Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 180 (3581. - 3600. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3600-3619
3600. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-04-07 16:17:27
Üzenet elküldve: 2024-04-07 16:17:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori csak megpróbálta a maga módján kifejezni, hogy bármennyire is hiányzik a régi Clion, attól még fontos neki a férfi, és szüksége van rá. Nem gondolta volna, hogy mekkora lavinát fog elindítani a gondolataiban ezzel az egy aprócska, ártatlan mondattal. Azonban Nori semmit sem sejt abból, mi is folyik valójában Rasdeher fejében, mert ő csak egy sejtelmes mondattal válaszol. Egy olyan mondattal, amiről a lány már mióta próbálja meggyőzni, így röviden fel is kacag, mikor meghallja.*
- Nocsak, valóban? Mintha nem azért vergődnék már egy ideje, hogy végre kezelj felnőttként, és figyelj rám rendesen. Örülök, hogy ha nem is közvetlenül, de végre elérnek hozzád a szavaim.
*Tényleg kár, hogy ez az egész, a találkozás, minden, amit Nori mond, nem úgy csapódik le, ahogy annak kellene. Egyáltalán nem azért cseszteti a férfit, mert neki annyira számítana, hogy végre elfogadja-e az önállóan meghozott döntéseit vagy sem, hogy segít-e megszabadulni Sa'Tereth rabszolgaságából vagy, hogy úgy egyszerűen csak elbújhasson megint a háta mögé, ha kell. A feketeségnek ezek egyikére sincs szüksége, egyszerűen csak fáj ilyen szánalmasan gyengének látni őt. Azért bántja, hogy hátha a felszínre tudja rángatni a régi Rasdeher-t.
Ahogy a vörösen izzó lángok fölött a férfi szemeibe néz, észre véli venni bennük a fenyegetést, de, ahogy ígérte, egyelőre nem szól közbe, csak akkor, mikor a madaras önmagából kifordulva már nyíltan fenyegeti őt. Mikor Clion az évtizedekkel ezelőtt használt becenevén szólítja őt, épp csak egy pillanatra hasít végig Nori lelkén a félelem, de végül viszonylag nyugodtan hátra dől, háta mögött megtámaszkodik a karjain, és így felel.*
- Mert, mi lesz, ha mégis? Megölsz? Nem tudsz, de ha mégis, akkor igazam lesz. Ha a saját halálod nem tudta, akkor azt hiszed, hogy az enyém majd egycsapásra megoldja a problémádat? Nem, Clion, nem lesz így, de legalább akkor tudni fogom, hogy tényleg nem számított már neked az életem. Itt hagysz? Nem vágna földhöz, eddig sem voltál mellettem. Tudod, amikor az egyetlen személy, akiben csukott szemmel megbíztam, hátat fordít nekem, akkor kénytelen vagyok a magam módján túlélni. *Csillan meg halványan a kígyó szimbólum a karkötőjén, ahogy visszaveri a lángok fényét.*
- Esetleg megkínzol, ahogy most állítod? Akkor remélem, hogy ha közben sikítok, azt végre meghallod, és akkor visszakaplak. Kurva veszélyesnek gondolod most magad, Clion, de vajon rám vagy veszélyes vagy saját magadra? *Ellöki magát a tuskóról, feláll, és a tüzet megkerülve Rasdeher mellé lép, hogy míg eddig szemben foglalt vele helyet, most mellé üljön, ezzel is jelezve, hogy nem fél tőle. Azért nem fél tőle, mert nincs mit veszítenie.*
- Engem már nem érdekel, hogy mi történt régen, Clion. Azt hiszed, hogy a múltunk miatt „baszakodok” veled, pedig engem a jelen zavar. Kérem vissza a barátomat! A… a bátyámat! *Hirtelen szorosan átöleli a férfit. Az sem érdekli, ha Rasdeher tényleg bántani fogja vagy megpróbálja megölni. Nem számít. Csak az számít, hogy fejezzék be ezt a baromságot…*
- Clion, fejezd be ezt a kibaszott önmarcangolást, mert rohadtul semmi értelme, hallod?! Ha kell, én magam rángatlak ki a mocsokból, de meg foglak menteni, még akkor is, ha megutálsz érte. Szükségem van rád! Hallod?! Érted?! Clion! Szedd össze magad! *Vált át egyik pillanatról a másikra kontrollálatlan hisztériázásba, mert jobban fél attól, hogy elveszíti a másikat, mint a fenyegetésétől. Mondatai végére már legszívesebben újra minden erejével a férfi mellkasát püfölné, de most visszafogja magát. Helyette keservesen bőgni kezd egyre jobban elbújva az ölelésben, ha Rasdeher eddig nem lökte még el magától. Ha mégis, akkor most a földre rogyva húzza össze magát, és ott sír keservesen.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori csak megpróbálta a maga módján kifejezni, hogy bármennyire is hiányzik a régi Clion, attól még fontos neki a férfi, és szüksége van rá. Nem gondolta volna, hogy mekkora lavinát fog elindítani a gondolataiban ezzel az egy aprócska, ártatlan mondattal. Azonban Nori semmit sem sejt abból, mi is folyik valójában Rasdeher fejében, mert ő csak egy sejtelmes mondattal válaszol. Egy olyan mondattal, amiről a lány már mióta próbálja meggyőzni, így röviden fel is kacag, mikor meghallja.*
- Nocsak, valóban? Mintha nem azért vergődnék már egy ideje, hogy végre kezelj felnőttként, és figyelj rám rendesen. Örülök, hogy ha nem is közvetlenül, de végre elérnek hozzád a szavaim.
*Tényleg kár, hogy ez az egész, a találkozás, minden, amit Nori mond, nem úgy csapódik le, ahogy annak kellene. Egyáltalán nem azért cseszteti a férfit, mert neki annyira számítana, hogy végre elfogadja-e az önállóan meghozott döntéseit vagy sem, hogy segít-e megszabadulni Sa'Tereth rabszolgaságából vagy, hogy úgy egyszerűen csak elbújhasson megint a háta mögé, ha kell. A feketeségnek ezek egyikére sincs szüksége, egyszerűen csak fáj ilyen szánalmasan gyengének látni őt. Azért bántja, hogy hátha a felszínre tudja rángatni a régi Rasdeher-t.
Ahogy a vörösen izzó lángok fölött a férfi szemeibe néz, észre véli venni bennük a fenyegetést, de, ahogy ígérte, egyelőre nem szól közbe, csak akkor, mikor a madaras önmagából kifordulva már nyíltan fenyegeti őt. Mikor Clion az évtizedekkel ezelőtt használt becenevén szólítja őt, épp csak egy pillanatra hasít végig Nori lelkén a félelem, de végül viszonylag nyugodtan hátra dől, háta mögött megtámaszkodik a karjain, és így felel.*
- Mert, mi lesz, ha mégis? Megölsz? Nem tudsz, de ha mégis, akkor igazam lesz. Ha a saját halálod nem tudta, akkor azt hiszed, hogy az enyém majd egycsapásra megoldja a problémádat? Nem, Clion, nem lesz így, de legalább akkor tudni fogom, hogy tényleg nem számított már neked az életem. Itt hagysz? Nem vágna földhöz, eddig sem voltál mellettem. Tudod, amikor az egyetlen személy, akiben csukott szemmel megbíztam, hátat fordít nekem, akkor kénytelen vagyok a magam módján túlélni. *Csillan meg halványan a kígyó szimbólum a karkötőjén, ahogy visszaveri a lángok fényét.*
- Esetleg megkínzol, ahogy most állítod? Akkor remélem, hogy ha közben sikítok, azt végre meghallod, és akkor visszakaplak. Kurva veszélyesnek gondolod most magad, Clion, de vajon rám vagy veszélyes vagy saját magadra? *Ellöki magát a tuskóról, feláll, és a tüzet megkerülve Rasdeher mellé lép, hogy míg eddig szemben foglalt vele helyet, most mellé üljön, ezzel is jelezve, hogy nem fél tőle. Azért nem fél tőle, mert nincs mit veszítenie.*
- Engem már nem érdekel, hogy mi történt régen, Clion. Azt hiszed, hogy a múltunk miatt „baszakodok” veled, pedig engem a jelen zavar. Kérem vissza a barátomat! A… a bátyámat! *Hirtelen szorosan átöleli a férfit. Az sem érdekli, ha Rasdeher tényleg bántani fogja vagy megpróbálja megölni. Nem számít. Csak az számít, hogy fejezzék be ezt a baromságot…*
- Clion, fejezd be ezt a kibaszott önmarcangolást, mert rohadtul semmi értelme, hallod?! Ha kell, én magam rángatlak ki a mocsokból, de meg foglak menteni, még akkor is, ha megutálsz érte. Szükségem van rád! Hallod?! Érted?! Clion! Szedd össze magad! *Vált át egyik pillanatról a másikra kontrollálatlan hisztériázásba, mert jobban fél attól, hogy elveszíti a másikat, mint a fenyegetésétől. Mondatai végére már legszívesebben újra minden erejével a férfi mellkasát püfölné, de most visszafogja magát. Helyette keservesen bőgni kezd egyre jobban elbújva az ölelésben, ha Rasdeher eddig nem lökte még el magától. Ha mégis, akkor most a földre rogyva húzza össze magát, és ott sír keservesen.*
3599. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-04-06 20:48:14
Üzenet elküldve: 2024-04-06 20:48:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a lány ajkait elhagyják az erős szavak Ras szíve egy pillanatra elfelejt verni. Nori eszmefuttatása szerint tehát, akinek az ő személye jelent valamit, az elől nincs menekvés. Akár megszökhet a világ legvégére is, ott is utolérik őt a múlt árnyai. De ez egyben azt a súlyos tényt is magában hordozza, hogy mindenki más, akiknek valójában sosem volt annyira fontos, mint ahogy azt korábban gondolta, sosem fognak rátalálni. Csupán egyetlen mondat, s mégis mekkora hatalma van! A kétely iszonyú erővel ragadja meg a férfi torkát, amint megemészti a hallottakat.
Az imént még azzal győzködte magát, hogy mindenkinek jobb nélküle. Hisz így Rovéna is élhet egy boldog, nyugodt életet. Beutazhatja a világ összes fogadóját és pacsirta énekével kényeztetheti a barbár népek füleit. Most pedig már azon tűnődik, hogy vajon kis énekes madarának fontos volt-e valaha annyira, hogy újra rátaláljon. ~Baszódj meg, Nori!~
Talán nem ezt akarta mondani neki a másik. Talán csak éreztetni akarta vele, hogy neki mennyire fontos a jelenléte. De csak annyit ért el vele, hogy Ras most rögtön meg akarja keresni szabadjára engedett szerelmét, és visszazárni a kalitkájába, hogy újra csak neki daloljon.*
- Talán még most is igaz… *A tüdejéből felszökő, sóhajjá változó levegő most szokatlanul nehéznek, és száraznak érződik.* - Ijesztő, hogy mennyivel érettebbnek tűnsz most, mint amikor legutóbb találkoztunk. Vagy csak én kezeltelek eddig túlságosan kislányként?!
*A tűz már ég, a nyúl megnyúzva. Most már csak el kellene készíteni valahogy. Először egy ínycsiklandozó ragura gondolt, de ahogy rápillant az egyik erdei kunyhóból kölcsönvett ütött-kopott főzőedényre az az érzése támad, hogy ennél valami gusztusosabb módot is kereshetnének az állat feldolgozására. Végül nyársat készít a környéken található ágakból és arra húzza fel a pórul járt vadat.
Mindeközben Nori láthatóan nem unja meg a szapulását. Továbbra is úgy kritizálja ezt a mélabús Rasdehert, mintha vissza akarná kapni azt a férfit, aki egykoron volt. Ha pedig arra vágyik, hogy a kannibál újra megtalálja magában azt az undort és dühöt, amit a világ iránt érez, akkor a lehető legjobb úton halad. Sőt most, hogy a fa lángra kapott, nehezen megállapítható, hogy a szemében misztikus táncot járó lángok valódiak-e vagy a lelkének kivetülései.*
- Már hallottam ma tőled, hogy gyenge vagyok! Kifejezhetted azt is, hogy mennyire nem foglalkoztam veled. Azt is, hogy engem nem is érdekelne a halálod. Meg a gusztustalan istened tudja még, miket vágtál a fejemhez. Talán nem vagyok a régi önmagam, talán már sosem leszek az, aki voltam. De ha kell, még most is a saját kezemmel vágom ki belőled azt az átkozott kígyót akkor is, ha az utolsó csepp vér, amit megízlelhetek, a sajátom lesz. Szóval az első tanácsom egyben az utolsó is: Ne baszakodj velem, Rien!
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a lány ajkait elhagyják az erős szavak Ras szíve egy pillanatra elfelejt verni. Nori eszmefuttatása szerint tehát, akinek az ő személye jelent valamit, az elől nincs menekvés. Akár megszökhet a világ legvégére is, ott is utolérik őt a múlt árnyai. De ez egyben azt a súlyos tényt is magában hordozza, hogy mindenki más, akiknek valójában sosem volt annyira fontos, mint ahogy azt korábban gondolta, sosem fognak rátalálni. Csupán egyetlen mondat, s mégis mekkora hatalma van! A kétely iszonyú erővel ragadja meg a férfi torkát, amint megemészti a hallottakat.
Az imént még azzal győzködte magát, hogy mindenkinek jobb nélküle. Hisz így Rovéna is élhet egy boldog, nyugodt életet. Beutazhatja a világ összes fogadóját és pacsirta énekével kényeztetheti a barbár népek füleit. Most pedig már azon tűnődik, hogy vajon kis énekes madarának fontos volt-e valaha annyira, hogy újra rátaláljon. ~Baszódj meg, Nori!~
Talán nem ezt akarta mondani neki a másik. Talán csak éreztetni akarta vele, hogy neki mennyire fontos a jelenléte. De csak annyit ért el vele, hogy Ras most rögtön meg akarja keresni szabadjára engedett szerelmét, és visszazárni a kalitkájába, hogy újra csak neki daloljon.*
- Talán még most is igaz… *A tüdejéből felszökő, sóhajjá változó levegő most szokatlanul nehéznek, és száraznak érződik.* - Ijesztő, hogy mennyivel érettebbnek tűnsz most, mint amikor legutóbb találkoztunk. Vagy csak én kezeltelek eddig túlságosan kislányként?!
*A tűz már ég, a nyúl megnyúzva. Most már csak el kellene készíteni valahogy. Először egy ínycsiklandozó ragura gondolt, de ahogy rápillant az egyik erdei kunyhóból kölcsönvett ütött-kopott főzőedényre az az érzése támad, hogy ennél valami gusztusosabb módot is kereshetnének az állat feldolgozására. Végül nyársat készít a környéken található ágakból és arra húzza fel a pórul járt vadat.
Mindeközben Nori láthatóan nem unja meg a szapulását. Továbbra is úgy kritizálja ezt a mélabús Rasdehert, mintha vissza akarná kapni azt a férfit, aki egykoron volt. Ha pedig arra vágyik, hogy a kannibál újra megtalálja magában azt az undort és dühöt, amit a világ iránt érez, akkor a lehető legjobb úton halad. Sőt most, hogy a fa lángra kapott, nehezen megállapítható, hogy a szemében misztikus táncot járó lángok valódiak-e vagy a lelkének kivetülései.*
- Már hallottam ma tőled, hogy gyenge vagyok! Kifejezhetted azt is, hogy mennyire nem foglalkoztam veled. Azt is, hogy engem nem is érdekelne a halálod. Meg a gusztustalan istened tudja még, miket vágtál a fejemhez. Talán nem vagyok a régi önmagam, talán már sosem leszek az, aki voltam. De ha kell, még most is a saját kezemmel vágom ki belőled azt az átkozott kígyót akkor is, ha az utolsó csepp vér, amit megízlelhetek, a sajátom lesz. Szóval az első tanácsom egyben az utolsó is: Ne baszakodj velem, Rien!
3598. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-04-04 10:24:03
Üzenet elküldve: 2024-04-04 10:24:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kárhozott lelkek… kegyetlen végzet, de vajon mikortól? Ez a sors már születéskor eldől, vagy hibás döntések láncolata vezet ahhoz, hogy valaki egy legyen a megannyi eszüket vesztett, élettelenül bolyongó élőlényből? Elképzelhető vajon az is, hogy maga a bűnös lélek nem is tehet a bűneiről? Elképzelhető vajon, hogy egy szerencsétlen kislánynak már a kezdetektől esélye sem volt arra, hogy egy olyan életet kapjon, ami bármelyik kis életnek jár, pedig még nem is tett semmi rosszat?
Nori rengeteg kérdésre a mai napig nem tudja a választ. Nem tudja, hogyan került egészen kicsi korában a lelkét megmérgező társaságba, de a legfontosabb, hogy azt sem tudja, miért? Soha nem mondott neki senki semmit, csak azt, hogy a szüleinek ő nem kellett, de vajon miért nem? Mi veszi rá egy szülő, főleg egy anya lelkét arra, hogy saját gyermekének létezését megtagadva az örök sötétségbe vessen egy édes, szeretetre és boldog életre méltó, ártatlan kislányt? A kérdések élnek, de a válaszokat valószínűleg örökre magával ragadta a végtelen, sűrű sötétség.*
- Talán még most is igaz. Lehet, hogy azok, akiknek jobb nélküled, valóban nem találnak itt meg téged, de azok, akiknek szüksége van rád, ők igen. *Halványan viszonozza Rasdeher mosolyát. Sokáig tartott, de csak kicsúsznak a feketeség száján az első szavak, melyek azt igazolják, hogy bármennyire is próbálja őt hibáztatni minden rosszért, legbelül örül, hogy rátalált régi barátjára. Arra a személyre, akihez talán a legerősebb, mégis kimondatlan kötelék köti őt.
