//Vissza a Vashegyre//
//Farkas és a Bárány barátsága?//
*Mofi kissé megforgatja a szemét és halkan kuncog az eredar viccelődésén, majd mutatóujját a szája elé kapva gondolkodik el.*
~Vajon tényleg ízlettem neki? Amikor varrás közben megszúrom az ujjamat, én is azonnal elkapom onnan, és tudom, hogy a vérnek milyen íze van, de én nem véreztem. Csak a bőrömnek lenne valami íze? Vagy... fúj!~
*Megborzong a gondolattól is, és fintorogva, az undor jeleivel az arcán fordul el egy pillanatra, hogy egy mély sóhajjal összeszedje magát, és a gondolatait elterelje a témáról. A kíváncsisága azonban nagyobb, és még másvalami is eszébe jut.*
~Biztosan nem azért hozta fel, hogy megijesszen. Sokan szeretnek beszélni az ételekről, de ő soha senkivel nem teheti meg, hiszen akkor kitudódna a titka. Lehet, hogy csak témát keres? Lehet, hogy csak beszélgetni szeretne? Ha már nem ehet meg, akkor legalább engedem beszélni róla. Vagy ez rossz ötlet? Ha arról beszélünk, hogy milyen finom vagyok, akkor talán megjön az étvágya hozzám.~
*Ezen eszmefuttatás után úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot annak érdekében, hogy az eredar végre egyszer valakivel megbeszélhesse ezt is. Halkan, bizonytalanul, és félve teszi fel a kérdést.*
– Mégis... milyen ízem van?
*Az istenek témájának felmondása ennél már sokkal gördülékenyebben megy, és mivel még gondolkodnia sem kell azon, hogy mit mondjon, hiszen régóta elkötelezte már magát e mellett a hozzáállás mellett, nem esik nehezére részletesen taglalni a meglátásait. A dicséret jól esik a számára, ismét kihúzza magát, már amennyire a táska, amely folyamatosan húzza a vállát, ezt megengedi neki.*
– Nem hiszem, hogy velük üzletelnék. Ha én kérek tőlük valamit, azt biztosan nem személyesen tenném, azt pedig nehezen hiszem, hogy nekik lenne szükségük az én segítségemre.
*A feleleten egy pillanatra sem gondolkodik el, hiszen már akkor megfogalmazta a választ, amikor a rém először beszélt neki erről, és ezt is mondja el neki, teljesen őszintén. Úgy véli, hogy ezek után semmi értelme hazudnia, hiszen a rém úgyis a fejébe lát, és csak önmagát keverné bajba ha hazudna.*
– Mert mindenkinek egyedi és egyéni értéke van, és senki nem helyettesíthető másokkal. Sem Ön, sem én.