Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 74 (1461. - 1480. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1480. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:39:20
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:39:20
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füvészkedés//
*Tudta ő, hogy más is van az erdőben? Tudta hát, csak… nem sejtette!
A megszólításra erőst összerezzen. Érezte, hogy figyelik, ám arra nem számított, hogy meg is szólítják. Ráadásul szemmagasságón alulról, mély, férfias hangon, így kizárva a találgatás bárminemű lehetőségét.
Egy férfi nagy általánosságban kék okból kifolyólag guggol, és mivel az elf bokáig érő szoknyája keveset enged láttatni, így az első eshetőség kizárásával, automatikusan életbe lép a második. Ahogy belenyilall a felismerés, tapintatosan elfordul a hang irányából, nyögve csippent mutató és hüvelykujjával az orrnyergének tövére, erősen szorítja meg azt, így kontrollálva minden gondolatát és modorát. Reszketegen, hosszan fújja ki a bent akadt levegőt, így erőltetve magára mérhetetlen, végtelen nyugalmat.
Bár értékelhetné is a készséges segítséget, hiszen az ismeretlen figyelmét megosztva próbál magán és rajta is segíteni, valahol mélyen mégis erősen sérti a gondolat, hogy a kéretlen figyelmességet éppen trónolás közepén szentelik neki.
Azt mondják a nagy gondolatok a férfiembert legtöbbször két helyen érik: a dézsában és a latrinán ülve. Telt ajkait lebiggyeszti, elismerően bólogat párat az éles meglátásra és tanácsokra. Talán, ha azelőtt kapta volna a figyelmeztetést, mielőtt kilyukasztja magát a tövissel, kevésbé venné komolytalannak az intelmeket is. Ettől függetlenül nem fordul a hang irányába, legalább is egészen addig nem, míg meg nem hallja a dologvégeztét jelölő zizegést, és-vagy puha lépteket, melyek azt hívatottak tudtára adni, az ismeretlen erdei előmerészkedett rejtekéről. *
-S lám, a lovagiasság mégsem halt ki egészen.
*Megállapítását mély biccentés kíséri. Kellemes a hangja, akárcsak megjelenése. Kosarát fentebb húzza az alkarján, egyik kezével kosarát fogja, másikkal a kosarat tartó csuklót. Csípőjét enyhén oldalra billenti, annak támasztja a kosarat, így testsúlyát másik lábára terheli egészen. Oldalra biccenti a fejét, mely akár érdeklődésről is árulkodhatna, ám a táguló orrlyukak, enyhén hátraszegett fej és a pásztázó tekintet avatott szemeknek másról mesél. Míg Amsel kellemes látványt nyújt, ismeretlen fajtársa a legkevésbé sem bizalomgerjesztő. Olyannyira nem, hogy egyelőre azt sem tudja megmondani róla, a fajtársa.*
-Van esetleg más jó tanács is, mellyel ellátnád jámbor hölgyed? Mondjuk…ne lépjek mostanában a bokrod irányába, jól hiszem? -*az arca merev, kiolvashatatlan egészen az utolsó mondatig. Csak a bokor említése után hajlik halványan, felfelé a szájzuga, szigorúan csak az egyik oldalt.*
*Tüzetesen méri végig a másikat. A magasságát, a tartását, a ruhái állapotát. Ha van is nála penge, nem látja, az íjat viszont igen. Nem tűnik katonának, ahhoz túlságosan is cingárnak hiszi, nem visel megkülönböztető jelzéseket, így zsoldosnak sem látszik, ahhoz pedig túl mocskos, hogy kém, vagy orvgyilkos legyen. Talán száműzött…vagy bujkál. Csak az istenek tudják. Egyvalamiben biztos, az ismeretlen nem jelent rá veszélyt, hiszen ha úgy lenne, nem intelmeivel igyekezett volna elkápráztatni, sokkal inkább pengével, vagy egy ügyes gánccsal.*
-Nem biztonságos az erdő, nem hiszem, hogy a legjobb időpontot választottad vadlesre, íjjász.
*A nő halkan beszél, mintha attól félne, meghallják őket. Talán úgy is van. Ismét körbe pillant, ismeretlen hangokat, zajokat keresve, ám egyelőre nem hall semmit, ami megzavarná a természet csöndjét, rajtuk kívül persze.*
*Tudta ő, hogy más is van az erdőben? Tudta hát, csak… nem sejtette!
A megszólításra erőst összerezzen. Érezte, hogy figyelik, ám arra nem számított, hogy meg is szólítják. Ráadásul szemmagasságón alulról, mély, férfias hangon, így kizárva a találgatás bárminemű lehetőségét.
Egy férfi nagy általánosságban kék okból kifolyólag guggol, és mivel az elf bokáig érő szoknyája keveset enged láttatni, így az első eshetőség kizárásával, automatikusan életbe lép a második. Ahogy belenyilall a felismerés, tapintatosan elfordul a hang irányából, nyögve csippent mutató és hüvelykujjával az orrnyergének tövére, erősen szorítja meg azt, így kontrollálva minden gondolatát és modorát. Reszketegen, hosszan fújja ki a bent akadt levegőt, így erőltetve magára mérhetetlen, végtelen nyugalmat.
Bár értékelhetné is a készséges segítséget, hiszen az ismeretlen figyelmét megosztva próbál magán és rajta is segíteni, valahol mélyen mégis erősen sérti a gondolat, hogy a kéretlen figyelmességet éppen trónolás közepén szentelik neki.
Azt mondják a nagy gondolatok a férfiembert legtöbbször két helyen érik: a dézsában és a latrinán ülve. Telt ajkait lebiggyeszti, elismerően bólogat párat az éles meglátásra és tanácsokra. Talán, ha azelőtt kapta volna a figyelmeztetést, mielőtt kilyukasztja magát a tövissel, kevésbé venné komolytalannak az intelmeket is. Ettől függetlenül nem fordul a hang irányába, legalább is egészen addig nem, míg meg nem hallja a dologvégeztét jelölő zizegést, és-vagy puha lépteket, melyek azt hívatottak tudtára adni, az ismeretlen erdei előmerészkedett rejtekéről. *
-S lám, a lovagiasság mégsem halt ki egészen.
*Megállapítását mély biccentés kíséri. Kellemes a hangja, akárcsak megjelenése. Kosarát fentebb húzza az alkarján, egyik kezével kosarát fogja, másikkal a kosarat tartó csuklót. Csípőjét enyhén oldalra billenti, annak támasztja a kosarat, így testsúlyát másik lábára terheli egészen. Oldalra biccenti a fejét, mely akár érdeklődésről is árulkodhatna, ám a táguló orrlyukak, enyhén hátraszegett fej és a pásztázó tekintet avatott szemeknek másról mesél. Míg Amsel kellemes látványt nyújt, ismeretlen fajtársa a legkevésbé sem bizalomgerjesztő. Olyannyira nem, hogy egyelőre azt sem tudja megmondani róla, a fajtársa.*
-Van esetleg más jó tanács is, mellyel ellátnád jámbor hölgyed? Mondjuk…ne lépjek mostanában a bokrod irányába, jól hiszem? -*az arca merev, kiolvashatatlan egészen az utolsó mondatig. Csak a bokor említése után hajlik halványan, felfelé a szájzuga, szigorúan csak az egyik oldalt.*
*Tüzetesen méri végig a másikat. A magasságát, a tartását, a ruhái állapotát. Ha van is nála penge, nem látja, az íjat viszont igen. Nem tűnik katonának, ahhoz túlságosan is cingárnak hiszi, nem visel megkülönböztető jelzéseket, így zsoldosnak sem látszik, ahhoz pedig túl mocskos, hogy kém, vagy orvgyilkos legyen. Talán száműzött…vagy bujkál. Csak az istenek tudják. Egyvalamiben biztos, az ismeretlen nem jelent rá veszélyt, hiszen ha úgy lenne, nem intelmeivel igyekezett volna elkápráztatni, sokkal inkább pengével, vagy egy ügyes gánccsal.*
-Nem biztonságos az erdő, nem hiszem, hogy a legjobb időpontot választottad vadlesre, íjjász.
*A nő halkan beszél, mintha attól félne, meghallják őket. Talán úgy is van. Ismét körbe pillant, ismeretlen hangokat, zajokat keresve, ám egyelőre nem hall semmit, ami megzavarná a természet csöndjét, rajtuk kívül persze.*
1479. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-19 16:56:55
Üzenet elküldve: 2026-04-19 16:56:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 255
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Füvészkedés//
* Miután magára hagyta őt Sa'tereth híve, sokáig nem volt kedve újra a civilizációt keresni. Hiszen az erdő mindent megad, amire szüksége van, talál vizet, élelmet, és fedezéket is az, aki tudja, hogy mindezt hol keresse. Ishala főleg egy elhagyatott erdészház képében találta meg az utóbbit, amit pár hónapja kisajátított, és az elmúlt időszakban magáénak érezhetett. Az enyhe tavaszias idő érkeztével pedig egyre kellemesebb az élet az erdőben, már nem kell annyi tüzelőt vágjon, éppen elég, ha éjszakára befűt, és több szabadideje van, amit kedvenc időtöltésének szánhat, ami az erdőben való sétálás. Szereti a természet közelségét, és örül neki, hogy nem csak akkor téved errefelé, amikor vadászni támad kedve.
Az erdőben eltöltött időszak persze rajta hagyta a nyomát a fiatal férfin. Ruhájára vastagod tapad rá a sár, a földszaggal fedve el saját bűzét, amit a kevés mosdás, és a parfümök hiánya egyaránt kiszolgál. Szebb napokat látott köpenyébe már nehezen kap bele a szellő, bár azért még nem szilárdult meg teljesen, érezhetően nehezebb a rászáradt mocsoktól. Haja is tincsekben lóg, a múlté már a szépen fésült ezüstös hajzuhatag. *
- Vigyázz a tövises iglicével. * Szólal meg, amikor az ismeretlen nő épp az előbb megszúrt ujjával szidja alighanem az összes istenséget, aminek a nevét felidézni képes. *
- Javaslom, hogy a sebet tisztítsd majd ki. Sok errefelé a vadállat, akik mindenfelé hugyoznak, alighanem az a növény is kapott már az áldásukból korábban. És a kikötő mocska sem ritka, hogy felér idáig. Komisz hely tud lenni az erdő, jobb félni, mint megijedni. * Jegyzi meg, maga is egy bokor mellett guggolva. Alighanem ezért, és az aljnövényzettel eléggé egymásra találó ruházata miatt nem szúrta ki őt korábban a hölgy. Akkor bizonyosan nem ott kezd gyógynövény gyűjtésbe, ahonnan pontos rálátása van arra, amit Ishala éppen művel. Hogy mi az, arról most inkább ne essen szó, elég annyit tudni róla, hogy pont egy tenyérnyi, puha levelekkel tarkított ág féltakarásában teszi. És azokkal a levelekkel még komoly tervei vannak. *
* Miután magára hagyta őt Sa'tereth híve, sokáig nem volt kedve újra a civilizációt keresni. Hiszen az erdő mindent megad, amire szüksége van, talál vizet, élelmet, és fedezéket is az, aki tudja, hogy mindezt hol keresse. Ishala főleg egy elhagyatott erdészház képében találta meg az utóbbit, amit pár hónapja kisajátított, és az elmúlt időszakban magáénak érezhetett. Az enyhe tavaszias idő érkeztével pedig egyre kellemesebb az élet az erdőben, már nem kell annyi tüzelőt vágjon, éppen elég, ha éjszakára befűt, és több szabadideje van, amit kedvenc időtöltésének szánhat, ami az erdőben való sétálás. Szereti a természet közelségét, és örül neki, hogy nem csak akkor téved errefelé, amikor vadászni támad kedve.
