Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 77 (1521. - 1540. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

1540. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-07 15:41:36
 ÚJ
>Atehaner Nemarek [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19

Játékstílus: Vakmerő

// Útban a városba //

*Az óriás önző, és nem adja oda a félvérnek Bütyköt.
Csak mennek, mennek és mennek az erdő végtelen fái között, és Atehaner úgy érzi, hogy a lábai leesnek a helyéről. Már-már fizikai fájdalmat okoz a számára ennyi gyaloglás, de Bölény diktálja az iramot, ő pedig csak megy, megy és megy.
Néha megkérdez egy-egy szembejövőt, azok pedig érdekes dolgokat állítanak a városról, de Atehaner ilyenkor úgy érzi, egyáltalán nem érdeklik a pletykák. A talpa sajog, az izmai görcsben állnak a sietéstől, ha meg is állnak valakivel beszélni, azzal foglalkozik, hogy pihenhessen. Sajnos nem könnyű egy három méternél is magasabb óriást követni.
Mikor végre megállnak szinte hulla módjára esik a földre, majszolja el a kapott ételt, és pár percen belül már alszik is. A kényelmetlen helyen lévő alvás fel sem tűnik neki, hozzászokott már, na meg eléggé elfáradt.
Hajnalban kelnek, kipihenten, a félvérnek pedig előre is belesajdulnak a lábai, ha belegondol, hogy mi vár rá.*


1539. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-07 14:27:24
 ÚJ
>Mäindelä Essälien avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

*Szeretettel és őszinte szívvel jár az, aki az erdőséget kedveli: Mäindelä orra alatt mosolyogva lépked, mialatt hallgatja a madarak énekét és a vadak távoli búgását és szomorkás dallamot dúdol. A közelben megcsörren a csalitos és egy pillanatra árnyékot vet a nappali fény valami egészen nagy teremtmény után, amely éppen eliszkolni igyekszik kelet felé. Mäindelä megigazgatja a vesszőtegez bőrcsatjait, hogy szorosan fogja a hátán a fegyvert, de mert nem látja a vadat és a csudás napsütésben vadászni sincs kedve, az ösvény mentén, de attól valamivel távolabb lépked, a fák mögött. Mäindelä nem szenvedheti el, ha idegenek keresztezik az útját, mert nem szívleli az ismeretleneket, akik ismeretlen földről jönnek és különösebben a történetük sem foglalkoztatja. Egyedül a hírek azok, amik az ismeretlenekkel együtt érkeznek és amelyek Mäindelä számára is fontosak, ezért aztán odafigyel minden neszre, hogy időben észrevegye, ha rajta kívül mások is az erdőség ezen szegletében járnak. Delelőn jár a nap és Mäindelä sötétedés utánig tart észak-kelet felé, Arthenior irányába, mert úgy hozta a szükség, hogy aranyra van szüksége, aranyat márpedig csak munkával tud szerezni, s míg a tolvajlás távol áll tőle, főleg ezen a vidéken, szolgálataiért cserébe fizetést is kaphat. ~ Biztosan akad olyan a városban, akinek jó lövőre, vadászra vagy őrszemre van szüksége és mindezért cserébe fizetni is hajlandó. ~ Mäindelä ebben reménykedik, s jobbra tart, miképp az égboltra pillant és a napsugarakból és az árnyékok irányából tájékozódik. Szívének édesbús gondolatai még mindig dallam formájában törnek elő, de nem több ez csöndes dúdolgatásnál, amit talán a legélesebb fülű elfek is akkor hallanának meg, ha tudnák, hogy valaki idegen közeledik feléjük.*


1538. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-07 12:52:24
 ÚJ
>Bölény Grindwullf [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 19

Játékstílus: Vakmerő

// Útban a városba //

*Gyorsan elérik az erdőt, s óriásunk kicsit sem lassít napszálltáig, ha útközben össze akadnak bárkivel is, gyorsan nekiszegezi a kérdést arról mit tud Arthenirrol, és hogy mi folyik a városban. Ahogy közelednek, erősödik benne a gyanú, hogy tényleg történhetett valami. Egyre több utazó állítja, hogy valóban, nincs minden rendben, füst száll fel a város több pontján, és a többi igen jellemző tünet is kezd megjelenni a beszámolókban.
Mikor már mélyen járnak az erdőben, lehúzódik hogy tüzet gyújtson, s kiossza a félvérnek is a szárított hús adagját. Ő is eszik, s hamar nyugovóra is tér, hisz hajnalban indulni akar tovább. Viszont nem akart egész éjszaka menetelni. Ha hulla fáradtan érnek oda, azzal nem viszik előre senki ügyét, és csak jó eséllyel megöltik magukat. Egyelőre Ath nem kapja meg Bütyököt, a friss lóra még szüksége lehet később, ha esetleg az óriás formálódó terve balul ütne ki, ezt majd megtárgyalják ha elérik a várost, és tényleg látja mi a helyzet, egyelőre csak a pletykák vannak.
Hajnalban indulnak is tovább, nem vesztegetik az időt.*


1537. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-06 17:11:51
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 837
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkaline//

*Annyira akarja ezt a győzelmet, hogy elhamarkodott fordulót vét, így nem hogy időt nem nyer, de még veszít is. A lány már eltűnt a szeme elől, de nem nehéz kitalálni, hogy ő is rövidíteni szeretné a visszafelé vezető utat. A vízmosás felé valóban rövidebb, de nehéz terep. Kharasshi tudja, hogy a nőstényke mostanra már egészen biztosan ül a nyeregben, így arra egyedül nem mer spekulálni, hogy beletörik a bicskája a kihívásba. Gondol egyet és egy éles jobbossal merész húzásra szánja el magát, hogy behozza a korábbi hiba okán vesztett időt. Egész a sziklákig nyargal, ahol leugrik a nyeregből és mászva ereszkedik le a meredélyen. Már-már el is bízná magát, amikor az egyik kapaszkodója roppanva válik ketté, az utána maradt éles sziklacsonk pedig még végig is vág az alkarján. Cifra káromkodást szisszen, de innét már igazán nem adhatja fel. Ahogy leér, a táv utolsó részét futva teszi meg.
Nem sokkal előzi meg a lányt. Épp csak annyival, hogy a mellényéből hevenyészett kötést tekerjen a baljára, és hogy csillapodjon a rohanás miatti zihálás a tüdejében. Még gyorsan kilép, hogy a lépcső mellől tépjen egy hosszú szálú perjét, amit unottan rágcsálva, a falnak dőlve fogadhatja a vesztest. Úgy fordul, hogy takarásban legyen a sérült keze és előtérben az önelégült vigyor a képén.*
- Nyertem *válaszol tényekkel a vádakra, méghozzá bicskanyitogató szemérmetlenséggel fürödve a győzelemben.* - És nemsokára lesz hozzád egy kívánságom *méri végig a nősténykét élveteg elégedettséggel. Bizonyára egynél jóval több kívánság jár a fejében.*
- Elrendezem a lovakat, addig eridj befelé, szépségem, és úgy készülj, hogy farkaséhes vagyok! *tessékeli befelé a lányt, méghozzá egy csattanós cserdítéssel arra a harapnivaló kis hátsóra.
Leszerszámozza a sárgát, s közben füttyent párat a Bitangnak is. Nincs kétsége, hogy hazatalál az a konok jószág, főleg ha meghallja a vederbe pergő zab hangját. Elteszi a nyergeket és húz vizet a kútról, hogy a vályút is feltöltse. Igyekszik, amennyire tud, de fél kézzel elég nehéz. Ráadásul az alkarjára tekert mellény egyre jobban átázik. Nem foglalkozik vele túlzottan. Mit neki egy ilyen kis karcolás?! Főleg egy ilyen napon!
Az elhatározás és a régóta nélkülözött kéjek ígérete viszont eléggé szétrebbenni látszik, mikor belépvén, még a kigondolt, nagymellényes megjegyzés előtt megkóvályodik a világ. A szoba látképe valahogy maga alá gyűri, de nagyon fel sem fogja az esést, meg hogy mi történik. Mit egy apró malőrt, félretolja az egészet az elméje és már tápászkodna is fel. Nem túl sok sikerrel, de mindemellett persze határozottan és csökönyösen hangoztatja, hogy jól van és az egész semmiség.*


