Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 73 (1441. - 1460. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1460. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-24 12:56:40
Üzenet elküldve: 2026-03-24 12:56:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A lány válaszai csak még több kérdést hagynak benne. Főleg az utolsó mondatai. Nem is érti, ez hogyan válasz a kérdéseire a lány visszatért emlékezetét, meg azt illetően, hogy hogyan került hozzá az a "kulcs". Talán azok között a romok között találta meg? Vagy szándékosan kerüli a választ? Esetleg ő túl kimerült, hogy fölfogja, miről beszél? Nem tartja kizártnak...
De ami a legérdekesebb...*
- Amikor azt mondtad, a szüleid odavesztek... Azt nem úgy értetted, hogy meghaltak, hanem hogy eltűntek? Vagy miért kerested őket? - *Kérdez vissza. Talán a sírjukat kereste a lány, vagy ő értelmezte rosszul a kifejezést?
Szívesen kérdezne még többet is, de feltűnik neki a másik testbeszéde, ami szerint mégsem beszél annyira szívesen ezekről a dolgokról. Na meg Cilia hamarosan az indulást pedzegeti. Ez utóbbit pedig éppen ő sürgette, így pedig nem is tartóztatná.*
- Az én hibám volt, hogy elszabadult. A legkevesebb, amit tehettem. - *Feleli zavartan, hogy még neki mondanak köszönetet. Látszik rajta, hogy szégyenli, hogy bajt kevert, de azért egy kínos kis mosoly van az arcán, mert úgy gondolja, a lány tréfásan igyekszik eltekinteni az ő baklövése fölött, azért említi csak a történet kedvező részét.
Sajnos bármit is gondol Cilia, a fedőtörténetre való utalgatás nem jön át Garsinnak, de ez talán válaszaiból is kiderül.
A feltehetően már búcsúnak szánt kérdésre kicsit elgondolkodik. Nem is tudja, mi az, amit ő megoszthatna a saját történetéből a másikkal. De végül csak biccent.*
- Rendben. Remélem, lesz rá alkalmunk. - *Kíván közvetetten szerencsés utat mindannyiuknak, egy kissé borúsabb hangvételben, mint amennyire szerette volna.*
- Érjetek haza épségben! És még egyszer köszönöm a... javaslatot. - *Köszön el zavartan. Majd közelebb lép és szórakozottan, kérdő pillantással tart bakot, így kérdezve, hogy a lány igényli-e, hogy nyeregbe segítse. Majd a válasznak megfelelően segít, vagy hátrál el.*
- Oh! - *Jut eszébe hirtelen valami.*
- Megkérhetlek valamire? - *Még a felelet előtt túr a hátizsákjába és vesz elő onnan egy levelet.*
- Eljuttatnád ezt a kaszárnyába? Hogy ha a címzésben szereplők valamelyike arra jár, adják oda neki? - *Nem könnyű, meg nem is olcsó megbízható futárt találni, s most szinte adja magát a lehetőség. Valószínű utólag átkozta volna magát, ha nem jut eszébe, hogy a lányt kérje meg erre.*
*A lány válaszai csak még több kérdést hagynak benne. Főleg az utolsó mondatai. Nem is érti, ez hogyan válasz a kérdéseire a lány visszatért emlékezetét, meg azt illetően, hogy hogyan került hozzá az a "kulcs". Talán azok között a romok között találta meg? Vagy szándékosan kerüli a választ? Esetleg ő túl kimerült, hogy fölfogja, miről beszél? Nem tartja kizártnak...
De ami a legérdekesebb...*
- Amikor azt mondtad, a szüleid odavesztek... Azt nem úgy értetted, hogy meghaltak, hanem hogy eltűntek? Vagy miért kerested őket? - *Kérdez vissza. Talán a sírjukat kereste a lány, vagy ő értelmezte rosszul a kifejezést?
Szívesen kérdezne még többet is, de feltűnik neki a másik testbeszéde, ami szerint mégsem beszél annyira szívesen ezekről a dolgokról. Na meg Cilia hamarosan az indulást pedzegeti. Ez utóbbit pedig éppen ő sürgette, így pedig nem is tartóztatná.*
- Az én hibám volt, hogy elszabadult. A legkevesebb, amit tehettem. - *Feleli zavartan, hogy még neki mondanak köszönetet. Látszik rajta, hogy szégyenli, hogy bajt kevert, de azért egy kínos kis mosoly van az arcán, mert úgy gondolja, a lány tréfásan igyekszik eltekinteni az ő baklövése fölött, azért említi csak a történet kedvező részét.
Sajnos bármit is gondol Cilia, a fedőtörténetre való utalgatás nem jön át Garsinnak, de ez talán válaszaiból is kiderül.
A feltehetően már búcsúnak szánt kérdésre kicsit elgondolkodik. Nem is tudja, mi az, amit ő megoszthatna a saját történetéből a másikkal. De végül csak biccent.*
- Rendben. Remélem, lesz rá alkalmunk. - *Kíván közvetetten szerencsés utat mindannyiuknak, egy kissé borúsabb hangvételben, mint amennyire szerette volna.*
- Érjetek haza épségben! És még egyszer köszönöm a... javaslatot. - *Köszön el zavartan. Majd közelebb lép és szórakozottan, kérdő pillantással tart bakot, így kérdezve, hogy a lány igényli-e, hogy nyeregbe segítse. Majd a válasznak megfelelően segít, vagy hátrál el.*
- Oh! - *Jut eszébe hirtelen valami.*
- Megkérhetlek valamire? - *Még a felelet előtt túr a hátizsákjába és vesz elő onnan egy levelet.*
- Eljuttatnád ezt a kaszárnyába? Hogy ha a címzésben szereplők valamelyike arra jár, adják oda neki? - *Nem könnyű, meg nem is olcsó megbízható futárt találni, s most szinte adja magát a lehetőség. Valószínű utólag átkozta volna magát, ha nem jut eszébe, hogy a lányt kérje meg erre.*
1459. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-24 07:57:56
Üzenet elküldve: 2026-03-24 07:57:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Cilianak is nehéz hozzászoknia ahhoz, hogy sokkal fiatalabbnak kezelik őt mint amennyi idős valójában. Még ha tudása meg is közelíti egyesek szintjét akik ember időben töltöttek annyi időt tanulással mint ő maga. Mégis az elfek lassú öregedése miatt maradt talán gyermekibb a gondolkodása. Emiatt is viselkedik úgy, ahogy. Mint például kiszökni a nagyvilágba ilyen veszélyes körülmények között. Mert ő szeretne kísérletezni új növényekkel. Persze a szándék jó. Hisz nem csak maga miatt tenné ezt. Új gyógymódokat és lehetőségeket keres amivel másokat akar segíteni majd a jövőben.
Kémleli a másik tekintetét. És szinte leolvasható, ahogy amaz próbálja összerakni vajon mennyi idősnek is számíthat akkor. Cilia persze jót mosolyog rajta. Nem gúnyos mosoly ez, inkább csak jót szórakozik rajta.
Miután a medált megmutatta, azokat vissza is helyezi ruhája biztonságába, majd csak utána válaszol a többi kérdésre. Ám azok nem lesznek olyan kielégítőek mintsem Garsin várja.*
- Orkok voltak.
*Mondja ki sokat sejtetően. És érzi is, ahogy a hideg átfut a saját hátán. A döntésének súlya mintha csak most ülne rá igazán vállaira. Lehet jó volna lassan tényleg hazaindulni mielőtt rásötétedne a hazavezető úton.*
- De nem tudom, honnan sejthették mi van apámnál.
*Teszi még hozzá előbbi kijelentéséhez. De a többit is megválaszolja mielőtt még indulna.*
- Nevelőmmel és egy ismerősévél elmentünk megkeresni a szüleimet. Akkor még azt hittem találunk valamit ami esetleg a nyomukra vezethet. De csak romokat találtunk.
*Akármennyire is szeretné a szomorúság sajnos jobban kihallatszik hangjából mint azt ő akarná. Így is fájó az emlék, hiába próbálja magát hozzászoktatni. Az ilyesmihez egyszerűen nem lehet. Kezeivel idegesen gyűrögeti a kantárt amit egyre szorosabban fog.*
- De szerintem jobb ha útnak indulok. Köszönöm, hogy megállítottad a lovamat. Különben sosem tudtam volna hazajutni.
*Kacsint rá a másikra játékosan. Próbálja leplezni ezt a szomorú emléket humorral. És elhintve a másikban, mit kellene majd mondania, ha esetleg felkeresné őket a városban. Na meg, hogy találkozott Ciliával.*
- De majd mesélsz te is többet ha eljöttök? Kíváncsi vagyok a történetedre.
*Szeretne leülni és diskurálni, jobban megismerni a másikat. De tudja a környék túlságosan is veszélyes, hogy ezt megtegye. És az ideje is sűrgeti.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.03.31 00:36:51, a következő indokkal:
Felhasználó kérésére, elnézést a késedelemért.
*Cilianak is nehéz hozzászoknia ahhoz, hogy sokkal fiatalabbnak kezelik őt mint amennyi idős valójában. Még ha tudása meg is közelíti egyesek szintjét akik ember időben töltöttek annyi időt tanulással mint ő maga. Mégis az elfek lassú öregedése miatt maradt talán gyermekibb a gondolkodása. Emiatt is viselkedik úgy, ahogy. Mint például kiszökni a nagyvilágba ilyen veszélyes körülmények között. Mert ő szeretne kísérletezni új növényekkel. Persze a szándék jó. Hisz nem csak maga miatt tenné ezt. Új gyógymódokat és lehetőségeket keres amivel másokat akar segíteni majd a jövőben.
Kémleli a másik tekintetét. És szinte leolvasható, ahogy amaz próbálja összerakni vajon mennyi idősnek is számíthat akkor. Cilia persze jót mosolyog rajta. Nem gúnyos mosoly ez, inkább csak jót szórakozik rajta.
Miután a medált megmutatta, azokat vissza is helyezi ruhája biztonságába, majd csak utána válaszol a többi kérdésre. Ám azok nem lesznek olyan kielégítőek mintsem Garsin várja.*
- Orkok voltak.
*Mondja ki sokat sejtetően. És érzi is, ahogy a hideg átfut a saját hátán. A döntésének súlya mintha csak most ülne rá igazán vállaira. Lehet jó volna lassan tényleg hazaindulni mielőtt rásötétedne a hazavezető úton.*
- De nem tudom, honnan sejthették mi van apámnál.
*Teszi még hozzá előbbi kijelentéséhez. De a többit is megválaszolja mielőtt még indulna.*
- Nevelőmmel és egy ismerősévél elmentünk megkeresni a szüleimet. Akkor még azt hittem találunk valamit ami esetleg a nyomukra vezethet. De csak romokat találtunk.
*Akármennyire is szeretné a szomorúság sajnos jobban kihallatszik hangjából mint azt ő akarná. Így is fájó az emlék, hiába próbálja magát hozzászoktatni. Az ilyesmihez egyszerűen nem lehet. Kezeivel idegesen gyűrögeti a kantárt amit egyre szorosabban fog.*
- De szerintem jobb ha útnak indulok. Köszönöm, hogy megállítottad a lovamat. Különben sosem tudtam volna hazajutni.
*Kacsint rá a másikra játékosan. Próbálja leplezni ezt a szomorú emléket humorral. És elhintve a másikban, mit kellene majd mondania, ha esetleg felkeresné őket a városban. Na meg, hogy találkozott Ciliával.*
- De majd mesélsz te is többet ha eljöttök? Kíváncsi vagyok a történetedre.
*Szeretne leülni és diskurálni, jobban megismerni a másikat. De tudja a környék túlságosan is veszélyes, hogy ezt megtegye. És az ideje is sűrgeti.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.03.31 00:36:51, a következő indokkal:
Felhasználó kérésére, elnézést a késedelemért.
1458. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-23 22:38:35
Üzenet elküldve: 2026-03-23 22:38:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Sosem fogja megszokni, hogy az elfek más iramban fejlődnek. Hiába tudja és feltételezi, hogy még ki nála sokkal fiatalabbnak néz ki, az is akár egy évtizeddel is előtte járhat, mindig furcsán érinti a gondolat.
Magában pedig a faji ismereteit elővéve számolgat a háttérben, hogy emberi léptékre fordítsa az elhangzott éveket. És megállapítja magában, hogy a lány valóban nagyon fiatal volt akkor, s természetesen továbbra is az. Mondjuk ez látszik is rajta.
Ezúttal is hagyja, hogy Cilia végigmondja a válaszát, s csak utána kérdez. A mutatott medált megnézi magának a többi csecsebecsével együtt. A történet kicsit még ki is mozdítja a hétköznapokból, annyira izgalmasan és meseszerűen hangzik. Főleg Cilia családjának munkája.*
- Ha tudták, mivel foglalkozik a családod, gondolom nem is csak egyszerű banditák voltak. - *Feltételez.*
- De ezek szerint végül visszatértek az emlékeid... Csak úgy maguktól? És hogy került hozzád ez a medál... kulcs? - *Kíváncsiskodik tovább. Pedig közben kiérnek az útra, ami jelenleg elég kihalt. Akár mehetnének is már, mégis kérdez, s nehéz volna másra fogni, mint pusztán a beszélgetés céltalan örömére.*
*Sosem fogja megszokni, hogy az elfek más iramban fejlődnek. Hiába tudja és feltételezi, hogy még ki nála sokkal fiatalabbnak néz ki, az is akár egy évtizeddel is előtte járhat, mindig furcsán érinti a gondolat.
