Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 201 (4001. - 4020. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4020. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-06 12:49:07
Üzenet elküldve: 2018-10-06 12:49:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*A vállfájós téma bejönni látszik, bár megeshet, hogy Lyz csak a kellemetlen téma érintése okán huny szemet a turpisság felett. Egyelőre még nem derül ki, melyik az igaz.*
- Tényleg nem gáz, vagyis az, de már régen volt, így aztán már mindegy is, miért nem jöttek vissza vagy hagytak ott. *legyint szomorúan. Ennyi idő elteltével azt hitte, hogy már nem érdekli a dolog, de most, így felhozva, mégis mintha nem esne jól. Lehet, hogy Lyz miatta van, azaz az miatt, hogy ketten beszélnek most erről.*
- Azt hiszem, te nagyobbat nyertél velem, mint én veled. *kacsint gonosz mosollyal. Persze nem így gondolja, élete legnagyobb szerencséjének tartja, hogy összefújta a szél Lyzzel és ha ezért át kellett haraptatnia a bokáját egy villámfarkú farkassal, akkor is megérte. Jó, abban a pillanatban veszettül fájt, de most már csak egy rossz emlék. Kivéve, ha beüt a hideg, mert akkor újra úgy fáj, mint a gyógyulást megelőző napokban. Lehet, hogy most már mindig így lesz.*
- Igen, félig-meddig. *vonja meg a vállát, de közben büszkén mosolyog.*
- Már mások is mondták. *vigyorodik el szélesen. Mert tényleg. Bár nem olyan jó lövész, mint Lyz, de azért nincs miért szégyenkeznie.
Szerencsére ezúttal sem tűnik fel a turpisság, bár a nagy számok törvénye alapján egyszer biztosan rajta fog veszi, de ezúttal a vállas dolog működik és az elf lány újra lő. Biztosan az is az oka, hogy most Sheni fiú nem tréfálja meg a lövéskor, amikor megigazítja a kendőt, de ahogy a táblában puffan a nyílvessző a második bekötött szemű lövés után, Shennek leesik az álla. Még jó, hogy Lyz nem látja, mert be van kötve a szeme. Csak pislog, mint a lőtt medve hitetlenkedve a sikeres lövésen. Nem a közepébe ment, mint eddig, de akkor is, ehhez több kell, mint legendás képzettség. Ez már csoda.*
- Figyelj, most akkor ezután úgy lövünk, hogy te háttal állsz a céltáblának és az egyik kezed nem használhatod. *mondja, amikor Lyz csodás szemeiről újra lekerül a kendő. Vigyorog és kedve volna megölelni a lányt a sikeres lövés után, de visszafogja magát.*
- Tudod mit? Igyunk egy kortyot a sikeres lövést megünneplendő, aztán folytatjuk, addigra a vállam is rendbejön. *masszírozza meg ezúttal az eredetileg is sérültnek tettetett vállat és lehuppan a pokrócra és megtapogatja maga mellett a helyet, jelezve, hova is üljön Lyz, ami egész véletlen egész közel esik hozzá.*
- És ha elég részegek leszünk, segíthetsz fejen állva, hátrafelé, bekötött szemmel eltalálni a célt. *tréfálkozik felnevetve.*
//Íjászverseny//
*A vállfájós téma bejönni látszik, bár megeshet, hogy Lyz csak a kellemetlen téma érintése okán huny szemet a turpisság felett. Egyelőre még nem derül ki, melyik az igaz.*
- Tényleg nem gáz, vagyis az, de már régen volt, így aztán már mindegy is, miért nem jöttek vissza vagy hagytak ott. *legyint szomorúan. Ennyi idő elteltével azt hitte, hogy már nem érdekli a dolog, de most, így felhozva, mégis mintha nem esne jól. Lehet, hogy Lyz miatta van, azaz az miatt, hogy ketten beszélnek most erről.*
- Azt hiszem, te nagyobbat nyertél velem, mint én veled. *kacsint gonosz mosollyal. Persze nem így gondolja, élete legnagyobb szerencséjének tartja, hogy összefújta a szél Lyzzel és ha ezért át kellett haraptatnia a bokáját egy villámfarkú farkassal, akkor is megérte. Jó, abban a pillanatban veszettül fájt, de most már csak egy rossz emlék. Kivéve, ha beüt a hideg, mert akkor újra úgy fáj, mint a gyógyulást megelőző napokban. Lehet, hogy most már mindig így lesz.*
- Igen, félig-meddig. *vonja meg a vállát, de közben büszkén mosolyog.*
- Már mások is mondták. *vigyorodik el szélesen. Mert tényleg. Bár nem olyan jó lövész, mint Lyz, de azért nincs miért szégyenkeznie.
Szerencsére ezúttal sem tűnik fel a turpisság, bár a nagy számok törvénye alapján egyszer biztosan rajta fog veszi, de ezúttal a vállas dolog működik és az elf lány újra lő. Biztosan az is az oka, hogy most Sheni fiú nem tréfálja meg a lövéskor, amikor megigazítja a kendőt, de ahogy a táblában puffan a nyílvessző a második bekötött szemű lövés után, Shennek leesik az álla. Még jó, hogy Lyz nem látja, mert be van kötve a szeme. Csak pislog, mint a lőtt medve hitetlenkedve a sikeres lövésen. Nem a közepébe ment, mint eddig, de akkor is, ehhez több kell, mint legendás képzettség. Ez már csoda.*
- Figyelj, most akkor ezután úgy lövünk, hogy te háttal állsz a céltáblának és az egyik kezed nem használhatod. *mondja, amikor Lyz csodás szemeiről újra lekerül a kendő. Vigyorog és kedve volna megölelni a lányt a sikeres lövés után, de visszafogja magát.*
- Tudod mit? Igyunk egy kortyot a sikeres lövést megünneplendő, aztán folytatjuk, addigra a vállam is rendbejön. *masszírozza meg ezúttal az eredetileg is sérültnek tettetett vállat és lehuppan a pokrócra és megtapogatja maga mellett a helyet, jelezve, hova is üljön Lyz, ami egész véletlen egész közel esik hozzá.*
- És ha elég részegek leszünk, segíthetsz fejen állva, hátrafelé, bekötött szemmel eltalálni a célt. *tréfálkozik felnevetve.*
4019. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-05 19:57:35
Üzenet elküldve: 2018-10-05 19:57:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Dúdolászva rágja át magát a bűztengeren. Betöltött nyílpuskája parlagon hever a kezében. Egy nyomorult dög se vetődött elé amit megkínálhatott volna. Legalább valami hús fenn akadt volna. Ennek hiányában rója útját az Arthenior környéki karavánúton. Tervei szerint a városban fog időzni kicsit.*
~Kéne már egy jó kocsmatársaság. Egyedül unalmas az élet.~
- Jut is eszembe a régi dalocska. Egyedül, magányosan járok én… sáláláá…
*Valahogy így szól a dalocska amit fennhangon énekel, hogy teljen az idő. Az első versszak még csak, csak megy a többit meg dúdolja magában mert a szövegét már elfelejtette.*
~Kéne már egy jó kocsmatársaság. Egyedül unalmas az élet.~
- Jut is eszembe a régi dalocska. Egyedül, magányosan járok én… sáláláá…
*Valahogy így szól a dalocska amit fennhangon énekel, hogy teljen az idő. Az első versszak még csak, csak megy a többit meg dúdolja magában mert a szövegét már elfelejtette.*
4018. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-05 12:45:23
Üzenet elküldve: 2018-10-05 12:45:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A fanyar és az avarillatú//
*Úgy tűnik, Zeya kezd hatással lenni útitársára, Rodderiego egyre több szokását veszi át. A kövek rejtélye hát megoldódik, így végül kézben cipelik át őket. Még mindig szkeptikus kissé a hatásukat illetően, de nem állja útját egy próbának.*
- Én nem gondoltam semmire.
*Ráncolja össze kissé a szemöldökét, némi éllel a hangjában. Valójában pusztán nagy a személyes tér iránti igénye. Akkor sem lenne lelkesebb az „összebújásra”, ha egy nő ülne itt mellette. Vagy egy gyerek. Szóval egy kislány közelségét is irritáló ötletnek tartaná. Talán egy kutya még elmenne.*
- Annyira nincs hideg.
*Feleli enyhébben, ami nála semlegeset jelent, miközben előre bámul a villámfények felé kedvetlenül. Egy kicsit hiteltelennek tűnhet a takaróba burkolózva, valójában mégsem hazudik. Látszik, hogy Rodd sem egy elveszett vándor, ahogy az esővizet gyűjteni kezdi. Zeyát le is nyűgözi vele. Már amolyan „Zeyás” intenzitással. Átadja a kulacsát, csak előbb kiönti a maradékot, aztán dünnyögőn megköszöni az újratöltést. A véleménye csakugyan nem változott a meleg-megosztás terén, nem is gondol már rá, hogy ilyen ötlet elhangzott. Ez az egyik jó tulajdonsága. Hamar "felejt".
Amint látja, hogy Rodd visszadől aludni, némi várakozás után megint felhúzza térdeit, és kissé gyámoltalanul karolja magához. Rosszkedvűn nézi a hegyek felett tomboló vihart, mely ugyan szép lassan elkerüli őket, őt mégis folyamatos feszültséggel táplálja. A szemerkélő esőt viszont megnyugtatónak érzi. Ahogy azt is, hogy nincs egyedül.
Azon kapja magát, hogy az arcát a karjaira támasztva nagyon laposakat pislog. A megbillenő kalap téríti magához. Felegyenesedik. Rodd látszólag még mindig alszik, a vihar pedig elvonult nyugatra, már csak kósza fények érkeznek a hegygerinc túloldaláról. Vesz egy mély levegőt megkönnyebbülten. Aztán leveszi a takarót magáról. Megborzong, a nyirkos levegő gyorsan rátapad fedetlen karjára. De mivel az eső elállt, újraépíti a tűzrakóhelyet a férfi számára, és a félretett, száraz tűzifát meggyújtja. Aztán előkészíti fekhelyét.*
- Hé, Rodd… ébren vagy?
*Ha nem felelne, akkor a vállát kissé megrázza, hogy felkeltse. Addig próbálkozik, míg nem sikerül.*
- Leváltasz?
*Pislog rá résnyi szemekkel. Aztán leül a takaróra, leteszi a kalapját, és kiszabadítja a hajtűket, amiket nadrágjának zsebébe süllyeszt. Ellenőrzi, hogy társa eléggé éber-e. Bár ha nem, most az sem zavarja. Ha egyedül lenne, úgyse volna, aki vigyázza az álmát, és már nincs olyan sok idő hajnalig. A ma éjszaka nagy részét átengedte Roddnak pihenésre, neki úgy három órája van még, míg megvirrad. Ha nincs különösebben megtárgyalni valójuk, nem is húzza tovább az időt. Bekucorodik a helyére, karját a feje alá hajtva fordít hátat, és magára hajtja a szőttes másik felét. Innentől fogva perceken belül elalszik.*
*Úgy tűnik, Zeya kezd hatással lenni útitársára, Rodderiego egyre több szokását veszi át. A kövek rejtélye hát megoldódik, így végül kézben cipelik át őket. Még mindig szkeptikus kissé a hatásukat illetően, de nem állja útját egy próbának.*
- Én nem gondoltam semmire.
*Ráncolja össze kissé a szemöldökét, némi éllel a hangjában. Valójában pusztán nagy a személyes tér iránti igénye. Akkor sem lenne lelkesebb az „összebújásra”, ha egy nő ülne itt mellette. Vagy egy gyerek. Szóval egy kislány közelségét is irritáló ötletnek tartaná. Talán egy kutya még elmenne.*
- Annyira nincs hideg.
*Feleli enyhébben, ami nála semlegeset jelent, miközben előre bámul a villámfények felé kedvetlenül. Egy kicsit hiteltelennek tűnhet a takaróba burkolózva, valójában mégsem hazudik. Látszik, hogy Rodd sem egy elveszett vándor, ahogy az esővizet gyűjteni kezdi. Zeyát le is nyűgözi vele. Már amolyan „Zeyás” intenzitással. Átadja a kulacsát, csak előbb kiönti a maradékot, aztán dünnyögőn megköszöni az újratöltést. A véleménye csakugyan nem változott a meleg-megosztás terén, nem is gondol már rá, hogy ilyen ötlet elhangzott. Ez az egyik jó tulajdonsága. Hamar "felejt".
Amint látja, hogy Rodd visszadől aludni, némi várakozás után megint felhúzza térdeit, és kissé gyámoltalanul karolja magához. Rosszkedvűn nézi a hegyek felett tomboló vihart, mely ugyan szép lassan elkerüli őket, őt mégis folyamatos feszültséggel táplálja. A szemerkélő esőt viszont megnyugtatónak érzi. Ahogy azt is, hogy nincs egyedül.
Azon kapja magát, hogy az arcát a karjaira támasztva nagyon laposakat pislog. A megbillenő kalap téríti magához. Felegyenesedik. Rodd látszólag még mindig alszik, a vihar pedig elvonult nyugatra, már csak kósza fények érkeznek a hegygerinc túloldaláról. Vesz egy mély levegőt megkönnyebbülten. Aztán leveszi a takarót magáról. Megborzong, a nyirkos levegő gyorsan rátapad fedetlen karjára. De mivel az eső elállt, újraépíti a tűzrakóhelyet a férfi számára, és a félretett, száraz tűzifát meggyújtja. Aztán előkészíti fekhelyét.*
- Hé, Rodd… ébren vagy?
*Ha nem felelne, akkor a vállát kissé megrázza, hogy felkeltse. Addig próbálkozik, míg nem sikerül.*
- Leváltasz?
*Pislog rá résnyi szemekkel. Aztán leül a takaróra, leteszi a kalapját, és kiszabadítja a hajtűket, amiket nadrágjának zsebébe süllyeszt. Ellenőrzi, hogy társa eléggé éber-e. Bár ha nem, most az sem zavarja. Ha egyedül lenne, úgyse volna, aki vigyázza az álmát, és már nincs olyan sok idő hajnalig. A ma éjszaka nagy részét átengedte Roddnak pihenésre, neki úgy három órája van még, míg megvirrad. Ha nincs különösebben megtárgyalni valójuk, nem is húzza tovább az időt. Bekucorodik a helyére, karját a feje alá hajtva fordít hátat, és magára hajtja a szőttes másik felét. Innentől fogva perceken belül elalszik.*
4017. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-05 10:38:59
Üzenet elküldve: 2018-10-05 10:38:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Azon mélázik, hogy mihez kezdjen ezután. Minden tündér eltűnik mellőle.*
~Ez valami átkos átok lehet. Vagy a tündérkék ilyen eltűnősek?~
*Ezen gondolkodik erősen de nem jut túl sokra ezzel a gondolattal.*
~Sebaj, megyek a városba megnézni mi van már az aprónépek vérengzésével.~
*Nem szívesen megy vissza, de mivel egyedül nem jó Mahi állatra vadászni ezért majd ezt későbbre halasztja. A Mahi fogása nem lehet egyszerű, edzeni kell rá. Megnézi miféle csoportok keresnek zsoldost a soraikba. Valami munkát kéne keresnie.*
~Ez valami átkos átok lehet. Vagy a tündérkék ilyen eltűnősek?~
*Ezen gondolkodik erősen de nem jut túl sokra ezzel a gondolattal.*
~Sebaj, megyek a városba megnézni mi van már az aprónépek vérengzésével.~
*Nem szívesen megy vissza, de mivel egyedül nem jó Mahi állatra vadászni ezért majd ezt későbbre halasztja. A Mahi fogása nem lehet egyszerű, edzeni kell rá. Megnézi miféle csoportok keresnek zsoldost a soraikba. Valami munkát kéne keresnie.*
4016. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-05 09:40:47
Üzenet elküldve: 2018-10-05 09:40:47
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//A fanyar és az avarillatú//
* Zeya cinikus megjegyzésére, hogy ő is látja a vihart egy morózus vállrándítással válaszol. A kövekkel forróságát érintő felvetéssel kapcsolatban igazából tanácstalan. Az eső cseppjei nem párolognak el azonnal, így akár meg is foghatná azokat, hisz a krumplit is ki lehet venni a parázsból. Próbaképp megérinti a külső részét és állja a keze. *
- Igazad van, nem olyan meleg. *- mondja majd a követ külső, tűztől távolabbi oldalára billenti és alányúlva viszi be a fedett részre.
