Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 241 (4801. - 4820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4820. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-21 23:26:41
Üzenet elküldve: 2019-02-21 23:26:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Umon egyre több jelét adja Pyctával való közös múltjuknak, ám ezzel szemben a hosszúéletű hallgatni látszik a dologról, s habár ez mindenképpen kérdéseket vet fel Adában, nem kotyog közbe, úgy látja, jobb, ha nem feszegeti a dolgot a jelen helyzetben.*
- Szólíthatsz. *Adja meg az engedélyt az új becenevére egy kurta biccentés kíséretében, de ez csupán formalitásnak érződik számára, a szerzetes bizonyára remekül tudná nélkülözni hozzájárulását. A felfortyanásra viszont korábbi megenyhülése daccá válik, karjait is keresztbe teszi maga előtt, elzárkózását jelezve, azonban elsősorban önmagára dühös, amiért újra és újra bedől a férfi hangnemváltásainak, ezzel pedig hagyja, hogy a másik gyakorlatilag saját kedve szerint rángassa. Valószínűsíti, hogy a legbiztosabb az lenne, ha állandó gyanakvással fordulna a szerzetes felé, ám hosszútávon bizonyosan fárasztónak találná, ha folytonos készenlétben kellene állnia. A legegyszerűbb megoldásnak azt tartaná, ha egyszerűen csak tovább mennének, mégis erős a gyanúja, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni.
Továbbra is igyekszik megmaradni a szituáció szemlélőjének, akkor sem szól közbe, mikor a szerzetes arról beszél, Tintherethnek és neki mennyit kell még tanulniuk, csupán szemöldöke emelkedik meg kissé meglepettségében. Pycta felé fordul, lévén, ő is érintett a kérdésben, mégsem várja, hogy magyarázatot adjon, inkább a reakciójára kíváncsi, de a hosszúéletű arcvonásait hiába fürkészi, nemigen árulják el gondolatait.
A beszélgetés fonala tovább terelődik, ahogy Umon a szekérről, s a rajta lévő dolgokról beszél. A hárem említésén tulajdonképpen már meg sem lepődik, bár az abszurd feltételezésre, hogy ő is a tagja lenne, legszívesebben felnevetne, de csendben marad, a szerzetes mozdulatait figyeli, ahogyan a fa felé halad, mely mögött az őket megközelítő ismeretlen alakot sejti.
A megjelenő óriás látványától végleg elmúlik a nevethetnékje, aki meglehetősen felháborodottan emeli meg hangját, miután Umon elhajított tőre a lábába fúródik. A lány reflexszerűen hátrál első ijedtségében, de nem nyúl fegyvere után. Elnézve a méretes lényt, egyszerű tőre valószínűsíthetően nem jelentene túlzott előnyt, ám szerencsére az idegen sérelmei ellenére sem mutat támadó szándékot.
Társait figyeli, akik igyekeznek elsimítani az incidenst, tekintete időnként a két patkányra siklik, hallgatva neszezésüket.*
- A patkányok hozzád tartoznak? *Kérdez rá az óriásra tekintve, hogy egyértelműsítse a dolgot.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Umon egyre több jelét adja Pyctával való közös múltjuknak, ám ezzel szemben a hosszúéletű hallgatni látszik a dologról, s habár ez mindenképpen kérdéseket vet fel Adában, nem kotyog közbe, úgy látja, jobb, ha nem feszegeti a dolgot a jelen helyzetben.*
- Szólíthatsz. *Adja meg az engedélyt az új becenevére egy kurta biccentés kíséretében, de ez csupán formalitásnak érződik számára, a szerzetes bizonyára remekül tudná nélkülözni hozzájárulását. A felfortyanásra viszont korábbi megenyhülése daccá válik, karjait is keresztbe teszi maga előtt, elzárkózását jelezve, azonban elsősorban önmagára dühös, amiért újra és újra bedől a férfi hangnemváltásainak, ezzel pedig hagyja, hogy a másik gyakorlatilag saját kedve szerint rángassa. Valószínűsíti, hogy a legbiztosabb az lenne, ha állandó gyanakvással fordulna a szerzetes felé, ám hosszútávon bizonyosan fárasztónak találná, ha folytonos készenlétben kellene állnia. A legegyszerűbb megoldásnak azt tartaná, ha egyszerűen csak tovább mennének, mégis erős a gyanúja, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni.
Továbbra is igyekszik megmaradni a szituáció szemlélőjének, akkor sem szól közbe, mikor a szerzetes arról beszél, Tintherethnek és neki mennyit kell még tanulniuk, csupán szemöldöke emelkedik meg kissé meglepettségében. Pycta felé fordul, lévén, ő is érintett a kérdésben, mégsem várja, hogy magyarázatot adjon, inkább a reakciójára kíváncsi, de a hosszúéletű arcvonásait hiába fürkészi, nemigen árulják el gondolatait.
A beszélgetés fonala tovább terelődik, ahogy Umon a szekérről, s a rajta lévő dolgokról beszél. A hárem említésén tulajdonképpen már meg sem lepődik, bár az abszurd feltételezésre, hogy ő is a tagja lenne, legszívesebben felnevetne, de csendben marad, a szerzetes mozdulatait figyeli, ahogyan a fa felé halad, mely mögött az őket megközelítő ismeretlen alakot sejti.
A megjelenő óriás látványától végleg elmúlik a nevethetnékje, aki meglehetősen felháborodottan emeli meg hangját, miután Umon elhajított tőre a lábába fúródik. A lány reflexszerűen hátrál első ijedtségében, de nem nyúl fegyvere után. Elnézve a méretes lényt, egyszerű tőre valószínűsíthetően nem jelentene túlzott előnyt, ám szerencsére az idegen sérelmei ellenére sem mutat támadó szándékot.
Társait figyeli, akik igyekeznek elsimítani az incidenst, tekintete időnként a két patkányra siklik, hallgatva neszezésüket.*
- A patkányok hozzád tartoznak? *Kérdez rá az óriásra tekintve, hogy egyértelműsítse a dolgot.*
4819. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-21 21:21:33
Üzenet elküldve: 2019-02-21 21:21:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 695
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
*A sors néha tényleg különös dolgokat tartogat. Eddigi életében esze ágában sem volt pálinkát inni, és tulajdonképpen bármilyen más italt sem, ami erősebb lenne a bornál, ma pedig már ez a második alkalom, hogy meg fogja tenni. De hát ez valóban egy különleges nap. Ki tudja hányszor történik egy halandó életében olyan, hogy új otthonra lel, ráadásul olyanra, amilyenben korábban még csak nem is reménykedhetett és valóban nem is reménykedett soha.
A világért sem akarja hát kivonni magát a rövid kis ünneplésből, főleg, hogy a többieket elhallgatva még elég sok dolguk lesz itt ma is, így, amikor arra kerül a sor, hogy megtöltsék a poharát nem tiltakozik ő sem, holott már tudja, hogy mi vár rá.*
- Az új otthonunkra, és magunkra! Meg egy szép jövőre! *emeli meg ő is poharát a többiek felé, majd lehúzza az italt, ami mivel már tudja, hogy nagyjából mire számíthat, nem vesz el tőle annyi levegőt, és nem is égeti annyira a torkát és a gyomrát, mint korábban még az úton. Valahogy máshogy ellenben úgy érzi, hogy mégis megárt. Persze még mindig nem hiszi, hogy részeg lenne, és nem is az, éppen csak furcsábban érzi magát, mint máskor. De legalább kellemesen melegít belülről az ital.
Túl sok ideje persze most sincsen önmagának megfigyelésére, mert a Lilly és Lau közötti beszélgetés nem messze tőle zajlik le. Ha még az ő szíve is összeszorul Mori említésére, akkor el sem meri képzelni, hogy mit érezhet most Lau, hogy beszélnie kell a lányról.
Elmondhatatlanul sajnálja, hogy már sohasem ismerhette meg Lau húgát. Nagyon szeretett volna beszélni és összebarátkozni vele is, és még jobban szerette volna, ha meggyógyul, hogy aztán hosszú és boldog életet élhessen.
Most már mégis csak úgy fog megmaradni emlékeiben, ameddig csak él, mint apró, sápadt és törékeny lány egy takaró alatt, aki többé már nem ébredhet fel.
~ Bár akkor lettek volna kegyesek az istenek! ~
Sutának érezne minden szót, vagy mozdulatot, amivel megpróbálhatná enyhíteni a Lau által felidézett emlékek súlyát, és pontosan tudja, hogy elégtelen is lenne bármilyen igyekezet, mert a múltat nem tudják megváltoztatni, bármennyire is szeretnék.
Inkább csak elfordul kicsit, hogy ne lássák rajta, hogy elsápadt és a könnyeivel küszködik.
Úgy tűnik azonban, és ezt meg is érti, hogy Lau sem igazán szeretne a nyomasztó emléknél időzni sokáig, ezért kap az alkalmon, amikor a szó ismét az előttük álló tennivalókra és a szobaválasztásra terelődik.*
- Én a tóhoz legközelebbi szobát szeretném. De, ha nem jut mindenkinek saját, persze szívesen megosztom bárkivel. *mondja, és hogyha nem csalódik és jól emlékszik, a szoba, ami neki kellene éppen a bejárattól legtávolabbi, vagyis pont az ellentéte annak, amit Lau választott magának. De hát ez van. Szeret ugyan a lány közelében lenni, de nem lóghat egyfolytában rajta, akkor sem, ha eddig ő volt élete egyetlen igazi barátnője.
Mégsem egyformák, és úgy látszik más nekik a fontos. Ő maga inkább vágyna egy kis elszigeteltségre és csendre még itt is, leginkább pedig arra, hogy közel legyen az általa annyira vágyott tűzrakóhoz, meg a tóhoz, és esetleg nyitott ablaknál éjjel is érezhesse az illatokat, amelyeket felőlük hoz lágy és kellemes szellő. Legalábbis most annak képzeli, nem pedig tomboló viharnak.*
- Szívesen visszamegyek veled, ha segíteni kell a vásárlásban. *ajánlja aztán fel a segítségét Launak. Ugyan sokat nem segíthet rajta, de hogyha most tényleg úgy kavarognak a gondolatai, mint azt ő képzeli, nem szívesen hagyná velük magára.
Annak mindenesetre örül, hogy végül igaza lett abban, hogy sok dologra fog még kelleni a pénz. Neki nem nagyon maradtak aranyai, de így, hogy Lau nem költötte el összes spórolt pénzét a házra, és elfogadta az övékét, most legalább lesz miből kifizetni majd az ételt, amit venni akarnak.*
- Kérdezzük meg azért, hátha van egy falu, vagy tanya a közelben, ahol tudnánk vásárolni. Talán akkor nem kell visszamennünk egészen a városig. Ha pedig vannak viszonylag közeli szomszédaink, biztosan örülnek majd neki, ha bemutatkozunk nekik. *javasolja, próbálva ezúttal a könnyebbik oldaláról megfogni a dolgokat. Persze tisztában van vele, hogy a közeli szomszéd fogalma ezen a vidéken teljesen mást jelent, mint Artheniorban jelentene, ha azonban ebben is szerencséjük lenne, sokkal hamarabb visszaérhetnének, és még itt is tudnának segíteni a többieknek ott és ahol éppen majd szükség lenne rájuk.*
*A sors néha tényleg különös dolgokat tartogat. Eddigi életében esze ágában sem volt pálinkát inni, és tulajdonképpen bármilyen más italt sem, ami erősebb lenne a bornál, ma pedig már ez a második alkalom, hogy meg fogja tenni. De hát ez valóban egy különleges nap. Ki tudja hányszor történik egy halandó életében olyan, hogy új otthonra lel, ráadásul olyanra, amilyenben korábban még csak nem is reménykedhetett és valóban nem is reménykedett soha.
A világért sem akarja hát kivonni magát a rövid kis ünneplésből, főleg, hogy a többieket elhallgatva még elég sok dolguk lesz itt ma is, így, amikor arra kerül a sor, hogy megtöltsék a poharát nem tiltakozik ő sem, holott már tudja, hogy mi vár rá.*
- Az új otthonunkra, és magunkra! Meg egy szép jövőre! *emeli meg ő is poharát a többiek felé, majd lehúzza az italt, ami mivel már tudja, hogy nagyjából mire számíthat, nem vesz el tőle annyi levegőt, és nem is égeti annyira a torkát és a gyomrát, mint korábban még az úton. Valahogy máshogy ellenben úgy érzi, hogy mégis megárt. Persze még mindig nem hiszi, hogy részeg lenne, és nem is az, éppen csak furcsábban érzi magát, mint máskor. De legalább kellemesen melegít belülről az ital.
Túl sok ideje persze most sincsen önmagának megfigyelésére, mert a Lilly és Lau közötti beszélgetés nem messze tőle zajlik le. Ha még az ő szíve is összeszorul Mori említésére, akkor el sem meri képzelni, hogy mit érezhet most Lau, hogy beszélnie kell a lányról.
Elmondhatatlanul sajnálja, hogy már sohasem ismerhette meg Lau húgát. Nagyon szeretett volna beszélni és összebarátkozni vele is, és még jobban szerette volna, ha meggyógyul, hogy aztán hosszú és boldog életet élhessen.
Most már mégis csak úgy fog megmaradni emlékeiben, ameddig csak él, mint apró, sápadt és törékeny lány egy takaró alatt, aki többé már nem ébredhet fel.
