Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 167 (3321. - 3340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3591-3610
3340. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-05 15:00:30
Üzenet elküldve: 2023-02-05 15:00:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A farkasok természetét érintő kérdésére nem kap választ, amit annak tulajdonít, hogy a tündér maga sem különösebben művelt ilyen téren. Nem erőlteti a dolgot, már csak azért sem, mert hülye lenne kivizsgálni minden furcsaságot, ami még csak nem is a saját háza táján történik.
Úgy tűnik, sem a ruházata, sem az ábrázata alapján nem ismeri fel utazótársa a rajtaütés áldozatát. Habár a ruházata meglehetősen ékes, és olyasmi motívumokkal van díszítve, melyek alapján Frandr talán címerre gondolna, egy ilyen kérdést a inkább a kapcsolatokkal rendelkező nyugati kereskedőnek deferál.*
-Na, ebben egyetértünk.
*Morran fel a továbbállás javaslatára. Nem is nagyon cseveg tovább egészen addig, amíg előttük a távolban már a Vashegy tornyosul, Merchen pedig a kereszteződésnél megállva döntés elé állítja.
Volt ideje gondolkozni. Tett már életében nem egy olyan dolgot, ami miatt leköpte volna magát a tükörben, ha lett volna neki olyan. Ezekhez képest szinte semmi lenne valami csempészáru leszállítása, feltéve persze, hogy az a szállítmány nem valami komoly kárt okozó dolog.
És itt az első probléma. Nem tudja, mi lesz a ládában, és kideríteni is aligha lenne esélye... vagy ha mégis, úgy komoly veszélynek tenné ki magát vele. Gondolkozásmódja túlságosan egyenes, hogy egy gyilkosságért csak a fegyvert tartó kezet okolja, így ha valami ártalmas dolgot juttatna el a Vihar Fiainak kezei közé, úgy tudja, hogy őt is érintené annak a felelőssége, hogy azt mire használják.
Az pedig a legkevésbé sem teszi bizakodóvá, hogy a láda tartalma sokpecsétes titokként lett leírva. Akárhogy is, de Merchen érvelése csak részben győzte meg ilyen téren. Ha csak arról lenne szó, hogy a szállítmány leszállításával picit gazdagabbá teszi a kalózokat, cserébe pedig olyan pozícióba kerül, ahol később ha akar, sokkal több kárt tudna nekik okozni, akkor már rábólintott volna a dologra.*
~De nem tudom, hogy mi van a kurva ládában.~
*Ökölbe szorul a keze, és ekkorra már takaratlan arcán is látni a frusztrációt és a belső konfliktust. Alig-alig figyel oda Merchen köszönetére, és hajszíne feketés és vöröses színek között váltakozik.*
-Tudni akarom, hogy mit szállítanánk le a Vihar Fiai kezei közé.
*Mondja ki végül. Míg szemei eddig a távolt fürkészték, most a kereskedő felé fordul, és nem is igazán hagy szünetet, mielőtt folytatná.*
-Tudom, hogy te leszarod. Értem is, hogy miért. Neked így biztonságosabb, és amit nem tudsz, amiatt a fejed sem fáj.
~Meg attól sem igazán, ami ott van a szemed előtt.~
-De ha szeretnéd, hogy veled tartsak, akkor ez a feltétel. Tudnom kell, hogy mi van abban a ládában, vagy legalább azt, hogy mi nincs. Az első tisztnek nem tetszett, hogy ránk lett bízva, és nem hiszem, hogy a griffszart akarnák ennyire titkolni előlünk is.
*Tisztázza álláspontját a tündér számára. Gyanítja, hogy amaz miképp fog válaszolni, és így nem úgy néz ki, mint aki tűkön ül. Inkább azt a látszatot kelti, mint aki előzékenységből meghagyta beszélgetőpartnerének azt az előjogot, hogy ő utasítsa vissza a testőr feltételeit, nem fordítva.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A farkasok természetét érintő kérdésére nem kap választ, amit annak tulajdonít, hogy a tündér maga sem különösebben művelt ilyen téren. Nem erőlteti a dolgot, már csak azért sem, mert hülye lenne kivizsgálni minden furcsaságot, ami még csak nem is a saját háza táján történik.
Úgy tűnik, sem a ruházata, sem az ábrázata alapján nem ismeri fel utazótársa a rajtaütés áldozatát. Habár a ruházata meglehetősen ékes, és olyasmi motívumokkal van díszítve, melyek alapján Frandr talán címerre gondolna, egy ilyen kérdést a inkább a kapcsolatokkal rendelkező nyugati kereskedőnek deferál.*
-Na, ebben egyetértünk.
*Morran fel a továbbállás javaslatára. Nem is nagyon cseveg tovább egészen addig, amíg előttük a távolban már a Vashegy tornyosul, Merchen pedig a kereszteződésnél megállva döntés elé állítja.
Volt ideje gondolkozni. Tett már életében nem egy olyan dolgot, ami miatt leköpte volna magát a tükörben, ha lett volna neki olyan. Ezekhez képest szinte semmi lenne valami csempészáru leszállítása, feltéve persze, hogy az a szállítmány nem valami komoly kárt okozó dolog.
És itt az első probléma. Nem tudja, mi lesz a ládában, és kideríteni is aligha lenne esélye... vagy ha mégis, úgy komoly veszélynek tenné ki magát vele. Gondolkozásmódja túlságosan egyenes, hogy egy gyilkosságért csak a fegyvert tartó kezet okolja, így ha valami ártalmas dolgot juttatna el a Vihar Fiainak kezei közé, úgy tudja, hogy őt is érintené annak a felelőssége, hogy azt mire használják.
Az pedig a legkevésbé sem teszi bizakodóvá, hogy a láda tartalma sokpecsétes titokként lett leírva. Akárhogy is, de Merchen érvelése csak részben győzte meg ilyen téren. Ha csak arról lenne szó, hogy a szállítmány leszállításával picit gazdagabbá teszi a kalózokat, cserébe pedig olyan pozícióba kerül, ahol később ha akar, sokkal több kárt tudna nekik okozni, akkor már rábólintott volna a dologra.*
~De nem tudom, hogy mi van a kurva ládában.~
*Ökölbe szorul a keze, és ekkorra már takaratlan arcán is látni a frusztrációt és a belső konfliktust. Alig-alig figyel oda Merchen köszönetére, és hajszíne feketés és vöröses színek között váltakozik.*
-Tudni akarom, hogy mit szállítanánk le a Vihar Fiai kezei közé.
*Mondja ki végül. Míg szemei eddig a távolt fürkészték, most a kereskedő felé fordul, és nem is igazán hagy szünetet, mielőtt folytatná.*
-Tudom, hogy te leszarod. Értem is, hogy miért. Neked így biztonságosabb, és amit nem tudsz, amiatt a fejed sem fáj.
~Meg attól sem igazán, ami ott van a szemed előtt.~
-De ha szeretnéd, hogy veled tartsak, akkor ez a feltétel. Tudnom kell, hogy mi van abban a ládában, vagy legalább azt, hogy mi nincs. Az első tisztnek nem tetszett, hogy ránk lett bízva, és nem hiszem, hogy a griffszart akarnák ennyire titkolni előlünk is.
*Tisztázza álláspontját a tündér számára. Gyanítja, hogy amaz miképp fog válaszolni, és így nem úgy néz ki, mint aki tűkön ül. Inkább azt a látszatot kelti, mint aki előzékenységből meghagyta beszélgetőpartnerének azt az előjogot, hogy ő utasítsa vissza a testőr feltételeit, nem fordítva.*
3339. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-05 14:33:13
Üzenet elküldve: 2023-02-05 14:33:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Ősök útját keresztezvén//
//Rorkir kunyhója//
*Szerencsére az egyébként igencsak furcsa és feszült helyzet nem fokozódik tovább. Rorkir elővigyázatossága számára teljesen jogos, s habár kicsit meglepődik Rheia közvetlenségén, valahol meg tudja érteni az okát. Hagyja, hogy a férfi megmarkolja a pengét, s amint kiserken a vöröslő vére széles vigyor húzódik a képére.*
-Hát nem vagy démon!
*Halk kacagásba csap át a mosolya. Természetesen kardját elemeli tőle, s a földnek, illetve a falnak támasztja. A villámszilánk csak úgy cikázik, mintha csak ő is köszöntené a másik Rhagodart. Valahol szívmelengető lenne a jelenet, ahogy amazok ketten egymásra találnak, bár a barbár nem olyan érzelgős, ennek ellenére is kedves szívének amit lát. Nem akar zavarni. De úgy gondolja egyszerűbb lesz, ha maga is segít, hisz végül is mégis csak ő van otthon hármójuk közül. A hátán lévő szőrmét lekanyarintja válláról és Yagnar hátára teríti, majd a hóna alá nyúl vaskos kezével, hogy talpra segítse, vagy valami ülőalkalmatosságra. Nem túl kényelmes darab, de a célnak most tökéletesen megfelel. Aztán pedig egy nagyobb ivószaruba merít a friss, hideg vízből melyet egy hordóban tart a kunyhóban.*
-Igyál testvér.
*Rheiára pillant, és ha teheti finoman megérinti a vállát.*
-Mondtam, hogy még dolga van itt!
*Ismétli el a korábbi szavait, amiben természetesen nem lehetett akkor biztos, csak amolyan jobb kedvre derítő reménynek szánta, de lám valóban úgy néz ki.*
-Skollhat.
*Mondja s a farkasra esik tekintete, és mint aki ért a bestiákhoz - lévén maga is az - egy húsdarabot lök oda neki. Árnyék ennek nem annyira örül, de talán így megbékélnek valamelyest az állatok is. Egyébként egészen könnyen elfogadja a történetet, amit Yagnar mond, valahogy eszébe sem jut hogy hazudna a történtekről.*
-Sok vért láttam akkor, még az erődben, de mire odaértem már sehol nem voltál.
//Rorkir kunyhója//
*Szerencsére az egyébként igencsak furcsa és feszült helyzet nem fokozódik tovább. Rorkir elővigyázatossága számára teljesen jogos, s habár kicsit meglepődik Rheia közvetlenségén, valahol meg tudja érteni az okát. Hagyja, hogy a férfi megmarkolja a pengét, s amint kiserken a vöröslő vére széles vigyor húzódik a képére.*
-Hát nem vagy démon!
*Halk kacagásba csap át a mosolya. Természetesen kardját elemeli tőle, s a földnek, illetve a falnak támasztja. A villámszilánk csak úgy cikázik, mintha csak ő is köszöntené a másik Rhagodart. Valahol szívmelengető lenne a jelenet, ahogy amazok ketten egymásra találnak, bár a barbár nem olyan érzelgős, ennek ellenére is kedves szívének amit lát. Nem akar zavarni. De úgy gondolja egyszerűbb lesz, ha maga is segít, hisz végül is mégis csak ő van otthon hármójuk közül. A hátán lévő szőrmét lekanyarintja válláról és Yagnar hátára teríti, majd a hóna alá nyúl vaskos kezével, hogy talpra segítse, vagy valami ülőalkalmatosságra. Nem túl kényelmes darab, de a célnak most tökéletesen megfelel. Aztán pedig egy nagyobb ivószaruba merít a friss, hideg vízből melyet egy hordóban tart a kunyhóban.*
-Igyál testvér.
*Rheiára pillant, és ha teheti finoman megérinti a vállát.*
-Mondtam, hogy még dolga van itt!
*Ismétli el a korábbi szavait, amiben természetesen nem lehetett akkor biztos, csak amolyan jobb kedvre derítő reménynek szánta, de lám valóban úgy néz ki.*
-Skollhat.
*Mondja s a farkasra esik tekintete, és mint aki ért a bestiákhoz - lévén maga is az - egy húsdarabot lök oda neki. Árnyék ennek nem annyira örül, de talán így megbékélnek valamelyest az állatok is. Egyébként egészen könnyen elfogadja a történetet, amit Yagnar mond, valahogy eszébe sem jut hogy hazudna a történtekről.*
-Sok vért láttam akkor, még az erődben, de mire odaértem már sehol nem voltál.
3338. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-05 13:47:36
Üzenet elküldve: 2023-02-05 13:47:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Nettie //
* Myrii eljátszik a gondolattal, hogy megfogja a másik haját és belerántja a térdébe. Jól esne a fülének a reccsenés hangja. Őszinte érzelmekkel elmosolyodik, csak a szája széle rángatózik egy kissé.
Miután a nevetése alábbhagy elgondolkozik, vajon mi a fene baja van ennek a nőnek. Vagy mondjuk, neki. Mert már rég itt kellett volna hagynia, hadd dúljon-fúljon egymagában, ő meg mehetne a dolgára. *
~ Vajon mindenkivel ilyen mogorva? ~
* Tűzről pattant lány, az biztos. De Myriire sem jellemző, hogy így beleálljon egy idegenbe. Ennél sokkal türelmesebb szokott lenni általában. Van valami ebben a lányban, ami kihozza őt a béketűrésből. Kifejezetten idegesíti. *
~ Mintha egyből a legrosszabbat feltételezné. ~
- Nem. Nem tartalak annak.
* Szusszan végül bosszúsan, szürke szemeit forgatva. *
~ Csak idegtépőnek. ~
* A közeledő lányt gyorsan felméri még egyszer, immár testközelből. Magyjából egyforma magasak lehetnek. Hasonló a testalkatúk, még a hajukat is ugyanúgy viselik. Itt véget is ér a hasonlóság. A másik lányból egy egészen másfajta élet energiája sugárzik, mint belőle. *
~ Ő maga a tűz. Hirtelen, nyughatatlan, pusztító. ~
* Myrii legfeljebb... a föld lehetne. Igazán furcsállja az ajánlkozást. *
~ Nem is ismered? Akkor meg minek akarsz rajta segíteni? ~
* Legszívesebben ezt mondaná, de hallgat. *
~ Ez most rólam beszél? ~
* Mert akárhogy nézi, itt egyedül ennek a lánynak vannak problémái a fennsőbbséggel, ráadásul ő akarta először megölni. Egy pillanatra bosszúsan lehunyja a szemét. *
- Az Ősök áldjanak meg...
* Türelmetlenül odacsörtet és megragadja a nyílvesszőt és egy mozdulattal kihúzza. De biztos csak azért, mert a másik már meglazította... Sokatmondóan pillant a lányra és kezébe nyomja a nyílat. Hátatfordít. *
- Szóval, hol van az az átkozott ló? Késésben vagyok, miattad.
