Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 132 (2621. - 2640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

2640. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-13 13:59:15
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A tűz kellemes, lágyan melengető fénye játékos táncot jár a sima bőrök feszes felületén, még lélegzőbbé, még organikusabbá téve a kettejük között létrejött kapcsolatot. A lány ujjai finoman, alig érezhetően kalandoznak a fül, a nyak, a tincsek kusza világának területén, van benne némi ingerlő célzat, de most kevésbé számítóan cselekszik. Minden idegszálának elfoglaltságot ad a férfi válasza, nagyon-nagyon igyekszik minden szóra gondosan ügyelni. Érzi, fontos pillanat ez most Ganer számára, szeretne megfelelően asszisztálni hozzá. Gondoskodó figyelemmel hallgat végig minden szót, egyetlen apró gesztust sem hagyva figyelmen kívül. Vár néhány néma, feszült pillanatig, hogy megbizonyosodjon arról, a férfi biztosan befejezte mondandóját. Acélkék tekintetében az általános metsző cinizmus helyére kellemes, tollpárnához hasonlatos simulékony puhaság költözik.*
- Megvallom, mulattat a gondolat, ahogy mindenféle nőcskével randevúzgató casanovaként látlak, s meg is lep, nem titkolhatom. Úgy vélem, büszke lehetsz magadra, hogy nem engedtél a kísértésnek, mely egy lagymatag, poshadt és messziről szép, közelről bűzlő életbe kényszerítsd önmagad. Sokan azt hiszik, a társadalom számára hasznos, ha ezt cselekszik, de ez csupán a bűnt takargató hazugságok egyike. Valójában az, aki szabadnak született, sosem lesz képes eltűrni a hétköznapiság igáját, sérült nyaka előbb utóbb beletörik, és hasonlóan sérült utókort hagy maga után. Jól döntöttél, és véleményem szerint nem mondtál le a boldogságról. Az az élet nem lett volna boldogság. A házasság rémében a testek megcsúnyulnak, hasonló formájúra zsugorodnak és törnek össze, a lelkek pedig egymást felfalják lassanként. Összességében nem értem, miért imádják ilyen kultikusan az egészet. A házasság nem a szerelemről szól, csupán egy gazdasági megfontolásból, és a fajfenntartás ösztönei kielégítése végett kötött egyezség. Sosem volt több ennél, akármekkora feneket is kerítenek neki.
*Mindkét kezét a férfi arcára helyezi, megkerülhetetlenül, mégis finoman tartva azt. Hüvelykujjai lágyan simogatják a járomcsontok környékét.*
- A szerelem nem intézményesíthető érzelem. Pont olyan szabad, mint a világban cirkuláló szél, amelyet megpróbálhatsz üvegbe zárni és magaddal hurcolászni egy életen át, de csupán a te emlékeidben lesz szél, valójában csupán levegő, elveszed az erejét. Rád találhat és körbefohat váratlanul egy illatos nyári éjszakán, elszaladhat egy sikátor mentén kacagva, ott rejtőzhet a kövek mögött. Jön és megy, csupán pillanatnyi jelenlétét élvezheted, ha pedig görcsbe rándulva várod, sosem veszed észre. Állandó társad nem lesz sosem – mivel a társ, aki igazi, sosem lesz állandó, mindenki folyton változik. Ragadd meg a pillanatot, fürdőzz benne boldogan, élj a felkínált lehetőséggel, ami sosem tér vissza talán. Ne gondolj most a jövőre, nem fontos annyira, hogy elrontsa a kedved.
*Halványan elmosolyodik, játékos csókot nyom a másik orrának hegyére.*
- Én nem nézlek semminek önmagadon kívül, sem most, sem máskor. Nem vagy ostoba, csupán különbözöl tőlem, mintha két egymástól távoli ország lennénk. És ma este egymás országában turistáskodunk mindketten, ami igazán mókás játék. Aminek gondolsz, azzá válok számodra, a személyem mindig kontextusfüggő. Az életnek különös viccei vannak – fog egy bátor, elvektől nyüzsgő gnómot, aki nem képes beleszeretni üresfejű fruskák szolidan bugyuta életébe, de megakad a szeme egy hétpróbás gonoszon, akinek egyetlen kaland sem túl drága. Akkor is, ha nem ismered be, vágyódsz a teljes szabadságra, ami az erkölcstelen, elvtelen világ szabadsága. Látom a szemedben, hogy így van. Én számodra ezen élet kipróbálásának lehetőségét ajánlom neked, a te dolgod, élsz-e vele.
*Kedvesen elmosolyodik, mélyen a másik szemébe nézve.*
- És igen, tudom, hogy élni fogsz vele. Az első pillanattól kezdve láttam a szemedben. Finoman nárcisztikus vagyok és önző – ha nem tudtam volna, hogy a győzelem mindenképp az enyém lesz, bele sem kezdek a játékba.
*Csendesen, szemében mindenre elszánt kihívással várja, meddig hajlandó elmenni a másik vele. Rábízza, mit lép, legalább a választás és vezetés illúzióját adja neki.*



2639. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-13 08:02:11
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A másik láthatóan jól érzi magát Ganer ölelésében, mintha megnyugodna vagy megpihenne egy kis időre. Már maga sem tudja, hogy ez egy leheletnyi pihenés egy aljas ellentámadás előtt, vagy tényleg csak elfáradt a mai napba és jól esik a párna, amire fejet hajthat. Kezei között Redin elengedi magát, nem feszülnek izmai, nem ficánkol, egyszerűen kényelemben érezheti magát. Szavai nyomán sejtette a reakciót, de titkon azért remélt. Erről nem tehet, mert reménytelen álmodozó. Mindig is az volt, és az is marad. A fejcsóváló halk nevetés rosszat sejtetően csilingelnek fülében. A lány kicsit távolabb húzódik, hogy a szemük egy vonalban legyen, s szinte orruk is összeér, olyan közel vannak. A jeges íriszek, kérlelhetetlenül, mélyen fúródnak az övéibe. Ilyen közelségből hallgatja végig a szomorú szimfóniát, amit a másik hallat vele. Minden negatívum ellenére, a hallottak után nyugodt, és tekintetén földön túli optimizmus csillan meg.*
- Megértettem Redin. Ne is változz meg, én sem szeretném. *Nehéz ezt kimondani, de valóban így is gondolja.*
- Azért kedvellek, mert ilyen vagy. Ha másmilyen lennél, akkor biztosan nem érdekelnél, akármilyen bájos és kecses is legyél. *Keserű mosollyal emlékszik vissza a múltra, tekintete elréved a messzeségben, majd egy emlékkel tér vissza az acélkék szempárhoz.*
- Elárulok neked néhány titkot, mert igazából nincsen mit veszítenem rajta, ha tudod. Nem voltam nővel, ez igaz, de amit nem tudhattál az az, hogy mire a harmincat betöltöttem, addigra a szüleim már a tizedik menyecskét szemelték ki nekem. Illemből elmentem velük, vacsoráztunk, sétáltunk a folyóparton, és akarva akaratlanul is sokat beszélgettünk, mindezt azért, hogy ne sértsem meg a jövendőbelit és a családját. Sok-sok nővel beszélgettem, egész hosszasan, vágyakról, álmokról, célokról, de mindig azt éreztem, hogy nincs meg a szikra, egyikükben sincs. Pedig voltak köztük nagyon gyönyörűek is, de mégsem. Szimpatikusak voltak, többen is, de nem váltottak ki érzelmet, semmit sem. *A fejét megcsóválva lenéz a földre.*
- Valami nem jól működik bennem. Annyi esélyem lett volna a boldogságra, de sosem éreztem, hogy megtaláltam volna. Egy délibáb, amit kergetek, és bármily ostobaság ez talán mindig is így lesz velem. Bár tudom gyerekesen és piszkosul bután hangzik, de olyan mintha csak két állapotban működnék. Az egyikben nem tudok érezni vonzalmat, száz közül egyhez sem. De van, talán ezerből egy, aki egy csettintésre ellopja a szívem. Aki képes és a markában tarthatja lüktető énem, s ha akarja összeroppant, kifacsar és eldob, mint egy szivacsot. Gyűlölöm ezt a gyengeséget, de nem tudom megválasztani vagy kijelölni, hogy ki legyen az ezerből az egy. Ez csak úgy jön, mint derült égből a villámcsapás. Nem választom a személyt, egyszerűen meglátom és végem. *Tekintete visszatér Redin-re és oly nagyot sóhajt, hogy azt hinné az ember egy cseppnyi levegő sem maradt a tüdejében.*
- Úgy tűnhet, egyszerű vagyok, naiv és megvezethető. De ez nem így van. Halottnak érzem magam, száraz csontnak, élettelennek, aki némán teszi a dolgát és lelkének egyetlen darabkája él csupán, ő tart fenn, és néha megcsillantja milyen lenne az egész, ha a darabok mozaikként rendeződnének egybe. Mások nem így látnak engem, de én belül ezt érzem. Ezt nem értette meg senki, egyik lány sem. Nem akartam családot, gyerekeket és hagyományos életet. Kalandokra vágytam, arra, hogy kocsmákon át svindlerkedjünk, hogy bajuszt ragaszunk a főtéri szobor arcára, hogy a temetőben bújócskázzunk rémisztő téli éjszakákon. Nem úgy, mint a rosszalkodó gyerekek, úgy, mint akiket a felfedezés heve táplál, a kaland íze, a veszély, a mindent elkápráztató élmény, a változatosság szele… *Szomorúan nevet, halkan és keseredetten.*
- Egy szikrára vártam, egy lángra, aki tüzet gyújt bennem. Egyedül nem vagyok erős, de ha a láng velem van, akkor úgy érzem legyőzhetetlen vagyok. Nincs az a kaland, amibe ne ugranék fejest, vagy pórul járva menekülni a városőrség előle, s aztán az egészen jót kacagni a történetet a sötét cellában. Egy ilyen társra vágytam, de sohasem találtam. Látod, ezért vagyok reménytelen. *A barna szempár nem hazudik, s talán a mondandója értő fülekre talál. Nem kér, nem óhajt, már semmit sem, csak egy apróságot. Bal karja bizseregve kezd zsibongani, elkezdődött… s az út végét nem látni, ködbe vész a jövő... A homlokának támasztott homlok oltalmában mondja mindezt, s egy kérlelő sóhajjal szólal fel ismét.*
- Csak egy apró dolgot kérek tőled, csak most, csak egyszer, csak ma estére. Legyél a megértő társam, lelkem sóhajának hallgatója. Ne űzz bolondot belőlem, ne nézz ostobának, csak ma ne, csak ezen az éjjelen ne. Ezután bármerre mehetsz, bármit tehetsz és bármit gondolhatsz rólam, csak ma ne. Csupán egy estére hadd teljesüljön egy örök álmodozó, reményvesztett óhaja. *~Ki tudja, mit hoz a reggel, talán az utolsó napfelkeltét látom majd, talán utoljára érezhettem andalító, virágos illatod, talán utoljára nézhettem pajkos, kacér tekintetedbe s szemezhettem rabul ejtő íriszeddel. Ma még hallhatom a hangod, negédes kacajod, de néhány óra és elválik a sorsom. De megéri. Csupán egyetlen estére teljesüljön az álmom, nem kérek mást az élettől. De még tartanom kell magam, talán fél óra, vagy óra és elér a láz, ha szerencsém van, s előbb nem a szívem áll meg. De ezt ő nem tudhatja meg, ne szánalomból tegyen, vagy ne tegyen. Legyen önmaga és így tegyen, vagy ne tegyen bármit is a mai este. S ha ez az óhajom teljesülne, akkor az sem érdekel, ha már a nap ragyogó keltét se látom többet. Megéri az életet eldobni egy ilyen estéért, egy ilyen lehetőségért? Másnak biztosan nem, de nekem igen. Úgy halljak, ha kell, ahogy élek, nem adom fel a reménytelen álmodozó szerepét. Talán egy kihalásra ítélt faj utolsó példánya vagyok, ahogy Redin mondta, de így szeretném be is fejezni, ha…~ Bal karjának zsibbadása mellett egyre többször kell nagyobb levegőt vennie, de ezt egyelőre sóhajnak álcázza, amíg tudja. Redin okos nő, előbb utóbb le fog bukni, s akkor szertefoszlik az álma, vége az éjjelnek, ami feltölthette volna egyszer és talán utoljára felrepítené a sasokhoz, kik a hegyek felett szállnak a széllel dacolva. Érezné a szél erejét, de ráfeküdne, és csak szárnyalna, a legyőzhetetlen nap örökbe hajló fénye felé. De van még itt valami, amit még muszáj elmondania.*
- Van még egy titkom, de ezt biztosan tudod. *Halkan súgja a másik fülébe.*
- Veszítettem ellened. Már, akkor tudtam, amikor először kezdtél kísértő játékodba. A kérdés nem az, hogy megtörtem e volna, hanem az, hogy mikor. *Beismerő kesernyés mosoly telepszik meg rajta, s ezután már nincs hátra semmi, csak az est legfontosabb pillanata a férfi számára. ~Mit szólsz majd mindehhez? Kinevetsz, megvetsz, sajnálsz, együtt érzel, vagy netán meg is tudsz érteni, de úgy igazán?~*


