Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 182 (3621. - 3640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
3640. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-20 18:23:47
Üzenet elküldve: 2024-05-20 18:23:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az előző, fogadóban töltött éjszakán visszavágyott a természet mostoha, mégis megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztó ölelésébe. Akkor azt hitte, hogy ha újra önkéntes száműzetésének a helyszínén lehet, a lelkét rágó bizonytalanság végre magára hagyja. De most, hogy újra itt van, Rovéna, Vitéz és Éjfél társaságában, úgy érzi az éjszakai sötétség nem múlt el. Sőt olyannyira sűrűvé vált, hogy most vakon sétál bele a teljes ismeretlenbe, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rá a homály túloldalán.
Tehetetlenül a seggén ülve, s azt várva, hogy elkészüljön a vacsorájuk, elmereng, hogy mégis hányszor érezte életében ezt a teljes kilátástalanságot, ami mostanában uralja a létezését. A válasz, amit az őszinteségéből maradt sáros pocsolyából kell kimernie, végtelenül elkeserítő. Gyerekkorától kezdve minden napját ez a keserű epeíz jellemzi. Talán ezért… talán ezért vágyja olyannyira mások ízét is megismerni. A bűntudat, ami minden egyes falatot megfűszerez, elnyomja azt a kibaszott undorító ízt, ami lényéből fakad.
De mégsem ez az, amiért a nap végén mindig új reményekkel telve hajtja álomra a fejét. Annak az okai az erdő dallamaitól teljesen eltérő, mégis tökéletes harmóniára törekvő énekhangból fakadnak. Rovéna dala, mint mindig, most is utat mutat neki a sötétben, és kirángatja a fel-feltámadó önsajnálatából. Bármi is történik a fényben járva, a nap végén úgyis csak ketten maradnak.*
- Ez tetszik, írhatnál egyszer belőle egy teljes dalt. Szerintem nagy sikered lenne vele.
*Ras miközben hallgatja a lány édes probálkozásait, a gombát falatozó apró csigát, és a felé magasodó fekete madarat figyeli. Régről ismeri már egymást a két teremtmény, így a férfi nem fél attól, hogy Vitéz kárt akar-e tenni a szívéhez nőtt hollóban. Éjfél sem rémül meg már a derék csápostól. Lágyan a csőrébe veszi a házát, s anélkül, hogy bármi kárt tenne az építményben, picit megkapirgatja az oldalát. Egyféle köszöntésnek tűnik ez az emberek szemszögéből. Ezután hamarosan elveszíti érdeklődését kicsi társa iránt. Újra Rovénát veszi célba néhány finom falat reményében.*
- Visszajöttem! De Rové… nem akarlak becsapni téged. Nem vagyok tökéletes. Sok olyan dolgot tettem, amit meg kellett tennem, de nem vagyok rá büszke. Nem akarok róla most beszélni, de arra kérlek, hogy ezt ne felejtsd el.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az előző, fogadóban töltött éjszakán visszavágyott a természet mostoha, mégis megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztó ölelésébe. Akkor azt hitte, hogy ha újra önkéntes száműzetésének a helyszínén lehet, a lelkét rágó bizonytalanság végre magára hagyja. De most, hogy újra itt van, Rovéna, Vitéz és Éjfél társaságában, úgy érzi az éjszakai sötétség nem múlt el. Sőt olyannyira sűrűvé vált, hogy most vakon sétál bele a teljes ismeretlenbe, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rá a homály túloldalán.
Tehetetlenül a seggén ülve, s azt várva, hogy elkészüljön a vacsorájuk, elmereng, hogy mégis hányszor érezte életében ezt a teljes kilátástalanságot, ami mostanában uralja a létezését. A válasz, amit az őszinteségéből maradt sáros pocsolyából kell kimernie, végtelenül elkeserítő. Gyerekkorától kezdve minden napját ez a keserű epeíz jellemzi. Talán ezért… talán ezért vágyja olyannyira mások ízét is megismerni. A bűntudat, ami minden egyes falatot megfűszerez, elnyomja azt a kibaszott undorító ízt, ami lényéből fakad.
De mégsem ez az, amiért a nap végén mindig új reményekkel telve hajtja álomra a fejét. Annak az okai az erdő dallamaitól teljesen eltérő, mégis tökéletes harmóniára törekvő énekhangból fakadnak. Rovéna dala, mint mindig, most is utat mutat neki a sötétben, és kirángatja a fel-feltámadó önsajnálatából. Bármi is történik a fényben járva, a nap végén úgyis csak ketten maradnak.*
- Ez tetszik, írhatnál egyszer belőle egy teljes dalt. Szerintem nagy sikered lenne vele.
*Ras miközben hallgatja a lány édes probálkozásait, a gombát falatozó apró csigát, és a felé magasodó fekete madarat figyeli. Régről ismeri már egymást a két teremtmény, így a férfi nem fél attól, hogy Vitéz kárt akar-e tenni a szívéhez nőtt hollóban. Éjfél sem rémül meg már a derék csápostól. Lágyan a csőrébe veszi a házát, s anélkül, hogy bármi kárt tenne az építményben, picit megkapirgatja az oldalát. Egyféle köszöntésnek tűnik ez az emberek szemszögéből. Ezután hamarosan elveszíti érdeklődését kicsi társa iránt. Újra Rovénát veszi célba néhány finom falat reményében.*
- Visszajöttem! De Rové… nem akarlak becsapni téged. Nem vagyok tökéletes. Sok olyan dolgot tettem, amit meg kellett tennem, de nem vagyok rá büszke. Nem akarok róla most beszélni, de arra kérlek, hogy ezt ne felejtsd el.
3639. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:13:17
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:13:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
*Kezeivel megtámaszkodik háta mögött a rönk szélén, és kissé oldalra billenti a fejét, miközben Rasdeher útmutatása szerint a víz jellegzetes hangját igyekszik kihallani az erdő zenéjéből. Ajkait enyhén csücsöríti, ahogy a csobogásra koncentrál. Olyasmi ez, mint egy soktagú zenekarban meghallani egy aprócska csengő csilingelő hangját. Végig ott van, de talán észre sem veszed, ha nem figyeled eléggé. Rövidesen ő is kihallja a madárdal és a bogarak neszezése között megbújó ezüstös csörgedezést.*
- Tényleg, már hallom! Nem lehet messze. *mosolyogja lelkesen. Igaza van Rasnak, így könnyedén odatalálhat.
Miután átadja a tőrét párjának, még egy hosszú pillanatig nézi, ahogy a férfi alakja eltűnik az erdőben, majd hozzálát a saját teendőihez. Annyi fát gyűjt, amennyit a későbbi utánpótlásra is elegendőnek ítél, s csak ezután indul el a vízmosás csalogató hangjának irányába. A tűzifa gyűjtéssel egészen gyorsan végzett, így nem siet túlzottan. Kellemes tempóban sétál az árnyas fák alatt. Különös érzés neki ismét Vitézzel kettesben. Ugyan megint egyedül van, ez most egészen más. Bízik abban, hogy nem veszítik el újra egymást Rasdeherrel, ezért már nem terhesek neki a magányos órák. Mindeközben, ahogy saját érzésein tart belső szemlét, azért nem felejt el nyitott szemmel járni. Így akad rá az egyik öreg, mohába öltözött óriás tövében néhány sárgás-fehéres, fodros kalappal nyújtózkodó rókagombára. Előbb csak egy darabot vesz fel, megvizsgálja, s az orrához emeli. Kellemes, kissé barackos illata van, így elégedetten összegyűjti, amit talált. Néhány fával arrébb újabb adagba botlik, ezeket sem hagyja hátra.*
- Ebből neked is jut, Vitéz! Bár te ma már tele etted a pocakodat. *kacarászik, miközben felmutatja szerzeményét csápos társaságának.
Miután elrakta a gombákat az egyetlen táskájába, amit nem hagyott a táborhelyükön, már csak egy rövidke gyalogutat kell megtennie, hogy elérje a patakot. Nem messze a víztől, egy kevés metélőhagymát is gyűjt. Ha már itt van, megmossa a frissen szedett dolgokat, s csak ezután tölti meg vízzel a magával hozott edényt. Dolga végeztével sarkon fordul, hogy sikerével megelégedve térjen vissza ma esti szálláshelyükre. Itt aztán le is pakol mindent, amit összeszedett. A vizet a tűzrakás közelébe helyezi, a többit valamivel távolabb. Kivesz egy kisebb gombát a társai közül, a táska tetejére teszi, és állatkáját mellé ülteti, hogy kedvére csámcsoghasson rajta, ha akar. Rovéna pedig hozzálát a tűzgyújtáshoz. Tőrével mélyedést csinál egy kéreglapra, amit kibélel egy kevés száraz gazzal, majd addig csiholja egy beleillő fadarabbal, míg lassan füstölni nem kezd. Óvatosan ráfújva biztatja, és kisvártatva meg is jelennek az első, aprócska lánggyermekek. További száraz eleséggel táplálja őket, és mikor kellően nagyra híztak, az egész kéregdarabot bedugja a rakás szívébe, ahol helyet hagyott neki. Mire Rasdeherék visszatérnek, már egészen csinos lángnyelvek nyalogatják a gallyakat.*
- Hű, ti vagytok a legjobbak, Rasti! *köszönti őket egy széles mosollyal. Lenyűgözve pillant a férfi egyik kezében lévő dologról a másikra. Kiadós vacsorának ígérkezik.*
- Igen, hoztam. Tényleg könnyű volt megtalálni. Ráadásul gombát is sikerült szednem útközben. *mutat a táskára, aminek tetején Vitéz már javában eszik. Amíg Rasdeher hozzálát a fácán feldolgozásához, ő sem tétlenkedik. Keres egy szabad helyet, és magához veszi az összegyűjtött hozzávalókat. Tőrét használja arra, hogy félbevágja a gombákat. Amint végzett velük, felaprítja a hagymákat is. Közben nem feledkezik meg a tábortűzről sem. Dob rá egy-egy fadarabot, és megpiszkálja kissé, ha úgy látja szükségét. Ha már kellően leégett, és a fácán is készen áll, a parázsra helyezi Ras tábori edényét, benne egy kevés vízzel, és a fácánhússal. Így lecsupaszítva, belsőségeitől megszabadítva már jóval kisebbnek tűnik, de kettejüknek finom vacsoraként fog szolgálni. Már csak várniuk kell, míg sül és párolódik. A gomba és a snidling kellően megízesítik majd. Ténykedéseik közepette Rovéna alig hallható dúdolásba kezd.*
- Madár, madár, hová szálltál
Távoli tengerek partján
Túl, messzi hegyek oromzatán?
Látom e még éjfekete
Tollruhád, és szén szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Az utolsó sor végére érve egészen elhalkul, s elgondolkodva néz fel. Előbb a hollón időzik el tekintete, majd annak gazdájára vándorol. Egy ideig csendben üldögél, csak a sülő hús sercegése, a parázs pattogása és az estéhez készülő erdő hangja hallatszik. Mikor már párja azt hihetné, hogy felhagyott az énekelgetéssel, ismét belefog, ha nem is az elején kezdi.*
- Látom e még éjfekete
Tollruhád, s tengerszín szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Elgondolkodik az apró változtatáson.*
-Hmm…
*Úgy tűnik, nem teljesen elégedett. Talán a dallambeli módosulás az oka. Ras kékeszöld szemei azonban új árnyalatot adhatnának az egésznek. A dalkezdemény egy nem túl távoli hajnalon született meg benne, amikor hiába várt a férfi érkezésére. Akkor Éjfél fekete tollai ihlették a szöveget, mostanra viszont Rasdeher sötét ruhái jutnak róla az eszébe. Végül lemondóan elhúzza a száját, és felsóhajt.*
- Áh, mindegy! *engedi el a dalszerzést egy vállrándítással. Felpillant a férfira, és elmosolyodik.* Már úgyis tudom a választ. Visszajöttél.
*Kezeivel megtámaszkodik háta mögött a rönk szélén, és kissé oldalra billenti a fejét, miközben Rasdeher útmutatása szerint a víz jellegzetes hangját igyekszik kihallani az erdő zenéjéből. Ajkait enyhén csücsöríti, ahogy a csobogásra koncentrál. Olyasmi ez, mint egy soktagú zenekarban meghallani egy aprócska csengő csilingelő hangját. Végig ott van, de talán észre sem veszed, ha nem figyeled eléggé. Rövidesen ő is kihallja a madárdal és a bogarak neszezése között megbújó ezüstös csörgedezést.*
- Tényleg, már hallom! Nem lehet messze. *mosolyogja lelkesen. Igaza van Rasnak, így könnyedén odatalálhat.
Miután átadja a tőrét párjának, még egy hosszú pillanatig nézi, ahogy a férfi alakja eltűnik az erdőben, majd hozzálát a saját teendőihez. Annyi fát gyűjt, amennyit a későbbi utánpótlásra is elegendőnek ítél, s csak ezután indul el a vízmosás csalogató hangjának irányába. A tűzifa gyűjtéssel egészen gyorsan végzett, így nem siet túlzottan. Kellemes tempóban sétál az árnyas fák alatt. Különös érzés neki ismét Vitézzel kettesben. Ugyan megint egyedül van, ez most egészen más. Bízik abban, hogy nem veszítik el újra egymást Rasdeherrel, ezért már nem terhesek neki a magányos órák. Mindeközben, ahogy saját érzésein tart belső szemlét, azért nem felejt el nyitott szemmel járni. Így akad rá az egyik öreg, mohába öltözött óriás tövében néhány sárgás-fehéres, fodros kalappal nyújtózkodó rókagombára. Előbb csak egy darabot vesz fel, megvizsgálja, s az orrához emeli. Kellemes, kissé barackos illata van, így elégedetten összegyűjti, amit talált. Néhány fával arrébb újabb adagba botlik, ezeket sem hagyja hátra.*
- Ebből neked is jut, Vitéz! Bár te ma már tele etted a pocakodat. *kacarászik, miközben felmutatja szerzeményét csápos társaságának.
Miután elrakta a gombákat az egyetlen táskájába, amit nem hagyott a táborhelyükön, már csak egy rövidke gyalogutat kell megtennie, hogy elérje a patakot. Nem messze a víztől, egy kevés metélőhagymát is gyűjt. Ha már itt van, megmossa a frissen szedett dolgokat, s csak ezután tölti meg vízzel a magával hozott edényt. Dolga végeztével sarkon fordul, hogy sikerével megelégedve térjen vissza ma esti szálláshelyükre. Itt aztán le is pakol mindent, amit összeszedett. A vizet a tűzrakás közelébe helyezi, a többit valamivel távolabb. Kivesz egy kisebb gombát a társai közül, a táska tetejére teszi, és állatkáját mellé ülteti, hogy kedvére csámcsoghasson rajta, ha akar. Rovéna pedig hozzálát a tűzgyújtáshoz. Tőrével mélyedést csinál egy kéreglapra, amit kibélel egy kevés száraz gazzal, majd addig csiholja egy beleillő fadarabbal, míg lassan füstölni nem kezd. Óvatosan ráfújva biztatja, és kisvártatva meg is jelennek az első, aprócska lánggyermekek. További száraz eleséggel táplálja őket, és mikor kellően nagyra híztak, az egész kéregdarabot bedugja a rakás szívébe, ahol helyet hagyott neki. Mire Rasdeherék visszatérnek, már egészen csinos lángnyelvek nyalogatják a gallyakat.*
- Hű, ti vagytok a legjobbak, Rasti! *köszönti őket egy széles mosollyal. Lenyűgözve pillant a férfi egyik kezében lévő dologról a másikra. Kiadós vacsorának ígérkezik.*
- Igen, hoztam. Tényleg könnyű volt megtalálni. Ráadásul gombát is sikerült szednem útközben. *mutat a táskára, aminek tetején Vitéz már javában eszik. Amíg Rasdeher hozzálát a fácán feldolgozásához, ő sem tétlenkedik. Keres egy szabad helyet, és magához veszi az összegyűjtött hozzávalókat. Tőrét használja arra, hogy félbevágja a gombákat. Amint végzett velük, felaprítja a hagymákat is. Közben nem feledkezik meg a tábortűzről sem. Dob rá egy-egy fadarabot, és megpiszkálja kissé, ha úgy látja szükségét. Ha már kellően leégett, és a fácán is készen áll, a parázsra helyezi Ras tábori edényét, benne egy kevés vízzel, és a fácánhússal. Így lecsupaszítva, belsőségeitől megszabadítva már jóval kisebbnek tűnik, de kettejüknek finom vacsoraként fog szolgálni. Már csak várniuk kell, míg sül és párolódik. A gomba és a snidling kellően megízesítik majd. Ténykedéseik közepette Rovéna alig hallható dúdolásba kezd.*
- Madár, madár, hová szálltál
Távoli tengerek partján
Túl, messzi hegyek oromzatán?
Látom e még éjfekete
Tollruhád, és szén szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Az utolsó sor végére érve egészen elhalkul, s elgondolkodva néz fel. Előbb a hollón időzik el tekintete, majd annak gazdájára vándorol. Egy ideig csendben üldögél, csak a sülő hús sercegése, a parázs pattogása és az estéhez készülő erdő hangja hallatszik. Mikor már párja azt hihetné, hogy felhagyott az énekelgetéssel, ismét belefog, ha nem is az elején kezdi.*
- Látom e még éjfekete
Tollruhád, s tengerszín szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Elgondolkodik az apró változtatáson.*
-Hmm…
*Úgy tűnik, nem teljesen elégedett. Talán a dallambeli módosulás az oka. Ras kékeszöld szemei azonban új árnyalatot adhatnának az egésznek. A dalkezdemény egy nem túl távoli hajnalon született meg benne, amikor hiába várt a férfi érkezésére. Akkor Éjfél fekete tollai ihlették a szöveget, mostanra viszont Rasdeher sötét ruhái jutnak róla az eszébe. Végül lemondóan elhúzza a száját, és felsóhajt.*
- Áh, mindegy! *engedi el a dalszerzést egy vállrándítással. Felpillant a férfira, és elmosolyodik.* Már úgyis tudom a választ. Visszajöttél.
