Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 127 (2521. - 2540. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

2540. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-16 21:14:47
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Egy felépítendő ház//

Lassan botorkál be az erdőbe a nap utolsó sugarait kiélvezve, ezt a kis időt használja ki, amennyire lehet. A lovát kiköti egy fához, ő maga pedig ágakat, apró, száraz fakérget keres, amivel tüzet gyújthat, amíg lát. Szerencsére a kova segítségével hamar szikra pattan, s pár perc és néhány segítő sóhaj után már ropog is a tűz. Szépen körbe rakja pár nagyobb kaviccsal, nehogy szökni próbáljon a tűz. Egy kis elemózsiát szed elő, s lekuporodva a lángok mellé eszik pár falatot, természetesen a macskának is ad bőségesen, s minden falatnál igyekszik tanítani, idomítani, mígnem álomba szenderülnek mindketten.

//Napváltás//

*Ahogy a nap utolsó sugarai a segítségére voltak, úgy van most hasznára a felkelő nap ereje. Hajnalhasadtával megfogja a lova gyeplőjét, s egy jó helyet próbál keresni, ami közel van egy patakhoz, és belátható onnan a környék, lehetőség szerint egy dombocskán. Egy jó órát keresgél, mire megleli a tökéletes tájat. Lelki szemei előtt már lebeg is a kész kunyhó, de sok munka áll még előtte. Rorkir szerencsére nem riad vissza a munkától, így hamar neki is lát a teendőknek. Nem ez az első ilyen kunyhó, amibe belefog, így szerencsére van némi fogalma a menetéről. A szerszámok nagy hasznot hoznak most neki. Szépen kipakol mindent a földre, amire szüksége lehet, s bár van egy csatabárdja, nem szívesen tenné tönkre, ha nem muszáj, így a balta lesz most a legjobb barátja. Keres is néhány alkalmas fát, amik alapul szolgálnak majd a falakhoz, lehetőleg nem túl vastagokat, épp akkorákat, amiket nagyobb gond nélkül ki tud vágni. A nagy vizek mellett sosincsenek szélsőséges időjárási viszonyok, így amiatt nem kell aggódnia, a víz szellemei gondját viselik majd. Ha talál megfelelő fákat, az első dolga, hogy a gallyakat, és a fa kérgét elkezdje levagdosni a törzséről, ezekből a levágott darabokból pedig ismét tüzet rak, hisz ez fontos része a mentális éberségnek, és az állatokat is távol tartja, plusz meleget is ad, ha hűvösebbre fordulna az ég. Ez sem kevés idő, de valahol el kell kezdeni. Ha ezzel kész van, akkor a tűz aljából kivesz egy már elégett fadarabot, ez tökéletes arra, hogy jelöljön vele a fákon, és rajzoljon a korommal. A megtisztított törzsek oldalaira két-két éket rajzol, majd besatírozza azokat, hogy jól lássa, hogy mennyit is kell vágnia, nehogy feleslegesen dolgozzon a végén. Egy pár perc és rajzolgatás, majd kezdődhet a munka.*
-Nagy farkas kérlek adj erőt és kitartást!
*Mondd el egy apró imát, majd egy nagy suhintással kezd neki az elsőnek. Csapja felül, majd csapja alul is, s ha minden jól megy, idővel szépen ki fog dőlni a fa. Ha nem jönne magától, szerencsére van nála kötél, amivel rá tud segíteni a dologra, arra viszont figyel, hogy semmire ne essen rá, legfőképp ne saját magára. Szeretne egy párat kivágni, mielőtt beesteledne, ha minden terv szerint halad, akkor fáradtan, de eredményesen tudja zárni az első napot.*


2539. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-14 15:51:27
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Kár lenne tagadni, hogy azóta hőn dédelgetett álma letépni a ruhát Rheiáról, mióta először találkoztak, s a szellemek segedelmével az útjuk mégiscsak ebbe az irányba fut ki, minden gátló tényező ellenére. Mámorító pillanat, mert bár csak egy pillanat, mintha örökkévaló lenne. A lány belemegy a játékba, s akaratuk teljesen eggyé válik, épp úgy, mint testük, ahogy átengedi magát a férfi karjai erejének, mik készségesen emelik a nőt Rorkir ölébe. Hol a hajába túr, hol a kebleit kényezteti, hol csak vágyakozóan és elégedetten keresi a gyönyörű szempárt a másikon, s mindeközben kéjes mosoly ül az arcán. Karjai néha úgy feszülnek, ahogy állkapcsa is a gyönyörtől, s nem sieti el, igyekszik felvenni a nő ritmusát, az apró jelekből kifigyelve, hogy mit szeret és mit nem, s ha eléggé figyel, egyszerre sikerül elveszniük egymásban.*

*A mellkasán pihenő nő látványa, s az érzés, ahogy a forróság lassan átváltozik valami kevésbé intenzívvé, mégis sokkal erősebbé, szavakkal szinte leírhatatlan. Rheia érezheti a hevesen dobogó szívét, és a mély lélegzeteket, melyek egyre kezdenek lassabbá és ritmusossá válni.*
-Soha...
*Feleli a kérésre búgó hangján, bár érzi, hogy sajnos nem maradhatnak így örökre, így felkuncog, főleg, hogy a nő elméjében valami hasonló járhat. Bár azért az ujjaival lassan végigsimítja a nő hátát, hátha megborzong még egy kicsit tőle, majd lassan elereszti, s leengedi a földre.*
-Talán most egy kicsit mégis.
*Nevet ismét, s szemében valami egészen furcsa felszabadultság, és öröm látható. Természetesen segít neki, ahol csak tud, s ha ő leül a földre, akkor Rorkir mellé pihen, s hátradől a fűben kezét a feje alá támasztva, és egy hatalmas elégedett sóhajt hallat.*
-Majd visznek az én lábaim, a tieid már nem bírják.
*Vigyorog, és amelyik oldalról esik, megcirógatja Rheia hátát, vagy amit elér éppen, hogy érezhesse a másik a törődést és a szeretet, hisz Rorkir amilyen szellemiségben megismerte a lányt, és amiken keresztülmentek, semmiképp sem úgy gondol erre, mint egy borgőzős éjszakára a Sellőházban. Távolról sem. Ahogy finoman végigvezeti ujjait a hátán, nem kerüli el figyelmét a megannyi sebhely, s a korbácsolás nyomai. Volt szerencséje megtapasztalni milyen is az a fajta élet, bár egy fiatal, gyenge nőnek biztosan nehezebb lehet, ezt is átélte, természetesen csak külső szemmel. Nem riasztja el, s nem kelt benne rossz érzéseket, csupán sajnálatot, s némi dühöt, de ezt nem mutatja a lány felé, semmiképp. Végigsimítja a sebhelyeket is, hogy tudja a másik, hogy Rorkirt ez nem zavarja, sőt. Megérti, és elfogadja. Pusztán egy aprócska kérdést tesz fel ezt illetően.*
-Elhalványultak már a rossz álmok?

