Archívum - Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 252 (5021. - 5040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5040. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:24:41
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:24:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Ott mindenkinek helye van... Csak a szívedet kell kitárni előtte.
*Feleli komolyan. Nem engedi Umont elveszni a csökönyössége miatt, de legalábbis nem szeretné. A férfi következő szavain rágódik néhány hosszú másodpercig, végül halkan folytatja.*
-Rossz-e az, ha valaki kötelességtudatból segít másokon? Miért baj az, ha valaki szánja az elesettet és igyekszik belekarolni? Hát ha a hitvallása miatt teszi ezt? Azt mondják, a kegyelem erény, miért ne gyakorolhatná, kinek megadatik? Hát ha szeretetből teszi, mert fontos számára az illető, ha látja benne a jót és az értéket?
*Von vállat és néz kérdőn a férfira, de talán nem is vár választ.*
-Mi a különbség? Ne légy oly kemény, ne fordulj el tőlem... Az indokot pedig hagyd meg nekem.
*Fordul a tűz felé, hosszan meredve a lángok közé, de Umon szavaira felkapja a fejét.*
-Ne nevezd így! A sötétség ösvényének... Elkísérem őket. Ha megígéred, hogy nem maradsz soká távol. Különben megkereslek.
*Rándul meg kicsit ajkai széle, de túlontúl komoly a téma ahhoz, hogy el is mosolyodjon. Nem szeretné, ha a férfi bezárkózna.*
-Virágokat, mi? Szívesen segítek. Nem csak az ültetésben, bármiben, amiben hasznomat veszed.
*Bólint nagyot Umon szavaira.*
-Örülök, hogy elkísértelek.
*Szólal meg egy kis csend után és a férfira pillant.*
-Azt mondtad... Átok gyilkos volt. Emlékszel az ő emlékeire is?
-Ott mindenkinek helye van... Csak a szívedet kell kitárni előtte.
*Feleli komolyan. Nem engedi Umont elveszni a csökönyössége miatt, de legalábbis nem szeretné. A férfi következő szavain rágódik néhány hosszú másodpercig, végül halkan folytatja.*
-Rossz-e az, ha valaki kötelességtudatból segít másokon? Miért baj az, ha valaki szánja az elesettet és igyekszik belekarolni? Hát ha a hitvallása miatt teszi ezt? Azt mondják, a kegyelem erény, miért ne gyakorolhatná, kinek megadatik? Hát ha szeretetből teszi, mert fontos számára az illető, ha látja benne a jót és az értéket?
*Von vállat és néz kérdőn a férfira, de talán nem is vár választ.*
-Mi a különbség? Ne légy oly kemény, ne fordulj el tőlem... Az indokot pedig hagyd meg nekem.
*Fordul a tűz felé, hosszan meredve a lángok közé, de Umon szavaira felkapja a fejét.*
-Ne nevezd így! A sötétség ösvényének... Elkísérem őket. Ha megígéred, hogy nem maradsz soká távol. Különben megkereslek.
*Rándul meg kicsit ajkai széle, de túlontúl komoly a téma ahhoz, hogy el is mosolyodjon. Nem szeretné, ha a férfi bezárkózna.*
-Virágokat, mi? Szívesen segítek. Nem csak az ültetésben, bármiben, amiben hasznomat veszed.
*Bólint nagyot Umon szavaira.*
-Örülök, hogy elkísértelek.
*Szólal meg egy kis csend után és a férfira pillant.*
-Azt mondtad... Átok gyilkos volt. Emlékszel az ő emlékeire is?
5039. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:42:25
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:42:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- De mi van akkor, ha nincs helyem a fényben, Han? *Kérdezi szomorúan mosolyogva, aztán felnevet.*
- Bah, amióta együtt vagyunk mást sem csinálok csak panaszkodom neked. Felettébb derítő lehet.
*Néz fel az égre, hogy tekintetével követhesse a bodor füstpamacsokat, közben halkan kuncog fel olykor, mintha mindig eszébe jutna valami vicces dolog.*
- Miért akarsz segíteni? Kötelesség? Szánalom? Hitvallás? *Vonja meg a vállát.* Nekem nem kell kegyelem. *Acélozza meg tekintetét.* Persze téged nem szívesen löknélek el magamtól, de, aki velem van általában elég hamar... távozik. Nem hiszem, hogy Valeával valaha találkozni fogunk még. De nem baj. Így rendeltetett. Talán próba volt.
*Sóhajt fel, majd egy hosszabb bottal megpiszkálja a tüzet. Akad még lomb, hamarosan rakni kell majd rá. A köves jeleneten halkan kacag fel a lány szörnyülködésére, hogy aztán elégedetten lássa meg tenyerében az egészet.*
- Ne félj tőle. *Kacag tovább, s közben Han tekintetét lesi, a meglepődött, a vidám, s a belátó, természetesen a lánynak erre is van kész magyarázata, ami ismét jobb kedvre deríti.*
- Tudtam! Tudtaaam! Mindig mindenre tudsz valamit mondani, nem tudlak meglepni!
*Dől hátra, s majdnem leesik a tuskóról. Nem tudja min nevet, de jól esik neki.*
- Megőrzöm. *Biccent aztán, miután elkomolyodott.* Ha engem keresett, hát megtalált. *Felkapja a fejét, s a hirtelen támadt lassú szellőbe fúrja lehunyt szemmel arcát.*
- Han... ha megjönnek Lyzendráék, elkíséred őket? *Kérdezi halkan.* Nekem szükségem volna még egy kis kitérőre. Nevezd a fény útjának, vagy a sötétség ösvényének, ahogy tetszik. *Vonja meg a vállát.*
- Szükségem van rá, mielőtt ismét csapattaggá válok. *Bólint, aztán zsebre teszi a kis követ, óvatosan, bár tudja, hogy úgyis összeáll, még, ha meg is törik kicsit.*
- A tanya felújításánál, pedig jó lenne egy női kéz, vagy kettő! *Kacsint a lányra.*
- De előbb segítek megépíteni a lombházadat. Nekem nem kell, én a tanyán fogok élni. A csapatnak élelem kell, kalász a kenyérhez, tojás a reggelihez, tej a gyerekeknek. Alkohol a felnőtteknek.
*Sandít huncutul a lányra.*
- Hogy ne csak egy tanya legyen... talán segíthetnél, hozhatnál virágokat. *Fordul a lányhoz, visszaemlékezve, mit az korábban mondott.*
- De mi van akkor, ha nincs helyem a fényben, Han? *Kérdezi szomorúan mosolyogva, aztán felnevet.*
- Bah, amióta együtt vagyunk mást sem csinálok csak panaszkodom neked. Felettébb derítő lehet.
*Néz fel az égre, hogy tekintetével követhesse a bodor füstpamacsokat, közben halkan kuncog fel olykor, mintha mindig eszébe jutna valami vicces dolog.*
- Miért akarsz segíteni? Kötelesség? Szánalom? Hitvallás? *Vonja meg a vállát.* Nekem nem kell kegyelem. *Acélozza meg tekintetét.* Persze téged nem szívesen löknélek el magamtól, de, aki velem van általában elég hamar... távozik. Nem hiszem, hogy Valeával valaha találkozni fogunk még. De nem baj. Így rendeltetett. Talán próba volt.
*Sóhajt fel, majd egy hosszabb bottal megpiszkálja a tüzet. Akad még lomb, hamarosan rakni kell majd rá. A köves jeleneten halkan kacag fel a lány szörnyülködésére, hogy aztán elégedetten lássa meg tenyerében az egészet.*
- Ne félj tőle. *Kacag tovább, s közben Han tekintetét lesi, a meglepődött, a vidám, s a belátó, természetesen a lánynak erre is van kész magyarázata, ami ismét jobb kedvre deríti.*
- Tudtam! Tudtaaam! Mindig mindenre tudsz valamit mondani, nem tudlak meglepni!
*Dől hátra, s majdnem leesik a tuskóról. Nem tudja min nevet, de jól esik neki.*
- Megőrzöm. *Biccent aztán, miután elkomolyodott.* Ha engem keresett, hát megtalált. *Felkapja a fejét, s a hirtelen támadt lassú szellőbe fúrja lehunyt szemmel arcát.*
- Han... ha megjönnek Lyzendráék, elkíséred őket? *Kérdezi halkan.* Nekem szükségem volna még egy kis kitérőre. Nevezd a fény útjának, vagy a sötétség ösvényének, ahogy tetszik. *Vonja meg a vállát.*
- Szükségem van rá, mielőtt ismét csapattaggá válok. *Bólint, aztán zsebre teszi a kis követ, óvatosan, bár tudja, hogy úgyis összeáll, még, ha meg is törik kicsit.*
- A tanya felújításánál, pedig jó lenne egy női kéz, vagy kettő! *Kacsint a lányra.*
- De előbb segítek megépíteni a lombházadat. Nekem nem kell, én a tanyán fogok élni. A csapatnak élelem kell, kalász a kenyérhez, tojás a reggelihez, tej a gyerekeknek. Alkohol a felnőtteknek.
*Sandít huncutul a lányra.*
- Hogy ne csak egy tanya legyen... talán segíthetnél, hozhatnál virágokat. *Fordul a lányhoz, visszaemlékezve, mit az korábban mondott.*
5038. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:39:08
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:39:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Amerre az út visz//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-A magasságos istenekre, hála az égnek!*Cammog oda az útra nagy szenvedések árán, hiszen cipőjét még mindig a mocsárból rá kapaszkodott sár húzza le. Nincs hozzászokva a terephez, a városi utakra edzettek a lábai nem ide. Amint kiér végre, még megtámaszkodik a legszélső fánál, egy bottal próbálja meg eltávolítani a masszívan csimpaszkodó, már azóta minden levelet összegyűjtő sárpacát, egészen ügyesen. Mikor ezzel a művelettel is végzett, immár megkönnyebbült lábakkal és feltörő lelkesedéssel szalad az útra, térdre ereszkedik, és kezeivel alaposan megtapogatja, hogy megbizonyosodjon róla, nem álmodik.
Aztán hallja, hogy útitársa megindul az úton és közben motyog valamit maga elé, úgy véli nem vette észre, hogy ő egyelőre a talaj állagának megcsodálására szentelt néhány percet.
Gyorsan feltápászkodik és porol magán egyet, majd eszébe jut, hogy ennek igazából már reszeltek és teljesen mindegy meddig porolgatná magát, utána is cefetül nézne ki, mint, aki már egy hete a mocsárban él.*
-Mit motyogsz kistücsök?*Próbálja felvenni a tempót rövid lábaival.*
-Különleges fajta? *Csillannak meg a szemei és a hévtől vezérelve még szaladni is hajlandó, hogy koszos kezeivel megráncigálja a másik ruházatát.*
-Mondjad már öregem, ne csigázz!*Addig rángatja a ruháját a másiknak, míg ki nem böki. Elgondolkodik egy másodperc erejéig, majd homlokát összeráncolva reagál a hallottakra.*
~Most szórakozol velem baszki?~
-Az meg mi a fűzfántekerősanyámkínja? Mire lehet használni?*Böki ki a lényeget, hiszen, csak akkor érdekli igazán, ha valami haszna is van belőle.*
-Elég furcsa látvány lehet, kinek az arcát? Azért nem mindegy, hogy egy ork vagy egy tünci kép néz vissza a pázsitból nem?*Az előbbit valószínűsíti, hogy erőteljes káromkodás közepette megtaposná, a másodikat viszont már jobban szemügyre venné.*
-Szóval nem kell öntözni. Ez elég hasznos, bár ha ilyen ritka, akkor ugye mindegy is.*Egyik kezét az állához emeli és hüvelykujjával gondolkodás közben fel és le dörzsölgeti a bőrt rajta. Bár persze megfordul a fejében, hogy Dat csak a bolondját járatja vele, de egyelőre hisz neki.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-A magasságos istenekre, hála az égnek!*Cammog oda az útra nagy szenvedések árán, hiszen cipőjét még mindig a mocsárból rá kapaszkodott sár húzza le. Nincs hozzászokva a terephez, a városi utakra edzettek a lábai nem ide. Amint kiér végre, még megtámaszkodik a legszélső fánál, egy bottal próbálja meg eltávolítani a masszívan csimpaszkodó, már azóta minden levelet összegyűjtő sárpacát, egészen ügyesen. Mikor ezzel a művelettel is végzett, immár megkönnyebbült lábakkal és feltörő lelkesedéssel szalad az útra, térdre ereszkedik, és kezeivel alaposan megtapogatja, hogy megbizonyosodjon róla, nem álmodik.