3638. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-19 00:13:41
Üzenet elküldve: 2024-05-19 00:13:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
*Rovéna kijelentése egy bolhányi rándulást idéz elő vékony ajkainak a sarkában. Sokan sokféle szitkot vágtak már a kannibál fejéhez, de egyikük elől sem akarta elrejteni a mosolya mögött rejtőzködő szörnyeteget. De azzal, hogy párja most gonosznak titulálja, egy apró repedés jelenik meg a bőrére rajzolt álarcon. Nem kellene ennyire komolyan vennie, csak egy óvatlan elszólás volt ez a másik részéről, mégis olyan, mintha egy életlen tőrrel hasogatnák a hátán feszülő izmokat.
A vállán csücsülő fekete tollpárna viszont teljesen máshogy éli meg a helyzetet. Gazdájával ellentétben ő végre megkapja azt a figyelmet, amire egész idáig vágyott. A simogatást először egy furcsa, torkából feltörő gurgulázással jutalmazza, majd mikor a démoni hang abbamarad, szárnyaival együtt csőrét is kitárja, és belekezd az ismerős nóta szavalásába.*
- Rovéna gyönyörű!
*Ez akár egyfajta válasz is lehet arra a kérdésre, hogy Éjfél emlékszik-e még a tündérmesékbe illő nőre. Ő határozottan nem felejtette el a maguk mögött hagyott közös bolondozást, a sunyiban átcsúsztatott jutalomfalatokat, s a lány csilingelő kacaját, mikor valamilyen bohózattal szórakoztatta emberi közönségét.
A táborhelyüket ezután hamarosan birtokba veszik, és Ras is lepakolja az összes olyan dolgot, amire most nem lesz szüksége. Egyelőre fegyvereit is lehelyezi Rovéna mellé. A lány szavai arra engednek következtetni, hogy a vacsorájuk becserkészése az ő feladata lesz. Ezzel Ras nem is tud vitába szállni. Éjféllel képesek rövid idő alatt elég nagy területet bejárni ahhoz, hogy eredményesen térjenek vissza.*
- Ez az ösvény közvetlen egy apró vízmosáshoz vezet. Ha egy picit csendben maradunk, akkor hallhatod is a csobogást. Figyeld!
*Mutatóujját a szája elé helyezi, s mosolyogva fülel, hátha meghallják a víz megnyugtató hömpölygését.*
- Ha fülelsz, akkor nem tudod eltéveszteni. A vadászathoz viszont szükségem lesz a dobótőrödre is. Nekem minden nyílvesszőm tönkrement.
*Amint az ujjai között érzi az acél jellegzetes hűvösét, jelez is Éjfélnek. Kezével úgy int neki, mintha elhessegetni akarná a válláról, és hangszálait megrezegtetve kiadja a szükséges vezényszót. A madár tudja mit kell tennie, hezitálás nélkül elszakad gazdájától, s hamarosan eltűnik Rasdeherék látóteréből. Utána a férfi is beveti magát a sűrű rengetegbe.
A szerencse most mellette áll. Alig egy órája kutat préda után, mikor az egyik bokor nem messze tőle zörögni kezd. Lábai rögtön földbe gyökereznek, és csak lassan meri a zaj irányába fordítani a fejét. A levelek takarásából egy fácánkakas dugja ki díszes kobakját. Az állat nem rémül meg a vadász közelségétől. Inkább megmutatja neki barna, pikkelyszerűen elrendezett fedőrétegét, és délcegen helyezi egyik lábát a másik után. Ras kap az alkalmon. Vontatottan a kiszemelt áldozata felé fordul, megemeli a kezében szorongatott dobókést, és kivár.
Éjfél szemében már csak a húsba vágó fém látványa tükröződik vissza, miközben gazdája felett egy magányos ágon állapodik meg. Csőrében egy tojást tart, amit amint lehetősége van rá, átad Rasnak. Így ma kivételesen bő zsákmánnyal térnek vissza Rovénához.*
- Nézd meg mit szereztünk, Rové!
*Jobbjában a fácánt tartja fel kedvesének, míg baljában az összesen három tojás van, amit Éjfél zsákmányolt. Rögtön meg is kezdi a madár lecsupaszítását az egyik tönkre ülve.*
- Neked sikerült vizet hoznod?
*Rovéna kijelentése egy bolhányi rándulást idéz elő vékony ajkainak a sarkában. Sokan sokféle szitkot vágtak már a kannibál fejéhez, de egyikük elől sem akarta elrejteni a mosolya mögött rejtőzködő szörnyeteget. De azzal, hogy párja most gonosznak titulálja, egy apró repedés jelenik meg a bőrére rajzolt álarcon. Nem kellene ennyire komolyan vennie, csak egy óvatlan elszólás volt ez a másik részéről, mégis olyan, mintha egy életlen tőrrel hasogatnák a hátán feszülő izmokat.
A vállán csücsülő fekete tollpárna viszont teljesen máshogy éli meg a helyzetet. Gazdájával ellentétben ő végre megkapja azt a figyelmet, amire egész idáig vágyott. A simogatást először egy furcsa, torkából feltörő gurgulázással jutalmazza, majd mikor a démoni hang abbamarad, szárnyaival együtt csőrét is kitárja, és belekezd az ismerős nóta szavalásába.*
- Rovéna gyönyörű!
*Ez akár egyfajta válasz is lehet arra a kérdésre, hogy Éjfél emlékszik-e még a tündérmesékbe illő nőre. Ő határozottan nem felejtette el a maguk mögött hagyott közös bolondozást, a sunyiban átcsúsztatott jutalomfalatokat, s a lány csilingelő kacaját, mikor valamilyen bohózattal szórakoztatta emberi közönségét.
A táborhelyüket ezután hamarosan birtokba veszik, és Ras is lepakolja az összes olyan dolgot, amire most nem lesz szüksége. Egyelőre fegyvereit is lehelyezi Rovéna mellé. A lány szavai arra engednek következtetni, hogy a vacsorájuk becserkészése az ő feladata lesz. Ezzel Ras nem is tud vitába szállni. Éjféllel képesek rövid idő alatt elég nagy területet bejárni ahhoz, hogy eredményesen térjenek vissza.*
- Ez az ösvény közvetlen egy apró vízmosáshoz vezet. Ha egy picit csendben maradunk, akkor hallhatod is a csobogást. Figyeld!
*Mutatóujját a szája elé helyezi, s mosolyogva fülel, hátha meghallják a víz megnyugtató hömpölygését.*
- Ha fülelsz, akkor nem tudod eltéveszteni. A vadászathoz viszont szükségem lesz a dobótőrödre is. Nekem minden nyílvesszőm tönkrement.
*Amint az ujjai között érzi az acél jellegzetes hűvösét, jelez is Éjfélnek. Kezével úgy int neki, mintha elhessegetni akarná a válláról, és hangszálait megrezegtetve kiadja a szükséges vezényszót. A madár tudja mit kell tennie, hezitálás nélkül elszakad gazdájától, s hamarosan eltűnik Rasdeherék látóteréből. Utána a férfi is beveti magát a sűrű rengetegbe.
A szerencse most mellette áll. Alig egy órája kutat préda után, mikor az egyik bokor nem messze tőle zörögni kezd. Lábai rögtön földbe gyökereznek, és csak lassan meri a zaj irányába fordítani a fejét. A levelek takarásából egy fácánkakas dugja ki díszes kobakját. Az állat nem rémül meg a vadász közelségétől. Inkább megmutatja neki barna, pikkelyszerűen elrendezett fedőrétegét, és délcegen helyezi egyik lábát a másik után. Ras kap az alkalmon. Vontatottan a kiszemelt áldozata felé fordul, megemeli a kezében szorongatott dobókést, és kivár.
Éjfél szemében már csak a húsba vágó fém látványa tükröződik vissza, miközben gazdája felett egy magányos ágon állapodik meg. Csőrében egy tojást tart, amit amint lehetősége van rá, átad Rasnak. Így ma kivételesen bő zsákmánnyal térnek vissza Rovénához.*
- Nézd meg mit szereztünk, Rové!
*Jobbjában a fácánt tartja fel kedvesének, míg baljában az összesen három tojás van, amit Éjfél zsákmányolt. Rögtön meg is kezdi a madár lecsupaszítását az egyik tönkre ülve.*
- Neked sikerült vizet hoznod?
3637. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-17 21:50:47
Üzenet elküldve: 2024-05-17 21:50:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
*Elégedetten figyeli, ahogy Rasdeher arcára mosoly kúszik. Észre sem veszi, hogy ettől a sajátja még szélesebb lesz. Látva a férfi kibontakozó jókedvét, a jövő kérdései és a múlt homálya már kevésbé tűnnek nyomasztónak. Boldogan lépked mellette, s közben issza a szavait. Minden egyes történetet megpróbál a helyére illeszteni, mint egy kirakós megannyi darabkáját, bár még túl sok az üres folt ahhoz, hogy a nagyobb részletek elkezdhessenek kirajzolódni. Gyermeki lelkesedéssel hallgatja a párosukról szóló történeteket, még ha ezek nem is válaszolnak meg minden kérdést. Bízik abban, hogy egyszer összeáll neki a kép, vagy ami még jobb, előbb találnak gyógyírt az elméjét kínzó feledésre. Most, hogy ezúttal nem Rovéna az, aki folytonos beszéddel tölti meg a teret, hálás közönségnek bizonyul. Noha általában bármiről és bármeddig képes beszélni, vagy énekléssel szórakoztatni magát és másokat, hallgatni is tud, ha úgy adódik. Még akkor is, ha az ő csendje izgatott és fürkésző. Talán bármeddig bírna így létezni, ameddig Ras mély hangja simogatja nem csak a füleit, de a lelkét is. Ritkán szól közbe mindaddig, amíg az étkezésre és a táborverésre nem terelődik a téma.*
- Óh Rasti, olyan gonosz vagy! Éjfél egyáltalán nem tűnik ostobának. Ne vedd magadra, Éjfél! Biztos csak morcos, ha éhes. *ujjaival gyengéden megcirógatja a holló fekete fejét. Szerencsére az érdeklődésük egymás iránt a tollassal kölcsönösnek tűnik.*
- Szerinted ő emlékszik rám, Rasti? Vagy ez a csajozós nézése? A tábor jól hangzik! *vágja rá gondolkodás nélkül, szinte csak mellékesen. Megeshet, hogy bárhová vakon követné Ras halálmadárra emlékeztető alakját. Talán másképp lenne, ha tudná, hogy a férfi csak különös szerelmük miatt nem tekint rá a nap főfogásaként. Édes tudatlanságában azonban véletlenül sem jut ilyesmi az eszébe. Hazugság lenne azt mondani, hogy fel sem tűnik neki párja sötét kisugárzása. Hívogatja, mint a csillagos ég fekete mélységei. De lehet, hogy csupán addig akarja elérni, amíg rá nem jön, mi rejtőzik ott, ahová nem jut el már egyetlen csillag árva fénye sem.*
- Nagyon szeretném visszakapni őket. Köszönöm, hogy addig mesélsz. Ahogy rólunk beszélsz, attól csak még jobban ismét a régi Rovéna akarok lenni. *feleli, ajkain egy lágy mosollyal. Rasdeher válasza sokkal kézenfekvőbb, mint amire számított, de nem bánja. Ez kettejük jelenlegi közös célja, és minden később megfogalmazódó terv alapja. Amíg egyedül volt, rengeteget töprengett azon, hogy egyáltalán visszaszerezhetőek -e a köddé vált emlékek. Néha reménytelennek látta az egészet. Mostanra nem tűnik többnek, mint bármilyen leküzdendő akadály. Ahogy elérik ma esti szerény szállásukat, Rovénát egy percig sem kell biztatni, azonnal birtokba veszi a nem különösebben komfortos helyet. Ledobálja a holmiját egy kupacba, és lehuppan egy korhatag rönkre. Karjait az égbe emelve nyújtózkodik ki, végre megszabadulva cuccainak súlyától. Nem mintha túl sok dolog lenne nála, mostanra mégis megunta hurcolni. Pillantásával felméri közvetlen környezetüket. Még látszanak a régi tábortűz nyomai. Sokat nem kell gondolkoznia a továbbiakon, hamar elhatározásra jut.*
- Szerintem tudom, hogyan kell tüzet rakni. Csak ilyet kell csinálni az ágakból! *formáz kezeiből egy gúlához hasonló alakzatot.* Azt hiszem, ez menni fog. Sok növényt is felismerek. Vagy gombát. Addig te megpróbálhatnál valami kiadósabbat is elejteni. Ha itt táboroztál, biztos jó vagy az ilyesmiben, Rasti.
*Hangos tervezése közben már egyúttal feladatokat is oszt. Pár pillanatig töpreng magában, majd folytatja egy újabb ötlettel.*
- A környéket is ismered! Van valahol víz a közelben? Hozhatok azt is, amíg Éjféllel becserkészitek a vacsit.
*Arra ugyan nem emlékszik, legutóbb mikor töltötte az éjjelt a szabad ég alatt, mégis könnyen feltalálja magát. Az időjárás kegyes hozzájuk, így az egész helyzet Ras társaságában inkább tűnik nagyon bensőségesnek, mint kellemetlennek szükséghelyzetnek. Olyanok így, mint egy szokatlan kis család. Rasdeher, a gombszemű Éjfél, és a kicsiny Vitéz. Egészen idillinek tűnik neki, ahogy ők négyen most elrejtve megpihennek az erdő mélyén.
Ha mindent megbeszéltek, egy csókot forraszt a kívánatos ajkakra, majd hozzálát a megfelelő ágak gyűjtögetéséhez. Megtisztítja a korábbi tűz helyét, és korhadt fakéregből meg száraz levelekből rak fészket az új lángoknak. Erre kerülnek az egyre nagyobb ágak a korábban már bemutatott elrendezésben. Amíg készülődik, halkan dúdolgat valami sületlenséget.*
- Mit gondolsz Vitéz? Jónak tűnik, nem? * kérdezi a karján időző nyálkás társaságát, amikor elkészül.* Akkor most hozzunk vizet!
*Elégedetten figyeli, ahogy Rasdeher arcára mosoly kúszik. Észre sem veszi, hogy ettől a sajátja még szélesebb lesz. Látva a férfi kibontakozó jókedvét, a jövő kérdései és a múlt homálya már kevésbé tűnnek nyomasztónak. Boldogan lépked mellette, s közben issza a szavait. Minden egyes történetet megpróbál a helyére illeszteni, mint egy kirakós megannyi darabkáját, bár még túl sok az üres folt ahhoz, hogy a nagyobb részletek elkezdhessenek kirajzolódni. Gyermeki lelkesedéssel hallgatja a párosukról szóló történeteket, még ha ezek nem is válaszolnak meg minden kérdést. Bízik abban, hogy egyszer összeáll neki a kép, vagy ami még jobb, előbb találnak gyógyírt az elméjét kínzó feledésre. Most, hogy ezúttal nem Rovéna az, aki folytonos beszéddel tölti meg a teret, hálás közönségnek bizonyul. Noha általában bármiről és bármeddig képes beszélni, vagy énekléssel szórakoztatni magát és másokat, hallgatni is tud, ha úgy adódik. Még akkor is, ha az ő csendje izgatott és fürkésző. Talán bármeddig bírna így létezni, ameddig Ras mély hangja simogatja nem csak a füleit, de a lelkét is. Ritkán szól közbe mindaddig, amíg az étkezésre és a táborverésre nem terelődik a téma.*
- Óh Rasti, olyan gonosz vagy! Éjfél egyáltalán nem tűnik ostobának. Ne vedd magadra, Éjfél! Biztos csak morcos, ha éhes. *ujjaival gyengéden megcirógatja a holló fekete fejét. Szerencsére az érdeklődésük egymás iránt a tollassal kölcsönösnek tűnik.*
- Szerinted ő emlékszik rám, Rasti? Vagy ez a csajozós nézése? A tábor jól hangzik! *vágja rá gondolkodás nélkül, szinte csak mellékesen. Megeshet, hogy bárhová vakon követné Ras halálmadárra emlékeztető alakját. Talán másképp lenne, ha tudná, hogy a férfi csak különös szerelmük miatt nem tekint rá a nap főfogásaként. Édes tudatlanságában azonban véletlenül sem jut ilyesmi az eszébe. Hazugság lenne azt mondani, hogy fel sem tűnik neki párja sötét kisugárzása. Hívogatja, mint a csillagos ég fekete mélységei. De lehet, hogy csupán addig akarja elérni, amíg rá nem jön, mi rejtőzik ott, ahová nem jut el már egyetlen csillag árva fénye sem.*
- Nagyon szeretném visszakapni őket. Köszönöm, hogy addig mesélsz. Ahogy rólunk beszélsz, attól csak még jobban ismét a régi Rovéna akarok lenni. *feleli, ajkain egy lágy mosollyal. Rasdeher válasza sokkal kézenfekvőbb, mint amire számított, de nem bánja. Ez kettejük jelenlegi közös célja, és minden később megfogalmazódó terv alapja. Amíg egyedül volt, rengeteget töprengett azon, hogy egyáltalán visszaszerezhetőek -e a köddé vált emlékek. Néha reménytelennek látta az egészet. Mostanra nem tűnik többnek, mint bármilyen leküzdendő akadály. Ahogy elérik ma esti szerény szállásukat, Rovénát egy percig sem kell biztatni, azonnal birtokba veszi a nem különösebben komfortos helyet. Ledobálja a holmiját egy kupacba, és lehuppan egy korhatag rönkre. Karjait az égbe emelve nyújtózkodik ki, végre megszabadulva cuccainak súlyától. Nem mintha túl sok dolog lenne nála, mostanra mégis megunta hurcolni. Pillantásával felméri közvetlen környezetüket. Még látszanak a régi tábortűz nyomai. Sokat nem kell gondolkoznia a továbbiakon, hamar elhatározásra jut.*
- Szerintem tudom, hogyan kell tüzet rakni. Csak ilyet kell csinálni az ágakból! *formáz kezeiből egy gúlához hasonló alakzatot.* Azt hiszem, ez menni fog. Sok növényt is felismerek. Vagy gombát. Addig te megpróbálhatnál valami kiadósabbat is elejteni. Ha itt táboroztál, biztos jó vagy az ilyesmiben, Rasti.