2638. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-12 21:59:24
 ÚJ
>Valuryen Meloar'c avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Egy eskü betartása//

-Egy fa, két fa, három fa, négy fa, öt fa.
~Hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, sok. ~
*Természetesen nem túl izgalmas időtöltés a fákat számolni, de annyira magával ragadó és csábító ötlet, hogy nehezen tudja abbahagyni, vagy ellenállni a késztetésnek, és nem is igazán akar. A nagy Vaserdő öleli keblére Vált, ahogy célja felé halad, s mintha lassan látná is a célt, legalábbis az elmondások szerint erre tud következtetni. Kicsit megszomjazik, reméli, hogy egy kupa vizet kaphat majd legalább, ha mást nem is. *


2637. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-12 19:23:48
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin kényelmesen befészkeli magát az ölelés biztonságába, kucorog, mint egy kismadár. Élvezi a helyzetet, és ezt nem is rejti véka alá. Érzi, hogy Ganer teste sem remeg vagy izzad, mint korábban, hát győzelemként könyveli el, csak sikerült tágítgatni valamicskét a szűkös erények szorongató határain. Megérezve a kutató ujjakat koponyáján, lassan rájuk bízza gondjainak súlyát, jóleső sóhajjal ernyednek el izmai. Éppen kezdene elmerülni az élvtenger ringatásában, mikor a fülébe suttogott gondolatok különös kisördögöt keltenek életre agytekervényeinek egy hűvös rejtekében.*
~Ugye nem szeretett belém? Az végzetes lenne… Abból, amit elmesélt, nem csak nem érintkezett nővel, nem is került közel egyhez sem, nem volna csoda, ha rögtön elvarázsolódna a kelleténél jobban. Egy életre kiölném belőle a szerelem lehetőségét egy ilyen kellemetlen első tapasztalattal. Kár volna érte, jó férje lehetne valakinek, aki hozzá hasonló.~
*Az ördög még rágcsálja egy cseppet belül, de végül aggodalmával együtt szétfoszlik alakja. Nem számít, beleszeretett-e, avagy sem. Reggel továbbáll, talán egyszer, a lehetséges jövők valamelyikében még találkoznak, talán nem, de lényegesen egyikük élete sem változik meg. Ő marad a kikötő és a változó szelek tisztességtelen szajhája, Ganer pedig az erdő becsületes kis vándora. Majd elkesergi magát a madaraknak, meg az elfeknek, akik bekötözgetik a vérző kicsi lelkét, és aztán vagy visszatér hozzá, vagy nem. Ő maga mondta, hogy vállalja a kockázatot, bár Redin majdnem biztos benne, az oktondi hős komolyan remélte, a történetüknek boldog vége lesz. Hogy majd a vörös démon megszelídül a becéző szavakra, tisztességes életmódra tér és együtt ellovagolnak a naplemente aranylóan ragyogó vörösébe, egyenesen a nyárspolgárság takaros mindennapjai felé. Nos, mint egy szép tündérmesében. Redin halkan, fejcsóválva felnevet. Kicsit távolabb húzódik, hogy a másik szemébe nézhessen, de természetéhez híven egész közel marad továbbra is, orra a másikét éri, miközben metszőn jeges íriszei mélyen az övébe fúródnak.*
- Praktikus volna megértened valamit velem kapcsolatban. Nemrég azt mondtad, vállalod a kockázatot, amit magammal hordozok – a lelki sérelem állandó kockázatát. Viszont nagyon úgy tűnik, nem értetted meg egészen a lényeget, vagy nem hitted el. Én lehetek a bűntársad a rosszban, a beszélgetőpartnered egy hosszú éjszakán, a tolvaj, aki kíméletlenül meglop vagy épp a szeretőd. De a barátod sosem lehetek. Az, aki a barátod lenne, már nem én lennék. Szép dolog, hogy hiszel a változásban, bájos és kedves dolog, de vannak reménytelen esetek. És nem az erő hiánya, az elkeseredettség, vagy a múlt sebei tesznek reménytelenné. Egyszerűen ilyen vagyok, jó ez így, nem szeretnék változtatni rajta. A nap majd felkel, te felülsz a paripádra, ellovagolsz valahová, ahol már biztosan várnak, én pedig hazatérek a kikötőbe, ami az otthonom. Nem megyek veled MilOchassba, nem megyek veled az erdőbe, nem leszek a kalitkába zárt kismadarad. Én a kikötőhöz tartozom. A mocsokba, a bűzbe, a bűnbe, a könnyű kéjbe, a veszélybe, a tisztességtelenségbe. Másutt megfulladnék a szabadság édeskés íze híján. Vad vagyok, vadabb, mint a kígyó, akit leöltél, vadabb, mint Éjtépő, aki száguldani tud a széllel, lehetetlenség bezárni engem az erények börtönébe. Ha akarod, meglátogathatsz majd, ha akarod, bármikor eljöhetsz hozzám. De kérlek, vedd tudomásul, nem fogok hozzád tartozni. Sem hozzád, sem senki más élőhöz vagy holthoz. Kizárólag a szabadsághoz.
*Szelíden, bocsánatkérőn simítja végig a férfi finom metszésű, lágyan sima arcát, állát, majd ajkait. Homlokát a másikénak támasztja, várja, mit kezd a pók érzéseivel a szerencsétlenül hálójába gabalyodott légy.*



2636. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-12 14:54:23
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A megvetés és undor látványa a másik tekintetén egyszerűen nagyon mókás. A sokára időzített válasz egyáltalán nem lepi meg.*
- Ó, szóval igényesség. Én kérek elnézést. Tudod, a naivitásom korlátol az ilyen szavak megfelelő használatában. *Bűnbánó ámde komisz tekintettel néz a másikra. ~Micsoda este! Megélhettem, hogy a bűnök királynője egy pór erdő kínálta lehetőségektől, megundorodva fintorogjon előttem.~ A sokat sejtető félmosoly azért sugall valami jól csengő visszhangot, amint a másik a kardon sütkérező falatokra pillant. ~Szerintem enni nem fog belőle, de legalább belekóstolhat milyen a nomád, erdei élet.~*
- Legközelebb biztosan megdübögteted a hátam, ha erdő közelébe szeretnélek hozni. *Mikor a rusnya hangú alak elől menekültek, akkor a lány nem ellenkezett az erdőbe menekvés elől, de valószínű először és utoljára tette ki igényes jelenlétét a civilizáción kívülre. Képtelen nevetését moderálni, ahogy Redin teljes részletes magyarázattal utasítja vissza a kígyó megevését, akárcsak a megkóstolását.*
- Szerintem halat is eszel, pedig azok is vígan ficánkoltak sütés előtt a vízben, ráadásul még nyálasak is. *Ezt már csak úgy beszúrja egy érvként, de szinte biztos, hogy falra hányt borsó a próbálkozása. Ezért nem is erőlteti tovább a dolgot. Legalább némi vizet elfogad a másik, bár azt is csak egyetlen nehezen lehúzott korty elejéig. ~Tegnap töltöttem meg. Lehet felmelegedett azóta?~ Kár rágódni rajta, mert sajnos csak ez van. A szomjhaláltól megvéd, de ízélménynek pocsék lehet. Azért a férfi is iszik belőle egy kortyot, de hasonlóan elcsuklik a folyamat, mint Redin-nél. ~Ez tényleg pocsék, de ha nem lesz más a semmitől jobb.~*
- Friss és hideg, ahogy mondtam. *Próbál meggyőző lenni és kellemes vigyort húz arcára, mintha neki semmi gondja nem lenne a kulacs tartalmával. Ekkor jön a képbe a támadó kígyó, váratlanul, alattomosan. Ganer a tettén egy pillanatig sem gondolkodott, bármikor megtenné újra. Nem nagyon jut ideje a másik riadtságát méregetni, mert épp a kígyóval viaskodik. Mikor győzedelmesen fordul vissza, a másik tekintete egészen megváltozik. A démoni lény eltűnik, és helyébe egy bájos, elpirult és kellemes melegséget árasztó, mosolygós lányt köszönthet viszont. A hála ilyen formájára egyáltalán nem készült fel, ezért csak zavarodottan próbálja hárítani.*
- Bármikor… Szerencséd, hogy egy végtelenül törékeny, de sziklarepesztő növény vagyok. *Mosollyal toldja meg szavait, s látszik, hogy válaszai is inkább humoros mintsem komoly, mert olyannyira nem számított rá, hogy ez ennyire nagy dolgot vált ki a másikból. A halk motyogás és dadogást, belepirult, meglepődött lányt nem tudja sokáig csodálni, mert a kígyóval neki dolga van… Visszatérése után letelepedik Redin mellé és egy fejbólintással veszi tudomásul, hogy nem éhes, vagy legalább is nem szeretne enni. Elfogadja és nem is próbálja unszolni a másikat. Az ösztönszerű kecses mozdulat, amely szorosan kapaszkodik belé, ölelésével átfonja izmos felsőtestét egyszerűen letaglózza. A pillanatnyi meglepődés hamar tovaszáll és valami nagyon hasonló ösztönből indíttatva viszont öleli a lányt, magához szorítja, de csak finoman. Fejét a másikéhoz dönti és ez a szent pillanat egy nagyon kellemes érzés emlékének kitörölhetetlen jegyét hagyja szívében és gondolatai között. A szíve mégis nyugodtan dobol, mintha ez a mozzanat a világ legtermészetesebb dolga lenne, mintha ez a meghitt kapcsolódás öröktől fogva létezne és állandó jellegében csak most került felszínre. ~Bárcsak megfagyna a pillanat, mert akkor hosszan érezhetném bőrének virágos, finom illatát. Testének melege földöntúli erővel ruház fel. Kezének lágy simítása kellemesebb, mint egy forró szellő egy fagyos hideg téli éjszakán.~ Nem tudja mi ütött gondolatai kavalkádjába, de egyszer csak úgy tűnik elengedik egymást, s az ölelés után még egy lágy csókot is kap arcára, majd a lány visszaereszkedik a férfi vállgödör nyújtotta biztos pontjára. Ganer oltalmazó öleléssel szorítja továbbra is magához a másikat, s hallja annak halk, elhaló hálájának suttogását. Meghatódott őszinte mosoly ül ki arcára, bár ezt Redin nem láthatja. Egy darabig meg sem tud szólalni, csupán karjaiban bizton tartja a lányt, el nem engedve, védelmet kínálva a legádázabb veszedelmek ellen. Jobb kezével lágyan a vörös tincsek közé túr, hogy a tarkónál megtartva kezével oltalmazón foghassa a lány fejét. Nagyon nyel, s ekkor már nem tud tréfálkozni sem, vagy elviccelni a dolgot. Lágy, nyugtató hangján válaszol, fejét kissé lehajtva a másik fülébe suttogva.*
- Nem kell megköszönnöd. Érted bármikor megtenném… *Most nem játszadozik a szavakkal, őszintén beszél, mint amúgy mindig. Legszívesebben elmerülne a pillanatban, s harcba szállna a nappal, hogy soha ne keljen fel és az éj soha ne érjen véget, de tudja ez nem lehetséges. Halkan, és kissé bátortalanul, mégis bátran vállalva a szavakat suttog a másik fülbe.*
- Redin, lennél a barátom? Alig tudok rólad valamit, mégis szeretnélek megismerni, úgy igazán. Valahol azt érzem, hogy azóta ismerlek amióta Lanawin földjét taposom. Bár tudom ez butaság, mégis… *Itt megtorpan, mert nem tudja milyen választ is kaphatna egy ilyen kérdésre. ~Vajon a játékunk újra kezdődik, vagy talán letesszük végre a fegyvereinket és merhetünk őszintének lenni? Lehet túl sokat kértem? Túl érzelmes lettem volna?~ Mielőtt a másik válaszolhatna, megpróbálja egy szomorú válasz élt venni, bár nem tudja, ez sikerülhet e.*
- Mindenkinek szüksége van egy barátra. Még Neked is. Szerencsédre épp kéznél van egy bájos, naiv és mindent beskatulyázó növényke. Bár ha a kígyók felé kacsingatsz inkább azt is megértem. *Utolsó mondata vége már elhalkul, s egy reménykedő mosoly marad arcán majd a nyugtalan pillanatok a válaszig óráknak, napoknak, hatoknak tűnnek neki. Kígyókkal birokra kel, de most retteg a választól, nem tudja mire számíthat, s merre fordul az est hajnalcsillaga.*

