Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 71 (1401. - 1420. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3642-3661
1420. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-07 11:23:15
Üzenet elküldve: 2018-03-07 11:23:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*A dézsa páragőzös burkában, a kandalló parazsának derengésben, minden próbálkozás dugába dől, amivel a lobbanó kis szikrákat szeretné elnyomni.
Kettős érzésekkel küzd, ez tagadhatatlan. Omladozik az ellenállása, és ennek egyáltalán nem örül, más részről pedig egyre felszabadultabb, ami egyben felemelő érzés. Egyik kezével eltolná a hímet, a másikkal pedig közelebb húzná magához.
Ez a kis dézsasziget, mindent összekuszál. Ahelyett, hogy Kharasshi elfordulna, csak még közelebb hajol, s ahelyett, hogy csendben maradna, inkább nyakába súgja válaszát, mellyel újabb szikrákat szít fel a lányban. Az érzéki harapásra nyíló ajkaktól lehunyt szemmel várja a feloldozó érintést. Aztán…
Nem történik semmi. Csak a hűvös űr marad. Felpillantva néz a forduló férfi után, s a bennrekedt levegőt már-már csalódva sóhajtja el, halkan. Egyszerre mégis megkönnyebbül.
Lassan Kharasshi után fordul, szíve szerint visszaadná a kölcsönt, de csak a szappanért nyúl.
Nem gondolkodott olyasmin, hogy alku tárgyává teszi a fürdőt, de éppen nem is olyan rossz ez a cserebere. Derűsebb hangulat költözik a kékekbe, miközben elhajtja a hosszú fehér fonatokat Kharasshi hátáról.*
- Ajánlj te valamit. Majd eldöntöm, hogy megfelel-e. *Szól még enyhe fátyolossággal hangjában, miközben a szappanért nyúl. Bár van olyan, amit szívesen kérne, mégis kíváncsi, hogy a férfi nem ajánl-e valami sokkal jobbat, mint ami az ő fejében megfordul. Vajon mennyit ér neki a forró fürdő ebben a játékban?
A felhabosított szappant félre teszi, aztán gyengéden siklatja tenyereit a férfi hátán, körkörösen, egyre több habot gerjesztve, oszlatva szét. Alaposan átdögönyözi a vállait hasonlóan masszírozva, mint ahogyan a férfi tette vele, de mielőtt befejezné, lassú levezetésként fölsimítja kezeit a gerince mentén a nyakáig, hogy aztán a vállainál elválva megpihenjenek egy pillanatra. Csak aztán formáz kagylót tenyereivel, hogy vizet merve, leöblítse a habtengert Kharasshi hátáról. *
- Készen vagy. *Jelenti be lágyan, s hátrébb húzódik, hogy férfitól oldalt fordulva, mellkassal a dézsa falához húzódjon, karjaival peremére támaszkodjon. Aztán kezeire hajtja fejét, mint aki kemény munka után kellemesen megpihen, de azért kékjeit nem hunyja le, szemmel tartja a dézsabitorlót.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.07 11:29:22
*A dézsa páragőzös burkában, a kandalló parazsának derengésben, minden próbálkozás dugába dől, amivel a lobbanó kis szikrákat szeretné elnyomni.
Kettős érzésekkel küzd, ez tagadhatatlan. Omladozik az ellenállása, és ennek egyáltalán nem örül, más részről pedig egyre felszabadultabb, ami egyben felemelő érzés. Egyik kezével eltolná a hímet, a másikkal pedig közelebb húzná magához.
Ez a kis dézsasziget, mindent összekuszál. Ahelyett, hogy Kharasshi elfordulna, csak még közelebb hajol, s ahelyett, hogy csendben maradna, inkább nyakába súgja válaszát, mellyel újabb szikrákat szít fel a lányban. Az érzéki harapásra nyíló ajkaktól lehunyt szemmel várja a feloldozó érintést. Aztán…
Nem történik semmi. Csak a hűvös űr marad. Felpillantva néz a forduló férfi után, s a bennrekedt levegőt már-már csalódva sóhajtja el, halkan. Egyszerre mégis megkönnyebbül.
Lassan Kharasshi után fordul, szíve szerint visszaadná a kölcsönt, de csak a szappanért nyúl.
Nem gondolkodott olyasmin, hogy alku tárgyává teszi a fürdőt, de éppen nem is olyan rossz ez a cserebere. Derűsebb hangulat költözik a kékekbe, miközben elhajtja a hosszú fehér fonatokat Kharasshi hátáról.*
- Ajánlj te valamit. Majd eldöntöm, hogy megfelel-e. *Szól még enyhe fátyolossággal hangjában, miközben a szappanért nyúl. Bár van olyan, amit szívesen kérne, mégis kíváncsi, hogy a férfi nem ajánl-e valami sokkal jobbat, mint ami az ő fejében megfordul. Vajon mennyit ér neki a forró fürdő ebben a játékban?
A felhabosított szappant félre teszi, aztán gyengéden siklatja tenyereit a férfi hátán, körkörösen, egyre több habot gerjesztve, oszlatva szét. Alaposan átdögönyözi a vállait hasonlóan masszírozva, mint ahogyan a férfi tette vele, de mielőtt befejezné, lassú levezetésként fölsimítja kezeit a gerince mentén a nyakáig, hogy aztán a vállainál elválva megpihenjenek egy pillanatra. Csak aztán formáz kagylót tenyereivel, hogy vizet merve, leöblítse a habtengert Kharasshi hátáról. *
- Készen vagy. *Jelenti be lágyan, s hátrébb húzódik, hogy férfitól oldalt fordulva, mellkassal a dézsa falához húzódjon, karjaival peremére támaszkodjon. Aztán kezeire hajtja fejét, mint aki kemény munka után kellemesen megpihen, de azért kékjeit nem hunyja le, szemmel tartja a dézsabitorlót.*
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.07 11:29:22
1419. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-07 10:32:06
Üzenet elküldve: 2018-03-07 10:32:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
*Úgy tűnik vannak olyan pillanatok az életben, amelyekre nem készíthetnek fel az ősökről hallott történetek, a portyák izgalmai és unalmai, és még csak a jóscsontok sem jósolhatják meg. Az, hogy egy erdőben fura, távoli hangokat hall, majd egyszer csak egy apró ló fut szembe vele, és megáll előtte, pont egy ilyen pillanat. Vivri nem is nagyon érti, hogy mi akar lenni ez az egész.*
- Hát te mit csinálsz itt pici paci? Megegyelek? Szeretnél a reggelim lenni? *neveti el magát azon, hogy milyen hülye szót sikerült használnia éppen. Ami azt illeti fogalma sincs hol hallotta. Odahaza, (volt az az otthon éppen az ismert világ peremének bármely pontján, vagy éppen veszélyesen közel a mások által sűrűbben lakott területekhez) nem nagyon illették az állatokat hülye becenevekkel. Egykori hordája számára, és így persze neki is, az állatok egyszerűen csak arra voltak jók, hogy meg lehessen őket enni, fejni, esetleg elvenni tojásaikat, vagy bőrükből, szőrméjükből ruhát lehessen készíteni. Nem véletlen készült összes ruhája, egykor még élő élőlényekből, még kajla copfjait is két vastagabb bőrszalag tartja egyben most is.
Egy pillanatra tényleg eljátszik a gondolattal, hogy kivégzi az állatot, de elég hamar le is tesz róla.
A csonttőrt nem éppen ilyesmire találták ki. Persze, nem lenne lehetetlen vele lovat ölni, de csúnya, körülményes, és sokkal véresebb munka lenne, mint amennyit megér egy kis lóhús.
~ Kár lenne összevérezni ezt a szép kis bundát! ~
Bár karja izmos egy kicsit, kétli, hogy lenne annyi ereje, hogy puszta kézzel képes legyen letaglózni, és amúgy is, mit csinálna ennyi sok hússal? Eléggé lelassítaná, ha magával cipelné, már amennyiben elbírná egyáltalán, amiben szintén kételkedik, az pedig igazán durva pazarlás lenne még saját mércéje szerint is, hogy csak egyszer eszik egy állatból, amit megölt, a tetemet pedig itt hagyja az erdőben a mocskos dögevőknek csak úgy. Kár lenne a finom falatokért, de azért is kár, hogy ahogyan mindezt így végiggondolja magában, kicsit megéhezik.*
- Nem éppen lónak való vidék ez, ha érted mire gondolok. Na persze, hogy érthetnéd? Buta állat vagy csak, semmi más. De azért a magad módján szép.
*Miután ő szintén maga módján barátkozott egyet az állattal más dolgot is észrevesz, bár meglehet kissé önveszélyesen lassan. Az apró lónak fényes a szőre, tehát jól van tartva. Nyereg is, kantár is van rajta, tehát valakié.
~ Hülye, ez eddig is feltűnhetett volna! ~
Elsőre valahogy még sem képes veszélyt érezni a hirtelen felismerés hatására. Túl apró majdnem dög ez ahhoz, hogy felnőtt férfi lovagolja meg.
Aztán hirtelen mégiscsak megijed. Egy gyerek is le tudja nyilazni a fák rejtekéből! Ha valamit, hát ezt jól megtanulta otthon. Mocskos kis szörnyeteg majd minden gyermek, ölni legalább is tudnak, ha olyan jól tanítják őket, mint annak idején őt. Egy pillanatra nyugtalanul pillant körbe, egészen addig, ameddig rá nem jön, hogyha valaki tényleg ki akarná végezni a távolból, nem eresztené rá előtte a lovát, hogy figyelmeztesse arra, hogy a madarakon, fákon és az aljnövényzetben megbúvó apró állatokon kívül van itt rajta kívül más létező is.
Más is eszébe jut azonban, pontosabban csak visszatér korábbi gondolataihoz. Ha a ló lovasa nem felnőtt, akkor nyilván gyermek. A korábban hallott fura, vékony hang is talán erre utal. Ha a közelben van, nem csoda, hogy nem jön elő.
~ Tőlünk mindenki fél. ~ összegzi magában gondolatait büszkén, még is apró árnyalatnyi szomorúsággal. Kissé hátráltatja még csak félig-meddig körvonalazódott terveit a jövőre nézve, ha pusztán zöld bőre miatt azt fogják hinni róla, hogy mindenkit meg akar ölni, vagy enni.*
- Nem leszel reggeli. *mondja az állatnak, és miközben bal kezével óvatosan megsimogatja fejét, erősebb jobbjával megragadja a kantárt, hogy ne szaladjon el csak úgy, ha esetleg megijedne attól a hangosabb hangtól, amit magából kiadni készül.*
- Hé! *kiált bele a fák közé.* Nem bántalak ígérem, de gyere elő, bárki vagy, ha itt vagy! Elhagytál egy egész lovat!
- Vagy inkább ő téged. *teszi hozzá, de mindezt csak pisze orra alatt mormogva, miközben nem zárja ki a tévedés lehetőségét. Lehet csak a mögötte álló hosszú, átgyalogolt éjszaka után képzelődött és nem volt semmiféle vékony, gyermeki hang, a ló csak úgy elcsatangolt, eredeti gazdája pedig akár elf, akár embergyermek legyen, már és most messze jár tőle, vagyis nincs itt a közelben.