1536. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-05 08:32:45
 ÚJ
>Zaxdor Karag avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Pycta szavaira mereven bólint. Nem akart ő ügyet csinálni az egészből, csak egyszerűen kíváncsi volt, függetlenül attól, hogy Dorát fürkészi, minden egyes szót vesz és emészt. A részleteket nyilván később fogja megismerni, ha megismeri egyáltalán. Ha egy kicsit meg tudja útközben mozgatni a tagjait, akkor csak jól jár.*
- A kölöknek meg kell tanulnia gondoskodni magáról. *Gondol itt Leshára, s itt le is zárta a témának ezt a részét, figyelme immár teljes egészében Dorawynára irányul és kényelmetlen fészkelődésére. Arcizma sem rezdül a válaszra, pengeéles tekintete továbbra is kissé vizslató, nem alamuszi, hanem nyílt és egyenes módon.*
- Kutatás. *Ismétli meg, miközben az elf lányt nézi.* Tudós elf. *Hallott és látott már épp elég furcsaságot ahhoz, hogy ez különösebben ne hassa meg. Jóllehet, ha meghatná sem íródna az arcára. Zaxdor jellemzően ritkán mutatja ki érzelmeit, azok akkor is sekélyesek. Talán családja és Lesha tudja kizökkenteni ebből az állapotból, ők viszont nincsenek. Az már korábban feltűnt neki, hogy a nő lova meglehetősen izgága magatartást mutat, miközben Dora beszél közelebb igyekszik és fészkelődik. Apró termetéből adódóan az óriás kisebb fajta toronyként magasodik fölé, s szigorú tekintettel méregeti a lovat. Egy hirtelen gondolattól vezérelve elé térdel, s kezét óvatosan az állat felé nyújtja, mely, ha fogadja közeledését, szintén szeretetteljes orrvakarást kap, s homlokát a ló homlokához érinti.*
- Nyugalom. *Suttogja. Nem vár ettől csodákat, hogy szereti őket attól még nem ért az állatokhoz. Függetlenül az eredménytől, eztán felegyenesedik és Pyctára tekint.*
- Indulhatunk? *Kijelentése magában foglalja, hogy ő is megy, hogy eleget vártak már, hogy nyugtázta a bemutatkozást és, hogy jelenleg ez a beszélgetés bőségesen kimerítette az ingerküszöbét. Kalapácsát vállára csapja, s ha a többiek jeleznek, már el is indul Amon felé, öles léptekkel.*


1535. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-04 23:59:32
 ÚJ
>Loyenara Moreeth avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

*Épségben elér az erdőig. Hogy innen hogyan fog visszakeveredni a városba, az még kérdéses, azt sem tudja pontosan, hol van, de jelen pillanatban nem is érdekli. Élvezettel nézi a dús lombozatú fákat. Végre valami más a házak unalmas, kopár erdeje után. Mélyen beszívja a levegőt. Már itt is érezni a tenger sós illatát, amit a kikötő felől hoz a szél. Sosem érezte ezelőtt, és ha nem tudná, milyen állapotok uralkodnak ott, akár el is csábulna, és lemenne körülnézni. A városi beszámolók alapján viszont nem kockáztat. Nem való az a hely egy ilyen fiatal, törékeny virágszálnak, mint ő. A szekér megáll, ő leugrik hátulról, és sűrű hálálkodások közepette indul el az ösvényen. Nem a kikötő felé halad, Amon Ruadh területét szeretné még megnézni. Megígéri magának, hogy kis kiruccanásának ez lesz az utolsó állomása, utána tényleg elindul visszafelé, nehogy túl későn érkezzen, és bátyja aggódjon érte. Érdekes, mennyire foglalkoztatja a férfi. Hosszú évekig nem is hallott felőle, valószínűleg egyikük sem kereste a másikat, most mégis úgy érzi, mintha elszámolással tartozna neki. Pedig nem. Talán. Mégis csak az ő háza, az ő élete, Graelnek kéne hálálkodnia, hogy befogadta. Na ezt még meg kell beszélnie vele, ha visszaért...*