A nyúl… a nyúl tökéletesen szimbolizálja, hogy is kéne jól működni kettejük kapcsolatának Clion-nal. Ha Nori-n múlt volna, ő valószínűleg elevenen hántotta volna le a bőrt szerencsétlen állatról, s közben játékosan nevetgélt volna, ahogy az visítozva, tehetetlenül ficánkol az ölében. Rasdeher megakadályozta ezt, és még idejében elvette szerencsétlen pára életét, hogy kevesebbet szenvedjen. Nori lelkét talán már sohasem lehet megmenteni, de minimalizálni az általa okozott károkat azt igen. A férfi feladata az volna, hogy mindig egy lépéssel a feketeség előtt járjon, és áldozatok árán ugyan, mint a kis nyúl élete, de megakadályozza, hogy a lány nagyobb kárt okozzon, mint ami az elcseszett múlt következményeképp feltétlenül elkerülhetetlen. Ehhez viszont erősebbé kell válnia. Legalább olyan erőssé, mint amilyen gyengének tűnik most, de talán még annál is erősebbé, mint amilyen erős fénykorában volt.*
- Akkor sem lettünk volna vetélytársak, ha nem akadtak volna fontosabb dolgaid. Félúton magára hagytam Idyát, mert nem akartam rabszolga lenni. Igen, ő volt Ark, és még időben rájöttem, hogy én nem akarok mellette lenni. *A fekete tündér rabszolgaságából ugyan egyszerű volt elmenekülni, de sajnos nem mondható el ugyanez a sötét isten láncairól. Azokból nem tud, és látszólag nem is akar szabadulni, pedig talán nagyobb veszélyt és szenvedést jelent számára, mint Idya bármely kegyetlen büntetése.
Rasdeher következtetésén felnevet, de még nem válaszol rá. Egyelőre befejezi a nyúl megkopasztását, majd odaül a gyönyörűen lángoló, kellemes meleget árasztó tűzhöz, a húst pedig átnyújtja társának.*
- Kész. Süsd meg te! *Közben sejtelmesen elmosolyodik.* Lehet, hogy nem mondtál hülyeséget. Ha isten lennél, biztosan hallgatnék rád. Az vagy? Nem, a közelében sem vagy nemhogy egy istennek, de önmagad árnyékának sem. Viszont lásd, kivel van dolgod! Mondd csak, amit akarsz, én pedig hallgatok, mint a sír. Mondd bátran! Figyelek, van időnk. Előttünk az egész éjszaka. *Valamiféle cinizmus hallatszik a hangjában, de belül mégis kíváncsi arra, mik is lehetnek azok az intelmek, amire hallgatnia kellett volna. Valószínűleg hallotta már őket százszor vagy ezerszer, de az tény, hogy egyszer sem figyelt rájuk igazán.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kárhozott lelkek… kegyetlen végzet, de vajon mikortól? Ez a sors már születéskor eldől, vagy hibás döntések láncolata vezet ahhoz, hogy valaki egy legyen a megannyi eszüket vesztett, élettelenül bolyongó élőlényből? Elképzelhető vajon az is, hogy maga a bűnös lélek nem is tehet a bűneiről? Elképzelhető vajon, hogy egy szerencsétlen kislánynak már a kezdetektől esélye sem volt arra, hogy egy olyan életet kapjon, ami bármelyik kis életnek jár, pedig még nem is tett semmi rosszat?
Nori rengeteg kérdésre a mai napig nem tudja a választ. Nem tudja, hogyan került egészen kicsi korában a lelkét megmérgező társaságba, de a legfontosabb, hogy azt sem tudja, miért? Soha nem mondott neki senki semmit, csak azt, hogy a szüleinek ő nem kellett, de vajon miért nem? Mi veszi rá egy szülő, főleg egy anya lelkét arra, hogy saját gyermekének létezését megtagadva az örök sötétségbe vessen egy édes, szeretetre és boldog életre méltó, ártatlan kislányt? A kérdések élnek, de a válaszokat valószínűleg örökre magával ragadta a végtelen, sűrű sötétség.*
- Talán még most is igaz. Lehet, hogy azok, akiknek jobb nélküled, valóban nem találnak itt meg téged, de azok, akiknek szüksége van rád, ők igen. *Halványan viszonozza Rasdeher mosolyát. Sokáig tartott, de csak kicsúsznak a feketeség száján az első szavak, melyek azt igazolják, hogy bármennyire is próbálja őt hibáztatni minden rosszért, legbelül örül, hogy rátalált régi barátjára. Arra a személyre, akihez talán a legerősebb, mégis kimondatlan kötelék köti őt.
A nyúl… a nyúl tökéletesen szimbolizálja, hogy is kéne jól működni kettejük kapcsolatának Clion-nal. Ha Nori-n múlt volna, ő valószínűleg elevenen hántotta volna le a bőrt szerencsétlen állatról, s közben játékosan nevetgélt volna, ahogy az visítozva, tehetetlenül ficánkol az ölében. Rasdeher megakadályozta ezt, és még idejében elvette szerencsétlen pára életét, hogy kevesebbet szenvedjen. Nori lelkét talán már sohasem lehet megmenteni, de minimalizálni az általa okozott károkat azt igen. A férfi feladata az volna, hogy mindig egy lépéssel a feketeség előtt járjon, és áldozatok árán ugyan, mint a kis nyúl élete, de megakadályozza, hogy a lány nagyobb kárt okozzon, mint ami az elcseszett múlt következményeképp feltétlenül elkerülhetetlen. Ehhez viszont erősebbé kell válnia. Legalább olyan erőssé, mint amilyen gyengének tűnik most, de talán még annál is erősebbé, mint amilyen erős fénykorában volt.*
- Akkor sem lettünk volna vetélytársak, ha nem akadtak volna fontosabb dolgaid. Félúton magára hagytam Idyát, mert nem akartam rabszolga lenni. Igen, ő volt Ark, és még időben rájöttem, hogy én nem akarok mellette lenni. *A fekete tündér rabszolgaságából ugyan egyszerű volt elmenekülni, de sajnos nem mondható el ugyanez a sötét isten láncairól. Azokból nem tud, és látszólag nem is akar szabadulni, pedig talán nagyobb veszélyt és szenvedést jelent számára, mint Idya bármely kegyetlen büntetése.
Rasdeher következtetésén felnevet, de még nem válaszol rá. Egyelőre befejezi a nyúl megkopasztását, majd odaül a gyönyörűen lángoló, kellemes meleget árasztó tűzhöz, a húst pedig átnyújtja társának.*
- Kész. Süsd meg te! *Közben sejtelmesen elmosolyodik.* Lehet, hogy nem mondtál hülyeséget. Ha isten lennél, biztosan hallgatnék rád. Az vagy? Nem, a közelében sem vagy nemhogy egy istennek, de önmagad árnyékának sem. Viszont lásd, kivel van dolgod! Mondd csak, amit akarsz, én pedig hallgatok, mint a sír. Mondd bátran! Figyelek, van időnk. Előttünk az egész éjszaka. *Valamiféle cinizmus hallatszik a hangjában, de belül mégis kíváncsi arra, mik is lehetnek azok az intelmek, amire hallgatnia kellett volna. Valószínűleg hallotta már őket százszor vagy ezerszer, de az tény, hogy egyszer sem figyelt rájuk igazán.*
3597. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-04-03 20:11:16
Üzenet elküldve: 2024-04-03 20:11:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az élet maga a lehetőségek végtelen tárháza. Mindig van más opció. Mindig van egy másik út. De a döntéseket emberek hozzák. Ras létezésének hajnala óta a kilátástalanság szorította bűnös kezeit, s kísérte végig azon az ösvényen, amely a halandó elme által elképzelhető legocsmányabb mélységekbe vezet. A kárhozott lelkek csapása ez, melyet karóra húzott testek erdeje szegélyez, és ártatlanok vére áztat. A karók között megtévelyedett emberek bolyonganak üveges tekintettel, összepiszkított ruhákban. Egyesek sikoltoznak, mások csak némán bámulnak maguk elé. Fel sem tudják fogni, hogy mi történhetett velük. Csak Rasdeher tudhatja. Számára mindegyik torz arc látványa felszakít egy-egy régi emléket. De mindezek semmit sem jelentenek számára ahhoz képest, amit az út végén vél látni. Szerettei hulla fehér, dermedt és vádló tekintetétől hányingere támad.
Tudja, hogy ez a sors vár rájuk, ha velük marad. Hisz az ő döntései mindenkivel ezt teszik. A végén ő is pontosan így fogja végezni. Ezért a menekülés tűnt a legjobb megoldásnak, s amikor először hajtotta le fejét az erdő aranyzöld bársonyára úgy érezte megtalálta azt amire szüksége van. Ahogy ott feküdt mozdulatlan, elernyedt tagokkal, lassan az az érzés kerítette hatalmába, hogy testét végre elhagyja az élet. Azóta ez az ő kis birodalma, ahol nem érhetik el a világ gondjai.*
- Szükségem volt egy kis magányra. Ennél a helynél pedig nem találtam alkalmasabbat arra, hogy egyedül legyek. Ráadásul itt elég nehezen találnak rám azok, akiknek jobb nélkülem. Illetve ez eddig a pontig volt igaz.
*A szavai keserűek, de a mosolya arról árulkodik, hogy annyira mégsem bánja Nori társaságát. A magány csak egy darabig képes elűzni a gondokat, s ha ez megtörtént, hamarosan ő válik a legnagyobb problémává. Utána már csak egy lépés, hogy teljesen feleméssze azt, aki egykoron voltál. Rasnak ugyan még nem jött el ez a pillanat, de a változás szele már így is felfedte előtte elméjének egy olyan zugát, aminek létezéséről eddig sejtelme sem volt.
Amíg a lány elkezd dolgozni a nyúlon, addig ő az ágya melletti holmik közül előássa azt az íjas tűzfúrót, amit tűzgyújtáshoz eszkábált. Egy egyszerű szerkezet, pár száraz fán és egy madzagon kívül nem igényel semmi különlegeset. Mielőtt nekilátna a kitartást igénylő művelethez, azelőtt gyűjt a környékről néhány szárazabb füvet, s lehántja az egyik közeli fa külső kérgét is. Ezeket érdes tenyerében alaposan összemorzsolja, és már meg is kezdődhet a tűz felélesztése. A korábbi tűzfészek mellé térdel, a madzagot áthurkolja a kihegyezett fúrón, s belekezd a parázs csiholásba. Miután a fa elég forró lett a súrlódástól és a lehulló darabjai izzani kezdenek, beleönti azokat a gyúlékony fakéreg és fű keverékbe. Itt még egy kis unszolásra van szüksége a tűznek, ezért a tenyerei közé szorítva a tüzelőt, a tüdejében tárolt összes levegőt felhasználva addig fújja a parazsat, amíg fel nem izzik tőle a tűz. Hamarosan mindketten megmelegedhetnek mellette.*
- Hmm, akkor azt hiszem majdnem vetélytársak lettünk! Egy nagyon hasonló munkát kaptam én is ismeretlen megbízóktól. Végül más fontosabb teendőim akadtak, ami miatt nem sikerült a megbízással foglalkoznom. Pedig érdekes lett volna veled és… azzal az Idyával versenyezni. Ő hívta magát Arknak, igaz?
*Sa'Tereth béklyójára csak egy kósza pillantást vet, s arcára rögtön kirajzolódik az az undor, amit az átkozott tárgy vált ki belőle. Továbbra sem érti Nori elköteleződését, de annyit már elért a lány fanatizmusa, hogy legalább elkezdte érdekelni a hollóst, hogy mit talál olyan vonzónak a rabszolgaságban.*
- Nem, nem gondolom! Mivel jobb ez, mint régen? Neked tényleg elég annyi, hogy aki rád kényszeríti az akaratát azt nevezzék mások istenségnek? Pff, akkor csak istenné kellene válnom és végre hallgatnál rám. Hogy eddig erre miért nem gondoltam?
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az élet maga a lehetőségek végtelen tárháza. Mindig van más opció. Mindig van egy másik út. De a döntéseket emberek hozzák. Ras létezésének hajnala óta a kilátástalanság szorította bűnös kezeit, s kísérte végig azon az ösvényen, amely a halandó elme által elképzelhető legocsmányabb mélységekbe vezet. A kárhozott lelkek csapása ez, melyet karóra húzott testek erdeje szegélyez, és ártatlanok vére áztat. A karók között megtévelyedett emberek bolyonganak üveges tekintettel, összepiszkított ruhákban. Egyesek sikoltoznak, mások csak némán bámulnak maguk elé. Fel sem tudják fogni, hogy mi történhetett velük. Csak Rasdeher tudhatja. Számára mindegyik torz arc látványa felszakít egy-egy régi emléket. De mindezek semmit sem jelentenek számára ahhoz képest, amit az út végén vél látni. Szerettei hulla fehér, dermedt és vádló tekintetétől hányingere támad.
Tudja, hogy ez a sors vár rájuk, ha velük marad. Hisz az ő döntései mindenkivel ezt teszik. A végén ő is pontosan így fogja végezni. Ezért a menekülés tűnt a legjobb megoldásnak, s amikor először hajtotta le fejét az erdő aranyzöld bársonyára úgy érezte megtalálta azt amire szüksége van. Ahogy ott feküdt mozdulatlan, elernyedt tagokkal, lassan az az érzés kerítette hatalmába, hogy testét végre elhagyja az élet. Azóta ez az ő kis birodalma, ahol nem érhetik el a világ gondjai.*
- Szükségem volt egy kis magányra. Ennél a helynél pedig nem találtam alkalmasabbat arra, hogy egyedül legyek. Ráadásul itt elég nehezen találnak rám azok, akiknek jobb nélkülem. Illetve ez eddig a pontig volt igaz.
*A szavai keserűek, de a mosolya arról árulkodik, hogy annyira mégsem bánja Nori társaságát. A magány csak egy darabig képes elűzni a gondokat, s ha ez megtörtént, hamarosan ő válik a legnagyobb problémává. Utána már csak egy lépés, hogy teljesen feleméssze azt, aki egykoron voltál. Rasnak ugyan még nem jött el ez a pillanat, de a változás szele már így is felfedte előtte elméjének egy olyan zugát, aminek létezéséről eddig sejtelme sem volt.
Amíg a lány elkezd dolgozni a nyúlon, addig ő az ágya melletti holmik közül előássa azt az íjas tűzfúrót, amit tűzgyújtáshoz eszkábált. Egy egyszerű szerkezet, pár száraz fán és egy madzagon kívül nem igényel semmi különlegeset. Mielőtt nekilátna a kitartást igénylő művelethez, azelőtt gyűjt a környékről néhány szárazabb füvet, s lehántja az egyik közeli fa külső kérgét is. Ezeket érdes tenyerében alaposan összemorzsolja, és már meg is kezdődhet a tűz felélesztése. A korábbi tűzfészek mellé térdel, a madzagot áthurkolja a kihegyezett fúrón, s belekezd a parázs csiholásba. Miután a fa elég forró lett a súrlódástól és a lehulló darabjai izzani kezdenek, beleönti azokat a gyúlékony fakéreg és fű keverékbe. Itt még egy kis unszolásra van szüksége a tűznek, ezért a tenyerei közé szorítva a tüzelőt, a tüdejében tárolt összes levegőt felhasználva addig fújja a parazsat, amíg fel nem izzik tőle a tűz. Hamarosan mindketten megmelegedhetnek mellette.*
- Hmm, akkor azt hiszem majdnem vetélytársak lettünk! Egy nagyon hasonló munkát kaptam én is ismeretlen megbízóktól. Végül más fontosabb teendőim akadtak, ami miatt nem sikerült a megbízással foglalkoznom. Pedig érdekes lett volna veled és… azzal az Idyával versenyezni. Ő hívta magát Arknak, igaz?
*Sa'Tereth béklyójára csak egy kósza pillantást vet, s arcára rögtön kirajzolódik az az undor, amit az átkozott tárgy vált ki belőle. Továbbra sem érti Nori elköteleződését, de annyit már elért a lány fanatizmusa, hogy legalább elkezdte érdekelni a hollóst, hogy mit talál olyan vonzónak a rabszolgaságban.*
- Nem, nem gondolom! Mivel jobb ez, mint régen? Neked tényleg elég annyi, hogy aki rád kényszeríti az akaratát azt nevezzék mások istenségnek? Pff, akkor csak istenné kellene válnom és végre hallgatnál rám. Hogy eddig erre miért nem gondoltam?
3596. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:59:30
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:59:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az út végén hazatalálsz//
*Annak, hogy Nori most ennyire képes figyelni Mai-ra, két oka is lehet. Az egyik, hogy bármennyire is rosszul volt az elején, ebben az egy hatban úgy kipihente magát, mint ahogy azt rég nem tette már. Tele van energiával és a figyelme is élesebb így. A másik pedig az, hogy ennyi idő alatt sikerült valamelyest megismernie Mai általános viselkedését, így sokkal könnyebben feltűnik neki, ha épp nem olyan.*
- Erre megint csak azt tudom mondani, hogy nincs olyan, hogy nem önmagad, legfeljebb nem fogadod el… *Valóban érkeznek azok a mondatok, amiket várni lehetett tőle. Nem csak Nori-nak sikerült kiismernie Mai-t, hanem fordítva is. Azokat a helyzeteket pedig, ahol valakit meg kell győzni valamiről, Nori már ösztönösen Mai-ra bízza. El kell fogadni, hogy ő ebben jobb. Így sikerül most is hamar egy szekér hátulján találniuk magukat néhány zsák burgonya társaságában. Nori lecsatolja a hátáról a kardját, maga mellé teszi, aztán elfekszik párnának használva az egyik zsákot. Így kényelmesebb.
Várta már, hogy Mai mikor tér vissza a korábbi témához, halványan el is mosolyodik, mikor érkezik a kérdés.*
- Szerintem teljesen mindegy neked, mert úgysem fogsz beleegyezni. Varázslat, amit te annyira gyűlölsz. Én bármikor elő tudom csalogatni belőled azokat a rémálmokat úgy is, hogy ébren vagy. Nyilván szenvednél közben, de vigyáznék rád és nem esne bajod. Tanulmányozhatnánk, hogy mi történik veled olyankor. De hát… *Tárja szét a karjait tehetetlenül, miközben hunyorog párat, amikor a fa lombjai között néha-néha felbukkanó nap fénye amolyan merényletként próbálja meg kisütni azokat az édes barna szemeit.*
- Azt mondtad nekem drága úrnőm, hogy nincs varázslás. Én pedig jó kislány vagyok, és nem csinálok ilyet. Szenvedj csak, ha nem akarod, hogy segítsek. *Játssza a sértődött, duzzogó, meg nem értett jóakarót már akkor, mikor igazából Mai még nem is mondott semmit. Se nem egyezett bele, se nem utasította el az ajánlatát.