A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.14 16:17:36


2538. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-14 01:01:47
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Karheia a szenvedély hevében nem igazán kesereg letépett gombjai miatt, sőt, valahol tetszik is neki, hogy ilyen heves reakciót képes kiváltani valakiből. Az apró harapás sem érinti rosszul, és viszonozza is hasonló finomsággal. Máshova is elkalandozik próbálgatva kissé fogait, és karmait, de megtartva mindezt a szelíd, de izgalmas kategóriában.
Nagyokat sóhajtva dönti hátra fejét, hogy Rorkirnak szabad teret adjon nyakához, közben erősebben megkapaszkodik a barbár férfiéban számítva arra, hogy hamarosan karjaiba veszi. Ez rövidesen beigazolódik, ami végtelenül megkapó Karheia számára. Bár a gyengédség híve, de mégis az erős, határozott férfiakat kedveli, akik könnyedén ölükbe kapják, akkor is, ha egyébként ez nem egy nagy kihívás tekintve azt, hogy Karheia egy aprócska, vékony nő.
Ezt követően kicsit korlátozódik mozgástere, és többnyire arra koncentrál, hogy enyhítse Rorkirra helyezett súlyát azzal, hogy mind nyakát, mind derekát átöleli végtagjaival. Elégedettségének nem rest hangot adni, miközben hajóját Rorkir hullámai ringatják, és töretlenül ostromolják. Ahol éri, ott apró csókokkal halmozza el a barbár arcát, nyakát, és amikor két szapora levegővétel között éppen sikerül szólnia, reszketeg hangon kedves szavakat súg Rorkir fülébe, ha éppen nem nevét ismételgeti.*

*Végül kimerülten borul rá Rorkir vállára. Teste a legapróbb érintésre, vagy fuvallatra is hevesen reagál. Hosszú pillanatokig csupán szuszog, szólni sem bír. Hallgatja Rorkir szívverését miközben mellkasához simul, kiélvezve a valóság távoliságát, és egyszerűen hagyva magát lubickolni a gyönyörben, és a meghitt pillanatban. De lassan teste is elnehezül, ahogy szépen kiszivárog belőle a hév, és még az utolsó másodpercekben szemeit lezárva elképzeli, hogy milyen lehet a férfi mellkasán lágyan álomba szenderülni.*
- Ne engedj még el!
*Kérleli halkan suttogva a másikat a lehető legkevesebb hangján, és röviden felnevet. Lábai még mindig remegnek, és ha Rorkir továbbra is ölében tartja, akkor egészen közelről érezheti mindezt az ujjai alatt simuló területen.*
- Teljesen elgyengültek a lábaim.
*Ha a férfi lassan leengedi, akkor is felkarjába kapaszkodik, és lassan leereszkedik, hogy a földre ülhessen kicsit kifújni magát.*


2537. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-13 16:31:27
 ÚJ
>Nirs Thargodrym avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

*Mostanra már nem saját magára dühös, hanem az elfre. Mit művelt az vele, hogy lohol utána, mint egy kiskutya? Mert az istenére való hivatkozással eddig sem sok sikerrel álltatta magát. Miért érezte úgy, hogy segítenie kell neki a Vérkertben? Csak felmérgelődik a megválaszolatlan kérdéseken, annál is inkább, mert így már végképp azt érzi, hogy cserben hagyja Aenae-t amiért nem indul azonnal utána. Az első gondolata erre az, mintegy magát mentegetve, hogy a lány indult el tulajdonképpen egy szó nélkül, de azonnal érzi, hogy ez iszonyú gyerekes érv. Akármi is történt, neki az lenne a dolga, hogy megkeresse. Mégsem fordul vissza. Hiszen már mindjárt a kikötőnél jár, Arthenior már távol van. Ürügynek ez a gondolat is jó lesz.*


2536. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-12 16:06:33
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Karheia feladja az ellenállást, Rorkir pedig egyre inkább küzd, hogy tudja tartani magát, s ne engedje szabadon a benne rejlő vadállatot. Bár látja, hogy miféle grimaszok jelennek meg a nő arcán, nem fél, hisz tudja, vagy legalábbis tudni véli, hogy ez nem a kételyekből, sokkal inkább a vágy gyötrelméből fakadnak, se éppen elég jelzés a férfinak. Nem mondhatni, hogy a barbár izgulós lenne, nincs ez másképp most sem, egyszerűen csak nem szeretne elrontani semmit, nem tudja, hogy mit szeret vajon a másik, s hogy korábban hogy bántak vele, nem akar rossz érzéseket, esetleg rossz emlékeket idézni. A nevét hallván halk sóhaj csúszik ki a száján, s szemét szinte le sem tudja venni a másikról, egészen mintha megbabonázta volta. A finom érintés az arcán pedig egészen különleges érzés, jóllehet gyakrabban szokták ütni azt az arcot, vagy legalábbis próbálni, mintsem cirógatni. A csókja pedig célba talál, s igyekszik finom lenni, mégis szenvedélyesre és vadra sikerül, talán egy pillanat erejéig még bele is harap a nő ajkaiba, persze éppen úgy, hogy az ne fájjon, de érezhető legyen. Ahogy a nő elkezdi kigombolni felsőjét, a barbár nehezen tud uralkodni magán, s egy ponton túl úgy gondolja, hogy felesleges is próbálkoznia, így kezeit lassan odavezeti, ahol még tart az anyag, s egy gyors mozdulattal szétszakítja azt, kezével pedig a mezítelen kebleket simogatja meg, talán meg is markolva az egyiket, ezt semmiképp sem túl durván teszi, csak hogy élvezetes legyen mindkettejüknek. Amikor pedig érzi, hogy a nő a szoknyája alá nyúl, ő sem marad rest, s szabad kezével megszabadítja magát a felesleges ruhaneműktől, melyekből egyébként sincs rajta sok.*
-Rheia..
*Búgja a nő fülébe, bár így el kell szakadnia az édes ajkaktól, viszont Rorkir igazán jó szerető, legalábbis ezt mondják róla. A fülébe súgva csókolja meg az arccsontját, a kecses nyakát, s végig le a kulcscsontjáig, kezével pedig igyekszik visszavándorolni a nő farára, s ha úgy érzi már jónak a helyzetet, felemelné a nőt, s úgy venné az ölébe, hogy vágyaik végre egymásra találhassanak, s e gyönyörű tánc, mit ketten kezdtek el, elérhesse a csúcspontját.*


