Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 76 (1501. - 1520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

1520. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-28 09:28:22
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Bárcsak megadatna a férfiaknak, hogy olvasni tudjanak a fehérnép fejében. Szerencsétlenségükre folyvást rá vannak kényszerítve, hogy próbálkozzanak a lehetetlennel, a sors fintorából szörnyen rossz tehetséggel a feladathoz. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a nőstényke egyszerűen csak elmondaná, amit szeretne vagy ami nem tetszik neki. De az asszonynép ezt az egyszerűbb utat valahogy még csak számításba se veszi soha. Ha az észjárás madzag volna, az övék legalább olyan kacifántos hurkokba csomózódna, mint egy ünnepi csipketerítő.
De pont emiatt olyan félelmetes intrikusok, emiatt megunhatatlan és kiismerhetetlen csodái a létnek. Csak ne lenne ilyen nehéz velük!
Tulajdonképpen meglennének így, hiszen közös hazugság ez a kölcsönös hallgatás, de valahogy mégsem működik igazán. Mint útnak indulni egy kaviccsal a csizmádban. Lehet egészen apró is. Egy idő után egyszerűen nem fogsz tudni másra figyelni.*
- Egy ideje már szabad akaratodból vagy velem *mondja, bár igazából nem nagyon tudja, mit is kellene kérdeznie, hiszen ez a lány döntése, az ő dilemmája. Javarészt.
Nap nap után megélni, mikor a nőstényke reggel kicsusszan mellőle az ágyból, öltözik s kimegy ellátni az állatokat, és végig arra gondolni, hogy talán nem jön vissza többé. Hogy felkap a sárgára és maga mögött hagyja ezt a zaklatott álmot az életről egy mélységivel az erdő közepén. Amikor a gondolatai olyan ostobaságokba gabalyodnak, hogy mi lesz az itt hagyott holmijaival? Hogy meddig marad meg az illata az ágyneműn? Hogy eltegye-e azt a veretes ládát az asztal mellől, amit a nőstényke húzott oda és amihez ragaszkodott ott a helyén, de ő soha ki nem állhatta, mert amikor este a kandallóhoz botorkált, mindig belerúgott a sarkába...*
- És én akarom is, hogy maradj *simítja jobbját az arcocskára* -, de érzem, hogy tépelődsz.
*Most, hogy egészen kint állnak a szakadék szélén, mely akár végleg elválaszthatja őket, csak még nehezebb a lány döntésére várnia. Főleg így, hogy a tenyerében érzi a bőre selymét, az ujja alatt az ajka puhaságát.*
- Eszembe jutott, hogy megváltoztatom a feltételeimet és egyszerűen nem engedlek el *mondja ki őszintén.* - Talán a te dilemmádnak is egyszerűbb vége lenne úgy. Hazaviszlek, a magamévá teszlek, a lelkiismeretnek pedig odavetem, hogy megvolt rá az esélyed, hogy megszabadulj. *Egy része nagyon is vágyná ezt a megoldást és ezt nem is próbálja meg tagadni.* - De ha így lenne is *húzódik a szája keserédes félmosolyra* - már elég ügyes vagy, hogy megszökj tőlem. Talán nem elsőre sikerülne, de... *elengedi a gondolatot. Azt, hogy milyen büszkévé tenné, ha a lány kivágná magát a karmaiból... és hogy utána nem tudná elengedni a reményt, hogy visszatér hozzá. Szabadon. Egyenlőként. Mert úgy akarja.
Lehajtja a fejét és egy mély sóhajjal igyekszik kitisztítani a gondolatait. Mikor újra a kékekbe néz, immár a háttérbe utasítja a saját dolgait és a nősténykére koncentrál.*
- Miért? *kérdi. Egyetlen szócskában ezer kérdés, melyeket fölösleges volna egyesével feltenni. Kikötötte, hogy tavaszig ne bolygassák a múlt dolgait. De most eljött az idő, amikor neki is szembe kell néznie azzal, amivé a cselekedetei tették.*

A hozzászólás írója (Kharasshi D'Rake) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.28 09:33:36


1519. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-27 23:27:29
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Azért is jobb, hogy inkább a rétet járja be, mert így nem látja a leolvadó jókedvet a férfi arcáról. Hiába halogatja az indulást, akkor is rányomja a bélyeget a napra, hogy egyikük majdcsak megébred, és itt hagyják a viskót. Rilkaline pedig kettős érzésekkel küzd. Menne is, mint minden évben, már hosszú évek óta, de éppen úgy maradna is, mert éppen annyi ideje nem kötődött sehová, negyed ennyire sem, mint ide. Küzd. Talán egyedül kellene mennie, akkor minden ugyan olyan volna. Csak ha erre gondol, nem tud úgy gondolni eddigi vándoréveire, hogy boldog magányban teltek, pedig akkor úgy érezte. Nem nyaggatta senki, csak a maga ura volt. Talán magával hívhatná Kharasshit is. Egészen megszokta, hogy néha harapós, de az utóbbi időben, sokkal nyugodtabb, mint eleinte. De ha hívja is, ha menne is, akkor akár maradhatna is. Minden áldott nap végigmegy ezen a gondolatmeneten, mely önmagába fut végül. Aztán eljő az este, mely változékonyan feszült, vagy meghitt, de éjjel aztán, a fel-felbukkanó rémálmoktól menekülve bújik a biztonságot nyújtó testhez a védelmet nyújtó ölelő karokhoz. Így éri újra a reggel, és minden kezdődik, előröl.
Csak a feladatok terelik el a gondolatait, mint most, a réti bokréta begyűjtése, mely csak mondvacsinált, de mégis valami. Ugyan így, a fáról gyűjtés is.
Ha pedig nagyon le akarna jönni egyedül, biztosan meg tudná oldani szoknyában is, de jobban szeretné, hogy Kharasshi segítse le onnan. A kaján mondatra csak félre pillant, de azért nyújtja a kezét. ~Ha tudnád, hogy szeretném…~
Vágyna ő is arra, hogy újra belekóstoljon Kharasshi, csak ha holnap a világnak indul, vagy holnap után, vagy a napokban, csak rágná magát. Már így is rágja a mámoros emlék miatt.
Mikor meztelen talpa a földhöz ér, Kharasshi nevén szólítja. Nem Käliként. Rilkalinként. Nem volt még ilyen, egész télen egyszer sem. A kellemetlen zavar, amit ez okoz, a férfi vállán felejti a lány kezét. Lassan húzódik el, ahogy kimondatik, amit eddig halogatott. Amit minden nap egy gonosz kis kobold sugdosott a fülébe, mint elkerülhetetlen: Tavasz van.*
- Igen, tudom… ~napok óta.~
*Kezeit lassan talán kissé bűnbánóan engedi lejjebb, s a férfi ingének lelógó madzagvégét kezdi morzsolgatni. Ebből éppen rájöhet Kharasshi, hogy neki is eszébe jutott a szó, ami újabb kérdéseket vet fel, és nem enged több kibúvót, több halogatást. Egy gyönyörű évszak, ami zsongva éleszti a szunnyadó természetet, s kegyetlenül elvárja, hogy mindenki más is ébredjen.*