~ Bár akkor lettek volna kegyesek az istenek! ~
Sutának érezne minden szót, vagy mozdulatot, amivel megpróbálhatná enyhíteni a Lau által felidézett emlékek súlyát, és pontosan tudja, hogy elégtelen is lenne bármilyen igyekezet, mert a múltat nem tudják megváltoztatni, bármennyire is szeretnék.
Inkább csak elfordul kicsit, hogy ne lássák rajta, hogy elsápadt és a könnyeivel küszködik.
Úgy tűnik azonban, és ezt meg is érti, hogy Lau sem igazán szeretne a nyomasztó emléknél időzni sokáig, ezért kap az alkalmon, amikor a szó ismét az előttük álló tennivalókra és a szobaválasztásra terelődik.*
- Én a tóhoz legközelebbi szobát szeretném. De, ha nem jut mindenkinek saját, persze szívesen megosztom bárkivel. *mondja, és hogyha nem csalódik és jól emlékszik, a szoba, ami neki kellene éppen a bejárattól legtávolabbi, vagyis pont az ellentéte annak, amit Lau választott magának. De hát ez van. Szeret ugyan a lány közelében lenni, de nem lóghat egyfolytában rajta, akkor sem, ha eddig ő volt élete egyetlen igazi barátnője.
Mégsem egyformák, és úgy látszik más nekik a fontos. Ő maga inkább vágyna egy kis elszigeteltségre és csendre még itt is, leginkább pedig arra, hogy közel legyen az általa annyira vágyott tűzrakóhoz, meg a tóhoz, és esetleg nyitott ablaknál éjjel is érezhesse az illatokat, amelyeket felőlük hoz lágy és kellemes szellő. Legalábbis most annak képzeli, nem pedig tomboló viharnak.*
- Szívesen visszamegyek veled, ha segíteni kell a vásárlásban. *ajánlja aztán fel a segítségét Launak. Ugyan sokat nem segíthet rajta, de hogyha most tényleg úgy kavarognak a gondolatai, mint azt ő képzeli, nem szívesen hagyná velük magára.
Annak mindenesetre örül, hogy végül igaza lett abban, hogy sok dologra fog még kelleni a pénz. Neki nem nagyon maradtak aranyai, de így, hogy Lau nem költötte el összes spórolt pénzét a házra, és elfogadta az övékét, most legalább lesz miből kifizetni majd az ételt, amit venni akarnak.*
- Kérdezzük meg azért, hátha van egy falu, vagy tanya a közelben, ahol tudnánk vásárolni. Talán akkor nem kell visszamennünk egészen a városig. Ha pedig vannak viszonylag közeli szomszédaink, biztosan örülnek majd neki, ha bemutatkozunk nekik. *javasolja, próbálva ezúttal a könnyebbik oldaláról megfogni a dolgokat. Persze tisztában van vele, hogy a közeli szomszéd fogalma ezen a vidéken teljesen mást jelent, mint Artheniorban jelentene, ha azonban ebben is szerencséjük lenne, sokkal hamarabb visszaérhetnének, és még itt is tudnának segíteni a többieknek ott és ahol éppen majd szükség lenne rájuk.*
4818. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-21 19:25:12
Üzenet elküldve: 2019-02-21 19:25:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
*A tündérlány örömmel adja a pénzt, habár megjegyzi magában, hogy még nagyon szoknia kell a dolgot. Úgy látszik, ha itt lesz az otthona, akkor itt is kénytelen boldogulni, az itteni szabályok szerint élni. A hely neve és a címere viszont nagyon tetszik neki, és megsimogatja, mintha csak egy igazi szarvas volna. Az erdőben járva sokkal találkozott, és ha elég ügyes volt, meg se ijedtek tőle, sőt, hagyták, hogy megsimogassa őket. Csilingelő hangján megkönnyebbülten felnevet.*
- Láttál már igazi szarvast? *kérdezi a gnóm lánytól kíváncsian, mert ha érdekli, szívesen mesél róluk ezt-azt. Bár biztos nagyon okos, ha ennyire kedveli a könyveket, és talán erre nincs is külön szükség. Viel ezen sem bántódna meg.
Luni eközben feláll, hogy munkához lásson, és igaza van: ideje rendet tenni a szép házban, hogy szebb legyen, mint valaha. Márpedig nincs is szebb dolog, mint egy finom vacsorával és kis dínomdánommal ünnepelni ezt a rendkívüli alkalmat. Viel nem foglalkozik sokat a szobájával, inkább csak további fejtörést fog okozni az ágyban alvás. Eeyr szeretete mindennél fontosabb, ezért izgatottan várja, hogy befűtsenek, hála Angu segítő kezeinek.*
- Lyllinornak igaza van, én például nagyon szívesen segítenék a főzésben. *Mondja lelkesen. Ez számára nagyobb ajándéknak tűnik, mint ötszáz arany.* Ami pedig a szobákat illeti, ha kell, az osztozkodást is vállalom az estére. Nem lesz velem gondotok, ritkán alszom az ágyon. *Teszi hozzá teljes nyugalommal, egyáltalán nem érződik a mondanivalójából, hogy szerinte bármi gond lenne ezzel. Yla is segítene a fizikai részben, Viel ezeket elkerülné, mert hiába hozna például nagyon lelkesen vizet a házba, a nap felkelne, mire több forduló közben sikerülne behordania egy levesre valót.
Közben italt is kap, és bár nem egy ivós fajta, a többiek példájára ő is magasra emeli a poharat, és nagyot kortyol belőle. Az ital átmelegíti hideg végtagjait, nem olyan forró érzés, mint a pálinka volt a kocsin, de ízre a lánynak kellemesebb. Oldalra pillantva látja, amint a gnóm láy a díszt Launak ajánlja fel, bár Viel valahogy teljesen természetesnek vette, hogy Lylli vigyázzon rá. Annyira illik az ügyes kezeihez. A beszélgetésüket nem hallja, türelmesen várakozik, és csak ezután szól Lyllihez.*
- Én *Köszörüli meg fázó torkát.* Arra gondoltam, mit szólnál, ha egymás mellett laknánk? Lehetnénk amolyan kicsi szomszédfélék. *Mosolyog hozzá derűsen, és reméli, hogy nem bántja meg a lányt, de hát ha egyszer picik, picik.
Közben Viel arra is felfigyel, hogy nincs elég élelem a megálmodott vacsorához. Ez egy kicsit fáj neki, nemcsak azért, mert éhes – bár az –, hanem mert már éppen elképzelte, hogy milyen jó lenne megajándékozni a társaságot egy finom gulyással.* ~ Igen ám, csak ahhoz kéne valami, amiből az elkészül! ~
- Nagyon szívesen segítenék! *Ugrik rögtön Lauhoz, nehogy kifussanak az időből. Ha a többiek jobban nélkülöznék, biztosan szólnak majd neki, de itt most a vállalkozó kedv a lényeg, meg az, hogy meglegyen a lány fejében elképzelt, ízletes vacsora.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.21 19:25:30
//Otthon//
*A tündérlány örömmel adja a pénzt, habár megjegyzi magában, hogy még nagyon szoknia kell a dolgot. Úgy látszik, ha itt lesz az otthona, akkor itt is kénytelen boldogulni, az itteni szabályok szerint élni. A hely neve és a címere viszont nagyon tetszik neki, és megsimogatja, mintha csak egy igazi szarvas volna. Az erdőben járva sokkal találkozott, és ha elég ügyes volt, meg se ijedtek tőle, sőt, hagyták, hogy megsimogassa őket. Csilingelő hangján megkönnyebbülten felnevet.*
- Láttál már igazi szarvast? *kérdezi a gnóm lánytól kíváncsian, mert ha érdekli, szívesen mesél róluk ezt-azt. Bár biztos nagyon okos, ha ennyire kedveli a könyveket, és talán erre nincs is külön szükség. Viel ezen sem bántódna meg.
Luni eközben feláll, hogy munkához lásson, és igaza van: ideje rendet tenni a szép házban, hogy szebb legyen, mint valaha. Márpedig nincs is szebb dolog, mint egy finom vacsorával és kis dínomdánommal ünnepelni ezt a rendkívüli alkalmat. Viel nem foglalkozik sokat a szobájával, inkább csak további fejtörést fog okozni az ágyban alvás. Eeyr szeretete mindennél fontosabb, ezért izgatottan várja, hogy befűtsenek, hála Angu segítő kezeinek.*
- Lyllinornak igaza van, én például nagyon szívesen segítenék a főzésben. *Mondja lelkesen. Ez számára nagyobb ajándéknak tűnik, mint ötszáz arany.* Ami pedig a szobákat illeti, ha kell, az osztozkodást is vállalom az estére. Nem lesz velem gondotok, ritkán alszom az ágyon. *Teszi hozzá teljes nyugalommal, egyáltalán nem érződik a mondanivalójából, hogy szerinte bármi gond lenne ezzel. Yla is segítene a fizikai részben, Viel ezeket elkerülné, mert hiába hozna például nagyon lelkesen vizet a házba, a nap felkelne, mire több forduló közben sikerülne behordania egy levesre valót.
Közben italt is kap, és bár nem egy ivós fajta, a többiek példájára ő is magasra emeli a poharat, és nagyot kortyol belőle. Az ital átmelegíti hideg végtagjait, nem olyan forró érzés, mint a pálinka volt a kocsin, de ízre a lánynak kellemesebb. Oldalra pillantva látja, amint a gnóm láy a díszt Launak ajánlja fel, bár Viel valahogy teljesen természetesnek vette, hogy Lylli vigyázzon rá. Annyira illik az ügyes kezeihez. A beszélgetésüket nem hallja, türelmesen várakozik, és csak ezután szól Lyllihez.*
- Én *Köszörüli meg fázó torkát.* Arra gondoltam, mit szólnál, ha egymás mellett laknánk? Lehetnénk amolyan kicsi szomszédfélék. *Mosolyog hozzá derűsen, és reméli, hogy nem bántja meg a lányt, de hát ha egyszer picik, picik.
Közben Viel arra is felfigyel, hogy nincs elég élelem a megálmodott vacsorához. Ez egy kicsit fáj neki, nemcsak azért, mert éhes – bár az –, hanem mert már éppen elképzelte, hogy milyen jó lenne megajándékozni a társaságot egy finom gulyással.* ~ Igen ám, csak ahhoz kéne valami, amiből az elkészül! ~
- Nagyon szívesen segítenék! *Ugrik rögtön Lauhoz, nehogy kifussanak az időből. Ha a többiek jobban nélkülöznék, biztosan szólnak majd neki, de itt most a vállalkozó kedv a lényeg, meg az, hogy meglegyen a lány fejében elképzelt, ízletes vacsora.*
A hozzászólás írója (Holdezüst Vieljana) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.21 19:25:30
4817. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-21 18:51:15
Üzenet elküldve: 2019-02-21 18:51:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Nem áll le vitatkozni az ördögvigyor felhasználási területeiről, de hát biztosan különbözik ez szervezetenként, illetve kevéssé érdekli a nála is tébolyultabbnak ható Umon véleménye a témában. Érdektelenül biccent, a becézgetésekre se igazán reagál, az azonban kíváncsivá teszi, hogy honnan ered a kettejük ismertsége, pláne, hogy egy szekérről is szó esik, mely most Pycta tulajdonába látszik kerülni.
A kialakult helyzetre csóválja a fejét, és maga se tudja, milyen hangerőn, de nem lehet ez a suttogásnál sokkal hangosabb, a véleményét is kifejti a témáról.*
- Előbb vágni, mint kérdezni... - *Csóválja is meg a fejét, de örül neki, hogy nem támad vissza az óriás, akin most Tinthereth is pihenteti a szemét, hogy felmérje őt. A hatalmas méretű, erős lény talán mind a négyüket földre tudná vinni egy ügyes taktikával, de szerencsére inkább tűnik békésnek jelen szituációban, és felháborodását is csak szavakban fejezi ki.*
- Hogy van a lábad? Segítsünk ellátni a sebed? - *Kérdezi aztán, remélve, hogy az apró empátia csillapítja a kedélyeket. Naivan hisz az élet szentségében, és hogy mindenki megérdemel egy tiszta esélyt, vagy akár többet is, így Umonnal ellentétben ő helyén hagyja az íját, jelezve, hogy egyáltalán nem célja most harcolni.
Közben azért nem szűnik meg gondolkodni az átkozott szerzetes egyik korábbi mondatán, mely arra utal, hogy ők ketten egykor egy helyen éltek, egy közösséget alkottak. Nem tudja jelenleg összepárosítani a két személyiséget, de talán ez is olyan dolog, melybe később avatódnak csak be, ha egyáltalán.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Nem áll le vitatkozni az ördögvigyor felhasználási területeiről, de hát biztosan különbözik ez szervezetenként, illetve kevéssé érdekli a nála is tébolyultabbnak ható Umon véleménye a témában. Érdektelenül biccent, a becézgetésekre se igazán reagál, az azonban kíváncsivá teszi, hogy honnan ered a kettejük ismertsége, pláne, hogy egy szekérről is szó esik, mely most Pycta tulajdonába látszik kerülni.