1534. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-04 20:26:30
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Dorawyna Pycta oldalán csendben hallgatja, amit a társa a célról mond, és tetszik neki ez az út-metafora.*
- Út? Végül is… *gondolkodik el, és közben körbepillant a tájon, beszippantja a friss, pormentes erdei levegőt.* Szeretem az ilyen képeket. Nemcsak azért, mert szépen mutatnak a költészetben, hanem mert szemléletesen fejezik ki a lényeget. *Eltöprengve fordul Pycta felé.* De ha igaz, amit mondasz, akkor nekem is van utam, ahogy hitem is van. Sőt, vicces, hogy most éppen egy _út_ az utam. *mutat az előttük kígyózó szekérútra nevetve.* A kérdés már csak az, hogy a végén, a thargoknál van-e, amit keresek. Ha nem, majd csak megtalálom másutt. Fiatal vagyok még. *Ezt inkább magának mondja. Kicsit el is szégyelli magát, mert az elfeknél nem teljesen egyértelmű, ki mennyi idős, és a fene se tudja, hogy most „levénezte”-e Pyctát.*
- Isqeha? Ő is valami tudósféle ezek szerint? *kérdezi, izgatottan helyezkedve a nyeregben.* Remélem, egyszer összefutok majd vele is, és megokosítjuk egymást. A venárok furcsa társaságnak tűnnek abból, amiket mesélsz, egészen elvarázsolt figuráknak, de annál érdekesebbnek. *mosolyog Pyctára, és már meg se próbálja előtte palástolni az őszinte véleményét, úgy látszik, nem bántja meg vele az elfet, ha egy kicsit sután válogatja is meg a szavait néha.*
- Nem hiszek a Fában Lakóban, ezért nem tudom megmagyarázni, amit mondasz. *felel a kérdésére határozottan.* Viszont ha nem tudom megmagyarázni, az csupán azt jelenti, hogy még nem tudok róla eleget – ez az én hitem.
*Beérik Zaxdort. Dorawynát amúgy nem lepné meg, hogy egy óriás ilyen szeretettel viseltet a természet iránt, hiszen, bár nem sok ismerete van erről a fajról – és talán másnak sincs sokkal több, saját magukon kívül, ahogy kutatásai során tapasztalta eddig –, tudja, hogy vándor népekként élnek. Azonban Zaxdorban van valami komor és tiszteletet, már-már mondhatni félelmet keltő, ami miatt nem nézné ki belőle, hogy azonnal gyengéden simogatni kezdi Pycta lovát. Dorawyna amúgy is eddig Pyctával, nem a lóval volt elfoglalva, éppen eléggé tetszett neki az elf férfi látványa is. Különben sem szereti a lovakat annyira, habár Bors imádja a lányt valami megmagyarázhatatlan okból. Azért, hogy ne mutatkozzon közömbösnek, ő is szemügyre veszi a nagy telivért.*
~ Tényleg nagyon szép. Olyan… nemes. ~ *Állapítja meg, már amennyire konyít hozzá, aztán csak csöndben hallgatja a két férfi beszélgetését, hogy végre ő is megtudja, mi ez a Zaxdor velünk tart, nem tart velünk-dolog, mivel már ő is elbizonytalanodott kissé. Meglepetésként éri, mikor az óriás gyanakvónak tűnő pillantása hirtelen felé irányul.*
- Hogy én? Öhm… *Megköszörüli a torkát, és emlékezteti magát, hogy nem bonyolult, amit válaszolnia kell erre a kérdésre, tehát kár betojni.* Én egy kutatásomhoz gyűjtök anyagot, és reménykedem benne, hogy Amonon találok valami könyvet vagy valami tudósfélét, aki segíthet a dologban.
*Ekkor, hogy még kínosabb legyen a helyzet, mintha a kis fekete Bors megérezte volna, hogy valami lóbarát társaságába keveredett, fickándozni kezd a lány alatt. Vagy talán úgy érzi, ő, mint nemes, Pycta lova mellett majdnem-póni, szintén megérdemli a hősök lovainak kijáró tiszteletet, ki tudja? Bármi is fűti, határozottan odalép Zaxdorhoz azzal a nyilvánvaló céllal, hogy odadugja hozzá az orrát.*
- Hé hé hé! *kiáltja Dorawyna, és amennyire fájdalom okozása nélkül, gyengéden csak tudja, megpróbálja visszafogni az állatot a kantár segítségével, de már túl késő, mert Bors szeretetének nem lehet gátat szabni. Elvörösödik a kínos helyzettől. Eddig hallgatott ennyire is a lova, nem érti, miért viselkedik ilyen ostobán most.* Bors, NEM, rossz Bors, rossz paci! NEM! *Korholja önkéntelenül is úgy, mintha csak valami szobakutya lenne.* Bocsáss meg! *Mondja zavartan, és hacsak Zaxdor nem fogadja az izgága hátas közeledését, a lány elkormányozza őt az óriástól.* Most vettem, de lelkesebb kalandor bármelyikünknél, mert mindenhova megy, ahova nem kéne. *Mondja, vádló tekintetét a kis fekete kanca nyakára szegezve.*


1533. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-04 17:32:46
 ÚJ
>Nanaia Gauri avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 214
OOC üzenetek: 62

Játékstílus: Vakmerő

*Krestvir nagy nehezen magához tér a rövidke és valószínűleg kényelmetlen pihengetésből. S nagyon tudatosan magához is ragadja a gyeplőt, hogy visszavegye az irányítást.
Bár Nana és Izéke eddig úgy tűnik, hogy egész jól együttműködött, harcos amazonunk szívélyesen adja vissza az irányítást a hazainak. Tudja ő magáról, hogy a tájékozódó képessége egyenlő a nullával, még olyan helyen is ahová szinte hazajár. Kapaszkodik a leány derekába, ahogy bebaktatnak az erdő fái közé, s mintha valami furcsa érzés kezdene kavarogni a hasában. Nem mintha félne, de olyan koncentrációra van szüksége, hogy inkább szótlan marad egész úton át.*


1532. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-04 14:21:12
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkaline//

*Olyannyiszor kerülgette az érzés, hogy mégiscsak engedjen. Kharasshi próbálkozásai legalább annyira tépték őt is a télen, de azért büszke is volt magára, hogy mindig összeszedte magát, s ha már sehogy nem ment kibújni az ölelések elől, akkor a varázsszó, hatásosnak bizonyult.
Nem engedte magát a pókhálóba gabalyodni, amikor az ostorral tanította bánni a férfi, és persze okkal simult hozzá, mint első alkalommal az erdőszélen. Csak a csukló mozdulat begyakorlása valahogy átalakult, s mire Rilkäline észbe kapott, Kharasshi a cimpája alá duruzsolva, nyakát cirógatva csábítgatta forrón. Vagy mikor önkényesen bemászott Rilkaline mellé a dézsába. Kiküldeni lehetetlen küldetésnek bizonyult, ezért aztán lábával a férfi mellkasán tartott távolságot. Az pedig masszírozásnak álcázott simogatásokkal édesgette magához a bizalmat, melyhez persze külön érzékkel rendelkezik, hogy a következő pillanatban, mikor a lány felnyitja szemeit, a fakókat lássa néhány centire, pórázra fogott vággyal itatva. S ugyan úgy sóvárgott, hogy az addigra már combján cirógató ujjakat tovább vezesse, mégis inkább eltolta magától a férfit. Ha szép szóval vagy tereléssel nem ment, akkor inkább vitát generált, mert sosem tudta igazán levetkőzni önmaga állította határait. Elhatározta, és tartotta is magát.
Talán hamarabb kellett volna beszélni róla, hogy a kölcsönös vágyódást más alapokra helyezhessék, de egy késői nyilatkozat is teljes értékkel bír, ha nem többel, mint egy, amely túl korán mondatott ki.
Sóhajtva, csillapodó félsszel adja át magát a csóknak, ami már annyiszor kerülgette, míg már nem csak a férfi rabol, hanem ő is.
~Na, megállj csak!~ Játékos sértettséggel villantja meg kékjeit, mely a szemtelen csattanónak ígér revansot, de a mozdulat mellyel Kharasshi arcáról jobbját a nyaka köré fonja, gyengédebb, mint eddig bármikor.*
- Értem. Tehát, csak a kezeim miatt tartasz *csókol vissza, minden ízlelésre.* Csak hogy tudd, emelkedik a kvóta. Tavasztól drágább a szolgáltatás. *Ajkaival újra a férfié felé kap.* Már nem érem be a ruhákkal, és a csengő aranyaddal. *Kharasshit, nyaka köré font karral húzza közelebb, hogy arcát az övéhez simítsa. Mint a cirmosok bújnak gazdáikhoz, dorombolva, körbeudvarolva a reggeli tejszín reményében hízelegve.*
- Tényleg? Mesélj… *duruzsol vissza, éppen úgy, mint akit a legkellemesebb kínokkal fenyegetnek, és ő bátran áll elébe, sőt. Csak az a szerencse, hogy nincs további mondandója, mert meg is akadna benne. Az új egyezségben fürdőzve, még szemeit is lehunyja. A szemtelen tudván tudja, hogyan rekessze belé a szót, és ki is használja. Fátyolosból tisztuló pillantással ocsúdik a felhívásra, de kezeit egy pillanatig még nem engedi le Kharasshi nyakából, sőt szorosabbra fűzi. Közben elsandít a csizmái felé, majd a ló felé, s aztán egy váratlan pillanatban iramodik meg.
Sajnos a pillanat túl sok tervezést nem enged, ezért mire a méretes bokrétát, s csizmáját felkapva a Kacérkára pattan, addigra Kharasshi hét határon túl van. Nem hosszú a visszaút, de a kezdeti lemaradást sehogy sem tudja behozni. S mikor egy kis fondorlatot is bevetne, az is visszájára sül el, még inkább hátráltatva a célba érést.
Hiába látja jóval maga előtt a férfit, nem veszi el a kedvét, hogy mégis megpróbálja megelőzni. A játék öröme is átitatja, s a frissen szerzett szabadságérzet is tombol benne, hogy már nem kell hárítania.
Sajnos továbbra sem túl tapasztalt lovas, hiába kezd kiegyezni a dologgal. Így minden erőfeszítés ellenére is csak Kharasshi után ér a viskóhoz.
Még le sem lassul Kacér, Käli már lendíti is a lábát, hogy a kissé megviselt csokrot magához ölelve szálljon le róla.*
- Te! *szegezi ujját a hímre.* Csaltál! *Hangjában önérzet csattan, mikor összehúzott pillái alól szigorúan villannak a kékek. Persze feledve azt, hogy ő szintén próbálkozott, csak éppen nem jött össze.*