* A világért sem mutatna egy fikarcnyi hálát sem. Ha megtenné, valószínűleg egy egész életre szóló sérülést szenvedne el a lelke. Ingerülten keresztbefonja a kezét a mellkasa előtt, és hátraveti a válla mögé hosszú varkocsát. *
~ Ch. Királykisasszony. ~
* Myrii eljátszik a gondolattal, hogy megfogja a másik haját és belerántja a térdébe. Jól esne a fülének a reccsenés hangja. Őszinte érzelmekkel elmosolyodik, csak a szája széle rángatózik egy kissé.
Miután a nevetése alábbhagy elgondolkozik, vajon mi a fene baja van ennek a nőnek. Vagy mondjuk, neki. Mert már rég itt kellett volna hagynia, hadd dúljon-fúljon egymagában, ő meg mehetne a dolgára. *
~ Vajon mindenkivel ilyen mogorva? ~
* Tűzről pattant lány, az biztos. De Myriire sem jellemző, hogy így beleálljon egy idegenbe. Ennél sokkal türelmesebb szokott lenni általában. Van valami ebben a lányban, ami kihozza őt a béketűrésből. Kifejezetten idegesíti. *
~ Mintha egyből a legrosszabbat feltételezné. ~
- Nem. Nem tartalak annak.
* Szusszan végül bosszúsan, szürke szemeit forgatva. *
~ Csak idegtépőnek. ~
* A közeledő lányt gyorsan felméri még egyszer, immár testközelből. Magyjából egyforma magasak lehetnek. Hasonló a testalkatúk, még a hajukat is ugyanúgy viselik. Itt véget is ér a hasonlóság. A másik lányból egy egészen másfajta élet energiája sugárzik, mint belőle. *
~ Ő maga a tűz. Hirtelen, nyughatatlan, pusztító. ~
* Myrii legfeljebb... a föld lehetne. Igazán furcsállja az ajánlkozást. *
~ Nem is ismered? Akkor meg minek akarsz rajta segíteni? ~
* Legszívesebben ezt mondaná, de hallgat. *
~ Ez most rólam beszél? ~
* Mert akárhogy nézi, itt egyedül ennek a lánynak vannak problémái a fennsőbbséggel, ráadásul ő akarta először megölni. Egy pillanatra bosszúsan lehunyja a szemét. *
- Az Ősök áldjanak meg...
* Türelmetlenül odacsörtet és megragadja a nyílvesszőt és egy mozdulattal kihúzza. De biztos csak azért, mert a másik már meglazította... Sokatmondóan pillant a lányra és kezébe nyomja a nyílat. Hátatfordít. *
- Szóval, hol van az az átkozott ló? Késésben vagyok, miattad.
* A világért sem mutatna egy fikarcnyi hálát sem. Ha megtenné, valószínűleg egy egész életre szóló sérülést szenvedne el a lelke. Ingerülten keresztbefonja a kezét a mellkasa előtt, és hátraveti a válla mögé hosszú varkocsát. *
~ Ch. Királykisasszony. ~
3337. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-04 22:22:00
Üzenet elküldve: 2023-02-04 22:22:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Myrii//
- Nos, ha ennyire magabiztos vagy a dolgodban, legközelebb játszhatjuk azt is, hogy tényleg rád célzok. Akkor kevesebb lesz a véletlen.
*Villan meg a szeme. Nem tudja, meddig fogják még egymást dobálni a szitkozódásokkal, de kezd nagyon elege lenni a szócsatából. Meg a lányból is. Kívülről persze valóban nevetségesen nézhetnek ki, gyakorlatilag már csak egy sártócsa hiányzik, meg a nézőközönség, és kész is volna a cicaharc. Belülről azonban semmi vágyat nem érez nevetni a helyzeten, hiszen szétfeszíti az ideg. Igazán nagy csodának tartja, hogy valahogy mégis sikerül visszafognia magát - gondolatban ezt feljegyzi a győzelmei listájára.*
- Szóval még bolondnak is tartasz?
*Fortyan fel újra, mikor a másik az értelmi képességeit látszik vitatni. Korábban karba font kezeit áthelyezi a csípőjére, noha kivételesen nem azzal a szándékkal, hogy a tőréért kapjon. Tény, hogy rendes oktatásban árva lévén nem részesült, de ettől még nem ostoba. Tud írni, olvasni, nagyjából tisztában van az elmúlt évszázadok történéseivel, és ismeri a térképeket. Ezekre, a társadalom által "műveltség" megnevezéssel illetett értékekre a legtöbb környezetében élő ember hírből sem képes. Ugyan nem emlékszik rá, de valószínűleg akkor tanulhatta e kiváltságos művészeteket, mikor még nem volt árva. Mindenesetre erre a tudásra mindig is büszke volt, éppen ezért érzékenyen érinti, hogy a másik kétségbe vonja a felfogó-készségét.
Mivel a távozni készülő leány megtorpanással reagál az utána szóló szavakra, így Nettienek sem kell sok lépést tennie, hogy tisztes távolságból, de utolérje. A gyanakvó kérdésre azért szusszan egyet.*
- Nem neked akarok segíteni, hanem annak a gyereknek, akihez mész.
*Tisztázza, mielőtt még a másik olvadozni kezdene a hálától. Ami nyilván egy roppant valószínű reakció volna a részéről. Míg arra vár, hogy a nő átgondolja ezt a gáláns ajánlatot, visszamegy a még mindig a földben árválkodó nyílvesszőért, és már éppen hajolna le érte, mikor a másik a hátának szegezi a fizetségről szóló kérdést. Ezen eléggé meghökken. Ugyan nem szállta meg a Jótét Lélek, de ha jobban belegondol, nem igazán várt volna semmilyen kompenzációt. Csak azon a gyereken akar segíteni...!
Halkan sóhajt egyet, és folytatja ténykedését a nyíllal, miközben válaszol.*
- Nem is tudom... *rámarkol a vesszőre* - mondjuk, hogy... *megrántja a vesszőt, de az nem mozdul* - hagyd el ezt a... *újabb rántás* - felsőbbrendű modort, és... *még egy* - ne akarj megölni minden második percben?
*Újra megpróbálja kihúzni a nyilat, de nem jár sikerrel.*
- A mindenségit már neki... *morran egy kis szitkozódást az átkozott fegyver felé, miközben felegyenesedve megigazítja a hátán lévő íjat és tegezt, melyek a hajlongástól lassan leesnek róla* - vagy akár segíthetnél ezt kiszedni a földből. Hm?
*Fordul végül a másik felé.*
- Nos, ha ennyire magabiztos vagy a dolgodban, legközelebb játszhatjuk azt is, hogy tényleg rád célzok. Akkor kevesebb lesz a véletlen.
*Villan meg a szeme. Nem tudja, meddig fogják még egymást dobálni a szitkozódásokkal, de kezd nagyon elege lenni a szócsatából. Meg a lányból is. Kívülről persze valóban nevetségesen nézhetnek ki, gyakorlatilag már csak egy sártócsa hiányzik, meg a nézőközönség, és kész is volna a cicaharc. Belülről azonban semmi vágyat nem érez nevetni a helyzeten, hiszen szétfeszíti az ideg. Igazán nagy csodának tartja, hogy valahogy mégis sikerül visszafognia magát - gondolatban ezt feljegyzi a győzelmei listájára.*
- Szóval még bolondnak is tartasz?
*Fortyan fel újra, mikor a másik az értelmi képességeit látszik vitatni. Korábban karba font kezeit áthelyezi a csípőjére, noha kivételesen nem azzal a szándékkal, hogy a tőréért kapjon. Tény, hogy rendes oktatásban árva lévén nem részesült, de ettől még nem ostoba. Tud írni, olvasni, nagyjából tisztában van az elmúlt évszázadok történéseivel, és ismeri a térképeket. Ezekre, a társadalom által "műveltség" megnevezéssel illetett értékekre a legtöbb környezetében élő ember hírből sem képes. Ugyan nem emlékszik rá, de valószínűleg akkor tanulhatta e kiváltságos művészeteket, mikor még nem volt árva. Mindenesetre erre a tudásra mindig is büszke volt, éppen ezért érzékenyen érinti, hogy a másik kétségbe vonja a felfogó-készségét.
Mivel a távozni készülő leány megtorpanással reagál az utána szóló szavakra, így Nettienek sem kell sok lépést tennie, hogy tisztes távolságból, de utolérje. A gyanakvó kérdésre azért szusszan egyet.*
- Nem neked akarok segíteni, hanem annak a gyereknek, akihez mész.
*Tisztázza, mielőtt még a másik olvadozni kezdene a hálától. Ami nyilván egy roppant valószínű reakció volna a részéről. Míg arra vár, hogy a nő átgondolja ezt a gáláns ajánlatot, visszamegy a még mindig a földben árválkodó nyílvesszőért, és már éppen hajolna le érte, mikor a másik a hátának szegezi a fizetségről szóló kérdést. Ezen eléggé meghökken. Ugyan nem szállta meg a Jótét Lélek, de ha jobban belegondol, nem igazán várt volna semmilyen kompenzációt. Csak azon a gyereken akar segíteni...!
Halkan sóhajt egyet, és folytatja ténykedését a nyíllal, miközben válaszol.*
- Nem is tudom... *rámarkol a vesszőre* - mondjuk, hogy... *megrántja a vesszőt, de az nem mozdul* - hagyd el ezt a... *újabb rántás* - felsőbbrendű modort, és... *még egy* - ne akarj megölni minden második percben?
*Újra megpróbálja kihúzni a nyilat, de nem jár sikerrel.*
- A mindenségit már neki... *morran egy kis szitkozódást az átkozott fegyver felé, miközben felegyenesedve megigazítja a hátán lévő íjat és tegezt, melyek a hajlongástól lassan leesnek róla* - vagy akár segíthetnél ezt kiszedni a földből. Hm?
*Fordul végül a másik felé.*
3336. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-04 22:13:11
Üzenet elküldve: 2023-02-04 22:13:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Ősök útját keresztezvén//
//Rorkir kunyhója//
*Nem hibáztatná ha Rorkir azt gondolná, hogy némileg megtébolyult az utóbbi időben. Valójában Karheiában is felmerül ennek a gondolata időnként, talán a túl sok elszigetelt tanulás, talán az a rengeteg kosza érzés, nyomasztó gondolat. Mindenesetre ha bárki most megkérdezné biztos merné állítani, hogy nem képzelődött, ha sajátos módon is, de kommunikált azzal a farkassal.
Most a farkast íriszeit nézve hiányzik belőle az emberi értelem, nem figyel a szavaira és nem is reagál úgy rájuk, de nincs is rá szükség, hiszen Yagnar itt van. Vagyis egy férfi, aki jó eséllyel Yagnar. Rorkir bizalmatlanságát érti, de a megnyilvánulása kicsit megrémíti. Ha serken vér, ha nem, Yagnar szavaitól megremegnek lábai, s könnyek gyűlnek szemeibe.*
- Oh, hát tényleg te vagy, vér a véremből.
*Rebegi tehetetlenül, s ha a pengét még nem tette el a Vérgőzös, úgy nem rest arrébb tolni, hogy helyet csináljon magának és a férfihoz omoljon a földre maga is. Éppen olyan mély tisztelettel érinti homlokát a földhöz, majd két keze közé fogja Yagnar arcát.*
- Drága rokon, olyan szerencsések vagyunk, hogy az Ősök nem hagytak igazságtalanul elveszni téged. Lám a Szellemek is tudják milyen méltatlan gaztett áldozatai lettetek ti.
*Megérinti Yagnar mellkasára kent vérfoltot, s érzi milyen erővel dobban a férfi szíve. Igen, kétségtelen a számára, hogy nagy erő lakozik szellemében.
Karheia már egészen otthonosan érzi magát, s bár jellemzően Rorkirt mindenben kikérdezi, valamint mélyen tiszteli, de most nem várja meg míg a ház ura engedélye elhangzik és rokona karja alá nyúl, hogy gyengéd határozottsággal megpróbálja talpra segíteni őt.*
- Ülj hát le, segítek. Megérdemled a pihenést.
//Rorkir kunyhója//
*Nem hibáztatná ha Rorkir azt gondolná, hogy némileg megtébolyult az utóbbi időben. Valójában Karheiában is felmerül ennek a gondolata időnként, talán a túl sok elszigetelt tanulás, talán az a rengeteg kosza érzés, nyomasztó gondolat. Mindenesetre ha bárki most megkérdezné biztos merné állítani, hogy nem képzelődött, ha sajátos módon is, de kommunikált azzal a farkassal.
Most a farkast íriszeit nézve hiányzik belőle az emberi értelem, nem figyel a szavaira és nem is reagál úgy rájuk, de nincs is rá szükség, hiszen Yagnar itt van. Vagyis egy férfi, aki jó eséllyel Yagnar. Rorkir bizalmatlanságát érti, de a megnyilvánulása kicsit megrémíti. Ha serken vér, ha nem, Yagnar szavaitól megremegnek lábai, s könnyek gyűlnek szemeibe.*
- Oh, hát tényleg te vagy, vér a véremből.
*Rebegi tehetetlenül, s ha a pengét még nem tette el a Vérgőzös, úgy nem rest arrébb tolni, hogy helyet csináljon magának és a férfihoz omoljon a földre maga is. Éppen olyan mély tisztelettel érinti homlokát a földhöz, majd két keze közé fogja Yagnar arcát.*
- Drága rokon, olyan szerencsések vagyunk, hogy az Ősök nem hagytak igazságtalanul elveszni téged. Lám a Szellemek is tudják milyen méltatlan gaztett áldozatai lettetek ti.
*Megérinti Yagnar mellkasára kent vérfoltot, s érzi milyen erővel dobban a férfi szíve. Igen, kétségtelen a számára, hogy nagy erő lakozik szellemében.
Karheia már egészen otthonosan érzi magát, s bár jellemzően Rorkirt mindenben kikérdezi, valamint mélyen tiszteli, de most nem várja meg míg a ház ura engedélye elhangzik és rokona karja alá nyúl, hogy gyengéd határozottsággal megpróbálja talpra segíteni őt.*
- Ülj hát le, segítek. Megérdemled a pihenést.
3335. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-04 14:03:45
Üzenet elküldve: 2023-02-04 14:03:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Nettie //
* Most már igazán felfortyan Myrii is. *
- Valószínűleg jól csináltam, ugyanis majdnem lelőttél.
* Hívja fel a figyelmét a tényre a lánynak. Ugyanis szerinte, ha annyira nagy dérrel-dúrral közlekedett volna az erdőben, hamarabb is észreveszi őt a másik. Kedve volna, igen nagy kedve, hozzávágni valamit.
Bárki más látná őket, talán meg is nevettetné a kialakult jelenet. Két leány, dühös, fennhéjázó arcuk és megvető testbeszédük, akárha egymás tükörképei lennének. *
- Csodalöttyöt?