A szekér közben egyenletesen halad tovább, néha egy-egy kő megdobja, ami nem esik jól Nori gerincének, de legalább egyre közelebb a hőn áhított város. Közel, de még mindig oly' messze…*
*Annak, hogy Nori most ennyire képes figyelni Mai-ra, két oka is lehet. Az egyik, hogy bármennyire is rosszul volt az elején, ebben az egy hatban úgy kipihente magát, mint ahogy azt rég nem tette már. Tele van energiával és a figyelme is élesebb így. A másik pedig az, hogy ennyi idő alatt sikerült valamelyest megismernie Mai általános viselkedését, így sokkal könnyebben feltűnik neki, ha épp nem olyan.*
- Erre megint csak azt tudom mondani, hogy nincs olyan, hogy nem önmagad, legfeljebb nem fogadod el… *Valóban érkeznek azok a mondatok, amiket várni lehetett tőle. Nem csak Nori-nak sikerült kiismernie Mai-t, hanem fordítva is. Azokat a helyzeteket pedig, ahol valakit meg kell győzni valamiről, Nori már ösztönösen Mai-ra bízza. El kell fogadni, hogy ő ebben jobb. Így sikerül most is hamar egy szekér hátulján találniuk magukat néhány zsák burgonya társaságában. Nori lecsatolja a hátáról a kardját, maga mellé teszi, aztán elfekszik párnának használva az egyik zsákot. Így kényelmesebb.
Várta már, hogy Mai mikor tér vissza a korábbi témához, halványan el is mosolyodik, mikor érkezik a kérdés.*
- Szerintem teljesen mindegy neked, mert úgysem fogsz beleegyezni. Varázslat, amit te annyira gyűlölsz. Én bármikor elő tudom csalogatni belőled azokat a rémálmokat úgy is, hogy ébren vagy. Nyilván szenvednél közben, de vigyáznék rád és nem esne bajod. Tanulmányozhatnánk, hogy mi történik veled olyankor. De hát… *Tárja szét a karjait tehetetlenül, miközben hunyorog párat, amikor a fa lombjai között néha-néha felbukkanó nap fénye amolyan merényletként próbálja meg kisütni azokat az édes barna szemeit.*
- Azt mondtad nekem drága úrnőm, hogy nincs varázslás. Én pedig jó kislány vagyok, és nem csinálok ilyet. Szenvedj csak, ha nem akarod, hogy segítsek. *Játssza a sértődött, duzzogó, meg nem értett jóakarót már akkor, mikor igazából Mai még nem is mondott semmit. Se nem egyezett bele, se nem utasította el az ajánlatát.
A szekér közben egyenletesen halad tovább, néha egy-egy kő megdobja, ami nem esik jól Nori gerincének, de legalább egyre közelebb a hőn áhított város. Közel, de még mindig oly' messze…*
3595. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:25:36
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:25:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az út végén hazatalálsz//
*Beszélne ő sokkal többet is, ha lenne hozzá elég energiája, vagy tudná, hogy miről kell. Magát fejtegetni még mindig nem a kedvenc feladata, de szerencséjére itt van Nori, aki most sokkal jobban figyel rá, mint eddig. Talán ez egyfajta hála lehet azért, amiért ő is vele volt az elmúlt haton. Vagy csak kezdi megszokni, hogy igenis van mellette valaki.*
- Igen, minden éjjel. Lehet, hogy annyira aggódtam, hogy így jelent meg. Az álmok szerintem nem mindig csak úgy vannak. De nagyon fárasztó. Nem emlékszek tisztán az összesre, de általában nem önmagam voltam. *Pillanatra behunyja a szemét, mert sejti a következő mondatokat, miszerint az is ő és ne nyomja el, engedje szabadjára, mert a sötétség megvéd.
A lány következő szavai felébreszt benne valamit. Jól használja Mai-t saját maga ellen a feketeség, mert pontosan ezekkel tud elültetni valamit benne. Megtudni, megtapasztalni, kideríteni. Viszont semmi jóval nem kecsegtet, ha ezt a másik találta ki, mert az ő módszerei, nos... kegyetlenek. Időt nem hagy a válaszra, de el nem felejti.*
- Jó, bízd rám.
*Megint elő kell ásnia magából azt a lehengerlő Mai-t aki most mélyen szunnyad, vagy inkább szunnyadna benne. Ugyan van, akit elszalasztottak, de a következőt, ha rajta múlik, nem fogják. Már megszokott módon ölti fel a jelmezt, csak most egy kicsit elveszettebb úrinő ereszkedik rá, akinek még a legmarconább is segítene, hiszen ki engedné, hogy baja legyen egy ilyen teremtésnek, ezen a veszélyes úton? Valószínű sokan, de emberismeretére hagyatkozva nem is azt szólítaná le.
Közeleg egy újabb szekér amit kissé kétségbeesett tekintet kíséretében állít le, majd úgy tekint fel az azt hajtóra.*
- Uram, megtisztelne, ha a segítségünkre lenne.
*Kezd bele a bájolgásba, majd kékellő, mégis őzike szomorúságú és bájú szemekkel szövi köré láthatatlan lasszóját, aminek nem tud ellenállni, így hát hamar útra is kelnek, egyenesen a város felé. Mikor már utaznak egy jó ideje és a fák is árnyékot vetnek rájuk, s eléggé kiszipolyozta a sofőrjüket, aki elégedett mosollyal az arcán sütkérezik a hősiességben, akkor szól csak újra Nori-hoz.*
- Mi is az, amivel segíteni tudsz? *Eddig bírta, hogy ne kanyarodjon vissza a másik furcsán ködös felajánlásához.*
*Beszélne ő sokkal többet is, ha lenne hozzá elég energiája, vagy tudná, hogy miről kell. Magát fejtegetni még mindig nem a kedvenc feladata, de szerencséjére itt van Nori, aki most sokkal jobban figyel rá, mint eddig. Talán ez egyfajta hála lehet azért, amiért ő is vele volt az elmúlt haton. Vagy csak kezdi megszokni, hogy igenis van mellette valaki.*
- Igen, minden éjjel. Lehet, hogy annyira aggódtam, hogy így jelent meg. Az álmok szerintem nem mindig csak úgy vannak. De nagyon fárasztó. Nem emlékszek tisztán az összesre, de általában nem önmagam voltam. *Pillanatra behunyja a szemét, mert sejti a következő mondatokat, miszerint az is ő és ne nyomja el, engedje szabadjára, mert a sötétség megvéd.
A lány következő szavai felébreszt benne valamit. Jól használja Mai-t saját maga ellen a feketeség, mert pontosan ezekkel tud elültetni valamit benne. Megtudni, megtapasztalni, kideríteni. Viszont semmi jóval nem kecsegtet, ha ezt a másik találta ki, mert az ő módszerei, nos... kegyetlenek. Időt nem hagy a válaszra, de el nem felejti.*
- Jó, bízd rám.
*Megint elő kell ásnia magából azt a lehengerlő Mai-t aki most mélyen szunnyad, vagy inkább szunnyadna benne. Ugyan van, akit elszalasztottak, de a következőt, ha rajta múlik, nem fogják. Már megszokott módon ölti fel a jelmezt, csak most egy kicsit elveszettebb úrinő ereszkedik rá, akinek még a legmarconább is segítene, hiszen ki engedné, hogy baja legyen egy ilyen teremtésnek, ezen a veszélyes úton? Valószínű sokan, de emberismeretére hagyatkozva nem is azt szólítaná le.
Közeleg egy újabb szekér amit kissé kétségbeesett tekintet kíséretében állít le, majd úgy tekint fel az azt hajtóra.*
- Uram, megtisztelne, ha a segítségünkre lenne.
*Kezd bele a bájolgásba, majd kékellő, mégis őzike szomorúságú és bájú szemekkel szövi köré láthatatlan lasszóját, aminek nem tud ellenállni, így hát hamar útra is kelnek, egyenesen a város felé. Mikor már utaznak egy jó ideje és a fák is árnyékot vetnek rájuk, s eléggé kiszipolyozta a sofőrjüket, aki elégedett mosollyal az arcán sütkérezik a hősiességben, akkor szól csak újra Nori-hoz.*
- Mi is az, amivel segíteni tudsz? *Eddig bírta, hogy ne kanyarodjon vissza a másik furcsán ködös felajánlásához.*
3594. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:01:26
Üzenet elküldve: 2024-03-31 11:01:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-ra tökéletesen illik a kiszámíthatatlan és veszélyes jelző. Míg az egyik pillanatban a legjobb barátját is képes lenne megfojtani azokért a bűnökért, amiket már a történelem is rég elfelejtett, de számára be nem gyógyítható, erős szenvedést okozó sérelmekként maradtak meg, utána pedig olyan esedezve kér bocsánatot ugyanezért, mintha az is az ő hibája lett volna, amiről egyáltalán nem is tehet.*
- Azért ne felejtsd el! Csak ne haragudj rám miatta… *Válaszolja csupán azért, hogy az övé legyen az utolsó szó, de utána már nem szól többet. Csak hallgatja, ahogy a faágak hangos reccsenéssel fogadják el a sorsukat, mikor a náluk nagyobb hatalmat birtokló emberi léptek kettétörik őket pont úgy, ahogy az istenek is képesek ugyanezt megtenni az emberek törékeny életével.
A táborhelyhez megérkezve Nori körbenéz, kicsit elmosolyodik. Otthonos kis kuckó. Pont olyan, mint amit a gyerekek szoktak építeni búvóhelyként az erdőbe. Milyen nosztalgikus. Kár, hogy ez nem csak egy játék, hanem a kőkemény valóság. Ki tudja hány éjszakát töltött már itt Clion ilyen körülmények között.*
- Nem, tényleg nem tűnik gnómnak, hacsak nem alakváltó, de azt viszont nem értem, hogy miért jó neked az erdőben aludni. Komolyan nem volt jobb opciód? Amúgy persze, enyém a nyuszi. *Vigyorog kicsit, mert ez valóban neki való feladat. Be is foglalja az egyik kidőlt fatuskót, leül rá a nyuszi társaságában, előveszi a csontból készült tőrét és elkezdi lefejteni szerencsétlen állatról a bundáját, közben pedig Rasdeher érdeklődése nyomán mesélni kezd.*
- Idya kapott egy megbízást. Sosem mondta el nekem pontosan, hogy miről van szó, csak annyit tudok, hogy Thargarod-ba készült és engem is vinni akart magával. Gondolom meg kellett volna ölnünk valakit. Azonban hatalmas felelőtlenség lett volna, ha felkészületlenül rontunk be a Tharg-ok odújába. Ezért indulás előtt a Vérkertbe mentünk, és Idya Sa'Tereth segítségét kérte a küldetésünkhöz. Azt hittem, hogy semmi nem fog történni, de végül megjelent előttünk egy női alak. Akkora csatabárd volt a kezében, amekkorát még egy óriás sem bírna el. Yillith-nek hívta magát, Sa'Tereth démona volt. Tőle kaptam ezt a karkötőt. Én is és Idya is kaptunk egyet. *Mutatja fel ismét a kígyó mintázatú ékszert.* Tartozik hozzá egy vipera, egy entitás, ami a Drasszéra Gorra névre hallgat. A testemben él. Ő képes megvédeni engem a haláltól. Csak annyit kér ezért, hogy tápláljam. Mások életét kéri tőlem cserébe. Ahogy a démon is mondta, a halhatatlanságot vérrel kell visszafizetnem. Egész barátságos üzlet a halhatatlanságért, nem gondolod? *Néz fel Clion-ra ismét, hogy szólhasson, ha van mondanivalója. Közben legalább azt is tudja ellenőrizni, hogy áll a tűz. A nyulat már sikerült félig megnyúznia.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-ra tökéletesen illik a kiszámíthatatlan és veszélyes jelző. Míg az egyik pillanatban a legjobb barátját is képes lenne megfojtani azokért a bűnökért, amiket már a történelem is rég elfelejtett, de számára be nem gyógyítható, erős szenvedést okozó sérelmekként maradtak meg, utána pedig olyan esedezve kér bocsánatot ugyanezért, mintha az is az ő hibája lett volna, amiről egyáltalán nem is tehet.*
- Azért ne felejtsd el! Csak ne haragudj rám miatta… *Válaszolja csupán azért, hogy az övé legyen az utolsó szó, de utána már nem szól többet. Csak hallgatja, ahogy a faágak hangos reccsenéssel fogadják el a sorsukat, mikor a náluk nagyobb hatalmat birtokló emberi léptek kettétörik őket pont úgy, ahogy az istenek is képesek ugyanezt megtenni az emberek törékeny életével.
A táborhelyhez megérkezve Nori körbenéz, kicsit elmosolyodik. Otthonos kis kuckó. Pont olyan, mint amit a gyerekek szoktak építeni búvóhelyként az erdőbe. Milyen nosztalgikus. Kár, hogy ez nem csak egy játék, hanem a kőkemény valóság. Ki tudja hány éjszakát töltött már itt Clion ilyen körülmények között.*
- Nem, tényleg nem tűnik gnómnak, hacsak nem alakváltó, de azt viszont nem értem, hogy miért jó neked az erdőben aludni. Komolyan nem volt jobb opciód? Amúgy persze, enyém a nyuszi. *Vigyorog kicsit, mert ez valóban neki való feladat. Be is foglalja az egyik kidőlt fatuskót, leül rá a nyuszi társaságában, előveszi a csontból készült tőrét és elkezdi lefejteni szerencsétlen állatról a bundáját, közben pedig Rasdeher érdeklődése nyomán mesélni kezd.*
- Idya kapott egy megbízást. Sosem mondta el nekem pontosan, hogy miről van szó, csak annyit tudok, hogy Thargarod-ba készült és engem is vinni akart magával. Gondolom meg kellett volna ölnünk valakit. Azonban hatalmas felelőtlenség lett volna, ha felkészületlenül rontunk be a Tharg-ok odújába. Ezért indulás előtt a Vérkertbe mentünk, és Idya Sa'Tereth segítségét kérte a küldetésünkhöz. Azt hittem, hogy semmi nem fog történni, de végül megjelent előttünk egy női alak. Akkora csatabárd volt a kezében, amekkorát még egy óriás sem bírna el. Yillith-nek hívta magát, Sa'Tereth démona volt. Tőle kaptam ezt a karkötőt. Én is és Idya is kaptunk egyet. *Mutatja fel ismét a kígyó mintázatú ékszert.* Tartozik hozzá egy vipera, egy entitás, ami a Drasszéra Gorra névre hallgat. A testemben él. Ő képes megvédeni engem a haláltól. Csak annyit kér ezért, hogy tápláljam. Mások életét kéri tőlem cserébe. Ahogy a démon is mondta, a halhatatlanságot vérrel kell visszafizetnem. Egész barátságos üzlet a halhatatlanságért, nem gondolod? *Néz fel Clion-ra ismét, hogy szólhasson, ha van mondanivalója. Közben legalább azt is tudja ellenőrizni, hogy áll a tűz. A nyulat már sikerült félig megnyúznia.*
3593. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-30 17:22:31
Üzenet elküldve: 2024-03-30 17:22:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Újabban Ras képtelen tartani azt a lepcses pofáját. A legkevésbé sem akarta bevonni Rovéna személyét ebbe a beszélgetésbe, de ahogy Nori folyamatosan egyre mélyebbre lökdöste az önsajnálatban, úgy a túlcsorduló érzései lassacskán a felszínre taszítottak más eltemetett emlékeket is. De a lány nem is tévedhetne nagyobbat akkor, amikor a kannibál számára oly becses kis kincsnek a létezését párhuzamba állítja a kettejük között zajló konfliktussal. Ras annak ellenére is mindig úgy gondolta, hogy Nori és Rové akár legjobb barátnők is lehetnének, hogy teljes ellentétei egymásnak. Míg szerelme maga az éltető napfény, addig Nori a hűvös sötétség. Kiszámíthatatlan és veszélyes. Ennek ellenére inkább most nem beszél neki egykori társáról, akit ugyanúgy magára hagyott, mint Norit.
Helyette némán követi az előttük elterülő csapást, amit saját csizmája vágott az erdő öreg testébe. Amikor pedig a rongyokba bugyolált barna szempár végre utoléri és a bocsánatát kéri csak könnyelműen legyint egyet, miközben a szája sarkában apró mosoly ráncok jelennek meg.*
- Már el is felejtettem amiket az imént a fejemhez vágtál!
*Az út a táborhelyig eseménytelenül telik. Ahogy a madaras megígérte, céljuk nincs messze az úttól, amit a kalmárok szekerei tapostak ki. Sőt Nori már távolabbról kiszúrhatja, hogy az ösvény hamarosan elér egy emelkedőhöz, aminek tövében egy vén fa terjesztette ki hatalmát. Úgy tűnhet, hogy a gyökerei már teljesen elszakadtak a törzsétől, s most önálló uradalmakat alakítottak ki az avarban. Közelebbről megszemlélve egy ilyen méretes gyökér alatt emberi kéz alkotta, levelekből és gallyakból összeeszkábált fekhelyre lehet figyelmes a lányka. Előtte a meleget adó tábortűzről emlékezik meg néhány elszenesedett faág, körötte pedig szétdobált étel maradványokat, főleg állati eredetű csontokat lehet látni.
Egy másik ágra kikötözve az a szerencsétlen nyuszi tetem lóg, amit még ma reggel Ras ejtett el. Arra az esetre tartogatta, ha az úton nem találkozik egyetlen finom falattal sem. A pórul járt állat alatt, a fának támasztva az az íj pihen, amelyet a férfi még az elf hullájától tulajdonított el. Ha nagyon fülel az erre tévedő, meghallhatja még a közelben csordogáló apró forrás neszezését is.*
- Most már te is el tudod dönteni, hogy gnóm-e a nyúl. Viszont valakinek meg is kellene nyúznia, mielőtt megfőzzük. Bevállalod, amíg én meggyújtom a tüzet?