1518. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-27 09:33:45
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*A pajzán évődés hagyta mosolygás lassacskán elpárolog Kharasshi arcáról. A vidor jókedv, melyben ilyenkor elmerül, lépésről lépésre adja át magát annak a másik érzésnek, amit nem tudna nevén nevezni. Biztos benne, hogy a lány mosolygása nem hazug, ahogy abban is, hogy nem is mindig őszinte. Nem bolond, hogy lássa, a nőstényke távolságot tart.
Felkönyököl a fűben és csak onnan figyeli, mit ügyködik a másik. Elgondolkodik, hogy vajon feloldaná-e ezt a görcsösséget, ha nem próbálkozna többet. Ha megpróbálna úgy gondolni a lányra, mint egy húgocskára. De hiába rágja magában a gondolatot, képtelen lenyelni. Férfiból van, mi több, mélységi hímből. Persze talán más lenne a helyzet, ha egyértelműen kimondatna a dolog: hogy nemkívánatos a közeledése. De a nőstényke általában csak kibújik a kacérkodás alól, eltereli a szót, kicsusszan a karjaiból. Kivéve éjjel. Amikor rémálmok űzik, melyekről nem tudta szóra bírni. Olyankor mindig hozzá bújik. Nem vágytól hajtva, de védelmet keresve. Kharasshi ezért is nem próbálta meg kihasználni ezeket az alkalmakat soha. Úgy érezte, azzal olyasvalamit tört volna meg, ami még továbbra is gyengéd kapocs közöttük.
Azzal se nagyon tud mit kezdeni, hogy a lány is hallgat a tényről, hogy a télnek bizony már jócskán vége. Abban viszont nem biztos, hogy miért nem hozza fel. Azért-e, mert nem akarja vagy azért, mert tart attól, hogy Kharasshi hogy fogadná. Talán ez aggasztja a hímet leginkább.
Ezek között a gondolatok között találja meg a kérés. Ahogy az ágon ücsörgő, lábát lóbáló lányra néz, önkéntelenül is elmosolyodik, bár a borús gondolatok nem tűnnek el.
Feltápászkodik azért és a fa alá sétál, de segítség helyett csak csípőre teszi a kezét.*
- Ha ilyen gusztusos csemegét szedek a fáról, azt meg is kóstolom *mondja szokásos kajánságával, aztán elhallgat, mikor rájön, hogy megint csak a régi köröket járja. Sóhajt egyet és letessékeli a képéről a gazemberes vigyorgást.* - Na gyere *nyújtja kezeit a lány felé és leveszi az ágról.*
- Rilkalin *szólítja meg először a nevén, ahogy ott az erdőszéli tisztáson bemutatkozott. Akár az álomból élesztgető valóság.* - Tavasz van *mondja, s immár a kimondott tények talajára teszi le a kis fakóvérűt. Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Itt az ideje feltenni azokat a kérdéseket és kimondani azokat a gondolatokat. Itt az ideje. És talán nem is lehet tovább halogatni.*


1517. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-26 14:11:49
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Azzal, hogy elengedése után sem pattan fel, és indul dolgára, sőt, egészen a férfihoz húzódik, mégiscsak jelez némi előleget a bizalmából. A hallottak után viszont egyre inkább azt érzi, hogy csak nagyon meg akarta adni a bizalmat, de egyre távolabb sodródik attól, hogy meg is tudja tenni. A történet előrehaladtával, bár nem húzódik el, mégis egyre távolabb sodródik az addig lelkében kiharcolt nyugalom is. A felszín alatt fodrozódik, némely történet zsigerig hat. Nem háborog, csak óvva inti, s egyben facsarja a szívét, marja a lelkét, de legalább nem áltat.
Amellett, hogy felzaklatja, jól is esik neki, hogy ennyi mindenbe beavatja Kharasshi. Butaság volna tagadni, hogy megbolygatták a hallottak, de a férfi nem akar több szót ejteni róla, és az igazat megvallva nem is tudna mit mondani, vagy kérdezni. Valójában egész télen hallgatnak a témáról.
Minden nap akad feladat, amivel szépen eltelik az idő, s Rilkäline bőven kiveszi a részét a ház körüli teendőkből. Egyik este majdnem a vacsorába bukik a feje az álmosságtól.
Persze kénytelen lovagló órákat venni, a mélységi nem hagyja, hogy ne így legyen, s egy idő után, még ha nem is repesve ül fel a sárga hátára, már nem tiltakozik, vagy harcol ellene. Ahogy egyre inkább ráérez a korábban olyan szemtelenül emlegetett ütemre, úgy olvad az ellenállása a lovaglás ellen.
Az ostorforgató órákat viszont a kezdetektől szívesen veszi. Vagyis az után, hogy beoson a fák közé egyedül gyakorolni, hogy ne szem előtt szerencsétlenkedjen. A maga után hagyott nyomok persze nyomára vezetik Kharasshit, melyeket, ha tudott volna sem akart volna eltüntetni. Ő pedig, mint a jó vadász, le is vadássza a lányt. Az ebből keveredő birkózás viszont sokkal jobb hangulatban telik, mint az előző hógolyózás, annak ellenére is, hogy a végére csuromvizesen, hócsimbókos hajjal, térnek vissza viskóba.
Csak a zaklatott álmokkal nem nagyon tud mit kezdeni, amelyek a régi sebeket tükrözik vissza, kiegészülve Kharasshi történeteinek részleteivel.
Egyik éjjel álmában, a lángoló viskóból menekül ki, mikor az arctalan martalócok elkapják, éppen úgy, mint akkor. A füsttől semmit sem lát, és levegőt is alig kap. A következő pillanatban Kharasshi, a kezébe nyomja anyja fejét, és az erdőbe zavarja. Halk érthetetlen motyogás közepette fordul akkor Kharasshi felé, s öntudatlan fúrja arcát a férfi mellkasához menedékként.
Másik éjjel egy fához kötözve látja magát, de a vad, borzongatóan csikorgó nevetés közben, nem penge szántja a hátára a tigriscsíkokat, hanem billoggal égetik meg, s bár álmában visít, valójában zaklatott szusszanással fordul a férfi felé, annak álla alá fúrja hollófekete üstökét. De ezek az álmok, ahogy telik a tél, úgy hamvadnak el, és úgy kopnak ki a mélységi életének mozzanatai is belőlük.
Ha Kharasshi rákérdez is reggelente, Rilkäline úgy tesz, mint ha nem emlékezne rájuk. Sehogy sem akar beszélni róluk, de éjjel jól esik odabújni a férfihoz. Noha az álmok csillapodnak, mozzanat megmarad éjjelről éjjelre. Ennél sokkal többet viszont sosem sikerült adnia. Hiába nyitottabb Kharasshi közeledésére, eleinte mindig befészkeli magát valamilyen romboló gondolat az elméjébe, ami miatt aztán visszakozik.
Hiába látta a kegyes tetteket is, hiába értett meg jóval többet, a tél vége felé már tudatosan nem engedi közelebb magához Kharasshit. Nem akar ennél is jobban kötődni, mint ahogyan már így is. Enyhíteni szeretné Kharasshi magányát, de önmagát óvná. Miért bonyolódjon bele ennél is jobban, úgy, hogy határidőhöz van kötve, amely hamarosan véget is ér.
Eljött a tavasz, mégsem ült fel a sárgára. Szépen lassan a téli lakból, tavaszi lett, Rilkäline pedig minden nap eldönti, hogy másnap elindul. Aztán másnap reggel ellátja a lovakat, és eldönti, hogy majd holnap nekiindul. Most már büntetlenül hagyhatná el a viskót, a megegyezés szerint már semmi nem köti ide. És mégsem. Kharasshi hasonlóan hallgat a körülöttük virágillatban napsütésben, dongó zümmögő tavaszról, mint ahogyan ő is.