~ Nagyon mindegy. Ha nem jön elő senki, akkor magammal viszlek és még is csak reggeli lesz belőled kicsi paci. Na jó, csak akkor, ha már nagyon éhes vagyok.~*
*Úgy tűnik vannak olyan pillanatok az életben, amelyekre nem készíthetnek fel az ősökről hallott történetek, a portyák izgalmai és unalmai, és még csak a jóscsontok sem jósolhatják meg. Az, hogy egy erdőben fura, távoli hangokat hall, majd egyszer csak egy apró ló fut szembe vele, és megáll előtte, pont egy ilyen pillanat. Vivri nem is nagyon érti, hogy mi akar lenni ez az egész.*
- Hát te mit csinálsz itt pici paci? Megegyelek? Szeretnél a reggelim lenni? *neveti el magát azon, hogy milyen hülye szót sikerült használnia éppen. Ami azt illeti fogalma sincs hol hallotta. Odahaza, (volt az az otthon éppen az ismert világ peremének bármely pontján, vagy éppen veszélyesen közel a mások által sűrűbben lakott területekhez) nem nagyon illették az állatokat hülye becenevekkel. Egykori hordája számára, és így persze neki is, az állatok egyszerűen csak arra voltak jók, hogy meg lehessen őket enni, fejni, esetleg elvenni tojásaikat, vagy bőrükből, szőrméjükből ruhát lehessen készíteni. Nem véletlen készült összes ruhája, egykor még élő élőlényekből, még kajla copfjait is két vastagabb bőrszalag tartja egyben most is.
Egy pillanatra tényleg eljátszik a gondolattal, hogy kivégzi az állatot, de elég hamar le is tesz róla.
A csonttőrt nem éppen ilyesmire találták ki. Persze, nem lenne lehetetlen vele lovat ölni, de csúnya, körülményes, és sokkal véresebb munka lenne, mint amennyit megér egy kis lóhús.
~ Kár lenne összevérezni ezt a szép kis bundát! ~
Bár karja izmos egy kicsit, kétli, hogy lenne annyi ereje, hogy puszta kézzel képes legyen letaglózni, és amúgy is, mit csinálna ennyi sok hússal? Eléggé lelassítaná, ha magával cipelné, már amennyiben elbírná egyáltalán, amiben szintén kételkedik, az pedig igazán durva pazarlás lenne még saját mércéje szerint is, hogy csak egyszer eszik egy állatból, amit megölt, a tetemet pedig itt hagyja az erdőben a mocskos dögevőknek csak úgy. Kár lenne a finom falatokért, de azért is kár, hogy ahogyan mindezt így végiggondolja magában, kicsit megéhezik.*
- Nem éppen lónak való vidék ez, ha érted mire gondolok. Na persze, hogy érthetnéd? Buta állat vagy csak, semmi más. De azért a magad módján szép.
*Miután ő szintén maga módján barátkozott egyet az állattal más dolgot is észrevesz, bár meglehet kissé önveszélyesen lassan. Az apró lónak fényes a szőre, tehát jól van tartva. Nyereg is, kantár is van rajta, tehát valakié.
~ Hülye, ez eddig is feltűnhetett volna! ~
Elsőre valahogy még sem képes veszélyt érezni a hirtelen felismerés hatására. Túl apró majdnem dög ez ahhoz, hogy felnőtt férfi lovagolja meg.
Aztán hirtelen mégiscsak megijed. Egy gyerek is le tudja nyilazni a fák rejtekéből! Ha valamit, hát ezt jól megtanulta otthon. Mocskos kis szörnyeteg majd minden gyermek, ölni legalább is tudnak, ha olyan jól tanítják őket, mint annak idején őt. Egy pillanatra nyugtalanul pillant körbe, egészen addig, ameddig rá nem jön, hogyha valaki tényleg ki akarná végezni a távolból, nem eresztené rá előtte a lovát, hogy figyelmeztesse arra, hogy a madarakon, fákon és az aljnövényzetben megbúvó apró állatokon kívül van itt rajta kívül más létező is.
Más is eszébe jut azonban, pontosabban csak visszatér korábbi gondolataihoz. Ha a ló lovasa nem felnőtt, akkor nyilván gyermek. A korábban hallott fura, vékony hang is talán erre utal. Ha a közelben van, nem csoda, hogy nem jön elő.
~ Tőlünk mindenki fél. ~ összegzi magában gondolatait büszkén, még is apró árnyalatnyi szomorúsággal. Kissé hátráltatja még csak félig-meddig körvonalazódott terveit a jövőre nézve, ha pusztán zöld bőre miatt azt fogják hinni róla, hogy mindenkit meg akar ölni, vagy enni.*
- Nem leszel reggeli. *mondja az állatnak, és miközben bal kezével óvatosan megsimogatja fejét, erősebb jobbjával megragadja a kantárt, hogy ne szaladjon el csak úgy, ha esetleg megijedne attól a hangosabb hangtól, amit magából kiadni készül.*
- Hé! *kiált bele a fák közé.* Nem bántalak ígérem, de gyere elő, bárki vagy, ha itt vagy! Elhagytál egy egész lovat!
- Vagy inkább ő téged. *teszi hozzá, de mindezt csak pisze orra alatt mormogva, miközben nem zárja ki a tévedés lehetőségét. Lehet csak a mögötte álló hosszú, átgyalogolt éjszaka után képzelődött és nem volt semmiféle vékony, gyermeki hang, a ló csak úgy elcsatangolt, eredeti gazdája pedig akár elf, akár embergyermek legyen, már és most messze jár tőle, vagyis nincs itt a közelben.
~ Nagyon mindegy. Ha nem jön elő senki, akkor magammal viszlek és még is csak reggeli lesz belőled kicsi paci. Na jó, csak akkor, ha már nagyon éhes vagyok.~*
1418. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 22:44:25
Üzenet elküldve: 2018-03-06 22:44:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Na igen, tényleg kicsit naiv és tudja is magáról, de ez pont ebben a helyzetben nem érvényesül. De erről a lánynak nem kell tudnia. A közeledésre nagyon figyel, de nem látja okát, hogy akár csak megemelje a számszeríjat.*
-Annál azért többet. ~Ha nem is sokkal.~ És csak az, hogy nem ölhetem meg, nem jelenti azt, hogy ne törhetném el mindkét lábát. *Igazán nem szívesen tenne ilyet, főleg a lovától ilyen messzire, de muszáj ezt mondania, mielőtt a célpont tényleg elkezd kalkulálni. Ha a fák között eléggé eltávolodik, már nem kockáztathat egy lövést, mert mi van, ha halálos? Persze az már bebizonyosodott, hogy utolérné, kivéve, ha közben még a nővel is foglalkoznia kell...*
-Örvendek, Quienn. Igen, valamiféle zsoldos vagyok. Mit szólsz ahhoz, hogy együtt leszállítjuk ezt az embert, odaadom neked a pénz negyedét, aztán meghívlak egy italra? Így mindketten jól járunk. ~És csak a te híred romlik, az enyém nem.~ Vagy azután ölöd meg, hogy felvettem érte a pénzt és már leléptem. Mit szólsz? Az italra meghívás még így is áll. *Mert azért nem hagyja teljesen hidegen a nő formás alakja sem. Szívesen megnézné közelebbről, fedetlenül, ha alkalom nyílik rá.*
*Na igen, tényleg kicsit naiv és tudja is magáról, de ez pont ebben a helyzetben nem érvényesül. De erről a lánynak nem kell tudnia. A közeledésre nagyon figyel, de nem látja okát, hogy akár csak megemelje a számszeríjat.*
-Annál azért többet. ~Ha nem is sokkal.~ És csak az, hogy nem ölhetem meg, nem jelenti azt, hogy ne törhetném el mindkét lábát. *Igazán nem szívesen tenne ilyet, főleg a lovától ilyen messzire, de muszáj ezt mondania, mielőtt a célpont tényleg elkezd kalkulálni. Ha a fák között eléggé eltávolodik, már nem kockáztathat egy lövést, mert mi van, ha halálos? Persze az már bebizonyosodott, hogy utolérné, kivéve, ha közben még a nővel is foglalkoznia kell...*
-Örvendek, Quienn. Igen, valamiféle zsoldos vagyok. Mit szólsz ahhoz, hogy együtt leszállítjuk ezt az embert, odaadom neked a pénz negyedét, aztán meghívlak egy italra? Így mindketten jól járunk. ~És csak a te híred romlik, az enyém nem.~ Vagy azután ölöd meg, hogy felvettem érte a pénzt és már leléptem. Mit szólsz? Az italra meghívás még így is áll. *Mert azért nem hagyja teljesen hidegen a nő formás alakja sem. Szívesen megnézné közelebbről, fedetlenül, ha alkalom nyílik rá.*
1417. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 21:57:55
Üzenet elküldve: 2018-03-06 21:57:55
ÚJ
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Kevés felszabadítóbb dolog van, mint az embertömeg fergetegéből kiszakadni valami természetközeli közegbe. Márpedig most pontosan erre van szüksége. Bárcsak elmondható lenne Valról, hogy a frusztrációval és kétségekkel teli gondolatok elkerülik, de sajnos ez csak külső szemlélő számára tűnhet így.
Emésztik a múlt eseményei, korábbi rossz döntései. Sosem volt problémája az egyedülléttel, most viszont magány gyötri, ami hirtelen a nosztalgiával karöltve sikeresen megszépíti a nem túl szép dolgokat is. Újra és újra megrohamozza az az érzés, hogy inkább legyen megint minden rossz, minthogy ne legyen semmi.
Ezeket kell kisöpörnie agyából, erre pedig itt van a tökéletes helyszín. Apró részletekben kell megpróbálni megtalálni a csodát. Hogy milyen puha a talaj cipője talpa alatt, hogy hogyan tör át a napfény a fák levelei között, és hogyan törik meg ez a foltos minta különböző felületeken. Mélyen tüdejébe szívja a friss levegőt, miközben egy közeli sziklás területnél megpihen.
Az élet amit ő maga önszántából választott talán mégsem olyan jó, mint ahogy elképzelte.
Hangosan, kissé ingerülten fújja ki a levegőt. Nem, most semmi kedve nincs magába révedni, bármennyire is szeretné nem megy a lenyugodás. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattan és határozottan megpördül tengelye körül. Farkasszemet néz az éppen előtte lévő fa kérgével, majd felméri annak magasságát, adottságait. Pár lépésből lendületet véve elrugaszkodik, elkapja a hozzá legközelebbi ágat. Felhúzza magát, lábaival tolva súlyát és segítve a stabilitást. Feljebb és feljebb kapaszkodik, de csak addig ahol még az ágak elég vastagok és masszívak, hogy elbírják őt. Képességeit próbára téve egyik fa ágáról a másik fáéra halad. Megbújik a sűrű lombozat között, miközben azzal szórakoztatja magát, hogy az apró ágakat kerülgeti ki - lehetőleg érintés nélkül.
Sikeresen kifárasztja magát, kikapcsolja elméjét és egy aprócska madárfészek mellé letelepedik csendben, hátát a törzsnek támasztja. Ahogy elméje komótosan lecsillapodik, hosszú utak során megfáradt teste ellazul, úgy lassan felszínes álomba szenderül.*
Emésztik a múlt eseményei, korábbi rossz döntései. Sosem volt problémája az egyedülléttel, most viszont magány gyötri, ami hirtelen a nosztalgiával karöltve sikeresen megszépíti a nem túl szép dolgokat is. Újra és újra megrohamozza az az érzés, hogy inkább legyen megint minden rossz, minthogy ne legyen semmi.
