Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 131 (2601. - 2620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

2620. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 09:00:26
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A csilingelő lágy nevetés nemcsak az éjszakái szélben rebben szét, de átjárja a férfi hallójáratát és kedves csilingelő hang már bevésődik a legkedvesebb hangok közé. ~Mi történt velem? Miért vagyok ilyen furcsa? Máskor is beszéltem már szép nővel és társaságban is, de ez most annyira más. Hiába tudom, hogy játszadozhat velem, mégis tálcán akarom kínálni magam. Miért? Miért vagy ilyen különleges? Miért vagy olyan, mint a fagyos mezőn egyedül viruló hóvirág? Azt mondtad meg fogok égni majd, de hisz én már égek. Valami belülről izzik és nem tudom eloltani, elfojtani. Ilyen az őrület a téboly, vagy varázslat, netán betegség? Soha nem éreztem ilyet, azt sem tudtam van-e ilyen érzés. Miért pont most, miért pont itt? Egyáltalán válogathat az egyszerű halandó mikor, s kivel kap lángra? A testem félelem járja át mert új érzések kavarognak bennem. Az érzelmek sziklája mely eddig oly szilárd és kemény volt, mint az acél, most repedezik, a repedésekből pedig meleg, lágy könnycseppek fakadnak. Nem akarom ezt! Ez el fog pusztítani, mégis vágyom rá.~ Gondolatai kavalkádjából Redin felcsendülő szavai szabadítják ki. Meglepődik, hogy milyen pozitívan vélekedik róla a másik.*
- Akkor szerencsés vagy, hogy találkozhattál az utolsóval, mielőtt kihal. *Halkan nevet fel melyet elnyel a tűz ropogó lángjainak hangja. A nevetést mosoly és fejcsóválás követi.*
- Csak szeretnék az a fajta lenni de önhittség és nagyképűség lenne azt állítani, hogy az is vagyok. *Nem gondol magáról semmi többet mint kellene, sőt leginkább kudarcait tartja számon mint erényeit. Pusztán azok szerint az elvek szerint él amiket jónak és helyesnek tart, ezek mellett a végsőkig kitart, de ettől semmi többet nem lát és gondol magában. Beismerő mosollyal fogadja, hogy a bizalmát nagylelkűen osztotta a mai estén. ~Úgy tűnik túl bőkezű voltam a bizalmammal? Bár alig ismerlek, szinte idegen vagy, de ha a szemedbe nézek úgy érzem, hogy ezer éve ismernélek. Miért van ez? Nem osztogatom csak úgy a bizalmam, de veled ezt érzem az elő pillanattól. Tényleg bolond és naiv vagyok, mégis követem a megérzéseim.~ A lány eléggé leértékelő kritikát fogalmaz meg magával szemben és egyértelműen megjósolja, hogy kettejük vége szomorú lesz.*
- Nem vagy rossz ember Redin. Tettél rossz dolgokat, de ez nem jelenti, hogy alapvetően rossz vagy. Tudom, hogy nem vagy az. Úgy gondolod nem vagy empatikus, mégis megszántál a sikátorban fetrengve. Lehet, hogy sokszor megbízhatatlannak bizonyultál, de az én bizalmam még nem játszottad el. *Mentegeti szavaival a lányt, mert nem tudna rá rosszat mondani, holott hallja a másikat és tudja, hogy lehetne félnivalója. Szemeit nagyra nyitja és így fúrja az acélkékek tüzében.*
- Mit látsz ha belenézel a szemembe? Mélyen nézz bele, egészen mélyen. *Vár, talán perceket is, ha kell, s csak ezután szólal meg.*
- Én, ha a szemedbe nézek úgy érzem, hogy nagyon rég ismerlek. Egy másik világból egy másik életből, egy másik szem tükréből, de olyan régen ismerlek, mint ahogyan senki. Én ezt érzem, amikor elmerülök az íriszeidben. *Elengedi a mélyen vizslató tekintetet és mosolyogva szólal meg.*
- De tudom, ez csak végtelen bájos naivitásom érzékelteti velem. *Újra felnevet, majd tekintete egyesül Redinével és nagyon komoly hangsúllyal a hangjában mondja a következőket.*
- Vállalom a sírást. De előtte hadd nevessek önfeledt, hogy legyen jó is a szomorúság előtt. *Nem tudja miért mondja ezt, de mintha egy leküzdhetetlen erő adná a szavakat a szájába és kényszerítené a végzete felé. Nem tudja megállítani, nem tudja elodázni, vagy kivédeni. Közeledik. A szélben csilingelő hangok formájában tör rá, és nincs menekvés előle. ~Úgy érzem magam mint a szarvas, aki a friss fű legeléséből feltekint, egyenesen a vadász szemébe. A tekintet ott marad a vadászon, a test szinte kővé mered, szem a szemtől képtelen elfordulni. Tudja a szarvas, hogy az első pillantás a vadászéba az utolsó is egyben, még is ott marad, nem menekül, várja komor és végzetes ítéletét, mert tudja, hogy már nincs mit tenni, sorsa megpecsételődött.~ Érdeklődve figyeli az orkos felvetésre kapott választ. A válasz megmosolyogtatja, nem gúnyosan, csupán elismerően, egyetértőn.*
- Az elfek nemessége és az ember kitartásának legfinomabb elegye vagy. *A nemességet érti szépségként, megjelenésként, a tüzes természetét pedig emberi kitartásként foglalja össze. Véleménye szerint a két faj szerelmének gyümölcse mindkettőből a legjobbat adja át a születendőknek.*
- Sok igazi elf-fel találkozhatnál, ha meglátogatnál MilOchass-ban. *Játékosan kínálja fel a lehetőséget, ami nem erőszak, csupán egy kedves meghívás a férfi részéről. A Sellőházi kalandozáson jobb szemöldöke felkúszik a meglepettségtől.*
- Te aztán tényleg nagy kanállal eszed az életet. Egymás után habzsolod a szelet tortákat, csak a végén gyomorrontást ne kapj. *Életvitele szerint a Sellőházat és szolgáltatásait nem fogadná el soha, de mindenkinek a saját dolga, hogy mit tesz, bár ezen őszintén meglepődött. ~A szabadság ízét megízlelve tényleg habzsolja az életet. Talán ennek az éjnek az emléke is csupán egy szelet torta lesz neki a millióból? Bájos, kedves és naiv torta vagyok. Megeszel és elfelejtesz?~ Az ölében pihenő lány arcán mintha egy kis időre elpirul, bár ezt csak a tűz fényének halovány mintázatában véli felfedezni. ~Mi zajlik most benned? Küzdesz ellenem, vagy épen magad ellen? Bárcsak látnád a gondolataim, éreznéd, amit most én! Tudnád, hogy tőlem nincs miért tartanod. Bárhogy égess is meg én nem bántalak, soha nem foglak.~ A megszokott cinizmus visszaköltözik a pajkos tincsek közé. Egy szépen megfogalmazott véleményt és elképzelt történetet hallhat, ami elgondolkoztatja.*
- A tálcán olykor mérget is felkínálnak, ezért válogatok olyan megfontoltan. A levegőt sem látom, pedig tudom, hogy lennie kell, mert lélegzem. Nem akarok mindent befogadni és mindennel élni, mert tudom, hogy minek mi lenne a következménye. Van, amivel élek és van amivel nem fogok sohasem. Ez az utolsó példányok privilégiuma. *A gondolat végén mosolyt és nevetést visz a mondatok közé. Jól érzi magát, egészen pontosan idejét nem tudja mikor érezte magát ilyen kellemesen. ~Bárcsak örökké tartana az éjszaka, nem múlna el a perc soha, de balsorsomra ilyenkor telik a leggyorsabban az idő, ilyenkor folyik ki a homok leggyorsabban a kezeim közül.~ A kristálypohár és vízkeresés példája egy nagyon találó hasonlat. Érdeklődve hallgatja végig minden részletét.*
- Nem vetek meg senkit, mert nem érzem jobbnak magam másoknál. De olyan nagy baj, ha hiszek egy tisztább forrásban. Ha ez így lenne inkább egyedül bolyongva keressem a tiszta vizet, azzal a hittel, hogy valahol lennie kell. Ha nem találom meg vagy nem létezik akkor bánnom kellene, hogy nem ittam a pocsolyából? Ha ez így lenne, sosem bánnám, hogy a tiszta víz kereséséért az életemmel fizetek. Egy naiv lélek ilyen. Hisz a lehetetlenben és a végletekig követi és kutatja a tiszta víz forrását. Lehet, hogy megtalálja, csak mások erről nem tudnak, mert olyan messze kerültek már egymástól. *Pontosan érti, hogy Redin mire céloz, mégis Ganer az Ganer. Végtelen álmodozó, aki keresi a tiszta víz forrását egy kietlen sivatagon át is, és ezért hajlandó az életével is fizetni érte. A nemes jelzőket, amiket a példázat előtt kapott, mégis kedvesen el kell utasítsa.*
- Nem vagyok jó ember Redin. Csak egy ember, vagyis gnóm vagyok, aki a szerint éli az életét, hogy amit jónak és helyesnek tart, de hogy ki a jó, azt nem dönthetem el én. Nem állok senki felett sem, különb sem vagyok, és még csak nem is nézek le másokat. Mindenki a maga lelkiismeretével számol el. Ki vagyok én, hogy kijelentsem mi a jó és rossz, vagy ki a jó és a rossz? *Nem akar magáról többet gondolni, mint kell. Ezzel igazából nem is nagyon szokott foglalkozni. Váratlan látogatóba érkező kezek érkeznek a bordájához, spontán simítva végig rajtuk. ~Ez egy újabb játék lenne? Határok feszegetése? Vagy mélyebbről fakadna?~ Most inkább ennek nem tulajdonít jelentőséget, próbál a kérdésre válaszolni.*
- Az elmúlt, hogy lesz e még komolyabb gondom azt nem tudom. *Játékos és egyben sejtelmes őszinteségbe burkolja szavait és valami egészen váratlan indíttatástól fogva újra felé hajol a vörös szépségnek.*
- Ha már a komfortérzetből való kiugratásról beszéltünk, elfelejtettem mondani, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Nem hiszed? Csak figyelj! Nézd a szemem. *Huncut kis játékra készül, ha Redin a szemébe néz, akkor ezzel elterelve figyelmét két kezével a lány védtelen oldalaihoz készíti kezeit. Bizony, oda, ahol a legjobban csikis mindenki. Amíg a szemével bűvöli a lányt, egyszer csak ujjai támadásba lendülnek és finoman, de hatásosan a másik oldalán kezdenek táncolni, s ha ez a rész nem csiklandós akkor semmi. Ha ez sikerül, akkor elérte a célját a művelet.*
- Megosztok egy titkot. *Játékosan fordul újra a lány felé. Olyan mintha feltöltődött volna, mintha szárnyakat kapott volna és most repül. Nem érti miért, vagy mi ez, de most repül olyan magasságokban, amikről eddig nem is álmodott. De a titok… *
- Mégis különb vagyok másoknál. Van egy igen különleges képességem, ami nagyon, nagyon ritka. *Megpróbál komoly ábrázatot felvenni, mielőtt kiböki mi is az.*
- Én nem vagyok csiklandós. Ez a különleges képességem. A testvéreim mindig utálták bennem, hogy nem tudnak lefegyverezni csikivel, de én mindannyiszor kihasználtam. Persze ebből aztán volt, hogy nagy verekedések keveredtek és úgy vettek elégtételt rajtam. *Jó kedvűen nevet fel a régi emléken, majd visszatér a kékes szempár közé.*
- Neked van különleges képességed? *Kíváncsian fúrja tekintetét a másikéba, hogy megtudja van e, mert, hogy hasonló „különleges” képessége mindenkinek van.*


2619. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-10 08:44:05
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217