1531. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-02 09:43:05
 ÚJ
>Zhaggur Khaziir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 112
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

*Jó ideje, hogy lezuhant a barlangban, amelyet még társával ástak, ki tudja mikor. Nem is nagyon számít és nem is nagyon érdekli. Az életösztöne viszont annál inkább mozgatja, hiszen minden áron ki akar jutni a sötétségből, hogy végre ne barlangi gombákon és csúszómászókon éljen. Ahogy egyre feljebb és feljebb kapaszkodik, a természetes hasadékokban egy kis patakot fedez fel, amely szinte bizonyos, hogy a felszínre fogja őt vezetni. Ilyenek ezek a barlangi vízmosások, amelyek mindig reményt jelentenek az utazó számára.
Egy kis pihenő után neki is vág a meredek sziklahasadékoknak és szerencséjére csakhamar feljut egy hatalmas tárnába, amelyben ismételten nyomon tudja követni a patak irányát. El is indul minden pihenőt félretéve és ahogy egy sziklát megmászik úgy pillantja meg a napfény összetéveszthetetlen világát. Habár csak egy aprócska lyukon szűrődik be és jómaga nem fér át rajta mégsem csügged
Tudja a felszín a falak mögött van és így előveszi apró csákányát, hogy kivájja a megfelelő méretű hasadékot. Órákig bontja a köveket, földet amíg elég nagy lesz a méret hogy kimásszon.
Amint kiér a szabadba körbe tekint és leheveredik egy sziklára, majd felpillant a nap irányába, hogy behatárolja merre is lehet és merre van a bányája. Amint megállapította rájön, hogy alig pár kilóméterre lehet, de meglepő módon még sem indul el az irányába. Tudja jól, hogy a két táras volt olyan kapzsi, hogy kitúrják őt a jogos jussából és elvegyék ami jog szerint az övé. Nem akar velük harcolni, bár szívesen elvágná a torkukat éjjel, amikor védtelenek. Nincs szüksége rájuk. Nincs szüksége a bányára, csak a tehetségére és a tapasztalatára, amely alapján ő egy jó mérnök és mechanikus.
Amint összeszedte magát és gondolatait elindul az erdő irányába, hogy a városban keressen magának boldogulást és megélhetést.*


1530. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 21:50:12
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1245
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Dorawyna nem okoz csalódást, s nem csak azzal, hogy megérti, amit a csuhás szeretne kifejezni neki, de saját véleménye és kérdései is vannak a témával kapcsolatban.*
- Mulatságos? Miért mondod? *Kérdi a lány felé fordulva, ahogy beléptetnek a fák közé. A kalapos elf lány monológja elgondolkodtató, a csuhás figyelmesen hallgatja, értelmet keres magában az elhangzottaknak tapasztalatai, tanai és múltja történései között.*
- Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor az életben kellenek célok, amelyek lehetnek aprók és lehetnek egész életre szólók. Akár egyszerre több is, mert célok nélkül valóban értelmetlen az út. A fogadósnak, a földművesnek, nekem és majd mindenkinek vannak céljaik, de annak, aki elvesztette a céljait, mint talán az a koldus, akivel beszéltél, annak valóban értelmetlen már az élet. *Összegzi véleményét.*
- Bár ha valóban belegondolok, akkor nem is a cél számít, hanem az út, amelyen keresztül elérjük. Az ad értelmet az életnek. Hiábavaló volna célok nélkül az útra lépni, mert az a céltalanság értelmetlenné tenné az utat és a célt egyszerre.
- A mesterem azt mondta egyszer, tekints felfelé, szegezd szemed a célra, de ne hord magasan az orrod. Feleslegesen ne beszélj, de nyisd ki a szíved. *Mondja, mintha könyvből olvasná.*
- Azt hiszem, ebben minden benne van. *Mosolyodik el kedvesen, lombzöld tekintetében nosztalgikus fény csillan.*
- Igen, a hit hegyeket képes megmozgatni. *Válaszol Dora-nak halkan felnevetve. Élvezi a kalapos elf lány társaságát, amellett, hogy roppant furcsának találja, mégis kellemes beszélgetőpartner.*
- Egyszer találkoznod kellene Isqeha-val, a venárok füvészmesterével, kivételesen okos félvér és a tudásszomja csillapíthatatlan. *Szúrja közbe, mert biztos benne, hogy ők ketten napokig el tudnának beszélgetni tudományos témákról.*
- Jól gondolod. *Helyesel.*
- A fa nem "okos", egy fa tudása mégis felmérhetetlen. Az Erdő Szívének törvényei pedig merőben eltérnek a városlakók törvényeitől. Nevezhetném a természet törvényeinek is, mégsem tenném. Mert mivel magyarázod, hogy ha valaki oktalan Erdőmélye vadonjába téved, egy egyszerű vándor, azt csak visszavezeti a biztonságos erdőkbe, míg az ártó szándékkal érkező csapdász lupus fulgurok agyarai közt végzi? *Kérdi.*
- Ha egy venár megpróbálja elvenni egy irbisz prédáját, ne csodálkozzon, ha nem éli túl, mert a párduc széttépi. Pedig mi kimondatlan szövetségben állunk a Fákban Lakóval, ám ez nem jelenti azt, hogy semmi vehetjük törvényeit. Ilyen egyszerű ez. *Persze nem az, mert meg kellett tanulniuk együtt élni az erdővel, hogy ne csak vendégek legyenek a vadonban, hanem a részei.
Közben aztán elérik Zaxdor-t is, aki eléjük jön az erdőségben vezető úton.
Az nem kérdés, hogy Éjvihar gyönyörű hátas. Nem hiába fogta meg azonnal a csuhás figyelmét, amikor megpillantotta a piacon. A lókupec szerint a kereskedőház leggyorsabb lova és ebben a kijelentésben az elf nem is kételkedik, megérte a borsos árat, amelyet kifizetett érte. Ám ha nem is volna a leggyorsabb ló jelenleg, akkor is gyönyörű, ez vitathatatlan.
Éjvihar kicsit ágál az érintés ellen, félelmetes lehet a hatalmas termetű harcos érintése, de a csuhás megnyugtatja, így Zaxdor megsimogathatja. A kijelentéssel pedig csak egyet tud érteni.*
- Ennek örülök, egy időre elég volt a veszélyekből. *Mosolyog az óriásra, ám a következő kérdéstől kissé zavarba jön.*
- Igazából csak azért gondoltam, hogy velünk tartasz, mert azt mondtad, Lesha megy, te pedig maradsz és én egyből arra asszociáltam, hogy akkor velünk jössz. Bocsánat, csak annyi minden történt olyan rövid idő alatt és elragadott a hév. *Hajol meg bocsánatkérőn a nyeregben az óriás felé.*
- Természetesen, ha másfelé visz az utad, akkor nem mondom, hogy gyere velünk. *Teszi hozzá gyorsan. Szerencsére az óriás figyelmét ellopja Dora személye, így kicsit fellélegzik a félreértés után és szótlan várja, hogy a kalapos elf lány válaszoljon Zaxdor-nak.*