Zeya arckifejezését látva a hideg elleni védekezésre zavartan elmosolyodik. *
- Nem úgy gondoltam, ahogy szerintem gondolod, hogy gondoltam. A mesteremmel is volt, hogy így kellett éjszakázni egyszer-kétszer, mikor meg akartunk fagyni. Nem gondolom, hogy bármi rossz volna abban, ha egymásnak vetjük a hátunkat és nem egy fának, közös takaróra ülünk és körbetekerünk magunkon egy másikat. De te tudod. * – vonja meg a vállát. *
- Amúgy én sem vagyok túl fázós, de utálok fagyoskodni, ha nem feltétlenül kell.
* Mondjuk nem csodálkozik, hogy Zeya ezt feltételezte róla. Nem mintha tett volna bármit, ami alapján ezt gondolhatná róla, de ez egy ilyen világ. Amúgy semmi baja Zeyával, hisz a morcos természete ellenére igazából eddig mindig segítőkész volt és tulajdonképpen figyelmes is. ~ A sündisznó természet meg csak egy a sok közül és nem is a legrosszabb. Ha sikerül kicsalogatni a tüskék mögül az embert, akkor már csak meg kell ismerni és dönteni. És ami eddig kilátszik a tüskék közül az eddig szimpatikus. ~ Tekintete végigfut a begubózott lányon. ~ És a külsejével sincs baj. A haja és a szeme kifejezetten tetszik. Ebben a ruhában kicsit harcias kinézetű, de két-három nekibuzdult nemes kisasszony igen rövid időn belül báli szépséget csinálna belőle. Ha hagyná persze, mert most nem tudnám elképzelni se, hogy mi okból menne ebbe bele Zeya. Azt meg még talán nehezebben, hogy jól is érezné magát a báli puccban. ~ A gondolatra elmosolyodik. ~ Amúgy meg tényleg nem gondoltam másra, hisz Zeyáról nem feltételeztem a jóformán ismeretlen férfiakkal történő hancúrozást. Meg igazából én sem feltétlenül vágyok ilyesmire. Jó nem mondom, hogy visszautasítanám az adódó lehetőségeket, de ha ilyenre vágynék akkor arra ott volt a Pegazus. Vagy még inkább a Pinty. Talán belül valami többre vágyom. Valamire ami nem csak egy éjszaka, hanem hosszabb távú és testi-lelki. Meg aki nem odadobja magát, hanem igenis küzdeni kell érte. Talán mert azt tudnám értékelni, míg emezt nem. ~
Egy menydörgés zökkenti ki a mélázásból. A tovább alvás gondolata vonzó, így megköszöni a lehetőséget. Az eső azért esik rendesen és beugrik, hogy erről beszélt ma is. Előveszi a kulacsát és a vásznat megtörve egy csatornát képez az esővíznek. Feltölti a kulacsát és ha Zeya még nem tette ezt az övével elkéri azt is, hogy megtöltse. Miután végzett előkészül az alváshoz. A zekéjét a hátizsákja tetején hagyja, hátha mégis szüksége lesz rá a nőnek. Ha nem változott Zeya hozzáállása a hideg elleni védekezésről, akkor a takaróba bugyolálja magát és megpróbálja az eső ritmusára álomba ringatni magát.*
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.05 09:45:17
* Zeya cinikus megjegyzésére, hogy ő is látja a vihart egy morózus vállrándítással válaszol. A kövekkel forróságát érintő felvetéssel kapcsolatban igazából tanácstalan. Az eső cseppjei nem párolognak el azonnal, így akár meg is foghatná azokat, hisz a krumplit is ki lehet venni a parázsból. Próbaképp megérinti a külső részét és állja a keze. *
- Igazad van, nem olyan meleg. *- mondja majd a követ külső, tűztől távolabbi oldalára billenti és alányúlva viszi be a fedett részre.
Zeya arckifejezését látva a hideg elleni védekezésre zavartan elmosolyodik. *
- Nem úgy gondoltam, ahogy szerintem gondolod, hogy gondoltam. A mesteremmel is volt, hogy így kellett éjszakázni egyszer-kétszer, mikor meg akartunk fagyni. Nem gondolom, hogy bármi rossz volna abban, ha egymásnak vetjük a hátunkat és nem egy fának, közös takaróra ülünk és körbetekerünk magunkon egy másikat. De te tudod. * – vonja meg a vállát. *
- Amúgy én sem vagyok túl fázós, de utálok fagyoskodni, ha nem feltétlenül kell.
* Mondjuk nem csodálkozik, hogy Zeya ezt feltételezte róla. Nem mintha tett volna bármit, ami alapján ezt gondolhatná róla, de ez egy ilyen világ. Amúgy semmi baja Zeyával, hisz a morcos természete ellenére igazából eddig mindig segítőkész volt és tulajdonképpen figyelmes is. ~ A sündisznó természet meg csak egy a sok közül és nem is a legrosszabb. Ha sikerül kicsalogatni a tüskék mögül az embert, akkor már csak meg kell ismerni és dönteni. És ami eddig kilátszik a tüskék közül az eddig szimpatikus. ~ Tekintete végigfut a begubózott lányon. ~ És a külsejével sincs baj. A haja és a szeme kifejezetten tetszik. Ebben a ruhában kicsit harcias kinézetű, de két-három nekibuzdult nemes kisasszony igen rövid időn belül báli szépséget csinálna belőle. Ha hagyná persze, mert most nem tudnám elképzelni se, hogy mi okból menne ebbe bele Zeya. Azt meg még talán nehezebben, hogy jól is érezné magát a báli puccban. ~ A gondolatra elmosolyodik. ~ Amúgy meg tényleg nem gondoltam másra, hisz Zeyáról nem feltételeztem a jóformán ismeretlen férfiakkal történő hancúrozást. Meg igazából én sem feltétlenül vágyok ilyesmire. Jó nem mondom, hogy visszautasítanám az adódó lehetőségeket, de ha ilyenre vágynék akkor arra ott volt a Pegazus. Vagy még inkább a Pinty. Talán belül valami többre vágyom. Valamire ami nem csak egy éjszaka, hanem hosszabb távú és testi-lelki. Meg aki nem odadobja magát, hanem igenis küzdeni kell érte. Talán mert azt tudnám értékelni, míg emezt nem. ~
Egy menydörgés zökkenti ki a mélázásból. A tovább alvás gondolata vonzó, így megköszöni a lehetőséget. Az eső azért esik rendesen és beugrik, hogy erről beszélt ma is. Előveszi a kulacsát és a vásznat megtörve egy csatornát képez az esővíznek. Feltölti a kulacsát és ha Zeya még nem tette ezt az övével elkéri azt is, hogy megtöltse. Miután végzett előkészül az alváshoz. A zekéjét a hátizsákja tetején hagyja, hátha mégis szüksége lesz rá a nőnek. Ha nem változott Zeya hozzáállása a hideg elleni védekezésről, akkor a takaróba bugyolálja magát és megpróbálja az eső ritmusára álomba ringatni magát.*
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.05 09:45:17
4015. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-04 22:47:13
Üzenet elküldve: 2018-10-04 22:47:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Persze ismeri már Shent annyira, hogy először ne gondolja komolynak a vállfájlalást, pláne a rosszcsont mosoly közben. Válaszolni azonban nem válaszol, pláne a szomorúbb téma okán. *
- Nagyon sajnálom Shen *biztatóan simítja kezét a fiú vállára.* Talán nem szándékos volt. Lehet, hogy történt velük valami, ami miatt nem tudtak érted menni *csak azért gondol ilyesmit, mert ha a szüleiből indul ki, csak valami súlyos dolog folytán nem mentek volna érte. De hiába is ajánlaná, hogy ketten kideríthetnék, hogy mi történt akkor, könnyen lehet, hogy a fiú inkább temetné a múltat, mintsem felhánytorgatná. Amúgy pedig, a lényeg, a jelenen van. Most már minden rendben van. Itt kötetlenül, mindentől távol.*
- És én sem veled *szemei résre szűkülnek a mosolya fölött.*
- Magadtól? Szuper tehetséged van akkor. Még ha tanítgattak is *ámul egy kicsit, mert ha valaki szedett-vedett oktatók után így forgatja az íjat, csakis vérbeli tehetség lehet. Lyznek is rá kellett éreznie a tanulási folyamat tán a saját stílusára, hogy hogyan esik kezére a leginkább, de sokkal könnyebb volt megtalálnia önmagát, hogy egy stílus után kellett magára lelnie.
Ami látszólag berozsdált, mert a lövés nem úgy sikerül, ahogy tervezte. El is szomorodik. Shen vigasztaló simítása ugyan jól esik neki, és halványan el is mosolyodik, de azért tépi magát egy kicsit, hogy többet kellene gyakorolnia. Leengedi az íjat, helyet is ad Shennek, de ő megint csak a vállát fájlalja. Ugyan korábban nem hitt ennek, csak játékos jajgatásnak gondolta, most mégis kezd hinni neki. Még a rossz lövésének csalódottsága rajta van annyira a hangulatán, hogy észre sem veszi, Shen másik vállát dörgöli éppen.*
- Nem, lőj csak* kezd bele.* Ó tényleg fáj? Azt hittem, csak viccelsz. Hogy jutunk így a következő állásig? *kérdi szomorú pillantással, miközben a zöld kendő homlokára tolva, kócba gyűri rakoncátlan tincseit.*
- Lőhetek még egyet, de ha nem javul a vállad, akkor hagyjuk az egészet a francba. Nem ér annyit.
*Erőltetni nem szeretné, de annak sincs túl sok értelme, hogy ellövöldözzön egymagában, illetve közönséggel. *
- Rendben? Egyetlen lövés… *tartja fel mutatóujját.*
- Leigazítod a kendőt majd? *Nem úgy áll a cél előtt, mint az előzőnél. Rápróbál, egyszer-kétszer, hangolódik, magába szívja a mozdulat millimétereit is. Mint egy táncos, ahogy a lépéseket izmaiban érzi, úgy érzi Lyz is. Bólintva adja jelét, amikor megfelelőnek ítéli a mozdulatsort. Ha megkapta a kendőt, leismétli a mozdulatot. Kiold, s táblát is ér a vessző. A célközép vonalában, de a tábla külső sávjába talál. Még mindig egy picit jobbra hord, de legalább nem a szélső fába talál, mint az előző. A puffanásra el is mosolyodik a kendő alatt, s megkönnyebbülve engedi le az íjat.*
- Szerintem pedig te is képes volnál rá. Segíthetnék… *kezdi , immár megnyugodva, ahogy a kendőt tolja feljebb.*
//Íjászverseny//
*Persze ismeri már Shent annyira, hogy először ne gondolja komolynak a vállfájlalást, pláne a rosszcsont mosoly közben. Válaszolni azonban nem válaszol, pláne a szomorúbb téma okán. *
- Nagyon sajnálom Shen *biztatóan simítja kezét a fiú vállára.* Talán nem szándékos volt. Lehet, hogy történt velük valami, ami miatt nem tudtak érted menni *csak azért gondol ilyesmit, mert ha a szüleiből indul ki, csak valami súlyos dolog folytán nem mentek volna érte. De hiába is ajánlaná, hogy ketten kideríthetnék, hogy mi történt akkor, könnyen lehet, hogy a fiú inkább temetné a múltat, mintsem felhánytorgatná. Amúgy pedig, a lényeg, a jelenen van. Most már minden rendben van. Itt kötetlenül, mindentől távol.*
- És én sem veled *szemei résre szűkülnek a mosolya fölött.*
- Magadtól? Szuper tehetséged van akkor. Még ha tanítgattak is *ámul egy kicsit, mert ha valaki szedett-vedett oktatók után így forgatja az íjat, csakis vérbeli tehetség lehet. Lyznek is rá kellett éreznie a tanulási folyamat tán a saját stílusára, hogy hogyan esik kezére a leginkább, de sokkal könnyebb volt megtalálnia önmagát, hogy egy stílus után kellett magára lelnie.
Ami látszólag berozsdált, mert a lövés nem úgy sikerül, ahogy tervezte. El is szomorodik. Shen vigasztaló simítása ugyan jól esik neki, és halványan el is mosolyodik, de azért tépi magát egy kicsit, hogy többet kellene gyakorolnia. Leengedi az íjat, helyet is ad Shennek, de ő megint csak a vállát fájlalja. Ugyan korábban nem hitt ennek, csak játékos jajgatásnak gondolta, most mégis kezd hinni neki. Még a rossz lövésének csalódottsága rajta van annyira a hangulatán, hogy észre sem veszi, Shen másik vállát dörgöli éppen.*
- Nem, lőj csak* kezd bele.* Ó tényleg fáj? Azt hittem, csak viccelsz. Hogy jutunk így a következő állásig? *kérdi szomorú pillantással, miközben a zöld kendő homlokára tolva, kócba gyűri rakoncátlan tincseit.*
- Lőhetek még egyet, de ha nem javul a vállad, akkor hagyjuk az egészet a francba. Nem ér annyit.
*Erőltetni nem szeretné, de annak sincs túl sok értelme, hogy ellövöldözzön egymagában, illetve közönséggel. *
- Rendben? Egyetlen lövés… *tartja fel mutatóujját.*
- Leigazítod a kendőt majd? *Nem úgy áll a cél előtt, mint az előzőnél. Rápróbál, egyszer-kétszer, hangolódik, magába szívja a mozdulat millimétereit is. Mint egy táncos, ahogy a lépéseket izmaiban érzi, úgy érzi Lyz is. Bólintva adja jelét, amikor megfelelőnek ítéli a mozdulatsort. Ha megkapta a kendőt, leismétli a mozdulatot. Kiold, s táblát is ér a vessző. A célközép vonalában, de a tábla külső sávjába talál. Még mindig egy picit jobbra hord, de legalább nem a szélső fába talál, mint az előző. A puffanásra el is mosolyodik a kendő alatt, s megkönnyebbülve engedi le az íjat.*
- Szerintem pedig te is képes volnál rá. Segíthetnék… *kezdi , immár megnyugodva, ahogy a kendőt tolja feljebb.*
4014. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-04 16:17:02
Üzenet elküldve: 2018-10-04 16:17:02
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A fanyar és az avarillatú//
- Ha nem mondod, észre se veszem...
*Morogja foghegyről az álomittas férfinak, és összébb húzza a vállait. Az ötlettel viszont, hogy fűtsenek a kövekkel, sikerül meglepni. Erre még sosem gondolt. Nem is biztos benne, hogy működik, bár tény, hogy Rodd mintha erre készülve szorosabban pakolta volna körbe a farakást. így nem csak tűzfogó, hanem hőgyűjtő is lehetett belőlük. Látva, hogy csak ággal ér hozzá, óvatosságra inti.*
- Biztos, hogy annyira áthevült?
*Szemezget egy kővel, és azt fontolgatja, hogy a kezére önt egy kis vizet, és egy röpke érintést esetleg megkísérel. Ha Rodd nagyon meggyőzően válaszol, akkor viszont letesz a próbálkozásról, és követve a példát csak segédeszközzel ér hozzá. Megpróbálja a földön görgetni. Persze Rodd a ponyvát direkt úgy húzta ki, hogy ne ott gyűljön össze az eső, így nyilván a követ sem olyan könnyű odagurítani. Olykor felkapja a fejét az egyre hangosabban morgó égre és elhúzza a száját.
Mikor végeznek, visszakucorodik a helyére, de ezúttal törökülésben tekeri maga köré a takaróját. A plusz ruházatot épp elhárítaná, ám aztán a többi ötletre kifejezetten mogorva arckifejezést ölt.*
- Kösz, de megvagyok így is. Nem szoktam fázni.
