//Második szál//
//Memento mori//
*A kétely Nori életének egyik hű társa. Olyannyira hű, hogy még soha egy pillanatra sem hagyta magára, pedig bármit megadna, hogy szabadulhasson tőle, de amikor már a saját gondolatairól sem képes eldönteni, hogy tényleg a sajátjai-e, akkor szinte lehetetlennek tűnik még elképzelni is azt, hogy ne kételkedjen mindenben, ami vele történik.
Nem, neki sem tetszik a harc végeredménye, de ezúttal a nyers, hideg énje győzött, aki azt vallja, hogy igenis bele kell rúgni még egyet a földön fekvőbe, hogy fájjon neki annyira, hogy végre rájöjjön, nem jó neki, ha kiszolgáltatottan a földön fetreng. Szerencsére az időközben visszaérkező Rasdeher-től kapott válasz valamelyest újra felébreszti az érzéseit is, és a mosolyt is visszacsalja az arcára.*
- Reméltem, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom. Egyikünk sem arról híres, hogy képes nyugton maradni.
*Könnyen elképzelhető, hogy a szeszélyes, vándor életmódjuk miatt ismét évekig nem látják egymást, ezért muszáj kihasználniuk minden egyes percet, amit együtt tölthetnek, mert ha nem is vallják be egymásnak, talán mindketten érzik, hogy jó hatással vannak a másikra.
Azt egyáltalán nem gondolta volna, hogy a következő kérdésére madaras barátja annyira megnyílik, hogy a hosszú monológja belé fogja fojtani a szót. Nori nem szól közbe, csak meglepett, figyelő tekintettel hallgatja, ahogy Clion a maga megszokott metaforikus stílusában vall színt.*
- Hümm. *Ennyit reagál csak a végén, és bár a férfi vallomásának utolsó mondata simogatja az önérzetét, ez most valahogy mégsem hatja meg.*
- Örömmel! *Maga is hajlott már arra, hogy barátja mellé feküdjön, így nem kell kétszer kérni, az invitálásra rögtön felpattan a fatörzsről, amin eddig ücsörgött, lehuppan ő is az avarba, majd egyszerűen eldől, és egy jóleső sóhajjal jelzi, hogy mennyire kényelmes most neki úgy.*
- Válasszunk magunknak egy csillagot! *motyogja egy kis idő után.* Az ott az enyém *mutat fel az égbe egy kisebb, távolabbi csillag irányába, aminek a közelében kevés másikat látni.*
- Sokkal kisebb, mint a többi, de mégis ugyanolyan fényes. Azért, mert hiába kicsi, pont olyan hatalmas erő lakozik benne, mint a nagyobb társaiban. Magányos, de tündököl.
*Elmosolyodik kicsit, aztán gondol egyet, először felül a földről, majd elfordul úgy, hogy az ő teste Rasdeher-re merőleges legyen, újra lefekszik, fejét pedig a férfi mellkasán pihenteti tovább.*
- Tudod, amit mondtál, hogy ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb, én azt nem akarom. Nem akarok éveket leélni nélküled. Mindig itt voltál nekem, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Nem érdekel, hogy utálod az istenemet vagy bármi, szükségem van rád. Viszont azt is látom most már, hogy neked is szükséged van rám. Ha kell, én segítek neked felmászni arra a hegyre, és meg sem fogom kérdezni, hogy mit akarsz a tetején. Együtt tényleg feljuthatunk a világ tetejére.
*Ismét elhallgat, és tovább bámulja a csillagokat, elképzeli, hogy ott jár fent közöttük Clion-nal kézenfogva. Merthogy a világ teteje valahol ott lehet, talán még a csillagoknál is messzebb. Nagyon távolinak tűnnek, de biztos benne, ha ők ketten összefognak, akkor nem elérhetetlenek.*
- Amúgy… miért pont akkor kell szétverned a kezed, mikor nincs nálam semmi lötty, amivel segíthetek? Mindegy, így jártál… *kuncog röviden az ő bolond barátja hülyeségén.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.11 09:48:17