ha megosztják ezt a terhet. Miután aludni tértek, s a sötételfet is elnyomta az álom, hirtelen már ébrednie is kell, hiszen Lyz ébreszti. Álmában villámgyorsan repült az idő, de mégis úgy érezte, mintha egy perc sem telt volna el. Csak a sötétségből tudja megállapítani, hogy valóban sok idő telt el, így hát haladéktalanul nekilát feladatának. Az idő számára is egészen gyorsan telik, míg körbejárja párszor a táborhelyet. Az ideje leteltével ébreszti is a soron következőt, Monsotort, hogy teljesítse feladatát. A mélységi, pedig, ha más nem történik, akkor visszafekszik aludni.*
// Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Hamar ébred a sötételf, nem bír sokáig aludni. Még egészen sötét van, de nem akarja zavarni a többieket, így egyszerű ötlete támad. Egy biztonságosnak vélt fára, mászik fel, hogy onnan figyelhesse a nap ébredését, miként a lombok közül átszűrődik a fény, s minden újra színes lesz. Szereti ezt a látványt, olyan megmagyarázhatatlan érzés számára. Az ébredezőket észrevéve vissza is tér közéjük, s elfogyasztja reggelijét, hogy aztán tovább indulhassanak.*
A hozzászólás írója (Denzack, a kegyetlen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.02 21:00:01
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Valóban egy igazán kalandos úton vannak túl, de vajon véget ért-e már az az út. Másnap elindulnak új otthonuk felé, s találkoznak egy rég volt vezérrel, akit Denzack nem igazán ismert, hiszen nem volt erre igazán alkalma, a vezetők mindig elfoglaltak. Kissé tart attól, hogy az új faluban nem fogja jól érezni magát, feltéve, ha maradhat, hiszen mégiscsak egy sötételf, s sokan előítéletesek a fajjal szemben. S talán az a sok ember kényelmetlenül érzi majd magát, ha ott marad a mélységi. Az őrködésre nem mond nemet, hiszen mindannyiuknak pihennie kell, így jobbnak látja, ha megosztják ezt a terhet. Miután aludni tértek, s a sötételfet is elnyomta az álom, hirtelen már ébrednie is kell, hiszen Lyz ébreszti. Álmában villámgyorsan repült az idő, de mégis úgy érezte, mintha egy perc sem telt volna el. Csak a sötétségből tudja megállapítani, hogy valóban sok idő telt el, így hát haladéktalanul nekilát feladatának. Az idő számára is egészen gyorsan telik, míg körbejárja párszor a táborhelyet. Az ideje leteltével ébreszti is a soron következőt, Monsotort, hogy teljesítse feladatát. A mélységi, pedig, ha más nem történik, akkor visszafekszik aludni.*
// Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Hamar ébred a sötételf, nem bír sokáig aludni. Még egészen sötét van, de nem akarja zavarni a többieket, így egyszerű ötlete támad. Egy biztonságosnak vélt fára, mászik fel, hogy onnan figyelhesse a nap ébredését, miként a lombok közül átszűrődik a fény, s minden újra színes lesz. Szereti ezt a látványt, olyan megmagyarázhatatlan érzés számára. Az ébredezőket észrevéve vissza is tér közéjük, s elfogyasztja reggelijét, hogy aztán tovább indulhassanak.*
A hozzászólás írója (Denzack, a kegyetlen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.02 21:00:01
5085. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-02 16:46:50
Üzenet elküldve: 2019-05-02 16:46:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Aranyfonál//
-A hit viszont önmagában nem elég és egy valódi orvosnak értenie kell a lélek bajaihoz is.
*Makacs és teljesen biztos az igazában. A legrosszabb kombináció. Viszont tényleg tud empatikus is lenni ahogy mondta. Tényleg sajnálja, hogy nem tud segíteni a nőnek. Azt, amit mondd pedig megérti. Nem véletlen, hogy a csonkját általában mint most is csak zsebre vágja mintha nem is lenne gond. A következő mondatokra pedig egyetértőn bólint.*
-Pontosan. Ezek is mutatják milyen erős is Rheia asszony. Tapasztalatból mondom, hogy ha elfogadja őket és az erősségeiévé vállnak amikből önbizalmat nyerhet a jövőben akkor a legszebb ékszerek nem veszik majd fel a versenyt ezekkel a sebhelyekkel.