Ezeket kell kisöpörnie agyából, erre pedig itt van a tökéletes helyszín. Apró részletekben kell megpróbálni megtalálni a csodát. Hogy milyen puha a talaj cipője talpa alatt, hogy hogyan tör át a napfény a fák levelei között, és hogyan törik meg ez a foltos minta különböző felületeken. Mélyen tüdejébe szívja a friss levegőt, miközben egy közeli sziklás területnél megpihen.
Az élet amit ő maga önszántából választott talán mégsem olyan jó, mint ahogy elképzelte.
Hangosan, kissé ingerülten fújja ki a levegőt. Nem, most semmi kedve nincs magába révedni, bármennyire is szeretné nem megy a lenyugodás. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattan és határozottan megpördül tengelye körül. Farkasszemet néz az éppen előtte lévő fa kérgével, majd felméri annak magasságát, adottságait. Pár lépésből lendületet véve elrugaszkodik, elkapja a hozzá legközelebbi ágat. Felhúzza magát, lábaival tolva súlyát és segítve a stabilitást. Feljebb és feljebb kapaszkodik, de csak addig ahol még az ágak elég vastagok és masszívak, hogy elbírják őt. Képességeit próbára téve egyik fa ágáról a másik fáéra halad. Megbújik a sűrű lombozat között, miközben azzal szórakoztatja magát, hogy az apró ágakat kerülgeti ki - lehetőleg érintés nélkül.
Sikeresen kifárasztja magát, kikapcsolja elméjét és egy aprócska madárfészek mellé letelepedik csendben, hátát a törzsnek támasztja. Ahogy elméje komótosan lecsillapodik, hosszú utak során megfáradt teste ellazul, úgy lassan felszínes álomba szenderül.*
1416. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 20:50:13
Üzenet elküldve: 2018-03-06 20:50:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Nem várt találkozás//
*Nellara miután megreggelizett, majd beleolvasott az egyik könyvébe úgy dönt, kicsit körbenéz az erdőben. Talán talál egy kis gyógynövényt, pár gyökeret, vagy bármi hasznos dolgot, és legalább a neve nincs lovacska is kimozdul. Most nem rajta ül, hanem maga mellett vezeti.
Mikor kilépett Synmirából azt hitte, hogy ez izgalmasabb lesz, de most, a fák között járva érzi, hogy eléggé unatkozik. De úgy tűnik a lovacska jól érzi magát, ezért már megérte. Nellara szereti nézni, ahogy mások boldogok, ezért mikor a póninak nagyon mehetnékje támad a lány elengedi a kantárt, a ló pedig víg nyihorászás közben kezd el szaladgálni. Ám mikor a ló hirtelen eltűnik, a lány megijed, és utánarohan.*
- Hé! Várj!
*Kiabálja, majd szárnyaival megpróbál rásegíteni a futásra, de így sem lesz elég gyors ahhoz, hogy utolérje a lovat.
Mikor a póni egy zöldbőrű előtt áll meg Nellara hirtelen megijed, és felröppen a legközelebbi fa ágai közé.*
*Nellara miután megreggelizett, majd beleolvasott az egyik könyvébe úgy dönt, kicsit körbenéz az erdőben. Talán talál egy kis gyógynövényt, pár gyökeret, vagy bármi hasznos dolgot, és legalább a neve nincs lovacska is kimozdul. Most nem rajta ül, hanem maga mellett vezeti.
Mikor kilépett Synmirából azt hitte, hogy ez izgalmasabb lesz, de most, a fák között járva érzi, hogy eléggé unatkozik. De úgy tűnik a lovacska jól érzi magát, ezért már megérte. Nellara szereti nézni, ahogy mások boldogok, ezért mikor a póninak nagyon mehetnékje támad a lány elengedi a kantárt, a ló pedig víg nyihorászás közben kezd el szaladgálni. Ám mikor a ló hirtelen eltűnik, a lány megijed, és utánarohan.*
- Hé! Várj!
*Kiabálja, majd szárnyaival megpróbál rásegíteni a futásra, de így sem lesz elég gyors ahhoz, hogy utolérje a lovat.
Mikor a póni egy zöldbőrű előtt áll meg Nellara hirtelen megijed, és felröppen a legközelebbi fa ágai közé.*
1415. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 18:49:02
Üzenet elküldve: 2018-03-06 18:49:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Úgy tűnik nem fog a dolog olyan egyszerűen menni, mint gondolta, a félvérre nincs különösebb hatással az, amit az imént füllentett.*
-Naiv vagy *úgy ejti ki a száján, mintha ez lenne a legnagyobb sértés a világon, közben pedig óvatosan tesz egy lépést előre, de még mindig nincs fenyegetően közel a férfihoz. Meg nem is nagyon merne csapni az ostorával, még ha a fájdalomtól el is rántaná a karját, az utolsó pillanatban akkor is elindíthatja a nyilat.
A fattyú még tovább makacskodik, nem mondja el mennyit fizetnek a faluban az erőszakolóért, és ez kissé már bosszantja Quiennt.*
-Fogadok nem adnak érte valami sokat. Nem gyilkos és nem lopott meg valami nagy embert, így alig érhet meg 100-150 aranyat. *kezdi meg hangosan becslését majd ezután a földön fekvő fickóra pillant* -Ráadásul mivel tudja, hogy nem ölheted meg úgyis megpróbál elszökni. Macerás. *Úgy beszél, mint aki gyakran csinált ilyet, valójában senkit sem hagyott még éleben, épp azért mert nagyon körülményes.*
-A nevem Quienn Isael *néz újra a félvérre, egyenesen a szemébe. Szereti, ha minél többen tudják a nevét, minél többen ismerik annál több a meló. A pénz meg most baromi jól jönne.*
-Valamiféle zsoldos vagy?
*Úgy tűnik nem fog a dolog olyan egyszerűen menni, mint gondolta, a félvérre nincs különösebb hatással az, amit az imént füllentett.*
-Naiv vagy *úgy ejti ki a száján, mintha ez lenne a legnagyobb sértés a világon, közben pedig óvatosan tesz egy lépést előre, de még mindig nincs fenyegetően közel a férfihoz. Meg nem is nagyon merne csapni az ostorával, még ha a fájdalomtól el is rántaná a karját, az utolsó pillanatban akkor is elindíthatja a nyilat.
A fattyú még tovább makacskodik, nem mondja el mennyit fizetnek a faluban az erőszakolóért, és ez kissé már bosszantja Quiennt.*
-Fogadok nem adnak érte valami sokat. Nem gyilkos és nem lopott meg valami nagy embert, így alig érhet meg 100-150 aranyat. *kezdi meg hangosan becslését majd ezután a földön fekvő fickóra pillant* -Ráadásul mivel tudja, hogy nem ölheted meg úgyis megpróbál elszökni. Macerás. *Úgy beszél, mint aki gyakran csinált ilyet, valójában senkit sem hagyott még éleben, épp azért mert nagyon körülményes.*
-A nevem Quienn Isael *néz újra a félvérre, egyenesen a szemébe. Szereti, ha minél többen tudják a nevét, minél többen ismerik annál több a meló. A pénz meg most baromi jól jönne.*
-Valamiféle zsoldos vagy?
1414. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 14:36:01
Üzenet elküldve: 2018-03-06 14:36:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*A mélységiek sokkal közelebb állnak az érzékek birodalmához, mint bármely más faj. Egyedi, szoros kapcsolat fűzi őket az ösztönökhöz.
Kharasshi nem vonul hátrébb. Mélyen a tüdejébe szívja a nőstényke illatát, ezt az ingerlő aromát, ami egyre csak cselekedni csábítaná. Szinte érzi az erővel megálljba parancsolt mozdulat ívét, mely felkínálja neki az érzéki nyakacskát. Azt már talán a lány se próbálná meg tagadni, hogy mennyire kedvére van, ha azon a tájékon kényezteti.*
- Fenséges *válaszolja őszintén, ahogy újra végigpillant a biztos kézzel metszett mintákon. Épp csak egy kósza gondolat erejéig sejlik fel benne, hogy furcsállja a dolgot, hiszen az ilyesmi meglehetősen fájdalmas procedúra eredménye, a lány pedig már néhány talpára mért suhintást is elég nehezen viselt. Talán rá is kérdezne, ha nem túrnák ki a fejéből a józan gondolatokat bujábbnál bujább víziók arról, hogy nem parancsolt tovább önmérsékletet magára.
Sokszor éri vád a fajtáját, hogy hevesek és nem tudnak uralkodni az indulataikon. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs róla, hogy egy mélységi hímnek mi mindent kell kiállnia. Most sem engedi ösztöneit szabad rablásba, de jó oka van rá.*
- Szeretném *súgja, ezúttal egészen a nyakacskába hajolva. A szó végigperzseli az érintést áhító, bársonyos bőrt, s már nyílnak az ajkai, hogy finom harapással zárja óhaját, de nem végzi be. Fordulása, hogy az ajánlathoz elhelyezkedjen, elsodorja a túlkapást.*
- És? *kérdi, féloldalasan hátratekintve, ha a nőstényke nekilát.* - Hogyan alkuszunk meg erre a kegyre? *Elvégre ő maga, ha úgy vesszük, a fürdő elbitorlásáért fizetett a felajánlott szappanozással.*
*A mélységiek sokkal közelebb állnak az érzékek birodalmához, mint bármely más faj. Egyedi, szoros kapcsolat fűzi őket az ösztönökhöz.
Kharasshi nem vonul hátrébb. Mélyen a tüdejébe szívja a nőstényke illatát, ezt az ingerlő aromát, ami egyre csak cselekedni csábítaná. Szinte érzi az erővel megálljba parancsolt mozdulat ívét, mely felkínálja neki az érzéki nyakacskát. Azt már talán a lány se próbálná meg tagadni, hogy mennyire kedvére van, ha azon a tájékon kényezteti.*
- Fenséges *válaszolja őszintén, ahogy újra végigpillant a biztos kézzel metszett mintákon. Épp csak egy kósza gondolat erejéig sejlik fel benne, hogy furcsállja a dolgot, hiszen az ilyesmi meglehetősen fájdalmas procedúra eredménye, a lány pedig már néhány talpára mért suhintást is elég nehezen viselt. Talán rá is kérdezne, ha nem túrnák ki a fejéből a józan gondolatokat bujábbnál bujább víziók arról, hogy nem parancsolt tovább önmérsékletet magára.