Játékstílus: Szelíd

//Egy felépítendő ház//

*Rorkir megszólalásán Denodea most először elvigyorodik. Nem tart sokáig, egy pillanat csupán, aztán el is úszik. A barbár első lépésben csak felülni tud, az is éppen elég lesz neki, és ezt ő is érzi, amikor pördül egyet a világ a mozdulatra. Előtte a kissé szétgurult farakás. Róla olajos massza csöpög egy nagyon elkenődött polip alakját formázva. A csápok szerteszét terjengenek, már embernyi vastagon festik feketére a földet. Rorkir is egy ilyen tócsában ül. Szegény Tigris elkínzott teste a farakás mellett hever élettelen, és ahogy nézne balra Rorkir nyakába tüzes fájdalom vág, amilyet még nem érzett előtte. Eszébe juthat Jalanydi előretörése, és érintése pont ott hátulról. Denodea válaszol.*
-Megölted a Sötét Viharlényt, én pedig az alakváltót.
*Hangjából kevés öröm hallatszik ki, inkább egy tényként közli a dolgot. Kirio jó tíz lépésre balra fekszik tőlük.*
-Örülök, hogy felkeltél. *Folytatja úgy, mintha törvénykönyvet olvasna fel rekedtesen. Őt egyetlen karcolás sem érte, így könnyedén mászkál.*
-Kirio nem ébredt fel. Nem tudom felkel-e valaha.
*Itt látszik, hogy kicsit megbicsaklik a hangja. Női hasonmásához biztosan szoros kötelék fűzi. A férfi kérdésére csak nagy szemeket mereszt.*
-Hogy micsoda? Igen, démongyilkosok vagyunk.
*Úgy tűnik betudja az ébredés utáni zavarnak a dolgot, és morcos hangján csak biccent, miközben újból kezét nyújtja, hogy talpra állíthassa a férfit. Ekkor jön a következő öblös megszólalás, melyet a fekete-fehér elfszerzet ismét nem vesz észre.*
-Bizony, démongyilkos vagy, Rorkir, a Vérgőzösök gyermeke. Már nem halsz meg becstelen!
*A monológ közben az öblös hang forrása jobbról közeledni hallatszik, s ha a barbár oda is fordítja tekintetét az elsétáló csatabárdos Durogaar szellemalakját pillanthatja meg, ahogyan magát büszkén kihúzva sétál eléjük. Denodeának szeme sem rezzen, csak továbbra is Rorkirt igyekszik felsegíteni.*
-Minthogy őriznem hivatott klánunk dicső hőseit eljöttem hát.
*Jelenti ki, és elindul balra a távolba.*
-Hol a pengéd fiam, hadd keressem meg.
*Közben Denodea már lenyúl a barbár hóna alá, és úgy húzza fel, amire mint kiderült szüksége is van. Erőtlennek érzi magát, mint aki egy évtizedet öregedett, sérült lába pedig még annál is gyengébb, nem igazán tud ráterhelni elsőre.
Durogaar folytatja.*
-Ugyebár nem maradhatok így örökké.
*Dünnyögi.*
-Anyáink a csillagokból figyelnek minket Rorkir, az én szemem és szám az acél.
*Áll meg a földbe enyhén belefúródott jégpenge mellett. Denodea is beszélni kezd.*
-Rorkir, a Vérgőzös, nincs sok időm hálálkodni. Kiriot gyógyítóhoz kell vinnem.
*Némi aggodalom kihallatszik hangjából. Farzsebébe nyúl egy enyhén kilapult erszényt vesz ki és Rorkir egyik öklébe pottyantja azt rázárva a férfi ujjait.*
-Teysus ajándéka.
*Mormogja.*
-Keverd fel az alakváltó vérével és kend a házad falára, ha úgy kívánod. Kizárja engedélyed nélkül Sa'Tereth és Eeyr híveit is egyszerre. Megharcoltál az égi erőkkel egy életre.
*Biccent a harcosnak, és lassan elengedi, hogy Kiriohoz indulhasson, akinek bőre mostanra összeaszott, testét pedig az egészséges fekete bőrszínnél is sötétebb csíkok taglalják a csápokhoz hasonló alakzatban. Rorkir még nem tud róla, de vállától derekáig ő is magán viseli az alakváltó ölelésének átkos nyomát.*


2618. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-09 18:52:33
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin felnevet, csilingelő, lágy hangja messzire repked az éjszaka illatos szelében a lombok között. Látja, hogy rabul ejtette ezt a férfit is, mint mindenki mást, de mód most egészen más. Izgalmas számára látni a biztonságos, pihe-puha, nemes érzelmekkel körülvett lelket a saját, őrület és báj pengeélén vad táncot járó világában. Ganer egyszerűen nem illik a képbe számára, nem tudja mire vélni a felé irányuló gyengédséget. Persze volt már dolga gyengéd emberekkel - megtanulta őket is az orruknál fogva vezetni, éppúgy, mint minden más embertípust. De ez most új.*
- Te aztán tényleg az a tisztességes fajta vagy. Valószínűleg utolsó példánya egy kihalásra ítélt fajnak.
*Kedvesen, bocsánatkérőn mosolyog.*
- A bizalmad jóleső ajándék, de okosabb volna fukarabbul osztogatnod. Mint ahogy az már feltűnhetett, nem belém szorult a legtöbb simulékony empátia a világon. Tudom, hogy nem vagyok jó ember, és az igazat megvallva kicsit sem törekszem rá, hogy az lehessek. Megbízhatatlan vagyok, forrongó, gyakran kegyetlen és majdnem mindig meggondolatlan. Te pedig érzékeny, bájos és végtelenül naiv. Rossz kombináció, ha engem kérdezel. Valószínűleg sírás lesz a vége.
*Néhány pillanat kitartó, bár röpke erejéig a csillagokba réved. Nem tudja, milyen titokzatos erő lökte ilyen közel ehhez a férfihez, már régestelen régen leszokott az ilyetén ragaszkodásról. Váltig tagadja maga előtt, de pontosan tudja, bántaná, ha fájdalmat okozna partnerének. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem fogja nagy valószínűséggel, véletlenül, vagy meggondolatlanul játszva megtenni.*
- A test nem számít igazából. Ha olyan ork lennél, aki valami furcsa lelki okból megérdemli a drága időmet, akkor bizony nem tétováznék. Mindenki teste csak egy átmeneti állapot, ami segít abban, hogy kevésbé tévedjünk el a világban. De semmiképp sem határoz meg minket. Csakis akkor, ha hagyjuk neki. Persze mondom ezt én, aki félig elf vagyok, de valójában nem ismerek behatóan egyetlen elfet sem.
*Rövid gondolkodás után huncut, sokat sejtető vigyorral kiegészíti még mondandóját.*
- Leszámítva azt a kellemes hölgyeményt a Sellőházban, akivel, nos a kapcsolatunk nem igazán lépett a szavak ösvényére, de más területeken elég kellemesen megismerkedtünk. Az persze nem számít.
*Érzi, hogy a barna, megnyugtató stabilitást sugárzó szempár kérlelhetetlenül az övébe fúródik. Most illene mondania valami frappánsat, de képtelen rábírni nyelvét bármiféle mozgásra, csupán telt ajkai nyílnak el halványan egymástól, de a szavakkal együtt bennrekedt levegő sem távozik rajtuk. Érzi, hogy le kellene tennie a fegyvert, abbahagynia a játékot, itt az alkalom, amire titkon vágyott, a bizalom, amit úgy éhezett. De egészen egyszerűen nem képes rá. Elpirul, érzi, hogy rés keletkezett a pajzsán, most őrá került a zavar sora. Próbálja visszanyerni fölényes helyzetét, és gyengéden végigsimít a sötét, vaskos, és meglepően puha tincsek erdején, de inkább tétova, gondoskodó mozdulat sikeredik, mintsem támadás. Még néhány remegő, izzó pillanatig szedegeti erejét, míg sikerül újra felülkerekednie magán. Szemébe visszatér a megszokott cinizmus.*
- Nem azt mondtam, hogy élőholt vagy, egyszerűen csak nem használod ki az élet által kedvesen, tálcán kínált lehetőségek sokaságát. Nem szabad ilyen nagy jelentőséget tulajdonítani semminek, egyszerűen csak hagyd, hadd áramoljon át rajtad minden. Be kell fogadnod az egészet, ha meg akarod tapasztalni, meg akarod érteni. Az, hogy együtt élsz vele, látod, elfogadod, sokszor talán még szereted vagy élvezed is ezt a színes, szép forgatagot, nem jelenti azt, hogy azonosulnod is kell minden részével. De semmiképp se utasíts el olyat, amit még nem próbáltál, mert nem tudod, miről beszélsz. Minden elégés, minden sérülés valami új kezdete is egyben. Gazdagabb leszel sok tanulsággal, érzéssel, emlékkel, amik később a részeiddé avanzsálhatnak. Mert úgy hiszem, van valami, ami bennünk örök és megváltoztathatatlan, mint például, hogy te tisztességes, jó ember vagy, én pedig… Nos, finoman szólva nem vagyok az. Ezzel születtünk, ezeket a formákat kell tartalommal megtöltenünk életünk során. Mintha például kapnál egy szép kristálypoharat, amit meg kell töltened vízzel, ami egy forrásból csorog. A forrás viszont nem túl bizalomgerjesztő, mindenféle bogár, lárva és piszok úszkál a vízben. Sokan tolonganak körülötte, mindenkit szörnyű, kibírhatatlan szomjúság gyötör. Megveted őket, mert még a férgeket is megisszák vízzel együtt koszos, apró bádogbögréikből, csakhogy jobban érezzék magukat. Több akarsz lenni ennél, ezért leküzdöd a kínzó szomjúságod. Úgy döntesz, hiszel egy jobb vízlelőhelyben, így elindulsz, bejárod a fél világot, és szomjan halsz, mire rájössz, csak ez az egy forrás létezik. Ennek a vizét kellett volna elfogadnod, és kitisztítanod. De már késő visszamenni és megtenni. Most még van időd úgy dönteni, hogy vállalod a töltekezést, még elég közel vagy ahhoz, hogy visszafordulhass.
*Íriszei az égen ragyogó pontok sokaságába vesznek, ujjai pedig hosszú tincsei útvesztőjébe. Kezei váratlanul a férfi bordáira tévednek, néhány ösztönös, spontán mozdulattal megsimogatják őket.*
- Fáj még, hogy elestél? Biztosan nem lett komolyabb gondod?
*Kérdi őszinte aggodalommal hangjában a gnómot. Magát is meglepi a hirtelen törődési hulláma, reméli, a másik nem veszi túlzásnak.*



2617. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-09 17:05:11
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Tekintete lefelé vetül a vörös hajzuhataggal körbefont acélkék szempárra. Lelkének tükrét fürkészi mintha gondolataiba szeretne látni, átlátni a mindent takaró fátylon, ami elrejti a lángoló személyiség mögött meghúzódó valódi belső személyt. Talán sosem fog ilyen mélységekben átszűrődő fényként betekinteni, de akkor is kitartón fürkészi a másikat, reménytelen kutatva a sötétség szórakoztató leplébe burkolódzó vörös démoni jelenést. A másik tekintetén huncut mosoly ül ki hiszen kedve szerint hozza zavarba a férfit. ~Biztosan jól szórakozhat rajtam, ehhez kétségem se fér azok után, hogy az arca mindent elárul huncutságáról. Mi lehet a célja? Hogy érthette azt, hogy a valódi ént akarja kiugrasztani túlzott közvetlenségével?~ Túl sok még a kérdés amit nem tud megválaszolni a másikról. Redin jelleme nagyon kifürkészhetetlen. Gnóm legyen a talpán, aki megfejti azt. Amint a rakoncátlan tincseket lágyan simítja vissza a lány füle mögé, valahogy az addig ölében pihenő közömbös és ravasz tekintet sóhaj kísérte jó érzés sziporkázik kifelé. Mintha ez az apró gesztus egy álomszerű helyre juttatná el, amiből fájó a visszatérés. Talán az ilyen apró, figyelmes mozdulatba gondoskodás, féltő és óvó szeretet érzését közvetíthette. ~Az biztos, hogy nem sok igazi szeretetet kapott életében. Külsőre kemény jellemű és forgó tornádó erejével söpör végig az élet rögös útján, de belül Ő is egy védelemre és olthatatlan égő biztos szeretetre vágyik. Gyanítom, hogy a férfiak a lába előtt hevernek, de neki ez csak puszta játék, testének adottságainak ravasz kihasználása. Miért teszi ezt? Talán tudat alatt így vesz revansot azért, mert férfi volt, aki kegyetlenül elbánt vele? Ha így is van nem tudom elítélni érte, még ezért sem. Úgy látom őt ahogy nem gondolná, látom benne azt, akit még ő sem lát tisztán magában. Tudom, hogy ott van legbelül, eltemetve a törékeny nő, aki ki van éhezve a jóságra, őszinteségre és egy támaszra, de mindezek után, amit átélt már nem hihet ezekben a dolgokban, mesének és valótlan, naiv illúziónak élheti meg. A jégpáncélja nem fog megolvadni, marad erős, szilaj és áthatolhatatlan pajzsként érzései védőburkaként.~ Csodálkozva fogadja a másik ajkain megcsillanó kedves mosolyt. Ezt követi egy finom jobb kéz kérlelhetetlenül maradó finom érintése az arcán. Ezt az érintést már nem tudja finoman hárítani, erőszakkal pedig nem fogja, így az érintés bár az arcon éri mégis rengeteg érzelmet, melegséget juttat határozott lelkületébe, még akkor is, ha a másik részéről ez egy szándékos, kacér játék csupán. Az érzések és ingereinek feszegetéséből Redin véleménye tereli el figyelmét, amit Ganer önkorlátozó viselkedéséről alkot. Sok igazság is van abban amit hall, de eszébe jut egy gondolat amit lehajolva a vörös tincsek tengerében fekvő lány arcával egy vonalban oszt meg, vigyorgó arckifejezéssel.*
- Akkor ezek szerint ugyanolyan nyugodtan fészkelnél az ölemben, ha a porhüvelyem egy rusnya, vágott képű orkban testesülne, és most ő nézne le rád. *Arcát egy pillanatra eltorzítja mintha rusnya ork lenne, szemléltetve a mondandóját. Fejét végül felhajtja melybe némi vér özönlött mely lassan visszaáramlik a nyakán keresztül a szíve felé. A hűs szellő az ő dús, sötét haját is borzolja, ami most kifejezetten jól esik neki. Úgy sütkérezik a szélben mintha egy hajó orránál állna és az óceán sós lehelete fujdosná egy forró nap végén, ezzel hűsítve testét. Tekintetét visszafordítja a szélirányból és komolyabban is felel az acélkék íriszeknek.*
- Sajnos besorolnak minket, ezt tapasztalatból tudom. A kérdés, hogy ezt elfogadom vagy kitörök e belőle és olyan képet alkotok magamról amilyet szeretnék. De tény, hogy magamat is bezárom ketrecbe és megszabadulok a kulcstól bizonyos dolgokban. *Mosolyogva mégis biztos tudattal van benne az igazság, amit az imént hallott és amely igaz is rá bizonyos tekintetben. Megélni, hogy mások hogyan viszonyulnak egy adott fajhoz azt csak azok tudják, akik az adott faj jegyeit viselik. Ezt megélhette Redin is, hiszen félvér.*
- Te sem véletlen rejted vörös fürtjeid mögé a formás fülecskédet. *Úgy tűnik tanul a másiktól mert a hangjában van egy kis szemtelenség érzet. Az elemek béklyóinak felvetése és a világ teljes behatárolásának viszonya a férfiben felébreszt egy rég eltemetett érzés. Tekintete a csillagokhoz húz, majd felel a megpendített mondatokra.*
- Egyetértek. A világ egy nagy őrlőmalom, ami magába roskad és összemorzsol minden szennyével. Vagy önként átadod magad neki vagy ellenállsz. Ha ellenállsz akármilyen kemény is vagy összeroppant. Ez vagyok én, ahogy mondtad. Egy szikla, ami nem formálódik a világhoz, és egy napon ezért összeroppanok, de addig is úgy próbálom élni az életem, hogy minden nap nyugodt lelkiismerettel nézhessek tükörbe. Nem, nem vagyok szent, vagy különb másoknál, de vannak elveim, amikért meghalni is kész vagyok. Sokan az életüket adják egy küldetésért, valamelyik istenért egy eszméért. Én miért ne tehetném azért, amit jónak, igaznak gondolok. Nem érdekel, hogy ezért ostobának, szűk látókörűnek néznek, akkor is érdemesnek tartom kiállni bizonyos dolgokért. *Kíváncsi és lassan olvadozó szemekkel tartja a szemkontaktust a másik szúró, el nem eresztő lélektükreivel. ~Hogyne félnék a tűztől, mindenki fél tőle. Te megjártad a poklok poklát, összeégtél, többször is mint bárki elbírná. Olyan vagy nekem, mint egy értékes aranytallér. Van jó és kevésbé jó oldalad, mégis szükség van rá, hogy valaki gondos finom kezében tartson, hogy vissza ne hullj a porba, ahonnan kivergődtél. Forró is vagy mintha az érmét tűzben edzették volna, és onnan emelnélek ki. Meg fogsz égetni tudom, már most égetsz, de nem engedlek el, nem engedem, hogy visszaess. Tartalak a kezemben még akkor is, ha égetni fogsz, mert fogsz, tudom jól. Mégis vállalom a fájdalmat, mert van amiért vagy akiért érdemes. Nem tudom miért teszem ezt veled, de amióta megláttalak tudom, hogy van benned valami, ami különlegessé tesz, és ezt már semmi sem tudja kiverni a fejemből. Legyél ádáz gyilkos, én nem tudok rossz szemmel nézni rád, nem megy. Mi szépség van benne, hogy újra és újra megéget a tűz? Miért óhajtod annyira, hogy újra megégj? Nem volt még elég belőle?~ Mély levegőt vesz mielőtt válaszolhatna.*
- Igazad van. Vállalni kell a kockázatot. *~Tudom, égni fogok. Te leszel, aki felperzselsz, de ez sem érdekel. Lángorkánként fogsz végig söpörni rajtam, lelkem pedig szénné égett, élettelen testként hever majd a felperzselt földön. Legyen, vállalom.~ Közelebb hajol a másikhoz és most ő fúrja szemeit a másikéba.*
- Bízom benned. *A hangja határozott és teljesen őszinte. Olyan határozott akár egy jéghegy, amely bizonytalan, csekély felszínnek tűnhet, mégis a víz alatt olyan szilárd, hogy a legnagyobb viharok sem képesek szétszabdalni. Az elefántcsonttorony és meseország szavak keserű mosolyt csalnak arcára.*
- Az élethez nem kell ösztön népek közé ereszkedni. A pillanatnyi élvezetekért viszont oda kell folyamodni. Ha úgy gondolod halott vagyok, hát akkor halottként élek, de akkor sem leszek másmilyen. Formálódhatok, de az elveim nem törnek meg. Előbb döfhetsz tőrt a mellkasomba mintsem eláruljam őket. *~Halottként élek szerinted? Meglehet. A szemedben halott vagyok, de a magaméban élek, csak nem vagyok teljes, akárcsak az elemek. Egyenként gyengék, de mind együtt roppant erejűek.~*
- Az állatokat ösztönök irányítják, de mi ne vagyunk állatok. Dönthetünk másként, még ha saját érzéseink mást diktálnak is. A szív veszedelmes és csalárd érzésekkel táplál, amire, ha hallgat az ember előbb utóbb szénné ég. *~Hiába tudom, mégis az előbbi gondolataimmal ítéltem magam halálra, vagy éppen életre? Ki a megmondhatója mi lesz ezután… ~*