Aztán hallja, hogy útitársa megindul az úton és közben motyog valamit maga elé, úgy véli nem vette észre, hogy ő egyelőre a talaj állagának megcsodálására szentelt néhány percet.
Gyorsan feltápászkodik és porol magán egyet, majd eszébe jut, hogy ennek igazából már reszeltek és teljesen mindegy meddig porolgatná magát, utána is cefetül nézne ki, mint, aki már egy hete a mocsárban él.*
-Mit motyogsz kistücsök?*Próbálja felvenni a tempót rövid lábaival.*
-Különleges fajta? *Csillannak meg a szemei és a hévtől vezérelve még szaladni is hajlandó, hogy koszos kezeivel megráncigálja a másik ruházatát.*
-Mondjad már öregem, ne csigázz!*Addig rángatja a ruháját a másiknak, míg ki nem böki. Elgondolkodik egy másodperc erejéig, majd homlokát összeráncolva reagál a hallottakra.*
~Most szórakozol velem baszki?~
-Az meg mi a fűzfántekerősanyámkínja? Mire lehet használni?*Böki ki a lényeget, hiszen, csak akkor érdekli igazán, ha valami haszna is van belőle.*
-Elég furcsa látvány lehet, kinek az arcát? Azért nem mindegy, hogy egy ork vagy egy tünci kép néz vissza a pázsitból nem?*Az előbbit valószínűsíti, hogy erőteljes káromkodás közepette megtaposná, a másodikat viszont már jobban szemügyre venné.*
-Szóval nem kell öntözni. Ez elég hasznos, bár ha ilyen ritka, akkor ugye mindegy is.*Egyik kezét az állához emeli és hüvelykujjával gondolkodás közben fel és le dörzsölgeti a bőrt rajta. Bár persze megfordul a fejében, hogy Dat csak a bolondját járatja vele, de egyelőre hisz neki.*
5037. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:19:50
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:19:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Talán utatok még keresztezi egymást.
*Feleli csendesen, rezzenéstelenül a férfit fürkészve. Umon reakciója kérdésére arra utal, hogy talán nem éppen jó viszonyban váltak el egymástól.*
-Tiszta?
*Mosolyodik el, de a mosoly ezúttal inkább kedves, mint vidám.*
-Csupán próbálom követni a Fényt... Ha pedig elbukom, mindig van, ki talpra segítsen. Így talán nem is olyan nehéz az én küldetésem.
*A tűz szüntelen, hangos roppanások közepette emészti a fahasábokat, miközben ő figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
-Talán mindhárom ugyanazt a célt szolgálta. Hogy Átok eltűnjön. Én nem hiszek a véletlenekben, Umon. Neked a Fény oldalán a helyed. Az Úrnő nem lökött el magától... Segíteni fog. Ahogy én is.
*Kikapja kezét a zsebéből, talán kissé zavarában is, mint valami csínytetten kapott leányka.*
-Ó, nem... Van egy talizmánom amit Pyctának adtam, amikor... ~Elhagyott a remény.~
-De már igazán visszakérem.
*Mondja, de szeme már Umon kezét követi, aki egy szépen csillogó, zöld kristályt nyújt felé.*
-Ó!
*Szól fennhangon szörnyülködve, miközben a férfi tenyerébe morzsolja a követ, majd csodálkozva néz Umonra, miközben a férfi rázárja kezét a finom porra.
Homlokráncolva les vissza tenyerébe, a kő pedig úgy pihen nyitott tenyerén, mintha mi sem történt volna.*
-De...
*Néz fel a csodálkozástól kerekre tágult szemekkel a férfira.*
-Ó, menj már... Miféle trükk ez?
*Neveti el magát, de egyre biztosabb benne, hogy ez nem szemfényvesztés.*
-Látod?
*Kap Umon keze után, hogy a követ a munkától érdes tenyérbe helyezve gyengéden rázárhassa a férfi ujjait.*
-Újra egy lesz és erős, mi széthullott.
*Fürkészi a férfit csillogó szemekkel.*
-Az égből érkezett.
*Visszhangozza a férfit, miközben egy pillantást vet az égbolt sötétjére.*
-Nem is kerülhetett volna máshoz. Őrizd meg, Umon.
-Talán utatok még keresztezi egymást.
*Feleli csendesen, rezzenéstelenül a férfit fürkészve. Umon reakciója kérdésére arra utal, hogy talán nem éppen jó viszonyban váltak el egymástól.*
-Tiszta?
*Mosolyodik el, de a mosoly ezúttal inkább kedves, mint vidám.*
-Csupán próbálom követni a Fényt... Ha pedig elbukom, mindig van, ki talpra segítsen. Így talán nem is olyan nehéz az én küldetésem.
*A tűz szüntelen, hangos roppanások közepette emészti a fahasábokat, miközben ő figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
-Talán mindhárom ugyanazt a célt szolgálta. Hogy Átok eltűnjön. Én nem hiszek a véletlenekben, Umon. Neked a Fény oldalán a helyed. Az Úrnő nem lökött el magától... Segíteni fog. Ahogy én is.
*Kikapja kezét a zsebéből, talán kissé zavarában is, mint valami csínytetten kapott leányka.*
-Ó, nem... Van egy talizmánom amit Pyctának adtam, amikor... ~Elhagyott a remény.~
-De már igazán visszakérem.
*Mondja, de szeme már Umon kezét követi, aki egy szépen csillogó, zöld kristályt nyújt felé.*
-Ó!
*Szól fennhangon szörnyülködve, miközben a férfi tenyerébe morzsolja a követ, majd csodálkozva néz Umonra, miközben a férfi rázárja kezét a finom porra.
Homlokráncolva les vissza tenyerébe, a kő pedig úgy pihen nyitott tenyerén, mintha mi sem történt volna.*
-De...
*Néz fel a csodálkozástól kerekre tágult szemekkel a férfira.*
-Ó, menj már... Miféle trükk ez?
*Neveti el magát, de egyre biztosabb benne, hogy ez nem szemfényvesztés.*
-Látod?
*Kap Umon keze után, hogy a követ a munkától érdes tenyérbe helyezve gyengéden rázárhassa a férfi ujjait.*
-Újra egy lesz és erős, mi széthullott.
*Fürkészi a férfit csillogó szemekkel.*
-Az égből érkezett.
*Visszhangozza a férfit, miközben egy pillantást vet az égbolt sötétjére.*
-Nem is kerülhetett volna máshoz. Őrizd meg, Umon.
5036. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 08:15:00
Üzenet elküldve: 2019-04-20 08:15:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Kényelmetlen témába keverte magát, jórészt önkéntelenül... jórészt pedig a sors akarta így. Han nem vágyik pihenésre, jóllehet már láthatóan fáradt, de Umon valójában hálás neki ezért. A lángok játéka fokozódik, az imént frissen beledobott hasábokat előbb körbeölelik, majd nagyobb és nagyobb darabokat harapnak belőle. A halvány barna szín felett a feketeség kezdi átvenni az uralmat. A volt szerzetes még tisztán emlékszik, amikor néhány hónappal ezelőtt még szembogara feketedett egy-egy ilyen kérdéstől, azonban most nem történik ilyen.*
- Nem... ő nem jön. Más utat választott. *Mondja komoran majd térdeire támaszkodik.* Talán még nem állt készen. *Suttogja, s függetlenül attól, hogy Hanloren a férfi felé fordul, maga nem teszi ezt. Aztán a kijelentésére azonban mégis, bár kezét maga előtt összekulcsolja térdein, nyaka mozdul, s arca a lányra néz halványan mosolyogva.*
- Köszönöm... te olyan tiszta vagy és ártatlan... * ~ El sem tudnád képzelni, hogy mire lennék képes. ~ Sóhajt fel, de nem hátrál a lány közeledtére, inkább maga is kíváncsian fürkészi a jelenleg színtelennek, sötétnek látszó mélykék szemeket.*
- Talán. *Mosolyodik el.* Nem is tudom igazán... egyik pillanatban még így éltem, a másikban... Nos, én azt hiszem Valea kezdte el, aztán Eeyr manifesztációja... aztán Pycta. *Vált pillantása merengővé, majd a lány kereső mozdulataira kissé felhúzza szemöldökét:*
- Keresel valamit, Han? *Kérdezi csendesen, majd maga is zsebébe túr.*
- Nézd... *Mosolyodik el, majd előveszi lassan nadrágzsebéből a zöld kristályt, aztán Han keze felé nyúl.*
- Tartsd ki a tenyered felém, nyitva. *Bólint határozottan bátorító tekintettel. Ha a lány így tesz, baljával tartja a lány kezét, s jobbjával apró mozdulatokkal belemorzsolja a lány tenyerébe kristályt, mely apró, csillogó zöld szemcsékkel telíti meg a tenyerét. Umon, baljával lassan rázárja a lány kezét a porra, mindeközben a mélykékeket fürkészve kuncogva, majd néhány másodperc múlva engedi, hogy Han kinyithassa. A kő ismét egészben, zöld smaragdként csillog a tenyerén.*
- Csodás nem? *Vonja meg a vállát.* Az égből érkezett. *Magyarázza.*
*Kényelmetlen témába keverte magát, jórészt önkéntelenül... jórészt pedig a sors akarta így. Han nem vágyik pihenésre, jóllehet már láthatóan fáradt, de Umon valójában hálás neki ezért. A lángok játéka fokozódik, az imént frissen beledobott hasábokat előbb körbeölelik, majd nagyobb és nagyobb darabokat harapnak belőle. A halvány barna szín felett a feketeség kezdi átvenni az uralmat. A volt szerzetes még tisztán emlékszik, amikor néhány hónappal ezelőtt még szembogara feketedett egy-egy ilyen kérdéstől, azonban most nem történik ilyen.*
- Nem... ő nem jön. Más utat választott. *Mondja komoran majd térdeire támaszkodik.* Talán még nem állt készen. *Suttogja, s függetlenül attól, hogy Hanloren a férfi felé fordul, maga nem teszi ezt. Aztán a kijelentésére azonban mégis, bár kezét maga előtt összekulcsolja térdein, nyaka mozdul, s arca a lányra néz halványan mosolyogva.*
- Köszönöm... te olyan tiszta vagy és ártatlan... * ~ El sem tudnád képzelni, hogy mire lennék képes. ~ Sóhajt fel, de nem hátrál a lány közeledtére, inkább maga is kíváncsian fürkészi a jelenleg színtelennek, sötétnek látszó mélykék szemeket.*
- Talán. *Mosolyodik el.* Nem is tudom igazán... egyik pillanatban még így éltem, a másikban... Nos, én azt hiszem Valea kezdte el, aztán Eeyr manifesztációja... aztán Pycta. *Vált pillantása merengővé, majd a lány kereső mozdulataira kissé felhúzza szemöldökét:*
- Keresel valamit, Han? *Kérdezi csendesen, majd maga is zsebébe túr.*
- Nézd... *Mosolyodik el, majd előveszi lassan nadrágzsebéből a zöld kristályt, aztán Han keze felé nyúl.*
- Tartsd ki a tenyered felém, nyitva. *Bólint határozottan bátorító tekintettel. Ha a lány így tesz, baljával tartja a lány kezét, s jobbjával apró mozdulatokkal belemorzsolja a lány tenyerébe kristályt, mely apró, csillogó zöld szemcsékkel telíti meg a tenyerét. Umon, baljával lassan rázárja a lány kezét a porra, mindeközben a mélykékeket fürkészve kuncogva, majd néhány másodperc múlva engedi, hogy Han kinyithassa. A kő ismét egészben, zöld smaragdként csillog a tenyerén.*
- Csodás nem? *Vonja meg a vállát.* Az égből érkezett. *Magyarázza.*
5035. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 02:07:56
Üzenet elküldve: 2019-04-20 02:07:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Ó, nem-nem. Észreveszed majd, ha ragad a szemem, bírom még.
