//Gyülekező viharfelhők - Nyugati őrjárat//
-A környék kovácsa? Szívesen találkoznék vele... *mondja Khad, fegyverével ügyeskedve.
Ha hallaná Laor gondolatait, rögtön örülne, hogy neki nincs ilyen értékrendje, hogy hol lenne szívesebben, és hol érzi magát kényelmetlenül...
Ott van, ahol van, és ő baja, ha rosszul érzi magát ott. Persze meg is van ennek a hátránya, néha azért az sem egy leányálom, hogy úgy érzi, nem tartozik sehova.
De nem hiszi, hogy felcserélné arra, hogy mindig, bárhol is van, azon gondolkozzon, hol lenne még jobb, még kényelmesebb.
Közben már eljutott odáig fegyverével, hogy inkább önnön szórakoztatására edz vele, sem mint egyszerű gyakorlásként. Mikor Laor rákérdez, hogy mi ez, meg is érti, hiszen mikor először látta korábbi mestere szénrajzát a fegyverről, ő sem értette, hogy és miképp lehetne használni. Így egy darabig csöndben is van, aztán válaszol.*
-Én kötélfullánknak hívom, de csak mert nem találtam jobb nevet. Gyakorlatban sem használtam még... Két nappal ezelőtt még nem is létezett. Olyasmi, mint egy dobótőr, csak röpte közben is irányítható, és nem fogy el. Szívesen gyakorolnék vele ellenfél ellen is, de nem szokásom csak ilyenek miatt harcokat kezdeni. Gyakorló példányt meg még nem -
*Megakad beszéde, ahogy meglát egy nyulat, ami egy szikla árnyékában keresett menedéket az azóta picit erősödő eső elől, olyan nyolc láb távolságra.
Csendre inti Laort, majd elkezdi pörgetni a fegyvert, hogy szerezzen neki egy kis lendületet. Utána bal kezével (ami közelebb van a pengéhez) picit meglazítja fogását, így a kötél könnyen követheti a pengét, ami már egyenesen a nyúl felé tart. Fél másodperccel később belefúródik a penge valamibe, ami történetesen a nyúl oldala.
Khad pedig visszahúzza a pengét, ami fogazottságának köszönhetően mint egy szigony, hozza magával a nyulat is.*