*Hangos tervezése közben már egyúttal feladatokat is oszt. Pár pillanatig töpreng magában, majd folytatja egy újabb ötlettel.*
- A környéket is ismered! Van valahol víz a közelben? Hozhatok azt is, amíg Éjféllel becserkészitek a vacsit.
*Arra ugyan nem emlékszik, legutóbb mikor töltötte az éjjelt a szabad ég alatt, mégis könnyen feltalálja magát. Az időjárás kegyes hozzájuk, így az egész helyzet Ras társaságában inkább tűnik nagyon bensőségesnek, mint kellemetlennek szükséghelyzetnek. Olyanok így, mint egy szokatlan kis család. Rasdeher, a gombszemű Éjfél, és a kicsiny Vitéz. Egészen idillinek tűnik neki, ahogy ők négyen most elrejtve megpihennek az erdő mélyén.
Ha mindent megbeszéltek, egy csókot forraszt a kívánatos ajkakra, majd hozzálát a megfelelő ágak gyűjtögetéséhez. Megtisztítja a korábbi tűz helyét, és korhadt fakéregből meg száraz levelekből rak fészket az új lángoknak. Erre kerülnek az egyre nagyobb ágak a korábban már bemutatott elrendezésben. Amíg készülődik, halkan dúdolgat valami sületlenséget.*
- Mit gondolsz Vitéz? Jónak tűnik, nem? * kérdezi a karján időző nyálkás társaságát, amikor elkészül.* Akkor most hozzunk vizet!
3636. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:57:54
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:57:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
*Ahogy Rovéna mesélni kezd a világítótoronynál átélt megpróbáltatásairól, és a törpével való találkozásáról, Ras fejében rögtön groteszk képzettársítások jelennek meg. Elképzeli, ahogy a törpe, teljes sötétbe burkolva testét, mozdulatlanul áll a szirtek peremén. Amikor a lány megszólítja, delejes tekintetét hirtelen reá fordítja. A szürke csuklya alól pedig egy rőt szakállú Rasdeher bukkan fel. A valódi Ras, kit a lázálomszerű képek meggyötörnek, előbb egy fájdalmas grimaszt villant, majd a helyzet teljes abszurditásának a hatása alatt remegni kezd a nevetéstől.*
- Jajj, Rové. Most elképzeltem magam törpeként. Úgy is igen daliás lennék, s minden bizonnyal rögtön belém szeretnél.
*Ez az apró közjáték sokkal könnyebbé teszi a távozásukat. A lombkoronák tengerébe érve már nem is érzi annyira súlyosnak a vállára nehezedő nyomást. Hisz csak ki kell gyógyítaniuk Rovénát, vissza kell térniük a Kikötőbe, össze kell verbuválniuk maguk köré egy nagy rakás szerencsétlent, és már kezdődhet is a valódi móka. Gyerekjátéknak tűnik!*
- Ahhoz eleget, hogy hiányozzon. Nagy terveim vannak ezzel a koszfészekkel, Virágszálam! Együtt újra életet verünk belé!
*Jelenti ki, immár letörölhetetlen vigyorral az arcán. Az útjuk nem telik szótlanul. Ras ugyan megfáradt az éjszakai feladatai után, ám mintha egyszerre életet lehelt volna belé párja közelsége, újra érzi a végtagjaiban hömpölygő vér lüktetését. Valahogy így érezhetik magukat a sírból előmászott holtak is. Így hát folytatja a tegnap félbemaradt történeteit. Mesél első találkozásukról, amikor is Rovéna megmentette a csőcselék haragjától. Beszél korábbi kompániájukról, mely egy darabig a szirteken húzta meg magát. Mesél kettejükről, s arról, hogy mennyire jól kiegészítették egymást. S ki tudja mi mindent mondana még el, ha nem terelődne el a téma előbb a hollóra, majd Ras vágyaira.*
- Most hogy mondod, már jókora távolságot megtettünk. Jobb lenne, ha letáboroznánk és kerítenénk magunknak, na meg Éjfélnek valami élelmet. Nem csak ez az ostoba madár lehet már éhes, én is kezdek az lenni.
*Éjfél, mintha szándékosan nem venne tudomást gazdája őt vizslató tekintetéről. Végig Rovéna kegyeit keresi a fején elhelyezkedő két gombszemével. Úgy tűnik, neki nem teljesen tiszta a kialakuló helyzet, s egész végig arra várt, hogy a nő figyelmét magával ragadhassa.*
- Nem messze van a korábbi táborhelyem. Ott meghúzhatjuk magunkat. Valószínűleg már úgyis csak holnap érnénk a városba.
*Miközben megindulnak az említett helyre, Ras töri egy keveset a fejét Rové váratlan kérdésén. Sok mindenre vágyik. Túl sok mindenre. Először is hatalomra. Hisz nem akarja, hogy újra őt nyomják el. Másrészről pedig Rovénára, kinek a hiánya majdnem belülről emésztette fel. Vágyik nyugalomra is, ám ez jelenleg elérhetetlennek tűnik a számára. Talán egyszer, ha már elég hatalmat szerzett magának. Vágyik a tiltott hús ízére. Ez viszont félő, hogy a jelenlegi Rovénának nem nyerné el a tetszését.*
- Sok mindenre vágyom. Most leginkább arra, hogy minél hamarabb visszanyerd az emlékeidet.
*Mondja ki végül a legegyértelműbb választ. Most ez hajtja leginkább, és emiatt esik az is nehezére, hogy az erdőben várják meg a rájuk boruló éj sötét leplét. De pihenniük és enniük kell.*
- Itt is vagyunk. Pakolj le nyugodtan, a ma éjszakát itt töltjük!
*Mutatja be a táborhelyet kedvesének, ahol korábban Norit is elszállásolta.*
*Ahogy Rovéna mesélni kezd a világítótoronynál átélt megpróbáltatásairól, és a törpével való találkozásáról, Ras fejében rögtön groteszk képzettársítások jelennek meg. Elképzeli, ahogy a törpe, teljes sötétbe burkolva testét, mozdulatlanul áll a szirtek peremén. Amikor a lány megszólítja, delejes tekintetét hirtelen reá fordítja. A szürke csuklya alól pedig egy rőt szakállú Rasdeher bukkan fel. A valódi Ras, kit a lázálomszerű képek meggyötörnek, előbb egy fájdalmas grimaszt villant, majd a helyzet teljes abszurditásának a hatása alatt remegni kezd a nevetéstől.*
- Jajj, Rové. Most elképzeltem magam törpeként. Úgy is igen daliás lennék, s minden bizonnyal rögtön belém szeretnél.
*Ez az apró közjáték sokkal könnyebbé teszi a távozásukat. A lombkoronák tengerébe érve már nem is érzi annyira súlyosnak a vállára nehezedő nyomást. Hisz csak ki kell gyógyítaniuk Rovénát, vissza kell térniük a Kikötőbe, össze kell verbuválniuk maguk köré egy nagy rakás szerencsétlent, és már kezdődhet is a valódi móka. Gyerekjátéknak tűnik!*
- Ahhoz eleget, hogy hiányozzon. Nagy terveim vannak ezzel a koszfészekkel, Virágszálam! Együtt újra életet verünk belé!
*Jelenti ki, immár letörölhetetlen vigyorral az arcán. Az útjuk nem telik szótlanul. Ras ugyan megfáradt az éjszakai feladatai után, ám mintha egyszerre életet lehelt volna belé párja közelsége, újra érzi a végtagjaiban hömpölygő vér lüktetését. Valahogy így érezhetik magukat a sírból előmászott holtak is. Így hát folytatja a tegnap félbemaradt történeteit. Mesél első találkozásukról, amikor is Rovéna megmentette a csőcselék haragjától. Beszél korábbi kompániájukról, mely egy darabig a szirteken húzta meg magát. Mesél kettejükről, s arról, hogy mennyire jól kiegészítették egymást. S ki tudja mi mindent mondana még el, ha nem terelődne el a téma előbb a hollóra, majd Ras vágyaira.*
- Most hogy mondod, már jókora távolságot megtettünk. Jobb lenne, ha letáboroznánk és kerítenénk magunknak, na meg Éjfélnek valami élelmet. Nem csak ez az ostoba madár lehet már éhes, én is kezdek az lenni.
*Éjfél, mintha szándékosan nem venne tudomást gazdája őt vizslató tekintetéről. Végig Rovéna kegyeit keresi a fején elhelyezkedő két gombszemével. Úgy tűnik, neki nem teljesen tiszta a kialakuló helyzet, s egész végig arra várt, hogy a nő figyelmét magával ragadhassa.*
- Nem messze van a korábbi táborhelyem. Ott meghúzhatjuk magunkat. Valószínűleg már úgyis csak holnap érnénk a városba.
*Miközben megindulnak az említett helyre, Ras töri egy keveset a fejét Rové váratlan kérdésén. Sok mindenre vágyik. Túl sok mindenre. Először is hatalomra. Hisz nem akarja, hogy újra őt nyomják el. Másrészről pedig Rovénára, kinek a hiánya majdnem belülről emésztette fel. Vágyik nyugalomra is, ám ez jelenleg elérhetetlennek tűnik a számára. Talán egyszer, ha már elég hatalmat szerzett magának. Vágyik a tiltott hús ízére. Ez viszont félő, hogy a jelenlegi Rovénának nem nyerné el a tetszését.*
- Sok mindenre vágyom. Most leginkább arra, hogy minél hamarabb visszanyerd az emlékeidet.
*Mondja ki végül a legegyértelműbb választ. Most ez hajtja leginkább, és emiatt esik az is nehezére, hogy az erdőben várják meg a rájuk boruló éj sötét leplét. De pihenniük és enniük kell.*
- Itt is vagyunk. Pakolj le nyugodtan, a ma éjszakát itt töltjük!
*Mutatja be a táborhelyet kedvesének, ahol korábban Norit is elszállásolta.*
3635. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-14 21:48:16
Üzenet elküldve: 2024-05-14 21:48:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
- De mégis ott voltam. Bár attól tartottam, te talán sosem jelensz meg, és én csak várok tovább bután, nem emlékezve arra, miért hagytál hátra. *felsóhajt, ahogy visszagondol az elmúlt napok magányára.*
- Helyettetek sokáig csak sirályokkal találkoztam. Meg egy törpével. Noha nem emlékeztem rád, még így sem volt nehéz kitalálni, hogy nem ő az, akire vártam.
*Amíg az eltelt hatokról mesél, lassan eltűnnek a hátuk mögött a kikötő jellegzetes formái. Az árbócok nyújtózkodó sorai és a végtelen kékség lassan elveszik a lombok takarásában, a rakodás zajának helyét pedig átveszi az erdő sajátos zenéje. A fák sokaságában ezernyi kis élőlény ciripelése és csivitelése váltja fel a tenger morajlását. Rovéna figyelmét nem kerüli el a férfi utolsó pillantása, amit a dokkok látképére vet. Búcsúzni látszik.*
- Úgy tűnik, nehezedre esik a távozás. Sok időt töltöttünk itt? *teszi fel a kérdést, amint megfogalmazódik benne. Nincs olyan érzése, hogy bármilyen gondolatot magában kellene tartania Rasdeher előtt. Hiába Ras sötét megjelenése, fel sem ötlik benne, hogy tudna rosszat is kérdezni tőle. Úgy vonzza ez az árny, hogy az mások szemében talán már önmagában is bűn lehetne. Vallomása sem csak holmi játék a sötétséggel. A kapott válasz hallatán felragyognak mélybarna szemei, és boldog mosollyal fonja karjait az őt ölelő férfi nyakába. Sűrű pillái alól néz fel a kékeszöld lélektükrökbe, miközben egyre beljebb botladoznak az erdő kanyargós ösvényén.*
- Rasti, ha ezt csinálod… *idézi a másik reggeli szavait, és az egészet megtoldja egy pimasz mosollyal. Ezúttal őt kapták el. Kicsit kiélvezi a helyzetet, de ha Ras meg nem akadályozza, rövidesen kibontakozik a karjaiból, és meggyorsítja a lépteit.*
- Ha így haladunk, sosem érünk a városba! Ugye, Vitéz? *kuncogja, miközben felnyitja a legapróbb útitársa lakhelyéül szolgáló táskát. Előbb a kezébe veszi az állatot, majd a vállán kínál neki helyet. Majdnem olyan ominózus benyomást kelt, mint Éjfél. Majdnem… Az árnyas ösvény a fák között azonban tökéletes légkört biztosít arra, hogy a csiga végre szabadon csúszkálhasson, ha úgy tartja kedve. Útközben Rovéna néhány húsos levelű gyomot is összegyűjt neki ebéd gyanánt. Ekkor villan csak eszébe, amit korábban Rasdeher madarának ígért az ebédről.*
- Hupsz! Nem hagytam Éjfélnek a pörköltből! Most biztos dühös rám. *pislog felváltva a hollóra és gazdájára.* Bocsáss meg, szívem! *kérleli végül a tollasabbikat. Csak reméli, hogy ez nem ver éket frissen megújult barátságukba. Amint végzett a madár kiengesztelésével, újra megkísérli felvenni tegnapi beszélgetésük fonalát. Míg Artheniorba jutnak, úgyis rengeteg idejük lesz történetekre.*
- Most már tudom, hogy tökéletes szerető vagy. Miben vagy még igazán jó, Rasti? Te tényleg mindent tudsz rólam, én viszont teljesen el vagyok veszve. *kezd bele, majd rövid töprengés után eszébe jut a férfi korábbi elszánt tekintete, és szinte libabőrős lesz, ahogy gondolatban visszaidézi szavait. Ezektől a lángoló lélektükröktől valahogy mindig közelebb érzi magához. Elhiszi nekik, hogy szükségük van egymásra, és bárkik is voltak ők egykoron, együtt tényleg mindenre képesek voltak. S újra azok lehetnek. Talán ha megismeri a férfi céljait, egyúttal rájöhet arra, ami valaha őt is mozgatta. Még egy halk sóhaj is elhagyja az ajkait, amikor rájön, hogy újra látni akarja azokat a tengerszín lángokat.*
- Mi az, amire igazán vágysz? *pillant Rasdeher szemeibe.* Meg akarom neked adni.
- De mégis ott voltam. Bár attól tartottam, te talán sosem jelensz meg, és én csak várok tovább bután, nem emlékezve arra, miért hagytál hátra. *felsóhajt, ahogy visszagondol az elmúlt napok magányára.*
- Helyettetek sokáig csak sirályokkal találkoztam. Meg egy törpével. Noha nem emlékeztem rád, még így sem volt nehéz kitalálni, hogy nem ő az, akire vártam.
*Amíg az eltelt hatokról mesél, lassan eltűnnek a hátuk mögött a kikötő jellegzetes formái. Az árbócok nyújtózkodó sorai és a végtelen kékség lassan elveszik a lombok takarásában, a rakodás zajának helyét pedig átveszi az erdő sajátos zenéje. A fák sokaságában ezernyi kis élőlény ciripelése és csivitelése váltja fel a tenger morajlását. Rovéna figyelmét nem kerüli el a férfi utolsó pillantása, amit a dokkok látképére vet. Búcsúzni látszik.*
- Úgy tűnik, nehezedre esik a távozás. Sok időt töltöttünk itt? *teszi fel a kérdést, amint megfogalmazódik benne. Nincs olyan érzése, hogy bármilyen gondolatot magában kellene tartania Rasdeher előtt. Hiába Ras sötét megjelenése, fel sem ötlik benne, hogy tudna rosszat is kérdezni tőle. Úgy vonzza ez az árny, hogy az mások szemében talán már önmagában is bűn lehetne. Vallomása sem csak holmi játék a sötétséggel. A kapott válasz hallatán felragyognak mélybarna szemei, és boldog mosollyal fonja karjait az őt ölelő férfi nyakába. Sűrű pillái alól néz fel a kékeszöld lélektükrökbe, miközben egyre beljebb botladoznak az erdő kanyargós ösvényén.*
- Rasti, ha ezt csinálod… *idézi a másik reggeli szavait, és az egészet megtoldja egy pimasz mosollyal. Ezúttal őt kapták el. Kicsit kiélvezi a helyzetet, de ha Ras meg nem akadályozza, rövidesen kibontakozik a karjaiból, és meggyorsítja a lépteit.*
- Ha így haladunk, sosem érünk a városba! Ugye, Vitéz? *kuncogja, miközben felnyitja a legapróbb útitársa lakhelyéül szolgáló táskát. Előbb a kezébe veszi az állatot, majd a vállán kínál neki helyet. Majdnem olyan ominózus benyomást kelt, mint Éjfél. Majdnem… Az árnyas ösvény a fák között azonban tökéletes légkört biztosít arra, hogy a csiga végre szabadon csúszkálhasson, ha úgy tartja kedve. Útközben Rovéna néhány húsos levelű gyomot is összegyűjt neki ebéd gyanánt. Ekkor villan csak eszébe, amit korábban Rasdeher madarának ígért az ebédről.*
- Hupsz! Nem hagytam Éjfélnek a pörköltből! Most biztos dühös rám. *pislog felváltva a hollóra és gazdájára.* Bocsáss meg, szívem! *kérleli végül a tollasabbikat. Csak reméli, hogy ez nem ver éket frissen megújult barátságukba. Amint végzett a madár kiengesztelésével, újra megkísérli felvenni tegnapi beszélgetésük fonalát. Míg Artheniorba jutnak, úgyis rengeteg idejük lesz történetekre.*
- Most már tudom, hogy tökéletes szerető vagy. Miben vagy még igazán jó, Rasti? Te tényleg mindent tudsz rólam, én viszont teljesen el vagyok veszve. *kezd bele, majd rövid töprengés után eszébe jut a férfi korábbi elszánt tekintete, és szinte libabőrős lesz, ahogy gondolatban visszaidézi szavait. Ezektől a lángoló lélektükröktől valahogy mindig közelebb érzi magához. Elhiszi nekik, hogy szükségük van egymásra, és bárkik is voltak ők egykoron, együtt tényleg mindenre képesek voltak. S újra azok lehetnek. Talán ha megismeri a férfi céljait, egyúttal rájöhet arra, ami valaha őt is mozgatta. Még egy halk sóhaj is elhagyja az ajkait, amikor rájön, hogy újra látni akarja azokat a tengerszín lángokat.*
- Mi az, amire igazán vágysz? *pillant Rasdeher szemeibe.* Meg akarom neked adni.