Sokszor éri vád a fajtáját, hogy hevesek és nem tudnak uralkodni az indulataikon. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs róla, hogy egy mélységi hímnek mi mindent kell kiállnia. Most sem engedi ösztöneit szabad rablásba, de jó oka van rá.*
- Szeretném *súgja, ezúttal egészen a nyakacskába hajolva. A szó végigperzseli az érintést áhító, bársonyos bőrt, s már nyílnak az ajkai, hogy finom harapással zárja óhaját, de nem végzi be. Fordulása, hogy az ajánlathoz elhelyezkedjen, elsodorja a túlkapást.*
- És? *kérdi, féloldalasan hátratekintve, ha a nőstényke nekilát.* - Hogyan alkuszunk meg erre a kegyre? *Elvégre ő maga, ha úgy vesszük, a fürdő elbitorlásáért fizetett a felajánlott szappanozással.*
1413. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-06 10:26:18
Üzenet elküldve: 2018-03-06 10:26:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*A forró vízből kiemelkedve végigszalad rajta a szoba hűvösebb levegője, apró pettyes borzongást hagyva a lány bőrén. Emiatt nem is kell kétszer mondania Kharasshinak, hogy ereszkedjen vissza, csak a mélyen csengő rekedtségből, s a hátát érintő tenyerekből érzi, hogy nem a hűvöstől tart a férfi. Akaratlanul tette próbára a másik önuralmát újra, s ennek felismerésére kicsit zavarba is jön. Akarattal ilyet csinálni egy mellényke levételével olyasmi, amivel ha túllő a célon, hát vállalja a következményeit, talán még fel is van készülve némiképp, de akaratlanul már egészen más. Úgy érzi, mint ha balga módjára kószálna az ingoványban, ahol elég egy véletlen ballépés, és már maga alá is temeti a mélység, holott előtte kérkedett azzal, hogy bizony ügyesen ellavíroz a veszélyes terepen.
A forró víz ölelésében újra kezd kisimulni bőre, amíg hallgatja a férfi szavait, melyeken halványan el is mosolyodik. Kharasshi szinte üdvözli hátán a csíkokat, mint ha tetszenének neki, bár ő maga csak megélte, majd túltette magát rajta. Örül, hogy nem tűnt fel a pillanatnyi zavara, és nem kell magyarázkodnia, azzal talán tönkretéve egy kellemes estét.
Csak az a perzselő bariton, ne suttogott volna a fülébe, s a szavak nyomán a finom lehelet ne érintette volna nyakának vékony bőrét. Már nem foghatja a hűvösebb fuvallatra, és már nincs az a nyakig gombolt kiskabát sem, mint legutóbb az erdő szélén, ami elrejthetné az újra szertefutó lúdbőrt, a férfi meghitt közelségének tagadhatatlan hatását. *
- Elhiszem... *Suttogja vissza. Szeme sarkából pillantva a hang felé, regulázva magát, hogy ne billentse oldalra fejét, néma kéréssel sóhajtva.* Tetszik neked? *Siklik ajkai közül a kérdés önkéntelenül, halvány hitetlen tónussal itatva. Buta kérdésnek hangozhat, a férfi hegei, cakkjai és tetoválásai mellett, de a lány mintája egészen mást sugall, talán úgy tűnhet, hogy saját akaratából viseli.
Csak a válasz után szól újra, hogy megpróbáljon egy kis teret nyerni, erővel kiszakadva a bensőséges pillanatból.*
- Ha szeretnéd, megmoshatom én is a hátadat.
*A forró vízből kiemelkedve végigszalad rajta a szoba hűvösebb levegője, apró pettyes borzongást hagyva a lány bőrén. Emiatt nem is kell kétszer mondania Kharasshinak, hogy ereszkedjen vissza, csak a mélyen csengő rekedtségből, s a hátát érintő tenyerekből érzi, hogy nem a hűvöstől tart a férfi. Akaratlanul tette próbára a másik önuralmát újra, s ennek felismerésére kicsit zavarba is jön. Akarattal ilyet csinálni egy mellényke levételével olyasmi, amivel ha túllő a célon, hát vállalja a következményeit, talán még fel is van készülve némiképp, de akaratlanul már egészen más. Úgy érzi, mint ha balga módjára kószálna az ingoványban, ahol elég egy véletlen ballépés, és már maga alá is temeti a mélység, holott előtte kérkedett azzal, hogy bizony ügyesen ellavíroz a veszélyes terepen.
A forró víz ölelésében újra kezd kisimulni bőre, amíg hallgatja a férfi szavait, melyeken halványan el is mosolyodik. Kharasshi szinte üdvözli hátán a csíkokat, mint ha tetszenének neki, bár ő maga csak megélte, majd túltette magát rajta. Örül, hogy nem tűnt fel a pillanatnyi zavara, és nem kell magyarázkodnia, azzal talán tönkretéve egy kellemes estét.
Csak az a perzselő bariton, ne suttogott volna a fülébe, s a szavak nyomán a finom lehelet ne érintette volna nyakának vékony bőrét. Már nem foghatja a hűvösebb fuvallatra, és már nincs az a nyakig gombolt kiskabát sem, mint legutóbb az erdő szélén, ami elrejthetné az újra szertefutó lúdbőrt, a férfi meghitt közelségének tagadhatatlan hatását. *
- Elhiszem... *Suttogja vissza. Szeme sarkából pillantva a hang felé, regulázva magát, hogy ne billentse oldalra fejét, néma kéréssel sóhajtva.* Tetszik neked? *Siklik ajkai közül a kérdés önkéntelenül, halvány hitetlen tónussal itatva. Buta kérdésnek hangozhat, a férfi hegei, cakkjai és tetoválásai mellett, de a lány mintája egészen mást sugall, talán úgy tűnhet, hogy saját akaratából viseli.
Csak a válasz után szól újra, hogy megpróbáljon egy kis teret nyerni, erővel kiszakadva a bensőséges pillanatból.*
- Ha szeretnéd, megmoshatom én is a hátadat.
1412. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-05 17:54:07
Üzenet elküldve: 2018-03-05 17:54:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Valóban jár az érdemérem a példás önuralomért, bár sokat segített, hogy a nadrág levételének sokkoló körülményeinek emléke azért nem old ki olyan gyorsan.
De mindent összevetve, igen, Kharasshi ezúttal egészen hűvös fejjel áll a dolgokhoz, s ez valahol őt magát is megnyugtatja. Békés kis szentéllyé válik a dézsa. Persze az élet a békét meglehetős fukarsággal méri a mélységiek számára. Most sincs másképp. A karcsú testecske kiemelkedik előtte a levendula illatból. Csak néhány arasznyival mutat többet magából, de a csípő ingerlő íve s deréktájék alatt az a két kis gödröcske... Kharasshi torkára forr a szó, s csak nyel egyet.*
- Jobb, ha visszaülsz, nőstényke *mondja kissé rekedten.
Tenyerei végigsimítanak a lány hátán, s kissé közelebb húzódik hozzá.*
- A viaszfás erdők minxei hordanak ilyen sávokat. Hamuszín-fehérek. Nagyobbak, nemesebbek, mint a máshol honos, sötétebb bundájúak. Illenek hozzád *súgja egészen közelről.*
*Valóban jár az érdemérem a példás önuralomért, bár sokat segített, hogy a nadrág levételének sokkoló körülményeinek emléke azért nem old ki olyan gyorsan.
De mindent összevetve, igen, Kharasshi ezúttal egészen hűvös fejjel áll a dolgokhoz, s ez valahol őt magát is megnyugtatja. Békés kis szentéllyé válik a dézsa. Persze az élet a békét meglehetős fukarsággal méri a mélységiek számára. Most sincs másképp. A karcsú testecske kiemelkedik előtte a levendula illatból. Csak néhány arasznyival mutat többet magából, de a csípő ingerlő íve s deréktájék alatt az a két kis gödröcske... Kharasshi torkára forr a szó, s csak nyel egyet.*
- Jobb, ha visszaülsz, nőstényke *mondja kissé rekedten.
Tenyerei végigsimítanak a lány hátán, s kissé közelebb húzódik hozzá.*
- A viaszfás erdők minxei hordanak ilyen sávokat. Hamuszín-fehérek. Nagyobbak, nemesebbek, mint a máshol honos, sötétebb bundájúak. Illenek hozzád *súgja egészen közelről.*
1411. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-04 22:16:11
Üzenet elküldve: 2018-03-04 22:16:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- A rohadt életbe, hogy ez de rohadtul unalmas! *morogja csak úgy maga elé, amikor rájön, hogy kezd lassan beleőrülni az unalomba. Sosem volt oda különösebben az erődért, hiába élte le vagy a fél életét annak valamely eldugott zugában.
Most is mindenhol csak fák. Bármerre is néz, megannyi akadály, amit ki kell kerülni, pedig, ha egyenesen mehetne már minden bizonnyal sokkal közelebb lehetne céljához. Elég természetes dolog, hogy az, amire leginkább jelenleg vágyik, hogy ritkuljanak végre.
Egyelőre azonban nem teszik, ő pedig pont úgy, ahogyan eddig, vékony, alig látható ösvényeket és csapásokat követ, bozótokat és fákat kerülget már hosszú órák, körülbelül az éj közepe óta, mindezt pedig sietve.
Ugyan nem hinné, hogy hiánya amint feltűnik utána erednek, de azért nem nem is merne mérget inni arra, hogy nem. Végül is, lopott is, engedélyt sem kért a távozásra senkitől, ráadásul még az őröket is leitatta. Szótlan éjjeli elosonásával elég sok hagyományt megszegett, és legalább két olyan falkabéli tekintélyét vette teljesen semmibe, akikét neki semmiképpen nem lett volna szabad.
Nem hinné persze, hogy ezek főbenjáró bűnök, amelyekért egykori családja az éltét is elvenné, de amint felfedezik hiányát (ez pedig talán meg is történt már) az első, hirtelen harag és felindulás lendületével akár még utána is eredhetnek, hogy elkapják és úgy megbüntessék, hogy egy életre elvegyék a kedvét bármi hasonlótól.
Na persze, van egy fél éjszakányi előnye és nem hülye. Végtére is apja maga tanította meg rá, hogyan kell eltüntetni saját nyomait.
Amikor pedig a szótlan elosonás mellett döntött, nagyon is jó ötletnek tűnt faképnél hagyni az egészet. Ő ugyan már nem is lehetne annál elégedettebb a külsejével, mint amennyire az, de azt is tudja, hogy talán nem felel meg első ránézésre annak a nősténynek, amire egy átlagos ork hím kapásból rávágná, hogy szép, és kell neki. Még is szerették őt a falka hímjei, igaz nem volt túl nagy felhozatal más, korabeli nőstények tekintetében, pont úgy, ahogyan a szóba jöhető hímek is kevesen voltak. Nem kellett hozzá túl nagy ész, hogy tudja, hamarosan eldőlt volna a sorsa, ha marad.
Persze elég hízelgő számára és izgató is lett volna végignézni, ahogyan a fiatal hímek megverekszenek érte, és eldöntik, hogy végül kinek lesz az asszonya, de ez a kellemes, testét-lelkét átjáró izgalom nem tartott volna túl sokáig, és túl nagy árat is kellett volna fizetnie érte. Élete végéig tartó hűséget, meg kölyköket, pedig, ha valamiben biztos, akkor az éppen az, hogy egyiket sem neki találták ki. Főleg azokhoz a hímekhez nem akart hűséges lenni, akik apró hordájuk maradékán belül éltek.
Egy-kettőt elég közelről ismer már, és teljesen biztos benne, hogy nála valamennyi sokkal jobban élvezte közös együttlétüket. Mert hát ő nem nagyon élvezte, és nem is nagyon foglalkoztak azzal, hogy ő leljen bennük legalább egy kis örömöt, noha utóbbi nem lett volna lehetetlen küldetés, hiszen ő a legtöbbször szívesen adta oda magát nekik, hátha. De hát hiába.