*Feleli, miközben a lángokba bámul. A roppanó fa és az éjjeli erdő hangjainak megnyugtató elegye tényleg alvásra próbálja bírni, de ellenáll a késztetésnek.*
-És mi lett a lánnyal? Valeával. Ő nem jön?
*Fordul a férfi felé, kinek arcát különös megvilágításba helyezik a táncoló fények.*
-Gonosz?
*Szalad fel megint csak a szemöldök.*
-Nehezen tudom rólad elképzelni. A saját fejed után mész, kemény vagy és talán kissé távolságtartó is... De hogy gonosz lennél, azt nem.
*Mosolyodik el, majd testével is Umon felé fordul, hogy csendesebben, közelebb hajolva folytathassa.*
-Talán Átok... Talán ő. De nem Umon.
*Erről teljesen meg van győződve. Fejében ismét csak gúnyosan horkan fel a hang, talán éppen a naivitásán szórakozva. De a jóhiszeműség, mi annyi csalódásnak lehet okozója, őt még nem bántotta soha.*
-Hogyan tértél vissza? Pycta mentett meg Átoktól?
*Fürkészi merengve a torzonborz arcot, a mélykék pedig tele vannak élénk kíváncsisággal. Hisz Pycta őt is megmentette... Önkéntelenül túr bele zsebébe, hogy kitapinthassa a nap medált, de az még mindig az erdei elfnél van. Könnyű elfelejteni, ha egész életünkben elkísért.*
-Ó, nem-nem. Észreveszed majd, ha ragad a szemem, bírom még.
*Feleli, miközben a lángokba bámul. A roppanó fa és az éjjeli erdő hangjainak megnyugtató elegye tényleg alvásra próbálja bírni, de ellenáll a késztetésnek.*
-És mi lett a lánnyal? Valeával. Ő nem jön?
*Fordul a férfi felé, kinek arcát különös megvilágításba helyezik a táncoló fények.*
-Gonosz?
*Szalad fel megint csak a szemöldök.*
-Nehezen tudom rólad elképzelni. A saját fejed után mész, kemény vagy és talán kissé távolságtartó is... De hogy gonosz lennél, azt nem.
*Mosolyodik el, majd testével is Umon felé fordul, hogy csendesebben, közelebb hajolva folytathassa.*
-Talán Átok... Talán ő. De nem Umon.
*Erről teljesen meg van győződve. Fejében ismét csak gúnyosan horkan fel a hang, talán éppen a naivitásán szórakozva. De a jóhiszeműség, mi annyi csalódásnak lehet okozója, őt még nem bántotta soha.*
-Hogyan tértél vissza? Pycta mentett meg Átoktól?
*Fürkészi merengve a torzonborz arcot, a mélykék pedig tele vannak élénk kíváncsisággal. Hisz Pycta őt is megmentette... Önkéntelenül túr bele zsebébe, hogy kitapinthassa a nap medált, de az még mindig az erdei elfnél van. Könnyű elfelejteni, ha egész életünkben elkísért.*
5034. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 21:05:57
Üzenet elküldve: 2019-04-19 21:05:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Nem tudja elítélni a hátas eb viselkedését, ahogy bátran áll ki gazdája védelmében, akár egy kifejlett erdei irbisz ellen is. Xauzur hasonló vehemenciával kezdené védeni a csuhátlan csuhást ellenkező esetben.
Az erdőmélyi elf nyugtatóan az irbisz nyakára teszi a kezét, mert bár a nagymacska nem kíván támadni, továbbra is kihívó tekintettel figyeli a csaholó kutyát és gazdáját, a tündért. Hozzá van szokva, hogy ahonnan ő érkezett, maga a csúcsragadozó.
A vándorruhába öltözött hosszúéletű türelemmel várja ki, míg a tündérnek sikerül lenyugtatnia társát, kezét nem veszi le az irbisz hátáról, de láthatóan nem is kívánja elküldeni, bármennyire is legyen befolyása az állat felett.*
- Meglehet, hogy így van. *Mosolyodik el válaszul a tündér szavaira a csuhátlan csuhás.*
- De remélem, már nem fognak egymás torkának ugrani. *Teszi hozzá, ahogy megsimítja a párduc fejét, majd halkan az állathoz szól.*
- Maradj.
*Xauzur lefekszik a fűbe, méltóságteljesen fürkészi a másik állatot, az erdőmélyi elf pedig karjait enyhén eltartva magától lép közelebb a tündérhez és hátas ebéhez.*
- Nem vagyok varázsló. *Válaszol halovány mosollyal, ahogy széttárja karjait, inge nyakrészénél felsejlik a mellkasát behálózó fekete madár alakja, mely valószínűleg csaknem egész mellkasát és vállait is uralja. A templom ostromának mementója.*
- Az Erdő Szíve, vagy ahogy te ismerheted, az Erdőszellem, mint számomra is kiderült, maga Eeyr egyik aspektusa, egy istennő két arca, az erdők védelmezője, az Élet Úrnője. Én az ő szerzetese vagyok, Pycta del Ventus, nem messze innen élünk egy elf közösségben, a várostól nyugatra, a folyónál. Xauzur pedig a társam, barátom, így engedelmeskedik nekem, ha a Fákban Lakó is úgy látja jónak. *Magyarázza meg az irbisz engedelmességének alapját. Nem alá- és fölérendelődés ez, ők ketten a Fákban Lakó katonái, így fegyvertársak.*
- Ti pedig a városból jöttetek? *Kérdi, hisz a tündér és hátas ebe az úthoz közel botlott beléjük, számára logikusabb ez a válasz.*
//Vieljana//
*Nem tudja elítélni a hátas eb viselkedését, ahogy bátran áll ki gazdája védelmében, akár egy kifejlett erdei irbisz ellen is. Xauzur hasonló vehemenciával kezdené védeni a csuhátlan csuhást ellenkező esetben.
Az erdőmélyi elf nyugtatóan az irbisz nyakára teszi a kezét, mert bár a nagymacska nem kíván támadni, továbbra is kihívó tekintettel figyeli a csaholó kutyát és gazdáját, a tündért. Hozzá van szokva, hogy ahonnan ő érkezett, maga a csúcsragadozó.
A vándorruhába öltözött hosszúéletű türelemmel várja ki, míg a tündérnek sikerül lenyugtatnia társát, kezét nem veszi le az irbisz hátáról, de láthatóan nem is kívánja elküldeni, bármennyire is legyen befolyása az állat felett.*
- Meglehet, hogy így van. *Mosolyodik el válaszul a tündér szavaira a csuhátlan csuhás.*
- De remélem, már nem fognak egymás torkának ugrani. *Teszi hozzá, ahogy megsimítja a párduc fejét, majd halkan az állathoz szól.*
- Maradj.
*Xauzur lefekszik a fűbe, méltóságteljesen fürkészi a másik állatot, az erdőmélyi elf pedig karjait enyhén eltartva magától lép közelebb a tündérhez és hátas ebéhez.*
- Nem vagyok varázsló. *Válaszol halovány mosollyal, ahogy széttárja karjait, inge nyakrészénél felsejlik a mellkasát behálózó fekete madár alakja, mely valószínűleg csaknem egész mellkasát és vállait is uralja. A templom ostromának mementója.*
- Az Erdő Szíve, vagy ahogy te ismerheted, az Erdőszellem, mint számomra is kiderült, maga Eeyr egyik aspektusa, egy istennő két arca, az erdők védelmezője, az Élet Úrnője. Én az ő szerzetese vagyok, Pycta del Ventus, nem messze innen élünk egy elf közösségben, a várostól nyugatra, a folyónál. Xauzur pedig a társam, barátom, így engedelmeskedik nekem, ha a Fákban Lakó is úgy látja jónak. *Magyarázza meg az irbisz engedelmességének alapját. Nem alá- és fölérendelődés ez, ők ketten a Fákban Lakó katonái, így fegyvertársak.*
- Ti pedig a városból jöttetek? *Kérdi, hisz a tündér és hátas ebe az úthoz közel botlott beléjük, számára logikusabb ez a válasz.*
5033. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 20:33:11
Üzenet elküldve: 2019-04-19 20:33:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Amerre az út visz//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Dat azt hitte eltévedtek, hirtelen megpillantja a széles utat, amely Artheniorba vezet.*
-Megjöttünk, ez már az út. *szól hátra* Ja, és nem, nincs másik út. Hacsak nem akarsz kurva nagyot kerülni.
*Hatalmas kő esik le a szívéről, utálja ugyanis az ingoványt. Hamar rá is tér a szárazabb útra, de nem halad túl gyorsan.*
-Most, hogy ideértünk, végre van időm elmondani amit akartam. *lassít le* Szóval... Úgy tudom élénk érdeklődést mutatsz a növények iránt... én pedig véletlenül tudok egy egész különleges fajtáról.
*közben nem hagyja abba a sétálást, de nagyon lassan teszi, hátrafordított fejjel* A neve morcerna.
*kíváncsian várja, társa mit reagál erre, hátha ismeri* Egy ilyen fűféle, elég ritka. Viszont néhány lépéses körzetben elegendő vizet juttat a talajba, így ott nem kell öntözni. Ja, és egy arcot formál a teteje. *Dat most már jobban érzi magát, hogy ezt elmondhatta. Érdeklődve várja a hatást.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Dat azt hitte eltévedtek, hirtelen megpillantja a széles utat, amely Artheniorba vezet.*
-Megjöttünk, ez már az út. *szól hátra* Ja, és nem, nincs másik út. Hacsak nem akarsz kurva nagyot kerülni.
*Hatalmas kő esik le a szívéről, utálja ugyanis az ingoványt. Hamar rá is tér a szárazabb útra, de nem halad túl gyorsan.*
-Most, hogy ideértünk, végre van időm elmondani amit akartam. *lassít le* Szóval... Úgy tudom élénk érdeklődést mutatsz a növények iránt... én pedig véletlenül tudok egy egész különleges fajtáról.
*közben nem hagyja abba a sétálást, de nagyon lassan teszi, hátrafordított fejjel* A neve morcerna.