*Egyáltalán nem tetszenek neki az ötletek. Inkább vacog egyedül, ha arra kerül a sor. A dörgések egyre elnyúltabbak és közelibbek, nyugtalanul tekint a hegyek felé.*
- Úgy négy-öt órát. Még van időd pihenni. Én most úgysem vagyok álmos, te meg nem aludtál múlt éjjel. Holnap is sokat megyünk. Ráadásul lehet, hogy elérjük az ingoványt.
- Ha nem mondod, észre se veszem...
*Morogja foghegyről az álomittas férfinak, és összébb húzza a vállait. Az ötlettel viszont, hogy fűtsenek a kövekkel, sikerül meglepni. Erre még sosem gondolt. Nem is biztos benne, hogy működik, bár tény, hogy Rodd mintha erre készülve szorosabban pakolta volna körbe a farakást. így nem csak tűzfogó, hanem hőgyűjtő is lehetett belőlük. Látva, hogy csak ággal ér hozzá, óvatosságra inti.*
- Biztos, hogy annyira áthevült?
*Szemezget egy kővel, és azt fontolgatja, hogy a kezére önt egy kis vizet, és egy röpke érintést esetleg megkísérel. Ha Rodd nagyon meggyőzően válaszol, akkor viszont letesz a próbálkozásról, és követve a példát csak segédeszközzel ér hozzá. Megpróbálja a földön görgetni. Persze Rodd a ponyvát direkt úgy húzta ki, hogy ne ott gyűljön össze az eső, így nyilván a követ sem olyan könnyű odagurítani. Olykor felkapja a fejét az egyre hangosabban morgó égre és elhúzza a száját.
Mikor végeznek, visszakucorodik a helyére, de ezúttal törökülésben tekeri maga köré a takaróját. A plusz ruházatot épp elhárítaná, ám aztán a többi ötletre kifejezetten mogorva arckifejezést ölt.*
- Kösz, de megvagyok így is. Nem szoktam fázni.
*Egyáltalán nem tetszenek neki az ötletek. Inkább vacog egyedül, ha arra kerül a sor. A dörgések egyre elnyúltabbak és közelibbek, nyugtalanul tekint a hegyek felé.*
- Úgy négy-öt órát. Még van időd pihenni. Én most úgysem vagyok álmos, te meg nem aludtál múlt éjjel. Holnap is sokat megyünk. Ráadásul lehet, hogy elérjük az ingoványt.
4013. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-04 12:19:07
Üzenet elküldve: 2018-10-04 12:19:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Az ivászatos verseny mindig is a kedvenc versenytípusai közé tartozott, bár Vadvédben nem igazán volt mód rá edzeni, de biztosan nem jött ki annyira a gyakorlatból, hogy baj legyen. És a kilátás, hogy segíthet Lyzinek, az mindig jó érzéssel tölti el.
A szőlő pedig tényleg savanyú, nem gondolta, hogy Lyz ilyen jól lő, erre most a porig alázza. Amúgy örül neki, hogy ilyen jó kedve van, talán nem is látta még ilyen felszabadultnak, ami nagyon jól áll egyébként az elf fővadásznak. Mindig ilyennek kellene lennie.*
- Mindent bele? Persze. *vigyorog.*
- Lehet, hogy meghúztam a vállam, amikor felraktam a céltáblát. *forgatja meg a karját fájdalmas képpel, de nem tudja megállni mosolygás nélkül.*
- Igazából nem tudom. *mondja lepillantva íjára, amikor Lyz biztosítja róla, hogy igenis fontos dologról beszélnek.*
- Ott voltunk egy fogadóban, ők reggel elmentek valahova, aztán már nem jöttek vissza. Ezért gondolom, hogy elhagytak. *mondja szomorúan, most először törik meg a mosolya a beszélgetés alatt, de egy sóhajjal látszólag ejti a témát és újra mosolyogva néz fel.*
- És veled sem találkozom. *teszi hozzá Lyz felsorolásához, mert számára ez a legfontosabb tényező. Nem érdekli az erdő, vagy az erőd, neki Lyz a főnyeremény.*
- Ne legyen nagy a szád, majd akkor, ha eltaláltad bekötött szemmel. *feddi meg a lányt nevetve és nagyon remélve, hogy tényleg nem fogja eltalálni a célt.*
- Én magamtól tanultam. Meg attól, aki tanított. Volt egy-két átutazó, visszatérő fickó, amolyan kalandozók, aki segítettek néha. De elf vagyok, a véremben van az íjászat. *meséli és kacsint Lyzre, hisz mindenki azt hiszi, ha valaki elf, akkor kötelessége jól lőni íjjal. Sheni úgy döntött, nem okoz csalódást. Ám ezúttal úgy tűnik, elfére akadt.
Aztán jön a szembekötés és a lövés és úgy tűnik, sikerül a kis turpisság, mert a lövés nem találja el a célt. Kicsit szégyelli magát, de így legalább nem égett le nagyon.*
- Majdnem sikerült. *lép közelebb, hogy egy esetlen simogatással Lyz hátán vigasztalja.*
- Tezzsék? *kerekedik el a szeme.*
- Öhm... szerintem lőj csak nyugodtan újra, másodszorra biztosan nem téveszted el. *masszírozza meg fájdalmas arccal a vállát, csak most a másikat, mint amelyiket az előbb, amikor arra panaszkodott, hogy meghúzta. Neki nem tűnik fel, talán Lyznek sem.*
- Gyerünk, hajrá, kapitány. *mosolyog zavartan, ahogy még hátra is lép egyet, hogy ezúttal ne szabotálhassa a lövést.*
//Íjászverseny//
*Az ivászatos verseny mindig is a kedvenc versenytípusai közé tartozott, bár Vadvédben nem igazán volt mód rá edzeni, de biztosan nem jött ki annyira a gyakorlatból, hogy baj legyen. És a kilátás, hogy segíthet Lyzinek, az mindig jó érzéssel tölti el.
A szőlő pedig tényleg savanyú, nem gondolta, hogy Lyz ilyen jól lő, erre most a porig alázza. Amúgy örül neki, hogy ilyen jó kedve van, talán nem is látta még ilyen felszabadultnak, ami nagyon jól áll egyébként az elf fővadásznak. Mindig ilyennek kellene lennie.*
- Mindent bele? Persze. *vigyorog.*
- Lehet, hogy meghúztam a vállam, amikor felraktam a céltáblát. *forgatja meg a karját fájdalmas képpel, de nem tudja megállni mosolygás nélkül.*
- Igazából nem tudom. *mondja lepillantva íjára, amikor Lyz biztosítja róla, hogy igenis fontos dologról beszélnek.*
- Ott voltunk egy fogadóban, ők reggel elmentek valahova, aztán már nem jöttek vissza. Ezért gondolom, hogy elhagytak. *mondja szomorúan, most először törik meg a mosolya a beszélgetés alatt, de egy sóhajjal látszólag ejti a témát és újra mosolyogva néz fel.*
- És veled sem találkozom. *teszi hozzá Lyz felsorolásához, mert számára ez a legfontosabb tényező. Nem érdekli az erdő, vagy az erőd, neki Lyz a főnyeremény.*
- Ne legyen nagy a szád, majd akkor, ha eltaláltad bekötött szemmel. *feddi meg a lányt nevetve és nagyon remélve, hogy tényleg nem fogja eltalálni a célt.*
- Én magamtól tanultam. Meg attól, aki tanított. Volt egy-két átutazó, visszatérő fickó, amolyan kalandozók, aki segítettek néha. De elf vagyok, a véremben van az íjászat. *meséli és kacsint Lyzre, hisz mindenki azt hiszi, ha valaki elf, akkor kötelessége jól lőni íjjal. Sheni úgy döntött, nem okoz csalódást. Ám ezúttal úgy tűnik, elfére akadt.
Aztán jön a szembekötés és a lövés és úgy tűnik, sikerül a kis turpisság, mert a lövés nem találja el a célt. Kicsit szégyelli magát, de így legalább nem égett le nagyon.*
- Majdnem sikerült. *lép közelebb, hogy egy esetlen simogatással Lyz hátán vigasztalja.*
- Tezzsék? *kerekedik el a szeme.*
- Öhm... szerintem lőj csak nyugodtan újra, másodszorra biztosan nem téveszted el. *masszírozza meg fájdalmas arccal a vállát, csak most a másikat, mint amelyiket az előbb, amikor arra panaszkodott, hogy meghúzta. Neki nem tűnik fel, talán Lyznek sem.*
- Gyerünk, hajrá, kapitány. *mosolyog zavartan, ahogy még hátra is lép egyet, hogy ezúttal ne szabotálhassa a lövést.*
4012. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-04 10:59:11
Üzenet elküldve: 2018-10-04 10:59:11
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//A fanyar és az avarillatú//
* Rodderiego álmában gyalogol. Az idők kezdete óta és ki tudja meddig. A környezet alapján a nagy nyugati sivatag lehet a terep, bár saját szemével még nem látta a szélét sem, nemhogy a mélyét. A sivatag változatos és változó dűnéi között tapossa a homokot. Nem igazán sikerül haladni és ráadásul az az érzése, hogy körbe-körbe megy. A saját nyomait viszont nem látja, így ebben sem lehet biztos. Mondjuk másét sem, bár ez egy homoksivatagban nem mérvadó. Monoton ritmusban teszi lábait, hisz többre nem képes. Itt-ott homokcsiszolta csontvázak, koponyák merednek elő a homok alól, de mivel sem nem érdekesek, sem nem veszélyesek így figyelmen kívül hagyja őket. Próbált már elkanyarodni, visszafordulni, de a homoktenger hullámai mindenhol ugyanolyanok és mivel amúgy sem tudja merre van, merre tart, merre kellene tartania, így igazából mindegy mit tesz. Illetve majdnem. Többször próbál megállni pihenni, de ha nem csak iszik vagy eszik pár falatot, ha néhány percnél tovább időzik azonnal megjelenik egy délibáb, ami nem hagyja nyugodni. Maga a jelenés önmagában nem félelmetes, hisz karcsú alakjában, széles fejfedőjében semmi ijesztő nincs. Az, ahogy a látómezejébe közvetlenül mellé lebeg és karba tett kézzel áll mellette az már nyugtalanító, bár ezzel még el tudna lenni, de ahogy néhány perc után, a mozdulatlanság illúzióját megőrizve elkezd növekedni és pár perc múlva már jó 10 lábbal magasodik fölé, az már vállalhatatlan. Első pár alkalommal hanyatt-homlok menekül előle, és csak utána veszi észre, a jelenésnek az is elég, ha komótosan szedelődzködik és elindul. Most viszont valami új történik. Valaki türelmetlenül dobol az ujjával egy asztalon. Egyre türelmetlenebb lehet, mert a dobolás ritmusa gyorsul, hangja erősödik. Rodderiego feszülten tekint körbe, az eget is fürkészi, de senkit nem lát. Hirtelen egy másik, alak sejlik fel mellette. Sokkal morózusabb, sokkal kaotikusabb, sokkal sötétebb. Talán ettől akarta sürgetésével megmenteni a másik? A hatalmas kavargó homályból ujjak formálódnak és a semmin dobolnak. Hirtelen egy arc formálódik az örvénylő szürkeségből és a villanó tekintetet egy robajló ordítás kíséri.
Rodderiego alvás közben összerezzen a mennydörgésre és kinyitja szemeit. Tekintete zavaros, próbál fogódzót találni a valóságban. Az első a pislákoló tűz látványa, a második a mellette kis menedékükben meghúzódó Zeya. *
- Megjött a vihar, ahogy jósoltad. * – recsegi kicsit berozsdált hangon.
Fáradt tekintete a pislákoló tűzre téved megint. *
- Hozzuk be a köveket, amíg melegek picit tudnak enyhíteni a hidegen. * Azonnal neki is lát és két tűzrevaló ággal egyesével elkezdi a vászon alá hordani a köveket. Ez után maga elé veszi a zsákját és elővesz belőle egy zekét és egy mellényt. *
- A zekét fel tudom ajánlani ha fáznál, nekem elég a plusz mellény. Meg ha nagyon hideg van egymást is át tudjuk melegíteni, ha egymás mellé ülünk. Végszükség esetén meg megosztozhatunk a gyékényen meg a takarón is.
* A mellény felvétele után az eget kémleli, de mivel nem nagyon van támpontja megkérdezi:*
- Mennyit aludtam?
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.04 11:02:15
* Rodderiego álmában gyalogol. Az idők kezdete óta és ki tudja meddig. A környezet alapján a nagy nyugati sivatag lehet a terep, bár saját szemével még nem látta a szélét sem, nemhogy a mélyét. A sivatag változatos és változó dűnéi között tapossa a homokot. Nem igazán sikerül haladni és ráadásul az az érzése, hogy körbe-körbe megy. A saját nyomait viszont nem látja, így ebben sem lehet biztos. Mondjuk másét sem, bár ez egy homoksivatagban nem mérvadó. Monoton ritmusban teszi lábait, hisz többre nem képes. Itt-ott homokcsiszolta csontvázak, koponyák merednek elő a homok alól, de mivel sem nem érdekesek, sem nem veszélyesek így figyelmen kívül hagyja őket. Próbált már elkanyarodni, visszafordulni, de a homoktenger hullámai mindenhol ugyanolyanok és mivel amúgy sem tudja merre van, merre tart, merre kellene tartania, így igazából mindegy mit tesz. Illetve majdnem. Többször próbál megállni pihenni, de ha nem csak iszik vagy eszik pár falatot, ha néhány percnél tovább időzik azonnal megjelenik egy délibáb, ami nem hagyja nyugodni. Maga a jelenés önmagában nem félelmetes, hisz karcsú alakjában, széles fejfedőjében semmi ijesztő nincs. Az, ahogy a látómezejébe közvetlenül mellé lebeg és karba tett kézzel áll mellette az már nyugtalanító, bár ezzel még el tudna lenni, de ahogy néhány perc után, a mozdulatlanság illúzióját megőrizve elkezd növekedni és pár perc múlva már jó 10 lábbal magasodik fölé, az már vállalhatatlan. Első pár alkalommal hanyatt-homlok menekül előle, és csak utána veszi észre, a jelenésnek az is elég, ha komótosan szedelődzködik és elindul. Most viszont valami új történik. Valaki türelmetlenül dobol az ujjával egy asztalon. Egyre türelmetlenebb lehet, mert a dobolás ritmusa gyorsul, hangja erősödik. Rodderiego feszülten tekint körbe, az eget is fürkészi, de senkit nem lát. Hirtelen egy másik, alak sejlik fel mellette. Sokkal morózusabb, sokkal kaotikusabb, sokkal sötétebb. Talán ettől akarta sürgetésével megmenteni a másik? A hatalmas kavargó homályból ujjak formálódnak és a semmin dobolnak. Hirtelen egy arc formálódik az örvénylő szürkeségből és a villanó tekintetet egy robajló ordítás kíséri.
Rodderiego alvás közben összerezzen a mennydörgésre és kinyitja szemeit. Tekintete zavaros, próbál fogódzót találni a valóságban. Az első a pislákoló tűz látványa, a második a mellette kis menedékükben meghúzódó Zeya. *
- Megjött a vihar, ahogy jósoltad. * – recsegi kicsit berozsdált hangon.
Fáradt tekintete a pislákoló tűzre téved megint. *
- Hozzuk be a köveket, amíg melegek picit tudnak enyhíteni a hidegen. * Azonnal neki is lát és két tűzrevaló ággal egyesével elkezdi a vászon alá hordani a köveket. Ez után maga elé veszi a zsákját és elővesz belőle egy zekét és egy mellényt. *
- A zekét fel tudom ajánlani ha fáznál, nekem elég a plusz mellény. Meg ha nagyon hideg van egymást is át tudjuk melegíteni, ha egymás mellé ülünk. Végszükség esetén meg megosztozhatunk a gyékényen meg a takarón is.
* A mellény felvétele után az eget kémleli, de mivel nem nagyon van támpontja megkérdezi:*
- Mennyit aludtam?