//Käli reménye - 2 szál//

Ügyesen fordul ki a férfi alól, míg az a pimasz hátasával hadakozik. Ez idő alatt persze a saját sárga lova nyugodtan legelészik, s csak akkor emeli fel fejét, mikor a lány föláll a fűből. Akkor megindul felé, s a két csődör mellett elhaladva, kacérkodva meglegyinti farkát feléjük.
Rilkäline válla fölött visszapillant, miközben elindul a tisztás széle felé a sárga patással a nyomában. Szoknyáját maga előtt kissé megemeli, a magasra nőtt fű elől, s néha lehajol, hogy szedjen egy-egy szál virágot az egyik agyagkancsóba. Fantasztikus illat kavalkád veszi őket körül. Körbe sétál, s már elég pocakos kis bokrétát tart a kezében, amikor észreveszi a kéken leomló növényt az egyik fa ágán. Leteszi a fa tövébe a virágokat.*
- Arra legeljél, te kacérka *int a rét belseje felé.* Szedjél magadnak… ne ezt egyed, na, hess! *legyint a hátasnak, majd szoknyáját feljebb hajtva, egyik térde körül erősen megcsomózza az anyagot.*
- Mondom, hess! Arra haladjál legelni… indíts… *szól, a sárgához játékos szigorral. Mikor a ló megindul lassan, persze nem abba az irányba, hanem a szomszédos fa felé, ő nyújtózkodva rugaszkodik el a feje fölött elnyúló ág felé. A térde körül csomózott anyag nem engedi, hogy derékig csússzon a szoknya, mikor lábát lendítve felkapaszkodik. Onnan már könnyűszerrel eléri a kékséget, amiből kettő is van azonnal, s melyeket a fa tövében pihentetett bokréta tetejére ejt. A csokorba szedett növényekkel ellentétben, ezt kimondottan tudja, hogy mire való. Minden évben szed valamennyit, ami kitart általában következő tavaszig, kivéve az elmúlt évet, amikor is még a tél előtt kifogyott a kis bőrerszény. Az ágon üldögélve lábát lógatva emeli tekintetét följebb, s pásztázza végig a többi ágat is, amit esetleg innen elérhetne, ha meglátna még egy-két szálat. Ahogy nézi, sajnos nincs ilyen szerencséje, ezért kénytelen leereszkedni. Valahogy.*
- Kharasshi? *pillant a morc felé.* Segítenél lejönni? * kérdezi, mint ha csak egy pohár vizet kérne, majd meglóbássza lábát a levegőben.*



A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.26 17:01:55


1516. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-26 14:00:03
 ÚJ
>Zaxdor Karag avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Irány felderíteni//

*Eleget pihent már, energiája akad bőven, így gyorsan és határozottan halad. Messze tőle terül el a pusztaság, azonban célja Amon irányába, így a kikötői erdőségbe vezet. Nem bánja, hogy a lassan sarjadó, zöldellő földterületet magas és terebélyes fák váltják fel, hatalmasat szippant a levegőből, mely tiszta és édes, az otthonihoz hasonló. A hegyekben is számos erdős terület volt és eltekintve attól, hogy általában sziklás területeken, barlangok között mozgott, gyakran vándorolt kiterjed erdőségekben is. Olykor hadmozdulatokat vezetve, olykor a törzsfő kedvtelésből indított vadászatain, testőrsége kapitányaként. Leshát, a csodálatos levegő és hatalmas fák ellenére sem tudja kiverni a fejéből. Bosszúja már kissé alábbhagyott, tán meg is bánta a gyors búcsút, de már nincs mit tenni haladni kell előre. Figyelme eközben sem lankad, kalapácsát mindkét kezében tartja keresztben maga előtt, így a súlypont áthelyezése miatt léptei kissé lassabbra, megfigyelőre váltanak. Felderíteni indult, hát felderítőként is kell viselkednie. Mikor az általa biztosnak ítélt pontot eléri, a kitaposott út szélére letérve foglalja el megfigyelő állását, hogy a többieket itt várja meg. Kulacsát veszi elő, s alaposan meghúzza.*
~ Ezt csináld, meg azt csináld. Na persze. ~ *Az helyét elfoglalta, nincs, mi elterelje figyelmét, ettől függetlenül, gyakran a háta mögé és az út mindkét irányába tekintgetve, kalapácsát kéznél tartva várja a többieket. Az erdő csendes, veszélyt nem érez.*


1515. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-24 10:06:38
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

- Én csak azt szeretném *mondja.* - Hogy biztosan tudhassam, olyan nőstényke vagy, akit nem kell féltenem magamtól. Mert az igazság, Käli, sokkal sötétebb, mint azok az előítéletek.
*Aznap Kharasshi sokat mesél magáról. Sokkal többet, mint bárkinek, akivel nem együtt nőtt fel. Elmeséli, hogy mi marasztalta oly soká a városban akkor, három nyárral ezelőtt. Elmondja, hogy milyen aljas hazugsággal csapta be Ydrisst; hogy az egész szórakozásnak indult, leckének, amiért a kis fakóvérű fruska túl soká hagyta rajta a pillantását. Elmeséli, hogy az a rőt nőstény hogyan változtatott meg mindent, s hogy asszonya lett. Azt is, hogy ezután hogyan kelt fel a mélységi természete az érzései ellen, hogy billogot sütött a lányra, ahogy törzsében a hadizsákmányra szokás, hogy haza akarta vinni magával, hogy szolgálja őt, mert az elvek szerint, melyekben felnőtt, ennek a köteléknek legfeljebb ilyen helye lehet az életében. Elmeséli, hogy Ydriss inkább a halált választotta, s kevésen múlt, hogy ki tudta húzni a folyóból, mely aztán őt ragadta el. Szól a mélységi nőstényről is, akivel ezután találkozott, s aki mellett úgy hitte, talán maga mögött hagyhatja azokat a zavaros érzéseket. A gyermekről, aki kettejüktől fogant, és akit sosem láthatott. Elmondja azt is, hogy Ydrissel mindezek után mégis egymásra találtak, de a boldogságuk most sem tartott soká. Ezúttal a múlt volt, ami közbeszólt: Ydriss falujának elöljárója.
Kharasshi mesél arról az időszakról is, amikor fivérével együtt területeket hódítottak el az elfektől. A pusztításról, amit a nyomukban hagytak. A háborúkról, melyekért a fakóvérűeket okolták, akik túl irigyek voltak, hogy legalább egy kis területen osztozzanak. A veszteségeikről. A hódításaikról. Mesél arról a nyári táborhelyről is, ahol a gyermekei szeme láttára lefejezte az elf elöljáró folyóvidékre házasodott húgát, hogy a kicsiket az erdőbe zavarta az anyjuk zsákba kötött fejével, az üzenettel a D'Rake fivérektől. De elmondja azt is, hogy azért tette, mert ennyire volt lehetősége a kötelezettségei mellett: hogy gyors, kegyes halált adjon az anyának és lehetőséget az életre a két gyereknek.
Elmeséli, hogy az elöljáró emberei elfogták két évvel ezelőtt, hogy emberkereskedőkre bízta, hogy végezzenek vele, hogy a kapzsiságuk miatt él még. Mesél a küzdővermekről, a szigetről, az arénáról, ahol győzelmei striguláit a mellkasán viselt tetoválások sorába vágták. Elmondja, hogyan talált rá ott a fivére, s hogy felajánlotta, hogy lovagoljon ismét mellette a harcban. A harcban, melyben visszaveszik a hatalmat a nővérüktől. Elmondja, hogy ő nemet mondott arra, hogy sajátjaikra fegyvert vonjanak. Hogy Chaszmyr tudott a gyermekről, akit a mélységi nősténykének nemzett, és hogy okkal fél a gondolattól máig, hogy fivére kezére kerül, de nem tehet ellene semmit.
Elmondja, hogyan szökött meg, s hogy mikor végre visszaverekedte magát Artheniorba s megtalálta Ydrisst, mennyire más lett minden közöttük. Az elöljáró mindent elmondott a lánynak, és bár igyekeztek folytatni az életüket, valahogy az a felhő mindig árnyékot vetett rájuk. S végül elmeséli azt is, hogy mi hajtotta azon az úton akkor, mikor átvágott a temetőn. Hogy Ydriss egy másik életet választott, hogy így maradt egészen egyedül ennyi minden után.
Míg mindezt elmondja, nem enged közbeszólni, s mikor végez, csak annyit mond, hogy ezekről tavaszig nem akar szót ejteni többet.
Hogy kibeszélte magából a dolgokat, némileg oldja a feszültséget, mely eddig munkált benne. Kevésbé lobbanékony, de viharok azért előfordulnak.
Ha a nőstényke hajlik rá, tanítja, hogy bánjon azzal az ostorral, amit kapott tőle és még néhány hasznos fogásra. A lovaglásról se mond le. Igyekszik belevonni a lányt minél jobban. Idővel rá bízza az állatok mindennapi ellátását is, hogy szokja a közelségüket, aztán a portyáira is magával viszi később.
Az egérkét sikerül belopni egy gazdaság csűrjébe, mikor ismét takarmányt vesznek. Az idő pedig észrevétlenül telik. A hó lassan elolvad, a fák pedig virágot bontanak, a lovak friss, zsenge füvet haraphatnak ismét, ők pedig csak nap nap után hallgatnak a tényről, hogy tavasz lett.