*kíváncsian várja, társa mit reagál erre, hátha ismeri* Egy ilyen fűféle, elég ritka. Viszont néhány lépéses körzetben elegendő vizet juttat a talajba, így ott nem kell öntözni. Ja, és egy arcot formál a teteje. *Dat most már jobban érzi magát, hogy ezt elmondhatta. Érdeklődve várja a hatást.*
5032. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:59:34
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:59:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel az erdőben nevelkedett, és bár soha nem találkozott személyesen irbisszel (akkor talán már itt se lenne), azért azt megtanulta, hogy mekkora veszély leselkedhet rájuk a fák között. Igen ám, de most nem az erdőben vannak, hanem az úttól nem messze, egy viszonylag nyitott terepen. Nyilván szegény lány először inkább tart tőle, hogy valami rabló ront rá, vagy a szarvasoknak szánt vadcsapdába lép, mint attól, hogy a semmiből előbukkan egy ekkora rettenet. S hogy mégis ez történik, méghozzá az ijesztő pofa a bozótosból villan rá, úgy meglepi, hogy ijedtében szemei tágra nyílnak, elsápad, és fenékkel letottyan a fűbe, épp csak el nem ájul. Vele szemben Árnyék harcra készen veti meg a lábát a tündér és az irbisz között, és vadul, mély, dörgő hangon csaholni kezd. Nem moccan, nehogy a vadállat közelebb kerülhessen Vielhez, de izmai pattanásig feszülnek, hogy bármikor lerohanja, és ha kell, az élete árán is megvédje tőle a lányt.*
- Eeyr, segíts meg! *Rebegi Viel. alaki hangját hallja a közelből, de a csatazajban nem biztos benne, hogy mit mond, csak második felszólításra veszi észre, egy utazónak öltözött különös elf férfi közeledik feléjük, és ami még fontosabb, valahogyan rábeszélte az irbiszt, hogy ne egye meg őket. A tündér először varázslatra gyanakszik, hallott már olyat, hogy valaki egy nagyvadat is féken tudott tartani akár órákig is. Bárhogy is, a macska- és kutyafélék örök háborúját a gyönyörű és veszedelmes ragadozó nem szeretné tovább folytatni, de Árnyék valószínűleg nem ugyanott tanult illemet. Csak ugat és ugat.*
- Árnyék! Nyughass! *Rivall rá a kis tündér. Neki nem megy olyan egyszerűen.* Csönd legyen! ÁRNYÉK!
*A kutya végre elhallgat, de villámló pillantását még mindig ellenfelére villogtatja, és a világért sem moccanna. Az elf maga nem zavarja igazán, egyelőre rá se hederít, amit Viel jó jelnek tekint. Vagy legalább is nem rossznak. A magas férfihoz képest a tündér alig látszik ki a földből, de azért ő is illedelmesen meghajol, ahogy tanították.*
- Eeyr óvjon! Azt hiszem, az ősi ellenségeskedésükkel nem tudunk mit tenni. *Mondja, és a morcos hátas ebre pillant. Így, hogy Xauzur nem eszi meg őket, egészen mulatságosnak tűnik a kutya viselkedése, de azért Viel értékeli a bátorságát, mert a nagy veszélyben igazán jól jöhet. Az irbisz is biztosan szép, de rá nem mer rápillantani, mert úgy tanulta, azzal csak még jobban kivívja maga ellen a sorsot.*
- Nem tudom, ki az a Fában Lakó, de Eeyr így gondolkodott. Ezért csodálkozom. Még soha nem láttam senkit, aki meg tudta volna mondani egy irbisznek, hogy maradjon nyugton. Nem egy tündért falt már fel hasonló jószág. *Vallja be szerényen, és leporolja fehér felsőruháját, ami jól összeföldezett nagy ijedtségében.* Te valamiféle mágus volnál?
//Pycta//
*Viel az erdőben nevelkedett, és bár soha nem találkozott személyesen irbisszel (akkor talán már itt se lenne), azért azt megtanulta, hogy mekkora veszély leselkedhet rájuk a fák között. Igen ám, de most nem az erdőben vannak, hanem az úttól nem messze, egy viszonylag nyitott terepen. Nyilván szegény lány először inkább tart tőle, hogy valami rabló ront rá, vagy a szarvasoknak szánt vadcsapdába lép, mint attól, hogy a semmiből előbukkan egy ekkora rettenet. S hogy mégis ez történik, méghozzá az ijesztő pofa a bozótosból villan rá, úgy meglepi, hogy ijedtében szemei tágra nyílnak, elsápad, és fenékkel letottyan a fűbe, épp csak el nem ájul. Vele szemben Árnyék harcra készen veti meg a lábát a tündér és az irbisz között, és vadul, mély, dörgő hangon csaholni kezd. Nem moccan, nehogy a vadállat közelebb kerülhessen Vielhez, de izmai pattanásig feszülnek, hogy bármikor lerohanja, és ha kell, az élete árán is megvédje tőle a lányt.*
- Eeyr, segíts meg! *Rebegi Viel. alaki hangját hallja a közelből, de a csatazajban nem biztos benne, hogy mit mond, csak második felszólításra veszi észre, egy utazónak öltözött különös elf férfi közeledik feléjük, és ami még fontosabb, valahogyan rábeszélte az irbiszt, hogy ne egye meg őket. A tündér először varázslatra gyanakszik, hallott már olyat, hogy valaki egy nagyvadat is féken tudott tartani akár órákig is. Bárhogy is, a macska- és kutyafélék örök háborúját a gyönyörű és veszedelmes ragadozó nem szeretné tovább folytatni, de Árnyék valószínűleg nem ugyanott tanult illemet. Csak ugat és ugat.*
- Árnyék! Nyughass! *Rivall rá a kis tündér. Neki nem megy olyan egyszerűen.* Csönd legyen! ÁRNYÉK!
*A kutya végre elhallgat, de villámló pillantását még mindig ellenfelére villogtatja, és a világért sem moccanna. Az elf maga nem zavarja igazán, egyelőre rá se hederít, amit Viel jó jelnek tekint. Vagy legalább is nem rossznak. A magas férfihoz képest a tündér alig látszik ki a földből, de azért ő is illedelmesen meghajol, ahogy tanították.*
- Eeyr óvjon! Azt hiszem, az ősi ellenségeskedésükkel nem tudunk mit tenni. *Mondja, és a morcos hátas ebre pillant. Így, hogy Xauzur nem eszi meg őket, egészen mulatságosnak tűnik a kutya viselkedése, de azért Viel értékeli a bátorságát, mert a nagy veszélyben igazán jól jöhet. Az irbisz is biztosan szép, de rá nem mer rápillantani, mert úgy tanulta, azzal csak még jobban kivívja maga ellen a sorsot.*
- Nem tudom, ki az a Fában Lakó, de Eeyr így gondolkodott. Ezért csodálkozom. Még soha nem láttam senkit, aki meg tudta volna mondani egy irbisznek, hogy maradjon nyugton. Nem egy tündért falt már fel hasonló jószág. *Vallja be szerényen, és leporolja fehér felsőruháját, ami jól összeföldezett nagy ijedtségében.* Te valamiféle mágus volnál?
5031. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:43:55
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:43:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Megcsapkodja térdén a szablyát, majd a lány odasandító figyelmére reagálva inkább leállítja maga mellé zavartan.*
- Helyes. *Biccent aztán visszafordul a tűz felé. Gondolataiban kutathatna, de nincs miben, kiüríti elméjét, csupán a tűz lobogását látja maga előtt. Persze figyel Hanlorenre is, aztán ahogy az éjjel közeledik, azért egyre csendesebbek ők is. Kuvik szólal meg az egyik fán, mire lassan odafordítja tekintetét. Sok apró titkot megtud Hanlorenről, önkéntelen mozdulatait, hogy szokott merengeni.*
- Én régen mindig átestem valamit, ha zavarban voltam. *Nevet fel emlékezve.* Mára ez már nem igaz, furcsa módon a lábam is megemberelte magát. *Vonja meg a vállát, miközben beszél arra gondol, be kéne szereznie egy pipát, illene torzonborz kinézetéhez és elvonulós, magányos természetéhez. Hanloren nevetésére maga is mosolyog tovább.*
- Igen. *Majd maga is megismétli némán a neveket, hatok, hónapok óta nem látta egyiküket sem, csak remélni tudja, hogy az elf beteljesítette, amit ígért és vigyázott a lányra, még, ha az annyira nem is tartott igényt rá.*
- Én is remélem. De pihenj csak nyugodtan. Megcsinálom a fekhelyed a házban, én virrasztok. *Mondja csendesen ismét a tűzbe nézve.* Amúgy sem vagyok olyan jó alvó mostanában. *Vonja meg a vállát.*
- Teret ad a gondolatoknak, miről már beszéltem. *Szórakozottan kapja fel a fejét.*
- Ja, hogy... hát, már annyira nem is emlékszem. Akkor nagyon más voltam, nem sokkal persze, de ettől jóval... idegenebb. Vadvédre nem voltunk méltók, költözni akartunk. Én Valeával maradtam, egy lánnyal, aki nemrég csatlakozott hozzánk. *Sötétedik el tekintete, majd kissé elfordul.*
- Barátságot kötöttünk, meg akartam neki mutatni a kedvenc helyemet, s a vízkereket, amit Isqehával hoztunk rendbe. Isqueha... *Sóhajt fel, ezer éve és egy napja, hogy nem hallott a félelf felől.*
- Jó társaság voltunk mi ott mindnyájan, tudod? *Sóhajt fel.* Aztán minden elromlott. Nem tartottam Lyzendráékkal, önző voltam és gonosz. Mást hibáztattam azért, mert egyedül maradtam végleg. *Dob egy hasábot a tűzre, majd állkapcsa megmerevedik kissé.*
- Más utat jártam be, mint ők. Aztán találkoztam Pyctával, ismét. Ő hamarabb elment, mint én. *A régi emlékek oly súlyosan nehezednek vállára, mint viharfelhők a fekete égboltra. Ismét dob a tűzre, jóllehet vidáman lobog, s szürke füstfelhőt ereget az égre.*
*Megcsapkodja térdén a szablyát, majd a lány odasandító figyelmére reagálva inkább leállítja maga mellé zavartan.*
- Helyes. *Biccent aztán visszafordul a tűz felé. Gondolataiban kutathatna, de nincs miben, kiüríti elméjét, csupán a tűz lobogását látja maga előtt. Persze figyel Hanlorenre is, aztán ahogy az éjjel közeledik, azért egyre csendesebbek ők is. Kuvik szólal meg az egyik fán, mire lassan odafordítja tekintetét. Sok apró titkot megtud Hanlorenről, önkéntelen mozdulatait, hogy szokott merengeni.*
- Én régen mindig átestem valamit, ha zavarban voltam. *Nevet fel emlékezve.* Mára ez már nem igaz, furcsa módon a lábam is megemberelte magát. *Vonja meg a vállát, miközben beszél arra gondol, be kéne szereznie egy pipát, illene torzonborz kinézetéhez és elvonulós, magányos természetéhez. Hanloren nevetésére maga is mosolyog tovább.*
- Igen. *Majd maga is megismétli némán a neveket, hatok, hónapok óta nem látta egyiküket sem, csak remélni tudja, hogy az elf beteljesítette, amit ígért és vigyázott a lányra, még, ha az annyira nem is tartott igényt rá.*
- Én is remélem. De pihenj csak nyugodtan. Megcsinálom a fekhelyed a házban, én virrasztok. *Mondja csendesen ismét a tűzbe nézve.* Amúgy sem vagyok olyan jó alvó mostanában. *Vonja meg a vállát.*
- Teret ad a gondolatoknak, miről már beszéltem. *Szórakozottan kapja fel a fejét.*
- Ja, hogy... hát, már annyira nem is emlékszem. Akkor nagyon más voltam, nem sokkal persze, de ettől jóval... idegenebb. Vadvédre nem voltunk méltók, költözni akartunk. Én Valeával maradtam, egy lánnyal, aki nemrég csatlakozott hozzánk. *Sötétedik el tekintete, majd kissé elfordul.*
- Barátságot kötöttünk, meg akartam neki mutatni a kedvenc helyemet, s a vízkereket, amit Isqehával hoztunk rendbe. Isqueha... *Sóhajt fel, ezer éve és egy napja, hogy nem hallott a félelf felől.*
- Jó társaság voltunk mi ott mindnyájan, tudod? *Sóhajt fel.* Aztán minden elromlott. Nem tartottam Lyzendráékkal, önző voltam és gonosz. Mást hibáztattam azért, mert egyedül maradtam végleg. *Dob egy hasábot a tűzre, majd állkapcsa megmerevedik kissé.*
- Más utat jártam be, mint ők. Aztán találkoztam Pyctával, ismét. Ő hamarabb elment, mint én. *A régi emlékek oly súlyosan nehezednek vállára, mint viharfelhők a fekete égboltra. Ismét dob a tűzre, jóllehet vidáman lobog, s szürke füstfelhőt ereget az égre.*
5030. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 01:18:17
Üzenet elküldve: 2019-04-19 01:18:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Én nem félek.
