//Második szál//
//Vadászat//
* Valahogy sejthető volt, hogy a szőkeség nem fog neki hinni, mikor ezt állítja. Tudja, hogy felesleges, hiszen volt már ilyen beszélgetésre precedens, nem is egy, mégis kiáll az igazáért. Mint minden korábbi alkalommal is. *
- Mondom! Be is tudom bizonyítani, csak hozz egy lovat.
* Fontos dolog a környezetünk tanulmányozása. Főleg egy sötét erdő mélyén, a folyó partján, amelyről a picit is tájékozottak tisztában vannak merre folyik. Nehogy valami hajléktalan, csóró kukkoló szentségtelen, perverzen izzó tekintete alatt égjen Lyzendra finom bőre. Ezt mindenképp meg kell előzni, a gyökerénél kiirtani a gondot. Vagy valami ilyesmi szövegelés.
A lány butuskának hangzó kérdésére szélesen elmosolyodik, fejét egyik tenyerén támasztja meg. Persze, honnan is tudhatná, hogy az ő otthonán kívül nem igazán vagy csak szórványosan szokás tánctanárnak hívni a vívóoktatót. Pedig ez aztán a legszebb, leghalálosabb tánc, amelyet taníthatnak. *
- Tudod, az én kardművészetem nem hadonászás, mint amit itt megszokhattál, az enyém inkább hasonlít egy dinamikus táncra. Mint a víz. Ezért nevezzük mi táncmesternek. A mesterem a sziget legjobb vívója volt.
* Meséli büszkén, mert hát mégiscsak egy jelentős személy az, aki őt tanította, és bizony erre büszke lehet bárki. Ez azt jelenti, hogy látott benne valamit, ami megérte azt a rengeteg évet és csiszolódást, hogy Zarasból egy tökéletes gyémánt legyen. Legalább ezen a téren, ha már máshol nem igazán remekel. S nos igen, előfordult, hogy az éles kard megvágja azt, aki a hegyes oldalán áll.
Az ő szerinte kielégítő válasz után Lyz a táncot említi. *
- Én is szeretek táncolni, bár nem ismerem az összes fajtáját. Nem sokban különbözik az sem a harctól.
* Mosolyog, s itt már elkezd a tömegvonzás hatására a lány felé mozdulni. Közben persze mesél, a reakció pedig olyan, amire csak a szemét forgatja. A lány keze alatt szíve egyre hevesebben dobol, hiába járta meg már milliószor ezt a fajta vadászatot, mindig új és mindig izgalommal tölti el.
Zaras szemei a zöld lélektükrökbe mélyednek, a mellkasa is szemmel láthatóan sűrűbben emelkedik, ahogy az ő orrát is eltölti a másik sajátos illata.
Kivár.
A szemlesütés, az el nem hajolás, mind zöld táblát jelentenek a szürke szemében. Egyik kezével lazán támaszkodik, a másikkal pedig gyengéden megfogja Lyz kacsóját, mellyel az ő mellkasát tanulmányozta, és mikor a lány éppen a köhögéshez készülődik, félreteszi, s ajkaival végül beléfojtja azt. Hosszan tapad rá, mint méh a virág porzójára, szemeit is lehunyja, s ezt addig tartja is, amíg Lyz meg nem szakítja a forró kapcsot. *