Zacskónyi jóscsontja amúgy is megmondta neki, hogy ma kell elindulnia. Legalábbis, ha nagyon akarta, képes volt az általuk kirajzolt ábrába belelátni a szerencsének csillagra emlékeztető jelképét.
~ Ez a baj ezzel az egésszel, sokan beléjük látják, amit akarnak. Remélem én nem voltam ilyen hülye. ~
Bár mindezen elmereng egy pillanatra, annyira, hogy majdnem még menni is elfelejt, végül inkább vállat von és próbál nem gondolni erre sem, egyszerűen csak megy, mert, ha már elindult, akkor mennie kell. Vissza nem fordulhat, az biztos.
Akkor jó ötletnek tűnt lelépni, és még most is az, győzködi magát újra meg újra, hiába unja már az egész utat tényleg, úgy ahogy van, és hiába érzett még nagy "menekülésének" a legelején vidám izgatottságot egyszerű unalom helyett. Nem mintha arra számított volna, hogy hamar a városba ér, de azért, ami sok az sok!
Úgy dönt hát, hogy itt az ideje tartani egy kis szünetet túlságosan is hosszúra nyúlt sétájában.
Most, hogy már világos van, fekete bőrnadrágjában, farkasbundájában és csizmájában nem beleolvad a környezetbe, hanem kilóg belőle, mivel azonban nem fegyvertelenül vágott neki ennek az útnak, félelmet egyáltalán nem érez emiatt.
Ráadásul végre itt vannak a levegő hónapjai, így arra is számíthat, hogy nem lesz felhős az ég, a nap pedig hamarosan kellemes melegével fogja simogatni az arcát. Ilyenkor kel új életre a világ, ő pedig már csak ezért is szentül hiszi, hogy jobb napokat nem is választhatott volna arra, hogy neki is új, valami teljesen más élete legyen, mint eddig volt.
Csak hát jó lenne végre elkezdeni. Leveszi hátáról alaposan megtömött zsákját, hogy elővehesse belőle a barna bőrzacskó által megóvott csontokat. Szórakozottan megrázza őket a kezében, tekintetével pedig olyan sima felületet keres a földön, ahol nem nyeli el őket a sűrű aljnövényzet, ha majd a zacskóból kiszórja őket a földre, hogy megtudhassa végre tőlük, hogy sokat kell-e még az erdő széléig gyalogolnia?*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.04 22:22:51
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- A rohadt életbe, hogy ez de rohadtul unalmas! *morogja csak úgy maga elé, amikor rájön, hogy kezd lassan beleőrülni az unalomba. Sosem volt oda különösebben az erődért, hiába élte le vagy a fél életét annak valamely eldugott zugában.
Most is mindenhol csak fák. Bármerre is néz, megannyi akadály, amit ki kell kerülni, pedig, ha egyenesen mehetne már minden bizonnyal sokkal közelebb lehetne céljához. Elég természetes dolog, hogy az, amire leginkább jelenleg vágyik, hogy ritkuljanak végre.
Egyelőre azonban nem teszik, ő pedig pont úgy, ahogyan eddig, vékony, alig látható ösvényeket és csapásokat követ, bozótokat és fákat kerülget már hosszú órák, körülbelül az éj közepe óta, mindezt pedig sietve.
Ugyan nem hinné, hogy hiánya amint feltűnik utána erednek, de azért nem nem is merne mérget inni arra, hogy nem. Végül is, lopott is, engedélyt sem kért a távozásra senkitől, ráadásul még az őröket is leitatta. Szótlan éjjeli elosonásával elég sok hagyományt megszegett, és legalább két olyan falkabéli tekintélyét vette teljesen semmibe, akikét neki semmiképpen nem lett volna szabad.
Nem hinné persze, hogy ezek főbenjáró bűnök, amelyekért egykori családja az éltét is elvenné, de amint felfedezik hiányát (ez pedig talán meg is történt már) az első, hirtelen harag és felindulás lendületével akár még utána is eredhetnek, hogy elkapják és úgy megbüntessék, hogy egy életre elvegyék a kedvét bármi hasonlótól.
Na persze, van egy fél éjszakányi előnye és nem hülye. Végtére is apja maga tanította meg rá, hogyan kell eltüntetni saját nyomait.
Amikor pedig a szótlan elosonás mellett döntött, nagyon is jó ötletnek tűnt faképnél hagyni az egészet. Ő ugyan már nem is lehetne annál elégedettebb a külsejével, mint amennyire az, de azt is tudja, hogy talán nem felel meg első ránézésre annak a nősténynek, amire egy átlagos ork hím kapásból rávágná, hogy szép, és kell neki. Még is szerették őt a falka hímjei, igaz nem volt túl nagy felhozatal más, korabeli nőstények tekintetében, pont úgy, ahogyan a szóba jöhető hímek is kevesen voltak. Nem kellett hozzá túl nagy ész, hogy tudja, hamarosan eldőlt volna a sorsa, ha marad.
Persze elég hízelgő számára és izgató is lett volna végignézni, ahogyan a fiatal hímek megverekszenek érte, és eldöntik, hogy végül kinek lesz az asszonya, de ez a kellemes, testét-lelkét átjáró izgalom nem tartott volna túl sokáig, és túl nagy árat is kellett volna fizetnie érte. Élete végéig tartó hűséget, meg kölyköket, pedig, ha valamiben biztos, akkor az éppen az, hogy egyiket sem neki találták ki. Főleg azokhoz a hímekhez nem akart hűséges lenni, akik apró hordájuk maradékán belül éltek.
Egy-kettőt elég közelről ismer már, és teljesen biztos benne, hogy nála valamennyi sokkal jobban élvezte közös együttlétüket. Mert hát ő nem nagyon élvezte, és nem is nagyon foglalkoztak azzal, hogy ő leljen bennük legalább egy kis örömöt, noha utóbbi nem lett volna lehetetlen küldetés, hiszen ő a legtöbbször szívesen adta oda magát nekik, hátha. De hát hiába.
Zacskónyi jóscsontja amúgy is megmondta neki, hogy ma kell elindulnia. Legalábbis, ha nagyon akarta, képes volt az általuk kirajzolt ábrába belelátni a szerencsének csillagra emlékeztető jelképét.
~ Ez a baj ezzel az egésszel, sokan beléjük látják, amit akarnak. Remélem én nem voltam ilyen hülye. ~
Bár mindezen elmereng egy pillanatra, annyira, hogy majdnem még menni is elfelejt, végül inkább vállat von és próbál nem gondolni erre sem, egyszerűen csak megy, mert, ha már elindult, akkor mennie kell. Vissza nem fordulhat, az biztos.
Akkor jó ötletnek tűnt lelépni, és még most is az, győzködi magát újra meg újra, hiába unja már az egész utat tényleg, úgy ahogy van, és hiába érzett még nagy "menekülésének" a legelején vidám izgatottságot egyszerű unalom helyett. Nem mintha arra számított volna, hogy hamar a városba ér, de azért, ami sok az sok!
Úgy dönt hát, hogy itt az ideje tartani egy kis szünetet túlságosan is hosszúra nyúlt sétájában.
Most, hogy már világos van, fekete bőrnadrágjában, farkasbundájában és csizmájában nem beleolvad a környezetbe, hanem kilóg belőle, mivel azonban nem fegyvertelenül vágott neki ennek az útnak, félelmet egyáltalán nem érez emiatt.
Ráadásul végre itt vannak a levegő hónapjai, így arra is számíthat, hogy nem lesz felhős az ég, a nap pedig hamarosan kellemes melegével fogja simogatni az arcát. Ilyenkor kel új életre a világ, ő pedig már csak ezért is szentül hiszi, hogy jobb napokat nem is választhatott volna arra, hogy neki is új, valami teljesen más élete legyen, mint eddig volt.
Csak hát jó lenne végre elkezdeni. Leveszi hátáról alaposan megtömött zsákját, hogy elővehesse belőle a barna bőrzacskó által megóvott csontokat. Szórakozottan megrázza őket a kezében, tekintetével pedig olyan sima felületet keres a földön, ahol nem nyeli el őket a sűrű aljnövényzet, ha majd a zacskóból kiszórja őket a földre, hogy megtudhassa végre tőlük, hogy sokat kell-e még az erdő széléig gyalogolnia?*
A hozzászólás írója (Vivrithari Voggarogh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.04 22:22:51
1410. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-04 13:32:26
Üzenet elküldve: 2018-03-04 13:32:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kör haza//
*Már egy ideje motoszkál benne a gondolat, de mikor végleg le akarja tisztázni a nedűt, villámcsapásként üt be.*
- Baaasszuskulcs. *a metilszűrőt otthon hagyta. Kalácsfalván.*
- Aaaa... *ütögeti fejét, míg bele nem szédül, majd kétségbeesetten bámul el kelet felé. Legalább harminc mérföld, úgy ám, és a felét erdei susnyásban kell végigvinnie.*
- Na jó. *felszerszámozza a kis csacsit és befogja a kordé elé. A helyieknek, bárkik legyenek is, üzenetet hagy. Nem rossz ember ő ugyanis.*
- "Fijjúg! Ti itszákos nagy lóvak! A kajibályért bócs! Két nap múltán gyövök. Arnulf. U.I: a pálinka vakít, ne idjátok meg. U.I2: Kómojjan beszélek, ne idjad meg!" *aztán morogva elindul kelet felé.*
A hozzászólás írója (Arnulf Molina) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.04 15:46:53
*Már egy ideje motoszkál benne a gondolat, de mikor végleg le akarja tisztázni a nedűt, villámcsapásként üt be.*
- Baaasszuskulcs. *a metilszűrőt otthon hagyta. Kalácsfalván.*
- Aaaa... *ütögeti fejét, míg bele nem szédül, majd kétségbeesetten bámul el kelet felé. Legalább harminc mérföld, úgy ám, és a felét erdei susnyásban kell végigvinnie.*
- Na jó. *felszerszámozza a kis csacsit és befogja a kordé elé. A helyieknek, bárkik legyenek is, üzenetet hagy. Nem rossz ember ő ugyanis.*
- "Fijjúg! Ti itszákos nagy lóvak! A kajibályért bócs! Két nap múltán gyövök. Arnulf. U.I: a pálinka vakít, ne idjátok meg. U.I2: Kómojjan beszélek, ne idjad meg!" *aztán morogva elindul kelet felé.*
A hozzászólás írója (Arnulf Molina) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.04 15:46:53
1409. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-04 12:22:40
Üzenet elküldve: 2018-03-04 12:22:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A nő válaszol, ami már jó jel. Hátha meg tudják beszélni, legalábbis a félvér ezt reméli. Persze ehhez érvelni kell. Bosszantó, semmi kedve szavakkal védeni a zsákmányát, de a szükség ezt diktálja. Meg azt, hogy ne eressze le a számszeríját.*
-Dehogy fogja. Az erőszak akkor is erőszak, a büntetés alól nincs kibúvó. Főleg így, hogy elmenekült. *Syd sem marad adós a saját blöffjével. Egyáltalán nincs róla meggyőződve, hogy a nő által előadott körülmény ne jelentené, hogy a földön magát majd' összevizelő szerencsétlen ne úszhatná meg olcsón a bűnét. Csakhogy azért, hogy ezen gondolkozzon, nem fizeti senki.*
-Neked az igazán mindegy. Nem osztozom és nem engedem át. Ügyes lány vagy, majd találsz magadnak másik áldozatot, akiért fizetnek. *Jó lenne már véget vetni a helyzetnek és indulni visszafelé. Az a 200 arany nem annyira sok, hogy itt veszekedjen egy szemmel láthatóan hidegvérrel ölő bestiával. Igyekszik kicsit személyesebb témára terelni a beszélgetést.*
-Egyébként Syd vagyok. Téged hogy hívnak?