* Kiszakad belőle egy rövidebb, hitetlenkedő nevetés. Még saját magának is furcsán hangzik, gyorsan abba is hagyja. *
- Hosszú történet és valószínűleg úgysem fognád fel.
* Negédes mosolyt küld a másik felé. Nem az értelmi képességeinek a hiányát firtatja, bizonyára eszes lány, ha egymaga is boldogul. Myrii arra következtet legalább is, hogy egyedül van. De nem tűnik túl... spirituális jellemnek. És tapasztalatai szerint, hiába magyarázná a régmúlt eseményeit, aki nem volt ott, nem látta, nem tapasztalta, az egyszerűen nem hiszi el.
Indulna is tovább, de megtorpan a lány szavaira. El sem hiszi, amit hall. Elgondolkozik, csakugyan valami ilyesmi járt korábban a fejében, de ki is mondta volna hangosan? *
~ Ez igazán aggasztó. És nevetséges. Myrii, többet kellene emberek közé járnod. ~
* Reméli, ezt már nem mondta ki. Gyanakvó arccal visszafordul. *
- Segíteni akarsz? Nekem? Miért akarsz nekem segíteni?
* Érdeklődik őszintén, enyhén összehúzott szemekkel. El sem tud rá képzelni, nos, bármilyen indokot. Elgondolkozik rajta, hogy visszautasítja és megy tovább. *
~ De késésben vagyok máris. Tényleg jól jönne a segítsége. Még azt hiszik nem jövök... ~
- Mit akarsz cserébe?
* A világon semmi sincs ingyen. Hacsak az illető nem maga a Jótét Lélek, de ezt kötve hiszi. Még azt is kinézi belőle, hogy ez valami csel, hogy elcsalja valahová és kirabolja, vagy valami. *
~ Atyaég Myrii, mikor lettél ilyen cinikus? És mikor kezdted el nevén szólítani saját magad? ~
* Most már igazán felfortyan Myrii is. *
- Valószínűleg jól csináltam, ugyanis majdnem lelőttél.
* Hívja fel a figyelmét a tényre a lánynak. Ugyanis szerinte, ha annyira nagy dérrel-dúrral közlekedett volna az erdőben, hamarabb is észreveszi őt a másik. Kedve volna, igen nagy kedve, hozzávágni valamit.
Bárki más látná őket, talán meg is nevettetné a kialakult jelenet. Két leány, dühös, fennhéjázó arcuk és megvető testbeszédük, akárha egymás tükörképei lennének. *
- Csodalöttyöt?
* Kiszakad belőle egy rövidebb, hitetlenkedő nevetés. Még saját magának is furcsán hangzik, gyorsan abba is hagyja. *
- Hosszú történet és valószínűleg úgysem fognád fel.
* Negédes mosolyt küld a másik felé. Nem az értelmi képességeinek a hiányát firtatja, bizonyára eszes lány, ha egymaga is boldogul. Myrii arra következtet legalább is, hogy egyedül van. De nem tűnik túl... spirituális jellemnek. És tapasztalatai szerint, hiába magyarázná a régmúlt eseményeit, aki nem volt ott, nem látta, nem tapasztalta, az egyszerűen nem hiszi el.
Indulna is tovább, de megtorpan a lány szavaira. El sem hiszi, amit hall. Elgondolkozik, csakugyan valami ilyesmi járt korábban a fejében, de ki is mondta volna hangosan? *
~ Ez igazán aggasztó. És nevetséges. Myrii, többet kellene emberek közé járnod. ~
* Reméli, ezt már nem mondta ki. Gyanakvó arccal visszafordul. *
- Segíteni akarsz? Nekem? Miért akarsz nekem segíteni?
* Érdeklődik őszintén, enyhén összehúzott szemekkel. El sem tud rá képzelni, nos, bármilyen indokot. Elgondolkozik rajta, hogy visszautasítja és megy tovább. *
~ De késésben vagyok máris. Tényleg jól jönne a segítsége. Még azt hiszik nem jövök... ~
- Mit akarsz cserébe?
* A világon semmi sincs ingyen. Hacsak az illető nem maga a Jótét Lélek, de ezt kötve hiszi. Még azt is kinézi belőle, hogy ez valami csel, hogy elcsalja valahová és kirabolja, vagy valami. *
~ Atyaég Myrii, mikor lettél ilyen cinikus? És mikor kezdted el nevén szólítani saját magad? ~
3334. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-04 12:19:45
Üzenet elküldve: 2023-02-04 12:19:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Myrii//
~Most is közel jártál hozzá.~
*Konstatálja magában, mennyire remekül kidolgozott praktikái lehetnek a leánynak az életben maradását és magányát illetően, ha egyébként meg a nyílt terepet járja. A következő, lezáró megállapításra viszont nem tud elfojtani egy rövidke felkuncogást.*
- Hát, akkor ma biztos ballábbal keltél fel.
*Csóválja meg fejét, még a kuncogásból hátramaradt leereszkedő mosollyal az arcán, miközben tőrének visszaakasztásával bíbelődik. Amely mozdulatot egyébként viszonylag hamar megbán az indulatok újbóli fellángolásakor.*
- Épp az ellenkezője, de pont úgy viselkedsz.
*Morogja még mindig haragosan. Persze, hogy feltűnt neki a kopottas viselet, és nem emlékszik, hogy valaha is látott volna akár csak egy nemesi asszonykán bárminemű ehhez hasonló arcfestést. Pedig megfordult már párnál. Nem, ez a lány valami más nép tagja lehet, és nincs kizárva, hogy azok között felsőbb rangú, de Nettienek biztos, hogy nem parancsolgathat.
Az, hogy a másik nyíltan ignorálja a támadásra kész mozdulatot a tőrrel, abszolút nem érinti meg. Nem az idegent tervezte megfélemlíteni ezzel - azt jól tudja, hogy a Kikötőben ezt a fajta kis tőröcskét egyesek például csak a foguk tisztítására használják, mivel elsődleges fegyvernek elég gyengécske -, viszont önvédelemre kiváló eszköz tud lenni, ha a leánynak kedve támadna nekiugrani. Erre azonban szerencsére nem kerül sor, és végre mindketten félrerakják az öldöklő hangulatot.
A tényközlésre, miszerint a tetováltat nem bántják a farkasok, cinikusan felvonja fél szemöldökét, és karjait keresztbe fonja mellkasa előtt.*
- Már miért ne tennék? Valami csodalöttyöt kensz magadra, ami elriasztja őket?
*Tekintetével végig pásztázza a köpenyes alakot, és alig észrevehetően, de egy leheletnyit előrébb hajol, hogy egy nagyot szívhasson a levegőbe, hátha megérez valami oda nem illő szagot a lány környékén, de nem igazán tud semmit megállapítani. Az egyetlen, ami más az idegenen, mint egy átlagos emberen, az az arcát tarkító festés. De hogy annak hogy lehet köze a farkasokhoz?*
~Talán valami elriasztó jel...~
*Fut át a gondolatai között az elég nevetséges lehetőség. Mégis miért ijednének meg a farkasok valami motívumtól? Abszurd.
A kosár tartalmát firtató kérdésre elsődlegesen kapott gyanakvó pillantást ellenben már teljesen megérti, sőt, azt is igazán megértené, ha egy "semmi közöd hozzá" jellegű lerázó válasszal lenne díjazva, mivel a hirtelen támadt kíváncsiskodás még számára is furcsán cseng az előző percek feszült pillanatai után. Mégis választ kap. A beteg gyermek említése segít, hogy korábbi ellenszenves és paprikás hangulata alább hagyjon. Az árvaházban, ahol felnőtt, túl gyakran találkozott beteg gyerekekkel, és nem egyet sajnos az utolsó útjára is kénytelen volt elkísérni, így a gondolat kissé szíven üti. Kifejezetten nem akarja, hogy ez a bizonyos gyermek azért kerüljön közelebb a véghez, mert ő feltartotta a gyógyítóját.
Még egy pillantást vet a kosár tartalmára, míg átgondolja a helyzetet. Ez a pár pillanat elég a másiknak, hogy a maga módján elbúcsúzzon és tovább induljon az úton. Nettie még egy utolsó, mély sóhajtást hallat, és a leány után fordul.*
- Várj...! *szól utána, és ő is megindul, ha a másik nem torpanna meg* - ha jól emlékszem, azt motyogtad magad elé, mikor majdnem lenyilaztalak, hogy szükséged van egy lóra.
*Tart egy röpke szünetet, hogy időt adjon az idegennek reagálni, de aztán folytatja.*
- Nem tudom, mennyire van még messze az a hely, ahova mész, de ha gondolod, nekem van egy lovam...
*El se hiszi magáról, hogy tényleg felajánlja ennek a nőnek a segítségét, de ha ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek felgyógyuljon, akkor megéri félretennie az ellenszenvét.*
~Most is közel jártál hozzá.~
*Konstatálja magában, mennyire remekül kidolgozott praktikái lehetnek a leánynak az életben maradását és magányát illetően, ha egyébként meg a nyílt terepet járja. A következő, lezáró megállapításra viszont nem tud elfojtani egy rövidke felkuncogást.*
- Hát, akkor ma biztos ballábbal keltél fel.
*Csóválja meg fejét, még a kuncogásból hátramaradt leereszkedő mosollyal az arcán, miközben tőrének visszaakasztásával bíbelődik. Amely mozdulatot egyébként viszonylag hamar megbán az indulatok újbóli fellángolásakor.*
- Épp az ellenkezője, de pont úgy viselkedsz.
*Morogja még mindig haragosan. Persze, hogy feltűnt neki a kopottas viselet, és nem emlékszik, hogy valaha is látott volna akár csak egy nemesi asszonykán bárminemű ehhez hasonló arcfestést. Pedig megfordult már párnál. Nem, ez a lány valami más nép tagja lehet, és nincs kizárva, hogy azok között felsőbb rangú, de Nettienek biztos, hogy nem parancsolgathat.
Az, hogy a másik nyíltan ignorálja a támadásra kész mozdulatot a tőrrel, abszolút nem érinti meg. Nem az idegent tervezte megfélemlíteni ezzel - azt jól tudja, hogy a Kikötőben ezt a fajta kis tőröcskét egyesek például csak a foguk tisztítására használják, mivel elsődleges fegyvernek elég gyengécske -, viszont önvédelemre kiváló eszköz tud lenni, ha a leánynak kedve támadna nekiugrani. Erre azonban szerencsére nem kerül sor, és végre mindketten félrerakják az öldöklő hangulatot.
A tényközlésre, miszerint a tetováltat nem bántják a farkasok, cinikusan felvonja fél szemöldökét, és karjait keresztbe fonja mellkasa előtt.*
- Már miért ne tennék? Valami csodalöttyöt kensz magadra, ami elriasztja őket?
*Tekintetével végig pásztázza a köpenyes alakot, és alig észrevehetően, de egy leheletnyit előrébb hajol, hogy egy nagyot szívhasson a levegőbe, hátha megérez valami oda nem illő szagot a lány környékén, de nem igazán tud semmit megállapítani. Az egyetlen, ami más az idegenen, mint egy átlagos emberen, az az arcát tarkító festés. De hogy annak hogy lehet köze a farkasokhoz?*
~Talán valami elriasztó jel...~
*Fut át a gondolatai között az elég nevetséges lehetőség. Mégis miért ijednének meg a farkasok valami motívumtól? Abszurd.
A kosár tartalmát firtató kérdésre elsődlegesen kapott gyanakvó pillantást ellenben már teljesen megérti, sőt, azt is igazán megértené, ha egy "semmi közöd hozzá" jellegű lerázó válasszal lenne díjazva, mivel a hirtelen támadt kíváncsiskodás még számára is furcsán cseng az előző percek feszült pillanatai után. Mégis választ kap. A beteg gyermek említése segít, hogy korábbi ellenszenves és paprikás hangulata alább hagyjon. Az árvaházban, ahol felnőtt, túl gyakran találkozott beteg gyerekekkel, és nem egyet sajnos az utolsó útjára is kénytelen volt elkísérni, így a gondolat kissé szíven üti. Kifejezetten nem akarja, hogy ez a bizonyos gyermek azért kerüljön közelebb a véghez, mert ő feltartotta a gyógyítóját.
Még egy pillantást vet a kosár tartalmára, míg átgondolja a helyzetet. Ez a pár pillanat elég a másiknak, hogy a maga módján elbúcsúzzon és tovább induljon az úton. Nettie még egy utolsó, mély sóhajtást hallat, és a leány után fordul.*
- Várj...! *szól utána, és ő is megindul, ha a másik nem torpanna meg* - ha jól emlékszem, azt motyogtad magad elé, mikor majdnem lenyilaztalak, hogy szükséged van egy lóra.
*Tart egy röpke szünetet, hogy időt adjon az idegennek reagálni, de aztán folytatja.*
- Nem tudom, mennyire van még messze az a hely, ahova mész, de ha gondolod, nekem van egy lovam...
*El se hiszi magáról, hogy tényleg felajánlja ennek a nőnek a segítségét, de ha ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek felgyógyuljon, akkor megéri félretennie az ellenszenvét.*
3333. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-03 23:26:03
Üzenet elküldve: 2023-02-03 23:26:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 212
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 212
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Ősök útját keresztezvén//
//Rorkir kunyhója//
*Rorkir fenyegető közeledésére a hatalmas farkas is vicsorogni kezd. Ugyanakkor a megnyugváshoz nem kell számára több, mint megérezni magán "lélektestvére" bundájába markoló ujjait.