1529. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 19:35:38
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 837
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Mintha egy fülledt, levegőtlen szobából kilépve végre friss, éltető levegőt szívhatna újra a tüdejébe. Az ölelés átjárja minden porcikáját a bizonyossággal. Hát csupán tétova tépelődés volt.
Lenéz a lányra, pillantása egészen elmerül a kékekben, ahogy fölé hajol. Jobbja a sötét tincsek közé fúrja magát. Itt már senki nem vitathatja el a jogát attól a csóktól, amivel megrabolja a kívánatos ajkakat. Hosszan elnyújtott pecsét ez egy újbóli egyezségen, melynek épp csak néhány szaván vannak túl. Nem akar tovább várni. Ez íratlan bürokráciát félresodorja a felemelő tudat, hogy a nőstényke mégsem tudott nemet mondani neki.*
- Amúgy sem engedhetnélek el a közelemből *súgja komisz félmosollyal vissza-visszakóstolva a csókba.* - A vállamat muszáj bekenni. Szigorú utasításba kaptam *szögezi le a kikezdhetetlen érvet. Igaz, hogy a válla már hetek óta rendbe jött, és ha nagyon akarná, magának is be tudná kenni, de ehhez a rituáléhoz minden áldott nap ragaszkodott a tél alatt. Igaz, sokszor nem is kellett már kérnie, hiszen jól megszokott mozzanatává lett ez az estéiknek. Persze emiatt gyors ütemben fogyott is a kence. Kész vagyont fizetett a gazdának, hogy a következő takarmányvétel alkalmára szerezzen be neki a városból belőle.*
- És volt valami, ami ellen egy kósza szót sem emeltél *vigyorodik kaján gazemberséggel* -, pedig megvolt rá az esélyed. *Harapva csókolja végig a nyakacskát.*
- Aki előbb ér vissza a kunyhóhoz, annak lehet egy kívánsága *súgja a nőstényke fülébe a felhívást a játékra, s ha amaz rááll, iramodhatnak is, hogy nyeregbe kapjanak erre a kis versenyre.*


1528. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 15:12:03
 ÚJ
>Zaxdor Karag avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Az alakok gyorsan közelednek, láthatóan az elf lova friss és kipihent, nem mellesleg gyönyörű állat. Mikor Pycta és Dorawyna a közelébe érnek, Zaxdor közelebb sétál, megfogja a ló kantárszárát, s kedvesen simítja végig annak marját. Mielőtt a kérdésre válaszolna, az állat szemeibe néz, ami persze kissé nehézkes, mert bár a ló magas állat, Zax mégis egy kicsit fölé magasodik.*
- Gyönyörű állat. Bár értelemszerűen mi óriások nemigen tudunk az előnyeikkel élni. *Mondja kissé talán csalódottan és halkan, hogy mélyen zengő hangjától az állat ne riadjon meg, majd Pyctára néz.*
- A felderítés? Érdekes módon kevesebb szerzet jött errefelé, mióta ideültem az út szélére. *Mosolyog el a maga hideg módján, változatlan acélkék tekintettel, szinte csak a szája mosolyog, közben visszaballag a fához, hogy kalapácsát vállára dobja.* Nem volt mit felderíteni, ez a környék számunkra veszélytelen. *Mondja röviden, majd rögtön folytatja.*
- Miért akarod, hogy Amonra menjek veletek? *Néz az elf férfira. Kérdezi, mert ezt nemigen beszélték meg, csak kapott egy kérést, melynek ő jobb dolga híján eleget tett. Közben Dorawyna tekintetét kezdi fürkészni, s sajátját nyíltan a lányéba fúrja kifejezéstelenül. Az elf lány furcsa. Furcsa az öltözködése, furcsa a kalapja, s furcsa az egész lénye. Nem megszokott. Nem elfes. Egész egyszerűen a Zaxdor fejében kialakult elf kép nem egyezik az általa most lányban látottakkal. Ami persze nem azt jelenti, hogy a lány ne lenne gyönyörű, vagy érdekes. De túl titokzatos a maga tudós természetével. Ha Pycta válaszolt a lány szeme fürkészése mellé még mondatot is szegez.*
- Neked mi a terved Amonon? *Kérdezi hirtelen, minden köntörfalazás nélkül, talán túlságosan határozottan is, mint ami a jelenlegi helyzetben elvárható lenne. De Zaxdor ilyen. Nem szokta meg a felesleges köröket, akkor sem, ha esetleg a kezdeti képet ezzel elrontja. Az óriás gyakorlatilag, ha minden kérdésre választ kap, ezzel be is fejezte a társalgást, így akár indulhatnak is tovább, úgyis elzsibbadt az üldögélésben.*