Az erdőben eltöltött időszak persze rajta hagyta a nyomát a fiatal férfin. Ruhájára vastagod tapad rá a sár, a földszaggal fedve el saját bűzét, amit a kevés mosdás, és a parfümök hiánya egyaránt kiszolgál. Szebb napokat látott köpenyébe már nehezen kap bele a szellő, bár azért még nem szilárdult meg teljesen, érezhetően nehezebb a rászáradt mocsoktól. Haja is tincsekben lóg, a múlté már a szépen fésült ezüstös hajzuhatag. *
- Vigyázz a tövises iglicével. * Szólal meg, amikor az ismeretlen nő épp az előbb megszúrt ujjával szidja alighanem az összes istenséget, aminek a nevét felidézni képes. *
- Javaslom, hogy a sebet tisztítsd majd ki. Sok errefelé a vadállat, akik mindenfelé hugyoznak, alighanem az a növény is kapott már az áldásukból korábban. És a kikötő mocska sem ritka, hogy felér idáig. Komisz hely tud lenni az erdő, jobb félni, mint megijedni. * Jegyzi meg, maga is egy bokor mellett guggolva. Alighanem ezért, és az aljnövényzettel eléggé egymásra találó ruházata miatt nem szúrta ki őt korábban a hölgy. Akkor bizonyosan nem ott kezd gyógynövény gyűjtésbe, ahonnan pontos rálátása van arra, amit Ishala éppen művel. Hogy mi az, arról most inkább ne essen szó, elég annyit tudni róla, hogy pont egy tenyérnyi, puha levelekkel tarkított ág féltakarásában teszi. És azokkal a levelekkel még komoly tervei vannak. *
1478. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-19 16:01:41
Üzenet elküldve: 2026-04-19 16:01:41
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füvészkedés//
*Karján vesszőkosárral, kezében ezüstösen csillanó sarlóval lépdel nesztelenül a fák között a magas alak. Kopottas, szürkés köpenye nagyjából térdéig ér, fényes fekete haja vaskos varkocsban pihen háta közepén, derekát verdesve. Amsel Willowmere – egyszerű nevén Erdei Amsel- egy fűzfa alatt született, a fák árnyékában nevelkedett és valószínűleg a rengetegben is fogja kilehelni a lelkét.
Ám egyelőre nem siet a halál elébe. Mármint…Minden jel ellenére, nem számolt és nem is tűzött ki erre időpontot a közeljövőben, mivel kifejezetten szereti az életet. Megszállottja neki, talán ezért is szakadt el törzsétől, hogy az embereket segítse. Tisztességes megnevezése talán a gyógyító lenne, ám a nő igazi örömét a bábaságban találta meg. És noha maga is hallotta a híreket és látta a parasztokat menekülni a szántóföldekről, a városfalak mögött remélve menedéket, azt is tudja, még egyetlen háború miatt sem döntött úgy csecsemő, hogy születését békeideig napolja, az imáktól pedig vajúdó nő nem lelt nyugalomra, ahogy a sebláz sem csillapodott.
Háború ide, csata oda, a gyógyfű kell, azt pedig csak gyűjtéssel lehet megszerezni. Megtehetné, hogy fizet valamelyik fürge legénykének, vagy kisleánynak, de a hasonló próbálkozásai sokszor fulladtak már keserű kudarcba. Gyomot kapott gyógyfű helyett, az árat pedig ugyanúgy megfizette.
Amsel megtorpan az egyik szúrósabb bokor mellett, kosarát a lába mellé teszi, könnyű kézzel fog az egyik ágra, míg baljával a sarlót tartja, metszeni készen. Elmélázik.
Talán itt lenne az ideje, hogy növendéket fogadjon maga mellé. Nem most persze. Talán majd, ha vége az ostromnak. Bár…ha az orkok betörnek, és igazak a szóbeszédek a Szürke Légióról és a pusztításról ami érkezésükkel jár, az ostrom végére nem marad semmi. Valószínűleg ő sem.
A gondolatra megrázkódik, arca undorodó fintorba szökik. Fogait egy pillanatra megvillantja, erőset szisszen. Elkalandoztak a gondolatai, figyelmetlenségében erősen megszúrta a tövis. A lenyesett vesszőt a kosarába ejti, sérült mutatóujjára pillant. A vér szinte azonnal kiserken, így a nő nem rest, hamar ajkai közé emeli, így tisztítva és enyhítve a fájdalmat. Hamarosan tiszta kendőt húz elő, azzal tekeri körbe az említett ujjat.
A sarlót a csípőjén lógó bőrszíjra erősíti, kosarát ismét felnyalábolja. Bölcsen hallgat, figyel. Fejét jobbra- majd balra fordítja, az erdőt hallgatja. Úgy érzi, nincs egyedül.*
*Karján vesszőkosárral, kezében ezüstösen csillanó sarlóval lépdel nesztelenül a fák között a magas alak. Kopottas, szürkés köpenye nagyjából térdéig ér, fényes fekete haja vaskos varkocsban pihen háta közepén, derekát verdesve. Amsel Willowmere – egyszerű nevén Erdei Amsel- egy fűzfa alatt született, a fák árnyékában nevelkedett és valószínűleg a rengetegben is fogja kilehelni a lelkét.
Ám egyelőre nem siet a halál elébe. Mármint…Minden jel ellenére, nem számolt és nem is tűzött ki erre időpontot a közeljövőben, mivel kifejezetten szereti az életet. Megszállottja neki, talán ezért is szakadt el törzsétől, hogy az embereket segítse. Tisztességes megnevezése talán a gyógyító lenne, ám a nő igazi örömét a bábaságban találta meg. És noha maga is hallotta a híreket és látta a parasztokat menekülni a szántóföldekről, a városfalak mögött remélve menedéket, azt is tudja, még egyetlen háború miatt sem döntött úgy csecsemő, hogy születését békeideig napolja, az imáktól pedig vajúdó nő nem lelt nyugalomra, ahogy a sebláz sem csillapodott.
Háború ide, csata oda, a gyógyfű kell, azt pedig csak gyűjtéssel lehet megszerezni. Megtehetné, hogy fizet valamelyik fürge legénykének, vagy kisleánynak, de a hasonló próbálkozásai sokszor fulladtak már keserű kudarcba. Gyomot kapott gyógyfű helyett, az árat pedig ugyanúgy megfizette.
Amsel megtorpan az egyik szúrósabb bokor mellett, kosarát a lába mellé teszi, könnyű kézzel fog az egyik ágra, míg baljával a sarlót tartja, metszeni készen. Elmélázik.
Talán itt lenne az ideje, hogy növendéket fogadjon maga mellé. Nem most persze. Talán majd, ha vége az ostromnak. Bár…ha az orkok betörnek, és igazak a szóbeszédek a Szürke Légióról és a pusztításról ami érkezésükkel jár, az ostrom végére nem marad semmi. Valószínűleg ő sem.
A gondolatra megrázkódik, arca undorodó fintorba szökik. Fogait egy pillanatra megvillantja, erőset szisszen. Elkalandoztak a gondolatai, figyelmetlenségében erősen megszúrta a tövis. A lenyesett vesszőt a kosarába ejti, sérült mutatóujjára pillant. A vér szinte azonnal kiserken, így a nő nem rest, hamar ajkai közé emeli, így tisztítva és enyhítve a fájdalmat. Hamarosan tiszta kendőt húz elő, azzal tekeri körbe az említett ujjat.
A sarlót a csípőjén lógó bőrszíjra erősíti, kosarát ismét felnyalábolja. Bölcsen hallgat, figyel. Fejét jobbra- majd balra fordítja, az erdőt hallgatja. Úgy érzi, nincs egyedül.*
1477. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-09 06:07:12
Üzenet elküldve: 2026-04-09 06:07:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Csaponganak a gondolatai, s az őt rágó érzések úgy nyújtják ezt az utat, mintha már hosszú hatok teltek volna el, mióta elindult.
Hideg szél csap az arcába, mely mintha a tavasz felé forduló világot ostorozná a túl korai remények miatt. Kioltja a nap melegét, pedig a felhők mögül kikukucskáló, fénylő korong már rügybe csalta a természetet. Mostanság ez az évszak nem virágfürtös fellélegzés, hanem civódó csatározás. Éjszakai fagyok, a semmiből előgomolygó hófelhők, s a már-már nyarat idéző napok között. Viharok és kiszámíthatatlan változások. Valószínűleg a gazdákat pont úgy aggasztják ezek a dolgok, mint a magafajta tengerészt. A vérében van, hogy figyelje a szelek változását, hiába múlt el oly sok idő, mióta utoljára tengerre szállt.
A fák között is hallani a süvítést, meg a vadul hajladozó lombok susogását, a törzsek méltatlankodó nyikorgását, de az erdőben az utazót már nem ostromolja úgy a barátságtalan időjárás. A hátas is könnyebben halad, nem kell nekifeszülnie az olykor viharos rohamokban támadó szélnek.*
Hideg szél csap az arcába, mely mintha a tavasz felé forduló világot ostorozná a túl korai remények miatt. Kioltja a nap melegét, pedig a felhők mögül kikukucskáló, fénylő korong már rügybe csalta a természetet. Mostanság ez az évszak nem virágfürtös fellélegzés, hanem civódó csatározás. Éjszakai fagyok, a semmiből előgomolygó hófelhők, s a már-már nyarat idéző napok között. Viharok és kiszámíthatatlan változások. Valószínűleg a gazdákat pont úgy aggasztják ezek a dolgok, mint a magafajta tengerészt. A vérében van, hogy figyelje a szelek változását, hiába múlt el oly sok idő, mióta utoljára tengerre szállt.