3634. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:03:46
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:03:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az erdőben fellibbenő szellőcskék, még ha csak haloványan is, de már magukkal hozzák a tenger jellegzetes sós aromáját. Keveredik némi szúrós halszaggal, de annak, aki ennyi időt tölt vízen vagy annak közelében, már fel sem tűnik. Még ha hajón töltött emlékei mindegyike nem is rózsás, kevés édesebb illatot tud ennél jelenleg elképzelni ennél. Talán még a...
Megáll és ad magának egy határozott, józanító pofont. Kész szerencse, hogy kihalt az út, most bizonyára eszelősnek gondolná egy gyanútlan átutazó, de hát vannak dolgok, amiket kénytelen megtenni az ember. Kénytelen például elhessegetni a gondolatokat egy rohadékról, aki egyik napról a másikra otthagyja. Végigtapogatja batyuját sietve, és ismét megállapítja, hogy butykos azóta sem termett benne. Persze az ember tudja, hogy így van, de úgy van vele néha, mint amikor a biztonság kedvéért kétszer is benyit a kamrába, hátha azóta rejtélyes módon belekerült valami fogára való.
Egy biztos, az első dolga lesz a Kikötőbe érve, hogy lecsap valahol egy kupica rumot.*
Megáll és ad magának egy határozott, józanító pofont. Kész szerencse, hogy kihalt az út, most bizonyára eszelősnek gondolná egy gyanútlan átutazó, de hát vannak dolgok, amiket kénytelen megtenni az ember. Kénytelen például elhessegetni a gondolatokat egy rohadékról, aki egyik napról a másikra otthagyja. Végigtapogatja batyuját sietve, és ismét megállapítja, hogy butykos azóta sem termett benne. Persze az ember tudja, hogy így van, de úgy van vele néha, mint amikor a biztonság kedvéért kétszer is benyit a kamrába, hátha azóta rejtélyes módon belekerült valami fogára való.
Egy biztos, az első dolga lesz a Kikötőbe érve, hogy lecsap valahol egy kupica rumot.*
3633. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:54:42
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:54:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori - Zárás//
*Valamiféle édes, gyermeki kacaj hagyja el a feketére festett ajkait, mikor Clion elnevezi róla a kiválasztott, kicsi, magányos, de mégis gyönyörűen tündöklő csillagot.*
- A Norileina csillag. Az én csillagom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy csillagot kapok tőled ajándékba, ez olyan megható.
*Az ő szájából talán gúnyosnak hangzik a megjegyzés, de ezúttal egyáltalán nem az. Komolyan így gondolja. Ahogy nézi a fényes kis pontot az égen, pontosan ugyanaz jut eszébe, mint barátjának. Onnan fentről fogja majd figyelni őt akkor is, ha épp nincs vele. Merthogy soha többé nem akarja elhagyni őt.
Kíváncsian várja, hogy Clion melyik csillagot választja, de úgy tűnik, nem fogja megtudni. A kapott válasz meglepő ugyan, de nem is lehetne Rasdeher-esebb. Ajkait félrehúzza, és most magába fojtja a nevetést, helyette egy széles vigyor ül ki az arcára.*
- Hát persze! Nem elég neked a világ teteje, hanem még az összes csillagot is akarod mellé. Ehh… végre! Ez már az a Clion, akit én ismerek.
*Kit érdekel, hogy elrontja a játékát? Boldogabb most nem is lehetne. Szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, és úgy tűnik, hogy ez a nap ennél jobban már nem is zárulhatna. Visszakapta a barátját, a támaszát. Először testben, és most már lélekben is. Meg még azt is sikerült megállapítania, ahogy a mellkasán pihenget, hogy egyébként párnának is egészen kényelmes.*
- Akkor is megtaláltalak, mikor nem is akartalak, de rendben *kuncogja.* Én azt hiszem, hogy most nem vágyom vissza a kikötőbe. Reggel még elkísérlek oda, de aztán visszamegyek Arthenior-ba. Meg fogom keresni azt a lányt, mert valamiért úgy érzem, dolgom van még vele. Szóval, ha te keresnél engem, akkor a legnagyobb esélyed a városban lesz rá, hogy meg is találsz.
*Vérrel írt ígéret és idő által kovácsolt szövetség az, ami kettőjüké. Jöjjön velük szembe bármekkora hegy, ezt a szövetséget többé nem hagyhatják megtörni. Ők ketten ott voltak, vannak és lesznek is egymásnak, míg világ a világ. Ezekkel a gondolatokkal nyomja el végül az álom, hogy aztán másnap reggel a kikötőbe érve újult erővel búcsúzhassanak el egymástól, és járhassa tovább mindenki külön a maga útját, de most már a lelkük mélyén tudván, hogy még sincsenek egyedül.*
//Memento mori - Zárás//
*Valamiféle édes, gyermeki kacaj hagyja el a feketére festett ajkait, mikor Clion elnevezi róla a kiválasztott, kicsi, magányos, de mégis gyönyörűen tündöklő csillagot.*
- A Norileina csillag. Az én csillagom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy csillagot kapok tőled ajándékba, ez olyan megható.
*Az ő szájából talán gúnyosnak hangzik a megjegyzés, de ezúttal egyáltalán nem az. Komolyan így gondolja. Ahogy nézi a fényes kis pontot az égen, pontosan ugyanaz jut eszébe, mint barátjának. Onnan fentről fogja majd figyelni őt akkor is, ha épp nincs vele. Merthogy soha többé nem akarja elhagyni őt.
Kíváncsian várja, hogy Clion melyik csillagot választja, de úgy tűnik, nem fogja megtudni. A kapott válasz meglepő ugyan, de nem is lehetne Rasdeher-esebb. Ajkait félrehúzza, és most magába fojtja a nevetést, helyette egy széles vigyor ül ki az arcára.*
- Hát persze! Nem elég neked a világ teteje, hanem még az összes csillagot is akarod mellé. Ehh… végre! Ez már az a Clion, akit én ismerek.
*Kit érdekel, hogy elrontja a játékát? Boldogabb most nem is lehetne. Szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, és úgy tűnik, hogy ez a nap ennél jobban már nem is zárulhatna. Visszakapta a barátját, a támaszát. Először testben, és most már lélekben is. Meg még azt is sikerült megállapítania, ahogy a mellkasán pihenget, hogy egyébként párnának is egészen kényelmes.*
- Akkor is megtaláltalak, mikor nem is akartalak, de rendben *kuncogja.* Én azt hiszem, hogy most nem vágyom vissza a kikötőbe. Reggel még elkísérlek oda, de aztán visszamegyek Arthenior-ba. Meg fogom keresni azt a lányt, mert valamiért úgy érzem, dolgom van még vele. Szóval, ha te keresnél engem, akkor a legnagyobb esélyed a városban lesz rá, hogy meg is találsz.
*Vérrel írt ígéret és idő által kovácsolt szövetség az, ami kettőjüké. Jöjjön velük szembe bármekkora hegy, ezt a szövetséget többé nem hagyhatják megtörni. Ők ketten ott voltak, vannak és lesznek is egymásnak, míg világ a világ. Ezekkel a gondolatokkal nyomja el végül az álom, hogy aztán másnap reggel a kikötőbe érve újult erővel búcsúzhassanak el egymástól, és járhassa tovább mindenki külön a maga útját, de most már a lelkük mélyén tudván, hogy még sincsenek egyedül.*
3632. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:31:19
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:31:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori - Zárás//
*Tetszik neki Nori választása. Az apró csillagocska köré kerekített történettel pedig úgy érzi, egy pici bepillantást nyerhet barátja olykor kusza gondolatvilágába. Ezentúl, ha felpillant a végtelen sötétbe, és megpillantja az égbolton tündöklő magányos képződményt, mindig Nori fog az eszébe jutni.*
- A nagyokosok, akiknek nincs jobb dolguk, el is szokták őket nevezni, nem? Én is elnevezem a te csillagod! Legyen a neve… Norileina!
*Így talán mindig emlékezni fog a lány bosszantó szavaira, és sosem veszíti szem elől saját céljait. Viszont, amikor rá kerül a választás sora, egy sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznie. Szemgolyói ide-oda cikáznak a hívogató égitestek kavalkádjában, s agyában mindegyikhez társít valamilyen indokot. Az egyik ragyogóbbnak tűnik az összes többinél, de mégis annyira magányos. Egy másikban a társaival alkotott alakzatok ragadják magával a fantáziáját. A harmadiknak mintha a fénye pompázna szokatlan színekben. Akárhogy is, képtelen dönteni.*
- Mi van, ha én az összeset szeretném?
*Óvatosan kinyújtja arca fölé sérült kezét, s ujjait úgy zárja össze, mintha a markában akarná érezni a csillagok súlyát. A művelet nem fájdalommentes, de ajkait összeszorítja és tűri saját döntéseinek hozományát. Nem szándékos, de ezzel ismét tönkreteszi Nori játékát. Ras már csak ilyen.*
- Visszamegyek a Kikötőbe. Nem most. Még szükségem van egy kis időre, hogy mindent elrendezzek magamban. De hamarosan visszatérek oda. Ha szükséged van valamire, vagy csak egyszerűen meg akarsz keresni, akkor ott meg fogsz találni. Talán tényleg meg is mászhatjuk együtt azt a hegyet.
*Arcán most egy régen látott vendég, egy ártatlan mosoly jelenik meg, és ezzel egyidőben az égbe nyújtott kezéről egy karmazsin csepp hullik homlokára. Így válik viszontlátásuk reménye egy vérrel írt ígéretté.*
//Memento mori - Zárás//
*Tetszik neki Nori választása. Az apró csillagocska köré kerekített történettel pedig úgy érzi, egy pici bepillantást nyerhet barátja olykor kusza gondolatvilágába. Ezentúl, ha felpillant a végtelen sötétbe, és megpillantja az égbolton tündöklő magányos képződményt, mindig Nori fog az eszébe jutni.*
- A nagyokosok, akiknek nincs jobb dolguk, el is szokták őket nevezni, nem? Én is elnevezem a te csillagod! Legyen a neve… Norileina!
*Így talán mindig emlékezni fog a lány bosszantó szavaira, és sosem veszíti szem elől saját céljait. Viszont, amikor rá kerül a választás sora, egy sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznie. Szemgolyói ide-oda cikáznak a hívogató égitestek kavalkádjában, s agyában mindegyikhez társít valamilyen indokot. Az egyik ragyogóbbnak tűnik az összes többinél, de mégis annyira magányos. Egy másikban a társaival alkotott alakzatok ragadják magával a fantáziáját. A harmadiknak mintha a fénye pompázna szokatlan színekben. Akárhogy is, képtelen dönteni.*
- Mi van, ha én az összeset szeretném?
*Óvatosan kinyújtja arca fölé sérült kezét, s ujjait úgy zárja össze, mintha a markában akarná érezni a csillagok súlyát. A művelet nem fájdalommentes, de ajkait összeszorítja és tűri saját döntéseinek hozományát. Nem szándékos, de ezzel ismét tönkreteszi Nori játékát. Ras már csak ilyen.*
- Visszamegyek a Kikötőbe. Nem most. Még szükségem van egy kis időre, hogy mindent elrendezzek magamban. De hamarosan visszatérek oda. Ha szükséged van valamire, vagy csak egyszerűen meg akarsz keresni, akkor ott meg fogsz találni. Talán tényleg meg is mászhatjuk együtt azt a hegyet.
*Arcán most egy régen látott vendég, egy ártatlan mosoly jelenik meg, és ezzel egyidőben az égbe nyújtott kezéről egy karmazsin csepp hullik homlokára. Így válik viszontlátásuk reménye egy vérrel írt ígéretté.*
3631. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-11 09:47:05
Üzenet elküldve: 2024-05-11 09:47:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*A kétely Nori életének egyik hű társa. Olyannyira hű, hogy még soha egy pillanatra sem hagyta magára, pedig bármit megadna, hogy szabadulhasson tőle, de amikor már a saját gondolatairól sem képes eldönteni, hogy tényleg a sajátjai-e, akkor szinte lehetetlennek tűnik még elképzelni is azt, hogy ne kételkedjen mindenben, ami vele történik.
Nem, neki sem tetszik a harc végeredménye, de ezúttal a nyers, hideg énje győzött, aki azt vallja, hogy igenis bele kell rúgni még egyet a földön fekvőbe, hogy fájjon neki annyira, hogy végre rájöjjön, nem jó neki, ha kiszolgáltatottan a földön fetreng. Szerencsére az időközben visszaérkező Rasdeher-től kapott válasz valamelyest újra felébreszti az érzéseit is, és a mosolyt is visszacsalja az arcára.*
- Reméltem, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom. Egyikünk sem arról híres, hogy képes nyugton maradni.
*Könnyen elképzelhető, hogy a szeszélyes, vándor életmódjuk miatt ismét évekig nem látják egymást, ezért muszáj kihasználniuk minden egyes percet, amit együtt tölthetnek, mert ha nem is vallják be egymásnak, talán mindketten érzik, hogy jó hatással vannak a másikra.
Azt egyáltalán nem gondolta volna, hogy a következő kérdésére madaras barátja annyira megnyílik, hogy a hosszú monológja belé fogja fojtani a szót. Nori nem szól közbe, csak meglepett, figyelő tekintettel hallgatja, ahogy Clion a maga megszokott metaforikus stílusában vall színt.*
- Hümm. *Ennyit reagál csak a végén, és bár a férfi vallomásának utolsó mondata simogatja az önérzetét, ez most valahogy mégsem hatja meg.*
- Örömmel! *Maga is hajlott már arra, hogy barátja mellé feküdjön, így nem kell kétszer kérni, az invitálásra rögtön felpattan a fatörzsről, amin eddig ücsörgött, lehuppan ő is az avarba, majd egyszerűen eldől, és egy jóleső sóhajjal jelzi, hogy mennyire kényelmes most neki úgy.*
- Válasszunk magunknak egy csillagot! *motyogja egy kis idő után.* Az ott az enyém *mutat fel az égbe egy kisebb, távolabbi csillag irányába, aminek a közelében kevés másikat látni.*
- Sokkal kisebb, mint a többi, de mégis ugyanolyan fényes. Azért, mert hiába kicsi, pont olyan hatalmas erő lakozik benne, mint a nagyobb társaiban. Magányos, de tündököl.
*Elmosolyodik kicsit, aztán gondol egyet, először felül a földről, majd elfordul úgy, hogy az ő teste Rasdeher-re merőleges legyen, újra lefekszik, fejét pedig a férfi mellkasán pihenteti tovább.*
- Tudod, amit mondtál, hogy ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb, én azt nem akarom. Nem akarok éveket leélni nélküled. Mindig itt voltál nekem, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Nem érdekel, hogy utálod az istenemet vagy bármi, szükségem van rád. Viszont azt is látom most már, hogy neked is szükséged van rám. Ha kell, én segítek neked felmászni arra a hegyre, és meg sem fogom kérdezni, hogy mit akarsz a tetején. Együtt tényleg feljuthatunk a világ tetejére.
*Ismét elhallgat, és tovább bámulja a csillagokat, elképzeli, hogy ott jár fent közöttük Clion-nal kézenfogva. Merthogy a világ teteje valahol ott lehet, talán még a csillagoknál is messzebb. Nagyon távolinak tűnnek, de biztos benne, ha ők ketten összefognak, akkor nem elérhetetlenek.*
- Amúgy… miért pont akkor kell szétverned a kezed, mikor nincs nálam semmi lötty, amivel segíthetek? Mindegy, így jártál… *kuncog röviden az ő bolond barátja hülyeségén.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.11 09:48:17
//Memento mori//
*A kétely Nori életének egyik hű társa. Olyannyira hű, hogy még soha egy pillanatra sem hagyta magára, pedig bármit megadna, hogy szabadulhasson tőle, de amikor már a saját gondolatairól sem képes eldönteni, hogy tényleg a sajátjai-e, akkor szinte lehetetlennek tűnik még elképzelni is azt, hogy ne kételkedjen mindenben, ami vele történik.