1527. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 14:05:50
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Dorawyna hangulata érdekes változáson megy keresztül, mikor a thargok földje felé tartva megközelítik az erdőt. A fák közt nevelkedett, itt tanította apja és anyja az élet különböző dolgaira, ahogy talán rajta kívül is minden elfet, de Dora nem egy érzelmes típus általában. Egy pillanatra elbizonytalanodik, hogy érzelgőssége helytálló-e, de Pyctán is azt a nyugalmat látja, amit a saját lelkében érez.*
~ Talán mi elfek mind ilyenek vagyunk. ~ *Véli.* ~ Talán a szívünkben van a természet. Bár ez az én esetemben teljesen mást jelent, mint Pyctáéban. ~ *Mindenesetre a lány mindig is szerette azokat a helyeket, amiket nem vett birtokba semmilyen külső erő. Figyelmesen hallgatja Pyctát, és nem okoz neki gondot, hogy megértse érvelését, sőt, nem tudja megállni, hogy ne nevesse el magát rajta.*
- Tudod, mulatságos ez a helyzet, amibe most belekerültem. Amikor egy koldust kérdeztem róla, hogy mi az élet értelme, azt mondta, semmi. Amikor a fogadóst kérdeztem, hasonlóan válaszolt, mint te. A koldusnál azt hittem, azért mondja ezt, mert éhezik, mert nem tudja, hogy egyáltalán mit hoz a holnap, és mint olyan, ez megkérdőjelezte benne, hogy ma miért él. A fogadós egy polgár, és neki talán voltak lehetőségei, talán lehetett volna… Sok minden, de ő mégis emellett döntött. *Tart egy kis szünetet, hogy a metaforát megerősítse.* Ugyanakkor itt vagyok én, sokat tanultam, és azt mondom, ha mindent összevetünk, ha eltekintünk attól, hogy emberi mivoltunkat milyen illúziókkal kecsegtetjük, azért csak értelmetlen ez az egész.
- Gyakorlatilag ugyanazt mondtad, mint a fogadós barátom, aki egy átlagos polgár, aki még két könyvnél többet nem olvasott életében. Te ugyanakkor valami olyan tudásnak vagy a birtokosa, ami miatt hinni tudnék neked. Hinni… *Töpreng el.* Talán ez a kulcsa mindennek. Talán a hit segít az értelem megtalálásában. Talán hinnem kéne valamiben. *Felnevet.* Talán hinnem kéne magamban, elsősorban.
*Elvégre kitalálta, hogy kiszakad a mindennapok magányából, és útnak indul, hogy válaszokat találjon, ahogy Pycta is. Be kell vallania, hogy eddig egész jól alakul a dolog, még akkor is, ha véletlen volt az is, hogy belefutott Pyctáékba, véletlen, hogy megúszták a Pegazusban a támadást, ahogy az is véletlen, hogy rájött erre. Mindez azért történt, mert ő hitt magában, hogy képes elindulni ezen az úton. Ezek után már az eddiginél is kíváncsibban hallgatja társa történetét, úgy, mintha legalább is egy nagyon érdekes könyvet olvasna. Nagyot nevet a befejezésen.*
- Ugyan már! Azt hiszem, ez után a felfedezésem után egy hétig el tudnám hallgatni, hogy más mit gondol a hitről. *Mosolyog rá. Látszik, hogy jó kedve van, amiért értelmesen tud valakivel beszélgetni, mert ez egy ritka eset.* Ez a mester igazán sokat jelenthet neked, ha segített megmutatni az utadat, érzem abból, ahogy beszélsz róla.
- Nekem a szüleim mondták… *Megakad egy kissé, mert nem szeret a családjáról beszélni, de ha már elkezdte, folytatja.* Ők mindig arra tanítottak, hogy tiszteljem az erdőt. Soha nem gondoltam erre törvényként, furcsa ezt így hallani. A törvényt az emberek hozzák, és mégis… A fű, a fák mind valami szabályszerűség szerint működnek. *Mutat fel a sudár tölgyekre, amik mellett elhaladnak.* Ők nem okosak, emberi értelemben véve, nincsenek „céljaik”, „lehetőségeik”, „sorsuk”, hogy idézzem a gyakori szavainkat. Mégis, néha úgy érzem, jobban tudják, mit csinálnak, mint bármelyikünk.
*Ezzel befejezi a mondandóját, hogy meghallgassa az utolért Zaxdor válaszát. Nem hitte volna, hogy össze fog ismerkedni óriásokkal, de Lesha és Zaxdor igazán pozitív benyomást tett rá a zavargások alatt.*


1526. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 12:22:13
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1245
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Kényelmes tempóban haladva az úton lehetőségük nyílik beszélgetni, s bár mostanában nincs híján a partnereknek beszédben a csuhás, Dora kissé különcebb, mint mások. Elf létére nyílt és kíváncsi, hasonlít valamennyire Isqeha-hoz, a mindig tudásra éhes félvérhez.
A szavaira érkező reakció inkább tűnik hangosan kimondott gondolatoknak, mint válasznak, de a venár vezérnem szól közbe, csak halovány mosollyal hallgatja Dora szavait.*
- Nem történt semmi, érdekes kérdéseket tettél fel. *Mondja barátságosan, láthatóan nem bántotta meg egyik szó sem az elhangzottakból.*
- Én úgy gondolom, minden a lehetőségekről szól. Hisz mindenre meg van a lehetőségünk, rajtunk, halandókon múlik, hogy melyikkel élünk és melyiket mellőzzük. *Kezd bele a filozofikus válaszba, ahogy lombzöld tekintete a távolban strázsáló fák erdeje felé fordul.*
- A természet lehetőséget ad arra, hogy bizonyos keretek között megzabolázzuk, hogy szántókat, termőföldeket teremtsünk és a magunk javára fordítsuk erejét. De ugyanígy lehetőséget ad, hogy szerszámokat készítsünk fémből és azokkal könnyítsük meg a munkát, ásót, kapát, kaszát használva. *Néz a földeken dolgozó szorgos földművesekre.*
- De ugyanebből az anyagból kardot és páncélt is készíthetünk, hogy másokat kényszerítsünk arra, hogy helyettünk dolgozzanak és mi élvezzük a hasznát. De ezekkel a fegyverekkel meg is védhetjük őket, ha mások támadnak rájuk, hogy elvegyék, amit megtermeltek. És végeláthatatlan lehetőségek, amelyekkel élünk és nem élünk. *Sóhajt. Talán kicsit bonyolult volt ez a példa, de a csuhás nem félti Dora-t, a hosszúéletű lánynak helyén van az esze.*
- Mindannyian célt keresünk, mert cél nélkül semmik vagyunk. Megragadunk egy lehetőséget és élünk vele. *Mosolyog a lányra. A csuhás kérdésére érkező válasz nem lepi meg a venárt. Alig láthatóan bólint, s az őrült szikrát vagy nem pillantotta meg Dora tekintetében, vagy nem vesz róla tudomást egyelőre.*
- Talán a könyvedben csak kérdések vannak és te azokra a kérdésekre keresed a választ. Hisz minden, ami körülvesz minket, válaszokat rejt, csak utána kell járni, meg kell keresni azokat és a rejtély máris megoldásra lel. *Teszi hozzá saját gondolatait. Ha jobban belegondol, ő maga ugyanezért kezdett bele az aszkézisbe annak idején. Ezért vállalta a magányt oly sok idők keresztül, hogy válaszokra leljen a kérdésekre. Ő megtalálta azokat a válaszokat.
Az újabb kérdésre szélesebben mosolyodik el.*
- Semmi baj, semmi illetlen nem volt a kérdésedben és pedig nem titkolózom. *Feleli megnyugtatóan.*
- Engem a sors vezérelt a hit útjára, de valódi mélységeit csak akkor értettem meg, amikor valóban közel kerültem a hit esszenciájához. Magányos mester képzett és tanított, egy ember, akinek olyan erős hite volt az Erdő Szívében, amit még soha nem láttam. *Hangja halk, de érthető, az átélt élmények hatására egyszerre nosztalgikus és hitbuzgó.*
- Az Erdőszellemben nem kell hinni, de tiszteletben kell tartani törvényeit, mert Erdőmélyén az ő hatalma ítél. Gyermekkorom óta járom ezt az utat és hol fokozatosan kerültem egyre közelebb, de voltak pillanatok, mérföldkövek, amelyek hatalmas ugrásokkal repítettek közelebb hitem magvához. Ez egy út, egy folyamat, egy lehetőség és én éltem, élek vele. Áthatja az életem és irányít, olykor vezet, olykor csak sugall. *Fejezi be és megint rájön, hogy túl teologikus volt.*
- Most nekem kell bocsánatot kérnem, olykor elragad a hit és butaságokat beszélek. *Néz bocsánatkérőn Dora-ra.
Közben elmaradnak mögöttük a szántóföldek és betérnek a hűvös erdőbe. A csuhás láthatóan megkönnyebbül, talán attól, hogy újra fák alatt utazhatnak tovább.*
- Nézd csak, ott van Zaxdor. *Mosolyog a lányra, majd visszainteget az óriásnak, majd amikor odaérnek hozzá, barátságosan kérdi.*
- Hogy ment a felderítés?