2535. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-12 14:56:58
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Karheia hamar feladja törekvését azt illetően, hogy ellenálljon. Hatalmába kerítette az elsöprő érzés, az a vonzalom, ami minduntalan közelebb kényszeríti Rorkirhoz. Már nem képes gondolkodni, és óvatoskodásra sem vágyik, ahogy elméje sem kíván értékítéletet mondani afelett, hogy helyet e amit tesz, vagy sem. Egyszerűen csak meg akarja tenni.
Hosszú, vágyakozó sóhajt vált ki belőle Rorkir érintése is, és apró mozdulata is, amely előrevetíti azt, amiért mindketten epekednek. De a barbár férfi nem siet, nem kapkod, tisztelettel és gyengédséggel közelíti meg őt, amit népének férfijaitól még eddig nem tapasztalt. Arcáról hamar eltűnnek a gyötrelmek, csak pár apró elkínzott gesztus bukkan fel olykor mosolya helyett, de ezen grimaszok is csupán epekedéséről árulkodnak.*
- Jaj, Rorkir...
*Egy mosollyal arcán rajzolja körbe mutatóujjával a férfi arcának élét. Kezeivel összekulcsolva kapaszkodik nyakába, és áll lábujjhegyre, hogy félúton találkozhassanak ajkaik egy lágy csók formájában.
Karheia minden sürgető érzés ellenére nem durva, és kedveli a szenvedélyességet, ugyanakkor ő nem rajong a túlzott vadságért. Ez talán pont nem az, amire Rorkir vágyhat egy ilyen kínzó helyzetben, és Karheia nem is akarja tovább borzolni idegeiket. Továbbra is nyújtózkodik azért, hogy csókjuk ne szakadhasson meg, de kezei saját felsőjére vándorolnak, hogy lassan elkezdhesse azt kigombolni. Remegve, némileg ügyetlenkedve, de a végére ér, és felfedi csupasz mellkasát, de nem bújik ki teljesen az anyagból. Ennyivel persze nem ér a végére. Kezei szoknyája alá csúsznak, ott, ahol Rorkiré is pihennek, Rheia viszont fehérneműje szélébe kapaszkodik begörbített ujjaival, hogy lejjebb tolhassa azt. Sajnálatosan erre a rövid időre el kell addig szakadniuk, amíg lehajolva bokájáig tolja a finom anyagot, és ott megszabadul tőle.
De a távolság ilyenkor végtelenül fájdalmas, ezért rögvest kis is egyenesedik, hogy Rorkir vállaiba kapaszkodva újra csókkal csillapíthassa éhségét. Ha még nem látott neki a férfi, úgy kezei utat találnak maguk között, hogy annak nadrágját kapkodva elkezdje kilazítani, közben egy gyengéd harapással és halk nyögéssel fejezve ki türelmetlenségét.*


2534. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-12 00:30:14
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászóllás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Nem kell messzire mennie a barbárnak, hogy át tudja érezni, hogy mik is kavaroghatnak a lányban, vagy legalábbis, hogy elképzelhesse, hisz valóban, így talán nem is járhatott még sosem. De minden igyekezetét latba vetve próbál a leghelyesebben, s a legbecsületesebben eljárni, de egyszerűen nem tud elszakadni a gondolattól, hogy itt áll előtte az a nő, kit asszonyának akar, s talán jobban, mint korábban bárkit. És folyton folyvást csak arra tud gondolni, hogy aki bármi mást többre tart, mint Őt, akkor nem igazán tudja sajnálni a férfit. Kettős gondolatok ezek, s biz harcolnia kell, hogy melyik farkast is etesse, ahogy az ősi mondák tartják. Az emberek szellemében két farkas él, s valahogy mindig az győzedelmeskedik örökös harcukból, kiknek enni ad az ember. Rorkir pedig a barbár ösztönét jelentő farkasnak ha akarna sem tudna most kevesebbet adni, akarja Rheiát maga mellé. Őszintén örül neki, hogy szavai némiképp enyhülést hoznak az égető sebekre, melyek belül éghetnek a másikban. Bár, amikor a kérdést hallja, kissé megfeszül állkapcsa, de sem panaszkodás, sem sajnálat nem hagyja el száját, csupán egy apró mosoly, és a halk szó.*
-Rendben.
~Ha azt hiszed, hogy ennyi eltántorít, akkor nagyon félreismersz, kedvesem. Ha egy kinyithatatlan ajtó mögé zárnának egy hegy gyomrában, a puszta öklömmel verném szét a köveket, hogy eljussak hozzád.~
*Így hát, ilyen formán a mosolya teljesen őszinte, hisz nem azt kapja válasznak, mint korábban, látja, hogy nem boldog a nő, s őt bizony úgy tanították, hogy ahol tud, segítsen, nincs ez másképp most sem. Hogy ebbe belegondol, a mosolya kicsit szélesebbre húzódik, s a másik sóhajaira csak sokatmondó hümmögéssel felel. Keze szinte megremeg, mikor érzi az érintést, egy csöppnyi félelem is utat talál szívéhez, hisz fél, hogy talán ismét elutasításban lesz része, s Rheia távolodni fog tőle, de nem! Egy feszült pillanat, s a megoldás. Rorkir kénytelen becsukni a szemét egy másodpercre, s halkan sóhajt, majd ismét a lányra néz, igyekszik elkapni a tekintetét, hogy nem-e csak egy gyönyörű lázálom gyötri, s ez most a valóság, és tényleg megtörténik, de olybá tűnik, hogy a szellemek nem járatják vele a bolondját, sőt. Igyekszik gyengéden alkalmazkodni, de oly régóta vár erre, s oly nagyon... Keze szinte önkéntelen talál kéjesebb fogást a lány keblén, bal kezével pedig az éppen öléhez feszülő Rheia csípőjét támasztja meg. ~Milyen gyönyörű alak... Az élet adására teremtett.~ A nő érezheti Rorkir kitörni vágyó vad lüktetését, s a férfi nem habozik ezt egy apró, finom csípőmozdulattal még inkább tudatosítani a másikban. Fogai összeszorulnak, ahogy lassan csúsztatja lejjebb ujjait, egészen az éppen tőle kapott bőrszoknya aljáig, ha teheti, s egészen lassan fel a nő combján végig, majd a formás fenekén állapodna meg. Szólna ő, de úgy érzi, hogy teljesen felesleges, és nincs olyan súlya egynek sem mit ismer, mi kifejezné, amit érez. Igyekszik végig Rheia szemében fürdőzni, s ha egy módja van rá, megtenni azt, mit azóta tervezget, hogy először meglátta a gyönyörű amazont. Megcsókolni a negédes ajkait.*


