Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 72 (1421. - 1440. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3595-3614
1440. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-15 13:58:28
Üzenet elküldve: 2018-03-15 13:58:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
~Le kéne lőni.~
*Sydnek nagyon baljós érzése van ezzel a fejvadász, vagy inkább bérgyilkos nővel kapcsolatban, márpedig az ilyen baljós érzések a személyi sérülés, sőt, az erőszakos halál ígéretét is hordozhatják rá nézve. A férfi pedig egyikből sem kér. De mégsem lőheti le csak ezért!*
-Sajnálom, de én mindenképpen teljesítem a megbízásom. Ahogy mondtam, leszállítom ezt a nyomorultat, legfeljebb utána osztozhatunk a hasznon. És az italmeghívás is áll. De amíg a munkát el nem végeztem, a férfit a tulajdonomnak, sőt, a védencemnek tekintem és ebből nem engedek.
*Kicsit változtat a testtartásán, egy kicsit fenyegetőbb, még éberebb pozíciót vesz föl. Egyértelművé tette az álláspontját, a nő most vagy belenyugszik, vagy támadásba lendül. Utóbbi esetben előnyben akar lenni és nagyon gyorsan akar reagálni.*
~Le kéne lőni.~
*Sydnek nagyon baljós érzése van ezzel a fejvadász, vagy inkább bérgyilkos nővel kapcsolatban, márpedig az ilyen baljós érzések a személyi sérülés, sőt, az erőszakos halál ígéretét is hordozhatják rá nézve. A férfi pedig egyikből sem kér. De mégsem lőheti le csak ezért!*
-Sajnálom, de én mindenképpen teljesítem a megbízásom. Ahogy mondtam, leszállítom ezt a nyomorultat, legfeljebb utána osztozhatunk a hasznon. És az italmeghívás is áll. De amíg a munkát el nem végeztem, a férfit a tulajdonomnak, sőt, a védencemnek tekintem és ebből nem engedek.
*Kicsit változtat a testtartásán, egy kicsit fenyegetőbb, még éberebb pozíciót vesz föl. Egyértelművé tette az álláspontját, a nő most vagy belenyugszik, vagy támadásba lendül. Utóbbi esetben előnyben akar lenni és nagyon gyorsan akar reagálni.*
1439. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-14 23:26:08
Üzenet elküldve: 2018-03-14 23:26:08
ÚJ
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*Most kivételesen nem fogalmazódik meg benne semmilyen ítélet, mert Vivri nem ismer egy betűt. Vagy az összeset. Ő maga sem jártas a csontjóslásban, még látni sem volt alkalma egyszer sem, holott elég sok helyen megfordult már. A nem tudás az ő szemében nem szégyellendő dolog, az igen, ha valaki nem is akar ezen változtatni.*
- Az egy írott jel, úgynevezett betű. Ezekből állnak a szavak. - *Lehet túl szájbarágósra sikerült és esetleg az ork nőstény sértésnek veszi, de ez úgyis hamar ki fog derülni. Eldobja a megrágcsált almából maradt csutkát, majd táskájából hámozott répát vesz elő. Egyet magának, egy másikat a tündér pónijának kínálja. Talán druida mivoltából az állat nem viselkedik ellenségesen vagy bizalmatlanul vele.
Tekintetével ő is követi az irányt, de nem szól hozzá semmit. Ahogy a varázslat hatása múlik a kényelmetlen érzések lassan visszatérnek, és ő is inkább magába zárkózik, talán ennek is tudható be hallgatása. Vivrithari kérdésére csak nagyot sóhajt. Kivár egyelőre válaszával, ha úgy adódik Nel meg is előzheti.*
- Én már ugyan bemutatkoztam az elején, ha visszaemlékszel. - *Igyekszik a lehető legkevésbé szemrehányóan mondani ezt, de nem szándékozik elrejteni, hogy ő ugyan valóban hiányol mondjuk egy nevet, ha már számon kérik mibenlétét. Ez is egy kedvesnek ugyan nem mondható, de részéről talán előzékeny gesztus volt, hogy megmutassa a másik két személynek ő nem rejteget semmit. Sem most, sem máskor.*
- Valea lae'Natar a nevem és mint láthatod elf vagyok. Mielőtt összeesküvés elméleteket kezdenél gyártani gőzöm sincs ki a szárnyas leányka, egyszerű vándorló szerzet lennék. - *Vállait hanyagul megvonja.* - Azt hiszem ez és az, hogy elég sok közöm van a természethez megalapozza válaszom hitelességét, hogy mit keresek egy erdő közepén egy fán. - *Egyenesen Vivri szemeibe néz, de nem kihívóan. Ismételten csak azt kívánja sugallni, hogy nyugodtan olvassanak róla, mert nincs mit titkolnia.*
- Magam részéről pihentem. Eddig. - *Teszi még hozzá és újra a háttérbe vonul, hogy teret adjon a többieknek. Ő nem teszi fel egyelőre ezeket a kérdéseket, mert úgy véli magától értetődő ha valaki kérdez és feleletet is kap rá, akkor viszonozza azt. Neki is éppen ugyanannyi oka van aggódni és gyanakodni, mint a zöld nősténykének.*
- Csillag, lótusz ide vagy oda, pontosan merre van az a ki? Hova tartasz? - *Vár egy pár másodpercig majd kiegészíti mondanivalóját.* - Csak mert talán valamelyest tudok segíteni. Jártam már itt ott. - *Azt a megállapítását kihagyta inkább, hogy szavaiból és a jóscsontokhoz való fordulásból azt a következtetést vonta le, hogy az a bizonyos „ki” ismeretlen, tehát Vivri még nem tudja mit vagy merre akar.*
*Most kivételesen nem fogalmazódik meg benne semmilyen ítélet, mert Vivri nem ismer egy betűt. Vagy az összeset. Ő maga sem jártas a csontjóslásban, még látni sem volt alkalma egyszer sem, holott elég sok helyen megfordult már. A nem tudás az ő szemében nem szégyellendő dolog, az igen, ha valaki nem is akar ezen változtatni.*
- Az egy írott jel, úgynevezett betű. Ezekből állnak a szavak. - *Lehet túl szájbarágósra sikerült és esetleg az ork nőstény sértésnek veszi, de ez úgyis hamar ki fog derülni. Eldobja a megrágcsált almából maradt csutkát, majd táskájából hámozott répát vesz elő. Egyet magának, egy másikat a tündér pónijának kínálja. Talán druida mivoltából az állat nem viselkedik ellenségesen vagy bizalmatlanul vele.
Tekintetével ő is követi az irányt, de nem szól hozzá semmit. Ahogy a varázslat hatása múlik a kényelmetlen érzések lassan visszatérnek, és ő is inkább magába zárkózik, talán ennek is tudható be hallgatása. Vivrithari kérdésére csak nagyot sóhajt. Kivár egyelőre válaszával, ha úgy adódik Nel meg is előzheti.*
- Én már ugyan bemutatkoztam az elején, ha visszaemlékszel. - *Igyekszik a lehető legkevésbé szemrehányóan mondani ezt, de nem szándékozik elrejteni, hogy ő ugyan valóban hiányol mondjuk egy nevet, ha már számon kérik mibenlétét. Ez is egy kedvesnek ugyan nem mondható, de részéről talán előzékeny gesztus volt, hogy megmutassa a másik két személynek ő nem rejteget semmit. Sem most, sem máskor.*
- Valea lae'Natar a nevem és mint láthatod elf vagyok. Mielőtt összeesküvés elméleteket kezdenél gyártani gőzöm sincs ki a szárnyas leányka, egyszerű vándorló szerzet lennék. - *Vállait hanyagul megvonja.* - Azt hiszem ez és az, hogy elég sok közöm van a természethez megalapozza válaszom hitelességét, hogy mit keresek egy erdő közepén egy fán. - *Egyenesen Vivri szemeibe néz, de nem kihívóan. Ismételten csak azt kívánja sugallni, hogy nyugodtan olvassanak róla, mert nincs mit titkolnia.*
- Magam részéről pihentem. Eddig. - *Teszi még hozzá és újra a háttérbe vonul, hogy teret adjon a többieknek. Ő nem teszi fel egyelőre ezeket a kérdéseket, mert úgy véli magától értetődő ha valaki kérdez és feleletet is kap rá, akkor viszonozza azt. Neki is éppen ugyanannyi oka van aggódni és gyanakodni, mint a zöld nősténykének.*
- Csillag, lótusz ide vagy oda, pontosan merre van az a ki? Hova tartasz? - *Vár egy pár másodpercig majd kiegészíti mondanivalóját.* - Csak mert talán valamelyest tudok segíteni. Jártam már itt ott. - *Azt a megállapítását kihagyta inkább, hogy szavaiból és a jóscsontokhoz való fordulásból azt a következtetést vonta le, hogy az a bizonyos „ki” ismeretlen, tehát Vivri még nem tudja mit vagy merre akar.*
1438. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-14 16:04:15
Üzenet elküldve: 2018-03-14 16:04:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Nana//
*Az ébresztgetésre szinte azonnal megrázza a fejét és fölébred, mert tényleg nem sikerült igazán elaludnia. Ennek ellenére ahhoz kell egy kis idő, míg össze is szedi magát rendesen a bóbiskolásból és újra rácsodálkozik a világra.
Kihúzza magát, a szemét dörgöli, nézelődik, próbálja felmérni, hol is járnak pontosan.*
- Köszönöm! - *mondja bágyadtan Nanának, arra célozva, hogy hálás, amiért elviselte, hogy támasznak használja őt, és vigyázott rá.
Aztán megfogja a gyeplőt és átveszi a ló irányítását. Egy darabig az erdő szélén haladnak, majd letérnek egy ösvényen, s onnantól néha már hajolgatniuk is kell ágak elől, mert ez az út inkább hasonlít csapáshoz, mint valódi úthoz. De innen már szerencsére nincs messzire Synmira fehér kaviccsal felszórt útja.*
- Minden rendben volt?
*Az ébresztgetésre szinte azonnal megrázza a fejét és fölébred, mert tényleg nem sikerült igazán elaludnia. Ennek ellenére ahhoz kell egy kis idő, míg össze is szedi magát rendesen a bóbiskolásból és újra rácsodálkozik a világra.
Kihúzza magát, a szemét dörgöli, nézelődik, próbálja felmérni, hol is járnak pontosan.*
- Köszönöm! - *mondja bágyadtan Nanának, arra célozva, hogy hálás, amiért elviselte, hogy támasznak használja őt, és vigyázott rá.
Aztán megfogja a gyeplőt és átveszi a ló irányítását. Egy darabig az erdő szélén haladnak, majd letérnek egy ösvényen, s onnantól néha már hajolgatniuk is kell ágak elől, mert ez az út inkább hasonlít csapáshoz, mint valódi úthoz. De innen már szerencsére nincs messzire Synmira fehér kaviccsal felszórt útja.*
- Minden rendben volt?
1437. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-13 20:20:01
Üzenet elküldve: 2018-03-13 20:20:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
*Jó darabig kicsit bambán mered a csonthalomra, nem igazán fogva fel az egész helyzet abszurditását. Azért van valamiféle kényelmetlen mellékérzete, miszerint valami most nagyon nincsen rendben, de képtelen foglalkozni ezzel az érzéssel, és gondolatai is annyira ködösek, hogy valahogy és valamiért képtelenek összeállni. Mégis ösztönösen válaszol a másik két lánynak, élvezve azt, hogy magán kívül beszélhet végre máshoz. Hiába csak egy tündér, meg egy elf, a társaság az még is csak társaság! Nem mintha a hordán belül olyan nagyon elmélyült és hosszú beszélgetéseket folytattak volna egymással, de azért valamit mégiscsak mindig volt mondani másnak. Vagy éppen neki mondott valamit valaki más. Amióta ellenben elhagyta őket (és ez már sok órával ezelőtt volt) nem volt más társasága, csak az egyforma, unalmas és lélektelen fák.*
- Keresztet már láttam, de mi az az iksz? *kérdez először kissé értetlenül, de legalább ennyire kíváncsian.*
- Ha nagyon nem érted, amit látsz, akkor mindig a dobó oldaláról kell nézni, lentről felfelé, vagy is most tőlem. *próbálja megértetni ezek után a számára magától értetődőt, és egy hosszú pillanatra még el is csodálkozik. Az elfek Civilizált lényeknek tartják magukat és még ennyit sem tudnak! Éppen csak azt nem érti, hogy ez a felismerés miért nem párosul dühvel, miért csak egyszerű csodálkozás a részéről.*
- De a legtöbbször iszonyat mindegy. Egy kutya az kutya minden oldalról. *jelenti ki. A kíváncsi tündérlány az elffel ellentétben már sokkal több támpontot képes adni neki. Ezek szerint nem véletlenül látott korábban ő is valami csillagszerűséget a szétszórt csontokból kirajzolódni. A lótuszt ő is képes azonosítani azzal, amit még az ő hordájának banyái is így neveznek az égre nézve.*
- Az jó, a csillag az mindig jó. A legtöbbször szerencsét hoz. Szóval arra? Arra kell kimenni innen, igaz? *kérdi mindkettőt arra nézve amerre a tündérlány mutatott, nem fejtve ki, hogy az "innen" alatt leginkább az erdőt érti. Gondolja úgy is érteni fogják.