A fák között is hallani a süvítést, meg a vadul hajladozó lombok susogását, a törzsek méltatlankodó nyikorgását, de az erdőben az utazót már nem ostromolja úgy a barátságtalan időjárás. A hátas is könnyebben halad, nem kell nekifeszülnie az olykor viharos rohamokban támadó szélnek.*
1476. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-03 23:27:45
Üzenet elküldve: 2026-04-03 23:27:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
//Zárás//
*Thalyssa otthona mindig is az erdő volt. No persze nem ez és itt, de az erdő az erdő, még ha „sós is”, ha pedig otthon van az ember, illik jó vendéglátónak lenni. Megetette és megitatta a férfinépet – vagy legalább is megpróbálta, mert hát megosztotta volna velük azt, amit magának hozott, ami már félsiker-, ha a pipából nem kérnek, hát nem erőlteti rájuk, mondván, több marad neki.
Kimérten, finom és ügyes mozdulattal fordítja a föld felé a pipát, hogy így nyomja le a parazsat, szabad kezének mutatóujjával rásegít, míg amaz el nem alszik, csak aztán teszi el a szépen faragott eszközt. Feltérdel, kosárkájába sorra pakolja a gyűjtögetett növényeket, annyiban maradva, majd máskor feldolgozza, van ám anélkül is elég dolog még velük, aztán meg nyugalomban is kell az ilyesmit csinálni, mert nem játék ez. Nehézkes nyögéssel nyomja fel magát állásba, fejét jobbra, majd balra billenti, mozdulatait mindkét irányban egy-egy hatalmas roppanás kíséri.*
-Itt az ideje, hogy távozzak. A nap hamarosan alábukik, apácska pedig megmondta, napnyugta előtt vissza kell érnem hozzá. Jobban teszitek, ha ti sem időztök sokat alkonyat után, a sós erdők mindig furák, szomorú lennék, ha bajotok esne, egészen a szívemhez nőttetek. Az erdei isten vigyázzon rátok, ha már ti nem tudtok magatokra. A fiúk sosem tudnak…mert buták. És a vérük is máshogy folyik, lefelé, sosem a fejükbe. Ezért buták.
*Persze az istenség említése utáni okfejtést már csak távolodó pusmogásként hallhatja a két másik, ahogy a lány könnyed léptekkel megindul a tisztásról, hogy távolodó törékeny alakját hamarosan elnyeljék a fák sűrűi. Az ösvényen haladva a lány elgondolkodva vakargat az állára. Túlságosan régóta van már távol az otthonától és az istenétől, akinek egészen azóta nem érzi a jelenlétét, mióta vízre szálltak. Talán el is fordult tőle az ő agancsos istene. Talán már nem is vigyáz rá. Áldozni is kéne, azt sem csinálta már mióta…
A gondolatok kuszán cikáznak a fejében, egyik követi a másikat. Frusztrált, artikulálatlan, rekedtest nyögést hallat, hogy aztán megígérje magának, a közeljövőben elintézi azt is, de mindent csak sorjában: először még ki kell keveredni az erdőből, haza apácskához.*
//Gyűjtögetés//
//Zárás//
*Thalyssa otthona mindig is az erdő volt. No persze nem ez és itt, de az erdő az erdő, még ha „sós is”, ha pedig otthon van az ember, illik jó vendéglátónak lenni. Megetette és megitatta a férfinépet – vagy legalább is megpróbálta, mert hát megosztotta volna velük azt, amit magának hozott, ami már félsiker-, ha a pipából nem kérnek, hát nem erőlteti rájuk, mondván, több marad neki.
Kimérten, finom és ügyes mozdulattal fordítja a föld felé a pipát, hogy így nyomja le a parazsat, szabad kezének mutatóujjával rásegít, míg amaz el nem alszik, csak aztán teszi el a szépen faragott eszközt. Feltérdel, kosárkájába sorra pakolja a gyűjtögetett növényeket, annyiban maradva, majd máskor feldolgozza, van ám anélkül is elég dolog még velük, aztán meg nyugalomban is kell az ilyesmit csinálni, mert nem játék ez. Nehézkes nyögéssel nyomja fel magát állásba, fejét jobbra, majd balra billenti, mozdulatait mindkét irányban egy-egy hatalmas roppanás kíséri.*
-Itt az ideje, hogy távozzak. A nap hamarosan alábukik, apácska pedig megmondta, napnyugta előtt vissza kell érnem hozzá. Jobban teszitek, ha ti sem időztök sokat alkonyat után, a sós erdők mindig furák, szomorú lennék, ha bajotok esne, egészen a szívemhez nőttetek. Az erdei isten vigyázzon rátok, ha már ti nem tudtok magatokra. A fiúk sosem tudnak…mert buták. És a vérük is máshogy folyik, lefelé, sosem a fejükbe. Ezért buták.
*Persze az istenség említése utáni okfejtést már csak távolodó pusmogásként hallhatja a két másik, ahogy a lány könnyed léptekkel megindul a tisztásról, hogy távolodó törékeny alakját hamarosan elnyeljék a fák sűrűi. Az ösvényen haladva a lány elgondolkodva vakargat az állára. Túlságosan régóta van már távol az otthonától és az istenétől, akinek egészen azóta nem érzi a jelenlétét, mióta vízre szálltak. Talán el is fordult tőle az ő agancsos istene. Talán már nem is vigyáz rá. Áldozni is kéne, azt sem csinálta már mióta…
A gondolatok kuszán cikáznak a fejében, egyik követi a másikat. Frusztrált, artikulálatlan, rekedtest nyögést hallat, hogy aztán megígérje magának, a közeljövőben elintézi azt is, de mindent csak sorjában: először még ki kell keveredni az erdőből, haza apácskához.*
1475. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-02 17:37:02
Üzenet elküldve: 2026-04-02 17:37:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
* Menekül az ork, amikor már elég messze van az apró szörnyetegtől, de az még mindig tartogat számára meglepetéseket. Ezüstös rács manifesztálódik előtte, amire megint csak felkenődik. A vér fémes íze újfent elönti a száját, de az adrenalintól most még nem ér rá figyelni. Jobban leköti a ragyogó rács pontosan előtte. A fény elvakítja, hátrál pár lépést aztán megpróbálja kikerülni. Ez a fal nem követi. A félelem ekkora már teljesen eluralkodik rajta. Menekül, mélyen befelé az erdőbe. Ágak csapódnak az arcába, gyökerekben botladozik, de csak fut tovább. Néha hátrapillant a fényló rácsra. Már azt sem tudja, hogy merre menjen. Nem tudhatja, hogy mikor terem előtte egy újabb akadály. Mostanra az apró embert sem látja sehol, hacsak nem követte. Vajon merre lehet? Rá vadászik az árnyak mélyén? Itt leselkedik egy fa mögött? Nem tudhatja, hogy miféle hatalma lehet még ennek a szörnyetegnek. Megreccsen egy gally, amire teljes harckészültségben arra fordul, de semmi. Balra csörtet valami az avarban, de csak egy rigó. Ez így megy nagyon sokáig, amíg végül fáradtan rogy össze egy fa tövében. Mellkasában lüktető a szíve, csak lassan kezd lelassulni. Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy biztonságban van. Az egyélű csatabárdját még mindig kétségbeesetten szorongatja nagy hatalmas, szőrős mancsával. Ez az egyetlen dolog, amibe most kapaszkodhat. Vért ontani indult, de végül csak az ő vére hullott, ami a sok ütközés és menekülésből származik. Ezek csak felületi sebek, de a lelkében keletkezett sérülések mélyebbek és fájdalmasabbak.*
* Menekül az ork, amikor már elég messze van az apró szörnyetegtől, de az még mindig tartogat számára meglepetéseket. Ezüstös rács manifesztálódik előtte, amire megint csak felkenődik. A vér fémes íze újfent elönti a száját, de az adrenalintól most még nem ér rá figyelni. Jobban leköti a ragyogó rács pontosan előtte. A fény elvakítja, hátrál pár lépést aztán megpróbálja kikerülni. Ez a fal nem követi. A félelem ekkora már teljesen eluralkodik rajta. Menekül, mélyen befelé az erdőbe. Ágak csapódnak az arcába, gyökerekben botladozik, de csak fut tovább. Néha hátrapillant a fényló rácsra. Már azt sem tudja, hogy merre menjen. Nem tudhatja, hogy mikor terem előtte egy újabb akadály. Mostanra az apró embert sem látja sehol, hacsak nem követte. Vajon merre lehet? Rá vadászik az árnyak mélyén? Itt leselkedik egy fa mögött? Nem tudhatja, hogy miféle hatalma lehet még ennek a szörnyetegnek. Megreccsen egy gally, amire teljes harckészültségben arra fordul, de semmi. Balra csörtet valami az avarban, de csak egy rigó. Ez így megy nagyon sokáig, amíg végül fáradtan rogy össze egy fa tövében. Mellkasában lüktető a szíve, csak lassan kezd lelassulni. Egyszerűen nem akarja elhinni, hogy biztonságban van. Az egyélű csatabárdját még mindig kétségbeesetten szorongatja nagy hatalmas, szőrős mancsával. Ez az egyetlen dolog, amibe most kapaszkodhat. Vért ontani indult, de végül csak az ő vére hullott, ami a sok ütközés és menekülésből származik. Ezek csak felületi sebek, de a lelkében keletkezett sérülések mélyebbek és fájdalmasabbak.*
1474. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 22:44:31
Üzenet elküldve: 2026-04-01 22:44:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A megfeszülő test látványa és a dühödt hörgés majdnem hasonlót vált ki belőle is, de nála végül marad pusztán a megfeszülés. Szinte várja, hogy az ork a hergelésre felé rontson, s valahol csalódott, mikor amaz mégis a menekülés mellett dönt.
Az ő elméje sem teljesen ép. Őrült indíttatással óhajtja látni, hogy ki őt fenyegette, annak szemeiben kihunyjon a fény, s többé biztosan ne árthasson.
Egy reszkető pillanatra ajkai is formálni kezdik az igét, hogy ismét egy fallal állja az ork útját, s immár szinte teljesen falak közé zárja magukat, ahol nem marad más út, mint a küzdelem. Ám végül csak idegesen összezárja száját és hosszan, fújtatón lélegez ki az orrán át, hogy lehiggadjon.