2616. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-09 15:10:49
 ÚJ
>Yagnar Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//

*Az erdő messzire viszi a dallamos füttyszót, a lovon ülő férfi felettébb jókedvűnek tűnik. Most, hogy a hegyekről a jégsipkák is eltűntek, alkalmas rá, hogy átkeljenek rajta. Neki pedig van is oka átkelni, de még mennyire!
Valahol a távolban, talán a Kikötő felől, tompa kürt szól rekedten, talán épp egy hajó indulását jelzi. A hang emlékek egész hadát zúdítja rá, akaratlan, kéretlen.

"Kürt. Hajnali az óra, még is kürt harsan, hangjával töltve be az eget s a völgyet, s visszhangozza erdő és folyó.
Mélyen nyúl a rúnával vert fatálba, két ujját egészen megmártva benne. Még meleg. Lassan húzza végig homlokán, le egészen orra hegyéig, s fejét meghajtva adja tovább a tálat. Vér csöppen tenyerébe, ő pedig meredten bámulja, üres tekintettel.
Kürt harsan újra, ezúttal már a közeli domboldal felől. Itt vannak. Emberek, kik a saját véreik, s orkok, tucatjával. A háború szele még egy olyan aprócska faluba is elér, mint a Rhagodaroké. Talán ha kimaradnak ebből az egészből, s nem szavaznak ő ellene... Még most is lenne jarl a falu élén.
Feltápászkodik a földről, s társaira bámul. Kevesen vannak. A fahasábok már az utolsókat rúgják a kandallóban, s nem lesz többé, ki táplálja a lángokat."

Hogy atyjafiai hogyan fogadják, egyáltalán itt vannak-e még, vagy a változás óriásszekere ide is elért már, hamarost kiderül. Már ha egyáltalán igazak a pletykák, s a kölyök oly sok esztendővel ezelőtt tényleg meglépett. Bárhogy is, ő már attól boldog lesz, ha nem az út szélén éri az éj. Rég volt már az, hogy párnán hajtotta volna álomra fejét.

"Tán lehetett volna jarl, bár már sosem derül ki.
A vérgőzön s sűrű füstön át látja, miként gyújtják fel otthonaik, miként verik láncra lányaik. Ám elméje már nehezen rakja össze e képet, a világ pedig szép lassan megbomlik körülötte.
Sötétül az ég alja, bár lehet, csak az ájulás kerülgeti. Nehéz eldönteni innen. Bárhogy is, hallja, ahogy Rulf megint rákezd arra a nótára. Miért most? Hallja, ahogy a férfi vígan dalol a lant mellé, a sikolyok pedig szép lassan elnémulnak körülötte. Oldalra fordítja fejét, de csak a szekercét látja, mit oly hévvel vágott ellenfele koponyájába, hogy azt már kihúzni sem tudta onnan többé. Hogyhogy, hogyhogy nem, kihuny felette a nap, ő pedig behunyja szemeit, hogy magával ragadhassa a várva várt sötétség."*


2615. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-08 18:25:29
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin belső hangjai hangosan, cinikusan kacagnak, de gondosan elrejti őket a másik elől.*
~Ó, hogy nem gondolsz rólam semmi rosszat? Várd csak ki a végét, kicsi barátom.~
*Huncut mosoly ül ki az arcára látva a férfi zavarát, nem titkolja semmi különösebb módon, piszkosul élvezi a helyzetet.*
~Most megvagy, kisegér! Ne is álmodj menekülésről. Ne aggódj, nem olyan vagyok olyan gonosz, mint amilyennek kinézek.~
*Figyelmesen, érdeklődve, de abszulút mértékben kifürkészhetetlen arckifejezéssel hallgatja végig a pasas eszmefuttatását önmagáról és magasztos, elérhetetlen, szent szerelemről. Mulattatja a naivitás és tisztaság, amely a finommetszésű arcon szinte túlragyogja a holdat. Démoni énje üvölt és dörömböl, hogy a csábító ördög szerepében tetszelegtethesse a vörös testét, de egyelőre semmiképp sem meri szabadjára engedni. Sajnos túl jól ismeri magát és tudja, nem lesz képes ellenállni egy ennyire ígéretes, új játéknak, előbb-utóbb megtörik. Sosem volt még dolga hasonló alakkal, eddig mindenki előszeretettel és hátsó szándékokkal megtömve közeledett felé, ez pedig felkelti érdeklődését. Mikor a férfi tenyerével óvatosan elhajtja rakoncátlan tincseit, szemét behunyja, halk, rövid, alig észlelhető sóhajt hallat, arcán némi jósággal vegyes meghatódás suhan át. Különös analógiája ez a mozdulat kettejük viszonyának, ahogy a repdeső, ode-oda vetődő részeit rendezgeti, önmagára ne támadhassanak. Fürdőzik a törődő kezekben, lágy tengerként öleli át a béke, melynek puha bilincseit sosem viselhette sokáig.
A létező legkedvesebb mosolya kúszik arcára, a tűz változékony fényében szálldosó tincsei különleges árnyjátékot rajzolnak érzékeny mívű vonásaira. Úgy dönt, figyelmen kívül hagyja a partnere határait, pontosabban inkább tágítani próbálja azokat, jobbja ismét a másik arcára kúszik. Alig ér hozzá, mintha egy sérült kismadarat dédelgetne, mégis kérlelhetetlenül marad helyén, nem engedve meg az elhajtás lehetőségét.*
- Szerintem önmagad korlátozod azzal, ha világot skatulyák sorozatává rendezgeted magad körül. Valaki nem a faja miatt lesz szép, kedves, okos, mogorva, vagy akármi más. Nem hiszek abban, hogy az ember az elf, a gnóm, vagy akár az ork ilyen élesen elkülöníthető volna, és épp ideje lenne ezeken továbblendülnünk. A lelkünk tulajdonképpen mindig ugyanaz, csak a csomagolás változó. Azzal, hogy te azonosulni akarsz a gnómi identitással építesz magadnak egy szép, nemes és kreatív - azonban annál szűkösebb cellát, aminek ajtaját te zártad be, a kulcsot is te magad dobtad el. Nem mások könyveltek el a gnómként, hanem te könyvelted el saját magad.
*Finoman felnevet, szemeiben most nem pimaszság, sokkal inkább valami szárnyszegett, gyakorlatlan törődés célzata sejlik fel.*
- Tudod, cseppet sem értek az elemekhez, vagy azok irányításához, de abban egészen biztos vagyok, hogy ennyire szoros béklyók mellett sosem leszel képes mindet uralni. Most olyan vagy, mint a szikla, ami ugyan erős, formálható, de alapjaiban véve megváltoztathatatlan, ésa világot is ilyen körülhatárolható, merev egységként látod. A világ viszont nem ilyen. A világ kusza, kaotikus hely, ahol minden egyszerre szilárd talaj, rugalmas és alkalmazkodó víz, lobogó, forrongó, energikus tűz, és magasröptű, mindenhol és sehol szimultán jelenlevő levegő.
*Valami különös, bölcselkedős nyugalom árasztja el csontjait. Továbbra sem veszi le kibírhatatlan szemeit Ganerről.*
- Ne félj ennyire. Közel kell menned a tűzhöz is, ha érezni szeretnéd a meleget, és bizony vállalnod kell a megégés kockázatát. És igen, talán lesznek kellemetlen emlékeid, de kinek nincsenek? Pont ez a szép az egészben. Megígérhetem, hogy nem foglak mebántani, de mindketten tudjuk, a jövőért senki sem vállalhat garanciát, így az ígéretek is csak szavak a szélben. Ha bízol bennem, azzal is együtt jár, hogy vállalod a sérülés kockázatát és elfogadod, hogy a természetem nagyban hasonló a lángokhoz, melyek fényt és meleget adnak, segítenek számodra egy nehéz éjszakán, de képtelenség őket korlátok közé szorítani. Ne aggódj, semmibe sem sérülhetsz bele véglegesen, mindennel együtt lehet élni.
*Magában csodálkozik tulajdon szavain, nem vall rá a tanácsok osztogatása.*
- De összességében nem érdekes, hogy igazat adsz-e nekem, vagy nem. Vagy így, vagy úgy valószínűleg magad is rá fogsz jönni arra, hogy nem élheted az életed egy szépséges elefántcsonttoronyban meseország közepén. Muszáj leereszkedni a pórias, ösztöni népek közé, ha élni akarsz.
*Térdeit felhúzva egyik lábát átveti a másikon, s kicsit hagyva lélegezni a másikat szemei az eget fürkészik, de hamar visszavándorolnak új barátjára, kutatva legbensőbb, gondosan rejtegetett érzések után.*