A kialakult helyzetre csóválja a fejét, és maga se tudja, milyen hangerőn, de nem lehet ez a suttogásnál sokkal hangosabb, a véleményét is kifejti a témáról.*
- Előbb vágni, mint kérdezni... - *Csóválja is meg a fejét, de örül neki, hogy nem támad vissza az óriás, akin most Tinthereth is pihenteti a szemét, hogy felmérje őt. A hatalmas méretű, erős lény talán mind a négyüket földre tudná vinni egy ügyes taktikával, de szerencsére inkább tűnik békésnek jelen szituációban, és felháborodását is csak szavakban fejezi ki.*
- Hogy van a lábad? Segítsünk ellátni a sebed? - *Kérdezi aztán, remélve, hogy az apró empátia csillapítja a kedélyeket. Naivan hisz az élet szentségében, és hogy mindenki megérdemel egy tiszta esélyt, vagy akár többet is, így Umonnal ellentétben ő helyén hagyja az íját, jelezve, hogy egyáltalán nem célja most harcolni.
Közben azért nem szűnik meg gondolkodni az átkozott szerzetes egyik korábbi mondatán, mely arra utal, hogy ők ketten egykor egy helyen éltek, egy közösséget alkottak. Nem tudja jelenleg összepárosítani a két személyiséget, de talán ez is olyan dolog, melybe később avatódnak csak be, ha egyáltalán.*
4816. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-20 22:44:04
Üzenet elküldve: 2019-02-20 22:44:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Otthon//
- Köszönjük! *biccent Arystor felé, mikor a szekér kerül szóba, majd a nemes távozásával lelkesen koccint mindenkivel az új házra*
- Két dolgot nem lehet elég korán kezdeni, a favágást és a vacsorakészítést! *jutnak eszébe anyja szavai, bár utólag be kell látnia, ezt talán inkább azért mondta, hogy addig se kelljen az apja közelében lennie. A múlt problémáit azonban gyorsan elhessegeti, és igyekszik inkább a jelenre, valamint a jövőre koncentrálni, hiszen mindkettő annyival boldogabbnak tűnik a múltnál. ~Sok a fájó emlék!~ gondolja szomorúan, ahogy Lyllinek akaratán kívül is sikerül felidéznie egy újabbat*
- Ez kedves tőled, de látod ezt itt? *húzza elő saját nyakláncát, amit általában ruhája alá rejt* Ezt a húgomtól kaptam, mielőtt eljöttem otthonról. *vezeti fel lassan a régi történetet. ~Eljöttem, milyen szép ferdítés! Az elszöktem elvégre mégse hangzik olyan jól, nemde?~ érvel magában, mielőtt folytatná* Az övé volt és megígértette velem, hogy mindig hordani fogom. Azóta már elhunyt szegény, nekem pedig nem sok emlékem maradt róla, így amíg csak magától le nem esik, addig ez a kis függő a nyakamban marad. De egy ékszer éppen elég. *mosolyog a lányra. Igazán meghatja a kedves gesztus, mégis vissza kell utasítsa, hiszen, bár Lyllinek ezt nem akarja beismerni, mert fél, hogy butaságnak gondolná, valamiért az az érzése, ha másik nyakláncot is hordana, az a húga iránti szeretetének csökkenését jelentené*
- Tudod, hasonlítasz rá. Ő is kicsi volt, vidám, kedves és sajnos gyakran beteg. *bár boldog mosollyal kezd bele, végül mégis elszomorodik kissé* Talán ez a lánc erőt ad neked, hogy van miért meggyógyulnod! *simít végig óvatosan a lány kezében nyugvó fém szarvason* Legyen inkább nálad és vigyázzon rád! *kacsint Lyllire, reménykedve, hátha az új ház és a kis csecsebecse gyors javulást eredményez majd az állapotában. A lánytól felegyenesedve ő is beleszól a szobaválasztás kérdésébe*
- Ha senkinek nincs ellenére, én szeretnék valamelyik, a bejárathoz közeli szobában lakni! *fejti ki saját álláspontját, remélve, hogy nem lesz senkinek sem ellenvetése. Szeretne minél közelebb lenni a ház többi részéhez, hogy ha valakinek valahol segítségre lenne szüksége, akkor könnyen és viszonylag kevés zajt okozva tudjon eljutni a ház többi helyiségébe. Míg mások is nyilatkoznak a szobaválasztás ügyében, összegyűjti a kiürült poharakat, és elindul velük a konyha felé, hogy majd elmosogassa őket, azonban csak odaérve tűnik fel neki a ház egyik nagy hiányossága*
- Nincs itt semmiféle élelem! *közli szomorúan a rossz hírt, ahogy visszatér a többiekhez* Talán jobb lenne, ha páran visszamennénk a városba, felkészülni az itteni életre... *veti fel a javaslatot, főleg YIla és Angu felé pillantva, vajon szeretnének-e ők is jönni, vagy nem bánják-e, ha itt maradnak fát vágni*
- Arystor talán megengedi, hogy a szekéren visszamenjünk, a városban pedig szerezhetnénk egy sajátot, meg mindenfélét, ami még kell! *hadarja izgatottan, hogy mihamarabb indulhassanak, ha sikerül dönteni, hiszen azért nincs közel a város és már annyira nincs sok idejük hátra a mai napból. Kíváncsian várja a többiek véleményét a városi bevásárlással kapcsolatban, hiszen ha nekik jobb ötletük van, akkor ő maga nem erőlteti tovább a dolgot.*
//Otthon//
- Köszönjük! *biccent Arystor felé, mikor a szekér kerül szóba, majd a nemes távozásával lelkesen koccint mindenkivel az új házra*
- Két dolgot nem lehet elég korán kezdeni, a favágást és a vacsorakészítést! *jutnak eszébe anyja szavai, bár utólag be kell látnia, ezt talán inkább azért mondta, hogy addig se kelljen az apja közelében lennie. A múlt problémáit azonban gyorsan elhessegeti, és igyekszik inkább a jelenre, valamint a jövőre koncentrálni, hiszen mindkettő annyival boldogabbnak tűnik a múltnál. ~Sok a fájó emlék!~ gondolja szomorúan, ahogy Lyllinek akaratán kívül is sikerül felidéznie egy újabbat*
- Ez kedves tőled, de látod ezt itt? *húzza elő saját nyakláncát, amit általában ruhája alá rejt* Ezt a húgomtól kaptam, mielőtt eljöttem otthonról. *vezeti fel lassan a régi történetet. ~Eljöttem, milyen szép ferdítés! Az elszöktem elvégre mégse hangzik olyan jól, nemde?~ érvel magában, mielőtt folytatná* Az övé volt és megígértette velem, hogy mindig hordani fogom. Azóta már elhunyt szegény, nekem pedig nem sok emlékem maradt róla, így amíg csak magától le nem esik, addig ez a kis függő a nyakamban marad. De egy ékszer éppen elég. *mosolyog a lányra. Igazán meghatja a kedves gesztus, mégis vissza kell utasítsa, hiszen, bár Lyllinek ezt nem akarja beismerni, mert fél, hogy butaságnak gondolná, valamiért az az érzése, ha másik nyakláncot is hordana, az a húga iránti szeretetének csökkenését jelentené*
- Tudod, hasonlítasz rá. Ő is kicsi volt, vidám, kedves és sajnos gyakran beteg. *bár boldog mosollyal kezd bele, végül mégis elszomorodik kissé* Talán ez a lánc erőt ad neked, hogy van miért meggyógyulnod! *simít végig óvatosan a lány kezében nyugvó fém szarvason* Legyen inkább nálad és vigyázzon rád! *kacsint Lyllire, reménykedve, hátha az új ház és a kis csecsebecse gyors javulást eredményez majd az állapotában. A lánytól felegyenesedve ő is beleszól a szobaválasztás kérdésébe*
- Ha senkinek nincs ellenére, én szeretnék valamelyik, a bejárathoz közeli szobában lakni! *fejti ki saját álláspontját, remélve, hogy nem lesz senkinek sem ellenvetése. Szeretne minél közelebb lenni a ház többi részéhez, hogy ha valakinek valahol segítségre lenne szüksége, akkor könnyen és viszonylag kevés zajt okozva tudjon eljutni a ház többi helyiségébe. Míg mások is nyilatkoznak a szobaválasztás ügyében, összegyűjti a kiürült poharakat, és elindul velük a konyha felé, hogy majd elmosogassa őket, azonban csak odaérve tűnik fel neki a ház egyik nagy hiányossága*
- Nincs itt semmiféle élelem! *közli szomorúan a rossz hírt, ahogy visszatér a többiekhez* Talán jobb lenne, ha páran visszamennénk a városba, felkészülni az itteni életre... *veti fel a javaslatot, főleg YIla és Angu felé pillantva, vajon szeretnének-e ők is jönni, vagy nem bánják-e, ha itt maradnak fát vágni*
- Arystor talán megengedi, hogy a szekéren visszamenjünk, a városban pedig szerezhetnénk egy sajátot, meg mindenfélét, ami még kell! *hadarja izgatottan, hogy mihamarabb indulhassanak, ha sikerül dönteni, hiszen azért nincs közel a város és már annyira nincs sok idejük hátra a mai napból. Kíváncsian várja a többiek véleményét a városi bevásárlással kapcsolatban, hiszen ha nekik jobb ötletük van, akkor ő maga nem erőlteti tovább a dolgot.*
4815. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-20 18:32:16
Üzenet elküldve: 2019-02-20 18:32:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Otthon//
- Köszönöm Uram és neked is Öreg! * engedi talán utolsó közös útjukra a távozni készülőket.
A szekrényben, ahonnan a poharakat hozták a borhoz talál a nemes megkezdett pálinkájából és van azért elég pohár is hozzá. Miután egy tálcán kiviszi az asztalhoz tölt kinek-kinek kérése szerint, majd körbekínálja. Mosolyogva hallgatja az áldomásokat, aztán maga is csatlakozik a többiekhez.*
- Az új házra, az Otthonra. * emeli poharát és húzza le utána a jóféle párlatot. Mosolyogva nézi a nem is olyan kis társaságot, ahogy pezsegve osztoznak a hirtelen felmerült teendőkön. Lau köszönömje visszarántja a gondolatait a dolgokra, ami ma rá várnak. *
- Ez csak természetes. De nem hiszem, hogy gond lenne a mennyiséggel, majd egy fél nap maradt a mából, még ha korán sötétedik is. Ráadásul van előnye is, hisz favágás közben nem nagyon lehet fázni.
* A szobaválasztáson sokat nem kell töprengenie, igazából azon sem, hogy ki mellé. Hogy melyikbe, azt meg talán Yllával le is egyeztethetné, hisz ő az, akit a legjobban ismer, kivéve Lyllidort, de ő meg olyan jól elvolt Vieljanával, hogy feltételezi a két apróság együtt választ szobát is. Miután ő kinn lesz, mikor a többiek a szobán osztozkodnak, talán nem lenne rossz ötlet most bedobni a zsákot az egyikbe. Ezen felbuzdulva oda is lép a nő mellé.*
- Gondolkodtál már a szobaválasztáson? Én töprengtem picit és arra jutottam, hogy a legtávolabbit szeretném. * pár pillanatig kivár, hogy lát e valamilyen reakciót a félelf arcán, csak azután folytatja. * - Valamelyik sarokba, hogy ha itt nagy társaság mozog, akkor minél kevésbé zavarjon. Volna kedved a szomszédos szobába költözni Tesó?
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.20 18:35:39
- Köszönöm Uram és neked is Öreg! * engedi talán utolsó közös útjukra a távozni készülőket.
A szekrényben, ahonnan a poharakat hozták a borhoz talál a nemes megkezdett pálinkájából és van azért elég pohár is hozzá. Miután egy tálcán kiviszi az asztalhoz tölt kinek-kinek kérése szerint, majd körbekínálja. Mosolyogva hallgatja az áldomásokat, aztán maga is csatlakozik a többiekhez.*
- Az új házra, az Otthonra. * emeli poharát és húzza le utána a jóféle párlatot. Mosolyogva nézi a nem is olyan kis társaságot, ahogy pezsegve osztoznak a hirtelen felmerült teendőkön. Lau köszönömje visszarántja a gondolatait a dolgokra, ami ma rá várnak. *
- Ez csak természetes. De nem hiszem, hogy gond lenne a mennyiséggel, majd egy fél nap maradt a mából, még ha korán sötétedik is. Ráadásul van előnye is, hisz favágás közben nem nagyon lehet fázni.
* A szobaválasztáson sokat nem kell töprengenie, igazából azon sem, hogy ki mellé. Hogy melyikbe, azt meg talán Yllával le is egyeztethetné, hisz ő az, akit a legjobban ismer, kivéve Lyllidort, de ő meg olyan jól elvolt Vieljanával, hogy feltételezi a két apróság együtt választ szobát is. Miután ő kinn lesz, mikor a többiek a szobán osztozkodnak, talán nem lenne rossz ötlet most bedobni a zsákot az egyikbe. Ezen felbuzdulva oda is lép a nő mellé.*
- Gondolkodtál már a szobaválasztáson? Én töprengtem picit és arra jutottam, hogy a legtávolabbit szeretném. * pár pillanatig kivár, hogy lát e valamilyen reakciót a félelf arcán, csak azután folytatja. * - Valamelyik sarokba, hogy ha itt nagy társaság mozog, akkor minél kevésbé zavarjon. Volna kedved a szomszédos szobába költözni Tesó?
