Arthenior - Wegtoreni Kalmár
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 38 (741. - 760. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-11 20:00:48
Üzenet elküldve: 2020-06-11 20:00:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Úri törpe társaságuk egy horkanással bukkan fel az álmok söröslavórjának felszíne fölé. Yeza rámosolyog, aztán csak helyeslően bólint. Egy kis séta valóban jó ilyenkor. Átfut a fején, hogy szóljon, csípős az idő odakint, de a sziklák köpcös-szakállas népe nem olyan fázós fajta, mint a rőt teremtés.
Amikor látja, hogy Selgretornak kissé meggyűlik a gondja a padlóról való felkeléssel, mozdul is, hogy felsegítse, már amennyire tőle telik.*
- Úgy lesz, mester *mondja. A korosodó törpe őszinte nyíltsága szeretetteljes zöngéket csal Yeza hangjába. Végigsimít a karján, ahogy útjára engedi, s csak aztán ül vissza.
Niyss. A wegtoreni tűzliliom neve oly üresen hangzik a sivatag fiának ajkáról, hogy Yeza kimondás nélkül is biztos lenne, valóban nem tudja, miféle virág az a Tűz Városának ölén. Most az ő pillantása mereng el. Messze a múltba. Szeméből elillan az élénk csillogás, a lélek lángjának huncut tánca. Mélyet sóhajt, ahogy hallgatja a férfit, de a távolság közöttük mintha most egy szakadék végtelenjével nyúlna meg. Yeza kihátrál a kihívásból, ami rendszerint egyre közelebb és közelebb vinné ilyenkor. Talán csak megszokás ez a kísértés. Túl régről. Egy másik életből. A tűz természete, hogy magához vonzza a figyelmet. A kíváncsiságot. A csodálatot. A vágyat a birtoklására. Régen így volt. Egy másik életben. Gyermekek közt is vannak vadabbak, akik lelke vihánc kergetőzésben csapongva igazán teljes. Nehezebb őket asztal mellé törni. Faragott figurákkal csendben játszva egy részük odavész. Jó ideje már, hogy senki nem iramodik meg Yezával és maga sem érti, mi változhatott. Valami megváltozott, ez biztos. Túl sok volt már az apró sebekből, amit emiatt elszenvedett. Most még talán időben torpant meg, mielőtt játékában ismét csak csalódás gáncsa lesz a társasága.
Talán egy kicsit irigyli a sivatag fiát, hogy ily biztosan látja a célját, az utat maga előtt. D'ornak küldetése van.*
- Itt leszek reggel *mondja. Érezhetően más a Rőt hanghordozása. Szelíd, meleg és kedves, pont úgy, ahogy a serfőző mesterhez is szólt.* - De nem mehetek veled. Yeza helye itt van. Szolgálata itt van.
*Szorosabbra húzza magán a vállára borított szőrmét. Nehezen melegszik át. Majd idővel ezt is megszokja.*
- Talán Selgretor mester segíthetne D'ornak. Ő biztos jobban ismeri a várost. Yeza pedig marad itt és ha D'or jön vissza, mesél nekem. Ha akar.
*A konyha felé pillant. Lehet, hogy mégis kellene valami vacsorát szereznie, mielőtt teljesen elenyészik az erő belőle. Egy tányérkával abból a fűszeres vadkanból, talán egy pohárka skarlátvörös wegtoreni nedűvel jólesne most.*
*Úri törpe társaságuk egy horkanással bukkan fel az álmok söröslavórjának felszíne fölé. Yeza rámosolyog, aztán csak helyeslően bólint. Egy kis séta valóban jó ilyenkor. Átfut a fején, hogy szóljon, csípős az idő odakint, de a sziklák köpcös-szakállas népe nem olyan fázós fajta, mint a rőt teremtés.
Amikor látja, hogy Selgretornak kissé meggyűlik a gondja a padlóról való felkeléssel, mozdul is, hogy felsegítse, már amennyire tőle telik.*
- Úgy lesz, mester *mondja. A korosodó törpe őszinte nyíltsága szeretetteljes zöngéket csal Yeza hangjába. Végigsimít a karján, ahogy útjára engedi, s csak aztán ül vissza.
Niyss. A wegtoreni tűzliliom neve oly üresen hangzik a sivatag fiának ajkáról, hogy Yeza kimondás nélkül is biztos lenne, valóban nem tudja, miféle virág az a Tűz Városának ölén. Most az ő pillantása mereng el. Messze a múltba. Szeméből elillan az élénk csillogás, a lélek lángjának huncut tánca. Mélyet sóhajt, ahogy hallgatja a férfit, de a távolság közöttük mintha most egy szakadék végtelenjével nyúlna meg. Yeza kihátrál a kihívásból, ami rendszerint egyre közelebb és közelebb vinné ilyenkor. Talán csak megszokás ez a kísértés. Túl régről. Egy másik életből. A tűz természete, hogy magához vonzza a figyelmet. A kíváncsiságot. A csodálatot. A vágyat a birtoklására. Régen így volt. Egy másik életben. Gyermekek közt is vannak vadabbak, akik lelke vihánc kergetőzésben csapongva igazán teljes. Nehezebb őket asztal mellé törni. Faragott figurákkal csendben játszva egy részük odavész. Jó ideje már, hogy senki nem iramodik meg Yezával és maga sem érti, mi változhatott. Valami megváltozott, ez biztos. Túl sok volt már az apró sebekből, amit emiatt elszenvedett. Most még talán időben torpant meg, mielőtt játékában ismét csak csalódás gáncsa lesz a társasága.
Talán egy kicsit irigyli a sivatag fiát, hogy ily biztosan látja a célját, az utat maga előtt. D'ornak küldetése van.*
- Itt leszek reggel *mondja. Érezhetően más a Rőt hanghordozása. Szelíd, meleg és kedves, pont úgy, ahogy a serfőző mesterhez is szólt.* - De nem mehetek veled. Yeza helye itt van. Szolgálata itt van.
*Szorosabbra húzza magán a vállára borított szőrmét. Nehezen melegszik át. Majd idővel ezt is megszokja.*
- Talán Selgretor mester segíthetne D'ornak. Ő biztos jobban ismeri a várost. Yeza pedig marad itt és ha D'or jön vissza, mesél nekem. Ha akar.
*A konyha felé pillant. Lehet, hogy mégis kellene valami vacsorát szereznie, mielőtt teljesen elenyészik az erő belőle. Egy tányérkával abból a fűszeres vadkanból, talán egy pohárka skarlátvörös wegtoreni nedűvel jólesne most.*
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-11 01:03:00
Üzenet elküldve: 2020-06-11 01:03:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kufárok a toronyból//
*Cerberum maga elé húzza az étlapot, és szemlélni kezdi. Habár erszényét nem húzza túl sok fém, egy, a megszokottnál táplálóbb étkezés mindenképpen jól esne neki.*
-Azt hiszem, nekem ez a Vándorok eledele tökéletesen megfelel majd. *Feleli a nőnek, miközben az étlapra bök. Érzi, hogy mutatóujjával valami ragacsos, mostanra már szilárdabb állapotú anyagba nyúl, ezért a felismerést követő rövid késlekedés után finnyás gyermek módjára rántja vissza kezét, és lassú, sunyi mozdulatokkal próbálja azt kissé koszos inge szélébe törölni.*
-Ön parancsol valamit, Kilvard úr? *Kérdi a felvigyázót, az étlapot óvatoskodva közelebb húzva magukhoz.*
-Ezt az étkezést én állom. *Mondja Kilvardnak csillogó szemekkel, és arcára derűs, ártatlan mosoly ül.* ~Remélem nem bánom meg.~ *Gondolja az ifjú, és csendben nekilát felidézni az utazás eddigi minden költségét, csak hogy nagyjából ki tudja számolni, mennyi pénze maradhatott erre a kis baráti felajánlásra. A zérushoz egyre csak közeledve egyszerre érez zavart és kétségbeesést.*
-Persze ha Ön azt mondja, hogy most nincs időnk ilyesféle formális dolgokra, mint asztal mellett enni, vagy élvezni egy kicsit a hely hangulatát, én teljesen meg tudom érteni, és alárendelem magamat az Ön ítélőképességének. *Hadarja Cerberum idegesen, majd összecsukja az étlapot és visszacsúsztatja azt a gnóm elé.*
*Cerberum maga elé húzza az étlapot, és szemlélni kezdi. Habár erszényét nem húzza túl sok fém, egy, a megszokottnál táplálóbb étkezés mindenképpen jól esne neki.*
-Azt hiszem, nekem ez a Vándorok eledele tökéletesen megfelel majd. *Feleli a nőnek, miközben az étlapra bök. Érzi, hogy mutatóujjával valami ragacsos, mostanra már szilárdabb állapotú anyagba nyúl, ezért a felismerést követő rövid késlekedés után finnyás gyermek módjára rántja vissza kezét, és lassú, sunyi mozdulatokkal próbálja azt kissé koszos inge szélébe törölni.*
-Ön parancsol valamit, Kilvard úr? *Kérdi a felvigyázót, az étlapot óvatoskodva közelebb húzva magukhoz.*
-Ezt az étkezést én állom. *Mondja Kilvardnak csillogó szemekkel, és arcára derűs, ártatlan mosoly ül.* ~Remélem nem bánom meg.~ *Gondolja az ifjú, és csendben nekilát felidézni az utazás eddigi minden költségét, csak hogy nagyjából ki tudja számolni, mennyi pénze maradhatott erre a kis baráti felajánlásra. A zérushoz egyre csak közeledve egyszerre érez zavart és kétségbeesést.*
-Persze ha Ön azt mondja, hogy most nincs időnk ilyesféle formális dolgokra, mint asztal mellett enni, vagy élvezni egy kicsit a hely hangulatát, én teljesen meg tudom érteni, és alárendelem magamat az Ön ítélőképességének. *Hadarja Cerberum idegesen, majd összecsukja az étlapot és visszacsúsztatja azt a gnóm elé.*
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:16:30
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:16:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nosztalgiátlanítva//
*Forró víz érintését érzi bőrén szerteszét, minden porcikáját kellemesen melengeti a megtévesztően valóhű fikció, mely gondolattal szórakoztatja magát, célként kitűzve komor hangulatának magától távol tartását. Sikeresen borzongató a képzet, orcái egészen ki is pirulnak, még a verejték is leveri, ahogy a dézsát képzeli teste köré. Bár meglehet, hogy a legkedvencebb pultosa távozása óta szopogatott wegtoreni nedű hatása mindez, nem tudná most megmondani.
Nem is igazán keresi a választ, ha keres valamit, akkor az egy péppé vert üstök, mi kedves kékeket rejt. Hiányában viszont megszemlél bárki bent tevékenykedőt, kin tekintete megakad. Közben, iménti kimelegedése okán, vállán kissé lejjebb igazítja pokrócát, baljában poharával lötyögteti a pár csepp maradék rumot, míg székében hátradőlve jobb tenyerével bal könyökét dörzsölgeti. E kényelmesnek ítélt pozícióban fürkészi a népes társaságot, szinte állandó, ám halvány mosollyal ajkain. A Pintyben, bár jó ideig fűződtek hozzá érdekei, nem töltött sok időt, pláne nem így, beolvadva a vendégek közé. Ott mindig ismerte valaki, mindig megszólították, kérdeztek, vagy meséltek, meghívták, vagy magukat invitáltatták egy italra. Ritkán élvezhette a csendes megfigyelő szerepét. Na meg persze a szolgáltatások köre is jóval határozottabb volt, mit az egykori bordély kínált, így a vendégek sem voltak annyira sokszínűek, mint a társaság, kik ez alkalommal a Kalmárban összegyűltek.
Nem is válogat sokat, na meg nem kedvez senkinek, már, ha az, hogy valakit alaposan megszemlél, ennek tekinthető. Minden kiválasztottját hasonlóan hosszasan figyeli, magában hümmögéssel kísérve megállapításait, miket fejben fel is jegyzetel. Semmi komoly nem történik, csupán játszadozik, hogy figyelmét lekösse, különféle történeteket kreálva az egyes idegenekről. Közben pedig észre sem veszi, s már tartalom nélkül emeli kitudja hanyadjára szájához poharát, hogy újból megállapítsa, ez bizony elfogyott.*
*Forró víz érintését érzi bőrén szerteszét, minden porcikáját kellemesen melengeti a megtévesztően valóhű fikció, mely gondolattal szórakoztatja magát, célként kitűzve komor hangulatának magától távol tartását. Sikeresen borzongató a képzet, orcái egészen ki is pirulnak, még a verejték is leveri, ahogy a dézsát képzeli teste köré. Bár meglehet, hogy a legkedvencebb pultosa távozása óta szopogatott wegtoreni nedű hatása mindez, nem tudná most megmondani.
Nem is igazán keresi a választ, ha keres valamit, akkor az egy péppé vert üstök, mi kedves kékeket rejt. Hiányában viszont megszemlél bárki bent tevékenykedőt, kin tekintete megakad. Közben, iménti kimelegedése okán, vállán kissé lejjebb igazítja pokrócát, baljában poharával lötyögteti a pár csepp maradék rumot, míg székében hátradőlve jobb tenyerével bal könyökét dörzsölgeti. E kényelmesnek ítélt pozícióban fürkészi a népes társaságot, szinte állandó, ám halvány mosollyal ajkain. A Pintyben, bár jó ideig fűződtek hozzá érdekei, nem töltött sok időt, pláne nem így, beolvadva a vendégek közé. Ott mindig ismerte valaki, mindig megszólították, kérdeztek, vagy meséltek, meghívták, vagy magukat invitáltatták egy italra. Ritkán élvezhette a csendes megfigyelő szerepét. Na meg persze a szolgáltatások köre is jóval határozottabb volt, mit az egykori bordély kínált, így a vendégek sem voltak annyira sokszínűek, mint a társaság, kik ez alkalommal a Kalmárban összegyűltek.
Nem is válogat sokat, na meg nem kedvez senkinek, már, ha az, hogy valakit alaposan megszemlél, ennek tekinthető. Minden kiválasztottját hasonlóan hosszasan figyeli, magában hümmögéssel kísérve megállapításait, miket fejben fel is jegyzetel. Semmi komoly nem történik, csupán játszadozik, hogy figyelmét lekösse, különféle történeteket kreálva az egyes idegenekről. Közben pedig észre sem veszi, s már tartalom nélkül emeli kitudja hanyadjára szájához poharát, hogy újból megállapítsa, ez bizony elfogyott.*
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:00:06
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:00:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Cseppen az idő. Némelyik perce sebesen iramodik meg a föld felé, némelyik pedig lustán és lassan toccsan szét, beterítve mindent és mindenkit. Történtek történnek, események esnek meg. A rőt wegtoreni és a homokfennsík büszke feketéje nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, egyiküknek mindez mit sem számít, másikuk tán az ismeretlen rabja. Lényegében az ok csupán a kezdetek kezdetén volt fontos, s az életben sokkal inkább az okozatot élik, ki szenvedője, ki pedig megélője. Nem számít. D'ornak látszólag kedvére szolgál elmerülni, a vörös tincsek övezte tükörvilágban, olvasni belőle, vagy legalább megpróbálni, értelmezni a jeleket, melyek, ha titkoltan, de azért sugároznak... mint például a fájdalom. Nem firtatja, aminek el kell hangozzon, idővel elhangzik, de tán addig még jó néhány lusta csepp kenődik szét a padozaton. Hosszú és mély levegőt vesz, miközben a lányt hallgatja, fegyverekről, sebekről, mik tán mélyebbek, mint, ahogyan az látszik az erek útjából. Szeme kissé tágabbra nyílik, s pupillája szűkül a változásra. ~ Ó, a dac, mily nemes és segítőkész. Emberi érzelmek elsöprője. ~ Biccent. Az út jó, a felfogás is az, gondolja miközben a kéz hirtelen kiszakad sajátjából. Egy ideig még ízlelgeti a hirtelen támadt ürességet, saját, kérges tenyerére tekint, hol az erek játéka nem látszik, hol a pulzus csupán mintaként van jelen. Az élet lassú, sivatagi, hullámzó ritmusaként. Bezzeg a törpe, ki egy nagyobb horkantás után úgy látszik megébred. Apró hideg mosoly jelenik meg szája szegletében, ahogyan rá tekint.*
- Assele nok aikum, Sergretor. *Mondja csendesen, majd biccent ültében, s megvárja, míg a törpe távozik, végigkísérve tekintetével a vén martalócot, aztán fordul Yeza felé, kinek gondolatmenetét követte.*
- A tűzliliom útja... *réved el a távolba egy pillantra* Nem ismerem. *Hagyja rá, s egyet is ért vele.* A tűz útja sohasem eldöntetett, soha nem meghatározott... és sohasem egyirányú. Nehéz kiismerni. *Pillant a lány durcás ajkaira, majd a megdörzsölt csuklóra tekint.*
- A lelkednek nagyobb a béklyója, mint kezednek volt. *Jelenti ki hirtelen, nagyobb határozottsággal és sietve, mint az imént. Térdét, majd homlokát érinti, s lassan feláll.*
- Itt a helyed a Kalmárban, hisz azt gondolod ez jó. Akkor jó. *Derekán igazít. Hogy D'or milyen, az hasonlóképp nem derül ki, s tűzliliom útjához hasonlóan, bár övé kevésbé kacifántos, attól még idegen. Mosolytalan, s komor tekintettel néz a lányra, kezét nem nyújtja segítségül.*
- A sivatagi szél egy irányból fúj, dűnét dönt, vagy épít ha kell. D'or olykor homok, olykor a szél, azt teszi mit kell, ahogyan kell. Maser fo nakh'ter aka nos. Kinek útja előre meghatározott, nem veszik el sohasem. *A pult felé tekint.*
- Ma éjjel itt alszom. Ha Ihs'maillon úgy akarja, reggel itt leszel. Akkor indulhatunk. *A bizalom kérdése nem kerül tisztázásra általa.*
*Cseppen az idő. Némelyik perce sebesen iramodik meg a föld felé, némelyik pedig lustán és lassan toccsan szét, beterítve mindent és mindenkit. Történtek történnek, események esnek meg. A rőt wegtoreni és a homokfennsík büszke feketéje nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, egyiküknek mindez mit sem számít, másikuk tán az ismeretlen rabja. Lényegében az ok csupán a kezdetek kezdetén volt fontos, s az életben sokkal inkább az okozatot élik, ki szenvedője, ki pedig megélője. Nem számít. D'ornak látszólag kedvére szolgál elmerülni, a vörös tincsek övezte tükörvilágban, olvasni belőle, vagy legalább megpróbálni, értelmezni a jeleket, melyek, ha titkoltan, de azért sugároznak... mint például a fájdalom. Nem firtatja, aminek el kell hangozzon, idővel elhangzik, de tán addig még jó néhány lusta csepp kenődik szét a padozaton. Hosszú és mély levegőt vesz, miközben a lányt hallgatja, fegyverekről, sebekről, mik tán mélyebbek, mint, ahogyan az látszik az erek útjából. Szeme kissé tágabbra nyílik, s pupillája szűkül a változásra. ~ Ó, a dac, mily nemes és segítőkész. Emberi érzelmek elsöprője. ~ Biccent. Az út jó, a felfogás is az, gondolja miközben a kéz hirtelen kiszakad sajátjából. Egy ideig még ízlelgeti a hirtelen támadt ürességet, saját, kérges tenyerére tekint, hol az erek játéka nem látszik, hol a pulzus csupán mintaként van jelen. Az élet lassú, sivatagi, hullámzó ritmusaként. Bezzeg a törpe, ki egy nagyobb horkantás után úgy látszik megébred. Apró hideg mosoly jelenik meg szája szegletében, ahogyan rá tekint.*
- Assele nok aikum, Sergretor. *Mondja csendesen, majd biccent ültében, s megvárja, míg a törpe távozik, végigkísérve tekintetével a vén martalócot, aztán fordul Yeza felé, kinek gondolatmenetét követte.*
- A tűzliliom útja... *réved el a távolba egy pillantra* Nem ismerem. *Hagyja rá, s egyet is ért vele.* A tűz útja sohasem eldöntetett, soha nem meghatározott... és sohasem egyirányú. Nehéz kiismerni. *Pillant a lány durcás ajkaira, majd a megdörzsölt csuklóra tekint.*
- A lelkednek nagyobb a béklyója, mint kezednek volt. *Jelenti ki hirtelen, nagyobb határozottsággal és sietve, mint az imént. Térdét, majd homlokát érinti, s lassan feláll.*
- Itt a helyed a Kalmárban, hisz azt gondolod ez jó. Akkor jó. *Derekán igazít. Hogy D'or milyen, az hasonlóképp nem derül ki, s tűzliliom útjához hasonlóan, bár övé kevésbé kacifántos, attól még idegen. Mosolytalan, s komor tekintettel néz a lányra, kezét nem nyújtja segítségül.*
- A sivatagi szél egy irányból fúj, dűnét dönt, vagy épít ha kell. D'or olykor homok, olykor a szél, azt teszi mit kell, ahogyan kell. Maser fo nakh'ter aka nos. Kinek útja előre meghatározott, nem veszik el sohasem. *A pult felé tekint.*
- Ma éjjel itt alszom. Ha Ihs'maillon úgy akarja, reggel itt leszel. Akkor indulhatunk. *A bizalom kérdése nem kerül tisztázásra általa.*
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 15:24:43
Üzenet elküldve: 2020-06-10 15:24:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Porral kezdődött minden//
*Az öreg sermester elmélázott kicsit. Fel meg felhorkan időnként. Egyszer csak résnyire nyílik a szeme és nagyot ásít. Valami kvaratty nyelven beszélget a fekete ember meg Yeza. Nem sokat de még annyit se ért belőle a sermester. Látszik, hogy nem született Wegtorenben. Csak látogató volt arrafelé. Tudományos sertovábbképzés miatt időzött ott.*
- Jaj gyerekek nekem egy kicsit le kell járnom a vadkant. Megfekszi a gyomrom ha nem sétálom le. Beszélgessetek csak.