*Mosolyog a nőre. Persze nem magára gondolt hanem a legbelevalóbb kikötői lotyókra, de a helyzet, ugyan az. Ha nem a kedves kis asszonykáról lett volna szó akkor dögösnek is nevezte volna, de így inkább szebben fogalmazott. Az előző bókja nem ért el célt, de a másodiktól elpirul a nő, ami jól esik az elf büszkeségének. Egyetértőn bólogat az elhangzottakra. Mikor pedig a másik a családjáról mesél akkor az Int csak mosolyog. Főleg a fül pödörgetésen.*
-Szerencsés nő maga Rheia asszony.
*Egyszerű mondat, de a doki szájából olyan komolyan hangzik. Kedves család, szerető férj, szép emlékek és biztos jövő. Egy kicsit irigykedik is.*
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.02 16:47:50
//Aranyfonál//
-A hit viszont önmagában nem elég és egy valódi orvosnak értenie kell a lélek bajaihoz is.
*Makacs és teljesen biztos az igazában. A legrosszabb kombináció. Viszont tényleg tud empatikus is lenni ahogy mondta. Tényleg sajnálja, hogy nem tud segíteni a nőnek. Azt, amit mondd pedig megérti. Nem véletlen, hogy a csonkját általában mint most is csak zsebre vágja mintha nem is lenne gond. A következő mondatokra pedig egyetértőn bólint.*
-Pontosan. Ezek is mutatják milyen erős is Rheia asszony. Tapasztalatból mondom, hogy ha elfogadja őket és az erősségeiévé vállnak amikből önbizalmat nyerhet a jövőben akkor a legszebb ékszerek nem veszik majd fel a versenyt ezekkel a sebhelyekkel.
*Mosolyog a nőre. Persze nem magára gondolt hanem a legbelevalóbb kikötői lotyókra, de a helyzet, ugyan az. Ha nem a kedves kis asszonykáról lett volna szó akkor dögösnek is nevezte volna, de így inkább szebben fogalmazott. Az előző bókja nem ért el célt, de a másodiktól elpirul a nő, ami jól esik az elf büszkeségének. Egyetértőn bólogat az elhangzottakra. Mikor pedig a másik a családjáról mesél akkor az Int csak mosolyog. Főleg a fül pödörgetésen.*
-Szerencsés nő maga Rheia asszony.
*Egyszerű mondat, de a doki szájából olyan komolyan hangzik. Kedves család, szerető férj, szép emlékek és biztos jövő. Egy kicsit irigykedik is.*
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.02 16:47:50
5084. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-02 01:58:39
Üzenet elküldve: 2019-05-02 01:58:39
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Újra úton//
- Lihanech teljesen más. Több a zöld terület, rengeteg a víz, és az épületek ritkábban állnak. Ha egyszer majd arra visz az utatok, nézzetek körbe! Sok látnivaló akad ott is.
*Feleli a hölgyeknek. Talán többet is mesélne, de szülővárosának emlékeit baljós gondolat űzi el.
~Lylli, hol lehetsz most? Te volnál az a beteg lány, akiről itt beszélnek?~ Aggódása elcsendesíti. Fogalma sincs, hol lehet az a Lylli, akivel összehozta a sors egy rövid időre, és jóformán nem tehet mást, minthogy a legjobbakat kívánja neki. Gondolataiból Laurentitia zökkenti ki. Tényleg okosabb a szekéren utazni, ezt ő is rögtön belátja, valamint ekkor ér el tudatáig Luninari története a játéknyulakról.*
- Valóban gyorsabb a szekérrel. Hadd kérjek elnézést a ráérős tempómért!
*Fordul Laurentitia felé, aki már korábban is javasolta, hogy üljenek fel. Ezután felsegíti a hölgyeket, ha szükségük van rá és ha elfogadják, majd helyet foglal ő is ott, ahol még van*
- Szép ötlet volt ez édesanyádtól.
*Felel Luninari történetére, kicsit késve.*
- Elhiszed, ha azt mondom, irigylem a nyulaidat?