2533. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-11 16:17:55
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//
//A hozzászóllás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Karheia nem szívesen néz Rorkir szemeibe, mert sajátjai túlzottan árulkodóak. Nagyon jól tudja, hogyha átlépi azt a bizonyos határt, akkor nincs visszaút, és tart tőle, hogy nehezen tudna elszámolni önmagával. De a gyengéd kényszerítés okán belepillant a meleg barna íriszekbe, és egy halk sóhaj hagyja el ajkait.
Az ölelésbe úgy simul bele, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Valóban otthon érzi magát Rorkir karjaiban. Biztonságban érzi ott magát, és lassan zaklatottsága is elpárolog. A férfi mély hangja, és annak szívhez szóló szavai lassan kimossák belőle a bánatot, mint folyó az üledéket.*
- Igazad lehet.
*Pillant fel mosolyogva Rorkirra, akkor is, ha ez azzal a szomorú kompromisszummal jár, hogy a férfi ezáltal nem simogathatja tovább buksiját.*
- Persze, hogy számít.
*Rorkir ismét felemlegeti az otthonalapítást, ami ezúttal Karheiát is félelemhez hasonlatos kellemetlen érzéssel tölti el. Vágyik az otthonra, mindig arra vágyott leginkább, de még el sem gyászolta igazán azt, amit elvesztett, ezért szíve bármennyire is nyitottnak tűnik, de sebei némi időt követelnek, hogy meggyógyulhassanak.*
- Térjünk erre vissza kicsit később, rendben?
*Reméli ezt nem veszi zokon a férfi, aki olyan készségesen kitartott eddig is mellette, és most is elhalmozza elismerésével. Kék íriszei lekövetik Rorkir kezének útját, ez a gesztus pedig végleg megtöri benne az ellenállást. Egy reszketeg sóhajjal adja meg magát, és enged a késztetésnek. Újra mozdul egyik keze, és Rorkir törzsének öleléséből ismét annak kézfejére simul. Ám ezúttal nem állapodik meg ott, hanem gyengéden lejjebb vezeti, éppen csak annyira, hogy a durva kéz megállapodhasson keblén. Szólni képtelen, különösen mert szíve egyre hevesebb tempót diktál, és arcát, elméjét is elönti a lázas forróság. Valójában saját magát is meglepi ezen közeledéssel, de tovább nem mer menni, csak Rorkir testén pihenő karjával még közelebb feszíti hozzá csípőjét, hogy érezhesse a férfi lüktetését, és vágyának ébredését, vagy annak teljes hiányát.*


2532. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-11 07:43:51
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

*Azt mondják az ősi öregek, s a nagy szellemek ismerői, hogy ha két harcos lelke összekötődik, a lényük egyszerre kezd el létezni együtt, valami másabb, erősebb és fenségesebb síkon. Azt mondják, hogy képesek kiolvasni egymás bensőjét csupán egy szempillantásból, szavak nélkül. Hisz mit is érnek a szavak, egy ehhez hasonló helyzetben? Semmit, jószerivel. Nincs bennük annyi jelentés, nincs annyi mélység, mi kifejezné azt, amit az ember ténylegesen gondol, ami szelleme legeldugottabb bugyrában tombol, s csak arra vár, hogy kitörhessen. Mit érnek a szavak, hisz olyan elcsépeltek, megbízhatatlanok, s hazugak. A szavak csak szavak. Rorkir látja, hogy Rheia őrlődik, s szemét lehunyva hajt fejet, de szinte az állkapcsa is megfeszül, ahogy ujjait az arcáról lassan az állára csúsztatja, s úgy emeli fel a lány fejét, hogy szavak helyett a melegséget sugárzó dióbarna szemekbe nézhessen a lány. Azokba a szemekbe, mik most, talán mint életében nem sokszor, talán még sohasem, nyitott kapuként állnak, mibe ha belepillant Karheia, Rorkir legbensőbb énjét láthatja, a tomboló tüzet, minek két oldala van, s jóllehet, a tűz nem csak pusztítani tud, de teremteni is, építeni, biztonságot nyújtani, s felkorbácsolni az ősi énjét. Az izzó vágy, mely ég benne egyszerre létezik a tisztelettel, mi meggátolja azt. Aztán persze ki tudja, lehet, hogy az ősöknek nincs igazuk, és a szem, pusztán egy szem, de Rorkir nem hisz ebben. Különös érzések kavarognak benne, ahogy hagyja, hogy a lány a mellkasába temetkezzen, egy pillanatra mintha kihagyna egyet-egyet a szíve dobbanása is. Kezével cirógatja az arcát, s talán az ujja végeivel végigsimítja a kecses nyakát, majd felcsúsztatja egészen a hajába, hogy úgy tudja magához szorítani.*
-A jövő mindenki számára ködös, Rheia, de nincs félnivalód! A Szellemek gondját viselik sorsunknak, még ha néha nem is látjuk úgy. Meg aztán.. Nézd meg, idevezettek hozzám.
*Mosolyog kacéran, bár lehet, hogy ezt nem látja a másik. A szavaira csak mély, rekedtes hangján hümmög, ahogy még egyszer végigsimítja a lányt.*
-Ennél kedvesebbet ha akarnál sem tudnál mondani, de mi tagadás, hasonlóképp érzek.
*Nagyot sóhajt a barbár férfi.*
-Nem tudnak ezek semmit sem. De, ha ez számít, Én itt vagyok, és itt is leszek, és nincs az a tündér, ember, vagy ork, ki meggátolhatna ebben!
*Szavai súlyosak, s kivételesen a hangvételén is érződik, hogy tisztában van vele, hogy mit is ígér.*
-Tudod alapíthatnánk saját otthont is. Itt vagyunk hozzá egyből ketten.
*Mosolyog, s próbálja a vidámabb oldalát megfogni a dolognak, bár tény, hogy őt is hasonló kételyek gyötrik, még akkor is, ha sosem mondaná ki.*
-Ahol a szív, ott a haza. Az én szívem, pedig itt van. Itt.
*Mondja, s ha nem ellenkezik a lány, akkor kezét Rheia mellkasára teszi, úgy nagyjából ahol a szíve lehet.*

