Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 72 (1421. - 1440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1440. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 22:42:02
Üzenet elküldve: 2026-03-18 22:42:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Megkönnyebbülten sóhajt, mikor a ló végre teljesen megnyugodni látszik és beadja a derekát, a kantár pedig a lány kezeibe kerül. Ez most az ő hibája volt, tudja.
Nem is egészen érti saját hirtelenkedését. De szerencsére nem lett baj...
Érzi aztán a felé forduló kutató, bizalmatlan pillantást. Ám többet most aligha tehet, mint hogy nyugton marad, az talán a legkevésbé fenyegető. Marad is a fának dőlve, s igyekszik kisebbnek látszani, hogy ne legyen ijesztő még termete is.*
- Most már látom. - *Válaszolja, ami a ló -nem- gazdátlan voltát illeti. Az őz vadászatra nem reagál, megvannak a maga talán nem túl tisztességes módszerei. Nem mintha bevett szokása volna a vadászat.
Egyébként becsüli és csodálja a kicsi lány merész, rideg kiállását. Úgy gondolja, benne fele ennyi kurázsi sem volt az ő - emberévekben az elfének megfelelő - korában. Persze látja, hogy azért közben fél is. Meg mintha hátrálni is igyekezne.
Nem akadályozza, nem követi, csak figyeli.*
- Még egyszer, bocsánat, amiért rátok törtem. Nem kell félned, nem bántalak. Bár okos dolog itt a félelem. - *Teszi hozzá.*
- Nem. Hazafelé tartottam. - *Válaszol egyszerűen.*
- Vagy valami olyasmi... - *Sóhajtja, inkább csak magának.*
- Hát te? Honnan, s hová? - *Kíváncsiskodik. Néha azért ő is körülnéz. Valószerűtlennek tűnik, hogy egy ilyen fiatal valaki egyedül járjon a kikötő közelében. Na nem mintha ő maga olyan sokkal idősebb volna, így ifjúkora elején járva, de mégis felnőtt és képzett kardforgató, ha nincs is túl sok éles helyzetben átélt gyakorlata. Bár a lányka sem tűnik éppen teljesen védtelennek, azt meg kell hagyni.
Viszont a mostanában fölröppenő hírek sem kedveznek a biztonságérzetnek, amik gyilkoló-fosztogató orkokról szólnak. Butaságnak tűnik egyedül járni-kelni bárkinek is.*
- Egyébként szép varázslat volt az az előbb. Tudsz mást is? - *Érdeklődik, mert ritkán botlik mágusokba, ráadásul ilyen fiatalba.*
*Megkönnyebbülten sóhajt, mikor a ló végre teljesen megnyugodni látszik és beadja a derekát, a kantár pedig a lány kezeibe kerül. Ez most az ő hibája volt, tudja.
Nem is egészen érti saját hirtelenkedését. De szerencsére nem lett baj...
Érzi aztán a felé forduló kutató, bizalmatlan pillantást. Ám többet most aligha tehet, mint hogy nyugton marad, az talán a legkevésbé fenyegető. Marad is a fának dőlve, s igyekszik kisebbnek látszani, hogy ne legyen ijesztő még termete is.*
- Most már látom. - *Válaszolja, ami a ló -nem- gazdátlan voltát illeti. Az őz vadászatra nem reagál, megvannak a maga talán nem túl tisztességes módszerei. Nem mintha bevett szokása volna a vadászat.
Egyébként becsüli és csodálja a kicsi lány merész, rideg kiállását. Úgy gondolja, benne fele ennyi kurázsi sem volt az ő - emberévekben az elfének megfelelő - korában. Persze látja, hogy azért közben fél is. Meg mintha hátrálni is igyekezne.
Nem akadályozza, nem követi, csak figyeli.*
- Még egyszer, bocsánat, amiért rátok törtem. Nem kell félned, nem bántalak. Bár okos dolog itt a félelem. - *Teszi hozzá.*
- Nem. Hazafelé tartottam. - *Válaszol egyszerűen.*
- Vagy valami olyasmi... - *Sóhajtja, inkább csak magának.*
- Hát te? Honnan, s hová? - *Kíváncsiskodik. Néha azért ő is körülnéz. Valószerűtlennek tűnik, hogy egy ilyen fiatal valaki egyedül járjon a kikötő közelében. Na nem mintha ő maga olyan sokkal idősebb volna, így ifjúkora elején járva, de mégis felnőtt és képzett kardforgató, ha nincs is túl sok éles helyzetben átélt gyakorlata. Bár a lányka sem tűnik éppen teljesen védtelennek, azt meg kell hagyni.
Viszont a mostanában fölröppenő hírek sem kedveznek a biztonságérzetnek, amik gyilkoló-fosztogató orkokról szólnak. Butaságnak tűnik egyedül járni-kelni bárkinek is.*
- Egyébként szép varázslat volt az az előbb. Tudsz mást is? - *Érdeklődik, mert ritkán botlik mágusokba, ráadásul ilyen fiatalba.*
1439. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:55:41
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:55:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Pontosan tudja, hogy esélyei nem igazán jók egy frontális harcban. De fegyverzete épp arra elég, hogy talán élve kikerüljön az ilyesmiből még ha ott is hagyja valamennyi zsákmányát. Szerencséjére azonban úgy tűnik ilyesmire nem kerül sor. Legalább is még. A támadó ugyanis még nem igazán jelentette ki, mi is a szándéka. Ám nem is szól többet annak leintésére. Elvégre is, igaza van. A ló megnyugtatása most a legfőbb cél. Mert ha amaz elszalad akkor ő maga is későn ér majd haza. Ha egyáltalán hazaér!
A különös alak, mert még ő sem tudja hirtelen eldönteni, hogy férfi e vagy nő. Annyi biztos kétlábú, amelyeknek régen szólított mindenkit. Ismételten int neki közeledjen Dió felé, aki a második füttydallamra már az ideges prüszkölést is abba hagyta, pláne a toporzékolást.*
- Ez az, ügyesen.
*Dicséri szép szavakkal a Diót, amíg a fürge apró kis kéz végül eléri a logó kantárt. Erősen bele is kapaszkodik, és hamar rátekeri azt egy két fordulattal alkaljára.*
- Rendben, minden rendben.
*Szól ismét, és közben óvatos mozdulattal Tüske is végül vissza kerül saját tokjába. Már csak azért is, mert a másik is így tett saját fegyverével. Az ő smaragdjai továbbra is firtatják a másikat. Kezét lábát egész szerzetét alaposan felmérve. Annak mondata továbbra sem tűnik úgy, hogy megnyugtatta.*
- Dió nem gazdátlan, és őzet sem szokás így vadászni.
*Mondja kissé ridegen, már amennyire képes megjátszani azt. Mintha csak Mait próbálná utánozni, és annak jégkék szemeinek pillantását. Látszik még nem mestere ezeknek, de nem áll annyira távol tőlük. Saját pillantásai mindig olyan ártatlanok és kedvesek maradnak mint édesanyjáé voltak annak idején. Pusztán elvegyültek benne édesapja folyton folyvást kíváncsian villató szikrái.
Mindeközben a kantárt most már két kézre fogva félig a ló mögé bújva figyeli az ismeretlent. Továbbra is fürkészve annak minden mozdulatát.*
- Maga talán eltévedt?
*Kérdezi ismét, és lassan mintha hátrálni készülne a másiktól. Tekintete egyszer egyszer szökik el a távolba, mintha menekülési útvonalat keresne.*
*Pontosan tudja, hogy esélyei nem igazán jók egy frontális harcban. De fegyverzete épp arra elég, hogy talán élve kikerüljön az ilyesmiből még ha ott is hagyja valamennyi zsákmányát. Szerencséjére azonban úgy tűnik ilyesmire nem kerül sor. Legalább is még. A támadó ugyanis még nem igazán jelentette ki, mi is a szándéka. Ám nem is szól többet annak leintésére. Elvégre is, igaza van. A ló megnyugtatása most a legfőbb cél. Mert ha amaz elszalad akkor ő maga is későn ér majd haza. Ha egyáltalán hazaér!
A különös alak, mert még ő sem tudja hirtelen eldönteni, hogy férfi e vagy nő. Annyi biztos kétlábú, amelyeknek régen szólított mindenkit. Ismételten int neki közeledjen Dió felé, aki a második füttydallamra már az ideges prüszkölést is abba hagyta, pláne a toporzékolást.*
- Ez az, ügyesen.
*Dicséri szép szavakkal a Diót, amíg a fürge apró kis kéz végül eléri a logó kantárt. Erősen bele is kapaszkodik, és hamar rátekeri azt egy két fordulattal alkaljára.*
- Rendben, minden rendben.
*Szól ismét, és közben óvatos mozdulattal Tüske is végül vissza kerül saját tokjába. Már csak azért is, mert a másik is így tett saját fegyverével. Az ő smaragdjai továbbra is firtatják a másikat. Kezét lábát egész szerzetét alaposan felmérve. Annak mondata továbbra sem tűnik úgy, hogy megnyugtatta.*
- Dió nem gazdátlan, és őzet sem szokás így vadászni.
*Mondja kissé ridegen, már amennyire képes megjátszani azt. Mintha csak Mait próbálná utánozni, és annak jégkék szemeinek pillantását. Látszik még nem mestere ezeknek, de nem áll annyira távol tőlük. Saját pillantásai mindig olyan ártatlanok és kedvesek maradnak mint édesanyjáé voltak annak idején. Pusztán elvegyültek benne édesapja folyton folyvást kíváncsian villató szikrái.
Mindeközben a kantárt most már két kézre fogva félig a ló mögé bújva figyeli az ismeretlent. Továbbra is fürkészve annak minden mozdulatát.*
- Maga talán eltévedt?
*Kérdezi ismét, és lassan mintha hátrálni készülne a másiktól. Tekintete egyszer egyszer szökik el a távolba, mintha menekülési útvonalat keresne.*
1438. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:37:28
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:37:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Támadás nem éri, a lány óvatosan tartja tőle a távolságot, és látja is rajta, hogy még nem nyerte el a bizalmát. Amit igazán: okos hozzáállásnak tart a részéről.
A kérdésekre balja mutatóujját a szája elé emeli, immáron csak fél kézzel fogva a kardját, és tekintetével a ló felé int, jelezve, hogy majd később válaszol, most maradjanak a feladatnál.
Szerencsésnek tartja, hogy az állatot még éppen sikerült megfékeznie, de nyugodt akkor lesz felőle, ha már újra gazdája kezében látja a kantárt.
Megismétli a füttyentett dallamot, s azzal egy időben, lassú mozdulattal csúsztatja vissza kardját a hüvelyébe. Úgy véli, az övé kell legyen az első jelzés békés szándéka felől, azzal talán a kislányt is megnyugtatja.*
- Hó, hó... - *Integet aztán lassan, lefelé fordított tenyereivel maga előtt. Tekintetét a lovon tartja, de csak pár lépést közelít, hogy kellő közelségben maradjon, ha közbe kellene lépni, ám egyébként a lányra hagyja a ló befogását, hiszen az övé a jószág.*
- Bocsánat, hogy megijesztettelek. - *Búgja halkan. Hogy a lónak, vagy a lánynak, kérdéses, de nyugtatónak szánt hangszíne leginkább az állatnak szól.*
- Azt reméltem, hogy egy gazdátlan ló botorkál itt. Vagy legalább egy őz. - *Magyaráz, ugyanolyan halkan. Közben pedig megáll az egyik fa mellett, hátát nekiveti és karjait összefonja maga előtt, szándéka szerint ezzel is árasztva magából a fenyegetéstől mentes, ellazult nyugalmat. Figyeli, hogy alakul a befogás, kell-e még a közbenjárása.*
A varázsló rövid dallamot fütyül el, melynek hatására egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. A hatás pillanatnyi, így nincs további befolyása a történésekre.
*Támadás nem éri, a lány óvatosan tartja tőle a távolságot, és látja is rajta, hogy még nem nyerte el a bizalmát. Amit igazán: okos hozzáállásnak tart a részéről.
A kérdésekre balja mutatóujját a szája elé emeli, immáron csak fél kézzel fogva a kardját, és tekintetével a ló felé int, jelezve, hogy majd később válaszol, most maradjanak a feladatnál.
Szerencsésnek tartja, hogy az állatot még éppen sikerült megfékeznie, de nyugodt akkor lesz felőle, ha már újra gazdája kezében látja a kantárt.
Megismétli a füttyentett dallamot, s azzal egy időben, lassú mozdulattal csúsztatja vissza kardját a hüvelyébe. Úgy véli, az övé kell legyen az első jelzés békés szándéka felől, azzal talán a kislányt is megnyugtatja.*
- Hó, hó... - *Integet aztán lassan, lefelé fordított tenyereivel maga előtt. Tekintetét a lovon tartja, de csak pár lépést közelít, hogy kellő közelségben maradjon, ha közbe kellene lépni, ám egyébként a lányra hagyja a ló befogását, hiszen az övé a jószág.*
- Bocsánat, hogy megijesztettelek. - *Búgja halkan. Hogy a lónak, vagy a lánynak, kérdéses, de nyugtatónak szánt hangszíne leginkább az állatnak szól.*
- Azt reméltem, hogy egy gazdátlan ló botorkál itt. Vagy legalább egy őz. - *Magyaráz, ugyanolyan halkan. Közben pedig megáll az egyik fa mellett, hátát nekiveti és karjait összefonja maga előtt, szándéka szerint ezzel is árasztva magából a fenyegetéstől mentes, ellazult nyugalmat. Figyeli, hogy alakul a befogás, kell-e még a közbenjárása.*
A varázsló rövid dallamot fütyül el, melynek hatására egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. A hatás pillanatnyi, így nincs további befolyása a történésekre.