*Ha erre a felvetésre egy meglepett tekintettel találkozna, azt teljesen normálisnak tartaná és nyugodt mosollyal fogadná*
- Előfordul, hogy túlbonyolítom a dolgokat. Ilyenkor boldog lennék, ha kóccal lenne kitömve a fejem.
*Egészíti ki mondandóját. Ugyan csak viccnek szánta, de ő is ismeri azt a mondást, hogy minden viccnek igaz a fele. Ez nagyon is megállja a helyét ebben az esetben.*
//Újra úton//
- Lihanech teljesen más. Több a zöld terület, rengeteg a víz, és az épületek ritkábban állnak. Ha egyszer majd arra visz az utatok, nézzetek körbe! Sok látnivaló akad ott is.
*Feleli a hölgyeknek. Talán többet is mesélne, de szülővárosának emlékeit baljós gondolat űzi el.
~Lylli, hol lehetsz most? Te volnál az a beteg lány, akiről itt beszélnek?~ Aggódása elcsendesíti. Fogalma sincs, hol lehet az a Lylli, akivel összehozta a sors egy rövid időre, és jóformán nem tehet mást, minthogy a legjobbakat kívánja neki. Gondolataiból Laurentitia zökkenti ki. Tényleg okosabb a szekéren utazni, ezt ő is rögtön belátja, valamint ekkor ér el tudatáig Luninari története a játéknyulakról.*
- Valóban gyorsabb a szekérrel. Hadd kérjek elnézést a ráérős tempómért!
*Fordul Laurentitia felé, aki már korábban is javasolta, hogy üljenek fel. Ezután felsegíti a hölgyeket, ha szükségük van rá és ha elfogadják, majd helyet foglal ő is ott, ahol még van*
- Szép ötlet volt ez édesanyádtól.
*Felel Luninari történetére, kicsit késve.*
- Elhiszed, ha azt mondom, irigylem a nyulaidat?
*Ha erre a felvetésre egy meglepett tekintettel találkozna, azt teljesen normálisnak tartaná és nyugodt mosollyal fogadná*
- Előfordul, hogy túlbonyolítom a dolgokat. Ilyenkor boldog lennék, ha kóccal lenne kitömve a fejem.
*Egészíti ki mondandóját. Ugyan csak viccnek szánta, de ő is ismeri azt a mondást, hogy minden viccnek igaz a fele. Ez nagyon is megállja a helyét ebben az esetben.*
5083. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-01 20:34:19
Üzenet elküldve: 2019-05-01 20:34:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Biztos benne, hogy még egyszer el kell mesélnie a történteket, de nem bánja. Egy kicsit, jól is esik kibeszélnie. Meglehetősen sok történésen vannak túl és ennek az hatását nagyon is érzi. Örül, hogy Denzack is becsatlakozik a társalgásba, de meg tudja érteni Monsotort is, hogy kimarad.
Amikor a minxre pillant, azt érzi, ha csak őt mentették volna meg egyedül, akkor is megérte volna a csatát, hát még így, hogy a fát is meg tudták menteni.*
- Igazából, azt hiszem, nem én szereztem. Hanem ő szerzett engem *szélesedik a mosolya Umonra, aki a minxre tesz megjegyzést*
- Gondolod, hogy a Sötétség istene kerülgette volna a fácskát? *kérdezi Hanlorentől.
Aztán mivel a pihenésre kerül a szó, őrködniük is kell majd. Nem hagyhatják őrizetlenül a fát. Jócskán benne vannak már az éjjelben, és korán szeretnének indulni, így nem alszanak majd azok sem túl sokat, akik átaludhatják az éjjelt, de Lyz bármilyen kimerült testileg, elméje még nagyon dolgozik a történteken. Egyáltalán nem tudna most álomra tárni.*
- Pihenhettek fiúk, te is nyugodtan pihenj le Hanloren. Én kezdem az őrködést. Ébresztem a soron következőt. Jayzion, vállalod? Aztán pirkadat előtt Monsotort ébresztheted, hogy aludhass egy kicsit.
*Lyz szerint hárman meg tudják oldani az őrködést, elegendő csupán két órát őrködnie mindenkinek, s már indulhatnak is. Alig várja, a pirkadatot.