*A nő válaszol, ami már jó jel. Hátha meg tudják beszélni, legalábbis a félvér ezt reméli. Persze ehhez érvelni kell. Bosszantó, semmi kedve szavakkal védeni a zsákmányát, de a szükség ezt diktálja. Meg azt, hogy ne eressze le a számszeríját.*
-Dehogy fogja. Az erőszak akkor is erőszak, a büntetés alól nincs kibúvó. Főleg így, hogy elmenekült. *Syd sem marad adós a saját blöffjével. Egyáltalán nincs róla meggyőződve, hogy a nő által előadott körülmény ne jelentené, hogy a földön magát majd' összevizelő szerencsétlen ne úszhatná meg olcsón a bűnét. Csakhogy azért, hogy ezen gondolkozzon, nem fizeti senki.*
-Neked az igazán mindegy. Nem osztozom és nem engedem át. Ügyes lány vagy, majd találsz magadnak másik áldozatot, akiért fizetnek. *Jó lenne már véget vetni a helyzetnek és indulni visszafelé. Az a 200 arany nem annyira sok, hogy itt veszekedjen egy szemmel láthatóan hidegvérrel ölő bestiával. Igyekszik kicsit személyesebb témára terelni a beszélgetést.*
-Egyébként Syd vagyok. Téged hogy hívnak?
1408. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-03 12:33:48
Üzenet elküldve: 2018-03-03 12:33:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Hajótöröttek//
* Mikor végre beéri a vöröst, az megint szolgál neki egy adag tirádával, amit az ork csak hallgat, magában vigyorogva. *
~ Ha tovább hergeli magát, még lehet hasznossá is fog válni. A harag jó motiváció. ~
* Gondolja magában, de kívülről csak annyi látszik, hogy összehúzott szemöldökkel mered az elfre. *
- Ha így folytatod, a képed olyan vörös lesz, mint a cuccod. Bress nagyképű, és sokszor barom is, de még lehet hasznos.
* Közben lassan megindul tovább, hogy ne csak a szájuk járjon. *
- Hm... Nem hiszem, hogy megölnék. De majd csak megöleti magát egyszer. Menjünk, lássunk munkához.
* Elindulnak, remélhetőleg most már határozottabban, amikor leesik mit is akar a társa. Gonoszul rávigyorog. *
- Megcsapott a sötétség szele, és most rájöttél, hogy nem vagy olyan tökös, mint hitted, he? Ideje volt már, hogy megtapasztald. Én már sokszor láttam, nem ártott neked is a lecke.
* Mondja, h ezúttal neki van valami furcsa mélység a hangjában. *
- Akkor irány a kovács?
* Kérdezi Lyitől. *
* Mikor végre beéri a vöröst, az megint szolgál neki egy adag tirádával, amit az ork csak hallgat, magában vigyorogva. *
~ Ha tovább hergeli magát, még lehet hasznossá is fog válni. A harag jó motiváció. ~
* Gondolja magában, de kívülről csak annyi látszik, hogy összehúzott szemöldökkel mered az elfre. *
- Ha így folytatod, a képed olyan vörös lesz, mint a cuccod. Bress nagyképű, és sokszor barom is, de még lehet hasznos.
* Közben lassan megindul tovább, hogy ne csak a szájuk járjon. *
- Hm... Nem hiszem, hogy megölnék. De majd csak megöleti magát egyszer. Menjünk, lássunk munkához.
* Elindulnak, remélhetőleg most már határozottabban, amikor leesik mit is akar a társa. Gonoszul rávigyorog. *
- Megcsapott a sötétség szele, és most rájöttél, hogy nem vagy olyan tökös, mint hitted, he? Ideje volt már, hogy megtapasztald. Én már sokszor láttam, nem ártott neked is a lecke.
* Mondja, h ezúttal neki van valami furcsa mélység a hangjában. *
- Akkor irány a kovács?
* Kérdezi Lyitől. *
1407. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-02 22:43:24
Üzenet elküldve: 2018-03-02 22:43:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az idegen egyből felel is a kérdésére, és valószínűleg nem hazudik. Mondjuk felesleges is lenne, hiszen, ha úgy véli, hogy túl sok információt mondott el ezzel a nőnek, csak gyorsan lelövi és nem lesz vele több gondja.
Pár mondatban azt is megemlíti, amiért most mind a ketten itt lehetnek, a szerencsétlen férfi aprónak nem nevezhető bűnét.
Az anya rettentően elkeseredett és dühös volt, amikor találkozott vele. A kezébe nyomta az arannyal teli erszényét, talán az lehetett az összes pénzük, de Quienn persze nem az a fajta, akit az ilyesmi túlzottan meghatna. Emlékszik arra kérte őt, hogy a férfi kínok között haljon meg. Egy egyszerű fejlövéssel gyorsan meglett volna a dolog, az ostorral megfojtás már jóval macerásabb, a legtöbb ember valami okból kifolyólag nem hagyja csak úgy hogy a nyaka köré tekerjenek valamit. Pedig mennyivel könnyebb lenne. Mindenesetre sok rosszat el lehet mondani Quiennről, de ha munkáról van szó, mindig állja a szavát.
Halványan elmosolyodik a rendkívül dagályos mondaton, ami elhagyja a félvér száját.*
-Az igazság szolgálatában, mi? *csodálatos vitát lehetne most indítani erről, de nincs erre idő, elvégre éppen dolgozik.*
-Valami gazdag falusi fia, meg fogja úszni egy könnyebb büntetéssel. *blöfföl, közben pedig egy arcizma sem rebben.* -Engem az anya bérelt fel.
*Úgy érzi ennél többet nem is kell mondania, ezzel tökéletesen megválaszolta a félvér kérdését.*
-Mennyit adnak neked a nyomorultért?
*Az idegen egyből felel is a kérdésére, és valószínűleg nem hazudik. Mondjuk felesleges is lenne, hiszen, ha úgy véli, hogy túl sok információt mondott el ezzel a nőnek, csak gyorsan lelövi és nem lesz vele több gondja.
Pár mondatban azt is megemlíti, amiért most mind a ketten itt lehetnek, a szerencsétlen férfi aprónak nem nevezhető bűnét.
Az anya rettentően elkeseredett és dühös volt, amikor találkozott vele. A kezébe nyomta az arannyal teli erszényét, talán az lehetett az összes pénzük, de Quienn persze nem az a fajta, akit az ilyesmi túlzottan meghatna. Emlékszik arra kérte őt, hogy a férfi kínok között haljon meg. Egy egyszerű fejlövéssel gyorsan meglett volna a dolog, az ostorral megfojtás már jóval macerásabb, a legtöbb ember valami okból kifolyólag nem hagyja csak úgy hogy a nyaka köré tekerjenek valamit. Pedig mennyivel könnyebb lenne. Mindenesetre sok rosszat el lehet mondani Quiennről, de ha munkáról van szó, mindig állja a szavát.
Halványan elmosolyodik a rendkívül dagályos mondaton, ami elhagyja a félvér száját.*
-Az igazság szolgálatában, mi? *csodálatos vitát lehetne most indítani erről, de nincs erre idő, elvégre éppen dolgozik.*
-Valami gazdag falusi fia, meg fogja úszni egy könnyebb büntetéssel. *blöfföl, közben pedig egy arcizma sem rebben.* -Engem az anya bérelt fel.
*Úgy érzi ennél többet nem is kell mondania, ezzel tökéletesen megválaszolta a félvér kérdését.*
-Mennyit adnak neked a nyomorultért?
1406. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-02 20:06:21
Üzenet elküldve: 2018-03-02 20:06:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Kínkeservesen szabadul meg a nadrágtól, és nem is nagyon figyel a férfira, csak valahol a periférián észleli, hogy már nem takarja el szemeit. Pedig ha most jobban odafigyelne, biztosan megint kacagásban törne ki. Csak a feszengést érzi, mely még a lányhoz is eljut, bár szólni nem szól semmit. Szusszan még egyet-kettőt, ezért a levezető szuszogásban elveszik a férfi megkönnyebbült sóhaja, miközben hátat fordít neki.
Váratlanul éri a nyakába duruzsolás, ezért egy kissé zavartan rebben a férfi felé a pillantása, s egy picit fejét is felé fordítja. A finom simításra megfeszül.*
- Akkor majd legközelebb szólok. *Röpke pillanat után hozzáteszi.* Vagy nem is tudom. *Folytatja, a habosítás közben, lágyuló hangon.* Ha ügyesen mosod a hátamat, talán legközelebb is megosztom veled a forró vizemet. *Hangsúlyozza a „talán”-t, mint ha amúgy nem is a férfi hívta volna őt, hanem ő engedte volna kegyesen a fürdőjébe a másikat. Visszakacsint az a kis gőg, ami a folyóparton is előjött, bár akkor a tehetetlenségét rejtette mögé, most viszont halványan érződik a játékosság, hogy a közös fürdő fölötti zavart lassacskán csak levetkőzi, s ebben a finom mozdulatok nagy segítségére vannak. Jóleső sóhajjal ajkain hajtja előre fejét, amikor a tarkójánál köröznek a férfi ujjai. Olybá tűnik, Kharasshi valóban tud parancsolni kezének és ígéretéhez híven, valóban csak a hátmosásra figyel. Rlkäline le is hunyja szemeit, ahogy egyre inkább belefeledkezik a gondos dögönyözésbe.*
- Hmm... Hmm? *Emeli fel fejét.* Hogy, azok? *Eszmél könnyed hangon, mint ha valami bagatell semmiségről kérdezték volna.* Minek látod?
*Kérdez vissza, s lassan feljebb emelkedik a vízből. Csupán csak annyira, hogy a víz, csípőjét ölelje, így felfedje a csíkokat, de ne fedjen fel többet, mint amennyi feltétlen szükséges. Nagyon kíváncsi, vajon a férfi minek látja, ha már így alakult. Ő maga sosem nézte meg, csak tudja, hogy van, érezte, túlélte. Éppen így viszont, másnak sem mutogatta sosem.*
*Kínkeservesen szabadul meg a nadrágtól, és nem is nagyon figyel a férfira, csak valahol a periférián észleli, hogy már nem takarja el szemeit. Pedig ha most jobban odafigyelne, biztosan megint kacagásban törne ki. Csak a feszengést érzi, mely még a lányhoz is eljut, bár szólni nem szól semmit. Szusszan még egyet-kettőt, ezért a levezető szuszogásban elveszik a férfi megkönnyebbült sóhaja, miközben hátat fordít neki.