Rheia kérdésre nem ad választ rögtön. Csak egy egy hosszú pillantás jut osztályrészül a vérrokonnak, mert Rorkir elszánja magát.*
-Hogy vörös-e? Magam sem tudom. Tán most kiderül. *Feleli rekedten, majd halkan, köhögve felrötyög. Végigpillant a pengén, majd a hatalmas harcosra esik tekintete. Nem is veszi le azt annak ábrázatáról, miközben ha csak a férfi el nem húzza, rámarkol a pengére. Érzi a fájdalmat, ahogy a fegyver éle bőrét karcolja, s néhány csepp vér is lecsorogni látszik a megmunkált fémen.*
-No lám. Yagnar vagyok, Vérgőzösök fia. Ő pedig itt Skollhat. Testében hordozott, míg nem leltem meg magam. *Meglapogatja a fenevadat, majd a pengét elengedve egész testével Rheia felé fordul. Még mindig a földön támaszkodik, nem akarja, hogy Rorkir esetleg meggondolatlanságra szánja magát.*
-Holdam és csillagom. *Szól a lányhoz most, szinte kérlelő tekintettel.* -Sajnálom, hogy nem lehettem veled. Bizonyosan sok kíntól megóvtalak volna, ha tudom... Ha tudom, hogy van még Rhagodar a nap alatt, ki lélegzik. *Előrehajolva érinti homlokával a padlót, majd felemelkedik.*
-De nem tértél le az Ősök Ösvényéről, s most idáig vezettek téged. Titeket. Mert nem kétlem, az Ősök Keze van találkozásotokban is. *Pillant Rorkirra.*
-Ők küldtek vissza engem hozzátok. De elébb vérben és tűzben forgattak, s a szellemvilágba száműztek. Próbára tettek. De most itt vagyok, s soha többé nem hagylak magadra, vér a véremből. *Szívére helyezi tenyerét, aprócska vérnyomot hagyva bőrén.*
-De ha adtok valami göncöt, na meg egy korsó vizet, mindent elregélek. Tán egész éjjel szóval tartalak majd Titeket, ha csak az Ősök meg nem állítanak benne. *Immáron leküzdhetetlen mosoly munkál arcán, ahányszor csak találkozik tekintete Rheiáéval. Kérdőn pillant fel Rorkirra, vajon engedélyt ad-e, hogy feltápászkodjon.*
//Rorkir kunyhója//
*Rorkir fenyegető közeledésére a hatalmas farkas is vicsorogni kezd. Ugyanakkor a megnyugváshoz nem kell számára több, mint megérezni magán "lélektestvére" bundájába markoló ujjait.
Rheia kérdésre nem ad választ rögtön. Csak egy egy hosszú pillantás jut osztályrészül a vérrokonnak, mert Rorkir elszánja magát.*
-Hogy vörös-e? Magam sem tudom. Tán most kiderül. *Feleli rekedten, majd halkan, köhögve felrötyög. Végigpillant a pengén, majd a hatalmas harcosra esik tekintete. Nem is veszi le azt annak ábrázatáról, miközben ha csak a férfi el nem húzza, rámarkol a pengére. Érzi a fájdalmat, ahogy a fegyver éle bőrét karcolja, s néhány csepp vér is lecsorogni látszik a megmunkált fémen.*
-No lám. Yagnar vagyok, Vérgőzösök fia. Ő pedig itt Skollhat. Testében hordozott, míg nem leltem meg magam. *Meglapogatja a fenevadat, majd a pengét elengedve egész testével Rheia felé fordul. Még mindig a földön támaszkodik, nem akarja, hogy Rorkir esetleg meggondolatlanságra szánja magát.*
-Holdam és csillagom. *Szól a lányhoz most, szinte kérlelő tekintettel.* -Sajnálom, hogy nem lehettem veled. Bizonyosan sok kíntól megóvtalak volna, ha tudom... Ha tudom, hogy van még Rhagodar a nap alatt, ki lélegzik. *Előrehajolva érinti homlokával a padlót, majd felemelkedik.*
-De nem tértél le az Ősök Ösvényéről, s most idáig vezettek téged. Titeket. Mert nem kétlem, az Ősök Keze van találkozásotokban is. *Pillant Rorkirra.*
-Ők küldtek vissza engem hozzátok. De elébb vérben és tűzben forgattak, s a szellemvilágba száműztek. Próbára tettek. De most itt vagyok, s soha többé nem hagylak magadra, vér a véremből. *Szívére helyezi tenyerét, aprócska vérnyomot hagyva bőrén.*
-De ha adtok valami göncöt, na meg egy korsó vizet, mindent elregélek. Tán egész éjjel szóval tartalak majd Titeket, ha csak az Ősök meg nem állítanak benne. *Immáron leküzdhetetlen mosoly munkál arcán, ahányszor csak találkozik tekintete Rheiáéval. Kérdőn pillant fel Rorkirra, vajon engedélyt ad-e, hogy feltápászkodjon.*
3332. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-03 22:19:56
Üzenet elküldve: 2023-02-03 22:19:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Ősök útját keresztezvén//
//Rorkir kunyhója//
-Az!
*Feleli széles vigyorral a busa képén a lánynak, s habár az még ha el is merül kissé a rossz gondolatok, a sajnálat, a gyász és a harag mérgező ködében, Rorkir szelleme jóval erősebb és nemesebb annál, mintsem hogy csak úgy hagyja kedvesét belefulladni. Úgyhogy minden erejével igyekszik kirángatni őt onnan.*
-Nem ismerem annyira törzsetek, ez igaz. De hiszem hogy a Nagy Farkas mindannyiunk útját követi, s az is lehet hogy a végtelen vadászmezők még nem állnak készen arra, hogy Yagnar csatlakozzon az örök űzéshez.
*Jelenti ki, mintha valójában tudná. Igazából az is benne van abban a bizonyos pakliban, hogy Rheia képzelődött, vagy legalábbis nem úgy látta a dolgokat, mint ahogy azok valójában vannak, vagy talán valaki gonosz szándékkal akarta őt átejteni. Bár ebben a barbár nem hisz, mert Rheiánál eszesebb asszonyt nem ismer, de még férfi embert sem. A várakozásra bólint, ha ő úgy látja, hogy mást nem lehet tenni, kérdés nélkül elhiszi neki. Éppen igyekezne könnyíteni ruházatán, hisz szőrméje még mindig a vállain lóghat, mikor egy roppant szokatlan, valóban váratlan fordulat következik be. Talán a váratlan vendég az otthonában lehet az oka, hogy sem ő, sem a kutyák nem érzékelik a közeledő férfit. Az ajtó nyílik, s Rorkir egy pillanatra meg is döbben. Nem szokása. Kell pár másodperc míg fel tudja fogni, hogy mi is az ami a szeme elé tárul. Árnyék hamarabb reagálhat, mint maga a gazda, főleg a Yagnar mögött tornyosuló bestiára. Valószínűleg ha Rorkir nem lenne mellette, nem lenne ilyen bátor, de így vadul csaholni kezd, s nyálát csorgatva vicsorít. Jól mutatja viszont, hogy ennek a "falkának" ki a vezére, ugyanis a férfi egy komolyabb felmorranására abbahagyja, s a továbbiakban csak szigorúan figyel.*
-Tényleg te vagy az, testvér?
*Persze ő, egyrészt mivel nem élte át azokat amiket a nő korábban, másrészt pedig átélt másféléket nem tudja gyanú nélkül fogadni Yagnart. Egyik kezével a kardjáért nyúl, s a férfi felé szegezi, tán a nyakához közelebb mint távolabb.*
-Bizonyítsd!
*Morran rá, szeme felváltva cikázik rajta és a farkason. Bár fogalma sincs, hogy mivel tudná bizonyítani, igazából ezt nem gondolta át, de legutóbb a macskájából egy démon mászott elő. Nem lenne meglepődve azon sem, hogyha a Rheia által említett farkasból csak valami Yagnar hasonmás született volna, ami most az életükre tör.*
-Vörös-e még a véred?
//Rorkir kunyhója//
-Az!
*Feleli széles vigyorral a busa képén a lánynak, s habár az még ha el is merül kissé a rossz gondolatok, a sajnálat, a gyász és a harag mérgező ködében, Rorkir szelleme jóval erősebb és nemesebb annál, mintsem hogy csak úgy hagyja kedvesét belefulladni. Úgyhogy minden erejével igyekszik kirángatni őt onnan.*
-Nem ismerem annyira törzsetek, ez igaz. De hiszem hogy a Nagy Farkas mindannyiunk útját követi, s az is lehet hogy a végtelen vadászmezők még nem állnak készen arra, hogy Yagnar csatlakozzon az örök űzéshez.
*Jelenti ki, mintha valójában tudná. Igazából az is benne van abban a bizonyos pakliban, hogy Rheia képzelődött, vagy legalábbis nem úgy látta a dolgokat, mint ahogy azok valójában vannak, vagy talán valaki gonosz szándékkal akarta őt átejteni. Bár ebben a barbár nem hisz, mert Rheiánál eszesebb asszonyt nem ismer, de még férfi embert sem. A várakozásra bólint, ha ő úgy látja, hogy mást nem lehet tenni, kérdés nélkül elhiszi neki. Éppen igyekezne könnyíteni ruházatán, hisz szőrméje még mindig a vállain lóghat, mikor egy roppant szokatlan, valóban váratlan fordulat következik be. Talán a váratlan vendég az otthonában lehet az oka, hogy sem ő, sem a kutyák nem érzékelik a közeledő férfit. Az ajtó nyílik, s Rorkir egy pillanatra meg is döbben. Nem szokása. Kell pár másodperc míg fel tudja fogni, hogy mi is az ami a szeme elé tárul. Árnyék hamarabb reagálhat, mint maga a gazda, főleg a Yagnar mögött tornyosuló bestiára. Valószínűleg ha Rorkir nem lenne mellette, nem lenne ilyen bátor, de így vadul csaholni kezd, s nyálát csorgatva vicsorít. Jól mutatja viszont, hogy ennek a "falkának" ki a vezére, ugyanis a férfi egy komolyabb felmorranására abbahagyja, s a továbbiakban csak szigorúan figyel.*
-Tényleg te vagy az, testvér?
*Persze ő, egyrészt mivel nem élte át azokat amiket a nő korábban, másrészt pedig átélt másféléket nem tudja gyanú nélkül fogadni Yagnart. Egyik kezével a kardjáért nyúl, s a férfi felé szegezi, tán a nyakához közelebb mint távolabb.*
-Bizonyítsd!
*Morran rá, szeme felváltva cikázik rajta és a farkason. Bár fogalma sincs, hogy mivel tudná bizonyítani, igazából ezt nem gondolta át, de legutóbb a macskájából egy démon mászott elő. Nem lenne meglepődve azon sem, hogyha a Rheia által említett farkasból csak valami Yagnar hasonmás született volna, ami most az életükre tör.*
-Vörös-e még a véred?
3331. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-03 17:41:32
Üzenet elküldve: 2023-02-03 17:41:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Nettie //
* Két erős nő ha összetalálkozik... Úgy tűnik egyikük sem az a könnyű természet, bőkezűen osztották nekik az éles nyelvet az istenek.
Az epés megjegyzésre csak felvonja fél szemöldökét és valami horkantásféle hagyja el a száját. *
- Nagy ez az erdő. És jobban szeretek nem összefutni másokkal. Egyszer még tényleg lelő valamelyik.
* Már majdnem elmosolyodik, de időben megembereli magát. *
- Tudom, hogyan kell rejtve maradni.
* Hagyja ennyiben a dolgot. Normális esetben nesztelenül átlopakodott volna az ösvényen, de most siet. És erre a gondolatra összerezzen, hiszen majdnem elfeledkezik a beteg fiúról. *
~ Kislány? ~
* Megvetően felemeli az állat. *
- Úgy nézek én ki, mint egy úrinő?
* Kérdezi hanyag intéssel maga felé. A másik lány jól láthatja kopottas, de praktikus öltözékét. Az arcáról nem is beszélve. Az Ősök és az Ő Farkasa tiszteletére csináltatta egy barbár öreggel. Így mindig magán viselheti őket. De hogy érthetné meg ezt egy... ilyen. Látványosan nem vesz tudomást a fegyver tapogatásáról, hadd érezze a másik, hogy mennyire hidegen hagyja a jelenléte. *
- Engem nem bántanak.
* Közli tényszerűen. Maga sem tudja miért magyarázkodik. Igazából bizonyítást nem nyert az elmélete még, mivel azon az eseten kívül nem került életveszélyes helyzetbe egy farkassal sem. Csak valahol, belül érzi, hogy ez így van.
Gyanakvóan pillant a lányra. *
- Beteg egy tanyasi gyermek. Hozzá indultam. Ezek egyszerű eszközök az ápolásához.
* Gyakoribb gyógyfüvek és tinktúrák, amiket saját maga készített. Valószínűleg segítenek a fiún, főleg ha idejében oda is ér hozzá. *
- Mennem kell. Figyelj a farkasra.
* Maga sem tudja miért érdekli a másik hogyléte, jelen helyzetben örömmel látná, ha leharapná valamijét egy fenevad. Körülnéz még egyszer utoljára a földön, összeszedett-e mindent. Biccent az ostoba lánynak és ellép mellette, ki az ösvényre, büszkén felszegett fejjel. *
* Két erős nő ha összetalálkozik... Úgy tűnik egyikük sem az a könnyű természet, bőkezűen osztották nekik az éles nyelvet az istenek.
Az epés megjegyzésre csak felvonja fél szemöldökét és valami horkantásféle hagyja el a száját. *
- Nagy ez az erdő. És jobban szeretek nem összefutni másokkal. Egyszer még tényleg lelő valamelyik.
* Már majdnem elmosolyodik, de időben megembereli magát. *
- Tudom, hogyan kell rejtve maradni.
* Hagyja ennyiben a dolgot. Normális esetben nesztelenül átlopakodott volna az ösvényen, de most siet. És erre a gondolatra összerezzen, hiszen majdnem elfeledkezik a beteg fiúról. *
~ Kislány? ~
* Megvetően felemeli az állat. *
- Úgy nézek én ki, mint egy úrinő?
* Kérdezi hanyag intéssel maga felé. A másik lány jól láthatja kopottas, de praktikus öltözékét. Az arcáról nem is beszélve. Az Ősök és az Ő Farkasa tiszteletére csináltatta egy barbár öreggel. Így mindig magán viselheti őket. De hogy érthetné meg ezt egy... ilyen. Látványosan nem vesz tudomást a fegyver tapogatásáról, hadd érezze a másik, hogy mennyire hidegen hagyja a jelenléte. *
- Engem nem bántanak.
* Közli tényszerűen. Maga sem tudja miért magyarázkodik. Igazából bizonyítást nem nyert az elmélete még, mivel azon az eseten kívül nem került életveszélyes helyzetbe egy farkassal sem. Csak valahol, belül érzi, hogy ez így van.
Gyanakvóan pillant a lányra. *
- Beteg egy tanyasi gyermek. Hozzá indultam. Ezek egyszerű eszközök az ápolásához.
* Gyakoribb gyógyfüvek és tinktúrák, amiket saját maga készített. Valószínűleg segítenek a fiún, főleg ha idejében oda is ér hozzá. *
- Mennem kell. Figyelj a farkasra.
* Maga sem tudja miért érdekli a másik hogyléte, jelen helyzetben örömmel látná, ha leharapná valamijét egy fenevad. Körülnéz még egyszer utoljára a földön, összeszedett-e mindent. Biccent az ostoba lánynak és ellép mellette, ki az ösvényre, büszkén felszegett fejjel. *
3330. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-03 16:23:09
Üzenet elküldve: 2023-02-03 16:23:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Myrii//
*Ha ellenségnek vélné a másikat, nem is igazán pazarolná az idejét arra, hogy azt az átkozott földbe ragadt nyilacskát igyekezzen visszaszerezni. Hisz van még neki elég másik, a gyakorlatozás közben ellőtteket már újra tegezében tudja. Ha csak egyszer is megfordulna a fejében, hogy a bokorba rejtőző leány veszélyt jelenthet rá, a közelébe se menne. A fák oltalmat nyújtó rejtekéből szegezné most kedves fegyverét az idegenre.