*A mester feltápászkodik nagy nehezen. Megmondta előre ha leül nehéz felrángatnia magát telehassal.*
- Yeza lányom vigyázzál erre a drága jó emberre.
*Barátságosan megveregeti a fekete ember vállát.*
- Mondjad meg neki lányom, hogy örültem, hogy megösmertem és ha valamire szüksége van ne habozzon keresni engemet.
*Szépet mosolyog a két fiatalra aztán meglódul, hogy lejárja a vadkan táncát. Kifelé megy a kalmárból és ki is megy onnan. Elmegy sétálni. Még nem tudja merre.*
*Az öreg sermester elmélázott kicsit. Fel meg felhorkan időnként. Egyszer csak résnyire nyílik a szeme és nagyot ásít. Valami kvaratty nyelven beszélget a fekete ember meg Yeza. Nem sokat de még annyit se ért belőle a sermester. Látszik, hogy nem született Wegtorenben. Csak látogató volt arrafelé. Tudományos sertovábbképzés miatt időzött ott.*
- Jaj gyerekek nekem egy kicsit le kell járnom a vadkant. Megfekszi a gyomrom ha nem sétálom le. Beszélgessetek csak.
*A mester feltápászkodik nagy nehezen. Megmondta előre ha leül nehéz felrángatnia magát telehassal.*
- Yeza lányom vigyázzál erre a drága jó emberre.
*Barátságosan megveregeti a fekete ember vállát.*
- Mondjad meg neki lányom, hogy örültem, hogy megösmertem és ha valamire szüksége van ne habozzon keresni engemet.
*Szépet mosolyog a két fiatalra aztán meglódul, hogy lejárja a vadkan táncát. Kifelé megy a kalmárból és ki is megy onnan. Elmegy sétálni. Még nem tudja merre.*
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:26:09
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:26:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*A hasonlatban kibontott filozófia egy ponton olyan irányba kanyarodik, amitől elfacsarodik Yeza szíve. Nem erőlködik túlzottan, hogy elrejtse az érzéseit, de nem is hagyja őket egészen kiülni az arcára. A szeme viszont árulkodik. A tekintettel csalni komoly kihívás. Yeza is képes rá, mint a Niyss minden húgocskája, de neki mindig is kicsit nehezebben ment és nem is próbálkozik vele, hacsak nem muszáj.
Yeza az ág, ami hajlik, mert erre nevelték: alkalmazkodni a lehetőségeihez. Ám a fa, melyről kihajtott, az a Főnix Háza. Ha még létezik is a céh, a Kereskedőház épp most készül e rőt ágacskát lemetszeni róla. Hogy mennyire tiszta vágás lesz, az majd kiderül. Ha a helyén új rügy sarjad, az valaki másé lesz. Valakié, aki betölti a helyét, ha a céh valami csoda folytán mégis megmaradt. Akárhogy is, Yeza mindenképp gyökereit veszti. Az új bujtás eleinte csak esetlenül kapaszkodik, de ha megmarad, lassan megerősödik, s ezúttal is hajolnia kell, méghozzá a Wegtoreni leviatán karját erősíteni.
Yeza bár szúrós teremtés, de mindig virágban van. Buja, rőt szirmai feltűnőek. Fűszeresen édes illattal csalogat. Csak olyan virágot hoz ritkán, ami nektárját mérges kis tüskék veszedelme nélkül kínálja.
A hirtelen mozdulatra, amivel D'or elkapja a csuklóját, összerándul és ösztönösen húzná is vissza a kezét, de a sivatagi férfi marka határozottan tartja a csapdába esett tagot. A helyzet bár pattanásig feszül, mégis lassan csillapodni látszik. Yeza is elernyeszti kése markolatára markoló szabad kezét.*
- Kicsi penge is ölhet *mondja.* - Apró sebek lehetnek alattomosak. *A lány szívének üteme még mindig nagyon szapora. D'or nem téved, a Rőt valóban fél belenézni a sors szemébe. Csenevész reményei szinte szűkölnek a lelke mélyén, mintha élre fent acél lenne a torkukon. Mióta számkivetett, úgy érzi magát, mint egy kóbor kísértet, aki csak addig élhet, míg valaki ki nem mondja, hogy már halott. Valóban félsz feszül a szemében. Ez csak akkor illan el, amikor a dűnék fia rámutat.
~Én NEM félek!~ Az ijedt szikrákat egy pillanat alatt elnyeli az önérzet vadul lobbanó tüze, amire D'or szeszt öntött. De ahogy az ilyen tüzek, ez is hamar lejjebb lohad. A mély zöngéken ejtett, rigmusokat idéző mondat alatt figyelemmé juhászodik a felindulása. A vendégek zsivaja egészen elveszik D'or szavainak mélységében.
~Erős. Kitartó.~ A megállapításra leheletnyit feljebb emeli az állát.
~ ...kívül.~ Villan a tekintet és Yeza visszarántja a kezét. Az igazság apró pengéje valóban kényes helyeken sebez. A szép ívű ajkak most durcásan szorulnak össze, ahogy a csuklóját dörzsöli, mint a frissen szabadult rabok.*
- Nem jobb, nem rosszabb *szúrja oda nem takargatva a sértett sziporkát a hangjában.* - D'or sem ismeri tűzliliom útját. *Ahogy megvonja a vállát, van benne egy csepp pökhendiség, de azért hajlandó kiegyezni egy döntetlenben.*
- Hajlanék rá *mondja, míg gyanakvón szűkülő pillantását a férfiéba fúrja.* - De honnan tudhatom, bízhatok-e benned? Yesza törékeny kismadár, D'or sivatagi szél. Kellemes *futtatja végig rajta szemtelen tekintetét* - de erős és vad, ha úgy D'or úgy akar. *Megdörzsöli a csuklóját, mintha csupán önkéntelen mozdulat lenne, és mintha a férfi szorítása bármi maradandót vagy fájdalmat okozott volna vékonyka kacsóján.*
*A hasonlatban kibontott filozófia egy ponton olyan irányba kanyarodik, amitől elfacsarodik Yeza szíve. Nem erőlködik túlzottan, hogy elrejtse az érzéseit, de nem is hagyja őket egészen kiülni az arcára. A szeme viszont árulkodik. A tekintettel csalni komoly kihívás. Yeza is képes rá, mint a Niyss minden húgocskája, de neki mindig is kicsit nehezebben ment és nem is próbálkozik vele, hacsak nem muszáj.
Yeza az ág, ami hajlik, mert erre nevelték: alkalmazkodni a lehetőségeihez. Ám a fa, melyről kihajtott, az a Főnix Háza. Ha még létezik is a céh, a Kereskedőház épp most készül e rőt ágacskát lemetszeni róla. Hogy mennyire tiszta vágás lesz, az majd kiderül. Ha a helyén új rügy sarjad, az valaki másé lesz. Valakié, aki betölti a helyét, ha a céh valami csoda folytán mégis megmaradt. Akárhogy is, Yeza mindenképp gyökereit veszti. Az új bujtás eleinte csak esetlenül kapaszkodik, de ha megmarad, lassan megerősödik, s ezúttal is hajolnia kell, méghozzá a Wegtoreni leviatán karját erősíteni.
Yeza bár szúrós teremtés, de mindig virágban van. Buja, rőt szirmai feltűnőek. Fűszeresen édes illattal csalogat. Csak olyan virágot hoz ritkán, ami nektárját mérges kis tüskék veszedelme nélkül kínálja.
A hirtelen mozdulatra, amivel D'or elkapja a csuklóját, összerándul és ösztönösen húzná is vissza a kezét, de a sivatagi férfi marka határozottan tartja a csapdába esett tagot. A helyzet bár pattanásig feszül, mégis lassan csillapodni látszik. Yeza is elernyeszti kése markolatára markoló szabad kezét.*
- Kicsi penge is ölhet *mondja.* - Apró sebek lehetnek alattomosak. *A lány szívének üteme még mindig nagyon szapora. D'or nem téved, a Rőt valóban fél belenézni a sors szemébe. Csenevész reményei szinte szűkölnek a lelke mélyén, mintha élre fent acél lenne a torkukon. Mióta számkivetett, úgy érzi magát, mint egy kóbor kísértet, aki csak addig élhet, míg valaki ki nem mondja, hogy már halott. Valóban félsz feszül a szemében. Ez csak akkor illan el, amikor a dűnék fia rámutat.
~Én NEM félek!~ Az ijedt szikrákat egy pillanat alatt elnyeli az önérzet vadul lobbanó tüze, amire D'or szeszt öntött. De ahogy az ilyen tüzek, ez is hamar lejjebb lohad. A mély zöngéken ejtett, rigmusokat idéző mondat alatt figyelemmé juhászodik a felindulása. A vendégek zsivaja egészen elveszik D'or szavainak mélységében.
~Erős. Kitartó.~ A megállapításra leheletnyit feljebb emeli az állát.
~ ...kívül.~ Villan a tekintet és Yeza visszarántja a kezét. Az igazság apró pengéje valóban kényes helyeken sebez. A szép ívű ajkak most durcásan szorulnak össze, ahogy a csuklóját dörzsöli, mint a frissen szabadult rabok.*
- Nem jobb, nem rosszabb *szúrja oda nem takargatva a sértett sziporkát a hangjában.* - D'or sem ismeri tűzliliom útját. *Ahogy megvonja a vállát, van benne egy csepp pökhendiség, de azért hajlandó kiegyezni egy döntetlenben.*
- Hajlanék rá *mondja, míg gyanakvón szűkülő pillantását a férfiéba fúrja.* - De honnan tudhatom, bízhatok-e benned? Yesza törékeny kismadár, D'or sivatagi szél. Kellemes *futtatja végig rajta szemtelen tekintetét* - de erős és vad, ha úgy D'or úgy akar. *Megdörzsöli a csuklóját, mintha csupán önkéntelen mozdulat lenne, és mintha a férfi szorítása bármi maradandót vagy fájdalmat okozott volna vékonyka kacsóján.*
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:34:47
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:34:47
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Az eltűnt idő nyomában//
//Zárás//
*Hát ha Drann úgy vélte, a válaszból, bármi is legyen az, valami úgyis kiderül, akkor nem sokat tévedett.
Neeyiruth egyre kelletlenebb, Iannian nagybátyja említésére is épp csak egy futó megjegyzést tesz, a legkisebb érdeklődést sem mutató módon. Az apák és férfiak szóba hozása sem javít éppen a helyzeten, és amikor Drann kerek perec rákérdez újból a pirtianesi rokonságra, a sötételf nőnél úgy látszik betelik az a bizonyos képzeletbeli pohár.
Így Drann nem lepődik meg, amikor a mélységi nő úgy mászik ki a csávából, hogy gyors döntéssel feláll, és Drann vélhető sürgős teendőire hivatkozva közli, hogy nem kívánja a továbbiakban feltartani.*
- Részemről igazán remélem. Örültem a társaságodnak. *egyenesedik fel az elköszönéskor az udvariasság kínálta követelményeknek eleget téve, amikor a későbbi összefutás szóba kerül, és Neeyiruth után néz, ahogy az kilép az ajtón.
// érintőlegesen Porral kezdődött minden //
Aztán újra hátradől. ~No lám!~ döbben meg aztán, mert a homokdűnék fia, aki belép a Fogadóba, Drann szerint igencsak ritka vendég lehet a Levegő városában. ~Hiszen, amennyire tudom, még Wegtorenbe sem szívesen mennek, még ott is ritkán látni közülük valót!~
A szemével kíséri végig a tétova helykeresést, de azután a rőthajú után kezd kutatni. A korábban látott vörös hajú, wegtoreni nőt, aki Aztyannal érkezett, viszont már nem látja sehol, és a heges arcút sem.
De nem kell sokáig kutakodnia: egyszer csak lesétál odafentről, az emeletről, az élő láng vörösét idéző kelmében, hátára szíjazott karddal. ~Tehát a Kereskedőházhoz tartozik!~ állapítja meg Drann.
Azután kíváncsian követi végig az eseményeket. Egészen attól kezdve, amikor az ébenfekete bőrű sivatagi férfi, népe szokásához híven, amint a Fogadóbeliek szóba elegyednek vele ~vagy legalábbis megpróbálnak~ az asztal helyett a földre telepedik le, egészen odáig, amikor a rőthajú hirtelen magára hagyja őt egy hószakállú törpével, aki odazuttyan melléjük a földre.
Drann hitetlenkedik egy sort ~ez a fogadó mintha képes lenne ideidézni magát egész Wegtorent!~ de azután napirendre tér a dolog felett. Főként, hogy a törpe szemmel láthatóan kidől, az ébenfekete vendég pedig csak csendben ül, figyelmesen néz, senkit nem zavarva, mint aki vár valamire, ami tudja, hogy elkövetkezik.
Mivel a pálinka ki lett fizetve, végül az elf is elszánja magát a távozásra. De alaposan szemügyre veszi a földön ülő férfit a kijárat felé mentében, azzal az elhatározással, hogy hamarosan visszatér.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.09 20:40:59
//Zárás//
*Hát ha Drann úgy vélte, a válaszból, bármi is legyen az, valami úgyis kiderül, akkor nem sokat tévedett.
Neeyiruth egyre kelletlenebb, Iannian nagybátyja említésére is épp csak egy futó megjegyzést tesz, a legkisebb érdeklődést sem mutató módon. Az apák és férfiak szóba hozása sem javít éppen a helyzeten, és amikor Drann kerek perec rákérdez újból a pirtianesi rokonságra, a sötételf nőnél úgy látszik betelik az a bizonyos képzeletbeli pohár.
Így Drann nem lepődik meg, amikor a mélységi nő úgy mászik ki a csávából, hogy gyors döntéssel feláll, és Drann vélhető sürgős teendőire hivatkozva közli, hogy nem kívánja a továbbiakban feltartani.*
- Részemről igazán remélem. Örültem a társaságodnak. *egyenesedik fel az elköszönéskor az udvariasság kínálta követelményeknek eleget téve, amikor a későbbi összefutás szóba kerül, és Neeyiruth után néz, ahogy az kilép az ajtón.
// érintőlegesen Porral kezdődött minden //
Aztán újra hátradől. ~No lám!~ döbben meg aztán, mert a homokdűnék fia, aki belép a Fogadóba, Drann szerint igencsak ritka vendég lehet a Levegő városában. ~Hiszen, amennyire tudom, még Wegtorenbe sem szívesen mennek, még ott is ritkán látni közülük valót!~
A szemével kíséri végig a tétova helykeresést, de azután a rőthajú után kezd kutatni. A korábban látott vörös hajú, wegtoreni nőt, aki Aztyannal érkezett, viszont már nem látja sehol, és a heges arcút sem.