1437. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 13:16:35
Üzenet elküldve: 2026-03-18 13:16:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Imája és mágiája nem hagyja cserben. A fal morajlása jól hallhatóan emelkedik ki a földből. Ezzel meghátráltatva támadóját. Aki Cilia meglepetésére, hozzászól. Szinte alig lehet hallani a ló ijedt nyerítésétől. De a lényeg ott van. Nem akarja bántani. És bár a következő pillanatban látja is az alakot előbukkani a fal mögül, továbbra is kardal a kezében. Amaz figyelme csak félig vetődik rá. Hiszen a lóval akarja, hogy törődjön. Na igen, azzal sokat az apróság nem igazán tud mit kezdeni. Főleg, hogy a kantár szára már rég nincs a kezében, és a ló is már jó pár méterre van tőlük. Azonban a füttyszó hallatára amaz megtorpan. Megrázza nagy fejét, zavart prüszköléssel meg is áll és értetlenül nézi körbe egy helyben toporogva. Mint aki elfelejtette volna mitől is rémült meg.
Cilia is meglepődik a hang hallatán, és továbbra is aggodalmas tekintettel méri fel az előtte álló alakot. Ahogy a másik, ő maga is kezében tartja még tőrét. Óvatosan lépdel Garsin körül tisztes távolságban. Felmérve annak kinézetét, öltözetét és leginkább kezében lévő fegyverét. Nem látná rajta, hogy a városőrség tagja lenne.*
- Kicsoda maga? És mit akar tőlem?
*Kérdezi enyhén remegő hangon, amit szeretne határozottan tálalni kisebb sikerrel mintsem nagyobbal. Továbbá tekintete hol a lóra, hol pedig a füttyögő támadóra szökik. Apró lépéseket tesz, pengéjét rejtve a ló elől, hogy mihamarabb ismét közelebb kerüljön hozzá mielőtt ismét megrémülne.*
- Semmi baj Dió, itt vagyok.
*Emeli fel szabad kezét lassan a ló felé, igyekszik nyugodt hangon beszélni hozzá. Aki pusztán a varázslat hatására maradt csupán néhány méterre tőlük. Továbbra is egy helyben toporzékol, hangosan prüszkölve. Ám a lány látványa nem tűnik úgy megrémisztené. Mintha a ló tekintete a másik fegyveres alakon fixálódna.*
*Imája és mágiája nem hagyja cserben. A fal morajlása jól hallhatóan emelkedik ki a földből. Ezzel meghátráltatva támadóját. Aki Cilia meglepetésére, hozzászól. Szinte alig lehet hallani a ló ijedt nyerítésétől. De a lényeg ott van. Nem akarja bántani. És bár a következő pillanatban látja is az alakot előbukkani a fal mögül, továbbra is kardal a kezében. Amaz figyelme csak félig vetődik rá. Hiszen a lóval akarja, hogy törődjön. Na igen, azzal sokat az apróság nem igazán tud mit kezdeni. Főleg, hogy a kantár szára már rég nincs a kezében, és a ló is már jó pár méterre van tőlük. Azonban a füttyszó hallatára amaz megtorpan. Megrázza nagy fejét, zavart prüszköléssel meg is áll és értetlenül nézi körbe egy helyben toporogva. Mint aki elfelejtette volna mitől is rémült meg.
Cilia is meglepődik a hang hallatán, és továbbra is aggodalmas tekintettel méri fel az előtte álló alakot. Ahogy a másik, ő maga is kezében tartja még tőrét. Óvatosan lépdel Garsin körül tisztes távolságban. Felmérve annak kinézetét, öltözetét és leginkább kezében lévő fegyverét. Nem látná rajta, hogy a városőrség tagja lenne.*
- Kicsoda maga? És mit akar tőlem?
*Kérdezi enyhén remegő hangon, amit szeretne határozottan tálalni kisebb sikerrel mintsem nagyobbal. Továbbá tekintete hol a lóra, hol pedig a füttyögő támadóra szökik. Apró lépéseket tesz, pengéjét rejtve a ló elől, hogy mihamarabb ismét közelebb kerüljön hozzá mielőtt ismét megrémülne.*
- Semmi baj Dió, itt vagyok.
*Emeli fel szabad kezét lassan a ló felé, igyekszik nyugodt hangon beszélni hozzá. Aki pusztán a varázslat hatására maradt csupán néhány méterre tőlük. Továbbra is egy helyben toporzékol, hangosan prüszkölve. Ám a lány látványa nem tűnik úgy megrémisztené. Mintha a ló tekintete a másik fegyveres alakon fixálódna.*
1436. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 12:51:20
Üzenet elküldve: 2026-03-18 12:51:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Paták dobbanása, ideges prüszkölés... ez bizony egy ló kell legyen!
És a hang alapján már csak pár lépés, hogy elérje.
Vajon megsérült, vagy ki van kötve, esetleg fogja valaki, hogy nem rohan el azonnal?
Szeme sarkából a környezetét is figyeli, hátha lát valami emberszerűt a közelben mozogni, de a célja elöl van, az állathoz szeretne eljutni, mielőtt az köddé válik, úgyhogy nem lassít le.
Aztán már meg is látja a ló fejét, majd még két szapora lépés, s ahogy a bozót előtte szétválik, végül az elf lányt is fölfedezi, amint a kantárt fogva fékezni igyekszik hátasát.
Látja rajta a rémületet, s azonnal meg is torpan, ezáltal hagyva maguk között legalább öt lépésnyi távolságot.
Szája szólásra nyílik, de mielőtt bármit is mondhatna, a ló elszabadul. Amire ő sem maradna tétlen, ám szándékát megtöri a hirtelen elébe tornyosuló fal.
Igencsak meglepődik, s ösztönösen még el is hátrál egy lépést. Földmágia... Ismeri a varázslatot, Gaerralos gyakran használta a kiképzés alatt.
Nem ámuldozik azonban hosszasan, egy másodpercet hagy csak magának, s már mozdul.*
- Nem bántalak. A lóval törődj! - *Kiáltja, hangjában sürgetéssel. Egyúttal sietve bújik ki a fal mögül is, de srégen teszi ezt, hátrálva és jobbra haladva, ha netán most meg őt rohamoznák, tudhasson maguk között némi távolságot.
Közben egy rövid dallamot fütyül, ami akár baljós is lehet, mintha játszadozni akarna a másikkal, bár a dallam maga elég megnyugtató.
Mikor pedig végül kibukkan, a kardját ugyan még fogja, de tekintete nem a lányra szegeződik, hanem a lovat keresi. Vajon sikerült megállítania?
Persze ha támadás érné, nyilván nem sokáig fog törődni az állattal és a figyelme inkább lesz a szinte még gyermeknek tűnő elfé.*
A varázsló rövid dallamot fütyül el, melynek hatására egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. A hatás pillanatnyi, így nincs további befolyása a történésekre.
*Paták dobbanása, ideges prüszkölés... ez bizony egy ló kell legyen!
És a hang alapján már csak pár lépés, hogy elérje.
Vajon megsérült, vagy ki van kötve, esetleg fogja valaki, hogy nem rohan el azonnal?
Szeme sarkából a környezetét is figyeli, hátha lát valami emberszerűt a közelben mozogni, de a célja elöl van, az állathoz szeretne eljutni, mielőtt az köddé válik, úgyhogy nem lassít le.
Aztán már meg is látja a ló fejét, majd még két szapora lépés, s ahogy a bozót előtte szétválik, végül az elf lányt is fölfedezi, amint a kantárt fogva fékezni igyekszik hátasát.
Látja rajta a rémületet, s azonnal meg is torpan, ezáltal hagyva maguk között legalább öt lépésnyi távolságot.
Szája szólásra nyílik, de mielőtt bármit is mondhatna, a ló elszabadul. Amire ő sem maradna tétlen, ám szándékát megtöri a hirtelen elébe tornyosuló fal.
Igencsak meglepődik, s ösztönösen még el is hátrál egy lépést. Földmágia... Ismeri a varázslatot, Gaerralos gyakran használta a kiképzés alatt.
Nem ámuldozik azonban hosszasan, egy másodpercet hagy csak magának, s már mozdul.*
- Nem bántalak. A lóval törődj! - *Kiáltja, hangjában sürgetéssel. Egyúttal sietve bújik ki a fal mögül is, de srégen teszi ezt, hátrálva és jobbra haladva, ha netán most meg őt rohamoznák, tudhasson maguk között némi távolságot.
Közben egy rövid dallamot fütyül, ami akár baljós is lehet, mintha játszadozni akarna a másikkal, bár a dallam maga elég megnyugtató.
Mikor pedig végül kibukkan, a kardját ugyan még fogja, de tekintete nem a lányra szegeződik, hanem a lovat keresi. Vajon sikerült megállítania?
Persze ha támadás érné, nyilván nem sokáig fog törődni az állattal és a figyelme inkább lesz a szinte még gyermeknek tűnő elfé.*
A varázsló rövid dallamot fütyül el, melynek hatására egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. A hatás pillanatnyi, így nincs további befolyása a történésekre.
1435. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-18 11:50:54
Üzenet elküldve: 2026-03-18 11:50:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Cilia mint valami apró őz keresgél a magas aljnövényzetben. Arcán elégedett mosoly húzódik, ahogy az apró és számára annál értékesebb növényeket szépen kendőkbe csomagolja majd a táskája mélyére teszi őket. Valamelyiket apró üvegebe teszi amire egy parafadugó kerül, majd úgy csomagolja be kendőbe, hogy túlélje a hazautazást.
Lassan halad, nem siet. Az ilyesmit amúgy sem szabad siettetni. A növényeket óvatosan kell leszedni, és hagyni eleget, hogy majd újra teremhessen.
Ha épp nem az aljnövényzetet kutatja, akkor épp egyes fák kérgéről szed le apró kinövéseket, amiket utána ismét apró üvegcsékbe zárja el elégedetten. Már már kedve támadna kedvesen hümmögni is. De tudja, az lehet veszéllyel járna főleg ilyen helyeken. Nem csak az emberektől de állatoktól is félnie kell. A végén még pont rátámadna egy nagydarab vaddisznó akire ő hozta rá a frászt.
De ha már támadás. Kis fülét továbbra is hegyezi, miközben szedegeti értékes növényeit. Ám különös neszre lesz kíváncsi. Nem a megszokott szél ami átsuhog a fák ágai vagy épp bokrok között. Nem is egy apró gyors kitörés amit vad nyulak esetleg őzek hallattatnak ha megugrasszák őket. Ez valami más. Valami fémes. Egy olyan hang amit jól ismer a városőrségtől. Szemei riadtan kapnak fel a hang irányába, ami lassan kezd feléjük körözni.*
~ Láncosok itt?!?! ~
*Körbe tekint mit tévő lehet. Elbújjon a bokrok közé? De ha elvinnék Diót, hogy állítsa meg őket? Mondjuk beszélhetne velük, hogy éppen csak erre járt biztos nem lenne belőle nagy baj. De ha nem Láncosok, hanem valami más? Egy bandita vagy úton álló? Akkor azzal mit fog kezdeni?
Rögvest Dió felé, fordul aki már hangosabban kezd prüszkölni és idegesen dobbant. Ugyanis mire Cilia észbe kap, a hang ami közeledik, már nem csak oson. Egyenesen rohan. A faágak hangos reccsenése, és a bokrok heves mozgolódása is arra ad jelzést, valami nagy közeledik.
Hamar oda is lép a lóhoz, a kikötött kantárát oldja ki amikor az alak megjelenik a kivont kardjával. Dió hatalmasat nyerít az rohamozó láttán. A kantár kicsúszik az apró elf kezei közül, ahogy a ló felemelkedik hátsó két lábára, majd elfordulva kezd el messze szaladni gazdájától és a támadótól.*
- Ne dió!
*Sikkant rá a lóra, de mind hiába. Ám tekintete hamar a támadó alakra szegeződik. A smaragd szemekben látható is a rémület. De nincs idő erre, cselekednie kell. Lábát felemeli hatalmasat toppant vele, és közben arra a mágiára koncentrál amit Nimeril tanított neki. Ha sikerül a varázslat, akkor egy két méteres vékony földfal emelkedik széltében és magasságában közte és a támadója között ezzel megtörve annak rohamát. Közben ő maga is Tüskéért nyúl hosszúkás vívótőrjéhez, hogy majd azt kivonja és felemelve két kézzel várja a másik csapását és esetleges félreugráshoz behajlítja lábait. Így majd a futás is lehetséges ha kap egy másodpercnyi időt. Talán még lesz elég ereje is arra, hogy azt hárítsa, ha a fal esetleg csődöt mond.*
- Eeyr kérlek oltalmazz. Eeyr kérlek oltamazz.
*Hebegi orra alatt idegesen, reménykedve abban ezt megússza épp bőrrel. Csak érjen haza, soha többé nem fog kiszökni.*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
*Cilia mint valami apró őz keresgél a magas aljnövényzetben. Arcán elégedett mosoly húzódik, ahogy az apró és számára annál értékesebb növényeket szépen kendőkbe csomagolja majd a táskája mélyére teszi őket. Valamelyiket apró üvegebe teszi amire egy parafadugó kerül, majd úgy csomagolja be kendőbe, hogy túlélje a hazautazást.