Magában pedig a faji ismereteit elővéve számolgat a háttérben, hogy emberi léptékre fordítsa az elhangzott éveket. És megállapítja magában, hogy a lány valóban nagyon fiatal volt akkor, s természetesen továbbra is az. Mondjuk ez látszik is rajta.
Ezúttal is hagyja, hogy Cilia végigmondja a válaszát, s csak utána kérdez. A mutatott medált megnézi magának a többi csecsebecsével együtt. A történet kicsit még ki is mozdítja a hétköznapokból, annyira izgalmasan és meseszerűen hangzik. Főleg Cilia családjának munkája.*
- Ha tudták, mivel foglalkozik a családod, gondolom nem is csak egyszerű banditák voltak. - *Feltételez.*
- De ezek szerint végül visszatértek az emlékeid... Csak úgy maguktól? És hogy került hozzád ez a medál... kulcs? - *Kíváncsiskodik tovább. Pedig közben kiérnek az útra, ami jelenleg elég kihalt. Akár mehetnének is már, mégis kérdez, s nehéz volna másra fogni, mint pusztán a beszélgetés céltalan örömére.*
1457. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-23 08:53:29
Üzenet elküldve: 2026-03-23 08:53:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Csalódott igen. Szeretne segíteni ott ahol képes. De csak ott tud segíteni, ahol hagyják is. Garsinnak pedig még kell idő, hogy döntést hozzon. Erőltetni meg nem fogja. Elvégre is a döntés nem könnyű. Több szemszögből is mérlegelnie kell Garsinnak. Mit fognak szólni a gyermekek? Hogy lesz képes tükörbe nézni? Képes lesz egyáltalán helyet találni magának a városban. Ám mindenek előtt az otthon elhagyása és az utazás lenne a legnehezebb feladat. Sokszor mondják az első lépés néha a legnehezebb megtenni.
Mindeközben a talicska mellett kezd bele saját történetébe. Garsin kesztyűs "húzását" észre sem veszi. Már mint olyan értelemben, hogy annak álcázta történetének megtisztelését.*
- Köszönöm.
*Válaszolja szelíden mint az örömére mint pedig a részvét nyilvánítást. Eeyr megemlítését is csak mosolyogva fogadná. Mindig jól esik számára egy másik hívőt látni. Mint a múltkori akivel a városi tisztáson találkozott. Milyen furcsa alak is volt.
Garsin azonban kérdésekkel kezdi őt bombázni. Amit megtud érteni. Maga is visszagondolva kész szerencse tán isteni áldás, hogy eddig képes volt túlélni.*
- Huszonnyolc esztendős voltam amikor elindultunk a szüleimmel. Lassan pedig a harminckettőt. Azért mert elfelejtettem, hogy ki vagyok. Nem emlékeztem nevemre, arra hol laktam, egyáltalán mit kerestem az erdőben akkor. És féltem, mindenkitől.
*Válaszolja, majd megrázza a fejét. Jelezve nincs gondja azzal, hogy erről beszéljen.*
- Semmi baj. Egy kincset kerestek, aminek ez volt a kulcsa.
*Kutatja elő ruhája alól nyakékét. Amin a baglyos medál mellett egy durva kopottas zafír medál is csüng, egy opálos gyűrű mellett.*
- A családom Lihanechben régi varázstárgyak felkutatásával foglalkozott. Gondolom aranyat akartak.
*Persze a titok ennél sokkalta mélyebb. De még ő maga sem tudja igazán, hogy mostani felfordulásnak édesapja volt az egyik kirakós darabja. Sokszor gondolkodik azon, vajon mi lehet édesapja családjának többi részévével. Vajon hallottak arról velük mi történt? Próbálta bármelyik is megkeresni a túlélőket? Lehet sosem derül ki már. Talán majd egyszer újra összefuthat valamelyik rokonával.*
*Csalódott igen. Szeretne segíteni ott ahol képes. De csak ott tud segíteni, ahol hagyják is. Garsinnak pedig még kell idő, hogy döntést hozzon. Erőltetni meg nem fogja. Elvégre is a döntés nem könnyű. Több szemszögből is mérlegelnie kell Garsinnak. Mit fognak szólni a gyermekek? Hogy lesz képes tükörbe nézni? Képes lesz egyáltalán helyet találni magának a városban. Ám mindenek előtt az otthon elhagyása és az utazás lenne a legnehezebb feladat. Sokszor mondják az első lépés néha a legnehezebb megtenni.
Mindeközben a talicska mellett kezd bele saját történetébe. Garsin kesztyűs "húzását" észre sem veszi. Már mint olyan értelemben, hogy annak álcázta történetének megtisztelését.*
- Köszönöm.
*Válaszolja szelíden mint az örömére mint pedig a részvét nyilvánítást. Eeyr megemlítését is csak mosolyogva fogadná. Mindig jól esik számára egy másik hívőt látni. Mint a múltkori akivel a városi tisztáson találkozott. Milyen furcsa alak is volt.
Garsin azonban kérdésekkel kezdi őt bombázni. Amit megtud érteni. Maga is visszagondolva kész szerencse tán isteni áldás, hogy eddig képes volt túlélni.*
- Huszonnyolc esztendős voltam amikor elindultunk a szüleimmel. Lassan pedig a harminckettőt. Azért mert elfelejtettem, hogy ki vagyok. Nem emlékeztem nevemre, arra hol laktam, egyáltalán mit kerestem az erdőben akkor. És féltem, mindenkitől.
*Válaszolja, majd megrázza a fejét. Jelezve nincs gondja azzal, hogy erről beszéljen.*
- Semmi baj. Egy kincset kerestek, aminek ez volt a kulcsa.
*Kutatja elő ruhája alól nyakékét. Amin a baglyos medál mellett egy durva kopottas zafír medál is csüng, egy opálos gyűrű mellett.*
- A családom Lihanechben régi varázstárgyak felkutatásával foglalkozott. Gondolom aranyat akartak.
*Persze a titok ennél sokkalta mélyebb. De még ő maga sem tudja igazán, hogy mostani felfordulásnak édesapja volt az egyik kirakós darabja. Sokszor gondolkodik azon, vajon mi lehet édesapja családjának többi részévével. Vajon hallottak arról velük mi történt? Próbálta bármelyik is megkeresni a túlélőket? Lehet sosem derül ki már. Talán majd egyszer újra összefuthat valamelyik rokonával.*
1456. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-22 21:42:28
Üzenet elküldve: 2026-03-22 21:42:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Észleli, hogy a lány mintha csalódott lenne, mikor nemet mond. Hát ennyire segíteni szeretne? Különösnek találja őt. Vagy talán inkább különlegesnek. Vagy mindkettő...
Miután megbeszélték, hogy Cilia itt már végzett, magától értetődően indul el arra, amerről ő jött, s gondolja, hogy a lány majd követi őt. Hisz mindenképpen az útra kell kiérniük, az talán mindegy is, hogy mely részéről mennek aztán a két ellentétes irányba.
Mikor a taligához érnek, nekiáll, hogy azt ismét kijuttassa a bozótból, lehetőleg anélkül, hogy a tartalmát kiborítaná. Persze a gallyak közül elhagy néhányat, mert egy-egy bokor ragaszkodón kapaszkodik beléjük, de az ásóra és a fejszére vigyáz, ahogy a kis batyura is.
Miközben pedig matat és emel, hallgatja a lány történetét, ami mellett már szinte tiszteletlenségnek érzi nem megállni, úgyhogy mikor a kis járművet sikeresen irányba fordította, tart egy rövid szünetet, míg felhúzza a kesztyűjét, így álcázva a tapintatát.
Sok kérdés merül fel benne, de nem szakítja félbe Cilia mondandóját, kivárja, míg amaz kifogy a szóból. A végkicsengés pedig egész vidám. És így már érti is a lány hozzáállását ahhoz a nőhöz: hiszen a lány az anyjáról beszél. Nem mintha ő maga ilyen egyértelmű jó érzéssel tudna beszélni a saját épp csak elhunyt anyjáról, de Cilia nyilvánvalóan kívánt gyermeke a leendő anyjának, s ekképpen is viseltetik felé.*
- Örülök neked. - *Enged meg magának egy kis mosolyt a lány felé, hogy jelezze, őszintén örül neki, hogy családra talált.*
- És sajnálom, ami a szüleiddel történt. - *Teszi hozzá részvéttel. Majdnem Eeyrt is emlegeti mellé, hogy Cilia szavait visszatükrözze, de végül nem jönnek ajkára a szavak, mert ő nem hívő, nem tudná ezt igazul mondani.*
- Azt mondod, két esztendeig? Az erdőben, csak a kutyáddal? Milyen idős voltál ekkor? Féltél segítséget kérni, vagy miért? - *Indul el lassan, ki az útra, de közben hangot ad döbbenetének, hogy Cilia ilyen emberi mértékkel rengeteg időt egyedül élt túl az erdőben, gyermekként.*
- Egyébként kik és miért támadtak meg benneteket? - *Érdeklődik még, de aztán tetten éri tapintatlanságát.*
- Ne haragudj, nem kell beszélned róla.
*Észleli, hogy a lány mintha csalódott lenne, mikor nemet mond. Hát ennyire segíteni szeretne? Különösnek találja őt. Vagy talán inkább különlegesnek. Vagy mindkettő...
Miután megbeszélték, hogy Cilia itt már végzett, magától értetődően indul el arra, amerről ő jött, s gondolja, hogy a lány majd követi őt. Hisz mindenképpen az útra kell kiérniük, az talán mindegy is, hogy mely részéről mennek aztán a két ellentétes irányba.
Mikor a taligához érnek, nekiáll, hogy azt ismét kijuttassa a bozótból, lehetőleg anélkül, hogy a tartalmát kiborítaná. Persze a gallyak közül elhagy néhányat, mert egy-egy bokor ragaszkodón kapaszkodik beléjük, de az ásóra és a fejszére vigyáz, ahogy a kis batyura is.
Miközben pedig matat és emel, hallgatja a lány történetét, ami mellett már szinte tiszteletlenségnek érzi nem megállni, úgyhogy mikor a kis járművet sikeresen irányba fordította, tart egy rövid szünetet, míg felhúzza a kesztyűjét, így álcázva a tapintatát.
Sok kérdés merül fel benne, de nem szakítja félbe Cilia mondandóját, kivárja, míg amaz kifogy a szóból. A végkicsengés pedig egész vidám. És így már érti is a lány hozzáállását ahhoz a nőhöz: hiszen a lány az anyjáról beszél. Nem mintha ő maga ilyen egyértelmű jó érzéssel tudna beszélni a saját épp csak elhunyt anyjáról, de Cilia nyilvánvalóan kívánt gyermeke a leendő anyjának, s ekképpen is viseltetik felé.*
- Örülök neked. - *Enged meg magának egy kis mosolyt a lány felé, hogy jelezze, őszintén örül neki, hogy családra talált.*
- És sajnálom, ami a szüleiddel történt. - *Teszi hozzá részvéttel. Majdnem Eeyrt is emlegeti mellé, hogy Cilia szavait visszatükrözze, de végül nem jönnek ajkára a szavak, mert ő nem hívő, nem tudná ezt igazul mondani.*
- Azt mondod, két esztendeig? Az erdőben, csak a kutyáddal? Milyen idős voltál ekkor? Féltél segítséget kérni, vagy miért? - *Indul el lassan, ki az útra, de közben hangot ad döbbenetének, hogy Cilia ilyen emberi mértékkel rengeteg időt egyedül élt túl az erdőben, gyermekként.*
- Egyébként kik és miért támadtak meg benneteket? - *Érdeklődik még, de aztán tetten éri tapintatlanságát.*
- Ne haragudj, nem kell beszélned róla.
1455. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-22 18:11:50
Üzenet elküldve: 2026-03-22 18:11:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Minden egy apró lépéssel kezdődik. A bizalom is. Két gyermekkel a nyakban elég nehéz, sőt lehetetlen feladat is lehet valakinek, hogy úgy induljanak el az ismeretlenbe. Főleg úgy, hogy egy nagyjából körül írt irányba induljanak el, egy orkok járta vidéken. Még ha nem is teljes mértékben uralják azt a helyet. Valóban nem egy életbiztosítás átsietni a város és a kikötő közti vidéket.*
- Értem.
*Mondja kissé szomorúan. Kissé sajnálja, hogy nem szeretné rögtön elfogadni a segítségét. De benne nincs meg az a makacsság mint Maiban. Még. Hogy rögvest rábeszéljen valakit a helyes döntésre. Ő még abban a hitben van. Azok akik nem látják be rögtön rájönnek majd maguk. És be kell érnie azzal, hogy ő legalább megpróbált segíteni.*
- Megértem. Itt elég alapanyagot találtam. A többi sajnos a barlangokban rejtőzne a hegyek körül. De ugye oda talán máskor mehetek majd. Szóval mehetünk igen.
*Mondja vállát megvonva. Talán majd valamelyik nevelő, esetleg Oriver kíséretével eljöhet ide. Ki tudja, talán még Graelt is rávehetné erre a kiutazásra. Lehet jól is esne a marcona városőrnek egy kis mozgás.
És bizony már a talicskánál is járnak, amit Cilia csak gyorsan végigmér puszta kíváncsiságból. Majd amint Garsin készen áll engedi is magát vezeti vissza az út felé.*
- Az enyém? Nos.