A következő pillanatban ellenben a köd, ami eddig tudatára telepedett hirtelen elmúlik, és végre képes átérezni az egész helyzet abszurditását és veszélyességét.
Egyetlen pillanatig, addig ameddig meg nem pillantja a tündérlány által kantárjánál fogott lovat. Bár nincsenek szavai megfogalmazni benyomásait, de életében nem először úgy dönt, hogy megérzésire hallgat. Azok pedig azt súgják, hogy nincs veszélyben. Ha abban lenne, nem eresztettek volna rá egy lovat, figyelmeztetve őt, hogy vannak itt más értelmes létezők, nem sétáltak volna elé, nem szólították volna meg, hanem rátámadnak volna a távolból. Ha meg akarták volna ölni, már régen harcolnának. Igaz mindettől még mégiscsak... egy tündér és egy elf! Finoman fogalmazva is inkább vágyott emberek társaságára, amikor a hordától lelépett. Hasonló lényekére biztosan nem.*
- Na jó, kik vagytok ti? *kérdi megkeményedő hangon, ismét bizalmatlanul, de közel sem korábbi ellenségességével.*
- Mit csináltok itt? Itt laktok a fák között? Nem unalmas? *kérdi őket.*
- Én csak ki akarok innen jutni. Amúgy nincs egymással dolgunk, nem igaz? *teszi hozzá, nagyon melegen remélve, hogy ezt a másik két lány is pont úgy fogja értelmezni nagylelkű szavait, ahogyan ő értette őket. Elfogadja a társaságukat, ha már összesodorta őket a sors, és nem támad rájuk, ha ők sem rá. Ettől még kényelmetlenül érzi magát a jelenlétükben, bármennyire is nem így volt pár pillanattal ezelőttig. Ennek okain azonban egyelőre nem gondolkodik el, csak annak örül, hogy nem akadályozzák az útjában. Akár akarva, akár akaratlanul eddig sokkal inkább segítették őt.*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.13 20:23:04
*Jó darabig kicsit bambán mered a csonthalomra, nem igazán fogva fel az egész helyzet abszurditását. Azért van valamiféle kényelmetlen mellékérzete, miszerint valami most nagyon nincsen rendben, de képtelen foglalkozni ezzel az érzéssel, és gondolatai is annyira ködösek, hogy valahogy és valamiért képtelenek összeállni. Mégis ösztönösen válaszol a másik két lánynak, élvezve azt, hogy magán kívül beszélhet végre máshoz. Hiába csak egy tündér, meg egy elf, a társaság az még is csak társaság! Nem mintha a hordán belül olyan nagyon elmélyült és hosszú beszélgetéseket folytattak volna egymással, de azért valamit mégiscsak mindig volt mondani másnak. Vagy éppen neki mondott valamit valaki más. Amióta ellenben elhagyta őket (és ez már sok órával ezelőtt volt) nem volt más társasága, csak az egyforma, unalmas és lélektelen fák.*
- Keresztet már láttam, de mi az az iksz? *kérdez először kissé értetlenül, de legalább ennyire kíváncsian.*
- Ha nagyon nem érted, amit látsz, akkor mindig a dobó oldaláról kell nézni, lentről felfelé, vagy is most tőlem. *próbálja megértetni ezek után a számára magától értetődőt, és egy hosszú pillanatra még el is csodálkozik. Az elfek Civilizált lényeknek tartják magukat és még ennyit sem tudnak! Éppen csak azt nem érti, hogy ez a felismerés miért nem párosul dühvel, miért csak egyszerű csodálkozás a részéről.*
- De a legtöbbször iszonyat mindegy. Egy kutya az kutya minden oldalról. *jelenti ki. A kíváncsi tündérlány az elffel ellentétben már sokkal több támpontot képes adni neki. Ezek szerint nem véletlenül látott korábban ő is valami csillagszerűséget a szétszórt csontokból kirajzolódni. A lótuszt ő is képes azonosítani azzal, amit még az ő hordájának banyái is így neveznek az égre nézve.*
- Az jó, a csillag az mindig jó. A legtöbbször szerencsét hoz. Szóval arra? Arra kell kimenni innen, igaz? *kérdi mindkettőt arra nézve amerre a tündérlány mutatott, nem fejtve ki, hogy az "innen" alatt leginkább az erdőt érti. Gondolja úgy is érteni fogják.
A következő pillanatban ellenben a köd, ami eddig tudatára telepedett hirtelen elmúlik, és végre képes átérezni az egész helyzet abszurditását és veszélyességét.
Egyetlen pillanatig, addig ameddig meg nem pillantja a tündérlány által kantárjánál fogott lovat. Bár nincsenek szavai megfogalmazni benyomásait, de életében nem először úgy dönt, hogy megérzésire hallgat. Azok pedig azt súgják, hogy nincs veszélyben. Ha abban lenne, nem eresztettek volna rá egy lovat, figyelmeztetve őt, hogy vannak itt más értelmes létezők, nem sétáltak volna elé, nem szólították volna meg, hanem rátámadnak volna a távolból. Ha meg akarták volna ölni, már régen harcolnának. Igaz mindettől még mégiscsak... egy tündér és egy elf! Finoman fogalmazva is inkább vágyott emberek társaságára, amikor a hordától lelépett. Hasonló lényekére biztosan nem.*
- Na jó, kik vagytok ti? *kérdi megkeményedő hangon, ismét bizalmatlanul, de közel sem korábbi ellenségességével.*
- Mit csináltok itt? Itt laktok a fák között? Nem unalmas? *kérdi őket.*
- Én csak ki akarok innen jutni. Amúgy nincs egymással dolgunk, nem igaz? *teszi hozzá, nagyon melegen remélve, hogy ezt a másik két lány is pont úgy fogja értelmezni nagylelkű szavait, ahogyan ő értette őket. Elfogadja a társaságukat, ha már összesodorta őket a sors, és nem támad rájuk, ha ők sem rá. Ettől még kényelmetlenül érzi magát a jelenlétükben, bármennyire is nem így volt pár pillanattal ezelőttig. Ennek okain azonban egyelőre nem gondolkodik el, csak annak örül, hogy nem akadályozzák az útjában. Akár akarva, akár akaratlanul eddig sokkal inkább segítették őt.*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.13 20:23:04
1436. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-13 17:37:13
Üzenet elküldve: 2018-03-13 17:37:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Hogy gyűlöli ezt a nőstényekben! Hívogatnak, csalogatnak, incselkedve csábítanak valamire, amit talán nincs is szándékukban megadni. A lány is rögtön ellenállt, mikor az ölébe húzva azt hitte, komolyabbra fordítja a dolgot.
Persze. Tisztában van vele, hogy a természet pont ezt a gonosz játékot szabta ki a számukra. A nőstény választ, a türelem pedig a hímek násztánca. Mégpedig sokkal bonyolultabb, mint elsőre tűnik. Hideg fejjel kivárni. Na igen. Ha túl hűvös maradsz, elveszted, ha túl korán lépsz, elveszted, ha túl soká váratod, megint csak vesztesz. Kharasshi ezeket a szabályokat a mélységi nőstények mellett tanulta meg, akikkel merőben más a helyzet, mint az emberek vagy a fakóvérűek világában, ahol egy hím, ha úgy gondolja, erővel elveszi, amit akar. Egy mélységi nősténnyel szemben ilyesmiért akár az életével is fizethet. Náluk még a hajlandóság kegye mellett is gyakran fizetnek vérrel az egyesülés hevében. Más világ.
Tisztában van vele, hogy valószínűleg jóval könnyebb dolga lenne ezzel a fakóvérű nősténykével. Hogy nem tudná megállítani, amit felébresztett. De azt is tudja, hogy az a hajlandóság már bőszen bizonygatja az igazát a lány ösztöneiben.
Hagyja, hogy vakságra kárhoztassák, de csak míg a nőstény kiszáll a vízből. Ő nem fog abba a hibába esni, mint oly sok férfi: hogy egy doromboló ígéret varázsában lebegve érje a halál.
A kérdésre mélyet sóhajt. Pillantása éhesen pásztázza az érzéki domborulatokat, a tűz buja melegében sütkérező testecskét.*
- Kiszállok *mondja. Gombóccá gyűri a kezében az inget és a lány vállának hajítja.*
- Ne leskelődj!
*Elvárja, hogy a nőstény eltakarja a szemét vagy elforduljon, s ez irányú óhaját akár egy mordulással is jelzi, de vitába azért nem bocsátkozik. Kiszáll a dézsából, megtörülközik, aztán nadrágot vesz és az ajtó felé veszi az irányt.*
- Hozok be még egy kis tűzifát *mondja, s már csukódik is mögötte az ajtó.
Jó néhány percet elszöszmötöl odakint, mire visszatér egy kosárnyi tüzelővel. Leteszi a kandalló mellé, aztán visszalép a dézsához és megmossa benne a kezét. Azért odasandít a hason heverésző lányra, meg a mellette lévő tégelyre.*
- Hát így? Még a kenőcsömet is megvámolod? *csóválja a fejét, aztán közelebb lépked. Térdre ereszkedik és közrefogja combjaival a nőstényke lábait. Először a karcsú derékon simítanak végig a tenyerei. Kört leírva kúsznak fel a háton, aztán vissza, hogy a formás kis hátsó gömbölyded formáját is birtokba vegyék.*
- Kacérkodsz velem *mondja, miközben megismétli a mozdulatot. A hangja játékos csípősséggel dorgál.* - Kihasználod a gavallérságom. Ha nem kérted volna meg a kezemet, még azt hinném, csak be akarsz hálózni *teszi hozzá, s a kihagyhatatlan szójátékot egy csattanós paskolással is megtoldja. Persze a méltatlankodást egyszerűen lesissegi. Vesz a kezére a kenőcsből és azzal folytatja a masszírozást. Kicsit lejjebb csúszik, hogy a gömbölyded hátsón túl a combokra is juttasson a hűsítő csodaszerből.
Alaposan eldolgozza a kenőcsöt. Ujjai határozott mozdulatokkal munkálkodnak, váltogatva az erőteljesebb és a finomabb simítások között. Ezúttal rajta a sor, hogy visszaadja a kölcsönt. Alattomos játékba kezd, mely a nőstényke vágyait kerülgeti, ingerli, hitegeti, de ki nem fizeti. Egy-egy alig-érintés, épphogy simítás a combok ékének mezsgyéjén. Akár még a véletlen kifogásával is takarózhatna.*
*Hogy gyűlöli ezt a nőstényekben! Hívogatnak, csalogatnak, incselkedve csábítanak valamire, amit talán nincs is szándékukban megadni. A lány is rögtön ellenállt, mikor az ölébe húzva azt hitte, komolyabbra fordítja a dolgot.
Persze. Tisztában van vele, hogy a természet pont ezt a gonosz játékot szabta ki a számukra. A nőstény választ, a türelem pedig a hímek násztánca. Mégpedig sokkal bonyolultabb, mint elsőre tűnik. Hideg fejjel kivárni. Na igen. Ha túl hűvös maradsz, elveszted, ha túl korán lépsz, elveszted, ha túl soká váratod, megint csak vesztesz. Kharasshi ezeket a szabályokat a mélységi nőstények mellett tanulta meg, akikkel merőben más a helyzet, mint az emberek vagy a fakóvérűek világában, ahol egy hím, ha úgy gondolja, erővel elveszi, amit akar. Egy mélységi nősténnyel szemben ilyesmiért akár az életével is fizethet. Náluk még a hajlandóság kegye mellett is gyakran fizetnek vérrel az egyesülés hevében. Más világ.
Tisztában van vele, hogy valószínűleg jóval könnyebb dolga lenne ezzel a fakóvérű nősténykével. Hogy nem tudná megállítani, amit felébresztett. De azt is tudja, hogy az a hajlandóság már bőszen bizonygatja az igazát a lány ösztöneiben.
Hagyja, hogy vakságra kárhoztassák, de csak míg a nőstény kiszáll a vízből. Ő nem fog abba a hibába esni, mint oly sok férfi: hogy egy doromboló ígéret varázsában lebegve érje a halál.