Nem, neki sem tetszik a harc végeredménye, de ezúttal a nyers, hideg énje győzött, aki azt vallja, hogy igenis bele kell rúgni még egyet a földön fekvőbe, hogy fájjon neki annyira, hogy végre rájöjjön, nem jó neki, ha kiszolgáltatottan a földön fetreng. Szerencsére az időközben visszaérkező Rasdeher-től kapott válasz valamelyest újra felébreszti az érzéseit is, és a mosolyt is visszacsalja az arcára.*
- Reméltem, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom. Egyikünk sem arról híres, hogy képes nyugton maradni.
*Könnyen elképzelhető, hogy a szeszélyes, vándor életmódjuk miatt ismét évekig nem látják egymást, ezért muszáj kihasználniuk minden egyes percet, amit együtt tölthetnek, mert ha nem is vallják be egymásnak, talán mindketten érzik, hogy jó hatással vannak a másikra.
Azt egyáltalán nem gondolta volna, hogy a következő kérdésére madaras barátja annyira megnyílik, hogy a hosszú monológja belé fogja fojtani a szót. Nori nem szól közbe, csak meglepett, figyelő tekintettel hallgatja, ahogy Clion a maga megszokott metaforikus stílusában vall színt.*
- Hümm. *Ennyit reagál csak a végén, és bár a férfi vallomásának utolsó mondata simogatja az önérzetét, ez most valahogy mégsem hatja meg.*
- Örömmel! *Maga is hajlott már arra, hogy barátja mellé feküdjön, így nem kell kétszer kérni, az invitálásra rögtön felpattan a fatörzsről, amin eddig ücsörgött, lehuppan ő is az avarba, majd egyszerűen eldől, és egy jóleső sóhajjal jelzi, hogy mennyire kényelmes most neki úgy.*
- Válasszunk magunknak egy csillagot! *motyogja egy kis idő után.* Az ott az enyém *mutat fel az égbe egy kisebb, távolabbi csillag irányába, aminek a közelében kevés másikat látni.*
- Sokkal kisebb, mint a többi, de mégis ugyanolyan fényes. Azért, mert hiába kicsi, pont olyan hatalmas erő lakozik benne, mint a nagyobb társaiban. Magányos, de tündököl.
*Elmosolyodik kicsit, aztán gondol egyet, először felül a földről, majd elfordul úgy, hogy az ő teste Rasdeher-re merőleges legyen, újra lefekszik, fejét pedig a férfi mellkasán pihenteti tovább.*
- Tudod, amit mondtál, hogy ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb, én azt nem akarom. Nem akarok éveket leélni nélküled. Mindig itt voltál nekem, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Nem érdekel, hogy utálod az istenemet vagy bármi, szükségem van rád. Viszont azt is látom most már, hogy neked is szükséged van rám. Ha kell, én segítek neked felmászni arra a hegyre, és meg sem fogom kérdezni, hogy mit akarsz a tetején. Együtt tényleg feljuthatunk a világ tetejére.
*Ismét elhallgat, és tovább bámulja a csillagokat, elképzeli, hogy ott jár fent közöttük Clion-nal kézenfogva. Merthogy a világ teteje valahol ott lehet, talán még a csillagoknál is messzebb. Nagyon távolinak tűnnek, de biztos benne, ha ők ketten összefognak, akkor nem elérhetetlenek.*
- Amúgy… miért pont akkor kell szétverned a kezed, mikor nincs nálam semmi lötty, amivel segíthetek? Mindegy, így jártál… *kuncog röviden az ő bolond barátja hülyeségén.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.11 09:48:17
3630. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-10 20:58:30
Üzenet elküldve: 2024-05-10 20:58:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*Az izzó fa forró csókjai úgy borulnak most rá remegő jobbjára, mint a hajnali harmat a kiszáradt virágra. Jobb, mintha a tűző nap sugara égetné el megrogyott leveleit, mégis oly kevés ahhoz, hogy az elszórt vízcseppek nyomán új élet sarjadjon. A meleg a férfi kezének fájdalmát nem csillapítja, a vérzést nem állítja el, mégis, mintha sajgó ízületei egy kis megnyugvásra találnának a tábortűz közelében. Legalább az éjszaka hátán érkező fagyos szelek nem fogják próbára tenni az akaratát. Az akaratát, ami a fogyó hold mintázatát követi, s mára már láthatóan csak egy apró karéj maradt belőle.
Norira alig emeli rá tekintetét. Az összegömbölyödött hátán kívül nem is látott belőle mást, mikor visszaérkezett. Így azt sem sejti, hogy ugyanúgy benne is kétségeket keltett gyakorlásuk végkimenetele. Na nem mintha ez már bármit számítana. Végső soron pontosan az váltotta ki belőle a szélsőséges reakciót, hogy barátjának igaza van. Az igazságnál pedig nincs félelmetesebb dolog ezen a világnak nevezett förtelmen.*
- Ha az én kezemben van a döntés, akkor maradj! Ki tudja mikor látjuk egymást legközelebb?
*Fogalma sincs milyen kérdésről hadovál neki a feketeség. Nem sok mindenre emlékszik abból, hogy mi történt azután, hogy a lány ismét kiosztotta. Ezért próbálja elhallgatni tudatlanságát, és úgy tesz, mintha csak semmibe venné ezt az ürességbe veszett kérdést.*
- Nem tudom… Nem hiszem, hogy számít, hogy jól esett-e. Arra jöttem rá, amíg ide tartottam, hogy most pont ez hiányzik belőlem. Korábban sosem gondoltam arra, hogy mi van a hegy túloldalán?! Csak elindultam, hogy feljussak a csúcsra. Nem számított, hogy jobb lesz-e nekem ott bármi.
*Szédülés üti meg a fejét. Talán a fájdalom okozza, talán a dühe. Kicsit távolabb csúszik a tűztől, és lehajtja fejét az avarra, karjait maga mellett pihentetve. Miután elhelyezkedett, folytatja a csacsogást.*
- De most megálltam egy pillanatra, és rögtön elbizonytalanodtam magamban. Fel akarok oda én jutni? Nem lesz túl kevés a levegő? Mi van, ha hideg lesz? Talán csak meg kellene kerülnöm a hegyet. Hisz valószínű, hogy a túloldalon csak boldog emberek élnek, igaz?
*Borzasztóan hasogat a keze. Csak most tudatosul benne, hogy mennyire idióta ötlet volt a fán levezetni a benne fortyogó mételyt. Na nem baj! Újabb hülyeség az idióta döntések lajstromán már nem sokat számít.*
- De amikor találkozunk, mindig emlékeztetsz arra, hogy miért akartam feljutni a világ tetejére.
*Lelki szemei előtt megjelenik a végeláthatatlan hegyláncolat, rajta egy feketébe öltözött vadóc hajadonnal. A fájdalom ellenére, ami, mint a méreg, lassan terjed egész testében, erőtlen vigyor jelenik meg a pofáján. Valószínűleg a lánynak fogalma sincs, hogy miről beszél, de ha már elkezdte, akkor befejezi a monológját.*
- Utálok veszíteni! Az pedig kifejezetten gyűlölöm, amikor azt látom, hogy előttem vagy.
*Lebomlik előtte a megmászandó akadály, s Nori sziluettje a mélybe hull. Az álomszerű képek helyét az égen táncoló halovány csillagok veszik át.*
- Kevés dolgot lehet itt egyedül csinálni. Főleg így este. Ezért mostanában rászoktam, hogy elalvás előtt a csillagokat bámulom. Annyit sem tudok róluk, mint te a kardforgatásról, de eltereli a gondolataimat olyan dolgokról, amikre nem akarok emlékezni. Esetleg lenne kedved csatlakozni?
*Úgy köt át az egyik gondolatfoszlányról a másikra, mintha a két dolog teljesen, és megmásíthatatlanul összefüggne, miközben távolabb nem is állhatnának egymástól.*
//Memento mori//
*Az izzó fa forró csókjai úgy borulnak most rá remegő jobbjára, mint a hajnali harmat a kiszáradt virágra. Jobb, mintha a tűző nap sugara égetné el megrogyott leveleit, mégis oly kevés ahhoz, hogy az elszórt vízcseppek nyomán új élet sarjadjon. A meleg a férfi kezének fájdalmát nem csillapítja, a vérzést nem állítja el, mégis, mintha sajgó ízületei egy kis megnyugvásra találnának a tábortűz közelében. Legalább az éjszaka hátán érkező fagyos szelek nem fogják próbára tenni az akaratát. Az akaratát, ami a fogyó hold mintázatát követi, s mára már láthatóan csak egy apró karéj maradt belőle.
Norira alig emeli rá tekintetét. Az összegömbölyödött hátán kívül nem is látott belőle mást, mikor visszaérkezett. Így azt sem sejti, hogy ugyanúgy benne is kétségeket keltett gyakorlásuk végkimenetele. Na nem mintha ez már bármit számítana. Végső soron pontosan az váltotta ki belőle a szélsőséges reakciót, hogy barátjának igaza van. Az igazságnál pedig nincs félelmetesebb dolog ezen a világnak nevezett förtelmen.*
- Ha az én kezemben van a döntés, akkor maradj! Ki tudja mikor látjuk egymást legközelebb?
*Fogalma sincs milyen kérdésről hadovál neki a feketeség. Nem sok mindenre emlékszik abból, hogy mi történt azután, hogy a lány ismét kiosztotta. Ezért próbálja elhallgatni tudatlanságát, és úgy tesz, mintha csak semmibe venné ezt az ürességbe veszett kérdést.*
- Nem tudom… Nem hiszem, hogy számít, hogy jól esett-e. Arra jöttem rá, amíg ide tartottam, hogy most pont ez hiányzik belőlem. Korábban sosem gondoltam arra, hogy mi van a hegy túloldalán?! Csak elindultam, hogy feljussak a csúcsra. Nem számított, hogy jobb lesz-e nekem ott bármi.
*Szédülés üti meg a fejét. Talán a fájdalom okozza, talán a dühe. Kicsit távolabb csúszik a tűztől, és lehajtja fejét az avarra, karjait maga mellett pihentetve. Miután elhelyezkedett, folytatja a csacsogást.*
- De most megálltam egy pillanatra, és rögtön elbizonytalanodtam magamban. Fel akarok oda én jutni? Nem lesz túl kevés a levegő? Mi van, ha hideg lesz? Talán csak meg kellene kerülnöm a hegyet. Hisz valószínű, hogy a túloldalon csak boldog emberek élnek, igaz?
*Borzasztóan hasogat a keze. Csak most tudatosul benne, hogy mennyire idióta ötlet volt a fán levezetni a benne fortyogó mételyt. Na nem baj! Újabb hülyeség az idióta döntések lajstromán már nem sokat számít.*
- De amikor találkozunk, mindig emlékeztetsz arra, hogy miért akartam feljutni a világ tetejére.
*Lelki szemei előtt megjelenik a végeláthatatlan hegyláncolat, rajta egy feketébe öltözött vadóc hajadonnal. A fájdalom ellenére, ami, mint a méreg, lassan terjed egész testében, erőtlen vigyor jelenik meg a pofáján. Valószínűleg a lánynak fogalma sincs, hogy miről beszél, de ha már elkezdte, akkor befejezi a monológját.*
- Utálok veszíteni! Az pedig kifejezetten gyűlölöm, amikor azt látom, hogy előttem vagy.
*Lebomlik előtte a megmászandó akadály, s Nori sziluettje a mélybe hull. Az álomszerű képek helyét az égen táncoló halovány csillagok veszik át.*
- Kevés dolgot lehet itt egyedül csinálni. Főleg így este. Ezért mostanában rászoktam, hogy elalvás előtt a csillagokat bámulom. Annyit sem tudok róluk, mint te a kardforgatásról, de eltereli a gondolataimat olyan dolgokról, amikre nem akarok emlékezni. Esetleg lenne kedved csatlakozni?
*Úgy köt át az egyik gondolatfoszlányról a másikra, mintha a két dolog teljesen, és megmásíthatatlanul összefüggne, miközben távolabb nem is állhatnának egymástól.*
3629. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-09 13:39:22
Üzenet elküldve: 2024-05-09 13:39:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden porcikája hevesen tiltakozik az ellen, hogy hátat fordítson barátjának és magára hagyja a problémáival akkor, mikor talán a legnagyobb szüksége lenne rá, de mégsem tud megálljt parancsolni a lábainak. Egyre csak távolodik tőle, míg el nem tűnik az eddig gyönyörű, egészségesnek látszó, most mégis rücskös és ronda fák takarásában.*
~Megérdemli. Meg kell őt büntetned! Ő nem érdemel meg téged, amíg egy ilyen gyenge szar.~
*Hallgatja tovább a saját, roppant idegesítő hangját a fejében, ami ismét majd szétrobban a fájdalomtól. Legszívesebben visítana, ha tehetné, de még az sem megy neki. Próbál hátranézni, hogy Clion követi-e, de az sem sikerül. Lábai határozott, dühös léptekkel vezetik vissza őt a rögtönzött táborhely kényelmébe, ahol az azóta is lángoló tűz melege rögtön átmelengeti a testét.*
~Vissza kell mennem hozzá…! Dehogy kell, maradj a picsádon!~
*Rettentően tudja gyűlölni a saját társaságát. Főleg ilyenkor, mikor megpróbálja megtalálni, hogy mi lenne a helyes döntés, de egymással homlokegyenest ellentétes vélemények visszhangzanak a fejében, ráadásul teljesen egyszerre, úgy, hogy egyiket sem érti kristálytisztán. Valószínű, hogy fejfájásának is ez az oka. Olyan, mint mikor egy zsibongó tömegben bolyongva érzed az elméden teljesen eluralkodó agressziót pusztán azért, mert annyira egyszerre beszél mindenki, hogy úgy hallatszik, mintha ordítanának. Olyan hangos, hogy majd beleőrülsz.
Ledobja magát ugyanarra a fatörzsre, ahol eddig ült, előre hajol, arcát a kezeibe temeti, és úgy szenvedve találhatja még ott Clion is, mikor visszaér.
Nem is tűnik fel neki először a férfi jelenléte, ezért hirtelen kapja fel a fejét a hozzá intézett kérdésre.*
- Hm? Nem tudom. Nem válaszoltál a kérdésemre, de akkor is neked kell eldöntened, akarod-e, hogy maradjak vagy sem…
*Fáradt tekintettel néz végül végig a másikon, ekkor veszi észre a tűz által megvilágított, csuromvéres öklét.*
- Kitomboltad magad? Mondd, hogy jól esett! Azt sem bánnám, ha az az én vérem volna a kezeden, csak szedd össze magad… Nem miattam, magad miatt. *Most hazudik, mert nyilván ő is az erős, biztonságot nyújtó Rasdeher-t akarja, de ugyan, hogy is tudna valaki másokat megvédeni, ha még magát is képtelen összeszedni?*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden porcikája hevesen tiltakozik az ellen, hogy hátat fordítson barátjának és magára hagyja a problémáival akkor, mikor talán a legnagyobb szüksége lenne rá, de mégsem tud megálljt parancsolni a lábainak. Egyre csak távolodik tőle, míg el nem tűnik az eddig gyönyörű, egészségesnek látszó, most mégis rücskös és ronda fák takarásában.*
~Megérdemli. Meg kell őt büntetned! Ő nem érdemel meg téged, amíg egy ilyen gyenge szar.~
*Hallgatja tovább a saját, roppant idegesítő hangját a fejében, ami ismét majd szétrobban a fájdalomtól. Legszívesebben visítana, ha tehetné, de még az sem megy neki. Próbál hátranézni, hogy Clion követi-e, de az sem sikerül. Lábai határozott, dühös léptekkel vezetik vissza őt a rögtönzött táborhely kényelmébe, ahol az azóta is lángoló tűz melege rögtön átmelengeti a testét.*
~Vissza kell mennem hozzá…! Dehogy kell, maradj a picsádon!~
*Rettentően tudja gyűlölni a saját társaságát. Főleg ilyenkor, mikor megpróbálja megtalálni, hogy mi lenne a helyes döntés, de egymással homlokegyenest ellentétes vélemények visszhangzanak a fejében, ráadásul teljesen egyszerre, úgy, hogy egyiket sem érti kristálytisztán. Valószínű, hogy fejfájásának is ez az oka. Olyan, mint mikor egy zsibongó tömegben bolyongva érzed az elméden teljesen eluralkodó agressziót pusztán azért, mert annyira egyszerre beszél mindenki, hogy úgy hallatszik, mintha ordítanának. Olyan hangos, hogy majd beleőrülsz.
Ledobja magát ugyanarra a fatörzsre, ahol eddig ült, előre hajol, arcát a kezeibe temeti, és úgy szenvedve találhatja még ott Clion is, mikor visszaér.
Nem is tűnik fel neki először a férfi jelenléte, ezért hirtelen kapja fel a fejét a hozzá intézett kérdésre.*
- Hm? Nem tudom. Nem válaszoltál a kérdésemre, de akkor is neked kell eldöntened, akarod-e, hogy maradjak vagy sem…
*Fáradt tekintettel néz végül végig a másikon, ekkor veszi észre a tűz által megvilágított, csuromvéres öklét.*
- Kitomboltad magad? Mondd, hogy jól esett! Azt sem bánnám, ha az az én vérem volna a kezeden, csak szedd össze magad… Nem miattam, magad miatt. *Most hazudik, mert nyilván ő is az erős, biztonságot nyújtó Rasdeher-t akarja, de ugyan, hogy is tudna valaki másokat megvédeni, ha még magát is képtelen összeszedni?*
3628. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-08 23:09:09
Üzenet elküldve: 2024-05-08 23:09:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Befejeztük a harcot. Így nem fogsz tudni legyőzni… Úgy konganak fejében ezek a szavak, mint a halottat utolsó útjára kísérő harang. De ez a harang nem búslakodik. Minden disszonáns rezdülése belülről akarja szétrobbantani a dobhártyáját. Mintha az egész csak a fejében létezne. Abban az üres térben, amiben most saját létezése is csak egy rossz viccnek tűnik.
