//Második szál//
//Zajok napnyugtakor//
-Nocsak, akkor biztosan sok szép helyet láttál már, mesélj róluk!
*A neveken túl a helyek is érdekelték Taitost, mint főállású vándort, így egy tapasztalt utazó történetei mindig jól jöhetnek. Na persze kicsit mellé lő ilyen téren.*
-Az őrségbe?
*Kérdezi Taitos, akinek ugyan sok dolga nem volt a rend őreivel, de mindig unalmasnak képzelte a sok strázsálást, protokollt, hierarchiát meg efféléket.*
-Akkor tényleg elkeseredett lehetsz.
*Kicsit eltöpreng.*
-Jó, azért nem mondom, hogy én nem gondolkodtam el rajta. A lesújtó ököl részének lenni.
*Bámul a távolba egy pillanatra kihúzva magát. Látszik, hogy átéli egy vitéz élet érzését, talán jól is állna neki ez valahol.*
-De nem raknék kötelet a saját nyakamba, hogy erre húzzanak. Ám ha unatkozni szoktál, akkor jó vidéken jársz, erre mindig történik valami.
*Neveti el magát.*
-Nem vagyok itt régen, de volt itt már rabló bandák elhessegetése, égő erőd, élőholt invázió, félistenek járása.
*Kicsit elcsendesül.*
-Fogadni mernék rá, hogy hamarosan hadjárat indul a Kikötő uralmáért is.
*Meséli mosolyogva.*
-Meg van itt ez a Vashegy is, a pia jó, érdemes oda is benézni, hátha akad valami fogadra való.
*Úgy dönt eleget hablatyolt komolyan.*
-Sőt, én is hasznát vehetném egy haros amazonnak.
*Aztán leül.*
-Nem, konyha az nem. *Kezd egy egészen normálisnak tűnő bókba, majd az egész vadul eltaitososodik.*
-A konyhák olyan böhöm szobácskák, a te vonalaid jóval kidolgozottabbak.
*Kacsint, majd a combokra néz. Már a sülőkre, nem azokra, melyekre eddig célozgatott.*
-Kegyed gombáit viszont nem tudom lekörözni.
*Szerénykedik a fűszerezést illetően. Tényleg nem egy nagy szám, az a két marok gizgaz, de legalább nem csak só.*
~Hullámzó kedélyű egy hölgyemény.~
*Számlálja magában a lány hangulat váltásait az elmúlt már-már órában mérhető időszakban.*
~Mondjuk találkozott egy bolonddal és egy warggal.~
*Elnézősködik magában, majd sóhajtva int a tutaj felé.*
-Ja, az? Hát csak régen tervezek már tutajozni, aztán most volt rá időm végre. Tudod, az énfélék élete csodálatos, de kavargó is.
*Próbál arra rámutatni, hogy az unalom ellentétében él.*
-A világ végére se mennék, csak egy kicsit csordogálnék lefele, ameddig Ragron is jöhet. Meg hát, soha nem vezettem semmi ilyesmit, csónakban is háromszor, ha utaztam, szóval valószínűleg hamarabb süllyedek majd, mint szeretném.
*Ingatja meg fejét, aztán szürke szemeiben a felismeréssel teli remény fénye gyúl.*
-De Nanaia, ha maradsz reggelig, nagyon megköszönném, ha velem tartanál egy darabon.
*Persze ehhez az kell, hogy egyáltalán el merjenek aludni egymás jelenlétében, vagyis, Taitosnak nem lenne baja, Ragron vigyáz rá, de hiába mágus a fiú, a női elme számára attól még mindig a világ legnagyobb titka marad, ahogy azt az ősapák is megénekelték régen.*