Kharasshi morcosan hengeredik a hátára a kis tisztáson, amit a környéken fölfedeztek. Bár az elmúlt tél valamelyest visszacsempészte a lelkébe a békét, azért egyvalami nem egészen úgy alakult, mint ahogy szerette volna. A kis nőstényke azóta se engedte közel magához. Nem hált vele azóta a reggel óta. Hiába környékezte akárhogy. Talán így még rosszabb, hogy tudja, milyen mámorosak a kicsike bájai. Hiába gyűrűztek közéjük olykor buja pillanatok, egy határt sose engedett átlépni. Most pedig ráadásul saját hátasa lesz árulója. Míg Kharasshi a fűbe döntött nősténykének teszi a szépet, az az átok jószág nekiáll az ő zekéjének prémjét kóstolgatni. Mintha nem lenne az egész rét az ő asztala dúsan megterítve!*
- Ágyelőt csináltatok belőled *morogja a csődörnek, miután a lány megszökik előle az intermezzo alatt.
Gyönyörű idő van. A nap ereje előcsalta a méheket és a bogarakat is. Minden egyszeriben megtelt élettel.*


1514. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-23 13:55:42
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Mosolyogva hunyja le a szemeit, amikor Kharasshi újra visszakérdez. Nagyon úgy tűnik, hogy egyikük sem szívesen fedi fel ezen gondolatait. Ő sem, de valójában nem is titkolná.
~És ha elmondom, vajon te is elmondod? Vagy elintézed annyival, hogy még mindig nem értek semmit?~ Mélyet sóhajt, majd felnyílnak a szemei, de nem válaszol azonnal. Örül, hogy Kharasshi folytatja, és főleg, hogy most őszintének tűnik. Így Rilkäline is megenged egy kicsit magának. *
- Az én helyem a világban… ott van, ahol én szeretném. *süti le a szemeit, mikor kiigazítja a férfi szavait. De nem szeretne erről többet mondani. Kiderült már korábban, hogy jó ideje nem találkozott a családjával, és nem szeretne ő is a saját melankóliájába süllyedni. Ők jól vannak ott, ahol vannak, Rilkäline pedig… itt.
Akkor pillant újra Kharasshira, mikor enged a béklyó, ő pedig fellélegzik. Már nem érzi azt a fojtogató érzést a torkában sem, hogy menne, mindegy merre, csak el. Most, hogy szabaddá vált a bokája, önszántából húzódik közelebb Kharasshihoz, hogy félig a férfi mellkasára támaszkodva válaszoljon. Pillantása üzeni csak egy hajszállal pajkosabban: ”Mézzel többet érsz el…”*
- Azt gondolom, hogy talán könnyebb volna túlélni egymást, ha nem egy általad elképzelt fakóvérű nősténykét akarnál mindenáron látni. *halvány gödröcske sejlik fel arcán, ahogy mosolyát próbálja visszafogni, bármilyen komoly is a téma, azért jelen esetben, a férfi húzta a rövidebbet ma, ami óhatatlanul eszébe jut.* Nekem pedig talán, ha Kharasshit próbálnám megismerni. Ha, nem az előítélet határozná meg a telet, mint eddig. Bár mondhatod erre is, hogy még mindig nem értem, de ettől, én még ezt gondolom. És ha szerinted, még mindig nem értem, akkor inkább mondd el végre.
*Pillantása a fakókon állapodik meg, s vár valamilyen reakciót, választ, vagy bármit…
Őszintén mondta el gondolatait, és egyben hajlandóságát is arra, amit már korábban Kharasshi mint a túlélése záloga emlegetett. Hogy ki kell ismernie, de még véletlenül sem hiszi, hogy ennyire egyszerű volna.*


1513. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-22 09:45:34
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Elcsendesedik. Vonásairól is eltűnik minden kajánság, ahogy a pára felszárad a kövekről.
~Magadat csaptad be...~
A történet helyet kér magának, s míg rá figyelnek, az érzések lassan leülepszenek. Mire a végére ér, a lány úgy hever mellette, mintha a néhány minutummal ezelőtti események csupán viharos gondolatok lettek volna. Ő pedig csak figyeli ezt a nyugalmat. Nem szilárd, rideg béke ez, inkább olyan, mint a víz tükre, melyen elül a fodrozódás, bármekkora kő zavarta is meg. Talán a hosszúéletűek sajátja ez az adottság. Ők nem cipelik a dühöt magukkal úgy, ahogy a mélységiek.
Sokáig nézi a kék íriszeket, a finom vonásokat. Félti magától, de akarja is tőle, amiért elragadta.*
- Nem tudom *válaszolja.* - Te mit gondolsz? *kérdi kissé elmerengve a jövőt illetően.*
- Nem akartalak bántani, amikor kést vontam *szólal meg újra.* - De az én világom ilyen. És igazad van, magamat álltatom. Mert szeretném, hogy megértsd, hogy megtanuld ezt a világot. Hogy boldogulj benne, hogy használd, hogy megismerd benne a magad erejét.
- De ez az én világom *szegi le a pillantását.* - A te világod a családod körében van. Nincsenek benne pengék se folytonos harc. Nem lesz szükséged erre. Nincs szükséged semmire, amit adhatnék. Csupán egy sebesült mélységi magányának áldozata vagy. Megtűröd a változtathatatlant tavaszig, hogy túlélj. Vizet és ételt adsz egy megtépázott vadkutyának *mondja szomorú önértékeléssel. Egy ilyen osztályrésze nem kétséges. Falka nélkül, kirekesztve elpusztítja a természet törvénye. Elveszik a rengetegben és nem tér vissza onnan soha.
Előveszi a béklyó kulcsát és a lánynak nyújtja. Elengedi vele együtt a reményt, ami csendesen motoszkált a lelke üszkös romjai között. Becsapta magát, mert senki nem akar az üres sötétségbe nézni.
Mély sóhajjal emeli tekintetét a viskó keresztgerendáira. Döntenie kell, mihez kezd a tél után. Talán elindulhatna, hogy megkeresse a fivérét. Borzongatón közel férkőzik hozzá a gondolat, hogy csatlakozzon hozzá. Hogy ismét Chaszmyr oldalán lovagoljon. Talán végig neki volt igaza.*