*Néz Umonra komolyan, tekintete egy kis időt elidőz az előkerülő szablyán.*
-A fény a sötétségben látszik csak igazán. Nem félek azoktól, akiket magához vonz.
*Mosolyodik el végül haloványan, majd maga is a tűz felé fordul.*
-Csak... Elbambultam. Talán fáradok, nagyon hosszú nap volt. Nem aggaszt semmi, és hosszú idő óta először van így.
*Feleli, hiszen igaz. Mióta visszatért a táborba Svirrel és megjelent a Pycta-Umon kettős, mintha minden könnyebben menne. Úgy, ahogy lennie kell.
Kissé ráncolja a homlokát a következőkre, önkéntelen nyúl hajához Umon szavaira.*
-Jaa, hogy ez... Mondták már. Akkor csinálom, ha ideges vagyok, vagy aggaszt valami. De most nincs ilyenről szó, csupán az arcomba lógott.
*Nevet fel, vidáman csillogó szemmel hallgatva a marcona férfit.*
-Lyzendra, Jayzion és Ishala.
*Ismétli a neveket Umon után, hogy berögzüljön. Lenyel egy ásítást és nagyot nyújtózik ültében, majd leesik róla a jókora kabát, de még idejében visszarántja azt vállaira.*
-Remélem, úton vannak már, szeretném őket ébren üdvözölni. Miért váltatok külön?
*Fordul a férfi felé kíváncsian. Elvégre Pycta nem tett róluk említést előtte s a jelzőtűz sem lehet véletlen.*
-Én nem félek.
*Néz Umonra komolyan, tekintete egy kis időt elidőz az előkerülő szablyán.*
-A fény a sötétségben látszik csak igazán. Nem félek azoktól, akiket magához vonz.
*Mosolyodik el végül haloványan, majd maga is a tűz felé fordul.*
-Csak... Elbambultam. Talán fáradok, nagyon hosszú nap volt. Nem aggaszt semmi, és hosszú idő óta először van így.
*Feleli, hiszen igaz. Mióta visszatért a táborba Svirrel és megjelent a Pycta-Umon kettős, mintha minden könnyebben menne. Úgy, ahogy lennie kell.
Kissé ráncolja a homlokát a következőkre, önkéntelen nyúl hajához Umon szavaira.*
-Jaa, hogy ez... Mondták már. Akkor csinálom, ha ideges vagyok, vagy aggaszt valami. De most nincs ilyenről szó, csupán az arcomba lógott.
*Nevet fel, vidáman csillogó szemmel hallgatva a marcona férfit.*
-Lyzendra, Jayzion és Ishala.
*Ismétli a neveket Umon után, hogy berögzüljön. Lenyel egy ásítást és nagyot nyújtózik ültében, majd leesik róla a jókora kabát, de még idejében visszarántja azt vállaira.*
-Remélem, úton vannak már, szeretném őket ébren üdvözölni. Miért váltatok külön?
*Fordul a férfi felé kíváncsian. Elvégre Pycta nem tett róluk említést előtte s a jelzőtűz sem lehet véletlen.*
5029. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:53:20
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Azt Artheniort nyugatról körbeölelő erdő nem tartozik a veszélyes területek közé. Az út közelében és az erdő ritkásabb részein egykor gyakoriak voltak az őrjáratos, s bár a város feldúlta a lázadás, a környék biztonsága nem romlott sokat.
Errefelé kevés az igen veszélyes vad, azok sokkal északabbra, Erdőmélye vadonjában élnek, s közöttük a lápvidék, mint természetes határ akadályozza meg az átjutásuk. Ha mégis átkeveredik egy-egy veszélyesebb ragadozó, azokkal ritkán találkozhat a gondtalan erdőjáró.
Amit Árnyék közeledni észlelhet, mégis egy lehet közülük, ha valóban olyan jó a hátas ebek szaglása, mint az hírlik, akkor már érezheti a közeledő vad szagát.
A bokrok leveleinek takarásában előbb csak két sárga szempár jelenik meg, majd az irbisz méltóságteljesen kisétál a tisztásra, ahol már mind Vieljana, mind Árnyék láthatja. Valóban egy erdei párduc az, Erdőmélye csúcsragadozója. Izmos, megtermett, zsemleszín szőrű irbisz, orrán redőkbe torzul a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait.*
- Xauzur! Vissza! *Hangzik a parancsszó mögüle, s a következő pillanatban egy különös elf férfi érkezik az irbisz után.*
- Az Erdő Szívére, vissza! *Nyomatékosítja szavait, amire a párduc kelletlen elfordul, hogy megkerülve az érkezőt a lába mellé telepedjen.
Az erdőmélyi elf magas, mint csaknem minden fajtársa, egyszerű ruhákat visel, durva vászoninget, hasított bőr nadrágot és nemezcsizmát. A vállára szakadozott szélű vászonköpenyt terített. Látszólag fegyvertelen. Arca elfekhez mérten megnyerő, szemei lombzöldek, mint a fák levelei, ezüstszín haját oldalt és hátul felnyíratta, felül pedig középhosszú, így jól láthatóak hegyes fülei. Az ing alatt valamiféle nyakláncot visel, de azt eltakarja a ruha. Arca bár barátságos, több helyen hegekkel szabdalt, láthatóan sok vihart megélt.*
- Bocsásd meg Xauzurnak a viselkedését, a Fákban Lakót ő vadásznak teremtette. *Hajtja meg magát a csuhátlan csuhás az ismeretlen lány felé, remélve, hogy nem ijesztette meg túlságosan az irbisz. Még szerencse, hogy a két állat nem esett egymásnak, ki tudja, melyikük került volna ki győztesen.*
//Vieljana//
*Azt Artheniort nyugatról körbeölelő erdő nem tartozik a veszélyes területek közé. Az út közelében és az erdő ritkásabb részein egykor gyakoriak voltak az őrjáratos, s bár a város feldúlta a lázadás, a környék biztonsága nem romlott sokat.
Errefelé kevés az igen veszélyes vad, azok sokkal északabbra, Erdőmélye vadonjában élnek, s közöttük a lápvidék, mint természetes határ akadályozza meg az átjutásuk. Ha mégis átkeveredik egy-egy veszélyesebb ragadozó, azokkal ritkán találkozhat a gondtalan erdőjáró.
Amit Árnyék közeledni észlelhet, mégis egy lehet közülük, ha valóban olyan jó a hátas ebek szaglása, mint az hírlik, akkor már érezheti a közeledő vad szagát.
A bokrok leveleinek takarásában előbb csak két sárga szempár jelenik meg, majd az irbisz méltóságteljesen kisétál a tisztásra, ahol már mind Vieljana, mind Árnyék láthatja. Valóban egy erdei párduc az, Erdőmélye csúcsragadozója. Izmos, megtermett, zsemleszín szőrű irbisz, orrán redőkbe torzul a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait.*
- Xauzur! Vissza! *Hangzik a parancsszó mögüle, s a következő pillanatban egy különös elf férfi érkezik az irbisz után.*
- Az Erdő Szívére, vissza! *Nyomatékosítja szavait, amire a párduc kelletlen elfordul, hogy megkerülve az érkezőt a lába mellé telepedjen.
Az erdőmélyi elf magas, mint csaknem minden fajtársa, egyszerű ruhákat visel, durva vászoninget, hasított bőr nadrágot és nemezcsizmát. A vállára szakadozott szélű vászonköpenyt terített. Látszólag fegyvertelen. Arca elfekhez mérten megnyerő, szemei lombzöldek, mint a fák levelei, ezüstszín haját oldalt és hátul felnyíratta, felül pedig középhosszú, így jól láthatóak hegyes fülei. Az ing alatt valamiféle nyakláncot visel, de azt eltakarja a ruha. Arca bár barátságos, több helyen hegekkel szabdalt, láthatóan sok vihart megélt.*
- Bocsásd meg Xauzurnak a viselkedését, a Fákban Lakót ő vadásznak teremtette. *Hajtja meg magát a csuhátlan csuhás az ismeretlen lány felé, remélve, hogy nem ijesztette meg túlságosan az irbisz. Még szerencse, hogy a két állat nem esett egymásnak, ki tudja, melyikük került volna ki győztesen.*
5028. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:09:46
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:09:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Vieljana ezúttal nagyobb utazásra vállalkozott, mint szokása: úgy döntött, a Szarvasligettől egészen az útig merészkedik, és jár egyet a közeli fás ligetek között, felidézve gyermekkora emlékeit. Korábban még félt egyedül sétálgatni, a legmagányosabb ember – vagy tündér – mindig hajlamos a legrosszabbtól tartani még akkor is, ha Vielnek gyerekkora óta remek érzéke van hozzá, hogy meglássa másokban a jót és értékeset.
Hogy most mégis nekiveselkedett ennek a nagyobb kiruccanásnak, az annak köszönhető, hogy vele van majdnem vele egy méretű, hosszú fekete szőrű társa, Árnyék, aki árnyékként követi a mezőn át, meg ha néha úgy adódik, körbe is szaladgálja. Az eb nem egy veszélyes típus, ha úgy vesszük, meglehetősen jámbor, de házőrző szelleme biztosan nem engedné, hogy a tündérnek bárki is ártson. Így is egy jelenség, tiszteletet parancsoló látszatot kelt, meg kételyt is, mert ha nyugton van éppen, meg sem lehet róla mondani, melyik az eleje és a hátulja, hacsak nem kandikál ki kis rózsaszín nyelve.
Nehéz lenne eldönteni, melyik kis kiránduló élvezi jobban a kalandot. Viel ujjait végigfuttatja a zöldellő fű selymes szálain, és régi tavaszokra gondol, amikor a világ szép és ígéretes volt – vagy csak ő volt túl fiatal ahhoz, hogy a szomorúságra is figyelmes legyen.*
- Eeyrnek köszönhetjük a világ szépségét. *Magyarázza Árnyéknak, aki mintha tényleg értené, amit mond, rá figyel. Egészen addig, amíg valaki más nem közeledik, ekkor viselkedése megváltozik, és pár lépés távolságra Vieltől az arra járó idegent kezdi óvva figyelni. Nem ugat, nem is moccan, csak farka csapkod jobbra-balra.*
//Pycta//
*Vieljana ezúttal nagyobb utazásra vállalkozott, mint szokása: úgy döntött, a Szarvasligettől egészen az útig merészkedik, és jár egyet a közeli fás ligetek között, felidézve gyermekkora emlékeit. Korábban még félt egyedül sétálgatni, a legmagányosabb ember – vagy tündér – mindig hajlamos a legrosszabbtól tartani még akkor is, ha Vielnek gyerekkora óta remek érzéke van hozzá, hogy meglássa másokban a jót és értékeset.