De nem, nem gondolja ellenségnek a másikat, pusztán egy szerencsétlen járókelőnek, aki rosszkor volt rossz helyen. Eszébe se jut, miközben az idegeit nyugtatva közeledik felé, hogy amaz hasonlóan állig felfegyverkezve járja az erdőket, és nem fél az íját másokra szegezni. Ha ki nem is mutatja a másiknak, valahol igazából elismeréssel adózik felé. Talán mégse az az egyszerű jöttment, aki minden második fa árnyékától maga alá piszkít.
Az idegen epés megjegyzésére vissza kell fognia magát, hogy ne paprikázódjon fel, mivel abból még mindig ő jönne ki vesztesen, így végül nagy nehezen fanyarul, de tompított indulattal és hangerővel bök vissza neki.*
- Saját magadnak köszönd, én másra vadásztam.
*Majd, ha pár óra múlva mondjuk egy csésze tea mellett újra átbeszélgetik az eseményeket, talán elismeri, hogy ő esett ki a koncentrációból, amit - ha tényleg mester-íjász akar lenni - igazán nem engedhetne meg magának. De még nem tartanak ott, és ahogy a történéseket elnézi, nem is kifejezetten fordul meg ehhez hasonló elképzelés szőke buksijában a kettőjük jövőjét illetően.
Bár lassan, de telnek a percek, mióta a másik a felajzott íjat őrá szegezi, így az viszont eszébe jut, hogy ideje volna kikerülnie végre a célkeresztből, vagy legalábbis valamivel rávenni a leányt, hogy eressze le a fegyvert, mielőtt még annak is kellőképp elfáradnak az ideget tartó ujjai. Szerencséjére úgy néz ki, nem csak neki forognak efféle gondolatok a fejében, ugyanis a másik végre valahára elteszi az íjat. Megkönnyebbülten szívja be a levegőt, és egy hangyányit lazít a testtartásán, miközben szemei meglepetten villannak meg, ahogy eljut a tudatához a lány válasza.*
- Akkor eddig volt szerencsénk nem találkozni.
*Pár éve már ő is a környéken él, és rendszeresen jár ki az erdőbe, mégse látta még soha ezt a nőt. Igaz, nem az ösvény közelében szokott se vadászni, se gyakorolni, így könnyen elkerülhették egymást, ha a másik mindig a nyílt utat választja.
Közben, mivel a közvetlen veszély elhárult, és az íj visszakerült az idegen hátára, Nettie is nekiáll komótos mozdulatokkal visszaakasztani tőrét nadrágja derékszíjára, de fenntartja a bizalmatlanságot a másikkal szemben, és továbbra is ugrásra készen figyeli, hogy amaz nem húz-e elő egy másik fegyvert a köpenye alól. Mikor a nő türelmetlenül felcsattan, a pillanat töredéke alatt száműzve a már-már kialakult nyugalmat, újra rámarkol a tőrre, de nem tesz támadásra utaló mozdulatot. Csak szája szűkül pengevékonyra.*
- Ha így folytatod, az a valaki pont te leszel, kislány.
*Sziszegi összeszorított ajkai közül.*
- Úri lánykának képzeled magad, hogy így utasítgatsz másokat?
*Esze ágában sincs tovább állni, ez az ő vadászterülete. Annak viszont rendkívül örülne, ha az idegentől végre megszabadulna. Mivel ennek két lehetséges módját látja, - vagy megöli (amit továbbra sem szeretne, csak ha muszáj), vagy viszonylag békésen elválnak egymástól - inkább a kevesebb macerával járó utat választja, és mikor a leány továbbra is fegyvertelenül lép ki a bokor rejtekéből, látványosan ő is elengedi a tőrt az ujjaival, ezzel is jelezvén, hogy nem kíván harcba keveredni. Bár meg kell hagyja, a másik erőteljesen dolgozik azon, hogy meggondolja magát, mivel minden erejét össze kell szednie, hogy ne robbanjon fel, ahogy a nőnek sugárzik a gúny és a megvetés minden egyes kiejtett szavából.*
- Adj valamit a kosárkádból, vagy a ruhádból, és szíves örömest utánad küldöm, ha találkoznék vele.
*Másnak se örülne jobban perpillanat, mint ha az a bizonyos hatalmas farkas a fruska után menne. Hogy barátkozni, vagy megenni őt, az már neki aztán édesmindegy.
Ha már megemlítette a kosárkát viszont, lop egy kíváncsi pillantást annak tartalmára. Valami szokványosra számít, mondjuk frissen sütött pékárura a nagymama számára, esetleg valami alkoholos itókára... de meglepődve tapasztalja, hogy nem kifejezetten ilyesmiket lát.*
- Egyébként... miket viszel abban a kosárban?
*Próbálja egy nagy levegővel békésebb irányba terelni a kettejük hirtelen jött kapcsolatát. Nem szeretne egész nap ezen az incidensen bosszankodni.*
*Ha ellenségnek vélné a másikat, nem is igazán pazarolná az idejét arra, hogy azt az átkozott földbe ragadt nyilacskát igyekezzen visszaszerezni. Hisz van még neki elég másik, a gyakorlatozás közben ellőtteket már újra tegezében tudja. Ha csak egyszer is megfordulna a fejében, hogy a bokorba rejtőző leány veszélyt jelenthet rá, a közelébe se menne. A fák oltalmat nyújtó rejtekéből szegezné most kedves fegyverét az idegenre.
De nem, nem gondolja ellenségnek a másikat, pusztán egy szerencsétlen járókelőnek, aki rosszkor volt rossz helyen. Eszébe se jut, miközben az idegeit nyugtatva közeledik felé, hogy amaz hasonlóan állig felfegyverkezve járja az erdőket, és nem fél az íját másokra szegezni. Ha ki nem is mutatja a másiknak, valahol igazából elismeréssel adózik felé. Talán mégse az az egyszerű jöttment, aki minden második fa árnyékától maga alá piszkít.
Az idegen epés megjegyzésére vissza kell fognia magát, hogy ne paprikázódjon fel, mivel abból még mindig ő jönne ki vesztesen, így végül nagy nehezen fanyarul, de tompított indulattal és hangerővel bök vissza neki.*
- Saját magadnak köszönd, én másra vadásztam.
*Majd, ha pár óra múlva mondjuk egy csésze tea mellett újra átbeszélgetik az eseményeket, talán elismeri, hogy ő esett ki a koncentrációból, amit - ha tényleg mester-íjász akar lenni - igazán nem engedhetne meg magának. De még nem tartanak ott, és ahogy a történéseket elnézi, nem is kifejezetten fordul meg ehhez hasonló elképzelés szőke buksijában a kettőjük jövőjét illetően.
Bár lassan, de telnek a percek, mióta a másik a felajzott íjat őrá szegezi, így az viszont eszébe jut, hogy ideje volna kikerülnie végre a célkeresztből, vagy legalábbis valamivel rávenni a leányt, hogy eressze le a fegyvert, mielőtt még annak is kellőképp elfáradnak az ideget tartó ujjai. Szerencséjére úgy néz ki, nem csak neki forognak efféle gondolatok a fejében, ugyanis a másik végre valahára elteszi az íjat. Megkönnyebbülten szívja be a levegőt, és egy hangyányit lazít a testtartásán, miközben szemei meglepetten villannak meg, ahogy eljut a tudatához a lány válasza.*
- Akkor eddig volt szerencsénk nem találkozni.
*Pár éve már ő is a környéken él, és rendszeresen jár ki az erdőbe, mégse látta még soha ezt a nőt. Igaz, nem az ösvény közelében szokott se vadászni, se gyakorolni, így könnyen elkerülhették egymást, ha a másik mindig a nyílt utat választja.
Közben, mivel a közvetlen veszély elhárult, és az íj visszakerült az idegen hátára, Nettie is nekiáll komótos mozdulatokkal visszaakasztani tőrét nadrágja derékszíjára, de fenntartja a bizalmatlanságot a másikkal szemben, és továbbra is ugrásra készen figyeli, hogy amaz nem húz-e elő egy másik fegyvert a köpenye alól. Mikor a nő türelmetlenül felcsattan, a pillanat töredéke alatt száműzve a már-már kialakult nyugalmat, újra rámarkol a tőrre, de nem tesz támadásra utaló mozdulatot. Csak szája szűkül pengevékonyra.*
- Ha így folytatod, az a valaki pont te leszel, kislány.
*Sziszegi összeszorított ajkai közül.*
- Úri lánykának képzeled magad, hogy így utasítgatsz másokat?
*Esze ágában sincs tovább állni, ez az ő vadászterülete. Annak viszont rendkívül örülne, ha az idegentől végre megszabadulna. Mivel ennek két lehetséges módját látja, - vagy megöli (amit továbbra sem szeretne, csak ha muszáj), vagy viszonylag békésen elválnak egymástól - inkább a kevesebb macerával járó utat választja, és mikor a leány továbbra is fegyvertelenül lép ki a bokor rejtekéből, látványosan ő is elengedi a tőrt az ujjaival, ezzel is jelezvén, hogy nem kíván harcba keveredni. Bár meg kell hagyja, a másik erőteljesen dolgozik azon, hogy meggondolja magát, mivel minden erejét össze kell szednie, hogy ne robbanjon fel, ahogy a nőnek sugárzik a gúny és a megvetés minden egyes kiejtett szavából.*
- Adj valamit a kosárkádból, vagy a ruhádból, és szíves örömest utánad küldöm, ha találkoznék vele.
*Másnak se örülne jobban perpillanat, mint ha az a bizonyos hatalmas farkas a fruska után menne. Hogy barátkozni, vagy megenni őt, az már neki aztán édesmindegy.
Ha már megemlítette a kosárkát viszont, lop egy kíváncsi pillantást annak tartalmára. Valami szokványosra számít, mondjuk frissen sütött pékárura a nagymama számára, esetleg valami alkoholos itókára... de meglepődve tapasztalja, hogy nem kifejezetten ilyesmiket lát.*
- Egyébként... miket viszel abban a kosárban?
*Próbálja egy nagy levegővel békésebb irányba terelni a kettejük hirtelen jött kapcsolatát. Nem szeretne egész nap ezen az incidensen bosszankodni.*
3329. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-03 08:54:44
Üzenet elküldve: 2023-02-03 08:54:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nettie//
* A lány nem igazán figyel arra, hogy kit talált el majdnem, csak a nyílvesszőjét keresi a földön. *
~ Nagy botorság. Sose téveszd szem elől a vélt vagy valós ellenséget. ~
* Ezt még a fivérei tanították neki. Így tehát ő sem veszi le a szemét a lányról, ahogy az óvatosan felegyenesedik. *
- Meg is halhattam volna? * Fejezi be a mondatot. * Valóban, köszönhetően neked.
* Ingerülten ráncolja a homlokát. Látja már, valójában balesetről lesz itt szó. De nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy amaz a fegyveréért nyúl. Pedig már épp leengedte volna az íját. *
~ Akkor most? Mi lesz? Itt fogunk ácsorogni? ~
* Talán más kételkedne a lány szavaiban, de ő is szokott vadászni. Mondjuk nem éppen ehhez illő a másik öltözéke. És igazán nem tetszik neki a stílusa. Ráadásul felelőtlen volt. Myrii igazán közel állt a halálhoz, vagy legalábbis egy igen ronda sérüléshez, így teljesen jogosnak érzi a haragját.
Az íjat tartó keze kezd fáradni, szóval nagyon gyorsan el kellene döntenie, hogy akkor most kiereszti, vagy leteszi végre. Más választása nincs. *
- Én itt ÉLEK. * Nyomja meg az utolsó szót. Bosszúsan felsóhajt és leengedi az íjat. *
~ Az ég áldjon meg. Csak feltartasz. ~
* Szép lassan, nyugodtan elrendezi az íjat és a felhasználatlan nyílvesszőjét, de közben fél szemmel figyel. Talán ha látja a lány, hogy nem akar ártani neki, elteszi a kis bökőjét és Myrii mehet tovább végre. Normál esetben biztos nem engedné el ilyen könnyen. *
- Az Ősök szerelmére... eredj már innen máshová, te lány. Még megölsz valakit.
* Türelmetlenül int a fejével valahova a távolba és megenged magának egy cinikus mosolyt is mellé. Kilép a bokorból és ha nem látja jelét a támadásnak, lehajol, hogy összeszedegesse az elejtett dolgait. *
- Jó tanácsként megemlíteném, hogy mostanában egy hatalmas farkas járja a környéket, egymaga. Vadászik. * Gúnyosan felvonja a szemöldökét. * Akárcsak te. Talán elkerülitek egymást, talán nem.
* Halkan nevetgélve felveszi a kosarát. Ő is csak távolról látta a hatalmas bestiát. Azt beszélik a helyi erdőjárók, hogy furcsa, rendellenes egy állat. Egy magányos farkas. Myrii egészen rokonszenvez vele. Egyébként is különleges kapcsolat fűzi ezekhez az állatokhoz. *
* A lány nem igazán figyel arra, hogy kit talált el majdnem, csak a nyílvesszőjét keresi a földön. *
~ Nagy botorság. Sose téveszd szem elől a vélt vagy valós ellenséget. ~
* Ezt még a fivérei tanították neki. Így tehát ő sem veszi le a szemét a lányról, ahogy az óvatosan felegyenesedik. *
- Meg is halhattam volna? * Fejezi be a mondatot. * Valóban, köszönhetően neked.
* Ingerülten ráncolja a homlokát. Látja már, valójában balesetről lesz itt szó. De nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy amaz a fegyveréért nyúl. Pedig már épp leengedte volna az íját. *
~ Akkor most? Mi lesz? Itt fogunk ácsorogni? ~
* Talán más kételkedne a lány szavaiban, de ő is szokott vadászni. Mondjuk nem éppen ehhez illő a másik öltözéke. És igazán nem tetszik neki a stílusa. Ráadásul felelőtlen volt. Myrii igazán közel állt a halálhoz, vagy legalábbis egy igen ronda sérüléshez, így teljesen jogosnak érzi a haragját.