A hozzászólás írója (Ganer Worcryn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.12 14:56:48


2635. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-12 11:55:39
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin csak bosszúsan morgolódik magában, küszködve megvetéssel vegyes undorával, látványosan nem fordul a férfi felé. Persze nem mintha tudna, rögtön győzne felette az ingerek világa és az este elfogyasztott koktél maradékai a pokrócon landolnának. Várja, hogy teljenek a percek és nagyokat nyel. Mikor úgy érzi, biztosan elmúltak a kritikus pillanatok, óvatosan hátrapillant íves válla felett, félresöpörve néhány kósza tincset látása útjából. Fellélegezve konstatálja, feltételezése helyes volt. Továbbra is pórnép közé aláereszkedett királynő eleganciájával helyezkedik el a tűzhöz közel, leplezetlen, talán kissé túlzó sértődöttséggel arcán.*
- Nos, a finnyásság és az igényesség közt mérföldes különbségek húzódnak. Mindenki vadásszon a maga fegyvereivel, tapasztalataival, nekem is megvannak a magam módszerei a napi ellátmány megszerzésére.
*Sokat sejtető félmosollyal néz a másikra, fantáziájára bízva a piszkos részletek sokaságát. Nem tartja valószínűnek, hogy el tud olyasmit képzelni, amit még nem tett meg. Tekintete érdeklődve, de rendkívül bizalmatlanul méregeti a pengén sercegő húsdarabokat.*
~Meg kell hagyni, ez azért eléggé elegáns és kreatív főzési módszer. Izgalmas, vajon milyen trükköket rejteget még?~
*A kérdést hallva félig felhúzott szemöldökkel, teátrálisan jelentőségteljes lassúsággal fordul a férfi felé. Mélyet, hangosat sóhajt.*
- Szerinted én tényleg úgy nézek ki, mint aki meg fog enni valamit, ami az előbb még vígan ficánkolt néhány méterre tőle? Ha igen, akkor rosszabb emberismerettel rendelkezel, mint azt képzelni mertem volna.
*Hercegnős kényesség kifejezésével bámul tüntetőleg a lángok vad, érzéki táncába, juszt se véve tudomást a társáról. Azon mélázik, milyen hosszú, és mégis milyen rövid út vezette a sellő csábító, összecsapó energiák vibrálásától terhes levegőjéből az erdőbe egy aggszűz gnóm férfi mellé, aki kígyót eszik szórakozásból. Megmagyarázhatatlan viselkedése még a szokásosnál is megmagyarázhatatlanabb. Talán elrontotta? Talán épphogy ez volt a tökéletes terv?
Gondolatai közt való úszkálásából csupán a felé nyújtott kulacs riasztja fel. Némiképp engedve jeges megbántottságán megenged magának egy laza, enyhén hálás félmosolyt és elfogadja az ajánlatot. A tiszta és a forrásvíz szavak néhány pillanatra valami üde, friss érzetet kelt elméjében, bizakodva iszik bele a kulacsba. A langyos, furcsa, meghatározhatatlan utóízű folyadék közelébe sem ér elképzeléseinek.*
~Hát persze, ki tudja mióta utaztatta ezt a lovon zötykölődve, valaha biztos jó volt, de már biztosan nem az...~
*A kortyot, amely már áthaladt ajkain, illedelmesen lenyeli, és elnyomva fintorát a kelleténél kicsit gyorsabban nyújtja vissza a tárgyat. Átkozza magát, amiért a kellemes fogadó selymes fényeiben csupán teste vágyainak kielégítésével foglalkozott, a fizikai táplálékról teljes mértékben megfeledkezett. Mennyivel kényelmesebb, finomabb, kellemesebb lett volna. Már mindegy, majd kihúzza valahogy holnapig, de ilyen körülmények közt biztosan nem fog semmit sem elfogadni érzékeny emésztőrendszere. Érdeklődve néz a másikra, aki megosztani készül gondolatait, majd látva közeledését arcán moderálatlan meglepődés hullámzik végig, majd új düh hulláma, mivel valamiféle új, oktondi játékot sejt a háttérben. Azonban a félelmetes szisszenés fülébe jut, tagjaiban pedig a riadt állatok kétségbeesése kaparászik fájdalmasan, rendületlenül. Íriszei egy pillanatra a partnerébe kapaszkodnak, aki gondolkodás nélkül ugrik védelme érdekében. Kellemes melegség terjed szét szíve tájékán, még a csontjai belsejéig is elhatol, minden porcikáját megremegteti, eddig sosem látott mosoly terül el vonásain. Az új érzés teljesen ismeretlen számára, mintha nyakon öntenék egy dézsa kellemesen illatos, langyos vízzel. Szeretettel és törődéssel pillant a másikra, aki ilyen határozottan oltalmazza egész éjszaka.*
- Én… Én nagyon köszönöm… De… Nem kellett volna… Tényleg…
*Halkan motyog, dadog és alaposan belepirul tulajdon érzelmeibe és gondolataiba. Ismeretlen földre tévedt, azt sem tudja, mi az új ország neve. Talán ez a kötődés? Ez a szeretet? A bizalom? Vagy a szerelem? Teljesen összezavarodik, próbálja moderálni magát, úgy véli, társa is láthatja zavarát és kegyeletteljesen ezért hagyja magára, nem is sejti, mi folyik a háttérben. Nézi a tüzet néhány percig és elmerül a testében fickándozó langymeleg érzelmekben, feladja a küzdelmet ellenük. Mikor Ganer ismét visszatér közelébe ismételten az eleddig ismeretlenül bájos, meleg és ártatlan mosoly kúszik arcára akarata ellenére. Íriszeiben hálás meghatottság tükröződik.*
- Köszönöm, azt hiszem, nem vagyok igazán éhes ma este…
*Önmagát is meglepve, ösztönszerűen, gyors kecsességgel mozdul az idegen test felé, és szorosan ragaszkodón kapaszkodik belé, átfonva ölelésével, nem hagyva egérutat szeretete elől. Fejét a rugalmasan kemény vállgödörbe hajtva puha tincsei végigsimítják a kemény bőrt, ujjai a lapockák közti árokban a gerincet simogatva találnak helyükre. Csókot nyom a másik arcára, és visszaereszkedik a biztonságot nyújtó váll oltalmába, ahol halkan, megadóan és elhalón suttog.*
- Én tényleg köszönöm neked…



2634. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-12 08:42:09
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A másik édeskedő mosolya nem sok jót sejtet. ~Min jár az agyad te lány? Bárcsak egy gondolat lennék a fejedben, megbújva, meghúzódva, figyelve a többiek játékát. Némán figyelném kavargó gondolataid áramlatát, s látnám tisztán, hogy vörös örvénylésed kiszámíthatatlan sodra éppen merre vezet. Ismerném pontosan, hogy mitől félsz, mit szeretsz, mi nyugtat meg és mi tenne igazán boldoggá. Sajnos túl nagy vagyok már, és nem is vagyok gondolat, hogy mindig veled legyek. Sajnos... ~ Eközben óriási tévedésre hívják fel a figyelmét. Kíváncsian felkúszó szemöldökkel hallgatja, hogy mi minden mást tehetett volna, s milyen bőrbe bújhatott volna az ártatlannak közel sem nevezhető fél-elf. ~Akkor miért engem választottál? Miért nem hagytál faképnél, vagy miért nem tepertél le kíméletlenül? Miért finomkodsz velem, miért féltesz? Bármit mondasz is tudom, hogy valamiért más vagy velem. Ördögi hatalmad és praktikáid minden viharát zúdíthattad volna rám, de te mégis csak kíméletes kísértő voltál. Miért?~ Sok a kérdés és oly kevés a válasz, még mindig. Feltérképezetlen vizeken jár és az iránytű a mellkasában megbolondult. Nem mutat használható utat, csak zavarodottan kalimpál, hatalmas vihar hullámai között. Akaratlan kelti a másikban a győzelem negédes élményét, amint lágyan szabadul ki karmai közül és helyette egy bokorra veti magát, ami szinte már őrültségnek hangozhat jelen helyzetben. A kérdő és értetlen pillantásokat meg tudja érteni. Hasonló helyzetben ő is csak pislogni tudna, hogy mi történhetett ilyen hirtelen. Miért szakad vége a mókájának egy csapásra. Mikor már a kígyó élettelen testét villantja meg tőrén, akkor nem tudja visszatartani nevetését, amint Redin kígyótól elborzadó arcát meglátja. Nem kárörvend, de ez a reakció annyira meglepi, hogy kitör belőle.*
- Úgy látom igazi városi lány vagy. *Teli vigyorral néz a másikra, de lassan moderálja magát, mert ha tovább heccelődik, még pórul jár. Bár miért is ne használná ki mostani helyzetfölényét?... *
- Komfort zóna? Ahhoz képest, hogy milyen naiv és egyszerű lélek vagyok már háromszor is kiugrasztottalak a komfortból. *Leírhatatlan huncut mosoly ül ki arcára. Ez most az ő fölénye, kétség kívül az est legjobb és talán legutolsó alkalma mikor ilyen helyzetelőnyben van a másikkal szemben. A megvető tekintetek, szegény kígyóra, eleget árulnak el a kisasszony szokásairól. ~Szereted a kényelmes életet, ez most kiderült. Nem a földet ehetted kényszerűségből, arra mérget vennék. Legalább van gyenge pontod. Egy meg is lenne.~ Lelki kezeit összecsapdossa mintha jól végezte volna dolgát egy feladat első fázisaként. Az elborzadó kérdésre teljes nyugalommal felel.*
- Persze, miért ne enném? Nem vagyok olyan finnyás, mint egyesek... *Egy kicsit szívja a másik vérét, mert már ezt igazán megérdemelte az előbbi izzasztó kísértések után. Édeskés mosoly ül ki arcára, amikor megkapja, hogy biztos gyilkos szándékkal tette a kígyó elejtését és felkínálását fogyasztásra. Az “aljas” feltételezésre csak játékosan legyint.*
- Egyébként mérges. Nem a legveszélyesebb a mérge, de azért nem engedném magamba. *Erdőlakóként ismeri ezt a fajtát. A közepesen veszélyesek közé sorolható lenne, ha be akarnánk sorolni. A leszúráson és megölésen megráncolja szemöldökeit.*
- Leszúrni, megölni téged? Ugyan miért tenném? Ilyet feltételezni rólam?! *Sértődöttséget színlelve fordul vissza a kígyóhoz, hogy miután megszabadította pikkelyeitől a fejét is levághassa. ~Megölni téged? Sosem tudnám. Ha esküdt ellenségem lennél, akkor se vinne rá a lélek. Téged nem, egyszerűen képtelen lennék rá, hogy elvegyem az életed... ~ A másikon mintha rosszul lét jeleit vélné felfedezni.*
- Fordulj el, ha nem bírod, mindjárt kész vagyok. *Próbál egy kedves javaslatot tenni mielőtt hányna szegény lány. Tényleg hamar végez és pár földbe szúrt gallyra ráhelyezi a kardját és darabokra vágva rá helyezi a húst, hogy a forró pengén megsüljön. A tűz fényében és egy fa tövében egy enyhén kesernyés fűszernövényt pillant meg, amit leszakítva tenyerével rámorzsolja a kardján sütkérező húsra. A fűszernek egész kellemes illata lesz, így már talán nem annyira gusztustalan Redin számára. Tőrét megtakarítja, kezeit megtöröli és egy kulacs vízzel meg is mossa. Oldalra fordul a másik tekintetét keresve egy amolyan “kössünk békét” tekintettel.*
- Biztos nem kóstolod meg? * A válasz sejtése szerint egy nagy nem lesz, de próba szerencse.*
- Van nálam még egy kis kenyér, sajt és szárított hús, hogy ha éhes lennél. *Nem fejedelmi, de szívesen ajánlja fel a lehetőséget. Egy kulacs hűs vizet is odanyújt Redin-nek, hátha megszomjazott.*
- Igyál egy kicsit. Tiszta forrásvíz. Nehogy kiszáradj itt nekem a sütögetésemben. *Próbál humort vinni a lány szerinti morbid helyzetbe. Belső gondolataitól megindulva, mélybarna tekintete, érzésekkel teli sugárzó szemei, a másikba fonódnak.*
- Úgy érzem veled kapcsolatban, hogy... *Megáll a mondat közepén és fejét körbe forgatva mintha keresne valamit. Újait kitárva nyújtja ki figyelmeztetésként és jelzésként. Nagyon halkan súgja a másik felé közeledve.*
- Most tényleg ne mozdulj! *Közelebb és közelebb hajol a pokrócon heverő lányhoz, de ekkor már a sziszegés is biztosan hallatszik a másik számára. Kígyó egyértelmű riasztó hangja ez. Nem kígyójárás útvonalán táboroztak le, csupán a kígyó párja tévedhetett ide. Vonzotta a meleg tábortűz és talán párjának nyomait kutatta fel. Már szinte Redin pamlagjánál jár a gnóm, amikor egy nagyobb szisszenés hallik Redin mögül úgy srégen. Ganer reflex szerűen nyújtja ki kezét, ugrik, és terül el. Egy kisebb forgolódás a földön, de diadalmasan emeli fel a kígyót erősen tartva a fejét.*
- Ez közel volt. Ugyanaz a fajta, méretben is. Biztos a párját kereste. *Azért némi aggodalom ül ki a gnóm arcára, ami sejteti, hogy nem volt olyan veszélytelen a helyzet. Szerencsére még épp időben ugrott a lány és a kígyó közé.*
- Egy pillanat és gondoskodok a barátunkról. *Eltávolodik a táboruktól és egy jól sikerült dobással engedi útjára a kígyót, hogy még véletlenül se találjon vissza. A mai nap már biztosan elment a kedve, hogy újra a közelükben lopóddzon. A dobás után váratlan hasító érzés fut végig bal alkarján. A sötétben nem sokat lát, így másik kezével próbálja kitapintani. Két aprócska duzzanat, egymáshoz harmonikusan közel. Megnyomogatva őket fáj, és valami nedves egyveleg buggyan ki, amint megnyomja. ~Ezt nem hiszem el! Mikor kapott a karomba? Egyszerűen nem láttam, nem éreztem.~ Bosszúsan emeli ajkához a kezét és szívja ki a vért a méreggel együtt, majd köpi ki a földre. Ezt jó párszor megteszi, hogy biztosra menjen. Zsebéből egy kendőt húz elő, ami inkább egy rongydarab. A marás felett jó arasszal, erősen elköti az alkarját. Néhány perc is eltelik, mire mindennel végez, s csak ezután tér vissza a másikhoz, és letelepedik hozzá. Hosszú ujjú ingét visszahúzza a bekötött kezére és a marást eltakarva. Nem akarja az estet, a pillanatot megszakítani, elrontani. Amúgy sincs nála sem ellenszer, sem bájital, ami segíthetne. Ez a fajta közepesen erős mérge nem halálos. Talán egy kicsit szédülni fog, vagy lázas lesz, de ezt lábon is ki tudja hordani. Majd megpróbálja jól titkolni. Ostobaságnak tűnhet, de nem szeretné, ha az istápolásával megszakadna ez a csodásnak ígérkező és eddig is szép estélye. Legalább egyszer az életben igazán jól érezheti magát egy ilyen különleges lány társaságában. A személyisége rendkívüli és semmihez sem fogható, akikkel eddig találkozott, még akkor is ha magát ördöginek, sőt démoninak festi le a másik. Egyszerűen elvarázsolja a gnómot, de ezt titokban próbálja tartani, s reméli, titkát nem lebbenti fel semmi kínzó báj és vallató szenvedély.*
- Nyugodj meg, mára már nem lesz több gondunk velük. *Egy biztató mosollyal fordul a lány arca felé és egy gondoskodó kérdést is feltesz.*
- Sikerült választani a menüből kisasszony? *Játékosan kérdezi a másikat, hogy mit kíván a korábban felsoroltakból enni vacsorára.*