A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.11 07:45:51


2531. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-11 03:31:26
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

*Vannak helyzetek, ahol a szavak esetlennek hatnak, és egyszerűen csak elbuknak feladatuk teljesítésében. Ez is pontosan ilyen helyzet. Karheia tanácstalan némaságában számtalan olyan érzés lapul, aminek mélységét képtelen lenne kifejezni. Ilyen például a bánat is, ami nőttön nő benne minden elbúcsúztatott téllel. Hiába törekszik előretekinteni, meglátni jelen helyzetében a szépséget, de sosem fogja tudni azt a hiányt csillapítani, amit elvesztett élete jelent számára. Vagy azt a fájdalmat enyhíteni, amit most érez szeretett Nozarinja miatt, akiben olyan igaz társra talált, és mégis olyan összeférhetetlenül különbözőek. De talán ezt láthatta volna előre is, hiszen ő egy meggyötört barbár asszony, Nozarin pedig egy nyughatatlan kalandor.
Ez a mérhetetlen fájdalom nehezedik most rá, és hagyja, hogy így legyen. Hagyja, hogy Rorkir egy ennyire elgyötört, sebezhető pillanatában láthassa. Fejét ingatja a neki szánt szavak hallatán. Nem tud felnőni azzá, aminek őt látják. Képtelen azt érezni, hogy méltó erre az elismerése. A férfi érintésétől sem távolodik el, csupán lehajtja fejét, és lezárja szemhéjait. Saját kézfejét az arcát simító ujjakra helyezi, és rövid időre maradásra kényszeríti őket. Szinte hallani véli Rorkir szívverését, mintha csak a sajátja lenne, és ezzel együtt egészen úgy érzi, mintha talpa alatt is ugyanerre az ütemre lüktetne a talaj. Kimondhatatlan köteléket vél felfedezni, ahogy szépen lassan ráhangolódik Rorkir jelenlétére, az erdőre, és lassan a levegőt is ugyanabban a ritmusban veszi, ahogy ő, és ahogy a szellő megmozgatja a fák leveleit.*
- Néha olyan homályos, hogy mit szánnak nekem a Szellemek. Idegen ez a föld, idegenek ezek a népek, és azt érzem távolabb kerültem a sajátjaimtól, és önmagamtól. Ködös számomra a jövő.
*Karheia végtelenül kötődik egykori életéhez, amiben fontos szerepe volt a közösségben is, mint szellemi vezető. Ennek okán most is rendszeresen gyakorolja akkori szokásait, és hívja segítségül a Szellemeket, hogy útmutatást adjanak neki. De már jó ideje mintha elhalkultak volna, mintha méltatlan lenne figyelmükre, és nem érti szándékukat.*
- Tudom, Rorkir.
*Nyög fel elkínzottan, amiatt, mert ilyen lehetetlenül nehéz helyzetbe kényszerült. Fáj a lelke, magányos és bizonytalan. Talán ez készteti meggondolatlan lépésre, mégis azt érzi, hogy szüksége van Rorkir bátorító jelenlétére, ezért egy sóhajt követően gyengéden közelebb vonja magához, hogy fejét mellkasán pihentetve finoman magához ölelhesse.*
- Jó, hogy itt vagy. Itt mindig bolondnak néznek az emberek, és elképzelésük sincs arról, hogy milyen igazán tartozni valahova. Te olyan vagy, mint az egykori otthonom, Rorkir.


2530. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-10 08:35:42
 ÚJ
>Ewangel Nortsan avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 719
OOC üzenetek: 51

Játékstílus: Megfontolt

* Néhány napja már poroszkál az úton. Alig várja, hogy végre lakottabb területre érjen, vagy legalább néhány hozzá hasonló elfet, avagy embert lásson. Persze semmi gondja nincs a törpékkel sem, csak hát valahogy belőlük kevesebb van mint régen.
Hópehely is csendes és mélabús. Ewa most nem érzi azt a tüzet a fehér hátasban, ami megszokott tőle. A tarisznyájából előkeres egy szép piros almát, odaszól a lónak, és a hátraforduló paci szájába adja. Jóízűen elropogtatja, még nyerít is egyet hozzá, ami legalább csal egy mosolyt az elf arcára. Nem igazán tudja mit kezdjen magával, de ez általában az idő múlásával változik.*


2529. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-10 00:09:17
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

-Huh, akkor jó!
*Jelenti ki, s letörli az izzadságcseppeket a homlokáról, amit vagy az esetlegesen feszültté változó helyzet válthatott ki, vagy egyszerűen csak a barbárnak van melege, netán Rheia ilyen tüzes. Tovább hallgatja a nőt, s bár sosem volt ebben olyan jó, mintha érezne valamit a szavaiban, mintha lenne valami, amit nem mondd ki, vagy nem mondd el. Nem akarja feszegetni ezt, mert nem tudja, hogy szimplán csak hülye, vagy tényleg van valami, azonban Rorkir egyszerű ember, és egyenes, így egy pár lépést közelebb tesz a másik felé.*
-Karheia Rhagodar, egy csepp nő, tengernyi bátorsággal, becsülettel és tomboló tűzzel a szívében. Nem kell mondanod, ez látszik a szemeidben.
*Tesz még egy lépést, s ha a nő nem húzódik el esetleg, úgy finoman megsimítja az arcát az ujjaival. Ha sikerül a közelébe férkőznie, Rheia érezheti Rorkir hőjét, ami szinte kisugárzik belőle, teste forrósága mintegy aurát kölcsönöz neki.*
-Többre szántak a szellemek, minthogy örök gyötrődésben élj. Senkinek nem jár ilyen sors. Az élet pedig oly rövid..Talán a holnapot sem érjük meg...
*Vetíti előre a legrosszabb eshetőséget, bár nem egy nőcsábász, és sosem volt erőssége a szavak helyes használata, csupán a szívéből beszél, őszintén, mint bármikor máskor.*
-Tudod, én sosem hagynálak cserben.
*Ez éppen össze is cseng a korábbival, de egyúttal válaszol is a nő szavaira, amik mi tagadás, kellemes érzéssel töltik el a lelkét. Kellemes érzés, hogy van, akire számíthat ebben a zord, kegyetlen világban.*
-És ezt nem kell megköszönni...Ez, ez a dolgok rendje.
*A kutyusokkal kapcsolatban elgondolkodik egy darabig.*
-Agresszióval nem lehet nevelni, teljesen igazad van. Szerintem jó helyük lesz nálad, ügyes gazdájuk leszel. A fák kérgét pedig le kell szedni, ha olyan, fajtája válogatja. Van, aminél jó az kérgestől is, és több vele a munka, mint amennyi haszon kijön a végén.
*Bárhogy is alakulnak a korábbi dolgok, ezt mindenképp elmondja.*