2614. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-08 14:11:42
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Valahol legbelül érzi, hogy a bizalmát tálcán adó vörös leány előbb vagy utóbb visszatér a pimasz álca mögé. Kilépni az érzések viharában nehéz dolog. Nem mindenki állhatja azt az érzést, akár a tűző nap perzselését. Sejti, hogy a veszélyt nem ismerő Redin nem fog, nem tud nyugodni, egy közösségbe csak úgy beilleszkedni. Ami vele történt az nagyban megnehezíti a való életbe való visszailleszkedést, közösséghez tartozást. Ezért egyáltalán nem róhat fel a másiknak semmit sem. Sebzett madár, aki védekezik, kapálózik, karmol, ha kell, szabadságát óvva, s nem maradhat meg egy oltalmazó kéz rejtekében sem. A lány könnyeit hamar eltünteti, mintha meg sem történt volna, mintha semmit sem mondott volna. Azonban Ganer békét sugalló tekintete továbbra is ott ragyog az arcán sugározva az őszinte törődés naivnak ható melegét. Kedvesen elmosolyodik, s ezzel biztatva válaszol arra, hogy egyáltalán nem érzi terhesnek azt, amit most megosztottak vele.*
- Ne kérj elnézést. Valakinek el kellett mondanod és megtisztelve érzem magam, hogy ez én lehetek. *Szemét egy kis időre a földre veti és elidőzik gondolataiban pár pillanatig.*
- Megígérnél nekem valamit? *Ha egy kicsit is hajlandóságot mutat egy apró ígéretre a lány, akkor kérni fog tőle valamit.*
- Ne hidd soha, hogy amit most megosztottál velem, azért gyengének, nevetségesnek, vagy bármi egyéb negatív jelzővel illetnélek magamban. Ígérd meg kérlek, hogy nem feltételezel rólam ilyet! *A legtöbbször egy ilyen megnyílás után újra elzárkózás a vége, de Ganer nem szeretné, ha ez így lenne. Egy hidat nyitott a másik felé, szivárványból, meséset és szépet. Fájna neki, ha ezt a kapcsot lerombolnák. Nem tudja, hogy ezek után Redin miként fog viselkedni, hogyan vonul vissza lelki fedezékébe, vagy talán megmarad bizalma a gnóm iránt. Nehéz ezt most megmondania. Egyelőre azt látja a másikon, hogy talán egy kicsit megkönnyebbült, hogy kiadhatta magából a nyomasztó érzéseket. Talán már ezért is megérte végigmenni a lelki gyötrelmeken, s ezeket szavakban megformálva átadni a másiknak. A meleg takarót elfogadja a nő és szemtelen vigyorral az ölébe fészkel, mint egy kismadár. Zavartságát nem tudja palástolni, mosolyra húznak ajkai. Az állához dörgölőző kezeket finoman megfogja és visszaadja gazdája mellkasára.*
- Te aztán tényleg nem vagy szégyellős, de engem rendesen felpirítasz. Hol van itt az igazság? Nem ér, hogy én, nem tudlak zavarba hozni. *Játékosan morcos arcot vesz fel és néz le az ölébe kucorodó törékenynek ható nőre. Halkan nevet fel, majd nagyot sóhajt. Nem lát a lány fejébe, gondolatai kavalkádjába. Nem tudja játszik e vele, vagy csak érzékei határát feszegeti.*
- Tudod nem voltam még nővel, sosem. Zavarba hoz minden pillantásod, és ezt jó tudod, ki is használod. *Mondana valami szépet, de nem az jut eszébe. Enyhén gúnyos mosoly húzódik ajkain egy pillanatig.*
- Mindig úgy könyveltek el, hogy a gnóm. A gnóm, aki okos, segítőkész, lelkes kíváncsi. A gnóm, aki megépít ez, megépít azt. A gnóm, aki megoldást talál a mechanikai és minden egyéb problémákra. Aki feltalál, ha kell valami. De ennél semmi több. Nem vagyok sudár elf, a szépek népének tagja, tökéletes vonásokkal. Nem vagyok ember, büszke és pimasz sem. Egy gnóm vagyok, aki a társadalomban és a fajok kavalkádjában csak egy pont. Nem reménykedem társban, mert hogyan is remélhetnék. Kevesen is vagyunk, és hogy megtaláljam a hozzám illőt annak esélye a millióhoz. Nem vagyok az, aki gátlástalanul vágyait hajkurássza vagy csak a pillanatnyi élvezeteknek él. A maradandó tartós dolgokban hiszek, még ha ezzel a kevesek útját is járom. Nem akarok fájdalmat, egy múló románcot, ami egy éjszakára szól, majd tovaszáll, de az emlék a fájdalom a sírig elkísér. Tarts ezért naivnak, lehetetlen álmodozónak, más világban sétáló idegennek. Egy porszem vagyok egy mg hatalmasabb gépezetben. Elfogadtam a sorsom, nem várok tőle többet. Örülök annak, amim van, és nem kárhozom azt, amim nem lehet. *Jól tudja, hogy érzéseit megosztva a másikkal hátrányba került. Feltárulkozott, titkait, félelmeit kiadva, ettől pedig szörnyen sebezhetővé vált. Ott a dobogó szíve, ami most védtelen. Egyetlen karcolás is elég és vége, sebesült állatként menekülne a sötét éjszakában, a lelkületét pedig örök hegek mardosnák, amíg valami jó, valami kedves valami szép emlék meg nem lágyítaná újra. Elárulta bánatát, gyengeségét és ezt most a másik tudtára adja. A vörös hajzuhatagot meglebbenti a szél, amit a lány arcába söpörne, de a gondoskodó gnóm kéz újai között megfogja a menekülő tincseket s egy simítással visszarendezi őket helyükre. Tekintete oly sok kérdéssel terhes. Valaki, akinek megnyílt, úgy, mint még sosem. Intellektuális partnerére akad, olyanra, mint előtte senki.*
- Szeretném, ha tudnád, hogy az előzőket rajtad kívül én sem mondtam még el senkinek. *A lány pimasz tekintetét fürkészi, hogy vajon megolvad-e az acélkék szempár, vagy továbbra is a vas keménységével és mindent átfúró vizslatásával találja magát szembe.*
- Nem jó ám kiszolgáltatottnak lenni. ellened nincsen fegyverem, sem pajzsom amivel védekezhetnék. Pimaszságod és szépséged ellen nincs gyógyír számomra. De te így érzed magad otthon igaz? Ha tudod, hogy a másik felett hatalmad van. *Nem ró fel a másiknak semmit, ezt nem bosszankodásból vagy dühből mondja, csupán bevallja azt mit érez és gondol. Redin csinos lány, úgy is öltözködik és férfiként nem vak. Vajon Redin pirítja még tovább, vagy hagyja fölényes helyzetét és egyenlő partnerként kezeli a gnómot. Ezt nem tudhatja, de annyi minden van még amit nem tudna egymásról. Kevés lenne ezer ilyen nyugodt éjszaka, hogy jól megismerje a másikat. Tízezernyi szó a csillagos ég alatt minden éjjelen, talán ezt is keveslené, pedig fél karját is feláldozná ha ezt a lehetőséget a megismerésre megkaphatná. Tudná mit most jól mit kérne a nagy Ar-Theniortól, de kívánsága több nincsen, csak maradt a puszta élet és a kiszámíthatatlan valóság.*


2613. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-08 12:52:22
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Az erős, de filigrán test csendesen, lágyan reszket az idegen, mégis olyan ismerősnek tetsző karok oltalmában. Nem zokog, nem kiabál, nem hisztizik hangos paláverrel. Néma, öregasszonyos könnyek csordogálnak végig arcán, a megadás, a legyőzetettség érzelmeinek könnyei. Hagyja izmait elernyedni, elolvad teste a tűz táncoló fénnyalábai közt, szinte belesimul a világba.
Ganer már tervez. Lépések szövevényét látja maga előtt, az út a szép, fényes jövő felé vezet. A lány erejéből szavakra már nem igazán futja, így csak halványan, fejcsóválva mosolyog. Tudja, ó, ő pontosan tudja, hogy valójában sosem lenne képes igazi közösség igazi tagja lenni. Az lélek ugyan képes fejlődni egy bizonyos szintig, de a tulajdon bőrünk fogságát sosem hagyhatjuk el igazán. Az ő bőrét pedig a magány szőtte.
A barna tekintetekben lassan, egyenletesen oldódik fel, akárcsak a gőzölgő teába cseppentett méz aranyló gömbje. A szavak értelmét inkább csak tompán, benyomásszerűen érzi, mintha a pillanat máris emlék lenne elméjének valamely polcán. Találkozásuk, s váratlan kapcsolódásuk valóban meglehetősen sorsszerű színezetet kapott, bár a konok lány nem hisz az ilyesmiben. Tétova mosoly bujkál könnyei fátyola mögött, hisz a másiknak, bár a racionalitás és a realitás szellemei fejében egymást túlüvöltve figyelmeztetik, hogy véleményük szerint ez nem nevezhető az évszázad ötletének, de a spontaneitás tündére kedélyesen kacagva legyint rájuk. Halványan elmosolyodik, eszébe ötlik, hogy épp ideje volna moderálni magát. Nincs hozzászokva a kitárulkozáshoz és az uralom elvesztéséhez, így ez ijesztő terep számára. Haját megrázva felegyenesedik, hátizmait megfeszítve útját állja a testét átfogó remegésnek. Könnyeinek útvonalát elegáns, söprögető mozdulatokkal tünteti el.*
- Köszönöm, hogy így érzel. Ne haragudj, amiért ilyen hirtelen borítottam rád mindent, biztos készületlenül ért. Nincs mit tenni, sajnos ilyen a természetem.
*Elméjébe lopakodik a gondolat, hogy lényegében most vallott be egy gyilkosságot. Ha a másik mégsem az a becsületes alkat, simán fel is nyomhatja valakinél, és ki tudja, mi lesz a sorsa.*
~Szóval most úgy ténylegesen megbíztam valakiben, akit nem is ismerek. Ez nagyon-nagyon furcsa érzés. És inkább riasztó, görcsös, mint kellemes. Továbbra sem értem, mit esznek ezen más népek annyira.~
*A takaró puha, otthonos langymelege váratlanul éri bőrét. Gondolataiba feledkezve észre sem vette, hogy a másik felállt. Jóleső mosolyt csal elő belőle a gondoskodás, ami olyan idegen és indokolatlan és bizarr számára. Úgy dönt, a legjobb az lesz, ha egyszerűen csak élvezi a helyzetet. A holnapi nap problémája lesz, hogy a pasas valóban olyan tisztességes-e, mint amilyennek vallja magát. Valamint az is, lesz-e kedve tükröbe nézni a szánalmas monodrámája után. És az is, meglóg-e innen, mielőtt a másik a felébred, hogy ne kelljen viselnie a szégyen érzetét. Kérdések sora, amiket most sorra csendre int. Szemét behunyva mélyet sóhajt, majd mikor ismét a másikra pillant, íriszeiben az ismerős, pimasz tűz lángja lobban fel. Alaposan begöngyöli magát a második kölcsön textíliába, bár a kellemesen lobogó tűz mellett már inkább a komfortérzet és a pizsamaparti-hatás, mintsem a hideg miatt. Kérdést, vagy bármilyen egyéb figyelmeztetést nélkülözve hátára fordulva kecsesen, macskásan nyúlik végig a földön, fejét a egy szemtelen vigyor kíséretében a másik ölébe hajtva. Amennyiben nem tapasztal komolyabb ellenállást, kicsit fészkelődve megfelelően kialakítja fészekszerű helyét, hosszú tincseivel alaposan beterítve újdonsült barátját.
Alaposan szemügyre veszi a finoman metszett arcélt ebben a pattogós, meleg fényben. Az új perspektíva izgalma elkápráztatja, és megállapítja, ebből a szögből sem tűnik gonosznak, vagy alattomosnak. Igazi őszinte, szende, naiv lélek, némi kisfiús báj utóízével. Már korábban érzékelte, hogy az ipse nem sok időt tölthetett kellemesebb hölgyek társaságában, így rendkívül szórakoztató számára feszegetni a kettejük közti normális távolságtartás kitolhatóságának határait. Pontosan tudja, milyen hatást gyakorol általában a férfiakra, és nem szégyelli kihasználni adottságait.
Kockázatos, és meggondolatlan kísérletként megindul jobb kacsója a férfi álla felé, majd óvatosan vakargatni próbálja, mintha csak aranyos kisállattal játszana. Ajkaira elbűvölő mosoly kúszik.*
- Mesélj nekem valami szépet a sok szomorú után.