*Gondolkodik el kissé megszeppenve. Mégis csak illene legalább pár szót mondani magáról miután Garsin így kitárta neki az övét.*
- A város határában nevelkedtem. A szüleimnek volt egy kisebb ispotálya. Édesanyám gyógyító volt. Apám pedig kereskedő. És egy ilyen utunk során amikor apám egy ismerőséhez akart elvinni minket. Megtámadtak és ők oda vesztek.
*Érezhető a szomorúság a lány hangjában. Ám a történet sajnos eléggé hozzánőt. Így már képes felidézni ezeket a fájó emlékeket könnycseppek nélkül.*
- Két esztendeig az erdőben éltem a kutyámmal Deressel. Majd utána a városba merészkedtünk, ahol az igazgató nő, Mai Faensa fülön csípett egy dolgozójával, mert csenni akartam tőlük.
*Mosolyodik el kissé zavartan. De folytatja.*
- Azóta az árvaházban élek Tanulok, néha gyógynövényeket árulok.
*Eddig Mairól nem beszélt túlságosan személyesen. Mert tárgyilagos akart maradni Garsin számára, hogy nem elfogultságból beszél. Hanem Mait úgy képzelje el ami. Egy jószívű, segítőkész és igazságos igazgatónőnek aki az árvák jólétét mindig szemelőt tartja.*
- Az életemet is rábíznám. Mert hamarosan nem csak az igazgatónőm lesz vagy nevelőm. Örökbe fogad majd.
*Mosolyodik el most már sokkal boldogabban. Mert már alig várja, hogy végre hivatalosan is felvegye a Faense nevet.*
*Minden egy apró lépéssel kezdődik. A bizalom is. Két gyermekkel a nyakban elég nehéz, sőt lehetetlen feladat is lehet valakinek, hogy úgy induljanak el az ismeretlenbe. Főleg úgy, hogy egy nagyjából körül írt irányba induljanak el, egy orkok járta vidéken. Még ha nem is teljes mértékben uralják azt a helyet. Valóban nem egy életbiztosítás átsietni a város és a kikötő közti vidéket.*
- Értem.
*Mondja kissé szomorúan. Kissé sajnálja, hogy nem szeretné rögtön elfogadni a segítségét. De benne nincs meg az a makacsság mint Maiban. Még. Hogy rögvest rábeszéljen valakit a helyes döntésre. Ő még abban a hitben van. Azok akik nem látják be rögtön rájönnek majd maguk. És be kell érnie azzal, hogy ő legalább megpróbált segíteni.*
- Megértem. Itt elég alapanyagot találtam. A többi sajnos a barlangokban rejtőzne a hegyek körül. De ugye oda talán máskor mehetek majd. Szóval mehetünk igen.
*Mondja vállát megvonva. Talán majd valamelyik nevelő, esetleg Oriver kíséretével eljöhet ide. Ki tudja, talán még Graelt is rávehetné erre a kiutazásra. Lehet jól is esne a marcona városőrnek egy kis mozgás.
És bizony már a talicskánál is járnak, amit Cilia csak gyorsan végigmér puszta kíváncsiságból. Majd amint Garsin készen áll engedi is magát vezeti vissza az út felé.*
- Az enyém? Nos.
*Gondolkodik el kissé megszeppenve. Mégis csak illene legalább pár szót mondani magáról miután Garsin így kitárta neki az övét.*
- A város határában nevelkedtem. A szüleimnek volt egy kisebb ispotálya. Édesanyám gyógyító volt. Apám pedig kereskedő. És egy ilyen utunk során amikor apám egy ismerőséhez akart elvinni minket. Megtámadtak és ők oda vesztek.
*Érezhető a szomorúság a lány hangjában. Ám a történet sajnos eléggé hozzánőt. Így már képes felidézni ezeket a fájó emlékeket könnycseppek nélkül.*
- Két esztendeig az erdőben éltem a kutyámmal Deressel. Majd utána a városba merészkedtünk, ahol az igazgató nő, Mai Faensa fülön csípett egy dolgozójával, mert csenni akartam tőlük.
*Mosolyodik el kissé zavartan. De folytatja.*
- Azóta az árvaházban élek Tanulok, néha gyógynövényeket árulok.
*Eddig Mairól nem beszélt túlságosan személyesen. Mert tárgyilagos akart maradni Garsin számára, hogy nem elfogultságból beszél. Hanem Mait úgy képzelje el ami. Egy jószívű, segítőkész és igazságos igazgatónőnek aki az árvák jólétét mindig szemelőt tartja.*
- Az életemet is rábíznám. Mert hamarosan nem csak az igazgatónőm lesz vagy nevelőm. Örökbe fogad majd.
*Mosolyodik el most már sokkal boldogabban. Mert már alig várja, hogy végre hivatalosan is felvegye a Faense nevet.*
1454. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-22 17:14:19
Üzenet elküldve: 2026-03-22 17:14:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Újabbat biccent, megerősítve, hogy a lány javaslata segítség volt a számára. Azt nem tudja még, hogyan fog dönteni, de jó tudni, hogy vannak lehetőségei azokon felül is, amiket eddig elképzelt.
Hallgatja aztán és igyekszik megjegyezni az árvaház nevét és helyszínét, bár úgy sejti, egy kis útba igazítással hamar meg fogja majd találni. A leírás alapján felmerül benne, hogy talán már járt is arra, de nem kér további részleteket, majd ott meggyőződik róla, ha tényleg oda viszi az elhatározás.
Azt biztatónak találja, hogy Cilia gond nélkül jutott el idáig és nyomát sem látta fennforgásnak. Magában már mérlegeli, hogy mi is volna számukra a megfelelő időzítés, s hol van a nagyobb kockázat, mikor a lány folytatja.*
- Nem, köszönöm. Ilyet nem kérek, főleg nem ismeretlenül és ebben a helyzetben. - *Inti el azonnal az ajánlatot, fejét rázva. A segítség nyilván jól jönne, de ha ő fél elindulni, úgy másokat sem kíván ilyen veszélybe sodorni. Talán most a legjobb taktika a kivárás lesz, s a hírek figyelése. Bármennyire is szeretné maga mögött hagyni a Kikötőt... Pedig ennek a városnak is megvannak az előnyei. Mondjuk az, hogy itt legalább tető van a fejük fölött. De a múltja árnyéka űzi innen, ahogy a város jelenlegi állapota is. Képes itt túlélni, hisz itt nőtt föl, de nyilván nem egy életbiztosítás, s főképp nem egészséges környezet, különösen gyermekeknek.*
- Ez az én gondom lesz. Talán meghúzzuk még magunkat itt egy ideig, amíg kiderül, hogy biztonságos-e már az út.
Egyébként van még itt dolgod, vagy visszatérünk az útra? - *Kérdez közben, mert visszaértek oda, ahonnan elindultak. S ha Cilia már hazafelé igyekszik innen, úgy ő vezetné tovább őt az úthoz, hogy majd az út menti bozótosban hagyott taligájánál jöjjenek ki, s ott búcsúzhassanak.*
- Mi a te történeted? Ha szívesen beszélsz róla... - *Érdeklődik, visszutalva az "Amennyi árva annyi történet." megjegyzésre.*
- Jól érzem, hogy nagyon megbízol ebben az igazgatónőben?
*Újabbat biccent, megerősítve, hogy a lány javaslata segítség volt a számára. Azt nem tudja még, hogyan fog dönteni, de jó tudni, hogy vannak lehetőségei azokon felül is, amiket eddig elképzelt.
Hallgatja aztán és igyekszik megjegyezni az árvaház nevét és helyszínét, bár úgy sejti, egy kis útba igazítással hamar meg fogja majd találni. A leírás alapján felmerül benne, hogy talán már járt is arra, de nem kér további részleteket, majd ott meggyőződik róla, ha tényleg oda viszi az elhatározás.
Azt biztatónak találja, hogy Cilia gond nélkül jutott el idáig és nyomát sem látta fennforgásnak. Magában már mérlegeli, hogy mi is volna számukra a megfelelő időzítés, s hol van a nagyobb kockázat, mikor a lány folytatja.*
- Nem, köszönöm. Ilyet nem kérek, főleg nem ismeretlenül és ebben a helyzetben. - *Inti el azonnal az ajánlatot, fejét rázva. A segítség nyilván jól jönne, de ha ő fél elindulni, úgy másokat sem kíván ilyen veszélybe sodorni. Talán most a legjobb taktika a kivárás lesz, s a hírek figyelése. Bármennyire is szeretné maga mögött hagyni a Kikötőt... Pedig ennek a városnak is megvannak az előnyei. Mondjuk az, hogy itt legalább tető van a fejük fölött. De a múltja árnyéka űzi innen, ahogy a város jelenlegi állapota is. Képes itt túlélni, hisz itt nőtt föl, de nyilván nem egy életbiztosítás, s főképp nem egészséges környezet, különösen gyermekeknek.*
- Ez az én gondom lesz. Talán meghúzzuk még magunkat itt egy ideig, amíg kiderül, hogy biztonságos-e már az út.
Egyébként van még itt dolgod, vagy visszatérünk az útra? - *Kérdez közben, mert visszaértek oda, ahonnan elindultak. S ha Cilia már hazafelé igyekszik innen, úgy ő vezetné tovább őt az úthoz, hogy majd az út menti bozótosban hagyott taligájánál jöjjenek ki, s ott búcsúzhassanak.*
- Mi a te történeted? Ha szívesen beszélsz róla... - *Érdeklődik, visszutalva az "Amennyi árva annyi történet." megjegyzésre.*
- Jól érzem, hogy nagyon megbízol ebben az igazgatónőben?
1453. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-22 14:45:22
Üzenet elküldve: 2026-03-22 14:45:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A külleme nyugodalmat és megértést sugall. Ám belül az aggodalom a másik gondja iránt lassan teljesen átveszi a hatalmat afelett a félelem helyett amit nemrég átérzett. Megtudja érteni most már miért is támadt az előbb a másik. Megelőzni akarta csupán a bajt. Miközben nyerészkedni is akart a lóval. Elvégre egy ilyen szép paripa mint Dió szép pénzt hozna számára még a kikötőben is.
Magyarázat nélkül marad Garsin. De pusztán azért mert felesleges a száját jártatnia. Majd ha odajutnak elmagyarázza ő. Csak majd ha elválnak útjaik akkor majd a lelkére köti találkozásuk pillanatának körülményeit. Reméli ennyit képes lesz majd hazudni számára a másik.
De ez még a jövő rejtelme. Egyelőre most Garsin és sanyarú sorsa áll a főszerepben. Amit Cilia kíváncsian és megértően hallgat.
Szemei továbbra is a másikon pihennek. Csak akkor emelve le ha éppen a bokrokon át kell navigálniuk a lóval együtt. Ámbár már nincsenek is olyan távol a visszavezető útvonalról. A nap is még csak most kúszhatott fel a legmagasabb pontjára. Így van még ideje estig hazajutnia. Jobb is talán, hogy nem a szántóföldeken éri el őt a sötétség. Abból lehet nagyobb bajok születnének.
Garsin hálásnak tűnik kedves szaváért. Ami Cilianak is nagy öröm, hogy képes volt egy kis fényt hozni a másik sötét valóságába. Egy apró reménysugár nem sok. De talán épp elég ahhoz, hogy a másik kikerüljön arról a helyről, hogy valami szebbet láthasson végre.*
- Szívesen. Remélem segítettem.
*Mondja szerényen a másik biccentésére. Majd ismét figyelmesen hallgatja annak kérdéseit az árvaházról és az aggodalmait az út felől.*
- A romvárosban. Aranyszarvas árvaház a neve. Sayqueves család régi rezidenciája, úgy tudom.
*Készségesen adja tudtára az árvaház hollétét. Nem is nagy titok. Manapság már híre ment a városban is. Az árvaháznak köszönhetően lett kevesebb gyermek az utcán.*
- Én szerencsére nem. De Dióval végig siettünk, csak itt álltunk meg pihenni kissé az erdőben. Ha gyors tempóval jönnek és kevesen nem keltenek szerintem feltűnést.
*Válaszolja. Bár titkon egy megoldáson töri a fejét. Mivel segíthetné a másikat. Tán ha megkockáztatja, hogy marad éjszakára. Segíthet a másiknak eljutni a városba. Dió talán képes lenne elhúzni egy kisebb kocsit amire az apróságok felülhetnek amíg a nagyobbak elsétálnak a kocsi mellett. Igaz, hosszabbra nyúlna az út. De legalább lenne helye a gyermekeknek és egy két csomagnak is. Persze azt is mérlegelnie kell, hogy ezzel milyen bajt hoz saját fejére. Ha éjszakára kimarad és nem tér vissza az árvaházba.*
- Az árvaházban vannak még lovaink. Talán ha visszatérek megbeszélhetem az igazgatónővel, hogy jöjjünk el magukért. Mit szól hozzá?
*Nagyon szeretne segíteni rajtuk. Biztos benne Mai sem hagyná cserben az árvákat. Ám ha a veszély tényleg itt leng a fejük felett. Sokkalta jobban fel kell készülniük az utazásra. Persze megoldhatnák ha összecsapják, de ezzel lehet túl sokat kockáztatnának.*
*A külleme nyugodalmat és megértést sugall. Ám belül az aggodalom a másik gondja iránt lassan teljesen átveszi a hatalmat afelett a félelem helyett amit nemrég átérzett. Megtudja érteni most már miért is támadt az előbb a másik. Megelőzni akarta csupán a bajt. Miközben nyerészkedni is akart a lóval. Elvégre egy ilyen szép paripa mint Dió szép pénzt hozna számára még a kikötőben is.