De nem kell sokáig kutakodnia: egyszer csak lesétál odafentről, az emeletről, az élő láng vörösét idéző kelmében, hátára szíjazott karddal. ~Tehát a Kereskedőházhoz tartozik!~ állapítja meg Drann.
Azután kíváncsian követi végig az eseményeket. Egészen attól kezdve, amikor az ébenfekete bőrű sivatagi férfi, népe szokásához híven, amint a Fogadóbeliek szóba elegyednek vele ~vagy legalábbis megpróbálnak~ az asztal helyett a földre telepedik le, egészen odáig, amikor a rőthajú hirtelen magára hagyja őt egy hószakállú törpével, aki odazuttyan melléjük a földre.
Drann hitetlenkedik egy sort ~ez a fogadó mintha képes lenne ideidézni magát egész Wegtorent!~ de azután napirendre tér a dolog felett. Főként, hogy a törpe szemmel láthatóan kidől, az ébenfekete vendég pedig csak csendben ül, figyelmesen néz, senkit nem zavarva, mint aki vár valamire, ami tudja, hogy elkövetkezik.
Mivel a pálinka ki lett fizetve, végül az elf is elszánja magát a távozásra. De alaposan szemügyre veszi a földön ülő férfit a kijárat felé mentében, azzal az elhatározással, hogy hamarosan visszatér.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.09 20:40:59
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:04:19
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:04:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Patetikus. *Sóhajt fel, s jegyzi meg foghegyről, miközben az almát mustrálja. Az ágról alkotott elképzelést természetesen hallotta már.*
- Ami letörik, az helyére új hajtás sarjad, feltéve, ha elég mélyre nyúlnak a gyökerei. *Pillant fel almája felett a lány szemébe nézve. A gondolatmeneten továbblépett, attól, hogy filozófiájuk nem feltétlenül egyezik, még nem von le semmilyen következtetést és nem is gondolja többnek, vagy kevesebbnek a lányt. Az éles nyelve ellenben láthatóan elnyeri elismerését, s némiképp enyhül az arcára íródott szigor.*
- Jó. *Mondja szűkszavúan. Persze ez nem jelenti azt, hogy homokviharban edződött feketeszín arca bármiféle kirobbanó kifejezést ültetne el, mely lassan terebélyesedik. De Yeza tudja, olvas a jelekből, hallotta már, ismeri a sivatagi nép érzéketlen, racionális voltát. Gondolataiba ismét egy emlékfoszlány gyürkőzik, apró hurkot formázva. ~ Vagy élsz, vagy halsz, a lényeg, hogy azt szolgáld, mit kell, s célod értelmes legyen. Ha nem... hát a halál is jobb annál. ~ Aprót biccent, tán a gondolatnak adózik egy elismeréssel, hogy ily bőszen befészkelte magát, hogy ily ragaszkodón foglalta el helyét.*
- Akkor megismerem másképp, fő, hogy így legyen... Yesza. *Simul ajka penge vékonnyá, s fejét félrebiccentve mustrálja ismét a lányt. Vörös, akár a tűz központja, éles nyelvét, mintha minden nap frissen fennék, szúr, akár a legérdesebb kaktusz, ellenben virágot bont, de talán csak évente egyszer, ha megadatik.*
- A kezed, Yesza. Add! *Ismétli meg a meglepett visszakérdezésre, majd nyomatékul sajátjával jelez ismét, s mikor kellő távolságba ér a lányé, hirtelen mozdulattal próbálja megragadni azt csuklónál, hogy aztán érdesen és mélyen kuncogjon rövidet.*
- D'or ritmusra kíváncsi, az élet táncát nézi, s a folyamatot vizsgálja, sorsvonalakhoz nem ért. *A kézről felpillant, s megrándul az ajakszél.* Vagy igen. *Még aprót vállat is von, s a lábak helyezkedése mulattatja kissé.*
- Yesza tán fél, sivatagi ember szavaitól? Ezen apró *pillant derekára* kések apró sebeket ejtenek csupán, de a szavak, ó... Des'kht, omother minas eger! A szavak, fájóbbak mindennél! *Ünnepélyesebbre vált hangja, mintha idézne, nem hagyja abba, s a lány tenyerének belső vonalán érdes ujjaival lágyan végigsimítva, majd megfordítva azt, kézfején is ugyanezt teszi az erek mentén.*
- Ne félj, Yesza... a Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s, nem félem a Hangtalanok útját! *A csuklón kissé szorul a kéz, s tenyere alatt érzi addig az ér verését, míg esetleg el nem rántják, de ha hagyják, egy rövid idő múlva magától elengedi azt.*
- Erős. Kitartó... kívül. *Mindösszesen ennyit fűz hozzá, de hangjában nincs lesajnálás, csupán kijelentés.*
- Lehetne jobb, de nem ismered az Ihs útját, Yesza b'ht Tir Nasse, a Tüzek Hegyfala! *Még most sem bölcselkedik, bár kétségkívül hanghordozásában érezhető hasonló vonás.*
- Mi légyen hát? *Kérdezi felvont szemöldökkel.* Hová tartasz? Megismerjük e a várost?
- Patetikus. *Sóhajt fel, s jegyzi meg foghegyről, miközben az almát mustrálja. Az ágról alkotott elképzelést természetesen hallotta már.*
- Ami letörik, az helyére új hajtás sarjad, feltéve, ha elég mélyre nyúlnak a gyökerei. *Pillant fel almája felett a lány szemébe nézve. A gondolatmeneten továbblépett, attól, hogy filozófiájuk nem feltétlenül egyezik, még nem von le semmilyen következtetést és nem is gondolja többnek, vagy kevesebbnek a lányt. Az éles nyelve ellenben láthatóan elnyeri elismerését, s némiképp enyhül az arcára íródott szigor.*
- Jó. *Mondja szűkszavúan. Persze ez nem jelenti azt, hogy homokviharban edződött feketeszín arca bármiféle kirobbanó kifejezést ültetne el, mely lassan terebélyesedik. De Yeza tudja, olvas a jelekből, hallotta már, ismeri a sivatagi nép érzéketlen, racionális voltát. Gondolataiba ismét egy emlékfoszlány gyürkőzik, apró hurkot formázva. ~ Vagy élsz, vagy halsz, a lényeg, hogy azt szolgáld, mit kell, s célod értelmes legyen. Ha nem... hát a halál is jobb annál. ~ Aprót biccent, tán a gondolatnak adózik egy elismeréssel, hogy ily bőszen befészkelte magát, hogy ily ragaszkodón foglalta el helyét.*
- Akkor megismerem másképp, fő, hogy így legyen... Yesza. *Simul ajka penge vékonnyá, s fejét félrebiccentve mustrálja ismét a lányt. Vörös, akár a tűz központja, éles nyelvét, mintha minden nap frissen fennék, szúr, akár a legérdesebb kaktusz, ellenben virágot bont, de talán csak évente egyszer, ha megadatik.*
- A kezed, Yesza. Add! *Ismétli meg a meglepett visszakérdezésre, majd nyomatékul sajátjával jelez ismét, s mikor kellő távolságba ér a lányé, hirtelen mozdulattal próbálja megragadni azt csuklónál, hogy aztán érdesen és mélyen kuncogjon rövidet.*
- D'or ritmusra kíváncsi, az élet táncát nézi, s a folyamatot vizsgálja, sorsvonalakhoz nem ért. *A kézről felpillant, s megrándul az ajakszél.* Vagy igen. *Még aprót vállat is von, s a lábak helyezkedése mulattatja kissé.*
- Yesza tán fél, sivatagi ember szavaitól? Ezen apró *pillant derekára* kések apró sebeket ejtenek csupán, de a szavak, ó... Des'kht, omother minas eger! A szavak, fájóbbak mindennél! *Ünnepélyesebbre vált hangja, mintha idézne, nem hagyja abba, s a lány tenyerének belső vonalán érdes ujjaival lágyan végigsimítva, majd megfordítva azt, kézfején is ugyanezt teszi az erek mentén.*
- Ne félj, Yesza... a Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s, nem félem a Hangtalanok útját! *A csuklón kissé szorul a kéz, s tenyere alatt érzi addig az ér verését, míg esetleg el nem rántják, de ha hagyják, egy rövid idő múlva magától elengedi azt.*
- Erős. Kitartó... kívül. *Mindösszesen ennyit fűz hozzá, de hangjában nincs lesajnálás, csupán kijelentés.*
- Lehetne jobb, de nem ismered az Ihs útját, Yesza b'ht Tir Nasse, a Tüzek Hegyfala! *Még most sem bölcselkedik, bár kétségkívül hanghordozásában érezhető hasonló vonás.*
- Mi légyen hát? *Kérdezi felvont szemöldökkel.* Hová tartasz? Megismerjük e a várost?
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-08 20:52:00
Üzenet elküldve: 2020-06-08 20:52:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Behódolás? *kérdez vissza.* - Az ág, ami nem hajlik, az törik. Nem? *Inkább így válaszol csak. Az, hogy miért nem térhet vissza Wegtorenbe, egyelőre elég kényes téma. Épp elég, ha Kereskedőház illetékesei tudják. Nekik is pont elég nagy fejfájás lesz megoldást találni rá.
Nem tagadhatja, hogy tetszik neki, mikor a szavaival kibillenti D'ort a nyugalmából. Elégedetten mosolyog rajta az orra alatt, ahogy a férfi nyelve hirtelen egészen megered. Nem vág közbe. Komisz derűvel hallgatja végig a magyarázkodást, amibe D'or egészen belelovalja magát. A férfi végül talán maga is rájön, hogy nyilvánvalóan felült a provokációnak, ami a Rőt egyik legkedvesebb szórakozása.*
- Yesza jó? *kérdez vissza kissé megemelve egyik szemöldökét. A szája szegletében továbbra is ott bujkál a pimasz kis mosolygás.* - Yesza nagyszájú és nem is ismer nagyon Artheniort, hogy magyarázza. És parazsa is csak pislákol *sóhajt szemtelenül rájátszva D'or korábbi szavaira, míg visszateszi a tűzalmát.* - Ugyan mire lenne neked jó Yesza? *Épp csak ki nem ölti hozzá a nyelvét. Látszik, hogy az ilyen játékokban nagyon elemében van, és most fel is vidítja a vörös hajú lányt. Annyira, hogy jóízűt kortyol a félbehagyott sörébe is. Egy kicsit megmelegedett már és a buborék is kiment belőle, most mégis valahogy jólesik.*
- Hm? *pillant a felé kinyújtott tenyérre. Bizalmatlan azért, ez érezhető, de kíváncsi is. Némi vacillálás után végül leteszi a söröskorsót és óvatosan a férfi kezébe csúsztatja a sajátját. Előtte azért változtat egy kicsit a tartásán. Jobb lábát kihúzza a másik alól és a padlóra támasztja a talpát. Inkább ösztönös, mint tudatos dolog ez. Könnyebb mozdulni, ha váratlan dolog történne.*
- D'or olvassa talán sorsvonalakat? *kérdi, leginkább azért, hogy csitítsa az érintés miatti nyugtalanságát. Pillantása kissé azért feszülten figyeli a férfi szabad kezét és a távolságot azoktól a fent dobókésektől.*
- Behódolás? *kérdez vissza.* - Az ág, ami nem hajlik, az törik. Nem? *Inkább így válaszol csak. Az, hogy miért nem térhet vissza Wegtorenbe, egyelőre elég kényes téma. Épp elég, ha Kereskedőház illetékesei tudják. Nekik is pont elég nagy fejfájás lesz megoldást találni rá.
Nem tagadhatja, hogy tetszik neki, mikor a szavaival kibillenti D'ort a nyugalmából. Elégedetten mosolyog rajta az orra alatt, ahogy a férfi nyelve hirtelen egészen megered. Nem vág közbe. Komisz derűvel hallgatja végig a magyarázkodást, amibe D'or egészen belelovalja magát. A férfi végül talán maga is rájön, hogy nyilvánvalóan felült a provokációnak, ami a Rőt egyik legkedvesebb szórakozása.*
- Yesza jó? *kérdez vissza kissé megemelve egyik szemöldökét. A szája szegletében továbbra is ott bujkál a pimasz kis mosolygás.* - Yesza nagyszájú és nem is ismer nagyon Artheniort, hogy magyarázza. És parazsa is csak pislákol *sóhajt szemtelenül rájátszva D'or korábbi szavaira, míg visszateszi a tűzalmát.* - Ugyan mire lenne neked jó Yesza? *Épp csak ki nem ölti hozzá a nyelvét. Látszik, hogy az ilyen játékokban nagyon elemében van, és most fel is vidítja a vörös hajú lányt. Annyira, hogy jóízűt kortyol a félbehagyott sörébe is. Egy kicsit megmelegedett már és a buborék is kiment belőle, most mégis valahogy jólesik.*
- Hm? *pillant a felé kinyújtott tenyérre. Bizalmatlan azért, ez érezhető, de kíváncsi is. Némi vacillálás után végül leteszi a söröskorsót és óvatosan a férfi kezébe csúsztatja a sajátját. Előtte azért változtat egy kicsit a tartásán. Jobb lábát kihúzza a másik alól és a padlóra támasztja a talpát. Inkább ösztönös, mint tudatos dolog ez. Könnyebb mozdulni, ha váratlan dolog történne.*
- D'or olvassa talán sorsvonalakat? *kérdi, leginkább azért, hogy csitítsa az érintés miatti nyugtalanságát. Pillantása kissé azért feszülten figyeli a férfi szabad kezét és a távolságot azoktól a fent dobókésektől.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:55:54
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:55:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Az apró vonások sok mindent elárulhatnak egy emberről, s a vörös arcrezdülései is árulkodóak lehetnek, bár, ha így van, D'or arcára nem csalnak érzelmeket, sokkal inkább kíváncsisággal tekint arra, ki közelebb áll származásban jelenleg mindenki másnál.*
- Ha kell, akkor az forróság. *Mondja csendesen, míg a majdnem egészben elfogyasztott almát szemléli meg, s a hortyogó törpére tekintve jegyzi meg:*
- Bár neki nem biztos... *Szusszan fel, vélhetően ez a kuncogás jele lehet, bár ezt sem különösebben mutatja ki, ébenbe hajló arcán csupán hófehér fogai és szeme ad némi támpontot, olyan, akár az éjszaka.*
- D'or okos! *Emeli felmutatóujját.* Jó felfogás... *kocogtatja meg kobakját.* de nagyjából Yesza jól csinál, D'or nem megbántani akart. *Vonja meg a vállát, mintha ez amolyan mellékes dolog lenne. A dűnék árnyékában fontos az őszinteség, annak a kevés szónak, mi elhagyja ajkukat őszintének kell lennie.*
- Miért. *Jelenti ki az iménti kérdést.* Mert teljesség igénye nélkül a rész elveszik. *Magyaráz csendesen, majd ismét egy pillantást vet a törpére.*
- Miért apró parázs? Mi az, ami tüzed elfojtja? Kudarc? Küzdelem? Egy wegtoreni számára a hasonló hely nem más, mint behódolás. Vagy éppen az ellenkezője... az út, a dűnék közt, Yeza nem tudja? *Kérdezi, majd ismét térdén támasztja meg kezét, kihúzott vállal, s egyenes derékkal. Az utolsókat harapja, immár a csutkából. Jóízűen és láthatóan élvezettel, végezetül csak összecsapja tenyereit, s máris a tányérra szemez, de leküzdi a vágyat, figyelme ismét csak Yezáé. A leheletnyi változás a lány arcán kérdő tekintetet vonz a férfi arcára, elszólását nem veszi észre, s tekintve, hogy ebben támpontot nem kap, ez az örök homály része marad. Érdeklődve figyeli, amint a tűzalma a tenyérbe kerül, az apró szippantást, az...*
- Társat... *egy pillanatra kilép szerepéből, s tekintete kissé elnyílik. Akár azt is lehetne feltételezni, hogy felhorkan, de semmi ilyesmi nem történik, helyette úgyis megteszi a törpe.*
- D'or nem úgy keres társat... *Mondja talán egy kissé erélyesebben, mint az imént, de nem menekül a szemkontaktustól.* Társat a küzdelemben, a harcban... útmutatót, ki magyarázza várost, ki megmutatja a város hol szenved, hol igénylik Ihs'Maillon tudását. A sivatag asszonyai forróak, mint tűzben a parázs, édesek, mint a fügekaktusz gyümölcse, de olyan szúrósak is. *Szusszan ismét röviden.* D'or lelkét nem szúrják meg. A szívnek nincs szüksége melegre, a szívnek szenvedély kell. Szenvedély a napból, szenvedély a porból, szenvedély a hitből. Asszony szenvedélye olyannak kell legyen, mint férfinak szenvedélye, ágyéka tüzét tápláló, már tekintettel is. Pislákoló parazsat túl hosszú felszítani, D'ornak küldetése van. *Ejti kezét térdére gesztikulációja közben, halkan puffan egyet.*
- Asszonyi nyelved éles, mint a sivatagi fű. *Mutat Yezára.* De okos vagy, az jó. D'or kedveli okos asszonyt, csak a nagyszájút nem. *Bólint elégedetten, s ezúttal már választ ismét egy gyümölcsöt.*
- Yeszának még tűzalmára sincs szüksége. *Rándul meg a szájszél, s ha eddig bizonytalanság övezte a kérdést, most talán nyilvánvalóvá válik, hogy D'or ismeri a gyümölcsök és növények övezte legendákat. Harsan a fog alatt a gyümölcshús, kezében egy hagyományos alma.*
- Ki a sivatagban eltévelyedik egyszer, s útját találja, más emberként tér vissza. Neked talán ez a sivatag... kis Wegtoren. *Néz körbe, látszólag elégedetten.*
- Hely jó, Yesza jó, D'or lehet marad kicsit, kijelöli otthonaként. *Bólogat, majd hirtelen felpillant, s szabad tenyerét kinyitva előre tartja, majd lassan a megkezdett almát a másikból is leteszi maga mellé.*
- Add a kezed. *Néz a lányra.*
*Az apró vonások sok mindent elárulhatnak egy emberről, s a vörös arcrezdülései is árulkodóak lehetnek, bár, ha így van, D'or arcára nem csalnak érzelmeket, sokkal inkább kíváncsisággal tekint arra, ki közelebb áll származásban jelenleg mindenki másnál.*
- Ha kell, akkor az forróság. *Mondja csendesen, míg a majdnem egészben elfogyasztott almát szemléli meg, s a hortyogó törpére tekintve jegyzi meg:*
- Bár neki nem biztos... *Szusszan fel, vélhetően ez a kuncogás jele lehet, bár ezt sem különösebben mutatja ki, ébenbe hajló arcán csupán hófehér fogai és szeme ad némi támpontot, olyan, akár az éjszaka.*
- D'or okos! *Emeli felmutatóujját.* Jó felfogás... *kocogtatja meg kobakját.* de nagyjából Yesza jól csinál, D'or nem megbántani akart. *Vonja meg a vállát, mintha ez amolyan mellékes dolog lenne. A dűnék árnyékában fontos az őszinteség, annak a kevés szónak, mi elhagyja ajkukat őszintének kell lennie.*
- Miért. *Jelenti ki az iménti kérdést.* Mert teljesség igénye nélkül a rész elveszik. *Magyaráz csendesen, majd ismét egy pillantást vet a törpére.*
- Miért apró parázs? Mi az, ami tüzed elfojtja? Kudarc? Küzdelem? Egy wegtoreni számára a hasonló hely nem más, mint behódolás. Vagy éppen az ellenkezője... az út, a dűnék közt, Yeza nem tudja? *Kérdezi, majd ismét térdén támasztja meg kezét, kihúzott vállal, s egyenes derékkal. Az utolsókat harapja, immár a csutkából. Jóízűen és láthatóan élvezettel, végezetül csak összecsapja tenyereit, s máris a tányérra szemez, de leküzdi a vágyat, figyelme ismét csak Yezáé. A leheletnyi változás a lány arcán kérdő tekintetet vonz a férfi arcára, elszólását nem veszi észre, s tekintve, hogy ebben támpontot nem kap, ez az örök homály része marad. Érdeklődve figyeli, amint a tűzalma a tenyérbe kerül, az apró szippantást, az...*
- Társat... *egy pillanatra kilép szerepéből, s tekintete kissé elnyílik. Akár azt is lehetne feltételezni, hogy felhorkan, de semmi ilyesmi nem történik, helyette úgyis megteszi a törpe.*
- D'or nem úgy keres társat... *Mondja talán egy kissé erélyesebben, mint az imént, de nem menekül a szemkontaktustól.* Társat a küzdelemben, a harcban... útmutatót, ki magyarázza várost, ki megmutatja a város hol szenved, hol igénylik Ihs'Maillon tudását. A sivatag asszonyai forróak, mint tűzben a parázs, édesek, mint a fügekaktusz gyümölcse, de olyan szúrósak is. *Szusszan ismét röviden.* D'or lelkét nem szúrják meg. A szívnek nincs szüksége melegre, a szívnek szenvedély kell. Szenvedély a napból, szenvedély a porból, szenvedély a hitből. Asszony szenvedélye olyannak kell legyen, mint férfinak szenvedélye, ágyéka tüzét tápláló, már tekintettel is. Pislákoló parazsat túl hosszú felszítani, D'ornak küldetése van. *Ejti kezét térdére gesztikulációja közben, halkan puffan egyet.*
- Asszonyi nyelved éles, mint a sivatagi fű. *Mutat Yezára.* De okos vagy, az jó. D'or kedveli okos asszonyt, csak a nagyszájút nem. *Bólint elégedetten, s ezúttal már választ ismét egy gyümölcsöt.*
- Yeszának még tűzalmára sincs szüksége. *Rándul meg a szájszél, s ha eddig bizonytalanság övezte a kérdést, most talán nyilvánvalóvá válik, hogy D'or ismeri a gyümölcsök és növények övezte legendákat. Harsan a fog alatt a gyümölcshús, kezében egy hagyományos alma.*
- Ki a sivatagban eltévelyedik egyszer, s útját találja, más emberként tér vissza. Neked talán ez a sivatag... kis Wegtoren. *Néz körbe, látszólag elégedetten.*
- Hely jó, Yesza jó, D'or lehet marad kicsit, kijelöli otthonaként. *Bólogat, majd hirtelen felpillant, s szabad tenyerét kinyitva előre tartja, majd lassan a megkezdett almát a másikból is leteszi maga mellé.*
- Add a kezed. *Néz a lányra.*
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:14:09
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:14:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Yeza vonásai egy kicsit megfeszülnek a férfi válaszára, de aztán igyekszik felülkerekedni a belé maró érzéseken és könnyed, nemtörődöm mosolyt varázsolni az arcára.*
- Mindenki szíve más *vonja meg a vállát.* - Én szívemnek kell meleg.