Lassan halad, nem siet. Az ilyesmit amúgy sem szabad siettetni. A növényeket óvatosan kell leszedni, és hagyni eleget, hogy majd újra teremhessen.
Ha épp nem az aljnövényzetet kutatja, akkor épp egyes fák kérgéről szed le apró kinövéseket, amiket utána ismét apró üvegcsékbe zárja el elégedetten. Már már kedve támadna kedvesen hümmögni is. De tudja, az lehet veszéllyel járna főleg ilyen helyeken. Nem csak az emberektől de állatoktól is félnie kell. A végén még pont rátámadna egy nagydarab vaddisznó akire ő hozta rá a frászt.
De ha már támadás. Kis fülét továbbra is hegyezi, miközben szedegeti értékes növényeit. Ám különös neszre lesz kíváncsi. Nem a megszokott szél ami átsuhog a fák ágai vagy épp bokrok között. Nem is egy apró gyors kitörés amit vad nyulak esetleg őzek hallattatnak ha megugrasszák őket. Ez valami más. Valami fémes. Egy olyan hang amit jól ismer a városőrségtől. Szemei riadtan kapnak fel a hang irányába, ami lassan kezd feléjük körözni.*
~ Láncosok itt?!?! ~
*Körbe tekint mit tévő lehet. Elbújjon a bokrok közé? De ha elvinnék Diót, hogy állítsa meg őket? Mondjuk beszélhetne velük, hogy éppen csak erre járt biztos nem lenne belőle nagy baj. De ha nem Láncosok, hanem valami más? Egy bandita vagy úton álló? Akkor azzal mit fog kezdeni?
Rögvest Dió felé, fordul aki már hangosabban kezd prüszkölni és idegesen dobbant. Ugyanis mire Cilia észbe kap, a hang ami közeledik, már nem csak oson. Egyenesen rohan. A faágak hangos reccsenése, és a bokrok heves mozgolódása is arra ad jelzést, valami nagy közeledik.
Hamar oda is lép a lóhoz, a kikötött kantárát oldja ki amikor az alak megjelenik a kivont kardjával. Dió hatalmasat nyerít az rohamozó láttán. A kantár kicsúszik az apró elf kezei közül, ahogy a ló felemelkedik hátsó két lábára, majd elfordulva kezd el messze szaladni gazdájától és a támadótól.*
- Ne dió!
*Sikkant rá a lóra, de mind hiába. Ám tekintete hamar a támadó alakra szegeződik. A smaragd szemekben látható is a rémület. De nincs idő erre, cselekednie kell. Lábát felemeli hatalmasat toppant vele, és közben arra a mágiára koncentrál amit Nimeril tanított neki. Ha sikerül a varázslat, akkor egy két méteres vékony földfal emelkedik széltében és magasságában közte és a támadója között ezzel megtörve annak rohamát. Közben ő maga is Tüskéért nyúl hosszúkás vívótőrjéhez, hogy majd azt kivonja és felemelve két kézzel várja a másik csapását és esetleges félreugráshoz behajlítja lábait. Így majd a futás is lehetséges ha kap egy másodpercnyi időt. Talán még lesz elég ereje is arra, hogy azt hárítsa, ha a fal esetleg csődöt mond.*
- Eeyr kérlek oltalmazz. Eeyr kérlek oltamazz.
*Hebegi orra alatt idegesen, reménykedve abban ezt megússza épp bőrrel. Csak érjen haza, soha többé nem fog kiszökni.*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
1434. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-17 21:14:39
Üzenet elküldve: 2026-03-17 21:14:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Talán ha nem figyelne is észrevenné a határozottabb neszelést, amit nem surranó rágcsálók, vagy kotorászó madarak keltenek, hanem valami nagyobb testű teremtmény.
Egy ideig látszólag nem törődik vele, kivár, s közben megy tovább.
Úgy alakul azonban, hogy az erdőben sétálók tudva vagy tudatlanul, de az úttal párhuzamosan mozognak, így pedig azt a benyomást keltik Garsinban, hogy valaki vagy valami őt követi.
Mikor pedig ez elég hosszan megy így, végül megáll, fülel, s közben óvatosan leengedi a taligát, hogy ő maga ne keltsen további zajt.
Erősebben összpontosít, s mintha a mozgás elhaladna mellette. Akkor mégsem őt követi?
A halk zörgés nem marad abba, sőt, mintha... egy ló prüsszenését hallotta? Annak hangzott, de nem biztos benne.
Talán egy elszabadult jószág az? Az jó lenne... Nagyon jó.
Hunyorogva kémlel a fák közé, de nem tud átlátni a sűrű aljnövényzeten, épp csak rezzenő ágakat, bokrokat lát, amik a neszezést kísérik.
Nem tartja kizártnak azt sem, hogy valami más állatot hallott, vagy hogy nem is állat, hanem emberszerű lény motoz ott a sűrűben, vagy épp többen is vannak ott... Mégis, a szükség kockáztatásra készteti.
Leoldja köpenyét és összegyűrve a taligára helyezi. Az erdőben nincs rá szüksége, csak akadályozná a mozgásban. A sodronying alatt viselt fegyverkabátja így is óvja a hidegtől. Kesztyűit az övébe tűri, majd kivonja a kardját, s azt maga előtt tartva, olyan halkan, ahogy csak lehetséges, kis kerülővel elindul a hang irányába. Szándéka szerint a neszek forrásának háta mögé érkezik, legalábbis az a valami vagy valaki már továbbhaladt, s ő a menetirányuk mögül érkezik.
Nem egy tapasztalt erdőjáró azonban, s egy idő után maga is belátja, hogy amilyen zajt csap, aligha maradhatott észrevétlen.
Úgyhogy menet közben amúgy is tovább hallgatózik, s végül egy másik taktika mellett dönt: szaporább, már-már futó léptekre vált, hogy a vélt nagytestű állatot - remélhetőleg gazdátlan lovat - megállíthassa, mielőtt az megriadna és elszaladna az általa keltett zajtól.
Ha pedig sikeresen eléri a lovat és kis lovasát, azok egy a fák közül "rohamozó" magas alakot láthatnak feléjük törni kivont karddal.*
*Talán ha nem figyelne is észrevenné a határozottabb neszelést, amit nem surranó rágcsálók, vagy kotorászó madarak keltenek, hanem valami nagyobb testű teremtmény.
Egy ideig látszólag nem törődik vele, kivár, s közben megy tovább.
Úgy alakul azonban, hogy az erdőben sétálók tudva vagy tudatlanul, de az úttal párhuzamosan mozognak, így pedig azt a benyomást keltik Garsinban, hogy valaki vagy valami őt követi.
Mikor pedig ez elég hosszan megy így, végül megáll, fülel, s közben óvatosan leengedi a taligát, hogy ő maga ne keltsen további zajt.
Erősebben összpontosít, s mintha a mozgás elhaladna mellette. Akkor mégsem őt követi?
A halk zörgés nem marad abba, sőt, mintha... egy ló prüsszenését hallotta? Annak hangzott, de nem biztos benne.
Talán egy elszabadult jószág az? Az jó lenne... Nagyon jó.
Hunyorogva kémlel a fák közé, de nem tud átlátni a sűrű aljnövényzeten, épp csak rezzenő ágakat, bokrokat lát, amik a neszezést kísérik.
Nem tartja kizártnak azt sem, hogy valami más állatot hallott, vagy hogy nem is állat, hanem emberszerű lény motoz ott a sűrűben, vagy épp többen is vannak ott... Mégis, a szükség kockáztatásra készteti.
Leoldja köpenyét és összegyűrve a taligára helyezi. Az erdőben nincs rá szüksége, csak akadályozná a mozgásban. A sodronying alatt viselt fegyverkabátja így is óvja a hidegtől. Kesztyűit az övébe tűri, majd kivonja a kardját, s azt maga előtt tartva, olyan halkan, ahogy csak lehetséges, kis kerülővel elindul a hang irányába. Szándéka szerint a neszek forrásának háta mögé érkezik, legalábbis az a valami vagy valaki már továbbhaladt, s ő a menetirányuk mögül érkezik.
Nem egy tapasztalt erdőjáró azonban, s egy idő után maga is belátja, hogy amilyen zajt csap, aligha maradhatott észrevétlen.
Úgyhogy menet közben amúgy is tovább hallgatózik, s végül egy másik taktika mellett dönt: szaporább, már-már futó léptekre vált, hogy a vélt nagytestű állatot - remélhetőleg gazdátlan lovat - megállíthassa, mielőtt az megriadna és elszaladna az általa keltett zajtól.
Ha pedig sikeresen eléri a lovat és kis lovasát, azok egy a fák közül "rohamozó" magas alakot láthatnak feléjük törni kivont karddal.*
1433. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:54:25
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:54:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Garsin Elthur//
*Ám lássanak csodát, megérkezik. A szántóföldek poros útjáról ami a kikötőhöz vezetne elvezeti a lovat, hogy az erdőségbe vezesse azt. Itt mer jócskán lejjebb vett a tempóból és lassú kimért léptekkel engedi csak Diót. Továbbra is a hátán van, amíg nem ítéli úgy, hogy most már elég mélyen vannak az erdőségben. Itt végül meghúzza a kantárt.*
- Ho. Ho!
*Szólal fel határozottan a lányka, aminek köszönhetően Dió lelassul és végül megáll. Hálásan megpaskolja a lónak a nyakát, aki ennyi járás után hangosan zihál.*
- Ügyes voltál Dió.
*Dicséri meg a lovat mielőtt még lemászna a nyeregből. Amint leér, leveti bőrsisakját megfordítja azt kezében, és a táskából kivett vizes kulacsból vizet tölt a lónak. Nem sok, de legalább nem marad szomjasan szegény. A távolból mintha hallaná az erdőség mellett elhaladó folyót. Talán képes lesz ott majd jobban megitatni őt. Meg aztán a növények gyűjtögetése közben is elvezeti majd őt a természet. Egy dolgot sajnál csupán, hogy Deres nincs vele. Ám nem lett volna képes végig nézni, ahogy szegény öreg korára megpróbálná tartani a lóval a lépést. Szegény kiköpte volna mindenét amíg ideérnek.
Na de minden szépen sorjában. Megitatja először a lovat, sisakjából pedig kirázza a maradék vizet. Fonott hajkoronájának nem lesz baja néhány csepp víztől. Vissza fel is veszi azt, majd le ellenőrzi mindene meg van e amire most szüksége van. És nem e hagyta el azt a nagy "vágtázás" közepette. Ám mindene meg van amire most szüksége van. Felszerelése, a táskája és a benne lévő üres üvegcsék tégelyek és dobozok is túlélték a rázkódást. Még szerencse, hozott elég rongyot amibe képes volt belecsavarni azokat.
Megfogja hát a lónak a kantárját és gyalogosan kezdi azt vezetni. Szeretne dalolni hümmögni egy keveset, ahogy régen tette azt amikor az erdőben élt. Mennyivel másabb érzés most az erdőt járni. Ami akkoriban az otthona volt, most már a józan esze azt diktálja mire vigyázzon, merre lehet veszély. Mennyire furcsa. Akkoriban az ilyesmire ha nem is fittyet hányt. De nem zavarta annyira. Most viszont érzi, minél hamarabb végez és talál elég nővényt, annál hamarabb térhet haza.
Óvatosan lépdel az erdőben, és Dió is lassan lépdel mögötte. Fejét jobbra balra tekergeti mint valami kíváncsi bagoly, mint a növényeket mint a távolt figyelve. Amikor pedig úgy ítéli talált valamit. Meg áll, lovát kikötő a legközelebbi faághoz, és gyűjtögetni kezd.
Amit jelenlétéből észre lehet venni azok a mocorgó bokrok amik közt esetleg kutat. Ám a ló hangos léptei azok amik esetleg elárulhatják itt létét.*
*Ám lássanak csodát, megérkezik. A szántóföldek poros útjáról ami a kikötőhöz vezetne elvezeti a lovat, hogy az erdőségbe vezesse azt. Itt mer jócskán lejjebb vett a tempóból és lassú kimért léptekkel engedi csak Diót. Továbbra is a hátán van, amíg nem ítéli úgy, hogy most már elég mélyen vannak az erdőségben. Itt végül meghúzza a kantárt.*
- Ho. Ho!
*Szólal fel határozottan a lányka, aminek köszönhetően Dió lelassul és végül megáll. Hálásan megpaskolja a lónak a nyakát, aki ennyi járás után hangosan zihál.*
- Ügyes voltál Dió.
*Dicséri meg a lovat mielőtt még lemászna a nyeregből. Amint leér, leveti bőrsisakját megfordítja azt kezében, és a táskából kivett vizes kulacsból vizet tölt a lónak. Nem sok, de legalább nem marad szomjasan szegény. A távolból mintha hallaná az erdőség mellett elhaladó folyót. Talán képes lesz ott majd jobban megitatni őt. Meg aztán a növények gyűjtögetése közben is elvezeti majd őt a természet. Egy dolgot sajnál csupán, hogy Deres nincs vele. Ám nem lett volna képes végig nézni, ahogy szegény öreg korára megpróbálná tartani a lóval a lépést. Szegény kiköpte volna mindenét amíg ideérnek.
Na de minden szépen sorjában. Megitatja először a lovat, sisakjából pedig kirázza a maradék vizet. Fonott hajkoronájának nem lesz baja néhány csepp víztől. Vissza fel is veszi azt, majd le ellenőrzi mindene meg van e amire most szüksége van. És nem e hagyta el azt a nagy "vágtázás" közepette. Ám mindene meg van amire most szüksége van. Felszerelése, a táskája és a benne lévő üres üvegcsék tégelyek és dobozok is túlélték a rázkódást. Még szerencse, hozott elég rongyot amibe képes volt belecsavarni azokat.