A kérdésre mélyet sóhajt. Pillantása éhesen pásztázza az érzéki domborulatokat, a tűz buja melegében sütkérező testecskét.*
- Kiszállok *mondja. Gombóccá gyűri a kezében az inget és a lány vállának hajítja.*
- Ne leskelődj!
*Elvárja, hogy a nőstény eltakarja a szemét vagy elforduljon, s ez irányú óhaját akár egy mordulással is jelzi, de vitába azért nem bocsátkozik. Kiszáll a dézsából, megtörülközik, aztán nadrágot vesz és az ajtó felé veszi az irányt.*
- Hozok be még egy kis tűzifát *mondja, s már csukódik is mögötte az ajtó.
Jó néhány percet elszöszmötöl odakint, mire visszatér egy kosárnyi tüzelővel. Leteszi a kandalló mellé, aztán visszalép a dézsához és megmossa benne a kezét. Azért odasandít a hason heverésző lányra, meg a mellette lévő tégelyre.*
- Hát így? Még a kenőcsömet is megvámolod? *csóválja a fejét, aztán közelebb lépked. Térdre ereszkedik és közrefogja combjaival a nőstényke lábait. Először a karcsú derékon simítanak végig a tenyerei. Kört leírva kúsznak fel a háton, aztán vissza, hogy a formás kis hátsó gömbölyded formáját is birtokba vegyék.*
- Kacérkodsz velem *mondja, miközben megismétli a mozdulatot. A hangja játékos csípősséggel dorgál.* - Kihasználod a gavallérságom. Ha nem kérted volna meg a kezemet, még azt hinném, csak be akarsz hálózni *teszi hozzá, s a kihagyhatatlan szójátékot egy csattanós paskolással is megtoldja. Persze a méltatlankodást egyszerűen lesissegi. Vesz a kezére a kenőcsből és azzal folytatja a masszírozást. Kicsit lejjebb csúszik, hogy a gömbölyded hátsón túl a combokra is juttasson a hűsítő csodaszerből.
Alaposan eldolgozza a kenőcsöt. Ujjai határozott mozdulatokkal munkálkodnak, váltogatva az erőteljesebb és a finomabb simítások között. Ezúttal rajta a sor, hogy visszaadja a kölcsönt. Alattomos játékba kezd, mely a nőstényke vágyait kerülgeti, ingerli, hitegeti, de ki nem fizeti. Egy-egy alig-érintés, épphogy simítás a combok ékének mezsgyéjén. Akár még a véletlen kifogásával is takarózhatna.*
1435. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-12 22:46:15
Üzenet elküldve: 2018-03-12 22:46:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*A varázslat után látványos a változás. Nyugodt szívvel veszi tudomásul, hogy itt ma nem lesz vérengzés, de még csak apró szócsata sem. Nem szereti nézni a hasonlót, és akkor sem lett volna kellemesebb a lelkének, ha sikerül elmennie. Akkor csak azon rágódott volna folyamatosan, hogy megelőzhette volna a bajt, de nem tette.
Nem igazán érti, hogy mi a csonthalom jelentősége, vagy hogy ez az orknak miért jó, és pont ebből a kíváncsiságból fakadón lép közelebb. A kantárt nem engedi el, a póni az idegeneket figyelve követi gazdáját.
Nellara csak pár pillanatig nézi a halmot, mielőtt elmondaná a saját véleményét.*
- Ez a Lótusz!
*Mutat rá.*
- Mostanában pont látszik, nappal persze nem, de éjszaka... ő...
*Az ég felé mutat.*
- Ha jól tudom, akkor arrafelé szokott lenni.
*A varázslat után látványos a változás. Nyugodt szívvel veszi tudomásul, hogy itt ma nem lesz vérengzés, de még csak apró szócsata sem. Nem szereti nézni a hasonlót, és akkor sem lett volna kellemesebb a lelkének, ha sikerül elmennie. Akkor csak azon rágódott volna folyamatosan, hogy megelőzhette volna a bajt, de nem tette.
Nem igazán érti, hogy mi a csonthalom jelentősége, vagy hogy ez az orknak miért jó, és pont ebből a kíváncsiságból fakadón lép közelebb. A kantárt nem engedi el, a póni az idegeneket figyelve követi gazdáját.
Nellara csak pár pillanatig nézi a halmot, mielőtt elmondaná a saját véleményét.*
- Ez a Lótusz!
*Mutat rá.*
- Mostanában pont látszik, nappal persze nem, de éjszaka... ő...
*Az ég felé mutat.*
- Ha jól tudom, akkor arrafelé szokott lenni.
1434. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-12 13:02:34
Üzenet elküldve: 2018-03-12 13:02:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*A negatív érzések és gondolatok úgy tűnnek el belőle, mintha egy szelepen keresztül engedné ki valaki őket. Az túlzás, hogy helyüket csupa pozitív dolog váltja fel, de a hiányuk már önmagában elegendőek ahhoz, hogy sokkal nyugodtabban érezze magát. Testtartásán is egyértelműen kivehető, hogy ellazult, vonásai valamelyest kisimultak, bár lényét nem tudja megtagadni, arca továbbra sem a kedvesség portréja. Nem is gondolkodik rajta, hogy mi történt velük, élvezi ezt az állapotot hiszen szinte sosem adatik meg neki.
Érdeklődve figyeli a műveletet, annyira, hogy szegény tündér lánykáról szinte teljesen megfeledkezik. Fél térdre ereszkedve közelebbről is megvizsgálja a csontokat. Hallott már erről a jóslási formáról, de még nem volt szerencséje saját szemével is nyomon követni a folyamatot. Talán az ork lány kérdése miatt valamiért olyan érzés fogta el, hogy nem biztos a dolgában, de persze nem ért hozzá, mégis úgy gondolja aki jártas ebben a technikában nem szak-avatatlanok véleményét kérné ki.
Oldalán lévő kis táskájából elővesz egy almát, ruhájában megtörölgeti, hogy szép fényes legyen, majd hunyorogva, hümmögve rágcsál és gondolkodik egyszerre.*
- Talán egy x is lehet, vagy ha innen nézed kereszt. - *Mutatóujjával és kézmozgásával a csontok felett a levegőben reprezentálja is az általa belelátott mintát.* - De igazából gőzöm sincs. Lehet egyáltalán másik irányból is nézni? Mik a szabályai igazából? - *Nem kifejezetten szégyelli, hogy valamihez nem ért, az életet magát egy véget nem érő tanulási folyamatként fogja fel.
Hátrafordul ahol a tündért sejti, ha még egyáltalán nem váltott helyet, vagy szaladt el a furcsa szituáció elől. Karjával int felé, hogy jöjjön közelebb hozzájuk, ezután a földre mutat ahol az apró tárgykupac hever, ezzel ösztönözve arra, hogy fejtse ki a véleményét. *
*A negatív érzések és gondolatok úgy tűnnek el belőle, mintha egy szelepen keresztül engedné ki valaki őket. Az túlzás, hogy helyüket csupa pozitív dolog váltja fel, de a hiányuk már önmagában elegendőek ahhoz, hogy sokkal nyugodtabban érezze magát. Testtartásán is egyértelműen kivehető, hogy ellazult, vonásai valamelyest kisimultak, bár lényét nem tudja megtagadni, arca továbbra sem a kedvesség portréja. Nem is gondolkodik rajta, hogy mi történt velük, élvezi ezt az állapotot hiszen szinte sosem adatik meg neki.
Érdeklődve figyeli a műveletet, annyira, hogy szegény tündér lánykáról szinte teljesen megfeledkezik. Fél térdre ereszkedve közelebbről is megvizsgálja a csontokat. Hallott már erről a jóslási formáról, de még nem volt szerencséje saját szemével is nyomon követni a folyamatot. Talán az ork lány kérdése miatt valamiért olyan érzés fogta el, hogy nem biztos a dolgában, de persze nem ért hozzá, mégis úgy gondolja aki jártas ebben a technikában nem szak-avatatlanok véleményét kérné ki.
Oldalán lévő kis táskájából elővesz egy almát, ruhájában megtörölgeti, hogy szép fényes legyen, majd hunyorogva, hümmögve rágcsál és gondolkodik egyszerre.*
- Talán egy x is lehet, vagy ha innen nézed kereszt. - *Mutatóujjával és kézmozgásával a csontok felett a levegőben reprezentálja is az általa belelátott mintát.* - De igazából gőzöm sincs. Lehet egyáltalán másik irányból is nézni? Mik a szabályai igazából? - *Nem kifejezetten szégyelli, hogy valamihez nem ért, az életet magát egy véget nem érő tanulási folyamatként fogja fel.
Hátrafordul ahol a tündért sejti, ha még egyáltalán nem váltott helyet, vagy szaladt el a furcsa szituáció elől. Karjával int felé, hogy jöjjön közelebb hozzájuk, ezután a földre mutat ahol az apró tárgykupac hever, ezzel ösztönözve arra, hogy fejtse ki a véleményét. *
1433. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-11 21:57:36
Üzenet elküldve: 2018-03-11 21:57:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Valóban csak teszi a dolgát az a pimasz hátas, Rilkäline pedig csapnivaló lovas, ezt nem is tagadja általában. Most viszont csak megforgatná szemeit a gyakorlási javaslatra, de minden előjel nélkül derékon ragadja Kharasshi. Egy pillanat alatt lepereg Rilkäline-ben, hogy hiba volt felpiszkálni a férfit. Legalábbis ez az a pillanat, amikor érzése szerint kicsúszik a kezéből a gyeplő.*
- NeKhar… *Ajkain a tiltakozás, sikkantásba hajolva hal el. Kell pár másodperc, hogy felfogja, bár nem szabadulhat, a dolog nem is olyan komoly. Éppen csak egy kis Kharasshi-féle leckében részesül. Az ösztönös tiltakozás vöröslő nyomai még látszanak, amikor tenyere a tetovált mellkason már csak pihen, ő maga pedig nem mocorog tovább, csak piheg. Dühösen sötétlő pillantással hallgatja az okfejtést, majd moccan, mikor arra késztetik.*
- A csípőm görcsös? *Felvonja szemöldökét.* Komolyan? *Kérdez vissza jelentőségteljes pillantást vetve a férfira, majd a víz felé, bár választ nem vár igazán, így is értheti Kharasshi, mire is gondol pontosan. Ég benne, hogy alattomosan a másikra licitáljon értetlen kisdiákként, de Rilkäline pimaszságának is van határa. A mai este pedig bőven túltett az eddigi határokon. Valahol mélyen hálás is, hogy többet nem vett el magának a férfi, minden lehetősége ellenére sem. Emellett, egészen úgy tűnik, nincs is szándékában, ami valamelyest visszabillenti a lány bátorságát. A suttogó elbocsátásnak nem is tesz eleget azonnal, nem menekül amint lehet. A széles mellkashoz simulva nyúl jobbjával az odébb ejtett ingért.*
- Még mindig az én dézsám. *Duruzsol vissza, ajkai csak finom pilleként érik Kharasshi cimpáját. Elhajolva az inget, gazdája fejére ejti, csak ezután emelkedik ki a vízből.
A gőzburokból a narancsfényes szobába lép, s a kandalló mellől elveszi törölközőjét. Maga köré tekert anyagban, az ágyról elkobozza a tégelyt, majd a tűz előtt leterített puha prémhez lépked, annak szélére telepszik. Ilyen közelségben a kandalló ontja a meleget, ennél kellemesebb helyet aligha találhatna a kívánságának beteljesítéséhez.*
- Nem szállsz ki? *Kérdezi, s csak ezután oldja le magáról a törölközőt, hogy hason nyúljon el a prémen. Kezeit a feje alá hajtva pihen a meleg derengésben, de szemeit nem hunyja le, Kharasshit figyeli.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.11 22:21:35
*Valóban csak teszi a dolgát az a pimasz hátas, Rilkäline pedig csapnivaló lovas, ezt nem is tagadja általában. Most viszont csak megforgatná szemeit a gyakorlási javaslatra, de minden előjel nélkül derékon ragadja Kharasshi. Egy pillanat alatt lepereg Rilkäline-ben, hogy hiba volt felpiszkálni a férfit. Legalábbis ez az a pillanat, amikor érzése szerint kicsúszik a kezéből a gyeplő.*
- NeKhar… *Ajkain a tiltakozás, sikkantásba hajolva hal el. Kell pár másodperc, hogy felfogja, bár nem szabadulhat, a dolog nem is olyan komoly. Éppen csak egy kis Kharasshi-féle leckében részesül. Az ösztönös tiltakozás vöröslő nyomai még látszanak, amikor tenyere a tetovált mellkason már csak pihen, ő maga pedig nem mocorog tovább, csak piheg. Dühösen sötétlő pillantással hallgatja az okfejtést, majd moccan, mikor arra késztetik.*
- A csípőm görcsös? *Felvonja szemöldökét.* Komolyan? *Kérdez vissza jelentőségteljes pillantást vetve a férfira, majd a víz felé, bár választ nem vár igazán, így is értheti Kharasshi, mire is gondol pontosan. Ég benne, hogy alattomosan a másikra licitáljon értetlen kisdiákként, de Rilkäline pimaszságának is van határa. A mai este pedig bőven túltett az eddigi határokon. Valahol mélyen hálás is, hogy többet nem vett el magának a férfi, minden lehetősége ellenére sem. Emellett, egészen úgy tűnik, nincs is szándékában, ami valamelyest visszabillenti a lány bátorságát. A suttogó elbocsátásnak nem is tesz eleget azonnal, nem menekül amint lehet. A széles mellkashoz simulva nyúl jobbjával az odébb ejtett ingért.*
- Még mindig az én dézsám. *Duruzsol vissza, ajkai csak finom pilleként érik Kharasshi cimpáját. Elhajolva az inget, gazdája fejére ejti, csak ezután emelkedik ki a vízből.