Az íjat tartó keze kezd fáradni, szóval nagyon gyorsan el kellene döntenie, hogy akkor most kiereszti, vagy leteszi végre. Más választása nincs. *
- Én itt ÉLEK. * Nyomja meg az utolsó szót. Bosszúsan felsóhajt és leengedi az íjat. *
~ Az ég áldjon meg. Csak feltartasz. ~
* Szép lassan, nyugodtan elrendezi az íjat és a felhasználatlan nyílvesszőjét, de közben fél szemmel figyel. Talán ha látja a lány, hogy nem akar ártani neki, elteszi a kis bökőjét és Myrii mehet tovább végre. Normál esetben biztos nem engedné el ilyen könnyen. *
- Az Ősök szerelmére... eredj már innen máshová, te lány. Még megölsz valakit.
* Türelmetlenül int a fejével valahova a távolba és megenged magának egy cinikus mosolyt is mellé. Kilép a bokorból és ha nem látja jelét a támadásnak, lehajol, hogy összeszedegesse az elejtett dolgait. *
- Jó tanácsként megemlíteném, hogy mostanában egy hatalmas farkas járja a környéket, egymaga. Vadászik. * Gúnyosan felvonja a szemöldökét. * Akárcsak te. Talán elkerülitek egymást, talán nem.
* Halkan nevetgélve felveszi a kosarát. Ő is csak távolról látta a hatalmas bestiát. Azt beszélik a helyi erdőjárók, hogy furcsa, rendellenes egy állat. Egy magányos farkas. Myrii egészen rokonszenvez vele. Egyébként is különleges kapcsolat fűzi ezekhez az állatokhoz. *
3328. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 22:37:56
Üzenet elküldve: 2023-02-02 22:37:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Myrii//
*Az ijedt kiáltás, amit a másik nőtől hall, csak még jobban felidegesíti. Ha véletlenül még sikerült is volna eltalálnia ezt a szerencsétlent, aki tényleg úgy néz ki, nem rossz szándékkal tartózkodott éppen most éppen itt, kénytelen lenne a gyilkosság terhét is magán cipelni élete további részében. És ez bosszantja. Ingerülten dohogva trappol az idegen felé, bár nem őt nézi, hanem a saját nyílvesszőjét a földben. Csak annyit lát, hogy a másik visszaugrik a háta mögött lévő bokorba.*
~Helyes, húzd is meg magad.~
*Fújtat egyet. Mikor a nyílhoz ér, egy elégedetlen sóhajt hallat, majd lehajol, hogy kihúzza a fegyvert a földből.*
- Meg is halhattál vol...
*A rideg utasítás a bokorból egészen váratlanul éri, meg is áll a nyíl-szabadító mozdulat közepén, és nemhogy a szavak, de egy pillanatra a gondolatok is belé akadnak. Csodálkozva, mintegy gyanakodva emeli fel tekintetét a bokor felé, hogy kivegye a benne rejtőző alakot. Amennyire a levelek közül fel tudja ismerni, félreérthetetlenül egy másik nyílvesszővel néz farkasszemet, így egy pár pillanatnyi gondolkodás után elengedi a földbe gyökerezett nyilat, és lassan, vontatottan egyenesedik fel. Egy másodpercre sem hagy alább a kitartó szemkontaktusból, ám az óvatos mozdulatok közben jobbját a derekán lógó tőr markolatára fogja. A következő perceket is igyekszik fejben átgondolni, merre fog ugrani, ha mozdulni látja az íjat feszítő ujjakat, és hogyan fogja utána rávetni magát a bokorban gubbasztó alakra...
Amikor az idegen lány feláll, végignéz rajta. Bár a köpenytől és annak csuklyájától nem sokat lát belőle, annyit azért kivesz, hogy a fiatal pofin mintha valamiféle jelek lennének. A visszavágásra nem reagál, tudja nagyon jól, hogy a másiknak igaza van, és tombolásával valószínűleg sokkal több kárt okozott, mint hasznot, de nincs ínyére, hogy aláfeküdjön az idegennek, miközben amaz épp fenyegeti őt. A kérdésre viszont már hajlandó válaszolni. Gyanakodva szűkíti össze szemeit.*
- Nem mintha rád tartozna, de épp vadásztam. Amíg meg nem jelentél.
*Elkapja a másik gyors félre-pillantását, és ezt az alkalmat használja ki, hogy a kis tőrt leakassza a derekáról, bár fel még nem emeli. Ahhoz még mindig túl nagy veszélynek van kitéve a szinte közvetlen közelről őrá szegeződő nyílvessző jóvoltából. Ha most a lányra vetné magát, esélye se lenne a túlélésre.*
- És neked mi dolgod erre?
*Igazából annyira nem érdekli a válasz, de jobbnak látja szóval tartani a másikat, addig sem állnak le egymást öldökölni.*
*Az ijedt kiáltás, amit a másik nőtől hall, csak még jobban felidegesíti. Ha véletlenül még sikerült is volna eltalálnia ezt a szerencsétlent, aki tényleg úgy néz ki, nem rossz szándékkal tartózkodott éppen most éppen itt, kénytelen lenne a gyilkosság terhét is magán cipelni élete további részében. És ez bosszantja. Ingerülten dohogva trappol az idegen felé, bár nem őt nézi, hanem a saját nyílvesszőjét a földben. Csak annyit lát, hogy a másik visszaugrik a háta mögött lévő bokorba.*
~Helyes, húzd is meg magad.~
*Fújtat egyet. Mikor a nyílhoz ér, egy elégedetlen sóhajt hallat, majd lehajol, hogy kihúzza a fegyvert a földből.*
- Meg is halhattál vol...
*A rideg utasítás a bokorból egészen váratlanul éri, meg is áll a nyíl-szabadító mozdulat közepén, és nemhogy a szavak, de egy pillanatra a gondolatok is belé akadnak. Csodálkozva, mintegy gyanakodva emeli fel tekintetét a bokor felé, hogy kivegye a benne rejtőző alakot. Amennyire a levelek közül fel tudja ismerni, félreérthetetlenül egy másik nyílvesszővel néz farkasszemet, így egy pár pillanatnyi gondolkodás után elengedi a földbe gyökerezett nyilat, és lassan, vontatottan egyenesedik fel. Egy másodpercre sem hagy alább a kitartó szemkontaktusból, ám az óvatos mozdulatok közben jobbját a derekán lógó tőr markolatára fogja. A következő perceket is igyekszik fejben átgondolni, merre fog ugrani, ha mozdulni látja az íjat feszítő ujjakat, és hogyan fogja utána rávetni magát a bokorban gubbasztó alakra...
Amikor az idegen lány feláll, végignéz rajta. Bár a köpenytől és annak csuklyájától nem sokat lát belőle, annyit azért kivesz, hogy a fiatal pofin mintha valamiféle jelek lennének. A visszavágásra nem reagál, tudja nagyon jól, hogy a másiknak igaza van, és tombolásával valószínűleg sokkal több kárt okozott, mint hasznot, de nincs ínyére, hogy aláfeküdjön az idegennek, miközben amaz épp fenyegeti őt. A kérdésre viszont már hajlandó válaszolni. Gyanakodva szűkíti össze szemeit.*
- Nem mintha rád tartozna, de épp vadásztam. Amíg meg nem jelentél.
*Elkapja a másik gyors félre-pillantását, és ezt az alkalmat használja ki, hogy a kis tőrt leakassza a derekáról, bár fel még nem emeli. Ahhoz még mindig túl nagy veszélynek van kitéve a szinte közvetlen közelről őrá szegeződő nyílvessző jóvoltából. Ha most a lányra vetné magát, esélye se lenne a túlélésre.*
- És neked mi dolgod erre?
*Igazából annyira nem érdekli a válasz, de jobbnak látja szóval tartani a másikat, addig sem állnak le egymást öldökölni.*
3327. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 20:51:07
Üzenet elküldve: 2023-02-02 20:51:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nettie//
* Kilép a bokrok közül, félrehajtva egy ágat maga előtt. Majd farkasszemet néz egy íjásszal. Meg sem tudja nézni rendesen. Ijedten megtorpan, még fel is kiált, amikor a lába előtt arasznyival fúródik a földbe a nyílvessző.
Természetesen egy pillanatig sem hiszi véletlennek, azonnal hátraugrik a bokor mögé és célra tartja az íját ő is. Rémülten kapkodja a levegőt. *
~ Ugyan mi oka lenne bárkinek is pont engem megtámadni? ~
* Fülét ekkor üti meg az átkozódás. Egy lány hangja. Már majdnem leengedi az íjat, de aztán meghallja a felé közeledő léptek zaját és felkészülve feszesre húzza az ideget. Nem válaszol a szavakra, feszült csendben várakozik, míg nem tisztázódik a lány szándéka. Itt az erdőben hamar megtanulja az ember, hogy nem minden az, aminek látszik, és fő az óvatosság. *
~ De persze, lehet hogy csak egy ostoba lány. ~
* A szeme elé kerül az illető. Myrii féltérdre ereszkedve célra tart. *
- Ott megállj.
* Utasítja rideg hangon és végignéz rajta. Tényleg csak egy egyszerű lány, talán valamivel idősebb nála, de nehéz megállapítani. Halkan kifújja a benntartott levegőjét. *
- Itt az egyetlen, aki iszonyatos lármát csap, az te vagy. Mérföldekre elriasztottál minden élőlényt.
* Bosszankodik hűvös hangon és talpra áll, továbbra is a lányra szegezve a nyíl hegyét. *
- Mit akarsz itt?
* Az erdő ezen szakaszát szinte a magáénak érzi már. Csak ő jár erre, esetleg néhány erdőkerülő vagy vadász. Ők nem háborgatják őt, ő se azokat. Néha még segítenek is neki a ház körül, cserébe ő bekötözi őket ha megsérülnek, vagy hasonló. Amaz egyiknek sem tűnik. Sőt, kifejezetten nem látszik "idevalónak". Hát igen, a bizalom nem Myrii erőssége. Idegesen mocorog. Már rég ott kellene lennie a tanyán. Gyorsan lepillant, még a kosarát is elejtette. *
* Kilép a bokrok közül, félrehajtva egy ágat maga előtt. Majd farkasszemet néz egy íjásszal. Meg sem tudja nézni rendesen. Ijedten megtorpan, még fel is kiált, amikor a lába előtt arasznyival fúródik a földbe a nyílvessző.
Természetesen egy pillanatig sem hiszi véletlennek, azonnal hátraugrik a bokor mögé és célra tartja az íját ő is. Rémülten kapkodja a levegőt. *
~ Ugyan mi oka lenne bárkinek is pont engem megtámadni? ~
* Fülét ekkor üti meg az átkozódás. Egy lány hangja. Már majdnem leengedi az íjat, de aztán meghallja a felé közeledő léptek zaját és felkészülve feszesre húzza az ideget. Nem válaszol a szavakra, feszült csendben várakozik, míg nem tisztázódik a lány szándéka. Itt az erdőben hamar megtanulja az ember, hogy nem minden az, aminek látszik, és fő az óvatosság. *
~ De persze, lehet hogy csak egy ostoba lány. ~
* A szeme elé kerül az illető. Myrii féltérdre ereszkedve célra tart. *
- Ott megállj.
* Utasítja rideg hangon és végignéz rajta. Tényleg csak egy egyszerű lány, talán valamivel idősebb nála, de nehéz megállapítani. Halkan kifújja a benntartott levegőjét. *
- Itt az egyetlen, aki iszonyatos lármát csap, az te vagy. Mérföldekre elriasztottál minden élőlényt.
* Bosszankodik hűvös hangon és talpra áll, továbbra is a lányra szegezve a nyíl hegyét. *
- Mit akarsz itt?
* Az erdő ezen szakaszát szinte a magáénak érzi már. Csak ő jár erre, esetleg néhány erdőkerülő vagy vadász. Ők nem háborgatják őt, ő se azokat. Néha még segítenek is neki a ház körül, cserébe ő bekötözi őket ha megsérülnek, vagy hasonló. Amaz egyiknek sem tűnik. Sőt, kifejezetten nem látszik "idevalónak". Hát igen, a bizalom nem Myrii erőssége. Idegesen mocorog. Már rég ott kellene lennie a tanyán. Gyorsan lepillant, még a kosarát is elejtette. *
3326. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 19:25:29
Üzenet elküldve: 2023-02-02 19:25:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Ősök útját keresztezvén//
//Rorkir kunyhója//
- Nagyszerű?
*Jellemzően Karheia is törekszik arra, hogy mindenben valami pozitívat leljen, egy lehetőséget a veszteség helyett, de a nagyszerűt aligha érzi helyénvalónak jelenlegi szituációjában. Talán azért, mert külső szemlélőként könnyebb derűsen kezelni egy nehézséget, mint amikor érintett az ember.*
- Hát *Gondolkodóba esik, kezdeti rosszallása enyhül látszik.* mondasz valamit, igazad lehet. A Rhagodarok mindig közel álltak a szellemvilághoz, bár úgy tudtam ez csak a nőkre terjedt ki, ezek szerint mégsem.
*Ezután könnyebb szívvel tud biccenteni a férfi szavaira. Valóban, kicsit elmerült az önsajnálatban, amiben elsüppedve valóban tűnhet úgy, hogy nincs más kiút, Rorkir pedig látszólag igen hatékonyan képes kibillenteni őt onnan.*
- Azt hiszem ez az ő ügye most, csak várhatunk.
*Hiába minden komolyság, a barbár férfi szavai mosolyt csalnak arcára.*
- Micsoda szerencse.
*Megnyugvásának pillanatába zuhan be Yagnar. Karheia egész testében megrándul, döbbenten pislog a földre roskadt férfira, egyelőre fel sem fogva kiről is van szó. Ami azt illeti rég látták egymást, elég rég ahhoz, hogy ne ismerje fel a harcos arcát. A mágus első reakciója a támadás, már nyúlna is fegyveréért, amikor kékjei a farkasra terelődnek. Megfagy a mozdulatban, kézfeje a markolaton pihen. Némi zavarodottság következik, tétován áll, igyekszik összerakni fejében a szürreális jelenetet.*
- Yagnar? Te vagy az?
*Továbbra sem mozdul, bizonytalan addig, míg valaki válasszal nem szolgál neki.*
//Rorkir kunyhója//
- Nagyszerű?
*Jellemzően Karheia is törekszik arra, hogy mindenben valami pozitívat leljen, egy lehetőséget a veszteség helyett, de a nagyszerűt aligha érzi helyénvalónak jelenlegi szituációjában. Talán azért, mert külső szemlélőként könnyebb derűsen kezelni egy nehézséget, mint amikor érintett az ember.*
- Hát *Gondolkodóba esik, kezdeti rosszallása enyhül látszik.* mondasz valamit, igazad lehet. A Rhagodarok mindig közel álltak a szellemvilághoz, bár úgy tudtam ez csak a nőkre terjedt ki, ezek szerint mégsem.