Feláll a tűztől, s a fa mellé kucorodik. A minx, Lyz háta mögé fekszik éppen úgy, ahogy a tűznél is tette, csak most egészen közel hozzá. Mint egy második árnyék. Szívmelengető.
Ha a többiek is aludni készülnek, Lyz összébb húzza magán a köpönyeget, s szeretettel néz végig a csapaton. Csendben figyel, közben orra alatt somolyog egy kicsit, ahogy Umon, és Hanlorent elnézi. Örül, hogy van, aki támogatja a különös férfit. Kijár neki is a törődés.
Egy ideig a sötétet fürkészi, majd hangtalan kászálódik fel, hogy tegyen egy két kört a kicsiny tábor körül. Hamar eltelik a kitűzött idő, talán még több is, mire Denzackot ébreszti a váltással. Akkor sem alszik valami mélyen. Vadvéd óta nem alszik mélyen, ugyan úgy, ahogy előtte sem, csak ott, az erődben volt olyan pihentető az éjjel, mint még soha sehol azelőtt. Hiányzik az érzés.
Mikor lehunyja szemeit, alig várja, hogy kinyithassa reggel, és útra kelhessenek. *
// Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az első mocorgásra, s hogy szemhéján át már nem a fekete sötétség árad, hanem a hajnali derengés, szinte kipattannak a szemei. Felül a parázs füstölgő romjainál, majd körülnéz, kit, merre talűl, ki alszik mg, és ki az aki már motoz. Az első motozó, akit megpillant, a két szarvas, vagyis a minx és a szarvas, akik teljes lelki nyugalommal legelésznek tőlük nem túl távol. Ébredésére a minx magasabbra emeli a fejét, s figyelő sötét gomb szemeit egy pillanattal tovább lyzen tartja mint a szarvas, aki azonnal a fű felé fordul újra. Persze a csíkos négylábú is folytatja a reggelit, amit Lyz nem ró fel neki, egyáltalán.*
- Jó reggelt! *szól halkan az ébredezőknek, s már tápászkodik is fel, hogy táskájából néhány falat szikkadt pogácsát vegyen elő, némi szárított sózott húst és vizet. Fogytán az ellátmány, de egy pár falat mindenkinek jut abból, amijük megmaradt. Túlzás, hogy jól lakhatnak vele, Lyz mondjuk nem is tud sokat enni. Ég a talpa alatt a talaj.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.01 20:37:36
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Biztos benne, hogy még egyszer el kell mesélnie a történteket, de nem bánja. Egy kicsit, jól is esik kibeszélnie. Meglehetősen sok történésen vannak túl és ennek az hatását nagyon is érzi. Örül, hogy Denzack is becsatlakozik a társalgásba, de meg tudja érteni Monsotort is, hogy kimarad.
Amikor a minxre pillant, azt érzi, ha csak őt mentették volna meg egyedül, akkor is megérte volna a csatát, hát még így, hogy a fát is meg tudták menteni.*
- Igazából, azt hiszem, nem én szereztem. Hanem ő szerzett engem *szélesedik a mosolya Umonra, aki a minxre tesz megjegyzést*
- Gondolod, hogy a Sötétség istene kerülgette volna a fácskát? *kérdezi Hanlorentől.
Aztán mivel a pihenésre kerül a szó, őrködniük is kell majd. Nem hagyhatják őrizetlenül a fát. Jócskán benne vannak már az éjjelben, és korán szeretnének indulni, így nem alszanak majd azok sem túl sokat, akik átaludhatják az éjjelt, de Lyz bármilyen kimerült testileg, elméje még nagyon dolgozik a történteken. Egyáltalán nem tudna most álomra tárni.*
- Pihenhettek fiúk, te is nyugodtan pihenj le Hanloren. Én kezdem az őrködést. Ébresztem a soron következőt. Jayzion, vállalod? Aztán pirkadat előtt Monsotort ébresztheted, hogy aludhass egy kicsit.
*Lyz szerint hárman meg tudják oldani az őrködést, elegendő csupán két órát őrködnie mindenkinek, s már indulhatnak is. Alig várja, a pirkadatot.