Ernyedt végtagokkal, értetlenül pillant a lányra. Íriszeiben kutat a valóság után. Azt várja, hogy tekintete majd elárulja őt. Hisz ez nem lehet más, csak egy átverés. Nori ismét szórakozik vele. Ő nem fogja ezt megenni. De a szíve mélyén tudja, hogy csak egy valaki akarja őt becsapni. A gyáva, aki ott bujkál a lány lélektükreiben.
Szóra nyitná száját, de nyelve belefáradt a hazugságba. Némán bámul a távolodó női sziluett után. Tudja, hogy a fekete ajkak közölni akartak vele valamit, de a fejében kongó harang mindent elnyom. Mondd még egyszer Nori, mondd azt, hogy ez csak egy vicc!
Alig bírja már tartani a fejét, most olyan nehéznek tűnik. Mindig úgy képzelte, hogy az ürességnek nincs súlya. Most koponyája mégis ide-oda kóvályog, ahogy minden maradék erejét nyakizmaiba összpontosítja.
Mikor a női alak eltűnik a fák takarásában, végre megragadja azt a kurva a harangot, ami nem akarja befejezni a himbálózást, és úgy vágja ki a szívéből, hogy ezzel együtt felszabadul minden eltemetett indulata is.
Minden dühét, bánatát és sérelmét kardjainak csapásaiba vezeti, melynek elszenvedője a hozzá legközelebb álló fa. Vágásaiban nincs most semmi precizitás, és pontosság. Semmi, amitől Rasdeher az lett, aki. Most csak egy egyszerű hentesnek tűnik, aki képtelen máshogy megbirkózni saját démonaival.
Mondhatnánk, hogy egy hirtelen jött gondolat, ami vezérli, mikor félrehajítja a fegyvereit. De valójában nem gondolkozik. Egy vicsorgó ösztönlénnyé válik, ki öklével folytatja a szétszabdalt fa faragását. Egyetlen szó, sőt egy szisszenés sem hagyja el cserepes ajkait, mikor újra és újra és újra teljes erejéből csap oda a göcsörtös törzsre.
Egészen addig le sem áll, amíg a nyelvének hegyén a szokatlan sós íz meg nem jelenik. Ekkor végre elhomályosul annak az ocsmány féregnek az arca is, kit egész idáig püfölt. A bőrét égető könnyek végre kimossák szemeiből saját arcának képmását.
Miután összeszedi széthajigált holmijait, Nori után indul. Reméli, hogy a táborhelyén megtalálja őt. Ha igen, akkor a lány csak Ras vérben úszó jobbjáról kaphat képet arról, mivel tölthette az eltelt perceket a férfi. Az egész kisugárzása enerváltságot áraszt, és a még parázsló tűzre rádobva pár darab fát csak néhány szót vet oda a másiknak, anélkül, hogy ráemelné a tekintetét.*
- Végül itt töltöd az éjszakát?
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Befejeztük a harcot. Így nem fogsz tudni legyőzni… Úgy konganak fejében ezek a szavak, mint a halottat utolsó útjára kísérő harang. De ez a harang nem búslakodik. Minden disszonáns rezdülése belülről akarja szétrobbantani a dobhártyáját. Mintha az egész csak a fejében létezne. Abban az üres térben, amiben most saját létezése is csak egy rossz viccnek tűnik.
Ernyedt végtagokkal, értetlenül pillant a lányra. Íriszeiben kutat a valóság után. Azt várja, hogy tekintete majd elárulja őt. Hisz ez nem lehet más, csak egy átverés. Nori ismét szórakozik vele. Ő nem fogja ezt megenni. De a szíve mélyén tudja, hogy csak egy valaki akarja őt becsapni. A gyáva, aki ott bujkál a lány lélektükreiben.
Szóra nyitná száját, de nyelve belefáradt a hazugságba. Némán bámul a távolodó női sziluett után. Tudja, hogy a fekete ajkak közölni akartak vele valamit, de a fejében kongó harang mindent elnyom. Mondd még egyszer Nori, mondd azt, hogy ez csak egy vicc!
Alig bírja már tartani a fejét, most olyan nehéznek tűnik. Mindig úgy képzelte, hogy az ürességnek nincs súlya. Most koponyája mégis ide-oda kóvályog, ahogy minden maradék erejét nyakizmaiba összpontosítja.
Mikor a női alak eltűnik a fák takarásában, végre megragadja azt a kurva a harangot, ami nem akarja befejezni a himbálózást, és úgy vágja ki a szívéből, hogy ezzel együtt felszabadul minden eltemetett indulata is.
Minden dühét, bánatát és sérelmét kardjainak csapásaiba vezeti, melynek elszenvedője a hozzá legközelebb álló fa. Vágásaiban nincs most semmi precizitás, és pontosság. Semmi, amitől Rasdeher az lett, aki. Most csak egy egyszerű hentesnek tűnik, aki képtelen máshogy megbirkózni saját démonaival.
Mondhatnánk, hogy egy hirtelen jött gondolat, ami vezérli, mikor félrehajítja a fegyvereit. De valójában nem gondolkozik. Egy vicsorgó ösztönlénnyé válik, ki öklével folytatja a szétszabdalt fa faragását. Egyetlen szó, sőt egy szisszenés sem hagyja el cserepes ajkait, mikor újra és újra és újra teljes erejéből csap oda a göcsörtös törzsre.
Egészen addig le sem áll, amíg a nyelvének hegyén a szokatlan sós íz meg nem jelenik. Ekkor végre elhomályosul annak az ocsmány féregnek az arca is, kit egész idáig püfölt. A bőrét égető könnyek végre kimossák szemeiből saját arcának képmását.
Miután összeszedi széthajigált holmijait, Nori után indul. Reméli, hogy a táborhelyén megtalálja őt. Ha igen, akkor a lány csak Ras vérben úszó jobbjáról kaphat képet arról, mivel tölthette az eltelt perceket a férfi. Az egész kisugárzása enerváltságot áraszt, és a még parázsló tűzre rádobva pár darab fát csak néhány szót vet oda a másiknak, anélkül, hogy ráemelné a tekintetét.*
- Végül itt töltöd az éjszakát?
3627. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-08 21:22:32
Üzenet elküldve: 2024-05-08 21:22:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*Nori elkezdi érezni a vesztét, éppen ezért veti be ezt a felettébb furcsa mozdulatot, amiben a harctudásának legjava, teste adottságainak összes létező előnye, de még minden nőiessége is benne van.
Csak pillanatok telnek el, de az ő fejében már előre lelátszódik a kép, ahogy a váratlan ellentámadásának végén sikerülhet majd megfosztania ellenfelét a fegyverétől. Azonban valami olyasmi történik, amire egyáltalán nem számít.
Clion hibázik, ráadásul nem is egyszer. Soha az életben nem látott még tőle ennyire mellé ment csapást, mint ahogy most az ő hűlt helyét szeli csak ketté a baljával megindított kard. A második hiba pedig az első következménye. Mivel Nori maga is az egyensúlya határán táncol, így, ha a rúgás pontos volna, minden bizonnyal a földön fekve végezné, de a férfi botlását észre véve nem fejezi be a támadást, hanem magát megtámasztva megáll guggoló helyzetben, így pedig nem is ér elég közel Rasdeher-hez ahhoz, hogy eltalálhassa a felé lendülő láb.
Ekkor feláll, és nem mozdul, csak a földet bámulja maga előtt, miközben dús fekete haját összekócolja a feltámadó szél.*
~Állj meg, Nori! Nem méltó hozzánk. Jelenleg nem.~ *Szólal meg a saját hangja a fejében, amit ő próbál elhessegetni, de ezúttal nem sikerül neki. Hirtelen emeli fel a fejét, és komoly, hideg tekintettel bámulja a másikat, miközben fegyvereit leengedi maga mellé.*
- Mi történt veled, mit bénázol? Te nem szoktál hibázni, Rasdeher. Csalódtam. *A fejét csóválja lemondóan.*
- Befejeztük a harcot. Így nem fogsz tudni legyőzni, én pedig nem akarlak. Azt a kérdést, amit felajánlottam, nem dönthetjük el úgy, hogy láthatóan a világodat sem tudod. Össsze-vissza káromkodsz, hadonászol és még lassú is vagy. Hiányzik belőled minden, amit tisztelek.
*A tőrt visszacsúsztatja a derekán lévő övhöz erősített tokjába, és a kardot is elrakja a hátára. Utána egy pár másodpercig csendben marad, majd újra szól.*
- Van egy újabb ajánlatom. Szedd össze magad, de nagyon hamar, mert így valaki, aki nem én vagyok, előbb-utóbb ki fog nyírni téged, én pedig akkor nagyon szomorú leszek! Ha sikerült észhez térned, akkor majd próbáljuk meg újra ezt az összescsapást, és akkor majd eldönthetjük a kérdést, ami ezúttal még nyitva marad!
*Továbbra sem fog hát hallgatni a kannibálra, és neki sem kell elfogadnia az istenét, hisz ezt a harcot végül egyikük sem nyerte meg. Nori hátat fordít, és elindul vissza a rögtönzött tábor felé.*
- És most döntsd el azt is, hogy maradjak-e veled éjszakára, vagy megsértettelek annyira, hogy inkább elzavarsz! Nem akartam, de ha muszáj, akkor majd gyalogolok egyedül az erdőben vaksötétben…
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.08 21:23:35
//Memento mori//
*Nori elkezdi érezni a vesztét, éppen ezért veti be ezt a felettébb furcsa mozdulatot, amiben a harctudásának legjava, teste adottságainak összes létező előnye, de még minden nőiessége is benne van.
Csak pillanatok telnek el, de az ő fejében már előre lelátszódik a kép, ahogy a váratlan ellentámadásának végén sikerülhet majd megfosztania ellenfelét a fegyverétől. Azonban valami olyasmi történik, amire egyáltalán nem számít.
Clion hibázik, ráadásul nem is egyszer. Soha az életben nem látott még tőle ennyire mellé ment csapást, mint ahogy most az ő hűlt helyét szeli csak ketté a baljával megindított kard. A második hiba pedig az első következménye. Mivel Nori maga is az egyensúlya határán táncol, így, ha a rúgás pontos volna, minden bizonnyal a földön fekve végezné, de a férfi botlását észre véve nem fejezi be a támadást, hanem magát megtámasztva megáll guggoló helyzetben, így pedig nem is ér elég közel Rasdeher-hez ahhoz, hogy eltalálhassa a felé lendülő láb.
Ekkor feláll, és nem mozdul, csak a földet bámulja maga előtt, miközben dús fekete haját összekócolja a feltámadó szél.*
~Állj meg, Nori! Nem méltó hozzánk. Jelenleg nem.~ *Szólal meg a saját hangja a fejében, amit ő próbál elhessegetni, de ezúttal nem sikerül neki. Hirtelen emeli fel a fejét, és komoly, hideg tekintettel bámulja a másikat, miközben fegyvereit leengedi maga mellé.*
- Mi történt veled, mit bénázol? Te nem szoktál hibázni, Rasdeher. Csalódtam. *A fejét csóválja lemondóan.*
- Befejeztük a harcot. Így nem fogsz tudni legyőzni, én pedig nem akarlak. Azt a kérdést, amit felajánlottam, nem dönthetjük el úgy, hogy láthatóan a világodat sem tudod. Össsze-vissza káromkodsz, hadonászol és még lassú is vagy. Hiányzik belőled minden, amit tisztelek.
*A tőrt visszacsúsztatja a derekán lévő övhöz erősített tokjába, és a kardot is elrakja a hátára. Utána egy pár másodpercig csendben marad, majd újra szól.*
- Van egy újabb ajánlatom. Szedd össze magad, de nagyon hamar, mert így valaki, aki nem én vagyok, előbb-utóbb ki fog nyírni téged, én pedig akkor nagyon szomorú leszek! Ha sikerült észhez térned, akkor majd próbáljuk meg újra ezt az összescsapást, és akkor majd eldönthetjük a kérdést, ami ezúttal még nyitva marad!
*Továbbra sem fog hát hallgatni a kannibálra, és neki sem kell elfogadnia az istenét, hisz ezt a harcot végül egyikük sem nyerte meg. Nori hátat fordít, és elindul vissza a rögtönzött tábor felé.*
- És most döntsd el azt is, hogy maradjak-e veled éjszakára, vagy megsértettelek annyira, hogy inkább elzavarsz! Nem akartam, de ha muszáj, akkor majd gyalogolok egyedül az erdőben vaksötétben…
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.08 21:23:35
3626. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-08 20:23:43
Üzenet elküldve: 2024-05-08 20:23:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden a tervei szerint alakul. Nori hosszú kardjával hárítja a válla ellen indított csapást, s ha nem akarja elveszíteni a kezdeményezést, akkor most nincs más választása, egy ellentámadással kell válaszolnia. Ras elég jól ismeri ahhoz a másikat, hogy tudja, micsoda tűz izzik ebben a parányi testben. Hamarabb szaladna bele vakon a madaras kardjaiba, minthogy feladja összecsapásuk tempójának diktálását.
Ezért megelőzvén mindenféle manővert, a férfi útjára indítja a baljában szorongatott szabad fegyvert is, hogy minél hamarabb véget vessen a harcuknak. A kaszáló mozdulat viszont csak a levegőt szeli ketté, a lányt már nem találja a megcélzott helyen.*
- Faszom!
*Talán ha nem most kerül sor erre az ütközetre, hanem amikor Rasdeher is ereje teljében van, akkor könnyedén követni tudná a vakmerő, s igen csak szokatlan piruettet. Ellenben jelenleg csak reflexből cselekszik. Jobb lába azonnal meglódul, hogy csizmájának a sarkát közelebbről is megismertesse Norival.*
- Takarodj!
*Ha sikerülne arcon rúgnia még mielőtt felnyársalja az az átkozott tőr, azzal talán elvenné a kedvét az efféle váratlan manőverektől. Kár, hogy amint megemeli a lábát, a nedves talaj futásnak indul balja alatt. Ahogy kibillen az egyensúlyából már csak abban reménykedik, hogy annyira sikerül eltalálnia a megcélzott testet, hogy az is megtántorodjon egy pillanatra. ~Sa'Tereth szagos picsájára… persze, hogy most hagy el az a kevés szerencsém is!~*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden a tervei szerint alakul. Nori hosszú kardjával hárítja a válla ellen indított csapást, s ha nem akarja elveszíteni a kezdeményezést, akkor most nincs más választása, egy ellentámadással kell válaszolnia. Ras elég jól ismeri ahhoz a másikat, hogy tudja, micsoda tűz izzik ebben a parányi testben. Hamarabb szaladna bele vakon a madaras kardjaiba, minthogy feladja összecsapásuk tempójának diktálását.
Ezért megelőzvén mindenféle manővert, a férfi útjára indítja a baljában szorongatott szabad fegyvert is, hogy minél hamarabb véget vessen a harcuknak. A kaszáló mozdulat viszont csak a levegőt szeli ketté, a lányt már nem találja a megcélzott helyen.*
- Faszom!
*Talán ha nem most kerül sor erre az ütközetre, hanem amikor Rasdeher is ereje teljében van, akkor könnyedén követni tudná a vakmerő, s igen csak szokatlan piruettet. Ellenben jelenleg csak reflexből cselekszik. Jobb lába azonnal meglódul, hogy csizmájának a sarkát közelebbről is megismertesse Norival.*
- Takarodj!
*Ha sikerülne arcon rúgnia még mielőtt felnyársalja az az átkozott tőr, azzal talán elvenné a kedvét az efféle váratlan manőverektől. Kár, hogy amint megemeli a lábát, a nedves talaj futásnak indul balja alatt. Ahogy kibillen az egyensúlyából már csak abban reménykedik, hogy annyira sikerül eltalálnia a megcélzott testet, hogy az is megtántorodjon egy pillanatra. ~Sa'Tereth szagos picsájára… persze, hogy most hagy el az a kevés szerencsém is!~*
3625. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-06 17:34:02
Üzenet elküldve: 2024-05-06 17:34:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-t nem emlékezteti a harc semmiféle szeánszra. Ez csupán gyermekkora óta legjobb barátja romlott elméjének a szüleménye. A lányt egyetlen cél vezérli csupán: megmutatni Rasdeher-nek azt, hogy már abban is jobb nála, amiben kétségtelenül a férfi a legjobb a világon. Ha ez sikerül, onnantól kezdve a madaras minden szava, ami arra irányul, hogy Nori valamit rosszul csinál, érdektelenné fog válni.
Teljes magabiztossággal meri felvázolni az ajánlatát, mert szentül hiszi magáról, hogy ő fog győzni, és ehhez még csak Sa'Tereth hatalmára sem lesz szüksége. A kardforgató már nem a régi, fáradt és lassú. Legyőzhető. Mindezek ellenére nem szabad alábecsülnie őt. Pontosan tudja, hogy az ellenfele annyira veszélyes, hogy ha akár csak egy pillanatra is lankad a figyelme, neki annyi.
Ezzel a magabiztossággal folytatja hát a párbajt, és már látja is azt az egyenes utat, ami a végén az ő győzelméhez vezet majd. Rasdeher tényleg nem fogja sokáig bírni a tempót, addig pedig egyetlen dolga van csupán, pontos és folyamatos támadásokkal minél gyorsabban kifárasztani őt.