A gőzburokból a narancsfényes szobába lép, s a kandalló mellől elveszi törölközőjét. Maga köré tekert anyagban, az ágyról elkobozza a tégelyt, majd a tűz előtt leterített puha prémhez lépked, annak szélére telepszik. Ilyen közelségben a kandalló ontja a meleget, ennél kellemesebb helyet aligha találhatna a kívánságának beteljesítéséhez.*
- Nem szállsz ki? *Kérdezi, s csak ezután oldja le magáról a törölközőt, hogy hason nyúljon el a prémen. Kezeit a feje alá hajtva pihen a meleg derengésben, de szemeit nem hunyja le, Kharasshit figyeli.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.11 22:21:35
1432. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-11 21:33:35
Üzenet elküldve: 2018-03-11 21:33:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Na persze! Mi eszünk titeket, nem pedig ti minket! *vág vissza nagyon önérzetesen és nagyon ösztönösen az elf lánynak, pedig a lelke mélyén tudja, hogy teljesen feleslegesen, hiszen van elég gondja nélküle és a béna tündér nélkül is éppen.
Ha saját hordája esetleg mégis utánajönne, hogy jól megbüntesse jó lenne minél hamarabb kijutni ebből az egész átkozott erdőből. Persze, nyomait eltüntette, de, ha nincs szerencséje, vagy a szellemek üldözőit segítik, nem pedig őt, még mindig megtalálhatják. Nem lenne saját maga helyében igazán, amikor a vén banya kitölti rajta haragját azért, amiért ellopta tőle azt a pompázatos csonttőrt, amit most is előhúzott majdnem.
Elég sok mindenre lenne ideje, éppen csak arra nem, hogy felesleges szópárbajokat hívjon szájős elfekkel.
Persze, elf léptékkel mérve nyilván nagyon kislány még, de annyira mégse, és ehhez már éppen eleget élt, hogy pontosan tudja, hogy amit a másik lány mond az egyáltalán nem igaz. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elf ugyanúgy szájhősködik csak, mint kellemetlen meglepettségében és magának sem bevallott hirtelen ijedtségében ő maga.
Az ő világában az elfek mind gombát esznek és füveket, állatokat pedig csak akkor, ha levadászták őket, és körülményes, szánalmas meg hosszadalmas szertartások közepette bocsánatot kértek minden bizonnyal nem is létező lelküktől.
Az, hogy ő maga hazudott, eléggé természetes.
Embert már evett. Egyszer még nagyon régen tündért is, legalábbis anyja mondta, hogy rántott tündérszárnyat eszik éppen, ő pedig nem kételkedett benne. Ők olyan kicsik, "ártatlanok," undorítóak. Az elfek mások.
Nekik hazudni és őket átverni nem szégyen, hanem dicsőség, otthon mindig is ezt tanulta. Csak egymás közt nem volt szabad hazudni soha. Persze már maga ez a szabály is hazugság. Elég nagy lány lett ahhoz az utóbbi pár évben, hogyha lassan is, de ráeszméljen erre. A hatalom, a tekintély mindig azt hazudhat, amit akar, akkor is, ha az ő életében a "hatalom" maga, csak egy vén és ronda, szétráncosodott banya, akitől ellopta csonttőrjét, meg egy öreg törzsfő, aki az apja, és semmi más célja nincs, csak hogy a legnagyobb harcosok valamelyikének kéjvágyát kielégítse pont az ő testével.
Gondolataival nagyjából eddig jut el, persze ezt nem szó szerint, pusztán képekkel kevert fel-felvillanó emlékek formájában gondolja végig. A végeredmény mégis annyi, hogy most már semmi jó nem fog kisülni ebből az egész hülye helyzetből.
Valaki itt lótolvajnak nézi, pedig ő nagy kegyesen még arról is letett, hogy egyáltalán bántsa és megegye a dögöt.
~ Ennyit ér a jó szándék ezeknek! ~
A tündérlány varázslata csak ezek után következik, bár természetesen a varázslat pont azért (is) varázslat, hogy még egy ork se fogja fel, hogy mi is történik körülötte valójában éppen.
Mintha a félelem, és a belőle táplálkozó harag és agresszió hirtelen kitörlődne a lelkéből. Ránéz az elf lányra, és maga sem érti hirtelen miért, de egyszerűen képtelen róla rossz szándékot feltételezni. Sőt, még a tündérből sem nézi ki, hogy ártanki akarna neki, pedig odahaza közöttük köztudott, hogy nem léteznek náluk alattomosabb lények az egész világon.
Valahogy mégis megnyugszik a jelenlétükben, sokkal jobban, mint amennyire az elmúlt napokban bármikor, amelyek alatt menekülését tervezte, és az azt követő zaklatott éjszakán, miközben megtette azt, amit meg kellett tennie.
Elég nagy eretnekség és ostobaság is lenne, ha holmi tisztátalanoknak villantaná elő jóscsontjai ragyogó fehérségét, most még is pontosan ezt teszi. Letérdel a mocskos aljnövényzetbe és kiszúrja bőrzacskójának tartalmát a földre.*
- Ti mit láttok bele ebbe? *kérdi révedező, barátságosan érdeklődő arccal a csonthalmot bámulva.* Csillag? Ugye az? Vagy valami más?
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.11 21:39:43
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Na persze! Mi eszünk titeket, nem pedig ti minket! *vág vissza nagyon önérzetesen és nagyon ösztönösen az elf lánynak, pedig a lelke mélyén tudja, hogy teljesen feleslegesen, hiszen van elég gondja nélküle és a béna tündér nélkül is éppen.
Ha saját hordája esetleg mégis utánajönne, hogy jól megbüntesse jó lenne minél hamarabb kijutni ebből az egész átkozott erdőből. Persze, nyomait eltüntette, de, ha nincs szerencséje, vagy a szellemek üldözőit segítik, nem pedig őt, még mindig megtalálhatják. Nem lenne saját maga helyében igazán, amikor a vén banya kitölti rajta haragját azért, amiért ellopta tőle azt a pompázatos csonttőrt, amit most is előhúzott majdnem.
Elég sok mindenre lenne ideje, éppen csak arra nem, hogy felesleges szópárbajokat hívjon szájős elfekkel.
Persze, elf léptékkel mérve nyilván nagyon kislány még, de annyira mégse, és ehhez már éppen eleget élt, hogy pontosan tudja, hogy amit a másik lány mond az egyáltalán nem igaz. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elf ugyanúgy szájhősködik csak, mint kellemetlen meglepettségében és magának sem bevallott hirtelen ijedtségében ő maga.
Az ő világában az elfek mind gombát esznek és füveket, állatokat pedig csak akkor, ha levadászták őket, és körülményes, szánalmas meg hosszadalmas szertartások közepette bocsánatot kértek minden bizonnyal nem is létező lelküktől.
Az, hogy ő maga hazudott, eléggé természetes.
Embert már evett. Egyszer még nagyon régen tündért is, legalábbis anyja mondta, hogy rántott tündérszárnyat eszik éppen, ő pedig nem kételkedett benne. Ők olyan kicsik, "ártatlanok," undorítóak. Az elfek mások.
Nekik hazudni és őket átverni nem szégyen, hanem dicsőség, otthon mindig is ezt tanulta. Csak egymás közt nem volt szabad hazudni soha. Persze már maga ez a szabály is hazugság. Elég nagy lány lett ahhoz az utóbbi pár évben, hogyha lassan is, de ráeszméljen erre. A hatalom, a tekintély mindig azt hazudhat, amit akar, akkor is, ha az ő életében a "hatalom" maga, csak egy vén és ronda, szétráncosodott banya, akitől ellopta csonttőrjét, meg egy öreg törzsfő, aki az apja, és semmi más célja nincs, csak hogy a legnagyobb harcosok valamelyikének kéjvágyát kielégítse pont az ő testével.
Gondolataival nagyjából eddig jut el, persze ezt nem szó szerint, pusztán képekkel kevert fel-felvillanó emlékek formájában gondolja végig. A végeredmény mégis annyi, hogy most már semmi jó nem fog kisülni ebből az egész hülye helyzetből.
Valaki itt lótolvajnak nézi, pedig ő nagy kegyesen még arról is letett, hogy egyáltalán bántsa és megegye a dögöt.
~ Ennyit ér a jó szándék ezeknek! ~
A tündérlány varázslata csak ezek után következik, bár természetesen a varázslat pont azért (is) varázslat, hogy még egy ork se fogja fel, hogy mi is történik körülötte valójában éppen.
Mintha a félelem, és a belőle táplálkozó harag és agresszió hirtelen kitörlődne a lelkéből. Ránéz az elf lányra, és maga sem érti hirtelen miért, de egyszerűen képtelen róla rossz szándékot feltételezni. Sőt, még a tündérből sem nézi ki, hogy ártanki akarna neki, pedig odahaza közöttük köztudott, hogy nem léteznek náluk alattomosabb lények az egész világon.
Valahogy mégis megnyugszik a jelenlétükben, sokkal jobban, mint amennyire az elmúlt napokban bármikor, amelyek alatt menekülését tervezte, és az azt követő zaklatott éjszakán, miközben megtette azt, amit meg kellett tennie.
Elég nagy eretnekség és ostobaság is lenne, ha holmi tisztátalanoknak villantaná elő jóscsontjai ragyogó fehérségét, most még is pontosan ezt teszi. Letérdel a mocskos aljnövényzetbe és kiszúrja bőrzacskójának tartalmát a földre.*
- Ti mit láttok bele ebbe? *kérdi révedező, barátságosan érdeklődő arccal a csonthalmot bámulva.* Csillag? Ugye az? Vagy valami más?
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.11 21:39:43
1431. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-11 19:45:29
Üzenet elküldve: 2018-03-11 19:45:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
*Már a Vaserdőben járva jut eszébe, hogy mivel is tudná megnyugtatni magát, és mi segítene kicsit összeterelni a gondolatait. Szokása szerint most is majdhogynem rituálisan szöszmötöl sokat a dohányos szütyővel, a tömővel és a pipaszurkálóval, és miután a tűzszerszámmal lángot csiholt a dohányra, elő is bodorodik a pipájából az illatos füst. Összevont szemöldökkel pöfékel, és azt veszi észre, hogy a finoman pácolt dohány ezúttal nem ízlik neki. Ilyen sem nagyon szokott előfordulni. Hubi szenvedélyes dohányos, bár nem füstöl egyfolytában. Meggyőződése szerint a pipafüst élesíti az elmét és nyugtatja az idegeket. Ezekből a hatásokból azonban most semmit nem tapasztal. Bosszúsan tolja szája sarkába a pipaszárat, és előhúzza azt az erszényt és megolvassa annak tartalmát. Stimmel. Nem érti az egészet. Ez pedig mindennél jobban idegesíti.*
1430. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-11 16:13:38
Üzenet elküldve: 2018-03-11 16:13:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kár, hogy nem tud most feltűnés nélkül fegyvert váltani. Jobb lett volna számszeríjjal nekivágni a vadászatnak, de túlságosan elbízta magát, nem kalkulálta bele, hogy a falusiak ilyen hamar kerítenek valakit a nyomorult elfogására. Pedig milyen egyszerű lenne egy nyilat repíteni a mellkasába, szépen, szófogadóan kimúlna, nem kellene egyezkednie és az összes pénzét megtarthatná. Nem az a fajta, akinek álmatlan éjszakája lenne emiatt.
De hát ugye kizárt, hogy ne lője le a másik, amíg előveszi a számszeríját, így ezt a gondolatot egy halk sóhajjal el is engedi.
