//Út a sötétbe//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
*Éhes. Nem sok lehetősége volt vadászni, halászni vagy épp élelmet kutatni életében. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy kifejezetten elkényelmesedett a Fény Nővérei között. Nem faragtak nőt a leányból, csupán egy eszközt. Eszközt, mit kényük-kedvük szerint mozgathatnak oly hangzatos szavakkal, mint a Fény.
Pirkad. Órák óta úton van, de a hűvös elszántság, mi idáig űzte, nyughatatlan hajtja előre. Be a fák közé, át a cserjésen... A faházig.*
-Ae teitham beth na lith, vi sul ha palan-revia, ae teitham na ûr vín, an-uir ha cuia. Ha porba írunk valamit, elfújja a szél, de ha a szívünkbe véssük, örökké él.
*Vigyorodik el szélesen, miközben belép az ajtón. Fogalma sincs, hogyan jutott eszébe a szerelmes versecske első strófája, de valamiért különösen ínyére van most.*
//Két hattal később//
*Nyulak, apró állatok, de még rókák húsa és bundái lógnak a plafonról, ő pedig letörölhetetlen vigyorral arcán játszik a hevenyészett ágyon fekve tőrével.*
-Egy a Kikötőre...
*Húzza végig óvatosan alkarján a pengét, éppen hogy kibuggyantva némi vért bőre alól. A vércsepp lassan csordul végig a pengén, mikor az már a következő vágást ejti.*
-Egy az átkozott fára...
*Nem folytatja a mutatványt, pedig megannyi név kering még elméjében. Kár lenne annyi vért ontani miattuk.
Ideje indulnia. Elmaszatolja karján a kicsordult, de lassan már alvadó vért, majd feláll a szalmával bélelt ágyról. A poros kis viskó jó szolgálatot tett, szüksége volt időre... Időre, hogy biztosan maga mögött hagyja a múltat, hogy ne törhessen fel az, mit egyesek "Fénynek" neveznek. Megharcolt érte ura, ideje, hogy megfizesse az adósságát.*