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.20 18:35:39
4814. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-20 17:49:23
Üzenet elküldve: 2019-02-20 17:49:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
*Immár pohárral a kezében áll a többiek mellett és hamarosan már a saját szobájában fog aludni, szinte teljesen hihetetlen. Le is fagy egy pillanatra, majd csak a biztonság miatt, belecsíp a karjába, hogy összegezze magában, ő igen, valóban nem álmodik.*
- Azt hiszem ez a legkevesebb, amit megtehetek most, főzni ugyanis nem igazán tudok.*Vallja be, majd megemeli ő is a poharát.*
-Az új házra!*Szinte már az csorgatja a lelkesedést belé, hogy látja a többiek is mennyire tele vannak vele. Majd lehúzza az ő részét.*
-Az ágynemű is egy nagyszerű ötlet. Na de induljunk vagy holnap utánra se lesz begyújtva.*Teszi le a poharat az asztalra és néz el a társaság egyetlen férfi tagja felé, hogy szemrevételezze az ő lelkesedését is a választott házimunka irányába.*
-A vacsora is egy igen előrelátó gondolat.*Mosolyodik el, hiszen annyi már most a teendő, és még alig ocsúdtak fel a révületből.*
~Hogy melyik szoba? Amelyikben ágy van, az tökéletes.~*Kúszik be a fejébe a gondolat, majd körbenéz a társaságon. Nem ismer igazából senkit sem, így a szobája elhelyezkedéséről nem igazán tud véleményt alkotni, de talán, ha a másiknak se lesz ellenére, mégiscsak a bátyja még, a mellette lévő szoba pont megfelelne számára.*
~De lehet, hogy ő inkább a legtávolabbi szobát választaná.~*Mosolyodik el magában.*
*Immár pohárral a kezében áll a többiek mellett és hamarosan már a saját szobájában fog aludni, szinte teljesen hihetetlen. Le is fagy egy pillanatra, majd csak a biztonság miatt, belecsíp a karjába, hogy összegezze magában, ő igen, valóban nem álmodik.*
- Azt hiszem ez a legkevesebb, amit megtehetek most, főzni ugyanis nem igazán tudok.*Vallja be, majd megemeli ő is a poharát.*
-Az új házra!*Szinte már az csorgatja a lelkesedést belé, hogy látja a többiek is mennyire tele vannak vele. Majd lehúzza az ő részét.*
-Az ágynemű is egy nagyszerű ötlet. Na de induljunk vagy holnap utánra se lesz begyújtva.*Teszi le a poharat az asztalra és néz el a társaság egyetlen férfi tagja felé, hogy szemrevételezze az ő lelkesedését is a választott házimunka irányába.*
-A vacsora is egy igen előrelátó gondolat.*Mosolyodik el, hiszen annyi már most a teendő, és még alig ocsúdtak fel a révületből.*
~Hogy melyik szoba? Amelyikben ágy van, az tökéletes.~*Kúszik be a fejébe a gondolat, majd körbenéz a társaságon. Nem ismer igazából senkit sem, így a szobája elhelyezkedéséről nem igazán tud véleményt alkotni, de talán, ha a másiknak se lesz ellenére, mégiscsak a bátyja még, a mellette lévő szoba pont megfelelne számára.*
~De lehet, hogy ő inkább a legtávolabbi szobát választaná.~*Mosolyodik el magában.*
4813. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-20 09:54:14
Üzenet elküldve: 2019-02-20 09:54:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Kezdi úgy érezni, hogy a távolmaradás lett volna az egyetlen valóban optimális megoldás. De tudja, mi volt az oka annak, hogy mégis maradásra szólította fel a csapatot. A találkozás Umonnal, vagy azzal, aki éppen most az akaratát birtokolja, szükségszerű volt.
Nem örül neki, hogy Tinthereth belemegy viszont a játékba és visszaszól az átkozott szerzetesnek, de nem fejezi ki szavakkal, hisz ha itt vannak, joguk van válaszolni kedvük szerint. Azt is érzi, hogy elutasítani a vezér titulust, elég erőtlen próbálkozás, amire Átok bizonyosan le fog csapni.
Persze úgy is lesz. Umon újra átbillen az értelem határán és gúnyolódni kezd. A csuhátlan csuhás csak egy bosszús sóhajjal reagál ezúttal is. Nem fogja az ő játékát játszani és nem engedi, hogy kizökkentse a nyugalmából.
Csak hallgatja a válaszokat a két társa által feltett kérdésekre, csak akkor húzza el a száját alig láthatóan, amikro Umon arról beszél, hogy Ämeadának és Tintherethnek sokat kell még tanulniuk róluk. Vannak dolgok, amelyeket jobb volna, ha elfedné az örök homály, olyan dolgok, amelyekre nem büszke, bár ugyanúgy ő tette őket.
A szekéren lévő felszerelések említése kissé elterelheti a beszélgetést a múltról, így az erdőmélyi szerzetes kap az alkalmon.*
- Akkor elvisszük őket, ha te magad nem tartasz rá igényt. *Bár a férfi említette, hogy Lyzendrának mentette meg a dolgokat, mégis így a legtisztább.
Hirtelen elterelődik a beszélgetés fonala, a terelés jelzését előbb nem is érti, hisz megszokott az ilyen hirtelen téma- és hangulatváltás Umonnál. Aztán mégis leesik neki, amikor a férfi elindul a hang irányába, de ő maga kezével jelez a két elfnek, hogy ne tegyenek semmit, hisz akár csapda is lehet, bár valamiért nehezen hiszi el ezt.
Csak a lombzöld tekintet követi Umon mozgását, ahogy szablyát, majd tőrt ragad, jobbja a wegtoreni penge markolata felé rebben, de az irány, amely felé az átkozott szerzetes elhajítja tőrét, nem arra van, amerre ők állnak.
Az erdőben rejtőző alak felszólítására összeszűkül a tekintete, de semmi derűsen nem talál a másik szerzetes tréfájában, csak a bokrokat fürkészi a fák között, hogy megpillantsa azt, akiről Umon beszél.
A megjelenő óriásra kettőt hátralép, de nem ránt kardot, előbb tisztázniuk kellene a helyzetet. A hatalmas, furcsa lény fegyvertelennek tűnik, kérdései részben jogosak is a felé tőrt hajító férfi felé.*
- Mi okod volt rejtőzni előlünk, ha békével jöttél? *Teszi fel a kérdést, amellyel talán mindent tisztázhatnak, bár az óriás ijesztőnek tűnik, nem látszik ellenségesnek.
Ha teheti, megindul előre, hogy Umon és a méretes idegen közé álljon, nem volna eredményes a békéltetésre, ha az átkozott szerzetes sértettségében fegyverrel válaszolna.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Kezdi úgy érezni, hogy a távolmaradás lett volna az egyetlen valóban optimális megoldás. De tudja, mi volt az oka annak, hogy mégis maradásra szólította fel a csapatot. A találkozás Umonnal, vagy azzal, aki éppen most az akaratát birtokolja, szükségszerű volt.
Nem örül neki, hogy Tinthereth belemegy viszont a játékba és visszaszól az átkozott szerzetesnek, de nem fejezi ki szavakkal, hisz ha itt vannak, joguk van válaszolni kedvük szerint. Azt is érzi, hogy elutasítani a vezér titulust, elég erőtlen próbálkozás, amire Átok bizonyosan le fog csapni.
Persze úgy is lesz. Umon újra átbillen az értelem határán és gúnyolódni kezd. A csuhátlan csuhás csak egy bosszús sóhajjal reagál ezúttal is. Nem fogja az ő játékát játszani és nem engedi, hogy kizökkentse a nyugalmából.
Csak hallgatja a válaszokat a két társa által feltett kérdésekre, csak akkor húzza el a száját alig láthatóan, amikro Umon arról beszél, hogy Ämeadának és Tintherethnek sokat kell még tanulniuk róluk. Vannak dolgok, amelyeket jobb volna, ha elfedné az örök homály, olyan dolgok, amelyekre nem büszke, bár ugyanúgy ő tette őket.
A szekéren lévő felszerelések említése kissé elterelheti a beszélgetést a múltról, így az erdőmélyi szerzetes kap az alkalmon.*
- Akkor elvisszük őket, ha te magad nem tartasz rá igényt. *Bár a férfi említette, hogy Lyzendrának mentette meg a dolgokat, mégis így a legtisztább.
Hirtelen elterelődik a beszélgetés fonala, a terelés jelzését előbb nem is érti, hisz megszokott az ilyen hirtelen téma- és hangulatváltás Umonnál. Aztán mégis leesik neki, amikor a férfi elindul a hang irányába, de ő maga kezével jelez a két elfnek, hogy ne tegyenek semmit, hisz akár csapda is lehet, bár valamiért nehezen hiszi el ezt.
Csak a lombzöld tekintet követi Umon mozgását, ahogy szablyát, majd tőrt ragad, jobbja a wegtoreni penge markolata felé rebben, de az irány, amely felé az átkozott szerzetes elhajítja tőrét, nem arra van, amerre ők állnak.
Az erdőben rejtőző alak felszólítására összeszűkül a tekintete, de semmi derűsen nem talál a másik szerzetes tréfájában, csak a bokrokat fürkészi a fák között, hogy megpillantsa azt, akiről Umon beszél.
A megjelenő óriásra kettőt hátralép, de nem ránt kardot, előbb tisztázniuk kellene a helyzetet. A hatalmas, furcsa lény fegyvertelennek tűnik, kérdései részben jogosak is a felé tőrt hajító férfi felé.*
- Mi okod volt rejtőzni előlünk, ha békével jöttél? *Teszi fel a kérdést, amellyel talán mindent tisztázhatnak, bár az óriás ijesztőnek tűnik, nem látszik ellenségesnek.
Ha teheti, megindul előre, hogy Umon és a méretes idegen közé álljon, nem volna eredményes a békéltetésre, ha az átkozott szerzetes sértettségében fegyverrel válaszolna.*
4812. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-20 08:52:53
Üzenet elküldve: 2019-02-20 08:52:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Throggot már csak a beszélgetés végére érkezik a helyszínre és alig hall valamit a tartalmasabb részekből. Ennek ellenére annyit észlel a társaság mozgásából, hogy a hang, amely oly harsány volt mozgásba lendül. Nem feltétlenül érzékeli, hogy rá vadásznának, de annyiban biztos, hogy nem a legjobb lopakodó művész, így sikeresen észlelhették jövetelét.
Épp ki akarna toppanni a díszes társaság elé, amikor egy tőr csapódik bele a lábába. Majd azonnal egy kiáltást hall.* ~ Perverz?~ *Az óriás még a szót sem ismeri, így kissé megemelkedik a szemöldöke, de azután a maga egyszerű módján megpróbálja rendezni a dolgokat. A tőrrel a lábába kilép a fa árnyékából és mérgesen Umon-ra tekint.*
- Te nyomorult idióta! *Üvölti mély öblös hangján. Érzi, hogy a tőr a lábában van és fáj is neki, de ebbe még nem fog belehalnia azonnal.*
- Minek dobtada lábamba! *Folytatja még egy üvöltéssel. A hatalmas hang orgánum ellenére nem tesz más fenyegető lépést és bunkóját sem veszi elő, hogy támadásba lendüljön. Csupán két kis állatkája észleli a cselekményeket és elindulnak Umon irányába, hogy gazdájuknak védelmet nyújthassanak.
A két patkány jól összeszokott párost alkotnak gazdájukkal és tudják, hogy ha az nem ad egyértelmű jelet, nem fogják megharapni a célpontot.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Throggot már csak a beszélgetés végére érkezik a helyszínre és alig hall valamit a tartalmasabb részekből. Ennek ellenére annyit észlel a társaság mozgásából, hogy a hang, amely oly harsány volt mozgásba lendül. Nem feltétlenül érzékeli, hogy rá vadásznának, de annyiban biztos, hogy nem a legjobb lopakodó művész, így sikeresen észlelhették jövetelét.
Épp ki akarna toppanni a díszes társaság elé, amikor egy tőr csapódik bele a lábába. Majd azonnal egy kiáltást hall.* ~ Perverz?~ *Az óriás még a szót sem ismeri, így kissé megemelkedik a szemöldöke, de azután a maga egyszerű módján megpróbálja rendezni a dolgokat. A tőrrel a lábába kilép a fa árnyékából és mérgesen Umon-ra tekint.*
- Te nyomorult idióta! *Üvölti mély öblös hangján. Érzi, hogy a tőr a lábában van és fáj is neki, de ebbe még nem fog belehalnia azonnal.*
- Minek dobtada lábamba! *Folytatja még egy üvöltéssel. A hatalmas hang orgánum ellenére nem tesz más fenyegető lépést és bunkóját sem veszi elő, hogy támadásba lendüljön. Csupán két kis állatkája észleli a cselekményeket és elindulnak Umon irányába, hogy gazdájuknak védelmet nyújthassanak.
A két patkány jól összeszokott párost alkotnak gazdájukkal és tudják, hogy ha az nem ad egyértelmű jelet, nem fogják megharapni a célpontot.*
4811. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-19 23:00:43
Üzenet elküldve: 2019-02-19 23:00:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
*Cerlyna kitartóbb tud lenni, mint amennyit kinéznek belőle. Valóban, a kisasszony szokatlan teremtés és nem kívánja visszafogni magát, de ez még édes kevés ahhoz, hogy Lyna fogja a cokmókjait és távozzon. Nagyra értékeli azért a segítséget és hálás érte, ezt egy barátságos mosollyal jelez is a férfi számára.*
- Nagyon szépen köszönöm Drameiloten úr.
*Feleli kurtán, közben apró tiszteletteljes meghajlást is produkál amiatt, hogy ilyen jó szívvel és bizalommal fogadják őt.*
- Igen, megértettem Drameiloten úr. Mindig őszinte leszek.