Nem igazán nézi ki a fickóból, hogy bárki lábát is eltöri, de úgy dönt most ebbe nem köt bele, elvégre nem ismeri a másikat, meg ebben a helyzetben nem lenne a legokosabb felbosszantani. Még akkor sem, ha nagyon szívesen provokálná ki a dolgot, csakhogy lássa, hogy ahogy a félvér megteszi.
Az ajánlatra felhúzza jobb szemöldökét. Ugyan nem tudja, mennyi pénzt kaphat a másik, a negyede a legjobb esetben, ha elérheti a száz aranyat. És az tényleg a legjobb eset, mert kizárt dolognak tartja, hogy olyan sokat fizetne a falutanács.
Ebben a helyzetben már nem is igazán a pénz érdekli, hiszen, ha csak valami mágia folytán a másik le nem lép, a teljes összeget sehogy sem kaphatja meg. Valamennyi aranyra mindenképpen szüksége van, mert nem áll valami fényesen, de most fontosabb, hogy a "hírnevén" ne essen csorba.*
-Száz aranyat fizetek most helyben, ha átengeded nekem.
*Kár, hogy nem tud most feltűnés nélkül fegyvert váltani. Jobb lett volna számszeríjjal nekivágni a vadászatnak, de túlságosan elbízta magát, nem kalkulálta bele, hogy a falusiak ilyen hamar kerítenek valakit a nyomorult elfogására. Pedig milyen egyszerű lenne egy nyilat repíteni a mellkasába, szépen, szófogadóan kimúlna, nem kellene egyezkednie és az összes pénzét megtarthatná. Nem az a fajta, akinek álmatlan éjszakája lenne emiatt.
De hát ugye kizárt, hogy ne lője le a másik, amíg előveszi a számszeríját, így ezt a gondolatot egy halk sóhajjal el is engedi.
Nem igazán nézi ki a fickóból, hogy bárki lábát is eltöri, de úgy dönt most ebbe nem köt bele, elvégre nem ismeri a másikat, meg ebben a helyzetben nem lenne a legokosabb felbosszantani. Még akkor sem, ha nagyon szívesen provokálná ki a dolgot, csakhogy lássa, hogy ahogy a félvér megteszi.
Az ajánlatra felhúzza jobb szemöldökét. Ugyan nem tudja, mennyi pénzt kaphat a másik, a negyede a legjobb esetben, ha elérheti a száz aranyat. És az tényleg a legjobb eset, mert kizárt dolognak tartja, hogy olyan sokat fizetne a falutanács.
Ebben a helyzetben már nem is igazán a pénz érdekli, hiszen, ha csak valami mágia folytán a másik le nem lép, a teljes összeget sehogy sem kaphatja meg. Valamennyi aranyra mindenképpen szüksége van, mert nem áll valami fényesen, de most fontosabb, hogy a "hírnevén" ne essen csorba.*
-Száz aranyat fizetek most helyben, ha átengeded nekem.
1429. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-10 22:16:30
Üzenet elküldve: 2018-03-10 22:16:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt találkozás//
*Mikor végre értelmezni tudja, amit a két idegen egymással beszél nagyon megijed. Az ork ellenségesnek tűnik, meg akarja enni a tündér kedvenc pónilovát - aminek neve még mindig nincs -, ráadásul ott az az elf is, aki nem tűnik túl szimpatikusnak. Nellara nem hiszi, hogy neki akar segíteni, inkább csak magának akarja a "jutalmat".
Belekarol az állatba és feláll, úgy tűnik, nem tört el egyetlen csontja sem, de pár napig fájni fog a karja.
Kezdenek elharapódni az indulatok, a lány csak áll a lova mögött, és félénken behúzza a nyakát. Nem szeretné, hogy ezek itt egymásnak essenek, ráadásul ha ez megtörténik az a tündér hibája. Rosszkor volt rossz helyen, nem szeretné, ha egy apró hiba miatt - amiről annyira igazából nem is tehet - mások megsérüljenek, akár meg is halljanak.
Megpróbálja felidézni magában azt a pár mozdulatot amit tanult, ha sikerül, akkor ugyan lebukik azzal kapcsolatban, hogy tud varázsolni, de senki sem esik a másik torkának.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
*Mikor végre értelmezni tudja, amit a két idegen egymással beszél nagyon megijed. Az ork ellenségesnek tűnik, meg akarja enni a tündér kedvenc pónilovát - aminek neve még mindig nincs -, ráadásul ott az az elf is, aki nem tűnik túl szimpatikusnak. Nellara nem hiszi, hogy neki akar segíteni, inkább csak magának akarja a "jutalmat".
Belekarol az állatba és feláll, úgy tűnik, nem tört el egyetlen csontja sem, de pár napig fájni fog a karja.
Kezdenek elharapódni az indulatok, a lány csak áll a lova mögött, és félénken behúzza a nyakát. Nem szeretné, hogy ezek itt egymásnak essenek, ráadásul ha ez megtörténik az a tündér hibája. Rosszkor volt rossz helyen, nem szeretné, ha egy apró hiba miatt - amiről annyira igazából nem is tehet - mások megsérüljenek, akár meg is halljanak.
Megpróbálja felidézni magában azt a pár mozdulatot amit tanult, ha sikerül, akkor ugyan lebukik azzal kapcsolatban, hogy tud varázsolni, de senki sem esik a másik torkának.*
A varázsló táncszerű mozdulatokat tesz, melynek hatására ezüstös fényű jelenségek manifesztálódnak a varázsló húsz lépéses körzetében. Ezek táncjátéka békét és nyugalmat szül még a legforrongóbb hangulat közepette is. Hatása az elmondást követő körben érvényesül és azt követően már nincs közvetlen befolyása a dolgok további alakulásában.
1428. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-10 15:23:19
Üzenet elküldve: 2018-03-10 15:23:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*Éppen csak szemei mozdulnak, lekövetve az ork kezeinek mozgását. A fegyvert magát nem veszi észre, azt viszont igen, hogy a másik fél fel van készülve a veszélyhelyzetre. Ez Valeát is valamelyest óvatosságra készteti. A kérdésére igazából rájöhetett milyen választ kap, valahol mégis megdöbbenti. Annyira más értékrendet képviselnek és ez mindkettejüknek annyira természetes, hogy akarva akaratlanul is Val meglepődik, hogy van aki képes így gondolkodni.*
- Jól van, rendben. - *Bólogatva beszél és igyekszik valamennyire visszafojtani szavaiból a csípős élt, illetve lelassítani, hogy ne érződjön annyira ki a sürgetés. Több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Abban már biztos, hogy az állatot mindenképpen el kéne távolítani a nőstény erős markából, mert igencsak rövid véget érhet az élete.
Igazából a kérdésre sem kell válaszolnia, sajnos Vivrithari nem annyira ostoba, mint gondolja és hamar levezeti, hogy a négylábú élőlény miért nem képezheti a tulajdonát. Illetve logikus értelemben miért nem, érzelmi értéke még lehet, de ez bizonyosan nem egy orknak fog eszébe jutni. Na meg persze a fa amiről ő maga is érkezett annak tövében ott volt az állat eredeti tulajdonosa, akinek látványa kellőképpen felzaklatta az élőlényt. Val kezdi igencsak kényelmetlenül érezni magát a szituációban, ettől függetlenül felszakad belőle egy érces röhögés.*
- Füveket, virágokat, vagy éppen orkokat. A színed mindenesetre megegyezik. - *Megrántja amolyan érdektelenül vállait. Nem szánja szavait provokációnak, csak a stílusa nem kellemes, de ezt könnyen veheti sértésnek Vivrithari. Nehezen enged el bármit is megjegyzés nélkül, mindenről határozott véleménye van és azt nem rest kifejezni sem. Lehet kicsit gyávább természettel és nem olyan nagy szájjal nem tarkítaná testét annyi sérülés. De persze ok okozat közrejátszik, ha élete nem kezdődik úgy ahogy, jelleme is talán kevésbé volna vad, arcán sem ülne ilyen szigorúan elutasító kifejezés és hangja sem lenne ilyen mértékig rezignált.
Egy fáradt sóhaj szakad fel belőle.*
- Azt gondolsz amit akarsz. - *Felel a téves feltételezésekre. Nem áll érdekében konfliktusba keveredni esetleg abból adódóan, hogy merényletre számít kettejüktől, ugyanakkor az sem lenne helyes kijelentés, hogy képes lenne bűntudat nélkül magára hagyni a látszólag védtelen tündért egy ork társaságában.
Tesz egy lépést hátra, hogy a ficánkoló állatnak helyet biztosítson, miután szembesül vele, hogy az ork nőstény semmiképpen sem akarja átnyújtani neki. Ha az igyekszik gazdájához visszatérni kitér az útjából, miközben végig szemmel tartja Vivritharit. Egyre bizonytalanabb a másik szándékait illetően, a szemébe néz hátha onnan sikeresen kiolvashat valamilyen érzelmet vagy rossz szándékot.*
- Bár ha már úgyis kérdezősködünk én sem gyakran látok orkokat egyedül, csapat nélkül kószálni. Csak azt ne mond, hogy te lennél az a kivétel aki erősíti a szabályt. - *Ez a gondolata szöget üt a fejében és még nyugtalanabbá válik tőle. Bízik benne, hogy a szituáció viszonylag békésen lezárható lesz, de nem fél attól hogyha mégsem.*
*Éppen csak szemei mozdulnak, lekövetve az ork kezeinek mozgását. A fegyvert magát nem veszi észre, azt viszont igen, hogy a másik fél fel van készülve a veszélyhelyzetre. Ez Valeát is valamelyest óvatosságra készteti. A kérdésére igazából rájöhetett milyen választ kap, valahol mégis megdöbbenti. Annyira más értékrendet képviselnek és ez mindkettejüknek annyira természetes, hogy akarva akaratlanul is Val meglepődik, hogy van aki képes így gondolkodni.*
- Jól van, rendben. - *Bólogatva beszél és igyekszik valamennyire visszafojtani szavaiból a csípős élt, illetve lelassítani, hogy ne érződjön annyira ki a sürgetés. Több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Abban már biztos, hogy az állatot mindenképpen el kéne távolítani a nőstény erős markából, mert igencsak rövid véget érhet az élete.
Igazából a kérdésre sem kell válaszolnia, sajnos Vivrithari nem annyira ostoba, mint gondolja és hamar levezeti, hogy a négylábú élőlény miért nem képezheti a tulajdonát. Illetve logikus értelemben miért nem, érzelmi értéke még lehet, de ez bizonyosan nem egy orknak fog eszébe jutni. Na meg persze a fa amiről ő maga is érkezett annak tövében ott volt az állat eredeti tulajdonosa, akinek látványa kellőképpen felzaklatta az élőlényt. Val kezdi igencsak kényelmetlenül érezni magát a szituációban, ettől függetlenül felszakad belőle egy érces röhögés.*
- Füveket, virágokat, vagy éppen orkokat. A színed mindenesetre megegyezik. - *Megrántja amolyan érdektelenül vállait. Nem szánja szavait provokációnak, csak a stílusa nem kellemes, de ezt könnyen veheti sértésnek Vivrithari. Nehezen enged el bármit is megjegyzés nélkül, mindenről határozott véleménye van és azt nem rest kifejezni sem. Lehet kicsit gyávább természettel és nem olyan nagy szájjal nem tarkítaná testét annyi sérülés. De persze ok okozat közrejátszik, ha élete nem kezdődik úgy ahogy, jelleme is talán kevésbé volna vad, arcán sem ülne ilyen szigorúan elutasító kifejezés és hangja sem lenne ilyen mértékig rezignált.
Egy fáradt sóhaj szakad fel belőle.*
- Azt gondolsz amit akarsz. - *Felel a téves feltételezésekre. Nem áll érdekében konfliktusba keveredni esetleg abból adódóan, hogy merényletre számít kettejüktől, ugyanakkor az sem lenne helyes kijelentés, hogy képes lenne bűntudat nélkül magára hagyni a látszólag védtelen tündért egy ork társaságában.