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.04 11:02:15
4011. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-03 21:42:43
Üzenet elküldve: 2018-10-03 21:42:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A fanyar és az avarillatú//
*Örül, hogy ezt tisztázták az őszinteségről. Már ha Zeya esetében lehet örömről beszélni. Bólint.
Ha észlelné, hogy Rodd már csak eldőlni szeretne, talán előrevenné, hogy segít neki elrendezni a dolgokat, és utána menne tűzifáért, de így csak annyi könnyítésre gondolt, hogy a férfinak ne kelljen elmennie sehova a táborhelyről. Önszorgalma becsülendő a kövekkel, hiszen erre nem is kérte meg. Neki nem jut eszébe a kövekkel melegedni, de bizonyára később ki lehet forgatni őket, hogy egy kicsit hűljenek.
Nem kínozza tovább útitársát, nyilván nem most fog mesét kérni tőle. Neki is jólesik a csend. Csak a tűz ropogása, a sustorgó levelek hallatszanak. Enyhe szél játszik odafent. Tán ez hozza feléjük a felhőket. Különös, de most nem bánja, hogy nincs egyedül. Ha jobban belegondol, sosem volt egyedül azelőtt. Magányos igen, de volt mindig a közelben valaki. Nem is egy. Valakik, akikkel összetartoztak. A városban sokan voltak körülötte, de nem érezte, hogy bárkivel is összetartozna. Ez ebben a percben sincs másképp. Mégis, valamiért megnyugtató, hogy itt szuszog a kimerült Rodderiego a tűz közelében, és nem kell magában ücsörögnie a vadonban.
Leveszi a kalapját, megtámasztja hátul a kezeit és felbámul az égre. Még látni a csillagokat, a felhők nem úsztak ide. A Kalapos Hős számtalan fénypontja eltéveszthetetlen. Mégis a Szikla egyszerűségét kedveli inkább. Tán nem kell nagyon mély titkot fejteni érte, hogy miért ezek a kedvencei. Hamarosan az első felhőnyúlványok megérkeznek. Zeya a karján lecsap egy szárnyas rovart, majd lepöcköli. Tesz két ágat a tűzre, hogy idejében megkapja őket a láng. Utána egy kicsit meditál magában, hallgatva az erősödő szelet és az erdő neszeit. Meg Rodd lélegzetvételét.
Valamivel később a neszek elhalnak, csak a szél erősödő sustorgása magad. A csillagok fényét teljesen bekebelezték a réteges felhők. A hegyek felől villanások érkeznek. Talán még félóra, és a vihar ideér. Némi tüzelőt biztonságba helyez a ponyva alatt. Ha minden elázik, nem lesz mivel meleget csinálni. Még mindig kint ül a tűz mellett, kalapját viszont visszavette. Ha csak egy kis szemerkélő esőt kapnának, az meg sem kottyan neki, legalább táplálja a lángokat. Ha egyedül jött volna ki, nem védené semmi az elázástól. De egyre inkább tűnik úgy, hogy a vihar errefelé tart, és kénytelen megfontolni a fedezékbe vonulást. A távolban halkan mordul az ég. Nem akaródzik neki, de az ésszerűség dönt végül – nagyjából – és szedelőzködni kezd. Dob még néhány ágat a tűzre, amolyan „hátha” alapon, aztán amennyire csak lehet, kis helyen zsúfolja össze magát a szélen a ponyva alatt. Maga köré tekeri a szőttest, majd a térdeit felhúzza és átkarolja. Ezúttal nagyobbat dörren, amitől ösztönös feszültség támad benne.*
*Örül, hogy ezt tisztázták az őszinteségről. Már ha Zeya esetében lehet örömről beszélni. Bólint.
Ha észlelné, hogy Rodd már csak eldőlni szeretne, talán előrevenné, hogy segít neki elrendezni a dolgokat, és utána menne tűzifáért, de így csak annyi könnyítésre gondolt, hogy a férfinak ne kelljen elmennie sehova a táborhelyről. Önszorgalma becsülendő a kövekkel, hiszen erre nem is kérte meg. Neki nem jut eszébe a kövekkel melegedni, de bizonyára később ki lehet forgatni őket, hogy egy kicsit hűljenek.
Nem kínozza tovább útitársát, nyilván nem most fog mesét kérni tőle. Neki is jólesik a csend. Csak a tűz ropogása, a sustorgó levelek hallatszanak. Enyhe szél játszik odafent. Tán ez hozza feléjük a felhőket. Különös, de most nem bánja, hogy nincs egyedül. Ha jobban belegondol, sosem volt egyedül azelőtt. Magányos igen, de volt mindig a közelben valaki. Nem is egy. Valakik, akikkel összetartoztak. A városban sokan voltak körülötte, de nem érezte, hogy bárkivel is összetartozna. Ez ebben a percben sincs másképp. Mégis, valamiért megnyugtató, hogy itt szuszog a kimerült Rodderiego a tűz közelében, és nem kell magában ücsörögnie a vadonban.
Leveszi a kalapját, megtámasztja hátul a kezeit és felbámul az égre. Még látni a csillagokat, a felhők nem úsztak ide. A Kalapos Hős számtalan fénypontja eltéveszthetetlen. Mégis a Szikla egyszerűségét kedveli inkább. Tán nem kell nagyon mély titkot fejteni érte, hogy miért ezek a kedvencei. Hamarosan az első felhőnyúlványok megérkeznek. Zeya a karján lecsap egy szárnyas rovart, majd lepöcköli. Tesz két ágat a tűzre, hogy idejében megkapja őket a láng. Utána egy kicsit meditál magában, hallgatva az erősödő szelet és az erdő neszeit. Meg Rodd lélegzetvételét.
Valamivel később a neszek elhalnak, csak a szél erősödő sustorgása magad. A csillagok fényét teljesen bekebelezték a réteges felhők. A hegyek felől villanások érkeznek. Talán még félóra, és a vihar ideér. Némi tüzelőt biztonságba helyez a ponyva alatt. Ha minden elázik, nem lesz mivel meleget csinálni. Még mindig kint ül a tűz mellett, kalapját viszont visszavette. Ha csak egy kis szemerkélő esőt kapnának, az meg sem kottyan neki, legalább táplálja a lángokat. Ha egyedül jött volna ki, nem védené semmi az elázástól. De egyre inkább tűnik úgy, hogy a vihar errefelé tart, és kénytelen megfontolni a fedezékbe vonulást. A távolban halkan mordul az ég. Nem akaródzik neki, de az ésszerűség dönt végül – nagyjából – és szedelőzködni kezd. Dob még néhány ágat a tűzre, amolyan „hátha” alapon, aztán amennyire csak lehet, kis helyen zsúfolja össze magát a szélen a ponyva alatt. Maga köré tekeri a szőttest, majd a térdeit felhúzza és átkarolja. Ezúttal nagyobbat dörren, amitől ösztönös feszültség támad benne.*
4010. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-03 19:33:38
Üzenet elküldve: 2018-10-03 19:33:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Azután, hogy a bor jelenlétére rákérdezett Shen, Lyz feltételezte, hogy nem lesz ellenére, ha egy ivászatos fogadásban kellene kisegítenie.*
- Köszi *Hálás, s immár meggyőződése, hogy Bobbirt hárman keresik majd fel. Denzack, Shen és Lyz. Lesz ám meglepetés.
Arról viszont nem győzi meg az aranyhajú, hogy elégedett Lyz lövésével. Persze savanyú a szőlő, ezt a lány is azonnal érzi, el is vigyorodik rajta.*
- Melegítsen, akinek muszáj. Az irbisz sem melegít, mielőtt elkapja az őzet *kacsint játékosan. Igazán jó kedve kerekedett, és elemében is van, ezt le sem tagadhatná. Kevésbé baljós ez az erdőrész, kevésbé kell tartani megátalkodott vadaktól. Talán ezért is engedi magát ilyen lazára. Bár, hogy milyen laza is tud lenni, arról a csajok többet tudnának mondani, főleg miután köldökkarikát szúrt Aenae hasára, és mákonyos csillámokat hallucinált a levegőbe, amiket aztán az említett bongyor hajú lány melleiről akart elsepregetni. Egy kacsintás, és fülpöckölés, igazán nem is olyan nagydolog, még egy vezérpalántától sem. Ha ezt a fiú hallaná, talán el sem hinné.*
- Mindent bele Sheni *biztatja mellé, csak mikor a szomorúbb múltról esik szó, akkor szelídül visszafogott mosollyá a korábbi széles vigyor.*
- Elhagytak? Hogy ne lenne fontos?! *hitetlenkedik. Neki fontos, de ha Shen terel, ő elengedi a témát, csak ha úgy tűnik, nem bánja, akkor fűzi tovább a szót.* Senki sem érdemli meg, hogy elhagyják a szülei.
*Nem szeretné, ha úgy hinné az aranyhajú, hogy szánja, vagy sajnálja, pedig így van. Egy pillanattal később azonban egész más jut eszébe. Az íjat maga mellé lógatja, s közelebb lép a fiúhoz. Kezét együtt érzőn vezeti a másikéra, ha engedi, s szorítja is meg egy kicsit a nyomaték kedvért.*
- Viszont, ha másképp alakult volna, talán sosem találsz ránk Erdőmélyén. Talán sosem lett volna Vadvéd az otthonod. És talán, sosem verhetnélek meg íjászatban. Bekötött szemmel.
*Persze, azt nem tudja, hogy eltalálja-e a célközepet. De kislányként hamarabb találta el a táblát bekötött szemmel, mint hogy tudatosan célra tartott volna. Nagyapjának ez volt a módszere, s ezt alkalmazta egy szem leányunokájánál is. Csak szigorúbban, mint a többi tanítványánál.*
- Tudod, *kezd bele magabiztosan.* nagyapám kemény tanár volt. De nem válaszoltál. Téged ki tanított lőni?
*Miközben beszél, Shent csak a mondat elején látja, mert időközben rá kerül a kendő. Izgatottan várja, hogy sötétségbe boruljon minden, és úgy is lesz. Nem lát semmit, csak a fiú arcának közeli képe, ami még szeme előtt játszik a kendő alatt is, és az illata, ami ebből a közelségből, és pláne vakon, inkább hangsúlyt kap. Friss, erdőillatú és van benne még valami megfogalmazhatatlan, halvány illatzönge. Bőrén pedig a langymeleg lélegzet, amiért szíve melléver néhány ütemet, a titkos zsebbe rejtett kis kocka fölött. Ajka finom mosolyba fagyott, de ahogy irányba állítja Shen, és eltávolodik tőle, máris tisztábbak a gondolatai. Alsó ajkába harap, ahogy koncentrál. Furcsa érzése támad, de nem tulajdonít neki túl sokat. Úgy hiszi, azért érzi magát rossz irányba, mert megzavarta a fejét ez az aranyhajú kuszaság. Valahogy így is van, csak megtoldott még egy kis turpissággal. Lyz viszont nem gondol ilyen csalást az egész mögött, így a hangolódás után, ahogy kislánykorában is tanulta, felveszi a pozíciót, levegőt szív, közben feszíti az ideget, de mivel látni nem lát, így csak emlékeiből tud meríteni, hogy hol van a cél közepe. Ekkor korrigál egy minimálisan balra, de nem elegendő, hogy eltalálja a célt. A tábla mellett fütyülve zúg el a vessző, és pengve érkezik egy távolabbi fa törzsébe. Már jóval előtte elhúzza a száját. Már akkor, mikor nem hallja a céltábla puffanását a kellő időben. Leengedi az íjat, feltolja szeméről a kendőt, s csalódottan pillant a táblára, aztán Shenre.*
- Mmm… ne is mondj semmit. Te jössz *adja át helyét bosszankodva, de nem adja fel ilyen könnyen. Biztosan megpróbálja legalább még egyszer. S ebben nem Shen ellen lő majd, hanem önmaga ellen. Hisz amit kislányként tudott, most is tudnia kell. *
//Íjászverseny//
*Azután, hogy a bor jelenlétére rákérdezett Shen, Lyz feltételezte, hogy nem lesz ellenére, ha egy ivászatos fogadásban kellene kisegítenie.*
- Köszi *Hálás, s immár meggyőződése, hogy Bobbirt hárman keresik majd fel. Denzack, Shen és Lyz. Lesz ám meglepetés.
Arról viszont nem győzi meg az aranyhajú, hogy elégedett Lyz lövésével. Persze savanyú a szőlő, ezt a lány is azonnal érzi, el is vigyorodik rajta.*
- Melegítsen, akinek muszáj. Az irbisz sem melegít, mielőtt elkapja az őzet *kacsint játékosan. Igazán jó kedve kerekedett, és elemében is van, ezt le sem tagadhatná. Kevésbé baljós ez az erdőrész, kevésbé kell tartani megátalkodott vadaktól. Talán ezért is engedi magát ilyen lazára. Bár, hogy milyen laza is tud lenni, arról a csajok többet tudnának mondani, főleg miután köldökkarikát szúrt Aenae hasára, és mákonyos csillámokat hallucinált a levegőbe, amiket aztán az említett bongyor hajú lány melleiről akart elsepregetni. Egy kacsintás, és fülpöckölés, igazán nem is olyan nagydolog, még egy vezérpalántától sem. Ha ezt a fiú hallaná, talán el sem hinné.*
- Mindent bele Sheni *biztatja mellé, csak mikor a szomorúbb múltról esik szó, akkor szelídül visszafogott mosollyá a korábbi széles vigyor.*
- Elhagytak? Hogy ne lenne fontos?! *hitetlenkedik. Neki fontos, de ha Shen terel, ő elengedi a témát, csak ha úgy tűnik, nem bánja, akkor fűzi tovább a szót.* Senki sem érdemli meg, hogy elhagyják a szülei.
*Nem szeretné, ha úgy hinné az aranyhajú, hogy szánja, vagy sajnálja, pedig így van. Egy pillanattal később azonban egész más jut eszébe. Az íjat maga mellé lógatja, s közelebb lép a fiúhoz. Kezét együtt érzőn vezeti a másikéra, ha engedi, s szorítja is meg egy kicsit a nyomaték kedvért.*
- Viszont, ha másképp alakult volna, talán sosem találsz ránk Erdőmélyén. Talán sosem lett volna Vadvéd az otthonod. És talán, sosem verhetnélek meg íjászatban. Bekötött szemmel.
*Persze, azt nem tudja, hogy eltalálja-e a célközepet. De kislányként hamarabb találta el a táblát bekötött szemmel, mint hogy tudatosan célra tartott volna. Nagyapjának ez volt a módszere, s ezt alkalmazta egy szem leányunokájánál is. Csak szigorúbban, mint a többi tanítványánál.*
- Tudod, *kezd bele magabiztosan.* nagyapám kemény tanár volt. De nem válaszoltál. Téged ki tanított lőni?
*Miközben beszél, Shent csak a mondat elején látja, mert időközben rá kerül a kendő. Izgatottan várja, hogy sötétségbe boruljon minden, és úgy is lesz. Nem lát semmit, csak a fiú arcának közeli képe, ami még szeme előtt játszik a kendő alatt is, és az illata, ami ebből a közelségből, és pláne vakon, inkább hangsúlyt kap. Friss, erdőillatú és van benne még valami megfogalmazhatatlan, halvány illatzönge. Bőrén pedig a langymeleg lélegzet, amiért szíve melléver néhány ütemet, a titkos zsebbe rejtett kis kocka fölött. Ajka finom mosolyba fagyott, de ahogy irányba állítja Shen, és eltávolodik tőle, máris tisztábbak a gondolatai. Alsó ajkába harap, ahogy koncentrál. Furcsa érzése támad, de nem tulajdonít neki túl sokat. Úgy hiszi, azért érzi magát rossz irányba, mert megzavarta a fejét ez az aranyhajú kuszaság. Valahogy így is van, csak megtoldott még egy kis turpissággal. Lyz viszont nem gondol ilyen csalást az egész mögött, így a hangolódás után, ahogy kislánykorában is tanulta, felveszi a pozíciót, levegőt szív, közben feszíti az ideget, de mivel látni nem lát, így csak emlékeiből tud meríteni, hogy hol van a cél közepe. Ekkor korrigál egy minimálisan balra, de nem elegendő, hogy eltalálja a célt. A tábla mellett fütyülve zúg el a vessző, és pengve érkezik egy távolabbi fa törzsébe. Már jóval előtte elhúzza a száját. Már akkor, mikor nem hallja a céltábla puffanását a kellő időben. Leengedi az íjat, feltolja szeméről a kendőt, s csalódottan pillant a táblára, aztán Shenre.*
- Mmm… ne is mondj semmit. Te jössz *adja át helyét bosszankodva, de nem adja fel ilyen könnyen. Biztosan megpróbálja legalább még egyszer. S ebben nem Shen ellen lő majd, hanem önmaga ellen. Hisz amit kislányként tudott, most is tudnia kell. *
4009. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-02 15:56:34
Üzenet elküldve: 2018-10-02 15:56:34
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//A fanyar és az avarillatú//
- Megígérem, hogy nem fogok neked hazudni. Nem csak mert kérted, hanem mert magam is úgy gondoltam. * - mondja őszintén.