Feláll a tűztől, s a fa mellé kucorodik. A minx, Lyz háta mögé fekszik éppen úgy, ahogy a tűznél is tette, csak most egészen közel hozzá. Mint egy második árnyék. Szívmelengető.
Ha a többiek is aludni készülnek, Lyz összébb húzza magán a köpönyeget, s szeretettel néz végig a csapaton. Csendben figyel, közben orra alatt somolyog egy kicsit, ahogy Umon, és Hanlorent elnézi. Örül, hogy van, aki támogatja a különös férfit. Kijár neki is a törődés.
Egy ideig a sötétet fürkészi, majd hangtalan kászálódik fel, hogy tegyen egy két kört a kicsiny tábor körül. Hamar eltelik a kitűzött idő, talán még több is, mire Denzackot ébreszti a váltással. Akkor sem alszik valami mélyen. Vadvéd óta nem alszik mélyen, ugyan úgy, ahogy előtte sem, csak ott, az erődben volt olyan pihentető az éjjel, mint még soha sehol azelőtt. Hiányzik az érzés.
Mikor lehunyja szemeit, alig várja, hogy kinyithassa reggel, és útra kelhessenek. *
// Napváltás//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az első mocorgásra, s hogy szemhéján át már nem a fekete sötétség árad, hanem a hajnali derengés, szinte kipattannak a szemei. Felül a parázs füstölgő romjainál, majd körülnéz, kit, merre talűl, ki alszik mg, és ki az aki már motoz. Az első motozó, akit megpillant, a két szarvas, vagyis a minx és a szarvas, akik teljes lelki nyugalommal legelésznek tőlük nem túl távol. Ébredésére a minx magasabbra emeli a fejét, s figyelő sötét gomb szemeit egy pillanattal tovább lyzen tartja mint a szarvas, aki azonnal a fű felé fordul újra. Persze a csíkos négylábú is folytatja a reggelit, amit Lyz nem ró fel neki, egyáltalán.*
- Jó reggelt! *szól halkan az ébredezőknek, s már tápászkodik is fel, hogy táskájából néhány falat szikkadt pogácsát vegyen elő, némi szárított sózott húst és vizet. Fogytán az ellátmány, de egy pár falat mindenkinek jut abból, amijük megmaradt. Túlzás, hogy jól lakhatnak vele, Lyz mondjuk nem is tud sokat enni. Ég a talpa alatt a talaj.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.01 20:37:36
5082. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-01 18:06:36
Üzenet elküldve: 2019-05-01 18:06:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Igyekszik nem megmosolyogni, ahogy a tündér lány engedelmességre bírja a hátas ebet, de a megoldás, amellyel leülteti Árnyékot, mégis előcsal belőle egy halovány mosolyt. Hogy Vieljana ne gondolja, hogy őt neveti ki, lombzöld tekintetét lesüti, megvárja, míg a kutya lefekszik, a tündér is leül mellé, csak akkor fordítja vissza figyelmét. Maga is leül a fűbe, hisz így elég kényelmetlen és udvariatlan magasságkülönbség alakult ki közöttük. Amikor pedig leült, meghallgatja Vieljana szavait.
Meglepetten hallja, hogy a tündér Erdőmélyéről származik, így sokkal több közös lehet bennük, mint az elsőre látszik.*
- Jómagam rengeteg időt töltöttem ott régebben. *Mondja csak úgy, megjegyzésként, de nem tér ki a Vadvédbeli történetre.*
- Ha van kedved, akkor látogass el hozzánk majd a folyópartra. Még csak most kezdtük el építeni a lombházakat, de reményeim szerint hamar végzünk a fal felépítésével. *Ajánlja fel a tündérnek a látogatás lehetőségét.*
- Xauzur hosszú ideje velem van. *Fordítja tekintetét a mellette fekvő irbisz felé, majd megsimogatja a hátát.*
- Amikor eljöttem Erdőmélyéről, velem tartott. *Ad magyarázatot az irbisz viselkedésére. Ő mindig úgy tartotta, hogy a Fákban Lakó figyeli őt a nagymacska sárgás tekintetén keresztül, így közelebb érzheti magát az isteni lényeghez.*
- Csak sétálni indultam, olykor jól esik a magány. Tudom, ez furcsa lehet, de néha szükségem van rá. *Nehéz egy falunyi elf között egyedül lenni, pedig volt idő, amikor az erdőmélyi elf hónapokig nem hallott értelmes szót, a sajátját is csak hetente egyszer talán.*
- Bocsáss meg, nem volt szándékom tolakodó kérdést feltenni. *Hajtja meg magát kissé, hisz rájön, talán nem illő ilyen kérdést feltenni.