Futni hagyja a férfit. Ha nem függene tőle két élet, talán másképp döntene. Itt, a Kikötőben azonban nem számít rá, hogy ha ő nem tér haza, bárki is átvenné a helyét és gondoskodna a gyermekekről. Hogy is számíthatna rá, hiszen nem egyszer látta már, milyen sorsra jutnak, akik magukra maradnak, s ő is azok között volt, kik elfordították a fejüket. Nem puszta kegyetlenség ez, hanem a túlélés ára. A nyomor törvényei, amik sajnos a kikötő lakónegyedének javában - ha nem egészében - érvényesek.
Haza kell hát jutnia, hogy később jobb körülmények közé vihesse ezt a két életet, akikért magában felelősséget vállalt.
Hogy jól döntött-e, s végül valóban hazajut-e, vagy épp egy lehetőséget szalasztott el, amiben a helyzet még neki kedvezett, azt majd a jövő megmutatja.
Most figyeli az ork csörtetését, s csak úgy a miheztartás végett, hogy jobban ráijesszen, még egy apró varázslatot utána küld.
Két egymáshoz közel lévő fa, s azok ágai egyfajta kis "kaput" formáznak az ork futtának útjában, erre a "nyílásra" mondja rá az igét, ami ennek következtében ezüstös ráccsal záródik el előtte. Amennyiben a varázslat sikerül...
De ezzel már igazán csak az ijesztgetés a célja. S ha a férfi tovább menekül, úgy még megvárja, hogy amaz eltűnjön a szeme elől, s lépteinek zaja is elhaljon. Majd egy-két percig még hallgatózik, s közben mélyeket lélegez.
Nem nyugszik meg, s nem is vár el ilyesmit magától. Ezek után még az eddigieknél is jobban akar figyelni, teste és elméje készültsége pedig kiélesítik az érzékeit, idegességét hát indokoltnak tartja.
Ha hosszabb ideig nem észlel semmit, akkor a kardját elteszi, s visszatér a taligához. Futással nem fárasztja magát, mert még szükség lehet az erejére, de azért sietősebben halad most már tovább.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az előtte lévő maximum nála kétszer nagyobb nyílás ezüstös színű ráccsal záródik el. Hatása három körig tart.
*A megfeszülő test látványa és a dühödt hörgés majdnem hasonlót vált ki belőle is, de nála végül marad pusztán a megfeszülés. Szinte várja, hogy az ork a hergelésre felé rontson, s valahol csalódott, mikor amaz mégis a menekülés mellett dönt.
Az ő elméje sem teljesen ép. Őrült indíttatással óhajtja látni, hogy ki őt fenyegette, annak szemeiben kihunyjon a fény, s többé biztosan ne árthasson.
Egy reszkető pillanatra ajkai is formálni kezdik az igét, hogy ismét egy fallal állja az ork útját, s immár szinte teljesen falak közé zárja magukat, ahol nem marad más út, mint a küzdelem. Ám végül csak idegesen összezárja száját és hosszan, fújtatón lélegez ki az orrán át, hogy lehiggadjon.
Futni hagyja a férfit. Ha nem függene tőle két élet, talán másképp döntene. Itt, a Kikötőben azonban nem számít rá, hogy ha ő nem tér haza, bárki is átvenné a helyét és gondoskodna a gyermekekről. Hogy is számíthatna rá, hiszen nem egyszer látta már, milyen sorsra jutnak, akik magukra maradnak, s ő is azok között volt, kik elfordították a fejüket. Nem puszta kegyetlenség ez, hanem a túlélés ára. A nyomor törvényei, amik sajnos a kikötő lakónegyedének javában - ha nem egészében - érvényesek.
Haza kell hát jutnia, hogy később jobb körülmények közé vihesse ezt a két életet, akikért magában felelősséget vállalt.
Hogy jól döntött-e, s végül valóban hazajut-e, vagy épp egy lehetőséget szalasztott el, amiben a helyzet még neki kedvezett, azt majd a jövő megmutatja.
Most figyeli az ork csörtetését, s csak úgy a miheztartás végett, hogy jobban ráijesszen, még egy apró varázslatot utána küld.
Két egymáshoz közel lévő fa, s azok ágai egyfajta kis "kaput" formáznak az ork futtának útjában, erre a "nyílásra" mondja rá az igét, ami ennek következtében ezüstös ráccsal záródik el előtte. Amennyiben a varázslat sikerül...
De ezzel már igazán csak az ijesztgetés a célja. S ha a férfi tovább menekül, úgy még megvárja, hogy amaz eltűnjön a szeme elől, s lépteinek zaja is elhaljon. Majd egy-két percig még hallgatózik, s közben mélyeket lélegez.
Nem nyugszik meg, s nem is vár el ilyesmit magától. Ezek után még az eddigieknél is jobban akar figyelni, teste és elméje készültsége pedig kiélesítik az érzékeit, idegességét hát indokoltnak tartja.
Ha hosszabb ideig nem észlel semmit, akkor a kardját elteszi, s visszatér a taligához. Futással nem fárasztja magát, mert még szükség lehet az erejére, de azért sietősebben halad most már tovább.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az előtte lévő maximum nála kétszer nagyobb nyílás ezüstös színű ráccsal záródik el. Hatása három körig tart.
1473. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 21:50:58
Üzenet elküldve: 2026-04-01 21:50:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
* Azt, hogy a bent hol van csak sejtheti a lány, mert bővebb magyarázatot már nem kap, csak üvöltést. Ennél fogva túlságosan sok információhoz nem fog jutni Sa'Terethről. Pedig, ha tudná, hogy milyen messziről jött le ide az ork, hogy a Vérkertbe is csak kérdésekhez jusson, akkor valószínűleg meglepődne. Végül is kialakul egy patthelyzet, mivel egyik félnek sincs már kedve támadni. Grek nem fog, mert tart a további falaktól, hogy végül bezáródik valami láthatatlan dobozba, ahol egyszerűen leölik, anélkül, hogy védekezhetne. A lány meg nem kockáztatja meg, hogy a suhogó csatabárd hatósugarába menjen. Eddig legalább is nem tett ilyet. Greksar nem gondolkodik olyan sokat, mind Garsin. Egyszerűen hátrál a biztonság felé. A provokációra megfeszül, nem hagyhatja, hogy teljesen megalázzák, de most tehetetlennek érzi magát és csak hörög. Odavetne valamit szitkot, de ismeri az állatvilágot, ami megtanította arra, hogy ne provokálja az erősebbet. Most pedig erősebbnek tartja ezt a vézna emberkét saját magánál. Ha nem támad addig rá, amíg be nem hátrál az erdőbe, akkor amint elég messzire kerül megfordul és addig szalad, amíg az erdő sűrűjében el nem vész. Ha viszont harcolni kell, akkor harcolni fog, de akármi is történjék ennek az emberi szörnyetegnek az arcát nem fogja elfelejteni. ilyen megaláztatásban még a bányákban sem volt része, pedig azok kemény idők voltak. Itt a kikötőben mégis sokkal kisebb, de veszélyesebb ellenfelekbe botlik.*
* Azt, hogy a bent hol van csak sejtheti a lány, mert bővebb magyarázatot már nem kap, csak üvöltést. Ennél fogva túlságosan sok információhoz nem fog jutni Sa'Terethről. Pedig, ha tudná, hogy milyen messziről jött le ide az ork, hogy a Vérkertbe is csak kérdésekhez jusson, akkor valószínűleg meglepődne. Végül is kialakul egy patthelyzet, mivel egyik félnek sincs már kedve támadni. Grek nem fog, mert tart a további falaktól, hogy végül bezáródik valami láthatatlan dobozba, ahol egyszerűen leölik, anélkül, hogy védekezhetne. A lány meg nem kockáztatja meg, hogy a suhogó csatabárd hatósugarába menjen. Eddig legalább is nem tett ilyet. Greksar nem gondolkodik olyan sokat, mind Garsin. Egyszerűen hátrál a biztonság felé. A provokációra megfeszül, nem hagyhatja, hogy teljesen megalázzák, de most tehetetlennek érzi magát és csak hörög. Odavetne valamit szitkot, de ismeri az állatvilágot, ami megtanította arra, hogy ne provokálja az erősebbet. Most pedig erősebbnek tartja ezt a vézna emberkét saját magánál. Ha nem támad addig rá, amíg be nem hátrál az erdőbe, akkor amint elég messzire kerül megfordul és addig szalad, amíg az erdő sűrűjében el nem vész. Ha viszont harcolni kell, akkor harcolni fog, de akármi is történjék ennek az emberi szörnyetegnek az arcát nem fogja elfelejteni. ilyen megaláztatásban még a bányákban sem volt része, pedig azok kemény idők voltak. Itt a kikötőben mégis sokkal kisebb, de veszélyesebb ellenfelekbe botlik.*
1472. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 21:05:05
Üzenet elküldve: 2026-04-01 21:05:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
- Bent? Hol bent? - *Kérdez vissza ismét. Ugyan van egy sejtése, hogy a másik fejében van az a hang, biztosra nem venné.
Nem merészkedett még a Vérkertbe, de el tudja képzelni, hogy ott is szólhat valami vagy valaki Sa'Tereth híveihez. Vagy esetleg épp az összes ork fejében szól valami hang, s azért mozgolódnak és pusztítanak?
Próbál többet megtudni és megérteni, ezért kérdez, hátha hall valami értelmeset, amiből következtethet dolgokra.
A barátság magvait azonban aligha van idejük elvetni egy kiterjedt beszélgetés során. Mikor a falon belülre lép és néhány lépés távlatából fenyegetőn szembe fordul az orkkal, az meglepetésére most már határozottan menekülőre fogja, s méghozzá az erdő felé hátrál néhány kétségbeesett kiáltás kíséretében.
Garsin pedig nem tudja, mit tegyen. A harc túl kockázatos, de a melákot elengedni sem mentes a veszélyektől. Mi van, ha az erdőből tovább figyeli majd és hazáig kíséri? Vagy ha még az úton ismét rá támad? Bár nem tartja valószínűnek, hogy észrevétlenül követni tudná, vagy meglephetné, de idegessé teszi a gondolat. Mindenkinek jobb volna, ha az ork holtan végezné, itt és most. Az ork kivételével, persze...
De vajon képes-e végezni vele, anélkül, hogy ő maga súlyosan sérüljön? Varázsital nincs nála, és két gyerek várja haza. Mi a nagyobb kockázat? Futni- és élni hagyni az orkot, vagy megküzdeni vele, s utána talán elvérezni?