*A kézjelekkel félsikert ér el, de ahogy a férfi megmosolyogja, az egy kicsit megsebzi a méltóságát. Esetlennek érzi magát tőle, pedig kifejezetten elégedett volt magával, amiért eszébe jutott a dolog. Még akkor is, ha jóval kevesebb jelet ismer, mint a céh tapasztaltabb vadászai.*
- D'or ért. Igen? Akkor Yesza csinál épp elég jól *vonja meg a vállát egy kissé önérzetesen, de szó sincs róla, hogy megsértődne, egyszerűen nem tűri jól, ha rámutatnak a hibáira. Ösztönösen támad vissza ilyenkor, mert a hierarchiában ha rád vicsorognak, vissza kell villantsd a fogad, különben legközelebb beléd is marnak. Ha valamit, ezt jól megtanulta a céhben.
Nem rejti véka alá, hogy nem egészen érti, amit D'or Artheniorról mond. Inkább csak még több kérdés vetődik fel a válaszul kapott szavakra.*
- Miért? *foglalja össze végül inkább mindet egyben. Nem tér ki rá, hogy pontosan melyik részre vonatkozik, hiszen leginkább mindegyikre. De ha D'or nem akarja kifejteni, Yeza nem fogja erőltetni.*
- Yesza most csak apró parázs. Tüzet táplálni kell, hogy ereje legyen. *A miértekre inkább csak rövid választ ad, mert úgy érzi, jobb nem bolygatni mélyebben.* - Kis Wegtoren *pillant körbe a helyen* - mint tenyér apró láng körül.
*Jó nézni, hogy a férfi milyen jóízűen harapja az almát. Yeza most nem tudna gyümölcsöt enni. Éhes volt, mikor elindult, de a kínos kitérő és a kalandos visszaút alatt átesett az éhség holtpontján. Már nem érzi. Nem is kívánja a vacsorát, de ez még azért változhat, mert a Kalmár konyhája bővelkedik az ínycsiklandó illatokban.
A gyümölcsöt dicsérő, kissé rendhagyó szóhasználatra leheletnyivel feljebb kúszik Yeza szemöldöke. Aki ismeri, már sejtené, hogy itt valami turpisság lesz. A férfi szerencsétlenségére neki nincs meg ez az előnye a vörössel szemben.*
- Nem nagyon. Én csak egyszer járok dűnék között, mikor én még kicsi lány. Én nem ismerek nagyon sivatagot. *mondja és tűnődőn vesz a kezébe egy tűzalmát a gyümölcsök közül, mely lédús, élénkvörös magjai miatt közismerten a szenvedélyes szerelem és a termékenység szimbolikáját hordozza.*
- De, ha igazat szólsz *szippant mélyet az illatából* - úgy nem csodálom, hogy D'or inkább itt keres társat *mosolyodik a gyümölcsről felpillantva. A pajzán kis csillogás a szemében elárulja, hogy nem szégyelli meglovagolni a véletlen nyelvbotlást.* - De Yesza nem hiszi, hogy a sivatag asszonyai mind ilyen ridegek lennének. Talán D'or csinál rosszul *billenti félre a fejét, ahogy odaszúrja a végére a pimasz replikát, nyilvánvalóan a korábbi megjegyzésért a kézjelekkel. Nem véletlenül intenek óva a wegtoreni nők bosszújától, mert a természetük büszke, a nyelvük meg éles, és nem felejtenek könnyen.*
*Yeza vonásai egy kicsit megfeszülnek a férfi válaszára, de aztán igyekszik felülkerekedni a belé maró érzéseken és könnyed, nemtörődöm mosolyt varázsolni az arcára.*
- Mindenki szíve más *vonja meg a vállát.* - Én szívemnek kell meleg.
*A kézjelekkel félsikert ér el, de ahogy a férfi megmosolyogja, az egy kicsit megsebzi a méltóságát. Esetlennek érzi magát tőle, pedig kifejezetten elégedett volt magával, amiért eszébe jutott a dolog. Még akkor is, ha jóval kevesebb jelet ismer, mint a céh tapasztaltabb vadászai.*
- D'or ért. Igen? Akkor Yesza csinál épp elég jól *vonja meg a vállát egy kissé önérzetesen, de szó sincs róla, hogy megsértődne, egyszerűen nem tűri jól, ha rámutatnak a hibáira. Ösztönösen támad vissza ilyenkor, mert a hierarchiában ha rád vicsorognak, vissza kell villantsd a fogad, különben legközelebb beléd is marnak. Ha valamit, ezt jól megtanulta a céhben.
Nem rejti véka alá, hogy nem egészen érti, amit D'or Artheniorról mond. Inkább csak még több kérdés vetődik fel a válaszul kapott szavakra.*
- Miért? *foglalja össze végül inkább mindet egyben. Nem tér ki rá, hogy pontosan melyik részre vonatkozik, hiszen leginkább mindegyikre. De ha D'or nem akarja kifejteni, Yeza nem fogja erőltetni.*
- Yesza most csak apró parázs. Tüzet táplálni kell, hogy ereje legyen. *A miértekre inkább csak rövid választ ad, mert úgy érzi, jobb nem bolygatni mélyebben.* - Kis Wegtoren *pillant körbe a helyen* - mint tenyér apró láng körül.
*Jó nézni, hogy a férfi milyen jóízűen harapja az almát. Yeza most nem tudna gyümölcsöt enni. Éhes volt, mikor elindult, de a kínos kitérő és a kalandos visszaút alatt átesett az éhség holtpontján. Már nem érzi. Nem is kívánja a vacsorát, de ez még azért változhat, mert a Kalmár konyhája bővelkedik az ínycsiklandó illatokban.
A gyümölcsöt dicsérő, kissé rendhagyó szóhasználatra leheletnyivel feljebb kúszik Yeza szemöldöke. Aki ismeri, már sejtené, hogy itt valami turpisság lesz. A férfi szerencsétlenségére neki nincs meg ez az előnye a vörössel szemben.*
- Nem nagyon. Én csak egyszer járok dűnék között, mikor én még kicsi lány. Én nem ismerek nagyon sivatagot. *mondja és tűnődőn vesz a kezébe egy tűzalmát a gyümölcsök közül, mely lédús, élénkvörös magjai miatt közismerten a szenvedélyes szerelem és a termékenység szimbolikáját hordozza.*
- De, ha igazat szólsz *szippant mélyet az illatából* - úgy nem csodálom, hogy D'or inkább itt keres társat *mosolyodik a gyümölcsről felpillantva. A pajzán kis csillogás a szemében elárulja, hogy nem szégyelli meglovagolni a véletlen nyelvbotlást.* - De Yesza nem hiszi, hogy a sivatag asszonyai mind ilyen ridegek lennének. Talán D'or csinál rosszul *billenti félre a fejét, ahogy odaszúrja a végére a pimasz replikát, nyilvánvalóan a korábbi megjegyzésért a kézjelekkel. Nem véletlenül intenek óva a wegtoreni nők bosszújától, mert a természetük büszke, a nyelvük meg éles, és nem felejtenek könnyen.*
749. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 15:15:26
Üzenet elküldve: 2020-06-07 15:15:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Emlékek. Akár a füst, töményen lélegezve megkeserít, s fullaszt, de elmélkedve, apró falatokban nyelve még emészthető. Persze megrohanják, némelyik villámcsapásként, némelyik pedig csak óvatosan lehunyt tekintete elé kúszva, akad, mi megül felfelé tartott nyitott tenyerén, melyet szánt szándékkal rítus szerint helyez így ültében. Orrába sülő hús illata, némi fűszer és zöldség kúszik, D'or ideje megáll míg a fogadóé folytatódik. A törpe halk hortyogása nem szab gátat emlékeinek, szabadon áramolnak, megnyitva az élő csakrát szervezetében, mintha szeme egy kapu lenne, melyet résnyire nyitottak.
A fiú túléli a homokvihart, bár látása sokat romlott, helyrejön majd idővel, amint tiszta forrást talál, lelkének és szervezetének is. Ó, a hűs vizű, mennyire kívánatos, mennyire vágyik rá, pedig még egy jó darabig tartózkodnia kell tőle, messze van, legalábbis, ha a csillagok nem hazudnak, melyre most éjjel szemeit tapasztja. Apró, szikrázó kis jelzőkövek, az égbolt peremén elhelyezve, pontosan tudják, hogy mi hol és merre található. Az ifjú D'or pedig kihasználja nyíltságukat, hogy ráleljen leendő otthonára.
Tompán érzékeli, hogy nyílik az ajtó, s ki belép, megtorpan egy pillanatra. Mielőtt még elindul orrába kúszik illata, vörös haj, tétova és összeszedetlen beszéd, barátkozási kísérlet, míves kard. ~ Yesza. ~ Gyorsan visszaérkezett, s D'or lehunyt szemmel vár rá, nem siet elébe, s nem is mutat túláradó örömet, csak sivatagi szokás szerint nyitja lassan tekintetét, hogy biccentve, kifejezéstelenül és büszkén vegye tudomásul érkeztét. Halkan felsóhajt, s ölében nyugtatott kezeit térdéről levéve, egy újabb almáért nyúl, az odakészített gyümölcstálba. Biccent a lánynak:*
- Vegyél. *Aztán némán nézi végig, ahogyan a lány helyet foglal.* Magára olvasott... *Válaszol szűkszavúan, s csak szeme sarkának apró hunyorítása jelzi, hogy értette a célzást, de nem ugrik be a próbálkozásnak. A sivatagiak múltja, jelene, s jövője is titkokkal bélelt, apró kis szelence, mely nem nyílik meg csak úgy, bár a válaszból arra is lehet következtetni, hogy megtehetné, ha akarná. A törpe felé fordul, majd vissza a lányra, szemmel kísérve a kecses mozdulatokat, a vállra terített vastag, valaha volt élőt, mi már holt, s mi korábban testének melegét adta, most Yezának adományozza azt.*
- Szívet? *Emelkedik meg a szemöldök, hisz egyetlen mondatban több fájdalom lapulhat, mint azt kimondott jelentése sugallná.* A szívnek nincs melegre szüksége. *Keményedik meg a szájszél.* Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincsen. *Idézi a Tkh'tert határozott hangon, miközben a gesztusok esetlen mozdulatát figyeli, ezen egy kicsit elmosolyodik.*
- Yesza rosszul csinálja. *Rázza meg fejét, majd megismétli a mozdulatot.* Törekvés jó, kivitelezés nem jó. *Vonja le a következtetést, láthatóan, már amennyire a zordon arcról leolvasható, élvezi a helyzetet.*
- D'or sok mindent keres. *Bólint, majd az almába harap.* Tudást, társat, hitet, erőt... nem lehet elmondani. *Sóhajt fel, s az almára pillant, melyet félig már elfogyasztott.*
- Nem teljes. *Mutatja fel, majd másik kezét emeli.* Arthenior nem teljes... Ko'kh nart, nost Arthenior. *Komorul el arca, a mondat jelentését nem tisztázza, de rögtön hozzáfűz egy másikat ismét wegtoreni dialektusban.* Én Artheniort keresem. *Hallgat el egy pillanatra, tekintete a lányt fürkészi.*
- Úgy érzed tested fázik. *Mutat a prémre, s a fedetlen vállra.* Pedig a tűz benned van, rajtad van, érzem, hogy Yesza izzó parázzsal éget. Hát találd meg. Knot'taro so fama teres, mana der, Yesza. Te miért vagy itt? *Kérdezi ismét, s szemöldöke homloka felé kúszik lassan, miközben ismét az almába harap, szája sarkát egyik ujjával törli meg.*
- Nedves, édes. Jó. *Emeli fel az almát, vélhetően elvétve a szófordulatot, s a lédúst másképp használja.* Otthon semmi sem nedves. Szikár. Forró, éget. De az jobb. Yesza ismeri otthont? A dűnék izzó világát? A homokszemek táncát, a szélfútta Csendet? *Kérdezi miután lenyelte a falatot, szemei ismét Yeza tekintetét keresik. Megszokás. Úgy tartják, minden reakció eredete a szemből indul, bár kétségkívül szokatlan és zavaró és félreérthető lehet azoknak, kik nem szokták.*
*Emlékek. Akár a füst, töményen lélegezve megkeserít, s fullaszt, de elmélkedve, apró falatokban nyelve még emészthető. Persze megrohanják, némelyik villámcsapásként, némelyik pedig csak óvatosan lehunyt tekintete elé kúszva, akad, mi megül felfelé tartott nyitott tenyerén, melyet szánt szándékkal rítus szerint helyez így ültében. Orrába sülő hús illata, némi fűszer és zöldség kúszik, D'or ideje megáll míg a fogadóé folytatódik. A törpe halk hortyogása nem szab gátat emlékeinek, szabadon áramolnak, megnyitva az élő csakrát szervezetében, mintha szeme egy kapu lenne, melyet résnyire nyitottak.
A fiú túléli a homokvihart, bár látása sokat romlott, helyrejön majd idővel, amint tiszta forrást talál, lelkének és szervezetének is. Ó, a hűs vizű, mennyire kívánatos, mennyire vágyik rá, pedig még egy jó darabig tartózkodnia kell tőle, messze van, legalábbis, ha a csillagok nem hazudnak, melyre most éjjel szemeit tapasztja. Apró, szikrázó kis jelzőkövek, az égbolt peremén elhelyezve, pontosan tudják, hogy mi hol és merre található. Az ifjú D'or pedig kihasználja nyíltságukat, hogy ráleljen leendő otthonára.