Tesz egy lépést hátra, hogy a ficánkoló állatnak helyet biztosítson, miután szembesül vele, hogy az ork nőstény semmiképpen sem akarja átnyújtani neki. Ha az igyekszik gazdájához visszatérni kitér az útjából, miközben végig szemmel tartja Vivritharit. Egyre bizonytalanabb a másik szándékait illetően, a szemébe néz hátha onnan sikeresen kiolvashat valamilyen érzelmet vagy rossz szándékot.*
- Bár ha már úgyis kérdezősködünk én sem gyakran látok orkokat egyedül, csapat nélkül kószálni. Csak azt ne mond, hogy te lennél az a kivétel aki erősíti a szabályt. - *Ez a gondolata szöget üt a fejében és még nyugtalanabbá válik tőle. Bízik benne, hogy a szituáció viszonylag békésen lezárható lesz, de nem fél attól hogyha mégsem.*
1427. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-10 00:26:56
Üzenet elküldve: 2018-03-10 00:26:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egész jól elbeszélgetett a hülye lóval. Élvezte. Nem válaszolt, nem kérdezett vissza, csak nézett nagy és bamba szemeivel, mint a kivégzés előtt álló állatok, mielőtt még rájönnek arra, amire ösztöneik figyelmeztetik őket, hogy hamarosan vége annak a semmire sem való létnek, amire a sors, meg az istenek rendelték őket; kajának.
Vagy másik nála erősebb és okosabb állat éhségének csillapítására, vagy azért, hogy húsa azokat szolgálja, akik értelmes létezők, mint mondjuk például az orkok, mint ő maga.
Ennek ellenére, még ha kissé önző okokból is, mégiscsak úgy döntött, hogy lemond a finom lóhúsról, erre tessék, hirtelen egy elf nőstény toppan elé, és számon kéri rajta, hogy mit csinál a lóval, aki szinte felajánlotta magát neki, hogy fogyassza el őt reggelire. Nem véletlenül volt rossz előérzete erről az egészről szinte a legelejétől fogva, hiába nem nem volt ideje a jóscsontokat megkérdezni róla. Lovak csak úgy nem akarnak maguktól kolbásszá válni.
Ajkain határozottan gúnyos mosoly jelenik meg. Rögtön és elsőre. Arcáról talán nem meglepő módon leginkább bizalmatlanság és meglepettség olvasható le. Félelmét és kellemetlen előérzetét reméli ügyesen leplezi, bár nem biztos, hiszen ügyetlenebb jobb lába enyhén megremeg. Életében először néz szembe más nép szülöttével úgy, hogy nem áll mögötte apja egész hordája, vagy legalábbis egy-két másik valaki, aki már pusztán zöld bőrével is félelmet kelt bárkiben, akinek bőre minden csak éppen nem zöld. De a büszkeség mégiscsak büszkeség. Ahogyan a túlélési ösztön is túléléséi ösztön. Kezet vált, és innentől bal kezével fogja meg a kantárt, jobbját pedig leereszti dereka mellé, ahol csonttőre vár arra, hogy használja.*
- Hogy mi? Megvesztél? Dehogynem akartam! Élő hús. *néz egy pillanatra az izgő-mozgó lóra.*
- Csak túl sok lenne reggelire. Cipelni nincs kedvem, a dögevőknek pedig nem hagyom itt csak úgy! Azoknak teljesen mindegy, hogy mit esznek. *mondja, és maga sem érti, hogy miért ennyire közlékeny, igaz arra hamar rájön, hogy jó végre magán kívül beszélni bárkihez.*
- A tiéd a féldög? *méri végig a másik lányt megint csak eléggé bizalmatlanul és barátságtalanul is, és a kérdés feltevésének pillanatában egyben rá is jön, hogy hülyeséget kérdezett. Elhiszi ő, hogy az elfek azt gondolják, hogy ők mindenkinél okosabbak, meg szebbek, az orkok pedig mindannyian ostobák, és szó, ami szó, hát ő is ismert maguk közül egy párat, akitől már az is nagy szellemi teljesítmény volt, hogy egyáltalán megtanulta megszámolni vaskos ujjait, még is nagyon nem tetszik neki, hogyha hülyének nézik. Annyira nagyon, mint most ez az elf.*
- Ez egy gyerekló. Úgy értem, hogy gyereknek való. Te nagy vagy neki. Nem a tiéd. Biztos nem a tiéd. Mit akarsz tőle? Elfek nem esznek lovat. Ti füvet zabáltok, nem? Meg gombát és ilyen szarokat. *gondolkodik hangosan.
~ Mondjuk a gombák pont finomak... Mindegy. ~
A tündér szinte végszóra zúg le a fáról, és kér bocsánatot, mire a ló, akit ő nagy kegyesen nem gyilkolt meg, hogy sorsát beteljesítve reggeli lehessen belőle szinte megvadul. Vivri legalábbis így értelmezi azt, ami számára eléggé értelmezhetetlen, még is sokkal idegesítőbb, mint amennyire értelmezhetetlenebb.
~ Most mi van? ~*
- Mi ez, valami rossz vicc? Egy tündér, egy elf és egy ork elmennek a kocsmába? Csak itt épp kocsma nincs, csak tetves fák. Együtt vagytok, mi? Mi az istenek vérét akartok tőlem?
*Nem pont így tervezte a mai napot, de az apró lovat természetesen elengedi, hogy még véletlenül se akadályozhassa abban fickándozásával, hogy előránthassa bármelyik fegyverét, ha úgy alakul, és hátrál is vagy két lépést, ha hagyják.
Nem érti, hogyan esik le valaki a fáról, aki tud repülni, és azt sem, hogy mit akar kezdeni egy elf egy lóval, ami túl kicsi hozzá.
Ha meg akarták volna támadni akkor nyilván már megtették volna, de azért mégiscsak jobb félni, mint megdögleni, ezért biztos, ami biztos alapon ügyesebbik keze rászorul tőrének markolatára.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egész jól elbeszélgetett a hülye lóval. Élvezte. Nem válaszolt, nem kérdezett vissza, csak nézett nagy és bamba szemeivel, mint a kivégzés előtt álló állatok, mielőtt még rájönnek arra, amire ösztöneik figyelmeztetik őket, hogy hamarosan vége annak a semmire sem való létnek, amire a sors, meg az istenek rendelték őket; kajának.
Vagy másik nála erősebb és okosabb állat éhségének csillapítására, vagy azért, hogy húsa azokat szolgálja, akik értelmes létezők, mint mondjuk például az orkok, mint ő maga.
Ennek ellenére, még ha kissé önző okokból is, mégiscsak úgy döntött, hogy lemond a finom lóhúsról, erre tessék, hirtelen egy elf nőstény toppan elé, és számon kéri rajta, hogy mit csinál a lóval, aki szinte felajánlotta magát neki, hogy fogyassza el őt reggelire. Nem véletlenül volt rossz előérzete erről az egészről szinte a legelejétől fogva, hiába nem nem volt ideje a jóscsontokat megkérdezni róla. Lovak csak úgy nem akarnak maguktól kolbásszá válni.
Ajkain határozottan gúnyos mosoly jelenik meg. Rögtön és elsőre. Arcáról talán nem meglepő módon leginkább bizalmatlanság és meglepettség olvasható le. Félelmét és kellemetlen előérzetét reméli ügyesen leplezi, bár nem biztos, hiszen ügyetlenebb jobb lába enyhén megremeg. Életében először néz szembe más nép szülöttével úgy, hogy nem áll mögötte apja egész hordája, vagy legalábbis egy-két másik valaki, aki már pusztán zöld bőrével is félelmet kelt bárkiben, akinek bőre minden csak éppen nem zöld. De a büszkeség mégiscsak büszkeség. Ahogyan a túlélési ösztön is túléléséi ösztön. Kezet vált, és innentől bal kezével fogja meg a kantárt, jobbját pedig leereszti dereka mellé, ahol csonttőre vár arra, hogy használja.*
- Hogy mi? Megvesztél? Dehogynem akartam! Élő hús. *néz egy pillanatra az izgő-mozgó lóra.*
- Csak túl sok lenne reggelire. Cipelni nincs kedvem, a dögevőknek pedig nem hagyom itt csak úgy! Azoknak teljesen mindegy, hogy mit esznek. *mondja, és maga sem érti, hogy miért ennyire közlékeny, igaz arra hamar rájön, hogy jó végre magán kívül beszélni bárkihez.*
- A tiéd a féldög? *méri végig a másik lányt megint csak eléggé bizalmatlanul és barátságtalanul is, és a kérdés feltevésének pillanatában egyben rá is jön, hogy hülyeséget kérdezett. Elhiszi ő, hogy az elfek azt gondolják, hogy ők mindenkinél okosabbak, meg szebbek, az orkok pedig mindannyian ostobák, és szó, ami szó, hát ő is ismert maguk közül egy párat, akitől már az is nagy szellemi teljesítmény volt, hogy egyáltalán megtanulta megszámolni vaskos ujjait, még is nagyon nem tetszik neki, hogyha hülyének nézik. Annyira nagyon, mint most ez az elf.*
- Ez egy gyerekló. Úgy értem, hogy gyereknek való. Te nagy vagy neki. Nem a tiéd. Biztos nem a tiéd. Mit akarsz tőle? Elfek nem esznek lovat. Ti füvet zabáltok, nem? Meg gombát és ilyen szarokat. *gondolkodik hangosan.
~ Mondjuk a gombák pont finomak... Mindegy. ~
A tündér szinte végszóra zúg le a fáról, és kér bocsánatot, mire a ló, akit ő nagy kegyesen nem gyilkolt meg, hogy sorsát beteljesítve reggeli lehessen belőle szinte megvadul. Vivri legalábbis így értelmezi azt, ami számára eléggé értelmezhetetlen, még is sokkal idegesítőbb, mint amennyire értelmezhetetlenebb.
~ Most mi van? ~*
- Mi ez, valami rossz vicc? Egy tündér, egy elf és egy ork elmennek a kocsmába? Csak itt épp kocsma nincs, csak tetves fák. Együtt vagytok, mi? Mi az istenek vérét akartok tőlem?
*Nem pont így tervezte a mai napot, de az apró lovat természetesen elengedi, hogy még véletlenül se akadályozhassa abban fickándozásával, hogy előránthassa bármelyik fegyverét, ha úgy alakul, és hátrál is vagy két lépést, ha hagyják.
Nem érti, hogyan esik le valaki a fáról, aki tud repülni, és azt sem, hogy mit akar kezdeni egy elf egy lóval, ami túl kicsi hozzá.
Ha meg akarták volna támadni akkor nyilván már megtették volna, de azért mégiscsak jobb félni, mint megdögleni, ezért biztos, ami biztos alapon ügyesebbik keze rászorul tőrének markolatára.*
1426. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-09 21:03:32
Üzenet elküldve: 2018-03-09 21:03:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Hubi, meg talán mások//
*Khad az erdőségen is hasonló módon lovagol keresztül, mint a Kikötőn, bár itt kevésbé kell odafigyelnie mindenre, hiszen ez a hely nincs tele tolvajokkal és banditákkal.
A helyi vadvilág az egyetlen, ami veszélyt jelenthet errefelé, de szerencsére úgy látszik, hogy szerencséjük van, és nem kell ezzel törődni. A levegő picit frissebb, mint a Kikötőben, ahol a vizelettől kezdve a rothadó halig minden szennyezi azt.
Így tisztább fejjel és kevésbé lehangolt módon, de ugyanolyan monotonsággal folytathatja útját, tökéletes csendben.*
*Khad az erdőségen is hasonló módon lovagol keresztül, mint a Kikötőn, bár itt kevésbé kell odafigyelnie mindenre, hiszen ez a hely nincs tele tolvajokkal és banditákkal.
A helyi vadvilág az egyetlen, ami veszélyt jelenthet errefelé, de szerencsére úgy látszik, hogy szerencséjük van, és nem kell ezzel törődni. A levegő picit frissebb, mint a Kikötőben, ahol a vizelettől kezdve a rothadó halig minden szennyezi azt.
Így tisztább fejjel és kevésbé lehangolt módon, de ugyanolyan monotonsággal folytathatja útját, tökéletes csendben.*
1425. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-09 20:58:00
Üzenet elküldve: 2018-03-09 20:58:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*Mikor az ork láttán ijedtében felreppen a fára, el sem tölt ott pár másodpercet, szinte azonnal sikítva zuhan le a talajra, mikor meglátja az elfet. Nem azért, mert annyira ijesztő, hanem mert Nellara nem számít véletlenszerű elfekre egy hatalmas erdő rengeteg fájának pont azon ágai között, amire ő akart felrepülni. Nem, még akkor sem, ha az elfek erdőben élnek. Elvégre ennek mégis mennyi az esélye?
Hangos puffanással ér a földre, és erős fájdalom nyilall a kezébe, mivel sikeresen ráesik. Nyögdécselve kirángatja maga alól, majd halk szitkozódással terül el a földön. Sikeresen maga alá gyűri a szárnyait is, így kénytelen felülni, el ne törje őket.*
- Bo... bocsánat.
*Dadogja.