Az út hátralévő részét szótlanul teszi meg. Az ilyenkor szokásos, ha már megtettem az út feléből annak az egyharmadának az ötödét negyvenkét lépéssel, akkor mennyi lehet hátra míg odaérünk típusú, folyamatosan változó, erősen becslés-tippelés megközelítésű matematikafeladattal tartja magában a lelket.
A táborhelyhez érve Zeya utasításai ellenére majdnem nekifekszik engedve a fáradtságának, de megembereli magát. Megnézi hol tudja úgy kifeszíteni a fák közé a viaszkosvásznat, hogy az védje őket az esetleges esőtől és enyhe magaslat fölött is legyen, mert nem akar tócsában sem ébredni. A délutániból okulva a hangyabolyra is figyel, az sem jó móka, ha megtámadják a pihenőket. Ha a hegyek felől jön az eső, ahogy Zeya mondta, akkor az enyhén ferde lenne a megfelelő szög a fedélnek, így próbálja úgy megfeszíteni. Mikor kész összebogarássza a környékbeli vékonyabb ágakat, száraz fakérget, meg gyújtósnak némi száraz füvet. Szíve szerint nekiülne a gallyak tördelésének, de fél, hogy ülve elbólintana, így állva darabolja, ha kell a térdén eltörve a gyújtóst. Mivel ezzel is végez és még Zeya nem ért vissza, ezért nagyobb köveket keres, hogy a tűzrakó hely véletlenül se gyújtsa ki a környéket. Spirál alakban kerüli a táborhelyt és hordja a köveket. Néhányat pluszba is hoz, ha megmelegítik a tűz mellett jól jön a takaró alá, csak időben ki kell venni, mert ha kihűl akkor bizony ébredhet vacogva az ember. Még nem végez, mire Zeya visszaér, de a kövekkel utána is körbe tudja rakni a tüzet. Ahogy kész van elér ereje és akaratereje végére. Tudja Zeya lazítása bölcs dolog, de most korbáccsal se tudnák rávenni. Takaróját leteszi a földre, felére ráfekszik, hogy alkalomadtán a másik felével be tudjon takarózni. Hátizsákját a feje alá teszi és a tűzbe réved. A sajtospirítós és a meleg kövek se nagyon izgatják. Mosakodni, majd a folyónál fog, ez elég egyértelmű. Zeya beosztása az őrködésről igazából már félálomban találja. A tűz ropogása és fényjátéka még szórakoztatja picit, de szépen be is lopja az álomba. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.02 15:59:08
- Megígérem, hogy nem fogok neked hazudni. Nem csak mert kérted, hanem mert magam is úgy gondoltam. * - mondja őszintén.
Az út hátralévő részét szótlanul teszi meg. Az ilyenkor szokásos, ha már megtettem az út feléből annak az egyharmadának az ötödét negyvenkét lépéssel, akkor mennyi lehet hátra míg odaérünk típusú, folyamatosan változó, erősen becslés-tippelés megközelítésű matematikafeladattal tartja magában a lelket.
A táborhelyhez érve Zeya utasításai ellenére majdnem nekifekszik engedve a fáradtságának, de megembereli magát. Megnézi hol tudja úgy kifeszíteni a fák közé a viaszkosvásznat, hogy az védje őket az esetleges esőtől és enyhe magaslat fölött is legyen, mert nem akar tócsában sem ébredni. A délutániból okulva a hangyabolyra is figyel, az sem jó móka, ha megtámadják a pihenőket. Ha a hegyek felől jön az eső, ahogy Zeya mondta, akkor az enyhén ferde lenne a megfelelő szög a fedélnek, így próbálja úgy megfeszíteni. Mikor kész összebogarássza a környékbeli vékonyabb ágakat, száraz fakérget, meg gyújtósnak némi száraz füvet. Szíve szerint nekiülne a gallyak tördelésének, de fél, hogy ülve elbólintana, így állva darabolja, ha kell a térdén eltörve a gyújtóst. Mivel ezzel is végez és még Zeya nem ért vissza, ezért nagyobb köveket keres, hogy a tűzrakó hely véletlenül se gyújtsa ki a környéket. Spirál alakban kerüli a táborhelyt és hordja a köveket. Néhányat pluszba is hoz, ha megmelegítik a tűz mellett jól jön a takaró alá, csak időben ki kell venni, mert ha kihűl akkor bizony ébredhet vacogva az ember. Még nem végez, mire Zeya visszaér, de a kövekkel utána is körbe tudja rakni a tüzet. Ahogy kész van elér ereje és akaratereje végére. Tudja Zeya lazítása bölcs dolog, de most korbáccsal se tudnák rávenni. Takaróját leteszi a földre, felére ráfekszik, hogy alkalomadtán a másik felével be tudjon takarózni. Hátizsákját a feje alá teszi és a tűzbe réved. A sajtospirítós és a meleg kövek se nagyon izgatják. Mosakodni, majd a folyónál fog, ez elég egyértelmű. Zeya beosztása az őrködésről igazából már félálomban találja. A tűz ropogása és fényjátéka még szórakoztatja picit, de szépen be is lopja az álomba. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.02 15:59:08
4008. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-01 19:54:16
Üzenet elküldve: 2018-10-01 19:54:16
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A fanyar és az avarillatú//
*Gyanakvó pillantása sokáig Roddon ragad, mikor kifejti véleményét a bókokról és az udvarlásról, aztán pedig egészen széles kitérőt tesz a kegyes hazugságok témában.*
- Példa… ahhoz képest nagyon részletesen leírtad.
*Aztán vállat von. Ha tapasztalatból beszélne, az sem zavarná.*
- Én nem értem, miért akar valaki hazugságot hallani. Mármint értem, amit mondasz, csak nem tudom megérteni. Nekem mondd mindig nyugodtan azt, amit komolyan gondolsz, nem fogok megsértődni. Vagy ne mondj semmit, de ne hazudj... különben problémákhoz vezethet.
*A látszattal ellentétben Zeya tekintettel van Rodd állapotára, ezért nem húzza meg a tempót, míg nem érzi, hogy azt a férfi tartani tudja. Még neki is fárasztó ennyi gyaloglás egy napra, pedig folyton járkált a városban. De most itt ez a málha, ami húzza a vállát, és már órák óta kínozza az izomláz. Ő sem bánja, hogy hamarosan letáboroznak.
Néhány kilométer után, amit nagyjából másfél óra alatt tesznek meg kímélő tempóban, kijárt út nélkül, elérik végre az erdő sávját. Egy-egy társaitól elszakadt fa ugyan akad, aminek magját a szél hozhatta ide, ám ha Rodd ki akarja feszíteni a ponyváját, a ritkásan induló erdőig kell menniük. Tán nem is baj, hogy tábortüzük nem fénylik majd olyan messzire.*
- Itt jó lesz.
*Veszi le a súlyos tarisznyát a válláról megkönnyebbülten.*
- Hozok tűzifát. Addig ezekből a gallyakból itt készíthetnél gyújtóst.
*Söpri el a lábával az egyik ágacskát oldalra, és hacsak nincs Roddnak ellenvetése, elindul száraz tüzelőt gyűjteni, majd úgy egy fertályórával később visszatér és lepakol a tűzrakó-hely mellé. Néhány vékonyabb ágat tesz a gyújtósra, amennyiben addigra elkészül, majd előhalássza a tűzszerszámot a tarisznyájából és meggyújtja. Aztán előszedi a szőttest és összehajtva ráül. A kardtokot leteszi maga mellé, a vállát megmasszírozza, és kicsit kőröz vele, hogy kimozgassa a merevséget izmaiból. Ugyanígy a nyakát is ellazítja. A kényszeredett tartás gyakran okoz merevséget a nyakban, akár még fejfájást is okoz. Szusszan egyet, majd átgondolja, milyen tennivalók vannak még mára. Roddra pillant.*
- Először én őrködöm. Még úgysem vagyok álmos.
*Gyanakvó pillantása sokáig Roddon ragad, mikor kifejti véleményét a bókokról és az udvarlásról, aztán pedig egészen széles kitérőt tesz a kegyes hazugságok témában.*
- Példa… ahhoz képest nagyon részletesen leírtad.
*Aztán vállat von. Ha tapasztalatból beszélne, az sem zavarná.*
- Én nem értem, miért akar valaki hazugságot hallani. Mármint értem, amit mondasz, csak nem tudom megérteni. Nekem mondd mindig nyugodtan azt, amit komolyan gondolsz, nem fogok megsértődni. Vagy ne mondj semmit, de ne hazudj... különben problémákhoz vezethet.
*A látszattal ellentétben Zeya tekintettel van Rodd állapotára, ezért nem húzza meg a tempót, míg nem érzi, hogy azt a férfi tartani tudja. Még neki is fárasztó ennyi gyaloglás egy napra, pedig folyton járkált a városban. De most itt ez a málha, ami húzza a vállát, és már órák óta kínozza az izomláz. Ő sem bánja, hogy hamarosan letáboroznak.
Néhány kilométer után, amit nagyjából másfél óra alatt tesznek meg kímélő tempóban, kijárt út nélkül, elérik végre az erdő sávját. Egy-egy társaitól elszakadt fa ugyan akad, aminek magját a szél hozhatta ide, ám ha Rodd ki akarja feszíteni a ponyváját, a ritkásan induló erdőig kell menniük. Tán nem is baj, hogy tábortüzük nem fénylik majd olyan messzire.*
- Itt jó lesz.
*Veszi le a súlyos tarisznyát a válláról megkönnyebbülten.*
- Hozok tűzifát. Addig ezekből a gallyakból itt készíthetnél gyújtóst.
*Söpri el a lábával az egyik ágacskát oldalra, és hacsak nincs Roddnak ellenvetése, elindul száraz tüzelőt gyűjteni, majd úgy egy fertályórával később visszatér és lepakol a tűzrakó-hely mellé. Néhány vékonyabb ágat tesz a gyújtósra, amennyiben addigra elkészül, majd előhalássza a tűzszerszámot a tarisznyájából és meggyújtja. Aztán előszedi a szőttest és összehajtva ráül. A kardtokot leteszi maga mellé, a vállát megmasszírozza, és kicsit kőröz vele, hogy kimozgassa a merevséget izmaiból. Ugyanígy a nyakát is ellazítja. A kényszeredett tartás gyakran okoz merevséget a nyakban, akár még fejfájást is okoz. Szusszan egyet, majd átgondolja, milyen tennivalók vannak még mára. Roddra pillant.*
- Először én őrködöm. Még úgysem vagyok álmos.
4007. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-01 16:58:36
Üzenet elküldve: 2018-10-01 16:58:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Reggel//
*Nem hozza zavarba, éppen csak kicsit, hogy Wymnter kitalálta azt, hogy ő mire gondolt korábban. Nyilván eléggé elárulta magát, amikor kissé hosszabban bámulta meg a haját, mint illett volna, vagy talán mások is főleg türkizkék tincseit szokták nézni rajta hasonló helyzetekben, így nem volt nehéz kikövetkeztetnie azt, hogy az ő tekintete is ezért időzött el egy kicsikét tovább rajta. A lényeg azonban az, hogy úgy tűnik a lány nem vette zokon tőle, ennek pedig örül.*
- Nos, jó ötlet volt. Komolyan gyönyörű és nagyon jól áll. Illik hozzád. *mosolyog őszintén.*
- Bár biztosan szép volt az eredeti is. Szőke volt, ugye? *kérdi, mert valahogy a lány finom bőréhez azt tudná elképzelni leginkább.*
- Köszönöm, viszont! *mondja aztán, amikor jó étvágy lesz kívánva neki, majd eszik is pár falatot, mielőtt még a többiek is csatlakoznának hozzájuk.
Köszön nekik és örül neki, hogy lassan megérkeznek nem sokkal egymás után, de leginkább annak örül, hogy Lau érkezik elsőnek, így nem kell azon gondolkodnia, hogy vajon hogyan érzi magát a történtek után.
Mint az várható volt, kicsit megviseltnek látszik, és talán csak azért, mert ő pontosan tudja, hogy mi történt, neki nagyon szomorúnak is tűnik, ami számára szintén teljesen érthető.
Nem irigyli most őt, amiért beszélnie kell, és úgy tenni, mintha ez is csak egy kezdődő nap lenne a sok közül, mindenesetre úgy tűnik, hogy könnyedén megbirkózik mindezzel. Amit mond arra pedig csak helyeselni tud egy-egy bólintással. Örül mindenesetre, hogy Lau kimondta ezeket a szavakat, és nem neki kell hálálkodnia.
A kibontakozó beszélgetésbe nem szól bele, de arra, hogy Aleimord reggel sietősen távozott persze ő is felkapja a fejét.*
- Tényleg elköszönhetett volna legalább. *motyogja maga elé, de azért olyan hangerővel, hogy mások is hallják, miközben kicsit rosszallóan megrázza a fejét.
Eszébe jut, hogy elvben legalábbis ő az elf személyes védelme alatt áll, de aztán eszébe jut az is, hogy talán ő maga volt az, aki ez alól a védelem alól kivonta magát, akkor amikor Intath és Alenia társaságában nem tért vissza vele a lángoló városba, hanem inkább futva elmenekült az ellenkező irányba.
Akkor úgy érezte, hogy két bizonytalan helyzet közül a kevésbé veszélyeset választja, és még most is úgy gondolja, hogy akkor és ott jól döntött. Éppen csak azt sajnálja még mindig, hogy Aleimorddal együtt tulajdonképpen Aleniát is magára hagyta, aki hasonlóra nem szolgált rá tőle, éppen ellenkezőleg.
Bárhogy is, megérti, hogy az elf nem vitte magával. Bármit is tervez, csak kolonc lenne a nyakán, ráadásul, ha hívta volna, akkor sem megy vele, hiszen már korábban eldöntötte, hogy bármi történik is, mindenképpen Lauval fog maradni. Így legalább egy felesleges beszélgetéstől megkímélték magukat mind a ketten.
Ami pedig azt illeti így is hálás neki mindazokért, amiket eddig tőle és a húgától kapott. Bár nem túl sok része volt a luxusban, pusztán az néhány nap, amit a házában és Alenia mellett töltött, mindez mégis segítségére van most abban, hogy ne érezze magát feszélyezve sem a ház szépsége, sem pedig a személyzet puszta léte miatt, ami reggelijükről gondoskodik. Annak köszönhetően pedig, hogy a tegnapi napon nagyjából rendesen evett, régi étvágya is visszatért. Immár nem érzi kiéhezve önmagát, ugyanúgy beéri lassan elfogyasztott, kevés étellel, mint korábban bármikor. Nem mellesleg az a tudat is megnyugtatja, hogy még az az étel is náluk van, amit Lau édesanyjától kaptak, így úgy tűnik, hogy egy darabig nem kell majd az útközben talált gyümölcsökön élniük.