*Ezután könnyebb szívvel tud biccenteni a férfi szavaira. Valóban, kicsit elmerült az önsajnálatban, amiben elsüppedve valóban tűnhet úgy, hogy nincs más kiút, Rorkir pedig látszólag igen hatékonyan képes kibillenteni őt onnan.*
- Azt hiszem ez az ő ügye most, csak várhatunk.
*Hiába minden komolyság, a barbár férfi szavai mosolyt csalnak arcára.*
- Micsoda szerencse.
*Megnyugvásának pillanatába zuhan be Yagnar. Karheia egész testében megrándul, döbbenten pislog a földre roskadt férfira, egyelőre fel sem fogva kiről is van szó. Ami azt illeti rég látták egymást, elég rég ahhoz, hogy ne ismerje fel a harcos arcát. A mágus első reakciója a támadás, már nyúlna is fegyveréért, amikor kékjei a farkasra terelődnek. Megfagy a mozdulatban, kézfeje a markolaton pihen. Némi zavarodottság következik, tétován áll, igyekszik összerakni fejében a szürreális jelenetet.*
- Yagnar? Te vagy az?
*Továbbra sem mozdul, bizonytalan addig, míg valaki válasszal nem szolgál neki.*
3325. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 18:47:03
Üzenet elküldve: 2023-02-02 18:47:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-Elég csúnyán szétszedték az biztos.
*Jegyzi meg közben maga is úgy alapvetően az egész helyszínre. Sajnos nem talál nála semmi hasznosat, úgyhogy túl sok időt nem szándékozik rá pazarolni. Megtörli a kezét, mert a tisztaságra természetesen ad, majd visszasétál a hátasához és ismét felül rá. Frandr megjegyzésére nem különösebben reagál, csak egy amolyan grimasszal a képén néz rá, de azt is egész hamar elengedi.*
-Soha életemben nem láttam ezt a tagot.
*Vonja meg a vállát.*
-Még tetoválás, vagy egyenruha, vagy ékszer sincs rajta valami címerrel.
*Vár még egy pillanatot.*
-Legjobb lesz ha tovább állunk. Nem szeretném kideríteni ki vagy mi művel ilyet egy farkassal.
*Úgyhogy ő alapvetően el is indul tovább, nem túl kellemes látvány az egész, és a hangulat sem az igazi. Túl sokat azután sem beszél, persze ha egyedül indult tovább akkor még annyit sem. Mikor viszont elérhetnek lassan ahhoz a részhez, ahol irányt kell váltani Arthenior felé, akkor természetesen nem hagyja ennyiben a dolgot.*
-Gondold át Frandr a melót. Még egy pár napig biztosan a Pegazusban leszek mint vendég. Ha úgy gondolod nem vagy biztos benne aludj rá egyet otthon, és keress meg.
*Vigyorog széles pofával.*
-Egyébként meg köszönöm az eddigieket.
*Persze ha már most úgy döntene, hogy belevág Merchennel ebbe a kalandba, akkor szívesen veszi a társaságot a tündér, de alapvetően ő mindenképpen a város felé veszi az irányt. Akár egyedül is.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-Elég csúnyán szétszedték az biztos.
*Jegyzi meg közben maga is úgy alapvetően az egész helyszínre. Sajnos nem talál nála semmi hasznosat, úgyhogy túl sok időt nem szándékozik rá pazarolni. Megtörli a kezét, mert a tisztaságra természetesen ad, majd visszasétál a hátasához és ismét felül rá. Frandr megjegyzésére nem különösebben reagál, csak egy amolyan grimasszal a képén néz rá, de azt is egész hamar elengedi.*
-Soha életemben nem láttam ezt a tagot.
*Vonja meg a vállát.*
-Még tetoválás, vagy egyenruha, vagy ékszer sincs rajta valami címerrel.
*Vár még egy pillanatot.*
-Legjobb lesz ha tovább állunk. Nem szeretném kideríteni ki vagy mi művel ilyet egy farkassal.
*Úgyhogy ő alapvetően el is indul tovább, nem túl kellemes látvány az egész, és a hangulat sem az igazi. Túl sokat azután sem beszél, persze ha egyedül indult tovább akkor még annyit sem. Mikor viszont elérhetnek lassan ahhoz a részhez, ahol irányt kell váltani Arthenior felé, akkor természetesen nem hagyja ennyiben a dolgot.*
-Gondold át Frandr a melót. Még egy pár napig biztosan a Pegazusban leszek mint vendég. Ha úgy gondolod nem vagy biztos benne aludj rá egyet otthon, és keress meg.
*Vigyorog széles pofával.*
-Egyébként meg köszönöm az eddigieket.
*Persze ha már most úgy döntene, hogy belevág Merchennel ebbe a kalandba, akkor szívesen veszi a társaságot a tündér, de alapvetően ő mindenképpen a város felé veszi az irányt. Akár egyedül is.*
3324. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 15:41:08
Üzenet elküldve: 2023-02-02 15:41:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Myrii//
*Vannak azok a napok, mikor az ember lányának semmi kedve újra azzal tölteni az ébrenlét óráit, hogy megpróbálja bekönyörögni magát egy újabb gazdag családba, munkavégzés címszóval. És ez a nap pont egy olyan nap, mikor Nettienek nincs ingere ehhez. Mivel a legutóbbi helyen is többet jelentett a gazdának pár csinos vonás, mint a jól végzett munka a ház körül, nem volt maradása, így viszont kénytelen-kelletlen, muszájból kutatja a megélhetést. De mindenkinek jár egy kis szabadnap, nem? Ha pedig szabadnap (vagy szabad hat, ki tudja?), akkor a lány ezt az alkalmat egy kis gyakorlásra áldozza inkább. Amit egyébként tökéletesen össze lehet kötni az ebéd-szerzéssel is.
A reggeli szokásos teendők elvégzése után tehát útnak is indul az erdőbe, jó korán, hogy lehetőleg ebédre hazaérjen. A hideg idő miatt most nadrágot húz a szokásos blúz mellé, és csuklyás köpenyét is magára kanyarítja, mielőtt nyilakkal teli tegezét és egyszerű íját a hátára kötné. Biztos, ami biztos, kis tőrét is a derekára akasztja, hátha közeli ismeretségbe is kerülne a leendő ebéddel.
A kikötő közelében elfekvő erdőséget már viszonylag jól ismeri, sokat járt már ide hasonló célokkal, mint most is, így gyorsan halad az ismerős terepen, a fák között. Tudja már jól, merre találja a kisebb-nagyobb tisztásokat, ahol gyakorolhatja az íjászatot, elvégre még mindig nem adta fel álmát, hogy egyszer majd mesteri íjász válik belőle, és csatákba szállhat a jó ügyek érdekében.*
~És megmentheted a királylányt is.~
*Hümmög egy szarkasztikusat saját magán, meg a lányregényes elképzelésein. Ettől függetlenül komolyan gondolja. Talán nem fog királylányokat megmenteni, de biztos benne, hogy nagyobb jövő vár még rá, mint a szolgálólét.
Miután pár nyilat ellőtt a fák közé, megindul, hogy visszaszerezze azokat, elvégre pazarolni bűn. A fák sűrűjében azonban neszeket hall, valószínűleg valamilyen állattól, és ettől felcsillan a szeme.*
~Az ebéd négy lábon tálalja magát.~
*Mosolyodik el diadalmasan. Ezt az állatot le fogja vadászni. Elindul hát a zajok irányába, és követi addig, míg meg nem látja a lényt. Kezébe veszi íját, beleilleszt egy nyilat, és lövésre készre húzza. Nem lő, míg az állat meg nem áll egy helyben, ez viszont igen rövid alkalom lehet, így muszáj készenlétben kivárnia. Leendő ebédje átsétál a pillanatnyi szabad eget jelentő ösvényen, majd befut a túloldali fák közé, és ott áll meg, hogy a talajmenti fűben keressen magának élelmet.
Nettie ezt a pillanatot érzi alkalmasnak, hogy még az ösvény innenső oldaláról célba vegye az állatot. Már éppen el is lőné a kellőképp régóta felhúzott nyilat, mikor egy motyogó női hang zavarja meg az erdő csendjét és a lány koncentrációját, melynek következtében az érkező felé fordul, és fáradó ujjai közül véletlenül kicsúszik a nyíl. A vakszerencsén múlik, hogy az éles fegyver nem egyenesen a közeledő lány valamelyik testrészébe áll bele, hanem a lábai előtt fúródik az ösvény murvájába. Az addig békésen eszegető állat az eseményekre felkapja fejét és menekülőre fogja.*
- A mindenség áldjon már meg...!
*Kiáltja el magát Nettie bosszúsan, és ebédjét vesztvén minden-mindegy-már alapon gyakorlatilag kiront a fák közül, hogy az érkező nő, meg a földből kiálló nyíl felé vegye útját.*
- Az egész erdő hálás lenne neked, ha egy kicsit halkabban beszélgetnél saját magaddal.
*Szidja le menet közben az idegent, jóllehet ő maga is tudja, hogy saját ingerült hangja most sokkal hangosabban zeng, mint a másiké tette az imént. Meg persze azt is tudja jól, hogy a nő nyilván nem tudott arról, hogy ő itt éppen vadászni próbált, és még nyilvánvalóbban nem szánt szándékkal avatkozott közbe. Ezt mind tudja jól, de nem igazán érdekli, mert az ebédje elment, a karjai fáradtak, ő pedig ideges. A másik örülhet, ha nem ugrik neki indulatból...*
*Vannak azok a napok, mikor az ember lányának semmi kedve újra azzal tölteni az ébrenlét óráit, hogy megpróbálja bekönyörögni magát egy újabb gazdag családba, munkavégzés címszóval. És ez a nap pont egy olyan nap, mikor Nettienek nincs ingere ehhez. Mivel a legutóbbi helyen is többet jelentett a gazdának pár csinos vonás, mint a jól végzett munka a ház körül, nem volt maradása, így viszont kénytelen-kelletlen, muszájból kutatja a megélhetést. De mindenkinek jár egy kis szabadnap, nem? Ha pedig szabadnap (vagy szabad hat, ki tudja?), akkor a lány ezt az alkalmat egy kis gyakorlásra áldozza inkább. Amit egyébként tökéletesen össze lehet kötni az ebéd-szerzéssel is.
A reggeli szokásos teendők elvégzése után tehát útnak is indul az erdőbe, jó korán, hogy lehetőleg ebédre hazaérjen. A hideg idő miatt most nadrágot húz a szokásos blúz mellé, és csuklyás köpenyét is magára kanyarítja, mielőtt nyilakkal teli tegezét és egyszerű íját a hátára kötné. Biztos, ami biztos, kis tőrét is a derekára akasztja, hátha közeli ismeretségbe is kerülne a leendő ebéddel.
A kikötő közelében elfekvő erdőséget már viszonylag jól ismeri, sokat járt már ide hasonló célokkal, mint most is, így gyorsan halad az ismerős terepen, a fák között. Tudja már jól, merre találja a kisebb-nagyobb tisztásokat, ahol gyakorolhatja az íjászatot, elvégre még mindig nem adta fel álmát, hogy egyszer majd mesteri íjász válik belőle, és csatákba szállhat a jó ügyek érdekében.*
~És megmentheted a királylányt is.~
*Hümmög egy szarkasztikusat saját magán, meg a lányregényes elképzelésein. Ettől függetlenül komolyan gondolja. Talán nem fog királylányokat megmenteni, de biztos benne, hogy nagyobb jövő vár még rá, mint a szolgálólét.
Miután pár nyilat ellőtt a fák közé, megindul, hogy visszaszerezze azokat, elvégre pazarolni bűn. A fák sűrűjében azonban neszeket hall, valószínűleg valamilyen állattól, és ettől felcsillan a szeme.*
~Az ebéd négy lábon tálalja magát.~
*Mosolyodik el diadalmasan. Ezt az állatot le fogja vadászni. Elindul hát a zajok irányába, és követi addig, míg meg nem látja a lényt. Kezébe veszi íját, beleilleszt egy nyilat, és lövésre készre húzza. Nem lő, míg az állat meg nem áll egy helyben, ez viszont igen rövid alkalom lehet, így muszáj készenlétben kivárnia. Leendő ebédje átsétál a pillanatnyi szabad eget jelentő ösvényen, majd befut a túloldali fák közé, és ott áll meg, hogy a talajmenti fűben keressen magának élelmet.
Nettie ezt a pillanatot érzi alkalmasnak, hogy még az ösvény innenső oldaláról célba vegye az állatot. Már éppen el is lőné a kellőképp régóta felhúzott nyilat, mikor egy motyogó női hang zavarja meg az erdő csendjét és a lány koncentrációját, melynek következtében az érkező felé fordul, és fáradó ujjai közül véletlenül kicsúszik a nyíl. A vakszerencsén múlik, hogy az éles fegyver nem egyenesen a közeledő lány valamelyik testrészébe áll bele, hanem a lábai előtt fúródik az ösvény murvájába. Az addig békésen eszegető állat az eseményekre felkapja fejét és menekülőre fogja.*
- A mindenség áldjon már meg...!
*Kiáltja el magát Nettie bosszúsan, és ebédjét vesztvén minden-mindegy-már alapon gyakorlatilag kiront a fák közül, hogy az érkező nő, meg a földből kiálló nyíl felé vegye útját.*
- Az egész erdő hálás lenne neked, ha egy kicsit halkabban beszélgetnél saját magaddal.
*Szidja le menet közben az idegent, jóllehet ő maga is tudja, hogy saját ingerült hangja most sokkal hangosabban zeng, mint a másiké tette az imént. Meg persze azt is tudja jól, hogy a nő nyilván nem tudott arról, hogy ő itt éppen vadászni próbált, és még nyilvánvalóbban nem szánt szándékkal avatkozott közbe. Ezt mind tudja jól, de nem igazán érdekli, mert az ebédje elment, a karjai fáradtak, ő pedig ideges. A másik örülhet, ha nem ugrik neki indulatból...*
3323. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 10:38:17
Üzenet elküldve: 2023-02-02 10:38:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
* Ma is a felkelő nap első sugaraival ébredt és elvégezte a szokásos teendőit a kunyhó körül. Az apró, mohafedeles házikót még nevelőanyja hagyta rá és fogadott testvéreire. De ők elmentek, Myrii pedig maradt. Egyedül. Szerencsére a főbb útvonalaktól elég távol esik ahhoz, hogy idegenek ne háborgassák.
Csak ritkán közlekedik az Erdei Ösvényen, ha teheti elkerüli. Ma kivételesen viszont használnia kell. Megígérte az egyik tanyasi asszonynak, hogy ránéz a beteg kisfiára.