Tompán érzékeli, hogy nyílik az ajtó, s ki belép, megtorpan egy pillanatra. Mielőtt még elindul orrába kúszik illata, vörös haj, tétova és összeszedetlen beszéd, barátkozási kísérlet, míves kard. ~ Yesza. ~ Gyorsan visszaérkezett, s D'or lehunyt szemmel vár rá, nem siet elébe, s nem is mutat túláradó örömet, csak sivatagi szokás szerint nyitja lassan tekintetét, hogy biccentve, kifejezéstelenül és büszkén vegye tudomásul érkeztét. Halkan felsóhajt, s ölében nyugtatott kezeit térdéről levéve, egy újabb almáért nyúl, az odakészített gyümölcstálba. Biccent a lánynak:*
- Vegyél. *Aztán némán nézi végig, ahogyan a lány helyet foglal.* Magára olvasott... *Válaszol szűkszavúan, s csak szeme sarkának apró hunyorítása jelzi, hogy értette a célzást, de nem ugrik be a próbálkozásnak. A sivatagiak múltja, jelene, s jövője is titkokkal bélelt, apró kis szelence, mely nem nyílik meg csak úgy, bár a válaszból arra is lehet következtetni, hogy megtehetné, ha akarná. A törpe felé fordul, majd vissza a lányra, szemmel kísérve a kecses mozdulatokat, a vállra terített vastag, valaha volt élőt, mi már holt, s mi korábban testének melegét adta, most Yezának adományozza azt.*
- Szívet? *Emelkedik meg a szemöldök, hisz egyetlen mondatban több fájdalom lapulhat, mint azt kimondott jelentése sugallná.* A szívnek nincs melegre szüksége. *Keményedik meg a szájszél.* Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincsen. *Idézi a Tkh'tert határozott hangon, miközben a gesztusok esetlen mozdulatát figyeli, ezen egy kicsit elmosolyodik.*
- Yesza rosszul csinálja. *Rázza meg fejét, majd megismétli a mozdulatot.* Törekvés jó, kivitelezés nem jó. *Vonja le a következtetést, láthatóan, már amennyire a zordon arcról leolvasható, élvezi a helyzetet.*
- D'or sok mindent keres. *Bólint, majd az almába harap.* Tudást, társat, hitet, erőt... nem lehet elmondani. *Sóhajt fel, s az almára pillant, melyet félig már elfogyasztott.*
- Nem teljes. *Mutatja fel, majd másik kezét emeli.* Arthenior nem teljes... Ko'kh nart, nost Arthenior. *Komorul el arca, a mondat jelentését nem tisztázza, de rögtön hozzáfűz egy másikat ismét wegtoreni dialektusban.* Én Artheniort keresem. *Hallgat el egy pillanatra, tekintete a lányt fürkészi.*
- Úgy érzed tested fázik. *Mutat a prémre, s a fedetlen vállra.* Pedig a tűz benned van, rajtad van, érzem, hogy Yesza izzó parázzsal éget. Hát találd meg. Knot'taro so fama teres, mana der, Yesza. Te miért vagy itt? *Kérdezi ismét, s szemöldöke homloka felé kúszik lassan, miközben ismét az almába harap, szája sarkát egyik ujjával törli meg.*
- Nedves, édes. Jó. *Emeli fel az almát, vélhetően elvétve a szófordulatot, s a lédúst másképp használja.* Otthon semmi sem nedves. Szikár. Forró, éget. De az jobb. Yesza ismeri otthont? A dűnék izzó világát? A homokszemek táncát, a szélfútta Csendet? *Kérdezi miután lenyelte a falatot, szemei ismét Yeza tekintetét keresik. Megszokás. Úgy tartják, minden reakció eredete a szemből indul, bár kétségkívül szokatlan és zavaró és félreérthető lehet azoknak, kik nem szokták.*
748. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:06:02
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:06:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Kufárok a toronyból//
*Nem is telik bele sok időbe, hogy az utazótárs is teljes valójában megmutassa magát, első látásra is meg tudja állapítani róla, hogy neki se kéne az a faláda, amin ő épp ácsorog. Maga elé is veszi az étlapot, hátha valami furcsaságot szeretne kérni az illető. ~Nos…nos… nos… nem nos kezdetű kaja nincs. ~ Állapítja meg miután egy pillanat alatt átfut a szemével az étlapon, eztán felnéz, hátha több információt is kap az elképzelt dologról. Bizonyára, ha tudná, hogy aranyosnak találják, azért akadt így meg a gondolatmenet, még fokozná a látványt összeborzolva két sűrű szemöldökét és hullámokba rendezve sértett ajkait. Ám így csak félrefordítja a fejét és vár. ~Talán nem tud ő se olvasni. ~ Hiszen lett volna rá már példa, hogy neki kell felolvasni az étlapot, hogy dűlőre jusson a vendég. Ekkor megérkezik a teljes mondat és egy gondolat erejéig felszöknek a szemöldökei a meglepetéstől a padlásra, majd gyorsan visszazuhannak. Egy fél perc tanakodás után benéz a pult alá, eltűnik így a szem elől, majd visszaegyenesedve feleli.*
-Oh sajnálom, az imént itta meg az utolsó az a férfi. *Bök a szerecsenbőrű felé az állával, majd egy bamba mosolyt varázsol az arcára, hiszen ez már nem azaz őszinte. ~Szórakoznak ezek itt velem! Hogy rágná le a kislábujját egy csótány!~ *
-Áh! *Emeli a hirtelen felismerést játszva a szája elé az egyik kezét.*
-Most jut eszembe, ha szeretnének egy üzletkötővel találkozni, akkor a kovácsműhelyben meg is találják. Jelenleg oda helyezte át magát a sok rendelés miatt. *Magyarázza és tényleg, pont most jutott eszébe, hogy Aztyan merre is leledzik. Persze az ételajánlásra máris felcsapja maga elé az étlapot és olvassa, szinte már monoton hangon.*
-Vááándorok eledele, sok kis apró falatka, Haamuban sült tepertős pogácsa, Sűrű barna raguleves cipőben…khm… nem, cipóban, sűűlt vadkanpecsenye, úúúrnőőkedvence pipihusi, egészben sült akasztó, kolbásszal töltött sertéskar, citromos- mézes süteméény és kürtöskaláács. *Rakja le utána az étlapot és várja a választást.*
*Nem is telik bele sok időbe, hogy az utazótárs is teljes valójában megmutassa magát, első látásra is meg tudja állapítani róla, hogy neki se kéne az a faláda, amin ő épp ácsorog. Maga elé is veszi az étlapot, hátha valami furcsaságot szeretne kérni az illető. ~Nos…nos… nos… nem nos kezdetű kaja nincs. ~ Állapítja meg miután egy pillanat alatt átfut a szemével az étlapon, eztán felnéz, hátha több információt is kap az elképzelt dologról. Bizonyára, ha tudná, hogy aranyosnak találják, azért akadt így meg a gondolatmenet, még fokozná a látványt összeborzolva két sűrű szemöldökét és hullámokba rendezve sértett ajkait. Ám így csak félrefordítja a fejét és vár. ~Talán nem tud ő se olvasni. ~ Hiszen lett volna rá már példa, hogy neki kell felolvasni az étlapot, hogy dűlőre jusson a vendég. Ekkor megérkezik a teljes mondat és egy gondolat erejéig felszöknek a szemöldökei a meglepetéstől a padlásra, majd gyorsan visszazuhannak. Egy fél perc tanakodás után benéz a pult alá, eltűnik így a szem elől, majd visszaegyenesedve feleli.*
-Oh sajnálom, az imént itta meg az utolsó az a férfi. *Bök a szerecsenbőrű felé az állával, majd egy bamba mosolyt varázsol az arcára, hiszen ez már nem azaz őszinte. ~Szórakoznak ezek itt velem! Hogy rágná le a kislábujját egy csótány!~ *
-Áh! *Emeli a hirtelen felismerést játszva a szája elé az egyik kezét.*
-Most jut eszembe, ha szeretnének egy üzletkötővel találkozni, akkor a kovácsműhelyben meg is találják. Jelenleg oda helyezte át magát a sok rendelés miatt. *Magyarázza és tényleg, pont most jutott eszébe, hogy Aztyan merre is leledzik. Persze az ételajánlásra máris felcsapja maga elé az étlapot és olvassa, szinte már monoton hangon.*
-Vááándorok eledele, sok kis apró falatka, Haamuban sült tepertős pogácsa, Sűrű barna raguleves cipőben…khm… nem, cipóban, sűűlt vadkanpecsenye, úúúrnőőkedvence pipihusi, egészben sült akasztó, kolbásszal töltött sertéskar, citromos- mézes süteméény és kürtöskaláács. *Rakja le utána az étlapot és várja a választást.*
747. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:48:33
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:48:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Assale nok aikum. A forró szél kísérje lépted *suttogja szeretett vadásza emlékének, utoljára még felpillantva a csillagképre. Wäor talán él, talán halott, de érzi, hogy el kell engednie. Hogy a sivatagi nyelvből újonnan tanult mondat csupán messziről is szívből jövő köszönet vagy búcsú, azt nehéz volna eldönteni. Talán még Yeza sem döntött benne. Most azonban itt vár rá valami új.
Az ajtón belépve nem indul el azonnal a fotelok félkörében kijelölt hely felé. A szokás hatalma, hogy először körülnéz, még mielőtt becsukná maga mögött az ajtót. Még biztos kell egy kis idő, amíg biztonságban tudja itt érezni magát.
Ahogy nézi, Sergretor valóban itt marasztalta a fekete bőrű férfit, de valami... Yeza oldalra biccenti a fejét, hogy jobban rálásson a törpére. ~Alszik?~ Feljebb szökik a Rőt szemöldöke. Nem csodálkozna rajta, ha az öreg kapott volna ehhez egy kis segítséget, mert sejti, hogy a törpe virtus eléggé felkavaró lehet a sivatagi férfinak.
Visszasétál a helyére és először csak megállva a párna előtt, szemügyre veszi a sörfőző mestert, aki egy széknek támasztott, hátranyaklott fejjel durmol. Nem háborgatja, de egy idő után azért majd tervezi felkelteni, mert így bitangul el fog macskásodni szegény nyaka. Csendesen visszaül a helyére és D'or Gaiffarra pillantva elmosolyodik.*
- Te mondtál rá igét? *kérdi csipkelődve egy kicsit akadozó wegtoreni dialektusban. Rég használta már. Odahaza is inkább már csak az idősebbek ragaszkodnak hozzá. Az ifjabb nemzedék leginkább a közöst preferálja.
Egy kicsit megrázkódik, mert a tagjaiba még mindig makacsul kapaszkodik a kinti hideg. Egy kicsit nyújtózkodva lehúzza az egyik fotelt takaró szőrmét és a vállára kanyarítja. Szorosan beleburkolózva sóhajt.*
- Ez kis darab Wegtorennek, de Levegő Városa nem melegít úgy testet, mint otthon. Sem szívet *teszi hozzá kissé szomorkásan. Beszéd közben balját kidugja a szőrme alól és egy-egy szót kisegít néhány kézmozdulattal. Úgy hallotta, hogy a vadászok küldetésen használt jelelése is a sivatagi néptől ered, akiknél alapvetően szokás jelentőségteljes gesztikulációval kísérni a beszédet.*
- Te miért itt? *kérdi.* - Te keres valakit?
- Assale nok aikum. A forró szél kísérje lépted *suttogja szeretett vadásza emlékének, utoljára még felpillantva a csillagképre. Wäor talán él, talán halott, de érzi, hogy el kell engednie. Hogy a sivatagi nyelvből újonnan tanult mondat csupán messziről is szívből jövő köszönet vagy búcsú, azt nehéz volna eldönteni. Talán még Yeza sem döntött benne. Most azonban itt vár rá valami új.
Az ajtón belépve nem indul el azonnal a fotelok félkörében kijelölt hely felé. A szokás hatalma, hogy először körülnéz, még mielőtt becsukná maga mögött az ajtót. Még biztos kell egy kis idő, amíg biztonságban tudja itt érezni magát.
Ahogy nézi, Sergretor valóban itt marasztalta a fekete bőrű férfit, de valami... Yeza oldalra biccenti a fejét, hogy jobban rálásson a törpére. ~Alszik?~ Feljebb szökik a Rőt szemöldöke. Nem csodálkozna rajta, ha az öreg kapott volna ehhez egy kis segítséget, mert sejti, hogy a törpe virtus eléggé felkavaró lehet a sivatagi férfinak.
Visszasétál a helyére és először csak megállva a párna előtt, szemügyre veszi a sörfőző mestert, aki egy széknek támasztott, hátranyaklott fejjel durmol. Nem háborgatja, de egy idő után azért majd tervezi felkelteni, mert így bitangul el fog macskásodni szegény nyaka. Csendesen visszaül a helyére és D'or Gaiffarra pillantva elmosolyodik.*
- Te mondtál rá igét? *kérdi csipkelődve egy kicsit akadozó wegtoreni dialektusban. Rég használta már. Odahaza is inkább már csak az idősebbek ragaszkodnak hozzá. Az ifjabb nemzedék leginkább a közöst preferálja.
Egy kicsit megrázkódik, mert a tagjaiba még mindig makacsul kapaszkodik a kinti hideg. Egy kicsit nyújtózkodva lehúzza az egyik fotelt takaró szőrmét és a vállára kanyarítja. Szorosan beleburkolózva sóhajt.*
- Ez kis darab Wegtorennek, de Levegő Városa nem melegít úgy testet, mint otthon. Sem szívet *teszi hozzá kissé szomorkásan. Beszéd közben balját kidugja a szőrme alól és egy-egy szót kisegít néhány kézmozdulattal. Úgy hallotta, hogy a vadászok küldetésen használt jelelése is a sivatagi néptől ered, akiknél alapvetően szokás jelentőségteljes gesztikulációval kísérni a beszédet.*
- Te miért itt? *kérdi.* - Te keres valakit?
746. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-06 21:02:11
Üzenet elküldve: 2020-06-06 21:02:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
//Morilinden, Yeza, Elgretor, D'or//
*Túl sok szó, túl sok kérdő hangsúly, túl zárt tér. Olykor Morilindenre, olykor Yezára, olykor pedig Elgretorra pillant tekintete, s bár türtőzteti magát, a hűvös sivatagi tartással, nyilvánvalóan látszik, hogy zavarja az idegen környezet. A rámutatást ellenben érti.*
- D'or Gaiffar. *Emeli mellkasához tenyerét, ezúttal mellőzve a formalitásokat, csupán biccentve mindhármójuk felé.* Gyumolcs. *Bólintva nyomatékosít. Húst ma nem lehet, ez az első nap. Mielőtt elindul, kérdő tekintete még a törpén függ, majd kíváncsian pillant a többiekre is, azonban láthatóan a közös nevező megszületett. Amint eljut az asztalig, majd kijelölt helyére, még párszor megpaskolja kedvtelve a padlót. Kissé másabb, mint az otthoni, nem olyan puha és forró, de célnak megfelel. Már annak is örül, hogy nem a magasban kell tanyáznia, egy négylábú fatákolmányon, ahonnan még rendesen kifordulni sem lehet, ha harcra kerül a sor. Mosolya hamar elvész, s a közeledő lányt figyeli, némán biccent, mikor úgy tűnik az, megértette kérését. Ahogy érkezik, ha fordul, kardját is van lehetősége megfigyelni, s a míves fegyver látványán összehúzza tekintetét. Látott már hasonlót, persze Wegtorenben, talán gyermekkorában, de az régen volt. Megvárja míg Yeza helyet foglal, s a felé nyújtott almáért lassan kezet nyújt, majd átveszi azt, s megforgatja kezében.*
- Modo. Gyumolcs. *Bólint, majd visszanéz a lányra, s némi csend után mély hangján megszólal, a városi nyelvjárás szerint, mit minden bizonnyal minden wegtoreni ért.*
- Te... valamelyest értesz engem. *Hunyorít, s a fürkésző tekintetek ismét a lányén időznek el.* A wegtoreni nyelv... tiéd... könnyebb... ismerem. Városit nem. *Mondja szaggatottan, majd az assale kifejezésen kissé elmosolyodik, szinte alig észrevehetően.*
- Assale... a forró szél... kísérje lépted... nok aikum. *Bólint.* Én... D'or Gaiffar. D'or. *Mondja lassan és tagoltan, igaz, az imént már egyszer elmondta.* Neveket tudom, elmém olykor szárnyalja a tudást. *Sóhajt fel, s a maga mellett lévő, valóban vándorbotnak beillő hosszú fúvócsövet igazítja meg. A törpe előtte, közben és utána is mondja. D'or figyelemmel kíséri minden szavát, bár hazudna, ha azt mondaná érti is. Halkan felszusszan, mikor a törpe visszaidézi a sivatagi hangokat, meglehetősen erős akcentussal.*
- Érteni, Yesza... itt várok. *Bólint aztán, minden különösebb reakció nélkül, majd ismét az almára néz és lassan, jóízűen beleharap. Sergretor vélhetően az iménti néhány mondatból sok minden nem értett, hacsak persze nem tud wegtoreniül, ami ugyan nincs kizárva, hiszen ott sok az apró nép.*
- Ül. *Mondja Sergretorra pillantva, mikor végül helyet foglal mellette. Szemöldöke homlokára szalad, s míg Yeza távozik, alaposan megnézi magának a törpét is. Nem úgy tűnik, mint, aki a harcos város szülötte lenne, de mintha azt mondta volna. Itt mindenki wegtoreni lenne? ~ Set'r udei mer. Látod majd, miként várnak. ~ Mondania sem kell meglepődött. Nem erre számított, persze céljaihoz ez még inkább megfelel. Komótosan eszik, s csak olykor bólint egyet, mikor Sergretor hozzáfűz valamit. Szemei olykor a fogyó almán, olykor pedig a törpén nyugszanak, hosszú ideig csak némán hallgat. Egy idő múlva a törpe elalszik, talán tényleg wegtoreni lehet, hisz földön alszanak mind, ki a sivatagi széllel jár, s homokdűnék árnyékát keresi. D'or kivár. Rengeteg ideje van, addig megfigyel, s tanul, elvégre valami hasonló okból érkezett.