Magyarázat nélkül marad Garsin. De pusztán azért mert felesleges a száját jártatnia. Majd ha odajutnak elmagyarázza ő. Csak majd ha elválnak útjaik akkor majd a lelkére köti találkozásuk pillanatának körülményeit. Reméli ennyit képes lesz majd hazudni számára a másik.
De ez még a jövő rejtelme. Egyelőre most Garsin és sanyarú sorsa áll a főszerepben. Amit Cilia kíváncsian és megértően hallgat.
Szemei továbbra is a másikon pihennek. Csak akkor emelve le ha éppen a bokrokon át kell navigálniuk a lóval együtt. Ámbár már nincsenek is olyan távol a visszavezető útvonalról. A nap is még csak most kúszhatott fel a legmagasabb pontjára. Így van még ideje estig hazajutnia. Jobb is talán, hogy nem a szántóföldeken éri el őt a sötétség. Abból lehet nagyobb bajok születnének.
Garsin hálásnak tűnik kedves szaváért. Ami Cilianak is nagy öröm, hogy képes volt egy kis fényt hozni a másik sötét valóságába. Egy apró reménysugár nem sok. De talán épp elég ahhoz, hogy a másik kikerüljön arról a helyről, hogy valami szebbet láthasson végre.*
- Szívesen. Remélem segítettem.
*Mondja szerényen a másik biccentésére. Majd ismét figyelmesen hallgatja annak kérdéseit az árvaházról és az aggodalmait az út felől.*
- A romvárosban. Aranyszarvas árvaház a neve. Sayqueves család régi rezidenciája, úgy tudom.
*Készségesen adja tudtára az árvaház hollétét. Nem is nagy titok. Manapság már híre ment a városban is. Az árvaháznak köszönhetően lett kevesebb gyermek az utcán.*
- Én szerencsére nem. De Dióval végig siettünk, csak itt álltunk meg pihenni kissé az erdőben. Ha gyors tempóval jönnek és kevesen nem keltenek szerintem feltűnést.
*Válaszolja. Bár titkon egy megoldáson töri a fejét. Mivel segíthetné a másikat. Tán ha megkockáztatja, hogy marad éjszakára. Segíthet a másiknak eljutni a városba. Dió talán képes lenne elhúzni egy kisebb kocsit amire az apróságok felülhetnek amíg a nagyobbak elsétálnak a kocsi mellett. Igaz, hosszabbra nyúlna az út. De legalább lenne helye a gyermekeknek és egy két csomagnak is. Persze azt is mérlegelnie kell, hogy ezzel milyen bajt hoz saját fejére. Ha éjszakára kimarad és nem tér vissza az árvaházba.*
- Az árvaházban vannak még lovaink. Talán ha visszatérek megbeszélhetem az igazgatónővel, hogy jöjjünk el magukért. Mit szól hozzá?
*Nagyon szeretne segíteni rajtuk. Biztos benne Mai sem hagyná cserben az árvákat. Ám ha a veszély tényleg itt leng a fejük felett. Sokkalta jobban fel kell készülniük az utazásra. Persze megoldhatnák ha összecsapják, de ezzel lehet túl sokat kockáztatnának.*
1452. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-22 00:59:29
Üzenet elküldve: 2026-03-22 00:59:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A válasz durcás, de számára kedvező, s csak ez számít. Szívesen ígérné, hogy egyszer, kevésbé vészterhes időkben akár maga kíséri majd el a lányt, de ahogy most kinéznek a dolgok, ennek az ígéretnek a beteljesítése is csak évek múltán esedékes.
Visszakérdezésére aztán nem kap bővebb magyarázatot, amire értetlenül ráncolja egy kicsit a szemöldökét, de így ő is ennyiben hagyja. Talán később fény derül rá, hogy miről is szólt ez az egész.
Most azonban rá és a fojtogatónak érzett élethelyzetére fordul a téma, javarészt saját hibájából.
Mikor Cilia részvétét fejezi ki, maga sem tudná megmondani miért, de eddig ügyesen lent tartott zaklatottsága mégis csaknem kibuggyan. Ám végül csak a szája remeg meg, majd határozottan biccent egyet köszönet gyanánt. A lány tekintetét elkerüli, mert úgy könnyebb visszaszereznie erőltetett tárgyilagosságát, bár az érzelmei végül így is elragadják, csak más módon.
A kislány pedig úgy hallgatja őt, s olyan válaszokat ad, hogy míg kezdetben zavarba jön a pillantásától, mert azt hiszi, túlterhelte őt, s azért néz ilyen elmélyülten rá, mert nem tud mit kezdeni azzal, amit rá öntött... végül a szavai inkább együttérzésről és figyelemről árulkodnak, amik szintén zavarba hozzák. Egyszerre lenyűgözi és sajnálattal tölti el a kislány érettsége. A kedvességét viszont különleges kincsként csodálja.
És ez az ifjú elf még megoldásokat is próbál találni! Nem gondolta volna, hogy egy gyerektől fog majd tanácsokat kapni, ráadásul olyanokat, amik még reményt is adnak, de ez történik.
Hirtelen nem is tudja, hogyan kezelje a másikat. Mint egy jó szándékú gyermeket, aki légből kapott ötletekkel és ígéretekkel dobálózik, vagy vegye őt komolyan?
Utóbbi mellett dönt, ha nem is teljes mellszélességgel. Talán a lány tekintete, talán tulajdon kétségbeesése győzik meg erről.*
- Köszönöm a tanácsot. - *Biccent hálásan.*
- A megkeresés viszont... Azt már kivettem szavaidból, hogy Artheniorról beszélünk, de hol van ez az árvaház?
Vissza szeretnék térni Artheniorba, eredetileg is ezt terveztem, de elő kell készülnöm az útra és itt is elrendeznem még néhány dolgot. Meg kitalálnom, hogyan utazzunk majd, hogy a kicsik is bírják. Most viszont azt sem tudom még, hogy biztonságos-e elindulnunk. De te is eljutottál ide, és minden rendben volt, ugye? Nem láttál semmi gyanúsat?
*A válasz durcás, de számára kedvező, s csak ez számít. Szívesen ígérné, hogy egyszer, kevésbé vészterhes időkben akár maga kíséri majd el a lányt, de ahogy most kinéznek a dolgok, ennek az ígéretnek a beteljesítése is csak évek múltán esedékes.
Visszakérdezésére aztán nem kap bővebb magyarázatot, amire értetlenül ráncolja egy kicsit a szemöldökét, de így ő is ennyiben hagyja. Talán később fény derül rá, hogy miről is szólt ez az egész.
Most azonban rá és a fojtogatónak érzett élethelyzetére fordul a téma, javarészt saját hibájából.
Mikor Cilia részvétét fejezi ki, maga sem tudná megmondani miért, de eddig ügyesen lent tartott zaklatottsága mégis csaknem kibuggyan. Ám végül csak a szája remeg meg, majd határozottan biccent egyet köszönet gyanánt. A lány tekintetét elkerüli, mert úgy könnyebb visszaszereznie erőltetett tárgyilagosságát, bár az érzelmei végül így is elragadják, csak más módon.
A kislány pedig úgy hallgatja őt, s olyan válaszokat ad, hogy míg kezdetben zavarba jön a pillantásától, mert azt hiszi, túlterhelte őt, s azért néz ilyen elmélyülten rá, mert nem tud mit kezdeni azzal, amit rá öntött... végül a szavai inkább együttérzésről és figyelemről árulkodnak, amik szintén zavarba hozzák. Egyszerre lenyűgözi és sajnálattal tölti el a kislány érettsége. A kedvességét viszont különleges kincsként csodálja.
És ez az ifjú elf még megoldásokat is próbál találni! Nem gondolta volna, hogy egy gyerektől fog majd tanácsokat kapni, ráadásul olyanokat, amik még reményt is adnak, de ez történik.
Hirtelen nem is tudja, hogyan kezelje a másikat. Mint egy jó szándékú gyermeket, aki légből kapott ötletekkel és ígéretekkel dobálózik, vagy vegye őt komolyan?
Utóbbi mellett dönt, ha nem is teljes mellszélességgel. Talán a lány tekintete, talán tulajdon kétségbeesése győzik meg erről.*
- Köszönöm a tanácsot. - *Biccent hálásan.*
- A megkeresés viszont... Azt már kivettem szavaidból, hogy Artheniorról beszélünk, de hol van ez az árvaház?
Vissza szeretnék térni Artheniorba, eredetileg is ezt terveztem, de elő kell készülnöm az útra és itt is elrendeznem még néhány dolgot. Meg kitalálnom, hogyan utazzunk majd, hogy a kicsik is bírják. Most viszont azt sem tudom még, hogy biztonságos-e elindulnunk. De te is eljutottál ide, és minden rendben volt, ugye? Nem láttál semmi gyanúsat?
1451. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-21 23:41:34
Üzenet elküldve: 2026-03-21 23:41:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Mi mást nem tehetne, akaratoskodhatna. Elvégre Garsin nem nevelője, vagy vigyázója sőt senkije sem igazán. De mégis az ész érvek és az együttérzés szerettei iránt akik halálra aggódnák magukat miatta. Meghozza azt az eredményt amit a másik el akart nála érni.*
- Rendben. Legyen úgy.
*Mondja kissé durcásan. Mert hát ha már eddig feszítette a húrt, ez a kicsi már mit számított volna rajta. Abban bele sem gondolva, hogy az az apró hajszál is pont át tudná billenteni a szerencséjének a mérlegét. Aztán bajt hozna saját fejére.*
- Mármint, nem kell attól tartanod. Áh mindegy is.
*Hessegeti el az ötletének elmagyarázását. Majd ráér akkor ezen gondolkodni ha épp bőrrel hazaér. Vagy épp hazaérnek. Persze ehhez az kell, hogy Garsin hazáig kövesse őt. Bár így is az út érdekes lenne két aprósággal együtt.
Ajánlata után csak hallgat. Figyel. Ellesve már a papoktól és papnőktől ezt azt. Mint amikor a lelküket kitárókat hallgatják a padsorok között. Hogy aztán Eryr bölcsességével adjanak nekik tanácsokat. Ezt tűzte ki magának is mint életcélt. Édesanyja nyomdokaiba lépni. Lehet Eeyr pont ezért hozta őket most egy közös ösvényre.
Nem szól hát közbe. Figyeli Garsin arcmimikáját, és kisebb kitörését is. Csendben marad akár a sír. Szemei mégis lágyan, sőt egészen megértően néznek a másik felé. Hallott ő is megannyi történetet a többi árva között. Számára ez csak egy a sok fájdalmas közül. Még ha a történet súlya nehézkes is. Nem engedheti meg magának, hogy le is gyűrje. Hiszen megannyi más vár még rá, amit majd ki kell bírnia. És emellett még tanácsot is adnia. Reméli, hogy képes lesz erre a feladatra, nem csak most de a jövőben is.*
- Részvétem. Eeyr fogadja őt kegyeibe.
*Ennyit szól csak közbe csupán, mikor Garsin megemlíti édesanyja elvesztését. Ez egy olyan élmény amit teljes mértékben át tud érezni.
Majd miután Garsin kiönti számára a lelkét, csak egy szelíd mosoly húzódik arcára. Igyekszik úgy tenni mint Mai. Megértéssel és odaadással sok fájó dolog megjavítható. És egy ilyen kegyetlen világban lennie kell olyanoknak akik hajlandóak az ilyenekre.*
- Nem kell semmiért bocsánatot kérned.
*Szólal fel először szelíden, megnyugtatva a másikat a pillanatnyi gyengesége amit esetleg annak érez. Emiatt nem fogja elítélni.*
- Nem minden esetben. Mondjuk a legtöbbünk a városi tanács által került oda. De, hogy ki miért is árvult meg. Amennyi árva annyi történet.
*Kezd bele inkább így Garsin esetlegesen lehetőségének felvázolásához.*
- Ha esetleg megfogadja a tanácsomat, látogasson el hozzánk. Nézze meg magának az árvaházat és eldönthetni mi jobb a testvéreinek.
*Így talán kisebb a nyomás a másik vállán, hogy a döntést most azonnal kell meghoznia. Bár igaz, két gyermekkel felutazni a városba sem könnyű a kikötőből. Főleg gyalogszert. Kocsira meg sem futja ám mindenkinek. Erről eszébe is jut valami.*
- Vagy ha gondolja, elmesélhetem az igazgatónőnek az esetét és megkeressük önt. Mit szól?
*Teszi fel egy boldog lendülettel az ötletét. Hátha ez elnyeri a másik tetszését.*
*Mi mást nem tehetne, akaratoskodhatna. Elvégre Garsin nem nevelője, vagy vigyázója sőt senkije sem igazán. De mégis az ész érvek és az együttérzés szerettei iránt akik halálra aggódnák magukat miatta. Meghozza azt az eredményt amit a másik el akart nála érni.*
- Rendben. Legyen úgy.
*Mondja kissé durcásan. Mert hát ha már eddig feszítette a húrt, ez a kicsi már mit számított volna rajta. Abban bele sem gondolva, hogy az az apró hajszál is pont át tudná billenteni a szerencséjének a mérlegét. Aztán bajt hozna saját fejére.*
- Mármint, nem kell attól tartanod. Áh mindegy is.