2633. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-11 18:18:18
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin kacaja ismét felcsattan, hangjában alattomos, édes méregként bujkál a gonoszság éle.*
~Naiv, naiv kicsi Ganer. Azt gondolja, ő a kísértő maga? Nos, a szerepek leosztásán bőven tudnánk vitatkozni, az már egyszer biztos…~
*Kedves, édeskedő mosollyal tekint a férfire. Talán némi sajnálat is vegyül kifejezésébe.*
- Óriásit tévedsz, kedves kis vándor, ha azt gondolod, számomra te vagy a kísértő. Sokféle szórakozásból aktuálisan a te kínzásod tetszett a legnagyobb mókának. Hidd el, sokféle démon lehetett volna a ma estém étlapján, de több kedvem volt felölteni a saját démonbőrömet, így kaptam az alkalmon.
*Játékos, gyermeteg mozdulattal húzza végig mutatóujját a puha, ebből a szögből meglepően szélesnek ható orron. Magában szórakozik a tisztességes lélek mindent úgy fájlaló, nehezen tűrő, éhesen vágyakozó kisugárzásán. Arra gondol, szerencsés, hogy nem szabogatott magának hasonló határokat az életben, biztosan nem tudna meglenni a gyönyörök kertjének gyümölcsei nélkül.*
~Vajon csupán azért ilyen, mert nem tudja, mitől fosztotta meg magát? Ha tudná, akkor is elutasítaná? Vajon miért ilyen érdekes ez számomra? Vajon miért nem mentem vissza inkább a sellőkhöz, hajkurászni a szebbnél szebb kínálatot? Vajon miért választottam inkább ezt?~
*Kérdések sora pezseg elméjében, vad nyüzsgés és kiabálás zajlik legbelül, mint egy családi vita, ahol minden családtag ő maga. Nem törődik vele, és nem hagyja, hogy kiüljön arcára ez a zűrzavar. Mikor csendre intik, azt gondolja, valami újféle, furcsa játékba akar kezdeni a férfi, félig felhúzott szemöldökkel és tekintetében versenyszellemmel tekint rá. Meglepődik a derekára olyan tapintatos áhítattal simuló kezek szorító ölelésén, egy pillanatig azt gondolja, most kezd majd igazán izgalmassá válni az este. A tarkóján végigfutó forrongó légáram alátámasztani tetszik gondolatát, gerincén elektromos feszültség cirkulál végig néhányszor, elmosolyodik, már épp kezdené azt hinni, megtörte áldozatát, már az övé… És akkor a hideg talaj koppanása készteti visszatérésre a realitás keserű, szomorkás és unalmas talajára. Arcán a teljes sértődöttség vegyül némi düh savanykásan tüzes ízével, elhatározza, hogy eztán bizony kíméletlenebb lesz. Sokkal kíméletlenebb.
De végül győz a kíváncsiság, miért szakították meg ilyen csúnyán a játékát. Egyáltalán nem érti a helyzetet, a tőrt, a csendet és ezt a feszült figyelemmel átitatott levegőt. Szemöldökei felszaladnak, gyors, pontos, indokolt magyarázatot követel arckifejezése, melyben ott lapulnak a vihar közelgő sötét fellegei.*
~Ajánlom, hogy minimum halálos fenyegetés legyen az, amiért magamra hagytál, ha nem, akkor azt bizony nagyon-nagyon csúnyán, kellemetlenül fogod megfizetni ezt te kis szerencsétlen, szívtelen gnóm…~
*A kígyó élettelenül alácsüngő testét meglátva mélységes, elborzadó undor hatása fut végig testén egy kisebb görcshullámban. Sosem volt a „természet lánya” típus, nem is próbálkozott a dologgal. Előbb lopkodott pénzt és vacsorázott királynő módjára egy fogadóban, minthogy megpróbáljon magának vadászni valamit. Taszító, iszonytatóan piszkos munkának találta az élelem előállítását, inkább rábízta az általa lenézett plebs tömegeire, akiktől így vagy úgy, de mindig elnyerte termékeiket. Bizalmatlanul, hitetlenkedve nézi a szerencsétlenül járt teremtményt, majd íriszei titkolatlan megvetéssel fordulnak a gyilkos felé.*
- Te meg akarod ezt enni? Az előbb még mozgott, meg minden… És lehet, hogy mérges is… Valójában meg akarsz ölni, igaz? Sokkal egyszerűbb volna leszúrni, csak mondom… Ez a mérgezősdi elég körülményes.
*Szemei egészen összeszűkülnek, vizslatva a másik arcát, kutatva, komolyan gondolta-e vagy csupán egy rossz, beteg viccről van szó. De mikor a tűzhöz közel húzódva elkezdi meghámozni az állatot, egyértelművé válik, nem humorral van dolga.*
~Egész biztosan meg akar ölni. Vagy a méreggel, vagy az undorral.~
*Elegánsan szája elé emeli jobb kezét, és teátrálisan elfordul, küszködve pillanatnyi gyomortartalmával, ami igencsak szeretne ismét napvilágot látni. Roppantul bosszús, hiszen nemcsak a játéka ment tönkre, még némi horror is került a műsorra.*