*Ras úgy gondolja, hogy ennél testhezállóbb feladatot nehezen találhatna a másiknak, ezért reméli, hogy ennyiben ő is kiveszi a részét az előkészületekből.*
- És közben azt is elmesélhetnéd, hogy mi történt veled, mióta legutóbb találkoztunk. Igazán kíváncsi vagyok például arra, hogy hogyan váltál halhatatlanná!
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Újabban Ras képtelen tartani azt a lepcses pofáját. A legkevésbé sem akarta bevonni Rovéna személyét ebbe a beszélgetésbe, de ahogy Nori folyamatosan egyre mélyebbre lökdöste az önsajnálatban, úgy a túlcsorduló érzései lassacskán a felszínre taszítottak más eltemetett emlékeket is. De a lány nem is tévedhetne nagyobbat akkor, amikor a kannibál számára oly becses kis kincsnek a létezését párhuzamba állítja a kettejük között zajló konfliktussal. Ras annak ellenére is mindig úgy gondolta, hogy Nori és Rové akár legjobb barátnők is lehetnének, hogy teljes ellentétei egymásnak. Míg szerelme maga az éltető napfény, addig Nori a hűvös sötétség. Kiszámíthatatlan és veszélyes. Ennek ellenére inkább most nem beszél neki egykori társáról, akit ugyanúgy magára hagyott, mint Norit.
Helyette némán követi az előttük elterülő csapást, amit saját csizmája vágott az erdő öreg testébe. Amikor pedig a rongyokba bugyolált barna szempár végre utoléri és a bocsánatát kéri csak könnyelműen legyint egyet, miközben a szája sarkában apró mosoly ráncok jelennek meg.*
- Már el is felejtettem amiket az imént a fejemhez vágtál!
*Az út a táborhelyig eseménytelenül telik. Ahogy a madaras megígérte, céljuk nincs messze az úttól, amit a kalmárok szekerei tapostak ki. Sőt Nori már távolabbról kiszúrhatja, hogy az ösvény hamarosan elér egy emelkedőhöz, aminek tövében egy vén fa terjesztette ki hatalmát. Úgy tűnhet, hogy a gyökerei már teljesen elszakadtak a törzsétől, s most önálló uradalmakat alakítottak ki az avarban. Közelebbről megszemlélve egy ilyen méretes gyökér alatt emberi kéz alkotta, levelekből és gallyakból összeeszkábált fekhelyre lehet figyelmes a lányka. Előtte a meleget adó tábortűzről emlékezik meg néhány elszenesedett faág, körötte pedig szétdobált étel maradványokat, főleg állati eredetű csontokat lehet látni.
Egy másik ágra kikötözve az a szerencsétlen nyuszi tetem lóg, amit még ma reggel Ras ejtett el. Arra az esetre tartogatta, ha az úton nem találkozik egyetlen finom falattal sem. A pórul járt állat alatt, a fának támasztva az az íj pihen, amelyet a férfi még az elf hullájától tulajdonított el. Ha nagyon fülel az erre tévedő, meghallhatja még a közelben csordogáló apró forrás neszezését is.*
- Most már te is el tudod dönteni, hogy gnóm-e a nyúl. Viszont valakinek meg is kellene nyúznia, mielőtt megfőzzük. Bevállalod, amíg én meggyújtom a tüzet?
*Ras úgy gondolja, hogy ennél testhezállóbb feladatot nehezen találhatna a másiknak, ezért reméli, hogy ennyiben ő is kiveszi a részét az előkészületekből.*
- És közben azt is elmesélhetnéd, hogy mi történt veled, mióta legutóbb találkoztunk. Igazán kíváncsi vagyok például arra, hogy hogyan váltál halhatatlanná!
3592. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-29 17:57:57
Üzenet elküldve: 2024-03-29 17:57:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-t teljesen kizökkenti a színpadias fenyegetőzésből az ismeretlen női név. Kíváncsian oldalra billenti a fejét, mikor meghallja.*
- Rowéna? *Nem a legkedvesebb dolgok jutnak most sem eszébe köztük azzal, hogy talán nem is azért akart ennyire megszabadulni tőle a férfi, mert valóban a halálra vágyott, hanem nem akarta, hogy ez a Rowéna féltékeny legyen rá. Mindig ez van, mikor egy férfi húga jobban néz ki, mint a párja. Nincs azonban ideje mélyebben kiakadni ezen, mert Clion csak folytatja a kifejezetten szar vicceit.*
- Művész ám a… *Végül is szürrealista szobrásznak valóban elmehetne, aki élő testekből készít groteszk szobrokat néhány testrész eltűntetésével és néhány jól irányzott vágással, hogy a vér úgy folyjon rajtuk végig, hogy valami felismerhető rajzot formázzon. A szükségtelen darabokat pedig még akár oda is adhatná kollégájának vacsorára.*
- Miért, mégis mivel kéne jönnöm? *Kérdez vissza végül meglepetten arra a fájdalmasan kijózanító kijelentésre, ami most az ő egoját támadja, ráadásul teljesen jogosan. Ő maga hangoztatja mindig, hogy Rasdeher-nek már el kellene felejtenie a múltat és hogy ő már nem az a kislány, aki régen volt, ennek ellenére mégis mindig Nori rángatja vissza magukat a régmúltba azzal, hogy az akkor elcseszett döntések súlyával próbálja kínozni és felelősségre vonni a férfit. Talán azt hiszi, hogy ezzel sakkban tarthatja, manipulálhatja és kötelezheti arra, hogy mindig segítsen rajta, mikor neki arra van szüksége. Azonban az, hogy ő most hátat fordít neki, tökéletes szimbólumként döbbenti rá Nori-t arra, hogy ez nem így van.
Pár pillanatra magába is roskad, és csak a földet bámulja, ahogy megérti, mennyire rosszul is viselkedett az elmúlt pár percben. Tudnia kellett volna, hogy bármi is történt nagyon régen vagy a közelmúltban, legyenek ők ketten bármilyen állapotban, az nem fog segíteni, ha bántják egymást.*
- Hé, várj meg, ne hagyj itt! *Ocsúdik fel akkor, mikor Rasdeher már távolabb jár, és sietős léptekkel követni kezdi, de megtorpan a faágra akasztott köpeny előtt.*
- Umm… köszönöm… *Bele is bugyolálja magát, még a csuklyát is felhúzza a fejére a sajátja mellett. A köpeny végét ugyan a földön húzza, mert túl nagy rá, de így legalább olyan érzés, mint egy finom, meleg takaró. Közben ismét megszaporázza a lépteit, hogy utolérje Clion-t. Mikor sikerül, akkor bocsánatkérőn pillant fel rá.*
- Ne haragudj! Nem foglak többet bántani, csak ne hagyj egyedül! *Kér tőle bocsánatot rövid időn belül másodszor, bár jogos kérdés, hogy ezúttal ezt most meddig gondolja komolyan.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-t teljesen kizökkenti a színpadias fenyegetőzésből az ismeretlen női név. Kíváncsian oldalra billenti a fejét, mikor meghallja.*
- Rowéna? *Nem a legkedvesebb dolgok jutnak most sem eszébe köztük azzal, hogy talán nem is azért akart ennyire megszabadulni tőle a férfi, mert valóban a halálra vágyott, hanem nem akarta, hogy ez a Rowéna féltékeny legyen rá. Mindig ez van, mikor egy férfi húga jobban néz ki, mint a párja. Nincs azonban ideje mélyebben kiakadni ezen, mert Clion csak folytatja a kifejezetten szar vicceit.*
- Művész ám a… *Végül is szürrealista szobrásznak valóban elmehetne, aki élő testekből készít groteszk szobrokat néhány testrész eltűntetésével és néhány jól irányzott vágással, hogy a vér úgy folyjon rajtuk végig, hogy valami felismerhető rajzot formázzon. A szükségtelen darabokat pedig még akár oda is adhatná kollégájának vacsorára.*
- Miért, mégis mivel kéne jönnöm? *Kérdez vissza végül meglepetten arra a fájdalmasan kijózanító kijelentésre, ami most az ő egoját támadja, ráadásul teljesen jogosan. Ő maga hangoztatja mindig, hogy Rasdeher-nek már el kellene felejtenie a múltat és hogy ő már nem az a kislány, aki régen volt, ennek ellenére mégis mindig Nori rángatja vissza magukat a régmúltba azzal, hogy az akkor elcseszett döntések súlyával próbálja kínozni és felelősségre vonni a férfit. Talán azt hiszi, hogy ezzel sakkban tarthatja, manipulálhatja és kötelezheti arra, hogy mindig segítsen rajta, mikor neki arra van szüksége. Azonban az, hogy ő most hátat fordít neki, tökéletes szimbólumként döbbenti rá Nori-t arra, hogy ez nem így van.
Pár pillanatra magába is roskad, és csak a földet bámulja, ahogy megérti, mennyire rosszul is viselkedett az elmúlt pár percben. Tudnia kellett volna, hogy bármi is történt nagyon régen vagy a közelmúltban, legyenek ők ketten bármilyen állapotban, az nem fog segíteni, ha bántják egymást.*
- Hé, várj meg, ne hagyj itt! *Ocsúdik fel akkor, mikor Rasdeher már távolabb jár, és sietős léptekkel követni kezdi, de megtorpan a faágra akasztott köpeny előtt.*
- Umm… köszönöm… *Bele is bugyolálja magát, még a csuklyát is felhúzza a fejére a sajátja mellett. A köpeny végét ugyan a földön húzza, mert túl nagy rá, de így legalább olyan érzés, mint egy finom, meleg takaró. Közben ismét megszaporázza a lépteit, hogy utolérje Clion-t. Mikor sikerül, akkor bocsánatkérőn pillant fel rá.*
- Ne haragudj! Nem foglak többet bántani, csak ne hagyj egyedül! *Kér tőle bocsánatot rövid időn belül másodszor, bár jogos kérdés, hogy ezúttal ezt most meddig gondolja komolyan.*
3591. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-29 16:47:02
Üzenet elküldve: 2024-03-29 16:47:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Oké, oké, tudom most mi jön! Próbáljam meg és levágod a tökeimet! Eunuchot csinálnál belőlem, na és? Azt hittem ennél kreatívabb vagy. Talán még egy szívességet is tennél nekem. Talán akkor nem sóvárognék tovább Rowéna után.
*Az utolsó mondatot szinte már csak magának fogalmazza meg szemrehányóan. Ha Norinak mesélt is valaha a nőről, aki teljesen elvette a maradék józan eszét, abban nem biztos, hogy a nevét is megemlítette. Arról pedig fogalma sem lehet, hogy mi történt kettejük között azóta, hogy újra egymásra találtak. Ami, ha nem hagyja cserben az emlékezete, pont nem sokkal azután történt, hogy Nori Sa'Tereth uralmát választotta Ras segítsége helyett. ~Vajon mi lehet most vele? Remélem nem keres azóta is engem!~*
- De gondolj bele abba, hogy te milyen nevetségesen néznél ki egy füllel! Mint valami elbaszott művész!
*Váratlanul érte a lány bosszúja, szüksége is volt néhány mély levegőre, hogy összeszedje magát, de ennél jóval több kell, hogy elijessze a kannibált a további kakaskodástól. Manapság úgyis kezdte már unni magát, és kevés szórakoztatóbb dolgot ismer Nori bosszantásánál. A lány akkor a legédesebb, mikor az arcába ordibálja azokat a sérelmeit, amik Ras részéről csak idióta viccnek indulnak.*
- Esküszöm, hogy rosszabb vagy, mint Éjfél. Ő ha eléggé erőlködik, képes valami újat is megtanulni. De te újra és újra ugyanazzal jössz. Nem kérem, hogy bocsáss meg nekem. Tudom mit tettem, és ma már tisztában vagyok azzal, hogy bármit is teszek, az nem fogja megmásítani a múltat. De ha ott szeretnéd folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk, akkor abból nem kérek.
*Ezzel hátat fordít egykori pártfogoltjának és beveti magát az erdőbe. Nincs még kész arra, hogy ki is mondja azokat a dolgokat, amik már többször megfogalmazódtak az elméjében. Amikor rákényszerítik, hogy szembenézzen a tetteivel, továbbra is ugyanúgy menekül mint eddig bármikor.*
- Ha ennek ellenére is velem szeretnél jönni, akkor szedd a lábad, mert nem fogok rád várni! A nyúl meg majd biztosan megfő az én jóindulatom melegétől, mi? Még hogy tűz van-e?! Ilyen baromságot kérdezni!
*A sértett kannibál ugyan nem néz vissza a másikra, de csuklyás utazóköpenyét egy faágra akasztva hagyja ott az átfázott hollófióknak, hogy az magára terítve még egy réteget képezhessen a remegő teste körül.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Oké, oké, tudom most mi jön! Próbáljam meg és levágod a tökeimet! Eunuchot csinálnál belőlem, na és? Azt hittem ennél kreatívabb vagy. Talán még egy szívességet is tennél nekem. Talán akkor nem sóvárognék tovább Rowéna után.
*Az utolsó mondatot szinte már csak magának fogalmazza meg szemrehányóan. Ha Norinak mesélt is valaha a nőről, aki teljesen elvette a maradék józan eszét, abban nem biztos, hogy a nevét is megemlítette. Arról pedig fogalma sem lehet, hogy mi történt kettejük között azóta, hogy újra egymásra találtak. Ami, ha nem hagyja cserben az emlékezete, pont nem sokkal azután történt, hogy Nori Sa'Tereth uralmát választotta Ras segítsége helyett. ~Vajon mi lehet most vele? Remélem nem keres azóta is engem!~*
- De gondolj bele abba, hogy te milyen nevetségesen néznél ki egy füllel! Mint valami elbaszott művész!
*Váratlanul érte a lány bosszúja, szüksége is volt néhány mély levegőre, hogy összeszedje magát, de ennél jóval több kell, hogy elijessze a kannibált a további kakaskodástól. Manapság úgyis kezdte már unni magát, és kevés szórakoztatóbb dolgot ismer Nori bosszantásánál. A lány akkor a legédesebb, mikor az arcába ordibálja azokat a sérelmeit, amik Ras részéről csak idióta viccnek indulnak.*
- Esküszöm, hogy rosszabb vagy, mint Éjfél. Ő ha eléggé erőlködik, képes valami újat is megtanulni. De te újra és újra ugyanazzal jössz. Nem kérem, hogy bocsáss meg nekem. Tudom mit tettem, és ma már tisztában vagyok azzal, hogy bármit is teszek, az nem fogja megmásítani a múltat. De ha ott szeretnéd folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk, akkor abból nem kérek.
*Ezzel hátat fordít egykori pártfogoltjának és beveti magát az erdőbe. Nincs még kész arra, hogy ki is mondja azokat a dolgokat, amik már többször megfogalmazódtak az elméjében. Amikor rákényszerítik, hogy szembenézzen a tetteivel, továbbra is ugyanúgy menekül mint eddig bármikor.*
- Ha ennek ellenére is velem szeretnél jönni, akkor szedd a lábad, mert nem fogok rád várni! A nyúl meg majd biztosan megfő az én jóindulatom melegétől, mi? Még hogy tűz van-e?! Ilyen baromságot kérdezni!
*A sértett kannibál ugyan nem néz vissza a másikra, de csuklyás utazóköpenyét egy faágra akasztva hagyja ott az átfázott hollófióknak, hogy az magára terítve még egy réteget képezhessen a remegő teste körül.*
3590. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-29 10:12:22
Üzenet elküldve: 2024-03-29 10:12:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfivel ellentétben Nori nem ismeri Rasdeher múltját, a gyerekkorát pedig főleg nem. Nem tud azokról a fájdalmas emlékekről, traumákról, amiket esetleg ő élt át, és aminek következtében jogában áll legbelül ugyanolyan gyengének lenni, mint amilyen gyenge az a kislány, aki valójában még ott van Nori lelkének legmélyén, csak az erősebb énjei védik őt a világ megpróbáltatásaitól.
Számára Clion mindig is egy magabiztos, erős, tekintélyt és tiszteletet érdemlő alak volt. Felnézett rá, és ha védelemre volt szüksége, mindig az ő háta mögé bújt el, mert mellette biztonságban érezte magát. Éppen ezért szólogat be neki, mert az nem lehet, hogy kettejük közül jelenleg ő legyen az erősebb. Fáj így látnia Rasdeher-t. Minden lány életében szükség van egy idősebb testvérre, egy bátyra, aki a menedéket jelenti, legyen a húgica bármekkora szarban. Még ha a vérük nem is köti össze őket, Nori számára Rasdeher tölti be azt a bizonyos bátyus szerepet.*
- Próbáld csak meg, de akkor én valami mást vágok le rólad, és esküszöm, hogy utána nem lesz ilyen szép mély hangod többé! *Válaszol csípősen a játékos fenyegetőzésre. Ami pedig a férfi hülye viccét és Nori ösztönös reakcióját illeti, a lány maga sem gondolta volna, hogy ilyen könnyedén sikerül kivégeznie őt. Ki is kerekednek azok a barna szemek, Nori pedig ártatlanul a kezét bámulja, amivel sikerült ilyen hatékonyan megmerényelnie a másikat.*
- Öhm, bocs! Nem tudtam, hogy tényleg ennyire sebezhető vagy. *Meg azt sem tudta, hogy a kis kezeibe ekkora erő szorult, de legalább Rasdeher most már tapasztalatból tudja, hogy Nori meg tudja magát védeni, ha arra van szükség.*
- Aranyos voltam, az, persze. Akkor miért gondoltad, hogy olyan kurva jó ötlet csendben maradni, és hagyni, hogy kihasználják azt az aranyos kislányt? Miért nem segítettél abban, hogy igazi hercegnő lehessek? Megbíztam benned! *Újabb kemény szavak, de most olyannyira kavarognak benne az emlékek, hogy nem tudja megkülönböztetni a múltat a jelentől, minden összefolyik a kis beteg agyában.*
- És még most is megbízok… *Teszi hozzá végül sokkal lágyabb hangsúllyal, és most már kettőt távolabb is lép a férfitől.*
- Nolie mindkettőnk életét megmentette, és most mégis ő halott. Látod? Ezért mondom, hogy szükségünk van a hatalomra. Amíg magán nem képes segíteni valaki, addig másokon mégis hogy akar? Gondolkozz ezen! *Csóválja kicsit a fejét, és bár Nolie elvesztése valóban szomorú, azért valószínűleg nem lesz nehéz túltennie magát rajta.*
- Menjünk, amúgy is megfagyok. Remélem tűz is van a táborodban. Meg azt is remélem, hogy az a nyúl tényleg nyúl és nem gnóm. *Azzal, ha Clion elindul, ő követi, és közben azok az emlékek jutnak eszébe a nyúlról, mikor még kedvenc szórakozása volt nyakon szúrni szerencsétlen bolyhos kis állatkákat a csonttőrével, mert szerinte úgy szebbek voltak.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfivel ellentétben Nori nem ismeri Rasdeher múltját, a gyerekkorát pedig főleg nem. Nem tud azokról a fájdalmas emlékekről, traumákról, amiket esetleg ő élt át, és aminek következtében jogában áll legbelül ugyanolyan gyengének lenni, mint amilyen gyenge az a kislány, aki valójában még ott van Nori lelkének legmélyén, csak az erősebb énjei védik őt a világ megpróbáltatásaitól.