Megfogja hát a lónak a kantárját és gyalogosan kezdi azt vezetni. Szeretne dalolni hümmögni egy keveset, ahogy régen tette azt amikor az erdőben élt. Mennyivel másabb érzés most az erdőt járni. Ami akkoriban az otthona volt, most már a józan esze azt diktálja mire vigyázzon, merre lehet veszély. Mennyire furcsa. Akkoriban az ilyesmire ha nem is fittyet hányt. De nem zavarta annyira. Most viszont érzi, minél hamarabb végez és talál elég nővényt, annál hamarabb térhet haza.
Óvatosan lépdel az erdőben, és Dió is lassan lépdel mögötte. Fejét jobbra balra tekergeti mint valami kíváncsi bagoly, mint a növényeket mint a távolt figyelve. Amikor pedig úgy ítéli talált valamit. Meg áll, lovát kikötő a legközelebbi faághoz, és gyűjtögetni kezd.
Amit jelenlétéből észre lehet venni azok a mocorgó bokrok amik közt esetleg kutat. Ám a ló hangos léptei azok amik esetleg elárulhatják itt létét.*
1432. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-15 23:33:52
Üzenet elküldve: 2026-03-15 23:33:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*A keresgélés közben egyre csak az elhangzottakon jár az esze, illetve az égett képen és a Rigón. Percenként tekint vissza a tanácstalanul kóborló mélységire, majd a roncsolt arcú vadászra, de azok egyike sem tűnik úgy, mint aki ártani akarna neki, így ő maga sem érzi veszélyben a bőrét. A kötényét magasra emeli, szakavatott, rutinos mozdulatokkal metszi a zsebéből előkerülő csonttőrrel a növényt, abba gyűjti. Először a vadászt közelíti meg, érdeklődve figyeli amaz ténykedését.*
- Attól, hogy a nővérem az enyém, még nem a tiéd, akkor sem, ha a testvéred lenne. Ő az enyém. És már te is az enyém vagy, ha már így rám erőltetted magad, hiába is tiltakoznál most már. Úgyhogy ne okoskodj nekem bajszos, mert megkereslek míg alszol és megborotvállak! -*a szeplős arc egészen megfeszül, mutatóujjával a másik mellkasára bök, mérhetetlen komolysággal fürkészi a sebhelyeket*- Miért ellenszenves neked a macskafülű? A fajtája szabta át a képed?
*Halkan beszél, szinte suttog, ügyelve arra, hogy a szél ne hordja tovább a szavait. Venthel mellett görnyedezik, míg a választ várja, mintha csak kalákában dolgozna, kutatna mellette, de az igazság az, a teste takarásában igyekszik csak elszedegetni a másiktól a gyűjtögetett maszlagjait. Rövid idő után a szürettel tér vissza a kijelölt találkozóhelyre, óvatosan fekteti a növényeket a széles fehér kendőre. Megvárja, hogy a teljes gyűjtemény oda kerüljön, csak aztán köti rutinos mozdulattal batyuba, hogy a fonott kosár mellé ejthesse. A közeli vízhez oldalog, ott óvatosan a kövekre guggolva mossa meg a kezét, csak aztán tér vissza, hogy a fa árnyékában törökülésbe ülve rendezze maga alá a szoknyáját, majd maga elé húzva a kosarat kezdjen benne kutatni. Hamarosan öblös butykos kerül elő, egy másik, szépen hímzett, megkötött kendő, amiből karcsú kalácska bukkan fel és pár -szebb napot is látott- alma. A kosarat messzire teszi, a bariskás batyut lábbal tolja odébb, míg a vendégvárót szépen elrendezi.*
- Na, elég volt mára a munkából, mossátok le a kezeiteket alaposan, aztán gyertek inkább! Falatozzunk! -*a másik kettőt figyeli, de keze már a kalácson ügyködik, igazságosan igyekszik három felé törni, de egyelőre még minden darabot a kendőn hagy.*
*Kivárja, hogy a férfiak is az árnyékba telepedjenek, megszívja a fogát, lomhán futtatja végig felemás tekintetét a pepita kompánián.*
- Mint egy rossz vicc… „a vörös, a mélységi és a vadász ül az erdőben egy fa alatt….” Egyébként -*fordul törzsből Vanrei irányába.*- Senkit nem érdekel, hogy milyen színű a bőröd, vagy a hajad. Nem azért vagy csúf, mert sötét vagy, hanem azért, mert fiú. Minden fiú rút, ez a sorsotok. Nektek erősnek és rendíthetetlennek kell lenni, nem szépnek! Ha nem lennétek csúnyák, akkor a lányok sem tetszelegnének mellettetek olyan gyönyörűnek. És fajgyűlölők sem vagyunk. Venthel pontosan ugyanúgy utál téged, mint saját magát, így hát legalább annyira a testvére vagy, mint amennyire én, pedig mi egy vérből fakadunk.
*Jó szívvel kínálja a butykost is a másik kettő felé, abban erősen felvizezett szederbor van, bár a víz mellett inkább a szeder íze az, ami dominál. Thalyssa nem eszik sokat, valahogy jobban lefoglalja rögtönzött társai nézése, azoknak méregetése. Vizsgálja a hajukat, a ruhájukat, a tartásukat, viselkedésüket, arcmimikájukat, mintha csak olvasni akarna belőlük. Olvas is.
Hamarosan szépen faragott, hosszú nyelű pipa kerül elő a sűrűn redőzött felső ruházat egyik hajtásából. A pipa feje tulipánfejre emlékeztet, élénk, ciklámen színűre van festve, a nyaka zöld, a szára szépen munkált, világos fa. A lány az eszközt a combjára helyezi, így kutakodik a megannyi szoknyabelsőbe varrt zsebecskében, míg egy diadalmas „áhááá” nyögés kíséretében elő nem kerül az aprócska vászontasak. Rutinos, fürge mozdulatokkal bontja róla a zsinórt, elégedett biccentéssel nyugtázza az illatot, miután lopva beleszagol, csak aztán kezdi el ügyes mozdulatokkal tömni a pipát annak tartalmával.*
- Nem fogtok meghalni, legalább is nem ma. Ezt a pipadohányt azoknak kevertem, akiknek elviselhetetlen fájdalmaik vannak. Akár testi-*sandít a vadászra*- akár lelki -*pillant itt az elfre.*
*Rövid szöszölés után a pipából vékony, ezüstös füst kígyózik a magasba, a lány vékony, fehér karja a sötételf felé nyúl, neki kínálva az első szippantást.*- Kezdődjön hát az utazás, barátom!
//Gyűjtögetés//
*A keresgélés közben egyre csak az elhangzottakon jár az esze, illetve az égett képen és a Rigón. Percenként tekint vissza a tanácstalanul kóborló mélységire, majd a roncsolt arcú vadászra, de azok egyike sem tűnik úgy, mint aki ártani akarna neki, így ő maga sem érzi veszélyben a bőrét. A kötényét magasra emeli, szakavatott, rutinos mozdulatokkal metszi a zsebéből előkerülő csonttőrrel a növényt, abba gyűjti. Először a vadászt közelíti meg, érdeklődve figyeli amaz ténykedését.*
- Attól, hogy a nővérem az enyém, még nem a tiéd, akkor sem, ha a testvéred lenne. Ő az enyém. És már te is az enyém vagy, ha már így rám erőltetted magad, hiába is tiltakoznál most már. Úgyhogy ne okoskodj nekem bajszos, mert megkereslek míg alszol és megborotvállak! -*a szeplős arc egészen megfeszül, mutatóujjával a másik mellkasára bök, mérhetetlen komolysággal fürkészi a sebhelyeket*- Miért ellenszenves neked a macskafülű? A fajtája szabta át a képed?
*Halkan beszél, szinte suttog, ügyelve arra, hogy a szél ne hordja tovább a szavait. Venthel mellett görnyedezik, míg a választ várja, mintha csak kalákában dolgozna, kutatna mellette, de az igazság az, a teste takarásában igyekszik csak elszedegetni a másiktól a gyűjtögetett maszlagjait. Rövid idő után a szürettel tér vissza a kijelölt találkozóhelyre, óvatosan fekteti a növényeket a széles fehér kendőre. Megvárja, hogy a teljes gyűjtemény oda kerüljön, csak aztán köti rutinos mozdulattal batyuba, hogy a fonott kosár mellé ejthesse. A közeli vízhez oldalog, ott óvatosan a kövekre guggolva mossa meg a kezét, csak aztán tér vissza, hogy a fa árnyékában törökülésbe ülve rendezze maga alá a szoknyáját, majd maga elé húzva a kosarat kezdjen benne kutatni. Hamarosan öblös butykos kerül elő, egy másik, szépen hímzett, megkötött kendő, amiből karcsú kalácska bukkan fel és pár -szebb napot is látott- alma. A kosarat messzire teszi, a bariskás batyut lábbal tolja odébb, míg a vendégvárót szépen elrendezi.*
- Na, elég volt mára a munkából, mossátok le a kezeiteket alaposan, aztán gyertek inkább! Falatozzunk! -*a másik kettőt figyeli, de keze már a kalácson ügyködik, igazságosan igyekszik három felé törni, de egyelőre még minden darabot a kendőn hagy.*
*Kivárja, hogy a férfiak is az árnyékba telepedjenek, megszívja a fogát, lomhán futtatja végig felemás tekintetét a pepita kompánián.*
- Mint egy rossz vicc… „a vörös, a mélységi és a vadász ül az erdőben egy fa alatt….” Egyébként -*fordul törzsből Vanrei irányába.*- Senkit nem érdekel, hogy milyen színű a bőröd, vagy a hajad. Nem azért vagy csúf, mert sötét vagy, hanem azért, mert fiú. Minden fiú rút, ez a sorsotok. Nektek erősnek és rendíthetetlennek kell lenni, nem szépnek! Ha nem lennétek csúnyák, akkor a lányok sem tetszelegnének mellettetek olyan gyönyörűnek. És fajgyűlölők sem vagyunk. Venthel pontosan ugyanúgy utál téged, mint saját magát, így hát legalább annyira a testvére vagy, mint amennyire én, pedig mi egy vérből fakadunk.
*Jó szívvel kínálja a butykost is a másik kettő felé, abban erősen felvizezett szederbor van, bár a víz mellett inkább a szeder íze az, ami dominál. Thalyssa nem eszik sokat, valahogy jobban lefoglalja rögtönzött társai nézése, azoknak méregetése. Vizsgálja a hajukat, a ruhájukat, a tartásukat, viselkedésüket, arcmimikájukat, mintha csak olvasni akarna belőlük. Olvas is.
Hamarosan szépen faragott, hosszú nyelű pipa kerül elő a sűrűn redőzött felső ruházat egyik hajtásából. A pipa feje tulipánfejre emlékeztet, élénk, ciklámen színűre van festve, a nyaka zöld, a szára szépen munkált, világos fa. A lány az eszközt a combjára helyezi, így kutakodik a megannyi szoknyabelsőbe varrt zsebecskében, míg egy diadalmas „áhááá” nyögés kíséretében elő nem kerül az aprócska vászontasak. Rutinos, fürge mozdulatokkal bontja róla a zsinórt, elégedett biccentéssel nyugtázza az illatot, miután lopva beleszagol, csak aztán kezdi el ügyes mozdulatokkal tömni a pipát annak tartalmával.*
- Nem fogtok meghalni, legalább is nem ma. Ezt a pipadohányt azoknak kevertem, akiknek elviselhetetlen fájdalmaik vannak. Akár testi-*sandít a vadászra*- akár lelki -*pillant itt az elfre.*
*Rövid szöszölés után a pipából vékony, ezüstös füst kígyózik a magasba, a lány vékony, fehér karja a sötételf felé nyúl, neki kínálva az első szippantást.*- Kezdődjön hát az utazás, barátom!
1431. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-14 23:24:41
Üzenet elküldve: 2026-03-14 23:24:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
*Magányos alak tapos az erdei ösvényen, a kikötőhöz közel, annak irányába haladva. Feltehetően nem egy különleges látvány.
Koldusnak ugyan nem tűnik, de eléggé szegényes, kopottas a ruházata. Köpenye alól ki-kivillanhatnak fegyverei és felszerelése, de valószínűleg ez sem teszi őt feltűnővé errefelé, hisz ki teheti, nem jár védtelenül egy ilyen környéken.
Fejét s nyakát csuklya, kezeit kesztyű óvja a hideg ellen. Termetre elég magas és nyúlánk, nagyjából ennyit lehet megállapítani róla.
Kissé görnyedten jár, ugyanis egy taligát tol maga előtt, amihez testi adottságai miatt jobban le kell hajolnia, ha nem akarja kiborítani annak tartalmát. Leginkább tüzelőnek való gallyakat cipel, de van a kis járműre pakolva egy ásó és egy fejsze is, valamint egy batyu és egy üresnek tűnő zsák.
Céltudatosan halad, mint ki napi teendőit végzi csak épp. Feszült figyelme azonban feltűnhet a tapasztalt szemnek: nem veszi készpénznek, hogy biztonságban van itt.*
Koldusnak ugyan nem tűnik, de eléggé szegényes, kopottas a ruházata. Köpenye alól ki-kivillanhatnak fegyverei és felszerelése, de valószínűleg ez sem teszi őt feltűnővé errefelé, hisz ki teheti, nem jár védtelenül egy ilyen környéken.