*Mondjuk nem is tervezte ezt másképp, külön figyelmeztetésre sem volt igazán szüksége ehhez, de nem haragszik érte, majd idővel szépen megismerik egymást. Ha már őszinteség elsőre nem is leplezi, hogy milyen szokatlannak találja a kisasszony időtöltését, aki láthatóan nagyon élvezi azt, hogyha megrovást kap. Mivel engedélyt kapnak eltávozni, ezért elfordul a nemes férfitól egy újabb apró meghajlás után és teljes figyelmét a fiatal lánynak szenteli.*
- Mondjuk, árulkodni sem szép dolog.
*Jegyzi meg halkan, kissé bátortalanul. Nem is szeretne egy lenni a pletykás személyzeti tagokból. Közben persze nagyon lelkesen követi a nemes kisasszonyt és alig várja, hogy amaz bemutassa neki ezt az elképesztően szép házat és továbbra is furcsán viselkedjen Lynával. Vay úgy egyébként.*
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
*Cerlyna kitartóbb tud lenni, mint amennyit kinéznek belőle. Valóban, a kisasszony szokatlan teremtés és nem kívánja visszafogni magát, de ez még édes kevés ahhoz, hogy Lyna fogja a cokmókjait és távozzon. Nagyra értékeli azért a segítséget és hálás érte, ezt egy barátságos mosollyal jelez is a férfi számára.*
- Nagyon szépen köszönöm Drameiloten úr.
*Feleli kurtán, közben apró tiszteletteljes meghajlást is produkál amiatt, hogy ilyen jó szívvel és bizalommal fogadják őt.*
- Igen, megértettem Drameiloten úr. Mindig őszinte leszek.
*Mondjuk nem is tervezte ezt másképp, külön figyelmeztetésre sem volt igazán szüksége ehhez, de nem haragszik érte, majd idővel szépen megismerik egymást. Ha már őszinteség elsőre nem is leplezi, hogy milyen szokatlannak találja a kisasszony időtöltését, aki láthatóan nagyon élvezi azt, hogyha megrovást kap. Mivel engedélyt kapnak eltávozni, ezért elfordul a nemes férfitól egy újabb apró meghajlás után és teljes figyelmét a fiatal lánynak szenteli.*
- Mondjuk, árulkodni sem szép dolog.
*Jegyzi meg halkan, kissé bátortalanul. Nem is szeretne egy lenni a pletykás személyzeti tagokból. Közben persze nagyon lelkesen követi a nemes kisasszonyt és alig várja, hogy amaz bemutassa neki ezt az elképesztően szép házat és továbbra is furcsán viselkedjen Lynával. Vay úgy egyébként.*
4810. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-19 21:52:18
Üzenet elküldve: 2019-02-19 21:52:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton-útfélen//
*Lehuppan a székről és boldogan tolong a többiekkel, persze inkább a csoportosulás szélén meghúzódva. Ő csak egy kicsit kér az italból, eléggé bágyadtnak kezdi érezni magát a nap izgalmai miatt.*
- Az új házra!
*Visszhangozza Lau köszöntőjét és felhörpinti a kevéske italt, majd leteszi a poharat.*
- Én szívesen előkészíteb az összes szobát éjszakára. Szerzek ágynebűt és összeszedeb a bútorokat takaró lepedőket. Lehetne gyertyát vagy lábpást is keríteni binden szobába.
*Vállalása után odaoldalog Lauhoz, és megvárja, míg mindenkivel mindent megbeszél, amit szeretne, mielőtt a figyelmét kéri.*
- Lau... ez szerinteb igazából téged illet.
*Mutatja fel apró tenyerében az ékszert, amit Arystor adott neki.*
- Te tetted a legtöbbet ezért a házért, neked köszönhetjük, hogy eljöttünk ide.
*Lehuppan a székről és boldogan tolong a többiekkel, persze inkább a csoportosulás szélén meghúzódva. Ő csak egy kicsit kér az italból, eléggé bágyadtnak kezdi érezni magát a nap izgalmai miatt.*
- Az új házra!
*Visszhangozza Lau köszöntőjét és felhörpinti a kevéske italt, majd leteszi a poharat.*
- Én szívesen előkészíteb az összes szobát éjszakára. Szerzek ágynebűt és összeszedeb a bútorokat takaró lepedőket. Lehetne gyertyát vagy lábpást is keríteni binden szobába.
*Vállalása után odaoldalog Lauhoz, és megvárja, míg mindenkivel mindent megbeszél, amit szeretne, mielőtt a figyelmét kéri.*
- Lau... ez szerinteb igazából téged illet.
*Mutatja fel apró tenyerében az ékszert, amit Arystor adott neki.*
- Te tetted a legtöbbet ezért a házért, neked köszönhetjük, hogy eljöttünk ide.
4809. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-19 21:25:46
Üzenet elküldve: 2019-02-19 21:25:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
- Tőle csak ne félj! - * legyint mikor a lány a szárnysegédségtől kicsit megriadva fivérére tekint. Bizony ugyan amaz az úr a háznál, ám Wymnek is van szava, Dram pedig senki olyat nem fog kirúgni, akit ő pártol és kedvel, ebben egészen biztos, hisz ez fordítva is így lenne. Dramelioten úrazásra csak szemét forgatja és mélyet sóhajt, itt kicsit megun a lányra, mért olyan kis karótnyeltnek tűnik. Hol van a vadság kérem szépen? Hát mit ér nélküle az élet?*
- Így van, így van - * helyesel Dram beszédére, majd már vinné is magával az újdonsült játékszert, hogy kezdjenek már valamihez, mielőtt a nemesi elf belehal a mély unalmába ami eddig nyúzta egész nap. *
- Így van, ne baj ha beárulsz, amúgy is megtenné egy cserfes kukta ha te nem - * kacagva kacsint a lányra, mert biztos benne, hogy Dram minden lépésről tud, meg mindenféle kis csínyjéről a kastélyban és annak környékén. Nem is veszi zokon, amúgy is, ha senki se árulkodik, akkor nap végén nem tudja megállni, hogy a közös vacsorán ne belőle dőljön ki egy-egy mérhetetlen mókás tett, amiért kicsit megfedést kap, ám látja ám ő azt a meglapuló kis mosolyt az arcon, ami jót mulat tettén. *
- Vacsoráná' találkozunk Báttyus! - * int vigyorogva a zöldhajú elf lány és már húzza is amazt, hogy megmutassa a kastélyt és mindbe beleavassa amit csak tud. *
//Drameiloten, Wymnter, Cerlyna//
- Tőle csak ne félj! - * legyint mikor a lány a szárnysegédségtől kicsit megriadva fivérére tekint. Bizony ugyan amaz az úr a háznál, ám Wymnek is van szava, Dram pedig senki olyat nem fog kirúgni, akit ő pártol és kedvel, ebben egészen biztos, hisz ez fordítva is így lenne. Dramelioten úrazásra csak szemét forgatja és mélyet sóhajt, itt kicsit megun a lányra, mért olyan kis karótnyeltnek tűnik. Hol van a vadság kérem szépen? Hát mit ér nélküle az élet?*
- Így van, így van - * helyesel Dram beszédére, majd már vinné is magával az újdonsült játékszert, hogy kezdjenek már valamihez, mielőtt a nemesi elf belehal a mély unalmába ami eddig nyúzta egész nap. *
- Így van, ne baj ha beárulsz, amúgy is megtenné egy cserfes kukta ha te nem - * kacagva kacsint a lányra, mert biztos benne, hogy Dram minden lépésről tud, meg mindenféle kis csínyjéről a kastélyban és annak környékén. Nem is veszi zokon, amúgy is, ha senki se árulkodik, akkor nap végén nem tudja megállni, hogy a közös vacsorán ne belőle dőljön ki egy-egy mérhetetlen mókás tett, amiért kicsit megfedést kap, ám látja ám ő azt a meglapuló kis mosolyt az arcon, ami jót mulat tettén. *
- Vacsoráná' találkozunk Báttyus! - * int vigyorogva a zöldhajú elf lány és már húzza is amazt, hogy megmutassa a kastélyt és mindbe beleavassa amit csak tud. *
4808. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-19 13:25:09
Üzenet elküldve: 2019-02-19 13:25:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Komótosan karba fonja kezeit, s türelmesen várakozik. Rövidre tépett haját olykor megcibálja a hűvös cél, de nem reszket, meredten áll, s réveteg szemeit a csapaton tartja, mintha gondolkodna. Pycta természetesen tagad, miképp tagadott mindig is. Mélán csóválja meg fejét.*
- Neh... hát oly nehéz kimondani?! Vezér. *Kezdi halkan.* Vezér! *Folytatja hangosabban.* VEZÉÉR!! HÁÁ-HÁÁÁ. *Harsan fel.* Néha azt gondolom, hogy vaksibb vagy a sötétségnél is, barátom, de így szeretlek cimbora. Hehehehe...
*Húzódik vigyorra a szája, majd a másik kettőhöz fordul. Egy darabig gondolkodik azon mit is mondjon, tűnődő tekintete időzik a lányon és a férfin is.*
- Aé-mé-a-da. Szólíthatlak Améának? Egyszerűbb. *Ejti ki kissé megenyhülve, válla leereszkedik, s az alapállást is felejti, csupán enyhe terpeszben áll, majdnem viszonoz egy apró mosolyt, de aztán időben észbe kap, s arca ismét hideggé válik.* Ha kell megtudod!
*Fortyan fel, s immár az elf férfire szegezi a tekintetét, ki nem átall szájalni, jóllehet ebben semmi kivetnivalót nem talál. Valójában a szöget szeretné kicsit kibújtatni a zsákból.*
- Tinti, nem vagyok már elég zakkant így is? Eeehh... *Sóhajt fel.* Sokat kell még tanulnotok. *Legyint.* Elsősorban rólam, rólunk. *Mutat Pyctára és magára. Az elf vezér kérdésére felkapja a fejét, kissé láthatóan felháborodva csattan fel.*
- Mégis mi lenne a célom?! Elhoztam, elrejtettem, mert megígértem. Lyz amarra... *Elcsendesedik kissé.* A tiéd. Gyógyital, szerszámok, minden, ami csak kell. Amit csak meg tudtam menteni és elfért egy szekéren. Régi otthonunk kies és lakatlan, mint egy kiszáradt tómeder, már csak az indákkal befuttatott épületek jelzik, hogy valaha lakott volt. *Felidegesíti magát, kényelmetlen az emlék.*
- Szarok rá. A lovamat is elhagytam. Most húzhatom én a szekeret reggeltől napes... velem? Úgy nézek ki, mint, aki olyan rohadt könnyen barátkozik? Jah, háremet rejtegetek a bozótban, s csak pucér elf hapsikra vártak, Ameát meg valójában én küldtem hozzád. *Megrázza fejét, de közben szemével jelez Pyctának és a másik kettőnek, hogy csupán elterel.*
- Éppen azon gondolkodtam a minap, hogy be kéne újítani... *Kezd rá hangosan, majd fejével jelzi, hogy hátulról kerül, a két újoncot Pyctára bízza. Ha les az a lény, ha nem, óvatosan húzza ki szablyáját hátáról, majd tőrét is keze ügyébe veszi.*
- ... valami jó kis csajszit, hátha nem telnének olyan unalmasan... *Oldalazva lépdel, míg a Pycta által jelzett irányban meg nem látja a teremtményt, kinek valószínűleg csak a gerincvonalát takarja a fa, amúgy hasa háta kilátszik. Tőrét visszacsúsztatja, s óvatosan dobótőrét húzza elő.* ... a NAPJAIM! *Szó nélkül hajítja el célzás után a lény irányába, vaskos lábak felé, feltéve ha kikandikálnak a fa mögül, ha nem, hát a törzsbe csattan.*
- Gyere elő te perverz, vagy kifilézlek! *Markolja két kézre a szablyát.* Ha minden igaz pont félkörbe vagy véve barátom, nem szép dolog meglesni egy kanos szerzetest! *Kitekint oldalra.* Nem rólad beszéltem Pycta! *Ordítja amoda, láthatóan élvezi a helyzetet, szája visszaáll a szokásos vigyorra.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Komótosan karba fonja kezeit, s türelmesen várakozik. Rövidre tépett haját olykor megcibálja a hűvös cél, de nem reszket, meredten áll, s réveteg szemeit a csapaton tartja, mintha gondolkodna. Pycta természetesen tagad, miképp tagadott mindig is. Mélán csóválja meg fejét.*
- Neh... hát oly nehéz kimondani?! Vezér. *Kezdi halkan.* Vezér! *Folytatja hangosabban.* VEZÉÉR!! HÁÁ-HÁÁÁ. *Harsan fel.* Néha azt gondolom, hogy vaksibb vagy a sötétségnél is, barátom, de így szeretlek cimbora. Hehehehe...
*Húzódik vigyorra a szája, majd a másik kettőhöz fordul. Egy darabig gondolkodik azon mit is mondjon, tűnődő tekintete időzik a lányon és a férfin is.*
- Aé-mé-a-da. Szólíthatlak Améának? Egyszerűbb. *Ejti ki kissé megenyhülve, válla leereszkedik, s az alapállást is felejti, csupán enyhe terpeszben áll, majdnem viszonoz egy apró mosolyt, de aztán időben észbe kap, s arca ismét hideggé válik.* Ha kell megtudod!