Váratlanul éri a nyakába duruzsolás, ezért egy kissé zavartan rebben a férfi felé a pillantása, s egy picit fejét is felé fordítja. A finom simításra megfeszül.*
- Akkor majd legközelebb szólok. *Röpke pillanat után hozzáteszi.* Vagy nem is tudom. *Folytatja, a habosítás közben, lágyuló hangon.* Ha ügyesen mosod a hátamat, talán legközelebb is megosztom veled a forró vizemet. *Hangsúlyozza a „talán”-t, mint ha amúgy nem is a férfi hívta volna őt, hanem ő engedte volna kegyesen a fürdőjébe a másikat. Visszakacsint az a kis gőg, ami a folyóparton is előjött, bár akkor a tehetetlenségét rejtette mögé, most viszont halványan érződik a játékosság, hogy a közös fürdő fölötti zavart lassacskán csak levetkőzi, s ebben a finom mozdulatok nagy segítségére vannak. Jóleső sóhajjal ajkain hajtja előre fejét, amikor a tarkójánál köröznek a férfi ujjai. Olybá tűnik, Kharasshi valóban tud parancsolni kezének és ígéretéhez híven, valóban csak a hátmosásra figyel. Rlkäline le is hunyja szemeit, ahogy egyre inkább belefeledkezik a gondos dögönyözésbe.*
- Hmm... Hmm? *Emeli fel fejét.* Hogy, azok? *Eszmél könnyed hangon, mint ha valami bagatell semmiségről kérdezték volna.* Minek látod?
*Kérdez vissza, s lassan feljebb emelkedik a vízből. Csupán csak annyira, hogy a víz, csípőjét ölelje, így felfedje a csíkokat, de ne fedjen fel többet, mint amennyi feltétlen szükséges. Nagyon kíváncsi, vajon a férfi minek látja, ha már így alakult. Ő maga sosem nézte meg, csak tudja, hogy van, érezte, túlélte. Éppen így viszont, másnak sem mutogatta sosem.*
1405. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-01 17:58:29
Üzenet elküldve: 2018-03-01 17:58:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nagyon kedvére van ez a fesztelenség a lány részéről. Sunyi mosolygás terül el a képén ahogy hallgatja a magát eljátszó kérlelést. S mikor a nőstényke a nevét ejti, még szélesebbre szalad a képén terpeszkedő önelégült kifejezés.
És a pimasz fruska hogy tetszeleg önnön bájai bűvkörében! De azért nem megy túl messzire. Pontosan tudja, meddig incselkedhet ez a játék, és betartja a szabályokat. Épp ezért Kharasshi is megembereli magát és lenyúl az ingéért, hogy az arcára ejtve döntse hátra a fejét, még a leskelődés látszatát is elkerülve. Ám nem tart soká e nemes gesztus. Méghozzá mersz híján. A nadrág levétele nem csak nagy locspoccsal jár, de mozgolódással is. Kharasshi pedig valószínűleg okkal kezdi el félteni nemesebb szerveit a szűkös dézsában.
A kezeit a vízbe eresztve, s egészen a dézsa széléhez húzódva, gombóccal a torkában nézi végig a műveletet. A nőstényke (a kecsegtető kezdet után) előadja a legkevésbé érzéki vetkőzést, amit Kharasshi valaha látott. A mélységi méltán érdemelhetné ki a kéjencség nagykövete címet, de most még a formás keblekre tapadó, ázott ingecske se tudja kizökkenteni a görcsös feszengésből. Pedig a lány öltözéke igazán gusztusosan sokat sejtet a mocorgástól kellemesen ringó domborulatokból.
Végül megkönnyebbült sóhajjal nyugtázza a művelet végét. Sose gondolta volna, hogy ilyen helyzetben így sarokba tudná szorítani a félsz, de ez a habókos kis fakóvérű nőstényke tele van meglepetésekkel.
Ahogy lekerül az ing is a közben hátat fordító lányról, végre megnyugodni látszanak a kedélyek.*
- Ahogy szeretnéd *leheli a nyakacskába, ahogy közelebb húzódik. Finoman simít arrébb egy többi közül kiszabadult tincset, aztán a szappanért nyúl. Bedörzsöli vele a tenyerét és visszateszi a helyére, hogy aztán két kézzel masszírozva kenhesse be a halovány bőrű hátat.*
- És igen *mondja közben* - átengedtem volna. Bár így jóval kellemesebb. És legalább nekem se csak langyos víz marad.
*Csak ezután kezdenek feltűnni neki a hegek, bár most meg a szappantól nem látja őket igazán. De nem kapkod. Komótos, figyelmes körökkel dörzsöli be a lány vállait és a tarkóját is, csak eztán merít vizet a tenyerébe, hogy leöblítse. Ahogy a fehér hab a fürdővízbe folyik, felfedve a szépen gyógyult sebhelyek mintáit, Kharasshi végigsimít a nőstény hátán.*
- Mik ezek a hegek? *kérdi, de a hangjában csupán érdeklődés honol, egyelőre semmi egyéb. Nem látja csúfnak, sőt, egészen szép munka. Az ő népénél egyaránt szokás a tintával szúrt és a hegtetoválás is. Viszont a kis fakóvérűről nem feltételezte volna, hogy ilyesmit készíttet.*
*Nagyon kedvére van ez a fesztelenség a lány részéről. Sunyi mosolygás terül el a képén ahogy hallgatja a magát eljátszó kérlelést. S mikor a nőstényke a nevét ejti, még szélesebbre szalad a képén terpeszkedő önelégült kifejezés.
És a pimasz fruska hogy tetszeleg önnön bájai bűvkörében! De azért nem megy túl messzire. Pontosan tudja, meddig incselkedhet ez a játék, és betartja a szabályokat. Épp ezért Kharasshi is megembereli magát és lenyúl az ingéért, hogy az arcára ejtve döntse hátra a fejét, még a leskelődés látszatát is elkerülve. Ám nem tart soká e nemes gesztus. Méghozzá mersz híján. A nadrág levétele nem csak nagy locspoccsal jár, de mozgolódással is. Kharasshi pedig valószínűleg okkal kezdi el félteni nemesebb szerveit a szűkös dézsában.
A kezeit a vízbe eresztve, s egészen a dézsa széléhez húzódva, gombóccal a torkában nézi végig a műveletet. A nőstényke (a kecsegtető kezdet után) előadja a legkevésbé érzéki vetkőzést, amit Kharasshi valaha látott. A mélységi méltán érdemelhetné ki a kéjencség nagykövete címet, de most még a formás keblekre tapadó, ázott ingecske se tudja kizökkenteni a görcsös feszengésből. Pedig a lány öltözéke igazán gusztusosan sokat sejtet a mocorgástól kellemesen ringó domborulatokból.
Végül megkönnyebbült sóhajjal nyugtázza a művelet végét. Sose gondolta volna, hogy ilyen helyzetben így sarokba tudná szorítani a félsz, de ez a habókos kis fakóvérű nőstényke tele van meglepetésekkel.
Ahogy lekerül az ing is a közben hátat fordító lányról, végre megnyugodni látszanak a kedélyek.*
- Ahogy szeretnéd *leheli a nyakacskába, ahogy közelebb húzódik. Finoman simít arrébb egy többi közül kiszabadult tincset, aztán a szappanért nyúl. Bedörzsöli vele a tenyerét és visszateszi a helyére, hogy aztán két kézzel masszírozva kenhesse be a halovány bőrű hátat.*
- És igen *mondja közben* - átengedtem volna. Bár így jóval kellemesebb. És legalább nekem se csak langyos víz marad.
*Csak ezután kezdenek feltűnni neki a hegek, bár most meg a szappantól nem látja őket igazán. De nem kapkod. Komótos, figyelmes körökkel dörzsöli be a lány vállait és a tarkóját is, csak eztán merít vizet a tenyerébe, hogy leöblítse. Ahogy a fehér hab a fürdővízbe folyik, felfedve a szépen gyógyult sebhelyek mintáit, Kharasshi végigsimít a nőstény hátán.*
- Mik ezek a hegek? *kérdi, de a hangjában csupán érdeklődés honol, egyelőre semmi egyéb. Nem látja csúfnak, sőt, egészen szép munka. Az ő népénél egyaránt szokás a tintával szúrt és a hegtetoválás is. Viszont a kis fakóvérűről nem feltételezte volna, hogy ilyesmit készíttet.*
1404. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-01 15:37:24
Üzenet elküldve: 2018-03-01 15:37:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Csak szárnyai apró verdesését lehet hallani, ahogy fák törzsétől, fák törzséig száll csendesen, lopakodva. Esze ágában sincs felhívni magára a figyelmet. Szemei gyakran körbevillannak, hogy alaposan feltérképezze a környező területet, nem járt még erre. Haza felé tart, nagyon sokáig távol volt otthonától.*
~ Erdőmélye. Mily kedves vagy szívemnek! ~ *Mosolyodik el, miközben hazafelé gondol, hogy aztán hirtelen ismét komorra váltson arca. Apró léptekre vált, könnyű, de izmos teste csak halkan neszez a korhadó avarban.*
~ Tavak, tengerek hava. ~ *Fanyalodik el egy pillanatra és fázósan borzong meg.*
~ Jöhetne már a meleg napsütés, összefagynak a szárnyaim. ~ *Közben megigazgatja a magára aggatott széles karimájú leveleket és hajába túr. Nem fáradt, viszonylag határozottan, de közben megfontoltan is halad. Lopakodó léptei kissé bátrabbakra váltanak, mikor sűrűbb részhez ér, hogy aztán ha ritkább jön ismét szárnyain reptetve ugorjon tovább. Élvezi a repülést, még ezt a csökevényes formáját is. Szabadabbnak érzi magát tőle, ezért is részesíti előnyben. A Vaserdő fái messze fölé magasodnak, toronyként tűzdelik tele az eget. Hirtelen folyó csobogására lesz figyelmes, melyet lassan megközelít.*
~ Artheniori folyó? Vagy annak egy mellékága? ~ *Van annyi helyismerete, hogy tudja, folyó határolja az erdőséget, de ezt túl keskenynek találja. Mindenesetre megközelíti a zaj forrását, s az egyik fa tövében kikémleli a helyet. Ha biztonságos inni tér le a hideg és friss vízből.*
~ Erdőmélye. Mily kedves vagy szívemnek! ~ *Mosolyodik el, miközben hazafelé gondol, hogy aztán hirtelen ismét komorra váltson arca. Apró léptekre vált, könnyű, de izmos teste csak halkan neszez a korhadó avarban.*
~ Tavak, tengerek hava. ~ *Fanyalodik el egy pillanatra és fázósan borzong meg.*
~ Jöhetne már a meleg napsütés, összefagynak a szárnyaim. ~ *Közben megigazgatja a magára aggatott széles karimájú leveleket és hajába túr. Nem fáradt, viszonylag határozottan, de közben megfontoltan is halad. Lopakodó léptei kissé bátrabbakra váltanak, mikor sűrűbb részhez ér, hogy aztán ha ritkább jön ismét szárnyain reptetve ugorjon tovább. Élvezi a repülést, még ezt a csökevényes formáját is. Szabadabbnak érzi magát tőle, ezért is részesíti előnyben. A Vaserdő fái messze fölé magasodnak, toronyként tűzdelik tele az eget. Hirtelen folyó csobogására lesz figyelmes, melyet lassan megközelít.*
~ Artheniori folyó? Vagy annak egy mellékága? ~ *Van annyi helyismerete, hogy tudja, folyó határolja az erdőséget, de ezt túl keskenynek találja. Mindenesetre megközelíti a zaj forrását, s az egyik fa tövében kikémleli a helyet. Ha biztonságos inni tér le a hideg és friss vízből.*
1403. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-03-01 15:21:16
Üzenet elküldve: 2018-03-01 15:21:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
- Most mondom. *Csicsereg vissza, majd megvonja a vállát.*Ha szóltam volna, átengedted volna? Hmm? Ha azt mondom: Kharasshi, azt a vizet magamnak szántam, mert a lovaglástól minden porcikám fáj. Kérlek, ne bitorold el! ~Őszintén kétlem…~
*Segítséggel ugyan, de megszabadul a mellénykétől, s az intésre hasonló duruzsolással válaszol.*
- Pedig ez csak egy mellény volt. *Persze tudja nagyon jól, hogy húzgálja az irbisz bajszát, de minden kedvesség ellenére, azért akadt a napban arcátlanság a férfi részéről is. Az ostoros aljas rémítés, a lóra kényszerítés is a kontójára íródott korábban, ami igazából ezt az egész helyzetet szülte. Anélkül, a combjai sem fájnának, forró fürdő után áhítozva.*
- El is fordulhatsz, ha zavar. *Mondja, magától értetődőn, mázasan. Egy kis mellényes csipkelődés még hagyján, de most a nadrágjától tervez megválni, ami aligha sikerül majd ilyen könnyedén, egyúttal nem is bánná, ha tényleg elfordulna. Meglazítja a nadrágot, hogy aztán nagy nehezen letaszigálja csípőjéről. Kicsiny helyére úgy ül vissza, hogy a víz alatt próbálja leügyeskedni combjáról. Sajnos úgy tapad a bőréhez, mint ha sosem akarna megválni gazdájától, s elszánt küzdelmének tanúbizonysága az a heves pancsikolás, amit ezalatt művel. Mérgében szusszant egyet, majd tarkóját a peremnek vetve próbál nem a víz alá csúszni, miközben sikerül megszabadulni a makacs ruhadarabtól. Így az is a mellényen csattan, a dézsa mellett elhagyatottan.