Fejét s nyakát csuklya, kezeit kesztyű óvja a hideg ellen. Termetre elég magas és nyúlánk, nagyjából ennyit lehet megállapítani róla.
Kissé görnyedten jár, ugyanis egy taligát tol maga előtt, amihez testi adottságai miatt jobban le kell hajolnia, ha nem akarja kiborítani annak tartalmát. Leginkább tüzelőnek való gallyakat cipel, de van a kis járműre pakolva egy ásó és egy fejsze is, valamint egy batyu és egy üresnek tűnő zsák.
Céltudatosan halad, mint ki napi teendőit végzi csak épp. Feszült figyelme azonban feltűnhet a tapasztalt szemnek: nem veszi készpénznek, hogy biztonságban van itt.*
1430. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-14 19:40:13
Üzenet elküldve: 2026-03-14 19:40:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
- A holtak nem is. * Mondja mosolyogva a kis csapat egyetlen mélységije. Aki, még nagyon is él. A lány monológja kissé fura Vanrei egy pillanatra el is fordítja a fejét. Gyanítja a növér szimpla csábítás áldozata lett és aztán kihasználta egyik fajtársa és amikor megunta vagy eladta, vagy megölte. Gyakorlatilag egy csepp sajnálat vagy bűntudat nem ébred benne. Mint minden sötételf, a többi nép gyermekeit csak olyanoknak tekinti, amik hasznos jószágok lehetnek néha, vagy csak olyan személyek, akik az ő értékeiket cipelik magukon, amíg azt le nem szüretelik róluk. De persze ebből nem tudna előnyt kovácsolni, így azonnal a jól betanult kisebbségi hőbörgéssel akar visszatámadni. Persze, előtte hagyja civódni a „testvéreket”. *
- Szóval, csúfak vagyunk, mert gondolom sötét és nem tetsző a bőrünk. Csak azért lennék én is egy gonosz lény, Mert ilyen a bőröm? Vagy mert fehér a hajam? * Kezd bele az érzelmeket masszírozó gondolatokat, amikkel indig lehet a többieket provokálni. *
- Talán, még egy orknél és véresebb dühöngő fenevad lennék? * Rázza meg látszólagos felháborodással. De persze, egy gramm érzés annyi nincs benne. *
- Főleg, hogy most mutatom meg merre is van a forrás. Igazi gonosztevő tesz pusztán ilyet. * Folytatja. *
- És amilyen gonosz vagyok még előre is megyek. * Vonja meg a vállát és elindul. Persze az arcának azon az oldalán, amit a két ember nem láthat egy apró félmosoly jelenik meg. *
- Ti tényleg faj gyűlölők vagytok. * Mondja halkan és ezzel zárja is a napi színjátékát, amit már olyan sokszor előadott.
A tisztás végül felfedi magát és még nem érzi magát annyira megsértetten, hogy ki akarjon hagyni egy pipázást.
A mélységi csak hallgatja a növényeket, de mivel egyik sem mélységi barlangi gomba, így nem igazán tudja mit is keresnek. De persze figyel, ha esetleg a „nem sikeres” keresés után visszatérve megnézi, mi is volt a kendőn és onnantól mér keres ahhoz hasonló növényeket. Persze a szeme az erdőt is figyeli, ha látna nyomokat, inkább a vad után indulna. Mintsem ismeretlen növények után. *
//Gyűjtögetés//
- A holtak nem is. * Mondja mosolyogva a kis csapat egyetlen mélységije. Aki, még nagyon is él. A lány monológja kissé fura Vanrei egy pillanatra el is fordítja a fejét. Gyanítja a növér szimpla csábítás áldozata lett és aztán kihasználta egyik fajtársa és amikor megunta vagy eladta, vagy megölte. Gyakorlatilag egy csepp sajnálat vagy bűntudat nem ébred benne. Mint minden sötételf, a többi nép gyermekeit csak olyanoknak tekinti, amik hasznos jószágok lehetnek néha, vagy csak olyan személyek, akik az ő értékeiket cipelik magukon, amíg azt le nem szüretelik róluk. De persze ebből nem tudna előnyt kovácsolni, így azonnal a jól betanult kisebbségi hőbörgéssel akar visszatámadni. Persze, előtte hagyja civódni a „testvéreket”. *
- Szóval, csúfak vagyunk, mert gondolom sötét és nem tetsző a bőrünk. Csak azért lennék én is egy gonosz lény, Mert ilyen a bőröm? Vagy mert fehér a hajam? * Kezd bele az érzelmeket masszírozó gondolatokat, amikkel indig lehet a többieket provokálni. *
- Talán, még egy orknél és véresebb dühöngő fenevad lennék? * Rázza meg látszólagos felháborodással. De persze, egy gramm érzés annyi nincs benne. *
- Főleg, hogy most mutatom meg merre is van a forrás. Igazi gonosztevő tesz pusztán ilyet. * Folytatja. *
- És amilyen gonosz vagyok még előre is megyek. * Vonja meg a vállát és elindul. Persze az arcának azon az oldalán, amit a két ember nem láthat egy apró félmosoly jelenik meg. *
- Ti tényleg faj gyűlölők vagytok. * Mondja halkan és ezzel zárja is a napi színjátékát, amit már olyan sokszor előadott.
A tisztás végül felfedi magát és még nem érzi magát annyira megsértetten, hogy ki akarjon hagyni egy pipázást.
A mélységi csak hallgatja a növényeket, de mivel egyik sem mélységi barlangi gomba, így nem igazán tudja mit is keresnek. De persze figyel, ha esetleg a „nem sikeres” keresés után visszatérve megnézi, mi is volt a kendőn és onnantól mér keres ahhoz hasonló növényeket. Persze a szeme az erdőt is figyeli, ha látna nyomokat, inkább a vad után indulna. Mintsem ismeretlen növények után. *
1429. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-12 19:00:26
Üzenet elküldve: 2026-03-12 19:00:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
//Keresés próba - sikeres (16/70)//
~ Az istenekre mondom, hogy ez a lány nincs az eszénél... ~
*Kezébe temeti arcát, ahogy battyognak a mélységi után, úgy hallgatja újdonsült útitársa monológját.*
- Tudom, Thaly... *Dünnyögi színtelenül, hangja tompa kérges tenyere takarásától.* - Nekem is ugyanúgy nővérem mint neked.
*Közben egy szem szemét villogtatja a lányra, nagyjából pont olyan vörösen izzhat, mint annak haja, s reméli úgy égeti a haj gazdáját tekintete, mint a tűz.*
- Fejedre ejtett apánk kiskorodban, vagy mi a búbánat van veled? Ha Rigó a nővérem, te meg a húgom, hogyan lennék ötven? Te is tudod, hogy húsz telet láttam eddig mind a két szememmel. Aztán pár hatja lett csak egy, tudod. *Alig észrevehetően, de rosszallóan csóválja fejét a fogadott húgára.* - TUDOOOD.
*Kisvártatva a tisztást is elérik, szerencsére, már belefáradt egy olyan színjátékba, amiben a másik nemigen partner. A lány bele is kezd a növény leírásába. Földműves kölyök lévén igen jól ismeri a kolompér virágját, így úgy érzi, hogy számára nem lesz ez nehéz feladat.
A pipából úgysem tervez szívni, sőt, hogy őszinte legyen minél hamarabb szeretne kijutni ebből az erdőből vissza Artheniorba, de nem hagyhat egy fiatal lányt egyedül egy kétes szándékú mélységivel, így kénytelen-kedvtelen belemenni a játékba.
El is indul kutatni, s szívesen mondaná, hogy egyik szemét a hóhajún tartja, de csak egyik szeme van, a másik az valahol a Pegazus padlóján van szétfolyva, avagy már felmosva és kiöntve az utcára, így hát cikázik az idegen és a tisztás növényei között. Nem is kell sokat kutatnia, hála Eeyrnek tényleg hasonlít a krumpli virágára. Le is szakítja őket gondosan, s orrát megcsapja az erős gyomszag. Egy pillanatig elnézegeti a virágot, meg a földön az elszáradt tövisalmát, mert az a növényen sajna már nem volt, ami meg a földön van használhatatlan lehet.
~ Ehm... Tényleg nem szívok ebből. ~
Ez az a növény, amitől anyja óvva intette, nehogy egyen belőle, főleg ne a terméséből, mert menten ott pusztul ki. Most vajh a lány szándékosan akarja őket megmérgezni azzal, hogy csattanó maszlagot ad nekik, vagy ő sincs tudatában annak amit csinál?*
//Gyűjtögetés//
//Keresés próba - sikeres (16/70)//
~ Az istenekre mondom, hogy ez a lány nincs az eszénél... ~
*Kezébe temeti arcát, ahogy battyognak a mélységi után, úgy hallgatja újdonsült útitársa monológját.*
- Tudom, Thaly... *Dünnyögi színtelenül, hangja tompa kérges tenyere takarásától.* - Nekem is ugyanúgy nővérem mint neked.
*Közben egy szem szemét villogtatja a lányra, nagyjából pont olyan vörösen izzhat, mint annak haja, s reméli úgy égeti a haj gazdáját tekintete, mint a tűz.*
- Fejedre ejtett apánk kiskorodban, vagy mi a búbánat van veled? Ha Rigó a nővérem, te meg a húgom, hogyan lennék ötven? Te is tudod, hogy húsz telet láttam eddig mind a két szememmel. Aztán pár hatja lett csak egy, tudod. *Alig észrevehetően, de rosszallóan csóválja fejét a fogadott húgára.* - TUDOOOD.
*Kisvártatva a tisztást is elérik, szerencsére, már belefáradt egy olyan színjátékba, amiben a másik nemigen partner. A lány bele is kezd a növény leírásába. Földműves kölyök lévén igen jól ismeri a kolompér virágját, így úgy érzi, hogy számára nem lesz ez nehéz feladat.
A pipából úgysem tervez szívni, sőt, hogy őszinte legyen minél hamarabb szeretne kijutni ebből az erdőből vissza Artheniorba, de nem hagyhat egy fiatal lányt egyedül egy kétes szándékú mélységivel, így kénytelen-kedvtelen belemenni a játékba.
El is indul kutatni, s szívesen mondaná, hogy egyik szemét a hóhajún tartja, de csak egyik szeme van, a másik az valahol a Pegazus padlóján van szétfolyva, avagy már felmosva és kiöntve az utcára, így hát cikázik az idegen és a tisztás növényei között. Nem is kell sokat kutatnia, hála Eeyrnek tényleg hasonlít a krumpli virágára. Le is szakítja őket gondosan, s orrát megcsapja az erős gyomszag. Egy pillanatig elnézegeti a virágot, meg a földön az elszáradt tövisalmát, mert az a növényen sajna már nem volt, ami meg a földön van használhatatlan lehet.
~ Ehm... Tényleg nem szívok ebből. ~
Ez az a növény, amitől anyja óvva intette, nehogy egyen belőle, főleg ne a terméséből, mert menten ott pusztul ki. Most vajh a lány szándékosan akarja őket megmérgezni azzal, hogy csattanó maszlagot ad nekik, vagy ő sincs tudatában annak amit csinál?*
1428. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-10 00:15:32
Üzenet elküldve: 2026-03-10 00:15:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*Látható fintorba szalad a gyerekkép, ahogy a vadász égett, sebes arca mosolyba hajlik, még meg is rázkódik a rőt, durva mozdulatokkal dörgölgeti le pőre, szeplőktől pettyes alkarjairól a lúdbőrt. Kivárja, hogy meginduljon az erősebbik nem is, a sötételftől lehetőleg távol, „bátyjának” másik oldalára téblábol, onnan méregeti bizalmatlanul Vanreit. Neki nincsenek olyan kételyei, mint Venthelnek, fel sem merül benne, hogy a mélységi haramia lehet, szimplán a nyakát merné tenni teóriájára, miszerint élőholttal sétálnak, apácska pedig megtanította neki, a holtak testétől mindenféle betegségeket el lehet kapni, pláne ha azok még valamilyen rút mágia nyomán élnek! Ha már mindenképp holtakkal kell sétálni a tengeri rengetegben, hát inkább a szemkötős bajnok legyen az, aki elkapja a nyavalyát helyette, mégiscsak ő hősieskedik!*
- A halottak nem isznak, Vanr…*kezdene bele oktatásába, ám hirtelen félbeszakítja mondandóját, egészen mélyen elhallgat. A szemei elkerekednek, együttérzéssel telnek meg, tudálékosan bólogat, mert hát mi van akkor, ha az elf nem is sejti, hogy jobb létre szenderült?! A szerencsétlenje csak itt teng-leng az erdőben, kísérti őket, aztán nem is tudja, hogy kísértet. Megmagyarázna mindent!*
*Thalyssa úgy dönt, nem az ő tiszte elmondani a Szellemnek, hogy ő bizony szellem, így megtartja abban a hitben, hogy még él. Jobb lesz az úgy mindenkinek! De azért a távolságot csak megtartja a másiktól, mert az meg „neki lesz úgy jó”.*
- Tudod Venthel, van nekem egy nővérem, az a neve, hogy Rigó. Mikor gyerek volt, akkor meg az volt a neve, hogy Rigócska. Mesélte nekem, hogy mikor süldő volt, megszerelmesedett egy égett képű tolvajba, az náladnál talán még öregebb is volt, vagy kitudja, te is vagy már vagy… ötven éves -*legyint maguk elé, mintha csak bogarat akarna elhajtani.*- Én nézlek itt tégedet, de elgondolni nem tudom, hogy hogy lehetne belétek bárki szerelmes, hát… az erdei isten bocsássa meg nekem, rettentő rút vagy!