1525. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 10:56:29
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Kipirulva, csípőre tett kézzel néz a mélységi szemeibe, mikor a gombóc összeszorítja a torkát, s gondolat marad, amit amúgy sem biztos, hogy ki szeretne mondani. Még önmagának is kényelmetlen, még ő sem tudja, fel szeretne-e oldódni ebben. Pedig ott van egy karnyújtásnyira. Csak meg kellene ragadni. Csak újra felé kellene nyúlni. Úgy, mint a fáról lefelé. Egy mozdulat, nem több, de ő csak áll, dacosan megemelt állal, már-már kihívó pillantással, míg Kharasshi kínlódva szólal meg.
~Most bezzeg nem olyan nagy a szád…~ A csípős gondolat ellenére, egészen ellágyul a szíve egy pillanatra, ahogy a mindenfelé néző férfit fürkészi.
~„A magam módján.”~ Visszhangzik a fejében, s korábbi védekező tüskéiből apránként hullajtani kezd. Az a durcás mogorva kínlódás, amellyel a férfi kiejti a szavakat, hogy nem hirtelenkedik, és nem is hűvösen elutasító, hogy a büszkeségével kel birokra, és ő kerül ki győztesen, nem sokáig engedi, hogy Rilkäline gömbhal módon tartsa a távolságot, pedig próbálkozik. Főleg, mikor újabb vád érkezik, mely olyan pontosan talál célba, hogy egy csípős megjegyzés sem jut az eszébe visszavágásként. *
- Nem szóltam, mert, *állja Kharasshi pillantását, s tartásán sem változtat, egy tapodtat sem.* csak jobban összekuszáltam volna mindent. *Feljebb húzza a szemöldökét, éppen, mint aki számon kér, holott ő az, akinek számot kell adnia, csak a kis pukkancs még túlságosan nyeregben érzi magát, pedig már a ló régen ledobta. Már akkor, amikor a maga módján kérte Kharasshi. Most pedig még közelebb is húzza magához a hím, ujja újfent simítva csalogatja Rilkäline ajkait. Szemtelenül kísérti, hogy újra csókkal illesse, még úgy is, hogy Kharasshi, fogai közt szűrve viszi be a következő döfést. Nem kell hangosnak lennie, hogy minden szava igaz legyen.*
- Már tudom *rebbenő ajka a csalfa ujj felé kap.*
- Azért sem engedtelek magamhoz, mert, akkor még úgy volt, hogy hamarosan elindulok, *A kis tüskék csak peregnek, apránként felkapja őket a tavaszi szellő, s messzire repíti őket.*ami még mindig meglehet, és ha egyedül megyek… mert nem jössz… és mikor az éjjel egy fa tövében ér, vagy egy folyóparton, vagy egy hideg nyirkos barlangban…
*Mellkasa egyre gyorsabban emelkedik, süllyed, s végül hajába túr két kézzel. Egyik kezét a tincsekbe marva felejti, másikat viszont tovább vezeti, a férfi kezére, amellyel még mindig őt simítja. Mire azonban a mozdulat végére ér, szoros ölelésben találja magát. Kharasshi, hirtelen mozdulattal ad nyomatékot mondandójának. Käli hálát ad érte, mert így elegendő csak suttogva befejezni a mondatot.*
- Nem akartam olyanra vágyni, ami nem lehet az enyém.
*Fejét a férfi álla alá fúrja, s eltelik pár pillanat, míg felfogja, mit is mondott Kharasshi az imént. Annyira a saját nyomorán rágódott eddig, hogy nem kapcsolta össze a „haza” és az „ide” szavakat. Pedig most éppen így érzi magát. A védelmező karok közt olyan, mint ha haza érkezett volna.
Csak mikor megérti, akkor emeli fel fejét, s egyúttal csúsztatja tenyereit is fölfelé, a markáns arcra, tekintetével a fakó íriszeket keresve.*



1524. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-30 10:55:02
 ÚJ
>Alludrin Svideran avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

*Átvág az erdőségen már kitudja hányadszor és csak az istenségek tudhatják mennyire is unja már ezeket a köröket. Amikor még napokat és heteket töltött el a vadonban a mérgező növényeket keresve, akkor valahol élvezte a csatangolást és, hogy egyre több és több helyismerettel rendelkezik majd. Ez a rutin és ismeret azonban kissé megkopott és egyre fárasztóbbá válik. Ennek ellenére a szükség nagy úr és mint olyan ráveszi az embert minden szükségesnek nem megítélt dolgokra. Így van ezzel a jó doktor is aki csöndesen halad az erdei úton. Fejében azon új fejlemények keringenek, amely alapján nem tudja eldönteni, vajon érdemes e most azonnal a városba mennie, vagy inkább kivárja a vihar elültét és a romokhoz térjen vissza. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai ez tagadhatatlan és nehéz a döntés, azonban a kockázat számolgatás alapján a város most nem annyira vonzó.
Amennyiben lehetséges nem érdemes a szükségesnél több kockázatot vállalni és a doktor nem az a bátorfajta, aki csak úgy belesétál más késébe, pláne ha az egy egész szegénynegyednyi csőcselék. Még a végén felismeri valami jóravaló betege, akit annak idején megszabadított valamelyik gyermekétől, vagy rokonától és bosszút kíván állni. Inkább nem! Vélekedik magában és amikor az elágazáshoz és úgy dönt egy régi búvóhelyéhez veszi az irányt, amely a pusztaságban található.
Rég nem járt arra és ami azt illeti a csöndes magányos pusztaság mindig is a kedvére volt, még akkor is, ha soha nem volt olyan jól felszerelt mint a csatornában, vagy a barlangban található laborja.
Határozott lépésekkel indul meg a puszta irányába, hogy a hosszú utat mielőbb letudhassa. Mindeközben arra gondol, hogy el kéne már egy ló vagy egy szamár, amely a felszereléseit is cipeli. Nincs híján az erőnek, de most már el kéne egy kis segítség. Vagy inkább egy szolga, vagy segéd, amely a parancsainak engedelmeskedik. Rég nem látta mára kis gnómot, aki oly nagy érdeklődést mutatott a munkája után.*