Annak viszont örül, hogy látszólag békés szomszédaik vannak. Látszólag, hisz a maga szemével még nem látta őket, de egyszer talán megnézi magának azt a birtokot.*
- Tudom, miről beszélsz, magam is azért szeretnék letelepedni a folyónál, hogy békés, nyugodt világot teremtsek magunknak.
*A városban történt és átélt borzalmak után nem is vágyik semmi másra, csak nyugalomra. Olyan munkára, amelyben nem kell élet-halál harcot vívnia semmiféle sötétségből fogant teremtménnyel vagy ellenséggel. Bár az elmúlt hatokat végigharcolta, a tavasszal az építés, nem a rombolás hónapja érkezett el.*
- Egyszerű elfek, elf családok és más fajúak tartottak velem a városból, rendes, békés népek, bár valóban akad közöttünk pár remek harcos. *Mosolyog haloványan, bár először megfordul a fejében, hogy a tündér gúnyt űz belőle, de rájön, ilyesmiről szó sincs.*
- Mind tesszük a dolgunk. Én mostanában a házépítésben szerzek tapasztalatokat. *Nevet halkan. Örül persze, hogy nem kardot kell forgatnia, hanem fejszét és kalapácsot, pedig az előbbihez sokkal jobban ért.*
//Vieljana//
*Igyekszik nem megmosolyogni, ahogy a tündér lány engedelmességre bírja a hátas ebet, de a megoldás, amellyel leülteti Árnyékot, mégis előcsal belőle egy halovány mosolyt. Hogy Vieljana ne gondolja, hogy őt neveti ki, lombzöld tekintetét lesüti, megvárja, míg a kutya lefekszik, a tündér is leül mellé, csak akkor fordítja vissza figyelmét. Maga is leül a fűbe, hisz így elég kényelmetlen és udvariatlan magasságkülönbség alakult ki közöttük. Amikor pedig leült, meghallgatja Vieljana szavait.
Meglepetten hallja, hogy a tündér Erdőmélyéről származik, így sokkal több közös lehet bennük, mint az elsőre látszik.*
- Jómagam rengeteg időt töltöttem ott régebben. *Mondja csak úgy, megjegyzésként, de nem tér ki a Vadvédbeli történetre.*
- Ha van kedved, akkor látogass el hozzánk majd a folyópartra. Még csak most kezdtük el építeni a lombházakat, de reményeim szerint hamar végzünk a fal felépítésével. *Ajánlja fel a tündérnek a látogatás lehetőségét.*
- Xauzur hosszú ideje velem van. *Fordítja tekintetét a mellette fekvő irbisz felé, majd megsimogatja a hátát.*
- Amikor eljöttem Erdőmélyéről, velem tartott. *Ad magyarázatot az irbisz viselkedésére. Ő mindig úgy tartotta, hogy a Fákban Lakó figyeli őt a nagymacska sárgás tekintetén keresztül, így közelebb érzheti magát az isteni lényeghez.*
- Csak sétálni indultam, olykor jól esik a magány. Tudom, ez furcsa lehet, de néha szükségem van rá. *Nehéz egy falunyi elf között egyedül lenni, pedig volt idő, amikor az erdőmélyi elf hónapokig nem hallott értelmes szót, a sajátját is csak hetente egyszer talán.*
- Bocsáss meg, nem volt szándékom tolakodó kérdést feltenni. *Hajtja meg magát kissé, hisz rájön, talán nem illő ilyen kérdést feltenni.
Annak viszont örül, hogy látszólag békés szomszédaik vannak. Látszólag, hisz a maga szemével még nem látta őket, de egyszer talán megnézi magának azt a birtokot.*
- Tudom, miről beszélsz, magam is azért szeretnék letelepedni a folyónál, hogy békés, nyugodt világot teremtsek magunknak.