2632. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-11 14:20:58
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Halk kuncogás, amit a teste felett őrködő démoni kéj leánya hallat vele. ~Most biztos elégedett vagy. Közel jársz már, de van még a tarsolyomban nekem is ez, az… ~ A kiégésre kapott válaszában határozott és éles bírálatot kap a másiktól. ~Olyan mintha visszafogtad volna magad. Ez csak egy marás volt, de a torkomat is átharaptad volna legszívesebben. De pont ezt akartam.~ Elégedett vigyor ül ki arcára nyomora közepette.*
- Sikerült újra. Kihoztalak a komfortzónádból. *Apró győzelmet ünnepel, ami elenyészik a nagy egészben, de szemtelen vigyora elárulja, hogy sikerült kihoznia a másikból a vadat.*
- Igen tudom. Te választod az utad és senki és semmi nem állít meg. Nem vagyok okos sem, csak a jövőt kutatom, és az mindig most kezdődik. *Szándékosan mondta ki az előbbieket, mert legbelül így gondolja, de nem finomkodott, mert ez kellett, hogy kihozza a másikat béketűréséből. Egy teszt volt és véleményosztás is egyben. Az egészen közel hajoló arc már testében forgatott tőrként jut el idegeiig. A történet végén újabb „aljas” támadás áldozatává válik. Tekintetét vörös hajzuhatag takarja el, amint ajkak lágy érintése simít végig sima arcbőrén. Ajkába harap és egy nagyon mélyet sóhajt. Álomvilágba menekül a valóság elől. Képzelete szárnyal, egészen más dimenziókba repítve gondolatait, érzékeit. Elképzelt egy lehetséges jövőt, hogy mi történne ha… Pupillái tágra nyílva térnek vissza a valóságba. Duruzsoló hangon kap kritikát a történetre és Redin meg is osztja vele a várva várt érzéseit a háború istenéről. Hallgatja a búgó hangot és a végén mégis tud mosolyogni még.*
- A történet csak egy történet. Rég hallottam, még gyermekkoromban. Minden történetnek van tanulsága, csak meg kell találni a sorok között. De igazad van, mert minden élő bűnben fogan meg. De az, amit azután teszünk, az határoz meg, hogy milyen emberek is leszünk. *A mondatok végén hirtelen elhalkul és a mély barnás szemek kérlelő sugárzásában tetszeleghet a másik.*
- Megbocsátás. Meg tudsz nekem bocsátani?... Én kísértelek téged, hogy olyat tegyél amit nem szeretnél, kigyomlálni egy virágot, ami éppen sziklát repeszteni készült, majdnem eredménytelenül, mégis mindezt kitartóan és büszkén tenné. Nem tehetlek ki az esetleges bűntudatnak. *~Nem, te nem tehetsz a természetedről, vagy arról, hogy mi okoz most élvezetet neked. Ártatlannak tartasz, de nem vagyok az. Puszta lényemmel kihívás vagyok neked, aminek ellenállnod nem lehet egyszerű. Nem akarsz bántani, mégis ragadozó fogaid húsra éhesek. Talán bűntudatod sem lenne miattam, esetleg egy picike, de ez így nemesebben hangzott.~ Könnyed virágillat itatja át az indaként rajta telepedő leányt, amely olyan kellemes mintha hátra dőlne egy vadvirággal tarkított mezőn és mélyet szippantana a kellemes ambróziába. A szemérmetlen közelség egyre csak gyengíti. De az előbbi gondolata új erőt önt belé. Az a gondolat, hogy az egész helyzetről ő tehet és nem Redin. Egy közeli bokorban mozgolódás hangja hallatszik. Nem túl hangos, de éppen hallható. A gnóm szemei határozottan nyílnak tágra és érzékszervei kiélesednek a hangra. Mutató úját a lány ajkaira tapasztja, lágyan és óvatosságra intőn, hogy maradjon csendben. Szabad kezével hátulról átkarolja a karcsú alkatot, majd másik kezét is elvéve a puha ajkaktól átkarolja a lányt és lágyan, egy ölelő mozdulat segítségével, lassan és nagyon halkan fekteti a mellettük lévő pokrócra. Mindezt úgy, mintha csak egy kereskedő helyezné le legfinomabb kelméjét méltó helyére az üzletében. Orrával akaratlanul és hozzáér a másik füléhez, csupán egy pillanatnyi mozdulatig, s egy apró lélegzetvételt megenged a virágos illatból mely a kecses nyakat is körbe lengi. Forró lehelete lávaként simul végig a nyakon, tovább futva a hát és váll vonalában. Mindez egy röpke pillanat csupán, mert a vészjósló hangnak utána kell járni. Ha sikerült Redin-t finoman hátára fektetni, akkor mutató úját saját szájára tapasztva mutatja a másiknak, hogy még egy kicsit maradjon csendben. Közben a bokor felé mutat, hogy a rejtélyes hangnak szeretne utánajárni. Alig hallható módon húzza ki tőrét a hüvelyéből és lábait kimérve araszol, hangtalan a megrezzent bokor felé. Mikor már elég közel jár, akkor a bokor mögé ugrik, ennyi, amit a lány láthat a bokor takarása miatt. Eltelik egy kis idő, néhány óráknak tűnő pillanat, mire Ganer újra megjelenik a bokor takarásában. Tőre hegyén egy kígyó átszórt feje van feltűzve, melynek teste a földet súrolja. A férfi huncut arckifejezéssel közli az eredményt.*
- Megjött a vacsoránk. *Földöntúli vigyor ült ki arcára, hiszen a sors megmentette a bukástól és még ételt is adott nekik.*
- Mondd, hogy a kedvenced a sült kígyó. *Piszkos mosollyal rak egy pár fát a tűzre, miközben leül a tűz köré és a tőrével elkezdi a kígyó bőrét lehúzni, hogy megsüthessék.*
- Meghívhatom egy szerény vacsorára a kisasszonyt? Fejedelmi lesz a fő étel. *Felszabadultan nevet fel és kíváncsian fürkészi az acélkék szempárt. ~Nem, a táncunk még nem ért véget tudom, de ilyen könnyen nem győzhetsz, ezt talán sejtetted is. De most lássuk mennyire vagy elkényeztetett városi lány, avagy mindenevő.~*


2631. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-11 12:14:58
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin már roppantul közel jár ahhoz a bizonyos végső határhoz. Látja szenvedni a végtelenül tisztességes, nehezen idomuló alakot, élvezettel figyeli művét. Önelégült kifejezése tetőfokára hág, ünnepel az elejtett vad felett. Ugyan számított arra, hogy a bájak élvezetében gyakorlatlan szemek és test egy idő után gazellaszerű idomai transzába esnek majd, de kirobbanó sikere még számára is meglepő. Érdeklődve figyeli a legördülő izzadságcseppeket, tökéletesen érzi maga alatt a remegő, megadó tagok felé irányuló izgalmát. Alig hallhatóan felkuncog, tekintete pedig ismét felfedezőútra indul, ezúttal egészen közelről szemügyre véve minden részletet. Különös illata van a férfinek, valahonnan roppantul ismerős számára, de meg nem tudná mondani, honnan. Egy emlék színei úszkálnak elméjében, mintha félig áttetsző függönyök mögül nézne egy jelenetet, amelynek így csak halvány benyomásai játszanak át az akadályozó tényezőkön. Piszkosul szeretné egészen felidézni, kinek az illata volt ilyen, de egészen egyszerűen képtelen rá. Talán egyszer régen el akarta temetni magában ezt a történetet, és félig sikerült is megszabadulnia tőle. Kár érte.
A férfi károgását a kiégésről érdeklődve, bár tekintetében leplezetlen megvető éllel hallgatja. Nehezen tűri, ha valaki jövőjét szeretné firtatni. Legszívesebben kiabálna vagy ütne, de türtőzteti magát, csupán óvatos, de határozott figyelmeztetésként csillannak jeges íriszei a tűz lobogó ragyogásában.*
- Talán okos vagy, valószínűleg jóval okosabb, mint én. Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy determinálj valamilyen szerinted törvényszerűen bekövetkező eseménysorra. Már többször is bizonyítottam a sorsnak, felettem nincs igazi hatalma, képes vagyok kijátszani a rendszerét. Talán számodra idegen, de én nem vagyok egy hétköznapi filiszter, aki kenyeret süt, vagy földet művel, folyton a jövőre koncentrálva. Én megtanultam, hogy nem szabad mindig arra gondolnunk, mi lesz majd holnap, holnapután, tíz év múlva, mindez nem számít. Akkor is pontosan ott leszek, ahol én magam akarok lenni, mert elég erős és bátor vagyok ahhoz, hogy válasszak. Ha pedig úrrá lesz rajtam a másnaptól való félelem, méltósággal távozom majd, amíg lehet. De amíg lélegzem, mindig úgy fogok élni, ahogy nekem tetszik, és ezen senki és semmi nem tud változtatni.
*Ars poeticájának kifejezése keményebbre, élesebbre sikerül, mint akarta, de nem törődik vele. Fontosnak tartja, hogy egyértelműen kijelölje a másik hatáskörének határvonalait, amiket igazán nem tanácsos átlépni, hamar harapóssá válik, ha valaki túl közel merészkedik. Teste néhány pillanat erejéig pattanásig feszül, de hamar leküzdi az adrenalin féktelen hatalmát egy mély sóhaj segítségével. Félig mókázásként, félig büntetésként egészen közel hajol partnere arcához, alig néhány centiméter választja el őket, s makacsul nem tágít frusztráló, szemtelen pozíciójából. Szemei úttalan útvesztőként nem tükröznek semmi használható érzelmet, míg a férfi történetét hallgatja, direkt hagyja, hadd gondoljon, amit akar. Miután Ganer küszködő hangja elhal a fák sűrű, elektromosságtól szikrázó levegőjében, vár még néhány néma pillanatig, csupán a megfelelő hatás kedvéért. Hirtelen ötlettől vezérelve ajkait a tehetetlen pasas füle felé közelíti, arca súrolja a meglepően puha, kisfiúsan sima bőrt. A tűz fényében lüktető, vérzőn ragyogó tincsei már szinte belepik a társa arcát, nyakát, egy közelmúlti fürdő kellemes, könnyed virágillatát hozva magukkal. Halk, dorombolva duruzsoló hangon osztja meg gondolatait.*
- Úgy érzem, szerinted a hősöd életének tragédiája az, amit mások ellen elkövetett kontrollálhatatlan csapongásában. Szerintem ez nem így van. Mindenki hagy maga mögött felégetett városokat, megkínzott lelkeket és egyéb, válogatott borzalmakat. Csupán az emberek többsége nem ismeri el, hogy ezt teszi. Mind kollektíven bűnösek vagyunk, mivel a világ is átitatódott bűnnel, kínnal és vérrel. A hősöd tragédiája az, hogy elfelejtette, hogy először kell megmosdani, hogy felcserélte az események sorát. Ha valaki el akar köteleződni, érezni akar, akkor először kell kimosakodnia a múltja szennyéből, ami mindenkit máshogy terhel, hogy egy új életet kezdhessen, tiszta lappal. Ha először ajtóstól rontasz a házba, ne csodálkozz rajta, hogy nyers fogadtatásra lelsz. De mindennél fontosabb, hogy megbocsáss magadnak, mert mások csak így bocsáthatnak meg neked. Összességében nem volt reménytelen a háború istene, csupán elhamarkodott volt és ostoba.
*Megint az elméjébe furakszik az illat kérdése, egyszerűen nem hagyja nyugodni, honnan ismeri. Biztos abban, hogy nem művi illatszerrel van dolga, nem vallana a természetes egyszerűséghez ragaszkodó gnómra. De van benne valami, ami egyszerre kellemes és hátborzongató. Behunyt szemmel mélyet szippant belőle, hátha közelebb kerül a megoldáshoz, de semmi. Dühös magára a tehetetlensége miatt. Gondolataiba merülve továbbra is kutakodik a megfelelő kép után, s nem tágít a szemérmetlen közelségből, hátha ez segít meglelni a választ.*



2630. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-11 10:44:48
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Egy felépítendő ház//

*Nagyon kemény munkahatok állnak mögötte, a sebei nem sokat segítenek a helyzeten, jelentős mennyiségű időt vesz el a napjaiból a sebek tisztán tartása, mosása és kezelése, a napi betevő megszerzése és a tűz folyamatos életben tartása. De ezek mind elengedhetetlen dolgok, ha nem akarja otthagyni a fogát az erdőben. Ha minden jól megy maga a ház is épül közben, gyakran forgatja kezében a fűrészt és a kalapácsot is, a szögek is bekerülnek a helyükre az illesztésekhez. A tűz nem csak a meleg és a vadak miatt fontos, hanem a sár megkeményítésére is szolgál. Ez a tapasztóanyag is fontos eleme az építménynek, jó tartást ad neki. A rönkök pedig stabilan tarthatnak, ha sikerül jó helyre tennie őket, a tetőrészhez egy vastagabbat szán, hisz annak sok súlyt kell tartania. Az ablakok is hasonlóképpen készülnek, mint az ajtó, nyilván sok utómunka lesz még vele, de ha már áll a kunyhó, akkor itt hagyhatja, hogy elmehessen egy orvoshoz, több dolgot szerezzen a kunyhóba a piacról és hasonló dolgok. Az utolsó lépés, ha minden rendben zajlik, hogy az alakváltó vérrel kevert porral kenje be az egészet, ahogy korábban hallotta a furcsa szerzettől. ~Talán annak is utána kellene járnom, hogy kik ezek az Eeyr és Satireth vagy milyen szolgák, akik ellen véd. Talán ez démon is az ő szolgája volt? Fene tudja, de biz jól esne egy rendes fürdő meg egy sör.~ Tapasztott sárból és kövekből emeli a kéményt, mely éppcsak túlér a tetőn, az ablakokat egyelőre csak befoltozz, hisz üveget még nem vett, de majd idővel. A tetőre pedig vékonyabb ágak és moha, zöld növényzet kerül.*