1512. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-21 16:48:06
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Oldalán fekve, fejét támasztva figyeli a férfit. Kék szemeiben tovább tobzódnak a durcás kis szikrák, cseppet sem csillapodnak.
~Gyenge, semmirekellő, könnyűvérű és még hazug is… alakul ez…~
Forrongnak a gondolatai tovább.*
- Nem vagyok hazug. Magadat csaptad be. *jelenti ki*
- Jobb volna tőled hallani, hogy mit gondolsz… *Nem hagy kibúvót a morcos kérdéssel. Ha nem akar rá válaszolni Kharasshi, hát rajta áll, de a téves gondolatokkal tele a padlás.* sajnos a feltételezések láthatod, hová vezetnek… *pillantását a férfi ágyéka felé villantja, mielőtt még az újra hanyatt nem fordul.
Aztán csendben hallgatja a történetet a kutyáról és a vadászról. Mint ha magáról beszélne Kharasshi, bár ez is csak amolyan feltételezés, amiből már így is több van, mint elég. Bár a történet hallatán egy egészen másféle érzés is kerülgeti, de ha át akarná ültetni a jelen helyzetükre, nem biztos, hogy meg tudná mondani, hogy melyikük a kutya, és melyikük a vadász. Felváltva marnak a másikba, hol szavakkal, hol tettekkel. Viszont nincsenek olyan magasröptű gondolatai, hogy párhuzamot vonjon, csak elmerül a történetben.
Egyelőre abba sem gondol bele, hogy még csak a tél első napjának derekán léptek túl. Csak nézi a mellette elnyúló férfit, s a dühe lassan oldódni kezd. Azt azért nem lehetne mondani, hogy teljesen elpárolog, de nem forrong úgy, mint pár perccel ezelőtt.*
- És mi lett a kutyával? * kérdezi, miközben hasra fordul, kezét feje alá fordítja, ahogyan előző éjjel a masszírozás előtt. Onnan pislog a férfira, míg a következő kérdés nem gördül le ajkairól.*
- És velem mi lesz? *koppintja lábfejét a földhöz, hogy csörrenjen a lánc.* Így maradok?



1511. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-21 10:48:07
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Nem érzi szeppentnek a nőstényke hangját. Inkább durcás. Ez pedig ráadásként igazolja a gondolatait.
Bárcsak mindent megmagyarázhatna egy pillantásban, egy érintésben. Bárcsak ilyen egyszerűen elmondhatna mindent anélkül, hogy szavakkal kellene bajlódni.*
- Hazug *húzódik szélesre a kósza kis mosolygás. Lustán fordul a morcos teremtés felé, s bár a derű a képén marad, immár egészen komolyan néz a kékekbe.*
- Rácáfoltál arra amit mondtam. És amit azután mondtam *teszi hozzá kissé kelletlenül színt vallva* - az csak azért volt, mert elevenedbe akartam vágni a szavaimmal, hogy magamat igazoljam. De ezt te is tudod, igaz? Ahogy azt is, hogy mit gondolok rólad.
*Visszafordul a hátára és a tarkója alá húzza a kezét.*
- Tudod... *kezdi* - ismertem egy vadászt, aki magához vett egy vadkutyát. Egy sziklahasadékból mentette ki. Megmarta, amikor kihúzta, de a vadász nem végzett vele. Hazahozta és sínbe tette a lábát. Idővel nagyon összeszoktak. A kutya felgyógyult, de sánta maradt az egyik hátsó lábára. Később is előfordult, hogy megmarta a vadászt, ha az véletlenül rosszul ért hozzá, de a férfi sose bántotta érte. Mindenki bolondnak nézte miatta, mert az ilyen ebbel nem érdemes vesződni. A vadász nem hallgatott rájuk.
- A nagy esők után épp hazafelé vette már az irányt a portyáról, amikor kifordult a vadász lába alól egy kő és ő lebucskázott a domboldalon. Beverte a fejét és elájult. Amikor reggel rátaláltak, a kutyája ott feküdt mellette. Megszaggatva. Véresen. Egy kimúlt farkas teteme is ott volt nem messze. A nyomokból ítélve többet is megsebesített. Az a haszontalannak bélyegzett vadkutya tartotta távol a toportyánokat a vadásztól. Egész éjjel.
*Tudja jól, hogy egy fakóvérűnek mennyire idegen, talán ijesztő is lehet a természete. Igazából vívódik magában, hiszen lénye egyik része elengedné a lányt, de a másik része ragaszkodik hozzá. Ragaszkodik, mert szeretné, ha vele maradna, és mert muszáj, hogy vele maradjon. Legalább a tél végéig. Legalább míg összeszedi magát valamennyire. Sosem volt még ennyire egyedül. Soha. Falkáját vesztett vadkutya, nem több. Egy kiállhatatlan természetű jószág, akiben túl mélyek az ösztönök.
Hosszú lesz ez a tél. Nagyon hosszú. És szörnyen rövid, ezt már most tudja.*


1510. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-20 18:05:00
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Mély sóhaj után homlokára támasztja tenyereit, s lassan vezeti ujjait a hajába. Összekuszált tincseiben a rendezettség látszatát kelti, és ő maga is annak tűnhetne, ha nem vágna olyan fancsali képet. Szerencsére a mélységi mindig tud olyat mondani, amivel egyik völgyből a másikba löki az elf lányt, így a riadalomból a megkönnyebbülésbe, aztán pedig újra valamilyen hitetlen forrongásba.
~Ütődött??? Persze, hogy nem értem. Honnan is érte…~
Sötét pillái résre nyílnak, karja alatt sandít Kharasshi felé, de nem szól egy szót sem. Szótlanul fekszik, mikor a férfi magához húzza a kezét, hogy ajkaival itassa fel a kiserkenő vért. Fancsali fintora durcásba vált, dühösen szusszan, mikor még ki is oktatják mindennek tetejében.
~Hát már semmi nem elég?~
De szólni nem szól, ha a fene, fenét eszik, akkor sem. Kendővel tekert ujját visszahúzza, s oldalt fordul a férfi felé, éppen mikor Kharasshi hanyatt. Egyik kezével fejét támasztja, másikat csak maga előtt pihenteti. Nem szól, inkább beharapja alsó ajkát, a szájára toluló szavakkal együtt.*
~Majd biztosan megmondom, hogy bepánikoltam… az kizárt… pláne, hogy még mosolyog is… hát ez pazar. ~
- Remélem, jól szórakozol.
*Csak nem bírja ki, hogy ne tegye szóvá, s gondolatai nyomán, szigorú pillantásokkal illeti a hanyatt fekvőt, nem törődve azzal, hogy éppen lehunyt szemei mögül ezt nem láthatja.
Bár a noszogatás, kioktatás után, most valamiféle elismerés érkezik Kharasshi felől, ez sem deríti jobb kedvre Rilkälinet. Még mindig érzi a mellkasában, hogy nem olyan régen, mint egy veszett kismadár verdesett a szíve, mint aki bordakalitkából akar a szabadba repülni bármi áron. Még mindig érzi azt a zaklatottságot, ami zsigereiből alig akar kitisztulni.
Halványan kezd körvonalazódni egy érzés, mert gondolatnak éppen nem lehetne nevezni, hogy vajon mire is utalhat Kharasshi, vagy miből fakadhat a megjegyzés. Korábban is mondta már, de Rilkäline cseppet szem hiszi, hogy egy hógolyós támadásra gondolt akkor. A jelen helyzetben pedig nincs ideje kibontani az érzést, hogy a lényeget meglássa, talán csak nagyon mélyen érzi. Újabb kérdés hallatszik, melyre szíves örömest válaszol.
Közelebb hajol a férfi füléhez, hogy azt a két szót, tökéletesen hallja a mélységi hím.*
- Egész nap.