A forró szél által felkavart homok éget, mint a tűz, résnyire szűkült tekintete, a vihar kellős közepén mered előre, dűne után keresve. Éjszaka talált rá, álomtalan és hideg éjjelen, zsákjába burkolva, háromnegyedrészt betemetve ébredt. Hite nélkül csupán negyed ember, úgy tartják, s ezt is oktatták.*
- Doyi, ato nos pros. *Izmai fájnak, mire sikerült kikecmeregnie, s most utolsó csepp vizével mossa ki szemét, a vihar elült, néma csend telepedett a tájra. A gyermek úttalan útjára indult, a Nagyra, a végtelen sivatagon át, hitét keresve.
Az alma elfogyott mind egy szálig, halkan sóhajt fel, majd térdét maga alá húzza, s két kezét azokon pihenteti meg. ~ Kezdődjék hát... ~ *
//Morilinden, Yeza, Elgretor, D'or//
*Túl sok szó, túl sok kérdő hangsúly, túl zárt tér. Olykor Morilindenre, olykor Yezára, olykor pedig Elgretorra pillant tekintete, s bár türtőzteti magát, a hűvös sivatagi tartással, nyilvánvalóan látszik, hogy zavarja az idegen környezet. A rámutatást ellenben érti.*
- D'or Gaiffar. *Emeli mellkasához tenyerét, ezúttal mellőzve a formalitásokat, csupán biccentve mindhármójuk felé.* Gyumolcs. *Bólintva nyomatékosít. Húst ma nem lehet, ez az első nap. Mielőtt elindul, kérdő tekintete még a törpén függ, majd kíváncsian pillant a többiekre is, azonban láthatóan a közös nevező megszületett. Amint eljut az asztalig, majd kijelölt helyére, még párszor megpaskolja kedvtelve a padlót. Kissé másabb, mint az otthoni, nem olyan puha és forró, de célnak megfelel. Már annak is örül, hogy nem a magasban kell tanyáznia, egy négylábú fatákolmányon, ahonnan még rendesen kifordulni sem lehet, ha harcra kerül a sor. Mosolya hamar elvész, s a közeledő lányt figyeli, némán biccent, mikor úgy tűnik az, megértette kérését. Ahogy érkezik, ha fordul, kardját is van lehetősége megfigyelni, s a míves fegyver látványán összehúzza tekintetét. Látott már hasonlót, persze Wegtorenben, talán gyermekkorában, de az régen volt. Megvárja míg Yeza helyet foglal, s a felé nyújtott almáért lassan kezet nyújt, majd átveszi azt, s megforgatja kezében.*
- Modo. Gyumolcs. *Bólint, majd visszanéz a lányra, s némi csend után mély hangján megszólal, a városi nyelvjárás szerint, mit minden bizonnyal minden wegtoreni ért.*
- Te... valamelyest értesz engem. *Hunyorít, s a fürkésző tekintetek ismét a lányén időznek el.* A wegtoreni nyelv... tiéd... könnyebb... ismerem. Városit nem. *Mondja szaggatottan, majd az assale kifejezésen kissé elmosolyodik, szinte alig észrevehetően.*
- Assale... a forró szél... kísérje lépted... nok aikum. *Bólint.* Én... D'or Gaiffar. D'or. *Mondja lassan és tagoltan, igaz, az imént már egyszer elmondta.* Neveket tudom, elmém olykor szárnyalja a tudást. *Sóhajt fel, s a maga mellett lévő, valóban vándorbotnak beillő hosszú fúvócsövet igazítja meg. A törpe előtte, közben és utána is mondja. D'or figyelemmel kíséri minden szavát, bár hazudna, ha azt mondaná érti is. Halkan felszusszan, mikor a törpe visszaidézi a sivatagi hangokat, meglehetősen erős akcentussal.*
- Érteni, Yesza... itt várok. *Bólint aztán, minden különösebb reakció nélkül, majd ismét az almára néz és lassan, jóízűen beleharap. Sergretor vélhetően az iménti néhány mondatból sok minden nem értett, hacsak persze nem tud wegtoreniül, ami ugyan nincs kizárva, hiszen ott sok az apró nép.*
- Ül. *Mondja Sergretorra pillantva, mikor végül helyet foglal mellette. Szemöldöke homlokára szalad, s míg Yeza távozik, alaposan megnézi magának a törpét is. Nem úgy tűnik, mint, aki a harcos város szülötte lenne, de mintha azt mondta volna. Itt mindenki wegtoreni lenne? ~ Set'r udei mer. Látod majd, miként várnak. ~ Mondania sem kell meglepődött. Nem erre számított, persze céljaihoz ez még inkább megfelel. Komótosan eszik, s csak olykor bólint egyet, mikor Sergretor hozzáfűz valamit. Szemei olykor a fogyó almán, olykor pedig a törpén nyugszanak, hosszú ideig csak némán hallgat. Egy idő múlva a törpe elalszik, talán tényleg wegtoreni lehet, hisz földön alszanak mind, ki a sivatagi széllel jár, s homokdűnék árnyékát keresi. D'or kivár. Rengeteg ideje van, addig megfigyel, s tanul, elvégre valami hasonló okból érkezett.
A forró szél által felkavart homok éget, mint a tűz, résnyire szűkült tekintete, a vihar kellős közepén mered előre, dűne után keresve. Éjszaka talált rá, álomtalan és hideg éjjelen, zsákjába burkolva, háromnegyedrészt betemetve ébredt. Hite nélkül csupán negyed ember, úgy tartják, s ezt is oktatták.*
- Doyi, ato nos pros. *Izmai fájnak, mire sikerült kikecmeregnie, s most utolsó csepp vizével mossa ki szemét, a vihar elült, néma csend telepedett a tájra. A gyermek úttalan útjára indult, a Nagyra, a végtelen sivatagon át, hitét keresve.
Az alma elfogyott mind egy szálig, halkan sóhajt fel, majd térdét maga alá húzza, s két kezét azokon pihenteti meg. ~ Kezdődjék hát... ~ *
745. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-06 19:35:13
Üzenet elküldve: 2020-06-06 19:35:13
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Porral kezdődött minden//
//Yeza, Morilinden, Elgretor//
*Egész gyorsan tanul ez a fekete ember. A neveket úgy szívja magába mint hangyászsün a hangyákat. A dűnéknek is a világosabb oldalát képviselheti ha minden igaz. Igazi fekete értelmiség lehet a fajában. Először azért ráncolgatják rá a fekete szemöldököt.*
- Úgy van! Sergretor!
*A vén sermester még tapsol is úgy megörül, hogy a fűszoknyás barátunk tökéletesen kiejtette a nevét.*
- Húha, A te nevedet nem értem komám. Suleleikó?
*Suleleikó után rámutat a sivatagi emberre. Tán az lehet a neve a hosszú beszédéből kinyerve. A sert elutasítja a Wegtoreni.*
- Nem itta még szegény pára azért nem kéri. Ezek a sivatagi emberek kisajnálhatták a sert.
*Hevesen megmagyarázza a lánykáknak, hogy miért tolja el valaki a legfinomabb italt a világon.*
- No. Há egy jó pörköltöt se eszel? Gyümölcs?
*Szegény ember. Vizet iszik meg zöldséget eszik. A ser nem megy pocsékba mert a rőtveres lányka elorozza.*
- Dehogy bánom. Egészségedre gyermekem! Látszik jó nevelést kaptál.
*Aki a sert szereti rossz ember vagy asszony nem lehet. Yeza. Igen megtudja a nevét mert végig mutogatja a lányka magukat a fekete barátjuknak. *
- Hogy lettél ekkora darab ződségen meg vízen? Lehet sáskát evett vagy hernyót. Azt mondják attól jól lehet tömeget növelni.
*Csodálatos dolgok vannak itten a világba. Barátunk megunja az álldogálást és a méretes fuvolájával elindul a földre kuckózni.*
- Húha fijam ha én oda leülök akkor engemet fel kell majd húzni.
*Egye cefre. Leteszi a törpe sermester a valagát a fekete ember mellé.*
- Hogy Wegtoren? Igen. Ez itt Wegtoreni kocsma fiam. Sergretor itt van Wegtorenben.
*Csak megértik egymást. Milyen értelmes? Még a hely nevét is kisilabizálta valahogy. Azt a kutya mindenit! Yeza közbe meg valamiért elrohan.*
- Ne aggódjál lányom vigyázok én rá addig.
*Meglesznek tán ketten is.*
- Yeza. Megy. Kaka.
*Elmutogatja a dűnés férfinak, hogy mi lehet az oka a váratlan elviharzásnak.*
- Egyé sok növényt fiam mer összeaszódsz itt nékem. Aztán meg ide jönne a rokonságod felhőbörödve, hogy lefogyasztottunk. Na egyél szépen!
*Sergretor a földön ücsörögve elmélázik. Hátra támasztja a fejét egy szék lábának és be is horkant. Szegény fekete embert ott hagyja magában a földön. Az öregeknél már csak így megy az elalvás.*
//Yeza, Morilinden, Elgretor//
*Egész gyorsan tanul ez a fekete ember. A neveket úgy szívja magába mint hangyászsün a hangyákat. A dűnéknek is a világosabb oldalát képviselheti ha minden igaz. Igazi fekete értelmiség lehet a fajában. Először azért ráncolgatják rá a fekete szemöldököt.*
- Úgy van! Sergretor!
*A vén sermester még tapsol is úgy megörül, hogy a fűszoknyás barátunk tökéletesen kiejtette a nevét.*
- Húha, A te nevedet nem értem komám. Suleleikó?
*Suleleikó után rámutat a sivatagi emberre. Tán az lehet a neve a hosszú beszédéből kinyerve. A sert elutasítja a Wegtoreni.*
- Nem itta még szegény pára azért nem kéri. Ezek a sivatagi emberek kisajnálhatták a sert.
*Hevesen megmagyarázza a lánykáknak, hogy miért tolja el valaki a legfinomabb italt a világon.*
- No. Há egy jó pörköltöt se eszel? Gyümölcs?
*Szegény ember. Vizet iszik meg zöldséget eszik. A ser nem megy pocsékba mert a rőtveres lányka elorozza.*
- Dehogy bánom. Egészségedre gyermekem! Látszik jó nevelést kaptál.
*Aki a sert szereti rossz ember vagy asszony nem lehet. Yeza. Igen megtudja a nevét mert végig mutogatja a lányka magukat a fekete barátjuknak. *
- Hogy lettél ekkora darab ződségen meg vízen? Lehet sáskát evett vagy hernyót. Azt mondják attól jól lehet tömeget növelni.
*Csodálatos dolgok vannak itten a világba. Barátunk megunja az álldogálást és a méretes fuvolájával elindul a földre kuckózni.*
- Húha fijam ha én oda leülök akkor engemet fel kell majd húzni.
*Egye cefre. Leteszi a törpe sermester a valagát a fekete ember mellé.*
- Hogy Wegtoren? Igen. Ez itt Wegtoreni kocsma fiam. Sergretor itt van Wegtorenben.
*Csak megértik egymást. Milyen értelmes? Még a hely nevét is kisilabizálta valahogy. Azt a kutya mindenit! Yeza közbe meg valamiért elrohan.*
- Ne aggódjál lányom vigyázok én rá addig.
*Meglesznek tán ketten is.*
- Yeza. Megy. Kaka.
*Elmutogatja a dűnés férfinak, hogy mi lehet az oka a váratlan elviharzásnak.*
- Egyé sok növényt fiam mer összeaszódsz itt nékem. Aztán meg ide jönne a rokonságod felhőbörödve, hogy lefogyasztottunk. Na egyél szépen!
*Sergretor a földön ücsörögve elmélázik. Hátra támasztja a fejét egy szék lábának és be is horkant. Szegény fekete embert ott hagyja magában a földön. Az öregeknél már csak így megy az elalvás.*
744. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-05 19:17:16
Üzenet elküldve: 2020-06-05 19:17:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az eltűnt idő nyomában//
-Bizonyára, nem magamból kéne kiindulni. Már szinte el is felejtettem, hogy a nemesi kiváltság mennyi alakoskodással jár együtt. *Von vállat, hiszen teljesen hihetőnek tartja, hogy némi támogatásért vagy egyéb rangbeli elismertetésért cserébe a főág tagjai néhanapján mutatkoztak együtt a Templombéliekkel. Esetleg talán még nagyobb ajándékot is el tud képzelni, hiszen ez már csak politika és helyezkedés kérdése, mind a matrónára tartozik.*
-Tehát akkor te meg ezért vagy itt.*Jegyzi meg, mert a véletlenekben ő sem hisz, mindenki okkal van ott ahol, még ha ő maga nincs is tudatában ennek. Ő maga is bizonyára azért futott bele a férfibe, mert az istennő szándékosan szőtte erre sorsának fonalát. ~Én meg még a kikötőbe is elmentem volna, mégis mit keresnének ott? ~ Majd a férfi egyre személyesebb vizekre evez, az által, hogy szinte sugall valamit, amit végül visszakozva tagad is. A szemeiből kiolvasható, hogy bizony ő odagondolja a dolgot, még ha valójában az nincs is mondatok mögött.*
-Nem haragszom. *Morog oda. ~Nem feltételezi, micsoda szöveg. ~ Mert azt tudja jól, akárki is látja meg egyből feltételez és skatulyáz és nem is feltétlenül minden ok nélkül. ~De a látszatra kell adni, na meg a szóbeszédre.~ Így inkább cáfol, minthogy egy csepnyi enyhe elhajlást is mutasson az ellenkező irányba. Eddig a pontig úgy vélte, valóban csupán érdeklődő kötelességének és a csend nyomasztó hangjának elkerülése végett beszélgetnek, ám mintha lenne némi célja a kérdezősködésnek. A kihallgatást ő meg aztán nem tűri, főleg ha nincs leláncolva a székhez, hogy muszáj legyen. Mikor a másik megjegyzi, hogy bizony elkerülte a válaszadást, már áll is fel az asztaltól.*
-Bizonyára még ma neked is dolgod van, így nem akarlak feltartani sokáig. *Már áll is fel és biccentéssel elköszön.*
-Összefutunk majd még, de addig is sok szerencsét a könyvtárban a kutakodáshoz. *Emelné meg a kalapját, ha volna neki, majd nagy léptekkel távozik minél hamarabb a fogadóból a piac irányába, főleg, mert már tudja merre is van. ~Pirtianesi mi? Hogy nem sül le a bőr a képéről! ~ Nagy léptekkel próbálja elhasználni a mérgelődés közben felgyülemlett energiáit.*
-Bizonyára, nem magamból kéne kiindulni. Már szinte el is felejtettem, hogy a nemesi kiváltság mennyi alakoskodással jár együtt. *Von vállat, hiszen teljesen hihetőnek tartja, hogy némi támogatásért vagy egyéb rangbeli elismertetésért cserébe a főág tagjai néhanapján mutatkoztak együtt a Templombéliekkel. Esetleg talán még nagyobb ajándékot is el tud képzelni, hiszen ez már csak politika és helyezkedés kérdése, mind a matrónára tartozik.*
-Tehát akkor te meg ezért vagy itt.*Jegyzi meg, mert a véletlenekben ő sem hisz, mindenki okkal van ott ahol, még ha ő maga nincs is tudatában ennek. Ő maga is bizonyára azért futott bele a férfibe, mert az istennő szándékosan szőtte erre sorsának fonalát. ~Én meg még a kikötőbe is elmentem volna, mégis mit keresnének ott? ~ Majd a férfi egyre személyesebb vizekre evez, az által, hogy szinte sugall valamit, amit végül visszakozva tagad is. A szemeiből kiolvasható, hogy bizony ő odagondolja a dolgot, még ha valójában az nincs is mondatok mögött.*
-Nem haragszom. *Morog oda. ~Nem feltételezi, micsoda szöveg. ~ Mert azt tudja jól, akárki is látja meg egyből feltételez és skatulyáz és nem is feltétlenül minden ok nélkül. ~De a látszatra kell adni, na meg a szóbeszédre.~ Így inkább cáfol, minthogy egy csepnyi enyhe elhajlást is mutasson az ellenkező irányba. Eddig a pontig úgy vélte, valóban csupán érdeklődő kötelességének és a csend nyomasztó hangjának elkerülése végett beszélgetnek, ám mintha lenne némi célja a kérdezősködésnek. A kihallgatást ő meg aztán nem tűri, főleg ha nincs leláncolva a székhez, hogy muszáj legyen. Mikor a másik megjegyzi, hogy bizony elkerülte a válaszadást, már áll is fel az asztaltól.*
-Bizonyára még ma neked is dolgod van, így nem akarlak feltartani sokáig. *Már áll is fel és biccentéssel elköszön.*
-Összefutunk majd még, de addig is sok szerencsét a könyvtárban a kutakodáshoz. *Emelné meg a kalapját, ha volna neki, majd nagy léptekkel távozik minél hamarabb a fogadóból a piac irányába, főleg, mert már tudja merre is van. ~Pirtianesi mi? Hogy nem sül le a bőr a képéről! ~ Nagy léptekkel próbálja elhasználni a mérgelődés közben felgyülemlett energiáit.*
743. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-05 18:29:17
Üzenet elküldve: 2020-06-05 18:29:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kufárok a toronyból//
*A Kalmárba lépve Cerberumon gyermekies izgatottság lesz úrrá. A hosszú út és a fényesnek csöppet sem mondható anyagi helyzete gyakran késztette őt koplalásra, így a fogadót átható ínycsiklandó illatok miatt hamar összefut a nyál a szájában. Körültekintve több érdekes figurán is átszalad a tekintete, az érdeklődését azonban csupán egy magas szerecsen képes igazán kivívni, aki valamilyen, számára ismeretlen nyelven mormog, miközben könyvet olvas.*
~Mintha már láttam volna hozzá hasonlót valahol.~ *Gondolja az ifjú, és végigméri az idegent, ahogy elhalad mellette. Már épp készülne elővenni szeretett utazónaplóját, hogy a feljegyzéseket bújva megpróbáljon valamit kideríteni a férfiról, ám Kilvard figyelmeztetése megtorpanásra készteti. Tudja, hogyha a felvigyázó óvatosságra inti, annak valószínűleg oka van.*