A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.11 11:20:03


2629. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-11 09:36:09
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A ravaszkás, kiismerhetetlen mosoly mögött valóban átsugárzik a vörös, fenyegető és vészjósló, démoni jelenés veszélyes sóhajai. Jól tudta ezt, akkor is, amikor a kérdést feltette, de a másik gesztusainak kompozíciója megerősíti a sejtését. ~Szomorú, de egyben boldog ez a mai nap. Egy részem életre kel, egy másik aláhullik a porba. Egy érzés, amely felemel, majd a mélybe taszít. Hogy bolond vagyok? Igen. Belehalok? Biztosan. Hatalmas a szakadék kettőnk között. Te ott állsz a túloldalon és csábosan hívogatsz csilingelő kacajoddal, hogy vessem le magam a mélybe veled. Én bolond, földi halandó, látom, hogy megyek a vesztembe, kis híja és már zuhanok. A szakadék peremén táncolok és már csak egy lépés és hívogató szavadra veled zuhanok az éjben. Erős volnék, mint a szikla? Közel sem eléggé.~ Ajkait mosolyra rántja az őszinte vallomást hallva.*
- Méghozzá a legveszélyesebb játékokat szereted a legjobban. Minél nagyobb a kockázat és a tét annál érdekesebb, annál nagyobb a kihívás. *~Jól gondolom, hogy így működsz? Egy játék volnék neked, semmi egyéb? Ha diadalt aratnál felettem, vágytól véres tőrrel az az egekbe repülnél fel? Hatalmas kihívás lehetek neked, pedig ezért semmit sem tettem. Miért teszem ezt magammal? Miért nem menekülök, amíg lehet, vagy már az első pillanattól kezdve bukásra vagyok ítélve? Akaratlan játszadozásának legfőbb eszköze lennék? Ahogy telnek a percek egyre csak gyengülök, de egyre inkább kiismerem míves és körmönfont taktikáid. Ennek tudata megmenthet egyáltalán? Talán, vagy aligha... ~ Valami eredményt csak sikerül felmutatnia. Már-már Redin hajlandó meglátogatni elf közösségét. Kérdőre emelkednek szemöldökei.*
- Lehet róla szó? Mi az ára? *~Botor dolog volt az árát megkérdeznem, mert így biztosan sokba fog ez nekem kerülni, már ha, megfizethetem, amit kieszel.~*
- Lehet nem okos dolog, de én megteszem. *Huncut őszinteséggel tálalja, hogy vállalja a kezességet, és egy kicsit sem fél ezt megtenni. Megadásakor váratlan támadás éri, újfent. ~Számíthattam volna rá, hogy ennyivel nem úszom meg.~ Hátrányos helyzetében csuklóit a földhöz szegezik, és egy önelégült vigyort is kap a vörös hajzuhatagos lánytól, aki legyűrte és szinte tort ül felette diadalmas tekintettel. A női test sűrű ködként telepszik meg rajta, szinte levegőt sem kap már. Arcán és nyakán átsuhan egy lágy szellő a másik tüdejéből, melybe beleborzong egész lénye. Nem ellenkezik, legyőzött vadként terül el és hallgatja a másikat, amint a tisztességtelen mégis elért győzelmét magyarázza. Mellkasa szaporán veszi a levegőt, teste szinte megremeg, verejték gördül le halántékán és véres cseppként hull az avarba. Szenved, kínlódik, mint a megsebzett vad, amelyből lassan elszökik az élet szikrája. Szemét is behunyja, mint a kínpadra fektetett gyilkos, ki a pallos végső lesújtására vár. Még mindig így vannak, amikor a szabadság érzését hallgatja Redin-től. Megpróbál a szárnyaló szavakra koncentrálni, hogy addig is egy utolsó ellenálláshoz kaparjon össze egy kis erőt. Kinyitja kínban lángoló szemeit, miközben tovább hallgatja, milyen mámorító a szabadság íze. Gyötrelmes helyzetében szavakba ölti gondolatait, bár ez most nem sokat segít rajta.*
- Jól összefoglaltad magad. De minden mulatság egyszer véget ér. Nem űzheted örökké a féktelen vágyak szabadságát. Egyszer majd üresség fog el, a magány el nem múló, tüskés nyelvei mardosnak majd belülről. Kötődnél, de már nincs kihez. Szeretnél, de már nem lesz kit. Egyszer eljön majd ez, meglátod, de remélem, én már azt nem fogom megélni. *~Addigra már csak egy leszek legyőzött trófeáid között. Mondd, megéri mindez? Most talán úgy tűnik igen. De ez a te utad, úgy járod, ahogy jónak látod.~ Minden erejét összeszedve egy történetbe kezd. Szemét behunyja, izmai megfeszülnek kínjai közepette, de mégis belekezd a történetbe.*
- Ismered a háború istenének történetét?... Kegyetlen volt és nem ismert félelmet. A legbátrabb harcosok is bábuként estek össze kardjának egyetlen csapásától. Várost városra ostromlott, és sosem veszített. Hódított és pusztított. Nem volt ellenfele vagy legyőzője. Bárki állt is ki ellene nem győzhetett. Nem szánakozott nem érzett pusztítása nyomán semmi megbánást sem, egy szikrányit sem. Ez így ment hosszú évszázadokig, míg egyszer egy különös városra nem akadt, elrejtve egy magas hegy lábánál. Nem volt sem erősebb fala, vagy kapuja, mint a legyőzött elődöknek, de a város urának volt egy leánya. Gyönyörű volt, nem találtak hozzá hasonlót, messze földön sem. A háború istene egyszer meglátta őt, még az ostrom előtt. A lány az erdőben énekelt, hűs vizű patak csordogált mellette és csodaszép, érzelmekkel teli hangja messze szállt a zöld lombok között. Megrezzent a bokor, s a lány megijedt, elfutott, vissza a városba. A háború istene végighallgatta a lány énekét és a szépségének alakja beleégett szemeibe. Megtörtént, amire soha nem gondolt. Beleszeretett a lányba. Próbálta elfelejteni, de akárhányszor hátra hajtotta a fejét, hogy pihenjen mindig hallotta fülében a földön túli álomszerű dallamot, amit a lány énekelt. Ha tekintete elmerengett valahol, a lány alakja tűnt fel előtte, minduntalan. Felvonult hát a város ellen, de nem tudta, nem akarta megostromolni, nem vitte rá a lélek. Megüzente a város urának, hogy adja hozzá a lányát és megkíméli a várost. A város ura megtette volna, hogy mentse a népét, de a leány nem állt kötélnek. Elborzadt a háború istenétől, a számtalan ártatlan vérétől, akiknek a végzete a kezéhez tapadt. Ebbe a válaszba nem tudott az istenség beletörődni. Végül azt mondta, hogy állítsák ki elé párviadalra egy ifjú harcost, a legnemesebb, legerényesebb és legbátrabb harcosukat. Ha nem teszik, akkor felégeti a várost és nem kímél meg senkit sem. Félelmükben elfogadták a feltételeket és másnap a város előtti mezőre kijött az ifjú. A háború istene ekkor feltekintett a város falára és egy utolsó éneket kért a meghaló dicsőségére. A szépséges leány teljesítette a kérést, hiszen nem akarta az ifjút végtisztesség nélkül a halálba küldeni. A háború istene meghallgatta az éneket, majd egy könnycsepp gurult le az arcán. Kigurult a sisak takarásából és a porban ért földet, a perzselő hőségtől nyomban elillanva. Kihúzta kardját és elindult az ifjú felé, akinek szívdobogását még nyíllövésnyi távolságból is hallani lehetett. Mikor elég közel ért, hogy csak ketten hallják, amit mond, akkor mély hangján megszólalt. „Ne félj ifjú, nem ma lesz halálod napja. Dicsőség borít be, de ennek az árát meg kell fizetned. Ha szólok, akkor döfd a lándzsád egyenesen a szívembe. Ne gondolkozz, csak tedd meg! Hős leszel, a város megmentője. Urad felkínálja majd lányának kezét, te pedig szeresd őt úgy, mint még senkit sem. Szeresd őt, gyöngéd virágszálként, szeresd őt, mintha én szeretném. S ha nem tennéd, bizony a legmélyebb veremből is feltámadok és lesújtok rád. De ezt a titkot soha nem árulhatod el.” A fiatal csupán bólintani tudott, mert felfogni mindezt még akkor nem tudta. Erősen megragadva lándzsáját a kapott parancsnak megfelelően szúrt a háború istene felé. A lándzsa csodák csodájára eltalálta a háború istenét, átdöfte a szívét. Térdre rogyott és reménytelen szerelme felé nézett, utoljára feltekintett rá a városfalra, s csak annyit mondott, “dicsőség a halálba menőnek”, majd holtan esett össze. Erre senki sem számított, senki sem készült fel. Senki sem tudta, hogy a háború istene előző este elcserélte halhatatlanságát egy érző szívre. Mikor az éneket meghallgatta utoljára, akkor átérezte mindazt a kínt és gyötrelmet, amiket másokon követett el a hosszú évszázadok alatt. Megértette miért tartja visszataszítónak a város urának szépséges leánya. S inkább a halált választotta egy érző szívvel, mint hogy örök életén át a boldogtalan szerelem fojtogassa, rabbá téve, láncra verve a beteljesületlen szerelem billogával. *A történet végén nagyot sóhajt, kinyitja szemét és fürkészi a diadalmas amazon acélkék szempárját. Még nem győzték le, bár sebzett vad lett, még tartja magát egy kicsit, minden erejét összeszedve. Egyelőre nem szól semmit, kivárja, hogy a másik törje meg a történet utáni néma csendet. Készül, egy utolsó harcra, ellentámadásra, melyhez minden erejére szüksége lesz. A történethez direkt nem fűz magyarázatot, inkább ráhagyja a másikra, hogy értékelje, és kiérezze belőle, amit ki akar, s talán még rá is kérdezzen, hogy miért lett elmesélve neki ez a történet.*


2628. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 21:35:24
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Egy felépítendő ház//
//Napváltás(ok)//

*A reggel kellemesen éri, annyiból biztosan, hogy minden végtagja még megvan, és nem támadt rá semmi újabb borzalom. A nyaka iszonyatosan fáj az égéstől, talán még hólyagos is, és a hideg, fekete sebek sem tűnnek jobbnak, főleg, hogy nem tudja sem lemosni, sem semmit csinálni vele. A következő napokat azzal tölti, hogy gyógynövényeket kutasson az erdőben, nem szeretne visszamenni a városba, míg nem végzett a kunyhóval, így ha szerencséje van, akkor talál egy kis kamillát, esetleg vérfűt, vagy ilyesmit, amivel kenőcsöt készítve kenegetheti a sebesüléseit, hogy azok ne forduljanak rosszabbra. Persze tudja, és célja is, hogy majd eljusson egy orvoshoz, ez mindenképp szükséges, netán egy varázslóhoz, de a fél munkát itt hagyni, amíg bírja erővel kész pazarlás lenne. Iszonyatos lelki erőt ad neki a tudat, hogy fegyveréből Durogaar szelleme kíséri útján, és tartja szemmel, nehogy letérjen a dicsőség ösvényéről, így összeszorított fogakkal, de munkába lát, amint teste kezd engedelmeskedni a parancsainak. A kivágott, alakváltó vérével itatott fadarabokat kezdi meg munkálni, ha lehetősége adódik rá, s jobb híján a lovával beszélget napközben. Ékeket próbál vájni a két oldalukra, hogy majd úgy egymásba illeszthesse őket, a kötél nagy segítség a mozgatásban és Árnyék, a kanca, ő maga biztosan nem bírná. Így összedolgozva kezdi építeni az alapot, majd a falakat is körbe, hagyva egy ajtónyi részt, egy külön munka, hogy így is stabil maradjon a szerkezet. Bár nem egy nagy építész, egy egyszerűbb fakunyhóval elboldogul. Még sok munka áll előtte, de reméli, hogy így is tud haladni, bár persze lassabban, mint előtte, furcsa érzés kerülgeti mindig, mikor hajtaná magát, valahogy nem bírja úgy a munkát, mint korábban. Egészen... mintha öregebb lenne, de egyelőre nem látja, hogy ez hogy lenne lehetséges, így csak betudja a csata következményének.*


2627. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 18:46:14
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