2528. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-08 17:02:15
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

- Egyáltalán nem bántottál meg. Nem erről van szó.
*Fejét ingatja, de arról elképzelése sincs, hogy miként magyarázhatná el érthetően, hogy mi is zajlik benne valójában. Arcára elgyötörtség ül, olyan mély aggodalmakkal, amik már jó ideje álmatlan éjszakákat eredményeztek neki.*
- Szeretnék helyesen cselekedni. És szeretem is őt. Nem is tudom eléggé meghálálni azt, amit értem tett.
*A levegőben viszont egy kimondatlan „de” függ, amit már nem képes hozzátenni. Egyébként sem szeretné Rorkirt saját bugyuta gondjaival kimeríteni.
Közben tekintetével követi Rorkir kézmozdulatát, majd figyelmesen hallgat, időnként pedig bólogat, hogy jelezze tudomásul vette az elhangzottakat.*
- Ó értem. De gondolom a kérgét azért le kell hántani róla, vagy nem? És a lécekre nincs szükség a padlóhoz, vagy más módon kívánod megoldani?
*Érdeklődik tovább, mielőtt némileg komolyabb témára terelődik a beszélgetés.*
- Igazad van. És bármikor ismét megtenném érted, és nem mondhatok elég köszönetet azért, mert nem hagytál cserben a mélységivel szemben.
*A kutyuskák nevelésére hevesen bólogat. Ő maga sem verte soha kisfiát, legfeljebb a fülét pödörgette meg, amikor szükség volt rá. Sőt, Karheia sem ismerte a veréssel történő nevelést, részben azért, mert többnyire jó gyerek volt, részben azért, mert egy szerető családi környezetben nőtt fel.*
- Igen, ezzel egyetértek. Sőt, arra is láttam példát, hogy az agresszió mennyire rossz irányba tudja elvinni a gyereket, pont ellenkező hatást érve el nála.
*Komoly arcot vágva hallgatja Rorkir tanácsait, csupán a végén kerekedik egy mosoly a koncentráció helyére.*
- Ezt mondjuk mulatságos elképzelni, de ahogy rájuk nézek.
*A kajla fülű, csillogó szemű és farkukat töretlen vidámsággal csóváló apró szőrmókokra pillant.*
- Lehet ebben valami.


2527. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-08 15:39:47
 ÚJ
>Merchen Feiy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 57

Játékstílus: Vakmerő

//Úton Artheniorba//
//A hozzászóllás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Merchen igyekszik vissza hőn szeretett városába, bár itt is jól érzi magát. Az igazat megvallva, mindenhol jól érzi magát, ahol vannak kurvák, pia, és egy kis bódítószer, meg egy zsáknyi arany. Mit van mit tenni, nem élhet mindenki munkásként, kellenek ilyen tündérek is, mint ő. Ahgoy zötyög a kis kordéján, talán nem tűnhet előkelőségnek, ez ne csapjon be senkit, pusztán ez is a szabadságát jelképezi. Bár a nagy szabadságát néha egy-egy ugrás megzavara, ahogy lassan a kikötői erdőségbe ér a kis csacsival az oldalán, vagy inkább az elején? Még szív egy jó nagyot a tengeri levegőből, de már azon gondolkozik, hogy hogy keresse meg azt a ficsúrt, aki felbérelte. ~Remélem tényleg kifizet, és nem valami szarságba húzott bele. Mondjuk az se érdekel, csak fizessen ki, és hogy utána mit csinál, az már nem az én bajom. ~ Gonoszkás vigyor ül az arcára, nem egy tipikus tündér, az már biztos, de milyen furcsa lenne Lanawin földje, ha mindenki ugyanolyan lenne? ~Unalmas, valószínűleg.~*
-Ugye csacsikám? Gyíí! Gyí neki. uccu!
*Ösztökéli kicsit gyorsabb tempóra az álattot, bár tudnivaló, hogy nem a gyorsaságukról híresek, ellenben nagyon hangulatosak, főleg ha valaki csecsebecséket akar szállítgatni ide-oda.*



2526. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-08 15:39:24
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