*Fortyan fel, s immár az elf férfire szegezi a tekintetét, ki nem átall szájalni, jóllehet ebben semmi kivetnivalót nem talál. Valójában a szöget szeretné kicsit kibújtatni a zsákból.*
- Tinti, nem vagyok már elég zakkant így is? Eeehh... *Sóhajt fel.* Sokat kell még tanulnotok. *Legyint.* Elsősorban rólam, rólunk. *Mutat Pyctára és magára. Az elf vezér kérdésére felkapja a fejét, kissé láthatóan felháborodva csattan fel.*
- Mégis mi lenne a célom?! Elhoztam, elrejtettem, mert megígértem. Lyz amarra... *Elcsendesedik kissé.* A tiéd. Gyógyital, szerszámok, minden, ami csak kell. Amit csak meg tudtam menteni és elfért egy szekéren. Régi otthonunk kies és lakatlan, mint egy kiszáradt tómeder, már csak az indákkal befuttatott épületek jelzik, hogy valaha lakott volt. *Felidegesíti magát, kényelmetlen az emlék.*
- Szarok rá. A lovamat is elhagytam. Most húzhatom én a szekeret reggeltől napes... velem? Úgy nézek ki, mint, aki olyan rohadt könnyen barátkozik? Jah, háremet rejtegetek a bozótban, s csak pucér elf hapsikra vártak, Ameát meg valójában én küldtem hozzád. *Megrázza fejét, de közben szemével jelez Pyctának és a másik kettőnek, hogy csupán elterel.*
- Éppen azon gondolkodtam a minap, hogy be kéne újítani... *Kezd rá hangosan, majd fejével jelzi, hogy hátulról kerül, a két újoncot Pyctára bízza. Ha les az a lény, ha nem, óvatosan húzza ki szablyáját hátáról, majd tőrét is keze ügyébe veszi.*
- ... valami jó kis csajszit, hátha nem telnének olyan unalmasan... *Oldalazva lépdel, míg a Pycta által jelzett irányban meg nem látja a teremtményt, kinek valószínűleg csak a gerincvonalát takarja a fa, amúgy hasa háta kilátszik. Tőrét visszacsúsztatja, s óvatosan dobótőrét húzza elő.* ... a NAPJAIM! *Szó nélkül hajítja el célzás után a lény irányába, vaskos lábak felé, feltéve ha kikandikálnak a fa mögül, ha nem, hát a törzsbe csattan.*
- Gyere elő te perverz, vagy kifilézlek! *Markolja két kézre a szablyát.* Ha minden igaz pont félkörbe vagy véve barátom, nem szép dolog meglesni egy kanos szerzetest! *Kitekint oldalra.* Nem rólad beszéltem Pycta! *Ordítja amoda, láthatóan élvezi a helyzetet, szája visszaáll a szokásos vigyorra.*
4807. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-19 08:25:30
Üzenet elküldve: 2019-02-19 08:25:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
- Ne bolondozz *Persze nem mondja komolyan, mosolyog az orra alatt. A bolondozást, pedig reggelig elnézné, de az istenekért sem vallaná be ennél jobban. Sőt. Már bánja azt is amennyit bevallott. De hát, ő sem különb másoknál, akik utólag okosok. Valószínűleg nagyon összetörik a szíve, és ezt a korai őszinteségének számlájára írhatja. És ahogy Shen meggyőződéséről biztosítja, úgy facsarodik el a szíve.*
- Rendben, légy elfogult. *Korábban a fiú arcát eltoló keze tétován játszadozik egy ezüst tinccsel még pár pillanatig, mielőtt ölébe ejti azt.*De amikor felébredsz, fájdalmasabb lesz a józanodás, mint egy átdorbézolt éjszaka utáni reggel.
*Engedi, hogy a fiú a kezét a kezébe fogja, smaragdszín szemeivel rá is pillant, de valóban nem hiszi el, és ez szemeiből is tükröződik. Tudja jól, így le is sütné, de Shen álla alá nyúlva fogja magára figyelmét. A fiú talán még sosem tűnt ilyen komolynak, és összeszedettnek. Sehol az a hebrencs, aki Banyához küldte potyára*
- Rendi *válaszol csendesen, ahogy az acélszín szemeket fürkészi, de jól tudja, ez nem következik be talán soha. Olyan kevés időt tud magára szánni, és úgy eltelíti sokszor az erőd dolga, hogy századrangúvá alacsonyodik az önmagába vetett hit. Csak csinálja, nem gondol bele abba, hogy mégis hogyan működhet, egyszerűen nem történhet másként. De még véletlenül sem kívánja el magának a dicsőséget, vagy gondolná, hogy bármiért is csoda volna. Ami viszont feltűnt, hogy cseppet sem kisfiús az, ahogy Shen beszélt. Komolyabb, mint eddig bármikor. Meglepő, mert Lyznek meggyőződése volt, hogy ízig-vérig széltoló. *
- De nem értelek. Semmit nem tettem *pislog párat gyors egymásutánban. Ahogy visszagondol, tényleg nem tett. Többnyire csak leteremtette a fiút. Kivéve, mikor a kendőt adta neki, ezért is igyekezett most, hogy fogára való finomságot hozzon.*
- Mindegy. Inkább hagyjuk ezt *fordítja el fejét, lesütve szemét, ami így az összefonódott kezeiket figyeli, s amit valahogyan nem akaródzik még elvenni. Pedig a legokosabb az volna.
~ Indulnunk kellene vissza.~ De indulni sem akaródzik még. Kezének is olyan kellemes, meleg érzés, ahogy a fiú kezében van, így minden kötelességtudata ellenére, a sonkától eltelítve lejjebb fészkelődik, és Shen vállára billenti fejét. Nem szól egy darabig, csak néz maga elé.*
- Inkább mesélj valamit. Voltak furcsa törzsvendégek abban a fogadóban? Voltak veled egykorúak néha? Mi volt a legvidámabb emléked?
*Erőteljesen tereli a szót magáról, de odázná az indulást, ami pedig elkerülhetetlen jövőkép. A késztetést pedig visszafogja, hogy korábban hüvelykujjának dörzsölgetését Shen kezén művelje tovább sokkal finomabb kivitelben.*
//Íjászverseny//
- Ne bolondozz *Persze nem mondja komolyan, mosolyog az orra alatt. A bolondozást, pedig reggelig elnézné, de az istenekért sem vallaná be ennél jobban. Sőt. Már bánja azt is amennyit bevallott. De hát, ő sem különb másoknál, akik utólag okosok. Valószínűleg nagyon összetörik a szíve, és ezt a korai őszinteségének számlájára írhatja. És ahogy Shen meggyőződéséről biztosítja, úgy facsarodik el a szíve.*
- Rendben, légy elfogult. *Korábban a fiú arcát eltoló keze tétován játszadozik egy ezüst tinccsel még pár pillanatig, mielőtt ölébe ejti azt.*De amikor felébredsz, fájdalmasabb lesz a józanodás, mint egy átdorbézolt éjszaka utáni reggel.
*Engedi, hogy a fiú a kezét a kezébe fogja, smaragdszín szemeivel rá is pillant, de valóban nem hiszi el, és ez szemeiből is tükröződik. Tudja jól, így le is sütné, de Shen álla alá nyúlva fogja magára figyelmét. A fiú talán még sosem tűnt ilyen komolynak, és összeszedettnek. Sehol az a hebrencs, aki Banyához küldte potyára*
- Rendi *válaszol csendesen, ahogy az acélszín szemeket fürkészi, de jól tudja, ez nem következik be talán soha. Olyan kevés időt tud magára szánni, és úgy eltelíti sokszor az erőd dolga, hogy századrangúvá alacsonyodik az önmagába vetett hit. Csak csinálja, nem gondol bele abba, hogy mégis hogyan működhet, egyszerűen nem történhet másként. De még véletlenül sem kívánja el magának a dicsőséget, vagy gondolná, hogy bármiért is csoda volna. Ami viszont feltűnt, hogy cseppet sem kisfiús az, ahogy Shen beszélt. Komolyabb, mint eddig bármikor. Meglepő, mert Lyznek meggyőződése volt, hogy ízig-vérig széltoló. *
- De nem értelek. Semmit nem tettem *pislog párat gyors egymásutánban. Ahogy visszagondol, tényleg nem tett. Többnyire csak leteremtette a fiút. Kivéve, mikor a kendőt adta neki, ezért is igyekezett most, hogy fogára való finomságot hozzon.*
- Mindegy. Inkább hagyjuk ezt *fordítja el fejét, lesütve szemét, ami így az összefonódott kezeiket figyeli, s amit valahogyan nem akaródzik még elvenni. Pedig a legokosabb az volna.
~ Indulnunk kellene vissza.~ De indulni sem akaródzik még. Kezének is olyan kellemes, meleg érzés, ahogy a fiú kezében van, így minden kötelességtudata ellenére, a sonkától eltelítve lejjebb fészkelődik, és Shen vállára billenti fejét. Nem szól egy darabig, csak néz maga elé.*
- Inkább mesélj valamit. Voltak furcsa törzsvendégek abban a fogadóban? Voltak veled egykorúak néha? Mi volt a legvidámabb emléked?
*Erőteljesen tereli a szót magáról, de odázná az indulást, ami pedig elkerülhetetlen jövőkép. A késztetést pedig visszafogja, hogy korábban hüvelykujjának dörzsölgetését Shen kezén művelje tovább sokkal finomabb kivitelben.*
4806. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 23:32:05
Üzenet elküldve: 2019-02-18 23:32:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Szinte külső szemlélőként figyeli az események furcsa sodrát. A férfi válaszán csak jót szórakozik, lévén ő is elmélkedő elf, és komikusnak érzi az egész szituációt. Azért nem enyhül meg teljesen, de Umonhoz és Pyctához hasonlóan ő is leveszi íjáról a kezét, lejjebb engedve a készültségi állapotot.
Nem mintha jobban bízna már a szerzetben, az ilyen hirtelen stílust váltó alakokkal szeret vigyázni, de megbízik Pycta ítéletében, ha már korábbi ismertségre adnak jeleket.
Arra, hogy a férfi az ördögvigyorra utal, még egy halvány mosoly is megjelenik az arcán, ugyanis valóban kedvelője a tudatot alteráló növényeknek, s a belőlük készült főzeteknek, bár nem gondolta, hogy e "szertartásai" külső nyomot is hagytak már rajta.*
- Tinthereth. Rád viszont férne egy kis ördögvigyor. - *Biccent a meghajlásra, és a nevek elhangázására - és azt se tudta szó nélkül hagyni, hogy a közismerten nyugtató hatású növény hatására nem keltene Umon ekkora riadalmat környezetében. A kocsma nyitása nem hagyhatná jobban hidegen, így ettől el is tekint, de hosszú fülei szintén felfedezik egy lény közeledtét, ami már inkább félelemmel tölti el. Ujjai újra a hátán pihenő íj felé közelednek, nem tudja eldönteni, hogy csapdát sejt, vagy csupán egy új jövevény jár éppen erre. Egy óriás tömege azonban feltűnő az ilyen füleknek, s az erdő ismerőinek, aligha várható, hogy ügyesen tudna settenkedni körülöttük.
Valahogy úgy érzi, a szekéren lévő dolgok nem a kocsmanyitással kapcsolatosak, és erre a csuhátlan csuhás komoly kérdése is utal, viszont kérdezni egyelőre nem kérdez, úgy sejti, hamar fény derül majd ezekre a homályos pontokra, így inkább a csendes, óvatos szemlélődő szerepét választja itt.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*Szinte külső szemlélőként figyeli az események furcsa sodrát. A férfi válaszán csak jót szórakozik, lévén ő is elmélkedő elf, és komikusnak érzi az egész szituációt. Azért nem enyhül meg teljesen, de Umonhoz és Pyctához hasonlóan ő is leveszi íjáról a kezét, lejjebb engedve a készültségi állapotot.
Nem mintha jobban bízna már a szerzetben, az ilyen hirtelen stílust váltó alakokkal szeret vigyázni, de megbízik Pycta ítéletében, ha már korábbi ismertségre adnak jeleket.
Arra, hogy a férfi az ördögvigyorra utal, még egy halvány mosoly is megjelenik az arcán, ugyanis valóban kedvelője a tudatot alteráló növényeknek, s a belőlük készült főzeteknek, bár nem gondolta, hogy e "szertartásai" külső nyomot is hagytak már rajta.*
- Tinthereth. Rád viszont férne egy kis ördögvigyor. - *Biccent a meghajlásra, és a nevek elhangázására - és azt se tudta szó nélkül hagyni, hogy a közismerten nyugtató hatású növény hatására nem keltene Umon ekkora riadalmat környezetében. A kocsma nyitása nem hagyhatná jobban hidegen, így ettől el is tekint, de hosszú fülei szintén felfedezik egy lény közeledtét, ami már inkább félelemmel tölti el. Ujjai újra a hátán pihenő íj felé közelednek, nem tudja eldönteni, hogy csapdát sejt, vagy csupán egy új jövevény jár éppen erre. Egy óriás tömege azonban feltűnő az ilyen füleknek, s az erdő ismerőinek, aligha várható, hogy ügyesen tudna settenkedni körülöttük.