1509. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-18 21:24:13
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Nagy, nyűglődő kortyokban szedi a levegőt, és közben próbálgatja az óvatos mozgolódást. A sajgás azért még nem múlt el, de remélhetőleg nem fog belehalni.
Ahogy feltámaszkodik a könyökére, lepillant a lányra.*
- Most meg mit pityeregsz, te ütődött? *morran. Készakarva fogalmaz így, bár látja, hogy a nőstényke erőnek erejével azért visszatartja a könnyeit. De a szája jellegzetes görbedése, a szemöldöke íve jócskán árulkodik.* - Mondtam én, hogy nem érted *csóválja a fejét.
Mélyet sóhajt. Különös érzés járja át. Sok-sok idő után először érez valamiféle békét a lelkében.*
- Ha valaki pengét szorít a torkodhoz és a következő pillanatban még lélegzel *szólal meg kisvártatva* -, a legjobb, amit tehetsz, hogy veszteg maradsz. *Magához húzza a lány kezét, melyen veres kis csík jelzi, hogy szerencsétlenül megsínylette a tusakodást. Nem mély a seb. Épp csak a mutatóujja bőrét sértette fel.* - Főleg, ha az illető erősebb nálad *mondja és ajkaival itatja fel a vért az apró sebesülésről. Előhúzza a kendőjét és rátekeri a lány ujjára, aztán vissza is szolgáltatja a kacsót jogos tulajdonosának.*
- Halljam, miért biggyed a szád, nőstényke?
*Visszafekszik a hátára és lehunyja a szemét. Mosolygás éled a szája szegletében, amikor eszébe jut a találkozásuk."Közepes tűz megfelel, ha nincs nagyobb..." A csípős kis replika már akkor sejtette, hogy nem akármilyen zsákmányt fogott magának. Még most is, még a rémületén át is érezte, hogy ellenáll neki. Nem adta fel, nem adta meg magát ez a kis bestia, aki bár törékenynek tűnik, egyáltalán nem elveszett teremtés.*
- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy térdre kényszerítettek egy magamfajtát *mondja csendesen. Nem érez dühöt miatta, pedig megalázó fordulat volt, annyi szent. Ami azt illeti, jócskán ki is érdemelte, hiszen igazságtalanok voltak a szavak, amiket a nőstényke fejéhez vágott. Az mondjuk nem jut az eszébe, hogy megmagyarázza amit azután mondott. Biztos benne, hogy a lány tisztában van vele, de legalábbis a lelke mélyén nagyon is hallja, hogy mit súg neki. Nem valószínű, hogy teljesen érti, hiszen a mélységi hímek egész másként viszonyulnak a nőstényekhez, mint ahogy a fakóvérűeknél van. Ezt Kharasshi is hajlamos elfelejteni.*
- Haragszol rám? *kérdi, de nem fordul a lány felé.*


1508. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-18 13:42:45
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Már kezében a rongy, már lépne az ajtóhoz, mikor az nyekkenő kerettel vágódik ki. A ruhadarab kihullik a kezéből, mikor Kharasshi elragadja. Egy pillanatra tiltakozni is elfelejt, de bepótolja az elmaradást, mikor a kandalló előtt földre viszik.*
- Eressz el! Hagyj békén! Nee…
*Dühödt visításba fordul a kapálózó tiltakozás. Egyik pillanatban még segíteni akar a megdobált mélységin, a következőben pedig öklöcskéivel püföli a méretes hátat, s rúgkapálva próbál szabadulni. Hasztalan minden próbálkozás. Kattan a bilincs, s csörren a lánc, ő pedig ugyan ott végzi, mint ahonnan reggel indult, csak sokkal siralmasabb állapotban. Alig fogja fel, hogy mi történik, illetve kapiskálja, mikor a mélységi leteperi. Abban persze biztosa, hogy közel nem olyan célzattal került bokájára a béklyó, és a mellkasára Kharasshi, mint ahogyan az éjjel.
Fémes hideg torkára fagyasztja a szót, bár arra már elég volna a férfi vicsora is. Egy pillanat csak, míg nyugton van, mert a torkának szoruló pengétől elveszti az eszét. Felizzanak tigriscsíkjai, s bármit, csak ezt ne. Nem jutnak eszébe sem a gyöngyök, sem hogy az egyezség szerint a feketéig csak dorgálást kap, az pedig végképp nem, hogy esetleg csak lapjával akarják figyelemre bírni. Tíz karommal próbál megszabadulni a hideg pengétől. Összeszorított szemmel mar a férfi kezébe, s egyúttal próbálja eltolni magától, s az sem érdekli, ha közben megsérül. Lábaival lökné magát hátrébb, de a lánc nem engedi, csak vergődik hasztalan, mindinkább belecsavarodva a férfi által állított csapdába. Lábát a lánc feszíti egyik irányba, s a torkán a fém az ellenkezőre ösztönöz.
Dühödt remegőn, kifeszítve végzi, így hiába szuszog már mozdulatlan, alig jutnak el hozzá Kharasshi szavai. Hallja ő, de a dübörgő vér tompít a hangján, s felfogni is csak részleteiben tudja. Cikázó gondolatai még nem a szavak értelmét keresik csak a szabadulás kulcsát, s ezért lehet, hogy nem hadakozik tovább. Csak zavartan pislog egyik fakó íriszből a másikba, míg a csatározás emlékét szaporán hullámozza a sápadt bőrű mellkas.
Nem szól. Az istenek sem húznának ki belőle egy árva gondolatot sem egyelőre. Ellenben a zavar kezd tisztulni s a szavak értelme is megveti lábát. Hogy Kharasshi valóban egy semmi kis csitrinek tartja, és ezt még csak nem is tagadja. Helyt ad Rilkäline mérgében kiadott szavainak, sőt, még rá is tesz egy lapáttal.
Rilkäline gyomrában érzi azt a jeges hideget, mit akkor is, mikor beletiport a férfi, de ez most több annál. Épp csak nem roppan a jég. Az a fagyos érzés önmagát gerjeszti, s segít is neki, hogy ne merüljön alá. Fintorba forduló arccal fúrja dacos pillantását a savószín szemekbe, ahogy a pánikból lassan visszatalál önmagához.
Remegő kezeit leengedi, mikor Kharasshi lehengeredik róla, úgy meg is könnyebbül. Szeme sarkából pillant a hanyatt fekvőre, s épp csak látja a lábát felhúzni, ő maga már hunyja is le szemeit. A pengétől rémült meg, holott a szavak sem kecsegtetnek szép reményekkel.
Lehunyt szemei mögött próbál rendet tenni, és ha bele pusztul, akkor sem fog engedni azoknak az áruló dühödt könnycseppeknek. Lassú mély lélegzettel űzi el őket, majd nyitja szemeit a plafonra.*



1507. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-17 07:58:26
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Bár már talán tudna mozdulni, mégis a földön marad, mikor a lány kiosztja. Egy talánért nem adja a lehetőséget. A kis fakóvérű szuka láthatólag nem tart következményektől, egyszerűen bevonul a házba, mint aki jól végezte dolgát. Hogy nem sokkal ez után már indulna is vissza, arról Kharasshinak fogalma sincs, de aligha számít már. Az ajtó nyögve reccsen. A hím kis híján bedönti, mikor beront. Még mindig kissé görnyedt a tartása, és vicsorba torzult arca is jól mutatja, hogy a fájdalom nem szállt el, csupán nyakára hágott a megátalkodott mélységi akarat.
Már belépője lendületével ragadja is meg és sodorja magával a lányt, hogy aztán a kandalló előtt legyűrje. Azonnal nyúl is a bilincsért és kattintja a bokára, bár most azért valószínűleg nehezebb dolga lesz, mint legutóbb.
Mikor ezzel végzett, pontot tesz minden ellenállás végére. Kirántja a kését és a nőstény torka alá szorítja, hogy szavai bizonyosan a teljes figyelmét élvezzék.*
- Tudod, hogy minek tartalak *sziszegi.* - Csak még nem érted. *A fakó tekintetben mintha viharok örvénylenének, s egy végtelennek tűnő, hosszú pillanatig a nőstény pillantásának feszül az övé. Tudni akarja, hogy megtörik-e a fakóvérű lélekben valami, amikor szembekerül Kharasshi ezen oldalával. Mert hiszen, akármilyen szeretetre méltó szörnyetegnek tűnik is, sosem szabad feledni, hogy az ölés épp úgy a része. A mélységi természet pedig, nos... azt talán mindenki ismeri Lanawinon, és az életével játszik, aki nem számol vele.
Kharasshi végül a hátára hengeredik, és elveszi a kést a lány torkáról. Sebet biztos nem ejtett, hiszen nem élet, hanem a penge hátát szorította neki, bár ezt kettejük közül talán csak ő tudja. Ilyen helyzetben a logika gyors és nagy vonalakkal dolgozik, hiszen az életösztön veszi át a gyeplőt. A részletek gyakran elsiklanak.
A penge visszakerül a tokjába, Kharasshi pedig felhúzza a térdét és igyekszik kiszuszogni maradék fájdalmát.*