Számára Clion mindig is egy magabiztos, erős, tekintélyt és tiszteletet érdemlő alak volt. Felnézett rá, és ha védelemre volt szüksége, mindig az ő háta mögé bújt el, mert mellette biztonságban érezte magát. Éppen ezért szólogat be neki, mert az nem lehet, hogy kettejük közül jelenleg ő legyen az erősebb. Fáj így látnia Rasdeher-t. Minden lány életében szükség van egy idősebb testvérre, egy bátyra, aki a menedéket jelenti, legyen a húgica bármekkora szarban. Még ha a vérük nem is köti össze őket, Nori számára Rasdeher tölti be azt a bizonyos bátyus szerepet.*
- Próbáld csak meg, de akkor én valami mást vágok le rólad, és esküszöm, hogy utána nem lesz ilyen szép mély hangod többé! *Válaszol csípősen a játékos fenyegetőzésre. Ami pedig a férfi hülye viccét és Nori ösztönös reakcióját illeti, a lány maga sem gondolta volna, hogy ilyen könnyedén sikerül kivégeznie őt. Ki is kerekednek azok a barna szemek, Nori pedig ártatlanul a kezét bámulja, amivel sikerült ilyen hatékonyan megmerényelnie a másikat.*
- Öhm, bocs! Nem tudtam, hogy tényleg ennyire sebezhető vagy. *Meg azt sem tudta, hogy a kis kezeibe ekkora erő szorult, de legalább Rasdeher most már tapasztalatból tudja, hogy Nori meg tudja magát védeni, ha arra van szükség.*
- Aranyos voltam, az, persze. Akkor miért gondoltad, hogy olyan kurva jó ötlet csendben maradni, és hagyni, hogy kihasználják azt az aranyos kislányt? Miért nem segítettél abban, hogy igazi hercegnő lehessek? Megbíztam benned! *Újabb kemény szavak, de most olyannyira kavarognak benne az emlékek, hogy nem tudja megkülönböztetni a múltat a jelentől, minden összefolyik a kis beteg agyában.*
- És még most is megbízok… *Teszi hozzá végül sokkal lágyabb hangsúllyal, és most már kettőt távolabb is lép a férfitől.*
- Nolie mindkettőnk életét megmentette, és most mégis ő halott. Látod? Ezért mondom, hogy szükségünk van a hatalomra. Amíg magán nem képes segíteni valaki, addig másokon mégis hogy akar? Gondolkozz ezen! *Csóválja kicsit a fejét, és bár Nolie elvesztése valóban szomorú, azért valószínűleg nem lesz nehéz túltennie magát rajta.*
- Menjünk, amúgy is megfagyok. Remélem tűz is van a táborodban. Meg azt is remélem, hogy az a nyúl tényleg nyúl és nem gnóm. *Azzal, ha Clion elindul, ő követi, és közben azok az emlékek jutnak eszébe a nyúlról, mikor még kedvenc szórakozása volt nyakon szúrni szerencsétlen bolyhos kis állatkákat a csonttőrével, mert szerinte úgy szebbek voltak.*
3589. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-28 22:43:37
Üzenet elküldve: 2024-03-28 22:43:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ras nem akar újra azzá a szerencsétlen kölyökké válni, akit félholtra rugdalhatnak, miközben a sárban próbálja annyira apróra összehúzni magát, hogy többé senki észre se vegye. Még kisebbre, még kisebbre! Talán ha azt hiszik, hogy meghalt, akkor befejezik. De valójában sosem fejezik be. A vérzés eláll, a törések összeforrnak, de ők sosem fogják abbahagyni. Nem is olyan régen még tisztában volt ezzel. Amíg nem elég erős ahhoz, hogy ő maga taszítsa a világot a mocsokba, addig mindig lesz aki addig rugdossa, mígnem össze nem hugyozza magát.
A szavak, amelyek elhagyják a lány feketére mázolt ajkait csak megerősítik ebben az érzésében. De ő az elmúlt pár évben megállás nélkül folytatta a zuhanást a sötétségbe. Most már nem biztos abban, hogy van elég ereje megkapaszkodni abban a satnya kis ágban, amit most Nori nyújt át neki. Sőt a fejében még mindig ott motoszkál a gondolat, hogy ez csak Sa'Tereth ócska játéka, s talán okkal mondja neki a másik azt amit. Így hiába sóvárog a hatalom után, mióta az ezerarcú világ megmutatta neki a legocsmányabb oldalát, úgy érzi már túl mélyre süllyedt a sárban ahhoz, hogy felálljon és az elnyomók arcába köpjön.
Az éles kritika ugyan bántja a füleit, néhol még szóra is nyitná a száját, hogy ellenkezzen, de végül nem érzi annyira fontosnak az egészet, hogy újabb heves vitába bonyolódjon Norival. Annyival legalább bölcsebb lett legutóbbi találkozásuk óta, hogy belássa, mindkettejük makacssága vezetett odáig, hogy útjaik elváltak egymástól. Most csak elrakja későbbre a hangokból formált késeket, amelyek a szívét célozták meg és ha újra találkozik legújabb barátjával, a magánnyal, majd ketten megvitatják a csípős szavak értelmét.*
- Esküszöm, hogy levágom az egyik füled és előtted eszem meg!
*Feleli a kíváncsi puhatolózásra kissé szórakozottan. A fellobbanó dühe amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ki is aludt, így némi gondolkodás után csak erre a komolytalan válaszra futja tőle. Ami ezután jön, arra nem számít. A kicsi karok olyannyira elaltatják korábbi óvatosságát, hogy a bordái közé érkező ütés egy pillanatra belé fojtja a levegőt. Háta meggörnyed és heves köhögésbe kezd az alattomos támadás hatására. Éjfél attól tartva, hogy ő is áldozatul esik egy hasonló orvtámadásnak, rögtön egy magasan ülő faágon keres inkább menedéket, és onnan figyeli tovább a páros civakodását.*
- Bazdmeg, Nori!
*Cifrábbnál cifrább átkok, és szitkozódások jutnak még eszébe, de végül csak ennyit tud kinyögni két mély levegővétel között. Most legszívesebben tényleg levágná a füleit. Csak egy ostoba viccnek indult, amire ez az indokolatlanul eltúlzott reakció érkezett. Igaz, hogy a másik mindig is lobbanékony természetű volt, de amíg a köldökéig alig ért fel, nem kellett tartania az efféle kegyetlen bosszúktól.*
- Aranyos voltál azokban a szaros göncökben! Azt hittem minden kislány habos-babos hercegnő akar lenni, a kurva életbe is! És egyébként sem mászkálhattál egész nap pucéran!
*Ahogy próbálja megmagyarázni saját tettei mögötti értelmet újra kényszeredetten nevetnie kell. Az előbb még majdnem kinyírták egymást, most meg szoknyákról veszekednek. Az egész annyira abszurdnak hat. De a jó kedvének hamar gátat szab a feketeség következő kijelentése.*
- Nolie… Nolie… *Ízlelgeti az ismerősen csengő nevet.* - Óh bazdmeg! Az apró termetű barátnőd! Pedig kedveltem őt. Ő mentette meg a seggemet a hegyes fülűtől! Sajnálom, kislány. Gondolom fontos volt neked. Nem messze innen vertem tábort, ha nem sietsz, akkor ott talán nyugodtabb körülmények között tudnánk beszélni, és elmesélhetnéd, hogy mi történt veled azóta. Van még egy nyulam is, ami csak arra vár, hogy megfőzzem.
*Nori, mint mindig úgy ugrál az érzések végtelen spektrumán, mint egy izgága béka a tavirózsákon. Rasnak össze kell magát szednie, hogy követnie tudja. Úgy hiszi, talán egy rotyogó, szaftos nyúlragu mellett sokkal több mindent meg fognak tudni beszélni, mint az erdő közepén végigszaladó poros úton.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ras nem akar újra azzá a szerencsétlen kölyökké válni, akit félholtra rugdalhatnak, miközben a sárban próbálja annyira apróra összehúzni magát, hogy többé senki észre se vegye. Még kisebbre, még kisebbre! Talán ha azt hiszik, hogy meghalt, akkor befejezik. De valójában sosem fejezik be. A vérzés eláll, a törések összeforrnak, de ők sosem fogják abbahagyni. Nem is olyan régen még tisztában volt ezzel. Amíg nem elég erős ahhoz, hogy ő maga taszítsa a világot a mocsokba, addig mindig lesz aki addig rugdossa, mígnem össze nem hugyozza magát.
A szavak, amelyek elhagyják a lány feketére mázolt ajkait csak megerősítik ebben az érzésében. De ő az elmúlt pár évben megállás nélkül folytatta a zuhanást a sötétségbe. Most már nem biztos abban, hogy van elég ereje megkapaszkodni abban a satnya kis ágban, amit most Nori nyújt át neki. Sőt a fejében még mindig ott motoszkál a gondolat, hogy ez csak Sa'Tereth ócska játéka, s talán okkal mondja neki a másik azt amit. Így hiába sóvárog a hatalom után, mióta az ezerarcú világ megmutatta neki a legocsmányabb oldalát, úgy érzi már túl mélyre süllyedt a sárban ahhoz, hogy felálljon és az elnyomók arcába köpjön.
Az éles kritika ugyan bántja a füleit, néhol még szóra is nyitná a száját, hogy ellenkezzen, de végül nem érzi annyira fontosnak az egészet, hogy újabb heves vitába bonyolódjon Norival. Annyival legalább bölcsebb lett legutóbbi találkozásuk óta, hogy belássa, mindkettejük makacssága vezetett odáig, hogy útjaik elváltak egymástól. Most csak elrakja későbbre a hangokból formált késeket, amelyek a szívét célozták meg és ha újra találkozik legújabb barátjával, a magánnyal, majd ketten megvitatják a csípős szavak értelmét.*
- Esküszöm, hogy levágom az egyik füled és előtted eszem meg!
*Feleli a kíváncsi puhatolózásra kissé szórakozottan. A fellobbanó dühe amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ki is aludt, így némi gondolkodás után csak erre a komolytalan válaszra futja tőle. Ami ezután jön, arra nem számít. A kicsi karok olyannyira elaltatják korábbi óvatosságát, hogy a bordái közé érkező ütés egy pillanatra belé fojtja a levegőt. Háta meggörnyed és heves köhögésbe kezd az alattomos támadás hatására. Éjfél attól tartva, hogy ő is áldozatul esik egy hasonló orvtámadásnak, rögtön egy magasan ülő faágon keres inkább menedéket, és onnan figyeli tovább a páros civakodását.*
- Bazdmeg, Nori!
*Cifrábbnál cifrább átkok, és szitkozódások jutnak még eszébe, de végül csak ennyit tud kinyögni két mély levegővétel között. Most legszívesebben tényleg levágná a füleit. Csak egy ostoba viccnek indult, amire ez az indokolatlanul eltúlzott reakció érkezett. Igaz, hogy a másik mindig is lobbanékony természetű volt, de amíg a köldökéig alig ért fel, nem kellett tartania az efféle kegyetlen bosszúktól.*
- Aranyos voltál azokban a szaros göncökben! Azt hittem minden kislány habos-babos hercegnő akar lenni, a kurva életbe is! És egyébként sem mászkálhattál egész nap pucéran!
*Ahogy próbálja megmagyarázni saját tettei mögötti értelmet újra kényszeredetten nevetnie kell. Az előbb még majdnem kinyírták egymást, most meg szoknyákról veszekednek. Az egész annyira abszurdnak hat. De a jó kedvének hamar gátat szab a feketeség következő kijelentése.*
- Nolie… Nolie… *Ízlelgeti az ismerősen csengő nevet.* - Óh bazdmeg! Az apró termetű barátnőd! Pedig kedveltem őt. Ő mentette meg a seggemet a hegyes fülűtől! Sajnálom, kislány. Gondolom fontos volt neked. Nem messze innen vertem tábort, ha nem sietsz, akkor ott talán nyugodtabb körülmények között tudnánk beszélni, és elmesélhetnéd, hogy mi történt veled azóta. Van még egy nyulam is, ami csak arra vár, hogy megfőzzem.
*Nori, mint mindig úgy ugrál az érzések végtelen spektrumán, mint egy izgága béka a tavirózsákon. Rasnak össze kell magát szednie, hogy követnie tudja. Úgy hiszi, talán egy rotyogó, szaftos nyúlragu mellett sokkal több mindent meg fognak tudni beszélni, mint az erdő közepén végigszaladó poros úton.*
3588. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-28 10:32:54
Üzenet elküldve: 2024-03-28 10:32:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A bűnei alól senki nem nyerhet feloldozást ilyen egyszerűen. Jól tudják ezt mindketten, miután ők egész életükben saját maguk elől menekültek. A halál sem feloldozás, csak egy másféle szenvedés kezdete. Sa'Tereth ki nem állhatja a gyávákat. Nori biztos benne, hogy szörnyű büntetést kapnának mindketten a sötét istentől, ha feladnák a világ és saját maguk ellen vívott harcot. Nori nem visszautasította, hanem megmentette Rasdeher-t ettől a kíntól, raádásul azt sem hagyta, hogy az a nyomorult íjász végezzen vele. Azért nem, mert a férfinek még dolga van ezen a világon. Ha az életében nem békél meg annak a teremtménynek a létezésével, ami most itt áll vele szemben, és aminek a létrejöttét többször is megakadályozhatta volna, de nem tette, akkor a halála után a tehetetlenséggel megspékelve mindez csak sokkal, de sokkal rosszabbá válna. Mikor ő már csak a túlvilágról figyelhetné, ahogy a fekete kis démon teljesen elveszíti önmagát, és esélye sem lenne, hogy ettől megóvja, az volna a valódi vereség. Most azonban még mindketten itt vannak húsvér valójukban, és csak rajtuk múlik, hogy miként alakítják a végzetüket.*
- Örülök, hogy végre felfogtad, hogy nem vagyok gyerek. Miért kellett ehhez tönkretenned magad? Egyébként meg nem számít, hogy te mit szeretnél, amíg ilyen szánalmasan gyenge vagy. Tudod, ahhoz, hogy az történjen, amit te akarsz, ahhoz hatalom kell. Hatalom, amit te oly' következetesen visszautasítottál. Akkor meg ne csodálkozz, ha minden összedől körülötted.
*Úgy gondolja, hogy neki itt és most joga van kioktatni a másikat, bár ez azért kétséges, mert az a döntés, amit végül ő hozott azzal, hogy a fekete tündért választotta, szintén nem bizonyult helyesnek. Mindenesetre Rasdeher következő szavai célba érnek, és bármennyire is szeretné Nori elhitetni magukkal, hogy nincs szükségük egymásra, ez egyértelműen nem igaz.*
- Azért majd mondd el, hogy mire esküszöl! Kíváncsivá tettél. *Mikor Rasdeher az ölelés közben gyengéden a fejét simogatja, teljesen megnyugszik. Mintha csak kiengedtek volna minden feszültséget a lányból, úgy szűnik meg izmainak feszessége is. Olyan, mintha csak hazaért volna. Ebből az idilli pillanatból Rasdeher röhögése zökkenti ki. A történetet hallva Nori először nem mozdul, majd hirtelen olyan erővel üti mellkason a másikat, hogy arra talán még néhány edzettebb férfi sem lenne képes. Aztán olyan dühös tekintettel pillant fel madaras barátjára, mintha csak maga a fenyegető halál nézne vissza rá azokból a feketére pingált, barna szemekből. Nori-nak most kedve támadt úgy tényleg tökön szúrni a kannibált.*
- Menj a francba Clion, jó?! Tudod jól, hogy gyűlöltem a szoknyákat, de te mégis mindig abba kényszerítettél. *Az továbbra is rejtély, hogy valóban történt-e köztük hasonlóan vicces szituáció, de Nori amúgy is képes bármit beképzelni a múltjáról vagy a jelenéről, így egy percig sem próbálja meg ezt sem tagadni, csak kifejezetten morcos lesz, amiért Rasdeher kifigurázza őt. Egyébként Nori most is azt a szoknyát viseli, amit még abból a barlangból szerzett magának, ahová pont Rasdeher vitte őt be titokban.