~Hogy fel foglak-e perzselni? Még szép. Nem szokásom félmunkát végezni. Olyan nincs, hogy kicsit megégsz, de nem égsz egészen. Legalábbis mellettem biztos nincs.~
*Persze mindezt nem osztja meg a gnómmal, ennél okosabb, ravaszkás, kiismerhetetlen mosolya mögött azonban elbújva ugyan, de átsugárzik a gondolat.*
- Nem lenne semmi móka benne, ha előre tájékoztatnálak a szándékaimról. Én pedig szeretek mókázni. Talán a kelleténél jobban is.
*A következő gondolatra felnevet. Valóban nem egy szent egyéniség, de nem elég meggondolt a szervezett bűnözéshez, a verekedés pedig túl egyértelmű és nyers konfliktuskezelési módszer számára. De azt sem tudja elképzelni, hogy kiskötényben, takaros konyhában sütit sütögessen egy vén tündérnek, ez a gondolat kacagásra készteti.*
- Nem okos dolog kezeskedni értem, naiv kis barátom. De egyre kíváncsibb vagyok a te híres neves békességes életedre. Lehet róla szó, hogy veled megyek.
*Ganer szavai óvatosan tanúskodnak tanulékonyságáról, lassan kezd berendezkedni a démon trükköktől és csapdáktól veszélyes világában.* ~Veszélyes útra tévedtél, ha nem vigyázol, rajta is maradsz örökre. Vajon meddig vagy hajlandó eljönni velem a rosszaság felé? Csak egy módon tudhatom meg…~ *Redin elhatározza, nem engedi el, míg ki nem tapasztalta a végső határokat. Kíváncsi felfedezésvágy, s a vadászok préda iránti elkötelezettsége munkára fog lelkében. Remek játéknak néz elébe.
Látva támadása abszolút sikerét, győzelmének mámorától ittasan kacag áldozata felett. Kapva az alkalmon kihasználja a levegőbe emelkedő karok védtelen voltát, viperáéhoz hasonló gyorsasággal kinyúl, az erős csuklókat megragadva a földhöz szegezi őket. Önelégült vigyor ül ki vonásaira, kényelmes lovaglóülésben helyezkedik el a legyőzött testén. Egészen közel hajolva arcához tovább ingerli őt, orra szinte a másikat érinti, érezheti bőrén a levegő szapora, felületes áramlását. Azért még a kecses testnek muszáj kifújnia magát, a sok lustálkodás után hirtelen sokként érte a támadás heve.*
- Ó, ez nagyon is ért. Tudod, mindenki a saját fegyvereit viszi a csatába. Neked kardod van és vérted, én, szegény kislány viszont védtelen volnék mindenkivel szemben, ha tisztességesen harcolnék. Törődj bele a vesztés ízébe.
*Pontosan tudja, nem ő van az erőfölény birtokában, de remek pozíciója némileg ellensúlyozza hátrányát. Nem tudja, sokáig élvezheti-e helyzetét, ezért igyekszik minden egyes pillanaton alaposan, titkolatlan élvezettel csámcsog. Roppantul kíváncsi, meddig hagyja a férfi elmenni a játékban, amit valamennyire ő kezdeményezett. A vörös hajzuhatag össze-vissza belepte a másik testét, mintha valamiféle alattomos kúszónövény kötözte volna gúzsba. A tűz fénye játékosan szaladgál arcán, sejtelmes megvilágításba helyezve finommetszésű vonásait, egészen földöntúli hatást kölcsönözve számára.*
- Hogy a szabadság? Kimondottan fantasztikus. Azt hiszem, hiába nevelkedtem alaposan bezárva, nem volt elég bő húsz év arra, hogy a bennem élő szilaj, nyílt legelőkre áhítozó musztáng megtörjön. És most, hogy nem köt semmi, és senki, végre kiélhetem magam. Talán már feltűnt, de nagyon-nagyon szeretek játszani. Most annyi játszótársam van, amennyit csak akarok, és azt játszom velük, amit csak akarok. Roppantul élvezetes, izgalmas, változatos, vérpezsdítő élmény a szabadság. Mondanám, hogy megvannak a maga hátulütői, de igazából nincsenek. Az egyedüllét függetlensége, a kötődések teljes hiánya, amikre oly sokan panaszkodnak, számomra inkább áldásként hatnak. Egészen biztosan rosszul vagyok bekötve, de az élet már csak ilyen, időnként potyogtat néhány hibás darabot, hogy a nagy történetet megfűszerezze. Én egy meglehetősen csípős fűszerré sikeredtem.


A hozzászólás írója (Redissaeana La'Riuilnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.10 18:48:04


2626. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 17:56:12
 ÚJ
>Maxrecoll Suwers avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Áthaladóban//

*Az erdőségbe érkezve nyugodt sóhaj hagyja el a száját, már azt hitte sosem ér ide, de mégis a madarak az ágakon sorra tömörülnek, a tücskök ciripelnek, az áruikat a vállukra dobják a felbukkanó árusok, akár barbár a jó asszonyt. A légkör nyugodt már- már idilli, de ennek a heggel tarkított arca, csak még inkább felderül. ~Jó nap ez a mai~ gondolja magában, és már tényleg nagyon menne amerre a szem ellát. Kissé noha elveszettnek érzi magát a nagyváros nyüzsgésében, akár egy eltaposható csiga. Jelenleg ez még találó fogalom is szerencsétlen két szép szemére, hiszen csak bandukol céltalanul, mintha nem sürgetne a holnap s a tekintete, oly elveszett, hogy a bánatos kiskutyánál több segítséget kapna persze, ha kérne és engedné azt férfiú büszkesége*



2625. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 15:05:39
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Egy felépítendő ház//

*Viszonozná a szavakat, de úgy érzi, hogy felesleges, inkább csak egy komótos bólintást mutat, majd nézi, ahogy társát magához kapva elhalad a sötétedő éjszakában. Már szinte meg sem lepődik, hogy Jalanydi szívét ily módon veszi magához, bár nem tudja, hogy vajon mit akar kezdeni vele, vagy mi szüksége rá. ~Talán csak trófea.~ Vállat von, neki most fontosabb dolgok jutnak Durogaar képében. Kikerekedett szemekkel nézi végig a jelenetet, s hallgatja szavakat, nehezére esik elhinni, hogy ez tényleg a valóság, és nem pedig csak valami lázálom, esetleg tényleg elesett a csatában, és ez már az út az égi csarnokokba. De rá kell hogy jöjjön, hogy ez most történik vele. Szólna még, de már hiába, Durogaar szelleme a pengébe költözik, s megajándékozza Rorkirt a rúnákkal, vagyis a fegyverét.*
-Ki legyőzte a Vihart...
*Égtelen vigyorba fakad, ahogy bicegő járással a kardhoz ér, és felveszi azt, hogy jobban szemügyre vegye. A cikázó kék villámfények káprázatosan mutatnak rajta, igazán legendákba illő fegyverré vált a pallos, és nem beszélve a benne lakozó erőről. Szinte érzi is, hogy átjárja az ősök ereje és hite, ahogy szorosabban markol rá a kardra, mintha csak figyelné őt Durogaar, hogy helyesen cselekszik-e, és várja, hogy mikor kísérheti el Rorkirt örök útjára, vagy talán, hogy mikor lehet részese hasonló dicső tetteknek. A fegyvert a sötét ég felé emelve üvölt, hogy még az erdő vadjai is hallhatják a diadal hangját. Csak most kezdi érezni, hogy mennyire is megsérült, és látni véli magán a fekete nyomokat. Kell egy jó óra, mire észhez tér igazán, felfogja, hogy mi is történt, és összerakja a képet. Egy dolog azonban bizonyos, este jön, és ő kiszolgáltatott most bárkinek, ki vesztét akarná, így legjobb tudása szerint megpróbálja feléleszteni a tüzet, és köré telepedni. Azért a biztonság kedvéért még meg-meg gyújtogatja az ott heverő fekete csápokat, nehogy feléledjenek, vagy csak arra várjanak, hogy lankadjon a barbár figyelme. Persze nem felejti a furcsa szerzet szavait, így az alakváltó vérét összekeveri a porral, és elteszi, hogy majd ha kész lesz a kunyhó körbe kenhesse vele. Ő maga pedig valami elemózsiát keres, ha talál még a hátizsákjában, próbálja rendezni a sorait, megkeríteni a lovát, és kicsit nyalogatni a sebeit, hogy aztán pihenhessen egy jó nagyot, ráfér. Össze kell hogy szedje erejét, hogy újra munkához láthasson. Leheveredik a tűz mellé, pallosát szorosan magához szorítva, és úgy várja a megváltó alvást.*


2624. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 13:51:19
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*El-elkap egy-egy pillanatot amikor a másik belefeledkezik barna íriszeibe. ~Bárcsak tudnám mit látsz benne, és mit nem. Valahogy gyanús nekem ez a csend. Valamit forralsz a ravasz kis fejedben.~ Tudja jól, hogy bizonyos körülmények között valóban lehet egy kicsi növényhez hasonlítani, ami erős, talán sziklarepesztő, de nem elpusztíthatatlan.*
- Mi van, ha csak egy erős gyökerű gaz vagyok? Kitéphetsz, de a gyökerem ott marad és újra felnövök. *Nevet saját példáján, de persze tudja jól mire célzott Redin. ~Tudom te a világgal szemben állig felfegyverzett vagy, mert ehhez szoktál, ezt kellett tenned.~*
- Miért rettegsz tőle, hogy kigyomlálsz? *Szinte kölyökkutya szemekkel és persze egy adag ravaszsággal tekint a másik szemébe és addig nem engedi tekintetét, míg választ nem kap.*
- Olyanok vagyunk, mint a tűz és a föld elem. Te vagy a tűz, a perzselő láng, a kiszámíthatatlan, bárhol feltűnő, forrongó, erős elem. Én pedig az egyszerű, de békés föd. Nem változom, állom az időjárás viszontagságait, de a tűz fel tud perzselni. A tűz úgy fel tudja perzselni a földet, hogy jó ideig nem terem meg rajta még gaz sem. *Egészen közel hajol a másik arcához, kérlelő és ártatlan tekintettel.*
- Fel fogsz perzselni? *Váratlan kérdésével megpróbálja kihúzni a lány érzéseit, bár érzi, hogy veszélyes vizekre evezett. Olyanokra, ahol könnyen elsodorja egy vihar. Azért annak örül, hogy kacagásra sikerült fakasztania a másikat. Visszatérve az elfes kirándulásra meg kell jegyeznie egy mókás gondolatot.*
- Hacsak nem kezdesz verekedésbe, nem akarod a kincsestárat kifosztani, már ha van ilyen egyáltalán, és ha Arra papust a fogadott apámat nyájas szavakkal és egy kis étellel lekenyerezed, akkor nem hiszem, hogy kitoloncolnának. *önfeledt vigyorgó tekintete után egészen komolyra véve a szót újra az acélkék szemmel párbajozik. Kezd hozzászokni ehhez, lassanként.*
- Vállalnám érted a felelősséget. *Ezt teljesen komolyan mondja, szikrányi kétség nélkül. Szívesen teljesítené a lány egyik óhaját, hogy igazi elfekkel ismerkedhessen meg. Kíváncsian tágra nyitja pilláit, amikor Redin a különbözőségüket ecseteli.*
- A z ellentétek vonzzák egymást. Nem hallottad még? *Kacérkodik a másikkal, lassan ellesve tőle a trükkjeit. Gyorsan tanul a gnóm azt meg kell hagyni.*
- Teljességgel reménytelen cím? Az jól hangzik. Szeretem a reménytelen dolgokat. *Arcára szemtelem mosoly ül ki, mely mögött tényleg igazat mondott.*
- Mondhatnám úgy is, hogy a reménytelen helyzetekre specializálódtam. *Ravaszul adagolja humoros énjét a vörös tincsek közé, melyekben meghúzódik az igazság is. Aljas csikiző támadása teljes sikert arat és hangos felsikkants lesz a vége.*
- Milyen érzés kiesni a komfortból? *Nevetgél legyőzött ellenfelén, de már látja is, hogy bosszú fellegei tornyosulnak felette. ~Ajaj, megpiszkáltam az oroszlán bajszát.~ Fürkészi kíváncsi pillantásokkal mi ez a sértődöttségbe burkolódzó elfordulás. Tetszik neki, hogy milyen színészin kifejező játékot űz vele a másik. ~Most biztos hangosan kattog az agya az ellentámadáson. Jaj nekem.~ Felkacag, hogy nem ért a lesből támadása.*
- Én figyelmeztettelek. *Huncutul nevet a másik arcába, mintha teljesen ártatlan lenne a dologban. Elérkezik a válasz ideje, legalább is a szembe helyezkedés valami terv kezdete lehet. A súgva elárulható titokra sóhajt egyet, mert tudja, hogy valami ravaszság lesz, de megteszi, odahajtja fülét. A lány testéből kiáramló suttogó levegőbe szinte egész testében libabőrös lesz. Olyannyira letaglózza, hogy teljes váratlanul éri a vörös tincsek támadása, majd a látás képessége nélkül kapott támadás. Ezt jól kitervelte a másik, mert sikerül földre vinnie az amúgy nagyon erős testfelépítésű gnómot. hiába, a női praktikák mindig beválnak, és ez ellen nem tud mindig védekezni. Immár kiterülve, kapitulál, kezét feltartva.*
- Ez sem ért! *Sértődöttséget színlel, de akármi is volt legyőzték. A közelséget kihasználva elkapja az acélkék szempárt.*
- Milyen érzés a szabadság? *Szeretné megérteni, őszintén érdeklődve, hogy milyen lehet szabadnak lenni. Újra kölyökkutya szerű, mélybarna szemeit veti be, hogy őszinte választ csikarjon ki a másiktól. Hála Redinnek, kezdi felismerni saját fegyverzetét a másik nemmel szemben.*