*Hessegeti el az ötletének elmagyarázását. Majd ráér akkor ezen gondolkodni ha épp bőrrel hazaér. Vagy épp hazaérnek. Persze ehhez az kell, hogy Garsin hazáig kövesse őt. Bár így is az út érdekes lenne két aprósággal együtt.
Ajánlata után csak hallgat. Figyel. Ellesve már a papoktól és papnőktől ezt azt. Mint amikor a lelküket kitárókat hallgatják a padsorok között. Hogy aztán Eryr bölcsességével adjanak nekik tanácsokat. Ezt tűzte ki magának is mint életcélt. Édesanyja nyomdokaiba lépni. Lehet Eeyr pont ezért hozta őket most egy közös ösvényre.
Nem szól hát közbe. Figyeli Garsin arcmimikáját, és kisebb kitörését is. Csendben marad akár a sír. Szemei mégis lágyan, sőt egészen megértően néznek a másik felé. Hallott ő is megannyi történetet a többi árva között. Számára ez csak egy a sok fájdalmas közül. Még ha a történet súlya nehézkes is. Nem engedheti meg magának, hogy le is gyűrje. Hiszen megannyi más vár még rá, amit majd ki kell bírnia. És emellett még tanácsot is adnia. Reméli, hogy képes lesz erre a feladatra, nem csak most de a jövőben is.*
- Részvétem. Eeyr fogadja őt kegyeibe.
*Ennyit szól csak közbe csupán, mikor Garsin megemlíti édesanyja elvesztését. Ez egy olyan élmény amit teljes mértékben át tud érezni.
Majd miután Garsin kiönti számára a lelkét, csak egy szelíd mosoly húzódik arcára. Igyekszik úgy tenni mint Mai. Megértéssel és odaadással sok fájó dolog megjavítható. És egy ilyen kegyetlen világban lennie kell olyanoknak akik hajlandóak az ilyenekre.*
- Nem kell semmiért bocsánatot kérned.
*Szólal fel először szelíden, megnyugtatva a másikat a pillanatnyi gyengesége amit esetleg annak érez. Emiatt nem fogja elítélni.*
- Nem minden esetben. Mondjuk a legtöbbünk a városi tanács által került oda. De, hogy ki miért is árvult meg. Amennyi árva annyi történet.
*Kezd bele inkább így Garsin esetlegesen lehetőségének felvázolásához.*
- Ha esetleg megfogadja a tanácsomat, látogasson el hozzánk. Nézze meg magának az árvaházat és eldönthetni mi jobb a testvéreinek.
*Így talán kisebb a nyomás a másik vállán, hogy a döntést most azonnal kell meghoznia. Bár igaz, két gyermekkel felutazni a városba sem könnyű a kikötőből. Főleg gyalogszert. Kocsira meg sem futja ám mindenkinek. Erről eszébe is jut valami.*
- Vagy ha gondolja, elmesélhetem az igazgatónőnek az esetét és megkeressük önt. Mit szól?
*Teszi fel egy boldog lendülettel az ötletét. Hátha ez elnyeri a másik tetszését.*
1450. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-21 20:46:02
Üzenet elküldve: 2026-03-21 20:46:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*És valóban kap a szavain a lány...*
- Nem kételkedem. De ma inkább őrizd a saját életedet. Később még sokakat menthet meg, ha életben maradsz. Gondolom, hogy nehéz várni, de biztosan van jobb módja is ennek. Meg alkalma... - *Próbál továbbra is Cilia lelkére beszélni. És úgy tűnik, működik. Bár fogalma sincs, mi győzte meg végül.
A lány megbánó sóhaja mellé részéről egy megkönnyebbült kilégzés társul, ahogy amaz nem csak megtorpan, de vissza is fordul.
Aztán a következő szavakra röviden hallgat, míg próbálja értelmezni.*
- Bocsánat, nem egészen értem, mit akarsz mondani. - *Ismeri be. Azt érti, hogy valami tervet vázol föl a másik, de nem fogja föl, miről szól, vagy mi a célja az egésznek. Talán a régóta tartó kialvatlanság az oka.
A következőket az óvatos ajánlattal viszont már érti, mégis ismét hallgat egy darabig, emészti az elhangzottakat és a felkínált lehetőséget.*
- Köszönöm, de... Khm. Még nem tudom. - *Kezd bele valamibe, de végül elakad a szava és a gondolatai is. Jól láthatóan kimozdult az egyensúlyából.
Jól esne hangosan gondolkodni, tanácsokat kapni, talán elengedni is magát, viszont nem érzi, hogy ezzel épp egy gyereket kellene nyomasztania. Bár Cilia kétségtelenül érettebbnek tűnik a koránál - nyilván gyorsan föl kellett nőnie árvaként -, ám mégis nagyon fiatal még.*
- Az anyánk régóta beteg volt már, egyre rosszabb lett, és tegnap meghalt. - *Nem sírja el magát, de nyel egyet, mielőtt folytatná.*
- Úgyhogy most rám maradtak. - *Összegzi.*
- És én nem tudom, mihez kezdjek velük. Miből tartom fenn magunkat, kire hagyom őket, míg én dolgozok? Megházasodni talán megoldás volna, de azt biztosan nem akarok.
Nem így képzeltem el az életemet. Nem tudom, hogy képzeltem el, de így... feltehetően nem hogy félretenni nem fogok tudni, de épphogy csak megélünk majd. - *Fakad ki mégis, de aztán megállítja magát, mikor rájön, hogy mit csinál.*
- Bocsánat. - *Kér elnézést a nyomasztásért, meg azért is, mert rájön, hogy épp egy árvának beszél róla, hogy a maga árváit mekkora teherként éli meg. Tisztában van vele, hogy önzőn gondolkodik, talán annál is inkább, mert ez nem volt mindig így.*
- Az árvaház... inkább azoknak van, akiknek senkijük sem maradt, nem? - *Ha már önzőség, kétségtelenül kecsegtetőnek tűnik minden felelősséget áttolni másokra. Nyilván vonzza a lehetőség. De taszítja is...
A segítségkérés sem erőssége. Szégyelli beismerni, hogy megijeszti ez a helyzet és hogy kilátástalannak látja. Hiszen fiatal és munkaképes, nyilván meg kell tudnia oldani. Csak látta már, hogy hogy néz ki egy élet, ami másról sem szól, mint a túlélésről és mások életben tartásáról.*
*És valóban kap a szavain a lány...*
- Nem kételkedem. De ma inkább őrizd a saját életedet. Később még sokakat menthet meg, ha életben maradsz. Gondolom, hogy nehéz várni, de biztosan van jobb módja is ennek. Meg alkalma... - *Próbál továbbra is Cilia lelkére beszélni. És úgy tűnik, működik. Bár fogalma sincs, mi győzte meg végül.
A lány megbánó sóhaja mellé részéről egy megkönnyebbült kilégzés társul, ahogy amaz nem csak megtorpan, de vissza is fordul.
Aztán a következő szavakra röviden hallgat, míg próbálja értelmezni.*
- Bocsánat, nem egészen értem, mit akarsz mondani. - *Ismeri be. Azt érti, hogy valami tervet vázol föl a másik, de nem fogja föl, miről szól, vagy mi a célja az egésznek. Talán a régóta tartó kialvatlanság az oka.
A következőket az óvatos ajánlattal viszont már érti, mégis ismét hallgat egy darabig, emészti az elhangzottakat és a felkínált lehetőséget.*
- Köszönöm, de... Khm. Még nem tudom. - *Kezd bele valamibe, de végül elakad a szava és a gondolatai is. Jól láthatóan kimozdult az egyensúlyából.
Jól esne hangosan gondolkodni, tanácsokat kapni, talán elengedni is magát, viszont nem érzi, hogy ezzel épp egy gyereket kellene nyomasztania. Bár Cilia kétségtelenül érettebbnek tűnik a koránál - nyilván gyorsan föl kellett nőnie árvaként -, ám mégis nagyon fiatal még.*
- Az anyánk régóta beteg volt már, egyre rosszabb lett, és tegnap meghalt. - *Nem sírja el magát, de nyel egyet, mielőtt folytatná.*
- Úgyhogy most rám maradtak. - *Összegzi.*
- És én nem tudom, mihez kezdjek velük. Miből tartom fenn magunkat, kire hagyom őket, míg én dolgozok? Megházasodni talán megoldás volna, de azt biztosan nem akarok.
Nem így képzeltem el az életemet. Nem tudom, hogy képzeltem el, de így... feltehetően nem hogy félretenni nem fogok tudni, de épphogy csak megélünk majd. - *Fakad ki mégis, de aztán megállítja magát, mikor rájön, hogy mit csinál.*
- Bocsánat. - *Kér elnézést a nyomasztásért, meg azért is, mert rájön, hogy épp egy árvának beszél róla, hogy a maga árváit mekkora teherként éli meg. Tisztában van vele, hogy önzőn gondolkodik, talán annál is inkább, mert ez nem volt mindig így.*
- Az árvaház... inkább azoknak van, akiknek senkijük sem maradt, nem? - *Ha már önzőség, kétségtelenül kecsegtetőnek tűnik minden felelősséget áttolni másokra. Nyilván vonzza a lehetőség. De taszítja is...
A segítségkérés sem erőssége. Szégyelli beismerni, hogy megijeszti ez a helyzet és hogy kilátástalannak látja. Hiszen fiatal és munkaképes, nyilván meg kell tudnia oldani. Csak látta már, hogy hogy néz ki egy élet, ami másról sem szól, mint a túlélésről és mások életben tartásáról.*
1449. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-21 17:12:18
Üzenet elküldve: 2026-03-21 17:12:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A válasz nem kecsegteti őt sok jó eséllyel. Célja itt van szinte az orra előtt. Mégis egyre távolabbra kerül, ahogy kétségbeesetten a másik arcát kémleli. De abból csak egyre jobban leolvasható a tény, hogy ebből a tervéből nem lesz semmi.*
- Pedig nincs olyan messze.
*Pedig de. Csak magának akarja ezt behazudni. Mert túlságosan is nagy örömét lelné azokban az új alapanyagokban. Amikkel új varázsitalokat tudhatna készíteni. Sőt talán még Cagonnak is elvinni, hogy megmutassa mire képes.*
- De lehet múlnának!
*Vágja rá. Persze ő maga is tudja, hogy az árvaházban Nimeril lenne a megbízott vészhelyzetek esetében. Ő csak segédkezhetne. Még ha meg is lenne a kellő tudása arról, hogy megmentsen néhány életet. A nevelők inkább óvnák őt az érzelmi tehertől, amikor is ez nem sikerül.
A kis kobak azon gondolkodik, miképp szabadulhatna ebből a kutya szorítóból. Amikor is Garsin egy újabb személyes információt oszt meg vele. Ami elgondolkodtatja a lányt. Még saját helyzetét is enyhén beleképzeli. Pontosan erről beszélt az előbb Garsin. Nem sodorhatja magát ennél nagyobb veszélybe, mert várja őt valami otthon. Ahogy őt is. A léptei rögvest lelassulnak. Majd végül meg is állnak. Lehajtott fejjel nézi az erdőség talaját. Még szemét is lehunja, ahogy végül meghozza a végső döntését. De azért a fáradt és megbánó sóhaj nem marad el mellőle.*
- Rendben. Visszafordulok.
*Válaszolja végül, és szavához hűen cselekszik is. Lassan fordul meg Dióval együtt, és figyelmét inkább Garsin felé fordítja. Tán a hangjának súlyossága, és a lelkesedés hiánya az ami piszkálta hosszú fülét. Nem tűnik lelkesnek azért, hogy hazatérjen. Tán otthoni gondok, vagy a két árva az ami nehezebb súly a vállára mint amit elbír. Ám az ő esetét is eszébe juttatja, és megannyi más árváét az aranyszarvasok között.*
- Nem kell tudniuk arról, hogy erre jártam. Majd azt mondom a ló szökött el amikor megálltam pihenni. És te voltál az aki megtalálta. Mit szólsz?
*Mondja egy csintalan kacsintással a másik irányába. Így ő lehetne a történet főhőse. Ám viszont most még egy dolog aggasztja őt.*
- Mi történt velük? Már mint az árvákkal? Esetleg.
*Kezd bele kissé félénken. De azért csak kiböki.*
- Ha segítség kell, eljöhettek az árvaházba. Mai biztosan segíteni fog rajtatok. Ő az igazgatónője az árvaháznak és sosem fordítana hátat azoknak akik segítségre szorulnak.
*Mondja kedvesen nevelőjéről. Sőt ha Garsin úgy akarja talán még munkát is ajánlana neki. Már ha leakarna telepedni a városban a kikötő helyett.*
*A válasz nem kecsegteti őt sok jó eséllyel. Célja itt van szinte az orra előtt. Mégis egyre távolabbra kerül, ahogy kétségbeesetten a másik arcát kémleli. De abból csak egyre jobban leolvasható a tény, hogy ebből a tervéből nem lesz semmi.*
- Pedig nincs olyan messze.
*Pedig de. Csak magának akarja ezt behazudni. Mert túlságosan is nagy örömét lelné azokban az új alapanyagokban. Amikkel új varázsitalokat tudhatna készíteni. Sőt talán még Cagonnak is elvinni, hogy megmutassa mire képes.*
- De lehet múlnának!
*Vágja rá. Persze ő maga is tudja, hogy az árvaházban Nimeril lenne a megbízott vészhelyzetek esetében. Ő csak segédkezhetne. Még ha meg is lenne a kellő tudása arról, hogy megmentsen néhány életet. A nevelők inkább óvnák őt az érzelmi tehertől, amikor is ez nem sikerül.