Fél szeme mindeközben folyamatosan a hollót keresi, mert számít piszkos trükkökre az ellenfelétől, de az végül mégsem onnan érkezik, ahonnan számít rá. Rasdeher jól kalkulál, Nori azonnal megtorpan, ahogy a vízcseppek elvakítják egy pillanatra, de arra még pont megfelelőek a reflexei, hogy hárítsa a balról érkező támadást. Pont úgy, ahogy a férfi azt előre megjósolta. Hosszúkardjával jobbról átnyúlva sikerül egy újabb hatalmas csattanás közepette megállítania a felé tartó gyilkos pengét.*
- Ez szemét húzás volt! *Szól oda neki, míg nagyon gyorsan próbálja a vizet kipislogni a szeméből. Mivel tőle tanult, Rasdeher Nori legtöbb mozdulatára valóban számíthat, de ezúttal mégsem az történik, aminek szerinte kellene. Nem érkezik ellentámadás a tőrrel, illetve nem rögtön. Nori teljes erejéből elkezdi felfele nyomni a hosszúkardot, ami most még a bal válla mellett védi meg ellenfele fegyverétől. Egészen addig folytatja a mozdulatot, míg az ő alacsony termetét kihasználva, egy kicsit leguggolva át nem tud fordulni a saját karja, és ezáltal a feje fölött szabadjára engedett díszes kard alatt. Amint ez sikerül, saját tengelye körül majdnem háromszázhatvan fokot fordulva a férfi mellé kerül, és a közben megszerzett lendület segítségével alulról felfelé, átlósan indíthat támadást a tőrével.
Most ő próbálja megjósolni a másik mozdulatait. Ha Rasdeher a számítása szerint lép, és megpróbál oldalazva, illetve előre kitérni a tőr elől, akkor Nori vele forogva követi a mozgását, hogy a végére majdnem a háta mögé kerüljön. Ekkor egy újabb támadást indít a kardjával jobbról, egyenesen a kannibál jobb kezében lévő fegyvert célozva, abban reménykedve, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy kiüsse a kezéből azt a cicomás vackot.
Tudja, hogy ez a forgás egy halálos ítélet is lehet, ugyanis szó szerint táncol az egyensúlya határán, és ha a terve nem sikerül, akkor a következő pillanatokban már ő lesz kitéve egy végső, mindent eldöntő támadásnak, de muszáj kockáztatnia. A kikötő legjobb harcosát nem lehet másképp legyőzni, csak ha sikerül valamivel meglepnie, és talán ez a pillanat az egyetlen esélye rá.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori-t nem emlékezteti a harc semmiféle szeánszra. Ez csupán gyermekkora óta legjobb barátja romlott elméjének a szüleménye. A lányt egyetlen cél vezérli csupán: megmutatni Rasdeher-nek azt, hogy már abban is jobb nála, amiben kétségtelenül a férfi a legjobb a világon. Ha ez sikerül, onnantól kezdve a madaras minden szava, ami arra irányul, hogy Nori valamit rosszul csinál, érdektelenné fog válni.
Teljes magabiztossággal meri felvázolni az ajánlatát, mert szentül hiszi magáról, hogy ő fog győzni, és ehhez még csak Sa'Tereth hatalmára sem lesz szüksége. A kardforgató már nem a régi, fáradt és lassú. Legyőzhető. Mindezek ellenére nem szabad alábecsülnie őt. Pontosan tudja, hogy az ellenfele annyira veszélyes, hogy ha akár csak egy pillanatra is lankad a figyelme, neki annyi.
Ezzel a magabiztossággal folytatja hát a párbajt, és már látja is azt az egyenes utat, ami a végén az ő győzelméhez vezet majd. Rasdeher tényleg nem fogja sokáig bírni a tempót, addig pedig egyetlen dolga van csupán, pontos és folyamatos támadásokkal minél gyorsabban kifárasztani őt.
Fél szeme mindeközben folyamatosan a hollót keresi, mert számít piszkos trükkökre az ellenfelétől, de az végül mégsem onnan érkezik, ahonnan számít rá. Rasdeher jól kalkulál, Nori azonnal megtorpan, ahogy a vízcseppek elvakítják egy pillanatra, de arra még pont megfelelőek a reflexei, hogy hárítsa a balról érkező támadást. Pont úgy, ahogy a férfi azt előre megjósolta. Hosszúkardjával jobbról átnyúlva sikerül egy újabb hatalmas csattanás közepette megállítania a felé tartó gyilkos pengét.*
- Ez szemét húzás volt! *Szól oda neki, míg nagyon gyorsan próbálja a vizet kipislogni a szeméből. Mivel tőle tanult, Rasdeher Nori legtöbb mozdulatára valóban számíthat, de ezúttal mégsem az történik, aminek szerinte kellene. Nem érkezik ellentámadás a tőrrel, illetve nem rögtön. Nori teljes erejéből elkezdi felfele nyomni a hosszúkardot, ami most még a bal válla mellett védi meg ellenfele fegyverétől. Egészen addig folytatja a mozdulatot, míg az ő alacsony termetét kihasználva, egy kicsit leguggolva át nem tud fordulni a saját karja, és ezáltal a feje fölött szabadjára engedett díszes kard alatt. Amint ez sikerül, saját tengelye körül majdnem háromszázhatvan fokot fordulva a férfi mellé kerül, és a közben megszerzett lendület segítségével alulról felfelé, átlósan indíthat támadást a tőrével.
Most ő próbálja megjósolni a másik mozdulatait. Ha Rasdeher a számítása szerint lép, és megpróbál oldalazva, illetve előre kitérni a tőr elől, akkor Nori vele forogva követi a mozgását, hogy a végére majdnem a háta mögé kerüljön. Ekkor egy újabb támadást indít a kardjával jobbról, egyenesen a kannibál jobb kezében lévő fegyvert célozva, abban reménykedve, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy kiüsse a kezéből azt a cicomás vackot.
Tudja, hogy ez a forgás egy halálos ítélet is lehet, ugyanis szó szerint táncol az egyensúlya határán, és ha a terve nem sikerül, akkor a következő pillanatokban már ő lesz kitéve egy végső, mindent eldöntő támadásnak, de muszáj kockáztatnia. A kikötő legjobb harcosát nem lehet másképp legyőzni, csak ha sikerül valamivel meglepnie, és talán ez a pillanat az egyetlen esélye rá.*
3624. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-05 14:27:40
Üzenet elküldve: 2024-05-05 14:27:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az egymásba maró edzett acél pengék sikolyai kéjes képzettársítást idéznek elő Rasdeher bomlott elméjében. A kardok násza számára alig különbözik egy érzelmektől, és testnedvektől túlfűtött vad éjszakától. Mindkettő felszínre hozza azt a kielégítő érzést, amikor a körülötted összeomlani készülő szarkupacot képes vagy teljesen kizárni, és átlépsz a létezés egy olyan síkjára, ahol egyedül csak partnered, és saját mozdulataid számítanak. Az egyik különbséget az az egyszerű tény adja, hogy egy harchelyzetben az életed a tét.
Ezidáig pontosan ez az apróság hiányzott a férfinak. Nori már nem azon a szinten áll, amikor egy kis játékos vagdalkozás bármelyiküket is boldoggá tenné. Rengetegszer elismételték már ugyanazokat a mozdulatokat, s ha a mester még rá is tudna mutatni tanítványa néhány hiányosságára, annak egy valódi csatában már elenyésző haszna lenne. Hisz a hideg valóságra csak úgy lehet felkészíteni valakit, ha megtanítod foggal-körömmel ragaszkodni a szaros kis életéhez. Nori hirtelen támadt ötlete pedig pontosan ezt kínálja számukra.
Arra az egyszerű kérdésre, hogy a lánynak melyik út lenne az ideális, a Hamis Isten iránymutatása, vagy a felsőbb utasítások nélküli teljes szabadság, már korábban is az életüket tették fel. Ha valamelyikük veszít, az egyben saját magát is elveszítheti.
Ras maga mellé engedi fegyvereit, mikor elhangzanak a feltételek. A mosolyát váratlanul gyorsan letörli arcáról a lány. Ha szavakkal nem sikerült, akkor majd kardjukkal fogják meggyőzni egymást. Ez tetszik neki, szíve mégis eszeveszett kalapálásba kezd. Rezignáltan bólint az elhangzottak után.*
- Elfogadom a feltételeid!
*Párbajuk kezdete óta most először költözik kétely Ras lelkébe. A technikája kétségtelenül jobb, akkor is, ha Nori végre összeszedi magát, és nem meggondolatlanul csapkodja a levegőt. Viszont kérdéses, hogy az erdőben töltött idő, a koplalás, a kialvatlanság mennyit vett ki belőle fizikailag. A lány jól tápláltnak tűnik, s már a korábbiakból megállapítható, hogy majd kirobban az energiától. Félő, hogy hosszú távon ezt a lendületességét Ras ellen tudja fordítani. Nincs mit tenni, vagy rövidre zárja a dolgot, vagy veszít. De a madaras utál veszíteni.
A combja mellett pihenő egyik pengéjét belemártja a mellettük csordogáló békés csermelybe, és a feketeség következő rohamára úgy lódítja meg a vízben ázó fegyvert, hogy a kicsapódó vízcseppekből minél több Nori arcába csapódjon. Azt reméli, hogy ezzel egy pillanatra ki tudja zökkenteni a lányt a lendületéből. Ha sikerül neki, akkor saját feje felől megindítva, a másik tőrét szorongató bal vállát célozza meg a díszes karddal. Arra számít, hogy a lány vagy eloldalaz a támadás elől, vagy hosszú kardjával maga előtt keresztbe nyúlva próbálja meg hárítani a támadást, és a tőrével indít ellentámadást. Ras biztosan valami hasonlót tenne.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az egymásba maró edzett acél pengék sikolyai kéjes képzettársítást idéznek elő Rasdeher bomlott elméjében. A kardok násza számára alig különbözik egy érzelmektől, és testnedvektől túlfűtött vad éjszakától. Mindkettő felszínre hozza azt a kielégítő érzést, amikor a körülötted összeomlani készülő szarkupacot képes vagy teljesen kizárni, és átlépsz a létezés egy olyan síkjára, ahol egyedül csak partnered, és saját mozdulataid számítanak. Az egyik különbséget az az egyszerű tény adja, hogy egy harchelyzetben az életed a tét.
Ezidáig pontosan ez az apróság hiányzott a férfinak. Nori már nem azon a szinten áll, amikor egy kis játékos vagdalkozás bármelyiküket is boldoggá tenné. Rengetegszer elismételték már ugyanazokat a mozdulatokat, s ha a mester még rá is tudna mutatni tanítványa néhány hiányosságára, annak egy valódi csatában már elenyésző haszna lenne. Hisz a hideg valóságra csak úgy lehet felkészíteni valakit, ha megtanítod foggal-körömmel ragaszkodni a szaros kis életéhez. Nori hirtelen támadt ötlete pedig pontosan ezt kínálja számukra.
Arra az egyszerű kérdésre, hogy a lánynak melyik út lenne az ideális, a Hamis Isten iránymutatása, vagy a felsőbb utasítások nélküli teljes szabadság, már korábban is az életüket tették fel. Ha valamelyikük veszít, az egyben saját magát is elveszítheti.
Ras maga mellé engedi fegyvereit, mikor elhangzanak a feltételek. A mosolyát váratlanul gyorsan letörli arcáról a lány. Ha szavakkal nem sikerült, akkor majd kardjukkal fogják meggyőzni egymást. Ez tetszik neki, szíve mégis eszeveszett kalapálásba kezd. Rezignáltan bólint az elhangzottak után.*
- Elfogadom a feltételeid!
*Párbajuk kezdete óta most először költözik kétely Ras lelkébe. A technikája kétségtelenül jobb, akkor is, ha Nori végre összeszedi magát, és nem meggondolatlanul csapkodja a levegőt. Viszont kérdéses, hogy az erdőben töltött idő, a koplalás, a kialvatlanság mennyit vett ki belőle fizikailag. A lány jól tápláltnak tűnik, s már a korábbiakból megállapítható, hogy majd kirobban az energiától. Félő, hogy hosszú távon ezt a lendületességét Ras ellen tudja fordítani. Nincs mit tenni, vagy rövidre zárja a dolgot, vagy veszít. De a madaras utál veszíteni.
A combja mellett pihenő egyik pengéjét belemártja a mellettük csordogáló békés csermelybe, és a feketeség következő rohamára úgy lódítja meg a vízben ázó fegyvert, hogy a kicsapódó vízcseppekből minél több Nori arcába csapódjon. Azt reméli, hogy ezzel egy pillanatra ki tudja zökkenteni a lányt a lendületéből. Ha sikerül neki, akkor saját feje felől megindítva, a másik tőrét szorongató bal vállát célozza meg a díszes karddal. Arra számít, hogy a lány vagy eloldalaz a támadás elől, vagy hosszú kardjával maga előtt keresztbe nyúlva próbálja meg hárítani a támadást, és a tőrével indít ellentámadást. Ras biztosan valami hasonlót tenne.*
3623. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-03 20:52:52
Üzenet elküldve: 2024-05-03 20:52:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyetlen igazi tétet tud csak elképzelni, amit egy harc jutalmaként be lehet dobni, az pedig nem más, mint, hogy a győztes dönthet a vesztes fél életéről. Mivel remélhetőleg a kis gyakorlásuk közepette egyiküket sem kapja el a hév annyira, hogy tényleg végezni akarjon a másikkal, így Nori szerint teljesen felesleges bármiféle téten törniük a fejüket.
Nori végtelen magabiztossággal ront hát Rasdeher-nek, és talán pont ez a magabiztosság okozza pillanatnyi vesztét, ugyanis amíg ő az erejét használja az esze és technika helyett, addig hiába a sebesség, nem fog rést találni ellenfele precíz védelmén. A célja egyértelmű. Az erős, lendületes csapásokkal lefegyverezni a férfit. Pontosan tudja, hogy amíg mindkét kard nála van, addig esélytelen, hogy előnybe kerüljön vele szemben, de ha legalább az egyiket sikerülne kivernie a kezéből, azzal talán meglephetné. Erre koncentrál minden erejével, de talán túlontúl hevesen is. Nyeregben érzi magát, miközben Rasdeher hátrál, éppen emiatt nem veszi észre időben a készülő ellentámadást. Kardja hangos, fémes csattanással ütközik a másik fegyvere által képzett akadályba, ami hirtelen és váratlanul töri meg a lány eddigi folyékony lendületét. Csupán az ő javára szóló, már eddig is érezhető gyorsaságkülönbségnek köszönhető az, hogy végül az utolsó pillanatban sikerül a bal kezében szorongatott tőrével félrelökni azt a csicsás vackot, így az végül az arcától pár centire halad el mellette. Nori ekkor eszmél fel igazán, hogy ez így nem lesz jó, és a távolság is túl kicsivé vált köztük, így azonnal hátra szökken pár lépést. Ezek a másodpercek az elsők a harc kezdete óta, hogy Nori egy helyben áll, és nem végeláthatatlan csapásokkal próbálja kifárasztani ellenfelét.*
- Ez marha jó! Imádlak, Clion! Kurva jó vagy! Te ezt tényleg komolyan gondolod… Viszont ne reménykedj, le foglak győzni!
*Tekintete megváltozik, eltűnik belőle minden gyermeki csillogás. Megfordul a fejében, hogy csalhatna, és a vérmágia nyújtotta hatalmát használva nagyon gyorsan rövidre zárhatná a párbajt, és megmutathatná, hogy ki az úr vagy épp úrnő kettejük közül, de mégsem teszi. Nem, nem a saját becsületét félti, csak egyszerűen be akarja bizonyítani, hogy Sa'Tereth nélkül is jobb a férfinél, vele pedig mindenki másnál is hatalmasabb lehet.*
- Na, idefigyelj, Rasdeher! Játsszunk komolyan! Tíz percen belül már egyik kard sem lesz a kezedben. Ha így lesz, én győztem. Ha velem történik ez, akkor te. Ha bármelyikünknek meg kell állítani a fegyverét azért, mert máskülönben komoly sérülést okoznánk vele, győztünk. Ha nem történik meg egyik sem a következő tíz percben, az eredmény döntetlen. Ha te nyersz, hajlandó leszek együttműködni veled, hogy Sa'Tereth-nél jobb lehetőségeket találjunk nekem az életben. Ha veszítesz, azzal elismered a hatalmát, és soha nem akarsz majd megszabadítani a viperától.
*Komoly szavak ezek a kis fekete démontól, ugyanis ezzel már gyakorlatilag Sa'Tereth nevében is küzd, de ha győzni is fog, az sem az Arctalan érdeme lesz, hanem pont a vele szemben álló Rasdeher-é, hisz a fegyverforgatás minden apró trükkjét tőle tanulta.
A madaras a feltételekbe, ha beleegyezik, ha nem, Nori újra elszánt támadásba kezd, de most valami megváltozott. Már nem össze-vissza csapkod. Kevesebbet üt, de azokat pontosabban, erősebben, és sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint eddig. Talán Rasdeher vágya teljesül, és végül mégis kaphat egy kis ízelítőt abból a Nori-ból, aki hamarosan bárki másnak méltó ellenfelévé válhat.*
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyetlen igazi tétet tud csak elképzelni, amit egy harc jutalmaként be lehet dobni, az pedig nem más, mint, hogy a győztes dönthet a vesztes fél életéről. Mivel remélhetőleg a kis gyakorlásuk közepette egyiküket sem kapja el a hév annyira, hogy tényleg végezni akarjon a másikkal, így Nori szerint teljesen felesleges bármiféle téten törniük a fejüket.