Összekészít néhány egyszerűbb kelléket a kosarába mielőtt útnak indul, gyalogszerrel. Szomorúan pillant az üresen ásítozó lóállásokra. Fivérei a hátasokat is elvitték magukkal. Semmi társasága nem maradt. A vastag köpenyét ölti magára, nyúlprémes csuklyáját is az arcába húzza a szél ellen. *
- Igazán beszerezhetnél magadnak egy lovat, Myrii.
* Motyogja maga elé, szokásához híven, miközben gyorsan szedi a lábait az Ösvényen. *
Csak ritkán közlekedik az Erdei Ösvényen, ha teheti elkerüli. Ma kivételesen viszont használnia kell. Megígérte az egyik tanyasi asszonynak, hogy ránéz a beteg kisfiára.
Összekészít néhány egyszerűbb kelléket a kosarába mielőtt útnak indul, gyalogszerrel. Szomorúan pillant az üresen ásítozó lóállásokra. Fivérei a hátasokat is elvitték magukkal. Semmi társasága nem maradt. A vastag köpenyét ölti magára, nyúlprémes csuklyáját is az arcába húzza a szél ellen. *
- Igazán beszerezhetnél magadnak egy lovat, Myrii.
* Motyogja maga elé, szokásához híven, miközben gyorsan szedi a lábait az Ösvényen. *
3322. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-02 07:31:11
Üzenet elküldve: 2023-02-02 07:31:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Úgy tűnik, tévedett, és akármennyire is úgy tűnt, a tündér nem utalgatott, hanem egyenesen beszélt. Baklövése mégsem hozza zavarba, tekintve, hogy valami hasznoshoz is vezet. A kalmár ugyanis egy olyan oldalát világítja meg a dolognak, amibe Frandr bele sem gondolt, talán nem is véletlenül.
Egyenes ember, és nem kenyere a megtévesztés, vagy az, hogy azzal a céllal férkőzzön mások bizalmába, hogy aztán elárulja őket. És bizony egy ilyen szállítást aligha lehet másnak nevezni, mint a Vihar Fiai bizalmába férkőzést - elvégre a napnál is világosabb, hogy a Kapitány egyfajta megbízhatósági próba részeként küldte el őket Artheniorba.
Nem kém, az már biztos. Ám van elég fantáziája, hogy tudja, pár megfelelő helyre eljutatott információmorzsa mennyi kárt okozhat... Látszik rajta az érdeklődés. Míg az eddigiek sikeresen csillapították valamenyest aggályait, csak most néz ki úgy, hogy a jutalom maga elég csábítónak hangzik, hogy komolyan elgondolkozzon a dolgon.
És ahogy lenni szokott, ez az a pillanat, amikor hirtelen témaváltásra kényszerülnek az eléjük kerülő jelenetnek köszönhetően. Míg egy darabig a pusztai harcos egyértelműen készen áll arra, hogy reagáljon az esetleges rajtaütésre, egyere egyértelműbbé válik, hogy aggodalma alaptalan.*
-Vérmágusok, démonok, rémfarkasok... minden, amivel valaki valaha is ijesztgette a gyerekét.
*Mormogja, látszólag nem is Merchennek címezve. Közelebb mennek, megzavarva a lakomázó varjakat, és a kereskedő nem meglepő módon rögtön hozzálát a vagyon újraosztásához.*
-Mondanám, hogy még kihűlni sem adtál elég időt a hullának, de baszott hideg van.
*Mondja csak úgy mellékesen, és hangjából nem lehet kihallani különösebb megrovást, vagy rosszallást. Közelebbről megszemlélve az átharapott torkú fattyút azért feltűnik neki pár dolog.*
-Őt a farkas ölte meg, az biztos. Gondolom a lova is a támadásban szenvedett ki... A farkasok nem falkában vadásznak?
*A kérdés komoly, hiszen Frandr nem túl járatos az ilyen dolgokban. Mégis, a varjaktól eltekintve furcsán érintetlennek tűnnek a hullák. Na nem mintha nem lenne a jelenetben bőven furcsaság enélkül is.*
-Azt gondolom nem tudod megállapítani, hogy ki fia-borja, mi?
*Veti oda útitársának. Esze ágában sincs persze elhurcolni a hullát Artheniorig akkor sem, ha pontosan tudná, kiknek a családjába tartozik - a hullaszag nagyon nehezen kimosható dolog -, de ha már amúgy is útbaesik, akkor nem taganá meg a hírvivést.
Mindenesetre ha ezeket a köröket lefutották, akkor a részéről indulhatnak is tovább. Egyelőre nem tér újra felbérlése témájára, hagy magának egy kevés gondolkozási időt. A tharg ösvényig van ideje, azt tudja.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Úgy tűnik, tévedett, és akármennyire is úgy tűnt, a tündér nem utalgatott, hanem egyenesen beszélt. Baklövése mégsem hozza zavarba, tekintve, hogy valami hasznoshoz is vezet. A kalmár ugyanis egy olyan oldalát világítja meg a dolognak, amibe Frandr bele sem gondolt, talán nem is véletlenül.
Egyenes ember, és nem kenyere a megtévesztés, vagy az, hogy azzal a céllal férkőzzön mások bizalmába, hogy aztán elárulja őket. És bizony egy ilyen szállítást aligha lehet másnak nevezni, mint a Vihar Fiai bizalmába férkőzést - elvégre a napnál is világosabb, hogy a Kapitány egyfajta megbízhatósági próba részeként küldte el őket Artheniorba.
Nem kém, az már biztos. Ám van elég fantáziája, hogy tudja, pár megfelelő helyre eljutatott információmorzsa mennyi kárt okozhat... Látszik rajta az érdeklődés. Míg az eddigiek sikeresen csillapították valamenyest aggályait, csak most néz ki úgy, hogy a jutalom maga elég csábítónak hangzik, hogy komolyan elgondolkozzon a dolgon.
És ahogy lenni szokott, ez az a pillanat, amikor hirtelen témaváltásra kényszerülnek az eléjük kerülő jelenetnek köszönhetően. Míg egy darabig a pusztai harcos egyértelműen készen áll arra, hogy reagáljon az esetleges rajtaütésre, egyere egyértelműbbé válik, hogy aggodalma alaptalan.*
-Vérmágusok, démonok, rémfarkasok... minden, amivel valaki valaha is ijesztgette a gyerekét.
*Mormogja, látszólag nem is Merchennek címezve. Közelebb mennek, megzavarva a lakomázó varjakat, és a kereskedő nem meglepő módon rögtön hozzálát a vagyon újraosztásához.*
-Mondanám, hogy még kihűlni sem adtál elég időt a hullának, de baszott hideg van.
*Mondja csak úgy mellékesen, és hangjából nem lehet kihallani különösebb megrovást, vagy rosszallást. Közelebbről megszemlélve az átharapott torkú fattyút azért feltűnik neki pár dolog.*
-Őt a farkas ölte meg, az biztos. Gondolom a lova is a támadásban szenvedett ki... A farkasok nem falkában vadásznak?
*A kérdés komoly, hiszen Frandr nem túl járatos az ilyen dolgokban. Mégis, a varjaktól eltekintve furcsán érintetlennek tűnnek a hullák. Na nem mintha nem lenne a jelenetben bőven furcsaság enélkül is.*
-Azt gondolom nem tudod megállapítani, hogy ki fia-borja, mi?
*Veti oda útitársának. Esze ágában sincs persze elhurcolni a hullát Artheniorig akkor sem, ha pontosan tudná, kiknek a családjába tartozik - a hullaszag nagyon nehezen kimosható dolog -, de ha már amúgy is útbaesik, akkor nem taganá meg a hírvivést.
Mindenesetre ha ezeket a köröket lefutották, akkor a részéről indulhatnak is tovább. Egyelőre nem tér újra felbérlése témájára, hagy magának egy kevés gondolkozási időt. A tharg ösvényig van ideje, azt tudja.*
3321. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2023-02-01 21:43:19
Üzenet elküldve: 2023-02-01 21:43:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Viharkalmár//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-Hogyne figyeltem volna. Az a tiszt kicsit olyan mint te.
*Feleli rögtön, és egyébként nem rossz szándékkal. Leginkább csak arra gondol, hogy veteránnak tűnik, és viszonylag konzervatív elveket vall, legalábbis Merchenhez, vagy a kapitányhoz képest. A továbbiakra őszintén nehezen tudna mit mondani, hisz jóformán Frandr helyeselni látszik vele, vagy legalábbis a tündérnek úgy tűnik, hogy megfontolja a szavait. Ennél többet aligha kérhet bárkitől is egyébként. Aztán mikor a tiszta beszédről esik szó, kicsit elhallgat és elgondolkozik, hogy mi lehetett az a pont, ami végül a harcost ilyen szintű reakcióra bírta. Úgyhogy tesz egy próbát, hogy azt a pontot üsse tovább, hátha beadja a derekát.*
-Tisztán beszélek Frandr. Nem kell senki szolgálatába állnod, csak engem megvédeni az esetleges veszélyektől, amíg elkocsikázunk Artheniortól a kikötőbe. Cserébe pedig mint mondtam, meg ahogy az a kapitány is, elmegyünk szépen arra a titkos piacra, ahol szerzünk valami fasza cuccot magunknak. Na de ezen túl.
*Emeli meg a hangsúlyt a mondat végén, mert gyakorlatilag eddig csak összegezte a korábbiakat, és nehogy azt higgye, hogy itt befejezte.*
-Látom nem szívleled ezeket a rohadékokat. Tekints erre úgy, hogy most megismersz egy csomó fejest közülük, kapitányokat tiszteket, csempész útvonalakat, sőt még talán annak a tetves varázspiacnak is a helyét. A taktikájukat, a hajójuk felépítését, a rakományokat is valószínűleg.
*Sorolja, miközben nyújtogatja ki egyik ujját a másik után.*
-És ha elválnak útjaink egymástól, azt csinálsz amit akarsz. Nem hiszem, hogyha a helyzet úgy hozza egy magadfajta veterán harcos ne tudna mit kezdeni ennyi belső információval.
*Reméli, hogy sikerül meggyőznie, mert ha nem akkor valószínűleg több időt nem fog rá pazarolni, a szüzeket szokta ennyi erőfeszítéssel ágyba csábítani. Aztán meglátják a tetthelyet, úgyhogy egy kicsit felborzog a hátán a szőr. Szét is néz, egy darabig csak figyel de nem lát semmi mozgást, úgyhogy úgy gondolja hogy a közvetlen veszély elmúlhatott.*
-Sosem láttam ilyet. De még hallani se hallottam hasonlót. Talán valami vérmágia lehetett? Lehet hogy a farkas az elffel volt, és így végzett mind a hárommal.
*Vonja meg vállát, de a furcsa arckifejezés csak nem múlik a képéről. Mindenesetre mikor már elég ideig nézelődnek, ő maga leszáll a hátasáról, közelebb megy az elfhez és elkezdi átkutatni a zsebeket, megnézni hogy voltak-e ékszerei. Ha talál aranyat, akkor azt el is teszi.*
-Neki már úgyse lesz szüksége a mocskos anyagiakra a túlvilágon.
*Mondja némileg szomorú hanggal, és habár éppen egy holttest értékeit keresi, valahogy nem azt a hatást kelti, mintha tipikus hullarabló lenne. Inkább csak mintha az utcán talált volna elhullajtott aranyat.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-Hogyne figyeltem volna. Az a tiszt kicsit olyan mint te.
*Feleli rögtön, és egyébként nem rossz szándékkal. Leginkább csak arra gondol, hogy veteránnak tűnik, és viszonylag konzervatív elveket vall, legalábbis Merchenhez, vagy a kapitányhoz képest. A továbbiakra őszintén nehezen tudna mit mondani, hisz jóformán Frandr helyeselni látszik vele, vagy legalábbis a tündérnek úgy tűnik, hogy megfontolja a szavait. Ennél többet aligha kérhet bárkitől is egyébként. Aztán mikor a tiszta beszédről esik szó, kicsit elhallgat és elgondolkozik, hogy mi lehetett az a pont, ami végül a harcost ilyen szintű reakcióra bírta. Úgyhogy tesz egy próbát, hogy azt a pontot üsse tovább, hátha beadja a derekát.*
-Tisztán beszélek Frandr. Nem kell senki szolgálatába állnod, csak engem megvédeni az esetleges veszélyektől, amíg elkocsikázunk Artheniortól a kikötőbe. Cserébe pedig mint mondtam, meg ahogy az a kapitány is, elmegyünk szépen arra a titkos piacra, ahol szerzünk valami fasza cuccot magunknak. Na de ezen túl.
*Emeli meg a hangsúlyt a mondat végén, mert gyakorlatilag eddig csak összegezte a korábbiakat, és nehogy azt higgye, hogy itt befejezte.*
-Látom nem szívleled ezeket a rohadékokat. Tekints erre úgy, hogy most megismersz egy csomó fejest közülük, kapitányokat tiszteket, csempész útvonalakat, sőt még talán annak a tetves varázspiacnak is a helyét. A taktikájukat, a hajójuk felépítését, a rakományokat is valószínűleg.
*Sorolja, miközben nyújtogatja ki egyik ujját a másik után.*
-És ha elválnak útjaink egymástól, azt csinálsz amit akarsz. Nem hiszem, hogyha a helyzet úgy hozza egy magadfajta veterán harcos ne tudna mit kezdeni ennyi belső információval.
*Reméli, hogy sikerül meggyőznie, mert ha nem akkor valószínűleg több időt nem fog rá pazarolni, a szüzeket szokta ennyi erőfeszítéssel ágyba csábítani. Aztán meglátják a tetthelyet, úgyhogy egy kicsit felborzog a hátán a szőr. Szét is néz, egy darabig csak figyel de nem lát semmi mozgást, úgyhogy úgy gondolja hogy a közvetlen veszély elmúlhatott.*
-Sosem láttam ilyet. De még hallani se hallottam hasonlót. Talán valami vérmágia lehetett? Lehet hogy a farkas az elffel volt, és így végzett mind a hárommal.
*Vonja meg vállát, de a furcsa arckifejezés csak nem múlik a képéről. Mindenesetre mikor már elég ideig nézelődnek, ő maga leszáll a hátasáról, közelebb megy az elfhez és elkezdi átkutatni a zsebeket, megnézni hogy voltak-e ékszerei. Ha talál aranyat, akkor azt el is teszi.*
-Neki már úgyse lesz szüksége a mocskos anyagiakra a túlvilágon.
*Mondja némileg szomorú hanggal, és habár éppen egy holttest értékeit keresi, valahogy nem azt a hatást kelti, mintha tipikus hullarabló lenne. Inkább csak mintha az utcán talált volna elhullajtott aranyat.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3591-3610