1506. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-15 16:21:30
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Forrong, úgy folynak a szavak a szájáról, hogy nem gyakorol rájuk semmilyen kontrollt, s mozdulatai is zsigeriek. Nem érdekli, hogy egy nálánál jóval nagyobb darab férfit szabályoz éppen, és hogy sorozza hógolyóval. Minden gondolatot egy dobással nyomatékosít, és igazán nem is céloz. Elf létére, nem egy kiemelkedő célzó, de úgy tűnik, hogy a benne fortyogó düh nem is viszi tévútra a fehér, maroknyi labdacsokat. Mint ha nem is ő irányítaná, hanem valamilyen magasabb rendű hatalom, mely az elsőt a keményfejű mélységi képébe irányítja, majd a másik kettő éppen olyan irányba repül, mely tökéletesen illeszti a koronát a lány szavaira, ha véletlenül nem értene a szavakból.
A harmadik golyó röptét végig sem várja, már hajol is egy újabb marékért. Rilkäline felegyenesedve pillantja meg a térdre rogyó markolászó hímet. Kell pár pillanat, míg megérti mi történt. Meg is dermed hirtelen. Egy részről úgy érzi, nagyon is megérdemelte a férfi, s csak lassan költözik belé egy kis együttérzés, melyet el is hesseget. Ahogy elhatalmasodna rajta, ő úgy szorítja vissza magában, de inog. Nagyon inog. Nem kegyetlen, aki mások fájdalmában leli örömét, de mélyen beletiportak.
Így csak áll dühösen, kezéből nem engedi ki az utolsó lövedéket, csak szorongatja.*
- Egy szóval sem mondhatod, hogy nem érdemelted meg… *szól durcásan, bal kezét csípőre támasztva, s nem mozdul egy pillanatig. Ködpárát lehelő sóhaj hallatszik, de már lép is. Csak sikerül megint a lelkiismeretnek felülkerekednie. Elsiet a férfi mellett célirányosan a házba. Az utolsó hógolyót hanyagul Kharasshi elé ejti.*
- Ha nem mérgelsz fel, most ez nem történik meg... *szúrja még oda.* Csak magadnak köszönheted...
*Még volna mit a mélységi fejéhez vágni, de már löki is be a házikó ajtaját. Belépve a viskóba, pár lépéssel átszeli a szobát, közben a bordó szoknya csak úgy libben utána. Tudja, mit keres. A kisebb rongy azonnal a kezébe akad, s indul is ki, hogy a hóba terítve szedjen bele borogatásnak valót.*



1505. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-12 19:31:03
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Nem azt kapja, mint amit várt. Egyáltalán nem azt. Nem nehéz összetörni egy ilyen szívet, márpedig Kharasshi nem fogta vissza a csapását. Azt pedig a zsigereiben érzi, hogy elevenbe talált. A kis fakóvérű szemét mégsem futja el könnyfátyol, nem ül ki az arcára a szégyen vagy az elkeseredés. Amit Kharasshi lát, attól valami elemi karcol fagyos bizsergést a gerince mentén. Visszavág a kis fruska, mégpedig összeszedetten és pontosan.
Nem ad neki utat, nem engedi, hogy újra megkísértse az a hazug gondolat. Talán ezért is folytatja az ostorozást.
Szinte megkönnyebbül, amikor a lány végre sarkon fordul és beviharzik.
~Hát persze, hogy megfutamodik~ nyugtázza egy mély sóhajjal. Tenyerébe temeti a homlokát, hogy kicsit megmasszírozza lüktető halántékát. Ezért is nem látja meg időben az érkező förgeteget. Mire odapillant, már kapja is a szeme közé az áldást, amitől úgy meglepődik, hogy a szavak igazából alig-alig érnek el a tudatáig. Míg a havat próbálja kikotorni a szeméből, érkezik is a második találat, amit talán vehetne komolyabban a nőstényke hangjában feszülő düh emelkedő ívének fényében. Késő bánat.
A harmadik találat olyan pontot tesz a lány mondandójának végére, hogy Kharasshi lába alól kirántja a talajt. Szó szerint. Mintha vasalt csizmában rúgták volna ágyékon. A világ hirtelen a leírhatatlan fájdalom határára fagyott képpé feszül. Ez a nagy és vérmes mélységi hím pedig először térdre esik, aztán előre görnyedve szorítja a büszkesége maradékát. Kis híja van, hogy valami gyötrelmes vinnyogás szaladjon ki az egymáson csikorgó fogai között. Beletelik néhány szívdobbanásba, míg egyáltalán a levegővételig eljut, de a lány nagy szerencséje, hogy még biztos kell pár, míg Kharasshi onnan feltápászkodik.*


1504. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-11 19:50:58
 ÚJ
>Sydnarus D'Qrwayoh avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//

*Syd úgy dönt, közel járnak ahhoz a ponthoz, hogy az ismeretlen fejvadász nő megpróbálkozzon valami ostobasággal. Mármint Syd szempontjából ostobasággal, a nő nyilván merészségnek nevezné. A lényeg, hogy vagy sikerül neki, vagy nem, de Syd testi épsége biztosan veszélybe kerül. Ezt pedig nevezett félvér mindenképpen szeretné elkerülni.*
-Eleget egyezkedtünk. Én most megyek. Ha csak egy lépésnyit is követsz, nyilat kapsz. Ennyit biztosan nem ér ennek a baromnak a feje.
*Számszeríját lövésre készen a nőre szegezve, a még mindig lihegő foglyát maga előtt terelve elhagyja a helyszínt.*


1503. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-11 18:24:00
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Kharasshi nem is rejti véka alá, hogy sem az illatát, sem az ízét nem szereti a forralt bornak.
Amikor a martalócokat emlegeti a férfi, Rilkäline csak gunyorosan elhúzza a száját, mert egy martalóc éppen akad a háznál is, csak furcsa módon inkább bevásárolt, s csak utána állt neki a szüretnek.
~Gyenge kis fakóvérű… mint ha meglepne…~ A következő mondatok, viszont arculütésként érik ~Semmilyen értelemben… ~ Mélyre hat a sértés, de valóban három nap nem mondható túl nagy időnek. Az évek alatt felhalmozódott éhség megállíthatatlanul válaszolt a férfi hívására. Ezt Rilkäline is tudja, de éppen ezért olyan fájdalmas, hogy mikor odaadta magát, éppen ezt hozzák fel ellene. Az eddig kíváncsi, megoldást kereső tekintet, és hozzáállás egyszerre olvad le a lányról, s most már teljes lényét átitatja a flegma közöny. A forralt borba kortyol, s csak eztán válaszol.*
- Azt a bilincset, nem én tettem magamra az éjjel. *jegyzi meg s közben jelentőségteljesen felhúzza a szemöldökét, majd kortyol egy újabbat a csuporból. Aztán nyúlna, hogy elvegye Kharasshitól, mert csak fintorog rá. Minek erőltesse, ha nem szereti. Majd elkortyolgatja ő, míg a kamrát átrendezi. A férfi viszont éppen ezt a pillanatot választja, hogy a csuprocska tartalmát szép ívben löttyintse ki, vörösre színezve a frissen hullott fehér hótakarót. Rilkäline vékonyra préselt ajkakkal szótlan nyúl a csuporért, s veszi ki a férfi kezéből, mikor az újabb monológba kezd. Teljesen felesleges volt a kedvesség, vagy a gondoskodás, vagy a franc sem tudja miért hozta a forró italt, s hogy miért érdekelte a búskomorság. Szenvtelenül hallgatja végig, de belül forrong. *
~Akkor is tudtad, amikor elragadtál… mégsem zavart eddig…~
- Eddig sem zavart, ha bántani akartál… *Azzal faképnél hagyja a férfit, s bemegy a házba. Leteszi a csuprokat, de tovább forrnak benne a hallottak, s hogy nyitni próbált a télre való tekintettel, és már csak azért is beletipornak. Szánt szándékkal. Mire észbe kap, már nyitja is újra az ajtót.*
- Teszek a gyöngyeidre. Azt hiszed, eddig nem tudtam minek tartasz? *Lehajol, s egy marék havat fog a kezébe.* Elmondtad már máskor is. *S már repül is a hógolyó, a férfi feje felé.* Hogy, egy kis senki fakóvérű vagyok? Hah… egy szaros csitri? *Markol egy újabb adag golyónak valót, s már küldi is. Éppen csak ágyék fölött csattan szét, s egy része ugyan a férfi ruhájára ragad, de a maradék darabokban hullik vissza a földre. *de éjjel nem ezt lihegted a fülembe, hogy milyen semmitérő gyenge kis nőstényke vagyok… *s ha teheti, markol még egy marékkal, melyet az előzőhöz hasonló ívben dob, s ha a férfi nem tesz ellene, akkor bizony kegyetlenül ágyékon találja.*