Nori végtelen magabiztossággal ront hát Rasdeher-nek, és talán pont ez a magabiztosság okozza pillanatnyi vesztét, ugyanis amíg ő az erejét használja az esze és technika helyett, addig hiába a sebesség, nem fog rést találni ellenfele precíz védelmén. A célja egyértelmű. Az erős, lendületes csapásokkal lefegyverezni a férfit. Pontosan tudja, hogy amíg mindkét kard nála van, addig esélytelen, hogy előnybe kerüljön vele szemben, de ha legalább az egyiket sikerülne kivernie a kezéből, azzal talán meglephetné. Erre koncentrál minden erejével, de talán túlontúl hevesen is. Nyeregben érzi magát, miközben Rasdeher hátrál, éppen emiatt nem veszi észre időben a készülő ellentámadást. Kardja hangos, fémes csattanással ütközik a másik fegyvere által képzett akadályba, ami hirtelen és váratlanul töri meg a lány eddigi folyékony lendületét. Csupán az ő javára szóló, már eddig is érezhető gyorsaságkülönbségnek köszönhető az, hogy végül az utolsó pillanatban sikerül a bal kezében szorongatott tőrével félrelökni azt a csicsás vackot, így az végül az arcától pár centire halad el mellette. Nori ekkor eszmél fel igazán, hogy ez így nem lesz jó, és a távolság is túl kicsivé vált köztük, így azonnal hátra szökken pár lépést. Ezek a másodpercek az elsők a harc kezdete óta, hogy Nori egy helyben áll, és nem végeláthatatlan csapásokkal próbálja kifárasztani ellenfelét.*
- Ez marha jó! Imádlak, Clion! Kurva jó vagy! Te ezt tényleg komolyan gondolod… Viszont ne reménykedj, le foglak győzni!
*Tekintete megváltozik, eltűnik belőle minden gyermeki csillogás. Megfordul a fejében, hogy csalhatna, és a vérmágia nyújtotta hatalmát használva nagyon gyorsan rövidre zárhatná a párbajt, és megmutathatná, hogy ki az úr vagy épp úrnő kettejük közül, de mégsem teszi. Nem, nem a saját becsületét félti, csak egyszerűen be akarja bizonyítani, hogy Sa'Tereth nélkül is jobb a férfinél, vele pedig mindenki másnál is hatalmasabb lehet.*
- Na, idefigyelj, Rasdeher! Játsszunk komolyan! Tíz percen belül már egyik kard sem lesz a kezedben. Ha így lesz, én győztem. Ha velem történik ez, akkor te. Ha bármelyikünknek meg kell állítani a fegyverét azért, mert máskülönben komoly sérülést okoznánk vele, győztünk. Ha nem történik meg egyik sem a következő tíz percben, az eredmény döntetlen. Ha te nyersz, hajlandó leszek együttműködni veled, hogy Sa'Tereth-nél jobb lehetőségeket találjunk nekem az életben. Ha veszítesz, azzal elismered a hatalmát, és soha nem akarsz majd megszabadítani a viperától.
*Komoly szavak ezek a kis fekete démontól, ugyanis ezzel már gyakorlatilag Sa'Tereth nevében is küzd, de ha győzni is fog, az sem az Arctalan érdeme lesz, hanem pont a vele szemben álló Rasdeher-é, hisz a fegyverforgatás minden apró trükkjét tőle tanulta.
A madaras a feltételekbe, ha beleegyezik, ha nem, Nori újra elszánt támadásba kezd, de most valami megváltozott. Már nem össze-vissza csapkod. Kevesebbet üt, de azokat pontosabban, erősebben, és sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint eddig. Talán Rasdeher vágya teljesül, és végül mégis kaphat egy kis ízelítőt abból a Nori-ból, aki hamarosan bárki másnak méltó ellenfelévé válhat.*
3622. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-03 19:55:44
Üzenet elküldve: 2024-05-03 19:55:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
*Gerince mentén borzongás fut végig, mikor Nori felveszi az alapállását. Mintha saját, kicsinyített mása elevenedne meg előtte. Ráismer a tanításaira, annak ellenére is, hogy a lány, egy szorgos diákhoz méltóan, itt-ott eltérve az alapoktól, a maga harci tapasztalataival, s saját stílusával töltötte ki a Rastól kapott foghíjas tudást.
Ras dominánsabb, jobb kezébe a zsákmányolt, cicomás fegyver kerül, ami valamivel hosszabb, mint rövid kardja. Jobb lábát megfontoltan előrébb csúsztatja az avaron, míg párjával épp az ellenkező irányba tart. Így az egész jobb oldala éppen csak annyival kerül előrébb, hogy mellkasa már ne egyenesen az ellenfelével nézzen farkasszemet.
A díszes kard Norira szegeződik, míg a másik kezében tartott fegyver hegye, testét védve kicsit beljebb fordul, de a lány fogásával ellentétben, nem válik a markolatára simuló kezével merőlegessé. Egyrészt, mert a hosszából kiindulva csak saját magát akadályozná vele, másrészt ez nem egy pajzs, melyet csupán védekezésre használhat. Ez egy gyilkolásra tervezett eszköz, s ennek megfelelően minden benne rejlő potenciált ki kíván használni.
~Ez egy baromság! Mindegy, akkor tét nélkül próbálom meg kiélvezni, hogy elverhetlek.~ Gondolatai megmaradnak neki, hisz a fekete démon nem várja meg a válaszát. Lenyűgöző sebességgel, de eszetlenül ront neki. A csapása viszont amennyire heves, annyira pontatlan. Mintha még mindig csintalan kölykök lennének, akik a földön talált botjaikat egymáshoz püfölve lovagosat játszanak. De Ras nem vágyik már erre. A valódi, vérszomjas Norit akarja látni, aki akár őt is képes lenne megölni. A maga részéről kicsit egy vizsgaként tekint erre a gyakorlásnak indult összecsapásra.
Ennek megfelelően is reagál. Az első felé érkező suhintások elől csak hátrál néhány lépést, és elvezeti a másik fegyverét. Majd egy levegővételnyi idő múlva, a hátrálást megszakítva, lendületesen, térdeit enyhén rogyasztva, egy lentről felfelé szaladó szúrással próbál meg betörni párbajtársának védvonalába. Rövid kardját szimultán arra használja, hogy a hosszú kardot feltartsa, vagy ha lehetősége van rá, elvezesse. Az ostromló penge hegye egyenesen a lány cuki pofiját keresi. Ha a másiknak sikerül is hárítania, legalább tudni fogja, hogy Ras innentől kezdve nem játszadozik. Várhatóan minden csapásra megpróbál egy riposzttal válaszolni. Hisz aki egy valódi csatában állandóan csak védekezik az előbb vagy utóbb, de a hollók lakomája lesz. Ras pedig nem szeretné Éjfél gyomrában végezni.*
//Memento mori//
*Gerince mentén borzongás fut végig, mikor Nori felveszi az alapállását. Mintha saját, kicsinyített mása elevenedne meg előtte. Ráismer a tanításaira, annak ellenére is, hogy a lány, egy szorgos diákhoz méltóan, itt-ott eltérve az alapoktól, a maga harci tapasztalataival, s saját stílusával töltötte ki a Rastól kapott foghíjas tudást.
Ras dominánsabb, jobb kezébe a zsákmányolt, cicomás fegyver kerül, ami valamivel hosszabb, mint rövid kardja. Jobb lábát megfontoltan előrébb csúsztatja az avaron, míg párjával épp az ellenkező irányba tart. Így az egész jobb oldala éppen csak annyival kerül előrébb, hogy mellkasa már ne egyenesen az ellenfelével nézzen farkasszemet.
A díszes kard Norira szegeződik, míg a másik kezében tartott fegyver hegye, testét védve kicsit beljebb fordul, de a lány fogásával ellentétben, nem válik a markolatára simuló kezével merőlegessé. Egyrészt, mert a hosszából kiindulva csak saját magát akadályozná vele, másrészt ez nem egy pajzs, melyet csupán védekezésre használhat. Ez egy gyilkolásra tervezett eszköz, s ennek megfelelően minden benne rejlő potenciált ki kíván használni.
~Ez egy baromság! Mindegy, akkor tét nélkül próbálom meg kiélvezni, hogy elverhetlek.~ Gondolatai megmaradnak neki, hisz a fekete démon nem várja meg a válaszát. Lenyűgöző sebességgel, de eszetlenül ront neki. A csapása viszont amennyire heves, annyira pontatlan. Mintha még mindig csintalan kölykök lennének, akik a földön talált botjaikat egymáshoz püfölve lovagosat játszanak. De Ras nem vágyik már erre. A valódi, vérszomjas Norit akarja látni, aki akár őt is képes lenne megölni. A maga részéről kicsit egy vizsgaként tekint erre a gyakorlásnak indult összecsapásra.
Ennek megfelelően is reagál. Az első felé érkező suhintások elől csak hátrál néhány lépést, és elvezeti a másik fegyverét. Majd egy levegővételnyi idő múlva, a hátrálást megszakítva, lendületesen, térdeit enyhén rogyasztva, egy lentről felfelé szaladó szúrással próbál meg betörni párbajtársának védvonalába. Rövid kardját szimultán arra használja, hogy a hosszú kardot feltartsa, vagy ha lehetősége van rá, elvezesse. Az ostromló penge hegye egyenesen a lány cuki pofiját keresi. Ha a másiknak sikerül is hárítania, legalább tudni fogja, hogy Ras innentől kezdve nem játszadozik. Várhatóan minden csapásra megpróbál egy riposzttal válaszolni. Hisz aki egy valódi csatában állandóan csak védekezik az előbb vagy utóbb, de a hollók lakomája lesz. Ras pedig nem szeretné Éjfél gyomrában végezni.*
3621. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-02 14:56:07
Üzenet elküldve: 2024-05-02 14:56:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 739
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Nincs is ágyad, de köszönöm. *Jegyzi meg a fejét kissé butácskán oldalra billentve. Természetesen neki is eszébe jut a legutóbbi alkalom, mikor hasonló mondat hagyta el Rasdeher száját. Jó muri azzal játszadozni, hogy ő most úrnő-e vagy sem, de legbelül esze ágában sincs annak lenni. Legalábbis nem Clion-nak. Nori szája néha nagyobb, mint kellene, és képes foggal-körömmel ragaszkodni a világmegváltó igazságához, de mégis jól tudja, hogy a kettejük közt oly' meghatározhatatlanul létező hierarchiában örökre a madaras fogja elfoglalni az előkelőbb pozíciót. Felnéz rá és tiszteli őt, ráadásul ő az egyetlen, akinek sikerült elérnie, hogy ösztönösen, ne pedig kényszerből érezzen így iránta.
Mindeközben a kannibálnak sikerül elbizonytalanítania őt az újdonsült fél-elf barátjával kapcsolatban olyannyira, hogy rögtön mentegetőzni kezd, miért is nem csinált semmi rosszat azzal, hogy a kelleténél többet fecsegett neki. Az erre kapott válasz pedig nem is lehetne Rasdeher-esebb.*
- Hát persze! Hogyne, de ne éld bele magad! A tündér egy különleges helyzet volt, aztán azzal is mit csináltál…
*Inkább nem folytatja a gondolatot, mert a végén még az ő sokat bíró gyomra is fel fog fordulni, ha az elkerülhetetlennél jobban maga elé képzeli a jelenetet, ahogy ez az őrült kidekorálta a szobáját a tündér maradványaival.
Ha kérdeznék, maga sem tudná megmondani, honnan jött a harc hirtelen ötlete, de most ezt akarja és kész, Clion pedig a legnagyobb örömére rögtön el is fogadja a kihívást.*
- Ez az! Próbáld meg, de csak akkor fog menni, ha nem úgy mozogsz, mint egy vén tata! *Kuncogja a magas, gyermekien édes, de mégis hátborzongató hangján, s közben megszabadul a köpenyétől, és minden más felesleges holmijától. Nem marad más csak ő, a vértje és a fegyverei.
Először a hátára erősített kardját rántja elő, ami az ő méreteihez képest elég nagynak tűnik a kezében, de mégis fél kézzel szegezi azt Rasdeher-re, míg a bal kezébe a csontból készült tőrét húzza elő az övére rögzített tokjából, amit egy kecses mozdulattal megpörget, hogy a penge fejjel lefelé álljon. Így veszi fel a féloldalas alapállást, a kard egyenesen ellenfelére mutat, a tőrt pedig mellkasa magasságában keresztben tartja maga előtt. Utóbbival nem is igazán támadni, inkább védekezni készül, mert pontosan tudja, hogy egy kicsi, gyors fegyver mennyire jól képes megtörni a másik lendületét, ráadásul lefegyverzésre is tökéletesen alkalmas.*
- Tét? *Pislog párat.* Ha legyőzöl, nem kell úrnőnek szólítanod. Ha én nyerek, akkor pedig kötelező. Ha nem tetszik, találd ki te, hogy mi legyen a jutalmad!
*Nem várja meg a választ, hirtelen megindul Radeher felé, és elszántan támad rá. Bár, ha a másik védekezik, egyelőre direkt csak a fegyvereit célozza, de az mindenképp feltűnő lehet, hogy Nori gyorsabb, ügyesebb és erősebb is lett, mióta utoljára találkoztak. Mozdulatai majdnem táncszerűek, gyorsak és erőteljesek, de érezhetően nem olyan pontosak, mint lehetnének. Valóban jól bánik a fegyverekkel, de a kezeiben lévő pengéket nem összehangoltan használja. Sokkal inkább két külön eszközként mozgatja őket, mintsem az erősségeiket kihasználva egy párként. A másik dolog, ami felettébb szembetűnő lehet, az a vakmerősége. Megállás nélkül támad, mit sem törődve azzal, hogy ellenfele mozdulataira és a saját állóképességének fenntartására is figyelnie kéne. Ez valószínűleg annak az eredménye, hogy a vipera miatt már egyáltalán nem fél semmitől, az egészséges félelem hiánya pedig sorra szüli a hibákat is.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.02 14:58:33
//Memento mori//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Nincs is ágyad, de köszönöm. *Jegyzi meg a fejét kissé butácskán oldalra billentve. Természetesen neki is eszébe jut a legutóbbi alkalom, mikor hasonló mondat hagyta el Rasdeher száját. Jó muri azzal játszadozni, hogy ő most úrnő-e vagy sem, de legbelül esze ágában sincs annak lenni. Legalábbis nem Clion-nak. Nori szája néha nagyobb, mint kellene, és képes foggal-körömmel ragaszkodni a világmegváltó igazságához, de mégis jól tudja, hogy a kettejük közt oly' meghatározhatatlanul létező hierarchiában örökre a madaras fogja elfoglalni az előkelőbb pozíciót. Felnéz rá és tiszteli őt, ráadásul ő az egyetlen, akinek sikerült elérnie, hogy ösztönösen, ne pedig kényszerből érezzen így iránta.
Mindeközben a kannibálnak sikerül elbizonytalanítania őt az újdonsült fél-elf barátjával kapcsolatban olyannyira, hogy rögtön mentegetőzni kezd, miért is nem csinált semmi rosszat azzal, hogy a kelleténél többet fecsegett neki. Az erre kapott válasz pedig nem is lehetne Rasdeher-esebb.*
- Hát persze! Hogyne, de ne éld bele magad! A tündér egy különleges helyzet volt, aztán azzal is mit csináltál…
*Inkább nem folytatja a gondolatot, mert a végén még az ő sokat bíró gyomra is fel fog fordulni, ha az elkerülhetetlennél jobban maga elé képzeli a jelenetet, ahogy ez az őrült kidekorálta a szobáját a tündér maradványaival.
Ha kérdeznék, maga sem tudná megmondani, honnan jött a harc hirtelen ötlete, de most ezt akarja és kész, Clion pedig a legnagyobb örömére rögtön el is fogadja a kihívást.*
- Ez az! Próbáld meg, de csak akkor fog menni, ha nem úgy mozogsz, mint egy vén tata! *Kuncogja a magas, gyermekien édes, de mégis hátborzongató hangján, s közben megszabadul a köpenyétől, és minden más felesleges holmijától. Nem marad más csak ő, a vértje és a fegyverei.
Először a hátára erősített kardját rántja elő, ami az ő méreteihez képest elég nagynak tűnik a kezében, de mégis fél kézzel szegezi azt Rasdeher-re, míg a bal kezébe a csontból készült tőrét húzza elő az övére rögzített tokjából, amit egy kecses mozdulattal megpörget, hogy a penge fejjel lefelé álljon. Így veszi fel a féloldalas alapállást, a kard egyenesen ellenfelére mutat, a tőrt pedig mellkasa magasságában keresztben tartja maga előtt. Utóbbival nem is igazán támadni, inkább védekezni készül, mert pontosan tudja, hogy egy kicsi, gyors fegyver mennyire jól képes megtörni a másik lendületét, ráadásul lefegyverzésre is tökéletesen alkalmas.*
- Tét? *Pislog párat.* Ha legyőzöl, nem kell úrnőnek szólítanod. Ha én nyerek, akkor pedig kötelező. Ha nem tetszik, találd ki te, hogy mi legyen a jutalmad!
*Nem várja meg a választ, hirtelen megindul Radeher felé, és elszántan támad rá. Bár, ha a másik védekezik, egyelőre direkt csak a fegyvereit célozza, de az mindenképp feltűnő lehet, hogy Nori gyorsabb, ügyesebb és erősebb is lett, mióta utoljára találkoztak. Mozdulatai majdnem táncszerűek, gyorsak és erőteljesek, de érezhetően nem olyan pontosak, mint lehetnének. Valóban jól bánik a fegyverekkel, de a kezeiben lévő pengéket nem összehangoltan használja. Sokkal inkább két külön eszközként mozgatja őket, mintsem az erősségeiket kihasználva egy párként. A másik dolog, ami felettébb szembetűnő lehet, az a vakmerősége. Megállás nélkül támad, mit sem törődve azzal, hogy ellenfele mozdulataira és a saját állóképességének fenntartására is figyelnie kéne. Ez valószínűleg annak az eredménye, hogy a vipera miatt már egyáltalán nem fél semmitől, az egészséges félelem hiánya pedig sorra szüli a hibákat is.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.02 14:58:33
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719