Valahogy úgy érzi, a szekéren lévő dolgok nem a kocsmanyitással kapcsolatosak, és erre a csuhátlan csuhás komoly kérdése is utal, viszont kérdezni egyelőre nem kérdez, úgy sejti, hamar fény derül majd ezekre a homályos pontokra, így inkább a csendes, óvatos szemlélődő szerepét választja itt.*
4805. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 22:54:46
Üzenet elküldve: 2019-02-18 22:54:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
- Az üzlet, az üzlet. *Sóhajtja Arystor, de mind a hangjában, mind az arcán más érzelmek játszanak, nem olyanok, amelyeket az egyszerű, száraz szavak közvetítenek. Neki talán még fontosabb ez a hely, mint Öregnek, de a változásokkal neki is szembe kellett nézni és döntenie a jövő felől. S ha már döntött, akkor a kis csapatnak eladni a majort, mindenképpen a lehető legjobb ötlet volt. Legalábbis most úgy érzi.*
- A szekérre ne legyen gondotok, fiam. Majd mi elintézzük. *Válaszol Lsonjangunak Arystor.*
- Csak annyit vágtunk, ami nekem elég, nem tudtuk, mikor kerül vevő a házra. *Mondja aztán Öreg.*
- De fa van a fészerben, de hasogatni, azt már nektek kell. *Biccent nevetve és biztosítja a férfit, hogy később mindent megmutat nekik, merre találják a fáskamrát és a szerszámokat.
Láthatóan nehéz szívvel, de boldogan hagyják el aztán a szobát, az Öreg mosolyogva bólint a Lau szavaira, csak a testőrök mosolyognak derűsen és a csapat egyedül marad, hogy átbeszélhessék az eseményeket, felfogják, hogy valóban tulajdonosokká váltak, melyet a szerződés is igazol és ünnepelhessenek, ha kedvük úgy tartja.
De Lsonjangunak igaza volt, most, hogy leültek és nem mozognak, érezteti magát a hideg, a falak valóban kihűltek, miután nem gyújtottak rendszeresen be a kandallókba. Munka tehát akad a ház körül, annak ellenére is, hogy a major kifogástalan állapotban van. A kamrák üresek, hisz csak kevés számú munkás maradt itt, most pedig hirtelen megsokszorozódott a létszám. De ezt már a kis csapatnak kell kigondolnia és elvégeznie.
Arystor Öregnél van, már nincs az épületben, hanem abban a kis parasztházban vannak, amiből Öreg kijött a találkozásukkor, őt ott kell keresniük, ha el szeretnének búcsúzni a nemestől és kíséretétől.
Odabent, a szobában pedig vidáman csendülnek össze a poharak, megünnepelve, hogy új tulajdonosai lettek a Szarvas-majornak.*
- Az üzlet, az üzlet. *Sóhajtja Arystor, de mind a hangjában, mind az arcán más érzelmek játszanak, nem olyanok, amelyeket az egyszerű, száraz szavak közvetítenek. Neki talán még fontosabb ez a hely, mint Öregnek, de a változásokkal neki is szembe kellett nézni és döntenie a jövő felől. S ha már döntött, akkor a kis csapatnak eladni a majort, mindenképpen a lehető legjobb ötlet volt. Legalábbis most úgy érzi.*
- A szekérre ne legyen gondotok, fiam. Majd mi elintézzük. *Válaszol Lsonjangunak Arystor.*
- Csak annyit vágtunk, ami nekem elég, nem tudtuk, mikor kerül vevő a házra. *Mondja aztán Öreg.*
- De fa van a fészerben, de hasogatni, azt már nektek kell. *Biccent nevetve és biztosítja a férfit, hogy később mindent megmutat nekik, merre találják a fáskamrát és a szerszámokat.
Láthatóan nehéz szívvel, de boldogan hagyják el aztán a szobát, az Öreg mosolyogva bólint a Lau szavaira, csak a testőrök mosolyognak derűsen és a csapat egyedül marad, hogy átbeszélhessék az eseményeket, felfogják, hogy valóban tulajdonosokká váltak, melyet a szerződés is igazol és ünnepelhessenek, ha kedvük úgy tartja.
De Lsonjangunak igaza volt, most, hogy leültek és nem mozognak, érezteti magát a hideg, a falak valóban kihűltek, miután nem gyújtottak rendszeresen be a kandallókba. Munka tehát akad a ház körül, annak ellenére is, hogy a major kifogástalan állapotban van. A kamrák üresek, hisz csak kevés számú munkás maradt itt, most pedig hirtelen megsokszorozódott a létszám. De ezt már a kis csapatnak kell kigondolnia és elvégeznie.
Arystor Öregnél van, már nincs az épületben, hanem abban a kis parasztházban vannak, amiből Öreg kijött a találkozásukkor, őt ott kell keresniük, ha el szeretnének búcsúzni a nemestől és kíséretétől.
Odabent, a szobában pedig vidáman csendülnek össze a poharak, megünnepelve, hogy új tulajdonosai lettek a Szarvas-majornak.*
4804. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 20:11:52
Üzenet elküldve: 2019-02-18 20:11:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*A feleletre, mellyel a férfi tulajdonképpen saját kérdésére ad választ, fejét enyhén oldalra billenti, ajkain szinte észrevehetetlen mosoly játszik, érteni véli a sejtelmes kifejezéseket. A váratlan kiáltásra azonban láthatóan összerezzen, arca is elkomorodik. Mégis barátságos gesztusnak kénytelen nyilvánítani magában a szokatlan kitörést, ezt még inkább alátámasztja az a mozdulat, mellyel a férfi fegyverét tokjába helyezi. Pycta is leengedi kardját, ezen példát követve pedig a lány is eltenné saját fegyverét, ha volna nála, azonban tőrét elő sem vette táskájából. Tintherethre pillant, remélve, hogy megenyhül kissé, s ő is eltekint íjának használatától, engedve hosszúéletű társuk intő kézmozdulatának. Arra azért felkapja a fejét, hogy a férfi vezéreként nevezi meg Pyctát, de azon mégis sokkal inkább megrökönyödik, hogy az elf visszautasítja e megszólítást. Ezidáig ő is vezetőjükként hivatkozott rá magában, elvégre ő volt az, akit egy falunyi elf és egyéb fajú követett az erdőbe, bízva abban, hogy megfelelő hazát találhatnak együtt. Habár saját jelleméből kiindulva azt is megérti, ha a hosszúéletű csupán szeretne békére lelni fajtársai között, s ebből következően nem szívesen vesz a vállára egy ilyen kimondottan súlyos felelősséget.
Ezt követően az ismeretlen magatartása ismét változáson megy keresztül, meghajlással és bemutatkozással fordul feléjük. A lány közelít néhány lépést, úgy véli, illő lenne hasonlóval válaszolni e szívélyességre, de testtartása még mindig bizonytalanságot sugall, szemmel láthatóan a korábbihoz hasonló megjósolhatatlan változásra számítva. Végül mégiscsak fejet hajt a meghajlás viszonzásaként.*
- Az én nevem Ämeada. *Árulja el nevét is. Gondolatai közt megragad az Umon által említett erdőszellem által kitagadott kitétel, de okosabbnak véli, ha egyelőre megtartja magának erre vonatkozó kíváncsiskodását, eszében sincs kockáztatni a látszólagos egyensúlyt, mely a férfi viselkedésében beállt, elvégre nem tudja, mi ezen váltakozás kiváltója, de az biztos, hogy ő nem akar az egyik lenni. Röviden Pyctára tekint, talán tőle megkérdezheti később. Ehelyett azonban inkább a felsorolás második részére koncentrál.*
- Szóval leendő kocsmatulaj… Na és hol lesz az a kocsma? *Tudakolja egy óvatos mosollyal a szája szegletében, még körül is néz, mintha azt várná, hogy megpillanthatja a közelükben egy jövőbeni kocsma helyét. Habár nem valószínű, hogy errefelé nagy forgalma lenne egy kocsmának, de ki tudhatja, mik a szándékai egy furcsa, hajdani szerzetesnek.*
*A közeledő léptek neszei hozzá is eljutnak, s habár kézenfekvő lenne a gyanú, miszerint a lépések tulajdonosa Umon társa lenne, a lány mégis inkább úgy gondolja, hogy nem az. A szerzetes korábbi viselkedése alapján nem feltételezné, hogy ilyen óvatlan kísérőt választana maga mellé, aki könnyedén leleplezi jelenlétét. Ha pedig tévedne, valószínűsíthetően az is kiderül majd.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*A feleletre, mellyel a férfi tulajdonképpen saját kérdésére ad választ, fejét enyhén oldalra billenti, ajkain szinte észrevehetetlen mosoly játszik, érteni véli a sejtelmes kifejezéseket. A váratlan kiáltásra azonban láthatóan összerezzen, arca is elkomorodik. Mégis barátságos gesztusnak kénytelen nyilvánítani magában a szokatlan kitörést, ezt még inkább alátámasztja az a mozdulat, mellyel a férfi fegyverét tokjába helyezi. Pycta is leengedi kardját, ezen példát követve pedig a lány is eltenné saját fegyverét, ha volna nála, azonban tőrét elő sem vette táskájából. Tintherethre pillant, remélve, hogy megenyhül kissé, s ő is eltekint íjának használatától, engedve hosszúéletű társuk intő kézmozdulatának. Arra azért felkapja a fejét, hogy a férfi vezéreként nevezi meg Pyctát, de azon mégis sokkal inkább megrökönyödik, hogy az elf visszautasítja e megszólítást. Ezidáig ő is vezetőjükként hivatkozott rá magában, elvégre ő volt az, akit egy falunyi elf és egyéb fajú követett az erdőbe, bízva abban, hogy megfelelő hazát találhatnak együtt. Habár saját jelleméből kiindulva azt is megérti, ha a hosszúéletű csupán szeretne békére lelni fajtársai között, s ebből következően nem szívesen vesz a vállára egy ilyen kimondottan súlyos felelősséget.
Ezt követően az ismeretlen magatartása ismét változáson megy keresztül, meghajlással és bemutatkozással fordul feléjük. A lány közelít néhány lépést, úgy véli, illő lenne hasonlóval válaszolni e szívélyességre, de testtartása még mindig bizonytalanságot sugall, szemmel láthatóan a korábbihoz hasonló megjósolhatatlan változásra számítva. Végül mégiscsak fejet hajt a meghajlás viszonzásaként.*
- Az én nevem Ämeada. *Árulja el nevét is. Gondolatai közt megragad az Umon által említett erdőszellem által kitagadott kitétel, de okosabbnak véli, ha egyelőre megtartja magának erre vonatkozó kíváncsiskodását, eszében sincs kockáztatni a látszólagos egyensúlyt, mely a férfi viselkedésében beállt, elvégre nem tudja, mi ezen váltakozás kiváltója, de az biztos, hogy ő nem akar az egyik lenni. Röviden Pyctára tekint, talán tőle megkérdezheti később. Ehelyett azonban inkább a felsorolás második részére koncentrál.*
- Szóval leendő kocsmatulaj… Na és hol lesz az a kocsma? *Tudakolja egy óvatos mosollyal a szája szegletében, még körül is néz, mintha azt várná, hogy megpillanthatja a közelükben egy jövőbeni kocsma helyét. Habár nem valószínű, hogy errefelé nagy forgalma lenne egy kocsmának, de ki tudhatja, mik a szándékai egy furcsa, hajdani szerzetesnek.*
*A közeledő léptek neszei hozzá is eljutnak, s habár kézenfekvő lenne a gyanú, miszerint a lépések tulajdonosa Umon társa lenne, a lány mégis inkább úgy gondolja, hogy nem az. A szerzetes korábbi viselkedése alapján nem feltételezné, hogy ilyen óvatlan kísérőt választana maga mellé, aki könnyedén leleplezi jelenlétét. Ha pedig tévedne, valószínűsíthetően az is kiderül majd.*
4803. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 18:55:13
Üzenet elküldve: 2019-02-18 18:55:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Újra úton//
- Értem, asszonyom! Bízhat bennem, asszonyom! Akkor nyár végén, asszonyom! *mondja el már sokadszorra az asszony szabadkozására, hogy bár meg vannak vele elégedve, és nincs semmi baj, de így, hogy a nővére mellett most már az asszony húgának a családja is kiköltözött a városból a pestis és a káosz elől hozzájuk a tanyára, már nem tudják többé itt tartani. De nyár végén várják vissza, addigra bizonyára rendeződik a helyzet. ~Bizonyára.~ gondolja Arja, mert ez a halvány ígéret is több a semminél. És különben is igazán jól bántak vele.
A kisfiúktól már elköszönt, utoljára bólint rá az asszony hálás szabadkozására, aztán elköszön. Valahol nem is bánja. Rendesek voltak, és jó volt itt... de napról napra jobb az idő. Útra fel! ezt érzi, kár is tagadni.
Kisvártatva már az Arthenior felé vezető úton bandukol, élvezve a tavaszi napsütést, szagolgatva az út menti erdő aljában szedegetett hóvirágcsokrot, és elnézve a távolba. Vajon merre jár Zeya és Roderigo? Együtt maradtak? Vagy Zeya elment Lihanechbe? Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy legjobb lenne oda mennie. Na és Roderigo? Itt maradt a városban? És ha igen... túlélte a pestist?? És a kis vörös gnóm fiú? Ezeken gondolkodik, ahogy mindenre felkészülve (az asszony rokonai elég szörnyű hírekkel érkeztek jó néhány hattal ezelőtt) halad a város irányába.*
- Értem, asszonyom! Bízhat bennem, asszonyom! Akkor nyár végén, asszonyom! *mondja el már sokadszorra az asszony szabadkozására, hogy bár meg vannak vele elégedve, és nincs semmi baj, de így, hogy a nővére mellett most már az asszony húgának a családja is kiköltözött a városból a pestis és a káosz elől hozzájuk a tanyára, már nem tudják többé itt tartani. De nyár végén várják vissza, addigra bizonyára rendeződik a helyzet. ~Bizonyára.~ gondolja Arja, mert ez a halvány ígéret is több a semminél. És különben is igazán jól bántak vele.