A kis kobak azon gondolkodik, miképp szabadulhatna ebből a kutya szorítóból. Amikor is Garsin egy újabb személyes információt oszt meg vele. Ami elgondolkodtatja a lányt. Még saját helyzetét is enyhén beleképzeli. Pontosan erről beszélt az előbb Garsin. Nem sodorhatja magát ennél nagyobb veszélybe, mert várja őt valami otthon. Ahogy őt is. A léptei rögvest lelassulnak. Majd végül meg is állnak. Lehajtott fejjel nézi az erdőség talaját. Még szemét is lehunja, ahogy végül meghozza a végső döntését. De azért a fáradt és megbánó sóhaj nem marad el mellőle.*
- Rendben. Visszafordulok.
*Válaszolja végül, és szavához hűen cselekszik is. Lassan fordul meg Dióval együtt, és figyelmét inkább Garsin felé fordítja. Tán a hangjának súlyossága, és a lelkesedés hiánya az ami piszkálta hosszú fülét. Nem tűnik lelkesnek azért, hogy hazatérjen. Tán otthoni gondok, vagy a két árva az ami nehezebb súly a vállára mint amit elbír. Ám az ő esetét is eszébe juttatja, és megannyi más árváét az aranyszarvasok között.*
- Nem kell tudniuk arról, hogy erre jártam. Majd azt mondom a ló szökött el amikor megálltam pihenni. És te voltál az aki megtalálta. Mit szólsz?
*Mondja egy csintalan kacsintással a másik irányába. Így ő lehetne a történet főhőse. Ám viszont most még egy dolog aggasztja őt.*
- Mi történt velük? Már mint az árvákkal? Esetleg.
*Kezd bele kissé félénken. De azért csak kiböki.*
- Ha segítség kell, eljöhettek az árvaházba. Mai biztosan segíteni fog rajtatok. Ő az igazgatónője az árvaháznak és sosem fordítana hátat azoknak akik segítségre szorulnak.
*Mondja kedvesen nevelőjéről. Sőt ha Garsin úgy akarja talán még munkát is ajánlana neki. Már ha leakarna telepedni a városban a kikötő helyett.*
1448. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 21:20:35
Üzenet elküldve: 2026-03-20 21:20:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
- Mm... - *Hümment csak a lány bizakodására az orkok távolmaradását illetően. Sajnos magának erős kétségei vannak, de a reménykedést osztja.*
- Inkább az oda- és vissza tartó út ideje aggaszt, semmint az idő, amit ott töltenénk. - *Veti ellen a mentegetőzésre. Azt nem említi, hogy még ha temérdek ideje volna sem feltétlenül bízna meg vakon a lány tájékozódó képességében, a magáéban pedig még annyira sem. Az egyetlen út, amiben megbízna, az a folyó mentét követi és a bányabörtönhöz vezet. Saját múltját tekintve pedig nyilván oda sem vinné jó szívvel Ciliát, tehát ott is kerülniük kellene, hogy egy másik barlangbejáratot találjanak.
Ám tekintve, hogy az út hossza már magában több időt ölel föl, mint amennyivel rendelkezik, nem tartja fontosnak, hogy beavassa a lányt gondolataiba.*
- És jól tennék, hogy nem engednek. Hacsak nem életek múlnak a kísérleteiden... Most azonnal. - *Szögezi le, majd tesz egy kis kiegészítést is, mielőtt a másik kapna a szavain. Úgy sejti ugyanis, hogy Cilia amolyan gyógyítóféle-, vagy alkimista tanonc lehet, rajtuk pedig valóban múlnak életek. A lány saját élete viszont az ő szemében jelenleg többet ér, mint a tanulmányai és amit azok adhatnak a városnak a jövőben. És felteszi, a gondozóinak is.*
- Várnak otthon. Két gyerek. Az egyik még csak kisbaba. Nincsenek egyedül, de nem hagyhatom őket egész nap másra. Most maradtak árván, és még fogalmam sincs, mihez kezdjek velük, vagy magammal... - *Feleli, talán kicsit túl sokat is osztva meg, hiszen ennek a kislánynak semmi köze az ő gondjához.
Őszintén nem sok kedve van hazamenni, vagy ezt az életet folytatni, csapdában érzi magát. Szeretné még kicsit átszellőztetni a fejét idekint, de hosszú órákra távol maradni... azt nem engedheti meg magának.*
- Ha gyűjtögetnél még itt az erdőben, maradok veled, de a hegyekhez nem kísérlek. Nem állnék meg a gondozóid előtt, amiért elengedlek, de több felelősséggel már nem bírok el, úgyhogy ezt remélem, ismeretlenül is elnézik majd nekem.
- Mm... - *Hümment csak a lány bizakodására az orkok távolmaradását illetően. Sajnos magának erős kétségei vannak, de a reménykedést osztja.*
- Inkább az oda- és vissza tartó út ideje aggaszt, semmint az idő, amit ott töltenénk. - *Veti ellen a mentegetőzésre. Azt nem említi, hogy még ha temérdek ideje volna sem feltétlenül bízna meg vakon a lány tájékozódó képességében, a magáéban pedig még annyira sem. Az egyetlen út, amiben megbízna, az a folyó mentét követi és a bányabörtönhöz vezet. Saját múltját tekintve pedig nyilván oda sem vinné jó szívvel Ciliát, tehát ott is kerülniük kellene, hogy egy másik barlangbejáratot találjanak.
Ám tekintve, hogy az út hossza már magában több időt ölel föl, mint amennyivel rendelkezik, nem tartja fontosnak, hogy beavassa a lányt gondolataiba.*
- És jól tennék, hogy nem engednek. Hacsak nem életek múlnak a kísérleteiden... Most azonnal. - *Szögezi le, majd tesz egy kis kiegészítést is, mielőtt a másik kapna a szavain. Úgy sejti ugyanis, hogy Cilia amolyan gyógyítóféle-, vagy alkimista tanonc lehet, rajtuk pedig valóban múlnak életek. A lány saját élete viszont az ő szemében jelenleg többet ér, mint a tanulmányai és amit azok adhatnak a városnak a jövőben. És felteszi, a gondozóinak is.*
- Várnak otthon. Két gyerek. Az egyik még csak kisbaba. Nincsenek egyedül, de nem hagyhatom őket egész nap másra. Most maradtak árván, és még fogalmam sincs, mihez kezdjek velük, vagy magammal... - *Feleli, talán kicsit túl sokat is osztva meg, hiszen ennek a kislánynak semmi köze az ő gondjához.
Őszintén nem sok kedve van hazamenni, vagy ezt az életet folytatni, csapdában érzi magát. Szeretné még kicsit átszellőztetni a fejét idekint, de hosszú órákra távol maradni... azt nem engedheti meg magának.*
- Ha gyűjtögetnél még itt az erdőben, maradok veled, de a hegyekhez nem kísérlek. Nem állnék meg a gondozóid előtt, amiért elengedlek, de több felelősséggel már nem bírok el, úgyhogy ezt remélem, ismeretlenül is elnézik majd nekem.
1447. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 13:19:48
Üzenet elküldve: 2026-03-20 13:19:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Aggodalmasan bólint a másik kijelentésére. Bizony a puszta nincs olyan távol, hogy teljesen biztonságban tudhassák magukat az orkok elől. Ami csak az egyik veszélyforrása az ittlétüknek. Ki tudja még mik rejtőzhetnek az erdőségben a vadállatokon kívül.
Most már Garsin mellett határozottabban lépdel. Sőt láthatóan mintha sietne is a dolgára. Bár a ló így is könnyedén lépdel a lány mellett aki azóta is szorosan fogja a kantárat.*
- Remélem majd elmennek innen. Nem szeretném, hogy elérjék a várost.
*Közli aggodalmát a másikkal. Nem csak az zavarja, hogy saját félelmével kellene szembe néznie. Az egy apró szilánkja csupán ennek. Viszont a gondolat, hogy egy ilyen roppant elő elsöpörné a várost, és vele együtt összes számára kedves személyt. A gondolat maga is elviselhetetlen.*
- Örvendek.
*Mondja kedvesen a másik nevének hallatán, és folytatná is sebes lépteit az irányba elvégre ő is minél hamarabb haza szeretne érni.*
- De hát. Csak pár perc lenne amíg összegyűjtöm amire szükségem van.
*Kezd bele kétségbeesetten, hogy mentse a menthetőt. Mert azokra az alapanyagokra szüksége van. És máshonnan nem tudná megszerezni. Viszont kísérettel sem lenne képes jelenleg ide eljutni. Főleg, hogy a felnőttek erről a veszélyről már tudnak. Így meg pláne nem hoznák őt ki erre.*
- Nem, jól bánnak velem. De ide tudom nem hoznának ki. Főleg ha ilyen veszély fenyegeti a várost amit mondtál. Ígérem amint végeztem lóra szállok és hazáig meg sem állok! Még ha mind a két combomban is izomláz lesz holnapra.
*Ígéri meg a másiknak, és továbbra sem áll meg, hogy ne veszítsen egy kis időt sem az utazásból.*
- Miért kell itt maradnod? Talán kísérsz valakit?
*Kérdezi érdeklődve, mert azt se bánja ha még egy valaki velük tartana. Elvégre több szem többet lát. Abból baj nem születhetne.*
*Aggodalmasan bólint a másik kijelentésére. Bizony a puszta nincs olyan távol, hogy teljesen biztonságban tudhassák magukat az orkok elől. Ami csak az egyik veszélyforrása az ittlétüknek. Ki tudja még mik rejtőzhetnek az erdőségben a vadállatokon kívül.
Most már Garsin mellett határozottabban lépdel. Sőt láthatóan mintha sietne is a dolgára. Bár a ló így is könnyedén lépdel a lány mellett aki azóta is szorosan fogja a kantárat.*
- Remélem majd elmennek innen. Nem szeretném, hogy elérjék a várost.
*Közli aggodalmát a másikkal. Nem csak az zavarja, hogy saját félelmével kellene szembe néznie. Az egy apró szilánkja csupán ennek. Viszont a gondolat, hogy egy ilyen roppant elő elsöpörné a várost, és vele együtt összes számára kedves személyt. A gondolat maga is elviselhetetlen.*
- Örvendek.
*Mondja kedvesen a másik nevének hallatán, és folytatná is sebes lépteit az irányba elvégre ő is minél hamarabb haza szeretne érni.*
- De hát. Csak pár perc lenne amíg összegyűjtöm amire szükségem van.
*Kezd bele kétségbeesetten, hogy mentse a menthetőt. Mert azokra az alapanyagokra szüksége van. És máshonnan nem tudná megszerezni. Viszont kísérettel sem lenne képes jelenleg ide eljutni. Főleg, hogy a felnőttek erről a veszélyről már tudnak. Így meg pláne nem hoznák őt ki erre.*
- Nem, jól bánnak velem. De ide tudom nem hoznának ki. Főleg ha ilyen veszély fenyegeti a várost amit mondtál. Ígérem amint végeztem lóra szállok és hazáig meg sem állok! Még ha mind a két combomban is izomláz lesz holnapra.
*Ígéri meg a másiknak, és továbbra sem áll meg, hogy ne veszítsen egy kis időt sem az utazásból.*
- Miért kell itt maradnod? Talán kísérsz valakit?
*Kérdezi érdeklődve, mert azt se bánja ha még egy valaki velük tartana. Elvégre több szem többet lát. Abból baj nem születhetne.*
1446. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 12:59:18
Üzenet elküldve: 2026-03-20 12:59:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
- Fogalmam sincs. A hírek csak ennyiről szólnak. Ami hozzám eljutott... De a Puszta elég közel van. - *Utal rá ismét, hogy inkább csak feltételez, mint hogy biztosra venné a veszélyt. Azt a feltételezést viszont elég megalapozottnak gondolja, ahogy tulajdon aggodalmát is.
Visszatérve aztán a lányt ott találja, ahol hagyta, amit biztató jelnek tekint. Talán most már nem fél tőle annyira...
Miközben elindulnak a mutatott irányba, beszédre is jut alkalom. Kiderül például, hogy a lány árva, és kiszökött erre a kis kalandra. Amin nincs meglepve, kétli, hogy bárki jó érzésű csak úgy elengedné egyedül.*
- Garsin. - *Viszonozza szórakozottan a bemutatkozást. Látszik rajta, hogy valamin elgondolkodott. Majd előbb csak lelassulnak léptei, aztán pedig megtorpan.*
- Odáig viszont nem kísérhetlek el. Azon túl, hogy nem biztonságos, még órákba telne, mire oda eljutunk, s még egyszer annyiba, hogy visszaérjünk. Nekem a közelben kell maradnom. - *Magyarázza, s magában azon töpreng, hogyan beszélhetné le a kislányt is tervéről.*
- Nem tudom, mivel győzhetnélek meg, hogy inkább hazamenj. Ha szó nélkül jöttél el, gondolom te is tudod, hogy nem annyira okos ötlet, amit csinálsz. Vagy ennyire rosszul bánnak veled abban az árvaházban?... Ha van, akit szeretsz, gondold el, mit szólna hozzá, ha tudná, hogy hová készülsz egyedül! Vagy ha nem térnél haza és nem is tudná, hová tűntél.
Talán lesz még alkalmad biztonságosabb időkben, felkészültebben, társaságban megtenni ezt az utat.