2612. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-08 09:51:35
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Teljes mértékben érzi a másikon, hogy amit mondani készül, vagy amit szavakba kíván formálni az nagyon súlyos, gondterhelt és szörnyű emlékek tömkelege lehet. Ezért saját tekintetét befogadó és barátságossá váltja, talán ezzel a nyugalommal segítve a másik érzelmeinek felszabadulását. Redin szembe helyezkedik vele, ugyanolyan ülésben és olyan közel hozzá, hogy a másik levegővételét is tisztán érzékeli. A jégkék szempár, ami most ilyen közelségből rá szegeződik, egyszerűen lebilincseli a figyelmét, tekintetét képtelen elfordítani, nem mintha akarná. Ő maga is nagyot nyel, hiszen már régen nincsen a komfortzónáján belül. Őszinteségével és megelőlegezett bizalmával utat nyitott saját lelkülete felé, sebezhetővé, védtelenné magát ezzel a másikkal szemben, de ez most a legkevésbé sem aggasztja. Minden porcikájában érzi, hogy Redin-nek szüksége van arra, hogy kimondja azokat a sötét érzéseket, emlékeket, amiket eddig magával cipelt, és amiknek a súlyát kész csoda, hogy egy ilyen törékenynek tűnő, mégis erős akaratú lány eddig elfojtott magában. Szinte alig pislog, úgy hallgatja a történetet. Megtisztelőnek érzi, hogy a lány ezt elsőként osztja meg vele, s nem csak ezt, egyben bizalmát is adja a gnóm felé. A bevezető mondatokra nem szól, csupán lágy tekintetén a megértés és őszinte érdeklődés sugárzik, amiből tökéletesen érezheti Redin, hogy Ganer nem fog ellovagolni bármit halljon is ezután. Tartja kölcsönös tekintetet és most az sem zavarja, hogy a közelségi szféráján ez jóval közelebb van a megszokottnál. Ezzel is szeretné erősíteni a nőben, hogy kész ítélkezés nélkül és őszinte érdeklődéssel hallgatni, amit mondani készül. Minden egyes szóra alaposan odafigyel és megpróbálja átérezni mindazt, amit a lány átérezhetett az életének azon mozzanataiban, amiket megoszt vele. Nagyot nyel, amikor a bérgyilkos apa szörnyűségeiről hall. Hallott már lelketlen bérgyilkosokról, de Redin apja egy olyan torz és abnormális személyiséggel rendelkezett, ami egyszerűen elborzasztja és mélyen legbelül azt kívánná, hogy minden ilyen alak egy csettintésre eltűnne a föld színéről. Az ilyenfajta tettekre nincsen mentség, sem feloldozás. Amit ez a férfi tett Redin-nel és az édesanyjával az megbocsáthatatlan. A másik mély sóhaját szinte érzi, amint végigfut az arcán. Megpillantja az eddig vörös hajzuhatag takarta, formás, enyhén hegyes füleket. Megértette, hogy a lány fél-elf ilyen formán. Az elfek szépsége és az emberek határozottsága keveredik benne, így sok minden értelmet nyer. Amint tovább hallgatja a történetet arról, hogy anyát milyen sanyarú állapotban hagyták meghalni és, hogy majdnem ez lett a vége Redin-nek is, mélyen megrendül. Közel sem számított ilyen szomorú történetre. Nem volt felkészülve rá, hogy ennyire meg fogja érinteni. Amikor a szabadság és szökés tervezgetésénél jár a másik, akkora Ganer arcán apró könnycseppek gördülnek le. Próbálja visszafogni magát, de nem megy. Olyan mélyen átéli az érzéseket, hogy lehetetlen számára felülkerekedni és mosolygó arccal, nyugodtan hallgatni mindezt. A szemkontaktust még ekkor sem töri meg, pedig már esetben már valami mondvacsinált indokkal elpalástolta volna megrendülését és együttérzését jelző könnyeit. Némán figyeli tovább a történéseket, küszködve elszoruló szívével. Neki most úrrá kell lennie az érzelmein, támasznak kellene lennie, s az is, de most gyenge, elgyengült, mert ilyen szörnyűségek nem történhetnének egy normális világban, de ez a világ sosem volt normális. A szembesülés vele mégis pokoli. A szabadulás ára egy gyilkosság volt. Megígérte, hogy nem ítélkezik és ne is tesz semmi ehhez hasonló megnyilvánulást, még akkor sem, amikor a hideg pengék végzetes emlékét mondja el Redin. Ha akarná, sem tudna negatívan tekinteni a nő gyilkos tettére. Valaki, akit elnyomva neveltek, kegyetlen körülmények között, és nem tanult mást csak egy gyilkos tanítását, nem lehet jogosan elítélni, főleg úgy nem, hogy tettét a lány azóta is bánja. Áldozat és nem élvezetből gyilkoló szörnyeteg. Amikor a másik arcán könnyek kezdenek gördülni, nem tudja magát tovább tartóztatni. Közelebb hajol, és tiszta szívből átöleli Redin-t. Magához szorítja, amint fájdalmát kiadja magából. Talán a másik el fogja ezt utasítani, de akkor sem tud másként reagálni a hallottakra. Nem engedi el a lányt, hacsak Ő nem taszítja el magától. Egy érző gnóm szív dobog, közel az övéhez, és nem tud érzéketlen és tárgyilagos lenni mind ezek után. Ha marad az ölelés, akkor a vörös tincsek közé bújt, finom fülekbe súg.*
- Nincsenek szavak arra, amin átmentél. Sosem lett volna szabad ilyesminek megtörténnie, mégis megtörtént. Nem ítéllek el semmiért sem, nem nézek rád rosszallóan, mert tudom, hogy a helyzet, a körülményeid áldozatává váltál, amiért nem ítélhet el jogosan senki sem, mert ahhoz egy szívtelen és együttérzést nélkülöző, üres lélek kellene. *néhány mély levegőt vesz és folytatja, ha nem tolták el, akkor még mindig szorítva a másikat, ha nem, akkor csupán az acélkék szempárral osztva meg gondolatait.*
- A múltadon tényleg nem tudsz változtatni, de ahogy mondtad újra felépítheted a cserépdarabokat egy egésszé. *Nem tudja, hogy a másik tolakodásnak venné-e, de gnómként állandóan a megoldások járnak a fejében, bár a nőket leginkább a meghallgatás és őszinte odafigyelés érdekli, mégis Ganer lelkesedése talán megbocsátható neki.*
- Tudok egy helyet, ahol szívesen fogadnának. Távol a város vagy a kikötő mocskától. Egy békés hely, elfek között, ahol azt kezdhetnél a szabadságoddal, amit csak szeretnél. *Most talán erre lenne leginkább szüksége Redin-nek, de ez az Ő döntése, Ganer nem erőltet semmit, csupán segédkezet ajánl a másik életének újbóli összerakásához. A beszélgetésük végén, finoman megfogja a lány felkarját, közel a vállakhoz és mélybarna tekintetét most ő fonja össze az acélkék íriszekkel.*
- Nem félek tőled Redin. Tudom, hogy sem velem sem mással nem tennél ilyet. *A következő mondatánál halvány mosolyra húznak ajkai.*
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. Egy hétfejű sárkányt hamarabb levakarnál, mint engem. *még egy nagyon halk és elfojtott nevetés is kicsúszik a száján.*
- Nagyra becsülöm az őszinteséged, és azt, hogy ezt megosztottad velem, bár tudom ez nagyon nehéz lehetett. Felnézek rád azért, mert nem adtad fel, nem törődtél bele a sorsodba, hogy egy torz elme kiszolgáló rabszolgája legyél. És ígérem neked, hogy a bizalmad, amit ma kaptam tőled meg őrzöm. Soha senki nem fogja tőlem ezt megtudni, ezt megígérhetem. *Végül elengedi a lány felkarját és annak kutató tekintetét keresi.*
- Különleges vagy, ezt az első perctől éreztem rajtad. Soha ne érezd magad kevesebbnek, mert senkitől sem vagy kevesebb, sőt, amiket átéltél az, ami megkülönböztet másoktól. A legtöbben soha meg nem érthetik mi az igazi szenvedés, mi z igazi hányatott sors. Te megélted, legyőzted és most itt vagy. *Szavai őszinte bátorításból fakadnak, ez se nem bók, csupán egy őszinte gnóm szívének gondolatai szavakban öltve testet.*
- Rám számíthatsz. Itt leszek reggel is, nem tűnök el. Nem hagyom, hogy a vakszerencse forgandó kereke csak úgy elvegye az értékes életed. *Könnyeit letöröli és próbál a szomorúság közé egy kis vidámságot csempészni.*
- Sajnálom, de egy makacs és kitartó gnómmal hozott össze a sors, akit nem lehet csak úgy lerázni. Segítek neked akár akarod akár nem. Oka volt annak, hogy Éjtépő az akaratom ellenére elvitt a kikötőbe, ráadásul pont a Lakóházakhoz, pont hozzád. Kérlek, törődj bele, hogy lett egy barátod, akire ezután bármikor számíthatsz. Éjtépőre is számíthatsz, és remélem, jól gondját viseled, ha netán az éjjel megrágcsálnak a farkasok. *Mosollyal zárja sorait, majd a fázó, talán didergő női testre tekintve feláll és Éjtépő oldaltáskájából két takaró is előkerül. Az egyiket finoman Redin hátára teríti, hogy ne fázzon meg, a másikat saját hátára teríti, s a tábortűzre is tesz pár nagyobb darab fát, hogy az is nagyobb meleget adjon a hideg éjszakában.*


2611. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-08 01:07:20
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin mély, megkönnyebbült sóhajt hallat a másik megrendíthetetlenül nyugodt válaszát hallva. Egy pillanatra behunyja szemét, emlékezteti magát, hogy tényleg semminek semmi tétje, hiszen csupán a hold és a tűz sápatag fényjátéka köti őket össze. Persze, hogy nem hiszi el magának. Persze, hogy van tétje, ha csak maga előtt is. Persze, hogy retteg tőle, mit gondol majd róla.
Követve a férfi példáját törökülésbe helyezi magát, most még véletlenül sem akarja megadni a menekülési lehetőséget a vizslató jégkék szempár elől. Egészen közel araszol hozzá, szinte már érzi magán az idegen test lélegzését. Direkt törekszik arra, hogy a másik aurájába másszon. Szemei a másik tekintetét rabul ejtik, s követik mindenhová.*
- Úgy hallgasd ezt a történetet, hogy rajtad kívül még senki sem hallotta. Megbíztál bennem, és cserébe ugyanolyan bizalmat érdemelsz. Ha ezután esetleg szívesebben ellovagolsz az éjszakában és vissza se nézel, hidd el, meg foglak érteni. De nem lenne fair, ha nem tudnád, kivel állsz -vagyis pillanatnyilag ülsz – szemben.
*Óriásit nyel, érzi, hogy nem gondolta át alaposan, amit tenni készül. Már nincs visszaút.*
- Volt egyszer egy apám, aki egy gonosz, és rendkívül kegyetlen ember volt. Bérgyilkosként tevékenykedett, gyakorlatilag megtett bármit bárkinek, aki elegendőt fizetett. Nemcsak férfit, nőt és gyermeket is ölt, méghozzá szívesen. Azonban egy nap váratlan, s véleményem szerint szerencsétlen eset történt – a célpontja egy fiatal lány volt, akibe beleszeretett. Egy kapzsi, gazdag elf lánya. Elrabolta a fiatal szépséget, s alaposan elzárta a világ elől egy pincébe, s valami különös, abnormális módon kötődött hozzá. A lány hamar megesett. Itt jövök én a képbe.
*Mély sóhaj hagyja el torkát. Bal kezével lágy, íves mozdulatot ír le, amellyel vérszínben ragyogó tincseit zabolázva felfedi csúcsosodó fülszerkezetét. Nem, ez egész biztosan nem volt jó ötlet részéről. De ha egyszer már elkezdte, illik is befejezni.*
- Eredetileg el akart pusztítani, de miután anyám satnyává sorvadt testét elhagyta az utolsó lélegzet egy anyai érzelmektől túlcsorduló kiáltás formájában, meggondolta magát. Kellett valaki, aki a kis, sötét kalitka új lakója lehet egy szép, de annál borzalmasabb napon. Felnevelt, eme túlféltő karok gondosan őrzött kincseként. Jó darabig véltem elfajzott viszonyunkat elfogadhatónak, azonban mikor a fénytelen, bűzlő kalitka rejtekén ráleltem néhai szülőm naplójára, minden egyetlen csapásra megváltozott. Én innentől éheztem a szabadságot, mint rab madár a tiszta búzát. Meg akartam szagolni, ízlelni, tapintani a külső világot, mely annyival tágabbnak, változatosabbnak és egyszerűen jobbnak tetszett a pazar leírásokból. Így egész életem a szökés tervezgetésére ment rá. Lehetetlennek tetszett a feladat. Hosszú, ám annál pontosabb munka árán elnyertem a gyilkos bizalmát, és egy szép napon társává avanzsálhattam, ami nyitva hagyta előttem a szabad élet ajtaját. Innen már nem tűnt nehéznek. De amit végül elkövettem a szabadságomért, azt egy egész életen át fogom bánni.
*Szemét lesüti, nem igazán vágyik arra, hogy a másik lássa, a kelleténél több fényt vernek vissza hideg íriszei. Szégyelli magát miatta.*
- Egyetlen munkát… Nos, el kellett végeznem vele. Na jó, egészen pontosan helyette. Férfi volt. Aludt, mélyen, édesdeden. A penge pedig hideg volt. Hideg és borzasztóan fényes, akárcsak egy alantas rovar szerve. Annak is éreztem magam. Tudod, sokáig hitegettem magam. Hogy lényegében mindegy, hogy én tettem meg az utolsó, végzetes mozdulatot, ha nem vagyok ott, akkor is meghalt volna. Hogy valójában így legalább jó célt is szolgálhatott értelmetlen és nevetséges halála. A merev test segített elrejteni egy fontos üzenetet – ami apám halálos ítélete volt.
*Egy pillanatig elgondolkozva néz maga elé, majd tekintetét ismét Ganerre emeli.*
- Vagyis nem tudom, tényleg kivégezték-e azokért a dolgokért, amiket megtett. Azt sem tudom, kivégeznek-e embereket. Ő mindenesetre egészen biztosan megérdemelné. Túl sok borzalmas dolgot tett meg, és ezt túlontúl sokáig hagyták neki.
*Hiába küzd, az arcán lassú, langymeleg könnyek görögnek végig. Valami jóleső megkönnyebbülés fut végig tagjain. Évek óta nem engedte útjára a benne tomboló vihart. A bűn, amelynek jegyében született és élt, kevésbé nyomja lelkét.*
~Talán ilyesmi lehet a tisztulás folyamata? Talán számomra is van élet még, a sok halál után?~
*A szégyen érzete váratlan hullámban önti el ismét, majd rádöbbenve szavai visszavonhatatlanságára felszívódik csontjaiból. Szenvtelenül sóhajt.*
- Teljesen mindegy mit érzek, a múlton nem lehet változtatni, ahogy a széttört cserépedény darabjai sem egyesülhetnek újra azzá a szép egésszé, amivé a fazekas álmodta őket. De megpróbálhatok összerakosgatni valamit a talált szilánkokból, ami egészen funkcionális lehet. Jelenleg ezen igyekszem, azt hiszem. Azt hiszem, ez az álmom is. Hogy újra egész lehessek, ha tökéletes nem is leszek soha.
*Könnyein át halvány mosoly sugárzik át.*
- De ha azon aggódnál, elvágom-e a torkod álmodban, biztonságosan kijelenthetem, nincs félnivalód. Megesküdtem, hogy soha többé nem oltok ki életet.
*Persze a hallottak után ő sem biztos, hogy hinne magának, így arca borúba fullad újra. Csontjait szemérmetlenül fogdossa végig az éjszaka hűs levegője, eddig észre sem vette, mennyire fázik és mennyire, de mennyire védtelen. Az érzés új számára. Legalábbis eddig tagadta maga előtt.*
- Ha nem bízol bennem, akkor indulj utadra egészen nyugodtan. Meg fogom érteni, de tényleg. Sok vagyok így egyszerre, még magamnak is.
*Szokatlanul tétova tekintete a másikét keresi. Halványan reménykedik benne, hogy a gnóm nem utasítja el lényét így ismerve származását, de nem sok jót jósol magának őszinteséghulláma után. Finoman remegve várja az ítéletet.*



