// Fejvadászok //
- Semmi komoly. *Vágja rá a választ Lilly kérdésére. Hogy csak hősködik és kímélni szeretné a leányt, azt az egyén döntse el maga. De azt is figyelembe vegyék, hogy a gyerekhez képest a szürkebőrű valóban szárazon úszta meg.
Sajnos az elvesztett felszerelések szentimentális értékei nem hatják meg annyira Ukromot, hogy ígéretet tegyen a Kikötőbe való mihamarabbi visszatérésre - különben is, erősen kétli hogy már most nem váltott kétszer gazdát mind a bőrvért és a fegyver, abból a negyedből ki tudná venni ha tele lenne kukázókkal. De ha a maszkos úrfi önszántából teszi ki a nyakát a lány kedvéért, ki ő, hogy megállítsa.
És végül, az ork még szemmel is látható megkönnyebbülésére, megállapodnak azon, hogy legalább egy rövid időt megpihennek itt, Syndra pedig még a hálátlan feladatot is elvállalja; homlokon csókolná, ha nem tudná ki ő.
A lombkoronákon túlra nézve nem jósol maguknak egy végtelenséget, úgyhogy már most megindul ledönteni a fejét. Már séta közben kezd ellazulni a teste, fegyvere minden lépésnél egyre nehezebbé válik. Egyhamar visszatér ahhoz a fatörzshöz, ahol bepólyázták. Az ültében közelebb csúszik a földre, majd egy "Jó éjszakát!" nélkül egy térdére hajtja kobakját, azt is közelebb húzva háttámaszához. Nyugtalan évei alatt meg kellett tanítania magát, hogy kényszerítse testét alvásra önnön akaratából még a legkíméletlenebb környezetekben is, mivel ezek a nyugvásra szánt órák ugyanolyan létfontosságúnak számítanak a személynek, mint az étel és az ital. Ahogy szemét becsukja, légzése egyenletessé válik, és a bizsergés átterjed fejéből a teste többi részéig, úgy kell bizalmat adnia társainak abban, hogy a szunya végén a feje még mindig a nyakán marad, ahogy aranyát sem kell újra megszámlálnia. De hé, már több alkalmuk volt elmetszeni a torkát és mégsem tették, miért változna meg most a helyzet. Annál jobban fogja érezni magát, ha életben marad később. Ezekkel a gondolatokkal Halkan horkolni is kezd az árnyékban.*
//Több órával később//
*Többszöri pislogással szükséges tudatnia magával, hogy ébren, és ami fontosabb, életben van. Felnézve megállapítja, hogy vígan süt a nap, a falevelek széles réseiből kicsúszó fény kissé irritálja pupilláit, és a hideg bőrének jól eső meleg azt indikálja, hogy már túl vannak a reggelen. Körülnéz, tekintetével társait keresi. Hacsak nem fogták magukat, és nélküle mentek el, nem tarthat sokáig megtalálnia őket, ha alszanak, ha nem. Egy pár pillanatig még a világgal megbékülve néz ki a semmibe fejéből, majd egy sóhajjal feltápászkodik, újult, orkos erővel. Nem egy felállás ez, tehát ennek fel kéne keltenie a nála is tovább alvókat. Ha megtalálja szempárjával Darkhot, akkor egy bólintással tudatja neki, hogy indulhatnak. Reggeli, amit még ezelőtt a lánykának adott, az most elmarad.*