Úgy dönt, ezt a választást egyelőre a sorsra és az orkra hagyja. De ő maga a harcra készül.*
- Már nem kell a vérem? Én kérem a tiéd! - *Kiáltja, s próbál olyan eszelősnek tűnni, amennyire csak tőle telik. Majd ugyan még nem rohamoz, de fenyegetőn közelít a másik felé, az első fal síkja mellett haladva. Hergeli az orkot, hátha mégis nekitámad, mert az erdőbe nincs kedve követni, ez a terep jobban kedvez a számára.
Még mindig nem döntött egészen, de meglehet, ha a melák berohan az erdőbe, s kellően rémültnek tűnik, akkor futni hagyja. Ha őszintén riadtnak látszik, talán bízhat benne, hogy nem közelíti meg őt ismét.
Egy része azonban a harcot kívánja, mert nyugodtabb volna, ha átmetszett torokkal láthatná az eszelőst.*
- Bent? Hol bent? - *Kérdez vissza ismét. Ugyan van egy sejtése, hogy a másik fejében van az a hang, biztosra nem venné.
Nem merészkedett még a Vérkertbe, de el tudja képzelni, hogy ott is szólhat valami vagy valaki Sa'Tereth híveihez. Vagy esetleg épp az összes ork fejében szól valami hang, s azért mozgolódnak és pusztítanak?
Próbál többet megtudni és megérteni, ezért kérdez, hátha hall valami értelmeset, amiből következtethet dolgokra.
A barátság magvait azonban aligha van idejük elvetni egy kiterjedt beszélgetés során. Mikor a falon belülre lép és néhány lépés távlatából fenyegetőn szembe fordul az orkkal, az meglepetésére most már határozottan menekülőre fogja, s méghozzá az erdő felé hátrál néhány kétségbeesett kiáltás kíséretében.
Garsin pedig nem tudja, mit tegyen. A harc túl kockázatos, de a melákot elengedni sem mentes a veszélyektől. Mi van, ha az erdőből tovább figyeli majd és hazáig kíséri? Vagy ha még az úton ismét rá támad? Bár nem tartja valószínűnek, hogy észrevétlenül követni tudná, vagy meglephetné, de idegessé teszi a gondolat. Mindenkinek jobb volna, ha az ork holtan végezné, itt és most. Az ork kivételével, persze...
De vajon képes-e végezni vele, anélkül, hogy ő maga súlyosan sérüljön? Varázsital nincs nála, és két gyerek várja haza. Mi a nagyobb kockázat? Futni- és élni hagyni az orkot, vagy megküzdeni vele, s utána talán elvérezni?
Úgy dönt, ezt a választást egyelőre a sorsra és az orkra hagyja. De ő maga a harcra készül.*
- Már nem kell a vérem? Én kérem a tiéd! - *Kiáltja, s próbál olyan eszelősnek tűnni, amennyire csak tőle telik. Majd ugyan még nem rohamoz, de fenyegetőn közelít a másik felé, az első fal síkja mellett haladva. Hergeli az orkot, hátha mégis nekitámad, mert az erdőbe nincs kedve követni, ez a terep jobban kedvez a számára.
Még mindig nem döntött egészen, de meglehet, ha a melák berohan az erdőbe, s kellően rémültnek tűnik, akkor futni hagyja. Ha őszintén riadtnak látszik, talán bízhat benne, hogy nem közelíti meg őt ismét.
Egy része azonban a harcot kívánja, mert nyugodtabb volna, ha átmetszett torokkal láthatná az eszelőst.*
1471. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 19:52:16
Üzenet elküldve: 2026-04-01 19:52:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Furcsa kérdéseket tesz fel neki a kicsi ember, de azért válaszolgat neki kellő ordítás közepette.*
- A Hang bent aszondja ontsam a vért.* Hörög a csapkodás közepette, de aztán fordul a kocka és hátrányba kerül Garsin ellen, aki még mindig hasonszőrű hívőnek mondja magát. Nagy kár, hogy Greksarnak fogalma sincs, hogy mit is jelent ez a dolog. A fejében lévő hang szereti a vért, ami ő is szeret. Ha gyilkol és ez tetszik a hangnak, akkor neki mindegy. Mindegy, hogy kinek a vére folyik, csak folyjon. Pont ezért nem igazán törődik azzal, amit mondanak, neki, hogy a milyen vért kedvel a leginkább. Egyedül, csak a fenyegetés az, ami eljut hozzá. Vért akar ontani ez is akkor Sa'terethnek, ami azt jelenti, hogy lehet ez a kis lény is vadászaton van és ő meg belesétált a csapdájába. Ennél már úgysem lehet kétségbeesettebb, szóval csapkodva hátrál.*
- Menjé innen! Hagyá békén!* Ez már visszavonulás jelei, de azért nem fél harcba bocsátkozni, ha a másik rátámadna. Ő egy ork, aki harc nélkül nem adja oda a bőrét, csak eddig nem tudott harcba bocsátkozni az átkozott falak miatt. Addig hátrál, amíg az útról vissza nem ér az erdőbe. Ott inkább érzi magát biztonságban. Ha egyszer oda bejut, akkor azt reméli, hogy meglóghat végre ez elől a szörnyeteg elől, aki a vérére pályázik.*
*Furcsa kérdéseket tesz fel neki a kicsi ember, de azért válaszolgat neki kellő ordítás közepette.*
- A Hang bent aszondja ontsam a vért.* Hörög a csapkodás közepette, de aztán fordul a kocka és hátrányba kerül Garsin ellen, aki még mindig hasonszőrű hívőnek mondja magát. Nagy kár, hogy Greksarnak fogalma sincs, hogy mit is jelent ez a dolog. A fejében lévő hang szereti a vért, ami ő is szeret. Ha gyilkol és ez tetszik a hangnak, akkor neki mindegy. Mindegy, hogy kinek a vére folyik, csak folyjon. Pont ezért nem igazán törődik azzal, amit mondanak, neki, hogy a milyen vért kedvel a leginkább. Egyedül, csak a fenyegetés az, ami eljut hozzá. Vért akar ontani ez is akkor Sa'terethnek, ami azt jelenti, hogy lehet ez a kis lény is vadászaton van és ő meg belesétált a csapdájába. Ennél már úgysem lehet kétségbeesettebb, szóval csapkodva hátrál.*
- Menjé innen! Hagyá békén!* Ez már visszavonulás jelei, de azért nem fél harcba bocsátkozni, ha a másik rátámadna. Ő egy ork, aki harc nélkül nem adja oda a bőrét, csak eddig nem tudott harcba bocsátkozni az átkozott falak miatt. Addig hátrál, amíg az útról vissza nem ér az erdőbe. Ott inkább érzi magát biztonságban. Ha egyszer oda bejut, akkor azt reméli, hogy meglóghat végre ez elől a szörnyeteg elől, aki a vérére pályázik.*
1470. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 18:59:02
Üzenet elküldve: 2026-04-01 18:59:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Kérdést értelmezni, és arra megfelelő választ adni tud, szóval némi értelem lapul abban a hatalmas fejben.*
- Ezt ki mondta? - *Kérdez vissza, hátha erre is választ kap.
Közben tovább figyeli a környezetüket is, de még mindig nem észlel semmit. Ha az ork része is egy nagyobb csapatnak, azok nem a közvetlen közelükben vannak, úgy gondolja.
Ami azt illeti, elég kihalt most az út, még a szokásoshoz képest is. Talán erről is az ork támadásokról szóló hírek tehetnek? Vagy mégis többen vannak itt, csak szétszórtan, s minden utazót leöltek már?
Mint kiderül, a nagy melák nem is csak föláldozni akarja, hanem fölfalni őt. Remek.
Ez az ork pontosan megtestesíti azt, amiért félt Artheniorba elindulni a jelen hírei mellett. Csak reméli, hogy legalább egyelőre tényleg egyedül van ez a melák, és nem egy csapatról vált le, akik az úton előrébb vannak. Mert akkor Cilia egyenesen beléjük fog futni Dióval...
De a lányért most már semmit nem tehet.
"Trükkje" beválik, az ork megiramodik felé, vagy legalábbis nekiindul, s aztán ismét egy falnak ütközik. S ettől mintha elbizonytalanodna az eddig tomboló veszedelem. Talán menekülni is készül?*
- Mondtam már. Sa'tereth egyik szolgája. És tudnod kell, hogy leginkább a fajtád vére szolgál urunk kedvére! - *Fenyeget, vagy oktat?
Annyi biztos, hogy ugyan egy gonosz mosoly járna még a szavak mellé, ő nem egy nagy játékos, már ez bőven a határait feszegeti.
Ám ezt követően ismét mozdul, az előbbieket megismételve, csak ezúttal az utóbb alkotott fal mentén fut néhány lépést, majd annak síkján belülre lép. Kardját fenyegetőn tartja és minden bátorságát összeszedve néz az ork szemébe. Vajon erre mit lép?*
*Kérdést értelmezni, és arra megfelelő választ adni tud, szóval némi értelem lapul abban a hatalmas fejben.*
- Ezt ki mondta? - *Kérdez vissza, hátha erre is választ kap.
Közben tovább figyeli a környezetüket is, de még mindig nem észlel semmit. Ha az ork része is egy nagyobb csapatnak, azok nem a közvetlen közelükben vannak, úgy gondolja.
Ami azt illeti, elég kihalt most az út, még a szokásoshoz képest is. Talán erről is az ork támadásokról szóló hírek tehetnek? Vagy mégis többen vannak itt, csak szétszórtan, s minden utazót leöltek már?
Mint kiderül, a nagy melák nem is csak föláldozni akarja, hanem fölfalni őt. Remek.
Ez az ork pontosan megtestesíti azt, amiért félt Artheniorba elindulni a jelen hírei mellett. Csak reméli, hogy legalább egyelőre tényleg egyedül van ez a melák, és nem egy csapatról vált le, akik az úton előrébb vannak. Mert akkor Cilia egyenesen beléjük fog futni Dióval...
De a lányért most már semmit nem tehet.
"Trükkje" beválik, az ork megiramodik felé, vagy legalábbis nekiindul, s aztán ismét egy falnak ütközik. S ettől mintha elbizonytalanodna az eddig tomboló veszedelem. Talán menekülni is készül?*
- Mondtam már. Sa'tereth egyik szolgája. És tudnod kell, hogy leginkább a fajtád vére szolgál urunk kedvére! - *Fenyeget, vagy oktat?
Annyi biztos, hogy ugyan egy gonosz mosoly járna még a szavak mellé, ő nem egy nagy játékos, már ez bőven a határait feszegeti.