A téma ezt követően komolyabb mederbe terelődik vissza, Nori viszont nem válaszol a férfi szavaira, inkább másba kezd bele.*
- Azt hiszem, hogy Nolie meghalt. Az egész gazdagnegyedet romokban találtam a Namos Házzal együtt Arthenior-ban. *Szomorú történet, ugyanis, ha nincs Nolie és a varázslata, talán már ők ketten is alulról szagolnák az ibolyát, de akkor legalább nem vált volna Nori másodszor is önszántából gyilkossá, és ha együtt vesznek oda, talán Rasdeher is megkapta volna azt a bizonyos feloldozást, viszont mindez mára már csak történelem.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A bűnei alól senki nem nyerhet feloldozást ilyen egyszerűen. Jól tudják ezt mindketten, miután ők egész életükben saját maguk elől menekültek. A halál sem feloldozás, csak egy másféle szenvedés kezdete. Sa'Tereth ki nem állhatja a gyávákat. Nori biztos benne, hogy szörnyű büntetést kapnának mindketten a sötét istentől, ha feladnák a világ és saját maguk ellen vívott harcot. Nori nem visszautasította, hanem megmentette Rasdeher-t ettől a kíntól, raádásul azt sem hagyta, hogy az a nyomorult íjász végezzen vele. Azért nem, mert a férfinek még dolga van ezen a világon. Ha az életében nem békél meg annak a teremtménynek a létezésével, ami most itt áll vele szemben, és aminek a létrejöttét többször is megakadályozhatta volna, de nem tette, akkor a halála után a tehetetlenséggel megspékelve mindez csak sokkal, de sokkal rosszabbá válna. Mikor ő már csak a túlvilágról figyelhetné, ahogy a fekete kis démon teljesen elveszíti önmagát, és esélye sem lenne, hogy ettől megóvja, az volna a valódi vereség. Most azonban még mindketten itt vannak húsvér valójukban, és csak rajtuk múlik, hogy miként alakítják a végzetüket.*
- Örülök, hogy végre felfogtad, hogy nem vagyok gyerek. Miért kellett ehhez tönkretenned magad? Egyébként meg nem számít, hogy te mit szeretnél, amíg ilyen szánalmasan gyenge vagy. Tudod, ahhoz, hogy az történjen, amit te akarsz, ahhoz hatalom kell. Hatalom, amit te oly' következetesen visszautasítottál. Akkor meg ne csodálkozz, ha minden összedől körülötted.
*Úgy gondolja, hogy neki itt és most joga van kioktatni a másikat, bár ez azért kétséges, mert az a döntés, amit végül ő hozott azzal, hogy a fekete tündért választotta, szintén nem bizonyult helyesnek. Mindenesetre Rasdeher következő szavai célba érnek, és bármennyire is szeretné Nori elhitetni magukkal, hogy nincs szükségük egymásra, ez egyértelműen nem igaz.*
- Azért majd mondd el, hogy mire esküszöl! Kíváncsivá tettél. *Mikor Rasdeher az ölelés közben gyengéden a fejét simogatja, teljesen megnyugszik. Mintha csak kiengedtek volna minden feszültséget a lányból, úgy szűnik meg izmainak feszessége is. Olyan, mintha csak hazaért volna. Ebből az idilli pillanatból Rasdeher röhögése zökkenti ki. A történetet hallva Nori először nem mozdul, majd hirtelen olyan erővel üti mellkason a másikat, hogy arra talán még néhány edzettebb férfi sem lenne képes. Aztán olyan dühös tekintettel pillant fel madaras barátjára, mintha csak maga a fenyegető halál nézne vissza rá azokból a feketére pingált, barna szemekből. Nori-nak most kedve támadt úgy tényleg tökön szúrni a kannibált.*
- Menj a francba Clion, jó?! Tudod jól, hogy gyűlöltem a szoknyákat, de te mégis mindig abba kényszerítettél. *Az továbbra is rejtély, hogy valóban történt-e köztük hasonlóan vicces szituáció, de Nori amúgy is képes bármit beképzelni a múltjáról vagy a jelenéről, így egy percig sem próbálja meg ezt sem tagadni, csak kifejezetten morcos lesz, amiért Rasdeher kifigurázza őt. Egyébként Nori most is azt a szoknyát viseli, amit még abból a barlangból szerzett magának, ahová pont Rasdeher vitte őt be titokban.
A téma ezt követően komolyabb mederbe terelődik vissza, Nori viszont nem válaszol a férfi szavaira, inkább másba kezd bele.*
- Azt hiszem, hogy Nolie meghalt. Az egész gazdagnegyedet romokban találtam a Namos Házzal együtt Arthenior-ban. *Szomorú történet, ugyanis, ha nincs Nolie és a varázslata, talán már ők ketten is alulról szagolnák az ibolyát, de akkor legalább nem vált volna Nori másodszor is önszántából gyilkossá, és ha együtt vesznek oda, talán Rasdeher is megkapta volna azt a bizonyos feloldozást, viszont mindez mára már csak történelem.*
3587. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-26 22:04:58
Üzenet elküldve: 2024-03-26 22:04:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A rejtekéből kirobbanva az ismerős pofika látványa felszakította a legutóbbi találkozásuk óta gennyedző, kukacok rágta sebet, amelyet a lány fájdalmasan őszinte szavai ejtettek rothadó lelkén. Akkoriban hajlandó lett volna gondolkodás nélkül saját, bűntudattal átitatott vért spriccelő szívét a lány kezébe nyomni. De Nori visszautasította őt. Visszautasította a felajánlását. Megtagadta tőle a feloldozást a bűnei alól.
Ekkor döntötte el, hogy ha a halálával nem képes tisztára mosni a múltját, akkor máshogy fogja kárpótolni a világot… és Norit. A Hamis Isten nyomába ered és minden teremtményét, minden hatalmát elpusztítja. Míg nem egyedül, az erőtlenségtől rettegve fog visszakotródni a saját létsíkjára. Halva született ötlet, amit csak a dühe táplált. Az ő bűnei immár kitörölhetetlen nyomot hagytak ebben a világban. Hosszú, magányosan töltött órákra volt szüksége, hogy meg tudjon ezzel békélni. De most, hogy mint egy soha nem nyugvó kísértet megjelenik előtte egyik fő bűne, és olyan dolgokat vág a fejéhez, ami elől menekülni szeretett volna… Mégis csak jobb lett volna, ha egyszerűen csak elmetszi a torkát az egyik tőrével.*
- Azt hiszem nekem is be kell látnom, hogy már nem ugyanaz a kislány vagy, mint egykor. Felnőttél! Hiába is szeretném az ellenkezőjét elhitetni mindkettőnkkel.
*Szavai, mintha már egy halott ember torkából szakadnának ki. Hangja távolinak tűnik, arcán furcsa fintor ül, miközben az ajkai megformálják a megfelelő betűket. Ellenben mikor a mondandója következő részéhez ér tekintetében szikra pattan. Mintha a múlt izzó lángjai újra parázslani kezdenének.*
- De ne merészeld még egyszer azt állítani, hogy leszarnám, ha meghalnál! Gondolhatod rólam, hogy idióta vagyok, hogy én is csak korlátozni akarlak és visszahúzlak! De ha valóban azt gondolod, hogy szarok arra, hogy mi van veled, hát én esküszöm…
*Mégis mire esküdjön? Valójában már régóta semmi hatalma a másik felett. Fizikailag sosem tudna ártani neki, a szavai pedig csak üres frázisok, ha a tettei nem igazolják őket. Mostani állapotában pedig valószínűleg már tekintélyét is elveszítette. A kérész életű pislákoló tűz ezzel magába is roskad. S miután Nori előhozakodik az állítólagos halhatatlanságával és a karkötővel, amit állítás szerint magától Sa'Tereth-től kapott, Rasnak még a hányingerével is meg kell küzdenie. Nem biztos abban, hogy a lány igazat mond neki, hisz a fekete fürtök alatt sosem lehetett tudni hogy milyen gondolatok kavarognak valójában. De a kannibálnak elég bele gondolnia, hogy a karkötő annak a gyűlölt teremtménynek a béklyóját jelképezi, és máris mérhetetlen undor önti el a testét.
Még akkor is nehezen veszi le az átkozott tárgyról tekintetét, amikor régi barátja békítőleg körbe fonja karjaival. Először nem is tudja miként reagáljon a kialakuló helyzetre, de némi ódzkodás után az ölelést viszonozva Nori makacs buksijára helyezi balját.*
- Csak eszembe jutott, amikor az ágyon toporzékolva pucér seggel azt ordibáltad nekem, hogy: Nem akajok felöltözni! Clion! Ha közelebb jössz megöljlek! Nem akajom a szoknyát! Neeee!
*Hazudja szemtelenül a másiknak, miközben újabb kuncogásba kezd. Nem biztos abban, hogy ez valaha is megtörtént-e, vagy ha meg is történt pontosan így történt-e, de mivel egész kicsi kora óta ismeri Norit, így nem zárja ki, hogy ha nem is pontosan így, de valami hasonló megtörténhetett.*
- És már régóta nem haragszom rád, buta lány! Valójában semmi rosszat nem tettél!
*Ő viszont nem kérheti ugyanezt a másiktól. Meg van győződve arról, hogy az ő tettei nem érdemelnek bűnbocsánatot.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A rejtekéből kirobbanva az ismerős pofika látványa felszakította a legutóbbi találkozásuk óta gennyedző, kukacok rágta sebet, amelyet a lány fájdalmasan őszinte szavai ejtettek rothadó lelkén. Akkoriban hajlandó lett volna gondolkodás nélkül saját, bűntudattal átitatott vért spriccelő szívét a lány kezébe nyomni. De Nori visszautasította őt. Visszautasította a felajánlását. Megtagadta tőle a feloldozást a bűnei alól.
Ekkor döntötte el, hogy ha a halálával nem képes tisztára mosni a múltját, akkor máshogy fogja kárpótolni a világot… és Norit. A Hamis Isten nyomába ered és minden teremtményét, minden hatalmát elpusztítja. Míg nem egyedül, az erőtlenségtől rettegve fog visszakotródni a saját létsíkjára. Halva született ötlet, amit csak a dühe táplált. Az ő bűnei immár kitörölhetetlen nyomot hagytak ebben a világban. Hosszú, magányosan töltött órákra volt szüksége, hogy meg tudjon ezzel békélni. De most, hogy mint egy soha nem nyugvó kísértet megjelenik előtte egyik fő bűne, és olyan dolgokat vág a fejéhez, ami elől menekülni szeretett volna… Mégis csak jobb lett volna, ha egyszerűen csak elmetszi a torkát az egyik tőrével.*
- Azt hiszem nekem is be kell látnom, hogy már nem ugyanaz a kislány vagy, mint egykor. Felnőttél! Hiába is szeretném az ellenkezőjét elhitetni mindkettőnkkel.
*Szavai, mintha már egy halott ember torkából szakadnának ki. Hangja távolinak tűnik, arcán furcsa fintor ül, miközben az ajkai megformálják a megfelelő betűket. Ellenben mikor a mondandója következő részéhez ér tekintetében szikra pattan. Mintha a múlt izzó lángjai újra parázslani kezdenének.*
- De ne merészeld még egyszer azt állítani, hogy leszarnám, ha meghalnál! Gondolhatod rólam, hogy idióta vagyok, hogy én is csak korlátozni akarlak és visszahúzlak! De ha valóban azt gondolod, hogy szarok arra, hogy mi van veled, hát én esküszöm…
*Mégis mire esküdjön? Valójában már régóta semmi hatalma a másik felett. Fizikailag sosem tudna ártani neki, a szavai pedig csak üres frázisok, ha a tettei nem igazolják őket. Mostani állapotában pedig valószínűleg már tekintélyét is elveszítette. A kérész életű pislákoló tűz ezzel magába is roskad. S miután Nori előhozakodik az állítólagos halhatatlanságával és a karkötővel, amit állítás szerint magától Sa'Tereth-től kapott, Rasnak még a hányingerével is meg kell küzdenie. Nem biztos abban, hogy a lány igazat mond neki, hisz a fekete fürtök alatt sosem lehetett tudni hogy milyen gondolatok kavarognak valójában. De a kannibálnak elég bele gondolnia, hogy a karkötő annak a gyűlölt teremtménynek a béklyóját jelképezi, és máris mérhetetlen undor önti el a testét.
Még akkor is nehezen veszi le az átkozott tárgyról tekintetét, amikor régi barátja békítőleg körbe fonja karjaival. Először nem is tudja miként reagáljon a kialakuló helyzetre, de némi ódzkodás után az ölelést viszonozva Nori makacs buksijára helyezi balját.*
- Csak eszembe jutott, amikor az ágyon toporzékolva pucér seggel azt ordibáltad nekem, hogy: Nem akajok felöltözni! Clion! Ha közelebb jössz megöljlek! Nem akajom a szoknyát! Neeee!
*Hazudja szemtelenül a másiknak, miközben újabb kuncogásba kezd. Nem biztos abban, hogy ez valaha is megtörtént-e, vagy ha meg is történt pontosan így történt-e, de mivel egész kicsi kora óta ismeri Norit, így nem zárja ki, hogy ha nem is pontosan így, de valami hasonló megtörténhetett.*
- És már régóta nem haragszom rád, buta lány! Valójában semmi rosszat nem tettél!
*Ő viszont nem kérheti ugyanezt a másiktól. Meg van győződve arról, hogy az ő tettei nem érdemelnek bűnbocsánatot.*
3586. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-24 19:22:53
Üzenet elküldve: 2024-03-24 19:22:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem csoda, hogy a legtöbben félnek ezektől az átkozott szárnyas bestiáktól. Még egy sima leszállást is a karmait a célpontjára meresztve hajtanak végre, mintha épp ölni készülnének. Hiába szegény pára értetlensége, Nori-nak attól még nem jön be a tollas köpeny, de hiába minden kívülről idétlennek tűnő kapálózása, a makacs madár csak nem fogja fel, hogy az ő válla nem pihenőhely.
Ahogy azonban megpillantja a holló gazdáját, és szépen lassan elönti gondolatait a kegyetlen felismerés, úgy kezd egyre jobban és jobban hasogatni a feje, ahogy azok túlcsordulnak emlékekkel. Először a saját szavai visszhangzanak a fejében pár másodpercig. Azok a mondatok, amiket utoljára mondott a férfinek, mielőtt végleg megromlott a viszonyuk, és mielőtt Rasdeher-t a végzetétől pont ő és Nolie fosztották meg azzal, hogy az ártatlan tündér mágiájának köszönhetően másodszor vált Nori gyilkossá. „Hát ennyi volt. Légy átkozott, te őrült vadállat!” „Nincs szükség arra, hogy én öljelek meg, ha meg akarsz halni.” Szinte üvöltenek a fejében saját egykori szavai. Lassan már visítana a fájdalomtól, kezeit két oldalt a fejéhez emeli úgy, hogy fegyvereit még mindig szorosan markolja közben, teste elkezd megremegni, de egykori barátja szavai visszarántják elméjét a valóságba. Legalábbis egy másik valóságba, ugyanis Rasdeher kijelentésére Nori hangos nevetésbe fullad, legalább egy percig csak vihogva röhög magában, míg egy hirtelen pillanatban az egész abbamard, a lány kiegyenesedik, és talán még soha nem látott komoly tekintettel bámulja a vele szemben állót. Síri csend költözik a környékre, amit csak a süvítő szél tör meg, Nori fejéről pedig a csuklya is leesik. Mikor pedig a madár úgy dönt, jó játék a széltől összekócolódott haját igazgatni, most már határozott mozdulatokkal hessegeti el onnan szegény állatot, aki végre vissza is kerül az őt megillető helyre, gazdája vállára.*
- És akkor mi történne, ha halott lennék? Szerinted érdekelne bárkit? Főleg nem téged. *Meg senki mást. Azok után, hogy választania kellett Rasdeher és Idya között, és ő az utóbbit választotta, ami mára már igazoltan rossz döntés volt, már nincs senki, akinek számítana az ő értéktelen kis élete.*
- Miattam aztán ne aggódj! Ahogy látom, te nélkülem elbasztál mindent, én viszont köszönöm, jól vagyok a segítséged nélkül is. Halhatatlan vagyok, Clion. Bármennyire is próbáltál „megvédeni” tőle, ő nekem adta a hatalmát. *Fel is mutatja a csuklóján ékeskedő, kígyómintás karkötőt, ami a számára halhatatlanságot nyújtó vipera jelenlétét szimbolizálja, amit Sa'Tereth démonától kapott a Vérkertben.
Kétszer megpörgeti a tőröket a kezében, majd egy határozott mozdulattal az övébe csúsztatja őket, amiből a férfi láthatja, hogy bár sosem léphet Rasdeher nyomába, azért ő is fejlődött a fegyverforgatás terén. Ezt követően odalép a másikhoz, és a mellkasára bök.*
- Meg egyébként sem vagyok az a védtelen kislány, akinek még mindig hiszel. Ha bárki az utamba áll, azt keserves kínok között fogom az őrületbe kergetni, hogy utána egy apró vágás elég legyen ahhoz, hogy Sa'Tereth hatalma segítségével végignézzem, ahogy lassú kínok között vérzik el és döglik bele a saját mocskába. Ha kell, veled is megteszem. *De nem most, mert azok a fenyegető szavak egy barátságos ölelésbe fordulnak át. A kis kezek úgy szorítják körbe Rasdeher-t, mintha csak a bordáit készülne eltörni velük. Fejét a férfi mellkasába fúrja egy kicsit, majd onnan pillant fel újra.*
- Én is örülök neked. Azt hittem, hogy… mindennek vége, hogy soha többé… *El is csuklik a hangja. Valahol talán mégis az a védtelen kislány még mindig, aki mindig is volt.*
- Én nem akartam, hogy így érjen véget! Ne haragudj rám! Hé, most meg mit röhögsz?! *Megérdemli bizony azt a kacagást, hisz az előbb ő is ugyanígy kinevette a másikat, de attól még Nori felettébb morcos lesz miatta.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem csoda, hogy a legtöbben félnek ezektől az átkozott szárnyas bestiáktól. Még egy sima leszállást is a karmait a célpontjára meresztve hajtanak végre, mintha épp ölni készülnének. Hiába szegény pára értetlensége, Nori-nak attól még nem jön be a tollas köpeny, de hiába minden kívülről idétlennek tűnő kapálózása, a makacs madár csak nem fogja fel, hogy az ő válla nem pihenőhely.