- Fogalmam sincs. A hírek csak ennyiről szólnak. Ami hozzám eljutott... De a Puszta elég közel van. - *Utal rá ismét, hogy inkább csak feltételez, mint hogy biztosra venné a veszélyt. Azt a feltételezést viszont elég megalapozottnak gondolja, ahogy tulajdon aggodalmát is.
Visszatérve aztán a lányt ott találja, ahol hagyta, amit biztató jelnek tekint. Talán most már nem fél tőle annyira...
Miközben elindulnak a mutatott irányba, beszédre is jut alkalom. Kiderül például, hogy a lány árva, és kiszökött erre a kis kalandra. Amin nincs meglepve, kétli, hogy bárki jó érzésű csak úgy elengedné egyedül.*
- Garsin. - *Viszonozza szórakozottan a bemutatkozást. Látszik rajta, hogy valamin elgondolkodott. Majd előbb csak lelassulnak léptei, aztán pedig megtorpan.*
- Odáig viszont nem kísérhetlek el. Azon túl, hogy nem biztonságos, még órákba telne, mire oda eljutunk, s még egyszer annyiba, hogy visszaérjünk. Nekem a közelben kell maradnom. - *Magyarázza, s magában azon töpreng, hogyan beszélhetné le a kislányt is tervéről.*
- Nem tudom, mivel győzhetnélek meg, hogy inkább hazamenj. Ha szó nélkül jöttél el, gondolom te is tudod, hogy nem annyira okos ötlet, amit csinálsz. Vagy ennyire rosszul bánnak veled abban az árvaházban?... Ha van, akit szeretsz, gondold el, mit szólna hozzá, ha tudná, hogy hová készülsz egyedül! Vagy ha nem térnél haza és nem is tudná, hová tűntél.
Talán lesz még alkalmad biztonságosabb időkben, felkészültebben, társaságban megtenni ezt az utat.
1445. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 11:28:12
Üzenet elküldve: 2026-03-20 11:28:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A gyerekek szájából a rémmeséknek nem akar mindig hinni. A nevelők pedig az ilyen hírektől a végsőkig óvják a gyermekeket. Elég ha majd a rossz pillanatokban tör rájuk a frász mintsem félelemben éljék mindennapjaikat. A felnőttekkel pedig nem áll le beszélgetni az utcán és hallgatózni sem szokott. A templomban pedig túlságosan is buzgón tanul, hogy a papok közt elhangzó suttogásokra figyeljen. Ezért is éri meglepetésként a hír, ami ezek szerint valósnak bizonyul. Majd megkérdezi róla Mait, hogy vajon ő erről többet tud e mesélni. Illetve van e köze ahhoz amit Nori művelt az erdőben a Ő medáljának a párjának köszönhetően.*
- És Arthenior felé fognak haladni?
*Kérdezi ijedten tekintettel a másikat. Mert akkor minél hamarabb fel kell karolnia azt amit tud és szaladni is innen. Bár a hegyek kissé még távol vannak, de ha sietnek még oda is tehetnek egy kerülőt. Ami eredeti terve lenne.*
- Rendben, itt megvárom.
*Válaszolja a másiknak néhány bólintást követően. Szófogadó lányka ő ha arra van szükség. Csak alaposan rá kell hozni a frászt.
Ameddig Garsin visszaér a dolga végeztével. Cilia addig simogatja Dió nyakát és pofáját nyugtatásképpen. Ahogy ígérte nem mozdult egy tapodtat sem.*
- Arra!
*Mutat feljebb a fák közé a hegygerincekre, már amennyire lehet látni. És a az illető jól ismeri a kikötői erdőséget akkor tudhatja, hogy az bizony a Krenkataur barlangrendszer iránya.*
- És a városban, az árvaházban. Kiszöktem, hogy ritka gyógynövényeket gyűjtsek a kísérleteimhez. Itt már találtam olyan amire szükségem van, de a többi összetevő a hegyekben és barlangokban található.
*Magyarázza el az ő itt létét. Ha már a másik is megosztotta vele néhány személyes dolgát.*
- A nevem Cilia. Téged, hogy hívnak?
*Fordul most már barátságosabb hangnemben a másik irányába, ahogy a lovat vezeti az általa mutatott irányba.*
*A gyerekek szájából a rémmeséknek nem akar mindig hinni. A nevelők pedig az ilyen hírektől a végsőkig óvják a gyermekeket. Elég ha majd a rossz pillanatokban tör rájuk a frász mintsem félelemben éljék mindennapjaikat. A felnőttekkel pedig nem áll le beszélgetni az utcán és hallgatózni sem szokott. A templomban pedig túlságosan is buzgón tanul, hogy a papok közt elhangzó suttogásokra figyeljen. Ezért is éri meglepetésként a hír, ami ezek szerint valósnak bizonyul. Majd megkérdezi róla Mait, hogy vajon ő erről többet tud e mesélni. Illetve van e köze ahhoz amit Nori művelt az erdőben a Ő medáljának a párjának köszönhetően.*
- És Arthenior felé fognak haladni?
*Kérdezi ijedten tekintettel a másikat. Mert akkor minél hamarabb fel kell karolnia azt amit tud és szaladni is innen. Bár a hegyek kissé még távol vannak, de ha sietnek még oda is tehetnek egy kerülőt. Ami eredeti terve lenne.*
- Rendben, itt megvárom.
*Válaszolja a másiknak néhány bólintást követően. Szófogadó lányka ő ha arra van szükség. Csak alaposan rá kell hozni a frászt.
Ameddig Garsin visszaér a dolga végeztével. Cilia addig simogatja Dió nyakát és pofáját nyugtatásképpen. Ahogy ígérte nem mozdult egy tapodtat sem.*
- Arra!
*Mutat feljebb a fák közé a hegygerincekre, már amennyire lehet látni. És a az illető jól ismeri a kikötői erdőséget akkor tudhatja, hogy az bizony a Krenkataur barlangrendszer iránya.*
- És a városban, az árvaházban. Kiszöktem, hogy ritka gyógynövényeket gyűjtsek a kísérleteimhez. Itt már találtam olyan amire szükségem van, de a többi összetevő a hegyekben és barlangokban található.
*Magyarázza el az ő itt létét. Ha már a másik is megosztotta vele néhány személyes dolgát.*
- A nevem Cilia. Téged, hogy hívnak?
*Fordul most már barátságosabb hangnemben a másik irányába, ahogy a lovat vezeti az általa mutatott irányba.*
1444. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 10:25:27
Üzenet elküldve: 2026-03-20 10:25:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Elgondolkodik, vajon honnan jön a lány, hogy újdonságként éri a hír?*
- Ha hinni lehet a szóbeszédeknek... - *Biccent, de egyúttal jelzi, hogy látni maga sem látta az említett ork hordákat. Ahhoz viszont túl sokan beszélnek róla, hogy kitaláció legyen. Ő elhiszi, különben nem habozna visszatérni Artheniorba.
Persze, épp ez lehetne, ami sürgeti vissza a városba, és érzi is a késztetést, hiszen adósa Artheniornak, ám itt most kettészakad. Már nem csak magáért felel.*
- Azt mondják, a Füves Pusztákon már pusztítanak. Én aggódok, hogy hová tartanak és milyen szándékkal. Meg hogy milyen közel járhatnak már... - *Mondja, s aggodalma, gondterheltsége őszintének tűnik.
És a látszat szerint az ork fenyegetés a lány szemében is nagyobb veszély, mint amit ő jelent, mert elfogadja a kínált védelmet.*
- Rendben. Csak egy pár percet kérek. Az út mellett hagytam a taligámat. Kicsit beljebb húzom, hogy jobban rejtve legyen. - *Egyenesedik fel, meg magyaráz szándékosan túl, hogy ne tűnjön gyanúsnak a távozása. Bár feltehetően már tudatosulhatott a másikban, hogy ha ártani akarna neki, már megtehette volna, - tisztában van vele, hogy az ilyen helyzetekben nem ennyire egyszerű a szándékok felismerése.
Ha nem akadályozzák, akkor pedig szava szerint el is tűnik egy kis időre. S ha a lány meg a ló még a helyükön vannak, s nem döntöttek mégis a meglógás mellett, akkor hamarosan láthatják őt visszatérni. Változást pusztán a karjában cipelt kopott köpeny jelent, amit még mindig nem csatol föl, mert nincs kedve a bozótosból rángatni maga után, de úgy véli, még jól jöhet, ha sokat lesznek egy helyben.*
- Hová is megyünk? Na meg... hol laksz? Ha a Kikötőben, mehetünk együtt. - *Ajánlja, bár ez talán magától értetődő is.
Majd kíváncsian várja, merre vezeti a lány.*
*Elgondolkodik, vajon honnan jön a lány, hogy újdonságként éri a hír?*
- Ha hinni lehet a szóbeszédeknek... - *Biccent, de egyúttal jelzi, hogy látni maga sem látta az említett ork hordákat. Ahhoz viszont túl sokan beszélnek róla, hogy kitaláció legyen. Ő elhiszi, különben nem habozna visszatérni Artheniorba.
Persze, épp ez lehetne, ami sürgeti vissza a városba, és érzi is a késztetést, hiszen adósa Artheniornak, ám itt most kettészakad. Már nem csak magáért felel.*
- Azt mondják, a Füves Pusztákon már pusztítanak. Én aggódok, hogy hová tartanak és milyen szándékkal. Meg hogy milyen közel járhatnak már... - *Mondja, s aggodalma, gondterheltsége őszintének tűnik.
És a látszat szerint az ork fenyegetés a lány szemében is nagyobb veszély, mint amit ő jelent, mert elfogadja a kínált védelmet.*
- Rendben. Csak egy pár percet kérek. Az út mellett hagytam a taligámat. Kicsit beljebb húzom, hogy jobban rejtve legyen. - *Egyenesedik fel, meg magyaráz szándékosan túl, hogy ne tűnjön gyanúsnak a távozása. Bár feltehetően már tudatosulhatott a másikban, hogy ha ártani akarna neki, már megtehette volna, - tisztában van vele, hogy az ilyen helyzetekben nem ennyire egyszerű a szándékok felismerése.
Ha nem akadályozzák, akkor pedig szava szerint el is tűnik egy kis időre. S ha a lány meg a ló még a helyükön vannak, s nem döntöttek mégis a meglógás mellett, akkor hamarosan láthatják őt visszatérni. Változást pusztán a karjában cipelt kopott köpeny jelent, amit még mindig nem csatol föl, mert nincs kedve a bozótosból rángatni maga után, de úgy véli, még jól jöhet, ha sokat lesznek egy helyben.*
- Hová is megyünk? Na meg... hol laksz? Ha a Kikötőben, mehetünk együtt. - *Ajánlja, bár ez talán magától értetődő is.
Majd kíváncsian várja, merre vezeti a lány.*
1443. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-20 09:18:25
Üzenet elküldve: 2026-03-20 09:18:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Könnyen rálehet jönni erre. Nehéz megbízni egy olyan ismeretlenben, aki kardal akart rárontani az erdő közepén. Abban reménykedve, hogy egy elkóborolt lóra leljen. Több gyanú is felvetődik, hogy az illető lehet nem csak agresszív, de még egy tolvaj is. Ám ezt csak a fejében szóló vészharangok sulykoljak igazán. Szíve mélyén persze ott rejlenek azok az apró empatikus érzelmek. Amik pedig az súgják Cilia fülébe, ez az ismeretlen is csak el van keseredve, ezért folyamodik ilyen eszközökhöz, hogy túlélje.
És ha bár erdőbéli "énje" minden porcikája azt sugallja meneküljön minél hamarabb. Szíve mégis marasztalja, hogy bizonyosodjon meg arról a másik épp bőrben van e. A félőn csillanó zöldek is már észrevették a nyugodt testtartását amit a másik már jó pár perce meg is tarott.
Az apró személyes szösszenet tálcán kínálása, mintha könnyítene Cilia testtartásán is. Már nem úgy tűnik mint aki egy rögtönzött szökkenésből a ló hátán teremne, hogy elnyargaljon. A kíváncsi tekintetekből is már kettőt láthat az egy helyett Garsin, ahogy a ló takarásából lassan lépdel elő Cilia.
Szóra nyitná a száját a kikötővel kapcsolatban, de Garsin megelőzi és rögvest távozóra venné. Jól láthatóan reménytelien felcsillannak a smaragd szemei Ciliának. Elvégre is, megúszta ezt a kellemetlen találkozót, és mehet a dolgára. Egészen addig marad szemében ez, amíg meg nem említi az orkokat. Amitől a lány szinte rögtön falfehér lesz.
Ugyanis Cilia volt az egyik, aki egyszerűen nem figyelt az ilyesmikre, a szóbeszédekre amik a gyerekek vagy akár a papok közt is elhangzottak amikor a városban járt. El volt foglalva az ő kis dolgával és tanulásával. Amúgy sem egy olyan fajta, aki minden idegennel szóba áll az utcán. Csak ha nincs más lehetősége.*
- Orkok?
*Kérdez vissza sápadt tekintetével remegő hangon.*
- Ez biztos?
*Hitetlenkedik, bár ez a valóságon nem változtat. Ám reménykedik benne, hogy az illető csak valami gonosz tréfa miatt ugratja csak.*
- Még egy helyre el kell mennem, és utána hazatartok. Esetleg velem tartana?
*Kérdezi félénken, félelme pedig azon is megmutatkozik, hogy két kézzel gyűrögeti a ló kantárát. Dió is megérzi a lány félelmét, és amaz mintha vigasztalná, vagy tán csak vizslatja, hajol le hozzá megszagolva annak fejét. Gyengéden még meg is löki.*
- Jól van Dió mindjárt megyünk.