Mindezeknek köszönhetően szépen, nyugodtan és lassan eszik, a világot pedig sokkal kevésbé érzi barátságtalan helynek, mint az elmúlt napokban.*
- Viszont szerintem rendben lesz, akkor is, ha magába Artheniorba megy vissza. *mondja ki őszinte reményét, ami egyben a véleménye is jelenleg.*
- Biztos veszélyes még a város, de nem lehet rosszabb, mint aznap, amikor kitört a káosz. Azt is túlélte, aztán azt is, hogy pont akkor ment vissza, amikor mindenki más éppen elmenekült onnan. Biztosan most sem lesz baja. *igyekszik érvelni is véleménye mellett, remélve, hogy nem téved, és nem becsüli le a veszélyt. Intath jó hangulatából mindenesetre rá is átragad legalább egy kicsi, talán ennek köszönhető most, hogy nem aggódik különösebben Aleimordért.
Ami pedig a gyógyító szavait illeti, néhány nappal ezelőttig sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd még annyira képes lesz örülni egy nyugalomban eltöltött reggelinek, mint most, hogy pontosan ez a helyzet.*
- Ez teljesen igaz. *mondja neki.* Tényleg szerencsések vagyunk.
*Éppen csak ünneprontó nem akar lenni, és nem veti fel, hogy vajon meddig fog tartani ez a szerencse? Akkor is nagyon szerencsésnek érezte magát, amikor Alenia eljött érte a Pegazusba, és magával vitte Aleimord házába, néhány nappal később pedig majdnem ennek a szerencsének köszönhetően lett halott.
Most ellenben éppen ezért sokkal jobban tudja értékelni azt, hogy él, mint eddig, még majdnem ki is csúszik a száján, hogy élni jó, az élet pedig tényleg csodálatos, de szerencséjére idejében rájön, hogy elég otromba megjegyzés lenne a részéről Mori halálának másnapján, így inkább hallgat, és másra hagyja azt, hogy egyetértsen az elhangzottakkal, ha akar.*
*Nem hozza zavarba, éppen csak kicsit, hogy Wymnter kitalálta azt, hogy ő mire gondolt korábban. Nyilván eléggé elárulta magát, amikor kissé hosszabban bámulta meg a haját, mint illett volna, vagy talán mások is főleg türkizkék tincseit szokták nézni rajta hasonló helyzetekben, így nem volt nehéz kikövetkeztetnie azt, hogy az ő tekintete is ezért időzött el egy kicsikét tovább rajta. A lényeg azonban az, hogy úgy tűnik a lány nem vette zokon tőle, ennek pedig örül.*
- Nos, jó ötlet volt. Komolyan gyönyörű és nagyon jól áll. Illik hozzád. *mosolyog őszintén.*
- Bár biztosan szép volt az eredeti is. Szőke volt, ugye? *kérdi, mert valahogy a lány finom bőréhez azt tudná elképzelni leginkább.*
- Köszönöm, viszont! *mondja aztán, amikor jó étvágy lesz kívánva neki, majd eszik is pár falatot, mielőtt még a többiek is csatlakoznának hozzájuk.
Köszön nekik és örül neki, hogy lassan megérkeznek nem sokkal egymás után, de leginkább annak örül, hogy Lau érkezik elsőnek, így nem kell azon gondolkodnia, hogy vajon hogyan érzi magát a történtek után.
Mint az várható volt, kicsit megviseltnek látszik, és talán csak azért, mert ő pontosan tudja, hogy mi történt, neki nagyon szomorúnak is tűnik, ami számára szintén teljesen érthető.
Nem irigyli most őt, amiért beszélnie kell, és úgy tenni, mintha ez is csak egy kezdődő nap lenne a sok közül, mindenesetre úgy tűnik, hogy könnyedén megbirkózik mindezzel. Amit mond arra pedig csak helyeselni tud egy-egy bólintással. Örül mindenesetre, hogy Lau kimondta ezeket a szavakat, és nem neki kell hálálkodnia.
A kibontakozó beszélgetésbe nem szól bele, de arra, hogy Aleimord reggel sietősen távozott persze ő is felkapja a fejét.*
- Tényleg elköszönhetett volna legalább. *motyogja maga elé, de azért olyan hangerővel, hogy mások is hallják, miközben kicsit rosszallóan megrázza a fejét.
Eszébe jut, hogy elvben legalábbis ő az elf személyes védelme alatt áll, de aztán eszébe jut az is, hogy talán ő maga volt az, aki ez alól a védelem alól kivonta magát, akkor amikor Intath és Alenia társaságában nem tért vissza vele a lángoló városba, hanem inkább futva elmenekült az ellenkező irányba.
Akkor úgy érezte, hogy két bizonytalan helyzet közül a kevésbé veszélyeset választja, és még most is úgy gondolja, hogy akkor és ott jól döntött. Éppen csak azt sajnálja még mindig, hogy Aleimorddal együtt tulajdonképpen Aleniát is magára hagyta, aki hasonlóra nem szolgált rá tőle, éppen ellenkezőleg.
Bárhogy is, megérti, hogy az elf nem vitte magával. Bármit is tervez, csak kolonc lenne a nyakán, ráadásul, ha hívta volna, akkor sem megy vele, hiszen már korábban eldöntötte, hogy bármi történik is, mindenképpen Lauval fog maradni. Így legalább egy felesleges beszélgetéstől megkímélték magukat mind a ketten.
Ami pedig azt illeti így is hálás neki mindazokért, amiket eddig tőle és a húgától kapott. Bár nem túl sok része volt a luxusban, pusztán az néhány nap, amit a házában és Alenia mellett töltött, mindez mégis segítségére van most abban, hogy ne érezze magát feszélyezve sem a ház szépsége, sem pedig a személyzet puszta léte miatt, ami reggelijükről gondoskodik. Annak köszönhetően pedig, hogy a tegnapi napon nagyjából rendesen evett, régi étvágya is visszatért. Immár nem érzi kiéhezve önmagát, ugyanúgy beéri lassan elfogyasztott, kevés étellel, mint korábban bármikor. Nem mellesleg az a tudat is megnyugtatja, hogy még az az étel is náluk van, amit Lau édesanyjától kaptak, így úgy tűnik, hogy egy darabig nem kell majd az útközben talált gyümölcsökön élniük.
Mindezeknek köszönhetően szépen, nyugodtan és lassan eszik, a világot pedig sokkal kevésbé érzi barátságtalan helynek, mint az elmúlt napokban.*
- Viszont szerintem rendben lesz, akkor is, ha magába Artheniorba megy vissza. *mondja ki őszinte reményét, ami egyben a véleménye is jelenleg.*
- Biztos veszélyes még a város, de nem lehet rosszabb, mint aznap, amikor kitört a káosz. Azt is túlélte, aztán azt is, hogy pont akkor ment vissza, amikor mindenki más éppen elmenekült onnan. Biztosan most sem lesz baja. *igyekszik érvelni is véleménye mellett, remélve, hogy nem téved, és nem becsüli le a veszélyt. Intath jó hangulatából mindenesetre rá is átragad legalább egy kicsi, talán ennek köszönhető most, hogy nem aggódik különösebben Aleimordért.
Ami pedig a gyógyító szavait illeti, néhány nappal ezelőttig sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd még annyira képes lesz örülni egy nyugalomban eltöltött reggelinek, mint most, hogy pontosan ez a helyzet.*
- Ez teljesen igaz. *mondja neki.* Tényleg szerencsések vagyunk.
*Éppen csak ünneprontó nem akar lenni, és nem veti fel, hogy vajon meddig fog tartani ez a szerencse? Akkor is nagyon szerencsésnek érezte magát, amikor Alenia eljött érte a Pegazusba, és magával vitte Aleimord házába, néhány nappal később pedig majdnem ennek a szerencsének köszönhetően lett halott.
Most ellenben éppen ezért sokkal jobban tudja értékelni azt, hogy él, mint eddig, még majdnem ki is csúszik a száján, hogy élni jó, az élet pedig tényleg csodálatos, de szerencséjére idejében rájön, hogy elég otromba megjegyzés lenne a részéről Mori halálának másnapján, így inkább hallgat, és másra hagyja azt, hogy egyetértsen az elhangzottakkal, ha akar.*
4006. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-01 14:27:29
Üzenet elküldve: 2018-10-01 14:27:29
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//A fanyar és az avarillatú//
* ~ Akkor szerzetes, ahogy gondoltam. Biztos meg ugye nem lehettem benne, amíg ki nem mondta. ~ konstatálja kik is az öregek. A bókolós kérdésre megkísérti a Naná, mint válasz, de végül elengedi ismerve Zeya humorérzékét. *
- Nem akarom, hogy udvarolj nekem, azt gondolom az udvarlás a férfiak dolga. Mármint az udvarlás a nőknek. Nekem meg senki ne udvaroljon, még mielőtt megkérdezed. Arra céloztam, hogy vannak olyan kérdések itt kinn, mármint a rendeden kívül, amiket azért tesznek fel, hogy a másik fél meg tudja cáfolni, és közben a tagadó válasszal növelje a másik önbizalmát. Nyilván nincs mindenkinek szüksége ilyen módszerre, hiszen egyfelől a kicsikart dicséret mit sem ér, másfelől egy őszinte válasszal sokkal többre megy az ember, mint egy kedves hazugsággal. Ugyanakkor a világ úgy működik, hogy akik őszintének tűnően hazudnak, azok bizonyos helyeken könnyebben jutnak előre. Illetve vannak olyan helyzetek, mikor egy-egy kedves füllentés segít a jó kapcsolatok kialakulásában, fennmaradásában. Ez a kegyes hazugság. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy egy feleség aki már 15 éve férjnél van, szült 3-4 gyereket megkérdezi egy reggel a férjét, hogy milyennek látja, mert a piacon hallotta a szomszéd Gizzeusnét, hogy szapulja a háta mögött, milyen elnyűtt, meg hogy csípőben mennyire megvállasodott. A férje nyilván mondhatna igazat, hogy úgy van ahogy az asszonyság hallotta, meg ráadásul a haja is őszül a kendő alatt, de ez nyilván vitát szülne, még ha úgy igaz is, ahogy van. Ezért a férje hazudni fog. Ha buta akkor túlzóan, mondjuk úgy, hogy szebb vagy mint valaha, meg hogy a nemes kisasszonyok is irigykednek rá. Ez megint csak veszekedés lesz, mert a felesége nem hülye. Viszont ha olyat mond, hogy az én szememben, mindig te leszel a legszebb, aki nekem ajándékoztad az ifjúságod és velem éled az élet mindennapi örömeit, akkor az az asszonynak tetszeni fog, még ha a férje a kocsmázás alatt nem is ezt mondja a cimboráknak. Szóval a kegyes hazugság az, amikor azért nem mondasz igazat, hogy meg ne bántsd a másikat. Ennek a fokozása az, amikor ezt kikényszerítik az emberből, ráadásul úgy, hogy dicséret legyen belőle.
* Azzal, hogy Zeya láthatóan zavarba van mikor megkínálja nem nagyon tud mit kezdeni, most nem akar foglalkozni. Elég hosszú beszédet tartott így is, nem akar még egyet, ráadásul ez kioktatásnak is tűnhetne most. Majd alkalomadtán szóba hozza, ha lesz rá alakalom.
Annak, hogy Zeyának tetszik az ötlete örül, hisz talán mondott valami hasznosat is. A holnapi folyó keresztezést elintézi egy úgyhallottammal. Mikor Zeya összepakol és elkészül az indulásra akkor ő is nekiveselkedik. Bólint Zeyának és elindul mellette a megbeszélt irányba. Túl sokat gyalogoltak és túl sokat ültek utána. Arra, hogy esni fog csak bólogatással reagál, annyira lefoglalja a testének újra hadrendbe állítása. Minden tagja sajog és az első majdszáz lépés majdnem annyira megviseli, mint a teljes délutáni gyaloglás. A teste már elhitte, hogy ennyi volt mára és elkezdett leengedni. Összeszorított fogakkal. elszánt tekintettel teszi túl magát a holtponton, ami most gyorsan eljön. Utána is csak monoton lépdel, Zeyáéhoz igazítva léptei hosszát és ritmusát. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.01 14:31:33
* ~ Akkor szerzetes, ahogy gondoltam. Biztos meg ugye nem lehettem benne, amíg ki nem mondta. ~ konstatálja kik is az öregek. A bókolós kérdésre megkísérti a Naná, mint válasz, de végül elengedi ismerve Zeya humorérzékét. *
- Nem akarom, hogy udvarolj nekem, azt gondolom az udvarlás a férfiak dolga. Mármint az udvarlás a nőknek. Nekem meg senki ne udvaroljon, még mielőtt megkérdezed. Arra céloztam, hogy vannak olyan kérdések itt kinn, mármint a rendeden kívül, amiket azért tesznek fel, hogy a másik fél meg tudja cáfolni, és közben a tagadó válasszal növelje a másik önbizalmát. Nyilván nincs mindenkinek szüksége ilyen módszerre, hiszen egyfelől a kicsikart dicséret mit sem ér, másfelől egy őszinte válasszal sokkal többre megy az ember, mint egy kedves hazugsággal. Ugyanakkor a világ úgy működik, hogy akik őszintének tűnően hazudnak, azok bizonyos helyeken könnyebben jutnak előre. Illetve vannak olyan helyzetek, mikor egy-egy kedves füllentés segít a jó kapcsolatok kialakulásában, fennmaradásában. Ez a kegyes hazugság. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy egy feleség aki már 15 éve férjnél van, szült 3-4 gyereket megkérdezi egy reggel a férjét, hogy milyennek látja, mert a piacon hallotta a szomszéd Gizzeusnét, hogy szapulja a háta mögött, milyen elnyűtt, meg hogy csípőben mennyire megvállasodott. A férje nyilván mondhatna igazat, hogy úgy van ahogy az asszonyság hallotta, meg ráadásul a haja is őszül a kendő alatt, de ez nyilván vitát szülne, még ha úgy igaz is, ahogy van. Ezért a férje hazudni fog. Ha buta akkor túlzóan, mondjuk úgy, hogy szebb vagy mint valaha, meg hogy a nemes kisasszonyok is irigykednek rá. Ez megint csak veszekedés lesz, mert a felesége nem hülye. Viszont ha olyat mond, hogy az én szememben, mindig te leszel a legszebb, aki nekem ajándékoztad az ifjúságod és velem éled az élet mindennapi örömeit, akkor az az asszonynak tetszeni fog, még ha a férje a kocsmázás alatt nem is ezt mondja a cimboráknak. Szóval a kegyes hazugság az, amikor azért nem mondasz igazat, hogy meg ne bántsd a másikat. Ennek a fokozása az, amikor ezt kikényszerítik az emberből, ráadásul úgy, hogy dicséret legyen belőle.
* Azzal, hogy Zeya láthatóan zavarba van mikor megkínálja nem nagyon tud mit kezdeni, most nem akar foglalkozni. Elég hosszú beszédet tartott így is, nem akar még egyet, ráadásul ez kioktatásnak is tűnhetne most. Majd alkalomadtán szóba hozza, ha lesz rá alakalom.