1502. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-10 15:55:56
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Fát hasogatni talán nem a legjobb, ami a válla gyógyulását illeti, de a gondolatok, a szaggató érzések és a fájdalma mintha mind összeadódnának. A fáradtságban égő izmok és a lüktetés a vállában, meg a szesz, amit ebéd helyett ledöntött: ez a tompaság az egyetlen mentsvára most.
Ydriss jár a fejében, de akárhányszor felidézi őt, mindig csak a búcsújuk üres, levert és csalódott pillanatai jutnak az eszébe. Hiába próbálja visszaédesgedni legalább a szép pillanatok boldogságát, hogy legalább az emléküket magába szívja. Egyre csak kicsúsznak a kezéből. Akarva-akaratlan Iluse is eszébe jut. Az, hogy a nőstény nem bízott benne annyira, hogy mellette maradjon. Talán ő döntött jól. Talán...
A lány hangja zökkenti ki. A fejsze tompa csattanással áll meg a tönkben, Kharasshi pedig továbbra is mogorván hunyorog a kis fakóvérűre.
Bizalmatlanul veszi át a csuprot és úgy szagolgatja, mint egy vad valami túl erős és ismeretlen aromájú dolgot. Nem rejti el a fintorgását. Nincs kedvére ez az émelygős szagú keverék.*
- Az első martalócot például, aki erre téved és elvesz mindent, amit csak akar *morogja undok csípősséggel, ahogy az ital fölé hajol, hogy belekóstoljon. A korty utáni reakció egyenesági folytatása a korábbi fintorgásnak. Igaz kicsit se lelkesen, de azért mégis elerőlteti a nyeletet.
Először nem akaródzik válaszolni a kérdésre, csak csikorgatja a fogai között, de a lány tekintete egyszerűen felszítja a dühét, s mégis kirobban belőle a magyarázat.*
- Mert csak egy gyenge kis fakóvérű vagy, akit nem volt túl nehéz elragadni. Semmilyen értelemben *szúrja hozzá az aljas megjegyzést egy sokatmondó pillantással. Akarja, hogy minél mélyebben sebezzenek a szavai, hogy gyűlöletet szítsanak, hogy annak lássák ami! Ami enélkül az átkozott szív nélkül lenne. Mert ez a szív teszi gyűlöletesebbé bármely gonosznál.
Széles ívű freccsentéssel burítja a hóba az italát.*
- Bántani foglak. Előbb vagy utóbb *bök mutatóujja vádlón a lány felé.* - Te pedig nem vagy elég hozzá, hogy tegyél ellene. Az ellenkezőjével álltatni magam ostobaság volt. EZT láttam meg ott a verandán!


1501. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-09 15:51:00
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Kharasshi szinte a semmiből vált hűvösre. A korábbi simító ajkak a hidegre hivatkozva bocsátják el, bár valóban hideg van odakinn, mégis, mint ha a férfiból áradna inkább. Rilkäline kutató pillantása még a jégfakó szemeken pihen egy darabig, aztán igazít a válláról félrecsúszó kendőn, s ellép a férfi mellett, hogy visszatérjen a viskóba. Hamarosan a kosárnyi fa is megérkezik, de addig is Rilkäline szépen összekészíti az asztalra a reggelit. A hangulat viszont cseppet sem változik. Éppen olyan hideg, mint amikor megérkeztek a viskóba a tanyán vásárolt holmikkal. Sem egy kaján megjegyzés, sem egy szemtelen mozzanat. Bármennyire is frusztrálja, Rilkäline nem szól, csak a kis rágcsálót szemléli, miközben eszik. Egy idő után pedig már nem is látja a kis egérkét, szemei előtt csak a régmúlt emlékképei peregnek. A régi kis kunyhó, a boldog nevetések, a forró csókok, a kemény munka, amivel mindazt felépítették, s a füstölgő romjai… Erővel rángatja vissza magát a jelenbe, s zabolázza gondolatait azonnal. Már közel sem olyan éhes. Elpakol az asztalról s hozzáfog a feladataihoz, ahogyan odakint a hím is azokkal foglalkozik. Hallja a kopácsolást, a rakodás zajait. Ő pedig felszámolja a vizes ruhakupacot. Kicsavarja, majd kiteregeti a kandalló mellé. Visszarendezi a fekhelyet, vizet hord a dézsába, hogy estére már tisztát tudjon melegíteni, majd nekilát az ebédhez.
Feladatokkal hamarabb telik az idő, s a lak rendezésére figyelve, már nem támadják úgy az emlékképek, már nem akarják maguk alá temetni.
Csakhogy hiába készít az asztalra rendes ebédet, a férfi egy falatot sem eszik, csak bort iszik, azt is szótlanul. Mikor újra magára marad, a vizes kannába tölt egy kancsó bort, mézet kever bele, majd feltúrja a zsákját, az után a zamatos fűszer után, amit még valamelyik lihanech közeli kis faluban cserélt. Néha kicsit megkavarja az egyveleget, s hamarosan össze is forr, betelítve a szobát a melengető fűszeres illattal. Kharasshi ez idő alatt szintén kint tartózkodik, bár valószínűleg ha bent lenne, akkor sem zavarna túl sok vizet.
~Rabolt magának társaságot, aztán átnéz rajta, mint ha ott sem volna. Akkor edd meg, amit főztél…~
Azzal fog két csuprot, teletölti a gőzölgő forró itallal, s a kendőjét magára dobva kiindul a férfihoz. Ha a hegy nem megy hozzá, majd ő kimegy a hegyhez.*
- Ha megfagysz, ki lesz, aki ellátja az állatokat egész télen? *szól, mikor odaér Kharasshi mellé, majd szó nélkül átadja az egyik csuprot, a forró fűszeres itallal.* Bár, ha jól meggondolom, lenne két lovam, és egy egész pofás kis házikóm, egy nagy erszény aranyam... valakit, csak tudnék fogadni…
*tart egy cseppnyi szünetet, de aztán csak folytatja.* Nem szólsz hozzám egész nap, és mint ha szándékosan kerülnél. Miért? *kérdő tekintetét a férfira emeli, s jelezvén, neki egyelőre nincs mondandója, belekortyol a forró italba.*



1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3239-3258