Ahogy azonban megpillantja a holló gazdáját, és szépen lassan elönti gondolatait a kegyetlen felismerés, úgy kezd egyre jobban és jobban hasogatni a feje, ahogy azok túlcsordulnak emlékekkel. Először a saját szavai visszhangzanak a fejében pár másodpercig. Azok a mondatok, amiket utoljára mondott a férfinek, mielőtt végleg megromlott a viszonyuk, és mielőtt Rasdeher-t a végzetétől pont ő és Nolie fosztották meg azzal, hogy az ártatlan tündér mágiájának köszönhetően másodszor vált Nori gyilkossá. „Hát ennyi volt. Légy átkozott, te őrült vadállat!” „Nincs szükség arra, hogy én öljelek meg, ha meg akarsz halni.” Szinte üvöltenek a fejében saját egykori szavai. Lassan már visítana a fájdalomtól, kezeit két oldalt a fejéhez emeli úgy, hogy fegyvereit még mindig szorosan markolja közben, teste elkezd megremegni, de egykori barátja szavai visszarántják elméjét a valóságba. Legalábbis egy másik valóságba, ugyanis Rasdeher kijelentésére Nori hangos nevetésbe fullad, legalább egy percig csak vihogva röhög magában, míg egy hirtelen pillanatban az egész abbamard, a lány kiegyenesedik, és talán még soha nem látott komoly tekintettel bámulja a vele szemben állót. Síri csend költözik a környékre, amit csak a süvítő szél tör meg, Nori fejéről pedig a csuklya is leesik. Mikor pedig a madár úgy dönt, jó játék a széltől összekócolódott haját igazgatni, most már határozott mozdulatokkal hessegeti el onnan szegény állatot, aki végre vissza is kerül az őt megillető helyre, gazdája vállára.*
- És akkor mi történne, ha halott lennék? Szerinted érdekelne bárkit? Főleg nem téged. *Meg senki mást. Azok után, hogy választania kellett Rasdeher és Idya között, és ő az utóbbit választotta, ami mára már igazoltan rossz döntés volt, már nincs senki, akinek számítana az ő értéktelen kis élete.*
- Miattam aztán ne aggódj! Ahogy látom, te nélkülem elbasztál mindent, én viszont köszönöm, jól vagyok a segítséged nélkül is. Halhatatlan vagyok, Clion. Bármennyire is próbáltál „megvédeni” tőle, ő nekem adta a hatalmát. *Fel is mutatja a csuklóján ékeskedő, kígyómintás karkötőt, ami a számára halhatatlanságot nyújtó vipera jelenlétét szimbolizálja, amit Sa'Tereth démonától kapott a Vérkertben.
Kétszer megpörgeti a tőröket a kezében, majd egy határozott mozdulattal az övébe csúsztatja őket, amiből a férfi láthatja, hogy bár sosem léphet Rasdeher nyomába, azért ő is fejlődött a fegyverforgatás terén. Ezt követően odalép a másikhoz, és a mellkasára bök.*
- Meg egyébként sem vagyok az a védtelen kislány, akinek még mindig hiszel. Ha bárki az utamba áll, azt keserves kínok között fogom az őrületbe kergetni, hogy utána egy apró vágás elég legyen ahhoz, hogy Sa'Tereth hatalma segítségével végignézzem, ahogy lassú kínok között vérzik el és döglik bele a saját mocskába. Ha kell, veled is megteszem. *De nem most, mert azok a fenyegető szavak egy barátságos ölelésbe fordulnak át. A kis kezek úgy szorítják körbe Rasdeher-t, mintha csak a bordáit készülne eltörni velük. Fejét a férfi mellkasába fúrja egy kicsit, majd onnan pillant fel újra.*
- Én is örülök neked. Azt hittem, hogy… mindennek vége, hogy soha többé… *El is csuklik a hangja. Valahol talán mégis az a védtelen kislány még mindig, aki mindig is volt.*
- Én nem akartam, hogy így érjen véget! Ne haragudj rám! Hé, most meg mit röhögsz?! *Megérdemli bizony azt a kacagást, hisz az előbb ő is ugyanígy kinevette a másikat, de attól még Nori felettébb morcos lesz miatta.*
3585. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-24 17:57:09
Üzenet elküldve: 2024-03-24 17:57:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Éjfélnek csak néhány szárnycsapásba kerül áthidalni a közte és a nő közötti távolságot. Landolás előtt maga elé szegezi pengeéles karmait, s szárnyait szélesre tárva úgy borul rá Nori vállára, mint egy tollból készült, fekete halotti lepel.
Egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy szeretné a valóságba is átültetni a lány bőrébe vésett groteszk jelenetet. Hisz ő nem holmi kulturálatlan, vad héja! Ha tudná mit feltételeznek róla talán még meg is sértődne. Hisz nincs rászorulva, hogy alantas emberek húsába vágja gyönyörű csőrét, vagy bestiális kegyetlenséggel tépje ki mások szemgolyóit. Ő nem kapirgál alamizsnáért a sárban, hanem minden egyes finom falatért keményen megdolgozik!
Ebből adódóan fel nem tudja fogni mit akarhat tőle a lány, mikor megpróbálja letessékelni az éppen elfoglalt helyéről. Csak értetlenül bámulja a meglepett pofikát. Mindeközben a holló gazdája is előkerül, de nehezen tud osztozni az állat érzéseiben.
Az előbbi támadási kísérlet után most fegyvere letaglózva lóg a combja mellett. A meglepettsége előbb értetlenségbe megy át, majd mintha a lábából egyszerre eltűnne az összes erő. Teljesen instabilnak érzi megviselt testét. Meg kell acéloznia a tudatát, hogy a lány szemébe nézve is egyenes tudjon maradni. ~Igen szegényes fantáziára vall, hogy pont őt küldted értem, te kibaszott hamis isten!~ Ahogy fejben kezdi összerakni a kirakós darabkáit úgy nyer értelmet ez az egész váratlan találkozás.*
- Nem jött be a városi élet, szóval útonállónak álltam. Mint azt tapasztalhattad is.
*Fél igazság, de mégis mit mondhatna annak az embernek, aki miatt idáig jutott? Mondja el, hogy mindent elszúrt? Hogy minden, amiért keményen megküzdött már csak az emlékeiben él tovább csak azért, mert berögzötten hajszolt egy halva született ötletet? Hogy bujdosnia kellett? Hogy valójában már nincs rá szükség, vagy talán sosem volt, de fél, hogy bármibe kezd újra kudarcot vall? Azzal magának is be kellene ismernie mindezt, amivel azt a vajmi kevés büszkeségét is szíven szúrná, ami eddig megmaradt a korábbi ambiciózus Rasdeherből. Könnyebb együtt élni a hazugság jótékony árnyékával és tagadni mindent.
De ez a tagadás nem mentheti meg a lány kezébe simuló végzetes fullánkoktól. Tudja jól, hogy azokat neki szánták. Így mikor Nori egyetlen lépést tesz az irányába Ras azonnal felveszi a vívásra kész alapállását, és pengéjét újra egyenesen a lánynak szegezi. Sorra veszi azokat a véresebbnél véresebb eseteket, ahogy Nori végezhet vele, s azokat is, ahogy kiszabadulhatna a végzet fojtogató karmai közül. Ez szokatlanul megnyugtatja bomlott elméjét és érdekes konklúzióra jut. Ha már úgyis meg kell halnia, akkor annak örülne a legjobban, ha a másik akkor vágná át a torkát, mikor a legkevésbé számít rá. Miközben épp azon szórakoznak, hogy korábban már mennyi szart túléltek együtt. Visszahelyezi a kardját a tokjába és megesküszik magában, hogy soha többé nem szegezi azt a lányra. ~De legalább a humorérzéked jó, te mocsok!~*
- Bocs, reflex! Régóta vagyok már egyedül.
*Szabadkozik miközben jelez a madárnak is, hogy hagyja végre békén a másikat. Az, mielőtt még engedelmeskedne, csőrét megpróbálja beletúrni a sötét fürtökbe, és mint ahogy nem rég a saját tollait, úgy a lány haját igazgatja most meg játékosan. Ha hagyják neki, ha nem, hamarosan újra gazdája vállán köt ki.*
- Képzeld, tudok róla! Ellenben te pont ugyanolyan vagy, mint legutóbb. Óvatlan és kicseszettül szemtelen! Mi a picsát keresel itt egyedül? Ha nem én bújok elő abból a bokorból talán már halott lennél!
*Végül nem bírja magában tartani és előtör belőle a védjegyévé vált harsány kacagás. Ezzel együtt távozik belőle az összes feszültség is.*
- De azért örülök, hogy újra látlak!
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Éjfélnek csak néhány szárnycsapásba kerül áthidalni a közte és a nő közötti távolságot. Landolás előtt maga elé szegezi pengeéles karmait, s szárnyait szélesre tárva úgy borul rá Nori vállára, mint egy tollból készült, fekete halotti lepel.
Egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy szeretné a valóságba is átültetni a lány bőrébe vésett groteszk jelenetet. Hisz ő nem holmi kulturálatlan, vad héja! Ha tudná mit feltételeznek róla talán még meg is sértődne. Hisz nincs rászorulva, hogy alantas emberek húsába vágja gyönyörű csőrét, vagy bestiális kegyetlenséggel tépje ki mások szemgolyóit. Ő nem kapirgál alamizsnáért a sárban, hanem minden egyes finom falatért keményen megdolgozik!
Ebből adódóan fel nem tudja fogni mit akarhat tőle a lány, mikor megpróbálja letessékelni az éppen elfoglalt helyéről. Csak értetlenül bámulja a meglepett pofikát. Mindeközben a holló gazdája is előkerül, de nehezen tud osztozni az állat érzéseiben.
Az előbbi támadási kísérlet után most fegyvere letaglózva lóg a combja mellett. A meglepettsége előbb értetlenségbe megy át, majd mintha a lábából egyszerre eltűnne az összes erő. Teljesen instabilnak érzi megviselt testét. Meg kell acéloznia a tudatát, hogy a lány szemébe nézve is egyenes tudjon maradni. ~Igen szegényes fantáziára vall, hogy pont őt küldted értem, te kibaszott hamis isten!~ Ahogy fejben kezdi összerakni a kirakós darabkáit úgy nyer értelmet ez az egész váratlan találkozás.*
- Nem jött be a városi élet, szóval útonállónak álltam. Mint azt tapasztalhattad is.
*Fél igazság, de mégis mit mondhatna annak az embernek, aki miatt idáig jutott? Mondja el, hogy mindent elszúrt? Hogy minden, amiért keményen megküzdött már csak az emlékeiben él tovább csak azért, mert berögzötten hajszolt egy halva született ötletet? Hogy bujdosnia kellett? Hogy valójában már nincs rá szükség, vagy talán sosem volt, de fél, hogy bármibe kezd újra kudarcot vall? Azzal magának is be kellene ismernie mindezt, amivel azt a vajmi kevés büszkeségét is szíven szúrná, ami eddig megmaradt a korábbi ambiciózus Rasdeherből. Könnyebb együtt élni a hazugság jótékony árnyékával és tagadni mindent.
De ez a tagadás nem mentheti meg a lány kezébe simuló végzetes fullánkoktól. Tudja jól, hogy azokat neki szánták. Így mikor Nori egyetlen lépést tesz az irányába Ras azonnal felveszi a vívásra kész alapállását, és pengéjét újra egyenesen a lánynak szegezi. Sorra veszi azokat a véresebbnél véresebb eseteket, ahogy Nori végezhet vele, s azokat is, ahogy kiszabadulhatna a végzet fojtogató karmai közül. Ez szokatlanul megnyugtatja bomlott elméjét és érdekes konklúzióra jut. Ha már úgyis meg kell halnia, akkor annak örülne a legjobban, ha a másik akkor vágná át a torkát, mikor a legkevésbé számít rá. Miközben épp azon szórakoznak, hogy korábban már mennyi szart túléltek együtt. Visszahelyezi a kardját a tokjába és megesküszik magában, hogy soha többé nem szegezi azt a lányra. ~De legalább a humorérzéked jó, te mocsok!~*
- Bocs, reflex! Régóta vagyok már egyedül.
*Szabadkozik miközben jelez a madárnak is, hogy hagyja végre békén a másikat. Az, mielőtt még engedelmeskedne, csőrét megpróbálja beletúrni a sötét fürtökbe, és mint ahogy nem rég a saját tollait, úgy a lány haját igazgatja most meg játékosan. Ha hagyják neki, ha nem, hamarosan újra gazdája vállán köt ki.*
- Képzeld, tudok róla! Ellenben te pont ugyanolyan vagy, mint legutóbb. Óvatlan és kicseszettül szemtelen! Mi a picsát keresel itt egyedül? Ha nem én bújok elő abból a bokorból talán már halott lennél!
*Végül nem bírja magában tartani és előtör belőle a védjegyévé vált harsány kacagás. Ezzel együtt távozik belőle az összes feszültség is.*
- De azért örülök, hogy újra látlak!
3584. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-22 23:21:24
Üzenet elküldve: 2024-03-22 23:21:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori érzékei általában elég élesek, ami leginkább annak köszönhető, hogy van annyira paranoiás, hogy még akkor is azt hiszi, hogy követik, mikor nem is igaz. Most viszont valamiért nagyon erősen azt érzi, hogy nincs egyedül, de azt már nem tudja, hogy nem a fák közé, hanem inkább felfelé kéne néznie, hogy észrevegye az őt magasból fürkésző madarat. Mondahatná azt is, hogy csak a szél volt, de az épp annyira erőteljesen fúj, hogy egyébként is tönkretesz mindent, és a süvítésétől néha amúgy sem hallani semmit.
Gyanúja nem enyhül, de tovább lépked az úton egyenesen előre, mígnem egyszer csak egy teljesen váratlan dolog történik. Két szó visszhangzik a levegőben, mire Nori mindkét tőrét azonnal előrántja az övéről, és felkészül a támadásra. Támadás azonban nem lesz belőle, mert emberre, orkra vagy más humanoid élőlényre számított, nem egy madárra, és főleg nem arra, hogy az nem a szemeit próbálja kivájni, hanem csak megpihen a villain.*
- Hé! Szállj már le rólam te…! *Hessegetné el az illetlen jószágot, hisz nem kért engedélyt rá, hogy az ő vállán pihenhessen meg, egyébként pontosan azon, amelyiken Nori ruhája alatt a húsába maró hollót ábrázoló tetoválás ékeskedik. Semmi kedve a jelenetet a valóságban is átélni, de jön még a madárnál rosszabb is. Oldalról támadnak rá, amit Nori észlel ugyan, de a harcos kiváló képességei és a lány figyelmének elkalandozása miatt képtelen lenne kivédeni a csapást. Szerencsére a kard mégsem talál célt, mert gazdája még előtte megállítja a rohamot, és a nevén szólítja.*
- Tessék? *Először csak mogorván, gyanakvóan tekint az útonállóra, hogy mégis honnan tudja a nevét, de ahogy újra megpillantja őt és azt a beszélő madarat, ugyan éles fejfájás kíséretében, de hozzá is megérkezik a felismerés.*
- Clion? *kérdez vissza ugyanolyan meglepetten.* Lehetetlen. Mit keresel te itt?
*Végigméri egykori barátját, sőt, talán bizonyos időkben még a testvérének is nevezhette volna a férfit, aki most nem igazán hasonlít régi önmagára. Mondjuk, mikor utoljára találkoztak, Rasdeher épp meghalni készült az ellen az elf elleni harcban, utána pedig majdnem egymást nyírták ki, miután összevesztek azon, miféle végzetet is kéne követnie Nori-nak. Most mégis egy halvány mosoly húzódik a feketeség szájára, ahogy bizonytalanul közelebb lépked.*
- Leszednéd rólam a madarad? Amúgy elég szarul nézel ki… *dicséri meg a másikat a maga egyedi módján.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori érzékei általában elég élesek, ami leginkább annak köszönhető, hogy van annyira paranoiás, hogy még akkor is azt hiszi, hogy követik, mikor nem is igaz. Most viszont valamiért nagyon erősen azt érzi, hogy nincs egyedül, de azt már nem tudja, hogy nem a fák közé, hanem inkább felfelé kéne néznie, hogy észrevegye az őt magasból fürkésző madarat. Mondahatná azt is, hogy csak a szél volt, de az épp annyira erőteljesen fúj, hogy egyébként is tönkretesz mindent, és a süvítésétől néha amúgy sem hallani semmit.
Gyanúja nem enyhül, de tovább lépked az úton egyenesen előre, mígnem egyszer csak egy teljesen váratlan dolog történik. Két szó visszhangzik a levegőben, mire Nori mindkét tőrét azonnal előrántja az övéről, és felkészül a támadásra. Támadás azonban nem lesz belőle, mert emberre, orkra vagy más humanoid élőlényre számított, nem egy madárra, és főleg nem arra, hogy az nem a szemeit próbálja kivájni, hanem csak megpihen a villain.*
- Hé! Szállj már le rólam te…! *Hessegetné el az illetlen jószágot, hisz nem kért engedélyt rá, hogy az ő vállán pihenhessen meg, egyébként pontosan azon, amelyiken Nori ruhája alatt a húsába maró hollót ábrázoló tetoválás ékeskedik. Semmi kedve a jelenetet a valóságban is átélni, de jön még a madárnál rosszabb is. Oldalról támadnak rá, amit Nori észlel ugyan, de a harcos kiváló képességei és a lány figyelmének elkalandozása miatt képtelen lenne kivédeni a csapást. Szerencsére a kard mégsem talál célt, mert gazdája még előtte megállítja a rohamot, és a nevén szólítja.*
- Tessék? *Először csak mogorván, gyanakvóan tekint az útonállóra, hogy mégis honnan tudja a nevét, de ahogy újra megpillantja őt és azt a beszélő madarat, ugyan éles fejfájás kíséretében, de hozzá is megérkezik a felismerés.*
- Clion? *kérdez vissza ugyanolyan meglepetten.* Lehetetlen. Mit keresel te itt?
*Végigméri egykori barátját, sőt, talán bizonyos időkben még a testvérének is nevezhette volna a férfit, aki most nem igazán hasonlít régi önmagára. Mondjuk, mikor utoljára találkoztak, Rasdeher épp meghalni készült az ellen az elf elleni harcban, utána pedig majdnem egymást nyírták ki, miután összevesztek azon, miféle végzetet is kéne követnie Nori-nak. Most mégis egy halvány mosoly húzódik a feketeség szájára, ahogy bizonytalanul közelebb lépked.*
- Leszednéd rólam a madarad? Amúgy elég szarul nézel ki… *dicséri meg a másikat a maga egyedi módján.*
3583. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-22 19:04:56
Üzenet elküldve: 2024-03-22 19:04:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 208
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*A holló tollait meleg légáramlatok borzolják, miközben erős szárnyait kitárva meglovagolja őket. Minden újabb léghullám után csőrével igyekszik eligazgatni a rendetlen pihéket, de minden próbálkozása csúfos kudarcba fullad. A természet gonosz tréfája ez, amely a gőgös madár minden kísérletét semmibe veszi.