1523. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-29 10:13:27
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 837
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Egy szó, amivel ez a nőstény háromszor ver végig rajta. Egy szó, mely óvó védkör címkéje, amit most részvétlenül megtaposnak.
Igyekszik nem mutatni, milyen mély sebeket szakít minden visszakérdezés csapása, melyeket az egyszerű szócska köré fűz a lány. Ám a harmadikra így is elmélyül Kharasshi hallgatásának csendje.
A csípős önérzet veszi hátára a nőstény hangját, s bár megvolna a válasza, mégse szúrja mondandójába a replikát. Hagyja, hadd adja ki ez a vihar az erejét, s csendesedjen a saját ciklusában.*
- Meg is kérhetnélek... *szólal meg, mikor a lány végül elhallgat.* - Épp azt próbálom *mondja kelletlenül, mintha a fogát húznák. Pillantása ideges rebbenésekkel kerüli a nősténykéét.* - A magam módján *morogja feszengve a számára szörnyen kényelmetlen helyzetben. Ő a mélységi nyelvet beszéli, a mélységi logika alapján cselekszik és gondolkodik. És igen, tisztában van vele, hogy ez népe körén kívül döcögősen vagy visszásan vagy sehogy sem működik. Azzal pedig, hogy a saját eszköztárával igyekszik megoldani problémákat, általában ilyesmire vezet. A saját sutaságát magyarázni pedig meglehetősen megalázó egy mélységi hím büszkeségének.*
- De ha már itt tartunk *szorítja össze a száját s fordítja a kékekre szúrós tekintetét.* - Te se szóltál egy szót se! Nem mondtad, hogy nem volna ellenedre velem maradni. Végig... te... nem utasítottál el, de nem is engedtél közel. *Közelebb húzza a lányt és újra megsimítja az ajkát.* - Felelsz nekem, aztán meg elhúzódsz *szűri a fogai közt.* - Nem velem küzdesz, nőstényke, hanem saját magaddal!
*Nem engedi el a lányt és nem engedi kihátrálni a helyzetből.*
- És igen, vérem szerint kikényszeríteném, hogy megadd magad. Nem nekem. Hanem magadnak. Hogy elvedd, amit szeretnél. És igen, haza! *kanyarodik vissza végül a szóra, mellyel háromszor martak belé.* - Ide *mondja, aztán magához rántja a lányt és szorosan a karjába zárja.*


1522. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-29 09:38:17
 ÚJ
>Zaxdor Karag avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Útban a tharg földekre//
//Dorawyna, Zaxdor, Pycta//

*Kellemes a fák alatt üldögélni, de egyedül meglehetősen unalmas, főleg egy harcokhoz szokott óriásnak. Zaxdor ismeri a felderítés minden kínját és baját, de elszokott már tőle, így hamarosan feláll, hogy kinyújtóztassa tagjait. Azok nem ropognak, kellő mozgásban részesülnek minden nap, Zax nem hanyagolja el testét. Az útra sétál, majd a távolba réved, s szemei egy magányos lovast fedeznek fel, aki erre közeledik. A magányos lovas, hamarosan már inkább két személynek tűnik, hisz az óriás felfedezi a Pycta mögött ülő kalapos hölgyet, Dorát.
~ Tehát a csapat kétfelé vált. Lesha nincs itt. Jól van. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül követnie bármilyen utasítást is. ~ Gondolja szomorúan, majd Pyctáék elé siet, közben már hallani véli az elf hangját, igaz, még a szántóföldek szélénél járnak. Megszaporázza lépteit, így, ha az elf és a lány figyel, már távolban láthatják a neki intő órási termetet, az út közepén. Zaxdor nem kiabál, nem akarja felhívni magukra a figyelmet, bár valószínűleg senki sem lenne olyan balga, hogy egy harci kalapáccsal felfegyverkezett óriás harcost és egy ruganyos léptű elf csuhást megtámadjanak. Előbbit azért, mert fájna utána minden tagja, utóbbi pedig nem éri meg, vélhetően nincs egy vasa sem. Dorawyna más tészta, de rá meg majd vigyáznak, amennyire tudnak. A lovasok immár halltávolságba érnek, így normális hangon is tudnak kommunikálni, Zaxdort kellő távolságba sétál.*


1521. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-04-29 00:15:13
 ÚJ
>Rilkäline Mejnk'ha avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Kharasshi, Rilkäline//

*Felettébb fontos feladat az ing madzagjának birizgálása, morzsolgatása, olyannyira, hogy teljes figyelmet igényel. Látszólag. A tényről lerántott lepel összeszorítja a gyomrát.*
- Igen, szabad akaratomból *suttogja szinte maga elé, s csak akkor emeli a hímre pillantását, amikor az, az álla alá simít.* csak… igen, tépelődöm.
*Oldalra billenti fejét, Kharasshi tenyerébe simulva hallgatja, hogy milyen megoldáson gondolkodott a férfi. S míg a tavaszi szellő belekapkod a körülöttük zizzenő fűrengetegbe, s a fekete és a fehér hajtincsekbe is bele-belekap, addig Rilkäline ajka is vet egy incselkedő simítást a férfi elkanászodott ujja felé. Aztán észbe kapva inkább visszavonul.*
- Hová haza? *kérdezi némi bizalmatlansággal hangjában, összehúzott kékségekkel.*
- Ide a viskóba, haza? *Összeszorul a torka, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott, hogy a viskó is otthon lehetne. *
- Vagy ahol ezelőtt éltél, haza? *Ez pedig még a mellkasába is belemar, és vasmarokkal szorítja össze.*
- Vagy a sajátjaidhoz, haza? *Ahogy az utolsó gondolat elhagyja a száját, akkor érzi, hogy talán egyedül oda nem volna hajlandó menni. Végül szigorúbbá válik pillantása.*
- Nem szabhatsz több feltételt. Nem vagyok rab. Ha akarom, holnap lóra szállok, és arra megyek, amerre a szél fúj…
*Kinyilatkoztatja, hogy ő hogyan is látja, és mihez is ragaszkodik pontosan, de kétségtelen, hogy az a lehetőség, hogy Kharasshi magára vállalja a felelősséget, akár csak az eső csókjuk alkalmával, nem olyan riasztó, mint első hallomásra. Persze amint ez a gondolat megfogan, már szidja is magát. Saját felelőssége maradni, és menni is, mégis dilemmázik.*
- És csak azért nem mentem eddig, mert… *kezd a magyarázatba, egészen határozottan, mint akinek alapos oka van késlekedni.* nem akartam.
*Érzi, hogy ez egyelőre nagyon kevés, és most igazán ő az, aki átkozza, hogy beszélnie kell erről. Pedig kell. Tudja ő, valamelyest akar is, csak nyerne egy kis időt. Lassan lejjebb engedi kezét, a férfi csípőjére, ahová korábban lovaglás közben fűzte ujjait, mikor mögötte ült. Ezt a műveletet pedig nem lehet elkapkodni, pillantásával végigköveti, miközben rágja mondandóját, de sajnos így sem jut semmire.*
- Meg is kérhetnél, hogy maradjak, vagy tartsak veled… ez nem jutott eszedbe? *pillant fel a fakó szemekbe, szinte vádlón.* Csak, hogy új feltételeket szabsz? Mert nekem eszembe jutott, hogy talán te is tarthatnál velem… valamerre… *Megvonja a vállát hanyagul.* Mert, mert olyan régen járom az utakat, hogy a zsigereimben érzem, hogy mennék, és még egyszer sem jutott eszembe bárhol is maradni, eddig... *és ez persze Kharasshi hibája, ez minden szóból kiérződik, s kezei a férfi csípőjéről, a sajátjára tér át, s egészen ki is pirul a fejébe szökő vértől.* de itt igen, és a frász kerülget...
~mert jó reggel a karjaidban ébredni, Te átokverése.~


A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.29 00:18:02


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220