Hogy most mégis nekiveselkedett ennek a nagyobb kiruccanásnak, az annak köszönhető, hogy vele van majdnem vele egy méretű, hosszú fekete szőrű társa, Árnyék, aki árnyékként követi a mezőn át, meg ha néha úgy adódik, körbe is szaladgálja. Az eb nem egy veszélyes típus, ha úgy vesszük, meglehetősen jámbor, de házőrző szelleme biztosan nem engedné, hogy a tündérnek bárki is ártson. Így is egy jelenség, tiszteletet parancsoló látszatot kelt, meg kételyt is, mert ha nyugton van éppen, meg sem lehet róla mondani, melyik az eleje és a hátulja, hacsak nem kandikál ki kis rózsaszín nyelve.
Nehéz lenne eldönteni, melyik kis kiránduló élvezi jobban a kalandot. Viel ujjait végigfuttatja a zöldellő fű selymes szálain, és régi tavaszokra gondol, amikor a világ szép és ígéretes volt – vagy csak ő volt túl fiatal ahhoz, hogy a szomorúságra is figyelmes legyen.*
- Eeyrnek köszönhetjük a világ szépségét. *Magyarázza Árnyéknak, aki mintha tényleg értené, amit mond, rá figyel. Egészen addig, amíg valaki más nem közeledik, ekkor viselkedése megváltozik, és pár lépés távolságra Vieltől az arra járó idegent kezdi óvva figyelni. Nem ugat, nem is moccan, csak farka csapkod jobbra-balra.*
5027. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:42:01
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:42:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Jól sejtette, mikor halkan szólalt meg, a lány réveteg tekintete messziről is látszott, valamin nagyon elgondolkodott. Összerezzenésére Umon elnézést kérő mosolyával találkozhat, nem volt szándékos az ijesztés. Az elrendezett kis tuskók, hasonló helyzetben állnak most, csak immár távolabb a máglyától, melynek lobogó fénye kissé csökkent, s a harsány narancsszín, immár piszkosabb fehérbe rendeződött, öblös és sűrű fehéres, szürkés füst kígyózik az ég felé.*
- Tudom. *Nevet fel.* De az enyémet akár a tiédhez hosszabbíthatom. *Vonja meg a vállát viccelődve, majd kabátját szelíden a lányra teríti és maga is helyet foglal. Szablyáját ölébe fekteti, miképpen övén függő tőrt is készenlétbe helyezi.*
- Nem tudhatjuk, hogy a tűz és a füst csak azokat csalja-e ide, akikre számítunk is. *Magyarázza.* De ne félj, mellettem nem eshet bajod. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, egy kicsit szégyelli magát, hogy az imént egyedül hagyta őt. Szerencsére nem történt baj. Tartja tekintetét maga is Hanloren szemében, aztán talán egy árnyalatnyival hamarabb fordítja el a füstös máglya felé, hogy ismét elvesszen egy picit.*
- Jah, semmi, csak láttam elgondolkodtál. *Mondja csendesen.* Én akkor nézek így merengve, ha valami baj van, vagy nagyon gondolkodom valamin. Csak ezért gondoltam. *Mondja visszafordulva aztán önkéntelenül is felnevet az ismételt hajigazításon.*
- Ezt nagyon kedvesen csinálod. *Kuncog magában.* A rakoncátlan tincsek. *Nem erős a nevetés és nem is bántó, csak amolyan csendes éjszakába illő kellemes beszélgetést megfűszerező halk kacaj.*
- Kedvelni fogod Lyzendrát, bár erős jellem, hatalmas szíve van. Ha jól emlékszem még ketten vannak vele. Jayzion és Ishala. *Meséli, hiszen Halorennek korábban erről még talán senki sem beszélt.* Két elfet és egy sötételfet várunk. Jayzion kicsit ijesztő ugyan, de nem kell tőle tartani, jobban megijedt tőlem az első találkozásunknál. *Erre viszont már felnevet, mert nem feledi, mikor a sérült mélységi az asztalon fekve, közvetlen közelről tapasztalhatta meg a képébe bámuló Umon, stigmás pofázmányát.*
*Jól sejtette, mikor halkan szólalt meg, a lány réveteg tekintete messziről is látszott, valamin nagyon elgondolkodott. Összerezzenésére Umon elnézést kérő mosolyával találkozhat, nem volt szándékos az ijesztés. Az elrendezett kis tuskók, hasonló helyzetben állnak most, csak immár távolabb a máglyától, melynek lobogó fénye kissé csökkent, s a harsány narancsszín, immár piszkosabb fehérbe rendeződött, öblös és sűrű fehéres, szürkés füst kígyózik az ég felé.*
- Tudom. *Nevet fel.* De az enyémet akár a tiédhez hosszabbíthatom. *Vonja meg a vállát viccelődve, majd kabátját szelíden a lányra teríti és maga is helyet foglal. Szablyáját ölébe fekteti, miképpen övén függő tőrt is készenlétbe helyezi.*
- Nem tudhatjuk, hogy a tűz és a füst csak azokat csalja-e ide, akikre számítunk is. *Magyarázza.* De ne félj, mellettem nem eshet bajod. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, egy kicsit szégyelli magát, hogy az imént egyedül hagyta őt. Szerencsére nem történt baj. Tartja tekintetét maga is Hanloren szemében, aztán talán egy árnyalatnyival hamarabb fordítja el a füstös máglya felé, hogy ismét elvesszen egy picit.*
- Jah, semmi, csak láttam elgondolkodtál. *Mondja csendesen.* Én akkor nézek így merengve, ha valami baj van, vagy nagyon gondolkodom valamin. Csak ezért gondoltam. *Mondja visszafordulva aztán önkéntelenül is felnevet az ismételt hajigazításon.*
- Ezt nagyon kedvesen csinálod. *Kuncog magában.* A rakoncátlan tincsek. *Nem erős a nevetés és nem is bántó, csak amolyan csendes éjszakába illő kellemes beszélgetést megfűszerező halk kacaj.*
- Kedvelni fogod Lyzendrát, bár erős jellem, hatalmas szíve van. Ha jól emlékszem még ketten vannak vele. Jayzion és Ishala. *Meséli, hiszen Halorennek korábban erről még talán senki sem beszélt.* Két elfet és egy sötételfet várunk. Jayzion kicsit ijesztő ugyan, de nem kell tőle tartani, jobban megijedt tőlem az első találkozásunknál. *Erre viszont már felnevet, mert nem feledi, mikor a sérült mélységi az asztalon fekve, közvetlen közelről tapasztalhatta meg a képébe bámuló Umon, stigmás pofázmányát.*
5026. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-17 18:19:48
Üzenet elküldve: 2019-04-17 18:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Összerezzen a férfi szavaira, úgy ocsúdik gondolataiból, hogy még csak nem is emlékszik, min járt az esze. Ami azt illeti, még csak fel sem tűnt neki az eltelt idő.*
-Persze.
*Fogadja el a felé nyújtott jobbot, hagyja magát felsegíteni a rönkről, hogy a férfi hátrébb húzhassa azokat.*
-Az elfek élete így is elég hosszú, nem szükséges megtoldani.
*Feleli mosolyogva, miközben óvatosan ismét leül a farönkre. A kabátra dolgára csak bólint. Valóban kezd hűvös lenni és egyáltalán nem mondhatni, hogy rétegesen öltözött volna. Sőt, a férfi szavaira kezdi is érezni a hideget, mi rázza bőrét és észre sem vette.
Hagyja, hogy a férfi ráterítse a kabátot, majd kezeivel összébb húzza magán azt. Egy ideig Umonon nyugtatja szemeit, nem szól egy szót sem, pontosan tudja, milyenek a férfiak. Olykor háríthatatlan a gondoskodás, még akkor is, ha ez önkéntelen mártírkodás, hisz helyette alighanem a férfi fog most majd fázni.*
-Minden rendben. Ugyan mi baj lenne?
*Néz csodálkozva fel a férfira, miközben hátratúr néhány rakoncátlan hajtincset.*
*Összerezzen a férfi szavaira, úgy ocsúdik gondolataiból, hogy még csak nem is emlékszik, min járt az esze. Ami azt illeti, még csak fel sem tűnt neki az eltelt idő.*
-Persze.
*Fogadja el a felé nyújtott jobbot, hagyja magát felsegíteni a rönkről, hogy a férfi hátrébb húzhassa azokat.*
-Az elfek élete így is elég hosszú, nem szükséges megtoldani.
*Feleli mosolyogva, miközben óvatosan ismét leül a farönkre. A kabátra dolgára csak bólint. Valóban kezd hűvös lenni és egyáltalán nem mondhatni, hogy rétegesen öltözött volna. Sőt, a férfi szavaira kezdi is érezni a hideget, mi rázza bőrét és észre sem vette.
Hagyja, hogy a férfi ráterítse a kabátot, majd kezeivel összébb húzza magán azt. Egy ideig Umonon nyugtatja szemeit, nem szól egy szót sem, pontosan tudja, milyenek a férfiak. Olykor háríthatatlan a gondoskodás, még akkor is, ha ez önkéntelen mártírkodás, hisz helyette alighanem a férfi fog most majd fázni.*
-Minden rendben. Ugyan mi baj lenne?