*Bár a szavai bántóak lehetnek, azoknak nincs élük, nem sértésnek szánja, a rútság mibenlétét mutatóujjának saját arca előtti mozgatásával illusztrálja, célozva ezzel az égésre. Követve a sötételfet eljutnak a tisztásra, így a lány is elhallgat, csöndes elégedettséggel fülel a patak neszelésére figyelve. Végül mélyen, élesen szívja be a levegőt, először jobbra, majd balra billenti a fejét.*
- A pipába már megvan a növény amit ma szívni „fogunk” -*vagyis csak ők*- de kell nekem az utánpótlás. Bariskát keresünk! -*látva az esetleges kérdő tekinteteket lerakja a fűbe a kosarát, türelmetlenül dörzsölget öklének bütykeivel saját homlokára, így próbálva elsimítani a redőket.* - Tövisalmát. Láttatok már kolompér virágot? Na, ez is hasonló, csak a levele ennek nem fodros, sokkal inkább fogas, mint a fésű, ilyen, ni! -*illusztrálja ujjával a levegőbe rajzolva egy kaotikusabb mozdulatsort.*- Ha virág van rajta, az fehér, az jó, de ha tövisalma van rajta, az még jobb! Az meg így ekkora, ni! -*ujjait meggörbíti, dióméretű karikát formál mutató és hüvelykujjával, hunyorítva pillant a „képzeletbeli távcsőbe, onnan veszi szemügyre először Venthelt, aztán Vanreit.*- Ha találtok, metszétek le, vagy tépjétek nekem ki, de óvatosan, aztán rakjátok rá ide a kendőre, ni! -*rövid kutakodás után ki is terít egy kisebb kendőt a kosár mellé.*-Aztán, ha kerestünk eleget, hajlandó vagyok veletek megosztani amit hoztam. Nem sok, de majd testvériesen megesszük szépen!
//Gyűjtögetés//
*Látható fintorba szalad a gyerekkép, ahogy a vadász égett, sebes arca mosolyba hajlik, még meg is rázkódik a rőt, durva mozdulatokkal dörgölgeti le pőre, szeplőktől pettyes alkarjairól a lúdbőrt. Kivárja, hogy meginduljon az erősebbik nem is, a sötételftől lehetőleg távol, „bátyjának” másik oldalára téblábol, onnan méregeti bizalmatlanul Vanreit. Neki nincsenek olyan kételyei, mint Venthelnek, fel sem merül benne, hogy a mélységi haramia lehet, szimplán a nyakát merné tenni teóriájára, miszerint élőholttal sétálnak, apácska pedig megtanította neki, a holtak testétől mindenféle betegségeket el lehet kapni, pláne ha azok még valamilyen rút mágia nyomán élnek! Ha már mindenképp holtakkal kell sétálni a tengeri rengetegben, hát inkább a szemkötős bajnok legyen az, aki elkapja a nyavalyát helyette, mégiscsak ő hősieskedik!*
- A halottak nem isznak, Vanr…*kezdene bele oktatásába, ám hirtelen félbeszakítja mondandóját, egészen mélyen elhallgat. A szemei elkerekednek, együttérzéssel telnek meg, tudálékosan bólogat, mert hát mi van akkor, ha az elf nem is sejti, hogy jobb létre szenderült?! A szerencsétlenje csak itt teng-leng az erdőben, kísérti őket, aztán nem is tudja, hogy kísértet. Megmagyarázna mindent!*
*Thalyssa úgy dönt, nem az ő tiszte elmondani a Szellemnek, hogy ő bizony szellem, így megtartja abban a hitben, hogy még él. Jobb lesz az úgy mindenkinek! De azért a távolságot csak megtartja a másiktól, mert az meg „neki lesz úgy jó”.*
- Tudod Venthel, van nekem egy nővérem, az a neve, hogy Rigó. Mikor gyerek volt, akkor meg az volt a neve, hogy Rigócska. Mesélte nekem, hogy mikor süldő volt, megszerelmesedett egy égett képű tolvajba, az náladnál talán még öregebb is volt, vagy kitudja, te is vagy már vagy… ötven éves -*legyint maguk elé, mintha csak bogarat akarna elhajtani.*- Én nézlek itt tégedet, de elgondolni nem tudom, hogy hogy lehetne belétek bárki szerelmes, hát… az erdei isten bocsássa meg nekem, rettentő rút vagy!
*Bár a szavai bántóak lehetnek, azoknak nincs élük, nem sértésnek szánja, a rútság mibenlétét mutatóujjának saját arca előtti mozgatásával illusztrálja, célozva ezzel az égésre. Követve a sötételfet eljutnak a tisztásra, így a lány is elhallgat, csöndes elégedettséggel fülel a patak neszelésére figyelve. Végül mélyen, élesen szívja be a levegőt, először jobbra, majd balra billenti a fejét.*
- A pipába már megvan a növény amit ma szívni „fogunk” -*vagyis csak ők*- de kell nekem az utánpótlás. Bariskát keresünk! -*látva az esetleges kérdő tekinteteket lerakja a fűbe a kosarát, türelmetlenül dörzsölget öklének bütykeivel saját homlokára, így próbálva elsimítani a redőket.* - Tövisalmát. Láttatok már kolompér virágot? Na, ez is hasonló, csak a levele ennek nem fodros, sokkal inkább fogas, mint a fésű, ilyen, ni! -*illusztrálja ujjával a levegőbe rajzolva egy kaotikusabb mozdulatsort.*- Ha virág van rajta, az fehér, az jó, de ha tövisalma van rajta, az még jobb! Az meg így ekkora, ni! -*ujjait meggörbíti, dióméretű karikát formál mutató és hüvelykujjával, hunyorítva pillant a „képzeletbeli távcsőbe, onnan veszi szemügyre először Venthelt, aztán Vanreit.*- Ha találtok, metszétek le, vagy tépjétek nekem ki, de óvatosan, aztán rakjátok rá ide a kendőre, ni! -*rövid kutakodás után ki is terít egy kisebb kendőt a kosár mellé.*-Aztán, ha kerestünk eleget, hajlandó vagyok veletek megosztani amit hoztam. Nem sok, de majd testvériesen megesszük szépen!
1427. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-09 16:27:21
Üzenet elküldve: 2026-03-09 16:27:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
* Ki a szóbeli és ki a tettleges célzást, de vette mindenki. A sötételf, nem közelít tovább az apró lány pedig máris emlékszik arra, hogy van egy testvére. *
- Igen, a család nem választható tényező. Nekem is vannak testvéreim. Nem mindig a legjobban viselkedtek velem. De, ez már a múlté. * Ért egyet végül a lánnyal és persze, sinte még most is megsajdul a feje, amikor a fivéreire gondol, akik ugyanúgy kezelték a szajré elosztásánál, mintha nem is a rokonuk lenne. Simán fejbe vágták egy buzogánnyal. A sisakja pedig azóta is egy kellemetlen horpadással csúfoskodik. *
- Rendben, csúnyának csak te hívod majd. Én maradok a Venthel-nél. * Egyezik ki a lánnyal Vanrei. *
- Egyszer ittam egy jó sört, azt az hiszem a Pegazus fogadóban mérték. Az ínyemre való volt. Kár, hogy nem egy olcsó hely, ha az lenne, ki se jöttem volna az ajtón. Valami köztes megoldás is biztosan létezik a világon, ahol nem a legjobb sört mérik, de nem is a legsilányabbat. * Gondolkodik hangosan a sötételf, a drága felszerelésre pedig nem igazán szeretne magyarázatot adni. Nem igazán szeretné a rabló szerepet másnak átadni.
A tisztáson keresni pipára valót, kicsit meglepi Vanrei-t, hiszen nem gondolta, hogy bármi lehet olyan, ami egy erdei tisztáson terem és pipában elszívható. Bár a vadkenderről hallott, na de azt szárítás nélkül csak úgy… Hát nem is tudja, kezd ez a kaland a bizarr felé hajlani. *
- Igen, arra van egy csendes forrás, nincs egy fél fertályóra járásra. Ott ittam a legutóbb. * Mutat egy irányba a sötételf. *
- Bár, nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen nővényt is keresünk a pipába. Lehet abban is tudok segíteni. * Ferdít kicsit a haramia, mert nem igazán ismer fel egy növényt sem, azonban azt tudni szeretné minek a füstjével lehet bódítani a fejeket. *
//Gyűjtögetés//
* Ki a szóbeli és ki a tettleges célzást, de vette mindenki. A sötételf, nem közelít tovább az apró lány pedig máris emlékszik arra, hogy van egy testvére. *
- Igen, a család nem választható tényező. Nekem is vannak testvéreim. Nem mindig a legjobban viselkedtek velem. De, ez már a múlté. * Ért egyet végül a lánnyal és persze, sinte még most is megsajdul a feje, amikor a fivéreire gondol, akik ugyanúgy kezelték a szajré elosztásánál, mintha nem is a rokonuk lenne. Simán fejbe vágták egy buzogánnyal. A sisakja pedig azóta is egy kellemetlen horpadással csúfoskodik. *
- Rendben, csúnyának csak te hívod majd. Én maradok a Venthel-nél. * Egyezik ki a lánnyal Vanrei. *
- Egyszer ittam egy jó sört, azt az hiszem a Pegazus fogadóban mérték. Az ínyemre való volt. Kár, hogy nem egy olcsó hely, ha az lenne, ki se jöttem volna az ajtón. Valami köztes megoldás is biztosan létezik a világon, ahol nem a legjobb sört mérik, de nem is a legsilányabbat. * Gondolkodik hangosan a sötételf, a drága felszerelésre pedig nem igazán szeretne magyarázatot adni. Nem igazán szeretné a rabló szerepet másnak átadni.
A tisztáson keresni pipára valót, kicsit meglepi Vanrei-t, hiszen nem gondolta, hogy bármi lehet olyan, ami egy erdei tisztáson terem és pipában elszívható. Bár a vadkenderről hallott, na de azt szárítás nélkül csak úgy… Hát nem is tudja, kezd ez a kaland a bizarr felé hajlani. *
- Igen, arra van egy csendes forrás, nincs egy fél fertályóra járásra. Ott ittam a legutóbb. * Mutat egy irányba a sötételf. *
- Bár, nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen nővényt is keresünk a pipába. Lehet abban is tudok segíteni. * Ferdít kicsit a haramia, mert nem igazán ismer fel egy növényt sem, azonban azt tudni szeretné minek a füstjével lehet bódítani a fejeket. *
1426. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-08 17:31:24
Üzenet elküldve: 2026-03-08 17:31:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*Fellélegezve nyugtázza, hogy az apró vörös értette a célzást. Nem tette volna rá a nyakát, hogy nem fog továbbra is csak óbégatni a nagyvilágba, de kellemeset kellett csalódnia, vág az esze, még ha eddig nagyon jól is rejtegette.
Elégedetten biccent, mikor a mélységi megtorpan. Nem volt boldog, mikor a másik nem érezte a kényszert a megállásra a szépen szólásnál, és pengét kellett, hogy villogtasson ehhez. Rámenős egy szerzet.*
- Nem érzem szükségesnek a magyarázkodást. Testvérek vagyunk és kész, hasonlóság ide vagy oda. De ahogy Thal is mondta, az én anyám meghalt a gyermekágyban, ő meg a következőtől jött.
*A leány szóforgatására kénytelen is mosolyogni támad kedve, nagydumás, azt meg kell hagyni, a nyelve meg élesebb mint egy liliom levele, de ez most nem a mosolygás helye és ideje, egyelőre a hóhajú szándékait igyekszik kideríteni.*
- Mérnek ott sört, de nem jót, s nem tudom, miből készítik mert az íze sem az igazi. Egyszerű parasztoknak sem való, nemhogy ilyen drága szerelésben alvó embereknek, mint te.
*Biccent ezzel a mélységi felé. Acél védők, brigantin, sisak, nem olcsó mulatság ezek, s ha nem lelopta valakiről, akkor bizony ezek eléggé zsebbe nyúlós tételek. Hallott már sötételf nemesi házakról Artheniorban, s bár utolsó szemét is feltenné rá, hogy ő nem közülük való -mert egy nemes miért aludna egy erdőben, mikor azt örömmel megvendégelné bárki a pórnépből az erdő szélén fekvő falvakban-, nem zárja ki azt sem, hogy téved.*
- Rendben, hát haladjunk. Talán az erdőkerülő új barátunk ismer is itt tisztást, ha már olyan jót aludt valahol a közelben, nemde?
//Gyűjtögetés//
*Fellélegezve nyugtázza, hogy az apró vörös értette a célzást. Nem tette volna rá a nyakát, hogy nem fog továbbra is csak óbégatni a nagyvilágba, de kellemeset kellett csalódnia, vág az esze, még ha eddig nagyon jól is rejtegette.
Elégedetten biccent, mikor a mélységi megtorpan. Nem volt boldog, mikor a másik nem érezte a kényszert a megállásra a szépen szólásnál, és pengét kellett, hogy villogtasson ehhez. Rámenős egy szerzet.*
- Nem érzem szükségesnek a magyarázkodást. Testvérek vagyunk és kész, hasonlóság ide vagy oda. De ahogy Thal is mondta, az én anyám meghalt a gyermekágyban, ő meg a következőtől jött.
*A leány szóforgatására kénytelen is mosolyogni támad kedve, nagydumás, azt meg kell hagyni, a nyelve meg élesebb mint egy liliom levele, de ez most nem a mosolygás helye és ideje, egyelőre a hóhajú szándékait igyekszik kideríteni.*
- Mérnek ott sört, de nem jót, s nem tudom, miből készítik mert az íze sem az igazi. Egyszerű parasztoknak sem való, nemhogy ilyen drága szerelésben alvó embereknek, mint te.