*Szorosan Kilvard nyomában lépked, s a pulthoz közeledve még egyszer elismétli magában pártfogója utasításait.* ~Se beszéd, se küldetés.~
*Kilvard magabiztosságát látván tudja, hogy a legjobb kezekben van. Habár a felvigyázó talárjától nem látja, pontosan kivel beszélget, annyit azért a fogadó barátságos és szórakozott zaja ellenére is képes megállapítani, hogy egy nő az illető. Az ismeretlen hang kedves felajánlását Cerberum nem képes válasz nélkül hagyni.*
-Nos... *Kezdi meg mondandóját, és ezzel együtt tesz egy lépést jobbra, hogy ne Kilvardon keresztül kelljen csevegnie a pult mögött állóval. Csak ekkor pillantja meg beszélgetőpartnerének nagy, csillogó, barna szemeit, és a gnómokra jellemző aprócska, hegyes füleit.* ~Milyen aranyos!~ *Gondolja magában az ifjú, és a meglepettségtől torkán akad a szó. Csak egy visszafogott köhintést követően tudja folytatni, amit elkezdett, de még így sem képes teljesen figyelmen kívül hagyni a nő bájos vonásait.*
-Nos, esetleg ha volna egy kis tintájuk, azért igazán hálás lennék. Tudja, kezdek kifogyni belőle. *Alighogy befejezi magyarázkodását, gyomra hatalmasat kordul, elégedetlen morgással jelzi a fél-elf felé szükségleteit. Cerberum arca hamar vörösre fordul, ahogy tudatosul benne, hogy ezt egyaránt Kilvard és az aranyos nő is jól hallhatták.*
-És... ha esetleg valami étket is tudna ajánlani... *Hebegi az ifjú a gnóm felé fordulva.*
*A Kalmárba lépve Cerberumon gyermekies izgatottság lesz úrrá. A hosszú út és a fényesnek csöppet sem mondható anyagi helyzete gyakran késztette őt koplalásra, így a fogadót átható ínycsiklandó illatok miatt hamar összefut a nyál a szájában. Körültekintve több érdekes figurán is átszalad a tekintete, az érdeklődését azonban csupán egy magas szerecsen képes igazán kivívni, aki valamilyen, számára ismeretlen nyelven mormog, miközben könyvet olvas.*
~Mintha már láttam volna hozzá hasonlót valahol.~ *Gondolja az ifjú, és végigméri az idegent, ahogy elhalad mellette. Már épp készülne elővenni szeretett utazónaplóját, hogy a feljegyzéseket bújva megpróbáljon valamit kideríteni a férfiról, ám Kilvard figyelmeztetése megtorpanásra készteti. Tudja, hogyha a felvigyázó óvatosságra inti, annak valószínűleg oka van.*
*Szorosan Kilvard nyomában lépked, s a pulthoz közeledve még egyszer elismétli magában pártfogója utasításait.* ~Se beszéd, se küldetés.~
*Kilvard magabiztosságát látván tudja, hogy a legjobb kezekben van. Habár a felvigyázó talárjától nem látja, pontosan kivel beszélget, annyit azért a fogadó barátságos és szórakozott zaja ellenére is képes megállapítani, hogy egy nő az illető. Az ismeretlen hang kedves felajánlását Cerberum nem képes válasz nélkül hagyni.*
-Nos... *Kezdi meg mondandóját, és ezzel együtt tesz egy lépést jobbra, hogy ne Kilvardon keresztül kelljen csevegnie a pult mögött állóval. Csak ekkor pillantja meg beszélgetőpartnerének nagy, csillogó, barna szemeit, és a gnómokra jellemző aprócska, hegyes füleit.* ~Milyen aranyos!~ *Gondolja magában az ifjú, és a meglepettségtől torkán akad a szó. Csak egy visszafogott köhintést követően tudja folytatni, amit elkezdett, de még így sem képes teljesen figyelmen kívül hagyni a nő bájos vonásait.*
-Nos, esetleg ha volna egy kis tintájuk, azért igazán hálás lennék. Tudja, kezdek kifogyni belőle. *Alighogy befejezi magyarázkodását, gyomra hatalmasat kordul, elégedetlen morgással jelzi a fél-elf felé szükségleteit. Cerberum arca hamar vörösre fordul, ahogy tudatosul benne, hogy ezt egyaránt Kilvard és az aranyos nő is jól hallhatták.*
-És... ha esetleg valami étket is tudna ajánlani... *Hebegi az ifjú a gnóm felé fordulva.*
742. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-05 11:10:23
Üzenet elküldve: 2020-06-05 11:10:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
//Yeza, Morilinden, Elgretor, D'or Gaiffar//
*A makrancos poharakat rendező keze felé közelítő ébenbőrű segítség megszaporázza Yeza szívének ütemét, de próbálja nem mutatni. Olyan érzése van, mintha egy fekete irbisz szimatolná közvetlen közelről. Szeretne nyugodt és kecses benyomást kelteni, de a galád poharak ezt teljesen keresztbe húzzák. A száján kicsúszó szitokszó viszont nem várt hatást kelt. Ha nem is érti a sivatagi nyelvet, ezúttal a kérdés egyértelmű. A férfi tekintete őt fürkészi, méghozzá a nevével az ajkán. Yeza egy kicsit megretten. Mindent elárult magáról, akarva vagy akaratlanul, amit pedig nem, azt elárulja a hátára szíjazott feltűnő fegyver. Bár konkrétan nem felel, az alaposabban szemügyre vevő szempárnak válaszolnak a könnyen felfedezhető wegtoreni vonások és öltözéke szintén árulkodó jegyei.
A lassan kristályosodó feszültséget Mori szavai törik meg. Yeza gondolatai lopnak maguknak egy szusszanásnyi időt. Igyekszik meggyőzni és megnyugtatni magát, hogy férfinek semmi köze a rá vadászókhoz. A dűnetenger szülöttei nem igazán állnak fejvadásznak. Ezzel aligha lehet vitatkozni, bár emellett akaratlanul is felsejlik benne a történet, amit vészjóslóan csendes, forró és száraz nyáréjszakákon meséltek odahaza a napról, amikor a wegtoreni árnyak megtanulták, hogy nem érdemes kikezdeni a sivatag népének kevés szavú békéjét.
Mori megjegyzésére csak elmosolyodik, mint aki nem csak az ügyetlensége okán volt kénytelen begyűjteni a poharakat. Segítőkész tettként mégis csak más színben tűnik fel a dolog, még úgy is, ha volt olyan butus, hogy a tálca eszébe se jusson. Jobb ez így.
Finoman fog kezet, ahogy lányok szoktak egymás közt.*
- Én is örülök *válaszolja.
A szeme sarkából azért végig szemmel tartja a fekete bőrű férfit, így elkapja a reakcióját is a fonatos szakállú törpe megjelenésekor.
Próbálja hegyezni a fülét az idegen szavakra. Némelyik ismerősen cseng. A közös nyelv mellett mára már szinte kikopott, régi wegtoreniben fellelhető jó pár jövevényszó a sivatagi nyelvjárásból, de ezek is jócskán formálódtak a használatban, így van, hogy inkább csak dallamukban emlékeztetnek. Nem igazán boldogul vele. Hiába figyel, még azt se bírja kihámozni, hogy a szavak melyike lehet a férfi neve, mert úgy sejti, valahol, a mondandója közben azért ő is bemutatkozott.
~Assele? Assele nok Aykum?~ találgat, de a kísérő kézmozdulat valamiért azt súgja, hogy ez talán inkább valami köszöntő formula lehet. Nem biztos benne.
Közben a körükbe kerül egy kupa sör, ami, mint kiderül, a bőszen magyarázó törpe keze munkáját dicséri. Az ébenbőrű férfi azonban a kedélyes tukmálás ellenére se igazán hajlik rá, hogy a vizet lecserélje a dúsan habzó italra. Yeza nem akarja, hogy a dolog rosszul vegye ki magát, hiszen a törpék híresen büszke népség, és ez különösen igaz, ha sörfőzésről van szó. Ráadásul a sivatag fiának zavarba ejtő tekintete egyenesen az ő pillantásába fúrja magát, ami néhány szívdobbanásra még a szót is a torkára forrasztja. Úgy érzi, muszáj valamit lépnie, mert így kicsúszik a gyeplő a kezéből. Gyorsan lecsap hát az italra és megemeli a törpe felé.*
- Ha nem bánja, Sergretor uram, én szívesen eloroznám a meghívást. Már a habja is csábító. *Azzal derekasan bele is kortyol a kupába. Csaknem a feléig üríti, pedig nem mondhatni, hogy Yeza odáig lenne a sörért. Ez viszont most életmentő volt, szóval az elismerő biccentés olyan őszinte, amennyire csak lehetséges.* - Mestermű!
*Mori biztosítja róla, hogy itt nem él olyan szabály, hogy a személyzet tagjai csak a konyhában vagy a szállásukon étkezhetnek, amit örömmel fogad. Az étel kapcsán azonban Yeza nem jut el addig, hogy válasszon, mert Sergretor a kezébe veszi a dolgokat, méghozzá a törpékre jellemző masszív, máris komaságba záró habitussal. ~Kolbászos pecsenye.~ Egy közeli asztalnál első ránézésre valami olyasmit fogyaszthat az egyik vendég, így Yeza arra, konkrétan a tányérra mutatva igyekszik egy kis vizuális segítséggel megtámogatni az ajánlatot, ha sejti is, hogy a férfi azért néhány szót biztosan megért a közös nyelvből, amivel épp három oldalról ostromolják.*
- Nem *olvassa le hangosan a reakciót, amit valószínűleg mindannyian értenek.* - Növény? *szűkíti a szemét, aztán a mozdulatból máris megvilágosodik.* - Gyümölcs! *vágja rá, talán épp egyszerre a többiekkel. Mintha észrevétlenül behúzta volna őket a közismert gyerekjáték, ahol szavak nélkül kell rávezetni a többieket a kitalálandó dolog mibenlétére.*
- Hagyd csak, Mori, intézem *mondja a félvér lánynak, hogy ne tartsák fel fölöslegesen. A pult mögé lép és fel is kap egy mosolygós almát a tálról, amin különféle gyümölcsök alkotnak tetszetős gúlát. Reméli, hogy nem fogja hiányolni senki és nem rendelésre összekészített gyümölcstál volt.
~Ini, a'tho laiss?~ ismétli magában az egyértelműen neki címzett mondatot, amiből csak annyit ért a kísérő kézmozdulat miatt, hogy valami kettejükre vonatkozó dologra utal.
Az almával meg a félig lévő söröskorsóval a kezében követi a tekintete az egyik asztal felé induló férfit. Csak akkor lép utána, amikor a vándorbotját (legalábbis Yeza annak nézi) magához véve a pulttól balra eső kemence és a fotelek által körülzárt helyre érve megáll. A Rőt egy kissé tanácstalan, de a történések hamar útba igazítják. Még Wegtorenben is dívik, hogy szék helyett a földön foglalnak helyet; igaz, ott gazdagon hímzett, kényelmes párnák egész halmait szokás kínálni ilyen célra. Akaratlanul is visszamosolyog a láthatóan elégedett férfira, aki épp a padlót dicséri... vagy valami. Yeza a beállt csendre eszmélve odanyújtja az almát, aztán az egyik fotelből elvesz egy párnát és leül rá az ébenbőrű vendéggel szemben, szintén a padlóra.
Wegtoreni származása, mint sejthető volt, mostanra külön megerősítés nélkül is tényként áll meg a lábán, aztán a férfi a többiekről érdeklődik. Yeza feléjük fordítja a tekintetét, aztán bizonytalanul megrázza a fejét.* - Nem, nem hiszem. *A félvér lányból nem nézné ki, de a törpe sörfőző mesterben nem biztos, úgyhogy inkább mégis csak megvonja a vállát végül.* - Nem tudom. *Talán Sergretor majd tisztázza. A vöröst azonban most egy kicsit jobban érdekli egy másik dolog.*
- Yeza *mutat magára.* - Sergretor *mutat a törpére, aztán a félvér lányra.* - Mori. *Aztán visszafordul a fekete bőrű férfi felé és bizonytalanul kérdezve biccenti oldalra a fejét, miközben rá mutat.* - Assele? *Igyekszik a gesztusaival kifejezésre juttatni, hogy a sok szó között egy kicsit elkeveredett a nevét illetően. A sokak, köztük Sergretor által is kultivált módszer helyett Yeza a sivatagi férfihoz alkalmazkodva inkább csendesen, de jól artikulálva, gesztusokkal és kézmozdulatokkal kísérve beszél. Miközben válaszra vár, ő is alaposabban szemügyre veszi a másikat. Bőrvért és dobókések... Ahogy tekintete deréktájon kutat, hirtelen belé nyilall a felismerés. Pillantása a saját övére szökik és már tudja, hogy sikerült elhagynia az erszényét. Szerencsére pontosan tudja, hogy hol.*
- Én... *köszörüli meg a torkát* - Én mindjárt visszajövök *mutatja egy íves kézmozdulattal, ahogy a ruháját eligazítva felkel.* - Visszajövök *bök a földön hagyott párnára és az elé letett sörös kupára.* - Sietek. Mondd meg neki, hogy várjon meg *Pillant Sergretorra, mint egyetlen fellelhető tolmácsfélére. Azzal a sietős léptekkel veszi az irányt a kijárat felé, egyelőre a törpe értő gondjaira bízva az ébenbőrű férfit. Remélhetőleg hamar megjárja a távot és nem lesz nagyon megalázó ezzel visszaállítani a Kovácsműhelybe. Egy kicsit reménykedik benne, hogy Aztyan nem lesz ott, bár akkor meg a kovácsmesternek lesz kénytelen magyarázkodni egy erszényről, amit csak egy tökkelütött felejt ott bárhol.*
//Yeza, Morilinden, Elgretor, D'or Gaiffar//
*A makrancos poharakat rendező keze felé közelítő ébenbőrű segítség megszaporázza Yeza szívének ütemét, de próbálja nem mutatni. Olyan érzése van, mintha egy fekete irbisz szimatolná közvetlen közelről. Szeretne nyugodt és kecses benyomást kelteni, de a galád poharak ezt teljesen keresztbe húzzák. A száján kicsúszó szitokszó viszont nem várt hatást kelt. Ha nem is érti a sivatagi nyelvet, ezúttal a kérdés egyértelmű. A férfi tekintete őt fürkészi, méghozzá a nevével az ajkán. Yeza egy kicsit megretten. Mindent elárult magáról, akarva vagy akaratlanul, amit pedig nem, azt elárulja a hátára szíjazott feltűnő fegyver. Bár konkrétan nem felel, az alaposabban szemügyre vevő szempárnak válaszolnak a könnyen felfedezhető wegtoreni vonások és öltözéke szintén árulkodó jegyei.
A lassan kristályosodó feszültséget Mori szavai törik meg. Yeza gondolatai lopnak maguknak egy szusszanásnyi időt. Igyekszik meggyőzni és megnyugtatni magát, hogy férfinek semmi köze a rá vadászókhoz. A dűnetenger szülöttei nem igazán állnak fejvadásznak. Ezzel aligha lehet vitatkozni, bár emellett akaratlanul is felsejlik benne a történet, amit vészjóslóan csendes, forró és száraz nyáréjszakákon meséltek odahaza a napról, amikor a wegtoreni árnyak megtanulták, hogy nem érdemes kikezdeni a sivatag népének kevés szavú békéjét.
Mori megjegyzésére csak elmosolyodik, mint aki nem csak az ügyetlensége okán volt kénytelen begyűjteni a poharakat. Segítőkész tettként mégis csak más színben tűnik fel a dolog, még úgy is, ha volt olyan butus, hogy a tálca eszébe se jusson. Jobb ez így.
Finoman fog kezet, ahogy lányok szoktak egymás közt.*
- Én is örülök *válaszolja.
A szeme sarkából azért végig szemmel tartja a fekete bőrű férfit, így elkapja a reakcióját is a fonatos szakállú törpe megjelenésekor.
Próbálja hegyezni a fülét az idegen szavakra. Némelyik ismerősen cseng. A közös nyelv mellett mára már szinte kikopott, régi wegtoreniben fellelhető jó pár jövevényszó a sivatagi nyelvjárásból, de ezek is jócskán formálódtak a használatban, így van, hogy inkább csak dallamukban emlékeztetnek. Nem igazán boldogul vele. Hiába figyel, még azt se bírja kihámozni, hogy a szavak melyike lehet a férfi neve, mert úgy sejti, valahol, a mondandója közben azért ő is bemutatkozott.
~Assele? Assele nok Aykum?~ találgat, de a kísérő kézmozdulat valamiért azt súgja, hogy ez talán inkább valami köszöntő formula lehet. Nem biztos benne.
Közben a körükbe kerül egy kupa sör, ami, mint kiderül, a bőszen magyarázó törpe keze munkáját dicséri. Az ébenbőrű férfi azonban a kedélyes tukmálás ellenére se igazán hajlik rá, hogy a vizet lecserélje a dúsan habzó italra. Yeza nem akarja, hogy a dolog rosszul vegye ki magát, hiszen a törpék híresen büszke népség, és ez különösen igaz, ha sörfőzésről van szó. Ráadásul a sivatag fiának zavarba ejtő tekintete egyenesen az ő pillantásába fúrja magát, ami néhány szívdobbanásra még a szót is a torkára forrasztja. Úgy érzi, muszáj valamit lépnie, mert így kicsúszik a gyeplő a kezéből. Gyorsan lecsap hát az italra és megemeli a törpe felé.*
- Ha nem bánja, Sergretor uram, én szívesen eloroznám a meghívást. Már a habja is csábító. *Azzal derekasan bele is kortyol a kupába. Csaknem a feléig üríti, pedig nem mondhatni, hogy Yeza odáig lenne a sörért. Ez viszont most életmentő volt, szóval az elismerő biccentés olyan őszinte, amennyire csak lehetséges.* - Mestermű!