*Rorkirnak kicsit nehéz a szíve, csupán nagyon apró hely van fenntartva benne a búnak, de most az is csordultig lehet egy pillanat erejéig. Szerencsére hamar ki is ürül, és helyét valami egészen más veszi át, így nem aggódik túl sokat, az nem illik hozzá. Rheia szavaira csak megértően bólint,.*
-Nem akartalak megbántani, remélem tudod.
*Válaszolja, s valahol megérti a másikat. Sőt. Tudja, hogy milyen az, amikor az ember a vágyait, az álmait, mindent félretesz a kötelesség, és a becsületesség miatt. Ez valahol üdvözítő tulajdonság, bár ilyenkor, a másik oldalról bosszantó. Bár jóllehet, ha nem lenne ilyen Rheia, mint amilyen, akkor nem is kellene ennyire a barbár férfinak.*
-Ha minden összejön, akkor mondhatom majd bátran, hogy tudod hol találsz.
*Mutat két nagy lapát kezével a semmibe, lombos fák közé.*
-Nos ha pedig minden érdekel…
*Kezd bele, s jó érzéssel tölti el, hogy ilyen tudásszomj szorult a csöpp nőbe, ez is egy roppant hasznos tulajdonság, és sajnos nagyon sokakból hiányzik.*
-Először is fa kell, de erre biztosan rájöttél magad is.
*Majd odalép egy öles fához, s megcsapkodja a törzsét.*
-Nem feltétlenül kell vastag fa, jók a vékonyabbak is, a vastagabbak is, csak akkor mindnek olyannak kell lenni ugye. Itt.
*Mutat kezével a nagy víz felé, hisz a közelben tudja.*
-Nem kell olyan vastag kunyhó, a vizek mellett mindig kellemes idő van, sosincs se túl meleg, se túl hideg. A fák továbbá nyáron árnyékolnak, s ha hidegebb az idő, akkor pedig tartják a meleget.
*Bólogat is hozzá, hisz tényleg van sok előnye, ha az ember az erdőben él.*
-Ha nem akar az ember lécekkel bajlódni, akkor csak a fák törzse kell, azokat egymásba lehet építeni, és az adja a hát falát.
*Persze annak is megvan a maga technikája, most nem akar belemenni ennyire részletesen, csak nagyvonalakban magyaráz.*
-Aztán meg mindig van mit csinosítani rajta, ahogy az embernek igénye, de főleg ahogy kedve van hozzá.
*Talán az a legfontosabb, bár gyakran együtt jár a kettő. Persze nem hagyja figyelmen kívül a lány meglepődött kérdését a barátságot illetően.*
-Vért ontottunk egymásért. Ez túl megy a barátságon. Ez.. sokkal több annál.
*Szemei egy csapásra képesek megváltozni, s mintha teljesen más aura lengené körbe egy pillanatra. De persze az aranyos kis kutyusok sem maradhatnak figyelem nélkül.*
-A kutyusokat úgy kell nevelni kicsit, mint a gyermekeket.
*Bár tudja, hogy ez fájó pont a számára, mégis ez a legjobb példa.*
-A verés nem használ, bárki bármit is mondd, nem attól tanul fegyelmet a kutya. De fontos a fegyelem, arra kell a legjobban figyelni, hogy akkor büntessük a kutyát, amikor éppen csinál valamit, de a büntetés sosem lehet erőszakos, mert akkor csak tőlünk fog félni, nem pedig a dolgok rendjét megtanulni. Rengeteg türelem, idő és szeretet a kulcsa, s akkor a jószág az életét is odaadná a gazdájáért, kicsit olyanok vagyunk nekik, mint a nagy szellemek, vagy az istenek.



2525. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-08 15:10:42
 ÚJ
>Hytia Nazdyr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Vakmerő

//Úton Artheniorba//

*Útja során van ideje elmélkedni, jóformán más dolga sincs. Eszébe jut a Sellőház, és az ott történtek, és bármennyire is szimpatizál Ralasszal meglehetősen felemás érzései akadnak a kellemetlen élmények miatt. De talán Ralas miatt még egyszer visszatér oda.
Kényelmes ügetésben halad tovább, és időnként elhessegeti a bosszantó rovarokat. Megállapítja magáról, hogy eléggé elpuhult, mert már ez is kimerítette, és buta módon nem hozott magával sem ennivalót az útra, sem pedig vizet, így már alig várja, hogy elérjen Arthenior egyik fogadójába.*


2524. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:57:52
 ÚJ
>Kotyvasztó Hagarr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Munkára vadászva//

* Hosszú útja során, amelyben a kikötőnegyed felé tart, végre eljut a kikötői erdőkbe. Az árnyékos farengeteg kissé még ijesztően is hat rá, amit csak tetéz az intenzív csapkodások hangja. Minda erőteljes iázással fejezi ki, hogy mennyire ingerült.*
- Csitt! Nyugodj meg, te csacsi! * pirítja le hű teherhordózóját gazdája.*
- Csak pár favágó. Nem kell félni, nem banditák. Legalábbis remélem. * teszi hozzá, lenyelve egy jó nagy nyálgombócot torkán. Majdnem rossz útra is megy. De egyenlőre az energikus középkorú férfinak nem kell a légszomjtól tartania. Biztosan halad tovább az ösvényen, hallgatva az erdő nyüzsgő állatvilágát, meg a kurjongató fanyüvőket. Micsoda összhang! Talán még Czer-t is megihletné, ha itt lenne. Furcsán kellemes érzés fogja el, ahogy a lányra gondol. Talán mégiscsak mélyebb nyomokat hagyott benne, mint gondolta? Nincs ideje most ezen agyalni, hiszen lassan kiér a rengetegből és feltárul előtte a kikötő.*


2523. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:51:08
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

- Hüm?
*Kíváncsian várja, hogy Rorkir mit szeretne. A férfi eddig jellemzően nem hezitált, most mégis némi habozást vél rajta felfedezni.*
- Ó, öhm, igen.
*Kissé kellemetlenül érint ez a téma, és már kezdi bánni, hogy beszélt róla, hiszen sosem akarta Nozarint rossz színben feltüntetni. Most sem akarja, hiszen szereti, de nagyon mások az igényeik, és Karheia nem akar ezekről teljes mértékben lemondani, hogy valaki másénak megfeleljen. Az ajánlat emlegetése, amiről korábban beszéltek zavarba hozza, ami arcán megjelenő rózsák formájában is megmutatkozik.*
- Tudom, és...köszönöm.
*Megesik, hogy szociális helyzetekben bukdácsol, hiába kedveli mások társaságát. Ez is éppen ilyen, hiszen nem tudja mit mondjon vagy tegyen, amivel nem sérti meg a férfit és hű marad saját elveihez is.*
- Hálás vagyok érte, és mindenképpen így lesz. Talán hamarabb is, mint gondolnád. Egyelőre viszont jól érzem magam Synmirán, és szükséges is még ott maradnom. Annyit tanultam és még mindig olyan keveset tudok.
*Röviden sóhajt, de nem úgy, mint akinek valódi gondot jelent ez. Még mindig élete végső célja teljesen beletemetkezni a mágiába.*
- Érdekel, érdekel. Minden érdekel.
*Valóban így van, jobb elfoglaltságot hirtelen el sem tudna képzelni, és biztos remek móka is lenne. Karheia végtelenül élvezi a kétkezi munkát, erről hátizsákjában lévő számtalan fából faragott egyszerű figura is árulkodik.*
- Többek? Úgy gondolod?
*Meghökkenti ez a kijelentés, és egy leheletnyit össze is zavarja, ezért nem töpreng rajta sokat.*
- Van esetleg valami jó tanácsod? Még nem neveltem kutyát, csak felnőttem mellettük, te biztos többet tudsz róluk mondani.