2610. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-07 16:09:45
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Nem tud mit tenni a fürkésző és zavarba ejtő pillantásokkal, mint megtörni azokat. Felül törökülésbe, mintha így a pillantások nem hoznák zavarba, de ez csak illúzió, nem sokat hatnak és a komfortérzetből sikerül kiugrasztani. Redin be is vallja, hogy szeret ezzel szórakozni és másokból kihozni a valódi jellemet.*
- Sikerült zavarba hoznod. *Elismeri gyengeségét, amint a másik vizslató szemeiben elvész, majd elkapja tekintetét a tűz felé. Fel is egyenesedik, hogy tegyen pár száraz darab fát a tűzre, hogy most már jó meleget is adjon a hűvös éjszakába és csak fénnyel lássa el őket.*
- Milyen a valódi jellemem? *Kíváncsian telepedig vissza a saját pokrócára ülve és várja, hogy milyennek látja őt egy külső szemlélő, aki láthatóan jó emberismerő. Magában emészti a hallott gondolatokat és igyekszik beilleszteni azokat tudásába, emlékeibe, de ezekre reagálni is szeret.*
- Ez igaz. Én jó módban nevelkedtem. Nem ismerem a nélkülözést, de látom milyen az. Nem ismerem, mikor az élet elbánik veled, de látom, mert ismerek olyanokat, akikkel csúnyán elbánt. Nem ringatom magam álomba. Tudom, hogy a valóság kegyetlen, gonosz és egy pillanat alatt eltapos, és a földbe döngöl, ha akarod, ha nem. Eddig csak kis mértékben volt részem benne, talán csak kapargattam a világ mocskos felszínét és az is csak karcolta az enyémet. De látni látok, és tudni tudom, hogy mi megy a világban. De azt is jól tudom, hogy ezt az érezheti igazán, aki a poklok poklát megjárta. *Nem akar olyasmiről bölcselkedni, amiben nem volt része. Szerencsésnek mondhatja magát, mert vele nem bánt el az élet, de ugyanakkor nem tud elnézni azok felett, akikkel viszont csúnyán elbánt. Azon meglepődik, hogy Redin szerint eddig Ganer aggódott érte a leginkább.*
- Igyekszem mindenkinek megadni a kezdeti esélyt. Maximum csalódok, de ha én nem nyitok a másiktól, hogyan várhatom el, hogy őszinte legyen? *Lehet naivsággal vádolni, de a gnóm szemében a legtöbben megérdemlik az őszinteséget. Persze a bizalmát nem mindenkinek előlegezi meg, ehhez emberismeretét hívja segítségül. Őszintén tud beszélni a lánnyal, noha alig ismeri. Ganer mércéje szerint megkapta a kezdeti bizalmat, és amíg nem csalódik, addig nincs oka zárkózottan viselkednie. Egy hálás mosoly kúszik arcára, amikor nem tekinti a másik szánalmasnak, hanem inkább becsülendőnek azt, hogy kezébe vette a sorsa irányítását.*
- Örülök, ha így látod. *Ezt még így senkinek sem mondta el, ilyen őszintén. Nem is tudja miért osztja meg mindezt, valahogyan Redin ilyen hatással van rá. A mozgó és színes, varázslatos tetoválását általában gyermeki lelkesedéssel szokták csodálni. Amikor megkapta még elcsodálkozott a gnóm is, hogy milyen mestermunkát végzett a várost alapító hatalmasság. Nem zavarja az sem, hogy a másik végig simítja a tetoválást és jobban szemügyre veszi. Az elfek említésekor megváltozik az acélkék tekintet és felcsillan. A bátortalannak ható kérdésre igyekszik értelmes feleletet adni.*
- Az a közösség, ahol én élek, ők nagyon kedvesek. Befogadók, elfogadók, segítőkészek és bölcsek, ahogyan mondtad. Mélységesen tisztelik a természetet és igazi harmóniában élnek vele. Megadják az esélyt a csatlakozni vágyóknak. Nagyon tisztelem és becsülöm őket azért amilyenek. *A hangjából és szavaiból egyértelmű lehet, hogy a közösségét nagyon szereti, és megbecsült helyen őrzi a szívében.*
- Bizonyosan vannak olyan elfek, akik másmilyenek, de ez a közösség olyan, mint amilyennek az előbb leírtam. *Nem lehet egy egész fajt egyetlen közösséggel leírni, de neki eddig nagyon pozitív tapasztalatai voltak az elfek-kel. A kívánság kérdésére kapott válasz elgondolkodtatja.*
- Akkor mondhatjuk, hogy a kívánságod teljesült. *Elgondolkodva ezen eszébe jut egy gondolat.*
- Ha most megkapnám, minden elem irányításának tudását én sem tudom, mit kezdenék utána. Váratlanul érne, hogy elértem a célt és nincs utána semmi. *Nem akar bölcselkedni, de egy picit mégis megkockáztat egy segítő gondolattal.*
- Egyáltalán nem butaság, amit mondasz. Verítékkel küzdöttél az eddigi életedben, és most szabad vagy. Kell egy további cél, ami erőt ad, ami motivál. Bár könnyen beszélek gnómként, mert mi nagyon kíváncsiak vagyunk, és mindig találunk valami elfoglaltságot, de ez biztos működik az embereknél is. Egy következő cél, amiért érdemes folytatni. *Redin-t embernek gondolja, így a beszélgetésük közben is így hivatkozik rá. A vörös hajzuhatag eltakarja a sötétben az enyhén hegyesedő füleket. Végül a jeges íriszek határozottan fúródnak barna szempárjai közé. Tartja a pillantást, de inkább a kérdésre koncentrál. Nem hamarkodja el a választ, érzi, hogy ez komoly kérdés a másik részéről. Ezért nyugodtan és őszintén felel.*
- Nem ítélkezem senki és semmi felett. Felettem is bárki törhet pálcát. Nincs jogom, sem megbízatásom, hogy bármi alapján elítéljek valakit. *Ezt komolyan gondolja. A véleményért vagy életvitelért nem ítélhet el senkit sem, és nem is teszi, nem is tette sohasem. Saját véleménye lehet és van is szinte mindenről, de tiszteletben tartja mások véleményét és életvitelhez való szuverenitásukat. A tekintete most állja, hiszen ezzel is megerősíti a szavait, bár nem tudni meddig bír zavartalanul az acélkék szempár kereszttüzében maradni.*


2609. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-07 14:50:25
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin észleli a tűz táncoló, izzó félhomályában a férfi cseppet sem indokolatlan zavarát. Pontosan tudja magáról, hogy zabolátlan, sokszor kellemetlenkedő, pimasz egyéniség, és roppantul élvezi is ezt. Ha lehet, csak még inkább fokozza a tekintetében tükröződő vizslató fényt. Kíváncsi milyen, ha ez az örökké derűs nyugalmat árasztó figura kimozdul a szerepéből.*
- Ó, örök jellemhibám, hogy szeretem meghökkenteni és zavarba hozni az embereket. Mondhatni már szinte ez a hobbim. Izgalmas látni embereken, hogyan reagálnak a komfortzónájukon kívül. Tulajdonképpen ilyenkor nyilvánul meg a valódi jellem.
*Nyughatatlan természete most is képtelen huzamosabb mozdulatlanságra. Hasra fordulva felkönyököl, tincseit szórakozottan tekergeti, morzsolgatja, térdeit behajlítva lábfejeivel kalimpál. Szerencsére értékei gondosan rögzítve vannak a csizmájának szárában, nem fognak kipotyogni, viszont nyomják vádliját. Nem foglalkozik az apró kellemetlenséggel. Jeges íriszei továbbra is társán kalandoznak, alaposan megnézi magának a férfit. Naiv, kedves jószág.
A szeretet meséjét hallgatva halványan mosolyog, egyik szemöldöke néhány milliméterrel feljebb vándorol arcán, arckifejezésébe finom cinizmus vegyül.*
- Talán azért gondolkozol így az intelligens lényekről, mert te magad ennek jegyében nőttél fel, nem láttál más példát, nem ismered az élet másik, cseppet sem kedves oldalát. Pedig akár elismered, akár nem, az a bizonyos gonoszságtól és ösztöni szükségletek kielégítésétől tocsogó szörny létezik, és vannak, akiket nem kímél. Érdekes, hogy te, aki igazán keveset tudsz rólam, jobban aggódsz értem, mint eddig bárki, beleértve engem is.
*Természetesen ez hazugság, Redin is tudja. De sosem lesz hajlandó elismerni azt, akinek fontos volt, ha egészen más módon is. Figyelmes, bár kifürkészhetetlen arccal figyeli a számára oly távoli élettörténetet. Vizslató tekintetének szorítása egyetlen pillanatra sem enged. Meghökkenti, de különös jó érzéssel tölti el a sok, hirtelen jövő részlet. Sosem bíztak benne ennyire. Sosem becsülték meg ennyire.*
- Szerintem cseppet sem szánalmas. Sőt, inkább becsülendő. Gyengeség az, amikor az ember hagyja magát belekényszeríteni egy előre megírt szerepbe, amikor másokra bízza az életének leélését, és csupán bábja lesz a nagy okosoknak.
*Mikor a férfi nagy, valószínűleg híres emberről szól, igyekszik igazán tudományos, értő kifejezést felvenni. Egyébként halvány tippje sincs, ki ez, és miről van szó, de nem kívánja felfedni műveletlenségét a másik előtt. A ruha alól előbukkanó grafika viszont magához vonzza éhes szemeit, önkéntlenül kinyúl, többször végigsimít ujjbegyeivel a pazar kivitelezésű munkán. Gyerekesen rajong a míves igényességgel elkészített alkotásokért, de hamar rendezi vonásait.
A monológ a világ jóságáról meghatott kifejezést csal elő belőle. No persze nem a szavak értelme hatja meg, továbbra is ugyanaz a cinikus démon, inkább a gnóm lelkesedése, ami hat rá. Mintha egy kedves, csaholó kis ártatlan állatkát látna.
Az elfek említésére felcsillan a szeme. Eddig sosem látott amolyan igazi elfeket. Talán Ganer ismerhette néhai anyját, vagy legalábbis az anyja családtagjait. Talán egyszer megkereshetné a családja másik felét. Nem biztos abban, hogy vágyik erre, úgy ténylegesen. Megkockáztat egy tétova kérdést. Retteg a választól.*
- És az elfek… Milyenek? Tényleg olyan bölcsek? Kedvesek? Befogadóak?
*Most viszont ő mozdul ki megszokott karakteréből. Kezeivel zavartan morzsolgatja a tűz fényében még lángolóbb tincseit, tekintetét is maga elé szegezi, mintha valami nagyon érdekeset látna a pokróc textúráján.*
- Az igazat megvallva, akármilyen szánalmas is, nem tudom, mit kérnék. Évtizedeken át vágytam a szabadságra, arra, hogy a magam ura lehessek, minden egyes pillanata az életemnek eköré szerveződött. Nehéz, hosszú, megaláztatásban és fájdalomban gazdag út volt. És most, hogy eljött a cél… Most már úgy érzem, nem is tudom mit kezdjek magammal. Persze örülök neki, hogy sikerült, meg minden, de az álmaimban sosem szerepelt az a pont, hogy mi lesz a nagy beteljesülés után. Mondhatni felkészületlenül ért a boldogság. Butaság az egész, felejtsd el.
¬*Gúnyos mosoly remeg végig ajkain, de érzi, ez egyáltalán nem jó így. Ganer kérdés, felszólítás nélkül megosztott vele mindenfélét – ő bízik benne. Ideje lenne ezt viszonoznia.*
~Mégis mit érdekel az engem, mit gondol majd rólam? Ha felkel a nap, ő elmegy, és sose jön vissza. Épp úgy, ahogy mindenki.~
*Jeges íriszei keményen, határozottan fúródnak a másik tekintetébe.*
- Mondd csak, bízhatok benne, hogy nem fogsz ítélkezni?