Ám ezt követően ismét mozdul, az előbbieket megismételve, csak ezúttal az utóbb alkotott fal mentén fut néhány lépést, majd annak síkján belülre lép. Kardját fenyegetőn tartja és minden bátorságát összeszedve néz az ork szemébe. Vajon erre mit lép?*
1469. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-04-01 09:26:23
Üzenet elküldve: 2026-04-01 09:26:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Greksar, mint egy megvadult állat próbál átjutni a falon, de mind hibába. A fal nem engedi, hogy eljusson a kicsi emberhez és a vérét vegye. Végre az első szó is eljut hozzá, amire groteszk, mély, torokhangon felnevet.*
- Vért a Vér Istenének! Satetet nem érdekli, hogy ki vére folyik, csak az, hogy folyjon.* Az orkot nem érdekli, hogy melyik isten szolgájának a vérét ontja ki. A gnomot is megölte volna, ha tudja, hiába egy istent szolgáltak. Vérvörös szemei mohón csillannak meg, ahogy rámered a lányra.*
- A te véreddel a magam éhségét csillapítom majd, és ez Satetnek is tetszeni fog.* Alig várja, hogy agyarait a porhanyós húsba mártsa. Lakmározni fog a lányból, ha végre sikerül áttörnie a falon. Viszont a bárányka meglehet, hogy inkább farkas. Nem akaródzik neki meghalni, sőt mi több ráront. Mostanra azért rájött az ork is, hogy a fal csak egyetlen irányban állja az útját, így amikor váratlanul megindul a lány, meglepve ugyan, de felé fordul és megindul felé. Viszont újabb átkozott falat csinál elé, ami itt is az útját állja. Megint csattan rajta, bár most nem akkorát, mert még nem volt elég ideje, hogy nekilóduljon teljes erejéből. Ráadásul ez a varázslat nem is látványosan készül, így fogalma sincsen, hogyan történhetett ez meg újfent. A vérszomj mellett megjelenik a félelem is. Mint amikor a veszett vadat sarokba szorítják. Egy biztos, arra azért kezd rájönni, hogy a falak mindig az apróság irányából érkeznek, hiszen eddig oldalt nem volt, de még ebben sem lehet teljesen biztos. A harcikedve kezd megtörni és hátrálni kezd.*
- Mi vagyzs te!?* Kiált rá, mert ugyan azt tudja, hogy varázslat létezik, de ez az egész nem olyan, dolognak tűnik, mintha varázslat lenne. Idegesen csapkod, mert nem tudja, hogy mikor fog megjelenni, akár mögötte vagy oldalt egy újabb fal. Elméjét pedig most már nem a vérontás, hanem az elfutás gondolata tölti meg teljesen. Félelem egy nála sokkal kisebb és törékenyebbnek tűnő lénytől, az ismeretlentől, ami fenyegetően hat rá. Legszívesebben elfutna, vissza az erdőbe, de nem mert hátat fordítani, ezért hátrál csak tétovázva.*
*Greksar, mint egy megvadult állat próbál átjutni a falon, de mind hibába. A fal nem engedi, hogy eljusson a kicsi emberhez és a vérét vegye. Végre az első szó is eljut hozzá, amire groteszk, mély, torokhangon felnevet.*
- Vért a Vér Istenének! Satetet nem érdekli, hogy ki vére folyik, csak az, hogy folyjon.* Az orkot nem érdekli, hogy melyik isten szolgájának a vérét ontja ki. A gnomot is megölte volna, ha tudja, hiába egy istent szolgáltak. Vérvörös szemei mohón csillannak meg, ahogy rámered a lányra.*
- A te véreddel a magam éhségét csillapítom majd, és ez Satetnek is tetszeni fog.* Alig várja, hogy agyarait a porhanyós húsba mártsa. Lakmározni fog a lányból, ha végre sikerül áttörnie a falon. Viszont a bárányka meglehet, hogy inkább farkas. Nem akaródzik neki meghalni, sőt mi több ráront. Mostanra azért rájött az ork is, hogy a fal csak egyetlen irányban állja az útját, így amikor váratlanul megindul a lány, meglepve ugyan, de felé fordul és megindul felé. Viszont újabb átkozott falat csinál elé, ami itt is az útját állja. Megint csattan rajta, bár most nem akkorát, mert még nem volt elég ideje, hogy nekilóduljon teljes erejéből. Ráadásul ez a varázslat nem is látványosan készül, így fogalma sincsen, hogyan történhetett ez meg újfent. A vérszomj mellett megjelenik a félelem is. Mint amikor a veszett vadat sarokba szorítják. Egy biztos, arra azért kezd rájönni, hogy a falak mindig az apróság irányából érkeznek, hiszen eddig oldalt nem volt, de még ebben sem lehet teljesen biztos. A harcikedve kezd megtörni és hátrálni kezd.*
- Mi vagyzs te!?* Kiált rá, mert ugyan azt tudja, hogy varázslat létezik, de ez az egész nem olyan, dolognak tűnik, mintha varázslat lenne. Idegesen csapkod, mert nem tudja, hogy mikor fog megjelenni, akár mögötte vagy oldalt egy újabb fal. Elméjét pedig most már nem a vérontás, hanem az elfutás gondolata tölti meg teljesen. Félelem egy nála sokkal kisebb és törékenyebbnek tűnő lénytől, az ismeretlentől, ami fenyegetően hat rá. Legszívesebben elfutna, vissza az erdőbe, de nem mert hátat fordítani, ezért hátrál csak tétovázva.*
1468. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-31 21:05:01
Üzenet elküldve: 2026-03-31 21:05:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A varázslat sikerül, s inkább megkönnyebbüléssel, semmint elégtétellel nézi, ahogy az ork felkenődik a falra. Majd pedig elkezdi ostromolni azt...
Mint valami megvadult, bezárt állat. Amit ő most rémült összpontosítással figyel meg.
A varázslat limitációit ismerve nem lazul el teljesen, még kardját is tovább szorítja, s az orkkal együtt mozdul, hogy továbbra is szemben álljon vele.
El tudja képzelni azt az erőt és kegyetlenséget, amik ebben a hatalmas testben és annak csapásaiban vannak. Különös módon most, hogy a fal védelmét élvezi, jobban megretten a férfitől, mint mikor semmi sem állt közöttük. Talán mert most megengedheti magának az érzelmeket...
Válasz nem érkezik. Legalábbis nem olyan módon, mint várta, de végül mégis mond valamit a másik.*
- Sa'terethnek? - *Kérdez vissza.*
- Áldozatot keresel? - *Szól kissé hangosabban, hogy az ork a maga hangja mellett is meghallhassa, ha akarja.*
- És mi van, ha azt mondom, én is őt szolgálom? - *Kíváncsiskodik, fölméri a másikat. Lapul benne intelligencia, vagy csak az, aminek látszik?
A felszín alatt azonban mérlegel, s dönteni próbál, hogy mitévő legyen ezzel a helyzettel. Abban viszonylag biztos, hogy a saját bőrét meg tudja menteni, s bármikor elmenekülhet.
Ám itt van a kordé. Sokan talán rá sem hederítenének, de ő van elég szegény hozzá, hogy ezt a kis veszteséget is megérezze. Meghalni nyilván nem érdemes egy taligáért, meg néhány szerszámért és tüzelőért, viszont nem hagyja csak úgy gondolkodás nélkül hátra, ami az övé.
Aztán itt van az is, hogy ha ő el is menekül, nyilván keres másik áldozatot magának ez az eszement. Ami nem az ő gondja... de akár még lehet is újra az ő gondja.
A legjobb volna, ha ő végezné be az orkot. De ez nem mentes a kockázatoktól.
Ha érkezik válasz, azt még megvárja, ha nem, hát akkor is feltehetően váratlanul, de nekiiramodik. Míg eddig - valószínűleg többnyire - egymásnak szemben álltak az úton, most Greksarnak balkéz irányba kezd el futni hátrálva. Célja, hogy a férfit kimozdítsa a helyéből és maga felé fordítsa. Ha kell, ehhez még a fal síkján belül is lép, de csak ha kellő távolság van köztük és a férfi nem iramodott meg felé már enélkül is.
A lényeg, hogy amennyiben az ork balra fordul testével és fejével is, úgy igyekszik elkapni a megfelelő alkalmat, s ismét elmormolja az előbbi igét, hogy most az előbbi fal síkjára merőlegesen is akadályt állítson a másik elé, reményei szerint leszűkítve a mozgásterét.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
*A varázslat sikerül, s inkább megkönnyebbüléssel, semmint elégtétellel nézi, ahogy az ork felkenődik a falra. Majd pedig elkezdi ostromolni azt...
Mint valami megvadult, bezárt állat. Amit ő most rémült összpontosítással figyel meg.
A varázslat limitációit ismerve nem lazul el teljesen, még kardját is tovább szorítja, s az orkkal együtt mozdul, hogy továbbra is szemben álljon vele.
El tudja képzelni azt az erőt és kegyetlenséget, amik ebben a hatalmas testben és annak csapásaiban vannak. Különös módon most, hogy a fal védelmét élvezi, jobban megretten a férfitől, mint mikor semmi sem állt közöttük. Talán mert most megengedheti magának az érzelmeket...
Válasz nem érkezik. Legalábbis nem olyan módon, mint várta, de végül mégis mond valamit a másik.*
- Sa'terethnek? - *Kérdez vissza.*
- Áldozatot keresel? - *Szól kissé hangosabban, hogy az ork a maga hangja mellett is meghallhassa, ha akarja.*
- És mi van, ha azt mondom, én is őt szolgálom? - *Kíváncsiskodik, fölméri a másikat. Lapul benne intelligencia, vagy csak az, aminek látszik?
A felszín alatt azonban mérlegel, s dönteni próbál, hogy mitévő legyen ezzel a helyzettel. Abban viszonylag biztos, hogy a saját bőrét meg tudja menteni, s bármikor elmenekülhet.
Ám itt van a kordé. Sokan talán rá sem hederítenének, de ő van elég szegény hozzá, hogy ezt a kis veszteséget is megérezze. Meghalni nyilván nem érdemes egy taligáért, meg néhány szerszámért és tüzelőért, viszont nem hagyja csak úgy gondolkodás nélkül hátra, ami az övé.
Aztán itt van az is, hogy ha ő el is menekül, nyilván keres másik áldozatot magának ez az eszement. Ami nem az ő gondja... de akár még lehet is újra az ő gondja.
A legjobb volna, ha ő végezné be az orkot. De ez nem mentes a kockázatoktól.
Ha érkezik válasz, azt még megvárja, ha nem, hát akkor is feltehetően váratlanul, de nekiiramodik. Míg eddig - valószínűleg többnyire - egymásnak szemben álltak az úton, most Greksarnak balkéz irányba kezd el futni hátrálva. Célja, hogy a férfit kimozdítsa a helyéből és maga felé fordítsa. Ha kell, ehhez még a fal síkján belül is lép, de csak ha kellő távolság van köztük és a férfi nem iramodott meg felé már enélkül is.