2522. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:25:24
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

*Kicsit megtorpan, persze csak gondolatban. Nem tudja, hogy mondja-e, amit gondol, vagy inkább tartsa magában, de végül arra jut, hogy eddig sem rejtegette senki elől a véleményét, nem most fogja elkezdeni.*
-Igazad van, és köszönöm. Rheia?
*Ejti ki a nő nevét, bár még mindig furcsán hangozgat Rorkir szájából, valamennyi akcentusa lehet azért a barbárnak. Igazából bármi, amit kiejt a száján kicsit furcsán hangozhat, valahogy az R betűket önkéntelen megnyomja, és a beszéde így mindig olyan súlyosan hangzik.*
-Úgy tudtam, hogy az embered nem akar gyermekeket nemzeni neked.
~Adnék én neked, és olyan kölkeink lennének, hogy démonkoponyából innák a sört esténként.~
-Tudod.. az ajánlatom még mindig áll.
*Jegyzi meg némi vonakodás után, de nem ragad le itt, nem az a fajta ember.*
-Köszönöm. Őszintén!
*Tényleg jól esik neki, hogy nem az a válasza, hogy :nem vagyunk olyan viszonyban, vagy valami, úgy látszik tényleg számíthat rá a bajban. Ez nagyon ritka, különleges és értékes attribútum.*
-Na jó, azt elhiszem. De ha ilyen terveid vannak, szólsz nekem és segítek szívesen, hogy ne kelljen súlyos aranyakat elpazarolnod mindenféle munkásra.
*Nevet fel halkan.*
-Majd megtanítalak, ha érdekel ez a tudás.
*Bár egyébként viccesen hangzik, hisz Rheia valószínűleg sokszor többet tud, mint Rorkir, tanultabb és okosabb is lehet.*
-Hogy mi?
*Érti ezt úgy, hogy ők ketten.*
-De, természetesen. Sőt! Többek annál.
*Nem részletezi, hogy hogy is érti a dolgot, talán úgy, hogy bajtársak, talán úgy, hogy többek, mint egyszerű barátok. Kíváncsi, hogy a nő hogyan reagál a dologra, bár az érintés a hátán egészen borzongató, libabőrös lesz tőle a tarkójától a sarkáig egészen.*
-Remélem igazad van. Az egyenes emberekből tényleg kevés van. De, azért akadnak.
*Néz kedvesen a nőre, utalva ezzel arra, hogy Rorkir őt is annak tartja, teljes mértékben. A bánata hamar tovaszáll, s a kutyusok bizony nagyon szerethetőek.*
-Fontos a jó név, és a jó nevelés is. Gondolni kell bizony rá. Nem véletlenül mondják, hpgy az ember legjobb barátja. Nem fordul a gazdája ellen, s ha kell az élete árán is megvédi.
*Tovább szeretgeti őket, hisz fontos, hogy jó kapcsolata legyen velük, legalábbis Rorkir fontosnak érzi, hogy jó kapcsolata legyen a kutyusokkal, hisz ki tudja, hogy idővel majd mikor Rheia háza tájára akar settenkedni, nehogy lebuktassák őt.*
-Szívesen segítek, nálunk szinte mindenkinek volt egy társa. Talán nekem is kellene majd egy...
*Gonndolkodik el egy pillanatra.*
-Összebarátkozhatna velük.


2521. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-04-07 20:02:53
 ÚJ
>Karheia Rhagodar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Kerek erdő közepén//

- Egyik sem fogható ahhoz, amit saját két kezeddel, verejtékeddel építed. Egy fogadó nem érhet fel ahhoz az otthonhoz, amiben szabadon dönthetsz és élhetsz. Vagy amiben láthatod gyermekeid első lépését.
*Most is elkalandozik kicsit, ahogy megjelennek lelki szemei előtt a rönkből készült falak, amit a tűz meleg fénye még otthonosabbá tesz.*
- Ha addig is akadna bármi ilyen, hozzám nyugodtan hozhatod. Synmirán biztonságban lenne.
*Természetesen semmi galád szándéka nincs, hiszen Karheia eddig sem kívánt más kárán nyerészkedni, de különösen igaz ez olyanokra, akik fontosak lettek neki, mint Rorkir is. Sőt, esetében akár nagy árat is fizetne, hogy kitartson mellette, legyen szó akár arról, hogy értékeire vigyáz.*
- Én lehet.
*Röviden felkacag.*
- Nekem jóval tovább tartana kivágni és megmunkálni. Nem is biztos, hogy menne, hiszen még nem volt dolgom ilyennel.
*Egyáltalán nem szégyelli, ahogy eddig sem tette, ha valamihez nem értett. Belátta, elfogadta, és bármikor örömmel fogadta a tanító szándékkal hozzá forduló személyeket.
Nem is sejti, hogy a barátok megnevezéssel csalódást okoz Rorkirnak. Nyilván sejti, hogy a férfi észreveszi őt, mint nő, de nem tulajdonít ennek komolyabb jelentőséget, és azt sem feltételezi, hogy bárkit komolyabban érdekelné. Mivel ezeknek nincs tudatában, ezért maga is meglepődik, de ő azon, hogy Rorkirt meglepi mindez.*
- Talán nem azok vagyunk?
*Bátorkodik feltenni a benne megfogalmazódott kérdést.*
- Akad majd, ebben biztos vagyok. Kevés egyenes ember van a világban, és kevés ilyen életvidám, mint te, Rorkir. Ezek mind szerethetőek benned a hirtelen indulataid ellenére. Biztos akad majd bajtársad.
*Megérinti a férfi hátát, és kedvesen megsimogatja azt. Nem egyszerű bátorításról van itt szó, őszintén azt gondolja és érzi, amit mond, hiszen Karheia azon kevesek egyike, akinek ami a szívén, az a száján is. Ez a gesztus különösen fontos, hiszen Rorkiron enyhe melankóliát vél felfedezni.*
- Persze, csak nyugodtan.
*Int karjával a kutyuskák felé, akik kissé megtorpanna a méretes férfi közeledésétől, majd a földhöz lapulva, farkukat csóválva óvatosan elkezdenek felé kúszni és őt szaglászni.*
- Köszönöm. Igyekszem is. Még a nevüket nem eszeltem ki, és majd kérek segítséget a nevelésükben. Szeretném ha fegyelmezettek lennének mire felnőnek, és majd magammal vihessem őket bármikor bárhova.
*Ő is leguggol Rorkir mellé, és csendesen szemléli az ismerkedést. A két kölyöknek ezúttal ő sem túl érdekes, mert az ismerős idegenre való felkapaszkodás jobb elfoglaltságnak tűnik számukra.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220