*Válaszolja rögvest a lónak amint visszanyeri egyensúlyát a váratlanul ért apró lökéssel. Még lágyan végig is simít annak orrán.*
*Könnyen rálehet jönni erre. Nehéz megbízni egy olyan ismeretlenben, aki kardal akart rárontani az erdő közepén. Abban reménykedve, hogy egy elkóborolt lóra leljen. Több gyanú is felvetődik, hogy az illető lehet nem csak agresszív, de még egy tolvaj is. Ám ezt csak a fejében szóló vészharangok sulykoljak igazán. Szíve mélyén persze ott rejlenek azok az apró empatikus érzelmek. Amik pedig az súgják Cilia fülébe, ez az ismeretlen is csak el van keseredve, ezért folyamodik ilyen eszközökhöz, hogy túlélje.
És ha bár erdőbéli "énje" minden porcikája azt sugallja meneküljön minél hamarabb. Szíve mégis marasztalja, hogy bizonyosodjon meg arról a másik épp bőrben van e. A félőn csillanó zöldek is már észrevették a nyugodt testtartását amit a másik már jó pár perce meg is tarott.
Az apró személyes szösszenet tálcán kínálása, mintha könnyítene Cilia testtartásán is. Már nem úgy tűnik mint aki egy rögtönzött szökkenésből a ló hátán teremne, hogy elnyargaljon. A kíváncsi tekintetekből is már kettőt láthat az egy helyett Garsin, ahogy a ló takarásából lassan lépdel elő Cilia.
Szóra nyitná a száját a kikötővel kapcsolatban, de Garsin megelőzi és rögvest távozóra venné. Jól láthatóan reménytelien felcsillannak a smaragd szemei Ciliának. Elvégre is, megúszta ezt a kellemetlen találkozót, és mehet a dolgára. Egészen addig marad szemében ez, amíg meg nem említi az orkokat. Amitől a lány szinte rögtön falfehér lesz.
Ugyanis Cilia volt az egyik, aki egyszerűen nem figyelt az ilyesmikre, a szóbeszédekre amik a gyerekek vagy akár a papok közt is elhangzottak amikor a városban járt. El volt foglalva az ő kis dolgával és tanulásával. Amúgy sem egy olyan fajta, aki minden idegennel szóba áll az utcán. Csak ha nincs más lehetősége.*
- Orkok?
*Kérdez vissza sápadt tekintetével remegő hangon.*
- Ez biztos?
*Hitetlenkedik, bár ez a valóságon nem változtat. Ám reménykedik benne, hogy az illető csak valami gonosz tréfa miatt ugratja csak.*
- Még egy helyre el kell mennem, és utána hazatartok. Esetleg velem tartana?
*Kérdezi félénken, félelme pedig azon is megmutatkozik, hogy két kézzel gyűrögeti a ló kantárát. Dió is megérzi a lány félelmét, és amaz mintha vigasztalná, vagy tán csak vizslatja, hajol le hozzá megszagolva annak fejét. Gyengéden még meg is löki.*
- Jól van Dió mindjárt megyünk.
*Válaszolja rögvest a lónak amint visszanyeri egyensúlyát a váratlanul ért apró lökéssel. Még lágyan végig is simít annak orrán.*
1442. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-19 22:29:03
Üzenet elküldve: 2026-03-19 22:29:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 545
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*Nehéz nem kiolvasnia a lány viselkedéséből és válaszaiból, hogy amaz igyekszik hangsúlyozni a saját talpraesettségét ezen az erdei terepen, meg úgy általában. Hogy szavai fedezettel rendelkeznek-e, azt csak sejtheti.
Abban viszont egészen biztos, hogy a kislány szeretné őt lekoptatni. Hogy is érthetné félre? "Nem fogom hátráltatni, ígérem." - egy kis mosoly is átvillan arcán az egyértelmű célzásra. Meg úgy összességében a helyzet maga furcsa és mulattató a számára. De közben meg hízelgő is, hogy odáig fejlődött, hogy képes valakit nyugtalanná tenni. Ő. Kár, hogy egy fiatal lányról van szó csupán... Így azért nem olyan büszke magára. Sőt, jelen helyzetben még hátráltatja is.
De még nem tudja, mivel nyugtathatná meg jobban az ifjú elfet - azon kívül, hogy távozik-, mert a másik titokzatossága nem ad neki sok kapaszkodót.*
- De. Csak nem éppen tartom otthonomnak a Kikötőt. Bár innen származom, már inkább kötődök Artheniorhoz... - *Árul el valami személyesebbet a bizalom nevében.
Majd úgy dönt, egyébként sem kerülgeti tovább a forró kását. S még mielőtt a másik bármit is mondhatna, folytatja.*
- Látom, hogy a hátad közepére sem kívánsz, amit az előbbiek után meg is értek. Meg egyébként is... És ha szeretnéd, hagylak dolgodra, meg én is megyek az enyémre. Viszont ha mégis megengeded, maradnék melletted, míg végzel a... bármivel is. - *Nem kerülik el figyelmét a piszkos kezek, vagy a zilált hajzat, de ennyiből nem következtetne biztosan semmire.*
- Tényleg nem biztonságos itt egyedül. Egyébként sem, itt a Kikötő közelében, vagy az erdőben... de most még ork támadásokról is beszélnek. Nem szívesen hagynálak itt magadra. Akkor sem, ha látom, hogy nem vagy teljesen védtelen. - *Pillant el utalás gyanánt a földfalra.*
- De a te döntésed. - *Zárja szavait, s ahogy most látja, ennél többet valóban nem tervez győzködni. Igazság szerint megvan a maga baja, de egy gyereket mégsem akar csak úgy itt hagyni.
Szavai nyomán pedig most talán már a lánynak is világos lesz, hogy miért nem kopott még le róla mindig.*
*Nehéz nem kiolvasnia a lány viselkedéséből és válaszaiból, hogy amaz igyekszik hangsúlyozni a saját talpraesettségét ezen az erdei terepen, meg úgy általában. Hogy szavai fedezettel rendelkeznek-e, azt csak sejtheti.
Abban viszont egészen biztos, hogy a kislány szeretné őt lekoptatni. Hogy is érthetné félre? "Nem fogom hátráltatni, ígérem." - egy kis mosoly is átvillan arcán az egyértelmű célzásra. Meg úgy összességében a helyzet maga furcsa és mulattató a számára. De közben meg hízelgő is, hogy odáig fejlődött, hogy képes valakit nyugtalanná tenni. Ő. Kár, hogy egy fiatal lányról van szó csupán... Így azért nem olyan büszke magára. Sőt, jelen helyzetben még hátráltatja is.
De még nem tudja, mivel nyugtathatná meg jobban az ifjú elfet - azon kívül, hogy távozik-, mert a másik titokzatossága nem ad neki sok kapaszkodót.*
- De. Csak nem éppen tartom otthonomnak a Kikötőt. Bár innen származom, már inkább kötődök Artheniorhoz... - *Árul el valami személyesebbet a bizalom nevében.
Majd úgy dönt, egyébként sem kerülgeti tovább a forró kását. S még mielőtt a másik bármit is mondhatna, folytatja.*
- Látom, hogy a hátad közepére sem kívánsz, amit az előbbiek után meg is értek. Meg egyébként is... És ha szeretnéd, hagylak dolgodra, meg én is megyek az enyémre. Viszont ha mégis megengeded, maradnék melletted, míg végzel a... bármivel is. - *Nem kerülik el figyelmét a piszkos kezek, vagy a zilált hajzat, de ennyiből nem következtetne biztosan semmire.*
- Tényleg nem biztonságos itt egyedül. Egyébként sem, itt a Kikötő közelében, vagy az erdőben... de most még ork támadásokról is beszélnek. Nem szívesen hagynálak itt magadra. Akkor sem, ha látom, hogy nem vagy teljesen védtelen. - *Pillant el utalás gyanánt a földfalra.*
- De a te döntésed. - *Zárja szavait, s ahogy most látja, ennél többet valóban nem tervez győzködni. Igazság szerint megvan a maga baja, de egy gyereket mégsem akar csak úgy itt hagyni.
Szavai nyomán pedig most talán már a lánynak is világos lesz, hogy miért nem kopott még le róla mindig.*
1441. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-03-19 09:55:48
Üzenet elküldve: 2026-03-19 09:55:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei neszek//
*A megkönnyebbülés most egy közös nevezővé válik kettőjüknek. A ló ismét "uralma" alatt van, mondhatni. És ez annak a furcsa füttyszónak is köszönhető. Ami meglepően emlékezteti őt egy régi ismerősére. Aki egy szimpla nyugalomra intéssel intézte el Deres "közeledését" ha lehet ily szép szavakkal mondani. Tán ennek az alaknak is vannak hasonló képességei? Csak ő szavak helyet fütyüléssel okozza ezt? Mindenesetre, ez egy érdekes kibogozni való gondolat lesz későbbiekben, de most másra kell koncentrálnia.*
- Semmi baj. Tudom milyen az erdei élet.
*Mondja röviden, és mintha csak bizonyítani szeretné, hogy ő bizony pontosan tudja milyen törvények laknak itt. Tán egy műsor ez, hogy ő bizony veszélyesebb mint aminek látszik. Sok apró állat fújja fel magát, hogy nagyobbnak tűnjön. Lehet Nála is beválik ez a praktika.*
- Nem fogom hátráltatni ígérem.
*Válaszolja rögtön a másiknak, hogy ő bizony nem fog a hazatérésének útjába állni. Sőt mi több, segítene is ha arról van szó. Bár útmutatásban nem biztos, hogy a legjobb. Ha csak nem a város irányába szeretne tartani az illető.*
- Növé.. Erre volt dolgom. És hamarosan indulok is haza.
*Harapja el mondata elejét, bár enyhén földes keze, és azok a gallyak és levelek amik a sok kereséstől a fonataiba keveredtek többet mondanak mint ő saját maga.*
- Öhm.
*Bizonytalanodik el egy pillanatra, majd tekintetét ismét megacélozza, és határozottan válaszol.*
- Igen! Tudok.
*Bólint is hozzá. Hiába mondta Mai az ilyesmivel ne hencegjen. De jelenleg a mágiatudása az ami esetleg el rémisztheti az illetőt attól, hogy ismét megtámadja. Hiába a bocsánat kérés, szeretne neki hinni. De túlságosan is távol vannak a várostól, hogy ő saját magát biztonságban érezze. És ha bár nem fél az erdőbe elmenekülni. Jelenleg attól jobban tart, ha nem ér haza időben, mit fog szólni Mai.*
- Azt mondta, hogy olyasmi. Akkor nem hazafelé menne?
*Kérdezi félsze ellenére, már csupán azért is, mert ha megtudja a valódi okát az illető itt létének valóban hamarabb képes eloszlatni a félszét, esetleg segíteni a másiknak, hogy végre tovább álljon.*
*A megkönnyebbülés most egy közös nevezővé válik kettőjüknek. A ló ismét "uralma" alatt van, mondhatni. És ez annak a furcsa füttyszónak is köszönhető. Ami meglepően emlékezteti őt egy régi ismerősére. Aki egy szimpla nyugalomra intéssel intézte el Deres "közeledését" ha lehet ily szép szavakkal mondani. Tán ennek az alaknak is vannak hasonló képességei? Csak ő szavak helyet fütyüléssel okozza ezt? Mindenesetre, ez egy érdekes kibogozni való gondolat lesz későbbiekben, de most másra kell koncentrálnia.*
- Semmi baj. Tudom milyen az erdei élet.
*Mondja röviden, és mintha csak bizonyítani szeretné, hogy ő bizony pontosan tudja milyen törvények laknak itt. Tán egy műsor ez, hogy ő bizony veszélyesebb mint aminek látszik. Sok apró állat fújja fel magát, hogy nagyobbnak tűnjön. Lehet Nála is beválik ez a praktika.*
- Nem fogom hátráltatni ígérem.
*Válaszolja rögtön a másiknak, hogy ő bizony nem fog a hazatérésének útjába állni. Sőt mi több, segítene is ha arról van szó. Bár útmutatásban nem biztos, hogy a legjobb. Ha csak nem a város irányába szeretne tartani az illető.*
- Növé.. Erre volt dolgom. És hamarosan indulok is haza.
*Harapja el mondata elejét, bár enyhén földes keze, és azok a gallyak és levelek amik a sok kereséstől a fonataiba keveredtek többet mondanak mint ő saját maga.*
- Öhm.
*Bizonytalanodik el egy pillanatra, majd tekintetét ismét megacélozza, és határozottan válaszol.*
- Igen! Tudok.
*Bólint is hozzá. Hiába mondta Mai az ilyesmivel ne hencegjen. De jelenleg a mágiatudása az ami esetleg el rémisztheti az illetőt attól, hogy ismét megtámadja. Hiába a bocsánat kérés, szeretne neki hinni. De túlságosan is távol vannak a várostól, hogy ő saját magát biztonságban érezze. És ha bár nem fél az erdőbe elmenekülni. Jelenleg attól jobban tart, ha nem ér haza időben, mit fog szólni Mai.*
- Azt mondta, hogy olyasmi. Akkor nem hazafelé menne?
*Kérdezi félsze ellenére, már csupán azért is, mert ha megtudja a valódi okát az illető itt létének valóban hamarabb képes eloszlatni a félszét, esetleg segíteni a másiknak, hogy végre tovább álljon.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1458-1477