//Strat szobájában//
*Bizony a tündérek érdekes szerzetek, sokan még saját maguk sem tudnak a fajukról túlzottan sokat, és jóval kevesebben élnek errefelé, mint ahány ember, a példának okáért, bár talán ez máshol sincs másképp. Strat eleve ritkán találkozik más tündérekkel, így viszonyítása sem nagyon van. A legutolsó, akikkel szoros kapcsolatnak mára csak az emléke él, azok a szülei voltak. Yeza láthatólag örömmel csatlakozik szobát sajátjának tudó férfihez, de neki még mindig nehezére esik bíznia másokban, holott erre a nő semmilyen okkal nem szolgál, de úgy van vele, hogy kár lenne ott is keresni a gondot, ahol nincs, így inkább csak élvezi a helyzetet, és átadja magát a kellemes érzésnek. A skarlát szépség megajándékozza figyelmével, amit igencsak nagyra értékel Strat, őszintén. Amint Yeza helyet foglal, ő belekezd abba, amihez talán a legjobban ért, s annyira belefeledkezik, hogy elfelejt figyelni a másikra, talán csak egy-egy pillanatra veszi észre, hogy milyen mámoros ámulatba esett az előadás hatására. Furcsa dolog ez, sosem tudni, hogy hogyan reagál a hallgatóság, van, aki jó néven veszi, van, aki meg akarja ölni érte, hogy elvette az eszét a muzsikával. Nem lehet tudni, legfeljebb sejteni. Amint vége a műsornak, láthatóan Yeza közel sem vette olyan jó néven a dolgot, mint amilyen kedves szívvel adta azt a tündér, nem kell nagy emberismerőnek lennie ahhoz, hogy ezt lássa rajta, hova tovább szinte fortyog a dühtől a nő, s hirtelen mozgásba is lendül. Strat nem feszült, egyáltalán, és nem is ijed meg, hogy maga elé kapja kezét, vagy megpróbáljon odébb ugrani, vagy bármiféle csellel próbálkozzon. Talán sikerülne neki, talán nem, talán egy szebb napon még kacérkodna is a gondolattal, de most, csak hagyja, hogy had történjen meg, aminek meg kell történnie. Némileg meglepi ugyan, hogy a penge máris a torkán akad, gyakoribb egy méretes pofon, vagy ilyesmi, de most nem ezt a forgatókönyvet írta a sors. Ha Yeza maga a megtestesült izzó harag, úgy az, akinek a torkán penge pihen a teljes ellentéte. Jéghideg szemeit fúrja a másikéba, miközben egy szót sem szól, még csak nem is pislog, teljes higgadtsággal fogadja a dolgot. A halállal már elég régóta kergetik egymást, hol ő, hol a kaszás jutott közelebb, mostanában egyre gyakrabban. Ha most vége lenne, igazából azt sem bánná, végtelen üresség tátong benne legbelül. Végighallgatja a leszidást, vagy fenyegetést inkább, mire mosolyogni támadna kedve, de visszafogja magát. Ahogy szóhoz tud jutni, csupán ennyit mond.*
-Ahogy mondtam, tüzes és pikáns.
*Elengedi azt a zsivány mosolyt, mi ott motoszkált benne eddig, ahogy az éppen távozni készülő Yezára pillant.*