A kisfiúktól már elköszönt, utoljára bólint rá az asszony hálás szabadkozására, aztán elköszön. Valahol nem is bánja. Rendesek voltak, és jó volt itt... de napról napra jobb az idő. Útra fel! ezt érzi, kár is tagadni.
Kisvártatva már az Arthenior felé vezető úton bandukol, élvezve a tavaszi napsütést, szagolgatva az út menti erdő aljában szedegetett hóvirágcsokrot, és elnézve a távolba. Vajon merre jár Zeya és Roderigo? Együtt maradtak? Vagy Zeya elment Lihanechbe? Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy legjobb lenne oda mennie. Na és Roderigo? Itt maradt a városban? És ha igen... túlélte a pestist?? És a kis vörös gnóm fiú? Ezeken gondolkodik, ahogy mindenre felkészülve (az asszony rokonai elég szörnyű hírekkel érkeztek jó néhány hattal ezelőtt) halad a város irányába.*
4802. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 17:32:00
Üzenet elküldve: 2019-02-18 17:32:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*A csuhátlan csuhás tökéletesen képes elválasztani egymástól Umont és Átkot. Tisztán emlékszik mindkét alteregóra a korábbi, erdőmélyi életből. Talán nem volt jó ötlet ezzel a névvel illetni az előtte álló, eszelősen vigyorgó alakot, de így társai legalább tisztában lehetnek a veszéllyel, amelyet a férfi jelent. Már, ha önmaguktól nem látnák rajta, ami azért eléggé hihetetlen volna.
A válasszal nem törődik, vannak emlékei a két tudat összemosódásáról, de azok homályosak és akkor még nem érzett különbséget jó és rossz között, csak hasznos és hasztalan volt. Akkoriban, amikor találkoztak, ez az információ hasztalan volt a küldetés szempontjából. Ha volna értelme, eltűnődhetne azon, miért nem ölte meg azon a napon, amikor megsebezte Aenaet. Miért hagyta életben? Sajnos erre a kérdésre azóta sem kapott választ, de legbelül, mélyen reméli, hogy nem követett el hibát.
A válasz ellenére Umon megáll, félelmetes vagy sem számára a penge, a wegtoreni acéllal nem érdemes ellenkezni. Könnyedén törhetné ketté a másik szablyáját a mesterkard pengéjével.
Egyelőre úgy dönt, megvárja társai válaszait, de a fegyvert nem ereszti le, sajnos nem tudja, mit várhat most a férfitől. Aztán nem keres értelmet a válaszokban, sem Tintherethében, sem Ämeadáéban és végül Umonéban sem. Bár közeli kapcsolatot ápol a megfoghatatlannal, a ködös utalásokat nem szereti. Bár az utóbbi időben sokkal több volt belőle, mint szerette volna.
A köszöntésre nem válaszol, nem tudta mit mondani ezért a hallgatás mellett dönt. Valóban itthon van újra, bár Erdőmélye sűrűn nőtt fái között érzi igazán otthon magát, be kell látnia, hogy egy falunak jobb helye van a kevésbé veszélyes erdőben.*
- Nem vagyok már vezér. *Szisszen halkan, bár maga sem hiszi igazán szavait. Akarata ellenére mégis vezérré avanzsált, amikor az erdő felé indította az elfeket és a más fajú városiakat, kik otthon nélkül maradtak. Pár szívdobbanással tartja csak tovább a férfi mellkasára szegezve fegyverét, aztán maga is leengedi és a hátára szíjazott fegyvertokba csúsztatja. Oldalra néz társaira és néma kézmozdulattal kéri őket, tegyenek hasonlóan. Bár tisztában van vele, hogy Umon legendás harcművész, neki sem kell tartani attól, hogy ne tudná megvédeni magát.
Eltekint attól, hogy megjegyezze Umonnak, kitagadtatását csak magának köszönheti, de ez az információ is túl sok kérdést vetne fel a sok megválaszolatlan mellé, melyeket még fel sem tettek neki.
A hirtelen témaváltáskor csak kérdőn néz az átkozott szerzetesre, nem tudja, miért osztja most meg vele ezt az információt, az épület felé néz, ami mellett eljöttek.*
- És mi a terved azokkal a dolgokkal? *Kérdi halkan, visszafordulva.
Amikor Vadvédet végleg elhagyták, ők már küldetésben járt. Csak később jutott a tudomására, hogy az erődöt kiürítették. Ahogy azt sem tudja, mit hozhattak el onnan az utolsó távozók.*
*Ha valaki nem törődik a lépései által keltett zaj tompításával, attól, hogy nem látszik, még az érzékeny elf hallás lokálja.
A csuhátlan csuhás, nem veszi le Umonról pillantását, csak enyhén oldalra fordítja a fejét, ahogy megpróbálja beazonosítani a hang forrását és célját.*
- Van itt még veled valaki? *Kérdi a szemben álló szerzetestől.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada, Throggot//
*A csuhátlan csuhás tökéletesen képes elválasztani egymástól Umont és Átkot. Tisztán emlékszik mindkét alteregóra a korábbi, erdőmélyi életből. Talán nem volt jó ötlet ezzel a névvel illetni az előtte álló, eszelősen vigyorgó alakot, de így társai legalább tisztában lehetnek a veszéllyel, amelyet a férfi jelent. Már, ha önmaguktól nem látnák rajta, ami azért eléggé hihetetlen volna.
A válasszal nem törődik, vannak emlékei a két tudat összemosódásáról, de azok homályosak és akkor még nem érzett különbséget jó és rossz között, csak hasznos és hasztalan volt. Akkoriban, amikor találkoztak, ez az információ hasztalan volt a küldetés szempontjából. Ha volna értelme, eltűnődhetne azon, miért nem ölte meg azon a napon, amikor megsebezte Aenaet. Miért hagyta életben? Sajnos erre a kérdésre azóta sem kapott választ, de legbelül, mélyen reméli, hogy nem követett el hibát.
A válasz ellenére Umon megáll, félelmetes vagy sem számára a penge, a wegtoreni acéllal nem érdemes ellenkezni. Könnyedén törhetné ketté a másik szablyáját a mesterkard pengéjével.
Egyelőre úgy dönt, megvárja társai válaszait, de a fegyvert nem ereszti le, sajnos nem tudja, mit várhat most a férfitől. Aztán nem keres értelmet a válaszokban, sem Tintherethében, sem Ämeadáéban és végül Umonéban sem. Bár közeli kapcsolatot ápol a megfoghatatlannal, a ködös utalásokat nem szereti. Bár az utóbbi időben sokkal több volt belőle, mint szerette volna.
A köszöntésre nem válaszol, nem tudta mit mondani ezért a hallgatás mellett dönt. Valóban itthon van újra, bár Erdőmélye sűrűn nőtt fái között érzi igazán otthon magát, be kell látnia, hogy egy falunak jobb helye van a kevésbé veszélyes erdőben.*
- Nem vagyok már vezér. *Szisszen halkan, bár maga sem hiszi igazán szavait. Akarata ellenére mégis vezérré avanzsált, amikor az erdő felé indította az elfeket és a más fajú városiakat, kik otthon nélkül maradtak. Pár szívdobbanással tartja csak tovább a férfi mellkasára szegezve fegyverét, aztán maga is leengedi és a hátára szíjazott fegyvertokba csúsztatja. Oldalra néz társaira és néma kézmozdulattal kéri őket, tegyenek hasonlóan. Bár tisztában van vele, hogy Umon legendás harcművész, neki sem kell tartani attól, hogy ne tudná megvédeni magát.
Eltekint attól, hogy megjegyezze Umonnak, kitagadtatását csak magának köszönheti, de ez az információ is túl sok kérdést vetne fel a sok megválaszolatlan mellé, melyeket még fel sem tettek neki.
A hirtelen témaváltáskor csak kérdőn néz az átkozott szerzetesre, nem tudja, miért osztja most meg vele ezt az információt, az épület felé néz, ami mellett eljöttek.*
- És mi a terved azokkal a dolgokkal? *Kérdi halkan, visszafordulva.
Amikor Vadvédet végleg elhagyták, ők már küldetésben járt. Csak később jutott a tudomására, hogy az erődöt kiürítették. Ahogy azt sem tudja, mit hozhattak el onnan az utolsó távozók.*
*Ha valaki nem törődik a lépései által keltett zaj tompításával, attól, hogy nem látszik, még az érzékeny elf hallás lokálja.
A csuhátlan csuhás, nem veszi le Umonról pillantását, csak enyhén oldalra fordítja a fejét, ahogy megpróbálja beazonosítani a hang forrását és célját.*
- Van itt még veled valaki? *Kérdi a szemben álló szerzetestől.*
4801. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-18 14:41:04
Üzenet elküldve: 2019-02-18 14:41:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az örök magányosok útja//
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada//
*Nem kell hosszú időnek eltelnie az első tanyák megpillantásához és a civilizáció összetéveszthetetlen jeleinek felismeréséhez. Throggot lassan bandukol előre és próbálja kerülni a figyelmet, amely a méretét tekintve nem is olyan egyszerű. Néha néha beleszippant a levegőbe, hogy némi információhoz jusson a környezetéről. A szaglása a látásához képest sokkal inkább kifinomult, hiszen a barlangban az örök sötétségben inkább a szaglás és a hallás az, amely a tájékozódást segíti. A felszíni világban pedig a vadászat elengedhetetlen tartozéka.
Ahogy egyre halad a város irányába, úgy lesz figyelmes egy kisebb csapat beszélgetésére. Megtorpan és próbál hallgatódzni, hogy ki tudja venni a kis csoport beszélgetését, azonban túl messze vannak, hogy érdemben bármit is halljon. Vár és vár a távolban, és végül a kíváncsiság erőt vesz rajta, hogy közelebb merészkedjen. Nem kimondottan társaság kedvelő, de tudja, hogy ha a felszínen életben akar maradni akkor bizony interakcióba kell lépnie más értelmes létezőkkel, hogy velük kereskedve hozzájuthasson a mindennapi szükségleteihez.
A terve nem túl összetett és pusztán csak a sok éves rutint követve cselekszik.*
- Menjetek! *Szól halkan a tenyerében várakozó két patkánynak, akiket végül a csoport irányába küld, hogy felderítsék a terepet a számára. Jobb a bizonyosság, hogy nem e akarják bántalmazni vagy meggyilkolni. Sok rossz tapasztalat és félsz van benne az emberek és más fajok iránt, hiszen kinézete nem bizalomgerjesztő és ezért sokan ellenségként kezelik.
Ahogy a két kis állat eltűnik a talajon, maga is óvatosan elindul a csoportosulás irányába, hogy közelebbről hallgathassa ki a beszélgetésüket. Termete révén nem a rejtőzködés mestere és nem is nagyon akarja álcázni magát, de azért hagy magának némi mozgásteret.
Amint a kellő távolságba ér, keres egy megfelelően széles fát, hogy mögötte álljon meg és onnan kukucskáljon ki a társaságot figyelve.*
//Umon, Pycta, Tinthereth, Ameada//
*Nem kell hosszú időnek eltelnie az első tanyák megpillantásához és a civilizáció összetéveszthetetlen jeleinek felismeréséhez. Throggot lassan bandukol előre és próbálja kerülni a figyelmet, amely a méretét tekintve nem is olyan egyszerű. Néha néha beleszippant a levegőbe, hogy némi információhoz jusson a környezetéről. A szaglása a látásához képest sokkal inkább kifinomult, hiszen a barlangban az örök sötétségben inkább a szaglás és a hallás az, amely a tájékozódást segíti. A felszíni világban pedig a vadászat elengedhetetlen tartozéka.
Ahogy egyre halad a város irányába, úgy lesz figyelmes egy kisebb csapat beszélgetésére. Megtorpan és próbál hallgatódzni, hogy ki tudja venni a kis csoport beszélgetését, azonban túl messze vannak, hogy érdemben bármit is halljon. Vár és vár a távolban, és végül a kíváncsiság erőt vesz rajta, hogy közelebb merészkedjen. Nem kimondottan társaság kedvelő, de tudja, hogy ha a felszínen életben akar maradni akkor bizony interakcióba kell lépnie más értelmes létezőkkel, hogy velük kereskedve hozzájuthasson a mindennapi szükségleteihez.
A terve nem túl összetett és pusztán csak a sok éves rutint követve cselekszik.*
- Menjetek! *Szól halkan a tenyerében várakozó két patkánynak, akiket végül a csoport irányába küld, hogy felderítsék a terepet a számára. Jobb a bizonyosság, hogy nem e akarják bántalmazni vagy meggyilkolni. Sok rossz tapasztalat és félsz van benne az emberek és más fajok iránt, hiszen kinézete nem bizalomgerjesztő és ezért sokan ellenségként kezelik.
Ahogy a két kis állat eltűnik a talajon, maga is óvatosan elindul a csoportosulás irányába, hogy közelebbről hallgathassa ki a beszélgetésüket. Termete révén nem a rejtőzködés mestere és nem is nagyon akarja álcázni magát, de azért hagy magának némi mozgásteret.
Amint a kellő távolságba ér, keres egy megfelelően széles fát, hogy mögötte álljon meg és onnan kukucskáljon ki a társaságot figyelve.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579