A hozzászólás írója (Redissaeana La'Riuilnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.07 14:50:47


2608. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-07 13:27:16
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*A pokróc kedvező fogadtatásra talál a lánynál, ami nem csoda, hiszen a tavasz ellenére az éjszakák még hidegek és a föld sincs felmelegedve úgy, mint a nyári hónapokban. A törődés ösztönösen jön a férfitól, ezen egy percig sem gondolkodik. Redin mocorgásából a földön látja, hogy még azért nincs teljesen jól. A pihenés a pokrócon biztosan jót fog tenni neki. Megszokta már, hogy egyedül csinálja a tűzgyújtást, ételkészítést és minden mást is. Fogadott apja, Arra papa kiszolgálásra szorul öreg kora miatt, de valószínű erre rá is játszik kicsit, bár ez a gnómot sosem zavarta abban, hogy ellássa a másikat. Elmosolyodik, amikor Redin a csillagokba feledkezve megrezzen a hozzá közeli letelepedésen. A vörös leányzó oldalra fordulva szemérmetlenül fürkészi tekintetét a férfin, amit közel sem nevezhetünk megszokottnak, főleg nem Ganer részéről. A fejét oldalra fordulva kénytelen ezt megjegyezni, minden ellenérzés nélkül.*
- Te aztán nem vagy egy szégyenlős fajta. A végén még elvörösödöm, addig fürkészel. *Zavarba is jön kissé a helyzettől, de nem gyerek már, hogy ezt ne tudná kezelni, vagy úrrá lenni rajta. Továbbra is marad oldalra fordult fejjel, hogy nyomon követhesse a másik reakcióit. A nő tekintetében sok érzelem tükröződik. Egy pillanatra úgy érzi, hogy Redin szomorú emlékeket idéz fel magában, hiszen ezeket nehéz eltakarni, vagy rezzenéstelen arccal felidézni. Nem tudja, hogy mi lehet a háttérben, de arra következtet, hogy sanyarú előélete lehetett a veszélyesen élő lánynak. A következő pillanatban már nyugalmat lát tükröződni a vörös hajzuhatag ölelésében. Figyelmesen hallgat és próbál magyarázatot találni a másik érzéseihez. A valóságot mélyen elzárja magában, ami nem csoda, hiszen miért osztaná meg egy vadidegennel, akivel nemrég ismerkedett meg.*
- Ezek szerint korábban nem voltál szabad. *Következtetésként és megjegyzésként fűzi csupán hozz. A hangneme és kérdései továbbra sem kutakodók vagy olyanok mintha vájkálni szeretne a másik magánéletében. Ganer csupán kíváncsi, barátságos és nyugodt hangnemben beszél, mint egyébként mindig. Furcsán felszökik szemöldöke, amikor a másik elárulja, hogy pozitív kötődésekben nem hisz. Ezután a választ is megkapja hozzá, ami már érthetővé teszi a gondolatmenetet. A gnóm próbál pozitívumot kihozni belőle.*
- Egyszer biztosan találsz valakit, aki elfogad, és feltétel nélkül szeret olyannak amilyen vagy. Akkor megtapasztalhatod milyen a szeretet, gyengédség törődés, és minden más, amiből eddig kimaradtál. Kívánom, hogy ez így legyen! A magányosság előbb utóbb felemészt, hidd el nekem. *Álmodozó típus, aki képes hinni még az egészen apró örömökben és a tartós érzésekben egyaránt. Közel sem tökéletes a megítélése, sem önmagával szemben sem mások kifürkészésében, de néhány dolgot megtanult már az életről a közel negyven éve alatt.*
- Valahogy mind kötődünk valakihez, vagy valamihez. Ez talán az öntudatos lények sajátossága. Ha nem emberekhez, akkor tárgyakhoz, állatokhoz, szokásokhoz. De teljesen egyedül szinte képtelenek vagyunk létezni. *Saját érzéseit osztja meg a másikkal és kíváncsi rá, hogy Redin miként reagál rájuk. El lehet veszni az acélkék szempárban és ezt néha akaratlanul is megteszi, majd gyorsan elfordítja tekintetét a csillagokra.*
- Nem rossz dolog a kötődés, ha van egy biztos pont az életedben. De egyben sebezhetőség is, ha úgy vesszük, ahogy mondtad. Annak a személynek a fájdalma, keserűsége, szomorúsága és maga az élete hatással lesz ránk. Az elvesztése pedig olyan mélységekbe veti a lelket, hogy szinte beleroskad. *Félelmetes belegondolni, hogy a lány mindent a szerencsére tesz fel. Szomorúan pillant oldalra a másikra.*
- Én nagyon sajnálnám, ha a szerencse elhagyna, és nem… nem lennél többet. Egy értékes személy vagy, még ha te nem is így látod magad. Még akkor is, ha ez téged hidegen hagy. *Kétsége sincs a felől, hogy Redin különleges személyiség, csak ezt éppen Ő maga nem ismeri fel. Egy értékes élet, amit a szerencse forgandó kerekére bíz. Amikor a kérdés már rá terelődik, akkor vesz egy mély levegőt és kavargó gondolataiból és a csillagok sziporkázásából visszatér a földre, a pokrócra és pár szót mond magáról, vagy talán egy kicsit többet is. A kérdésen, hogy fő-e valahol a vacsorája halkan nevet fel.*
- Sajnos nem főznek rám, csak ha magam meg nem csinálom. Készülj fel! Unalmas és hosszú történet lesz, de legalább altatónak jó lesz. *Mosolyogva meséli mindezt, majd igyekszik komolyabban is válaszolni a kérdésre.*
- Egy Wegtoreni nemesi családban születtem, így igazán nem panaszkodhatom semmire sem. Mindenem megvolt gyerekként, nem kellet nélkülöznöm semmit sem. Négy testvérem van, ebből csak egy lány, én pedig a harmadik legidősebb vagyok. Bár mindenem megvolt, mégis úgy éreztem, hogy semmim sincs. A pénz, a jómód nem adott boldogságot. Semmiben sem voltam különleges. Egyetlen érzékem az elementális tudományokhoz kötődött, illetve a fa és talán még a fém megmunkáláshoz, felhasználáshoz. A családi vagyon kezelése nem az én világom. Nem szerettem a politikát sem, estélyekre járni és olyan emberekkel beszélgetni, akikkel semmi közös témád sincsen. *Vesz egy nagy levegőt majd folytatja. Nem tudja miért, de megbízik Redin-ben annyira, hogy meséljen neki a múltjáról.*
- Összességében nem találtam a helyem. Valami újra vágytam, valamire, amiről úgy gondoltam, hogy különlegessé tesz, amivel kivívhatom apám és a családom tiszteletét, és talán mindenki másét. Egynek éreztem magam a sok közül. Más akartam lenni, több ennél. Szánalmas ugye? *Egy félmosollyal néz oldalra, de ez a félmosoly saját történetének gúnyolását hivatott kifejezni.*
- Még a nagy Ar-Theniortól is egy tetoválást kértem a megfejtésemért. *Felhúzza a ruhát a jobb alkarján és a tűz fénye felé fordítja, hogy a másik jól láthassa. A jobb alkarján egy színes, mozgó, tenyérnyi festmény van, mely a négy elemet, és a nap, hold szimbólumokat ábrázolja. Ha a lány megnézte, akkor visszahúzza rá a ruhát és újra kifekszik a hátára.*
- Mindig is álmodozó voltam. Hittem és hiszek a lehetetlen dolgokban, a tartós értékekben, az elpusztíthatatlan érzésekben, a jóakarat fényében és sok másban, amire a legtöbben azt mondanák, hogy bolond vagyok. Az elemek irányítása egy különleges dolog. Ha a mesterévé válnék csodás dolgokra lennék képes… *A szemeit behunyja egy pillanatra és talán még el is képzeli, hogy ez egyszer megvalósul, majd visszatér az álomból és csak mosolyog saját álmodozásán. A kérdésre viszont még mindig nem válaszolt.*
- Most az Arthenior körüli erdőkben lakom, MilOchass-ban, egy elf közösségben. Ők befogadtak Arra papussal, akit amolyan pót apámnak tekintek. Egy idős tündér, aki a pártfogóm és sokat segített, hogy a tanulmányaimmal előre haladhassak. Cserébe amolyan mindenese vagyok. Barátja, támasza, és még a szakácsa is. *A mondat végi utolsó szónál felnevet, mert tény, hogy Arra papa nem főz magára és ezt a feladatot Ganer-re testálja.*
- Ha most bármit kérhetnél, mi az, amit kívánnál, hogy beteljesüljön? *Kíváncsian fordul oldalra az acélkék szempárra és ugyanilyen kíváncsisággal fürkészi, hogy mi a véleménye az elhangzottakról és mi a válasza a kérdésre. Az álmok sok mindent elárulnak valakiről, így Ganer-ről is.*

A hozzászólás írója (Ganer Worcryn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.07 13:57:45


2607. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-06 16:18:01
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin egy hálás, kedves és meglepően őszinte mosollyal veszi át a pokrócot. Fura visszhangot ver lelkében az iránta tanúsított törődés. Ez az idegen többet foglalkozik vele, mint ő saját magával egész életében. Vagy amennyit akárki foglalkozott vele.
Megpróbál felülni, hogy leteríthesse a kapott fekvőalkalmatosságot, de egy kicsit megmozdulva érzi, feje továbbra is zúg, így inkább további pihenésre ítéli magát. Kíváncsian szemléli az akkurátus munkálatokat a tűz meggyújtása körül. Érdekes számára közelről látni egy ilyen szorgos, kitartó egyéniséget. Az ilyesfajtákon mindig jókat szokott kacagni, mikor itt-ott látja őket. Átfut elméjén a gondolat, hogy talán segítenie kellene, de még nem lenne okos nagyokat hajolnia, és egyébként sem ért a tűzhöz, csak elrontaná. Egy kicsit szemléli a lángok kacér játékát, annyira belefeldkezik, hogy észre sem veszi, Ganer közben mellé telepedett. Hangját hallva összerezzen, majd felé fordul. Eszébe ötlik a pokróc, és hirtelen érzi is maga alatt a testébe sugárzó hideget a talaj felől, így óvatos mozdulatokkal feltérdel, leteríti a kellemesen durva anyagot és ismét elterül. Oldalára fordul, hogy jobban lássa partnerét, szereti szemérmetlenül fürkészőn legeltetni tekintetét másokon. Figyelmesen, csendesen hallgatja a történetet. Szomorú história, némiképp felpiszkálja érzékenységét, de hamar elnyomja gyengéd gondolatait. Az apja áldozatai is sokban hasonló helyzeteket hagytak maguk után, mikor távoztak az árnyak földjéről. Gyakran eszébejutnak ezek az emberek, de nem szeret rájuk gondolni. Túl sok szomorúság ez neki, és bár szégyelli bevallani, bizony volt idő, amikor szerette azt az embert. Tekintetén egy pillanatra bűntudattal vegyes melnkólia suhan át, de hamar elrejti érzelmeit. Gyors bizalomvesztéssel járna, ha elárulná a másiknak, hogy az apja egy szociopata bérgyilkos volt.
Arcán megjátszott nyugalommal néz a másikra.*
- Nehéz volna elmagyarázni, hogy is éltem korábban. De ezt a fajta kellemes szabadságot csak az ideköltözésem óta van lehetőségem megízlelni, és mi tagadás, roppantul élvezem.
*Egy pillanatnyi szünetet tart, halvány mosoly rándul végig ajkain.*
- Sosem hittem a kötődés pozitív formáiban. Gyermekként nem volt lehetőségem megtapasztalni a szerető család mítoszát, vagy igazából bármi más szereteten alapuló kapcsolatot. Biztos jó valamiért, de amid sose volt, az nem is hiányzik, így azóta is mentes vagyok a ragaszkodástól. Könnyebb így, sokkal fájdalommentesebb az élet.
*Az égre néz, felidézi mindazok arcát, akikhez eddigi életében bármiféle köze is volt. A tüzet tápláló férfira szegezi tekintetét.*
- Szóval összességében sosem volt semmim, amit igazán féltem volna elveszíteni. A szerencse hűséges társamnak bizonyult - az életem csakis neki köszönhető. Ha egy nap elhagy, akkor lesz, ahogy lesz, nem akarok gondolni rá.
*Megkockáztat egy közepesen hazugra sikeredő mosolyt, majd tekintetében kíváncsiság lobban. Most jut eszébe, hogy csaknem semmit sem tud társáról.*
- Na és te? Magányos vándor vagy, vagy van valahol egy tűzhely, ahol neked is fő vacsora?


2606. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-06 14:45:11
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Az erdő közelségének biztonsága mindenkit megnyugtat. Redin is úgy érzi, hogy már jobban van, egészen annyira, hogy egyedül is le tud szállni a lóról. Ganer hagyja neki, és még csak meg sem sértődik, hogy nem fogadja el a segítségét. Sajnos arra nem készül fel, hogy a vörös nőszemély még sincs olyan állapotban, hogy egy általa elvégzett akrobatikus mozdulatot talpon maradva kivitelezzen. A kellő gyorsaság hiányában nem tudja elkapni a lányt, aki szó szerint a fűre esik. Kissé aggódva hajol le hozzá, mert egy lóról esés, még ha mozdulatlan is az állat, akkor sem veszélytelen dolog.*
- Nagyon fájt? *Felteszi a kérdést a lánynak, ugyanazt, amit neki feltett a lóról lesésénél. Mosolya mögött tényleg van őszinte aggodalom. Bár Redin kevésbé aggódik magáért, Ganer annál inkább az a fajta, akit érdekel a vele levők hogyléte. Amikor a másik hátára fordul és elterül a fűben a csillagokat szemelvényezve, akkor megnyugszik, mert olyan nagy baj nem történhetett.*
- Szívesen segítettem volna. *Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, de inkább örül annak, hogy épségben kijutottak a kikötőből és még ezt a kisebb balesetet is megúszták. A takarítás gondolatára a férfi is felnevet. Valahogy nem tudja elképzelni takarítónő szerepében Redint azok alapján, amit eddig megismert róla. A következő kacajt és gondolatokat már komolyabban hallgatja meg. Kíváncsian fülel, amikor a lány mesél pár részletet az előéletéből, és arról, hogy miért úgy él, ahogy. A hallottakra először nem reagál, pedig jól értette az elhangzottakat. Egy pokrócot vesz elő a nyeregtáskából és a nő felé nyújtja.*
- Ezen terülj ki. Így talán nem fázol fel. *Mosolyogva nyújtja át a pokrócot, amint tovább hallgatja a lányt a kikötőről beszélni és az ottani tapasztalatairól. Mindeközben Ganer hagyja, hogy Redin nyugodtan elvesszen a csillagok között. A közelben száraz gallyakat keres, amiket odagyűjt, valahová a lány fekvőhelyéhez közel. Kövekből egy kis tűznek való kört rak ki és a száraz gallyakat szépen rendszerezi a begyújtáshoz. A nyeregtáskából két tűzkövet vesz elő, amivel pár szikra pattintása után már a vékony, száraz gallyak meg is gyulladnak. Igaz egy kis fújás kell nekik, de úgy tűnik, hogy a tűz maradandó lesz. Ezután magának is kivesz egy pokrócot és leteríti a földre, nem messze Redin-től. Háttal terül ki a pokrócon, hogy a csillagok szépségében ő is gyönyörködhessen. Gondolkodott azon, amit a lány az előzőekben mondott, ezért megosztja vele a véleményét.*
- Őszintén mondom, hogy sohasem találkoztam még hozzád hasonló veszélyesen élő személlyel. *Amikor beszél, fejét kissé oldalra fordítja, hogy a jégkék szempárt megtalálja.*
- Azon gondolkoztam, hogy ha így élsz, akkor kész csoda, hogy még életben vagy. *Szemöldöke felkúszik a szavak nyomán, de komolyan gondolja, amit mond, bár ez továbbra is csak egy csendes eszmecsere. Eszébe jut egy személy, aki hasonló módon élt.*
- Végig gondolva mégis ismertem valakit, aki hasonlóan élt. Korábban nem ilyen volt. Harcos ember volt, akinek szerető családja és gyerekei voltak. Egyik nap arra ért haza, hogy a családját lemészárolta egy portyázó rablócsapat. A házukból mindent elvittek, ami mozdítható volt. A férfi ezután örökre megváltozott. A bosszúnak élt és nem érdekelte az sem ha él vagy hal. Veszélyesen élt és így is halt meg. Sajnáltam őt, mert a közeli faluban lakott és jól ismertem a családot. *Véleménye szerint oka kell, hogy legyen annak, hogy valaki így él.*
- Mindig így éltél? *Kíváncsi lenne a válaszra, mert véleménye szerint nem élhetett mindig így, mert, akkor már tényleg nem biztos, hogy életben lenne.*
- Az előbb csak arra akartam kitérni, hogy szerintem, akkor minden mindegy, ha már nincs mit veszítenünk, vagy éppen mindent elveszítettünk és nincsen már mit elveszíteni. *Hangja és beszédmódja kíváncsi, érdeklődő és nyugodt. Engedi a gondolatok szabad áramlását és meg s osztja a másikkal.*
- Biztos van vagy az életedben valami, vagy valaki, aki fontos. Vagy volt… *Az acélkék tekinteteket keresi a tűz fényében, miközben feláll a fekvésből és nagyobb darab fákat keres, hogy a lángnyelveket táplálni tudja és meleget adjon mindkettőjüknek a tűz ereje.*