*A városban történt és átélt borzalmak után nem is vágyik semmi másra, csak nyugalomra. Olyan munkára, amelyben nem kell élet-halál harcot vívnia semmiféle sötétségből fogant teremtménnyel vagy ellenséggel. Bár az elmúlt hatokat végigharcolta, a tavasszal az építés, nem a rombolás hónapja érkezett el.*
- Egyszerű elfek, elf családok és más fajúak tartottak velem a városból, rendes, békés népek, bár valóban akad közöttünk pár remek harcos. *Mosolyog haloványan, bár először megfordul a fejében, hogy a tündér gúnyt űz belőle, de rájön, ilyesmiről szó sincs.*
- Mind tesszük a dolgunk. Én mostanában a házépítésben szerzek tapasztalatokat. *Nevet halkan. Örül persze, hogy nem kardot kell forgatnia, hanem fejszét és kalapácsot, pedig az előbbihez sokkal jobban ért.*
5081. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-01 13:32:21
Üzenet elküldve: 2019-05-01 13:32:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Szótlan hallgatja a történetet, szemével a közeledő minxet követve, ki gazdájához lép. Az állaton nyugtatja tekintetét, de fajtársa szavaira hamar felkapja fejét.*
-Csak egyetlen hatalom képes szolgálatába állítani a holtat.
*Szólal meg csendesen. Eszébe jut a Pyctával átélt látomás a templomban, ahol az öregember hasonlóakat fogadkozott, mint Lyz történetében az agancsos feketemágus.*
-A sötétség a fák közé is befészkelte magát. És ha Erdőmélyét megkaparintja, övé a nyugati út is.
*Bámul bele a lángokba merengve. Erdőmélyétől pedig nincs is túl messze az északi út, mi Lihanechbe vezet...*
-Azt nem tudom, hogy az Erdőszellem, ki segített nektek, valóban az Úrnő-e, ahogy Pycta gondolja. A tanaink sosem tértek ki hasonlóra, a Fény Úrnője pedig nem törekedett a természet egyensúlyára vagy annak megvédésére. De ha a sötétség ellen harcol, hát a barátunk.
*Dob egy fahasábot maga mellé a tűzre. Hosszan bámulja, ahogy a lángok szép lassan körülölelik és birtokukba veszik.*
-Munka. Igen.
*Ismétli gépiesen Umont, még mindig a lángokba meredve. Megborzong egy pillanatra, majd felpillant Umonra.*
-Pihenjünk. A reggeli fénnyel a hátunk mögött hamar visszataláluk a táborba.
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Szótlan hallgatja a történetet, szemével a közeledő minxet követve, ki gazdájához lép. Az állaton nyugtatja tekintetét, de fajtársa szavaira hamar felkapja fejét.*
-Csak egyetlen hatalom képes szolgálatába állítani a holtat.
*Szólal meg csendesen. Eszébe jut a Pyctával átélt látomás a templomban, ahol az öregember hasonlóakat fogadkozott, mint Lyz történetében az agancsos feketemágus.*
-A sötétség a fák közé is befészkelte magát. És ha Erdőmélyét megkaparintja, övé a nyugati út is.
*Bámul bele a lángokba merengve. Erdőmélyétől pedig nincs is túl messze az északi út, mi Lihanechbe vezet...*
-Azt nem tudom, hogy az Erdőszellem, ki segített nektek, valóban az Úrnő-e, ahogy Pycta gondolja. A tanaink sosem tértek ki hasonlóra, a Fény Úrnője pedig nem törekedett a természet egyensúlyára vagy annak megvédésére. De ha a sötétség ellen harcol, hát a barátunk.
*Dob egy fahasábot maga mellé a tűzre. Hosszan bámulja, ahogy a lángok szép lassan körülölelik és birtokukba veszik.*
-Munka. Igen.
*Ismétli gépiesen Umont, még mindig a lángokba meredve. Megborzong egy pillanatra, majd felpillant Umonra.*
-Pihenjünk. A reggeli fénnyel a hátunk mögött hamar visszataláluk a táborba.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579