*Mori biztosítja róla, hogy itt nem él olyan szabály, hogy a személyzet tagjai csak a konyhában vagy a szállásukon étkezhetnek, amit örömmel fogad. Az étel kapcsán azonban Yeza nem jut el addig, hogy válasszon, mert Sergretor a kezébe veszi a dolgokat, méghozzá a törpékre jellemző masszív, máris komaságba záró habitussal. ~Kolbászos pecsenye.~ Egy közeli asztalnál első ránézésre valami olyasmit fogyaszthat az egyik vendég, így Yeza arra, konkrétan a tányérra mutatva igyekszik egy kis vizuális segítséggel megtámogatni az ajánlatot, ha sejti is, hogy a férfi azért néhány szót biztosan megért a közös nyelvből, amivel épp három oldalról ostromolják.*
- Nem *olvassa le hangosan a reakciót, amit valószínűleg mindannyian értenek.* - Növény? *szűkíti a szemét, aztán a mozdulatból máris megvilágosodik.* - Gyümölcs! *vágja rá, talán épp egyszerre a többiekkel. Mintha észrevétlenül behúzta volna őket a közismert gyerekjáték, ahol szavak nélkül kell rávezetni a többieket a kitalálandó dolog mibenlétére.*
- Hagyd csak, Mori, intézem *mondja a félvér lánynak, hogy ne tartsák fel fölöslegesen. A pult mögé lép és fel is kap egy mosolygós almát a tálról, amin különféle gyümölcsök alkotnak tetszetős gúlát. Reméli, hogy nem fogja hiányolni senki és nem rendelésre összekészített gyümölcstál volt.
~Ini, a'tho laiss?~ ismétli magában az egyértelműen neki címzett mondatot, amiből csak annyit ért a kísérő kézmozdulat miatt, hogy valami kettejükre vonatkozó dologra utal.
Az almával meg a félig lévő söröskorsóval a kezében követi a tekintete az egyik asztal felé induló férfit. Csak akkor lép utána, amikor a vándorbotját (legalábbis Yeza annak nézi) magához véve a pulttól balra eső kemence és a fotelek által körülzárt helyre érve megáll. A Rőt egy kissé tanácstalan, de a történések hamar útba igazítják. Még Wegtorenben is dívik, hogy szék helyett a földön foglalnak helyet; igaz, ott gazdagon hímzett, kényelmes párnák egész halmait szokás kínálni ilyen célra. Akaratlanul is visszamosolyog a láthatóan elégedett férfira, aki épp a padlót dicséri... vagy valami. Yeza a beállt csendre eszmélve odanyújtja az almát, aztán az egyik fotelből elvesz egy párnát és leül rá az ébenbőrű vendéggel szemben, szintén a padlóra.
Wegtoreni származása, mint sejthető volt, mostanra külön megerősítés nélkül is tényként áll meg a lábán, aztán a férfi a többiekről érdeklődik. Yeza feléjük fordítja a tekintetét, aztán bizonytalanul megrázza a fejét.* - Nem, nem hiszem. *A félvér lányból nem nézné ki, de a törpe sörfőző mesterben nem biztos, úgyhogy inkább mégis csak megvonja a vállát végül.* - Nem tudom. *Talán Sergretor majd tisztázza. A vöröst azonban most egy kicsit jobban érdekli egy másik dolog.*
- Yeza *mutat magára.* - Sergretor *mutat a törpére, aztán a félvér lányra.* - Mori. *Aztán visszafordul a fekete bőrű férfi felé és bizonytalanul kérdezve biccenti oldalra a fejét, miközben rá mutat.* - Assele? *Igyekszik a gesztusaival kifejezésre juttatni, hogy a sok szó között egy kicsit elkeveredett a nevét illetően. A sokak, köztük Sergretor által is kultivált módszer helyett Yeza a sivatagi férfihoz alkalmazkodva inkább csendesen, de jól artikulálva, gesztusokkal és kézmozdulatokkal kísérve beszél. Miközben válaszra vár, ő is alaposabban szemügyre veszi a másikat. Bőrvért és dobókések... Ahogy tekintete deréktájon kutat, hirtelen belé nyilall a felismerés. Pillantása a saját övére szökik és már tudja, hogy sikerült elhagynia az erszényét. Szerencsére pontosan tudja, hogy hol.*
- Én... *köszörüli meg a torkát* - Én mindjárt visszajövök *mutatja egy íves kézmozdulattal, ahogy a ruháját eligazítva felkel.* - Visszajövök *bök a földön hagyott párnára és az elé letett sörös kupára.* - Sietek. Mondd meg neki, hogy várjon meg *Pillant Sergretorra, mint egyetlen fellelhető tolmácsfélére. Azzal a sietős léptekkel veszi az irányt a kijárat felé, egyelőre a törpe értő gondjaira bízva az ébenbőrű férfit. Remélhetőleg hamar megjárja a távot és nem lesz nagyon megalázó ezzel visszaállítani a Kovácsműhelybe. Egy kicsit reménykedik benne, hogy Aztyan nem lesz ott, bár akkor meg a kovácsmesternek lesz kénytelen magyarázkodni egy erszényről, amit csak egy tökkelütött felejt ott bárhol.*
741. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-04 21:03:49
Üzenet elküldve: 2020-06-04 21:03:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
//Yeza, Morilinden, Elgretor//
*Érdekes dolog a nyelv, mimika és hangsúly nélkül egészen borzasztóan, sőt talán ijesztően hat, csak szöveg, egyenesen, köntörfalazás nélkül, akármelyik világból is származzon. Aztán jön a hangsúly, mely már árulkodó, s, ha ez ölelkezik a gesztusokkal, a mimikával, akkor tökéletes az összhang. D'or törekszik erre, jóllehet tekintete a kínzó törekvésen kívül sok mindent nem árul el. Néma csendben várja a választ, amit sokféleképpen ért elméjében, zord és némiképp hideg kifejezéssel tekintetén, az odacsalt vicsor elhalványul, s elenyészik, mint apró homokszemcsék a szél hátán. A lány válaszára azonban felélénkül, s némiképp megkönnyebbül, bár egy pillanatra, mintha csörrenést hallott volna maga mögött, az ivó zaja oly sok mindent elnyom... annyira sok mindent. Észreveszi, hogy mellé érnek.*
- Visz... f'kho... *bólint ezúttal egy hálásabb, halovány mosolyt megengedve magának egy pillanatra a lányra. Aztán megérzi az illatot, s a szeme sarkában táncoló tűz felé pillant, a sötétlő szemöldöke alatt megülő szigorú és mély tekintetben némi kíváncsiság csillan meg, figyelme ezúttal már Yezáé.*
- Visz... *biccent hálásan* Mo-ri... *néz Morilindenre, majd ismét Yezára.* Yesza... *szólal meg halkan, majd keze lassan, nyugodtan, a szerteszéjjel guruló poharak felé mozdul, s hangtalan állítja fel egyiket, ha van rá lehetősége, csak a káromkodásra merevedik meg egy pillanatra, pultra szegezett tekintettel szólal meg ismét.*
- Di... atho khar, Wegtoren? Yesza, Wegtoren? *Fordul lassan a nő felé, s fejét kissé félrebiccentve, összevont szemöldökkel figyeli meg alaposabban, mi talán az előbb szigorú tekintet volt, most inkább lélekbe hatoló lehet tán, bár egy apró biccentést elejt megint, ki tudja, mit jelenthet? Vonásokat, a szemöldök ívét, az arc apró gödreit, a fül vonalát... Száját nyitná, azonban másik oldaláról hangot hall, s megpördül, a törpére meredve, majd a hanglejtést észlelve enyhül testtartása, s miközben Yeza, Morilindennel vált pár szót, nekik is van lehetőségük beszélgetni. Összeráncolt homlokkal mered az apró népre, lassan megrázza a fejét. ~ Nem értem... ~ Megvárja a gesztusok végét, türelmes, mint a forró sivatagban hatokig vándorló tevék, ajkak formálódását figyeli, szavakat ismétel magában, tanul, s koncentrál. Csak egy pillanatot vár, majd a törpére mutat.*
- Sergretor. *Bólint.* Assele nok aikum, *érinti hüvelykjével szem környékét, majd az égre mutat.* D'or Gaiffar, atham khar, suleleiko mikhsoi d'hak. *A sivatag mélyéről, a dűnék árnyékából, a mélyföldről, hol a Csend, a Néma uralkodik, s vezeti lépteit. Hol nincs kezdet és nincs vég, cél nélküli világ, mely könnyen elveszejt. Sergretor tovább folytatja eszmefuttatását, melyre grimasz nélküli arccal, rezzenéstelen tekintettel ismét figyel, bár vélhetően nem ért semmit, csak mikor a sört elé teszik, pillant a törpére. Orrát megcsapja a sörhab illata. Félrelép az érintés elől, majd fejét rázza.*
- Visz... *mutat a vízzel telt pohárra, majd kezébe veszi.* Modo... *Pillant Morilindenre hálával szemében, majd ismét Yeza felé fordul.
Egy mélyföldi arca cserzett a naptól, bár szemfehérje világlik, sok mindent mégsem árul el. Egyesek szerint éget, mint a tűz, mások szerint, akár nem e világi szörnyetegé, de vannak ki odavannak tisztaságáért. A tekintetek Yezáét figyelik, ahogyan az imént, némi kíváncsisággal. Sok reakciót persze nem lehet leszűrni az első néhány pillanatból. Ismét többen szólnak, lassan kezd elviselhetetlen lenni a zsivaj. Ajánlatoknak tűnő mondatok érkeznek, a törpe ismét hoz valamit, úgy tűnik húst, melynek bár illata jó, ismét hárítania kell. ~ Nem. Ma nem. ~ Yeza kérdésére szemei követik a szájhoz emelt kezet, majd a törpe ajánlatából már könnyen következtet és biccent, de a húst hárítja, s csak kezét emeli, hogy szólhasson végre. Morilindenhez fordul.*
- Aphraket... novény... *Kezével láthatatlan, terebélyes fáról szakajt, majd a megszerzett láthatatlan gyümölcsbe harap és bólint.*
- Novény... *Yezára pillant.* Aphraket. *Ismétli meg, s hátrébb lép vízzel a kezében. Tarisznyáját érinti, melyben megcsördül az arany, jelezvén fog tudni fizetni, de még nem most tervezi. Miközben eztán bármi történik, nem különösebben reagál, csupán lehunyt tekintettel kortyol, hatalmas és nagy kortyokban, majd sóhajtva helyezi a pultra poharát.*
- Ini... *egyértelműen Yezának szól* Ini... *saját magára és Yezára mutat.* Ini, atho la ish. *Körbenézve jelenti ki csendesen, majd, ha teheti, további szó nélkül megindul korábbi széke felé, s letámasztott fúvócsövét felvéve, nem messze a pulttól, egy szabad terület közelébe lép, s a földre mutat, kérdőn, a lányokra, s a törpére is nézve.*
- Atho la ish? Ül. *Utolsó szó gyanúsan ismerős lehet, majd nyomatékul szavainak, lábait maga alá húzva helyet foglal.*
- Aaaahhhhh... *Mióta betért, tán először mosolyodik el szélesebben, s büszkén lapogatja meg a padlót.* Shupet! *Biccent, s kezét combján pihenteti meg hirtelen komolyodva, majd a gyümölcsöt várja.*
- Wegtoren. *Szólal meg, s a társaságra néz.* Yeza Wegtoren. Mori, Sergretor, Wegtoren? *Nem kíván többet szólni, így is sokkal többet beszélt, mint az elmúlt hónapokban együtt véve.*
- So hak tir'kht ibeo dan vemene, modo Ihs'Maillon, omo da sulio tokh'ver. *"Fallal körbevett világba zárt rokon, kitől erőt vehet a lélek, hála kísérjen, Ihs'Maillon."*
A hozzászólás írója (D'or Gaiffar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.04 21:20:25
//Yeza, Morilinden, Elgretor//
*Érdekes dolog a nyelv, mimika és hangsúly nélkül egészen borzasztóan, sőt talán ijesztően hat, csak szöveg, egyenesen, köntörfalazás nélkül, akármelyik világból is származzon. Aztán jön a hangsúly, mely már árulkodó, s, ha ez ölelkezik a gesztusokkal, a mimikával, akkor tökéletes az összhang. D'or törekszik erre, jóllehet tekintete a kínzó törekvésen kívül sok mindent nem árul el. Néma csendben várja a választ, amit sokféleképpen ért elméjében, zord és némiképp hideg kifejezéssel tekintetén, az odacsalt vicsor elhalványul, s elenyészik, mint apró homokszemcsék a szél hátán. A lány válaszára azonban felélénkül, s némiképp megkönnyebbül, bár egy pillanatra, mintha csörrenést hallott volna maga mögött, az ivó zaja oly sok mindent elnyom... annyira sok mindent. Észreveszi, hogy mellé érnek.*
- Visz... f'kho... *bólint ezúttal egy hálásabb, halovány mosolyt megengedve magának egy pillanatra a lányra. Aztán megérzi az illatot, s a szeme sarkában táncoló tűz felé pillant, a sötétlő szemöldöke alatt megülő szigorú és mély tekintetben némi kíváncsiság csillan meg, figyelme ezúttal már Yezáé.*
- Visz... *biccent hálásan* Mo-ri... *néz Morilindenre, majd ismét Yezára.* Yesza... *szólal meg halkan, majd keze lassan, nyugodtan, a szerteszéjjel guruló poharak felé mozdul, s hangtalan állítja fel egyiket, ha van rá lehetősége, csak a káromkodásra merevedik meg egy pillanatra, pultra szegezett tekintettel szólal meg ismét.*
- Di... atho khar, Wegtoren? Yesza, Wegtoren? *Fordul lassan a nő felé, s fejét kissé félrebiccentve, összevont szemöldökkel figyeli meg alaposabban, mi talán az előbb szigorú tekintet volt, most inkább lélekbe hatoló lehet tán, bár egy apró biccentést elejt megint, ki tudja, mit jelenthet? Vonásokat, a szemöldök ívét, az arc apró gödreit, a fül vonalát... Száját nyitná, azonban másik oldaláról hangot hall, s megpördül, a törpére meredve, majd a hanglejtést észlelve enyhül testtartása, s miközben Yeza, Morilindennel vált pár szót, nekik is van lehetőségük beszélgetni. Összeráncolt homlokkal mered az apró népre, lassan megrázza a fejét. ~ Nem értem... ~ Megvárja a gesztusok végét, türelmes, mint a forró sivatagban hatokig vándorló tevék, ajkak formálódását figyeli, szavakat ismétel magában, tanul, s koncentrál. Csak egy pillanatot vár, majd a törpére mutat.*
- Sergretor. *Bólint.* Assele nok aikum, *érinti hüvelykjével szem környékét, majd az égre mutat.* D'or Gaiffar, atham khar, suleleiko mikhsoi d'hak. *A sivatag mélyéről, a dűnék árnyékából, a mélyföldről, hol a Csend, a Néma uralkodik, s vezeti lépteit. Hol nincs kezdet és nincs vég, cél nélküli világ, mely könnyen elveszejt. Sergretor tovább folytatja eszmefuttatását, melyre grimasz nélküli arccal, rezzenéstelen tekintettel ismét figyel, bár vélhetően nem ért semmit, csak mikor a sört elé teszik, pillant a törpére. Orrát megcsapja a sörhab illata. Félrelép az érintés elől, majd fejét rázza.*
- Visz... *mutat a vízzel telt pohárra, majd kezébe veszi.* Modo... *Pillant Morilindenre hálával szemében, majd ismét Yeza felé fordul.
Egy mélyföldi arca cserzett a naptól, bár szemfehérje világlik, sok mindent mégsem árul el. Egyesek szerint éget, mint a tűz, mások szerint, akár nem e világi szörnyetegé, de vannak ki odavannak tisztaságáért. A tekintetek Yezáét figyelik, ahogyan az imént, némi kíváncsisággal. Sok reakciót persze nem lehet leszűrni az első néhány pillanatból. Ismét többen szólnak, lassan kezd elviselhetetlen lenni a zsivaj. Ajánlatoknak tűnő mondatok érkeznek, a törpe ismét hoz valamit, úgy tűnik húst, melynek bár illata jó, ismét hárítania kell. ~ Nem. Ma nem. ~ Yeza kérdésére szemei követik a szájhoz emelt kezet, majd a törpe ajánlatából már könnyen következtet és biccent, de a húst hárítja, s csak kezét emeli, hogy szólhasson végre. Morilindenhez fordul.*
- Aphraket... novény... *Kezével láthatatlan, terebélyes fáról szakajt, majd a megszerzett láthatatlan gyümölcsbe harap és bólint.*
- Novény... *Yezára pillant.* Aphraket. *Ismétli meg, s hátrébb lép vízzel a kezében. Tarisznyáját érinti, melyben megcsördül az arany, jelezvén fog tudni fizetni, de még nem most tervezi. Miközben eztán bármi történik, nem különösebben reagál, csupán lehunyt tekintettel kortyol, hatalmas és nagy kortyokban, majd sóhajtva helyezi a pultra poharát.*
- Ini... *egyértelműen Yezának szól* Ini... *saját magára és Yezára mutat.* Ini, atho la ish. *Körbenézve jelenti ki csendesen, majd, ha teheti, további szó nélkül megindul korábbi széke felé, s letámasztott fúvócsövét felvéve, nem messze a pulttól, egy szabad terület közelébe lép, s a földre mutat, kérdőn, a lányokra, s a törpére is nézve.*
- Atho la ish? Ül. *Utolsó szó gyanúsan ismerős lehet, majd nyomatékul szavainak, lábait maga alá húzva helyet foglal.*
- Aaaahhhhh... *Mióta betért, tán először mosolyodik el szélesebben, s büszkén lapogatja meg a padlót.* Shupet! *Biccent, s kezét combján pihenteti meg hirtelen komolyodva, majd a gyümölcsöt várja.*
- Wegtoren. *Szólal meg, s a társaságra néz.* Yeza Wegtoren. Mori, Sergretor, Wegtoren? *Nem kíván többet szólni, így is sokkal többet beszélt, mint az elmúlt hónapokban együtt véve.*
- So hak tir'kht ibeo dan vemene, modo Ihs'Maillon, omo da sulio tokh'ver. *"Fallal körbevett világba zárt rokon, kitől erőt vehet a lélek, hála kísérjen, Ihs'Maillon."*
A hozzászólás írója (D'or Gaiffar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.04 21:20:25
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3640-3659