Tétován fordít hátat Kharasshinak, mikor az ing aljához nyúl. A bosszantóan nedves anyagot levenni, ezek után gyerekjáték, bármennyire is dörömböl a kis szemtelenség odabentről, hogy szembe fordulva gyötörje még a férfit annak lassabb levételével. Rilkäline ügyesen köt pórázt a szabadulni próbáló kis dög nyakára, hogy ha nem muszáj, ne feszítse túl a húrt, az ígéret béklyójába kötött férfinál. A fehér anyagot a korábbi küzdelemtől szuszogva emeli át feje fölött, s egy csavarás után szintén a kupacra ejti.
A vízből ki sem emelkedik jóformán, így annak nagy része jótékonyan maga alá rejti a lány hátán, a gyöngyházfehér emlékekké halványodott tigriscsíkokat, melyek az egykori kegyetlen éjszaka bizonyítékaként hátra maradtak. Talán a férfi ujjainak sem tűnnek majd fel a hegek. *
- Csak finoman. *Szól csendesen hátra sandítva, mint ha semmi sem feszélyezné.*
- Most mondom. *Csicsereg vissza, majd megvonja a vállát.*Ha szóltam volna, átengedted volna? Hmm? Ha azt mondom: Kharasshi, azt a vizet magamnak szántam, mert a lovaglástól minden porcikám fáj. Kérlek, ne bitorold el! ~Őszintén kétlem…~
*Segítséggel ugyan, de megszabadul a mellénykétől, s az intésre hasonló duruzsolással válaszol.*
- Pedig ez csak egy mellény volt. *Persze tudja nagyon jól, hogy húzgálja az irbisz bajszát, de minden kedvesség ellenére, azért akadt a napban arcátlanság a férfi részéről is. Az ostoros aljas rémítés, a lóra kényszerítés is a kontójára íródott korábban, ami igazából ezt az egész helyzetet szülte. Anélkül, a combjai sem fájnának, forró fürdő után áhítozva.*
- El is fordulhatsz, ha zavar. *Mondja, magától értetődőn, mázasan. Egy kis mellényes csipkelődés még hagyján, de most a nadrágjától tervez megválni, ami aligha sikerül majd ilyen könnyedén, egyúttal nem is bánná, ha tényleg elfordulna. Meglazítja a nadrágot, hogy aztán nagy nehezen letaszigálja csípőjéről. Kicsiny helyére úgy ül vissza, hogy a víz alatt próbálja leügyeskedni combjáról. Sajnos úgy tapad a bőréhez, mint ha sosem akarna megválni gazdájától, s elszánt küzdelmének tanúbizonysága az a heves pancsikolás, amit ezalatt művel. Mérgében szusszant egyet, majd tarkóját a peremnek vetve próbál nem a víz alá csúszni, miközben sikerül megszabadulni a makacs ruhadarabtól. Így az is a mellényen csattan, a dézsa mellett elhagyatottan.
Tétován fordít hátat Kharasshinak, mikor az ing aljához nyúl. A bosszantóan nedves anyagot levenni, ezek után gyerekjáték, bármennyire is dörömböl a kis szemtelenség odabentről, hogy szembe fordulva gyötörje még a férfit annak lassabb levételével. Rilkäline ügyesen köt pórázt a szabadulni próbáló kis dög nyakára, hogy ha nem muszáj, ne feszítse túl a húrt, az ígéret béklyójába kötött férfinál. A fehér anyagot a korábbi küzdelemtől szuszogva emeli át feje fölött, s egy csavarás után szintén a kupacra ejti.
A vízből ki sem emelkedik jóformán, így annak nagy része jótékonyan maga alá rejti a lány hátán, a gyöngyházfehér emlékekké halványodott tigriscsíkokat, melyek az egykori kegyetlen éjszaka bizonyítékaként hátra maradtak. Talán a férfi ujjainak sem tűnnek majd fel a hegek. *
- Csak finoman. *Szól csendesen hátra sandítva, mint ha semmi sem feszélyezné.*
1402. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:42:19
Üzenet elküldve: 2018-02-28 22:42:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Hajótöröttek//
-Ne aggódj ennyire, nem rád vagyok pipa. Egyszerűen csak rühellem az ehhez hasonló szájhősöket. Még hogy ez vezető volt? Halálba talán, sajnos magával nem tette meg. *Mondja teljes ridegséggel. Arca egyetlen vonása sem árulja el, valójában fortyog a dühtől *
-Egyetlen örömem, hogy reménykedem benne, hogy Rey vagy a madaras majd széttépik, amikor megjelenik mint nagy hős, részeges, disznó, senki, és a hajóját követeli. Én magam fogom ellenőrizni, hogy elég mélyen harapta-e meg az a lány a torkát! *nevet fel, a saját buja vágyain, hogy holtan lássa a fickót. Nevetése karcosan, fémesen hatott. Ha a melák az arcát figyeli a hegyes fülűnek, talán észre vehet rajta némi iróniát, a hamis nevetésben. Persze csak talán. *
-Hiszti? Talán. Én inkább csak céltudatosságnak nevezném. Tervem az, hogy újra fegyvert forgathassak a gyakorló pályán. Csak ez a hullámos kardom van. Kevés. Nem ehhez vagyok szokva. Vagy kell még egy, vagy veszek egy nagyobb pallost. Szeretem azt a fegyvert. A saját súlya adja a legnagyobb erejét. Amikor meglendíted, és egy ilyen nyápic szart ott hasít ketté, ahol a legvastagabb, olyan könnyedén, hogy öröm lesz nézni ahogy vére spriccel. Másrészt mondtam. Gyógyitalok és kencék kellenek. Én nem tudom őket elkészíteni, maximum csak alkalmazni. Viszont sehova nem megyek innentől azok nélkül. Ez a hajózás is jó volt valamire. Rájöttem, hogy nem vagyok elég felkészült. Márpedig, ha veled kalandozok, te segíthetsz a leginkább ebben. Így nem érdekel senki ellenvetése. Szétszéledtünk, nincs már a védelmező egység. Jössz?
-Ne aggódj ennyire, nem rád vagyok pipa. Egyszerűen csak rühellem az ehhez hasonló szájhősöket. Még hogy ez vezető volt? Halálba talán, sajnos magával nem tette meg. *Mondja teljes ridegséggel. Arca egyetlen vonása sem árulja el, valójában fortyog a dühtől *
-Egyetlen örömem, hogy reménykedem benne, hogy Rey vagy a madaras majd széttépik, amikor megjelenik mint nagy hős, részeges, disznó, senki, és a hajóját követeli. Én magam fogom ellenőrizni, hogy elég mélyen harapta-e meg az a lány a torkát! *nevet fel, a saját buja vágyain, hogy holtan lássa a fickót. Nevetése karcosan, fémesen hatott. Ha a melák az arcát figyeli a hegyes fülűnek, talán észre vehet rajta némi iróniát, a hamis nevetésben. Persze csak talán. *
-Hiszti? Talán. Én inkább csak céltudatosságnak nevezném. Tervem az, hogy újra fegyvert forgathassak a gyakorló pályán. Csak ez a hullámos kardom van. Kevés. Nem ehhez vagyok szokva. Vagy kell még egy, vagy veszek egy nagyobb pallost. Szeretem azt a fegyvert. A saját súlya adja a legnagyobb erejét. Amikor meglendíted, és egy ilyen nyápic szart ott hasít ketté, ahol a legvastagabb, olyan könnyedén, hogy öröm lesz nézni ahogy vére spriccel. Másrészt mondtam. Gyógyitalok és kencék kellenek. Én nem tudom őket elkészíteni, maximum csak alkalmazni. Viszont sehova nem megyek innentől azok nélkül. Ez a hajózás is jó volt valamire. Rájöttem, hogy nem vagyok elég felkészült. Márpedig, ha veled kalandozok, te segíthetsz a leginkább ebben. Így nem érdekel senki ellenvetése. Szétszéledtünk, nincs már a védelmező egység. Jössz?
1401. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-02-28 21:13:07
Üzenet elküldve: 2018-02-28 21:13:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Szitkozódva vonszolja magát az erdőn át, évek óta nem történt vele olyan, hogy egy percre is szem elől tévessze a tengert. Most pedig szárazföld, ameddig a szem ellát.
Morogva tapogatja ki övéhez erősített rumos kulacsát és konstatálja talán tizedjére, hogy az üres. Itt valami nagyon nem jó irányba halad.
Kissé megszédül, egy fának támaszkodva megpihen. Nem szokott ő földhöz a talpa alatt, fákhoz a feje felett. Mintha egy másik világban járna.*
-Remélem ez a Vasdomb megéri a pénzét. *Mondja rekedt hangon a fának. Az nem válaszol, így ő tovább botladozik a gyökerektől szabdalt úton.*
Morogva tapogatja ki övéhez erősített rumos kulacsát és konstatálja talán tizedjére, hogy az üres. Itt valami nagyon nem jó irányba halad.
Kissé megszédül, egy fának támaszkodva megpihen. Nem szokott ő földhöz a talpa alatt, fákhoz a feje felett. Mintha egy másik világban járna.*
-Remélem ez a Vasdomb megéri a pénzét. *Mondja rekedt hangon a fának. Az nem válaszol, így ő tovább botladozik a gyökerektől szabdalt úton.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3642-3661