*Biccent ezzel a mélységi felé. Acél védők, brigantin, sisak, nem olcsó mulatság ezek, s ha nem lelopta valakiről, akkor bizony ezek eléggé zsebbe nyúlós tételek. Hallott már sötételf nemesi házakról Artheniorban, s bár utolsó szemét is feltenné rá, hogy ő nem közülük való -mert egy nemes miért aludna egy erdőben, mikor azt örömmel megvendégelné bárki a pórnépből az erdő szélén fekvő falvakban-, nem zárja ki azt sem, hogy téved.*
- Rendben, hát haladjunk. Talán az erdőkerülő új barátunk ismer is itt tisztást, ha már olyan jót aludt valahol a közelben, nemde?
1425. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-08 16:34:20
Üzenet elküldve: 2026-03-08 16:34:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*A pengemutogatást nem látja, sokkal inkább foglalja le a haja igazgatása, szemöldöke, arca szépítése. Két kézzel fog a kosárra, csípőjét oldalra billenti, a testsúlyát is arra az oldalra helyezi. Kerek állát magasra szegi, szemeit hunyorítja, ahogy a vadászt és a meséjét rágja át fejben.*
- Ki ne tagadna le egy olyan testvért, aki patkányszart eszik -*horkant fel, apró termetét büszkén, magasra húzza, mintha csak a másik kettőt akarná méretben utolérni. Ennek ellenére Venthel láthatja, hazugságában partnerre talált. *- Dehát.. az ember nem válogathatja meg a testvéreit.
*A félszeg állásból egyenesbe húzza magát, kis kerülőt tesz az alakok felé, hogy visszabotorkáljon a keskeny, kikoptatott ösvényre.*
- Nem hasonlítunk, mert Venthel más lyukból jött, mint én. A rosszabbikból! De ez nem jelenti azt, hogy te bánthatod őt szóban, mert csúnyának csak én hívhatom, nekem ez születési jogom! Ha te rondázod le, kifejelem azt a szép fehér fogad, nem érdekel, hogy a nyakadnál kezdődik a combod töve!
*Türelmetlenül szusszant, a férfiak felé fordul, úgy torpan meg, tisztes távolságban vár.*
- Én oda nem megyek, ahol patkányszart szolgálnak fel, ki tudja mi van a korsójuk aljában. Amúgy sincs idő arra, más van tervben. Tisztást keresek, ott van amire szükségem van a jóféle pipadohányhoz. Kevertem újat, valakiknek ki kell próbálni. Ti erős fiúk vagytok, szívósak. Jónak tűntök a feladatra! Na, haladjunk! -*int előre, a sűrű felé.*
//Gyűjtögetés//
*A pengemutogatást nem látja, sokkal inkább foglalja le a haja igazgatása, szemöldöke, arca szépítése. Két kézzel fog a kosárra, csípőjét oldalra billenti, a testsúlyát is arra az oldalra helyezi. Kerek állát magasra szegi, szemeit hunyorítja, ahogy a vadászt és a meséjét rágja át fejben.*
- Ki ne tagadna le egy olyan testvért, aki patkányszart eszik -*horkant fel, apró termetét büszkén, magasra húzza, mintha csak a másik kettőt akarná méretben utolérni. Ennek ellenére Venthel láthatja, hazugságában partnerre talált. *- Dehát.. az ember nem válogathatja meg a testvéreit.
*A félszeg állásból egyenesbe húzza magát, kis kerülőt tesz az alakok felé, hogy visszabotorkáljon a keskeny, kikoptatott ösvényre.*
- Nem hasonlítunk, mert Venthel más lyukból jött, mint én. A rosszabbikból! De ez nem jelenti azt, hogy te bánthatod őt szóban, mert csúnyának csak én hívhatom, nekem ez születési jogom! Ha te rondázod le, kifejelem azt a szép fehér fogad, nem érdekel, hogy a nyakadnál kezdődik a combod töve!
*Türelmetlenül szusszant, a férfiak felé fordul, úgy torpan meg, tisztes távolságban vár.*
- Én oda nem megyek, ahol patkányszart szolgálnak fel, ki tudja mi van a korsójuk aljában. Amúgy sincs idő arra, más van tervben. Tisztást keresek, ott van amire szükségem van a jóféle pipadohányhoz. Kevertem újat, valakiknek ki kell próbálni. Ti erős fiúk vagytok, szívósak. Jónak tűntök a feladatra! Na, haladjunk! -*int előre, a sűrű felé.*
1424. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-08 15:31:15
Üzenet elküldve: 2026-03-08 15:31:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
* Az ébredő sötételf két fura emberre ébred, akik több mint furán viselkednek. Rövid szóváltás alapján talán kiderül, hogy ő mégsem szellem és nem is lidérc. Legalábbis bízik benne, hogy nem vágnak hozzá fokhagymát vagy valami hasonló babonás szelleműző dolgot. mondjuk egy karót sem venne szívesen, ha azt a szívébe akarnák ütni. Bár, az valami más rémség. *
- Ugyan, nem vagyok én söpredék. És nem igazán hiszek bármiben is magamon kívül. Hagyjuk hát az isteneket, akár sötét, akár… világos. * Mondja nyugodt hangon miközben nyugodtan közelebb lépdel a fura pároshoz. A „vadász” megmutatja a kardját. Tehát, nem fegyvertelen. Ez felettébb barátságtalan megnyilvánulás egy békés haramia felé. Viszont, amíg a kard a hüvelyében van, az nem sebezhet. A lépéseit akkor akasztja meg, amikor a penge kintebb csúszik a hüvelyből. *
- Eddig aludni szándékoztam. * Mondja miközben nyugodt marad és nem tesz semmi támadó mozdulatot. *
- Tehát testvérek. Nem igazán hasonlítotok. * Jelenti ki a látható dolgokat Vanrei. A levegőben persze ott van a hazugság bűze, ami szinte már illat a sötét bőrű sötét lelkének. Mégsem olyan távoli ez a „vadász” az ő értékrendjétől. Talán, már ölt is. *
- Nos, a helyzet elég kínos, hogy tudjunk egyet nevetni rajta. * Állapítja meg a sötételf és valami mosolyféle jelenik meg az arcán és a szemei sem annyira ridegek már. *
- A pipa jó. Megnyugtatja a zavaros gondolatokat. * Jelenti ki. *
- Meg ha sört is mérnek ott, ahol a patkányürüléket felszolgálják, akkor akár ihatunk is mellé. * Javasolja nyugodt hangon a sötételf. *
//Gyűjtögetés//
* Az ébredő sötételf két fura emberre ébred, akik több mint furán viselkednek. Rövid szóváltás alapján talán kiderül, hogy ő mégsem szellem és nem is lidérc. Legalábbis bízik benne, hogy nem vágnak hozzá fokhagymát vagy valami hasonló babonás szelleműző dolgot. mondjuk egy karót sem venne szívesen, ha azt a szívébe akarnák ütni. Bár, az valami más rémség. *
- Ugyan, nem vagyok én söpredék. És nem igazán hiszek bármiben is magamon kívül. Hagyjuk hát az isteneket, akár sötét, akár… világos. * Mondja nyugodt hangon miközben nyugodtan közelebb lépdel a fura pároshoz. A „vadász” megmutatja a kardját. Tehát, nem fegyvertelen. Ez felettébb barátságtalan megnyilvánulás egy békés haramia felé. Viszont, amíg a kard a hüvelyében van, az nem sebezhet. A lépéseit akkor akasztja meg, amikor a penge kintebb csúszik a hüvelyből. *
- Eddig aludni szándékoztam. * Mondja miközben nyugodt marad és nem tesz semmi támadó mozdulatot. *
- Tehát testvérek. Nem igazán hasonlítotok. * Jelenti ki a látható dolgokat Vanrei. A levegőben persze ott van a hazugság bűze, ami szinte már illat a sötét bőrű sötét lelkének. Mégsem olyan távoli ez a „vadász” az ő értékrendjétől. Talán, már ölt is. *
- Nos, a helyzet elég kínos, hogy tudjunk egyet nevetni rajta. * Állapítja meg a sötételf és valami mosolyféle jelenik meg az arcán és a szemei sem annyira ridegek már. *
- A pipa jó. Megnyugtatja a zavaros gondolatokat. * Jelenti ki. *
- Meg ha sört is mérnek ott, ahol a patkányürüléket felszolgálják, akkor akár ihatunk is mellé. * Javasolja nyugodt hangon a sötételf. *
1423. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-07 21:38:12
Üzenet elküldve: 2026-03-07 21:38:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*A mélységi vagy nagyon bátor, vagy teljesen megbolondult. Az ember, aki előtte áll fel van fegyverkezve. Arca megégett, megtépett, s úgy fest, mint egy vigyorgó szörnyeteg, ami egyetlen szemével méregeti őt. Orra megzúzva, de mégis itt áll előtte, nem ájultan hever valahol, így levonhatja a következtetést, hogy győztesen került ki a viaskodásból. Nem egy olyan valakivel van dolga, aki könnyen megriadna egy kétséges szándékú sötételftől.
Szigorú tekintettel nézi, ahogy egyre közelebb próbál férkőzni az idegen.*
- Legyen úgy, ahogy mondod.
*Nyugtázza a leány pörlekedését a háta mögül, elég hangos és szabadszájú teremtés, és látja, hogy nem igazán tudja jobb belátásra bírni.*
- Mint mondtam, lehet, hogy jobban jártunk volna egy szellemmel, vagy a sötét isten bármelyik söpredékével.
*Köpenyét félrehúzza kicsit, s kardja gombját kocogtatja ujja végével, miközben le sem veszi a szemét az idegenről. Szemöldökét megemeli, némán a kardgombra tekint, majd vissza őrá, jelezvén: eddig, s nem tovább.
Ha a másik folytatja a közeledést, úgy kicsit kijjebb is húzza a pengét a hüvelyből, bár kardot nem ránt, ha pedig megáll, abbahagyja a kocogtatást is.*
- Szóval, Szellem, mi a szándékod?
*Erősen bűzlik minden ezzel az alakkal kapcsolatban, valamiért Venthel zsigerből gyanakszik rá. Nem csak fajtája miatt, valamiért azokra a latorokra emlékezteti, akik meggyilkolták a családját, felgyújtották a tanyáját és megégették arcát.
~ Mégis ki aludna az erdőben, mikor a kikötő alig néhány óra gyalog, a szántói falvak meg még annál is közelebb vannak? Ez teljesen hülyének néz minket. ~
Elkerülné a konfliktust, ha lehet, mert a brigantin nem jó párosítás a rövidkardja ellen, azonban ha a kormos figyel, láthatja, hogy Venthel szeme a gyengepontokat méri: comb, nyak, hónalj. Ha ezekre fókuszál, egész jó esélye van, és ránézésre jobb erőben is van a potenciális ellenfelénél. Már nem az a vézna parasztlegény, aki akkor volt, mikor a városba jött, sőt, egészen kicombosodott azóta.*
- Ahogy mondta, ő itt Thalyssa, Quinn leánya, a kishúgom. Csak szereti mások előtt letagadni a bátyját, és nevetni, mikor kínos helyzetbe kerül.
*Mindeközben a vörösre sandít törzsét kitekerve, jobb kezét továbbra is a kardgombon pihentetve. Ha meghall akár egy gallyat is reccsenni, levelet rezzenni a hóhajú irányából, azonnal vág.
Megkeresi Thalyssa tekintetét, szemeit gubbasztva próbál jelezni, hogy jobban teszi, ha együttműködik Venthel sztorijával.*
A hozzászólás írója (Pusztai Venthel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.07 21:39:55
//Gyűjtögetés//
*A mélységi vagy nagyon bátor, vagy teljesen megbolondult. Az ember, aki előtte áll fel van fegyverkezve. Arca megégett, megtépett, s úgy fest, mint egy vigyorgó szörnyeteg, ami egyetlen szemével méregeti őt. Orra megzúzva, de mégis itt áll előtte, nem ájultan hever valahol, így levonhatja a következtetést, hogy győztesen került ki a viaskodásból. Nem egy olyan valakivel van dolga, aki könnyen megriadna egy kétséges szándékú sötételftől.
Szigorú tekintettel nézi, ahogy egyre közelebb próbál férkőzni az idegen.*
- Legyen úgy, ahogy mondod.
*Nyugtázza a leány pörlekedését a háta mögül, elég hangos és szabadszájú teremtés, és látja, hogy nem igazán tudja jobb belátásra bírni.*
- Mint mondtam, lehet, hogy jobban jártunk volna egy szellemmel, vagy a sötét isten bármelyik söpredékével.
*Köpenyét félrehúzza kicsit, s kardja gombját kocogtatja ujja végével, miközben le sem veszi a szemét az idegenről. Szemöldökét megemeli, némán a kardgombra tekint, majd vissza őrá, jelezvén: eddig, s nem tovább.
Ha a másik folytatja a közeledést, úgy kicsit kijjebb is húzza a pengét a hüvelyből, bár kardot nem ránt, ha pedig megáll, abbahagyja a kocogtatást is.*
- Szóval, Szellem, mi a szándékod?
*Erősen bűzlik minden ezzel az alakkal kapcsolatban, valamiért Venthel zsigerből gyanakszik rá. Nem csak fajtája miatt, valamiért azokra a latorokra emlékezteti, akik meggyilkolták a családját, felgyújtották a tanyáját és megégették arcát.