Mikor a póni meglátja, hogy a gazdája milyen szerencsétlenül járt idegesen felágaskodik, nyeríteni kezd, majd megpróbálja kitépni a kantárt az ork kezéből, hogy a tündér segítségére siessen.*
*Mikor az ork láttán ijedtében felreppen a fára, el sem tölt ott pár másodpercet, szinte azonnal sikítva zuhan le a talajra, mikor meglátja az elfet. Nem azért, mert annyira ijesztő, hanem mert Nellara nem számít véletlenszerű elfekre egy hatalmas erdő rengeteg fájának pont azon ágai között, amire ő akart felrepülni. Nem, még akkor sem, ha az elfek erdőben élnek. Elvégre ennek mégis mennyi az esélye?
Hangos puffanással ér a földre, és erős fájdalom nyilall a kezébe, mivel sikeresen ráesik. Nyögdécselve kirángatja maga alól, majd halk szitkozódással terül el a földön. Sikeresen maga alá gyűri a szárnyait is, így kénytelen felülni, el ne törje őket.*
- Bo... bocsánat.
*Dadogja.
Mikor a póni meglátja, hogy a gazdája milyen szerencsétlenül járt idegesen felágaskodik, nyeríteni kezd, majd megpróbálja kitépni a kantárt az ork kezéből, hogy a tündér segítségére siessen.*
1424. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-09 13:28:50
Üzenet elküldve: 2018-03-09 13:28:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Nem várt találkozás //
*A felszínes szunyókálása, vagy inkább csak pihenését hamar „megzavarják” külső személyektől érkező ingerek. A ló patáinak hangja még nem is keltik fel igazán a figyelmét, közelebbről érkezik visszhangjuk, de nem eléggé ahhoz, hogy felpattanjon veszélyt sejtve. Nagyokat pislog, figyel, értelmezi a világot amit már előtte alaposan feltérképezett, a levelek között felsejlő tájat kémleli, de onnan pont nem lát rá az orkra és a felügyeletében lévő hátasra. A hangok nem halnak el, ez pedig felkelti kíváncsiságát.
Ami még inkább érdekes a számára a hirtelen megjelenő tündér, aki szinte a semmiből terem ott látszólag rémülten vagy feldúlva, még nem tudja eldönteni. Ha más nem, annyi bizonyos, hogy nagyon sietett, márpedig ennek valami ha nem is nyomós, de oka kell legyen. Amennyiben a parányi teremtés észrevette Valeát, láthatja rajta, hogy egyelőre tanácstalanság ül arcán. Rengeteg kérdése lenne. Ha esetlegesen nem vette észre jelenlétét, akkor igyekszik úgy megközelíteni, hogy ne ijessze még ő is halálra.
Óvatosan kikerüli a madárfészket, egy kicsit közelebb férkőzik a faágon Nelhez, leguggol és fojtott hangon megszólal.*
- Öm... minden rendben van? - *Közben fejét a hang forrásának irányába fordítja, ami már nem csak távoli beszélgetésnek tűnik, hanem ezúttal már egy határozott kiáltás. A szavakból ítélve a tündér lánykának szól az üzenet.
Egy pillanatig vár, mérlegel, esetleg választ vár vagy bárminemű instrukciót, majd döntést hoz, mégpedig, hogy kilép az előbb még otthonként most már inkább menedékként funkcionáló lombozat takarásából. Szerencsére nincsenek olyan magasságban, hogy egy óvatosabb ugrással ne tudjon hamar lejutni, ami kérdéses, hogy mennyire szerencsés ötlet. Az is lehet, hogy a veszélyforrásból ez agresszív reakciót vált ki, de ezt majd kiderül ha esetlegesen egy nyíl vagy bármi más fájdalmas dolog repül az arcába.
Nem kéri azt, hogy Nel jöjjön vele addig amíg nem tudja pontosan mivel áll szemben, abban viszont bízik, hogy Val reakcióiból kiolvassa miszerint ő nem akar neki ártani, sőt akár segít is ha nagyon muszáj.
Elrugaszkodik. Földre érkezéskor testsúlyát lábairól előre dőlve a karjaira helyezi. Lassan, nyugodt mozdulatokkal felegyenesedik. Már tisztán látható számára az ork nőstény aki a póni kantárját fogja. Nem tűnik vérengző fenevadnak – persze ez elhamarkodott döntés – ezért valamelyest megnyugszik.*
- Üdv! Valea vagyok. Köszönöm, hogy vigyáztál a lóra. - *Rövid mondatok jelzik, hogy nem túl beszédes fajta és nem is tudja igazán mit mondhatna. Magabiztosan, de nyugodtan indul meg Vivritharihoz, aki remélhetőleg békésen átnyújtja neki az állatot és addig sem jön rá olyan összefüggésekre, mint például Val hangja jóval mélyebb, mint amit Vivri hallott előtte, illetve az ő magasságához túl aprócska a ló. Talán ha Nel csendben marad nem is fedezi fel jelenlétét, amennyiben még a fán bujkál.
Ha nem ütközik akadályokba akkor gond nélkül az ork nőstényhez sétál. Meg sem próbál kedvesen mosolyogni, az nem az erőssége és még a végén nem létező gúnyt is kivehet belőle. Rezzenéstelen arcán egy leheletnyi rosszallás jelenik meg, amikor végignézve a másik lény ruházatán felismeri annak állati mivoltát.*
- Feltételezem nem állt szándékodban kárt tenni benne, jól sejtem? - *Végig is néz az állaton, hogy van-e rajta bármiféle sérülés, de az tökéletesen egészségesnek tűnik. Talán jutalmat kéne felajánlania, és bár eszébe jut, de hamar elveti az ötletet. Nem szeret általánosítani, de nem mondhatja azt, hogy szívesen közösködik orkokkal. Az előítéleteket sem preferálja, ez esetben viszont ő is úgy gondolja, hogy nem teljesen jogtalan mások bizalma ezzel a fajjal szemben.*
*A felszínes szunyókálása, vagy inkább csak pihenését hamar „megzavarják” külső személyektől érkező ingerek. A ló patáinak hangja még nem is keltik fel igazán a figyelmét, közelebbről érkezik visszhangjuk, de nem eléggé ahhoz, hogy felpattanjon veszélyt sejtve. Nagyokat pislog, figyel, értelmezi a világot amit már előtte alaposan feltérképezett, a levelek között felsejlő tájat kémleli, de onnan pont nem lát rá az orkra és a felügyeletében lévő hátasra. A hangok nem halnak el, ez pedig felkelti kíváncsiságát.
Ami még inkább érdekes a számára a hirtelen megjelenő tündér, aki szinte a semmiből terem ott látszólag rémülten vagy feldúlva, még nem tudja eldönteni. Ha más nem, annyi bizonyos, hogy nagyon sietett, márpedig ennek valami ha nem is nyomós, de oka kell legyen. Amennyiben a parányi teremtés észrevette Valeát, láthatja rajta, hogy egyelőre tanácstalanság ül arcán. Rengeteg kérdése lenne. Ha esetlegesen nem vette észre jelenlétét, akkor igyekszik úgy megközelíteni, hogy ne ijessze még ő is halálra.
Óvatosan kikerüli a madárfészket, egy kicsit közelebb férkőzik a faágon Nelhez, leguggol és fojtott hangon megszólal.*
- Öm... minden rendben van? - *Közben fejét a hang forrásának irányába fordítja, ami már nem csak távoli beszélgetésnek tűnik, hanem ezúttal már egy határozott kiáltás. A szavakból ítélve a tündér lánykának szól az üzenet.
Egy pillanatig vár, mérlegel, esetleg választ vár vagy bárminemű instrukciót, majd döntést hoz, mégpedig, hogy kilép az előbb még otthonként most már inkább menedékként funkcionáló lombozat takarásából. Szerencsére nincsenek olyan magasságban, hogy egy óvatosabb ugrással ne tudjon hamar lejutni, ami kérdéses, hogy mennyire szerencsés ötlet. Az is lehet, hogy a veszélyforrásból ez agresszív reakciót vált ki, de ezt majd kiderül ha esetlegesen egy nyíl vagy bármi más fájdalmas dolog repül az arcába.
Nem kéri azt, hogy Nel jöjjön vele addig amíg nem tudja pontosan mivel áll szemben, abban viszont bízik, hogy Val reakcióiból kiolvassa miszerint ő nem akar neki ártani, sőt akár segít is ha nagyon muszáj.
Elrugaszkodik. Földre érkezéskor testsúlyát lábairól előre dőlve a karjaira helyezi. Lassan, nyugodt mozdulatokkal felegyenesedik. Már tisztán látható számára az ork nőstény aki a póni kantárját fogja. Nem tűnik vérengző fenevadnak – persze ez elhamarkodott döntés – ezért valamelyest megnyugszik.*
- Üdv! Valea vagyok. Köszönöm, hogy vigyáztál a lóra. - *Rövid mondatok jelzik, hogy nem túl beszédes fajta és nem is tudja igazán mit mondhatna. Magabiztosan, de nyugodtan indul meg Vivritharihoz, aki remélhetőleg békésen átnyújtja neki az állatot és addig sem jön rá olyan összefüggésekre, mint például Val hangja jóval mélyebb, mint amit Vivri hallott előtte, illetve az ő magasságához túl aprócska a ló. Talán ha Nel csendben marad nem is fedezi fel jelenlétét, amennyiben még a fán bujkál.
Ha nem ütközik akadályokba akkor gond nélkül az ork nőstényhez sétál. Meg sem próbál kedvesen mosolyogni, az nem az erőssége és még a végén nem létező gúnyt is kivehet belőle. Rezzenéstelen arcán egy leheletnyi rosszallás jelenik meg, amikor végignézve a másik lény ruházatán felismeri annak állati mivoltát.*
- Feltételezem nem állt szándékodban kárt tenni benne, jól sejtem? - *Végig is néz az állaton, hogy van-e rajta bármiféle sérülés, de az tökéletesen egészségesnek tűnik. Talán jutalmat kéne felajánlania, és bár eszébe jut, de hamar elveti az ötletet. Nem szeret általánosítani, de nem mondhatja azt, hogy szívesen közösködik orkokkal. Az előítéleteket sem preferálja, ez esetben viszont ő is úgy gondolja, hogy nem teljesen jogtalan mások bizalma ezzel a fajjal szemben.*
1423. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-08 13:43:35
Üzenet elküldve: 2018-03-08 13:43:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Az ajánlata magabiztosságát méltató kijelentésre csak megvonja a vállát, ahogy a magától értetődő dolgoknál szokás. A fesztelen viselkedés ellenére azonban figyelme nagyon is nagy élvezettel issza a nőstényke előadását. A testbeszéde, a gesztusai, a hangja lejtése, minden egyértelműen árulkodik a lány készségéről, de ettől még persze semmi nem megy olyan egyszerűen. Mindemellett ő sem biztos még benne, mit szeretne jobban: azt, hogy kierőszakolja a kicsikéből a vallomást, miszerint egyenrangú cinkos ebben a dőreségben, vagy büszkén felvállalni a szerepet, mely felé a nőstényke csalogatja. Mindkettő túl kecsegtető, hogy csak úgy veszni hagyja.
A szemérmetlenség, mellyel tárt combjait ez a kis házicirmos simogatja, csaknem túlfeszíti a húrt. Időbe telik, míg Kharasshi feje kitisztul az elégtételt ziháló képektől.
~Pimasz, pimasz, pimasz.~ morogja magában.*
- Na-na-na! Égetnivaló jószág, az kétségtelen, de ez kivételesen egyáltalán nem a Bitangom hibája *mondja.* - Nem követed a mozgását. Csak zötykölődsz a nyeregben. Nem ártana gyakorolnod *csóválja a fejét, aztán hirtelen előre mozdul, és a vékony kis derekat megragadva az ölébe rántja a lányt. Szorosan tartja, míg meg nem bizonyosodik róla, hogy a helyén marad akkor is, ha lazít a fogáson.* - Túl görcsös a csípőd *mondja, s a szorítás lassan enyhül. Kharasshi tenyerei a nőstényke hátáról az oldalára siklanak, onnan pedig le a kritizált tájék formás ívére.* - A dolog lényege, hogy felvedd a ritmusát.
*Finoman mozdítja saját csípőjét, s készteti a lányt is mozdulásra. Az egyetlen dolog, ami elválasztja őket, az akarat. Talán furcsa, de Kharasshin érezhető, hogy nem kíván visszaélni a helyzetével. Egyelőre. Ez is csupán az arcpirító játék része, melyben egyre merészebbek és merészebbek a tétek.