Annak, hogy Zeyának tetszik az ötlete örül, hisz talán mondott valami hasznosat is. A holnapi folyó keresztezést elintézi egy úgyhallottammal. Mikor Zeya összepakol és elkészül az indulásra akkor ő is nekiveselkedik. Bólint Zeyának és elindul mellette a megbeszélt irányba. Túl sokat gyalogoltak és túl sokat ültek utána. Arra, hogy esni fog csak bólogatással reagál, annyira lefoglalja a testének újra hadrendbe állítása. Minden tagja sajog és az első majdszáz lépés majdnem annyira megviseli, mint a teljes délutáni gyaloglás. A teste már elhitte, hogy ennyi volt mára és elkezdett leengedni. Összeszorított fogakkal. elszánt tekintettel teszi túl magát a holtponton, ami most gyorsan eljön. Utána is csak monoton lépdel, Zeyáéhoz igazítva léptei hosszát és ritmusát. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.01 14:31:33
4005. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-30 22:16:26
Üzenet elküldve: 2018-09-30 22:16:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Reggel//
*Az étkezőbe érve úgy érzi, megszakított valami titkos beszélgetést a két lány között, ám már nem tud úgy tenni, mintha nem lenne itt, így inkább csak leül az egyik üres székre. Evés közben kíváncsian hallgatja Wymnter magyarázatát, hogyan is költöztek ide. Megérti a lány vonakodását a városi élettel szemben, hisz benne is hasonló érzések munkálkodnak, ugyanakkor kissé irigyli is őket látszólag tökéletes életükért. ~Nekem miért nem adott senki egy villát, hogy költözzek oda?~ bosszankodik magában, miközben a reggelijét fogyasztja. Igyekszik azonban nem túlságosan elmerülni az ilyen gondolatokban, hisz ahogy egyre többet forog nemesi körökben, kezd rájönni, az ilyen összehasonlításoknak semmi értele sincs, csak magát kínozza vele. ~Különben is, ha jól értettem tegnap Aleimordot... ~ gondol vissza a férfi szavaira, amelyek szerint bizonyos értelemben egy darabig a magáénak tekintheti az artheniori házat. ~Vagy legalábbis ami megmaradt belőle...~ teszi hozzá magában.*
- Úgy látom, ezt a feladatot nagyszerűen sikerül ellátnod. Biztos vagyok benne, fivéred élete is sokkal kellemesebb így! *dicséri kedvesen a fiatal lányt, hisz úgy véli, örülni fog neki, és tényleg el kell ismernie, a házvezetés tekintetében semmire nem lehet panasza. További pár udvarias közhelyet is elsüt még, majd inkább a reggelijére koncentrál, ami bizony hihetetlenül jóízűnek tűnik neki eddigi éhezése után. Ennek köszönhetően már ki is üríti a tányérját, mire a ház ura is befut, így legalább attól megmenekül, hogy Drameiloten észrevegye illetlenségét, bár az előtte lévő tányér még így is árulkodó lehet*
- Jó reggelt! *köszön ő is* Igen, kitűnően aludtunk, rég tudtam így kipihenni magam! *beszél kicsit a többiek nevében is, ám biztos benne, ők is hasonlóan vélekedhetnek, hisz a kényelemre igazán nem lehet panaszuk*
- Köszönjük a segítséget! *fejezi ki még egyszer háláját a férfinak is, ám gyorsan abbahagyja, mikor meghallja, hogy Aleimord távozott. Benne is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, mint Intathban, ám végül inkább nem szól semmit. ~Már tegnap is elég furcsán viselkedett, igazából meg se lepődöm, hogy szó nélkül lelépett... bár azért örültem volna, ha még tudunk beszélni előtte. De én is remélem, hogy nem készül valami őrültségre!~ kezd el nyugtalankodni picit, de be kell látnia, jelenleg semmit nem tud tenni a férfiért, aggódnia pedig bőven elég magáért és Luniért. Miközben ezeken töpreng, a szolgálók behozzák a reggelit, ami az egyik legpazarabb lakoma, amit valaha is látott*
- Ez igazán elképesztő! Nem tudom, hogy tudnánk kellőképp kifejezni a hálánkat mindezért! *biccent röviden Drameiloten és Wymnter felé, komolyan is gondolva, amit mond, hisz nemesek részéről ritkán tapasztalt ehhez fogható kedvességet, főleg ilyen rövid ismeretség után. A beszéd után azonban, nem törődve vele, ki mit szól hozzá, a most érkezett ételekből is vesz, és lelkesen falatozik tovább.*
*Az étkezőbe érve úgy érzi, megszakított valami titkos beszélgetést a két lány között, ám már nem tud úgy tenni, mintha nem lenne itt, így inkább csak leül az egyik üres székre. Evés közben kíváncsian hallgatja Wymnter magyarázatát, hogyan is költöztek ide. Megérti a lány vonakodását a városi élettel szemben, hisz benne is hasonló érzések munkálkodnak, ugyanakkor kissé irigyli is őket látszólag tökéletes életükért. ~Nekem miért nem adott senki egy villát, hogy költözzek oda?~ bosszankodik magában, miközben a reggelijét fogyasztja. Igyekszik azonban nem túlságosan elmerülni az ilyen gondolatokban, hisz ahogy egyre többet forog nemesi körökben, kezd rájönni, az ilyen összehasonlításoknak semmi értele sincs, csak magát kínozza vele. ~Különben is, ha jól értettem tegnap Aleimordot... ~ gondol vissza a férfi szavaira, amelyek szerint bizonyos értelemben egy darabig a magáénak tekintheti az artheniori házat. ~Vagy legalábbis ami megmaradt belőle...~ teszi hozzá magában.*
- Úgy látom, ezt a feladatot nagyszerűen sikerül ellátnod. Biztos vagyok benne, fivéred élete is sokkal kellemesebb így! *dicséri kedvesen a fiatal lányt, hisz úgy véli, örülni fog neki, és tényleg el kell ismernie, a házvezetés tekintetében semmire nem lehet panasza. További pár udvarias közhelyet is elsüt még, majd inkább a reggelijére koncentrál, ami bizony hihetetlenül jóízűnek tűnik neki eddigi éhezése után. Ennek köszönhetően már ki is üríti a tányérját, mire a ház ura is befut, így legalább attól megmenekül, hogy Drameiloten észrevegye illetlenségét, bár az előtte lévő tányér még így is árulkodó lehet*
- Jó reggelt! *köszön ő is* Igen, kitűnően aludtunk, rég tudtam így kipihenni magam! *beszél kicsit a többiek nevében is, ám biztos benne, ők is hasonlóan vélekedhetnek, hisz a kényelemre igazán nem lehet panaszuk*
- Köszönjük a segítséget! *fejezi ki még egyszer háláját a férfinak is, ám gyorsan abbahagyja, mikor meghallja, hogy Aleimord távozott. Benne is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, mint Intathban, ám végül inkább nem szól semmit. ~Már tegnap is elég furcsán viselkedett, igazából meg se lepődöm, hogy szó nélkül lelépett... bár azért örültem volna, ha még tudunk beszélni előtte. De én is remélem, hogy nem készül valami őrültségre!~ kezd el nyugtalankodni picit, de be kell látnia, jelenleg semmit nem tud tenni a férfiért, aggódnia pedig bőven elég magáért és Luniért. Miközben ezeken töpreng, a szolgálók behozzák a reggelit, ami az egyik legpazarabb lakoma, amit valaha is látott*
- Ez igazán elképesztő! Nem tudom, hogy tudnánk kellőképp kifejezni a hálánkat mindezért! *biccent röviden Drameiloten és Wymnter felé, komolyan is gondolva, amit mond, hisz nemesek részéről ritkán tapasztalt ehhez fogható kedvességet, főleg ilyen rövid ismeretség után. A beszéd után azonban, nem törődve vele, ki mit szól hozzá, a most érkezett ételekből is vesz, és lelkesen falatozik tovább.*
4004. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-30 19:49:46
Üzenet elküldve: 2018-09-30 19:49:46
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
* Meglepődik, hogy ő az első, az időpont viszonylag kései és különben is, soha sehol nem ő szokott elsőként érkezni, ám ez nem marad sokáig így, alig tud helyet foglalni, máris betoppam Luninari. Szelíden végigméri a gyermeknek saccolt lánykát, majd rámosolyog.
- Neked is szép reggelt! - * kívánja az illedelmesség kedvéért, majd halkan elkuncogja magát, ahogy látja, hogy valami nagyon megfogta a másikat a külsejében. Ha tippelnie kéne, haját modaná, mert a legtöbben azt veszik észre, elvégre nem mindenki mozdulatait követi egy csomó, türkizkéken csillogó fürtzuhatag. *
- A lázadás kedvéért tettem még régebben, aztán megtetetszett és megtartottam - * húz előre egy tincset, hogy a másik is értse, miről beszél. Hangja azonban halk, suttogó, mintha titokról volna szó, s ennek még nyomatékot is ad, hogy mikor Laurentitia belép ajkába harap és kihúzza magát, mintha soha nem is szólt volna Lunihoz.
A harmadik lány nem üres kézzel érkezik, étellel jő. Wym kicsit meglepődik, aztán, mikor senki sem figyeli titok elmosolyodik. *
~ Vad, barbár önkiszolgálás, mintha csak magamat látnám... ~
- Jó étvágyat! - * biccent oda a lánykának. Hangjában nincs semmi sértő vagy bántó, de az a mély szimpatizáló vigyor sincs már ajkán. Egyszerűen csak szelíd és kedves.
- Én is így vélekedem, nem tudok vágyakozni a városi élet után- * rázza meg a fejét válaszolva a fiatal fél-elfnek. Elvégre soha nem vonzotta a sok ember, a zsúfoltság, a folytonos tömeg. Az sem tetszett neki, hogy ha sétálni akart, rögtön őrrel kellett menni, vagy, hogy nem voltak erdők, zöld, illatos bokrok és fák, pedig soha nem élt ott, mindig csak vendég volt egy vagy két hét erejéig. *
- Ami azt illeti - * fordítja fejét Laurentitia felé * - nem itt nőttünk fel. Ezt a villát Dram akkor kapta, mikor különköltözött atyánktól én pedig követtem őt, hogy segítsek neki a háztartásbeli dolgokban, így sokkal hatékonyabban tud a dolgára koncentrálni én pedig felügyelem a szolgálókat és komornyíkokat - * magyarázza meg, profin előadva a betanult szöveget, ami amúgy teljeséggel nem a valóságot tükrözi. Ez a hivatalos verzió, de Wym nem ezért van itt, hanem, hogy a lehető legmesszebb legyen apjától.*
- Aleimord barátai a mi barátaink is, örülök, hogy segítségetekre lehettünk - * biccent a köszönetre. Nem szereti ezt, túl formális, túl nemes, de mivel a két lány nem visel szolgaruhát, ezért Wymnter sem érzi úgy, hogy olyan stílusban beszélhet velük, nem tudja milyen népek, nem hozhat szégyent fivérére.
Ez a csevegés azonban nála addig tart, míg Dram be nem lép a helységbe. Innentől kezdve egyik lány sem érdekli, mint a kettő kedves és aranyos, de a férfi mellett Wym számára láthatatlanok. Szelíden elmosolyodik és biccent. Az elf mellette foglal helyet, az asztalfőre, s a lány megérzi illatát. Kellemes és biztonságot nyújtó. Kicsit elengedi magát, válla lejjebb csúszik, majd mikor észreveszi ez a lazább testtartást újból kihúzza magát és figyeli, ahogy a szolgák felszolgálják a reggelit azok számára, akik nem teli tányérral estek be így is.
Aleimord távozásának híre meglepi, bár nem annyira mint az imént belépett Intathet. *
~ Vajon visszament a városba? ~ * pillantása az ablakra vándorol, ahogy elgondolkodik a dolgon, de aztán elengedi, ha úgy hozza a sors úgyis meg fogja tudni...idővel.
Ehelyett inkább újból a reggelire fordítja figyelmét. Elvesz magának két pirítóst és megkeni édes krémmel, majd öntet a mézes tejből kupájába.*
- Jó étvágyat kívánok - * szól, mielőtt beleharapna reggelijébe. *
* Meglepődik, hogy ő az első, az időpont viszonylag kései és különben is, soha sehol nem ő szokott elsőként érkezni, ám ez nem marad sokáig így, alig tud helyet foglalni, máris betoppam Luninari. Szelíden végigméri a gyermeknek saccolt lánykát, majd rámosolyog.
- Neked is szép reggelt! - * kívánja az illedelmesség kedvéért, majd halkan elkuncogja magát, ahogy látja, hogy valami nagyon megfogta a másikat a külsejében. Ha tippelnie kéne, haját modaná, mert a legtöbben azt veszik észre, elvégre nem mindenki mozdulatait követi egy csomó, türkizkéken csillogó fürtzuhatag. *
- A lázadás kedvéért tettem még régebben, aztán megtetetszett és megtartottam - * húz előre egy tincset, hogy a másik is értse, miről beszél. Hangja azonban halk, suttogó, mintha titokról volna szó, s ennek még nyomatékot is ad, hogy mikor Laurentitia belép ajkába harap és kihúzza magát, mintha soha nem is szólt volna Lunihoz.
A harmadik lány nem üres kézzel érkezik, étellel jő. Wym kicsit meglepődik, aztán, mikor senki sem figyeli titok elmosolyodik. *
~ Vad, barbár önkiszolgálás, mintha csak magamat látnám... ~
- Jó étvágyat! - * biccent oda a lánykának. Hangjában nincs semmi sértő vagy bántó, de az a mély szimpatizáló vigyor sincs már ajkán. Egyszerűen csak szelíd és kedves.
- Én is így vélekedem, nem tudok vágyakozni a városi élet után- * rázza meg a fejét válaszolva a fiatal fél-elfnek. Elvégre soha nem vonzotta a sok ember, a zsúfoltság, a folytonos tömeg. Az sem tetszett neki, hogy ha sétálni akart, rögtön őrrel kellett menni, vagy, hogy nem voltak erdők, zöld, illatos bokrok és fák, pedig soha nem élt ott, mindig csak vendég volt egy vagy két hét erejéig. *
- Ami azt illeti - * fordítja fejét Laurentitia felé * - nem itt nőttünk fel. Ezt a villát Dram akkor kapta, mikor különköltözött atyánktól én pedig követtem őt, hogy segítsek neki a háztartásbeli dolgokban, így sokkal hatékonyabban tud a dolgára koncentrálni én pedig felügyelem a szolgálókat és komornyíkokat - * magyarázza meg, profin előadva a betanult szöveget, ami amúgy teljeséggel nem a valóságot tükrözi. Ez a hivatalos verzió, de Wym nem ezért van itt, hanem, hogy a lehető legmesszebb legyen apjától.*
- Aleimord barátai a mi barátaink is, örülök, hogy segítségetekre lehettünk - * biccent a köszönetre. Nem szereti ezt, túl formális, túl nemes, de mivel a két lány nem visel szolgaruhát, ezért Wymnter sem érzi úgy, hogy olyan stílusban beszélhet velük, nem tudja milyen népek, nem hozhat szégyent fivérére.
Ez a csevegés azonban nála addig tart, míg Dram be nem lép a helységbe. Innentől kezdve egyik lány sem érdekli, mint a kettő kedves és aranyos, de a férfi mellett Wym számára láthatatlanok. Szelíden elmosolyodik és biccent. Az elf mellette foglal helyet, az asztalfőre, s a lány megérzi illatát. Kellemes és biztonságot nyújtó. Kicsit elengedi magát, válla lejjebb csúszik, majd mikor észreveszi ez a lazább testtartást újból kihúzza magát és figyeli, ahogy a szolgák felszolgálják a reggelit azok számára, akik nem teli tányérral estek be így is.
Aleimord távozásának híre meglepi, bár nem annyira mint az imént belépett Intathet. *
~ Vajon visszament a városba? ~ * pillantása az ablakra vándorol, ahogy elgondolkodik a dolgon, de aztán elengedi, ha úgy hozza a sors úgyis meg fogja tudni...idővel.
Ehelyett inkább újból a reggelire fordítja figyelmét. Elvesz magának két pirítóst és megkeni édes krémmel, majd öntet a mézes tejből kupájába.*
- Jó étvágyat kívánok - * szól, mielőtt beleharapna reggelijébe. *
4003. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-30 16:12:01
Üzenet elküldve: 2018-09-30 16:12:01
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*A sorrend módosításra kerül, amitől Shen csak kíváncsibb lesz a csomag tartalmára. Lopva rá-ránéz, de egyelőre nem tudja kitalálni, hogy mit rejthet a csomagolás. A fülpöckölésre csak szélesen mosolyog. Nem szokta meg, hogy Lyzi ilyen szabadosan viselkedik, de betudja annak, hogy messze vannak az erődtől és most nem kell alvezéreskednie a lánynak, hanem elengedheti magát. Örül ennek, mert a kötetlen Lyz tetszik neki.