*Néz csodálkozva fel a férfira, miközben hátratúr néhány rakoncátlan hajtincset.*
5025. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:13:37
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:13:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Mosolyogva indul meg, s a közeli fák között nem kell túl sokáig keresgélnie, hogy ugyan már fák által levetett, de még mindig friss, talán még zöldellő hajtásokat is találjon. Nagy, egész derék magas gyomból többet is kihúz, mert bár ez is a természet része, talán a földanya mégsem fog ezen megsértődni. Mélán húzódik még szélesebbre az a mosoly, rögtön Pycta jut eszébe, aki még ezért a csenevész paréjért is képes lenne áldást mondani. Aztán persze elszégyelli magát, majd lopva körültekint, hogy nem látja-e más, majd földre térdelve érinti le tenyerét, s némán mond köszönetet a kihúzott növényzet által keltett sebhelyen. Még vissza is temeti apró mozdulatokkal, aztán hirtelen feláll, majd legyint. ~ Badarság. ~ Csóválja meg halvánnyá szelídült arccal a fejét, majd összeszedve mindent, mit talált, komótos léptekkel indul meg a tábor felé. Halk zörejt hall maga mellől a bozótból, a koromsötétbe kevés fény szűrődik be, s oly hirtelen perdül meg sarkain előretartott kézzel, hogy talán külső szemlélődő kevésbé látja. De nem lát semmit, mi a hangot okozhatta. ~ Talán egy apró állat. ~ Vonja meg a vállát. Egy kósza pillanatig reménykedett benne, hogy Lyzék tértek vissza, de aztán ez a remény is elhal. Talán a szél.*
- Umon a szél harcosa! *Vigyorodik el, aztán ismét csak legyint.* Jah, a hátszélé! *Szórakoztatja magát egy szóviccel, aztán az ideiglenes máglya fényét követve tér vissza Hanlorenhez. A tűz mellett ülő lányra alulról vetül a fény, egészen úgy néz ki, mint egy tündér. A láng lobogása csak kiemeli arcvonásait, s Umon csak most veszi észre, hogy milyen elképesztően gyönyörű. ~ Elfek... ~ Sóhajt fel, mert köztudottan minden elf nő csodálatosan szép, de valahol legbelül tudja, hogy most más értelemben gondolt a lányra, azonban elhessegeti magától. Úgy érkezik, ahogyan távozott, halvány mosollyal arcán:*
- Itt is vagyok. *Bólint a mélykékekbe nézve, remélve, hogy nem ijeszti meg a láthatóan merengő Hant, igyekezett nem lopakodva érkezni.* Egy picit lehet hátrébb kell húzódnunk. *Mondja, mielőtt az egész kazalt a tűzre dobná.* Valószínűleg óriási füstje lesz, bár... legfeljebb tovább élünk. *Kuncog fel, s, kezét nyújtja a lánynak, hogy felsegítse. Ha mindketten állnak, az eddig ülőalkalmatosságnak szánt tönköket kissé hátrébb teszi.*
- Egy kissé lehet hidegebb lesz így... odaadom a kabátomat. *Mondja, s miután a zöld lombot és gyomot a tűzre dobja, komótosan kezdi levenni, hogy Han vállára teríthesse, ha a lány megengedi.* Minden rendben? *Kérdezi Han arcát fürkészve, akárhogyan is alakult a felmelegítésre szánt kis cselekmény.*
*Mosolyogva indul meg, s a közeli fák között nem kell túl sokáig keresgélnie, hogy ugyan már fák által levetett, de még mindig friss, talán még zöldellő hajtásokat is találjon. Nagy, egész derék magas gyomból többet is kihúz, mert bár ez is a természet része, talán a földanya mégsem fog ezen megsértődni. Mélán húzódik még szélesebbre az a mosoly, rögtön Pycta jut eszébe, aki még ezért a csenevész paréjért is képes lenne áldást mondani. Aztán persze elszégyelli magát, majd lopva körültekint, hogy nem látja-e más, majd földre térdelve érinti le tenyerét, s némán mond köszönetet a kihúzott növényzet által keltett sebhelyen. Még vissza is temeti apró mozdulatokkal, aztán hirtelen feláll, majd legyint. ~ Badarság. ~ Csóválja meg halvánnyá szelídült arccal a fejét, majd összeszedve mindent, mit talált, komótos léptekkel indul meg a tábor felé. Halk zörejt hall maga mellől a bozótból, a koromsötétbe kevés fény szűrődik be, s oly hirtelen perdül meg sarkain előretartott kézzel, hogy talán külső szemlélődő kevésbé látja. De nem lát semmit, mi a hangot okozhatta. ~ Talán egy apró állat. ~ Vonja meg a vállát. Egy kósza pillanatig reménykedett benne, hogy Lyzék tértek vissza, de aztán ez a remény is elhal. Talán a szél.*
- Umon a szél harcosa! *Vigyorodik el, aztán ismét csak legyint.* Jah, a hátszélé! *Szórakoztatja magát egy szóviccel, aztán az ideiglenes máglya fényét követve tér vissza Hanlorenhez. A tűz mellett ülő lányra alulról vetül a fény, egészen úgy néz ki, mint egy tündér. A láng lobogása csak kiemeli arcvonásait, s Umon csak most veszi észre, hogy milyen elképesztően gyönyörű. ~ Elfek... ~ Sóhajt fel, mert köztudottan minden elf nő csodálatosan szép, de valahol legbelül tudja, hogy most más értelemben gondolt a lányra, azonban elhessegeti magától. Úgy érkezik, ahogyan távozott, halvány mosollyal arcán:*
- Itt is vagyok. *Bólint a mélykékekbe nézve, remélve, hogy nem ijeszti meg a láthatóan merengő Hant, igyekezett nem lopakodva érkezni.* Egy picit lehet hátrébb kell húzódnunk. *Mondja, mielőtt az egész kazalt a tűzre dobná.* Valószínűleg óriási füstje lesz, bár... legfeljebb tovább élünk. *Kuncog fel, s, kezét nyújtja a lánynak, hogy felsegítse. Ha mindketten állnak, az eddig ülőalkalmatosságnak szánt tönköket kissé hátrébb teszi.*
- Egy kissé lehet hidegebb lesz így... odaadom a kabátomat. *Mondja, s miután a zöld lombot és gyomot a tűzre dobja, komótosan kezdi levenni, hogy Han vállára teríthesse, ha a lány megengedi.* Minden rendben? *Kérdezi Han arcát fürkészve, akárhogyan is alakult a felmelegítésre szánt kis cselekmény.*
5024. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 22:09:08
Üzenet elküldve: 2019-04-16 22:09:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Umon szavaira ismét felpillant az égre, hosszan merengve a férfi szavain.*
-Ez szép.
*Jelenti ki, még mindig a felhőtlen eget bámulva. Mikor a férfi feláll, hogy füstölni valót kerítsen, csak némán bólint, de hosszan néz az éjben elvesző alakja után.*
-Csak vigyázz a sötétséggel, Umon.
*Szól csendesen, bár a férfi már aligha hallhatja.* ~Lyzendra. Szép név.~ *Tagadhatatlanul elf csengése van, bár ő még nem találkozott gazdájával. Ismét a kezébe veszi a botot, hogy megpiszkálhassa a tüzet, akár egy kíváncsi leányka, ki először lát hasonlót. Parázs száll messzire az éjbe, ő pedig nagyot sóhajt és behunyja a szemét. A tűz pattogása, az álmos ciripelés, az Umon lába alatt ropogó gallyak hangja megnyugtatja. Hiába a kihalt tanya, az erdő sűrűje és a riasztó éj, rég érzett ekkora biztonságot maga körül.
Kinyitja szemét és merengve bámul bele a lángok pusztító sűrűjébe. Nem is figyel, hová kalandozik képzelete és mintha csak nem is az övé lenne, nem minden gondolat hófehér és tiszta, mi átfut elméjén.*
*Umon szavaira ismét felpillant az égre, hosszan merengve a férfi szavain.*
-Ez szép.
*Jelenti ki, még mindig a felhőtlen eget bámulva. Mikor a férfi feláll, hogy füstölni valót kerítsen, csak némán bólint, de hosszan néz az éjben elvesző alakja után.*
-Csak vigyázz a sötétséggel, Umon.
*Szól csendesen, bár a férfi már aligha hallhatja.* ~Lyzendra. Szép név.~ *Tagadhatatlanul elf csengése van, bár ő még nem találkozott gazdájával. Ismét a kezébe veszi a botot, hogy megpiszkálhassa a tüzet, akár egy kíváncsi leányka, ki először lát hasonlót. Parázs száll messzire az éjbe, ő pedig nagyot sóhajt és behunyja a szemét. A tűz pattogása, az álmos ciripelés, az Umon lába alatt ropogó gallyak hangja megnyugtatja. Hiába a kihalt tanya, az erdő sűrűje és a riasztó éj, rég érzett ekkora biztonságot maga körül.
Kinyitja szemét és merengve bámul bele a lángok pusztító sűrűjébe. Nem is figyel, hová kalandozik képzelete és mintha csak nem is az övé lenne, nem minden gondolat hófehér és tiszta, mi átfut elméjén.*
5023. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:15:19
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:15:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Szent cél//
*Az egész napos munka kimerítette a testét, de a lelke éppoly tettre kész, mint amikor felébredt. A kalapos vándort és Voelkint azóta nem látta, bár igaz, nem is kereste őket, s mivel mindenkinek megvan a maga feladata, így megeshet, hogy elkerülték egymást.
Ha az Erdő Szíve is úgy akarja, akkor mire a nap a fák lombja fölé ér az első lombházak alapját képező vaskos gerendákat már sikerült felerősíteni a fák lombszintjére. A munkának ezen részével végeztek, a falak tartógerendának felépítése és a falak felszerelése már más napokra marad. Mindannyian elfáradtak, s miután mind ettek a központi sátornál és kitárgyalták, hogyan, s miképp tovább.
A csuhátlan csuhás a vacsora után a sátrába tér, hogy pihenni térjen, de nem jön álom a szemére. Sokáig csak a sátrának tetejére bámul egykedvűen, amikor kintről halk mozgást hall. Halovány mosoly költözik az ajkai szélébe, amikor a sátor félig nyitott ajtajában megjelenik Xauzur. A termetes irbisz, mintha hazatérne, kényelmesen besétál a sátor bejáratán és lefekszik az erődmélyi elf mellé, aki csak kedves simítással köszönti az irbiszt a hátán.
Nem beszélget vele, s mert bár szokott, most nem érzi úgy, hogy szólnia kellene. Pár percnyi néma fekvés után felkel az ágyról és előveszi a takaró alól a szerzetesvértet és a wegtoreni pengét. Hangtalan öltözik fel, Xauzur kérdőnek tűnő tekintettel nézi végig a műveletet, majd amikor a penge az elf hátára szíjazott hüvelybe kerül, komótosan feláll és nagyot ásít, kivillantva arasznyi tépőfogait.*
- Menjünk. *Mondja halkan az erdőmélyi elf, majd kimegy a sátrából, Xauzur pedig követi. Az újra páncélos csuhás az egyik őrhöz lép és pár halk szóval elmondja, hogy hova megy és miért. Nem érzi szükségét, hogy magyarázkodjon és tervei szerint másnapra már vissza is tér.
A következő pillanatban pedig már csak távolodó alakját látni, ahogy az irbisszel az oldalán beleveti magát az erdőbe az ingovány felé.*
*Az egész napos munka kimerítette a testét, de a lelke éppoly tettre kész, mint amikor felébredt. A kalapos vándort és Voelkint azóta nem látta, bár igaz, nem is kereste őket, s mivel mindenkinek megvan a maga feladata, így megeshet, hogy elkerülték egymást.
Ha az Erdő Szíve is úgy akarja, akkor mire a nap a fák lombja fölé ér az első lombházak alapját képező vaskos gerendákat már sikerült felerősíteni a fák lombszintjére. A munkának ezen részével végeztek, a falak tartógerendának felépítése és a falak felszerelése már más napokra marad. Mindannyian elfáradtak, s miután mind ettek a központi sátornál és kitárgyalták, hogyan, s miképp tovább.
A csuhátlan csuhás a vacsora után a sátrába tér, hogy pihenni térjen, de nem jön álom a szemére. Sokáig csak a sátrának tetejére bámul egykedvűen, amikor kintről halk mozgást hall. Halovány mosoly költözik az ajkai szélébe, amikor a sátor félig nyitott ajtajában megjelenik Xauzur. A termetes irbisz, mintha hazatérne, kényelmesen besétál a sátor bejáratán és lefekszik az erődmélyi elf mellé, aki csak kedves simítással köszönti az irbiszt a hátán.
Nem beszélget vele, s mert bár szokott, most nem érzi úgy, hogy szólnia kellene. Pár percnyi néma fekvés után felkel az ágyról és előveszi a takaró alól a szerzetesvértet és a wegtoreni pengét. Hangtalan öltözik fel, Xauzur kérdőnek tűnő tekintettel nézi végig a műveletet, majd amikor a penge az elf hátára szíjazott hüvelybe kerül, komótosan feláll és nagyot ásít, kivillantva arasznyi tépőfogait.*
- Menjünk. *Mondja halkan az erdőmélyi elf, majd kimegy a sátrából, Xauzur pedig követi. Az újra páncélos csuhás az egyik őrhöz lép és pár halk szóval elmondja, hogy hova megy és miért. Nem érzi szükségét, hogy magyarázkodjon és tervei szerint másnapra már vissza is tér.