~ Mégis ki aludna az erdőben, mikor a kikötő alig néhány óra gyalog, a szántói falvak meg még annál is közelebb vannak? Ez teljesen hülyének néz minket. ~
Elkerülné a konfliktust, ha lehet, mert a brigantin nem jó párosítás a rövidkardja ellen, azonban ha a kormos figyel, láthatja, hogy Venthel szeme a gyengepontokat méri: comb, nyak, hónalj. Ha ezekre fókuszál, egész jó esélye van, és ránézésre jobb erőben is van a potenciális ellenfelénél. Már nem az a vézna parasztlegény, aki akkor volt, mikor a városba jött, sőt, egészen kicombosodott azóta.*
- Ahogy mondta, ő itt Thalyssa, Quinn leánya, a kishúgom. Csak szereti mások előtt letagadni a bátyját, és nevetni, mikor kínos helyzetbe kerül.
*Mindeközben a vörösre sandít törzsét kitekerve, jobb kezét továbbra is a kardgombon pihentetve. Ha meghall akár egy gallyat is reccsenni, levelet rezzenni a hóhajú irányából, azonnal vág.
Megkeresi Thalyssa tekintetét, szemeit gubbasztva próbál jelezni, hogy jobban teszi, ha együttműködik Venthel sztorijával.*
A hozzászólás írója (Pusztai Venthel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.07 21:39:55
1422. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-07 20:06:37
Üzenet elküldve: 2026-03-07 20:06:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
*Thalyssa először azt hiszi, a fiú sír. Megérti, a borzalomtól ő is sírna, de a szempillái és annak tövei feketére vannak festve, ő pedig jobb szeret szép maradni, mint rút! Látja zsugorodni, feltűnnek neki az előre eső, remegő vállak is, aztán… kitörik belőle a vonyítás. Először nem ismeri fel a hangot, amit kiad a legény, hisz ilyesféle sírást még nem hallott, jó pár pislantásba beletelik, mire belenyilall a felismerés: ez a tökkelütött nem zokog, hanem hahotázik.
Az eddig futásra görbített térdek rugóként egyenesednek ki, vértelenségtől halványra szorított ajkai ámulva nyílnak el, kurta ujjai, amik eddig görcsösen markolták Venthel köpenyét a hátánál, most pattanásra engednek el. A vörös megrökönyödve mered a vadászra, majd az egyre közelítő „lidércre”.*
- Ez megbolondult… az istenekre mondom, ennek kása van a fejében! -*habog hitetlenkedve, hátrál is egy lépést, készen a menekülésre, hátrahagyva a szemkötőst, ám az sipítva, krákogva igyekszik két nevetőgörcs és vidám szipogás között szót préselni feszülő mellkasából.*
*A menekülés azonban meghiúsul, úgy tűnik leckét tartogat a lánynak a sors. A kezdeti mérge egy pillanat alatt elillan vérmességével kézen fogva, helyüket átveszi a tátott száj, bamba kép. A felemás tekintet egyre csak felváltva siklik hol az elfre, hol a vadászra. A pettyes arcon látszik, egyáltalán nincs meggyőzve arról, hogy a mélységi nem halott, arról sokkal inkább, hogy a rút képű ismeretlen még a halálnak is képes parancsolni. Fejével követi a mutatóujj irányát, így tekintete megállapodik Vanrein. A vékony szemöldök szinte egyetlen vonallá fut, a szép arc istentelen ráncos maszkká ugrik, árkos homlokot, ráncosodó orrot, enyhén felhúzott felsőajkat és hunyorgó szemeket mutatva a külvilág felé. A vak is láthatja, a lány nagyon koncentrál, hogy saját magát is igyekezzen meggyőzni, amit lát, élő, nem halott.*
- Ne legyél ostoba Quinn fia, Venthel, itt nincs is sivatag, halott ez, ha mondom! Elkorhadt a lápban, azért van ilyen színe! Nem kapott levegőt az iszaptól és megfeketedett, olyanná, mint az obszidián! -*kezét vehemensen csapja előre, mutatóujjával vádlón int az elf felé.*- Amúgy is, minek eszel patkányszart? Beteg leszel tőle! Buta dolog!
*A „halott” a vadásznak ad igazat, megerősítve, valóban sötételf. A lány arckifejezésén látszik, az információ nem győzte meg teóriájának megmásításáról, miért is sötét ez a bizonyos elf. Mire beéri őket, addigra megtudja a nevét is. A patkányos megjegyzésre egyetértően bólogat, vékony karjait keresztbe fonja lapos mellkasa előtt, fejét oldalra biccenti, diadalmas képpel méregeti a vadászt.*
-Látod, mondtam neked, hogy szellem! -*csak aztán fordul az elf felé.*-Most sem zavartunk volna az alvásban, ha Venthel nem leskelődik utánam, miközben tojik! Mondjuk…nem hibáztatlak -*sandít a szemkötősre, együttérzően paskolgat az eddig fegyvert szorongató kézre*-én nagyon szép vagyok! Az lenne a csoda, ha nem leskelődnél!
*Kilép Venthel mögül, haját kényelmesen, kényes mozdulatokkal pofozgatja magasabbra, végül gémberedett kézfejével hátrébb dobja a kósza hajtincseket. Megkerülve a haramiát és a vadászt visszasétál a kosarához, felnyalábolva dobja a fonott csodát az alkarjára.*
-A nevem Thalyssa Lwyd, a barátaim Lyssinek hívnak. De ti nem vagytok a barátaim…még! Viszont akár azok is lehettek. Ha már itt vagytok, akár hasznosak is lehettek. Pipázni szerettek?
//Gyűjtögetés//
*Thalyssa először azt hiszi, a fiú sír. Megérti, a borzalomtól ő is sírna, de a szempillái és annak tövei feketére vannak festve, ő pedig jobb szeret szép maradni, mint rút! Látja zsugorodni, feltűnnek neki az előre eső, remegő vállak is, aztán… kitörik belőle a vonyítás. Először nem ismeri fel a hangot, amit kiad a legény, hisz ilyesféle sírást még nem hallott, jó pár pislantásba beletelik, mire belenyilall a felismerés: ez a tökkelütött nem zokog, hanem hahotázik.
Az eddig futásra görbített térdek rugóként egyenesednek ki, vértelenségtől halványra szorított ajkai ámulva nyílnak el, kurta ujjai, amik eddig görcsösen markolták Venthel köpenyét a hátánál, most pattanásra engednek el. A vörös megrökönyödve mered a vadászra, majd az egyre közelítő „lidércre”.*
- Ez megbolondult… az istenekre mondom, ennek kása van a fejében! -*habog hitetlenkedve, hátrál is egy lépést, készen a menekülésre, hátrahagyva a szemkötőst, ám az sipítva, krákogva igyekszik két nevetőgörcs és vidám szipogás között szót préselni feszülő mellkasából.*
*A menekülés azonban meghiúsul, úgy tűnik leckét tartogat a lánynak a sors. A kezdeti mérge egy pillanat alatt elillan vérmességével kézen fogva, helyüket átveszi a tátott száj, bamba kép. A felemás tekintet egyre csak felváltva siklik hol az elfre, hol a vadászra. A pettyes arcon látszik, egyáltalán nincs meggyőzve arról, hogy a mélységi nem halott, arról sokkal inkább, hogy a rút képű ismeretlen még a halálnak is képes parancsolni. Fejével követi a mutatóujj irányát, így tekintete megállapodik Vanrein. A vékony szemöldök szinte egyetlen vonallá fut, a szép arc istentelen ráncos maszkká ugrik, árkos homlokot, ráncosodó orrot, enyhén felhúzott felsőajkat és hunyorgó szemeket mutatva a külvilág felé. A vak is láthatja, a lány nagyon koncentrál, hogy saját magát is igyekezzen meggyőzni, amit lát, élő, nem halott.*
- Ne legyél ostoba Quinn fia, Venthel, itt nincs is sivatag, halott ez, ha mondom! Elkorhadt a lápban, azért van ilyen színe! Nem kapott levegőt az iszaptól és megfeketedett, olyanná, mint az obszidián! -*kezét vehemensen csapja előre, mutatóujjával vádlón int az elf felé.*- Amúgy is, minek eszel patkányszart? Beteg leszel tőle! Buta dolog!
*A „halott” a vadásznak ad igazat, megerősítve, valóban sötételf. A lány arckifejezésén látszik, az információ nem győzte meg teóriájának megmásításáról, miért is sötét ez a bizonyos elf. Mire beéri őket, addigra megtudja a nevét is. A patkányos megjegyzésre egyetértően bólogat, vékony karjait keresztbe fonja lapos mellkasa előtt, fejét oldalra biccenti, diadalmas képpel méregeti a vadászt.*
-Látod, mondtam neked, hogy szellem! -*csak aztán fordul az elf felé.*-Most sem zavartunk volna az alvásban, ha Venthel nem leskelődik utánam, miközben tojik! Mondjuk…nem hibáztatlak -*sandít a szemkötősre, együttérzően paskolgat az eddig fegyvert szorongató kézre*-én nagyon szép vagyok! Az lenne a csoda, ha nem leskelődnél!
*Kilép Venthel mögül, haját kényelmesen, kényes mozdulatokkal pofozgatja magasabbra, végül gémberedett kézfejével hátrébb dobja a kósza hajtincseket. Megkerülve a haramiát és a vadászt visszasétál a kosarához, felnyalábolva dobja a fonott csodát az alkarjára.*
-A nevem Thalyssa Lwyd, a barátaim Lyssinek hívnak. De ti nem vagytok a barátaim…még! Viszont akár azok is lehettek. Ha már itt vagytok, akár hasznosak is lehettek. Pipázni szerettek?
1421. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-06 21:12:21
Üzenet elküldve: 2026-03-06 21:12:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Gyűjtögetés//
* A házhoz jött erszények valami fura vitába kezdenek. Amibe nem is igazán akar beleszólni. Mire feláll az avar alól már nem várt reakciók sorának lesz szemtanúja. A vörös apró ember nő szellemnek hiszi, amit egy kellemetlen síkitással kezd, a „vadász” pedig felnevet. * ~ Hogy mi van? ~ * Értetlenkedik a mélységi haramia. A sikítás azonban sehogy nem jó. Túl zajos és ez nem tesz jót az általa űzött szakmának. Talán, mégse kellene addig „dolgoznia”, amíg nem győződik meg arról, hogy más nem figyelt fel a sikításra. Még csak az kell, hogy a véres tetthelyen csípjék fülön. Hiszen, ez nem jó ómen egyetlen haramia szerint sem.
A vadász végül felismeri, hogy kivel is van dolguk, a nő meg rémülten mögé bújik. Ez a reakció már ismerős a haramiának. Ezt szokta követni a jajongás, meg a könyörgés. Mily kellemes emlékek ezek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mosolyt csalnak az arcára. *
- A vadásznak igaza van sötételf vagyok. Bár, ez a szellem igazán jó becenév. * Mondja mosolyogva, miközben mintha mi sem történt volna halad tovább a két utazó, vagy gombászó, vagy éppen kakiló felé. *
- Örvendek Venthel, Quinn fia. A patkány pedig jobb, mint a szarja. Legközelebb inkább azt kérd. * Mondja Vanrei, és talán ezek annyira furák, hogy már-már érdekes lesz velük beszélni. Legalábbis, most ez az érzése. *
- A nevem Szellem és aludtam volna. Itt eddig nem zavartak alvás közben. * Mondja nyugodt hangon, miközben közel ér a többiekhez. *
- Hát te vörös? * Kérdezi a bujkáló elméletileg nem félő, csak úgy kinéző apró lányt. *
//Gyűjtögetés//
* A házhoz jött erszények valami fura vitába kezdenek. Amibe nem is igazán akar beleszólni. Mire feláll az avar alól már nem várt reakciók sorának lesz szemtanúja. A vörös apró ember nő szellemnek hiszi, amit egy kellemetlen síkitással kezd, a „vadász” pedig felnevet. * ~ Hogy mi van? ~ * Értetlenkedik a mélységi haramia. A sikítás azonban sehogy nem jó. Túl zajos és ez nem tesz jót az általa űzött szakmának. Talán, mégse kellene addig „dolgoznia”, amíg nem győződik meg arról, hogy más nem figyelt fel a sikításra. Még csak az kell, hogy a véres tetthelyen csípjék fülön. Hiszen, ez nem jó ómen egyetlen haramia szerint sem.
A vadász végül felismeri, hogy kivel is van dolguk, a nő meg rémülten mögé bújik. Ez a reakció már ismerős a haramiának. Ezt szokta követni a jajongás, meg a könyörgés. Mily kellemes emlékek ezek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mosolyt csalnak az arcára. *
- A vadásznak igaza van sötételf vagyok. Bár, ez a szellem igazán jó becenév. * Mondja mosolyogva, miközben mintha mi sem történt volna halad tovább a két utazó, vagy gombászó, vagy éppen kakiló felé. *
- Örvendek Venthel, Quinn fia. A patkány pedig jobb, mint a szarja. Legközelebb inkább azt kérd. * Mondja Vanrei, és talán ezek annyira furák, hogy már-már érdekes lesz velük beszélni. Legalábbis, most ez az érzése. *
- A nevem Szellem és aludtam volna. Itt eddig nem zavartak alvás közben. * Mondja nyugodt hangon, miközben közel ér a többiekhez. *
- Hát te vörös? * Kérdezi a bujkáló elméletileg nem félő, csak úgy kinéző apró lányt. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1458-1477