Ezúttal figyelmesen hallgatja a fogadásról szóló történetet, íját a földre támasztja és a másik végén nyugtatja kezeit egymáson.*
- Szívesen kisegítelek, bízd ide. *kacsint a lányra, miután megtudta, hogy csak egy tülökből kell innia, az meg megy neki. Őt nem zavarja a görbe este vagy az ittasság kilátásba helyezése. Csak azóta nem gyakorolja az alkoholfogyasztást, hogy Vadvédben él, előtte rendszeresen gyakorolt a kocsmákban. A fesztelen beszélgetés sem zavarja, neki ez a természetes. Legalábbis, ahogy megismerhette Lyzi, tudhatja, hogy Sheni fiú nem fogja vissza magát, ha szájmenésről van szó.*
- De-de. *tódítja a lövés után, amikor az elf lány rákérdez.*
- Csak azt hittem bemelegítünk, de akkor én is beleadok mindent, nem csak lazáskodok. *mondja félvállról, de amikor elfordul újra acél felé, elkerekednek a szemei. Lyzi mérföldekkel ügyesebb íjász, mint ő. Úgy tűnik, most el lesz picsázva.*
- Hát úgy, hogy nem mindig számoltam. Lehet, hogy kimaradt pár év közben. *vonja meg a vállát. A múltjáról nem szívesen beszél máskor sem. Egyszer beszélt Xotinak és a mélységi fickónak azon a mámoros éjszakán a pincében, de arra meg nem emlékszik. De Lyzzel szívesen beszélget még ilyen kényes témáról is.*
- Tudod, én elég fiatalon elárvultam, vagyis nem tudom, valójában mi történt, mert a szüleim elhagytak. *meg kell köszörülnie a torkát, mert valamiért összeszűkült.*
- De nem fontos. Látod, itt vagyok. *villant egy féloldalas mosolyt, de inkább a cél felé fordul.
Az ötlet viszonylag feledteti vele a témát, így mosollyal fordul Lyzi felé.*
- Haggyad' má'. *nevet fel hitetlenkedőn.*
- Azt ne mond, hogy bekötött szemmel is eltalálod? De rendben, ha ezt akarod. *vigyorog, ahogy leköti oldaláról a kendőt, a féltve őrzött kendőt és közelebb lép Lyzhez, hogy segítsen neki.
Egész közel kell állnia, ahogy két kezével elnyúl két oldalt az elf lány feje mellett, hogy hátul, a naparany tincseken megkösse a kendőt. Lyz csak pár pillanatig láthatja Shen arcát, aztán a kendő valósznűleg eltakarja előle a látványt, de arcán érezheti a fiú lélegzetét, ahogy a kötéssel foglalkozik. A hegyesfülűben megfordul, hogy így megcsókolja Lyzt, de végül letesz róla, megelégszik azzal, hogy most büntetlenül fürkészheti a lány arcát.*
- Khm, kész van, tessék, lőhetsz. *mondja ellépve, majd a vállainál megfogva Lyzt, a cél felé fordítja, persze kicsit jobbra a céltól, nehogy már tényleg beletaláljon a kapitány.*
//Íjászverseny//
*A sorrend módosításra kerül, amitől Shen csak kíváncsibb lesz a csomag tartalmára. Lopva rá-ránéz, de egyelőre nem tudja kitalálni, hogy mit rejthet a csomagolás. A fülpöckölésre csak szélesen mosolyog. Nem szokta meg, hogy Lyzi ilyen szabadosan viselkedik, de betudja annak, hogy messze vannak az erődtől és most nem kell alvezéreskednie a lánynak, hanem elengedheti magát. Örül ennek, mert a kötetlen Lyz tetszik neki.
Ezúttal figyelmesen hallgatja a fogadásról szóló történetet, íját a földre támasztja és a másik végén nyugtatja kezeit egymáson.*
- Szívesen kisegítelek, bízd ide. *kacsint a lányra, miután megtudta, hogy csak egy tülökből kell innia, az meg megy neki. Őt nem zavarja a görbe este vagy az ittasság kilátásba helyezése. Csak azóta nem gyakorolja az alkoholfogyasztást, hogy Vadvédben él, előtte rendszeresen gyakorolt a kocsmákban. A fesztelen beszélgetés sem zavarja, neki ez a természetes. Legalábbis, ahogy megismerhette Lyzi, tudhatja, hogy Sheni fiú nem fogja vissza magát, ha szájmenésről van szó.*
- De-de. *tódítja a lövés után, amikor az elf lány rákérdez.*
- Csak azt hittem bemelegítünk, de akkor én is beleadok mindent, nem csak lazáskodok. *mondja félvállról, de amikor elfordul újra acél felé, elkerekednek a szemei. Lyzi mérföldekkel ügyesebb íjász, mint ő. Úgy tűnik, most el lesz picsázva.*
- Hát úgy, hogy nem mindig számoltam. Lehet, hogy kimaradt pár év közben. *vonja meg a vállát. A múltjáról nem szívesen beszél máskor sem. Egyszer beszélt Xotinak és a mélységi fickónak azon a mámoros éjszakán a pincében, de arra meg nem emlékszik. De Lyzzel szívesen beszélget még ilyen kényes témáról is.*
- Tudod, én elég fiatalon elárvultam, vagyis nem tudom, valójában mi történt, mert a szüleim elhagytak. *meg kell köszörülnie a torkát, mert valamiért összeszűkült.*
- De nem fontos. Látod, itt vagyok. *villant egy féloldalas mosolyt, de inkább a cél felé fordul.
Az ötlet viszonylag feledteti vele a témát, így mosollyal fordul Lyzi felé.*
- Haggyad' má'. *nevet fel hitetlenkedőn.*
- Azt ne mond, hogy bekötött szemmel is eltalálod? De rendben, ha ezt akarod. *vigyorog, ahogy leköti oldaláról a kendőt, a féltve őrzött kendőt és közelebb lép Lyzhez, hogy segítsen neki.
Egész közel kell állnia, ahogy két kezével elnyúl két oldalt az elf lány feje mellett, hogy hátul, a naparany tincseken megkösse a kendőt. Lyz csak pár pillanatig láthatja Shen arcát, aztán a kendő valósznűleg eltakarja előle a látványt, de arcán érezheti a fiú lélegzetét, ahogy a kötéssel foglalkozik. A hegyesfülűben megfordul, hogy így megcsókolja Lyzt, de végül letesz róla, megelégszik azzal, hogy most büntetlenül fürkészheti a lány arcát.*
- Khm, kész van, tessék, lőhetsz. *mondja ellépve, majd a vállainál megfogva Lyzt, a cél felé fordítja, persze kicsit jobbra a céltól, nehogy már tényleg beletaláljon a kapitány.*
4002. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-30 06:46:29
Üzenet elküldve: 2018-09-30 06:46:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Reggel//
*Este a többiek közül páran kihagyják a vacsorát. Int-nem felejti el figyelmeztetni őket, hogy ha bármi probléma felmerülne nyugodt szívvel zavarják csak őt akkor is ha nem orvosi a baj eredete hanem csak nem tudnak aludni. Ő maga jóízűen vacsorázik aminek a legfőbb oka, hogy rég evett jó ételt. A fürdőt pedig valóságos megváltásnak könyveli el. A jó vacsora és a forró fürdő után már nem is fogadta volna olyan őszinte örömmel, azt ha megzavarják az álmát. Amivel várnia kellett mert mint megtudta az a semmirekellő a piócás üveget beleöntötte a táskájába. Szerencse, hogy az üveg nem tört el. Nem volt egy élmény vizet kérni és gyertyafénynél összeszedni a kis kollégáit. Nem túl kedves gondolatokkal feküdt le, de szerencsére hamar elnyomta őt egy olyan nyugodt és békés álom mintha újra kisbaba lenne csak most nem egy zsúfolt, hangos kocsmában a rohangáló anyja kezében hanem egy kisbabának kellemesebb helyen.
Másnap reggel pedig remekül ébredt. Ilyen jóízűen rég aludt már. Egy frissen vasalt ing jobban illene a helyhez, de sajnos, azt nem tud szerezni. Örül, hogy tisztát talál. Könnyed léptekkel sétál le az ebédlőbe ahol igencsak kellemetlen hírre lép be.*
-Aleimord távozott? Engem meg itt hagyott? Ez nem volt túl kedves dolog tőle. Még el se köszönt. Remélem semmi butaság nem fordult meg a fejében.
*Az utolsó mondatot komolyan mondja. Ale egy okos fickó, de ha olyasmiken mennek át mint ő akkor az okos fickók is tudnak őrült dolgokat művelni. A borúlátása viszont nem tart sokáig. Hamar magára varázsol egy megnyerő mosolyt és egyenesen a ház ura mellé lép.*
-Szép jó reggelt a társaságnak. Drameiloten úr~Remélem jól mondtam.~Nézze csak milyen szerencsés emberek is vagyunk mi. Minden veszélytől távol, egy ilyen kedves házban fogyaszthatjuk a reggelinket melyet ezen csinos hölgyek kedves mosolya fűszerez meg. Őszinte szívvel mondhatjuk, hogy az élet csodálatos nem, de bár?
*Vigyorog a másik férfire és megenged magának annyi közvetlenséget, hogy barátilag megveregesse a másik vállát. Ezek után maga is helyet foglal. Bár vacsoránál is bőségesen fogyasztott, de a reggeli is jónak tűnik.*
*Este a többiek közül páran kihagyják a vacsorát. Int-nem felejti el figyelmeztetni őket, hogy ha bármi probléma felmerülne nyugodt szívvel zavarják csak őt akkor is ha nem orvosi a baj eredete hanem csak nem tudnak aludni. Ő maga jóízűen vacsorázik aminek a legfőbb oka, hogy rég evett jó ételt. A fürdőt pedig valóságos megváltásnak könyveli el. A jó vacsora és a forró fürdő után már nem is fogadta volna olyan őszinte örömmel, azt ha megzavarják az álmát. Amivel várnia kellett mert mint megtudta az a semmirekellő a piócás üveget beleöntötte a táskájába. Szerencse, hogy az üveg nem tört el. Nem volt egy élmény vizet kérni és gyertyafénynél összeszedni a kis kollégáit. Nem túl kedves gondolatokkal feküdt le, de szerencsére hamar elnyomta őt egy olyan nyugodt és békés álom mintha újra kisbaba lenne csak most nem egy zsúfolt, hangos kocsmában a rohangáló anyja kezében hanem egy kisbabának kellemesebb helyen.
Másnap reggel pedig remekül ébredt. Ilyen jóízűen rég aludt már. Egy frissen vasalt ing jobban illene a helyhez, de sajnos, azt nem tud szerezni. Örül, hogy tisztát talál. Könnyed léptekkel sétál le az ebédlőbe ahol igencsak kellemetlen hírre lép be.*
-Aleimord távozott? Engem meg itt hagyott? Ez nem volt túl kedves dolog tőle. Még el se köszönt. Remélem semmi butaság nem fordult meg a fejében.
*Az utolsó mondatot komolyan mondja. Ale egy okos fickó, de ha olyasmiken mennek át mint ő akkor az okos fickók is tudnak őrült dolgokat művelni. A borúlátása viszont nem tart sokáig. Hamar magára varázsol egy megnyerő mosolyt és egyenesen a ház ura mellé lép.*
-Szép jó reggelt a társaságnak. Drameiloten úr~Remélem jól mondtam.~Nézze csak milyen szerencsés emberek is vagyunk mi. Minden veszélytől távol, egy ilyen kedves házban fogyaszthatjuk a reggelinket melyet ezen csinos hölgyek kedves mosolya fűszerez meg. Őszinte szívvel mondhatjuk, hogy az élet csodálatos nem, de bár?
*Vigyorog a másik férfire és megenged magának annyi közvetlenséget, hogy barátilag megveregesse a másik vállát. Ezek után maga is helyet foglal. Bár vacsoránál is bőségesen fogyasztott, de a reggeli is jónak tűnik.*
4001. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-09-30 01:29:44
Üzenet elküldve: 2018-09-30 01:29:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
* Hazaérve Drameiloten természetesen egyből szól a szolgáknak, és hamarosan elkészül a vacsora, amit többen úgy döntenek, hogy nem kívánnak elfogyasztani. Természetesen ez a nemest nem zavarja, meg tudja érteni, hogyha a mostani történések után inkább pihennének. Ezen kívül azt is kéri az embereitől, hogy este váltásban aludjanak, és figyeljenek a környékre, illetve arra, hogy nehogy valaki rájuk gyújtsa a házat, vagy megpróbálja kirabolni őket. Ígéretéhez híven Ghael az egyetlen, akit nem enged be, számára a pajtát ajánlja továbbra is. Ahogy végeznek, ha valaki szükségesnek érzi, akkor a fürdőt is használatba veheti, majd kellő idő elteltével Drameiloten is így tesz, amikor már úgy ítéli meg, hogy mások nem szeretnének élni a lehetőséggel. Csak utána tér szobájába, ahol hamarosan testvére is felbukkan.
Másnap reggel mégis kipihenten ébred, és boldogan, ráadásul korán, ahogy mindig. Az olvasóterem ablakából figyeli, ahogy Aleimord elhagyja a házat, nem próbálja megállítani. Hiába van az elsők között, akik ébrednek, mégis az utolsók közt érkezik az étkezőbe. *
- Jó reggelt. *Köszönti egyszerűen az egybegyűlteket, és maga is helyet foglal az asztalnál, érthető módon az asztalfőn.* Remélem, hogy tudtak aludni és pihenni.
* Teszi még hozzá, és úgy tűnik, hogy a szolgák is hallják a hangját, mert nyílik az étkező ajtaja, és elkezdenek teríteni, illetve különféle ételeket hozni befelé. Dram meghagyta, hogy reggel tegyenek ki magukért, és úgy tűnik, hogy valóban így cselekedtek. *
- Ahogy láttam, Aleimord reggel sietősen távozott. Reméltem, hogy tovább élvezi vendégszeretetem, és ez természetesen önökre is igaz. * Folytatja a társalgást, és tekintetével a kiszolgáló személyzet mozgását követi, figyeli. Vendégek előtt különösen háklis a kiszolgálás minőségére. *
* Hazaérve Drameiloten természetesen egyből szól a szolgáknak, és hamarosan elkészül a vacsora, amit többen úgy döntenek, hogy nem kívánnak elfogyasztani. Természetesen ez a nemest nem zavarja, meg tudja érteni, hogyha a mostani történések után inkább pihennének. Ezen kívül azt is kéri az embereitől, hogy este váltásban aludjanak, és figyeljenek a környékre, illetve arra, hogy nehogy valaki rájuk gyújtsa a házat, vagy megpróbálja kirabolni őket. Ígéretéhez híven Ghael az egyetlen, akit nem enged be, számára a pajtát ajánlja továbbra is. Ahogy végeznek, ha valaki szükségesnek érzi, akkor a fürdőt is használatba veheti, majd kellő idő elteltével Drameiloten is így tesz, amikor már úgy ítéli meg, hogy mások nem szeretnének élni a lehetőséggel. Csak utána tér szobájába, ahol hamarosan testvére is felbukkan.
Másnap reggel mégis kipihenten ébred, és boldogan, ráadásul korán, ahogy mindig. Az olvasóterem ablakából figyeli, ahogy Aleimord elhagyja a házat, nem próbálja megállítani. Hiába van az elsők között, akik ébrednek, mégis az utolsók közt érkezik az étkezőbe. *
- Jó reggelt. *Köszönti egyszerűen az egybegyűlteket, és maga is helyet foglal az asztalnál, érthető módon az asztalfőn.* Remélem, hogy tudtak aludni és pihenni.
* Teszi még hozzá, és úgy tűnik, hogy a szolgák is hallják a hangját, mert nyílik az étkező ajtaja, és elkezdenek teríteni, illetve különféle ételeket hozni befelé. Dram meghagyta, hogy reggel tegyenek ki magukért, és úgy tűnik, hogy valóban így cselekedtek. *
- Ahogy láttam, Aleimord reggel sietősen távozott. Reméltem, hogy tovább élvezi vendégszeretetem, és ez természetesen önökre is igaz. * Folytatja a társalgást, és tekintetével a kiszolgáló személyzet mozgását követi, figyeli. Vendégek előtt különösen háklis a kiszolgálás minőségére. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579