A lényeg, hogy amennyiben az ork balra fordul testével és fejével is, úgy igyekszik elkapni a megfelelő alkalmat, s ismét elmormolja az előbbi igét, hogy most az előbbi fal síkjára merőlegesen is akadályt állítson a másik elé, reményei szerint leszűkítve a mozgásterét.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
1467. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-31 14:41:11
Üzenet elküldve: 2026-03-31 14:41:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
* Az ork nem hátrál meg, hanem egyre csak közelít a lányhoz, aki végül nem szalad el, hanem rendületlenül hátrál kezében a karddal, ami azért ad egy kevés önbizalmat végre az orknak. De, amikor végre lendületet véve neki rontana egy falnak csapódik. Még egy kis vér is kibuggyan az orrából.*
- Wghaaa!* Bömböl, de az ismeretlen akadály masszívan állja az útját. Meg akarja kerülni, de a fal nem engedi, hogy a lány felé haladjon. Őrjöng, megpróbálja áttörni a bárdjával, de hiába, nem fog rajta semmilyen csapás sem. A gyenge hangon feltett kérdés érthető okokból nem jut el az orkig, miközben dühöngve ordibál. Azért végül a választ megkapja a lány, mivel ezután elkezdi a lány fenyegetni, miközben még mindig megpróbál a falon áttörni.*
- A véredet fogom ontatni Satetnek!! Wghaaag!* Üvölti, de a frusztrációja egyre csak növekszik. Ez a kicsi emberke így megcsúfolja. Itt ezen a környéken minden kicsi emberke veszélyes lehet ezek szerint, mert ez már a második alkalom. Pedig ennek az ölésnek könnyűnek kellett volna lennie.*
* Az ork nem hátrál meg, hanem egyre csak közelít a lányhoz, aki végül nem szalad el, hanem rendületlenül hátrál kezében a karddal, ami azért ad egy kevés önbizalmat végre az orknak. De, amikor végre lendületet véve neki rontana egy falnak csapódik. Még egy kis vér is kibuggyan az orrából.*
- Wghaaa!* Bömböl, de az ismeretlen akadály masszívan állja az útját. Meg akarja kerülni, de a fal nem engedi, hogy a lány felé haladjon. Őrjöng, megpróbálja áttörni a bárdjával, de hiába, nem fog rajta semmilyen csapás sem. A gyenge hangon feltett kérdés érthető okokból nem jut el az orkig, miközben dühöngve ordibál. Azért végül a választ megkapja a lány, mivel ezután elkezdi a lány fenyegetni, miközben még mindig megpróbál a falon áttörni.*
- A véredet fogom ontatni Satetnek!! Wghaaag!* Üvölti, de a frusztrációja egyre csak növekszik. Ez a kicsi emberke így megcsúfolja. Itt ezen a környéken minden kicsi emberke veszélyes lehet ezek szerint, mert ez már a második alkalom. Pedig ennek az ölésnek könnyűnek kellett volna lennie.*
1466. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-30 22:35:25
Üzenet elküldve: 2026-03-30 22:35:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Nincs szerencséje, nem egy vadállat az. Vagy legalábbis nem a szó szigorúan vett értelmében...
A városőrség egykori tagjaként, magáévá tett elveket követve volna benne egy fikarcnyi igyekezet, hogy ne lásson azonnal fenyegetést az orkban, pusztán a faja alapján ítélve. Hiszen a városban is élnek orkok, kik képesek az együttélésre, sőt, a város érdekét szolgálják, s egyenértékű polgárai Artheniornak.
Ám a jelenlegi, orkokról szóló hírek előítéletessé teszik. De még ha nem is volna így, elég nehéz volna nem támadónak venni a férfi közeledését, miközben a csatabárdját lóbálja...
Ahogy a másik a kordét megkerülve tovább jön felé, úgy ő is hátrál tovább. De nem menekül. Szabályos harcállásban távolodik, ahogy mesterétől tanulta.
Szíve szaporán ver, de félelmet nem mutat. Komoly, komor és feszült lesz, arcán az összpontosítás látszik.
Magában mérlegel, miközben amaz ráordítja szavait. Majd mielőtt még az ork mozdulna, ő is ismét hátrál, s közben mormol. Ha pedig sikerrel jár, a következő pillanatban egy holdfényből szőtt alig-fal állja a másik útját.*
- Miért? - *Hangzik az -azért kellően rekedt hangú - kérdés. Már ha a fal materializálódott. Amennyiben nem, úgy egyéb gondjai lesznek...
Már csak abban bízik, hogy ez az ork nem egy csapat része. Mert úgy tényleg kénytelen lesz menekülni.
A varázslat után figyelmét igyekszik megosztani és a környezetükben rejlő veszélyeket is észben tartani, de nem könnyű látni, s hallani, ha közelít is valami.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
*Nincs szerencséje, nem egy vadállat az. Vagy legalábbis nem a szó szigorúan vett értelmében...
A városőrség egykori tagjaként, magáévá tett elveket követve volna benne egy fikarcnyi igyekezet, hogy ne lásson azonnal fenyegetést az orkban, pusztán a faja alapján ítélve. Hiszen a városban is élnek orkok, kik képesek az együttélésre, sőt, a város érdekét szolgálják, s egyenértékű polgárai Artheniornak.
Ám a jelenlegi, orkokról szóló hírek előítéletessé teszik. De még ha nem is volna így, elég nehéz volna nem támadónak venni a férfi közeledését, miközben a csatabárdját lóbálja...
Ahogy a másik a kordét megkerülve tovább jön felé, úgy ő is hátrál tovább. De nem menekül. Szabályos harcállásban távolodik, ahogy mesterétől tanulta.
Szíve szaporán ver, de félelmet nem mutat. Komoly, komor és feszült lesz, arcán az összpontosítás látszik.
Magában mérlegel, miközben amaz ráordítja szavait. Majd mielőtt még az ork mozdulna, ő is ismét hátrál, s közben mormol. Ha pedig sikerrel jár, a következő pillanatban egy holdfényből szőtt alig-fal állja a másik útját.*
- Miért? - *Hangzik az -azért kellően rekedt hangú - kérdés. Már ha a fal materializálódott. Amennyiben nem, úgy egyéb gondjai lesznek...
Már csak abban bízik, hogy ez az ork nem egy csapat része. Mert úgy tényleg kénytelen lesz menekülni.
A varázslat után figyelmét igyekszik megosztani és a környezetükben rejlő veszélyeket is észben tartani, de nem könnyű látni, s hallani, ha közelít is valami.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy csak mágiával áthatolható fal jelenik meg a célpont előtt. Ha megpróbálja kikerülni, a fal követi a mozgását. A varázslat öt körig tart.
1465. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-30 22:05:44
Üzenet elküldve: 2026-03-30 22:05:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
* Az ork végül kiront az erdőből és parázsló szemeit a lányra veti, de meghökken, amikor észreveszi a kardját. Egy pillanatra megtorpan. A Vérkertben is pórul járt, majdnem az életébe került, amikor lebecsülte. Ezt sem akarja, de végül rövid méregetés után morogva megindul felé, miközben a csatabárdját lengeti.*
- Pici emberke a véredet fogom venni.* Reméli, hogy menekülőre fogja vagy legalább reszketni látja, mert akkor érzi majd igazán a dominanciáját. Ha nem menekül, hanem stabilan áll, akkor odacsap felé a bárdjával. Persze végig ordít és ocsmány rohadó szagot áraszt, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva.*
* Az ork végül kiront az erdőből és parázsló szemeit a lányra veti, de meghökken, amikor észreveszi a kardját. Egy pillanatra megtorpan. A Vérkertben is pórul járt, majdnem az életébe került, amikor lebecsülte. Ezt sem akarja, de végül rövid méregetés után morogva megindul felé, miközben a csatabárdját lengeti.*
- Pici emberke a véredet fogom venni.* Reméli, hogy menekülőre fogja vagy legalább reszketni látja, mert akkor érzi majd igazán a dominanciáját. Ha nem menekül, hanem stabilan áll, akkor odacsap felé a bárdjával. Persze végig ordít és ocsmány rohadó szagot áraszt, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva.*
1464. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-30 21:58:37
Üzenet elküldve: 2026-03-30 21:58:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Túl sokat nem tud haladni útján, mikor ismét neszeket hall.
Mint korábban, ezúttal is egy darabig csak vár és figyel, közben pedig megy tovább. Ám most elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy bármi is mozog az erdőben, az nem csak hogy a közelben van, de egyenesen felé tart. És méghozzá nem úgy tűnik, mintha akár csak igyekezne elfedni a lépteit az a valami, vagy valaki...
Ha nem lenne épp elfoglalva a kialakuló helyzettel, akár még mulatságos is lehetne, hogy most van alkalma megtapasztalni, hogyan érezhette magát Cilia, mikor kicsivel korábban ő rontott felé hasonló módon.
Jelenleg azonban nincs tréfás kedvében.
Gyors mozdulattal engedi el a kordé rúdját, majd dobja a tetejébe kesztyűit, és kardot ránt. Közben pedig elhátrál, úgy, hogy a taliga közte és a közeledő hangforrás között legyen.
Egy gyors pillantással körülnéz, hogy másfelől is észlelhető-e veszély, de látni nem lát semmit, s hallani is csak a szemből jövő csörtetést, így úgy dönt, jelenleg ezzel foglalkozik.
Lábait megveti, s elszántan várja, hogy az a valami, vagy valaki közelebb érjen. Magában pedig bízik benne, hogy csak egy állat az, ami majd gyorsan el is ijed, ha őt meglátja.*
*Túl sokat nem tud haladni útján, mikor ismét neszeket hall.
Mint korábban, ezúttal is egy darabig csak vár és figyel, közben pedig megy tovább. Ám most elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy bármi is mozog az erdőben, az nem csak hogy a közelben van, de egyenesen felé tart. És méghozzá nem úgy tűnik, mintha akár csak igyekezne elfedni a lépteit az a valami, vagy valaki...
Ha nem lenne épp elfoglalva a kialakuló helyzettel, akár még mulatságos is lehetne, hogy most van alkalma megtapasztalni, hogyan érezhette magát Cilia, mikor kicsivel korábban ő rontott felé hasonló módon.
Jelenleg azonban nincs tréfás kedvében.
Gyors mozdulattal engedi el a kordé rúdját, majd dobja a tetejébe kesztyűit, és kardot ránt. Közben pedig elhátrál, úgy, hogy a taliga közte és a közeledő hangforrás között legyen.