Nem hagyja kicsúszni a gyeplőt a kezéből.*
- Sipirc a dézsámból *súgja közel hajolva a lányhoz.*
*Az ajánlata magabiztosságát méltató kijelentésre csak megvonja a vállát, ahogy a magától értetődő dolgoknál szokás. A fesztelen viselkedés ellenére azonban figyelme nagyon is nagy élvezettel issza a nőstényke előadását. A testbeszéde, a gesztusai, a hangja lejtése, minden egyértelműen árulkodik a lány készségéről, de ettől még persze semmi nem megy olyan egyszerűen. Mindemellett ő sem biztos még benne, mit szeretne jobban: azt, hogy kierőszakolja a kicsikéből a vallomást, miszerint egyenrangú cinkos ebben a dőreségben, vagy büszkén felvállalni a szerepet, mely felé a nőstényke csalogatja. Mindkettő túl kecsegtető, hogy csak úgy veszni hagyja.
A szemérmetlenség, mellyel tárt combjait ez a kis házicirmos simogatja, csaknem túlfeszíti a húrt. Időbe telik, míg Kharasshi feje kitisztul az elégtételt ziháló képektől.
~Pimasz, pimasz, pimasz.~ morogja magában.*
- Na-na-na! Égetnivaló jószág, az kétségtelen, de ez kivételesen egyáltalán nem a Bitangom hibája *mondja.* - Nem követed a mozgását. Csak zötykölődsz a nyeregben. Nem ártana gyakorolnod *csóválja a fejét, aztán hirtelen előre mozdul, és a vékony kis derekat megragadva az ölébe rántja a lányt. Szorosan tartja, míg meg nem bizonyosodik róla, hogy a helyén marad akkor is, ha lazít a fogáson.* - Túl görcsös a csípőd *mondja, s a szorítás lassan enyhül. Kharasshi tenyerei a nőstényke hátáról az oldalára siklanak, onnan pedig le a kritizált tájék formás ívére.* - A dolog lényege, hogy felvedd a ritmusát.
*Finoman mozdítja saját csípőjét, s készteti a lányt is mozdulásra. Az egyetlen dolog, ami elválasztja őket, az akarat. Talán furcsa, de Kharasshin érezhető, hogy nem kíván visszaélni a helyzetével. Egyelőre. Ez is csupán az arcpirító játék része, melyben egyre merészebbek és merészebbek a tétek.
Nem hagyja kicsúszni a gyeplőt a kezéből.*
- Sipirc a dézsámból *súgja közel hajolva a lányhoz.*
1422. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-08 11:36:16
Üzenet elküldve: 2018-03-08 11:36:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*A dézsa peremén pihen, s várja az ajánlatot.*
~Ó, hogy azt a mézesmadzagos szemtelen fajtáját.~
*Összehúzza szemeit, majd a férfihoz hasonlóan a dézsa másik végébe helyezkedik kényelmesen. Mint egy egyenrangú tárgyalópartner, úgy veszi fel a férfihoz hasonló testtartást, s tárja ki hasonlóképpen karjait is, a peremre pihentetve, feláldozva szemérmességét a fontos tárgyalás oltárán, ahol végül is ő a pillanatnyi döntőbíró. Komoly arccal, fúrja pillantását a fakókba, de a tisztás emlegetésére elméjébe furakszik az emlék. Az áruló felszabadult sóhajok, az áruló ujjak, melyek a férfi hajába martak, kétségbeesetten keresve fogódzót, mielőtt darabjaira hullott volna körötte a világ.*
- Hmm… *Harapja be alsó ajkát, s látszólag komoly dilemmába keveredik önmagával az ajánlatot illetően, de lehet, hogy az emlék tesz rá ilyen hatást. Vágyta azt a meg nem történt harapást, s a szemtelen éppen ezt használja fel ellene. Emellett pedig biztos abban, hogy a férfi is vágyna arra, hogy elfogadja az ajánlatát.*
- Magabiztos ajánlat. *Szól hasonló komolysággal. Nincsenek kétségei, hogy Kharasshi komolyabb erőfeszítés nélkül tudná beváltani az ígéretet, de nem bólint rá, ugyanakkor el sem utasítja, csak úgy belekezd a sajátjába. *
- Én egy kicsit másra gondoltam. *Megvonja a vállát, a mozdulatban pedig semmi megjátszott nincs, s hangja is inkább merengő.* Valójában a kezeidre volna szükségem… *Szája szeglete csalafinta somolyra húzódik. Közben felhúzza térdeit, s vízbe engedett kézzel, lassú mozdulatokkal kezdi combjait simogatni, s ezzel el is dőlt számára, hogy valóban ezt szeretné.*
- Azt szeretném, hogy megmasszírozz.* Mondja ki a kívánságát, az eddigieknél határozottabban, mint ha csak egy ilyen alkura várt volna egész nap.* Cserébe, a fürdőbitorlásért.
*Lehunyja szemeit egy pillanatra, ahogy élvezi a megfáradt izmain való gyurmázást, ami meg sem közelíti azt az érzést, mint ha más csinálná, de annyira mégis csak kellemes, hogy csendesen sóhajtson mellé. *És mert Bitangtól, fáj minden porcikám. *Engedi vissza a lábait lassan, melyek újra Kharasshiéhoz simulnak, s helyezi kezeit vissza a peremre. Merészebbnek tűnik kimondva, de mégsem olyan merész, mint a férfi ajánlata.
Tudja, hogy a két gondolat más alapokon nyugszik, de nem ringatja magát abba a tévképzetbe, hogy még véletlenül sem találkozhatnak félúton, vagy ne torkollhatna egyik, a másikába. Egyre nyilvánvalóbb, hogy hatással van rá Kharasshi, de az számára is rejtély, hogy ebben az egyezségben milyen szerepet tölt majd be, esetleg ő maga gondolja meg magát később.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.08 11:47:51
*A dézsa peremén pihen, s várja az ajánlatot.*
~Ó, hogy azt a mézesmadzagos szemtelen fajtáját.~
*Összehúzza szemeit, majd a férfihoz hasonlóan a dézsa másik végébe helyezkedik kényelmesen. Mint egy egyenrangú tárgyalópartner, úgy veszi fel a férfihoz hasonló testtartást, s tárja ki hasonlóképpen karjait is, a peremre pihentetve, feláldozva szemérmességét a fontos tárgyalás oltárán, ahol végül is ő a pillanatnyi döntőbíró. Komoly arccal, fúrja pillantását a fakókba, de a tisztás emlegetésére elméjébe furakszik az emlék. Az áruló felszabadult sóhajok, az áruló ujjak, melyek a férfi hajába martak, kétségbeesetten keresve fogódzót, mielőtt darabjaira hullott volna körötte a világ.*
- Hmm… *Harapja be alsó ajkát, s látszólag komoly dilemmába keveredik önmagával az ajánlatot illetően, de lehet, hogy az emlék tesz rá ilyen hatást. Vágyta azt a meg nem történt harapást, s a szemtelen éppen ezt használja fel ellene. Emellett pedig biztos abban, hogy a férfi is vágyna arra, hogy elfogadja az ajánlatát.*
- Magabiztos ajánlat. *Szól hasonló komolysággal. Nincsenek kétségei, hogy Kharasshi komolyabb erőfeszítés nélkül tudná beváltani az ígéretet, de nem bólint rá, ugyanakkor el sem utasítja, csak úgy belekezd a sajátjába. *
- Én egy kicsit másra gondoltam. *Megvonja a vállát, a mozdulatban pedig semmi megjátszott nincs, s hangja is inkább merengő.* Valójában a kezeidre volna szükségem… *Szája szeglete csalafinta somolyra húzódik. Közben felhúzza térdeit, s vízbe engedett kézzel, lassú mozdulatokkal kezdi combjait simogatni, s ezzel el is dőlt számára, hogy valóban ezt szeretné.*
- Azt szeretném, hogy megmasszírozz.* Mondja ki a kívánságát, az eddigieknél határozottabban, mint ha csak egy ilyen alkura várt volna egész nap.* Cserébe, a fürdőbitorlásért.
*Lehunyja szemeit egy pillanatra, ahogy élvezi a megfáradt izmain való gyurmázást, ami meg sem közelíti azt az érzést, mint ha más csinálná, de annyira mégis csak kellemes, hogy csendesen sóhajtson mellé. *És mert Bitangtól, fáj minden porcikám. *Engedi vissza a lábait lassan, melyek újra Kharasshiéhoz simulnak, s helyezi kezeit vissza a peremre. Merészebbnek tűnik kimondva, de mégsem olyan merész, mint a férfi ajánlata.
Tudja, hogy a két gondolat más alapokon nyugszik, de nem ringatja magát abba a tévképzetbe, hogy még véletlenül sem találkozhatnak félúton, vagy ne torkollhatna egyik, a másikába. Egyre nyilvánvalóbb, hogy hatással van rá Kharasshi, de az számára is rejtély, hogy ebben az egyezségben milyen szerepet tölt majd be, esetleg ő maga gondolja meg magát később.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.08 11:47:51
1421. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-07 15:15:45
Üzenet elküldve: 2018-03-07 15:15:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*A nőstények és az ő kimondatlan dolgaik! A Nem!-et szikrázó szemeik, a megálljra intő szavaik és a világot kopott szürkévé festő csalódottságuk, ha engedelmeskedsz. Meg a világvégét nyitó pokoltüze, ha belegabalyodsz a kimondott meg a kimondatlan igények útvesztőjébe, s elvéted a lépést.
Olyan játék ez, ami néha eszeveszettül édes, máskor inkább idegőrlő. Kharasshit nem is annyira a sziporkák zavarják, inkább az őszintétlenség. De magának köszönheti. Ha mélységi nősténykét ragad magával télire, talán másképp lenne. Valahol ennek is megvan a varázsa: egy fakóvérű leánykát kibontani a tündérpalotájából, ahol tükrei a felszín hívságával részegítik.
~Pironkodó kis bakfis.~
Csupán egy hümmentéssel konstatálja a nőstényke válaszát, s a csutakolás alatt csendben marad, mintha bőszen latolgatná, mit ajánlhatna.
Mikor készen van, megfordul, s karjait a dézsa peremére téve nyújtózik el kényelmesen. Akár egy kiskirály. Tűnődve szemléli még egy darabig a lányt, mintha továbbra is a válaszát latolgatná.*
- Nos *kezdi.* - Felajánlhatom, hogy teljesítem azt a buja kis kívánságot *mondja, s tekintete pimasz lassúsággal vonul végig a nyakacska ívén.* - Vagy többet. Felajánlhatom, hogy nem állok meg a nyakadnál, és felajánlhatom, hogy úgy fogsz dorombolni, mint akkor ott az erdőben *mondja ezúttal nem tobzódva a kéjencségben, sokkal inkább tárgyilagosan. Komolysága halkan morgó éhség, melyet még mindig ural, de kétség kívül szívesen jóllakatná.* - Felajánlhatom, hogy tartom magam ehhez a pofon után is, amit a szavaimért kapok.
*A nőstények és az ő kimondatlan dolgaik! A Nem!-et szikrázó szemeik, a megálljra intő szavaik és a világot kopott szürkévé festő csalódottságuk, ha engedelmeskedsz. Meg a világvégét nyitó pokoltüze, ha belegabalyodsz a kimondott meg a kimondatlan igények útvesztőjébe, s elvéted a lépést.
Olyan játék ez, ami néha eszeveszettül édes, máskor inkább idegőrlő. Kharasshit nem is annyira a sziporkák zavarják, inkább az őszintétlenség. De magának köszönheti. Ha mélységi nősténykét ragad magával télire, talán másképp lenne. Valahol ennek is megvan a varázsa: egy fakóvérű leánykát kibontani a tündérpalotájából, ahol tükrei a felszín hívságával részegítik.
~Pironkodó kis bakfis.~
Csupán egy hümmentéssel konstatálja a nőstényke válaszát, s a csutakolás alatt csendben marad, mintha bőszen latolgatná, mit ajánlhatna.
Mikor készen van, megfordul, s karjait a dézsa peremére téve nyújtózik el kényelmesen. Akár egy kiskirály. Tűnődve szemléli még egy darabig a lányt, mintha továbbra is a válaszát latolgatná.*
- Nos *kezdi.* - Felajánlhatom, hogy teljesítem azt a buja kis kívánságot *mondja, s tekintete pimasz lassúsággal vonul végig a nyakacska ívén.* - Vagy többet. Felajánlhatom, hogy nem állok meg a nyakadnál, és felajánlhatom, hogy úgy fogsz dorombolni, mint akkor ott az erdőben *mondja ezúttal nem tobzódva a kéjencségben, sokkal inkább tárgyilagosan. Komolysága halkan morgó éhség, melyet még mindig ural, de kétség kívül szívesen jóllakatná.* - Felajánlhatom, hogy tartom magam ehhez a pofon után is, amit a szavaimért kapok.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3595-3614