2623. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 12:54:08
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//
*A lány némán, a másikba feledkezve veszik el néhány végtelennek tetsző pillanatra a barna íriszek tükreiben. Alsó ajkába harapva türtőzteti magát, tudja, egyelőre túlzás lenne egy újabb offenzíva a becsületes kisfiú erkölcseinek megtörésére. Fontos az időzítés és a tökéletes adagolás.*
- Akinek szép a lelke, kétségtelenül szépnek lát mást is. Én azt látom, hogy végtelenül törékeny vagy, de pontosan ettől erős. Mint egy kicsi növény, ami megrepeszti a sziklát. Rettegek tőle, hogy véletlenül kigyomlállak.
*Néhány pillanatig még gondolkozik, úgy érzi, motoszkál benne valami kimondásra váró gondolat, de egyszerűen képtelen elkapni, hiába is hajkurássza. Mindig van egy következő sarok elméjében, ahol befordulva visszanéz rá és kacag, kegyetlenül sugallva: „Úgysem mersz elkapni!” Igazat ad a vadóc gondolatnak és engedi, hadd menjen. Mindennek eljön az ideje.
A bók ismét kacagásra készteti.*
~Hát ő aztán tényleg régivágású, nemesi vér. Sokféleképp leírtak már, de eddig ez a legfinomabb megfogalmazása annak, hogy „Redin szép vagy, de egy aljas démon”. Ez az este mókásabb, mint vártam.~
- Nem tartom túl valószínűnek, hogy szívesen látnának a barátaid egy ilyen hivatásos rendbontót, mint én. Nem szeretnék neked a kelleténél nagyobb galibát és több kellemetlen percet okozni. De ha már ilyen kitartóan ragaszkodsz a dologhoz, átgondolom még a dolgot, javaslom, te is tegyél így.
*Figyelmesen, félig felszaladó szemöldökkel hallgatja a megrengethetetlen bolond szavait, melyek leírják, tudja ugyan, hogy fejjel rohan a falnak, őszintén reméli, hogy sikerül betörni.*
~A koponyád előbb fogja bánni a makacsságod, mint a kövek. Buta egy módja a halálnak. De miért is érdekel ez engem ennyire? Legtöbbször csak nevetek és haladok tovább az élvezetek útján, ha ilyet látok. Fura egy este.~
- Azt hiszem, sosem foglak megérteni, túl különbözőek a világaink. Mindenesetre roppantul szórakoztató a kitartásod, gratulálok hozzá. Megnyerted a teljességgel reménytelen eset címet nálam.
*Gúnyolódni akar, de szavai inkább méltatóra sikerülnek. Kezd kiesni a szerepéből, és ez igazán zavarja. Ő aztán nem törhet meg egy férfi hatására, azzal elveszítené minden maradék hitét.
Elégedett mosollyal nyugtázza, a férfi nem szenvedett komolyabb károkat a nap során, öröme meglepő számára is, a reakciója azonban még magáénál is jobban meglepi. Bár alapvetően nem a legfőbb gyengesége az oldala, de a meglepetés fegyvere ügyesen kerekedik felül rajta. Halkan felsikkant, majd kényszeredetten kacagva fészkelődik, mint egy dorombolásban megzavart macska, akit nem kedvérevalóan simogatnak. Tetszik neki a játékos offenzíva, leleményes a fickó, hogy a saját területén, a test érintéseinek kéjes világában igázza le. Lábai ösztönös támadásba lendülnének, megindulnak Ganer feje felé, de idejében fékezi őket. Szofisztikáltabb bosszút forral magában, elegánsabbat, nőiesebbet, sok szempontból nagyobb mókát. A támadás végeztével teátrálisan megjátszott, kislányos sértődöttség kifejezése telepszik rá. Ajkai játékosan legörbülnek, affektálva tiltakozik.*
- Nem ér lesből támadni. Azt csak nekem szabad, mert én vagyok a lány.
*Hitelesen adja a sértődött fruska szerepét, a hatás fokozása érdekében még arcul is csapja társát hosszú, illatos tincseivel, mikor oldalára fordul, hogy ne is lássa a másikat. A szavak hatására érdeklődő kifejezés jelenik meg vonásain, de továbbra is csupán kecses ívekből összefonódó profilját mutatja a pasasnak. Persze közben lázasan dolgoznak agyában a fogaskerekek a tökéletes, hatásvadász bosszú tervén. Ügyesen alakítja az ártatlan legyőzött szerepét, újfent hátára fordul, szembekerülve a másikkal ismét, kezeit feje mellé emelve kapitulációt imitál.*
- Ha már a titkokról van só, nekem is van szupertitkos különleges képességem, méghozzá kettő is. De ez olyan titkos, hogy csak súgni szabad.
*Óvatosan könyökére támaszkodik, hogy arca férfi fülének magaslatában lehessen. Egészen közelről, érzékien suttog, a testéből kiáramló levegő megborzolja a puha barna tincseket.*
- Az első: mindenkinek megtalálom a titkos gyengepontját. A második: semmit sem hagyok revans nélkül.
*Alighogy befejezi a második mondatát, ördögi kacajt hallatva csatakiáltásként megperdül, két tenyerét a vállakra illesztve lendületből támad Ganerre. A vörös démon tincsei ellenfele arcába csapódnak, ellehetetlenítve a látás képességét. Ha sikerül földre vinnie a másikat, ha nem, kecses ujjaival gyors, vad táncot jár az izmok pókhálóján, kutatva a legjobb lehetőség után. Továbbra is kacag, tagjai egészen közel nyomulnak a legyőzendőhöz, lehelete is a feszes bőrön szaladgál. Minden erejét beveti a gnóm ellen a végső győzelem reményében.*



2622. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 10:43:02
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217

Játékstílus: Szelíd

//Egy felépítendő ház//

*Denodea biccent hát.*
-Vezessen bárki is, lelj egyensúlyt!
*Ezek az utolsó szavak amiket mond, aztán elindul összeszedni magát. Hátasaik jóval nyugodtabbak voltak, mint azt bárki hitte volna. Rorkir lova már kirúgta magát bármilyen kötelék is volt rajta, és most a távolban botorkálva szemléli a tisztást aprócska lóalakként feltűnve az egyre sötétedő erdőben. Az elfszerű Teysus-követő még egyszer tanúbizonyságot tesz legendás erejéről, jobbjába Kiriot nyalábolja fel, míg hátára akasztott fegyverrel balját a tűz maradványaiba dugja Rorkir mögött.*
-Árgh...
*Morogja és kivesz egy fekete sercegő tőr méretű villámot onnan.*
-Jalanydi szíve.
*Mormogja és megszemléli azt, ahogyan a vadkanokhoz sétál, majd felül társával együtt az egyikre, a másik vadat pedig a villám elrakása után felszabaduló baljával vezeti száron. A tűket úgy tűnik már felszedte míg Rorkir ájult volt, így a barbár egyedül marad egy csata sújtotta tisztáson egyik felmenőjének szellemével. Az odasétál a pengéhez és méregeti azt.*
-Nos Rorkir, akkor üdvözöllek az ösvényen, mely a legendákba vezet! Az erő a nyertes csatákban rejlik, s én itt leszek, hogy a Vérgőzös klán nevében hazádtól távol is továbbvihesd az erőt, amit a szigul jelez!
*Azzal lehajol a fegyverért és rámarkol. Ahogyan a Sötét Viharlény szívta magába a kissé elolvadt rövidkard, úgy a szellem Durogaar is a fegyverbe vész, nyomán a egy kürtszó marad csak, mire felrebbennek a madarak a környéken, s Rorkir minden porcikája belebizsereg. Hogy milyen kürt szava volt ez? Talán Durogaar kürtje, talán Teysusé, egy biztos, ahogy leszáll az éjszaka, s Rorkir rendezi sorait nyugtázhatja, hogy rövidkardja hasznavehetetlenné vált, ám a Fehér Agyaron valami megváltozott. A penge oldalán cikornyás rúnák jelentek meg, melyek a penge harmadát foglalják el csupán. "Ki Legyőzte A Vihart" áll rajta ékes rúnákkal most, a pengén pedig, ahogy Rorkir kezébe veszi azt aprócska mélykék kisülés cikkan keresztbe élénk fénnyel, s percről percre virgoncan futkározik a hűvös pengén fel és alá. Ha hozzáér a különleges acélhoz, ez a virgonc kis viharfény akkor is a Fehér Agyaron marad egyfajta emlékként a legyőzött ellenségről. Durogaar betartotta ígéretét, figyel a pengéből, s Rorkir mellett marad, míg harcban az égi csarnokba nem távozik. Teysus hívei sem hazudtak, az Egyensúly Kürtje tényleg elvett egy társat, de adott helyette egy másikat, Rorkir vágyai szerint. A kérdés már csak az lehet, hogy vajon Tigris a kürt megfújása után változott fenevaddá, vagy előtte tette azt? Erre a kérdésre természetesen csak találgatva érkezhet válasz, hiszen talán maguk az istenek sem látják a jövőt, vagy a jelen minden történését.*


2621. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 09:56:12
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Egy felépítendő ház//

*Talán már ez is egy győzelem, hogy sikerül megmosolyogtatnia a másikat, nem beszélve a sokkal nagyobb és talán fontosabb diadalról, hisz mint kiderül, tényleg legyőzte Jalanydit.*
-A szellemekre... Nem hittem, hogy túlélem.
*Valóban, nehezen tud mozogni, s a fájdalmat jól bírja ugyan, de érzi a sebesüléseit, s bizony embertpróbáló bármit is tennie. Talán nem is tudja még, hogy milyen nyomokat hord magán. A hang azonban nem szűnik sőt, egyre inkább kezdi felismerni. Nem túl eszes Rorkir, de a hite nagyon erős, így hamar kapcsolja össze a dolgokat, hogy aki felsegíti miért nem hallhatja a szavakat. Kiriora néz lassan forduló fejével, majd hümmög egy nagyot, és mosolyra húzódik arca.*
-Nagy harcos ő, a tüze nem alhat ki ily halványan, ne félj!
*Persze fogalma sincs róla, hogy milyen az állapota, inkább csak hisz benne, és próbálja megnyugtatni a férfit. Nagy nehezen talpra segítik, és érzi, hogy ereje nem a régi, küzdenie kell, hogy rendesen tudjon állni. Durogaar jelenléte pedig egyszerűen hihetetlen nagy dolog Rorkir számára, akárcsak a mesékben, talán ő is egyike lett azon hősöknek, kik egyszer óvhatják az utódokat, kikre az ősök büszkék. Nem retten meg, nem akar térdre rogyni, vagy hunyászkodni, igyekszik kihúzni magát, és mint egy régi bajtársra úgy mosolyog a szellemalakra.*
-Denodea, nem bolondultam meg, az őseim szelleme vezet utamon, akárcsak téged Teysus. Remélem még találkozunk!
*A kenőcsöt el eszi, és biccent köszönetképp, bár nincs annyira tisztában az istenekkel, de majd utána jár, ha egyszer lesz rá lehetősége. Azt meg, hogy a kunyhó elkészüljön valaha.. Csak reméli, hogy lesz annyi ereje, hogy befejezte. *
-Ott ni. El kellett dobnom.
*Mutat ujjával a fegyverére, és köhögve kacag fel a dolgon.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3188-3207