2605. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-06 11:55:31
 ÚJ
>Redissaeana La'Riuilnor avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Redin érzékeli, hogy a levegőből fokozatosan felszívódik a sós utóíz, így tudhatja, már elhagyták a tenger veszélyes közelségét. Mikor a paripa nem mozog tovább, óvatosan, a gnómot még mindig alaposan szorítva felemeli tekintetét, hogy megbizonyosodjon, valóban elmúlt-e a hánykódó veszedelem. Lassú, hitetlenkedő mozdulatokkal elengedi útitársát. Míg a férfi talpa talajra ér, néhány adagot szippant a zamatos, hűs levegőből, többé-kevésbé rendbe szedve megtépázott elméjét. Hirtelen felbátorodva megtelik hetyke magabiztossággal, a segítő kézre legyintve rátenyerel a nyeregre, majd kezeire támaszkodva akrobatikus mozdulattal átlendíti egyik lábát az állat tompora felett, majd páros lábbal földet ér. Itt viszont az is kiderül, hogy önbizalma korai és megalapozatlan volt. Egyensúlyérzéke nyaralni indult, lábai szintén beadják a kulcsot, kecses teste elterül a földön. Realizálja, hogy egy ideig nem lesz érdemes eltávolodnia a biztonságot nyújtó talajtól, a gravitáció gonosz tréfái nem esnének jól sajgó végtagjainak. Hanyatt fordulva kényelembe helyezi magát a puha füvön, mely bőrét kellemesen simogatja. Királynői helyzetéből véletlenül sem mozdulva tekintetével megkeresi a férfit.*
- A tábor jól hangzik. Úgyis takarítanom kellett volna otthon, és nem sok hajlandóságom lett volna rá.
*Halk, huncut kacagás szalad fel belőle. Elképzeli, hogy káromkodva kergeti a porcicákat szerény kis lakása padlóján, valami kendő fogságába ejtve vérszín tincseit. Mindez legalább annyira valószerűtlen, mint hogy itt fekszik a fűben, letáborozni készül egy férfivel, akit alig fél órája ismert meg. A következő kérdés hatására pedig egyenesen harsány kacaj szakad fel belőle. Tekintetével az eget fürkészi, a csillagok mint szétgurult üveggolyók csillognak az éjszaka bársony lepedőjén.*
- Hogy veszélyesen? Azt hiszem igen. Az igazat megvallva még nincs egy éve, hogy megvetettem a lábam errefelé. A kikötő talán pontosan a forrongó spontaneitása miatt tetszett, tudod, ott igazán bármi megeshet. De nem igazán gondoltam át, hogy hova és miért kvártélyozom be. Azt hiszem, sosem gondoltam még át semmit igazán.
*Szórakozottan kinyújtja jobbját az ég felé, mutatóujját húzogatva összekötögeti a ragyogó pontokat.*
- De a kikötő is csak akkor tűnik veszélyesnek, ha túlságosan aggódsz az életed miatt. Ha elfogadod, hogy valójában bármikor, bárhogyan, bárhol meghalhatsz, akkor már inkább mókás, kalandos hely. Eddig mindig sikerült épségben kiérnem a kínos helyzetek szorításából. Ha egy nap nem jön össze, nos, az élet megy tovább. Nem érdemes aggódni egy miatt, árt az egészségnek.


2604. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-06 11:43:19
 ÚJ
>Wellyradona Augusztynna avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

*Az erdőség, ahogy besétál szinte azonnal el is rejti. A hatalmas és még nála is idősebb fák árnyéka jótékonyan hat a közérzetére is, léptei is megnyugszanak, kevésbé tűnnek szaporának. Bár ez betudható a hatalmas zsáknak a hátán, amely re inkább érezteti vele, hogy a pultban nem igazán akadt olyan munka, ami jótékonyan hatott volna az izmaira. A teherbírása még mindig nem az igazi, régen ezért nem egyszer csipkelődtek is rajta, mikor olyan kedvük volt, de nyilván egy férfit nem tud túlszárnyalni ilyen téren. Néhány bő óra járás után, már a talpai is kezdenek fájni, így, mielőtt még átváltana a táj és eltűnnének a hatalmas, de egyre ritkásabb erdők, még letelepszik az egyik égnek nyúló fa alá, hogy pihenjen. Leül a túlsó oldalára, hátha közben arra téved valaki, bár ez már nem a kikötő, de itt főleg nem akar összefutni senkivel, még véletlenül se. Próbál minél csendesebb lenni, és nem felzavarni a Vaserdő nyugalmát, esetleg az itt élő állatok mindennapi ritmusát. Mindenkinek az lesz a legjobb. Miután leül, gyorsan előkerül a táskából két alma, meg egy kulacs víz, hogy némi energiát csempésszen elfáradt tagjaiba ilyen módon, meg, hogy teljesítse egyre idegesítőbben morgó gyomra kérését. ~Egy lóra mindenképpen szükségem lesz, nem nekem való ez. Avagy csak nem ebben a cipőben. ~ Só se róla, volt már kényelmesebb lábbelije is, de most ezzel kell beérnie. Hamarosan, néhány tíz perc pihenő után, úgy véli, még tudna menni egy kicsit, hogy ne az erdőben keljen eltöltenie az éjszakát, így is tesz. Feláll, és ismét nekiveselkedik az útnak.*


2603. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-06 09:30:35
 ÚJ
>Ganer Worcryn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 316
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Megfontolt

//Császkáló gondolatok//

*Utasának vörös hajzuhatagát időnként a szemébe sodorja a szél, de amilyen gyorsan odafújja, olyan gyorsan másfelé fújja. Gyakorlott lovas lévén próbálja ezt a zavaró tényezőt kiszűrni, de a sebesség miatt nem nagyon tanácsos hadonásznia az arca előtt. Ilyenkor egy pillanatra behunyja szemét és kissé előre hajol, majd újra kinyitja szemeit. Éjtépő remek ló, így még akkor is teszi a dolgát, ha a gazdája egy pillanatra behunyja a szemét. Amíg a kikötőt elhagyják, addig beszélgetéssel próbálja elterelni Redin figyelmét a rosszulléttől. *
- Két dolog segíthet. Vagy behunyod a szemed és jól megkapaszkodsz bennem, vagy megkapaszkodsz, és előre nézel, de csak előre. *Mindenkinél más az ami ilyenkor beválik, de általában ha előre néz a ló utasa, akkor az szokott segíteni. A tenger zúgása alább hagy és egyre távolodik, amint a kikötőt körül ölelő erdőségbe lépnek. Ez már otthonos terep az erdei élethez szokott gnómnak és Éjtépőnek is. Az erdő friss levegője mindig jó érzéssel tölti el. Ez a friss levegő most segítségére lehet utastársának is. Nem szokott hozzá, hogy valakinek ilyen módon nyújtson oltalmat vágtázás közben, főleg, hogy egy csinos nőszemélyről van szó. Idős tündér papusa is gyakori vendég a gnóm mögött, de az teljesen más. Redin bizonygatja, hogy bírni fogja, amíg teljes biztonságban ki nem érnek a kikötőből. A kar szorítását érzi, ami egy apró mosoly kúszik arcára. Az erdő szegleténél, ahol a fák még nem annyira sűrűek, megállítja Éjtépőt.*
- Itt már megállhatunk, biztonságban vagyunk. *Örömmel jelentheti ki, hogy sikerült kilovagolniuk a veszélyből. Ha a lány elengedi a szorításból, akkor óvatosan leszáll a lováról és gondoskodó módon segít a nőnek is leszállni, mivel eléggé rosszul lehet már a gyors vágtától.*
- A hűvös erdei levegő majd segít. *Biztató mosollyal mondja a másiknak, már ha egyetértenek a megállásban és a leszállásban is.*
- Éjszakára részemről nem mennék be az erdő mélyére. Itt tábort üthetnénk reggelig. Van meleg takaróm és tüzet is tudok gyújtani. Kis harapnivaló is akad, bár az elég szerény lesz. *Felvázolja a lehetőségeket a lánynak, hogy mi az, amit itt kint tehetnek. Van egy gondolat, ami nem hagyja nyugodni azóta, hogy rájuk kiabált az ismeretlen alak.*
- Kifejezetten szeretsz veszélyesen élni? *Kíváncsian kérdezi a másikat, de folytatja a gondolatot, hogy értelmet adjon a kérdésnek.*
- Nekem az eset után egy időre bőven elég volt a kikötőből. Tényleg kemény fából faragtak, ha egy ilyen helyen megélsz és még élsz is. *Kicsit humoros, amit mond, de el kell ismerje, hogy Redint tényleg kemény fából faragták ha az ilyen atrocitásokkal együtt tud élni.*


2602. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-03 22:19:17
 ÚJ
>Shanneira Dalnareon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Dokik//

*Vyl, ugyan kissé elpirul hízelgése hallatán, nem viselkedik elutasítóan. Sőt, úgy tűnik talán kedvére is valóak halovány bókjai, ami valamelyest megkönnyebbülés a számára, hiszen nem minden hölgy tudja helyén kezelni, ha egy nőtársa intéz efféle szavakat hozzá. Persze Shannek nincsenek hátsó szándékai, legalább is egyelőre, egyszerűen csak ezzel is azt próbálja elkerülni, hogy netán kínos csend telepedjen rájuk. Szavai hallatán elvigyorodik, s ha teheti, csak rövid időre ugyan, de a szürkészöld szemekbe pillant.
A kérdésére érkező felelet csak igazolja az imént vázolt kis elméletét, mely szerint lehet valami az emlegetett elf és a félvér között, bár őszintén egy béna kufircnál többre számított, elvégre ki a fene akarna egy kínos aktus után találkozni ügyetlen alkalmi szeretőjével. Arra jut hát, és ebben a sellő szavai is megerősítik, hogy valóban csak szaktudása miatt keresik fel a gyógyítót, még ha így sokkal unalmasabb is a történet.*
-Szóval akkor nem az okos fiúkat kedveled, helyes.
*Vonja le érdekes következtetését, mosolyán látszik, hogy direkt csavarja ki a választ*
-Azokkal egyébként is csak a baj van.

A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.03 22:19:26


2601. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-03 15:18:36
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Zárás//

*Rorkir csak komoly, mély, ülő tekintettel figyeli a lány mozgását, a lassú, finomnak tetsző íveket a gyönyörű testén, mik oly sok örömet okoztak, és okozhatnak is még neki. Persze, hallja szavait, hallja, hogy reszkető hangon tör elő belőle a dac, a gyász és a fájdalom. Egy nagy sámán mondta vala: Három dolog van, amitől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe. ~Hozzá lehetne csapni a nőket is, én mondom.~ Mosolyog, de persze csak lelke rejtekében, és véletlenül sem a lánynak, vagy annak szavaira szól. Végig hallgatja minden szavát és egyszer sem szól közbe, jóllehet nem olyan bölcs, hogy bármi hasznosat is tudna mondani, így inkább a hallgatásba burkolódzik, sokszor ez többet mond el bármennyi fenkölt szónál. Szemeivel a messzibe tekint, ahol a föld és az ég összeér, s nagyot szippant a levegőbe. Megérti Rheiát, persze valahol szomorú, hogy így gondolja a dolgokat, de nem áll le vele vitatkozni, vagy megpróbálni meggyőzni, és valószínűleg nem is fogja sohasem, Rorkir nem az az ember.*
-Ha így látod jónak... Menj békével, a bánat nehéz súlyát pedig ne cipeld szívedben, ne többet, mint amennyit muszáj, van abból egyébként is elég ott.
*Kedvesen mosolyog rá, megvárja, míg összeszedi a holmijait, és persze a kutyusokat is.*
-Ahogy téged is, Karheia Rhagodar.
*Szándékosan mondja a teljes nevét, mert ez súlyosabb, legalábbis Rorkir így érzi, majd azzal, ha a nő végleg távozik, tovább szövögeti terveit a jövőre nézve itt, ahol reményei szerint nyugalma lesz a zavaró tényezőktől.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220