Egy gyors pillantással körülnéz, hogy másfelől is észlelhető-e veszély, de látni nem lát semmit, s hallani is csak a szemből jövő csörtetést, így úgy dönt, jelenleg ezzel foglalkozik.
Lábait megveti, s elszántan várja, hogy az a valami, vagy valaki közelebb érjen. Magában pedig bízik benne, hogy csak egy állat az, ami majd gyorsan el is ijed, ha őt meglátja.*
1463. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-30 21:57:27
Üzenet elküldve: 2026-03-30 21:57:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
* Az erdő sűrűje az, ami némi megnyugvással tölti el háborgó lelkét. Még mindig közel van a Vérkerthez, de elég távol a zajos kikötőtől. Itt kicsit önmaga lehet, az állat, ami a mocsár bűzös posványában élt. A vér utáni vágya továbbra se csillapodik, ezért elkezdi felprédázni néhány nap elteltével a kikötőbe vezető utat. Óvatos, ezért elkerüli a tömegeket, vagy fegyveres alakokat. Magányos utazót, asszonyt, gyereket szeretne fogni, amit könnyű elejteni. Meg is pillant két gyengébbnek tűnő emberkét, de az egyik elvágtat. A másiknál valami taliga van, amit húz a kikötő felé. Utána ered. Csatabárdját markolva követi, de most túlságosan ki van éhezve, nem fordít nagy gondot az álcázásra és az óvatos követésre. A lány azt hallhatja, hogy az erdőből megreccsen egy gally és talán egy nagy lomha árnyat is megpillanthat. Valami nagy van a bozótosban, ami felé tart és nem csupán neszeket hagy, hanem komoly zajokat.*
* Az erdő sűrűje az, ami némi megnyugvással tölti el háborgó lelkét. Még mindig közel van a Vérkerthez, de elég távol a zajos kikötőtől. Itt kicsit önmaga lehet, az állat, ami a mocsár bűzös posványában élt. A vér utáni vágya továbbra se csillapodik, ezért elkezdi felprédázni néhány nap elteltével a kikötőbe vezető utat. Óvatos, ezért elkerüli a tömegeket, vagy fegyveres alakokat. Magányos utazót, asszonyt, gyereket szeretne fogni, amit könnyű elejteni. Meg is pillant két gyengébbnek tűnő emberkét, de az egyik elvágtat. A másiknál valami taliga van, amit húz a kikötő felé. Utána ered. Csatabárdját markolva követi, de most túlságosan ki van éhezve, nem fordít nagy gondot az álcázásra és az óvatos követésre. A lány azt hallhatja, hogy az erdőből megreccsen egy gally és talán egy nagy lomha árnyat is megpillanthat. Valami nagy van a bozótosban, ami felé tart és nem csupán neszeket hagy, hanem komoly zajokat.*
1462. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:39:20
Üzenet elküldve: 2026-03-24 20:39:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
- Rendben. Talán lesz még alkalmunk... - *"Menti" ki a lányt a válaszadásból, mert úgy érzi, már kényelmetlenül sokat kérdezhetett tőle.
A búcsút is rövidre fogják, bár végül egy feladat erejéig még tartóztatja az ifjú elfet.
Észleli Cilia zavarát, de nem egészen tudja hova rakni. Amilyen kedves és előzékeny volt, nem gondolná, hogy épp egy ilyen kérés volna a számára túl megterhelő, vagy méltóságán aluli. Azért miután a lány végül beleegyezik, hogy elvigye a levelet, gyorsan biztosítja felőle, hogy...*
- Köszönöm. Alkalomadtán majd meghálálom.
*Innen pedig már valóban csak a búcsú van hátra.*
- Minden jót! Pá-pá, Dió! - *Integet külön a lónak is. Majd ha az állat és lovasa nekiiramodott, vágyódva néz utánuk.
Milyen jó is volna velük tartani és minden terhet hátrahagyni!
Aztán visszafordul a kikötő felé, és mélyet sóhajt. Tudja, hogy igazából nem tudná sorsukra hagyni a kicsiket. Már nem, s főképp nem így...
Megfogja hát a taliga rúdját, és lassan folytatja útját a lakónegyed felé.*
- Rendben. Talán lesz még alkalmunk... - *"Menti" ki a lányt a válaszadásból, mert úgy érzi, már kényelmetlenül sokat kérdezhetett tőle.
A búcsút is rövidre fogják, bár végül egy feladat erejéig még tartóztatja az ifjú elfet.
Észleli Cilia zavarát, de nem egészen tudja hova rakni. Amilyen kedves és előzékeny volt, nem gondolná, hogy épp egy ilyen kérés volna a számára túl megterhelő, vagy méltóságán aluli. Azért miután a lány végül beleegyezik, hogy elvigye a levelet, gyorsan biztosítja felőle, hogy...*
- Köszönöm. Alkalomadtán majd meghálálom.
*Innen pedig már valóban csak a búcsú van hátra.*
- Minden jót! Pá-pá, Dió! - *Integet külön a lónak is. Majd ha az állat és lovasa nekiiramodott, vágyódva néz utánuk.
Milyen jó is volna velük tartani és minden terhet hátrahagyni!
Aztán visszafordul a kikötő felé, és mélyet sóhajt. Tudja, hogy igazából nem tudná sorsukra hagyni a kicsiket. Már nem, s főképp nem így...
Megfogja hát a taliga rúdját, és lassan folytatja útját a lakónegyed felé.*
1461. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-24 14:56:54
Üzenet elküldve: 2026-03-24 14:56:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 568
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Megtudja érteni, mert bizony a története nem egyszerű egyáltalán. Le kell ülni hozzá és kitárgyalni azt ami pontosan vele történt. Na meg, hogy hogyan is. Mert bőven van még olyan részlete amibe nem vezette be Garsint. De ismeretlenül nem is csoda. Meg aztán Garsin sem engedte bele a kis elfet életébe még úgy, hogy az ilyesmit megossza. Ám ami nem késik az ugyebár nem siet.*
- De úgy értettem. Azonban akkor még nem emlékeztem mi történt velük. Öhm. Ez bonyolult kissé.
*Vakarja meg szégyenlősen a tarkóját. Mert kényelmetlenül éri, hogy az emlékezet kiesését magyarázza. Mert igazán ő maga sem érti, miért történt. És mi is az oka annak, hogy visszatért akkor.
A másik mentegetőzésére felkacag kissé. Elsuhant a feje fölött az amit szeretett volna elérni. De sebaj. Majd ha meglátja őt hamarabb az árvaház előtt. Megbeszéli majd vele akkor mit kellene majd mondania Mainak.*
- Jól van.
*Bólint rá kedvesen a történetek megosztására. Ám ekkor Garsin megkéri őt valamire. Érdeklődve fordul vissza a másik felé, mi is lenne az. Szinte már pattant volna fel a lovára, hogy utána közölje a hasonló jókívánságokat.*
- Igen mi lenne az?
*Pislog értetlenül. És egy pillanatra ki is kerekedik a szeme. Nem csak azért mert egy munkával bízzák meg. Hanem, hogy a Kaszárnyába kell mennie. Végig is szalad a hátán a hideg, mert az az utolsó hely ahova ő maga egyedül menni akar. De még szerencse van egy Trylnorja aki ezt megteheti majd helyette. Majd ad neki két hatalmas nagy cuppanós puszit fizetségül.*
- ÖHm. Persze elviszem.
*Egyezik bele azért kicsit méltatlankodva. De a levél amit megnéz magának a név és a címzés miatt, utána be kerül a táskájának biztonságába.
Azután vissza is veszi azt hátára, elrugaszkodik a földről és egy ügyes mozdulattal a ló hátán is van. Elhelyezkedik, fogást cserél a kantáron és most már a lovon ülve néz rá Garsinra.*
- Vigyázzatok magatokra! Eeyr fénye ragyogja be utatokat!
*Száján egy őszinte mosollyal mondja kívánságát Garsinnak. Majd utána megbökve a ló oldalát indul utának vissza a szántóföldeken keresztül Artheniorba.*
*Megtudja érteni, mert bizony a története nem egyszerű egyáltalán. Le kell ülni hozzá és kitárgyalni azt ami pontosan vele történt. Na meg, hogy hogyan is. Mert bőven van még olyan részlete amibe nem vezette be Garsint. De ismeretlenül nem is csoda. Meg aztán Garsin sem engedte bele a kis elfet életébe még úgy, hogy az ilyesmit megossza. Ám ami nem késik az ugyebár nem siet.*
- De úgy értettem. Azonban akkor még nem emlékeztem mi történt velük. Öhm. Ez bonyolult kissé.
*Vakarja meg szégyenlősen a tarkóját. Mert kényelmetlenül éri, hogy az emlékezet kiesését magyarázza. Mert igazán ő maga sem érti, miért történt. És mi is az oka annak, hogy visszatért akkor.
A másik mentegetőzésére felkacag kissé. Elsuhant a feje fölött az amit szeretett volna elérni. De sebaj. Majd ha meglátja őt hamarabb az árvaház előtt. Megbeszéli majd vele akkor mit kellene majd mondania Mainak.*
- Jól van.
*Bólint rá kedvesen a történetek megosztására. Ám ekkor Garsin megkéri őt valamire. Érdeklődve fordul vissza a másik felé, mi is lenne az. Szinte már pattant volna fel a lovára, hogy utána közölje a hasonló jókívánságokat.*
- Igen mi lenne az?
*Pislog értetlenül. És egy pillanatra ki is kerekedik a szeme. Nem csak azért mert egy munkával bízzák meg. Hanem, hogy a Kaszárnyába kell mennie. Végig is szalad a hátán a hideg, mert az az utolsó hely ahova ő maga egyedül menni akar. De még szerencse van egy Trylnorja aki ezt megteheti majd helyette. Majd ad neki két hatalmas nagy cuppanós puszit fizetségül.*
- ÖHm. Persze elviszem.
*Egyezik bele azért kicsit méltatlankodva. De a levél amit megnéz magának a név és a címzés miatt, utána be kerül a táskájának biztonságába.
Azután vissza is veszi azt hátára, elrugaszkodik a földről és egy ügyes mozdulattal a ló hátán is van. Elhelyezkedik, fogást cserél a kantáron és most már a lovon ülve néz rá Garsinra.*
- Vigyázzatok magatokra! Eeyr fénye ragyogja be utatokat!
*Száján egy őszinte mosollyal mondja kívánságát Garsinnak. Majd utána megbökve a ló oldalát indul utának vissza a szántóföldeken keresztül Artheniorba.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1463-1482