Viszont hirtelen mintha mindez lényegtelenné válna a számára. Kíváncsian kinyújtja a nyakát, s ében tekintetét az alatta elterülő tájra szegezi. Valami furcsa, oda nem illő dolog ragadja meg a figyelmét. Egy apró pont, mely darabosan bár, de egyértelműen az emberek építette távoli építmények felé tart.
A szárnyas nem habozik sokat. Élő nyílvesszőként suhan át a fák ágai között, hogy végül az egyik út menti bokor szívósabb ágán állapodjon meg. Egyelőre még a jövevénytől jókora távolságra. Ami ezután következik még egy színpadi előadásként is megállná a helyét. Mélyet szippant a friss erdei levegőből, büszkén kihúzza magát, csőrét nagyra tárja. De fület sértő károgás helyett csak dallamos, madárcsicsergésre hasonlító hangok hagyják el a torkát.
Gazdája eddig az út melletti avaron pihentette a szemét, most viszont azonnal talpra huppan és a kezében a kardját szorongatva közelebb húzódik az utazók taposta ösvényhez. Igyekszik minél kevesebbet elárulni magáról. Tekintetét a földre szegezi, szakadt csuklyáját gondozatlan loboncára teríti, s innentől a hallására és társa ítélőképességére bízza magát. Amikor a magányos utazó a madár közelébe ér az állat kiadja a következő jelet:*
- Hús! Hús!
*De az utolsó szó a torkán akad. Zavartan félredönti a fejét és alaposan végigméri a kíséret nélküli vándort. Ekkor a felismerés lángja gyullad aprócska koponyájában. Elrugaszkodik az ágtól és új pihenőhelyének a nő vállát célozza meg. ~Háromról volt szó, ostoba madár! Megint mindent elrontasz!~ Mivel Rasnak nincs ideje gondolkodni, ezért az ösztöneire hallgatva megkockáztatja a teljes kudarcot és izmait megfeszítve kirobban a bokorból. Csak reméli, hogy sikerült annyira megzavarnia leendő áldozatát a beszélő madárnak, hogy az már későn vegye őt észre. Arra készül, hogy egyetlen jól irányzott szúrással teszi harcképtelenné. Hamarosan viszont megérti a madara furcsa viselkedése mögötti okot.*
- Nori?
*A harci kedve olyan gyorsan száll el, mint azok az évek, amiket egymástól távol töltöttek. Azok az évek, amelyek Rason is otthagyták a nyomukat. Most dús, ápolatlan szakálla van és egy rakás szakadt göncöt visel. A szemei alatt még néhány gonosz ránc is felütötte a fejét. Nem lenne meglepő, ha a lány fel sem ismerné egykori barátját.*
//Memento mori//
*A holló tollait meleg légáramlatok borzolják, miközben erős szárnyait kitárva meglovagolja őket. Minden újabb léghullám után csőrével igyekszik eligazgatni a rendetlen pihéket, de minden próbálkozása csúfos kudarcba fullad. A természet gonosz tréfája ez, amely a gőgös madár minden kísérletét semmibe veszi.
Viszont hirtelen mintha mindez lényegtelenné válna a számára. Kíváncsian kinyújtja a nyakát, s ében tekintetét az alatta elterülő tájra szegezi. Valami furcsa, oda nem illő dolog ragadja meg a figyelmét. Egy apró pont, mely darabosan bár, de egyértelműen az emberek építette távoli építmények felé tart.
A szárnyas nem habozik sokat. Élő nyílvesszőként suhan át a fák ágai között, hogy végül az egyik út menti bokor szívósabb ágán állapodjon meg. Egyelőre még a jövevénytől jókora távolságra. Ami ezután következik még egy színpadi előadásként is megállná a helyét. Mélyet szippant a friss erdei levegőből, büszkén kihúzza magát, csőrét nagyra tárja. De fület sértő károgás helyett csak dallamos, madárcsicsergésre hasonlító hangok hagyják el a torkát.
Gazdája eddig az út melletti avaron pihentette a szemét, most viszont azonnal talpra huppan és a kezében a kardját szorongatva közelebb húzódik az utazók taposta ösvényhez. Igyekszik minél kevesebbet elárulni magáról. Tekintetét a földre szegezi, szakadt csuklyáját gondozatlan loboncára teríti, s innentől a hallására és társa ítélőképességére bízza magát. Amikor a magányos utazó a madár közelébe ér az állat kiadja a következő jelet:*
- Hús! Hús!
*De az utolsó szó a torkán akad. Zavartan félredönti a fejét és alaposan végigméri a kíséret nélküli vándort. Ekkor a felismerés lángja gyullad aprócska koponyájában. Elrugaszkodik az ágtól és új pihenőhelyének a nő vállát célozza meg. ~Háromról volt szó, ostoba madár! Megint mindent elrontasz!~ Mivel Rasnak nincs ideje gondolkodni, ezért az ösztöneire hallgatva megkockáztatja a teljes kudarcot és izmait megfeszítve kirobban a bokorból. Csak reméli, hogy sikerült annyira megzavarnia leendő áldozatát a beszélő madárnak, hogy az már későn vegye őt észre. Arra készül, hogy egyetlen jól irányzott szúrással teszi harcképtelenné. Hamarosan viszont megérti a madara furcsa viselkedése mögötti okot.*
- Nori?
*A harci kedve olyan gyorsan száll el, mint azok az évek, amiket egymástól távol töltöttek. Azok az évek, amelyek Rason is otthagyták a nyomukat. Most dús, ápolatlan szakálla van és egy rakás szakadt göncöt visel. A szemei alatt még néhány gonosz ránc is felütötte a fejét. Nem lenne meglepő, ha a lány fel sem ismerné egykori barátját.*
3582. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-03-21 20:04:02
Üzenet elküldve: 2024-03-21 20:04:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*Kétes érzelmekkel hagyta el a várost. Elsősorban természetesen Nolie-t kereste, akit nem talált meg, emiatt valamelyest szomorú is. Szinte biztos benne, hogy a tündér meghalt, abban a romvárosban esélytelen, hogy bárki is túlélte volna a lázadást. Annak legalább örül, hogy a városőrök már nem ismerik fel a rég elkövetett „bűnei” miatt. Érdekes kérdés, hogy mi számít bűnnek. Nori szerint semmi nem az, mert a pillanat hevében mindenre van magyarázat, elítélni valakit a tettei miatt pedig csak azok szoktak, akik a hasznot látják benne. A törvény továbbra is egy vicc.
Mindenesetre ideje, hogy végleg lezárja a múltját. Nolie nincs többé, Idya nincs többé, csak ő van és a saját gondolatai, céljai és álmai. Most már nincs, akinek tartozik, nincs, aki irányítsa őt, végre teljes mértékben a saját maga ura lehet. Milyen édes is a szabadság…
Ilyesmi dolgokon jár az esze, miközben egy, a kikötő felé tartó szekér kocsijában fekve utazik kényelmesen. Legalábbis addig kényelmesen, míg a kocsis nem válik hirtelen egy mogorva fráterré, és nem szállítja le őt valami mondvacsinált ok miatt.*
- Jól van, menyecske, innentől magadra vagy utalva! Gyerünk, mássz le szépen! *Parancsolja neki a marcona, bajszos férfi. Nori legszívesebben most rögtön elvágná ezért a torkát, legalább lenne két lova és egy szekere, de épp jó kedvében van, ezért nem tesz ilyet, csak leugrik a kocsiról, ami aztán tovahajt.
Végül is, a kikötő innen már nincs messze, neki pedig nem árt, ha sétál egy kicsit a fák között nyugodtan. Látszólag nyugodtan, mert kissé furcsán érzi magát. Mintha követnék. Meg is torpan párszor, körbenéz, a biztonság kedvéért még a tőreire is markol, de egyelőre senkit nem lát sehol.*
~Megint csak a képzeletem játszadozik velem. Vagy ez is Sa'Tereth próbálja?~
*Nem érti miért, de valamiféle félelmet érez így egyedül. Újszerű neki ez az érzés, mert eddig mindig volt valaki, akire számíthatott, akihez visszamenekülhetett, ha úgy érzi, hogy túlságosan is elnyeli a benne lakozó sötétség, vagy épp nem sikerül eléggé szabadjára engednie azt, de most már nincs senkije. Ez az üresség pedig félelmetesebb mindennél. Persze, ott van az a kedves lány, Mai, akit Arthenior-ban talált, de szinte biztos benne, hogy ott és akkor látták egymást utoljára. Ugyan megígérte, hogy három hat múlva visszatér hozzá, de még abban sem biztos, hogy valóban így fog tenni, de ha mégis, akkor is kevés rá az esély, hogy újra megtalálja őt.
Miután sikerül megnyugtatnia magát és elhessegetni a paranoiát, akkor már határozott léptekkel indul meg egyenesen előre, a kikötő felé.*
//Memento mori//
*Kétes érzelmekkel hagyta el a várost. Elsősorban természetesen Nolie-t kereste, akit nem talált meg, emiatt valamelyest szomorú is. Szinte biztos benne, hogy a tündér meghalt, abban a romvárosban esélytelen, hogy bárki is túlélte volna a lázadást. Annak legalább örül, hogy a városőrök már nem ismerik fel a rég elkövetett „bűnei” miatt. Érdekes kérdés, hogy mi számít bűnnek. Nori szerint semmi nem az, mert a pillanat hevében mindenre van magyarázat, elítélni valakit a tettei miatt pedig csak azok szoktak, akik a hasznot látják benne. A törvény továbbra is egy vicc.
Mindenesetre ideje, hogy végleg lezárja a múltját. Nolie nincs többé, Idya nincs többé, csak ő van és a saját gondolatai, céljai és álmai. Most már nincs, akinek tartozik, nincs, aki irányítsa őt, végre teljes mértékben a saját maga ura lehet. Milyen édes is a szabadság…
Ilyesmi dolgokon jár az esze, miközben egy, a kikötő felé tartó szekér kocsijában fekve utazik kényelmesen. Legalábbis addig kényelmesen, míg a kocsis nem válik hirtelen egy mogorva fráterré, és nem szállítja le őt valami mondvacsinált ok miatt.*
- Jól van, menyecske, innentől magadra vagy utalva! Gyerünk, mássz le szépen! *Parancsolja neki a marcona, bajszos férfi. Nori legszívesebben most rögtön elvágná ezért a torkát, legalább lenne két lova és egy szekere, de épp jó kedvében van, ezért nem tesz ilyet, csak leugrik a kocsiról, ami aztán tovahajt.
Végül is, a kikötő innen már nincs messze, neki pedig nem árt, ha sétál egy kicsit a fák között nyugodtan. Látszólag nyugodtan, mert kissé furcsán érzi magát. Mintha követnék. Meg is torpan párszor, körbenéz, a biztonság kedvéért még a tőreire is markol, de egyelőre senkit nem lát sehol.*
~Megint csak a képzeletem játszadozik velem. Vagy ez is Sa'Tereth próbálja?~
*Nem érti miért, de valamiféle félelmet érez így egyedül. Újszerű neki ez az érzés, mert eddig mindig volt valaki, akire számíthatott, akihez visszamenekülhetett, ha úgy érzi, hogy túlságosan is elnyeli a benne lakozó sötétség, vagy épp nem sikerül eléggé szabadjára engednie azt, de most már nincs senkije. Ez az üresség pedig félelmetesebb mindennél. Persze, ott van az a kedves lány, Mai, akit Arthenior-ban talált, de szinte biztos benne, hogy ott és akkor látták egymást utoljára. Ugyan megígérte, hogy három hat múlva visszatér hozzá, de még abban sem biztos, hogy valóban így fog tenni, de ha mégis, akkor is kevés rá az esély, hogy újra megtalálja őt.
Miután sikerül megnyugtatnia magát és elhessegetni a paranoiát, akkor már határozott léptekkel indul meg egyenesen előre, a kikötő felé.*
3581. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-02-19 14:21:51
Üzenet elküldve: 2024-02-19 14:21:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Árnyak és csillagok//
*Relael kérdései elcsendesedni látszanak. Egy darabig még számít rájuk, a kacér, kétértelmű megjegyzésekre, de ahogy lassan kiérnek a lakott területről és a házakat felváltja a természet, kezd megnyugodni a rájuk ereszkedett csendben. Lehet, hogy megbántotta a nőt a szófukarságával, de nem zavarja. Valóban nem társalkodót keresett benne az elf. Lehet, hogy kellemes lenne, ha a hasznossága mellett beszélgetőtársra is lelne Kyrben, de ha ebben reménykedett, csalódnia kell. A férfit egyáltalán nem zavarja a csend. Sőt.
Akaratlanul is mélyebbre szívja a levegőt, ahogy a kikötői forgatag után végre újra azt érzi, hogy körbeöleli az erdő. Relael fajtársai között kivételes érzéketlenségével ellentétben ő a fák között érzi valójában elemében magát. A lova időnkénti prüszkölésén túl ebben a pillanatban talán még magáról a nőről is megfeledkezne maga mellett.
Menet közben, fél kézzel veszi le, és gyűri felgöngyölve a kabátja zsebébe az üres vászonzsákját, mielőtt a tegeze oldalszíjáért nyúlna; kicsatolva emeli le magáról, a mellkasa elé fordítva a bőr tokot. Belepillantva látszik csak, hogy az belülről báránybőrrel bélelt, így zajtalanok maradnak a nyilak, miközben rutinosan leoldja róla a rászíjazott íját. A mozdulatsor egy pillanatra sem lassít a tempóján, a lábának mintha saját akarata lenne. A vállával bújik a fegyverbe, amíg visszacsatolja magára a tegezt.
A lakónegyed szűk utcáin nem vette volna hasznát, de itt, az erdőben, sokkal többet ér, mint egy kabát alatt hordott tőr. A jobbjába veszi az íjat. Bár jelenleg a legkevésbé tart a Relael által emlegetett haramiáktól, vadállatokra azért mégsem árt felkészülni. Egyébként is lehet, hogy az útonállóktól való félelem is csak mese volt a másik részéről. Végighúzza az ujját az idegen. De valamiért mégis kíséretet keresett magának a hosszúéletű.. Elégedetten engedi le a fegyvert maga mellé. Egy szinten talán mégis örülne neki, ha banditákba futnának, és lenne mire lőnie. Ha nem épp kísérő szerepben lenne, vadászni sem lenne rest, netalálna elélépni valami. Nem ártana egyébként látogatást tennie a kovácsnál sem, ha már úgyis a városban jár. Kellemeset a hasznossal.. Futólag, magának mosolyodik el a gondolatra
Lassan engednek az emberek közt befeszült izmok a gerince mentén. A lombok fölötti szelet hallgatva mindinkább kezd hasonlítani egy valóban élő, lélegző lényre, mint egy járkáló kőszoborra. Mosolytalan, mégis érezhetően boldogabb, nyugodtan nézelődik a fák között, könnyedén lépdelve Relael mellett.*
*Relael kérdései elcsendesedni látszanak. Egy darabig még számít rájuk, a kacér, kétértelmű megjegyzésekre, de ahogy lassan kiérnek a lakott területről és a házakat felváltja a természet, kezd megnyugodni a rájuk ereszkedett csendben. Lehet, hogy megbántotta a nőt a szófukarságával, de nem zavarja. Valóban nem társalkodót keresett benne az elf. Lehet, hogy kellemes lenne, ha a hasznossága mellett beszélgetőtársra is lelne Kyrben, de ha ebben reménykedett, csalódnia kell. A férfit egyáltalán nem zavarja a csend. Sőt.
Akaratlanul is mélyebbre szívja a levegőt, ahogy a kikötői forgatag után végre újra azt érzi, hogy körbeöleli az erdő. Relael fajtársai között kivételes érzéketlenségével ellentétben ő a fák között érzi valójában elemében magát. A lova időnkénti prüszkölésén túl ebben a pillanatban talán még magáról a nőről is megfeledkezne maga mellett.
Menet közben, fél kézzel veszi le, és gyűri felgöngyölve a kabátja zsebébe az üres vászonzsákját, mielőtt a tegeze oldalszíjáért nyúlna; kicsatolva emeli le magáról, a mellkasa elé fordítva a bőr tokot. Belepillantva látszik csak, hogy az belülről báránybőrrel bélelt, így zajtalanok maradnak a nyilak, miközben rutinosan leoldja róla a rászíjazott íját. A mozdulatsor egy pillanatra sem lassít a tempóján, a lábának mintha saját akarata lenne. A vállával bújik a fegyverbe, amíg visszacsatolja magára a tegezt.
A lakónegyed szűk utcáin nem vette volna hasznát, de itt, az erdőben, sokkal többet ér, mint egy kabát alatt hordott tőr. A jobbjába veszi az íjat. Bár jelenleg a legkevésbé tart a Relael által emlegetett haramiáktól, vadállatokra azért mégsem árt felkészülni. Egyébként is lehet, hogy az útonállóktól való félelem is csak mese volt a másik részéről. Végighúzza az ujját az idegen. De valamiért mégis kíséretet keresett magának a hosszúéletű.. Elégedetten engedi le a fegyvert maga mellé. Egy szinten talán mégis örülne neki, ha banditákba futnának, és lenne mire lőnie. Ha nem épp kísérő szerepben lenne, vadászni sem lenne rest, netalálna elélépni valami. Nem ártana egyébként látogatást tennie a kovácsnál sem, ha már úgyis a városban jár. Kellemeset a hasznossal.. Futólag, magának mosolyodik el a gondolatra
Lassan engednek az emberek közt befeszült izmok a gerince mentén. A lombok fölötti szelet hallgatva mindinkább kezd hasonlítani egy valóban élő, lélegző lényre, mint egy járkáló kőszoborra. Mosolytalan, mégis érezhetően boldogabb, nyugodtan nézelődik a fák között, könnyedén lépdelve Relael mellett.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3600-3619