// Önfejűen //
*Mellkasa lassan emelkedik és süllyed ahogyan mély lélegzetet vesz.
~Szegény kis egérke! Milyen végtelenül, végtelenül buta.~*
- Szörnyeteg. *Suttogja enyhén izgatott hangnemben.*
- Hogyan neveznél valaki olyat, aki élvezetből öl?
*~Hogy élvezném, én, csak dögölne meg végre.~
Hangja megremeg, pilláit lecsukja, majd kisvártatva újra a takonypócra emeli zöld szemeit.*
- Gondolod, úgy lett híres kardforgató, hogy bábukkal csatázott? Igen, lehet megjárt néhány csatát. Lehet, hogy volt, mikor a jó oldalon állt és ezért a közhiedelemben dicső harcos képében tetszeleg.
*Megrázza fejét.*
- Valójában nem más ő, mint kegyetlen gyilkos. Több száz… *Hangja elcsuklik, kezét a szája elé emeli, így szabva hamis gátat az amúgy is hazug érzelmeknek.*
- Akár ezreket is a másvilágra juttatott. Ártatlanokat.
*Ha Aríwyen nem szól, rövid szünet után folytatja.*
- Gondolod, hogy törődött anyád halálával? Azt hiszed, Synmirán, a környék legerősebb mágusainak honában nem akadt egy gyógyító sem, aki segíthetett volna rajta? Ne lett volna olyan ló az istállóban, amivel könnyűszerrel a nem messze fekvő Amon Ruadhra siethetett volna orvosságért, felcserért?
*A kicsit bizonyára megdöbbentik az elhangzó szavak, a Gorthwen lány pedig néma, titkolt kárörömmel fürkészi legújabb játékszerét.*
- Igen, ismerem.
*Kezeivel végigsimít saját ölén, mintegy ártatlan mozdulattal.*
- Magam is Synmirán élek. A mágiát kutatom, azt, hogyan lehetne Lanawin népének hasznára. Ott ismertem meg őt is. Bevallom, eleinte én is hittem a meséknek. Mígnem megláttam igazi énjét...
*Ennél részletesebben nem megy bele kettejük kapcsolatának taglalásába, nem kell mindent rögtön a gyerek előtt feltárni. Ki nem vitás, már cseppet sem vágyik vissza a varázslók idillinek tetsző tisztására. Loka azonban megragadja mindkét koszos, gyenge, remegő kezét.*
- Biztosan keres már téged, és ha megtalál… Nem, nem menekülhetünk el, vissza kell mennünk. Sokkal veszélyesebb ő annál, mintsem hogy elfuthassunk előle. De ne félj, én megvédelek.
*Ekképp győzködve a Zygendar fattyak eme szánalomra méltó példányát az elf ráveszi Aríwyent, hogy térjen vele vissza Synmirára. Magához nem ülteti fel a lóra, az állat fáradtságára hivatkozva, helyette gyalog teszik meg a hátra lévő, nem oly hosszú utat. És beszélgetnek. Sokat beszélgetnek, mi közben a zöldszemű boszorka egyre inkább ujjai köré csavarja a szürke üstökű lánykát.*