A következő pillanatban pedig már csak távolodó alakját látni, ahogy az irbisszel az oldalán beleveti magát az erdőbe az ingovány felé.*
5022. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:54:28
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:54:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Míg leszáll az est, az idő gyorsan és kellemesen telik, nem jár ólomlábakon, nem cammog, sokkal inkább a boldogság és vidámság szárnyára terülve szalad az éjszaka után. Umon olykor kuncogva, olykor szélesen mosolyogva hallgatja a lányt, ki talán minden gesztusára és mondatára megfelelő választ ad. Oly régen volt már, mikor bárki megértette volna, ugyan Pycta ilyen... de valahogy mégis más. Umon kapcsán persze sok mindenről nem lehet beszélni, saját érzéseit maga sem azonosítaná be, ráadásul az elf lánnyal alig néhány órája ismerik egymást. Nem. Umon ezeken nem gondolkodik, csak a timorenszerű parázzsal tűzdelt pillanatnak és a csengő kacagásnak adja át magát, mi talán hamarosan véget ér. Néhány önző percében arra gondol, bár Lyzék adnának neki még néhány órát, aztán feddőn rója meg gondolatban magát. Hogy is juthat ilyesmi eszébe?! A tűz immár hatalmasra duzzadt lángja az éjszakában vág utat magának, mintha a csillagok közé szeretne jutni, tán egy-egy parányi csillag valóban így került az égre? A lány halk szavaira kissé megrázza vállát, mi talán vállvonás is lehetne, bár a tűz fényénél táncoló árnyékokban nem lehet biztosan tudni.*
- Bár így lenne, Han. *Suttogja halkan, s szomorú mosollyal néz ki oldalra a lányra, majd szemeivel követi Hanloren mozdulatát, s maga is az égre tekint:*
- Folt hátán folt, nincs ki megvarrja, de miért is tenné? Hisz azokon át érkezik fény, s hajnalban lerántva engedi be a hűvös harmatot, s ébreszt fel kedvesen... *Motyogja mosolyogva a lány után közvetlenül, majd halkan felsóhajt, s a kezét érintő kézre emeli sajátját egy pillanatra, majd az elhúzódó lányra néz kedvesen.*
- Talán... köszönöm Han. *Bólint hálás szemekkel, aztán már kissé vidámabban néz a távolba.*
- Legyen így. *Emelkedik fel kicsit.* Hozok lombosabb ágakat, Lyzendráék nagyobb érzékkel érzik meg a füst illatát, lehet már akkor, mikor még nem is látják a fényt! *Húzza ki magát, majd elindul, de még visszanéz.*
- Maradj csak fény hercegnője, ezt elintézem, sötét a vadon, s neked a fényre van szükséged, míg tőlem retteg a sötétség. *Kacag fel, de csak vidáman, szemernyi sötét hangszín nélkül.*
*Míg leszáll az est, az idő gyorsan és kellemesen telik, nem jár ólomlábakon, nem cammog, sokkal inkább a boldogság és vidámság szárnyára terülve szalad az éjszaka után. Umon olykor kuncogva, olykor szélesen mosolyogva hallgatja a lányt, ki talán minden gesztusára és mondatára megfelelő választ ad. Oly régen volt már, mikor bárki megértette volna, ugyan Pycta ilyen... de valahogy mégis más. Umon kapcsán persze sok mindenről nem lehet beszélni, saját érzéseit maga sem azonosítaná be, ráadásul az elf lánnyal alig néhány órája ismerik egymást. Nem. Umon ezeken nem gondolkodik, csak a timorenszerű parázzsal tűzdelt pillanatnak és a csengő kacagásnak adja át magát, mi talán hamarosan véget ér. Néhány önző percében arra gondol, bár Lyzék adnának neki még néhány órát, aztán feddőn rója meg gondolatban magát. Hogy is juthat ilyesmi eszébe?! A tűz immár hatalmasra duzzadt lángja az éjszakában vág utat magának, mintha a csillagok közé szeretne jutni, tán egy-egy parányi csillag valóban így került az égre? A lány halk szavaira kissé megrázza vállát, mi talán vállvonás is lehetne, bár a tűz fényénél táncoló árnyékokban nem lehet biztosan tudni.*
- Bár így lenne, Han. *Suttogja halkan, s szomorú mosollyal néz ki oldalra a lányra, majd szemeivel követi Hanloren mozdulatát, s maga is az égre tekint:*
- Folt hátán folt, nincs ki megvarrja, de miért is tenné? Hisz azokon át érkezik fény, s hajnalban lerántva engedi be a hűvös harmatot, s ébreszt fel kedvesen... *Motyogja mosolyogva a lány után közvetlenül, majd halkan felsóhajt, s a kezét érintő kézre emeli sajátját egy pillanatra, majd az elhúzódó lányra néz kedvesen.*
- Talán... köszönöm Han. *Bólint hálás szemekkel, aztán már kissé vidámabban néz a távolba.*
- Legyen így. *Emelkedik fel kicsit.* Hozok lombosabb ágakat, Lyzendráék nagyobb érzékkel érzik meg a füst illatát, lehet már akkor, mikor még nem is látják a fényt! *Húzza ki magát, majd elindul, de még visszanéz.*
- Maradj csak fény hercegnője, ezt elintézem, sötét a vadon, s neked a fényre van szükséged, míg tőlem retteg a sötétség. *Kacag fel, de csak vidáman, szemernyi sötét hangszín nélkül.*
5021. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 13:05:47
Üzenet elküldve: 2019-04-16 13:05:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A nyugalomról alkotott véleményük úgy tűnik, megegyezik. Bár a páncélos csuhás azt sem bánná, ha soha többé nem kellene felvennie a szerzetesvértet és kezébe fognia a wegtoreni pengét. Mindez azt jelentené, hogy az Erdő Szívének nem volna szüksége a katonájára, béke és nyugalom volna, ami egy elf életét tekintve igencsak hosszú időt jelentene.*
- Ez nem verseny. Járjatok sikerrel. *Búcsúzik el a Kalapostól, majd megindul a saját sátra felé, hogy levethesse magáról a páncélt és egyszerű ruhákra cserélje.
A vértet gondosan elteszi, ráfekteti a mesterkardot az összeszíjazott páncélra, majd elteszi a takarója alá. Egyszerű vászonnadrágot, bocskort, inget húz, még alkarvédőit is leveszi, csak akadályoznák a munkában.
Immáron teljesen hétköznapi ruhában lép ki sátrából, kezébe szekercét, csákányt és ásót fog, majd megindul az építkezéshez gyülekező elfek felé.*
//Építkezés//
*Akik nem vadásznak vagy halásznak, akik nem az állatokkal foglalkoznak, a nők, gyermekek és öregek, rajtuk kívül talán mindenki a tábor közepén találkoznak, hogy az erdő nyersanyagait felhasználva, saját erejüket, ügyességüket és tapasztalataikat hasznosítva elkezdjék felépíteni az első lombházakat.
A tábor közepén álló legnagyobb fa ágai között szeretnék felépíteni a közösség központját jelentő, nagyobb lombházat, amely majd a későbbiekben a tanácsok és tárgyalások színhelye lesz. Ahol majd ünnepségeket rendeznek az Erdő Szívének tiszteletére, ahol reményei szerint majd a Fákban Lakó, azaz Eeyr oltára is állni fog.
A körülötte álló fák lombszintjén pedig a családok lomházai épülnek majd meg. Előbb ezeknek kezdenek neki.
Az egymáshoz túl közel álló fákat gyökerestül kiássák, a fát az utolsó ágig felhasználják később. A törzsből gerendák, az ágakból fonott falak, a gyökérből tüzelő lesz. Csak annyit vesznek el, ami feltétlen szükséges, feleslegesen semmilyen fát nem vágnak ki vagy dolgoznak fel. S később ezek helyére, kárpótlásul máshol ültetnek fát, hogy az Erdő Szívét kiengeszteljék.
A csuhátlan csuhás minden munkában részt vesz, fát vág, hasít, ás és csákányoz. Az első házak alapját képező gerendákig mindenképpen szeretnének eljutni.
A magukkal hozott haszonállatok bizonyosan fedezik a közösség élelemszükségletét. A tyúkok tojást, a tehenek és a kecskék tejet, ezekből túrót, vajat készíthetnek. A malacokat egyelőre hizlalják, ha lehet, szaporítják a későbbiekre gondolva, s ha a vadászok és a halászok sikerrel járnak, akkor lesz hús is az asztalon. Az erdő tele van gombákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, csak tudni kell, merre keresse az elf. Az aljnövényzet tele van fűszernövényekkel, gyógyfüvekkel, annak, aki ismeri az erdőt, így az elfeknek, nem jelenthet nagy gondot begyűjteni őket.
Az erdőmélyi elf különösen igyekszik figyelni az egyensúlyra. Arra, hogy ne vegyenek el többet, mint szükséges, hogy a láthatatlan határon belül maradjanak, így őrizve a békét és a nyugalmat a közösség és az erdő, így az Erdő Szíve között.*
*A nyugalomról alkotott véleményük úgy tűnik, megegyezik. Bár a páncélos csuhás azt sem bánná, ha soha többé nem kellene felvennie a szerzetesvértet és kezébe fognia a wegtoreni pengét. Mindez azt jelentené, hogy az Erdő Szívének nem volna szüksége a katonájára, béke és nyugalom volna, ami egy elf életét tekintve igencsak hosszú időt jelentene.*
- Ez nem verseny. Járjatok sikerrel. *Búcsúzik el a Kalapostól, majd megindul a saját sátra felé, hogy levethesse magáról a páncélt és egyszerű ruhákra cserélje.
A vértet gondosan elteszi, ráfekteti a mesterkardot az összeszíjazott páncélra, majd elteszi a takarója alá. Egyszerű vászonnadrágot, bocskort, inget húz, még alkarvédőit is leveszi, csak akadályoznák a munkában.
Immáron teljesen hétköznapi ruhában lép ki sátrából, kezébe szekercét, csákányt és ásót fog, majd megindul az építkezéshez gyülekező elfek felé.*
//Építkezés//
*Akik nem vadásznak vagy halásznak, akik nem az állatokkal foglalkoznak, a nők, gyermekek és öregek, rajtuk kívül talán mindenki a tábor közepén találkoznak, hogy az erdő nyersanyagait felhasználva, saját erejüket, ügyességüket és tapasztalataikat hasznosítva elkezdjék felépíteni az első lombházakat.
A tábor közepén álló legnagyobb fa ágai között szeretnék felépíteni a közösség központját jelentő, nagyobb lombházat, amely majd a későbbiekben a tanácsok és tárgyalások színhelye lesz. Ahol majd ünnepségeket rendeznek az Erdő Szívének tiszteletére, ahol reményei szerint majd a Fákban Lakó, azaz Eeyr oltára is állni fog.
A körülötte álló fák lombszintjén pedig a családok lomházai épülnek majd meg. Előbb ezeknek kezdenek neki.
Az egymáshoz túl közel álló fákat gyökerestül kiássák, a fát az utolsó ágig felhasználják később. A törzsből gerendák, az ágakból fonott falak, a gyökérből tüzelő lesz. Csak annyit vesznek el, ami feltétlen szükséges, feleslegesen semmilyen fát nem vágnak ki vagy dolgoznak fel. S később ezek helyére, kárpótlásul máshol ültetnek fát, hogy az Erdő Szívét kiengeszteljék.
A csuhátlan csuhás minden munkában részt vesz, fát vág, hasít, ás és csákányoz. Az első házak alapját képező gerendákig mindenképpen szeretnének eljutni.
A magukkal hozott haszonállatok bizonyosan fedezik a közösség élelemszükségletét. A tyúkok tojást, a tehenek és a kecskék tejet, ezekből túrót, vajat készíthetnek. A malacokat egyelőre hizlalják, ha lehet, szaporítják a későbbiekre gondolva, s ha a vadászok és a halászok sikerrel járnak, akkor lesz hús is az asztalon. Az erdő tele van gombákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, csak tudni kell, merre keresse az elf. Az aljnövényzet tele van fűszernövényekkel, gyógyfüvekkel, annak, aki ismeri az erdőt, így az elfeknek, nem jelenthet nagy gondot begyűjteni őket.
Az erdőmélyi elf különösen igyekszik figyelni az egyensúlyra. Arra, hogy ne vegyenek el többet, mint szükséges, hogy a láthatatlan határon belül maradjanak, így őrizve a békét és a nyugalmat a közösség és az erdő, így az Erdő Szíve között.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5560-5579