//Arl és mindenki más figyelmébe//
*Mikor a fák elnyelik madárfiókához hasonló alakját, a lány csendesebbre veszi lépteit. Ugyan nem ismeri az alvilág rémeinek többségét, piti bűnözőként általában egyedül dolgozik, mégis úgy érzi, jelen helyzetben okosabb nem beletrappolni bármibe. Az út szélén halad, fától fáig osonva, folyamatosan hegyezi füleit neszek után kutatva. Nemsokára férfihangok szállnak hozzá a széllel, léptei lassulnak, megfontoltabbakká lesznek. Balját ösztönösen a derekára erősített apró, de annál élesebb dobófegyvereken nyugtatja, jobbjával pedig benyúl a patkányt rejtő táskájába. Murin izgatottan fészkelődik helyén, érzékeli, hogy valami készülőben van, de a gazda ujjának oly ismerős illata elcsendesíti néhány pillanat alatt. Megáll, s mérlegeli, pontosan hol helyezkedhetnek el a többiek hozzá képest, s igyekszik úgy mozogni, hogy folyamatosan takarásban maradjon. Megismeri a hirdetéseket, melyek hasonlatosak az őt idevezetőhöz, s észrevesz két nyílvesszőt is a fatörzsekben. Íves szemöldökei zavarodottan szaladnak össze homlokán, nem egészen érti, hogy kerültek oda, mi történik itt. Féltve bőre épségét lassan, ügyelve, hogy ne csapjon zajt leguggol, s a magas aljnövényzet jótékonyan rejti őt. Csak remélni meri, még nem fedezték fel jelenlétét, hiszen nem tudja, kik ezek. Guggol és vár, de hamarosan megnyugtatónak tetsző válasz érkezik az elméjében megfogalmazott kérdésre. A hirdetést említi az egyik, ami miatt ő is itt van. Feláll, s fel is lélegezne, de ekkor észlel további alakokat is, akik bonyolítják a helyzetet. Néhány pillanatig mérlegel, a kerekded buksiban csikorogva forognak a fogaskerekek, majd megszületik a döntés. ~Lesz, ami lesz, meg kell próbálnom. Nagy bajom csak nem lesz, ha mégis, nos, valamiben meg kell halni.~ Mély levegőt véve fordul ki a takarásból, s meglepődve tapasztalja, a társulat alig néhány méterre van tőle. Mosolyt erőltetve vonásaira tettetett könnyedséggel lépked közelebb.*
- Üdv mindenkinek! Szép napunk van ma, nem igaz?